3. szám (2010/2011. II. félév) Kedves Diákok! Idén későn jött a húsvét, s korán a ballagás. Így igyekeznünk kellett a lap összeállításával, hogy végzőseink tarisznyájába némi kis olvasnivaló is kerüljön a 2010/2011-es tanévről. Idei második lapszámunkban olvashattok a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról, az intézményünkben folyó OKJ-s szakképzésről, bemutatjuk büszkeségeinket, a Portréban megismerhetitek Huszár István tanár úr szakmai útját, hobbijait, s olvashattok egy rövid verset is tollából. Képriportot láthattok az év eseményeiről, kirándulásról, s a diáknapról. S szóljon az Inczy-finci mostani számának címoldala a ballagó diákokhoz! Az alábbiakban Gazda Sándor Mihály igazgató úr köszöntőjét olvashatjátok: I.F. Kedves Ballagó Diákjaink! Remélem, nyugodt és szép évek maradnak mögöttetek és sok kellemes emlékkel távoztok iskolánkból. Életetek ettől kezdve felgyorsul, az a környezet, amelyet megszoktatok, egyszer csak hirtelen távolivá válik. De ez az élet természetes rendje, ahogy a költő Ady Endre írta:
TARTALOM 1. Köszöntő 2-3. Portré Huszár István tanár úrról
„A szárny megnőtt üresen áll a fészek.
4. Iskolánk névadója: Inczédy György
Csak álom volt a szép diákvilág. S mint a fecske alkonyati szélben Ma szárnyat bont egy sereg diák.” Az érettségi és a szakmai vizsgák már belépőt jelentenek az új, a felnőtt életbe. Mi,
5. Tantárgyi versenyeink legjobbjai
a tanáraitok reménykedünk abban, hogy a bizonyítvány, amelyet megkaptok, valóban értékes lesz számotokra. De célunk sokkal több volt, mint a felkészítés a vizsgákra, tisztességes, becsületes, hazáját szerető emberekké kívántunk benneteket nevelni. Reméljük az idő majd bebizonyítja egyáltalán nem sikertelenül.
6. Akikre büszkék vagyunk: Farkas Tamás 7. Szakmát – nálunk!
A felnőtt világba beilleszkedni nem lesz egyszerű. Hosszú, nehéz út vár rátok az életben, ehhez ajánlom figyelmetekbe Madách Imre gondolatait:
8. A nagybetűs: bemutatjuk Dankó István volt diákunkat
„Jegyezd meg jól,
9. Ballagó osztályaink
de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás,
10. Képriport a diáknapról
sírig tartó nagy versenyfutás.
11. Amit a tanulmányi ösztön-
Keresni mindig a jót,
díjról tudni kell
a szépet
Egy nyírbátori délelőtt
s meg nem találni ez az élet.” Búcsúzóul még annyit, iskolánk mindig visszavár benneteket, mi vagyunk a békés sziget, ahová egy pillanatra mindig visszatérhettek. Gazda Sándor Mihály igazgató
12. Képek, és amin a tanárok derülnek…
Portré Bemutatjuk Huszár István tanár urat hatalmas hidraulikus hosszgyalun sokszögesztergapadok orsóházát gyalultam, de más megmunkáló gépek működését is testközelből ismertem meg. Ennek az időszaknak nagy hasznát vettem, amikor már itt az iskolában táblánál kellett magyaráznom egy szikraforgácsoló, vagy egy lefejtő fogmaró gép beállításairól.
Huszár István: Önarckép
- Tisztelt tanár úr! Mióta dolgozik az iskolánkban? - Miután 1981-ben diplomáztam a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész szakán, szeptemberben már itt álltam munkába, vagyis az akkori 110. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Eleinte különböző fémipari szakmákban tanítottam szakmai ismeret, anyag- és gyártásismeret, valamint szakrajz tantárgyakat. A tanításhoz tanári diplomára volt szükségem, így a műszaki tanári oklevelet 1986-ban szereztem meg a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán, Budapesten. Nem voltam lusta, csak közben másfél év katonaság tolta odébb a tanulmányaimat. De ott sem jöttem ki a gyakorlatból, hiszen kiképzőként hol a terepen fegyverrel harcászatot, hol tanteremben tábla előtt krétával a kezemben rádió reléállomás kezelését tanítottam. - Honnan származik a gépész irányultság? - Családi örökség. Apai nagyapám gépész-kovács volt, 14 különböző szakmáról volt papírja. Édesapám is gépészmérnökként kezdte. De nekem is volt alkalmam összekenni magamat a gépolajjal, mert még a főiskola előtt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépgyártás-technológiai tanszékén dolgoztam egy fél évig, ahol egy
valamilyen módon el tudom lesni azt, amit én még nem ismerek a szakmából. Meg aztán inspirálja is az embert a másoknak való megfelelés. Talán ez a folyamatos megújulás az, amibe egy idő után néha belefárad az ember, de megunni nem lehet. - Milyen más iskolai tevékenységekbe kapcsolódott be? - Voltam már diákmozgalmat segítő tanár, majd amikor még működött az iskolában lövészkör, sok éven keresztül voltam ennek a vezetője is. Sok versenyen szereztünk érmeket a diákokkal. Gyakran ott vagyok a diákrendezvényeken, és kamerával a kezemben igyekszem megörökíteni az utókornak az iskolai életet. Jelenleg egy jól működő robotépítő szakkör kialakításán fáradozom, de ez igencsak idő- és eszközigényes elfoglaltság, úgyhogy e téren a sikerek még váratnak magukra.
- Mi számítástechnika tanárként ismerjük. Hogy történt a váltás? - Az iskola a 80-as években a szakképző mellett szakközépiskolai osztályokat is indított, ahol tananyag volt a számítástechnika. Én vállaltam fel annak a tantárgynak a tanítását. Már a főiskolás évek alatt is érdekelt a számítógép, bár akkoriban még lyukszalagra lyukasztott FORTRAN programokat írogattunk, és számítógépet még csak közelről sem láttunk. Aztán jött a Commodore-os korszak, majd beköszöntött a PC-s világ. Így lettem a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán számítástechnikai szaküzemmérnök, majd később a Debreceni Egyetemen informatikai szakos tanári diplomát is szereztem. Időközben az iskolánkban új szakmacsoportként jelentkezett az informatikai képzés, amelyet csoportbontásban tanítunk, így sok informatikus tanárra volt szükség. Kezdettől fogva irányítottam ezt a munkát, és jelenleg is a közismereti informatika munkaközösség vezetője Bár az egyik volt diákunk, aki nálam vagyok. Néhány évig megyei kezdte a „robotolást”, nemrég a szaktanácsadói feladatot is elláttam. szingapúri világversenyre is eljutott. - Voltak egyéb tanulmányok is? Évek óta benne vagyok az órarendet - Az ötödik, és egyben utolsó diplomám készítő csapatban, úgyhogy nyugodtan négy ével ezelőtt, a Budapesti Műszaki lehet engem szidni, ha valakinek valami Egyetem közoktatás-vezetői oklevele problémája van ezzel kapcsolatban. volt, és vele párhuzamosan pedagógiai Hogy ki mit tanít, arról nem én tehetek… szakvizsgát is tettem. - Mit szeret a szakmájában a leginkább? - A változatosságot. Egyik tanév sem olyan, mint a másik. A diákok között mindig van sok olyan, akiket érdemes többlettudással ellátni, és ez engem is az új ismeretek megszerzésére ösztönöz. No persze van sok kollégám is, akikkel öröm együtt dolgozni, akiktől
- Tudomásomra jutott, hogy tanár úr vonzódik a művészetekhez. Meséljen erről! - Szerintem minden emberben van valami hajlam valamilyen művészeti ág irányába. Nekem sajnos többfelé is. Azért sajnos, mert így egyikben sem tudok kibontakozni igazán. Ugyanúgy érdekel az irodalom, a versek, a zene,
vagy a rajzolás, de mindegyik külön embert, és sok időt igényelne, ha bármelyiket is jól szeretnénk csinálni. Ugyanez vonatkozik a technikai újdonságok megismerésére is. Viszont megvan ennek a sokféleségnek az előnye is; Sohasem unatkozom. Ha nincs kedvem az egyikhez, ott a másik…
Huszár István: Fríz ló
- Hallhatnánk konkrétumokat is? - Régebben a Váci Mihály Művelődési Központban évekig voltam a „Metamorf” tudományos-fantasztikus klub vezetője. Már ott is megjelentettünk országos díjjal jutalmazott saját készítésű kiadványokat, de néha-néha azóta is írogattam. Jelent már meg novellám újságokban, vagy pl. a Csillagrobbanás című novellás kötetben, a Cherubion Könyvkiadó könyvében, de legutóbb egy pályázatra küldött írásomat az AVANA ez évi első számában lehet olvasni, akár nyomtatásban, akár az interneten is. - Hallottuk már a különböző iskolai rendezvényeken gitározni is… - Viszonylag későn, főiskolás koromban vettem kezembe a gitárt. Magamtól tanultam meg, de csak annyira, hogy a magam szórakoztatására pengessem a dalokat. Ha ez másoknak is tetszik, akkor annak csak örülök. Valamikor régen jártam zeneiskolába is, ott zongorázni kezdtem tanulni, de nem voltam nagy tehetség. Mostanában főleg a megzenésített verseket, az egy szál
gitáron előadható dalokat játszom szívesen, bár az 50 éves születésnapomra éppen egy elektromos gitárt kaptam, ami másféle zenei világ, de ezt is kedvelem. Különösen a Pink Floyd gitárosa, David Gilmour játéka nyűgöz le. Rossz belegondolni, hogyha ezt a gitárt tinédzserként kapom, akkor most hol lennék. Lehet, nem itt...
jól sikerült adaptáció) vagy a Marsbéli Krónikákat.
- Mi az, amit még tudnunk kell, ami fontos szerepet játszik az életében? - A mozgás. Szeretem a természetet is, és a kettő együtt már maga a csúcs. Középiskolás koromban igazolt versenyző voltam az akkori MHSZ-ben, mint rádió-iránymérő. Ez egy technikai és erőnléti sport, nagyjából 10 kilométeres távokon kell hegyenvölgyön futkározni, és térkép nélkül megkeresni a rádióadókat. Ehhez egy zsebrádió szerű vevő készülék van csak a segítségünkre. Ezt egészítette ki a tájékozódási futás, amit a TITÁSZ színeiben űztem. Ma már csak kedvtelésből futok, a nagyobb futó megmozdulásokon ott vagyok. Legutóbb nyáron, a Balaton partján a Csopak - Említette, hogy egy szál gitáron futáson lettem negyedik a korelőadható dalokat játszik szívesen – csoportomban. Szeretek futni, azt szoktam mondani, a láb mindig kéznél van… akár saját verseit is megzenésíti? - Nem. Próbálkoztam ugyan ilyennel is, - Beszélne a családjáról? de ami nem megy, azt ne erőltessük. Ha - 1986 óta vagyok házas, feleségem az ember belenéz a tükörbe, és nem bankban dolgozik, gyermekeim jelenleg látja, hogy a homlokán ott csillog a egyetemen tanulnak. Lányom, Edit, aki múzsa rúzsa, akkor inkább ne tegyen közgazdász mesterképzésen van a papírt a tintától csöpögő tolla alá, Corvinus Egyetemen, a fiam, István, ő az úgysem jön ki belőle semmi értelmes… ELTE földtudományi szakán másodéves - Milyen témákat kedvel a költészetben? hallgató. Van-e kedvenc? - Van valamilyen életfilozófiája? - Sem költők, sem írók, sem festők, sem - Van. Azt vallom, hogy a tanár más művészek nevét nem tudom elsősorban saját cselekedeteivel megemlíteni, akik mint igazi kedvencek mutasson példát, és akkor hiteles lesz az lennének. Én ugyanúgy tudok kedvelni is, amit az órán mond. Az egy gyerekverset, mint egy szerelmes életfilozófiámat meg a szüleimtől, és szonettet. Engem a versekben nem nagyszüleimtől örököltem. Nekik kijutott feltétlenül a téma, hanem inkább a vers jóból, rosszból egyaránt, a munkából ritmikája az, ami megfog. Nagyon meg igen bőven. Ők szolgáltatták a nehéz pl. szonettet írni, aki már mintát ahhoz, hogy miként kell valamilyen verset írt, próbálja csak meg tisztességesen élni. Sohasem akartam azt a rím- és ritmusképletet összehozni nagy ember lenni. Csak jó… például egy mély érzésű tartalommal, amit a szonett szigorú szabályokhoz NEM VAGYOK KÖLTŐ köt. Ha mindenképpen meg kellene említenem neveket, akkor a költők Szedtem szavakat színes csokorba, közül József Attila mint a nagy küldtem magamat mennybe, s pokolba, klasszikus lenne az elsők között, róttam sorokat könnyel, s mosollyal, valamint az irodalomban Ray Bradbury. végül etetem könyvem a mollyal. Ő nem iskolai tananyag, de talán róla annyit, hogy már most, életében Nem tanítottak verseket írni, klasszikus sci-fi íróként tartják számon. sem lélek-húrokon hegedülni, Javaslom, olvassátok el a Fahrenheit így a szavakra csak suta rímeket aggatok, 451 című könyvét (szándékosan nem a s zene helyett érző húrokat szaggatok. belőle készült filmet ajánlom, bár az is 2003. IX. 11.
I. F.
Kis helytörténet Névadónk: Inczédy György (1783-1854) Inczédy György – iskolánk névadója, városunk első polgármestere – 1783. augusztus 20-án született Bujon, ahol a 18. század végén és 19. század elején az Inczédy családnak birtokai voltak. Mint tudjuk, az 1800-as évek elején Magyarországon még nem volt számottevő polgárság, a kor jellemzői a széttagoltság, a polgárság hiánya és az idegen hatalomtól való függés. Ebben az időben jött rá Bessenyei, hogy az egy nemzethez való tartozást a magyar nyelv megújítása által kell elősegíteni. A Nyíregyházán élő nemes Inczédy György 1824-ben kapcsolódott be a város közéletébe. Ekkor került napirendre az örökváltság kérdése. Nyíregyháza város 1803-ban a Dessewffyektől pénzzel megváltotta magát. Inczédy György és Benkő István főbíró vezetésével a város előkészítette az egyezséget a gróffal. A tárgyalások eredményre vezettek, az alku megköttetett. 1824. október 24-én megtörtént az örökváltság ünnepélyes kihirdetése a város piacán. 1826-ban a Nagykállóban tartott megyegyűlésen született rendeletek Nyíregyházára vonatkozóan nem vették figyelembe a város oklevélben biztosított jogait és kiváltságait. A város elöljárói – köztük Inczédy György – tiltakozásukat eljutatták a magyar királyi helytartótanácshoz. Az udvari ágens válaszlevelében megadja a felvilágosításokat és az utasításokat különösen a két tanács egyesítése kérdésében. Megnyugtatta az elöljárókat, hogy az ingatlant érintő perekben az egyesített tanács a nemesek és nemtelenek esetében egyaránt egységesen fog ítélkezni. Végül az önállósulási törekvések győztek. V. Ferdinánd király 1937. augusztus 31én aláírta az okmányt, melynek 13. pontja megadja azt a jogot, hogy e város magát Szabad és Privilegiált Nyír-Egyháza Közönségének nevezhesse. A vármegye 1838. január 22-én hirdette ki hivatalosan a privilégium elnyerését. Ez a nap Nyíregyháza örömünnepe volt. A város február 13-án választott. Az evangélikus többségű képviselőtestület a református vallású Inczédy Györgyöt választotta meg első polgármesterének.
Városalapítók szobra
Inczédy működése emlékezetes a város történetében. Nehéz körülmények közt híven vitte hivatalát. Működése éveiben számos maradandó intézkedést hozott. Evangélikus lelkészek kerültek be a nemes táblabírák soraiba. Megerősítette a város tűz- és közbiztonságát. Elnöklete alatt elkezdődött a belváros rendezése, megtörtént a volt földesúri földek haszonbérbe adása. 1841-ben újraválasztották, de ő fáradtságára hivatkozva lemondott. 1847-ben megválasztották táblabírónak. Inczédy számos közfeladatot elvállalt a város érdekében. Lelkesen támogatta a kultúrát. 1854. október 14-én hunyt el Nyíregyházán. Sírja az Északi temetőben található. Nyíregyháza ápolja első polgármestere emlékét. A város közgyűlése 2006-ban Inczédy György ÉLETMŰ-díjat alapított. Tavaly éppen iskolánk igazgatóhelyettese, Szőnyi Mihály kapta ezt a rangos elismerést. Az Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium, és a város egyik utcája (Inczédy-sor) az ő nevét viseli. Házasságából két lány született. Borbála Mikecz Miklós kemecsei földbirtokos felesége lett. Karolina polgári középosztálybeli férjet választott. A dr. Felbermann Endre helytörténeti kutató által készített Inczédy-családfa Inczédy György emléktáblája megtekinthető az iskolában a tanári folyosón, valamint a Jósa András Múzeumban. Kiss Zsaklin 11.B
LEG… LEG… LEG… Iskolánkban a 2010/2011-es tanévben az alábbi tantárnyi háziversenyeket rendeztük meg a következő eredménnyel. A legjobb eredményt elért tanulók névsorát itt közöljük. Nekik ez úton is gratulálunk!
Helyesírási verseny 1. Izinger Ivett 11.B 2. Kiss Cristina 12.D 3. Czifra Nikoletta 11.B Bíró Kitti 10.B Biri Leila 10.B Édes anyanyelvünk 1. Harsányi Dalma 10.B Kígyósi Márk 10.C Bihon Orsolya 11.B Édes anyanyelvünk (szakiskola) 1. Márkus Mihály 10/1 2. Papp Gábor 9/1 3. Szabó László 9/1 Szépkiejtési verseny 1. Harsányi Dalma 10.B 2. Pálóczi Bence 11.B 3. Stankóczi Stella 12.B
10. évfolyam 1. Vámos Bálint 10/1 2. Tündik Krisztián 10/3 3. Poroszkai Péter 10/4 OSZKTV Informatika: Iskolai forduló: 1. Szilágyi Dániel 9/3 2. Geszten Gergely 9/4 3. Simai Milán 10/1 Regionális forduló: Szilágyi Dániel 7. hely – megyei 1. Geszten Gergely 9. hely – megyei 2.
Matematika háziverseny (szakiskola) 9. évfolyam 1. Papp Gábor 9/1 2. Lehoczki Roland 9/1 3. Harman János 9/1
Történelem A történelem OSZKTV versenyen Dékmár Károly 10/4 osztályos tanuló regionális 4., országos 32. helyet ért el.
Az OSZTV versenyen Hollósy György 2/14/A Webmester tanuló teljesítménye alapján a további szakmai vizsgák – 4 modul – alól mentességet kapott.
A Nyír-Diák Egyesület Középiskolák közötti versmondó versenyén Farkas Tamás igen szoros mezőnyben 3. helyezést ért el, s így a Kodály Zoltán Zeneiskolában 2011. március 30-án részt vett a gálán. Matematika háziverseny (szakközépiskola) 9. évfolyam nyelvi előkészítő: 1. Szentpéteri Zsanett 9.B 9. évfolyam, 10. nyelvi előkészítő: 1. Szalontai Márk 9.A 10. évfolyam, 11. nyelvi előkészítő: 1. Kiss Zsaklin 11.B 11. évfolyam, 12. nyelvi előkészítő: 1. Tóth László 11.A
Fizika háziverseny (szakiskola) 9. évfolyam 1. Lehoczki Roland 9/1 2. Csucsi Miklós 9/1 3. Nagy József 9/2 10. évfolyam 1. Tóth Gergő 10/3 2. Bató László 10/3 3. Tündik Krisztián 10/3
Angol szépkiejtési verseny Szakközépiskola 9.-10. évfolyam: 1. Lakatos Flóra 9.B 2. Bak Melitta 10.B 3. Répási Enikő 10.B
Kémia háziverseny Szakiskola: Szabó László 9/1 Pintye Dávid 9/4 Papp Gábor 9/1 Szakközépiskola: 9. évfolyam: Daróczi Sándor 9.C Soltész Csaba 10.B Ungvári Bence 9.C 10. évfolyam: Nagy Krisztián 10.C Gargya Tamás 10.C Usztics Balázs 10.C
11-12. évfolyam 1. Bodnár Ágnes 12.D 2. Szabó Cintia 12.D 3. Balogh Levente 12.A Szakiskola 9-10. évfolyam: 1. Schvegler Bence 10/2 2. Lukács Rajmund 10/3 3. Simai Milán 10/1 Pálóczi Bence 11.B
Akikre büszkék vagyunk… Ebben a rovatban időről időre iskolánk azon tanulóit mutatjuk be, akik valamiben kiemelkednek társaik közül, iskolánkban vagy azon kívül is nevet szereztek maguknak. Most a tavaly érettségizett Farkas Tamás 1/13/A osztályos tanulót kérdezzük az elmúlt évek eredményeiről, iskolánkban jelenleg tanult szakmájáról, s elképzeléseiről. - Tamás, szerinted miért éppen téged választottunk az interjúra? Tamás: Ha végigtekintek az Inczédyben töltött éveken, elmondhatom, hogy nekem „múltam van” ebben az iskolában. 2005-ben a 9/5-ös osztályban szobafestő-mázoló szakon kezdtem tanulmányaimat. A következő évben a különbözeti vizsgák letétele után kerültem – már tizedikesként – a szakközépiskolába, informatikus osztályba. Tavaly érettségiztem, most pedig érettségi utáni képzésben veszek részt iskolán belül: rendszergazdának tanulok. I.F: - Ezen az úton sokan végigmennek, de téged más miatt ismert meg az iskola. Minden irodalmi és történelmi műsorban szerepeltél, szinte főszereplő voltál, iskolai ünnepségeken, versenyeken szavaltál – szép sikerrel. Hogyan kezdődött vonzódásod a szerepléshez, az irodalomhoz? Tamás: - Először kilencedikben házi feladatként tanultam meg életem első komoly versét, s ennek felmondása – talán a hangom miatt is – nagy sikert aratott. Ettől kezdve szinte minden magyart tanító tanár szerepeltetett az általuk szervezett iskolai ünnepségen legyen az történelmi megemlékezés vagy szalagavató -, s küldött különböző szavalóversenyekre.
Farkas Tamás 1/13/A I.F.:- Valóban különös, egyedi orgánumod van. Előnyt jelent ez a versenyeken? Tamás: - Igen! Sokkal inkább felfigyelnek a mély, férfias hangra, mint a vékony lányhangokra. Tulajdonképpen a versek nagy része a hozzám hasonló hangi adottságokkal rendelkező emberekre íródott, főleg a politikai, forradalmi versekre gondolok itt, amelyekkel már többször is sikert arattam. Például megyei szintű versenyen 2. lettem Wass Albert Nagypénteki sirató című művével, s ugyanezzel a költeménnyel a Nyírdiák idei szavalóversenyén szintén sikerült dobogós helyet elérnem. I.F.: - Évekig részt vettél az iskolai DÖK munkájában, tag, majd DÖK elnök voltál. A szervezőmunkában, a közösségi tevékenységben is kivetted a részed. Mik a további terveid?
Tamás: - 2012-ben szeretnék informatikai hálózatépítő és üzemeltető oklevelet szerezni. I.F.: - Főiskola, egyetem elvégzése nem szerepel a terveid között? Tamás: - De igen! Most azonban belelendültem az érettségi utáni szakmai képzésbe itt, az iskolán belül. A szakmai tantermek felszereltsége kiváló, csak a mi termünkben többmillió forintos számítástechnikai felszerelés található. Az első évben jóval több az elméleti oktatás, s 8 óra a gyakorlat. A második évben ezek aránya megfordul. Bár nem jutottam be a felsőoktatásba, nem vagyok elégedetlen. A képzés itt is remek, a tanárok lelkiismeretesek, magas színvonalon tanítják a szakmát, bárkinek ajánlom, aki szereti a számítógépeket, szeret szerelni, számítógépes programokat készíteni. A Farkas Tamással készített interjú alkalmával bepillantást nyerhettünk egy szakmai tanórába, amely felkeltette érdeklődésünket, s felkértük Obuczki Béla tanár urat, mutassa be részletesebben a képzés menetét, struktúráját, s a képzésben való részvétel feltételeit.
SZAKMÁT érettségi után is – NÁLUNK! Tisztelt tanár úr! Ön már néhány éve részt vesz tanárként az érettségi utáni szakképzésben. Kérem, beszéljen saját szakterületéről! Milyen feltételekkel, milyen lehetőségei vannak iskolánk tanulóinak az érettségi bizonyítvány megszerzése után? Iskolánk többféle szakmát is kínál a nálunk vagy más iskolában érettségizettek számára. Én az informatikai szakképzésekben vagyok érdekelt. A képzések bármelyikének alapfeltétele az érettségi, de nem szükséges informatikai érettségivel rendelkeznie a
jelentkezőknek. Ezen kívül az egyetlen feltétel, hogy a tanuló ne töltse be a 22. életévét, mire – előreláthatóan végez 2 év múlva. A legtöbben persze érettségi után a főiskolák, egyetemek felé kacsintgatnak. Van-e jelentősége a főiskola mellett/helyett a szakképzésnek? Melyik a jobb döntés továbbtanulási szándék esetén? Elsőként Demján Sándortól idéznék: ”Magyarországon túl sok diplomást képeznek.”, s „tanulj fiam, mert egyébként dolgozni kell…” A főiskola
előtt jó döntés az OKJ képzés, mivel a majdani felvételiző többletpontokat kaphat, amikor két év múlva főiskolára jelentkezik, azaz ha későn kapott észbe a diák, és az érettségi nem sikerült túl fényesen, akkor itt még szépíthet a vitt pontszámon. Ezen kívül a két éves képzés során lehetőség van újra érettségizni egy-két tantárgyból - akár emelt szinten is. Főiskola helyett szintén jó döntés a szakmatanulás, mivel egy érettségi vizsgával a kezében senki nem érezheti magát piacképesnek a munkaerőpiacon.
Obuczki Béla tanár úr Milyen informatikai szakmákat tanulhatnak a nálunk maradó tanulók? Az informatikai rendszergazda szakképesítésen belül két szakmát oktatunk: Informatikai hálózattelepítő és –üzemeltető, valamint a Webmestert. A hálózattelepítő a számítógépes hálózatok kiépítését, karbantartását, felügyeletét látja el, valamint speciális hálózati beállítások elvégzésére is képes lesz a végzettség megszerzéséig. A webmester a rendszergazdai ismeretek mellett önállóan képes telepíteni, üzemeltetni webszervereket, ahol elhelyezi és üzemelteti saját weboldalait. A weboldalak elkészítéséhez a képzés során webes programozási nyelveket (JavaScript, PHP, HTML, CSS), tartalomkezelő rendszereket (Wordpress, Drupal), adatbázisok üzemeltetését sajátíthatja el, melyekkel felvértezve
helyt állhatnak a jövő webes kihívásaival szemben. S mivel ezek rokonszakmák, ezért az alapképzés megegyezik, így a tanuló az egyik szakma megszerzése után mindössze egy év alatt teljesítheti a másik szakma követelményeit is. Ezt az teszi lehetővé, hogy mindkettő úgynevezett modulos képzés, mindkettő 4 modulból áll, melyekből 3 közös, így az első szakma megszerzése után a harmadik évben már csak egy modult kell teljesíteni. Annyi lehetőség közül miért éppen a mi iskolánkat válasszák a tovább-tanulók? Milyen felszereltséggel rendelkeznek ezek a tantermek? Informatikai szaktantermeinkben a legmodernebb eszközök találhatók, a legmodernebb szoftvereken oktatunk. A tantermekben Windows7 operációs rendszeren Office2007 (szeptembertől Office 2010-es) irodai szoftvercsomag, valamint a képzéshez szükséges speciális szoftverek, mint például az MS Projekt2007 is megtalálhatóak. Az informatika laborban minden diák egy kicsit rendszergazdának érezheti magát, mivel teljesen önállóan használhatja a „saját” számítógépét. A képzés elején mindenki névre szólóan kap egy winchestert, erre telepíti a használni kívánt operációs rendszereket, szoftvereket. A számítógép működőképessége csak a tanulón múlik, csakúgy, mint egy rendszergazdán. A gépekben 4GB memória, duplamagos processzor, valamint korszerű alaplap található, melyek akár 64 bites rendszerek telepítését is lehetővé teszik.
időt, termet, felkészítő tanárokat. A tehetségeket nem engedjük elkallódni. Az idén is vannak versenyzőpalánták? Igen. Az erről szóló cikket az érdeklődők hamarosan olvashatják az Inczy-finci online változatában, illetve az iskola weboldalán, a www.inczedy.hu oldalon a cisco menüpont alatt. Olvasóinkat bizonyára érdekli mi is ez a „Cisco”? A Cisco egy hatalmas világcég, melynek neve összeforrt a számítógéphálózatok világával, az Internet kialakulásával. A Cisco 1997-ben létrehozott egy olyan képzési rendszert, melyben átadják azt a tudást és tapasztalatot, melyet évtizedek alatt megszereztek. A Cisco Hálózati Akadémia jelenleg 165 országban van jelen, ahol 20000 oktató irányításával évente 1000000 hallgató képzése folyik. Iskolánk 2005-ben csatlakozott ehhez a rendszerhez. Az Informatikai hálózattelepítő és –üzemeltető szakmán belül oktatjuk a Cisco tananyagot. A képzés 4 szemesztere után a vizsgák letételével egy angol nyelvű nemzetközileg is elismert tanúsítványt kap a tanuló.
Milyen lehetőségek tárulnak a nálunk végzett diákok elé? Az első lehetőség a továbbtanulás főiskolán vagy egyetemen. Volt diákjaink még a főiskolai tanáraikat is elkápráztatták a nálunk megszerzett tudásukkal. Egyes nálunk végzett A középiskolai évek alatt számos diákok ismert nyíregyházi versenyben próbálhatták ki magukat a vállalatoknál, iskoláknál dolgoznak diákok. Van lehetőség itt is a rendszergazdaként. megmérettetésre? Igen, a korábbiaknál is több lehetőség Köszönjük a részletes, mindenre nyílik versenyzésre. Az OSZTV verseny kiterjedő válaszokat. Mit tegyen az, minden végzős informatikus előtt nyitva akinek továbbra is kérdései vannak? áll, ahol akár teljes vizsgamentességet is Iskolánk weboldalán keresztül elérhető szerezhetnek, így megéri befektetni egy a cisco weboldal, ahol lehetőség van kis plusz munkát. Kétévente megrendezik arra, hogy felvegye a kapcsolatot az a szakmák versenyét - egy világversenyt -, illetékessel, hogy minden kérdésére kapjon. Köszönöm a a Worldskillst a páratlan években, az választ hogy mindezt Euroskills pedig páros években. Az iskola lehetőséget, biztosít a versenyre való felkészülésre elmondhattam.
A NAGYBETŰS Rovatunkban – már megszokhattátok – olyan volt Inczédys diákokat mutatunk be, akik már egy ideje kikerültek az iskolapadból s megtalálták a hivatásukat, a pályát, amely örömet ad számukra, a munkahelyet, ahová elégedetten mennek reggelente. A most következő fiatalember azonban kissé kilóg a korábban bemutatott volt diákok közül. Egyrészt, mert valójában nem is Inczédys volt: Ő még a 110. számú Széchenyi István Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tanulójaként végzett. Másrészt ő az első, akit a volt szakmunkásképző –s nem a szakközépiskola – diákjai közül helyezünk most fel a képzeletbeli tablóra. Ő Dankó István, a Móricz Zsigmond Színház ügyelője, volt díszítőmunkása, kellékese, aki tavaly rendező-asszisztensként is bemutatkozott. s estét is igénybevevő elfoglaltság. Kedves István! Milyen emlékeket őriz Kemény fizikai munka volt, de volt iskolájáról? - Szépeket. Az alapszakmámat itt szeretettel és alázattal álltam hozzá, így szereztem. 1993-ban végeztem az utam mindig tovább vitt egy-egy karosszéria-lakatosként. Osztályfőnölépcsőfokkal: kellékes lettem, majd köm Kádár Kornél tanár úr volt. Már ügyelő. akkor is tudtam, ezek az évek Lassanként megismerte a színpad meghatározóak számomra: az itt tanító mögött folyó tevékenységek tanárok emberileg és szakmailag is mindegyikét. Beszélne ezekről? hozzájárultak ahhoz, amivé később -A munkanap mindenütt hosszú, segíteni váltam. Kedvenc tanárom Gazda Sándor kell a színészek és a rendező munkáját. - a mai igazgató - volt, így a tantárgyat is A díszítőmunkás fizikai erejével, a megszerettem, amit tanított: a kellékes precizitásával és kreativitásával történelmet. Később, amikor néhány év segíthet. Az ügyelő úgymond kézben Több csodás történetet is hallottam múlva szintén ebben az iskolában esti tartja az előadást, a szövegkönyvet az már arról, hogyan lehet bekerülni e – gimnáziumba jártam -1998 októberében első betűtől az utolsó pontig ismeri. egyszerű halandó számára- misztikus érettségiztem -, a földrajzot is ő tanította. Tavaly rendező-asszisztensként is világba. Mészáros Árpád Zsolt Szívesen emlékszem vissza továbbá bemutatkozott. Ez lenne a következő szintén a mi iskolánkba járt, őt Makó Pál, Szikszai Gusztáv valamint lépcsőfok? Pazonyi Aranka tanárnő küldte el – Huszár István tanár úrra. Több humoros -Ez egy rendkívül érdekes, sokrétű, nagy még diákként – egy szereplősztori, anekdota kapcsolódik a velük odafigyelést igénylő munka. S mint válogatásra, mondván, oda épp ilyen töltött időszakhoz. Én elsősorban minden színházi munkakör felelősizgő-mozgó emberek valók. Ma már elnézést, ha ez illetlen is - emberként s ségteljes. Hogy kipróbálhattam magam, egy aréna is megtelik a nevére. nem tanárként gondolok rájuk. A Tasnádi Csaba igazgató úrnak Ön hogy került a kulisszák mögé? tananyagon kívül ugyanis mélyen belém köszönhetem. Bizalmat szavazott nekem, - Pazonyi Aranka tanárnő engem is ivódott az életről alkotott véleményük, s én igyekeztem megfelelni a feladatnak, tanított, s nem kis szerepe van benne, amely hozzájárult életfilozófiámhoz. . s az elvárásoknak. hogy írogató ember lettem. Mindig is Most már jó néhány éve színházi Végül, kérem mondja el, hogy látja csodáltam a hozzáértését, a türelmét, ember, a művészvilágban mozog. jelenét, jövőjét, színház vagy irodalom bár egyszer rám ripakodott, hogy miért Akkoriban – kikerülve az általános tölti ki majd a napjait? A Gyűrűk urát olvasom a pad alatt, s -Rendkívül büszke vagyok arra, hogy iskolából – még a műszaki világ erélyesen figyelmembe ajánlotta a egy példátlan szorgalmú, kivételes vonzotta? magasabb irodalmat. -14 évesen fogalmam sem volt, mi tehetségű csapat tagja lehetek. A Móricz A kérdésre válaszolva néhány évbe akarok lenni. 1989-ben nyári munkára Zsigmond Színház társulata egy olyan beletelt, míg megtaláltam a helyem. kerültem egy karosszéria-lakatoshoz. közösség, mely túl a szakmai 1999 nyarán egy gyerekkori barátom Megérkezésem napján éppen három teljesítményén, hihetetlen emberi szólt, hogy háttérdolgozót keresnek a autót szereltek szét. Rácsodálkoztam, értékeket tudhat magáénak. Ide tartozni Mandalánál. Itt ismerkedtem meg ezzel ennél maradtam. Ma sem bánom, hogy megtiszteltetés és kiváltság. A jövő? a világgal, s 5 évig maradtam – kisebb így alakult. Alapképzettséget adott, Bizakodó vagyok. A kultúra területén (az megszakításokkal. Mellette tanultam, s aminek később sokszor hasznát vettem. oktatásban is) kiváló, elhivatott, időközben számítástechnikai-műszerész lelkiismeretes emberek vannak. Többször hangsúlyozta, hogy ez végzettséget szereztem. A színpadi Egzisztenciálisan talán jövedelmezőbb „csak” az alapszakmája. Ezek szerint világ viszont már magával ragadott: területen is dolgozhatnának, de ők van több is? 2004-ben a Móricz Zsigmond - Összesen 10-12 szakmában dolgoztam, szeretik, amit csinálnak: maradnak, Színházhoz kerültem. Elsőként díszítőazóta voltam ács, számítástechnikai teszik a dolgukat .Irodalom? Nem munkát végeztem: a színpadot kellett műszerész, segédmunkás, dísztárgymerném az irományaimat irodalomnak próba és előadás előtt, közben és után készítő, dolgoztam repülőgépkarosnevezni. S bár az első perctől kis füzetek be- és elrendezni. Ha hozzávesszük, szériásként, leveleket válogattam a formájában megjelentek, úgy gondolok hogy egy nap több próba és előadás is postán, de az igazi szerelmem a színház, rájuk mint történetekre, mesékre zajlik, érzékelhető, hogy ez egész napot a színpad lett. magamról magamnak…
A 2010/2011-es tanévben több mint 100 ezer diák búcsúzik a középiskolás évektől. Iskolánkban összesen 222 tanuló ballag április 29-én: 87-en a szakközépiskolából, 135-en a szakiskolából. Ballagási fényképekkel ugyan még nem szolgálhatunk, de reméljük szívesen nézegetitek addig is szalagavatós fotóitokat. Vizsgáitokhoz sok sikert kívánunk!
DIÁK
Április 20-án, a tavaszi szünet előtti utolsó napon került sor iskolánkban a diáknapra. Kipróbálhattátok tudásotokat a sakkban, floorballban, focizhatattok, biliárdozhattatok, ping-pongozhattatok, csocsózhattatok kedvetekre. A díszteremben Ki mit tud?-ot rendezett számotokra a DÖK, de az érdeklődők akár harcművészeti bemutatókon is részt vehettek. Újdonságként szolgált a nyílt osztályfőnöki óra, ami tanárok és diákok érdeklődését is felkeltette, hiszen témája a tőlünk különböző emberek felé irányuló empátia fejlesztése volt. Szolomájerné Tóth Ibolya tanárnő pedig érdekes és tanulságos fizikai kísérletekkel ejtette bámulatba a résztvevőket.
A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról kérdeztük Magyar Ferencné nevelési igazgatóhelyettest. A szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetésének célja, hogy a szakiskolai képzésben a gazdaság által igényelt szakképesítések oktatásában résztvevő tanulók támogatásban részesüljenek. A gazdaság által igényelt szakképesítéseket a regionális fejlesztési és képzési bizottság határozza meg régiónként, minden év szeptember 30-ig. Ez az ösztöndíj független a szerződés szerinti, a vállalkozó által fizetendő összegtől. Az ösztöndíj mértékét iskolánk félévente állapítja meg, és havonta folyósítja a tanulók részére, a kapott félévi illetve év végi érdemjegyek szerint számított tanulmányi eredmények alapján. Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam
első félévében tanulónként egységesen 10.000 Ft havonta. Az első szakképzési évfolyam második félévétől kezdődően és a további években a tanulmányi átlagtól függően 10.000 Ft – 30.000 Ft havonta. A tanulmányi átlag eredménybe a magatartás és szorgalom jegyek nem számítanak bele.
Nem részesülhet ösztöndíjban: - az adott félévben a tanuló, ha az azt megelőző félévben 2,51 alatti tanulmányi átlageredményt ért el. Ekkor
a tanulónak az iskola által szervezett szakmai kompetenciákat fejlesztő oktatásban kell részt venni kötelezően. - az évismétlő tanuló, az ismételt tanév időtartama alatt. - ha a tanulónak, az adott évben az igazolatlan óráinak a száma meghaladja a 10 órát. - ha a tanuló fegyelmi büntetése szigorú megrovásnál erősebb. Az ösztöndíj folyósításának feltétele az ösztöndíjas tanuló részére szóló fizetési számlaszámának az iskola felé írásban történő bejelentése. Az idei tanévben a tanulmányi ösztöndíjjal támogatott szakmák a szerkezetlakatos, hegesztő, kőműves, ács-állványozó.
Egy nyírbátori kirándulás
A nyíregyházi Inczédy György Középiskola tanulói pályázat keretében lehetőséget kaptak a nyírbátori Báthory István Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásába bekapcsolódni. 25 tanuló utazott Nyírbátorba, ahol a múzeumpedagógus színvonalas, érdekes előadást tartott a város és a Báthory család történelméről. Diákjaink többsége még nem látogatott Nyírbátorba, ezért a múzeum kiállításainak megtekintése után különleges élményt jelentett a várostörténeti sétány, és a Báthory Panoptikum. A híres minorita templomot, a gótikus református templomot és a fa harangtornyot sajnos csak kívülről tudtuk megcsodálni, hiszen jelenleg is folynak a felújítások, de az épületek történetéről és a hozzájuk kapcsolódó mondákról bőséges felvilágosítást kaptunk. Kis csapatunk elégedetten távozott Nyírbátorból, a tanulók többen jelezték, hogy a júniusi múzeumok éjszakája programokon is szívesen részt vennének.
2011. tavasz
Szerelmet vallottunk Valentin napon
Így írtok ti! (…avagy,amin a tanárok derülnek…) 11.A: ”az eposz: hosszú és siralmas mű.” 10.A: „A Bibliát 1590-ben fordította le Gáspár király” 11.A: „Petőfi Sándor Atyám tyúkja című műve a családi líra egyik darabja.” 11.C: „A Rómeó és Júlia témája az emberek közötti szerelem.” 11.B: „Régebben a háztartási gépeknek és más technikai eszközöknek nem volt sok jelentősége az emberek számára, főleg nem az őskorban az ősembernek.” 11.A : Részlet egy Madách-dolgozatból: ”élete legrosszabb időszaka volt ez. Testvére, aki biciklis futár volt, tüdőbajt kapott……” Tanár: „Ha tovább beszélgetsz, elültetlek!” Diák: „Mi vagyok én,palánta?”
Verset mondtunk a költészet napján a Szabadság téren
Tanár: „Mi volt Akakij Akakijevics foglalkozása?” Diák: „Hivatalnok.” Tanár: „Konkrétan?” Diák: Ööö…..fénymásoló!” 10.A: „Berzsenyi ellenrecepcióját csak jóval később bocsátotta közre a Tudományos Gyűjtemény hasábjain.”
Előadást hallgattunk a Jósa András Múzeumban
Tanár: „Mit tud József Attiláról?” Diák: „Azt, hogy a költészet napján született…” INCZY-FINCI Készítették: Kiss Csilla 11.B, Kiss Zsaklin 11.B, Pálóczi Bence 11.B, Szabó Bernadett 11.B, Szabó Renáta 11.B, Szerkesztették: Hegedűs Renáta, Jánosik Tamás Lektorálta: Magyar Ferencné Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium 2011. április