Európai Bizottság - Beszéd - [Csak az elhangzott szöveg hiteles]
2015. évi értékelő beszéd az Unió helyzetéről - Az őszinteség, az egység és a szolidaritás ideje Strasbourg, 2015. szeptember 9. Jean-Claude JUNCKER az Európai Bizottság elnöke Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Európai Parlamenti Képviselők! Az Európai Bizottság elnökeként betöltött mandátumom során első alkalommal van részem abban a megtiszteltetésben, hogy értékelő beszédet mondhatok az Unió helyzetéről a Tisztelt Háznak. Emlékeztetni szeretnék ezért arra, hogy milyen politikai jelentőséggel bír ez a különleges intézményi pillanat. Az Unió helyzetét értékelő beszédről kifejezetten az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatot szabályozó keretmegállapodás rendelkezik. E keretmegállapodás szerint „ [m]inden évben a szeptemberi első plenáris ülés során vitát rendeznek az Unió helyzetéről, amelyen a Bizottság elnöke beszédet mond, számba véve az adott év eseményeit, és előretekintve a következő évek prioritásaira. Ennek érdekében a Bizottság elnöke ezzel párhuzamosan írásban kifejti a Parlamentnek a Bizottság következő évi munkaprogramja előkészítésének legfőbb meghatározó elemeit.” Az Unió helyzetét értékelő beszédében a Bizottság elnökének számot kell vetnie az Európai Unió jelenlegi helyzetével és fel kell állítania a fontossági sorrendet az elvégzendő munka kapcsán. Ezzel veszi kezdetét az az intézményközi eljárás, amelynek eredményeképpen létrejön az Európai Bizottság új munkaprogramja a következő évre. Frans Timmermans első alelnökkel együtt ma reggel levélben fordultunk az európai jogalkotás két intézményének elnökéhez: Martin Schulz EP-elnökhöz és Xavier Bettelhez, a Tanács soros elnökségét betöltő luxemburgi miniszterelnökhöz. E levélben részletesen meghatározzuk mindazon lépéseket, amelyeket a Bizottság – jogalkotási és egyéb kezdeményezések révén – a 2016-os év végéig tartó időszakban meg kíván valósítani. Ambiciózus, célzott és intenzív jogalkotási menetrendet terjesztünk elő, amelynek megvalósításához a Bizottság, a Parlament és a Tanács szoros és hatékony együttműködésére lesz szükség. Nem kezdem el itt és most kifejteni jogalkotási menetrendünk részleteit. Az elkövetkező hetekben erről szervezett keretek között párbeszédet fogunk folytatni a Parlamenttel és a Tanáccsal. Úgy érzem azonban, hogy nem a mai nap a megfelelő pillanat mindezek részletezésére. Személyemben első alkalommal van a Bizottságnak olyan elnöke, akinek jelölése és megválasztása közvetlen következménye a – 2014. májusi – európai parlamenti választások eredményének. Miután listavezetőként, úgynevezett csúcsjelöltként a választásokat megelőzően a kampányban is részt vettem, lehetőségem nyílt arra, hogy nagyobb fokú politikai szerepet vállaló elnök lehessek. E politikai szerepről a Szerződések is rendelkeznek: a tagállamok a Bizottság feladataként határozták meg az Unió általános érdekeinek előmozdítását. A válság éveiben azonban ez az elképzelés háttérbe szorult. Ezért mondtam azt tavaly szeptemberben itt a Tisztelt Ház előtt, hogy erőteljesebb politikai szerepet vállaló Bizottságot szeretnék vezetni. Valóban erőteljes politikai szerepet vállaló Bizottságot. Nem azért mondtam ezt, mintha úgy gondolnám, hogy mindennek politikai színezetet lehet vagy kell adni. Azért mondtam ezt, mert meggyőződésem, hogy az Európa előtt álló hatalmas külső és belső kihívásokkal szembesülve nincs más választásunk, mint az, hogy kifejezetten politikai nézőpontból, kifejezetten politikai módon értékeljük őket, nagyon is szem előtt tartva döntéseink politikai következményeit.
Az elmúlt időszak eseményei megerősítették, hogy az Európai Unióban sürgősen ki kell alakítanunk egy ilyen politikai megközelítést. Most nem folytatódhat mindent a szokásos kerékvágásban. Most nem annak van itt az ideje, hogy kipipáljuk a listáinkon szereplő tételeket és azt vizsgálgassuk, ezt vagy azt az ágazati kezdeményezést szóba hozza-e az elnök az Unió helyzetét értékelő beszédében. Nem annak van itt az ideje, hogy számolgassuk, hányszor fordul elő az értékelő beszédben a „szociális”, a „gazdasági” vagy a „ fenntartható” kifejezés. Most őszinteségre van szükség. Arra van szükség, hogy nyíltan beszéljünk az Európai Unió nagy kérdéseiről. Mert az Európai Uniónk helyzetéről nem sok jót mondhatunk. Nincs elég Európa ebben az Unióban. És nincs elég egység ebben az Unióban. Ezen változtatnunk kell. És most kell változtatnunk. A menekültválság: Unióként kell cselekednünk Bármi is álljon a munkaprogramokban és jogalkotási menetrendekben – az elsődleges feladat ma az, hogy választ adjunk a menekültválságra. Év eleje óta közel 500 000 ember érkezett Európába. Túlnyomó többségük a szíriai háború, az Iszlám Állam líbiai rémuralma vagy az eritreai diktatúra elől menekül. Ez a hullám a tagállamok közül leginkább Görögországban (több mint 213 000 menekült), Magyarországon (több mint 145 000 menekült) és Olaszországban (több mint 115 000 menekült) érzékelhető. A számok jelentősek. Vannak, akikben félelmet keltenek. De most nem annak van itt az ideje, hogy rettegjünk. Bátor, eltökélt és összehangolt lépéseket kell tennie az Európai Uniónak, az uniós intézményeknek, és valamennyi uniós tagállamnak. Mindenekelőtt emberiességről és az emberi méltóságról van szó. Európa esetében pedig a történelmi igazságérzetről is. Európaiként nem feledkezhetünk meg arról, hogy az európai kontinensen a történelem során szinte mindenki volt menekült valamikor. Közös történelmünknek meghatározó része, hogy európaiak millióinak kellett vallási vagy politikai üldöztetés, háború, diktatúra vagy elnyomás elől menekülniük. A XVII. században a hugenották menekültek Franciaországból. A harmincas és a negyvenes évek náci rémuralma alatt zsidók, szintók, romák és sok más ember menekült Németországból. A harmincas évek végén a polgárháborús vereségük után spanyol köztársaságpártiak menekültek délfranciaországi menekülttáborokba. Miután 1956-ban a szovjet tankok eltaposták a kommunista uralom elleni felkelésüket, magyar forradalmárok menekültek Ausztriába. 1968-ban, a prágai tavasz elnyomása után cseh és szlovák polgárok kerestek menedéket más európai országokban. Emberek százai és ezrei kényszerültek otthonuk elhagyására a jugoszláviai háborúk után. Elfelejtettük volna, hogy az Egyesült Államokban nem véletlenül viselik többen a McDonalds nevet, mint Skóciában? Hogy nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban sokkal több az O'Neill és a Murphy, mint Írországban? Elfelejtettük volna, hogy 20 millió lengyel származású ember él Lengyelországon kívül, a lengyel történelem fájdalmas szakaszainak határváltozásait, kitoloncolásait és áttelepítéseit követő politikai és gazdasági kivándorlás miatt? Tényleg nem emlékszünk már rá, hogy a második világháború pusztításai után a menekültek száma Európában elérte a 60 milliót? Arra, hogy ezt a rettenetes európai katasztrófát követően globális védelmi rendszer – a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi genfi egyezmény – jött létre, azzal a
céllal, hogy menedékhez jussanak mindazok, akik a háború és a totalitárius elnyomás elől menekülve szöktek át a határokon Európában? Európaiként tisztában kell lennünk azzal, miért olyan fontos menedéket nyújtani és a menedékhez való alapvető jogot biztosítani – ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Korábban már többször említettem, hogy túl kevésszer vagyunk büszkék európai örökségünkre és az európai projektre. Mégis, bármennyire is sebezhetőek vagyunk és bármennyire is gyengének érezzük magunkat, a menedéket keresők és a száműzöttek ma Európába vágynak. A Közel-Keleten és Afrikában sokak számára Európa jelképezi a reménysugarat és a biztos kikötőt. Ez inkább büszkeségre és nem rettegésre ad okot. A Föld kontinensei közül ma egyértelműen Európában a legnagyobb a jólét és stabilitás, a tagállamok közötti számos különbség ellenére. Megvan a lehetőségünk arra, hogy segítsünk a háború, a terror és az elnyomás elől menekülőknek. Tudom, most sokan közbe szeretnének szólni, hogy ez mind szép és jó, de Európa nem képes mindenkit befogadni. Igaz, hogy Európa nem tudja a vállára venni a világ minden nyomorúságát. De legyünk őszinték és vizsgáljuk a kérdést reálisan, arányaihoz mérten. Tény, hogy most jelentős, korábban sosem tapasztalt számban érkeznek menekültek Európába. Ugyanakkor még így is az EU teljes népességének pusztán 0,11 %-át teszik ki. Libanonban a menekültek aránya a lakosságon belül 25 %. És ennek az országnak a lakóinál az Európai Unió lakossága ötször gazdagabb. Mondjuk ki azt is világosan és őszintén a sokszor aggódó polgárainkhoz szólván: amíg véget nem ér a szíriai háború és a líbiai terror, a menekültválság nem fog megszűnni. Építhetünk falakat, építhetünk kerítéseket. De képzeljék el egy pillanatra, hogy Önök állnak ott, a gyermeküket magukhoz szorítva, amint a jól ismert, megszokott világuk a darabjaira hullik. Ha a háború vagy az úgynevezett Iszlám Állam kegyetlensége elől kellene menekülniük, bármi pénzt megadnának, és sem fal, sem tenger, sem országhatár nem tudná visszatartani Önöket. Tehát nem halogathatjuk tovább, hogy fellépjünk a menekültválság kezelése érdekében. Nincs más választásunk. Az utóbbi hetekben nem volt hiány egymásra mutogatásban. Egymást hibáztatták a tagállamok, hol amiatt, hogy a nem tesznek eleget, hol amiatt, hogy nem azt teszik, amit kellene. És leginkább Brüsszelre mutogattak a tagállami vezetők. Háboroghatunk az ilyen egymásra mutogatás miatt – de nem tudom, ennek mi értelme lenne. A harag senkinek sem használ. És a mások hibáztatása gyakran csupán annyit jelez, hogy a politikusok nem tudják kezelni a váratlan események miatt felhalmozódó terheket. Sokkal inkább arra kellene összpontosítanunk, mi az, amiben már megállapodtunk és ami segíthet a jelenlegi helyzetben. Ideje megvizsgálni az előterjesztett javaslatokat, és gyors lépésekben haladni előre. Nem a nulláról kell kezdenünk. A Bizottság a kétezres évek eleje óta következetesen újabb és újabb jogszabályokat terjesztett elő a közös európai menekültügyi rendszer kiépítése érdekében. A Parlament és a Tanács ezeket a jogszabályokat el is fogadta. Az utolsó ilyen jogszabály 2015 júliusában lépett hatályba. Európa-szerte közösek a menedékkérők – emberi méltóságukat tiszteletben tartó – befogadására és a menedékjog iránti kérelmek feldolgozására vonatkozó normák, és a független igazságszolgáltatási rendszerek azonos kritériumok alapján határozzák meg, jogosult-e a kérelmező nemzetközi védelemre. Ezeket a normákat azonban érvényesíteni kell, és a gyakorlatban is tiszteletben kell tartani. Egyértelmű, hogy most még nem ez a helyzet, amint ezt a televízióban is láthatjuk nap mint nap. Még a nyár kezdete előtt a Bizottságnak első körben 32 kötelezettségszegési eljárást kellett indítania, hogy emlékeztesse a tagállamokat arra, korábban miben is állapodtak meg. Az eljárások második körére az elkövetkező napokban fog sor kerülni. Az uniós jogszabályokat minden tagállamnak alkalmaznia kell – a jogállamiságon alapuló Unióban ez nem lehet kérdés. A közös menekültügyi normák fontosak, azonban a jelenlegi menekültválság kezeléséhez nem elégségesek. A Bizottság, a Parlament és a Tanács ezt már tavasszal kimondta. A Bizottság májusban átfogó európai migrációs stratégiát terjesztett elő. Hazugság lenne azt állítani, hogy azóta semmi nem
történt. Tengeri egységeink számát megháromszoroztuk. Több mint 122 000 ember életét mentettük meg azóta. Egyetlen áldozat is túl sok, ám mi a korábbiaknál sokkal több – 250%-kal több – embert mentettünk meg. Ezek az emberek egyébként ma már nem élnének. 29 tagállam és schengeni társult ország vesz részt a Frontex által koordinált közös műveletekben Olaszországban, Görögországban és Magyarországon. 102 kiküldött határőr, 20 országból; 31 hajó; 3 helikopter; 4 merevszárnyú légi jármű; 8 járőrautó, 6 infravörös kamerával felszerelt jármű és 4 szállítójármű – ez az európai szolidaritás gyakorlati megvalósulásának első intézkedése, bár jóval többre lesz még szükség. Megkétszereztük erőfeszítéseinket az embercsempészekkel szemben és az emberkereskedő csoportok felszámolása érdekében. Ma már nem olyan könnyű olcsó hajóhoz jutni, így kevesebb ember teszi kockára életét rozoga, tengeri közlekedésre alkalmatlan lélekvesztőkön. Ennek eredményeként a Földközi-tenger közepén húzódó tengeri útvonalon átkelők száma stabilizálódott, számuk augusztus folyamán az előző év ugyanazon időszakával megegyező volt (mintegy 115 000 fő). Most hasonlóképpen stabilizálnunk kell a helyzetet a balkáni útvonalon is, amelyet eddig minden politikai döntéshozó egyértelműen elhanyagolt. Az Európai Unió emellett az első számú donor a szír menekültválság enyhítésére irányuló globális erőfeszítések tekintetében is. Az Európai Bizottság és a tagállamok mintegy 4 milliárd eurót mozgósítottak humanitárius, fejlesztési, gazdasági és stabilizációs támogatásra a szíriaiak számára saját hazájukban és a szomszédos országok őket befogadó közösségeiben: Libanonban, Jordániában, Irakban, Törökországban és Egyiptomban. Éppen ma indítottunk el két új projektet, amely 240 000 Törökországban tartózkodó szír menekült számára garantálja az oktatást és az az élelmiszer-ellátás biztonságát. Együttesen több mint 22 000 Európán kívüli ember áttelepítésére vállaltunk kötelezettséget, kifejezésre juttatva ezzel szolidaritásunkat szomszédainkkal. Természetesen mindez igen szerény teljesítmény Törökország, Jordánia és Libanon herkulesi erőfeszítéseihez képest – ezek az országok több mint 4 millió szír menekültnek adnak helyet. Biztató számomra, hogy néhány tagállam késznek mutatkozik jelentősen fokozni az Európába való áttelepítésre irányuló erőfeszítéseinket. Ez lehetővé teszi, hogy hamarosan egy jobban szervezett rendszert javasoljunk az európai áttelepítési erőfeszítések szisztematikusabb összehangolására. Amiben Európa egyértelműen alulteljesített, az a területünket már elérő menekültek tekintetében mutatott közös szolidaritás. Számomra egyértelmű, hogy e kihívás kezelését nem hagyhatjuk kizárólag azokra a tagállamokra, ahol a legtöbb menekült éri el az Unió területét – jelenleg ez Olaszországot, Görögországot és Magyarországot jelenti. A Bizottság ezért már májusban egy vészhelyzeti mechanizmust javasolt, amely elsőként 40 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy Olaszországból és Görögországból való áthelyezését célozta. És ezért terjesztjük elő ma javaslatunkat a második vészhelyzeti mechanizmusról, hogy további 120 000 főt lehessen áthelyezni Olaszországból, Görögországból és Magyarországról. Ehhez az európai szolidaritás komoly erőfeszítése szükséges. A nyarat megelőzően nem kaptam meg azt a támogatást a tagállamoktól, amiben reménykedtem. De úgy látom, a közhangulat változóban van. És úgy gondolom, ennek nagyon is itt van az ideje. Felkérem a tagállamokat, hogy fogadják el a Bizottság által a Tanácsban a belügyminiszterek szeptember 14-i rendkívüli ülésén előterjesztendő javaslatokat, melyek összesen 160 000 menekült sürgősségi áthelyezését biztosítják. Azonnali lépésre van most szükségünk. Nem hagyhatjuk magára Olaszországot, Görögországot és Magyarországot ebben a helyzetben. Mint ahogy más uniós tagállamot sem hagynánk. Mert ugyan ma Szíriából és Líbiából menekülnek az emberek, könnyen megeshet, hogy holnap Ukrajnából. Európa a múltban elkövette azt a hibát, hogy különbséget tett zsidók, keresztények és muszlimok között. Nincs helye vallásról, hiedelmekről, filozófiáról beszélni, amikor menekültekről van szó. Ne becsüljük alá a helyzet sürgősségét. Ne becsüljük alá a cselekvés szükségességét. Közeledik a tél – gondoljanak a budapesti parkokban és pályaudvarokon, a traiskircheni sátrakban vagy Kos partjain éjszakázó családokra. Mi lesz velük a hideg, téli estéken? Az áthelyezés önmagában természetesen nem fogja megoldani a problémát. Az is igaz, hogy jobban el kell különítenünk azokat, akik egyértelműen nemzetközi védelemre szorulnak, és ezért igen valószínű, hogy menedékjog iránti kérelmük sikerrel jár; és azokat, akik a menedékjog hatályán kívül eső okból hagyják el országukat. A Bizottság ma ezért javaslatot tesz a biztonságos származási országok közös uniós listájának létrehozására. Ez a lista lehetővé fogja tenni, hogy a tagállamok felgyorsítsák a vélelmezetten biztonságos országok állampolgáraira vonatkozó menekültügyi eljárásokat. Nézetünk
szerint egyértelmű, hogy a biztonságossági vélelemnek ki kell terjednie minden olyan országra, amelyről az Európai Tanács egyhangú határozattal megállapította, hogy teljesíti az európai uniós tagságra vonatkozó alapvető koppenhágai feltételeket – különösen, ami a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat illeti. Ki kell terjednie továbbá a többi potenciális tagjelölt nyugat-balkáni országra is, figyelembe véve, hogy azok milyen előrelépéseket tettek a tagjelölt státusz felé. Természetesen tudom, hogy a biztonságos országok jegyzéke csupán az eljárások egyszerűsítésére szolgál. Nem szüntetheti meg az Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból, Koszovóból, Montenegróból, Szerbiából és Törökországból érkező menedékkérők alapvető menedékhez való jogát. Lehetővé teszi azonban, hogy a tagállamok hatóságai azokra a menekültekre összpontosítsanak, akik nagyobb valószínűséggel kapnak menedékjogot – nevezetesen a Szíriából származókra. A jelen helyzetben igen nagy szükség van erre összpontosítani. Hiszem azt is, hogy a jelen kényszerhelyzetek kezelésére szolgáló azonnali intézkedéseken túl itt az ideje, hogy alapvetően megváltoztassuk a menedékjog iránti kérelmekre vonatkozó eljárásainkat – különösen a dublini rendszert, amelynek előírása szerint a menedékjog iránti kérelmeket a belépés szerinti országnak kell elbírálnia. Menedékpolitikánkat európaibbá kell tennünk. Több Unióra van szükség a menekültügyi politikánkban. A valódi európai menekültügyi és menedékpolitika kialakításához az általunk követett szakpolitikai megközelítés és szabályok állandó elemévé kell tennünk a szolidaritást. A Bizottság ma ezért javaslatot tesz egy olyan állandó áthelyezési mechanizmusra is, amely lehetővé fogja tenni, hogy a jövőben gyorsabban reagáljunk a válsághelyzetekre. A közös menekültügyi és menedékpolitika szükségessé teszi, hogy tovább közelítsük a menekültstátusz megadása utáni helyzetre vonatkozó menekültügyi politikákat. A tagállamoknak felül kell vizsgálniuk támogatási, integrációs és befogadási politikáikat. A Bizottság hajlandó megvizsgálni, hogy az uniós alapok miként támogathatják ezeket az erőfeszítéseket. Emellett igen erősen támogatom, hogy a menedékkérőknek már a kérelmük elbírálási ideje alatt is legyen lehetőségük dolgozni és pénzt keresni. Az egyesült menekültügyi és menedékpolitikához erősebb közös erőfeszítések szükségesek külső határaink biztosítására. Örömünkre szolgál, hogy a schengeni térség tagállamai között ma már nincsenek határellenőrzések, mivel ez garantálja az emberek szabad mozgását, ami az európai integráció egyedülálló jelképe. A szabad mozgás kapcsán azonban az éremnek van másik oldala is: külső határaink kezelésében szorosabban kell együttműködnünk. Polgáraink ezt elvárják tőlünk. A Bizottság májusban, én pedig már a választási kampányom alatt kimondtam: Jelentősen meg kell erősítenünk a Frontexet, és azt egy teljes körűen működőképes európai határ- és partiőrség-rendszerré kell fejlesztenünk. Ez mindenképpen megvalósítható. Ugyanakkor pénzbe fog kerülni. A Bizottság meggyőződése, hogy ez a pénz jó helyre kerül. Éppen ezért még az év vége előtt javaslatot teszünk az Európai Határ- és Parti Őrség felé vezető ambiciózus lépésekre. A valóban egységes, európai migrációs politika azt is jelenti, hogy meg kell vizsgálnunk a legális migrációs csatornák megnyitásának lehetőségét. Tévedés ne essék: a jelenlegi menekültügyi válság megoldásában ez nem fog segíteni. Ha azonban több, biztonságosabb és jobban ellenőrzött utat nyitunk Európa felé, akkor jobban tudjuk kezelni a migrációt, és kevésbé vonzóvá tesszük az embercsempészek jogellenes tevékenységét. Ne feledjük: öregedő kontinensünk demográfiailag hanyatlik. Szűkében leszünk a tehetségeknek. A migráció az idő előrehaladtával megoldandó problémából jól kezelt erőforrássá válhat. A Bizottság e célból 2016 elején egy megfelelően kialakított csomaggal fog előállni a legális migráció vonatkozásában. Tartós megoldást csak akkor tudunk elérni, ha a problémát a gyökerénél kezeljük: fel kell számolnunk azokat az okokat, amelyek miatt jelenleg ilyen jelentős menekültügyi válsággal szembesülünk. Az európai külpolitikát határozottabbá kell tennünk. Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy közömbösek vagy széthúzóak legyünk a közvetlen szomszédságunkban zajló háborúk vagy az ott kialakuló instabilitás kapcsán. Líbiában az EU-nak és tagállamainak jobban együtt kell működniük a regionális partnerekkel annak biztosítása érdekében, hogy hamarosan nemzeti konszenzusos kormány kezdhesse meg működését. Késznek kell lennünk arra, hogy e kormányt munkába állása után minden rendelkezésre álló uniós eszközzel segítsük a biztonság és a lakossági szolgáltatások helyreállításában. Azonnal és megfelelő módon biztosítanunk kell majd az uniós fejlesztési és humanitárius támogatásokat. Arra is rá szeretnék mutatni, hogy az ötödik éve tartó szíriai válságból még mindig nem látszik a kiút. A nemzetközi közösség a mai napig cserbenhagyta a szír népet. Európa cserbenhagyta a szír népet.
A szíriai és a líbiai válság megoldása érdekében ma diplomáciai offenzívára szólítom fel Európát. A külpolitika terén erősebb Európára van szükségünk. Nagy örömömre szolgál, hogy elkötelezett főképviselőnk, Federica Mogherini asszony az Iránnal folytatott nukleáris párbeszédben elért diplomáciai sikerrel előkészítette a terepet egy ilyen kezdeményezés számára, és hogy készen áll arra, hogy tagállamainkkal szorosan együttműködve dolgozzon a szíriai és a líbiai béke és stabilitás megteremtésén. Federica munkáját elősegítendő a Bizottság ma javaslatot tesz egy szükséghelyzeti alap létrehozására, amely a közös uniós pénzügyi eszközeinkből származó 1,8 milliárd eurós kezdőtőkével fogja segíteni a válságok megoldását a Száhil öv és a Csád-tó régióiban, Afrika szarván és Észak-Afrikában. A tartós stabilitás megteremtését kívánjuk előmozdítani, például a helyi közösségek munkalehetőségeinek bővítésével, és ezáltal a destabilizáció, a kényszerű lakóhelyelhagyás és az irreguláris migráció okaival véve fel a küzdelmet. Minden uniós tagállamtól elvárom, hogy a céljainkkal arányos erőfeszítéseket téve kivegye a részét a feladatból. Nem akarok olyan illúziókat kelteni, hogy a menekültválság hamar véget fog érni. Nem fog. De a kikötni készülő csónakok eltaszítása, a menekülttáborok felgyújtása vagy a szegény és támasz nélküli emberektől való elfordulás: ez nem Európa. Európa a Kos-szigeti pék, aki kenyeret oszt az éhes és fáradt embereknek. Európa a müncheni és a passaui egyetemista, aki ruhákat hoz a vasútállomásra az újonnan érkezőknek. Európa az osztrák rendőr, aki üdvözli a határon átlépő elcsigázott menekülteket. Ez az az Európa, amelyben élni szeretnék. A válság komoly, és hosszú út áll még előttünk. Felkérem Önöket, tisztelt képviselők, és minden tagállamot, hogy ezen az úton Európa bátorságát felmutatva, közös értékeinkre és történelmünkre építve haladjunk előre. Új kezdet Görögország, az euróövezet és az európai gazdaság számára Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Mint mondtam, ma a nagy kérdésekről szeretnék beszélni. Ez az oka annak, hogy az Unió helyzetéről szóló értékelő beszédemben ki kell térnem a görögországi helyzetre, valamint a görög válság ötödik évéből levont szélesebb körű tanulságokra, hiszen e válság hatása továbbra is érezhető az euróövezetben és az európai gazdaság és társadalom egészében. Az év eleje óta a Görögország kapcsán folytatott tárgyalások minden türelmünket próbára tették. Sok idő és sok bizalom elveszett. Hidakat égettünk fel. Olyan szavak hangzottak el, amelyeket nem lehet könnyedén visszavonni. Láttunk politikai pózokat, civakodást és sértésekkel való vagdalkozást. Túl sokszor tapasztaltuk, hogy egyesek azt hitték, ráerőszakolhatják másokra a véleményüket, meg se próbálva meghallgatni mások álláspontjait. Láttuk, miként játszották ki egymás ellen az euróövezet demokráciáit. A tavalyi év során Görögországban tapasztalt fellendülés és munkahelyteremtés ezekben a hónapokban semmivé lett. Mindannyian a szakadék szélén álltunk. Megint csak az utolsó pillanatban voltunk képesek arra, hogy tágabb összefüggéseiben nézzük a helyzetet, és felvállaljuk felelősségünket. Végül megállapodás született, a kötelezettségvállalások érvényben maradtak és teljesültek. A bizalom kezd újjáéledni, noha még mindig nagyon törékeny. Az elért eredményekre nem minden szempontból vagyok büszke. Mindazonáltal büszke vagyok az Európai Bizottságban dolgozó munkacsoportokra, amelyek augusztus végéig éjt nappallá téve dolgoztak az egymástól messze került álláspontok közötti távolság áthidalásán és az Európa és a görög nép érdekét szolgáló megoldásokon. Tudom, nem mindenki örült annak, amit a Bizottság csinált. Sok görög politikus nem örült, hogy ragaszkodtunk a görögországi reformokhoz, különösen ami a fenntarthatatlan nyugdíjrendszert és az igazságtalan adórendszert illeti. Sok európai politikus nem értette, hogy a Bizottság miért folytatta a tárgyalásokat. Egyesek nem értették, hogy a tárgyalásokat miért nem hagytuk egyszerűen a Nemzetközi Valutaalap szakértőire. Hogy miért beszéltünk néha a program szerinti kötelezettségvállalások szociális oldaláról is, és miért módosítottuk azokat a társadalom kiszolgáltatott helyzetben lévő rétegeire gyakorolt hatásokat figyelembe véve. Vagy hogy én személyesen újból és újból el mertem ismételni, hogy az eurót, és az euróban való részvételt visszafordíthatatlannak tartom.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! A Bizottságnak egyértelmű jogalap alapján van megbízatása arra, hogy tárgyalásokat folytasson a támogatási programok kedvezményezett országaival, így Görögországgal is: az Európai Unióról szóló szerződés alapján, amely felhívja a Bizottságot az uniós közös érdek előmozdítására és a jog betartatására. Ugyanez a jog tartalmazza a Szerződés azon, minden tagállam által jóváhagyott rendelkezését, amely szerint az euróban való részvétel visszavonhatatlan. Úgy hiszem, hogy amíg a tagállamok nem módosítják a Szerződést, addig a Bizottságnak és a többi uniós intézménynek egyértelmű megbízatása és feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az euróövezet integritásának megőrzése érdekében. A Bizottságot az Európai Stabilitási Mechanizmus létrehozásáról szóló, minden euróövezeti tagállam által ratifikált szerződés is kifejezetten felhatalmazza arra, hogy a programok tekintetében tárgyalásokat folytasson az érintett tagállammal. A tárgyalásokat az Európai Központi Bankkal, és ahol lehetséges, a Nemzetközi Valutaalappal közösen kell folytatnunk. A tárgyalások folytatására azonban egyértelmű megbízatással rendelkezünk. A Szerződés által említett Bizottság az én olvasatomban olyan intézmény, amelynek politikai vezetése az elnök és a biztosi testület kezében van. Ez az oka annak, hogy a Görögországgal folytatott tárgyalásokat nem bíztam kizárólag a Bizottság apparátusára, noha elismerem jelentős szakértelmüket és az általuk végzett kemény munkát. Ehelyett rendszeresen konzultáltam szakértőinkkel személyesen, gyakran naponta többször is azért, hogy irányt mutassak számukra vagy kiigazítsam munkájukat. Arról is gondoskodtam, hogy a Görögországgal folytatott tárgyalások állása minden héten részletes politikai vita tárgya legyen a biztosi testületben. Az ugyanis nem technikai kérdés, hogy a hozzáadottérték-adót nem csupán az éttermek, hanem a feldolgozott élelmiszerek tekintetében is emeljük-e. Ez politikai és szociális kérdés. Nem technikai, hanem súlyos politikai kérdés, hogy emeljük-e a gyógyszerek hozzáadottérték-adóját egy olyan országban, ahol a válság következtében már a lakosság több mint 30%-ának nincs egészségbiztosítása. Vagy hogy ehelyett inkább a katonai kiadásokat csökkentsük-e – egy olyan országban, amely egyike a legnagyobb katonai kiadásokkal rendelkező uniós országoknak. Egyértelműen nem technikai kérdés, hogy csökkentjük-e a társadalom legszegényebbjeinek nyugdíját vagy a minimálbért; vagy hogy ehelyett inkább a görög hajótulajdonosokat adóztatjuk-e. Természetesen a ma harmadik görög programként ismert megállapodásban szereplő számoknak végül ugyanazt a végeredményt kellett adniuk. De ezt a szociális igazságosságot szem előtt tartva értük el. Az Európai Parlament trojka jelentését igen alaposan végigolvastam. Remélem, látható, hogy levontuk a tanulságokat az eddigiekből, és most első alkalommal szociális hatásvizsgálatot is végeztünk a program kapcsán. Ennek ellenére őszintén be kell ismernem, hogy a Bizottság is e tárgyalások során néha kompromisszumra kényszerült. Ami számomra fontos, hogy végül olyan kompromisszumot találtunk, amelyet mind a 19 euróövezeti tagállam, így Görögország is el tudott fogadni. Hetekig tartó tárgyalások, kisebb előrelépések, ismételt visszalépések, sok válságos pillanat és gyakran jól adagolt drámai feszültségek után augusztus 19-én sikerült aláírnunk a Görögországra vonatkozó új stabilitási támogatási programot. Az új program elkészültével azt szeretném, hogy az új kezdetet jelentsen Görögország és az euróövezet egésze számára. Legyünk őszinték: még csak az elején vagyunk egy új, hosszú útnak. Görögország számára most az a legfontosabb, hogy végrehajtsa a megállapodást. Ehhez széles körű politikai felelősségvállalás szükséges. A végső megállapodás megkötése előtt minden fősodorbeli görög politikai csoport vezetőjét vendégül láttam irodámban. Mindannyian ígéretet tettek a megállapodás támogatására, amelynek első bizonyítékát is adták, amikor a görög parlamentben megszavazták az új programot és a reformok első három szakaszát. Elvárom, hogy a továbbiakban is tartsák szavukat és tartsák be a megállapodást – függetlenül attól, ki kormányoz. Görögországnak a reformok széles körű támogatására és időben történő végrehajtására van szüksége ahhoz, hogy a bizalom visszatérjen a görög emberek közé és a görög gazdaság irányába. A program fontos, de nem elég ahhoz, hogy Görögország visszatérjen a fenntartható növekedés pályájára. A Bizottság Görögország mellett fog állni annak érdekében, hogy biztosítsa a reformok kibontakozását. Emellett segíteni fogjuk Görögországot egy görögök által elfogadott és görög irányítás alatt álló növekedési stratégia kidolgozásában.
A közigazgatás korszerűsítése és az adóhatóság függetlenítése érdekében a Bizottság az európai és a nemzetközi partnerekkel együtt személyre szabott technikai segítségnyújtást fog végezni. Ez az általam júliusban létrehozott Strukturálisreform-támogató Szolgálat fő feladata lesz. A Bizottság július 15-én javaslatot terjesztett elő a görögországi nemzeti társfinanszírozás mérséklése, valamint a likviditáshiánnyal küzdő befektetési projektek finanszírozásának az időszak elejére ütemezése céljából: e növekedési csomag összértéke 35 milliárd euró. Erre sürgető szükség van a pénzügyileg szűkös hónapok után. Ezt a pénzt a görög reálgazdaságnak szánjuk, hogy a vállalkozások és a hatóságok beruházhassanak és munkahelyeket teremthessenek. A Bizottság szünet nélkül dolgozott ezen intézkedés kidolgozásán. A nemzeti parlamentek számos alkalommal üléseztek augusztus folyamán. Ezért remélem, hogy – a korábbi kötelezettségvállalásokkal összhangban – az Európai Parlament is kiveszi részét a feladatokból. A görögországi növekedés beindítására irányuló programunk két hónapja van az Önök asztalán. Elfogadása esetén még több hétbe fog tartani, mire az első euró eljut a görög reálgazdaságba. Arra kérem Önöket, hogy kövessék a Tanács példáját, amely még a hónap vége előtt elfogadja a növekedési programot. Az Európai Parlamentnek legalább olyan gyorsan döntést kellene hoznia, mint a Tanácsnak. Mint elmondtam, azt szeretném, hogy az új program ne csak Görögország, hanem az euróövezet egésze számára is egy új kezdetet jelentsen, mivel fontos tanulságokat kell leszűrnünk a válságból, amely már sokkal túl hosszú ideje vet ránk árnyékot. A gazdasági és szociális helyzet magáért beszél: az Európai Unióban még mindig több mint 23 millió ember munkanélküli, több mint felük már legalább egy éve nem talál munkát magának. Csak az euróövezetben több mint 17,5 millióan vannak munka nélkül. A gazdasági fellendülésünket globális bizonytalanságok gátolják. Az államadósság az EU-ban a GDP több mint 88%-a átlagosan, az euróövezetben pedig a GDP csaknem 93%-án áll. A válság még nem ért véget, legfeljebb szünetről beszélhetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi sem történik. A munkanélküliségi adatok javulnak, a GDP gyorsabb ütemben nő, mint bármikor az elmúlt évek folyamán, a háztartások és a vállalkozások finanszírozási lehetőségei számottevően javultak. A válság által egykoron súlyosan érintett számos olyan tagállam, amelyek európai pénzügyi támogatásban részesültek – például Lettország, Írország, Spanyolország és Portugália –, ma már stabil növekedést könyvelhet el, gazdaságaik egyre szilárdabbá válnak. Ez kétségkívül haladásnak tekinthető, de a gazdasági élénkülés túl lassú, túl törékeny, és túlságosan függ külső partnereinktől. Ennél is nagyobb jelentőséggel bír azonban, hogy a válság nyomán igen nagy különbségek mutatkoznak az euróövezet és az Unió egésze tekintetében is. A válság visszafogta a növekedési potenciálunkat, továbbá ráerősített a fokozódó egyenlőtlenségek hosszú távú tendenciájára. Mindez kétségeket ébresztett a társadalmi fejlődéssel, a változás értékével és az összetartozás előnyeivel kapcsolatban. Amire valójában szükségünk van, az a konvergenciafolyamat újbóli megteremtése – mind a tagállamok között, mind az adott társadalmon belül –, ennek középpontjába pedig a termelékenységet, a munkahelyteremtést és a társadalmi igazságosságot kell állítani. Szorosabb Unióra van szükségünk Európában. Az Európai Unió, és különösen az általam vezetett Bizottság számára ez két dolgot jelent: egyrészt az európai munkahelyteremtés és növekedés forrásaiba, és mindenekelőtt az egységes piacunkba történő beruházást; másrészt a gazdasági és monetáris unió kiteljesítését a tartós fellendülés feltételeinek megteremtése érdekében. Mindkét területen aktív tevékenységet folytatunk. Önökkel és a tagállamokkal közösen az új Európai Stratégiai Beruházási Alap révén 315 milliárd eurós kerettel létrehoztuk az európai beruházási tervet. Kevesebb mint egy évvel azt követően, hogy bejelentettem az erre irányuló tervet, ma már ott tartunk, hogy az első projektek éppen el is indultak: Épületek energiahatékonyságának javítására irányuló, a Beruházási Alap által finanszírozott projektek révén Franciaországban 40 000 háztartás fog alacsonyabb energiaszámlát fizetni, és 6 000 új munkahely jön létre. Ugyancsak a Beruházási Alap finanszírozásának köszönhetően barcelonai rendelőintézetekben új vérplazma alapú terápiák révén jobb kezelés válik elérhetővé a betegek számára.
Limerickben és más írországi településeken a családok könnyebben hozzáférhetnek majd az elsődleges egészségügyi ellátásokhoz és a szociális szolgáltatásokhoz az újonnan kialakított tizennégy elsődleges egészségügyi központon keresztül. Ez csak a kezdet, számos további hasonló projekt fog megvalósulni a jövőben. A beruházási terv megvalósításával párhuzamosan haladunk az egységes piac korszerűsítésével, aminek eredményeképp újabb lehetőségeket teremtünk a polgárok és a vállalkozások számára a 28 tagállam mindegyikében. Köszönhetően a Bizottság által elindított olyan projekteknek, mint a digitális egységes piac, a tőkepiaci unió és az energiaunió, csökkentjük a határokon átnyúló tevékenységek előtt álló akadályokat, és európai léptékkel járulunk hozzá az innováció ösztönzéséhez, a tehetségek egymásra találásához, valamint a termékek és szolgáltatások kínálatának bővítéséhez. Erőfeszítéseink azonban hiábavalóak lesznek, ha nem tanuljuk meg a leckét: még mindig nem győztük meg az európaiakat és a világot arról, hogy az Európai Unió nem a túlélésre játszik, hanem képes gyarapodni és sikeresen fejlődni. Ne csapjuk be magunkat: mindannyiunk kárára vált, hogy az elmúlt hónapokban mindannyian képtelenek voltunk gyors és egyértelmű választ adni a görög válságra. Mindez rombolta az egységes valutába vetett bizalmat, és ártott az Unió jó hírnevének a világban. „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”; tudnunk kell, hogy mi a célunk. Ez a lényege a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről szóló jelentésnek, amelyet a többi európai intézmény elnökeivel közösen júniusban terjesztettem elő. Magától értetődő volt számomra, hogy Martin Schulz elnök úr is részt vesz ebben a fontos munkában. Elvégre uniós szinten a Parlament a demokrácia szíve, csakúgy mint tagállami szinten a nemzeti parlamentek. Az Európai Parlament az euróövezet parlamentje is, és annak is kell maradnia. Társjogalkotóként az Európai Parlamentnek döntenie kell majd a gazdasági és monetáris unió elmélyítésére irányuló javaslatokról, amelyeket a Bizottság az elkövetkező hónapokban fog előterjeszteni. Ezért is örülök annak, hogy „négy elnök jelentése” helyett most első alkalommal az „öt elnök jelentését” írtuk meg. A Görögországra vonatkozó megállapodás érdekében hónapokon keresztül késő éjszakába nyúlóan folytatott megbeszélések mellett sikerült ezt a jelentést május–június folyamán elkészítenünk, lefektetve ezáltal egy stabilabb jövő alapjait. Az öt legfontosabb uniós intézmény elnökei megállapodtak az ütemtervről, amely mellett reményeink szerint 2017 elejére stabilizálódhat és megszilárdulhat az euróövezet. Ezt követően pedig gazdaságaink megújított konvergenciája révén mélyrehatóbb reformot valósíthatunk meg, és a válsággal szembeni küzdelemtől elmozdulhatunk végre az új növekedési kilátások felé. Várakozásainknak megfelelően az öt elnök jelentése élénk vitát váltott ki Európa-szerte. Egyesek szerint az eurót irányító kormányra van szükségünk. Mások azt mondják, nagyobb fegyelemre és a szabályok betartására van szükségünk. Én mindkét állásponttal egyetértek: kollektív felelősségre, a közjó iránti nagyobb fogékonyságra és a közösen elfogadott szabályok teljes körű tiszteletben tartására és végrehajtására kell törekednünk. Nem gondolom azonban, hogy ehhez újabb intézményekre vagy robotpilóta által vezérelt euróra lenne szükség: az újabb intézmények vagy a varázsszabályok sem képesek többet vagy jobbat adni számunkra. Az egységes valuta kizárólag szabályokra és statisztikai adatokra épülő rendszere nem működik. Az euró működéséhez folyamatos politikai értékelésre van szükség, amely az új gazdasági, fiskális és szociálpolitikai döntések alapjául szolgál. Az öt elnök jelentésében foglalt menetrend teljesen kitölti az elkövetkező évek programját, és szándékom szerint minden fronton – azaz a gazdasági, pénzügyi, fiskális és a politikai unió terén is – gyors ütemben tudunk előrelépni. Bizonyos erőfeszítéseket az euróövezetre kell összpontosítani, más kezdeményezéseknek ugyanakkor a 28 tagállam mindegyike előtt nyitva kell állnia, tekintettel az egységes piacunkon folytatott szoros együttműködésre. Engedjék meg nekem, hogy felvázoljam azt az öt területet, amelyen a Bizottság rövid időn belül ambiciózus javaslatokat fog előterjeszteni, és ahol reményeink szerint már idén ősszel haladást érhetünk el. Először: az öt elnök egyetértett abban, hogy egy közös rendszerre van szükségünk, amely garantálja, hogy a polgárok banki megtakarításai számlánként és személyenként 100 000 euróig mindig védettek legyenek. Ez a bankuniónk hiányzó része. Ma is léteznek ugyan ilyen betétbiztosítási rendszerek, de ezek mind nemzeti szintűek. Egy európai szinten összehangoltabb rendszerre van szükségünk, amely a kormányzati költségvetésektől függetlenül működik, hogy a polgárok teljesen biztosak lehessenek benne,
hogy megtakarításaik biztonságban vannak. Mindannyian láttuk, mi történt Görögországban a nyár folyamán: a polgárok – érthető módon – kivették megtakarításaikat a bankokból, mivel kevéssé bíztak abban, hogy az állam képes pénzügyileg támogatni az ország bankrendszerét. Ezen változtatni kell. Sürgősen szükség van egy összehangoltabb betétbiztosítási rendszerre, és a Bizottság még az év vége előtt előterjeszti ennek első lépéseire irányuló jogalkotási javaslatát. Természetesen teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy e témával kapcsolatban egyelőre még nem született konszenzus. Ugyanakkor azt is tudom, hogy hozzám hasonlóan Önök közül is sokan meg vannak győződve róla, hogy előre kell lépnünk ezen a területen. A szkeptikusabbnak pedig azt mondom: a Bizottság teljes mértékben tisztában van azzal, hogy eltérések vannak az egyes tagállamok kiinduló helyzete között. A tagállamok egy része kialakította és megfelelően finanszírozza nemzeti betétbiztosítási rendszerét. Mások még csak most építik fel ezeket a rendszereket. Figyelembe kell vennünk ezeket a különbségeket. Ez az oka annak, hogy az öt elnök jelentése nem a teljes körű kölcsönösségre épülő rendszert, hanem egy viszontbiztosításra épülő új megközelítést szorgalmaz. Ennek további részleteit az elkövetkező hetekben fogjuk bemutatni. Másodszor: erősebb képviseletet kell kivívnunk az eurónak a nemzetközi színtéren. Hogyan lehetséges, hogy a világ második legfontosabb pénznemével rendelkező euróövezet gazdasági kérdésekben még mindig nem egységes hangon szólal meg a nemzetközi pénzügyi intézményekben? Egy pillanatra helyezzék magukat a Nemzetközi Valutaalapnál folyó napi munka közepébe. Nagyon jól tudjuk, mekkora jelentőséggel bír az IMF. Mégis, ahelyett, hogy az euróövezet egy hangon szólalna meg, Belgiumnak és Luxemburgnak a szavazásnál képviselt álláspontjukat Örményországgal és Izraellel kell egyeztetniük, míg Spanyolország a latin-amerikai országok csoportjával szavaz. Miként lehetséges, hogy míg mi – európaiak – együttesen nagyon fontos részvényesei vagyunk olyan globális intézményeknek, mint az IMF és a Világbank, mégis kisebbségként cselekszünk? Hogyan lehetséges az, hogy miközben Ázsiában létrehozzák a stratégiai fontosságú új Infrastrukturális Beruházási Bankot, az európai kormányok erőfeszítéseik koordinálása helyett azon versengenek, hogy melyikük országa válik először taggá? Fel kell nőnünk és közös érdekeinket nemzeti érdekeink elé kell helyeznünk. Számomra természetes, hogy az eurócsoport elnöke legyen az euróövezet képviselője a nemzetközi pénzügyi intézményekben, például az IMF-nél. Harmadszor: hatékonyabb és demokratikusabb rendszerre van szükségünk a gazdasági és költségvetési felügyelet terén. Azt szeretném, ha az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek, valamint a különböző szinteken tevékenykedő szociális partnerek meghatározó szerepet kapnának ebben a folyamatban. Arra törekszem továbbá, hogy az euróövezet egészének érdeke nagyobb hangsúlyt kapjon az uniós és nemzeti politikákban: az egész érdeke nem egyszerűen a részek érdekeinek összegzése. Ezt fogjuk megjeleníteni a gazdaságpolitikai koordináció európai szemeszterének további ésszerűsítését és megerősítését célzó javaslatainkban. Szándékaim szerint a továbbiakban az euróövezet egészének gazdasági orientációjára vonatkozóan megfogalmazott ajánlásaink nem lehetnek pusztán üres szavak. Azt szeretném, hogy ezek az ajánlások valódi iránymutatásként szolgáljanak, különösen az euróövezet költségvetési irányvonala tekintetében. Negyedszer: igazságosabbá kell tennünk adópolitikánkat. Ehhez nagyobb átláthatóságra és méltányosságra van szükség a polgárok, illetve a vállalkozások tekintetében egyaránt. Júniusban egy cselekvési tervet terjesztettünk elő, amelynek lényege a következő: a vállalkozásoknak ott kell teljesíteniük adófizetési kötelezettségeiket, ahol a nyereségük keletkezik. E cél elérése irányába mutató lépés a közös konszolidált társaságiadó-alap kapcsán végzett munkánk. A szabályok egyszerűsítése megnehezíti az adókikerülést. A Tanáccsal közösen keményen dolgozunk azért, hogy még az év vége előtt megállapodást érjünk el a feltételes adómegállapításokra vonatkozó automatikus információcseréről is. Reményeink szerint a különböző nemzeti rendszerek vizsgálata is nagyon rövid időn belül eredményeket fog hozni. Mindemellett keményen küzdünk azért, hogy a tagállamok még az év vége előtt elfogadják a pénzügyi tranzakciós adóra vonatkozó szabályokat. Európaibb Európára, egységesebb Unióra van szükségünk, és igazságosabbá kell tennünk adópolitikánkat. Ötödször: fokoznunk kell a méltányos és valóban páneurópai munkaerőpiac megteremtésére
irányuló munkát. Ebben az összefüggésben a méltányosság azt jelenti, hogy úgy segítjük elő és biztosítjuk a polgárok szabad mozgását, azaz az egyik uniós alapjog érvényesülését, hogy közben elejét vesszük a visszaéléseknek, és kiszűrjük a szociális dömping kockázatát. A munkavállalói mobilitás örvendetes és szükséges is az euróövezet és az egységes piac sikeréhez. Ugyanakkor a munkavállalói mobilitásnak egyértelmű szabályokon és elveken kell alapulnia. A fő elvnek annak kell lennie, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazon a helyen ugyanaz a fizetés jár. Ezen erőfeszítések részeként szeretném, ha létrejönne a szociális jogok európai pillére, amely figyelembe veszi az európai társadalmak és a munka világának változó jellemzőit, és amely iránytűként szolgálhat az euróövezeten belüli megújított konvergencia számára. A szociális jogok európai pillérének ki kell egészítenie mindazt, amit az uniós munkavállalók védelme terén mindeddig együttesen már elértünk. Várakozásaim szerint a szociális partnerek központi szerepet fognak vállalni ebben a folyamatban. Úgy vélem, helyesen cselekszünk, ha ezt a kezdeményezést az euróövezeten belül indítjuk el, lehetővé téve ugyanakkor a többi tagállam számára, hogy csatlakozzanak hozzá, ha szeretnének. Az öt elnök jelentésében kifejtettek szerint az euróövezetre vonatkozóan további alapvető lépésekkel is kell foglalkoznunk a jövőben. A Bizottság 2017 tavaszán fehér könyvet fog előterjeszteni erről. Igen, idővel létre kell majd hoznunk egy euróövezeti kincstárat, amely európai szinten lesz elszámoltatható. És úgy vélem, hogy ezt az intézményt az európai stabilitási mechanizmusra alapozva kell létrehoznunk, amelyet 500 milliárd eurós – azaz az IMF kapacitásához mérhető nagyságú – potenciális hitelvolumennel állítottunk fel a válság alatt. Az európai stabilitási mechanizmusnak fokozatosan szélesítenie kell a makrogazdasági stabilitással összefüggő feladatkörét annak érdekében, hogy megfelelőbb válaszokat tudjunk adni azokra a sokkokra, amelyek nemzeti szinten nem kezelhetők. Mindennek alapjait megbízatásunk második felében fogjuk kidolgozni. Az Európai Unió egy dinamikus projekt. A projekt az európai polgárok szolgálatáról szól. Nincsenek nyertesei és vesztesei. Ebből a hatalmas projektből mindannyian jól jövünk ki. Ez az üzenet az egyesült királyságbeli partnereinknek is szól; az ő szempontjaikat nagyon is szem előtt tartom, amikor az elkövetkező hónapok nagy politikai kihívásaira gondolok. Egy méltányos alku az Egyesült Királyság számára Hivatalba lépésem óta sok kérdés egyértelműbbé vált az Egyesült Királyságot illetően: 2017 vége előtt népszavazást tartanak arról, hogy az Egyesült Királyság tagja maradjon-e az Európai Uniónak. A kérdés eldöntése természetesen az Egyesült Királyság választóira lesz bízva. Ugyanakkor nem lenne őszinte és nem lenne valószerű azt állítani, hogy ez a döntés ne bírna stratégiai jelentőséggel az Unió egésze számára. A magam részéről mindig is azt az álláspontot képviseltem, hogy az Egyesült Királyságnak az Európai Unióban van a helye. Az Egyesült Királyság kormányával együtt azon szeretnék dolgozni, hogy az Egyesült Királyság számára méltányos feltételeket dolgozzunk ki. Az egyesült királyságbeli partnereink alapvető kérdéseket szegeznek az Európai Uniónak, illetve tesznek fel az Európai Unióval kapcsolatban: Jólétet biztosít-e az Unió az európai polgároknak? Az uniós intézkedések azokra a területekre összpontosulnak, ahol valódi eredmények érhetők el? Az Unió nyitott a világ többi része felé? Ezek olyan kérdések, amelyekre az Unió képes választ adni, és nem csak az Egyesült Királyság kedvéért. A 28 uniós tagállam mindegyikének elvárása az, hogy az Európai Unió korszerűen és célirányosan polgárainak érdekét szolgálva működjön. Mindannyian egyetértünk abban, hogy a mostani jelentős kihívások és a válság nyomán az Uniónak alkalmazkodnia és változnia kell. Ezért teljesítjük ki az egységes piacot, csökkentjük a bürokráciát, teremtünk kedvezőbb befektetési környezetet a kisvállalkozásoknak. Ezért hozzuk létre a digitális egységes piacot – hogy például az internetes autókölcsönzésnél az Unión belüli lakóhelyétől függetlenül mindenki azonos áron bérelhessen autót. Korszerűsítjük az uniós szerzői jogokat – hogy könnyebben hozzá lehessen férni az interneten elérhető kulturális tartalmakhoz, miközben a szerzők is hozzájussanak jogos járandóságukhoz. Az EU alig két hónapja állapodott meg a barangolási díjak 2017 nyarától való eltörléséről, ami évek óta sok – főként brit – turista és utazó kívánsága volt. Ezért tárgyalunk olyan kereskedelmi megállapodásokról, mint amilyen a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség. Ezért nyitjuk meg a piacokat és bontjuk le az akadályokat a 28 uniós tagállam
vállalkozói és munkavállalói számára. Személyes elkötelezettségem, hogy javítsuk az Unió és a nemzeti parlamentek együttműködésén. Megbízóleveleimben a Bizottság valamennyi tagját arra szólítottam fel, hogy működjenek együtt szorosabban a nemzeti parlamentekkel. Meggyőződésem, hogy a nemzeti parlamentekhez fűződő kapcsolatunk megerősítése közelebb hozza az Uniót azokhoz, akiknek a szolgálatában áll. Tudom, hogy ezzel David Cameron miniszterelnök is egyetért. Bizonyos vagyok benne, hogy képesek leszünk közösen választ találni. Több mint egy évvel ezelőtt, bizottsági elnöki kampányom során megfogadtam, hogy elnökként igyekszem majd méltányos alkut kötni Nagy-Britanniával. Olyan alkut, amellyel Nagy-Britannia és a többi 27 tagállam egyaránt jól jár. Szeretném, ha megőriznénk az egységes piac négy szabadságának sérthetetlenségét, ugyanakkor a gazdasági és monetáris unió megerősítése érdekében módot találnánk az euróövezet további integrációjára. Hogy méltányosak legyünk az Egyesült Királysággal: el kell ismernünk, nem minden tagállam vesz részt az uniós politikák mindegyikében. Az Egyesült Királyság helyzetéről – például az euró és a bel- és igazságügy területén – külön jegyzőkönyvek rendelkeznek. Hogy méltányosak legyünk a többi tagállammal: az Egyesült Királyság döntései nem akadályozhatják meg, hogy a többiek, ahol jónak látják, tovább integrálódjanak. Igyekszem az Egyesült Királysággal méltányos alkut kötni. Egyetlen okból: mert hiszek abban, hogy az EU-nak jobb az Egyesült Királysággal, és az Egyesült Királyságnak is jobb, ha együtt marad az EU-val. Közösen sokkal többre megyünk a kulcsfontosságú területeken, mint egymagunkban. Különösen igaz ez azokra az Európa előtt tornyosuló hatalmas külpolitikai kihívásokra, amelyekre beszédem következő részében szeretnék kitérni. Egységes kiállás Ukrajna mellett Európa csak kis része a világnak. Amit mi nyújthatunk, az a tudásunk és a vezető szerepünk. Száz éve még a világ minden ötödik lakója élt Európában, mára már csak minden kilencedik, újabb száz év múlva pedig csak minden huszonötödik lesz európai. Hiszek abban, hogy be tudjuk teljesíteni szerepünket a világban, és ezt meg is kell tennünk – nem puszta hiúságból, hanem azért, mert van mit nyújtanunk. Meg tudjuk mutatni a világnak, hogy az erő az egységben rejlik, és az együttműködés stratégiai érdek. Ez soha nem volt a mostaninál sürgetőbb és fontosabb. A világon jelenleg több mint 40 aktív konfliktus zajlik. Miközben ezek a konfliktusok dúlnak, miközben családok szakadnak el egymástól és otthonok válnak rommá, nem állhatok Önök elé azzal, hogy csaknem 60 évvel az Európai Unió születése után végre béke van. A világon ugyanis nincs béke. Ha azt akarjuk, hogy békésebbé váljon a világ, erősebb európai és uniós külpolitikára lesz szükségünk. Ez most Ukrajna esetében a legsürgetőbb. Az, hogy segítsünk Ukrajnának fennmaradni, megújulni és fellendülni, európai kihívás. Az ukrán álom, a Majdan tériek álma végtére is európai álom: mindenki modern országban, stabil gazdaságban, megbízható és tisztességesen működő politikai rendszerben szeretne élni. Az elmúlt tizenkét hónapban közelebbről is volt alkalmam megismerni Porosenko elnököt: egy csúcstalálkozón, az otthonában rendezett vacsorán, több tárgyaláson és számtalan telefonhívás során beszéltem vele. Porosenko elnök hozzákezdett országa átalakításához. Küzd azért, hogy béke legyen. Megérdemli, hogy támogassuk. Már eddig is sok mindent tettünk: három, makroszintű pénzügyi támogatási program keretében 3,41 milliárd eurós kölcsönt biztosítottunk, segítettük egy olyan megállapodás tető alá hozatalát, amely biztosítani fogja Ukrajna téli gázellátását, és tanácsokat adtunk az igazságszolgáltatás reformjához. Ahhoz, hogy segítségünk sikerrel járjon, az EU-nak és valamennyi tagállamának ki kell vennie a részét. Eközben meg kell őriznünk az egységünket is. Egységre van szükségünk keleti tagállamaink – a balti államok – biztonságát illetően. Az uniós tagállamok biztonsága és határai sérthetetlenek. Azt akarom, hogy ennek Moszkvában teljes mértékben tudatában legyenek. Több egységre van szükségünk a szankciókat illetően is. Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók mindegyikünknek gazdasági érvágást okoztak, és különösen az olyan fontos ágazatok érzik meg, mint a mezőgazdaság. A szankció azonban erős eszköz az agresszió és a nemzetközi jog megsértése ellen.
Olyan eszköz, amelyet mindaddig érvényben kell tartani, amíg meg nem valósulnak maradéktalanul a minszki megállapodások. Meg kell tehát őriznünk a hidegvérünket és az egységünket. Mindeközben azonban tovább kell keresnünk a megoldásokat. Brisbane-ben a G20-ak találkozóján hajnalig tartó kétoldalú megbeszélést folytattam Putyin elnökkel. Felidéztük régi ismeretségünket, és rámutattunk, mennyit változott a világ. Az EU és Oroszország közötti egykori együttműködő szellem helyét mára gyanakvás és bizalmatlanság vette át. Az EU-nak meg kell mutatnia, hogy Oroszország nem keresheti következmények nélkül a konfrontációt, miközben egyértelműen jeleznie kell azt is, hogy Európa készen áll az együttműködésre. Nem akarom, hogy Európa csak a partvonalról figyelje a történéseket. Azt akarom, hogy irányító szerepet töltsön be. Ha az Európai Unió egységesen lép fel, képesek leszünk alakítani a világon. Egységesen az éghajlatváltozás elleni küzdelem élén Egyes területeken Európa már ma is vezető szerepet játszik: ilyen például az éghajlatváltozás elleni fellépés. Mindannyian tudjuk, hogy az éghajlatváltozás jelentős globális kihívás – Európában ezt már jó ideje tudjuk. Közös bolygónk – légköre és egykor stabil éghajlata – már nem tud lépést tartani az emberi beavatkozással. A világ egyes részeinek lakói a lehetőségeiken felül használják az erőforrásokat, „szénadósságot” halmoznak fel és felélik készleteiket. Márpedig közgazdaságtanból és válságkezelésből jól megtanulhattuk, hogy túlterjeszkedni soha nem lehet fenntartható magatartás. A természet előbb-utóbb benyújtja a számlát. Az éghajlatváltozás már most is konfliktusok forrása a világ egyes pontjain – nagyobb stratégiai előnnyel bírhat az, aki egy gátat vagy egy tavat birtokol, mint aki egy olajfinomítóra teszi rá a kezét. Ezzel együtt újfajta migrációs jelenség van születőben, amelynek kiváltó okát szintén az éghajlatváltozásban kell keresni. Hamarosan szembesülni fogunk az újfajta kihívással: útnak indulnak a „ klímamenekültek” – hacsak nem lépünk elég gyorsan. A világ vezetői 90 nap múlva Párizsban ülnek össze, hogy megállapodjanak az ahhoz szükséges fellépésekről, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés 2°C alatt maradjon. Az EU e téren jó úton halad, és még márciusban egyértelmű vállalást tett: 2030-ig kötelezően, a teljes gazdaságban legalább 40%-kal kell csökkenteni a kibocsátást az 1990. évi szintekhez képest. Ez az eddig előterjesztett legambiciózusabb vállalás. Példánkat mások is követik, ám néhányan vonakodnak lépni. Nemzetközi partnereinknek világosan megmondom: az EU nem fog akármit aláírni. Mind számomra, mind Európa számára prioritás egy ambiciózus, szilárd és kötelező erejű globális éghajlat-politikai megállapodás tető alá hozása. A Bizottság és jómagam ennek érdekében az idei év első felét azzal töltöttük, hogy támogatókat toborozzunk egy ambiciózus párizsi megállapodáshoz. Tavaly májusban Tokióban jártam, ahol arra kértem Abe miniszterelnököt, működjön együtt velünk annak érdekében, hogy Párizs Kiotó méltó utódja legyen. Júniusban a G7-ek csúcstalálkozóján a vezetők megállapodtak abban, hogy hosszú távú dekarbonizációs stratégiákat dolgoznak ki, és az évszázad végére felhagynak a fosszilis tüzelőanyagokkal. Később Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel találkoztam a párizsi klímacsúcs előkészítése során és azért, hogy partnerséget indítsunk annak biztosítására, hogy a mai városokat már a holnap energetikai és éghajlati igényeinek megfelelően tervezzék. A biztosi testület tagjai a főképviselő irányításával további éghajlat-diplomáciai erőfeszítéseket folytattak. Arias Cañete biztos ma Pápua Új-Guineában tartózkodik, és a Csendes-óceáni Szigetek Fórumának vezetőivel egyeztet a párizsi tervekről. Ha nem teszünk semmit az éghajlatváltozás ellen, a tenger szintje tovább emelkedik, és az elsők között nyeli el ezeket a szigeteket. Ha viszont megvalósulnak a párizsi célok, az emberiség végre olyan nemzetközi rendszerrel fog rendelkezni, amellyel hatékonyan felveheti a küzdelmet az éghajlatváltozás ellen. A következő állomás Párizs, de nem Párizs lesz az utolsó állomás. Először el kell jutni odáig; utána viszont tovább is kell haladni Párizsból.
A Bizottság azon fog dolgozni, hogy Európa megőrizze vezető szerepét az éghajlatváltozás elleni küzdelem területén. Nem csak prédikálunk: cselekszünk is. Az éghajlatváltozás problémája nem fog megoldódni varázsütésre. Előírásaink – például az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer – és tetteink azonban lehetővé teszik, hogy a széndioxid-kibocsátást gazdasági növekedés mellett is csökkenteni tudjuk. Előretekintő éghajlat-politikánk hozzájárul az energiaunió várva várt célkitűzéseinek megvalósításához is: vezető hatalommá válunk a világon a megújuló energiák ágazatában, amely ma az EU-ban több mint egymillió embernek ad munkát, és 130 milliárd eurós forgalmat – ezen belül 35 milliárd euró értékű exportot – biztosít. A megújuló technológiák terén bejegyzett szabadalmak 40%-a európai vállalkozások kezében van, és a technológiai változások felgyorsulásával egyre nő a zöld technológiával való új globális kereskedelemben rejlő potenciál. Az energiaunió megvalósítása során tehát stratégiai fontosságot nyer az innováció, valamint a piacaink összekapcsolása. Ezt ígértem tavaly, ebben a szellemben dolgozott a Bizottság mostanáig és ebben a szellemben fog dolgozni a jövőben is. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem nem a brüsszeli és párizsi diplomáciai tárgyalóasztaloknál fog eldőlni. A küzdelem a gyakorlatban fog eldőlni: a városokban, ahol a legtöbb európai él, dolgozik és használja az Európában megtermelt energia 80%-át. Ezért arra kértem Martin Schulz elnököt, hogy a Parlament biztosítson helyet a Polgármesterek Szövetsége jövő havi ülésének, amelyen több mint ötezer európai polgármester vesz majd részt. Ezek a polgármesterek egytől egyig vállalták, hogy teljesítik az EU szén-dioxid-csökkentési célkitűzését. Remélem, hogy a parlamenti képviselők maradéktalan támogatását is élvezi majd ez az európai települések által szervezett megmozdulás, amelynek célja a párizsi konferencia és az azt követő intézkedések sikerre vitele. Következtetés Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Sok kérdésről nem esett ma szó, sok témára nem tudtam kitérni. Szívesen beszéltem volna például Ciprusról: minden reményem, törekvésem és vágyam, hogy a szigetet jövőre egyesülve lássam. Miután júliusban a zöld vonal közepén hosszas tárgyalásokat folytattam Nikosz Anasztasziadisz és Musztafa Akinci elnökkel, meggyőződésem, hogy ez a jelenlegi körülmények között, az ENSZ és az EU erőfeszítéseinek folyamatos, hatékony koordinációja mellett megvalósítható – feltéve, hogy megvan hozzá a szükséges vízió és politikai szándék a két vezetőben. E célkitűzés megvalósítása során minden támogatásomra és segítségemre számíthatnak. Mert hiszem, hogy uniós tagállamban sem falnak, sem kerítésnek nincs helye. Nem szóltam még azokról az európai mezőgazdasági termelőkről, akik ezen a héten Brüsszelben tüntettek. Egyetértek velük abban, hogy valami nincs rendben azzal a piaccal, ahol a tej ára még a víz árát sem éri el. De nem hiszem, hogy Brüsszelből kellene mikromenedzselnünk a tejpiacot. Azoknak a termelőknek, akik az oroszországi szankciók miatt szenvednek kárt, kártérítést kell nyújtanunk. Ezért a Bizottság a mezőgazdasági termelők megsegítésére 500 millió eurós szolidaritási csomagot terjeszt elő. Az európai és nemzeti versenyhatóságoknak pedig jól meg kell vizsgálniuk a piac szerkezetét. Valami bűzlik a tejpiacon. Az az érzésem, fel kell számolnunk néhány kiskereskedelmi oligopóliumot. Sok mindenről kellene még szót ejteni, de a fő kérdéseket és az előttünk álló fő kihívásokat áttekintve egyetlen dolog kristályosodik ki számomra, legyen szó akár a menekültválságról, akár a gazdaságról vagy a külpolitikáról: csakis Unióként lehetünk sikeresek. Ki az Unió, aki Európa 507 millió polgárát képviseli? Nem csupán Brüsszel és Strasbourg. Az Unió nem azonos az európai intézményekkel. Éppúgy beletartoznak a tagállamok is. Beletartoznak a nemzeti kormányok és a nemzeti parlamentek is. Ha ezek közül bármelyik rosszul végzi a dolgát, mindannyian elbotlunk. Európának és az Uniónknak tennie kell a dolgát. Rendes körülmények között buzgó támogatója szoktam lenni a közösségi módszernek, válság idején azonban kevésbé vagyok kényes – nem az számít, hogyan birkózunk meg a válsággal: kormányközi megoldásokkal vagy közösségi eljárásokkal. A lényeg, hogy találjunk megoldást és oldjuk meg a helyzetet az európai polgárok érdekében. Mégis, ha azt látjuk, hogy egy módszer nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, másképpen kell közelítenünk a dologhoz.
Példa erre a görögországi és olaszországi menekülteket érintő áthelyezési mechanizmus, amelyet májusban terjesztettünk elő: a Bizottság kötelező erejű, közösségi szolidaritási rendszert javasolt. A tagállamok mégis az önkéntességen alapuló megközelítés mellett tették le a voksukat. Az eredmény: nemhogy a tervezett 40 000, de egyetlen védelemre szoruló személyt sem helyeztek még át, és Olaszország és Görögország továbbra is magára maradt a helyzettel. Ez így nem elegendő. Vagy vegyük példaként az olyan kormányközi megoldásokat, mint a költségvetési fegyelem megerősítését célzó 2011. évi költségvetési paktum vagy a közös bankszanálási alap létrehozásáról szóló 2014. évi megállapodás. Látható, hogy a költségvetési paktumot a mai napig egyetlen állam sem hajtotta végre maradéktalanul. A közös bankszanálási alap létrehozásáról szóló megállapodást pedig – amelynek 2016. januárjától kellene működésbe lépnie – a 19 tagállam közül mindössze 4 ratifikálta. Ez a hozzáállás édeskevés ahhoz, hogy a jelenlegi hatalmas kihívásokkal megbirkózzunk. Változtatunk kell a munkamódszereinken. Fel kell gyorsulnunk. Európaibb módszerekhez kell folyamodnunk. Nem azért, mert minden törekvésünk az, hogy megszilárdítsuk európai szintű hatalmunkat. Hanem azért, mert sürgősen hatékonyabb és gyorsabb eredményeket kell felmutatnunk. Azt akarjuk, hogy az Uniónk európaibb legyen. Azt akarjuk, hogy az Uniónk egységesebb legyen. Világ életemben hittem Európában. Számos oka van ennek, amelyek némelyikét a mai generációk szerencsére – jól tudom – már nem érzik át. Hivatalba lépésemkor azt mondtam: újjá akarom építeni a mállásnak indult hidakat. Ott, ahol az illesztéseknél már megkopott a szolidaritás. Ott, ahol régi démonok akarnak ismét feltámadni. Sok még a tennivalónk. Amikor azonban a későbbi nemzedékek majd ennél a fejezetnél felnyitják Európa történelemkönyvét, lássák benne azt, hogy összetartóak voltunk, együttérzést tanúsítottunk, és megnyitottuk otthonunkat a védelemre szorulóknak. Hogy együtt léptünk fel a globális kihívásokkal szemben, védtük értékeinket és oldottuk meg a konfliktusokat. Hogy gondoskodtunk róla: a pénzügyi spekulánsok kapzsiságáért soha többé ne az adófizetőknek kelljen megfizetniük. Hogy kéz a kézben biztosítottuk a növekedést és a jólétet a gazdaságaink, a vállalkozásaink és mindenek felett a gyermekeink érdekében. Álljon benne az, hogy minden idők legerősebb Unióját hoztuk létre. Álljon benne az, hogy közösen írtunk európai történelmet. Olyan történelmet, amelyre unokáink is méltán lehetnek büszkék. További információk A beszéd lényeges elemei Videó a teljes beszédről Az Unió helyzete 2015 honlap SPEECH/15/5614 Photos & Videos State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker, President of the EC State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker, President of the EC State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker, President of the EC State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker, President of the EC State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker, President of the EC State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker Joint press conference by Martin Schulz, President of the EP, and Jean-Claude Juncker, following the State of the Union Address 2015 State of the Union Address 2015 by Jean-Claude Juncker: highlights
