EZ AZ OLDAL IS AZ ÖNÉ! LOMTALANÍTÁS - Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. április 27-én, szombaton Vecsés város területén lomtalanítást tartunk. A lomtalanítás szombaton reggel 6 órától kezdődik. Kérjük, hogy a háztartási lomokat csak pénteken szíveskedjenek az ingatlanaik elé kirakni, mert minden utcában csak egyszer megy végig az ASA autója. Az április 26-a előtt kirakott lom szabálysértési eljárást von maga után! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi hulladékokat NEM szállítják el: - építési, bontási törmelék, - kerti hulladék, - gumiabroncs, - akkumulátor, - veszélyes hulladék. A hulladékok közé nem szabad mérgező, robbanó, folyékony vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a hulladékszállítással foglalkozók testi épségét, vagy használata során a munkagép műszaki berendezésében rongálódást, a környezetben szennyeződést idézhet elő. Ha a hulladékok közé megállapítható módon veszélyes hulladék került, a dolgozó kötelessége a hulladékszállítást megtagadni. Ezen a napon 8-14 óráig a VETÜSZ Kft. telephelyén Vecsés, Damjanich u. 34. sz. alatt a lakosság az alábbi veszélyes hulladékot háztartási mennyiségben térítésmentesen leadhatja: - azbeszt tartalmú pala, - vegyszer hulladék, - hulladékká vált tonerek, - festékes fém, festékes rongy, - olajos műanyag, olajos rongy, - maradék növény-védőszer, - oldószer maradék,- festék és lakk hulladék, - fáradt olaj, - lejárt szavatosságú gyógyszer, - autógumi, - étolaj és zsír, - szóró palack, - savas, ólom akkumulátor, - fénycső, - szárazelem - elektronikai hulladék. Vetüsz Kft.
Nézzük együtt! A Vecsési Magazin - az önkormányzat hivatalos televízió műsora - a UPC, a T-Home és a DIGI Kft. hálózatán a WTV (Williams Tv) csatornán fogható. Új adást pénteken 18h-kor, az ismétléseket vasárnap 17h-kor és szerdán 20.30-kor láthatják. A műsorral kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat várják a szerkesztőség bármely elérhetőségén: Tel./Fax: 06-29-352-362, illetve
[email protected] email címen. VECSÉSI TÁJÉKOZTATÓ Vecsés önkormányzatának ingyenes kiadványa Felelős kiadó: Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány
[email protected] Nyomda: Oláh Nyomdaipari Kft. A nyomtatásért felel a nyomda ügyvezető igazgatója. Nyomdai előkészítés: Firkász Bt. Megjelent: 7300 példányban Szerkesztő: Szalontai János Várjuk leveleiket, javaslataikat, észrevételeiket. Postai cím: 2220. Vecsés, Arany J. u. 50. Telefon: 0629 - 737487 és 0620 - 466 5950. Fax.: 0629-737487 E-mail:
[email protected]
A KÉPVISElő-TESTülET üGyFÉlFOGAdÁSA
SZlAHÓ CSABA polgármester (2. vk.) Tel.: 555-211, 555-206 Páratlan héten csütörtök: 9-12-ig (egyeztetés szükséges) MOHAINÉ JAKAB ANIKÓ jegyző Tel.: 555-211, 555-206 Minden csütörtök: 9-12-ig TÁBORI FERENC alpolgármester (1. vk.) Tel.: 06/30-648-5819 Páros héten csütörtök: 9-12-ig PÁVEl BÉlA alpolgármester - Tel.: 06/30-212-0661 Előzetes egyeztetés szerint. dABASI JÁNOS (3. vk.) - Tel.: 06/30-816-0867 Előzetes egyeztetés szerint a Fő út 61. szám alatt. dR. lUGOSI MÁRIA (4. vk.) - Tel.: 06/30-649-4538 Előzetes egyeztetés szerint. SASKA ISTVÁNNÉ (5. vk.) - Tel.: 06/30-668-5552 Előzetes egyeztetés szerint. dR. FEKETE KÁROly (6. vk.) - Tel.: 06/30-914-6918 Előzetes egyeztetés szerint. CZIBOlyA ZOlTÁN (7. vk.) - Tel.: 06/70-323-8264 Előzetes egyeztetés szerint. AlATTyÁNyI ISTVÁN (8. vk.) - Tel.: 06/30-648-5820 Előzetes egyeztetés szerint. dR. GERENCSÉR BAlÁZS - Tel.: 06/30-370-3081 Előzetes egyeztetés szerint. OlÁH lÁSZlÓ - Tel.: 06/30-579-5478 Előzetes egyeztetés szerint. SZABÓ ATTIlA - Tel.: 06/70-771-5085 Előzetes egyeztetés szerint.
Központi ügyelet
A Szakorvosi Rendelőintézetben lévő ügyelet mindennap 18 órától másnap reggel 8 óráig tart. A hétvégén 24 órán át folyamatosan, reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig van szolgálat. Elérhetősége: 29 – 551 473
A Patikák ügyeleti rendje
A város öt gyógyszertára heti váltásban látja el az ügyeletet. Az első ügyeleti nap minden esetben hétfő éjszaka, az utolsó ügyelet a vasárnap éjszakai.
Halmy – márc. 18-ával, Hanga – márc. 25-ével, Borókás – április 1-jével, Fekete Gyopár – április 8-ával, Szent Ferenc – április 15-ével, Halmy – április 22-ével kezdődő héten ügyeletes. Hét közben az ügyelet este 18 órakor kezdődik és másnap reggel 8 órakor végződik. Minden szombaton 8 órától 20 óráig a Szent Ferenc Patika tart nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni vasárnap délelőtt 10 óráig. Minden vasárnap délelőtt 10 órától 18 óráig ismét a Szent Ferenc Patika van nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni hétfő reggel 8 óráig. VT infó
www.vecses.hu
Vecsési Tájékoztató 23. évfolyam 3. (269.) szám
A helyi önkormányzat időszakos ingyenes kiadványa
2013 március
2013. Március 15. – Nemzeti Ünnep A rendkívüli idő miatt nem a Petőfi iskola udvarán, hanem az iskola tornatermében tartotta a városi önkormányzat a március 15-ei megemlékezést. A fényképes összefoglalót a 16-17. oldalon olvashatják. Fotó: Kolonics Csaba
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! Húsvét a keresztény kultúrkör egyik legnagyobb ünnepe. Jézus halálának és feltámadásának ünnepe. A nagyhét (a húsvétot megelőző hét) virágvasárnappal kezdődik. Ez a nap Jézus Jeruzsálembe való megérkezését jelenti, és szerepe, hogy bevezesse a szent három nap (Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat – lásd 20. oldal) liturgiáját. Húsvét napja változó ünnep. Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy a keresztény húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap legyen. A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25-e közé esik.
Udvardi Erzsébet: V. Stáció - Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában.
www.vecses.hu
2 Önkormányzat
Testületi hírek a januári tanácskozásról Vecsés Város Képviselő-testülete február 28-án tartotta soros testületi ülését, amelyről betegsége miatt Dabasi János képviselő hiányzott. A testület ezúton is kifejezte, hogy mielőbbi teljes gyógyulást kíván a képviselő úrnak. Elfogadták Vecsés 2013 évi költségvetését A testületi ülés legfontosabb napirendje a város költségvetésének elfogadása volt. Az előterjesztés hosszú, hónapokon át tartó munka eredménye volt. A bizottságok elfogadták az előterjesztést, amelyből néhány jellemző részletet ismertetünk.
Melyek a 2013. évi költségvetés irányelvei: - Az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását biztosító intézményrendszer kiegyensúlyozott, biztonságos működtetése, a valós igények és a reális lehetőségek összehangolása, a színvonalcsökkenés megakadályozása, - Az előző évekből áthúzódó kötelezettségvállalások teljesítése, - A kötelező feladatok teljesítésén túl az önként vállalt feladatok differenciált kezelése; ha szükséges szerkezeti átalakítása, - A takarékos, ésszerű gazdálkodás érvényesítése, - A 2013. gazdálkodási évre vonatkozó központi előírások kihatásainak figyelembe vétele, - Működtetéshez hosszú távon szükséges feltételek biztosítása, - Az alapfeladatok ellátásához szükséges fejlesztéseket célzó pályázatok saját forrásainak biztosítása és a pályázati lehetőségek kihasználásának ösztönzése.
Néhány főbb adat a költségvetésből Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen: 3mrd 273m 191e Ft. - Működési bevételek összesen: 2.914.996 e Ft - Felhalmozási bevételek összesen: 358.195 e Ft - Előző évi pénzmaradvány igénybevétele: 0 e Ft Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen: 3mrd 273m 191e Ft. - Működési kiadások összesen: 2.867.259 e Ft - Felhalmozási költségvetési kiadások összesen: 341.932 e Ft - Hosszú lejáratú hitel törlesztés: 64.000 e Ft
A C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft. jelentéséből érdemes pár megállapítást kiemelni: - jövőben az állam csak a kötelező feladatok ellátását finanszírozza, működési hiány nem tervezhető, - a költségvetés többlete biztosítja a finanszírozási kiadások többletét, - ingatlanértékesítés kockázatosan magas összegben került tervezésre, ha a források nem az elvárt mértékben folynak be, akkor forráscsoportosításra van szükség, - pénzmaradványt az előirányzatok nem tartalmaznak(!), - a költségvetés tartalékokkal támogatott: általános 20 mFt., működési céltartalék 143,6 mFt., fejlesztési céltartalék 95 mFt. - a kiadások tervezésénél figyelembevételre került az állami adósságátvállalás mértéke. - A könyvvizsgáló szerint megtörténtek a törvényi változások átvezetése a költségvetési rendeletbe, a rendelet megfelel a megváltozott jogszabályi előírásoknak, és elfogadásra javasolják a testületnek. A testület egyhangúlag elfogadta a költségvetési rendeletet.
Középiskolai tanár matematika és fizika korrepetálást vállal általános és középiskolai tanulóknak. 0630-6002139, 0629-737644
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Módosult a szociális ellátás díja A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló korm. rendelet előírásainak megfelelően minden évben szükséges a Gondozási Központ által nyújtott szociális ellátások térítési díjainak felülvizsgálata és módosítása. A Szociális Bizottság javaslata szerint 2013. április 1-jétől a tavalyi évhez viszonyítva csak minimálisan változtak a díjak. Ugyanakkor szükségessé vált a korábbi 2 sávról 3 sávosra emelni a személyi térítési díjak összegeit, mert egyre több rászoruló csak fogyatékossági támogatásban (33.330 Ft) részesül. Részletekről a Gondozási Központban (Jókai M. u. 8.) lehet érdeklődni. A vecsési lakosok részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtásért fizetendő személyi térítési díj összegét 2011. november 1-jétől a képviselő-testület átvállalta. A képviselők úgy döntöttek, hogy a rászorulók szociális helyzetét figyelembe véve az idei évre is átvállalja ezt az összeget, amely jelenlegi számítások szerint 3 millió Ft.
A kinevezést meghosszabbították A korábbi testület 2008-ban öt évre Kovácsné d’Elhougne Ilonát a Mosolyország Óvoda – Lachenland Kindergarten intézményvezetői teendőinek ellátásával bízta meg. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint az intézményvezető kiválasztása nyilvános pályázat útján történik. A pályázat mellőzhető, ha az intézményvezető ismételt megbízásával a fenntartó és a nevelőtestület egyetért. Nemzetiségi intézmény esetében a nemzetiségi önkormányzat egyetértése is kell. Egyetértés hiányában, továbbá az intézményvezető harmadik és további megbízási ciklusát megelőzően a pályázat kiírása kötelező. A testület – miután minden érintett fél egyetért vele pályázat mellőzésével Kovácsné d’Elhougne Ilonát bízta meg a Mosolyország Óvoda – Lachenland Kindergarten (2220 Vecsés, Kisfaludy u. 13-15.) intézményvezetői teendőinek ellátásával a 2013. augusztus 1-jétől 2018. július 31-éig terjedő időszakra. VT info
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2013. február 28-án Szlahó Csaba polgármester a Belügyminisztériumban aláírta Vecsés Város Önkormányzata adósságának részben történő átvállalására vonatkozó megállapodást. A Magyar Állam az Önkormányzat adósságállományából 60%-ot, 1mrd 392m forint összegű adósságot és meghatározott járulékai összegét vállalja át. Az államháztartásért felelős miniszter és az Államadósság Kezelő Központ az adósság vagy fizetési kötelezettség átvállalásáról legkésőbb 2013. június 28-áig megállapodást köt az Önkormányzattal és annak hitelezőjével. Vecsés Város Önkormányzata
FELHÍVÁS
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy kutyát közterületen kizárólag pórázzal (harapós kutyát szájkosárral!) szabad csak sétáltatni! A Polgármesteri Hivatal munkatársai ellenőrizni fogják a fentiekben leírtakat, ezért kérjük a jogszabályban foglaltak szigorú betartását! Szíves együttműködésüket előre is köszönjük! Rózsa Balázs osztályvezető Közbiztonsági és Környezetvédelmi Osztály
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Vecsés Város 2013 évi költségvetése
Az idei költségvetés kialakítása nehezebb feladat elé állította az önkormányzatot és a hivatalt az előző évhez képest. Ennek főbb oka megváltozott költségvetési törvény, valamint a központi költségvetésből kevesebb normatív támogatást kaptunk a kötelezően ellátandó feladatokra, mint az elmúlt évben. A csökkenés mértéke: 48,3%, 491 886 e Ft. Az alapvető prioritások figyelembevételével (az előző évekhez hasonlóan) alakítottuk ki az idei költségvetésünket is. A legfontosabb szempontok egyike az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását biztosító intézményrendszerek kiegyensúlyozott, biztonságos működtetése, valamint az áthúzódó kötelezettségvállalások teljesítése, az önként vállalt feladatok kezelése, átalakítása, továbbá a pályázati lehetőségek kihasználása, és ennek ösztönzése. Vecsés Város Önkormányzatának a 2013. évi bevételi és kiadási költségvetésének főösszege 3.273.191 e Ft. A nemzetiségi önkormányzatok a helyiség működtetésére, személyi- és dologi kiadásaira, valamint az ellátandó feladataikra önkormányzatonként 222 e Ft. feladatalapú támogatáson felül az NNÖK 3m500 e Ft, a CNÖK részére 1m500 e Ft támogatást biztosít a Képviselő-testület az idei évben. Törvényi kötelezettség szerint természetben kell nyújtani a működésükhöz szükséges helyiségeket, és ezek fenntartási közüzemi költségeit. A költségvetési főösszeg kb. 1 milliárd Ft-tal csökkent az előző évhez képest. Ennek főbb okai: az oktatási intézmények államosítása, önkormányzati hivatal létszámának csökkentése, a kifutó nagy pályázatos beruházások (művelődési ház és könyvtár, bölcsőde) önrészei már nem jelennek meg az idei költségvetésben. A hivatal létszáma negyvenkét fővel csökkent, viszont az oktatási intézményektől harminc fő technikai dolgozó növeli az idei létszámot, mivel az államosítás mellett az üzemeltetés az önkormányzat feladata maradt. A szakorvosi rendelőt továbbra is az önkormányzat finanszírozza, mert az intézmény államosításának lehetőségével a képviselőtestület nagyon helyesen nem élt. Az intézmény fenntartása kb. 100 millió Ft-ba kerül a városnak. Jelen pillanatban egy jól működő, kitűnő felszereltségű egészségügyi intézményt tudhatunk magunkénak, ha az államosítás mellett döntött volna a testület, a jövőben a színvonal fenntartása erősen kérdéses lett volna. A már említett normatíva csökkentésnek a legfőbb oka az önkormányzat adóerő képességi mutatója. Az önkormányzat általános támogatása az Önkormányzati Hivatal működése, közvilágítás fenntartása, zöldfelület kezelés, valamint a köztemető és közutak fenntartása tételekből tevődik össze. Ezen jogcímeken járó támogatás mértéke 277.680 e Ft, mely az elvárt adóbevétel (iparűzési adóalap 0,5 %-a) összegével, 366.248 e Ft-tal került csökkentésre. Tehát Vecsés Város elvárt adóbevétele magasabb, mint ami a feladatok összességére jár, ezért ezen feladatokra nem kapunk támogatást. Költségvetésünk bevételi oldalát tovább csökkentette az SZJA 8 %-ának (240 m Ft.), a gépjármű adó 60 %-ának (132 m Ft.) az elvonása. Azonban költségvetés bevételi oldalán nagy segítséget adott az állam azzal, hogy az ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetés támogatása 68 e Ft. /főről 102 e Ft./főre emelkedett. Jelentősen, mintegy 40 %-kal emelkedett az óvodákra lehívható normatíva összege, ezzel az önkormányzati hozzájárulás nagymértékben csökkent. Az önkormányzat hitelállománya az állam adósságrendezése előtt a 200 milliós likvid hitellel együtt 2,3 milliárd volt. Nagy eredményként könyvelhetjük el, hogy az előre jelzett 40 %-os hitel átvállalás helyett 60 %-ot vállalt át a magyar állam a város hitel állományából, mely majd 1,4 milliárd Ft-ot jelent. Az
Önkormányzat 3
átvállalás jelentősen megerősítette az önkormányzat gazdasági stabilitását. Nagymértékben befolyásolta a költségvetés bevételi oldalát a pályázati önrész pályázaton nyert 157 millió Ft, mely a városközpont rehabilitációjára kiírt tendernek az önkormányzatra eső önrészét csökkentette. A nehézségek ellenére az idei büdzsében 360 millió Ft felhalmozási kiadás szerepel. Ebből beruházási kiadások 116 millió Ft, ami alatt útépítés - karbantartás, járdaépítés, csapadékvíz elvezetés, intézményi beruházások, városi felújítások értendőek. Működési céltartalék: 143 millió Ft, amely már feladatokkal terhelt összeg, valamint 55 millió Ft pályázati céltartalék, és 40 millió Ft egyéb céltartalék. Az idei évet érintő pályázatok a következők: - Csigaház gyermekterápiás projekt - A projekt teljes költsége: 29 651 881 Ft - Megítélt támogatás: 29 651 881 Ft - INTERREG WC (repülőtérhez kapcsolódó helyi gazdaság fejlesztés lehetőségei és eszközei) - Projekt teljes költsége (Vecsés) 59 575 EUR - Pályázat támogatás: 50 639 EUR (85 %) - Önrész: 9118 EUR - Szelektív hulladékgyűjtés Vecsésen (a pályázat készülőben) - Vecsés Város közintézményeinek energetikai korszerűsítése A pályázaton a képviselő-testület 2013. február 7-i ülésén hozott döntésének megfelelően két oktatási intézmény indul, mely a Halmi-telepi, és a Gróf Andrássy Gyula Általános Iskola. Az idei költségvetés abszolút biztosítja az intézmény rendszereink működése mellett a kiemelten kezelendő célok elérését, melyek a következők: - Infrastruktúra fejlesztés (út-és járda építés), csapadékvíz elvezetés, környezet védelme, közbiztonság szinten tartása, intézményi felújítások, EU-s források bevonása a fejlesztési feladatokba.
Úgy gondolom, hogy a 2013. évi költségvetés a nehézségek ellenére maximálisan biztosítani tudja a kötelező és önként vállalt feladatok finanszírozását, melyek mellett 360 millió Ft-os fejlesztési kiadás is belefért az idei keretbe. Továbbra is a szigorú takarékosság, hatékony költségkímélő megoldások jellemzik a 2013-as költségvetést, mely precíz gazdálkodással tartható. A város gazdálkodása stabilan, kiszámíthatóan finanszírozható a jelentős fejlesztések figyelembevételével is. Alattyányi István, a Gazdasági Bizottság Elnöke
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. április hónapban a Vetüsz Kft. ingyenes gallybegyűjtést szervez a városban. Az ingatlanok elé kihelyezett gallyakat, vékony ágakat elszállítjuk. A gallyakat lehetőség szerint kötegelve kérjük kikészíteni. A vasúttól északra fekvő területen (Felsőtelep és Falu) két alkalommal április 6-án és 20-án 8 órától, a vasúttól délre fekvő területen pedig április 13-án és 20-án 8 órától kerülnek elszállításra. A közterületre való kihelyezés a szállítást megelőző 2 napon belül történhet. A begyűjtést végző jármű minden utcában csak egyszer megy végig, így a határidőn túl kitett gallyakat nem áll módunkban elszállítani. Erről a tulajdonosoknak kell gondoskodni, mivel a közterületen nem maradhat. Vetüsz Kft.
4 Nemzetiség
IX. Vecsési Borverseny
Hagyományosan március elején kerül megrendezésre a vecsési borverseny. Amikor 2005-ben Petz Márton elhatározta, hogy a helyi borászok rendezzenek versenyt, akkor a szándék mellé még lehetett kérdőjelet is tenni. Hiszen Vecsésen évszázados volt a szőlő és a bor kultúrája, de éppen az utóbbi 20-30 évben tűntek el az utolsó szőlőföldek, és minimálisra csökkent azok száma, akik otthon bort készítettek a maguk örömére. Ők is elsősorban az otthoni lugas termését használták fel, hogy egyszerű, de tiszta, napi fogyasztásra alkalmas, egészséges bort készítsenek. Mára sokat változott a helyzet. Sajnos, a szőlős ültetvények száma nem nőtt, ez is inkább a házi lugasok bővülésében jelentkezik, de egyre többen vannak, akik szőlőt vásárolnak az ország különböző borvidékein, és azokból készítenek bort. A vecsési borászok is inkább a maguk és barátaik felhasználására készítik az éltető nedűket, de hogy nem akármilyen színvonalon arról éppen az elmúlt évek –nemcsak vecsési – borversenyei tanúskodnak. Elég, ha a badacsonyi vagy a mecseknádasdi borfesztiválok eredményeire gondolunk. A helyi verseny is –ezt is többször megfogalmaztuk már korábban – a városi kulturális élet egyik jeles eseménye lett. Magas színvonalú, kiváló rendezvény, ahol jelen van a kultúra sok ága. A szinte testvéri együttműködés kapcsán a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület és a Vecsési Borbarátok Egyesülete ismét emlékezetes délutánt szerzett a Falusi iskola auláját megtöltő közel kétszáz embernek. Március 9-én, szombaton pontosan 15 órakor Várszegi György, a VBE titkára és a program műsorvezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd a VHZ Fúvószenekara mutatta be műsorát a tőle megszokott kitűnő minőségben. Később került sor a borkóstolásra a közönségdíjak odaítéléséhez. Ezt követően egy nagyon finom vacsora tetézte az élvezeteket, és következett az, amit a borosok annyira vártak, az eredményhirdetés. A lebonyolítás rendje megegyezett a tavalyival. A leadott bormintákat egy szakmai zsűri az előző napon, március 8-án, pénteken bírálta el, és döntött a borok minősítéséről.
Vecsési Tájékoztató 2013 március
felét (27-et) adtak le most a helyi gazdák. Talán azért, mert csak igazán kiváló minőséggel akartak megjelenni. Ugyanakkor örvendetes, hogy ilyen sokan a környező településekről még sohasem indultak el. Nemcsak a térségből (Üllő, Monor, Péteri), hanem Dunakesziről, Biatorbágyról, a fővárosból, de még Badacsonyból is volt jelentkező. Ez mindenképp emeli a borverseny rangját, és talán annak is betudható, hogy a vecsésinek évek óta már az a híre, hogy ide érdemes eljönni, mert korrekt a rendezés és a bíráskodás. Fehérboroknál változatlanul az olaszrizling a sláger, de sok régebbi fajta is megjelent: zöld veltelini, királyleányka, rizlingszilváni, stb. Amíg olyan új kreációk szereztek maguknak hírnevet, mint karát, jubileum 75, addig szürkebarátot nem ízlelhettünk. Vörösborok esetében megszűnt a cabernet sauvignon többségi uralma, sokkal változatosabb volt a repertoár, de például kadarkát nem találtunk a nedűk között.
SZAKMAI ZSŰRI DÍJAI A magas színvonalra jellemző, hogy a szigorú zsűrizés dacára sok bor ért el minősítést. Valamennyi minősítést elért bor oklevelet kapott, a nyertesek harsonák hangja mellett – serleget is átvehettek. Fehérboroknál 4 arany, 8 ezüst és 6 bronz minősítés született. Első lett a monori Kugel György karát bora. Sajnos, Kugel úr nem volt jelen, így róla nem készülhetett fotó. Vörösboroknál 1 arany, 5 ezüst és 5 bronz. Első helyezést ért el a monori Szekszárdi Anett kékfrankosa. Rozéborok esetében 1 arany, 8 ezüst és 2 bronz minősítés lett. Első díjat a vecsési Sárosi István kékfrankos rozéja kapta. KÖZÖNSÉGDÍJAK Idén először lett jutalmazva oklevéllel a második, illetve a harmadik helyezett, a nyertesek serleget is kaptak. A közönség elé 12 fehérbor minta (17,6 pont feletti), 11 vörösbor minta (16,6 pont feletti), 11 rosé (17,3 pont feletti) került. Az öreg borok bronz minősítésben részesültek, így azok nem kerültek bemutatásra. FEHÉR BOR: I. hely: Kugel György (Monor) - karát VÖRÖS BOR: I. hely: Prokopecz János (Üllő) - cabernet sauvignon ROSÉ: I. hely: Kovács Róbert (Péteri): kékfrankos rosé
VECSÉS VÁROS BORA A díjat a Petz Családi Pincészet ajánlja fel minden évben a legmagasabb pontszámot elért vecsési boros gazdának. 2013 nyertese Sárosi István lett kékfrankos rosé borával, amiért 19,1 pontot kapott.
A szakmai zsűri tagjai voltak: Czeglédi György - a Monori Strázsa Borrend borbírója, zsűri elnök; Kis-Pál Károly - a Monori Strázsa Borrend borbírója; Taschner István - a Sopron-Kőszeg Borvidék elnöke, Sopron város hegybírója, nemzetközi borbíró; Kunné Czibere Mária - a JPTE Szőlészeti Kutatóintézetének mérnöke, borbíró; Kun Sándor – borbíró; Győry Gábor – borbíró; Csernák János – borbíró. Az idei borversenyek tapasztalatainak megfelelően Vecsésen is kevesebb borminta került leadásra. A zsűri két szekcióban 63 bormintát bírált el. A borok összetétele a következő volt: 25 fehér, 14 vörös, 14 rosé és 10 öregbor. A borászokat és a borokat tekintve két érdekességet vehettünk észre. Fordult a kocka, mert a 63 mintából kevesebb, mint a
Szalontai János Fotók: Kolonics Csaba
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny a Grassalkovich Antal Iskolában A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, valamint az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉMNÖSZ) által meghirdetett és támogatott vers- és prózamondó verseny körzeti elődöntőjét rendeztük meg 2013. február 22én a vecsési Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában. Ceglédbercelről, Domonyból, Gödöllőről, Kerepesről, Csömörről, a vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Iskolából és a vecsési Grassalkovich Antal Iskolából vettek részt a tanulók a versenyen. Ezen a rendezvényen az iskolai szavalóversenyek győztesei képviselték iskolájukat, 1-8. osztályos korosztályban. Német vers és próza, valamint német nyelvjárás (Mundart) kategóriában versenyeztek, a szép kiejtésben, hangsúlyozásban, szövegtudásban és előadásmódban is jól felkészült tanulók. Az ÉMNÖSZ területén működő kéttannyelvű és német nemzetiségi iskolák számára 7 kistérségben rendezik meg az elődöntőket. A továbbjutó tanulók bekerülnek a 2013. március 20-án megrendezésre kerülő megyei versenyre, amely az idei évben Pilisszentivánon kerül megrendezésre.
Nemzetiség 5
Tünde, Fekete Part Gabriella, Szél Ágnes, Mátyássi Katalin, Falvai Anett, Madarász Krisztina (Vecsés Petőfi), Bodovics Csilla, Konda Orsolya, Molnár Orsolya, Magyarné Kárpáti Erzsébet (Vecsés Grassalkovich), Fazekasné Gombár Mónika (szülő) Gratulálunk az eredményes felkészítéshez!
Tófalvi Mónika, a vecsési Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Frühwirth Mihály, a vecsési Kulturverein elnöke, Semra Jessen, iskolánk német vendégtanára, Dóróné Zemmel Katalin, a Dorfbücherei vezetője, Füzesi Józsefné, a Falusi Óvoda pedagógusa, valamint a versenyző iskolák tanárai vettek részt a zsűriben és segítették az értékelést. Köszönjük munkájukat! Az ünnepélyes eredményhirdetéskor minden tanuló emléklapot, a győztesek oklevelet és a vecsési Német Nemzetiségi Önkormányzat által felajánlott jutalomkönyvet kapták. Köszönet a verseny sikeres lebonyolítása érdekében végzett munkájáért a segítő alsós és felsős kollégáknak! Gratulálunk a továbbjutott tanulóknak, és további sok sikert kívánunk a megyei versenyen! Magyarné Kárpáti Erzsébet német munkaközösség vezető Fotó: Koncsik Sándor
TOJÁSFUTÁS LESZ HÚSVÉTHÉTFŐN az Iskola utcában a „Szamovár” előtt!
A vecsési elődöntő győztesei: Vers-próza kategóriában: 1-2. osztály: Illés Máté - Vecsés Petőfi, Baranyi Zsófia - Vecsés Petőfi, Tellér Petra – Domony, Brünner Norbert - Vecsés Petőfi 3-4. osztály: Záhonyi Anna - Vecsés Petőfi, Pekár Zoltán - Vecsés Grassalkovich, Sághy Eszter - Domony 5-6. osztály: Bence Kutateladze Josef – Gödöllő, Imreh Kíra - Vecsés Petőfi, Kovács Gergely - Vecsés Grassalkovich, Végh Nóra - Vecsés Petőfi 7-8. osztály: Kovács Kornél - Vecsés Grassalkovich, Zsuzsandor Vivien – Ceglédbercel, Fehér Lili - Ceglédbercel
Német nyelvjárás (Mundart) kategóriában: Alsótagozat: Kopó Alexandra, Frühwirth Ádám, Bárány Hanna, Fazekas Fanni – valamennyien Vecsés Grassalkovich Felsőtagozat: Lestyán Melinda - Vecsés Grassalkovich
A megyei versenyre továbbjutott tanulók felkészítő nevelői: Varga Valent Andrea (Domony), Benedek Juhász Katalin (Gödöllő), Simonné Szeleczki Ildikó (Ceglédbercel), Magos
Szeretettel várunk mindenkit! Nevezés a helyszínen 15.30-ig. Egyéni- és csapatversenyt (max. 15 fő) hirdetünk. 16 órakor indul a verseny. Ha Önnek futni nincs kedve, Nézőként feltétlen számítunk Önre! A jó hangulatot a Brunner Zenekar garantálja. (Eső / rossz idő esetén elmarad!) N é m e t N e m z e t i s é g i Ö n k o r m á n y z at Donauschwäbische Selbstverwaltung We t s c h e s c h
Köszönetnyilvánítás
A gyászoló család megköszöni mindazoknak, akik drága halottjukat, Keve Gábornét (Sárosi-Stiller-Teréziát) utolsó
útjára elkísérték és sírhalmára virágot helyeztek. Köszönjük a Szigü-INRI Temetkezési Szolgáltató kegyeletteljes munkáját.
6 Kultúra
Vecsési Tájékoztató 2013 március
A József Attila Mûvelôdési Ház Talentum, avagy költônek lenni… Városunkban mindenki ismeri Szénási Sándor Istvánt, az (www.jamhaz.hu) hírei ezermestert, aki mindenkinek segít, és a költőt, a szerény, halk József Attila Művelődési Ház program: Április 5-én a Budai Bábszínház vendégszerepel a Művelődési házban. Műsoron: Cs. Szabó István a Nagy utazás című mesejátéka. Előadások: óvodásoknak 9 órakor, kisiskolásoknak 10.15-kor. Belépődíj: 600 Ft.
szavú embert. Öt éve a G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör vezetője, együtt alkotunk, rendszeresen találkozunk. Számtalan irodalmi alkotókat összegyűjtő kör tagja. Ő szerkeszti a Vecsési Tájékoztatóban a verses oldalt, ahol egy-egy költeményünk havonta megjelenik. Örömmel vesz részt minden lélekemelő eseményen, boldog élvezője a művészeteknek, ahol alkotótársai
Tárlat a Kiállító-teremben Február 22. péntek 18 órakor Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság amatőr alkotóinak tárlatát Schéffer Anna, az OKIT elnöke nyitotta meg. A tárlaton festményeket, szobrokat, kisplasztikákat láthattunk.
Fotó: Görög Béla Kiállítások a Kiállító-teremben Március 23-án, szombaton 15 órakor Ifjúsági rajzkiállítás nyílik meg a Vértesi utcai teremben. Témája: A magyar honfoglalás kora, amit az iskolák diákjai dolgoznak fel, és szakértő zsűri véleményezi, illetve állítja össze a tárlat anyagát. A kiállítás március 29-éig tekinthető meg. Április 5-én 18 órai kezdettel „Szomszédolás” címmel a régió képzőművészei mutatkoznak be legújabb alkotásaikkal. A kiállítás április 12-éig tekinthető meg. Április 19-én 18 órai kezdettel Zsigár Cecília textilművész és Kóka Ferenc Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik meg. A tárlat április 16-áig tekinthető meg. INGYENES SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KÉPZÉS a „TÁMOP 2.1.2. Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése” projekt keretében Pedagógusoknak - Számítógép-kezelés, Internet használat 30 órás akkreditált továbbképzés A digitális tábla alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában – 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés. Képzéseink beszámíthatóak a pedagógusok számára kötelezően elvégzendő 120 órás továbbképzésbe! Digitális készségek mindenkinek – az alapoktól az ECDL-ig Tájékoztatás: www.tudasodajovod.hu és www.onkonet.hu Önkonet Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 1094 Budapest, Balázs Béla u. 18. Jelentkezés és információkérés: T: 1/887-3843, 30/253-6909, e-mail:
[email protected]
mutatkoznak be írásaikkal, vagy más képzőművészeti alkotásokkal. Ő maga egy szolid, szerény ember, aki nem tülekszik a sikerekért, csendben írja verseit, néha itt-ott egyet-egyet elmond, vagy elolvashatjuk alkotásait. Régóta tagja a Krúdy Irodalmi Körnek, sőt a prózai szakosztály vezetője. Havonta összejönnek Óbudán, a Mókus utcai Kéhli Vendéglőben. Ez volt Krúdy Gyula törzshelye, és egyik helyisége a Krúdy Szalon nevet viseli. A Kéhli Vendéglő tulajdonosa Cecei Horváth Tibor maga is irodalomkedvelő – művelő volt, aki hagyományt teremtett azzal, hogy az Irodalom Szentélyévé avatta e helyet. Szegény már elhunyt, de fia, Gergely tiszteli és folytatja ezt a hagyományt. Nemes segítségével hozzájárul, hogy szebbnél szebb irodalmi alkotások hallgatói lehessünk. Bemutatkozhatnak kortárs írók, költők, de festők, énekesek, zenészek is. Tisztelet és köszönet illeti Őt érte. Hosszú idő óta először, február 14-én minden Szénási Sándor István költőről szólt. Itt tartotta a szerzői estjét, ami páratlanul nagy élményt nyújtott. Egy új Szénási Sándort ismertem meg. Az est fényét emelte két alkotótársa, Király Lajos és Kanizsa József írók, akik egy-egy versét mondták el, illetve méltatták Sándor munkásságát, valamint a Svéd Királyi Operaház tenorja, Tálas Ernő csodás hangján néhány dalt adott elő. Sándor verseit, költeményeit hallottam már, kedveltem, de azt el sem tudtam volna képzelni, hogy ez a halk szavú, szerény ember 30 saját versét fejből mondja el, sőt, mint egy előadóművész, előadta! Szívből, őszintén, sugárzó szeretettel, olyat közvetített a hallgatóság felé, ami egyedülálló volt. Versei témája az életéből vett élmények-értékek, gyermekkor, felnőtté válás, szerelem, család, társadalomkritika s a természet szeretete. Minden verse a közönség szívébe-lelkébe talált, olyan szuggesztív és sugárzó volt az előadásmódja, hogy lenyűgözte a hallgatóságot, akik nagy tapssal jutalmazták a művészt. Tovább emelte az esemény fényét, hogy mindenki, akit szeret, s aki Őt szereti, részese lehetett e szép előadóestnek. Ott volt hűséges társa, gyermekei, azok választott párjai is s a barátok. Gratulációkkal árasztottuk el - megérdemelten… Egy gazdag élménnyel, csordultig telt szívvel jöhettünk el az előadóestről. Szerencsére, a közeljövőben tervezi egy új verseskötetét kiadni, amelynek bemutatóján - reméljük már az új „Kultúrvárban” - városunk lakói is részesülhetnek ebben a csodálatos élményben. Kívánunk Szénási Sándornak jó egészséget a családja körében, és gazdag alkotómunkát - mindnyájunk örömére. Írás és fotó: Benke Mária
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Költségvetés - 2013
Óvatos tervezés a változó gazdasági környezetben Ez az év sok tekintetben új fejezetet nyitott az önkormányzatok gazdálkodásában. Az elhúzódó válság és a megváltozott jogszabályi háttér új kihívásokat támasztott az önkormányzatok elé. Teljesen új metodika alapján és új tartalmi elemek bevonásával kellett összeállítani a 2013. évi költségvetési táblákat. Ismert tény, hogy az állam jelentős feladatokat vállalt át az önkormányzatoktól. A feladatokkal együtt költségeket, és ami a kellemetlenebb része a reformoknak, helyi bevételeket is magához vont. A jövőben nem számolhatunk az SZJA eddig helyben maradó 8 %-ával (~240 millió Ft) és le kell mondanunk a gépjárműadó bevételünk 60 %-áról (~130 millió Ft) is. Az állam saját kezébe vette az iskolák fenntartását, de a működési költségek (rezsi) a fizikai dolgozók bértömegével együtt továbbra is az önkormányzatok büdzséjét terhelik. A helyi iparűzési adó teljes összege az önkormányzatoknál marad, azonban az új államháztartási rendszerben bizonyos városüzemeltetési feladatokra az IPA jelentős mértéke miatt nem kapunk állami támogatást. Így ezen költségek pótlására (pl. útfenntartás, közvilágítás, zöldfelület karbantartás, köztisztasági feladatok) csaknem 270 millió forintot kell a saját bevételeinkből átcsoportosítani. A feladatok átvállalása természetesen költségcsökkenést is eredményezett. Az iskolák fenntartásához eddig mintegy 350 millió forinttal kellett saját bevételeinkből hozzájárulnunk. A közigazgatási reform következtében 43 fővel csökkent a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői létszáma is. A bevételi és kiadási mérleg két serpenyője közül az önkormányzatokat erősíti az óvodás gyermekek után járó állami támogatás emelkedése, valamint az adósságátvállalás ténye. Míg eddig egy óvodás gyermek ellátása után a fele költséget az önkormányzatnak kellett biztosítani, mára ez az arány 20 %-ra csökkent. A hitelállomány átvállalásával az adósságszolgálat törlesztő részletei nagymértékben csökkennek. Óriási eredmény, hogy az előzetesen Vecsésnek szánt 40 %-os átvállalási rátát a tárgyalások során 60 %-ra tudtuk feltornázni. Ebben az esetben a 20 %-os különbség ~ 460 millió forint többletátvállalást jelent. Összességében tehát 2,3 milliárd forintos hitelállományból (folyószámlahitellel együtt) 1,392 milliárd forintot vállalt át az állam. Jelentős eredmény, hogy a vecsési Képviselő-testület a határidőt betartva február végéig megalkotta a költségvetési rendeletét, méghozzá úgy, hogy a kiadási és a bevételi oldalak teljes mértékben kiegyensúlyozzák egymást, magyarán nullára hoztuk a költségvetést. A tavalyi évhez képest nagyságrendileg 700 millió forinttal kevesebb a költségvetésünk induló főösszege (3,2 milliárd forint). A fenti tényeket összegezve megállapíthatjuk, hogy 250 millió forinttal kevesebb jut az önként vállalt feladatainkra. A költségvetésünk tervezésekor még nem tudtunk pontosan kalkulálni az iskolák szeptemberi működési költségeivel, valamint az önkormányzati tulajdonú cégeket is sújtó közműadók kérdéskörével. Ma már világosan látszik, hogy a kiadásaink több tízmillió forinttal növekednek a rezsicsökkentési program következtében. A jó hír, hogy mindezek ellenére Vecsésen még mindig tudunk pénzt biztosítani lakókörnyezetünk fejlesztésére és komfortosabbá tételére. Szlahó Csaba polgármester
Önkormányzat 7 Használatba vették a gyermekek a Semmelweis Ignác Bölcsődét
2011 végén kezdődött el a régi bölcsőde elbontása. 2012. február 1-jén volt az ünnepélyes alapkőletétel, majd következett az építkezés. Idén január elején költözhettek be a gyermekek a birodalmukba, és február 26-án a szülők, a kivitelezésben résztvevők számára ünnepélyes megnyitó volt, mely során mindenki megtekinthette a létesítményt. Az eltelt időszakban már annyit írtunk róla, hogy most csak a legfontosabbakat ismételjük meg.
Európai Uniós támogatással a KMOP-4.5.2-09-2009-0006 azonosítószámú pályázat keretében a 60 férőhelyes bölcsődére 90%-os támogatást kaptunk, melyben az épület építése mellett a bútorok és a gyermekek fejlődését elősegítő eszközök és játékok is beszerzésre kerültek. Az önkormányzat a támogatási önrésszel együtt közel 50 mFt-ot biztosított, hogy parkolással és minden egyébbel együtt a létesítmény összkomfortos legyen. Dr. Szűcs Lajos, a Pest megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy ez jövőnek szóló beruházás. A kis ünnepség keretében Dr. Huszka Mihály római katolikus plébános és Dömötör Norbert református lelkész egyházi áldásban részesítette az intézményt. Szlahó Csaba polgármester többek között – szerény elismerés mellett – felsorolta a kivitelezésben résztvevőket, amit mi is megteszünk most a VT hasábjain. A kivitelezést a Kunhegyesi Építő Kft. határidőre teljesítette. A bútorokat a HOR Zrt. és az IBC Orbán Irodastúdió, a konyhatechnológiai eszközöket a Coninvest Kft. szállította. A bölcsőde pályázat sikeres megvalósításában közreműködtek a Vecsés Városközpont-fejlesztő Projekt Nonprofit Kft. munkatársai, Cservenka Judit műszaki menedzser és Bugyi Ilona projektmenedzser Harazin István irányításával, a Semmelweis bölcsőde vezetősége Bánné Nagy Eszter és Schefferné Pálmai Anikó. A kiviteli terveket Onhausz Tibor tervező készítette, a műszaki ellenőri feladatokat Holló Ákos a FŐBER Zrt. munkatársa felügyelte. VT info
Fotók: Kolonics Csaba
8 Oktatás
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Hagyomány és újítás -alsós farsang a Petôfiben
Idén is eljött a farsangi időszak, így hát iskolánkban is megtartottuk az ilyenkor szokásos mulatságot. A nagyböjti időszak kezdete előtti utolsó vigalom, a már hagyományosnak nevezhető nyitótáncokkal kezdődött. A magyar és német néptáncokat - köztük például a mazurkát - a 3. és 4. osztályos tanulók csoportjai mutatták be. A műsor több korosztály, látványos akrobatikus rock’n roll bemutatóival folytatódott, hogy aztán következhessen a várva várt jelmezes felvonulás is. Az elsős diákok egyéni jelmezekben érkeztek, így találkozhattunk a mesevilág különböző képviselőivel, mint a bohócok, tündérek vagy éppen a boszorkányok, de különlegességként feltűnt egy élő akvárium is. A osztály tanulói autentikus jelmezeikkel és táncukkal Görögországba repítették a közönséget, majd egy gyors váltással már cirkuszban találtuk magunkat a 2. b osztály segítségével. A osztály Mary Poppins-ot és a kéményseprőket varázsolta a színpadra egy remek koreográfiával, hogy aztán busójárás híján a 3. b osztály szellemirtói űzzék el az ártó démonokat iskolánkból. Már csak a két negyedikes korosztály volt hátra, de a b-sek helyett az itáliai Velencéből érkezett színpompás jelmezekbe bújt valódi karneválosok stílszerű produkcióját láttuk, míg az a-sok helyett, eleven, táncoló lángnyelvek borították el a termet, akiknek pusztítása elől csak tűzoltók segítségével menekült meg az iskola. A rövid szünetet követően a befejező tombola előtt, idén először, volt még egy közös tánctanulás, ahol a moldvai csángó „ördög útját” járhatták együtt a gyerekek és a felnőttek.
Alsós Komplex Városi Verseny eredményei
A verseny 2013. március 5-én 13.00-kor került megrendezésre a Halmi Telepi Általános Iskolában. A zsűri elnöke és a verseny lebonyolítója Polyhosné Babácsek Erzsébet közoktatási szakértő volt. Vecsés Város Önkormányzatát Gál István képviselte. A tanulókat egyénileg értékelték. Az első három helyezett könyvjutalomban, a 4. helyezett oklevélben részesült. Eredmények: Magyar tantárgyból (az első helyen holtverseny alakult ki):
I. helyezett: Károly Regina - Petőfi iskola, Felkészítő: Kissné Fodor Annamária I. helyezett: Babos Villő - Grassalkovich iskola, Felkészítő: Faragóné Hirsch Tünde II. helyezett: Nagy Boglárka - Andrássy iskola, Felkészítő: Fábiánné Balajti Anikó III. helyezett: Vékey Luca - Grassalkovich iskola, Felkészítő: Faragóné Hirsch Tünde IV. helyezett: Mezőfi Babett - Petőfi iskola, Felkészítő: Falvai Anett Matematika tantárgyból (a negyedik helyen holtverseny alakult ki):
Szeretnénk köszönetet mondani az osztályfőnököknek, tanítóknak, a táncok betanítóinak a rengeteg készüléssel elsajátított kreatív előadásokért, a szülőknek a készületek alatt nyújtott segítségükért, és hogy oly sokan eljöttek, valamint az iskola minden dolgozójának, akik közreműködtek azért, hogy a gyerekeket élménnyel ajándékozzuk meg. Továbbá köszönjük dr. Huszka Mihály atyának és a nyugdíjas nevelőinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket. Írás és fotó Juhász Jakab Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alsós nevelője
KÖNYVELÉS B&B’ 97 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Bugyi Lászlóné, Vecsés, Csillag u. 39. Vállalunk teljeskörű könyvelést, bérszámfejtést, TB ügyintézést, Mérleg- és elektronikus adóbevallások készítését. Könyvvizsgálói és ügyvédi háttér biztosított! Tel./Fax: 29/355 135. Mobil: 06-30-442 1511. E-mail:
[email protected] H.-Csüt.: 8-15h.
I. helyezett: Lővei Balázs Dániel - Andrássy iskola, Felkészítő: Fábiánné Balajti Anikó II. helyezett: Mezőfi Babett - Petőfi iskola, Felkészítő: Békefy Gabriella III. helyezett: Romhányi Levente - Grassalkovich iskola, Felkészítő: Mongerné Zsolnai Zsuzsanna IV. helyezett: Farkas Fanni - Grassalkovich iskola, Felkészítő: Mongerné Zsolnai Zsuzsanna IV. helyezett: Fazekas Ákos Ábel - Petőfi iskola, Felkészítő: Kissné Fodor Annamária Írás és fotó Bosznayné - Halmi iskola
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Oktatás 9
Anyanyelvû pedagógus iskolánkban Újabb matekos sikerek a Grassalkovichban
A Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában a 2012/2013-as tanévben újra anyanyelvi asszisztenst fogadhattunk. December elején érkezett hozzánk három hónapra Semra Jessen, a 27 éves flensburgi élménypedagógiát is tanult tanárnő. Diákként részese volt iskolája színjátszó körének, zenélt, sportolt. Ez a nyitottsága és nagy érdeklődési köre lehetővé tette, hogy nemcsak németórákon találkozhattak vele tanulóink, hanem testnevelés-, ill. rajz/technikaórákon is. Gyerekekkel való kapcsolatteremtését elősegítette, hogy nem ez volt az első találkozása külföldi diákokkal. Tapasztalatokat szerzett Új-Zélandon, Ghánában, sőt egy újabb dél-afrikai utazás vár rá tavasszal. Ezeket a lehetőségeket pályázatok útján nyerte, melyeket a német oktatás is támogat. Óráit igyekeztünk úgy elosztani, hogy minden osztályba eljusson. Így az első hat hetet a kéttannyelvű osztályokba járó diákokkal töltötte elsőtől ötödikig, a hátralévő időben pedig a többi tanulónak igyekszik megmutatni a német nyelv szépségeit. Az ötödikesek immár harmadszor tapasztalhatták meg, hogy mekkora lehetőség az, ha anyanyelvű személy segítségével mélyíthetik nyelvtudásukat. Semra elmondása alapján is ők bátrabbak voltak, és használták az eddig tanultakat. Iskolánk programjaiban szívesen vesz részt. Az elsősökkel Nagykarácsonyba kirándult, az ötödikesekkel a Goethe Intézet Varázslatos Mesevilág című rendezvényére látogatott. A farsangra is készült velünk, és a német nyelvi szavalóverseny zsűrijében is szerepet kapott. Mindemellett feladata még a célországgal és kultúrájával való ismerkedés, így a hétvégéket városnézéssel, a programban résztvevő diáktársaival tölti. Itt tartózkodásának lezárásaként a szülőknek is tervezünk programot, ahol ők is találkozhatnak Semra-val, megismerhetik azt az embert, akiről a gyerekek már nap, mint nap mesélnek otthon.
Mint arról korábban beszámoltunk, iskolánk minden tanítási évben részt vesz az általános iskolások számára kiírt két legrangosabb versenyen, a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen és a Varga Tamás Matematika Versenyen. Idén is neveztünk ezekre a versenyekre, melyeknek az első fordulói már le is zajlottak. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny a legnépszerűbb országos verseny, amelyet 3-8. osztályos gyerekek számára írnak ki. A különböző évfolyamokon több száz diák méri össze matematikai tudását. A feladatok rendkívül összetett logikai műveleteket tartalmaznak, gyors, ötletes gondolkodást igényelnek a versenyzőktől. Korcsoporttól függően 20-30 feladatot kell a versenyzőknek megoldaniuk 1- 1,5 óra alatt. Ennek a versenynek a megyei fordulójára február 15-én került sor. Az írásbeli dolgozatok kijavítását követően megyénként március elején rendezik az eredményhirdetéseket (a cikk megírásakor még nem zajlottak le), amelyre csak azok a gyerekek kapnak meghívást, akik a megyében korcsoportjukban az első húsz között végeztek. Nagy örömünkre szolgált ezért, hogy iskolánkból 4 tanulót is behívtak erre az eredményhirdetésre. Varga Fanni a 3.b osztályból (Felkészítő tanára: Gáborné Bárány Ágnes), a hatodik évfolyamról pedig Bálint Szilárd (6.b), Filipszki Gábor (6.a) és Ádám Frigyes (6.b) tanuló utazik a ráckevei díjkiosztásra. A hatodikosok felkészítő tanára Dutkayné Demetrovics Ágnes. A Varga Tamás Matematika Versenyt csak a 7-8. osztályosok számára hirdetik. Itt jóval kevesebb, de annál bonyolultabb feladat vár a versenyzőkre. A feladatok a logikai következtetések mellett részletes kidolgozást és indoklást igényelnek, ami meszsze túlmutat az iskolai matematika anyag biztos tudásán. A novemberi iskolai forduló után január 22-én zajlott le a megyei megmérettetés. Nagy örömünkre ezen a fordulón Ádám Emília 8. b osztályos tanulónk olyan szépen szerepelt, hogy továbbjutott a következő szintre, és március 5-én ő képviseli iskolánkat és egyben Vecsést is ennek a rangos versenynek az országos döntőjében. Felkészítő tanára Dutkayné Demetrovics Ágnes. Szorítunk neked Emília! Gratulálunk eredményes versenyzőinknek és felkészítő tanáraiknak!
HIRDETMÉNY
95-98 %-os támogatás informatikai és idegen nyelvi képzésekre, szinte bárkinek! Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által megvalósított, „TÁMOP 2.1.2. Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése” című kiemelt projekt. Ki vehet részt a programban? Minden 18 életévét betöltött felnőtt, aki nem vesz részt állami finanszírozású oktatásban, vagy azonos tartalmú állami vagy uniós finanszírozású programban. A támogatás összege: legfeljebb 90 ezer forint fejenként. Önrész a nem hátrányos helyzetű régiókban, így Vecsés esetében is 5 % - ez 4500.-Ft. Hogyan történik a jelentkezés? A www.tudasodajovod.hu oldalon kell egyszer regisztrálni, majd kiválasztani a képző intézményt. Információ: Vecsésen: Róder Imre Városi Könyvtár – eMagyarország Pont – Vadászi Istvánné
Gombosné Simon Amanda
Vecsés Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy városunkban az önkormányzati fenntartású óvodákba történő beiratkozás időpontja: 2013. április 15. és 16. (hétfő-kedd) napja (8.00-17.00 óráig) Kérem a Szülőket, hogy beiratkozáskor a következő iratokat vigyék magukkal: a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (személyi igazolvány nem szükséges, csak a lakcímkártya) a szülő személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványát. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Knt.) 49.§ (2) bekezdése alapján a felvételről az óvoda vezetője dönt. A kötelező óvodai nevelésben való részvétel teljesítéséért a szülő a felelős (Knt. 72.§ (1) bekezdésének b) pontja). Vecsés Város Önkormányzata
Massza Magdolna - munkaközösség-vezető
A Róder Imre Városi Könyvtár költöztetés miatt bizonytalan ideig ZÁRVA
10 Intézményeink életéből
FELHÍVÁS
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Vecsési Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2013. április 8 - 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-éig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Vecsési Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Zeneiskolai hírek
Siker a VI. Regionális zongoraversenyen 2013. március 2-án került megrendezésre Maglódon a VI. Regionális zongoraverseny. A 40 versenyző (Budapestről, Gombáról, Gyömrőről, Maglódról, Monorról, Péteriből, Üllőről és Vecsésről) 5 kategóriában mérte össze tudását. A zeneiskolánk diákjai kiemelkedő teljesítményt értek el. I. helyezett lett: Frics Anna - felkészítő tanára: Gincsai Beáta, Hegedűs Ágoston - felkészítő tanára: Pribelszki Viktor Hegedűs Ágoston: - Jó volt a verseny. Nagyon izgultam. Nagyon próbáltam jó lenni. Szépen meghajoltam a zsűri előtt. Jó érzés volt, amikor játszottam, és amikor vége lett a műsoromnak. Nagyon-nagyon tetszett a műsorom és a játékom a közönségnek. Izgatottan vártam az eredmény kihirdetését. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy első lettem.”
Tankerületi igazgató A vecsési általános iskolák körzetébe tartozó utcák és terek neve részletesen a www.vecses.hu és a hivatal.vecses.hu honlapon található. Település: Vecsés - GRASSALKOVICH ANTAL NÉMET NEMZETISÉGI ÉS KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA – ANTON GRASSALKOVICH GRUNDSCHULE WETSCHESCH 2220 Vesés, Fő utca 90-92. - GRÓF ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2220 Vecsés, Erzsébet tér 1. - HALMI TELEPI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2220 Vecsés, Halmy József tér 1.
Nem állami fenntartású iskola: PETŐFI SÁNDOR RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM 2220 Vecsés, Petőfi tér 1. Felvételi körzete: Vecsés és a környező települések közigazgatási területéről
A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2013-ban induló új és megújuló programjai
- BAROMFITARTÁSI PROGRAM, - KÖZÖSSÉGI KERT, - ÁLLÁSKERESŐ KLUB – első alkalom: 2013. április 5. (péntek) 14 óra, - BESZÉLGETŐKÖR - minden hónap utolsó keddjén 10.30-12.00 óráig, Érdeklődni és jelentkezni lehet a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat épületében (Vecsés, Telepi út 44/a.) személyesen vagy telefonon a 29/350-294 és a 06/30-668-7029 számon Pataki Ágnesnél és Kóródi Ágnesnél.
Köny ve lés- bérszám fej té s !
Te l j e s k ö r ű ügy vi te li szol gál ta tá sok, A P EH ügyin té zés sel. Te l . : 06 20 9928 885
ww w. p e s z i k a . h u
III. helyezést ért el: Hegedűs Emília - felkészítő tanára: Pribelszki Viktor Dicsérő oklevélben részesült: Balogh Eszter - felkészítő tanára: Csávás Lajosné Emléklapot kapott: Ondrik Veronika - felkészítő tanára: Pribelszki Viktor Kövesi Ágota
Fotó: zeneiskola
Beiratkozás a Vecsési Zeneiskolába Szeretettel várjuk a zenélni vágyókat a Vecsési Zeneiskolába. Nemcsak a leendő elsősök jelentkezhetnek. A Vecsési Zeneiskola Vecsés minden általános iskolájában elérhető. Beiratkozás és meghallgatás ideje a 2013/2014-es tanévre: 2013. április 8-9. 15-18 óra Helyszín: 2220 Vecsés Erzsébet tér 1. Gróf Andrássy Gyula Általános Iskola Kérjük, hozza magával gyermekét. Bővebb információ: www.vecsesi-zeneiskola.hu. Amennyiben kérdése van:
[email protected]
Magánének tanszak a Vecsési Zeneiskolában Szeptembertől indul a magánének szak, ahová 14 év felettiek jelentkezését várjuk. Felvételi meghallgatás: 2013. április 5. péntek 17 óra. Két dalt várunk tőled, az egyik legalább magyar nyelvű legyen. Helyszín: Vecsés, Petőfi tér 1. Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kitöltött jelentkezési lapot hozz magaddal. Bővebb információ: www.vecsesi-zeneiskola.hu. Kérdezz bátran:
[email protected] Magán-énektanár: Pechtol Csilla
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Kultúra 11
A G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör alkotásaiból Szénási Sándor István: Korcsmavilág
Benke Mária: A hajnal
Kelemen Bata Mária: Magyarok bejövetele
Asztalnál ülünk csordultig telt pohárral, kinek gazdagsággal, kinek szegénységgel. Két korsóval kezében ácsorog a lét és tölteni kész, mikor a gazdag rendel.
Vérvörös tüzét szórja szét a Nap. Ébredezik a táj, hajnalodik. A nyugtalan szél borzolja a fákat, az ember fázósan álmodozik.
Honfoglalás tárul elém, fura érzés tódul felém. Regél Feszty Árpád képe, hogyan jött be Árpád népe.
De sok szegény szemében elborul a fény, kik a békéért az asztaltól fölállnak: Itt és most fizetnek keményen mindenért, mert már csak ők tudják, mi is az alázat.
A hajnal a legszebb, felébredsz. Nyújtózva ásít a holdsugár, átadja a helyét, fátylát szétteríti, elűzi a lomha éjszakát.
Történelmi a pillanat, magaslaton az őscsapat. Etelközből vándoroltak, szűk Vereckén átjutottak.
Vajon mért csak bajban nemesül a lélek, jólétben másokról hogy feledkezhet el? Csak az a gyilkos, aki fegyvert fogva öl, tönkretettekért ma elszámolni nem kell.
Február elején még didereg, elbújik a napkorong a felhők mögé, az ég beborul, az eső elered, komor lesz, így válik köddé.
Az elején Árpád apánk, itt lelte meg magyar hazánk. Büszkén ül a szürke lován, szeme mereng a sík pusztán.
Elesettnél luxusautó nem áll meg, nem Szamaritánus a kiválasztott nép, ha elesnél, felebarátod fölsegít majd, ne ítélkezz, legyen ő a példakép.
Süss ki drága fény, öntsd ránk sugarad, legyen szép tavaszi az idő, ne áztasd könnyeiddel a földet, meleget adj, legyen szép az idő!
Háta mögött hűs havasok, mellette a hős lovasok. Csatában fáradt hét vezér, a győzelem most sokat ér:
Varjasi Béla: Beteljesülő remény
Sallay Gyula: SORS – ok –om
Felépült már a kultúra vecsési új kultúrvára. Színházterem és iroda, művelődni járunk oda.
Meg nem fizetett szavakkal írok, a szó lelkemből érkezik. A lélekkel egy ember szól, ki meggyötörten vétkezik. A belső harangok tiszta hangja átüti a falakat, de a hatalmak vérbő horizontján elnyelik az aranyak… Egy mindent megvehető világban élünk, itt a múlt is eladó. Lakás, park, színház és az ÉLET, egyszóval, minden kiadó. Az időt bizonytalan percekre gyűrtük, s nem látható az óra se. A jövő egy szakadt gyöngyfüzér, és senkinek sincs gyökere. Barátod nincs! Ha van nőd, ellened vétkezik, összekulcsolt ráncos kezekre a megváltás későn érkezik…
Sok küzdelem, várakozás, kétség ami megelőzte. Éppen ezért, az átadás örömünket csak tetézze. Impozáns lett a külseje. Hívogató, ahogy nézed. Ösztönöz rá, hogy kerülj be, magad majd ott is jól érzed. A tervekből valóság lett. Olyan hittel, bizalommal, sok értelem, gazdag ötlet tölti meg azt tartalommal. Rajtunk múlik, kik itt élünk, mit hozunk majd ki belőle? Most még minden jót remélünk, így tekintünk a jövőbe. Jól tudom, nem csak átadás lehet ünnep, örömteli, a falak közt termő tudás Vecsést megörvendezteti. Legyen hát mindenki vidám, örüljünk az eredménynek. Majd a múló idő során gazdagodnak az élmények.
Az oldalt Szénási Sándor István állította össze.
Pálmai Dorottya: Szembezárva
Örök hazát, termőföldet, vadat, halat, bő élelmet, dús legelőt, ivóvizet, gyarapodhat majd a nemzet. A magyar nép vonul lassan, jönnek sorra lankadatlan. Árpád neje négy ökörrel, megpakolva drága kinccsel. Magaslatról völgybe érnek, kimerülten megpihennek. A Latorcát megpillantják, tiszta vizét mohón isszák. Győzelemtől ittas sereg, lábuk dobog, nyelvük pereg. Magas hegyek némán nézik, védő lánccal átölelik. Valóság ez, nem látomás, panorámás köralkotás. Szótlan nézem ezt a képet, sosem láttam ilyen szépet!
12 Helytörténet
Levelet hozott a posta
Néhány évvel ezelőtt ezt a címet adtam volna annak a levélnek, amely az interneten, e-mail formájában landolt a számítógépemen. Olyan személytől kaptam, akivel ugyan beszélő viszonyban vagyok, de levelet még soha nem írt. Nevezhetem Ájtatos Manónak, hogy nevesítsem az illetőt. A levélküldés nem volt véletlen, mivel egymás után kettő érkezett. Az elsőben lemaradt a csatolmány, a másodikban már megkaptam. Ezért írom, hogy nem véletlen a számomra érkezett levél, bár a megszólítás: „Kedves Csaba”. Hogy melyik, az ebből a szempontból nem érdekes. A megszólítás elterelő lépés, azt akarja elhitetni, hogy véletlen a számomra küldött levél. Persze kétszer egymás utáni küldés már nem lehet véletlen, inkább szándékos. De miről is van szó? Nos, évekkel ezelőtt kaptam egy levelet, amelyben felsorolásra kerül, hogy mi mindent köszönhet Európa a magyaroknak (írásbeliség, étkezési kultúra, villa, alsónemű, zene-tánc, stb.). Fontos volna felsorolni ez alkalommal is, de a terjedelme miatt most nem lehetséges. Történelmünk során sokszor megpróbálták elvenni magyarságunkat, igyekeztek nemzeti nagyjainkat, történelmünket kicsinnyé tenni, hála Istennek sikertelenül. Napjainkban is próbálkoznak ezzel. Az írás, ami most következik, és amit az előbb leírt módon megkaptam, egy hetilapban látott napvilágot, és éppen a fenti írást kritizálja. Az újság címét és cikk szerzője nevét nem írom le, mert senkivel nem akarok pereskedni.
„Ősmagyar Mielőtt belekezdek, leszögezem: nem vagyok áruló, nem bizony. (Ezzel kezdi a cikk szerzője, én pedig azt mondom, bizony az. - GI) Nos, történt, hogy közeli ismerősöm a lehető legjobb szándékkal továbbított nekem egy listát, amely húsz pontban felsorolja, mi mindent köszönhet Európa a honfoglaló magyaroknak. Csinos kis lista. Többek között kiderül, hogy a rómaiakon és a görögökön kívül egész Európában senki nem tudott írni - bezzeg az ősmagyarok már ezerhétszáz éve gyöngybetűkkel írtak. A hollandok csak vacak ötszáz éve termesztenek tulipánokat bezzeg az ősmagyarok már négyezer éve is tulipánhagymákat locsolgattak. Egész Európa most is bocskorban járna - ha az ősmagyarok nem hozzák be a sarokkal ellátott félcipőt. Mi több, a zekét-zakót és a nadrágot is az ősmagyarok találták fel, és igen, az alsóneműt is. Arról már nem is szólva, hogy a magyar népmesékben van fanyűvő és fehérlófia, a többi európai népmesében viszont nincs, bi-bi-beee; különben is, a buta angolok és németek nyelvére nem lehet lefordítani azt, hogy „hetedhét határon túl”, és már ebből is látszik, hogy az ősmagyarok voltak a legeslegokosabbak. Jaj, hogy mennyire fárasztanak ezek a mesterségesen feldagasztott ősmagyar mítoszok! Ha teljesen komolyan venném őket, csak egy tyúklépés választana el attól a sötét mondattól, hogy „mi vagyunk a felsőbbrendű faj”. A valóságban az történt, hogy az ezerhétszáz éve páros kézzel gyorsíró ősmagyarok módszeresen végigrabolták és felégették a keresztény német-római Európát. És valljuk be, jó nagy őstulok lehetett a mi Lehel vezérünk, aki még az utolsó kívánságát is arra használta, hogy a kürtjével gyilkoljon. Mellesleg azért ejtették foglyul, mert gyilkolt- rabolt- erőszakolt. (Történelemből megbukott a szerző, vagy nem oda járt iskolába, ahová én - GI) Vagy próbáljuk meg elképzelni Botond vitézt, amint frissen vasalt alsónadrágban lengeti a buzogányát, zakója zsebében tulipánhagymákkal! (Így kell egy hőst megalázni - GI) Hölgyeim és Uraim, Polgártársak! Javaslom, tartsuk meg a józan mértéket! A magyar kétségtelenül tehetséges nép, remek
Vecsési Tájékoztató 2013 március
dolgokkal gazdagította az egyetemes kultúrát. Ám ez a tehetség nem úgy jött létre, hogy zsupsz!, kipattant az ősmagyarok fejéből, és azóta napi három műszakban itt lengedez, hanem évszázadok során alakult ki. Méghozzá azáltal, hogy avar-jász-kunszász-zsidó-flamand-sváb belénk olvadt, és a sok-sok tehetség összeadódott. Tessék elolvasni József Attila versét, A Dunánál harmadik szakaszát, éppen erről szól: „török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e múltnak már adósa / szelíd jövővelmai magyarok!” Nyissuk ki a telefonkönyvet, és nézzük végig az előfizetők névsorát! A vezetéknevek harmada német, másik harmada szláv eredetű. A hagyományos magyar vezetéknevek között a leggyakoribbak: Horváth, Németh, Tóth, Oláh, Orosz, Rácz. Egyébként: ősmagyar dicsőség helyett nekem már az is elég lenne, ha a mai magyar értelmiség helyesen tudna ikes igét ragozni.”
Eddig a levél. Most néhány, a nevekkel kapcsolatos dolgot szeretnék megosztani Önökkel. Vannak olyan emberek, kutatók, akik egy-egy szakterületnek a tudói. Nos, ilyen ember megállapításaiból tallózók. A XVIII. század végén II. József – igen, arról az uralkodóról van szó, aki nem koronáztatta meg magát magyar királlyá1782-ben - névrendeletet alkotott, hogy mindenkinek kötelező viselnie családnevet (ez önmagában logikus, de jön a lényeg) s ha addig nem volt, akkor német közszói nevet kellett felvennie.(Amikor névmagyarosításról szónokol valaki, ezt valahogy elfelejti megemlíteni.) Ez elsősorban a zsidókat érintette, de mindenkit, akinek nem volt családneve. A kedves szerzőnek, mikor a telefonban szereplő nevekre utal, ezt is el kellett volna olvasnia. - A nagy tömegekben előforduló népnévi családnevek (Cseh, Horváth, Németh, Oláh, Polák stb.) legtöbbje nem abból a népből való származásra, elmagyarosodásra utal, hanem ahhoz a néphez való külső-belső hasonlóságra: öltözködésre, viseletre, viselkedésre, nyelvtudásra stb.” - Király, Császár, Herceg, Gróf, Érsek nevek utalnak valahová tartozásra, vagy külső–belső tulajdonságra, akárcsak a Kis vagy Nagy név. - 1230 családnévből 1058 magyar, és ezeket 6,313.271 személy viseli, vagyis az összes családnév vizsgálatban résztvevő magyar állampolgárnak 94,39%-a. Bizton német név 73, s ez 153.329 magyar állampolgár neve, vagyis 2,9 %., szlovák nevűek száma 66, amit 146.474 magyar állampolgár viseli. Ez 2, 193 %. És lehet folytatni a sort. - A Hajdú név nem a Hajdúságban voltaké, hanem annak környékén és tőle távolodván gyérül. Így van ez a székely, magyar, szász nevekkel is. Ide tartozik pl. a Tóth is. Mindezt azért írom le, mert a szerző írása azt sugallja, hogy a népnévből származó nevek viselői más népektől származnak. Ez tehát nem igaz, de arra jó, hogy a kétkedés magvát elhintsék az emberekben. Nem tudom a szerző milyen nemzetiségű, de egy magát írónak, költőnek valló embernek nagyobb körültekintéssel kell írni. Sok embert meg lehet sérteni magyarságában, és megpróbálni kicsinnyé tenni nagyjainkat. Ezen a téren a legagresszívebbek azok, akik vegyes családból származnak. Pl. az egyik szülő magyar, a másik sváb vagy tót vagy román, mint például a kolozsvári polgármester, a magyarfaló Funár György, de ehhez nem kell olyan messzire menni, vannak ilyenek szűkebb környezetünkben, így Vecsésen is. Megértettem, hogy miért kaptam e levelet. Azért, hogy magyarságomban megsértsenek. Lelke rajta, de kérem, többet ilyen tartalmú levelet ne küldjön! Gál István
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Környezetvédelem 13
A városi közösségek er forráshatékony fejlesztése Dél-Kelet Európában - RE-SEEties “Zöld Város” budapesti projektindító konferencia Az Európai Unió „RE-SEEties” azaz „Zöld városok” projekt vezető partnereként, Ughy Attila Budapest XVIII. kerületi Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat polgármestere köszöntötte 2013. február 25-én azt a százfős hallgatóságot, aki részt vett a Continental Hotel Zara Budapest szállodában a South East Europe (SEE) program megnyitó konferenciáján. A Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat vezetése számára kerületi szinten kiemelten fontos kérdés, hogy mit tehet az önkormányzat (azaz a város) vezetése saját felelőssége hatáskörében az erőforrás-hatékony közösség fenntartható és értékteremtő fejlesztésében. Ughy Attila polgármester kiemelte Budapest XVIII. kerület Önkormányzata elkötelezettségét, hogy az Európai Uniós pályázat megvalósulásával a kerület megragadja azokat a lehetőségeket, melyek előmozdítják a zöld városi erőforrás-hatékony fejlesztésének kialakítását. A kialakított fenntartható stratégia egyben példát mutat más kerületek és települések számára. A RE-SEEties projektben 8 délkelet-európai régió működik együtt. A projekt fő célkitűzése a délkelet-európai önkormányzatok integrált döntéshozatali és stratégiai tervezési kompetenciájának erősítése az alábbi területeken: energiahatékonyság, megújuló energiaforrások optimális kiaknázása, valamint hulladékok újrahasznosítása. A közelmúltban zárult vecsési Renewable Energies Transfer System (RETS) program is a fentiekhez hasonló célokat tűzött ki, akkor a megújuló energia felhasználását tekintve. Köztudott, hogy Vecsés Város Önkormányzata az AirLED - a repülőtér környezetének fejlesztése - „Europe Central” európai uniós projekt keretében már hónapok óta dolgozik együtt Budapest XVIII. kerület Önkormányzatával. Szlahó Csaba, Vecsés Város polgármestere is kiemelten fontosnak tartja a közös önkormányzati együttműködést, hiszen ez már regionális jelleget ad a „Zöld Város” fejlesztési stratégia kidolgozásának. A közös együttműködésből adódott, hogy a RE-SEEties nyitó konferencia moderátora Práczki Péter, a vecsési RETS projekt vezetője lett, aki jelenleg az airLED közös projektben Vecsés Város Önkormányzatának megbízottja. A megnyitó konferenciát megtisztelte jelenlétével a Dél-Kelet Európai Program (South- East Europe Programme - SEE ) képviseletében Alexandra Pala projektmenedzser, aki a SEE Transznacionális Együttműködési Program eddigi eredményeiről tartott előadást. A program szervezői fontosnak tartották a német Freiburg (Breisgau) képviselőinek részvételét, hiszen a város a fenntartható energia alkalmazásáról szerte Európában jól ismert. Jürgen Hartwig, a „Future lab” (Freiburg Future) képviselője tartott előadást a város elmúlt évtizedeinek fejlődéséről, melyben a hallgatóság megismerhette az európai fenntartható modellként ismert Vauban negyedet és a Riesefeld negyed épületrendszerét, ahol a házak a megújuló energia hasznosításának köszönhetően már több energiát termelnek, mint fogyasztanak. A konferencia Finta Sándor, Budapest Város főépítészének előadásával folytatódott, aki Budapest következő 20-30 évének új városfejlesztési irányait és az energia felhasználásra vonatkozó elképzeléseit mutatta be. A konferenciáról nem maradt el az ún. „SEAP - program”, azaz az Energiatudatos Polgármesterek Szövetsége által támogatott energiahatékony várostervezés bemutatása, melyet Ongjerth Richárd a Magyar Urbanisztikai Központ ügyvezető igazgatója ismertetett. Az előadásokat követően panelbeszélgetés keretében Práczki Péter a zöld városfejlesztés irányáról kérdezte a
meghívott szakembereket, így Gelesz Adrienn a Mérték Építészeti Stúdió város és létesítményenergetikai konzulense a zöld közösségek létrehozásáról beszélt. Őt követően Somorjai Tamássy Zsolt, a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. igazgatója a gazdasági fenntarthatósági modelek elemezését mutatta be, majd Szarvas Gábor, a Budapest Airport Rt. közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működésbiztonságért felelős igazgatója prezentálta a klimaválrtozásokkal kapcsolatos reptéri intézkedéseket. Végül, de nem utolsó sorban, Carsten Rothballer freiburgi klimaszakértő és tanácsadó a várostervezés szociális és város-régió fejlesztési aspektusait ismertette. Írás és fotó: Némedy Marianna
Pályázati felhívás A pályázatot meghirdető szerv: Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete A meghirdetett munkahely: Semmelweis Bölcsőde 2220. Vecsés, Mária u. 1. A meghirdetett beosztás: Intézményvezető Képesítési és egyéb feltételek: a 15/1998.(IV.30.) NM rendelet 2. sz. mellékletének I. rész 1. táblázat 2/B. pontjában a bölcsődevezetőre előírt képesítés, a 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében meghatározott legalább 5 éves szakmai gyakorlat, büntetlen előélet, cselekvőképesség. A pályázathoz csatolni kell: fényképpel ellátott szakmai önéletrajzot, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, vezetési programot, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentumok másolatát, a pályázó nyilatkozatát, amely szerint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXL törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn, a pályázó nyilatkozatát, amely szerint a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul Illetmény: A Kjt. szerint Egyéb juttatások: Magasabb vezetői pótlék A megbízás ideje: 2013. július 01.- 2018. június 30. A pályázat benyújtásának határideje és helye: A kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán megjelenéstől számított 30 nap Vecsési Polgármesteri Hivatal Szlahó Csaba polgármester (2220.Vecsés, Szent István tér 1.) A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidőt követő 60 napon belül.
14 Civilvilág
MEGHÍVÓ
Tisztelt támogatóink, alkotó felnőttek és gyerekek, családok, hozzátartozók, barátok s minden vecsési embertársunk! A „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány gondozásában megszületett a VECSÉSI MESEKÖNYV - A MESELÁDA című első kötete, melynek elkészülte körül oly sokan, mint alkotók, vagy mint támogatók és előrendelők nagy lelkesedéssel vették ki részüket, hogy a tervezett időpontban át tudjuk nyújtani Vecsés Városnak. Ez alkalomból örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2013. április 13-án szombaton 15 órakor a Bálint Ágnes Emlékház udvari terasz színpadán /rossz idő esetén az Andrássy iskola aulájában/ meglepetés műsorral és a könyv bemutatásával, helyszíni árusításával szeretnénk kedveskedni Önöknek. A belépés díjtalan, kérjük Önöket, hogy minél többen tiszteljenek meg jelenlétükkel, ugyanis ez a MI KÖZÖS ÉRDEMÜNK, hogy széleskörű és önzetlen összefogással létrejöhetett először Vecsés Város történetében korhatárra való tekintet nélküli vecsési alkotók mesekönyve gyermekrajzokkal illusztrálva, a legcsodálatosabb kivitelben. Ez nem csak az összefogásról ad kiváló példát, de korunk nagy lelki válságában is arra irányítja mindnyájunk figyelmét, hogy megfelelő lelki táplálék nélkül nem élhetünk, s ezért minden áldozatra készen kell legyünk. Minden bizonnyal lelket erősítő élményekkel feltöltődve mennek haza erről a rendezvényünkről. Mindenkit szeretettel vár: „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány, G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör, Róder Imre Városi Könyvtár, József Attila Művelődési Ház, Bálint Ágnes Emlékház
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Minden, ami a miénk - a magyar műveltség örökségünk Vers - és mesemondó verseny május 18-án 15 órakor Egy nagyszerű helyi esemény miatt vers - és mesemondó versenyünk időpontját meg kellett változtatnunk: május 25-e helyett május 18-ára tettük. Minden egyéb feltétel érvényes továbbra is: tehát korhatártól függetlenül várunk minden jelentkezőt magyar népi, klasszikus, ma élő írók, költők alkotásainak előadására. Mindenki legkedvesebb versét, meséjét, történetét adhatja elő. Helyszíne: szokás szerint a gyermek könyvtár melletti épület és udvara. Jelentkezési határidő május 10. Jelentkezni lehet:
[email protected],
[email protected]. Szabolcsi Hubertné
Jótékonysági koncert a JAM Házban…
Hagyományosan február táján jótékonysági koncertet ad a DINOSZAURUSZ BAND. Így volt ez idén is. Február 16-án, szombaton este a József Attila Művelődési Házban a zenekar a koncert bevételéből jótékony céllal a vecsési kézilabda sport utánpótlását támogatták, melyet a betegsége miatt távolmaradó fővédnök, Tuba Zoltán, az Európa i Kézilabda Szövetség marketing ellenőre, levélben köszönt meg. A Művelődési Ház megtelt lelkes közönséggel, s egy olyan estét sikerült Kortye Viliéknek összehozni, ami sok-sok örömöt adott mindenkinek, felidézve a régi nagy bulik hangulatát, hallgatóságnak, zenészeknek, énekeseknek egyaránt. A kitűnő vendég zenekar a Gyümölcsös Tapír, Natúr Fakír együttes volt: Lenkefy István, Szilágyi István és Görög Béla személyében. Ők közismerten híresek vidámságukról, szórakoztató zenéjükről, remek dalszövegeikről most is hozták a megszokott formájukat.
Ez a koncert már az ötödik, ahol jótékonysági célból játszottak, de jubileum is volt, mivel 40 éve alakult a Dinoszaurusz Band, s azóta is töretlenül játsszák, az eredetivel azonos minőségben, a Deep Purple, P. Mobil, P. Box slágereket és más jobbnál jobb rock zenéket. Megérdemlik, hogy a zenekar tagjait felsoroljuk: Pardi Ferenc – ének, Kortye Vilmos – gitár, Kőpataki József – dob, Butkovics Lajos – basszusgitár, Metzker Péter – billentyűs, Füleki Lívia és Fekete Rebeka – vokál. Dicséret illeti Balogh Gyula hang-technikus, Kovács Gábor video-technikus és Lukács László fény-technikus munkáját. Antal Beáta volt az est háziasszonya, aki kedves bájával emelte a rendezvény színvonalát. Nem jöhetett volna létre ez a rendezvény a további támogatók nélkül, melyet köszönünk a József Attila Művelődési Háznak, a Williams Rádiónak, a Williams Televíziónak, a Plus 29 Sport Magazinnak, a Karamell Cukrászdának és a Reflex Kft.-nek. A rendezvény helyszínét a SERG SECURITY Kft. biztosította. A kitűnő zenét hálás teltházas közönség élvezte végig, jó érzés volt részesévé válni ennek a vidám, szórakoztató eseménynek. Írás és fotó: Benke Mária
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Nemzeti Ünnep 15
Civilszervezetek emlékeztek a vecsési hôsre
Az 1848-as forradalom helyi szabadságharcos vonatkozását, Bobich János személyére történt rátalálást Orosz Károly nyugalmazott vasútmérnöknek és helytörténésznek köszönhetjük. Mivel ő református presbiter volt, erről első kézből értesülhetett az akkor a református óvodában dolgozó Szabolcsi Hubertné, aki néhány évvel ezelőtt a Süni csoportjával kiment a vasútállomásra, ott énekeltek és verseltek egyet, majd koszorút tettek az állomáson lévő Bobich emléktáblához. Tehát ők voltak az elsők az emlékezők közül, akihez három évvel ezelőtt csatlakozott több vecsési civilszervezet, hogy a nemzeti ünnep előestéjén kis ünnepség keretében emlékezzünk meg a vecsési hősről. Az Orbán Balázs Erdélyi Kör és a Megmaradunk 3000 Alapítvány március 14-én 17 órára a vecsési vasútállomásra hívta az ünneplőket. A nagyon mostoha időben maroknyi ember jött össze, hogy eleget tegyen kötelezettségének, és fejet hajtson Bobich személyén keresztül a szabadságharc számtalan ismert és ismeretlen hőse előtt. A kis műsorban fellépett a Labdarózsa Népdalkör és Zelei Bence, Kovács Kinga, a Petőfi gimnáziumból. Ünnepi beszédet Skribek Pál, a Vecsési Ipartestület elnöke mondott.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő Közösség! Minden nép életében vannak ünnepek, amelynek tisztaságát, felemelő eseményeit, egész nemzetre kiható jelentőségét nem kérdőjelezi meg senki. Nekünk, magyaroknak ilyen március 15e. 1848-ban nemzetünk legjobbjai a magyarság legszentebb céljaiért, eszméiért indultak harcba: a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, az emberibb életért. Mindnyájan ismerjük a reformkor, a szabadságharc nagy egyéniségeit, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort, Széchenyit, kevesebben a harcokban résztvevő katonák, hősök életét, tetteit. Március 14-én, Vecsésen immár hagyománnyá vált, hogy nagy nemzeti ünnepünk kapcsán civil szervezetek megemlékezzenek az Orosz Károly kutatómunkája során ismertté vált vecsési állomásfőnökből lett honvéd ezredesre, Bobich Jánosra. Bobich János Jászárokszálláson született 1795-ben. A reformkor nagyjai felismerték a közlekedésfejlesztés fontosságát, hatalmas út-, híd- és vasútépítésbe kezdtek. 1847. szeptember 1-jén adták át a Pest - Szolnok vasútvonalat. A vecsési vasútállomás épületében dolgozott Bobich János, innen vonult be a forradalom hívó szavára. Kezdetben a Jászkun Kerületi önkéntes zászlóaljban szolgált. Nem ifjonti hév - hiszen már 53 éves volt - hanem a mérhetetlen hazaszeretet vezérelte. Jó katona volt, 1848. júniusban százados, 1849 elejétől őrnagy, március végén már alezredes. Leiningen-Westerburg Károly naplója említi, hogy harcolt a márciusi szolnoki csatában és katonai érdemjellel tüntették ki a tavaszi hadjárat során. 1849 áprilisában szülőhelyén a Jászságban a hadtestek összevonásakor - a 3. honvédzászlóalj parancsnokaként - Bobich Jánost dandárpa-
rancsnokká léptették elő. A nagysallói 1849. április 19-ei fényes győzelem legmerészebb, legbátrabb egységei a Bobich dandár és Gáspár András tábornok egységei voltak. A debreceni csatában megsebesült, Aradnál fogságba esett. 1848-ban törvényt alkottak a közvitézi és hadtiszti egyének és a hon szolgálatában az ellenség előtt magukat kitüntettek jutalmazásáról, a gondoskodási kötelezettségről, de ez a szabadságharc bukása után, a megtorlások idején nem léphetett életbe. A szabadságharc katonái bujdostak, külföldre menekültek. Bobich János a börtönévek után az erdélyi városokban segítette katonatársai gyermekeinek nevelését, a szabadságharc eszméinek életben tartását. Később Miskolcra került és azt sem lehet tudni, hogy alkalmazta-e őt korábbi munkaadója a vasút. 1878-ban halt meg. A diósgyőri temetőben hantolták el, utolsó útjára a még élő tiszttársak, ismerős vasutas családok kisérték el.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az emlékezés alkalom arra is, hogy megállásra, gondolkodásra késztessen. 1848-ban nemzetünk legjobbjai a szabadságért, nemzeti függetlenségért harcoltak. Ezt a szabadságharcot a magyar nemzet máig nem fejezte be! A nagyhatalmak döntései alapján a mai országhatáron kívül rekedt magyar honfitársainkat sújtó sorozatos megaláztatások, verések - csak azért mert magyarok - arra kényszerítik a nemzetet, hogy folytassa a szabadságharcot. Ilyen szabadságharcot folytatnak szülőföldjükön napjainkban a székelyek, nemzeti megmaradásukért. A világ nagyvárosaiban tartott szimpátia tüntetések mutatják, hogy magyarság öntudata, összetartozási igénye erősödik. Leng a székely zászló a vecsési városházán is, köszönet érte a kezdeményezőknek és a városvezetésnek a bátor nemzeti állásfoglalásért. Az anyaországot sorozatos külső és belső támadások érik az erős, öntudatos nemzetállam megteremtésére tett intézkedései miatt. A belső erők ismertek, a külső erő igyekszik ismeretlen maradni. Archimédész azt mondta: „Adjatok egy fix pontot és én kifordítom sarkából a világot!” A külső erő a fix pontot a pénz, a tőke, a globalizált világgazdaságban találta meg. Az erő karjaként a bankokat, a minősítőket és azt a 300 családot használják, akik a világ összes vagyonának megfelelő tőkével rendelkeznek. A gazdasági válság mutatja, hogy sikerült pillanatnyilag megbillenteni a Földet. Számukra a kereszténység, hazaszeretet, család (férfi és nő között) avítt fogalmak. Nekünk, magyaroknak ezek a fogalmak adják a fix pontot. Ha az erő karját a nemzeti összefogás adja, és más nemzetekben is támogatókra találunk az egyensúly hitünk szerint visszaállítható! Engedjék meg, hogy a máig érvényes idézettel zárjam beszédemet Kölcsey Huszt című verséből: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” Köszönöm, hogy meghallgattak.” VT összeállítás Fotók: Kolonics Csaba
16 Nemzeti Ünnep
Március 15. Nemzeti Ünnep
„Ahogy 1848-ban, úgy most is építeni kell a nemzetet…”
Március tizenötödikének sokat kell elviselnie! Évtizedeken át tiltották ünneplését, elhallgatásba burkolták, majd még rosszabb, még bűnösebb következett: a Tavaszi Forradalmi Napok sorába illesztették. Gazember rendszer gazember cselekedete Petőfit és szabadságszerető társait, egy dicső nép legszebb forradalmát egy lapra tenni a Tanácsköztársaság hazaáruló tömeggyilkosaival, és később, a nemzet testét-lelkét, minden vagyonát elrabló megszállókkal - ez nemzettudat mérgezés! Hál ’Istennek most már ünnepelhetjük, de ez a rendkívüli idő kizökkentette a hagyományok menetét. Legalábbis a Petőfi iskola udvaráról az iskola tornatermébe terelte az ünneplők sokaságát. Mi, idősebbek arról beszélgettünk, hogy mikor lehetett ilyen időjárás március 15-én? Persze az emlékezés rostáját tovább gyengíti, hogy régebben nem ünnepelhettük, így nehezebb időponthoz kötni egy esetleges időjárási szélsőséget. Emlékszem március 21-ei havazásra is, de az éjszaka volt és másnap délutánra már elolvasztotta a tavaszivá váló szellő. Az is igaz, hogy mi még szerencsésen megúsztuk, nem volt viharos szél, volt villany, és minden, ami a hirtelenjött fagy elviseléséhez kellett. Az iskola és a szervezők összefogását dicséri, hogy a nemzeti ünnepre méltó körülmények között emlékezhettünk.
Falvai Anett, a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanára köszöntötte a jelenlévőket, és a VHZ Fúvószenekara kíséretében a Himnusz eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Szokásos módon az iskola diákjai és pedagógusai állították össze a műsort, amely ezúttal is színvonalas volt. A programban felléptek az alsó-tagozatos gyermekek Magos Béláné, majd a felsősök és gimnazisták Tar Ildikó vezetésével. A felsősök énekkara - Takácsné Bán Júlia irányítása mellett - és a Napraforgó Táncegyüttes színesítette a műsort.
Saska Istvánné képviselő asszony mondott ünnepi beszédet, amit teljes terjedelmében ismertetünk. „Tisztelt ünneplő vecsésiek! Március 15-e évről-évre az ünneplés és az emlékezés napja. Azért jöttünk össze ma is, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából nemcsak kívül, de legbelül, a lelkünk is ünneplőbe öltözzön. Ilyenkor még erőteljesebben érezzük, ahogyan szerte a nagyvi-
Vecsési Tájékoztató 2013 március
lágban egymáshoz igazodik a magyar szívdobbanás. Ilyenkor itt az idő, hogy végiggondoljuk, mit tettünk együtt és külön-külön azért, hogy a ránk bízott Örökséget, magyarságunkat megőrizzük, új tartalommal és értékekkel gazdagítsuk, hogy aztán továbbadhassuk az utánunk jövőknek. Idézzük fel a nagy elődök példáját, hogy cselekedeteinket az övékéhez mérve, erőt és hitet merítsünk a folytatáshoz. Idézzük fel azt, ami Kossuth Lajost, gróf Széchenyi Istvánt, Bem Józsefet, Klapka Györgyöt és a lánglelkű Petőfi Sándort képessé tette a rendkívüli helyzetben a rendkívüli feladatok vállalására. Ez a képesség és érzés nem más, mint a szabadság akarása, a nemzet szabadsága, és a nemzetet alkotó polgárok szabadsága. Azt mondják, a szabadságnak nincs nemzetisége: mégis, legalább a világ 52 országában, ahol magyarok élnek, március 15. a magyar szabadság ünnepe. A magyar szabadságé, amelyért Petőfi Sándor legdrágább kincsével, az életével fizetett. 165 év telt el azóta. Túlélt a nemzet két vesztes világháborút, egy igazságtalan békediktátumot, és egy pártállami diktatúrát. Eltávozott a hazából több millió magyar, több millió pedig úgy lett hazátlan kisebbségi, hogy szülőföldjét soha el nem hagyta, csak a határ lépett át felette. Túléltünk, itt vagyunk, ha megfogyva is, de elegen még, hogy Magyarországot - immáron sokadszor - újjáépítsük. A magyar szabadság eszménye bennünk van kitéphetetlenül. Itt él a szívünkben, a lelkűnkben, nemzeti önazonosságunk szerves része lett. Ezért tudott a magyar nép újra és újra talpra állni, folyton folyvást újra kezdeni. És ezért vagyunk 1100 éve Európa szívében, európai államként, európai demokratákként, európai példaként. Hiába is próbálják ezt újabban megkérdőjelezni.
Tisztelt emlékezők! Egyik legszentebb, legigazabb és legőszintébb ünnepünk március tizenötödike. Hogy miért? Mert ez az ünnep tükrözi legjobban magyarságunk lényegét: a szabadságszeretetet. Gondoljuk csak végig, mennyire igaz ez. Nem kerülhetett volna sor a honfoglalásra, nem születhetett volna meg és nem állhatott volna fenn annyi évszázadon át Európa egyik legrégibb állama. Nem lett volna Rákóczi-szabadságharc, 1848, 1956-os forradalom, ha nem éltetett volna bennünket a szabadságszeretet. Mi, magyarok néha hosszú ideig hallgatunk, tűrünk, de egyszer csak megelégeljük, s azt mondjuk: Elég! És akkor bármire képesek vagyunk, azért, ami legbensőbb lényünkből fakad. Sem Rákóczi, sem a szabadságharc vezetői vagy közkatonái, sem az 56-osok nem hezitáltak amiatt, hogy van-e remény a sikerre, hogy mennyire van esélye, akkor, annak a megmozdulásnak. Egyszerűen bíztak önmagukban, saját és népük erejében, bíztak a maguk, a sokak igazában. Mertek cselekedni, képesek voltak döntést hozni, végül pedig mertek a szívükre hallgatni. Kinek lett igaza? Nekik. Kikre emlékezünk évről-évre? Rájuk. A forradalmak nagyjai, vezérei, és velük együtt a névtelen tömegek a ‘tenni kell már valamit’ nyomása alatt cselekedtek. Ellentétben velük nem egy, nem tíz vagy ezer magyar, hanem tíz- és százezrek vállalták a cselekvést nyomás nélkül, csupán a szívük vezette őket. És mentek előre, sokszor akár a halálba. Mert érezték, mi a jó, a helyes, mi az igaz, mert tudták, hogy mi hiányzik a népnek.” Folytatás a 17. oldalon
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Március 15. Nemzeti Ünnep
Saska Istvánné ünnepi beszédének folytatása a 16. oldalról
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünnepelünk, hiszen 1848-ban nemcsak a magyar szabadságért harcoltak, hanem az európai szabadságért is. Mindenki szabadságáért. Bizonyítják ezt nemcsak az olasz, az osztrák, és a lengyel légió, az aradi tizenhárom testvéri sorsvállalása nyelv és etnikum felett, de bizonyítják ezt a Kárpát-medencei magyarok és nem magyarok, akik együtt álltak ki a forradalom mellett. Az aradi Szabadság-szobor ezért Szabadság-szobor, mindenki szabadságának a jelképe.
Miért ünnepeljük március 15-ét? Mert voltak magyarok, akik mertek gondolkozni hazában, nemzetben, megfogalmazták nemzeti hitvallásukat. Forradalmáraink és szabadságharcosaink merték vállalni sorsukat, ki merték mondani azt, amit ki kellett mondani. És a nép megértette minden szavukat. Akkor ez volt a világ rendje. Ma sincs ez másként. Tegyük azt, ami kötelességünk, és akarjunk már végre teljes nemzeti szuverenitást egész Európában. Ahogy 1848-ban, úgy most is építeni kell a nemzetet. Lélekben, a közös egymásért gondolkozásban kell, hogy egyek legyünk. Fontos, hogy megértsük, együtt kell élnünk, gondolkoznunk és tennünk egy szebb jövőért! Ezért arra kérek mindenkit, dolgozzon jobban, mint tegnap, tegye azt, ami tudása szerint a legjobb és a leghasznosabb. És ne csak saját magunkra gondoljunk, hanem a közre is, azokra, akik segítségre szorulnak! Álljunk meg egy szóra, beszéljünk egymással, nézzünk újra egymás szemébe, értsünk szót, fogjuk meg egymás kezét, segítsünk egymáson. Akarjunk közös magyar jövőt építeni! Ha ezt együtt akarjuk, akkor van jövőnk, és lesz szabadságunk. És akkor „a magyar név megint szép lesz...” Adja az Isten, hogy így legyen! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!” VT összeállítás
Fotók: Kolonics Csaba
Nemzeti Ünnep 17
Jegyzet - A kultúráról
Január végén ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját, és május végén ünnepélyesen birtokba vehetjük az új Kultúrvárat. Reméljük, hogy színes és színvonalas „műsorözön” várja majd a közönséget. Még nem tudható, hogy miként ünnepeljük meg ezt a történelmi pillanatot. Történelmi, hiszen 1944 óta nem volt Vecsésen a kultúrának háza! Ezt a múlt rendszer úgy oldotta meg, ahogyan sok mindent megoldott: elvett egyéni vagy közösségi tulajdont, és utána elnevezte bölcsődének, könyvtárnak, óvodának stb. Nem felesleges elismételni, hogy a mostani JAM Ház korábban a Téhöly-vendéglő volt, amit államosítás után a községi tanács a művelődés céljára, majd egy részét bolttá alakította, mert abból is hiány volt. Aki már próbált bármilyen kulturális eseményt szervezni ebbe a házba, az tudhatja, hogy ez, így ahogy volt, alkalmatlan volt bármilyen kulturális rendezvényre. Ennek megfelelően kell értékelni a hatvan évet… Ide két megjegyzés kívánkozik. Az egyik – a régi kultúrpolitika - szerint nem is kellett helyben többre törekedni, mert a főváros közel van, és akinek szüksége van rá, az menjen Pestre abba színházba, ahová akar. Arra nem gondoltak, hogy nem mindenkinek van rá lehetősége, és a helyi művészeti hajlammal megáldottaknak is szükség volna pódiumra. Arra sem gondoltak, hogy ez a gondolkodás a helyi művészeti csoportok elsorvasztását okozhatja. Ami meg is történt. A másik megjegyezni való, hogy a mostoha körülmények mégsem mentesítenek a cselekvés kényszere alól. Vagyis ettől még lehet –sőt, kell – kultúrára pénzt és energiát fordítani. Most gyökeresen változhat a helyzet, hiszen elkészül, és rövidesen átadásra kerül a Kultúrvár. Hogy valamit ennek a sete-suta név védelmére azért elmondjunk: valóban szükség van a kultúra vagy inkább: a közművelődés védelmére. Az emberek java televízió előtt ül, és azt fogyaszt, amit ott kap. Érdemes esténként tallózni a programok között. Borzalom a kínálat. Hihetetlen primitív, vérfürdős amerikai filmek tömege, ostoba és alpári beszélgetős műsorok sora. Mintha a közszolgálati programoknál némi javulás volna tapasztalható, de ha az ember igazán nem akar csalódni, akkor inkább sportot néz. Igaz, aki nem szereti a sportot, az mit nézzen? Visszatérve a helyi viszonyok javulására, kíváncsiak várjuk, mit hoz a jövő? A Kultúrvár apparátusát jelentősen megerősítették. Kockázatosnak tűnik, hogy nyolc emberrel megnövelték a létszámot. Ennek bér- és közterhe ma is jelentős költség, ami évente emelkedni fog. Ennek kigazdálkodása nem kis feladat lesz, csak ne a programok lássák a kárát! Mindenképp nagy az elvárás az új intézménnyel szemben. Színes kulturális választékot várunk tőlük. Kérdés persze: miből tudnak neves művészeket meghívni, koncerteket tartani és egyéb kulturális csemegét szervezni? Az is nagy talány, hogy milyen belépődíjat tud elviselni a vecsési közönség, és az telt házas produkció esetén fedezi-e a költségeket? Ugyanakkor az elmúlt 10-12 évben jelentőssé vált a helyi művészeti csoportok tevékenysége. Az éves kulturális választék meghatározó részét ők produkálják, amit a helyi civilszervezetek, iskolák által szervezett műsorok, előadások színesítenek tovább. Az anyagiak szorításában újabb fontos kérdés, hogy a Kultúrvár mennyire lesz nyitott a helyi csoportok számára? Mert támogatást és színpadot érdemelnek a kultúra munkásai, hiszen nélkülük szegényebbek leszünk! Egy másik alkalommal érdemes volna arról is értekezni, hogy a nemzeti vagy az egyetemes kultúra terjesztésén legyen a hangsúly. Higgyék el, ez is lényeges kérdés! Szalontai János
18 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2013 március
VÍZ-, GÁZ-, FŰTÉSSZERELVÉNY SZAKÜZLET CSŐSZER ÁRUHÁZ
UV- mentes Barnulás. akár 10 perc alatt!
Minden, ami víz-, gáz-, fűtéssel kapcsolatos
Abonyiné Bátonyi Erzsébet mesterfodrász, hajgyógyász 30/68-55-808 Déri Anna fodrász, hajápolási tanácsadó 20/42-35-978 Abonyi Bettina kozmetikus, sminkszakértő /smink fotózáshoz esküvőre különleges alkalmakra/ fülbelövés, UV mentes barnítás 20/53-53-53-0 Szőkéné Herczeg Veronika gyógypedikür, kéz és lábápolás műköröm 30/84-20-424 FLABÉLOS testvibrációs tréningpad
GÁZTERVEZÉS, ÁTADÁS
2220 Vecsés, Fő út 32. Tel.:0629-351-319
TERVEZÉS –KIVITELEZÉS
www.szepsegszalonvecses.hu
[email protected]
GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS
Földgáz és palackos (PB) gázkészülékek, tűzhelyek, bojlerek, konvektorok, falifűtők, kazánok, cirkók, szakszerű javítását és beüzemelését megrendelés esetén a helyszínen elvégezzük. Várjuk megrendelését hétfőtől péntekig reggel 8 és este 20 óra között, fűtési idényben szombaton és vasárnap is 8-16 óra között.
Ariston, Westen, Beretta készülékek beüzemelése Kazánok, klímák, csövek, idomok, radiátorok, szaniterek AKCIÓS áron! Napkollektor értékesítés, szerelés
Vecsés, Magyar u. 31. – T./F.: 0629-350 870 Nyitva tartás: 07-17 DUGULÁS ELHÁRÍTÁS: 06-30-7013-569 E-mail:
[email protected] Web: csoszeraruhaz.unas.hu
Vass István gázkészülék-szerelő mester Vecsés, Kellner dr. u. 24/b. Tel.: 29/350-306 Mobil: 06-20-9252-635
SÓ ELADÁS É L E L M I S Z E RTA RT Ó S Í T Ó
ADALÉKANYAGOK, ESZKÖZÖK FORGALMAZÁSA
NUVER & BERGER KFT.
2220 Vecsés, Rózsa utca 14-16. Tel./Fax: 06-29-352-217
1 tonnától házhozszállítást vállalunk.
Cégek, vállalkozók figyelem!
Vállalom munka-, tűz- és környezetvédelmi törvények által előírt kötelezettségek teljesítését.
- telepengedélyekhez dokumentumok készítését, - építőipari cégeknek egészségvédelmi és biztonsági terv készítését, - oktatások megtartását, - munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályzatok készítését, - kockázatelemzést, - munkavédelmi üzembehelyezés és mentési terv készítését.
Hívjon! Vállalom! Mennyiért? A bírság sokszorosan többe kerül! Fodorné Juhász Mária Tel.: 0620 9 616 901
ZOOÁZIS Állatorvosi Rendelő Vecsés , Kölcsey u. 15. Rendelési idő: Hétfőn és csütörtökön 9.00-11.00 Minden hétköznap 16.30-18.30, Szombaton 9.00-11.00 Telefon: 0620/9261-129, 0620/4148-610, 0629/354-633 Szolgáltatásaink: Ambuláns és műtéti betegellátás. Belgyógyászati, szülészeti beavatkozások, Rtg, Uh, Vérlabor helyben Védőoltások, Microchippes megjelölés, akár háznál is Rendel: Dr. Stark Róbert kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos, és Dr. Gazsi Nóra
w w w. ve c s e s i a l l ato r vo s. h u
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Reklám 19
Komfortos garzonlakások
kiadók Cím: Vecsés, Fő utca 116. fk.ny.sz.:13-0484-05
Érd.: +36 30 222-8691 Még nem késő! Műanyag ablakok, bejárati ajtók, redőnyök egyedi méretben gyors határidővel, illetve szabvány méretekben raktárról.
TEMETKEZÉS ALPHAVIK 95 Temetkezési Kft. 2 2 2 0 Ve c s é s K á r o l y u t c a 2 0629/353-070 Ügyelet: 0630/975-2550 ke g y t á r g y a k
- vizsgafelkészítők és nyelvvizsgák a sikeres felvételihez - TANULJ ÉS VIZSGÁZZ NÁLUNK! - normál és gyorsított haladású, beszédközpontú kurzusok - angol és német nyelvtanfolyamok kül-és belföldi munkavállaláshoz - hozd magad formába akár 10 nap alatt! Intenzív tanfolyamok, ha gyorsan kell a siker! Bővebb információ: w w w.vecses.katedra.hu
Aki ad magára és a mosolyára, hozzánk jár! Fogfehérítés ZOOM 2 lámpával, és fogékszer felrakása.
Foggal-Örömmel DI. Bt. Dr. Mérth Gizella fogszakorvos
Rendelés: Vecsés Telepi út. 68. – Szakrendelő Telefon: 29 – 551 471 és 06-20 – 467 5937 Hétfő és szerda: 14.00 – 19.30, Kedd, csüt., pé.: 8.00 – 14.00 Email:
[email protected] w w w. f o g g a l - o r o m m e l . h u
20 Hitélet
GONDOLATOK...
A szent három nappal kapcsolatban
Az egyházi év három legszebb, leggazdagabb napja: Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat. Érdemes volna kicsit megragadni lényegüket, hangulatukat... Nagycsütörtök. A püspöki templomokban délelőtt van az Olajszentelési mise. A püspök egyházmegyéje részére megszenteli a különböző szentségekhez használatos olajokat, melyeket a jelenlévő papok visznek a plébániákra. De tulajdonképpen mit is ünnepelünk Nagycsütörtökön? A Szentírásban mind a négy evangélista említi az Utolsó vacsorát. De a négy evangélista közöl egyedül Lukács /Lk.22,147 vezeti be ilyen szépen: Amikor eljött az óra, asztalhoz ült (Jézus) a tizenkét apostollal együtt, és azt mondta nekik: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék.” Vágyva-vágytam... Ha a Szentírást forgatjuk, kitűnik, hogy Jézus akkor használ szóismétlést, ha valami nagyon fontosról, lényegesről akar beszélni. Többször is használja pl. „bizonybizony mondom nektek...” Lukács fontosnak tartotta lejegyezni pontosan Jézus szavait: „Vágyva-vágytam”. .. Vagyis nagyon vágyta, erre készült, tulajdonképpen „ezért” jött, és kezdi meg hamarosan szenvedését és vállalja a gyötrelmes, szégyenletes kereszthalált... Vágyva-vágyta, ezt az utolsó vacsorát, mert ekkor alapítja az Oltáriszentséget, amikor kezébe veszi, és átváltoztatja a kenyeret saját Szent Testévé, mely értünk adatik, és a kelyhet kezébe véve a benne lévő bort változtatja Szent Vérévé, mely kiontatik a bűnök bocsánatára. Majd megalapítja a papi rendet ezekkel a szavakkal: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A négy evangélista közül Szent János apostol és evangélista írja le az Utolsó vacsora eseményeit, Jézus beszédeit és Főpapi imáját - a 13,1 - 17,26 fejezetekben - a legbővebben, legszemélyesebben. A Lábmosás megrázó, elgondolkodtató jelenetével kezdi. „Jézus fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát”. Gondoljuk el, az Istenember - mielőtt szenvedését elkezdené - ott térdel a tanítványok előtt akik pár óra múlva már elmenekülnek, megtagadják - mint Péter is - és mossa a lábukat. Ez a szolgák feladata volt. Érthető Péter felháborodása: „Uram, te mosod meg az én lábamat? Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Megmosta. S amikor befejezte a lábmosást, így szólt hozzájuk: „Ti úgy hívtok engem, Mester és Úr. Jól teszitek, az vagyok. Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát, mert példát adtam nektek.” Aztán szól az Új parancsolatról: „Szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” A Főpapi imájában pedig először az Atyához fordul: „Dicsőíts meg engem Atyám azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett.” Aztán az apostolokért könyörög, és a hívőkért, vagyis értünk is. Nagypéntek. A megalázó kihallgatások, a Via Crucis (Keresztút) és Jézus halálának napja. Mell Gibson film szinte sokkoló képekkel mutatja be Jézus kínszenvedését. Nem csoda, hogy többen is változtattak addigi lanyha életükön. A Valóság még „kegyetlenebb”: Az Isten Fia, aki egylényegű az Atyával, aki az Ég és Föld teremtője és fenntartója is, vállalta a földi életet, minden nehézségét, elképzelhetetlen szenvedések és borzalmas kereszthalállal áldozta fel életét értünk. Értem! Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművésznő - ez év február 16-án temettük Baján - egyik legszebb képe jut eszembe: V. Stáció Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában. A nagyméretű festményen (l30x100 cm) két alak található: A szenvedő, halálba tántorgó Istenember és a segítő Cirenei
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Simon. Mások csak jelzésszerűen látszanak a távolban. A kép uralkodó színe a vörös, az áldozat és vér színe. A festményen szinte egybeforr a két személy, a szenvedő és segítő alakja.(Lásd címlap – szerk.) Lehet, hogy Simon - vagyis ÉN segítek Krisztusnak, lehet, hogy Krisztus, a szenvedő Isten segít Simonnak, - vagyis NEKEM - mert Krisztus feltámadt és megígérte: minden nap veletek leszek a világ végezetéig. Különösen most nagyböjtben elkerülhetetlenül felmerül bennünk a kérdés: Akarok-e? Valójában segítek-e Krisztusnak? Kérem-e az Ő segítségét az életemben? Gondoljunk csak a Biblia alapján az Utolsó ítéletre. Jézus Krisztus így szól a jobbjára állítottakhoz: „Vegyétek birtokba a nektek készített országot, mert éheztem, egyedül voltam, beteg és elhagyatott voltam, és segítettetek, amit a legkisebbeknek, legszegényebbnek, legrászorultabbnak tettetek, nekem tettétek.” XVI. Benedek pápa így imádkozott 2005 márciusában a Colosseumban tartott keresztúton: „Valahányszor jóságban találkozunk egy szenvedővel, egy üldözöttel vagy egy magatehetetlennel, és segítünk neki szenvedése hordozásában, mindannyiszor Jézus saját keresztjének hordozásában vállalunk részt. Urunk, add, hogy felismerjük: kegyelem az, hogyha együtt hordozhatjuk a másik emberrel keresztjét.” A mai napon végzett Keresztút-járásnak különös hangulata, lelki töltése van. Templomainkban csak ún. Csonka-misét tartanak (nincs árváltoztatás), és hódolnak a Szent Kereszt előtt, melyen a világ Üdvössége függött: Üdvözlégy Szent Kereszt üdvösségünk záloga... Nagyszombat. A nyugalom napja. A halott Krisztust tisztelettel egy új sírba helyezik. J.S. Bach a János passióban a hívők lágy, fájdalmas hangulatú kórussal búcsúznak Uruktól. A megindító búcsúkarnak a vonós-hangszereken és énekhangokon lefelé ívelő, a sírba tételt szemléltető gyengéd motívum ad plasztikus színezetet: „Ruth wolhl, ruth wohl ... Nyugodj szent test, nyugodj és hozz nekem is nyugalmat, - A sír, mely néked rendeltetett, nem zár magába több szenvedést, megnyitja előttem az eget, s a poklot zárja el.” Az ezt követő fenséges korál a kiengesztelés bús hangjai után áhítatos, felemelő hangulatban zárja le a passiót: „Végső órám, ha már közel, - Szent angyalod küldd értem, - Vigyen örök hazámba ...” Ismét XVI. Benedek pápát idézem, a XIII. állomásban így imádkozik: „A nagy gyász, a nagy napfogyatkozás és reménytelenség órája fölött mégis ott áll titokzatosan a remény fénye. Az elrejtezett Isten mégis az élő és közeli Isten. A meghalt Úr, mégis Urunk és Megmentőnk marad, még a halál éjszakájában is. Urunk, Te alászálltál a halál éjszakájába. Add, hogy a sötétség óráiban felismerjük, hogy Te mégis itt vagy. Ne hagyj minket egyedül, amikor elcsüggednénk. Segíts, hogy mi se hagyjunk egyedül Téged... Segítsd a szegényeket és gazdagokat, egyszerűeket és okosakat, elhagyottakat és nyomorultakat. Segíts minket, hogy képességeinket és szívünket felajánljuk Neked, így előkészítve a kertet, melyben megtörténhet a feltámadás...” A templomokban a késő esti, éjszakai órákban már ünnepélyesen meggyújtják a húsvéti gyertyát: „Lumen Christi - Krisztus világossága... Majd eléneklik a csodálatos dallamú Exultet-t: „Ujjongjon immár az ég angyalainak serege, vigadozzanak a mennyei karok, és az ily nagy király győzelmi diadalát harsogja az üdv trombitája.....” Kigyúlnak a fények, megszólalnak a csengettyűk, a „Rómából visszajött” harangok: feltámadt Krisztus, Állelúja. Handel csodaszép oratóriumában A Messias-ban, (37-es tétel) ujjongva énekel a kórus: „Halleluja, halleluja, hatalmas az Úr, ő a nagy Isten . . . Király ő, Uralkodó az égben és földön. Halleluja, Halleluja...” Az angolok a Halleluját állva hallgatják akár a templomban, akár hangversenyen. Keleti testvéreink pedig így köszöntik egymást: Krisztus feltámadt! - a felelet: Valóban feltámadt! Állelújás Húsvétot kívánok minden kedves Olvasónak! Nagy István Elek
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Mit kell tudni a szeptembertôl kötelezô erkölcstan, illetve hit- és erkölcstan oktatásáról?
Kedves Szülők! Talán már hallottak róla, hogy 2013 szeptemberétől órarendbe iktatott hit és erkölcstan oktatás lesz az állam fenntartásában működő iskolákban. Nagy öröm, és Isten iránti hála van a szívűnkben ezért a lehetőségért, mert a magyar társadalom jelenlegi erkölcsi állapotában ez mentőöv a most felnövekvő generációknak. Szeptembertől kötelezően, egy órában erkölcstant tanul minden elsős és ötödikes általános iskolás, kivéve, akiket a szülők hit- és erkölcstanra íratnak be. Hogy a történelmi egyházak által szervezett hit és erkölcstan tantárgyat minél többen válasszák, felekezetre való tekintet nélkül néhány gyakorlati lépésre és feladatra szeretnénk a szülők figyelmét felhívni. Az Országgyűlés a 2011. évi CXC. törvényben a köznevelés erkölcstannal történő kibővítéséről döntött, mégpedig kötelező jelleggel. Az Országgyűlés a törvényt úgy fogadta el, hogy a szülő gyermeke számára az erkölcstan helyett választhatja a hités erkölcstan tanulását, amely ebben az esetben már nem szabadon választható, hanem kötelező tananyag. A törvény úgy intézkedik, hogy a kötelező erkölcstan, és a helyette választható, kötelező hit- és erkölcstan fokozatosan vezetendő be. Ez azt jelenti, hogy 2013-ban a három vecsési állami általános iskola első és ötödik osztályában lesz kötelező erkölcstan, illetve hit- és erkölcstan oktatás, majd felmenő rendszerben minden tanévben több osztályban jelenik meg ez az új tantárgy, és 2016 szeptember 1-jétől már minden osztályban általánosan kötelező lesz. Hasonló ütemezéssel válik választhatóvá az erkölcstan helyett a hit- és erkölcstan tanulása (a kettő közül egyik kötelező!). Amely osztályokban még nem szerepel a tantervben az erkölcstan (a 2013/2014-es tanévben a 2-4. osztályokban, illetve a 6-8. osztályokban), ott a gyermekek továbbra is szabadon választhatják, és járhatnak a saját felekezetük által szervezett fakultatív hittanórákra. Mi az előnye a hit- és erkölcstan tanulásának az erkölcstanhoz képest? Az erkölcstan keretében csak az általánosan elfogadott társadalmi normákat oktatják, és megkísérlik a gyermekek lelkiismeretét helyesen formálni a barátaihoz, szeretteihez, ismerős és ismeretlen emberekhez, a természethez. Még a materialista gondolkodók is beismerik, hogy arra a kérdésre, hogy mitől jó, tisztességes egy ember, csak transzcendens, tehát természetfeletti gyökerekre visszavezethető válasz adható. Hitünk szerint az erkölcs kérdéseire csak Isten kijelentésében, a Bibliában található meg a helyes válasz. Ez a válasz a hála, amit az az ember érez, aki megértette Istennek az ember iránti szeretetét, amely egyetlen Fiának, Jézus Krisztusnak kereszthalálában és feltámadásában lett nyilvánvalóvá, Aki által személyes kapcsolatot találhatunk a Szentháromság Istennel. Ezt tömören így fejezi ki az evangélium: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.(Ján 3,16.) Ahhoz, hogy az ember idáig eljusson, meg kell ismernie a Bibliát, a Tízparancsolatot, az Ó- és Újszövetséget, Jézus életét és tanítását, a történelmi egyházak szervezetét és hitvallásait, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mire hívjuk fel a szülők, nagyszülők figyelmét? Akiknek a gyermeke, unokája első osztályba lép, már a beiskolázáskor, 2013. április 1. és április 30. között jelezze az iskolában és saját felekezete lelkészénél, hogy a gyermek a hit-és erkölcstant választja (ezt valószínűleg egy kitöltött nyilatkozattal teheti majd meg). Ugyanígy, ha a gyermek az általános iskola 5. osztályába lép, május 20-áig jelezzék a hit- és erkölcstan választását. Ezeket a jelzéseket 2016-ig minden tavaszon el kell végezni! Kérjük, hogy a gyermek ragaszkodjék a választásához
Hitélet 21
a további évfolyamokon is, mert csak így jut összefüggő ismeretekhez az erkölcs és a hit kérdéseiben. Mi legyen azzal a gyermekkel, akinek osztályában még nem indul meg a kötelező erkölcstan oktatása? A törvény szerint ezeken az évfolyamokon a fakultatív hitoktatás lehetőségét lehet kihasználni. Jelentkezni a saját felekezete lelkészénél van mód. Ha még nem járt a gyermek fakultatív hittanra, addig is elkezdheti, amíg az ő osztályában nem vezetik be az erkölcstant. Így könnyebben megérti majd az erkölcstan helyett választott hit- és erkölcstan témaköreit, amikor erre sor kerül. Várjuk szeretettel gyermekeiket a kötelezően választható hit- és erkölcstan oktatásra is! Szeretettel és tisztelettel: a vecsési történelmi egyházak képviselői
HÁLAADÁS
Istennek hálás szívvel adjuk tudtul, hogy a vecsési Czövek Olivér Református Óvoda 10 éves évfordulóját ünnepli 2013. április 27-én, szombaton. Kedves elballagott és jelenleg óvodánkba járó gyermekek, szülők, és családtagok! Szeretettel hívjuk és várjuk mindnyájukat ez alkalomból a közös hálaadásra és ünneplésre, hogy együtt köszönjük meg Istennek az elmúlt 10 évet, és kérjük az Ő további áldását óvodánk életére és munkájára. Az ünnepség kezdete: 9 órától hálaadó istentisztelet keretében, mely után egészen 16 óráig tervezzük a közös együttlétet változatos programokkal. Az ünnepi napon való részvételhez, kérjük visszajelzésüket a
[email protected] e-mail címen, vagy a 06 29 357 697es telefonszámon. Szeretettel: a Czövek Olivér Református Óvoda és a Vecsési Református Egyházközség
In memoriam – Scheer László (1935-2013)
2013. február 5-én hosszú betegség után, hetvenhét éves korában elhunyt Scheer László, a kiváló ember, családapa, cserkész és sportrajongó. 1935. június 25-én született, sokoldalú érdeklődésű, jó tanuló fiatalember volt, aki a Külkereskedelmi Főiskola Közgazdasági szakán 1957-ben szerzett diplomát. Megnősült, két gyönyörű gyermekük született - egy fiú és egy lány. Családja volt a mindene, de néhány év boldogság után tragikus balesetben elveszítette a feleségét, így Ő nevelte fel özvegyen a két gyermekét. Az Elektroimpexnél dolgozott 43 éven át a nyugdíjazásáig, ahol közmegbecsülés övezte. Munkásságát a Corvinus Egyetem arany diplomával ismerte el. Alapító tagja a 83. számú Attila Cserkészcsapatnak, és haláláig ápolta a kapcsolatot az öregcserkészekkel, segítette az utódok munkáját. Éveken át vezette a sportegyesület sportlövő szakosztályát, futballrajongóként plakátozással és szurkolással támogatta a vecsési focicsapatot. Mély fájdalommal gyászolja Őt Családja, Barátai és cserkésztársai. Végső útjára 2013. március 1-jén kísérték el, és helyezték örök nyugalomra a vecsési temetőben. Nyugodjon békében, szép életet élt.
Vecsési Tájékoztató 2013 március
RUHATISZTÍTÓ FELVEVŐHELY!
(Szakrendelővel SZEMBEN, a cipőjavítóban!)
Telepi út 53.
Mónika: 0630-3978019
JOGOSÍTVÁNY! 4 -szeri részletfizetéssel,
TANFOLYAMOK Folyamatosan!
Helye: NYELVISKOLA (Vecsés, Fő u. 226.) www.deltajogsi.hu Regisztrációs szám: 13-0519-05
DELTA AUTÓSISKOLA
Tel.: 06-29-322 422 06-20-915 2268 06-30-942 8113
CSALÁDI FOGÁSZAT
Magánrendelés:
Báthory u. 16. sz.:
L JÓ
Dr. Csorba László Dr. Csorba Péter Dr. Csorba Zoltán fogászat-szájsebészet implantológia-fogfehérítés
JÓ T
22 Reklám
dr. Csorba
Hétfő, Kedd, Péntek: 9-12 és 16-19h. Szerda: 9-12h. Csütörtök: 16-19h.
Bejelentkezés: 06 - 20 - 999 62 61
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Reklám 23
24 Reklám
Vecsési Tájékoztató 2013 március
KONTÉNER SZÁLLÍTÁS
sitt, szemét, sóder, homok, termőföld szállítás és gépi földmunka (BOBCAT) 3, 4, 8 m3-es konténerrel. Márta Ervin: 06 – 20 – 9849 242 Harcsa Géza
karosszéria lakatos mester
Vállalom: minden típusú karambolos személygépkocsi teljeskörű biztosítási ügyintézését és karosszéria javítását, kulcsrakészen, határidőre, egyéb szolgáltatásokkal. Bér vagy csere autó! Vizsgáztatás! A hirdetés felmutatója 10% engedményt kap a karosszéria munkadíjából!
Vecsés Fő u. 89. Tel./Fax.: 29/739 213 Vecsés, Bethlen G. u. 21/a. Tel./Fax.: 29/353 878 Mobil: 06-20-9448 372. Email:
[email protected]
Adózók figyelmébe! Az 1 %-ról
Nyelviskolánk ANGOL NYELVI MAGÁNÓVODÁJA
szeretettel várja az ovis korú gyerekeket.
Angol nyelvoktatás, zeneovi, úszás, tánc, iskola előkészítés, valamint sok-sok játék és nevetés.
Nyílt napjainkra bejelentkezés és további információ: 06-20/9-157-158 (Boda Györgyi) Vecsés, Fő út 226. w w w. v e c s e s . k a t e d r a . h u
Vecsés Közbiztonságáért Közalapítvány - 19185198-1-13 Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány - 18683150-2-13 Vecsés Sportjáért Közalapítvány - 18695508-1-13 Vecsés Egészségügyéért Közalapítvány - 18695553-1-13 Vecsés Közművelődéséért Alapítvány - 18664634-1-13 Andrássy-telep Gyerekeiért Alapítvány - 18670282-1-13 (óvoda) Andrássy-telep Ifjúságáért Alapítvány - 18669567-1-13 (iskola) Vecsési Gyermekekért Alapítvány - 18666485-1-13 Halmy Téri Iskola Tanulóiért Alapítvány - 18697926-1-13 Vecsési Zeneiskola a Kultúráért - 18669660-1-13 Diák Mentor Alapítvány - 18718403-1-13 Gyermekmosoly Alapítvány - 18687068-1-13 (Falusi Óvoda) Stúdium Alapítvány (Petőfi iskola) - 18685633-1-13 Pihe- Puha bölcső a vecsési gyermekeknek alapítvány - 18689132-1-13 „Megmaradunk 3000” kiem. közh. Alapítvány - 18693094 -1-13 Kulturverein Vecsés Egyesület - 18663530-1-13 Vecsési Fúvószenekar Alapítvány - 19186285-1-13 Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület - 18701902-2-13 Vecsés Sportoló Ifjúságáért Alapítvány - 18691755-1-13 - a sportegyesület szakosztályai Róder Imre Alapítvány - 18667747-1-13 Rosmarein Táncegyesület - 18705669-1-13 Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport - 18668322-1-13 Vecsési Polgárőr Egyesület - 18692512-1-13 Vecsési Keresztény Segélyező Alapítvány - 18670206-1-13 Vecsési Református Keresztyén Alapítvány -18689390-1-13 Fénysugár Vecsés Alapítvány – 18714478-1-13 Bálint Ágnes Irodalmi és Értékőrző Alapítvány - 18726314-1-13. Róder Imre Városi Könyvtár – 16795080-1-13
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Reklám 25
Eladó újszerű, egyedi cirkofűtéses, étkezőkonyhás, háromszobás téglaépítésű lakás, társasház IV. emeletén, lift nélküli házban, felszíni beállóval a ház zárt, parkosított kertjében.
Irányár: 13,9 MFt. 06-30-30-35-377
Kirándulások az Orbán Balázs Erdélyi Körrel - Kárpátalja és a Csíksomlyói búcsú Dugulás elhárítás falbontás nélkül. Víz-, gáz- és központi fűtésszerelés. Ázások, csőtörések megszüntetése. Mosdók, wc-k, tartályok cseréje megbízhatóan, garanciával.
Tel.: 061-402 43 30 és 0620-491 50 89
Május 14 - május 21-e között kirándulás lesz a Csíksomlyói Búcsúra. A nyolc nap 7 éjszakás útról érdeklődni lehet: 0620/370 0292 vagy 0620/970 4484
- Természeti és gasztronómiai csodák Erdélyben A június végi 7 nap 6 éjszakás félpanziós kirándulásról a 0620 466 5950-es telefonszámon lehet érdeklődni.
Last Minute Utazási Iroda Ne járja feleslegesen a várost! Nálunk több, mint 50 utazási iroda last minute ajánlatait és aktuális akcióit megtalálja. Repülős, belföldi,egyéni, buszos utakElőfoglalási kedvezmények! Korfu : 46.900.-Ft/Fő-től repülővel +illeték Egyiptom : 80.000.-Ft/Fő-től + illeték Tunézia: 59.900.-Ft/Fő-től + illeték Törökország :69.900.-Ft/Fő-től + illeték
Cím: 2220 Vecsés, Telepi út 85. Tel.: 06-29/354-855, 06-70/58-51-871 E-mail:
[email protected]
26 Portré
Gyuri bácsi egy élô lexikon…
Abban a kivételes kegyben részesített a jó Isten, hogy beszélgethettem egy olyan, kis híján 100 éves emberrel, aki szellemi javainak teljes birtokában hetekig tudna mesélni Vecsés múltjáról, történelméről. Egy icipici szeletét megpróbálom átadni Önöknek az életének bemutatásán keresztül, tanulságul, hogy hogyan kellene élnünk, nekünk, embereknek…
Várszegi György 1913. április 12-én született Érsekújváron, a ferencesek templomában keresztelték meg. Édesapja, nagyapja vasutasok voltak, édesanyja testvérei is a Magyar Királyi Államvasutaknál szolgáltak. Édesapja tanult, művelt ember volt, három nyelven írt, olvasott és beszélt, a vasútnál főellenőrként dolgozott. Édesanyja vezette a háztartást és nevelte a három gyermeket. Óvodába Lipótvárra járt, az elemi iskola első osztályát Érsekújváron végezte el. 1920-ban a trianoni békediktátum után Vecsésre költöztek a Weimer családi házba, így Vecsésen fejezte be az elemi iskolai tanulmányait. Az iskola elvégzése után a kőbányai Szent László Gimnáziumba íratták be, ahol két osztály elvégzése után visszatért Vecsésre, mert akkor nyílt meg a polgári iskola a Jenei kovács ház helyén, ahol elvégezte a polgárit. Tanulmányait a Ganz Vagon Gyárban géplakatos tanoncként folytatta. Mérnöktanárok tanították, 1931-ben szabadult fel. A motorosztályon kezdett dolgozni, ahol a világhírű Jendrasik diesel motorokat szerelték. Fiatalon, 1925-ben lépett be a 83-as Attila cserkészcsapatba. Fejből „citálja” azokat a parancsolatokat, amelyek ma is megállnák a helyüket. A cserkészcsapat oktatói tanult, intelligens emberek voltak, tisztességet, szorgalmat, emberséget tanultak tőlük. Gyermekkorában a „Rózsagödör” (Göci) volt a játszóterük, ez a terület Vecsés - Kertekalja és a Vashíd között húzódott. Esténként tábortűznél énekelgettek, több száz dalt tudott (talán még ma is), és nevetve mondja, hogy jó hangú legény volt. Csodálatos közösségek jöttek létre, nem számított, hogy milyen vallású volt egyik vagy másik társuk, egység volt közöttük. A hősök napján felvonultak a Város utca sarkán lévő Hősök szobrához és énekeltek, szavaltak, hazafias beszédek hangzottak el. Barátaival járt tánciskolába. A Téhöly vendéglő (ma még a Jan Ház) tánctermében rendezett iparos, cserkész és dalköri bálokon, szilveszteri mulatságokon szívesen vett részt. Szép hangja volt, s mindig énekelt. Tagja volt a vecsési dalárdának,1938-ban a debreceni Arany Bika Szállóban megrendezték az országos dalos találkozót, ahova 18 dalárda jelentkezett, és a vecsési dalosok az első három között szerepeltek. 1936-ban behívták katonának, 18 hónapot szolgált Szentendrén és 1937-ben szerelt le. A Ganz gyárból 1938-ban kilépett és átment a budapesti Északi Fűtőházba. A mozdonyvezetői vizsga letétele után Párkányba került mozdonyvezetőnek. A szomszédjukban laktak a Massza kőfaragóék, akiknek csodaszép, jó hangú lányát szemelte ki Gyuri bácsi magának. Udvarolgatott neki, majd megkérte a kezét, és Massza Klára 1939 februárjában hozzáment feleségül. A falusi katolikus templomban volt az esküvőjük. Fehér János plébános úr adta őket össze, a fogadalmuk egy életre szólt. Nagyon boldogan éltek 64 évig. Egy leányuk és egy fiúk született, most négy unokának és hét dédunokának örülhet, akikről boldogan mesél. 1940 – 45-ig Párkányban volt mozdonyvezető, majd a Budapesti Északi Fűtőházba került. Itt letette a motorvonat vezetői vizsgát.
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Közben 1942 novemberében négy motorvonattal 2-2 mozdonyvezetővel és 3 szerelővel elvezényelték őket 2500 km-re, Sztraioszkolba, onnan tovább egészen a Donig. Két hétig állandóan úton voltak. Közben partizántámadások érték őket, de a jó Isten mindig megsegítette. Sokat dolgozott, tanult, mindig tisztességesen élt, és erre nevelte-tanította a gyermekeit is. Feleségével, családjával szeretetben éltek, sajnos, társa megbetegedett és hosszú súlyos betegség után 90 évesen meghalt. Gyuri bácsi nyolc éve nem lát. Egy szembetegségben megvakult, de szellemileg frissebb, mint bárki. Imádja a verseket, lánya családjában él, aki esténként felolvas neki. Gyuri bácsi mindenért nagyon hálás. Békés, boldog ember benyomását kelti bennem. Mikor megkérdezem Tőle, hogy mi a hosszú, boldog élet titka, azt mondja, hogy a szép családi élet, szorgalom, tisztesség, elégedettség. Azonnal hozzáteszi, hogy ennyi évet megérni nem az Ő érdeme, hanem a családjáé, akik törődnek vele, gondoskodnak róla, a jó Isten áldja meg őket érte. Írt hozzájuk egy nagyon megható verset, amit el is mondott. Megkönnyeztük. Éljen még sokáig, és meséljen Vecsés múltjáról, mert Gyuri bácsi egy „élő történelemkönyv”. Írás és fotó Benke Mária Id. Várszegi György: Tanít az élet!
Kilencvenkilencedik évemet már régen elhagytam Kilencvenedikben süket lettem megvakultam. Fülem, szemem, olyan volt akár egy sasnak, Őre voltam sok – sok életnek, vagyonnak. Két háborút, két vörös – terrort átéltünk, Aratott a halál, Isten volt védelmünk. Életem végére eszem tiszta maradt, Világnak csodája! – a koponyám alatt. Tudós nem vagyok, nem is kell, hogy az legyek, Eszem, szellemem, megköszönöm Istennek. Ember! – aki a világ nagy csodája vagy, Tudattal tudod, hogy egy világ lakója vagy. Minden forog, mozog, rohan a semmibe, Az emberi ész megáll! – ki teremtette? Minden alkotásnak van egy alkotója, Alkotását irányítja, ő uralja. Az ember tudása már az égig ér fel, Hol ember találkozik teremtőjével.
Kinek szelleme nem hiszi, megtagadja, Mikor szíve utolsót dobban, - megtudja. Az idő eljár nem kár, elfáradtam már, Az út végére értem, hol teremtőm vár.
Drága gyermekeim, áldott jó családom, Mielőtt szent lelkem elhagy, elbúcsúzom. Kilenc éve már, hogy nálatok lakok, Sok – sok munkát, gondot, Mit nektek okozok. Jó Isten áldja meg érte a családot.
Egészséget, szeretetet, boldogságot, Szívemből kívánok, Isten áldása legyen érte reátok. Búcsúzik apátok, nagyapátok, dédapátok,
Vecsés 2012 – 03 - 27 (A verset lejegyezte fia, ifj. Várszegi György)
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Az Igazság fényében
Valamikor, úgy 1999. tájékán, a vecsési Orbán Balázs Erdélyi Kör tagjaként – ma is tagja vagyok – hozzáfogtam a magyar népzenei hagyomány ápolása és őrzése céljából Vecsésen egy népdalkört szervezni. Közben elérkezett a 2000. esztendő, mely a millennium jegyében telt el országszerte. Az Orbán Balázs Erdélyi Kör is készült ennek megünneplésére a János Vitéz daljáték színpadra vitelével. A frissen, egy népdalkör létrehozására összeverbuválódott kis csapat „beugrott” a darabba, és a színműben a tömegjeleneteket játszotta, énekelte el. Néhány sikeres bemutatót követően leültünk megbeszélni, hogyan tovább? – mivel nem voltunk mindnyájan azonos állásponton. Akik Bimbó Krisztina gyönyörű hangja mellett voksoltak, ők megalakították a Concerto Harmónia énekkart, és a József Attila Művélődési Ház égisze alatt tevékenykednek mind a mai napig. Akik továbbra is a népdalt választották, velem maradtak, és folytattam az elképzelt népdalkör felépítését. A próbáinkhoz a Brunszvik Teréz Óvoda vezetője, Feketéné Ilike adott helyet. Egyre többen és többen lettünk – az első csoportos fényképünkön látni lehet a Labdarózsa Népdalkör alapító tagjait -, s a Labdarózsa nevet is ekkor találtam ki, Bogdán Judit kolléganőmmel. Itt csatlakozott hozzánk többek között Katona Tünde is, és az akkori művészeti vezetőnk - Pataki István - gyáli csapatának jó néhány tagja. Mivel ekkor még semmilyen szervezeti formával sem rendelkeztünk, létrehoztam a „Megmaradunk 3000” Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítványt, s az akkor még jól menő saját vállalkozásunk anyagi segítségével biztosítottam a kiadásokat. Első fellépő ruhánkat Bucskóné Zita és Polyák Julika varrta ajándékba. 2002-ben megpróbálkoztunk – akkor már elváltak útjaink Pataki Istvántól – Jászberényben egy Országos KOTA Minősítőn elindulni, és ezüst minősítést kaptunk. Tagjaink közül többen egyénileg is nagyszerűen szerepeltek. Ennek az útnak és minősülésnek minden anyagi költségét saját magam vállaltam. Sajnálatos módon 2003-ban - belső feszültségek és önös érdekek miatt - a népdalkör kettévált. Lelkileg mélypontra taszított ez az esemény, de Isten és elkötelezett barátaim segítségével sikerült felállnom, és a Labdarózsa Népdalkör megmaradt. A Halmi-telepi iskola akkori igazgatója befogadott bennünket, s az utána következő igazgatónő - Horváthné Nedreu Klára - változatlan feltételekkel és sok-sok segítséggel biztosítja a mai napig próbáink helyszínét. Az eltelt hosszú évek alatt világossá vált előttem, hogy semmi nem történik véletlenül. Hitemben még inkább elmélyülve megértettem, hogy az emberi gyarlóságokat leszámítva - ennek így kellett lennie. Eljutottam addig a gondolatig, hogy örülnünk kell, hogy Vecsésen immáron kettő magyar népdalkör is van – hiszen eleddig egy sem volt! -, s nem is akármilyen eredményeket tudnak felmutatni. Tehát haragvásra semmi okunk sincs! Éppen ezért a Labdarózsa Népdalkör 10 éves évfordulójára meghívtuk a József Attila Művelődési Ház Népdalkörét is, de sajnos, meghívásunkra nem reagáltak. Ebben az esztendőben is meghívtuk - a Balla Péter Népdalkört - a december 8-ai CDbemutatónkra, de erre sem válaszoltak. Azt gondolom, Vecsés minden lakosa – az önkormányzat a működésünkre adott anyagi támogatásait minden vecsési lakos adóforintjából juttatja nekünk – meg kell tudja ezeket a tényeket, s a népdalkörök minden egyes tagjának szintén joga van az igazságot tudni. Mivel az én életem is véges, és ugyancsak kifelé araszolgatok e világból, nekem is jogom van eltávozásom előtt ezt mindenki számára világossá tennem. Nem érdemeim csillogtatása ürügyén – mert minden dicsőség Istené -, hanem mert az Igazságot elhallgatni nem szép dolog. A Balla Péter Népdalkör 10 éves évfordulója beszámolóját
Fórum 27
ezzel szerettem volna kiegészíteni. Csupán gratulálni tudok elért eredményeikhez – az Igazság fényében. Már annál inkább, mert ők is méltó módon, csodálatos eredményekkel járják az útjukat. Szabolcsi Hubertné
Farsangi bál - jótékonysággal
„Maszkabálba készült az utca, a talpalávalót a Brunner Zenekar húzta. Szólt a nóta, táncolt a láb, nevettük a sok maskarát.” Február 16-án, szombaton a Grassalkovich Antal Általános Iskola (Falusi iskola) aulájában megrendezésre került a Farsangi Bál. A bált úgy hirdették meg a szervezők, hogy ha van kedved, „vedd fel a maskarád”, aminek eredménye az lett, hogy a legtöbben ötletesnél ötletesebb jelmezben érkeztek, ami csak emelt az est hangulatán. A talpalávalót a Brunner Zenekar húzta, akik fergeteges hangulatot varázsoltak, amihez a jó kedélyű közönség elengedhetetlen feltétel volt. A Farsangi Bálon a tombola felajánlás nemes célra ment: automata újraélesztő készülék megvásárlására a vecsési sportolók részére. A készülék a Vecsési Sportpályán kerül majd elhelyezésre, melynek célja, hogy az „utca embere” is tudja használni vészhelyzet esetén a készüléket! E nemes célra szeretnénk megköszönni az adományozóknak a tombola felajánlásokhoz adott ajándéktárgyakat, valamint a lelkes báli közönségnek, akik tombola jegyek megvásárlásával hozzájárultak az automata újraélesztő készülékhez. Felajánlók: Apró Farm, Zita kozmetika és Papp Betti kézápolás, Vadászi Étterem, CIB Bank, Gábriel cukrászda, Afrodité Hotel Zalakaros, Norbi update Market Centrál, Abonyi Bettina kozmetikus, Abonyi Rita mesterfodrász, Fressnapf Hungary Kft., Fashion Box, Zsu Divat, Cream Caffe Étterem, Emőke fodrászat és Ildikó kozmetika, DM Market Centrál ,Venczel Autósbolt, Vidéki Ízek Boltja, Szent Ferenc Patika, Hanga Patika, Frézia Virágüzlet, Strom Kft., Skinny fehérnemű, Wirth Éva méz őstermelő, Petz borászat, Virág és Ajándék Dózsa Gy. út, Hűség Szalon. Köszönjük mindenkinek a részvételt, valamint sok szeretettel várjuk a lelkes bálozókat a következő eseményünkre, a Húsvéti Bálra, amely március 31-én vasárnap este lesz a Grassalkovich Antal Általános Iskola (Falusi iskola) aulájában! Palotai Viktória, szervező
EGY KÖZÜLÜNK - európai polgári kezdeményezés
A KDNP vecsési szervezete a magzatvédelemért emel szót és nem csak támogatja, hanem aláírásgyűjtéssel is védi a magzatok életét. A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió a fogantatástól kezdve biztosítja az élethez való jog védelmét, és ne támogassa anyagilag az olyan humánbiológiai vagy más kísérleteket, amelyek kockáztatják a magzatok életét vagy sértik emberi méltóságukat. A hét kezdeményező európai ország polgáraival együtt valljuk, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, hiszen a magzat él, dobog a szíve, fájdalmat érez és mosolyog, mint bárki közülünk. A kereszténydemokráciától különösen nem áll távol a magzati élet védelme, a kampány nem az abortusz elleni harc egy újabb állomása, alapvető célja az emberi méltóság oltalmazása. Érvényességéhez szükséges legalább 16 500 magyarországi támogató. A támogató íveket a helyi katolikus templomokban, a vecsési KDNP elnökénél, Nagyné Szucsák Mária (0620/390-5485) és a KDNP tagjainál írhatják alá a kezdeményezést támogatók! Mi már aláírtuk a gyűjtőíveket! Vecsési kereszténydemokraták
28 Színes
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Bolyhos bárány mágnes húsvétra
„Bárány felhők úsznak az égen, mágnest teszünk a hűtőgépre”
Húsvét alkalmából ezzel a kedves,simogatni való barival szeretnék mindenkinek boldog ünnepet kívánni. Azonban bárkinek remek ajándék is lehet,legyen szó rokonról vagy közeli barátról. Szükséges alapanyagok: (megvásárolhatók a Kincsesláda Kelléktár Kreatív Hobby üzletében) - drapp dekorgumi, fehér bolyhok, mágnes, csengettyű Segédanyagok: - ragasztó, fekete alkoholos filctoll, olló
Elkészítés menete: Dekorgumira rajzoljuk meg a bárány testét és a fejét. Ha valaki bizonytalan ebben, akkor Kincsesláda Kelléktár Kreatív Hobby üzletében kaphat sablont. Miután ez elkészült vágjuk ki.
Második lépésként az egész testre ragasszuk fel a fehér kis bolyhokat. Mindenhova tegyünk, csak a lábakat hagyjuk ki. A fejre rajzoljuk meg az arcot, a lábfejekre a pata vonalát. Ragasszuk fel a fejet a testre. A nyakába tegyünk csengettyűt. A kész bárányunk hátoldalára már csak egy darabka mágnes csíkot kell felragasztanunk. Készen is vagyunk. Tegyük fel hűtőnkre és élvezzük a munkánk eredményét. Kincsesláda Kelléktár Árukészlete Önre vár kreatív hobby alapanyagok, arcfestés rendezvényeken, gyereknapon és egyénileg Vecsés Károly u. 2. (Telepi úti üzletsor) Ny: H-P: 9-17 és Szo.: 9-13 Kreisz Ágnes 06 30/326-1988 -
[email protected]
Április 7-étől minden vasárnap délelőtt 9-14 óra között BOLHAPIACOT tartunk Attila u. 28. sz. alatt. Érdeklődni lehet: 0620 2051184 Szeretettel várjuk! Azok jelentkezését kérem, akik 2012. január 23-án részt vettek a Vadászi Étteremben egy termékbemutatón. Számomra nagyon fontos lenne! T.: 0629 – 352 279.
ADJON ISTEN! EGÉSZSÉGET! túlsavasodás, migrénes fejfájás, bélpanaszok, idegi gyengeség esetén
AYURA HERBAL ELIXIR
Csorba Lászlóné okl. reflexológus talp- és testmasszázs 0630/236-7556
Vecsési Tájékoztató 2013 március
5. Girls Box Cup, Hamburg Hegedűs Diána aranyérmes!
1 arany és 4 ezüstérmet szerzett a 11 fős magyar női ökölvívó válogatott a március 1-3. között Hamburgban megrendezett 5. Girls Box Cup nemzetközi versenyen, ahol 11 ország 154 ökölvívója lépett ringbe. A vecsési színeket a junior 70 kg-os versenyzőnk Hegedűs Diána képviselte. A junior EB ezüstérmes és junior magyar bajnok Diána nyerte a válogatott egyetlen aranyérmét. Diána az elődöntőben a lengyel Paulina Sobieskát győzte le egyhangú pontozással, majd a döntőben a török származású, de német színekben versenyző Sabah Moukdir ismerkedhetett meg a vecsési pofonokkal. Diána a döntőt magabiztos 17:5 pontaránnyal megnyerve léphetett fel a dobogó legfelső fokára. A vecsési lányra még komoly feladatok várnak ebben az évben, hiszen a junior korcsoportban világbajnokságot, Európa bajnokságot, és Uniós országok bajnokságát is rendeznek, ahonnan Dianától érmeket vár a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.
3. Nikola Drobac Emlékverseny, Szerbia 2013. február 23-án rendezték a nemrég elhunyt edző emlékére rendezett tornát a vajdasági Zabaljban. A viadalon 11 magyar versenyző csapott össze 11 szerb ökölvívóval. A magyar csapat magját a Vecsés SE öklözői adták, kiegészülve a KSI, az NYVSC és a Halásztelki Boksz Klub versenyzőivel. A csapat vecsési tagjai: Nők: 56 kg Szűcs Szabina. Fiúk -junior: 66 kg Papi Bence. Elit: 69 kg Brúger László, 81 kg Zsigri Viktor 91 kg és Kanalas Csaba. Edzők: Varga Viktor, Seres Attila Bíró: Nagy Ferenc A 3 napos túra jó alkalom volt arra, hogy versenyzőink újabb nemzetközi tapasztalatra tegyenek szert. Köszönet jár az utazásban nyújtott segítségért a Hertz Autókölcsönzőnek! Vecsési Bokszklub
Fotók: www.vecsesbox.hu
Sport 29
Labdarúgás - NB. III. Alföldi csoport Az átalakított vecsési gárda nehéz tavasz előtt áll. Nem sok pontot hullajthat el a pontvadászatban ahhoz, hogy a mezőny első felében végezzen, és megőrizze NB. III-as tagságát. Szinte a bravúr kategóriába sorolható, ha ez sikerül. Persze még –ismerve a magyar labdarúgás viszonyait – nyáron is történhetnek csodák. Igaz, a csoda is csak azon tud segíteni, aki mindent megtesz érte. A VFC rögtön a nyitányon a bajnoki mezőny éllovasához látogatott… Értékes pont a listavezetőtől Dunaharaszti – Vecsés FC 3 – 3 (3-0)
Vecsés: Gerstenbrein – Gáspár (Sztancsek 32’), Ferencz D., Madar, Fekecs, – Kiss, Dixon, Czipper, Lázok, – Kollár (Tell 74’), Moldován (Holló 55’) Vezetőedző: Kántor Attila Gól: Czipper (50’), Kiss (51’), Kollár (65’) Sárga lap: Gáspár (15’), Dixon (21’), Kollár (41’)
Két ellentétes félidőből állt a találkozó. Az elsőben a hazaiak háromgólos vezetést szereztek, ami az álmoskönyv szerint elegendő előnynek kell lenni egy hazai csapatnak, és igen rossz előjelnek tekinthető a vendégeknek. Most azonban minden felborult, és a mieink hamarosan kiegyenlítettek, majd egy nyíltsisakos küzdelem alakult ki a győzelemért. Ezt egyik csapat sem tudta kivívni, ami számunkra így is értékes pontszerzésnek minősíthető. Kántor Attila vezetőedző szerint nagyobb figyelemmel elkerülhető lehetett volna a jelentős hátrány, de dicsérte a küzdeni tudást, és reménykedik a sikeres folytatásban. Földvári Tibor elnök is az akaratot emelte ki, és derülátó a csapat tavaszi teljesítményét illetően. A rendkívüli időjárás miatt a március 16-17-ei forduló a hazai foci teljes egészét tekintve elmaradt! A fordulót később játsszák le. Az időpontjáról még nem született döntés. VT info
Sportbál A Vecsési Sportegyesület szakosztályai hagyományosan februárban rendezik meg báljukat az Andrássy iskolában. A mulatságon a jó hangulatot a Kozelka Band, a vacsorát a Piactéri Kávézó biztosította. VT-infó Fotó: Kolonics Csaba
30 Sport
Kézilabda - Nôk NB. II. Déli csoport
Vecsés Kombi Expressz – DF Dunaújváros 25 – 24 (14 – 15) Új játékosokkal kezdte a tavaszi szezont a Vecsés Kombi Express női kézilabda csapata – az 5. helyen álló Dunaújváros ellen –, mely megmutatkozott a csapat teljesítményén, hiszen nem volt még meg a teljes összhang. Az első félidő elején keményen kezdett a vendég együttes, s azonnal magukhoz vették az irányítást. Hiába volt jó a hazai kapusteljesítmény számtalan kipattanó labdát értékesítettek a dunaújvárosiak, melynek köszönhetően 4 góllal is vezettek az első félidőben. A játékrész végére összeszedte magát a hazai együttes és felzárkózott 1 gólra. A második félidőben még kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, s elkezdődött az adok-kapok. Többször is átvehette volna a vezetést a vecsési csapat, de nem szegődött melléjük a szerencse, úgy tűnt, a találkozó végére néhányan már fel is adták, hiszen az utolsó 30 másodpercben is döntetlen volt az állás. De egy mérkőzés addig tart, míg fel nem csendül a végét jelző hang. Ezzel tisztában volt a csapat edzője és játékosa Lukács Réka is, s az utolsó másodpercekben bravúrosan szerezte meg a vezetést, s így a csapat első győzelmét 2013-ban, mely 2 pontot és újabb veretlen mérkőzést ért.
Vecsés Kombi Express - ÉTV-Érdi VSE III 23 – 26 (13 – 15) Sok hiányzóval, kissé kedvetlenül játszva szenvedte el idénybeli első vereségét a Vecsés Kombi Express női kézilabdacsapata. Bár új beállóst avatott Vecsés csapata Haibach Petra személyében, hiányzott a tavaszi kettős igazolás, s Domokos Rita – a Dunaújváros elleni mérkőzés végén nem engedte elvégezni a középkezdést – is egy mérkőzéses eltiltását töltötte. Az első félidőben a vecsési csapat felvette a pofozógép szerepét, a védekezés nem ment, a visszazárások sem sikerültek, támadásban pedig csak erőlködtek. Nagyrészt Lukács Réka góljainak köszönhető az első félidő végére kialakult kisebb arányú hátrány. A második játékrészben az érdiek ott folytatták, ahol abbahagyták, 7-8 góllal is megléptek a hazai csapattól, s ezt látván edzőjük is elbízta magát, mely majdnem súlyos hiba lett, hiszen a vecsési lányokat 2-3 bravúros gól után elkapta a lendület, s folyamatosan zárkóztak fel, míg a vendégek hosszú percekig gólképtelenek voltak. Kétgólos különbségnél megrekedtünk, s nem tudtunk közelebb kerülni Érd csapatához. A gólcsendet a vendégek törték meg, amely új lendületet adott nekik s Érd együttese 3 gólos győzelmet aratott. Ők voltak az első csapat, akiknek sikerült térdre kényszeríteni csapatunkat.
Vecsés Kombi Express - Gyömrő VSK 24 - 25 (13 - 15) A Vecsés Kombi Express elszenvedte idénybeli második vereségét, mely botlás a csoportban eddig betöltött első helyezésébe került a csapatnak. Az Érd elleni vereség után a vecsési lányok egyöntetűen állították: ők többször nem szeretnének kikapni, nem szeretnék veszélyeztetni az első helyezésüket. Becsülendő hozzáállás, de a szombati mérkőzés előtt még második Gyömrő csapata nem így gondolta, ők az elsőt akarták megverni, ők Vecsés csapatát akarták legyőzni. Az első félidőben, bár jobban kezdett a vendég gárda 15 perc után már a hazai együttes vette át a vezetést, mely megnyugtatta a hazai közönséget, de ismételten egy jó edzői húzás, a gyöm-
Vecsési Tájékoztató 2013 március
rői időkérés félbeszakította a vecsési lendületet, s a vendégek újra átvették az irányítás és a vezetést. A második játékrészre nem leküzdhetetlen kétgólos hátránnyal jöhettek ki a vecsési lányok. A félidő első részét megnyerték a vendégek, de egyszer csak beindult a hazai gépezet és folyamatosan zárkózott fel a csapat. Nagyon izgalmas végjáték következett, sokáig döntetlen volt az állás, de az utolsó pár percre újra átvette a vezetést Gyömrő együttese. Ennél a pontnál fejben elfáradtak a Vecsés Kombi Express játékosai, így végül a döntetlent sem sikerült kiharcolni, mely a csapat első helyébe került. Igaz, mindössze 1 pontos előnyre tett szert Gyömrő csapata, az élmezőny nagyon szoros, így a vecsési együttesnek hoznia kell minden mérkőzését és reménykedniük kell, hogy körbeverés fog történni. TFSE - Vecsés Kombi Express 23 – 30 (14-14) A bajnoki esélyek életben maradáűsához feltétlenül nyerni kellett. A csapat a két hazai vereség után botladozva kezdte ezt a meccset is, és nem tudtunk előnyt szerezni. Fordulás után a lányok a régi énjüket mutatták, és magabiztos győzelmet arattak.
A tabellán Gyömrő (22 pont) vezet, őt Érd III. (21) csapata és Vecsés (21) követi. DANUKE (19) a 4. helyen áll, de ők eggyel kevesebbet játszottak. Ennek a négy gárdának lehetnek bajnoki álmai. Hajrá Vecsés! A góllövőlistát Lukács Réka vezeti 99 góllal, Erdős Éva a 12. helyezett jelenleg 58 találattal. Az ifjúságiak mezőnyében is előkelő helyen állunk. A tabellát az NB. I-es érdiek utánpótlás csapata vezeti nagy fölénnyel. Őket a mi kislányaink követik, és a DANUKE a harmadik. A lányok közül Czudor Alexandra (75 gól) és Bátori Orsolya (68) található a góllövőlista legjobbjai között. Molnár Péter
Köszönetnyilvánítás
Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki drága férjem, Raczki Ferenc (Zrínyi u. 37. sz.) temetésére eljöttek, utolsó útjára elkísérték és sírhalmára virágot helyeztek el. Köszönöm az Alphavik Temetkezési Szolgáltató kegyeletteljes munkáját. Gyászolja a felesége
FÖLD ELADÓ! Közel 25 ezer m2 földterület ipari-kereskedelmi övezetben eladó a Széchenyi úthoz közel, a kiserdőnél. Érdeklődni lehet a 0630- 8413 269-es telefonszámon.
Vecsési Tájékoztató 2013 március
Sport 31
Kézilabda - Férfiak NB. II. Déli csoport
A téli felkészülés alatt alapos munkát végeztetett el a csapat tagjaival Molnár József edző (képen). Három új játékossal is számolhatott már a mester. Martin Gábor és Kovacsevics Attila balkezesek, ami nagyon kellett, mert eddig egyedül Balogh volt balkezes játékosunk. Balázs Gábor pedig a védekezésben jelenthet erősítést. A fizikai felkészítés mellett olyan edzőmeccseket iktatott be a vezetőség, ahol kifejezett cél volt, hogy magasabb osztályú vagy szintén NB. I. B-be aspiráló ellenfelekkel találkozzunk. Szokták mondani, hogy ezekből nem szabad sok következtetést levonni, de mindenképp biztató volt, hogy a meccsek zömét nyerte a fiatal vecsési csapat. A sorsolás szeszélye folytán várható volt, hogy az első négy forduló – főként a Fradi és a Tököl elleni derbi – után sok minden eldől, remélhetőleg, a javunkra.
Eddig szép a tavasz, de lehet ez még szebb is!
Vecsés SE – Abony 34- 17 (15-7) Gól: Balogh 5, Varga 5, Antal 4, Martin 4, Péter 3, Dax 2, Hegedűs 2, Szabados 2, Tóth Ervin 2, Tóth Dániel 2, Gazdag, Balázs, Kovács Molnár Tibor vezetőségi tag, a korábbi bajnokcsapat tagja: Nem volt a két csapat egy súlycsoportban.
Vecsés SE – FTC-BástyaMillennium 30-26 (15-14) Gól: Balogh 5, Gazdag 4, Antal 3, Szabados 3, Balázs 2, Kovács 2, Martin 2, Tóth Dániel 2, Varasdi 2, Dax, Hegedűs, Péter, Tóth Ervin, Varga Molnár Tibor: Fantasztikus mérkőzés volt. A mieink egy mentálisan nagyon erős gárda, és biztosan nyertünk.
XVI. ker. KMSE – Vecsés SE 17-32 (11-15) Gól: Gazdag 6, Hegedűs 5, Szabados 4, Tóth Dániel 4, Martin 3, Balogh 2, Péter 2, Varasdi 2, Antal, Balázs, Szakács, Tóth Ervin Molnár Tibor: Higgyék el, hogy nehezek tudnak lenni a papírforma meccsek, de most a srácok ezt is játszi könnyedséggel nyerték meg.
Vecsés SE – Tököli KSK 22-21 (10-7) Molnár Tibor: Ennek a meccsnek az az értéke, hogy nagyon rossz játékkal is nyerni tudtunk. Nagyon akartak a fiúk, és nagyon értékes győzelmet arattak. A papírforma már elég a bajnokság megnyeréséhez. Antal Zoltán szakosztályvezető mindent elkövet a sikerért, és biztosítja a szakmai munka hátterét. Molnár József kitűnő szakmai munkát végez. Jó a fizikai állapot, és mentálisan is nagyon egységes. Különösen a védőmunka zseniális, de itt Gábor Péter kapusedzőt is meg kell dicsérni, aki mellett a kapusaink hétről hétre fejlődnek, és meghatározói lettek a csapat teljesítményének. Ezt a gárda kiemelkedik a mezőnyből, és képesnek tartom őket a bennmaradásra a magasabb osztályban.
A vecsési együttes imponáló teljesítménnyel vezeti a tabellát: 1. Vecsés SE 15 14 1 0 415-312 29 A további sorrend: FTC (25), Honvéd (24) és Tököl (20). VT info
A fotó idős Fekete József (Telepi út) sportújságíró hagyatéka
Egy kép és egy kis focitörténelem -1965
1965. Hű, de régen volt. A mai fiatalok még azt is gondolhatják, hogy akkor még a labda is kockalakú volt. Jó, ha tudják, hogy nem. A foci, akkor is nagyon népszerű volt, sőt a vecsési meccseken többen voltak, mint ma egy Honvéd-Újpest meccsen. Átlagban 1200-1500 néző járt ki a pályára. Miután előtte az ifi játszott, már az ő II. félidei küzdelmüket is majdnem ennyien látták! Kedves fiatal barátaim, ez volt az az idő, amikor a magyar foci még ott volt a világ élvonalában. A franciák, a jugók már harminc éve nem nyertek ellenünk, egy török, bolgár vagy svájci csapat esetében csak az volt a kérdés, hogy hány góllal nyerünk. Ebben az évben nyertük meg eddigi egyetlen kontinens tornánkat is. A Fradi június 23-án Torinóban, hazai pályán győzte 1-0-ára a Juventust. Ez az év Vecsésnek is emlékezetes. A korábban kiesett csapat a Pest megyei II. osztályban kezdte meg a szezont. Ezekben az években – Európában szinte egyedülálló módon – tavasszal kezdődött a bajnokság, és novemberben be is fejeződtek az éves küzdelmek. Egy sor játékos került hozzánk: Bogár Jani, Horváth Misi, Varga Pumpa. A többiek vecsésiek voltak, fiatalabbak és idősebbek. A bajnokság sima ügy volt, az első gólunkat a kilencedik meccsen kaptuk. Bogár Jani csúcsot állított fel azzal, hogy a 807. percben kellett először maga mögé nyúlnia a labdáért. A csapat simán nyerte a bajnokságot, ami nem volt szenzáció, de a Magyar Népköztársasági Kupa, az igen! Sorra vettük az akadályokat, kivertük a Salgótarjáni Kohászt, a Budapesti Spartacust, és bejutottunk a 16 közé, amikor azt gondoltuk, itt a vége. Az NB. I-es Salgótarjáni Bányász következett. A régi, még nem füves pálya körül 4200 néző szorongott, és megtörtént a csoda! Amikor Varga Pumpa berúgta második gólját – úgy 20 méterről, szabadrúgásból meghajlította a vasat a Halmi tér felőli kapuban – elszabadult a pokol. Tombolt a közönség, de megindult a Stécé is. Előbb Jeck szépített, majd beszorítottak bennünket a kapu elé. Az utolsó pillanatban egy beadást Sári, a hatalmas center, hét méterről fejelt le a földre, ahonnan a labda újabb lendületet vett, és már mindenki a fejéhez kapott. Egyedül Bogár Jani nem, aki „törékeny testével” elröpült, és kiütötte a felső sarokból a lasztit. Ilyen futballünnep azóta sem volt.. Sajnos, a 4 közé jutás nem sikerült, egy buta döntetlen a kiesésünket jelentette, de a Szabad Föld Kupát már megnyertük, mint a legtovább jutó legalacsonyabb osztályban játszó csapat. Az Esztergomi Marógépgyár elleni Népstadionbeli 1-1 csak ráadás volt. B. Nagy László ezt mondta a meccs után: – Tavaly kiestünk a megyei I. osztályból, úgy látszik, ez jót tett a csapatnak. Előbb szégyenkeztünk egy kicsit, aztán kezdtük elhinni, hogy ennél azért többet érünk... A felvételen jobbról balra a következő játékosok láthatóak: B. Nagy László edző (róla bővebben az áprilisi számban), Trasser Lajos, Bogár János, Molnár Gyula, Horváth Mihály, Leimetter Ferenc, Mercz Ferenc, Szűcs Jenő, Makovecz János, Fekete István, Szokolyai György és Néma István. Varga Pumpát és Schiszler Mimit – Bogár mögött - más képről retusáltuk rá. Akinek van fotója ezekből az évekből, keressen fel. Szalontai János
EZ AZ OLDAL IS AZ ÖNÉ! LOMTALANÍTÁS - Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. április 27-én, szombaton Vecsés város területén lomtalanítást tartunk. A lomtalanítás szombaton reggel 6 órától kezdődik. Kérjük, hogy a háztartási lomokat csak pénteken szíveskedjenek az ingatlanaik elé kirakni, mert minden utcában csak egyszer megy végig az ASA autója. Az április 26-a előtt kirakott lom szabálysértési eljárást von maga után! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi hulladékokat NEM szállítják el: - építési, bontási törmelék, - kerti hulladék, - gumiabroncs, - akkumulátor, - veszélyes hulladék. A hulladékok közé nem szabad mérgező, robbanó, folyékony vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a hulladékszállítással foglalkozók testi épségét, vagy használata során a munkagép műszaki berendezésében rongálódást, a környezetben szennyeződést idézhet elő. Ha a hulladékok közé megállapítható módon veszélyes hulladék került, a dolgozó kötelessége a hulladékszállítást megtagadni. Ezen a napon 8-14 óráig a VETÜSZ Kft. telephelyén Vecsés, Damjanich u. 34. sz. alatt a lakosság az alábbi veszélyes hulladékot háztartási mennyiségben térítésmentesen leadhatja: - azbeszt tartalmú pala, - vegyszer hulladék, - hulladékká vált tonerek, - festékes fém, festékes rongy, - olajos műanyag, olajos rongy, - maradék növény-védőszer, - oldószer maradék,- festék és lakk hulladék, - fáradt olaj, - lejárt szavatosságú gyógyszer, - autógumi, - étolaj és zsír, - szóró palack, - savas, ólom akkumulátor, - fénycső, - szárazelem - elektronikai hulladék. Vetüsz Kft.
Nézzük együtt! A Vecsési Magazin - az önkormányzat hivatalos televízió műsora - a UPC, a T-Home és a DIGI Kft. hálózatán a WTV (Williams Tv) csatornán fogható. Új adást pénteken 18h-kor, az ismétléseket vasárnap 17h-kor és szerdán 20.30-kor láthatják. A műsorral kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat várják a szerkesztőség bármely elérhetőségén: Tel./Fax: 06-29-352-362, illetve
[email protected] email címen. VECSÉSI TÁJÉKOZTATÓ Vecsés önkormányzatának ingyenes kiadványa Felelős kiadó: Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány
[email protected] Nyomda: Oláh Nyomdaipari Kft. A nyomtatásért felel a nyomda ügyvezető igazgatója. Nyomdai előkészítés: Firkász Bt. Megjelent: 7300 példányban Szerkesztő: Szalontai János Várjuk leveleiket, javaslataikat, észrevételeiket. Postai cím: 2220. Vecsés, Arany J. u. 50. Telefon: 0629 - 737487 és 0620 - 466 5950. Fax.: 0629-737487 E-mail:
[email protected]
A KÉPVISElő-TESTülET üGyFÉlFOGAdÁSA
SZlAHÓ CSABA polgármester (2. vk.) Tel.: 555-211, 555-206 Páratlan héten csütörtök: 9-12-ig (egyeztetés szükséges) MOHAINÉ JAKAB ANIKÓ jegyző Tel.: 555-211, 555-206 Minden csütörtök: 9-12-ig TÁBORI FERENC alpolgármester (1. vk.) Tel.: 06/30-648-5819 Páros héten csütörtök: 9-12-ig PÁVEl BÉlA alpolgármester - Tel.: 06/30-212-0661 Előzetes egyeztetés szerint. dABASI JÁNOS (3. vk.) - Tel.: 06/30-816-0867 Előzetes egyeztetés szerint a Fő út 61. szám alatt. dR. lUGOSI MÁRIA (4. vk.) - Tel.: 06/30-649-4538 Előzetes egyeztetés szerint. SASKA ISTVÁNNÉ (5. vk.) - Tel.: 06/30-668-5552 Előzetes egyeztetés szerint. dR. FEKETE KÁROly (6. vk.) - Tel.: 06/30-914-6918 Előzetes egyeztetés szerint. CZIBOlyA ZOlTÁN (7. vk.) - Tel.: 06/70-323-8264 Előzetes egyeztetés szerint. AlATTyÁNyI ISTVÁN (8. vk.) - Tel.: 06/30-648-5820 Előzetes egyeztetés szerint. dR. GERENCSÉR BAlÁZS - Tel.: 06/30-370-3081 Előzetes egyeztetés szerint. OlÁH lÁSZlÓ - Tel.: 06/30-579-5478 Előzetes egyeztetés szerint. SZABÓ ATTIlA - Tel.: 06/70-771-5085 Előzetes egyeztetés szerint.
Központi ügyelet
A Szakorvosi Rendelőintézetben lévő ügyelet mindennap 18 órától másnap reggel 8 óráig tart. A hétvégén 24 órán át folyamatosan, reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig van szolgálat. Elérhetősége: 29 – 551 473
A Patikák ügyeleti rendje
A város öt gyógyszertára heti váltásban látja el az ügyeletet. Az első ügyeleti nap minden esetben hétfő éjszaka, az utolsó ügyelet a vasárnap éjszakai.
Halmy – márc. 18-ával, Hanga – márc. 25-ével, Borókás – április 1-jével, Fekete Gyopár – április 8-ával, Szent Ferenc – április 15-ével, Halmy – április 22-ével kezdődő héten ügyeletes. Hét közben az ügyelet este 18 órakor kezdődik és másnap reggel 8 órakor végződik. Minden szombaton 8 órától 20 óráig a Szent Ferenc Patika tart nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni vasárnap délelőtt 10 óráig. Minden vasárnap délelőtt 10 órától 18 óráig ismét a Szent Ferenc Patika van nyitva! Este az ügyeletes patikát kell keresni hétfő reggel 8 óráig. VT infó
www.vecses.hu
Vecsési Tájékoztató 23. évfolyam 3. (269.) szám
A helyi önkormányzat időszakos ingyenes kiadványa
2013 március
2013. Március 15. – Nemzeti Ünnep A rendkívüli idő miatt nem a Petőfi iskola udvarán, hanem az iskola tornatermében tartotta a városi önkormányzat a március 15-ei megemlékezést. A fényképes összefoglalót a 16-17. oldalon olvashatják. Fotó: Kolonics Csaba
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! Húsvét a keresztény kultúrkör egyik legnagyobb ünnepe. Jézus halálának és feltámadásának ünnepe. A nagyhét (a húsvétot megelőző hét) virágvasárnappal kezdődik. Ez a nap Jézus Jeruzsálembe való megérkezését jelenti, és szerepe, hogy bevezesse a szent három nap (Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat – lásd 20. oldal) liturgiáját. Húsvét napja változó ünnep. Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy a keresztény húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap legyen. A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25-e közé esik.
Udvardi Erzsébet: V. Stáció - Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában.
www.vecses.hu