JEGYZŐKÖNYV
Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális termében 2014. április 30-án 8:00 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa ülésén. Jelen vannak: Szavazati joggal rendelkező tagok: Galbács Mihály - Gyula alpolgármester, Kalcsó Istvánné – Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester, Szűcsné Gergely Györgyi – Lőkösháza polgármester, Pénzügyi Bizottság elnöke. Meghívottként megjelentek: Szilágyiné Tóth Erzsébet – GYKSZGYI igazgató, Strifler Györgyné- GYKSZGYI gazdasági vezető, Nagy Imréné –Társulás - pénzügyi ügyintéző, Dr. Varga Erzsébet – Gyula Város aljegyzője, Lipták Judit – Gyula Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályvezető. Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, köszöntöm a Társulási Tanács tagjait a mai ülésen. Elnök úr akadályoztatása miatt a mai ülést én vezetem le. Megállapítom, hogy a Társulási Tanács határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Szűcsné Gergely Györgyit – Lőkösháza polgármesterét. Aki elfogadja, jegyzőkönyv hitelesítőnek, Szűcsné Gergely Györgyit – Lőkösháza polgármesterét, kézfelnyújtással szavazza meg, Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 25/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta, Szűcsné Gergely Györgyit – Lőkösháza polgármesterét jegyzőkönyv hitelesítőnek. Felelős: Kalcsó Istvánné – Társulás alelnöke Szűcsné Gergely Györgyi – Lőkösháza polgármester Határidő: 2014. április 30.
Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Javaslom, hogy a napirendeket sorban tárgyaljuk meg. Ennek megfelelően ismertetném a mai napirendi pontokat: I.
Beszámoló:
1./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolója Előadó: Szilágyiné Tóth Erzsébet–Igazgató 2./ Beszámoló a Társulás 2013. évi zárszámadásáról Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök 1
II.
Fő napirend:
1./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által működtetett bölcsődék nyári nyitvatartási rendje Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök 2./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye szakmai programjainak módosítása Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök III.
Zárt ülés:
1./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményében 2013. évben keletkezett térítési díj-hátralékok Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök 2./ Személyi térítési díjak méltányosságból történő mérséklése Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök IV.
Bejelentések:
Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Van-e valakinek kiegészíteni valója a mai napirendekhez? Amennyiben nincs, szavazzunk. Aki elfogadja a mai napirendi pontokat, kérem, kézfelnyújtással szavazza meg. Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 26/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy elfogadja a mai napirendi pontokat: I.
Beszámoló:
1./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolója Előadó: Szilágyiné Tóth Erzsébet–Igazgató 2./ Beszámoló a Társulás 2013. évi zárszámadásáról Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök
II.
Fő napirend:
1./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által működtetett bölcsődék nyári nyitvatartási rendje Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök
2
2./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye szakmai programjainak módosítása Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök III.
Zárt ülés:
1./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményében 2013. évben keletkezett térítési díj-hátralékok Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök 2./ Személyi térítési díjak méltányosságból történő mérséklése Előadó: Dr. Görgényi Ernő elnök IV.
Bejelentések:
Felelős: Kalcsó Istvánné alelnök Határidő: 2014. április 30. I.
Beszámoló:
1./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolója Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Az intézmény igazgatója kívánja-e kiegészíteni az írásos anyagot? Szilágyiné Tóth Erzsébet (GYKSZGYI igazgató) A beszámoló túl hosszúnak tűnik, pedig csak a feladatokról röviden írtam. Végtelenül kiterjedt és a gyermekjóléti alapellátástól az idősellátásig a betegek ellátásáig magába foglal. Ezáltal valóban mindenből csak egy-egy részt ragadtunk ki. A 2012-es évhez képest működési engedély módosítás már nem történt. Kivételt képez a tanyagondnoki szolgálat működési engedélye Lőkösháza tekintetében, amely határozott idejű volt és határozatlanná vált, mivel a tanyagondnok elvégezte a szükséges képzést. Korábban rendszeresen működési engedélyeket módosítottunk a bővülő alapszolgáltatások miatt. De miután a civilszervezetek 2012 őszétől 2013-tól átkerültek a házi segítségnyújtás tekintetében ezáltal már működési engedélyt módosítani nem kellett, mert lefedjük és így éppen elég feladatunk van. Egy településen sem volt igény a bővítésre. A étkeztetés átkerült az önkormányzatokhoz 2013. év közepén. Bizonyos tekintetben a nagy intézményi költségvetést ez csökkentette, de ennek az is az oka, hogy nagyon sokan voltak, akik kedvezményes étkezésben részesültek és az nem biztos, hogy az alap normatíva azt minden esetben fedezte. Összességében az mondható el, hogy tartjuk a létszámot csökkenés igazából csak az étkezésnél volt, ami egyrészt annak tudható be, hogy a feladat ellátása az önkormányzatokhoz került át, tehát az önkormányzatok önállóan látják el, másrészt Gyulán már rendkívül sokan foglalkoznak étkeztetéssel és nagy a verseny, ezt is figyelembe kell venni. Az alapszolgáltatás tekintetében más jelentős változás nem volt, viszont az Idősek Otthona tekintetében igen ott kötött felhasználású normatívában részesül, mely alapján teljesen meg lett változtatva a finanszírozás, de mondhatom azt, hogy egy jobb finanszírozásban részesülünk. A Bölcsődék és a gyermekjóléti alapellátás tekintetében tavaly változás nem volt, de ebben az évben már nagyon kötött lesz az is, hiszen eddig a feltételt nem szabályozták, viszont most már a működési engedélyben szabályozott létszámot nem léphetjük át. 3
Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság is tárgyalta ezt a napirendi pontot. Kérem, szíveskedjen tájékoztatni a döntésükről. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök – Lőkösháza polgármester) A bizottság a „Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolója”című napirend határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Társulási Tanácsnak. Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Én mindig nagy érdeklődéssel veszem a kezembe a beszámolót, mert engem nagyon érdekel ennek a nagy intézménynek a sorsa, mert ez az én szakmám is. Nagyon színvonalas munka folyik itt évről évre. Igazából elérte a célját a Tanács, amikor ezt az intézményt megalakította és most már tényleg kinőtte magát és nagyon magas szakmai munkát tükröz. Kétegyháza érdekel leginkább engem. Tényleg egy kis regény készült. Köszönöm a beszámolót és a több éves szakmai munkát. További jó munkát kívánunk. Van-e valakinek hozzászólni valója? Aki elfogadja a „Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolója”című előterjesztés határozati javaslatát kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 27/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadja az előterjesztés mellékletét képző Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2013. évi beszámolóját. Megköszöni az Intézmény dolgozóinak az egész éves áldozatos és színvonalas szakmai munkát. Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Becsyné Dr. Szabó Márta címzetes főjegyző Szilágyiné Tóth Erzsébet igazgató Határidő:Értelem szerint
2./ Beszámoló a Társulás 2013. évi zárszámadásáról Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) A 2013. évi zárszámadás valóban egy nagyon precíz, pontosan elkészített anyag. Most már nem csak a szociális intézmény munkáját láthatjuk, hanem a gyulai Polgármesteri Hivatal pénzügyeseinek és ügyintézőinek is a munkáját. 2013-ban kialakult egy új gyakorlat. Hasonló az önkormányzatéhoz, de mégis más. Újszerű is és a mi kéréseinket is tükrözi. A bevételek felhasználása igazodott a mi döntéseinkhez, ez jogszerűen így is kellett legyen. Ha a szociális területre nem érkezett volna meg a plusz pénz, akkor az önkormányzatokra nagy teher nehezedett volna. De ez így megkönnyítette a 2013. évi gazdálkodását a Társulásnak. A tendencia maga, amely elindult a kormány részéről dicséretes. Megértették, azokat a dolgokat és problémákat, amelyek a szociális ágazatokat sújtják. Ezért került sor erre a támogatásra, de természetesen az önkormányzatok párhuzamosan más jellegű támogatásokat is kaptak. Így a feladatellátást zavartalanul tudtuk biztosítani az anyagban szereplő összeggel. A táblázatokból kitűnik, hogy Kétegyháza nagyon jól zárta az évet, mely abból adódik, hogy egy nagyon 4
szigorú gazdálkodást jelentett. A mindennapi feladatellátás mellett tudtunk egy kicsit fejleszteni is, ez hozzájárult az ellátások színvonalának emelkedéséhez. Minden esetben egyeztettünk igazgató asszonnyal és a szakmai szempontokat vettük figyelembe. A Társulásnak 2013. évben 1 102 526 E Ft bevétele és 1 093 235 E Ft kiadása volt, így 7 161 E Ft pénzmaradvánnyal készült el az anyag és ezzel kéri a szakma az elfogadást. Kérem, a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnökét szíveskedjen döntésüket elmondani a Tanácsnak. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök – Lőkösháza polgármester) A bizottság a „Beszámoló a Társulás 2013. évi zárszámadásáról” című napirend határozati javaslatát elfogadásra javasolja a Társulási Tanácsnak. Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) Van-e valakinek hozzászólni valója? Aki elfogadja a „Beszámoló a Társulás 2013. évi zárszámadásáról”című előterjesztés határozati javaslatát kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 28/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást 1 102 526 E Ft költségvetési bevétellel, 1 093 235 E Ft költségvetési kiadással, 7 161 E Ft pénzmaradvánnyal hagyja jóvá. A Társulási Tanács a Társulás 2013.évi zárszámadását a következő mellékletekkel fogadja el: 1. 1.
melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013 évi
bevételei 2. 1/a melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013.évi
bevételeinek teljesítése 3. 2.
melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013.évi
kiadásai 4. 2/a melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013.évi
kiadásainak teljesülése 5. 3 melléklet
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
bevételei, kiadásai szakfeladatonként összesen
5
6. 3/a melléklet
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
gyulai telephelyeinek bevételei, kiadásai szakfeladatonként 7. 3/b melléklet
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
eleki telephelyének bevételei, kiadásai szakfeladatonként 8. 3/c melléklet
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
lökösházi telephelyének bevételei, kiadásai szakfeladatonként 9. 3/d melléklet
Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
kétegyházi telephelyének bevételei, kiadásai szakfeladatonként 10. 4. melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi tagdíj
fizetési kötelezettsége és teljesítése 11. 5.
melléklet
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi
pénzmaradványa 12. 5/a. melléklet 13. 6. melléklet
Normatíva elszámolás települések között Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013.évi mérlege
Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző Lipták Judit pénzügyi osztályvezető Határidő: 2014. 05.01.
II.
Fő napirend:
1./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által működtetett bölcsődék nyári nyitvatartási rendje Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) A Szociális és Gyermekjóléti Intézmény jelezte, hogy a három bölcsődében mikor kíván nyári szünetet tartani. Az egyeztetések előzetesen megtörténtek. Van-e valakinek kiegészíteni valója? Aki „A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által működtetett bölcsődék nyári nyitvatartási rendje” című határozati javaslattal egyetért, kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 29/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye bölcsődéinek nyári nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Csemeteház Bölcsőde 2014. július 28. - 2014. augusztus 08. napjáig zárva tart, ebben az időszakban az ellátást igénylő kisgyermekeket a Tipegő-Topogók Bölcsőde fogadja. 6
2. A Tipegő-Topogók Bölcsőde 2014. augusztus 11. - 2014. augusztus 22. napjáig zárva tart, ebben az időszakban az ellátást igénylő kisgyermekeket a Csemeteház Bölcsőde fogadja. 3. Kétegyháza: 2014. augusztus 04. - 2014. augusztus 08. napjáig zárva tart. Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Szilágyiné Tóth Erzsébet igazgató Határidő: értelem szerint
2./ Gyulai Kistérség Egységes programjainak módosítása
Szociális
és
Gyermekjóléti
Intézménye
szakmai
Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) A szakmai programokban mindenhol át kell vezetni az előterjesztésben leírtakat. Van-e kérdése valakinek? Aki egyetért a, „Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye szakmai programjainak módosítása” című előterjesztés határozati javaslatával kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? Megállapítom, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 3 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 30/2014.(IV.30.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa jóváhagyja a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által módosított szakmai programjait: Szakmai programok módosítása intézményegységenként 1.
Gyulai Intézményegység 1.
Idősek és fogyatékkal élők nappali ellátása 1-9. számú idősek klubjai Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központ Napfény Nappali Központ Szivárvány Napközi Otthon Demens nappali ellátás
2.
Étkeztetés
3.
Házi segítségnyújtás
4.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
5.
Támogató szolgálat
6.
Bölcsőde
7.
Házi gyermekfelügyelet 7
2.
8.
Családsegítés
9.
Gyermekjóléti Szolgálat
10.
Közösségi Pszichiátriai ellátás
11.
Közösségi szenvedélybeteg ellátás
12.
Tanyagondnoki szolgálat
13.
Szociális foglalkoztatás
14.
Napsugár Idősek otthona és Gondozóháza
15.
Szép Alkony Idősek otthona és Gondozóháza
16.
Nyugdíjasok Háza
Lőkösházi Intézményegység 1. Idősek Nappali ellátása 2. fogyatékkal élők nappali ellátása 3. Házi segítségnyújtás 4. Családsegítés 5. Gyermekjóléti Szolgálat
3.
4.
6.
Tanyagondnoki szolgálat
7.
Szociális foglalkoztatás
Kétegyházi Intézményegység 1.
Idősek nappali ellátása
2.
Fogyatékkal élők nappali ellátása
3.
Házi segítségnyújtás
4.
Bölcsőde
5.
Családsegítés
6.
Gyermekjóléti Szolgálat
7.
Tanyagondnoki szolgálat
8.
Szociális foglalkoztatás
Eleki Intézményegység 1. Idősek Nappali ellátása 2. Fogyatékkal élők nappali ellátása 8
3. Házi segítségnyújtás 4.
Családsegítés
5.
Gyermekjóléti Szolgálat
6. Szociális foglalkoztatás Felkéri az Intézmény Igazgatóját a szakmai programok egységes szerkezetbe foglalására. Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Szilágyiné Tóth Erzsébet GYKESZGYI igazgató Határidő: értelem szerint
Kalcsó Istvánné (Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester) A mai nyílt ülést bezárom. Köszönöm a megjelenést Gyula, 2014. április 30.
--------------------------------------Dr. Görgényi Ernő elnök
----------------------------------------Becsyné Dr. Szabó Márta címzetes főjegyző
------------------------------------------Szűcsné Gergely Györgyi jkv. hitelesítő
9