2012. február. Az élet fája. és még sok más! Exkluzív interjú ADAM GOODMAN-nel. Egy film utóélete Street Meeting

25 .J ub ile um is 2012. február zá m !

Exkluzív interjú ADAM GOODMAN-nel

Az élet fája

Egy film utóélete – Street Meeting

…és még sok más!

Emlékeztek? Valamivel több, mint két éve, 2009 októberében ezzel a címlappal jelentkeztem először… Csak hit volt, hogy az ötletből folytatás lesz. Örömmel mondom, lett folytatás, hónapokon, évszakokon keresztül. Ennek a titka a lelkesedés, a közös hit és a művészetek iránti olthatatlan szeretet, amely mindig is motorja volt ennek a vállalkozásnak. Hadd köszönjem meg munkatársaimnak a lelkes munkát, ami egy nonprofit cégnél mindenképpen szép eredmény. Szabi, Yvette, Zsázsa, Luca és Gyuri, valamint Schenk Iván, végül, de nem utolsó sorban Cornelius segítsége emelte a 25 kiadást megélt Pennát arra a szintre, amelyen most áll.

a P Bem en ut na atk m oz un na ka k tá rs ai

Penna Penna

Felnőtt mese… Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Michael Mansfield nevű író, szerénységem, aki régebben misztikus thrillereket, mostanában római kori regényeket ír (ez utóbbit Marcellus Mihály néven) Továbbá: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tinta-Klub, melyben jó néhány figyelmet követelő, alkotni vágyó egyéniség szorított kezet egymással. A csapat tagjai sokat tanultak egymástól, de leginkább a körülményektől. Jómagam, aki a klub vezetője vagyok, ez esztendők alatt értettem meg, mennyire fontos a nyilvánosság, a népszerűsítés és a reklám, mely nélkül nincs továbblépési lehetőség, még a művészetben sem. Így aztán azzal a komoly és szent elhatározással alapítottam meg a Penna Kulturális Magazint 2009. októberében a Tinta-Klub égisze alatt, hogy ebben a nonprofit orgánumban önzetlenül lehetőséget és teret adok az ismeretlen, vagy ismeretlenebb művészek bemutatkozásának. Úgy gondolom, ez gyümölcstermő ötlet volt. Ezt igazolja az is, hogy később a magazin oldalain olyan hírességek is megfordultak, akiket legkevésbé sem nevezhetünk ismeretleneknek…

michael mansfield és marcellus mihály, egy személyben

A kezdetektől Bíró Szabolcs volt mellettem a Tinta-Klubból, egy remek tollú barátom, akivel elsőként osztottam meg a lap ötletét, aztán együtt dőltünk neki a feladatoknak és azóta is együtt „nyomjuk” a magazint. De a hitelesség kedvéért meg kell említenünk két nevet, akik az első hónapokban velünk voltak, segítettek, de akik ma már nincsenek a Penna „stáblistáján”: Bloemblad és Lucas…

2011 közepe táján két újabb munkatárs csatlakozott hozzánk: Mészáros György elsősorban filmkritikákban érzi otthon magát, míg Kósa Luca Kornélia a fényképezőgépével erősíti a csapatunkat. A háttérből egy ősi tintaklubos barát, Cornelius segíti a technikai munkát…

2010 derekán agilis munkatársat kaptunk Kulik Yvette személyében, akinek a munkája következtében filmnagyságok ajtói nyíltak meg a Penna előtt. E huszonötödik ünnepi számban Adam Goodmannel – a neves producerrel készült exkluzív interjú, Yvette kitartásának köszönhetően. Ez időtájban ismerkedhettünk meg Keglovits Klára Zsázsa verseivel is, melyek állandó kísérői lettek az orgánumnak.

Mint annyiszor eddig, most is, de ezen a kerek évfordulón még nagyobb tisztelettel köszönöm az eddigi munkát, és hiszem, hogy sok-sok évfordulót megélünk még együtt, közösen.

3

Penna Penna

szélesvászon szélesvászon

Appaloosa – A törvényen kívüli város Ha azt mondom western, mi jut egy filmnéző eszébe? Vonatrablás. Bankrablás. Pisztolypárbaj. Indiánok. Skalpolás. Ha lehet, mindezt belesűrítve egy filmbe, mondjuk 90 percbe. Appaloosa című mozi is a western zsánert erősíti. De közel sem azt az átlagosat. Először is 115 perc, nem pedig 90-en… Másrészt egy lassan csörgedező film, amely a karakterekre helyezi a hangsúlyt, nem pedig az akcióra. És valljuk be őszintén nem ez jellemzi a „kávbojos” filmeket. 1882-t írunk, a törvény emberei, Virgil Cole (Ed Harris) és Everett Hitch (Viggo Mortensen) érkezik az Appaloosa nevű városkába, hogy megszabadítsák az itt élőket a kegyetlen Randall Braggtől (Jeremy Irons). A két férfi már már unalmasan tengeti napjait, ugyanis semmi kézzelfogható bizonyítékot nem tudnak felmutatni a gazember ellen. Ugye, már ez sem megszokott. Nem ezt az arcát ismerhettük meg a vadnyugatnak. Inkább azt, amikor előbb lőnek, és aztán nem történik semmi, mert nincs se törvény, se jog. Nos ebben a filmben mind a két fogalom nagy hangsúlyt kap. A férfiak mindenapjába egyszer csak betoppan egy nő – egyáltalán nem váratlanul. Allison French (Rennée Zellweger) rabul ejti Cole serif szívét. Ezzel együtt pedig megkezdődnek a bonyodalmak. Egy fiatal fiú tanúvallomása alapján mégis sikerül bíróság elé állítani Braggot. Az ítélet, kötél általi halál. Csakhogy egy másik városban. A gengszter azonban megszökik, sőt Allisont is magával viszi. Ha most ezt írnám: „és ezzel kezdetét veszi az őrült hajsza”, akkor egyrészt gyarapítanám azoknak a sorát, akik óriási közhelyeket írnak le, másrészt hazudnék. Ugyanis a hajsza is lassan csordogál, ami úgy egyébként nagyon is jellemző az egész filmre. De ezt már egyszer leírtam. A történet nincs túlbonyolítva, mégis akad pár váratlan fordulat. A feszültség az, ami feledteti az akciók hiányát. Már, akinek hiányzik az akció, nekem személy szerint ebben filmben nem. De valljuk be őszintén, legtöbben azért ülünk le westernt nézni, hogy a bevezetőben említett finomságokat lássuk. A karakterek zseniálisak, emberiek. Cole kemény, jól lő, és igyekszik betartani a törvényt. Ám hirtelen haragú, ezzel néha olyat tesz, amit saját maga is megbán. De ezt másnak sosem vallaná be. Tipikus, mikor hirtelen felindulásból beveri az egyik polgár orrát, másnap társa visz egy bocsánatkérő whiskyt a sértettnek.

Művelt, néha ez azonban átmegy tetszelgésbe, olyan szavakat akar használni, amelyeket nem tud kimondani. Nem fél sem az ellenségtől, sem a haláltól, egy nő előtt azonban mégis képes teljesen hülyét csinálni magából. Ed Harris a szerepben nagyon jó, minden rezdülése hiteles. Hitch teljes mértékben kiegészíti a társát. Megfontolt, művelt, ő segíti ki Colet, ha annak nem jutnak eszébe a kifejezések. Viggo Mortensen csak úgy lubickol a szerepben. Jeremy Irons is pompás, bár az ő karakterére nem fektetnek olyan, hű de nagy hangsúlyt. Sokkal inkább Allisonra. Rennée Zellweger számomra egyenes csalódás. Az ő karaktere is zseniális. Megözvegyült asszony, aki fél a magánytól, görcsösen akar maga mellé egy férfit. Ám ez a férfi nem lehet más, csak a vezérhím. A karakter teljesen kidolgozott, nem elnagyolt, mint általában a western filmekben a női szereplők. Zellweger azonban mégsem tud mit kezdeni vele. Talán, épp azért mert túlságosan is árnyalt a karaktere. Ami leginkább megfogott a filmben, az Cole és Hitch őszinte, érzelemmentes beszélgetései. Nem vigyáznak arra, nehogy megbántsák a másikat. Ami a szívükön, az a szájukon. Pont ezért lesz igaz barátság az övék. A film egyben kőkemény társadalomkritika is, ami leginkább a második felében mutatkozik meg. A városvezetők, a polgárok, de még az akkori Egyesült Államok elnöke irányába is. Sőt a két főszereplő sem maradhat el. A 2000-es évek második felére a western, mint műfaj, újjáéledt. Olyan nagyszerű filmek, mint Az ajánlat, a Börtönvonat Yumába, vagy épp a tavalyi A félszemű kerültek ki az álomgyárból. Ezek közé a remekek közé tökéletesen besorolható a 2008-as Appaloosa is. Amelyet maga Ed Harris rendezett. A lassú történetvezetés miatt nem mindenkinek ajánlom, de akinek tetszett Az ajánlat, az bátran tegyen egy próbát. Megéri! 10/9

Penna Penna

a P Bem en ut na atk m oz un na ka k tá rs ai letölthető kulturális folyóiratot, melyet azóta is tisztességesen csinálunk, jobb híján önerőből. 2010-től vagyok a szlovákiai magyar rádió, azaz a Pátria Rádió külső munkatársa: vasárnap délelőttönként önjelölt kritikusként mondom el a véleményem egyegy könyvről vagy filmről. Mindeközben énekesként is tevékenykedtem különféle rockzenekarokban, rövidebb-hosszabb (de inkább rövidebb) ideig, mígnem 16 éves koromban felkértek a Csak Van zenekar énekesi posztjára. Ma is ott vagyok, és életre szóló barátságokat kötöttem a tagokkal. Az elmúlt évek alatt két tehetségkutatón is taroltunk, és mindkettőn nekem ítélték a legjobb énekesnek kijáró díjat is. Aztán jelentkeztünk a Megasztár ötödik szériájába, ahol eljutottunk egészen a legjobb 114 produkció közé, de amikor elolvastuk a továbbjutáshoz szükséges szerződést, azt mondtuk, köszönjük szépen, de inkább ne fűzzetek minket rabszolgaszíjra. Azóta is jól vagyunk, koncertezünk, betöltöttük a tizedik életévünket, mi több, kiadtuk első nagylemezünket, a Mindennek a teteje című cédét, amire kifejezetten büszkék vagyunk. 2010-ben gondoltunk egyet Csiba Sándor gitáros barátommal, és létrehoztuk a Mojo Risin' együttest, melyhez később csatlakozott Csiba Attila basszusgitáros és Rémai Jocó dobos. Feldolgozásokat játszó, nyers garázszenekar vagyunk, leginkább a „tökös, száraz blues n' roll” kategóriába soroljuk magunkat, és élvezzük, hogy ezt az irányt nem nagyon képviseli a környezetünkben senki más. És most következzen az, amire az életemet tettem fel: az irodalom. 2007-ben debütáltam regényíróként, a Francis W. Scott néven kiadott, Naplemente című krimi-kisregényemmel. Ezen az angolszász álnéven, amely egy visszatérő álmomban köszönt rám meglepően sokszor, még további öt könyvem jelent meg: A Sivatag Szeme, a Hóhér (a Kossuthdíjas Grendel Lajos előszavával), a Cosa Nostra, Az elásott titok és a Távol mindentől. A Sivatag Szeme volt az első olyan könyvem, mellyel egy icipicit megízlelhettem a siker ízét: az első két kiadást én magam gondoztam, aztán a sors összehozott a Vagabund Kiadóval, amely 2008 karácsonyára kihozta a regény harmadik kiadását. Ez volt az első könyvem, amelyért pénzt kaptam – meg is ünnepeltem a barátaimmal –, illetve ami több ezer példányban jelent meg, és még terjesztették is (ez nekem akkor még kész csoda volt). Az elásott

1988. július 29-én születtem a szlovákiai Dunaszerdahelyen. Úgy gondolom, az írói vénát megboldogult édesapámtól örököltem: már kisgyermekként is versikéket, rövid történeteket fabrikáltam, leginkább magam és a barátaim szórakoztatására. A versírással kamaszként hagytam fel, teljes mértékben a próza, a novella- és regényírás szerelmese lettem. Tizenhat évesen kezdtem aktív kulturális tevékenységbe, mellyel azóta sem álltam le. Gimnazistaként a Fekete Ászok Felvidéki Irodalmi Kör (FÁFIK), később a Fekete Toll írói kör alapító-elnöke voltam, de ezek a klubok sajnos a csapatmunka hiányában nem igazán működtek, és hamar feloszlottak. 2007-től vagyok a Napvilág Íróklub és a Tinta-Klub tagja: mindkét közösség, bár más-más okok miatt, sokat adott nekem. A próza mellett publicisztikával is foglalkozom: első cikkem (egy író sosem felejti el, mikor fizettek neki először az írásért) 2006. május 9-én jelent meg az Új Szó hasábjain, ahol 2007 nyaráig több mint száz, főleg kulturális témájú írást publikáltam. 2007 nyarán sajnos megszűnt a munkakapcsolatom a napilappal, mivel megszűntették a Nagyszünet rovatot, ahova addig írtam. Új lehetőségeket kerestem, így lettem 2007-ben a netBarátnő és az Ekultúra munkatársa. Ennek a két internetes magazinnak a hasábjain máig jelennek meg cikkeim, de kisebb-nagyobb mennyiségben publikáltam a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige és a SzélJárás hasábjain is. Mészáros Mihály (alias Michael Mansfield, Marcellus Mihály) barátommal 2009-ben létrehoztuk a Penna Magazint, egy ingyenesen 6

Penna Penna

aktuális aktuális

titok volt a második, és egyben utolsó könyvem a kiadónál, mivel én akkor már hajlottam volna a komolyabb, európaibb stílusú, középkori témájú történetek felé, de sajnos nem tudtunk megegyezni, a kiadónak más tervei voltak, ezért barátsággal, de elváltunk egymástól. A Távol mindentől volt az utolsó könyvem Francis W. Scottként, de mivel ez egy elektronikus kiadvány – gyakorlatilag egy PDF-fájl a neten –, ezért nem szeretem beleszámolni a „hivatalos” listámba. A Francis W. Scott névtől 2010 első napján vettem végleg búcsút, amikor megjelent Az ötödik parancsolat című, ingyenesen letölthető kisregényem (szintén e-könyv), májusban pedig a Sub Rosa című kultúrtörténeti thrillerem a MEDIAN Kiadó gondozásában. Ez volt az első regényem, melyet Bíró Szabolcsként jegyeztem, és mely hivatalos, nyomtatott formában látott napvilágot, ezért is fontos számomra. Nagyon jó kritikákat kaptam rá, tulajdonképpen három országban volt kifejezetten pozitív sajtója, és abban az évben nagyon úgy tűnt, hogy beválthatja a hozzá fűzött reményeimet (bár akkor még nem is sejtettem, milyen kalandos út vár rá). Emellett Az ötödik parancsolat tíz hónapig volt ingyenesen olvasható, ez idő alatt pedig több, mint 1500 letöltő volt kíváncsi rá, ami őszintén meglepett. Ez a nem várt siker egy keményfedeles, javított-bővített, különlegességekkel ellátott kiadványhoz vezetett, amelyet 2010. karácsonyán adtunk ki, és melynek címe Az ötödik parancsolat – és egyéb történetek. 2011 tavaszán egy újabb álmom vált valóra, hiszen megjelent A Corelli-kísérlet című kisregényem az általam szervezett és szerkesztett, Pokoli szimfóniák – Négy kisregény az Ördög tolmácsolásában című antológiában. Ez valóban egy álom volt számomra, hiszen 2007 óta, mióta bekerültem a Tinta-Klubba, nagyon szerettem volna egy közös könyvet Michael Mansfielddel és Jonathan Cross-szal. A Pokoli szimfóniákkal ez valóra vált, sőt rajtuk kívül további két író, Nolik Antal és Angyal Sándor is beszállt a csapatmunkába. Itt kell megemlítenem Viola „Ferke” Ferenc barátomat, a Csak Van gitárosát, aki az első könyvem óta mellettem áll, és könyvről-könyvre egyre jobb borítókat készít. Már a Sub Rosa és Az ötödik parancsolat esetén is mestermunkát végzett, de úgy érzem, a Pokoli szimfóniákkal döntötte meg a saját csúcsát. Nyugodtan írhatják akár az elfogultságom számlájára is, de az a borító fantasztikus lett! És hadd említsek meg még egy könyvet: 2009 óta már-már megszállottan dolgozom nagyszabású történelmi regényemen, mely a

magyar templomos lovagok és Károly Róbert korában játszódik. Ez a könyv, a Non nobis, Domine 2012-ben, azaz idén jelenik meg: Magyarországon az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozza, két kötetben (júniusban jön a Kelet oroszlánja, novemberben pedig Az utolsó vörös barát), Szlovákiában pedig a saját kiadóm, a Historium égisze alatt jön majd ki egy keménytáblás, egykötetes díszkiadás, limitált példányszámban. A Historium Kiadóról még nem szóltam: 2011 májusában jött létre, és a könyv- és lapkiadás mellett történelmi tematikájú rendezvények szervezésével is foglalkozik. Mottója tiszta és egyszerű: "minőségi történelem". A minőségen túl azonban az is külön célkitűzésünk, hogy az általunk kiadott művekkel elmossuk, de legalábbis elfeledtessük a földrajzi határokat magyar és magyar irodalom közt, s azt univerzálissá, egységesen magyarrá tegyük. Egyelőre kis kiadó vagyunk, de minden erőnkkel igyekszünk profi munkát végezni. Eddigi négy könyvünkre kifejezetten büszkék vagyunk, és idén jön az, amire talán a legjobban vártunk: kétnapos középkori fesztiválunk, az I. Historium Történelmi Napok, melyre június 15-én és 16-án kerül sor Dunaszerdahelyen, a Sárga Kastély udvarán.

Egy picit még visszatérnék a Sub Rosához, mely kapcsán említettem, hogy nem gondoltam volna, milyen utat fog végigjárni. Az első kiadás 350 példány volt, mely pont egy év alatt fogyott el. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a könyv megér még egy misét, de még dolgozni kell rajta. Fogtam hát magam, és néhány hét alatt komoly munkának vetettem alá a regényt: több részt, néhol fél

Penna Penna

aktuális aktuális

oldalakat teljesen megsemmisítettem, több oldalnyi szöveget hozzáírtam, a történelmi tényeket kijavítottam, és több párbeszédet is átírtam, más mederbe tereltem. Egy sokkal izgalmasabb és komolyabb Sub Rosa lett a végeredmény, melyet saját kiadómon belül adtam ki, összesen 500 példányban. Csupán pár hete volt kint a könyv a boltokban, amikor Kepets András, az Ulpius-ház Könyvkiadó vezetője felkeresett, áradozni kezdett a könyvemről, és közölte, hogy ki akarja adni. Mire ez a cikk megjelenik, a regény harmadik kiadása már négy napja a boltokban lesz, én pedig még mindig nem térek magamhoz. Ahogy 2010 óta szinte minden sajtóanyagban idézve van: „Bíró Szabolcs fantáziáját izgatja a történelem, a vallás, Európa kultúrája, ahogy az élet, a halál, a szerelem és az igazság is, de mindenekelőtt az ezekhez vezető út az, amit igazán fontosnak tart.” Ezt szeretném most egy újdonsággal kiegészíteni: amellett, hogy nem hagyok fel a művészettörténeti thrillerek és krimik írásával sem, hosszú távú célom, hogy regényeimmel lefedjem a magyar középkort Szent István trónra jutásától Hunyadi János születéséig. (A korábbi koroknál Benkő Lászlóra és Fonyódi Tiborra, a Hunyadiaktól Mohácsig terjedő időszak esetében Bán Mórra hivatkozom: mi a fenéért mesélném el azt, amit ők már tökéletesen előadtak?) Konkrét céljaim közé tartozik, hogy izgalmas regényt írjak IV. Lászlóról A kun címen, a legjobb HBO-sorozatok hangulatában írjak hatrészes regénysorozatot az Anjoukról (Károly Róbertről, Nagy Lajosról, az udvari intrikákról, összeesküvésekről, illetve a hadjáratokról), megírjam az utolsó lovasíjász történetét, és emellett egyetlenegy sci-fit is szeretnék kiadni, amiben minden benne lesz, amit ebben a műfajban el szeretnék mesélni. A lényeg továbbra is az, amit mindig hangoztatok: semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó leállni! Ami a Penna Magazint illeti, rettentő gyorsan elrepültek az együtt töltött évek. Észre sem vettem, hogy már 2009. óta csináljuk, és közben ennyi idő eltelt. Remélem, ez idő alatt már kialakult egy stabil olvasóbázisunk, egy olyan mag, amely ezután is velünk tart majd, akikért érdemes csinálni ezt az egészet. Hiszen önerőből, a kultúra iránti szeretetünkből (mi több, rajongásunkból) jön létre a Penna minden egyes száma, a célját pedig csakis akkor érheti el, ha a cikkeink értő olvasókra találnak, jó kezekbe kerülnek.

Az Ulpius-ház kiadó gondozásában jelent meg Bíró Szabolcs kalandregénye, mely a Templomosok korába és misztikájába vezeti a kedves olvasót

8

JONATHAN CROSS, MICHAEL MANSFIELD, NOLIK ANTAL, BÍRÓ SZABOLCS ÉS ANGYAL SÁNDOR EGYEDÜLÁLLÓ UTAZÁSRA HÍVJÁK ÖNT ELSŐ KÖZÖS KÖTETÜK, A POKOLI SZIMFÓNIÁK LAPJAIN. MIKÖZBEN SORRA JÁRJÁK EURÓPA IZGALMAS TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEIT, REJTÉLYEKRŐL, HALÁLESETEKRŐL, LEGENDÁKRÓL, EGYÉNI ÉS KOLLEKTÍV TRAGÉDIÁKRÓL MESÉLVE, MINDEGYIKÜK TÖRTÉNETÉBEN FELBUKKAN UGYANAZ A SZEMÉLY, AKI SEJTELMES HANGJÁN SUTTOGVA EGYBEN NARRÁTORA IS A KÖNYVNEK: AZ ÖRDÖG.

Penna Penna

aktuális aktuális

Elgondolkodtunk rajta itt a szerkesztőségben, mi lenne, ha 2012-ben valóban véget érne a világ, és mi ezzel tökéletesen tisztában lennénk. Vajon mit csinálnánk az utolsó évünkben úgy, hogy közben tudjuk, talán tényleg nem lesz több? Fejvesztett orgiázásba, kicsapongásba kezdenénk, valóra váltanánk az álmainkat, mint a Bakancslista c. film főszereplői, vagy még nagyobb hittel, odaadással küzdenénk a céljainkért? Hét különböző alkotót, művészt kérdeztünk meg arról, hogy mivel foglalkoznának életük utolsó évében. Urbánszki László író, faműves: „Nagyon nehezen hinném el, ugyanis roppant realista vagyok. Ezért nem nézek tévét öt esztendeje. Tudok hinni az emberben, ideálokban, de ködös jóslatokban nem. Ha egy kisbolygóval ütköznénk szilveszterkor, akkor megnézném, hogy ki állítja. Ha olyan ember, személy, média, akinek érdeke a nézettség, akkor megrántanám a vállam, és hétköznapi módon élnék tovább. Semmi kétségem sem lenne afelől, hogy médiafelfújtról van szó, mint már számtalanszor. Ha hiteles az információ, akkor pszichológushoz mennék, hogy győzzön meg az ellenkezőjéről, mert én halált várva nem akarok élni. Miután meggyőzött, élném tovább az életemet. Élvezném a gyerekeimet, a munkámat, a jó könyveket, és dolgoznék, írnék, mint a veszedelem. Odabent, legbelül azonban tudnám, hogy vége ennek a világnak: mélyebben élném át a gyerekeim kacagását, az alkony vörösét, az erdő csöndjét, és az utolsó cseppig kiélvezném az alkotás fenséges érzését. Közben, természetesen vigasztalnám a barátaimat, akik elhitték ezt a marhaságot. Egészen az utolsó pillanatig, amikor…” Póda Erzsébet meseíró, életvezetési tanácsadó, a netBarátnő internetes magazin főszerkesztője: „Megírnék két mesekönyvet, egy novelláskötetet, és megszerkeszteném a cikkgyűjteményemet, valamint összeállítanék egy gyönyörűséges szakácskönyvet, szuper fotókkal. Ha mindeközben jelentős pénzösszeghez is juthatnék, gyorsan kiadnám a netBarátnő nyomtatott verzióját, a Barátnő című, havonta megjelenő képes női magazint, amelynek kiadásaiból egy-egy példányt biztos helyre, földrengés- és atombiztos széfbe helyeznék, hogy megmaradjon az utókor számára. Ezen kívül hetente rendeznék író-olvasó találkozókat, a legkülönbözőbb témakörökben,

és mosolyra fakasztó csoportos életvezetési tréningeket az elkeseredett embereknek. A velem együttműködő kollégákat pedig busásan megjutalmaznám eddigi munkájukért, hogy azt arra a vágyukra fordíthassák, amit már régóta dédelgetnek magukban – mert ugye, a kérdéses esetben, elérkezett az ideje, hogy az álmok teljesüljenek!” Viola Ferenc grafikus, dizájner, a Csak Van zenekar gitárosa: „Meg jó pár hónapot dolgoznék, hogy legyen miből fedezni egy AC/DC koncertet bárhol a világban, lehetőleg minél meszszebb. Nem hagynék ki egy egyhónapos trópusi kirándulást a barátnőmmel, és megkóstolnám a lehető legtöbb fajta whiskyt. Bár ha kiderülne a világvége időpontja, a kialakult káoszban nem kellene kivárni a dátumot, úgyhogy indulok is kirándulni!” Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró, filmproducer: „Ha biztosan tudnám, hogy 2012 végén elérkezik a világ vége, akkor egy közösségi oldalon megszavaztatnám az olvasóimat, hogy mit szeretnének olvasni tőlem, a Katedrális 14 éve ígért folytatását, az utolsó (de tényleg az utolsó) Brett Shaw történetet, vagy a Torda-trilógia harmadik kötetét, s a szavazás eredményének megfelelően cselekednék; fél év alatt megírnám, egy hónap alatt megjelenik és három hónap van az olvasásra. Aztán BUMM. Nekem ez tetszene… Csakhogy ez nem igaz! Ha biztos tudomásom lenne a világ végéről, azonnal befejezném a filmes és irodalmi munkáimat, még az sem érdekelne, ha éppen egy mondat közepén tartok, minden élő szerződésemet összetépném, a telefont csak a szeretteimnek venném föl, kiválasztanám azt a 10-15 könyvet, amit föltétlen el kell még olvasnom életemben, és minden időmet a családommal tölteném.” Huszár Kata üvegfestő, irodalmi korrektor, magyar-történelem szakos középiskolai tanár: „Kipróbálnék a tanításban egy rakás alternatív módszert, persze olyan diákokkal, akiket mindez érdekelne, és persze, akik nem sikoltoznának, hogy JÖN A VILÁGVÉGE! Tanárként pár hónapig ezt csinálnám. Üvegfestőként, egy párizsi kirándulással összekötve kifesteném a Louvre üvegpiramisát, mi mással, mint csupa magyar tulipánmotívummal (nevet). Irodalmi korrektorként már biztos nem dolgoznék, mert az túl nagy koncentrációt és túl sok időt venne igénybe, helyette inkább elmennék Jason Mraz összes maradék koncertjére – az utolsót természetesen a nappalimban adná!”

Penna Penna

Aktuális Aktuális

faszábbik végén. De addig legalább újrakinőnek az esőerdők a Wall Street helyén. A b) verzió esetén, nos, pánikra már némivel nagyobb lesz az ok, de mivel a remény hal meg utoljára (jó hoszszan, vért flöstetve, nyegedezve), még mindig van uszkve 11 hónapunk létrehozni gyermekkorunkból megmaradt sci-fi-lázálmaink egyikét, azt a hatalmas, Magadaszkár-méretű kapszulát, ami segítségével új bolygót kereshetünk. Olyan Star Trekstílusban, értik maguk. Szóval tűrjük fel az ingujjakat. A c) verzió pedig ugyebár a totális ako... apokalipszis, ebben az esetben nemigen van opciónk. Filmet csinálni, írni hülyeség, mert 2012ben végre hivatalosan is megszűnik az Örökkévalóság nevű intézmény, aminek mindeddig filmeztünk, írtunk, festettünk. Minden celluloid, videokazetta és forgatókönyv az örök gyehenna tüzén fog pergelődni. Így aztán inkább hátradőlünk s mindent megeszünk, amit addig (eddig) nem ehettünk meg, megdugunk, amit (akit) nem dughattunk meg, elküldjük azokat az anyja kínjába, akiket addig (eddig) nem küldhettünk el. Na, ezt fogom csinálni hivatásomon belül. Hülyeségeket beszélek. Persze, ehhez nem kell világvége, csak hétvége.”

Gyurcsík Tibi énekes, az X-Faktor döntőse: „Először is összeírnék egy szép hosszú listát, amin szerepelne mindaz, amit mindenképp ki szeretnék próbálni, csak eddig nem volt rá lehetőségem, nem mertem, vagy anyagi szempontból megvalósíthatatlan volt. Szerepelne itt egy rakás extrém sport, mint ejtőernyőzés, bungee-jumping, autó- és motorsportok, down-hill, wingsuit… Mindenféleképp ingergazdagon, intenzíven próbálnám élni utolsó évem családdal és barátokkal karöltve. Az összes kontinensre szeretnék eljutni, ahol nem a csillogó hoteldzsungelekre lennék kíváncsi, hanem az ottani igazi életre. Beleolvadni a tömegbe, látni, érezni, örülni, félni, nevetni az ottani ember szemével. Az utazásokat valószínűleg potyázva tenném meg, például stoppal, vonaton bujdosva, mert ennek is megvan a varázsa, és persze izgalmas, ahogy a filmekből ismerjük… Vagy tisztességes ember módjára kifizetném a jegyet, amihez bizony „zsíros állás” kéne, szóval mindezek mellet hentesnek kéne álljak (nevet). Szó, mi szó, a hobbimnak élnék, ami nekem most, úgy érzem, megadatott, még ha nagyon is az elején járok. Élvezem minden egyes napom, mindig várom a holnapot, s bár az árnyoldalait még annyira nem ismerem ennek a világnak, mindenesetre boldog vagyok. S ha a maják szerint tényleg jön a világ vége, előtte biztosan elkötök egy rendőrkocsit!”

Bíró Szabolcs

Jakab-Benke Nándor székely filmrendező, író, újságíró, animátor: „A kérdés az volt, hogy mivel foglalkoznék hivatásomon belül, ha ez lenne az utolsó évem. Azt is megkaptam, hogy lehetek nyugodtan komolytalan. De nem tudok komolytalan lenni, mert ez biza egy komoly dolog: a világ mánpedig véget fog érni, minden jel arra utal. Irmika néni többször is elmondta volt, s eddig amit mondott, minden beteljesült: „fel foglak pofozni, édesfiam”, „jajj, kifut a tej”, „én meg fogok bolondulni”. Így aztán a világvégére vonatkozó jóslatát is komolyan kell venni. Csak azt nem pontosította (mielőtt megbolondult volt), hogy 2012-ben a) csak az emberiség hal-e ki, b) a Föld nevű bolygó pusztul-e el, vagy c) az egész Univerzum visszamegy a nagy fekete likba, ahonnét jött. Nem mindegy! Azt is elmondom, hogy miért nem. Az a) verzió esetén hátra lehet dőlni, mert legalább a bolygó megmenekül: mi tettük volna tönkre. Pármilliárd év múlva majd megint úgyis kifejlődik az új értelmes, homo sapiens-szerű faj, mert valakinek mégiscsak kell ücsörögni a táplálkozási lánc

11

Penna Penna

Magányos játék a szavakkal

a P Bem en ut na atk m oz un na ka k tá rs ai

Mindig az volt a legnagyobb bajom, hogy sok minden érdekelt. Szerettem a humán tárgyakat, de vonzottak a természettudományok is. Ez a nyitottság mindmáig megmaradt. Írás közben szabadon szárnyalhatok, mint a madár, ami plusz energiával tölt fel Felgyorsult, bizonytalan világunkban, amikor sajnos csak egyre komolyabb erőfeszítések árán vagyunk képesek fenntartani magunkat és szeretteinket, egyre kevesebb időnk és lehetőségünk marad lélekemelő, szellemi feltöltődésre, aminek kiapadhatatlan forrása a művészetek világa. Az irodalom, benne főleg a magyar költészet remekei mindig csodálattal töltenek el. Csak azt sajnálom, hogy eredeti, anyanyelvi szinten kevesen értik meg a világban – a fordítások pedig - bármilyen tökéletesek legyenek is – képtelenek visszaadni azokat az egyedülálló árnyalatokat, amelyeket a szerzők tudatosan alkalmaztak. Egyik kedvencem, amit nem hiszem, hogy más nyelven ilyen tökéletesen meg lehetne fogalmazni, Tóth Árpád: Lélektől lélekig című remekműve. A zene, valamint a képzőművészet szerencsésebb ágazatok, hisz határok nélkül mindenhol élvezhető a világban. Végül, de nem utolsósorban a színház és a filmvilág nyújt további értékes felüdülést a nézőknek – drámai, tanulságos, vidám, vagy csak egyszerűen szórakoztató alkotásokkal. A publikálás kitűnő eszköz a művészetek régi, vagy új alkotásainak ismertetésére. Az írás, gondolataink megosztása másokkal - bár magányos játék a szavakkal - végtelenül szórakozató.

Tóth Árpád: Lélektől lélekig Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét. Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény. Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem? Tán fáj a csillagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szivek! A Sziriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

mozivilág mozivilág

Penna Penna

Lelkes mozilátogatóként vallom, a film kitűnő kifejezőeszköz, amellyel óriási lehetőségek nyílnak az alkotók számára. Engem sosem elégített ki teljesen csak a „végtermék”, ami a nézők elé tárul. Érdekel, mi van a „színfalak mögött”, hogyan, milyen célból készült a film. Ezzel kapcsolatban áttanulmányoztam Egri Lajos „A drámaírás művészete” című könyvét, valamint André Bazin „Mi a film?” című tanulmánykötetét. Érdekel a művészek személyisége is, mennyi munkát fektettek az adott alkotásba, stb.

Ezeknek a személyeknek az életútját továbbra is figyelemmel kísérem. Hules Endre legújabb filmje „A halálba táncoltatott lány” (amiről több Pennában is beszámoltunk már), világpremierje Budapesten, a 42. Magyar Filmszemlén volt, ahol László Zsolt megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Az alkotás azóta bejárta szinte az egész világot.

Nagy örömömre 2010. áprilisától a Tinta-klub (magyar írók kiscsapata), Penna magazinjának én is munkatársa lehetek, ami kitűnő lehetőséget nyújt a publikálásra. Ha visszatekintek erre a másfél évre, ez mindenképp sorsforduló volt számomra, mert bár csak szabadidőmben foglalkozhattam a filmvilág eseményeinek ismertetésével: tudósításokat írtam filmfesztiválokról, vagy más érdekes eseményekről, interjúkat készítettem ismert írókkal, rendezőkkel, producerekkel és színészekkel – írhattam kedvemre, senki se korlátozott. Senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad. Máskor pedig volt, hogy egy film annyira megérintett, úgy éreztem ajánlót kell írnom hozzá, akkor ezt is késedelem nélkül megtettem. Ha később a fülembe jutott, hogy valaki csak az én írásom buzdítására ment el a moziba, annak nagyon örültem.

Matthew Modine, Hules Endre és Deborah Kara Unger az Oldenburgi Nemzetközi Filmfesztiválon

Hogy csak néhány nemzetközi filmfesztivál helyet említsek: Montreál, Oldenburg, Calgary, Seoul, Seville, Calcutta, Fantaporto, stb. Az U.S.A-ban pedig még csak most indul a film bemutatása 2012 áprilisában, a Los Angeles-i új filmkészítők (New Filmmakers Los Angeles) eseményén. Remélem, ez az értékes alkotás az amerikaiak tetszését is megnyeri. Keanu Reeves, aki 2011 tavaszán hazánkban forgatta a „47 Ronin” című 3D technológiával készült filmet, és akinek az „Ode to Happiness” könyvbemutatóján személyesen is részt vehettem Londonban, dokumentumfilmet készített „Side by side” címmel az új dimenziókat öltött digitális filmgyártás lehetőségeiről. Ennek az érdekes alkotásnak a világpremierje most lesz februárban, a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, és amelyen részt vesz maga Keanu is.

Azt is fontos megemlítenem, hogy a filmművészet olyan személyiségeivel ismerkedhettem meg, akikkel, ha nincs az írás, lehet, hogy sosem beszélgethettem volna. Ezek közé tartozik Keanu Reeves filmsztár, Hules Endre rendező, forgatókönyvíró, színész, Adam Goodman producer, valamint Juraj Jakubisko filmrendező és mások.

13

mozivilág mozivilág

Penna Penna

2012 Nemzetközi Filmfesztiválok

2012-es évi Nemzetközi díjátadók és fesztiválok sorozata a Golden Globe díjak ünnepélyes átadásával kezdődött január 15-én Keanu Reeves és Chen Hu Kinában

Most sem pihen, ismét egy komoly, nagy produkción dolgozik. A „Man of Tai Chi” címet viselő, kínai harcművészetre fókuszáló film lesz a filmsztár első rendezése. Reeves mellett Chen Hu, kínai kung fu mester, Keanu felkészítője lesz a történet főszereplője és Tiger Hu Chen is kulcsfiguraként jelenik meg, aki a Mátrix trilógia harci jelenetei előkészületeiben és munkálataiban is kivette a részét. Az újságírás komoly hivatás, ami közelebb vihet minket az emberekhez. A minőségi újságíráshoz szükséges a kíváncsiság, az érdeklődés, a kitartás és nem utolsósorban a szakmai alázat. Ahhoz azonban, hogy érdekes beszélgetésekkel örvendeztethessük meg a kedves Olvasókat jól kell tudni hallgatni és a megfelelő időben feltenni az odaillő kérdést. Fontos, hogy elnyerjük az interjúalany rokonszenvét, hisz csak akkor nyílik meg előttünk és mesél el szívesen olyan dolgokat is, amit másnak nem. Az írás felelősséggel is jár, hisz senki sem szeretne bárkit is pontatlan tartalommal félrevezetni. Hálás vagyok, hogy az utóbbi másfél évben én is aktívan részt vehettem a Penna kulturális magazin készítésében és megérhettük a 25. számot! Továbbra is részt szeretnék venni lapunk munkájában és remélem, hogy még sok éven át örvendeztethetjük kedves Olvasóinkat kulturális hírekkel, beszélgetésekkel, filmajánlókkal, novellákkal… Kulik Yvette

A nevezetesebbek és a kevésbé ismertek, de szintén színvonalas események közül is megemlítek néhányat, amelyekre mindenképp érdemes odafigyelnünk: 43. Magyar Filmszemle – február 2 – 5 között 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – február 9 – 19 között 10. Jameson Dublin Nemzetközi Filmfesztivál – február 16 – 26 között 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – április 13 – 21 között 65. Cannesi Nemzetközi Filmfesztivál – május 16 – 27 között 47. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál – június 29 – július 7 között 69. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál – augusztus 29 – szeptember 8 között 8. BUSHO – Budapesti Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál – szeptember 4 – 9 között 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 14 – 23 között

A nagy és szerteágazó választék láttán remélem minden mozirajongó kedvet kapott egy-egy filmünnep meglátogatására, illetve majd a nyertes alkotások megtekintésére a hazai mozikban. Jó szórakozást kívánunk hozzá Mindenkinek! KY

mozivilág mozivilág

Penna Penna

„Szeretek Budapesten élni és dolgozni” Beszélgetés Adam Goodman producerrel A magyar filmgyártás több mint százéves múltra tekint vissza. Olyan filmipari óriásokat adott a világnak, mint Cukor Adolf, a „Paramount Pictures” megalapítója; Korda Sándor a „London Film Productions” létrehozója; és Kertész Mihály, a „Casablanca” rendezője. Az utóbbi tíz évben nagy számban forgattak Magyarországon külföldi filmeket és televíziós produkciókat, ahol a Korda Filmstúdió és a Raleigh Filmstúdió Budapest a legmodernebb technikával áll a filmkészítők rendelkezésére.

Az anyukám több mint húsz éven keresztül volt a „Samuelson Lighting” nevezetű film-világosító cég munkatársa. A testvérem pedig a BBC-nél dolgozott, szintén több éven át. Tehát én Angliában olyan környezetben nőttem fel, ahol a filmkészítés mindennapos esemény, így a filmszakma számomra gyerekkorom óta természetes közeg. Csak tizenhat éves voltam, amikor az első filmen elkezdtem dolgozni. Merrefelé dolgozott mielőtt Közép Európába jött volna? Mindenfelé a világban: Franciaországban, Marokkóban, Törökországban, az Egyesült Államokban és másutt. Filmjeim többségét Anglián kívül forgattam. Jó dolog, ha az embert a világ másik végére küldik és nehezebb körülmények között kell filmeket készítenie, mivel így értékes tapasztalatokat szerezhet. Produkció asszisztensként megfigyelheti a többieket és tanulhat tőlük, úgy a sikereikből, mint a hibáikból. Mi volt az oka, hogy Magyarországra jött? Először 2001-ben jöttem Magyarországra, mint szabadúszó filmproducer, a „Dinotopia” tévésorozat végett. Bár Budapest más volt akkoriban, nagyon vonzónak találtam. Létrehoztam egy csapatot és nagyon jól éreztem magam, mivel vonzott a magyar stáb hangulata és munkaszelleme.

Emellett Adam Goodman, közösen üzleti partnerével Howard Ellis producerrel, hazánkban megalapította a Mid Atlantic Films filmgyártó céget. Vele beszélgettünk a munkájáról, Magyarország „Közép Európa Hollywoodja”-vá válásáról és arról, hogy mit hoz a jövő. Örülök, hogy szakított időt sűrű teendői mellett és találkozhattunk. Arra lennék kíváncsi, hogyan került a filmipar közelébe? Olyan családból származom, ahol mindenki a filmvilág területén szorgoskodik. Az apukám több mint ötven éven keresztül dolgozott a filmiparban, különböző munkaköröket betöltve. Végül főgyártásvezetőként tevékenykedett számos kiemelkedő tévéfilm készítő cégnél, például a „Euston Films”-nél.

Később 2004-ben Prágában forgattam a „A Halál a Ragadozó ellen” („Alien vs Predator” – A.V.P) című akció-horror mozifilmet, aminek a befejezése után rögtön visszajöttem Budapestre elkészíteni a „Karácsonyi ének” („Christmas Carol”) alkotást a Hallmark amerikai kábeltévécsatornának (2010 szeptembere óta Universal Channel). Aztán az egyik dolog követte a másikat. Rájöttem, hogy Budapesten szeretek élni és dolgozni. 16

Penna Penna

mozivilág mozivilág

Majd amikor 2006-ban felkértek, legyek az „Eragon” című fantasztikus kalandfilm producere, kapcsolatba léptem Howard Ellisszel, az amerikai üzlettársammal. Elhatároztuk, létrehozzuk a Mid Atlantic Films filmgyártó céget, azzal a céllal, hogy támogatjuk a filmipart és jobb minőségű, bonyolultabb filmeket készítünk. A külföldi filmprodukciók Magyarországon 2004 óta 20%-os adókedvezményben részesülnek. Mi vonzza ide a külföldieket az árengedményen kívül? Ez több elemből tevődik össze. A technikusok és a filmstáb emberei még mindig jóval kevesebbe kerülnek Magyarországon, mint az Egyesült Államokban, vagy Angliában. A megélhetés és a fizetések is sokkal olcsóbban jönnek ki, még ha le is számítjuk a 20%-os engedményt, összehasonlítva például NyugatEurópával. Aztán azért is jönnek ide, mert csak néhány embert kell magukkal hozniuk, hisz a növekvőben lévő magyarországi stáb jó szakemberekkel rendelkezik. Igaz, hogy például Prágában, vagy Bukarestben is találhatnak megfelelő helyszíneket, de ez magában kevés. Jó stáb, megfelelő helyszínek és olcsó munkakörülmények – ez a három főszempont együtt alkot olyan fontos alapot, ami idevonzza a külföldieket. Nem régen fejezték be a „47 Ronin” 3 dimenziós mozifilm forgatását, Keanu Reeves főszereplésével. Komoly kihívást jelentett ez a munka? Nagy munka volt, de nem nagyobb, mint például a „Pokolfajzat 2” („Hellboy 2”), vagy az „Eragon”. „A rítus” („The Rite”) Anthony Hopkins főszereplésével, szintén egy komoly produkció volt. Tehát a „47 Ronin” nem volt újdonság, bár a 3 dimenziós technológia a mi számunkra is újdonság volt. Érdekes volt megfigyelni a plusz berendezéseket, plusz emberek munkáját és tudatosítani a többletidőt, ami egy ilyen típusú a forgatáshoz kell. Egy 3D-s mozifilm több időt és több pénzt igényel, mivel műszakilag sokkal bonyolultabb, ezáltal lassúbb folyamat. Tehát szükséges a forgatásra szánt időtartam növelése, aminek következtében a költségek is megtöbbszöröződnek.

Ha jól tudom, a „Borgiak” („The Borgias”) tévésorozat, amelyet tavaly kezdtek forgatni Jeremy Irons főszereplésével, idén folytatódik. Igen. Tavaly befejeztük az első blokk forgatását, Neil Jordan rendezésében, ő írta a forgatókönyvet is. Idén pedig elkezdtük a második blokk filmre vitelét. Az egész sorozat öt blokkból áll majd, egy blokk két epizódot jelent, tehát a sorozat tíz epizódot foglal majd magába. Újabb produkciókkal is foglalkozunk. Megkezdtük a „The World War Z” (WWZ) mozifilm munkálatait, amelynek főhőse Brad Pitt. A film egyes jeleneteit már júniusban felvették Máltán, augusztusban pedig Skóciában forgattak, Magyarországra pedig most szeptemberben jöttek. Az a Mark Foster a rendező, aki az utolsó James Bond filmet is rendezte 2008-ban, „Quantum csendje” („Quantum of Solace”) címmel, Daniel Craig főszereplésével. A WWZ jeleneteit a szabadban vettük fel, nem voltak stúdióban töltött forgatási napok. Ennek biztosan örültek a Brad Pitt rajongók. Tudom, hogy Keanu Reeves kedvelői szomorúak voltak, mivel nem figyelhették meg őt forgatás közben. A színészek nem igazán szeretik, ha munka közben rajongók veszik őket körül. A saját szerepükre összpontosítanak. Az emberek azt hiszik, hogy udvariatlanok, ha nem veszik őket észre, de ez tévedés.

Penna Penna

mozivilág mozivilág

Ők csak egyszerűen felidézik a szövegüket, vagy azon gondolkodnak, hogy a következő jelenetben mit fognak csinálni. Tehát összpontosítaniuk kell, és ha rajongók hada veszi őket körül, akkor ez megnehezíti a helyzetüket. Az utóbbi években megannyi film elkészítésében vett részt. Elmondana egy mulatságos történetet, ami valamelyik jelenet forgatásán történt? Második főrendező-asszisztensként dolgoztam egy jól ismert, nagy produkcióban. A film főszereplője, egy ismert Oscar-díjas színész, elaludt a lakókocsijában, amikor kopogtam az ajtaján, hogy sürgősen jöjjön az újabb jelenet forgatására. Félig álmosan felöltözött, de rossz jelmezt vett fel. A rendező, aki szintén egy ismert Oscar-díjas személyiség, már sürgette, hogy jöjjön hamar. „Kis különbség” volt a két jelmez között: amit felvett és a között, amelyiket fel kellett volna vennie. A különbség a ruha „korában” volt. A színész rám nézett és ezt mondta: „Meg tudod mondani mi a különbség?” Mondtam neki, hogy nem. Majd folytatta: „Ha Te nem mondod el senkinek, én sem fogom!” és rám kacsintott. Aztán fogta a ruhát, amit viselnie kellett volna és elvitte a hangárba, majd tovább sétált. Tehát az egész úgy tűnt, mintha levette volna a jelmezt és felvette volna a megfelelőt! Végül csak ennyit mondott: „ok, szerintem készen vagyunk, mehetünk!” Rengeteg híres színész filmezett már itt: Anthony Hopkins, Jeremy Irons, Angelina Jolie, Keanu Reeves és mások. Ma KözépEurópa Hollywoodjának hívják Magyarországot. Hogyan tarthatjuk meg ezt a pozíciónkat a jövőben? Meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha továbbra is kedvező árakat tudunk biztosítani és elégséges, jó szakemberekből álló stábbal rendelkezünk, akkor a filmkészítők ezek után is idejönnek. Budapest kitűnő infrastruktúrával rendelkezik, és mivel nagy létszámú stábunk van, így akár több nemzetközi produkciót is készíthetünk egy időben. Például a Romániában forgatott külföldi mozifilmek főleg akció filmek, olyan hősökkel, mint JeanClaude Van Damme. Ezek a produkciók

általában alacsony költségvetésűek és nem befolyásolják a mi munkánkat. Bár mi is érezzük a gazdasági válság hatását, remélem a jövőben is lesznek lehetőségeink további alkotások megvalósítására híres filmsztárokkal, így Magyarország megtarthatja, vagy akár erősít-heti pozícióját.

A magyar filmgyártás változásokon megy keresztül. A kormány 2011 januárjától a nemzeti filmiparért felelős kormánybiztossá nevezte ki Andrew G. Vajnát. Vajna úr többek között több nemzetközi együttműködést szeretne az itthoni filmgyártás területén. Lehetségesnek tartja, hogy egy ilyen projektben, majd Ön is részt vesz? Ha itt szeretnénk maradni a következő öt, tíz évben, be kell vonzanunk a filmeseket az országba, üzleteket kell kötnünk és fel kell keltenünk az érdeklődésüket. Szívesen dolgoznék egy projekten, ami egy olyan magyar forgatókönyvön alapul, amely érdekes a magyar és a nemzetközi piac számára egyaránt. Általában a nagyszerű magyar filmek, amelyek az itthoni mozinézők kedvencei, sajnos Los Angeles, New York, vagy London mozilátogatóinak nem mondanak sokat. De például egy nemzetközi együttműködés, amely magyar író tollából való forgatókönyvön alapul és a külföldi filmeseket is érdekli, mindenképp nagyszerű lenne. Kulik Yvette 18

Penna Penna

természetjárás természetjárás

m a ns f ield

lászlóban, ebben a nagyon is bájos faluban. Aztán nincs is más hátra, mint el kell indulni felfelé, nyugatnak, a Piros Kereszt jelzésen, mely végig hegygerincen fut, lépésről lépésre lélegzetelállító látványban részesítve a lelkes hegymászót.

Kis ország vagyunk. Lehet, hogy csak ilyen magasból láthatjuk jól az igazi szépségeinket. De ilyen magasból mindenképpen! Talán ezért is érdemes magasra törni… Mi az egyik hétvégén így tettünk és célba vettük a Prédikálószéket, amely a maga 639 méterével a Visegrádi hegység legmagasabb pontja. Igazi kilátóhely. Ha itt leülsz az egyik andezit-sziklára, szinte az egész Dunakanyart átláthatod, a váci Naszálytól egészen Szobig. És közben elmerenghetsz azon, milyen szépségekkel ajándékozott meg, akár csak ezen a kis területen is az Ég bennünket. És persze, azon is, hogy milyen módszeresen tesszük ezt a hagyatékot tönkre.

Másfél-két órás gyaloglás után megérkezünk a Prédikálószékre. A tapasztalatok alapján legalább ennyi időbe telik gyönyörködni a kilátásban, mint amennyi az odaút volt. De az izgalmaknak nincsen még vége. A Dömös felé lejtő ösvény vadregényes részhez ér, melyen ősi sziklatornyok, lávaképződmények, konglomerátum-szilánkok magasodnak. Ahogy rájuk néz az ember, miközben lefelé halad, a réges régi dinoszauruszok gerincéből kinövő csontnyúlványok jutnak az eszébe. Ilyenek ezek a hegygerinc menti sziklák is – a Vadállókövek. Káprázatosak. Ajánlom a kalandvágyóknak.

A kirándulás nem igényel nagy felkészülést, ezért mindenkinek szívből ajánlom. Szentendrére HÉVvel szinte hazamegy az ember, onnét pedig a Volán-buszállomás 6-os dropszából induló járattal fél óra alatt kinn van Pilisszent20

mozivilág mozivilág

Penna Penna

Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?” (Jób könyve 38:4,7 Károli Gáspár fordítás) Ezekkel a Biblia versekkel indul Terence Malick „Az élet fája” (The Tree of Life) című legújabb filmje, amely Arany Pálma díjat is nyert a 2011-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Szent Írás ezen részében Isten kérdéseket tesz fel, amelyeken keresztül Jób rádöbben a Teremtő hatalmának és bölcsességének határtalan mivoltára. Válaszként az Univerzum, benne a Föld és rajta az élet keletkezésének egyes momentumai a film különböző szakaszaiban megjelennek a vásznon, művészien megtervezett és elénk vetített képsorok formájában, a látványt felerősítő csodálatos zenebetétekkel. A főhangsúly nem magán a történeten van, aminek középpontjában egy hatvanas évekbeli amerikai család áll: a „tekintélykövetelő” apa (Brad Pitt) a „csupaszív” anya (Jessica Chastain) és három fiúgyermekük, akik közül az egyik tragikus halála komoly elmélyülésbe vezeti a családtagokat, hanem az élet értelmének mélyebb megértésén. A legidősebb fiú, Jack (Sean Penn) felnőttkori visszaemlékezésén és töprengésein keresztül tárul a nézők elé annak felismerése, hogy a gondok és problémák ellenére a család legfontosabb összetartó ereje a szeretet. És a testvérek közötti esetleges féltékenység sokat ronthat a harmónián sőt, ellenségeskedéshez is vezethet. Ha odafigyelünk, az anya belső monológjából egy fontos igazságra döbbenhetünk rá: Az igazi boldogság átélése csak igazi, önzetlen szereteten keresztül lehetséges.

A film költői „csendéletképek” és természetet kiemelő jelenetek sorából áll, ennek bizonyítékaként csak természetes fény mellett folyt a forgatás, ami még tovább fokozza az egyszerűséget és a művészi hatást. Ez elsőre unalmasnak tűnhet, de ha nem hagyjuk el türelmetlenül már az elején a mozitermet, hanem végig kíváncsiak maradunk e zseniális rendező gondolatmenetére, sokkal nyugodtabban, átszellemültebben lépünk ki mozgalmas mindennapjainkba.

22

mozivilág mozivilág

Penna Penna

A karakterek zseniálisak. A keménykezű apa: aki egy percre sem feledteti szeretteivel, hogy ő az úr a háznál és a többiek az ő elvárásai szerint kell, hogy cselekedjenek – világosan tükrözi a komplexusoktól szenvedő, érzelmeit kimutatni félő, a „tökéletes apa” elérésére görcsösen törekvő férfitípust. Brad Pitt a kevés szöveg ellenére – jelenlétével, mozgásával és mimikájával kiválóan válik eggyé a szereppel. Az anya, az apa teljes ellentéte. Odaadó, gondoskodó, szeretetét és megértését mindig teljes mértékben kinyilvánító személyiség, akihez a gyerekekhez hasonlóan mi is ösztönösen vonzódunk

. Jelenet „Az élet fája” című filmből

Szeretetteljes viselkedése és belső gondolatai az Istennel való jó viszony kiépítésére buzdít minket és az egyik gyermek tragikus elvesztése után ő az, aki kimondhatatlan mély fájdalmában kérdőre vonja a Teremtőt: Ha Ő a szeretet forrása, miért engedte meg, hogy ez megtörténjen? A fiúk - ahogy ez általában lenni szokott – teljesen különbözőek. A legidősebb, Jack, ahogy növekszik, egyre nagyobb szeretethiányban szenved, és úgy érzi, testvérei több odafigyelésben és megértésben részesülnek. S ahogy általában lenni szokott, féltékenysége egyre durvább csínytevések felé sodorja, amiket van, amikor megbán, máskor azonban igazságosnak érez.

Sean Penn, Jessica Chastain és Brad Pitt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon

Felnőtt fejjel azonban sok mindent átértékelünk: rájövünk, bizony igazságtalanok voltunk szüleinkkel szemben. És mit meg nem adnánk érte, ha fivérünk - akire irigykedtünk - az élők sorában lehetne ismét. „Az élet fája” elgondolkodtató, komoly elmélyülést igénylő alkotás, amely a hollywoodi álomgyár nagy tömegeknek készült alkotásaitól - amelyeknek ma sokszor csak a szex és az agresszió az alapeleme - szerencsére nagyon távol áll. Hollywoodhoz csak a filmben felvonuló sztárok kötik, akik szívesen vettek részt ebben a formabontó, mély gondolatokat és érzelmeket ébresztő műben, hisz Terrence Malick mozijában szerepelni sok színész álma… Kulik Yvette

Az e-könyv-kiadó!

SZERETSZ OLVASNI? SZERETED A TÖRTÉNELMET? A MINŐSÉGET KERESED? NÁLUNK MEGTALÁLOD!

Keress minket az interneten, és csatlakozz hozzánk a Facebookon!

A HISTORIUM KIADÓ REGÉNYÍRÓ PÁLYÁZATA A Historium Kiadó regényíró pályázatot hirdet történelmi krimi kategóriában 16 éven felüli, magyar anyanyelvű alkotóknak a 2011-es és 2012-es évre. A nyertes pályaművet a kiadó 2013-ban önálló könyv formájában jelenteti meg. A pályázat nevezési díjjal egybekötött. Pályázati feltételek: - Pályázhat minden olyan magyar anyanyelvű (bármely országban élő) szerző, aki már elmúlt tizenhat éves, és nem köti érvényes szerződés más kiadóhoz. - A pályaművek minimális terjedelme 250.000, maximális terjedelme 500.000 leütés lehet (szóközökkel). - Kizárólag saját névvel vagy magyar csengésű művésznévvel lehet jelentkezni. - A pályaműveket e-mailben várjuk a [email protected] címre, kizárólag csatolt állományként. A pályamű mellé kérjük csatolni a mű szinopszisát, illetve egy rövid önéletrajzot. - Egy pályázó csak egy művel jelentkezhet, melyet még nem publikált semmilyen formában, illetve nem nyújtotta be másik pályázatra! - Postai úton beküldött kéziratokat nem fogadunk el érvényes pályamunkának, ilyen anyagot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Nevezési díj: 30 € (azaz harminc euró) - FIGYELEM! A pályaművek csak a nevezési díj beérkezése után válnak érvényessé. - A nevezési díj átutalásakor a közleménybe kérjük beírni a „regénypályázat” szót, illetve a szerző nevét és a mű címét. - Minden jelentkező tudomásul veszi, hogy az általa a kiadónak elküldött nevezési díj vissza nem téríthető. - A sikertelen pályázók nevezési díját szintén nem áll módunkban visszatéríteni, ez ellen fellebbezésnek helye nincs! A nevezési díj befizetésének módja: Szlovákiából: Számlaszám: 0193845287 / 0900 Konštantný symbol: 0008 Magyarországról, ill. egyéb országokból: IBAN: SK2709000000000193845287 SWIFT: GIBASKBX Bank neve: Slovenská sporiteľňa, a.s. Kedvezményezett neve: Bíró Szabolcs Kedvezményezett címe: Malé Dvorníky, Nová ulica 137/17, 92901, Slovakia Beérkezési határidő: 2012. június 1. Eredményhirdetés: 2012. november 30. Díjazás: - A legjobbnak ítélt regény szerzőjével öt évre szóló szerződést kötünk, műve pedig megjelenik a Historium Kiadó 2013-as kiadványai közt. - A regény szerzőjével mélyinterjút készítünk, mely megjelenik az Egy Magazin c. kulturális-történelmi folyóirat hasábjain (ugyanitt részletet és recenziót is közlünk a könyvről). - A nyertes szerzőnek a regény megjelenése után könyvbemutatót biztosítunk. - A nyertes regény a megjelenése után kiemelt médiatámogatásban részesül, és két országban (Magyarország, Szlovákia) kap terjesztést.

Penna Penna

Krimi, romantika, sci-fi – szerelmek születnek A gyermek éli nyugodtan a mindennapjait, focizik, vagy bringázik a haverjaival. Esetleg pilótásat játszik otthon, vagy a műanyag katonáival egy titkos küldetésen vesz részt. És akkor a kezébe akad egy könyv. Egy könyv, ami gyökeresen megváltoztatja a mindennapjait. Számomra ez a könyv Csukás István: Vakáció a halott utcában című remek volt. Ahogy elkezdtem az első oldalt, minden másodlagossá vált. A foci, a bringa, pilótának lenni vagy katonáskodni. Csak olvasni és olvasni akartam. Amikor pedig Gergő és a többiek kalandjának végére pont került, még több ilyen élményt akartam. Elmerülni a betűrengetegben. Elképzelni. Megélni. Csukás István könyvével két nagy szerelem is rám talált – illetve három, de erre csak később jöttem rá, tehát később is írok róla. Az első, mi más lenne, mint a könyvek iránti mérhetetlen vágy! A másik pedig a krimi. Minden érdekel, amiben bűntény történik, és a karcos, laza humorú detektív, egy őrjítően csinos hölgy kíséretében csavaros ügyeket göngyölít fel. Leslie L. Lawrence, Raymond Chandler, James Ellroy művei mind nekem valóak voltak. Persze még most is azok. De ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább mindenevő lettem. Karl May Winnetou-ja mellett Dan Brown A Da Vinci-kód, vagy éppen William Gibson Árnyvilága is megtalálható a polcaimon. Úgy pár éve pedig a könyvek mellett a filmeket is falni kezdtem. Több száz darabos gyűjteményem igazán jól mutat a polcaimon. Persze nem akarok én ezzel felvágni! Csak úgy mondom, mert végül is ez most egy olyan Penna-szám, amiben saját magáról ír az ember. Akkor térjünk is rá a harmadik szerelemre. Ami nem más, mint az írás! Óriási klisé az, ami miatt írni kezdtem. Rájöttek? Miért is kezdene egy tini írni? Naná, hogy egy lány miatt. Egy elérhetetlen lány miatt. Szóval az első szárnypróbálgatásaim romantikától, és reménytelenségtől csöpögő szerelmes novellák lettek. Szépen eldugva a fiók aljába. Készültem rá, hogy egyszer majd megmutatom a lánynak, de aztán inkább ezt a találkozást is csak megírtam. Így maradtak az íróasztal fiókjában.

27

a P Bem en ut na atk m oz un na ka k tá rs ai

Az első hosszabb művemet Leslie. L Lawrence művei inspirálták. Nem is volt más, mint egy óriási nagy koppintás. Szóval ezt sem mutathattam meg senkinek, mert még plágiummal vádolnának. E mű, amely a Luxushajóval a Pokolba címet viseli, megírása után gondoltam arra először, hogy talán az újságírást, mint szakmát el tudnám viselni. Ezek után céltudatosan készültem, írtam, írtam, majd Győrben újságírást tanultam. Csodás évek voltak, néha még most is visszasírom őket. Sok érdekes embert ismertem meg. És olyan csoda történt velem, amire sosem gondoltam azelőtt. Rendesen vártam, sőt szerettem néhány tanár óráját. Nem akartam visszajönni Szlovákiába, merthogy itt élek Felvidéken, nem is olyan messze Bíró Szabolcstól. De aztán megváltoztak a dolgok, a tanárok kicserélődtek. Ami azelőtt élmény volt, teherré változott. Így történt, hogy egy decemberi délelőttön, visszatérve, kopogtattam a felvidéki Csallóköz című regionális lap ajtaján. Január elejétől pedig bedolgozó munkatárs lettem. Ugyanaz történt, mint Győrben. Már a szerkesztőségben is sok érdekes embert ismertem meg, a főszerkesztőt, és a helyettesét, Vince bácsit, akire, mint legelső mentoromra gondolok. De a végzet ott is utolért. Tulajdonosváltás történt, és már-már, sőt nem is már-már, hanem igenis politikai lappá változott az újság. Akik ott dolgoztak, legtöbben eljöttek, köztük én is. A bedolgozó munkatárs című poszt, nem az a hely, ahol az ember időhiányban szenved. Így a Csallóközzel párhuzamosan más munka után néztem. Az Új Szó – Szlovákia egyetlen, magyar nyelvű napilapja - hasábjain webmanagert kerestek. Lesz, ami lesz alapon jelentkeztem. Nem

Penna Penna

aktuális aktuális

volt teljesen ismeretlen a terep, Győrben, a Kisalföld című lapnál már ismerkedtem az online újságírással, szakmai gyakorlat keretein belül. Magam lepődtem meg a legjobban, mikor csörgött a telefonom, és az Új Szó főszerkesztője hívott, hogy enyém az állás. Ennek három hónapja. Jól érzem magam, elégedett vagyok ebben a posztban. Nem azt mondom, hogy egész életemben ezt szeretném csinálni, mert így kevesebb időm jut az írásra – ezzel az írással is csúsztam, aminek Mansfield főszerkesztő úr biztosan nem örül. Szóval nem biztos, hogy egész életemben maradok webmanager, de kiindulópontnak nagyon is jó! Szóval itt tartok most, huszonnégy éves fejjel. És még valami! Úgy egy éve kezdték az írásaim a sci-fi irányát felvenni. Azon belül is a cyberpunk világát körbejárni. A novelláim közül többet is elküldtem Michael Mansfield főszerkesztő úrnak, akit egyben, remélem nem fog megsértődni, barátomnak is tartok. Jöttek a dicsérő szavak, gondoltam nem akar megbántani, vagy nem akarja elvenni a kedvem, ezért mond csupa szép dolgot.

Aztán pár hónappal később egy e-mail várt Michael Mansfieldtől. „Kiadok egy sci-fi antológiát, e-könyv formájában, lenne kedved csatlakozni?” Már hogy a… Szóval, igen, volt! Megszületett Az utolsó utáni napon című nagyszerű sci-fi antológia. Két művem – Kétségek és A hallhatatlanság háza – is bekerült az e-könyv lapjaira. Az írói álnevemet pedig felemelő érzés egy ilyen antológia lapjain, egy ilyen illusztris társaság nevei között olvasni. Hogy mi is az álnevem? Találják ki! De azt hiszem könnyű dolguk lesz, abban az esetben, ha elolvassák Az utolsó utáni napon-t. Én erősen ajánlom! Persze nem magam miatt! Na jó, kicsit igen…

Íme, az e-könyv, amin eddig titokban dolgoztunk a Tinta-Klubban. Szeretném hinni, hogy egy jogtiszta letöltéssel megelégedést és emelkedett örömöt vehetnek magukhoz azok, akik érdeklődnek egy ilyen színes sci-fi antológia iránt.

Ajánlom minden kalandra éhes olvasónak! A letöltés helye: www.adamobooks.info

A Blues Trapperst nem kell bemutatni! Egy korábbi cikkünk már megemlítette az „akciójukat”, most leginkább a következmények és a háttérmunkák érdekeltek minket. Ha akkoriban éppenséggel nem botlottak beléjük a tereken és utcákon, ahol lelkesen nyomták a bluest, akkor talán a dokumentumfilmjükkel okoztak feltűnést. A most következő interjú a zenekar Street Meeting című dokumentumfilmjének háttérmunkáiról szól elsősorban. A zenekar 4 helyszínen koncertezett, Budapest és Esztergom közterületein. A film a koncertek szervezésének munkálatait, bürokratikus buktatóit, az ezzel kapcsolatos nehézségeket, illetve örömöket mutatja be.

Van esetleg pár száz megnézés, megjelenés és elveszik a tömegben az infó, hiszen rengeteg hasonló vagy sokkal jobb zenekar van, mint a Blues Trappers, és kb. ott tartunk, ahol egy demóval, amibe szintén beleteszünk időt, pénzt, energiát, a végeredmény a zenekar népszerűsítésének szempontjából egy nagy nulla. “Csináljunk koncert-filmet.” Jó, de milyen koncertről? “Csináljunk hozzá koncertet.” Jó, de egyetlen koncertből képtelenség olyan színes anyagot csinálni, ami esetleg tartósan leköti a néző figyelmét még akkor is, ha tökéletes a zene, a helyszín, a technika, amivel rögzítjük, és még a közönség és a zenekar is. Szóval hosszas gondolkodás után jött az ötlet. Ismerve a zenekar technikai hátterét, a barátaink által nyújtott segítséget, a mindennapos problémákat, amivel egy mai magyar amatőr zenekar küzd, és a nagy magyar bürokratikus valóságot összegyúrva és kihasználva, szervezzünk olyan koncerteket, amik spontán megnyilvánulások, és ezeket rögzítsük. Járjuk végig azokat a hivatalokat, ahol ezeket az engedélyeket adják, minden oldalról teljesen legálisan lépjünk fel olyan tereken, ahol jó

A film teljesen non profit módon, baráti összefogásból készült el kb. egy év alatt, 2010 - 2011-ben. A következő egyvelegben a film elkészítésének hátteréről tudhatunk meg részleteket. PENNA – Milyen meggondolásból csináltatok dokumentumfilmet? Taki (basszusgitár) – Az alap ötlet abból adódik, hogy a legtöbb hasonló zenekar küzd azzal, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg magát. Ez a lemezeladások statisztikájának ismeretében, egy amatőr zenekarnak szinte képtelenség csupán egyetlen demo vagy bármi egyéb hangzóanyag szórásával vagy osztogatásával akár ingyen is. Mindenki tisztában van vele, hogy az infó elsősorban az interneten terjed. De.... csináljunk youtube videókat, amik közel sem nyújtanak átfogó betekintési lehetőséget a zenekar életébe vagy munkásságába? Megtehetjük, de ugyanúgy járunk vele, mint minden más zenekar. 30

Penna Penna

aktuális aktuális

esetben még egy hegedűst is elzavarna a közterület felügyelet. Ebből az ötletből kiindulva, és körbe járva a dolog buktatóit, hamar kiderült, hogy ez bonyolultabb, mint gondoltuk, és csak egy dolog, hogy mi ott zenélni fogunk. Sokkal érdekesebb lehet, ha ezen dolgoknak a tényfeltárásába is betekintést engedünk, és egy igazi vagy nekünk igazi dokumentumfilmet készítünk, amiben mellesleg még játszik is a zenekar. Az ötlet rengeteg támogatást és bíztatást kapott. Úgy gondoltuk érdemes lesz belevágni. PENNA: - Mivel jár egy ilyen forgatás? Kassai Zoltán (Gitár) – A forgatást igen kemény "felderítő" munka előzte meg. Utána kellett nézni, hol és milyen engedélyeket kell kérni ahhoz, hogy az utcára mehessünk zenélni. Természetesen a lehető legkisebb költségvetéssel. Fizetni nem nagyon szerettünk volna semmiért, de elkerülni nem tudtuk sajnos, amire persze számítottunk. Rengeteget telefonáltunk önkormányzatokhoz, hogy kiderítsük, milyen dokumentumokra lesz szükségünk ahhoz, hogy öt ember körbeülhessen, muzsikáljon, és azt filmre vegye. Kisebb-nagyobb sikereket értünk el a bürokrácia birodalmában, mert volt, ahol igen készségesen válaszoltak a kérdéseinkre, de volt, ahol egyszerűen olyan választ kaptunk, hogy nekik bizony nincs idejük ilyesmivel foglalkozni, de olyan helyzetbe is beleszaladtunk, hogy egyik helyről a másikra kacsolgattak bennünket. Nem titkolt szándékunk volt az, hogy a járókelőkből egy bizonyos döbbenetet váltsunk ki. Kíváncsiak voltunk, hogy leköpnek-e bennünket, vagy megállnak pár percre a munkából haza menet, és élvezik, amit játszunk. Igyekeztünk jól frekventált helyeket keresni, mint pl.: az akkori Moszkva tér, Budai vár, Millenáris, Jászai Mari tér, III. kerületi Fő tér, Örs Vezér tere, vagy Esztergomban a Széchenyi tér. Olyan lett, mint egy flashmob. Megérkezett egy vagy két kisbusz, kipakoltuk a cuccainkat, hangszereket, hangfalakat, kamerákat, és elkezdtünk muzsikálni, forgatni. Ez a zenekar olyan szerencsés helyzetben volt akkor, hogy egy komplett stáb állt mögé. Világosítók, operatőrök, cégek, akiktől a hangfalakat és mikrofonokat kaptuk. A barátaink. Így aztán igyekeztünk úgy felkészülni a forgatásra, hogy a lehető leggördülékenyebben menjen minden. Felosztottuk a zenekaron belül, hogy ki mivel foglalkozzon. Ki kellett továbbá találni azt, hogy mit

kezdjünk vele? Megkerestünk néhány híresebb embert, hogy egyáltalán mit szólnának hozzá, szerintük hogyan fogadná ezt a "nép"? Milyen hosszú legyen? Milyen kérdéseket tegyünk fel? Egyáltalán érdekel majd ez valakit? Nagyon sok kérdés volt a fejünkben. Helyszín bejárásokkal kezdtük. Volt ahova személyesen mentünk ki, de volt olyan is, amikor egyszerűen a Google Earth-ben ráböktünk egy helyre, jelen esetben a Budai vár helyszínére, és felhívtuk az illetékeseket. PENNA: - Mennyi időt vett igénybe a film elkészítése? Taki (Basszusgitár) – 2010. februárban írtuk le a technikai forgatókönyvbe az első gondolatokat. Március környékén adtuk be az első kérelmeket a területfoglalásokra, és kerestük az esetleges kontaktokat az adott területhez tartozó hivatalos szervekhez. Nyáron, négy szerdai napot vettünk célba, és minden szerdán két koncertet játszottunk. 1819-ig és 20-21 óráig. Ezekből, és az előkészített vagy előre felvett valós időben történt eseményekről kb. 50-60 óra videó nyersanyag készült, valamint rengeteg fénykép és egyéb dokumentáció. Ebből lett egy 76 perces film, ami 2-3 kamera képet használ szinte mindig. A rengeteg nyersanyagnak köszönhetően az egyik legnagyobb feladat az volt, hogy egy emberi mércével még elfogadható időtartamú és élvezhető hosszúságú film készüljön, hiszen akár 4 órás filmet is tudtunk volna készíteni ennyi anyagból, amit azért a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék végignézni...:D Tervben volt egy rendezői verzió készítése, ami sok részletet még magában foglal, de erről később letettünk, mert nem lett volna rá annyival nagyobb érdeklődés, mint amennyi plusz munkával járt volna.

Penna Penna

aktuális aktuális

És megmondom őszintén, hogy a türelem és idő is elfogyott már a végére. Csak a film utómunkája több mint három hónapot vett igénybe, amit mindenféle különösebb szaktudás nélkül egyedül csináltam a barátaim tanácsaira támaszkodva. Itt utólag is köszönöm a környezetem türelmét, hogy ebben az időben szinte minden mást hanyagoltam, ami nem a filmmel kapcsolatos. PENNA: - Most, hogy elkészült a film, milyen megjelenések és visszajelzések voltak? Még a film megjelenése előtt eldöntöttük, hogy teljesen ingyenesen, mindenki számára elérhetővé tesszük, és brutális kampányt csapunk neki. Több internetes videó portálra feltöltöttük ahol azóta is elérhető. Ezen kívül több nyilvános vetítést szerveztünk Magyarországon, Felvidéken és Erdélyben is. Ma már összesen több mint 3000-en látták, ami igen szép, ha megjegyezzük, hogy a dokumentumfilm 76 perc hosszúságú. Csupa jó kritikát kapott, amiket szintén igyekszünk elérhetővé tenni mindenki számára, hogy ez által is növeljük a nézettséget. Ezen kívül DVD-t készítettünk azoknak, akik nem feltétlenül tudnak egy vetítésre elmenni, vagy nem rendelkeznek olyan lehetőséggel, hogy az interneten megnézhessék. A lemez elérhetősége és a kritikák, valamint minden egyéb infó, és részlet megtalálható a dokumentumfilm honlapján. www.streetmeeting.hu A tervek között szerepel a film feliratos megjelentetése DVD-n angol és magyar felirattal, hogy külföldön is értékelhető anyag váljon belőle. Igyekezni fogunk minél több nemzetközi szemlére és fesztiválra eljuttatni a filmet. Ez remélhetőleg 2012. nyár végére sikerül.

PENNA: - Mit kellett az utcán másként csinálni, mint színpadon? Alapvetően más élmény volt bent a közönségben játszani. Elmosódtak a határok. A közönség is részesévé vált a produkciónak. Érdekes tapasztalat volt az is, hogy nem a klasszikus színpadi felállásban zenéltünk, hanem egymásnak. A hangszerek egymás felé voltak fordítva, és befelé játszottunk egy körben, a közönség pedig körülöttünk. Jó volt látni a Moszkva tér forgatagában feltűnő emberek színes skáláját. Talán, ennyire különböző zenei ízléssel rendelkező, korosztályban ennyire széles és érdeklődésében ennyire változatos közönségünk még sosem volt. Remélhetőleg a dokumentumfilm lehetőséget nyújt arra, hogy talán újra megismétlődhessen ez a fantasztikus találkozás. PENNA - Neked milyen benyomásaid voltak a dokumentumfilm premier vetítése után? Lacza Gerő (Expired Passport zenekar) - Nem mondhatom, hogy a hóhért akasztották, de a börtönőrt mindenképpen, ugyanis szereplőként és a munkafolyamat részleges ismerőjeként érintett vagyok a Street Meetingben. Bevallom, a vágatlan és vágott részletek, továbbá a teljes film otthoni, „kalóz” megtekintése után nem hittem, hogy meg fogok lepődni a premiervetítés során. Tévedtem. Új dimenziók keltek életre, kerekebbnek tűnt a történet. A páratlan alapötlet és az információgazdagság eddig is sütött, de a sok esetben csak többszöri visszahallgatás után kibogozható auditív információ a premieren már sokkal érthetőbbnek bizonyult. Nem tökéletes a Street Meeting, de nem is ez a célja. A film a célját teljesítette, vita csak a „miszszió” megvalósulásáról lehet. Ebből a szempontból

PENNA - Mit jelent számodra a film, művészi szempontból? Vincze Péter „Zezi” (Saxofon) - Minden művész számára – az alkotás mellett, persze –, nagyon fontos a közönsége. Nagyon szerencsésnek érezhetem magam, hogy részt vehettem egy ilyen volumenű produkcióban. A film készítése során egyrészről kivihettük a zenénket az utcára, közvetlenül az utca emberének, másrészről megszólíthattunk a felvett anyaggal egy másik, mozgóképszerető közösséget is. Remélem, talán sikerült elérni azt, hogy ez a két réteg jobban megismerje egymást újra, zenész és közönség újra egymásra talál, és hozzájárul az élőzenés produkciók értékének és népszerűségének visszaállításához. 32

Penna Penna

aktuális aktuális

PENNA - Neked milyen benyomásaid voltak a film premier vetítése után? Princz Gergő (a zenekar barátja) - Az első benyomásom az volt, hogy azok a barátaim, akik az utcán bebizonyították, hogy mennyire hagytuk magunktól eltávolodni a zenét, beértek a célvonalon, azon a maratonon, amit az őserdőben sífutó léceken kellett teljesíteni. Jó volt látni, hogy az a sok munka, ami megelőzte, a maga természetességében pergő filmkockákat, egy egésszé állt öszsze, és azokhoz is eljutott az üzenet, akik nem láthattak a kulisszák mögé. A filmben szereplő egyedfejlődés, ami a kivitelezésben volt látható, megkoronázva egy kor emblematikus személyével, számomra kerekké tette a mondanivalót. Ami pedig a filmet követő órákat illeti, jó volt egy légtérben tudni azokat, akik közreműködtek, támogattak, lehettek volna szereplői, illetve az utca közönségét is alkothatták volna. Egy társas társasági élmény, többrétegű jelentéstudattal és üzenettel. 2011. egyik tükre.

nem az a lényeg, hogy hányszor sikerült fellépniük a srácoknak és hányszor nem. Volt néhány olyan hely, ahol talán maguk is csak álmukban remélték, hogy koncertet adhatnak (pl. Budai Vár, Moszkva tér), ez mindenképpen siker. Persze olykor a bürokrácia vagy a töketlen hozzáállás győzött, ezzel viszont az nyert bizonyítást, hogy még akkor sem biztos egy cél megvalósítása, ha mindent megteszünk annak érdekében, s a jog is mellettünk áll. Az emberi faktor megnyilvánulási formája ilyenkor a puszta rosszindulat vagy az érdektelenség. Ahány ház, annyi szokás, szoktuk mondani, de hogy azonos kérvények benyújtása esetén az egyes budapesti kerületek önkormányzatainak ennyire különböző hatásköri mechanizmusa legyen, az már botrányos. Vagy bizonyos helyeken annyira nem a megfelelő emberek ülnek, hogy egy egyedi kérést nem tudnak jogilag kezelni? Ez szomorú, de a tény leleplezése talán mégiscsak egyfajta siker, még ha savanyú is a narancs. A meeting igazi sikertelensége az, mint minden más érdekes kezdeményezésnek manapság: az utóélete. Ugyanis nem beszélnek róla. De ki beszél ma Csokonairól, ki beszél ma Sosztakovicsról, ki beszél ma Szókratészről? Ha a film harminc évvel ezelőtt készül el, a Blues Trappers százezer lemezt ad el és megtölti minimum a Petőfi Csarnokot.

PENNA - Mit jelentett neked a Street Meeting film forgatása? Koczor Péter (kameraman) - Hálás téma a zene és az utca együttese a kamerát, fényképezőgépet kezelő számára. A zene biztosít egyfajta ritmust a kompozícióhoz. A téma pedig az „utcán hever (áll, ül). A közönség fényképezése nem jelent gondot. Jogilag a helyzet: „a nyilvános helyen (utcán, kiállításon, előadáson, sportmérkőzésen stb.) megjelenő személyek nem sérelmezhetik azt, hogy tudósításban (riportfilmben, tv-híradóban) a közönség körében az ő képmásukat is felveszik és vetítik.” (BH1985. 17.) Volt rá példa, hogy megkértek minket, ne mutassunk arcot. Természetesen respektáltuk a kérést, pedig nagyon sajnáltam, mert tetszett a gyermek ritmus-érzékisége és a zenére rácsodálkozó, hatalmas szemei. Egyébként meglepően kevesen szóltak a fényképezés ellen, többen szívesen nyilatkoztak is a „produkcióról”. Nehézségeket, amik előfordultak, nem is az utca emberei okozták. Mivel a felvételek többnyire este voltak, ezért – meg egyébként is az erősebb fényárnyék hatásának feloldása végett is – használtunk lámpákat is. Ezzel csak az volt a probléma, hogy az energiatakarékosság (csak 1 db 2 kW-os aggregátorra volt lehetőségünk) fénycsöves tablókat használtunk. Ezek, mivel nagy felülettel rendelkeznek, szívesesen kelnek a szél hátára. Szerencsére,

Penna Penna

aktuális aktuális

a lámpától nem messze tartózkodott Tolnai (Kisfiú) kollégánk. Sikerült visszatartania, így nem történt probléma. Ha csak az nem, hogy az ijedtségtől leállítottam a kamerát. Sajnos lemaradtam az éppen szóló szám második feléről. Pedig az biztos, hogy ekkor készültek volna az Oscarra érdemes legjobb képek. Az időjárási viszontagságok okozhatnak egyéb meglepetéseket is: Esztergomban tapasztaltuk ennek kettős hatását. A hirtelen ránk törő zivatar miatt kellett ponyvával védeni az összes technikát (hang, fény, videó, hangszerek), ezeknek nem tesz jót a nyári zápor. Azonban miután elvonult a vihar, a fények szebben rajzolták meg a teret, és a felhők is látványosabbak lettek az alulról készült kameraképeken. Mindent összevetve, hálás téma volt a Street Meeting. Köszönöm, hogy részese lehettem. info: Facebook: https://www.facebook.com/pages/StreetMeeting/167574986643906?sk=info Site: http://streetmeeting.hu IndaVideo: http://indavideo.hu/video/Street_Meeting DVD: http://rockdiszkont.hu/index.php?param=1&cen ter=uj_termekek&term_id=5613 [email protected]

mansfield 34

Penna Penna

Keglovits Klári Zsázsa – Én még élek

a P Bem en ut na atk m oz un na ka k tá rs ai

A Penna magazin hasábjain a mélyen tisztelt publikum találkozhatott verseimmel, s ez elsősorban Bíró Szabolcs érdeme. Ő akkor még Francis W. Scott néven a Napvilág Íróklub oszlopos tagjaként, tagtársként megkeresett, hogy kedveli az írásaimat, amiknek szerinte feltétlen nagyközönség előtt a helye. Köszönet érte! A Szín vagyok lett először népszerű szélesebb körben. Azóta már blogtól kezdve festőművész és rajzstúdió honlapján át sok helyen bukkantam rá a világháló bugyraiban, de a kedvencem, hogy a Kanizsai Újság netes verziója említi: a Vajdasági Képzőművészeti Kör Donna Zsázsa nőnapi kiállításának megnyitóján is elhangzott, még 2010-ben… A Gyilkos harag című szösszenetemet egy helyütt a blogoló saját neve alatt, megváltoztatott címen leltem fel. Megmondom őszintén, kissé gyilkos-haragos hangulatba kerültem.

Mindezekről persze az ember utólag és mintegy véletlenül értesül, amikor hiúságtól és kíváncsiságtól vezérelve beüti becses nevét a keresőbe. Kicsit bosszant, hogy aki szerepelteti itt-ott az alkotásaimat, nem veszi a fáradságot kinyomozni, hogy én még élek! hogy ez nem valami kőkorszaki alkotó hőskölteménye, hanem egy mai fiatal kis csitrié, aki túláradó örömmel és büszkeséggel mondana igent szerény művének megjelentetésére vagy pláne előadására (utóbbira akár szívesen el is menne, ha lehetősége volna rá)! A kapcsolatteremtés könnyű (lenne): az első találatok közt ott van a Napvilág Íróklub, ahonnan elindultam a világhírnév felé. ☺ Vissza az első megjelenéseimhez. Szabolcs nem elégedett meg azzal az egy-két írással, amiket alkalomszerűen a Penna rendelkezésére bocsátottam, s addig nem nyugodott, amíg elintézte: önálló rovatom lehet! Őszintén: én hihetetlen boldog voltam, hogy ekkorára tartják a kis művecskéimet. De meglehetősen aggódtam is, hiszen már rég nem írtam annyit, hogy havonta két-három új verssel szolgálhassak… Aggodalmam néhány hónap után beigazolódott. Minden huszadikán jött a levél Michael Mansfield szerkesztő úrtól, akié szintén az örök érdem türelméért és írásaim iránti lelkesedéséért. Zsázsa minden hónap huszadikán kis híján az asztalba verte az okos buksiját, mert – szégyen, nem szégyen – elfelejtette a lapzártát. Mindig. Akkor aztán jött a kapkodás, hogy most mit küldjek, meg a mentegetőzés vizsgákra és más csip-csup dolgokra hivatkozva. Végül valahogy mégis mindig lett valami. Régi versek, nem-is-versek (hanem kis prózaféle, a Vadászat), ha volt egy-egy újdonság, például a Vigasztalódom, annak annyira megörültem, hogy mindjárt két egymást követő hónapban is elküldtem, mondván, ez új, ez még nem volt! Felkopna az állam, ha hivatásos költő szeretnék lenni. Szerencsére van más is, amivel foglalatoskodhatok, a Semmelweis Egyetemen orvosnak tanulok, patológus szeretnék lenni, bár ezt sem pont a megélhetés miatt. Már ötöd éves vagyok, éppen egy sikeres vizsgaidőszakot zárok. (Túl nagyon sok megpróbáltatáson, már nevetve idézem fel az első vizsgaidőszakomat, amikor a sok nehéz tárgy után a legnehezebben, Vese érgomolyagok az anatómián csak harmadik próbálkozásra jutotfluoreszcens tam át… Azóta belejöttem a tanulásba.) mikroszkóp alatt Néhányan azt gondolják e furcsának tűnő pályaválasztásról, patológusnak csak az megy, akinek más nem sikerül, de hogy valaki direkt az akarjon lenni…?

Penna Penna

aktuális aktuális

Ez is egy különleges dolog. A patológiáról sokaknak csak ijesztő hullák és még ijesztőbb boncmesterek ugranak be, jó néhány film tett ennek érdekében sokat. Valójában a patológus – orvos. Ő a boncmester által kiemelt szerveket szemléli meg alaposabban (elismerem, még ez is elég morbid kép lehet a kívülállónak), de a kórboncoláson kívül feladatának nagyobb része a kórszövettan. Bár rengeteg csipkelődés tárgya, hogy a patológusnak nem kell élő betegek lelkével foglalkozni, a kórszövettan jó része igenis erről (is) szól. A diagnózisnak a betegre nézve következménye van, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.Itt kerül górcső (na jó, mikroszkóp) alá minden, amit orvosilag eltávolítottak emberekből: műtéti kimetszés, biopszia és a többi, nem részletezem, tudom, nincs hozzá mindenkinek gyomra. A szöveteket nagyon vékonyra, néhány mikrométerre metszik, majd színes löttyökben áztatják – és végül a lencséken keresztül egy szép színes kép jelenik meg, amiben a megfigyelő lelát egészen a sejtek szintjéig vagy még kisebb részletekig. Varázslatos világ. „Szabad” időmben a vese ilyenféle elemzésében fedezek fel apró csodákat. Még egy pár szót szólnék legnagyobb szerelmemről, a Táncról. Kiskoromban szertornáztam, még általános iskolában kipróbáltam a társastáncot, ha bármilyen rendezvényre táncot tanultunk, az első sorban ugráltam, gimnáziumban jazz balettre csábított egy barátnőm, és végre a szalagavatón rátaláltam újra a társastáncra. Fél évig tánciskolába jártam, utána, mikor az egyetemet kezdtem, az egyik kollégiumban tartott egy akkor ötödéves orvostanhallgató, mellékállásban versenytáncos fiú, Lengyel Balázs kiscsoportos táncórákat. A hip-hop műfajával is az ő szervezésében ismerkedtem meg, Imecz Judit (azóta szintén végzett orvos) volt a tanárom. A csapattal fellépésünk is volt, a Napvilág Íróklub ritmusos irodalmi estjén. Balázs az egyetem végeztével nem tanított tovább minket, vetődtem többfelé, több tanárhoz, partnerem, mint a mesében, hol volt, hol nem volt, bár táncestekre mindig eljártam. Most van egy kis társaság, akikkel hetente összegyűlünk táncolni, de ez sajnos nem volt mindig így.

Tangó a Ritmusos Esten

Végül egy csoporttársam elhívott megnézni a III. Sharyam Hastánc Gálát 2009 májusában. A lányok a színpadon elképesztő magabiztosan mozogtak, a keleti zene, a csillogó ruhák csodája azonnal rabul ejtett, és azt éreztem, nekem is ez az önbizalom és nőiesség kell, ami mindegyikükből áradt. Azon a nyáron egy intenzív kezdő tanfolyamon Tóth Timi „Sharyam” bevezetett engem is a hastánc alapjaiba. Idővel egyre több órára jártam, az azóta sorra került két gálán belülről élhettem át ugyanazt a csodát a színpadon, 2011. szeptember óta pedig a verseny csoportban igyekszem helyt állni. De erről már talán egy másik alkalommal….

Lodaia

Penna Penna

aktuális aktuális

S.I. - Milyen a Teremtők fogadtatása? Mennyit dolgoztál rajta? C.S. - Amikor elkezdtem írni az alaptörténetet, még nem volt meg hozzá a megfelelő "keret". A benne szereplő orgonokat és világukat már hamarabb kitaláltam, de fogalmam sem volt róla, milyen izgalmas történetbe tudnám belehelyezni őket. Aztán egy napon nézegettem az egyik internetes oldalt, ahol lépésről lépésre meg lehetett tanulni az ókori egyiptomi hieroglif írást, amibe nagy gőzzel bele is vágtam, és lelkiismeretesen gyakoroltam. És akkor csapott belém a "villám", majd ugrottam fejest a kultúra tanulmányozásába. Természetesen az sem volt mindegy, hogy melyik korszakról írok, éppen ezért a számomra legtitokzatosabbnak tűnő fáraó (Ehnaton) idejét választottam. Mivel ő egy különleges uralkodó volt minden szempontból, éppen megfelelőnek találtam a könyvemhez. Azonnal kikölcsönöztem egy csomó könyvet a könyvtárból, illetve nekem is volt itthon pár Egyiptomos témájú könyv, amelyeket hosszú hetekig bújtam, az internetről is összeszedtem, amit csak lehetett, és megpróbáltam minél hitelesebben visszaadni a könyvemben azt, amit megtanultam. Egy éven keresztül írtam – kisebb nagyobb szünetekkel, volt olyan, hogy elakadtam, és amikor már azt hittem, nem tudom tovább folytatni, mégiscsak beugrott egy újabb ötlet – amíg végre odaírhattam azt a négy betűt, ami szerintem minden írót elégedettséggel tölt el: VÉGE. Nem tudom, mások hogy vannak vele, amikor írnak, de én minden egyes részét élveztem a könyvnek. Amikor humoros volt, én is nevettem, amikor félelmetes, féltem, amikor szomorú, szomorkodtam, amikor izgalmas, izgultam, mi lesz, hogy lesz, pedig én írtam, én alakítottam a történetet, mégis azt éreztem, nem én irányítok, hanem a szereplők. Mira Haddad, a főszereplő rendkívül közel áll a szívemhez, viszont ő mindaz, ami én nem vagyok… A regény először csak e-könyvként jelent meg az Adamo Books-nál, de persze ennyivel nem értem be. Rengeteg kiadót felkerestem, nem adnák-e ki, de a többségük vagy a gazdasági válságra, vagy a "zöldfülűségemre" hivatkozva nem volt hajlandó belevágni. A kisebbik hányad kiadta volna – pénzért. Köztük volt olyan is, amelyik az egekig magasztalta, amit írtam, csak a pénz volt a legnagyobb problémájuk. Nekem is az volt, így

Cathrin Smith. Jó hangzású név. Ismerősnek hangzik. De tudjunk meg róla még többet… Schenk Iván: - Cathrin Smith írónő, akinek nemrég jelent meg egy regénye nyomtatásban. Ismerkedjünk meg vele. Vajon Cathrin Smith-t mi érdekli leginkább, miről ír legszívesebben? C.S. - Ami leginkább érdekel: a megfejthetetlen, a megmagyarázhatatlan. Szeretnék mindent (legalábbis sok mindent) megérteni, amire nincs normális magyarázata a mai tudósoknak, ezért én magam próbálom azokat megfejteni, persze, csak a magam, sajátos módján. Ezen kívül az álmodozásból sem nőttem ki - és már valószínűleg nem is fogok - így a fantázia történetekért is odáig vagyok. A horrort régebben szerettem, pontosabban: leginkább horror könyveken nőttem fel, és ez mostanában ütközött ki rajtam, amikor elkezdtem írni a legújabb regényem (Jelenések könyve 9.16 címmel). Ám a tudományos fantasztikum itt is visszaköszön, ahogy általában minden művemben. A Teremtők című könyvemben, (amely 2011 májusában jelent meg nyomtatásban is) egyszerre van kaland, sci-fi, fantasy és krimi, ráadásul egy olyan misztikus „keretbe” van belefoglalva a régen kitalált alaptörténet, amit szinte mindenki szeret, ez pedig Egyiptom. Ennek a második része (Teremtők 2 - A Szfinx titka, egyelőre még csak e-könyvként olvasható) már több fantasy elemet tartalmaz, mint az első. Itt jobban engedte a történet, hogy "szárnyaljon" a fantáziám, az elsőnél rendkívül ügyelnem kellett a hitelességre, mivel Ehnaton fáraóról (is) szól. De, ha egyetlen mondattal kellene válaszolnom a kérdésre, ezt mondanám: Olyasmiről szeretek írni, amiről én magam is szívesen olvasnék.

37

hagytam a dolgot. Aztán egyszer csak visszaírt az egyik kisebb kiadó vezetője, hogy érdekelné a könyv, és amikor válaszoltam, hogy sajnos nincs pénzem arra, hogy belefektessek, felhívott, és azt mondta, nem is pénzért akarja kiadni, sőt, még ő fog nekem fizetni érte jogdíjat, mert nagyon tetszik neki, amit írtam. Ezt követően egy évbe tellett, amíg valóban ki is adták, hosszú procedúra volt, és bevallom, az utolsó pár hónapban már azt hittem, csak hitegetnek. De amikor megérkeztek az első példányok, kénytelen voltam hinni a szememnek. Nagyon elégedett és boldog voltam, hogy végre a kezemben tarthatom életem első könyvét. Miután láttam, hogy országszerte kapható a boltokban, egy kicsit elkezdtem félni. Hogy mi lesz, ha majd nem tetszik senkinek, ha olyan negatív kritikákat kapok, amit az én lelki világom nem bír majd elviselni. De ahogy telt az idő, és halottam innen-onnan, hogy aki olvasta mindenkinek tetszett – sőt, a legtöbben alig bírták letenni azt mondták, annyira várták, hogy mi lesz a vége – akkor ismét megnyugodtam. Csak remélni tudom, hogy ezután még több pozitív kritikát kapok, arról nem is beszélve, hogy szeretném, ha a többi könyvemet is kiadnák. De ez csak azon múlik, hogy 1. le tudom-e nyűgözni a nagyobb kiadókat, és 2. a szívükbe zárnak-e az olvasók. S.I. - Beszéltél Ehnatonról, a különc fáraóról. Ha lehetőséged lenne, ezek szerint ilyen témájú könyveket jelentetnél meg? Vagy más felé vinne az út? Mit tennél, ha egy irodalmi aranyhal eléd ugrana a folyóból és teljesítené 3 kívánságodat? C.S. - Nem biztos, hogy ragaszkodnék Egyiptomhoz, kivéve, ha kifejezetten arra lenne igény, vagy ha éppen olyan hangulatban lennék, hogy mindenképp arról szeretnék írni. Ha sikert éreznék, azt jelentené, jó, amit csinálok, és épp ezért viszont nem biztos, hogy egy ideig nagy változtatásokat terveznék, tehát nem mernék gyökeres fordulatot venni az írásban, annak témájában (a nagyközönség előtt legalábbis). A most íródó regényem tulajdonképpen csak egy próbálkozás, hogy ebben is kipróbáljam magam, de nem biztos, hogy ha készen lesz, még egy darabig elő merek majd rukkolni vele. Ha tényleg elém ugrana az az aranyhal, nekem csak egyetlen kívánságom lenne (3-szor): Ha valóban jól írok, (mint ahogy azt páran már mondták) legyen meg a gyümölcse: mindenki ismerje meg, amit alkotok, és kapjam meg érte az elismerést. S.I. – Köszönöm és kívánok neked, sikereket, azaz, háromszoros aranyhalat.

novellamelléklet

Cathrin Smith: Üveggolyó Elena nem tudott elaludni, pedig nagyon fáradt volt. Csak bámult a sötétbe és hallgatta mindkét oldalról a halk szuszogásokat. Ritmikus, egyenletes. Mindkét gyermek mélyen alszik, és valószínűleg szépeket álmodik. Akárcsak a férje, George. Még tíz percig forgolódott az ágyban, aztán feladta a reményt. Egy érzés költözött belé, amit nem tudott megmagyarázni. Ezért nem tudott elaludni.Felült az ágyon, és egy nagy sóhaj után le is kászálódott óvatosan. Kiosont a konyhába, és engedett egy kevés vizet a kedvenc bögréjébe. Lila színű, mosolygós arc, kidudorodó orral a közepén, "Gondolok rád" felirattal. Még a férjétől kapta, amikor a kisfiával volt terhes és be kellett feküdnie a kórházba némi komplikáció miatt. Kedves emlék volt ez a bögre, arra emlékeztette Elenát, mennyire más volt még, amikor csak ketten voltak, és mennyire várták első gyermeküket. Erre gondolt, amikor belekortyolt a hideg, édes vízbe.Már épp befelé készült menni, amikor egy hirtelen érzés kerítette a hatalmába. Az ablak felé nézett. Odakint úgy tűnt, mintha világosodna. "Ez lehetetlen" - gondolta. - "Hisz még alig múlt éjfél." Halkan cipőt húzott és kabátot. Ilyenkor ősszel már igen hűvös tud lenni az éjszaka. Mindkét zárat kinyitotta a bejárati ajtón és kisétált az udvarra.Ha a bögréje a kezében maradt volna, biztosan leejti és darabokra töri. Így azonban csak a szája maradt tátva. A sötét égbolton egy fehér, fényes csík húzódott vízszintesen hullámozva, s ebből a csíkból több kisebb és vékonyabb fénycsík ágazott lefelé és felfelé is. Pár perc ámuldozás után végre elindult a lába és besietett. Odahajolt a férje fölé és ébresztgetni kezdte.- Drágám! Ébredj! Ezt muszáj megnézned! - Vigyázott azért, hogy csak félhangos maradjon, ez amolyan anyai ösztön lehetett. "Ha itt a világvége, akkor se ébresszük fel a gyerekeket, amikor alszanak!" - alapon. A férfi szemei végre kipattantak. – Elena, mi történt? – Gyere, kérlek – sürgette az asszony és a kezét fogva húzta maga után a férfit, aki pár pillanat múlva meg is értette felesége sietségét. – Szentséges... – Csak ennyit tudott kinyögni. – Mi... mi lehet ez? – Nem tudom – ingatta a fejét kábán a férfi. Egy ideig úgy érezte, talán fel sem ébredt még. Talán még mindig álmodik. - Olyan mintha...mintha...Megrepedt volna az ég - fejezte be helyette az

Penna Penna

novellamelléklet novellamelléklet

helyette az asszony. Igen, George is pontosan erre gondolt, amikor a látszatra teherautónyi méretű, óriáskígyószerű fehér fénycsíkot figyelte, amelyből mintha néhány "bébikígyó" hullámzott volna kifelé alul is, felül is. Sokáig nézték még a furcsa jelenséget úgy gondolván: ez talán csak a kezdet és valami történni fog majd. De semmi nem történt. Se egy óra, sem pedig öt óra elteltével. A fényes csíkok továbbra is ugyanolyanok maradtak az égen. Sőt: fura, tiszta fehér ragyogásukkal még a nappali égbolton is tökéletesen ki lehetett venni őket. Fényesek voltak ugyan, de nem szórták a fényüket, s így nem zavarták jobban az éjszakát sem, mint a telihold. És így maradt ez még húsz év múlva is. Kezdetben nagy volt a félelem. Az emberiség több, mint a fele biztos volt abban, hogy most aztán eljön az Apokalipszis, vége az ijesztgetéseknek, a félreinformált jósoknak, nincs kegyelem. A kormányfők világszerte kétségbe voltak esve. Mi lesz, ha az embereken pánik tör ki, és ez elvezet majd a harmadik világháborúhoz? A félelmek bizony majdnem beigazolódtak. A vallási szervezetek megkezdték a prédikálást, némelyek ezek közül tömeges öngyilkosságot hajtott végre. A bűnözések száma megszaporodott, a terrortámadások gyakoribbakká váltak. Az úgynevezett "ufómániások" saját telepeket hoztak létre, ahol megpróbálták felvenni a kapcsolatot a jelenség mögött szerintük húzódó intelligenciával. Így ment ez az első években, amíg pszichikailag fel tudták dolgozni az emberek a jelenlétét a jelenségnek. Aztán a kedélyek lecsendesedtek, az Apokalipszis nem jött el, a bűnözést megfékezték, a vallási vezetőket letartóztatták és bíróság elé állították. A pápa beszédet mondott az egész világnak, melyben kinyilvánította, hogy e jelenség bizonyosan nem Istentől való, hanem egy olyan természeti jelenség, amit ma még tudósaink nem tudnak megmagyarázni, viszont semmiféle veszélyt nem jelent az emberiségre, s efelől ő maga kezeskedik.Ezzel vége is lett a pániknak, az emberek megnyugodtak, és tovább élték hétköznapjaikat. Húsz év az múlva pedig már szinte senki nem foglalkozott "égi repedéssel", kivé-ve talán a tudósokat és a csillagászokat. Ők viszont hiába rendelkeztek távcsövekkel és műholdakkal, űrszondákkal. A fényen túl semmit nem láthattak azok sem. * * * – Apu, nézd. Eltörött az üveggolyóm. – A fehér fénylény gyermek a tenyerén tartva mutatta apjának a balesetet szenvedett mini-Univerzumot.

Apró hajszálrepedések keletkeztek minden irányba a törés csomópontjától. – Sajnálom, fiam – vigasztalta az apa. – Ezt már nem lehet megjavítani. Tedd a többi sérült közé a Fekete Dobozba. – A fehér fénylény gyermek lebiggyesztette nem létező ajkait, és szomorúan nézte apró, fekete pontszemeivel a kedvenc játékszerét. – Nem lehetne megjavítani? Csak ezt az egyet... – Nem lehet, fiam – szólt szelíden az apa. – Azért törött el, mert lejárt az életének ideje. Ez az Univerzum eleget élt már. Nagyon öreg és nyugalomra van szüksége. – De mi lesz a benne lakókkal? Annyiféle lakója van ennek a kis golyócskának. És mindet szerettem... Legfőképpen az tetszett bennük, hogy üzengettek egymásnak mindenféle módon. – A fénygyermek most felkuncogott, mintha visszagondolna azokra a vicces képekre, amelyeket a gömbben látott. – Még mindig azt hiszik, hogy egyedül vannak. – Kicsodák? – A földlakók például. Ők a legviccesebbek. Olyan kis buták. Nem értik a többiek jelzéseit. Azt hiszik, egyedül vannak az egész golyóban. Pedig nyüzsög körülöttük az élet, csak nem veszik észre, mert a saját dolgaikkal vannak elfoglalva. – Ez így van – értett egyet a fénylény apa. – De most tedd be szépen a Dobozba. A földlakóknak van még egy kis idejük, mielőtt megsemmisül a világuk. Addig talán rájönnek ők is a tévedéseikre. – Nem értem, miért kell megsemmisülnie annak az üveggolyónak, ami eltörik? – A gyermek tovább akadékoskodott. Minél több ideig szerette volna még a fehér, fénylő kis tenyerében tartani a golyócskát. Az apa azonban türelmes maradt. Kicsi még a gyermek, s hogy megértse a világ dolgait, meg kell neki magyarázni. – Mert ha megsérül egy Univerzum, bármily apró legyen is, az egyensúly felborul benne, s már nem tud tovább létezni. Meg kell halnia, hogy aztán az Üveggolyókészítő Mesternél új életre kelhessen. Talán a mi világunkat is a kezében tartja most valaki. Talán az is egy gyermek, aki szeret játszani, mint te. És csak rajta múlik a sorsunk... – A kis fénylény gyermek megértette apja szavait. Egyszer minden véget ér, de helyette kezdődik egy új, és talán szebb, mint az előző. Most már nem habozott. Felemelte a Fekete Doboz tetejét és óvatosan belehelyezte a törött golyócskát a többi közé, aztán lezárta a Dobozt. * * * Elena az édesapja sírjánál álldogált. Nyugodt, csendes nyári este volt. Kellemes szellő

Penna Penna

novellamelléklet novellamelléklet

fújdogált, s túrt bele néha Elena hajába, amely most kifejezetten jól esett neki. Miután letette a friss csokrot a sírhoz, elmondta pár mondatban, mi is történt azóta, hogy utoljára itt járt.- Leila férjhez ment a múlt héten. Gyönyörű esküvőt tartottunk neki, apa. Olyat, amilyet te szerettél volna nekem. De hidd el, nekem így is jó. Boldog vagyok, még mindig. Sajnálom, ha csalódást okoztam neked... de ezt annyiszor megbeszéltük már. Edgar is jól van, a legújabb lemezén dolgozik. Ő is énekes lett, mint az apja. Ó, és George... ő pedig valóra válthatta az álmát végre. Sikerült egy kis víkendházat vennie a tóparton. Reggeltől estig horgászik. Én is sokat vagyok... – Elena hirtelen elhallgatott. Fura érzése támadt. Nem érzett ilyet legalább... Felnézett az égre. Mostanában először. Egy ideje nem szeretett felnézni, túl sokszor látta már a "repedést".Amely most, mintha eltűnt volna. Legalábbis a fénye. Valóban, a fény helyébe sötétség lépett, mégpedig fekete. Elena sóhajtott egyet, aztán visszatekintett apja sírkövére. – Látod, apu, egyszer minden véget ér.

40

Penna Penna

építészet építészet

építészrovat mansfield

FEJEKET FEL!

Az emberi lélek legfontosabb jellemzője a szépérzék. Amíg képesek vagyunk észrevenni a szépségeket és a harmóniát magunk körül (esetünkben, magunk felett), addig nincs komolyabb baj. És ha még nem is csak észrevesszük, hanem cselekvő részesei vagyunk annak, hogy ilyen élmények vegyenek körül, akkor egészen jó a helyzet. Ha már arra kárhoztattunk, hogy személytelenné, rideggé vált, több milliósra duzzadt városban kell élnünk, akkor az egyetlen dolog, ami melegséget okozhat, ha a minket körülvevő dolgok szépséget mutatnak, harmóniát sugallnak.

Ebben eleink kétségtelenül előrébb jártak, mint mi, akiknek az igyekezete inkább a praktika, mint a kellem felé tolódik el. Ha értem is ennek lényegét, a magam részéről szépségpárti vagyok. Ezért is merem a figyelmükbe ajánlani ezt a belvárosi gyöngyszemet. A minap dolgom volt az ötödik kerületben, és az utam a József Attila utca és a Hercegprímás utca sarka mellett vezetett. Megtorpantam a látványtól és közben köszönetet mondtam magamban a tervezőknek, akik ilyen magasra építették ezt a sarokhomlokzati freskót. Ha embermagasságban lenne, bizonyára már ostoba festékfirkák csúfítanák. De így megmaradhat elbűvölő látványnak. Én legalább is ennek tartom és remélem, Önök is csatlakoznak e véleményhez. S ha valóban így gondolják, érdemes egy sétát tenni ide az Erzsébet téren át.

m. mansfield, főszerkesztő: dizájn, fotók, építészrovat, túrarovat

bíró szabolcs, szerkesztő: film- és könyvkritika, ajánlók

kulik yvette: filmtudósítás, interjúk

keglovits klára zsázsa: versek

mészáros györgy: könyv- és filmajánlók

kósa luca kornélia: tér-kép fotórovat valamint schenk iván: cikkek, háttérmunka

A Penna magazin postaládája: [email protected]