TAKSONYI ÚJSÁG 5/2012
ÖNKORMÁNYZATI LAP
Múltbéli faggató A RESTAURÁTOR
Elmúlt egy év... Foto: Mészáros Tibor
TAKSONYI ÚJSÁG
Egy forró, nyári nap a kultúrház udvarán a vaskúti barátokkal
Új „fészkek“- új álmok
A taksonyi barátainkkal felejthetetlen órákat töltöttünk
KÉPRIPORT
Mikulás és a gyerekek
Szorgos kezek a futballpályán...
A hagyományos decemberi látogatás a nyugdíjasotthonban
2
TAKSONYI ÚJSÁG
MÚLTBÉLI FAGGATÓ I. Községünk gazdag története a mai napig nem került monográfia szintű feldolgozásra. Éppen ezért a következőkben, a Taksonyi Újság hasábjain folytatásban próbáljuk közelebb hozni az olvasóknak azokat az összegző forrásokat, melyek röviden betekintést nyújtanak településünk múltjába. Az eddig nem ismert levéltári források mellett olyan nyomtatásban is megjelent rövid, összegző írásokat is közlünk, melyek a szűk érdeklődők számára ugyan ismertek, de a széles olvasóközönség számára kevésbé azok.
Sorozatunkat egy eddig ismeretlen kézirattal indítjuk, mely 1878-ban készült Renda Ferenc (1820-1892), helyi kántortanító tollából, abból az okból, hogy a kerület tanfelügyelő alesperese Kubriczky András (1819-1887) taksonyi plébános 1878. július 1-én írásban feladatul adta a galántai, kajali, tósnyárasdi és a taksonyi tanítónak, hogy írják le „történelmileg és földrajzilag a községet”, melyben tanítanak. Az említett települések tanítói a feladat elvégzésére igénybe vették a helyi lelkészek észerevételeit és az idős emberek tanácsait is. Mint kordokumentumnak a szakmai pontatlanságok mellett helytörténeti szempontból jelentős dokumentációs és forrásértéke van. Íme Renda Ferenc feldolgozása: „Taksony magyar helység Pozsony vármegyének Külső járásában. Nevét kétség kívül Taksonytól a magyarok III. vezérétől vette, kinek tulajdona volt, s némely történet írók szerint itt is van eltemetve, mi onnét következtethető, minthogy határának keleti részén egy hely még most is Pogány temető név alatt ismeretes a nép előtt, tehát bizonyos, hogy hajdan pogányoknak kellett oda temetkezni, különben e nevet nem kaphatta volna. Ősrégi időktől fogva kellett tehát léteznie Taksony helységnek; hagyomány szerint pedig ott állott volna néhány ház „Taksony“ név alatt ahol most „Pallócz puszta“ majorsága létezik, nem messze a fent jegyzett „Pogány temető“-től. De hogy nagy a különbség a mostani és a régi Taksony közt, s mily nagy változásokon ment keresztül, kétséget kizáró... A 12-ik században Pozsony városának polgárai bírták, kiváltságos plébániájának temploma az egész vidéknek híres búcsújáró helye volt. Mivel régente igen terjdelmes határa volt, annak alsó szélén mint többen állítják, épültek Alsó és Felső Szeli falvak. Az idő mostohasága okozta, hogy 1634-ben Taksony, mint fiókegyház Galantához csatoltatott s 200 lélekből álló lakosai nagyobbrészt protestánsok voltak. Gróf Esterházy Ferenc vallásos buzgósága által 1774-ben Taksony megint anyaegyház lett, ki ide ez évben új plébániát, 1790 körül pedig új templomot építetett. Lakosainak száma ez idő tájban 527 rom. kath. és 54 ágost. hitvallásúból állott. Az 1869-iki összeírás szerint pedig 1098 rom. kath., 101 ágostai h. evang. s 15 zsidóra szaporodott. A község fekvése gyönyörű, kereszt alakú, melynek éjszaki Galanta felőli utczája leghosszabb, legszélesebb, s a többi három kisebb szerű, többnyire cseréppel födött házai szép sorrendben fekszenek. A csinos róm .kath. templom a községnek körülbelül
közepén áll egy halmon s az amúgy is díszes községnek pompáját képezi. Átellenben a plébánialak és az 1858-ban újonnan épült iskola szintén emelkedettebb helyen fekszenek. Elég tágos iskolája van, de 150-180 tanköteles tanonczot befogadni nem képes, s egy tanító annál kevésbé képes őket a törvény értelmében kellőleg oktatni, azért főtiszt. Kubriczky András esperes plébános úr sürgetésére és pénzbeli segítség hozzájárulásával rábírta a község lakosait, hogy még egy tanterem felállítására egy beltelket házzal együtt vegyenek meg, melyben nem sokára a másik osztály is megnyílik a község előnyére és javára. A község közvetlen közelében van egy kis erdő, mely ugyan elegendő tüzifát nem szolgáltat, hanem a gazdasági eszközökhöz kívánható szerszám fát bőven nyújtja. Van vize is, az úgy nevezett Sárd, mely nyáron át, kivált szárazság idején hellyel, hellyel ki is szárad, de annál jobban megárad tavaszkor a hó olvadásakor úgyannyira, hogy már több ízben történt, hogy a medrén túlcsapott s a község egy részét elöntötte s tetemes károkat tett. Határa: 2689 hold 904 öl szántó, 201 hold 1511 öl rét, 44 hold 997 öl legelő, 59 hold 1238 öl erdő, 15 hold 900 öl a fent említett Sárd vizeni nádas, és 125 hold 1188 öl hasznavehetetlen. Összesen 3137 holdat és 538 ölet, 1600 ölivel számítván tesz. Földje homokos agyag, mely jól megtermi a kukoriczát, árpát, azonban a többi gabonanemnek is fényesen díszlenek. A lakosok vallásosak s a templom látogatásában buzgók. Két-három iparoson kívül mind földművesek. Isten kegyelmével egyesített munkájuk után tisztességesen megélnek, becsületes és szerény nem nagyratörő életmódjukkal földi jólétben előre haladnak.“ Kelt Taksonyban 1878. Szeptember 26-án. Renda Ferencz, néptanító“ E rövid helytörténeti tanulmány szerzője Renda Ferenc 1819ben született, tanulmányait Győrben végezte. Feltételezhetően 1843-ban került Taksonyra, mikor is a község jegyzőjévé és kántortanítójává választották. Ez annyit jelentett, hogy a község hivatalos ügyeinek vezetése mellett az elemi oktatást és a templomi orgonálás is ellátta. 1848 februárjában házasságot kötött Gödölle Annával, akivel 44 évig élt házasságban. 1892-ben röviddel egymást követően hunytak el. Mindketten a helyi temetőben nyugszanak. PhDr. Bukovszky László
3
TAKSONYI ÚJSÁG
N
M
agy változások után egy teljesen új pedagógustestület rajtolt szeptemberben a taksonyi magyar alapiskolában. Az iskola termeiben teljes erővel folyik a munka. Nem kevés köszönet jár ezért a község vezetőségének, képviselőtestületének, hiszen csakis az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően élhet tovább Taksonyon a 60 évvel ezelőtt újraindított magyar nyelvű oktatás.
indennapi gondjaink és örömeink oly mértékben nyelnek el bennünket, hogy észre sem vesszük az idő múlását. Lapozzunk vissza, mi is történt az első félévben? Az elsősök fogadásával elkezdtük az új iskolaévet. Hagyományosan hatodik éve megszerveztük kedvenc rendezvényeinket a töklámpás ünnepséget, éjszakai iskolát. Fel sem eszméltünk és már az úszotanfolyamon találtuk magunkat.
A MI ISKOLÁNK...
A TAKSONYI JANKO MATÚŠKA ALAPISKOLA SZÓL HOZZÁTOK...
A tanévnyitó tavaly a Szentháromság téren zajlott
Észre sem vettük és elérkezett a karácsony. Az iskolánk is minden évben értékes ajándékokat kap tőletek. Mint az egyes versenyekbe és olimpiászokba való bekapcsolódás, a tanulói alkotótevékenység, a járási és kerületi szinten rendezett alkotótáborokba való bekapcsolódások, de akár a mindennapos ténykedések, amellyel az iskolánk jó hírnevét öregbítjük. Vége az első félévnek. Az elsőseink már majdnem jól olvasnak, meg tudják számolni a pénzecskéiket és rövid mondatokat is le tudnak írni. A többiek pedig új energiával felvértezve készülnek harcba a második félévvel.
,,,,,,
Iskolánk pedig igyekszik kihasználni a kis osztálylétszámok nyújtotta előnyöket. Valóban nem mindegy, hogy a pedagógus 20 -25, esetenként még több tanulóval foglalkozik, vagy 4-5 gyerekkel. Kisebb létszám esetén sokkal több időt vagyunk képesek szentelni minden egyes lurkónak, jobban megismerjük őket, könnyebben segítünk nekik legyőzni az esetleges akadályokat. Az új tanévben bevezettük iskolánkban az egész napos oktatást. Ennek köszönhetően a szülőkre kevesebb felelősség hárul. Tanulóink nincsenek rákényszerülve az otthoni, sokszor késő esti leckekészítésre, nem otthon kell megtanulni a feladott anyagot. Iskolatáska nélkül járnak egész héten, csak pénteken viszik haza dolgaikat. Az angol nyelv oktatása már második osztálytól folyik, folklór kör és matematika kör is működik. Családias hangulatban készülünk a betervezett programokra: idősek napja, Szellemek éjszakája, karácsonyi vásár, drogellenes harc hete, karácsonyi műsor, karnevál, tavaszköszöntés, Balázsolás, anyák napja, apák napja, gyermeknap, Föld napja, könyvtárlátogatás és olvasósarok kialakítása, az iskola udvarának és osztályainak szépítése, természetiskola és számos egyéb. A közeljövőben tervezzük elindítani weboldalunkat, illetve a Facebook közösségi portálon is megtalálhatnak minket az érdeklődők, ahol pillanatképeket találhatnak iskolánk életéből. Mgr. Sárkány Mónika
2011-ben került megrendezésre az első közös szülői bál
Hatodik Halloween a Janko Matúška alapiskolában
Töklámpást faragott az óvoda apraja-nagyja...
44
Kedves jelenlegi és jövendőbeli tanulóink! Ti vagytok számunkra a legfontosabbak, mindent megteszünk annak érdekében, hogy minőségi oktatásban legyen részetek, hogy boldogok legyetek és az új iskolaévben. Örömmel nyissátok ki a tantermek ajtajait. Legyetek büszkék arra, hogy a Janko Matúška alapiskola tanulói vagytok. Használjátok ki azokat a lehetőségeket, érdekes rendezvényeket, amelyeket most készítünk elő, tehetségek kibontakoztatása, álmaitok és vágyaitok elérése érdekében. Az ajtó nyitva áll előttetek... Egy irodalmár szavaival élve: A jó tanító ajándék a hazájának, nem muszály, hogy híres és gazdag legyen. Ezeket a szavakat ajánlja figyelmetekbe az az ember – aki az egészségetekért, műveltségetekért, nevelésetekért, a fizikai és szellemi elnyomásotok és más erőszakos cselekmények elleni védelemért, a kellemes munkakörnyzetért, és lényegében mindenért, ami az életettekkel, az iskola és a község életével összefügg – felelősséggel tartozik, az igazgatónő: PaeDr. Dagmar Darázsová
TAKSONYI ÚJSÁG
A RESTAURÁTOR Már hagyománnyá vált, hogy újságunkban bemutatjuk azokat a lakosokat, akik valami módon érdekes foglalkozással rendelkeznek. Pár évvel ezelőtt költözött Pozsonyból falunkba a Záhumenský család. A családfő Peter Záhumenský igazi művészember. A foglalkozása restaurátor. Hogyan lesz a festőből restaurátor? A hatvanas években festőművész szakon végeztem az Iparművészetin. Később elvégeztem a színpadtervezés és iparművészeti szakot is. Végül a kultúrális tárca az iparművészet mesterévé nevezett ki. A tanulmányaim után az Iparművészetin a „Monumentális alkotás“ osztály vezetője lettem. Hozzánk tartozott a festészet, a művészi aranyozás, a gobelinek, a kőfaragás, a szobrászat, stukkó készítés, a fémöntés restaurálása. Tehát a restaurálással már fiatal koromtól foglalkozom. Egy restaurátor bármit „kipofozhat“? A fordulat után kiváltottam az iparengedélyemet. Főleg szakrális falfestményeket, szobrokat, oltárokat és különböző régi gyűjteményeket restaurálok. Van olyan munkája, amelyre nagyon büszke? Sok ilyen munkám van. Csak néhányat említek- a betléri kastélyban található Andrássy gróf porcelán étkészletének restaurálása. Az egész művelet egy puzzle kirakására hasonlított. Sok hiányhiányzó részt újra ki kellett alakítani. Megemlíteném még, a kilencvenes években megnyertem, a tűzvész utáni felújítás alatt álló Kassai Színház belső tereinek restaurálására kiírt pályázatot. A tűzvész következtében a stukkó díszítés nagy része hiányzott, az aranyozás teljesen tönkrement, az allegorikus jeleneteket ábrázoló mennyezeti freskók megégtek. A felújításra 2 évünk volt. Négytagú csapatunkkal minden erőfeszítésünk és tudásunk hozzáadásával azon voltunk, hogy az időpontot betartsuk.
Mi mindenre kell odafigyelni egy ilyen komoly munkánál? Első sorban a műemlékvédelemmel kapcsolatos törvényeket kell betartani. Ellenkező esetben a szakszerűtlen beavatkozás következtében a műemlék károsodás bűncselekmény. Nagyon fontos a munkára való felkészülés. Az elkészített fényképdokumentáció kiértékelése, a restaurálás tervének kidolgozása, amelyben javaslom a különböző technológiai folyamatokat, a felhasználandó anyagokat, valamint a vegyipari technológiák laboratóriumokban kidolgozott elemzését. Az illetékes műemlékhivatal beleegyezése után pedig kezdődhet a valódi restaurálás. Mit érez, amikor egy művészeti alkotást restaurál? Elsősorban a régi mesterek munkájával és a történelemmel szembeni mélységes tiszteletet, és azt az örömet, hogy munkámmal én is hagyok valamit a jövő generációra. Megtudhatnánk hol és mit restaurált? Felsorolná munkájának pár állomását? A már említett kassai színházat, a bajorországi Rabenstein vár reneszánsz festményeinek restaurálását, a J. Gajdos festőművész tervei alapján Pozsonyban, a Duna utcában található kőmozaik elkészítését, a szlovák kormányhivatal
5
fogadó szalonjában lévő festmények felújítása, és még sok-sok más. Megemlítem még a Veľká Franková-i, Tesárske Mlyňany-i, Veľké Zálužie-i, Kozárovce-i, Klasov-i római katolikus templomokat, a kézsmárki evangelikus templomot és még hosszasan sorolhatnám. Karácsony előtt fejeztük be a nagysallói templom ornamentális festését. Hogy érzi magát Taksonyon? A szülővárosomat nem tagadom meg, de vidékre vágytunk, jobb levegőre, nyugalomra és csöndre. Ahogyan múlnak az évek egyre nyugodtabb és nyugodtabb vagyok. Ami az együttélést illeti, nagyon kedves szomszédaink vannak, nálunk sokkal fiatalabbak, de annál jószivűbbek, mellettük legalább lélekben fiatalodok. A falunk pedig egyre szépül és csodálom mi mindent sikerült a polgármester asszony vezetésével létrehozni. Ilyen komoly munka után hogyan relaxál? Imádom a természetet, fiatal korom óta cserkészkedek. Kószálunk a hegyekben, a folyókon hajózunk, a természetben táborozunk nyáron és télen. Nagyon szeretem a tűz melletti énekléseket, a gitározást és a vidám szeretetreméltó embereket. Panyik Ernő
TAKSONYI ÚJSÁG
A mi szép községünk
Milyen lett a falu ezévi költségvetése? A megszorító intézkedések már tavaly életbe léptek. A helyzet nem volt rózsás az egész országban, a mi falunkban is a kötelező feladatok ellátására kapott pénzmag a kiadások felét sem fedezte. Az állami kasszából a tervezettnél sokkal kevesebb jövedelemadót kaptunk, tehát kénytelenek voltunk olyan intézkedéseket hozni, ami sok esetben nem tetszik a lakosainknak. Nekem sem, de sajnos szükségessé vált a helyi illetékek emelése. Visszatérve a költségvetésre, az ingatlanadó esetében csak nagyon alacsony emelést hajtottunk végre. A kutyaadó egy euróval, a hulladékelszállítás személyenként évi 4 euróval lett drágább. Tudjuk, hogy a „szemét“ világprobléma. Sokat szemetelünk. A hulladék elszállítását és feldolgozását keményen meg kell fizetni. Amennyiben lakosaink figyelemmel kísérik a falu költségvetését, tudják, hogy a háztarási hulladék elszállítása az egyik legnagyobb tétel. Sokkal felelősségteljesebben kell ehhez a kérdéshez viszonyulnunk. Annak ellenére, hogy az önkormányzat lehetőséget ad lakosainknak a válogatott hulladék gyűjtésére, még mindig nem tanultunk meg „szemetelni“. Nem beszélve a feketén kialakított szemétleraka-
Elmúlt egy év...
P
olgármester asszony vonjon mérleget az elmúlt évről! A válság mennyire érintette a falu gazdasági és pénzügyi helyzetét? A falu szempontjából nehéz volt a 2011-es év. A gazdasági és pénzügyi válság a mi falunkat is elérte. Naponta halljuk, hogy nem csak magánszemélyek, cégek, de egyes önkormányzatok is sodródnak a csőd felé. Taksony milyen helyzetben van? Hála Istennek falunknak nincsenek kifizetetlen számlái. Nem tartozunk senkinek, sem a hulladék elszállításért, sem a villany-, illetve a gázszolgáltatásért. Kölcsöne van a falunak? Van. Különben nem tudtuk volna felépíteni, illetve építeni az újabb bérlakásokat. Ilyen mértékű befektetés csak hitellel lehetséges. A község az állami lakásalappal és az építésügyi minisztériummal együttműködve építhet községi bérlakásokat. Kölcsönből törlesztjük a közvilágítás felújítását. Természetesen a képviselőtestület szigorúan mérlegelte a felújítás, illetve a lakásépítés pénzügyi hátterét. Az ilyen döntéseknél figyelembe kell venni a falu hosszútávú gazdasági és szociális fejlesztési tervét. Az újonnan felszerelt lámpáknak és a világítás időtartamának korszerű szabályozásának köszönhetően az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal gazdaságosabban működteti falunk a közvilágítást. Megemlíteném, hogy a Fő utcai lámpasor felújítása elkerülhetetlen volt az elöregedett vezetékek miatt. Miért van mégis, hogy ha erősen fúj a szél kialszanak a lámpák? Igen, ez a gond sajnos időközönként előjön. A falu közvilágításában nincs hiba, a műszaki hibát az áramszolgáltató által kezelt vezetékek technikai állapota okozza. Nagy szél esetén összeverődnek a vezetékek, ilyenkor van az áramkiesés. Viszont ilyen esetben azonnal orvosoljuk a hibát. A végleges megoldáson folyamatosan tárgyalunk az áramszolgáltató vállalattal.
A hulladékprobléma, világprobléma
6
TAKSONYI ÚJSÁG tokról. Azt is kevesen tudják, hogy ezeket a falunak kell eltakarítania, saját költségére. Nem kis pénzek ezek, a lakosok pénztárcája is megérzi. Az erre a területre vonatkozó törvények, jogi előírások szigorú terhet rónak a lakosra és az önkormányzatra is. Úgy, mint az élet más terén, itt is érvényes lesz az, hogy ne csak mástól várjuk a megoldást. A „jobb“, a „tiszta“ környezet nem lehet magánügy. A fejlesztésre akkor nem nagyon marad. Valami pályázat? Kollégáimmmal már „rutinos“ pályázók vagyunk. A 2011-es évben a község több pályázatot is benyújtott. Többek közt a Nepomuki Szent János kápolna restaurálására. Elutasították. A biztonság érdekében szeretnénk megfigyelő kamerarendszert létesíteni a falu bizonyos pontjain. Mondanom sem kell, hogy ezt is – az utóbbi években már többször elutasították. Továbbá, minden egyes háztartásba komposztáló berendezésekre pályázunk már évek óta, ugyanúgy, mint a háztartások szennyvízcsatornára való rákötésére. Sorolhatnám még, de nem panaszkodom. Hasonló cipőben járnak más önkormányzatok is. Figyeljük az egyes pályázati kiírásokat, kihasználunk szinte minden pályázati lehetőséget. Azt viszont szeretném kijelenteni, hogy egyetlen egy pályázatunkat sem utasítottak vissza azzal, hogy rosszul dolgoztuk volna ki azokat. Attól függetlenül, hogy az egész világ fuldoklik a válságban, az embereknek továbbra is magasak az elvárásaik a faluvezetéssel szemben. Igen. Elvárások vannak, kritikusok is vannak. Ez így is van rendjén. Azt viszont sajnálom, hogy a nyilvános önkormányzati ülésekre nem jönnek el a taksonyiak, sokan nem tudnak arról, mi is történik körülöttük. Talán sokan nem is akarnak tudni róla. A nyilvános üléseken elmondhatnák gondjaikat, bajaikat, elvégre azért vagyunk, hogy segítsünk. Az utolsó 4-5 ülésen egyetlen lakos sem jelent meg. Éppen ezért érthetetlen a számomra, ha a hátam mögött beszélnek arról, hogy mi mindent kéne az önkormányzatnak tennie. Mindenki tudja, hogy utánam a községházára jöhet bárki, bármikor. Meghallgatom. Nem biztos, hogy tudok segíteni, de mindenképpen megpróbálom. Az emberek többsége nincs tisztában a jogi előírásokkal, törvényekkel. Ami nem is várható el tőlük. Az állami törvényekre sok esetben jellemző, hogy konkrét egyénre szabva érthetetlenek. Sokan abban a hiszemben élnek, hogy az önkormányzat korlátlan lehetőséggel bír. Itt van például a kultúrház esete. Mi van a kultúrházzal? A kultúrház állapota minden taksonyit foglalkoztat. A faluvezetést is. Sajnos nem vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy ezt a rekonstrukciót önerőből felvállalhatnánk. Hatalmas beruházásra lenne szükség. A kultúrházban elöregedett a csőhálózat, az ablakok és ajtók elrohadtak, a tetőszigetelés tönkrement. Ha esik az eső, több helyen beázik. A fűtésről nem is beszélve. Tehát ez egy sokmilliós
befektetés lenne... ha lenne miből. Az elmúlt években ilyenfajta pályázati lehetősége sem volt falunknak. Telekrendezés, tavaly a község telkeket vásárolt. Miért? Nem vásároltunk, hanem cseréltünk. Többek között azért, mert a falunak nincsenek építkezési telkei, hanem csak földjei. Fontos, hogy támogassuk az építkezni vágyókat, hogy lakosaink száma emelkedjen. Hosszútávú terveinkben szerepel az idős, egyedülálló lakosok segítése valamilyen fajta lakhatási lehetőség nyújtásával. Köztudott, hogy egyre nagyobb áldozattal jár fenntartani az időseknek a nagy, többszobás házakat. A fűtés, villany és a víz rezsije elviszi a nyugdíjak háromnegyedét. A társadalmi és kultúrszervezetek támogatása belefért a költségvetésbe? Igen, erre nagy hangsúlyt fektetünk. Ami létezik és működik, azt félteni és ápolni kell. A sportegyesület, a Nyugdíjasok klubja, Rokkantnyugdíjasok szervezete, a Matica Slovenská és a Csemadok szerepe meghatározó. Az együttműködés látható és érezhető Taksony kultúrális életében. Az elmúlt évben igazán színvonalas kultúrrendezvények voltak falunkban. Mi erről a véleménye? Erre nagyon büszke vagyok. Van egy nagyon jól működő kulturális bizottságunk, és van néhány olyan lelkes és fáradhatatlan ember, aki minden szervezésből, akcióból keményen kiveszi a részét. Ingyen, szabadidejükben jönnek, segítenek. Megemlíteném a tavalyi gyermeknapot, amelynek nagyon nagy sikere volt, továbbá a karácsonyi vásárt. Féltünk, hogy nem jönnek majd el az emberek, de a félelmünk nem igazolódott be. Ebből a szép karácsonyi ötletből hagyományt szeretnénk teremteni. A testvérközségekkel is találkoztunk a 2011-es évben. Tavaly mindkét testvérközségünk a vaskútiak és a magyarországi taksonyiak is meglátogattak bennünket. Mi Vaskúton jártunk, ahol két felejthetetlen napot töltöttünk. Akik falunkból ott jártak velünk, tanúi voltak annak a szeretetnek és barátságnak, amellyel a Vaskútiak körülvettek bennünket. Vaskút Község Önkormányzatával júliusban partnerségi szerződést írtunk alá, amely a baráti kapcsolaton kívül lehetőséget nyújt szakmai tapasztalatcserére, munkakapcsolatok kialakítására, esetleg közös pályázatokra. Vajon mit hoz a 2012-es esztendő? Először is a parlamenti választásokat, amelynek sikere nagyban befolyásolja majd a szlovákiai községek és vele együtt a mi falunk jövőjét is. Polgármesterként kívánok falunk lakosainak jó erőt, egészséget, békességet. Éljünk továbbra is megértésben, tartsuk tiszteletben egymást. Taksonyt én minden téren a legjobb településnek tartom. Derék, szorgalmas emberek lakják, akik számára egyáltalán nem közömbös községünk jövöje. -szb-
A nyári tábornak mindig nagy sikere van
VASKÚT – a partnerségi szerződés aláírása
7
TAKSONYI ÚJSÁG A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ
AZ ÁGOSTAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
„A malomkő egymagában nem képes lisztet őrölni, de másikkal egy közösségben hasznos munkát végez.”
Az év elején az ember még nem tudja, mit hoz az esztendő. Kezdetként az ember terveket sző. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a Jó Isten ebben az évben is vezet majd minket, és ha mindent megteszünk azért, hogy a Szentírásban felismerjük az Ő hangját, nyugodtan barangolhatunk az ismeretlen jövő felé is. Ha az új esztendőben szívünkben nyugalommal és örömmel akarunk barangolni, szemünk előtt mindig egy határozott cél lebegjen. Az élet fő célja csak
Annak ellenére, hogy az ember társas lény, vágyódik a közösségre, mégis sokszor magányos. Lehet magányos a tömegben, közösségben, ha abból hiányzik a szeretet. A közösség az ember számára kincs – a pozitív épít, de a negatív rombol. A közösség az ifjúság számá-
A megtalált kincs
Isten vezérletével az új évben
ra fontos. Sokszor megtapasztaltam, azt is hogy a fiatalok olyan barátokat választanak, amelyek leépítik a családból hozott értékeket, s ez döntő számukra, ezért ha ilyen közösségbe kerülnek, leépítik saját életüket és taposnak saját értékeiken. A másik oldalon a jó barátok segítik fejlődésükben és ők is fontosak a barátok számára. Hol lehet ilyen barátokra, közösségre lelni? Az egyházban is, mert az egyház arra törekszik, hogy az embernek közösséget nyújtson, rámutasson az értékekre, és a célra. Ezért papi életemben fontos a közösség kialakítása és a fiatalokkal való pasztorációs munka. A serdülő (kamasz) keresi saját magát, helyét a világban, sok kérdés foglalkoztatja, az élet legfontosabb kérdéseire keresi a választ; és ebben a közösség hatása döntő lehet számára. Éppen ezért még a kamaszkor elején fontos, hogy a közösségbe tartozás lehetőségét kínáljuk nekik. Sok fiatal kallódik a világban, nagyban befolyásolja a környezet negatív hatása őket: a drog, az alkohol, a korlátlan szexuális élet, stb. Ez vezetett az elhatározásra, hogy közösséget nyújtsak nekik. A közösségi élet fontosságát magam is megtapasztaltam – számomra a cserkészet nyújtotta ezt. Ezért elsősorban cserkész csapatot alapítottam egyházközösségemben. Melyen belül nagyon sok kalandot nyújthatnak a heti foglakozások (minden pénteken 16,00 órától a helyi plébánián), táborok, tábortüzek. Ezenkívül minden évben ádventi koszorúkat készítünk, a betlehemi láng hordásával örömet és szeretetet viszünk a családoknak, magányosoknak. A karácsonyi pásztorjáték után együtt, meghitt hangulatban ünnepeljük Jézus születését. A cserkészeten kívül még a kisközösség-vezetők képzésével foglalkozom. Nyáron újabb tanfolyamot indítunk a 16 évnél idősebb fiatalok számára. A közösségi élet megszerettetésében találtam meg küldetésem fő célját, és szeretném ha minél több fiatal is rátalálna erre a kincsre – a pozitív építő közösségre. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenki számára boldog új esztendőt kívánjak. Mgr. Halász Imre, esperes-plébános
abban különbözik a mindennapi céljainktól, hogy a kis célok rövidtávúak. A nagy-, főcél egy egész életre szól és a halál határán is túllép. A rövidtávú céljainkat magunk állapítjuk meg, a főcélunkat- ha számunkra valami pozitívat kell hogy jelentsen, saját magunk nem tudjuk meghatározni. Ezt kell hogy szem előtt tartsuk életünk fő céljának kitűzéseskor. Ezt a célt sem mi magunk határozzuk meg, hanem a Jó Isten készíti elő számunkra, és tőlünk csak anynyit kér érte, hogy magunkban tudatosítsuk. A cél, amit az életünknek ő kitűzött, saját korlátoltságunkban nem volnánk képesek kigondolni.. A Jó Isten ismeri a jövőnket, vezérünk akar lenni. Ez mind nagyon szép. Mindezek ellenére néhányunkat helytelen következtetésekhez vezet abban az értelemben , hogy teret adjunk tétlenségünknek, gondtalanságunknak, hiszen a Jó Isten mindent átgondol és elintéz helyettünk. Igaz, ő mindent átgondolt, mindent elkövethet, de azzal a céllal, amelyet számunkra kitűzött, nem akarja, hogy tétlenkedjünk. Éppen a munkánkkal és gondolatainkkal vezet minket előre. Tölünk az Úr gyermekeihez illő fegyelmet követel. Ez a figyelmeztetés számunkra is nagyon aktuális. Miféle akaratok, motívumok, vágyak, szenvedélyek lakoznak bensőnkben! Ha az ember minden visszafogottság nélkül minden, a fejében született ötletét véghezvinné, általános katasztrófához vezetne. Akinek nincs és nem ismeri el az olyan szabványt, mint az Úr törvénye, mindenfelé jobbra balra szakad. Az ilyen ember egy szétzilált lényre hasonlít. Nagyon sok a mai ember szerencsétlensége, elégedetlensége, kiegyensúlyozatlansága éppen abból ered, hogy életükben nem hagyják szóhoz jutni az Úr törvényeit, amelyek számukra irányadók lehetnének. Ha nem szeretnénk mi is ilyen szétziláltak lenni, akkor ebben az évben gyakrabban kell ismerkednünk az Úr törvényeivel, és szabályait alkalmazni mindennapi életünkben. Mgr. Jaroslav Mlynár, tiszteletes
8
TAKSONYI ÚJSÁG
FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS
A
digitális fényképezőgépek elterjedésének eredményeként, talán nincs is olyan család, ahol nem fényképeznének ezzel a technikával. Nem kell hozzá szaktudás, és attól sem kell félni mint azelőtt, hogy a 32-36 kockát tartalmazó filmre csak bizonyos mennyiséget lehet fotózni. Akkor mindenki meggondolta, hogy pazarolja e a drága nyersanyagot és csináltat e képet minden sikeres és sikertelen felvételről. Ma az emberek bármit, bárhol fotóznak. Sok esetben a mennyiség a minőség rovására megy, a lényeg az, hogy mindent megörökítsünk. Itt még nem szóltam a mobiltelefonok beépített fényképezőgépeiről, amelyekkel már szintén lehet sikeres fotókat készíteni. ,,,,,,
VISSZAPILLANTÓ
FŐ UTCAI RÉSZLET 1956-BAN
ELBÚCSÚZTAK TŐLÜNK:
SZÜLETTEK:
Ján Bobko /1942/ Ďurkovič Mária sz. Hrotkó /1937/ Hofbauer Béla /1984/ Mokos Irén sz. Hrotkó /1936/ Bukovszky Irén sz. Žigó /1939/ Mikus Lajos /1924/ Soós Oszkár /1950/ Putz Júlia sz. Cetli /1934/ Mikus József /1927/ MVDr. Ján Ďurovka /1927/ Zuzana Garajová sz. Sokolová /1921/ Pukkai Dezső /1929/ Bosák Mihály /1922/ Ing. Panyik Antal /1947/ Panyik Anna sz. Kudácsek /1937/
Michal Novota Papp Bertalan Zalcer Maximilián Ladislav Rapand
Sokan vannak olyanok, akik nem elégednek meg a megszokott „állj oda és mondd, hogy csíííz...“ fotók készítésével. Ők más szemszögből látnak sok mindent, és örökítik meg azt fényképezőgépeikkel. Meglátják, érdekesnek találják azt, ami fölött az egyszerű ember tekintete elsiklik. Ez már a fényképezés magasabb szintje. Községünkben is található több olyan személy, akinek amatőr fotóira felfigyelhetünk, de sajnos ezidáig nem volt lehetőségük képeiket bemutatni. Ezért született az ötlet, hogy legsikeresebb képeikből kiállítást szervezzünk. Elsőként Slávka Goleňová és Mészáros Tibor fotóit láthatja a nagyközönség a falu információs központjában, az autóbuszmegálló mellett. Hogy igény van-e ilyen kiállításra, azt igazolja az a tény, hogy a november 27-i megnyitás óta 208-an látták a fotókat. Februárban két fiatal diák, Tartottová Tamara taksonyi, és Kukliš Peter feketenyéki diák mutatkozik be, akik a középiskolában tantárgyként foglalkoznak a fotózással. Azzal, hogy ilyen fiataloknak is lehetőséget adunk azt szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal próbálkozzon meg a minőségi felvételek készítésével. Reméljük sikerülni fog! Önöket kedves lakosok és mindenkit, aki szereti a szép fotókat nagy szeretettel várjuk kiállítótermünkbe, az információs pavilonban, minden kedden, csütörtökön és szombaton 16.00 órától 19.00 óráig. Panyik Ernő ,,,,,,
FELHÍVÁS! A taksonyi községi hivatal ismételten értesíti az internettel rendelkező lakosokat, hogy amennyiben elküldik az
[email protected] címre saját e-mail címüket, a hivatal a közérdekű információkat átküldi elektronikus formában. Ezzel a szolgáltatással önkormányzatunk segíteni kívánja a lakos és a hivatal közti kommunikációt.
Kiadja: TAKSONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Megjelenik: 800 példányban. Ingyenesen minden háztartásba. A lapot készítették: Szabó Éva, Panyik Ernő. Fordítók: Szabó Éva, Panyik Ernő. Fotó: Panyik Ernő, Ing. arch. Szőcs Ildikó, Mgr. Mészáros Tibor és a szerkesztőség archívuma. Előkészítés, grafika: Máthé Éva. Nyomdai kivitelezés: micropix s. r. o.
9
TAKSONYI ÚJSÁG
Taksonyi futballklub – az őszi szezon végén a 4. helyen A téli felkészülés január 6-án a játékosok sportpályán tartott összejövetelével kezdődött. A klub vezetősége és a játékosok célja megőrizni a csapat bajnokság őszi idényében kiharcolt helyezését, javítani a támadójátékban és ezzel visszacsalogatni a nézőket a nézőtérre. A 2011/2012 év különlegesnek számít abban a tekintetben, hogy 14 csapat indult, melynek célja a minőség javítása és a mérkőzések egyensúlya volt. Ez az elképzelés végül is beigazolódott. Felnőtt csapatunk az őszi időszakban 13 alkalommal lépett pályára, 7 győztes, 2 döntetlen és 4 vereséges meccsen 15:14 gólaránnyal és 23 ponttal a negyedik helyen végzett. A csapat hazai pályán 8 pontot vesztett a szeredi /0:1/ felsőszeli /0:1/ és az alsószeli /1:1/ végeredménnyel végződő meccseken. Az ellenfelek pályáiról 10 pontot sikerült hozni a hidaskürti, nagymácsédi és Pusté Sady-i győztes, illetve a vízkeleti /1:1/döntetlennel végződő mérkőzésekről. Labdarúgóink több színvonalas és szemet gyönyörködtető mérkőzést játszottak, melyek az igényes szurkolók elvárásainak is eleget tettek. Ezek a Szered, Nagyfödémes, Alsószeli elleni mérkőzések voltak. Viszont nagyot buktak Tallóssal és Sopornyával játszott kinti és otthon Felsőszeli ellen vívott mérkőzéseken. Legnagyobb problémát a támadójáték hiánya okozta, hiányoztak a gólhelyzetek, és nem utolsó sorban az adott helyzetek kihasználása. Védőink több esetben megtartották a csapatot, ami a kapott gólok számában is megmutatkozik. Míg a támadójátékban 15 lőtt góllal a csapatot a 12. helyre rangsorolták, -kevesebbet csak a vízkeleti /14/ Pusté Sady-i /13/ csapat rúgott. Ellenkezőleg, a 14 kapott góllal védőjátékosainknál csak a sopornyai és a hidasküti védők /9 kapott góllal/ lettek jobbak. Legsikeresebb góllövőink Jóšvai László 4 góllal, és Harsányi Dávid 3 találattal lettek. Jóšvai a Kosúton elért hármas találatával biztosította be az első helyét, Harsányi Dávid góljai pedig a Pusté Sady-i győzelmet és a vízkeleti döntetlent eredményezték. Az őszi idényben érezhető javulás eredménye tükröződik a táblázaton is, de a vezetés célja mindenképpen új játékosok bevonásával a csapat változtatása. Az őszi időszak végeztével a csapattól az alábbi játékosok távoznak: Barczi Patrik, aki új klubot keres, Kríž Ivan, Harsányi Dávid és Molnár Krisztián, akiknek befejeződött a vendégjátéka, és Sklenár Péter, aki külföldön dolgozik majd. A csapathoz erősítésként vendégjátékra érkezik Futó Tamás Alsószeliből, Vavro Michal Hrubý Šúrról igazol Taksonyra és megjelennek régebbi játékosaink is. Hrotkó
10
Zoltán sérülése, Panyik Ádám betegsége és Laššú Matúš vendégjáték befejezése után térnek vissza a csapathoz. A tavaszi idény kezdete előtt több felvezető mérkőzést játszik csapatunk. A tervek szerint Vezekény, Vága, Nagyfödémes, Galanta B, Pusztafödémes, Nagygurab és Királyrév ellen lépünk pályára. Egy év múlva újra lehetőségünk van az ifjúsági csapatunk teljesítményének értékelésére. Markuš Štefan edző, Bukovsky Ferenc csapatvezető és Panyik Csaba gyúró irányításával csapatunk újra bekapcsolódott a bajnokságba. Ezidáig 12 mérkőzésen léptek pályára 4 győztes, 2 döntetlen és 5 vesztes meccsel, 14 ponttal és 21:40 gólaránnyal a táblázat 10. helyén tanyáznak. Sikerült 12 aktív játékossal dolgoznunk, akik hajlandóak szabadidejüket futballra áldozni. A csapat erős oldalát főleg a Tallóssal /6:1/, Ábrahámmal /3:1/ győztes, illetve a Septével vívott döntetlen /0:0/, és az Alsószeliben /0:1/ nyertes párharcokon láthattuk. A csapat erősségei Karas Miroslav kapus, Šidó Mário, és Szabó Alex, de nagyon jó munkát végeztek Kaczina Viktor és Szabó Viktor is. Egy klub perspektívája a diákcsapatban rejlik, legfiatalabb és kissebb tapasztalatokkal rendelkező játékosok rendszeresen pályára léptek és bebizonyították, hogy nehezebb mérkőzéseken is helyt tudnak állni /Bukovsky Ferenc, Iván Štefan és Szabó Levente/. Diákcspatunk Kubovics Dávid edző és Markuš Mikuláš csapatfőnök vezetésével ősszel 11 alkalommal lépett pályára, Igyekezetük értékelése: 5 nyertes, 6 vesztes meccsen 15 ponttal 22:34 gólaránnyal a 7. helyen zárták az őszi pontvadászatot. A csapat nagyon jó mérkőzéseket játszott Hidaskürttel, Feketenyékkel és Felsőszelivel, de alulmaradt a Nádszeggel, Vízkelettel és Alsószelivel vívott mérkőzéseken. A csapatban új arcok is megjelentek, akikre a továbbiakban számít a vezetőség. A bajnokság kezdete előtt 8 játékos fejezte be működését a diákcsapatban, akik közül négyen már sikeresen az ifjúságiakkal folytatják. A diákcsapat összetétele minden évben változik, és sikerként kezeljük, ha sikerül a csapatot feltölteni. Jelenleg 2 diákunk van, akikkel a tavaszi idényben az ifjúsági csapatban számítunk. A Taksonyi községi futballklub vezetősége nevében szeretnék köszönetet mondani a helyi önkormányzatnak, az adójuk 2 %-át klubunknak ajánló vállalkozóknak, akik támogatása nélkül a klub tevékenységének biztosítása lehetetlen volna. Ing. Ivan Molnár, a Taksonyi Futballklub titkára