Hírek Püspökladányi
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja • XXIII. évfolyam 4. szám • 2012. március 14. • Ingyenes
2011. március 16. †
1848-2012
Harc a szabadságért akkor és most
164 éve történt. Volt egy olyan leírhatatlanul bátor nemzedék, a 48-as, amely a nemzetért úgy állt ki, hogy szabadságot kiáltott, utcára vonult, megfogalmazta és pontokba szedte világos céljait. És nem állt meg. Tárgyalni kezdett az óriásokkal, majd kormányt alakított, nemzeti kormányt, és hozzáfogott az ország teljes átszervezéséhez. 1848 nemzedékére a magyar ember az azóta eltelt idők során mindig szeretett volna hasonlítani. Hiszen az a bátorság, igazság, szabadság iránti vágy, amit magukban hordoztak, máig felfoghatatlan. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. De lehet párhuzam az akkor és a most között? Az 1848-ban megfogalmazott szabadságvágy és a 2012-ben megfogalmazott nemzeti érdekekért vívott harc között? A kérdésre tudjuk a választ. A 48-as hősök fegyverrel harcoltak a szabadságért. Az ország vezetői pedig ma, 2012-ben fegyver nélkül, a szívükkel, fejükkel küzdenek a nemzet érdekeiért a külföldi kiszolgáltatottság csökkentéséért. Most nem folyik vér a küzdelemben, az ütközeteket pedig nem a klasszikus fegyverekkel vívják. A jelenben a pénz rajzolja a frontvonalat, az árfolyamszintek, az államadóság, de a sikeres és sikertelen ütközetekben ma is mindannyian benne vagyunk. Részei a harcnak 2012-ben is. Mert a szabadságért, a nemzeti érdekekért való kiállás ma ugyanúgy elemi érdeke az országnak, magyaroknak, mint 164 éve. Unokáink, a következő generációk az alapján fognak megítélni bennünket, hogy ki mertünk e állni az érdekeinkért, a nemzetközi nyomás ellenére meg tudtuk- e őrizni számukra földjeinket, folyóinkat vagyis mindent, amiért 48-ban harcolt nemzetünk. És talán nem érezzük az itt és mostban, hogy szerencsések vagyunk. Szerencsések, mert van, aki felvállalja értünk ezt a harcot. Bátran. És szerencsések, mert történelmi időket élünk. 100 év múlva majd az 1848-as nemzedék mellett az ezredforduló utáni első évszázad -a mi korunk is- megkülönböztetett helyet kap talán, a történelemkönyvek lapjain. Mert harcolt a magyar a szabadságért akkor, és harcol ma is. DSA
2
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Felére csökkenhet a fűtésköltség
beszerelték a Polgármesteri Hivatalba az aprítékkal működő kazánt
A napokban szerelték be azt a faaprítékkal működő kazánt a Polgármesteri Hivatalba, amelyet a Start mintaprogram keretein belül nyert az önkormányzat. A Belügyminisztérium pályázatának segítségével Püspökladány és Sárrétudvari települések, a biomassza kazánok mellett közösen nyertek egy aprító gépet, a beüzemelés után pedig az önkormányzatok épületének tetemes fűtésköltségét csökkentik a beruházás révén. A 75 kW-os kazán -15 fokig akár az egész, 1200 légköbméterű épületet fel tudja fűteni. Nagy István, a beüzemelést végző cég ügyvezetője riporterünknek elmondta: a mi számításaink szerint 50%-os fűtésköltség megtakarítást eredményez az új technológia, s aprítékkal működik majd a rendszer. Minden olyan fásszárú növényt el lehet égetni benne, ami a környéken fellelhető. A pályázat azonban nem csupán a kazán árát finanszírozta, hanem a szerelési, tervezési és engedélyeztetési költségeket is, összesen közel 7 millió forint érékben. Dombi Imréné polgármester asszony elmondta, hogy a pályázat arra is lehetőséget biztosított, hogy 6 közmunkást alkalmazzanak a biomassza kazán és az aprítógép működtetéséhez. Az aprítékot pedig jelenleg a volt katolikus temető területéről termelik ki a közmun-
kások, így az önkormányzat jól jár a fásszárú tüzelőanyaggal, az egyház pedig egy régóta nyomasztó tehertől szabadul meg: a területet ugyanis nem volt, aki rendbe tegye. Az üzembe állított biokazánban az apríték körülbelül 6-700 fokon ég el. A hatékonysági, gazdaságossági vizsgálatok után az önkormányzat azt tervezi, hogy a többi intézmény számára is megkeresik a módját annak, hogy takarékos fűtésrendszert építsenek ki. Dombi Imréné elmondta: az önkormányzat 5 intézményére rendelkezik ilyen jellegű terv-dokumentációval. A Petőfi Iskola két épületére, a Katica Óvodára, a középiskolára és a művelődési házra készült energia korszerűsítési terv, pályázati kiírásra várnak. A polgármesteri hivatalba most beszerelt biokazán legfontosabb előnye tehát, hogy csökkenti a fűtéssel járó kiadásokat, mivel a környékről nagyobb mennyiségben kitermelhető az apríték. Persze a városvezetés gondolt arra az esetre is, ha ezek a lehetőségek kimerülnének. A tervek szerint energiafűz termesztés indul majd. Ezzel kapcsolatban a gazdákkal egyeztetnek majd, valamint az is elképzelhető, hogy saját tulajdonú földön az önkormányzat maga kezdi el a növény termesztését. KCS
Ígéret teljesítve
nyert forrásból pedig december végéig tudják alkalmazni a dolgozókat. A szakszerű és eredményes növénytermesztés érdekében kertész szakemberek is részt vesznek a közmunkaprogramban, az ő felügyeletükkel folyik a mezőgazdasági közmunka –informálta lapunkat Dombi Imréné polgármester. A dolgozókat egy művezető irányítja, jelenleg két csoport dolgozik a sátrak felállításán, a többiek pedig majd a szántóföldön kapnak munkát. A munkálatokat kertész szakemberek felügyelik. A szakmai tapasztalat pedig garantálja az eredményes munkavégzést, Kárai Albert munkafelügyelő szerint. A mezőgazdasági termelés jelentős részét szabadföldön végzik majd a dolgozók. Kezdetben burgonya, vöröshagyma, ezt követően pedig petrezselyem és sárgarépa kerül kiültetésre. Emellett zöldborsót és zöldbabot is termesztenek majd a földeken. A növények betakarítása a tervek szerint folyamatos lesz egészen késő őszig. A mezőgazdasági közmunka mellett a Start program másik része is folyamatban van, melyben betonelemeket gyártanak és belvízelvezető csatornákat tisztítanak a közmunkások. Dienes Zoltán
elkezdődött a mezőgazdasági termelő munka önkormányzati területen A Start közmunkaprogram keretében 44 fő vette fel a munkát a napokban, s a volt KÖZKÉV telephelyen már meg is kezdték a fóliasátor felállítását, ahol a város konyhái számára zöldségfélét termelnek majd. A talaj előkészítése folyik jelenleg a 240 négyzetméteres területen, melybe paradicsom és uborka mag kerül, a kikelt palánták pedig önkormányzati földbe kerülnek –mondta el lapunknak Babits Zsófia, a város kertésze.
A LADÁNY TV műsorát élőben is nézheti AZ INTERNETEN:
www.ladanytv.hu Az önkormányzat a tavalyi év közepén határozta el, hogy a közmunkaprogram keretében hasznos, értékteremtő tevékenységbe kezd, és saját földeken mezőgazdasági termelést végeztet. A helyi kezdeményezés szerencsés módon egybe esett azzal a kormányzati támogatással, ami a Start közmunkaprogram keretében értékteremtő munkavégzésre biztosított forrásokat tavaly novemberben. Az önkormányzat 44 millió forintot kapott a Start közmunkaprogram végrehajtására, ami a programban alkalmazott, 44 fő bére mellett tartalmazza a szükséges eszközök, alapanyagok beszerzését is. Önkormányzati önrészre nem volt szükség, a meg-
3
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Nehezen, de kezelhető a költségvetés hiánya, így nem maradnak el a fejlesztések sem 2012-ben
Nehéz lesz az idei év gazdálkodása, ami nem meglepő, hiszen évek óta forráshiánnyal küzdenek az önkormányzatok, a püspökladányi is. Idén 150 millió forint az a működési hiány, melyet kezelni kell a városvezetésnek. Dombi Imréné polgármestert ezzel kapcsolatban kerestük fel a napokban, hiszen pénzügyi szakemberként ő az egyik legilletékesebb abban, hogy elmondja, mit tükröznek a számok. S hogy vajon megismételhető –e a tavalyi siker, hiszen 2011 év végére a város induló hiányát nullára csökkentette az önkormányzat a sikeres gazdálkodással és pályázati munkával. Polgármester asszony megosztotta lapunkkal: a 150 millió forint működési hiányt ÖNHIKI pályázatokkal próbálják csökkenteni. Az elmúlt évben közel 200 millió forintot nyert Püspökladány ezen a pályázaton, s bízik abban, hogy idén is sikeres lesz a pályázati munka. Ha azonban nem olyan ütemben érkezne a pályázati bevétel, akkor a hiány arányos részét újra fel kell osztani az intézmények között. -Minden erőnkre és szakmai tudásunkra szükség van ahhoz, hogy végig tudjuk vinni ezt az évet úgy, ahogy szeretnénk. Ha tudjuk tartani ezt a költségvetést, semmi probléma nem lesz. Természetesen az intézményvezetőkre is nagyon nagy feladat hárul, hiszen a költségvetésnél visszaosztásra került a hiány egy része. 8,58%-ot osztottunk vissza az intézményeinknek. Az önkormányzatnak nagyon fontos feladata, hogy a meglévő munkahelyeket megtartsa, ezért minden olyan lehetőséget megragadunk, ami ezt segíti. A pedagógus álláshelyek megtartása érdekében a gyermeklétszámot stabilizálni vagy növelni kell, ennek érdekében indul a versenysport iskola is –mondta Dombi Imréné, aki azt is hangsúlyozta: az iskolákat tekintve kötelezően ellátandó önkormányzati feladat az általános iskolai oktatás, amit a normatív állami finanszírozás mellett jelentős önkormányzati kiegészítéssel lát el Püspökladány évek óta. A középiskola és a művészeti iskola működtetése azonban önként vállalt feladatnak minősül. A költségvetés tervezésekor született egy olyan határozat, hogy az önként vállat feladatokból 20%os visszalépést foganatosít az önkormányzat. Polgármester asszony elmondta: minden önként vállalt feladat fontos, ezért egyiket sem szüntették meg, de némely faladattól nem vontak el pénzeket, vagy nem olyan arányban, mint azt meghatározták, ilyen a középiskolai és a művészeti képzés, oktatás is. Polgármester asszony hangsúlyozta: bízik benne, hogy tartható lesz a költségvetés, hiszen nincs túltervezve. Az adóbevételeket is alultervezték, hogy ne legyen gond, ha nem folyik be annyi pénz, mint amennyire a stabil gazdálkodáshoz szükség van. A város idei költségvetésének főösszege – a működési és fejlesztési feladatokat is tekintve – 5 milliárd 483 millió 913 ezer forint. A működési kiadások és bevételek főösszege mintegy 3,1 milliárd forint, a 2012-re tervezett fejlesztési kiadásoké pedig 2,3 milliárd forint. A fejlesztési kiadások között megjelenik az önkormányzat által 2010-ben egymilliárd forint összegben kibocsátott kötvény 2012. és 2013. évre vállalt kötelezettségei, valamint a kötelezettséggel még nem terhelt 356 millió 179 ezer forintos kötvényforrás. Ezentúl 70 millió forint fejlesztési tartalékalappal, illetve 14,7 millió forint egyéb fejlesztési tartalékkal rendelkezik az önkormányzat. Az idei év említett két nagy beruházása az újtelepi szennyvízhálózat és a kerékpárút építés lesz. Mindkét fejlesztésre megnyerte a pályázatot a város. De idén tervben van még az ivóvízminőség javító program 92 millió forint értékben és a gyűjtőút építés folytatása 153 millió forint értékben. Fontos pályázat a magyar-román projekt 243 millió forint értékben, ami a lakótelep és környékének
útjait tenné rendbe, és a belvízelvezető rendszer felújítása is szerepel az idei elképzelések között –mondta el lapunknak polgármester asszony, az idei év elfogadott költségvetése kapcsán, mely úgy véli tartható lesz, ha olyan eredményes pályázati munkát tudnak végezni, mint tavaly, és az induló hiányt sikerül év közben lefaragni. Ám az is komoly eredmény, hogy a város rendelkezik a tervezett beruházásokhoz szükséges saját forrással, így a nehézségek ellenére tovább épülhetnek 2012-ben az utak, s az előzőekben felsorolt beruházásokra is jó esélye van Püspökladánynak. D. Sári Andrea Szabó Attiláné pénzügyi-, ügyrendi bizottság elnöke „A költségvetési koncepció vitájában szóba került, hogy milyen újabb adókat vethetne ki az önkormányzat, amiből a bevételeinek tudnánk fokozni. Ilyen volt az ebrendészeti hozzájárulás, az építményadó, de az önkormányzat egyiket sem támogatta, mivel a lakosság teherbíró képességét nem lehet tovább fokozni. Az előző kormányzat már olyan megszorításokat nyomott az önkormányzat nyakába, ami teljesíthetetlenné vált. Akkor kezdődött el a települési önkormányzatok kivéreztetése. Ebből a helyzetből nagyon-nagyon hosszú lesz a kiút és keserves, de bízom benne, hogy ebben a népben, nemzetben még mindig van annyi erő, hogy képes felállni, képes kiegyenesedni, dolgozni és menni előre.” Kovács Krisztina oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke „Az oktatás terén vállalja a legnagyobb terhet magára a város azzal, hogy kiegészíti az állami normatívát. Mert amit megkapunk az államtól, azt még 38%-kal ki kell egészíteni. Ez éves szinten 470 millió forint. És nem az állam ad kevesebbet, hanem a gyermeklétszám fogy sajnos. Mindezek ellenére év közben támogatásban részesítjük még a busszal közlekedő gyerekeket közel 2 millió Ft értékben, támogatjuk az úszás oktatást 640 ezer Ft-tal, a sportcsarnok használatot a gyerekek, egyesületek számára. A kormány nagyon nehéz feladatot kapott, gyakorlatilag át kell alakítania az összes rendszerét. Az oktatást, az egészségügyet, az önkormányzatot. Egy olyan országot vett át, ahol romokban hevert minden. Ez letisztulás nélkül nem megy, nyilván ehhez a rendszereket elég alaposon át kellett dolgoznia, ahol folyt a pénz számolatlanul, azokat a csapokat el kell, hogy zárja. De látszik most már a gazdaság fejlődése, hiszen az európai országok közül Magyarország eredménye a legjobb, megelőzve Franciaországot, Hollandiát és azokat az országokat, amelyeket mi gazdag Nyugat-Európai országoknak gondoltunk. Én a munkában hiszek, a szerencsében nem annyira. Ez a kormány arra törekszik, hogy munkából akarjon megélni mindenki, ne segélyből.” Kiss Zsigmond alpolgármester „Ha ebben az évben meg tudjuk valósítani azokat az elképzeléseket, melyekről már szóltunk, az nagy eredmény lesz. Úgy gondolom, hogy a költségvetésünk komoly alapokon áll, óvatos és körültekintő módon készítettük el. Nagy változás előtt áll a közigazgatási rendszer, de úgy vélem, hogy ezek mind az önkormányzat, mind az intézmények számára pozitívan hatnak majd a következő években.”
4
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
VÁROSHÁZA
az Önkormányzat 2012. február 23-i ülésének összegzése Soros ülését tartotta február utolsó csütörtökén az önkormányzat képviselő-testülete. Az ülés eseményeiről az ott született legfontosabb döntésekről Keserű László jegyző számolt be lapunknak. -Az ülés kezdetén polgármester asszony a képviselő-testület felé tájékoztatást adott a január hónapban történt fontosabb tárgyalásairól, majd a 2. napirend keretében a város költségvetési rendeletét vitatták meg a képviselők közmeghallgatás keretében. Elhangzott, hogy a 2012-es év is nehéz lesz a költségvetési gazdálkodás szempontjából. A város 150 millió működési hiánnyal indítja a 2012-es évet, ennek a pótlására az ÖNHIKI pályázat adhat segítséget, s ha ez sikerül, akkor komolyabb probléma nem lehet. Amennyiben ilyen összegű támogatást az önkormányzat nem kap, akkor elképzelhető, hogy az év második felében a költségvetést át kell tekinteni, és különböző racionalizáló lépésekre kerülhet sor. Az intézmények vonatkoztatásában 8,5 % körüli vis�szalépést kellett eszközölni, az önként vállalt feladatoknál pedig egy átlagos 20%-os visszalépést érvényesített a képviselő-testület –mondta el Keserű László jegyző. A 3. napirend keretében az önkormányzat középtávú tervezéséről tárgyaltak a képviselők. -A középtávú tervezés mutatja az önkormányzat saját bevételeit, fizetési kötelezettségeit. Ez egy három évre vonatkozó tervezés, de a képviselő-testület nyilván minden évben át fogja tekinteni, és ha kell, korrigálja. A következő napirendend a belső ellenőrzési tervről szólt. Az önkormányzatnak be kell nyújtani a képviselő-testület felé az elmúlt évi közbeszerzési statisztikai összegzését, mely arról szól, hogy az önkormányzat 2011. évben milyen eljárásokat indított, bonyolított. A képviselők kaptak erről egy tájékoztatást, melyet elfogadtak, majd a következő, vagyis az idei év közbeszerzéseivel kapcsolatos tervet vitatták meg. A képviselő-testület ezt követően a Vagyonkezelő Holdinggal kapcsolatban tanácskozott. Mint ismeretes, arról döntött korábban a testület, hogy a Holding és a Gyógyfürdő Kft-t beolvasztja a Városüzemeltető Kft-be. A képviselő-testület most kimondta, hogy a beolvadással megszűnő, illetve újonnan létrehozó gazdasági társaságok vagyonmérleg és vagyonleltár tervezetének a forduló napját 2012. április 20 -ban határozza meg, az átalakulással kapcsolatos könyvvizsgálói feladatok ellátásával Földesi Emma könyvvizsgálót bízta meg. Az átalakulással kapcsolatos feladatok végrehajtásért továbbra is Varga Lajos ügyvezető a felelős. Időközben a püspökladányi Gyógyfürdő-, Egészségügyi Szolgáltató és Sportszervező Kft. ügyvezetője jelezte lemondását, ezért a képviselő-testület a Gyógyfürdő Kft. vonatkoztatásában is Varga Lajost bízta meg az ellátandó feladatok végrehajtásával. A következő napirend keretében a rendelőintézetben működő patikával kapcsolatban tárgyalt a testület. A Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetője jelezte polgármester asszony felé, hogy a rendelőintézetben működő patika vonatkozásában -a Pharma Ház mint kisebbségi tulajdonos- azt az információt adta, hogy az ügyeleti ellátás miatt a patika havi 1,3-1,4 millió forint veszteséget termel. Ügyvezető igazgató as�szony azt kérte a képviselő-testülettől, hogy nyújtsanak segítséget a probléma rendezéséhez. Javaslata alapján felmerült az, hogy vagy szűnjön meg a patika ügyeleti ellátása, vagy maga a patika. Amennyiben az ügyeleti ellátás került volna megszüntetésre a képviselő-testület döntése alapján, akkor javasolták azt, hogy vagy a
városban lévő többi patika bevonásával oldódjon meg az ügyeleti ellátás, vagy egy nyújtott nyitva tartási időszak alapján működjön tovább a rendelőintézetben a patika. A képviselő-testület az előterjesztést megvitatta, megtárgyalta, és végül az egészségügyi szociális bizottság döntését figyelembe véve azt a pontot fogadta el, hogy a rendelőintézetben működő gyógyszertár ügyeleti ellátásának a megszüntetése történjen meg, de úgy, hogy a ügyeleti ellátás más módon továbbra is biztosítva legyen a városban. A feladat végrehajtásával az Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízták meg –mondta el Keserű László jegyző. Döntött a képviselő-testület a tűzoltóság épület felújításának önkormányzati támogatásáról is. -2010-ben pályázatot nyújtott be az önkormányzat a tűzoltóság épületének felújítására, bővítésére, melyet meg is nyert, de 85 helyett 80% támogatást kapott a város, ezért ez a pályázathoz szükséges saját erő mértéke bruttó 9,2 millió forint lett. A képviselő-testület a hiányzó forrás biztosításáról döntött. A képviselők két új tagot választottak ezt követően a városi sport-alapítványba. Kuratóriumi tagnak Szarvas Attilát, felügyelő bizottsági tagnak pedig Szabó Csabát választották meg. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának módosításáról is döntés született. Majd arról határoztak a képviselők, hogy Püspökladány, Bocskai utca 25. szám alatt (volt zsidó iskola) egy ifjúsági házat kell kialakítani. A napirend tárgyalása során elhangzott: az ingatlan belső felújítását el kell kezdeni, a Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ szakmai feladatait pedig át kell tekinteni, és ki kell alakítani egy ifjúság segítő (referens) munkakört, a meglévő humánerőforrás figyelembe vételével. Lakossági panasz érkezett a polgármesteri hivatalba egy korábbi környezetvédelmi és mezőgazdasági döntéssel kapcsolatban, mely egy földterület bérbeadásáról szólt. A panaszos azt kérte az önkormányzattól, hogy ac-hoc bizottságot állítson fel a szabályszerűség kivizsgálására, de a képviselő-testület arra az álláspontra jutott, hogy a környezetvédelmi, mezőgazdasági bizottság döntése szabályszerű volt, így a kérést nem támogatja. Előterjesztést vitatott meg a testület a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítására is –ezzel zárult az ülés, tudtuk meg Keserű László jegyzőtől. A Keserű László jegyzővel készült interjú alapján írta: D. Sári Andrea
Használjuk fel a zöld hulladékot! A Föld Emlékpark Alapítvány jóvoltából 210 darab, egyenként 21.000 forint értékű tölgyfából készült komposztáló láda érkezett Püspökladányba a napokban. A háztartásokban keletkezett zöld hulladék, lenyírt fű, lemetszett növényrészek a komposztáló láda segítségével szerves anyaggá alakíthatók. A ladányi lakosság ingyenesen igényelhet a ládákból, ez hangzott el azon a tájékoztatón, melyet a művelődési házban tartott a város kertészmérnöke, Babits Zsófia, valamint az említett alapítvány elnöke, Demeter Zoltán. -A Környezet és Energia Operatív Programon belül az elmúlt években lehetőség volt lakossági komposztálást népszerűsítő programokra pályázni. A Föld Emlékpark Alapítvány civil szervezet nyert el egy támogatási lehetőséget, és ennek keretén belül osztják a ládákat azokon a településeken, ahol az önkormányzat erre nyitott –mondta el az alapítvány elnöke. A lakosok ingyenesen kaphatják meg a komposztálókat egy használatbavételi szerződés aláírását követően, 5 évre. RS
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Nemzeti Ünnepünk Március 15. Püspökladány a forradalom kitörése előtt A településnek gazdasági szempontból, illetve a népességét tekintve nem volt igazán nagy jelentősége. Ebben az időben közigazgatásilag Szabolcs vármegyéhez, azon belül is a nádudvari járáshoz tartozott. Jóval kisebb település volt, mint Nádudvar, valójában ez a különbség fejeződött ki a közigazgatási alárendeltségben is. Majd csak a megalakuló Hajdú vármegyéhez történő csatolás idejére válik közel akkora népességűvé, amikorra már csak 40 fővel élnek kevesebben Püspök Ladányban (7839 fő) mint Nádudvaron (7879 fő). Az iparral nem rendelkező és közlekedési szempontból előnytelen fekvésű település számára hatványozottan jelentkeztek az országot egyébként is sújtó gazdasági problémák. A század húszas-harmincas éveiben több alkalommal is olyan hideg telek voltak, hogy a jószágállomány egy része megfagyott. A lakosság körében több alkalommal is kolerajárvány dühöngött. Az 1840-es év több nagy változást is hozott a település életében. Ekkor kezdődnek az ármentesítési munkálatok, amelynek következtében nagy területen kezdődött meg a földművelést. Elkészül a településen átvezető út, így az bekapcsolódhatott az ország vérkeringésébe, bár ez megnövelte a lakosság terheit is. Szintén ebben az évben történt a nagy tűzvész, amely során az egész Bodó településrész leégett. A több éven keresztül is áthúzódó éhínség mellett 1847 tavaszán még árvíz pusztított. Az ínség oly mértékű volt, hogy a Vallásalapítványi uradalom – más nem lévén – kukoricát osztott a rászorulóknak, hogy azok éhen ne halljanak. A forradalom előtt még kötelező volt a robotszolgálat. Nyilvánvaló, hogy a lakosság egyébként is húzódozott ettől, de a mindennapi megélhetési gondok miatt még inkább, így a tartozása oly mértékűvé vált, ami behajthatatlan maradt, és a forradalom után el is törlődött. Ebbe a reményvesztett, sanyarú helyzetű falusi létbe robbant be a forradalom híre, amely rokonszenvre talált az itt élőkben. Ennek a rokonszenvnek a megnyilvánulása volt később, hogy a nemzetőrség, majd a honvédtoborzás mindig zökkenőmentesen és időre megtörtént, és a település mind a pénzbeli, mind pedig más – fegyver, éle-
Helytörténeti arcképcsarnok
Osváth Pál csendbiztos A szabadságharca emlékezve, sorozatunkban mindenképpen szólnunk kell Osváth Pálról, aki bár nem volt püspökladányi, de a sárréti életről készült írásai felbecsülhetetlenek a helytörténet iránt érdeklődő számára ahhoz, hogy minél alaposabb képet tudjon alkotni Püspökladány és környéke egykori életéről. Osváth Pál Kismarján született 1831. január 4-én, székely eredetű nemesi családban. A derecskei református gimnáziumban tanult, ahol két év alatt 2-2 osztályt haladt előre. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban jogot és bölcseleti tudományokat tanult. 1847–48-ban tanár lett Nagykállóban. 1848 tavaszán beállt az ott alakult 10. önkéntes honvéd zászlóaljhoz közharcosnak. Ebben a zászlóaljban vitézkedtek az első püspökladányi önkéntesek is. A zászlóalj részt vett a délvidéki csatározásokban, majd 1849-ben az alakulatot Görgey parancsnoksága alatt Pestre küldték. A felső-magyarországi hadjárat során, ott volt Branyiszkónál, majd Budavár ostrománál. Osváthnak a vár bevétele során megsérült a lába, és emiatt huszár lett. Részt vett a szőregi és a temesvári szerencsétlen ütközetekben is, ahol újra megsebesült. A fegyverletétel elől sebesülten mintegy huszadmagával elmenekült. A megtorlás és üldözés időszakában Bihar megyében, mint nevelő dolgozott. 1851-ben Berettyószentmártonban jegyzőnek választották, ahol iskolát, községházat és jegyzői lakot építtetett. Hathatósan közreműködött a vidéken garázdálkodó betyárok kézre kerítésében. Ő fogta el először Virág Károlyt, a dévaványai születésű híres betyárt. Érdemeiért a császári felsőbb hatóság 1856. április 15-én oklevéllel kitüntette. 1859-1961-ig önkéntes polgárőr parancsnok, majd a pandúrság felállítása után 1961-től a sárréti járásban csendbiztossá választották, és az is maradt 1882-ig.
5 lem, takarmány – hozzájárulását időre és a számára meghatározott mennyiségben előállította. A forradalom emlékének ápolása 1848. március 15-ét, jelentősége miatt mindig igyekezett kihasználni saját érdekeinek megfelelően az éppen hatalmon levő politikai elit. Kivétel talán a kiegyezés utáni dualista korszak, amikor a kormányzat inkább április 11-ére helyezte a hangsúlyt. Az I. világháború után – nyilván Trianon miatt is – a nemzeti ünnep rangjára emelték. A második világégést követően, 1948-ban munkaszüneti nappá nyilvánították. 1951-ben viszont munkanappá degradálták, ugyanis április 4-e vált a „szabadság” ünnepévé. A kádári korszakban előbb az ifjúság ünnepévé nyilvánították, majd az 1960-as évek végétől „forradalmi ifjúsági napok” néven március 21-ével vonták egybe. A rendszerváltást követően az 1991. évi VIII. törvény nemzeti ünneppé, Magyarország születésnapjává nyilvánította március 15-ét. A forradalom üzenete ma Az egykori forradalmárok céljai talán ma is aktuális fogalmak. A rendszerváltással eljött egyfajta szabadság, és egyfajta tulajdonból való részesedés is, ám talán ez mégsem teljesen az, amit oly nagyon vágytak a márciusi ifjak, és amit vágytunk mi is 1989 előtt. Mit is üzenhet nekünk 164 év távlatában a forradalom? Talán azt, hogy a nehézségek ellenére sem szabad feladni a reményt és az önbecsülést. Talán Wass Albert szavai tehetik igazán aktuálissá azt, amiért harcoltak eleink másfélszáz éve, és küzdünk mi is ma: „Nekünk, magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki nem veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt, ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául, spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk, s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük, mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük el, az övéket soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk az emberi világban, s lelkileg elpusztulunk benne, mint a gyökerét vesztett fa.” Lakhelyén, Biharkeresztesen 1882-ben a postamesteri hivatallal bízták meg. Ezen állásáról 1892-ben mondott le. Ezután haláláig, 1908. február 13-ig Budapesten élt. Kívánsága szerint a holttestét az általa szeretett Biharkeresztesen, ahol legtöbbet élt és dolgozott, helyezték örök nyugalomba. Számos írása maradt ránk. Cikkei megjelentek a Vasárnapi Újságban – 1855. NagySzőllős, Táj és népismertetés, helynevek magyarázata; 1864. Báthori Kristóf erdélyi fejedelem temettetésének rendje; 1869. A Nyír egyik történeti nevezetességű temploma; a Szalontai Lapokban – 1895. 26. sz. Hol feküdt Maroth vagy Bihar vára?; a Debrecenben alakult 10. önkéntes zászlóalj történetét a nagyváradi Szabadságban írta meg; a Pallas Nagy Lexikonában a Szabolcs és Szatmár vármegyék történetét írta. Néprajzi vonatkozásokban gazdag, általános helyismereti, helytörténeti műveket hagyott hátra. Ilyenek voltak: Zsandár kell-e vagy pandur? Véleménynyilvánítás az iránt, hogy a magyar rendőrség miként szerveztessék. Nagyvárad, 1875.; Bihar vármegye sárréti járásának leírása I. kötet. Nagyvárad, 1875.; Bihar vármegyében kebelezett Kis-Marja leírása. Nagyvárad. 1897. Osváth Pálnak igazán kalandos életútja volt, amely talán nem meglepő a szabadságharcot követő zűrzavaros időkben. Gazdag írói munkássága nyomán számos olyan műve maradt fent, melyek helytörténeti és néprajzi vonatkozásban kiemelkedő értéket jelentenek az utókor számára. Rásó János
6
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Nevek és az ő ladányi kedves viselőik...
Boldog névnapot József! Március 19. József napja. A József héber eredetű férfinév, jelentése: Jahve gyarapítson, illetve Isten gyarapítson! Női párja: Jozefa, Jozefin, Jozefina. Magyarországon a XVIII. században a leggyakoribb férfinevek között volt. Az 1900-as évektől veszített a népszerűségéből, de manapság a 28-43. legnépszerűbb férfinevek között szerepel. Becenevei: Józsi, Józsika, Jóska, Joci, Jocika, Jocó, Dodi, Dodó, Dodika. Városunkban e régi keresztnév egyik viselője B. Kiss József, akit sokan ismerhetnek. Megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, és szívesen mesélt lapunknak a nevéhez kapcsolódó emlékeiről. Jóska bácsi Püspökladányban született 1936. február 17-én. Szüleivel 1941-ben Szatmárnémetibe költöztek, ahová akkoriban a MÁV telepítette ki őket. Kisgyermekkorát ott töltötte, és az első elemi iskolát is Szatmárnémetiben kezdte. Később visszaköltöztek Püspökladányban, iskolai tanulmányaimat is itt fejezte be. -8 osztályt jártam ki. Gimnáziumba nem mentem, mert arra nem volt lehetőségem, paraszt családból származom. Abban az időben ott helyezkedtünk el, ahol munkalehetőséget kaptunk. Édesapám a MÁV-nál dolgozott, édesanyám baromfi kereskedő volt. 7-en voltunk testvérek. Sokat dolgoztam már gyerekként is. Már 9 évesen a határt jártam, és lánckitűző voltam a nagybátyám mellett. Sok mindent kipróbáltam az iskola elvégzése után. Dolgoztam a mezőgazdaságban Hosszúháton, Karcagon a lőtéren, voltam fent Budapesten építkezéseknél. Végül a MÁV-nál
Kistérségi farsang nyugdíjasoknak
Február a farsangi karneválok, különféle bálok ideje. Maszkos alakoskodások, változatos szokások kapcsolódnak ehhez az időszakhoz. A vigasság Vízkereszttől a húsvét előtti böjt idejéig tart. Szerencsére ez a gazdag hagyomány máig sok helyen fennmaradt. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ városunkban minden évben megrendezi hagyományos kistérségi farsangi rendezvényét. A Sárrét idősei mutathatják itt meg vidámságukat, tettrekészségüket jelenetek, nótacsokrok, táncok formájában. Idén február 22-én tették ezt meg a Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermében. Több mint 10 településről 300 vendég érkezett, 30 műsorszámmal –tudta meg lapunk.
helyezkedtem el 1954-ben. Itt dolgoztam 40 évig. 1957-ben nősültem meg. Két gyermekem született, József és Csaba. A munka mellett állattartással is foglalkoztunk a feleségemmel. Én vagyok a családban a legkisebb gyerek, és a József nevet kaptam. Mivel én voltam a kicsi, mindig a kedvemben jártak a testvéreim és szüleim is. Testvéreimmel egyszerű és igazán szép neveket kaptunk. Régen nem voltak olyan divatos nevek, mint manapság. Etelka, Róza, Gyula, Julianna, Lajos, Mária - így hívják a testvéreimet. Én fontosnak tartottam, hogy a családban tovább vigyék a nevemet, és ez meg is történt. A fiam is a József nevet kapta. Sajnos már csak a fiam és én vagyunk Józsefek a családban. Becenevem az a Bába Kiss volt, a családnevem előtt álló B betű miatt. A családunkban nem igazán tartottuk a névnapokat. Néha tartottuk meg, általában a nagyobb ünnepeket, a karácsonyt, húsvétot, keresztelőt, lakodalmat. Most is csak a fiammal együtt szoktuk megtartani a névnapot. Sokszor mondták, hogy mi Józsefek „zsákban hozzuk a meleget”. Ha véletlenül nem úgy történt, akkor azt mondták, hogy nem hoztuk meg a jó időt. De én is szoktam mondani, hogy mindjárt itt van József napja, hozzuk már a jó időt! Valóban, a népi hagyományból tudjuk, hogy „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget”. Március 18-án, 19-én és 21-én van a névnapjuk. Ezután a néphit szerint meleg lesz. A második meleget hozó szent, Szent József a famunkások védőszentjének, Jézus nevelőapjának napja. A hagyomány szerint ezen a napon szólalnak meg először a madarak, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot. E napon tilos volt kölcsön adni. Sok helyen ezen a napon engedik ki először a méheket, és a legelőkre a marhákat. Ilyenkor ültetik el a fokhagymát és a krumplit. Ekkor érkeznek meg a fecskék is: „Fecskét látok, szeplőt hányok!” De ez idő tájt várták vissza a gólyákat is, amelyek tollazatának tisztaságából jósoltak. Ha tiszta fehér volt a tolluk színe, akkor szűk esztendő várt rájuk, ha koszos volt, akkor bő termésre számíthattak. Ismert Józsefek: Antall József - történész, volt miniszterelnök, Bem József – hadvezér, I. Ferenc József - osztrák császár, Hild József – építész, Katona József - drámaíró, Markos József Alfonzó - színész, humorista, Rippl-Rónai József – festőművész. Rábai Sarolta
A zászló becsülete
1849. április 4-én szerencsétlenül indult a tápióbicskei ütközet. A faluba érkező első honvédcsapatot az ott megbúvó horvát katonák gyilkos tűzzel fogadták, s ennek fejvesztett menekülés lett a következménye. Ekkor érkezett a Tápió hídjához a két legvitézebb honvédalakulat, a szegedi 3. és a kassai 9. zászlóalj. A híd előtt komoly veszekedés alakult ki közöttük azon, hogy melyikük intézze az első rohamot. Ekkor a szegediek parancsnoka, Földváry Károly őrnagy egy váratlan lépéssel megoldotta a problémát. Kiragadta a kassaiak zászlótartójának kezéből a lobogót, s felvágtatott a hídra. A 3. zászlóalj katonái ezek után parancsnokukat, a 9. zászlóalj honvédei pedig zászlójukat követve rohantak utána, és elsöpörték a horvátokat. A győztes ütközet után a kassaiak becsületbíróság elé állították zászlótartójukat. Mivel a legnagyobb bűnt elkövetve kiengedte kezéből a lobogót, halálra ítélték, s az ítéletet végre is hajtották. Eddig a szívhez szóló történet a 7. osztályos történelem tankönyv 93. oldaláról Mozaik Kiadó - Szeged, 2009 A felejthetetlen hősökre emlékezve a leírást közzétette: Kiss Istvánné
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
7
Szeptemberre 30 férőhellyel bővül középiskolánk kollégiuma Már most elkezdődtek, s a következő hetekben, hónapokban is folynak majd a munkálatok a Karacs Ferenc Középiskola diákotthonában. Az Arany János kollégiumi program keretében mintegy harminc tanulóval bővül ugyanis a létszámuk, így az eddigi 90 fő befogadására alkalmas intézményben ezentúl 120 diáknak kell tanuló - és hálószobát biztosítani. Amikor a legtöbb iskolában általános a gyereklétszám csökkenése, városunk diákotthonában a férőhelybővítés örömteli gondjának megoldását keresték és találták meg a nevelők. Az Arany János kollégiumi program az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázat, melyet 2009 -ben nyújtott be Kövesi Györgyné és Nemesné Nagy Erika. - A pályázatot a fenntartó önkormányzat képviseletében Arnóth Sándor polgármester úr is aláírta - tudtuk meg Nemesné Nagy Erika igazgató asszonytól –, a sikeres elbírálás után pedig kollégáimmal többször beszéltünk arról, hogy hogyan tudnánk bővíteni a kollégiumi férőhelyeket. Az elmúlt években ugyan lecsökkent a kollégisták száma, tavaly mégis 90-re kellett emelnünk a férőhelyet, hiszen most már a második „Arany Jánosos csoportunk” is és jövőre jön a harmadik, ezt szinte biztosra tudom mondani. A pályázat bekerülési feltételeit az Oktatási Minisztérium szabja. A program 2010 -ben indult 31 tanulóval, a következő évben ugyanennyi diákot vettek fel, s idén szeptemberben újabb 30 tanuló kerül majd be a kollégiumba. A cél, hogy az előkészítő év és az azt követő négy középiskolai esztendő végén a diákok megszerezzék az érettségi vizsgát. A felvehető tanulók 80 %-ának halmozottan hátrányos helyzetűnek kell lennie, aminek egyik feltétele, hogy a család részesül a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, a másik pedig az, hogy a szülők legmagasabb végzettsége az általános iskola nyolc osztálya. További 20 %, azaz 6 tanuló felvehető abban az esetben is, ha valamelyik feltétel nem teljesül, tehát vagy gyermekvédelmi támogatásban nem részesül a család, vagy az egyik szülő elvégzett egy szakiskolát. Az Oktatási Minisztérium minden év szeptemberében írja ki a pályázatot, és januárig van lehetősége a diákoknak azt benyújtani. Ez idő alatt a pedagógusok toborozzák a diákokat, mert a program által nyújtott lehetőségek híre így könnyebben jut el hozzájuk. - Elmegyünk a környező és a távolabbi településekre – meséli Kövesi Györgyné, a kollégium igazgatója -, az idén például 19 kis településen jártunk. A kollégákkal elmegyünk a családokhoz, megismerkedünk a gyerekekkel, a szülőkkel, és ajánljuk a program nyújtotta lehetőségeket. Természetesen az iskolákat is felkeressük, de sokkal hatékonyabb, ha az otthonukban keressük fel őket, így közvetlenebb a hangulat. A diákszálló férőhely bővítése tehát elkerülhetetlenné vált, hisz a tanulókat kötelező kollégiumban elhelyezni. Erre több lehetőség is szóba jött, megnézték a volt fiú kollégiumot, gondoltak a főépület tetőtér beépítésére és az ebédlő fölé egy emelet ráépítésre is. Az épület adottságait alaposan átgondolva, sok fejtörés után született meg a döntés, hogy egy belső átalakítással, a termek átcsoportosításával megoldható a diákok elhelyezése. Így az alagsori helyiség, melyet eddig szabadidős tevékenységre használtak, a felújítás után tanulószobává alakul, két tanulószobából pedig hálóhelyiség lesz. Januárban – néhány feltétel közbeiktatásával az ÁNTSZ is engedélyezte az átalakítást, melynek költségeit saját forrásból, illetve az Arany János kollégiumi program kiegészítő normatívájából sikerül megvalósítani. Az alagsor felújítására 1 millió forintot költenek, a 25 új ágy elkészítésének anyagköltsége kb. 300 ezer forint. Az ágyakat a tanműhelyben dolgozó diákok készítik el oktatójuk irányításával. A műhelyben nem csak az új
ágyakat készítik el az asztalos szakma diákjai, hanem a régiek is megújulnak a kezük alatt. Ezen kívül minden egyéb kiegészítő bútor, éjjeliszekrény, fogas, cipős szekrény és az íróasztal gyártása is az ő munkájuk lesz. Szeptemberre átalakul, megújul a középiskola kollégiuma. Az Arany János kollégiumi programba pályázati úton bekerülő tanulókat kényelmes ágyak és tanulószobák várják, ahol készülhetnek az érettségire. Ehhez megkapnak minden szellemi és szakmai támogatást a nevelőiktől. Az előkészítő és a következő négy évben napi ötszöri étkezésre jogosultak, ezen túl ingyenes tankönyvet, tanfelszerelést, utazást és ruhapénzt is biztosít a program. A második évtől pedig a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat is kapnak.
- Alanyi jogon minden gyerek kap 3000 forintot havonta – mondja a kollégium igazgatónője -, és ez a pénz nő annyival, amennyit a tanulmányi eredménye alapján megérdemel. Elég pontos rendszerünk van erre, sok mindent figyelembe veszünk, de a legfőképpen a tanulmányi átlagát. De az is fontos, hogy milyen a tanuló viselkedése, az igazolatlan órákat, a szaktanári, nevelői figyelmeztetéseket is nyomon követjük. Minden hónap végén kiértékeljük a gyerekeket, és ezen információk alapján megállapítjuk a tanulmányi ösztöndíjukat. Az ösztöndíj maximálisan 30 ezer forint lehet, s bár vannak jeles tanulóink, jelenleg erre senki nem jogosult. A nulladik éven a tanulók a kollégiumban egy csoportot alkotnak, az iskolában egy osztályba járnak. De mivel az osztályok létszámának 25 %-át nem haladhatja meg az Arany János programban részt vevő gyerek, ezért a következő évben az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód jegyében különböző osztályokba kerülnek be, ki-ki érdeklődése, tehetsége szerint. A tanulmányi előmenetel, a jó képesség nagyon fontos, hisz a diákoknak a juttatásokért cserébe teljesíteniük is kell. - A program akkor nevezhető sikeresnek - tájékoztat bennünket Kövesi Györgyné -, ha a bekerülő tanulók 90 százaléka az ötödik év végén érettségi bizonyítványt szerez, 10 százalékuk nyelvvizsgát tesz, valamint ugyancsak 10 százalékuk egyetemre, főiskolára felvételizik. Ezek azért olyan követelmények, amelyek miatt az is nagyon fontos, hogy milyen képességű gyerekeket veszünk fel a programba. Amikor országos viszonylatban az a jellemző, hogy az iskolákban csökken a gyereklétszám, jóleső érzés arról beszélni, hogy városunk diákotthonában férőhelybővítésre van szükség. Kettős az öröm, mert az Arany János kollégiumi programban részt vevő halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szakmai és anyagi segítséget kapnak az érettségi megszerzéséhez, s azért is, mert a nevelőknek munkát és szakmai kihívást jelent a diákok jelenléte. Győri Andrea
8
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Felajánlást kapott a gimnáziumban induló birkózó sportosztály Kedves levelet kapott a napokban a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Egy debreceni hölgy, Pappné Dr. Tarányi Zita írta. A debreceni hölgy nyugdíjas agrármérnök-kertész, s tudomására jutott, hogy birkózó-sportiskolai képzés indul szeptembertől Püspökladányban, ezért felajánlotta támogatását a középiskolának. Az önzetlen patrónust lapunk telefonon kereste meg, s újságírói kérésre hamar fény derült a támogatói szándék indítékára. -Írtam egy levelet a Karacs Ferenc Gimnázium igazgatónőjének, hogy örömmel olvastam a sporttagozat indítását, s mivel nekem közvetve van kötődésem a birkózósporthoz és Püspökladányhoz is, segítenék. Édesapám ugyanis Tarányi József (1912-64) birkózó olimpikon (London 1948. 5. hely kötöttfogású birkózásban), többszörös magyar bajnok kötött és szabadfogásban. Édesapám a DVSC sikeres sportolója és edzője volt, valamint 1962-63-ban, korai haláláig Püspökladányban is edzősködöttmondta el lapunknak Pappné Dr. Tarányi Zita.
Tarányi József számos sikereket ért el edzőként is. Az ő tanítványa volt Hódos Imre, Németi Gyula és Sípos László. Lánya ápolja édesapja emlékét, ezért gondolt arra, hogy valamilyen formában felajánlja támogatását. -Anyagi támogatást sajnos nem tudok adni, de a versenyekre a tiszteletdíjat az édesapám emlékére - mivel hervadhatatlan érdemeket szerzett a birkózósportban hazánknak- szívesen felajánlok, ha igényt tart rá a középiskola. Ez az év duplán nevezetes egyébként a család számára, mivel március 21-én lett volna édesapám 100 éves, és 64 éve, 1948-ban vett részt az olimpián Londonban, és mint tudjuk, idén ismét Londonban rendezik meg az ötkarikás játékokat. A gimnázium örömmel fogadta a megkeresést, a felajánlott segítséget. Hiszen ki tudja, lehet, hogy egyszer középiskola falai közül kerül ki a következő olimpiai bajnok. Tüdősné Rábai Sarolta
Tábla őrzi Dr. Szerdi János emlékét
zönség az emléktáblát. A jelenlévők gratuláltak a művész úrnak, aki csupán néhány alkalommal találkozott Szerdi Jánossal élete során, mégis a róla készült fényképek alapján nagyon élethűen tudta visszaadni a tanár úr nyugodt, ugyanakkor tekintélyt parancsoló arcvonásait. A domborművel ékesített tábla tehát egy újabb nagyszerű egyéniségnek állít emléket. Dr. Szerdi János közel 3 évtizedig tanított a Karacs Ferenc Gimnáziumban matematika-fizika szakos tanárként, emellett több jelentős tudományos kutatásban is részt vett, amellyel országos hírnevet szerzett. Pedagógus munkáját számos díjjal, többek között 1994-ben Csenki Imre néptanítói díjjal ismerték el. Tanári pályafutása során olyan tanáregyéniséggé vált, amely nagy hatást gyakorolt a diákokra, ezért emlékét méltó módon kívánják megőrizni az utókor számára.
Bensőséges megemlékezésre gyűltek össze a Karacs Ferenc Gimnázium egykori tanárai, a Karacsos Öreg Diákok Egyesületének tagjai, valamint Dr. Szerdi János tanár úr hozzátartozói február 25-én, hogy a nagyszerű pedagógus fehér lepellel borított emléktábláját leleplezzék. A matematika-fizika szakos tanár 1971-ben kezdte itt közel 30 évig tartó pedagógus pályafutását, és az oktatás mellett, fizikusként is jelentős eredményeket ért el. - 2010. november 27-én alakult meg a Karacsos Öreg Diákok Egyesülete azzal a céllal, hogy emléket állítsunk az iskola nagy nevű tanárainak. Retteginé Annuska néninek áprilisban, az iskola 60 éves évfordulóján avattuk az emléktábláját, és a következő ötletünk az volt, hogy Dr. Szerdi János, aki a mai értelemben vett tudós tanára volt az iskolának, megérdemelné, hogy második alkalommal neki állítsunk táblát – mondta el lapunknak Forrainé Gasparik Erzsébet szervező. Az egyesület 250 taglétszámmal büszkélkedhet, évente 1000 forint tagdíjat fizetnek, valamint több felajánlásból finanszírozták Dr. Szerdi János domborművét, amelyet Győrfi Lajos szobrászművész készített el. A leleplezést pedig szép és emlékezetes keretek között szerették volna megvalósítani. Elsőként Dr. Berencsi György professzor, a Karacsos Öreg Diákok Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Majd az egykori tanítvány, Lajtos Ádám tanár úr tartott visszaemlékezést Dr. Szerdi Jánosról. - Szerdi tanár úr a jellemével formált, azzal, hogy benne, körülötte rend érződött, valami magasabb rangú harmónia. Az, hogy az emberség és a jóság felé való törekvésemben időnként tudok egy egy lépést tenni előre, nagymértékben Szerdi tanár úrnak köszönhető, annak, hogy ő ilyen ember volt, annak, hogy ő ember volt – hangzott el Lajtos Ádám tanár úr beszédében. A megható visszaemlékezés után Dr. Berencsi György és a Karacsos Öreg Diákok Egyesületének egyik elnökségi tagja leleplezte a táblát. Ezután feltűnt az ismerős arc, amely nyugodt, ugyanakkor szigorú pillantásával vonja magára az arra járók tekintetét. Az emléktábla készítőjét, Győrfi Lajos szobrászművészt virágcsokorral köszöntötték, majd Dr. Szerdi János lánya, Szerdi Zsuzsanna a család nevében mondott köszönetet azért, hogy ilyen szeretettel őrzik édesapja emlékét. - Nekünk nagyon jó érzés az, hogy mai napig, ha kimegyünk a sírjához, időnként szép virágkompozíciót találunk ott, és a szalagon ott van rajta, hogy éppen melyik osztálynak az érettségi találkozója alkalmából tisztelegtek emléke előtt. Nagyon megható volt nekünk, mikor hallottuk, hogy az 1975-ös osztály egy fát ültetett az iskolaudvaron, és ez az emléktábla avatás szintén egy ilyen megható esemény és egy örömteli dolog számunkra – mondta meghatódva Szerdi Zsuzsanna. Az emléktábla avató ünnepségen a Karacs Ferenc Gimnázium jelenlegi diákjai, Kabai István és Szakáll Lajos, korábbi tanulója Agárdi Péter, valamint Dombi Fanni, a Kálvin Téri Általános Iskolai Tagintézmény diákja zenei műsorszámmal kedveskedett a megjelenteknek. A kellemes hangulatú előadás után közelebbről is megcsodálhatta a kö-
Ifjúsági ház létesül Püspökladányban! Újra, hiszen valamikor működött a jelenlegi Hanza Üzletház helyén egy a fiatalság szórakozási igényeit kiszolgáló hely. A város ifjúsági koncepciójában évek óta szerepel az ifjúsági ház újraindítása, ám hely híján eddig nem történtek lépések az ügyben. Most azonban kijelölte az erre alkalmas helyet az önkormányzat. A Bocskai utca 21. szám alatt, a volt zsidó iskola épületében néhány héten belül elkezdőnek a felújítási munkák, s a nyári szünetre a tervek szerint átadják az új közösségi házat. Kovács Krisztina az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke rádiónknak elmondta: szeretnék a fiatalságot bevonni a tervezésbe, az épület kialakításának munkafolyamatába, s majd a létesítmény tartalommal való megtöltésében is számítanak a véleményekre, ötletekre. Az ifjúsági házra azért is van nagy szükség, mivel a fiatalokban ki kell alakítani az érzelmi kötődést városunk és az itt élő emberek iránt. A középiskolások többsége szinte csak iskolai programokon vesz részt, hiszen nem sok lehetőség közül választhatnak iskolán kívül –mondta el Kovács Krisztina. Az új ifjúsági ház a Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ szárnyai alatt fog működni. Ehhez a megfelelő személyi feltételeket is biztosítani kell egy ifjúsági referens személyében, aki irányítja majd az itt folyó eseményeket. A zsidó iskolában két nagy méretű terem van, s ha a felújítás megtörtént, klubfoglalkozásokat, diszkót, különböző szabadidős tevékenységeket, előadásokat terveznek itt lebonyolítani. Jelenleg a tervezés időszaka zajlik, a fiatalok ötleteit szívesen fogadják az oktatási bizottság tagjai és a művelődési központ dolgozói. Majd a felmérések alapján a civil szervezetekkel és a támogatók összefogásával közösen próbálják megvalósítani az elképzeléseket. Katona Csilla
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
9
„Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál!” - Ismét a CSIMI-ben! Immár tizennegyedszer hívtunk mindenkit maszkabálba, diákok és tanárok- mindenben összefogva. Három előadás- három telt ház. Büszkék vagyunk erre. Ez a rendezvényünk évek óta képes boldogságot adni a szereplőknek, örömöt szerezni a nézőknek, mosolyt csalni az arcokra. Célunk olyan szeretetet közvetíteni, amely képes a fáradságot is átsugározni. Csodálatosak azok a napok, amelyeket együtt töltünk a próbákon, három előadáson, s utána, amikor együtt sajnáljuk, hogy vége. Bezsebeljük a gratulációkat, azután erőt gyűjtünk a jövő évre: s lám, már vannak is új ötletek! Lássuk, hogyan zajlott a 14. FARSHANG!
Minden tanszak képviseltette magát ebben az évben is. Majd minden tanítványunk fellépett valamiben, a nagyobbak akár több produkcióban is. A legnagyobb munka az előkészületekben rejlik: ha már megszületett az ötlet (ez a legnehezebb), következik a hangszerelés, az alapzenék elkészítése, a művek saját apparátusra való átdolgozása, jelmeztervezés, szereposztás stb..., s ezután kezdődnek a próbák. Az idén például többet voltunk szombatonként a zeneis-
Városvédő szemmel
Huszár emlékmű Mi sem illene jobban sorozatunk következő részéhez, nemzeti ünnepünkhöz közeledve, mint Győrfi Lajos szobrászművész 1998ban felállított Huszár emlékmű című alkotása. A szobor a Hősök tere északi felének központi eleme. Mérete a valóságoshoz képest 2:1 arányú, ami a funkciójából ered, ugyanis egy nagy teret kell betöltenie. A szobrot megalkotó Győrfi Lajos 1960-ban született Karcagon. 1985-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Borsos Miklós és Rátonyi József voltak. 1985 óta Püspökladányban él. Dolgozott 1987-ben a tokaji művésztelepen és 1988-ban a mátészalkai szobrásztelepen. A püspökladányi Kőszobrász Telep alapítója és vezetője 1993-tól. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének. Eddig több mint félszáz hazai egyéni kiállítása volt, és részt vett több országos és nemzetközi tárlaton. Számos elismerés birtokosa, melyek között megtalálható a Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat nívódíja (1986), a Holló László -díj
kolában, mint hét közben. S mindenki azon volt: „bárcsak ÉN ki ne maradjak!” A próbák már könnyen mentek. Játszunk könnyűzenét komolyan, komolyzenét könnyebben, olyat, amit máskor „nem engedhetünk meg magunknak”. Közös célunk minden produkcióból kihozni a legtöbbet. Azután „bedobják” magukat a szülők: gondoskodnak a jelmezekről, sütnek- főznek, próbára hozzák a gyerekeket, s tapsolnak nekünk. KÖSZÖNJÜK! Azután „bedobják” magukat a háttérben dolgozók: forgatókönyv készül, szórólapok, alapzenék, felvételek. Azután véget nem érő pakolás következik oda s vissza. Nagyon elfáradunk. Nélkületek nem menne! KÖSZÖNJÜK! S honnan az erőnk? Egyszerű. A gyerekszeretetünk, kreativitásunk és szakmaszeretetünk visz minket előre. S itt van a szerető- rajongó közönségünk! KÖSZÖNJÜK! Amíg jókedvű a kollektívánk, amíg érezzük a felénk áradó szeretetet, addig jövünk! Koncertünk minden másodpercét nyomon követhetitek kedves rajongóink, az iskolánkban kapható DVD felvételen! Jövőre ismét ott leszünk! Szeretettel várunk Mindenkit. (1989), a Pro Urbe-díj, Püspökladány (1994), a XV. Debreceni Országos Nyári Tárlat kiemelt díja (1998), a Kölcsei Ferenc-díj (2000), Berekfürdőért díj (2009). Győrfi Lajos Püspökladány Város Díszpolgára (2001). A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje (2004) és a Magyar Örökség -díj (2009) ismerik el kiváló, művészi munkásságát. Munkái közül kiemelkednek királyszobrai, érmei, plakettjei, amelyeken szobrász elődeinek és a magyar történelem nagyjainak állít emléket. A Hősök terén álló monumentális Huszár emlékmű alapja a hármas halom, amely jelképes szimbólum. A halmon egy tömör sziklakő áll, melynek egyik oldalába Gábor Áron rézágyúja, a másikba egy lőcsös harci szekér töredéke került megformálásra. A szikla tetején áll a lovas alak. A huszár kezében lefelé lóg a kard, amely megvezeti a szobrot szemlélő tekintetét a talapzaton levő világosi fegyverletétel motívumára. A kardot tartó kéz viszont nem egy lemondó, hitét vesztett harcos keze, hiszen szilárdan markolja azt. A huszár és a ló is éber, figyelő tekintetük arra utal, hogy a szabadságharc elbukott ugyan, de a küzdelem mégsem volt hiábavaló. Mindig van olyan dolog, amiért érdemes küzdeni, és ehhez ébernek kell maradni. Rásó János
10
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
„…a legfontosabb, valami olyan nyomot hagyni a gyermekbe, amire szívesen emlékszik.”
Beszélgetés Pató Józsefnéval, a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény igazgatójával Nagy dologra, a gyógyítás mellett talán a legnemesebb feladatra vállalkoznak azok, akik a gyermekeket, a fiatalokat tudásra, szívbéli jóságra tanítják, miközben saját tudásukat és jóságukat osztják meg velük, és a mindennapokban példaként állnak előttük. Mert a pedagógus nem csak tanár, nevelő, a pedagógus példa. Hiszen a pedagógus az emberek szemében az iskolai évek után évtizedekkel is „tanár úr” vagy „tanárnő” marad. Sorozatunkban most Pató Józsefnét mutatjuk be, aki a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény vezetője. Névjegy: Pató Józsefné
Püspökladányban született, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait. 1985-ben a Bessenyi György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát könyvtár-magyar szakon. Három gyermeke van. Krisztina a munkaügyi központban dolgozik, Bozsi városunkban tűzoltó, Zsuzsi a debreceni egyetemen harmadéves. Egy unokája van, a jelenleg kilenc hónapos Lili Luca. A főiskola elvégzése után évekig népművelőként dolgozott a művelődési házban. Részt vett a honismereti tábor megszervezésében, valamint különböző szabadidős tevékenységek lebonyolításában. Majd a Petőfi Sándor Általános Iskolába került, amely meghatározta további életét. A pedagógusi pálya sokféleségét tapasztalhatta meg, hiszen kipróbálhatta magát napközis nevelőként, DÖK vezetőként, később magyart tanított, és több osztály osztályfőnöke volt a felső tagozaton. Időközben drámapedagógiai végzettséget, majd fejlesztőpedagógusi képesítést szerzett, amelyet jól tudott a gyermekek nevelésében-oktatásában hasznosítani. 2008-tól a többcélú oktatási intézményben felügyeli a három általános iskolai tagintézmény szakmai munkáját, ezek mellett 2009-óta a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény igazgatói feladatait is ellátja. - Sokat gondolkoztam már azon, hogy miért is lettem tanár. Arra emlékszem, hogy már gyerekoromban is szerettem „tanárosat” játszani, valami miatt nagyon tetszett nekem. Visszagondolva, igazából az engem tanító tanárok szeretete, emberi tartása az, ami a pedagógusi pályára irányított, felnőtt fejjel is jó szívvel emlékszem vissza rájuk. Úgy éreztem, én is ezzel szeretnék foglalkozni, emberek, de leginkább gyerekek életét formálni. Három gyermekem mellé sok-sok gyermeket kaptam az élettől, hiszen mindazokra a gyerekekre, akiket tanítok vagy tanítottam, úgy tekintek, mintha egy kicsit az enyéim is lennének. Nagy öröm számomra, hogy volt tanítványaim visszajárnak, meglátogatnak, elmesélik örömeiket, gondjaikat, felidézzük az együtt töltött időt. Jó rájuk nézni, és tudni azt, hogy amikor elindultak a nagybetűs életbe, akkor egy pici segítséget tudtam nekik nyújtani. Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb a pedagógusi hivatásban, valami olyan nyomot hagyni a gyermekben, amire szívesen emlékszik, ami meghatározza az életét.
-Hány gyermek jár az iskolába? -A Petritelepi Tagintézménybe jelenleg 266 diákunk jár. Minden évfolyamon egy-egy osztályunk van, a 3.,6.,8.-ban párhuzamos osztályokban tanulnak diákjaink. -Milyen oktatási területek vannak? -Idegennyelvi képzés folyik első osztálytól heti 1 órában, 4. osztálytól pedig már 3 órában tanulhatnak németet vagy angolt a gyerekek. Felmenő rendszerben már 3. éve vehetnek részt drámafoglalkozáson a gyerekek. Ezt szeptembertől kézműves tevékenységekkel szeretnénk kibővíteni. Az iskola erőssége nem az emelt óraszámú képzésben rejlik. A mi tagintézményünkben az alapkészségek rögzítését, elmélyítését tartjuk a legfontosabb feladatnak, illetve azt, hogy a továbbtanulásra kellőképpen fel legyenek készítve a gyerekek. Igazán jók a visszajelzéseink, hiszen megállják a helyüket volt tanulóink a középiskolákban is. Törekszünk tanulóink képességeit differenciáltan fejleszteni. A nagyobb létszámú osztályoknál alkalmazzuk a csoportbontást, ez már az alsó tagozaton is megjelenik, ahol a matematikát és a magyart bontjuk. Különböző szakköreink vannak: sakk szakkör, lego robot programozási szakkör és természetesen a hagyományos: matematika, magyar, természettudományos szakkörök, sportkörök. -Milyenek az épületek és a tárgyi feltételek? -Két épületben folyik a nevelő-oktató munka, a fő épületben 2-8.osztályig tanulnak a diákok. Az első osztályosok külön épületben, két tanteremben vannak, ami azért jó, mert egy külön udvar áll a gyerekek rendelkezésére. Itt fásítottunk, udvari játékokat állítottunk fel, megkönnyítve az óvoda-iskola átmenetet a legkisebbek számára. Azt gondolom, hogy nagyon jók a tárgyi feltételeink, az iskola ellátottsága megfelelő. Természetesen mindig vannak kívánságaink, amit ha sikerül teljesíteni, akkor egy újabb kívánságot, egy újabb célt állítunk magunk elé. Pályázatok révén a tantermek felében megtalálhatók az interaktív táblák és a hozzá kapcsolódó projektorok, amit a kollégák használnak mindennapi munkájuk során. Van nyelvi laborunk és két fejlesztő termünk, ahol az egyéni vagy kiscsoportos foglakozásra nyílik lehetőség. Rendelkezünk egy technikateremmel, ahol tűzhely, konyhai eszközök segítik a háztartástan elsajátítását, illetve itt tudnak barkácsolni a gyerekek. -Milyenek a személyi feltételek? -23 pedagógusunk van. A szakos ellátottság 100%-os. Áttanítással oldjuk meg az angol és az ének-zene oktatást. A nevelőtestület nagyon jól összeszokott az évek alatt, igazi teamként tudunk együtt dolgozni. Rendezvényeink előkészítésében, lebonyolításában mindenki teszi a saját dolgát, tudja mit kell csinálnia. A nevelőtestület összetételénél szerencsésnek tartom, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező kollégák mellett vannak fiatalok is, így tudásukat az idősebbek át tudják adni a jövő generációnak. -Vannak e pályázati tervek? -Mindig figyeljük a pályázati lehetőségeket, mivel a többcélú nevelési intézmény része vagyunk, ezért a legtöbbször közösen pályázuk. Amit kiemelnék, az az IPR pályázat, ebből elég sok eszközt tudtunk már vásárolni. Most is szeretnénk terveinkhez forrást találni, elsősorban az egészségnevelési és a minőségi oktatást elősegítő pályázatokat keressük. -Milyen a szülőktől érkező visszajelzés az iskolával kapcsolatban?
Püspökladányi Hírek 2012. március 14. -Jók a visszajelzéseink, igazi partnerek a szülők. Családias a légkör, közvetlen a kapcsolat velük, bármikor bejöhetnek problémáikkal. A fogadóórán és azon kívül is megkereshetnek bennünket, mindennapi a kapcsolattartás velük. Van olyan kollégánk, aki minden diákjához elment családot látogatni azért, hogy megismerkedjen velük. Az igazi jó kapcsolatot bizonyítja az is, hogy nagyon kevés az igazolatlan hiányzásunk. 1-2 óra a maximum, és ez pontosan annak köszönhető, hogy ha a gyerek hiányzik, abban a pillanatban keressük a szülőt vagy a szülő minket, hiszen egyet akarunk, hogy a gyerek minél jobban teljesítsen. Talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni, hogy a mi iskolánk a legkisebb létszámú tagintézmény, amely egyben egy zárt településrésznek a kulturális központja is. Ebből adódnak előnyeink és hátrányaink is. Előny az, hogy minden felmerülő problémát azonnal tudunk orvosolni, megbeszélni, és ebben a szülők nagyon jó partnereink. Sok a közös program, az osztályok minden évben tartanak családi napokat. Hagyomány nálunk a Petri nap, ami egy egész délután zajlik, sportverseny, arcfestés, kézműves foglalkozások, büfé színesíti a programot, este pedig egy tábortűzzel zárjuk le a napot. -Milyen az érdeklődés az intézmény iránt? Milyen ütemben csökken a gyereklétszám? -Természetesen mindenkit érint a csökkenő gyereklétszám. Mi elsősorban a körzetünkből érkező gyerekeket szeretnénk megtartani, azt szeretnénk, hogy ide járjanak, ebbe az iskolába. Próbálunk minél több olyan lehetőséget megvalósítani, amit a szülők igényelnek. A kollégák rengeteg továbbképzésen vesznek részt, ahol új módszereket sajátítanak el. Ilyen például a drámapedagógiai vagy a kooperatív továbbképzés. A pedagógusok nyitottak az újdonságok iránt, szívesen alkalmazzák az interaktív tananyagokat is. Egy szülőnek az a legfontosabb, hogy a gyerekét biztonságban tudja, hogy megfelelő szaktudással rendelkező pedagógusok oktassák, én úgy gondolom, hogy ezt a mi iskolánkban meg is kapják. -Hogyan értékelné az elmúlt félévet, és mik a második félév
Emlékezés …. …. Daróczi Lajosra a Magyar Nemzeti Bank nyugdíjas, HajdúBihar megyei igazgatójára, Püspökladány szülöttére. A családja és a tisztelői 2011. december 27-én kísérték utolsó útjára a debreceni köztemetőben. 80 éves volt. A sokak által tisztelt és megbecsült nemzeti banki igazgató gyermekkorát és indulását a püspökladányi Lázár utca 2. szám alatt lakó családja, a kétkezi munkás édesapa Daróczi András és édesanyja szerető gondoskodása határozta meg. Belé plántálták – András öccsével együtt - , hogy az ember boldogulása és előrehaladása csak úgy lehetséges, ha szüntelenül gyarapodó, megmegújuló ismereteket szereznek, hogy az életben helyt tudjanak állni. Daróczi Lajos a pénzügyek területén tanult, András vezető ügyész lett. Lajos nehéz körülmények között tanuló diákként a világháborúban katonáskodó édesapja helyett is, nyáron cséplőgépnél dolgozva, súlyos balesetet szenvedett. A gép levágta egyik karját. Ez a súlyos hátrány is erősítette abban, hogy a püspökladányi iskolai alapokon, a pénzvilágról mindent megtanuljon, amit lehet. Számtalan szakvizsgán túl pénzügyi főiskolai és okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett. 43 éven át a Magyar Nemzeti Bankot szolgálta. Végigjárva a szakmai előmenetek fokozatait, 26 éven át megyei igazgató
11 tervei? - Nagyon nehéz félévünk volt. Anyagi szempontból a megszorítások minket is elértek, de ennek ellenére sikeres félévet zártunk, vállalt feladatainkat teljesítettük. Sok munkával értük el, hogy gyerekeink kiemelkedően szerepeljenek a megyei és országos tanulmányi és sportversenyeken egyaránt. A lábtenisz országos versenyen negyedikek lettek a lányok. A grundbirkózás országos elődöntőjében a lányok másodikak, a fiúk első helyezést értek el, így továbbjutottak az országos szintre. A megyei szövegértő versenyen 2. és 3. hellyel büszkélkedhetünk. A Kazinczy versenyen 3 tanulónk az első háromban végzett, és a Curie matematika versenyen szintén ott vannak az élen a gyerekeink. Az elsősök beilleszkedése szépen megtörtént. Jól érzik magukat, elfogadták a tanító néniket. Az óvoda- iskola átmenet keretében az óvónők már meg is látogatták őket, örömmel látták a gyerekek fejlődését. Az ötödikeseknek egy kicsit nehezebben ment a felsőbe való beilleszkedés, hiszen ezek a gyerekek alsó tagozaton iskolaotthonos oktatásban részesültek, felsőben ez már nincs. Az átmenetet úgy próbáltuk segíteni, hogy tanulószobát hoztunk létre 5-6.osztálynak és külön 7-8. osztályosoknak, ez segítséget nyújt diákjainknak a tanulásban. A szabadidős rendezvényeink is sikeresen lezajlottak: avatók, Less Nándor emléktúra, kerékpártúra, karácsonyi projektnap, farsang. Természetesen a második félévben még több feladatunk lesz: a hagyományos Mesél a Sárrét népmesemondó megyei versenyre készülünk, amit már határon túlra is kiterjesztettünk. Az éves jótékonysági bál, a nyolcadikosok táncbemutatója, a ballagás. Év végére egy nagy iskolakirándulást tervezünk, ahová a szülők, pedagógusok és a gyerekek együtt utaznak el. Most Sárospatakot szeretnénk felfedezni, ott egy kis városismereti vetélkedővel színesítjük a programot. Év végén a nyári napközis tábort is megszervezzük a gyerekeknek. A szabadidős tevékenységen kívül azért az a legfontosabb, hogy minden diákunk sikeresen teljesítse a második félévet. Tüdősné Rábai Sarolta volt. Jelentős mértékben segítette Hajdú-Bihar megye gazdasági fejlődését. Támogatta a költségvetésből működő intézményeket, a vállalatokat, szövetkezeteket, az egyéni-magán vállalkozókat. Iskolát teremtett a bank kultúra kialakításában, elősegítette a bankrendszer létrejöttét. Igen sok mai bankár tanítójaként tiszteli. Szülővárosához mindig hű volt. A többi településtől eltérően fenntartotta a Magyar Nemzeti Bank intézményét városunkban. A város térségére gyakorolt hatását jelentősen erősítette ezzel. Segített a püspökladányi vállalatokat, szövetkezeteket, magán gazdálkodókat, pénzügyi gyakorlatuk vitelében. Kedvező kitételekkel segítette a termelést és a befektetéseket. A nagyközség várossá fejlődését erkölcsi-anyagi támogatásával, kritikus szimpátiájával is támogatta. Anyagilag is támogatta a református templom első teljes felújítását is. Bankvezető-pénzügyi kultúrát is teremtő munkásságát több magas kitüntetéssel is elismerték. Daróczi Lajos érdemes ember volt. Élete súlyos betegséggel zárult ugyan, de ő a mindig vidám, kreatív, nagy tudású emberként, igaz ladányiként marad emlékezetünkben. Daróczi Lajos 1931. január 26 – 2011. december 19. között élt. (A megemlékezést a család kérésére Dr. Molnár László írta és juttatta el szerkesztőségünkbe)
12 Széljegyzet egy sorstörténet mellé Tízéves kisgyermek lehettem, amikor unokatestvérem, az akkor már gyakorló orvos a szobánkban, ahol a nagymamám házában laktunk, a csempekályha melegébe húzódva így szólt hozzám. - Öcsikém, én olyan szerelmes vagyok! De olyan! - Igen? – kérdeztem bizonytalanul. Nem igen értettem, miről is van szó, de ahogy megláttam csillogó szemeit, megértettem, hogy valami különleges nagy érzés hatalmasodott el rajta. - A kórházban megismertem egy gyönyörű lányt – folytatta. Egy orvostanhallgatót, aki itt gyakornokoskodik nálunk, azon az osztályon, ahol én dolgozom. Együtt ügyeleteztünk. Tudod, nagyon nehezek a kórházi ügyeletek, és ő ügyesen, talpraesetten segített végig. - Miért nehéz az ügyelet? – értetlenkedtem. - Azért, mert ilyenkor életeket kell menteni. Éjszaka csak az inspekciós van bent a nővérekkel és a gyakornokkal, ha éppen van és vállalja az ügyeleti részvételt. - Még mesélj a szép orvostanhallgató lányról! – kértem, és láttam, ahogy felcsillannak a szemei. - Tudod, nemcsak hogy szép, de nagyon okos is! Olyan ügyesen segített a betegek vizsgálatában, hogy el se hiszed! Mindent tudott a kezelésről is, persze csak elméletben, de akkor is! Így beszélgettünk bizalmasan, mint két testvér. Most is magam előtt látom, ahogy ragyogott a két szeme, mialatt arról a kislányról beszélt. Egy hét múlva elhozta hozzánk bemutatni. - Kezét csókolom! – szólott kissé elfogódottan. Bemutatom Margitkát. Medika Marosvásárhelyről, de itt lakik a városban. - Isten hozott, kislányom!- mondta anyukám sok szeretettel a hangjában. - Most voltunk nálunk is, s mondta édesanyám, jöjjünk át – motyogta az unokatestvérem. Az esküvőre félév múlva került sor. Margitka szüleinél a Komendásréten tartották a nevezetes eseményt – az esküvői ebédet. Az ebéd fénypontja a finom töltött káposzta volt. Hogy men�nyire érdemelte ki a sikert, mi sem bizonyítja jobban, minthogy édesanyám, aki eléggé kritikus volt a konyhai dolgokban, miután megkóstolta, így szólt az örömanyához, Nusi nénihez: - Ilyen finomat még én sem tudok főzni! Ebéd közben megsejtve, hogy valami fontos esemény zajlik, megjelent a város hírhedt Mórickája, aki egy fésű és darabka selyempapír segítségével elmuzsikálta a lakodalmas nótákat mindenki nagy megelégedésére. Különösen, hogy hamar abbahagyta, mikor neki is raktak a tányérjába jó adag töltött káposztát. Már azelőtt ismertem ezt a vicces figurát, s később az iskolánk környékén is találkoztam vele. Éppen rászólt a kislányát kísérő apukára, hogy miért hagyja, hogy leányka cipelje a táskát. - Hát, férfi az ilyen? – háborgott félhangosan, és a homlokán feltolta micisapkáját. Mindig abban a kék sapkában járt, és télen-nyáron ugyanabban a sötétkék zakóban. Csak amikor hidegre fordult az idő, tekert egy sálat a nyaka köré. Mindig csodálkoztam, hogy soha nem fázik. Visszatérve a Margitka szüleire, s a kis házukra a Komendásréten. Szívesen jártam oda gyerekként. Mindig kellemes meleg fogadott, és Nusi néni finom süteményei is vonzottak. Jól emlékszem a szomszéd családra is. Károly bácsi valamilyen iparosféle volt, talán női szabó, de az érdekes az volt, hogy az istállóban s az udvaron szamarakat, csacsikat tartottak, tenyésztettek, és a kancát fejték (!) Mondták, milyen jó a szamártej, engem is kínáltak vele, de nem vitt rá a lélek, hogy megkóstoljam. Elhittem neki, hogy rég, már az egyiptomiak ideje óta ismert a szamártej, mint gyógyszer, hogy a híres-hírhedt Kleopátra is bízott csodatevő hatásában, még fürdött is benne, és a mai nap is tudják, milyen egészséges, meg hogy a kozmetikai ipar is sikerrel használja, de mégsem fogadtam el a kínálást.
Püspökladányi Hírek 2012. március 14. A csacsik szelíd jószágok voltak. Napközben a szomszédék nagy udvarán bóklászódtak, s megrágcsáltak mindent, ami elébük került. Egyszer még a szép zöld kötött sapkámat is megették, mikor átmentem látogatóba. Anyuka köthetett másikat – most pirosat, hogy ne kívánják meg a csacsik! A kisgyermek évek észrevétlenül átlényegültek a kamaszkor csodás világába. Akkoriban a világ két dologra egyszerűsödött le – a magam személyére és a többiekre, ami utóbbi nem is olyan fontos. Ezekből az évekből alig vannak emlékeim a környezetemről, a körülöttem élőkről, annyira lefoglalt saját személyem, saját konfliktusom önmagammal, társaimmal, tanáraimmal. Még szülővárosom házaira és utcáira is csak halványan emlékszem, képük lesüllyedt tudatom mélyére. Pedig mennyit tekeregtem, csavarogtam városszerte! Ezzel űztem ki sokszor a megbántottságot, sértődést a szívemből… Mert volt ott elég keserűség – a társaim haragudtak rám, kiközösítettek, a tanárok csalódtak bennem. Kell ennél több? Makacs elkülönültségemet néha ésszerűtlen nagylelkűségi rohamok váltották fel, de ebben sem volt köszönet. Egyszer, mikor mély búnak eresztettem a fejem, meghallottam a szomszéd padsorban, amint egyik lány – koedukációs osztályba jártam – mondja, hogy otthon felejtette a szögmérőjét. Szó nélkül benyúltam a táskámba, és a sajátomat letettem elébe, a padra. Már nyúlt is, hogy adja vissza, amikor bejött a tanár, így a mozdulata félbeszakadt. Az eredmény persze az lett, hogy én kaptam elégtelent mértanból, s ráadásul még az osztálytársnőm is szünetben a padomra dobva a szögmérőt jól lehülyézett. Az igazi gondot számomra az jelentette, hogy a társaim az osztályfőnököm dicsérete miatt haragudtak meg rám. Pedig semmi olyant nem követtem el, ami árthatott volna nekik, csak beszaladtam a tornatanár szobájába, mikor összeverekedtek nyolcadik césekkel. - Méta ütőkkel verekednek! – kiáltottam megrettenve. A tornatanár két ott levő kollégájával lélekszakadva berohantak az öltözőbe, és szerencsésen szétválasztották a verekedőket, mielőtt nagyobb baj történt volna. Ezután került sor a dicséretre – másnap az osztályfőnöki órán. Pár nap múlva aztán a tanári jóindulatot is elvesztegettem, mikor meglógtam a németóráról, és még hihető magyarázatot sem tudtam adni a miértről. Az történt, hogy a tanár úr megkért, hoznám el az óra előtti szünetben a nyomdából azokat a feladatlapokat, amelyeket nekünk készített. Én pedig a nyomda helyett a hídhoz mentem, s a horgászokat bámultam. Így nem csak a feladatról feledkeztem meg, hanem még az óráról is. Mikor eszembe jutott a nyomda, rohantam a portás bácsihoz, aki mérgesen dörmögött, hogy miért ilyen későn jöttem, pedig ő megmondta a tanár úrnak, hogy tizenegyre jöjjön valaki a csomagért. Később mindez kiderült, s én „kiestem a pikszisből”. Minden aztán hirtelen megváltozott, miután végezve az iskolával messzire elkerültem a szülővárosomtól. Még a piros sapkám, amit édesanyám kötött, miután a csacsi a zöldet megette, még az is odalett. Pedig kisgyerekkoromból más emléktárgyat nem őrizgettem. A vonaton ellopták a ballonkabátomat, éppen azt, aminek a zsebében volt. Új gondok, problémák jelentkeztek. A kamaszkori érzékenykedések, lázadások, meghasonlások odalettek. Gyerekkori környezetemtől szinte teljesen elszakadtam. Unokatestvéremről is csak kósza hírek jutottak el hozzám. Leginkább az otthoni levelek megjegyzéseiből. Így értesültem, hogy szépen haladt a szakmájában – egyetemi tanárnak nevezték ki, és a felesége, Margitka színtiszta kitűnővel végezte el az egyetemet. Piros diplomás lett! Azonnal ajánlatot kapott a klinikán egy tanársegédi állásra, amit el is fogadott, s lelkesen belevette magát a klinikai kutatásba professzora vezetésével. Szerelmük kiteljesedéséről is édesanyám híradásaiból értesültem – megszületett első gyerekük, egy kislány. Eszembe jutott, hogy kicsi gyermekkoromban többször elkísértem őket a térre, ahol a pavilonban kis zenekar játszott, az ifjúság pedig vidáman bokázott a kellemes sramli zenére. Ők is gyakran beállta a táncolók közé. Kedvenc dalocskájuk volt a „Lágy esti szél” című, s annak
13
Püspökladányi Hírek 2012. március 14. is második része: „Este a vurstliba elmegyünk// Csupa öröm lesz az életünk,// Egy aranyos kisbaba// Ring a bölcsőben// Ez szívünk vágya.// Hoppszasza!” Szóval, végül a kisbaba is megjött! Így távolról örvendeztem is neki, és levélben gratuláltam. Köszönték, de további levelezésünk ezután csak az ünnepi levelezőlapokra korlátozódott. Tanulással, munkával teltek a következő évek, míg egyszer a fővárosban, ahol egy szakmai konferencián vettem éppen részt, a sétáló utcán megláttam Margitkát az elegáns ékszerüzlet előtt nézelődni. Ráköszöntem, s nagyon megörvendett nekem. Itt a Lipscanon mindjárt találtunk is egy diszkrét kávézót, és ott egy fekete mellett elmesélte, mi járatba van. Mint nőmozgalmi aktivista jött fel a nagy Nőszövetségi Országos Kongresszusra. Sok a meghívott, jöttek az ország minden sarkából. „Önként és dalolva”. Elena elvtársnő, a főtitkár felesége, a doktor, akadémikus, az első asszony elnöklete mellett zajlanak a kongresszus munkálatai. - Most ebédszünet van! – magyarázkodott Margitka – Délután háromra vissza kell mennünk. Évek múlva ismertem meg ennek a bizonyos nagygyűlésnek a történetét, mely nem sok szerencsét hozott Margitkának. A második napon egy tiltakozó aláírás indult útnak a résztvevők körében, melyben a nők elnyomása, megkülönböztetett hátrányos helyzete ellen tiltakoznak különösen a harmadik világ országaiban. Kiemelten Kongóról volt szó a „petícióban”. Mindenki aláírta, aki elé odatették, úgy tűnt, jó ügyért tiltakoznak. Többszázan aláírták már, mire a párt letiltatta. És az aláírókat a szekuritate összeszedte. Nem lehetett tudni, hogy valaki buzgól-
kodott csupán, vagy provokációról van szó. Szegény aláírók nem vették tekintetbe, hogy a két diktátor puszi pajtás! De a párt résen állt, és leleplezte a tévelygőket. Margitkát is betessékelték húsz másik társával egy szobában. Onnan aztán egyenként hívták be „beszélgetésre”. Ennek az eredménye az lett, hogy miután jól ledorongolták, sürgősen hazaküldték. Otthon, a klinikán reggel a titkárnő átnyújtott neki egy lezárt borítékot a Megyei Hivatal bélyegzőjével. - Azt az utasítást kaptam, hogy szóljak, itt tessék most kinyitni – mondta a titkárnő restelkedve. Margitka eleget tett az utasításnak! A levélben az állt, hogy azonnali hatállyal megszüntették munkaviszonyát, és mostantól az Egészségügyi Minisztérium rendelkezésére áll. Jelentkezzen még ma a Megyei Igazgatóságon új kinevezésének átvétele miatt. A menesztés indoka. „szocialista értelmiségihez méltatlan magatartás”. A megyénél felajánlottak három állást, amelyikből választhat. Egy az idősek otthonánál (aggmenház), a másik az idegszanatóriumban (elmekórház) és egy a mentőnél (napi 12 órás szolgálat). Ha egyik sem tetszene, mehet egy távoli, keleti megyébe, az orosz határ mellé. A mentőt választotta. Azonnal felkereste a mentőállomás igazgatóját, aki éppen „bevetésen” volt, de amikor visszaérkezett, örömmel fogadta új munkatársát, és már másnapra be is osztotta. Így kezdődött Margitka igazi orvosi karrierje… Bige Szabolcs Csaba
Szolgálattal, támogatással, pártfogással javítsuk a nők helyzetét világszerte! Mit jelent nőnek lenni...? Mit jelent roma nőnek lenni..? Ez a kérdés napjainkban nem közbeszéd tárgya. Ezért is vártam izgatottan azt a konferenciát, melyen ezt a témát tűzték ki zászlajukra a szervezők március 3-án, Budapesten. Meghívást kaptam a Zonta Club Budapest City Egyesület programjára, mely A roma nők társadalmi helyzete és felemelkedési lehetőségei – avagy mit tehetnek értük a civil szervezetek? címet viselte. A rendezvény helyszíne a nívós és patinás Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára volt. A Zonta International egy olyan ENSZ mellett működő nemzetközi női szervezet, amely a nők szociális és szakmai helyzetén próbál meg segíteni adományokkal, elnyerhető pályázatokkal és tanácsadással. Együttműködik a Világ Egészségügyi Szervezettel (WHO) és az Európai Tanáccsal (Council of Europe). Az Egyesült Államokban alakult a XX. század elején, jelenleg 68 országban van jelen, és világszerte 33 000 tagja van. Magyarországon négy városban működik Zonta Club: Veszprémben, Szombathelyen, Hévízen és Budapesten. A magyarországi zontiánok (Zonta Club tagok) igyekeztek már óvodákat, sérült gyerekeket, közösségeket is segíteni. Egyik kiemelkedő tevékenysége volt a veszprémi Zonta Clubnak, hogy a vörösiszap-katasztrófát követően egy otthonát elveszítő ötgyerekes családnak hajlékot szereztek. Természetesen nem csak egyetlen családon segítettek az önkéntesek, pénzzel, adománnyal támogattak sok-sok devecseri, kolontári lakost. A közös gondolkodás, műhelymunka arra késztette a klubtagokat, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel ezúttal azokat a rászorulókat támogassák, akikhez nehezen, akadozva jut el a segítség. Ennek a célcsoportnak igen nagy hányadát képezik a cigány nők, asszonyok. A nők jelentik a család erejét. Amennyiben a nők hátrányba kerülnek, azt a család valamennyi tagja megsínyli. A segítség nem feltétlenül pénzbeli juttatást jelent. Fontos a partnerség, a prevenció, a felvilágosító jellegű együttműködés. Fel kell hívni a cigány nők figyelmét a szűrővizsgálatokon való részvételek fontosságára. Iskolai konfliktuskezelésről kell velük beszélgetni, anyaklubokat létrehozni, helyes életviteli praktikákat osszunk meg velük! Ők tudják rábírni gyermekeiket a tanulásra, szakmák megszerzésére, mert a gyereknevelés az ő feladatuk. A rendezvényen megjelenteket Dr. Győri Judit, a Zonta Club Budapest elnöke köszöntötte. Őt Dr. Rosivall László, a Semmelweis Egyetem professzora követte előadásával. Hangsúlyozta, hogy a cigányság felemelkedésének mérföldkövét jelenti, ha közülük is
kerül a társadalomba egy jelentős értelmiségi réteg, hiszen ez a feltétele a beilleszkedésnek. Az értelmiségi réteg kialakulása pedig a megfelelő oktatáson alapszik, ennek azonban feltétele az a társadalmi elhatározottság, hogy a többségi és a kisebbségi társadalom egyaránt felismerje a tanulás, a munka fontosságát. A cigányság körében a be nem fejezett tanulmány 30%-os. Ez megnehezíti a munkavállalást, a társadalmi normák teljesítését. Kissné Oláh Anita egyházi és civil kapcsolati koordinátor, a Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság munkatársa felolvasta Járóka Lívia fideszes EP-képviselő levelét, amelyben felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy decemberig Magyarország is elkészítette a romastratégiát, melynek tíz szempont határozza meg a felépítését. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a stratégia komoly esélyt ad a cigányságnak arra, hogy elismert és hasznos tagja legyen az Uniónak. Kissné Oláh Anita tájékoztatta a résztvevőket a Roma Koordinációs Tanács megalakulásáról is, melynek létrejötte reménykeltő és üzenetértékű a magyarországi cigányság számára, hiszen ilyen széles társadalmi összefogás még nem volt romaügyben. A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. Az előadókhoz csatlakozott Balogh István Szilveszter, az EchoTV műsorvezetője, a Józsefvárosi Önkormányzat képviselője, Dr. Ferencz Orsolya űrkutató, a Józsefvárosi Önkormányzat képviselője, Hofher József jezsuita szerzetes és Torda Kata kutató. A beszélgetést Szabóné Kármán Judit romológus, egyetemi oktató vezette. Szó volt különféle pályázati lehetőségekről, például a TÁMOP-5.3.1/B jelű kiírásról, amely az alacsony foglalkoztatási esélyű emberek részére nyújt segítséget, s egyben önálló életvitelt támogató program. A beszélgetés részvevői egyet értettek abban, hogy a cigánykérdést Magyarországon a cigányok oldhatják meg a többségi társadalom segítségével. Káros azon csoportok jelenléte nemzetünkben, amelyek felelősséget nem vállalva „gyújtogatják” az érzelmeket, kedélyeket. A felemelkedés, beilleszkedés legfontosabb hívószava a felelősségvállalás, az összefogás. A cigányságnak meg kell találnia a követendő példát. Lehet közülük bárki rendőr, pék, tanár, csak a megfelelő példát kell követniük. A többségi társadalom ebben nyújt segítséget. Segítséget abban, hogy az ember ember legyen. Legyen az férfi vagy nő, cigány vagy nem cigány. Federics Lászlóné
14
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
SPORTHÍREK
Érmek országos és nemzetközi versenyeken
Országos rangsorversenyen lépett szőnyegre Csepelen Makula Ramon, aki az 54 kg-os súlycsoportban 10 vetélytársát maga mögé utasítva – a döntőben is tussal nyerve – szerezte meg az aranyérmet. Rangos nemzetközi versenyen vett részt néhány birkózónk a szlovákiai Snina városában. A házigazdák mellett lengyel, bolgár és ukrán versenyzők léptek szőnyegre. A Szabó Bence vezette kis csapat egy korosztállyal feljebb versenyezve is igen szép sikert ért el, hiszen Makula Ramon 3., Kovács Dávid 4. helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben. Ezt követően Bökönyben szerepelt a csapat, ahol négy érem mellett számos pontszerző helyet sikerült elérni. A 120 versenyzőt felvonultató viadalon aranyérmet nyert Makula Ramon és Horváth Tamás, bronzérmes lett Dodó Bence és Bárány Norbert, míg Tenkés János és Szabó Imre negyedik, Karacs Lajos ötödik, Csala Tamás és Sárándi Tamás hatodik helyen végzett. Együttesünk a csapatversenyben a 4. helyen végzett. Mindeközben Papp Melánia Nagykanizsán, egy nemzetközi ifjúsági válogató versenyen a 3. helyet szerezte meg súlycsoportjában.
PKE: nyerhető meccset veszítettek itthon
A 6. helyezett Bőcs gárdáját látta vendégül a PKE az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság tavaszi nyitó fordulójában. Együttesünk rengeteg technikai hiba mellett szinte számolatlanul hagyta ki a ziccereket, így egy nyerhető meccset bukott el 22-21 arányban. A ladányi játékosok közül Arnóth Sándor 7, Darai Márton és Szabó Lajos 4-4 találatot jegyzett. A 13. fordulóban ahhoz a Mátészalkához utazott csapatunk, amelyet az ősszel itthon sikerült megverni. A hazaiak nagyon készültek a visszavágásra, s ez végül is sikerült nekik. Igaz, végig szoros volt a találkozó, s 3 perccel a lefújás előtt még csak egy volt közte, ennek ellenére a szalkaiak ötgólos, 26-21 arányú diadalt könyvelhettek el. Csapatunk legjobb góllövői közül Varga Péter 5, Szarvas Attila és Szabó Lajos 4-4 találatot jegyzett. Némi vigaszt jelenthet a vereségre, hogy a juniorok összecsapásán 29-27-re a PKE fiataljai győztek.
Hazai diadal a II. Székely István focitornán
Második alkalommal rendezte meg a PLE a Székely István Utánpótlás Labdarúgó-tornát. Az U 13-as korosztály számára megtartott villámtornán a ladányi U 13-as és U 11-es csapatok mellett Nádudvar, Sárrétudvari és Derecske alakulatai vettek részt. A győzelmet végül a PLE U 13-as együttese gyűjtötte be, amely a PLE U 11 elleni 1-1 után a Derecskét 7-0-ra, a Nádudvart 4-0-ra, a Sárrétudvarit nagy csatában 1-0-ra verte. A további sorrend: 2. Sárrétudvari, 3. Nádudvar, 4. Derecske, 5. PLE U 11. A torna gólkirálya Kovács Balázs (Sárrétudvari), a legjobb kapusa Barta Tibor (Nádudvar) lett. A tornagyőztes csapata tagjai: Tóth Alex, Kárai Hunor, Pánti Zoltán, Keserű Kristóf, Schwarcz Csaba, Szabó László, Jámbor Máté, Rácz Imre, Makula Adrián, Ötvös András, Parti Péter, Faragó Bence és Tomka Joel voltak. Edző: Károlyi Albert.
lai csapatai vettek részt. A finalistákat két négyes csoportba sorolták, a mieink Szombathely, Budapest I., és Pécs ellen küzdhettek a legjobb négy közé kerülésért. Győzni csak Pécs ellen sikerült 7-2-re, miközben Szombathelytől 5-4-re, Budapesttől 6-3-ra kaptak ki a Tőkéné Nagy Ilona által felkészített gyerekek. Ezzel a folytatásban csak az 5-6. helyért mérkőzhettek, ám Budapest II-vel sem bírtak, kikaptak 6-3-ra, így végül az ország 6. legjobb grundbirkózó csapataként zárták az idei sorozatot. A bajnoki címet Miskolc csapata gyűjtötte be Onga előtt.
PASZE: egy napon két győzelem
Egy nap alatt – február 22-én, szerdán - két bajnoki mérkőzést is lejátszott a PASZE megye I-es asztalitenisz csapata. Együttesünk Debrecenben a TEVA III. és a TEVA IV. ellen szerepelt egymást követően. Az előbbi találkozó a néhány héttel korábban elmaradt meccs pótlása volt, míg a TEVA IV. elleni mérkőzést a soron következő hétvégéről tették három nappal előbbre a csapatok. S bár kockázatos volt egyazon napon két meccset is lejátszani, végül a siker nem maradt el. Andrásiék a TEVA III. ellen 11-7-re, a TEVA IV. ellen pedig 12-6-ra nyertek. Ezt követe a 19. fordulójából elmaradt DEAC elleni találkozó, s ezen újfent sikerült nyerni. Együttesünk 13-5 arányban bizonyult jobbnak a vendéglátó debrecenieknél. Mivel a mieinket legutóbb legyőző Vámospércs I. váratlanul döntetlent játszott a DABE II-vel, így most e két csapat a vesztett pontok alapján egyenlően áll a 2-3. helyen. Mivel azonban a pércsiek még nem játszottak az éllovas Hortobággyal, így együttesünknek visszajött az ezüstérmes esélye.
Tavasszal ötször játszik itthon a PLE
Az őszi szezon 15 meccséből tízet hazai környezetben vívhatott meg a PLE futballcsapata, aminek következtében tavasszal tízszer idegenbe kényszerül, s csupán öt alkalommal lesz pályaválasztó a Karacs-alakulat. Így az első hazai fellépésre is április 1-ig kell várni, holott a bajnokság március 11-én, lapzártánk után már el is kezdődött. Csapatunk a 14. helyen töltötte a téli időszakot, s csak a rend kedvéért: az idény során a 15 lejátszott mérkőzésből hármat – a Nyírmártonfalva, a Nagyhegyes és a Biharkeresztes ellen – nyert meg a társaság, négy alkalommal döntetlen, nyolcszor pedig vereség lett a meccs vége. Játékosaink mindösszesen 17 gólt szereztek, miközben 32 gólt kaptak. Mindez együttvéve 13 pontot eredményezett, ami a 14., még éppen bennmaradó helyhez volt elegendő. Ezen az eredménylistán kellene tavasszal szépíteni, ami csöppet sem tűnik könnyűnek. A játékoskeretben történt néhány változás. Horváth Richárd visszatért az Ebes csapatától, Aranyos Ádám kapus szintén hazaigazolt a DEAC gárdájából, miközben Horváth Imre Sárrétudvariba távozott, Varga Lajos és Varga József befejezték a játékot.
A PLE tavaszi menetrendje Március 11., 14,30: Berettyóújfalu – PLE Március 18., 14,30: Hajdúnánás – PLE Március 25., 15,00: Derecske – PLE Április 1., 15,00: PLE – Hajdúsámson Április 7., 15,30: Sárrétudvari – PLE Április 14., 15,30: Józsa – PLE Április 22., 16,00: Téglás – PLE Április 29., 16,00: PLE – Nyírmártonfalva Május 6., 16,30: Nagyhegyes – PLE Május 13., 16,30: PLE – Ebes Május 19., 17,00: Kaba – PLE Május 27., 17,00: PLE – Polgár Június 2., 17,00: Biharkeresztes – PLE Június 10., 17,00: Nyíradony – PLE Június 17., 17,00: PLE - Tiszacsege
P. MÁV: vereség után kiütéses diadal
A PLE U 13-as csapata nyerte a tornát
Hatodik hely az országos fináléban
A 6. helyet szerezte meg a Petritelepi Iskola fiú csapata a Budapesten megrendezett grundbirkózó diákolimpia országos döntőjében. A nyolccsapatos fináléban városunk csapata mellett Miskolc, Onga, Budapest I., Budapest II., Szombathely, Pécs és Nagyszénás alsó tagozatos isko-
Szoros meccsen 5,5 – 4,5 arányú vereséggel zárta a P. MÁV az ezüstérmes helyen álló Debreceni Sakkiskola elleni hazai mérkőzését a megyei sakk csapatbajnokság 10. fordulójában. A mieink közül ketten, Czigler Dezső és Nádházi Imre nyerte meg a partiját, Egri László, Hegedűs Sándor, Keserű Tibor, Schmidt József és Erdei Ferenc remizett, miközben Ifj. Egri László, Egri Zsolt és Serdült József pont nélkül maradtak. A 11. játéknapon aztán bejött a papírforma: a mieink kiütéses, 7,5 – 2,5 arányú győzelmet arattak a Nádudvar II. ellen. Nyert Egri László, Ifj. Egri László, Czigler Dezső, Serdült József, Nádházi Imre és Erdei Ferenc, miközben Kozma Callini Adrián, Keserű Tibor és Egri Zsolt remiztek. Szerkeszti: Faragó László
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.Püspökladányi
Hírek
Megnyílt!
A Hanza Üzletházban megnyílt a
TÖRÖK PÉKSÉG ÉS CUKRÁSZDA.
A helyben sütött péktermékek mellett, naponta több alkalommal meleg péksüteményt és kenyeret szállítunk az üzletbe. A helyben szeletelt kovászos, házi jellegű fehér kenyerek és a teljes kiőrlésű barna kenyerek mellett több, mint 60 féle pékáruval, illetve tejtermékek széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. A helyben fogyasztható cukrászsütemények mellett üdítőitalokkal, kávéval, teával, illetve májustól fagylaltkülönlegességekkel várunk minden kedves vásárlót
Tortára és cukrászsüteményre megrendelést felveszünk.
Üzletünkbe belátogató vendégeink képernyőn keresztül bepillantást nyerhetnek pékségünk életébe, melyet kisfilmeken keresztül mutatunk be.
A cukrászdába betérő fiatalok részére WIFIn keresztül internet elérést biztosítunk. Mindenkit szeretettel várunk!
Török Pékség Kft.
15 Hirdetési oldalak 2012. március 14.
Nyitva tartás: hétfőtől-szombatig 06.00-19.00-ig vasárnap 09.00-15.00-ig
16 2.
Püspökladányi Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március Hírek 14. 2012. március 14.
In memoriam Arnóth Sándor
GYÁSZHÍREK
2012. március 16-án 15 órakor a városi köztemetőben felszenteljük szeretett hozzátartozónk sírját. A megemlékezést a katolikus templomban folytatjuk 16 órától Erdélyi Márta HIT, REMÉNY, SZERETET c. irodalmi estjével, amelyben magyar költők alkotásaiból válogat. Közreműködik Kelemen ÁgotaAranypáva-díjjal kitüntetett népdalénekes. Az emlékezni szándékozókat szeretettel várja a gyászoló család. Ezúton köszönjük meg mindazok őszinte együttérzését, akik felejthetetlen halottunk
Megköszönjük őszinte együttérzését azoknak, akik felejthetetlen halottunk
Háló Istvánné Balogh Éva
Ulveczki Imréné Kürti Margit
temetésén megjelentek, ravatalához virágot helyeztek.
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és utolsó útjára elkísérték.
A gyászoló család. Püspökladány, Bocskai u. 52/1
Az Erőss Lajos Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tájékoztatója
a beiratkozásról
Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy a 11/1994.(VI.8) MKM rendelet 16.§-a értelmében a szülő március 1-jén és április 30-a között köteles beíratni tanköteles gyermekét lakóhelye szerint illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára. Iskolánk 1-8 osztályos általános iskola amely, körzethatárra tekintet nélkül, Püspökladányból és a környező településekről is fogadja a gyerekeket. A beiratkozásnál nem feltétel, hogy a gyermek meg legyen keresztelve, tandíjat nem szedünk, és nem is tervezzük azt bevezetni. A beiratkozás időpontja: 2012. március 28. (szerda), március 29.(csütörtök) és március 30. (péntek), 8.00-17.00 óráig. A beiratkozás helye: Igazgatói iroda, Kálvin tér 3. A beiratkozáshoz szükséges elhozni: - a gyermek születési anyakönyvi kivonatát - az iskolába lépéséhez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást - a TAJ számot igazoló kártyát. A beiratkozásig továbbra is várjuk a szándéknyilatkozatokat, amelyeket a református hivatalban illetve az igazgatói irodában lehet kérni. További tájékoztatással szívesen állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeinken:
www.erossreformatusiskla.eoldal.hu
[email protected] Tel.: 54/610-498, 06-70/775-6097 Borsosné Lekvár Erika igazgató
A gyászoló család. Püspökladány, Szent I. u. 35.
Az önkormányzati hirdetés kiigazítása
Tisztelt Szülők! A Ladányi Hírek c. újság előző számában, a hirdetési mellékletben megtévesztő módon jelent meg az elsősök beiratkozására vonatkozó fontos tudnivaló. Az említett hirdetés sértette az Erőss Lajos Református Általános Iskola érdekeit, valamint a szülők szabad iskolaválasztásához fűződő jogait. A szülő számára kötelező beíratni az általános iskolába a tanköteles korú gyermekét, de joga van szabadon megválasztani, hogy melyik oktatási intézménybe íratja be. Ha ön élni kíván a szabad iskolaválasztás jogával és a mi iskolánkba kívánja íratni gyermekét, szeretettel várjuk: 2012.március 2829-30-án a Kálvin tér 3 sz. alatti igazgatói irodában További felvilágosítás a www.erossreformatusiskola.eoldal.hu Borsosné Lekvár Erika igazgató
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március 14.
173.
Püspökladány Város Önkormányzata nevében a város minden polgárát tisztelettel meghívom
az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulója alkalmából 2012. március 15-én tartandó ünnepi rendezvényre 14.30 óraTérzene az 1848-as Emlékműnél Előadja: a Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény Fúvószenekara Vezényel: Szálkai János 15.00 óra EMLÉKÜNNEPSÉG 16.00 óra Ünnepi műsor és KOSZORÚZÁS a Dorogi Márton Városi Himnusz – a Csenki Imre Alapfokú Könyvtár és Művelődési Művészetoktatási Tagintézmény Központ Színháztermében Fúvószenekara közreműködésével Közreműködnek: Vers a Karacs Ferenc Gimnázium, Köszöntő, ünnepi beszéd Szakközép-iskola, Szakiskola és Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Kollégium tanulói Dombi Imréné polgármester az Id. Csenki Imre Vegyeskar Emlékmű koszorúzása Vezényel: Szabó Orsolya karnagy Emléktábla koszorúzása a Városháza falán Vers Szózat – a Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény Dombi Imréné Fúvószenekara közreműködésével polgármester Közreműködnek: a Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási Intézmény tanulói
18 4.
Püspökladányi Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március Hírek 14. 2012. március 14.
TÁJÉKOZTATÓ
az óvodai és az általános iskolai beiratkozásról Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom az érintetteket, hogy a jogszabályok szerinti – Püspökladány Város Önkormányzatának fenntartásában működő intézményekre vonatkozó - óvodai és általános iskolai beiratkozás időpontja egységesen Püspökladány óvodáskorú gyermekeit és az általános iskolába lépő első osztályos tanulókat illetően
2012. április 3-án, 4-én és 5-én (kedd, szerda, csütörtök) lesz.
Az óvodai beiratkozás tudnivalói A Püspökladány Város fenntartásában működő Egyesített Óvodai Intézmény várja szeretettel a szülőket és a beiratkozó gyermekeket. A beiratkozás helyszínei: Katica óvoda Bajcsy Zs. u. 8. sz. Árpád óvoda Árpád u. 18. sz. Fészek óvoda Zrínyi u. 2. sz Mezeivirág óvoda Mező Imre u. 49. sz. Napfény óvoda Honvéd u. 16-18. sz. Nyitnikék óvoda Karcagi u. 37. sz. Szivárvány óvoda Honvéd u. 12. sz. Az új nevelési évre a már óvodás gyermekeket is be kell íratni.
Kötelező beíratni azokat a gyermekeket, akik 2007. augusztus 31. előtt születtek.
Kérjük, a beíratáshoz hozzák magukkal: • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, • a gyermek TAJ kártyáját • a szülő személyi igazolványát és a lakcím kártyáját.
Az általános iskolai beiratkozás tudnivalói
A Püspökladány Város Önkormányzatának fenntartásában működő Püspökladányi Általános Iskola és Speciális Szakiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat (röviden: Többcélú Intézmény) általános iskoláinak első évfolyamára beiratkozni szándékozó tanköteles korú gyermekeket a Többcélú Intézmény székhelyén: a Püspökladány, Petőfi u. 9. sz. épületében (1. tanterem) kell beíratni.
Kötelező beíratni azokat a gyermekeket, akik 2005. június 1. és 2006. május 31. közötti időpontban születtek. Kérjük, a beíratáshoz hozzák magukkal: • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, • a gyermek TAJ kártyáját, • a szülő személyi igazolványát és lakcím kártyáját, • óvodai szakvéleményt, orvosi igazolást, • diákigazolvány igénylésről tájékoztatást a szülők beiratkozáskor kapnak.
Keserű László jegyző
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március 14.
195.
lett dány mel a l k ö p s ü 91,8 - P allhatóak vagyunk! M F t é r r á h S lepülésén e t i y n n e munk, etik: am l á a v z g s é s n r o kérh a kisté Telef aikat ág
íváns ahol k
322 0 1 6 / 54 unk: m á z s • a körzet híreit, SMS -0355 8 • a napi legfrissebb országos híreket, 2 5 / 0 2 • a 80-as 90-es évek slágereit, • a mai kedvenc zenéket, Hirdessen nálunk! • mulatós zenei blokkal szélesítettük palettánkat Március közepétől még jobb vételi minőségben hallgathatják
(szombat, vasárnap 12-13 óra) • és változatlanul szól Önöknek a kívánságműsor minden kedden, csütörtökön és szombaton!
Sárrét FM Püspökladány és a térség hangja!
Reklámszervezés minden nap reggel 8 és 16 óra között. Hirdetését feladhatja személyesen a Hanza Üzletházban működő stúdiónkban vagy telefonon az 54/610-322-es számon. E-mai címünk:
[email protected] A Facebook-on is ott vagyunk!
A Gyógyfürdő Kft. márciusi akciója! Március 1-től tavaszi akciók a Gyógyfürdőben: továbbra is marad az 50%-os szauna, és frissítő masszázs kedvezményünk.
Március 1-től április 30-ig minden kedden 50 %-os kedvezmény a fürdőbelépők árából, továbbá
minden pénteken hosszabbított nyitva tartás 21-óráig. Igényelhető szolgáltatás: szauna, szolárium, frissítő masszázs. Pénztár 20 óráig. Ez idő alatt büfé üzemel.
Tb. által finanszírozott fürdőgyógyászati szolgáltatásokra továbbra is 50 % kedvezményt biztosítunk. Az a vendég aki olyan betegtárssal érkezik, aki még nem járt fürdőgyógyászati kezelésen, ajándékot kap. ( 2 alkalmas szauna belépő, vagy 30 perces szolárium, vagy 5 alkalmas fürdőbelépő.)
Szeretettel várjuk a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeinket. „A püspökladányi gyógyvíz a sárrét kincse”
6.20
Püspökladányi Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március Hírek 14. 2012. március 14. KONTÉNERES BÚTOR, SZŐNYEG, PVC, Dr. Berényi Pál
KARNIS, TAPÉTA 800 m2 -en
Szõnyegszegés
Püspökladány, Keleti-sor 26/3. (a 42-es főút mellett, a benzinkút mögött) Szekrénysorok Konyha- és tálalószekrények Kárpitos garnitúrák, gyermekágyak Franciaágyak, heverők, fotelek Kisbútorok Étkezőasztalok, székek Padló és szegett szőnyegek PVC Karnisok, tapéták Bio és normál matracok
Akció minden héten!
Hitellehetőség, ügyintézés az üzletben!
Kedvezményes házhozszállítás Nyitva: H.-P.:9-18, Szo.:9-13 • Telefon:54/450-152
www.butoralfa.hu •
[email protected]
Értesítem választókörzetem Tisztelt Lakosságát, hogy
fogadóórámat minden héten hétfőn 9-11 óra között tartom a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Tisztelettel: Kiss Zsigmond alpolgármester
Tel.: 06-20/943-3849 MEGHÍVÓ Püspökladány Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt soron következő
mezőgazdasági fórumára,
melynek helye és ideje: Püspökladány Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terme Cím: 4150. Püspökladány, Bocskai u. 2.
2012. március 29. csütörtök 15.00 Tervezett napirendi pontok: -Közösen keressük a megoldást, a zártkerti ingatlanok ügyében (Önkormányzat, Polgárőrség, Mezőőrség, Rendőrség bevonásával). Szeretettel várunk minden zártkerti ingatlan tulajdonosát. -Tájékoztató a falugazdász hálózat változásáról, az aktuális támogatási kérelmek benyújtási rendjéről. -Belvízhelyzet alakulása, külterületi csatornák helyzete. -Különfélék. Tisztelettel: Dombi Imréné Polgármester
"Egy folyamot naggyá sok kis patak árja növel." (Erasmus) A KEKSZ EGYESÜLET folyamatos munkájához az ifjúsági korosztály területén aktívan ténykedni akaró fiatalokat és fiatal felnőtteket hív és keres tagjai sorába. A következő elérhetőségeken várjuk a jelentkezéseket, bármely kérdésre szívesen válaszolunk: Papp Gergely Telefon: 30/933-9226 E-mail:
[email protected]
Bőr és nemigyógyász kozmetológus
Magánrendelő:
Debrecen, Szent Anna u.56.
Tel.: 52/425-025, 06-30/915-0393
Rendelési idő: napközben 8-16
TÖRMELÉKSZÁLLÍTÁS
(Gépi rakodással, rövid határidővel)
Federics László Tel.: 20/483-9575 54/452-000
előzetes bejelentés alapján.
Este 16-18
érkezési sorrendben (nem kell bejelentkezni) ORVOSI ELLÁTÁS VÁRAKOZÁS NÉLKÜL AKÁR EGY ÓRÁN BELÜL.
MINŐSÉG, MEGBÍZHATÓSÁG, GARANCIA Akár 4 TV-re is kérhető! Beszerelési díj: 2.000 Ft-tól 19 csatorna : 1.190 Ft havidíjért, első 6 hónap -200Ft kedvezmény 56 csatorna : 2.690 Ft havidíjért, első 6 hónap -500Ft kedvezmény 76 csatorna : 3.890 Ft havidíjért, első 9 hónap -400Ft kedvezmény 2TV-re Direct+ csomag rendelése esetén szerelési díj:0Ft
KÜLTÉRI SZETTET INGYEN BIZTOSÍTJUK! Rendelje meg most! Hívjon a 06 30/270-0331; 06 70/776-5153-as számon.
Bármilyen földmunkát, ömlesztett áruk gépi rakodását szolid áron vállalom. Földmunkák esetében díjtalan felmérést végzek.
Ortopéd cipőkészítés Egyedi méret után rövid határidőre
Ingyenes ortopéd szakorvosi rendelés időpont egyeztetéssel: hétfő 11.30-tól 12.30-ig szerda:12.30-tól 13.30.-ig csütörtök: 14.00-től 15.00-ig Debrecen,Mester u. 4. Tel:52/436-581 mobil:06-30-9357-513
A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat ezúton szeretné megköszönni mindazoknak akik a 2012. február 22-én megrendezett Kistérségi Farsangon részt vettek, és Rendezvényünket önzetlenül támogatták: Püspökladány Város Önkormányzata, Nagy Ildikó a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézmény vezetője, Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány, Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Ház, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata, Petőné Papp Margit Főigazgató Asszony, Magyar Vöröskereszt Helyi Szervezete, Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Kistérségi Segítők Egyesülete (KISE),, Rácz Dániel, Madarász Viktor, Rózsaház, Moletti divatáru, Szabó Imre – Dóra Major, Sárrétudvari Dalos Klub, Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat V. számú Idősek Klubja,, Kossuth Olvasókör, Őszi Rózsa Nyugdíjas Klub, Darai Lászlóné,
Püspökladányi Hírek 2012. március 14.
Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012. március 14.
21 7.
8.22
Hírek 2012. március 14. Püspökladányi Hírek hirdetési oldalak 2012.Püspökladányi március 14.
Püspökladányi Önkormányzati Képviselői Fogadóórák 3.vk. Kovács Krisztina 2012. március 21. szerda 17 óra Polgármesteri Hivatal nagytanácskozó terem
Tisztelt Püspökladányiak! Fogadóóráim az alábbiak szerint lesznek ez évben,
minden héten kedden 8-9 óra között a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodában, valamint telefonos egyeztetés után
hétköznap 9-15-ig elérhető vagyok. Tisztelettel:
4.vk. Szabó Attiláné Csontos Erzsébet
Márkus Gábor alpolgármester Tel.:06-30/388-2909
2012. március 28. szerda 16-17 óra között Polgármesteri Hivatal kistanácskozó terem
6.vk. Tóth László 2012. március 26. hétfő 15.30-16.30 óra között Petritelepi iskola
7.vk. Petőné Papp Margit 2012. március 30. péntek 17 óra Petritelepi iskola
Püspökladány, Katona J. u. 24. alatti családi ház eladó! Tel.:20/459-8705
SZILÁGYI BÉLA vállalkozó
TETŐFEDÉS SZIGETELÉS BÁDOGOZÁS. 4150 Püspökladány, Dembinszky u. 5. Tel: 54-453-051, 06-70-311-2638.
[email protected] PARKETTA és CSEMPEBOLT Tavaszváró kínálatunk Zalakerámiás csempék és padlólapok
5% árengedménnyel
Tünet Bt Vas, papír és színesfém hulladékok felvásárlása a legmagasabb napi áron. A telephelyen forgalmazunk haszonvasakat, zártszelvényeket, hegesztett hálókat, betonacélokat, idomacélokat.
Továbbá ipari gázokat, oxigén, disszous, kevert gázok valamint lakossági PB gáz árusítás.
Érdeklődni lehet: Püspökladány, Árpád u 64 Nyitva: H-P 8-16 h-ig �06-54/451-554
Szeret főzni? Megmutatná másoknak is?
JELENTKEZZEN a Ladány Televízió Sárréti Fakanál címû gasztronómiai hagyományõrzõ mûsorába, készítsen el egy elfeledett, régi sárréti ételt! Az alapanyagokat intézményünk biztosítja Jelentkezni a 452-796 -os telefonszámon, vagy személyesen a Petõfi u. 5-7 szám alatti stúdiónkban lehet!
LADÁNY TV Képújság hirdetési tarifái: Magán: 2.000 Ft + 27% áfa/oldal/hét 2.540 Ft Céges: 5.000 Ft + 27% áfa/oldal/hét 6.350 Ft Civil szervezet: 3.000 Ft + 27% áfa/oldal/hét 3.810 Ft
maradék csempék kiárúsítása Püspökladány, Kossuth utca 7. (posta melletti udvarban) Tel.: 54/514-084 Nyitva: H-P: 8:30 – 17:00 Sz.: 8:30 – 12:00
Hírek PÜSPÖKLADÁNYI
ISSN:0866-1375
Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Főszerkesztő : D. Sári Andrea Szerkesztőség : 4150 Püspökladány, Petőfi u. 5-7. Tel : 54/514-171 email:
[email protected] Megjelenik 10.000 példányban Püspökladány, Sárrétudvari, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar, Szerep, Tetétlen településeken.