2013. október 2013-10 - 01 Októberi reggel most kellene vigasztalás napsütés és viháncolás nevetve nézni ahogy odafönt mosolyog a nap a bodorodó felhőkoszorúba de csak ború van és szitáló őszi eső bár talán mintha pár világosabb felhőnyiladék is nyílna és parányit tisztulna az ég vagy csak az optimistább lényem villantja föl bennem minduntalan a reményt 2013-10 – 01 Franz Schubert „Nagy” C-dúr szimfónia hallom kedves hangjait és dallama átitat a hangzás oly tökéletes a hallgató lelke beleremeg és csak az jár az ember eszébe a mai embernek mekkora a szerencséje hogy ilyen minőségben hallja ezt a muzsikát amit a szerző maga sohasem hallhatott semmiképp mert a higanytól harmincegy évesen már halott volt és most 186 év után újraszületett 1827-ben írt műve ezen októberi elsejei estén itt délen Pécsen s nem Bécsben ezért hálát és csodálatot érzünk ön iránt Herr Schubert kérem 2013-10 – 02 Hangverseny után zsong még bennem a zene a hallott hangok üdelehelete felfrissíti a lelkemet a parlagon árván hagyott helyeket benépesíti benne zengve cseng bong a harmóniák üzenete
és ez a csodás terem ahol olyanná nemesül a hangzás amit eddig csak aki írta lelkében érezhette halhatta de ilyennek ő se képzelhette el hisz ez az akusztika annyira tökéletes hogy a legparányibb hangrezdülés sem veszik el a tuttik pedig olyan fenségesek mintha az ég szakadna le mikor a természet megmutatja hatalmas erejét s az alkotó ember művén keresztül a teremtő Isten üzenetét 2013-10 – 02 Bohócbábú verse megfejteni nem tudom miért van ennyi könny és fájdalom ha szeretek és vágyom egy ölésre egy csöppnyi vigaszra amit tőlem megtagadott oly régen a sorsom és az életem csak kérdezem de meg nem értem mert parányi agyamba nem fér több ész ez meg igazán nem sok inkább kevés és ez is fűrészporból van fölötte tarka csörgősapka akár helyeslőn vagy tagadón bólintok a kedvesem mindig csak ugyanazt a hangot hallja 2013-10 – 03 Akikkel együtt lakom nálam folyton átváltoznak élővé a lakásban lévő tárgyak mindet mindig másnak látom kétszer egyformának soha nem hallucinálok és nem vagyok a magam szemében ostoba beszélni erről olyan fura egy felnőtt sőt vén aki örök gyerek maradt most is ugyanolyan a fantáziája
amilyen gyermekkorába megmozdul ami nem mozoghat pörögni kezd ami nem foroghat dallama van nálam a csöndnek társai ők magányos perceimnek vigaszaim is mert velem laknak s maguk közé befogadnak 2013-10 – 02 Nem kívánt információk ennyit sohasem szerettem volna ezekről a témákról megtudni de beléütközöm folyton nem csukhatom be a szemem mert akkor még kikerülni sem lehet csapdák ezek az érzelmeket ejtik foglyul és az ember szinte megbolondul a teher amit megtudott annyira súlyos óriáspolipként rám tapad és kiszívja minden jókedvemet csoda hogy már előre rettegek bújok az információk elől mert ha megtalálnak a magányban letepernek és beborítanak szemetükkel mások tetteinek alantas mocskával 2013-10 – 03 Szomjazó a forrásnál látod vagy nem akarod vagy sem úgyis előjönnek ezek a rejtett dolgok sejtelmesen ahogy az ember aki mer és vágy a vágyra kívánja és csodálja azt a lényt többnyire asszonyt akit kiválasztott ideálnak és másra sem gondol csak arra lesz e lehetősége alkalma hogy közelebb kerülve a gyönyör forrásához kortyoljon belőle legalább egyszer de persze ez legtöbbször ábránd marad és éhes disznó csak álmodik korgó hassal és ami a legnagyobb baj múlik az idő és a lehetőség is minden nappal
2013-10 – 03 Találkozás a Városházán sudár karcsúságod lebbenő szerényen sejtelmes mosolyod megnyerő és mint egy varázslatra belőle vidámság és öröm költözik a szürke falak közé ahol manapság már minden más komor rideg és az állandóság biztonsága innen már régen tovaszállt pedig itt volt én még emlékezem rá de nyoma csak emlékeimben és mosolyod mögött idéződik bennem föl 2013-10 – 03 Találkozás 1979-beni önmagammal előkerült egy régi videó rólam harmincnégy évvel ezelőtt is bohóc voltam harminckét évesen sötét volt a hajam és nem volt még bajszom de a fejem tetején már kopaszodtam mint egy pilises tonzúrájú barát s az is voltam a gyerekeknek jó-barát sokukra emlékezem még ma is és talán ők is reám furcsa találkozás ez mégis önmagammal ennyi megélt év után 2013-10 – 04 Tetovált érzések belekapaszkodva a cselekvésbe ki milyen mélyre vési be emlékei fatörzsébe mint késsel a szerelmesek a nevüket vagy csak egy monogramot ami idővel a fa részévé válik vele nő és öregszik tovább pedig akik megsebezték most mások nevét írják s az előzőt már letagadnák de a fa tovább él mint a röpke érzés és őrzi a hajdani álmot a rajongást kitartóbban mint akik beléfaragták
2013-10 – 05 A találkozás előtt (Testvérem halálának évfordulóján)
elkezdeni könnyebb mint folytatni és befejezni közben a szemem megtelik könnyel mert az aki él emlékezik és érez a szív fájdalma mindent összevérez fölsértett apró sebek kinyílnak és újra vérezve tisztulni kezdenek és a könnyel keveredve a lélek mosószerei ezek a természetes vegyszerek amivel tisztára moshatom múltam szennyesét és a jelent ezzel készítve elő önmagamat az indulás és a találkozás előtt 2013-10 – 07 Verseny utáni napon kezdek már lecsendesülni szűnik a zakatolás amit a fáradság fokoz zajjá csend van most már bennem az öröm hangjai elhalkultak mennyire furcsa pörögni két napig ebben a korban azután mikor vége visszazuhan az ember saját életvitelébe csak az emlékek nem halványodnak s a kedves pillanatok a vidám összenézések a mosolyok ahogy a lovasok és lovak finom rezdüléseire hangolódva mint egy érzékeny műszer teljesítményeiket is ezzel mértem 2013-10 – 07 Mindig, mindenhol kereslek karcsú szinte törékeny akár a pillanat amikor megjelenik előttem más képében ilyenkor szinte zavarodottan nézem hisz ez más
de annyira vágyom már látni hogy folyton őt képzelem mindenhova ha csak egy kicsit is emlékeztet rá egy jelenség pedig mekkora butaság hisz olyan mint ő számomra nincs máshol csak a saját érzelmeim fogságában de mindig mielőtt gondolatban foglyul ejtem már ki is szabadítom mert nem öröm senki kínja nekem akkor sem ha szabad szárnyalását így csak messziről a távolból nézhetem 2013-10 – 07 Kinti és benti fények napfénybe öltözött az ősz itt Pécsett a város úszik a sugárzó fényben mekkora öröm ez és csoda mikor az elmúlt napokban ezt a lehetőséget már elsirattam s mint akit megsimogat édesanyja úgy cirógat magához ölel a nap láthatatlan de érezhető karja s belül a lélek sötétjében fölcsillan tekinteted smaragd fénye mi számomra a remény örökmécse 2013-10 – 08 Bárányfelhős őszi reggel az őszi nap kiterelte felhőnyáját a reggeli ég-rét kékfüvű legelőjére békésen odébb sétálnak egy fuvallattól majd megállva lesnek hogy a fénylő pásztor merre sétál szellőkutyáját honnan küldi rájuk hogy fehér-bodros nyáját tovább terelje 2013-10 – 08 Bárányfelhős alkonyat most hogy itt az alkonyat s a nyájat terelő fényjuhász már fáradt néha a felhőbárányok között eltűnik talán kicsit szunyókál
de biztos nem furulyál mert azt éreznénk ahogy süvölt át a lyukakon a szél önmagának is csak halk altató nótát zenél 2013-10 – 09 5:55 avagy banális elmélkedés a micro előtt
eltűnik ez a másfél perc ilyenkor másképp mér az óra visszafelé pörög minden mutatója pedig nincs neki egy sem annyira banális szegény digitális de ez legalább világít a többi meg csak sétál körbe-körbe mind azt gondolja a másiknak mennyivel jobb lehet pedig mindnek az a sorsa mérik a múló időt időtlen idők óta 2013-10 – 09 Tanács a folyton vitázóknak ki vethet másra szidalmazó szót jobb ha mindenki csöndben marad mert olyan nincs akire ne lehetne ráolvasni tetteiből bármi elítélhetőt aki él az cselekszik s ami mindenkinek egyformán kedvező és tetszik nincs még hasonló sem nem hogy egyező kihegyezett helyzeteket ne húzzunk elő mert ami lehet hogy egy nézőpontból most igaznak tűnik az más oldalról nézve már teljesen félreérthető és azt sebzi meg végzetesen aki ebben teljesen vétlen 2013-10 – 09 Elmaradt találkozás ott kint a lovaknál már esik itthon kell maradnom most itt ülök és bosszankodom nekem a szabadság tiszta öröme ha rájuk gondolok s ahogy jönnek elém megérint egy régi érzés
az első találkozásokat mindig és mindenkivel újraélem mikor és hol történt nem is sejtem talán egyik előző életemben lehet az is hogy ló lehettem s akkor én vajon kitől kaptam becéző halk megnyugtató szót a múltamban történt valami hasonló az biztos ami most is ennyire meghatározó 2013-10 – 09 Rezonancia semmit sem tudhattok arról mikor és miért születik a vers kényszer vagy csak időtöltés kívülről nézve egyre megy de nekem kell ez a lehetőség legyőzni a tornyosuló gátat ami vágyaimnak útját állja ha mást nem is érdekel ez én azt sem bánom de nekem kell hogy amit érzek legalább hozzám utat találjon lesz e belőle mások számára is üzenet és példa a megoldás az ő gondolkodásukra van bízva nem tudom pedig érdekelne mert fontos az olvasó véleménye ítélete kedve de lehet csak bennem pendít meg és kelt életre hangokat mint néma halottnak tűnő hangszerben a rezonancia ha játszani kezd valaki újra rajta 2013-10 – 09 „Átirat” átírják és kiszínezik hogy neked is jobban tessen de akkor ez már nem is az eredeti történet kaptál valami mást helyette mégis úgy érzed megloptak az emlékeidben élő illúziót elvették tőled nehéz elfogadni
mert bár amit először olvastál az egyszerűbb szegényebb de inkább mondjanak maradinak vénnek az értékeim őszinteségét s a valódit hamisra magamtól ki nem cserélem 2013-10 – 10 Egy kivágott fatörzsnél csak párcenti törzse maradt a fának most a föld alatt terebélyesednek az ágak van vastag és hajszálvékony csak gyökérnek hívják s nem az ég öleli körbe hanem a föld fekete minden itt semmi sem zöld nincs szél és nincs rezdülő levél csak üregekben lakó parányi lények nem szól madárdal bát itt is megtelnek olykor a fészkek sok apró jövevénnyel születnek és elpusztulnak ugyanúgy mint fent mert a teremtett világban egyforma a rend 2013-10 – 10 Jelentéktelen jelhagyó megtépett cikizőn cikázó gondolatfoszlányok beszakadt szélű papírokra írt szavak összegyűrt majd kisimított a hajtogatás szélein megkopott másoktól hallott és ellopott vagy kölcsön kapott inkább elcsent nem mindegy úgysem figyel rám senkise írhatok mondhatok suttoghatok könnyezek vagy kacagok egykutya ha nem csapok nagy zajt kivagyok olyan nincs is itt senki jelenség nem teszek semmi olyat hogy jelentsék inkább jelentéktelen jelhagyónak számítok önmagamnak is ha alkotok 2013-10 – 10 Már fárad a szem hallgatom ahogy gép zümmög az asztalon mint egy virágsziromba záródott darázs döng dühöng de megtalálja a szabadulás útját
mint fáradt ember azt a bokoralját ahova álomra lehajtja fejét ja hogy ez egy szobában van az csoda jó de álmomban majd a szabadban hálok és ha keresnétek itt és ott is megtaláltok 2013-10 – 11 „Naphimnusz” ha az ébredő napot meglátom az öröm is átúszik a fénnyel a szobámon s a lelkemen egy ilyen szép őszi reggelen nem kell megjátszanom magam mert rajta kívül úgysem látja senki s mondok ima helyett egy verset olyat amit ő ihletett átömlik rajtam és átitat az ő művét csodáló áhítat talán ez legőszintébb fohász hisz mikor a versem írom hozzá szólva imádkozom 2013-10 – 12 „Lovakrúl” szólhattam rólatok nekik is mint nekem fontosak vagytok arról hogy számukra is az a lényeg hogyan bánjanak veletek szerető hozzáértéssel tudással jó volt velük sütött szemükből az érdeklődés pedig igazán próbára tettem a tűrőképességüket és nem tetettem ezt sejthetitek rólam mert egyik hajdani életemben bizonyosan ló voltam 2013-10 – 13 Vasárnap reggel itthon az éjszakai köd gyorsan felszállt bár amíg itt járt beburkolt mindent csak az utcai lámpák sápadt fényvirága világított a ködön át mint földre szállt angyalok glóriája de most már maga a teremtő fény
világít és a remény hogy szép lesz ez az őszi vasárnap mosolygós vidám a kellemesen izgalmas álmok után 2013-10 – 14 Belső neszek a csend is tud ordítani felriaszt megvadít s vársz egy dallamot ami lecsillapít a némaság őrjítő ha ekkora a külvilágot kirekeszti fojtó két karja a fülemet befogva bezár önmagamba de most már hiába mert lüktető testem hangjait nem rejtheti előlem el zubog a vérem zakatol a szívem üzemel ez az öreg megfáradt erőmű bennem és már nem félek érzem és hallom ahogy működik még élek 2013-10 – 14 Őszi levelek lehullott levelekre írta színes verseit az ősz nem vidám az elmúlás de mégis bölcsen vigasztaló ez a sokszínűn vibráló változó árnyalat a nyár összes pompája s játékos tarka bohémsága is rájuk van festve írva tócsákban és a ködben is fölfénylenek ragyogva 2013-10 – 14 Benyitva hozzád beleborzongok az örömteli gondolatba lehet hogy láthatlak újra nem csak ábránd de való felébred bennem a szunnyadó fiatalos csikó kedvem
és fantáziám a föld fölött lebeg de jó de szép lesz újra veled egy légtérben nem baj ha közben lézerként cikáznak átdöfnek tekintetükkel akik semmit sem tudnak talán csak sejtenek ha elvarázsolt arcomra tekintenek 2013-10 – 15 Út az ismeretlenbe ördögi játékokat művel a sors kinyit egy ajtót hogy lépj be aztán ha bent van mindkét lábad már nincs út vissza rád csapja bezárja csak előreléphetsz tapogatod a sötétséget a semmit és haladni kell mert tol tovább a sors és a következő lépésedet meg sem tervezheted mert jövődet nem is sejtheted és ha bizonytalankodva megállsz előző életed tetteid alapján döntik el merre tovább és különválik vagy együtt maradhat a lelkeddel a tested 2013-10 – 15 Gondviselés szerelme csak egyszer teheted mondta és nevetett talán lehet akkor még szeretett de fordult a világ kereke és hiába küzdöttem kétségbeesetten a sors elgáncsolt és elestem s nem nyújtott segítő kezet pedig láthatta hogy a porban fekszem nem emelt föl így kúszva –mászva kapaszkodtam falba fába míg végre nagy nehezen a megélt dolgoktól remegő lábbal sokadszor megint újra talpra álltam és ahogy visszatért a régi mérce megint és újra rajongani kezdetem érte de már szinte nem is vett észre vagy legalábbis úgy éreztem és egyedül maradva alkotni kezdtem mikor írok újra érzem
simító kezét becéző dicséretét ahogy művéről - legyen az szerelem virág levél vagy a lovak közelségének öröme őszintén s csodálva leírom amit láttam és látok s ilyenkor fölsejlik előttem az út amin újra hozzá találok 2013-10 – 16 Születésnapodra a gátló falak közöttünk emelkedve áthághatatlanul fölérnek a mennybe csak megkerülni lehetne csak akkor sohasem találkozunk szembe akkor meg minek menni de nem tudlak elfeledni folyton hiányzol utánad vágyom te vagy számomra ami ihlet - a mámor és ha neked írhatok verset az olyan mintha a szobámban erdő lenne s hatalmas fák között egy zöldfüvű tisztáson - akár a lombok között átsugárzó fénytvárnálak hogy megjelenj 2013-10 – 16 Sorsom mérlege gondolataim egén cikázó kavargó érzésrajok valóságnak tűnnek a kitalált helyzetek s elvesztett örömök most visszajönnek kiesett emlékszikrák felragyognak újra ez a reggel de kusza furcsa inog alattam sorsom mérlege egyensúlyozom s hol arra majd erre billen ki a serpenyője én ülök mindkettőbe s középen görcsösen tartja egyre fáradtabban a kezem kimerültem de addig kibírom
amíg újra egyenesbe kerül mert csak így marad meg a kozmikus rend bennem kívül belül 2013-10 – 16 Haiku 1 a jobb előbb volt azután odébb sétált majd balról vissza így már együtt mindkét kar ölésre ölelésre 2013-10 – 17 „Rézverdikt” kimondják rám mert kimondom s ezután a gond enyém vihetem cipelhetem én ha akarom ha nem soha le nem moshatom hiába törölgetem rajtam maradt nyoma örökre hozzám tapad és bár tudom hogy ebben nincs vétkem mégis a rám sütött bélyeg ha már kívülről nem is látszik belülről beszennyezett mert a földobott labdát nem passzoltam tovább hanem kézbevettem 2013-10 – 17 Pihenő szárnyalás közben jobb útközben nem leszállni a fogva tartó földi gondok félrevisznek s csak bolyongok kusza életük horgai visszafognak megtépnek és visszahúznak már látom végre ezen a szinten semmi keresni valóm nincsen itt olyan a mérce amit megértve a keserűség és a vádaskodás kényszere irányít és eltévedek benne mert előttem az utat már benőtte a gaz cselekvések sűrű bokra keresek egy tiszta helyet ahol fölszállhatok s újra repülhetek
2013-10 – 17 Magányos hűvös este mert engem kérdezel felelek önmagamnak önmagamért is jótállok pedig sokszor ordítanék úgy fájok a magányban megkeseredve ülnék egy búbos kemence padkáján hátamat a melegnek vetve átjárna a bizsergető csöndes este ahogy alkonyul és lassan besötétedve kigyúlnának a csillagok ott fent a magas egekbe doromboló macska volnál ölembe kuporodva simogatnám a hajad s gyönyörködnék mosolyodba de sem kemence sem kata-cica nincs csak a barangoló képzelet az a kincs ami ilyen hűvös este mellém ül a báránybőrös fotelbe 2013-10 – 18 Haiku 2 minek írom s kinek tócsákba hulló esőcseppek gyűrűi bekerítnek szürke fekete felhők fölött hétszínű szivárvány a híd a föld és a menny között az elmúlás őszi szele a lehulló leveleket röpíti színes halott pillangóit 2013-10 – 19 Haiku 3 az éj csöndjét összetörve kinek a dalát énekli a szél mikor a telihold ideér egy magas nyár susog rejtve előlem a látványt ahogy a hegy mögé zuhan a hold
az utcán fölszedett fáról lehullt levelek asztalomon ezüst tálcán fekszenek 2013-10 – 19 Karmesteri pálca (Howard Williams)
frakkjának kalickájában törékeny madárként vergődik s előtte a zenekar őrjöngve zeng mert a néma kottalapokat pálcájával ő ébresztette fel 2013-10 – 20 Átmenet előttem a reggel mögöttem még fönt a hold közéjük zárva ballagok 2013-10 – 20 A fotón nem halható a harangszó messze hangzó de egy angyal csendre inti mert most számol: négy torony és hat kereszt 2013-10 – 20 Schumann: Karnevál billenő hangzatok lebbenő alakzatok sercegőn pengő percek csendülőn csituló csendek szenvedélyes és suttogó hangok a zongorán felvett és letett jelmezek és maszkok zenét hallgatva így múlik a délután de mielőtt végleg elmenne új vendégként szobámba settenkedett az este 2013-10 – 21 Önmagamon átvergődve tolod vagy húzod mindegy meg úgysem állíthatod
csak önbecsapás az egész ha másképpen gondolod de ha hiszed az más mert a hit erőt ad s aki a földi gonoszságot nem kínnak tekinti hanem a küldetéssel járó megtisztító próbák egyikének és tűri csöndben amíg átvergődik önmagán annak megadatik hogy láthatja mikor elindul feléje egy másnak láthatatlan angyal édesanyja képébe 2013-10 – 21 „Mozarttal sétálva” a fák megsárgult levelét mint kalózok kincsét szórja két marokkal aranytallérként a szél szőnyegként terül a járdára egy pillanatra mert már tovább sodorja ez a fürge inas s a helyét tisztára söpri és mint aki érkező vendég elé teríti a láb alá valót szinte hallom a mozarti zenét a Figarót 2013-10 – 25 Az álomnak nincs távolság és idő itthon újra a hazai álmok tengerén utaztam vissza a múltba halottam csilingelő kacagásod sima bőröd bársonyát simogatta a kezem de nagyon messze van ez már te a világ túlsó partján élsz de ilyenkor visszatérsz és veled sok örömteli izgalom vibrálón csodás formájú tested szépségeit nem feledtem el még máig itt van a látvány az élmény nagy ajándék hogy az ismétlődőn felszikrázó vágyat nem befolyásolja sem a távolság sem az idő
2013-10 – 25 Rozsdája az ősznek szárazra hervadt leveleket hömpölyögtet a szél ezrével porlanak törnek szét rozsdája ez az ősznek akár az ócskavas az út menti járdák szegélye mellett elhalt emlékei a nyárnak ezek az ágakról a földre szálltak mint az idők kezdetén az angyalok ők visszamehettek oda föl de a levelek ha az új tavaszban újraszületnek majd csak akkor 2013-10 – 26 Az áradó ösztönös tisztaság naponta nyitsz új kapukat a világra mi átvezet oda ahol talán már egy előző életemben jártam és ugyanezt megéltem csak jóval földhöz tapadtabban nem így lebegve ahogy most tőled útravalóul kaptam sorsom végzetem teremtettél mellém lovakat akikkel ha találkozom a más elől elzárt titkok nekem megnyílnak és kitárul felém az öröm és elmúlik a testemből a fájdalom mert közelségüktől megtisztulok észrevétlenül meggyógyulok testben és lélekben egyaránt mert átáramlik belőlük sugárzón az áradó ösztönös tisztaság 2013-10 – 27 Valaki segítsen! te tudod? mert én nem nincs rá magyarázat és értelmesen sem mondta még el senki hogy mit lehet és kell ilyenkor tenni ha körbezár és bekerít kalitkaként a magány és verdes benne szabadulni vágyva
a lélek parányi egyre gyengülő szárnya s lassan elfelejt repülni csak gubbaszt egy sarokban szemét becsukva fejét tollai közé bújtatva mert így nem látja a rácsot amin kívül más szabadon szárnyal pedig érzem én is tele vagyok még kívánással s vággyal 2013-10 – 27 A szárnyaló vágy többször mint sokszor de annál kevesebbszer ahogy szerettem volna szárnyalt hozzád vágyam s itt maradt egy nyitott könyv és benne a neked írt versek özöne sok féle bók és hódolat de mind szegényes ahhoz képest amit rólad ábrándozva gondolok és érzek botladozók a szavak meg cifrák és szépek van közöttük keserű és fájó de túl kell lépni ezen a gáton túl a hiányon a magányon mert a vágy teret és időt leküzdve szabadon szárnyal tovább 2013-10 – 27 Öreg kötéltáncos terveid egy pillanat alatt ha nem figyelsz rájuk összeomlanak annyira labilis és kiszámíthatatlan a földi lét ha már gyalogolsz a vég felé mert visszaút innen nincs már amit befolyásolhatsz csak az iram a tempó tudom elkeserítő ez és nem jó ilyet tudomásul venni és így haladni tovább ha mehet és megpróbálni tovább tenni amiért ideszületett amíg lehet
2013-10 – 28 A régi lakásban gyűrtpapírlapokra írt gondolatokhoz hasonlóak az álmok folyton a múltamban járkálok családtagok és helyszínek élednek föl s újra velük lehetek megélek pár történetet amiket átírt a fantázia és a képzelet a régen szeretett hangokat hallom nagy kincs és ajándék hogy ez emlékeimből megmaradt 2013-10 – 29 Erre az álomra ébredtem ma hosszú folyosón oroszlánok jönnek szembe mindkét irányból kikerülve továbbmennek rám ügyet sem vetnek végigmérnek elhaladnak még csak meg sem morognak tiszták ápoltak de a neonfényben furcsán hatnak majd egy fonott karosszékbe ülök megpihenve hátradőlök ők meg körém telepedve szundítanak leheverve 2013-10 – 30 Múltlopó álom ellopják azt a keveset amit védek és szeretek az emlékeimet foggal körömmel védem és nem adom miközben fáj nagyon ahogy az álom kitépi az agyamból fölriaszt ez a lelki karambol csattogva ütközöm össze valóval ami azért nem ennyire direkt de a lényeg valóban ez hogy lassan elfolyik minden ami valaha az enyém is volt s a teljesség már csak feketelyukakkal teli folthátán folt
