eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 1
2015. PORCIUNKULA XX. ÉVFOLYAM | 2. SZÁM
- A Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Egyházközség lapja -
Porciunkula kápolna Assisiben
P. Buczkó Lajos Atanáz OFM
P. Kalmár Özséb OFM
P. Németh Lúcius OFM
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 2
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
köszöntõ
elmélkedés
Monori Für Dezsõ:
Esküvõi köszöntõ Elhangzott a szó, az igen, a másik igenre, belõle a szeretet kicsengve, kicsit megszorult a szó a torokban, mi lesz e szó után, ha kimondva tanúk is hallották, meg itt a falak, ahol naponta röppennek igaz szavak és ígéretek hosszú távra, mert ilyenkor nem csak mára gondol, aki kimondja, nem csak egymással, a jövõvel lesznek viszonyban, aminek a végét nem is látják, de mi lesz közben, ezt találgatják. Hát igen, megint csak igen, együtt kell lépni és élni egy hiten, mert az ember boldogságra született, ez a mondás nagyon fontos üzenet, lényege, hogy az igent el ne feledjék, a boldogságot mindig jobban szeressék, mint azt, ami útjukba állhatna, s az igen szó semmivé válhatna. Kedves fiatalok, útravalóul ennyi, ha az igennel élnek, a többi már semmi. * A nyár a pihenés, az utazás, a nyaralás és az esküvõk ideje. Olyan jó, hogy egy kicsit lazíthatunk; nem kell tanulni. Szabadságra megyünk, együtt a család. Vagy vár ránk egy hétvégi kirándulás… és a Nap szikrázóan süt... Madárcsicsergõs fák között baktatunk… Csodás a nyár! Kinek ezért, kinek azért. A jegyesek számára pedig elérkezik a várva várt nagy nap! Életük egyik legszebb napja! Kívánok minden idei házasulandónak nagyon sok boldogságot!!! Mindenki másnak pedig tartalmas pihenést, feltöltõdést! Töltsünk együtt minél több idõt azokkal, akik fontosak nekünk!
Soós Ágnes
2
Egy különleges búcsú:
A porciunkula búcsú Személyes élménnyel kezdem. Amikor befogadtak Szent Ferenc atyánk rendjébe, aztán fogadalmaim által „tagja” lettem, még más rendszer volt Magyarországon. De akkorra már (a modern nyomdaiparnak köszönhetõen) hatalmas posztereken láthattuk, hol ringott a rend bölcsõje. Nagyon irigyeltük azokat a testvéreket (németeket, osztrákokat, hollandokat), akiknek nem volt gond, eljutniuk „oda”! És - számomra csodaként változott a rendszer, sõt német testvér lett a generális, és egyszer csak arra eszméltem, hogy az esztergomi ferences gimnázium tanáraként Assisibe indulok. A VW Transporterbe 9 testvér zsúfolódott össze, hogy átélje az addig elképzelhetetlent: ott sétáljon, ahol a Poverello! Elsõ este még La Vernán szálltunk meg (a szent sebhelyek elnyerésének helye), onnét indultunk Assisibe. Bár napközben sok napfény is ért bennünket, mégis a spoletói völgybe (itt van Assisi) esõben érkeztünk. Leírhatatlan élmény elõször élõben megpillantani a Sacro Convento-t (az assisibeli fõ rendházunk, a minorita testvérek kezelésében)! Bár tudom a rendi tananyagot (minoriták Assisiben, mi, ferencesek Santa Maria degli Angeliben élünk), mégis „csalódás” volt, hogy nem oda föl, hanem csak a síkság szélén épül rendházba mentünk! (Ezzel szemben az ügyeletes portás testvér külön hálaimát mondott! Éppen ott idõzött ugyanis Hermann Schalück generális testvér, aki úgy negyedóránként telefonált neki, hogy a „frati ungherese-k” megérkeztek-e? Ahogyan megölelt mindnyájunkat, abban azt gondolom, hogy a felszabadulás öröme is benne volt!) A szállásunk elfoglalása után igyekeztünk az esti dicséretre (vecsernye). Idegen helyen, megszeppenve, félve attól, hogy jó felé bóklászik-e az ember léptem be minden ajtón, hogy aztán elálljon a lélegzetem! Az Angyalos Boldogasszony bazilikában, ott középen, ott állt az a kis kápolnácska, amit még Õ, Szent Ferenc, a saját kezével javítgatott! Az imádságba - a magyar szöveget figyelve - próbáltunk belekapcsolódni, de az igazi Isten élmény akkor maga a hely volt. (Zárójelben: vacsora alatt megtapasztaltuk az olasz
testvérek szeretetét is: mint valami csodabogárra, úgy néztek ránk, a volt szocialista világból érkezõ csuhás testvéreikre. Ez persze nem akadályozta meg õket abban, hogy nekünk is részt kellett vennünk a vacsoráért folytatott harcban, majdnem késõn ismertük fel a feladatot - vagyis majdnem nem jutott kaja.) A jó Isten kegyelmébõl azóta többször voltam Santa Maria degli Angeli-ben. Jó dolog ott ülni a kis kápolna elõtt az egyik padban (bár habitusban tilos, mert minden turista akar valamit kérdezni), és érezni: Isten szeretetében együtt vagyunk azzal, aki elindította a rendet.
A búcsúról Szent Ferenc Atyánk azzal, hogy a kisebbekhez (minores) akart tartozni, teljesen elutasította a nagyok (majores) világát. Így azt is, amit a nagyok nagyon szeretnek megmutatni: kiváltságosok. Rendjének szigorúan meghagyta, hogy a pápától semmiféle „kegyet” kiváltságot ne kérjenek, ne fogadjanak el (jelezvén a kicsinységet, a minoritást). Egyetlen kivételt fogadott el (kért), hogy annak a kis helynek, ahonnét a bûnbánók rendje elindult, ahol Szent Klárát felfogadta a szerzetesi életre, amelynek védõszentje a Boldogságos Szûz Mária, kapja meg a kiváltságot. Így - mivel a pápák ezt a föld minden ferences templomára kiterjesztették - a ferences világ ezen az ünnepen egyesül az Isten kegyelmének ünneplésében. A megváltás misztériumában való egyesülés forrása maga Krisztus, és az édesanyja, a Boldogságos Szûz Mária, az Angyalok Királynéja, akit Szent Ferenc atyánk annak idején, abban az erdõ mélyén rejtõzõ kis kápolnácskában annyira megszeretett. Celanói Tamás testvér, Szent Ferenc atyánk életrajz írója ezt jegyzi fel a Vita prima-ban (az elsõ életrajzban): „Isten szolgája a szerény, szívben alázatos és foglalatosságokban az alacsonyabbakat kedvelõ Ferenc, míg e világban élt, saját maga és övéi számára kis részt (Portiunculát) választott csupán ebbõl a világból, és ezt is csak azért tette, hogy Krisztusnak tudjon szolgálni. Talán isteni sugallatra nevezték már korábban is ezt a helyet
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 3
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár "Portiunkulának", vagyis kicsiny területnek, hiszen azoknak lett menedéke, akik a világból semmit sem akartak birtokolni. Ezen a kis földterületen állt egy kis templom, melyet a Boldogságos Szûz tiszteletére építettek, aki nagy alázatosságával kiérdemelte, hogy Szent Fia után õ is az összes szentek koronája lehessen. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje, mely biztos alapokra épülve, hatalmas, nemes szellemi épületté fejlõdött. Szent Ferenc atyánk ezt a helyet mindennél jobban szerette, és megparancsolta a testvéreknek, hogy különös áhítattal viseltessenek iránta és azt akarta, hogy ez a hely az alázatosság, a legteljesebb szegénység tekintetében mintakép és tükör legyen a többiek elõtt, ezért még a birtoklási jogot is másnak adta, magának és övéinek csak a használati jogot tartotta meg. Azok a testvérek, akik itt laktak, éjjel és nappal Isten dicséretében éltek és az angyali élet csodálatos illatát árasztották.” Angyalos Boldogasszony ünnepén szívleljük meg Szent Ferenc atyánk buzdítását: „Aki itt buzgó szívvel imádkozik, az minden bizonnyal megkapja, amit kér, (…) Azért, fiacskáim, mindig nagy tiszteletben tartsátok e helyet, és a túláradó öröm hangos szavával szívetek mélyébõl magasztaljátok az Istent.” Augusztus elsején estétõl másodika estéig a szokásos feltételek mellett teljes búcsú nyerhetõ minden ferences templomban, így a miénkben is! fr. Szabó József OFM
belülrõl látók fényessége
A mi szerzetesünk A megszentelt élet évében járunk, a Magyar Kurír Katolikus Hírportál ennek keretében hirdette meg „Az én szerzetesem” kampányukat. Szeretnénk itt, Gyöngyösön is kapcsolódni a kezdeményezéshez azzal, hogy korábban nálunk szolgálatot teljesítõ ferences testvéreket mutatunk be.
P. Buczkó Lajos Atanáz OFM Fiatalként - ifjú korától - azt vallotta: „Egy gyermeknek, mielõtt felnõtt ember lesz, már az otthoni nevelésben meg kell tanulnia, hogy van Isten; aki megtartja parancsait és szeretettel hallgat Jézus tanítására, már a földön boldog lesz.” A szülei születésétõl kezdve vallásosan nevelték, és életükkel példát adtak, rendszeresen jártak templomba, a szentmisékre. Atanáz atya - születésétõl - jobb lábára nyomorék volt, de a bábaasszony (Isten oltalmában) folyamatosan kezelte, a lába meg-
gyógyult, már hat évesen egészséges lábbal járt iskolába. Többször emlegette: „Isten azt akarta, hogy ember - sõt pap legyek” A középiskola után a nagybátyja beíratta a tanítóképzõbe, azonban az oklevél megszerzését követõen nem tudott elhelyezkedni, így a nagybátyja mellett a bányamûhelyben (Salgóbányán) volt bérelszámoló. Itt minden vasárnap részt vett szentmisén, litánián és harmóniumon kísérte az énekeket, így ismerkedett meg a ferences atyákkal.
Marián ferences atya segítségével (1937) felvették a Kapisztrán provincia novíciátusába (Szécsény). Majd Jászberényben (1938) és Gyöngyösön (1940) teológushallgató volt. Gyöngyösön P. Zadravecz István püspök atya 1943. jún. 13-án ferences pappá szentelte. Ezután (1943-tól) következtek a papi szolgálat évei. Mohács volt az elsõ a sorban: kántor-káplán, egyházmegyei kisegítõ lelkész, majd plébános; teljesítette papi, isteni szolgálatát. 1950 emlékezetes éve volt: az AVO három társával együtt a jászbe-
3
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 4
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
rényi „lágerbe” vitte. Néhány hónap után, a püspöki kar jóvoltából Czapik Gyula érsek atya egyházmegyei kisegítõ lelkészként Gyöngyösre helyezte. Majd 15 település katolikus plébániáján szolgált. Ezek után 1991-ben - visszatérve a ferences szerzetesi rendbe - Gyöngyösön folytatta szerzetesi szolgálatát. Az eltelt évekbõl kiemelkedõ idõszakai voltak a Nyírszõlõsön töltött évei (1956-1965), ahol templomot épített plébánosként. Isten oltalmában a Szûzanya segítségéért fohászkodva saját erõbõl, (sokféle adományból) a hívek (iskolás gyerekek) társadalmi munkájával épült meg a templom. A felszentelést (megáldást) 1960. október hónapban Rozsári Menyhért atya végezte. Az iskolában hittant tanított. Az elsõ találkozásom Atanáz atyával (1993) a napi szentmiséken valósult meg. A plébánián éveken át a gyóntató atyám volt. A családomban bekövetkezett fájdalmas esemény (feleségem halála - 1999. 09. 09.) után a Ferences Világi Rend gyöngyösi közösségének tagjaként vált kapcsolatunk rendszeressé. Atanáz
atya volt közösségünk asszisztense (lelki vezetõje). A fiatalkori (1942-1949) ministrálási szolgálatomat újra elkezdhettem (1999-tõl), legtöbbször Atanáz atya szentmiséin. Homíliáit lelkesedve hallgattam. A plébánia irodájában végzett szolgálati idõmben gyakran átjött vigasztalni, elbeszélgetni (életérõl) és jó tanácsaival lelki segítséget nyújtani. Az elsõpénteki beteglátogatásokra együtt mentünk a Lada személyautómmal, plébániánk idõsebb, beteg (alkalmanként 6-7 fõ) híveihez. Az új esztendõk januárjaiban szeretettel, örömmel ment a házszentelésekre. Új lakásomat Atanáz atya szentelte meg elõször 2003-ban. A Jézus Szíve Család plébániai közösségének és a Rózsafüzér Társulat tevékenységének papi vezetõje, segítõje volt. A gyöngyösi (szer-
szolgálatában összesen eltöltött 60 év után, a templomunkban ünnepelte 88 évesen a gyémántmiséjét, 2003. május 5-én. Ebbõl az alkalomból közel százan ünnepeltük, köszöntöttük és kívántunk hosszan tartó szolgálatot, egészségben, Isten áldásával. Ezután 2004-ben szentmisén búcsúztunk, megköszönve szolgálatát, ugyanis a provinciális tartományfõnök atya Esztergomba helyezte lelkipásztori kisegítõnek. Az FVR plébánia közössége (2008-ban) Esztergomban az országos káptalanján vett részt, ebbõl az alkalomból meglátogattuk Atanáz atyát, aki örömmel fogadott bennünket, szeretettel köszöntöttük. Nagy fájdalommal vettük tudomásul, hogy Esztergomban életének 96. évében (2011. június 20-án) a Jóisten magához szólította a lelkét. Az esztergomi Tokár János atya
zetesi) papi szolgálatában sokszor a „kicsi” TRABANT autójával szívesen, örömmel és lelkesen közlekedett a szolgálati útjain. Atanáz atya idõsebb életében sokszor szenvedett a betegségében jelentkezõ fájdalmaktól. Az elesései alkalmával szerzett sebek elviselését türelemmel, lelki békében tûrte. Fehér László (egyházközségi szolg.) feleségének, Emõke nõvér gyógyító segítségét hálásan köszönte. A pappá szentelése évétõl (1943) és plébániánk
ezekkel a szavakkal méltatta: „Nagyon jóságos rendtársként szerettük, õ volt a második legidõsebb magyar ferences szerzetes.” Köszönetet mondok és hálát adok a Jóistennek, hogy Atanáz atyát ismerhettem, a Jóistent vele együtt szolgálhattam, nyugodjék békében: imádkozzunk érte. Orosz László FVR köz. tagja
P. Kalmár Özséb OFM és P. Németh Lúcius OFM Nagyon régen történt - gyermekeim, unokáim számára - ez ma már történelem, amikor még a gyöngyösi ferencesek nem hárman, hanem nagyon sokan voltak. Akkor még a templom körül - magas kõkerítéssel körbevonva - gyümölcsöskert, szõlõ és veteményes kert is volt nagy udvarral. Nem tudom az atyák számát, de kb. 32-38-an voltak, s talán kb. 50 kispap (klerikus) is volt köztük, akikkel mi, gyerekek nagyokat
4
játszottunk, fociztunk a kolostor udvarán. Sokszor az atyák közül is sokan játszottak velünk, gyerekekkel. Ez közvetlenül a háború utáni években, 1945 után történt, amikor mi is hazajöttünk, mert az egész család Ausztriába menekült a front elõl. Hét éves voltam és a háború elõtti eseményekre már nem emlékszem, de ezek az idõk nagyon emlékezetesek voltak számomra. Az atyák közül páter Özséb és Lúcius atya
volt, akikre nagyon jól emlékszem még ma is, hiszen Özséb atya édesanyámnak volt a gyóntatója. Édesanyám a menekülés alatt súlyos krónikus betegséget kapott, sokszor nem tudott misére sem jönni, ilyenkor mindig Özséb atya jött ki hozzá gyóntatni és szentségekkel ellátni. Emlékszem a második gyóntatószék volt az övé. Mindig elkísértem õt és megvártam a gyóntató folyosón. Özséb atya alacsonyabb, kicsit teltebb, barna ton-
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 5
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár zúrával (mert akkor még mindenki azt hordott), mindig mosolygós kedves alakja ma is elõttem van. Mi gyerekek pedig versenyeztünk a ministrálásban. Sokan voltunk, de akkor szinte mindig voltak misék a reggeli órákban, mert az atyák sokan voltak. A mellékoltároknál mindig volt, aki misét mondott, ahol mi gyerekek ketten, négyen, sõt hatan is ministráltunk, de mindig kettesével. Kitüntetés volt számunkra és örömmel végeztük ezt a szolgálatot, pedig akkor a mise latinul folyt, s nekünk latinul kellett megtanulnunk a válaszokat. Még ma is emlékszem a latin ministráns szövegekre. A szentélyt elválasztó áldoztató rács volt, amire mi, ministránsok hajtottuk fel a fehér terítõt. Nagy büszkeség volt, hogy ferences kis ruhákba öltözhettünk. Mindenkinek megvolt a maga ruhája, s erre vettük fel a fehér karinget. Mikor a fõoltárnál szolgáltunk, akkor még az egyik oldalról a másik oldalra kellett átvinni a misekönyvet a tartóval együtt. Nekünk, kis gyerekeknek ez nagy feladat volt, mert az akkori misekönyv és az állvány elérte a 7 kg-ot is. Néha megbotoltunk, mert nem láttunk tõle elõre a lépcsõn, hogy mikor kell lelépni. Ilyenkor a misézõ atya a sekrestyében enyhén „meglegyintette” az arcunkat mondva, hogy „máskor vigyázzunk”! De sohasem haragudtak, vagy kiabáltak velünk. Nagyon szerettük õket, velünk játszottak, beszélgettek, kedvesek voltak velünk. Gyermekként nagy élmény volt a házszentelések ideje, ekkor Lúcius atyával mentünk szintén kettesével ministránsok - (vittük a szentelt vizet) és házról házra jártunk. Emlékszem, hogy a Puskin utca vonalától lefelé egészen a gyöngyöspüspöki házakig jártunk Lucius atyával: ez volt a mi területünk. Ez bizony sokáig tartott, egy este 5-6 családhoz tudtunk csak eljutni, ahol mindig nagy szeretettel és vendégséggel vártak és fogadtak. Soha sehol nem utasítottak ki bennünket, sõt meg is sértõdtek volna, ha valakit kihagyunk. Mivel disznótoros idõ volt, általában disznótoros falatokkal, süteményekkel kínáltak. Mire végeztünk mi is jól belaktunk, hiszen mi gyerekek akkoriban mindig éhesek voltunk, de valójában nem csak ez vezetett bennünket. Büszkeség volt felvenni a ministráns ruhát és menni az utcákon az atyák elõtt. Volt eset, amikor csengõt is vittünk a kezünkbe, és bebocsátáskor csengettünk ahová mentünk. Lúcius atya magasabb volt, mint Özséb, de õ is mindig kedves, mosolygós és vidám volt, velünk, gyerekekkel különösen. Karácsony táján másik csoport is ment a Betlehemmel házról házra, ahol betlehemi játékokat játszottak el, s néha összefutottunk
velük is. Bemutatták a barlangistállót, és élõben eljátszották a királyok és a pásztorok történetét. Õket is szívesen fogadták, de velük nem ment atya. Méltóságot jelentett az, hogy velünk atya is volt, s természetesen igyekeztünk ennek „megfelelõen” viselkedni is. Soha nem kellett kérni, magunktól mentünk segíteni nekik a kerti munkákban is. Gyümölcsöt szedtünk, kapáltunk vagy rendet tettünk a veteményes kertben. Szabadidõnkben mindig ott voltunk a kolostor környékén az atyákkal. Volt alkalmunk, amikor részt vehettünk színes filmvetítéseken. Özséb vagy Lúcius atya a szobájukban különféle természeti ismeretterjesztõ kisfilmeket vetített. Már akkor csodálkoztunk, mert akkor még sehol máshol nem láttunk színes képeket vetítve, de nekik már volt ilyen. Ez a ministránsok külön jutalma volt. A szobájuk a jelenlegi Szent Ferenc terem és a mellette lévõ szoba volt. Sajnos már azok a gyerekek, akikkel együtt ministráltam nem élnek, ezekkel az atyákkal együtt hazaköltöztek az Úrhoz. De el kell mondanom, hogy a mélyen nyomot hagyó éveknek az l950. VI. 12-e vetett végett, amikor nagy csõdület támadt a templom elõtt, mert híre terjedt annak, hogy a ferenceseket elviszik Gyöngyösrõl. A tömeg õket meg akarta védeni, hogy ne vigyék el, s késõ éjszakáig virrasztottak, énekeltek és imádkoztak a templom elõtt. Az atyák kérésére sem mentek haza, nagyon sajnálták õket, sokan sírtak. Valaki vitte a hírt, hogy páter Semjént megvasalva elvitték. Az akkori ferencesek közül a rendházfõnök dr. Horváth Zsigmond, a többiek közül Aladár, Odiló, Mözl Simon, Ciprián, Salvator fráter nevét tudom. Egyre többen gyülekeztek a templom elõtt, ahol az én édesapám is ott volt a tömegben, majd hazamentek az emberek az atyák kérésére. Másnap azonban június 13-án este litánia volt, amelyen dr. Horváth Zsigmond rendfõnök tartott beszédet. Ebben foglalkozott az elõzõ este történtekkel is és a következõket mondta: „Mögöttünk több száz éves mártír múlt áll. Ha azt akarjátok, hogy ezekben a nehéz idõkben ne súlyosbodjon a helyzetünk, ne gyülekezzetek a templom elõtt. Mi nem fogunk elhagyni benneteket” (ez áll a tanúvallomásokban). Honnan tudom ezeket ilyen pontosan ennyi év távlatából. Onnan, hogy egyik gyermekem kikérte a történeti levéltárból az édesapámra vonatkozó adatokat. Ezek szerint június 12-én már „fasiszta felbujtással” vádolva hat embert internáltak az ávósok Kistarcsára, pedig csak egy egyszerû tüntetés volt az atyák mellett. Édesapámat Hammer Pál városi tisztviselõt, Szimicsek
Alajos kádárt, Gombos István tanárt, Borosi József földmûvest, Munkácsi Ferencet és Nagy Kovács József lakost, aki kuláknak minõsíttetett. Két évre internálták õket Kistarcsára. Édesapám két év után a recski fogolytáborba került, ahonnan 1953 szeptemberében szabadult, de csak 1956 tavaszán jöhetett haza hozzánk. Hogy addig hol volt, senki sem tudja. Soha nem beszélt ezekrõl a dolgokról. A család semmit sem tudott hollétérõl, csak szóbeszédbõl értesült róla, hogy hol lehet. Az elbocsátáskor titoktartási esküt tetettek vele. Félelem és szorongás volt uralkodó a családban és azt hiszem az egész városban. Azt hiszem még az én életemet is számon tartották. Szomorú és nehéz idõszakok voltak és én most idõs fejjel tudtam meg a belügyi iratokból, hogy mit is kellett átélnie, elviselnie az akkori embereknek és ferences atyáknak. A levéltári adatokból látom, hogy mindegyik elítéltet haláláig nyomon követték, megfigyelték, és a belügyi iratokba be is jegyezték. Ma már egyikük sem él, de halálának pontos ideje ott van az iratokban. Az atyákat pedig egy éjszaka titokban vitték el. Szorongás és félelem volt, senki sem beszélt ezekrõl a dolgokról. Özséb atya a szent könyveit, szentképeit, iratait egy nagy ládában szüleimnél helyezte el megõrzésre. Amikor az ávósok jöttek és keresték ezeket, akkor a nõvérem (13 éves kislány) volt csak otthon, és mondta, hogy nem tudja kinyitni az ajtót, és nem engedte be õket. Mikor elmentek, a ládából kipakolta az iratokat a fás-szenes ládába és gyorsan betette õket a tûzhely alá. Mikor visszajöttek az ávósok mindenhol keresték ezeket, de ott nem találták meg. Késõbb egy ferences atya jött hozzánk, és elvitte ezeket az iratokat. Nõvérem (férje pannonhalmi diák volt) késõbb Pannonhalmán találkozott még Özséb atyával, aki az öregek otthonában lakott, de akkor már nehezen tudott beszélni. Az atyákra emlékezve felmerültek bennem ezek a gondolatok és úgy érzem ezeket el kellett mondanom az utókornak, hiszen ez már történelem, és nem vihetem magammal a sírba. Kell, hogy megérezzék azok is ezeknek az idõknek a történéseit, félelmeit és örömeit, akik akkor még nem éltek, akik mindezekrõl semmit sem tudnak. Nagy öröm számomra, hogy újra itt vannak az atyák, még ha kevesebb létszámban is. Öröm látni, ahogy barna csuhájuk újra ott susog az õsi falak között.
Hammer Péter
5
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 6
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
képes beszámoló
Idén is volt hittantábor…
vers
áldja meg az Úr Szabédi László:
Minek örülök Miért búslakodnám? Annak örülök, amit az Isten lenni adott. Hogy széles mezõkön száz sugár sürög, s én látom a színt, a fényt, a napot. Hallom a hangot, mit százezer madaracska csicsereg boldogan, csókra csalogatva. Érzem a barna föld részegítõ illatát, s hogy idegeimen az élet csap át. Karomat kitárom, féktelenül fütyülök, vidáman vallom: íme, vagyok! Mért búslakodnám? Annak örülök, amit az Isten lenni adott.
6
Papik György atya, az aranymisés lelkipásztor a hívõ szemével A Szent Bertalan templomban az utóbbi tíz évben sok változás történt a lelkipásztori szolgálat területén is. Dr. Nagy Lajos apát plébánosunk idõs kora, megromlott egészségi állapota miatt kényszerült elhagyni egyházközösségünket, Pásztor József atyát a Teremtõ hívta mennyei szolgálatra. A káplán atyák cserélõdését Érsek atya rendelkezései szabályozzák. Juhász Ferenc plébános atya egy vasárnapi szentmise végén hirdetésben jelezte, hogy plébániánk Papik György nyugállományban lévõ atya személyében kisegítõ lelkipásztort kap, igaz ezzel egy idõben az ellátandó feladatok is bõvülnek. Kérte a híveket,
fogadjuk bizalommal és szeretettel, bár nyugdíjas korú, de tevékenyen szeretné szolgálni továbbra is az Úr Jézust és a híveket. Nehéz felidézni az elsõ találkozási alkalmakat, mert úgy érezzük, mintha évtizedek óta köztünk lenne, pedig mindez csak 6 éve történt. Papik György atya azt a gyóntatószéket választotta Szent Bertalan templomban, amelyben Pásztor atya teljesítette szolgálatát, ezzel is jelezve, hogy készséges folytatója elõdje munkájának. A hívek azóta is folyamatosan, bizalommal fordulnak hozzá a szentgyónás szentségének vételére. Magam is tapasztalom, hogy ezeken az alkalmakon nem
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 7
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
nézz a csodára
„Merj nagyot álmodni!”
mulasztja el Gyuri atya figyelmünket a jóságos és mindenkor irgalmas Jézus szeretetére irányítani, így adva megerõsítést a bûneit megbánóknak. A szentmisében szentbeszédei, a hallott bibliai fejezetek mélyebb teológiai értelmére világítanak, de útmutatást kapunk arra is, hogy mindennapi életünkben, emberi kapcsolatainkban hogyan válthatjuk cselekedetekre keresztény mivoltunkat. Prédikációihoz szervesen illeszkedõ, szép versrészleteket úgy idézi, mintha most lépett volna ki az iskolapadból. Gyászmisén, amikor láthatóvá válik, hogy nem minden hozzátartozó látogat rendszeresen szentmisét, rendkívül finom érzékkel, hitünk értelmét tömörítve adja át a tanítást, ezáltal nyújtva vigaszt és reményt a szomorkodó rokonságnak. Betegsége idején plébániánk közössége együtt aggódott és imádkozott felépüléséért, amit õ azzal viszonzott, hogy gyógyulása után azonnal folytatta szolgálatát a Mindenható Isten dicsõségére és a hívek lelki gyarapodására. Kívánunk neki továbbra is sok erõt és jó egészséget az Egyház szolgálatára, és szívbõl köszöntjük õt hûséges szolgálatának ezen a szép jubileumán!
Gielné Bogdán Krisztina
Kázmér atya szavai csengenek a fülembe újra és újra. És én megtettem. Nagyot álmodtam, nagyot kértem, és teljesült életem legnagyobb álma! S hogy mi volt ez? Hogy én is ott állhassak Isten szent színe elõtt azzal, Aki számomra az Élet, a Jövõ, a Minden. Amirõl írni szeretnék, az az idei jegyes kurzus. De elõtte még meg kell említenem egy eseményt, ami mindent megváltoztatott. Tavaly én is ott lehettem a Párommal a zarándokok között, akik nem kímélve lábaikat és cipõiket, megtettük gyalogosan az utat Mátraverebély-Szentkútra. Kéz a kézben indultunk hajnali fél öt körül Joe atya áldásával, hogy 12 óra múlva megérkezhessünk kéréseinkkel a Szûzanyához. Küzdelmes volt minden lépés, de megért minden fájdalmat! Éreztem, hogy Ott Jó Helyen vagyok! És néhány hónap múlva megtörtént a csoda! Menyasszony lettem! Megkérték a kezem! Boldogan újságoltam mindenkinek, és élveztem menyasszonyságom minden napját, mert tudtam, nem sokáig fog tartani, ugyanis az esküvõt idén nyárra terveztük. És elkezdõdött a lázas készülõdés. Tél vége felé Joe atya jegyes oktatásra invitált minket, amitõl én kicsit tartottam. Mit fogunk ott csinálni, sokan leszünk, beszélni kell… Tele voltam kérdésekkel, kételyekkel. De végül is belevágtunk. Február 14-én mi is ott ültünk 14 másik jegyespárral a nagy asztal körül. József atya segítõi voltak szinte mindig: Kis Karcsi és felesége Juditka, illtetve Tóth Vili és felesége, Timi.
Az ismerkedés alkalmával bemutatkoztunk, vagyis bemutatta mindenki a menyasszonyát, võlegényét. Ez sokszor elég viccesre sikerült, így megalapoztuk a kötetlen hangulatot. Elmondtuk, mióta ismerjük egymást, ki miért szeretne szentségi házasságot kötni. És megnyugodva mentünk haza az elsõ alkalomról, ugyanis nagyon jól éreztük magunkat, és alig vártuk, hogy elteljen az egy hét és úja mehessünk. A két hónapig tartó találkozásaink során rengeteg fontos, hasznos dologról esett szó. Pl: mennyire ismerjük egymást (ennek kiderítéséhez kérdõíveket is kaptunk segítségül), honnan jöttünk (milyen családi hagyományokat hoztunk magunkkal), mik a közös céljaink, mit tehetünk, ha kommunikációs problémáink vannak, vagy ha meginog az egymás iránti bizalom, és hogy hogyan készüljünk a gyermekvállalásra. Meghívott tanúságtevõk is részesei voltak a kurzusnak. Meséltek konfliktusokról, megoldásokról, örömrõl, bánatról. Ami mindig bebizonyosodott: Isten nem hagyta õket cserben sosem, fogja a kezüket, vigyáz rájuk. Köszönöm Joe atyának és minden elõadónak, hogy sok-sok jó tanáccsal ellátva vághatunk bele a közös életünkbe! A jegyes kurzus minden résztvevõjének kívánom, hogy szeressék egymást örökre, tudjanak sokat beszélgetni, és ne feledjék az eskü szövegét: „…õt el nem hagyom holtomiglan holtáiglan…”. Isten áldása legyen rajtunk! (…)
7
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 8
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
búcsú „hogy keresztény életünk oly vonzó legyen gyermekeink számára, hogy azt kövessék és másokra is átsugározzák” Idézet az édesanyák imájából, amit a gyöngyösi Szent Mónika közösség tagjai minden nap elimádkoznak egyénileg és a hónap 27. napján pedig közösen is. Ennek a közösségnek egyik alapító tagja Krizsóné Marika, aki a keresztény édesanyák Szent Mónika közösségeinek országos találkozója napján, 2015. május 16-án, 80 évesen átadta a stafétabotot Csernyák Lászlóné Erzsikének. A találkozónak közel ezer látogatója volt. A hálaadó szentmise fõcelebránsa Majnek Antal munkácsi püspök maga is meghatódott a nagy létszámú részvételen és a könyörgésbe foglalt kéréseken. A találkozó során adománygyûjtés is történt, amelyet az édesanyák az Ukrajnában élõ magyar családoknak ajánlottak fel.
Krizsóné Marika Barnáné Klárikával, sok évvel ezelõtt a rádióban hallottak elõször az édesanyák imacsoportjáról, és kötelességüknek érezték, hogy Gyöngyösön megszervezzék ezt a közösséget. Kezdetben 4 fõvel, jelenleg már
közel 50 fõs létszámmal gyûlnek össze minden hónapban, hogy közösen elimádkozzák az Édesanyák napi imádságát, Házastársi imát, valamint a rózsafûzért. A közösség azért tudta ilyen szép számmal megtartani magát, mert minden édesanya jó szándékú kérését közös imádkozás erõsíti. Azért is nagy elismerés ez a növekvõ létszám, mert legtöbb csoport elfárad egy idõ után és elfogy. Marika nénit a Szent Mónika csoport Gyenes Mariann által alkotott képpel ajándékozta meg, amelynek címe: „Szent Mónika Ágostonnal”. Köszönjük Marika néninek lelkes, édesanyákat összefogó tevékenységét és a közös imákat! A Jó Isten tartsa meg buzgó imáival sokáig egészségben! Kiss Bernadett
beszámolók „…ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentõl kapott erõvel végzi…” Nem lepõdtem meg, amikor nagyobbik fiam annak idején bejelentette: ministráns szeretne lenni. Lánykoromban én is elmerengtem rajta, hogy milyen jó azoknak, akik közelrõl élhetik át az átváltoztatás csodáját! Milyen bátrak, hogy ki mernek állni olyan sok idegen ember elé és felolvasnak, csengetnek, az atya keze alá dolgoznak, perselyeznek, és mindig tudják, mi a teendõ! Én mégse jelentkeztem soha, és nem csak azért, mert akkoriban nem volt divat, hogy lányok is ministráljanak. Féltem attól, hogy hibáznék, hogy belesülnék az olvasmányba, hogy kiönteném a bort, vagy megbotlanék a hosszú ruhámban. Amikor fiam nyolcadmagával a kisministráns avatására készült, meg is kérdeztem tõle: szokott-e izgulni a szolgálat alatt? „Mitõl félnék anya? Itt nincsenek vesztesek!” Az avatási misén értettem meg, mire gondolt. Istent az Õ oltáránál szolgálni, egy közösségnek a részévé válni és ezáltal magabiztossá lenni, kiteljesedni, önmagunkra találni - hatalmas gyõzelem! Ezt az utat járja most Botka Manó, Hammer Ignác, Hampl Gergõ, Márkus Áron, Molnár Szabolcs, Nagy
8
Barnabás, Tóth Levente, Zeltner Barnabás. Esküjük így hangzott: „Megköszönöm Urunknak, Jézus Krisztusnak, hogy megadta nekem a ministráns szolgálat kegyelmét. Kötelességeimet összeszedetten, örömmel és buzgón szeretném teljesíteni. Isten engem úgy segéljen!” Kázmér atya a ministráns ruhát,
mint jelet nyújtotta át nekik, hogy emlékeztesse õket arra, hogy a ministráns szolgálatot mindig tiszta lélekkel végezzék! Aki feladataikban, örömükben, gondjaikban osztozik, és az avatás során is terelgette õket: Hegede László - köszönet érte! Botka Veronika
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 9
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
Május 1. - másképp Ha május 1-je, akkor szabadnap, majális, virsli és sör, ugyanakkor a májusfa állításának, a munka ünnepének napja, és bármilyen meglepõ, egyben egyházi ünnep is. Ezen a napon Munkás Szent Józsefre, a munkások védõszentjére emlékeznek a katolikusok. Ez évben szerencsénk volt, hiszen május elseje péntekre esett, így meghosszabbodott a hétvége. Nem terveztünk semmi különöset, a lényeg, hogy a szabadban legyünk. Így könnyû volt rávenni egy kis kirándulásra, amit a Ferences Plébánia részérõl Kázmér atya szervezett. Meglepõen sokan gyûltünk össze, bár ez csak a Haluskás-réten derült ki, amikor is népszámlálást rendeztünk - mint régen a táborokban -, de elõtte igénybe vettük a kisvasút szolgáltatásait, így jutottunk el Mátrafüredre. Innen gyalogosan tettük meg az utat a Gyöngyössolymos feletti rétig. Szeretünk a környéken túrázni a lányommal, de be kell, hogy valljam, elõször jártunk itt. Ideális idõt fogtunk ki. A rét tele volt virágzó szamócákkal, a levegõ pedig friss tavaszi illatokkal. Leheveredtünk a fûre, megpihentünk a nem túl hosszú túra után, majd elõkerültek a finomságok és az üdítõk is. A fõszervezõ nem hagyott minket sokáig tespedni, újabb tervei voltak velünk. A fiatalabb és az idõsebb nemzedék különválva folytatta a nap programját. Míg a kisebbek sorversenyekkel, ügyességi
játékokkal múlatták az idõt, addig a felnõtteknek az agytekervényeiket kellett megmozgatniuk vagy pusztán a megérzésükre hallgatniuk. Három csapatra bontva versenghettek egy „Fele sem igaz” vetélkedõn. Már nem emlékszem a furcsa csapatnevekre és arra sem, hogy melyik csapat nyert, de a „vérre menõ” küzdelem hangulatára igen. Jó móka volt! Ezek után következett a nemek harca: kötélhúzás „életre-halálra” férfiak és nõk, fiúk és lányok között. Nem sokon múlt, hogy nyerjünk. Még egy kis szaladgálás, hancúrozás a réten, aztán indulás tovább… A Tarma-kút vizéért meg kellett dolgoznunk, de az apróságok jól bírták az iramot felfelé. A kút vize frissítõen hatott nemcsak ránk, hanem a négylábú barátainkra is, akik megmártóztak benne. Aztán irány a Cserkõ! Nem mondom, hogy mindig tudtuk, merre megyünk. A vadregényes mátrai erdõben
úttalan utakon gázoltunk. Néha a kiszáradt patak medrét követve, máskor erdei akadálypályát teljesítve haladtunk mind elõbbre, hogy elérjük az áhított célt. A Cserkõ-tó festõi helyszíne kárpótolt minket minden megpróbáltatásért. Körbejártuk a tavat, és mondhatom, nem volt izgalommentes. Olyan tiszta volt a mellette folyó Nagypatak vize, hogy akár inni is lehetett volna belõle. A bizonyíték erre maguk a rákok, amit a szemfüles gyerekek fedeztek fel benne. Itt már csak annyi dolgunk volt, hogy élvezzük a természet szépségeit és idõben eljussunk a kisvonat megállójához. Ahogy Kázmér atya fogalmazott: „hatvan bátor ember nekivágott…”. Igaz, hogy a fagyit Gyöngyösön már esernyõ alatt majszoltuk, de jó volt együtt lenni! Máskor is hívjatok! Kõrösi Ágota
MI-TA-KU (Ministráns Találkozó és Kupa) testvérszemmel Mint az elõzõ években, idén is megrendezésre került a ministránstalálkozó Esztergomban. Az elsõ nap - az érkezés napján kipakoltunk, elrendezkedtünk a „Franka” kollégiumában, és ezután kimentünk a szigeten lévõ focipályára, ahol készülõdhettünk a másnapi mérkõzésre. A második napot nagy izgalommal vártuk, mivel megmutathattuk focitudásunkat. Elérkezett a mérkõzés napja. Azonban az esõ el kezdett cseperegni, így a MAKRO csapat a pályán, a MIKRO csapat a tornateremben kezdte a játékot. Délutánra kisütött a nap, és mindenki a füves pályán játszott. A MAKRO csapatunk vegyes csapat volt: gyöngyösi, szombathelyi, szécsényi ministránsok játszottunk egy csapatban.
Sajnos se a MIKRO, se a MAKRO csapat nem ért el fényes eredményt. Harmadnap elmentünk a Vaskapuhoz és számháborúztunk egyet. A délutánt az esztergomi Aquaparkban töltöttük, ahol min-
denki kedvére csúszdázhatott és pancsolt. Vacsora után játékbarlang volt. Az utolsó elõtti napon szintén mérkõzések voltak. Este eredményhirdetéssel zárult a nap. A MIKRO csapatban a Gyöngyös-I. 8. helyezést ért el, a Gyöngyös-II. pedig 7. helyezést. A MAKRO csapat pedig 4-bõl a 4. helyezett lett. A gyöngyösiek bár nem szerepeltek valami jól, de a fair play-nek nevezett sportszerû csapat díjat nekünk ítélték. Este még volt egy nagy pizzázás a ministránsoknak. Az utolsó nap - a hazaindulás napján - összepakoltuk és elindultunk hazafelé. Bár a helyezések nem valami fényesek, de sportszerûen küzdöttünk és élményekkel gazdagon érkeztünk haza. Hammer Pál
9
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 10
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
MI-TA-KU testvérszemmel Nekem a 2015-ös MI-TA-KU sokat jelentett, mert ez volt az elsõ MI-TA-KU-m és a következõ évben „Franká”-s diák leszek. Így megismerhettem, hogy milyen a kollégiumi élet, milyen érzés több mint tízen ülni egy asztalnál, és még sok mindent. Ebben a táborban megismerhettem a város nevezetességeit, különleges helyeit. A tábor elõtt nehezen hittem el, hogy az ország különbözõ helyeirõl érkeznek ministránsok, sõt határon túlról is.
Egy hálóban körülbelül harmincan aludtunk, így összecsiszolódhattunk egy kis közösséggé, megismerhettük egymás jó és rossz tulajdonságait. Még a papok életét is átélhettük egy kicsit. Ebben a táborban természetesen sokat fociztunk az Esztergomiszigeten. A Vaskapunál számháborúztunk, és megismertük a többiek szemfülességét, gyorsaságát. Így ez a tábor nekem tapasztalat dús volt, és megtanulhattam, hogyan kezeljem magam egy idegen közösségben, akár egy kollégiumban. Hammer Vencel
Bérmálás szentségében részesültek: Babus Alex Dugnovics Barbara Feketéné Horváth Katalin Hammer Flóra Harsányi Levente Kis Benjámin Kiss Anna Kiss Rita Kupás Vendel Maka Anna Rozgonyi Piroska Anna Szabó-Gonda Anikó Tábi Judit
10
2014-2015-ös tanév elsõáldozói plébániánkon: Angyal Kincsõ Bekecs Szabolcs László Botka Zsombor László Budai Bálint Budai Zsombor Csajka Szilárd Richárd Csernyik Simon Dovrtel Ádám Hendrik Simon Péter Kovács Patrícia Lelkes Barnabás
Mátrai Bálint Vince Molnár Minna Lotti Nagy Roland Orosz Levente Patkó Réka Sára Sikora Balázs Kristóf Szabó Lilla Szõllõsi Emma Tóth Balázs Ádám Tóth Olivér Török Barbara Zsorzsett
Vajda Kira Viktória Valyon Dávid József Varga Anna Varga Dóra Vitáris Dániel Márton Zsóri Georgina Anna Felnõtt elsõáldozók: Boros Róbert Feketéné Horváth Katalin Jámbor László
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 11
XX. évfolyam 2. szám - 2015. nyár
apró hírek
ajánló
• Április végén elkészült a mátraházai kápolna padfûtésének korszerûsítése, májusban pedig a gyöngyöspüspöki templomban is kialakításra került. • Gyereknap alkalmából az Autista Segítõ Központba látogatott Lendvai Zoltán, a „gördeszkás pap”. A gyerekek nagyon élvezték bemutatóját! • Kiss Ernõt, egyházközségünk tagját a Mátra Mûvelõdési Központban köszöntöttük május 22-én 100. születésnapja alkalmából, aki bevallása szerint hosszú életét a munkának és az imádságnak köszönheti. Kívánunk neki továbbra is erõt, jó egészséget! • Június 20-án került megrendezésre templomunkban a Múzeumok Éjszakája. Fáy Zoltán fõkönyvtáros idegenvezetésével több mint száz látogató tekinthette meg az Almásy kriptát és a Mûemlékkönyvtár titokzatos kincseit.
• Kis Kornél gyöngyösi kötõdésû ferences testvért 2015. június 13-án szentelte pappá Veres András püspök a zalaegerszegi ferences templomban. Kérjük az Úr áldását munkájára, életére! • A gyöngyösi máriás közösség július 1-jén új tagokkal gyarapodott. Ünnepélyes formában befogadásban részesült: Grimplinyi Fatime, Guba Anita, Hammer Zsófia és Tóth Boglárka. Az új elõ-máriások: Hammer Flóra és Kiss Anna. Molnár Mátét és Zeltner Mátyást pedig a máriás legények között köszönthetjük ezentúl.
recept Dinnyét dinnyével Ahogy a nyári szünidõt, úgy a dinnyét sem lehet megunni! Van, aki harapja, van, aki késsel apró kockákra vágja, van, aki kenyérrel eszi. Van, aki elõre kimagozza, van, aki inkább köpködni szereti a magokat, vagy célba lõni velük. Találkoztam már macskával, aki szerette a dinnyét, de olyan emberrel még nem, aki ne szerette volna. Olyan ez, mint Gombóc Artúr és a csokoládé. Még iskolakezdés után is szívesen veszünk dinnyét, megpróbáljuk viszszaidézni a nyár hangulatát, de bizony Lõrinc
szeptember 5-én végét veszi a ropogós dinnyéknek. Az iskolapad kényelmetlenségén sajnos nem lehet segíteni, ám kásás dinnye vásárlása esetén nem kell lemondanunk a finom ízekrõl! Levesnek tökéletes lesz!
Dinnyeleves Hozzávalók: egy nagyobb dinnye, fél liter vörösbor, fûszerek. A dinnyét kimagozzuk és összeturmixoljuk. Ízlés szerint fûszerezve forralt bort készítünk, és a turmixhoz adjuk. Levesbetétként kockára vágott sárgadinnyét, õszibarackot, esetleg sárga belû görögdinnyét adhatunk hozzá. Hidegen tálaljuk. Alkoholmentes változatban bor helyett fûszeres gyümölcsteával készítsük el. Jó étvágyat! Botka Veronika
„az erõ a megtanult képességekben, az összetartó bajtársiasságban és a közösen megélt kalandokban rejlik” (Bear Grylls)
Talán már nem kell bemutatni az olvasóknak Bear Grylls felfedezõt és kalandort, hiszen ahogy mondják „már a csapból is õ folyik”. Sokan a Discovery Channel mûsoraiból is ismerhetik. Nem mondom, hogy amit mond az mind igaz, és hogy a tévémûsorai fedik teljes egészében a valóságot, de az írásaiban az tetszik, hogy az élményeit törekszik keresztény emberként megélni és cserkészként megosztani tapasztalatait. Valamennyi könyvét olvasni ajánlanám, de most csak egyet nevezek meg: A vadon törvényei, a túlélés és felderítés kézikönyve. Cserkész tippjeire az is garancia, hogy a Brit Cserkészszövetség fõcserkészeként is ismert. Részletes és azt gondolom, érthetõ leírással látja el az olvasóit a szükséges felszereléstõl egészen az állóképesség megtartásáig. Fontos útmutatást ad a tûzgyújtástól a vízszerzésig. A tábortûzi történetei tanmesék, melyek alapjául többnyire a Brit hadsereg különleges alakulatában átélt élmények szolgálnak. Elsõsorban cserkészek figyelmébe ajánlanám ezt a kézikönyvet, másodsorban mindenkinek, aki szeret kirándulni az erdõben, aki nem retteg a vadontól, sõt keresi az ott felkínált kihívásokat. Véleményem szerint senki nem fog csalódni ebben a könyvben. A szerzõ nagymamájának idézetével zárom soraimat: „Ne feledd, hogy csak rajtad múlik, mit kezdesz az életeddel. Ez teszi a lehetõségeket olyan izgalmassá.”(Patsie Fisher) Kiss Bernadett
11
eletunk_2015_2.qxd
2015.08.03.
8:54
Page 12
A keresztény édesanyák Szent Mónika csoportjainak országos találkozója - 2015. május 16.
Úrnapja - 2015. június 7.
KIADÓ: Gyöngyösi-Alsóvárosi Ferences Egyházközség (Cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2., Telefon/Fax: (37) 311-971, e-mail:
[email protected], honlap: www.gyongyos.ofm.hu) • FELELÕS KIADÓ: fr. Kárpáti Kázmér ofm • FELELÕS SZERKESZTÕ: Soós Ágnes • MUNKATÁRSAK: Botka Veronika, Kiss Bernadett • SZERKESZTÕSÉG:
[email protected] • Tördelés és nyomdai elõkészítés: Garamond Grafikai Mûhely Bt. • Megjelenik évente 4 alkalommal, 600 példányban.
