2012. év Mindszent havának 13. napja 65. szám
KÜLFÖLD CSILLAGÁSZATI KITEKINTŐ Egy eddig is ismert kőzetbolygóról kiderült, hogy alapjaiban más kémia működik rajta, mint amilyen a Földön. A bolygó tömegének egyharmadát gyémánt adhatja. A még 2004-ben felfedezett Naprendszeren kívüli bolygó, az 55 Cancri e egy Naphoz hasonló csillag körül kering, a Földtől 40 fényévnyire. Keringési ideje mindössze 18 óra. Átmérője kétszer nagyobb a Földénél, de tömege a Földének nyolcszorosa. Felszíni hőmérséklete 2100 Celsius-fok. A bolygó csillagának (55 Cancri) összetételét is figyelembe véve - az 55 Cancri e főleg szénből állhat, amely grafit és gyémánt fomájában van jelen a felszínen is. A gyémánt akár a bolygó tömegének egyharmadát adhatja. Sajátos összetétele miatt egészen más lehetett az 55 Cancri e fejlődése, és a földitől egészen eltérő lemeztektonika működhet rajta, bizarr vulkanizmussal és hegységképződéssel. A NASA csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján bemutatták az első részletesebb kőzetvizsgálati eredményeket, amelyek meglepték a kutatókat. A Curiosity még szeptemberben vizsgált meg először egy érdekes, piramishoz hasonló, nagyjából focilabda-méretű követ, amelyet a NASA egyik mérnökének tiszteletére Jake Matijevicnek neveztek el. A NASA csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján közölt információk szerint változatos összetételű kőzetről van szó, amely alkotórészeit tekintve hasonlít a Föld belsejéből származó magmás kőzetekre. A Marson eddig ilyennel még nem találkoztak a felszíni kutatóegységek, de az ehhez hasonló kőzetek a Földön is ritkának számítanak. Péntek hajnalban alig 95 ezer kilométerre, a Hold távolságának negyedére suhant el mellettünk a 2012 TC4 jelű aszteroida. Bár szabad szemmel nem volt látható, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Piszkéstetői Megfigyelő Állomásáról sikeresen észlelték a közeledő kisbolygót. A 15-20 méter átmérőjű égitestet október 4-én fedezték fel. Számítások szerint hetente többször is elhalad egy hasonló méterű égitest a holdpályán belül, de ezek nagy részét még mindig nem vesszük észre. Ezért is volt különleges a mostani alkalom, mert jól fel lehetett készülni rá. Az időjárás is kedvező volt, így este 7-kor, amikor már eléggé besötétedett, a megfigyelők az égitestre irányították az obszervatórium 60 cm-es Schmidt-távcsövét. A kis távolság miatt olyan gyorsan mozgott egünkön a kisbolygó, hogy 2 másodpercnél hosszabb expozíción már csíkot húzott. Roppant kicsi lesz az esélye annak, hogy valaha viszontlátjuk az égitestet.
APRÓ HIRDETÉSEK Kínál Bájitalra lenne szüksége? Ritka a komponens? Bonyolult a recept? Az sem akadály. Forduljon bizalommal hozzám. Rendszeres főzést is vállalok, akár közepesen nagy tételben is. Holdkontrollra lycantrópoknak kedvezmény. Érdeklődni: Surányi Arnold, cím a szerkesztőnél. Keres-Kínál Nincs hobbija? Nyomasztja felgyorsult világunk személytelensége? Szeretné értékesen, meghitt, hangulatos környezetben tölteni a szabadidejét? Leülne pár órára csak azért, hogy egy jó könyvbe mélyedjen? Akkor az Antikvárium Klub csak Önnek szól. A szöveg ma már szinte csak a monitorról jön, papírterméket mind kevesebbet veszünk a kezünkbe. A budapesti antikvárium és olvasókör szeretettel vár mindenkit, aki szeret olvasni, művelődni, szereti a régi atmoszférát, és szívesen merülne kötetlen beszélgetésbe akármilyen témakörben egy csésze tea, vagy kakaó társaságában. (Ugyanitt könyvek, teljes könyvtárak, térképek, metszetek, plakátok, képes levelezőlapok, fotók, kéziratok és egyéb papírrégiségek vásárlása) Kínál Elege van már a visszautasításokból? Hiába a sok munkaerő, egyik sem ér el eredményt? Új a cég és nem tudja, hogy hogyan adhatná el a termékét? Cégének szüksége van egy jogi tapasztalatokkal rendelkező, sokoldalú üzletkötőre? Akkor én vagyok az Ön embere. Céltudatos és tapasztalt vagyok. Elsődleges profilom az új ügyfelek felkutatása, de kiválóan értek a meglévő ügyfélkörrel való kapcsolattartáshoz, illetve a további forgalom generálásához körükben. Jelentkezni a szerkesztőségben. Keres A Haisz Régiségkereskedés keres megbízható, jó kommunikációs készséggel rendelkező részmunkaidős eladót. A történelem és mágustörténelem ismerete előny. Haisz Teofil
Kínál Ének- és zongoraoktatást vállalok kezdőtől egészen a haladó szintig. Érdeklődni kizárólag telefonon. Antal Rudolf Kínál Korrepetálást vállal általános szintű közismereti tantárgyakból illetve mágiaelméleti alapokból martioni diák. További részletek kissárkány jeligén.
RECEPT FISH AND CHIPS Az abszolút klasszikus recept. Aki kíváncsi a brit konyha leghíresebb ételére, az nem hagyhatja ki.
Hozzávalók hat főre: 4 halszelet 4 nagy burgonya 6 dl olaj citromszeletek a díszítéshez. A hal bundázásához: 10 dkg liszt fél kávéskanál sütőpor 1 kávéskanál só kevés víz Elkészítése: Először elkészítjük a hal bundázásához való anyagot. Megfelelő edényben elvegyítjük a lisztet, a sütőport és a sót. Lassan hozzáadjuk a vizet, s addig kevergetjük, míg a massza folyékonnyá válik. Harminc percig állni hagyjuk. A burgonyákat másfél centiméteres szeletekre vágjuk, konyharuhával megszárítjuk. Az olajat mély serpenyőbe öntjük, felmelegítjük 170 fokra. Az olajban kis adagokban megsütjük a burgonyahasábokat, s lehetőleg drótkosárba tesszük, sütőben, melegen tartjuk. A haldarabokat megforgatjuk a bundában, s forró olajban kb. négy percig sütjük, míg egyik oldaluk aranysárgára pirul, azután megfordítjuk, s a másik oldalán ugyanannyi ideig sütjük. Hasábburgonyával, citromszeletekkel körítve tálaljuk.
JÓ§AROK SZEMÉLYI JÓSLATOK Merlina továbbra is várja a kérdéseket, álmokat!
HETI JÓSLAT Szükséges meleg, átjár, körbevesz Hangod, zenéd, segít, átölelsz.
HOROSZKÓP Kos Feladatodat most is kiválóan oldod meg, és jutalmad sem marad el. Különösen nagy élvezetet találsz számtalan ötleted megvalósításában. Könnyen előjöhet benned a vásárlási láz: hatalmas felfedezéseket teszel a bevásárló központokban. Családod valószínűleg nem nézi jó szemmel költekezésedet, de most ez sem zavar különösebben. Bika A héten szárnyalnak ötleteid, és a kedved is pompás. Kedvesed talán először nem is érti hangulatodnak ilyen hirtelen, pozitív változását. Feledhetetlen napokat tölthettek együtt, és természetesen a csodálatos éjszakák sem maradhatnak el. Ikrek A héten támadás érhet, ráadásul nem is méltatlanul. Olyan valaki követte el, akitől nem vártad volna, hiszen annyiszor segítettél már az illetőn, hogy csak is hálával tartozna neked. A valóság azonban egészen más. Ha ugyanis túl sokszor segítünk valakin, hamarosan terhes lesz az állandó gyámolítás, és a kezdeti hálaérzet könnyen átcsaphat gyűlöletbe. Rák Szeretnél szabadnak látszani, ezért úgy teszel, mint aki senkitől sem függ. Dacosan lázadsz, de szerencsére senkinek sem okozol ezzel kellemetlenséget. Szenvedélyesen veted bele magad a munkába, de figyelj arra, nehogy teljesen elfogyjon a gőz. Tartalékold erődet fontosabb dolgokra is!
partnereddel, és megbeszélni további életeteket. Kellemes beszélgetés vár rád. Mérleg Ha ezen a héten ünnepelsz valamit – akár a születésnapodat -, remekül fog sikerülni a buli. Barátaiddal alaposan kibeszélgethetitek magatokat, de hagyjatok időt a vidámságnak is! Azok a Mérlegek, akik ma nem ünnepelnek, szintén kellemesen szórakozhatnak, de inkább családi körben, mint barátaik társaságában. Ettől még szép este vár rájuk is! Skorpió Önfejűséged most megint bajba keverhet! Még ki sem mászol az egyikből, és máris ott a másik. Túlzott karriervágyadat mások nehezen viselik, ennél talán csak egyet utálnak jobban, a sikereidet. Mivel azonban ezekből sincs hiány, ellenállásuk is egyre nagyobb lesz, erre számítanod kell. Nem kell róluk tudomást venni. Nyilas Most valahogy semmi sem működik olajozottan. Jó lesz, ha reggel időben elindulsz otthonról, mert forgalmi dugóra számíthatsz. Valaki megígér neked valamit, és most még csak nem is telefonál. Csupa bosszantó dologra számíthatsz, készülj fel lelkileg. Ha hagyod, hogy a hirtelen harag, eluralkodjon rajtad, csak magadon állsz bosszút. Bak Igyekezz kivívni jobb munkafeltételeket magadnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy feletteseid lássák igyekezetedet. Így biztos lehetsz benne, hogy fontolóra veszik követeléseidet. A Bakok többsége most nem érzi, hogy talajt fogott, pedig az otthoni gondok is felszaporodtak. Fogadj el segítséget, ha lehetőséged van rá.
Vízöntő Szerencsecsillagod most incselkedően veti rád fényét. Mégse vágj bele régóta dédelgetett terveid megvalósításába. Ez ugyanis még csak a kezdet, lesz még kedvezőbb konstelláció, és már nem is kell olyan sokat várnod. Kicsit fáradékony vagy, ebből azonban Oroszlán hamar kilábalsz. Fogyassz sok gyümölcsöt, zöldfélét, A napi feladataid mellett a másodállás, vagy az és korán feküdj le! otthon is végezhető maszek munka egyre terhesebbé válhat, és a mindezért járó fizetségről is szívesen Halak lemondanál már. Csak lennél egyszer túl rajta! Az erőviszonyok ezúttal a te javadra billennek. Fáradtnak és hajszoltnak érzed magad, és ez könnyen Energikus és kezdeményező vagy, nem csak saját idegkimerültséghez vezethet. Nem éri meg tehát dolgaidnak alakulását vagy képes irányítani, hanem túlhajtanod magad. befolyásodat másokra is kiterjeszted. Nagyon jól cselekszel, egyáltalán nem baj, hogy belső erőidet a Szűz külső világ megváltoztatására is fordítod. Csak így Olyan emberekről álmodozol éjjel-nappal, akik már tovább, meg lesz az eredmény! régen nem szereplői életednek. Ez betudható annak, hogy a jelennel elégedetlen vagy, és a múltban keresel megnyugvást, vagy pedig túlságosan kikészültek idegeid. Munka után ajánlatos lenne leülni
ISMERETTERJESZTŐ ÉRZELMI INTELLIGENCIA - EQ Megdőlt az utóbbi években az a nézet, amely a magas IQ-t tekintette a siker biztos kulcsának. A különböző felmérések ugyanis bizonyították, hogy a sikeres életvitelt az érzelmi intelligencia jobban befolyásolja. Hatással van emberi kapcsolataink minőségére, a stresszel szembeni magatartásunkra és nem utolsósorban a munkahelyi eredményességre. Vannak, akiknek az EQjuk annyira fejlett, hogy valósággal elvarázsolják a környezetüket. A művészek, sikeres politikusok, közéleti személyiségek sohasem az IQ-jukkal hódítják meg a nyilvánosságot, hanem kiállásukkal, a fellépésükkel, bájukkal, amit másként karizmának is neveznek. De mi fán terem az EQ? Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége. Az a képesség, amivel saját és embertársaink érzelmeit felismerjük, megértjük, kezeljük. Az értelem és az érzelem közötti átjárás, agyunk racionális és érzelmi központjai között létrejövő kommunikáció - definiálja a fogalmat Nagy Erzsébet közgazdász, coach, aki immár két éve kezdett el behatóbban foglalkozni ezzel a területtel. - Érzelmi intelligenciánk szintje nagymértékben gyermekkorunk, neveltetésünk hozadéka. Így tehát ki kisebb, ki nagyobb munícióval érkezik a nagybetűs életbe. Korunk előrehaladtával a megélt dolgok, tapasztalatok miatt EQ-nk magától is növekszik, a szakirodalmak szerint 20-50 éves korunk között mintegy 25 százalékkal. A pszichológusok ezt néha érettségnek is nevezik - teszi hozzá. "Az érzelmi pallérozottság legalább olyan fontos része a műveltségnek, mint a matematikában vagy az olvasásban való jártasság" - fogalmaz Karen Stone McCrown amerikai pszichológus. Hogy ezt mennyire komolyan gondolják az Egyesült Államokban, jól mutatja, hogy már az iskolákban is bevezették az EQ oktatását. Nagy Erzsébet úgy véli, nálunk is elkelne az oktatás, hiszen a munkáltatók sokszor panaszkodnak arra, hogy a fiatal kollegák nem tudnak az elvárt módon viselkedni, alkalmazkodni a munkahelyen. - Mivel mind magánéleti kapcsolatainkban, mind karrierünk során boldogulásunk kulcsa az érzelmi intelligencia, hasznos készségfejlesztő tantárgy lehetne az iskolában - emelte ki a szakember, aki maga is tart képzéseket. "Az érzelmi pallérozottság legalább olyan fontos része a műveltségnek, mint a matematikában vagy az olvasásban jártasság." Az érzelmi intelligencia négy területe A személyiség tipológia megismerésével megtudhatjuk, milyen értékek mellett mozgunk, milyen belső prioritásaink, belső szükségleteink vannak. Mint a szakember mondja, azt a képességünket, hogy mennyire vagyunk tisztában saját viselkedésünkkel, érzelmi állapotunkkal illetve azzal, hogy ezt hogyan befolyásolják mások, legjobban az önreflexió gyakorlásával lehet fejleszteni. - Az önreflexió tudatos alkalmazása segít bennünket abban, hogy megértsük az adott helyzetekben, miért viselkedünk úgy, ahogy és hogy szükség esetén uralkodni tudjunk magunkon, viselkedésünkön - emelte ki Nagy Erzsébet. A másik készség az önmenedzselés, amely nagymértékben függ éntudatossági állapotunktól. Ha képessé válunk érzelmeink tudatos vizsgálatára, megértjük őket és el is tudjuk viselni az ezzel járó kellemetlenségeket, akkor könnyebben meglátjuk, mi a helyes út, rugalmasabbak maradunk, pozitív irányba tudjuk alakítani viselkedésünket: jobban kezeljük a stresszt, a dühítő helyzeteket, minden szituációból ki tudjuk hozni a legjobbat. A harmadik terület a társas tudatosság, amelynek gyakorlása során rámutatnak arra, mennyire és miért fontos figyelni embertársainkra. Ennek a szintje nagyban meghatározza a negyedik EQ terület készségét, a kapcsolatmenedzsment képességét - árulja el Nagy Erzsébet. Ha képessé válunk felismerni, megérteni mások érzelmeit, hangulatait, akkor leszünk valóban képesek gondolataink, céljaink világos és involváló kommunikációjára, a nézeteltérések elsimítására, az adott szituációk kezelésére.
Kertvárosi kommandó (16) Négy átlagos, alig dilis kertvárosi polgár csupa MOZIPREMIEREK OKTÓBER 18-ÁN egyszerű örömre vágyik: nyugalomra, nőkre és egy Lorax sörre távol a családtól. Így aztán polgárőrséget Dr. Seuss klasszikus meséjének adaptációja, alakítanak, melynek tagjai esti járőrútjaikat ürügyül melyben egy fiú keresi azt az egyetlen dolgot, amivel használnák arra, hogy együtt szökhessenek el az belophatja magát álmai hölgyének szívébe. otthoni kötelezettségek elől.
PROGRAMAJÁNLÓ
Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát Pardon (16) Axterix és Obelix ezúttal nem csak a római Helene egy gyönyörű, ám kissé zavart fiatal katonákat tartják távol a falujuktól, hanem egy nő, aki meg van győződve róla, hogy édesapja - aki az kamasz fiút is megnevelnek. ő születése előtt elhunyt - színházigazgató volt Koppenhágában. Helene mindent megtesz, hogy egy A temetésem szervezem (12) színházban dolgozhasson és ehhez édesanyja kutyája A városiak hosszú évek óta rettegnek Felix is a segítségére lesz. Bush-tól pedig a férfi magányosan él erdei házában. Mégis, az emberek úgy tartják, elmondhatatlan MOZIÜNNEP bűnök terhelik a férfit, hidegvérrel gyilkol, sőt, még az ördöggel is szövetkezett... Október 11-14 között féláron vehettek jegyet a Moziünnep keretein belül a Cinema Szerelmet a feketepiacról (12) City minden filmjére, köztük Step Up 4 Kenya tengerpartján „sugar mama”-ként ismerik azokat az európai nőket, akik azért jönnek (Revolution) vetítésére is. A Westend, a Mammut, az Aréna és a ide, hogy a fiatal, afrikai férfiakkal töltsék az éjszakát. Campona mozijaiban megelevenedik a vászon és Teresa, az 50 éves osztrák nő is ideutazik, hogy ha több mint 10 tánciskola, 200 táncosának élő némi pénz ellenében is, de megtalálja a szerelmet. produkcióját nézheted meg, attól függően, hogy hova váltasz jegyet. Parajelenségek (16) Látogass el családoddal vagy barátaiddal a Alex és édesanyja szintén megtapasztalja azt a kísértetjárást, amit az előző három részben a másik Step Up 4 vetítéseire és ismerkedj meg a család is. A parajelenségek folytatódnak, a kamerák legnépszerűbb tánciskolák és oktatók adta tovább forognak. lehetőségekkel. A Cinemacity továbbá egy pályázatot is kiírt Szesztolvajok (16) a Lorax c. filmmel kapcsolatban. Miután csodával határos módon közmunkával www.imaxbudapest.hu/palyazatok/lorax_palyazat.jpg megúszta a börtönt, Robbie eldönti, hogy új életet kezd, újdonsült apukaként ugyanis jobb életet szán kisfiának a sajátjánál... ehelyett többedmagával whiskey-t lop. Magic Boys (16) A vagány, kissé kincstári optimista Dávid és a pesszimista, bátortalan, befelé forduló Zoli pezsgőgyári munkásként dolgoznak vidéken. Ám egyszer mindenkinek eljön az ideje. Nekik is. Csak a szerelem számít (16) Philip, a középkorú angol özvegy Dániában él. Ida, akit elhagyott a férje egy fiatalabb nőért épp most esett át egy kemoterápián. Kettejük sorsa Olaszországban forr össze, ahova Philip a fia, Ida a lánya esküvőjére érkezik. Mindenki a mennybe megy (16) Apa és kislánya mennyei kirándulást terveznek a tengerpartra, de a kaland végül pokoli családi kamaradrámába torkollik. http://www.facebook.com/events/209545555842735
IDŐJÁRÁS VÁLTOZÉKONY IDŐRE KÉSZÜLHETÜNK
LAPZÁRTA CSÜTÖRTÖK ESTE (LEVELEK, KÉRÉSEK, MEGFEJTÉSEK) (Kérdéseiket a szerkesztőség címére küldjék el:
[email protected]
Vasárnap többször erősen "Jóssarok" témával, és egyéni jeligével ellátva. Csak az ilyen módon megnövekedhet a felhőzet beküldött kérdésekre áll módjában jósnőnknek válaszolni.) és előfordulhatnak záporok is. Hétfőn kevesebb felhő VALUTA lesz, és csapadék sem ÁRFOLYAMOK várható, az előző napokhoz képest jóval melegebb lehet 1 USD (amerikai dollár) = 216.87 HUF az idő. Kedden egy 1 GBP (angol font) = 348.39 HUF mediterrán ciklon okozhat 1 EUR (euró) = 281.29 HUF a Dunántúlon csapadékos 1 IMC (tallér) = 2535 HUF időjárást. Szerdán és csütörtökön kevesebb KÉSZÍTŐK helyen várható csapadék és nyáriasan meleg időre készülhetünk fel.
NÉVNAPOK A HÉTEN BOLDOG NÉVNAPOT! 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Ede, Kálmán Helén Teréz Gál Hedvig Lukács Nándor
Felelős Szerkesztő: Valer Bonyar Gábor Újságírók: Siklós Bence Haisz K. Szilvia Penn Anna Faragó Borbála Képregény: Sanyi a bagoly
// http://sanyiabagoly.blog.hu //
Forrás: metnet, mindmegette.hu, filmtrailer.hu, hrportal.hu, index.hu, origo.hu //Carrie, Manassé//
Elérhetőség:
[email protected]
KÉPREGÉNY ITT VAN AZ ŐSZ…