irományszám : T'SA '3 5 2015 . évi . . . törvény
Érkezett 2015 JÚN 0 9.
az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelmér ő l szóló 1997 . évi LXXVIII. törvény módosításáró l
Az Országgyűlés a fő városi városfejlesztési célkit űzések érvényesülése és a budapesti közösségi közlekedés színvonalának emelése érdekében, valamint a helyi közlekedés i fejlesztésként megvalósuló budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójával és észak i meghosszabbításával kapcsolatos, továbbá Budapest fő város III . kerületében a Csillaghegyi öblözet árvízi biztonságának növeléséhez kapcsolódó, egyes fővárosi fejlesztési beruházáso k gyorsításának és egyszerűsítésének el ő segítése céljából a következő törvényt alkotja : 1.
Általános rendelkezése k 1. §
(1) E törvény hatálya kiterjed : a) a budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójával és északi meghosszabbításával érintett – a z e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben megjelölt építményekre, telkekr e (a továbbiakban: létesítményfejlesztéssel érintett ingatlan), valamint az M3 metróvonalla l összefügg ő, azt kiszolgáló beruházásokra és felújítási tevékenységre (a továbbiakban együtt : közlekedési beruházás), valamint a közlekedési beruházással összefügg ő beszerzésekre é s közigazgatási hatósági eljárásokra; b) az Aranyhegyi-patak és partéleit ő l számított 20 méteres, a Barát-patak és partéleitől számított 20 méteres és a patakok torkolata között a Duna medre és a jobb partélét ől számított 50 méteres szélességű területen megvalósuló, a Budapest főváros III . kerületében• a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló közterületi, közm ű és árvízvédelmi beruházás (a továbbiakban : árvízvédelmi beruházás) által , érintett – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben megjelölt – ingatlanokra, valamint az árvízvédelmi beruházássa l összefüggő beszerzésekre és közigazgatási hatósági eljárásokra . (2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházások megvalósítása kiemelked ően fontos közérdek, és a beruházások megvalósítása érdekében kötend ő szerződések halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdek célját szolgáló szerz ődéseknek tekintendőek: (3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházások megvalósításával összefügg ő beruházási és fejlesztési, továbbá az ezekkel összefügg ő beszerzési tevékenység ellátás a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közfeladatnak minősül. 2. § (1) Az 1 . § (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági eljárásokban – a nyomvonalas sajátos építményfajták engedélyezési
eljárásainak kivételével az ügyintézési határid ő 15 nap, amennyiben jogszabály . rövidebb határidőt nem állapít meg . (2) Az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban — a nyomvonalas sajáto s építményfajták engedélyezési eljárásainak kivételével — a szakhatósági eljárás ügyintézés i határideje 5 nap, amely nem hosszabbítható meg . A határidő elmulasztása esetén a szakhatósági hozzájárulást megadottnak kell tekinteni . (3) Az 1 . § (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházásokkal érintett közm ű- é s energiaszolgáltató az építtet ő által benyújtott tervek jóváhagyása .tekintetében a terve k benyújtásától számított 5 napon belül érdemben nyilatkozik . E határidő elmulasztása esetén a nyilatkozatot — a megkeresésben foglalt tartalommal — megadottnak kell tékinteni . (4) Az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban hozott els őfokú hatósági határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható . (5) Az 1 . § (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházásokkal összefüggésbe n a) építészeti-mű szaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni; b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni ; c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye . 3. § (1) Az 1 . § (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházások megvalósításához é s mű ködéséhez szükséges ingatlanon fennálló jogot, a beruházások megvalósításához é s működéséhez szükséges földhasználati, illetve egyéb jogot els ő dlegesen a felek közötti megállapodással kell megszerezni . (2) Ha az ingatlanon fennálló jog az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem szerezhet ő meg, az ingatlant - településrendezés, közlekedési infrastruktúra fejlesztése, illetve vízgazdálkodás , víziközmű-szolgáltatás céljából — ki kell sajátítani . 4. § Az 1 . § (1) bekezdés a) és b) pontjában megjelölt beruházások megvalósításához szüksége s beszerzésekkel és hatósági eljárásokkal kapcsolatban a beruházó bármely közigazgatás i szervtől, hatóságtól, helyi önkormányzattól, közm űszolgáltató, közműnyilvántartó é s energiaszolgáltató társaságtól, a beruházással összefügg ő ügyben tájékoztatást kérhet, illetve . intézkedés megtételét javasolhatja . Amennyiben a beruházó által megkeresett a beruház ó intézkedési javaslatával nem ért egyet, úgy az érintett szerv' részletes indoklással ellátot t nyilatkozatban közli álláspontját a beruházóval az intézkedési javaslat kézhezvételét ől számított 5 naponbelül .
2. Különös rendelkezések 5. § (1) A közlekedési beruházás területén belül a vonatkozó . sajátos településrendezési követelményeket, valamint az építési övezetre el őírt határértékeket az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet határozza me g a) a Budapest főváros V. kerület 24775 helyrajzi számú ingatlan egy részéb ől telekalakítási eljárás során kialakított ingatlan ; b) a Budapest főváros VIII . kerület 36181/7 helyrajzi számú ingatlan ; tovább á c) a Budapest főváros IX . kerület 38299/3, 38299/4, 38299/5, 38299/6, 38299/7, 38299/8 é s 38299/9 helyrajzi számú ingatlano k (a továbbiakban együtt : létesítményfejlesztési ingatlanok) tekintetében . (2) A létesítményfejlesztési ingatlanokon az M3 metróvonalat érintő építmények tekintetébe n a fővárosi és kerületi településrendezési eszközöknek az el őírásait az e törvény felhatalmazás a alapján kiadott kormányrendeletben foglalt eltérésekkel kell figyelembe venni . (3) A létesítményfejlesztési ingatlanok telkét úgy kell kialakítani, hogy azon csak a beruházáshoz tartozó felépítmények álljanak . (4) A létesítményfejlesztési ingatlanok telke rendezettnek min ősül, ha a kerületi településrendezési eszközöknek megfelel ő telekalakítási eljárásban a télekalakítási engedél y rendelkezésre áll. A telekalakítási engedély alapján az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésre vonatkozó változásátvezetési eljárást a használatbavételi engedély megkéréséi g kérelmezni kell. 6. § (1) A közlekedési beruházás építtet ője Budapest F őváros Önkormányzata vagy a Budapes t Fő város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zártkörű en Működő Részvénytársaság (BKV Zrt .). (2) Az árvízvédelmi beruházás építtet ője-Budapest F őváros Önkormányzata . 7. § (1) Az árvízvédelmi beruházás során megvalósuló létesítményt az els őrendű árvízvédelmi vonalra vonatkozó előírások -szerint kell kialakítani . Az így kialakított védm ű elsőrendű árvízvédelmi vízi létesítménynek minősül.
(2) Az árvízvédelmi beruházás el őkészítése során mobilgát létesítése esetén — kormányrendeletben meghatározottak szerint — egyszer űsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni . (3) Amennyiben az árvízvédelmi beruházás során megel őző feltárás válik szükségessé, úgy a feltárás csak a feltétlenül szükséges mértékben akadályozhatja az árvízvédelmi beruházás — különösen a feltárással nem érintett részének — megvalósítását . 8. § Az árvízvédelmi beruházással érintett ingatlanokon a létesítend ő árvízvédelmi mű tekintetében a fő városi és kerületi településrendezési eszközöknek, valamint a vonatkozó f ővárosi é s kerületi önkormányzati rendeleteknek a parkolás rendjére, az építtet ők személygépkocsi elhelyezési kötelezettségére vonatkozó előírásait nem kell figyelembe venni .
3. Záró rendelkezése k 9. § Felhatalmazást kap a Kormány, hog y a) a közlekedési beruházással és az árvízvédelmi beruházással összefüggő beszerzésekkel és közigazgatási hatósági eljárásokkal kapcsolatos sajátos szabályokat ; b) a közlekedési beruházás és az árvízvédelmi beruházás tekintetében a régészet i örökség és m űemléki érték védelmével kapcsolatos sajátos szabályokat ; c) a közlekedési beruházással és az árvízvédelmi beruházással érintett ingatlanok tétele s felsorolását, valamint a létesítményfejlesztési ingatlanok tekintetében alkalmazand ó további kulturális örökség és m űemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokat , valamint a létesítményfejlesztési ingatlanokra vonatkozó sajátos településrendezés i követelményeket és az építési övezetre el őírt határértékeket; d) az árvízvédelmi beruházás tekintetében a vízgazdálkodási hatósági jogkö r gyakorlásáról szóló sajátos szabályokat, a vizek hasznosítását, védelmét é s kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkoz ó sajátos szabályokat, a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatára, hasznosítására, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó sajáto s szabályokat rendeletben állapítsa meg .
10 . § Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba . II . § E törvény rendelkezéseit a folyamatban lév ő ügyekben-és eljárásokban is alkalmazni kell .
12 . §
(1) Az Étv. 2. § 38. pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (E törvény alkalmazásában .)
„38 . Duna-parti építési szabályzat : az 1 . mellékletben lehatárolt területek építési rendjét é s rendeltetését a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító fővárosi önkormányzati rendelet, amely telekalakítási é"s építésjogi szabályozási elemeket tartalmaz .” (2) Az Étv. 14/A. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (A főváros településrendezési eszközei)
„ d) a fővárosi önkormányzat által a fővárosi településszerkezeti tervvel, a fővárosi rendezési szabályzattal összhangban az 1 . mellékletben lehatárolt területekre megállapított Duna-part i építési szabályzat, valamint a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény hatálya alá tartozó területre megállapított Városligeti építési szabályzat .”
(3) Az Étv. 14/B . §-a helyébe a következő rendelkezés lép : „14/B . Az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a fővárosi önkormányzat az országo s településrendezési és építési követelményeknek megfelel ően az 1 . mellékletben lehatárolt területek felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és építet t értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez f űződő sajátos helyi követelményeket, jogoka t és kötelezettségeket Duna-parti építési szabályzatban állapítja meg .” 13 . § Az Étv. az 1 . melléklet szerinti 1 . melléklettel egészül ki .
INDOKOLÁ S Általános indokolá s A budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója és északi meghosszabbítása halasztást nem t űrő kiemelt fővárosi fejlesztési feladat, amelyet a következ ő tervidőszakban európai uniós és haza i fejlesztési források bevonásával a lehető legsürgősebben el kell kezdeni, és a fővárosi közlekedés biztonsága érdekében mielőbb be kell fejezni . Budapest III . kerületében a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló beruházás biztonsági szempontból halaszthatatlan, amelynek gyors lebonyolításához jelent ős közérdek fűződik. Az Országgyűlés az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 . évi LXXVIII . törvény (Étv .) rendelkezései között lehetővé tette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Margitszigetre és a Duna-parti területek egy részére Duna-parti építési szábályzatot állapítso n meg, amely telekalakítási és építésjogi szabályozási elemeket tartalmaz . Tekintettel arra, hogy az Étv. szerint alapvetően a kerületi önkormányzatok rendelkeznek építési szabályzat megállapítási jogkörrel és a Duna-parti szabályozással érintett terület lehatárolása nem pontos , ezért — a fővárosi fejlesztésekhez szükséges - Duna-parti építési szabályzat elfogadásához a törvényben indokolt az'érintett területeket pontosan lehatárolni . A fővárosi városfejlesztési célkitűzések érvényesülése és a budapesti közösségi közlekedé s színvonalának emelése érdekében, valamint a helyi közlekedési fejlesztésként megvalósul ó budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójával és északi meghosszabbításával kapcsolatos , továbbá Budapest fő város III . kerületében a Csillaghegyi öblözet árvízi biztonságána k növeléséhez kapcsolódó, egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításának é s egyszer ű sítésének el ősegítése céljából indokolt a törvény megalkotása .
Részletes indokolá s Az 1 . §-ho z A törvény 1 .§ (1) bekezdése a törvény hatályát határozza meg, megjelölve a törvényhatály a alá tartozó ingatlanokat és részletesen körülírva a közlekedési és az árvízvédelm i beruházásokat . Rögzíti továbbá, hogy a törvény, hatálya az ilyen módon .meghatározott beruházással összefüggő beszerzésekre és közigazgatási hatósági, eljárásokra terjed ki . Az 1 . (2) bekezdésében kinyilvánításra kerül, hogy a beruházás, illetve a beruházás megvalósítás a érdekében kötendő szerződések kiemelten fontos közérdeket szolgálnak, ezáltal segítve a jogalkalmazót azoknak a jogszabályoknak az alkalmazása során, amelyek esetén a kiemelked ően fontos közérdek relevanciával' bír. Az 1 . § (3) bekezdése 'rögzíti, hogy a beruházások megvalósításával összefügg ő beruházási =és fejlesztési, továbbá az ezekke l összefüggő beszerzési tevékenység ellátása nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közfeladatnak min ősül, ami a beruházások lebonyolításával .kapcsolatban jelentőséggel bír.
A 2 . §-hoz A törvény 2 : (1) és (2) bekezdése a megjelölt beruházásokkal összefüggésben lefolytatott közigazgatási hatósági eljárásokban – a vasúthatósági engedélyezési eljárások kivételével – a törvényi általános ügyintézési határidő khöz képest rövidebb ügyintézési és szakhatósági eljárási határid őt állapít meg azzal, hogy jogszabály ennél rövidebb határid őt is megállapíthat az egyes eljárási típusokra . Ugyancsak rövidebb eljárási határid őket tartalmaz a törvény 2 . § (3) bekezdése az általános szabályokhoz képest a tervezés jóváhagyása során a közm ű- és energiaszolgáltató szervek nyilatkozattétele esetében . A hatósági eljárások gyorsítását szolgálja a törvény 2 . § (4) bekezdésének az a rendelkezése is, amely az elsőfokú határozatnak a fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatóságát teszi lehet ővé. A törvény 2 . (5) bekezdése a tervezési és engedélyezési eljárás, egyszer űsítését teszik lehetővé a megjelölt beruházásokkal kapcsolatban. A törvény 2.§-ának a rendelkezései azt a célt szolgálják, hogy a törvénybe n meghatározott beruházások a lehető leggyorsabban megvalósulhassanak . A 3. §-hoz A törvény 3 .§-a rögzíti, hogy amennyiben a megjelölt beruházások megvalósításához é s működéséhez szükséges ingatlan nem az építtet ő tulajdonában van, akkor a szüksége s földhásználati és egyéb jogot els ődlegesen a felek közötti megállapodással kell rendezni . Arra az esetre, ha a megállapodás nem jön létre, a törvény kimondja, hogy a szükséges ingatlanoka t – a törvényben megjelölt célból – ki kell sajátítani a kisajátításra vonatkozó általános szabályo k szerint, azaz az érintett ingatlantulajdonosa azonnali és teljes kör ű kártalanítása mellett . A 4. §-hoz Annak érdekében, hogy a megjelölt beruházások építtet ője a beruházás megvalósításáva l kapcsolatos jogait megfelel ően tudja gyakorolni, a törvény 4 . §-a általános tájékoztatási é s javaslattételi joggal ruházza fel a beruházót, illetve a beruházások megvalósítását el ősegítő konkrét intézkedések megtételére vonatkozó javaslattételi jogot is biztosít a számára . Az 5 . §-hoz A törvény 5 . § (1) bekezdése a közlekedési beruházás tekintetében sajátos településrendezés i követelményeket állapít meg . Az eltérő szabályok megalkotása azért indokolt, mert a létesítményfejlesztési ingatlanokon a beruházás megvalósításához szükséges általáno s szabályok alkalmazása több tekintetben megoldhatatlan . A törvény 5 . (2) bekezdése továbbá külön jogszabály megalkotására ad felhatalmazást, amely a közlekedési beruházás tekintetébe n a fővárosi és kerületi településrendezési eszközöknek az el őírásaitól való eltérést teszi lehet ővé az M3 metróvonalat érintő építmények tekintetében . A törvény 5 . § (3) és (4) bekezdése a közlekedési beruházáshoz kapcsolódó telekalakítási és ingatlan-nyilvántartási eljárások egyszerűsítését szolgálják.
A 6. §-hoz A törvény 6 . §-a jelöli ki a megjelölt beruházások építtetőit. A törvény 6 . § (1) bekezdése a közlekedési beruházás építtetőjeként vagylagosan Budapest Főváros Önkormányzatát, illetve a fővárosi önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zártkör űen M ű köd ő Részvénytársaságot (BKV Zrt.) jelöli meg, figyelemmel arra, hogy az építtet ő egyértelmű kijelölése akkor történhet meg, amikor a beruházáshoz szükséges fejlesztés i források biztosításával kapcsolatos döntések véglegesen megszületnek . A törvény 6 . § (2) bekezdése az árvízvédelmi beruházás építtetőjeként egyértelműén kijelöli Budapest Főváros Önkormányzatát . A 7. §-hoz A törvény 7. § (1) bekezdése egyértelműen rögzíti ; hogy az árvízvédelmi beruházás során megvalósuló létesítményt az els őrendű árvízvédelmi vonalra vonatkozó el őírások szerint kel l kialakítani, s az így kialakított védmű – a jogszabályban°előírt külön min ősítési eljárás nélkü l – elsőrendű árvízvédelmi vízi létesítménynek minősül. A törvény 7 . § (2) és (3) bekezdése – a fokozott árvízvédelmi veszélyre tekintettel – az árvízvédelmi beruházás el őkészítése során szükséges mobilgát létesítése esetén lehet ővé teszi a régészeti eljárások szabályaina k egyszerűsített alkalmazását . A 8. §-hoz A törvény 8 . §-a az árvízvédelmi beruházás tekintetében a fővárosi és kerületi településrendezési eszközöknek az előírásaitól való eltérést teszi lehet ővé, ami azt a cél t szolgálja, hogy a törvényben meghatározott árvízvédelmi beruházás a lehet ő leggyorsabban megvalósulhasson . A 9. §-hoz Felhatalmazó rendelkezések . A 10 . §-hoz Hatályba léptető rendelkezés . A11 .§-hoz Átmeneti rendelkezés.
A 12 és 13 . §-hoz A törvény 12 . §-a a Duna-parti építési szabályzat és ezzel összefüggésben a f ővárosi településrendezési eszközök törvényben meghatározott fogalmát pontosítja, kiegészítve a jelenlegi megfogalmazást a terület pontos lehatárolását tartalmazó mellékletre való utalással . A törvény 13 . beiktatja a törvénybe a terület egyértelm ű lehatárolását tartalmazó 1 . mellékletet.
ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Törvényjavasla t
Kövér László úr , az Országgy űlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Úr ! Magyarország Alaptörvénye 6 . cikk (1) bekezdése alapján „az egyes fővárosi fejlesztés i beruházások gyorsításáról és egyszer űsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról-és védelméről szóló 1997 . évi LXXVIII . törvény módosításáról ” címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani .
Budapest, 2015 . június 9.
Tisztelettel ,
Gulyás Gergely FIDESZ — Magyar Polgári Szövetség
'
~
UWt~i t -lJF.i 1 k- 19 ~2 Nc v locc f rk
dr. Vas Imre FIDESZ — Magyar Polgári Szövetsé g
1 .Czlc~.cs ,,), 40'$ g
úlI
~.
I-777Lí -