2

K e l e t- E u r ó pa

Misszió A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírlevele

2011/2

Korlátok között szabadon Nem igazságot, hanem segítséget osztunk Az adakozás hálát eredményez Isten szeretete a gyakorlatban A helyreállítás csodája

„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak!” (Ézs 46,4a)

2

XVII. évf., 2. szám Levél az Olvasóhoz

A föld sója vagyunk K e l e t- E u r ó pa

Misszió IMPRESSZUM A Kelet-Európa Misszió Alapítvány hírlevele Felelős kiadó: Kelet-Európa Misszió Alapítvány Szerkesztő: Fekete Imréné Tördelés: Bolla Zoltán A Kelet-Európa Misszió egy keresztény karitatív szervezet, amely Magyarországon 1992 júliusa óta működik alapítványi formában. Munkánk felekezetközi alapokon nyugszik. Célunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése bármilyen úton, amely előttünk megnyílik. Arra is törekszünk, hogy a szükségben levőket gyakorlati és anyagi segítségben részesítsük. Munkánkat kizárólag hit által végezzük, anyagi forrásaink szabad akaratból történő adományokból származnak. Hírlevelünket díjmentesen küld­jük meg minden érdeklődőnek. A pénzadományokat az alább megadott bankszámlaszámokra lehet elküldeni:

Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.: 10200847-32413511-00000000 Örkényi Takarékszövetkezet: 65500044-30060795-54000010 Adószámunk: 18012594-1-13

Címünk: 2365 Inárcs, Szőlőhegy 1. Levélcímünk: 2365 Inárcs, Pf. 26.

E-mail: [email protected] [email protected]

Honlap: www.misszio.eu www.facebook.com/misszio

Telefon: (+36 29) 570-010 Fax: (+36 29) 570-012

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Mt 5,13) Kedves Barátaim! Az idézett igevers a „Hegyi beszéd”-ként ismert tanításban hangzott el, melyet Jézus a tanítványaihoz és a körülötte álló sokasághoz intézett. Tanításaiban Jézus gyakran használt példabeszédeket, metaforákat, amikor elmondta hallgatóinak, hogy mi a feladatuk, ha Őt akarják követni. Azt mondta: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5), és az a feladatotok, hogy gyümölcsöt teremjetek. „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14), és világítanotok kell a házban, ahol vagytok. „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13), és ízt kell adnotok a világnak, amiben éltek. A szőlő nem dísznövény; az a rendeltetése, hogy gyümölcsöt teremjen, a gyümölcse pedig örömöt vigyen a világba. A gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy elrejtsék, hanem, hogy a gyertyatartóba helyezzék, és világítson azoknak, akik a házban vannak. Sót sem azért vásárolunk, hogy a sótartónkban díszelegjen, hanem, hogy ízt adjon az ételeinknek. Sok mindent nélkülözhetünk, de a só azon dolgok egyike, amelyek elengedhetetlenül fontosak a mindennapjainkban; nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem, hisz a sótlan étel ízetlen, ehetetlen. A só másik rendeltetése, hogy megakadályozza a romlást. A tanítványokra ezt a kettős feladatot bízta Jézus: vigyenek ízt a világba, és akadályozzák meg annak romlását. A körülöttünk élő emberek figyelik életünket, és gyakran hozzánk mérik magukat. Sok rossz cselekedetet nem követnének el, sok tisztességtelen üzlet nem köttetne meg, sok trágár szó nem hangzana el a világban, ha a keresztény ember helyén volna és betöltené hivatását. A gátlástalanság, az erkölcstelenség soha nem látott méreteket ölt körülöttünk, ami romláshoz vezet. Keresztényként a mi feladatunk, hogy visszatartsuk a pusztulást! Ha elszigetelten, remeteként élünk, hogyan tudnánk ízt vinni a környezetünkbe? Semmiképp! Hogyan tudnánk visszatartani a romlást? Csak úgy, ha mint Krisztushordozók feloldódunk a bennünket körülvevő közösségben, így szentségben és tisztaságban járva sóként hatunk a világra. Isten azt parancsolta az ószövetségi Izraelnek: „Minden ételáldozatodat sózd meg! Ne maradjon el ételáldozatodról Istened szövetségének a sója. Minden áldozatodat sóval mutasd be!” (3Móz 2,13). Ez ma

azt jelenti, hogy bárhol vagyunk, bármit teszünk, a só soha nem hiányozhat a beszédünkből és a cselekedeteinkből. Amikor áldozatot hozunk az Úr elé, amikor adakozunk vagy bármi más nemes dolgot viszünk véghez, tegyük azt Jézus nevében; ez fűszerezi meg és ad értéket cselekedeteinknek! Pál apostol is figyelmeztet: „Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni!” (Kol 4,6). Legyünk pozitív hatással a környezetünkre, és a körülöttünk élő emberek meg fogják érezni Isten országának jó ízét! Jézus szerint az ízetlen só értéktelen anyag, semmire se használható, még trágyának sem jó. Sőt, nemcsak haszontalan, hanem még káros is a környezetére. Az ószövetségi Izrael azzal vesztette el ízét, hogy nem töltötte be azt a hivatást, amit Isten szánt neki. Nem ismertette meg az Úr nevét és dicsőségét a körülötte élő népekkel, ezért aztán elvettetett, sőt, megtaposták a pogányok. Ugyanez történik az ízét vesztett, küldetését elfelejtő kereszténnyel is. A lagymatag hívő, aki nem képviseli Jézus üzenetét a világban, máris ízét vesztette, az ízetlen kereszténység pedig értéktelen, kivetnivaló, amit még a világ is lenéz. A laodiceai gyülekezetnek azt üzente az Úr: „mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg, kiköplek a számból” (Jel 4,16). Jézus és az apostolok az egész életüket Isten országa evangéliumának hirdetésére szánták. Igazuk volt Jézus bírálóinak, amikor azt mondtak Róla, hogy „fellázítja a népet tanításával egész Júdeában” (Lk 23,5). Az apostolok ellenségei is igazat állítottak, amikor azzal vádolták őket, hogy az egész világot felforgatták a tanításukkal (Ap Csel 17,6). Nem ezt kell tennünk nekünk is, hogy megakadályozzuk a romlást a környezetünkben? Ismerjük fel elhívásunkat, és igyekezzünk betölteni azt! Vigyük Krisztus jó ízét, világosságát és jó illatát ebbe a romlott világba! „Isten ugyanis, aki ezt mondta »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor 4,6).

Nagy Csaba missziós munkatárs

2011. augusztus

3

Korlátok között szabadon

M

ozgáskorlátozottnak vagy értelmi fog yatékosna k len n i sok a k szemében eg yenlő a teljes tehetetlenséggel és kiszolgáltatottsággal. Amikor bementem a Mozgáskorlátozottak Inárcsi Egyesületének épületébe, mégis azt láttam, hogy a sérült emberek, akik körülülik az asztalokat, vidám hangulatban dolgoznak. Hogy lehet ez? Az Egyesület 2006 óta működik független szervezetként, épületét az Inárcsi Önkorm á ny z at t á mo g at á s áva l k ap t a m e g. Elsősorban érdekvédelmi okokból létesült, hogy a mozgásukban vagy más képességükben korlátozottaknak segítsen ügyeik intézésében. Jól jön a segítség, ha kérvényt kell írni akadálymentesítési támogatásért, járművekkel kapcsolatos nyomtatványokat kell kitölteni, esetleg olcsó üdülési lehetőséget keresni számukra. Az Egyesület ezen felül az egészségmegőrzésben és a szabadidős programok szervezésében is segítséget nyújt mind a 91 tagjának, akik főleg inárcsiak, de vannak köztük a környező településekről is. „1971-ben, a balesetem után, még az esélyegyenlőség kifejezést sem ismertem” – mondja Zámbó Istvánné Rózsika, az Egyesület

Zámbó Rózsika (középen, Átnedvesedett ház; félő, hogy a falai kerekesszékben) és néhányan nem sokáig bírják a terhelést. az egyesület tagjai közül

elnöke, aki fiatalon egy borzalmas balesetben elveszítette mindkét lábát. „Két évig otthon voltam, mindenféle rehabilitációs kezelés nélkül, majd bekerültem egy kollégiumba, ahol semmi nem volt akadálymentesítve. Még fürödni is úgy tudtam elmenni, hogy a jó erőben lévők a hátukon cipeltek el a fürdőszobához”. A súlyos körülmények ellenére Rózsika kitartott, noha többször is fontolgatta, hogy öngyilkosságot követ el. Úgy gondolta, hogy tizenhét évesen nem érdemes lábak nélkül élni. Végül nem hajtotta végre tervét, mint mondja, azért, mert nem volt biztos benne, hogy a halála után jó helyre kerül majd. Csak ez a bizonytalanság tartotta vissza. Ma sem tudja, miért engedte meg neki Isten, hogy mozgáskorlátozott legyen. De azzal tisztában van, hogy Isten jó, és nem az ördögé az utolsó szó! „Soha nem vádoltam Istent. Úgy gondolom, jobb nekem két láb nélkül a mennybe kerülni, mint két lábbal a pokolba” – állít ja határozottan. Persze, mielőtt a mennyországba eljut, még sok teendő vár rá itt a földön is. A legfontosabb, hogy nyomorult helyzetében nem maradt egyedül: Isten szerető társat adott neki, három gyermeket is szült és felnevelt, mindenekelőtt pedig elhívást kapott, hogy ahol csak lehet, képviselje a mozgáskorlá-

tozottak érdekeit. A Mozgáskorlátozottak Inárcsi Egyesületében most ő igazgatja a dolgokat, és szervez munkát a különféle fogyatékkal élők számára. Állítása szerint, ami náluk zajlik, nem csupán munka, hanem terápia is. Sok fogyatékos ember ebben az egyesületben élhette át először azt az érzést, hogy milyen célokkal rendelkezni és elérni azokat. Egyikük vett magának egy retikült, ez volt életében az első dolog, amire saját maga kereste meg a pénzt. Semmiségnek tűnik, ám egy szellemileg sérült embernek óriási boldogság! „Isten szeretetét abban is átéltem, hogy a keresztény emberek egész másképp állnak hozzá a támogatáshoz” – mondja Zámbó Rózsika. Mivel kerekesszéket és más gyógyászati segédeszközöket igen nehéz beszerezni, ebben a Kelet-Európa Misszió évek óta folyamatos segítséget nyújt az egyesületnek. Több alkalommal tolókocsit, mankót, járókeretet juttattunk el hozzájuk, karácsonykor pedig élelmiszercsomagokat adtunk a fogyatékkal élő embereknek. Az ilyen adományok mindig hatalmas örömet okoznak nekik, mert kifejezik Isten kegyelmét és gondoskodását. A látszat ellenére a különféle tevékenységekben korlátozottak talán sokszor szabadabbak és boldogabbak lehetnek azoknál, akik a társadalom szemében egészségesnek számítanak. Sytka

Ez a ház a családtagok szeme láttára dőlt össze.

4

XVII. évf., 2. szám

Nem igazságot, hanem segítséget osztunk Beszélgetés Hapák Jánossal

H

apák János 58 éves, rokkantnyugdíjas közgazdász, a kárpátaljai Balazséron lakik. Húsz éven át a beregszászi rádiógyárban termelési osztályvezetőként dolgozott, majd miután 1989-ben alapító tagja lett a helyi KMKSZ-nek, vagyis a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének, hét évig a jánosi kultúrház igazgatója volt. Ezután négy évig egy ukrán-magyar fafeldolgozó üzem ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. Ekkor történt, hogy Isten szólt hozzá, ami eljutott a szívéhez. János kilenc éve szolgál kitartóan a gyermekek felé, mint a Misszió Gyermektámogató Programjának munkatársa. A gyermektámogató program mellett a „Kéfás” öregek otthonát is vezeti. Felesége, Ilona, aki leghűségesebb segítsége volt a szolgálatban, idén márciusban az Úrhoz ment, most már csak a két fia segíti. Jánossal munkatársunk, Németh Róbert beszélgetett. – Mióta vagy keresztény? – Most már több mint tíz éve történt… Kerestem Istent, és találkoztam vele a Biblián keresztül. Unalmamban kezdtem el a Bibliát olvasni, és megérintettek Isten igazságai. Majd egy régi munkatársam, aki a Kelet-Európa Misszió beregszászi irodájának a vezetője, elhívott a gyülekezetükbe, ahol az első pillanattól tudtam, hogy hazataláltam. – Mikor álltál be a szolgálatba? – Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy amit Istentől kaptam, azt tovább kell adnom. Először gyerekek felé szolgáltam az iskolában a „Biztos Szikla” klubon keresztül. Majd a misszióban

Hapák János

igyekeztem mindenben segíteni, eleinte főleg gyakorlati munkákban, később lehetőségem adódott a szellemi szolgálatra is. – Hogy találtad meg azokat a családokat, amelyeknek a gyermekeit ajánlottad a misszió gyermektámogatási programjába? – Mielőtt megtértem, a KMKSZ nevű politikai szervezet járási alelnöke voltam. Így mindenki ismert a környéken, és én is ismertem a környékbeli családokat. Miután a Kelet-Európa Misszió gyermektámogatási programjának kárpátaljai koordinátora szólt nekem erről a szolgálati lehetőségről, elkezdtem feltérképezni a környezetemben lévő rászoruló, de megbízható családokat azzal a céllal, hogy bevonjuk őket a programba. – Ha találkozol egy rászoruló gyermekkel, azonnal ajánlod őt a támogató programba? – Amikor megkeres valaki, az első benyomásom általában az, hogy segíteni kellene rajta. Mivel azonban a lehetőségeink végesek – még ha nagyon nehéz is megtenni – néha el kell egyeseket utasítani. Sokat imádkozunk azért, hogy bővülhessen a program, és minél több rászorulónak tudjunk segítő kezet nyújtani. – Abból, hogy többes számban beszélsz, kiderül, hogy nem egyedül végzed ezt a szolgálatot. – Igen, így van. A kisebbik fiam segít kihordani a családokhoz a támogatást, és nagyon nagy hatást gyakorolt rá a missziómunka. Mióta ő is szemtanúja a nyomornak, másképp tekint a saját életére és lehetőségeire. – Te hogy látod, miért jutottak a támogatott családok olyan mélypontra, hogy képtelenek megélni külső segítség nélkül? Maguk vagy mások juttatták ide őket? Megoldja a támogatás a családok problémáját? A kilenc év alatt nagyon sok jó és, sajnos, rossz tapasztalatot is begyűjtöttem. Azok a rászoruló családok, amelyeknek a gyerekei részt vesznek a programban, legtöbbször saját magukra hozták a bajt, mivel nem Istennél keresték a megoldást a problémáikra. De mi nem igazságot, hanem segítséget osztunk. Olyan támogatottjaink is vannak, akik valamikor normális egzisztenciájú családok voltak, aztán egyik napról a másikra megszűntek a TSZ-ek, csődbe jutottak a vállalatok, ők pedig elveszítették a munkájukat. Amíg a tartalékaik elegendőek voltak, addig tartották magukat. Aztán fokozatosan lejjebb csúsztak. Az a segítség, amit a misszión keresztül kapnak, egy lehetőség, amely segít nekik megállni a lejtőn, és megtalálni az egyensúlyt. – Ez azt jelenti, hogy amikor esetleg lejár a támogatás, újra el fognak indulni lefelé a lejtőn? Nem, nagyon remélem, hogy ez nem fordul elő. Van rá jónéhány példa, hogy a családjaink

akkor is megálltak a saját lábukon, miután megszűnt a támogatás. Vagy úgy, hogy a szülők munkát találtak, amiből rendszeres jövedelemre tettek szert, vagy a támogatásból állatokat vásároltak, és a jószágokból származó bevétel rendszeres jövedelmet biztosított a családnak. Van olyan családunk is, aki felajánlott egy borjút egy másik, még rászorulóbb családnak. A szolgálatunk során azt látjuk, hogy ezekben az emberekben, akik kiégtek a sok nyomorúságban, újra elkezd élni a lelkiismeret, mivel találkoztak azzal a szeretettel, ami nem emberektől, hanem Istentől jött. – Hogyan viszonyulnak a gondozottjaid az evangéliumhoz? – Az általam látogatott családok mintegy 70 százaléka nyitott arra az üzenetre, amit viszek nekik. Előfordul, hogy nem én kezdeményezek. Csomán van hat család, akik maguk kerestek meg azzal a kéréssel, hogy szeretnék, ha lenne náluk házi bibliaóra, hogy mélyebben megismerkedjenek a keresztény tanítással. Most már négy éve rendszeresen, heti egy alkalommal összejövünk, és mára 12 főre növekedett a csoport. Ezekben a családokban, ahová járok, egy családot kivéve, egyiknek sem volt Bibliája. Amikor felajánlottam és vittem nekik, elfogadták; sok helyen ez volt az első könyv a házban. A Biblia rendszeres olvasása számukra nehéz feladatnak számít, jobban szeretik a rövid történeteket tartalmazó keresztény szórólapokat. A Biblia megismerésében segítő Alfa Klubnak nagy sikere volt, ezen több család is részt vett, voltak köztük megtérők is. A havonkénti két családlátogatás alkal-

A tizenegy hónapos Zsanett szájpadlását többször műtötték már; a műtéti költségeket nagyrészt a misszió fizette.

2011. augusztus mával rendszeresen imádkozunk a családokért és a problémáikért. Az első látogatásomkor mindig megkérdezem, hogy megengedik-e, hogy imádkozzam. Ha igen, jó, ha nem, akkor otthon imádkozom értük. Nagyon jó alkalmak voltak a támogatottak részére szervezett úgynevezett CSP-s evangelizációk, amikor összegyűjtöttük a családokat, és közösen tartottunk istentiszteletet. Itt a családok megismerték egymás problémáit, és örültek egymásnak. – Elmondanál az olvasóknak egy-két történetet az elmúlt évek megtapasztalásaiból? – Amikor megismertem N. Irénke családját, az anya idült alkoholista volt; a kórházudvaron találkoztam vele, aki az akkor kétéves gyermekkel a fák között bolyongott. Nem volt pénze a gyereknek kiírt orvosságra, így segítettem, kiváltottam számukra. Aztán bevontuk Irénkét a gyermektámogatásba, és havi két alkalommal rendszeresen látogattam őket. Sokat imádkoztunk értük és velük, és az édesanya lassan letette a poharat. Elkezdett járni a gyülekezetbe a gyerekekkel együtt, azóta is olvassák a Bibliát és imádkoznak. Az Úr kegyelméből mára rendbeszedték a szobájukat, most már be lehet menni, és le lehet ülni. Azelőtt ilyesmire nem fordítottak gondot, csak úgy tengődtek a világban. A most 18 éves V. Hajnalka családja szétesett állapotban volt, amikor elkezdtük a támogatást. Azelőtt halt meg az édesanya vérmérgezésben, az apa rendszeresen italozott. A két gyerek akkor 12 és 13 éves volt. Akik ajánlották őket, figyelmeztettek, hogy az apa agresszívan viselkedik az idegenekkel. Csodálatos módon az Úr az Ő erejével elvette az agresszivitását. A gyerekek négy évig jártak rendszeresen a házicsoportunkba, Hajnalka megtért, és azóta is a keskeny úton jár. Az apa új társat talált, aki

5 a gyerekekkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki. Most már Hajnalka az új anyukájával jár a helyi református gyülekezetbe. Isten kegyelmének különös megtapasztalását éltem át a Burka család házvásárlásánál, és nemcsak én, hanem az érintettek mindan�nyian. Az özvegyen maradt, háromgyermekes anyának nem volt saját otthona. Az édesapa agydaganat miatt elhunyt, és mivel fizetőképtelenné váltak, a házból, ahol addig laktak, kitették őket. Öt napjuk volt arra, hogy találjanak valamilyen megoldást. Egy délután épp imádkoztunk az édesanyával, Isten útmutatását kértük, amikor bejött egy régi ismerős, akit körülbelül négy éve nem láttam. Beszélgetésünk közben megemlítettem a család problémáját, és kiderült, hogy van egy pici háza, amit eladna, de addig is, míg megtaláljuk a pénzforrást, megengedi, hogy ott lakjanak. Istennek hála, Palika támogatója nagylelkűségének köszönhetően a misszión keresztül megvásároltuk a család részére ezt a házat, ráadásul a támogató kérésének is eleget tudtunk tenni azzal, hogy a támogatott gyermek nevére írattuk azt. Isten csodásan működik, hála legyen Neki és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a vezetésért.

Zápszonyi támogatott gyerekek

– Élvezed azt, amit csinálsz? – Számomra ez szolgálat. Ezen keresztül találtam meg azt a lehetőséget, amit elvesztegettem negyven éven át, amíg más urat szolgáltam. A 34 gondozott családban mintegy 100 gyermeket személyesen ismerek. Nem tudnék a szemükbe nézni, ha ezt a szolgálatot nem szeretetből végezném.

Az adakozás hálát eredményez

A

kkor szembesültem igazából Jézusnak azzal a mondásával, hogy „A szegények mindig veletek lesznek.” (Mt 26,11), amikor néhány hátrányos helyzetű családot látogattunk meg községünkben abból a célból, hogy felvegyük őket a Kelet-Európa Misszió Gyermektámogatási Programjába. Addig szinte elképzelhetetlen volt számomra, hogy manapság ilyen körülmények közt élhetnek emberek községünkben, létminimum alatt, minimális higiéniai feltételek nélkül, teljes reménytelenségben. Ma már ezeknek a családoknak a gyermekei közül többen rendszeres támogatást kapnak a program keretében; olyan gyerekek, akiknek az életéből még az a minimális öröm is teljesen hiányzott, hogy néha legalább egy kis édességet kapjanak a szüleiktől. Ilyen G. Ildikó családja is, ahol két kislány nevelkedik hihetetlen körülmények közt. A falu végén egy rogyadozó ház berendezését, s egyben a család egész vagyonát, néhány mások által kidobott bútor és egy durva deszkából ácsolt asztal és pad teszi ki. A család húsvétra különtámogatást is kapott, és úgy döntöttünk, hogy ebből élelmiszert és mosószert vásárolunk nekik. Leírhatatlan volt az öröm a gyerekek arcán, amikor meglátták az asztalukon a rég áhított édességet, gyümölcsöt, valamint az élelmiszereket. Többek közt egy

egész tyúkot is vettünk nekik, ami addig elképzelhetetlen volt a számukra, ennyire soha nem futotta nekik, csak egy fél csirkére. Az anya meghatódva mondta, hogy ilyen ünnepük még nem volt. Egy másik család régi álma volt, hogy a lakásukat egy főzőkonyhával kiegészítsék. A támogatójuktól kapott különtámogatás majdnem teljes egészében fedezte ennek költségét. Bárcsak sokak szívét indítaná Isten adakozásra, hogy ezáltal a rászoruló emberek szívében megsokszorozódjon a hála, és Isten neve megdicsőüljön az életükben!

Nagy Csaba és Edit, Kémer (Erdély, Szilágy megye), a Gyermektámogató Program munkatársai

6

XVII. évf., 2. szám

Isten szeretete a gyakorlatban: Figyelem, tisztelet és gondoskodás idősek felé egy albániai kis faluban

G

yönyörű napsütés, zöld hegyek. Birkák legelésznek a murvás főút melletti füves részen. A kopott és elhagyott, valamikori moziépület előtt néhány férfi beszélget. Bent az épületben pedig gyülekeznek a falu idősei. A házasok párban, az özvegyek egyedül érkeznek és helyet keresnek maguknak. Az egyik csoportban az asszonyok ülnek, kötögetnek és beszélgetnek a gyermekekről, a kertről, állatokról és az élet egyéb fontos dolgairól. Egy szomszédos asztalnál a férfiak ülnek, ők kevesebbet beszélnek, inkább feszülten figyelik az aktuális dominózást, csendben, szavak nélkül kommunikálva játsszák le, majd az utolsó, nyerő lépést követően vagy nagy nevetésben vagy mókás vitában törnek ki. Hamarosan, miután feltálalták az ételt, az idősek átfáradnak az étkezőasztalokhoz, és ugyanilyen kellemes, baráti hangulatban elfogyasztják a frissen főzött ebédet. Egy külső szemlélő így láthatja az albániai Nineshben működő „idősek napközije” elnevezésű projekt mindennapjait.

A dél-albániai Fierből Gjirokasterbe vezető út mentén indul egy kis murvás, kátyús út a festői Ninesh faluba. A főútról még tábla sem jelzi az elágazást, egy helyismerettel nem rendelkező vezető könnyen elmenne mellette. A falu Albánia és főleg a világ szempontjából nem nagy jelentőséggel bír, Isten mégis itt kezdett meg egy fontos munkát országának terjesztésére. A tör ténet ot t kezdődi k, hog y eg y nineshi származású férfi, Flatun Zaimaj, aki valamikor a budapesti albán nagykövetségen dolgozott, ismét Tiranában élve magyar misszionáriusok által ismerte meg és fogadta el Jézus Krisztust, mint Megvál-

Luiza (jobb oldalon) napközis albán asszonyok társaságában

tóját. Attól a naptól kezdve Flatunnak a szívén volt, hogy a tiranai rokonai, szomszédjai és barátai mellett szülőfaluja is meghallhassa az evangéliumot, megtapasztalhassa Isten szeretetét és az ezzel járó örömöt és békességet. Az elmúlt 18 évben a Kelet-Európa Misszió munkatársai többször megfordultak Nineshben és a Fratar kommuna más helységeiben. Bátran hirdették az evangéliumot, a rosszul felszerelt fratari rendelőbe orvosi műszereket, az iskolákba számítógépeket vittek, és élelmiszercsomagokat osztogattak szegény rászoruló családoknak. De ami talán a legfontosabb, hogy hosszú éveken át imádkoztak az ott élő emberek megtéréséért, Isten munkájáért a térségben. Ennek első fokozataként 2010 januárjában Fratarba költözött egy svájci-ausztrál misszionárius házaspár, akik ingyen angol oktatást ajánlottak a helyi gyerekeknek. Kisebb nehézségek után a helyiek ezt a lehetőséget örömmel fogadták és buzgón jártak a gyerekek az angolórákra. Idővel megszerették és tisztelni kezdték „teacher Bruno”-t és Elizabeth-et. Bár nyíltan nem tudták hirdetni az evangéliumot, jelenlétükkel mégis előkészítették a terepet egy újabb szolgálatra, amely 2011 márciusában indulhatott el. Az EO Met terdaad nev ű hol la nd keresztény médiaszervezet kiírt egy pályázatot idős albán emberek megsegítésére, melyre a Kelet-Európa Misszió sikeresen pályázott. Így márciusban beindíthattunk egy háromhónapos projektet Nineshben, melynek keretében egyfajta „idősek napközijét” létesítettünk a faluban, ahol az idős emberek heti háromszor kaphatnak frissen főzött ebédet, valamint az ebéd előtt és után alkalom nyílik beszélgetésekre is. Szintén a projekt részeként élelmiszer- és gyógy-

szercsomagokkal is segítjük az időseket. Míg a projekt első hetében 15 fő vett részt az ebédeken, három hónap múlva ez 30 főre emelkedett. A kezdeti bizonytalanság után egyre többen jelentkeztek, hogy ők is szeretnének részt venni. Mivel Bruno és Elizabeth nagyon elfoglalt volt az angoltanítással, egy új házaspárt kellett keresnünk, akik Nineshbe költözve vezethetik a projektet és elmondhatják az embereknek a Jó Hírt. Memli és Luiza Mema-val, akik már két éve imádkoztak egy lehetőségért, hogy vidékre, a Mallakaster térségbe költözhessenek gyülekezetplántálás céljából, januárban találkoztunk Tiranában. Mindkét oldalról imáink meghallgatásának tűnt a találkozás, és Memliék egyhamar eldöntötték, hogy leköltöznek Nineshbe, ami mintegy három órás autóútra van a fővárostól, Tiranától. Isten megáldotta a döntésüket. A Nineshben töltött hónapok alatt máris nagyon sok barátságot szőttek a helyiekkel, leginkább a projekt résztvevőivel. Ez a szívélyes és nyitott házaspár a házigazda az ebédek folyamán, ők fogadják a résztvevőket, beszélgetnek velük, meghallgatják az ügyes-bajos dolgaikat és bátorítják őket. Memli néha beáll dominózni vagy éppen vérnyomást mér annak, aki ezt igényli. A projekten kívül is látogatják az időseket és segítik őket, valamint beszélgetnek velük lelki dolgokról, és próbálják bemutatni nekik az Élő Istent, a valódi Urat. Albánia a több száz éves török megszállás alatt muzulmán országgá vált. Bár a kommunista rendszerben be volt tiltva minden vallás, a hagyomány szerint a lakosság nagy része mégis muszlimnak tekinti magát. Nem gyakorolják a vallást, és nagyon keveset tudnak az iszlámról, de szintén hagyomány szerint elsőre elutasítják a kereszténységet és Jézus

Ebédelő idős napközisek

2011. augusztus Krisztus isteni mivoltát. Flatunt is kritikusan fogadták a nineshiek megtérése után, és csak idővel jöttek rá, hogy jót akar, szereti őket és segíteni próbál nekik. Ugyanígy viszonyultak azokhoz a keresztényekhez is, akik korábban meglátogatták őket, de úgy tűnik, hogy Isten a többéves előkészítő munka és imádság után elkezdte megnyitni a nineshi emberek szívét az evangéliumra. Memlinek és Luizának jó alkalmuk nyílik Isten kegyelmének, szeretetének és gondoskodásának továbbadására és az evangélium hirdetésére. A projekt nem csak lelki szempontból eredményes, hanem fizikailag is nagy segítség a helyi idősek számára. A rászoruló idősek gyermekei távoli helyeken élnek: van, aki valamelyik nagyvárosban dolgozik Albánián belül, de sokan külföldön találtak csak munkát, így még ritkábban látogatják szüleiket. Az albán háztartásokban a házimunka az asszonyokra marad, és az idős és különböző betegségekkel küzdő nőknek nagy nehézséget jelent, hogy naponta bevásároljanak, főzzenek, takarítsanak. De nem csak számukra és férjeik számára nagy segítség a projekt, hanem az özvegyen maradt férfiak számára is. Ők sosem tanulták meg, hogy hogyan is kell vezetni egy háztartást, és most abba a helyzetbe kerültek, hogy mégis nekik kell ellátniuk magukat. Volt, aki azt mondta róluk, hogy a projekt előtt „majdnem halottak” voltak, nemigen mentek sehova, senki nem találkozott velük, de most, a heti háromszori találkozó és ebéd által „feltámadtak”, szinte új életet kezdhettek. Avni Skenderaj egyik az özvegy férfiak közül. 83 éves, felesége már több éve meghalt. Egyedül gondoskodik a harmincas éveiben járó, értelmi fogyatékos fiáról. Háztartást kell vezetnie, vásárolnia és főznie. Nemcsak hogy nem tanulta, mindezt hogyan kell csinálni, már ereje sincs hozzá, és ami még rosszabb, pénze sincs arra, hogy jól ellássa kettőjüket. Számára a hétköznapi ebédek nagy segítséget jelentenek, de még nagyobb boldogságot hozott az életébe a közösség, ahol rendszeresen megfordul, és ahol tisztelik és szeretik. Végre van egy kis kikapcsolódása a sok fáradtság közepette. „Nagyon hálás vagyok az ebédért is, de még fontosabb számomra, hogy tudom, itt tisztelnek minket, és jól bánnak velünk. Nagy segítség lenne, ha naponta lehetne jönni, nem csak heti háromszor, és ha megoldanák, hogy a messzebb lakó idősek is, akik nem tudnak ilyen messzire gyalogolni, valahogy részt tudjanak venni ezeken az összejöveteleken.” A résztvevők között van Dylbe és Riza Xhafaj is. Ők egy idősebb házaspár; hét

7 gyermekük van, de sajnos mind a heten vagy messzi nagyvárosokban vagy külföldön élnek, és nagyon ritkán látogatják a szüleiket. Az asszony betegsége miatt nehezen mozog és saját állítása szerint is nehezére esik ellátni a háztartást. Havi 30 000 forintból kell gazdálkodniuk, mivel az állami nyugdíjuk nagyon alacsony. Ők is nagyon örülnek a rendszeres finom ebédnek, de még jobban a rendszeres közösségnek. „Míg máskor csak néha futnánk össze ismerőseinkkel és barátainkkal az utcán, most hetente többször van rá lehetőség, hogy együtt együnk, beszélgessünk, játsszunk vagy akár énekeljünk. Dicsőség az Úrnak!” Riza testvére Kaso Xhafaj is rendszeresen ellátogat az összejövetelekre feleségével együtt. Felesége reumás betegsége miatt nagyon nehezen tudja elvégezni a háztartási munkákat. Egyetlen fia Görögországban él és dolgozik, így ő sem tud segíteni nekik. „Bátran mondhatom, hogy mindnyájunknak nagyon tetszik ez a projekt. Kérem, mondja el a kollegáinak is, hogy nagyon hálásak vagyunk. Isten áldja Önöket!” – mondta Kaso bácsi a többiek nevében is. „Úgy érzem, hogy életem meghosszabbodik azáltal, hogy ide járhatok és együtt tölthetek kellemes órákat a barátaimmal. Reménykedem, hogy még sokáig folytatódik majd a program.” Arra a kérdésre, hogy mennyire segítik egymást a falubeliek, Kaso bácsi azt válaszolta, hogy jelenleg leginkább csak válsághelyzetekben segítenek egymáson, és reméli, hogy talán a projekt által kialakul egy olyan mentalitás, hogy jobban odafigyeljenek egymásra és felelősséget érezzenek egymásért. Azokon túl, akik hetente háromszor részt vesznek az összejöveteleken, további két családnak házhoz viszik az ebédet. Itt ágyhoz kötött idősek laknak, akik nem tudnak eljárni az étterembe, ezért a rendszeres főtt étel szállítása nagyon nagy segítséget jelent a számukra. Az ebéd után az idősek még beszélgetnek egy kicsit, néha albán népdalokat énekelnek, aztán lassan hazaindulnak, miközben már előre várják a következő alkalmat, hogy megint találkozzanak és együtt legyenek. A projekt hely i vezetőivel, Memlivel és Luizával hét közben is találkoznak, mert ők járják a falut és látogatják az időseket az otthonaikban is, hogy még jobban megismerjék őket és szükségleteiket, valamint, hogy

Kaso Xhafaj és felesége, a projektben résztvevő egyik házaspár

mélyebb, személyesebb beszélgetésekre is legyen lehetőség. Úgy tűnhet, hogy a falu lakóinak életében nincs fontosabb a kisebb-nagyobb napi ügyeknél, mint hogy az éjszaka leple alatt a róka elvitte Fatime özvegyasszonynak mind a nyolc csirkéjét, vagy, a főtéren egy magányos kecske fennhangon mekegve hívogatja birka barátait. Pedig az itt lakók is ugyanúgy küzdenek megélhetésükért, mint a nagyvárosiak, és nem kevésbé foglalkoznak az élet nagy kérdéseivel: honnan jöttünk, mi az életünk értelme, hova jutunk a halál után? A projekt legfőbb célja, hogy Isten szeretetén és Jézus Krisztus evangéliumán keresztül ezekre a kérdésekre a helyi idősekkel közösen keressünk választ, és adjunk nekik szabadságot a mára, reményt a holnapra. Holtsuk Zsuzsanna

Az idősek napközijéről szóló videónkat megtekintheti a www.misszio.eu weboldal videotár rovatában.

Memli vérnyomást mér.

8

XVII. évf., 2. szám

A helyreállítás csodája

K

atalin és László nagy traumán ment keresztül idén áprilisban. Egy vihar okozta tűzvészben ugyanis tanyájukon komoly károk keletkeztek. Mind közül a legsúlyosabb veszteség saját házuk pusztulása volt: kis híján egész otthonuk és megélhetési lehetőségük odaveszett, „a tűz szinte mindent felzabált” - ahogy ők fogalmaztak.

A háromgyermekes család Alsó-Szászberken él, egy elég elhagyatott környéken. Gyermekeik, a 4 éves Dorina, a 13 éves Martin és a 16 éves Roland mindemellett szeretnek itt lakni. A család állatokat nevel, azok eladásából és használatából tartja fenn magát. Mivel segélykérésük eljutott a Kelet-Európa Misszióhoz, elhatároztuk, hogy meglátogatjuk őket, takarókat, élelmiszert viszünk nekik, a gyerekeknek pedig játékkal kedveskedünk. Ahogy megálltunk autónkkal a tanya bejáratánál, óriási örömmel fogadtak bennünket. Saját bevallásuk szerint Isten gondviselését és jóakaratát látják abban, hogy a tragédia után van valaki, aki képes nekik segíteni. Katalin külön kiemeli: ebben a helyzetben a bátorító szavak is óriási pluszt jelentenek. Egy elszigetelt tanyán élni ugyanis elég magányos dolog. Nem sűrűn találkoznak emberekkel, akik

Hírek, felhívások Erdélyi turnén járt az Amaro Del.

Kémer, Érmihályfalva, Erdőd és Szováta adott otthont a koncerteknek, melyek néhol igazi kihívást jelentettek a zenekar tagjainak. Szovátán a katasztrofális időjárásnak köszönhetően csak a leglelkesebbek maradtak a koncerten, mely este fél tizenkettőtől hajnali egy óráig tartott. Ezzel szemben Érmihályfalván sátorban zajlott az alkalom, melynek keretében a srácok bizonyságot tettek és imádkoztak azokért, akik ezt kérték.

legalább meghallgatnák őket, és valamilyen lelki támaszt nyújtanának a bajban. A baj pedig nem kicsi. László körbevezet bennünket a tanyán, mutatja a vihar nyomait, magyarázza, hogyan történtek az események. Április 16-án délután éppen a csirkefarmjukon dolgoztak, amikor egy hirtelen jött vihar lecsapott rájuk. A csirkefarmon állva rémülten vették észre, hogy lakóházukból dől a füst, és lángok csapnak ki belőle. A tűzoltók érkezéséig már nem volt lehetőségük kihozni holmijaikat, sem az egyik gázpalackot, amelyet fűtéshez használtak. A gázpalack néhány percen belül felrobbant, a detonáció pedig hatalmas károkat okozott az épületben. A tűz a kisebbik gyermek szobájában keletkezett, aki szerencsére éppen nem volt otthon: sem ő, sem a család többi tagja nem szenvedett sérüléseket. A házukban okozott kár ugyan óriási, ám a biztosító úgy ítélte meg, a kiégett épületet még érdemes lenne felújítani. Ez természetesen azt is jelenti, hogy jóval kevesebb pénzt kapott a család, mint amire számított. A napi megélhetés biztosítása mellett pedig nagyon lassan haladnak a felújítási munkálatok. Saját elmondásuk szerint az építőanyag jelenleg a legfontosabb, amire szükségük van. Fa gerendák, gipszkarton, cement, tégla – minden jól jön. László egy fóliasátorhoz vezet bennünket, melyben csirkét szoktak nevelni; a tragikus

események alatt épp ott tartózkodtak. A szalmával körülvett sátor azonban most más célt szolgál: gyermekeikkel együtt ide húzódtak be, mivel a tyúkólon kívül nincs más lehetőségük megoldani lakhatási problémáikat. Ezután megyünk be a megégett épületbe. Az állatok levágásához használt helyiséget már kitakarították, ám a többi szobán még igencsak látszanak a pusztítás nyomai. A falak kormosak, sötétek, a levegőben égett szag terjeng. A falon koromfekete polc, koromfekete tányérokkal és poharakkal. Az egyik sarokban összeégett kávéfőző, mellette hamuval borított étkészlet. A gyermekek ruhái, cipői, játékai, a szülők holmijai, a bútorok, háztartási gépek, edények és evőeszközök - tehát mindaz, ami a mindennapi élethez szükséges - mind odavesztek. Így aztán Lászlóék rendkívül hálásak bármilyen segítségért, amit kapnak. Előző látogatásunk után egy héttel ismét lehetőségünk volt egy segélyszállítmányt lejuttatni a családnak. Ebben bútorok, használt ruhák, cipők, élelmiszerek, konyhafelszerelések és tisztítószerek kaptak helyet. A család nagyon hálás volt: úgy öleltek meg bennünket, mintha ezer éve ismernénk egymást. A fizikai segítségnyújtás mellett Bibliákat is vittünk számukra, s kértük őket, ha bármilyen lelki segítségre van szükségük, bármikor szóljanak. Sytka

Az eseményről videó is készült, mely a csapat Facebook oldalán megtekinthető: http://www.facebook.com/amarodel.eu

www.misszio.eu. A hírlevél mellett érdemes figyelemmel kísérni a Misszió facebook oldalát is: http://www.facebook.com/misszio

Megújult e-hírlevél, működik Facebook oldalunk

Megújult a Kelet-Európa Misszió havonta megjelenő, elektronikus hírlevele, melyet szívesen elküldünk mindenkinek, aki szeretne friss információt kapni munkánkról. A hírlevél angol nyelven is elérhető. A régebbi számok honlapunkon olvashatóak. Az e-hírlevelekre ugyanitt lehet feliratkozni:

Hirdetés

A Misszió inárcsi telephelyére önkéntes, bentlakásos gondnok házaspárt keresünk. Részletek a www.misszio.eu honlapunk „Letöltések” menüpontja alatt található kiírásban olvashatóak.