2012. július-augusztus

dr. Horányi-Hohl Gábor: A közjegyzői közokirat záradékának a törlése a Vht. 211.§(2) bekezdése alapján dr. Balogh Zsigmond: Felmondás, ténytanúsítás, végrehajtás dr. Anka Márton Tibor: A közjegyzői végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazása Sajtófigyelő Helyreigazítás Rezümék

2012. július-augusztus

2012. 4.

sz á m

* K öz jegy zők K özlön y e

Tartalomjegyzék

dr. Horányi-Hohl Gábor: A közjegyzői közokirat záradékának a törlése a Vht. 211.§(2) bekezdése alapján ................................................................. 4 dr. Balogh Zsigmond: Felmondás, ténytanúsítás, végrehajtás ...................................................... 17 dr. Anka Márton Tibor: A közjegyzői végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazása .................................................................................. 31 Sajtófigyelő .................................................................................................... 43 Helyreigazítás ............................................................................................... 58 Rezümék ........................................................................................................ 59

K öz jegy z ők K özlön y e * 2012. 4.

sz á m

A közjegyzői közokirat záradékának a törlése a Vht. 211. § (2) bekezdése alapján

A

közjegyzői okiratoknak a közjegyző általi záradékolásával együtt a jogalkotó a közjegyzőre „telepítette” a végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelem első

fokon történő elbírálását is. A végrehajtási záradék törlésére akkor kerülhet sor, ha a közjegyző a közjegyzői okiratot a törvény megsértésével látta el azzal. A végrehajtási záradék törlése önálló eljárás, melyre hivatalból, vagy kérelemre is sor kerülhet. A kérelem előterjesztése nincs határidőhöz kötve. Mivel a közjegyző a kérelmet nem elnevezése, hanem tartalma alapján bírálja el; a gyakorlatban előfordulhat, hogy a közjegyző, a végrehajtó és a foganatosító bíróság között hatásköri összeütközés merül fel. A közjegyzőnek a kérelemről végzéssel kell döntenie, a kérelmet elutasítja vagy a végrehajtási záradékot törli. A közjegyzőnek az eljárás során felmerült költségekről, azok viseléséről a végzésében rendelkeznie nem kell. A végrehajtási záradék törléséről rendelkező végzésben a közjegyzőnek visszvégrehajtást elrendelnie nem lehet. A közokirat záradékolásának 2010. június 1. napjával közjegyzői hatáskörbe „történt telepítése” nem „új” hatáskör, úgy is mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt. A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (tvr.) szerint 1980. január 1. és 1991.december 31. között az állami közjegyző hatáskörébe tartozott a tvr. 15. §-a alapján a 16. §-ban foglalt okiratok záradékolása és így a(z állami) közjegyző által 1

készített okiraté is . A tvr. alapján amennyiben a közjegyző az általa záradékolt okiratra a

1 A közjegyző jogköre korábban szélesebb volt, a tvr. 25-26-§ alapján közvetlen közjegyzői letiltást is kiadhatott.

— 4 —

2012. 4.

sz á m


tvr. 15-20. §-ában foglaltak megsértésével vezette rá a záradékot, a végrehajtási záradékot törölni kellett. A közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása és a záradék törlése 2

jelenleg ismét közjegyzői hatáskörbe tartozik . A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 224/A. § értelmében, amennyiben a bírósági végrehajtás elrendelése a közjegyző hatáskörébe tartozik, akkor a végrehajtást elrendelő bíróságon a közjegyzőt, a végrehajtást elrendelő bíróság által hozott határozat alatt a közjegyző által hozott határozatot kell érteni. A közjegyző által készített közokirat végrehajtási záradékának közjegyző általi törlése az alkotmányosság próbáját is kiállta, mikor az alkotmánybíróság 1245/B/2011. AB számú határozatában kimondta, hogy „a közjegyző által – nemperes eljárásban – törvényes jogkörében elkészített okirat meghozatalát, valamint annak végrehajtási záradékkal történő ellátását ugyanolyan garanciális eljárások előzik meg, mint a bírósági határozatokét”. A végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelem elbírálása során a közjegyző határozata ellen a törvényszékhez lehet fordulni, így a tisztességes eljárás követelményének a hatályos Vht. ezen rendelkezései megfelelnek. A Vht. a jogorvoslatok körében szabályozza a végrehajtási záradék törlését /Vht. 211. § (2) bekezdés/ akként, hogy amennyiben a bíróság (esetünkben a közjegyző) az okiratot a törvény megsértésével látta el végrehajtási záradékkal, a végrehajtási záradékot 3

törölni kell . A szabályozás mind a közjegyző által záradékolt okiratokra, mind pedig a bíróság által a Vht. 22.§-a alapján záradékolt okiratokra vonatkozik. A közjegyzői közokirat végrehajtási záradékkal történő ellátásakor a végrehajtást kérő kérelme alapján vizsgálja meg a közjegyző, hogy a közokirat alkalmas-e arra, 4

hogy záradékkal lássa el, vagyis, hogy mind az általános feltételek , mind pedig a Vht.

2 A Vht. 22.§-a alapján záradékot még ma is kiállít a bíróság. 3 A ’záradék törlése’ megfogalmazás kissé félreérthető, hiszen a közjegyző nem az okiratra vezeti rá a záradékot, így azt nem is onnan törli, hanem amennyiben a végrehajtási záradék törléséről rendelkezik, akkor ezt végzés formában teszi meg. 4 Vht. 13. §

— 5 —


sz á m

5

23/C. §-ban megkövetelt kritériumok fennállnak-e. A Vht. nagykommentár a 19.§ (1) bekezdéshez fűzött indoklása alapján az okirat végrehajtási záradékkal történő ellátásáig az adósi pozíció betöltetlen, ugyanis éppen arról születik a döntés, hogy az adósként megjelölt természetes személlyel, jogi személlyel, satöbbivel szemben van-e helye záradékolásnak. A végrehajtási eljárás megindulásáról az adós – a Vht 36.§ (1) bekezdése alapján – akkor szerez tudomást, amikor „a végrehajtó a végrehajtás foganatosításának megkezdésekor a helyszínen átadja a végrehajtható okiratot az adósnak, és egyúttal felhívja őt az azonnali teljesítésre”. Vagyis az adós ekkor kerül abba a helyzetbe, hogy a közjegyzői okiratnak az esetlegesen törvénysértő záradékolása ellen a jogorvoslati lehetőségeket gyakorolni tudja. A végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelem a végrehajtás elrendelésével kapcsolatos jogorvoslat. A Vht. megfogalmazásában a ”törvény megsértése” fordulat szerepel. A végrehajtás elrendelése pedig akkor törvénysértő, ha azt a végrehajtás feltételeinek hiányában rendelik el. Nem volt törvénysértő a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása azon az alapon, hogy az adós Kft. később – az okirat záradékolása után – felszámolás alá került Ezen az alapon a záradék törlésének nincs helye, a végrehajtást majd a foganatosító bíróságnak kell megszüntetnie. Az adós végelszámolása esetén pedig ugyancsak nincs helye a záradék törlésének, mivel a 1991. évi IL. törvény 38.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezéshez hasonlót a végelszámolást is szabályozó 2006. évi V. törvény (Ctv.) nem tartalmaz. Az adósnak a végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelmét nem elnevezése, hanem tartalma alapján kell a közjegyzőnek elbírálnia. A tartalmi elbírálás alapján előfordulhat, hogy az adósi kérelem olyan kérelmet tartalmaz, amely nem a záradék törlésére illetékes közjegyző hatáskörébe tartozik.

5 Itt jegyezném meg, hogy a közjegyzőnek az okirat záradékolásakor a Vht. 14.§-ában foglaltakat is figyelembe kell vennie, vagyis ha a záradékolni kért közokirat alapján tartásdíj behajtására kérik kiállítani a záradékot, azonban a kérelem a lejárt, 6 hónapnál régebbi tartásdíjrészleteket is megába foglalja, a kérelmet (mint részben alaptalant), a Vht. 19. § (2) bekezdése alapján meg kell tagadni. Ám ha a záradék a kérelemmel egyező tartalommal lett előterjesztve, és így az a Vht. 14. §, a 14.§ a) és b) pontjába ütközik, a záradékot mint törvénysértőt, törölni kell.

— 6 —

2012. 4.

sz á m


A hatásköri összeütközés esetei: 1

közjegyző és a végrehajtó között: 6

• Az adós a beadványában arra hivatkozik, hogy a követelést már teljesítette . 7

Az ilyen bejelentés elintézése a végrehajtó hatáskörébe tartozik . • Az adós a kérelmében a Vht 52.§-ába tartozó okot jelent be. A végrehajtási eljárás szünetelésének a megállapítása a Vht. 53. § (1) bekezdése alapján a végrehajtó hatáskörébe tartozik A Csődtv 11.§(2) bek c) pontjának értelmében 2012. II.29.-ig szünetelési ok volt, ha az adós csődeljárás 8

alá került. . A Cstv 11.§(2) bekezdésének c) pontja 2012.III.01. napjától azonban akként változott meg, hogy az adóssal szemben a pénzkövetelések végrehajtása – a Cstv 11.§ (1) bekezdésben foglalt követelések kivételével – szünetel, és végrehajtásuk elrendelésének nincs helye, ez szerintem azonban a már – 2012. III.01. napját megelőzően – elrendelt végrehajtást nem érinti, mert az nem törvénysértően lett elrendelve.

2

a közjegyző és a foganatosító bíróság között: • Az adós kérelme tartalmában a végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránti kérelmet tartalmaz /Vht. 52.§ (1) bekezdés a) pont/. • Az adós kérelmében a végrehajtási záradék törlése okaként arra hivatkozik, hogy személyi körülményei miatt nem tud eleget tenni a közokiratba foglalt kötelezettségvállalásának. Ez valójában a Vht. 48. § (3) bekezdésében szabályozott végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem, melynek elbírálása a foganatosító bíróság hatáskörébe tartozik. • Az adós a végrehajtó törvénysértő intézkedése ellen él kifogással, például 9

hogy a végrehajtó végrehajtás alól mentes ingóságát foglalta le .

6 A közjegyző a végrehajtás elrendelésekor a tartozás fennállását, összegét nem vizsgálhatja. 7 Az adósnak a teljesítését okirattal kell valószínűsítenie, az okirat akár közokirat, akár teljes bizonyító erejű magánokirat is lehet. A végrehajtásban a végrehajtó további eljárását a Vht 41.§-a határozza meg. 8 BDT2011. 2454 A csődeljárás elrendelése nem zárja ki azt, hogy a hitelező végrehajtás elrendelését kérje az adós ellen. Az így megindult végrehajtás azonban a csődeljárás befejezetté nyilvánításáig vagy megszüntetéséig szünetel. 9 Vht 89.§-90.§

— 7 —


3

sz á m

A közjegyző és az „elrendelő” bíróság között: • Ha a közjegyzőtől olyan okirat végrehajtási záradékának a törlését kérik, amelyet a Vht. 22.§-a alapján látott el a bíróság végrehajtási záradékkal. • Olyan esetben ha a közjegyzői okirat záradékolására irányuló eljárás még 2010. június 01. napja előtt indult, de a végrehajtási záradék törlése iránti kérelem – mivel az határidőhöz nincs kötve – már akkor lett előterjesztve, amikor a közjegyzői okirat záradékolása (és így a záradék törlése is) közjegyzői hatáskörbe tartozik. A hatályba léptető jogszabály rendelkezései szerint a közokirat záradékolására vonatkozó szabályokat a módosításról rendelkező jogszabály szerint a közokirat záradékolására a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni, vagyis 2010. június 1. napján indult ügyekben. Ez ésszerű is, hiszen a záradékot még a bíróság állította ki, a kiállításához szükséges iratok a bíróságon lelhetők fel, így a közjegyző legfeljebb a záradék törlése iránti kérelemmel rendelkezik. Előfordulhat olyan eset is, hogy a végrehajtási záradék törlése iránti kérelem

tartalmában végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránti per, vagy igényper 10

„keresetlevelének” felel meg, amely a bíróság hatáskörébe tartozik . Ilyen esetben személyes véleményem szerint a kérelmet, mint alaptalan végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelmet el kell utasítani; és az adóst vagy a kérelmet előterjesztő esetleges harmadik személyt pedig a végzés indokolásában tájékoztatni kell, hogy az általa előadottak alapján a végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránt pert, igénypert 11

indíthat a bíróságon . Illetékességi összeütközés két közjegyző között merülhet fel, amennyiben az adós a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmét nem az okiratot záradékoló közjegyzőnél terjeszti elő. A végrehajtási záradék törlésének kérdésében pedig az a közjegyző illetékes dönteni (a Vht. 225. § (7) bekezdése alapján), aki a végrehajtható okirat kiállítására

10 Pp. 367. § A végrehajtás megszüntetési, illetőleg korlátozási perre kizárólag az a bíróság illetékes, amely a végrehajtási eljárást elrendelte; ha pedig a végrehajtási eljárást a törvényszék vagy a munkaügyi bíróság, illetve a közjegyző rendelte el, kizárólag az adós lakóhelye szerinti helyi bíróság illetékes. 11 A peres út helyett azonban a Vht 217.§-a alapján a „harmadik személynek”, mint más érdekeltnek, a végrehajtó törvénysértő intézkedése, illetőleg intézkedése ellen lehetősége van végrehajtási kifogást előterjeszteni a végrehajtást foganatosító bírósághoz.

— 8 —

2012. 4.

sz á m


jogosult. A végrehajtható okirat kiállítására pedig a Vht. 23/C § (1) bekezdése alapján az okiratot készítő közjegyző jogosult. A Vht. 212. § (1) bekezdése alapján a záradék törlése iránti kérelmet csak a végrehajtást kérő, vagy az adós terjesztheti elő. Így nem kérheti a feleken kívül harmadik személy, de még a végrehajtó sem, az általuk előterjesztett kérelmet el kell 12

utasítani . A végrehajtónak önálló jogorvoslati joga csak a Vht. 218. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben van, azonban erre, mivel a törvény végrehajtási kifogásnak való helytadás eseteit rögzíti, mindig csak a foganatosító bíróság előtt tud sor kerülni. A végrehajtási záradék előterjesztésére irányuló kérelem nincs határidőhöz kötve, szemben például a végrehajtó törvénysértő intézkedése vagy mulasztása elleni 13

jogorvoslati lehetőséggel (kifogás) . Amennyiben a kérelem nem a közjegyző hatáskörébe tartozik, a közjegyző hatáskörének a hiányát – a Vht 9.§-a alapján alkalmazandó – Pp. 129.§-a alapján 14

kell megállapítania egy fellebbezhető végzéssel . A végzés meghozatala előtt (akár hiánypótlás keretében is) tisztázni kell, hogy ki lesz a hatáskörileg illetékes, ha ez magából a kérelemből nem derül ki. Azonban ekkor sem lehet a teljesen alaptalan kérelmet elutasítani, ha annak elbírálása nem a közjegyző hatáskörébe tartozik. Az áttételről rendelkező végzést mindkét fél részére kézbesíteni kell azzal, hogy az adós részére megküldött végzéshez a záradék egy példányát is csatolni kell. A kérelmet csak az áttételt elrendelő végzés jogerőre emelkedése után lehet áttenni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkezőhöz. Az áttételt elrendelő végzést – a fellebbezés felterjesztéséig – a közjegyző 15

maga is megváltoztathatja . A végrehajtási záradék törlésének mind kérelemre, mind hivatalból van helye.

12 A Vht 212. § (1) bekezdése alapján a végrehajtónak csak „jelentési” lehetősége van arra vonatkozóan, hogy a záradékolásra a törvény megsértésével került sor. 13 Vht. 217. § (2)–(3) bekezdés 14 Nem a hatáskör hiányát kell megállapítani, ha fél a közjegyzőnél pusztán jegyzőkönyvbe mondja a kérelmét, és kéri annak a végrehajtó részére történő megküldését. 15 Az áttételt elrendelő végzés elleni fellebbezés illetékmentes az Itv. 57. § (1) bekezdésének j) pontja alapján.

— 9 —


sz á m

Néhány érdekesebb eset a gyakorlatból: Egy ügyben a végrehajtási záradék törlését azon az alapon kérték, hogy a felmondás közokiratba foglalásakor a hitelezőt olyan személy képviselte a közjegyző előtt, aki az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 25. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabályok miatt nem volt jogosult a nyilatkozat megtételére, így a közjegyzői okiratba foglalt felmondás érvénytelen. A végrehajtást elrendelő bíróság a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmet elutasította. A határozat indoklásában kifejtettek szerint a végrehajtási eljárás keretében sem a közjegyzői okirat érvénytelenségét, sem egy felmondás érvénytelenségét, illetve hatálytalanságát nem lehet vizsgálni. Az akkor hatályos Vht. 21. § (2) bekezdése tekintetében az elrendelő bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy létezik-e olyan közokirat, amely a feltétel vagy időpont bekövetkezését tanúsítja. Fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a végrehajtási záradék törlésére irányuló eljárás során a közjegyzőnek ugyanolyan szűk körben van mozgási lehetősége, mint az okirat záradékkal történő ellátása során. Vagyis amennyiben az adós a felmondás érvénytelenségére hivatkozik a közjegyző előtt a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmében, ez meghaladja a közjegyző vizsgálati jogkörét. A kérelmet el kell utasítani, az adóst pedig tájékoztatni kell, hogy végrehajtás korlátozása, illetőleg végrehajtás megszüntetése iránt pert indíthat és e perben hivatkozhat arra, hogy az alaki követelményeknek megfelelő közokirat semmis, illetve érvénytelen. A végrehajtási záradék törlésénél előfordul, hogy az adós nem csupán a záradék törlése iránt terjeszt elő kérelmet, hanem a végrehajtás során a végrehajtást kérő javára addig már behajtott összegek visszatérítését is kéri. A Vht. a visszvégrehajtást nem a jogorvoslatok körében, hanem a végrehajtás megszüntetése körében, a Vht. 56.§ (2) bekezdésében szabályozza. Ezért könnyen helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy a végrehajtási záradék törlése esetén visszvégrehajtást a közjegyző kérelemre se 16

rendelhet el , az ilyen irányú kérelmet el kell utasítani. Azonban ha kissé kutakodunk a bírósági ítéletek tárában, találunk olyan ügyet, melyben miután a záradék törlése tárgyában hozott végzés jogerőre emelkedett, a visszvégrehajtásról rendelkezett a Városi Bíróság. Az ügyben az adósok a záradék törlése és az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelmet azért nyújtották be a Cs. Városi Bírósághoz, mert a bíróság által záradékolt

16 A Pp. kérelemhez kötöttségének elve a végrehajtási eljárás során előterjesztett kérelmeknél is alkalmazandó.

— 10 —

2012. 4.

sz á m


okirat nem közokirat, az adósok által tett tartozáselismerő nyilatkozaton a közjegyző csupán a nyilatkozattevők aláírását hitelesítette. A városi bíróság a visszvégrehajtás iránti nem peres eljárásban a Pk.50.387/1994/41/I számú végzéssel a végrehajtást kérőt 22.732.021 forint összeg visszafizetésére kötelezte. A végzés ellen benyújtott fellebbezés eredményeként a Cs. Megyei Bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította. A végzés indoklása szerint a végrehajtási záradék törlése folytán a törvénysértéssel elrendelt végrehajtási eljárás során foganatosított végrehajtási cselekményekhez (köztük az árveréshez) jogi hatály nem fűződhet. A hatálytalan eljárási cselekmények megsemmisítésére nincs szükség, azok külön határozati rendelkezés nélkül sem joghatályosak. Ezért a bíróságnak rendelkeznie kell az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések vonatkozásában az eredeti állapot helyreállításáról, pénzegyenérték fizetésére pedig a végrehajtást kérő tulajdonszerzés hiányában nem kötelezhető. A visszvégrehajtást a városi bíróság az időközben indult perre tekintettel kérelemre felfüggesztette. Az okirat záradékolása és a törvénysértő záradék törlése közötti időben a végrehajtó által folytatott végrehajtási cselekmény következtében az árverésen a végrehajtást kérő, mint árverési vevő az adós vagyonához tartozó ingatlanokon tulajdonjogot szerzett, majd ezeket időközben értékesítette. Az adósok az eredeti állapot helyreállítása iránt pert indítottak, a keresetet a Megyei Bíróság elutasította, melyet Sz. Ítélőtábla hatályában fenntartott. Az ítélőtábla határozata indokolásában kifejtette, hogy a végrehajtást kérő árverési vevőként eredeti jogszerzéssel jutott az ingatlanok tulajdonjogához, ebből következően az eredeti állapot helyreállítására akkor kerülhetett volna sor, ha a bíróság a végrehajtási eljárás során előterjesztett jogorvoslat következtében a végrehajtási cselekményt, az árverést határozattal megsemmisíti. Rámutatott arra, hogy a visszvégrehajtás a végrehajtást kérő ellen az ilyen minőségében részére behajtott összeg 17

visszafizetése iránt folyhat . Fentieket összevetve megállapíthatjuk, hogy a visszvégrehajtásban az eredeti állapot nem állítható helyre, ugyanis törvénysértő záradék törlésénél fogva a végrehajtási

17 Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30 365/2003. számú eseti döntés, közzétéve: Bírósági Döntések Tára 2004/3/33., Ítélőtáblai Határozatok 2004/1/29.

— 11 —


sz á m

cselekményhez fűződő joghatások akkor háríthatók el, ha erre az adós kifogást is előterjeszt. Ekkor lesz már ugyanis a foganatosító bíróság abban a helyzetben, hogy az árverést határozattal megsemmisítse. Ha ilyen kérelmet az adós nem terjeszt elő, a törvénysértő végrehajtási cselekményhez fűződő joghatások továbbra is fennmaradnak. Kiemelendő, hogy a fenti esetben a végrehajtást kérő, mint árverési vevő szerzett tulajdonjogot az ingatlanokon, a visszvégrehajtás pedig a végrehajtást kérő ellen, a részére az ilyen minőségében behajtott összeg visszafizetése iránt folyhat. A végrehajtást kérőnek a záradék törlése esetén lehetősége van az igényét perben érvényesíteni. Így ha a visszvégrehajtásról rendelkező végzés meghozataláig már rendelkezésre áll a jogerős ítélet, akkor azt figyelembe kell venni a végrehajtást kérővel szembeni visszvégrehajtásról rendelkező végzésben meghatározandó összeg megállapításakor. Vagyis a végrehajtást kérőt megilleti a Ptk. alapján azon jog, hogy a követelését beszámítsa a visszavégrehajtás során. A kérdés azonban még mindig ott maradt: vajon a közjegyző, aki érdemi „ítélkező” tevékenységet nem végezhet, jogosult-e visszvégrehajtást elrendelni a végrehajtást kérővel szemben? A gyakorlatban gyakran fordul elő, hogy egy közokiratban több kötelezettségvállalás is történik az adós részéről, azonban a végrehajtást kérő csak az egyikre terjeszti elő a záradékolás iránti kérelmét. Az alábbi esetben is ez okozta a problémát. A Városi Bíróság által záradékolt közokirat szerint az adós 45.000.000,-Ft összegű kölcsönt kapott, mely összeg visszafizetésére az adós „legfeljebb két részletben vállalt kötelezettséget akként, hogy -9.000.000,- forintot a c-i, ... hrsz-ú, 4.000.000,-forintot pedig a c-i .... hrsz-ú ingatlan értékesítéséből befolyó vételárból az értékesítéssel egyidejűleg, de legkésőbb 2005. május 15. napjáig, míg -a fennmaradó 32.000.000,-forintot a c-i .... és .... hrsz-ú lakások értékesítéséből befolyó vételárból az értékesítéssel egyidejűleg, de legkésőbb 2005. december 31. napjáig 18

köteles a jogosult részére megfizetni ”.

18 Anonim ítéletek tára: Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság P.20.075/2007/11.

— 12 —

2012. 4.

sz á m


A végrehajtási záradék iránti kérelem 9.039.636 forint és járulékai megfizetésére lett előterjesztve. A bíróság végzésével a késedelmi kamat mértéke és a végrehajtás elrendelésével járó költség vonatkozásában a kérelemtől eltérően állította ki a végrehajtási záradékot, a tőkeösszeget változatlanul hagyta. Az adós a Városi Bíróság által kiállított végrehajtási záradék törlését kérte, vitatva a végrehajtási záradék kibocsátása feltételeinek a fennállását. A kérelmének indokaként azt adta elő, hogy a közjegyzői okirat II/2. pontjában meghatározott fizetési kötelezettség esedékessé válásának két konjunktív feltétele van: az, hogy a megjelölt ingatlanok értékesítésén felül a vételár az adós részére kifizetésre kerüljön. Álláspontja szerint a közjegyzői okirat nem tanúsítja ez utóbbi feltételt, ezért jogszabálysértő a záradék kibocsátása. Vitássá tette azt is, hogy az eljáró bíróság mi alapján állapította meg, hogy a végrehajtást kérő záradékolási kérelme melyik tartozásra irányul. Az adósi álláspont szerint az, hogy a záradékolni kért okiratban több kötelezettségből az egyiknek a naptár szerint megjelölt teljesítési határideje letelt, még nem elegendő ok annak megállapításához, hogy a két tartozás közül melyikre kérte a jogosult a záradékolást. Az elsőfokú bíróság végzésével elutasította az adós törlési kérelmét azzal indokolva, hogy a közokirat tartalmazta a Vht–ban megkövetelt feltételeket, s tekintettel arra, hogy a teljesítési véghatáridő (2005. május 15.) lejárt, szükségtelen volt annak vizsgálata, illetve közokirattal igazolása, hogy ténylegesen sor került-e az ingatlanok értékesítésére, vételár megfizetésére. A feltételek – álláspontja szerint – nem konjunktív, hanem vagylagos feltételek. A bíróság egyértelműen megállapíthatónak tartotta, hogy a hivatkozott közjegyzői okirat II/1. pontjában megjelölt tartozás egy része került záradékolásra 2005. december 1. napján, és tekintettel arra, hogy ekkor már eltelt a teljesítési határidő, a bíróságnak nem kellett további feltételek bekövetkezését vizsgálnia. A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság a II/2. pontbeli tartozással kapcsolatban pedig akként foglalt állást, hogy e vonatkozásban nincs végrehajtási eljárás elrendelve. Az indokolásból kiderül, hogy a záradék kiállításakor a bíróságnak nem feladata, hogy bizonyítást vegyen fel, és nyilatkoztassa a feleket, hiszen ez az eljárás elhúzódásához és éppen a végrehajtási eljárás céljának meghiúsulásához vezetne. Az elbíráláskor hatályban volt Vht. 21.§ nem tartalmaz olyan negatív kikötést, miszerint nem állítható ki záradék olyan okiratra, melyben foglalt tartozás kifizetése már teljesedésbe ment.

— 13 —


sz á m

Amennyiben tehát az adott közokirat alkalmas a záradékolásra, mert rendelkezik a törvényi tartalmi elemekkel, az eljárás ezen szakaszában már nem akaszthatja meg a végrehajtást az sem, ha az adós kétséget kizáróan igazolja a tartozás megfizetését. Az adósnak több jogorvoslati lehetősége is van, melyekkel adott esetben élhet: így pert indíthat a végrehajtás korlátozása, vagy megszüntetése iránt, illetőleg a Vht. 41.§-a szerint bejelentheti a tartozás megfizetését. Az elbíráláskor hatályban volt Vht. 21.§ (2) bekezdése csak akkor alkalmazandó, illetve akkor vizsgálandó, ha a kötelezettséget egy további feltétel bekövetkezése keletkezteti. A dátum kikötésének megfogalmazásából („de legkésőbb 2005. május 15./ december 31. napjáig”) megállapíthatónak találta a bíróság, hogy az nem konjunktív, hanem vagylagos feltételt jelent; vagyis a felek szándéka arra irányult, hogy amennyiben az értékesítések nem vezetnének eredményre, ez esetben is legyen egy végső határidő, amikorra a kölcsönt az adósnak vissza kell fizetnie. Azzal pedig, hogy a vagylagos feltételek közül az egyik bekövetkezett (tehát a naptárilag meghatározott teljesítési határidő eltelt), szükségtelenné tette a további vizsgálódást akörben, hogy a másik teljesítési feltétel megvalósult-e. Mivel a teljesítési határnapot a felek a hivatalos naptár (a Gergely-naptár) alapján határozták meg, ennek bekövetkeztét természetesen nem kell közokirattal igazoltatni. Fentieket összegezve, amennyiben a záradékolni kért közjegyzői okiratban több kötelezettségvállalás is történt az adós részéről, az okirat záradékoláskor célszerű a végrehajtást kérő egyértelmű nyilatkozatát arra beszerezni, hogy melyik kötelezettségvállalásra is kéri az adóssal szemben az okirat záradékolását. Ugyanis a közjegyző ezt követően kerül abba a helyzetbe, hogy az adott kötelezettségvállalást megvizsgálva dönthessen arról, hogy a záradékoláshoz elegendő-e az előterjesztett közokirat, vagy olyan feltétel szükséges, mely a Vht. 23/C. § (2) bekezdésében meghatározott közokirat csatolását teszi szükségessé. Az adósi teljesítés sosem képezheti a záradékolásnál vizsgálat tárgyát, így utóbb sem lehet a záradékot azon az alapon törölni, hogy az adós okirattal igazolja, hogy a záradék kiállításakor tartozása a záradékolni kért közokirat alapján már nem állt fenn a végrehajtást kérő irányában; ez nem teszi törvénysértővé a közjegyző által kiállított záradékot. Vizsgálandó az is, hogy hány végrehajtási záradékot kell kiállítani a végrehajtás kérő kérelmére, így ha azonos adóssal szemben, de több közjegyzői okirat záradékolását

— 14 —

2012. 4.

sz á m


kérik, külön-külön kell a záradékot okiratonként kiállítani. Személyes véleményem szerint, ha egy közjegyzői okiratba foglaltan egy adóssal szemben, de több egymástól elkülönülő jogviszonyból eredően kérik a záradék kiállítását, megint csak több záradékot kell kiállítani. Több záradékot kell kiállítani abban az esetben is, ha a közokiratba foglalt követelés több végrehajtást kérőt illet meg, és a követelésnek az egyes végrehajtást kérőkre eső része a közokiratban pontosan meg van jelölve. Gyakran előfordul, hogy az adóst képviselő személy és az, aki a készfizető kezességet vállalja, ugyanaz. Ez esetben elegendő, ha egyszer írja alá az okiratot, azonban az aláírásánál fel kell tüntetni mindkét minőségét. Így ha erre nem kerül sor (például: készfizető kezesként az adósi társaság ügyvezetője nem írta alá az okiratot, és az okirat szövegéből sem derül ki egyértelműen mindkét minősége), vele szemben az okirat záradékolásának nincs helye, a törvénysértő záradékot törölni kell. A közjegyzői okiratban gyakran találunk utalást az ÁSZF-re, kérdésként merülhet fel, hogy van-e helye a záradék törlésének azon az alapon, hogy az ÁSZF rendelkezései a közokiratba nem kerültek át, hiszen tartalmazhat olyan rendelkezést is, amire figyelemmel a végrehajtást kérik (pl.: kamat mértéke). Ez jelenleg is élő probléma, a kérdést jogalkotói szinten lehetne megnyugtatóan rendezni. A bírói gyakorlat a közjegyzői okirat záradékolásánál nem követelte meg, hogy a közokirat az ÁSZF-et is tartalmazza, így álláspontom szerint amennyiben a záradék törlése iránti kérelem is emiatt lett előterjesztve, azt a közjegyzőnek el kell utasítania. (Ha az ÁSZF-et is a közokiratba kellene belefoglalni, a közjegyző egy nap csak egy okiratot tudna elkészíteni.) Gyakran előfordul, hogy a kölcsönszerződésben ügyleti kamat kikötése nem történik meg, és a késedelmi kamat fizetésére kötelezettséget az adós a késedelembe esése esetére nem vállalt, a végrehajtást kérő azonban a záradék kiállítása iránti kérelmében ezirányú kérelemmel is él. Egyik oldalról megvizsgálva a kérdést azt láthatjuk, hogy nincs adósi kötelezettségvállalás az okiratban késedelmi kamat fizetésére, azonban a másik oldalon eszünkbe jut az, hogy „a bírósági határozatban megszabott teljesítési határidő lejártától esedékes késedelmi kamatot a végrehajtást kérő kérelmére akkor is fel kell tüntetni a végrehajtási lapon, ha erről az ítélet nem rendelkezett” (2-H-PJ-2007-40.). Ez utóbbi személyes véleményem szerint közokirat záradékolásakor nem alkalmazható, így

— 15 —


sz á m

hiába áll be az adós késedelme, kötelezettségvállalás hiányában a végrehajtási záradékon nem lehet feltüntetni a késedelmi kamatot, ezért az adós ilyen irányú kérelme alapján a törvénysértő záradékot törölni kell. A végrehajtási záradék törlése iránti kérelem elbírálása hosszabb időtartamot is felölelhet, ezért érdemes megvizsgálni a végrehajtás felfüggesztésének a lehetőségét. A közjegyző felfüggesztheti a végrehajtást, ha a végrehajtási eljárásban a végrehajtható okirat

19

ellen az általa elrendelt végrehajtási eljárásban jogorvoslatot terjesztettek elő. A végrehajtás felfüggesztésének ugyanis az a jogi hatása, hogy a felfüggesztés az azt elrendelő határozat meghozatalának időpontjában beáll, ahhoz nem szükséges annak felekkel történő közlése. A felfüggesztést elrendelő végzést célszerű a végrehajtóval rövid úton (faxon) is közölni a további végrehajtói cselekmények foganatosításának az elkerülése érdekében. A felfüggesztést elrendelő határozat elleni jogorvoslatnak a felfüggesztésre nézve halasztó hatálya nincs. Amennyiben a végrehajtási záradék törlése iránti kérelem jogerősen elutasításra került, a felfüggesztés megszüntetéséről ugyancsak határozatot kell hozni, hiszen enélkül a végrehajtás nem folyik tovább. A végzés fellebbezhető, annak jogerőre emelkedéséig a végrehajtást nem folytatható. A végrehajtóval a nem jogerős végrehajtási záradék törlését kimondó végzést nem kell közölni, a végrehajtóra csak a jogerős végzés tartozik. Amennyiben a végrehajtási záradék törlése tárgyában hozott végzés jogerőre emelkedik, arról a feleket a Pp. 230/A. § (3) bekezdésének első mondata alapján értesíteni kell. A végrehajtási záradék jogerős törlésének jogkövetkezménye a végrehajtási eljárás megszűnése. Az eljárás költségei a végrehajtást kérőt terhelik, így arról külön rendelkezni – szemben a Vht. 56.§ (1) bekezdésében foglaltakkal, amikor a végrehajtást elrendelő bíróság az eljárás megszüntetéséről dönt – nem kell. dr. Horányi-Hohl Gábor közjegyzőhelyettes

19 E törvényi megfogalmazást célszerű személyes véleményem szerint tágan kezelni, így akkor is fel lehet felfüggeszteni a végrehajtást, ha az adós nem a záradékolt közokiratot, hanem a felmondás közokiratba foglalásának ( BH 2002.491. kontra EBH 2008/1786) az elmaradását támadja.

— 16 —

2012. 4.

sz á m


Felmondás, ténytanúsítás, végrehajtás 1. A felmondás fogalma, szerepe a Ptk. és a Vht. tükrében

A

közjegyző a mindennapokban gyakran találkozhat felmondásokkal. Van, amikor annak okiratba foglalására, tanúsítására kérik fel, más esetben mint végrehajtást

elrendelő hatóság, a végrehajtás egyik feltételeként tekint arra. Bár a felmondások hátterében álló szerződések igen sokfélék lehetnek, mégis 1

közös bennük az, hogy mind rendelkeznek a kötelmek jellemző tartalmi elemeivel. Az egyik legfontosabb, hogy valamilyen szolgáltatásra irányulnak, tehát az adósi/kötelezetti magatartást (a klasszikus, római jogi felosztással élve ez lehet: dare, facere, praestare), és 2

annak lényeges körülményeit (helyét, idejét, módját stb.) tartalmazzák. Mindemellett a kötelmek másik lényeges ismérve a jogi szankció, amely lehet magánjogi vagy eljárásjogi természetű. Utóbbit nevezte Grosschmid a kötelem kénytető, propulzív hatásának,

3

aminek egyik legkézenfekvőbb példája a közjegyzői okiratba foglalt szerződések közvetlen végrehajthatósága. Amikor az ügyfelek a közjegyzőt felkérik szerződésük okiratba foglalására, a közjegyzőnek nem csak a fent említett, illetve a Ptk. által rögzített tartalmi elemekre kell figyelemmel lennie. Szem előtt kell tartania a közjegyzői okiratra vonatkozóan a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényben (Kjtv.) foglalt szabályokra is. Ezek közül kiemelendők a 112. §-ban a közvetlen végrehajthatóság, mint jogi szankció feltételéül

1 Ld.: Dr. Szladits Károly: A magyar magánjog I-VI. Grill Károly Könyvkiadó vállalata Budapest, 1939. III. kötet 11. old. 2 Ld.: 1959. évi IV. tv (Ptk.) 227. § (1) bekezdése 3 Ld.: Szladits: u.ott: 13. old

— 17 —


sz á m

támasztott tartalmi követelmények. E jogszabályhely elolvasásakor észrevételezhető, hogy az lényegében megegyezik az általa egyébként is hivatkozott 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 23/C. § (1), (2) és (5) bekezdéseivel. E rendelkezések alapján a végrehajtás elrendelésének egyik lényeges tartalmi követelménye, hogy az okirat tartalmazza a teljesítés módját és határidejét. Ezt meghaladóan azonban, ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. Nyilvánvalóan e „feltétel” kizárólag a végrehajtandó közjegyzői okirat elkészülése után következhet be, ebből adódóan a jogszabály által elvárt közokirati tanúsítás is csak egy későbbi időpontban, külön okiratban képzelhető el. A Vht. és a Kjtv. által összefoglalóan hivatkozott „feltétel” terminus technikusának megközelítéséhez egyfelől segítségül hívhatjuk az anyagi jog szabályait. A Ptk. 228. § alapján megkülönböztetünk felfüggesztő és bontó feltételt: előbbitől a szerződés 4

hatályának beállta függ, utóbbitól annak megszűnése. A végrehajtás elrendelésével összefüggésben, annak előzményeként bekövetkező „feltétel” minden, a közjegyzői végrehajtandó okiratban foglalt kötelezettségnek a (közvetlen) végrehajtási eljárásban való érvényesíthetőségéhez szükséges, illetve ahhoz akár a felek akár jogszabály által feltételül szabott esemény, körülmény. A Ptk. 321. § (1) bekezdése alapján a felmondás a szerződést megszüntető egyoldalú nyilatkozat, ami által tehát a szerződés a jövőre nézve, ex nunc hatállyal szűnik meg (Ptk. 319. § (2) bekezdése). Korábbi terminológia épp ezért nevezte „kötelemszüntető” 5

ügyletnek. A felmondás – a legáltalánosabb csoportosítás szerint – lehet azonnali hatályú vagy történhet felmondási idő kikötése mellett. Utóbbi esetben a szerződés csak a felmondási idő leteltével szűnik meg. Az azonnali hatályú felmondás a másik fél 6

szerződésszegésének tipikus, de természetesen nem kizárólagos jogkövetkezménye. A Vht. 23/C. § (2) bekezdésének alkalmazásával – és szóhasználatával – a felmondás olyan

4 ld.: A bírósági végrehajtás magyarázata. CompLex Kiadó. 2009. 242-243. old. 5 Fehérváry Jenő: Magánjog kistükre. Budai Nyomda. Budapest, 1936. 344. old. 6 Ugyanilyen a késedelmi kamat, késedelmi kötbér, kártérítés stb.

— 18 —

2012. 4.

sz á m


feltétel, amelynek bekövetkezése esetén az adósnak (Vht. 5. § (1) bekezdése) teljesítési kötelezettsége keletkezik vagy keletkezhet. Csak, hogy néhány példát említsünk: kölcsönszerződés felmondásánál az adós tartozása egy összegben lejárttá, esedékessé válik, a teljes hátralékos összegre beáll a fizetési kötelezettsége (Ptk. 526. § (2) bek.); bérleti szerződés felmondásakor a bérelt dolog visszaadásának kötelezettsége (Ptk. 433. § (2) bek.); önálló zálogjogról szóló szerződés felmondásakor a zálogtárgyból történő kielégítés tűrése (Ptk. 251. § (1) bek., 269. § (2) és (5) §), stb.

2. A felmondás tanúsítása Az eddig elmondottakból következően a közjegyzői okiratba foglalt szerződés felmondásáról mindenképpen szükséges a közokirati tanúsítvány elkészítése, amennyiben a jogosult végrehajtási záradék kiállítását kéri. Ehelyütt megjegyzendő, hogy amennyiben a követelés meghatározott időpont beálltával válik esedékessé, úgy arról nem szükséges tanúsítvány elkészítése. A BH1997. 348. számú eseti döntésben a bíróság kifejtette, hogy: „Az okiratban meghatározott teljesítési határidő, illetőleg határnap elteltének ténye elégséges ahhoz, hogy ebből a szempontból a végrehajthatóság megállapítható legyen, 7

miután a végrehajtást kérő állítja, hogy a kötelezett nem teljesített.”

A felmondásokkal szemben támasztott ezen jogszabályi követelmény szerteágazó joggyakorlatot és jogértelmezést szült a tényleges megvalósítást illetően. A BH2002. 491. számú határozat alapján a „végrehajtási záradékolásra a kölcsönszerződés felmondásának közokiratba foglalása esetén kerülhet sor”. Ezzel szemben az EBH2008. 1786. számú döntésben a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy: „Ha a végrehajtást kérő a kölcsönszerződés felmondása közlését tanúsító közokirat birtokában kérte a végrehajtás elrendelését, a közokirat végrehajtási záradékkal való ellátásához nem követelhető meg a felmondás közokiratba foglalása, illetőleg ez utóbbi hiánya az elrendelt végrehajtás megszüntetése okaként a végrehajtás megszüntetése iránti perben hivatalból nem vehető figyelembe”.

7 ld. még: Németh-Vida: A bírósági végrehajtás magyarázata. KJK-Kerszöv. 2004. 262. old.

— 19 —


sz á m

A közjegyzői gyakorlat ugyancsak változatosságot mutat, leginkább a felmondást magában foglaló okirat jellegét illetően. A Kjtv. 111. § (1) bekezdése a közjegyzői okiratok két típusát különbözteti meg: ügyleti okirat és a ténytanúsító okirat (közjegyzői tanúsítvány). Az előbbi közhitelesen tanúsítja a jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét, a ténytanúsító okiratban a közjegyző a jogi jelentőségű tényeket közhitelesen tanúsítja jegyzőkönyvi vagy záradéki formában. A jogosulti felmondást van, amikor nyilatkozatként ügyleti okiratba foglalják, más esetekben pedig ténytanúsító okiratban, jegyzőkönyvi formában rögzítik. A felmondás kötelezett felé történő kézbesítésekor visszaérkező postai tértivevény tartalmáról tanúsítvány készül, van, amikor a tértivevény másolatát is hozzáfűzik ahhoz. Bizonyára ezen írás szerzője okkal vádolható azzal, hogy elfogult a közjegyzőség irányában, mégis kiemelendő, hogy az egységes bírói jogértelmezés hiánya az itt tárgyalt kérdésben súlyosabb következménnyel jár, mint a közjegyzők egyes részkérdésekben eltérő gyakorlata. A fent idézett két bírósági határozat között ugyanis egy igen lényeges eltérés mutatkozik: ez előbbi már magával a felmondó nyilatkozat „keletkezésével”, illetve közjegyző általi rögzítésével teljesítettnek látja a Vht. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt követelményt. Az EBH2008. 1786. számú határozat azonban már rámutat arra, hogy „a felmondás akkor hatályosul, ha azt a másik fél megkapja. (…) A felmondás hatályosulásának és ezen alapulóan a követelés lejárttá válásának igazolásához elégséges annak közokiratba foglalt tanúsítása, hogy az alperes szerződésszerűen közölte a felperesekkel a kölcsönszerződés felmondását. A 320/2006. ügyszámú közjegyzői okirat a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése értelmében teljesen bizonyítja, hogy a felmondólevelek kézbesítése, ennek folytán a felmondás hatályos közlése – a 195/2004. ügyszámú közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés 19. pontjában írtak szerint – megtörtént.” Az álláspontom szerint helytálló következtetés tehát az, hogy a felmondás közléséről szükséges a ténytanúsítvány felvétele. Mindazonáltal, ha a közjegyző a Kjtv. 142. (1) – (2) bekezdése alapján jár el, akkor ez a kérdés fel sem merül. Az (1) bekezdés szerint „nyilatkozat vagy értesítés közlését a közjegyző akkor tanúsíthatja, ha a közlés vagy elmaradása jogkövetkezménnyel járhat.” Úgy vélem, nem szükséges hosszasan indokolni, hogy ennek tipikus példája a szerződés felmondása, mint „kötelemszüntető” ügyleti nyilatkozat. A (2) bekezdés

— 20 —

2012. 4.

sz á m


alapján a „közjegyző a nyilatkozat vagy értesítés szövegét szó szerint jegyzőkönyvbe foglalja, és az okiratot postán ajánlott vagy tértivevényes küldeményként a másik fél lakására továbbítja. A közjegyző erről a megbízó félnek tanúsítványt ad, amelyben feltünteti a nyilatkozat vagy értesítés szó szerinti szövegét, a felek nevét, lakóhelyét, a feladás helyét, évét, hónapját, napját, a megbízó fél kívánságára óráját is.” Ha tehát a közjegyző az itt írtak alapján jár el, fel sem merülhet, hogy a felmondás közokiratba foglalása elmarad, csupán a kézbesítés megtörténtét tanúsítja közokirat; másrészt megkérdőjelezhetetlen, hogy a közjegyző által tanúsított kézbesítési folyamat során valóban a felmondás került-e kézbesítésre. A közjegyző szerepe tehát a felmondások és kézbesítésük rögzítésekor formális: tanúsítja, hogy meghatározott tartalommal és adott időpontban egy jognyilatkozat a másik fél felé közölve lett. Ezzel pedig a Vht. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt követelmény is teljesül. Hangsúlyozandó azonban, hogy a kézbesítésről készült ténytanúsítvánnyal nem egyenértékű, és ezért a végrehajtás elrendeléséhez sem elegendő, ha a tértivevényekről 8

csupán hiteles másolat készül. A másolat hitelesítés az eredeti okiratnak (adott esetben a postai tértivevénynek) nem kölcsönöz közokirati jelleget, kizárólag a záradéki tanúsítvány minősül közokiratnak, ami azonban ilyen esetben kizárólag azt tartalmazza, hogy a hozzá fűzött tértivevény-másolat az eredetivel mindenben megegyezik. A kézbesítés, közlés megtörténtét tehát e záradék nem tanúsítja.

3. A felmondás, mint a végrehajtás elrendelésének feltétele A végrehajtás elrendelésekor eljáró közjegyzőnek az eddig elmondottakkal szemben már több körülményre is figyelnie kell a felmondó nyilatkozattal kapcsolatban. Egyrészt figyelemmel kell lennie arra, hogy felmondani a közjegyzői okiratba foglalt szerződést/ szerződéseket lehet, nem pedig magát a közjegyzői okiratot. Ez a megállapítás akkor lehet érdekes, ha ugyanazon okirat több szerződést is tartalmaz, ami igen gyakran előfordul.

8 Kjtv. 137. § (1) bekezdése

— 21 —


sz á m

A felmondást okiratba foglaló közjegyző a felmondás tartalmáért csak annyiban felel, hogy az az ügyfél nyilatkozatát tartalmazza, nem köteles azonban azt vizsgálni, hogy annak címzettjével egyáltalán kötött-e szerződést a nyilatkozattevő, hogy a felmondás az arra jogosulttól származik-e (Ptk. 321. § (1) bekezdésének első fordulata). A végrehajtási kérelem vizsgálatakor azonban ezek természetesen olyan körülmények, amiket az eljáró közjegyzőnek vizsgálnia kell. Ebből következően a végrehajtás elrendelése előtt vizsgálnia kell azt is, hogy a végrehajtási eljárás adósával közölve lett-e a felmondás. Pusztán azért, mert a végrehajtási kérelemhez a fél közjegyzői okiratba foglalt felmondást és a kézbesítésről készített tanúsítványt csatol, még korántsem jelenti azt, hogy e jognyilatkozat a másik féllel valóban joghatályosan közölve is lett. Optimális esetben a címzett átveszi a postai küldeményt, sokszor megesik azonban, hogy ez meghiúsul (küldeményt „nem kereste”, „címzett ismeretlen”, stb.). Találkozni lehet e probléma kiküszöbölését célzó olyan érveléssel, miszerint a közjegyző által készített majd általa tértivevényesen kézbesített küldemény a 2003. évi CI. törvény („Postatörvény”) értelmező rendelkezései szerint hivatalos iratnak minősül, és ezért akkor is kézbesítettnek tekintendő, ha a tényleges átvétel elmarad. E megállapítás első fele természetesen igaz, hisz a Postatörvény alapján hivatalos irat: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei, valamint a magánnyugdíjpénztárak által feladott olyan könyvelt küldemény, amelynek feladásához és kézbesítéséhez (illetve a kézbesítés megkísérléséhez), valamint azok időpontjához jogszabály jogkövetkezményt fűz, illetve amely a jogszabályban meghatározott határidő számításának alapjául szolgál. A hivatalos irat az e célra rendszeresített tértivevénnyel adható fel. Az idézett jogszabályhely nem tesz különbséget aközött, hogy anyagi vagy eljárási jogszabály fűz-e a kézbesítéshez jogkövetkezményt, ezért a Ptk. alapján a közléshez (kézbesítéshez) fűzött jogkövetkezményei alapján a közjegyző által a Kjtv. 142. § (2) bekezdése alapján okiratba foglalt és kézbesített felmondás hivatalos iratnak tekinthető. Ennek következtében alkalmazandóak rá a 79/2204. (IV.19.) Korm. rendelet 29. §-ának a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályai is.

— 22 —

2012. 4.

sz á m


Figyelmen kívül hagyja azonban a hivatkozott érvelés azt a körülményt, hogy a 9

kézbesítési vélelmet már nem a postai jogszabályok, hanem az 1952. évi III. tv. (Pp.) 10

szabályozza. Ez egészen 2005. november 1. napja óta így van, amikor is a 196/2005. (IX.22.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte a 79/2204. (IV.19.) Korm. rendelet 29. § (6) bekezdését, ami valóban tartalmazott a Pp. 99. § (2) bekezdésében foglalthoz hasonlóan felállított kézbesítési vélelmet. Az itt elmondottakból tehát az következik, hogy amennyiben a felek nem rögzítettek a szerződésükben a kézbesítés meghiúsulásának esetére valamilyen kézbesítési vélelmet, és a küldeményt a címzett valamilyen okból nem vette át, úgy a polgári anyagi jogi szabályok alapján a felmondó nyilatkozat nem tekinthető közöltnek, a követelés pedig nem tekinthető lejártnak. Ennek hiányában a végrehajtási kérelem megtagadásának (Vht. 19. § (1) bekezdése) van helye, hiszen a Vht. 23/C. § (2) bekezdésében foglalt törvényi követelmény nem teljesült. A probléma tudhatóan nem új keletű. Egy jogviszony sokszor „nem jó hangulatú” megszűnését jelentő felmondást annak címzettje gyakran nem véletlenül nem veszi át, azt remélve ettől, hogy a jogosult jogérvényesítését ezzel késleltetheti, vagy – végső soron – akár meg is hiúsíthatja. Az 1928-as Magánjogi törvényjavaslat (Mjt.) 1080. §-a éppen emiatt akként rendelkezett, hogy „a felmondó nyilatkozat a nyilatkozattevő javára hatályos, ha az akihez intézték, a szóbeli nyilatkozatnak tudomására jutását, 11

vagy az írásbelinek hozzá érkezését szándékosan meghiúsítja.” Sajnálatos módon a fent kifejtettek alapján a magánjogi viszonyokra vonatkozóan jelenleg ilyen szabály nincs, még akkor sem, ha a felmondás kézbesítésénél közjegyző működik közre. Ennek orvoslására a gyakorlatban mára már általánossá vált, hogy a felek szerződéseikben a kézbesítésre vonatkozóan a Pp-ből már ismert kézbesítési vélelemhez hasonló szabályokat állítanak fel. Egyes eseti döntésekből is látható, hogy a bírói gyakorlat az ilyen szerződéses kikötéseket elfogadja. A már idézett EBH2008.1786. számú határozat indokolásában pl. így fogalmaz: „A jogosult a felmondás jogát a másik félhez intézett nyilatkozatával gyakorolhatja [Ptk. 321. § (1) bekezdés]; a felmondás

9 ti. a kézbesítettség jogkövetkezményét arra az esetre, ha a postai küldeményt a címzett nem veszi át 10 ld. 1952. évi III. tv. (Pp.) 95.§ (2) bekezdése 11 ld. még: Szladits: u.ott: 580. old.

— 23 —


sz á m

akkor hatályosul, ha azt a másik fél megkapja. A perbeli kölcsönszerződésben azt is szabályozták – ugyancsak közokiratba foglaltan (kölcsönszerződés 19. pont) –, hogy mi a következménye annak, ha a kötelezett felperesek nekik felróható okból nem veszik át a felmondást tartalmazó küldeményt. A felmondás hatályosulásának és ezen alapulóan a követelés lejárttá válásának igazolásához elégséges annak közokiratba foglalt tanúsítása, hogy az alperes szerződésszerűen közölte a felperesekkel a kölcsönszerződés felmondását.” Az előbbinél még tovább megy a BH2011.68. számú határozat végkövetkeztetése, amely még csak külön szerződéses megállapodást sem vár el a felektől a kézbesítésre vonatkozóan: „A felmondás akkor is közöltnek minősül, ha azért nem jut az érdekelt fél tudomására, mert az a kézbesítést megakadályozza (1959. évi IV. törvény 214. §, 1993. évi LXXVIII. törvény 24. §, 43. §, 77. §).” Indokolásában a bíróság a következőképpen érvel: „a bérbeadót jogszabály nem korlátozza abban, hogy nyilatkozatát tértivevénnyel küldje meg az érintett részére. A visszaérkezett küldemény alkalmas annak bizonyítására, hogy mikor történt meg a tudomásszerzés, illetőleg kinek hibájából maradt el az. A felmondás akkor tekinthető közöltnek, ha az érdekelt fél tudomására jut, vagy azért nem jut a tudomására, mert az azt tartalmazó irat átvétele az érdekelt fél hibájából hiúsult meg. Az elsőfokú ítélet indokolásában a bíróság helyesen utalt arra, hogy a mulasztás az alperes érdekkörében következett be, a tudomásszerzés hiányára nem hivatkozhat. A felmondás a bérleti szerződést megszüntette, ennélfogva az elsőfokú ítélet helytálló indokai szerint az alperes köteles a perbeli lakás kiürítésére.” Álláspontom szerint végrehajtás elrendelése iránti nemperes eljárásban azonban a közjegyző önmagában az utóbbi határozatban megfogalmazott következtetés figyelembevételével – még ha egyébként osztja is az ott kifejtett álláspontot – még nem lesz abban a helyzetben, hogy elrendelje a végrehajtást akkor, ha a címzett részére a felmondás nem volt kézbesíthető, és a felek ilyen esetre vonatkozóan nem fektettek le „kézbesítési vélelmet”. Ennek indoka igen egyszerű: jogszabályi vagy szerződéses rendelkezés hiányában a közjegyző nem tudja megállapítani, mely napon kell a postai küldeményt kézbesítettnek tekinteni. Így pedig a végrehajtandó okiratban foglalt teljesítési határidők sem lesznek kiszámíthatók, az adósi késedelem beállta, avagy legalábbis annak időpontja sem lesz egyértelműen rögzíthető, sőt, úgy is tekinthetjük,

— 24 —

2012. 4.

sz á m


hogy nem állapítható meg a teljesítési határidő lejárta sem. Ez utóbbi a Vht. 23/C. § (5) bekezdése alapján a végrehajtási záradék kiállításának alapvető feltétele. Megjegyzendő, hogy álláspontom szerint egy ilyen szerződéses kézbesítési szabályt nem szükséges a végrehajtandó okiratban rögzíteni, erre elegendő lehet az annak alapjául szolgáló magánokirati szerződés, vagy a felek által elfogadott általános szerződéses feltétel is. Az okirat végrehajthatóságához elvárt tartalmi feltételeket – mint azt korábban már áttekintettük – a Vht. 23/C. §-a tartalmazza. Ennek (1) bek. d) pontja kizárólag a teljesítés módjának és időpontjának okirati rögzítését várja el, a (2) bekezdés pedig a teljesítés „feltételének” bekövetkezésére ír elő közokirati tanúsítást. Az azonban mindezektől eltérő kérdés, hogy a felek milyen körülmények fennállása esetén tekintik nyilatkozataikat egymással közöltnek. Az elmondottak szemléltetéséül szolgálhat a következő egyszerű példa. A közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés pl. akként rendelkezik, hogy amennyiben a hitelező – szerződésszegésre hivatkozva – a szerződést azonnali hatállyal felmondja, a teljes hátralékos tartozás egy összegben esedékessé válik, és az adós köteles azt a hitelezőnek a felmondás közlését követő napon a (…) számú bankszámlára történő átutalással megfizetni. Ebben az esetben az okirat tartalmazza a teljesítés módját (banki átutalás) és időpontját, pontosabban annak feltételét (a szerződés azonnali hatályú felmondása). Ahogy ezt a korábban más okból már idézett BH2002.491. számú határozat indokolásában egy hasonló szerződéses rendelkezéssel kapcsolatban kifejtette: „A szerződés e pontjának szövegezéséből is kitűnik, hogy a tartozás teljes összegével kapcsolatos záradék kibocsátáshoz két, magába a közokiratba is belefoglalt feltételnek kell teljesülnie: egyrészt annak, hogy az adós megszegje a szerződésbe foglalt kötelezettségeit, másrészt annak, hogy emiatt a végrehajtást kérő felmondja a hitelszerződést. (…) Annak vizsgálata, hogy az elsőként említett feltétel teljesült-e, azaz az adós valóban megszegte-e a szerződést, a végrehajtási eljárás kereteit meghaladja. (…) Így e ténnyel kapcsolatban elég és megfelelő a végrehajtást kérő egyoldalú előadása; a Vht. rendelkezéseiből nem vezethető le az a követelmény, hogy az adós a szerződésszegés tényét közokiratban ismerje el. A másik előfeltétel, azaz a felmondás teljesülését viszont a végrehajtást kérőnek igazolnia kell, mégpedig a Vht. 21. §-ának (2) bekezdése előírása szerint...”

— 25 —


sz á m

Az eddig elmondottakkal szemben már azonban erősen vitatható az olyan szerződéses kikötés, ami lehetővé teszi a jogosult számára, hogy több kötelezett esetén csupán egyiküknek küldhessen ki felmondást mindegyikükre kiterjedő hatállyal. Véleményem szerint nem válik elfogadhatóbbá az ilyen gyakorlat akkor sem, ha e kötelezettek egyetemleges adóstársak. Az egyetemlegesség a szerződéses teljesítést, annak terjedelmét befolyásoló körülmény, és ezáltal nem hozható semmilyen összefüggésbe az egyetemlegesen kötelezett személyek felé megtett szerződéses nyilatkozatok hatályosulásával. Álláspontom szerint tehát a végrehajtás elrendelésekor nem fogadható el a végrehajtást kérő azon hivatkozása, miszerint ő szerződéses kikötésük alapján nem köteles minden, általa végrehajtási eljárás alá vont adóssal szemben külön közölni a felmondást, és a követelést mindannyiukkal szemben külön-külön lejárttá tenni (Vht. 23/C. § (5) bekezdése).

4. A felmondásról és a fennálló tartozásról készült tanúsítvány szerepe banki hitel- és kölcsönszerződéseknél Az eddig kifejtettek alapján, a felmondás szerepét igen egyszerűen összefoglalhatnánk. Anyagi jogi szempontból nem több, mint egy, az arra jogosulttól származó egyoldalú nyilatkozat, amely a szerződést megszünteti. A végrehajtási eljárás szempontjából a felmondás, és az arról készült tanúsítvány a végrehajtás elrendelésének feltétele. A bírói, valamint a bankok és pénzintézetek által kialakított gyakorlatot szemügyre véve mégis hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a felmondó nyilatkozatok ezt meghaladóan is jelentőséggel bírnak. A banki kölcsönszerződésekben visszatérő elemként találkozunk ilyen, és ehhez hasonló kikötésekkel: „A felek megállapodnak abban, hogy a Hitelező közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát elfogadják a jelen szerződés szerinti kölcsön folyósított összege, folyósításának és lejáratának időpontja, valamint a jelen okiratban foglalt jogügylet és a szerződésben hivatkozott üzletszabályzatok, a szerződésben hivatkozott

— 26 —

2012. 4.

sz á m


hirdetmények alapján fennálló kölcsön, járulék és egyéb tartozás jogcímének, lejárata időpontjának, mindenkori összegének valamint bármely egyéb, a bírósági végrehajtás céljából szükséges ténynek, adatnak a közokirati tanúsításaként. Alávetik magukat annak, hogy ezeket – végrehajtási eljárás kezdeményezése esetére is –, a Hitelező közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozata tanúsítsa.” Amikor a közjegyző a felmondást közjegyzői okiratba foglalja, akkor a nyilatkozattevők egyúttal – az idézett szerződéses rendelkezés alapján –a hitelező nyilvántartásai alapján fennálló adósi tartozás okiratba foglalására is felkérik. Okkal vethető fel a kérdés, hogy ennek az eljárásnak milyen indokai lehetnek. Tényként előre kell bocsájtani, hogy a közjegyző a fennálló tartozás összegének okiratba foglalásakor valójában a hitelező nyilatkozatát foglalja okiratba. Egy nyilatkozat – tartalmilag – nem válik hitelesebbé attól, hogy azt közjegyző, vagy más hatóság által okiratba, jegyzőkönyvbe foglaltan teszik meg. Ismét egy egyszerű példával élve: ha egy folyamatban lévő perben a hitelező ugyanezen nyilatkozatát bírósági jegyzőkönyvbe mondja – ami éppúgy közokirat, mint a közjegyző által felvett jegyzőkönyv – attól még korántsem biztos, hogy a bíróság ezen összeget a javára meg is ítéli. Hasonló logikát követ a BH2003.326. számú határozat érvelése is. Az abban írt tényállás alapján a végrehajtást kérő bank közjegyzői okiratba foglalt, határozott időre szóló hitelkeret-szerződést kötött az adóssal, amelyben 12.000.000,- Ft hitelkeret rendelkezésre tartását vállalta. A határozott idő lejártát követően a teljes (inkasszóval meg nem térült) hitelkeret-összegre kérte végrehajtás elrendelését, amit az elsőfokú bíróság megtagadott, és e végzést a másodfokú bíróság helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú határozatban foglaltakat megerősítve arra hivatkozott, hogy „külön kölcsönszerződések kötése nélkül a folyószámlahitelkeret-szerződés csak a rendelkezésre állás jutalékát igazolja az adós kötelezettségvállalásaként. Önmagában a feleknek az 1959. évi IV. törvény Ptk. 522. §-ának (1) bekezdése szerint minősíthető szerződése nem igazolja a kölcsönszerződések vagy egyéb hitelműveletek alapján keletkezett adósi kötelezettségvállalás tényét, tárgyát, mennyiségét és jogcímét, azaz a Vht. 21. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a közjegyzői okiratnak végrehajtási záradékkal való elláthatósága esetére előírt konjunktív feltételek mindegyikét.”

— 27 —


sz á m

A felülvizsgálati kérelem folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság egyfelől hangsúlyozta, hogy a hitelkeret-szerződés határozott idejű volt. Az adós kötelezettségvállalása is egyértelmű: „ha a hitelkeret igénybevétele folytán az elszámolási számláján nem biztosított a szerződéses viszony megszűnésekor olyan pénzösszeget, amelyből kiegyenlíthető a szerződéses viszony tartama alatt keletkezett tartozása, azt köteles – az adott szerződés alapján – megfizetni a „Banknak”, illetőleg a végrehajtást kérőnek.” Ezt meghaladóan pedig rámutatott, hogy az adós „tartozása mennyisége is megállapítható, feltéve: a „Bank” mint végrehajtást kérő igazolja azt a szerződésben meghatározott módon, az üzleti könyvei és nyilvántartásai alapján. Ez utóbbi megfelelően igazoltnak akkor fogadható el, ha az üzleti könyvek és nyilvántartások vonatkozó adatait közokiratba foglaltan terjeszti elő a végrehajtást kérő, a Vht. 21. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megfelelő értelmezéséből következően.” Úgy vélem, az nem is lehet vitás, hogy egy határozott időre szóló, közjegyzői okiratba

foglalt

hitelkeret-megállapodásnál

a

végrehajthatósághoz

valóban

szükségtelen a hitelkeret terhére létrejött egyedi kölcsönügyletek közokiratba foglalása. A fentebb elmondottak alapján azonban úgy vélem, hogy a bíróság által elvárt – és a felek szerződésében kikötött – közjegyzői ténytanúsítás ugyancsak indokolatlan feltétele annak, hogy a végrehajtást kérő végrehajtást kezdeményezhessen. Ennek okát egyrészt a végrehajtás elrendelésének logikájában, másrészt a közjegyzői ténytanúsítás jellegében látom. A végrehajtás elrendelésével kapcsolatban több bírósági határozat is kimondta, és a joggyakorlat is egységes abban, hogy a végrehajtást elrendelő bíróság/közjegyző nem vizsgálhatja a felek közötti teljesítések és azok elszámolása helyességét (BH1997.347.; BDT2008.1854.; BH1985.108., stb.). Ez már csak azért is így kell, hogy legyen, mert egy nemperes eljárás a bizonyítás lehetőségének hiányában eleve nem is nyújt eszközt arra, hogy a bíró/közjegyző e körülményeket feltárhassa. Ahogyan azt a jogirodalomban is olvashatjuk: „Véleményünk szerint éppen azért teremtett a jogalkotó olyan széles körű végrehajtás megszüntetési és -korlátozási pert (…), mert a jognyilatkozatok alapján történt teljesítésből vagy a vállalt kötelezettségek megszegéséből eredő követelések elszámolása e perre kell hogy tartozzon. Lényegében ez ad lehetőséget a követelésre vonatkozó jogvita lefolytatására (…), azt célszerűtlen ezért (…) az ilyen lehetőséget nem

— 28 —

2012. 4.

sz á m


12

biztosító végrehajtás elrendelésére is áttolni.” Úgy vélem tehát, hogy a fenti tényállásnál a végrehajtás külön tanúsítvány nélkül is elrendelhető lett volna, legfeljebb a hitelkeret erejéig. Az adós pedig végrehajtás megszüntetési vagy korlátozási per keretei között hivatkozhatott volna arra, hogy a teljes hitelkeretet le sem hívta, illetve hogy nem áll fenn tartozása a hitelezővel szemben. De mit is várnak, illetve várhatnak a felek, vagy éppen a bíróság a tartozás összegéről felvett közjegyzői tanúsítványtól? Ehelyütt ismételten hangsúlyozandó: a közjegyző nem azt tanúsítja, hogy az adós tartozása ténylegesen mennyi, hanem azt, hogy az a hitelező állítása szerint milyen összegre áll fenn. Másképp fogalmazva: a közjegyző nem a tartozás összegét tanúsítja, hanem az arról szóló nyilatkozatot. Ha az adós ezt később perben vitatja, akkor – ad absurdum – még akár maga a hitelező is módosíthatja ezen nyilatkozatát. Amennyiben tehát a feleknek az a célja, hogy az adós tartozásának tényleges összegét rögzítsék, és erre közokirati bizonyíték álljon a rendelkezésükre, akkor be kell látni: erre a közjegyzői ténytanúsítvány alkalmatlan. Így volna ez még akkor is, ha a hitelező a ténytanúsítást végző közjegyző elé tárná számításait, hisz a közjegyző akkor is csak azt tehetné, hogy azokat okiratban rögzíti, a számítások helyességéért azonban – természetesen – nem „szavatolna”. Tekintettel arra, hogy ez már általában komoly pénzügyi szakértelmet igénylő kérdés, ha a felek célja netán egy esetleges jogvita megelőzése volna, akkor tanácsos, ha élnek a közjegyző általi szakértő kirendelés intézményével.

13

A tartozás összegéről szóló hitelezői nyilatkozat, és az annak alapján készült közjegyzői ténytanúsítvány tehát nem alkalmas arra, hogy ezen összeget „szentesítse”, igazolja, vagy éppen annak fennálltát bizonyítsa. Mindemellett mégis elmondható, hogy a végrehajtás elrendelésekor az eljáró közjegyző munkáját nagyban segíti, hogy a rendelkezésére áll egy olyan okirat, amely az adósi tartozást összegzi. Ettől függetlenül természetesen a végrehajtás elrendelése a végrehajtandó okiraton alapul, nem pedig az egyoldalú nyilatkozatról készült ténytanúsítványon. Ha tehát a tanúsítvány magasabb összegeket tartalmaz annál, mint amire a hitelezőt a végrehajtandó okiratba foglalt

12 Balogh-Korek-Császti-Juhász: A bírósági végrehajtás. HVG ORAC. Budapest, 2009. 78. old. 13 ld.: 2008. évi XLV. tv.

— 29 —


sz á m

szerződés feljogosítja, akkor a közjegyző az alacsonyabb összegre fog végrehajtást elrendelni. Ugyancsak nem köti a tanúsítványban foglalt összegek devizaneme a közjegyzőt a végrehajtás elrendelésekor. Ha tehát a felek devizában nyilvántartott kölcsönszerződést kötöttek, de a szerződéses rendelkezések alapján a hitelező kifejezetten csak forint összeget (ellenértéket) követelhet az adóstól, akkor ezen a körülményen az sem változtathat, hogy a felmondó nyilatkozatban a hitelező a fennálló tartozás összegét nem forintban határozta meg. A teljesítés lényeges körülményei, így annak módja tekintetében a végrehajtandó okirat rendelkezései az irányadók. A felmondás – mint azt e fejezet kezdetén is igyekeztem hangsúlyozni – szerepe a felek szerződéses viszonyában azon egyoldalú, jogosulti szándék kifejezésre és érvényre juttatása, hogy a szerződés a jövőre nézve megszűnjön. Ennek nem szükségszerű, sokkal inkább célszerű tartalmi eleme a fennálló tartozás összegszerű meghatározása. *** Úgy vélem, az itt írtak összegzéseként levonható az a tanulság, hogy a XXI. századi magyar közjegyzőség már igen széles körben fejti ki jogszolgáltató hatósági tevékenységét. Önmagában csak a jelen dolgozat gondolatmenetét visszaidézve: közreműködik a szerződések okiratba foglalásánál, azok esetleges felmondásakor ténytanúsítványt készít, és eljár a végrehajtási ügyekben, végrehajtást elrendelő hatóságként. A szerző célja részint éppen az volt, hogy e tevékenység sokszínűségére is rávilágítson, mindemellett pedig néhány, a közjegyző eljárásával kapcsolatos félreértést eloszlasson, egyes vitás vagy éppen nyitott kérdésre pedig megoldással szolgáljon. dr. Balogh Zsigmond közjegyzőhelyettes

— 30 —

2012. 4.

sz á m


A közjegyzői végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazása Bevezetés

A

közjegyzői végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő az adóssal szemben érvényesítheti a jogi képviselőjének díjaként mindazt a jogszabály alapján az adóssal

szemben érvényesíthető díjat értjük, amelyre nézve sem a jogerős fizetési meghagyás nem tartalmaz marasztalást, sem a közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállalás nincs. A közjegyzői végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazására a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX. 8.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) vonatkozik.

A díjmegállapodás I.

Mi a díjmegállapodás

A Rendelet 2.§ (1) bekezdése alapján a végrehajtást kérő az ügyvéd díjaként a díjmegállapodásban (díjmegállapodáson pedig a Rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a végrehajtást kérő és az ügyvéd között létrejött ügyvédi megbízási szerződésben foglalt díjmegállapodást értjük) foglalt összeget kívánja az adósra áthárítani, az adóst terhelő ügyvédi díj (nem munkadíj) összege a díjmegállapodásban foglalt összeg. Mivel a munkadíjról, költségátalányról és készkiadásról csak díjmegállapodás érvényesítése hiányában beszélünk, díjmegállapodás esetén csak díjról és nem munkadíjról, nem költségátalányról és nem készkiadásról van szó. Ezzel kapcsolatban az első kérdés az, hogy a végrehajtást kérő díjmegállapodás alapján érvényesít-e ügyvédi díjat. Nem az a kérdés, hogy van vagy nincs díjmegállapodás, a

— 31 —


sz á m

kérdés az, hogy azt a végrehajtást kérő érvényesíti vagy nem. Közömbös a díjmegállapodás léte, ha a képviselő nem annak alapján érvényesíti a díjigényét. Ha a végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelemnek az ügyvédi munkadíjra vonatkozó részéből kifejezetten nem tűnik ki, hogy a végrehajtást kérő díjmegállapodás alapján érvényesít díjat, akkor úgy kell tekinteni, hogy a munkadíjának a megállapítását a Rendelet 3-9. §-a szerint kéri. A díjmegállapodás szerinti díj érvényesítésének természetesen fogalmilag feltétele a díjmegállapodás léte, ám ezt meghaladóan a hangsúly a díjmegállapodás érvényesítésén van. A díjmegállapodás érvényesítése (és nem egyszerűen a léte) hiányában, a közjegyzőnek a Rendelet 3-9. §-a szerint, de nem a végrehajtási eljárás egészére, hanem csak az adott eljárási cselekmény vonatkozásában kell díjat megállapítania.

II.

Mire terjed ki a díjmegállapodás

A díjmegállapodás alapján érvényesített díj a Rendelet 10. § (2) bekezdésének 2. mondata szerint a végrehajtási eljárás foganatosítása (nem elrendelése) során elvégzett jogi képviselői tevékenységért jár. Az ügyvédi díj a végrehajtási eljárás során végzendő teljes ügyvédi tevékenység díja. Ezért ebben az esetben nem is ügyvédi munkadíjról, hanem díjmegállapodás szerinti ügyvédi díjról beszélünk. A díjmegállapodás szerinti díj magában foglalja az egyébként csak díjmegállapodás érvényesítése hiányában figyelembe vehető költségátalányt (8.§) és készkiadásokat is (9.§), mindazt, ami egyébként a Rendelet 3-7. §-ai alapján, mint ügyvédi munkadíj, költségátalány és készkiadás lenne megállapítható. A végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelem elkészítéséért és előterjesztéséért díjmegállapodás esetén díj (a Rendelet 10. § (1) bekezdés 2. fordulata szerint) csak abban az esetben állapítható meg, ha a díjmegállapodás a végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelem elkészítéséért és előterjesztéséért külön díjtételt határoz meg, és a végrehajtási eljárás során majd elvégzendő jogi képviselői tevékenységért járó díjon felül (mellett). A Rendelet 10. § (1) bekezdésének 2. mondata azt jelenti, hogy bár a Rendelet 10. § (1) bekezdése alapján minden esetben magában a végrehajtható okiratban, tehát már a végrehajtás elrendeléskor meg kell állapítani az adós terhére a díjmegállapodás szerinti azt a díjat, amely a Rendelet 10. § (1) bekezdése 2. mondatának 2. fordulata esetében mind a végrehajtási kérelem előterjesztéséért, mind a végrehajthatás foganatosítása során végzendő majdani teljes tevékenységért érvényesíthető díjat magában foglalja, az így megállapított díj a végrehajtási eljárás későbbi szakaszára (annak egészére) vonatkozó

— 32 —

2012. 4.

sz á m


jogi tevékenységért – tehát legalábbis részben jövőbeni tevékenységért – jár ugyan, mégis a díjmegállapodás alapján már a végrehajtás elrendelésekor – tehát mintegy előre – kell megállapítani, akkor tehát, amikor a végrehajtás foganatosítására még sor sem került. Lehet, hogy adott esetben a végrehajtás foganatosítása akár akként zajlik majd, hogy abban ténylegesen nem is lesz szükség ügyvédi közreműködésre, mert például a végrehajtónak a bankszámlára vonatkozó átutalási megbízása folytán azonnal befolyik a végrehajtandó összeg, így valójában nincs is szükség a végrehajtás foganatosítása során ügyvédi képviseletre, legfeljebb végrehajtási eljárásbeli esetleges jogorvoslatoknál lesz arra szükség. A díjmegállapodás alapján érvényesített és már a végrehajtható okiratban megállapítandó ügyvédi díj, tehát átalánydíj szerepet tölt be. Ilyenkor a végrehajtási eljárás során végzendő ügyvédi tevékenységért nem is jár további díj, ideértve a díjmegállapodás hiányában egyébként a 10/A. §-nak alapján a végrehajtást foganatosító vagy a végrehajtás foganatosítása során előterjesztett jogorvoslatot elbíráló bíróság vagy a végrehajtó által megállapítható, az eljárása során a képviselettel egyébként felmerült díjat is.

III.

Díjmegállapodás esetén a kérelem előterjesztéséért járó díj

Amennyiben a végrehajtást kérő díjmegállapodás alapján érvényesít ügyvédi díjat, a közjegyző a végrehajtási kérelem elkészítéséért díjat csak akkor állapíthat meg, ha a végrehajtási kérelem elkészítéséért járó díjat a díjmegállapodás külön tételként tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy ha a díjmegállapodás külön tételként nem határoz meg díjat a végrehajtási kérelem elkészítéséért, a végrehajtható okiratot kiállító hatóság akkor is belefoglalja a végrehajtható okiratba a díjmegállapodás szerinti ügyvédi díjat, de az legfeljebb hallgatólagosan tartalmazza a végrehajtási kérelem elkészítéséért a képviselőt megillető díjat. Ha a végrehajtási kérelem elkészítéséért a díjmegállapodásba külön ügyvédi díj nincs kikötve, ez azt jelenti, hogy maga a végrehajtható okirat kiállítása az ügyvédi díjtól mentes, és az ügyvédi díj csak a végrehajtás foganatosítás során – ekkor még csupán esetlegesen – felmerülő ügyvédi tevékenység fedezete. A végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelem elkészítéséért díjmegállapodás esetén csak akkor számítandó fel explicit módon díj, ha a felek a díjmegállapodásban erre nézve kifejezetten külön díjat (díjtételt) állapítottak meg.

— 33 —


sz á m

Mivel egyébként az ügyvédi díjként a díjmegállapodás alapján a végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelemben feltüntetett és a Rendelet 10. § (1) bekezdésének 1. mondata alapján a végrehajtható okiratban megállapítandó ügyvédi díj a végrehajtási eljárás foganatosítása, nem az elrendelése során elvégzett jogi képviseli tevékenységért jár.

IV.

Az ügyvédi munkadíj

A díjmegállapodás alapján érvényesített ügyvédi díj lényege az, hogy az ügyvédi díj nem különül el a végrehajtás elrendelése és végrehajtás foganatosítása során végzett ügyvédi képviselet munkadíjára, hanem a Rendelet 10.§-a szerint valóban a végrehajtási foganatosítása során végzett valamennyi (és nem a foganatosítás során végzett egyes) ügyvédi eljárási cselekményekre vonatkozó ügyvédi képviselet ellátására vonatkozik, noha a végrehajtás elrendelésekor és egyetlen alkalommal kell megállapítani. Ezzel szemben a díjmegállapodás hiányában az ügyvédi munkadíj eljárási cselekményenként állapítandó meg mind a végrehajtási eljárás foganatosítása, mind az elrendelése során elvégzett jogi képviseli tevékenységért, a Rendelet 10/A. §-a alapján. A gyakorlatban, díjmegállapodás hiányában a közjegyzőnek a végrehajtható okiratban a végrehajtás elrendelése iránti kérelem munkadíjáról kell döntenie. A Rendelet 5. és a 6. §-a szerinti egyes végrehajtási cselekmények a közjegyző szempontjából közömbösek, mert azoknak a díját a végrehajtó és a végrehajtást foganatosító bíróság állapítja meg. A közjegyzői gyakorlatban elvileg elképzelhető, bár ténylegesen nem szokott előfordulni, hogy a Rendelet 7. §-a szerinti, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) jogorvoslatra vonatkozó fejezete szerinti, a végrehajtás elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatok közül a végrehajtási záradék törlése és a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelemben felmerülő munkadíjban is kéri a kérelmező a másik felet marasztalni. Erről az eljárási költségről a közjegyzőnek a végrehajtási záradék törlése és a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem elbírálásáról hozott határozatában a Vht. 9. §-a folytán alkalmazott a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény ( a továbbiakban: Pp.) 77. § 1. mondata alapján döntenie kell. (Természetesen a végrehajtási záradék törlése és a végrehajtási lap visszavonása iránti kérelem elbírálásáról hozott határozatban sem állapítható meg eljárási költség annak a javára, akinek a javára a végrehajtható okiratban díjmegállapodás alapján

— 34 —

2012. 4.

sz á m


állapították meg a díját, hiszen az ő részére ezzel már mintegy előre megállapították a végrehajtási eljárásban végzett, végzendő valamennyi tevékenységének a díját.)

V.

A sikerdíj

Önmagában nem ütközik jogszabályba annak kikötése, hogy a végrehajtást kérő és az ügyvéd között létrejött ügyvédi megbízási szerződésben a felek jutalékos, „sikerdíjas” megbízás keretében a megbízott sikeres tevékenységétől tegyék függővé a díjazását, mint azt a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata is alátámasztja (BH2005. 28, BDT2005. 1108, BH2005. 43, BH2011. 66). Az ilyen jellegű megállapodás azt jelenti, hogy az ügyvéd a kikötött díjra csak akkor (olyan mértékben) válik jogosulttá, amilyen mértékben a végrehajtás sikerre vezetett. Dogmatikailag az ilyen sikerdíjas megállapodás a Rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti díjmegállapodás fajtája. Ebben az esetben tehát a jogi képviselő díját a végrehajtható okiratban – a megállapodás sajátosságaival egyezően ugyan –, de a Rendelet 3. § (1) bekezdése alkalmazásával kell megállapítani, és azt a végrehajtható okiratban feltüntetni. (Például: ügyvédi díj: „a végrehajtási eljárásban behajtott követelés összegének x százaléka”)

VI.

Kérelemtől eltérő kiállítás

Díjmegállapodás érvényesítése esetén a ténylegesen elvégzendő jogi tevékenység még nem ismert. Ebből következik, hogy a díjmegállapodás alapján érvényesített összeget annak reális voltát illetően a Rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően csak a végrehajtási ügyértékhez és nem a mivoltát illetően még ismeretlen elvégzendő jogi képviselői tevékenységhez lehet viszonyítani, szemben a Rendelet 3.-5. §-a alapján – díjmegállapodás érvényesítése hiányában – megállapítható ügyvédi munkadíjjal, amelyet annak reális voltát illetően már a ténylegesen kifejtett jogi képviselői tevékenységhez lehet viszonyítani. Hasonlóan a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet) 2. § (2) és 3. § (6) bekezdéséhez. Sem a Pp. 78. § (1) bekezdése, sem a Díjrendelet 2. § (2) bekezdése, sem a Rendelet 2. §-a nem biztosít alanyi jogot a díjmegállapodás szerinti díjnak a díjmegállapodás szerinti mértékben történő érvényesítésére (megítélésére). Ezért nem jogszabálysértő,

— 35 —


sz á m

ha végrehajtható okiratot kiállító a jogszabály szabta keretek között mérlegeléssel a megállapodottnál alacsonyabb összegben határozza meg az ügyvéd munkadíját. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. X. 22 405/1995. – BH1996. 321 sz.) A díjmegállapodás érvényesítése nem képezi akadályát annak, hogy a közjegyző a végrehajtható okiratot az ügyvédi díjra vonatkozó részében a kérelemtől eltérően állítsa ki a Vht. 31/E. § (1) bekezdése és a 20. § (2) bekezdés folytán alkalmazott 19. § (2) bekezdés alapján. Az érvényesíteni kívánt ügyvédi díjat a Rendelet 2. § (1) bekezdés 2. mondata alapján lehet mérsékelni, azon az alapon, hogy a végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelemben érvényesíteni kívánt ügyvédi díj nem áll arányban a végrehajtási kérelemben foglalt, illetőleg a végrehajtható okiratban feltüntetett főkövetelést, járulékot és költséget magában foglaló együttes összeggel, végrehajtási ügyértékkel. Ebben az esetben a közjegyzőnek figyelemmel kell lennie arra, hogy díjmegállapodás érvényesítése esetében a díjmegállapodás alapján megállapított díj a végrehajtási eljárás későbbi szakaszára vonatkozó jogi tevékenységért jár ugyan, mégis a végrehajtás elrendelésekor kell megállapítani, amikor a végrehajtás foganatosítására még sor sem került. Ilyenkor a végrehajtási eljárás során végzendő ügyvédi tevékenységért nem is jár további díj. A Rendelet 10/A. §-a ugyanis csak a 3. § – 7. § szerinti ügyvédi munkadíjra vonatkozik, díjmegállapodás érvényesítése hiányában. Különválasztja a jogszabály a végrehajtás iránti kérelemért járó munkadíjat (3. § – 4. §) a végrehajtás foganatosítása során végzett ügyvédi tevékenységért járó munkadíjtól (5. § – 6. §). A Rendelet 5. § (2) bekezdése szintén csak díjmegállapodás érvényesítése hiányában a végrehajtás foganatosítása során végzett végrehajtási cselekményeknél való közreműködésért járó ügyvédi munkadíjat (nem”díjat”), szabályozza. Így van ez a jogorvoslatok esetén is. Ügyvédi díjmegállapodás esetében, tekintettel arra, hogy a végrehajtás foganatosítása során végzett teljes ügyvédi képviseleti tevékenységért jár az ügyvédi díj, így a végrehajtás foganatosítása során a jogorvoslati eljárásban sem állapíthat meg külön ügyvédi munkadíjat a bíróság a jogorvoslati eljárásért. Szemben a 7.§ (1) bekezdésével, ami csak díjmegállapodás hiányában alkalmazható.

— 36 —

2012. 4.

VII.

sz á m


Általános forgalmi adó

Amennyiben a közjegyző díjmegállapodás érvényesítése esetén a díjmegállapodás szerinti ügyvédi díjat állapítja meg, az a gyakorlat szempontjából irreleváns, hogy az tartalmaz-e általános forgalmi adót vagy nem. A Rendelet 1. § (4) bekezdése szerint az ügyvédnek minden felhívás nélkül nyilatkoznia kell arról, hogy általános forgalmi adó fizetésére köteles-e. Ez azt jelenti, hogy, ha a törvényi kötelezettsége ellenére erről nem nyilatkozik, akkor a megállapított díjnál az általános forgalmi adó figyelmen kívül marad, abban az értelemben, hogy a végrehajtható okiratban a díjmegállapodás alapul vétele szerinti díjat kell (indokolt esetben természetesen mérsékelve) megállapítani, amelyből a képviselő – ha arra kötelezett – akkor az általános forgalmi adót meg fogja fizetni. Tehát a közjegyzőnek a díjmegállapodásban foglalt ügyvédi díj mérséklése esetén díjmegállapodás szerinti díjat (ami vagy magában foglalja az áfát, vagy nem) mint olyat lehet mérsékelni. Díjmegállapodás érvényesítése hiányában pedig az általános forgalmi adó fizetésére vonatkozó nyilatkozat tételére való felhívás nélkül megállapítható az ügyvédi munkadíj a Rendelet szerint, de áfával nem növelt összegben, mert a jogi képviselő a díj megállapításáig nem nyilatkozott arról, hogy általános forgalmi adót fizetne. Pótlólag áfa igényrész bejelentésének legkésőbb a díj megállapításáig van helye, azután már nem, egyezően azzal az általános szabállyal, miszerint perköltség utólagos felszámításának helye nincs.

VIII. Díjmegállapodás előterjesztése a fizetési meghagyás végrehajtása során A Díjrendelettel szemben a Rendelet 10. § (2) bekezdése előírja a díjmegállapodásnak a végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelemmel együtt történő benyújtásának a kötelezettségét. A Díjrendelet a megbízási szerződésben kikötött megbízási díj munkadíjként való igénylése esetén a bíróság mérlegelési körébe hagyja annak az eldöntését, hogy szükségesnek tartja-e a kikötött díj igazolását (ajánlás: a bíróságok által megállapítható ügyvédi költségek tárgyában: Bírósági Határozatok 2004. évi 9. szám). Azt a Rendelet ugyan nem írja elő, hogy a díjmegállapodást papír alapon kell benyújtani, azonban a Rendelet 10.§ (2) bekezdésének megfelelően magát a díjmegállapodást kell csatolni. Tehát a Rendelet 1. § (1) szerinti a végrehajtást kérő és az ügyvéd között létrejött

— 37 —


sz á m

ügyvédi megbízási szerződésben foglalt megállapodást. Ez csak úgy lenne lehetséges, hogy szükségképpen papír alapú mellékletét kell képeznie a fizetési meghagyás végrehajtása iránti kérelemnek. A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 60. § b) pontja alapján e törvény (tehát az Fmhtv.) alapján felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése iránti eljárásban alkalmazandó az űrlapokhoz csatolható mellékleteket rendeletben állapítsa meg. A 12/1994. (IX.8.) IM rendelet nem az Fmhtv. felhatalmazása alapján született, így az alapján a végrehajtási kérelemhez díjmegállapodást, mint mellékletet csatolni nem lehet. Ezt az Fmhtv. 10. § (3) bekezdése sem engedi meg. A csatolása nélkül a díjmegállapodás nem vehető figyelembe ezért úgy gondolom, hogy úgy lehet szintézist teremteni a két jogszabály között, hogy a díj megállapodás tartalmára vonatkozó nyilatkozatot lehetne e-aktában csatolni. Ha a közjegyző nyilatkozat alapján elhiszi az ügyvédnek, hogy van meghatalmazása, azt is elhiheti, hogy az a tartalmú díjmegállapodás jött közöttük létre, amit előad, vélelmeznünk kell, hogy a díjmegállapodás tartalmát helyesen adja elő.

IX.

A jogtanácsos díjazása

A bírósági végrehajtási eljárásban a jogi képviseletet jogtanácsos is elláthatja. A jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Jtvr.) 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint a jogtanácsos a képviseletet a képviselttel fennálló munkaviszonyban vagy tagsági viszonyban látja el. A Pp. 67. § (2) bekezdésének hatályos szövege már megszüntette a különbséget az ügyvéd és a munkaviszonya illetőleg tagsági viszonya alapján a képviseletet ellátó jogtanácsos részére megállapítható munkadíj között (BH2001.588.). A jogtanácsos és a között a szervezet között, amelynek a képviseletét a vele fennálló munkaviszonya vagy tagsági viszonya alapján látja el, a Rendelet 1. § (1) bekezdése és a Díjrendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti díjmegállapodás fogalmilag kizárt. (Lásd a fent már hivatkozott ajánlást) (BDT2011.2500 I., BDT2004.946 IV.) A jogtanácsos részére tehát a Díjrendelet 3.-9. §-a alapján lehet a jogtanácsosi díjat megállapítani, ha a munkaviszonya illetőleg a tagsági viszonya alapján képvisel. Jogtanácsos esetén a díjmegállapodás akkor merülhet fel, ha a Jtvr. 1. § (5) bekezdésében és 2. § (2) bekezdésében foglalt lehetőség szerint megbízás alapján látja el

— 38 —

2012. 4.

sz á m


a végrehajtási eljárásban a fél képviseletét. A jogtanácsos és az általa képviselt között a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2004. (IV. 19) számú ajánlásában kifejtettek szerint a Díjrendelet 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti és a Rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti díjmegállapodás akkor lehetséges, ha a jogtanácsos a képviseletet megbízási szerződés alapján látja el, hiszen fogalmilag csak ekkor kerülhet szóba megbízási díj kikötése. A már hivatkozott ajánlások, valamint a BH2003.173 számon közzétett eseti döntés a Jtvr. 7. § (2) bekezdése és a Jtvr. végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet (a továbbiakban Jvhr.) 16. § (1) bekezdése szerinti eseteket tartják az e körbe sorolhatónak. Megbízás alapján jár el a jogtanácsos, ha a Jtvr. 7. § (2) bekezdése alapján, mint meghatalmazott a szervezet dolgozóját képviseli, valamint akkor, ha a Jvhr. 16. § (1) bekezdése alapján eseti megbízási szerződéssel képvisel olyan a Jvhr. 16. § (1) bekezdésében felsorolt szervezetet, amellyel nem áll a jogtanácsosi tevékenység ellátására vonatkozóan munkaviszonyban vagy tagsági viszonyban. A Jvhr. 16. § (1) bekezdése szerinti megbízási szerződésnél lehetséges az ügyvédi díjmegállapodásra vonatkozó szabályok minden nehézség nélküli alkalmazása, ám ugyanez a Jtvr. 7. § (2) bekezdése szerinti esetben már a gyakorlatban kivihetetlen. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 9. §-a értelmében az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya. Az ügyvédi megbízási szerződésben tehát a díjmegállapodásra vonatkozó rész a megbízó és a megbízott megállapodásán múlik, más kérdés, hogy ebből a peres vagy nemperes eljárásban az eljárást lefolytató hatóság milyen összeget tart arányosnak és az ellenérdekű félre átháríthatónak. A szervezet dolgozóját megbízási szerződés alapján képviselő jogtanácsos elvben ugyancsak szabadon állapodhat meg az általa képviselt féllel a megbízási díj mértékében, de a Jvhr. 13. §-a szerint a Jtvr. 7. § (2) bekezdése alapján történő képviselet ellátásáért a jogtanácsos az ügyvédi díjszabás szerint járó díjnak legfeljebb a felét számíthatja fel. „Ügyvédi díjszabás” azonban már nincs. Akkor tehát, ha a szervezet dolgozóját megbízási szerződés alapján képviselő jogtanácsos a dolgozóval kötött megbízási szerződésben kikötött díjat kívánja érvényesíteni, akkor azt a furcsa vizsgálatot kellene lefolytatni, hogy vajon az e megbízási szerződési szerinti megbízási díj duplája reálisnak lenne-e tekinthető, ha ugyanezt a képviseletet ügyvéd látná el, és a megbízójával létrejött „szabad megállapodással” a jogtanácsos és a dolgozó közötti díjmegállapodás szerinti díj duplájában állapodtak volna meg.

— 39 —


sz á m

A tételes kimutatás A tételes kimutatás a készkiadások megállapításának alapjául szolgál. A Rendelet 9.§-a szerinti tételes kimutatás előterjesztése esetén van lehetőség a tételes kimutatás alapján a készkiadások megállapításának. Ha a végrehajtást kérő nem terjesztett elő tételes kimutatást, mindegy milyen okból, akkor a készkiadásokat a Rendelet 9. § (3) bekezdése alapján a rendelkezésre álló adatok alapján kell megállapítani. Ha erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre adat, akkor készkiadásokat nem lehet megállapítani.

I. A tételes kimutatás előterjesztése a fizetési meghagyás végrehajtása során A tételes kimutatásnak a nem kell papír alapú mellékletnek lennie. A tételes kimutatást nem csatolni kell, hanem előterjeszteni a Rendelet 9. § (2) bekezdése szerint, tehát ez nem melléklete a végrehajtási kérelemnek, hanem azt elő lehet terjeszteni a fizetési meghagyásos eljárásban e-aktaként, mert a tételes kimutatás, csupán egy felsorolás, hogy miből hány Ft készkiadás adódott. Nem a készkiadásokat igazoló okiratok csatolásáról van szó, a tételes kimutatás nyilatkozat és nem melléklet. A tételes kimutatás előterjesztése az gyakorlatilag a tételes kimutatásnak előadása. A tételes kimutatás egy nyilatkozat az e-aktában, amelyen a jogi képviselő nyilatkozik arról, milyen készkiadásai merültek fel. Ha a végrehajtást kérő megjelöli a készkiadások összegét, de nem terjeszt elő nyilatkozatot a tételes kimutatás tárgyában, akkor Rendelet 9. § (3) alapján az elő nem terjesztett kimutatás alapján kell megállapítani a készkiadásait. Ha nincs adat, akkor mivel nem áll rendelkezésre adat, ezért a közjegyző nem állapít meg készkiadást, mert nincs semmilyen a Rendelet 9. § (3) szerint a készkiadások tekintetében rendelkezésre álló adat, aminek alapján a készkiadások tárgyában dönteni lehetne.

II.

A jogtanácsos és a szabadalmi ügyvivő

A VII. Ppn. (a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról rendelkező 1997. évi LXXII. törvény) 13. §-a 1998. január 1-jei hatállyal – de csak az ezt követően indult ügyekre irányadóan – a Pp. 75. § (2) bekezdés rendelkezését a jogtanácsos, szabadalmi ügyvivő készkiadásainak és munkadíjának a perköltséghez számításával kiegészítette, így e bekezdés a jogi képviseletet hivatásszerűen ellátók teljes

— 40 —

2012. 4.

sz á m


körét felöleli. A szabadalmi ügyvivő díjazásának mértékében és a megfizetés módjában a felek szabadon állapodnak meg. A szabadalmi ügyvivő a megbízás teljesítését, illetve egyes tevékenységek elvégzését a várható munkadíjnak és költségnek megfelelő összeg előzetes megfizetésétől teheti függővé (a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 17. § (2) bek.). A hatályon kívül helyezett rendelkezés szerint a gazdálkodó szervezetek részére a munkaidőkiesés megtérítéseként az ügyvédi képviselet esetében felszámítható díj csökkentett összegét kell megállapítani, ha a képviseletet nem ügyvéd, hanem vállalati jogtanácsos (jogi előadó) látta el. Ennek alapján jogtanácsos (jogi előadó) eljárása esetén az ügyvédi díjszabás szerint járó díjnak legfeljebb a felét lehetett felszámítani. A szóban forgó rendelkezés hatályon kívül helyezésével e téren megszűnt az ügyvédi, illetőleg jogtanácsosi képviselet tekintetében a perköltségben felszámítható díjazásnál létező indokolatlan különbség.

III.

Nem érvényesíthető költségek

A végrehajtás elrendelésével kapcsolatos költség körébe a konkrét egyedi üggyel kapcsolatos felszámítható költségek tartoznak bele (Pp.75.§(1)). A nem kifejezetten az egyedi végrehajtási ügyben felmerült költségek, hanem a végrehajtást kérő általános, működési illetve rezsi költségei, az adott végrehajtási ügyben nem érvényesíthetők, végrehajtási költségként, a Pp. perköltségre vonatkozó rendelkezései alapján. A perköltség az a költség, ami a feleknek a konkrét üggyel kapcsolatos célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatos akár a bíróságon belül, akár a bíróságon kívül merül fel (előzetes tudakozódás, levelezés költsége, eljárási illeték, stb…). Nem tartoznak ebbe a körbe tehát a konkrét ügyre is vonatkozó, de egyébként a végrehajtást kérő működése körébe tartozó, működési költségek: rezsiköltség, számlavezetési díj, számítógépes rendszer üzemeltetésének díja, munkabér, számlavezetési díj, amortizációval járó költségek. Azok a működési költségek, amik nem kifejezetten az adott ügybeni végrehajtás kéréssel felmerült költségek, ezért nem lehet ezeket, mint a végrehajtás kérésével felmerült költségeket figyelembe venni, mert ezek általában felmerült működési költségek. A fizetési meghagyásos eljárással felmerült eljárási költség ügyvédi munkadíj részét a fizetési meghagyás szerinti eljárási költségbeli marasztalás tartalmazza. A végrehajtási eljárás során annak a végrehajtását lehet kérni, ami a fizetési meghagyásban

— 41 —


sz á m

szerepel, ezért a fizetési meghagyásos eljárásért a végrehajtás során érvényesíthető eljárási költség megegyezik a fizetési meghagyásos eljárásbeli marasztalási összeggel. Tehát a végrehajtási eljárásban a fizetési meghagyásos eljárás lefolytatásáért további költség, mint amit a fizetési meghagyás eljárási költségben marasztalásként tartalmaz fogalmilag nem számítható fel, mert a fizetési meghagyásos eljárás eljárási költségét ezen belül az ügyvédi képviselettel felmerült ügyvédi díjat is a fizetési meghagyásbeli marasztalás tartalmazza. Végrehajtást kérni a fizetési meghagyás költségeként arra az összegre lehet, ami a fizetési meghagyásban, mint eljárási költségbeli marasztalás szerepel. Utólagos költségfelszámításnak helye nincs. További költségfelszámításnak a bírósági eljárásban sincs helye: végrehajtás a peres eljárás költségeként arra az összegre kérhető, melyet az eljárást befejező határozat, mint perköltséget meghatároz. dr. Anka Márton Tibor MOKK Jogi Iroda Jogi Előadó

— 42 —

2012. 4.

sz á m


Sajtófigyelő Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog (Osiris Kiadó, Budapest, 2012.)

T

izenegyedik, átdolgozott kiadásban jelent meg Kengyel Miklós munkája az idén. A mű hét részben, harminc fejezetben foglalja össze mindazt, amit a polgári

eljárásjogról tudniuk kell a jogásztanulóknak. A tartalom a következőképpen épül fel: a „nulladik” rész a Bevezetés a polgári eljárásjogba címet viseli, itt a szerző elsőként a polgári eljárásjog alapfogalmait ismerteti, a polgári peres és nemperes eljárás fogalmát, célját, majd külön fejezetet szentel a polgári eljárásjogi jogszabálynak, s ezt követően tér rá a polgári eljárásjog fejlődéstörténetére. Ezen a fejezeten belül megítélésünk szerint meglehetősen röviden, slágvortokban ismerteti mind az európai fejlődés irányvonalait (két bekezdés a római perjogról, szintén két bekezdés a középkori polgári perről, majd nem sokkal hosszabb terjedelem a modern polgári per kialakulásáról), mind a liberális polgári pert (1877. évi német polgári perrendtartás), mind a szociális polgári pert (1895. évi osztrák polgári perrendtartás), majd a szocialista polgári pert, egészen odáig, hogy nem egészen két oldal jut a magyar polgári eljárásjog történetére, és azt követően pár oldal az 1952. évi Pp.-re és novelláira. Persze azok a diákok, akiknek szigorlatozniuk kell e tárgyból, nyilván örülnek e szűkszavú terjedelemnek, azonban egy összefoglaló igényű tudományos munkába több férhetne. A Bevezetés-rész tartalmazza még a polgári eljárás alapelveit érdekes csoportosításban: alapelvekről általában, rendelkezési elv, tárgyalási elv, perhatékonyság elve, perbeli esélyegyenlőség elve, jóhiszeműség elve, egyéb alapelvek – ezek között kerül megemlítésre a szabad bizonyítás elve, a nyilvánosság elve, a szóbeliség elve, a közvetlenség és az anyanyelvhasználat elvei. Számunkra nem egészen világos, hogy a perhatékonyság elve – amelyről aki közelről látott tárgyalótermet, pontosan tudja, mennyire nem élő elv a gyakorlatban – miért fontosabb a szerző számára, mint a gyakorlatbeli érvényesülését tekintve lényegesen relevánsabb szóbeliség,

— 43 —


sz á m

1

közvetlenség elvei , a nyilvánosság elve, vagy akár a szabad bizonyítás elve, ami a XXI. század technikai vívmányai ismeretében véleményünk szerint mindenképpen több teret érdemelt volna, mint egy fél oldalt az amúgy több mint 650 oldalas kötetben. A Bevezetésrész utolsó fejezete a bírósági szervezettel foglalkozik, és ismerteti a bírósági szervezet 2011. évi reformját is áttekinthető, a megértést könnyítő ábrával. Furcsa módon itt tér ki a jogegységi indítványra és a jogegységi eljárás szabályaira a kötet, beágyazva a polgári ügyekben eljáró bíróságok és a bírák kizárása témakör közé az ítélkezés egységének biztosítását. Nem igazán érthető, hogy a fentebb ismertetett, a kötetben mintegy száz oldalt felölelő rész miért nem kapott számozást a szerkesztés során, mindenesetre e „bevezetés” (valójában már érdemi téma) után következik a műben az első rész, amely az Általános rendelkezések címet kapta. Ezen az egységen belül foglalkozik a szerző a polgári bíróságok hatáskörével és illetékességével, a peres felekkel és az eljárás egyéb alanyaival, a perbeli képviselettel, a perköltséggel, valamint a bíróság és a felek eljárási cselekményeivel. A hatáskör és illetékesség kérdésköréhez nem kívánunk hozzászólni, azt a megfelelő terjedelemben tartalmazza a könyv, azonban az eljáró bíróság kijelölése téma, ami a gyakorlati életben olykor komoly problémákat okoz, bővebb elemzést érdemelne, és itt 2

néhány jogeset is megemlíthető lett volna . Az eljárás alanyainak ismertetése korrekt, azonban hibának tartjuk, hogy a tankönyv a pertársaság ismertetésénél is megelégszik a törvényszöveg szó szerinti ismertetésével. Ez ugyanis olyan téma, amit adott tényállások esetén, elvontsága miatt gyakorló jogászoknak is komoly értelmezési feladat kibogozni, nem várható el joghallgatóktól, hogy a Pp. szaknyelvezete alapján azt megértsék. Tankönyvet értelemszerűen a hallgatók azért vesznek a kezükbe a vizsgára készülvén, hogy a törvény szikár, szűkszavú nyelvezetét nekik az élővé, megérthetővé tegye, rántsa ki az elvontság ködéből, és tegye számukra befogadhatóvá. Ez a tankönyvektől általánosan elvárt kívánalom a pertársaság téma esetében több mint valószínű, hogy csorbát fog szenvedni. Fontos viszont, hogy – az eljárási cselekmények témakörnél – a könyv, ha

1 Ez utóbbi elv kapcsán jegyezzük meg – hiszen visszatérően jelentkezik erre igény az ügyvéd kollégák, természetes személyek részéről a közjegyzői irodákban –, hogy többek között emiatt sem érdemes perbeli felhasználás céljára tanúvallomást közjegyzői okiratba foglalni, akár polgári peres, akár büntetőeljárásról van szó. Tapasztalatok szerint a perbíróság épp a közvetlenség elve alapján a megítélése szerint fontos tanút úgyis be fogja idézi (távolmaradása esetén újraidézi) a tárgyalásra. 2 Itt jegyezzük meg, hogy a kötet igen imponáló irodalmi hivatkozásokkal bír, azonban fontos, irányadó bírósági határozatokra, a gyakorlatot eligazító iránymutató döntésekre hivatkozás nem lelhető fel benne, amit komoly hiányosságának tekintünk.

— 44 —

2012. 4.

sz á m


röviden is, de kitér a gyakorlatban sokáig problémákat okozó anyagi jogi és eljárásjogi 3

határidők kérdésére, és rögzíti , hogy a keresetindítási határidő anyagi jogi természetű határidő. A hirdetményi kézbesítés témakör tárgyalásánál tartalmazza a kötet, hogy arról a bíróság számítógépes nyilvántartást vezet, amelyben feltüntetésre kerül a bíróság neve, az ügy száma, a fél neve, akinek a részére a kézbesítés hirdetmény útján történt, továbbá az az ok, amelynek következtében a kézbesítés szükségessé vált, illetve a kézbesítés megtörténtére vonatkozó vélelem beálltának időpontja. Az országosan összekapcsolt számítógépes közhiteles nyilvántartást az Országos Bírósági Hivatal elnöke kezeli, amely az abban foglalt adatokról a felvilágosítást kérő személyére vonatkozóan költségtérítés ellenében felvilágosítást ad. Más személy kérelmére felvilágosítás csak akkor adható, ha az bíróság, ügyészség, nemperes eljárást lefolytató közjegyző vagy közigazgatási szerv törvényben meghatározott feladatainak teljesítéséhez, illetve a felvilágosítást kérő személynek törvényben biztosított jogai gyakorlásához szükséges. A második rész Az elsőfokú eljárás szabályait foglalja össze, e körben szól a kereset fogalmáról, ismerteti a keresetjog-elméleteket, osztályozza a kereseteket, majd külön fejezet foglalkozik a tárgyalási szakasszal, ezen belül a tárgyalás előkészítésével, menetével, a tárgyalások során előforduló akadályokkal és a tárgyaláshoz kapcsolódó egyéb eljárási cselekményekkel. A 13. fejezet tartalmazza mindazt, amit a szerző a bizonyítás kérdésköre kapcsán fontosnak tart. Ehelyütt – és itt utalunk a korábban, már az alapelveknél is kifogásolt hiányosságra – megítélésünk szerint a bizonyítási eszközök tárgyalásakor több teret kellett volna szentelni a technikai vívmányoknak és bíróságokra ebből háruló új kihívásoknak. Egyedül az okirati bizonyítás körében tartalmaz egy rövid részt a kötet, amely „A hagyományos okiratfogalom meghaladása” címet viseli. Itt kifejti, hogy a hagyományos okiratfogalmat az elektronikus dokumentumok megjelenése és elterjedése meghaladottá tette, megszűnt az anyaghoz kötöttség, a tartalom számos esetben dematerializált formában, csak az elektronikus adathordozók közvetítése útján létezik. A modern adathordozó és -továbbító berendezések már sem terjedelmi, sem földrajzi korlátokat nem ismernek. Az információs társadalom kihívásaira az első jogi reakció az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény megszületése volt, amely mérföldkőnek tekinthető; értelmezési rendelkezései között található meg az elektronikus dokumentum, az elektronikus irat és az elektronikus okirat fogalma is.

3 a 4/2003. polgári jogegységi határozattal összhangban

— 45 —


sz á m

A harmadik rész a perorvoslatokat, a negyedik rész az egyes különleges eljárásokat ismerteti, gyakorlatilag csak a hatályos törvényszövegre szorítkozva, fogalommagyarázatok nélkül (kivételt csak a perorvoslatok részben a perorvoslatok elméleti irodalombeli osztályozásának felsorolása, a perorvoslati rendszerek és a jelenlegi magyar perorvoslati rendszer kialakulásának rövid felemlítése képez). A különleges eljárások közül utolsóként, annak hangsúlyt adva hosszabb terjedelemben, mint a többi különleges eljárást tárgyalja a könyv a fizetési meghagyásos eljárást, azt a pert pótló nemperes eljárások közé sorolva. Erénye a kiadásnak, hogy az az idén március 15-én hatályba lépett módosításokat is tartalmazza, tehát abszolút naprakész. Ugyanakkor érdekes megoldás, de kevéssé érthető, hogy a szerző bizonyos közléseit a téma tárgyalásánál, másokat pedig a fejezet végi jegyzetek között szerepeltet, s nem minden esetben látható be, hogy az adott információ miért a jegyzetek közé került „száműzetésbe”. Különösen kifogásolható 4

e körben, hogy az a – gyakorlatban látható módon problémákat felvető – körülmény, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban nem illetéket, hanem eljárási díjat kell fizetni, a fejezet végén, az apróbetűs jegyzetek közé került, sejthető, milyen kiváló ún. „buktató” kérdés lesz ebből a vizsgákon, hiszen ez megítélésünk szerint lényeges különbség a korábbi és az általános szabályokhoz képest, amelyet nem jegyzet-szintjén volna hasznos megemlíteni… Az ötödik rész az Eljárás kis- és nagyértékű ügyekben címet viseli, és e cím alatt a kisértékű perek, valamint a kiemelt jelentőségű perek szabályait említi meg (megjegyezzük, véleményünk szerint – ha már tankönyvről van szó – a címben nem a félrevezető „nagyértékű” kifejezést kellett volna alkalmazni, hanem amiről a fejezet valójában szól is, a „kiemelt jelentőségű” kifejezést). A hatodik részben a szerző a bírósági végrehajtással foglalkozik. A Vht. szabályainak ismertetése mellett kitér a közjegyzői okiratok záradékolására is, és azt a következőképpen vezeti be: „[c]saknem két évtizeddel az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX.10.) AB határozata után, amelyben a testület bizonyos okiratok közjegyzői záradékolását alkotmánysértőnek találta, a törvényhozó ismét felruházta a közjegyzőket azzal a jogosultsággal, hogy a Vht. 23/C. §-ában meghatározott körben a közjegyzői

4 hiszen nap mint nap tapasztaljuk a fizetési meghagyások kapcsán az eljáró jogi képviselők ebbéli tárgyi tévedéseit beadványaikban

— 46 —

2012. 4.

sz á m


okiratokat végrehajtási záradékkal lássák el. Az indokolás szerint a záradékolást a 5

közjegyzőnek a bírósági eljárásokhoz hasonló garanciákkal ellátott eljárása előzi meg” . Az utolsó, hetedik rész a polgári eljárás alternatívái megnevezés alatt a közvetítést (mediáció) és a választott-bíráskodást ismerteti bővebb elméleti és történeti keretbe ágyazva a témát, mint a többi rész esetében. Hiányosságként említhető még, hogy a kiadvány nem tér ki a hatályos Pp. Hetedik részében szabályozott elektronikus kommunikációra a polgári perben. A kötet a végén tartalmaz jogszabálymutatót, valamint alapos és gazdag név- és tárgymutatót, ami felhasználását nagyban megkönnyíti. Összességében a kötetnek az az erénye, ami másik oldalról a hiányossága is: minden témát rendkívül lényegre törően, röviden, szűkszavúan tárgyal, hiányoznak belőle a magyarázó szövegrészek, amelyek pedig tankönyvkénti hasznosulását jelentős mértékben elősegítenék.

5 Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróság ezen határozatában a következőt mondta ki: „Valamely rendelkezés alkotmányellenességének megítélése ugyanis nem matematikai kérdés. A közjegyzői záradék jogintézménye nem önmagában véve és szükségképpen alkotmányellenes, csupán a jelenlegi szabályozás mellett az, minthogy e szabályozás nem követeli meg a korábban vázolt garanciát, mint a záradékolás előfeltételét. Tekintettel azonban arra, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabály kiegészítésére nem jogosult, a hatályos szabályozás alkotmányellenességét kizárólag a sérelmezett rendelkezés megsemmisítése útján tudja megszüntetni.”Az Alkotmánybíróság 1991-ben kifejezetten azt találta aggályosnak, hogy a közjegyzői végrehajtási záradékolás az akkori jogszabályi környezetben úgy is megvalósulhatott, hogy az adós egyáltalán nem bírt tudomással a vele szembeni követelésről.

— 47 —


sz á m

A végrehajtást elrendelő bíróság feladata a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén (Magyar Jog, 2012. április)

D

r. Szabó Tamás cikkében a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén a végrehajtást elrendelő bíróság intézkedési lehetőségeit vizsgálja

a Vht. rendszerében. Végrehajtandó határozat alatt a végrehajtás alapjául szolgáló, az adóssal szembeni marasztalást tartalmazó olyan jogerős vagy előzetesen végrehajtható határozatot értünk, amely esetén a teljesítési határidő letelt (Vht. 13. §). A végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlésére több esetben sor kerülhet, legtipikusabban a kézbesítési vélelem megdöntése és mulasztás igazolása miatt, de akár az eljárás szabálytalansága elleni kifogás alapossága folytán is. A jogerősítő záradék törlését vagy a jogerőre emelkedést megállapító végzés hatályon kívül helyezését elrendelő végzés olyan pervezető végzés, amelyhez a bíróság nincs kötve. A jogerősítő záradék törlésének két jogkövetkezménye van. Az egyik, hogy a záradék törlése folytán a végrehajtandó határozat nem jogerős, ezért a végrehajtás elrendelésének általános feltételei közül a Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel nem teljesül, így a végrehajtást elrendelő bíróságnak a végrehajtás megszüntetése vagy a végrehajtási lap visszavonása iránt kell intézkednie. A másik, hogy akár a végrehajtás megszüntetése, akár a végrehajtási lap visszavonása történik, az addig elvégzett végrehajtási cselekmények és jogkövetkezményeik a hatályukat vesztik. A végrehajtás megszüntetése több esetben lehetséges, de a cikkben felvetett jogi probléma szempontjából a Vht. 56. § (1) bekezdésében foglaltak bírnak jelentőséggel. E jogszabályhely alapján a végrehajtást elrendelő bíróság végzéssel megszünteti a végrehajtást, ha közokirat alapján megállapította, hogy a végrehajtandó határozatot jogerős határozat hatályon kívül helyezte, illetőleg megváltoztatta. A bíróság az eljárást megszüntető végzésében arról is rendelkezik, hogy ki viseli a végrehajtási költséget.

— 48 —

2012. 4.

sz á m


A végrehajtási lap visszavonásáról a Vht. 211. § (1) bekezdése és a 212. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a bíróság a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állította ki, a végrehajtási lapot vissza kell vonni. Mint arra a szerző figyelmeztet, a bírósági gyakorlat a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlése esetén a végrehajtást elrendelő bíróság intézkedése kapcsán eltérést mutat. Néhány bíróság – az ide tartozó jegyzetben négy Fővárosi Ítélőtáblai döntés és egy Debreceni Ítélőtáblai döntés van megemlítve – álláspontja szerint kifejezetten nem a végrehajtás megszüntetésének, hanem a végrehajtási lap visszavonásának van helye, mégpedig azért, mert a jogerősítő záradékot törlő végzés magát a végrehajtható határozatot nem változtatta meg vagy nem helyezte hatályon kívül, csupán annak jogerősítő záradékát, és e végzés a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja értelmében nem fellebbezhető, az eljárás folyamán hozott úgynevezett pervezető végzés. A jogerősítő záradék törlése folytán nem jogerős a végrehajtandó határozat, a végrehajtás elrendelésének a Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétele nem teljesül. Ez a körülmény utóbb derült ki, utóbb állt elő olyan helyzet, hogy a végrehajtható határozat még nem volt jogerős a végrehajtási lap kiállításakor, ezért, mivel a bíróság rajta kívül álló okból a törvény megsértésével állította ki a végrehajtási lapot, azt a Vht. 211. § (1) bekezdése alapján vissza kell vonnia. Ezen érvelés szerint a Vht. 56. § (1) bekezdése nem alkalmazható, mert a végrehajtandó határozat nincs hatályon kívül helyezve, nincs megváltoztatva, azonkívül nincs újabb, a végrehajtandó követelésről érdemben döntést tartalmazó, jogerős határozat. Más bíróságok szerint a Vht. 56. § (1) bekezdésének analóg alkalmazása útján a végrehajtás megszüntetése iránt kell intézkedni, mivel a végrehajtási lap kiállításakor törvénysértés nem történt, hiszen ekkor még pl. a kézbesítési vélelem fennállt. A végrehajtási lap kiállítása időpontjában a végrehajtandó határozat jogerős volt, teljesültek a Vht. 13. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltételek, és csak utóbb került törlésre a végrehajtandó határozat jogerősítő záradéka. Hiányossága a cikknek, hogy sajnos az ezen jogi álláspontot elfoglaló bíróságokra nem hoz példát. A szerző e dogmatikai vitában nem foglal személyesen állást, hanem ezt követően arra a kérdéskörre tér át, miképpen rendelkeznek az elrendelő bíróságok a végrehajtási költségekről. Rögzíti, hogy e tekintetben következetes a bírói gyakorlat. Ahogy fentebb már volt szó róla, akár végrehajtási lap visszavonása, akár végrehajtás megszüntetése történik, a bíróság a végzésében mindenképpen rendelkezik arról, hogy ki viseli a

— 49 —


sz á m

végrehajtási költséget. Ez egységesen úgy történik, hogy a bíróság a végrehajtást kérőt kötelezi a végrehajtási költségek viselésére, azonban a végrehajtó díjának és költségeinek összegéről nem dönthet. Fontos kitérni rá, hogy a Vht. 34. § (1) bekezdésében írt főszabály, mely szerint a végrehajtás során felmerülő költségeket a végrehajtást kérő előlegezi és az adós viseli, itt nem alkalmazható, mert ezt a szabályt a Vht. arra az esetre tekinti irányadónak, amikor a végrehajtás során az adóst állami kényszer igénybevételével szorítják a tartozása rendezésére. A Vht. több helyen tartalmaz a végrehajtási költségekre vonatkozóan a főszabály alóli kivételes szabályt, azonban sem a végrehajtás megszüntetése, sem pedig a végrehajtási lap visszavonása kapcsán nem rendelkezik a végrehajtási költségek mikénti viseléséről, így e körben a Vht. 9. §-ában foglalt utaló szabály folytán a Pp. perköltség-viselésre vonatkozó rendelkezései irányadók. A Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében a végrehajtási költségek viselésére a végrehajtást kérő köteles, mivel a pernyertes fél költségének megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni. De van olyan álláspont is, ami ugyanezt azzal indokolja, hogy az eljárás költségei az alaptalanak bizonyult eljárást kezdeményező felet (végrehajtást kérőt) terhelik. Mint a szerző hangsúlyozza, ezen túlmenően a végrehajtást elrendelő bíróság nem dönthet a tekintetben, hogy a végrehajtást kérő milyen összegű végrehajtási költség megfizetésére köteles. Ennek hátterében az áll, hogy e költség mértékét az önálló bírósági végrehajtó jogosult meghatározni, amikor a végrehajtás – érdemi vagy nem érdemi – befejezésekor díjjegyzéket köteles kiállítani [14/1994. (IX.8.) IM rendelet 21. § (1) bekezdés], és e díjjegyzékkel szemben a végrehajtási eljárás résztvevői végrehajtási kifogást terjeszthetnek elő, amelynek tárgyában már nem a végrehajtást elrendelő, hanem a végrehajtást foganatosító bíróságnak kell döntenie. Mindezek alapján a végrehajtást elrendelő bíróság csak arra szorítkozhat határozatában, hogy megállapítja azt, hogy a végrehajtási költségeket melyik fél viseli (mint láttuk, minden esetben a végrehajtást kérő). A szerző cikkéből azt lehet leszűrni, hogy számára a cikk első felében ismertetett dogmatikai jellegű probléma valójában nem igazi probléma, mivel mint megjegyzi, mind a végrehajtás megszüntetése, mind a végrehajtási lap visszavonása a végrehajtás

— 50 —

2012. 4.

sz á m


befejezését eredményezi, és a következetes bírói gyakorlat szerint mindkét esetben a végrehajtást kérő viseli az eljárás során felmerült költségeket.

6

A gyakorlatban a legtöbb esetben a végrehajtandó határozat jogerősítő záradékának törlésére a fizetési meghagyásos eljárás során a kézbesítési vélelem megdöntése miatt kerül sor a jogosult helytelen lakcímközlésére visszavezethetően. Az eljárás nemperes jellegéből adódóan nem kerül sor tárgyalásra, ahol az alperes lakcíme vagy tartózkodási helye pontosan rögzítésre kerülne a jegyzőkönyvben; csupán a fizetési meghagyásos űrlapon a jogosult által közölt (ismert) lakcím alapján kerül kibocsátásra a fizetési meghagyás. A szerző megítélése szerint ilyenkor a jogosultnak kell viselnie annak következményét, hogy az alapeljárás során a kötelezett helytelen címét közli; és indokolt lenne a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárás kapcsán a jogalkalmazási problémát orvosolni. dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes

6 A magunk részéről sajnáljuk, hogy a szerző nem foglal állást a saját maga által felvetett, a cikk központi témáját képező, és megítélésünk szerint valós probléma kapcsán, amivel a közjegyzők is mind gyakrabban találkoznak a fizetési meghagyásos eljárások intézése során.

— 51 —


sz á m

Egy közjegyzői hely átvétele (NOTAR – 1/2012. szám)

A

megüresedett

közjegyzői

álláshely

átvételével

kapcsolatos

teendőket

és

problémákat összefoglaló cikk jelent meg a német közjegyzők lapjában, amely

talán számunkra is tartogat megfontolható tapasztalatokat. A cikk segítséget és bátorítást kíván nyújtani azoknak a kollégáknak, akik épp az első közjegyzői helyük átvétele előtt állnak.

Pályázás előtt Németországban a közjegyzők, helyettesek és jelöltek szakmai előmenetelét a tartományi törvények, valamint a szövetségi törvény szabályozza. A tartományokban az igazságügyi kormányzat a közjegyzői kamarákkal együttműködve próbál előrejelzéseket készíteni a megüresedő közjegyzői helyekről, bár pontos előrejelzést náluk sem lehetséges adni. Érdekes megjegyzése a cikk írójának, hogy a pályázat a közjegyzőjelöltek esetében nem csak lehetőség, hanem kötelezettség is, mivel így kívánják biztosítani, hogy az állampolgárok részére a közjegyzői szolgáltatások a legkisebb településeken is elérhetőek legyenek. (Ha valaki a felszólítás ellenére a három éves jelöltség után ok nélkül nem pályázik az állásra, tehát ha egy kiírt közjegyzői hely pályázás hiányában nem lesz betöltve, a jelöltet a törvény értelmében fel is menthetik.) Igaz ugyanakkor az is, hogy később lehetősége van jobb székhelyre pályázni és ott elsőbbséget is élvez. Egy közjegyzői hely kiírásának módját és nyilvánosságra hozatalát a tartományok határozzák meg.

A kiírás után és a pályázás előtt Ha a jelölt jó eséllyel pályázik, – természetesen, ha lehetőség van rá, még a pályázat kiírása előtt vagy annak kihirdetés után –egy személyes megbeszélést javasolnak a német kollégák az elköszönő közjegyzővel annak érdekében, hogy a jelölt megkapja az első képet és benyomást az irodáról, különösen az elhelyezkedést, a felszerelést és a munkatársakat illetően. Hogy pontosan milyen tájékoztatást kell adni, azt egyedül a kollegialitás szempontjai határozzák meg. E szerint a pályázónak a közjegyzői hely sajátosságairól

— 52 —

2012. 4.

sz á m


egy korrekt és informatív képet kell kapnia. Tehát a következő témákat mindenképp tisztázni kell egymással: a hely jellege, elhelyezkedése; a személyes munkatársak (tapasztalatok, életkor, munkaelosztás); kereseti lehetőség (forgalom); a hely kialakítása, irodák nagysága, állapota, parkolási lehetőségek. Arról is illik beszámolni, hogy van-e esetleg másik pályázó, akit előnyben részesít. Amennyiben ez lenne a helyzet, akkor a Szövetségi Közjegyzői Rendtartás 6. §-a értelmében a több pályázó közötti sorrendet a személyes és szakmai alkalmasságon kívül a jogi képzettség foka is meghatározza. Egy kiírt közjegyzői állásra való pályázás tartalma és formalitása az egyes tartományok közjegyzői hirdetményeiből derül ki.

A kinevezés előtt Németországban a kinevezés általában csak röviddel a hivatalba lépés előtt történik meg. Az ezt követő pontok tisztázása ezért időben szükséges, mivel előfordul, hogy az alkalmas irodák vagy a munkatársak nem tudnak azonnal rendelkezésre állni. A kinevezés előtt a szerződések végén a biztonság kedvéért egy visszalépési jogban is meg szoktak állapodni.

1.

A kötelező biztosítás

A közjegyzői kinevezést Németországban meg kell tagadni, ha a pályázó sem igazolni nem tudja, hogy van biztosítása sem pedig egy ideiglenes fedezeti ígérvényt nem tud bemutatni. A továbbiakban a közjegyzőnek kell vizsgálnia, hogy a biztosítás megfelel-e a követelményeknek. A főkötelezettségre vonatkozó biztosítást bármelyik arra jogosult biztosítónál meg lehet kötni. (Érdekességként meg kell említeni, hogy a biztosítási védelembe nem tartozik bele a szándékos és tudatos kötelességszegés, valamint az európai jogon kívüli jogról való tanácsadással kapcsolatos kiegészítő igények. A legalacsonyabb biztosítási összeg 500.000 euró biztosítási esetenként, 1.000.000 euróra korlátozva biztosítási évenként. A közjegyzői kamaráknak kötelezően további 500.000 euróra kell csoportos biztosítást kötnie.)

— 53 —


2.

sz á m

Megállapodások a „hivatali előddel”

Minden közjegyzői kinevezés egy közjegyzői iroda kialakítását is magában foglalja. A megüresedett iroda és az újonnan elindult között alapvetően semmilyen kontinuitás nem áll fenn. Az új közjegyzőre szállnak az előd aktái, könyvei és iratai, azonban alapvetően szabadon meghatározható, hogy az előd hivatali helyiségét, irodáit annak beleegyezésével tovább vezeti vagy újat alakít ki a kinevezett közjegyző. A „vajon” vagy „hogyan” csak megállapodás kérdése. Akkor is, ha a közjegyzői hivatal egy személyhez tapadó jog, sokszor érdekükben áll a folytatás, annak érdekében, hogy az ügyfeleket továbbra is zavartalanul kiszolgálhassák. A hivatal betöltőjében és az újonnan kinevezett közjegyzőben felmerülhet a kérdés, hogy vajon az utóbbi a kinevezésével mindet átvesz-e, főleg, ha az elődje munkavállalóit is tovább foglalkoztatja. A Szövetségi Munkaügyi bíróság egy 1999-es döntésében kimondta, hogy a közjegyző hivatali utódlása nem jogügyleti üzemátvétel a Polgári Törvénykönyv 613a §-a értelmében. Ezt azzal magyarázzák, hogy az átadás nem jogügyleten keresztül történik, hanem szuverén aktus, egy közhatalmi cselekmény. A személyzet és az iroda átvétele önmagában nem minősül jogügyletnek, ezért a munkaviszony felmondása a hivatal megszüntetése miatt lehetséges. Ugyanakkor az újonnan kinevezett közjegyzőnek azzal is számolnia kell, hogy a munkavállalók a bizonytalan helyzet miatt nem kötnek majd vele szerződést és új állás után néznek. Ez magában hordozza a veszélyt, hogy a közjegyzői iroda munkaképtelenné válik, ezáltal az ügyfelek is elmaradnak, és gyakran a törzsügyfelek a munkatársakhoz még jobban ragaszkodnak, mint magához a közjegyzőhöz. Egyébként is az összes dolgozó lecserélése nem vet jó fényt az adott közjegyzői irodára, sem az egész közjegyzőségre. Ezért

azt javasolják, hogy amennyiben lehetséges, az új közjegyző kössön

új szerződéseket az átvett munkavállalókkal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyrészt kompromisszum-késznek mutatkoznak. Természetesen ezt hosszas személyes beszélgetések előzik meg. Be kell tartani a „kamara specifikus” szabályozásokat, pl. Bajorországban. A pályázónak itt nyilatkozni kell arról, hogy tovább foglalkoztatja-e az adott helyen dolgozókat. Próbaidőben is meg lehet állapodni, a vállalkozás megalapítása utáni első négy évben a munkaszerződést indokolás nélkül fel lehet mondani. Az, hogy az utód hogyan alakítja ki az adott irodát, maga határozza meg. A kollegialitás és a célszerűség azonban azt kívánja meg, hogy erről is egyeztessen az

— 54 —

2012. 4.

sz á m


elődjével. Lehetőség szerint el kell kerülni azt, hogy az utód nem veszi át az irodát, vagy hogy azonnal kiköltözik. Ezáltal is veszthet ügyfeleket, pláne, ha a lakosok nagy része addig pont oda járt. A fent említetteken kívül gondolni kell még olyan természetes dolgokra is, mint a telefonvonalak vagy a faxok átruházása, illetve a pecsétek, névjegytáblák megrendelése.

Kinevezés után A könyvek, jegyzékek, listák, dokumentumok, akták őrizetének átadása a Szövetségi Közjegyzői Rendtartás 111. §-a értelmében megtámadható igazságügyi államigazgatási aktus. Az újonnan kinevezett közjegyzőnek átadásra kerülő tárgyak az elköszönő közjegyző meglévő aktái és okiratai, amely a következőkből állnak: a közjegyző által vezetendő könyvek és jegyzékek, illetve az azok helyett kiállított kártyák; okiratgyűjtemény, főbb akták, egyéb iratok, költségjegyzék. Átadásra és átvételre kerül – másként, mint a bíróságon keresztüli megőrzésnél – minden hivatali irat, amennyiben a megőrzési idő le nem járt és nem kell megsemmisíteni őket. Az előző közjegyző nem vihet magával iratokat, sem eredeti példányt, sem másolatot. Az aláírás mintát és a pecsétlenyomatot a tartományi bíróság elnökének kell benyújtani, az előző közjegyző bélyegzőjét megsemmisítésre a helyi bírósághoz kell szállítani. Az újonnan kinevezett közjegyző a hivatali- és névtáblát a hivatali helyiségbe kell szállíttatni. Átmenetileg ezen a táblán feltüntetve maradhat az előző hivatal betöltőjének a neve. Az új közjegyzőnek is be kell vezetnie magát az elektronikus telekkönyvbe illetve minden más helyen regisztrálnia kell. Az adóhivatalnál haladéktalanul igényelni kell egy új adószámot, mivel e nélkül számlát nem lehet kiállítani. Egy weboldal létrehozása is nagyon ajánlott, sőt, manapság nélkülözhetetlen. A reklámtilalom miatt azonban figyelni kell a részletszabályokra.

— 55 —


sz á m

Érdekességek a „Le Gnomon” című közjegyzőség-történeti folyóirat 2012. évi április-júniusi, No171. számából

A

lain Moreau „Faragjuk versbe a törvényeket!” című írásában kiemeli, hogy a francia közjegyzők körében is találunk minden korszakban olyan kollégákat,

akik irodalommal, költészettel foglalkoztak, kisebb-nagyobb tehetséggel, szorgalommal megáldva, sokféle stílust és műfajt képviselve. Ezen művészi próbálkozásokon belül is ritka és különleges példát mutat a törvények versbe faragása. Elsőként egy párizsi közjegyzőt, Edme Hilaire Garnier-Deschesnes-t (1732-1812) ihlette meg a jog. A közjegyző jeles személyiség, 1799-től az Ötszázak Tanácsának tagja, Bonaparte híve, és számos filozófia illetve jogi mű szerzője volt, mint például a Code Civil és a francia közjegyzői törvény (Loi de Ventôse) első kommentárjai. Fiatalkori szerzeményének címe „A Párizsi Szokásjog francia versben”, mely mű három kiadást is megélt az 1769, 1784 és 1787 években, és korának egyik sikeres műve lett annak ellenére, hogy szerzője eredetileg nem kiadásra szánta, hanem a jogi tanulmányok unalmát kívánta vele enyhíteni, barátaival együtt. A verseskötet a Párizsi Szokásjog (La Coutume de Paris) 362 – némelyik igen hosszú – paragrafusának versbe faragott jogszövegét tartalmazza, tartalomhűen és igen élvezetes rímekbe szedve. Ezen jó példán elindulva, maga a Code Civil sem kerülhette el a költészet „karmait”, és három változatban is versbe foglalták. Elsőként Joseph Henri Flacon-Rochelle (1781-1834) munkája jelent meg 1805-ben, aki előszavában Garnier-Deschesnes-nek, mint példaképének ajánlja a verseket. Másodízben 1811-ben jelent meg hasonló, ám sokkal jobb és igényesebb, alexandrinusokban írt kötet, Benoît Michel Decomberousse (1754-1841) alkotása, aki ötvenes éveiben járva adta fejét a Code Civil teljes szövegének versbe szedésére. A kötet igen sikeres volt, még a két világháború között is kiadták egy alkalommal. A harmadik, egyben napjainkig utolsó próbálkozás azonban, mely 1882-ben jelent meg, és szerzője Amédée Pons jogász volt, sajnos nem örvendett hasonló sikereknek. Alain Moreau, a képekkel és élvezetes idézetekkel fűszerzett összefoglaló szerzője végül kifejezte abbéli reményét, hogy a modern, száraz jogi szövegezés sem riasztja majd vissza az elhivatottakat attól, hogy korunkban is hasonló költészeti alkotások szülessenek.

— 56 —

2012. 4.

sz á m


A tulajdonjog tanúsítása Bulgáriában – A közjegyzőség szerepe Bulgáriában az ingatlanforgalomban

A

folyóirat ezen számában – több kiemelkedő francia közjegyzői életrajz mellett – Dr. Georgi Boyanov bolgár professzor, és Dr. Petar Raymundov bolgár kollégánk

írásait is olvashatjuk, akik a fenti címekkel közöltek kettő érdekes tanulmányt a bolgár jogrendszer történeti fejlődéséről, valamint a mai bolgár jogi szabályozás ismérveiről a tulajdonjog közjegyzői tanúsítása tárgyában. Boyanov professzor hangsúlyozza, hogy a napjainkban ismert közjegyzői okiratok (az ingatlanok átszállását tanúsító okiratok, valamint az ingatlanokon fennálló tulajdonjogot tanúsító okiratok) kialakulását, eredetét a bolgár történeti múltban kell keresnünk. A római jog, majd a bizánci jog hatásait az ottomán (török) jog hatásai követték a közel ötszáz éves török uralom alatt. Különösen jelentős volt a török dologi jog szabályainak átemelése az 1858-as földtörvény révén, amely az ingatlanok átszállását, valamint a tulajdonjog és a haszonélvezeti (használati) jog dokumentálását is szabályozta a különböző ingatlan-kategóriák kapcsán. Az állami tulajdonban lévő földek, ingatlanok használati jogának átszállásakor az eladó és a vevő megállapodásán és a vételár kifizetésén kívül arra is szükség volt, hogy a tulajdonjogot (használati jogot) illetve az átszállást ún. tapina okirat igazolja, amit az isztambuli székhelyű speciális titkárság helyi képviselője állított ki. A titkár szükség esetén a falu öregeit és a szomszédokat is kikérdezte annak felderítése céljából, hogy ki a kérdéses ingatlan valódi használója, „tulajdonosa”. A dokumentumot Isztambulban írták alá, ellátták a birodalmi bélyegző lenyomatával, nyilvántartásba vették, majd a titkáron keresztül eljuttatták a jogosult részére. Bulgária 1878-as felszabadulását követően ezen tanúsítványok, dokumentumok kiadása a közjegyzők illetve békebírók hatáskörébe került, a jogrendszer az orosz és a török jogrendszerből is átvett, megőrzött jelentős elemeket. Ennek bizonyítéka, hogy az 1883-as szabályozással bevezetett ún. vladalo tanúsítvány okirat kiállítása hasonló elvek alapján történt a körzeti másodfokú bíróságokon (a titkár-közjegyzők révén), mint elődjéé, a tapina okiraté. Az 1885-ös bolgár közjegyzői törvény rögzítette ezen tanúsítvány-okiratok kiadásának közjegyzői eljárási szabályait, és az 1910-es törvénnyel együtt bevezette az

— 57 —


sz á m

ingatlan-forgalomban a közjegyzői okiratok, tanúsítványok kizárólagosságát azzal, hogy a tulajdonjogot tanúsító okirat hiányában az azt bizonyító eljárást, „nyomozást” is a közjegyző volt jogosult lefolytatni, a vonatkozó eljárási törvény alapján. Raymundov kolléga is mindenekelőtt azt emeli ki írásában, hogy a bolgár állampolgárok „jogtudatába”, jogi ismereteibe alapvető meggyőződésként ivódott be az ingatlanok tulajdonjogának igazolásával és átszállásával kapcsolatban a közjegyzőség, a közjegyzői okiratok és tanúsítványok szerepe. Napjainkban ennek helytállóságát, realitását tovább erősítik a bolgár közjegyzőkre vonatkozó szigorú eljárási szabályok, és az eljárásokban általuk kötelezően alkalmazandó, lekérdezendő elektronikus központi nyilvántartások (pl. személyazonosság ellenőrzése elektronikus úton, jogi személyek nyilvántartása, közjegyzői okiratba foglalt meghatalmazások nyilvántartása).

dr. Horváth Gyöngyi

dr. Varga Krisztina

MOKK ügyvezető

MOKK ügyvezető

Helyreigazítás

A

Közjegyzők Közlönye 2012. évi 3. (május-júniusi) számában megjelent „A közjegyzői közokirat záradékának a törlése a Vht. 211. § (2) bekezdése alapján”

című cikk szerzője dr. Horányi-Hohl Gábor ceglédi közjegyzőhelyettes. A Közjegyzők Közlönye 2012. évi 3. (május-júniusi) számának 56. oldalán az

Esztergomi

közjegyzők

1875-1949

című

cikk

szerzőjének

neve

helyesen:

Csíziné Dr. Schlosser Annamária. A szerzők téves megjelöléséért az olvasó és az érintettek szíves elnézését kérjük.

— 58 —

2012. 4.

sz á m


Rezümék dr. Gábor Horányi-Hohl

Deletion of the notarial deed clause in virtue of Paragraph 211 Section (2) of the Act on Judicial Enforcement (abrredviated in Hungarian asVht.) The legislator by ordering the insertion of notarial clauses by notary publics to the notarial deeds entrusted the notary publics also with the judgement of the petitions referring to the deletion of judicial enforcement clause at first instance. The deletion of the judicial enforcement clause may only take place if the notary public added the clause to the notarial deed by the infringement of the law. The deletion of the judicial enforcement clause is an individual procedure, which may take place ex officio or based on the submission of a respective petition. The presentation of a petition is not subject to any deadlines. As the notary public assesses the petition not based on its name, but based on its content, in practice it may even be the case that concurrent jurisdiction may occur between the notary public, the enforcement body and the effectuating court. The notary public shall decide on the petition in the frame of a writ, it may reject the petition or may delete the judicial enforcement clause. The notary public shall dispose of the costs arising in the frame of the procedure and of their defrayment in the writ. The notary public shall not order counter judicial enforcement in the writ subject to the deletion of judicial enforcement clause.

Streichung der Klausel der notariellen Urkunde gemäß § 211 Absatz 2 des Gesetzes über die gerichtliche Vollstreckung (Vht) Der Gesetzgeber hat dem Notar gemeinsam mit der Erteilung einer Vollstreckungsklausel für die notarielle Urkunde durch ihn auch die erstinstanzliche Entscheidung über den Antrag auf Streichung der Vollstreckungsklausel übertragen. Die Vollstreckungsklausel kann dann gestrichen werden, wenn der Notar die notarielle Urkunde mit einer Vollstreckungsklausel in rechtswidriger Weise versehen hat. Die Streichung der Vollstreckungsklausel ist ein selbständiges

— 59 —


sz á m

Verfahren, das von Amts wegen oder auf Antrag eingeleitet werden kann. Die Einbringung des Antrags ist an keine Frist gebunden. Da der Notar über den Antrag nicht nach der Bezeichnung, sondern nach dem Inhalt des Antrags entscheidet, kann es in der Praxis vorkommen, dass es zu einem Kompetenzkonflikt zwischen dem Notar, dem Zwangsvollstrecker und dem Vollstreckungsgericht kommt. Der Notar hat durch Beschluss zu entscheiden, ob er den Antrag ablehnt oder die Vollstreckungsklausel streicht. Der Notar hat im Beschluss die im Zuge des Verfahrens auftretenden Kosten und die Kostentragung nicht festzusetzen. Im Beschluss über die Streichung der Vollstreckungsklausel kann der Notar keine Rückvollstreckung anordnen.

Abrogation de la clause de l‘acte notarial selon le paragraphe (2) de l‘article 211 de la loi relative à la saisie Le Législateur à habilité les notaires à apposer une clause aux actes notariaux et, parallèlement, à statuer en première instance sur la demande d’annulation de ladite clause. La clause de saisie peut être supprimée si le notaire a apposé ladite clause d’une manière illicite. La suppression de clause de saisie doit être considérée comme une procédure à part, exécutée d’office ou sur demande. La présentation de la demande n’est pas limitée dans le temps. Comme le notaire se prononce sur la base du contenu de la demande, il peut arriver qu’il y ait un conflit de compétence entre le notaire, l’haussier et le tribunal exécutoire. Le notaire est tenu de décider concernant la demande sous forme de décision. Il peut refuser la demande ou annuler la clause de saisie. Le notaire ne doit pas décider sur les frais relatifs à la procédure dans sa décision. Le notaire n’est pas habilité à ordonner le versement des montant en trop dans sa décision relative à l’annulation de la clause de saisie.

dr. Zsigmond Balogh

Termination, notarial certificate with reference to facts, judicial enforcement Surely it is not an exaggerating statement to make that in civil substantive and procedural law, and in the private law legal relationships of the parties the enforcement of contractual claims, their method and opportunity has always been in focus.

— 60 —

2012. 4.

sz á m


The contract is usually terminated prior to claim enforcement, but it is also possible that the opportunity for claim enforcement in absence of termination does not become available. Termination is of additional importance, if the contract serving as the basis of the legal relationship is recorded in a notarial deed. In this case if the entitled party wishes to enforce its claims via direct judicial enforcement performed by the court, with respect to format the provisions of Section (2) Paragraph 23/C of Act LIII of 1994 (Vht.) shall be governing. In virtue of the above statute the obligation depends on the occurrence of the given condition, thus it is required to be certified by a notarial deed. Of course this stipulation also refers to terminations, as a transaction terminating the contract with ex nunc effect („obligation terminating” effect). One of the goals of this study is to introduce the relationship between terminations, as a civil law transactional declaration and the pursuant possible claim enforcement, furthermore clarify and point-blank the role of notary publics in relation to the certification of facts elaborated about terminations. The study is also aimed at clarifying certain common misconceptions and misunderstandings in relation to notary public cooperation, furthermore to introduce the related practice and interpretation of law, and to answer questions arising in relation to the above or questions not clarified by the legal practice. In the meantime the reader gets an insight to the diversity of the notary public activity, fulfilling a key role during the entitled party’s claim enforcement procedure.

Kündigung, Tatsachenbestätigung, Zwangsvollstreckung Es ist wohl nicht übertrieben zu behaupten, dass die Geltendmachung der vertraglichen Forderungen sowie deren Art und Möglichkeit im materiellen Zivilrecht und Zivilprozessrecht in den privatrechtlichen Rechtsverhältnissen der Parteien jederzeit im Mittelpunkt stand. Der Geltendmachung der Ansprüche geht gewöhnlich die Kündigung des Vertrages voraus, aber es kann auch vorkommen, dass die Möglichkeit der Geltendmachung der Ansprüche mangels einer Kündigung nicht einmal eröffnet wird. Die Kündigung ist dann von besonderer Bedeutung, wenn der zugrunde liegende Vertrag durch den Notar öffentlich beurkundet worden ist. In diesem Fall sind nämlich hinsichtlich der Formalität die Bestimmungen von § 23/C Absatz 2 des Gesetzes Nr. LIII von 1994 über die gerichtliche Vollstreckung (ungarische Abkürzung: Vht.) zu berücksichtigen, wenn nach

— 61 —


sz á m

der Kündigung die berechtigte Partei ihren Anspruch unmittelbar durch gerichtliche Zwangsvollstreckung geltend machen will. Wenn die Verpflichtung vom Eintreten einer bestimmten Voraussetzung abhängt, ist es nach dieser Rechtsvorschrift erforderlich, dass das Eintreten der Verpflichtung durch eine öffentliche Urkunde bestätigt wird. Natürlich gilt diese Vorschrift auch für die Kündigung als eine Rechtshandlung, die den Vertrag (die Verpflichtung) mit ex-nunc-Wirkung auflöst. Das Ziel des Aufsatzes ist einerseits, den Zusammenhang zwischen der Kündigung als zivilrechtliche Erklärung und der darauffolgenden eventuellen Geltendmachung der Ansprüche darzustellen, bzw. die Rolle des Notars in Bezug auf die über die Kündigungen erstellte Tatsachenbestätigung zu erklären und klarzustellen. Der Aufsatz versucht auch, im Zusammenhang mit der notariellen Mitwirkung einige geläufige Irrtümer bzw. Missverständnisse zu klären, die anschließende Praxis und Rechtsauslegung darzustellen, sowie die damit zusammenhängenden oder in der Rechtspraxis noch nicht geklärten Fragen zu beantworten. Inzwischen gibt der Aufsatz dem Leser einen Überblick über die Vielfältigkeit der Tätigkeit des Notars, der im Zuge der Geltendmachung der berechtigten Ansprüche eine Schlüsselrolle spielt.

Démission, affirmation des faits, saisie Je pense, qu’on peut dire sans exagération que le droit matériel civil et le droit des procédures civiles étaient toujours centrés sur les conditions et les possibilités de la réclamation des droits contractuels. La réclamation des droits contractuels est, en général, précédé par la résiliation du contrat correspondant, mais il peut arriver que la possibilité de la réclamation ne se présente même pas, faute de résiliation de contrat. La résiliation du contrat est primordiale, dans le cas ou ledit contrat a été établi sous forme d’acte notarial, étant donné que l’ayant droit est tenu de respecter les dispositions du paragraphe (2) de l’article 23/C de la loi N°1194/LIII, en ce qui concerne la forme de sa demande, s’il demande la saisie après la résiliation du contrat. Conformément aux dispositions de ladite loi, si l’obligation contractuelle est soumise à la réalisation d’une condition concrète, elle doit être justifiée par une écriture publique. Cette disposition doit, évidemment, être appliquée à la démission, qui est une transaction ayant un effet immédiat (ex nunc).

— 62 —

2012. 4.

sz á m


L’objectif de la mémoire est de présenter d’une part les liens entre la démission, considérée comme une déclaration de droit civil, et la réclamation éventuelle des droits contractuels, de présenter et de préciser le rôle des notaires dans la préparation des attestations de faits relatives aux démissions. Un autre objectif de la mémoire est d’éclaircir quelques idées reçues relatives aux tâches effectuées par les notaires, ainsi que de montrer la pratique y afférente et l’interprétation juridique et de répondre aux questions soulevées. Le lecteur aura également l’occasion de connaitre l’activité très variée des notaires, qui jouent un rôle primordial dans le processus de réclamations de droits.

dr. Márton Tibor Anka

Remuneration of legal representatives collaborating in notary public enforcement procedures The aim of this article is to introduce statutory regulations related to the remuneration of legal representatives requesting enforcement procedure, which can be enforced against the debtor. These are important guarantee rules, because they refer to fees, which can be enforced against the debtor, and regarding such fees the lawful payment summon fails to contain any condemnation, or there is no assumption of obligation recorded in notarial deeds. All the more so, because in virtue of Paragraph 9 of the Act XI of 1998 on attorneys at law the solicitor’s costs are subject to a free agreement. Namely the part referring to the definition of solicitor’s fees in the solicitor’s agency contract depends on the agreement of customer and agent, therefore it is important that out of this amount the authority proceeding with the case in the frame of non-litigious procedure considers which part of the fee proportionate and subject to deferral to the adversary party. I would like to present a basis for the general practice with respect to the above, thus I wish to exhaustively cover the scope of fee-related agreements, among others also the fact that in the frame of solicitor agency contracts entered into between the solicitor and customer, parties often make the remuneration dependant on the successful activity of agent, in the frame of a commission-based, “success fee” appointment. Furthermore I also wish to discuss an issue, which also receives a varied answer among the notary publics, namely that during

— 63 —


sz á m

the enforcement of payment summons how the fee agreement or the disbursement and fees of the legal representative have to be enforced. I shortly also introduce the legal position of the legal adviser and patent attorney, furthermore I also cover the costs, which often come up in every day practice, but they cannot be enforced in the frame of the enforcement procedure via condemnation or in absence of assumption of obligation.

Vergütung des am notariellen Vollstreckungsverfahren mitwirkenden Rechtsvertreters Ziel dieses Artikels ist es, die rechtliche Regelung über die im notariellen Vollstreckungsverfahren gegen den Schuldner geltend zu machende Vergütung des Rechtsvertreters der die Vollstreckung betragenden Partei zu erläutern. Sie sind wichtige Garantieregelungen, weil sie sich auf die gegen den Schuldner geltend zu machenden Gebühren beziehen, für die der rechtskräftige Mahnbescheid keine Verurteilung enthält, und für die auch keine öffentlich beurkundete Verpflichtungserklärung vorliegt. Dies gilt umso mehr, als die Anwaltshonorare im Sinne von § 9 des ungarischen Anwaltsgesetzes Nr. XI von 1998 der freien Vereinbarung unterliegen. Im Anwaltsvertrag hängt also der die Honorarvereinbarung betreffende Teil von der zwischen dem Auftragsgeber und dem Auftragnehmer getroffenen Vereinbarung, deshalb ist es wichtig, welchen Betrag die das Verfahren durchführende Behörde im außergerichtlichen Verfahren als verhältnismäßig und für die Gegenseite übertragbar erachtet. Darüber will ich auch für die Praxis mehr Klarheit erlangen, so beschäftige ich mich weitgehend damit, was die Honorarvereinbarung umfasst, und unter anderem auch mit dem Fall, in dem die Parteien in einem zwischen dem Rechtsanwalt und dem Mandanten abgeschlossenen Anwaltsvertrag im Rahmen eines erfolgsabhängigen Auftrags die Vergütung von der erfolgreichen Tätigkeit des Auftragnehmers abhängig machen. Darüber hinaus beschäftige ich mich mit dem Problem, auf das nicht einmal von den Notaren eine einheitliche Antwort gegeben wird, nämlich wie die Honorarvereinbarung oder die Auslagen eines Rechtsvertreters im Zuge der Vollstreckung eines Mahnbescheids geltend zu machen sind. Ich gebe einen kurzen Überblich über die Rechtslage der Rechtsberater und Patentanwälte, sowie auch über die häufigsten Kosten, die aber in Ermangelung einer Verurteilung oder einer Verpflichtungserklärung im Vollstreckungsverfahren nicht geltend gemacht werden können.

— 64 —

2012. 4.

sz á m


Les honoraires du représentant légal lors de la procédure d‘une saisie notariale L’objectif du présent article est de présenter la règlementation en vigueur, applicable aux honoraires du représentant légal du Demandeur, lors de la procédure de saisie notariale. Ce sont des règles de garantie très importantes, car elles s’appliquent aux honoraires qui pourraient être supportés par le débiteur même s’ils ne figurent ni dans une injonction de payer exécutoire, ni dans une lettre d’engagement établie sous forme d’acte notarié. D’autant plus, qu’aux termes de la loi N° 1998/XI, relative aux avocats, les honoraires d’avocat font l’objet d’un accord libre entre le Mandant et le Prestataire, par conséquent il est très important de pouvoir connaître la somme que l’autorité compétente, chargée de la procédure non judiciaire considère acceptable et fait payer par la partie adverse. Pour ce faire, mon article détaille les prestations couvertes par les honoraires, et présentent les contrats de prestations qui fixent les rémunérations des avocats de manière que leur montant dépendent de la réalisation des objectifs poursuivis. Mon article traite également une question concernant laquelle même l’avis des notaires n’est pas unanime, et c’est la question de savoir comment peut-on faire valoir les accords relatifs aux rémunérations ou aux dépens du représentant légal lors de l’exécution d’une injonction de payer. Dans mon article, je traite également, et d’une manière succincte, le statut juridique du conseiller juridique et de l’agent en brevet ainsi que les frais les plus courants, mais qui restent en général, à la charge du représentant légal faute de condamnation ou d’engagement.

— 65 —

* Kiadja: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara 1026 Budapest, Pasaréti út 16. Telefon: (+36-1) 489 4880, Fax: (+36-1) 356 7052 E-mail: [email protected] Felelős kiadó: dr. Tóth Ádám a MOKK és a szerkesztőbizottság elnöke Főszerkesztő: dr. Rokolya Gábor A szerkesztőbizottság tagjai: dr. Juhász Ivett, dr. Kőrös András, dr. Steiner Erika Előfizetési díj egy évre: 18 000 Ft A folyóirat előfizethető a kiadó címén. Megjelenik kéthavonta. Grafikai szerkesztés: Konemara Consulting Kft. Felelős vezető: Sipos István ügyvezető Nyomás: MO CARD’S Print Kft. Felelős vezető: Molnár C. László A Közjegyzők Közlönye tartalma szerzői jogilag védett információt tartalmaz. A folyóiratban közölt anyagok bármilyen formában történő átvételéhez, felhasználásához a kiadó előzetes engedélye szükséges.

ISSN 1416-7883

A folyóirat példányonkénti ára: 1 500 Ft

LIX. /4. 2012. július-augusztus

2012. július-augusztus

Recommend Documents