21. Felsőcsallóközi mondák és népszokások, hagyományok Tündér Ilona mondája szerint Ilka (jelenlegi Jóka, Jelka helyén) várában laktak a tündérek. Innen jártak át a jelenlegi Kis-Dunán az Illésházi réven Csallóközbe. Amíg a komp haladt oda és vissza, a tündérek fésülködtek, kihullott aranyhajuk a vízbe esett, ez alkotta a Duna aranyát. A tündérek az illésházi (Éliášovce) révésznek aranypatkót adtak ajándékba. Az egyik átkelésnél megpihentek az illésházi nagy nyárfa alatt, nagy lakomát rendeztek. Megvendégeltek egy fáradt vándorlegényt is, aki aztán nagyon hálátlan volt velük szemben. A lakoma után a tündérek elaludtak, a vándorlegény ezt kihasználva asztalukra piszkított. Mikor a tündérek felébredtek s ezt meglátták, nagyon megharagudtak és örökre elhagyták Csallóközt. Ennek a mondának enyhébb változata szerint a vándorlegény lenyírta az alvó tündérek összes aranyhaját és a Dunába dobta. Az Ilona monda vajkai (Vojka nad Dunajom) változata szerint Ilona a vajkai kocsmárosnak volt a leánya, akit a rablók ki akartak fosztani minden vagyonából. A rablók a pincében elbújtak az üres hordókba. A hős kocsmáros leány, Ilona csendben lement a pincébe és nagy késsel, szeretkezést tettetve, csendben, egyenként leszúrta a rablókat. Ez az Ezeregyéjszakából az Ali Baba és negyven rabló meséjének csallóközi változata. Az ördög mondák közül közismert volt a keszölcési (Kyselica) harangozó esete, aki éjfélkor hazafelé menet találkozott az ördöggel. Hazafutott, s közben fellármázta a falut. Otthon a nagy ijedtségtől összeesett és meghalt. Az emberek kimentek vasvillákkal és megtalálták az ördögöt a faluvégen: Lustig zsidó kocsmáros szamara volt – békésen legelgetett a holdfényben. Ettől ijedt meg annyira a harangozó, aki jócskán italos állapotban volt. A másik változat szerint a misérdi (régi neve Mišdorf, jelenleg Dunajská Lužná, község Somorjától nyugatra a főút mellett) bakter – a falut járó éjjeliőr – pont éjfélkor találkozott az ördöggel. Egyetlen fegyvere egy templomból kihozott megszentelt dárda volt, gyorsan kört írt le vele az utca porában maga körül. Az ördög mindenféle mézes-mázas szavakkal és ígéretekkel hívta ki a körből, de a bakter hajthatatlan maradt a körben és állandóan imádkozott. Közben letelt a szellemek órája – éjféltől egy óráig, s az ördög nagy haraggal eltűnt.
Az ördög mondákhoz hasonlít a garabonciás monda. Nyári zivatarok idején csodás erőkkel rendelkező garabonciás diák jár a tájon és szélviharral, jégesővel, villámcsapásokkal bünteti a népet, s közben még meg is tréfálja az embereket. Ilyen volt például a csallóközi juhász esete. A nagypakai (Veľká Paka) juhász változat szerint a garabonciás diák vándorlegény alakjába bújva kérte a juhászt, hogy adja kölcsön a subáját, mert fázik, hideg éjszaka van. A juhász, aki a nyája mellett tűznél melegedett, megsajnálta, s odaadta subáját. A garabonciás vándorlegény alakban elment, s reggelre visszahozta a subát. De megtréfálta a juhászt, mert amikor felvette a subát, hirtelen vihar keletkezett, ha levetette, a vihar elmúlt. A suba mai változatban hosszú kabátnak felelne meg, csak díszes volt, hímzésekkel. A luccajárás mondája szerint karácsony előtt (dec. 24 előtt) egy héttel, december 17-én fehér lepedőkkel letakart luccák járták a falu utcáit és vesszőnyalábbal, guzsallyal megverték – elgrejfolták azokat, akik besötétedés után kimerészkedtek az utcára. A luccajárásnak másik változata a luccaszék. Ezt szintén egy héttel karácsony előtt, december 17-én kezdték el készíteni darabonként, úgy, hogy minden nap egy része elkészült, s a munkát december 24-én kellett befejezni. A luccaszéket elvitték az éjféli misére, s ha felálltak rá a templomban, meglátták a boszorkányokat. A patkányküldés a vízimolnárok tudománya volt a csallóközi vízimalmok korából. A molnárok a hagyományok szerint furulyával gyűjtötték össze a patkányokat és belevezették a Dunába – ők csónakba ültek, a patkányok utánuk mentek és belefulladtak a vízbe. A csupasz gyerek – meztelen mondája szerint tíz év körüli meztelen gyerek (fiú) megfulladást színlelve segítségért kiáltozva csalta az arrajáró embereket hogy mentsék meg a veszélyes mélyvizekbe és örvényekbe a Dunánál és ágvizeknél, akik aztán megfulladtak, közben a gyerek eltűnt. Dunai jellegű a macska monda, szerinte gonosz vizitündérek átváltoznak nagy macskákká, és az arra úszó, csónakázó vagy parton járó embereket lehúzzák az örvényekbe, mély vizekbe, akik aztán megfulladnak. Dunai jellegű a révész monda is. Dunai révész egyik este különleges lakodalmasokat vitt át a vízen a túlsó partra. Jutalmul egy szépen hímzett díszes inget kapott. Ha ezt felvette, láthatatlan lett. Feleségét többször megtréfálta vele, aki megharagudott a rejtélyes ingre. A révész ezért elrejtette az almáriumban – szekrényben, de a felesége megtalálta és elégette. A dob hagyomány Csallóközben is fennmaradt. A kisbíró dobolással adta tudtul a falvak lakosságának a fontos híreket és tennivalókat. Ez a szokás még Somorján – városban! is tartotta magát a 2. világháború végéig, 1945-ig. A régi magyar pogány vallás szerint a pap – vagyis a sámán dobolással gyógyított. Dobolva száguldott el a szent fa tetejére – ez volt
a vidék legmagasabb fája, hogy ott az istenekkel találkozzon. Ősi magyar néphit szerint a dob megfelel a táltoslónak, nemcsak vágtatni, hanem a levegőben száguldani is tud. A csallóközi táltoslónak az itteni néphit szerint hat lába volt. A dob és táltos hagyománya szerepel a tejfalusi dőrejárásban is. A szereplők egyike a dobot helyettesítő nagy öreg fazekat viszi magával, ezt öreg, rozsdás lánccal csörgeti. Ez a táltos láncosbotja. Csallóközben táltosbikákat is emlegetnek, szárnyaik vannak, gyakran verekednek. Közelünkben Csákány községben és környékén beszéltek az öregek táltosbikákról. Csallóköz eredetével van kapcsolatban a Tündér Ilona monda másik változata. Régen Csallóköz sok szigetből állt és tündérek lakták, ezek aranyhaja után nevezték el Aranykertnek. A tündérek uralkodója Tündér Ilona volt, aki többször fehér hattyúvá változva úszott a Dunán, hogy megtalálja a szép Árgyélus királyfit. A tündérek palotája csodaszép volt, kertjeikben aranyalmák teremtek, a virágokon, fűszálakon harmatcseppek gyémántokká keményedtek. Egyszer egy fiatal vadászfiú mulatozás közben megzavarta a palota kertjében a tündéreket. A legszebb tündért elkapta, s kitépte, majd szétszórta aranyhaját. Ennek maradéka volt későbbi időkben a dunai homok aranytartalma – aranyszemcséi és az árvalányhaj növény. Ezután az eset után a tündérek elhagyták Csallóközt, palotájuk eltűnt. A lidérc, tájszólással ludvérc, részben csallóközi hagyomány. Itt iglic vagy ihlic néven emlegetik. Helyes értelmezése szerint mint lidércfény – bolygótűz volna. Magyarázata az, hogy mocsaras területeken a párolgással gázokkal telített levegő meggyulladhat és a keletkezett különböző szinű láng többféle alakban – mint tüzes farok, lánc, esetleg sárkány mozog a terület felett. Csallóközben a múltban sok mocsaras terület volt, gyakran került sor ilyen lidércfény jelenségekre. Az akkori hiszékeny, tudatlan nép ezt a jelenséget az ördöggel kötötte össze, aki ilyen tüzi manó alakjában is kisértett. Mivel össze tud húzódni, ki tud terjeszkedni, mindenhova, még a kulcslyukon is befér, mindent megtalál. Fő célja a gazdagítás, hogy ezzel bűnbe csalja az embereket. A hirtelen – gyorsan meggazdagodóra szokták mondani, hogy lidérce van. Csallóközben állatokkal is kapcsolatba hozták, leggyakrabban megtépett, elázott baromfiakkal, ilyen alakban is megjelent. Például az egyik faluban bizonyos asszony az utcán meglátott egy ilyen megtépett csirkét – tyúkfit - , ez ihlic vagyis lidérc volt. Az asszony nem tudta, megsajnálta, hazavitte, megetette, és a kemence mellé helyezte, hogy felmelegedjen. Egyszer csak elkezdett csipogni, s hallhatóan ismételte – mit hozzak? Az asszony pénzt kért, mire a sublótot – kis fiókos szekrényt telihordta pénzzel. Az asszony erre nagyon megijedt, ördögi tevékenységnek tulajdonította és túladott a csirkén – messzire elvitte. Mikor hazatért, a sok pénz mind ganévá – trágyává változott. De nem mindíg lehet ilyen könnyen szabadulni a lidérctől, mivel gyakran megegyezés, írásbeli szerződés
alapján hordja a pénzt, aranyat. Más csallóközi néphit szerint az ihlic kakastojásból származik, az ember kelti ki, hónaljában hordozva, s állandóan csipogó, sovány csibe lesz belőle, éjjelenként hordja a pénzt. Elterjedt olyan itteni néphit is, amely szerint a jércének (fiatal tyúknak) első tojását ganéban (trágyában) vagy hónalj alatt hordozva kell kikelteni, ebből lesz a lidérc. Ha valaki szolgálatát elfogadja, lelkét nekiadja (mármint az ördögnek), annak kincseket, pénzt hord. Ilyenkor átváltozik tüzes alakba, s mint hosszúra nyúlt lángostor száguld a falvak közelében, aztán a házak felett, majd valamelyik ház kéménye felett megállapodik s eltűnik – a kéményen keresztül bejut a házba, lerakja az aranyakat, pénzt s visszaváltozik csirkének. Csallóközi közmondás szerint is tüzes, mint a lidérc, lidérc üli pénzét, lidércnyomása van (ez akkor, amikor a lidérc rátelepszik valakinek a mellére s ezért nehezen lélegzik, rossz a közérzete), lidércnyomásos álom (borzalmas álom). Nagyon elterjedt volt a boszorkányhiedelem. A boszorkányok zárt ajtókon keresztül is bejutottak az emberi hajlékokba és megrontották a gyerekeket, állatokat. A megrontás alatt betegséget és esetleg bekövetkező halált, állatoknál az elhullást kell értenünk. Az egyik szájhagyomány szerint bizonyos pásztor korán reggel kihajtotta a füves rétre marháit, ahol két asszonyszemélyt látott meg, akik nagy fehér leplet húztak maguk után, ezzel harmatot szedtek. Nyilvánvalóan boszorkányok voltak, megrontották az állatokat, a marhák egy része még aznap elpusztult. Másik szájhagyomány szerint nagyon veszélyes volt mezőről hazafelé haladva fekete macskával találkozni – az illetőt még aznap valamilyen baj érte. Még rosszabb volt több nagy macskával találkozni, mivel a macskabőrbe bújt boszorkányok még az embert is megtámadták. Például az egyik felsőcsallóközi faluban a gazdát a vízmerés közben a nyitott kútba lökték a macskabőrbe bújt égőszemű boszorkányok. A Duna menti falukban a szapulóban – mosóteknőben mosásra beáztatott ruhák reggelre még piszkosabbak lettek, bepiszkították a boszorkányok. Ez ellen úgy védekeztek, hogy a szapulóra piszkafát vagy seprűt helyeztek. A meleg nyári napokban gyakran keletkeznek kis helyi jellegű forgószelek, ezek végigsöpörnek a csallóközi mezőkön. A csallóközi emberek szerint a boszorkányok mennek ilyen forgószelekben ebédelni. Hogy ezt megakadályozzák, a mezőn dolgozó emberek bele szokták vágni, dobni szerszámaikat – sarlót, kapát – a forgószélbe. A boszorkányok megrontása ellen a védekezés különböző volt. Például a megrontott ember szeme sós ízű lett, testét kiverte a hideg veríték. Ilyenkor a megrontott szemét háromszor kinyalták, aztán a földre köptek. Ha gyerek volt a megrontott, akkor felkeresték azt, akire a megrontás miatt gyanakodtak és titokban levágtak egy darabkát ruhájában. Ezt
a gyerek közelében meggyújtották és elégették, mire megszűnt a rontás ereje. Másik védekezés volt, hogy a gyanúsított hajából vágtak le néhány szálat, és evvel készítettek fürdőt a megrontott gyereknek. Az állatok megrontása esetében legrosszabb volt az állat elhullása. Gyakran előfordult, hogy a megrontott állat véres tejet adott, vagy bőre alatt férgek alakultak ki. Ilyenkor valamelyik falubeli öreg „tudálékos“ ember elintézte a kezelést: ráolvasott különböző szavakkal az állat takarmányára, ezt megszöktette faszenes vízzel. Másik módszer volt az ún. szólatlan vízzel való kezelés, ezt három különböző helyen lévő kútból kellett hozni, összekeverni. Ebbe a vízbe aztán három darab faszenet dobtak egymás után. Mindegyik dobásnál valamelyik gyanúsított személy nevét nevezték meg. Amelyik széndarab legelőször merült a víz alá, vele kapcsolatban kiejtett név viselője volt a megrontó, akit aztán a faluközösségből kiközösítettek. Aztán ezzel a vízzel locsolták meg az állatot és takarmányát, hogy minél hamarabb megszűnjön a rontás. Karácsonyi hiedelmek közül is többet lehet megemlíteni. Nem hiányozhat az asztalról a karácsonyi piros alma. A múltban a leányok almát vittek magukkal a karácsonyesti éjféli misére. Másnap kimentek az utcára, s megették, aztán várták, hogy legénnyel találkozzanak. S amilyen nevű legénnyel találkoztak, úgy fogják hívni jövendő vőlegényüket. Másik hiedelem szerint a leányok kevés mézet vittek valamilyen kis edényben magukkal az éjféli misére, a pap ezt megszentelte. Hazafelé menet nyitott kútba vagy tó vizébe kellett nézniök és benne meglátták jövendőbeli férjüket – illetve vőlegényüket. A következő napokban az illető legénynek kicsit megkenték a megszentelt mézzel ruháját, hogy biztosítsák szerelmét. A csallóközi „boszorkányok“ ellen, ha feljelentették őket, bírósági eljárást indítottak, boszorkánypereket folytattak le. A feljegyzések szerint Somorján és Vajkán is folytak ún. boszorkányperek. Alkalmaztak tűz és vízpróbákat, egyéb kínvallatásokat, hogy kiderítsék az ördöggel való kapcsolataikat. A somorjai boszorkánypörök a 17. század elején voltak. A fő boszorkány Nagy Jutka somorjai leány volt, aki ördögi szépségével több férfit megbabonázott, mint például a gyertyaöntőt, pogácsasütőt, mézeskalácsost, csizmadiamestert, koppantómestert. A férjek, hogy igazolhassák magukat feleségeik előtt, azzal, hogy nem tudtak ellenállni a szép boszorkány csábításának, akinek az ördöggel vannak kapcsolatai, feljelentették a bíróságon. A bíróságon Nagy Jutkát kínvallatásnak vetették alá, aztán bevallotta, hogy a hainburgi templom (Hainburg, Ausztria, Wien melletti város a Dunánál) és a gellei (Holice) tetején szokott találkozni éjfélkor több hasonló barátnőjével az ördöggel. A másik boszorkányper fő vádlottja a csölösztői (Čilistov) öreg Bíróné volt. Az ő háza fonóház volt, ezért gyanúba keveredett minden odajáró asszony s ezért a bíróságon sok
bajuk volt, míg ki tudták magukat menteni. Bíróné megbabonázta a teheneket, ezek véres tejet adtak, vagy egészen elapadt a tejük. Több gyereket megrontott, köztük a somorjai bíró 10 éves kisfiát is, aki hamarosan meghalt. Mai szemmel nézve természetesen ezek kitalált vádak voltak, úgy mint az előbbi Nagy Jutkánál is. A tehenek és a gyerekek betegségei egészen más okból következtek be, s ilyenek ma is előfordulnak és senkinek sem jut eszébe ezért valamilyen boszorkányokat okolni. Azonban még 300 évvel ezelőtt mindezt elhitték, és a vádlottak
beismerő
vallomását
kínvallatással
kikényszerítették.
A boszorkányokat
máglyahalálra ítélték. Az elégetést Somorja nyugati, Pozsony felőli szélén, a mai benzinkúttól nem messze, az ún. Máglyadombon hajtották végre. Vajkán az 1670 években Vajkaszék rendkívüli boszorkánybírósága
egyszerű
gyanúsítás alapján letartóztatott 70 nőszemélyt és elrendelte a vízpróba alkalmazását. A bíróság emberei a nőket kivitték a Dunához, ahol elég mély volt a víz. Kezüket, lábukat összekötötték, és kötélen egyenként a vízbe dobták. Akik mindjárt elmerültek, mint ártatlanokat szabadon engedték. Akik a víz szintjén maradtak s nem merültek alá – mivel tartotta őket az ördög – ezzel bűnösségük beigazolódott, boszorkányok és máglyahalálra ítélték őket. Az ún. „dőre“járást farsang utolsó vasárnapján rendezik meg hagyományosan Tejfalun (Mliečno). A „dőre“ szó csallóközi nyelvjárásban szellemileg fogyatékos, elmaradott embert jelent. Ilyenkor – rendszerint február végén – megtekintésükre kivonul a falu apraja-nagyja. Mindegyik házat meglátogatják, a felvonulás késő délutánig szokott húzódni. Mindegyik
felöltözött
figura
régi
népszokásnak
a megtestesítője,
régi
hagyományokban gyökeredzik. Mivel sok játékos bolondságot visznek véghez, csallóközi nyelven dőréknek, együgyűeknek szellemileg fogyatékosoknak nevezik őket. Csak idősebb „suhanc“ fiúk és huszonéves legények szoktak beöltözködni, habár a felvonulók között több női alak is van. A menet elején megy a násznagy (vőfély) régi gazdalegény ruhában, csizmában, ennek szárában nádpálca. Ehhez tarka szalagokkal egy kis művirágcsokrot kötnek. Kezében üveget visz borral. Utána következik a vőlegény a menyasszonnyal. A vőlegény díszes gazdalegény ruhában ezüst gombokkal, csizmában. A menyasszony fehér ruhában, némi torzítással hogy figyelemkeltő legyen, kezében művirág csokorral. Arca maszkírozott. Kíséri őket két muzsikus cigány, mindennapi rendes ruhában. A násznagy, vőlegény, menyasszony a felvonulás fő alakjai. Utánuk következik a többi figura, akiknek a helye már nincs a menetben pontosan megszabva.
Ilyen a mészáros fehér vászon kabátban, fehér köténnyel, fején zöldszínű sapkával. Egyik kezében húsvágó kés, derekán aczél lóg, amelyet időnként kezébe vesz és feni vele a kést. A mészároslegény mellette halad, aki hasonlóan van öltözve, azonban kalapot visel. Nagy gyékényszatyrot (táskát) visz, amelyben a húst hordják. Utána következik a két tojásszedő elfátyolozott kendős leány, karjukon tojásszedő kosárral. Majd jön a pörsüs zsidó (perselyes zsidó) kék posztósapkával, rendes ruhában, télikabátban. Egyik kezében “cselőkért” – vastag faágat tart, ezzel kergeti a gyerekeket. Másik kezében perselyt visz, erről nevezték el. Arcát szakállas álarc fedi. Két vénleány is van a csoportban, akik csököt (fatuskót) húznak láncon. Ruhájuk mindennapi női ruha, fejükön kendő, arcuk fátyollal takart. A vénleányokat álarcos vörös ruhájú ördög hajtja korbáccsal. Ők jelképezik a farsangban elmaradt esküvőket. A meszelősök asszonyoknak vannak öltözve, arcukon fátyol vagy vékony női harisnya. Ruhájuk tarka, fehér köpenyt viselnek, kezükben meszelőt visznek. Velük együtt megy a bolond borbély, álarcban, hosszú, fehér borbélyköpenyben, kezében szappanhabbal teli edény, nagy festőecsettel. Köpenye felső zsebében fából készült borotvát hord. A Szimki batyus házaló zsidót ábrázol, akik valamikor faluról-falura jártak Csallóközben. Öltözete ütött-kopott, álarcot visel, hatalmas hosszú orral. A medve és medvetáncoltató szintén érdekes alakok közé tartoznak. A kölcsönzött medveruhába erőteljes legény bújik be. Gazdája a medvetáncoltató öltözetével a pásztorok ruháját utánozza, szintén álarcot visel. Egyik kezében félfenekű dobot tart, másikkal kötélen vezeti a medvét. Utánuk ugrál a majom, hosszú farokkal. Ennek ügyes fiú öltözik be, hogy aztán sok tréfás mozdulattal mulattathassa a nézőközönséget. A fordított ember hátranéző egész álarcot visel. Nadrágja és kabátja is hátrafelé fordított egyszerű ruha, fején rossz kalap. Az álarcon hátul a szemek magasságában kis nyílások vannak, hogy előre tudjon menni. Közben az egész úgy néz ki, mintha állandóan gyorsan hátrálna, valóságban pedig előre megy. Ha van elegendő hó, akkor szerepel a bolondok szánja is. Ez egy kisebb falusi szán, középső deszkalapjait a szán aljában lejtősre alakítják át, ez a csúsztató. A szánt szalagokkal felékesített szamár szokta húzni. A szamarat vezető ún. szamaras legény régimódi rojtos parasztgatyát, csizmát és szűrt visel, fején pörge kalappal. Arcának alsó felét rojtos kendő fedi – az ún. sámánkendő. A sámánok a múltban a szibériai egyszerű népeknél voltak legjobban elterjedve. Az ősmagyarok még az ázsiai őshazában ismerték meg őket. Kendőjük fennmaradt
a csallóközi népszokásban. A szán után két egyformán, díszes ruhába öltözött őr zárja be a menetet. Néha a szalmakunyhó is jár. Gúlaalakú favázra szalmát erősítenek, belseje üres, elől szemtávolságnyi nyílással, hogy a belebújt legény kiláthasson, aki vállain tartva cipeli a földig érő szalmakunyhót. Az egész úgy néz ki, mintha csúszna a földön. A szalmakunyhót a felvonulás után a falu közepén elégették. Nemrég Vajkán, Doborgazon is szokásban volt hasonló „dőre járás“. A vajkai farsangi dőrék menetében is szerepelt a menyasszony, vőlegény, dobverő ördög, tojásszedők, meszelősök. A tejfalusiaktól eltérően itt kéményseprő, püspöknek öltözött Mikulás és egy köpenyes disznócsalogató is járt, aki kukoricával hízott disznót csalogatott maga után. A doborgazi dőrék menetéből kimaradt a kéményseprő és disznócsalogató. A kéményseprő helyett bekormozott arcú dobos szerepelt, aki rossz fazékon nagykanállal dobolt. A disznócsalogató helyett két „arzsagos“ szerepelt. Arzsagnak nevezték a kemencék kifűtésénél használt piszkafát. Ezek a tyúkólakat bújták tojásért. A csökhúzást Doborgazon nem ismerték. A leírt menet Tejfalun házról-házra járt. A konyhába, vagy az előszobába csak a násznagy, vőlegény, menyasszony, mészáros és legénye, tojásszedők meg a perselyes zsidó mennek be a muzsikáló cigányok kiséretében. Szokás az, hogy a háziak megvendégelik őket például fánkkal, hússal, borral. Azután a mészárosnak átadják az ajándékot: szalonnát vagy kolbászt, esetleg füstölt húst, aki ezt késére szúrja és úgy adja át legényének, aki szatyorjába (táskájába) teszi. A tojásszedők megkapják a tojásokat a ház leányától vagy asszonyától. Régebben, ha nem kaptak tojást, megnézték a tyúkólakat és összelopkodták a tojást. Távozáskor a perselyes zsidó veszi át a vezető szerepet – csörgeti a perselyt és pénzt kér a ház urától, aki az adományt beleteszi a perselybe. Mindezt a falu lakossága kényszer nélkül csinálja – mindenki annyit ad, amennyit tud. Míg ez bent történik a háznál, az utcán a ház előtt a többi „dőre“ szórakoztatja a nézőket. Ebben a Szimki vezet, batyujával üldözi és üti a bámészkodó gyerekeket, akik igyekeznek menekülni előle. Ha van elég hó, akkor szerepel a bolondok szánja is. A batyuval eltalált gyereket elkapják az őrök, a szánhoz viszik és rádobják a csúsztatóra, amelyen lecsúszik a hóra. A gyereknek semmi baja nem történik, mert nem durván csinálják. A bolond borbély közben össze-vissza futkos, s aki elbámészkodott, hirtelen bekeni szappanhabos ecsetjével, aztán borotválni akarja a faborotvával – ezzel leszedi a habot az arcáról. A nézőközönség ezen jól mulat. A meszelősök szintén állandóan szaladgálnak, s elsősorban a leányokat és fiatalasszonyokat akarják bemeszelni lábuktól felfelé a közel állók nagy
derültségére. A vénleányokkal az ördög állandóan húzatja a csököt, többször enyhén ütlegeli is őket korbácsával. Az elfáradt csökhúzók néha leülnek a csökökre pihenni, de az ördög kiabálva hajtja őket, ami szintén nagyon tetszik a közelállóknak. A medve nagy dörmögéssel néha elszabadul, és a leányokat ölelgeti, akik sikítozva menekülnek előle. A fordított ember gyorsan hátrál, ilyenkor megy előre, és lassan megy előre – ilyenkor hátrál. Ezen is nagyokat mulat a nézőközönség. A dőrejárás befejeztével a beöltözött szereplők visszavonulnak átöltözni. Az összeszedett tojásból, szalonnából, húsból kiadós vacsorát készítenek valamelyik háznál, vagy a kocsmában számukra. Az összegyűjtött pénz egy részéből fedezik a vacsorához járó italt, a többiből pedig a kiadásokat – mint maszkok, ruhák kölcsönzése, egyéb felszerelések elkészítése, cigányok – fedezik. A csököket ahhoz a házhoz viszik vissza, ahonnan elkérték. De gyakran elviszik a pártában maradt idősebb leányok házához éjjel, és a legények megtámasztották velük a ház bejárati ajtóját, a múltban leggyakrabban a konyhaajtót. Reggel a házbeliek kénytelenek voltak a csököket eltávolítani – sokszor az ablakon kellett kimászniok, ha a háznak csak egy bejárata volt. Másnap rendszerint az egész falu megtudta, kiknek házajtóit támasztották meg csökkel és utána egy ideig csúfolódásnak voltak kitéve. A nagy farsangvégi vasárnap táncmulatsággal zárult a falu kocsmájában, újabban a kultúrházban. Somorján hagyományosak voltak a híres névnapi bálok – mint Erzsébet napra, Katalin napra – a farsangi bálok – mint kisgazdabál, gazdabál, iparosbál. Ezekre a táncmulatságokra a leányokat különleges szokások szerint hívták meg. A bál napját 15 nappal előtte meghívók küldése előzte meg a leányos házakhoz. Ezeket megbízott gazdalegények hordták szét. Utána a bál vasárnapja előtti csütörtökön – mivel a bálokat mindíg vasárnap tartották – két gazdalegény még személyesen végiglátogatta a meghívott leányos házakat és személyesen megkérték a szülőket, hogy engedjék el leányukat a vasárnapi bálba. Mindez szertartásosan történt. A legények a leányos házba lépve „Szerencsés jónapot“ vagy „Szerencsés jóestét“ köszöntek. A szülők megfelelő megszólítása után – ez függött a kortól és az ismeretségi foktól – megkérték őket, hogy a ház legszebb virágszálát engedjék el. A házigazda szülők szokásból a legényeket 1-1 pohár borral kínálták. A bál vasárnap délután 5 órakor kezdődött – a Korona vendéglő emeleti nagytermében. A hívó legények vasárnap délután a bál kezdete előtt ünnepélyesen felszerszámozott, csengőkkel ellátott lovakkal húzott csézával (paraszthintóval), havas időben szánnal vitték bálba a meghívott leányokat. Egy legény kocsizott, kettő hívólegény között a hátsó ülésen ült a leány. A Korona vendéglő emeleti báltermében a többi gazdalegények a hívó legényektől
átvették a leányt, és a szó szoros értelmében „betáncoltatták“ a terembe – a cigányzenekar ilyenkor mindíg keringőt húzott. A valóságos bál – táncmulatság az összes meghívott leányok betáncoltatása után kezdődött. A nagy hagyományos farsangi bálok alkalmából hasonlóan kihordták az írott meghívókat. Vasárnap előtti csütörtökön a hívó legények ezüstgombos parasztkabátban, csizmanadrágban, csizmában, vagyis gazdalegény ruhában mentek személyesen hívni a leányokat. Az egyik hivólegény ezüstvégű buzogányt is vitt az ünnepélyesség kedvéért, ezt még színes szalagokkal is díszítették. Csézákon vagy szánokon vasárnap délután szintén ilyen öltözetben, buzogánnyal vitték a háztól a leányokat a Koronába. Régi somorjai hagyomány volt a gazdalegény avatás. Mint minden más régi hagyomány, ez is már múlté. Az önállóan gazdálkodó parasztság alakította ki, a magántulajdon talaján gyökeredzett, a kolektivizálással a mezőgazdaságban megszűnt gazdasági alapja. A múltban az volt a jelentősége, hogy tömörítette foglalkozás alapján a parasztságot a nagyobb községekben, mert Somorján kívül máshol is szokásban volt. A helybeli gazdakör végezte az avatást, ennek tagjai voltak a helybeli gazdák – parasztok. A felavatott legények minden évben külön gyűlésen választották meg soraikból a legénybírót, aki rendszerint idősebb legény volt. A választásról, többi gyűlésről, a legényavatásról jegyzőkönyvet vezettek, az ún. legénybírókönyvet. Gazdalegény avatás nem minden évben volt, mert 20-ik évükben lévőket avattak, s legalább 5-6 avatandó legénynek kellett lennie a szertartáshoz. Ezért gyakran előfordultak köztük 1-2 évvel idősebbek is. A gazdakör idősebb, már felavatott legényei írták össze a korban lévő legényeket. Utána a legénygyűlés jóváhagyta az avatandók névsorát. Két legényt bíztak meg a meghívások lebonyolítására. Ezek személyesen, házhoz menve hívták meg az avatandó fiatalokat. Maga az avatás január végén, ún. Pálforduló utáni hétfőn történt, január 24-ike körül. Az avatási szertartás délelőtt 10 órakor kezdődött. Előtte az avatandó fiatal legények a legénybíró házánál gyülekeztek, gazdaruhában, csizmában, kalappal. A ruha a szokásos csizmanadrágból állt, zakókabátja díszesen varrott, ún. háromsoros ezüstgombokkal, sötétszürke vagy fekete színű. A hozzá viselt kalap az akkor szokásos keskenykarimájú ún. pörgekalap, árvalányhaj utánzattal. A ruhához viselt felső télikabát szintén sötétszürke vagy fekete, nem hosszú, hanem ún. háromnegyedes. A legénybíró is ilyen öltözetben volt. A legénybíró házától a Korona vendéglőbe az avatandó legények a legénybíró vezetésével cigányzene kiséret mellett vonultak át. A kísérő cigányok a Rákóczy indulót játszották. Az ünnepélyes szertartást a Korona vendéglő első emeleti nagytermében tartották. A legénybíró
ment be előre a terembe, utána a legények és utoljára a cigányok. A teremben már várt az összegyűlt ünneplő közönség: szülők, rokonok, ismerősök, barátok, az egyes legények keresztapái és keresztanyái – ez hasonló szokás, mint a keresztelő szertartásnál volt a templomban. Az avatandó legények már előre megválasztották őket. Keresztanyának rendszerint azt, akinek udvaroltak, tehát fiatal leány volt, keresztapának pedig valamelyik idősebb legény barátot választották. A legények felsorakoztak az előre elkészített emelvényre, és a legénybíró rövid beszédet mondott a helyes gazdalegény viselkedésről: figyelmeztette a fiatalokat az öregek iránti tiszteletre, szülők megbecsülésére, kölcsönös barátságra, egymás megsegítésére, mértékletességre az evésben, ivásban, helyes viselkedésre, a káromkodás kerülésére, becsületes munkára. Ezután az emelvényre – dobogóra hosszú, erős padot állítottak és mellé kisebb asztalt, erre tíz literes fonott demizsont helyeztek teli ún. csikó borral, vagyis olyan erős és tüzes volt, mint a fiatal csikó. Az asztal körül ültek az idősebb legények. Az egyik közülük – rendszerint az, aki a bort behozta, megtöltött a demizsonból néhány literes üveget, az egyikből pedig több 1 decis poharat. Közben az avatandó legények felsorakoztak a padnál, a cigányok csárdást játszottak. A fiatal legények közül hárman felléptek a padra, kezükben pohár borral. Eléjük állt a legénybíró, szintén pohár borral a kezében és elmondta a rövid avató beszédet, amely a jelenlévők üdvözlésével kezdődött – a cigányok előtte és utána rövid tust húztak: Köszöntöm ezen avató-keresztelő pohárral nemes városunkat, annak bíráit, magisztrátusát (elöljáróságát), minden polgárát és ifjúságát, akik közül legénykorba lépő gazdafiatalokat ezennel gazdalegényekké avatom, és az előre jóváhagyott határozat értelmében teljesjogú tagokká a gazdakörbe felvétetnek. Ürítem poharam mindezek egészségére. Vivát! (Éljen). Ezután kocintott a padon álló három fiatal legénnyel, s mindegyikük fenékig ürítette poharát. Közben a cigányok tust húztak. Az első három fiatal lelépett, s következett ismét három, ismét tus és kocintás, pohárürítés. Ez hármasával addig tartott, amíg nem fejeződött be az avatás. Befejezésül legénybíró nagy hangon, hogy mindenki hallja, utasította a jegyzőkönyvvezetőt, hogy az avatottak névsorát személyi adataikkal és lakóhelyükkel vezesse be a legénybírókönyvbe. Ezután a felavatott fiatal legények egymás kezét fogva felsorakoztak. A legénybíró az előre elkészített névsor szerint felkérte az összes keresztapát és anyát, hogy lépjenek elő az ünneplő közönség soraiból. Aztán névszerint bemutatta az avatott legényeket és keresztszüleiket. Végül minden jelenlévőt meghívott az estig tartó avató táncmulatságra. Bevezetésül felszólította a keresztszülőket az ún. keresztelő táncra: mindegyik legény
keresztanyjával három csárdást táncolt végig. A táncmulatság este hatig, legtovább nyolc óráig tartott. Az italt és harapnivalót a Korona vendéglő szolgáltatta a jelenlévőknek. A legénybíró és a jelenlévő idősebb gazdalegények fogyasztását a sajátjukkal együtt, beszámítva a 10 liter avatási csikó bort, a termet, a cigányokat az avatott fiatalok fizették, ami természetesen nem volt csekélység. Minél többen voltak az avatottak, annál kevesebb kiadás jutott egyre. A táncmulatság befejezése után a felavatott fiatalok a legénybíró házához mentek ún. bíróvacsorára. Ezt már a gazdakör fedezte. A cigányok ide is elkísérték őket, s mulattak reggelig.
