2

CORVUS HÍRADÓ

A CORVUS Csillagászati Egyesület néhalapja 2005/2

We are so small...

1

A marsbéli mezőgazdaság alapjai A Mars bolygó sok tekintetben különleges hely, de ami az emberi faj terjeszkedő hajlama szempontjából a legfontosabb: a Föld bolygón kívül ez az egyetlen hely, ahol minden szükséges adott egy technikailag fejlett, önellátó társadalom létrejöttéhez. Az, ami az élővilág számára fontos: fényenergia megfelelő mennyiségben és minőségben, ásványi anyagok, amikből a növények szerves anyagot állítanak elő, víz, széndioxid és oxigén. Üvegház a Holdon? Valaha sokat foglalkoztak a sci-fi írók a Hold esetleges kolonializációjával, sajnálatos módon azonban, ha lesz is valaha ilyesmi, soha nem lesz önellátó. A Hold felszínének összetételéről ma már elég sokat tudunk, köszönhetően az Apollo program és az orosz Luna szondák talajmintáinak. Az élethez leginkább szükséges elemekből (szén, hidrogén, oxigén és nitrogén) csak az oxigén áll rendelkezésre tetszőleges mennyiségben, a többi csak néhány milliomodrésznyi mennyiségben található meg, körülbelül annyira gazdaságossá téve a kinyerését, mint a tengervízből való aranybányászatot (ez utóbbira már voltak próbálkozások de csőddel ért véget minden vállalkozás). A szén és a hidrogén pótolhatatlan, nemcsak az élelmiszerek előállításához, de a műanyaggyártásban és a fémek kőzetből való kinyerésében is nélkülözhetetlen. Azonban nem ez az egyetlen gátló tényező, a Holdi megvilágítási viszonyok mellett elképzelhetetlen a növénytermesztés. Először is a Holdnak nincs légköre, ezért semmilyen védelemmel nem rendelkezik a napkitörések ionizáló sugárzásával szemben, ha a zöldségeket nem egy legalább 10 cm vastag üvegtömbökkel (az üveg gyártásához legalább megvan minden szükséges nyersanyag) fedett üvegházban termesztjük, az első napkitörés elpusztítja a termést. Ez ugyan jelentősen megdrágítja a termelést, de nem teszi teljesen lehetetlenné. Annál nagyobb gond a Hold közel egy hónapos éjjel/nappal ciklusa, jelenleg nem rendelkezünk olyan kultúrnövénnyel, ami elviselne két hétnyi vaksötétet. A fény ugyan pótolható megfelelő hullámhosszúságú mesterséges fénnyel, ez azonban a legkevésbé sem gazdaságos, a Földön egyetlen négyzetkilométernyi gabonatábla kb. 1000 MW fénybesugárzást kap délidőben, ez viszont egy nagyváros teljes energiaszükséglete. A fény mennyisége csökkenthető ugyan ennek kb. 1/5 részére, és a termés még gyarapodni fog (a fotoszintézis nemcsak verőfényben működik!), de ez nem változtat azon a tényen, hogy az egész vállalkozás rendkívüli mértékben deficites táptalajban és energetikailag nagyon igényesen zajlana, tehát gazdaságtalanul. Persze, még így is legalább részben az ellátmány megtermelhető (1. kép). Marsi viszonyok A Marson ezzel ellentétben semmilyen elemben sincs hiány, a szén-dioxid rendelkezésre áll a légkörben, a víz ma már bi2

1. kép

zonyított módon jelen van szinte a teljes bolygófelületen, még ha nem is felszíni víz, hanem a fagyott altalaj alkotóelemeként. A Viking szondák vegyi elemzése alapján úgy tűnik, a többi fontos elem, mint a kalcium, foszfor, vas, mangán, magnézium is jelen van a földit meghaladó mennyiségben. Káliumban kissé szegény a marsi talaj a Viking szondák leszállási helyén, de azóta már tudjuk, hogy más helyeken a valamikor volt ősi tenger kiszáradásával létrejött sórétegekben (pl. a Meridiani Planum, az Opportunity szonda leszállóhelye) jelentős mennyiségekben fordul elő. A nitrogén előfordulásáról a Viking mérőműszerének érzékenységi korlátai miatt kevesebbet tudunk, de a Földre került marsi származású meteoritokban a szükséges mennyiségben jelen van, és bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt év során a Mars Express űrszonda a metán mellett az ammónia (NH3) kis mértékű jelenlétét is kimutatta a Mars légkörében. Általánosságban a marsi talajról elmondható, hogy ásványi tápanyagokban lényegesen gazdagabb, mint a Föld talaja. A talajban előforduló szuperoxidok jelenléte sem nagyon nyugtalanító, hiszen már a Viking szondák is kimutatták, hogy víz jelenlétében szobahőmérsékleten könnyen elbomlanak. Lássuk, mi a helyzet a fénnyel! A Marsot a földi napsugárzás 43%-a éri, ez nagyjából annyi, mint a mezőgazdaságilag önellátó Norvégiában, ezzel nem lesz különösebb gond. Mivel sokkal vékonyabb a légkör, és a felhők is rendkívül ritkák, a felszín megvilágítottsága általában még magasabb is lehet, mint Skandináviában. Egyedüli problémát az időről-időre megjelenő homokviharok jelenthetik. Ilyenkor a fény intenzitása akár hetekre, hónapokra visszaesik, a normális érték kb. felére. Ez ugyan nem jó hír, de a növények növekedését legfeljebb lassítja, de azokat el nem pusztítja. Persze, gyapot, cukornád és egyéb fényigényes növény termelésére ne is gondoljunk, de nagyjából bármi, ami Közép-Európában megterem, némi odafigyeléssel és technikai segítséggel megtermelhető (2. kép). Igazság szerint a földi növényzet max. 1%-os hatásfokkal alakítja át a szén-dioxidot, vizet és ásványi anyagokat szerves anyaggá, de a jobb hatásfok elérésében nem a fény hiánya akadályozza, hanem a szén-dioxid hiánya! A Föld bolygó növényzete szén2. kép dioxid megvonási tünetektől szenved! Az ipar által okozott egyre erőteljesebb szén-dioxidos környezetszennyezés az előnytelen globális felmelegedés ellenére világszerte növeli a növényzet fotoszintézisének hatékonyságát. Miben termeljünk? A földi élővilág szélsőségeket jól tűrő fajokkal is büszkélkedhet, igaz, a mikroszkopikus méret tartományban a leginkább, és ez jól is jön majd a bolygó terraformálásánál. De ha ezek termelését erőltetnénk élelmiszer gyanánt, nem lennénk túl népszerűek a telepesek között (esetleg lázadásokra is sor kerülhetne). Jól bevált élelmiszernövényeinket több ezer éve szelídítjük, nemesítjük, és emiatt eléggé elkényeztetetté váltak mostanára. Ezért aztán a szabad ég alatti kertészkedést kihúzhatjuk a lehetőségeink listájáról. Jöhet a jól bevált fóliasátor, persze, a marsi viszonyokhoz igazítva lényegesen ellenállóbb anyagból. A Marson az üvegházi termelés során felhasználhatjuk ugyanazokat a 50-100 m átmérőjű félgömb 3

alakú műanyag kupolaépületeket, amelyeket lakóterületként is alkalmaztunk. Persze, a jól bevált félhenger alakú fóliasátor is szóba jöhet (ha lehet, dupla falú kivitelben a nagyobb biztonságért és a jobb hőszigetelés kedvéért). Ennek a legnagyobb előnye a kisebb anyagigénye, és az, hogy tetszőlegesen meghosszabbítható. A félgömb alakú kupolák a nagyobb belső térfogat miatt nagyobb hőkapacitással és kisebb sérülékenységgel rendelkeznek adott termőterület mellett. Tekintetbe véve, hogy a növényzet számára elegendő akár 50 mbar-nyi nyomás (1/20 atmoszferikus nyomás), a kupolák vékonyabb anyagból készülhetnének, és ezért könnyebbek lehetnének. Ezekben a kupolákban a földi kb. 0,4 mbar-nyi CO2 helyett akár a Marsra jellemző 6-7 mbar is lehet, ezen kívül biztosítani kell kb. 6 mbar vízgőz, 20 mbar nitrogén és másik 20 mbar oxigén jelenlétét. Ez a növényzet számára szinte ideális összetétel az ember számára belélegezhetetlen, ide csak szkafanderben léphetnénk be. Kb. 160 mbar nyomásnál már csak légzőkészülék szükséges, ha pedig a lakott kupolák 340 mbar-nyi nyomását biztosítjuk meg-felelő oxigénszinttel, akkor elveszítjük a kisebb nyomás miatti olcsóbb kupola előnyeit, viszont nem kell dekompressziós kamrákat felállítanunk a légnyomáskülönbségek kezelésére. Bizonyos növényeket érdemes lesz mesterséges megvilágítású, átlátszatlan helyeken termelnünk, amennyiben rendelkezünk elegendő fölös energiával a mesterséges megvilágításhoz. A növények úgy általában lényegesen jobban bírják a kozmikus sugárzásnak és a nap3. kép sugárzásának a Marson jellemző értékeit, mint mi magunk, de van néhány fontos haszonnövény (például a hagyma!), ami nem bírná ki az intenzívebb napaktivitás idején jellemző sugárzási értékeket. Ezek számára védett helyet kell biztosítanunk. Az ilyen termelés másik haszna, hogy függetleníthetjük magunkat a Marsot jellemző drasztikus évszakos időjárási változásoktól, például a globális homokviharok időszakában (3. kép). A hely kiválasztása Itt merül fel a mezőgazdasági termelés helyének a megválasztása. Az előbb említett homokviharok, a Mars bolygó jellegzetes pályájának következtében a lényegesen extrémebb időjárással bíró déli félgömbön sokkal nagyobb gyakorisággal keletkeznek. A Mars mélyebben fekvő területei nagyobb légnyomás mellett az ultraibolya napsugárzástól is jobban védettek, és e területek jórészt szintén az északi félgömbön találhatók. Szintén itt találhatunk a valamikori marsi tengerek kiszáradásakor létrejött, a mezőgazdaságban is hasznosítható ásványianyag-lerakodásokat. Mivel 4. kép 4

a legtöbb természetes napfényre az egyenlítő közelében számíthatunk, kézenfekvő módon olyan mélyen fekvő területet kell keresnünk az északi félgömb mérsékelt szélességű területein, amelyek közelében üledékes lerakódásokat találhatunk (a majdani műtrágyagyártás nyersanyagbázisaként). A talaj előkészítését a mezőgazdasági termelésre így sem kerülhetjük el, a legtöbb helyen túlzottan sós a haszonnövények számára (4. kép). Mit termesszünk? A haszonnövények közül praktikus azokat a növényeket termelni, amelyek a leggazdaságosabban a legkisebb helyen a lehető legtöbb és legváltozatosabb tápanyagot termelik meg. Gabonát (búzát, rozst, rizst) a kulturális berögződések miatt kell termelnünk, ezen kívül a hüvelyesek termelése (bab, borsó, szója) szinte pótolhatatlan mint növényi fehérjeforrás. Zöldségeket nagyon intenzíven, kis területen nagy hozamokkal termeszthetünk, és jellemző módon alacsonyak a tenyészidők, emiatt több termést is betakaríthatunk egymás után egy szezonban (5-6. kép). Ha már felmerül, hogy mit termesszünk, 5-6. kép nem kerülhetjük ki a vegetarianizmus fogalmát. A legmegrögzöttebb húsevőknek is hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy a marsi életmódra jellemző legszigorúbb pragmatizmus nem engedi meg az erőforrásoknak az állattenyésztésre való pazarlását (legalábbis a kezdeti időkben nem). Haszonállataink szinte mind melegvérű állatok, amelyek a felvett tápanyag nagy részét a hőháztartásuk egyensúlyban tartására használják fel, és csak a kisebbik részt a szervezetük szövetei előállítására. A Földön ez még az éhezés elterjedtsége ellenére sem lenne probléma, az éhezés ugyanis gyakorlatilag soha sem jeleni azt, hogy a Földön nincs elegendő tápanyag lakosai táplálására, hanem az egyenetlen eloszlás a bajok okozója. Így fordulhat elő, hogy a túltermelés miatt kávéval fűtenek mozdonyokat és gabonát dolgoznak fel ipari alkohollá, illetve égetnek el hőerőművekben (nálunk is!). Még így is rengeteg növényi hulladékot termelünk, úgymint növények szárai, levelei, gyökerei. A leggazdaságosabb kihasználás mellett is a megtermelt növényi anyag minimum 50-60%-a ember számára nem fogyasztható. Itt jönnének mégis számításba az állatok, mondjuk a kecskék, amelyek az egyik legigénytelenebb fajta, szó szerint bármilyen növényi hulladékot képes tápanyagként hasznosítani, tejet is ad (ami fontos szempont), gyorsan növekszik és gyorsan szaporodik. A nyulak és tyúkok tenyésztése szintén elősegítené a hulladékok gazdaságos felhasználását. Persze, vannak más, még gazdaságosabb megoldások a növényi hulladék hasznosítására, például a gombatermelés szinte ideális megoldásnak tűnik. Vannak olyan gombafajták, amelyek a növényi hulladékot 70%-nál nagyobb hatásfokkal tudják átalakítani proteinné. Gombatermeléshez még fényre sincs szükség, elég egy kis oxigén, egy kis nedvesség és persze a növényi hulladék. A másik lehetőség a növényi hulladék feletetése növényevő halakkal, pl. tilapia, busa stb. A halak hidegvérűek, ezért a tápanyagokat sokkal jobb hatásfokkal (akár 3-4-szer jobb) alakítják át hússá. A halak viszonylag nem túl nagy, könnyen legyártható tartályban tenyészthetők, ezért valószínűleg az első, Marson ebédhez felszolgált hússzelet halból kerül majd a telepesek asztalára. 5

Szóba jöhet még a gyümölcstermesztés mintegy a marsi étrend változatosságát biztosítandó, dupla haszon, hogy a fák száraiban található cellulózt a műanyaggyártás is hasznosíthatná, bővítve az előállítható nyersanyagok listáját, bútor és egyéb használati tárgyak készíthetők belőle. Szintén nagyon célszerű lehetne épület és bútoranyag gyanánt bambuszt termeszteni. A bambusz tulajdonképpen egy elfásodott szárú pázsitfűféle, amely nagyon jó mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, és mellesleg a bambuszfajták közül kerülnek ki a növényvilág növekedési rekorderei, ezért gazdaságosságukhoz nem fér kétség (7. kép). Szólnunk kell még a növénytermesztés szociológiai és pszichikai hatásairól. Egy kietlen sivatagos világban a zöld növényekkel való kapcsolat felértékelődik. Az egyéb elfoglaltságok mellett a mezőgazdasági munka valószínűleg rendkívül népszerű lesz, ezért biztosítani kell, hogy a növényekkel való foglalatosság, mintegy kikapcsolódásként, mindenki számára elérhető legyen, ne csak a „profi“ mezőgazdászok számára, ezzel is javítva a nehéz körülmények közepette végzett munkához a megfelelő morált. Érdemes nemcsak a szigorúan vett termelőterületeken növényeket nevelni, hanem a lakó, közlekedő és közösségi területeken is biztosítani a zöld szín állandó jelenlétét (8. kép).

7. kép

Mindent összevetve, a Naprendszerben a Földön kívül a Mars az egyetlen hely, ahol a mezőgazdasági termelés feltételei adottak akár exportálás céljából is. A Föld kimerülőben levő nyersanyagforrásai mellett előbb vagy utóbb meg kell tennünk a szükséges lépéseket a belső Naprendszer erőforrásainak kiaknázására. A Föld gazdag termőterületei sajnos egy mély gravitációs kút fenekén vannak, szinte elérhetetlen távolságban a kisbolygóövezet valamikori bányászkolóniáitól. A Marsról való ellátás szállítási költségei legalább 50-szer olcsóbbak, és ezt még a technikailag kissé igényesebb termelési módok sem tudják semmissé tenni. Ez a kietlen világ lehet a nem túl távoli jövőben a külső Naprendszer meghódításának és az emberi faj további terjeszkedésének a kulcsa... 8. kép Jávorka Ágoston 6

A Drake egyenlet – második rész

Neutrínók és gravitációs hullámok Az előző cikkemet ezzel a zárógondolattal fejeztem be: „Az is lehet, hogy a rádióhullámok kommunikációra való használata más civilizációk számára nevetségesnek és idejétmúltnak tűnik, és teljesen más fizikai elveken alapuló módszerekkel próbálnak velünk kapcsolatba lépni, amelyek felfedezése az emberiség által még csak várat magára.” Most valahol itt szeretném folytatni. Az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételt tekintve a fő kérdés az, hogy milyen távközlési eszközt használunk. Mert ha a földönkívüliek mobiltelefont használnak, akkor mi csak akkor fogjuk kiszűrni az üzenetüket, ha mi is mobiltelefont használunk. Például ha mi ebben az esetben bármilyen szuper, érzékeny infravörös porttal ellátott műszert használunk, a sugárzott jelből semmit sem fogunk felfogni. A probléma a különböző fizikai lényegen alapuló műszerekben rejlik. De a csillagközi távlatoknál még fellép egy, a Földön nagyon keveset megnyilvánuló, fizikai törvény, az általános relativitáselmélet, melyből jelenleg csak az információ véges terjedési sebességéről szóló posztulátuma érdekel minket. Ahogy mindenki tudja, ha egy objektum egy fényév távolságra van, akkor a relativitáselmélet szerint leghamarabb egy év elmúltával kaphatunk róla bármilyen információt. Márpedig csak a mi galaxisunkban lévő csillagok távolságát is száz, ezer vagy akár tízezer fényévekben számoljuk. És akkor még nem is említettük a más galaxisokban lévő, még elképesztőbb távolságokban lévő csillagokat, az azok körül feltételezett bolygórendszereket és az azokon tanyázó idegen civilizációkat, melyek azért fejlesztik tudásukat, hogy velünk beszélgethessenek. A relativitáselméletet születésétől fogva napjainkig tudósok és magukat tudósoknak valló emberek seregei próbálják megdönteni. Már lassan száz éve csak azt tudják bizonyítani, hogy Einstein (sőt, nyugodtan mondhatjuk, az egész fizika) leghíresebb dolgozata minden kísérletben helyesnek bizonyult. És ezért nekünk sincs különösebb okunk azt feltételezni, hogy a földönkívüliek valami olyan műszert tudnak használni, aminek nem muszáj a véges információterjedési sebesség posztulátumnak alárendelődnie. Minden eddigi tudásunk arra utal, hogy el kell fogadnunk két tényt az idegen civilizációkkal való kommunikációval kapcsolatban. Az első, hogy csak olyan távközlési eszközzel léphetünk másokkal kapcsolatba, amelynek az adatátviteli időtartama egyenesen arányos a kommunikáló felek távolságával (szerencsénkre csak az első hatványával). A másik, hogy ennek kapcsán, ha nem is térbeli, de időbeli rabjai vagyunk saját otthonunknak. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha fel is fedezzük a Világegyetem zajai között egy idegen civilizáció üzenetét, akkor sem lesz elég időnk, hogy a következő kérdésekre választ kapjunk, vagy esetleg új ismerőseinket meglátogassuk egy teára. A relativitáselmélet ebből a szempontból a civilizációnk bilincsévé vált. Persze nem szabad beletörődnünk elkülönítő cellánkba, és az adott eszközökkel keresnünk kell a kiutat, a kapcsolatfelvételt. Milyenek is az adott eszközeink? Mint már említettem, számon kell tartanunk, hogy ha fel is fedezünk valami jelet, az csak egy üzenet lesz, és nem lesz esély válaszolni rá, vagy esetleg visszakérdezni: „Helló, valamit vettünk, de mit is akartatok ezzel mondani?...“ Már a SETI kutatások kezdetén Morrison és Cocconi 1951-ben született, azóta klasszikussá vált cikkükben azt írják, hogy olyan eszközt kell használni a jel átvitelére, ami nagy távolságokra képes adat- és intenzitásvesztések nélkül megbízhatóan működni. Ezért például az optikai 7

tartományt kihasználó adatátviteli módszereket nem javasolják, mert a látható fény tartományába eső elektromágneses hullámok elnyelődnek „minden kis apróságon“, ami az útjukba kerül, főként a Földünk légkörében. Ezért a Cornell Egyetem két tanára és tudományos munkatársa cikkében azt javasolja, hogy erre a célra inkább a sokkal áttörőbben haladó rádióhullámokat használjuk. Használjuk is J. A SETI a kezdete óta pont a rádiótartományba eső jelek kutatására összpontosít a legjobban. De vajon mennyire van ez összhangban vagy ellentmndásban a nyitógondolattal? Nincs mégis egy másik olyan fizikai eszköz, amelynek a segítségével a közegben még a rádióhullámoknál is jobban terjedő médiumot tudunk használni? Figyelembe véve azt a tényt, hogy elfogadjuk a véges terjedési sebességről szóló posztulátumot, arra kell összpontosítanunk, hogy a jelet, amit keresünk, az idegen civilizációk olyan formában küldik ki fénysebes útjára, hogy azt minél biztosabban eredeti formájában kapjuk meg. Ezért olyan eszközt fognak használni, amelyet minimálisan (ideális esetben egyáltalán) nem befolyásol a közeg, amelyben halad. Ha így fogalmazzuk meg a feltételt a küldött jelre, akkor arra kell következtetnünk, hogy a rádióhullámok sem tökéletesek. Terjedése során a sugárzott jel fokozatosan elnyelődik, szóródik és mindenféleképpen deformálódik. Ha jobban átlapozzuk a fizika tankönyveket, akkor két olyan potenciális adatátvivőre bukkanunk, amelyhez az a jegyzék van fűzve, hogy „közeggel nem lép kölcsönhatásba“, vagy „a közeg nem tanúsít ellenállást a terjedésével szemben“. Ez a két potenciális adatátvivő a neutrínók és a gravitációs hullámok. A gravitációs hullámok és a SETI Már 1805-ben Laplace a híres „Traité de Mécanique Céleste“ című művében azt írta, hogy ha a gravitációs hullámok véges sebességgel terjednek, akkor a bináris rendszerekben (kettős csillagok esetében) ható gravitációs kölcsönhatás nem pontosan a két komponenst összekötő egyenes mentén hat, és a kettős rendszer idővel folyamatosan elveszíti a teljes mozgási momentumát. A mai fizika ezt úgy mondaná, hogy a gyorsulással mozgó rendszer a fénysebességgel haladó gravitációs hullámok sugárzása miatt energiát veszít. De amíg ebben kellően érezhető az analógia az elektromágneses hullámokkal, addig a két hullámfajta minden másban homlokegyenest különbözik. A legfontosabb különbség abban rejlik, hogy amíg az elektromágneses hullám Gravitációs hullámok a négydimenziós téridőben terjed, a gravitációs hullám maga a téridő deformációja, és ennek a „hullámzásával“ terjed. Ennek a következménye, hogy a teret maga a gravitáció „teremti“. Ezért a gravitációs hullámok minimálisan lépnek kölcsönhatásba az anyaggal. Az anyag minimálisan szórja vagy abszorbeálja őket, ezért zavartalanul hullámozhatnak át a Világegyetem egyik pontjából a másikba. Mint már említettem, sajnos csak fénysebességgel. A fénysebességgel való terjedés a gravitációs hullámokkal kapcsolatban nem volt mindig ilyen 8

elfogadott. 1916-ban az általános relativitásról szóló művében még maga Einstein is csak úgy tudta megfogalmazni, hogy a gravitációs hullámoknak is fénysebességgel kellene haladniuk. Valójában ezt az állítását nem tudta alátámasztani. Sőt, annak ellenére, hogy az általános relativitáselmélet lényegében a gravitációról szól, még a gravitációs hullámok létezése sem volt egyértelmű. Csak jóval később (az ötvenes években), bizonyos Herman Bondi elméleti fizikus bizonyította be, hogy a gravitációs sugárzásnak léteznie kell, a gravitációs hullámok energiát hordoznak és hogy a sugárzó rendszer energiát veszít. A gravitációs hullámok közvetett megfigyelésére csak 1993-ban került sor. Két fizikus, Hulse és Taylor, ebben az évben ezzel a munkájukkal elnyerték a Nobel-díjat. Jelenleg is folynak a kísérletek a gravitációs hullámok közvetlen megfigyelésére. Talán a legesélyesebb ezen a téren a LISA (Laser Interferometer Space Antenna) nevű projekt. A projekt fő alkotóeleme egy monumentális műszer, mely egy egyenlő oldalú háromszög alakú, 5 millió kilométer oldalhosszúságú antenna. A háromszög a Nap körüli pályára állítása után főként arra az alapvető kérdésre keresi majd a választ, hogy a gravitációs kölcsönhatás hullámok útján terjed-e. Vagy azt fogjuk megtudni, hogy igen (ami az eddigi kutatások fényében sokkal valószínűbb), vagy azt, hogy nem. A LISA Hogy milyen összefüggésben van ez az idegen civilizációk kutatásával? Ha a LISA azt mondja nekünk, hogy vannak gravitációs hullámok, akkor már csak idő kérdése, hogy a detektorokat továbbfejlesszük. Ha elfogadjuk, hogy a jelet küldő civilizáció elég fejlett (nálunk sokkal fejlettebb), és tud létrehozni gravitációs hullámos üzenetet, akkor csak megfelelő időben megfelelő irányba kell fordítani újfejlesztésű detektorunkat. Hisz az elektromágnesesség törvényeinek felfedezésétől durván 150 év után az emberiségnek vannak olyan műszerei, amelyekkel a 8 Watt energiát sugárzó Pioneer 10-es szondát könnyedén nyomon tudjuk követni, még ha az 79 csillagászati egységre van is tőlünk. Ilyen fejlődést elérhetünk a gravitációs hullámok fizikája terén is, és merem állítani, hogy ennél kevesebb idő kell hozzá. Hogy hogyan is képzelem el ezt a fajta kommunikációt? A jelet sugárzó civilizációnak birtokában kell lennie egy olyan folyamat technikai megoldásának, amely alatt nagy tömegek gyorsulnak. Ekkor keletkeznek a gravitációs hullámok. Ebből a szempontból gyorsulásnak számít az anyag keletkezése és szétbomlása is, mert a gravitációs tér változik, azaz gravitációs hullámok közvetítik a környezetbe a változást. Tehát ha a jelet sugárzók elegendő mennyiségű anyagot tüntetnek el, és ez megfelelő „adagban“ történik, akkor megfelelően modulált hullámcsomagok fognak terjedni erről a helyről. Az ilyen anyagmegsemmisítés az anihilációnak nevezett folyamat közben történik, amikor egy (tömeg)egységnyi anyag kölcsönhatásba lép ugyanolyan egységnyi antianyaggal. A két egységnyi anyag-antianyag megszűnik létezni mint gravitációt kiváltó struktúra, és a helyszínről sugárzás formájában távozik. A helyszínről minden irányban gravitációs hullámok indulnak útnak. Feltételezzük, hogy az idegen tudósok nagyon okosak és ügyesek, és egyszerű módon tudnak gravitációs lencsét készíteni, ami felénk fókuszálja a hullámok java részét. A gravitációs lencsének ebben az esetben csak az a funkciója, hogy segítségével egy bizonyos pont felé 9

tudják összpontosítani a keletkezett energiát, és ezzel erősebb és könnyebben felfedezhető jelet produkáljanak, több nagyságrenddel nagyobbat. A hullámok semmitől sem zavartatva fénysebességgel átutazzák a Világegyetemet, és nekünk már csak az a dolgunk, hogy elég érzékeny műszerünket megfelelő időben megfelelő irányba fordítsuk, és azonosítsuk az üzenetet. Emlékeztet ez valamire? Hát igen, pont így működik a rádiós vagy optikai SETI-kutatás is. Feltételezzük, hogy „valakik valahogy“ jelet bocsátanak ki, és mi a kifejlesztett műszereinkkel ezt megtaláljuk. Az előbbi két módszerhez képest a gravitációs hullámos módszernek van egy jelentős pozitívuma: a hullámok eredeti, keletkezésük óta nem deformált formában érkeznek meg. Neutrínók Végezetül még megemlítem a címben szereplő neutrínókat is. A neutrínók elemi részecskék, de nagyon fura tulajdonságaik vannak. Nincs töltésük és nyugalmi állapotban nincs tömegük (igaz, erről még heves viták folynak, és sorozatban cáfolják egymást az erre a célra készített kísérletek). Ebből kifolyólag fénysebességgel haladnak úgy, hogy semmivel nem lépnek kölcsönhatásba. Ezért például a Földön változás és ütközés nélkül áthaladnak. Tökéletes jelhordozó médium. Csupán az vele a probléma, hogy ki kell fejleszteni egy olyan detektort, amelyen nem fognak ugyanúgy észrevétlenül átsiklani, mint a Földön. Az elektromágneses terekkel (amiben az emberi tudás eddig a legjobb) nem megyünk semmire, mert mint már mondtam, a neutrínóknak nincs töltésük. Persze neutrínó detektorok már léteznek. De azok is, hasonlóan a LISA-hoz, csak arra képesek, hogy megerősítsék a neutrínók létezését. Messze vannak attól, hogy SETI kutatásra használhassuk őket. Ez a következő generációs detektor azonban csak felfedezésre és technikai megvalósításra vár. A neutrínók pont úgy, mint a gravitációs hullámok, anihilációnál (is) keletkeznek. És innen már hasonló a megoldás, mint a feljebb leírt gravitációs hullámos távközlésnél. Még egy apróság, ami a neutrínók mellett szól. Ha megfelelő anyagot és antianyagot megfelelő módon anihiláltatunk, akkor különböző típusú és állapotú neutrínókat tudunk létrehozni. Ez sokkal szélesebb kódolási lehetőséget nyújt, mint az általunk használt bináris rendszer. Minden egyes neutrínó típus, spin, szag kombinációja más kódolási szimbólumot jelenthet. De miért kellene azt hinnünk, hogy ezek a bonyolultabb módszerek a jobbak, és pont ezek válnak be? Én nem is akarom ezt állítani. Azt mondom, hogy ez is egy lehetőség az effektív kommunikációra. Mert ezen a téren nagyon is el kell felejtenünk a saját tudásunkat. Az idegen lények lehet, hogy a felszín alatt élnek, és a talajzat nagy része például vas. Ebben az esetben ezek a lények nagyon keveset tudhatnak a fényről és a rádióhullámokról. Viszont nagyon sokat a neutrínókról és a gravitációs hullámokról. Lehet, hogy a szemük helyett egy olyan szervük van, ami egy százkilós test által kiváltott gravitációs hullámokat érzékel, és így érzékelik egymást. Lehet, hogy amikor ők este kifekszenek a csillagos eget „nézni“, az égbolt gravitációs csillagtérképét használják a tájékozódáshoz. Azt mondjátok, hogy ez sci-fi? Hát igen, egyelőre még az. De az is biztos, hogy ha az ember egyszer már valamit kitalált, akkor majdnem biztos, hogy azt meg is valósítja. Mit szóltok továbbá a hipertérhez, vagy a kvantum-teleportációhoz? De az már egy másik mese lesz. Veress Tamás

***

10

Felfedezték az első bolygót, melynek három napja van A California Institute of Technology bolygókutatói 10 méteres Keck 1 távcsövükkel (Hawaii) olyan extraszoláris bolygót fedeztek fel a Hattyú csillagképben, melynek három napja van. A bolygó egy picivel nagyobb, mint a Jupiter, és mivel három test gravitációs hatásának van kitéve, hatalmas kihívást jelent a csillagászok számára, hogy megérthessék, hogyan is keletkezhettek a bolygók. Maciej Konacki, a Caltech bolygókutatási részlegének tudósa a Nature július 14-i számában jelentette be ezt a felfedezést. A Jupiter nagyságú bolygók csoportjába sorolt, HD 188753 katalógusszámmal ellátott bolygó a három csillagból álló rendszer egyik, fősorozatbeli csillaga körül kering. A hármas-rendszer kb. 149 fényév távolságra van tőlünk. Csillagjaik közti távolság megegyezik a Nap és a Szaturnusz közti távolsággal. Más szavakkal kifejezve, a bolygó felszínén álló megfigyelő az égen három fényes napot látna. Valójában a csillag, amely körül a bolygó kering, eléggé nagy objektum lehet, mivel a bolygó számára az „év“ csupán három és fél napból áll. A csillag színe valószínűleg sárga, mert a HD 188753 főcsillaga nagyon hasonlít a mi Napunkhoz. A hármasrendszer nagyobbik csillaga narancsszínű, a kisebbik pedig vörös. A "Tatooine" Konacki Tatooine-típusúnak nevezi a bolygót, mivel Luke Skywalker a Csillagok háborúja című filmben hasonló eget látott lakóhelyéről. „A környezet, melyben a bolygó kering, nagyon látványos“ – mondja Konacki. „Három nappal az egén a bolygó szó szerint és a szó átvitt értelmében is e világon kívüli.“ Már maga a tény, hogy egy planéta kering több csillagból álló rendszer körül, elképesztő. Kettő, illetve több csillagból álló rendszerek elég gyakoriak a Világegyetemben, sőt számuk több mint húsz százalékkal meg is haladja a magányos csillagokét. Az extraszoláris bolygók legnagyobb részét precíziós sebességmérő módszer segítségével fedezték fel, melyet könnyebb egyedülálló csillagok tanulmányozásakor használni. A kutatók többnyire kihagyták a szoros bináris és szoros többszörös rendszereket vizsgálataik során, mivel a létező bolygókutató módszerek egyrészt csődöt mondtak ilyen bonyolult rendszerek esetében, másrészt pedig a naprendszerek létrejöttével foglalkozó elméletek szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy bolygók találhatók ilyen többszörös rendszerekben. Konacki újszerű módszere lehetővé tette a szoros bináris és szoros többszörös rendszerek bármelyik csillaga esetében a sebesség meghatározását. Ezt a módszert alkalmazta a Keck 1 távcsövön extraszoláris bolygók keresésekor is. Így bukkant rá a HD 188753 rendszerre, amely felmérésének első bolygórendszere. „Ha hasonló folyamatok játszódnak le a bolygó(k) kialakulásakor az egyedülálló csillag(ok) és a több csillagból álló rendszer(ek) körül, akkor ezek egyformán lehetségesek, függetlenül további csillagkomponensek jelenlététől“ – állítja Konacki. „Többszörös csillagrendszerek körüli bolygók létezése elméleteinket komoly próbának vetik alá.“

***

11

A tizedik bolygó – felfedezve! Csillagászok egy csoportja Naprendszerünk távoli térségeinek szisztematikus szkennelése során egy hatalmas, a Plútótól is nagyobb, jeges világot fedezett fel olyan távolságban, ahonnan egy, karnyújtásnyira tartott tű hegye is eltakarja Napunkat. Ha a felfedezés beigazolódik, a csillagászok a csillagászati tankönyvek átírására, a tizenévesek pedig egy új, tíz bolygóra bővült sorozat bemagolására kényszerülnek majd. A 2003UB313 katalógusszámmal ellátott, újonnan felfedezett bolygó elliptikus pályán kering kb. 45 fokos dőlésszögben az ekliptikához képest és 560 év a keringési ideje a Nap körül. A pálya legtávolabbi pontján 97-szer van távolabb a Naptól, mint a Föld. Perihéliumában a Plútó pályáját keresztezi kb. 36 CSE távolságban. Ezidáig ez a bolygó a Naprendszer legtávolabbi objektuma, melynek felszíni hőmérséklete csupán 30 fokkal van abszolút nulla fölött. “Felszíne ugyanolyan mint a Plútóé” – állítja Michael Brown, a Caltech bolygókutatója. “Egy picivel nagyobb a Plútónál, és a legnagyobb különbség a bolygó és a Plútó közt az, hogy sokkal távolabb van tőle, tehát sokkal hidegebb is nála. Valóban nem egy kellemes hely. Élet nem alakulhat ki.” Az új világot január 8-án fedezte fel Michael Brown, Chad Trujillo a hawaii Mauna Kea Gemini csillagvizsgálójában és David Rabinowitz a Yale Egyetem 48-hüvelykes Samuel Oschin teleszkópján Mount Palomaron. A bolygó felszínén, melynek átmérője 1667 mérföld (1600 mérföld a Plútó esetében), metán dominál. Beletartozik a Kuiper-övbe, amely egy, a Neptunusz pályájától egészen a Plútó pályáján túlra nyúló, jeges törmeléket tartalmazó korong. Az öv törmelékét főleg a Jupiter és a Szaturnusz gravitációs vonzása zavarja, melynek következtében számos, az övbe tartozó objektum rövidperiódusú pályára kényszerül. A korai Naprendszerben ilyen gravitációs találkozások során hatalmas mennyiségű üstökös került a rendszeren kívüli üres, gömb alakú héjba – ez az Oort-felhő. Azok az üstökösök, melyek végül is ebből a felhőből a Naprendszer belsejébe kerülnek, millió éves periódussal rendelkeznek. Az újonnan felfedezett világ “nagyon hideg és távoli hely” – nyilatkozta Brown az újságíróknak egy telekonferencián. ”Ha a bolygó felszínén állnál s kinyújtott karodban egy tűt tartanál, annak hegye elfedné a Napot. Amint mondottam, ez nem olyan hely, ahova nyáron vakációzni mennél. Kb. 280 év múlva sokkal közelebb lesz, de még akkor sem lesz alkalmas nyári kiruccanásra.” A bolygó nagyságára fényességéből következtettek. “Még ha száz százalékban visszaveri is az őt érő napfényt, akkor is van olyan nagy, mint a Plútó” – állította Brown korábban. “Azt mondanám, hogy talán másfélszer akkora, mint a Plútó, de még nem vagyunk biztosak igazi méretében.” A felfedezés kétség kívül hatalmas vitát indít majd el a bolygó meghatározásával kapcsolatban. Számos csillagász szerint a Plútó sokkal pontosabban csoportosítható a Kuiper-övi objektumok közé és hagyományos értelemben nem tartható bolygónak. “Még ha én voltam is az, aki azt javasolta, hogy a Plútót ne a bolygók, hanem a Kuiper-öv objektumai közé soroljuk” – mondta Brown, – “történelmileg már olyan rég nevezzük bolygónak, hogy talán már sosem fogjuk máshova sorolni. És ez így van jól. Azt hiszem, történelmileg bolygónak nevezhetjük.” De hogyha a Plútó tényleg bolygó, “akkor bármilyen nála nagyobb objektum – és itt kell meghúznunk a határvonalat – bolygónak tekinthető. Azok az objektumok, melyek nála kisebbek, a Kuiper-öv tipikus tagjainak nevezhetők és nem tartozhatnak a bolygóknak nevezett speciális csoport tagjai közé.” 12

Brown azt is elmondta, hogy a három tudós addig nem kívánta bejelenteni a felfedezést, míg méréseiket be nem fejezik. Magánweboldaluk azonban a hackerek “munkájának” áldozatául esett, ezért kényszerültek az új információt nyilvánosságra hozni.

***

Légkör a Szaturnusz gyűrűin A Cassini szondáról kapott és feldolgozott adatok szerint arra lehet következtetni, hogy a Szaturnusz gyűrűi saját légkörrel rendelkeznek, mely nincs kapcsolatban a bolygó atmoszférájával. A gyűrűk mellett elrepülve a Cassini műszereinek segítségével sikerült annak környezetét elemezni és a főleg oxigénmolekulákból álló atmoszférát detektálni, amely hasonlít a Jupiter két holdjának, az Europának és a Ganymedesnek a légköréhez. Ezt a felfedezést a Cassinire szerelt két új műszer, az INMS (Ion and Neutral Mass Spectrometer) és a CAPS (Cassini Plasma Spectrometer) tette lehetővé, az utóbbi több állam – az USA, Finnország, Magyarország, Norvégia és az Egyesült Királyság – együttműködésének az eredménye. A Szaturnusz gyűrűi főleg jeges víz, valamint por- és kőtörmelék keverékéből tevődnek össze, amelyeknek a vastagsága alig tesz ki 1,5 km-t, és átmérője 250 000 km-nél is nagyobb. Hatásos megjelenése ellenére is nagyon kevés anyag található ezekben a gyűrűkben. Ha annak anyagát egyetlen testbe sűrítenénk, az csupán alig 100 km átmérőjű objektum lenne. A gyűrűk eredete ismeretlen. A tudósok eredetileg azt feltételezték, hogy 4000 millió éve keletkeztek örvénylő csillagközi anyagból, ugyanakkor, mint maga a bolygó. Most azonban fiatalnak, néhány 100 millió évesnek tűnnek. Más elméletek szerint egy, a Szaturnusz mellett túl közel elhaladó, tidális erők hatására szétesett üstökös vagy pedig egy aszteroida becsapódásától darabokra hullott Szaturnusz-hold anyaga alkotja a gyűrűket. Bár a Szaturnusz és gyűrűi egyidőben alakulhattak ki, a gyűrűrendszer nem túl stabil, s többször újra kellett alakulnia, valószínűleg nagyobb objektumok szétesésével. Először a vízmolekulák válnak el a gyűrűk részecskéitől ultraibolya fény hatására, majd fotodisszociáció által hidrogénre és oxigénatomokra bomlanak. A hidrogénház elillan a csillagközi térbe, míg az oxigén és a megmaradt víz alacsony hőmérsékleten újra befagyva a gyűrűk törmelékébe jut vissza. Így keletkezik nagy oxigénmolekula-koncentráció a gyűrűkben, amely aztán valószínűleg ion-neutrális kémiai folyamatokban molekuláris oxigénné válik, bár ezek a folyamatok még nem teljesen tisztázottak. Dr. Andrew Coates, a CAPS egyik együttműködő kutatója szerint: „Amint a víz napfény hatására leválik a gyűrűket alkotó törmelékről, eltünteti a keletkező hidrogént és atomos oxigént, s csupán molekuláris oxigént hagy hátra. Az INMS és a CAPS műszerei ezeket a molekuláris oxigénionokat érzékelik. A CAPS ezen kívül „elektronképet“ is létrehoz a gyűrűkről. Ezek a képek a molekuláris oxigén ionizált termékeinek és néhány, a napfény hatására levált elektronnak a jelenlétére utalnak.“ Dr. Coates szerint a gyűrűk légköre valószínűleg gravitációs erők és a gyűrűkből elvesző, valamint oda visszakerülő anyag egyensúlyának köszönhetően létezik. Július hónapjában ünnepelték a Cassini-Huygens misszió kutatói a szonda működésének egyéves évfordulóját. Ugyanis 2004. július 1-jén hajtották végre a szonda Szaturnusz pályájára való állítását hat év hosszú, több mint 3000 millió km-es út megtétele után. (a fenti három cikket a Spaceflight Now híreiből válogattuk) Fordította: ARD 13

Wales – a könyvek és állatok nyomában Londont nagy ívben elkerülve, az M40-re ráállva, először Oxfordnál álltunk meg egy kis pihenőre, majd Birmingham előtt úgy találtuk, hogy nyugatnak fordulva rövidebb (de bizonyára lassabb) úton érdekesebb tájakon haladva hamarabb érjük el kirándulásunk első állomását, az Y Gelli falucskát. Ugye, hogy a név nem hangzik angolosan? Mert nem is az. Ez már az Egyesült Királyság walesi területe, ahol meglepetésként értek bennünket a kétnyelvű feliratok, nevek és utcajelzések. A walesi nyelv, ill. ahogy ők maguk nevezik, a cymraeg öregebb, mint az angol, és kelta valamint indoeurópai eredetű. Nagy változások a cymry (walesi) nép életében 1536 és 1543-ban következtek be, amikor Wales elsőként csatlakozott az angliai királysághoz. Többek között a nyelv használata kezdett visszaesni, és mára már csak a lakosság 15%-a beszéli a furcsán hangzó és teljesen érthetetlen nyelvet, de amelyet állítólag nem is annyira nehéz megtanulni. Az angolul Hay on Wye-nak nevezett falucskába A Hay on Wye falucska „becsületes” könyvesboltja a könyvek vonzottak minket. A település főleg a könyvesboltjairól ismert, amelyekbe gyakorlatilag lépten-nyomon belebotlunk. A kanyargós, dimbesdombos utcákon kocsmák helyett könyvek minden mennyiségben, újak, öregek, nagyon öregek, használtak, olcsók és drágák, ill. értékesek. Amikor meg akartuk tekinteni a várat, amely a hely történelmi jelentőségéről tanúskodik (s amelyet az angolok 1216ban csaknem teljesen leromboltak), rájöttünk, hogy az nem más, mint egy óriási könyvraktár, ill. könyvesbolt. Újabb meglepetés a szomszédos, ún. „becsületes” könyvesboltban ért. Leginkább egy fészerre hasonlító „üzletben” a fizetés teljesen szokatlan volt: a polcokon árak voltak feltüntetve és attól függően, hogy melyik polcról választottunk könyvet, annyit kellett beledobni az urnába (a legközelebbi boltos a vár egyik szembeeső üzletében ült). A várat és „könyves” környékét elhagyva rábukkantunk A vár környéke a nyitott könyvespolegy egyfontos boltra, ahol minden könyv egy fontba került. cokkal Elképzelhetetlen, hogy mennyi könyv van felhalmozva ebben az egy faluban, bárhová ment az ember, mindenhol könyvesüzletek széles választékára bukkant. Miután vásároltunk pár könyvet, elindultunk az úticélunk második állomása felé, a Kidderminster szafariparkba. Útközben azonban utolért bennünket az est, így Knightonban, egy kisebb walesi városkában álltunk meg, amely a hangulatos lefele és felfele vonuló utcáival és erdős völgyeivel, dombjaival igencsak megtetszett. Úgy döntöttünk, itt „megpihen a fáradt vándor”, és befizettünk egy igencsak hangulatos és tipikusan walesi-angolos kocsma feletti szobába. A városjárás során kiderítettük, hogy a várost kettészeli az angol-walesi határ, és a lakói sem ennek, sem annak nem tartják magukat. Arra már nem tudtunk rájönni, hogy a szállásunk a walesi 14

vagy az angol oldalon fekszik-e. Azonban a kétnyelvűség itt is mindenhol szembetűnő. A helység walesi neve Tref-y-Clawdd (a w-t u-nak kell olvasni), és az árkok városát jelenti. A hely domboruló erdők völgyeiben fekszik, innen gyönyörű turistautak vezetnek a szélrózsa minden irányába. Érdemes megtekinteni az ún. Narrows-szorosokat, amelyek magasba ívelő keskeny utcáit többnyire a 17. században épült házak szegélyezik, és több, a normann alapítókra utaló nyomok találhatóak itt. Reggel az előre kikészített teaforralóban elkészítettük és megittuk a jellemzően angolos tejes teát, majd elhagytuk a várost. Néha meg-megálltunk, mert a táj egyszerűen elbűvölő volt. Kis patak, völgyekben és domboldalakban legelésző tehenek, bárányok és kecskék reggeli hangkavalkádja mellett reggeliztünk meg, majd miután kimentettünk egy keservesen bégető báránykát a drótkerítés fogságából, elindultunk a Birmingham közelében található a Kidderminster szafariparkba. A jegy megvétele után áthaladtunk a biztonsági kapukon, csakúgy, mint a Jurassic park c. filmben. Rögtön Afrika egyik nagyjával találkoztunk össze, mivel az orrszarvúak ott járkáltak szabadon az autók között, és néha az volt az érzésünk, hogy az a vékonyka pléh, ami elválaszt bennünket tőlük, nem is annyira biztonságos. Folyamatosan elmentünk a szarvasok, zsiráfok, őzikék között, amelyeket etetni is lehetett (külön erre a célra vásárolt elemózsiából), majd az éberen figyelő és

Zsiráfcsalogatás

Amikor a tigrisek játszanak

szimatoló farkasok, ill. a fehér tigrisek és kölykeik szigorúan őrzött területén vágtunk át. Majd következett a dzsungel királyának birodalma, sétáló és ásítozó oroszlánok formájában (sajnos, egyikük sem ült fel az autónk tetejére), később tigrisek és sok más állatfaj. Az állatok többsége szabadon csatangolhatott (a körbekerített területén belül), az elsőbbség az övéké volt mindenhol, de ha pl. egy zsiráf elállta az utat, mert mohón mindenkitől ételt követelt, egy szempillantás alatt ott termett a parkőr és elcsalogatta az óriási állatot egy darab banánt lengetve az orra előtt. Ezek után délkeletnek indulva, a nap záró eseményeként William Shakespeare szülővárosát vettük célba. Stratford-Upon-Avont alig háromnegyed óra utazás után értük el. Egyenesen a nagy író szülő-utcájába igyekeztünk. Már az utolsók között váltottunk jegyeket, és lassan körbejártuk az egész házat, udvart és mindent, ami hozzátartozott. Shakespeare szülőháza „Anglia szívében, pontosabban a Henley utcában 15

és e ház egyik szobájában született Shakespeare 1564. április 23-án” – így fogadott bennünket az emeleten egy múzeumi alkalmazott, majd folytatta: „Miután a családfa 1670-ben kihalt, a ház egyik részében kocsma működött (Swan and Maidenhead néven), majd 1846-ban megkezdődött a múzeummá való átalakítása. Amennyire lehetett, mindent az eredeti állapotba állítottunk vissza. Az alsó szint egyik helyiségének köves padlója eredeti!”. A kijáratnál magyar nyelvű tájékoztató röplapot találtunk, amely röviden ismerteti velünk az író és a hely történetét. William Shakespeare feleségének szülőháza néhány percnyire fekszik a várostól Shotteryben, amely mára szintén múzeummá alakult át. Sajnos a kései idő miatt már csak kívülről volt szerencsénk megtekinteni Anne Hathaway és szüleinek házát. Ezután nem maradt más hátra, mint hogy elinduljunk visszafele, le délre a tengerparti városunkba, Brightonba, élményekkel teli hétvégét dédelgetve lelkünk mélyén. Méhes Ottó

***

„CORVUSKA“ Csillagásztábor 2005 A bolygókutató bázis külső zsilipajtaja lassan kinyílt, és egy piros szkafanderes alak jelent meg benne, aki lemászott a lépcsőn, majd visszanyúlt egy kis roverért. A rovert lerakta a zöldes növényzettel borított talajra. A kutató visszanézve figyelte, hogy társa hogyan mászik kifele az ajtón. A rover közben elindult a közeli sziklák felé, hogy fényképezze azokat. A két szkafanderes alak botorkálva indult el, hogy végrehajtsa kutatási feladatát. Aki júliusban a Patrovec természetiskola közelében járt, az ilyen jeleneteknek (is) lehetett tanúja. A résztvevők több napon keresztül várták, mikor indul az űrbázis-program, nem tudván, hogy minden étkezéskor a készülő bázis mellett mennek el. Persze, hírmorzsák kiszivárogtak és folyt a kiképzés is, de valahogy senkinek sem szúrt szemet, hogy az épület egyik ablakában egy fehér zsilipajtó jelent meg és hogy a darazsak valami oknál fogva állandóan idegesek. Bent fűrész és akkus csavarhúzó hangja hallatszott, ecsetek lágy flappogásával* és heveny átkozódásokkal aláfestve. Majdnem minden építő a vérét adta a bázis elkészülte érdekében. Végül elkészült, minden a helyére került, és az első legénység elkezdhette a tudományos munkát. Voltak, akik halálosan komolyan vették, és voltak, akiket halálos fenyegetésekkel sem lehetett rávenni, hogy komolyan vegyék. Viszont mindenki élvezte. Persze, más is történt a táborban, a szokásos előadások, foglalkozások a bázis programjával párhuzamosan folytak. A termé* Hajni, mit szólsz? A többiektől, akik ezt nem érthetik, bocs, de nem tudtam kihagyni.

16

szetfotós csapat minden eső nélküli napon az erdőt-mezőt járta, fényképek garmadát készítve, lassacskán épült a távirányított robot, a gyerekek fizikai kísérletek tömegét ámulták végig. A Könyvekben a tudás verseny megint csak ámulatba ejtett: néhány nap alatt a szemünk láttára változott néhány, a könyveket nem túlságosan szívelő emberke könyvmollyá. A tábor hangulatát csak a fejét folyton felütő gyomorrontásos járvány rontotta el némileg. Voltak, akik nem törődtek a veszéllyel, és voltak, akik túlzásba vitték a megelőzést és az esetlegesen a gyomrukba jutó baktériumokat a megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszerrel fogadták. A gyerekek sínylették meg jobban a járványt, bár a vezetők közül is néhányan bezöldültek. Természetesen a bőrükbe nem férő résztvevők számára gazdag sportprogrammal készültünk. A kassai maratonhoz hasonlóan lassan már hagyománnyá válik az esti szökőkútfutás, amikor is a fölös energiákat a szökőkút két-háromszázszori körülfutásával vezetjük le. A természetjárás sem maradt ki a programból, csak hát az időjárás mostoha volta miatt nem lehetett minden nap az erdőt járni. Az egyik alakalommal egy óriási zápor kapta el a túrázó csapatot. Mindenkit ágyba parancsoltunk, és forró teát diktáltunk beléjük. Aki rumot is kért a teájába, odagondolhatta. A drákói intézkedésnek az volt az oka, hogy nem hiányzott a gyomorvírus mellé még az influenza is. A kevés jó időt maximálisan kihasználtuk, amikor nem esett, a gyerekek kötelezően a szabadban voltak. Néhány vezető görkorcsolyát is hozott, ezek szinte állandóan használatban voltak. Külön kiemelném az egyik magyarországi srác, Pötyike (ezzel a névvel hetven kiló és 180 centi) kűrjét, amit sokan végigtapsoltak. Ezenkívül volt még foci, kosárlabda, pingpong és természetesen a kötélpályás csúszda is állandóan használatban volt. A csillagászati verseny győztese értékes távcsövet vihetett haza, de a többi helyezett sem panaszkodhatott: a díjkiosztásnál csak úgy röpködtek a könyvek, csokik és egyéb ajándékok. A szobatisztasági versenyt már hagyományosan egy tortával és harminc fekvőtámasszal jutalmaztuk a két vége felől érdem szerint elosztva. A legjobb természetfotósok a saját fényképüket vihették haza bekeretezve. Aki pedig nem nyert díjat valamelyik versenyen, vigaszdíjat kapott. A díjkiosztás után már csak a pakolás maradt hátra. Abban a reményben rakodtunk, hogy jövőre megint találkozunk, hogy felejthetetlen perceket szerezzünk egymásnak. Sunes 17

Most pedig következzen egy másik beszámoló a táborról, kicsit más szemszögből: Egyszer volt, hol nem volt, a patroveci erdőn is túl, ahol a kócos malac CENZÚRA CENZÚRA , volt egyszer egy „kastély“, ami táborhelyül szolgált 46 gyereknek és néha kevesebb, néha több, de legtöbbször 12 vezetőnek. A társaság vegyes volt. Voltak aranyos kétcopfos kislányok - mi csak Zsuzsikáknak hívtuk őket; aztán voltunk mi, azaz maga a tökéletességJ. Mi „soha“ semmi rosszat nem csináltunk. Ezzel meg is volnánk a lányokkal. A fiúk kissé furcsák voltak. Volt köztük lyukaszoknis, gumicsizmás, kócos, Batmanre hasonlító, malacorrú, meg minden, amit el lehet képzelni. Akadtak olyanok is, akik hónaljukig felhúzott nadrágban és betűrt pólóban járkáltak. Az utóbbi egypár sorban leírtakkal persze semmire sem célzok...J, legyen annyi elég, hogy közülük volt, akit nagyon bírtunk, volt, akit nagyon nem. A nagy ellentétek ellenére szoros barátságok (meg bontakozó szerelmek is) kialakultak. A vezetőket csak szeretni lehet. Nagyon aranyosak, kedvesek meg minden, és tényleg mindig ott vannak, ahol segíteni kell. Ami a legfontosabb, hogy nemcsak mint vezetőre, hanem mint barátra is tekintünk rájuk. Bármiről el lehet velük beszélgetni – nem csupán komoly dolgokról. Annyira odafigyeltek ránk, hogy rögtön észrevették, ha valakinek egy kis mozgásra volt szüksége, még ha az a valaki akkor még nem is sejtette. Néha a vezetők a szükségesnél több tornázást róttak ki bizonyos személyekre, úgyhogy néhányunk életkedve olykor igencsak megközelítette a 0,00 %-ot. Persze, a komoly dolgokat sem felejtjük ki. Azért is nagyon jó, hogy van ez a tábor, mert van rá lehetőségünk, hogy kicsit komolyabban is megismerkedhessünk a csillagászattal és az ahhoz kapcsolódó tudományos dolgokkal. Mindezt különböző előadások és éjszakai megfigyelések keretén belül tehetjük meg. Ezt a tudást nemcsak a későbbiekben, hanem ott helyben is használhatjuk, ugyanis különféle versenyeket szerveznek nekünk, ahol a jó eredményeket értékes nyereményekkel jutalmazzák. Persze, az már csak részletkérdés, hogy ki hogy szerepelt...J. Mindent összevetve: volt tábortüzünk, sok hülye viccünk, meg minden, ami egy táborba kell, szóval minden jó volt, kivéve, ami nem. Ez alatt főként a táborban egyre inkább elterjedt vírust értjük... Volt, akin átment, volt, aki hazament miatta. Úgyhogy csak annyit mondunk, e nélkül meglettünk volna. Azért Ti is tudjátok: Mi az egész tábort végigröhögtük, és ez a rövidke szöveg számunkra sok emléket takar, úgyhogy ha valami nem teljesen világos, ne csodálkozzatok, mert írtunk egypár „kulcsszót“ azoknak, akik ott voltak. Persze, közülük sem értheti mindenki. A nosztalgia kedvéért, három bónusz szó: paradicsom, tea, benzintartály J (Érti, aki érti.) Így a végére csak annyit, hogy higgyétek el, ez a tábor tényleg nagyon jó, és jövőre gyertek el, mert akkor is jó lesz, mert akkor is ott leszünk. Szóval: ha minden simán megy, jövő ilyenkor találkozunk. Ui.: Külön köszönet a nővérkének!!! Tamási Judit, Kovács Lilla (a tábor résztvevői)

18

Nagytábor 2005

Ladányi Tamás előadás közben. Rajta kívül előadott még: Lacza Tihamér, Szabó Sándor, Nyerges Gyula, Pete Gábor, Veress Tamás, Csomós Gábor és Molnár Zoltán.

A tábor távcsőparkja, amely az időjárás mostoha volta miatt nem igazán mutathatta meg, mit tud.

Az arcnélküli ember

Megérkezett a bajai csapat. Összkomfortos furgonjuk keleti kényelemmel látta el őket arra az egy éjszakára, amíg maradtak a táborban.

Švandra Tamás előad. A tábor fiatalabb résztvevői közül minden nap tartott valaki előadást. Készül az ebéd. A tábor folyamán Szalay "Szakállas" Tibi főztjei adtak enerigiát, hogy előadjunk, távcsövezzünk, de akár még az elemekkel is szembeszálljunk.

A jó öreg plasztomechanikus interface

19

Napfogyatkozás - 2005. október 3. Nagy készülődés előzte meg a fogyatkozást, bemutatót szerveztünk Bősön a kultúrház mellett. Távcsövek, fényképezőgépek, okulárok, redukciók, teleobjektívek álltak halmokban otthon a folyosón. Sajnos azonban az időjárás közbeszólt, tipikusan utálatos hétfő reggel köszöntött ránk, borult éggel és esővel. Gasztonnal telefonon megegyeztünk, hogy nem sok értelme van kimenni, egyrészt a távcsöveket esőben fel sem tudjuk állítani, másrészt úgyis csak az autóban üldögélhetnénk. Maradtam hát otthon, várva a szebb jövőt. Fél tizenkettő tájban éppen ebédeltem, mikor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy süt kint a nap. Rohamtempóban behoztam az autóból a fényképezőgépet, állványt, teleobjektívet, és fotózni kezdtem. A felhőkön át egy lyukon keresztül szépen látszott a Nap. Nekiálltam fotózni, két-három percenként készítve egy képet. Menet közben kaptam Zümitől egy sms-t, amelyben áradozott, hogy milyen szép volt a gyűrűs fogyatkozás Portugáliából nézve. Válaszoltam neki, hogy én is nézem, majd megpróbáltam körbetelefonálni mindenkit, de kiderült, hogy rajtam kívül senki sem ment ki megfigyelni, de az is, hogy Somorjától nyugatra nem is látszik a Nap. Maradtam kint a fogyatkozás végéig, minden felhőlyukba belelőve az 500-as telével. Az utolsó kontaktust nem tudtam észlelni, mert éppen nem volt egy felhőlyuk sem a közelben, de ennek ellenére örültem, hogy legalább láttam valamit a fogyatkozásból. Sunes

2005.10.03. Gyűrűs napfogyatkozás Hely: Praia Arda strand, Afife falu (f.sz. 41° 47‘02.54“, f.h. 08h52p04.52mp) és Viana do Castello város között, Észak-Portugália. Portó városában szálltunk meg, innen a gyűrűs fogyatkozás déli határa csak 45 perc távolságra volt. A Viana do Castellótól északra fekvő Afife közelében állítottuk fel a megfigyelési állomásunkat, a Praia Arda fehér homokú strandján. Az idő kitűnő: 20 fok körüli hőmérséklet (ez volt a leghűvösebb napunk) és felhőmentes, tiszta egünk volt. A fotózáshoz a következőket használtam: Canon EOS 350D fényképezőgépet, Canon 75300 mm zoom lencsét, amelyet 300 mm-en használtam, saját készítésű fólia filtert, amelyet egy 58 mm-es foglalatba építettem bele, háromlábat és sajátkészítésű expozíciós kábelt. Raw tárolási módba állítottam be a gépet, ill. beállítottam, hogy minden felvétel előtt a tükör nyitott állapotban maradjon fenn. Így minimalizáltam a felcsapódó tükör által keletkező rezgéseket. 1 GB-s memóriakártyát használtam, amely annak ellenére, hogy nem ultra sebességű volt, jól működött és kielégítő sebességgel tárolt. A fényképezőgép belső időjét UT-ra állítottam be, a fotók állományaiban tárolt időpontok és utókorrekciók segítségével a következő időpontokat kaptam: A gyűrűs fogyatkozás kezdete: A gyűrűs fogyatkozás vége: A gyűrűs fogyatkozás hossza: A részleges fogyatkozás vége: 20

08:51:38 UT 08:54:35 UT 2:57 perc 10:15:37 UT

Portó városa

Már a gyűrűs fázis előtt jó néhány perccel fénycsökkenést lehetett érzékelni, amely a központi fázis alatt olyanná vált, mintha füstös üvegen át néztük volna a tájat (de nem annyira sötét, mint a teljes fogyatkozás alatt). A hőmérséklet is érzékelhetően csökkent, a madarak elcsendesedtek. Nagyon érdekes volt (a felvételeken is látni), ahogy közvetlen a gyűrűs fázis kezdete előtt „gyöngyösödés” alakult ki a Hold sötét széle körül. Ezt a Hold egyenetlen felszínén (hegyeken, völgyeken) megtörő és visszaverődő fény okozza, látványos effektusokat hozva létre. Méhes Ottó

***

A BANACAT-on jártunk Az idei őszi BANACAT-ot október 7-9. között rendezte a bajai csillagda. A meghirdetett programban a határon túli magyar amatőrcsillagászok találkozója szerepelt. Részünkről a tervet teljesítettük, mivel nyolcan utaztunk le Bajára, plusz Hajni Pestről jött. Sajnos az újvidéki csapat útlevélproblémák miatt nem tudott jönni, így csak mi képviseltük a határon túli amatőröket. Péntek este, mikor odaértünk, éppen az utolsó kolbászokat sütötték, még nekünk is jutott belőle. Az este beszélgetéssel telt. Különösen nagy sikere volt az eredetileg Hajni számára küldött süteménynek, amelynek nagy része közel fénysebességgel tűnt el Hege torkának eseményhorizontja mögött. A szombati program jelentős részét Hetesi „Atya” Zsolt vállalta magára, aki az előadás tartása mellett még ebédet is főzött. Az előadás a Drake-egyenlet újraértelmezéséről szólt. Atya egyébként előszeretettel köt bele elfogadott elméletekbe. Az előadás után Hege bemutatta az új robottávcsövüket, amit a nyár elején helyeztek üzembe a csillagvizsgáló déli épületrészében. Ezzel a csillagda nagytávcsöveinek száma háromra nőtt. Ezután beszámolók következtek, először mi mutatkoztunk be képekkel illusztrálva, majd Nyerges Gyula beszélt az esztergomi amatőrök tevékenységéről. Este még gyönyörködhettünk Zseli József asztrofotóiban. Szebbnél szebb képeket mutatott be, az újabbakat már ő is digitális technikával készítette. Utána megint Hege lépett a színre, és bemutatta a pécsi egyetem csillagvizsgálójának terveit, amelyet a Mecsekben szeretnének felépíteni. Az esti program zárásaképpen megnéztünk még egy képes beszámolót Hegéék görögországi útjáról, ahol egy konferencián vettek részt. Sajnos az ég nem derült ki estére, úgyhogy a távcsöveket nem tudtuk kipróbálni. Ennek ellenére nem telt eseménytelenül az este, összeültünk Hegével és megbeszéltünk egy pályázatot, amiben közösen szeretnénk részt venni. Sunes 21

Csillagászati bemutatók Természetesen a csillagászati bemutatók az idén sem maradhattak ki a programból. Először Sárréten próbáltuk közelebb hozni az égboltot a gyermeknapi rendezvények résztvevői számára. Délelőtt a Napot figyeltük meg, amely a kristálytiszta égen vándorolt napi megszokott pályáján. Estére sajnos változott a helyzet, mert lassacskán beborult, úgyhogy a sötétedés utáni megfigyelésről le kellett mondanunk. A csalódást csak Szakállas Tibi barátunk remekbe szabott gulyása enyhítette mind az érdeklődő közönség, mind pedig tagjaink számára. Három héttel később Gasztonnal a vásárúti alapiskolába látogattunk el, a szentivánéji ünnepség fényét emelendő. Ezúttal több szerencsével jártunk, mint Sárréten, mert egész este szép időnek örülhettek az iskola tanulói. Két távcsövünk körül állandósult a tolongás, lassan majdnem mindenki átcsoportosult hozzánk a tábortűz mellől. A gyerekeknek egymás után mutattuk be a fényesebb mély-ég objektumokat, de a Jupiter sem maradt ki. A bemutató után egy kis vacsora, üdítő és bor mellett elbeszélgettünk az iskola matematika-tanárnőjével. Mint kiderült, neki is tudtunk újat mondani, meg is jegyezte Edwin A. Abbott Síkföld című könyvét mint sürgős beszerzendő olvasnivalót. Másnap Nyárasd került sorra, ahova már negyedik alkalommal mentünk bemutatót tartani az iskolai falunapra. Az akciót idén a helyi futballpályán rendezték, mert az iskola éppen átépítés alatt állt. Némi keresgélés után sikerült verbális kontaktust létesítenünk az igazgatónővel, aki meghívott minket vacsorára (nem is rossz buli a bemutatók tartása). Sötétedés után felállítottuk a távcsöveket, és máris kezdődhetett a bemutató. Illetve kezdődhetett volna, ha valakinek nem jutott volna eszébe éppen ekkor felkapcsolni a reflektorokat a pálya körül. Szerencsére sikerült a távcsöveknek használható helyet találni a felfújható vár árnyékában és tényleg kezdődhetett a bemutató. Itt kisebb volt az érdeklődés a gyerekek részéről, amit a sok egyéb párhuzamos programnak tudhattunk be, de azért mindig volt érdeklődő a távcsövek körül. Sok felnőtt is megállt ott, hogy egy pillantást vessen a Jupiterre. Sajnos más objektumot nem tudtunk bemutatni a fent említett reflektorok miatt. Gaszton és Adrián tartott még bemutatót augusztus végén a vásásrúti falunapon, de erről most nem írok, mert egyrészt nem voltam ott, másrészt így lesz mit kérdezni tőlük, ha találkoztok velük. Szakkör-féle Bősön Januártól júniusig havi rendszerességgel, öt alkalommal tartottunk filmvetítéssel és távcsövezéssel egybekötött előadást a bősi alapiskolában. Az előadásokon vetítettünk egy csillagászati filmet, majd pedig a film alaptémájához kapcsolódóan beszélgettünk a gyerekekkel. Szóba került a Mars meghódítása, a SETI, de még a globális klímaváltozások is. Az első előadáson még kb. 25 gyerek vett részt, ez a szám nyárra a szokásos módon hatra redukálódott, vagyis csak a kemény mag maradt. Két alkalommal sikerült távcsöveznünk is, a Hold és a Szaturnusz voltak a fő célpontok. A idei iskolai évben is szerettünk volna valami hasonlót indítani, de az iskolai szakkörök körül uralkodó állapotok miatt ezidáig még nem sikerült egy előadást sem megszerveznünk, de nem adjuk fel. Sunes 22

Figyelem! Megjelent a szlovák 2006-os csillagászati évkönyv. Megrendelhető a kiadónál: Slovenská ústredná hvezdáreň Komárňanská 134 947 01 Hurbanovo tel.: 035/7602484-6, email: [email protected] vagy megvásárolható a szlovákiai csillagvizsgálók bármelyikében ill. a PROOPT üzletében (Prístavná 10, 821 09 Bratislava). Az évkönyv ára 80 Sk. METEOR Csillagászati Évkönyv 2006 A tartalomból: • Jelenségnaptár, előrejelzések 2006-ra

• • •

A csillagászat legújabb eredményei Holdak a Naprendszerben Vörös óriás változócsillagok

• Napfogyatkozás a szomszédban (a 2006-os törökországi napfogyatkozás) • 100 éve született Detre László • Beszámolók • Képmelléklet A kiadvány megrendelhető az MCSE-től, ill. megvásárolható a Polaris Csillagvizsgálóban, a Budapesti Planetáriumban, ill. hamarosan a Libri és a Lira és Lant bolthálózatában. A tagságukat 2006-ban megújító MCSEtagok, illetve az újjonan belépők az évkönyvet illetményként kapják. Az évkönyv külön is megrendelhető ill. megvásárolható, ára nem MCSEtagok számára 1950 Ft.

***

Értesítés A vezetőség értesíti a tagságot, hogy a 2005-ös év évzáróját 2006. január 28-án tartja a dunaszerdahelyi városi művelődési központban. A programról és a pontos időpontról január elején informáljuk a tagságot. Egy kis portugál tengerpart jókedvcsinálónak a zord télben...

23

Az égbolt látványa 2005. december 31-én 21:00-kor

Dátum 12.05. 12.10. 12.15. 12.20. 12.25. 12.31. 01.05. 01.10. 01.15. 01.20. 01.25. 01.31.

Az időadatok KEI-ben Nap kel Nap nyugszik Hold kel Hold nyugszik megadva. Holdfázisok 07:23 15:57 11:21 19:53 07:28 15:56 13:00 01:20 2005. december 07:33 15:56 15:15 07:44 Újhold 01. 07:36 15:58 20:38 10:58 Első negyed 08. 07:38 16:01 01:07 12:09 Telihold 15. 07:39 16:05 08:31 16:03 Utolsó negyed 23. 07:41 16:11 10:52 23:12 Újhold 31. 07:40 16:17 12:34 04:23 2006. január 07:37 16:24 17:17 08:41 Első negyed 06. 07:33 16:31 22:55 10:02 Telihold 14. 07:28 16:39 03:49 11:44 Utolsó negyed 22. 07:21 16:48 08:38 19:26 Újhold 29.

A Corvus Csillagászati Egyesület időszakos kiadványa Összeállította: Ollé Erika, Nagy Sándor 2005. december 24

vannak

15:01 09:36 16:16 19:36 03:12 19:56 10:48 16:14 15:15