Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2012. (II.15.) önkormányzati RENDELETE
LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA VAGYONÁRÓL ÉS A VAGYONGAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselőtestület) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a törvényben foglaltak végrehajtására, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 16. §-ának (1) bekezdésében megállapított feladatkörében eljárva, Lőrinci Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Lőrinci Város Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat): a) tulajdonában álló dolgokra, pénzügyi eszközökre, b) társasági részesedéseire, vagyoni értékű jogosultságaira (vagyoni értékű jogokra), illetve b) által irányított önkormányzati költségvetési szervekre és 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaságára. (2) E rendelet hatálya kiterjed továbbá az Önkormányzat: a) pénzvagyonára b) követeléseire, kötelezettségeire. Az önkormányzat vagyona 2. § (1) Az Önkormányzat vagyona a nemzeti vagyon külön részét képező törzsvagyon (a továbbiakban a törzsvagyon) és üzleti vagyon lehet. Az önkormányzati vagyon körét a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. § (1)-(4) bekezdései határozzák meg (továbbiakban együtt önkormányzati vagyon). (2) Az Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonának elemeit e rendelet 1. számú, a korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának elemeit e rendelet a 2. számú melléklete tartalmazza a (2) bekezdés szerinti szabályok figyelembe vételével, bontásban. (3) Az Önkormányzat üzleti vagyonát e rendelet 3. számú melléklete szerinti vagyonelemek alkotják. (4) Az önkormányzati vagyon (2) és (3) bekezdés szerinti minősítését a tulajdonosi jog megszerzését követően el kell végezni. (5) Az (4) bekezdés szerinti minősítés, illetve a korábbi besorolás megváltoztatása ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Az önkormányzat vagyonának hasznosítására vonatkozó általános szabályok 3. § A nemzeti vagyon alapvető rendeltetését a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 7. § (1) bekezdése határozza meg. 4. § (1) Az Önkormányzat vagyonkezelő szerve a Polgármesteri Hivatal. Vagyonkezelő az Önkormányzat tulajdonában álló vagyon tekintetében az Önkormányzat: a) által irányított önkormányzati költségvetési szerv az alapító okiratában meghatározott feladatellátását szolgáló vagyon tekintetében, valamint b) 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaság a vele kötött vagyonkezelési szerződés szerint. (a továbbiakban együtt a vagyonkezelő) (2) A vagyonkezelő a kezelésében lévő önkormányzati vagyonnal – az önkormányzati közfeladat ellátásának sérelme nélkül – köteles a helyi önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok és e rendelet keretein belül rendeltetésszerűen gazdálkodni (3) Az Önkormányzat tulajdonosi jogainak gyakorlását érintő döntések előkészítésére és végrehajtására, valamint az önkormányzati vagyon üzemeltetésére, kezelésére az önkormányzat vagyonkezelő szerve jogosult a hatályos jogszabályok és e rendelet alapján. (4) A vagyont a hatályos jogszabályok alapján az Önkormányzat vagyonkezelő szerve tartja nyilván. (5) A vagyonkezelő jogosult a vonatkozó jogszabályok és e rendelet keretein belül foglalt korlátozásokkal a kezelésében lévő önkormányzati vagyon: a) működtetésére, b) az önkormányzati feladat ellátása során átmenetileg nélkülözhető vagyon hasznosítására. (6) Az Önkormányzat vagyonkezelő szerve látja el az önkormányzati vagyon nyilvántartásával, fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos feladatok ellátására, továbbá az Önkormányzat feladatellátása szempontjából feleslegessé váló önkormányzati vagyon elidegenítésével kapcsolatos feladatokat. A vagyonkezelő kötelessége az önkormányzati vagyon jogszabály és e rendelet előírásainak megfelelő működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme - ide értve a birtokvédelmet is -, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása. (7) Az Önkormányzat vagyonkezelő szerve és a vagyonkezelő a vagyonkezelési feladatok végrehajtásáról az éves zárszámadás keretében kötelesek számot adni. A vagyongazdálkodási hatáskörök 5 .§ (1) Az önkormányzati vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek a Képviselőtestületet illetik meg. A tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a polgármester gyakorolja. (2) Az önkormányzati vagyon értékét növelő fejlesztések, felújítások beruházások esetében a tulajdonosi joggyakorló - a tárgyévi költségvetésben meghatározott előirányzat felhasználása során - a polgármester.
(3) Az önkormányzati vagyon értékének megállapításához szükséges értékbecslés, értékelés beszerzéséről átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik. (4) A forgalomképtelen önkormányzati vagyon hasznosítására irányuló megállapodások, szerződések megkötéséről (pl. bérlet, használat, illetve használati jog), valamint a tulajdonosi jognyilatkozatok (pl. reklámjog biztosítására irányuló megállapodások, a telekrendezési eljárás, birtokvédelem), kiadásáról, a biztosítási szerződések megkötéséről átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik. (5) A korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon hasznosítására irányuló megállapodások, szerződések megkötéséről (pl. bérlet, használat, illetve használati jog), ha a megállapodás, szerződés időtartama az 5 évet nem haladja meg, valamint a tulajdonosi jognyilatkozatok (pl. reklámjog biztosítására irányuló megállapodások, a telekrendezési eljárás, birtokvédelem) kiadásáról, a biztosítási szerződések megkötéséről átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik, kivéve a vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak bérbeadás útján történő hasznosítása esetében. (6) Az üzleti önkormányzati vagyon hasznosítására irányuló megállapodások, szerződések megkötéséről (pl. bérlet, használat, illetve használati jog), ha a megállapodás, szerződés időtartama az 5 évet nem haladja meg,valamint a tulajdonosi jognyilatkozatok (pl. reklámjog biztosítására irányuló megállapodások, a telekrendezési eljárás, birtokvédelem) kiadásáról, biztosítási szerződések megkötéséről átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik. (7) Az átmenetileg szabad pénzeszközök egy évnél rövidebb lejáratú lekötéséről és tőke garantált értékpapírba való befektetésről - összeghatártól függetlenül átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik. 6. § (1) Az Önkormányzat rendelkezhet gazdálkodó szerv tagsági, részvényesi tulajdonával. (2) Azon gazdálkodó szervezetek estében, amelyek nem az Önkormányzat kizárólagos részvételével működnek, az Önkormányzatot a gazdálkodó szervezet legfőbb szervének ülésén a polgármester, vagy az általa megbízott személy képviseli. A törzsvagyon használata, hasznosítása 7. § (1) A Polgármesteri Hivatal, valamint az Önkormányzat által irányított egyéb költségvetési szervek – az alapító okirat szerinti feladataik ellátásához - használják és – alapfeladataik ellátásának sérelme nélkül - bérbeadás útján hasznosíthatják az alapító okiratukban meghatározott önkormányzati vagyont. (2) Az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság - a létesítő okirata szerinti feladataik ellátása érdekében - használják és - az általuk ellátott önkormányzati feladat ellátásának sérelme nélkül - bérbeadás útján hasznosíthatják a feladatellátáshoz használatba, illetve vagyonkezelésre adott önkormányzati vagyont.
8. § (1) A forgalomképtelen önkormányzati vagyon nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom kivételével nem terhelhető meg, azon dologi jog vagy osztott tulajdon nem létesíthető. (2) A korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon elidegenítését, gazdasági társaságba való bevitelét, megszerzését és megterhelését illetően a Képviselőtestület gyakorolja a tulajdonosi jogokat, az illetékes szakmai bizottság véleményezése és - jogszabályi kötelezettség esetén - az illetékes minisztérium jóváhagyása mellett. (3) Amennyiben az ingó vagyon elem átszervezés vagy feladatváltozás miatt az Önkormányzat által irányított költségvetési szervnél feleslegessé válik, a költségvetési szerv vezetője javaslatára átruházott hatáskörben a polgármester gondoskodik a hasznosításról. A hasznosításból származó bevétel a költségvetési szervet illeti meg. A vagyonkezelői jog ellenértéke, a jogok gyakorlásának és ellenőrzésének szabályai 9. § (1) Az Önkormányzat az e rendelet 4.§ (1) bekezdése szerinti - kijelölt vagyonkezelők részére ingyenesen biztosítja a vagyonkezelői jogot. (2) A költségvetési szerv a működéséhez szükséges, a számviteli törvény szerinti immateriális jószág, tárgyi eszköz (műszaki berendezés, gép, felszerelés stb.), készlet megvásárlására - ingatlan kivételével - adásvételi szerződést köthet. A szerződés megkötésével a dolog az Önkormányzat a vagyonkezelési szerződés alapján a költségvetési szerv vagyonkezelésébe kerül. (3) A vagyonkezelőt - ha jogszabály másként nem rendelkezik - megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei - ideértve a számvitelről szóló törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is - azzal, hogy a vagyont nem idegenítheti el, továbbá használati joggal, szolgalommal vagy más dologi joggal nem terhelheti meg, biztosítékul nem adhatja, valamint a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át és nem terhelheti meg. (4) A vagyonkezelőnek vállalnia kell a közfeladat ellátása mellett, hogy: a) a (3) bekezdésben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, b) az átengedett önkormányzati vagyont a szerződési előírásoknak és a e rendelet adott vagyontárgyakra vonatkozó rendelkezéseinek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, c) a hasznosításban - a hasznosítóval közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként - kizárólag a jogszabályoknak megfelelő személyek, szervek vesznek részt. d) a rábízott ingatlanon beruházást, felújítási tevékenységet kizárólag a képviselő-testület előzetes hozzájárulásával végezhet, és végeztethet. e) a vagyonkezelésébe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten tartja nyilván oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó bevételeitől, költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen. f) a tulajdonosi ellenőrzést tűrni.
(5) A 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben gondoskodik és e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képez. (6) A vagyonkezelő az ellenőrzés érdekében köteles minden közérdekből nyilvános adat, valamint - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő - az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására. Az ellenőrzésre egyebekben a belső ellenőrzésre vonatkozó szabályok az irányadók. Az önkormányzati vagyon hasznosításának nyilvánossága 1 0 .§ 1
(1) A 25 millió forint forgalmi értéket meghaladó önkormányzati vagyon tulajdonjogát átruházni - ha torvény kivételt nem tesz – Képviselő-testület döntésétől függően versenyeztetéssel, vagy licites vagyonértékesítéssel, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. A licites vagyonértékesítés esetében jelen rendelet 4. sz. mellékletében szereplő: A Lőrinci Város Önkormányzat licites ingó és ingatlan vagyon értékesítési szabályzatát kell alkalmazni. (2) Ingatlan értékesítése esetében - értékhatártól függetlenül - az elővásárlási jog gyakorlására jogosultak nyilatkozattételi jogának biztosításával. (3) Önkormányzati vagyon tulajdon jogának átruházását előkészítő döntéshez a forgalmi érték megállapítása érdekében forgalmi értékbecslést kell készíttetni. (4) Az 5.000.000 Ft értékhatár feletti vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra vonatkozó szerződéseket, kötelező közzétenni a szerződés létrejöttét követő 60 napon belül. A közzétételről a polgármester gondoskodik. (5) Az (1) bekezdés szerinti értékhatár alatti értéket képviselő vagyon tulajdonjogát átruházásáról az (1) bekezdésben meghatározott feltételek alkalmazásával a Képviselő-testület dönt a Lőrinci Város honlapján, hírportálján és a Szuper Infó lapban való hirdetéssel, a legelőnyösebb ajánlatot tevő javára dönt. Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása 1 1 .§ (1) A vagyon értékének megállapítására általában a nyilvántartási érték, vagy a 60 napnál nem régebben készült hivatalos szakértői értékbecslés az irányadó. (2) Értékesítéskor a vagyon értékét az alábbiak szerint kell megállapítani: - értékpapír esetén a névérték alapján,
- egyéb ingó és ingatlan vagyon esetén 60 napnál nem régebbi értékbecslés alapján. (3) Ha a szerződés tárgya több vagyontárgy (vagyontömeg), a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásakor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó. (4) Örökölt vagyon esetén a hagyatéki eljárás során megállapított értéket kell a vagyon értékének tekinteni, amennyiben az adó- és értékbizonyítvány 6 hónapnál nem régebbi. 1
A R. 10.§ (1) bekezdését módosította a 31/2012.(V.22.) önk. rendelet 1.§-a. Hatályos: 2012.V.31-től.
Eljárás a tulajdonos képviseletében 1 2 .§ Az önkormányzati vagyont érintő hatósági eljárásban a tulajdonost megillető nyilatkozattételi jogot, továbbá a közigazgatási és bírósági eljárásban az ügyfél jogát a polgármester gyakorolja. Az önkormányzat jogi képviseletének biztosításáról a polgármester gondoskodik. A követelések elengedése 1 3 .§ Az önkormányzat és szerve csak az alábbi esetekben mondhat le részben vagy egészben követeléséről: a) csődegyezségi megállapodásban, b) bírói egyezség keretében, c) felszámolási eljárás során, ha a felszámoló által írásban adott nyilatkozat alapján az várhatóan nem térül meg, d) a végrehajtás során nem, vagy csak részben térült meg, e) ha a követelés igazoltan csak veszteséggel (aránytalan költségráfordítással) érvényesíthető, f) kötelezettje nem lelhető fel, s ez dokumentumokkal hitelt érdemlően bizonyított, g) peren kívüli megegyezés során, h) a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt el nem érő kis összegű követelések esetében. A felajánlott vagyon elfogadása 1 4 .§ (1) Ha a vagyonról az önkormányzat javára lemondtak, ezt a lemondásban megnevezett vagyonkezelő elfogadhatja, feltéve, hogy képes az azzal járó kötelezettségek teljesítésére. (2) Az önkormányzat részére bármilyen összegű, ellenérték nélkül felajánlott vagyon elfogadásához szükség van a képviselő-testület jóváhagyására, abban az esetben amennyiben az kötelezettségeket is eredményez. Az üzleti vagyon hasznosítása 15. § (1) A vagyon kezelőjének feladata - a testületi döntésnek megfelelően - a vagyon hasznosítása érdekében a szükséges intézkedések megtétele. (2) A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására a mindenkor hatályos jogszabályok az irányadók.
A vagyongazdálkodással kapcsolatos döntések meghozatalának szabályai 1 6 .§ (1) A vagyongazdálkodással kapcsolatos döntések meghozatala előtt széles körben tájékozódni kell a piaci viszonyokról, és a számba vehető egyéb ajánlatokról. (2) A döntések meghozataláért felelős személyek a lehető legnagyobb körültekintéssel, az önkormányzat érdekeinek figyelembevételével - fegyelmi és kártérítési felelősség mellett - kötelesek a vagyonkezeléssel kapcsolatos döntéseket meghozni. A vagyon értékvesztésének, terven felüli értékcsökkenésének elszámolása 1 7 .§ Értékvesztésről, terven felüli értékcsökkenés elszámolásáról a képviselő-testület dönt minden esetben. Vegyes rendelkezések 1 8 .§ (1) Az önkormányzat képviselő-testülete az éves költségvetés megtárgyalásakor meghatározza az éves vagyongazdálkodás irányelveit összhangban a közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervvel. (2) Az önkormányzati vagyont az éves zárszámadáshoz csatolt vagyonleltárban kell kimutatni. (3) E rendelet nem érinti a hatályba lépését megelőzően megkötött egyes vagyontárgyak hasznosításáról szóló szerződéseket. (4) Az önkormányzati vagyon megszerzésére, elidegenítésére, megterhelése, gazdasági társaságba vitelére a magasabb szintű jogszabályokban nem szabályozott kérdésekben e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. Az önkormányzat e rendelet tárgykörébe tartozó kérdéseket szabályozó egyéb rendeletei (önkormányzat éves költségvetéséről szóló rendelete, az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésére és bérletére vonatkozó rendelete, a közterület használatára vonatkozó rendelete stb.) az önkormányzat vagyonával való gazdálkodást a magasabb szintű jogszabályokban foglaltakkal, e rendelettel összhangban szabályozhatja, de az e rendeletben foglaltaktól eltérően nem rendelkezhet kivéve, ha magasabb szintű jogszabály másként nem rendelkezik Értelmező rendelkezések 19. § E rendelet alkalmazásában a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti értelmező rendelkezések az irányadók.
Záró rendelkezések 20. § Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és ezzel egyidejűleg a Lőrinci Város Önkormányzata vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2008 (III.27.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.
Víg Zoltán sk.
Pammerné Gaál Ágnes sk
polgármester
jegyző
Kihirdetési záradék: 2012. II.15. ………………………………………. kihirdetés napja
1. 2. 3. 4.5
2
Pammerné Gaál Ágnes sk. ………………………………………… aláírás
sz. melléklet: Forgalomképtelen törzsvagyon 2 sz. melléklet: Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon 3 sz. melléklet: Önkormányzati üzleti vagyon 4 sz. melléklet: Lőrinci Város Önkormányzat licites ingó és ingatlan vagyon értékesítési szabályzata
A R. 1. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) ÖR. 1§ (1) bekezdése. Hatályos: 2014. IV. 01-től. A R. 2. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) ÖR. 1§ (1) bekezdése. Hatályos: 2014. IV. 01-től. 4 A R. 3. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) ÖR. 1§ (1) bekezdése. Hatályos: 2014. IV. 01-től. 5 A Rendeletet 4. sz. melléklettek egészítette ki a 31/2012.(V.22.) önk. rendelet. 3
Lőrinci Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 1/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendeletének 1. számú melléklete 1. sz. melléklet6
Forgalomképtelen törzsvagyon
az ökormányzat kizárólagos tulajdonát képező forgalomképtelen nemzeti vagyon
forgalomképesség
ingatlan jelleg
forgalomképteklen
Utca, hsz.
0022/003/0/000
Gázfogadó állomás
0109/001/0/000
Buszmegálló
Selyp orvosi rendelő mögött selypi sarok
1058/000/0/000
Buszmegálló
Szabadság tér
388 247
0399/000/0/000
Buszmegálló
388 247
0427/001/0/000
Buszmegálló
Árpád út (volt piac tér) volt RIO előtt
1456/005/0/000
Buszmegálló
egyéb építmények forgalomképteklen
Terület
Bruttó érték (2013.12.31.)
Megnevezés
Hrsz.
1 079 000 388 247
egyéb építmények forgalomképteklen egyéb építmények forgalomképteklen egyéb építmények forgalomképteklen
388 247
egyéb építmények forgalomképteklen
Erőmű tér
388 247
egyéb építmények forgalomképteklen
1451/000/0/000
Buszmegálló
forgalomképteklen
egyéb építmények belterületi utak
Lőcsei út
Bajcsy út 65, 62 előtt Lőcsei út
0023/000/0/000
3951
14 355 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0059/000/0/000
Pozsonyi út
Pozsonyi út
4450
16 403 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0067/007/0/000
Szoc.Int.hez út
2845
2 187 500
forgalomképteklen
belterületi utak
0151/000/0/000
Marx út
Szoc.Int-hez út (M.E.) Marx út
10852
25 832 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0213/000/0/000
Aradi út
Aradi út
9171
15 840 000
6
388 246
A R. 1. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) önk. R. 1.§-a. Hatályos: 2014. április 1-től.
nettó érték (2013.12.31)
hasznosítási javaslat
728 100 Város Kft. Kezelésébe 280 467 Város Kft. Kezelésébe 280 467 Város Kft. Kezelésébe 280 467 Város Kft. Kezelésébe 280 467 Város Kft. Kezelésébe 280 467 Város Kft. Kezelésébe 280 466 Város Kft. Kezelésébe 9 939 077 Város Kft. Kezelésébe 11 068 552 Város Kft. Kezelésébe 1 202 993 Város Kft. Kezelésébe 17 431 126 Város Kft. Kezelésébe 10 688 648 Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
belterületi utak
0274/000/0/000
Damjanich út
Damjanich út
3360
10 313 000
6 959 095
forgalomképteklen
belterületi utak
0286/000/0/000
Temesvári út
Temesvári út
2786
16 989 000
11 463 978
forgalomképteklen
belterületi utak
0356/000/0/000
Kis utca
Kis utca
661
4 162 000
2 808 474
forgalomképteklen
belterületi utak
0401/000/0/000
Mikszáth út
Mikszáth út
3812
40 978 010
29 794 774
forgalomképteklen
belterületi utak
0464/000/0/000
Jókai út
Jókai út
4559
23 905 000
16 130 806
forgalomképteklen
belterületi utak
0511/000/0/000
Radnóti
Radnóti út
4593
15 858 000
10 700 788
forgalomképteklen
belterületi utak
0562/000/0/000
Viola
Viola út
3798
18 684 000
12 607 742
forgalomképteklen
belterületi utak
0592/000/0/000
Akácfa
Akácfa út
3920
15 937 000
10 754 100
forgalomképteklen
belterületi utak
0593/000/0/000
Táncsics út
Táncsics út
7234
38 655 000
26 083 930
forgalomképteklen
belterületi utak
0713/000/0/000
Kossuth út
Kossuth út
8537
58 959 456
43 235 071
forgalomképteklen
belterületi utak
0805/000/0/000
Ságvári út
Ságvári út
8153
42 288 000
28 535 433
forgalomképteklen
belterületi utak
0882/000/0/000
Vasvári út
Vasvári út
6642
18 635 000
12 574 679
forgalomképteklen
belterületi utak
0892/000/0/000
Ságvári út
1280
5 552 000
3 746 431
forgalomképteklen
belterületi utak
0910/000/0/000
Bem út
Ságvári út (zsákutcája) Bem út
9569
70 398 114
49 153 569
forgalomképteklen
belterületi utak
0962/000/0/000
Balassi út
Balassi út
1638
11 033 000
7 444 942
forgalomképteklen
belterületi utak
0981/000/0/000
TÜZÉP út
480
2 083 000
1 405 596
forgalomképteklen
belterületi utak
0984/001/0/000
Rendőrség e. út
1369
8 861 000
5 979 303
forgalomképteklen
belterületi utak
0991/000/0/000
Rákóczi út
Volt TÜZÉP út (Rákóczi-ból) Szab.tér Rendőrség Rákóczi út
9681
18 985 962
12 888 342
forgalomképteklen
belterületi utak
0991/000/0/000
Rákóczi út
Rákóczi út
179 028 265
167 124 111
forgalomképteklen
belterületi utak
1105/000/0/000
Szervízút
Árpád út
2136
25 611 505
20 002 375
forgalomképteklen
belterületi utak
1106/000/0/000
Kerékpárút
Árpád út
13415
23 429 501
12 519 861
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
belterületi utak
1168/000/0/000
József A.Összeköt.folyt
forgalomképteklen
belterületi utak
1185/000/0/000
Ady E.u.
forgalomképteklen
belterületi utak
1220/000/0/000
Vörösmarty,Ady
forgalomképteklen
belterületi utak
1229/000/0/000
Vörösmarty
forgalomképteklen
belterületi utak
1276/000/0/000
Vörösmarty-J.A.
forgalomképteklen
belterületi utak
1293/000/0/000
József A.u.
forgalomképteklen
belterületi utak
1354/000/0/000
Bajcsy-József A.-Össz út.
forgalomképteklen
belterületi utak
1411/001/0/000
Út
forgalomképteklen
belterületi utak
1450/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi utak
forgalomképteklen
József A.Összeköt.folyt Ady E.út
892
247 000
166 681
6459
13 031 000
8 793 168
VörösmartyAdy-Összekötő Vörösmarty
1942
5 071 000
3 421 853
9702
45 736 000
30 862 103
VörösmartyJózsef a.-Össz. József a. út
2299
6 306 000
4 255 221
15519
65 987 962
44 651 551
2279
7 948 000
5 363 226
182
462 000
311 761
Jegenyesor út
Bajcsy-József A.-Összekötő Bajcsy-Vasút Összekötő Lőrinci Erőmű
4883
8 336 000
5 625 039
1455/000/0/000
Nagykörút
Lőrinci Erőmű
2505
27 251 000
18 388 651
belterületi utak
1457/000/0/000
Nagykörút átkötőútja
Lőrinci Erőmű
654
2 142 000
1 445 404
forgalomképteklen
belterületi utak
1459/000/0/000
Iskola-nagykörút
Lőrinci Erőmű
260
2 372 000
1 600 605
forgalomképteklen
belterületi utak
1461/000/0/000
Kiskörút
Lőrinci Erőmű
1105
13 608 000
9 182 524
forgalomképteklen
belterületi utak
1477/000/0/000
Vörössápi út (tó mellett)
Lőrinci Erőmű
6015
8 784 000
5 927 345
forgalomképteklen
belterületi utak
1477/001/0/000
Kerékpárút Bajcsy
Bajcsy út
6608
14 007 319
8 346 574
forgalomképteklen
belterületi utak
1480/000/0/000
Vörössápi-Összekötő
Lőrinci Erőmű
388
566 000
381 942
forgalomképteklen
belterületi utak
1483/000/0/000
Gumi Ktsz mögötti út
Lőrinci Erőmű
1593
2 326 000
1 569 565
forgalomképteklen
belterületi utak
1487/000/0/000
Gumi Ktsz utáni út
Lőrinci Erőmű
2082
2 727 000
1 840 155
forgalomképteklen
belterületi utak
1491/000/0/000
Gumi Ktsz-hez út
18138
39 212 000
26 459 787
forgalomképteklen
belterületi utak
1495/000/0/000
2276
2 640 000
1 781 448
forgalomképteklen
belterületi utak
1496/000/0/000
Gumi Ktsz-hez vezető út Meggyfa úttal párh. földút Lőrinci Erőmű vasút Meggyfa-Bercsényi Lőrinci Erőmű összekötő
1501
2 642 000
1 782 798
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
belterületi utak
1523/000/0/000
Bercsényi út
Bercsényi út
5974
28 085 000
18 951 423
forgalomképteklen
belterületi utak
1556/000/0/000
Mátra út
Mátra út
6230
30 404 400
21 184 132
forgalomképteklen
belterületi utak
1589/000/0/000
Meggyfa út
Meggyfa út
6218
27 268 400
19 067 996
forgalomképteklen
belterületi utak
1642/000/0/000
Hámán Kató út
Hámán K. út
9890
53 764 000
36 279 299
forgalomképteklen
belterületi utak
1671/000/0/000
Határ út
Határ út
7880
26 829 000
18 103 890
forgalomképteklen
belterületi utak
1677/000/0/000
Csokonai út
Csokonai út
3971
15 493 000
10 454 491
forgalomképteklen
belterületi utak
1688/000/0/000
Gyergyó út
Gyergyó út
1773
7 252 000
4 893 570
forgalomképteklen
belterületi utak
1700/000/0/000
Arany J. út
Arany J. út
5659
22 309 000
15 053 848
forgalomképteklen
belterületi utak
1772/000/0/000
Gábor Á.út
Gábor Á. Út
5371
26 322 000
17 761 767
forgalomképteklen
belterületi utak
1802/000/0/000
Kállai É. út
Kállai É. út
4108
16 311 000
11 006 475
forgalomképteklen
belterületi utak
1815/000/0/000
Kölcsei F. út
Kölcsey F. út
2599
10 561 000
7 126 442
forgalomképteklen
belterületi utak
1827/001/0/000
Május 1 út
Május 1 út
1948
9 786 000
6 603 483
forgalomképteklen
belterületi utak
1836/000/0/000
Rózsa F. út
Rózsa F. út
5419
25 590 000
17 267 831
forgalomképteklen
belterületi utak
1841/000/0/000
Tabán út
Tabán út
11217
29 402 000
19 840 124
forgalomképteklen
belterületi utak
1885/000/0/000
Kállai É. út
6328
26 969 000
18 245 204
forgalomképteklen
belterületi utak
1933/000/0/000
Május 1 út
Kállai-Tabán Összekötő Május 1 út
6637
32 226 000
21 745 716
forgalomképteklen
belterületi utak
1945/000/0/000
Béke út
Béke út
4443
27 298 962
18 497 851
forgalomképteklen
belterületi utak
2007/007/0/000
Kastélykertben az út
Vörösmajori út
1303
5 379 000
3 926 345
forgalomképteklen
belterületi utak
2014/000/0/000
Út az ISZI-hez
Út az ISZI-hez
1185
6 748 000
4 553 479
forgalomképteklen
belterületi utak
2073/000/0/000
Gyár út vége
Gyár út vége
489
1 460 000
985 190
forgalomképteklen
belterületi utak
2074/000/0/000
Gyár út
Gyár út
5955
28 315 842
20 180 220
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
belterületi utak
2586/015/0/000
Út folytatása
Bercsényi út
2891
11 809 000
7 968 583
forgalomképteklen
belterületi utak
2598/000/0/000
Tölgyfa út
Tölgyfa út
1697
1 968 000
1 327 991
forgalomképteklen
belterületi utak
2627/000/0/000
Hársfa út
Hársfa út
3865
22 510 000
15 189 481
forgalomképteklen
belterületi utak
2629/000/0/000
Út sorház mögött
1398
2 634 000
1 777 405
forgalomképteklen
belterületi utak
0261/000/0/000
Belter.földút
1007
866 000
866 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0252/000/0/000
Belter földút
418
527 000
527 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0424/000/0/000
Z.szántón föld
Út sorház mögött Damjanich-al párhuzamos Temesvári utról a Zagyva Selypi út
2720
1 016 000
1 016 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0635/000/0/000
Bacsa köz
Bacsa köz
347
1 220 000
1 220 000
forgalomképteklen
belterületi utak
0976/000/0/000
Belter földút
464
234 000
234 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1337/000/0/000
Belter földút
6871
3 151 000
3 151 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1446/001/0/000
Belter földút
952
2 105 000
2 105 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1446/040/0/000
Belter földút
2604
4 483 000
4 483 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1454/000/0/000
Belter földút
Ocsovszki köz (Rákócziból) Gátőrház előtti út 56 garázs mellett 56 garázs mellett Lőrinci Erőmű
1804
2 904 000
2 904 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1460/015/0/000
Út garázsokhoz
Lőrinci Erőmű
1848
3 938 000
3 938 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1486/000/0/000
Belter földút
Lőrinci Erőmű
2895
3 356 000
3 356 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1607/000/0/000
Belter földút
4156
4 821 000
4 821 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1619/000/0/000
Belter földút
1006
1 782 000
1 782 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1830/000/0/000
Belter földút
431
629 000
629 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1835/000/0/000
Belter földút
Hámán Kató úttal párhuzamos Hámán Kató vasút összekötő Út állomás és foci pálya Rózsa F. út
1580
1 833 000
1 833 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1849/000/0/000
Belter földút
1845
2 971 000
2 971 000
forgalomképteklen
belterületi utak
1897/000/0/000
Belter földút
Kállai-Tabán Összekötő Május 1 -
1929
2 528 000
2 528 000
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft.
forgalomképteklen
belterületi utak
1935/000/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi utak
2004/001/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi utak
2585/000/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi utak
2590/000/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi utak
2591/000/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi utak
2594/000/0/000
Belter földút
forgalomképteklen
belterületi árkok
0079/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi árkok
0335/000/0/000
Selyp vasúttól, Mikszáth útig Pékhíd-zsilip
forgalomképteklen
belterületi árkok
0344/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi árkok
0436/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi árkok
0500/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi árkok
0527/000/0/000
forgalomképteklen
belterületi árkok
forgalomképteklen
KállaiÖsszekötő Vasút melletti út
Kezelésébe 1369
1 794 000
1 794 000
Csőszer melletti út Meggy-Mátra Bercsényi összekötő Névtelen út
1998
2 318 000
2 318 000
4467
8 308 000
8 308 000
784
683 000
683 000
Vasút- 21-es összekötő Keleti út
9067
6 437 000
6 437 000
7122
6 092 186
6 092 186
Árok
973
4 897 000
4 897 000
árok
6814
6 732 000
6 732 000
Bacsaköz
árok
354
452 000
452 000
Árok Jókai-Táncsics között Radnóti-Jókai út között
árok
164
907 000
907 000
árok
345
2 538 000
2 538 000
árok
309
2 384 000
2 384 000
0624/000/0/000
Mikszáth-Radnóti út között Kossúth út laposon
árok
1075
5 752 000
5 752 000
belterületi árkok
1008/000/0/000
Bem utca váge /Csincsa/
árok
328
2 535 000
2 535 000
forgalomképteklen
belterületi árkok
1108/000/0/000
Árpád úton túli Csincsa
árok
585
3 050 000
3 050 000
forgalomképteklen
belterületi árkok
1964/000/0/000
árok
382
1 251 000
1 251 000
forgalomképteklen
belterületi árkok
2016/000/0/000
árok
254
346 000
346 000
forgalomképteklen
telkek
0399/000/0/000
Selyp Vörösmajori út 21es előtt ISZI-hez bevezető út mellett Buszmegálló telek
15
57 000
57 000
forgalomképteklen
telkek
1058/000/0/000
Buszmegálló telek
Szabadság téri
8
48 000
48 000
forgalomképteklen
telkek
1153/002/0/000
Közösségi Ház telek
Szabadság tér 7.
3970
13 082 190
13 082 190
Árpád út piactér
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft.
Kezelésébe forgalomképteklen
1451/000/0/000
Buszmegálló telek
Bajcsy út
forgalomképteklen külterületi földutak
0007/030/0/000
földút
forgalomképteklen külterületi földutak
0018/000/0/000
földút
forgalomképteklen külterületi földutak
0021/002/0/000
földút
forgalomképteklen külterületi földutak
0021/004/0/000
földút
Héhalom határában Héhalom határában 21-es Selyp állomás között 21-es mellett
forgalomképteklen külterületi földutak
0033/000/0/000
földút
21-es mellett
forgalomképteklen külterületi földutak
0036/000/0/000
földút
forgalomképteklen külterületi földutak
0044/000/0/000
földút
Tsz. Nagykökényesi út 21-es mellett
forgalomképteklen külterületi földutak
0067/007/0/000
földút
forgalomképteklen külterületi földutak
0067/009/0/000
forgalomképteklen külterületi földutak
telkek
16
65 000
65 000
2560
1 733 000
1 733 000
6446
2 684 000
2 684 000
5830
2 974 000
2 974 000
13190
6 177 000
6 177 000
6405
3 698 332
3 698 332
39559
8 440 363
8 440 363
8224
4 057 000
4 057 000
Gíbár mellett
2845
977 000
977 000
földút
Gíbár mellett
2322
1 068 000
1 068 000
0083/000/0/000
földút
Zagyva mellett
5114
3 319 000
3 319 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0088/000/0/000
földút
Temető mellett
1111
693 000
693 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0089/006/0/000
földút
640
526 000
526 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0099/000/0/000
földút
Temetőhöz bevezető földút pékhídtól
1380
1 135 000
1 135 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0100/011/0/000
földút
Pékhíd mellett
8706
4 622 000
4 622 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0101/029/0/000
földút
Pusztai rét
477
362 000
362 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0108/005/0/000
földút Zagyvaszántón
2240
712 000
712 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0112/004/0/000
földút
Más településen van Z.szántó határa
245
75 000
75 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0115/000/0/000
Volt iparvágány
7344
29 376 000
29 376 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0122/000/0/000
földút
Petőfibánya út mellett Zagyva mellett
775
435 000
435 000
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen külterületi földutak
0132/000/0/000
földút
Zagyva mellett
3755
1 244 000
1 244 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0140/000/0/000
földút
Cseremonta alatt
2277
1 351 000
1 351 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0149/002/0/000
földút
55496
18 129 000
18 129 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0150/000/0/000
földút
Új temető kereszt között Paskom mellett
21355
9 556 000
9 556 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0152/000/0/000
földút
Paskom mellett
5290
4 209 000
4 209 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0153/000/0/000
földút
Paskom mellett
6705
2 493 000
2 493 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0160/000/0/000
földút
9294
7 063 000
7 063 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0162/000/0/000
földút
5977
4 044 000
4 044 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0164/000/0/000
földút
3442
2 493 000
2 493 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0167/000/0/000
földút
1741
1 759 000
1 759 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0168/000/0/000
földút
7121
3 632 000
3 632 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0172/000/0/000
földút
Kacsaúsztató mellett Kacsaúsztató mellett Kacsaúsztató mellett Kacsaúsztató mellett Kacsaúsztató mellett Ecsédi határ
5375
4 086 000
4 086 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0175/000/0/000
földút
Ecsédi határ
7347
4 298 000
4 298 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0192/000/0/000
földút
Ecsédi határ
3805
2 212 000
2 212 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0195/000/0/000
földút
Ecsédi határ
11196
7 668 000
7 668 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0199/000/0/000
földút
Ecsédi határ
5848
2 495 000
2 495 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0211/002/0/000
földút
Ecsédi határ
243
282 000
282 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0235/000/0/000
földút
9754
3 971 000
3 971 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0240/000/0/000
földút
Csurgói erdő alatt Paskom mellett
1723
1 137 000
1 137 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0249/000/0/000
földút
Mulató mögött
2899
1 962 000
1 962 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0251/009/0/000
földút
Mulató mögött
620
291 000
291 000
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen külterületi földutak
0253/003/0/000
földút
Külterleti földút
978
417 000
417 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0254/000/0/000
földút
421
149 000
149 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0268/000/0/000
Volt iparvágány
892
3 568 000
3 568 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0270/000/0/000
földút
2598
2 313 000
2 313 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0277/000/0/000
földút
1068
545 000
545 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0285/000/0/000
földút
1280
1 229 000
1 229 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0288/010/0/000
földút
4025
2 055 000
2 055 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0296/000/0/000
földút
2309
1 177 000
1 177 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0300/001/0/000
földút
2831
1 208 000
1 208 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0302/001/0/000
földút
1654
981 000
981 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0304/000/0/000
földút
8271
3 430 000
3 430 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0316/003/0/000
földút
1195
141 000
141 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0317/000/0/000
földút
2154
1 206 000
1 206 000
forgalomképteklen külterületi földutak
0318/004/0/000
földút
1053
695 000
695 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13001/001/0/000
földút
18171
8 470 000
8 470 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13001/109/0/000
földút
1683
2 121 000
2 121 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13002/008/0/000
földút
1434
1 449 000
1 449 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13002/050/0/000
földút
1236
939 000
939 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13002/074/0/000
földút
924
818 000
818 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13002/096/0/000
földút
891
678 000
678 000
forgalomképteklen külterületi földutak
13002/117/0/000
földút
Külterületi földút Petőfibánya út mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya mellett Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél
3586
2 981 000
2 981 000
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen külterületi földutak
13003/066/0/000
földút
forgalomképteklen
külterületi árkok
0094/000/0/000
Kápolna mellett
Petőfibánya hobbi telkeknél árok
forgalomképteklen
külterületi árkok
0101/002/0/000
Lencse-rét
forgalomképteklen
külterületi árkok
0109/000/0/000
forgalomképteklen
külterületi árkok
forgalomképteklen
7742
5 642 000
5 642 000
1564
3 407 000
3 407 000
árok
10274
4 471 000
4 471 000
Szuha patak
árok
11279
4 933 000
4 933 000
0119/000/0/000
Büdösárok
árok
12675
20 576 000
20 576 000
külterületi árkok
0121/000/0/000
20 ha mellett
árok
5172
3 470 000
3 470 000
forgalomképteklen
külterületi árkok
0124/000/0/000
Pusztai rét
árok
1870
1 361 000
1 361 000
forgalomképteklen
külterületi árkok
0126/000/0/000
Pusztai rét
árok
2262
1 713 000
1 713 000
forgalomképteklen
külterületi árkok
0223/001/0/000
Aradi útról
árok
789
2 141 000
2 141 000
forgalomképteklen
külterületi árkok
0307/000/0/000
Kopaszhegy alatt
árok
1408
816 000
816 000
forgalomképteklen
külterületi árkok
0314/000/0/000
árok
árok
3135
1 690 000
1 690 000
forgalomképteklen
közterületek
0334/000/0/000
2007
863 000
863 000
forgalomképteklen
közterületek
0398/000/0/000
Árpád u. 183. mellett (híd Közterület felé) Volt piactértől Bem utcáig Közterület
10422
12 116 000
12 116 000
forgalomképteklen
közterületek
0675/000/0/000
4460
9 188 289
9 188 289
forgalomképteklen
közterületek
1 046 975
795 469
forgalomképteklen
Közterület
0675/000/0/000
Mikszáth - Bem utca között Bioco-Bancsa köz közötti
közterületek
0984/002/0/000
Posta előtt
Közterület
621
2 656 000
2 656 000
forgalomképteklen
közterületek
0990/056/0/000
Kt.Erika butik mellett
Rákóczi út
336
175 000
175 000
forgalomképteklen
közterületek
1052/000/0/000
Bisztró előtt
Közterület
921
2 213 000
2 213 000
forgalomképteklen
közterületek
1054/000/0/000
ÁBC-bisztró között
Közterület
625
114 920
114 920
forgalomképteklen
közterületek
1056/000/0/000
Közterület
Szabadság tér
4450
14 277 000
14 277 000
forgalomképteklen
közterületek
1057/002/0/000
Városháza földter
Szabadság tér
1582
823 000
823 000
járda
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
közterületek
1105/000/0/000
Árpád út (2-86)
Közterület
13099
35 632 000
35 632 000
forgalomképteklen
közterületek
1107/000/0/000
Árpád út (1-61)
Közterület
15229
40 971 000
40 971 000
forgalomképteklen
közterületek
1109/000/0/000
Kisóvoda mögötti köz
5894
2 595 000
2 595 000
forgalomképteklen
közterületek
1145/000/0/000
Szennyvíztisztító után
Árpád út 69. mellett, mögött Közterület
6628
3 711 000
3 711 000
forgalomképteklen
közterületek
1150/001/0/000
Emlékpark
20769
32 092 000
32 092 000
forgalomképteklen
közterületek
1152/000/0/000
Közösségi Ház előtt
Emlékpark (régi temető) Közterület
1032
2 531 000
2 531 000
forgalomképteklen
közterületek
1157/000/0/000
Könyvtár előtt
Közterület
2464
8 367 266
8 367 266
forgalomképteklen
közterületek
1163/001/0/000
Ady út végén
Közterület
1395
782 000
782 000
forgalomképteklen
közterületek
1164/000/0/000
Közterület
36
20 000
20 000
forgalomképteklen
közterületek
1382/000/0/000
Közterület
864
371 000
371 000
forgalomképteklen
közterületek
1418/000/0/000
Közterület
1097
3 862 000
3 862 000
forgalomképteklen
közterületek
1436/000/0/000
Közterület
3004
1 292 000
1 292 000
forgalomképteklen
közterületek
1453/009/0/000
Ady út végén szennyvíz átemelő Bajcsy út széle (páratlan oldal) Bajcsy út (páros old. Gíbártól->) Erőműi isk. (út kertek felé) Kiserdő (1-7 lakásnál)
Lőrinci Erőmű
27454
90 716 000
90 716 000
forgalomképteklen
közterületek
1456/005/0/000
21-31 között főtér
Lőrinci Erőmű
7749
35 166 000
35 166 000
forgalomképteklen
közterületek
1458/013/0/000
Lőrinci Erőmű
18887
48 696 000
48 696 000
forgalomképteklen
közterületek
1460/014/0/000
Közterület (22-30 lakásnál) Volt kertészet előtti kt.
Lőrinci Erőmű
854
367 000
367 000
forgalomképteklen
közterületek
1460/016/0/000
közterület (8-36 lakásnál)
Lőrinci Erőmű
13553
32 045 000
32 045 000
forgalomképteklen
közterületek
1460/017/0/000
közerület (33-19 lakásnál) Lőrinci Erőmű
12990
31 766 000
31 766 000
forgalomképteklen
közterületek
1462/009/0/000
Lőrinci Erőmű
12965
28 230 000
28 230 000
forgalomképteklen
közterületek
1468/000/0/000
Lőrinci Erőmű
24387
87 577 333
87 577 333
forgalomképteklen
közterületek
1482/000/0/000
Közterület (13-20 lakásnál) Közt. buszmeg.mögött(erdő) Közterület Erőmű mögött
Lőrinci Erőmű
8622
43 321 000
43 321 000
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
közterületek
1484/000/0/000
Közterület Erőmű mögött
Lőrinci Erőmű
14141
43 597 000
43 597 000
forgalomképteklen
közterületek
1489/007/0/000
Lőrinci Erőmű
9999
4 420 558
4 420 558
forgalomképteklen
közterületek
1722/000/0/000
Közterület
631
271 000
271 000
forgalomképteklen
közterületek
1723/000/0/000
Közterület
188
80 000
80 000
forgalomképteklen
közterületek
1725/001/0/000
Közp.(Erőműből kijövő vez.) Közt. (Herédi u. páratlan oldal) Közt. (Herédi u. H.K vasút közt) Herédi út (36., 38. előtt)
Közterület
204
114 000
114 000
forgalomképteklen
közterületek
1725/002/0/000
Közterület
275
155 000
155 000
forgalomképteklen
közterületek
1726/000/0/000
Herédi út (Gábor A.Kállai É.) Herédi út (36., 38. előtt)
Közterület
256
110 000
110 000
forgalomképteklen
közterületek
1727/000/0/000
Herédi út (32., 34. előtt)
Közterület
100
43 000
43 000
forgalomképteklen
közterületek
1827/002/0/000
Közterület
180
101 000
101 000
forgalomképteklen
közterületek
1827/003/0/000
közterület
455
196 000
196 000
forgalomképteklen
egyéb építmények
1107/000/0/000
Herédi út (Májis 1-vasút között) Herédi út (Májis 1-K.É. között) Útbaigazító város térkép
135 500
101 959
1 202 063
904 701
1 731 181
1 306 912
146 548
110 275
forgalomképteklen
1462/009/0/000
Város központ árok lefedés Petőfi szobor,világh.emlék felúj. ME támfalak Kiskörút
1008/000/0/000
Park Családsegítőnél
Bem u. 4.
999 450
766 387
Kegyeleti Parkba Kegyeleti Parkba
12 587 320
4 093 802
1056/000/0/000 egyéb építmények
forgalomképteklen
1105/000/0/000 egyéb építmények
forgalomképteklen
Szabadság tér 26. előtt Szabadság tér
egyéb építmények forgalomképteklen egyéb építmények forgalomképteklen
egyéb építmények
1150/001/0/000
Térburkolat
forgalomképteklen
egyéb építmények
1150/001/0/000
Térburkolat
egyéb építmények
1482/000/0/000
ME szobor restaurálása
1 675 055
1 296 071
1107/000/0/000
Szabadság téri támfalak
1 704 548
1 344 811
forgalomképteklen
egyéb építmények vagyonért. Jog
716 276 483
593 937 163
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
189 715 262
157 312 085
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
400 717 895
332 275 675
forgalomképteklen forgalomképteklen
Szennyvízcsat. gravit. Gerinc Szennyvízcsat. gravit. gerinc Szennyvízcsat. gravit.
5 493 487
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
bekötő forgalomképteklen
vagyonért. Jog
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
forgalomképteklen
1157/000/0/000
Szennyvízcsat. nyomóvezeték Szennyvízcsat. nyomóvezeték Szennyvízcsat. Nyomóvezeték Szvt.közs.átem.építészet akt. Értéke Szvt.közs.átem.energia ellátás Parkoló
0019/004/0/000
56-os emlékmű talapzata
CBA előtti parkoló Selyp kultúrház
1458/006/0/000
Orvosi rendelő parkoló
ME 29.
1 375 524
1 104 558
egyéb építmények
1058/000/0/000
Parkoló
Ph-val szemben
1 623 600
1 310 968
egyéb építmények
0166/006/0/000
Dögkút BAD szonda
350 625
319 049
0166/006/0/000
Dögkút
100 000
100 000
0166/006/0/000
Dögkút rekultiváció
2 071 725
1 858 053
0089/002/0/000
Temetődomb emlékmű
865 470
703 164
PH előtti parkolók
5 290 900
5 290 900
PH.előtti buszmegálló
1 224 400
1 224 400
PH. előtti járda
3 802 900
3 802 900
6 888 143
0
41 328 857
7 210 706
961 966
961 966
egyéb építmények
forgalomképteklen
5 826 600
4 831 420
13 150 800
10 904 653
83 026 609
68 845 745
27 552 571
22 846 618
20 664 429
16 163 154
3 162 072
2 547 195
1 712 121
1 359 880
egyéb építmények forgalomképteklen egyéb építmények forgalomképteklen forgalomképteklen forgalomképteklen forgalomképteklen
Gyep, legelő
egyéb építmények forgalomképteklen egyéb építmények forgalomképteklen beruházás forgalomképteklen beruházás forgalomképteklen beruházás
forgalomképteklen
beruházás szobrok
1458/001/0/000
Szennyvízcsat.Műszerezés irány.tech,.akt.ért. Szennyvízcsat.gépészet akt. értéke Parkolók (ME, Kegyeleti Park) Női szobor Erőmű főtér
forgalomképteklen
szobrok
1150/000/0/000
Férfi és női emlékfa
forgalomképtelen forgalomképtelen forgalomképteklen
Emlékpark (volt temető)
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
forgalomképteklen
szobrok
1150/000/0/000
Fa kereszt
Emlékpark (volt temető) Emlékpark (volt temető) Árpád út 2. előtt
forgalomképteklen
szobrok
1150/000/0/000
Kőfal
forgalomképteklen
szobrok
1105/000/0/000
I. világháborús emlékmű
forgalomképteklen
szobrok
1107/000/0/000
1848-as emlékmű
forgalomképteklen
szobrok
1107/000/0/000
Lőrinci Város Címere
forgalomképteklen
szobrok
0019/004/0/000
56-os emlékmű
forgalomképteklen
szobrok
1456/001/0/000
Szökőkút
Árpád út 69. előtt Szabadság tér 26. előtt Kultúrház melletti park Kastélykert
forgalomképteklen
szobrok
0089/002/0/000
Temetődomb emlékmű
Újtemető
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
Kerékpárút
temetőhöz veze.k. út.kiv.f.ber.
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
OTP kertészeti terve
forgalomképteklen
vagyonért. Jog
Településrechabilitáció
1 102 500
1 085 826
126 000
12 448 842
12 640 000
124 094
4 033 200 208
3 303 532 658
Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű forgalomképtelen nemzeti vagyon
forgalomképesség
ingatlan jelleg
Hrsz.
forgalomképteklen
épületetek
forgalomképteklen forgalomképteklen
Terület
Bruttó érték (2013.12.31.)
nettó érték (2013.12.31)
Megnevezés
Utca, hsz.
1057/002/0/000
Városháza Polgármesteri Hivatal
Szabadság tér 26.
1273
85 284 922
58 353 023
épületetek
1153/002/0/000
Közösségi Ház
Szabadság tér 7.
569
11 293 150
6 932 287
épületetek
1057/002/0/000
Polgármesteri Hiv. 2 db garázs
Szabadság tér 26.
42
276 690
185 222
96 854 762
65 470 532
hasznosítási javaslat Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe Város Kft. Kezelésébe
Lőrinci Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 1/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendeletének 2. számú melléklete 2. sz. melléklet7
Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon korlátozottan forgalomképes nemzeti vagyontárgyak
forgalomképesség
ingatlan jelleg
Hrsz.
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
épületek
7
Terület
Bruttó érték (2013.12.31.)
nettó érték (2013.12.31)
Megnevezés
Utca, hsz.
0089/002/0/000
Temető ravatalozó
Lőrinci külterület
37848
5 857 656
épületek
1159/002/0/000
könyvtár
Szabadság tér 4/A
11928
50 117 952
építmények
0089/002/0/000
Kolombárium
36 500
Kulturális és Sport Int. kezelésében 8 409 Város Kft. kezelésébe
építmények
0089/002/0/000
Kolombárium
24 633
10 597 Város Kft. kezelésébe
építmények
0089/002/0/000
Kolombárium
24 632
10 597 Város Kft. kezelésébe
építmények
0089/002/0/000
Kolombárium
71 737
39 461 Város Kft. kezelésébe
építmények
1159/002/0/000
60 000
43 352
építmények
1159/002/0/000
Kerékpártároló Könyvtár udvar Kerítés – Könyvtár
1 000 000
722 464
építmények
1159/002/0/000
4 500 000
3 251 072
Általános isk. kez.
4 401 104 Város Kft. kezelésébe 39 244 663
Szabadság tér 4.
1050/000/0/000
Könyvtár – udvar (térburkolat) földterület
Szabadság tér 18.
8670
4 508 000
4 508 000
Általános isk. kez.
0189/000/0/000
földterület
Temesvári út 9.
5736
2 983 000
2 983 000
Általános isk. kez.
1050/000/0/000
Ált. Iskola Lőrinci
Szabadság tér 20.
1450
29 987 597
20 563 920
A R. 1. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) önk. R. 1.§-a. Hatályos: 2014. IV.1-től.
hasznosítási javaslat
Kulturális és Sport Int. kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
Általános isk. kez.
0189/000/0/000
Ált. Iskola Selyp
Temesvári út 9.
Általános isk. kez.
1050/000/0/000
Napközi o. 2 tanter.
Általános isk. kez.
1050/000/0/000
Általános isk. kez.
2400
115 133 248
86 421 126
Szabadság tér 18.
488
2 135 548
379 204
Közlekedési út
Szabadság tér 18.
1875
12 000 000
8 009 508
1050/000/0/000
Garázs 3 db
Szabadság tér 18.
18
2 499 000
1 667 961
Általános isk. kez.
0189/000/0/000
Tornapálya
Temesvári út 9.
1200
7 680 000
5 126 086
Általános isk. kez.
0189/000/0/000
Kerítés
Temesvári út 9.
308 m
3 599 774
2 456 929
Általános isk. kez.
1050/000/0/000
Hálózatcsatl.díj
276 480
251 492
földterületek
1159/002/0/000
Könyvtár
ÉMÁSZ konyha leválasztás Szabadság tér
18271
38 641 100
38 641 100
középiskola
0009/004/0/000
Földterület
Selyp, Kastélykert
67057
34 870 000
34 870 000
középiskola
0009/004/0/000
Közpark
Selyp, Kastélykert
65297
37 659 000
37 659 000
középiskola
0009/004/0/000
„A” ép. Iskola
Selyp, Kastélykert
711
170 501 816
151 767 613
középiskola
0009/004/0/000
„B” ép. iskola
Selyp, Kastélykert
1049
114 813 301
87 664 978
középiskola
0009/004/0/000
Fedett lőtér
Selyp, Kastélykert
50
4 330 000
3 120 854
középiskola
0009/004/0/000
Bútorraktár
Selyp, Kastélykert
120
130 000
46 802
középiskola
0009/004/0/000
Szennyv.lev.csat.
Selyp, Kastélykert
242m
66 000
0
középiskola
2006/003/0/000
Földterület
2490
204 000
204 000
középiskola
2006/003/0/000
Közpark
1943
88 123
88 123
középiskola
2006/003/0/000
„D” épület iskola
480
120 403 729
középiskola
2006/003/0/000
Kerítés
212
60 584
44 235
középiskola
2006/003/0/000
Járda
68
71 600
52 271
középiskola
2007/001/0/000
Földterület
Selyp, Vörösmajori út Selyp, Vörösmajori út Selyp, Vörösmajori út Selyp, Vörösmajori út Selyp, Vörösmajori út Selyp, Kastélykert
38738
18 644 000
18 644 000
109 673 996
Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Általános iskola kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
középiskola
2007/001/0/000
Közpark
Selyp, Kastélykert
21750
1 455 000
1 455 000
középiskola
2007/001/0/000
„C” ép. iskola
Selyp, Kastélykert
1825
15 212 561
6 322 189
középiskola
2007/001/0/000
Talajvizes motorház
Selyp, Kastélykert
8
8 000
0
középiskola
2007/001/0/000
Fémvázas raktár
Selyp, Kastélykert
72
158 000
0
középiskola
2007/001/0/000
Motorkerékpár garázs
Selyp, Kastélykert
30
20 000
1 103
középiskola
2007/001/0/000
Portásfülke
Selyp, Kastélykert
27
152 000
54 724
középiskola
2007/001/0/000
Kerékpár garázs
Selyp, Kastélykert
18
25 000
0
középiskola
2007/001/0/000
Szökőkút
Selyp, Kastélykert
1 361 000
993 523
középiskola
2007/001/0/000
Medence
Selyp, Kastélykert
45 000
32 843
középiskola
2007/001/0/000
Gázkazánház
Selyp, Kastélykert
70
1 609 000
542 106
középiskola
2007/001/0/000
Kézilabdapálya
Selyp, Kastélykert
50X25
600 000
225 004
középiskola
2007/001/0/000
Teniszpálya
Selyp, Kastélykert
600
85 200
68 178
középiskola
2007/001/0/000
Ivóvizes motorház
Selyp, Kastélykert
14,28
9 000
0
középiskola
2007/001/0/000
Kerítés
Selyp, Kastélykert
917
692 000
0
középiskola
2007/001/0/000
Kerti ház
Selyp, Kastélykert
50,1
71 000
0
804 481 771
672 270 586
Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében Közép iskola kezelésében
korlátozottan forgalomképes vagyon
forgalomképesség
ingatlan jelleg
Hrsz.
Megnevezés
Utca, hsz.
Terület
Bruttó érték (2013.12.31.)
nettó érték (2013.12.31)
hasznosítási javaslat
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
épületek
0019/004/0/000
Selypi Kultúrház
Nefelejcs u.
épületek
0019/004/0/000
Selypi Kultúrház
Nefelejcs u.
épületek
0022/004/0/000
Orvosi rendelő Selyp
Lőcsei u. 14.
1942
8 259 813
épületek
0108/000/0/000
Cukorgyári ltp.
1718
1 874 775
épületek
0108/000/0/000
900 000
677 365 Város Kft. kezelésébe
épületek
1114/000/0/000
Selypi sportpálya épülete Selypi sportpálya épülete Tájház II.
Kulturális és Sport Int. Kezelésében 4 057 143 Kulturális és Sport Int. Kezelésében 5 605 339 Háziorvos kezelésében 1 548 393 Város Kft. kezelésébe
Árpád út 61.
2179
685 000
épületek
1113/000/0/000
Tájház
Árpád út 63.
2356
400 000
épületek
1147/002/0/000
Eü.kombinát
Eü.kom.Szabads.tér
2440
3 426 289
épületek
1110/000/0/000
Műhely
Árpád u.69
1527
991 437
Kulturális és Sport Int. kezelésében 255 992 Kulturális és Sport Int. kezelésében 2 014 139 Háziorvos kezelésében 287 471 Város Kft. kezelésébe
épületek
1458/006/0/000
Orvosi rendelő
M.Erőmű 29. ép.
549
9 658 665
8 082 477
építmények
0022/004/0/000
1 201 791
801 777
építmények
1114/000/0/000
Kerítés és garázs – Orv. Rendelő Kerítés Tájház II.
180 000
121 466
építmények
1113/000/0/000
Kerítés Tájház
105 000
70 864
építmények
0019/004/0/000
1 859 520
1 272 761
építmények
0019/004/0/000
Kerítés Selyp Kulturház Járda Selyp Kulturház
800 000
539 839
építmények
1110/000/0/000
Műhely körüli kerítés
Árpád u.69.
400 000
269 936 Város Kft. kezelésébe
Szoc. Ell. Építm.
1460/009/0/000
Idősek Otthona
Erőmű tér 37.
2190
27 083 051
18 840 959
Szoc. Ell. Építm.
1460/009/0/000
Erőmű tér 37.
2190
1 139 000
1 139 000
Szoc. Ell. Építm.
1460/009/0/000
Idősek Otthona földterület Idősek Otthona kerítés
Erőmű tér 37.
500 000
333 869
Szoc. Ell. Építm.
1460/009/0/000
Erőmű tér 37.
386 033
309 901
Szoc. Ell. Építm.
1012/000/0/000
Idősek Otthona védőkorlát Alapszolgáltatási Központ
1 018 375
447 568
5554
5 114 184
Cukorgyári ltp.
Bem út 2.
15 495 420
933
12 464 882
377 577
Polgármesteri Hivatal hasznosítja Háziorvos kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Város Kft. kezelésébe
Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
Szoc. Ell. Építm.
1011/000/0/000
Bem út 2.
1011/000/0/000
Alapszolg.Központ földterület Védőnői Tanácsadó
Szoc. Ell. Építm. Szoc. Ell. Építm.
1011/000/0/000
Szoc. Ell. Építm.
Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Szociális intézmény kezelésében Kulturális és Sport Int. kezelésében Háziorvos kezelésében Város Kft. kezelésébe
485 000
485 000
Bem út 4.
20 427 974
17 158 987
Védőnői T. kerítés
Bem út 4.
102 870
78 166
1011/000/0/000
Védőnői T. parkoló
Bem út 4.
1 864 817
1 417 185
földterületek
0019/004/0/000
Selypi Kultúrház-telek
Nefelejcs út
5554
3 000 000
3 000 000
földterületek
0022/004/0/000
Orvosi rendelő-telek
Lőcsei út
1492
1 010 000
1 010 000
földterületek
0108/000/0/000
Cukorgyári ltp
1718
2 196 482
2 196 482
földterületek
0107/000/0/000
Cukorgyári ltp
2051
520 000
földterületek
1113/000/0/000
Selypi sportp.földterület Salakos sportpálya Selyp Tájház I.- telek
Árpád út 63.
21179
1 133 000
földterületek
1114/000/0/000
Tájház II. – telek
Árpád út 61.
2356
1 225 000
földterületek
1110/000/0/000
Műhely telek
Árpád u. 69.
1527
794 000
óvoda
1049/000/0/000
Lőrinci Óvoda
686
26 954 493
19 843 244
Óvoda kezelésében
óvoda
0013/004/0/000
120 161 363
115 952 431
Óvoda kezelésében
óvoda
0013/004/0/000
Selypi Óvoda foly. Lévő beruh. Selypi Óvoda
226
1 069 934
737 652
Óvoda kezelésében
óvoda
1458/001/0/000
Mv.E. Óvoda
Lőrinci, Rákóczi F. út 73. Selyp, Nefelejcs u. 9. Selyp, Nefelejcs u. 9. MV. Erőmű ltp.
205
4 615 634
3 229 448
Óvoda kezelésében
óvoda
1049/000/0/000
Hálózatcsatl.díj
185 760
168 986
Óvoda kezelésében
óvoda
1049/000/0/000
Földterület Lőrinci
5295
2 753 000
2 753 000
Óvoda kezelésében
óvoda
0013/004/0/000
Földterület Selyp
4922
2 560 000
2 560 000
Óvoda kezelésében
óvoda
1458/001/0/000
Földterület MV.E.
671
349 000
349 000
Óvoda kezelésében
óvoda
1049/000/0/000
Kerítés Lőrinci
160 m
720 000
480 588
Óvoda kezelésében
óvoda
0013/004/0/000
Kerítés Selyp
80 m
160 000
106 799
Óvoda kezelésében
Lőrinci, Rákóczi F. út 73. Lőrinci, Rákóczi F. út 73. Selyp, Nefelejcs u. 9. MV. Erőmű ltp. Lőrinci, Rákóczi F. út 73. Selyp, Nefelejcs u. 9.
933
520 000 Város Kft. kezelésébe Kulturális és Sport Int. kezelésében 1 225 000 Kulturális és Sport Int. kezelésében 794 000 Város Kft. kezelésébe 1 133 000
korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes korlátozottan forgalomképes
óvoda
1458/001/0/000
Kerítés MV.Erőmű
MV. Erőmű ltp.
37 m
111 000
74 096
Óvoda kezelésében
óvoda
0013/004/0/000
Út
óvoda
1049/000/0/000
Aszfaltozott udvar
óvoda
0013/004/0/000
Játszótér
óvoda
0013/004/0/000
Vízakna
középiskola
1082/000/0/000
építmények
0107/000/0/000
Zeneiskola egyéb építmény Salakos sportp. Műfüves pálya
Selyp, Nefelejcs u. 9. Lőrinci, Rákóczi F. út 73. Selyp, Nefelejcs u. 9. Selyp, Nefelejcs u. 9. Árpád út 40.
160 m
48 000
32 041
Óvoda kezelésében
1200
7 680 000
5 126 513
Óvoda kezelésében
7822
9 203 000
6 143 132
Óvoda kezelésében
394 490
299 833
Óvoda kezelésében
70 000
42 330
17 674 352
12 829 643
óvoda
943 817
927 515
Óvoda kezelésében
óvoda
203 183
199 669
Óvoda kezelésében Temető bővítére fenn tartva Kft.haszn. Temető bővítére fenn tartva Kft.haszn. Temető bővítére fenn tartva Kft.haszn. Temető bővítére fenn tartva Kft.haszn.
Cukorgyári ltp
1038
0087/000/0/000
Temető melletti
Külterület
67456
421 000
421 000
0089/003/0/000
Szántó
48649
616 125
616 125
0089/004/0/000
Szántó
Temető mell. terület Külterület
13615
810 750
810 750
0089/005/0/000
Erdő
7506
1 276 000
1 276 000
2 874 600
2 303 698
131 875
123 746
137 000
107 300
158 000
97 969
316 519 872
266 149 045
külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter.
2594/000/0/000 1455/000/0/000 1148/007/A/025 1452/000/0/000
Temető e.erdő jobbra Keleti út tereprendezés Keleti út Sebességcsökkentő küszöb ME Kazánház M.E.sportlét. volt faház
Nagykörút Erőmű tér Lőrinci Szabadság tér 3. M.Erőmű
81
Lőrinci Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 1/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendeletének 3. számú melléklete 8
3. sz. melléklet
önkormányzat üzleti vagyon
8
forgalomképesség
ingatlan jelleg
Hrsz.
Megnevezés
Utca, hsz.
Forgalomképes
telkek
1466/000/0/000
Volt focipálya mögötti bejárat Szennyvíztisztító M E M.E.füvesfocipálya
Lőrinci Erőmű
Forgalomképes
épületek
0067/004/0/000
Forgalomképes
épületek
1452/000/0/000
Forgalomképes
földterületek
0900/000/0/000
Bem út 47. (vízmű)
0166/005/0/000
Malom mögötti terület Szabadság tér 3. telek M.Erőmű 21.épület – telek Gyep, legelő
Forgalomképes
földterületek
1148/007/A/025
Forgalomképes
földterületek
1456/002/0/000
Forgalomképes
földterületek
Forgalomképes
középiskola
0365/006/0/000
Földterület
Forgalomképes
középiskola
0365/006/0/000
Tanműhely főépület
Forgalomképes
középiskola
0365/006/0/000
Forgalomképes
középiskola
0365/006/0/000
Forgalomképes
középiskola
0365/006/0/000
Önkorm.út térkivilágítás Tanműhely gázvezeték Kerítés
Forgalomképes
lakások
1050/000/0/000
Petőfibánya, tanműhely Petőfibánya, tanműhely Petőfibánya, tanműhely Petőfibánya, tanműhely Petőfibánya, tanműhely Szabadság tér 18. (mostani zeneisk.)
Lőrinci általános iskola lakás
Bruttó érték (2013.12.31.)
Terület
nettó érték (2013.12.31)
72
38 000
38 000
Külterület
1887
1 063 000
562 245
M.Erőmű
8940
965 000
598 268
990
370 000
370 000
79
55 000
55 000
869
205 045
205 045
20 000
20 000
4158
2 162 000
2 162 000
1394
8 910 190
5 144 959
450
1 620 000
78 598
350 000
140 005
350 000
255 502
70 214
28 655
Szabadság tér 3. M. Erőmű Lőrinci külterület
800 m
A R. 1. sz. mellékletét módosította a 5/2014.(III.31.) önk. R. 1.§-a. Hatályos: 2014. április 1-től.
hasznosítási javaslat Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. bérbeadás, értékesítés Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
lakások
0189/000/0/000
Forgalomképes
egyéb építmények
1452/000/0/000
Forgalomképes
egyéb építmények
1456/004/0/000
Forgalomképes
egyéb építmények
1469/000/0/000
Forgalomképes
egyéb építmények
0990/055/A/008
Forgalomképes
egyéb építmények
0986/000/0/000
Forgalomképes
egyéb építmények
0986/000/0/000
Forgalomképes
építési telkeke
0749/001/0/000
Forgalomképes
közterületek
0990/022/0/000
Forgalomképes
építési telkeke
Forgalomképes
Selyp általános iskola lakás
Temesvári u. 9.
232 599
5 190 Város Kft. kezelésébe
93 000
39 991
Me 21.ép.mögött
ME sportlétesítmény (füves focip.) ME nyitott szín
1 000
436
Hétvégi pihenő (telek nincs) Jegyzői garázs
M E horgásztanya feltti faház Szabadság tér 12.
27 226
5 821
94 000
42 994
Volt rendőrség (garázs+kerítés ) Volt rendőrség épülete Házhely
Szabadság tér 10.
3 217 000
2 170 804
Szabadság tér 10. épület Ságvári út 48.
756 000
128 334
604 000
604 000
Rákóczi út
172 280
159 341
0990/027/0/000
Rákóczi út Ált. Isk. előtt park Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
építési telkeke
0990/040/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/041/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/042/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/043/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/044/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/045/0/000
Garázshely
Rákóczi út
32
100 000
100 000
Forgalomképes
építési telkeke
0990/054/0/000
Rákóczi út
3708
1 639 000
1 639 000
Forgalomképes
építési telkeke
1169/000/0/000
Maradék terület butik (út) Házhely
Ady Endre úti kert 7.
1235
161 000
161 000
Forgalomképes
építési telkeke
1171/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 11.
1299
169 000
169 000
Forgalomképes
építési telkeke
1172/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 13.
1319
172 000
172 000
Forgalomképes
építési telkeke
1174/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 17.
1291
168 000
168 000
1079
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal hasznosítja Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. kezelésébe Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
Forgalomképes
építési telkeke
1175/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 19.
1301
169 000
169 000
Forgalomképes
építési telkeke
1177/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 23.
1301
169 000
169 000
Forgalomképes
építési telkeke
1178/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 25.
1273
166 000
166 000
Forgalomképes
építési telkeke
1179/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 27.
1287
167 000
167 000
Forgalomképes
építési telkeke
1180/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 29.
1267
165 000
165 000
Forgalomképes
építési telkeke
1181/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 31.
1247
162 000
162 000
Forgalomképes
építési telkeke
1182/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 33.
1288
168 000
168 000
Forgalomképes
építési telkeke
1183/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 35.
1266
165 000
165 000
Forgalomképes
építési telkeke
1184/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 37.
1126
146 000
146 000
Forgalomképes
építési telkeke
1189/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 8.
1409
183 000
183 000
Forgalomképes
építési telkeke
1190/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 10.
1349
175 000
175 000
Forgalomképes
építési telkeke
1191/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 12.
1468
191 000
191 000
Forgalomképes
építési telkeke
1192/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 14.
1489
194 000
194 000
Forgalomképes
építési telkeke
1194/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 18.
1422
185 000
185 000
Forgalomképes
építési telkeke
1198/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 26.
1463
190 000
190 000
Forgalomképes
építési telkeke
1200/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 30.
1411
183 000
183 000
Forgalomképes
építési telkeke
1201/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 32.
1444
188 000
188 000
Forgalomképes
építési telkeke
1202/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 34.
1391
181 000
181 000
Forgalomképes
építési telkeke
1203/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 36.
1558
203 000
203 000
Forgalomképes
építési telkeke
1204/000/0/000
Házhely
Ady Endre úti kert 40.
1447
188 000
188 000
Forgalomképes
építési telkeke
1731/000/0/000
Házhely
Tabán út 2.
570
222 000
222 000
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
Forgalomképes
építési telkeke
1744/000/0/000
Házhely
Tabán út 15.
597
233 000
233 000
Forgalomképes
építési telkeke
1745/000/0/000
Házhely
Tabán út 16.
598
233 000
233 000
Forgalomképes
építési telkeke
1922/000/0/000
Házhely
Május 1. úti kert 13.
1405
23 000
23 000
Forgalomképes
építési telkeke
1979/000/0/000
Házhely
1344
175 000
175 000
Forgalomképes
építési telkeke
2013/000/0/000
Házhely
Vörösmajori út kert 36. Vörösmajori út
1339
522 000
522 000
Forgalomképes
építési telkeke
2048/000/0/000
Házhely
Vörösmajori út 0
939
338 000
338 000
Forgalomképes
építési telkeke
2066/000/0/000
Házhely
Gyár út 17.
1439
518 000
518 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/012/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1313
512 000
512 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/016/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1159
452 000
452 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/022/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1152
449 000
449 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/024/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1152
449 000
449 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/025/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1152
449 000
449 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/026/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1152
449 000
449 000
Forgalomképes
építési telkeke
2586/027/0/000
Házhely
Bercsényi úti kert
1346
525 000
525 000
Forgalomképes
építési telkeke
2595/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
746
194 000
194 000
Forgalomképes
építési telkeke
2596/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
560
146 000
146 000
Forgalomképes
építési telkeke
2597/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
568
148 000
148 000
Forgalomképes
építési telkeke
2601/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
560
146 000
146 000
Forgalomképes
építési telkeke
2602/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
560
146 000
146 000
Forgalomképes
építési telkeke
2603/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
560
146 000
146 000
Forgalomképes
építési telkeke
2604/000/0/000
Házhely
Tölgyfa úti kert
592
154 000
154 000
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
Forgalomképes
építési telkeke
2605/000/0/000
Házhely
Keleti úti kert
676
176 000
176 000
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal hasznosítja Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
építési telkeke
2606/000/0/000
Házhely
Keleti úti kert
659
171 000
171 000
Forgalomképes
építési telkeke
2607/000/0/000
Házhely
Keleti úti kert
639
166 000
166 000
Forgalomképes
építési telkeke
2619/000/0/000
Házhely
Vörösmarty úti kert
587
229 000
229 000
Forgalomképes
építési telkeke
2630/018/0/000
Házhely
József A. út
502
134 800
134 800
Forgalomképes
földterületek
0015/004/0/000
Etercem mellett
9026
3 375 000
3 375 000
Forgalomképes
földterületek
0911/001/0/000
1 874 867
1 874 867 Város Kft. kezelésébe
földterületek
0911/002/0/000
4301
3 088 390
3 088 390
Forgalomképes
földterületek
0911/003/0/000
3944
2 832 036
Város Kft. bérbeadás, értékesítés 2 832 036 Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
földterületek
0986/000/0/000
Beépítetlen terület (út) volt rendőrség
Bem út (Malom, vasút között) Bem út (Malom, vasút között) Bem út (Malom, vasút között) Szabadság tér 10.
2611
Forgalomképes
Tervezett buszforduló beépítetlen Beépítetlen terület (árok part) Beépítetlen terület
3771
1 961 000
1 961 000
Forgalomképes
földterületek
1006/000/0/000
Csincsa mögött
Bem út 6. beép.ter.
398
119 000
119 000
Forgalomképes
földterületek
1007/000/0/000
Csincsa mögött
Bem út 6. beép.ter.
80
24 000
24 000
Forgalomképes
földterületek
1009/000/0/000
Csincsa mögött
Bem út 6. beép.ter.
80
24 000
24 000
Forgalomképes
földterületek
1148/004/0/000
közterület
5176
2 899 000
2 899 000
Forgalomképes
földterületek
1159/001/0/000
Könyvtár mellett
5000
3 100 776
3 100 776
Forgalomképes
földterületek
1437/000/0/000
Új házak mögött (Zagyva felé) Beépítetlen terület (sport komb.) Beépítetlen terület
Gibár utáni terület
9724
2 917 000
2 917 000
Forgalomképes
földterületek
1438/000/0/000
Beépítetlen terület
24641
10 595 000
10 595 000
Forgalomképes
földterületek
1449/000/0/000
Volt Erőműi Iskola felett Lőrinci-Erőmű
10497
131 000
131 000
Forgalomképes
földterületek
1452/000/0/000
8638
3 369 000
3 369 000
Forgalomképes
földterületek
1456/003/0/000
199
104 000
104 000
Forgalomképes
földterületek
1465/000/0/000
Szántóföld (hobbi kertek) Volt salakos Lőrinci-Erőmű focipálya ME 21.ép.garázs Lőrinci-Erőmű telek Beépítetlen ter. (volt Mátravidéki Erőmű
Város Kft. bérbeadás, értékesítés Város Kft. bérbeadás, értékesítés Város Kft. bérbeadás, értékesítés Város Kft. bérbeadás, értékesítés Város Kft. kezelésébe
18940
81 440 000
81 440 000
Polgármesteri Hivatal
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. kezelésébe
focipálya) Forgalomképes
földhasználati jog (üi.: 2693-53/2012
1469/000/0/000
Forgalomképes
földterületek
2004/002/0/000
Forgalomképes
értékesiti 1456
757 000
757 000
Polgármesteri Hivatal értékesiti
3804
495 000
495 000
Külterület
39220
491 000
491 000
Város Kft. bérbeadás, értékesítés Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. bérbeadás, értékesítés Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
0065/004/0/000
2028. jan. 1-ig a Mátravidéki Horg. Egy. 2MFt-ért 125/2012(VI.26) önk. Hat. Csőszer melletti beépítetlen ter. Szántó
0067/005/0/000
Gyep
Erőmű sz.tiszt.mell.
86968
983 751
983 751
0067/008/0/000
Rét
Erőmű sz.tiszt.mell.
16549
240 887
240 887
0067/032/0/000
Rét
Erőmű sz.tiszt.mell.
3090
33 000
33 000
0092/003/0/000
Kert,legelő
Külterület
21051
100 000
100 000
0108/002/0/000
Z.szántó föld
Más településen van
1398
522 000
522 000
0108/003/0/000
Z.szántó föld
Más településen van
9249
3 455 000
3 455 000
0112/002/0/000
Föld
Külterület
1237
462 000
462 000
0127/000/0/000
Föld
Volt Ped. föld
208839
2 909 991
2 909 991
0253/002/0/000
Erdő
Szántó
3230
439 000
439 000
0258/000/0/000
Erdő
Szántó
2985
305 000
305 000
0263/002/0/000
Szántó
Pernye puszta szántó
25824
143 000
143 000
0265/000/0/000
Legelő
Gyep
1342
1 000
1 000
0266/000/0/000
Major szemétt. alatt
159246
3 504 000
3 504 000
0273/000/0/000
Major szeméttelep alatt Volt szeméttelep
79767
2 393 000
2 393 000
0284/003/0/000
Erdő
Major szemétt. alatt
9769
830 000
830 000
0289/000/0/000
Erdő
Major szemétt. alatt
5377
686 000
686 000
Vörösmajori út
külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes
Petőfi mellett
külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter.
Forgalomképes
0311/000/0/000
Erdő
Major szemétt. alatt
0312/005/0/000
Volt bánya
0315/000/0/000
176
24 000
24 000
Agyagbánya
1898
1 898 000
1 898 000
Kivett víztároló
Külterület
1248
462 000
462 000
0316/002/0/000
föld
külterület
375
1 508 000
1 508 000
0276/002/0/000
Legelő
Külterület
20576
63 000
63 000
0286/002/0/000
Gyep
Major szemétt. alatt
32334
98 000
98 000
0286/004/0/000
Gyep
árok
15750
48 000
48 000
0297/002/0/000
Szántó
Major szemétt. alatt
1003
6 000
6 000
0302/002/0/000
Gyep
Major szemétt. alatt
3820 5 000
5 000
0312/004/0/000
Szántó
Major szemétt. alatt
3675 32 000
32 000
13001/029/0/000
Kert
Zártkert
11 000
11 000
13001/103/0/000
Szántó
14 000
14 000
13003/005/0/000
Szántó
9 000
9 000
13003/012/0/000
Kert
9 000
9 000
13003/020/0/000
Kert
9 000
9 000
13003/058/0/000
Kert
Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél Petőfibánya hobbi telkeknél
14 000
14 000
1057/001/0/000
OTPtulajdonoi hányad OTPtulajdonoi hányad
6 218 000
5 893 741
516
1 032 000
1 032 000
250
26 547 561
25 464 279
1000 1924
1 072 000 3 187 938
1 072 000 2 272 751
külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes külterületi földter. Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes
külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. külterületi földter. épületek 1057/001/0/000
Forgalomképes
földterületek
Forgalomképes
épületek
0062/003/0/000
Szántó és panzió
Forgalomképes
földterületek épületek
0062/003/0/000 1082/000/0/000
Szántó és panzió Zeneiskola
Forgalomképes
811 2070 1600 900 948 968
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
95 Szabadság tér 25/A Szabadság tér 25/A 21-es panzió és étterem 21-es panzió és étterem Árpád út 40.
Város Kft. kezelésébe Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti
Forgalomképes Forgalomképes
építmények
1082/000/0/000
építmények
1082/000/0/000
földterületek
1082/000/0/000
épületek
1456/001/0/000
földterületek
1456/001/0/000
közpark
1489/010/0/000
beépítetlen terület
1464/000/0/000
sporttelep
1934/001/0/000
épületek
1154/000/0/000
egyéb építmények
1154/000/0/000
földterületek
1154/000/0/000
Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes
Zeneiskola egyéb építmény Zeneiskola egyéb építmény Zeneiskola földterület 31-es épület
Árpád út 40.
50 000
Árpád út 40.
504 000
M.Erőmű 31.épület – telek Közpark (volt gumigyár mögött) Közterület (volt KISZ faház) Lőrinci focipálya
Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes Forgalomképes
épület+építmény egyéb építmények
Forgalomképes Forgalomképes
lakások
1107/000/0/000 1456/006/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Árpád út 40.
1924
1 001 000
M.E. 31. ép.
2083
42 223 613
Polgármesteri Hivatal értékesiti 336 432 Polgármesteri Hivatal értékesiti 1 001 000 Polgármesteri Hivatal értékesiti 33 959 921 Város Kft. kezelésébe
M. Erőmű
2083
1 083 000
1 083 000 Város Kft. kezelésébe
Lőrinci Erőmű
115977
51 273 432
Lőrinci Erőmű
81
45 000
21396
14 778 000
Polgármesteri Hivatal értékesiti 45 000 Polgármesteri Hivatal értékesiti 14 778 000 Város Kft. kezelésébe
10 700 000
10 485 415
1 500 000
1 454 878
31 401 935
31 401 935
8 500 000
8 359 808
750 000
731 014
Focipálya Május 1 u.mellett Szabadság tér 4.-ház
volt Kékkő -féle ingatlan volt Kékkő -féle Szabadság tér 4.ingatlan kerítés volt Kékkő -féle Szabadság tér 4.-telek telek Üzlet és gépkocsitároló Újságos Pavilon 1107 hrsz Erőmű tér 29. Lakás Erőmű tér 31. Apartman Erőmű tér 31/1/1.lakás Erőmű tér 31/1/2.lakás Erőmű tér 31/1/3.lakás Erőmű tér 31/1/4.lakás Erőmű tér 31/1/5.lakás Erőmű tér 31/1/6.lakás Erőmű tér 31/1/7
33 755
51 273 432
Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Polgármesteri Hivatal értékesiti Város Kft. kezelésébe Város Kft. kezelésébe Polgármesteri Hivatal hasznosítja Város Kft. kezelésébe Polgármesteri Hivatal hasznosítja Polgármesteri Hivatal hasznosítja Polgármesteri Hivatal hasznosítja Polgármesteri Hivatal hasznosítja Város Kft. kezelésébe
lakás Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
31-es épület
Erőmű tér 31/1/8.lakás Erőmű tér 31/1/9.lakás kúltúrház
Polgármesteri Hivatal hasznosítja Polgármesteri Hivatal hasznosítja Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
lakások
1456/001/0/000
Forgalomképes Forgalomképes
31-es épület
volt konyha
Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
31-es épület
volt bisztró
Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
31-es épület
Város Kft. kezelésébe
Forgalomképes
31-es épület
Forgalomképes
31-es épület
31/1/10 tervezett lakás 31/1/11 tervezett lakás Volt párt iroda
Forgalomképes
31-es épület
nyugdíjas klub
Forgalomképes
21-es épület
Hentesüzlet
Nyugdíjas klubb kezelésében Polgármesteri Hivatal értékesiti
Város Kft. kezelésébe Város Kft. kezelésébe
Összesen:
Értékpapírok és pénzeszközök
Forgalomképesség Megnevezés ELMIB részvény ÉMOR TISZK vagyoni hozzájárulás Lőrinci Város Kft. Összesen
Érték (2013.12.31-én) 14 586 000 Ft 653 000 Ft
500 000 Ft 15 239 000 Ft
378 110 531
358 361 048
5 629 167 144
4 665 783 868
önkormányzat ingó vagyona
Megnevezés
Immat. Jav. Bruttó ért. (2013.12.31.)
Gépek, ber, ügyv., Járművek. Bruttó szám.. Bruttó ért. ért. (2013.12.31.) (2013.12.31.)
77 591 140
Össz. Bruttó ért. (2013.12.31.)
Nyilvt. sz. Bruttó ért. (2013.12.31.)
PM Hivatal
65 097 376
118 767 175
270 546 363
68 222 950
Szakképző Iskola
4 708 480
57 084 804
61 793 284
6 792 474
Általános Iskola
157 920
19 584 342
19 742 262
0
Napsugár Óvoda
136 125
10 649 366
10 785 491
3 026 674
Könyvtár
333 225
4 979 700
5 312 925
49 768
Szoc. Ellátó Int
733 525
10 886 786
11 620 311
889 047
71 166 651
222 286 873
Cigány Nemzetiségi Önkormányzat
9 090 672
Üz. Átadott gépek. Bruttó ért. (2013.12.31.)
334 700 9 090 672
77 591 140
334 700
311 009
380 135 336
79 291 922
4. sz. melléklet: A Lőrinci Városi Önkormányzat licites ingó és ingatlan vagyon értékesítési szabályzata 1./A Lőrinci Városi Önkormányzat (3021 Lőrinci, Szabadság tér 26.) - a továbbiakban Önkormányzat - a tulajdonában lévő, s az Önkormányzat Képviselő-testülete által licites értékesítésre kijelölt ingó és ingatlan vagyon lehető legkedvezőbb feltételekkel történő hasznosítása érdekében jelen szabályzat feltételei szerint értékesíti. 2./Az értékesítendő ingó és ingatlan vagyonra vonatkozó tájékoztató anyag, mely a liciten részt venni szándékozók számára valamennyi lényeges adatot magában foglal - a licitálás időpont, a kikiáltási árat, jogi státuszt, vagy a tulajdonos által kikötött egyéb feltételeket az ingyenesen letölthető a www.lorinci.hu internetes oldalról vagy személyesen átvehető az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának, Város- és Vagyongazdálkodási csoportjától. Az Önkormányzat ezt meghaladóan javasolja minden, a licitáláson részt venni szándékozónak, hogy az előző bekezdésekben megjelölt információkon felül saját felelősségére és költségére szerezzen be minden olyan kiegészítő információt az értékesítendő vagyonról, valamint a licitálás időpontjában fennálló piaci viszonyokról, ill. a megszerzését szabályozó jogszabályokról, amely vételi szándéka körültekintő megalapozásához szükséges. 3./A licitáláson a Magyar Köztársaság területén belterületi ingatlanok tulajdon megszerzésére jogosult magyar és külföldi természetes, vagy jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó vehet részt személyesen, törvényes képviselője, vagy közokiratban, ill. teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott képviselője útján. 4./A licitáláson részt venni szándékozónak az alábbi feltételeknek kell eleget tennie: 4.1. A jelen szabályzat 1. sz. mellékletét képező adatlap kitöltése és egy eredeti, valamint egy másolati példányának az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához (Lőrinci, Szabadság tér 26. titkárság) történő eljuttatása, melyhez az alábbi iratokat szükséges mellékelni.(egy eredeti és egy másolati példányban): a./Jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonat hiteles másolati példányát, vagy a cégbíróság által érkeztetett és lajstromszámmal ellátott cégbejegyzés (változás bejegyzés) iránti kérelem hiteles másolati példányát és a társaság képviseletét ellátó vezető tisztségviselő aláírási címpéldányát, b./nem gazdasági társaság jogi személy esetén a regisztrációt végző hatóság nyilvántartásba vételéről szóló végzés hiteles másolati példányát és a képviselő aláírási címpéldányát, c./ egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói igazolvány hiteles másolati példányát, d./külföldi ajánlattevő köteles az a./, b./ és c./ pontokban megjelölt iratok hiteles magyar nyelvű fordítását is benyújtani, e./egy hétnél nem régebbi adó igazolás, hogy a licitálónak köztartozása nincs.
40
Az adatlap III. pontjának kitöltésével a liciten részt venni szándékozó az ingatlan vételára tekintetében a kikiáltási árat meghaladó ajánlatot is benyújthat. 4.2. Az értékesítendő ingatlanra vonatkozó tájékoztatóban megjelölt kikiáltási ár 10 %-ának megfelelő bánatpénz - mely szerződéskötés esetén az ingatlan vételárába beszámításra kerül - megfizetése készpénzben vagy átutalással az Önkormányzat számlavezető bankjánál, az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11739078-15729150 számú bankszámlára. A bánatpénz akkor tekinthető határidőben megfizetettnek, ha annak összege legkésőbb a licitálást megelőző munkanap az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában lekért bankszámla kivonat tanúsága szerint az Önkormányzat fent megjelölt bankszámláján jóváírásra került. A bánatpénz megfizetése esetén a liciten részt venni szándékozó a bánatpénz megfizetésekor jelölje meg annak célját. A befizetett bánatpénzt az Önkormányzat visszafizeti: a./a licitálás jelen szabályzat 9./ pontja szerinti visszavonása, vagy elhalasztása esetén az ott írt határidőben, b./a jelen szabályzat 8./ pont harmadik bekezdése szerinti esetben az ott írt határidőben, c./a sikertelenül licitálók részére a licitálást követő 8 munkanapon belül, d./az eredménytelen licitálás esetén a licitálást követő 8 munkanapon belül. e./amennyiben a liciten részt venni szándékozó az ajánlat leadási határideje előtt, ajánlatát visszavonja. Nem jár vissza bánatpénz: a./a licitálást megnyerő ajánlattevőnek, ha az ingatlanra az adásvételi szerződés létrejön és a bánatpénz a vételárba beszámításra kerül, b./a licitálást megnyerő ajánlattevőnek, ha a szerződés megkötése a jelen szabályzat 6./pontja szerinti határidőben neki felróható, vagy az érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg, vagy a vételárat határidőn belül nem fizeti meg, c./jelen szabályzat 8./ pontjának ötödik bekezdésében szabályozott esetben, d./ha az ajánlattevő a 4.4 szerinti ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja. 4.3. A jelen szabályzat 2. sz. mellékleteként csatolt nyilatkozat aláírt egy eredeti és egy másolati példányának az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához (3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. titkárság) a licitálást megelőző egy munkanappal történő beadása. 4.4. Az írásban benyújtott érvényes ajánlat a következőkből áll: a./jelen szabályzat 1. sz. mellékletét képező adatlapból és annak másolati példányából, valamint annak 4.1. pontban felsorolt mellékleteiből és azok másolati példányaiból b./a befizetett bánatpénzből c./jelen szabályzat 2. sz. mellékletét képező nyilatkozatból és annak másolati példányából. A liciten részt venni szándékozó ajánlatát a licitálás megkezdése előtt egy órával írásbeli nyilatkozattal vonhatja vissza, ennek hiányában az érvényes ajánlatot nyújtó, az ajánlatához kötve van. Az ajánlati kötöttség megszűnik: a./ ha az Önkormányzat a licitet eredménytelennek nyilvánítja,
41
b./ ha az Önkormányzat a licitet visszavonja, c./ ha az Önkormányzat a licitet elhalasztja és a licitáló az elhalasztásról történt értesítést követő 3 munkanapon belül az ajánlatát visszavonja, d./ a második helyezett licitálónak akkor, ha az első helyezett licitáló a szerződést megkötötte, e./ ha a licitálás vezetője a licitálást eredményesnek nyilvánítja és a licitálót nem terheli a 6./ pont szerinti szerződéskötési kötelezettség. 5./A licitálás ügyvéd jelenlétében történik. A licitálás megkezdése előtt a licitálás vezetője megállapítja az írásban benyújtott ajánlatok 4./ pont szerinti érvényességét valamint azt, hogy az érvényes ajánlatot benyújtók a liciten személyesen vagy képviselet útján megjelentek-e. Az érvényes ajánlatot benyújtó licitáló liciten való személyes vagy képviselet útján történő megjelenése nem kötelező. Amennyiben az érvényes ajánlatot benyújtó licitáló a liciten személyesen nem jelenik meg, és képviseletéről teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazás útján nem gondoskodik, ez a licit megtartását nem akadályozza, és Önkormányzatunk úgy tekinti, hogy a kikiáltási árat vagy az ingatlan vételára tekintetében a kikiáltási árat meghaladó ajánlatát tartja. Ezt követően a licitálás vezetője megállapítja a licitáláson megjelent és érvényes ajánlatot benyújtó pályázók személyazonosságát és képviseleti jogosultságát személyi igazolványuk - külföldiek esetén útlevelük -, illetve a csatolt okiratok (meghatalmazás, cégiratok, aláírási címpéldány) alapján. Azon részt venni szándékozókat, akik személyazonossága és/vagy képviseleti jogosultsága a rendelkezésre bocsátott okiratok alapján kétséget kizáróan nem állapítható meg, vagy akik az előírt feltételeket nem teljes egészében teljesítették, a licitálás vezetője a licitálásból kizárja. Ugyancsak jogosult a licitálás vezetője a licitálásból azon személyeket kizárni, akik a licitálás lefolytatását akadályozzák, vagy annak rendjét megzavarják. Azon részt venni szándékozóknak, akik a licitálási feltételeknek mindenben megfeleltek és személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazással igazolt képviselő által képviselve megjelentek, az árverés vezetője számozott tárcsákat ad át, melynek felemelésével teszik meg ajánlataikat. A licitálás kezdetén a licitálást vezető röviden ismerteti az értékesítendő vagyon lényeges adatait, majd élőszóval kihirdeti az ingatlan kikiáltási árát, vagy a kikiáltási árat meghaladó vételárra tett írásbeli ajánlatot. A licitálás az ingatlan kikiáltási áráról, vagy a kikiáltási árat meghaladó vételárra tett ajánlatról indul (induló ár). A megjelent licitálók az árverési tárcsák felemelésével teszik meg legalább az induló árra, vagy az induló árat meghaladó árra vonatkozó ajánlatukat. Az induló ár feletti ajánlatoknak: a) ingatlan esetében, legalább a kikiáltási ár 1%-ával meg kell haladnia az induló árat, illetve az ajánlattételt megelőző ajánlatot (licitlépcső). A licitlépcsőt a licitálás vezetője a licitálást megelőzően oly módon állapítja meg, hogy az a kikiáltási ár 12%-a közötti, s 50.000-rel maradék nélkül osztható összeg legyen.
42
b) az ingóvagyon esetében, legalább a kikiáltási ár 1%-ával meg kell haladnia az induló árat, illetve az ajánlattételt megelőző ajánlatot (licitlépcső). A licitlépcsőt a licitálás vezetője a licitálást megelőzően oly módon állapítja meg, hogy az a kikiáltási ár 1-2%-a közötti, s 1.000-rel maradék nélkül osztható összeg legyen. A tárcsa felemelésével jelzett ajánlatot a licitálás vezetője élőszóban megismétli. A licit mindaddig folytatódik, amíg egy ajánlat marad, ezt háromszori bejelentés után a licitálás vezetője az ajánlattevő javára leüti. Abban az esetben, ha egyazon licitlépcsőhöz kapcsolva kettő vagy több ajánlat hangzik el, s ennél magasabb licitlépcsőn a megjelent résztvevők közül senki nem tesz ajánlatot, úgy az azonos ajánlatot tevők között sorsolás dönt. Abban az esetben, ha a licitálásra érvényes ajánlat nem érkezett, a licitálás vezetője a licit eredménytelenségét állapítja meg. 6./A leütéssel a licitáláson elhangzott feltétek szerinti nyertes ajánlattevőnek vételi kötelezettsége, míg az Önkormányzatnak eladási kötelezettsége keletkezik. Adásvételi szerződést a nyertes ajánlattevő: a) ingóság esetében a licitálás napját követő tíz munkanapon belül, b) ingatlan esetében az elővásárlási joggal rendelkező lemondó nyilatkozatát követően, de maximum negyvenöt munkanapon belül köteles az Önkormányzattal megkötni Amennyiben fenti határidőn belül a szerződést a nyertes ajánlattevő az Önkormányzattal nem köti meg, úgy tekintendő, hogy vételi szándékától elállt, mely esetben a befizetett bánatpénzt elveszti. Ebben az esetben az Önkormányzat jogosult, de nem köteles a második legmagasabb ajánlatot tevő licitálóval a szerződést megkötni. A megkötendő adásvételi szerződés fő tartalmi elemei a következők: a./ szerződő felek az Önkormányzat és a nyertes ajánlattevő, b./a szerződés tárgya a tájékoztatóban körülírt, az ajánlattevő által megtekintett és megismert ingó vagy ingatlan vagyonok, c./ a vételár - melybe a befizetett bánatpénz beszámításra kerül - a licitáláson nyertes legmagasabb összegű ajánlat, melyet az ajánlattevő a szerződés aláírásától számított 3 (három) munkanapon belül egyösszegben köteles az Önkormányzatnak megfizetni, s a határidő elmulasztása esetén az Önkormányzat a szerződéstől elállhat, mely esetben az ajánlattevő a befizetett bánatpénzt elveszti. Önkormányzatot ezen elállási jog és az elállásból fakadó bánatpénz az ajánlattevő késedelmes teljesítése esetén is megilleti. A vételár akkor tekintendő határidőben megfizetettnek, ha a fizetési határidő utolsó napján annak összege az Önkormányzat számláján jóváírásra kerül. d./ az Önkormányzat a bejegyzési engedély földhivatalhoz történő benyújtásáig a leendő tulajdonos tulajdonjog-bejegyzési kérelmének függőben tartását kéri a földhivataltól, e./ az ingatlan birtokbaadására legkésőbb a teljes vételár megfizetésétől számított 30 napon belül kerül sor, f./ jelen licitszabályzatban, illetve az ajánlati dokumentáció szöveges ismertetésében szereplő egyéb szerződéses kötelezettségvállalások, kikötések.
43
7./A licitálásról ügyvéd által hitelesített jegyzőkönyv készül, melyben legalább az alábbiakat szükséges rögzíteni: a./ a licitálás vezetőjének, az Önkormányzat képviselőinek és a licitálóknak a személyét, b./annak rögzítését, hogy a jelen szabályzat 5./ pontjának első bekezdésében foglaltak megtörténtek, c./ eredménytelen licitálás esetén az eredménytelenség tényét, sikeres licitálás esetén a nyertes ajánlattevő licitáló személyét és az általa ajánlott vételárat, d./a nyertes ajánlattevő nyilatkozatát, hogy az ajánlatot tévedés, megtévesztés és minden jogellenes befolyástól mentesen tette, valamint hogy a jelen szabályzat 6./ pontja szerinti határidővel és feltételekkel az Önkormányzattal a szerződés megkötését vállalja. 8./Az Önkormányzat tájékoztatja a licitáláson résztvevőket, hogy amennyiben az értékesítendő ingatlan elővásárlási joggal terhelt úgy az adásvételi szerződés csak az elővásárlási joggal rendelkező nyilatkozatát követően köthetően köthető meg. Az elővásárlási jogra jogosult felé a vételi ajánlat közlése és az elővásárlási joggyakorlásra, vagy az arról történő lemondásra vonatkozó nyilatkozat beszerzése az Önkormányzat feladata. Amennyiben az elővásárlásra jogosult az elővásárlási jogát gyakorolja, abban az esetben az adásvételi szerződés az ingatlan adott tulajdoni hányada vonatkozásában az Önkormányzat és az elővásárlásra jogosult között létrejön. Ezen esetben a már teljesített szolgáltatások kamatmentesen visszajárnak, valamint felek kölcsönösen kizárják az ebből fakadó esetleges költség, illetve kárigényük érvényesítését. Az Önkormányzat felhívja a licitáláson résztvevő külföldi természetes és jogi személyek figyelmét arra, hogy az értékesítendő ingatlan tulajdonjogát, a termőföldről szóló, 1994. évi LV. törvény 88/A. §-ában foglaltakon kívül, a külföldiek ingatlan szerzéséről szóló 7/1996. (I.18.) Korm. rendeletben szabályozottak szerint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének hozzájárulásával szerezhetik meg. Abban az esetben, ha a fenti engedély olyan okból nem kerül megadásra, mely a legmagasabb ajánlatot tevő külföldi vevőnek felróható, vagy melyet, mint kizáró okot a licitálást megelőzően kellő körültekintéssel előre láthatott, úgy az Önkormányzat a kifizetett vételárnak a bánatpénzzel csökkentett összegét köteles a külföldi vevőnek visszafizetni az engedélykérelmet elutasító határozat vele történő közlésétől számított 8 munkanapon belül. 9./Az Önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy az ingó és ingatlan vagyon licitálás útján történő értékesítésére vonatkozó szándékát a licitálás megkezdése előtt visszavonja, vagy a licitálás időpontját elhalassza. Visszavonás esetén az Önkormányzat a licitálásra a 4./ pont szerint bejelentkezett és az ott írt feltételeket teljesítő részt venni szándékozókat lehetőség szerint írásban, ill. amennyiben az idő rövidsége ezt nem teszi lehetővé, távbeszélő vagy E-mail útján, végső esetben a tervezett licitálás helyén és időpontján értesíti.
44
Ezzel egyidejűleg, de legkésőbb a tervezett licitálás időpontját követő 8 munkanapon belül az Önkormányzat a részt venni szándékozók által befizetett bánatpénzt visszafizeti. Az Önkormányzat a licitálás elhalasztása esetén az érvényes ajánlatot benyújtókat írásban, telefax vagy E-mail útján értesíti azzal, hogy írásbeli értesítésnek minősül az elhalasztás tényéről szóló írásbeli értesítés helyszínen történő átadása is. Az Önkormányzat az értesítésben megjelöli a licitálás új időpontját. Az értesítés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül az érvényes ajánlatot benyújtók az ajánlatukat visszavonhatják, mely esetben az Önkormányzat a bánatpénzt az ajánlat visszavonásáról szóló értesítés kézhezvételétől számított legkésőbb 8 munkanapon belül fizet vissza. A licitáláson részt venni szándékozók tudomásul veszik és kijelentik, hogy a bánatpénz visszafizetésére vonatkozó igényen túl semminemű igényt az Önkormányzattal szemben nem érvényesíthetnek, ill. nem érvényesítenek. 10./Jelen szabályzatban nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Lőrinci, 2012. május 15.
45
1/a. számú melléklet
ADATLAP (magán személy részére)9
A Lőrinci város, ……………………………………………………………. ingatlanok értékesítésére meghirdetett liciten történő részvételhez.
I. Az ajánlattevő adatai:
1.1. Egyéni ajánlattevő név:
1.2. Lakcíme: Levelezési címe: Telefon és telefax száma: E-mail: 1.3. Bankszámlaszáma: 1.4. Egyéni ajánlattevő személyi azonosító jele:
II.
Csoportos ajánlat esetén a képviselő: Megnevezése: .............................................. Címe: ...........................................................
III. Az ingatlan vételárára tett ajánlat10:
9
hiánytalanul kitöltendő, az ajánlattevőre nem vonatkozó részek kihúzandóak
10
a kikiáltási árnál magasabb vételárra vonatkozó ajánlat esetén kitöltendő
szám
alatti
B 1/b. számú melléklet
ADATLAP (társaság részére)11
A Lőrinci város, ……………………………………………………………. ingatlanok értékesítésére meghirdetett liciten történő részvételhez.
I. Az ajánlattevő adatai:
1.1. A társaság pontos megnevezése:
1.2. Székhelye: Levelezési címe: Telefon és telefax száma: E-mail: 1.3. A társaság vezetőjének neve:
1.4. A társaság cégjegyzékszáma: .............................. 1.5. A társaság bankszámlaszáma:
1.6. A társaság KSH száma: ...........................
II.
Csoportos ajánlat esetén a képviselő: Megnevezése: .............................................. Címe: ...........................................................
III. Az ingatlan vételárára tett ajánlat12:
11
hiánytalanul kitöltendő, az ajánlattevőre nem vonatkozó részek kihúzandóak
12
a kikiáltási árnál magasabb vételárra vonatkozó ajánlat esetén kitöltendő
szám
alatti
1/c. számú melléklet ADATLAP(magán személy részére)13
A Lőrinci város, ……………………………………………………………. értékesítésére meghirdetett liciten történő részvételhez.
I. Az ajánlattevő adatai:
1.1. Egyéni ajánlattevő név:
1.2. Lakcíme: Levelezési címe: Telefon és telefax száma: E-mail: 1.3. Bankszámlaszáma: 1.4. Egyéni ajánlattevő személyi azonosító jele:
II.
Csoportos ajánlat esetén a képviselő: Megnevezése: .............................................. Címe: ...........................................................
III. Az ingatlan vételárára tett ajánlat14:
13
hiánytalanul kitöltendő, az ajánlattevőre nem vonatkozó részek kihúzandóak
14
a kikiáltási árnál magasabb vételárra vonatkozó ajánlat esetén kitöltendő
ingóvagyon
1/d. számú melléklet ADATLAP (társaság részére)15
A Lőrinci város, ……………………………………………………………. értékesítésére meghirdetett liciten történő részvételhez.
I. Az ajánlattevő adatai:
1.1. A társaság pontos megnevezése:
1.2. Székhelye: Levelezési címe: Telefon és telefax száma: E-mail: 1.3. A társaság vezetőjének neve:
1.6. A társaság cégjegyzékszáma: .............................. 1.7. A társaság bankszámlaszáma:
1.7. A társaság KSH száma: ........................... II.
Csoportos ajánlat esetén a képviselő: Megnevezése: .............................................. Címe: ...........................................................
III. Az ingatlan vételárára tett ajánlat16:
15
hiánytalanul kitöltendő, az ajánlattevőre nem vonatkozó részek kihúzandóak
16
a kikiáltási árnál magasabb vételárra vonatkozó ajánlat esetén kitöltendő
ingóvagyon
49
2/a. számú melléklet
NYILATKOZAT
Alulírott, ………………………………………………………………….. (név, cégnév) kijelentem, hogy a Lőrinci Város Önkormányzat által a Lőrinci, …………………………………………………………………. szám alatti ingatlan licites értékesítésen az ingatlan, az arra vonatkozó értékesítési szabályzat és az ingatlanra vonatkozó adatlap teljes ismeretében veszek részt, valamint az értékesítési szabályzatban és adatlapban foglalt feltételeket fenntartás nélkül elfogadom. Kijelentem továbbá, hogy az ingatlan kikiáltási árát vagy az ingatlan vonatkozásában a kikiáltási árat meghaladó vételárra tett ajánlatomat tartom, és tudomásul veszem, hogy a licittől való távolmaradásom annak megtartását nem akadályozza.
………………… 201.. ………………. hó …..nap
…………………………………..
50 2/b. számú melléklet
NYILATKOZAT
Alulírott, ………………………………………………………………….. (név, cégnév) kijelentem, hogy a Lőrinci Város Önkormányzat által a Lőrinci, ……………………………………………………………………………. ingóvagyon licites értékesítésen, az arra vonatkozó értékesítési szabályzat és az ingóságra vonatkozó adatlap teljes ismeretében veszek részt, valamint az értékesítési szabályzatban és adatlapban foglalt feltételeket fenntartás nélkül elfogadom. Kijelentem továbbá, hogy az ingóság kikiáltási árát vagy az arra vonatkozó a kikiáltási árat meghaladó vételárra tett ajánlatomat tartom, és tudomásul veszem, hogy a licittől való távolmaradásom annak megtartását nem akadályozza.
………………… 201.. ………………. hó …..n
………………………………………
51