2

OBLÁCIÓ

BENCÉS LELKISÉGI LAP 2010 X/2

OBLÁCIÓ BENCÉS LELKISÉGI LAP

2010 X/2

TARTALOM AZ OBLÁTUSSÁGRÓL Dékánok kinevezése A preceptorok feladata és kinevezése Borián Elréd OSB Az oblátusrektor beszéde a lelkigyakorlaton Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl. Lelkigyakorlat Pannonhalmán 2010 nyarán Béres István Maximilián OSB obl. Beszámoló a bakonybéli lelkigyakorlatról

X/2.

4 5 6 11 18

LEGYETEK TANÚIM! Mesztegnyei Imre Márton OSB obl. Kató Márta Brigitta OSB obl. Stump Jakabné Bernadett OSB obl. Söveges Dávid OSB Vajda Márta Thekla OSB obl. Borián Elréd OSB

Forrai Márta Maura OSB obl. Hermine Koller

Bernhard Waldmüller Arnold Moll Bokros Márk OSB Sárai Szabó Kelemen OSB Jacqueline Carron-Touchard

Antoine de Saint-Exupéry

Lourdes-ban voltam önkéntes Az aranymisés Maurus atya (Rév)Komáromban Hálaadás megbocsátásért Búcsúzó levél diákjaimhoz (1948) Emlékezés Dr. Kiss Varga Lajos Előd testvérünkre Oblátus kirándulás Pécsett MÚLTUNK FORRÁSAINÁL A magyarországi bencés oblátusintézmény története (1919–1950) A Szt. Ottilien-i Főapátság oblátusai MEDITÁCIÓK A közösségi döntés A feleség védelme és megértése A Regula időbeosztása A zsoltárelosztás és a zenei koncepció a Pannonhalmi Zsolozsmában A középkori monostorok kerengői és szimbólumai Franciaországban IMÁDSÁGOK Ima a hétköznapokért Szentáldozás előtti imádság a bizánci liturgiából

22 26 28 30 33 35

39 43

47 54 58 63 68

75 77

Villányi László Borsos Margit Balla Zsófia Dobai Lili

Klaibán Sándor Günter OSB obl. Lengyel Pál Tamás OSB obl.

SZÉPIRODALOM Dávid atya Válogatás az Édeni jegyzetekből Mi volt jó Pécsen? [legyen az]; [örömért]; [türelemért] SZEMLE A közösségi döntés Nyiredy Maurus atya könyve az égi és földi szerelemről HÍREK

78 79 86 89

92 94 95

AIX

3

AZ OBLÁTUSSÁGRÓL DÉKÁNOK KINEVEZÉSE Főtisztelendő Borián Elréd OSB oblátusrektor atyának

Kedves Elréd Atya! Köszönettel vettem a 2010. évben megválasztott dékánok névsorát és a választásról szóló jegyzőkönyveket. Jelen levelemmel jóváhagyom a felterjesztett dékánok megválasztását: Pannonhalmi dékánia Szent Gellért-dékánia, Budapest Szentháromság-dékánia, Nagykanizsa Szent Kereszt-dékánia, Budapest Szentlélek-dékánia, Keszthely Szent Márton-dékánia, Budapest Szent Skolasztika-dékánia, Pilisvörösvár

Pelsőci Judit Angéla testvér Stumpf Jakabné Bernadett testvér Göndics Jánosné Rita testvér dr. Fürjes Éva Krisztiána testvér Vajda Márta Thekla testvér Klaibán Sándor Günter testvér Mirk Jánosné Filoména testvér

Isten áldását kérve munkádra, munkájukra, szeretettel köszöntöm Mindannyiotokat:

dr. Várszegi Asztrik főapát Pannonhalma, 2010. május 27.

4

Az oblátusságról

A PRECEPTOROK FELADATA ÉS KINEVEZÉSE

Szabályzatunk értelmében az oblátusrektornak preceptorokat, az oblátusságra fölkészítő lelki kísérőket kell kineveznie a dékániákban. A kinevezés három évre szól. Feladatuk: az érdeklődők, a jelöltek, a beöltözöttek segítése, a Regula, az Oblátusszabályzat, illetve a befogadásról szóló szöveg megismertetése, beszélgetés a kijelölt olvasmányokról (Obláció, 2010/1). A preceptorok az új testvérekről rendszeresen számoljanak be a dékánoknak, a dékánok pedig félévente tájékoztassák az oblátusrektort és május elején írják meg, hogy kit javasolnak jelöltnek, novíciusnak vagy oblációra. A noviciátus és az obláció előtt a dékániának szavaznia kell a jelöltekről. A preceptorok, a lelki kísérők bölcs propagandával terjesszék a világban élő bencés oblátusság gondolatát. A dékánok és a testvérek észrevételeit mindig alaposan fontolják meg. Három évre kinevezem preceptoroknak a Pannonhalmi dékániában: dr. Kató Márta Brigitta és Hernádi László Zénó testvért (győri csoport), a Szent Gellért-dékániában: Uhrin Lajos Gergely testvért, a Szentháromság-dékániában: Kovács Csabáné Eszter testvért, a Szent Kereszt-dékániában: Vajdovichné Visy Erzsébet Margit testvért, a Szentlélek-dékániában: Markovics Jánosné Petra testvért, a Szent Márton-dékániában: dr. Szendi Emma Márta testvért, a Szent Skolasztika-dékániában: Kálmán Gabriella Ágota testvért. Elréd atya Pannonhalma, 2010. július 8.

5

Az oblátusságról Borián Elréd OSB

AZ OBLÁTUSREKTOR BESZÉDE A LELKIGYAKORLATON

Szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött, hogy Isten útjait keresse önmagában, a testvérben és a teremtett világban. Külön köszöntöm Tamás perjel atyát, akinek július elején van a névnapja, Isten adjon neki erőt, egészséget, békességet, világosságra vezető szavakat. Köszönöm a komoly készületet a dékánválasztásokra, és köszöntöm a Főapát úr által kinevezett dékánokat: Angéla, Bernadett, Rita, Krisztiána, Thekla, Günter, Filoména testvéreket. Az Úr adjon nekik bölcsességet, tapintatos szeretetet és a helyzetnek megfelelő határozottságot. Tavaly nyár óta majdnem minden dékániát sikerült meglátogatnom. Komolyan készültek a közösségi együttlétre, Isten igéje és a liturgia állt központban. Közösségteremtő asztalokra, ízekre is hálásan emlékszem. Azt kérem, hogy a dékánok a lelkigyakorlat alatt is törődjenek övéikkel. Mindegyik a maga dékániájával. Szabályzatunk szerint „a dékánok küldetése, hogy osszák meg az oblátusrektor terheit, vegyék át mindazt, ami ezekből átvehető”. Nagy gonddal kell a dékánoknak arra figyelni, hogy a gyűléseken mindenki meg tudjon szólalni, ezért ne legyen 15 percnél hosszabb bevezetés. A fiatalabbak, a visszahúzódóbbak ne kerüljenek a peremre, bátorítani kell őket, a nagybeszédűeket pedig kicsit visszafogni. A körben való haladás a legjobb módszer, amit nem szabad feladni, ha valóban a Lélek közösségében gondolkodunk. Örülök, ha a dékánok félévenként beszámolnak nekem közösségük helyzetéről. Az új és a régi preceptorok feladata a fiatalabbak, középkorúak megnyerése Szent Benedek lelkiségének. Ehhez érzelmileg és lelkileg befogadó háttér kell. Nem kioktató, hanem meghallgató, először dicsérő, utána finoman korrigáló. Az érdeklődők kb. egy félévig velük beszéljenek, tőlük kapjanak feladatokat, csak utána vigyék a dékán jóváhagyásával az érdeklődőket a dékánia találkozóira. Várom a preceptorokat, az érdeklődőket, a jelölteket és a novíciusokat Attyapusztára. A preceptorok vezetőjének, szervezőjének Zénó testvért kérem fel. 6

Az oblátusságról Szeretettel gondolunk a jelöltség előtt állókra, beöltöző és oblációt tevő testvéreinkre. Az érdeklődőknek nagyon ajánlom a Pannonhalmi zsoltároskönyvet, amely nem egyenlő a Pannonhalmi zsolozsma két nagy kötetével. A kis könyv a zsoltárokat, valamint a laudes, a déli imaóra, a vesperás, a kompletórium hétköznapi, egyszerűsített formáját tartalmazza. A zsolozsma és a személyes imádság kiegészíti egymást a Regulában, Benedek korában a zsoltárok között meghatározott helyeken csend volt, és leborulva imádkoztak magukban a szerzetesek. Tisztelettel emlékezünk meg az Úr házába távozott testvéreinkről: Benedek, Előd, Caritas testvéreinkről. Éljenek békességben és világosságban a Bárány trónja körül. Nagy kérdés a dékániákon kívül levők helyzete. Remetéknek is neveztük őket. Véleményem szerint ezzel a szóval fel kellene hagynunk. Javaslom, hogy nevezzük őket tényszerűen: „dékánián kívül élőknek”. A jövő tavasszal tartandó dékángyűlésen is beszélünk erről a kérdésről. A Szabályzatban nem olvashatunk a délkánián kívül élőkről. Többek kérésére főapát úr engedte meg ezt a lehetőséget. Az oblátusság lényeges eleme valóban a monostorhoz való tartozás, a dékániákhoz való tartozás nem tartozik hozzá szükségszerűen. Mégis ez Magyarországon értékes hagyomány, és az obláció letétele előtt tudni kell, hogy Szabályzatunk ezt a rendet állítja fel hagyományaink alapján. Aki komoly ok miatt sokáig nem tud elmenni a gyűlésekre, a modern technikának köszönhetően és még inkább az imádságban való közösségnél fogva az is értékes tagja maradhat a dékániának. Jó példa erre Hedvig testvér, aki korábban Münchenben élt, most pedig egy szociális otthonban, távol él Keszthelytől, mégis rendszeres telefonkapcsolatban áll dékániája tagjaival. A dékánokat kérem, hogy próbálkozzanak újra kapcsolatot keresni a dékánián kívül élőkkel. A budapesti rekollekciókra való meghívásuk nem volt eredményes. Az utóbbi időben újra többen kérték a dékánián kívüli státuszt. Erre eddig hamarosan engedélyt adtam. Ezt a gyakorlatot nem kívánom folytatni, elhalasztom a választ legalább egy évre, és utána beszélek a dékánnal, hogy célszerű-e megadni az engedélyt. Ha valaki nem tud eljárni, akkor is maradjon egy dékánia tagja. Az obláció letétele előtt világosan kell látni, hogy Szabályzatunk dékániákkal való kapcsolatokra építi fel szervezetünket. Dékániáink földrajzi elérhetőségének korlátozott volta miatt sem mindenkinek ajánlható a bencés oblátusság, aki viszont 7

Borián Elréd OSB önként vállalja a csatlakozást, az vegye komolyan, és csak a dékán tudtával maradjon távol. Közös olvasmányunk a dékániák gyűlésén az első félévben az Oblátusszabályzat, a Befogadás szabályzata lesz; mindkettő megtalálható az Obláció 2010/1 számában. Az Oblátusszabályzatot legalább három alkalommal, a Befogadás szabályzatát pedig egy alkalommal beszéljék meg. A dékániának szavaznia kell a jelöltről a noviciátusra engedés és az obláció előtt – ez a megállapítás a befogadásról szóló szövegből sajnos kimaradt, de a Szabályzatból világosan kiolvasható. Kérem, hogy a preceptorok és a dékánok az érdeklődők, a jelöltek, a novíciusok számára felsorolt lelkiolvasmányok sorrendjét tartsák meg, és kérdezzenek rá az olvasmányokra. Értékes olvasmány a Katolikus Egyház Katekizmusa. A másik félévben ennek a szentségekről szóló részéből válasszanak a dékánok. Kérem, hogy mindenki olvassa el a bevezető szakaszt: A szentségi üdvrend címűt. Ebben a zsolozsmáról is megfontolásra méltó szövegek találhatók. A lelkigyakorlat alatt felkeléstől az ebédig, és főként a liturgia előtt és után a kerengőben tartsunk csendet. A csendben elmélkedhetünk a zsolozsmát kezdő szavakról: „Nyisd meg ajkamat, Uram…” A vétekre leginkább képes nyelvünket az Úr nyissa meg, hogy jól szóljunk, amikor kell. A csúnya beszéd, a győzelemre törő nyelv, a mások bűnein való boldog botránkozás a leginkább közösségromboló szokások közé tartozik. Az Úr azért nyissa meg számat, hogy „szám hirdesse dicséretedet”. A Teremtőt, aki a tiszta levegőt és szívet teremti. Aki a másikat azért teremti, hogy észrevegyük benne a jóságot, és nem azért, hogy rájuk tegyük – a magunk által el nem ért – erkölcsi vagy társadalmi értékek terheit. Arnold Moll könyvének címe: Nyerjünk mindketten! Házaspárok, közösségek életének kulcskérdése, hogy együtt akarnak nyerni valami problémával szemben, vagy egymással szemben törnek győzelemre. A szerző így ír: „Könnyű szemrehányást tenni házastársadnak, és rossz lelkiismeretet ébreszteni benne. »Te felmérgesítesz engem. Sohasem segítesz nekem a ház körül. Sohasem érdeklődsz a munkám iránt. Ha ez nem miattad lenne, képes lennék…stb.« Ez ritkán vezet jóra, mert a támadás ellentámadásra vezet, és mindkét fél a vesztes oldalon fejezi be a »csatát«.”

8

Az oblátusságról A mindkét fél győzelmének kulcsa az én-beszéd a te-beszéddel szemben, valamint a „mi kontra Az” megközelítés. „Ha egy feleség azt mondja a férjének, »Te sohasem segítesz nekem a ház körül«, akkor »te kontra én« megközelítést választ, amelyben közvetlenül szembeszáll a férjével. Ha azt mondja, »Értékelném a segítségedet a ház körül, mert nem tudok megbirkózni a mindennapi házimunkával. Beszélhetnénk róla?« – akkor »mi kontra az« megközelítést választ. Figyeld meg a vádat a »te kontra én« állításban és a pozitív megközelítést a »mi kontra az« állításban.” A Regula szerint a fiatalabbak tiszteljék az idősebbeket, az idősebbek pedig szeressék a fiatalokat. Ennek szavakban is ki kellene fejeződnie. Vállaljuk az én-beszédet: „én azt gondolom, hogy…”, „nekem az a véleményem…”, „fáj nekem …” , „kellemetlenül érint” stb. Ne használjuk a vádló „te-beszédet”, amely kényszeríteni akarja a másikat. Anselm Grün szerint ha az igaz életre vágyom, akkor csendben Isten elé állok, és megkérdezem magamtól és Istentől: „Helyesen élek? Helyesek elképzeléseim és vágyaim az életről? Vagy csak képzelgek valamiről? Miben kellene változnom?” Krisztust lássuk egymásban, aki újjá akar engemet és másokat is teremteni a Szentlélekben. Ennek szolgálata a valódi szolgálat. A Viganmódszerrel való Szentírás-olvasásban sokan nem tudtak áttérni a tanításról a tanúságtevésre. Tegyünk tanúságot önmagunkra való rákérdezéssel. Hálásan köszönöm a lelkigyakorlatban segítőknek a nagy munkát, Günter, Skolasztika, Hedvig, Annamária, Fülöp, Katalin testvérnek és a neki segítő Eszter testvérünknek. Kérem, forduljatok hozzájuk is bizalommal, tudva azt, hogy ők is lelkigyakorlaton akarnak részt venni és érzékenyek, mint mindnyájan. Fontoljuk meg, hogy nem felesleges-e a kérésünk. Az obláció előtt állókat és a preceptorokat hívom Attyapusztára. Advent elején rekollekció lesz Budapesten a Szabina-kápolnában oblációmegújítással egybekötve. Nagyböjti vagy húsvéti időben azonban nem tartunk Budapesten rekollekciót. Október 2-án Pécsre hívom az oblátusokat, az Obláció folyóiratban ezért olvashatunk Szent Mórról, a bencésből lett pécsi püspökről. Munkácsy Krisztus-trilógiát is ott találjuk, amelyről szintén olvashatunk a lapban. A pécsi oblátusok várnak bennünket a vasútállomáson. 9

Borián Elréd OSB Szombat délután a fórumon megtörténik a jelentkezés regisztrálása. Kérem, hogy aki teheti, nézze honlapunkat, amelynek gondos szerkesztéséért Zénó testvérnek tartozunk hálával. A lelkigyakorlat költségeit a dékánok szedik be az eddigi gyakorlat szerint, és adják át Katalin testvérnek. Aki egy dékán támogatásával kapott engedélyt a részvételre, az is a dékánnak adja a költséget. Aki nem tagja egyik dékániának sem, az közvetlenül keresse meg Katalin testvért. A jövő év elején a dékánoknak fizessék be az 1500 Ft-ot az Obláció és a dékánia közös költségeire. Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek szálljon le ránk, üdítse fel szíveinket. A Lélek segítse Tamás perjel atyát, hogy szavai az élet Igéjét közvetítsék számunkra.

10

Az oblátusságról Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl.

LELKIGYAKORLAT PANNONHALMÁN 2010 NYARÁN

Szent Benedek ünnepe előtt bekapcsolódhattunk a szerzetesek napi zsolozsmájába, valamint a délelőtti szilenciumok alkalmával lehetőségünk volt a lelkigyakorlatos elmélkedések imában és csendben való elmélyítésére. Gondolatban saját életünkre alkalmazhattuk és lelkünket előkészíthettük, hogy a gondolatok nyitott szívre és lélekre találjanak bennünk. Az idén Horváth Dori Tamás győri perjel atya volt lelkigyakorlatunk vezetője. „Ki a jó keresztény?” – e kérdés köré épült fel a lelkigyakorlat öt elmélkedése.. A kérdés nagyon egyszerű, bár nem sokszor tesszük fel sem magunknak, sem másnak. Tamás atya figyelmét egy külföldi útja során valamelyik templomban látott hirdetés hívta fel az elgondolkodásra. Jó keresztény lehet sokféle foglalkozás művelője, de általánosságban három igennel egyszerűen megfogalmazható: aki igent mond önmagára, felebarátjára és Istenre. Önmagunkra igent mondani talán az egyik legnehezebb dolog. Sok a kétség, a szorongás bennünk és ezek közepette inkább a „nem” szó jön ajkunkra. A keresztény élet lelki út, amely elvezet Istenhez és személyiségünk magjához. Hibáink és hibázási lehetőségeink is hozzánk tartoznak. Tamás atya az elmélkedésre szánt gondolatait minden előadásában egy-egy nagyon odaillő példázattal világította meg, ekkor egy törökországi útját mesélte el, amelyből természetesen nem maradhatott el a bazárlátogatás sem. Az élelmes kereskedő különféle trükkökkel próbálta szőnyegeit Tamás atyára és társaira tukmálni, miközben elárult egy nagy igazságot is. Az a szőnyeg, amelynek hibátlan a szövése, az biztosan gép munkája. Ellenben amelyet itt-ott aránytalanságok és hibák tarkítanak, azt emberi kéz fáradozása hozta létre. Ilyen kézzel szőtt szőnyegek vagyunk mi is, emberek. Mi sem vagyunk hibátlanok. Aki egyszer kudarcot vallott, még nem örök vesztes, mert mindenki változásra szorul. Jó, ha ezt felvállaljuk, és nem játsszuk az erőset, magunkat nem mutatjuk másnak. Ha tudunk beszélni 11

Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl. a problémáról, az már megoldás lehet, hiszen az ember kommunikációra teremtetett. Minden embernek szüksége van valakire, akinek mindent elmondhat. Fontos az is, hogy tudjunk nevetni. A nevetés a lelki egészség jele. Vannak, akik mindent tragikusan vesznek és a kudarcok láttán kijönnek a sodrukból. Tamás atya elmesélt egy történetet XXIII. János pápa idejéből. Egy bíborossá kreált érsek lefogyva, sápadtan, megtörve fogadta a pápát, és egyből panaszkodni kezdett arra, hogy milyen nehéz feladat is a mai időkben egy megzavarodott nyáj pásztorának lenni. XXIII. János pápa türelmesen végighallgatta, és elmesélte neki, hogy a saját életéből ő is ismeri ezt az érzést, mígnem egy éjszaka álmában megjelent neki az őrangyala, és ezzel a mondattal intette őt józanságra: „Giovanni, ne tartsd magad olyan fontosnak!” A Szentírás is bővelkedik olyan történetekben, amelyek szereplői kudarcot vallottak. Jeremiás próféta könyvében olvashatjuk a szemrehányást Isten felé, akit ő rossz sorsa felelősének nevez meg, Jób története sem szűkölködik panaszkodó gondolatokban, és ha Krisztusra gondolunk, sokszor elfelejtjük, hogy ő maga is kudarcot vallott. Ezt nevezzük gyakran használt kifejezéssel a „kereszt botrányá”-nak. Ebből a kudarcból azonban élet fakadt. Az „igen” önmagamra az első lépés ahhoz, hogy keresztény módon formáljam személyemet, ez vezet el ahhoz, hogy vállaljam: az vagyok, aki vagyok, és az Isten így szeret engem. Mit jelent az „igen” a felebarátra, a másik emberre? Ha igent mondok a felebarátra, akkor jelen vagyok számára, igyekszem ajándékként adni magam neki. A szeretet azt is jelenti, hogy gondoskodom a másikról, nyitott vagyok számára, kész vagyok a másikkal találkozni. A találkozások fontosak az ember életében; mégha olykor azt hisszük is, hogy nincs jelentősége egy-egy eseménynek, megismert személynek, később az idők múlásával mindig „összeáll a kép”, és körvonalazódik egy-egy találkozás mélyebb értelme. Egy Tolsztojról szóló történetet mesélt el Tamás atya arról, hogy egyszer a híres író elment egy remetéhez, és feltette neki a kérdést: melyik ember a legfontosabb a számomra? A remete válasza ez volt: „Az, amelyik előtted áll.” Vagyis aki találkozni fog velünk életünk folyamán. Mindez azt jelenti, hogy mindegyiküknek fontosnak kell lennie a számunkra. Persze nagyon is emberi vonás az, hogy vannak emberek, akiket valami miatt nem szívelünk, a szeretetből azonban őket sem szabad kizárni. Az irántuk való szeretet abban áll, 12

Az oblátusságról hogy hibáik ellenére elfogadom őket. Sokszor nehéz az emberek felé fordulni, és vannak esetek, amelyek felebaráti szeretetünket igen megpróbálják. De feladatunk éppen ez a művészet, hogy a következő lépést megtegyük a másik felé. Szeretni embertársunkat azt jelenti, hogy építek és nem rombolok, megbocsájtok és nem tartok haragot, remélek és nem siránkozom, odafordulok és nem elfordulok. Nem szabad megfeledkeznünk soha arról, hogy az Isten általunk, általam ajándékoz a másiknak jó szót és segítséget. A testvért nem tudjuk megválasztani, csak a barátot, de a testvért sem tagadhatom le, ha rossz tulajdonságai vannak, hiszen bennem is meglehetnek az ő tulajdonságai. Egyszer egy ember meglátogatott egy tudós rabbit, és feltette neki a kérdést: „Mikor enged igazán az éjszaka a nappalnak? Talán ha a felkelő nap első fénysugarát meglátjuk az égen?” A rabbi válasza ez volt: „Nem, hanem akkor, amikor a másik arcába nézve felismered a testvéred.” A szeretet tettei pénzzel nem egyensúlyozhatóak, a felelősség a másik iránt mindannyiunk kötelessége. Ki tehát az én felebarátom? A kérdés pontos megválaszolása helyett elég egy jó tanácsot megjegyeznünk: szívünket kell elsősorban előkészítenünk, és jól irányzott pillantásokat kell begyakorolnunk. A szeretet a szemnél kezdődik, hogy meglátunk-e valakit, valamit? De a látással kapcsolatban nem szabad elfeledkeznünk az óvatosságról, mert a sok nézéstől az ember lelkileg vakká válhat, és nem vesszük észre, ki szorul igazán segítségre… A lelkigyakorlat harmadik elmélkedésében arra kerestük a választ, hogy miként mondunk igent az életünkben Istenre. Ezt a nehéz kérdést Tamás atya ismét egy rövid történettel tette képletessé: egy pókról beszélt, amely szorgalmasan megszőtte a hálóját, majd hozzáértő szemekkel méregette azt. Minden szálnak megvolt a rendeltetése, a feladata, kivéve egyet, amely nem vezetett semelyik szálhoz, hanem „csak” felfelé, a levegőbe. Pókunk ezt a szálat rosszkedvűen el is vágta, de váratlanul a háló összeomlott és rázuhant, és nem tudott kijönni belőle. A háló szálai a mi életünk, amelyek Istenből indulnak ki és hozzá vezetnek el. Minden emberben csillapíthatatlan vágy él Isten után. Ez a felfelé vezető szál, amelyet ápolni kell. Nem szabad elfelejtenünk, hogy súlyos sorscsapások esetén is Isten jóságos kezében vagyunk. A Szentírásban minderről azokban a példabeszédekből nyerhetünk megerősítést, amelyek mindenki számára érzékelhetően mutatják be Isten irgalmát, mint például a tékozló fiúról szóló példabeszéd (Lk 15,11–32) vagy az elveszett drachma 13

Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl. története (Lk 15,8–10). Ezek a példázatok azt jelentik, hogy Isten senkit sem hagy el; merjünk rá bátran igent mondani imáinkkal és tetteinkkel. Ahogy a felebarát szeretetében fontos volt az egymással való kommunikáció, úgy az ima istenkapcsolatunkból sem hiányozhat. A bencések jelmondata az „Ora et labora!”, „Imádkozzál és dolgozzál!”, ami kifejezi, hogy mindkét cselekedet egyaránt fontos. A munka azért, mert az ember a munkájában lesz igazán ember. Isten teremtésének részeseivé tesz bennünket, embereket azzal, hogy dolgozhatunk. Az ima pedig az erőt rejti magában az élet megpróbáltatásainak elviseléséhez. A beszélgetés Istennel gyógyító erejű, de a másik ember értünk elmondott imádsága is erővel bír. Az imát párhuzamba állíthatjuk a lélegzéssel. Aki már nem imádkozik, olyan, mintha halott lenne, mert ha nem lélegzik, temetői csend veszi őt körül; aki pedig rosszul imádkozik, olyan, mint az asztmás ember, akinek el-elakad a lélegzete. Ha abbahagyjuk az imát, elhagyjuk a hitünket. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy Isten bennünk él. Ez elég, még ha nem is tudnánk szavakkal megszólalni. Vasárnapjaink megtartása is tükrözi Istenre adott igenünket, hiszen az Úr napja a vasárnap, amelynek megünneplésével megvalljuk, hogy Krisztus feltámadt, Krisztus él. A vasárnap a mi válaszunk arra, amit Isten értünk tett. Összefoglalva: az a jó imádság, ha örömmel és leplezetlenül Isten elé merünk állni. Amint áttetszően állunk elé, lelkünkben kinyílik egy kapu Isten felé. Szent Benedek atyánk a Regulában jó tanácsként azt is megemlíti, hogy imádságunk rövid legyen és tiszta. A három kérdés köré felépített elmélkedések ráhangolták lelkünket a mélyebb önmagunkba nézésre, egyre inkább Isten elé mertünk és szerettünk volna állni áttetszően, nyitott szívvel. Erre legjobb alkalmat a bűnbánati elmélkedés és a gyónási lehetőség adott. Hogy a zártabb szívűeknek is könnyebb legyen az Isten felé fordulás, Tamás atya ismét egy rövid történettel indította szavait. Volt egy ember, aki egyre csak el akart futni az árnyéka elől. Próbált egyre gyorsabban futni, hogy az árnyékától megszabaduljon, mígnem a végén holtan esett össze. Ez az ember bármelyikünk lehet. Az árnyék hozzánk tartozik. Halálra szántságunk, bűnösségünk mind-mind árnyékok, amelyek követik életünket. Sokan félünk is szembenézni saját életünkkel, menekülünk önmagunk elől, a hétköznapok üressége elől, és így soha nem lesz nyugalom. Ha a történetben szereplő emberünk egy fa árnyékába lépett volna, elveszítette volna az árnyékát szem elől. De hol van olyan fa, amely elveszi 14

Az oblátusságról árnyékunkat? A keresztény ember számára ez a fa a keresztfa. Az evangélium felszólítás arra, hogy merjünk e fa árnyékába állni. A pannonhalmi oblátus lelkigyakorlat a hagyományok szerint nem csak az oblátusok lelki életének építését vállalja fel e pár nap alatt, hanem rendszeres beszámolók révén tudomást szerezhetünk Szent Márton Monostorának vagy a Magyar Bencés Kongregáció egy-egy közösségének kiemelkedő eseményeiről is. Az idei év beszámolója a győri Szent Mór Perjelség és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium életéről szólt. A lelkigyakorlat vezetője, Tamás atya a perjelség vezetőjeként első kézből tájékoztatta közösségünket a győri bencések örömeiről és kihívásairól. A lelkigyakorlat utolsó elmélkedésében „hazaérkeztünk”. Témánk a Szent Benedek lelkiségéből táplálkozó keresztény élet volt. Ezt egy fogalommal oblátuséletnek is nevezhetjük, ez az Istenben rendezett, Istenre alapozó élet, ez az, amire mindannyian vállalkoztunk. Szent Benedek arra buzdítja követőit, hogy mindig az adott helyzetben keressék Istent. Fontos a harmónia megtalálása életünkben, a harmóniára való törekvés Istennel, emberrel. Kérdéseinkre választ keresünk a lelkiségek megismerésével; de melyik az a lelki család, amelyik az én kérdésemre válaszol? Szent Benedek kérdése az, miként lehet Istenhez eljutni? Valóban törekszünk-e arra, hogy Istenhez jussunk? Benedek nem kéri követőitől, hogy „készek” legyenek. Ez a „kész” a másikat elriaszthatja, és mi magunk is könnyen lemondhatunk hitünkről, azaz mai megfogalmazással „lelki nyugdíjba” megyünk. Benedek atyánk csak azt kéri, hogy az ő követői és tanítványai Istent és igazságot keresők legyenek egy életen át. A bencés élet titka is éppen ez: nincsenek receptek és kész válaszok, hanem arra kapunk buzdítást, hogy a körülöttünk élőkre átérzően és empátiával figyeljünk oda. A bencés lelkiség minden követője számára azt az iránymutatást adja, hogy nagyon fontos megismerni pozitív emberi tulajdonságainkat és azokat megerősítve nézzünk szembe negatívumainkkal. Szent Benedek Regulája maga is józan, higgadt szöveg, amely nem ragadja a hetedik mennyországig olvasóját. A gyakorlatias részek, mint pl. a szerzetesi ruhák színe, minősége, hosszúsága, a szerzetesek ételének mértéke, a zsolozsma zsoltárainak rendje felvetik a kérdést, hogy miként lehetett mindez egy lelkiség mesterműve 1500 éven át? Talán úgy, hogy Benedek arra akar minket is, 21. századi keresztényeket rávezetni, hogy Isten Országa az időben, mégpedig ebben a 15

Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl. világban van. Itt és most valósul meg. Most növekszik. Azt igyekszik tudatosítani mindenkori olvasójában, hogy Isten itt és mindenütt jelen van, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk. A bencések címerében benne van a „béke”, amit mondhatunk úgy is, hogy ez a rend jelszava. A béke utal arra, hogy a monostorba belépő leteszi belső feszültségeit, önmagával és Istennel békében közelít Istenhez és a testvérhez. A lelki béke megszerzésében fontos tapasztalat a csalódás is. Csalódás önmagamban és a testvérben. A belépő új testvérnek kell leginkább megküzdenie ezzel az élménnyel, mert nélküle a lelki béke nem szerezhető meg. Biblikus hasonlattal élve: Jákob atyánk egy kemény kőre hajtotta le fejét, álmában angyalok jártak a létrán az ég és őközötte. Ez a kemény kő a közösség. A helyes úton akkor járunk, ha nem egy szépnek elképzelt bencés közösséget szeretnénk szeretni, hanem egy konkrét közösséget, mert „ott van az Isten háza és az ég kapuja”. Megnéztük a Pannonhalmi Főapátság által rendezett időszaki kiállítást, amelynek „Biblia – Scripta” a címe. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola esti tagozata egyháztörténelem-óráinak méltó lezárásaként is tekinthettem ezt a programot. A középkori egyháztörténelem egyetemes és magyar vonatkozásai tárultak szemem elé. Az oblátus lelkigyakorlat spirituális részét Szent Benedek atyánk ünnepének liturgiája zárta. Az I. Vesperás, az ünnepi Vigília, majd másnap az ünnepi Laudes következett, amelyben a Stella nevet kapta oblátatestvérünk. Számomra a várva-várt pillanatok az ünnepi szentmisében jöttek el, amikor oblációt tehettem. Az elmúlt napok izgulós és lázas készülődése a nagy napra annak a felelősségnek tudatában telt el, hogy idén majd egyedül állok ki Főapát úr, valamint a szerzetes- és az oblátusközösség elé, és teszek tanúságot Krisztusba vetett hitemről és Isten-keresésem szilárd elhatározásáról. Az obláció felemelő pillanatában már nem volt bennem izgalom, sem félelem, csak ő volt és én. „Felajánlom magamat a Mindenható Istennek” – kezdődik az ígéret szövege, ami akkor már magától érthetődően jött az ajkamra. Hiszen ez olyan természetes. Van-e más, ehhez hasonlóan jó lehetősége az embernek az életében, ezt az egyedülálló szeretetkapcsolatot tudatosítani és erre válaszolni? Létezhet-e annál nagyobb öröm, mint Isten jelenlétében mindennap odáig „leásni”, hogy tudatosuljon bennünk az a fontos tény, hogy igazából két alapvető valóság van: „én és az én Teremtőm”?

16

Az oblátusságról Adott az életre szóló feladat: míg a középkorban a szülők ajánlották fel gyermekeiket egy-egy monostor részére oblátusnak, ma, a 21. század kusza világában, a budapesti élet embert próbáló hajszája közepette saját elhatározásból, önmagam vállaltam ezt az elköteleződést a családi élet kereteit el nem hagyva. Szent Márton Monostorához tartozva, de nem ott élve, a szerzetesközösség lelki támogatásával. Mindez akkor tudatosult leginkább bennem, amikor a délutáni ünnepi vesperás után hazafelé igyekeztem. Alig kellett letérni az autópályáról egy pihenő erejéig, és már mindenhol a vásárlás, a marketing, a mindent túlharsogó lüktető zene volt az úr. Nagy volt a kontraszt a gregorián vesperás nyugalmat és békét árasztó, még a fülembe csengő dallama és a „világ zaja” között. Jézus főpapi imájának szavai jutottak ekkor eszembe: „Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd az igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban (Jn 17, 15–19).”

17

Az oblátusságról Béres István Maximilián OSB obl.

BESZÁMOLÓ A BAKONYBÉLI LELKIGYAKORLATRÓL (2010. július 8–11.)

A kialakult hagyománynak megfelelően Bakonybélben találkoztak a monostorhoz tartozó obláták és oblátusok, hogy részt vegyenek Szent Benedek atyánk nyári ünnepén és az azt megelőző lelkigyakorlaton. A viszontlátás öröme hatotta át az első nap délutánját és estéjét, mely során megbeszéltük, egyeztettük a ránk váró napok programját is (megtalálható a http://osboblatus.hu honlapon is). Az idei lelkigyakorlatnak némiképp szokatlan témája volt: a lelki élet és az anyagi javak, anyagi értékek közötti viszonyt állította a középpontba. A különféle válságok között hangsúlyosan – és sokszor más jelenségek végső okaként tételezve – jelenik meg az anyagiak terén bekövetkezett válság. Érdemes körüljárni a kérdést: hogyan hatnak egymásra az anyagiak és a lelkiek? Meglepő témafelvetés, valamennyien érdeklődve vártuk a másnapi kezdést. Nem éreztük úgy, hogy az oly értékes napoknak – az ünnep, az elcsendesedés és az önreflexió napjainak – a „fényességét” elhomályosítaná ez a túlságosan is földi téma. A lelkigyakorlat központi magvát három elmélkedés adta, mely közül kettőt Ábel atya, egyet pedig Anzelm testvér tartott. Ábel atyáéi: A túlpart messze van – spirituális hídkeresés az anyagiak sodrában, illetve Jólét vagy jóllét – a tárgyak birtoklása és a boldogság, Anzelm testvéré pedig a Megkülönböztetés a szerzetesi hagyományban címet viselte. „Hogyha az Úr nem építi a házat…” – lehet-e találni kifejezőbb mottót ennél, amelyet Ábel atya is választott elmélkedéséhez, egy folyamatosan az építkezés gondjaival küzdő monostorban? Életünkben a hétköznapi nehézségek, az önérvényesítés és a fogyasztás elválaszt minket a csend, a várakozás, az Isten utáni vágyakozás spirituális otthonától. Személyes kudarcaink nyomán új felismerések fakadhatnak. A saját esendőségeink rávilágítanak arra, hogy a Gondviselésre való ráhagyatkozás oly sokszor hiányzik a cselekedeteink mögül, de ha „jól figyelünk”, meghallhatjuk mégis minden újjáalkotásának ígéretét.

18

Az oblátusságról Szintén egyfajta hagyomány már a lelkigyakorlaton, hogy igyekszünk részt venni a monostori munkákban is. A klastromkert és a vendégház építési – pontosabban az akkor épp folyó csatornázási – munkálatai alkalmat adtak mindnyájunknak a „laborálásra”. A bakonybéli dékániák egy évnyi életét bemutató dékáni beszámolókból kiderült, hogy a két dékániát összefűzni képes kommunikáció bizony sok esetben elégtelen. E tény mögött nem csak az állandósult időhiányunk van, hanem az is, hogy a 2007. évi szétválás óta nincs már meg az a külső „nyomás” sem, amely a szervezetileg összetartozó dékániákat egybefűzte. Az egymásra figyelés gesztusainak hiányát jelen sorok írója is felfedezte saját viselkedésében, és hálát ad több testvérének azért, hogy ezt az együvé tartozást éltetni tudták. Anzelm testvér a discretio spirituum (a lelki megkülönböztetés) benedeki elvét közelítette meg a másnapi elmélkedésben. Különféle függőségeinktől a szabadságig eljutnunk a Szentlélek vezetésével lehetséges, amelynek révén eljuthatunk az intimitásig, az egységig, azaz a személyes érettségig. A spirituális életben ennek az intimitásnak az imádság a megjelenési formája. Az ember-ember viszonyok, a közösségek belső dinamikája nem csak pszichológiai aspektusból tárható (és tárandó) fel, hanem folyamatosan ott kellene lennie mind a Lélekre figyelésnek, mind a Regula „meghallásának”. Ábel atya második elmélkedésében – melyben több, a saját életéből vett példát mutatott be – különösen nagy erővel volt jelen a gyógyítás/gyógyulás legfontosabb eszközének tudatosítása, azaz, hogy a Gondviselésbe vetett bizalom nélkül a minket érő bajokban képtelenek leszünk meglátni a kegyelmet, képtelenek leszünk a szívünkbe befogadni a békét. Őszinte, a vívódásait, esendőségeit feltáró szavai nyomán megtapasztalhattuk, hogy még sok tanulnivalónk van az alázatos megosztást tekintve: gyengeségeinket testvéreinkkel nem tudjuk mindig megosztani, mintha a mindennapok túléléséhez szükséges álarcot ezekre a napokra sem tudnánk levetni. Hiába kapunk jó mintát, példát arra, hogy miként tárjuk fel őszintén bizonytalanságainkat, kétségeinket, pár perc, és már akkor sem tudjuk követni. A közös imádságok, a zsolozsma mellett ezt az együvé tartozást idén először a liturgikus táncok is erősítették. A test és a lélek „átmozgatását” Priscilla és Aquila testvérek irányításával végezhettük.

19

Béres István Maximilián OSB obl. A vasárnapi szentmise különösen örömteli és felemelő volt számunkra, mert ketten is – Angelika (Békéscsaba) és Márton (Győr) testvéreink – oblációt tettek, őket azt követően a klastromkertben egy agapé keretében köszöntöttük. A 2010. évi lelkigyakorlatunk végén – évről évre visszatérően – ismét csak azt az érzést éltük át, hogy jó lenne egy kicsit megállítani a pillanatot. Az elmúlt napok villámgyorsan elteltek, ismét csak oly rövid lehetett az itt-tartózkodás, máris mennünk kell – de ezzel az elmenetelünkkel egyúttal a következő megérkezésünk is közelebb került.

20

Lourdes

Nemzetközi Katonai Zarándoklat és a horvátzsadányi hívek (2010)

A Szent Bernadett-kápolna faragott Mária-szobra

21

LEGYETEK TANÚIM! Mesztegnyei Imre Márton OSB obl.

LOURDES-BAN VOLTAM ÖNKÉNTES

Életem jelentős változása kezdődött, midőn katonai feladattal a polgárháború sújtotta és a Koszovóból menekülteket befogadó Albániába utaztam. Ekkor kaptam útravalónak a Békés Gellért és Dalos Patrik által fordított Újszövetségi Szentírást. Következő tavasszal a Szentlélek-dékánia összejövetelein vehettem részt, majd még azon a nyáron Maurus atya lelkigyakorlata véglegesen meghatározta kötődésem. Négy év múlva beöltözhettem, és még abban az évben egy vallásos barátom zarándoklatra hívott Lengyelországba. Katartikus élmény volt megérkezni Czestochowába, a Fekete Madonna kegyképe elé. Ekkor kóstoltam bele a zarándoklat különös, mással össze nem hasonlítható hangulatába, ekkor éreztem meg az áradó kegyelem erejét. A következő években zarándoklatok követték egymást. Végigjártam a Varsó–Czestochowa zarándoklatot, Spanyolországban az El Caminót (vö. Obláció 2006/2). Részt vettem a Nemzetközi Katonai Zarándoklatokon (ekkor voltam először a franciaországi Lourdes-ban), Erdélyben pedig egy keresztaljával Székelyudvarhelyről gyalog mentem Csíksomlyóra. Minden zarándoklaton találkoztam olyan önzetlen segítőkkel, mint József oblátus testvérem lánya, Erika. Lourdes-ban pedig egy magyar önkéntessel beszéltem, aki elmondta az önkéntes munkáról való tudnivalókat. A gondolat megfogant bennem, egyre erősödött az a szándék, hogy visszaadjak valamit abból a sok-sok segítségből, amit kaptam az évek során. Oblátusként szemem előtt lebegett az Ora et labora követelménye. Gondoltam pénzbeli adományra, de nem vagyok tehetős ember. Kerestem hazai lehetőséget, de olyan bizonyítványokat, szerződéseket, tanfolyamokat kértek, amelyeket nem tudtam bemutatni. Ekkor gondoltam először Lourdes-ra. Eszembe jutottak azok az önkéntesek, akik egy pohár vizet nyújtanak a fáradt zarándoknak. Pénzből lehet vizet venni, de kell olyan személy, aki egy jó szó kíséretében átadja. Érdeklődő levelet küldtem a Cité Saint Pierre szervezőjének. Szinte postafordultával kaptam választ.

22

Legyetek tanúim! A Cité Saint Pierre a francia egyházi Caritas intézménye, amelyet 1958ban Mgr. Jean Rodhain alapított. Rendeltetése a szegény, beteg, a társadalom perifériájára szorult (alkoholista, kábítószeres, deviáns, HIV fertőzött) zarándokoknak szállást és ellátást biztosítani. A célok érdekében ma 6 pavilonban 237 szoba áll rendelkezésre. Ezekben 500 zarándok elszállásolása és étkeztetése lehetséges. Ezenfelül vallási, kulturális és sport rendezvényekre alkalmas termek, területek vannak. Június utolsó vasárnapján, a hősök napján közel nyolcezer hívő vett részt a szabadtéri szentmisén. A szükséges munkákat közel 40 állandó dolgozó, és egy időben több mint 100 önkéntes végzi. Önkéntes lehet az, aki 18 éves elmúlt, jó egészségi állapotban van, és képes a vállalt munkát elvégezni. Aki 10-től 21 napos ciklust vállal. Aki ért és beszél franciául. Aki számára kihívás, hogy találkozzon, együttműködjön olyan emberekkel, akik szegények, betegek vagy/és a társadalom perifériájára (mint előbb: alkoholista, kábítószeres, deviáns, HIV fertőzött) szorultak. Az önkéntes munkára jelentkező az oda- és visszautazás költségét maga állja, a végzett munkáért bért nem kap. A Citében szállást, teljes ellátást kap. Munkaidő hetente hat nap, naponta nyolc óra. Az önkéntesekről írottak csak vázlatosak, mert a magam tapasztalata alapján a fenti szabályokat lazán értelmezik. Háromszor voltam önkéntes, de franciául azóta sem értek. Először három hetet, utána kétszer hat-hat hetet vállaltam. Az első jelentkezésem után megismertek, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Munkámra számítanak a jövőben is. Találkoztam olyan önkéntesekkel, akik az év nagy részét ott töltik, vagy az év folyamán többször visszatérnek. Az idegenvezető csoportban dolgozott olyan, aki járókerettel tudott közlekedni, egy másik, akinek jobb kezét csonkolták. Mivel nem beszélek franciául, a menage (háztartás) részlegbe osztottak. Munkánk nagy részét a közösségi helységek előkészítése rendezvényre, utána takarítása képezte, turnusváltás idején a pavilonokban a szobák takarítása és felkészítése a következő csoport fogadására. Szokatlan volt, hogy életmentéshez, orvosi segélyhez, felnőttek átpelenkázásához kellett berendezni helyet. Segíteni kellett a kerekesszékeseknek a mellékhelyiségek megközelítésében. A hat hét alatt dolgoztam francia, spanyol, belga, holland orosz, román, Sri Lanka-i, olasz, horvát,

23

Mesztegnyei Imre Márton OSB obl. ír, német társakkal. A soknemzetiségű csoportban angol tudásommal jó boldogultam. A munka során sok érdekes, meglepő, megdöbbentő esemény történik. Példaként említem, hogy a Szent Bernadett-kápolna takarításakor egy zarándoknő forgolódott kis szelencével a kezében. Elmondta, hogy a szelencében lánya hamvai vannak, amit ott szeretne szétszórni. Elfogadta javaslatunkat, hogy a kápolna mellett Mgr. Jean Rodhain sírjánál, virágos, füves területen tegye, ott is méltó helye lesz. A mindennapok fontos eseményei az étkezések. A magyar szokásoktól eltérő, könnyen megszokható ételek készültek. Sokszor volt hal, és szinte minden étkezéshez párolt zöldség, gyümölcs. Levest csak vacsorához, vörösbort ebédhez és vacsorához is kínáltak. Reggelire bagett, vaj, lekvár, narancslé, italként tej, kakaó, tea, kávé volt. Így felsorolva változatosnak tetszik, valójában nem volt az. Előfordult, hogy három egymást követő főétkezésre ugyanazt készítették el. Fogytam három kilót, pedig akik ismernek, tudják, nem vagyok válogatós. Lourdes ma Európa egyik legismertebb, legfontosabb zarándokcélja. Nem térek ki történetére, mert erről elegendő irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére. Az 1858-as jelenések óta évente milliós nagyságrendű a zarándokok száma, nagy számban csodás gyógyulásban reménykedők keresik fel. Természetesen más szervezésű zarándoklatok is vannak. Számomra nagyon fontos a Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ezen öt alkalommal vettem részt. Leírhatatlan az a forgatag, amelyet közel 30 ország 16 000 katonája produkál. Leírhatatlan az a lelki emelkedettség, amikor sok ország rengeteg katonája együtt imádkozik a Béke Királynéjához, a Szűzanyához a békéért. Még 1995-ben német tábori lelkésztől hallottam egy hazai tábori istentiszteleten, milyen nagy jelentőségű, hogy olyan nemzetek katonái imádkoznak együtt a békéért, akik a történelem során hol együtt, hol egymás ellen harcoltak. Ha ott-tartózkodásom alatt magyar zarándokok érkeztek, igyekeztem részt venni a programjaikon. Szentmise, keresztút, gyertyás körmenet alkalmával csatlakoztam hozzájuk. Az Üdvözlégyet magyarul hallani és mondani a nemzetközi körmenetben felemelő érzés. Ez is többször megadatott. Vasárnap délelőtt a Citében is Szentmise van. A Szent Bernadettkápolnában a Citében dolgozóknak miséznek. Szokás, hogy az Úr 24

Legyetek tanúim! imádságára az oltárhoz hívják a más nemzetiségűeket. Kérik, hogy mindenki saját anyanyelvén imádkozza. Fantasztikus, amikor több mint tíz nyelven hangzik el a Miatyánk. Nekem különleges feladatom is volt. 1957-ben tiltakozásul Magyarország szovjet megszállása ellen keresztet állítottak, amelyre láncos bilincset helyeztek. A bilincset 1992-ben nagyszámú magyar zarándok jelenlétében, püspöki segédlettel levágták. Az idén a keresztet restaurálták, feliratát megújították. Minden látogatócsoportnak elmondták a történetét. A felújított keresztre az első koszorút a horvátzsidányi hívek zarándokcsoportja helyezte el. Többségük horvát nemzetiségű. Megadatott az is, hogy élvezzem Lourdes áldásait olyankor is, amikor alig van zarándok. Ilyenkor elegendő idő van a Barlang előtt imádkozni. Elgondolkodni Urunk nagy ajándékairól. A bazilika három szintjén csodálatos mozaikok, freskók, szobrok gyönyörködtetnek. Élvezhetem, hogy körülölel a csend. Lourdes-nak minden évre volt és van pasztorációs terve. Legutóbb három évre szóló tervet dolgoztak ki. Az idén a keresztvetés, jövőre a Miatyánk, és 2012-ben az Üdvözlégy a missziós célú magyarázatok középpontja. Mindhárom téma nagyon egyszerűnek látszik, pedig nem az. Micsoda különbség van a reflexszerű és a tudatos keresztvetés között! Elgondolkodtató. Nem elhanyagolható a környezet. Lourdes a Pireneusok völgyében fekszik. Gyönyörű hegyek ölelik körül, jó a levegő, magashegyi időjárás. A Cité feletti hegycsúcs vízszintesen 800 méterre van, de a magasságkülönbség 311 méter. A kilátás fantasztikus. Nekem Péter jutott eszembe, amikor a hegyen mondta: Uram, jó nekünk itt…(Mt 17,4; Lk 9,33). Eddig három szezonban, tizenöt hetet dolgoztam önkéntesként Lourdes-ban. Nap mint nap érzem, hogy az ott kapott kegyelmek messze meghaladják a magam szerény teljesítményét. Sokkal többet kaptam, mint amennyit adni tudtam. A Szűzanya érezhető közelsége, a hegyvidéki környezet, az önkéntesek kitűnő társasága arra ösztönöz, hogy amíg képes vagyok a munkát végezni, ismételten jelentkezzek. Ígéretet teszek, hogy ha az önkéntes munka lehetősége hazánkban is kedvezően megváltozik, akkor szeretett hazánkban is végzek hasonló tevékenységet.

25

Legyetek tanúim! Kató Márta Brigitta OSB obl.

AZ ARANYMISÉS MAURUS ATYA (RÉV)KOMÁROMBAN

Maurus atya láthatóan örömmel jött el 2010. február 27-én régi komáromi híveihez, ahol már hagyomány, hogy nagyböjtben meghívják lelki napot tartani. A plébánia termében vagy harmincan jöttünk össze, éreztük, hogy most más a hangulat, mint általában, mert a papszentelés 50. évfordulóját megérni kegyelem, s ennek a kegyelemnek lettünk részesei. A lelki nap témájául Maurus atya Jézus búcsúbeszédét (Jn 14,16 fejezetek) választotta, hogy a Szentlélekről beszélhessen. Nekem ez külön öröm volt, mert meglátásom szerint viszonylag keveset hallunk a Lélekről. Oblátaként emlékeimben két bencés atya lelkigyakorlata él élénken, akik a Lélekről igen szépen beszéltek: Gellért atyáé és Placid atyáé. Maurus atya a harmadik, aki szívhez szóló gondolatokkal ajándékozott meg minket. Valóban a Lélek töltötte el őt. Néhány gondolatot sorolok fel, amelyek engem különösen megérintettek: • A hit kegyelem, vagyis Isten személyes és személyre szóló ajándéka a Szentlélek közvetítésével. • A hitért mindenkinek meg kell küzdenie, meg kell szenvednie, örökíteni nem lehet. Elsősorban Istennel beszéljek gyerekeimről, gyerekeimért. Mélyen bízzunk abban, hogy sorsunk, a világ sorsa, országunké is Isten kezében van. Nem a gonosz uralkodik a Földön. Merjünk bízni a Jóban! • Jézus volt az Atya utolsó szava az emberiséghez. • A bűn lényege az elutasítás. A Szentlelket nem szabad elutasítani! • A Szentlélek a „belső Mester”, aki segít felfogni, megérteni Isten üzeneteit. A megtérés Isten műve a Szentlélek által. • Olyan „közeg” nekünk, mint madárnak a levegő, mint halnak a víz. • Mindig Jézusról beszél nekünk. Az egyházban ő tartja elevenen Jézust. • Az Atya és a Fiú közös szeretete, egymáshoz fordulása. Ők ketten küldik el a Földre. 26

Legyetek tanúim! • Nemcsak vigasztalónk, hanem „ügyvédünk” és segítőnk. • A Lélek imádkozik bennünk az Atyához. • Tanúságtételre kötelezi az egyházat, amelynek hitelesnek kell lennie. A személyes tanúságtétel pedig legyen vallomás. Ne egy elfordított útjelző tábla. Mindezekről három elmélkedés hangzott el, a köztük levő szünetekben Maurus atya gyóntatott. Befejezésül elmondta aranymisés jelmondatát, amelyet – bevallom – könnyek közt hallgattam: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Kettő közt vívódom: Szeretnék megszabadulni, hogy Krisztussal legyek. Ez volna a legjobb. De hogy miattatok életben maradjak, az szükségesebb.” (Fil 1,21–25) Johanna obláta testvérünk szervezését dicsérő ajándékot kapott Maurus atya: egy nagy albumot, amelyben a hívek Maurus atya komáromi éveit örökítették meg: a túrákat, a lelki napokat, a találkozásokat. Maurus atya meghatottan vette át a jelenné vált múltat. Délután 4 órakor a Szent András-templomban sok hálás híve előtt mutatta be aranymiséjét, hálát adva Istennek, hogy ezt megérhette. Egy szép szentbeszéddel ajándékozott meg minket és egy emléklappal, aminek különlegessége, hogy nem szentkép, hanem saját, korábban készített plakátjaiból készült montázskép. Mi pedig a nap végén azt éreztük, amit a három apostol a Táborhegyen: „Mester – jó, hogy itt vagyunk!” Köszönjük Neked, Maurus Atya!

27

Legyetek tanúim! Stumpf Jakabné Bernadett OSB obl.

HÁLAADÁS MEGBOCSÁTÁSÉRT

Több mint tíz évvel ezelőtt történt, hogy valamiért nagyon megnehezteltem egy keresztény testvéremre. Elhatároztam, hogy látni sem akarom és tudatosan kerültem minden találkozási lehetőséget, hogy ne is lássam őt. Egy alkalommal, amikor a Szentírást olvastam, János evangéliumában a következő részlet szólított meg: „Étkezés után Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre így szólt hozzá: »Legeltesd bárányaimat.« Aztán megkérdezte: »Simon, János fia, szeretsz engem?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat.« Majd harmadszor is megkérdezte Simont.” Ekkor történt valami. Az Úr elém tartotta annak az embernek az arcát, akit én tudatosan kerültem. A harmadik kérdés már nem Simon Péternek szólt, hanem engem szólított meg: „Anna, szeretsz engem?” Ekkor már hangosan zokogtam, világosan, tisztán előttem volt az az arc, annak az embernek az arca, akit látni sem akartam. Az Úr Jézus kérdése a szívembe hasított, fájdalom járta át a szívemet: „Anna szeretsz engem?” Töredelmes szívvel zokogtam. Jézus eszembe juttatta, amit Szent János első levelében olvasunk: „Aki azt állítja: szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné? Ezt a parancsot kaptuk tehát tőle: aki szereti Istent, szeresse testvérét is.” Sirattam bűneimet, bűnbánatot tartottam és a bűnbánat szentségében feloldozást kértem.

28

Stella testvér beöltözése

Bernadett testvér beszámol a dékánia életéről.

29

Legyetek tanúim! Söveges Dávid OSB

BÚCSÚZÓ LEVÉL DIÁKJAIMHOZ PAX!

Pannonhalma, 1948. szept. 18. Fiaim,

ezt a megszólítást sokszor akartam Nektek mondani azokon a bizonyos fejmosásokon, de valahogyan nagyképűnek éreztem, nem jött ki a számon. Most mégis kimondom: úgy érzem ez a három év, amelyet együtt töltöttünk, mégiscsak összekapcsol, összeforraszt bennünket annyira, hogy egy külső helyzet és körülmény nem szakíthat el egészen minket egymástól. Szerettem volna, mint azelőtt, mindegyiktekkel négyszemközt beszélni, mindenkinek a szeme közé nézni és kezét megszorítani. Most ehelyett hadd mondjak el itt papíron egyet s mást, de amit mégis szeretném, ha megfontolnátok és elgondolkoznátok rajta. Általában azt szeretném, ha háromévi nagy fáradságom nem veszne kárba. Ha a nevelésünknek nyoma maradna. Ti már eddig is – hála Istennek – megcáfoltatok egy-két csúnya állítást, amelyek elkeseredett tanári szájakban egészen közkeletű; azt, hogy szép szóval nem lehet nevelni, csak veréssel; azt is, hogy minden rossz tanuló alattomos, azt is, hogy a diák hálátlan, mindjárt elfelejti nevelőjét. Hála Isten, én ezeket mind meg tudom már cáfolni, tudok példát idézni az ellenkezőjére eleget, és tanári ferdítésnek bizonyulna, hogy falra hányt borsó minden nevelés, és hamarosan lemorzsolódik minden jó szokás a fiúkról, ha kikerülnek a régi környezetből és fegyelem alól. Azért kérem, ne vegyétek illetéktelen kioktatásnak, amit most írni akarok. Ha terhes is most, érezhetitek, hogy hasznos, és éppen Számotokra. Az első, amit szeretnék lelketekre kötni: az összetartás egymás között. Nekem nagyon fáj, ha szeretetlenséget, széthúzást látok azok között, akiket én egyformán szeretek Ne legyen közöttetek feszültség, szembeállás származás vagy politikai felfogás miatt. Nem kapcsol egybe Benneteket eléggé a közös hit és meggyőződés és az együtt töltött esztendők? Mire jók a gyerekes vitatkozások? Csak arra, hogy szakadékot ásson ott, ahol csak kis árok van. És hogy kifelé is rossz véleménnyel vannak Rólatok. Megdöbbenve hallottam a napokban, hogy már Zalában 30

Legyetek tanúim! is arról beszélgetnek, hogy a pannonhalmi hatodikosok közül X és Y – név szerint emlegettek fiúkat Közületek – vad kommunisták, hálátlanul a Rend ellen dolgoznak stb. (Olyan dühös voltam az ilyen pletykálókra, hogy amikor az illető azt kérdezte, igaz-e ez? azt feleltem: Persze, már fonják is a kötelet, de a zalaapátiak nyakára!) De azért mégis okosabb lenne gyerekes vitatkozások által magunkat ferde színben föl nem tüntetni. A második, amit nagyon figyelmetekbe ajánlok: az önfegyelmező viselkedés. Mindig arra törekedtem, hogy megértessem Veletek és ráneveljelek Titeket, hogy magatoknak kell magatokra vigyázni. Nem azért, mert a prefektus lát vagy nem lát, megtudja vagy nem tudja. Isten mindent és mindig lát, és az utolsó ítéleten a prefektus is megtud mindent, – sokszor még előbb is. Ezért most, amikor nincs olyan szoros felügyelet felettetek, vigyázzatok nagyon magatokra. Tartsátok meg, használjátok fel a stúdiumokat. Nektek jó az, nem Nekem. A napirendet is tartsátok meg, és azokat az apró, önmagában lényegtelennek látszó, de együtt mégiscsak nagyon fontos kis szabályokat, amelyeket tőlünk tanultatok. A kis dolgok elhagyása, a kis engedékenységek önmagunkkal szemben a végén a teljes elkopáshoz vezetnek. Hamarosan már nem érzitek hibának sem, ha valami azelőtt tilosat tesztek, és aki sokat botlik, az a végén egészen elbukik. Kamaszok vagytok, a veszély és a nehézség nagy. De gyerekek már nem vagytok, felelősek vagytok magatokért, és ez igen nagy felelősség. Aztán a katolikus hitből, elvekből ne engedjetek. A mi hitrendszerünk – ezt talán egyszer már mondtam – olyan, mint egy kupola. Aki egyetlen egy követ bárhol kivesz belőle, arra ráomlik az egész. És ez áll nemcsak a szorosan vett hittitkokra, dogmákra, hanem a velük összefüggő tanításokra is. Ezekben az Egyház nem tévedhetetlen isteni módon, mint a dogmákban, de tanítása mégis egészen biztos. Van olyan biztos, mint az egyszeregy akkor is, ha pl. a magántulajdon jogosságáról, vagy ha egy társadalmi rendszer rosszaságáról nyilatkozik. Ne engedjétek, hogy igaznak látszó okoskodásokkal elfordítsanak az Egyház tanításától. Én inkább nem értek valamit egészen, és alázatosan elfogadom az Egyház szájából, semmint gőgömben nagyot tévedjek. S végül nagyon szeretném a lelketekre kötni: a lelkiéletet el ne hanyagoljátok! Ne éljetek halálos bűnben, az beleeszi a lélekbe magát, mint a rozsda. Aki elesik, keljen fel minél előbb. Az imát el ne hanyagoljátok! 31

Söveges Dávid OSB Az Úr Jézust nagyon szeressétek. Én szeretnék mindnyájatokkal, ha itt lenn nem lehet, ott fenn a végcélban mindörökre találkozni és együtt lenni. De akkor Ti is oda igyekezzetek! Azt hiszem, erről nem kell többet szólnom. Tudtok minden eszközt, ami fontos a lelkiélet fenntartásához. Sokat szeretnék még írni. Azt, hogy szeressétek az irodalmat, hogy vidám bizakodással éljetek, („Miért vagy szomorú!”), hogy volt prefektustokra ne haraggal, nehezteléssel gondoljatok. Legalább most már bocsássátok meg hibáit. Ezt a levelem mindenkihez külön-külön írtam: kezeljétek bizalmasan. Bár nincs benne „reakció és politika”, de a szívemből van benne egy darab, s ezért fájna, ha avatatlan kezekbe kerülne. – És ne is vitatkozzatok róla. Aki ellenvéleményen van, az morgolódjon magában, vagy írja meg nekem. Tartsuk fenn a kapcsolatot továbbra is, levélben. Mindig örültem és örülni is fogok, ha irtok nekem, akár közösen, akár egyénenkint. A címem ez lesz: Tiszaújfalu, Zárda. – És tartsunk kapcsolatot imában, mert ez több! Mindennap imádkoztam és imádkozni is fogok Értetek, mintha még ezen a téren prefektustok lennék, azt az imát, amit egyszer le is diktáltam. Hétfőn, szept. 20-án reggel fél hétkor a Szent Benedek-oltárnál még egszer az egész osztályért fogok misézni. És most befejezem azzal, amivel esténként búcsúzni szoktam, s amit a vakációban, most is sokszor elmondtam Felétek keresztet vetve: Benedictio Dei omnipotentis… A mindenható Istennek, Atyának, Fiúnak és Szentléleknek áldása szálljon le Rátok, és maradjon Veletek mindig. A jó Isten áldjon meg Benneteket! Dávid Ezt a levelem körözzétek le a tavalyiak között. Aki látta, tegyen a neve mellé jelet. Holczinger Imre, mint legidősebb, kapja a végén vissza. Nagyon ügyeljen mindenki, hogy avatatlan kezébe ne kerüljön, ne is tudjon róla.

32

Legyetek tanúim! Vajda Márta Thekla OSB obl.

EMLÉKEZÉS DR. KISS VARGA LAJOS ELŐD TESTVÉRÜNKRE

Előd testvérünk a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium diákja volt, így már fiatalon magába szívhatta Szent Benedek lelkiségét. Egerben a tanárképzőn végzett tanulmányai alatt is sok nehézségen átsegítette a kitartásra biztató benedeki lelkiség. Tanulmányai befejezése után Sármelléken, szülőfalujában kezdett dolgozni történelem tanárként, majd Keszthelyen lett kollégiumi tanár, ahol jó erkölcsökre tanította tanítványait. Sármelléken az önkormányzatban tevékenykedett, és megírta községe történetét. Első találkozásunk 1992-ben, Szent Márton ünnepén volt Keszthelyen, Domonkos atya beöltözésem napjára hozta őt közénk. Csatlakozott oblátus közösségünkhöz, és lélekben mindig velünk volt gondjaink közepette. Szolgálatkész volt, Benedikta testvérünket gyakran elhozta kocsijával a találkozónkra. Míg egészsége engedte, mindig eljött a nyári lelkigyakorlatra, hogy ott lelkileg felfrissüljön, és gondolatait megossza velünk. Még most is szinte minden találkozónkon valakinek eszébe jut egy-egy általa sokszor emlegetett mondat, idézet, így mindig velünk van. Előd testvérünk már hosszabb ideje gyengélkedett keringési problémákkal. Tavaly novemberében a keszthelyi kórház intenzív osztályára került, mert megállt a szíve. Karácsony előtt szívműtéte volt, utána az intenzív osztályon maradt, sokat szenvedett. 2010. január 29-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Az irgalomban gazdag Istenünk megszabadította szenvedéseitől, amelyeket Előd testvérünk csendesen tűrt. Belekapaszkodott a Szentírás és Szent Benedek Regulájának mondatába: „Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél.” Hisszük, hogy Előd testvérünk az örök békesség lakója és onnan néz ránk szeretettel.

33

Előd testvér a 2007-ben tartott lelkigyakorlaton

34

Legyetek tanúim! Borián Elréd OSB

OBLÁTUS KIRÁNDULÁS PÉCSETT Október 2-án, szombat kora reggel indultunk Pannonhalmáról, Pilisvörösvárról, Budapestről, Nagykanizsáról, Kaposvárról Pécs felé, amelyet csodálói a „magyar Athén”-nek is neveznek, és ahol Maximilián dékán, Mór, illetve Aquila és Priscilla testvérek vártak bennünket a vasútállomáson. Kocsikkal jutottunk el a Barbakánhoz, majd elindultunk a bazilika felé. Sétánk során megcsodálhattuk Cságoly Ferencnek, véleményem szerint talán egyik legjobb építészünknek a bástyához elegánsan illeszkedő házát, valamint Borsos Miklós Janus Pannonius-szobrát, és egy ház falának fülkéjében található Szent György-szobrot. Mór testvér vezetésével megnéztünk az ókeresztény sírkamrák közül a cella trihorát, septichorát, a korsós sírkamrát, valamint a leghíresebbet, a Szent Péter és Pál-sírkamrát. Az 1780-ban megtalált sírkamra megmaradt csodálatos részei miatt válhatott Pécs belvárosa a világörökség részévé. A két apostol kinyújtott karral a Krisztus-monogramra mutat. A bűn erejét az ősszülők ábrázolása fejezte ki, Noé, Jónás a feltámadás szimbólumai, az ősszülők ellentéte Mária-alakja, akinek csak az arca maradt meg, így is egyedülálló ez a töredék Pannon földön. Majd a bazilikába mentünk, ahol a Szent Mór-kápolnában elimádkoztuk a déli imaórát. Megható volt Szent Márton Főapátságából eljönni Mór püspöki székhelyére, és ott imádkozni, ahol ő imádkozott. Ráadásul ebben a hónapban október 25-én van Szent Mór ünnepe, aki a pécsi egyházmegyének és a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak egyaránt védőszentje. Székely Bertalan hét freskóból álló ciklusát is megtekinthettük, amely a szent legnagyobb kultikus emléke. Megcsodáltuk a hazánkban egyedülálló öthajós altemplomot, ahol a bazilikát neoromán stílusban felépíttető püspök síremlékéhez közel helyezték el Janus Pannonius földi maradványait, és új síremlékét. Elénekeltünk a Salve Reginát, amely csodálatosan hangzott az ősi térben. Szatmári György püspök reneszánsz kápolnája is feledhetetlen emlék. Mór testvér sétánk közben bemutatta a legszebb házakat, s csodálkozva láthattuk a lakatok tömegét egy ház falánál, különböző vélemé35

Legyetek tanúim! nyek vannak eredetükről: régen a börtönből való szabadulás emlékeit jelentették – ma a szerelmesek szimbolikus lakatai. Megtudtuk, hogy Pécs városának legszebb polgári házait két építész tervezte (Schlauch Imre és Pilch Andor), azért olyan egységes a látványuk. Az Aranygaluska önkiszolgáló ebédlőben pihentünk meg és fogyasztottuk el az ebédet, majd a Kossuth és a Széchenyi teret néztük meg. A városháza, a dzsámi az újjá varázsolt tér valóban fölemelő látvány. Talán ha több zöldterületet terveznek, az barátságosabbá tette volna, és a fehér burkolat a nyári napsütésben ugyanolyan vakító lehet, mint Győrben a Széchényi téren. Az egykori dzsámiban sokat időztünk. A muszlim építészet nyugalmat árasztó terei a matematikai arányokra épülnek, a dzsámi látványa és belső térrendezése is mutatja, hogy az isteni szépség és egyszerűség testvérei egymásnak. A Szent Mór Ciszterci Gimnázium dísztermébe indultunk, ahol Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját néztük meg. Sokunkat lenyűgözött a három biblikus tabló, néhány szóval elmondtam a csoportnak a képekről olvasottakat. Azért él frissen bennem az értelmezés, mert érettségi tételnek szánom a Golgota és Ady egyik istenes versének összehasonlítását. Megálltunk az ókeresztény mauzóleumnál, amely a legnagyobb méretű kétszintes sírkápolna. Elbúcsúztunk a Nagykanizsa felé és a kocsival Budapest felé indulóktól, a pécsi oblátus testvérek pedig elkísértek a vasútállomásra, és ott megköszöntük nekik, hogy megajándékoztak egy feledhetetlen nappal. Maurus és Klára testvérrel Budapestről autóval mentünk először Komáromba, majd Győrszentivánba és Pannonhalmára. Vasárnap délután újra indultam Komáromba, ahol a mise végén hirdettem, hogy a Szent Mór Iskolaközpontból jönnek tanárok és diákok a Maurinum Katolikus Iskolához. Az egyik hívővel beszélgetve megtudtam, hogy a jövő héten Pécsről jönnek hozzájuk, már nem először. Sikerült meglepnem azzal, hogy tegnap voltam Pécsett. A Szent Mór Iskolaközpont nem azonos a ciszterci gimnáziummal, mégis örömmel töltött el az egybeesés. Örömmel elevenítem fel emlékeimet, és hálával gondolok a pécsi oblátusok áldozatos, szeretettel teljes vendégfogadására.

36

Mór testvér vezetett bennünket.

Az ókeresztény templomban egy modern kiállítást készítettek elő.

37

Csoportkép a dzsámi közelében

A székesegyházban

38

MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Forrai Márta Maura OSB obl.

A MAGYARORSZÁGI BENCÉS OBLÁTUSINTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1919–1950) Szunyogh Xavér lelkes buzdításának és fáradhatatlan lelkipásztori munkájának köszönhető, hogy 1919-ben a bencés oblátusintézmény éledni kezdett Magyarországon. Szunyogh Xavér Nógrád megyében, Tereskén született 1895-ben. Bencés tanárként működött Komáromban, Kőszegen, Budapesten. A liturgikus mozgalom megindítója hazánkban, e témakörből sok publikációja jelent meg. A Szent Szabina-kápolna lelkésze volt Budapesten 1948–1961 között, de bebörtönözték (1961–1963). Élete utolsó éveit Pannonhalmán töltötte, 1980-ban halt meg. Kívánsága szerint Tereskén, a középkori bencés monostor kriptájában helyezték örök nyugalomra. A Béke és öröm című könyve 1919-ben jelent meg Pannonhalmán. A kis könyvecske négy részből, áll: 1. Szent Benedek atyánk élete és tanítása; 2. Szent Benedek atyánk tisztelete; 3. Imádságok, énekek; 4. Az oblátusok vezérkönyve. A nagykáptalan 1921. augusztusi ülésén az alábbi határozatot hozta: „Az oblatus-oblataintézmény meghonosításához a káptalan hosszabb eszmecsere után elvben hozzájárul.”1 Bárdos Remig pannonhalmi főapát 1924. szeptember 12-én hagyta jóvá A magyar Oblatusintézmény szervezeti szabályzatát.2 Ez a szabályzat tartalmazta az egyházi törvénykönyv figyelembevételével az alábbi szakaszokat: 1. Az Oblátus szövetség alapítása és megszüntetése. 2. Oblátus szövetség célja. 3. Oblátus szövetség szervezete. 4. Oblátus szövetség központi igazgatója. 5. Oblátus szövetség helyi igazgatója 6. Oblátus szövetség tanácsa és közgyűlése. 7. Oblátus szövetség vagyona. 8. Befejező határozatok

39

Forrai Márta Maura OSB obl. Az oblátusintézmény célkitűzései a következők voltak: világi hívők csatlakozása Szent Benedek rendjéhez és ennek értelmében liturgiát szerető, megszerettető példás hitélet; a rend és az oblátus szövetség támogatása imával, fizikai vagy szellemi szolgálattal, természetbeni vagy pénzadománnyal; apostolkodás és karitatív tevékenység; példamutató élet a családban és munkahelyen. Mindez a pannonhalmi központi igazgató, illetve a helyi igazgatók irányításával valósult meg. A szervezeti szabályzat ételmében, ha valaki szeretne belépni az oblátus szövetségbe, a következő fokozatokat kellett végigjárnia. Jelentkezőként eltöltendő idő három hónap volt, ennek elteltével az illető beküldte személyi adatait a helyi igazgató közvetítésével a központi igazgatóhoz. A felvételről a főapát döntött, és megadta az engedélyt a beöltöztetésre. Ezzel egy időben megkezdődött az egy évig tartó noviciátus. Az oblációt a beöltözés napjától számított teljes év leteltével lehet letenni. A központi igazgató vezette az oblátusok törzskönyvét, amely a beöltöztetettek és oblátusok személyi adatait tartalmazta. Beöltözéskor a novícius kapott egy skapulárét, amely kettős szalagon elöl és hátul két négyzet alakú fekete posztódarab. Az elején egyenlő szárú sárga selyemmel hímzett kereszt, a szárak között elhelyezett C. S. P. B. betűkkel C(rux) S(ancti) P(atris) B(enedicti) – Szent Benedek atyánk keresztje, hátul nagy B betű (Benedek), tetejébe tűzött kereszttel. Ezt a vállruhát az oblátusok a beöltözés után világi ruhájuk alatt hordták. Megkapták még Szent Benedek keresztes érmét is, amely Desiderius Lenz beuroni bencés művész alkotása. 1880-ban készítette Szent Benedek születésének 1400 éves évfordulójára. Az oblátus szervezetek bélyegzőt is használhattak. A pecsétnyomó 30 mm átmérőjű körben öt szív (2 felül, 3 alul), közötte PAX felirat, a körirat az illető szövetség címe, illetve elnevezése.3 Az oblátusintézmény híreit a Pannonhalmi Szemle közölte. Különlenyomatban is megjelentek a tájékoztatók; ennek címe: Az Úr szolgálatának iskolája – a Pannonhalmi Szemle oblátus híreiből. Az Oblátus Röpiratoknak 3 füzete jelent meg 1922-ben a szombathelyi Martineum Nyomda kiadásában. Külön alakultak obláta és oblátus szövetségek nők és férfiak számára. Balázs Benedikta, a kecskeméti Szentlélek Obláta Szövetség alapító tagja élénk kapcsolatot tartott a pannonhalmi központtal. Erre utal Szunyogh Xavérral, Kühár Flórissal, Jándi Bernardin kormányzó perjellel, Bárdos Remig főapáttal és Kelemen Krizosztom főapáttal való levelezése. 40

Múltunk forrásainál Feltételezhető, hogy Xavér atyának jelentős része volt abban, hogy Balázs Benedikta 1919-ben obláta jelölt lett. A szülők levélben köszönték meg Jándi Bernardin kormányzó perjelnek, hogy leányukat, Benediktát obláta jelöltnek felvette, és egyben alapítványt tettek: „Fölajánljuk tehát erre a célra Istennek a Szt. Benedek-Rendnek leányunkat, Benediktát és amennyiben Istennek tetszik megtartani vagyonunkat, úgy annak egy részét egy benedictina intézmény létesítéséhez, – városunkban – Kecskeméten.”4 Balázs Benedikta Kecskeméten az obláta ház és a szövetség szervezését már 1919-ben megkezdte a Munkácsi utca 24. szám alatt. Havonta tartottak összejöveteleket. A Béke és öröm című könyvet használták útmutatóul. Szent Benedek szellemét akarták meghonosítani az Alföld közepén. Az egyesület 1922-ben felvette a Szentlélek Obláta Szövetség elnevezést. A kőszegi Szent Imre Oblátus Szövetséget Szunyogh Xavér hozta létre 1923-ban, a Szent Gertrúd Obláta Szövetség pedig 1925-ben alakult. A két egyesületnek közös rendezvényei is voltak. Igen sokoldalúan és aktívan működtek. Ennek egyik szép eredménye a kőszegi bencés templom Szent Benedek-oltárának restauráltatása 1931-ben. Celldömölkön 1925-ben, illetve 1926-ban alakult meg az obláta és oblátus szövetség. Budapesten a józsefvárosi oblátus szövetség 1926. március 25-én tartotta első beöltöztetését a bencés székház kápolnájában, helyi igazgatójuk Dobrovich Ágoston volt. A Katolikus Háziasszonyok Szövetségén belül – Szegedy Maszák Aladárné kezdeményezésére – megalakult a Szent Skolasztika Obláta Szövetség 1928-ban. Lelki igazgatójuk Horváth Kandid volt. Az oblátusintézmény egyre jobban terjedt. Alakulási sorrendjük: Budapest, 1935, Szent Gellért Oblátus Szövetség; – Győrszentmárton, 1935, Szent István Oblátus Szövetség és 1936, Boldog Gizella Obláta Szövetség; – Mohács, 1935, Nagyboldogasszonyról nevezett Obláta Szövetség. 1936. október 6-án, Budapesten megtartották a magyarországi Szent Benedek-rendhez tartozó obláta és oblátus szövetségek első közös nagygyűlését. Tíz szövetség képviselője számolt be a végzett munkáról és terveikről. Összesen 626 tag és 11 jelentkező volt a magyarországi obláta és oblátus szövetségekben.5 A rend nagykáptalanja az 1940-es tanácskozáson örömmel vette tudomásul, hogy tizenkét szövetségben 681 tag 41

Forrai Márta Maura OSB obl. van.6 1944-ben tizenhárom szövetség 701 tagot számlált. Pápán, Tiszaújfaluban, Tiszaugon, Szarvason, Szegeden voltak még tagok, külön szövetségek nem alakultak. őket a pannonhalmi központ vette nyilvántartásba. A szerzetesrendek állami feloszlatásakor az oblátusintézmény hivatalosan megszűnt, de titokban több helyen működött. 1950–1988 között történt néhány titkos beöltözés és obláció Sárközy Pál főapát, Monsberger Ulrik kormányzó perjel, Legányi Nobert és Szennay András főapátok engedélyével.

Jegyzetek 1 PBFL, Káptalani iratok 1921. 2 PBFL, Főapáti iratok 485/1924. 3 PBFL, Főapáti iratok 485/1924. 4 PBFL, Főapáti iratok 214/1919. (1919. június 29-én) 5 PBFL, Főapáti iratok, 166/1937. 6 PBFL, Káptalani iratok, 1940.

42

Múltunk forrásainál Hermine Koller

A SZT. OTTILIEN-I FŐAPÁTSÁG OBLÁTUSAI

A monostorban élő oblátusok: kialakulásuk és életük A monostorban élő oblátusokról többféle néven találunk említést: oblati claustrales, ’klauzúrás oblátusok’, ezek az oblátusok a szerzetesektől eltérően nem fogadalommal, hanem ígérettel kötődnek egy monostorhoz. Az oblati saecularis, ’a világi oblátusok’ viszont saját lakásaikban maradva élnek. A laikusok monostorbeli felvételének kialakulásában az játszott jelentős szerepet, hogy a szerzetesek száma nem volt elég a monostorhoz tartozó feladatok ellátására. A felvételt nyertek közül nem mindenkinek voltak közeli kapcsolatai a monostorhoz. Famuli néven éltek laikusok a farfai és a clunyi bencés szövetségekben. Farfában volt egy külön temető a famulik részére, amelyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ezek a laikusok egy életen át a monostorban maradtak. Philipp Hofmeister feltételezi, hogy ezek a laikusok a pueri oblati-hoz (gyermek oblátusokhoz) hasonlóan olyan ruhát hordtak, amely eltért a szerzetesekétől. A beöltözési szertartásról és az obláció ünnepéről is tudunk. A 9. századtól kezdve különböztetjük meg azokat az oblátusokat, akik a monostorban éltek, azoktól, akik felvételük után visszatértek a „világba”. Ez utóbbiak nemesi származásúak voltak, így például a fejedelmek is. (…) Szt. Ottilien alapításának rövid története A missziós bencések kolostorát Andreas Amrhein (1844–1927) beuroni bencés szerzetes alapította 1887-ben Szt. Ottilienben. Már 1884-ben volt egy első próbálkozás az alapításra az egykori felsőpfalzi monostor, Reichenbach helyén. A bencés közösség 1902-ben kapta meg az apátság rangját. Ma 16 önálló monostor tartozik a kongregációhoz. Andreas Amrhein a monostor alapításával azt a bencés hagyományt kívánta újraéleszteni, amely hitünknek a nem keresztény embereknek való továbbadását tűzte ki célul. 1897-ben küldött először szerzeteseket Afrikába, később Koreába, Dél-Amerikába és a Fülöp-szigetekre. 1904-ben települt át a szintúgy Andreas Amrhein által alapított bencés nővérek 43

Hermine Koller monostora Tutzingba, mai nevükön ők a Missziós Bencés Nővérek Kongregációja. Az oblátusintézmény Szt. Ottilienben A Szt. Ottilien-i oblátusintézmény fennállásának 100. évfordulója alkalmából kiadott kis füzetben nagyon jó történelmi áttekintést kapunk az oblátusokról. Eddig az időpontig 599 nevet találunk az oblátuskönyvben. 1899. május 10-én tett oblációt három férfi: ők voltak az első oblátusok. Bizonyára a monostor alkalmazottai voltak, mivel később mind a hárman Szt. Ottilienben haltak meg. Az őket követő oblátusok 1904-ben jelentkeztek felvételre, és ettől fogva folyamatosan nőtt az oblátusok száma. A dokumentumokban megtalálható adatok természetesen keveset árulnak el róluk: az első oblátusok származása és szociális helyzete nem ismert. Az oblátusközösség az elmúlt 100 évben sok taggal gyarapodott, túlnyomórészt nők csatlakoztak hozzá. Egyes férfiak és nők mint támogatók veszik ki a részüket a főapátság életéből. Ezek azok az emberek, akik az 1888-ban a „Szent Benedek szeretetének műve” elnevezésű misszió javára létrehozott miseköteléket különleges módon, újságok széthordásával és gyűjtésekkel támogatják. ők is a Szt. Ottilien-i Apátság családjához tartoznak. A világi papság és az oblátusság Az oblátusság a „világi papok” részére is nyitva áll. Egy konferenciát is rendeztek erről a témáról 1953. augusztus 25–27 között a niederaltachi monostorban, amelynek címe: „Világi papok mint oblátusok” volt. A konferencia célja a bencés oblátusi életforma elmélyítése, illetve annak a kérdésnek akart utánajárni, amellyel mindig konfrontálódunk: vajon lehetséges-e Krisztus teljes követése a világi keretek között? Erre a kérdésre az a válasz adható, hogy igen, de csak akkor, ha világi életük saját értékkel telítődik, csak így érezhetik magukat az oblátusok Szent Benedek igazi gyermekeiként. A követés kérdése így az elhivatottság kérdése lesz. A „Világi papok mint oblátusok” konferencián Richard Egenter tartott előadást. Célja az volt, hogy bemutassa, „milyen jelentősen befolyásolja az obláció a világi papság életét”. Előadásában Aquinói Szent Tamás gondolatait követi a papi hivatás bemutatásában. A pap a püspök munkatársa, ezért az ő életformáját a püspöki ideálkép, és nem a szerze44

Múltunk forrásainál tesei életforma határozza meg. A papi hivatás alapjait a szerzetesitől eltérően nem a fogadalmak által szabadon választott életideálban találjuk meg, hanem az egyház szolgálatának feladatában. A világi papság életében jelentős helyet foglal el a nagyvonalú felebarát szeretet, amely egy átlagon felüli istenszeretetből táplálkozik. Azok a papok, akik az oblátusi elköteleződést választják, a monasztikus élet mércéjét is magukra veszik. A szerzetesi engedelmesség példája vezesse az oblátusokat (nem csak az oblátuspapokat) saját engedelmességük elmélyítéséhez és megerősítéséhez. A tisztaság figyelmezteti a világi papot, hogy hű maradjon a cölibátus eszményéhez, ami az ő esetükben nélkülözi a szerzetesek közösségi életét. A szegénység a papságot az egyszerűségre figyelmezteti, a feladatuk ellátásához szükséges anyagi javaknak azonban rendelkezésre kell állniuk, mint pl. egy lakásnak, amelyben az ő tanácsát kereső emberek jól érzik magukat. A stabilitás megtartja a papságot azon a helyen, ahová helyezték: gyökeret kell vernie az adott helyen a lelkipásztorkodás szolgálatában. A conversatio morum, a szerzetesi életalakítás, az állandó megtérés ígérete kihívás önmaga állandó nevelésére. Richard Egenternek az apátról alkotott képe a lelkipásztorkodásban hatásos lehet az oblátuspapok számára, például az atyai szerep felvállalásában. További fontos tényező az oblátuspapság számára a monostorhoz való kötődés, ahol az oblátuspap megtalálja a lehetőséget az élő, személyes találkozásokra. Richard Egenter szerint az obláció értelme a papi feladatok ellátásához nélkülözhetetlen nagyobb érettségben, nagyobb szabadságban és a nagyobb szeretetben rejtőzik. A Szt Ottilien-i Kongregációhoz tartozó dél-koreai waegwani monostor oblátusai Az oblátusi élet 1998-ban indult el a waegwani monostorban (Szent Maurus és Placidus Apátság). Bár kezdetben csak beszélgetések révén terjesztették a lehetőséget, mégis kb. 100 nő és férfi jelentkezett elsőre, mind olyan emberek, akik az apátsággal baráti kapcsolatokat ápoltak. Az oblátusok részére bevezetett korhatár szerint 30–65 év közöttinek kell lennie a jelentkezőknek. A 2006-os adatok szerint 307 nő és 156 férfi tartozik az oblátusközösségbe, köztük 116 a házaspárok száma; a legidősebb obláta 90 éves.

45

Hermine Koller Az oblátusközösség tagjai havonta találkoznak, vagy a waegwani apátságban – hiszen a legtöbben a közeli nagyvárosból, Taeguból jönnek –, vagy pedig a szöuli monostorban (Szent Benedek Apátság). A találkozások a liturgia ünneplésével, valamint előadások meghallgatásával és csoportos beszélgetésekkel telnek. Az oblátusok bevezetése a benedeki életszemléletbe hasonló ahhoz, ahogy a szerzetesnövendékeket képzik. Az oblátusok egyéves jelöltideje első bevezető tanításként szolgál. A noviciátusi idő a próbaév, amelyet az obláció letétele követ. A végleges ígéretig 4 évnek kell eltelnie. 2005-ben 63 oblátus tett életre szóló felajánlást. Az ünnepség vasárnapi konventmise keretében volt. Az obláció a szentbeszéd után következett. „Nagy benyomást tett rám, ahogy ezek a nők és férfiak széles sorokban kukullaszerű öltözékben álltak az oltár előtt és nagy lelkesedéssel a Suscipe-t, a »Fogadj el engem, Istenem...« zsoltárverset énekelték.” Az ünnepet egy közös ebéd zárta. A közösségnek alig van olyan tagja, aki 40 alatti lenne. Fiatalabbak nem is éreznék jól itt magukat, mivel Koreában az az uralkodó tendencia, hogy az életkori csoportok nem keverednek egymással.

(Hermine Koller: Drittgeborene Kinder Benedikts. Geschichte und Gegenwart der Benediktineroblaten, Studien zur Monastischen Kultur – Band 2., EOS Verlag, Szt. Ottilien, 2009, 241–247., 288–290. Fordította: Fockné Vigh Brigitta Mária OSB obl.)

46

MEDITÁCIÓK Bernhard Waldmüller

A KÖZÖSSÉGI DÖNTÉS

A belső szabadság felé Mi a legfőbb oka annak, hogy újra meg újra zátonyra fut sok testület vagy csoport véleményfeltáró, döntéshozó folyamata, legyen az politikában, gazdaságban vagy vallási intézményekben? Véleményem szerint a kellő belső szabadság hiánya, vagyis az, hogy az emberek nem tudnak őszintén és nyíltan feltárulkozni, másokat elfogulatlanul meghallgatni, és hogy nem képesek saját állás- és nézőpontjukat módosítani. Nyílt őszinteség Egy csoport tagjait sok minden visszatarthatja attól, hogy előálljanak önnönmagukkal, saját szempontjaikkal, megmozdulásaikkal. „Nem teszem-e magamat nevetségessé azzal, ha pusztán csak rossz érzésemnek adok hangot, de annak konkrét okát megnevezni nem tudom?" Vagy: „Engem úgysem hallgat meg soha senki! Mit számítok én Szabó doktor úr felszólalása mellett!” Mások esetleg taktikáznak: „Amennyiben ezt a csak általam ismert fontos információt nem adom ki, akkor könnyebben keresztül tudom vinni akaratomat.” Megint mások félnek minden konfliktustól: „Úgyis tudja mindenki a csoportban, ami a nyelvemen van! Ráadásul ha kimondanám, megint csak borulna a bili, és sehová se jutnánk.” Egyesek állásukat vagy beosztásukat féltik: „Amennyiben a másik alternatíva győz, kirúgnak régi jó munkahelyemről: nem megyek tehát bele.” Már csak ezekből a példákból is látszik, hogy valóban komoly művészet nyíltan, őszintén magamat adni. Valódi bátorságot igényel kimondani: én megnyílok, én megelőlegezem a bizalmat – ami azt is jelenti, hogy a többiek megsebezhetnek, kijátszhatnak, elgáncsolhatnak engem, vagy esetleg rossz irányba vihetik az ügyet. A másik ember elfogulatlan meghallgatása A csoport minden tagjának és magának a csoportnak is van személyes előtörténete, amely alakulhat úgy, hogy akár egyesek, akár a csoport 47

Bernhard Waldmüller egésze már előzetesen elfoglalt egy olyan pozíciót, amely szinte lehetetlenné teszi a másik befogadását. Egy „kisember” felszólalása után például beszólhat valaki: „Már megint ez a szerencsétlen, és még mindig ezzel a régi lemezzel!” Vagy fordítva: újfent szólásra emelkedhet egy hangadó is, hogy miután korábbi érvelését követően mindenki más elmondta a körben a véleményét, ő újfent megragadja a szót, hátha sikerül megingatnia az addigra kikristályosodott, neki azonban nem tetsző közös véleményt. Meghúzódhatnak a mélyben régi konfliktusok is a tagok között: „Az ott nem is jobbítani akar, hanem csak saját részlegének akar még nagyobb befolyást!” „Emez már múltkor is keresztbe tett nekem!” Már a beszélgetés témáját is sértőnek érezhetik egyesek: „Évek óta gürcölök itt, és ezek most be akarják zárni a boltot!" Régi tapasztalatok vegyülhetnek a frissekkel: „Most persze ezzel a megbékélés-dumával jön! Már korábbi csoportomban sem bírtam ezt a nyálas szöveget!” „Ez a nő úgy beszél, mintha az anyám lenne. Kibírhatatlan!” És ugye aki fél a konfliktusoktól, az aligha fog egy ilyen, akár napok óta a levegőben vibráló feszültséget észrevenni, még kevésbé kimondani. Erkölcsileg nem is kifogásolható ez. Tudatunk ugyanis sok szinten megszűri a ránk zúduló információkat és érzéseket, rendezi ezeket, kizárja a feleslegest. Mindent nem is tudunk tudatosan észlelni. Ám egy közösségi véleményalkotási folyamatban az ilyen „szűrők” könnyen gátlók, bénítók lehetnek. Egy team, egy egyesület, egy intézmény megújulása csak az ilyen gátak lebontása árán következhet be. Bátorság a változ(tattat)áshoz Egy csoportban csak akkor vezethet sikerre a közös véleményalkotás, ha a tagok készek tanulni egymástól, vagyis adott esetben hajlandók megváltoztatni vagy feladni addigi álláspontjukat. Nem születik új megoldás ott, ahol már mindenki eleve mindent tud. Gyakran a változástól való húzódozás vagy félelem rejlik az „ezt már rég tudjuk” mondat mögött, hisz megkérdőjeleződhetnek az addigi (hatalmi) pozíciók, szokások vagy akár kényelmi szempontok. Aki így gondolkodik, az saját érdekeit védve precízen kicentizi majd hozzászólásait, mások véleményét egyszerűen meg sem hallja, és csak másoktól várja el nézeteik felülvizsgálatát. Hasonlóképpen működnek azok, akik egy tömb emberei, elkötelezettjei. Amennyiben e csoport egésze például 48

Meditációk kőkeményen betart az átszervezésnek, vagy ideológiai okokból elutasít egy új céggel való mindenféle együttműködést, akkor e csapat képviselője még csak mérlegelni sem lesz képes a közfelfogásával ellentétes szempontokat. A politika állhat itt negatív példaként. Hiszen a véleményalkotás folyamata már rég lezárult akkor, amikor például a parlamenti viták zajlanak: az álláspontok már szilárdak, a szónokok pártjuk vagy érdekcsoportjaik nézeteit visszhangozzák, vagyis nem igazi dialógus zajlik, hanem nyilvános adok-kapok, a médiának szánt csetepaté. A politikában nem szabad vitákban alakulnak a vélemények, formálódnak a döntések – hisz akkor sérülésnek is ki lenne téve az ember –, hanem kis körökben, zárt ajtók mögött, félig privát zugokban. Ilyesféle ellenállások közepette nagyon gyakran kudarcot vallanak közösségi döntéseink, sokszor tudattalanul: nem is vesszük észre, és úgy reagálunk vitapartnerünkre, mintha az apánk lenne; azzal áltatjuk magunkat, hogy szigorú tárgyilagossággal sorakoztatjuk fel érveinket, jóllehet remegő gyomorral féltjük kedvelt munkahelyünket; vagy egyszerűen csak hiányzik belőlünk a bizalom, hogy a többiek nem kihasználni akarnak minket. Ignácéknak mindez ismerős volt. Az engedelmességi fogadalom körüli eszmecseréik egyelőre elakadnak. Ezért új utakat keresve egyre erősebben az ún. „indifferencia” elérésén fáradoznak. Így hívják ők az általunk „belső szabadságnak” nevezett magatartást. Ez az „indifferencia” az ignáci lelkiség egyik kulcsfogalma, de könnyen félreérhető. Mert nem közömbösséget jelent, hanem a belső megrögzöttségekkel, gátakkal szembeni lehető legteljesebb szabadságot, amely lehetővé teszi számomra a belebocsátkozást az újba és szokatlanba. Ignác ajánlata az alternatívák előtt álló számára: jusson olyan belső állapotba, amely a mérleg egyensúlyi helyzetéhez hasonló (Lelkigyakorlatok, 179), hogy majd azt tudja választani, ami leginkább szolgálja az ügyet (a közjót, a team hangulatát, a projekt sikerét – és Ignác hozzátenné: Isten nagyobb dicsőségét). Minél nagyobb belső szabadság, annál felelősebb döntés. Na de hogyan? Ignácék újra meg újra megszakítják tárgyalásaikat, időt hagynak arra, hogy ki-ki megeméssze a hallottakat. A döntési folyamatokban szükség van ilyen megállásokra, hogy a tagok tisztázhassák: „Miért is idegesít engem mindig annyira X? Valami külső dolgot hozok be ezzel a 49

Bernhard Waldmüller csoportba?” Vagy: „Miért érzem magamat olyan rosszul ebben a beszélgetésben? Meg tudom-e nevezni az okokat, amiért ez a döntés oly nagyon bántja a csőrömet?” Esetleg: „Nem szűnő idegenkedésem mögött talán az a bosszúság húzódik meg, hogy érzésem szerint eddigi erőfeszítéseimet nem méltányolták eléggé?” „Nem tudom elengedni kedvenc projektötletemet?” „Számomra most csak tekintélyem és presztízsem megőrzése a fontos?” Ilyen kérdésekbe belebocsátkozni, ilyen torzítatlanul és őszintén rákérdezni önmagamra – ehhez bátorság kell. Ignácék ezt gyakorolják azzal, hogy a nap végén mindig visszapillantanak, és őszintén hagyják lecsengeni minden élményüket. Ezt megkönnyíti az, hogy olyan Istenben hisznek, aki úgy fogadja el őket, amilyenek. Az ilyen Istenben hívők könnyebben tekintenek bizalommal önmagukra, fogadják el saját, gyakran megszégyenítő kicsinyességüket, megbocsátani nem tudásukat, régi sebeiket stb. Önmagunk nyugodt, szeretetteljes szemlélése felszabadít arra, hogy a mások által felvetett dolgokat is torzítatlanul lássuk. Közös döntés meghozatala csak akkor sikerülhet jól, ha minden résztvevő őszintén meg meri tapasztalni saját érzelmeit. Ez teremt olyan távolságot az érzelmektől, amely alapja minden közös változási, tanulási folyamatnak. Különösen érvényes ez olyan csoportokra, ahol a tagok már igen jól ismerik egymást, vagy régóta együtt élő közösségekre, például házastársakra. E felállásokban túl könnyen tudni véljük, mit gondol a másik, mit ért ezen vagy azon, és túl könnyen feltételezzük azt, hogy a másik tudja, én mit szeretnék, kívánok. Megvannak a minták, amelyek alapján a partnerek újra meg újra reagálnak egymásra: „Már megint ezzel jön!” Régi sebek szakadhatnak fel, útját állván a kölcsönös odafigyelésnek. Sikeres döntés csak úgy születik, hogy nagyon intenzíven küzdünk a belső szabadságért, hogy céltudatosan beiktatunk a hallottakat megemésztő csöndeket, hogy bátorságunkat összeszedve kendőzetlenül megmutatjuk vágyainkat és félelmeinket. Ignác segítő kérdései az „indifferenciához”: „Ugyanígy döntenék-e, ha csak külső tanácsadó lennék, azaz nem lennék érintve az ügyben?” „Ha azt képzelem el, hogy húsz vagy még több évvel későbbről pillantok vissza a mai helyzetre, mit éreznék: hogyan kellett volna helyesen döntenem?” „Ha barátomnak adnék hasonló helyzetben tanácsot, mit mondanék neki?” (Lelkigyakorlatok, 185–187) 50

Meditációk Két megjegyzés. Az embernek a különböző alternatívák között sosincs teljes, tökéletes szabadsága. Hisz óhatatlanul meghatároz minket történelmünk és kultúránk, csoportunk légköre, közvetlen környezetünk, személyes hajlamaink. Másrészt meg kell jegyeznünk, hogy a csoportdinamika sok fontos eleme a tudattalanból fakad. Ezért fontos a minket befolyásoló tényezők tudatosítása a beiktatott szünetekben, a csönd időszakaiban, érzelmeink megtapasztalásában. De még így sem fogjuk soha átlátni teljesen önmagunkat. És másokat sem. Célunk csak a lehető legnagyobb és a döntést leginkább elősegítő szabadság lehet. Ignác szavaival: „amennyire csak tehetem” (Lelkigyakorlatok, 165). Ezért a szabadságért komolyan meg kell küzdenünk. Az időtényező Az első atyák tanácskozását olvasva feltűnhet, mily sok időt is szántak jövőjüket meghatározó döntéseikre: három hónapig tanácskoztak, üléseztek. Ezzel szemben sok mai team, testület vagy csoport mintha állandó idő- és döntéskényszer alatt állna, végletekig feszített az ülések napirendje. „Az első atyák” ötlete: lassítsunk! Vagyis nem megyünk tovább addig, amíg nyugodtan végig nem gondoltunk minden szempontot; nem forszírozzuk a döntéshozatalt, amíg ki-ki önmagában dűlőre nem jutott; időt hagyunk arra is, hogy találkozzunk érzéseinkkel, és rendezzük azokat; és ha mégsem jutunk egyhangú döntésre, legalább olyat keresünk, amely a csoportfolyamathoz való későbbi csatlakozásra lehetőséget biztosít a tétováknak és aggódóknak is. A legtöbb időt arra szokták hagyni, hogy egy vállalkozás, egy hivatalos szerv vagy intézmény alapdöntései megszülessenek, a közös vezérelv kidolgozásánál vagy igen hosszú távú döntések megtervezésekor. Ezeknek felgyorsítása vagy még nem teljesen kész állapotban való áterőltetése komoly gondokat okozhat. Mennyi bizalom, csapatszellem és végső soron mennyi idő vész el, ha egy folyamat épp az alapok tisztázatlansága miatt akadozik később! Súlyos döntéseket lehetőség szerint nem szabad idő szűkében meghozni, különben nagy a veszélye annak, hogy fontos részletek elsikkadnak, vagy észre sem veszik azokat, illetve, hogy egyes csoporttagokat félreállítanak, sőt akár manipulálnak is. Amennyiben a korábban felvázoltak szerint az érzelmekre is figyelni akarnak, akkor elegendő időt kell hagyni arra is, hogy ezek az érzések kitapintassanak, és hogy a résztevők a lehető legnagyobb belső szabad51

Bernhard Waldmüller ság felé haladva, tisztán lássanak saját motivációik, félelmeik, ellenállásaik erdejében. Ha mindezek nincsenek tisztába téve, akkor lesznek csoporttagok, akik bezárulnak, elutasítják vagy aláássák a csoport döntéseit, úgyhogy olyan konfliktusok gyűlhetnek össze a mélyben, amelyeket később elég nehéz lesz rendezni, ha egyáltalán lehet. Mindez áll házaspárokra, családokra is: kinek-kinek másképp jár a belső órája, más-más idő kell annak kimondásához, ami épp a szívét nyomja, vagy hogy neki melyik érv a nyomósabb. Egy időre ugyan le lehet nyomni ezeket erővel, de akkor hosszabb távon alakulhatnak ki komoly belső ellenállások. A csoportvezető egyik legfontosabb feladata ezért az, hogy világossá tegye, mik tartoznak az alapvető, stratégiai síkra (és e pontokon elegendő időt hagyjon arra, hogy ki-ki aludjon még egyet a kérdésekre), és mik a hétköznapok operatív síkjára (ahol is gyors döntéseket lehet és kell hozni). A vezető mellett persze a tagok is felelősek, hogy észrevegyék: körbe-körbe járunk-e a tárgyalt témában; a hozzászólások mélyén ki nem mondott dolgok is ott rejlenek-e még; egy még nem teljesen tisztázott helyzetben akarnak-e döntést kicsikarni. „Ez nekem most túl gyors!” – egy ilyen hozzászólás sok olyan csoporttag gondolatát is kifejezheti, akik úgy érzik, nyomás alatt állnak vagy mellőzve vannak, és a vezetőségnek is jelzi, hogy túl gyors a tempó. Mindez együtt adja a csoportkultúrát: hogy miként is beszélnek a tagok egymással a csapatban, a testületben, a teamben, mily módon vitáznak, hogyan jutnak el döntésekig. Kibír-e a csoport pár pillanatnyi csöndet, amikor minden résztvevő még egyszer ízlelgetheti a hallottakat és figyelheti saját reakcióit? Van-e elég bizalom és higgadtság a csoportban, hogy egy vagy több tag jelezhesse, hogy egyelőre még nem tud dönteni, és időt kér, hogy jobban megemészthesse a mondottakat, megvizsgálhassa a szempontokat? Amennyiben ilyen légkör uralkodik egy csoportban, akkor sürgető helyzetben akár villámgyorsan is hozhat jó döntést. Vagy elég nagy egyetértés esetén delegálhatják a végső döntést a vezetőségre, mert a bizalom légkörében érzik, hogy mindenki meghallgattatott és komolyan vétetett.

52

Meditációk Manapság gyakran mondják, hogy élet- és munkatempónkat le kellene lassítanunk, mert a képek és benyomások, munkafolyamatok és döntések oly gyorsan záporoznak ránk, hogy a lelkünk lemarad. Az első atyák tanácskozása is azt a mintát adja nekünk, hogy fogjuk vissza, tudatosan lassítsuk a döntési folyamatokat. Mert ki lassan jár, gyakran tovább ér. (Bernhard Waldmüller: A közösségi döntés. Fordította: Németh Attila. L’ Harmattan Kiadó, 2010, 31–41. Sapientia Hittudományi Főiskola, Kis Út 2.)

53

Meditációk Arnold Moll

A FELESÉG VÉDELME ÉS MEGÉRTÉSE

Péter apostol első levelében (3,7) a feleséget „gyengébb félnek” írja le, és ezért védelemre van szüksége. Legtöbbünknek nem okoz nehézséget elismerni azt a tényt, hogy fizikailag meg kell védenünk feleségünket. Azonban nem sokan ismerjük el, hogy érzelmi védelemre még inkább szüksége van. – A gyerekektől. A gyerekek megtépázhatják egy anya idegeit. Engedetlenség, visszafeleselés, szemtelenség stb. nagyrészt felemészti feleséged érzelmeit. Szüksége van a védelmedre. Otthonunkban nem engedek meg semmilyen vitát a Mamával. Ha a gyerekek nem engedelmeskednek neki rögtön, tudják, hogy oly módon fogok leszámolni azzal, amely nem hagy sok helyet vitára. A Mamával való szemtelenség azonnali megtorlást von maga után. Egyszerűen nem engedem, hogy állandóan nyaggassák vagy kiabáljanak utána. Mostanában meglátogattuk barátainkat egy este. Amikor elérkezett a lefekvés ideje, a négyéves fiú nem akart menni. Az anyának többször kellett vele beszélni anélkül, hogy válaszra méltatta volna. Végül is az anya elvonszolta a hálószobájába, miközben a gyerek ordított. Eléggé zavarban volt jelenlétünk miatt. Az egész jelenet alatt a férj csupán figyelt, és ezzel a cselekedettel nem szerette a feleségét. Nem szabad, hogy kétség legyen afelől, hogy az apa a ház feje, de a gyerekeknek egyáltalán nem szabad kételkedni abban, hogy az apa távollétében tekintélye át van ruházva az anyára. – A férj hozzátartozóitól. Miért van legtöbb vicc a férj és az anyós, és nagyon kevés a feleség és az anyós viszonyáról? Lehetséges, hogy az utóbbi oly gyakran viszály forrása, hogy túl komoly ahhoz, hogy vicceljünk vele? Néhány hónappal ezelőtt egy férj megkért engem, hogy jöjjek, és beszéljek a feleségével, mert komoly problémái vannak. Azonban kiderült, hogy feleségét teljesen tönkretette az ő édesanyja, és a férj semmit sem tett, hogy megvédje. Az édesanyja látogatóba jött, és rögtön elkezdte átrendezni a lakást, kritikus megjegyzéseket tett a ház tisztaságára, rámutatva menyének ügyetlenségére, és végül nyíltan javasolta a 54

Meditációk fiának, hogy váljon el a feleségétől. Először nem hittem el, hogy egy anyós ilyen dolgokat tud tenni, de a férj elismerte, hogy ez igaz. Elmulasztotta megvédelmezni a feleségét, és ennek eredményeképpen a házasságuk kimondhatatlan kárt szenvedett. Emlékszem, amikor az első babánk megérkezett, feleségem eléggé aggódott, mert anyám eljött hozzánk, hogy néhány hétre velünk maradjon Ahogy anyám kiszállt az autóból, üdvözöltem őt, azután félrevontam és azt mondtam: „Anya, emlékezzél, ez a mi babánk. Örülünk, hogy eljöttél hozzánk, de értékelném, ha nem adnál semmilyen tanácsot a babával kapcsolatban, hacsak Joy kimondottan nem kéri tőled.” A mai napig nem vagyok biztos benne, hogy megsértettem-e anyámat vagy sem, de az elsődleges felelősségem az volt, hogy megvédjem a feleségemet. – A nehéz döntésektől. A döntéshozás terhe megviselheti egy nőnek az idegeit. Oltalmazd meg őt ettől! Hozzál te döntést helyette! Erősen hiszem, hogy a család anyagi ügyeinek a végső felelőssége a férjen nyugszik, és nem szabad lemondanod a felelősségről a feleséged javára. Mindenféleképpen kérd ki a tanácsát, és vond be őt, de neked kell átvállalnod a felelősséget és a végső döntést! Nincs mód arra, hogy te mint férj megokolhasd a vezetői szerepről való lemondásodat a családban. Ez különösen a döntéshozási szerepet jelenti. Nyilvánvalóan sok döntés van, amelyet a feleségedre hagyhatsz és kell hagynod, különösen ami a háztartást illeti, de akármikor, ha egy bizonyos döntés lelki terhet jelent számára, akkor át kell hogy adja neked. – A kimerültségtől és az idő nyomásától. Otthonunkban a 17h és 19h közötti időszakot az „Árnyék völgyének” nevezzük, és azt hiszem, ez valószínűleg minden otthonra igaz, ahol kisgyerekek vannak. Ez az az idő, amikor a gyerekek fáradtak és nehézzé válnak, míg a Mama a konyhában kapkod, hogy megpróbálja a vacsorát időben elkészíteni. Ebben az időben az idegei érzékenyek és könnyen robban. Ilyenkor van leginkább szüksége a lelki védelemre. Ilyenkor közbe kell lépni, és rendet teremteni a zűrzavarban. A gyerekek távoltartása a mamától ebben az időben nagyobb kimutatása a szeretetnek, mint minden becézgetés a hálószobában. – A feszült kapcsolatoktól. Bár egy férj valószínűleg nem tudja megvédeni a feleségét minden kényelmetlen helyzettől, mégis bizto-

55

Arnold Moll síthatja, hogy ne terheljék állandóan feszült kapcsolatok. Például a feleségnek nem kell hosszú vitába keveredni az eladóval egy hibás órával kapcsolatban, amit vissza akar adni. Nem kell, hogy a szomszédokkal vagy rokonokkal való nehézségek nyugtalanítsák. Egyszer barátságtalan és elhamarkodott szóváltásunk támadt a szomszédokkal. Joy elkeseredett emiatt, mert a szomszédok jó barátaink voltak. Az én felelősségemnek tekintettem, hogy átmenjek a szomszédokhoz és tisztázzam az egész dolgot, így megvédve Joyt ettől a kellemetlen helyzettől. Egy másik esetben levelezésünk folyamán nagy félreértés történt közte és édesanyja kőzött. Bár gyakorlatilag minden levelezést Joy intézett a családban, tollat és papírt kellett ragadnom, és tisztáznom a helyzetet. Ismét az én felelősségem volt, hogy érzelmileg megvédjem őt. A feleség megértése A negyedik módja, amellyel a férjnek szeretnie kell feleségét az, hogy érzékeny legyen a hangulataira és érzéseire. Péter apostol mondja, hogy „ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel.” A szó „megértő” lefordítható úgy is, hogy „az ismeret szerint” és ez a kifejezés a feleség megértését és elfogadását sugallja. Ez hangulataik és érzelmi hullámzásuk elfogadását jelenti. Azt, hogy veszed a fáradságot, hogy ráfigyelj, érzékeny vagy a szükségeire, hogy megtanulod kifejezni szeretetedet az ő nyelvén inkább, mint a te nyelveden. Az ő nyelvén a szeretet gyengédséget és szelídséget jelent. Feleségemnek, Joynak jó néhány évébe került, míg valamennyi romantikát „vert” a fejembe. Az olyan dolgokat, mint virágok, kis szerelmes üzenetek, különleges üdvözlőlapok vagy egy tábla csokoládé, „szentimentális badarságnak” tekintettem. De tanulok, és sohasem szűnök meg csodálkozni azon, hogy milyen hatalmasan megtérül az a pénzbefektetés, amelyet egy csokor virágra, vagy egy szál piros rózsára költök – olyanokról nem is beszélve, hogy kinyitom a kocsit neki –, a forgalmas utcán a jobb oldalán megyek, és általában úgy kezelem őt, ahogy tettem, amikor udvaroltam neki. Egy időnkénti telefonhívás a nap folyamán, hogy csak üdvözöljem őt, szintén csodákat művel. Jan Webber, a jól ismert házassági tanácsadó mesélt nekünk egy férjről, aki gyakran elment üzleti utakra, de mindig felhívta a feleségét 19.00-kor. Ez egyáltalán nem volt hatással a feleségére, és azzal vádolta 56

Meditációk férjét, hogy csak öt perccel a hívás előtt gondol rá, és elfelejtkezik róla öt perccel azután, hogy letette a kagylót! Később egy személyes beszélgetés során Jan azt tanácsolta neki, hogy hívja fel feleségét napközben. A férj vonakodott, de a következő útján kb. 400 km-re otthonról, felhívta feleségét 11.00-kor délelőtt. Amikor a felesége meghallotta a hangját, azt mondta: „Várjál, szerzek tollat és papírt, hogy leírjam az üzenetet!” Elég nehéz volt meggyőzni őt, hogy nem ezért hívta, hanem csak azért telefonált, hogy üdvözölje őt. Hosszú beszélgetés után, amikor letette a kagylót, a pillanat hatása alatt tájékoztatta kollégáit, hogy haza kell mennie egy időre és néhány nap múlva visszajön. De félúton hazafelé találkozott a feleségével, aki a másik irányba ment. ő is azt mondta tizenéves gyerekeinek, hogy néhány napra elmegy. Felfedezték egymást újra. Feleségedet szeretni azt jelenti, hogy megpróbálod megérteni őt, és hogy ezt megtedd, időt kell szakítanod vele meghitt beszélgetésekre. (Arnold Moll: Nyerjünk mindketten! Fordította: Knapp Klára. A fordító kiadása. 1994, 49–52.)

57

Meditációk Bokros Márk OSB

A REGULA IDŐBEOSZTÁSA

Az időbeosztás és időmérés alapja: a kozmikus idő Szent Benedek korában az időbeosztás, időmeghatározás alapja a nappalok és éjszakák, valamint az évszakok váltakozásának természeti–kozmikus rendje volt. Az égitestek mozgása jelezte a khronosz múlását. Mindez a mai időfelfogáshoz képest sokkal természetközelibb és így „természetesebb” is volt, hiszen alkalmazkodott az ember belső ritmusához. Ebben a korszakban az idő kategóriái az év, az évszak, a hónap és a nap voltak. Az órákat a maitól eltérő módon határozták meg: mind a nappalt, mind az éjszakát 12–12 egyenlő részre osztották, amelyek azonban a napszakok váltakozó időtartamával együtt vagy rövidültek, vagy hoszszabbá váltak az év folyamán. Amikor Benedek horáról beszél, ezt a tartalmat érti alatta. Az idő mérése éppen ezért nehezebb feladatot jelentett abban az időben, mint manapság, a mechanikus és elektronikus órák korszakában. Szükség volt a monostorban is olyan emberre, aki értette a kozmikusnaturális idő természetét, és így betölthette annak jelzője szerepét. A Regula erről a 47. fejezetben rendelkezik, összekötve azt a napirend legfontosabb elemével, az imádsággal: „Az istenszolgálat idejének jelzéséről éjjel is, nappal is az apát gondoskodjék. Vagy maga jelezze, vagy egy igen pontos testvérre bízza ezt a gondot, hogy mindent a maga idejében végezzenek.” (RB 47,1) Ám arról, hogy az idő mérése milyen módon történt, nem kapunk információt.1 Beszél ugyan arról, hogy télen az éj nyolcadik órájában kell felkelni, nyári időszakban pedig úgy kell meghatározni a felkelés időpontját, hogy a reggeli dicséret elmondása napfelkeltekor történjen,2 de azt nem részletezi, hogy mi alapján számították ki ezek konkrét időpontját.3 Összességében tehát fontos volt az idő egyezményes mérése, mert ez adott rendet a hétköznapoknak, hogy minden „a maga idejében” történhessen. Ha pedig volt egy megbízott ember, aki felelős volt az időmeghatározásért, onnantól kezdve a kiemelt időket csak jelezni kellett, ahogy erről Benedek is beszél, bár közvetett formában: „Mihelyt meghallják az 58

Meditációk istentiszteletre hívó jelet, azonnal hagyjanak ott mindent.” (RB 43,1)4 A jelzés tehát egyfajta hanghatás volt Benedek monostorában, közelebbit azonban a praxisról itt sem tudunk meg.5 Az életszervezés éves ciklusai Szent Benedek monostora életét két, egymást metsző felosztással rendezi el.6 Egyrészt megadja a különböző tevékenységek napirendjét, ugyanakkor meghatároz éves ciklusokat is, amivel azt hozzáigazítja a nappalok és éjszakák hosszának természeti rendből adódó változásához. A Regula három ilyen periódust különböztet meg, amelyek a szerzetes életét leginkább meghatározó napirendi pontokat érintik: nevezetesen a liturgiát (istenszolgálatot), a közös étkezéseket, illetve a fizikai és lelki munkát (olvasás). Az istenszolgálat rendjét érintő éves ciklus két szakaszt különít el: a telet (november 1-től húsvétig), illetve a nyarat (húsvéttól november 1-ig). Ez a beosztás elsősorban a vigília időpontját, de ezzel összefüggésben az alvás hosszát is érinti: télen, a hosszabb éjszaka nemcsak megfelelő alvásidőhöz elegendő, hanem még olvasásra is ad lehetőséget a vigília és a laudes között; nyáron viszont korábbra kerül a felkelés ideje, a vigília és a laudes szorosan egymás mellé kerül, viszont a kevesebb alvás kiegészítéseként lehetőség van délutáni sziesztára7 (vö. RB 8 és 48,3–5). A liturgiával kapcsolatban van egy másik éves beosztás is az alleluja mondásának szabályozására (RB 15). Ez három időszakot különböztet meg a liturgikus évnek megfelelően: a nagyböjti időszakot (egyáltalán nincs alleluja), a húsvéti időt (amely pünkösdig tart és „szüntelen” allelujázást jelent), illetve a kettő közötti „évközi időt” (amikor csak bizonyos zsoltárokhoz, illetve a vasárnapokhoz kapcsol megadott rend szerint alleluját). A következő nagy, ciklikus évfelosztás a közös étkezési rendet szabályozza, és négy szakaszt különít el a következő határpontokkal: húsvét, pünkösd, „szeptember idusa” (szept. 14. – Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe), valamint a nagyböjt kezdete (vö. RB 41). Ennek célja, hogy meghatározza a böjtölési rendet. Értelemszerűen a húsvéti időben nem tartják a szokott böjtöt (ez a kivételes, mert itt napi két étkezést ír elő a Regula), míg a nagyböjtben szigorúbb az év más időszakaihoz képest (egyszeri étkezés, az is a vesperás után). A két kiemelt egység között meg van különböztetve a nyári és a téli időszak, előbbinél enyhébb böjtöt írva elő tekintetbe véve a nagyobb fizikai, mezei munkákat és a hőséget.8 59

Bokros Márk OSB Végül a harmadik fontos ciklus az olvasás és a munka mikéntjét szabályozza három időszakra bontva az esztendőt: húsvéttól október 1-ig, október 1-től a nagyböjt kezdetéig és magát a nagyböjt időszakot (vö. RB 48). A felosztás itt is alkalmazkodik egyrészt a természet rendjéhez, másrészt az egyházi évhez: nyáron több a munka, de ezeket a nagy meleg miatt a reggeli és késő délutáni órákra helyezi (ráadásul ebben az időszakban módosítja a szokott imarendet is, hogy praktikusabban illeszkedjen egymáshoz a kettő); télen a munka a nap közepére tevődik; a nagyböjtben pedig a szokottnál több a szellemi, lelki munka.9 Azzal, hogy Benedek alkalmazkodik a természet váltakozásának rendjéhez, egy harmonikus időbeosztást hoz létre, amely megfelel az ember belső ritmusának is. Figyelembe veszi az egyes évszakok időjárási viszonyait, a nappalok és éjszakák hosszának év közbeni változását. De ugyanez az összhangra törekvés van szeme előtt akkor, amikor a napirendet meghatározza. A napirend struktúrája Az egyes napok rendjének keretét a két csúcspont, a napkelte és a napnyugta határozza meg, amelyek nem mechanikusan meghatározott fix időpontok, hanem a kozmikus rend alapján folyamatosan változnak az év során. Benedek a napi feladatokat és tevékenységeket ehhez a két alapidőponthoz igazítja. Ahogy fentebb már említettük, a Regula a napkeltéhez köti a reggeli dicséretet (vö. RB 8,4). Ez azonban determinálja azt is, hogy az éjjeli istenszolgálatnak mi lehet a legkésőbbi kezdési időpontja, hogy azt még a laudes előtt be lehessen fejezni. A napnyugta is határpontként szerepel a 41. fejezetben: „akár a vacsorát, akár az egyszeri étkezés idejét úgy intézzék, hogy minden napvilágnál történjék” (RB 41,9). A cél tehát az, hogy a közös programok azon részét, amely világosságot igényel, azt napszálltáig be kell fejezni, hogy ne legyen szükség mesterséges világításra. Ez alól viszont kivételt jelent az esti közös olvasás, illetve a kompletórium, amelyek vacsora után következtek. Ez azonban nem jelentett nagy problémát, hiszen a felolvasáshoz elég volt csak az olvasóállványt megvilágítani.

60

Meditációk A nap e két kerete között vannak beillesztve az istenszolgálat alkalmai: a reggeli dicséret, a prima, a tercia, a szexta, a nóna, a vesperás és a kompletórium. Hozzávéve ehhez az éjszakai imaórát, összesen nyolc imaalkalmat kapunk. Benedek itt a Zsoltárok könyve szövegéből idéz: „Napjában hétszer mondok dicséretet neked”, illetve „az éj közepén is fölkelek téged magasztalni” (vö. Zsolt 118,62.164 és RB 16,1.4). Ha áttekintjük Benedek napirendjét, két fontos jellemzőt figyelhetünk meg benne. Egyrészt teljesen beosztja a napot, nem hagy szabadidőt és nem beszél kimenőről vagy rekreációról, másrészt ragaszkodik az este „megszenteléséhez”. Számára a nappal a munka ideje, az éjszaka pedig a megnyugvásé, a nap lezárásáé és az Istenre figyelésé. Hozzásimul a „fény ritmusához”, hogy összhangot teremtsen természet és ember között, s ezáltal elvezesse a szerzetest a kontemplációra. És ehhez hozzákapcsolódik a munkáról alkotott kép is. Azt ugyanis elsősorban a tétlenség elkerülése miatt tartja fontosnak, így nem kapcsol hozzá teljesítménykényszert. Ezért valósítható meg az éjszakai elcsendesedés.10 Jegyzetek 1 A Regula Magistri és Cassianus is beszél a hajnali kakasszóról, mint az időmeghatározás támpontjáról, ám ilyen utalást Benedeknél nem találunk. 2 Felkelés után mondták még az éjszaka folyamán a vigíliát, majd rövid szünet után következett a reggeli dicséret napfelkeltekor (vö. RB 8). 3 A 8. fejezet beszél még éjfélről (media nocte), ami arra utal, hogy ez valamilyen módon meghatározható időpont volt. Ugyanígy a nappal folyamán a dél is viszonyítási alapot nyújtott az idő méréséhez. 4 „Ad horam divini Officii, mox auditus fuerit signus, relictis omnibus […]” (kiemelés tőlem). 5 Más regulák pontosabban meghatározzák a hangjelzés eszközét: a Regula Magistri 54. fejezete gongütésről beszél, Cassianus cellán történő kopogást ír elő, Pachomius pedig kürtszóval ad jelet. Vö. Söveges Dávid: Magyarázatok Szent Benedek Regulájához, Szent Gellért Hittudományi Főiskola, 192–193. 6 Vö. Pius Engelbert: Die Zeit in der Regel der hl. Benedikt. In: Bürkle, Horst (Publ.): Denken im Raum des heiligen, Festschrift für P. Ansgar Paus OSB, s. n., St. Ottilien, 2007, 219.

61

Bokros Márk OSB 7 A szieszta lehetősége a Regula szerint egy másik időciklus alapján kerül bevezetésre, de nagyjából fedi ennek a ciklusnak a nyári időszakát. – A különbséget egy hónap, az október jelenti, de az éjszakák ebben az időszakban már hosszabbak a többi nyári éjszakához képest, így nem is feltétlenül indokolt a szieszta engedélyezése. 8 A szent negyven nap időszakán kívüli böjt kifejezetten szerzetesi böjt. A nyári időszakban azért is enyhébb a böjti fegyelem, mert a kor felfogása szerint a vízivás is megtörte a böjtöt (vö. Söveges Dávid: I. m., 187–189.). 9 A nagyböjt időszakának rendjéhez kapcsolja a vasárnap beosztását is, ahol több az olvasás (lelki-szellemi munka) (vö. RB 48,22–23). 10 Részlet Bokros Márk OSB testvérnek a Sapientia Hittudományi Főiskolán TDK-ra benyújtott, első helyezést elért tanulmányából.

Csoportkép Attyapusztán

62

Meditációk Sárai Szabó Kelemen OSB

A ZSOLTÁRELOSZTÁS ÉS A ZENEI KONCEPCIÓ A PANNONHALMI ZSOLOZSMÁBAN1

Szent Benedek a Regula 8–18. fejezeteiben ír a zsolozsma szerkezetéről, idejéről. Ez a legnagyobb összefüggő fejezetcsoport a Regulában, valószínű, hogy ez egy külön kis füzet lehetett az apát számára, amelyben javaslatot kapott arra, hogyan végezzék a zsolozsmát. Ezt valószínűsíti, hogy a 18. fejezet végén az a rendelkezés áll, hogy az apát másként is elrendezheti a zsoltárokat, ha jónak látja. Valószínű, hogy eredeti helye sem itt volt a Regulában, hanem hátrébb, a 47. és 48. fejezet között. Érdekes, hogy a zsolozsmáról milyen részletesen intézkedik, ugyanakkor az egész Regulában az eucharisztiát csak néhányszor és mellékesen említi. Ennek oka talán az lehet, hogy a VI. századra az eucharisztiának Róma környékén már meghatározott formája volt, viszont a zsolozsmának még nem. A zsolozsma megszerkesztésében Szent Benedeknek vitathatatlan érdemei vannak. Ő az első, aki nem egyvégtében mondatja a zsoltároskönyvet szerzeteseivel, hanem valamiféle rendszerező elv alapján osztja be a zsoltárokat az egyes imaórákra. Valamint ő vezet be két új imaórát, a Primát és a Kompletóriumot. A zsoltárok beosztásánál valószínűleg felhasználta a római gyakorlatot is, de sok újat is hozzáad. A zsoltárok elrendezésének egyik fontos szempontja, hogy a 150 zsoltárt egy hét alatt végigimádkozzák.2 Szent Benedek elosztásával azonban kb. 180–190 zsoltárt mondtak el egy hét alatt, az ismétlések miatt. Szent Benedeknek a zsoltárelosztása századokon át fennmaradt, és a Breviarium Monasticum ezt az elosztást használja mind a mai napig. A századok során ezt a beosztást először a 18. században merte megváltoztatni egy francia bencés kongregáció, a Szent Mór (Maurus) Kongregáció, amikor zsolozsmáskönyvet készített tagjai számára. Elosztásuk merőben más volt, mint Szent Benedek elosztása, mert nem ragaszkodtak ahhoz, hogy egymás után mondják a zsoltárokat, hanem mondanivalójuk szerint próbálták csoportosítani azokat, valamint a hét napjainak adtak valamilyen központi lelki gondolatot és ezekhez válogatták a zsoltárokat. Az egész napot a Vigília invitatóriuma vezette be, amely röviden összefog63

Sárai Szabó Kelemen OSB lalta az egyes napok alapgondolatát. Röviden összefoglalva az egyes napok alapgondolatai a napi invitatóriummal: • Vasárnap: „Istent, az Urat, aki Krisztus feltámadása által, élő reményre újjászült minket, jöjjetek imádjuk, alleluja!” Jézus Krisztus feltámadásának emléknapja. Ünnepi hálaadás a teremtésért és az újjászületésért. • Hétfő: „Istenünket és Urunkat, aki előbb szeretett minket, jöjjetek imádjuk!” Istennek az emberek iránti szeretetét ünnepeljük, ami már a teremtésben megmutatkozik, de különösen abban, hogy elnyertük a fogadott fiúságot, az „isteni természet részeseivé” lettünk, azaz Isten ajándékozó szeretetéből Vele személyes közösségbe kerültünk. • Kedd: „A békesség és szeretet Istenét, jertek imádjuk, alleluja!” Jézus Krisztus a felebaráti szeretet parancsával és saját példájával békét és egyetértést hoz közénk. A testvéri közösség és szeretet elmélyítésének napja. • Szerda: „Istent, népének reményét, jöjjetek, hívek, imádjuk!” Krisztusba vetjük reményünket, bizalmunkat, mert ő a szószólónk az Atyánál és Általa megvan a reményünk arra, hogy beléphetünk a Szentek Szentjébe. • Csütörtök: „Krisztus Jézust, hitünknek szerzőjét és beteljesítőjét, jöjjetek, imádjuk!” Krisztus vezet bennünket hitben és kegyelemben. Különösen az Eucharisztia ünneplése által teszi teljessé hitből fakadó életünket. • Péntek: „Istenünket és Urunkat, segítőnket és Megváltónkat, jöjjetek, imádjuk!” Krisztus a kereszten önként feláldozta magát az Atyának az egész emberiség üdvösségéért, ezzel mutatta meg végtelen szeretetét irántunk. A szenvedő Krisztus felemel nyomorúságunkban. • Szombat: „Istent, ki megadja az igazak munkája gyümölcsét, jöjjetek, imádjuk!” A Egyház a mennyei haza, az új ég és új föld felé zarándokol, és vágyódva tekint az eljövendő ígéretek felé. A maurinus beosztás másik nagy előnye volt, hogy csökkentette az ismétlések számát is. A zsoltárok elé patrisztikus atyáktól vett feliratokat tettek, ami már megadott egyfajta értelmezési lehetőséget a zsoltárhoz. 64

Meditációk Így sokkal racionálisabbá tették a zsoltározást, amint ez céljuk is volt. Éppen ez a racionalitás, valamint a Maurinus Kongregáció spiritualitása vonzotta a XIX. század magyar bencéseit, köztük is leginkább Czinár Mórt, akinek óriási jelentősége volt abban, hogy a magyar bencések a Breviarium Maurinumot kezdték használni.3 A jelenlegi pannonhalmi zsoltárelosztás javarészt a maurinus elosztást követi. Az elosztás nagy részben Hirka Antal OSB munkája. A zsolozsma zenei koncepciója A zsolozsma zenei részének összeállítója teljes egészében dr. Áment F. Lukács atya, aki teológiai és liturgiatörténeti, majd zeneakadémiai tanulmányokat végzett. 1973-ban lett pannonhalmi regens chori (a szerzetesi kórus vezetője). Ez az az időszak, amikor a nagykáptalan döntést hoz arról, hogy el kell készíteni a szerzetesi zsolozsma teljes megújítását. A zsolozsmáskönyv dallamai jórészt a gregorián énekkincsre támaszkodnak. Nem véletlen, hiszen Pannonhalmán a gregoriánnak a monostor alapításától kezdve nagy hagyományai vannak. A török pusztítás után a monostor újjáéledésekor a XVII. században új gregorián énekeskönyveket másoltak a monostorban. Ennek a további használatnak előnye, hogy javarészt ismert dallamok szerepelnek a magyar zsolozsmában is, így sokkal könnyebb volt azok megtanulása, és a nagyra értékelt gregorián dallamok is tovább élnek. Zeneileg pedig a gregorián dallamok lazább szerkezete lehetővé tette a népnyelvre való alkalmazást. A fordításoknál tekintettel voltak a magyar prozódia követelményeire: a szóhangsúlyok egyezzenek meg a zenei hangsúlyokkal, dallami hajlítások ne essenek rövid szótagokra, vagyis a gregorián dallamok feleljenek meg a beszélt nyelv hangsúlyainak, szerkezetének, lejtésének. A zsoltárdallamoknál a hagyományos nyolc gregorián dallamot és az ún. „tonus peregrinus”-t4 használja a zsolozsma. A zsoltárok fordításánál figyelembe vették, hogy a versek felénél, az asteriscusnál, és a végén is két-, ill. háromtagú szavak legyenek, a prozódia miatt. Az eredeti zsoltárdallamokból is kihagyták a hajlításokat, hogy a magyar szavak esetében ez ne okozzon problémát.

65

Sárai Szabó Kelemen OSB Az újszövetségi kantikumok megzenésítéséhez „új-gregorián” dallamok kerültek be a dallamkincsbe, amelyek részben nyugat-európai bencés monostorokból (Münsterschwarzach, Scheyern stb.) származnak. Ezen túl néhány zsoltárnál (pl. 98, 117, 131, 143) új éneklési módot alkalmaztak, hogy változatosabb legyen a zsoltározás és jobban kiemeljék a zsoltár sajátos jellegét.5 Az antifónák, a zsoltárok előtt és után, a zsoltárok imádkozását és keresztény értelmezését segítő fontos elemek. Az antifónák szövege sok esetben magából a zsoltárból való, egy-egy lényeges verset választanak ki, amely megfelelően értelmezi az egész zsoltárt vagy sok esetben egy újszövetségi részt, amely még jobban feltárja a zsoltár keresztény tartalmát. Az évszázadok során a zsolozsma-antifónáknak nagyon gazdag dallamkincse alakult ki. Vannak olyanok, amelyek teljesen egyediek, de lényegesen több a „tipizált” antifóna. A tipizálás annyit tesz, hogy a különböző modusú zsoltárdallamokhoz ún. típus-dallamok alakultak ki, amelyeket különböző szövegű antifónákra alkalmaztak. Így egy dallamot sokszor felhasználnak más-más szövegekkel is. A pannonhalmi zsolozsma készítésekor Lukács atya ezt az utat választotta, „bízva abban, hogy az alapvetően laza szerkezetű, éppen ezért rugalmasan alakítható dallamsémák jól illeszkednek a magyar szöveg szerkezetéhez, illetve a sajátos magyar deklamáció lejtéséhez”. Külön értékük ezeknek az antifónáknak, hogy a Breviarium Maurinum példájára az ünnepek valamennyi antifónája is a Szentírásból van. A himnuszok magyarra fordításánál figyelni kellett, hogy a szöveg illeszkedjen a dallamhoz. Külön ki kell itt emelni Szabó Flóris OSB nevét, aki a himnuszok költői fordítása során a dallamot is messzemenően figyelembe tudta venni. A himnuszok szövegeit gondosan válogatták a Breviarium Maurinumból és a Liturgia Horarumból, de a Thesaurus Monasticumból is kerültek be himnuszok, főleg bencés szentek ünnepeinél. Magyar szentek esetén pedig több esetben is magyar középkori kódexekből való dallamokat és szövegeket használtak. Összességében elmondhatjuk, hogy a Pannonhalmi Zsolozsma zeneileg is páratlan összeállítás Magyarországon. Dallamai könnyen énekelhetőek, gyorsan tanulhatóak, igazán alkalmasak közösségi éneklésre, ami már sok esetben bebizonyosodott.6

66

Meditációk

Jegyzetek 1 Sárai Szabó Kelemen OSB: Liturgikus megújulás Pannonhalmán a II. Vatikáni Zsinat után. Szakdolgozat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Budapest, 2005. A kézirat egy részletét közöljük. Vö. Obláció 2005/1. 10–13. 2 „Ezzel megállapítottuk a nappali zsolozsma rendjét. … Itt kifejezetten megjegyezzük: hogyha valakinek a zsoltároknak ez az elosztása nem tetszenék, rendezze el maga, ha másképpen jobbnak ítéli. Csak mindenképpen ügyeljen arra, hogy minden héten az egész százötvenből álló zsoltárkönyvet végigimádkozzák, és vasárnap a vigílián megint elölről kezdjék. mert nagyon csekély buzgalmat mutatnak imaszolgálatukban azok a szerzetesek, akik a hét lefolyása alatt kevesebbet mondanak, mint az egész zsoltárkönyv és a kantikumok. Hiszen valahol azt olvassuk, hogy szentatyáink nagy serényen egy nap alatt teljesítették azt, amit mi restek bárcsak egy teljes hét alatt elvégeznénk.” (RB 18, 20. 22–25) 3 A Breviarium Maurinum bevezetésének történetéről részletesen: Dr. Sólymos Szilveszter OSB: A Maurinus Breviárium bevezetése a Magyar Bencés Kongregációban. In.: Pannonhalma élete a XIX. században. Pannonhalma, 1999. 225–250 4 A 113. zsoltár esetében. 5 Például a 143. zsoltár esetében: Kántor 1.: Áldott legyen az Úr, az én sziklám, ő tanította kezemet harcra * ujjaimat viadalra. Kántor 2.: Irgalmam, erős váram, menedékem, szabadítóm és pajzsom, benne remélek * aki népeket hódoltat előttem. Kántorok: Uram, mi az ember, hogy gondját viseled * az ember fia, hogy törődsz vele? Mindenki: Olyan az ember, mint a fuvallat, * mint az árnyék úgy fogynak napjai. 6 Bővebben a Pannonhalmi zsolozsma zenei koncepciójáról: dr. Áment F. Lukács OSB: „Énekeljetek himnuszt, zsoltárt és szent dalokat Istennek” (Ef 5,19) In.: Obláció, Bencés Lelkiségi Lap, 2005/1. 14–18.

67

Meditációk Jacqueline Carron-Touchard

A KÖZÉPKORI MONOSTOROK KERENGŐI ÉS SZIMBÓLUMAI FRANCIAORSZÁGBAN A kerengők eredete és Galliában való elterjedése Az első kerengőket római patríciusházakban alakították ki. Alaprajza szerint mindegyiknek – függetlenül méretétől és jelentőségétől – volt egy, a nyilvánosság számára fenntartott része, ahol a termek az átrium körül körben helyezkedtek el, míg a személyes célokat szolgáló lakóhelyiségek a peristylium (oszlopcsarnok) körül csoportosultak. Vitruvius az impluviumot (kertben ásott mélyedés) is leírja, amelynek a közepén gyűlt össze a víz a tetőkről. Ez praktikus elrendezés olyan országokban, ahol az emberek túlnyomórészt a szabadban tartózkodnak, és nincs szükségük menedékre. De mit jelent a kerengő Galliában abban az időben, amikor itt is elterjedt? Hogy a kérdésre válaszoljunk, kiindulhatunk a cloître francia szóból: a claustrum a claudere (’zárni’) szóból származik. Ez alatt azt a zárt teret értjük, amelyben a szerzetesek élnek, amely kizárólag számukra van fenntartva, és amelyet csak az apát kifejezett engedélyével hagyhatnak el. Csak később jelöli ez a szó a négyzet alakú, árkádos folyosókkal körülvett belső udvart, amely összeköti a közösség számára fontos helyiségeket: a templomot, a káptalantermet, a refektóriumot, a konyhákat és a pincét. Onnan kiindulva lehet elérni a magasabb szinten lévő dormitoriumot (hálótermet) és scriptoriumot (a kolostor írószobáját), valamint a könyvtárat. Gallia első kolostoraiból gyakorlatilag nem maradt meg egy sem. Emellett nagyon kevés írás tudósít róluk. Tudjuk, hogy a kolostorépületek elsősorban egyszerű fakunyhók voltak, amelyeket lassanként kőépítményekre cseréltek. Aniane-i Benedek a sok diák érkezése miatt arra kényszerült, hogy remeteházát kibővítse, és ezért számos oszlopból álló porticust (előcsarnokot) épített – valószínűleg újra felhasznált római oszlopokból –, amelyeket nem szalmával, hanem tetőcseréppel fedett be. Az első kerengőknek bizonyosan fagerendázata volt, később pedig boltozatot kaptak, ezért a román kori kerengőkben gyakran látni keresztboltozatot.

68

Meditációk Az Arles-i Saint Trophime-beli kerengő négy folyosója például csak mind a négy oldal megépítése után, a XIV. században kapott boltozatot. Jumičges leírása 750-ből való, tehát majdnem egy évszázaddal a monostora alapítása után számol be róla, hogy „árkádok kísérik a díszes kőépületeket, és kutakat vesznek körbe”. Úgy tűnik, hogy patak folyt arrafelé. Mindenesetre a karoling kolostoroknak már volt kerengőjük, néhány közülük háromszög alakú (Centula – Saint-Riquier), ezzel valószínűleg a Szentháromságra utalnak, ezek azonban kivételek voltak. A szokásos forma a négyszögű maradt. Ha a monostor területének adottságai úgy kívánták, olykor trapéz alakúra változtatták (Saint-Martin-du-Canigou vagy Le Thoronet). Van egy leírása a Fontenelle kolostornak (SaintVandrille), amelyet 820 körül átépítettek. Ez az írás a porticust összekötőként említi a templom, a refectorium, a melegedő, a dormitorium és a major domus között, amely valószínűleg az apát szobáját jelenti. Úgy tűnik, hogy ez volt a fedett folyosó eredeti funkciója. St. Gallen térképe azt mutatja, hogy a kolostor legfontosabb részei a négy árkádos folyosó körül csoportosultak. A folyosók egyszerre jelentettek lehetőséget a meditációra vagy az olvasásra és a mozgásra. Minden szárnynak megvolt a saját funkciója. Nem szabad elfelejteni, hogy a középkorban sok tevékenység a szabadban zajlott, mivel a belső helyiségek sötétek és fűtetlenek voltak. A kerengő fekvése többek között a hely adottságaitól függött. Általában a templom északi vagy déli oldalán helyezkedett el aszerint, melyik oldal nyújtott nagyobb védelmet. A kerengők építése Csak keveset tudunk a kora középkori kolostori műhelyekről, szervezetükről és a különféle kézművescsoportok pontos szerepéről. A szerzetesek és laikus testvérek nemcsak vázlatot készítettek és terveztek, hanem saját maguk kivitelezték az építkezéseket. Tudjuk, hogy Szent Bernát különlegesen képzett építőmestereket, kőfaragókat küldött Németországba, Angliába és Flandriába. Ezek az emberek új ismeretekre tettek szert, és megosztották tudásukat egymással. A mesterek és munkatársaik titkokat és konstrukciós formákat tudtak. Magukkal vitték az ismert, kitapasztalt arányokkal rendelkező egyszerű, geometrikus mintákat. Általában nem készült vázlat, hanem – ha egyáltalán valamit lerajzoltak – egyenesen a homokba rajzoltak, fára vagy kőre, ahogy ezt éppen egy kórusfő 69

Jacqueline Carron-Touchard vázlata bizonyítja, amelyet Reutlingenben (Württemberg) fedeztek fel a sekrestye egyik falán. A formák és a számok ereje Az eszményi építőművészet utáni vágy és mindenfajta keresés alapja az egyszerű formákban rejlik: a kör, a négyzet, a derékszög, az egyenlő szárú háromszög és az ezekből származó arányok. Sénanque monostora az aranymetszés, vagyis a tökéletes arányokért folyó fáradozások példája, amellyel az építészetben olyan gyakran találkozunk. A kerengők építésénél is tervszerűen alkalmazták az „isteni arányt”. Így felfedezhetjük, hogy a magasság a mellvédfaltól az oszlopfők záró díszítéséig 1,74 méter. Ez egy középkori viszonyok közt magasnak számító ember testmagasságának felel meg, aki – ha a karját felemeli – eléri egy kis boltív csúcsát, amely 2,16 méter, másképpen 6 láb, azaz 6x36 cm. Láthatjuk, menynyire igazodik a méret az emberi arányokhoz. Ezért nyújtja ez az építészet a kiegyensúlyozottság benyomását. A formáknak a szellemi ideált kell ábrázolniuk, amely az építéshez alapul szolgál. Ebben nagy szerepet játszik a szimbolika. Minden jel és utalás. A templom és a közösség számára nélkülözhetetlen épületek létrehozása után alakították ki a kerengőt. Ez a központ, a kolostor szíve, általában gondosabban kivitelezett és gazdagabban díszített, mint a többi épület. A technikák és a kipróbált eljárások itt nyerték el beteljesedésüket, ugyanis gyakran sok év telt el az alapkőletétel és a kolostor befejezése között. A kerengő a maga tökéletességében azt ábrázolja, amit az égi város, a paradicsom jelent. Ez a kolostornak az a pontja, ahol mindenki – saját személyes útján és önmaga megismerése során – az istenihez kerül közelebb. Itt megnyílik számára az ég, amelyet – geometrikus elhelyezkedésével – a kerengő nyit meg a négy égtáj felé. Itt érzékelhetjük a négy évszak ritmusát a négy evangélista írásairól való meditálás közben, akiknek szimbólumai gyakran díszítik a kerengő négy sarkát. Abban a törekvésben és reményben élhetünk, hogy elsajátítjuk a négy sarkalatos erényt. A négy evangélista szimbóluma (Máté angyala, Márk oroszlánja, Lukács bikája és János sasmadara) megtalálhatók többek között Arles-ban és Vaisonban. A boltíveket, amelyek az udvart szegélyezik, további három ív osztja fel, mint például Sénanque-ban vagy Saint-Paul-de-Mausole-ban. Ebben szimbolikus utalást fedezhetünk fel a Szentháromságra vagy a háromsá70

Meditációk gos egy Istenre. A hármas szám lehet a Hit, Remény és Szeretet jele vagy vonatkozhat arra a Krisztusra, aki Golgotára vezető útján háromszor esett el. Három kísértés érte a pusztában, és háromszor árulta el Péter, valamint a harmadik napon támadt fel. A 12-es számmal tucatnyi helyen találkozunk: 12 apostol, Izrael 12 törzse, az év 12 hónapja. A kút és a víz jelentése Minden kerengőben van egy kút. Ezt egy csatornarendszer táplálja, amely a közeli folyóból vagy forrásból vezeti ide a vizet, de egyenesen a földből is jöhet a kút vize. A kút a kolostori élethez szükséges vizet szolgáltatta, itt tisztálkodtak a szerzetesek evés előtt. A víz a tisztaság jelképe, mint a keresztség vize. Jákob kútjára gondolhatunk vagy a Teremtés könyvében levő kutakra, mint az élet forrására. Egy elég díszes vagy kevésbé díszített medencébe folyik a víz, mint a kegyelem, amely árad, hogy a szomjas lelkeket felüdítse. Ilyen többmedencés kutak gyakran magukban állnak egy külön nekik kialakított kútházban. A víz a négy elem egyike. A víz is mindig jelen van a kerengőben, mint a kert földje és az egyszerre nyílt és zárt tér levegője. És végül a tüzet a fénnyel, a Szentlélek megvilágosításával tekinthetjük egyenlőnek. Ha az apátság közelében nem található sem forrás, sem folyó, amelynek a vizét a kútházba lehetne vezetni, akkor csatornahálózatot hoztak létre, mint Vausse-ban vagy Ganagobie-ban, amely a kolostor ciszternáját táplálta. A kerengő funkciója Ha minket, laikusokat – akik egy profán világból jövünk – álmodozásra indít ez az ideális, oly nagy nyugalmat sugárzó hely ápolt kertjével és halkan csobogó kútjával, tudatosítanunk kell, hogy a szerzetesek számára a kerengőnek egészen más, sokkal mélyebb jelentése van. A forma itt – jobban, mint máshol – a funkció kifejezője. A kerengő rendeltetése a járás, a séta. Miközben haladunk előre, folyamatosan változó keretben különböző szemszögből láthatjuk a fát, az eget, a harangtornyot. Ezek megfelelnek azoknak a különféle szakaszoknak, amelyeken keresztül kell mennünk a megismerés útján, az úton, amely a fény és árnyéksávok ritmusában, a belső belátás folyamatát többször megszakítva, elvezet talán egy napon az isteni megismerésére. A boltívek védelme alatt, de mégis összekapcsolódva földdel és természettel, mindenki előtt van a tér és az idő, hogy saját útját megtalálja. A lassú léptek elhalkulnak 71

Jacqueline Carron-Touchard a csendben, abbamaradnak, majd újra felerősödnek a folyosó kövein. Mint a fény, amely keresztülbukik a boltíveken és átnyomul az árnyékon, a gondolatok is utat találnak a sötétségen keresztül, amelyen át kell jutni ahhoz, hogy ismét a fénnyel találkozzunk, és a világosság eltöltsön. Itt más a hely szelleme (genius loci), mint a templomban, ahol a közös istendicséret fölszáll a boltívekig. Itt a csönd válik egész különleges módon maradandóvá, a szerzetesi meditációk és olvasmányok összhangjában. A kerengő azt is visszatükrözi, milyen legyen a spirituális élet. A csapongó fantáziának gátat vet az arányosság és a szigorú forma. A kerengő csendje inspirál és érzékennyé tesz, képessé tesz a földöntúlival való találkozásra. A folyosók, amelyek a vég nélküli körbejárást lehetővé teszik, útiránnyá válnak a végtelen felé, személyes kalanddá, amely a mában való tudatos jelenlétre vezet, és amely abban az éber lelkiállapotban befelé hat a mértéktartó gesztusokra és szabályszerű magatartásra. Amíg a ciszterciek a hálóteremből egyenesen a templomba mennek, a bencéseknek előbb mindig a kerengőn kell áthaladniuk. Ők ragaszkodtak a két hely szoros kapcsolatához. A kerengő fölkészülésül szolgált, mielőtt a szentélybe léptek, hogy együtt dicsérjék az Urat. A fény játéka A tekintet váltakozva nézegeti hol a belső udvar világos, tágas terét, hol a folyosó titokzatos sötétjét. Élesen kirajzolódó árnyékok kísérik a reflexiók titokzatos útját. A méretek és a vonalak tökéletes harmóniája mögött a gondolkodás tökéletessége rejlik, amely rákényszeríti magát testre és lélekre, és közvetlenül az érzékelhető építészeti formákból ered. A méreteknek, színeknek és anyagoknak ez a tökéletes összhangja összekapcsolódik a belső tisztaság szellemével. Itt olyan jelenlétet érezhetünk, amely meghív és rejtettséget nyújt, de ugyanakkor erősíti is a lelket, gondolkodásra, megfontolásra szólít. Egyszerűségében belső kiegyensúlyozottságot és örömöt ad, amely a bizonyosságból forrásozik. (Jacqueline Carron-Touchard: Romanische Kreuzgänge in Frankreich. Würzburg, Echter, 1986, 19–23. Fordítás franciából. Magyarra fordította: Kálmán Ágota OSB obl.)

72

LAV AUDIEU

73

LE PUY

74

IMÁDSÁGOK Antoine de Saint-Exupéry

IMA A HÉTKÖZNAPOKÉRT

Uram! Nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában időben rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat. Segíts engem a helyes időbeosztásban. Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjéhez, elsőrangú vagy csupán másodrangú fontossága megítéléséhez. Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat. Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben minden simán kell, hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

75

Imádságok Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához. Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni. Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk. Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek. Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől. Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van. Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére! Ámen

76

Imádságok

SZENTÁLDOZÁS ELŐTTI IMÁDSÁG A BIZÁNCI LITURGIÁBÓL

Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok. A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Isten Fia; mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő megvallak téged: Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz, a te országodban. Emlékezzél meg rólam, Uralkodó, midőn eljössz, a te országodban. Emlékezzél meg rólam, Szent, midőn eljössz, a te országodban. Ne váljék, Uram, ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, hanem lelkem és testem gyógyulására. Hiszem, Uram, és vallom, hogy ez, amiben most részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested, s a te valóságos és elevenítő véred. Kérlek, add, hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára és az örök életre. Ámen. (Aranyszájú Szt. János)

77

SZÉPIRODALOM Villányi László

DÁVID ATYA

Mintha ’56 sebét hordozta volna arcán. A gimnázium igazgatójaként a terror őt sem kímélte, elhurcolták, a teherautó platóján, az egész falu szeme láttára verték ájulásig, két évet ült Kádár börtönében. „Az igazságért az üldözést is viseld el”, idézhetem az ő fordításában Szent Benedek reguláját, s hogy „A szeretet gyakorlását el ne hagyd”. Jó ideig a vele való beszélgetésekért utaztam Pannonhalmára, parányi szobájában, általa ismertem meg Cusanust és Ebnert. Azért ez szép, nyugtázta volna a templom magasából, látva a fehér és a fekete harmóniáját, ahogyan a hóban felsorakoztak rendtársai, koporsója körül. (Forrás, 2010. 9. szám)

78

Szépirodalom Borsos Margit

VÁLOGATÁS AZ ÉDENI JEGYZETEKBŐL

Amikor Édenről beszélek, természetesen nem az ószövetségit gondolom, hanem a mi gyönyörű és nagy kertünket, mely a picike bakonyi házunkat ölelte át. Ennek a sok szépségnek barátnőmmel együtt én voltam a gazdája, beszámítva veszprémi barátnőnket is, aki ugyancsak gyakran volt nálunk, és nagy része volt kertünk és ottani otthonunk kialakításában. Vagyis hárman építgettük, szépítgettük nyári lakunkat. A legtöbb időt azonban én töltöttem ott, nemegyszer kora tavasztól majdnem a tél beálltáig, sőt volt úgy is, hogy még a vastag hótakaró alatt szunnyadó kertet is megnéztem. Édeni jegyzeteimet akkor írtam, mikor egyedül tartózkodtam ott. 1975. Június 8. Éden ereje a Tér szabadsága. A kert egyik oldalán már akácliget és fűzliget, rét – természetes táj. Feljebb a szentgáliak kaszálója és messze a bakonyi hegyek domború háta. Nem kívánkozom el semerre, sehova. Olyan mértékben csoda, ámulat és meglepetés a megvalósult erdei otthon, hogy ezt még fölfogni se tudom. Tájban élek végre! Én, a „gabonaember". Oly hosszú száműzetés után hazatérhettem, helyemre ültetett az Isten. Olyan otthonom van, ahol fák őriznek éjjel-nappal. Nem akarok visszafelé nézni, a múlt „gránittömb" – ahogy Exupéry mondja. – Most élek a jelenben és a jelen olyan, mint az égő csipkebokor, amelyből Isten lelke szól hozzám. Szent ez a hely és én gondolattal és munkával, minden mozdulatommal és lélegzetemmel dicséretet mondok, és hálát adok a Mennyei Atyának.

79

Borsos Margit Június 11. Az éjjel sötét alagútjának végén megjelenik a Nap. A hajnal az ég legszebb madara, fényszárnyakkal repül az idő szelében. Ó, mennyire szeretem a reggel sugárzó arcát! Az erő lelkét hordozza és ajándékozza. Ő a kezdet, a mai nap tiszta forrása. Föléje hajolok és látom arcomat. Beledobálom apró munkáim színes kavicsait. Ilyenkor még minden játék. Minden reggel megszületek, elmerülök a jelen vízében. Július 28. Almák hullnak a csend tenyerére. Éjjeli lepkék szárnya verdes az üvegen. Ez a csend és a madarak országa. Tele van velük az akác ligetes a bodzabozótos, elbújnak a fűzek és a gyümölcsfák zöld hajában. Boldoggá tesznek a madarak. Mint ahogy azzá tesz itt minden. Az előbb körüljártam a házikót és mosolyogva néztem. Most már szép, mert tiszta. Vagy lehet valami szép, ha nem tiszta? Az egész életemben sóvárgott otthon utáni vágyam itt végre medret talált, s rohant benne, mint felhúzott zsilip mögül, a folyó. Soha életemben folyamatosan ennyi ideig, és ilyen állandó fizikai munkát nem végeztem. Három hónapja tart és most kezd valamennyire csendesedni az iram. Leírhatatlanul hálás vagyok, hogy bírtam, méghozzá baj, baleset nélkül. Fára másztam, fát vágtam, rossz létrán mászkáltam. Nyolc budapesti év után – amiből 3 Isaszeg – még mindig ilyen erőfeszítésre tett képessé az isteni irgalom. Itt eleven ember vagyok, akinek csendes derű dobogtatja a szívét. Erdőben élek, tiszta csendben, fák és madarak között. Alleluja! Augusztus 21. A Hold fényesője hull az almafákra, az akácligetre, a fűzekre. Megmártják magukat benne, és halkan felsóhajtanak. A madarak elültek, a csend néma léptekkel jár a kertben. Iszom a magány fanyar-édes, erős borát. Lelkemben derű világít. Láthatatlan „Jákob-létrám" ott áll hátul, a cseresznyefának támasztva. A csend fel-alá sétál rajta, látom fényszárnyait. Úgy merülök le az éjszakába, mint a búvár ismeretlen mélységekbe. 80

Szépirodalom Augusztus 23. A hajnal friss gyümölcse a Nap aranytányérján ragyog. Elhalványulnak a csillagok. Új nap örömtüzét gyújtja a jelen keze a kertben és a szívemben. Nincs más, csak a jelen, ő a forrás és a tenger, az örökkévalóság vize. A jelen az élet egyetlen igazi medre. Augusztus 25. Éjjel van. A szél hangja az akácosban, a bodzásban, mint a tűz halk ropogása, zizeg, hullámzik, elönti a házikót. Aztán csend. A várakozás feszültsége. A szél megáll az ajtóm előtt és mélyet sóhajt, mint egy fáradt éjjeli vándor. Vele sóhajtanak a levelek, virágok. Hallom a szívem dobogását, összevegyül a meginduló esőcseppek zajával. Vér és víz azonos ritmusban. Együtt élek az elemekkel. A törvény szerint. Napjaim korsója csordultig teli harmóniával. A lélek ebben a levegőben önmagára talál az Istenben, aki a csend mélyén létezik. Megértem a remetéket, hogy a magányban, a csendben keresték őt. De a megtaláláshoz nem elég sem magány, sem csend, sem hegy, sem pusztaság, hanem egyedül az ő irgalma, amely segít, miközben „feléje tapogatózunk”. Szeptember 22. Ködben lépkednek a hajnalok. Aztán felemeli fejét a Nap és felujjong az őszi táj. A felszántott tarlókon összebújnak a göröngyök, a kövek sütkéreznek a hegyoldalakon. Az érő gyümölcsökből le-leszakít egyet a szél és csúsztatva dobja a csend vizén. Áldott ősz, ölében hordja a termést, amíg a színek ezer nyelvén beszél.

81

Borsos Margit Október 8. A szél belekap a fák ritkuló, őszülő hajába és kitépi a sárguló leveleket. Szórja küszöbre, ablakpárkányra, vödörbe, fatönkre, útra. A verebek tán elköltöztek, de a cinkék elszaporodtak az almafán. Madarak ébresztenek. Vagy a szél. Most már eljutottam odáig, hogy tiszta és rendes a szobám, a ház átalakult szeretetem napfényében. Soha életemben nem voltam ilyen boldog. Magányom szépséggel és élettel átjárt egyedüllét az ég tág terében, fák és madarak testvéri közösségében. Végre a jelen örömében élek. Milyen csodálatos a tájjal együtt élni a változó évszakokban! Bach „Jesu meine Freude” motettája szól, s én boldog vagyok, hogy élhetek és itt élhetek. Alleluja! Október 13. Kis házikónk úszik a köd tengerén, körülötte tombol a szélvihar. Megdöbbentő látni a fák szüntelen küzdelmét, ezt az állandó feszülést, hajlást, lengést, birkózást, – táncolnak a vihar karján. Jó, hogy ilyen nap van, kénytelen vagyok valóban pihenni. Se kinti munka, se utazgatás – szinte hihetetlen! És milyen jólesik! Remetelakom tiszta, és a csend itt melengeti kezét a kályhánál. Társaim a könyv, a papír és a rádió, meg a magnó. Minden jó itt. Hogy kint rossz idő van? Az az igazi rossz idő, amikor a lelkünkben nem süt a Nap, és tövisgondolatok szurkálják agyunkat. Az a rossz idő, amikor egyedül botorkálunk a belső ködben, és sehol nem látunk fényt. A Démon viszi ilyenkor életünk csónakját zátonyok felé és a hullámok ránk csapnak. Istenem, hála legyen Neked lelkem jó idejéért, a derű madara tollászkodik szívem vörös fáján. Mozgás az élet. Nemcsak bármelyik testrészünk kerül élőhalott állapotba, ha hosszabb ideig nem használjuk, hanem az agyunk is. Hónapokig csak fizikai munkát végeztem és most a gondolat nehezen jár az agy országútján. A mozgás: használat; küzdelem. Úgy kell élnünk, mint a fák, tetőtől talpig állandó küzdelemben. Nem a végső erőfeszítés határáig, de állandó terheléssel. 82

Szépirodalom A harmonikus élet alapja a szellemi és fizikai munkák egyensúlya. Milyen nehéz ezt megteremteni! Mennyi minden külső körülmény gátolja már gyerekkortól! Otthon, iskola, foglalkozás, rendszerint nem elősegítik, hanem akadályozzák ennek az egyensúlynak a létrejöttét. Nekem csak ritkán, egy-egy napra sikerült megteremteni, s ezek voltak életem legboldogabb, legjobb napjai. Október 15. Ezzel a tájjal olyan mélységesen összetartozom, mintha erre a találkozásra lettünk volna predesztinálva. Valóban így is van. Gyerekkorom óta feléje mentem. A kirándulásokon őt kívántam. Bakonyország – hazám, otthonom. Itt él az ember mindig, minden pillanatban. A csend földjéről úgy száll föl az ima, mint a harmat. Szükséges és természetes, akár a lélegzet. A létezés öröme megtölti a nap korsóját, olyan az íze, mint az óbornak, mely a fény erejét hordja. Soha nem éreztem ilyen erősen és hosszú ideig, hogy élni jó. Jó, mert a teremtés részei vagyunk. Jó, mert csodák között járunk. Jó, mert szerethetünk. Este ülj le asztalomhoz, öledbe hajtom fáradt, de mosolygó fejem. Jó hallgatni és néha a papíron beszélgetni. Betűk magjait szórom fehér barázdába. Az írás a magányos ember „beszéde". Október 28. A Nap ma halványsárga fénnyel szórta be hajnali útját. Néztem kedves cseresznyefám testét, ahogy sötéten áll a kék, sárga háttér előtt és levélmadarak szállnak le róla. Óh szépséges hajnalok, amikor az ébredés egyenlő a létezés örömével! Amikor az agyban kigyullad a tudat és felragyog a hála, mint a reggeli fény a mezőkön! „Istenben élünk, mozgunk és vagyunk”, ez a mindennapos valóság. Óh Istenem, milyen jó nemcsak nézni, hanem látni is a te szent világodat, amelyben minden tökéletes rendben kapcsolódik egymáshoz, s a törvény láthatatlan falai között mégis szabadság uralkodik, mert korlát nélkül nincs szabadság, csak széthullás és megsemmisülés. 83

Borsos Margit 1976. Február 18. Éden: út az örömhöz. Bármilyen fáradt vagyok is, mindennap tudom, hogy léptem, éltem. Hálát adok az Úrnak az új napért és elindulok rajta, mint feléje vezető úton. Február 22. Harmadik napja ragyogó napsütés, ágaztam a kertben és hallgattam a cinkék örvendező pittyegését, ahogy röpködtek a szalonnapiacon. Ez számomra a földi boldogság: kert, írás, zene, könyvek, munka – mindez a Tér tágas kupolája alatt. Persze a legfontosabb: egy ember, egy társ, a többi mind utána következik. Jó lenne néha barátok látogatása is, de hát ez mindig csak álom volt. De itt meg lehet próbálni úgy felépíteni a napot, mint egy kis házikápolnát, amelyben Istennek mutatjuk be szolgálatunk és szeretetünk áldozatát. Ez az élet azért olyan csodálatos számomra, mert csak itt és tavaly óta érzem először, hogy a helyemen vagyok, igazi önmagamként élhetek. Majdnem egész múltamat önmagamon kívül éltem le, a körülmények állandó nyomása alatt, a falhoz szorítva. De lehetőleg nem akarok hátranézni. „Fogd föl tenyeredben a végtelent, s egy percben élj évezredet.” W. Blake Június 3. „A legjobb és legnagyobb dolgok közé tartozik, ami sikerülhet az életben, hogy hallgatsz és hagyod Istent működni és beszélni.” Dag Hammerskjöld Sokféle hallgatás van. Az, amikor azért beszélünk, mert nincs kivel, de vágyódunk partner után és ez a teljesületlen vágy nem enged elindulni a csend messzire vivő útján. Az, amikor sértődöttségből hallgatunk, pajzsnak használjuk, amely mögött ápoljuk igazi vagy vélt sebeinket. 84

Szépirodalom Van semleges, közömbös hallgatás is, nem menekülés, nem is elindulás, csak a szokás köpenye. Van olyan hallgatás, amely lassan, de biztosan eltávolít egy másik embertől, míg végül fallá változik, amelyen keresztül már nem tudunk egymáshoz jutni. Ezek negatív hallgatásformák, a csend zsákutcái, önmagunkból önmagunkhoz vezetnek. A pozitív hallgatás egy másik ember vagy az Isten felé vezet. Alapja a szeretet, amely teljes bizalommal osztja meg lelke titkos kenyerét. Erről a végtelenbe táruló mezőről szállnak föl a szó madarai. Csak aki jól tud hallgatni, az tud jól beszélni. De a hallgatás mélyén az ember a Csenddel találkozik és a Csend mélyén az Istennel. „Isten szava: Csönd” Merton (Borsos Margit: Úton, Veszprém, 2005. 17–26. – Borsos Margit tanárnő, költő volt, a híres művész, Borsos Miklós testvére )

85

Szépirodalom Balla Zsófia

MI VOLT JÓ PÉCSEN?

Az új időknek könnyű mámora, az együtt töltött, nagy szilveszterek, Tettyén a pisla fények, a lenti szélfútta terek. Mögöttünk forrt a múlt: előre elnyert büntetésem, a katlan. Valami közös dolgunk akadt, halaszthatatlan. Koszta Gabi volt jó, ott ülni náluk: a karamellás sütemény, a tél, az év utolsó napján délelőtt a fagylaltszínű fagy, a kék üveggyűrűk. Rémálmom délután: álló órákig rémülten kerestem útlevelem, a kolozsvári ház minden zugát bejárva: nincs! se útlevél, se más irat! Pedig estére Pécsre várnak szilveszterezni ... Ó, mért jöttem haza?... S ekkor belém nyilall: papírok híján nem engednek át a határon! Már nem indul vonat! Hány óra? Alkonyul... És álmomban szállok alá az udvar szürke betonján, miközben 86

Szépirodalom puhán bekap egy kékes örvény. És ekkor felriadtam. Jó volt felébredni idegen ágyon délutáni homályban s inni egy kis vizet. Előttem az est, az év, évtized. Éjfélkor a Széchenyi téren fellövelltek a petárdák. Palackok törtek, vonítottak a papírtrombiták. Gajdolás, csajricsaj, csörömpölés, röhej, sikoly, vijjogó robbanás. Mintha nem is az idő váltaná mezét, hanem egy lidérces gőzfürdőből köszöntene ránk a feltámadás. Reggelre lehullott a hó. A város levedlette az ó, fekete szőrt. Fehér bundája nőtt. A megeredt délutánban csak a lejátszó világított, piros-zöld légikikötő. Beethoven legutolsó vonósnégyesét hallgattuk s egy kis Don Giovannit. Szóval, ez volt jó Pécsen. Rogyásig nevettünk, hosszú adogatással, – olyan volt, mint egy leütés nélküli labdajáték. A Marci kandúr, kövér üstökös, öt méterről vágódott az ölembe, karma nyomát még évekig viseltem.

87

Szépirodalom Január, kilencvenes évek eleje. Gyomrunkban a nevetés gipsze. Forgott velünk zene után a csend. Ott ültünk, együtt, mindannyian. Mintha folytatódhatna mindez: télbélelt muzsika mélye. Mintha se embert, se várost nem vethetnének szét a semmiségek. Kint papírtrombita, törött üveg beomlott lármája szólt, – a jövő zenéje. Az is létezik, amit még nem tudunk.

88

Szépirodalom Dobai Lili

[legyen az] ami van és beláthassam mindig minden eshetőségre hogy semmi esetre sem jobb nem megoldás az enyém az én akaratom csak ne engedd ne engedj át ne szolgáltass ki magamnak tarts meg őrizz meg a te legyenedben Az (I.) Obsecrationes (Kérések) ciklusból

89

Szépirodalom [örömért] hogy minden hajnalban a napfelkelte felhők mögötti derengésében a levelek kora reggeli zizegésében a még didergő virágokban a falakra vetett el- elmozduló árnyékos fényekben az arany-bíboros feltörő fényességben ott legyen és megmaradjon kitarthasson egész nap

[türelemért] hogy ne én akarjam ne én gondoljam ki ne hihessem hogy rajtam áll tőlem függ hogy ne uraljam ne birtokoljam ne szorítsam ne ragaszkodjam semmihez hogy 90

Szépirodalom hagyjam hogy várakozzam hogy szinte mozdulatlan nyugalomban nézzem nézzelek csodáljam csodáljalak ne féltsem féljem féljelek áhítattal fogadjam hiszen átadtad megadtad átengedted kezembe tetted mindened mindenem hát hagyd hogy hagyjam hogy hagyjalak élni magamban

A (III.) Postulationes (Könyörgések) című ciklusból (Formula pietatis, Vigilia Kiadó, 2010)

91

SZEMLE Klaibán Sándor Günter OSB obl.

A KÖZÖSSÉGI DÖNTÉS Bernhard Waldmüller: A közösségi döntés. L’Harmattan Kiadó, A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Szerzetesteológai Intézetének sorozata, Budapest, 2010. Kis Út 2. A keresztény közösségekben kezdetektől szokás volt a közös döntés fontos kérdésekben. A csoport mindig jobb döntést hoz az egész közösséget érintő kérdésekben, mert „több szem többet lát”. A könyv szerzője teológiából doktorált lelkipásztori munkatárs, aki Loyolai Szent Ignác és első társai tanácskozását, „az első atyák tanácskozását” elemezve mutatja be a közösségi döntés eszményét. Szent Ignác és társai egy spirituális folyamat során hoztak közös döntést, amely meghatározta későbbi pályájukat. Az első atyák a vita helyett a megosztás gyakorlatát alkalmazták. Ez nem szavakkal vívott háború volt, ahol ki-ki a maga érdekeit nézve legyűrni készül a másikat. Az odafigyelés, a meghallgatás volt a lényeg. A hallgatás végső célja Isten szavára, akaratára való figyelés, azáltal, hogy megtanulok másokra, magamra odafigyelni. A magamra való odafigyelés a testemmel kezdődik: hogyan vagyok jelen. Ignác ezt „megmozdulások”-nak nevezte, amelyek útmutatóink lehetnek. Nagyon fontos nevesíteni érzelmeinket is, mert az alternatívák közül a szívünk választ és nem az eszünk. Érzelmeink fontos információhordozók, melyek gyakran üzennek számunkra. Ezért az érzelmek a döntési folyamat fontos részei, nem külső zavaró tényezők, amelyeket elfojthatunk. Az odafigyelést és meghallgatást segíti a beszélgetés vezetője. Ügyel arra, hogy mindenki szóhoz jusson megfelelő időkereten belül, mert különben az erős személyiségek rátelepszenek a csoportra, deformálják a döntéshozatal közösségi jellegét. Újra és újra, szünetek közbeiktatásával lehetőséget kell adni a hallgatásra és az odafigyelésre. A vita során önmagam adásához, a teljes őszinteséghez bátorság kell, akárcsak a változáshoz és a változtatáshoz is. Az egymástól való tanulási folyamat eredményeként lehet helyesen változtatni. A változás az „indif92

Szemle ferencia” – amelynek jelentése: a legteljesebb szabadság a belső gátakkal, érzelmekkel szemben – által valósul meg, amely lehetővé teszi az újba, a szokatlanba való belehelyezkedést. Ez a nagyobb belső szabadság a felelősebb döntés záloga. A fontos döntéseket sohasem szabad idő szűkében meghozni. Mindenkinek másként jár a belső órája, eltérő időre van szükség a végső döntés kimondásához. Ezt a lehetőséget mindenkinek meg kell adni. A hívő közösség döntése spirituális folyamat, ezért vizsgálnunk kell, mit jelent Istenbe vetett hit alapján dönteni. Egyetértésre kell jutni, hogy hitbéli közösségként határozzuk meg magunkat. Ha igen, akkor a csoportnak biztosítani kell időt arra, hogy résztvevők egymással és egymásért, valamint a döntés sikeréért imádkozhassanak. Ignác számára fontos, hogy a döntési folyamatokban a jó szellemet a rossztól meg tudjuk különböztetni, és a jó követését válasszuk. A döntés három fajtáját különbözteti meg: • megvilágosodás, a helyes út intuitív meglátása • a belső megmozdulások észlelése és a szív hangjának követése; ha csendben és imádságban keressük a döntést, a belső megmozdulásokban Isten szól az emberhez. • ha az első két út nem jár sikerrel, akkor az észérveket kell mérlegelni, és a racionális utat követni. A közösségi döntés folyamatában fontos alapmagatartás az odafigyelés Istenre, társaimra, önmagamra. Próbáljuk megérteni az ellentétes véleményeket, azokat gondolatainkban megvédeni, érveket felsorakoztatni mellettük. Tudnunk kell azonban, hogy a Szentlélek vezetésével, imádkozva meghozott döntés is csak emberi döntés lesz, magában hordozza sok hiba lehetőségét. Oblátus közösségeinkben érdemes lenne megfontolni és követni a könyvben felsorakoztatott elveket, gyakorlati ötleteket, igaz ez nem tűnik könnyű feladatnak.

93

Szemle Lengyel Pál Tamás OSB obl.

NYIREDY MAURUS ATYA KÖNYVE AZ ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEMRŐL

Nyiredy Maurus OSB: Égi és földi szerelem egy bencés szerzetes szemével. Tihanyi Bencés Apátság, 2010. Akik ismerik Maurus atyát, tudják róla, hogy először mint egyházmegyés pap, majd mint bencés lelkipásztor élte meg leginkább a bencés lelkiséget. Az ifjúság, a jegyesek és ifjú házasok lelkigondozása mindig szívügye volt. Ezért is hiteles az írása. A szerelem nem pusztán szexuális kérdés – jóllehet az is –, hanem az ember személyét és személyiségét érinti. Az „égi” dimenzió hiánya teszi sokszor labilissá, üressé a házasságokat. A szexualitás, az erósz, a filia és az agapé egymásba fonódó szálai tehetik a kapcsolatot teljessé, a házasságban élőket egymás és Isten felé növelővé. Idézzük a négyféle szeretet meghatározását: Szeretlek, mert enyém vagy. – Szeretlek, mert ilyen vagy. – Szeretlek, mert a társam vagy. – Szeretlek, mert szeretlek. Az Isten képmására teremtett ember a Krisztus-követés útján valósíthatja meg a boldogságakarásból kiinduló életprogramot. Szakmai és spirituális szempontból is egyaránt nagyon megfontolandónak tartom a szeretetet is magában foglaló szexualitás tárgyalási módját. C. G. Jungnak a négyféle szeretetről vallott nézetei alapján élhetővé válhat a keresztények számára az égi és földi szerelem egysége. A gazdag mondanivalót szemünk elé varázsolják, láttatják a fotók, Korzenszky Richárd perjel atya fotói. Megállhatunk olvasás közben és meditálhatunk a képek nekünk szóló mondanivalójáról, illetve a szöveg és a fotók egymáshoz való viszonyáról. A borítón látható virágok a földi szerelem jelképei, de az igaz, érdek nélküli szépség az égi szerelemhez vezető királyi út is lehet. Maurus atya könyvét ajánlani tudom az egymásra való figyelmet megújítani akaró házasoknak, a jegyeseknek és felkészítőiknek, illetve a valódi szeretet iránt érdeklődő tinédzsereknek egyaránt.

94

HÍREK Betegeinkért Imádkozzunk András főapát úrért, Zénó és Botond atyákért. A beteg oblátus testvérekért, különösen is: Martináért, Tarzíciáért, Paulináért, Beatrixért, Brigittáért, Lúciáért, Robertáért.

Lelki napok Attyapusztán október 22–24-ig tartottunk lelkigyakorlatot, a témája A liturgia lelkisége és szívünk liturgiája volt. (A Bencés Kiadónál megjelent Jeremy Driscoll Ez történik a misén című könyve. Mindenkinek ajánlom. Rendelési lehetőség: www.benceskiado.hu) Budapesten december 4-én, szombaton tartom a rekollekciót, délelőtt 10.00-tól du. 15.30-ig. Szentmisével kezdődik, amelyben obláció-megújítás lesz. A dékángyűlést március 19-ére, szombatra tervezem (de. 11.00-kor kezdődik). (Nagyböjti vagy húsvéti rekollekció Budapesten az oblátusok számára nem lesz, ahogy ezt már a nyári lelkigyakorlaton is hirdettem.)

Kirándulás Hálásan köszönjük a pécsi Szent Mór-dékánia tagjainak, hogy olyan kedvesen fogadtak Pécsett október 2-án. Szeretnék jövőre is október első szombatjára kirándulást hirdetni. Anyagiakról A dékánok januárban vagy februárban kérnek 1500 Ft-ot, ebből 900 Ft-tal az Obláció költségeihez járulnak hozzá.

95

Hírek A nyári lelkigyakorlatról A bazilikában felújítás kezdődik. A káptalanteremben lesz a liturgia, amelyben legalább 140 személy számára van hely, így elférünk. Előre is nagyobb pontosságot és (ön)fegyelmet kérek, mint az idén nyáron tapasztaltam. Elréd atya

Első borítón Csontváry: Mária kútja Názáretben (részlet, 1908) Hátsó borítón Mária-freskó megmaradt része a Szent Péter és Pál-sírkamrában (Pécs, IV. század második fele)

—————————————————————Szerkesztette: Borián Elréd OSB Cím: Obláció – Bencés Lelkiségi Lap; 9090 Pannonhalma, Vár 1. Tel.:96/ 570 147; e-mail: [email protected] oblátus honlapunk: www.osboblatus.hu A nyomdai munkálatokat a Palatia Nyomda és Kiadó Kft végezte.

96

Borsos Miklós: Janus Pannonius (1972, Pécs, Barbakán-kert)