Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontja szerinti feladatkörében eljárva az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról a következőket rendeli el: 1.§ Általános rendelkezések A rendelet célja: Az egészségügyi reform végrehajtása, a betegségek megelőzése, felismerése és gyógyítása csak az orvostársadalom aktív közreműködésével valósítható meg. A gyógyítás közügy, melyben az elsődleges felelősség a gyógyító orvost terheli, azonban az önkormányzatnak is kötelessége a jogszabályi előírásokban foglalt feladatok ellátása. 2.§ A rendelet hatálya A Nádudvar város közigazgatási területén az egészségügyi alapszolgáltatást nyújtó önálló orvosi tevékenységre, illetve az e tevékenységet végző házi orvosokra, és az ügyeletet ellátó ORVOSI ÜGYELET Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságra terjed ki. 3.§ Háziorvosi körzetek (1) A háziorvos önálló orvosi tevékenységet – akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve – csak személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott háziorvosi körzetben, a működtetési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől. (2) A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység - törvényben meghatározott kivétellel – csak a települési önkormányzat ezen rendeletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. (3) A fogorvosi szolgáltatást végző két háziorvosi körzet látja el a településen. A körzetek lehatárolását és kimutatását ezen rendelet 7.-8. számú mellékletei tartalmazzák. (4) A házi gyermekorvosi tevékenységet két háziorvosi körzet kialakításával a település egészére kiterjedően két körzetnek tekintendő. A körzetek lehatárolását és kimutatását ezen rendelet 5 és 6-os számú mellékletei tartalmazzák. 1
(5) A felnőtt háziorvos körzetek száma: 4 db, területi kimutatásukat, körzetbontásukat ezen rendelet 1-2-3-4-.sz. mellékletei tartalmazzák.
és
4.§ Ügyeleti ellátás A 3. §-ban rögzített felnőtt és gyermek háziorvosi körzetekben az önkormányzat területén működtetési jogot szerzett háziorvosok, részt vehetnek, illetve munkanapokon hétfőtől – péntekig este 16 órától reggel 8 óráig, valamint hétvégi és ünnepnapokon az önkormányzattal a központi ügyeletre kötött feladat ellátási szerződés alapján ORVOSI ÜGYELET Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság orvosai és mentőtisztei kötelesek az ügyeletet ellátni. 5. § Záró rendelkezések Ez a rendelet a 2014. július 1. napján lép hatályba, hatályba lépésével egyidejűleg Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 8/2002. (VIII.27.) önkormányzati rendelete hatályát veszti.
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
2
1. melléklet DR. SZABÓ ÉVA Felnőtt háziorvos körzetbeosztása utcanév
fő
Angyalházi sor Bán Tibor u. Bárány Bartók Béke Bocskai Csukás Csemete Deák F. Déli sor Dohány Emőd sor Fő u.(119 – páratlan végig) Tisza Garai Gutenberg Hattyú Hortobágy Jókai Kiss János Altábornagy Kölcsey Kösely Ladányi sor Marx Károly Mihályhalma Mónus Illés Mikes Kelemen Nyíl Károlyi Sándor Schönherz Z. Széchenyi Szikoldal Vay Miklós Vas u Vas Gereben Vendég köz Vendég u. Kövy Sándor
4 36 99 18 105 100 43 150 66 54 73 4 152 60 28 70 7 42 75 115 93 63 9 46 10 76 105 99 165 174 45 168 55 55 31 21 32 173
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
3
2. melléklet DR. PÜSKI LÁSZLÓ Felnőtt háziorvos körzetbeosztása utcanév
fő
Ady Endre Alkotás Alkotmány Csapó Fő u. (1 – 117. szám páratlan) Galambos Hajnal Kádas Lukács Dénes Malom Mester Miklós Pacsirta Rózsa Rákóczi Seregélyes Szabadság Szélső Virág Völgyalj
220 225 261 60 40 57 37 144 67 53 102 33 26 225 134 230 141 15 106
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
4
3. melléklet DR. NAGY BENEDEK Felnőtt háziorvos körzetbeosztása
utcanév
fő
Ady tér Antal János Arany János Árpád Bajcsy Bojár-Hollós Csillag Damjanich Esze Tamás Farkas Istvám Balázs Lajos Hajdú Hajó Haladás Petri-Derzs Honvéd Hunyadi Izabella Kárpát Kocsordos Mártírok Mátyás király Mészáros Lázár Móricz Nádas Nagy Sándor Puskin Vécsey Károly Táncsics Tompa Varga Fő u. páros oldala 128-tól végig
16 22 10 14 116 4 92 89 36 45 13 130 17 79 184 25 41 29 38 70 113 248 101 57 124 21 215 85 82 116 18 137
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
5
4. melléklet FAZEKASNÉ DR. SUTUS LENKE Felnőtt háziorvos körzetbeosztása
utcanév
fő
Akác Bem Bercsényi Csokonai Dobó Dózsa Eötvös Fő u (2 – 126 páros) Határ u. Hold József A. Kabai Kinizsi Kiskert Kisszőlőskert Kossuth tér Kossuth Köselyszeg Lázár Gyula Lőwy Sándor Maros Nap Nyerges Petőfi Sándor Somogyi Béla Szegfü Téglaégető Baksai Dániel
15 44 8 64 69 166 23 0 82 121 94 30 46 71 28 219 2 38 97 57 29 44 83 86 34 7 182
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
6
5. melléklet DR SIPOS TÍMEA Gyermek háziorvosi körzet beosztása Közterület neve:
0-18 évesek
Ady tér Ady Endre utca Akác utca Alkotás utca Alkotmány utca Antal János utca Árpád utca Bajzsy-Zsilinszky E. utca Bem József utca Boros tanya Csapó utca Csillag utca Csokonai utca Damjanich utca Dózsa György utca Eötvös utca Esze Tamás utca Farkas István utca Balázs Lajos utca Galambos utca Görbe utca Hajdú utca Hajnal utca Haladás utca Határ utca Hold utca Honvéd utca Hunyadi utca Izabella utca József Attila utca Kabai utca Kádas utca Kárpát utca Kinizsi utca Kiskert utca Kisszőlőskert utca Kistégláskert utca Kocsordosi utca Kossuth tér Kossuth Lajos utca Löwy Sándor utca Lukács Dénes utca Malom utca
0 38 0 42 67 4 1 23 2 0 11 29 6 24 29 3 15 7 2 6 2 57 9 20 0 28 13 19 13 13 15 5 23 2 8 18 0 25 2 47 15 20 18 7
Maros Mátyás király Mester Mészáros Lázár Miklós Móricz Zsigmond Nádas Nagy Sándor Nap Pacsirta Puskin Rózsa Vécsey Károly Seregélyes Somogyi Béla Sportpálya Szabadság Szegfű Szélső Táncsics Mihály Téglaégető Baksai Dániel Tompa Mihály Varga Virág Völgyalj
utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca
17 49 6 31 7 13 42 2 4 2 38 11 10 40 17 0 27 4 20 13 1 40 28 7 7 19
utca utca utca utca dűlő utca utca utca utca utca
Összesen:
1136
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
8
6. melléklet DR. BALOGH ANDREA Gyermek háziorvos körzetbeosztása Közterület neve: Angyalházi Arany János Bán Tibor Bárány Bartók Béla Béke Bercsényi Bocskai Bojár-Hollós Csemete Csukás Csukás Deák Ferenc Déli Dembrovszky Dobó Dohány Emőd Fő Tisza utca Garai Gutenberg Hajó Petri-Derzs utca Hattyú Hortobágy Jókai Kiss János alt. Kölcsey Kösely Kösélyszeg Ladányi Lázár Gyula Mártírok Marx Károly Mihályhalma Mikes Kelemen Mónus Illés Nyárzug Nyerges Nyíl Petőfi Sándor Rákóczi Ferenc Károlyi Sándor
0-18 évesek sor utca utca utca utca utca utca utca tanya utca utca temető utca sor tanya utca utca sor út
8 5 13 18 7 24 4 44 0 26 3 0 28 12 0 6 16 1 70 25 10 13 10 42 1 27 11 19 14 10 0 3
utca utca utca utca utca utca utca utca utca tanya utca utca
8
utca utca tanya utca utca tanya utca utca utca utca utca
30 27 0 24 22 0 5 10 45 39 53 9
Schönhercz Zoltán utca Szamos utca Széchenyi utca Szikoldal utca Vay Miklós utca Vas utca Vas Gereben utca Vendég utca Vendég köz Kövy Sándor utca
55 29 42 40 7 10 44 1 4 40
Összesen:
1005
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
10
7. melléklet I. sz. fogorvosi körzet Dr. Szabó Fruzsina körzetbeosztása Közterület neve: Angyalházi sor Arany János utca Bán Tibor utca Bárány utca Bartók Béla utca Béke utca Bercsényi utca Bocskai utca Bojár-Hollós tanya Csemete utca Csukás utca Csukás temető Deák Ferenc utca Déli sor Dembrovszky tanya Dobó utca Dohány utca Emőd sor Fő utca Tisza utca Garai utca Gutenberg utca Hajó utca Petri-Derzs utca Hattyú utca Hortobágy utca Jókai utca
Kiss János alt. utca Kölcsey utca Kösely utca Kösélyszeg tanya Ladányi utca Lázár Gyula utca Mártírok utca Marx Károly utca Mihályhalma tanya Mikes Kelemen utca Mónus Illés utca Nyárzug tanya Nyerges utca Nyíl utca Petőfi Sándor utca Rákóczi Ferenc utca Károlyi Sándor utca Schönhercz Zoltán utca Szamos utca Széchenyi utca Szikoldal utca Vay Miklós utca Vas utca Vas Gereben utca Vendég utca Vendég köz Kövy Sándor utca
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
11
8. melléklet II. sz. fogorvosi körzet körzetbeosztása Közterület neve: Ady tér Ady Endre utca Akác utca Alkotás utca Alkotmány utca Antal János utca Árpád utca Bajcsy-Zsilinszky E. utca Bem József utca Boros tanya Csapó utca Csillag utca Csokonai utca Damjanich utca Dózsa György utca Eötvös utca Esze Tamás utca Farkas István utca Balázs Lajos utca Galambos utca Görbe utca Hajdú utca Hajnal utca Haladás utca Határ utca Hold utca Honvéd utca Hunyadi utca Izabella utca József Attila utca Kabai utca Kádas utca Kárpát utca Kinizsi utca
Kiskert utca Kisszőlőskert utca Kistéglásket utca Kocsordosi utca Kossuth tér Löwy Sándor utca Lukács Dénes utca Malom utca Maros utca Mátyás király utca Mester utca Mészáros Lázár utca Miklós utca Móricz Zsigmond utca Nádas utca Nagy Sándor utca Nap utca Pacsirta utca Puskin utca Rózsa utca Vécsey Károly utca Seregélyes utca Somogyi Béla utca Sportpálya Szabadság utca Szegfű utca Táncsics Mihály utca Téglaégető dűlő Baksai Dániel utca Tompa Mihály utca Varga utca Virág utca Völgyalj utca
Beke Imre sk. polgármester
Vincze András sk. jegyző
12