1/2011. (VIII. 11.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendjének elfogadásáról 1./ Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (a továbbiakban: IFKKOT) az elé terjesztett Ügyrendet megtárgyalta és a következı módosításokat javasolja átvezetni a dokumentumban: -
a 3. pont egészüljön ki azzal, hogy a Testület kialakítja belsı és külsı kommunikációs eljárásrendjét, mely az Ügyrend mellékletét fogja képezni, valamint szintén a 3. pontban kerüljenek rögzítésre az összeférhetetlenséggel kapcsolatos szabályok, a 4.6. pont kerüljön törlésre, mivel ezek a tartalmak fentebb, már rögzítésre kerültek.
2./ Az IFKKOT a módosított Ügyrendet elektronikus szavazás útján fogadja el legkésıbb 2011. szeptember 1-ig. A szavazás során az Ügyrend 3.15 pontja az irányadó.
2/2011. (VIII. 11.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást elfogadásáról
Koordináló
Testület
ügyrendjének
Az IFKKOT 1/2011. (VIII. 11.) számú határozata 2. pontja értelmében a Testület a módosított Ügyrendet elektronikus szavazás útján elfogadta. (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
3/2011. (IX.08.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendjének módosításáról 1./ Az IFKKOT az elé terjesztett módosított Ügyrendet megtárgyalta és a Testület bıvítésére vonatkozó módosításokat elfogadta. Az Ügyrend 2.1. pontjában részletezett Testületi tagok felsorolása kibıvült: - 3 fı fogyatékos embereket képviselı érdekképviseleti szervezetek (2 fı helyett)- 1 fı egyházi szociális intézmény fenntartók (bekerül) A Testületnek összesen 11 tagja van (zárómondat bekerül a szövegbe). (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
4/2011. (IX.13.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégia alapelveinek gyakorlati megvalósításával kapcsolatos kérdésekrıl 1./ Az IFKKOT döntése alapján - a Kormányhatározattal összhangban - a TIOP 3.4.1. felhívásra pályázat nem nyújtható be a Testület támogató nyilatkozata nélkül. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0) 2./ Az IFKKOT döntése alapján a javasolt pályázati futamidı 24 hónap. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0) 3./ Az IFKKOT döntése alapján a pályázati útmutatóban szerepel, hogy a pályázónak április 30-ig kell benyújtania a Testület részére a pályázatot, a Testület június 15-ig ad visszajelzést a pályázó részére. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0) 4./ Az IFKKOT javaslatot tesz arra, hogy pszichiátriai- és szenvedélybetegeket képviselı szakértıkkel, szakmai szereplıkkel, érdekvédelmi, illetve szolgáltatói oldalt képviselı személyekkel kerüljön kibıvítésre a Testület. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0) 5./ Az IFKKOT az ülését elnapolja 2011. szeptember 21-én, 13:30 percre. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0)
5/2011. (IX.21.) számú IFKKOT határozat Döntés a Testület elnökének helyettesítésérıl 1./ Az IFKKOT döntése alapján Szauer Csilla elnök és Rubovszky László alelnök távolléte esetén - az elnök meghatalmazása birtokában - Szentkatolnay Miklós látja el az elnöki teendıket. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
6/2011. (IX.21.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégia alapelveinek gyakorlati megvalósításával kapcsolatos kérdésekrıl 1./ Az IFKKOT döntése alapján az értékelési szempontsor elsı pontja változatlan marad. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
2./ Az IFKKOT döntése alapján az értékelési szempontsor 2. pontja az alábbiakkal egészül ki: • a pályázati kiírásban rögzítésre kerül, hogy a támogatott lakhatási szolgáltatásoknak minél szélesebb földrajzi területen és eltérı közigazgatási területeken kell létrejönnie, annak indoklásával; • az érintett társasház/településrész (utca) lakosságszámának max. 10%-a lehet az intézmény férıhelyszáma valamint; • a lakások esetében azok nem lehetnek közvetlen szomszédságban. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0) 3./ Az IFKKOT az értékelési szempontsort, a 2. pont kiegészítéseivel elfogadja. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
7/2011. (IX.21.) számú IFKKOT határozat Döntés a Társaság a Szabadságjogokért megkeresésére vonatkozóan 1./ Az IFKKOT a Társaság a Szabadságjogokért részére megküldendı levél tartalmát elfogadja. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
8/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat Döntés a Testület 2011. október 13-án megtárgyalandó napirendi pontjairól 1./ Az IFKKOT az alábbi napirendi pontok megtárgyalását fogadja el: 1. Módosított munkaterv 2. Fogalomtár véglegesítése 3. A Stratégia megvalósítását segítı kiadvány (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
9/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat Döntés a Testület módosított munkatervérıl 1./ Az IFKKOT a módosított munkatervet elfogadja. (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
10/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat Döntés a Testület által elkészített fogalomtárról 1./ Az IFKKOT a fogalomtárat a jegyzıkönyvben foglalt módosításokkal elfogadja. (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
11/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégia megvalósítását elısegítı kiadványról 1./ Az IFKKOT elfogadja a szerkesztıbizottság tagjait (Kovács Melinda, Dr. Radványi Katalin, Pordán Ákos, Szauer Csilla, Formanek Tamás) valamint a kiadvány tartalmát (elıszó, stratégia, kormányhatározat, fogalomtár, nemzetközi ajánlás, a testület mőködése). (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
12/2011. (XI.17.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégia megvalósítását elısegítı kiadvány tartalmáról 1./ Az IFKKOT elfogadja a szerkesztıbizottság által javasolt tartalmat. (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
13/2011. (XI.17.) számú IFKKOT határozat Döntés a civil szervezetek Testületi munkába való bevonásáról 1./ Az IFKKOT elfogadja a helyettes államtitkár asszony részére tett megerısítı javaslatot a Testület 3 taggal való bıvítésérıl (pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezetének képviselıje, szociális felsıoktatás képviselıje, civil képviselet) (igen: 8, nem: 0; tartózkodott: 0)
14/2011. (XI.17.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szociális Ágazati Portálra felkerülı tartalmakról 1./ Az IFKKOT felkéri a titkárt, Formanek Tamást, hogy az alábbi tartalmak Szociális Ágazati Portálon történı megjelenésérıl azonnali hatállyal gondoskodjon: a mőködéshez kapcsolódó dokumentumok, a Testület tagjainak listája és szakmai önéletrajzai, egyéb dokumentumok. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
15/2011. (XI.23.) számú IFKKOT határozat Döntés a TIOP 3.4.1/A pályázat társadalmi egyeztetésre bocsátott anyagáról 1./ Az IFKKOT a jegyzıkönyvben szereplı módosító javaslatokat elfogadja. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
16/2011. (XI.28.) számú IFKKOT határozat – írásbeli szavazás Döntés a TIOP 3.4.1/A pályázatra vonatkozóan az Irányító Hatóság részére megfogalmazott levélrıl 1./ Az IFKKOT az elnök által megfogalmazott levelet illetve a levél mellékletét képezı módosított pályázati kiírást elfogadja. (igen: 11; nem: 0; tartózkodott: 0)
17/2011. (XII.7.) számú IFKKOT határozat Tájékoztatás a TIOP 3.4.1/A pályázati kiírás társadalmi egyeztetésének eredményérıl 1./ Az IFKKOT a tájékoztatást elfogadja. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
18/2011. (XII.7.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégiát népszerősítı kiadvánnyal kapcsolatos feladatokról 1./ Az IFKKOT két kiadvány javaslatot juttat el a pályáztató felé. • Az elsı kiadvány tartalma: köszöntık, stratégia, kormányhatározat és megvalósulása, összefoglaló a TIOP konstrukcióról, TÁMOP mentor programja, Testület mőködése, Európai Uniós tanulmány a kiváltásról. • A második kiadvány tartalma megegyezik a 12/2011. (XI.17.) számú IFKKOT határozatban foglalt tartalommal. (igen: 8, nem: 0; tartózkodott: 0)
19/2012. (I. 25.) számú IFKKOT határozat Döntés a Testület ügyrendjének módosításáról Az IFKKOT az 1. sz. mellékletben szereplı módosított Ügyrendjét elfogadja. (igen: 9; nem: 0; tartózkodott: 0)
20/2012. (I. 25.) számú IFKKOT határozat Döntés a Stratégiát népszerősítı kiadvány tartalmáról Az IFKKOT a Stratégiát népszerősítı kiadványt a határozat melléklete szerint elfogadja az alábbi kiegészítésekkel: • a kiadvány 52. oldalán a Testület bemutatásakor a bıvülés okán a tagok száma módosításra kerül • a Kézenfogva Alapítvány feltüntetése, mint az FSZK konzorciumi partnere, a „Mentorhálózat, avagy az intézményi férıhely kiváltás szakmai támogatása” címő alfejezetben • a szerzık nevesítésre kerülnek (igen: 11; nem: 0; tartózkodott: 0)
21/2012. (I. 25.) számú IFKKOT határozat Döntés a TÁMOP 5.4.5 kiemelt projekt keretében megvalósuló mentorhálózat mőködésérıl szóló tájékoztatóról. Az IFKKOT a tájékoztatást meghallgatta. A Testület döntést hozott a KIM illetékes képviselıjének februári testületi ülésre történı meghívásáról. (igen: 11; nem: 0; tartózkodott: 0)
22/2012. (II. 2.) számú IFKKOT határozat Döntés szakmai munkacsoportok létrehozásáról megfogalmazott feladatokra vonatkozóan
a
Testület
munkatervében
Az IFKKOT 5 szakmai munkacsoport létrehozását támogatja az alábbi tagokkal, vezetıkkel és feladatmegvalósítási határidıkkel: 1. Komplex felmérı eszköz kidolgozásáért felelıs munkacsoport: Kézenfogva Alapítvány (Fogyatékosságügyi Munkacsoporttal együttmőködve), FESZT (több taggal), ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar. Munkacsoport vezetıje: Kézenfogva Alapítvány Megvalósítási határidı: 2012. február 20. 2. A potenciális pályázók részére a Megvalósíthatósági Tanulmányhoz ajánlás kidolgozásáért felelıs munkacsoport: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, FESZT, ELTE Társadalomtudományi Kar, Lélekhang és PÉF. Munkacsoport vezetıje: FESZT Megvalósítási határidı: 2012. február 20. 3. Dokumentumtár kidolgozásáért felelıs munkacsoport: Társadalomtudományi Kar, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar. Munkacsoport vezetıje: ELTE Társadalomtudományi Kar Megvalósítási határidı: 2012. március 31.
ELTE
4. Kommunikációs terv kidolgozásáért felelıs munkacsoport: FESZT, FSZK, NCSSZI, NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Fıosztálya. Munkacsoport vezetıje: NEFMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Fıosztálya Megvalósítási határidı: 2012. március 31. 5. Belsı eljárásrendek kidolgozásáért felelıs munkacsoport: FSZK, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, FESZT. Munkacsoport vezetıje: FSZK Megvalósítási határidı: 2012. április 15. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
23/2012. (II. 2.) számú IFKKOT határozat Döntés Helyettes Államtitkár Asszonynak szóló levélrıl Az IFKKOT támogatja Helyettes Államtitkár Asszony hivatalos levélben történı megkeresését a felmérı eszköz hátterére, a megrendelı céljára, valamint a jogszabályi háttér megismerésére vonatkozóan. A levél elkészítéséért felelıs: Kézenfogva Alapítvány és az érdekvédelmi szereplık. Határidı: 2012. február 3. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 0)
24/2012. (III.2.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendjének módosításáról Az IFKKOT az 1. sz. mellékletben szereplı módosított Ügyrendet megtárgyalta és elfogadta. Az Ügyrend 2.1. pontjában részletezett Testületi tagok felsorolása kibıvült: - 1 fı Civil Mőhely delegáltja. A Testületnek összesen 14 tagja van (zárómondat bekerül a szövegbe). Az Ügyrend 2. pontja kibıvült továbbá a Testületi tagság megszőnésére vonatkozó ponttal. Az Ügyrend 5. pontjában meghatározott titkársági feladatokat a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlıségéért Közalapítvány által kijelölt személy látja el a jövıben. Az Ügyrend 5.2. pontja ennek megfelelıen módosult. (igen: 11; nem: 0; tartózkodott: 0)
25/2012. (IV.25.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület által a TIOP3.4.1A-11/1 „Bentlakásos intézmények kiváltása” címő pályázati konstrukcióban benyújtásra kerülı Megvalósíthatósági Tanulmányok elızetes értékelési eljárásrendjérıl A Testület az elıterjesztés mellékletében megjelenı eljárásrendet megtárgyalta és elfogadta. A Testület felkéri az IFKKOT titkárát, hogy gondoskodjon az eljárásrend portálon való megjelenésérıl. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0)
26/2012. (IV.25.) számú IFKKOT határozat Döntés a „Fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltása – AJÁNLÁSOK a lakók felkészítésének tervezéséhez” címő ajánlásról A Testület az elıterjesztés mellékletében megjelenı ajánlást megtárgyalta és elfogadta. A Testület felkéri az IFKKOT titkárát, hogy gondoskodjon az ajánlás portálon való megjelenésérıl. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0)
27/2012. (IV.25.) számú IFKKOT határozat Tájékoztatás a TÁMOP-5.4.5-11/1 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” címő kiemelt projekt a kiváltást érintı mentorhálózat elıkészítésének elırehaladásáról A Testület a tájékoztatást megtárgyalta és elfogadta. (igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0)
28/2012. (IV.25.) számú IFKKOT határozat Döntés a TIOP-3.4.1.A-11/1 „Bentlakásos intézmények kiváltása” címő pályázati konstrukcióval kapcsolatban felmerülı rehabilitációs szakmérnöki kérdésekrıl A Testület az elıterjesztésben szereplı kérdéseket megtárgyalta. A Testület a lakócentrumok kialakítására vonatkozóan nem kíván ajánlást kiadni, az útmutatóban szereplı meghatározást ajánlja a pályázók figyelmébe. (igen: 8; nem: 0; tartózkodott: 2)
29/2012. (IV.25.) számú IFKKOT határozat Döntés munkacsoportok létrehozásáról a leendı pályázók munkáját segítı Testületi ajánlások kidolgozására A Testület az alábbi munkacsoportok létrehozásáról hozott döntést: 1.
Ajánlás a képzésekhez Munkacsoport vezetı: Kézenfogva Alapítvány Munkacsoport tagok: NCSSZI, FESZT Határidı: 2012. május 31.
2.
Ajánlás a komplex felméréshez kapcsolódóan Munkacsoport vezetı: Kézenfogva Alapítvány Munkacsoport tagok: ELTE, FESZT Határidı: 2012. május 31.
3.
Szervezetfejlesztés, szupervízió munkacsoport Munkacsoport vezetı: FSZK NKft. Határidı: 2012. június 30.
(igen: 10; nem: 0; tartózkodott: 0)
30/2012. (V.30.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szervezetfejlesztésre vonatkozó ajánlásról A Testület a Szervezetfejlesztésre vonatkozó ajánlást elfogadja. (igen: 9, nem: 0, tartózkodott: 0)
31/2012. (V.30.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szupervízióra vonatkozó ajánlásról A Testület a Szupervízióra vonatkozó ajánlást a jegyzıkönyvben foglalt kiegészítésekkel elfogadja. (igen: 9, nem: 0, tartózkodott: 0)
32/2012. (V.30.) számú IFKKOT határozat Döntés a Komplex támogatási szükségletmérı adatlapok értékelése vonatkozó ajánlásról A Testület a Komplex támogatási szükségletmérı adatlapok értékelésére vonatkozó ajánlást elfogadja. (igen: 9, nem: 0, tartózkodott: 0)
33/2012. (VII.4.) számú IFKKOT határozat Döntés a TIOP-3.4.1A-11/1 „Bentlakásos intézmények kiváltása” címő pályázati konstrukcióra benyújtott pályázatainak értékelésébe bevont szakértıkrıl illetve a bíráló teamek kialakításáról, eljárásrendi dokumentumokról 1/ A Testület az elıterjesztés mellékletét képezı dokumentumokat 10 igen szavazattal elfogadja és az eljárásrend 8. pontját módosítja. Ez alapján a Testület döntésérıl a közremőködı szervezet számára is kell értesítést küldenie a Titkárnak. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
2/ A Testület a helyszíni látogatásokra vonatkozóan az alábbi értékelı párokat jelöli ki: 1. Bélapátfalva: Pordán Ákos, FESZT 2. Berzence: Szıke Zsolt, Andráczi-Tóth Vera 3. Szentes: Zsótér Ágnes, Radványi Katalin 4. Kalocsa: FESZT, Szauer Csilla 5. Szakoly: FESZT, Szauer Csilla 6. Mérk: Zsótér Ágnes, Rubovszky László 7. Nyírbéltek: Szıke Zsolt, Andráczi-Tóth Vera (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
34/2012. (VII.4.) számú IFKKOT határozat Döntés az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendjének módosításáról A Testület a módosított ügyrendet elfogadja. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
35/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Kalocsa Város Önkormányzata kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról
Értelmi
Fogyatékosok
Otthonának
1/ A Kalocsa Város Önkormányzata által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott „Kalocsa Város Önkormányzata Értelmi fogyatékosok otthonának kiváltása” címő megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
a Pályázó igyekezzen a modern, emberi jogi modellre épülı fogyatékosügyi szaktudást érvényesíteni a tervezésben és a megvalósításban: „A teljes ellátásra szoruló 10 fı, sajnos semmilyen tevékenységet nem tud végezni.” – szakmai megközelítés újragondolását fontolja meg;
o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására; Amennyiben a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban;
o
a Pályázó fontolja meg a szolgáltatási struktúra felépítését és kiépítését, az új szolgáltatások repertoárjának és rendszerének részletes ismertetését építse be a tanulmányba;
o
a Pályázó törekedjen a foglalkoztatás repertoárjának bıvítésére, a terápiás lehetıségek mellett a szociális és a védett foglalkoztatás lehetıségeinek átgondolása és ismertetése javasolt;
o
szükséges lenne az új, laposabb szervezeti struktúra, a létszámkeretek, a szükséges szolgáltatási órák számának átgondolása az egyes lakhatási formákban, és a kiegészítı szolgáltatásokban, valamint ezek ismertetése a tanulmányban, figyelemmel a szociális igaztatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 75. §-a szerinti támogatott lakhatás szabályaira (lakhatás és napközbeni szociális szolgáltatás tere eltérı infrastruktúrában valósíthatók meg);
o
a Pályázó a Testület Szociális Ágazati Portálon megjelentetett Ajánlásainak megfelelıen gondolja újra és mutassa be dolgozók és a lakók felkészítésének tervét;
o
a Pályázó törekedjen a helyi kapcsolatok feltérképezésére, különös tekintettel a helyi érdekvédelmi szervezetek és szakmai szervezetek megismerésére, a fejlesztésbe való bevonására; fontolja meg a meglévı, elsısorban a bentlakásos szociális intézményeket magában foglaló kapcsolati háló gazdagítását, valamint ezen információkat részletesen mutassa be a tanulmányban.
o
a Pályázó az átdolgozás során érvényesítse a Kiváltási Stratégiában és a Pályázati Útmutatóban foglalt szakmai iránymutatásokat, különös tekintettel a lakhatás és a foglakoztatás, az egészségügyi szolgáltatások helyszínének szétválasztása tekintetében.
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
36/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthonának kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról 1/ A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott „A szakolyi Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthonának kiváltása” címő megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására. Amennyiben a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban
o
a Pályázó fontolja meg, hogy a dokumentumban jelenleg szereplı projektmenedzsment összetételét módosítsa annak érdekében, hogy a pályázat szakmai mőködtetése erıteljesebb hangsúlyt kapjon.
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
37/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ nyírbélteki intézményének kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról 1/ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására; Amennyiben a komplex támogatási szükségletfelmérés eredménye alapján a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban;
o
a Pályázó az átdolgozás során érvényesítse a Kiváltási Stratégiában és a Pályázati Útmutatóban foglalt szakmai iránymutatásokat, különös tekintettel a lakhatás és a foglakoztatás, az egészségügyi szolgáltatások helyszínének szétválasztása tekintetében.
o
Szükséges a tanulmány tartalmi kiegészítése (pénzügyi és fenntarthatósági elemzések, az új helyszín kiválasztásának és elhelyezési terveinek magyarázata, közösségi szolgáltatások, életminıség-javító tervek, foglalkoztatási tervek, elképzelések, valamint az új struktúra indoklásának szempontjából).
o
Átgondolást igényel a veszélyeztetı magatartást mutató személyek ilyen nagy létszámban egy helyen történı megjelenése.
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 11, nem: 0, tartózkodott: 0)
38/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó intézményének kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról
Központ
mérki
1/ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására; Amennyiben a komplex támogatási szükségletfelmérés eredménye alapján a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban;
o
a Pályázó az átdolgozás során érvényesítse a Kiváltási Stratégiában és a Pályázati Útmutatóban foglalt szakmai iránymutatásokat
o
Átgondolást vagy alaposabb indoklást igényel a 120 férıhely egy településre való kiváltása
o
Szükséges a tanulmány tartalmi kiegészítése (pénzügyi és fenntarthatósági elemzések, az új helyszín kiválasztásának és elhelyezési terveinek magyarázata, közösségi szolgáltatások, életminıség-javító tervek, foglalkoztatási tervek, elképzelések, humánpolitikai elképzelések valamint az új struktúra indoklásának szempontjából).
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 11, nem: 0, tartózkodott: 0)
39/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ szentesi intézményének kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról 1/ A Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására; Amennyiben a komplex támogatási szükségletfelmérés eredménye alapján a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban;
o
a Pályázó az átdolgozás során érvényesítse a Kiváltási Stratégiában és a Pályázati Útmutatóban foglalt szakmai iránymutatásokat, különös tekintettel a lakócentrumokra, lakóotthonokra vonatkozó elıírásokra,
o
Javasoljuk az egyik településre tervezett férıhelyek városi környezetben történı elhelyezését
o
Megfontolásra javasoljuk foglalkoztatását.
o
A tanulmányban szükséges nagyobb hangsúlyt fektetni a megvalósítást követı fenntarthatóság, költséghatékonyság bemutatására.
o
A tanulmányban szükséges bemutatni a megvalósításra vonatkozó humánpolitikai tervet, amely tartalmazza a szakmai és a technikai állomány létszámát.
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
mindkét
településen
megvalósítani
a
lakók
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 11, nem: 0, tartózkodott: 0)
40/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon Berzence kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról 1/ A Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
A helyszíni látogatás során bemutatásra került, hogy a tervezett szolgáltatások köre túlmutat a jelenleg nyújtott szolgáltatásokon, ezért fontos, hogy a Szociális Szolgáltató Központban tervezett szolgáltatások részletesebben jelenjenek meg a megvalósíthatósági tanulmányban.
o
A komplex szükségletfelmérés tapasztalatainak beépítése szükséges. Kerüljön kifejtésre, hogy mennyire igazodnak a várólistán lévık szükségleteihez a kialakítandó lakhatási és szociális szolgáltatások.
o
Az átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányban a humán erıforrás stratégia bemutatásánál vázolja fel, hogy a rendelkezésére álló emberi erıforrásokkal hogyan fog gazdálkodni, kinek mi lesz a jövıben a feladata, milyen elıkészületek – szupervízió például – elızték meg a folyamatot.
o
A lakhatási szolgáltatás elemeinél felhívjuk a pályázó figyelmét a következıkre: - a lakás/lakóotthon/lakócentrum esetében 1 szobában maximum 2 fı elhelyezése lehetséges, a szoba minimum 8 m2 -es - a lakócentrum apartman lakásokból, a lakóotthon szobákból áll, - a lakócentrumban egy vagy két ágyas lakásokban történhet a lakók elhelyezése úgy, hogy minden lakáshoz saját fürdıszoba és étkezésre alkalmas hely tartozik - a lakások esetében nem javasolt a bentlakó személyeken kívül más személy esetleges elhelyezése
o
Kérjük, hogy az igénybevevık a településen meglévı egészségügyi és közszolgáltatásokat vegyék igénybe, ne jelenjenek meg ezek a szolgáltatások a lakhatási elemekben.
o
Kérjük a módosított megvalósíthatósági tanulmányban részletesen indokolni és megfelelıen alátámasztani a 25 fı idısügyi szolgáltatásba való áthelyezését, illetve kérjük annak bemutatását, hogy ezen személyek milyen szolgáltatásokban fognak részesülni.
o
Kérjük, hogy a lakócentrum tervezésekor a létszámot 30 fıhöz igazítani szíveskedjenek.
o Átgondolást igényel a veszélyeztetı magatartást mutató személyek ilyen nagy létszámban egy helyen történı megjelenése, javasolt helyette speciálisan kialakított lakóotthon megvalósítása. o
Az átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányban szükséges részletesen bemutatni és indokolni a kamerarendszerre, jelzırendszerre vonatkozó terveket.
o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati
tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
lehetséges) a
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 1)
41/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ által fenntartott Bélapátfalvai Idısek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete kiváltásáról szóló Megvalósítási Tanulmányról 1/ A Heves Megyei Intézményfenntartó Központ által a TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú pályázati felhívásra beadott megvalósíthatósági tanulmányt a Testület megvitatta. A dokumentumot jelen formájában nem tartja elfogadhatónak, hanem átdolgozásra javasolja a Pályázónak a következı szempontok figyelembevételével: o
A lakhatási szolgáltatás elemeinél felhívjuk a pályázó figyelmét a következıkre: o a lakás/lakóotthon/lakócentrum esetében 1 szobában maximum 2 fı elhelyezése lehetséges, a szoba minimum 8 m2 -es o a lakócentrum apartman lakásokból, a lakóotthon szobákból áll, o a lakócentrumban egy vagy két ágyas lakásokban történhet a lakók elhelyezése úgy, hogy minden lakáshoz saját fürdıszoba és étkezésre alkalmas hely tartozik o a lakások esetében nem javasolt a bentlakó személyeken kívül más személy esetleges elhelyezése
o A megvalósíthatósági tanulmányban kérjük részletesen indokolni és alátámasztani a 40 fı idısügyi ellátásba kerülését, illetve kérjük annak bemutatását, hogy ezen személyek milyen szolgáltatásokban fognak részesülni. o
A Megvalósíthatósági tanulmány I.2.1.4. „Lakókörnyezet felkészítése” fejezettel kapcsolatban javasoljuk, hogy a lakókörnyezet bevonása nem szükséges, hogy direkt formában történjen, csupán annyi ismerkedésre, bemutatkozásra kell törekedni, ami egy átlagos költözésnél is szerepet játszik, semmivel sem többet. Az ismerkedés, bemutatkozás formájának mindenképpen illeszkednie kell az odaköltözni vágyó lakók igényeihez.
o
A tanulmányban említett kérdıívezés, mely a lakókörnyezet véleményét méri fel a témában, a csekély kérdıívszámot tekintve nem reprezentatív, így nem vonhatóak le belıle mély következtetések. Emiatt javasoljuk, hogy ne kerüljön bele a Megvalósíthatósági tanulmányba.
o
a Pályázó fontolja meg a dokumentumban jelenleg szereplı lakhatási formák összetételének megváltoztatását, különös tekintettel arra, hogy van-e lehetıség a lakócentrumi elhelyezés helyett több lakóotthon és/vagy lakás kialakítására; Amennyiben a komplex támogatási szükségletfelmérés eredménye alapján a lakók állapota az ellátási formák tanulmányban leírt módon történı kialakítását indokolja, akkor annak alátámasztása és részletes indoklása egyértelmő, konkrét módon kerüljön megjelenítésre a tanulmányban;
o
A tanulmány I.2.1.3. „Az új szervezeti felépítés bemutatása” pontja szemlélteti a szervezeti ábrát, amirıl hiányoznak a segítı szakemberek, habár egy késıbbi táblázat tartalmazza a foglalkoztatott munkatársak létszámát. A pályázó minden lakhatási forma esetében (összevonva) 4 vezetıvel számol. Így a hierarchia nem laposodik, sıt maximálisan fenntartja a nagyintézményi állapotot, amire ezúton is felhívjuk a pályázó figyelmét.
o
Javaslatunk, hogy ne lakóegység esetmenedzserekben gondolkodjanak.
vezetıkben,
hanem
esetfelelısökben,
o
Javasoljuk, hogy a támogatási szükséglet felmérés kiértékelését tartalmazó excel táblákat a Megvalósíthatósági tanulmány mellékleteként csatolják be. Ehhez szükségesnek véljük, hogy egy szöveges összefoglaló is kerüljön mellé.
o
A kitagolás egyik legfontosabb eleme, azok a kiegészítı szolgáltatások biztosítása a lakók részére, amik a valódi szükségletek kielégítését segítik. Így a Megvalósíthatósági tanulmányban részletesen ki kell fejteni a már meglévı (támogató szolgálat) és tervezendı szolgáltatások lehetıségeit. Itt nagyon fontos lenne kitérni arra, hogy pontosan milyen igényekre adnak adekvát választ a szolgáltatások. A kiegészítı szolgáltatásokra való igényfelmérések nem készültek el a lakók körében, emiatt javasoljuk, hogy ezt végezzék el és tüntessék fel a Megvalósíthatósági tanulmányban.
o
A külsı foglalkoztatás akkreditációja a tervek között szerepel, ez nagyon pozitív a kitagolás tekintetében. A jelenlegi foglalkoztatás véleményünk szerint nagyon jól mőködik, hangsúlyos az intézmény életében és mindenképpen fontos a jövıre vonatkozóan is fejleszteni, építeni.
o
A lakók felkészítése egy, már kidolgozott tematika alapján történik, a szakemberek elmondása szerint már el is kezdıdött. Erre egy közel 50 oldalas tematikát dolgoztak ki, amit feltétlenül csatolni szükséges mellékletként a tanulmányhoz.
o
A szabadidı szervezés és egyéb foglalkozások tekintetében felhívjuk a figyelmet, hogy mindenképpen tekintettel kell lenni arra, hogy itt már nem csoportokban, hanem egyénekben gondolkodunk és a kötelezı szabadidıs tevékenységeken való részvétellel se tartsák fenn az intézményi érzetet.
o
A tervezési folyamatba a lakók bevonása már most megtörtént. Errıl dokumentációval, illetve leírással nem rendelkeznek. Javaslat: a Megvalósíthatósági tanulmány térjen ki pontosan ennek mikéntjére, illetve arra, hogy a kitagolás teljes ideje alatt, hogy vonják be a lakókat, hogyan történik a tájékoztatás, illetve a kiköltözés után hogyan nyílik lehetıségük az észrevételeiket közvetíteni.
o
A társadalmi tudatformálás szintén nagy felelısség a nyertes pályázón, így pl. publikációkra és egy ún. „Akkreditált mőhelysorozatra” gondoltak, ami jó ötlet (a teljes folyamatot a nyilvánosság elé tárnák, betekintés a nehézségekbe-sikerekbe egyaránt), de a tanulmányban nem említik. Javasoljuk, hogy ezt mindenképpen fejtsék ki a tanulmányban is, hogy hogyan, miként tervezik.
o Javasolt a megvalósíthatósági tanulmányban bemutatni továbbá az alábbi témákat: helyi támogatói háló, „rugalmas munkaidı”, folyamat visszafordíthatósága. o
A lakók felkészítésének tervezéséhez vegyék figyelembe az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület "A lakók felkészítése" címő dokumentumban megfogalmazott ajánlásait. Részesítsék elınyben a tréningszerő, gyakorlati tapasztalati tanuláson alapuló módszereket és (amennyiben lehetséges) a felkészítesbe igyekezzenek külsı partnereket is bevonni.
2/ A Testület felhatalmazza a Testület titkárát, hogy a döntésrıl tájékoztassa a Pályázót, a Szociálpolitikáért Felelıs Helyettes Államtitkárt és az Irányító Hatóságot. (igen: 8, nem: 1, tartózkodott: 2)
42/2012. (VIII. 8.) számú IFKKOT határozat Döntés a megvalósíthatósági tanulmányokra vonatkozó értékelési dokumentumokba való betekintésrıl 1./ A Testület döntése szerint az értékelési dokumentumok az FSZK székhelyén nyomtatott formátumban megtekinthetık. (igen: 10, nem: 0, tartózkodott: 0)
43/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott méltányossági kérelemrıl
1./ A Testület támogatja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott méltányossági kérelmet és hozzájárul a benyújtási határidı meghosszabbításához. (igen: 1, nem: 9, tartózkodott: 1)
44/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányokról
1./ A Testület a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott megvalósíthatósági tanulmányokra (Mérk, Nyírbéltek) elutasító nyilatkozatot bocsát ki. (igen: 11, nem: 0, tartózkodott: 0)
45/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányról
1./ A Testület a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ által megvalósíthatósági tanulmányra (Szentes) támogató nyilatkozatot bocsát ki. (igen: 9, nem: 1, tartózkodott: 1)
benyújtott
46/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányról
1./ A Testület a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ által megvalósíthatósági tanulmányra (Berzence) támogató nyilatkozatot bocsát ki. (igen: 9, nem: 1, tartózkodott: 1)
benyújtott
47/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ által benyújtott átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányról
1./ A Testület a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ által megvalósíthatósági tanulmányra (Bélapátfalva) támogató nyilatkozatot bocsát ki. (igen: 7, nem: 1, tartózkodott: 3)
benyújtott
48/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Kalocsa Város Önkormányzat megvalósíthatósági tanulmányról
által
benyújtott
átdolgozott
1./ A Testület a Kalocsa Város Önkormányzat által benyújtott megvalósíthatósági tanulmányra (Kalocsa) támogató nyilatkozatot bocsát ki. (igen: 0, nem: 4, tartózkodott: 5)
49/2012. (IX. 5.) számú IFKKOT határozat Döntés a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által benyújtott átdolgozott megvalósíthatósági tanulmányról
1./ A Testület a Szent Lukács Szeretetotthon által benyújtott megvalósíthatósági tanulmányra (Szakoly) támogató nyilatkozatot bocsát ki. (igen:
7,
nem:
1,
tartózkodott:
1)
50/2012. (IX. 26.) számú IFKKOT határozat Döntés levél megírásáról Helyettes Államtitkár Asszony részére a fenntartói kérdésekkel kapcsolatban
A Testület a fenntartókat érintı kérdésekkel kapcsolatban levélben fordul Helyettes Államtitkár Asszonyhoz . A levél elıkészítését a Titkárság teszi meg, ezt követıen a Testület tagjai írásban jeleznek vissza a levéltervezetre. (igen: 8 fı, nem: 1 fı, tartózkodás: 0 fı)
51/2012. (IX. 26.) számú IFKKOT határozat Döntés szakmai anyag megírásáról a megvalósíthatósági tanulmányok értékelési tapasztalatai alapján
A Testület a megvalósíthatósági tanulmányok értékelésének tapasztalataira illetve a következı idıszakra adott javaslatokra vonatkozó szakmai anyag létrehozásával egyetért.
(igen: 8 fı, nem: 0 fı, tartózkodás: 0 fı)
52/2012. (IX. 26.) számú IFKKOT határozat Döntés a Kalocsa Város Önkormányzata által benyújtott felülvizsgálati kérelemrıl
A Testület elutasítja Kalocsa Város Önkormányzatának felülvizsgálati kérelmét, hivatkozva az eljárásrendre, illetve szakmai szempontokra, ugyanakkor elkötelezıdik a potenciális pályázók támogatása mellett.
(igen: 8 fı, nem: 0 fı, tartózkodás: 0 fı)
Mellékletek 2/2011. (VIII. 11.) számú IFKKOT határozat melléklete
Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendje 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról 2. pontjában rendelkezik az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testületet létrehozásáról a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából 1. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület feladatai Az Intézményi Férıhely Kiváltást továbbiakban: Testület) feladatai:
Koordináló
Országos
Testület
(a
a. A Testület koordinálja az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat értelmében az ápolást –gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltását a Stratégia célkitőzéseinek megvalósulása mentén; b. biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körő átláthatóságát; c. 2011. augusztusban megkezdıdı TIOP 3.4.1. pályázat Pályázat Elıkészítı Munkacsoportjának munkáját segíti a megfelelı pályázati kiírás megalkotásában; d. a pályázat beadása elıtt a Testületnek megküldött megvalósíthatósági tanulmányokat áttekinti, véleményezi és jóváhagyja; e. véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját; f. véleményezi a Stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérı módszerének és a különbözı szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját; g. véleményezi a Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket; h. véleményezi a képzési tematikákat és a képzési anyagokat; i. koordinálja és véleményezi a mentorhálózat kiépítését; j. felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és javaslatot tesz azokra; k. a Stratégia három éves ütemezésekben történı megvalósítását tartalmazó Cselekvési Tervét véleményezi és jóváhagyja. 2. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület összetétele
2.1. A Testület tagjai A Testület tagjait a szakterületért felelıs helyettes államtitkár kéri fel az alábbiak szerint: a) b) c) d) e) f)
2 2 2 1 1 1
fı fı fı fı fı fı
Nemzeti Erıforrás Minisztérium szociális háttérintézmények fogyatékos embereket képviselı érdekképviseleti szervezetek gyógypedagógiai felsıoktatási intézmények állami szociális intézmény fenntartók nem állami szociális intézmény fenntartók
A Testület valamennyi tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ülésen tanácskozási joggal résztvevık nem rendelkeznek szavazati joggal.
3. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködési rendje 3.1. A Testület elnöke és helyettes elnöke a Nemzeti Erıforrás Minisztérium javaslatára a tagok által megválasztott tag. 3.2. A Testületi tagok javaslatai alapján a titkár elkészíti a Testület éves munkatervét. A munkatervet a Testület hagyja jóvá. 3.3. A Testület szükség szerint, de legalább negyedévente tart ülést. A munkatervben foglalt ülések mellett az elnök, illetve bármelyik tag kérelmére – annak a titkárhoz való beérkezésétıl számított legkésıbb tizenöt napon belül – össze kell hívni a Testület ülését. 3.4. A Testület üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az elnök helyettes hívja össze. 3.5. A Testület üléseire a meghívót, valamint a tervezett napirendi pont szerinti anyagokat a Testület titkára a munkarend alapján az ülés megkezdése elıtt legalább két nappal elektronikus formában küldi meg. A tagok a javaslataikat és a hozzájuk kapcsolódó anyagaikat elektronikus formában, az aláírást igénylı dokumentumokat írott formában is megküldik a titkárnak az elıírt határidıre. A napirendet a Testület titkára az éves munkatervnek megfelelıen, és a hozzá beérkezett napirendi javaslatok alapján állítja össze és küldi meg a tagoknak. 3.6. A Testület üléseit az elnök, illetve akadályoztatása esetén az elnök helyettes vezeti. 3.7. A Testületi ülés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint a fele jelen van.
3.8. A Testület tagja távolmaradása esetén – a szavazati jog biztosítása érdekében – gondoskodik helyettesítésérıl. Ez esetben a tag az ülés elıtt elektronikus levélben tájékoztatást küld a titkárnak a helyettesítés tényérıl, az általa felkért személy meghatalmazását elektronikus úton megküldi. A Testület ülésén a helyettesítést végzı személy a meghatalmazását köteles bemutatni. 3.9. A Testület tagja nem vehet részt az ülés azon részén, amelyben olyan megvalósíthatósági tanulmány, koncepció, szakmai anyag kerül megvitatásra, ahol a Testület tagja a) tanácsadói szolgáltatást nyújtott, b) az érdekelt szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) az érdekelt szervezet vezetı tisztségviselıje, vagy felügyelı bizottságának tagja d) az érdekelt szervezet tagja, vagy abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik. 3.10. A Testület titkára tanácskozási joggal vesz részt a Testület ülésein. 3.11. A Testület ülései nem nyilvánosak, az ülésrıl kép- és hangfelvétel csak a Testület elnökének engedélyével készíthetı. 3.12. A Testület kialakítja belsı és külsı kommunikációs rendjét. A Kommunikációs Terv az Ügyrend 1. számú mellékletét képezi. 3.13. A Testület állásfoglalásait szótöbbséggel hozott határozatával alakítja ki. Szavazategyenlıség esetében az elnök, távolléte esetén az elnök helyettes szavazata dönt. 3. 14. A határozatképtelenség miatt megismételt ülést 8 napon belül változatlan napirenddel kell összehívni. A Testület a megismételt ülésen a jelenlévı tagok számától függetlenül határozatképes. A meghívó kiküldésére a 3.5. pontban foglaltak irányadóak. 3.15. Szükséges és indokolt esetekben a Testület ülésén kívül, írásbeli eljárás útján is határozatot hozhat. Írásbeli határozathozatal esetén határozati javaslatot a szavazati joggal rendelkezı bizottsági tagok tehetnek. A testületi tag határozati javaslatát elektronikus levélben juttatja el a titkárnak. A javaslatot a Testület titkára elektronikus úton továbbítja a tagok részére. A javaslat tagok részére történı megküldését követı 5 munkanapon belül a tagok közölhetik esetleges fenntartásaikat, illetve módosító indítványaikat. E határidı lejártát követıen – módosítási javaslatok hiányában – a javaslatot úgy kell tekinteni, hogy azzal mindenki egyetértett. A Testület azon tagját, aki a levélben meghatározott határidın belül nem tiltakozik, vagy nem közli a szavazástól való távolmaradás szándékát, úgy kell tekinteni, mint aki hallgatólagosan egyetért a javaslattal. Eredménytelennek minısül és határozathozatal nélkül zárul az írásbeli eljárás, ha a Testület elnöke, elnök helyettese, valamely tagja a határozat rendes ülésen történı megtárgyalását javasolja. A határozatnak Testületi ülésen történı megtárgyalására tett javaslatot egyben napirendi javaslatnak
kell tekinteni. Az írásbeli eljárás során történı döntéshozatalra egyebekben a határozathozatal általános szabályai vonatkoznak. 3.16. A Testület üléseirıl jegyzıkönyv készül, amelynek írásba foglalásáról a titkár 8 napon belül gondoskodik. 3.17. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, napirendjét, a határozatképességre vonatkozó utalást, az ülés menetét, a felszólalások lényegét, valamint a szavazati arányt. 3.18. A jegyzıkönyvet az elnök és a jegyzıkönyvvezetı írja alá és egy, a Testület elnöke által az ülésen felkért jelenlévı tag hitelesíti. A jegyzıkönyvet a Testület ülésének valamennyi tagja és résztvevı részére meg kell küldeni. 3.19. A Testület által meghozott határozatokat folyamatos sorszámozással kell ellátni. 3.20. A mőködési rendben meghatározott határidık esetében, amennyiben a határidı szabad-, vagy munkaszüneti napra esik, határidıként a naptári napot követı elsı munkanap értendı.
4. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnökének feladatai 4.1. képviseli a Testületet; 4.2. összehívja és vezeti a Testület üléseit; 4.3. az ülés alatt gondoskodik az ügyrend betartásáról; 4.4. gondoskodik a döntési javaslatok megszövegezésérıl; 4.5. meghatározott feladatok ellátására szakértıket tanácskozási joggal vesznek részt a Testület ülésén;
kérhet
fel,
akik
5. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület Titkára 5.1. A Testület feladataival és mőködésével kapcsolatos szervezési és adminisztratív teendıket a Testület Titkára látja el. 5.2. A Testület titkára a Nemzeti Erıforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Fıosztálya fogyatékosügyi szakreferense
a. b.
folyamatos kapcsolatot tart a Testület tagjaival elıkészíti a Testület üléseit;
c. d.
gondoskodik a Testület határozatainak nyilvántartásáról, jegyzıkönyvet készít az ülésekrıl.
6. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködésének pénzügyi feltételei 6.1. A Testület mőködési költségeirıl a Nemzeti Erıforrás Minisztérium saját költségvetési elıirányzata terhére gondoskodik. 6.2. A Testület tagjait díjazás nem illeti meg, a tagok és a tanácskozási joggal rendelkezı felkért szakértık azonban – a költségek felmerülésétıl számított harminc napon belül – írásban kérhetik a titkártól a Testület ülésén való részvétellel kapcsolatos úti és dologi költség megtérítését. 7. Hatálybalépés 7.1. Jelen ügyrend elfogadásához és módosításához a tagok egyszerő szótöbbséggel hozott határozata szükséges, és az elfogadása napján lép hatályba. Budapest, 2011. augusztus ...
Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnöke
7/2011. (IX.21.) számú IFKKOT határozat melléklete
Nemzeti Erıforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelıs Államtitkárság
Iktatószám: 61466 -1/2011-SZOCSZOLG Dr. Dénes Balázs Elnök úr részére Társaság a Szabadságjogokért Budapest Víg u 28. 1084 Tárgy: az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testülettel kapcsolatos kérdések Tisztelt Elnök Úr! 2011. szeptember 7-én kelt levelére, melyet Szauer Csillának, az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnökének is megküldött, a következő tájékoztatást adom: 1. A Testület hivatalos postacíme: NEFMI Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület Formanek Tamás IFKKOT titkár 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Honlap: www.szocialisportal.hu A honlap fejlesztés alatt áll. 2. A Testület tagjainak névsora: 1. Szauer Csilla IFKKOT elnök Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány ügyvezető igazgató 2. Rubovszky László IFKKOT elnökhelyettes, ÉTA Országos Szövetség elnöke 3. Dr. Andráczi-Tóth Veronika Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya, főosztályvezető 4. Dr. Szőke László Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztály, főosztályvezető 5. Korinek Lívia Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, igazgató helyettes 6. Pordán Ákos Kézenfogva Alapítvány, ügyvezető 7. Gyene Piroska Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa, elnök 8. Wisinger János Országos Fogyatékosügyi Tanács tagja
9. Dr. Radványi Katalin ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszék Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszéki Csoport, csoportvezető 10. Skultéti József Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Szociálpolitikai Osztály, osztályvezető 11. Czibere Károly Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda, és Diakóniai Intézetek Vezetője irodavezető Eseti szakértőként meghívott: Bódy Éva Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya, osztályvezető Szentkatolnay Miklós Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, Programiroda vezető 3. A Kormány 1257/2011. (VII.21.) Kormányhatározata a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról 2. pontja rendelkezik az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testületet (a továbbiakban: Testület) létrehozásáról, a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából, és a Testület tagjait a következő formában határozza meg. A Testület munkájában a fogyatékossággal élő emberek, az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, a szociális háttérintézmények, a szociális és gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, valamint a szolgáltatásokat fenntartók vesznek részt. A Testület összeállításánál figyelembe kellett venni, hogy operatív, sűrűn ülésező testületet kell felállítani, amelynek gyorsan kell tudni reagálni, és nagyon sok feladatot kell rövid idő alatt megoldani. A testület tagjait az ügyrend 2.1. pontja értelmében a szakterületért felelős helyettes államtitkár kérte fel. A szaktárca részéről két főosztályvezető, a Fogyatékosságügyi és a Szociális és a Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának vezetői képviselik a Minisztériumot. A háttérintézmények részéről az NCSSZI igazgató helyettese vesz részt a Testület munkájában, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványt az ügyvezető igazgató képviseli. A fogyatékos embereket képviselő szervezetek részéről három fő, a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsának elnöke, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője és az Országos Fogyatékosügyi Tanács egy tagja vesz részt a Testület munkájában. A felsőoktatás részéről az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszék vezetője a Testület tagja. A fenntartók részéről 3 fő, az állami fenntartású szociális intézmények fenntartóinak részéről Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Szociálpolitikai Osztály osztályvezetője, a nem állami fenntartású szociális intézmények fenntartóinak részéről az ÉTA Országos Szövetség elnöke, az egyházi fenntartású szociális intézmények részéről a három
történelmi egyház képviseletében a Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda vezetője a delegált tagja a Testületnek. Az ügyrend 3.1. pontja értelmében a Testület elnökét és elnökhelyettesét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium javaslata alapján a Testület tagjai választották a tagok közül. 4. A Testület tagjait a Testület ügyrendjének 6.2. pontja értelmében díjazás nem illeti meg. A Testület tagjai szerződéses jogviszonyban nem állnak a Testülettel. 5. A Testület tagjai külön díjazásban nem részesülnek, de az ügyrend 6.2. pontja alapján a tagok és a tanácskozási joggal rendelkező felkért szakértők kérhetik a részvétellel kapcsolatos úti és dologi költségük megtérítését. A Testület működési költségeiről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium saját költségvetési előirányzat terhére gondoskodik. 6. Mellékelten küldjük az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendjét. 7. Levelemhez mellékelem továbbá az ülések jegyzőkönyvét. Budapest. 2011. október 18. Üdvözlettel:
dr. Kecskés Péter
9/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat melléklete
Megjegyzés [ghp1]: Kellene a munkaterv word formátumban
Javaslat az IFKKOT mőködésének 2011 – 2013 idıszakára vonatkozó munkatervi feladatokra
Az elsı hároméves ciklus elıkészítéséhez kapcsolódó feladatok 1. A 1257/2011 (VII. 24.) Korm. határozatban foglalt Stratégia hatékony és egységes szempontú megvalósításának támogatása érdekében javasoljuk egységes értelmezési és terminológiai keretek kialakítását az IFKKOT-n belül. Ennek a folyamatnak az elemei a következı tevékenységek lehetnek: •
A Stratégia közös áttekintése és értelmezése egy egész napot igénybe vevı workshop keretében (javasolt idıpont 2011. szeptember 22.);
•
Közösen kialakított és elfogadott fogalom lista, valamint dokumentációs tartalom rendelkezésre bocsátása az IFKKOT-n belül, illetve az uniós pályáztatók számára;
•
Külsı szereplık számára (pályázók, pályáztatók, egyéb érdeklıdık) a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményeket, valamint gyakorlati tapasztalatokat bemutató dokumentumtár létrehozása és frissítése;
•
Ajánlás kidolgozása a TIOP pályázatban induló potenciális pályázók számára a megvalósítási tanulmányok sikeres megalkotásához.
2. A Stratégia megvalósítását támogató TÁMOP és TIOP pályázatok szakmai tartalmának folyamatos befolyásolása és formálása kiemelt feladat, hiszen az elsı három év szakmai fejlesztései ebben a finanszírozási keretben lehetnek sikeresek. Javasolt tevékenységek: •
Mentorhálózat és a kapcsolódó tevékenységek (personal guidence) kialakítását célzó TÁMOP 5.4.5-ös tervezés nyomon követése, véleményezése, formálása;
•
Intézményi elvárások megismerése, a potenciális pályázók segítését támogató rendszerek kialakításának generálása (szakmai tájékoztató napok szervezése például);
•
Napi kapcsolattartás a pályáztató intézmények munkatársaival; az IFKKOT szakmai véleményének erısítése a szakterületi és monitoring fórumokon;
•
Szoros együttmőködés és közös munka az NCSSZI által mőködtetett Fogyatékosügyi Munkacsoporttal; az ott születı eredmények becsatornázása az IFKKOT mőködésébe.
3. Az IFKKOT mőködését bemutató kommunikációs terv megalkotása és a folyamatos kommunikáció megkezdése széles skálán. 4. Az IFKKOT mőködését segítendı a szükséges belsı eljárásrendek közös kialakítása az alábbi területeken: •
Az esetleges összeférhetetlenségek kezelése a pályáztatás (megvalósítási tanulmányok véleményezése során például);
•
Bírálati menetrend (helyszíni bejárások rendje, dokumentumok értékelésének rendje);
folyamatában
•
Belsı és külsı kommunikációt támogató eljárásrend;
•
Az IFKKOT mőködését lehetıvé tévı pénzügyi terv megalkotása.
Az elsı hároméves ciklus megvalósításához kapcsolódó feladatok 1. A beadott TIOP pályázatok bírálatában való aktív részvétel, véleményezés; 2. A Stratégia megvalósítását támogató elsı TÁMOP és TIOP pályázatok szakmai fejlesztéseinek nyomon követése, monitoringja; a tapasztalatok folyamatos visszacsatolása; 3. A következı hároméves ciklus elıkészítése, a Stratégia céljainak érvényesítése, beépítése a 2014 – 2021-es tervezési idıszak különbözı szintő dokumentumaiba; 4. A következı három év cselekvési tervének elıkészítésében való aktív részvétel; 5. Az egyes projektekhez kapcsolódó komplex fejlesztések becsatornázása az IFKKOT tevékenységébe, különös tekintettel
követése,
•
Támogatott lakhatás feltételeinek kidolgozása,
•
A mentorhálózat kiépítése,
•
Szakemberképzés,
•
Nemzeti kampány.1 különösen:
•
Folyamatos szakmai támogatás a fenntartóknak és a mőködtetıknek a kitagolási terv elkészítésében és végrehajtásában, kitagolási tervek nyomonkövetése és értékelése. A folyamat minıségi értékelésének és a szolgáltatásértékelés módszertanának kidolgozása és az értékelés lefolytatása, a szervezeti, a személyzet és a lakók szintjén. Az intézmény valamennyi szakmai dolgozójának (vezetık, gondozók, fejlesztı szakemberek, stb.) felkészítése a kitagolási folyamatban való részvételre A lakók és a támogató környezet felkészítése a kitagolási folyamatban való részvételre, képzések kidolgozása, akkreditálása és megtartása. A szervezeti struktúra átalakítása érdekében szervezetfejlesztési támogatás, változásmenedzsment biztosítsa. A pénzügyi, gazdasági változások és a társadalmi hatások nyomonkövetése. A folyamat értékelése. Szupervízió nyújtása a folyamatban résztvevık számára. Az abúzuskezelésnek és megelızésnek bevezetése az új szolgáltatásszervezési rendszerben. „Élni nem visszaélni” program terjesztése. A lakók foglalkoztatási helyzetének és szabadidejük eltöltésének vizsgálata és fejlesztése (nyílt munkaerı-piaci szolgáltatások, Aktív Mőhely eszközrendszer)
• • • • • • • •
1
nyomon
A nemzeti kampány megvalósítását várhatóan a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet a TÁMOP 5.4.1. konstrukció folytatásaként fogja végezni.
•
•
• • •
Módszertani anyagok kidolgozása a többek között az alábbi szakmai témákban: o lakók függıségének csökkentése az IT technológiák bevonásával, o kettıs diagnózisú lakók segítése (pszichiátriai beteg és fogyatékossággal élık, autista és értelmi fogyatékos emberek stb.), o kommunikációs segédeszközök bevezetése és használata az új rendszerben, o viselkedészavarok kezelése, megelızése, o támogatott döntéshozatal elve és gyakorlata, o a gondozási feladatok megváltozására és az ezzel együtt járó gondozói szerepváltozásra való felkészítés. A folyamatban résztvevı szervezetek hálózatszerő munkájának segítése, tapasztalatcsere különbözı szinteken a legfontosabb érintettek bevonásával: építésztervezık, intézetvezetık, intézetfenntartók, gazdasági szakemberek, szociális szakemberek, hozzátartozók, gondnokok, lakók, stb. Külföldi tapasztalatok győjtése és terjesztése, különös tekintettel a cseh, esetleg bolgár tapasztalatokra. Szakmai fórum – lakóotthoni dolgozók számára Szakmai monitoring biztosítása o folyamatkísérés a módszertani kérdések feldolgozásház.
6. Kommunikációs feladatok megvalósítása a kommunikációs terv alapján; különös tekintettel a: • • • •
szakmapolitikai döntéshozók (például társágazatok véleményvezérei), szakemberek és szakmai szolgáltató szervezetek, fogyatékos emberek, családjaik és érdekvédelmi szervezeteik fogyatékosügyi és általános emberi jogi területrıl, mikro és makro környezet.
Az elsı hároméves ciklus megvalósításának nyomon követése 1. A kiváltási folyamatot támogató mentorhálózat fenntartásának nyomon követése; 2. A kliensek egyéni életútjainak vizsgálata, életminıség vizsgálatok tapasztalatainak becsatornázása a következı ciklus fejlesztéseibe; 3. Az átalakuló intézményi struktúra szervezetfejlesztési tapasztalatok beépítése a következı ciklus fejlesztéseibe;
szempontú
vizsgálata,
4. Finanszírozás és mőködıképesség adatainak becsatornázása a következı ciklus fejlesztéseibe; 5. A mikrokörnyezetben megvalósuló közösségi attitődbeli változások tapasztalatainak becsatornázása a következı ciklus fejlesztéseibe.
10/2011. (X.13.) számú IFKKOT határozat melléklete
Megjegyzés [ghp2]: Kell a fogalomtár word formátumban
Pályázat: A pályázat egy dokumentum, funkcióját tekintve egy kérelem, amit azzal a céllal készítenek, hogy a meglévı projektötlethez pénzügyi forrást szerezzenek. A pályázat a projekt tervének leírása. Pályázat akkor születik, amikor a kidolgozott projektterv már rendelkezésre áll. Pályázati kiírás: A pályázati kiírás az a dokumentum, amelyben felhívást tesznek közzé különbözı célok eléréshez kapcsolódó támogatások és források elosztására vonatkozóan. A kiírásban határozza meg a kiíró az adott célok eléréshez szükséges pályázati feltételeket. Akadálymentes környezet kialakítása: Olyan tevékenység, amely során a fizikai környezetet, épületeket, a kapcsolódó szolgáltatásokat és információkat mindenki számára elérhetıvé teszik. Munkaerı-piaci integráció: Az inaktív állapotú munkavállalónak a munka világába való bevezetése, beilleszkedésének segítése, mely munkaerı-piaci szolgáltatások és/vagy támogatások és/vagy komplex munkaerı-piaci programok révén valósul meg. Munkaerı-piaci reintegráció: A korábban aktív állapotú munkavállaló, passzívvá vált státuszából a munka világába való visszavezetése, beilleszkedésének segítése, mely munkaerı-piaci szolgáltatások és/vagy támogatások és/vagy komplex munkaerı-piaci programok révén valósul meg. " Rekreáció: az ember aktív kikapcsolódását, pihenését, felfrissülését, munkaerejének, munkavégzı képességének (bıvített) megújulását jelenti. Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Tesület (IFKKOT): A magyar kormány 1257/2011. (VII. 21.) számú határozatával döntött a fogyatékos személyek számára ápolástgondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásáról szóló stratégiáról. A stratégia megvalósításának szakmai nyomonkövetése céljáb.ól létrehozott testület kiemelt feladata a az intézményi férıhely kiváltás lebonyolításának támogatása és koordinálja a fejlesztések monitorozását Fejlesztés monitorozása: Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Tesület (IFKKOT) fı feladata az intézményi férıhely kiváltást érintı minden fejlesztési munkával kapcsolatos alapelv és javaslat megfogalmazása, a gyakorlati megvalósulások nyomon követésének és monitorozásának koordinációja, ami jelenti a fejlesztésekre vonatkozó alapelvek betartásának nyomonkövetését, valamint a tapasztalatok alapján történı módosítások elvégzése a cselekvési tervekben. Cselekvési Terv: A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásáról szóló stratégia megvalósításának részletes, három évente megújuló tervezete. Mentorhálózat: A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlıségéért Közalapítvány a TÁMOP 5.4.5 kiemelt projekt keretében kiválasztja, felkészíti és fenntartja az intézményi férıhely kiváltást támogató (IFKT) mentorokat. A kiképzett IFKT mentorok szakmai közössége alkot egy olyan mentorhálózatot, amely szakmai segítséget nyújt az intézményi férıhely kiváltásban érintett intézményeknek. Társadalmi érzékenyítés: Az inkluzív társadalmi együttélés alapfeltételeinek megteremtési folyamata. Az egyenlı esélyő hozzáférés teljes körő megvalósulásának társadalmi szintő és szempontú megalapozása, a társadalom tagjainak, intézményeinek és szervezeteinek nyújtott ismeretátadáson, szemléletformáláson és tapasztalat alapú készségbıvítésen keresztül. TIOP 3.4.1. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) egyik pályázati konstrukciója, amelynek célja a tartós bentlakásos, szociális (A komponens) valamint gyermekvédelmi (B. komponens) intézmények férıhely kiváltási programjainak támogatása. Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának 2006-os Akcióterve: Mellékelt word fájlban
Formázott: Bal: 2,5 cm, Jobb: 2,5 cm, Fenti: 2,5 cm, Lenti: 2,5 cm, Élıfej távolsága a lap szélétıl: 1,25 cm, Élıláb távolsága a lap szélétıl: 1,25 cm
Az intézményi férıhely kiváltás folyamata azt jelenti, hogy a nagy létszámú intézményi struktúra megszőnik és a régi intézmény(ek)nek helyet adó épületek a továbbiakban tartós lakhatást nyújtó szolgáltatási funkcióra nem kerülnek igénybevételre, helyettük közösségi, támogatott lakhatást biztosító, valamint a kapcsolódó szociális szolgáltatási formák igénybe vételét kell biztosítani a fogyatékos személyeknek. Az intézményi férıhely kiváltás nem jelentheti a meglévı intézmények modernizációját vagy felújítását. Korábban alkalmazott fogalmak: kitagolás, kiváltás, intézménytelenítés, intézettelenítés." Szolgáltatási rendszer: A természetbeni, pénzbeli és személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások rendszere. Habilitációs / Rehabilitációs szolgáltatások: az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási, szociális szolgáltatások amelynek célja a fogyatékos személy képességének fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételének, valamint önálló életvitelének elısegítése. Komplex rehabilitáció: Komplex és rendszerekben megvalósuló, pénzbeli és személyes szolgáltatásokat megvalósító rehabilitáció: az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási, szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességének fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételének, valamint önálló életvitelének elısegítése. Vakok személyi járadéka: Egészségkárosodott személyek nyugdíjszerő rendszeres pénzellátása.2001. június 30.-ig a 18. életévét betöltött erısen látáscsökkent, vagy vak személy részére a vakok személyi járadékát állapították meg. 2001. július 01.-tıl azonban még, ha jogosult is az igénylı, nem állapítják meg számára a vakok személyi járadékát. A súlyos látási fogyatékkal élı személy a fogyatékossági támogatás megállapítását kérheti. Az a személy pedig, aki már részesül a vakok személyi járadékában, kérheti járadék helyett a fogyatékossági támogatás folyósítását. Magasabb összegő családi pótlék: Az állam havi rendszerességgel hozzájárul a gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás (együtt: családi pótlék) formájában. A családi pótlék magasabb összege (a) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelı család esetén, valamint a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élı, továbbá nevelıszülınél, hivatásos nevelıszülınél elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után, (b) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelı egyedülálló esetén a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után, (c) tizennyolcadik életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy esetén az iskoláztatási támogatásra való jogosultság megszőnésének idıpontjától jár. Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása: Jogosult rá az orvosi szakvélemény alapján súlyos mozgáskorlátozottnak minısülı személy - gyermek is egy éves kortól - akinek a családjában a kérelem benyújtását megelızı évben az egy fıre jutó havi jövedelem nem haladta meg a tárgyév január 1. napján érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 250 %-át, nem jogosult közlekedési támogatásra az a súlyos mozgáskorlátozott személy aki fogyatékossági támogatásban részesül. Fontos változás!!! a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirıl szóló 164/1995. korm. rendelet 2011.07.02. napjával hatályát vesztette. a közlekedési támogatás 2013.01.01. napjával megszőnik. 2012. évben utolsó alkalommal lehet benyújtani erre vonatkozó kérelmeket a települési önkormányzatokhoz.
Fogyatékossági támogatás: Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos, az ellátás igénylésének idıpontjában Magyarországon élı magyar állampolgár, letelepedett, valamint bevándorolt jogállású személy, továbbá a magyar hatóság által menekültként, illetve hontalanként elismert személy jogosult, akinek a) segédeszközzel vagy mőtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes (látási fogyatékos), b) hallásvesztesége olyan mértékő, hogy a beszédnek hallás útján történı megértésére segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy ba) halláskárosodása 25. életévének betöltését megelızıen következett be, vagy bb) halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthetı ejtése elmarad (hallási fogyatékos), c) értelmi akadályozottsága genetikai, illetıleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelızıen bekövetkezı súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékő (értelmi fogyatékos), d) állapota a személyiség egészét érintı fejlıdés átható zavara miatt, az autonómiatesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minısíthetı, e) a mozgásrendszer károsodása, illetıleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerő használatát igényli, vagy a külön jogszabály szerinti mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható (mozgásszervi fogyatékos), f) az a)-e) pontban meghatározott súlyos fogyatékosságok közül legalább két fogyatékossága van (halmozottan fogyatékos), g) hallásvesztesége olyan mértékő, hogy a beszédnek hallás útján történı megértésére segédeszközzel sem képes és az a), c)-e) pontok valamelyikében megjelölt egyéb fogyatékossága is van (halmozottan fogyatékos), és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul." Támogatott döntéshozatal elve: A fogyatékos személy saját döntéshozatalának, egyéni döntési képességtıl függı, teljes, minden lehetıségre kiterjedı segítését jelenti. A támogatott döntéshozatal: - nem érinti a fogyatékos személy jogi cselekvıképességét, - mindig önkéntes, sosem kényszeríthetı a fogyatékos személyre, - elismeri, hogy döntéseket nem csak másoktól függetlenül, de másokkal való kölcsönös függésben is lehet érvényesen hozni, - a támogató nem hoz döntéseket a fogyatékos személy helyett, hanem facilitálja, hogy a fogyatékos személy a saját döntését hozza meg, - az önrendelkezés és autonómia fogalmát annyiban tágítja, hogy nem érvényteleníti a támogatással meghozott döntéseket és nem vonja meg a döntéshozó jogi cselekvıképességét, - az önrendelkezést közösségi és interdependens folyamataként is jogilag érvényesnek tekinti, - nem egyetlen modell, hanem a cselekvıképesség egy paradigmája, amely a fogyatékos személy bevonására alapozódik. - összhangban van a fogyatékosság társadalmi modelljével: a „problémát” nem a fogyatékos személyben lokalizálja, hanem a környezettel való kölcsönhatásban lévı akadályokban. Ezeket nem az egyénen végzett kényszerítı beavatkozásokkal „orvosolja”, - olyan bizalmi kapcsolat épül ki, amely olyan módokat keres, melyek lehetıvé teszik a fogyatékos személy számára, hogy akaratukat megfogalmazzák és azt kommunikálják."
Egyenlı esélyő hozzáférés elve: A szolgáltatás egyenlı eséllyel hozzáférhetı akkor, ha igénybevétele - az igénybe vevı állapotának megfelelı önállósággal - mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhetı és érzékelhetı, Az épület egyenlı eséllyel hozzáférhetı, ha mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára megközelíthetı, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerően használhatók, Az információ egyenlı eséllyel hozzáférhetı akkor, ha az mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára kiszámítható, értelmezhetı és érzékelhetı, az ahhoz való hozzájutás pedig az igénybe vevı számára akadálymentes. Egyetemes tervezés elve: Az egyetemes tervezés elve azt jelenti, hogy a minket körülvevı világot (épített és mesterséges környezetet) nem átalakítani szükséges a fogyatékos személyek szükségletei szerint, hanem eleve úgy kell azt megtervezni, hogy a fogyatékos személyek számára is hozzáférhetı és használható legyen. "Semmit rólunk, nélkülünk” elve: A semmit rólunk, nélkülünk elve azt jelenti, hogy a fogyatékos személyek saját jogon vagy a maguk választotta képviselıik útján, értelmi fogyatékos, autizmussal élı és súlyosan-halmozottan fogyatékos emberek esetében saját jogon vagy szüleik útján részt vesznek az életüket meghatározó döntések elıkészítésében, a döntésekben és a döntések végrehajtásában. Különösen vonatkozik ez a kormányzati és önkormányzati jogalkotásra, a fogyatékos személyek életkörülményeinek javítását célzó fejlesztési források elosztására. Helyettes döntéshozatal: A jelenlegi gondnoksági struktúrán alapuló döntéshozatali rendszer. A kizáró gondnokság alatt álló személy esetén a gondnok a gondnokolt helyett és nevében jár el. Korlátozó gondnokság alatt álló személy is adhat felhatalmazást a gondnok részére, hogy általános érvénnyel helyette és nevében eljárjon. Közszolgáltatások: (a) minden közhatalmi tevékenység - ideértve a hatósági, kormányzati és minden egyéb közigazgatási, valamint igazságszolgáltatási tevékenységet -, továbbá az Országgyőlés, az Országgyőlésnek beszámolással tartozó szervek, az Alkotmánybíróság, az országgyőlési biztosok, az ügyészség, valamint a honvédelmi és rendvédelmi szervek által hatáskörük gyakorlása során kifejtett tevékenység, (b) az állam által fenntartott intézmény által nyújtott közszolgálati médiaszolgáltatás, továbbá oktatási, közmővelıdési, közgyőjteményi, kulturális, tudományos, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, sport-, ifjúsági, foglalkoztatási szolgáltatás, ellátás, illetve tevékenység, (c) a helyi és kisebbségi önkormányzat hatásköre gyakorlása során kifejtett minden tevékenység - ideértve különösen a hatósági és egyéb közigazgatási tevékenységet , valamint a helyi és kisebbségi önkormányzat, a nem állami és egyházi fenntartó, illetıleg az általa fenntartott közfinanszírozásban részesülı intézmény által nyújtott fb) szerinti szolgáltatás, ellátás, tevékenység, (d) minden ügyfélszolgálati rendszerben mőködtetett szolgáltató tevékenység, továbbá (e) minden olyan hatósági engedély vagy hatósági kötelezettség alapján végzett nyilvános szolgáltató tevékenység, amely település vagy településrész közellátását szolgálja, használata nem korlátozott, illetve nem korlátozható; A Magyar Köztársaságban minden gyermek tanköteles, a gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban az évben, amelyben a 6., legkésıbb amelyben a 8. életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló 18. életévét betölti. A sajátos nevelési igényő tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a 20.
életévét betölti. A nagykorú személyek törvényes képciselete amennyiben cselekvıképességet kizáró vagy korlátozó bírósági ítélet hatálya alatt állnak. Korlátozottan cselekvıképes az a nagykorú, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. Cselekvıképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt - általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában - tartósan vagy idıszakonként visszatérıen nagymértékben csökkent. A korlátozottan cselekvıképes személy jognyilatkozata általános jelleggel, illetve a bíróság ítéletében meghatározott ügycsoportok tekintetében csak akkor érvényes, ha azt a gondnoka beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával tette. " Cselekvıképtelen az a nagykorú, akit a bíróság cselekvıképességet kizáró gondnokság alá helyezett. A cselekvıképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt - tartósan teljes mértékben hiányzik. A cselekvıképtelen személy jognyilatkozata semmis; nevében gondnoka jár el. A gondnoknak a véleménynyilvánításra képes gondnokolt kívánságát, kéréseit - pl. a tartózkodási helyére vonatkozóan - a döntések meghozatala elıtt meg kell hallgatnia és lehetıség szerint figyelembe kell vennie. A cselekvıképtelen személy maga is megkötheti azokat a csekély jelentıségő szerzıdéseket, amelyek a mindennapi életben tömegesen fordulnak elı, és különösebb megfontolást nem igényelnek." A Stratégia által nem támogatott intézményi/intézeti szemlélet legfontosabb jellemzıi az alábbiak: - a lakókat elzárja a társadalomtól, a szokásostól eltérı, mesterséges környezetet teremt, és/vagy arra kényszeríti, hogy nem az általuk kiválasztott társakkal éljenek együtt; - a lakóknak nincs kellı befolyásuk életvezetésükre és az ıket érintı döntésekre; - a lakót megfosztja a személyes tárgyaitól, egyéniségének és emberi mivoltának jeleitıl, jelképeitıl, elszemélyteleníti ıket, - merev napirendet tart (kizárólag a szolgáltató igényeit kielégítı napirend dominál), - csoportos bánásmódot alkalmaz (csoportosan kezeli az embereket, a magánéletre és az egyéniségre való tekintet nélkül), - szociális kapcsolati rendszerében a távolságtartás jellemzi (tehát hangsúlyozza a személyzet és a lakók eltérı státuszát, alá-fölérendeltségét), külsı kapcsolatai hiányosak vagy mesterségesen generáltak és szervezettek - a szervezet által támasztott követelmények fölébe kerekednek a lakók egyéni igényeinek. Minél nagyobb egy létesítmény, annál kisebb az esély arra, hogy a lakó garantáltan a személyére és igényeire szabott szolgáltatásokat kapjon, részt vehessen a munkában és a közösség része lehessen. Másrészrıl viszont ennek a fordítottja nem feltétlenül igaz, azaz létezhetnek olyan kisebb intézmények, amelyek mőködését az intézményi/intézeti szemlélet jellemzi." Ápolás: az ápolás azoknak az ápolási és gondozási eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészségi állapot javítása, az egészség megırzése és helyreállítása, a beteg állapotának stabilizálása, a betegségek megelızése, a szenvedések enyhítése a beteg emberi méltóságának a megırzésével, környezetének az ápolási feladatokban történı részvételre való felkészítésével és bevonásával. Gondozás: fizikai önkiszolgálási feladatok szakszemélyzet általi segítése. Szociális intézmények: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott nappali, illetve bentlakásos ellátást nyújtó intézmény. Lakóotthon: A lakóotthon olyan nyolc-tizenkettı, a külön jogszabályban meghatározott
esetben tizennégy pszichiátriai beteget vagy fogyatékos személyt - ideértve az autista személyeket is -, illetıleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevı részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelı ellátást biztosít rehabilitációs célú lakóotthon illetve ápoló-gondozó célú lakóotthon ellátási formában. Lakóotthoni férıhelyszám: Nyolc-tizenkettı, a külön jogszabályban meghatározott esetben tizennégy fı. Tartós gondozás: A tartós bentlakásos intézmények által biztosított szolgáltatás. Tartós bentlakásos intézmények: a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást biztosító ápolást, gondozást nyújtó intézmény, rehabilitációs intézmény, lakóotthon. Bentlakásos intézmény: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint szakosított ellátást biztosító szociális intézmény (ápolást, gondozást nyújtó intézmények, rehabilitációs intézmények, átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények, lakóotthonok) Támogató szolgálatok: A támogató szolgálat biztosítja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történı ellátását, elsısorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megırzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A támogató szolgálatok formái: személyi segítés, szállító szolgálat, információnyújtás. Szociális alapellátások: A szociális alapellátások közös jellemzıje, hogy a szolgáltatást igénybe vevı személy, család eredeti lakókörnyezetében maradhat. A szolgáltatások által biztosítható, hogy az érintett személy vagy család életkörülményei továbbra is az eddig megszokott helyen és módon valósuljanak meg. Szociális alapszolgáltatások: a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, közösségi ellátások, támogató szolgálat, utcai szociális munka, nappali ellátás. Közösségi alapú szolgáltatások: A közösségi ellátás célja, hogy az igénybevevık integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a helyi közösségnek és a társadalomnak, illetve reintegrálódjanak a közösségbe, ennek érdekében a minden szolgáltatást az igénybevevı szükségleteihez igazítva kell biztosítani. A szolgáltatás olyan hosszútávú, egyéni szükségletekre alapozott támogatást kínál, amely az igénybevevık aktív és felelıs részvételére, valamint a természetes közösségi erıforrásokra épít. Alternatív lakhatási formák: A nagylétszámú, bentlakásos intézmény által nyújtott komplex szolgáltatást felváltó új szolgáltatás rendszer lakhatási alternatívái. Integrált életvitel: Az integrált életvitel célja, hogy lehetıvé tegye a fogyatékos emberek számára a lehetı legmagasabb fokú önállóságot, és megteremtse a szabad választás lehetıségét azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan és kivel kívánnak élni. Személyes gondoskodás: A szociálisan rászorult személyek részére nyújtott személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat és a szakosított ellátásokat. Személyes gondoskodást nyújtó intézmény a szociális intézmény és a szociális szolgáltató, ideértve a személyes gondoskodást is nyújtó bármely más intézmény. Nappali ellátás: A nappali ellátás szociális alapszolgáltatás, amely lehetıséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvetı higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Átmeneti elhelyezés: Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények - a hajléktalanok éjjeli menedékhelye és átmeneti szállása kivételével - ideiglenes jelleggel legfeljebb 1 évi idıtartamra teljes körő ellátást biztosítanak, az elhelyezés különös méltánylást érdemlı esetben az intézmény orvosa szakvéleményének figyelembevételével, egy alkalommal, egy évvel meghosszabbítható.
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények típusai: a) idıskorúak gondozóháza; b) fogyatékos személyek gondozóháza c) pszichiátriai betegek átmeneti otthona d) szenvedélybetegek átmeneti otthona e) éjjeli menedékhely f) hajléktalan személyek átmeneti szállása Gondozóház: Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézménytípus. Egyéni képességekre alapozott, személyre szabott szolgáltatás: Ez a szolgáltatás az egyén szükségleteibıl és igényeibıl indul ki, azokat egzakt módon felméri. A felmérés eredményeire alapozva szolgáltatási tervet készül. A terv alapján folyik a támogatási tevékenység. A tevékenységet meghatározott idıközönként értékelni kell. Az értékelés kimeneteit vissza kell csatolni a szolgáltatási munkába. Tartós bentlakás: Határozatlan idıre szóló bentlakást nyújtó intézmények által biztosított szolgáltatás. Kiscsoportos gondozás: Az új intézmény kialakítása során, a szociális szolgáltatások területén ma még hiányzó, de megalapozott szükségletekre épülı intézménytípusok kialakulásának elısegítése. A támogatott lakhatás olyan egyénre szabott, rugalmas, lakhatást és személyi támogatást jelentı szolgáltatási forma, amelyet az egyén a saját otthonában – amelynek tulajdonosa, bérlıje, társbérlıje vagy albérlıje – vesz igénybe, és amelynek tartalmába beleszólással rendelkezik. A támogatott lakhatási szolgáltatás szervezésének alapja a támogatott személy természetes kapcsolati hálója. Középpontjában pedig az egyéni képességek állnak, amelyek fejlesztése révén tovább növelhetı a személy önállósága és függetlensége. A támogatott lakhatási szolgáltatás igénybevételének lehetısége független a fogyatékosság súlyosságától, a lakhatás és a segítségnyújtás az egyén elvárásaihoz és szükségleteihez és ezek idıbeli változásaihoz igazodik. Támogatott lakhatás 5 alapelve Kinsella (1993) nyomán: 1. A lakhatás és a mindennapi életvitel támogatásának különválasztása. Ahelyett, hogy az érintettek kész „csomagban” kapják a bentlakásos ellátást, a támogatott életvitel a lakhatás és a segítıi szolgáltatás különbözı formáinak rugalmas kombináció ját alkalmazza. 2. Személyközpontú, kerüli a csoportos megoldásokat. Cél, hogy az egyén olyan támogatást kapjon, ami teljes egészében a szükségleteihez és elvárásaihoz illeszkedik. 3. Mindenki számára elérhetı. Nem lehet kizárni senkit a támogatott életvitelbıl, azért mert súlyosan fogyatékos vagy egyéb problémai vannak. 4. Az érintettek a saját életük irányítóivá válhatnak a passzív és sok esetben kiszolgáltatott ellátotti státusz helyett. 5. Az érintettek személyes kapcsolatainak a támogatása és erısítése. A támogatott lakhatás megtervezése az egyén létezı kapcsolatrendszerébıl indul ki (család, barátok, rokonság) és ez alapján tervezi meg a szolgáltatást szemben a hagyományos bentlakásos ellátásokkal, amelyekben a lakóknak kész rutinhoz kell alkalmazkodnia. Lakás: az intézményi férıhely kiváltási folyamatban a társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedı, maximum 6 fı részére lakhatást nyújtó önálló lakás, amely nem képezi az igénybevevı tulajdonát. Ha az igénybevevı nem igényel az intézményi férıhely kiváltás eredményeként lakhatási szolgáltatást, akkor is jogosult a szociális szolgáltatások igénybevételére. Lakócentrum: Integrált lakókörnyezetben elhelyezkedı, vagyis nem fogyatékos emberek közvetlen szomszédságában kialakított, maximum 50 fı számára lakhatási szolgáltatást nyújtó osztott lakóépület, illetve osztott lakóépületek együttese. A lakók számára biztosítani kell a privát és személyes szférát, illetve olyan közösségi helyiségeket is, amelyek kisebb vagy nagyobb csoportok együttlétre alkalmasak. Egy lakószobában maximum két ember lakhat, minden lakószobához saját fürdıszoba és legalább felében teakonyha tartozik. A lakók nappali tevékenységeik, foglalkoztatásuk, napközbeni elfoglaltságuk céljából egy a lakhelytıl elkülönülı, attól eltérı helyrajzi számon lévı helyen töltik. Szervezetileg a napközi foglalkozás színtere a lakhatást biztosító szolgáltatóhoz vagy más, tıle független szolgáltatóhoz is tartozhat. Minden szervezeti és szervezési formában biztosítani kell azt az
alapelvet, amely szerint a lakhatás és a napközbeni tartózkodás terei egyértelmően szétválnak. A lakóépülethez közvetlenül csak olyan kiszolgáló funkciók (mosókonyha, konyha, raktár, stb) csatolhatóak, amelyek közvetlenül és kizárólag a lakóépületben élık kiszolgálásának biztosításához szükségesek. A kiszolgáló helyiségeket lehetıség szerint elkülönült épületbe kell telepíteni. A lakócentrumba lakó, csak a komplex támogatási, gondozási szükségletfelméréssel összhangban, a legfontosabb érintettek (szakember, lakó, támogató környezet-szülı, gondnok) közös, konszenzusos döntése alapján költözhet. Kizárólagos indikáció az intenzív gondozási szükséglet nem lehet." Homogén Gondozási Csoport (HGCs) módszer: Az ápolási-gondozási szükségleteken alapuló felmérımódszer, amely pontozásának segítségével gondozási szempontból homogénnek tekinthetı csoportok kialakítását teszi lehetıvé. (Analógia az egészségügyi finanszírozásban használt Homogén Betegségcsoporttal) komplex szükségletfelmérés, amely kiterjed az ellátott demográfiai, iskolázottsági, munkaerı-piaci, szociális jellemzıire, anyagi helyzetére, speciális igényeire, sérülés specifikus és tipikus problémáinak feltárására. Tartalmazza a szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérését. Kiemelten jelenik meg az ellátott igénye a szociális, és egyéb szolgáltatások terén, kielégített és kielégítetlen szükségletei, motivációi, döntéshozatali képessége. Önkéntes munka: a társadalom tagjainak szolidaritásán alapuló, az állampolgárok öntevékenységét kifejezı, a személyeknek és közösségeiknek más vagy mások javára ellenszolgáltatás nélkül végzett önkéntes tevékenység, amely meghatározott keretek között valósul meg. A támogatott életvitel az önálló életvitel fenntartásához szükséges támogató szolgáltatások összessége, amelyek segítenek, hogy a személyek gyakorolják választási és befolyásolási képességeiket, és amelyek hozzájárulnak közösségen belüli függetlenségük megırzéséhez. A legfontosabb ismervei: a lakhatás és a mindennapi életvitel támogatásának különválasztása. A támogatott életvitel a lakhatás és a segítıi szolgáltatás különbözı formáinak rugalmas, egyénre szabott kombinációját alkalmazza. Személyközpontú, célja, hogy az egyén olyan támogatást kapjon, ami teljes egészében a szükségleteihez és elvárásaihoz illeszkedik. Az érintettek a saját életük irányítóivá válnak. Mindenki számára elérhetı, nem lehet kizárni senkit a támogatott életvitelbıl azért, mert súlyosan fogyatékos vagy egyéb problémai vannak. Fontos eleme az érintettek személyes kapcsolatainak a támogatása és erısítése. A támogatott lakhatás megtervezése az egyén létezı kapcsolatrendszerébıl indul ki (család, barátok, rokonság, párkapcsolat) és ez alapján tervezi meg az egyéni autonómiát, privát szférát is tiszteletben tartó szolgáltatást." 1993. évi III. törvény (Szt.) : A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit, az Alkotmányban továbbá a nemzetközi egyezményekben, továbbá meghatározott szociális jogok érvényre juttatása érdekében. 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet: A Szociális Törvény végrehajtása érdekében alkotott a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mőködésük feltételeirıl szóló jogszabály. A FECSKE Szolgálat (Fogyatékos Embereket nevelı Családok otthonában nyújtott idıszakos Kísérés és Ellátás) olyan hiánypótló szolgáltatás, mely a családok életét, társadalmi integrációját segíti. A szolgáltatás tartalma: 1. Felügyelet a fogyatékos ember otthonában: - személy körüli teendık; - helyzetváltoztatás – hosszabb megbízatás esetén a helyváltoztatásban való segítés; - higiénés feladatok ellátása (fürdetés, mosdatás, tisztába tétel, öltöztetés); - gyógyszer beadása – kizárólag az orvosi elıírások, szülıi utasítás alapján; - egyéb alapápolás. 2. Kísérés (egyéb szolgáltatás helye és az otthona között) Fogyatékos személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi,
pszichoszociális vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlı társadalmi szerepvállalását. Ennek a definíciónak a komplexitása alapján értelmezzük a hazai terminológiában megjelenı következı fogalmakat: látássérült személyek, hallássérült személyek, mozgáskorlátozott személyek, értelmi fogyatékos személyek, tanulásban akadályozott személyek, autizmussal élı személyek, kommunikációjukban számottevıen akadályozott személyek, súlyosan -halmozottan fogyatékos személyek. Az önálló élet nem más, mint az emberi méltóságon és önbecsülésen alapuló önrendelkezés. Az önálló életvitel azt jelenti, hogy az embereknek a saját életükkel kapcsolatosan másokkal azonos választási és ellenırzési lehetıségeik vannak, olyan támogatásokat vehetnek igénybe, amelyekkel maximalizálni tudják az önrendelkezésüket és függetlenségüket. Látássérült: lásd fogyatékos személy. Hallássérült: lásd fogyatékos személy. Mozgáskorlátozott: lásd fogyatékos személy. Értelmi fogyatékosság: lásd fogyatékos személy. Kommunikációban számottevıen akadályozott: lásd fogyatékos személy. Autizmussal élı: lásd fogyatékos személy. Súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek: lásd fogyatékos személy. Fokozatosság és folyamatosság elve: A fogyatékos személyek között egy kisebb csoport mind térben, mind a szakmai segítséget nyújtók személyében bekövetkezı változásokat fokozott szorongással és erıs stresszreakcióval éli meg. A fokozatosság és folyamatosság elve azt jelenti, hogy azon személyek (ellátottak) kisebb lakóegységbe történı átköltözése, átköltöztetése, akik egész életüket intézményi keretek, viszonyok között élték, alaposabb felkészüléssel, felkészítéssel egy hosszabb folyamat keretében valósulhat meg. Hálózatos mőködés: A szolgáltatást nyújtók hálózatszerő mőködése lehetıséget teremt több szolgáltatási forma együttes kialakítására. Az eltérı gondozási szükséglető csoportok ellátásával a terhek megoszlására, hatékonyabb fenntartásra, illetve egyszerőbben megszervezhetı, rugalmas, szükségleteken alapuló ellátásra van lehetıség. A hálózati mőködés további elınye, hogy a lakók állapotában bekövetkezı változások okozta igényekre könnyebben lehet reagálni, és az ápolási-gondozási szükségletek kielégítésének elérhetısége biztonságot nyújt az érintettek számára. A hálózatszerő mőködés továbbá esélyt teremt a kiváltott, régi intézmény új tartalommal való megtöltésére is. Ilyen új tartalom lehet például a nappali fejlesztı központ szolgáltatás, a közösségfejlesztésre, szabadidı eltöltésére szolgáló tér, étterem stb. Kompetenciafejlesztés: A kompetencia alkalmasság, ügyesség, értelmi jellegő tulajdonság, de fontos szerepet játszanak benne motivációs elemek, képességek, egyéb emocionális tényezık, például a viszonyulás bizonyos dolgokhoz. Az egyén szintjén a kompetenciáknak öt összetevıje: ismeretek, tudás; információk, amelyekkel a személy rendelkezik; készségek, jártasságok, melyek bizonyos fizikai és szellemi feladatok teljesülésének képességét adják; önértékelés, szociális szerepek, melyek személyes értékek mentén szervezıdnek, tehát olyan attitődök, értékek, melyeket a személy fontosnak ítél, hogy legyenek; személyiségvonások, vagyis pszichikai-fizikai jellemzık és a helyzetekre, információkra adott válaszok. A megváltozott szolgáltatási struktúra igényli a jelenleg a területen dolgozó szakemberek kompetenciájának fejlesztését. Nagyon fontos a stratégia megvalósításának sikere szempontjából a szakemberek, az ellátottak, az ellátottak családtagjai, gondnokai, a fenntartók és a környezet felkészítése a változásra. A szolgáltatási struktúrához új, az önálló életvitelt segítı gondozási ismeretek elsajátítása szükséges. Társadalmi integráció: Valamely társadalmi kisebbségi csoport, így például a fogyatékos emberek beilleszkedésének biztosítása a többségi társadalom által használt intézmények használatába és közösségek életébe. Az elkülönített (szegregált) ellátási formák és szolgáltatások felváltása olyanokkal, melyek komplex módon, különféle – téri, funkcionális, szociális, személyi, jogi, szervezeti – szinteken teremtik meg a többségi társadalomba történı betagolódást. Feltétele az esély- és jogegyenlıség biztosítása, illetve a többségi
szolgáltatások kitágítása és akadálymentesítése a speciális igényő csoportok szükségleteinek megfelelıen. Izoláció: Elszigetelıdés, kirekesztıdés a társadalom más tagjai és csoportjai által alkotott életterekbıl, intézményekbıl és közösségekbıl. Jellemezheti egy konkrét személy élethelyzetét is, de vonatkozhat a társadalom meghatározott csoportjaira, köztük fogyatékos emberek csoportjaira is, akiket az elkülönítést szolgáló intézményi mechanizmusok és a számukra speciális élettérként létrehozott szegregált intézményrendszer zár el a többségi társadalom intézményeitıl és közösségeitıl. Az integráció elve feltételezi, hogy a fogyatékos emberek a mindennapi folyamatokban (pl. oktatás, szociális és gyermekvédelmi ellátás, foglalkoztatás, sport, kultúra) kapcsolatot létesíthetnek és tarthatnak fenn más emberekkel, valamint a társadalmi és gazdasági intézmények legszélesebb körével. Az érintkezés feltételeinek biztosítása magában foglalja a társadalom tagjainak érzékennyé tételét (társadalmi befogadás), a fizikai helyváltoztatáshoz szükséges sajátos körülmények erısítését (akadálymentes közlekedés, egyenlıen hozzáférhetı fizikai környezet), a megfelelı kommunikációs eszközök és technikák használatát (pl. vak- és gyengénlátó-barát honlapok, jelnyelvi tolmácsolás, könnyen érthetı nyelvezet és piktogramok használata). A kapcsolatok létesítésének és fenntartásának hagyományos, személyes jellegő módszere mellett az integráció elvének megvalósulását korszerő technikai eszközökön keresztül (internet-hozzáférés, elektronikus levelezés, mobiltelefon használata), korszerő módszerekkel (távmunka, távoktatás) is elérhetjük. Különös figyelemmel kísérendı és támogatandó - különösen az egészségügyi, oktatási, szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások igénybevételekor - az, hogy a fogyatékos emberek folyamatos kapcsolatot tarthassanak fenn családtagjaikkal. A társadalmi integráció erısítése érdekében fontos, hogy a támogatások igénybevétele szélesebb körő és intenzívebb kapcsolatrendszer kiépítését és ápolását jelentse. Minden, a társadalmi kapcsolatok megszakításához és a kirekesztéshez vezetı lépés elkerülendı és - indokolt esetben - szankcionálandó. Minden indokolatlanul szegregáló intézkedés, szakmai elv felülvizsgálatra szorul. Normalizáció elve: A lakhatást nyújtó intézményes ellátásban részesülı személyek vonatkozásában azt jelenti, hogy az életfeltételek és kulturális standardok ne térjenek el számottevıen azoktól a feltételektıl és standardoktól, melyek az adott társadalomban és kultúrában megszokottak és melyeket a többségi társadalom tagjai a saját magukra nézve elfogadhatónak tartanak. Rehabilitáció elve: A fogyatékos ember társadalmi beilleszkedését számos szakterület által nyújtott szolgáltatások összehangolt rendszerével kell biztosítani, különbözı – orvosi, pszichológiai, pedagógiai, foglalkoztatási, jogi – szinteken segítve ezzel komplex rehabilitációját. A rehabilitáció elve alapján egyenrangú szakember–kliens-viszonyra, a kliens önrendelkezésére és autonómiájára, fogyasztó szerepére, az általa irányított folyamatra helyezi a hangsúlyt.
12/2011. (XI.17.) számú IFKKOT határozat melléklete IFKKOT javaslat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásáról szóló 2011-2041. évekre kidolgozott stratégia népszerősítését célzó kiadvány szakmai tartalmára
A kiadvány célja: ♦
A 1257/ 2011. (VII.21.) Korm. határozatban foglalt, a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásáról szóló stratégia alapelveinek, szakmai tartalmának népszerősítése az érintett szakemberek körében, valamint a stratégiához való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása minden érdekelt, többségi társadalmi szereplı számára annak érdekében, hogy a stratégiában vállalt feladatok minél magasabb minıséggel valósulhassanak meg elısegítve így a fogyatékos emberek társadalmi inklúzióját.
♦
A TIOP 3.4.1A program potenciális pályázóinak, valamint az egyéb források felhasználásával fejlesztésbe kezdı intézmények szakmai támogatása annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztések a stratégia alapelveinek és szellemiségének maximálisan megfelelve valósulhassanak meg elısegítve így a fogyatékos emberek társadalmi inklúzióját.
A kiadvány által megcélzott csoportok: ♦
Közvetlen célcsoportok: o TIOP 3.4.1A program potenciális pályázói (fenntartók és intézményvezetık); o az egyéb források felhasználásával fejlesztésbe kezdı intézmények; o fogyatékos emberek és családjaik
♦
Közvetett célcsoportok: o szakmai közösségek o minden érintett stakeholder és többségi társadalmi szereplı
Az elkészítés alapelvei A kiadvány ezeknek a céloknak a tükrében, valamint a hazai jogszabályoknak megfelelıen mindenki számára hozzáférhetı (érthetı és értelmezhetı) formában áll majd rendelkezésre. Ez egyrészt jelenti a tartalmak elektronikus változatának (DVD formátum) elkészítését a nyomtatott verzió mellékleteként, másrészt, pedig egy teljes könnyen érthetı verzió beépítését a dokumentumba. A nyomtatott verzió felépítése Fejezetcím
Alfejezetek
Felkérni szerzık
javasolt
Köszöntık
Miniszteri köszöntı (NEFMI)
Dr. Réthelyi Miklós
Felhasználói ajánló Testületi ajánló
A stratégia létrehozásához vezetı út
Emberi jogok és fogyatékosügy
(NEFMI miniszter) Bercze László (OFT tag) Szauer Csilla (IFKKOT elnök) Kovács Melinda (IFKKOT tag)
Összefoglaló az alapelvekrıl, eddigi Dr. Radványi eredményekrıl Katalin (IFKKOT tag) Elızmények, a stratégia Dr. Andráczi – Tóth elıkészítésének folyamata Veronika (NEFMI, fıosztályvezetı) Szemelvények a stratégia megvalósításához
Személyközpontú tervezés
Az életterek szétválasztásának fontossága, különös tekintettel a - foglalkoztatásra - egészségügyi ellátásra - a fejlesztı iskolai oktatásra Lakhatási formák
A stratégia egyes alapelveihez, rész szempontjaihoz illeszkedı már létezı hazai gyakorlatok Zárszó
Kézenfogva Alapítvány
FSZK ÉFOÉSZ ELTE BGGYK
Kézenfogva Alapítvány Mentorhálózat FSZK Támogatott döntéshozatal és önálló ÉFOÉSZ életvitel Szakemberképzés Kézenfogva Alapítvány, FSZK, ELTE BGGYK, NCSSZI, ÉFOÉSZ Kézenfogva Alapítvány
A jövı szakmai fejlesztései
Kézenfogva Alapítvány, FSZK, ELTE BGGYK, NCSSZI, ÉFOÉSZ
A teljes kiadvány könnyen érthetı verziója - ÉFOÉSZ
Az elektronikus verzió a nyomtatott kiadványhoz képest a következı dokumentumtárat is tartalmazza:
-
1257/ 2011. (VII.21.) Korm. Határozat és könnyen érthetı fordítása kapcsolódó egyéb jogszabályok kutatási eredmények, tanulmányok
Javasoljuk a dokumentumtár létrehozásába az IFKKOT tagjai mellett bevonni Kozma Ágnes PhD hallgatót.
Budapest, 2011. november
Összeállította: Dr. Radványi Katalin Kovács Melinda Pordán Ákos Szauer Csilla
16/2011. (XI.28.) számú IFKKOT határozat melléklete Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erıforrás Operatív Program Irányító Hatóság Dr. Palicz Tamás Fıigazgató Úr részére Budapest Tisztelt Fıigazgató Úr! Engedje meg, hogy az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (továbbiakban Testület) tagjainak nevében ezúton üdvözöljem a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetésre kerülı az önkormányzati, állami, egyházi és nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények kiváltását célzó pályázati konstrukciójának megszületését (kódszám: TIOP-3.4.1/A-11/1). Ez a fejlesztési keretrendszer alapvetıen meghatározza a 1257/2011. (VII.21.) Korm. határozatban foglalt, a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltását célzó stratégia (továbbiakban Stratégia) megvalósítását, így a Testület számára a pályázat szakmai tartalma kiemelt jelentıséggel bír. A pályázati dokumentáció megalkotásában a Testület részt vehetett két tagja által, melynek lehetıségét nagyon köszönjük. Fontosnak gondoljuk kiemelni azt is, hogy azok az alapelvek, melyeket a Testület a Stratégia megvalósításával kapcsolatosan megfogalmazott maradéktalanul megjelennek a pályázati dokumentációban. Mivel azonban a teljes dokumentációt most, a társadalmi egyeztetése keretében ismerhettük meg, engedje meg, hogy a dokumentum egészére vonatkozó, átfogó véleményünket, valamint az egyes szakaszokat érintı szövegszerő javaslatainkat ezúton ajánljuk figyelmébe. Szövegszerő javaslatainkat jelen levél mellékletében találja mind a Pályázati Útmutató, mind pedig a 11. számú melléklet vonatkozásában. Átfogó vélemény, javaslatok A Pályázati Útmutatót és annak 11. számú mellékletét (Szakmai terv szempontrendszere) jó színvonalúnak gondoljuk, valamint illeszkedınek az ENSZ Fogyatékossággal Élı Személyek Jogairól szóló Egyezményben foglalt követelményekhez. Üdvözöljük azt a törekvést, mellyel a pályázati dokumentum és a fejlesztés a szakterületrıl érkezı igényekre, szükségletekre kíván progresszív módon reagálni mind a célcsoport tekintetében a pszichiátriai és szenvedélybeteg emberek nevesítésével, mind pedig a lakhatási szolgáltatások közül a lakások és lakóotthonok preferálásával. Javasoljuk ugyanakkor, hogy a Stratégia szellemének és az emberi jogi szemléletnek megfelelıen, a kliensek aktív, önrendelkezı állampolgári létének érvényesítése, erısítése érdekében egyrészt azt, hogy kötelezı szereplıként kerüljenek nevesítésre az intézmény lakói által választott lakó(k) az egyes projektek szakmai megvalósítói csapatában, másrészt pedig azt, hogy a
dokumentum egészében az „ellátott” kifejezés helyett, a „lakó” vagy a „szolgáltatást igénybe vevı” kifejezések kerüljenek átvezetésre és alkalmazásra. Fontosnak gondoljuk hazai és külföldi kiváltási tapasztalatok alapján, hogy a folyamatban érintett stakeholderek között, valamint a támogatható tevékenységek között különös hangsúllyal kerüljenek megemlítésre a fogyatékos személyeket nevelı szülık, hozzátartozók, gondnokok és az ı felkészítésüket támogató aktivitások. A szövegszerő javaslatok a levél mellékletében találhatók. Úgy gondoljuk, hogy a kiváltási folyamat sikerességét alapvetıen határozzák meg azok az ESZA típusú tevékenységek, melyek egyrészt a lakók, másrészt minden más érintett felkészítését, valamint a teljes szervezeti struktúra és kultúra megváltoztatását hivatottak elısegíteni. A leendı pályázók munkáját támogatandó a Testület elıkészíteni szándékozik egy olyan szakmai ajánlást, mely a képzések, a szervezetfejlesztés, a felkészítés, komplex felmérés és a szupervízió esetében tartalmaz irányelveket. Javasoljuk, hogy a testületi ajánlás figyelembe vételének kitétele kerüljön nevesítésre a dokumentumban. A szövegszerő módosítás a mellékletben található. Jelen pályázati dokumentációhoz kapcsolódóan a Testület tagjai szeretnék kiemelni, hogy a TIOP keretek mellett, nagy érdeklıdéssel várják a TÁMOP 5.4.5 kiemelt projekt felhívásának megjelenését, tekintettel arra, hogy az utóbbi projektben megvalósításra kerülı mentorhálózati fejlesztés az alapját képezi a TIOP 3.4.1/A-11/1 projektek sikerének. A két fejlesztés egymáshoz történı idıbeli igazítása így elengedhetetlen.
Bízunk benne, hogy javaslatainkkal segíteni tudtuk a pályázati dokumentum formálódását. A további sikeres együttmőködés reményében és a Testület tagjai nevében, üdvözlettel:
Szauer Csilla elnök
19/2012. (I. 25.) számú IFKKOT határozat melléklete
Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendje
Az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról 2. pontjában rendelkezik az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület létrehozásáról a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából 1. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület feladatai Az Intézményi Férıhely Kiváltást továbbiakban: Testület) feladatai:
Koordináló
Országos
Testület
(a
l. A Testület koordinálja az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat értelmében az ápolást –gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltását a Stratégia célkitőzéseinek megvalósulása mentén; m. biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körő átláthatóságát; n. a 2011 augusztusában megkezdıdı TIOP 3.4.1. pályázat Pályázat Elıkészítı Munkacsoportjának munkáját segíti a megfelelı pályázati kiírás megalkotásában; o. a pályázat beadása elıtt a Testületnek megküldött megvalósíthatósági tanulmányokat áttekinti, véleményezi és jóváhagyja; p. véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját; q. véleményezi a Stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérı módszerének és a különbözı szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját; r. véleményezi a Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket; s. véleményezi a képzési tematikákat és a képzési anyagokat; t. koordinálja és véleményezi a mentorhálózat kiépítését; u. felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és javaslatot tesz azokra; v. a Stratégia három éves ütemezésekben történı megvalósítását tartalmazó Cselekvési Tervét véleményezi és jóváhagyja. 2. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület összetétele 2.1. A Testület tagjai
A Testület tagjait a szakterületért felelıs helyettes államtitkár kéri fel az alábbiak szerint: g) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
2 fı Nemzeti Erıforrás Minisztérium 2 fı szociális háttérintézmények 3 fı fogyatékos embereket képviselı érdekképviseleti szervezetek 1 fı gyógypedagógiai felsıoktatási intézmények 1 fı szociális felsıoktatási intézmények 1 fı pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezeteinek képviselője 1 fı állami szociális intézmény fenntartók 1 fı nem állami szociális intézmény fenntartók 1 fı egyházi szociális intézmény fenntartók
A Testületnek összesen 13 tagja van. A Testület valamennyi tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ülésen tanácskozási joggal résztvevık nem rendelkeznek szavazati joggal.
3. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködési rendje 3.1. A Testület elnökét és helyettes elnökét a Nemzeti Erıforrás Minisztérium javaslata alapján a Testület tagjai választják a tagok sorából. 3.2. A tagok javaslatai alapján a titkár elkészíti a Testület éves munkatervét. A munkatervet a Testület hagyja jóvá. 3.3. A Testület szükség szerint, de legalább negyedévente tart ülést. A Testület ülését a munkatervben foglalt ülések mellett az elnök, illetve bármelyik tag kérelmére – annak a titkárhoz való beérkezésétıl számított legkésıbb tizenöt napon belül – össze kell hívni. 3.4. A Testület üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes hívja össze. 3.5. A Testület üléseire a meghívót, valamint a tervezett napirendi pont szerinti anyagokat a Testület titkára a munkaterv alapján az ülés megkezdése elıtt legalább két nappal elektronikus formában küldi meg. A tagok a javaslataikat és a hozzájuk kapcsolódó anyagaikat elektronikus formában, az aláírást igénylı dokumentumokat írott formában is megküldik a titkárnak az elıírt határidıre. A napirendet a Testület titkára az éves munkatervnek megfelelıen, és a hozzá beérkezett napirendi javaslatok alapján állítja össze és küldi meg a tagoknak. 3.6. A Testület üléseit elnökhelyettes vezeti.
az
elnök,
illetve
akadályoztatása
esetén
az
3.7. A Testületi ülés akkor határozatképes, ha azon a tagoknak több mint a fele jelen van. 3.8. A Testület tagja távolmaradása esetén – a szavazati jog biztosítása érdekében – gondoskodik helyettesítésérıl. Ez esetben a tag az ülés elıtt elektronikus levélben tájékoztatást küld a titkárnak a helyettesítés tényérıl, az általa felkért személy meghatalmazását elektronikus úton megküldi. A Testület ülésén a helyettesítést ellátó személy a meghatalmazását köteles bemutatni. 3.9. A Testület tagja nem vehet részt az ülés azon részén, amelyben olyan megvalósíthatósági tanulmány, koncepció, szakmai anyag kerül megvitatásra, ahol a Testület tagja a) tanácsadói szolgáltatást nyújtott, b) az érdekelt szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) az érdekelt szervezet vezetı tisztségviselıje, vagy felügyelı bizottságának tagja d) az érdekelt szervezet tagja, vagy abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik. 3.10. A Testület titkára tanácskozási joggal vesz részt a Testület ülésein. 3.11. A Testület ülései nem nyilvánosak, az ülésrıl kép- és hangfelvétel csak a Testület elnökének engedélyével készíthetı. 3.12. A Testület kialakítja belsı és külsı kommunikációs rendjét. A Kommunikációs Terv az Ügyrend 1. számú mellékletét képezi. 3.13. A Testület állásfoglalásait szótöbbséggel hozott határozatával alakítja ki. Szavazategyenlıség esetében az elnök, távolléte esetén az elnökhelyettes szavazata dönt. 3.14. A határozatképtelenség miatt megismételt ülést 8 napon belül változatlan napirenddel kell összehívni. A Testület a megismételt ülésen az eredeti napirend vonatkozásában a jelenlévı tagok számára tekintet nélkül határozatképes. E körülményre a tagokat a meghívó kiküldésekor figyelmeztetni kell. Egyebekben a meghívó kiküldésére a 3.5. pontban foglaltak az irányadóak. 3.15. Indokolt esetben a Testület ülésén kívül, írásbeli eljárás útján is határozatot hozhat. Írásbeli határozathozatal esetén határozati javaslatot a szavazati joggal rendelkezı testületi tagok tehetnek. A testületi tag határozati javaslatát elektronikus levélben juttatja el a titkárhoz. A javaslatot a Testület titkára elektronikus úton továbbítja a tagok részére. A javaslat tagok részére történı megküldését követı 5 munkanapon belül a tagok közölhetik esetleges fenntartásaikat, illetve módosító indítványaikat. E határidı lejártát követıen – módosítási javaslatok hiányában – a javaslatot úgy kell tekinteni, hogy azzal mindenki egyetértett. A Testület azon tagját, aki a levélben meghatározott határidın belül nem tiltakozik, vagy nem közli a szavazástól való távolmaradás szándékát, úgy kell tekinteni, mint aki hallgatólagosan
egyetért a javaslattal. Eredménytelennek minısül és határozathozatal nélkül zárul az írásbeli eljárás, ha a Testület elnöke, elnökhelyettese, valamely tagja a határozat rendes ülésen történı megtárgyalását javasolja. A határozatnak testületi ülésen történı megtárgyalására tett javaslatot egyben napirendi javaslatnak kell tekinteni. Az írásbeli eljárás során történı döntéshozatalra egyebekben a határozathozatal általános szabályai az irányadóak. 3.16. A Testület üléseirıl jegyzıkönyv készül, amelynek írásba foglalásáról a titkár az ülést követı 8 napon belül gondoskodik. 3.17. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, napirendjét, a határozatképességre vonatkozó utalást, az ülés menetét, a felszólalások lényegét, az elfogadott határozatokat, valamint a szavazati arányt. 3.18. A jegyzıkönyvet az elnök és a jegyzıkönyvvezetı írja alá és egy, a Testület elnöke által az ülésen felkért jelenlévı tag hitelesíti. A jegyzıkönyvet a Testület valamennyi tagja részére meg kell küldeni. 3.19. A Testület által meghozott határozatokat folyamatos sorszámozással kell ellátni. 3.20. A mőködési rendben meghatározott határidık esetében, amennyiben a határidı utolsó napja munkaszüneti nap, úgy a határidı a következı munkanapon jár le.
4. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnökének feladatai 4.1. képviseli a Testületet; 4.2. összehívja és vezeti a Testület üléseit; 4.3. az ülés alatt gondoskodik az ügyrend betartásáról; 4.4. gondoskodik a döntési javaslatok megszövegezésérıl; 4.5. meghatározott feladatok ellátására szakértıket tanácskozási joggal vesznek részt a Testület ülésén;
kérhet
fel,
akik
5. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület Titkára 5.1. A Testület feladataival és mőködésével kapcsolatos szervezési és adminisztratív teendıket a Testület Titkára látja el. 5.2. A Testület titkára a Nemzeti Erıforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Fıosztálya fogyatékosügyi szakreferense
e. f. g. h.
folyamatos kapcsolatot tart a Testület tagjaival elıkészíti a Testület üléseit; gondoskodik a Testület határozatainak nyilvántartásáról, jegyzıkönyvet készít az ülésekrıl.
6. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködésének pénzügyi feltételei 6.1. A Testület mőködési költségeirıl a Nemzeti Erıforrás Minisztérium saját költségvetési elıirányzata terhére gondoskodik. 6.2. A Testület tagjait díjazás nem illeti meg, a tagok és a tanácskozási joggal rendelkezı felkért szakértık azonban – a költségek felmerülésétıl számított harminc napon belül – írásban kérhetik a titkártól a Testület ülésén való részvétellel kapcsolatos úti és dologi költségük megtérítését. 7. Hatálybalépés, módosítás 7.1. Az ügyrend elfogadásához és módosításához szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
a tagok
egyszerő
7.2. Jelen ügyrend az elfogadása napján lép hatályba.
Budapest, 2011. szeptember 8.
Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnöke
23/2012. (III.2.) számú IFKKOT határozat melléklete
Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendje Módosításra került 2012. március 2-án a Testület határozata alapján. Az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról 2. pontjában rendelkezik az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület létrehozásáról a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából
1. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület feladatai Az Intézményi Férıhely Kiváltást továbbiakban: Testület) feladatai:
Koordináló
Országos
Testület
(a
w. A Testület koordinálja az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat értelmében az ápolást –gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltását a Stratégia célkitőzéseinek megvalósulása mentén; x. biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körő átláthatóságát; y. a 2011 augusztusában megkezdıdı TIOP 3.4.1. pályázat Pályázat Elıkészítı Munkacsoportjának munkáját segíti a megfelelı pályázati kiírás megalkotásában; z. a pályázat beadása elıtt a Testületnek megküldött megvalósíthatósági tanulmányokat áttekinti, véleményezi és jóváhagyja; aa. véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját; bb. véleményezi a Stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérı módszerének és a különbözı szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját; cc. véleményezi a Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket; dd. véleményezi a képzési tematikákat és a képzési anyagokat; ee. koordinálja és véleményezi a mentorhálózat kiépítését; ff. felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és javaslatot tesz azokra; gg. a Stratégia három éves ütemezésekben történı megvalósítását tartalmazó Cselekvési Tervét véleményezi és jóváhagyja.
2. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület összetétele 2.1. A Testület tagjai A Testület tagjait a szakterületért felelıs helyettes államtitkár kéri fel az alábbiak szerint: h) i) j) k) l) m) n) o) p) q)
2 2 3 1 1 1 1 1 1 1
fı fı fı fı fı fı fı fı fı fı
Nemzeti Erıforrás Minisztérium szociális háttérintézmények fogyatékos embereket képviselı érdekképviseleti szervezetek gyógypedagógiai felsıoktatási intézmények szociális felsıoktatási intézmények pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezeteinek képviselıje Civil Mőhely delegáltja állami szociális intézmény fenntartók nem állami szociális intézmény fenntartók egyházi szociális intézmény fenntartók
A Testületnek összesen 14 tagja van. A Testület valamennyi tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ülésen tanácskozási joggal résztvevık nem rendelkeznek szavazati joggal. 2.2. A Testületi tagság megszőnik: a) a tag halálával, b) a Testület megszőnésével, c) a kijelölıhöz intézett írásbeli lemondással, d) tag kijelölésének visszavonásával. 2.3. Visszavonásra a szakterületért felelıs helyettes államtitkár jogosult. A visszavonást a Testület és a delegáló szervezet is kezdeményezheti, különösen az alábbi esetekben: a) a tag egy éven belül az ülések több mint felén nem jelenik meg, b) a tag véleményalkotási kötelezettségének nem tesz eleget, c) a 3.9. pont megszegése esetén. 2.4. A tagság lemondás vagy visszavonás okán történt megszőnése esetén új tagot kell kijelölni. A lemondás vagy visszavonás az új tag kijelölésének napjától válik hatályossá, ezen idıpontig a korábbi delegált köteles ellátni a Testületi tagsággal járó feladatait. 2.5. A Testületi tagság nem függeszthetı fel és nem szüneteltethetı.
3. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködési rendje 3.1. A Testület elnökét és helyettes elnökét a Nemzeti Erıforrás Minisztérium javaslata alapján a Testület tagjai választják a tagok sorából.
3.2. A tagok javaslatai alapján a titkár elkészíti a Testület éves munkatervét. A munkatervet a Testület hagyja jóvá. 3.3. A Testület szükség szerint, de legalább negyedévente tart ülést. A Testület ülését a munkatervben foglalt ülések mellett az elnök, illetve bármelyik tag kérelmére – annak a titkárhoz való beérkezésétıl számított legkésıbb tizenöt napon belül – össze kell hívni. 3.4. A Testület üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes hívja össze. 3.5. A Testület üléseire a meghívót, valamint a tervezett napirendi pont szerinti anyagokat a Testület titkára a munkaterv alapján az ülés megkezdése elıtt legalább két nappal elektronikus formában küldi meg. A tagok a javaslataikat és a hozzájuk kapcsolódó anyagaikat elektronikus formában, az aláírást igénylı dokumentumokat írott formában is megküldik a titkárnak az elıírt határidıre. A napirendet a Testület titkára az éves munkatervnek megfelelıen, és a hozzá beérkezett napirendi javaslatok alapján állítja össze és küldi meg a tagoknak. 3.6. A Testület üléseit elnökhelyettes vezeti.
az
elnök,
illetve
akadályoztatása
esetén
az
3.7. A Testületi ülés akkor határozatképes, ha azon a tagoknak több mint a fele jelen van. 3.8. A Testület tagja távolmaradása esetén – a szavazati jog biztosítása érdekében – gondoskodik helyettesítésérıl. Ez esetben a tag az ülés elıtt elektronikus levélben tájékoztatást küld a titkárnak a helyettesítés tényérıl, az általa felkért személy meghatalmazását elektronikus úton megküldi. A Testület ülésén a helyettesítést ellátó személy a meghatalmazását köteles bemutatni. 3.9. A Testület tagja nem vehet részt az ülés azon részén, amelyben olyan megvalósíthatósági tanulmány, koncepció, szakmai anyag kerül megvitatásra, ahol a Testület tagja a) tanácsadói szolgáltatást nyújtott, b) az érdekelt szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) az érdekelt szervezet vezetı tisztségviselıje, vagy felügyelı bizottságának tagja d) az érdekelt szervezet tagja, vagy abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik. 3.10. A Testület titkára tanácskozási joggal vesz részt a Testület ülésein. 3.11. A Testület ülései nem nyilvánosak, az ülésrıl kép- és hangfelvétel csak a Testület elnökének engedélyével készíthetı.
3.12. A Testület kialakítja belsı és külsı kommunikációs rendjét. A Kommunikációs Terv az Ügyrend 1. számú mellékletét képezi. 3.13. A Testület állásfoglalásait szótöbbséggel hozott határozatával alakítja ki. Szavazategyenlıség esetében az elnök, távolléte esetén az elnökhelyettes szavazata dönt. 3.14. A határozatképtelenség miatt megismételt ülést 8 napon belül változatlan napirenddel kell összehívni. A Testület a megismételt ülésen az eredeti napirend vonatkozásában a jelenlévı tagok számára tekintet nélkül határozatképes. E körülményre a tagokat a meghívó kiküldésekor figyelmeztetni kell. Egyebekben a meghívó kiküldésére a 3.5. pontban foglaltak az irányadóak. 3.15. Indokolt esetben a Testület ülésén kívül, írásbeli eljárás útján is határozatot hozhat. Írásbeli határozathozatal esetén határozati javaslatot a szavazati joggal rendelkezı testületi tagok tehetnek. A testületi tag határozati javaslatát elektronikus levélben juttatja el a titkárhoz. A javaslatot a Testület titkára elektronikus úton továbbítja a tagok részére. A javaslat tagok részére történı megküldését követı 5 munkanapon belül a tagok közölhetik esetleges fenntartásaikat, illetve módosító indítványaikat. E határidı lejártát követıen – módosítási javaslatok hiányában – a javaslatot úgy kell tekinteni, hogy azzal mindenki egyetértett. A Testület azon tagját, aki a levélben meghatározott határidın belül nem tiltakozik, vagy nem közli a szavazástól való távolmaradás szándékát, úgy kell tekinteni, mint aki hallgatólagosan egyetért a javaslattal. Eredménytelennek minısül és határozathozatal nélkül zárul az írásbeli eljárás, ha a Testület elnöke, elnökhelyettese, valamely tagja a határozat rendes ülésen történı megtárgyalását javasolja. A határozatnak testületi ülésen történı megtárgyalására tett javaslatot egyben napirendi javaslatnak kell tekinteni. Az írásbeli eljárás során történı döntéshozatalra egyebekben a határozathozatal általános szabályai az irányadóak. 3.16. A Testület üléseirıl jegyzıkönyv készül, amelynek írásba foglalásáról a titkár az ülést követı 8 napon belül gondoskodik. 3.17. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, napirendjét, a határozatképességre vonatkozó utalást, az ülés menetét, a felszólalások lényegét, az elfogadott határozatokat, valamint a szavazati arányt. 3.18. A jegyzıkönyvet az elnök és a jegyzıkönyvvezetı írja alá és egy, a Testület elnöke által az ülésen felkért jelenlévı tag hitelesíti. A jegyzıkönyvet a Testület valamennyi tagja részére meg kell küldeni. 3.19. A Testület által meghozott határozatokat folyamatos sorszámozással kell ellátni. 3.20. A mőködési rendben meghatározott határidık esetében, amennyiben a határidı utolsó napja munkaszüneti nap, úgy a határidı a következı munkanapon jár le.
4. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnökének feladatai 4.1. képviseli a Testületet; 4.2. összehívja és vezeti a Testület üléseit; 4.3. az ülés alatt gondoskodik az ügyrend betartásáról; 4.4. gondoskodik a döntési javaslatok megszövegezésérıl; 4.5. meghatározott feladatok ellátására szakértıket tanácskozási joggal vesznek részt a Testület ülésén;
kérhet
fel,
akik
5. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület Titkára 5.1. A Testület feladataival és mőködésével kapcsolatos szervezési és adminisztratív teendıket a Testület Titkára látja el. 5.2. A Testület titkára a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által kijelölt személy.
i. j. k. l.
folyamatos kapcsolatot tart a Testület tagjaival elıkészíti a Testület üléseit; gondoskodik a Testület határozatainak nyilvántartásáról, jegyzıkönyvet készít az ülésekrıl.
6. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködésének pénzügyi feltételei 6.1. A Testület mőködési költségeirıl a Nemzeti Erıforrás Minisztérium saját költségvetési elıirányzata terhére gondoskodik. 6.2. A Testület tagjait díjazás nem illeti meg, a tagok és a tanácskozási joggal rendelkezı felkért szakértık azonban – a költségek felmerülésétıl számított harminc napon belül – írásban kérhetik a titkártól a Testület ülésén való részvétellel kapcsolatos úti és dologi költségük megtérítését.
7. Hatálybalépés, módosítás 7.1. Az ügyrend elfogadásához és módosításához szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
a tagok
egyszerő
7.2. Jelen ügyrend az elfogadása napján lép hatályba. Budapest, 2012. március 2.
Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnöke
34/2012. (VII.4.) számú IFKKOT határozat melléklete Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület ügyrendje Módosításra került 2012. július 4-én a Testület határozata alapján. Az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról 2. pontjában rendelkezik az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület létrehozásáról a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából 1. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület feladatai Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (a továbbiakban: Testület) feladatai: hh.A Testület koordinálja az 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat értelmében az ápolást –gondozást nyújtó szociális intézményi férıhelyek kiváltását a Stratégia célkitőzéseinek megvalósulása mentén; ii. biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körő átláthatóságát; jj. a 2011 augusztusában megkezdıdı TIOP 3.4.1. pályázat Pályázat Elıkészítı Munkacsoportjának munkáját segíti a megfelelı pályázati kiírás megalkotásában; kk. a pályázat beadása elıtt a Testületnek megküldött megvalósíthatósági tanulmányokat áttekinti, véleményezi és jóváhagyja; ll. véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját; mm. véleményezi a Stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérı módszerének és a különbözı szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját; nn.véleményezi a Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket; oo. véleményezi a képzési tematikákat és a képzési anyagokat; pp. koordinálja és véleményezi a mentorhálózat kiépítését; qq. felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és javaslatot tesz azokra; rr. a Stratégia három éves ütemezésekben történı megvalósítását tartalmazó Cselekvési Tervét véleményezi és jóváhagyja. 2. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület összetétele 2.1. A Testület tagjai A Testület tagjait a szakterületért felelıs helyettes államtitkár kéri fel az alábbiak szerint: r) 2 fı Emberi Erıforrások Minisztériuma s) 2 fı szociális háttérintézmények t) 3 fı fogyatékos embereket képviselı érdekképviseleti szervezetek
u) 1 v) 1 w) 1 x) 1 y) 1 z) 1 aa)
fı gyógypedagógiai felsıoktatási intézmények fı szociális felsıoktatási intézmények fı pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezeteinek képviselıje fı Civil Mőhely delegáltja fı állami szociális intézmény fenntartók fı nem állami szociális intézmény fenntartók 1 fı egyházi szociális intézmény fenntartók
A Testületnek összesen 14 tagja van. A Testület valamennyi tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ülésen tanácskozási joggal résztvevık nem rendelkeznek szavazati joggal. 2.2. A Testületi tagság megszőnik: e) a tag halálával, f) a Testület megszőnésével, g) a kijelölıhöz intézett írásbeli lemondással, h) tag kijelölésének visszavonásával. 2.3. Visszavonásra a szakterületért felelıs helyettes államtitkár jogosult. A visszavonást a Testület és a delegáló szervezet is kezdeményezheti, különösen az alábbi esetekben: d) a tag egy éven belül az ülések több mint felén nem jelenik meg, e) a tag véleményalkotási kötelezettségének nem tesz eleget, f) a 3.9. pont megszegése esetén. 2.4. A tagság lemondás vagy visszavonás okán történt megszőnése esetén új tagot kell kijelölni. A lemondás vagy visszavonás az új tag kijelölésének napjától válik hatályossá, ezen idıpontig a korábbi delegált köteles ellátni a Testületi tagsággal járó feladatait. 2.5. A Testületi tagság nem függeszthetı fel és nem szüneteltethetı.
3. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködési rendje 3.1. A Testület elnökét és helyettes elnökét a Emberi Erıforrások Minisztériuma javaslata alapján a Testület tagjai választják a tagok sorából. 3.2. A tagok javaslatai alapján a titkár elkészíti a Testület éves munkatervét. A munkatervet a Testület hagyja jóvá. 3.3. A Testület szükség szerint, de legalább negyedévente tart ülést. A Testület ülését a munkatervben foglalt ülések mellett az elnök, illetve bármelyik tag kérelmére – annak a titkárhoz való beérkezésétıl számított legkésıbb tizenöt napon belül – össze kell hívni. 3.4. A Testület üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes hívja össze.
3.5. A Testület üléseire a meghívót, valamint a tervezett napirendi pont szerinti anyagokat a Testület titkára a munkaterv alapján az ülés megkezdése elıtt legalább öt munkanappal elektronikus formában küldi meg. A tagok a javaslataikat és a hozzájuk kapcsolódó anyagaikat elektronikus formában, az aláírást igénylı dokumentumokat írott formában is megküldik a titkárnak a meghívóban jelzett határidıre. A napirendet a Testület titkára az éves munkatervnek megfelelıen, és a hozzá beérkezett napirendi javaslatok alapján állítja össze és küldi meg a tagoknak. 3.6. A Testület üléseit az elnök, illetve akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti. 3.7. A Testületi ülés akkor határozatképes, ha azon a tagoknak több mint a fele jelen van. 3.8. A Testület tagja távolmaradása esetén – a szavazati jog biztosítása érdekében – köteles gondoskodni a helyettesítésérıl. Ez esetben a tag az ülés elıtt elektronikus levélben tájékoztatást küld a titkárnak a helyettesítés tényérıl, az általa felkért személy meghatalmazását elektronikus úton megküldi. A Testület ülésén a helyettesítést ellátó személy a meghatalmazását köteles bemutatni. 3.9. A Testület tagja nem vehet részt az ülés azon részén, amelyben olyan megvalósíthatósági tanulmány, koncepció, szakmai anyag kerül megvitatásra, ahol a Testület tagja a) tanácsadói szolgáltatást nyújtott, b) az érdekelt szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, c) az érdekelt szervezet vezetı tisztségviselıje, vagy felügyelı bizottságának tagja d) az érdekelt szervezet tagja, vagy abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik. 3.10. A Testület titkára tanácskozási joggal vesz részt a Testület ülésein. 3.11. A Testület ülései nem nyilvánosak, az ülésrıl kép- és hangfelvétel csak a Testület elnökének engedélyével készíthetı. 3.12. A Testület kialakítja belsı és külsı kommunikációs Kommunikációs Terv az Ügyrend 1. számú mellékletét képezi.
rendjét.
A
3.13. A Testület állásfoglalásait szótöbbséggel hozott határozatával alakítja ki. Szavazategyenlıség esetében az elnök, távolléte esetén az elnökhelyettes szavazata dönt. 3.14. A határozatképtelenség miatt megismételt ülést 8 napon belül változatlan napirenddel kell összehívni. A Testület a megismételt ülésen az eredeti napirend vonatkozásában a jelenlévı tagok számára tekintet nélkül határozatképes. E körülményre a tagokat a meghívó kiküldésekor figyelmeztetni kell. Egyebekben a meghívó kiküldésére a 3.5. pontban foglaltak az irányadóak.
3.15. Indokolt esetben a Testület ülésén kívül, írásbeli eljárás útján is határozatot hozhat. Írásbeli határozathozatal esetén határozati javaslatot a szavazati joggal rendelkezı testületi tagok tehetnek. A testületi tag határozati javaslatát elektronikus levélben juttatja el a titkárhoz. A javaslatot a Testület titkára elektronikus úton továbbítja a tagok részére. A javaslat tagok részére történı megküldését követı 5 munkanapon belül a tagok közölhetik esetleges fenntartásaikat, illetve módosító indítványaikat. E határidı lejártát követıen – módosítási javaslatok hiányában – a javaslatot úgy kell tekinteni, hogy azzal mindenki egyetértett. A Testület azon tagját, aki a levélben meghatározott határidın belül nem tiltakozik, vagy nem közli a szavazástól való távolmaradás szándékát, úgy kell tekinteni, mint aki hallgatólagosan egyetért a javaslattal. Eredménytelennek minısül és határozathozatal nélkül zárul az írásbeli eljárás, ha a Testület elnöke, elnökhelyettese, valamely tagja a határozat rendes ülésen történı megtárgyalását javasolja. A határozatnak testületi ülésen történı megtárgyalására tett javaslatot egyben napirendi javaslatnak kell tekinteni. Az írásbeli eljárás során történı döntéshozatalra egyebekben a határozathozatal általános szabályai az irányadóak. 3.16. A Testület üléseirıl jegyzıkönyv készül, amelynek írásba foglalásáról a titkár az ülést követı 8 napon belül gondoskodik. 3.17. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, napirendjét, a határozatképességre vonatkozó utalást, az ülés menetét, a felszólalások lényegét, az elfogadott határozatokat, valamint a szavazati arányt. 3.18. A jegyzıkönyvet az elnök és a jegyzıkönyvvezetı írja alá és egy, a Testület elnöke által az ülésen felkért jelenlévı tag hitelesíti. A jegyzıkönyvet a Testület valamennyi tagja részére meg kell küldeni. 3.19. A Testület által meghozott határozatokat folyamatos sorszámozással kell ellátni. 3.20. A mőködési rendben meghatározott határidık esetében, amennyiben a határidı utolsó napja munkaszüneti nap, úgy a határidı a következı munkanapon jár le.
4. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnökének feladatai 4.1. képviseli a Testületet; 4.2. összehívja és vezeti a Testület üléseit; 4.3. az ülés alatt gondoskodik az ügyrend betartásáról; 4.4. gondoskodik a döntési javaslatok megszövegezésérıl; 4.5. meghatározott feladatok ellátására szakértıket kérhet fel, akik tanácskozási joggal vesznek részt a Testület ülésén;
5. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület Titkára 5.1. A Testület feladataival és mőködésével adminisztratív teendıket a Testület Titkára látja el.
kapcsolatos
szervezési
és
5.2. A Testület titkára a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlıségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által kijelölt személy. m.
folyamatos kapcsolatot tart a Testület tagjaival n. elıkészíti a Testület üléseit; o. gondoskodik a Testület határozatainak nyilvántartásáról, p. jegyzıkönyvet készít az ülésekrıl.
6. Az Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mőködésének pénzügyi feltételei 6.1. A Testület mőködési költségeirıl a Emberi Erıforrások Minisztériuma saját költségvetési elıirányzata terhére gondoskodik. 6.2. A Testület tagjait díjazás nem illeti meg, a tagok és a tanácskozási joggal rendelkezı felkért szakértık azonban – a költségek felmerülésétıl számított harminc napon belül – írásban kérhetik a titkártól a Testület ülésén való részvétellel kapcsolatos úti és dologi költségük megtérítését. 7. Hatálybalépés, módosítás 7.1. Az ügyrend elfogadásához és módosításához szótöbbséggel hozott határozata szükséges.
a
tagok
egyszerő
7.2. Jelen ügyrend az elfogadása napján lép hatályba.
Budapest, 2012. március 2.
Intézményi Férıhely Kiváltást Koordináló Országos Testület elnöke