2010. szeptember ~ VII. évf. 3.szám. tervezett különszámai CSIKAY KÁLMÁN NAPLÓJA A CSALÁDI ÉLET DILEMMÁI A SZÓSZÓLÓ EDDIGI KIADVÁNYAI ( )

TARTALOM

2010. szeptember ~ VII. évf. 3.szám

Új parókia, új főállású munkatárs

2

Találkozás ~ Ferenczy Tamással Szomszédok ~ Lajosmizse

3 4

Munkám és hivatásom 6 A Szószóló tervezett különszámai 7 Jogerős hitélet 7 Emlékkockák 8 Miért éppen Szendrőlád? 9 Teljesen más világban 11 Halászni vagy halat adni? 11 6 és fél ,,leg” Atya! Ez nekünk nem jár?

12 13

Kilencéves szemmel Interjú a KTV-ben

13 14

Tisztelt adományozók!

17 18

Idősebbek figyelmébe ajánljuk

19

A manipuláció Az ázott veréb és a sas Mozaikcsaládok-családi mozaikok Egység ~ kétség ~ háromság

20 23 24 25

Kaland a Római Birodalomban Ókori stratégiakészítés ma

27 28

Kaland Hellasz vidékein Római polgár lettem

28 29

Gyermek- és ifjúsági programok

29

A csodaforrás Közös lélektúra Gondolati híd Mit is akarunk? Első gyülekezeti hetem Keresztelkedésem története Igazi kikapcsolódás

30 30 31 32 32 33 34

Gyülekezeti családos hét ~ 2011 A titokzatos Szent Korona A Jézushoz vezető úton Lélekbúvár ~ Mindennapi avatárok

34 35 35 36

Jótékonysági hangverseny

38

ÉletRE-FORMÁLÓ hit Ökumenikus ifjúsági nap

38 39

Együnk egészségünkre

40

Nyelvőr ~ A hónalj hátulütője

42

Könyvmoly

43

Kézműves kör Ménteleki Református Nap Ókori viccek Ökoteológia A vasárnapi istentiszteletek rendje Rendszeres gyülekezeti alkalmaink

44 44 45 47 48 48

mely összeggel a gyülekezetépítés céljait támogatja!

ORAVETZ ANETT ETTŐL AZ ÉVTŐL GYÜLEKEZETÜNK TEOLÓGUSA LETT Tavaly december óta többen megkérdezték már tőlem, hogy miért nem teológiára megyek? A kérdésen igyekeztem mindig gyorsan továbblépni, és nem foglalkozni vele. Bár halványan fel-felmerült bennem a lelkészi hivatás választása, de mindig akadt valami, ami miatt le tudtam beszélni magam róla. Egy hajnali, majd ezt követően még jó pár napos imádkozás, gondolkozás után megerősödtem abban, hogy Isten a lelkészi pályára készített engem már jó ideje, csak én nem akartam észrevenni ezt. tervezett különszámai CSIKAY KÁLMÁN NAPLÓJA A CSALÁDI ÉLET DILEMMÁI A SZÓSZÓLÓ EDDIGI KIADVÁNYAI (2004-2010) 7. old.

Nyugdíjasok kirándulása Szegeden

ÁRA: 250 Ft

Amikor nem volt internet, akkor is voltak, akik a valóság elől elmenekültek, és pl. mé r t é k t e l e n ü l olvastak könyveket. Ilyenek voltak a krimirajongók és a lányregények kedvelői. Ezek a kötetek ráadásul még az erotikus fantáziákat is felébresztették és táplálták. A netezés előtt is előfordult, hogy egy fiatal a paplan alá bújva olvasott éjjel, hogy a szülei ne vegyék észre a fényt, aztán persze másnap nem tudott figyelni

Az első este tovább erősítette bennem azt, amit eddig is tudtam, hogy egy fantasztikus csapattal lehetek együtt. Csak néhány embert nem ismertem még kis küldöttségünkből, de ez nem jelentett semmiféle problémát, gyorsan

Az volt a legjobb, hogy a táborban csapatmunkában dolgoztunk a gyerekekkel. Nagyon

Az Újszövetség vitriolos iróniája sem ismeretlen a keresztyén ember előtt. Ennek egyik újszövetségi nagymestere éppen Pál apostol volt. 45. oldal

Az első istentisztelet után rengeteg kétség volt bennem. Ez egészen addig tartott, míg el nem mentem a másodikra, ahol rájöttem, hogy amiről ott szó van, az rólam szól. Egy tükörben láttam saját magamat. Ma már tudom, hogy akkor szólított meg először az Úr. Elkezdtem hinni. 33. oldal 30-34. old. A délelőttök spiritualitása a bennünk zajló lelki folyamatokra és istenkapcsolatunkra irányult. A hét szellemisége — eltérően Monoszlótól — nem családi örökségeinkre, hanem spirituális sajátosságainkra, egyéni alkatunkra, saját hitbeli működésünkre és elakadásainkra, erősségeinkre és gyöngeségeinkre fókuszált. Befelé és fölfelé figyeltünk 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám tehát.

Lajosmizse Interjú Ferenczy József lelkipásztorral Gyülekezeti újságunkban új rovatot indítunk el. A környező református gyülekezetek egy-egy lelkipásztorával szeretnénk újságról újságra egy-egy interjút készíteni, jobban megismerve

ezáltal a szomszéd református gyülekezeteket, azaz a „Szomszédok”at, életüket, lelkipásztoraikat, örömeiket, nehézségeiket. Mostani számunkban a Lajosmizsei Református

Eg yhá zk ö zség lelk ipá szto rá va l. Ferenczy Józseffel beszélgetünk, aki az árvízi akciónkban csapatunk tagja volt. A beszélgetés apropóját a közeli beiktatás adja. Többek között erről is

F.J.: Július elsejétől vagyok lelkipásztor Lajosmizsén. Tavaly novemberben, mikor lelkésszé szenteltek, megkeresett Hegedűs Béla esperes úr, és megkérdezte, hogy most már mint választható lelkész, milyen terveim vannak a jövőre nézve: szeretnék Kunszentmik-lóson maradni beosztott lelkészként, vagy gondolkozom-e a megyében megüresedett lelkipásztori állások valamelyikén? Felsorolt néhány gyülekezetet, ahol a megyében üresedés van. Köztük volt Lajosmizse is. Ezután a beszélgetés után a lajosmizsei szolgálatot éreztem a legtávolibbnak magamtól. Sokat imádkoztam ezért a kérdésért, és januárban egy evangélizációs istentiszteleten szolgáltam ebben a gyülekezetben. A gyülekezet ezt követően hívott meg lelkészének. A márciusban tartott presbiteri gyűlés után meghívtak a gyülekeztbe lelkipásztornak, és én erre igent mondtam. Májusban volt a bemutatkozó szolgálatom, majd május 9-én a választás. A választási eljárás lezárulása után, július elsejétől lettem jogerősen is a gyülekezet lelkipásztora.

Szószóló: Mikor és hol végezted a teológiai tanulmányaidat? Milyen területet érdekel a teológia tudományágai közül? F.J.: 2005-ben végeztem a budapesti teológián, majd a segédlelkészi évemet Kunszentmiklóson töltöttem. A teológián elsősorban a dogmatikával [hitvallással foglalkozó tudományág — a szerk.] foglalkoztam, de már a kunszentmiklósi gyakorlati év alatt is bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül ez a szemlélet lesz számomra, ami a legjobban segít a gyülekezetépítésben. Így igyekeztem minél inkább az ifjúsági munka szakirodalmában elmélyülni. Ezt követően Varga László hívott Kecskemétre ifjúsági lelkészként. Így fordult az érdeklődésem egyrészt a gyülekezetépítés, másrészt a családmisszió, harmadrészt az ifjúsági munka felé. Ez a három terület érdekel a leginkább. Szószóló: Milyen volt a kecskeméti, illetve a kunszentmiklósi gyülekezetben szolgálni? Milyen szolgálatokat végeztél, hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre? F.J.: Kunszentmiklóson nagyon jól éreztem magam a hatodév alatt. Kecskemétre az akkori elnöklelkész, Varga László hívott, mert szükség volt egy olyan személyre, akinek az elsődleges feladata az ifjúsági munka. Elsősorban a konfirmandusok közötti szolgálatot végeztem Somogyi Péter mellett. Hála Istennek, a szolgálatom két éve alatt egy igen jó ifjúsági közösség született meg Kecskeméten. Például néhány év kihagyás után újra lett konfirmandus és ifjúsági tábor meg istentisztelet. Sok áldást tapasztaltam azokban az években. Ezenkívül még a máriavárosi gyülekezetrészben voltam lelkész, vasárnaponként ott tartottam istentiszteletet. Kezdetben kettenhárman voltak, de hála Istennek itt is növekedést tapasztalhattam. Két év múlva visszakerültem Kunszentmiklósra. Nehéz volt hátrahagyni egy éppen születő közösséget Kecskeméten. Kunszentmiklóson 3 évig szolgáltam beosztott lelkészként. A beosztott lelkészség minden feladatát el kellett látnom: adminisztráció, keresztelés, temetés, illetve ott is foglalkoztam fiatalokkal. Több-kevesebb sikerrel próbálkoztam egy fiatal felnőttekből álló bibliaórai csoport létrehozásával is. Kunszentmiklóson is sok örömöm volt. Feleségem és én is éreztük a kunszentmiklósiak szeretetét, és mi is megszerettük őket. Feleségem elkezdett egy baba-mama kört vezetni, amire nagyon szerettek járni az anyukák. Ahogy haladt az idő, egyre többen jártak ebbe a közösségbe, és mikor elkerültünk Kunszentmiklósról Lajosmizsére, és elbúcsúztunk az édesanyáktól, nem maradt szem szárazon.

Szószóló: Szerinted milyen specifikumai vannak a lajosmizsei gyülekezetnek? Hogyan mutatnád be ezt a gyülekezetet az Olvasónak? F.J.: Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert ez a két hónap, amit eddig itt eltöltöttem, sok mindenre nem adott még választ. Sokakkal nem találkoztam még. Azokat a szolgálatokat kezdtem el folytatni, amit eddig Bérces István, a lajosmizsei gyülekezet előző lelkipásztora látott el. Úgy látom, hogy a lajosmizsei gyülekezet speciális helyzetben van, mert bár Lajosmizse lakossága 12-13 ezer fő, a reformátusok száma az 1 ezret sem éri el. A katolikusok több, mint 8 ezren vannak. A választói névjegyzékben kb. 300 református szerepel. Tulajdonképpen egy kis közösségről van szó, ahol az elmúlt 26 esztendőben egy lelkipásztor szolgált. Furcsa a gyülekezetnek, hogy egy nyugdíjba vonuló lelkipásztor után egy 31 éves lelkész szolgál. De nagyon nagy szeretettel fogadtak, és örömmel segítenek. Úgy gondolom, hogy egy jó közösséget örököltem. A gyülekezetben többen vannak az idősek, mint a fiatalok, de vannak középkorúak és gyermekek is. Tavaly kb. 70 hittanosunk volt a hittanórákon. A 14- 40 éves korosztály hiányzik a leginkább a gyülekezetből. A gyülekezet nem titkoltan azért is hívott egy fiatal lelkészt, hogy segítse ennek a korosztálynak a gyülekezetbe való beépülését. Szószóló: Szerinted hogyan fog megjelenni ez a korosztály is a gyülekezetben? Milyen gyülekezetépítési stratégiában gondolkozol? Milyen irányban gondoltál elindulni? F.J.: A gyülekezetépítési stratégia még formálódóban van, mert úgy gondolom, egy stratégia felállításához nagyon alapos helyzetelemzés szükséges. Két irányban gondoltam elindulni.

Szószóló: Mikor és hogyan kerültél a Lajosmizsei Református Egyházközséghez mint lelkipásztor? 2

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Egyrészt olyan alkalmakat szervezni, melyek a fiataloknak, a fiatal házasoknak, a kisgyermekesek édesanyáknak szólnak. Másrészt szeretném meglátogatni a gyülekezeti tagokat. Nemcsak azokat, akik a választói névjegyzékben szerepelnek, tehát akik ritkábban vagy sűrűbben, de megfordulnak a gyülekezetben, hanem azokat is, akikről a konfirmációs anyakönyvek vagy a házassági anyakönyvek alapján tudunk. Szeretnénk őket is hívogatni az istentiszteletekre, illetve azokra az alkalmakra, amiket speciálisan nekik készítünk. Konkrétumokról még nagyon nehéz beszélni, mert még nem jutottam el hozzájuk, arra még kevés volt ez a két hónap. Célom, hogy 1-2 éven belül olyan rétegalkalmakat tudjunk elindítani, melyekbe a megszólított fiatalok be tudnak épülni. Szószóló: Ha jól tudom, októberben lesz a beiktatásod. Hogyan készülsz erre az alkalomra? F.J.: Igen, október 9-én, szombaton lesz a beiktatás. A presbitériummal közösen készülünk erre az alkalomra. A presbitérium úgy döntött, hogy azt szeretné, ha ősszel lenne a beiktatás, és nem húzódna el jövő tavaszig. Megkerestük esperes urat, hogy mi az az időpont, ami alkalmas lehet a beiktatás időpontjaként. Szabó István püspök úrral egyeztetve jelölte ki a lehetséges dátumok közül az október 9-i dátumot. Nagyon remélem, hogy csapatban lehet majd dolgozni, és nem mindent egy vagy két embernek kell elintézni. Sok feladat van egy beiktatás előkészítéseként: meghívások, az istentisztelet rendjének a felállítása, a szeretetvendégség előkészítése és a napnak a levezénylése. Remélem, hogy ez nem elsősorban az én feladatom lesz, bár nem akarom kivonni magam a munka alól, ám mindenképpen szeretném közösségi tevékenységként megvalósítani az előkészületeket, sőt magát a beiktatást is. Szószóló: Érdekelne, hogy hogyan készülsz a prédikációidra? Most nem a beiktatásodon elhangzó prédikációra gondolok, hanem úgy általában. F.J.: Kecskeméten, a máriavárosi gyülekezetrészben, mikor ott szolgáltam, lectio continuata [folyamatos, lekció szerinti igemagyarázat—a szerk.] szerint haladtunk, tehát egy adott bibliai könyvet vettünk végig vasárnapról vasárnapra. De a lajosmizsei gyülekezetben ez még nem valósult meg, hanem a bibliaolvasó kalauz szerinti napi ige alapján hangzik el a prédikáció. Jobbnak tartom a lectio continuata alapján történő igehirdetést, mert sokkal jobban összefüggnek a vasárnapi prédikációk, van folytonossága. Már a hét első felében elolvasom az adott igét, az forog bennem egész héten. Figyelem, hogy van-e valami aktuális esemény a világban, ami kapcsolódik a bibliai részhez, ami illusztrációként felhasználható. Próbálok az adott igéhez igehirdetéseket, bibliamagyarázatokat, kommentárokat is elolvasni. Az olvasás végére összeáll az az üzenet, ami köré felépítem a prédikációt. Sajnos Lajosmizsén még valósulhatott meg, hogy a szombatot csak a vasárnapi igehirdetésre való készülésre tudjam fordítani. Nehézség még, hogy a jelenlegi lakásunkban nehéz csendes helyet találni, így éjszakánként szoktam készülni. Nagy vágyam, hogy a hét közepén legyen egy olyan bibliaóra, amikor egyrészt imádkozunk, másrészt a vasárnapi igehirdetés alapigéjéről beszélgetünk, tehát közösen készülünk a prédikációra. Remélem előbb-utóbb megvalósul, hogy az igehirdetés-vázlatot is kézhez kaphassák a hívek. Szószóló: Milyen új kezdeményezéseid, terveid vannak még a gyülekezeti életben? F.J.: Az egyik, ami teljesen ledöbbentette a gyülekezetet, de 3

nagyon jól fogadták, hogy fél 10-kor kinyitom a templomot, és mindenkit személyesen fogadok, beszélgetek velük. Előtte még negyed 10-ig átolvasom a prédikációt, és negyed 10-től fél 10-ig imádkozunk azokkal, akik szeretnének imaközösséget tartani. Kifejezetten jó hatása volt ennek a kezdeményezésnek, ami még engem is meglepett. Szeretném megvalósítani, hogy istentisztelet után legyen kávé- és teaház, és akik szeretnének, még együtt maradhassanak. Szószóló: Gyülekezetünk nyáron két segélyakciót szervezett az árvíz sújtotta területen élők megsegítésére. Mindkét alkalommal a csapatunk tagja voltál. Felmerül bennem a kérdés: hogyan kerültél a stábba? Hogyan értesültél az akciónkról? És mi motivált abban, hogy a segítőcsapat tagjaként közel 1-1 hetet eltölts Szendrőládon? F.J.: Az első segélyakció júniusban volt. Ferenczi Zoli küldött egy köremailt az egyházmegyében szolgáló lelkipászto-roknak, hogy akinek van lehetősége, kedve akár adakozással, akár személyes jelenlétével bekapcsolódni az árvízi segélyakcióba, az jelentkezzen nála. Én nem jelentkeztem. Néhány nappal az email után felhívott Zoli, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem veletek tartani, mert úgy látja, hogy szükség lenne arra, hogy több lelkész vegyen részt a segélyakcióban. Igent mondtam erre a kérésre, és így kerültem első alkalommal Szendrőládra. Mielőtt a második segélyakcióra, augusztusban sor került volna, Zoli ismét megkeresett azzal, hogy bekapcsolódnék-e a segélyakcióba, már nemcsak mint lelkész, hanem mint a lajosmizsei gyülekezet lelkésze, kiterjesztve így a gyűjtést a lajosmizsei gyülekezetre is. Másodszorra így kerültem Szendrőládra, és az elképzeléseimet felülmúlták az összegyűlt tárgybeli és pénzbeli adományok. Szószóló: Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a két segélyakció alatt? F.J.: Szendrőlád 90%-ban cigánylakta település, nagyon nagy a munkanélküliség, amit a segélyszállítmány kiosztásánál is láttunk. Az utcák lődörgő, sétáló, beszélgető életerős férfiakkal és nőkkel voltak tele. Nekem megrázó élmény volt a szendrőládi látogatás. Beleláthattam abba a nyomorult helyzetbe, amiből nem tudnak, és nincs is igazán lehetőségük kitörni külső segítség nélkül. Úgy gondolom, hogy ez a segélyakció azt is bebizonyította, hogy a református egyháznak nagyon sok feladata van még a periférián élőkkel, szegényekkel, illetve a cigányság megszólításában. Azt mondhatom, hogy a cigányokkal való kapcsolatom is megváltozott. Formálódtam ebben a tekintetben. Sok értéket megláttam az ottaniak életében. Szószóló: Van legkedvesebb emléked a segélyakcióról? Mi az? F.J.: Igen. Az egyik legnagyobb élményem az volt, mikor Szendrőládon odajött hozzám néhány cigány férfi és nő, és azt mondták, hogy olyan jó, hogy úgy segítünk rajtuk, hogy nem úgy tekintünk rájuk, mint cigányokra, és amikor mi segítünk, nem érzik, hogy ők cigányok. Szószóló: Szendrőlád lakosai mélyszegénységben élnek. Ezt láttuk és tapasztaltuk. Szerinted mi ma az egyház válasza a szegénységre? Van válasza egyáltalán? Hogyan látod lelkészként a nyomor és az egyház kapcsolatát? F.J.: Megmondom őszintén, ezzel a kérdéssel mélységében még nem foglalkoztam. Amit látok, hogy alapvetően az egyház nem tud mit kezdeni a szegénységgel, a 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Novemberben átadásra kerül a felújított ménteleki parókia, amelybe 2011. januárjában gyülekezetünk új főállású diakónusa költözik. A felújított épület és az új státus új távlatokat nyit gyülekezetünk életében, elsősorban a ménteleki gyülekezetrész közösségének mindennapjaiban. Az elmúlt években nagyon sok, első hallásra bizarrnak tűnő döntést hoztunk. Ezekről – legalábbis akkor – gyülekezetünk egy része úgy vélte, értelmetlen, előnytelen, kockázatos vagy egyenesen megvalósíthatatlan. Talán ez az utóbbi érv volt a leggyakoribb egy-egy elképzelés kritikai fogalomtárában. Gondoljunk csak az első gyülekezeti családos hétre Zse-lickisfaludon, az első színdarabra Hetényben, az első Szószóló kiadásának gondolatára, az iratterjesztésre, a baba-mama helyiség felvetésére, a ménteleki templombelső leválasztására, de ilyen volt a tízegynéhány állomásból álló „Kaland a lakatlan szigeten” ifjúsági program, az istentiszteleteken a közös lekcióolvasás, az ifik elindítása, a borítékos adakozás ötlete, a zenekari szolgálatok álma, a különféle képzéseink, az is, hogy legyen alapítványa gyülekezetünknek, de ebbe a sorba tartoznak a vendégváró istentiszteletek, az egész gyülekezeti házat betöltő családi játék, a két c s o p o r tb a n t ar t o t t gye r me k istentiszteletek, és az is, hogy a gyermekekkel együtt kezdjük el az úrnapját vasárnaponként, nem is beszélve a kétnapos Függőjátszma konferenciáról… Ha végiggondoljuk, gyakorlatilag az összes kezdeményezésünk így indult el. Ma mindegyikre úgy gondolunk vissza, mint amely gyülekezetünk fontos – és mára megszokott értékeivé váltak. Emlékszem, hét évvel ezelőtt a parókia átalakításának gondolata szintén efféle kritikát váltott ki közösségünk többségéből. Az pedig, hogy a két gyülekezetrész valaha két önálló egyházközség lehetne, az ma is inkább az álmodozás kategóriáját jelenti. Pedig ha végiggondoljuk, a pár évvel ezelőtt megfogalmazott

A ménteleki templom az 1940-es években célkitűzések sorozatában az utolsó előtti állomáshoz érkeztünk, amelyet a gyülekezetrészek önállósodásának feltételeként fogalmaztunk meg! Most pedig elérkezett a pillanat, amikor közösségünk egy új, a mai kor elvárásainak megfelelő parókiát vehet át, sőt, amelybe 2011. januárjától új főállású munkatárs költözhet. *** Mit vár ez a változás gyülekezetünk közösségétől? Végre több évtizedes vágya és elvárása teljesülhet a ménteleki reformátusoknak: ott lakó szolgatárs költözik a parókiába. Elsősorban a ménteleki gyülekezetrész életére nézve jelenthet lendületet az új szolgálat elindulása. Jóllehet munkatársunk diakónus és szociális munkás, diakónusként – leszámítva néhány speciális tevékenységet – ugyanolyan szolgálatokat végezhet, mint egy lelkipásztor. De ez nemcsak lehetőség, felelősség és elvárás is egyben. Egyházközséget fenntartani, tudjuk, drága dolog. Istennek nincs feltétlenül 4

szüksége sem egyházközségre, sem lelkészi hivatalra, sem fizetett munkatársra ahhoz, hogy egy településen legyen egyház, és az evangélium terjedjen. Természetesen egy gyülekezet szolgálati lehetőségét jelentősen kiszélesíti a hivatal és egy főállású munkatárs, mégse gondoljuk, hogy ez magától értetődő lenne, legkevésbé pedig azt, hogy erre másoknak lenne szüksége, nem pedig nekünk. Így gyülekezetünk fenntartása – már amennyiben akarunk fizetett munkatársakat, hivatalt és parókiát – a mi feladatunk. Ha a gyülekezetünk mindezt szeretné, áldozatot kell hoznunk. Ezért az új diakónusállást is határozott időre hozzuk létre. Gyülekezetünk életében így az előttünk álló egy év arra ad alkalmat, hogy felkészülhessünk egy esetleges lelkipásztori állás létesítésére. Erről természetesen abban az esetben van értelme gondolkodnunk, ha gyülekezetünk – elsősorban a ménteleki gyülekezetrész – közössége néhány vonatkozásban még az eddigi kedvező eredményeiben is képes növekedést felmutatni. Ménteleken a korábbiakhoz képest óriási előrelépés a 20-30, ritkán 40 fő körüli istentisztelet-látogatottság. Egyáltalán nem akarom ezt lebecsülni. De egy lelkipásztori állás létesítése abban az esetben lehet indokolt, ha vasárnaponként Ménteleken legtöbbször 40, esetenként 30, és csak olykor vesz részt 20 fő. A ménteleki gyülekezetrész az elmúlt években arányait tekintve kifejezetten komoly részét vette ki a gyülekezet anyagi teherhordozásának. Egy lelkipásztori állás biztonságát azonban ennél sokkal kiszámíthatóbb ménteleki költségvetés teszi csak lehetővé. A magam szolgálatában kifejezetten örömforrás látni a ménteleki gyülekezeti rendezvényeinek magas színvonalú szervezettségét, munkamegosztását, a gyülekezet feladatvállalását, de egy lelkipásztori állás létesítéséhez ennek az összefogásnak sokkal kiszámíthatóbbnak és folyamatosabbnak kell lennie, hogy a Ménteleken lakó új lelkipásztor

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

lelkészi és teológiai munkával foglalkozhasson, azért, hogy ideje ne olyan tevékenységekkel menjen el, amely nem tartozik a lelkipásztor feladatkörébe. (Értelemszerűen a lelkész is le tudja nyírni a füvet, de óriási pazarlás, ha munkaidejében a gyülekezet pásztora lelkészi feladatok végzése helyett kertészkedik.)

*** Természetesen, ha ezek az elvárások nem érvényesülnek, nem kell kétségbe esnünk. Ez esetben azonban be kell látnunk, hogy gyülekezetünk közössége még nem készült fel arra, hogy ménteleken főállású munkatárs lakhasson. A parókia így is jól hasznosítható épület lesz a templom

F

erenczy Tamás, 24 éves diakónus és szociális munkás vagyok. 14 éves koromban nyertem új életet egy gyermektábor során. Jelenleg Szabadszálláson élek családommal. Két bátyám és egy húgom van. Az egyik bátyám református lelkészként Lajosmizsén szolgál, a másik Budapesten dolgozik hangszerészként, és hétvégenként a kántori teendőket látja el otthon, a szabadszállási református gyülekezetben. Kedvesem tanító-hittanoktató szakpáron tanul Nagykőrösön. Tanulmányaimat én is Nagykőrösön végeztem. Noha a szociális munka sokkal keresettebb, én még mindig inkább diakónusnak éreztem magam. ddig gyakorlatom során voltam nevelőszülői tanácsadónál, ahol sok deviáns és sérült gyermekkel foglalkoztam. A családsegítőnél töltött idő alatt viszonylagos rálátást szereztem a magyar családok problémáira. Fontos tapasztalat volt még számomra, amikor hospice szolgálatban próbálhattam ki magam. (A hospice szolgálat a haldokló személyek otthoni ellátását foglalja magába.) Diakóniai gyakorlatomat a Szilágyi Dezső téri református egyházközségnél töltöttem. Az ott töltött idő alatt új kapcsolataimat felhasználva segélyszállítmányt gyűjtöttem és fuvaroztam a nágocsi anyaotthonnak. gy rövid ideig idősek lelkigondozásával foglalkoztam. Ez kevésbé tetszett, mert nem végezhettem fizikai gondoskodást. Véleményem szerint ezeknek együtt kell történnie, sőt gyakorta a fizikai igényeket kell előbb kielégíteni, hogy aztán nyitottá váljon az illető a lelki dolgokra. Ezzel párhuzamosan munkaidőn

E E

mellett, amelyben a gyermekistentisztelet, ifjúsági és nyugdíjasbibliaórák, valamit a lelkigondozói beszélgetések kapnak majd helyet. Természetesen mi nem ebből indulunk ki. Azzal a reménnyel tekintünk előre, hogy gyülekezetünk számára az évtizedek óta újra és újra megfogalmazott vágy beteljesülése új

kívül fogyatékkal élők között önkénteskedtem egy lakóotthonban.

Szervezőképességemet a 2009-es Csillagpont Országos Református Ifjúsági Találkozón próbálhattam ki, ahol rendezőként voltam jelen. A korábbi években Szabadszálláson több művészeti tábor lebonyolításánál asszisztáltam. erenczi Zoltánnal a bátyám, Ferenczy József lajosmizsei református lelkész révén ismerkedtem meg a szendrőládi segélyakció során. Ott megláttam Zoli diakóniai irányultságát, és mivel szimpatikus volt életfelfogása, stílusa is, vettem a bátorságot, hogy megkeressem, és felajánljam szolgálatomat. Az ötlet, hogy főállásban egy diakónus kerüljön a gyülekezetbe, azonnal elnyerte a tetszését. Lelkesen fogadtak a szolgálók is, így hát már csak a pénzügyi háttér megteremtése volt hátra, ami valljuk be, nem is olyan kis akadály. osszas utánajárást követően azt a megoldást sikerült találni, hogy 2011 januárjától állok munkába, mert úgy biztosítható a státusom anyagi háttere. Tevékenységem Lajosmizsére is ki fog terjedni, és terv szerint havi 6 napot fogok ott tölteni. A szolgálat, melyet végezni fogok a gyülekezetekben nehezen behatárolható. Tevékenységemet talán úgy tudnám összegezni, hogy Krisztus kiábrázolására törekszem. Ahol megjelenik a diakónia, ott kiábrázolásra kerül az Úr azzal, hogy szeretettel, törődéssel, türelemmel, alázattal... fordulunk embertársainkhoz minden nap, ahogyan Jézus

F

H

ELKÉSZÜL A HETÉNYEGYHÁZI BABA-MAMA HELYISÉG Ősszel a kisgyermekes családok birtokban vehetik a baba-mama helyiséget Hetényegyházán is. A régi főbejáratot, illetve a kis előszobából nyíló két kis helyiséget átalakítva sikerül kialakítani az új szobát, amelyből tükörfóliás ajtón keresztül és hangszóró segítségével vehetnek részt az istentiszteleten a kisgyermekes szülők. A kisgyermekesek — ahogy az a gyermek-istentiszteletek esetében megszokott — az igehirdetés előtti ének alatt mehetnek majd ki a baba-mama helyiségbe. Ez a lehetőség is — sok más megvalósult elképzelésünk mellett — azt a célt szolgálja, hogy közösségünk az egész család számára lehetővé tegye az Istennel és a gyülekezettel való találkozás lehetőségét. Fontos célkitűzésünk, hogymár a legkisebbeknek is biztosítsuk a keresztyén közösséghez való tartozás élményét, tapasztalatát. 5

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

mélyszegénységgel még kevésbé. Úgy látom, hogy úgy vagyunk a szegénység és a cigányság kérdésével is, mint ahogy azt az állam kezeli: igyekszik a válaszadást minél inkább halogatni, és a kérdést fel sem vetni. Úgy gondolom, ezzel mindenféleképpen foglalkozni kellene, és utakat kellene keresni, hiszen Krisztus követőjeként fontos feladatunk kellene, hogy legyen a szegények felkarolása. Nagyon örülök, hogy létrejött a Református Szeretetszolgálat, és így talán többekhez eljutunk, mint ahány helyre eddig eljutott a református egyház. Úgy gondolom, ki kellene alakítani egy világos koncepciót, amely mentén nem ad hoc [rögtönzött — a szerk.] akciókkal, hanem szervezetten foglalkoznánk a szegénység kérdésével, és nemcsak beszélnénk róla, hanem cselekednénk is.

Szószóló: Gyülekezetünk jövő májusban képzést szervez az e g y h á z me g y e , egyházkerület t á mo g a t á s á v a l lelkipásztoroknak „Mélyszegénység, nyomor és egyház ~ avagy mit tehet egy református gyülekezet a mélyszegénységben élők megsegítéséért?” címmel. Mit gondolsz, szükség van ilyen képzésre az egyházunkon belül? F.J.: Igen, ismerem a programot. Úgy gondolom, nagyon nagy szükség van erre a képzésre. Fontosnak tartom, hogy ne csak a képzés 3 napja szóljon erről a kérdésről, hanem legyen folytatása a gyakorlatban. Jónak tartom a képzésnek gyakorlati hangsúlyait. Kíváncsi vagyok, hogy hány lelkész fog eljönni. Örülnék, ha annyian jelentkeznének, hogy egy kurzusban nem lehetne megvalósítani. Szükségesnek látom, hogy a lelkészek cigánykérdéssel kapcsolatos gondolkozásmódjuk megváltozzon.

Szószóló: Szerinted a cigánykérdésre van válasza ma az egyháznak? Mennyire látod megoldottnak ezt a református egyházon belül? Mit kezd ma a református egyház a cigánykérdéssel? F.J.: A református egyházban működik egy cigánymisszió, de én a munkájukat nem nagyon ismerem. Azt gondolom, a legnagyobb hiányosság a cigánykérdéssel kapcsolatban ott van, hogy bár létezik a cigánymisszió, mégis azt látom, hogy helyi szinten a lelkészek nem igazán szeretnek foglalkozni a cigánykérdéssel, és a településen lakó cigánysággal sem. Azzal szoktuk ezt eltussolni, hogy a cigányok úgyis katolikusok, és foglalkozzon velük a katolikus egyház. Azt gondolom, óriási hiányosság, hogy a gyülekezetek környezetében élő cigányság felé nincs missziónk.

Hogyan is alakult az elmúlt fél év az életemben? Milyen szerepet játszott ebben a gyülekezet? Milyen tapasztalatokkal gazdagodhattam? Hogyan gondolok vissza 2010 tavaszára és nyarára? Milyen szolgálatokban tudtam Istent szolgálni? Ezeket a kérdéseket forgatva magamban szeretnék a gyülekezetnek a gyülekezetben eltöltött munkámról és a most elkezdett tanulmányaimról írni. 2010 januárjában kaptam kézhez élelmiszermérnöki alapdiplomámat. Ekkor már tudtam, hogy nem szeretném folytatni a mesterképzésben mérnöki tanulmányaimat. Éreztem, hogy nem ez az én utam. Mással szeretnék foglalkozni. A gyerekek között végzett szolgálataim miatt az erősödött meg bennem, hogy a kisebbek között szeretnék lenni és hittanoktatással foglalkozni. Ezzel a gondolattal egészült ki, hogy óvónői pályára lépek. Nagy örömmel töltött el ez az új ötlet. Az újabb tanulmányaim megkezdése előtt élelmiszermérnöki diplomámmal 3 hónapig állást kerestem, de a létszámstop és a leépítések miatt sehová nem nyertem felvételt. Mikor már épp kezdtem elkeseredni magamban, lelkipásztorunk felvetette

Szószóló: Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk, ha bemutatnád a Szószóló olvasóinak családodat. F.J.: A lajosmizsei gyülekezetnek nagy váltás és változás, hogy két gyermekünkkel érkeztünk a gyülekezetbe, mert az elmúlt 26 évben olyan lelkésze volt a gyülekezetnek, akinek nem voltak gyermekei. Nagyobb gyermekünk, Ferenczy Katalin Virág, most középsőcsoportos az óvodában, a kisebbik gyermekünk, Ferenczy József Ákos, ő még csak kétéves. Feleségem, Katalin, tanító-hittanoktató. Ő a hittanoktatásban vesz részt. Úgy tervezzük, hogy az óvodában és 6. osztályig az iskolában ő végzi majd a hittanoktatást Felsőlajoson,

annak ötletét, hogy egy pályázaton keresztül a gyülekezetben dolgozhatnék m i n t fő á l l á s ú m u n k a t á r s , a tanulmányaim megkezdéséig. Felvillanyozott az ötlet: a gyülekezetben dolgozni, olyan munkát végezni, amit szeretek, a szabadidőmben végzett munka és az állásom egy és ugyanaz, olyan feladatokat ellátni, amiknek értelmét látom, és nem haszontalan időtöltéssel foglalatoskodni. Örömmel rábólintottam a felajánlásra, és néhány hetes ügyintézés után, május elsejével munkába állhattam. Májusban időm nagy része azzal telt, hogy a Nyíri-erdőben tartott pünkösdhétfői családos napunk szervezésében segítettem be. Közben serényen ötleteltünk az első ízben megszervezésre kerülő napközis táborunk feladatain, megbeszéléseket tartottunk a szervezőkkel, és egyre jobban kirajzolódott, hogyan is lesz igazán kalandos a gyerekek számára a Római Birodalom megismerése. Hirtelen ötlettől vezérelve lelkipásztorunk vezetésével a júniusi árvíz miatt sanyarú sorsba került emberek megsegítésére segélyakciót szerveztünk, melynek előkészületeiben, lebonyolításában én is részt vehettem. 6

Azt mondhatom, hogy június utolsó két hete a legsűrűbb és legmozgalmasabb két hét volt a nyár folyamán. Elindultunk Szendrőládra június 12-én, szombaton, és vasárnap életem első önálló prédikációjával Szendrőládon és Szendrőn eszköze lehettem Istennek az Ő ma is ható Igéjének hirdetésében. Kio s zto t t u k az a d o m á n yo ka t, játszottunk a gyerekekkel... majd hazafelé az autópályán már a következő vasárnapi prédikáció lekcióját olvastam és beszélgettünk róla Zolival. Így egy hét leforgása alatt kétszer is megállhattam egy-egy gyülekezet előtt, és az Igéből megértett üzenet közvetítésével szolgálhattam az Urat. Hazaérkezésünk után következett a napközis táborunk és a hét zárasaként a szendrőládi akciónk beszámolójára is próbáltunk még erőt gyűjteni. Július végén új fordulatot vett az életem azzal, hogy nappalin nem indult az a szak, amire jelentkeztem. Levelezőre mehettem volna, de ez az esemény megállított és elgondolkoztatott. Tavaly december óta többen megkérdezték már tőlem, hogy miért nem teológiára megyek? A kérdésen igyekeztem mindig gyorsan továbblépni, és nem foglalkozni vele.

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Bár halványan fel-felmerült bennem a lelkészi hivatás választása, de mindig akadt valami, ami miatt le tudtam beszélni magam róla. Egy hajnali, majd ezt követően még jó pár napos i mád ko zá s, go nd o l ko z ás ut á n megerősödtem abban, hogy Isten a lelkészi pályára készített engem már jó ideje, csak én nem akartam észrevenni ezt. Visszatekintve életem elmúlt másfél évére, megdöbbentő, milyen sok területen készítette az Úr ezt az utat előttem. Elkezdtem utána érdeklődni, hogy lenne-e mód még a nyáron

CSIKAY KÁLMÁN

NAPLÓJA

felvételizni a teológiára? Rátaláltam a Pápai Református Teológiai Akadémia honlapján meghirdetett pótfelvételire, aminek nagyon megörültem. A Károli Gáspár Református Egyetemen nem is hirdettek pótfelvételit, és nem is igazán vágytam a pesti élet forgatagába, szemben Pápa családiasabb légkörével. Augusztusban sokat készültem a pótfelvételire, illetve arra, hogy ha felvesznek, egy új szakasz kezdődik az életemben, hiszen távol kerülök a családomtól és a gyülekezettől. Ezt nem volt könnyű elfogadnom, de örülök,

hogy volt időm felkészülni erre lelkileg, és volt egy folyamata az elszakadásnak. Így mire felvettek Pápára, már megbirkóztam az elszakadással. Azóta lelkesen belevetettem magam a teológia tudományába. Jelenleg időm legnagyobb részét a héber és a latin nyelv tanulása tölti ki. Sűrűek a napok, de nagyon jó tanároktól tanulhatunk, és hálás vagyok, hogy ott lehetek, és ott tanulhatok. Azt gondolom, a helyemen vagyok most, ami nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehézségeim, de hiszem, hogy

~ Csikay Kálmán gyülekezetünk első önálló lelkipásztora, aki első anyakönyvi

szolgálatát 1935. december 8-án jegyezte be egyházközségünk „nagykönyvébe”. Naplója bepillantást enged a polgári társadalom vallási életébe. Külön érdekesség lehet a gyülekezetünk élete iránt érdeklődők számára, hogy 60-70 évvel ezelőtt mennyire hasonló kérdésekkel, problémákkal kellett szembenéznie közösségünknek, illetve hogy számos, ma újításnak tűnő változtatás évtizedekkel korábban mennyire megszokott része volt a vallásgyakorlásnak...

A

CSALÁDI ÉLET DILEMMÁI ~ A 2008. év végén elhangzó igehirdetés-sorozat sokak számára jelentett elgondolkodtató, provokatív, szomorú, újraértékelésre késztető, tükröt jelentő vagy éppen humoros spirituális élményt. Az igetanulmányok olyan gyakorlati kérdésekre keresnek választ a Szentírás fölött, mint az elengedés és megajándékozottság kettősége a családi kapcsolatainkban, a magány és egyedüllét kétarcúsága, a konfliktusok lehetőségei, egy új kapcsolat eljövetelének fénye és árnyéka, a születés áldása és átka, a kapcsolati háromszögeink stb.

A SZÓSZÓLÓ

EDDIGI KIADVÁNYAI

(2004-2010) ~ Kimondva alig hihető, hogy 2010-ben hetedik esztendeje, hogy

Mitől függ?

Min alapszik?

megjelent a Szószóló első száma. A bibliai hét év alkalom a visszatekintésre, értékelésre, emlékezésre, felelevenítésre, hálaadásra és bűnbánatra… egyszóval az Istenre tekintésre. A kiadvány tükör, amelybe tekintve megpillanthatjuk közösségünket, s ami még fontosabb ennél, a gyülekezet Pásztorát, aki mind ez ideig megsegített minket.

Dátum Szeptember 29.

Téma Hit és hitvallás avagy a hit volt előbb, vagy ami alapján megvalljuk, hogy mit hiszünk.

Textus Rm 10,17

Helyszín Méntelek

Október 6.

Az igazi valóság… avagy hitünk érzékeli a valóságot, vagy a valóság minősíti a hitünket?

Zsid 11. Heidelbergi káté 21-23. kf.

Méntelek

Október 13. Október 20.

Elmarad Az Ige és annak hirdetése… avagy mikor és hogyan lesz Isten igéjének hirdetése Isten igéje?

1Thessz 2,13

Méntelek

Október 27.

Bűn és keresztyénség… avagy igazságos-e Isten, ha olyan dolgot kér számon, amit nem lehet betartani? Egy ház… avagy ha az „egy-ház” ennyiféle, honnan ismerhető fel az igazi? A vigasztalás… avagy mibe kapaszkodhatunk veszteségeink feldolgozásakor? Igazság és szentség… avagy melyik melyikből követlezik? Az egy Isten három… avagy logikai bukfenc, vagy érthetetlen titok, amelyre mindig lehet hivatkozni.

Heidelbergi káté 3-11., 60-64. kf. Heidelbergi káté 53-55. kf. Heidelbergi káté 1-2. kf. Heidelbergi káté 60-64. kf. 1Jn 5,7 [Károli] Hk 25 kf. kk

Méntelek

Keresztség avagy mitől tisztít meg a keresztség bennünket és mitől nem?

Heidelbergi káté 69-74. kf.

Méntelek

November 3. November 10. November 17. November 24. December 1. December 8.

Hetény Hetény Hetény Hetény

Heidelbergi káté Méntelek Úrvacsora 7 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám avagy mikor, kiben, hogyan, miért, meddig hat az úri szent vacsora? 75-82. kf.

Gyülekezetünk csoportjai két alkalommal jártak Szendrőládon. A többségében cigányok lakta kistelepülés mindennapjait jelentős mértékben Szendrőlád megtépázta az árvíz. Célunk kettős volt. Egyfelől szerettünk volna enyhíteni a helyiek anyagi szükségletein, másfelől kapcsolatot és mintát is szerettünk volna adni. Éppen ezért segélyakciónk egyik fontos eleme volt, hogy olyan kapcsolatot alakítsunk ki a helyi emberekkel, amely a lehető legkisebb pénzelfolyást, illetve a lehető legkevésbé igazságtalan elosztás lehetőségét eredményezi. Együttműködésünk mindennapos volt az önkormányzattal, a helyi civil szervezetekkel és intézményekkel, illetve az ottani lakosokkal. Sokat tanultunk. Olyan emberekkel ismerkedhettünk meg, akik mindnyájunk számára példát adtak tartásukkal, emberszeretetükkel, áldozatkészségükkel, szerénységükkel. Visszagondolva az ott töltött napokra, azt mondhatjuk, kemény terep volt. Mégis nagy örömünkre szolgált, hogy míg bizony Szendrőládon nem egy alkalommal kellett a rendőrségnek rendet tennie a segélyosztás körül kialakult anomáliák során, a „narancssárga pólósokat” semmilyen atrocitás nem érte.

Oravetz Anett adománykoordinátor

A telefonhívás Lelkészünk az. Lenne-e kedvem részt venni egy árvízi segélyakcióban? De mikor, hol, hogyan, meddig? Rengeteg kérdés merül fel bennem. De alig kapok választ, mert még sok minden kérdéses és kétséges. De azért megyek, persze, szívesen.

Kell egy mikrobusz és egy kamion Mikor elkezdődött a segélyakció szervezése, úgy volt, hogy egy személyautóval és egy utánfutóval indulunk útnak. Kiderül, ez nem lesz elég… Kamionra lesz szükség! A végén úgy kinőtte magát kis csapatunk, hogy a mikrobusz is kevés a csapat számára…

Mennyi gyerek… Az első segélyakció érkezési napján elmegyünk felmérni a „terepet”, Szendrőládot. Az iskola udvarán tudatosul bennem, hogy ez egy romák lakta település. Csak én nem tudtam erről? Kiderül, hogy más sem volt ezzel tisztában. Meglepődök. Nem voltam még ennyi cigány ember között. Láttam, más kultúra, más szokások. És a gyerekek… nagyon sokan vannak, nagyon közvetlenek és barátságosak. Rögtön készek játszani velünk.

Neked hoztam… A kalandjáték után egy szőke, kerekarcú kislány szalad oda hozzám. Egy képet hoz, amit ő csinált az iskolában, rajzórán. Ezzel szeretné megköszönni, hogy játszottunk velük. Meghatódom. Még abból a kevésből is adni szeretne, amije van…

Megyünk tovább…

A júniusi segélyakció alkalmával 4 éjszakát 3 különböző helyen töltöttünk. Második szállásunkra, a varbói családi napközibe, késő este érünk oda – a csapat alig él… fárasztó napunk volt… Harmadik éjszaka már Mályiban vagyunk. Viccelődve mondjuk, vajon a következő éjszakát hol töltjük majd? Hála Istennek nem állunk tovább. Mályiban maradunk, a Mécses Központban.

Összetartás… Augusztusban csapatunk már két nappal a kamion indulása előtt elmegy Szendrőládra. A tervezett program szerint szerdán délutánra érkezik a kamion. Kedden azonban kiderül, hogy Szentkirályon és Lajosmizsén jóval több adomány gyűlt össze, mint amire számítottunk, így kevés lesz egy kamion. Másik kamiont nem tudnak beállítani a bútorok szállítására, de a MozGo Sped Bt. Szentkirályról vállalja, hogy kétszer fordulnak az adományokkal. Ez azt jelenti, hogy az első fuvar nem szerdán, hanem kedden érkezik. Éjszaka.. Visszamegyünk délután a szállásunkra, és vacsora után felteszi Zoli a kérdést: ki az, aki vissza szeretne jönni Szendrőládra? Mindenki felteszi a kezét a csapatban. Pedig fáradtak vagyunk… de ha csináljuk, akkor együtt csináljuk…

Itt hagytatok… Augusztusi akciónk utolsó napján a csapat végtelenül fáradt, elcsigázott. Betérünk egy cukrászdába hazafelé jövet. A fagylalt elfogyasztása után mindenki (?) beszáll a mikrobuszba, és elindulunk. Csörög Zoli telefonja. Egyik csapattagunk az. Patakos Ildikó diakónus, szociális munkás. Itt hagytatok… hátranézek a mikrobuszban, és tényleg, Ildikó sehol… hatalmas nevetés tör ki. Még jó, hogy volt nála telefon… Az autópályán hazafelé újra eszembe jut a történet, ami ahhoz vezet, hogy 8

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

A keretek, biztonsági szabályok áttekintése során még az első nap lementünk a kitelepítés helyszínére. Az első benyomás elég nyomasztó volt. Átláthatatlan, strukturálatlan és elégedetlen tömeg. Ismerve a cigány kultúra sajátosságait én magam azonnal a leghangosabb és legelégedetlenkedőbb idősebb cigány asszonyokkal kezdtem el beszélgetni. A három rendkívül határozott nő közül a legerélyesebbel kezdtem el tárgyalni az együttműködésről, ami a mi számunkra rendkívül fontos volt részben a legfontosabb háttérinformációk, részben a csoport biztonsága, részben az elosztás minősége miatt. Teréz valóban olyan ember volt, aki igazán nagy segítségünkre volt. Jóllehet állandóan kontrollálnunk kellett javaslatait, de ez visszatekintve úgy tűnt, sikerült a csoportnak. A helyi emberek megnyerése után kialakítottuk az olykor valóban szigorúnak tűnő szabályokat, aminek valóban nagy hasznát vettük. A legfontosabb az volt, hogy terepen kizárólag gyülekezetünk pólójában lehetett mozogni. A pólónak — és természetesen csoportunknak — kifejezetten komoly elfogadottsága lett. Aki a narancssárga pólót viselte, az védettséget élvezett Szendrőládon. Vicces volt, amikor a leginkább „hangadó” helyiek kértek egy-egy pólót, hogy biztonságban legyenek ők is… *** A segélyosztást több napig készítettük elő. Utólag is mindenki számára elfogadható módon sikerült ezt tennünk. Volt gyermekprogram, szabadtéri istentisztelet a zenekar szolgálatával, családterápiás beszélgetés, családlátogatás. Az adományokat több lista alapján alakítottuk ki. A helyi emberek javaslata volt a kiindulási pont (Teréz vezetésével). Ezt egyeztettük az önkormányzat listájával, és mivel mi magunk az összes családi házat végigjártuk, valójában naprakész információnk volt. Ám voltak, akik nem bíztak az előkészítő munka sikerében. A kiosztás napján odaérkezésünkkor egy kisbusz „készenlétis” rendőr várt minket páncélingben, géppisztollyal, viperával, meg egy helyi járőrautó három tiszthelyettessel. A dolog a jó szándék ellenére is azért volt bosszantó, mert ez közel sem segítette a kapcsolatépítést a helyiekkel. Ugyanakkor a mi munkánk eredményességének feltétele volt a szükséges és nélkülözhetetlen bizalom kialakítása. Az osztást egy kisebb „népgyűlés” előzte meg. 100-150 helyi ember vett körül bennünket. (Derűt csalt az arcunkra, hogy ezután a rendőrparancsnokot nehéz volt meggyőzni, hogy nem

Ferenczi Zoltán Többször találkoztam ezzel a kérdéssel. Különösen akkor, amikor kiderült, hogy a falu döntő többsége cigányok által lakott település. Bár számomra is magától értetődő, hogy környezetünkben nincs etnikai megkülönböztetés, azon tűnődtem, miért éreztem néha mégis rosszul magam azért, mert számomra nem volt jelentősége, hova, kik közé megyünk… Valójában én magam sem tudtam, hova megyünk. A környékbeli lelkipásztorok javaslatára kerestem meg a helyi lelkészt. Akkor mindenki szerint Szendrőlád volt a legelesettebb település. Hosszas egyeztetés után alakítottam ki a szakmai programot szakemberek bevonásával, és építettük fel a csapatot, amellyel első ízben útnak indultunk. Feladatunk elsősorban a kitelepített emberek közötti lelkigondozói, pszichoterápiás munka volt. Emellett gyűjtöttünk adományokat is. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a Szentkirályi Önkormányzattal, és a Moz-Go Sped Kft.-vel, amely elszállította az adományokat. Már az első alkalommal is nagy öröm volt, hogy nem kevés, nem kis értékben vihettünk élelmiszert, gyógyszert, ruházati cikkeket stb. Első éjszaka Szendrőn aludtunk, de úgy tűnt, vállalt célkitűzésünket jobban el tudjuk látni, ha a logisztikai feltételeket megváltoztatjuk. Sajnálattal vettük tudomásul azt is, hogy a helyi lelkészházaspár szolgálatában nem jelent prioritást a szendrőládi missziói munka. Csoportunk közös felismerése azonban az volt, hogy a felkérésünket az eredeti megbeszélés szerint kell teljesítenünk, és az adományokat oda kell eljuttatnunk, ahova azt kérték és ahova mi is ígértük. A továbbiakban nagy segítségünkre volt Gere Gábor református lelkész, a Magyar Református Szeretetszolgálat regionális vezetője, akivel kitűnő munka- és emberi kapcsolat alakulhatott ki. ***

A VATERÁN ELADÓ A SZEBDRŐLÁDI VÁRROM 140 MILLIÓ FORINTÉRT... Az 1200-as években épült vár romjai a 300 méter magas völgyzáró hegyen helyezkednek el. Az eladó szerint a várromot egy 17 hektáros 130 éves őserdő veszi körbe, maga a rom pedig egy 2-3 méter magas, 120 méter hosszú várfalat jelent. Ehhez még tartozik egy remetebarlang is. A leendő vevő az ingatlan tulajdonjogával együtt állítólag megszerzi és jogosan viselheti a Szendrőládi Várkapitányi Címet, valamint jogosultságot szerezhet a Magyar Várkapitányok Baráti Körének tagságára

is. A terület 1 éve a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal határozata alapján védett. Hogy a vevő hogyan hasznosíthatná a műemléket, az egyelőre rejtély. Azt sem tudjuk, hogy ez vicc vagy komoly. Az egyik érdeklődő mindenesetre komoly szakmai kérdéseket vetett fel: „Érdeklődni szeretnék a termékkel kapcsolatban. Milyen minőségben árulja Ön a várat? Miért döntött úgy, hogy egy várat áruba bocsát? Számlaadás nélkül hogyan tudom bizonyítani, hogy az enyém a vár – ha 9

megvásárolom, milyen garanciát kapok arra, hogy valóban hasznosítani is tudom? Az önkormányzat engedélyezi-e a hozzáépítést, a környéken való

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

lesz rájuk szükség.) Az emberekkel mindenképpen meg akartuk értetni, mi fog történni, ki miért és miért nem kap segélyt, és hogy milyen szempontok szerint döntöttünk a kiosztásról. A kiosztás a helyi lakosokkal teljes egyetértésben történt. Azt mondhatjuk, hogy azok is elfogadták a kereteinket, akik most nem kaptak semmit. Így a rendőrök a dobozok kiszállításában tudták leginkább hasznossá tenni magukat, és ez nem volt kevés. *** Míg az első alkalommal a kecskeméti gyülekezet mikrobuszával, a második alkalommal egy ugyanilyen járművel indultunk útnak, ám ez a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon tulajdonában volt. Legutóbb már sokkal rutinosabbak voltunk, de a feladat is nagyobb lélegzetű volt. Ez alkalommal két kamionnyi bútort, ruhát stb. kellett szortírozni, és az átláthatatlan káoszból jól szervezett rendet „varázsolni”. Az emberek is sokkal feszültebben várták, mi történik. Augusztusban lényegesen elővigyázatosabbnak kellett lennünk. Előttünk verték meg az egyik szeretetszolgálat munkatársát. Így két nap is úgy kezdtük a napot, hogy a csoportnak egészen addig a mikrobuszban kellett maradnia, amíg nem sikerült egészen biztonságos kereteket kialakítani, nem tudtuk megállapodni az emberekkel, és nem oldódtak fel a feszültségek. Hál’ Istennek semmilyen atrocitás nem történt. Köszönhető ez egyfelől két munkatársamnak, Telekesné Pető Szilvinek és Oravetz Nettinek, akik egy-egy terület, folyamat vezetőjeként kitűnően helytálltak a rendkívül bonyolult pillanatokban is, másfelől annak a csapatszellemnek, amely jellemzett bennünket, amely önmagában is biztonságot adó volt. Ez a munka rendkívül komoly körültekintést, fegyelmet, egymásra utaltságot, bizalmat igényelt. *** A közhangulatot jól jellemezte a következő történet. Az én egyik feladatom a konfliktuskezelés volt. (Mivel egymástól nagy távolságra dolgoztunk a faluban, az egyik főszabály az volt, hogy a munkatársak nem kerülhetnek konfliktusba a helyiekkel. Mindenben igazat kellett nekik adni, és ha ez nem volt elegendő, engem kellett telefonon odahívni.) Olykor ketten-hárman körbejártuk a falut a mikrobusszal, és ha elégedetlen emberekkel találkoztunk, akkor megpróbáltam lecsendesíteni őket. Ez fontos volt, mert itt pillanatok alatt terjedt a hír, és a kilátástalanság sokakban pattanásig feszítette az indulatokat. Egy ilyen alkalommal láttuk, hogy 30-40 cigányember veszekedik, és a kocsinkra mutogatnak. Megálltunk. Az adományosztás volt a vita témája. Amikor kiszálltam, az utca túloldaláról átkiabáltak, hogy a telefonfülkében engem keresnek telefonon. Magától értetődően a kocsi közelében maradtam. Második alkalommal azt is mondták, hogy a rendőrség keres. Ismerve a rendőrség kommunikációs szokásait, ezen inkább mosolyogtam. Ám amikor harmadszor átkiabáltak, már lecsendesedtek az emberek, sikerült me g á l l a p o d n u n k a h e l yb é l ie k k e l , átmentem… Tényleg a rendőrség volt. A miskolci ügyeletes kapott lakossági bejelentést. Azt kérdezte, hányan jöjjenek ki. Alig akartuk

elhinni ez a történetet. Ma sem értem hogyan hívott fel a miskolci ügyeletes a szendrőládi telefonfülkében. *** Ha a tapasztalatokat szeretném összegezni, nagyon vegyes a kép. Rengeteg játszmát és visszaélést láttunk. Azok részéről is, akik rászorulók voltak, de azok részéről is, akik feladata a szétosztás lett volna. Láttunk olyan lelkészt, aki az adományok átvétele után másnap meghirdette a ruhavásárt a templomi gyülekezetnek. (Nekem ez volt a legszomorúbb.) Láttunk embereket, akik bár nem voltak rászorulók, mert tűzközelben voltak, részesedni akartak. De ez volt a kevesebb. Az elsöprő többség végtelenül jó szándékú, áldozatkész segíteni akaró volt. Láttam árvízkárosult polgármestert, aki maga tudatosan nem akart semmit sem kapni. Láttam lelkipásztort 2-3 órákat aludni. De láttam olyan szendrőládi férfit is, aki velünk együtt eltöltött 3-4 igazán kemény napot és — a megállapodásunk ellenére — mindössze egy üveg lekvárt kért a gyermekeinek. Végül láttam olyan ijesztően izmos és nagydarab cigányembert, aki a 3 napot azért dolgozta keményen végig, hogy egy falubeli siketnéma számára elvigyen pár bútordarabot, aki semmit nem kapott még. (Nekem ez volt a legmeghatóbb.) *** És mi…? Olyan csapatban dolgozhattam, amely azt gondolom, a legnehezebb helyzetekben is képes helytállni. Nem azért, mert profin kiképzett katasztrófa-elhárítók lettünk volna. Azért, mert olyan közösségként működhettünk együtt, amelyben erő volt. Erőt jelentett az összetartozás, a bizalom, a másikra hagyatkozás, a szeretet, amely a legnyomasztóbb és legfárasztóbb pillanatokban az elfogadásban és a toleranciában öltött testet. Fontos volt a humor és az Isten jelenlétének megélése, meg persze az, hogy ebből át is adhattunk valamit azoknak, akik közé

A CSAPAT 2010. június 14-17. Balogh Gyula ~ szociális munkás Balogh Gyuláné ~ munkatárs Bányai Sándor ~ kalandpedagógus Bányai Viki ~ munkatárs Bányai Zorán ~ munkatárs Bányai Zsófi ~ munkatárs Ferenczi Virág ~ munkatárs Ferenczi Zoltán ~ a misszió vezetője Ferenczy József ~ lelkipásztor Halmágyi Piroska ~ családterapeuta Károssy Szonja ~ fulvola Négyessy Hajnalka ~ orvosasszisztens Nyíri Judit ~ munkatárs Oravetz Anett ~ adománykoordinátor Siló Balázs dr. ~ pszichiáter Szilágyi Zsuzsa ~ hegedű Telekesné Pető Szilvi ~ programkoordinátor 10

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Schlégl Ancsi Két hónappal ezelőtt, amikor először látogatott kis csapatunk Szendrőládra, én nem tudtam velük tartani a vizsgáim miatt. Ezért különösen vártam ezt az alkalmat. Persze tartottam is ettől a héttől, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy konfliktusokkal teli helyre megyünk, és azt is, hogy nagyon kemény munka vár ránk. Nagyon jó volt, hogy első nap még nem kellett dolgoznunk, hanem volt idő a ráhangolódásra. Az első este tovább erősítette bennem azt, amit eddig is tudtam, hogy egy fantasztikus csapattal lehetek együtt. Csak néhány embert nem ismertem még kis küldöttségünkből, de ez nem jelentett semmiféle problémát, gyorsan összekovácsolódtunk. Másnap, amikor Szendrőládra érkeztünk, szerencsére engem nem dobtak be rögtön a mélyvízbe. Egy rendívül tehetséges fiatal lányt látogattunk meg, akinek valószínűleg külső segítség nélkül sajnos kevés esélye lesz arra, hogy a helyi

élettörténetekben megismerhető életkarriertől eltérő módon építhesse a jövőjét. Szeretnénk felkarolni, hogy befejezhesse tanulmányait, és előrébb juthasson az életben. Csodás élmény volt találkozni Margittal, ezzel a kedves, tehetséges, fiatal roma lánnyal. Remélem, találunk módot arra, hogy segítsük őt álmai valóra válásában. A kezdeti félelmeim ezzel a látogatással el is tűntek, maximálisan biztonságban éreztem magamat. Hihetetlen volt belegondolni, hogy mi a gyülekezeti pólónknak köszönhetően szinte bárhova bejuthattunk, és mindenhol szívesen fogadtak bennünket. Persze később az elégedetlenkedők is megjelentek, főleg az osztás megkezdésével, de nagyobb gondok nélkül átvészeltük az összes konfliktust. Kölcsönösen vigyáztunk egymásra a csapatban, ráadásul a helyi emberek,

akik velünk dolgoztak, szintén figyeltek a mi védelmünkre. Mintha saját testőreink lettek volna. Annak ellenére, hogy minden nap rettenetesen elfáradtunk (volt, hogy éjszakába nyúlóan is dolgoztunk), mindig jó volt a hangulat kis csapatunkban, rengeteget nevettünk, viccelődtünk, és ez segített abban, hogy másnap újult erővel induljunk. Komoly segítséget jelentett az is, hogy a szállásunk Mályiban, egy jóval távolabbi helységben volt, ahol valóban tudtunk pihenni. Nem volt olyan nap, hogy úgy kellett volna lefeküdnünk, hogy terhek, problémák maradtak volna bennünk. Az biztos, hogy egy teljesen más világban jártunk. Azonban ott is megtaláltuk azokat az értékeket, amikért tényleg érdemes volt dolgoznunk. Számomra mindig nagy élmény, amikor a gyülekezet munkatársaival lehetek együtt. Egy fantasztikus, nagyon profi csapat tagja lehettem most is, ami

A segélyakcióról először még az árvíz idején hallottam bátyámtól, Ferenczy Józseftől, a lajosmizsei református gyülekezet lelkipásztorától. Ekkor említettem neki, hogy szívesen elmennék én is. A tőle hallott élménybeszámoló az ottani helyzetről csak tovább növelte az elhatározásomat, hogy nekem is el kell menni. Így ő általa kerülhettem be a mostani akcióba. Sajnos mivel Berekfürdőn voltam egy konferencián, csak az utolsó két és fél napon tudtam ott lenni a csapattal. Ez kissé zavart, mivel egyrészről először vettem részt ilyen akcióban, másrészről a jelenlegi helyzetet sem láttam át teljesen. Hála Istennek ezen elég hamar sikerült túllépnem, amit nem kis mértékben köszönhetek a többieknek. Kedvesek, türelmesek voltak velem, és szinte azonnal maguk közé fogadtak. Első délután, mikor megérkeztem, egy boltban találkoztam a csapat egyik felével és rögtön már ki is vehettem a részem a tanszervásárlásból. Ezt követően érkeztünk meg a telephelyre – a helyi általános iskola tornatermébe –, ahol megvallom őszintén, ijesztően nyúltak fölém a bútorhegyek. Láttam, hogy ehhez nagy szervezettség szükséges. Féltem, hogy ez nem lesz meg. Aztán beláttam, hogy tévedek. Noha voltak nehézségek, a munka haladt. Láttam, hogy tényleg elég nagy a nyomor, pedig akkor első este még nem voltam egy lakóházban sem. Akkor is

Ferenczy Tamás diakónus

A CSAPAT 2010. augusztus 23-27. Balogh Gyula ~ szociális munkás Balogh Gyuláné ~ munkatárs Ferenczi Zoltán ~ a misszió vezetője Ferenczy József ~ lelkipásztor Ferenczy Tamás ~ szociális munkás Nyíri Judit ~ munkatárs Oravetz Anett ~ adománykoordinátor Patakos Ildikó ~ szociális munkás Schlégl Annamária ~ munkatárs Telekesné Pető Szilvi ~ programkoordinátor Vass-Eysen Ábel ~ programkoordinátor

11

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

lézengtek emberek néhol, de elég nyugodtak voltak, így arra gondoltam, minden simán megy majd. Nos, ebben tévedtem. Noha nem voltak elháríthatatlan problémák, nagyon észen kellett lennünk, odafigyelnünk egymásra és mindenekelőtt a „misszió” vezetőjére, Ferenczi Zoltánra. Meg kell mondanom, általában nem rajongok azért, ha pontosan megszabják, mit tegyek, de beláttam, ez a feltétele, hogy ott legyek, aztán hamarosan azt is, hogy ezek az utasítások valóban nagyon fontosak és helyénvalók, így nem is ágáltam ellenük. Ezeknek az intelmeknek köszönhetjük jelentős részben, hogy nem bántottak minket, és az adományok kiszállításra kerülhettek. Örömmel konstatáltam, hogy a csoporttagok odafigyelnek az ötleteimre és felelősséggel ruháznak fel. Ez tovább növelte a munkakedvemet, amikor már kezdtem kimerülni.

Jó érzés volt, hogy diakóniai munkát végezhettem, és úgy érzem, olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, melyeket felhasználhatok egy másik segélyakcióban is. Hálás vagyok, hogy ott lehettem. Úgy érzem, tudtam segíteni, és hogy én is gazdagabbá váltam. Mióta hazajöttem azon töprengek, hogyan lehetne átfogóbb segítséget nyújtani a bajba került embereknek. Borzasztó, milyen helyzet alakult ki az ottani lakosok között az árvíz miatt. Ám azt még szörnyűbb volt látni, hogy sokan nem is igyekeznek tenni azért, hogy életük jobbra forduljon. Tudom, hogy most vinni kellett halat, de mégiscsak az volna az igazi, ha meg is tudnánk tanítani őket horgászni. Erre a problémára még nincs válaszom. Ez sokkal nehezebb feladat. Lezárásként azt mondhatom, ez az akció hálára és további gondolkodásra ösztönzött, ami, úgy gondolom, jelenleg a lehető Bányai Zsófi, Bányai Viktória, Bányai Sándor

…de még mielőtt a legek sorolásába kezdenénk, két köszönet. Az egyik köszönetet azért mondjuk, hogy ott lehettünk. Hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy a tárgyi adományok és a pénzbeli támogatás mellett valami személyeset is tehettünk az árvízkárosultakért. Majdnem azt írtam, hogy személyeset adhattunk, de a valóság az, hogy mi kaptunk. A másik köszönetet mindazoknak szeretnénk mondani, akik azon a vasárnap délutánon segítettek nekünk a Hétpróbás játék megtartásában. Kedvesek voltak, ötletesek, rugalmasak. Egyszóval tökéletes játszótársak. A két legjobb élmény Zsófitól (11 éves): Az első „leg” Zsófitól „Az volt a legjobb, hogy nyitottak voltak a gyerekek, szívesen vállalkoztak a játékra. Meg az, hogy a nagyfiúk is – akik közül az egyik már apuka – odajöttek, játszottak is, és segítettek.” Másfél „leg” Sanyitól „Legmeglepőbb, legaggasztóbb, legmegdöbbentőbb benyitni az

adományokkal plafonig telt szobába a parókián [az első alkalommal a szendrői lelkipásztor-há-zaspárral alakítottunk ki szorosabb kapcsolatot, akiknél egy éjszakát töltöttünk el], amikor még a 30 plüssállatka kiosztásától is óva intettek minket. Majd a sikerélmény, hogy rendben, fegyelmezetten kiosztottuk a magunkkal hozott plüssállatokat és kisautókat az aggodalmak ellenére.” Három „leg” Vikitől A legváratlanabb, hogy miközben tartottuk a játékot, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy apuka beállt segíteni, a célba dobás labdáit visszagurítgatva, visszadobálva. A gyerekek nyitottságában, játékosságában nagyon bíztam, de ilyen valóban helyénvaló és hasznos segítséget még egészen más környezetben is ritkán kap az ember. Sajnos nem tudtam megköszönni. Ahogy azt sem vettem észre, hogy pontosan mikor jött oda, azt sem láttam, hogy mikor megy el. A legmeglepőbbek a kékszemű gyerekek voltak. Az én játékomra azonos

szemszínű gyerekeknek kellett párban érkezniük. Az első kékszemű kisfiúval nagyon engedékeny voltam, mert azt hittem, hogy itt mindenkinek sötétbarna szeme van. De megszégyenülve jöttem rá, hogy ez is csak általánosítás (előítélet). Mikor sorra a szemükbe néztem, gyönyörű csillogó barna, és bizony szürke és kék szemek is néztek vissza. Legfájdalmasabb egy elkapott mondat volt az edelényi benzinkútnál. Az egyik kutas mesélte a helyi orvosnak a munkatársáról, akinek a házát teljesen elborította az iszap, és semmi

Mélyszegénység, nyomor és egyház avagy mit tehet egy református gyülekezet a mélyszegénységben élők megsegítéséért? Gyakorlati képzés lelkipásztoroknak, teológusoknak, diakónusoknak, gyülekezeti munkatársaknak A segélyakció tapasztalatait felhasználva 2011. májusában a megye lelkipásztorképzési programjának keretében gyakorlati képzést tartunk Szendrőládon. A képzésre elsősorban az egyházmegye és az egyházkerület lelkészeinek jelentkezését várják. A program meg való sí tásáb an a g yüle kezet

lelkipásztora mellett Oravetz Anett és Telekesné Pető Szilvia is részt vesznek, de Donáth Attila tréner és több neves előadó is színesíti a négynapos képzés szakmai részét. A lelkipásztorok betekintést kaphatnak egy-egy mélyszegénységben élő család mindennapjaiba, illetve áttekintésre 12

kerülnek az érdemi segítség lehetőségei, eszközei. A programtól azt reméljük, hogy a résztvevők eszközöket kapnak a maguk településén élő mélyszegénységben élőkkel való kapcsolatfelvételhez, valamint a gyülekezet diakóniai lehetőségei áttekintéséhez.

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Telekesné Pető Szilvia Biztosan sok előítélet van a szívünkben, ha a romákra gondolunk. A rossz tapasztalataink hosszú időre meghatározzák gondolkodásunkat, érzelmeinket. Én is hasonlóan vélekedtem, de Isten átformálta ezt a szívemben az árvízi segélyakciók során. Mindkét alkalommal részt vettem gyülekezetünk csapatával abban a szolgálatban, amely a szendrőládi embereket segítette. A házakat, családokat végigjárva azt tapasztaltuk, hogy itt nemcsak az árvíz után van szükség segítségre, hanem gyakorlatilag folyamatosan. De kinek „jár” adomány? Kinek „jár” a segítség? Nagyon nehéz volt abban a helyzetben jó döntéseket hozni, ahol mindenki rászoruló, de még nehezebb volt eligazodni a látszat és a valóság között... Az aktuális helyzetet felmérve, az önkormányzattal egyeztetve állítottuk össze azt a listát, amely alapján kb. 45-50 családot segítettünk bútoradománnyal. A pakolásban és az adományok szétosztásában nagy segítségünkre voltak a helybeliek.

Számomra érdekes volt megfigyelni az emberek viselkedését ebben a feszült helyzetben. Voltak közöttük erőszakosak és voltak csendesek. Voltak követelőzők és voltak elfogadók. Voltak, akik úgy gondolták, hogy ez jár nekik, de voltak, akik úgy érezték, hogy megajándékozottak! Volt, aki mindent akart és volt, aki két üveg lekvárt kért a gyermekeinek. Voltak, akik otthon ülve várták az adományt és voltak, akik velünk együttműködve másokért dolgoztak napokon keresztül. Úgy gondolom, hogy ezek azok az emberi értékek, melyekre érdemes odafigyelni és sokféle módon erősíteni az emberekben. Mert nagyon nehéz tisztességesnek, őszintének, becsületesnek lenni, emberként élni egy soha véget nem érő, kilátástalan helyzetben! „És nekünk mi jár?”- kérdezték sokan. Vajon mi nem gondoljuk azt, hogy nekünk is jár az odafigyelés, a szeretet, jár a gondviselés, a türelem, a megbocsátás, az anyagi biztonság, az egészség… ?! És amíg hangos szóval követelőzünk, észre sem vesszük, hogy mindezeket Istentől kapjuk ajándékba, és

Ferenczi Virág Mielőtt elindultunk, nagyon izgultam, és őszintén megvallva féltem is, mert még soha nem voltam ilyen helyen. Amikor megérkeztünk Szendrőládra, az nagyon ijesztő volt, mert mindenki odajött hozzám, és nem tudtam eldönteni, mit akarnak, nem ismertem őket. Furcsa volt látni, ahogy kiabálnak egymással, és ez is nagyon ijesztő volt. Aztán két lánnyal, Jázminnal és Etelkával összebarátkoztam, akik nagyon kedvesek voltak velem. Ők megmutatták, mi hol van, és körbevezettek a kitelepítés helyszínén, sőt végül még játszottunk is egymással. Amikor az esti szabadtéri istentisztelet volt, apa prédikációjában megkérdezte az embereket, hogy szereti-e Isten a cigányokat. Nagyon furcsa volt, ahogy azt mondták, hogy nem. Pedig Isten mindenkit szeret, őket is. Voltunk egy kedves lánynál, akinek szeretnénk segíteni a tanulásában. Ő rendőr szeretne lenni, és nagyon tehetséges, csak rendkívül szegény körülmények között él. Először nem is gondoltam, hogy ő is roma. Nagyon jó

visszagondolni erre a beszélgetésre is. Az én feladatom a hét során az volt, hogy az adományok szétválogatásában, szétosztásában segítsek. A játékprogramban is segítőként vettem részt. A játék során egyszer csak megváltozott minden. Ez nagyon fontos része volt a programnak. Az utolsó napon Felsőzsolcán jártuk a házakat. Amikor láttam az összedőlt épületeket, nagy félelem volt bennem. Nagyon rossz volt látni azt, hogy lelkileg mennyire összeomlottak az emberek. Bár a tévében láttam, hogy milyen károkat okozott az árvíz, és hogy mennyi szomorú ember él ott, akik nem akarnak elköltözni a házukból, de a valóságban nem gondoltam, hogy egy árvíz ilyen pusztító lehet. Ezalatt a hét során olyan ismerősökkel, barátokkal találkoztam, akik sok mindent megváltoztattak bennem. Nagyon fontos élmény volt a számomra, hogy segítő lehettem. Nagyon jó érzés volt a gyülekezet pólóját viselni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a csapatban lehettem. Eddig féltem a cigányoktól, de ezután a hét után már nincs 13

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Gyülekezetünk júniusi árvízi segélyakcióján a Kecskeméti Televízió is jelen volt. Terv szerint az akcióról kisfilm is készül majd a közeljövőben. A csoport visszaérkezése után 2010. június 16-án a Közélet című műsorban Kozák Polett főszerkesztő-helyettes készített interjút Ferenczi Zoltánnal és Oravetz Anettel.

KTV: A Méntelek-Hetényegyháza Református Társegyházközség részéről tizenheten teljesítettek szolgálatot az árvíz sújtotta térségben öt napon át. Közülük köszöntök két embert: Ferenczi Zoltánt református lelkipásztort és Oravetz Anettet a gyülekezet főállású munkatársát, a program adománykoordinátorát. Milyen indíttatásból kezdték meg az adományok gyűjtését? F.Z.: Ilyenkor szép és hangzatos szavakat illik mondani. De én igazából nem vagyok büszke rá, mert az életemnek éppen olyan időszakában ért ez a tragédia, amikor nagyon elfáradtam, és megmondom őszintén, nekem semmi kedvem nem volt öt napig az árvíz sújtotta területen lenni. De van a gyülekezetünknek egy nagyon kedves tagja, Dr. Faragó Katalin, aki a maga szelíd kedvességével és határozottságával helyre tett. A múlt hétvége felé elkezdtünk szervezni az akciót. Célunk az volt, hogy ne csak odavigyük az adományokat, hanem ha mód van rá, végigkísérjük az adományok sorsát, és koordináljuk is annak kiosztását. Valójában így kezdtük el az adományok gyűjtését, elszállítását és szétosztását. KTV: Kik és hányan kapcsolódtak be a gyűjtésbe? Valójában mit kértek Önök? Milyen adományokat kaptak? O.A.:Nagyon sokan bekapcsolódtak a gyűjtésbe. A Szentkirályi Önkormányzat és Szentkirály lakosai, emellett Méntelek, Hetényegyháza és Kecskemét is. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy eljutassuk az árvízkárosult területekre a tartós élelmiszereket, ágyneműket, gyerekcipőket, gyerekruhákat, pelenkákat. A helyszínen tapasztalatuk, hogy mennyire fontos a pelenka, hiszen nagyon sok családban van csecsemő. És persze gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket is vittünk. KTV: Mennyi ideig zajlott az adománygyűjtés? F.Z.: Körülbelül egy hétig. Ez alatt egy kamionnyi adomány össze is gyűlt. Szentkirályról egy nagyon kedves vállalkozó család rengeteget segített. A Moz-Go Sped Bt. gyakorlatilag az összes szállítás költségét magára vállalta. Rendkívül sokan segítettek ezenkívül magánszemélyek, gyógyszertárak, a hetényegyházi Univer Abc… Kedves pillanat volt, amikor éppen becsuktuk a kamiont Hetényegyházán, és egy fiatal fiú a zöldségestől odaszaladt két zsák krumplival, hogy ezt még szeretné, ha elvinnénk. Nagyon sokan voltak, akik adtak a kevésből, és voltak tekintélyes felajánlások is. Volt egy 14

személy, aki százezer forintot ajánlott fel. Gyakorlatilag négyszázezer forintot tudtunk elvinni. Ebből a szentkirályi lakosok hetvenhétezer forintos adományt gyűjtöttek, a többit Méntelek, Hetényegyháza gyűjtötte össze. Összértékben kb. 12 millió forint értékű adományt vihettünk Szendrőládra. KTV: Miért pont Szendrőlád? F.Z.: Sokat telefonáltam. Elsősorban református lelkészekkel próbáltam felvenni a kapcsolatot, és a legtöbben azt mondták, hogy a legnagyobb tragédia Szendrőládon van. Én még soha nem jártam ott. Az első utunk Szendrőre vezetett, mert a tanács az volt, hogy a rakományt biztonsági okokból ne Szendrőládon rakjuk ki, nehogy verekedés törjön ki. KTV: Az adományosztás kezdetén kisebb kísérettel, rendőrökkel együtt indult el az adományosztás, aztán szépen a rendőri kíséret elmaradt. F.Z.: Igen, ez nagyon vicces volt. Gyakorlatilag nem hitték el, hogy az adományosztást meg lehet csinálni minden atrocitás nélkül. Valóban voltak olyan helyzetek korábban — nem a mi adományosztásunk során —, melyek során komoly verekedések is történtek. Mi két napot csak azzal töltöttünk, hogy a helybéli lakosokkal megállapodtunk, és lefektettük a kereteket. Egy olyan szervezeti keretet alakítottunk ki, amelyben a maximális biztonság biztosítható volt. A munkatársaimmal csak akkor mentünk bele az amúgy kockázatot is jelentő helyzetekbe, amikor már teljesen biztosított volt a biztonságunk. Mikor megérkeztünk az adományosztás reggelén, nyolc készenléti rendőr viperával, géppisztollyal és páncélmellénnyel fogadott bennünket, plusz még egy rendőrautó a helybéli rendőrökkel. Egyébként rendkívül kedves emberek voltak, nagyon hasznos volt a jelenlétük, mert ők is tudtak ruhákat szállítani. Bevontuk őket ebbe a szolgálatba, amely minden konfliktus nélkül történt. Ebben a faluban sok cigány lakos él. Nekünk azokba az utcákba is sikerült eljutnunk, ahova eddig egyáltalán nem sikerült adományokat vinni. Nagyon-nagyon sok meglepő és szívszorító, megható pillanattal is találkoztunk. Igazából semmi szükség sem volt a rendőrökre, tényleg, azontúl, hogy ők is tudtak segíteni. KTV: Milyen tevékenységet tudtak végezni ezen az öt napon, hiszen az adományosztás ennek a töredék része volt, ha jól tudom?A többi nap mi zajlott? F.Z.: Három településen dolgoztunk: Szendrőn, Szendrőládon 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

és Felsőzsolcán. Szendrőládon gyakorlatilag két nap azzal telt el, hogy a kereteket próbáltuk kialakítani. A kitelepítettek döntő többsége cigány lakos. Volt a csapatunkban egy cigány házaspár, akik a debreceni református gyülekezet tagjai, és ott is a cigánymisszióban dolgoznak. Velük együtt gyakorlatilag olyan munkát kezdtünk el, amellyel nagyon hamar sikerült megnyerni a lakosokat. A cigánykultúrában a legidősebb nőknek van a legnagyobb tekintélyük. Én rögtön a legkritikusabb, legnagyobb szájú idősebb cigányasszonyokkal kezdtem el egyezkedni. Valójában sikerült az oldalunkra állítani őket. Saját maguk készítették el a legrászorultabbak listáját. Ezt egyeztettük az önkormányzat listájával. Végül három-négy listából összeállítottuk a véglegest. Így gyakorlatilag az összes igazán rászorulóhoz el tudtunk jutni. Egy napot istentiszteletek tartásával töltöttünk. A helybéli református lelkészek munkáját könnyítve – akik tényleg szívvellélekkel és erőn felüli munkával vették ki a részüket – vállaltuk azt, hogy a vasárnapi igehirdetéseket megtartjuk helyettük. A gyülekezetünkben több olyan munkatárs is van, aki igehirdetéssel is szolgál, így most Nettivel ketten mentünk el, és összesen hét vagy nyolc istentiszteletet tartottunk meg. Este a szendrőládi iskola focipályáján egy zenekaros, bizonyságtételes istentiszteletet tartottunk. Fantasztikusan nagy öröm volt, mert ezt nagy sikerként éltük meg, és a visszajelzések alapján nagyon nagy ajándék volt a helybéli lakosoknak. KTV: A helybéli lakosok fogékonyak voltak ezekre az istentiszteletekre? Hiszen ez a hely tényleg kilencven százalékban romák lakta település. F.Z.: Igen, nagyon-nagyon. Ott voltak, részt vettek, és nagyon megnyíltak. Több lelkigondozói beszélgetést végezhettek a munkatársaim. A gyerekek is jó fejek voltak. Egy nagyméretű kalandpedagógiai programot vittünk oda hozzájuk. Az ország egyik tényleg jó nevű kalandpedagógusával, Bányai Sándorral már régóta dolgozunk együtt. Feleségével és lányával nagy örömmel eljöttek. Egy nagyon színvonalas programot vittek oda a gyerekeknek. Bábszínházat, bábjátékot is vitt Vass-Eysen Ábel. Aztán megtörtént a segélyszállítmányok leszállítása. Nagyon sok időt vett igénybe a szortírozás, szétválogatás. Egy egész napot töltöttünk a kiszállítással, ez volt talán a legmegterhelőbb nap. Az utolsó napon Felsőzsolcán dolgoztunk, ahol százötvenszázhatvan ház összedőlt. Ott a helyi gyülekezettel együttműködve a kárfelmérésben, illetve a segélyek elosztásának irányvonalainak kidolgozásában vettünk részt. KTV: Anettnek milyen feladatai voltak Szendrőládon? O.A.: Az adományok koordinálása volt az egyik feladatom, már mielőtt elindultunk volna. Illetve, ahogy már Zoltán mondta, a lista összeállítása. Egyik munkatársunkkal az egyik napon éjszakába nyúlóan próbáltunk elkészíteni egy listát, hogy kinek van gyereke, hány évesek, van-e csecsemő a családban, hogy a pelenka odajusson, ahova kell. A gyerekek kora azért volt fontos, hogy ha a családban kicsi gyerekek vannak, akkor ne 15

kapjanak nagyobb ruhákat, tehát olyan méretű ruhákat kapjanak, aminek hasznát is tudják venni. Ennek a listának az összeállítása rendkívül megerőltető és fárasztó feladat volt. KTV: Milyen információ alapján történt ez, hiszen teljesen ismeretlen területre mentek? Személyesen meglátogatták a családokat, előzetesen feltérképezték, vagy polgármester asszonnyal beszélgettek? O.A.: Több listánk is volt. Az egyik listát egy helybéli cigányasszony állította össze, aki valóban sokat segített már a segélyszállítmányok szétosztásában is. Ő mindenkit ismer a faluban, tehát minden nevet, minden családot ismert. Azt mondta, hogy ő negyven éve Szendrőládon él, itt született, és itt is fog meghalni. Ha ő nem lett volna, akkor nem tudtuk volna ezt így megoldani. Illetve a polgármester asszony is adott egy listát. Így a két lista alapján tényleg mindenhova el tudtuk vinni az adományokat, ahol szükség volt rá. F.Z.: Illetve két munkatársunk, két szociális munkás folyamatosan látogatta a házakat. Részben a kitelepítettek között dolgoztak. Ők bukkantak rá a házakra, utcákra, ahova gyakorlatilag még nem jutott el semmilyen adomány, segítség. Mi is, így egész véletlenül ismertük meg a tényleg legelesettebb utcákat, és nagy öröm volt, hogy oda is el tudtunk jutni. KTV: A helyszínen én is beszéltem több roma személlyel, és mindenki azt mondta, hogy nem is gondolták volna, hogy a magyarok ennyire jószívűek, ezt így mondták. Önök érzékeltek-e bármiféle etnikai konfliktust magyarok és cigányok között ? F.Z.: Nem, semmi ilyen nem volt. Mondjuk, mi nem válogatunk bőrszín és még vallásfelekezet között sem. Azt gondolom, az árvíz sem válogatott. Voltak nagyon kedves magyar emberek, és voltak kevésbe kedvesek is, és voltak nagyon kedves cigányemberek és kevésbé kedvesek, voltak katolikusok, reformátusok. Igazából azt se tudom, hogy a nagyon kedves cigányasszony, Teréz – akivel együtt dolgoztunk – milyen vallású volt. Nem is jelent meg ez problémaként. Emberek voltak, akik bajba kerültek, és ez alapján próbáltunk az erőnkhöz mérten segíteni. Azt gondolom, a munkatársaim sem aszerint dolgoztak, hogy cigányok között dolgozunk, vagy nem. Ugyanúgy dolgoztunk Szendrőn és Felsőzsolcán is. Ott nem is találkoztunk cigányokkal. Ez nem jelent meg problémaként. Nagyon kedves visszajelzéseik voltak e tekintetbe a cigányoknak, valószínűleg volt már sok szomorú tapasztalatuk is. Sokszor visszajelezték a helyiek, hogy olyan légkört és nyitottságot tapasztaltak a munkatársaimtól a beszélgetésekben, amit még soha.–Talán a „soha” azért erős kifejezés volt, de biztos, hogy ritkán tapasztaltak ilyet. KTV: Igen ezt nekem is jelezték. Milyen emlékeik vannak az adományosztásról? Esetleg kedves történetek, emlékek, visszajelzések a lakosok részéről. O.A.: Az egész ott töltött öt napot sokáig fogom hordozni magamban, mert tényleg ez egy nagy élmény volt. Az adományosztásnál csak a nap második felében voltam kint a telepen, mert délelőtt a polgármesteri hivatalban szortíroztuk a 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

ruhákat, élelmiszereket. Számomra maradandó volt, hogy kedvesen fogadták, amikor Képes Újtestamentumot osztogattunk a gyerekeknek, és nem tapasztaltam olyan visszajelzéseket, hogy miért hozzuk ide ezeket. Nagy örömmel fogadták a ruhákat, cipőket is. Megfogott a gyerekek nagy öröme is, mikor játékot kaptak a kezükbe. F.Z.: Két olyan eset volt, amit azt gondolom, sokáig viszek még magammal. Az egyik egy fiatalember és a fia, a másik szintén egy nagycsalád. Ebben a két esetben — bár látszott, hogy az ő családjukban is lenne helye az adománynak — ők azt mondták, hogy nekik most van elég, vigyük oda, ahol jobban rászorulnak. Ebben nem volt semmi rossz szándékú visszautasítás. Nagyon megható pillanat volt. Nagyon örültem, mert gyakorlatilag mindenki azt mondta — még a rendőrök is —, ahogyan sikerült megszervezni az adományosztást, az mindenki megelégedésére szolgált. Még a legkritikusabb, legelégedetlenebb lakosok is azt mondták, hogy ez így igazságos volt. De ez nagyon sok egyeztetést igényelt külön-külön, és együtt is. A gyerekek hihetetlenül jó fejek. Nagyon kedvesek, ragaszkodók. Elég sok gyerekprogramot vittünk oda. Igazából a mi munkánk egyik legjelentősebb része a fiatalokkal, illetve a családokkal való foglalkozás volt. Több pszichoterapeuta, családterapeuta, pszichiáter volt velünk. Ez szerintem még a segélyek kiosztásánál is nagyobb érték volt. Akiket elértünk, azoknak nagyon sok erőt adott az a fajta közösségvállalás, őszinte kapcsolat, nyitottság, amit igyekeztünk odavinni közéjük. Nekem az egyik legfontosabb feladatom volt a munkatársaim védelme a fertőzések, a pszichés megterhelés, illetve bármilyen bántalmazás megelőzése. Nagyon szigorú szabályok szerint működtünk, ami igazából a mi részünkről nagyon komoly fegyelmet igényelt. Nagyon sok, késő éjszakába nyúló egyeztetés előzte meg a segélyosztást. Minden este sok időt töltöttünk azzal, hogy kinek milyen élményei voltak, és a negatív történeteket, érzéseket azonnal megpróbáltuk feldolgozni. Maradandó élmény marad az egyik szabály, ami az volt, hogy telepen csak a gyülekezeti pólóban lehet dolgozni. A cigányok nagyon tisztelik a lelkészeket. Én elmondtam, hogy lelkész vagyok, és hogyha valaki ilyen narancssárga pólóban van, és meglátok bármilyen atrocitást, mi abban a pillanatban eljövünk a telepről, és nem is megyünk vissza. Hihetetlenül nagy státusa, rangja lett ennek a pólónak. Azok a nagyszájú cigányvezetők, akikre az egész falu hallgat — amikor elkezdődött a segélyosztás — kérték tőlünk, hogy vigyünk nekik ilyen pólókat, hogy ők is védve legyenek saját maguktól. Ez nagyon jópofa volt. Sok ilyen nagyon kedves történetet éltünk át. Másfél hét múlva szeretnénk egy szakmai és pénzügyi beszámolót tartani azok számára, akik adakoztak, illetve az érdeklődőknek. Ekkor össze szeretnénk szedni ezeket az élményeinket is, és nyilvánvaló, hogy minden egyes fillérrel, költséggel szeretnénk elszámolni. Szeretnénk teljesen nyitottá és átláthatóvá tenni, hogy az a pénzt, amit ránk bíztak, tényleg odament, ahova ezt szánták. KTV: A helyszínen is ezt szigorúan dokumentálták. Hogyan történt ez a dokumentáció? F.Z.: A polgármester asszonynak adtunk át egy nagyobb összeget. Így erről is kaptunk egy nyugtát, hogy ezzel is el

16

tudjunk számolni. KTV: Ha jól tudom a helyszínen fotókat is készítettek az adományok átadásáról. Ezeknek miért volt jelentősége? F.Z.: Alapvetően ezzel azt szerettük volna megelőzni a későbbi konfliktusokat. Azért itt hatalmas játszmák vannak. Ami nagyon szomorú volt, hogy találkoztunk uzsorásokkal, akik hihetetlen pénzeket szednek el ezektől az emberektől. Volt olyan rászoruló segélyezettünk, aki azt mondta, hogy ezt nem fogadja el, mert úgyis jönnek és elveszik tőle. Találkoztunk – mi így fogalmaztunk – adományhiénákkal is. Ez azért hála Istennek a mi tapasztalatunk szerint nem volt általánosan elterjedt dolog. De volt olyan ember, aki a ruhaszállítmányokból vásárt csinált. Találkoztunk olyannal, hogy valaki egy nagyobb értékű gyógyszercsomag adományt kapott szétosztásra, és bár ő nem volt orvos, egy háziorvos éves gyógyszerkészletével gazdálkodik. Ezek meglepő dolgok voltak. Ám akikkel mi találkoztunk, döntő többségében nagyon őszintén és elkötelezetten, valóban a rászorulók érdekében dolgoztak. A fotók készítésével egyrészt magunkat is szerettük volna védeni, nehogy ilyen vád érjen bennünket. Másrészt pedig a helyi lakosok felé is szerettük volna világossá tenni, hogy mi dokumentálható, visszakereshető, átlátható, nyílt keretekkel dolgozunk. A lakosok ezt el is fogadták, és maximálisan együttműködtek. KTV: Nyolcvanöt házból kellett kitelepíteni a családokat és tizenkettő ház vált életveszélyessé. Tehát az anyagi kár mindenképpen jelentős. De lelkileg mit tapasztaltak, hogyan élték meg ezt ezek az emberek? Milyen lelki sérülésesek, problémák jöttek elő az emberekben? F.Z.: Egyrészt minden tragédia, krízis a régi kríziseket is felszínre hozza. Azért dolgoztunk több pszichoterapeutával, orvossal együtt, mert egy ilyen helyzet a régi feldolgozatlan traumákat felerősítheti. Volt olyan, aki öngyilkossági késztetéssel küszködött, volt, akinek a depressziója hatalmasodott el, volt egy pszichotikus néni, akit a pszichiáterünk beutalt kórházba. Nagyon sok megtört emberrel találkoztunk. Igazából a nehézség az volt, hogy láttuk, az erőforrásaink azért végesek. Az én felelősségem volt, figyeljem, ki mennyire fáradt el. Ha valakin látszódott, hogy kezdi már a határait járni — akármilyen nagy szükség volt a munkájára —, akkor őt tehermentesítettük. Érdemi segítséget nem tudtunk vinni, még ez a hatalmas adomány is csepp a tengerben. Azt gondolom, mégis valami olyat tudtunk ott megjeleníteni, ami az ottani tragédia áldozatainak nagyon nagy segítség volt. Amit mi tudtunk vinni, az kollektív élmény volt az ott lakóknak. Tervezzük, hogy visszamegyünk, ha Isten engedi és lesznek olyanok, akik ránk bízzák az adományaikat, és lesz erőforrásunk hozzá. Az önkormányzattal fantasztikusan jó kapcsolat alakult ki. Örülnénk, ha ez a segítség valóban eljuthatna mindazokhoz, akiknek hihetetlen nagy szükségük van rá. KTV: Mikor és milyen adományokat fognak még gyűjteni? O.A: A következő segélyakcióban elsősorban bútorokat szeretnénk vinni, amit már most folyamatosan gyűjtünk. Még nem tudjuk, hogy mikor tudunk eljutni újra Szendrőládra. De a felajánlásokat mostantól is fogadjuk. A felajánlásokat van egy e2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Tisztelt Adományozók! zendrőlád Község Önkormányzata polgármestereként ezúton szeretném a gyülekezet minden támogatójának hálás köszönetemet kifejezni önzetlen, nagylelkű segítségükért, mellyel a településünkön árvízkárosult lakosság nehéz helyzetét adományaikkal, illetve jelenlétükkel igyekeztek megkönnyíteni. Településünkön az Önök felajánlásaiból több száz árvízkárosult részesülhetett, s a kitelepített családok élelmezése, higiénés szükséglete, ruházkodása, illetve a lakások fertőtlenítése oldódott meg. A pénzadományokból pedig lehetőség nyílik a lakások felújításához szükséges építőanyagok beszerzésére. öszönetet mondunk az adományozók mellett azoknak is, akik az adományok szállításában, elosztásában közreműködtek, s időt, fáradságot nem ismerve több száz kilométer távolságból ismeretlenül, az útviszonyok, útelzárások okozta nehézségeket vállalva jöttek el hozzánk, és juttatták el segítségüket, velünk voltak a nehéz helyzetben. indannyiuk munkájához erőt, egészséget, kitartást és sok sikert kívánok magam, a képviselőtestület és Szendrőlád település lakossága nevében. A jó Isten gazdag áldása kísérje életüket, munkájukat! Szendrőlád, 2010. július 19. Tisztelettel: Joó Sándorné polgármester

A DEVECSERI TRAGÉDIA Lapzártánk után hazánk újabb tragédia színhelyévé vált. Az Ajka mellett lévő településeket a vörös iszap árasztotta el. A település mentésében segítőkkel egyeztetve a megkezdtük az adománygyűjtés megszervezésének előkészítését. A szakmai program is most már körvonalazódik. Terv szerint elsődlegesen a gyerekek közötti szolgálat lesz munkánk legnagyobb része. A helyi általános iskolával együttműködve az ott élő gyerekek veszteségélményeinek feldolgozásában kívánunk eszközöket adni. Ezenkívül a védőnői és gyermekvédelmi szolgálattal együttműködve a családok veszteségélményeinek feldolgozásában próbálunk majd segíteni. Ehhez keresünk továbbra is munkatársakat. (Az időpontot illetve a részleteket a jelentkező munkatársakkal egyeztetve fogjuk kialakítani a munkaidőtől, elfoglaltságoktól függően.) Szeretnénk megköszönni az eddigi jelentkezéseket, valamint a pénz- illetve adományfelajánlásokat. A pénzbeli adományokat a pénztárosoknál, illetve átutalással lehet befizetni (ez utóbbi esetben kérjük, hogy írják rá az átutalásra, hogy „vörös iszap”). Az esetleges természetbeni adományozás lehetőségéről később értesítjük a Testvéreket. Számlaszámunk: Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet: 52400078-17022356

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása. (Mt 7, 24-27) 17

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

MAGONYNÉ MARIKA Június 16-án a Méntelekhetényegyházi református gyülekezet nyugdíjasai esernyőkkel a kezükben várakoztak a kecskeméti vasútállomáson. A Szegedre induló vonat kalauza udvariasan a lefoglalt kocsikhoz kísért bennünket. Menetközben ragyogó napsütéses idő lett. Nagyon jó ötlet volt, hogy Szegeden bérelt busz segítette a városon belüli közlekedésünket. Sofőrünk kiváló, pontos, figyelmes vezető volt. Az első utunk az Újszegedi Református Egyházközségbe vezetett. Lombok között rejtett kis tornyos épület kapujában Sipos Ete Zoltán lelkipásztor fogadott bennünket. Bemutatta a több éve bővülő, összetartó és segítőkész gyülekezetet. Legnagyobb vágyuk, hogy az épülő új templom elkészüljön. Ő maga négygyermekes lelkész. Feleségével három korcsoportban szervezik és vezetik a nyári táborokat. Az áhítatot is ő tartotta a 113. zsoltár alapján. Olaj és balzsam a léleknek egy ilyen szívélyes találkozás. A szeretetvendégség után megmutatta az építkezést. Olyan jó érzéssel köszöntünk el egymástól, hogy feltételezem, még többször meglátogatjuk egymást. Második utunk a vadasparkba vezetett. A jegykezelő hölgy nemcsak térképeket, hanem egy kerekesszéket is felajánlott. Így Marika nénit kímélni tudtuk a hatalmas, erdős, ligetes területen fekvő park bejárásában. Hetente bővülő létszámú, sokféle emlős-, madár- és hüllőfaj él itt tágas helyeken. Ebédünket az Alabárdos étteremben fogyasztottuk el. 18

Kedves, udvarias felszolgáló kísért bennünket a lefoglalt terembe. Kétféle menüből választhattunk, ami nemcsak ízletes, hanem elegendő is volt. Itt csatlakozott hozzánk Ancsi a jeles vizsgája után. Örömmel gratuláltunk. Vele indultunk sétára a Dóm térre. Sajnos a Szabadtéri játékok építkezései miatt a templomot belülről nem láthattuk. Szeged legrégebbi műemléke a Szerb ortodox templom viszont páratlan élmény volt. A Tisza-parti sétán az emelkedő vízszint miatt a rakparti útjelző tábláknak csak a csúcsa látszott ki a folyóból. A Móra Ferenc téren át a Széchenyi térre értünk. Ez Európa egyik legnagyobb tere. Mindenhol csodálatosan parkosított és csupa virág a város. A belvárosi cukrászdában színek és ízek kavalkádjából választhattunk a fagylaltkülönlegességek közül. Sétáltunk a Kárász utcán, amelynek a végén a város újjáépítésének 100. évfordulójára egy csodás zenélő szökőkutat építettek az egyetem elé. Itt megpihenve készülődtünk a buszhoz. Egy felszállás erejéig megállt értünk az araszoló, többsávos, egyirányú forgalomban. Köszönet érte. A vonat bent állt a számunkra kijelölt kupékkal, mint induláskor. Lelkiekben, élményekben gazdagodva és kellemesen elfáradva tértünk haza. Mindannyiunk nevében hálás köszönetünket szeretném kifejezni a kiváló szervezésért, az anyagi támogatásért, az idősek szállításáért és a csoportvezetésért.

POLYÁKNÉ RIGÓ IRÉN Nyár elején a két gyülekezetrész nyugdíjasbibliaóra tagjaival egy nagyszerű kiránduláson vettünk részt Szegeden. Reggel Kecskeméten találkoztunk a vasútállomáson, ahonnan vonattal indultunk 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

utunkra, ráadásul külön kocsi volt számunkra fenntartva, mely hazafelé is rendelkezésünkre állt. Szegedre érkezve különjáratú autóbusz várt bennünket, mely programjaink helyszínére szállított minket. Legelőször látogatást tettünk az Újszegedi Református Egyházközségben. Kedves, testvéri fogadtatásban részesültünk a lelkipásztor által, aki az áhítat mellett teával és pogácsával is szolgált számunkra. Örömmel tekintettük meg az új, épülő templomukat. Terveik szerint a karácsonyi istentiszteletet már ott fogják tartani. Kérjük imáinkban az Úr közbenjárását a gyülekezetért és céljaik megvalósulásáért! Következő állomásunk a vadaspark volt, ahol egy kényelmes sétát tettünk. Azt követően az Alabástrom étteremben ebédeltünk. Itt találkoztunk Schlégl Ancsival a hetényi gyülekezetből, aki a sikeres vizsgája után csapatunk kalauzolását vállalta fel Szeged belvárosban. Megcsodáltuk az óriási Fogadalmi templomot, a

Dóm teret. Tisza-parti sétánk nyomán láthattuk a folyó magas vízállását, amely már szinte ijesztő képet nyújtott az utak, sétányok eltűnése miatt. Pihentünk és élveztük a napsütést, a békességet a Múzeum előtti parkban. Számunkra szokatlan és érdekes látványt nyújtott a szerb templom belső felépítésével, istentiszteleti szertartásaival, szokásaival. Végül az Acapella cukrászda finomabbnál finomabb fagyijait ízlelhettük meg, és hűsíthettük magunkat általuk. Nagyon vártuk ezt a kirándulást, de azt hiszem be is váltotta a tőle várt reményeinket. Jó érzés volt egymást segíteni, odafigyelni a másikra, együtt látni, gyönyörködni a szépben, átérezni, megtapasztalni az Úr Jézus jelenlétét az együtt gondolkodás által. Hálát adunk az élményekért és a csodás, kellemes időért. Köszönjük! Köszönjük továbbá Hamar Norbertnek és feleségének, Etelkának, akik nagyszerűen, igazi hozzáértéssel, precízséggel, mindenre kiterjedően

IDŐSEBBEK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK JÖJJÖN EL AZ UNOKÁJÁVAL! Hozza el unokáját december 6-án, a mikulásnapi bábelőadásra a ménteleki templomba!

RENDSZERES ALKALMAINK  Minden hétfőn 15.00 órakor Nyugdíjasok bibliaórája Ménteleken  Kéthetente szerdán 14.00 órakor Nyugdíjasok bibliaórája Hetényben ÚRVACSORÁS ISTENTISZTELETEK Október 31-én vasárnap, reformáció napján December 25-én karácsony első napján December 31-én éjfélkor Hetényegyházán Január 2-án vasárnap, az év első istentiszteletén HÍVOGASSA ISMERŐSEIT! Minden hónap utolsó vasárnapján evangélizációs istentisztelet tartunk. Ilyenkor az igehirdetés elsősorban a kereső embereket szólítja meg. Ezeken a vasárnapokon gyülekezetünk zenekara is segít elmélyíteni az ige üzenetét.

Adventi gyertyagyújtás Ménteleken a négy adventi vasárnapot megelőző szombaton November 27. December 4. December 11. December 18.

16.00 óra ~ református templom 16.00 óra ~ református templom 16.00 óra ~ katolikus templom 16.00 óra ~ katolikus templom

HALOTTAK NAPJA November 1-jén, hitmélyítő sorozatunk záró alkalmán a gyász, a veszteség és az elengedés folyamatában segít bennünket a barangoló istentisztelet. Erre az alkalomra különösen is azokat érdemes hívogatni, akiknek a közelmúltban valamilyen veszteségélményük volt. 19

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Jól ismert történet, amikor a betörő a az éppen ajtót nyitó férj fejéhez szegezett revolverrel csak ennyit suttog: „Pénzt vagy életet!” A férfi teljes nyugalomban megfordul, és bekiabál élete párjának: „Életem! Téged keresnek.”

bibliaórái során számos izgalmas, meglepő, szomorú, meghökkentő, megható, őszinte és elgondolkodtató pillanatnak lehettek tanúi a résztvevők. A két hónap során szó esett az agresszivitásról, a manipulációról, az összeolvadó kapcsolatokról, az „ázott veréb” típusú kötődésekről, az ún. mozaikcsaládokról, de a kapcsolati háromszögekről is.

Ez a zárómondat volt a címe annak a soro zatna k, amely eg yszerre jelenítette meg a családi kapcsolatok nagy kérdéseit, illetve az egyéni életvezetés útkeresését. A sorozat

Ezekbe

a

beszélgetésekbe

Kerülőutak és családvezetés ~ avagy miként kerülhetünk kerülő úton a másik A nyári bibliaórákon beszéltünk az agresszió nyílt és passzív formájáról, majd ezt követően a manipuláció (rejtett agresszió) került terítékre. Az agresszió és manipuláció közötti különbség jobban megérthető, ha megfigyeljük a kutya és a macska viselkedését. Az agresszív ember egy ugató kutyához hasonlít. Nyíltan, félreérthetetlenül jelzi, hogy kész a harcra. Kiszámítható, és az ember el tudja dönteni, vállalja-e a harcot. A manipulatív ember ezzel szemben inkább a lesből vadászó egerésző macskára emlékeztet. Ebben az esetben előre eltervezett, szándékos és rejtett támadásról van szó. Ezt — szemben az agresszív megnyilvánulások többségével — elsősorban nem a félelem váltja ki, hanem a vágy táplálja. A macska a földhöz lapul, megbújik a fűben, észrevehetetlen, nesztelen és óvatos, olyan nyugodt és összeszedett, amennyire csak lehet, mielőtt a zsákmányra veti magát. A kiszemelt áldozat nem is látja, mi vár rá, vagy mire észreveszi, általában már túl késő akármit is tenni. Ennek a folyamatnak a mélyebb megértéséhez Sámson és Delila történetét (Bírák 16, 4-19) vettük górcső alá ezen a bibliaórán. Általánosan elmondhatjuk, hogy a manipulációval a legtöbb ember alig tud mit kezdeni, rendkívül kiszolgáltatott és sokszor tehetetlen. Legtöbbször azért, mert a manipuláció egyik legfontosabb álcája a segítőkész, alázatos, szerény, meghúzódó, háttérbe szorított személyiség. Sámson és 20

Delila történetének feltárása éppen ezért nagyon izgalmas típustörténet. Először Delila (aki valószínűleg egy filiszteus kémnő volt) szemszögéből néztük meg, hogy mi történik a manipuláció során. Megpróbáltuk az ő helyzetébe beleélni magunkat. A bibliatanulmány azért is izgalmas volt, mert kívülről semmi nem látszódik abból, ami Delilában játszódik le. Arra a kérdésre, hogy hogyan érezhette magát Delila ebben a történetben, például ilyen válaszok érkeztek: szorongott (erről később még szólni fogok), számító, érzéketlen nő volt, kihívásnak tekintette Sámson legyőzését, élvezte a hatalmát. A manipulatív ember egerészik, élvezi, kihívásnak tekinti a harcot, ami számára élmény, s amelynek a középpontjában a hatalom kérdése áll. A manipulatív emberekről általában elmondható, hogy olyan hatalomra törekvő emberek, akik győzni akarnak, de ebből viselkedésében egészen az utolsó pillanatig semmi nem vehető észre, sőt, inkább az ellenkezőjének lehetünk tanúi. Azután megnéztük Delila eszközeit. Hogyan éri el, hogy Sámsonnal szemben így tudja érvényesíteni az akaratát? Itt számba vettük a manipuláció legfontosabb eszközeit is. Delila bűntudatot kelt Sámsonban. Azzal vádolja Sámsont, hogy becsapja, hazudik neki. Épp azzal akar bűntudatot kelteni, amit ő maga is csinál. Ezt gyakran alkalmazzák a manipulátorok. Ha ez nem megy, akkor jön például a 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

hízelgés, ami egy másik fantasztikus manipulációs eszköz lehet a manipulátor kezében. Mindig érdemes tartózkodni a hízelgő embertől! Főleg ha a hízelgésének nincs alapja, vagy éppen tudhatóan az illető épp az ellenkezőjét gondolja, mondja rólunk, ha nem indokolja meg állítását, ha nem annak az érdekében mondja, hogy mi előrébb jussunk. Ha ugyanis nem vigyázunk, könnyen keveredhetünk ilyen „sámsonos” élethelyzetbe. Mit ér el az ilyen ember a hízelgéssel? Arra számít, hogy túlságosan is elbízza magát a másik, vagy hogy a másik bizalmába férkőzhet. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a keresztyén emberekre általában jellemző, hogy alulértékelik önmagukat. Jó lenne helyes önismeretre szert tenni, amikor tudjuk magunkról, hogy melyek a jó és a rossz tulajdonságaink, melyek az erősségeink, mit tudunk nagyon jól csinálni, és mi tartozik a gyengeségeink közé. Ha valaki ezeket megfogalmazza nekünk, és abban segít, hogy ezeket a dolgokat fölismerjük magunkban, és reálisan lássuk magunkat, az nagyon jó. Tehát ne lökjünk el magunktól minden pozitív megnyilvánulást. De mindig nézzük meg, hogy ki, miért, mi célból mondja azt, amit mond, illetve milyen kimenete lesz ennek a folyamatnak.

Jézus is állandóan kérdez. A kérdésekben nagyon sok lehetőség rejlik, és nem csak a manipulatív emberrel szemben. De a manipulatív ember nincs fölkészülve a kérdésre, könnyen zavarba lehet hozni vele. És nagyon fontos, hogy csak egyenes választ szabad elfogadni tőle! Az agresszív ember azt mondja: „Jaj de hülye vagy!”. Ezzel szemben a manipulatív ember azt mondja: „Te mennyire intelligens, mennyire erős, milyen okos, milyen szép vagy!” Hogy akarja a hatalmát megjeleníteni? Úgy, hogy diktálni akar, úgy, hogy hízelgésével hamis biztonságérzetet kelt. Ezért nélkülözhetetlen a helyes önismeret. A kérdéssel viszont ki lehet zökkenteni. Vissza lehet kérdezni: „Miből gondolod, hogy ilyen vagyok?” „Miben nyilvánul ez meg szerinted?”. A manipulatív ember szinte képtelen konkrétumokat mondani, ugyanis nem az a célja, hogy a másik megerősödjön. A manipuláció mindig meggyengíteni akar. Minél jobban elfogadja az illető a manipuláló hízelgést, észrevétlenül annál jobban gyengül, bizonytalanodik el. Viszont ha valaki tényleg korrekt pozitív visszajelzést ad, akkor a másik egyre jobban megerősödik, és előbbutóbb képessé válik arra, hogy megcselekedjen olyan dolgokat is, amire korábban nem volt képes.

Nagyon gyakori eszköz a figyelemelterelés. Ezt általában akkor alkalmazza a manipulatív ember, ha valamit elront, ha valamit rosszul csinál, és erre rájön a másik személy. Az igazán ügyesek úgy tudnak elkezdeni válaszolni, hogy a végén már észre sem vesszük, vagy csak hosszú percek után jövünk rá, hogy az ő kérdése egész más volt, mint amire a manipulatív ember válaszolt.

A manipulatív emberek egyik zseniális technikája a szorongó ember álarca, ami nagyon ritkán lepleződik le. Egy dologról lehet fölismerni (csak az a baj, hogy ez már a játszma végét jelenti), hogy a manipulációs folyamat miután beteljesedik, az illető hárítja a történteket. „De hát nem is történt semmi.” „Én nem így szerettem volna.” „Ennek nem is én voltam az oka”. A szorongó, hárító ember tipikus módon leplezi a manipulátort. Itt bukik ki, hogy valójában szó sincs semmilyen szorongásról, és hogy ez egy manipuláció. A szorongó ember ugyanis olyan bűnöket is magára vesz, amit nem ő követ el. Olyan dolgokért is magát okolja, amihez semmi köze. Ilyen esetben összeomlik: „Hú, mit tettem!” – még akkor is, ha nem csinált semmit. Nagy nyomás van rajta. Ha valaki tényleg szorong, az tehát onnan ismerhető fel, hogy amikor nincs baj, ő akkor is rosszul érzi magát, és mindezért saját magát okolja. A manipulátor csak imitálja a szorongást, hogy részvétet keltsen a másikban, ám a számonkérés pillanatában már semmi jele nincs annak, hogy bármiért is bűntudata lenne. Ez mind-mind csak annak az eszköze, hogy a másik bizalmába kerüljön, de a tettét végül teljesen bagatellizálja. A manipulatív ember egyik hasznos tehát eszköze a bagatellizálás is. De amikor bagatellizál, akkor már késő.

Delilának — és erről szól a történet — meg kell tudnia, hogy mi Sámson gyenge pontja. A manipuláció folyamatának első szakasza kizárólag ezzel foglalkozik. Teljesen mindegy hogy bizalomkeltéssel, segítségkéréssel, bűntudatkeltéssel, hízelgéssel éri ezt el, a lényeg az, hogy a gyenge ponto(ka)t kiderítse. Miért jó ez? Azért, mert akkor már nagyon közel kerül ahhoz, hogy a másik fölött hatalmat szerezzen. Ez a történet típustörténete annak, hogy mi történik egy manipulációban. Teljesen mindegy a motiváció, teljesen mindegy, hogy milyen korban játszódik, pénzért -e vagy nem, Delila élvezi ezt a dolgot, egerészik, és ha még pénzt is kap érte, akkor az csak egy plusz. A Delilákat szinte lehetetlenség megfogni, mert ahogy „szagot kapnak”, és elindulnak a cél felé, gyakorlatilag szinte képtelenség a nyomukba eredni. Nagyon ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy a manipulációkban képesek legyünk megállni. Sámson nézőpontjából szemlélve az eseményeket arra kerestük a választ, hogy mit tudna tenni Sámson ebben a helyzetben, mert az ilyen történetekbe „halálosan bele fárad” az ember lelke (Bír 16, 16). Megállapítottuk, hogy Sámson sose kérdezett vissza, pedig a jó kérdés kitűnő eszköz lett volna a részéről. 21

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Sokszor nagyon nehéz a különbségtétel. Elsősorban ezt lenne jó Sámsonnak javasolni: „Nézd meg, hogy mi van a szorongása mögött! Hogy ez valódi szorongás, tényleg gyötrődik az élettörténetében, tényleg saját magát okolja, frusztrálódik, mert akkor biztos nem manipulatív.”. Aki tényleg szorong, az biztos, hogy nem manipulatív ember, mert számára nem élvezet, neki gyötrelem a harc. Honnan tudjuk, hogy az illető tényleg szorong, vagy csak eljátssza? Ha valami bajt csinál, akkor a szorongó ember elkezd jobban szorongni, próbálja kijavítani a helyzetet, és hibáját ismétlődően hangsúlyozza. A szorongást eljátszó ember is tesz ilyeneket a játszma folyamán egész a manipuláció végéig. Amikor célt ért, illetve ha véletlenül kibillen a szerepéből (mert ezek álarcok, ezek tanult szerepek), elkezdi mentegetni magát. Amíg szorongó ember csak még mélyebbre zuhan, elkezdi saját magát hibáztatni, a manipulatív ember a hibát elkezdi a környezetében keresni.

mi itt a Bibliában elolvassuk egy fejezetbe zsúfolva. Sámson olyan férfi lehetett, akihez státuskérdés volt tartozni, és Delila, akinek eszköztárában jól megfigyelhetjük a hízelgést és bűntudatkeltést, magát a manipuláció folyamatát nagyon élvezhette. Kiderül a párbeszédükből, hogy Sámsont a lelkiismeretére apellálva gyötörte, amíg Sámson lelke „halálosan belefáradt” (Bírák 16,16). Ez hosszú folyamatot valószínűsít. Egy manipulatív ember mellett átélni ennyi időt, valóban kifejezetten fárasztó életforma: belefárad az ember. Akármilyen kapcsolatról van szó, fontos, hogy ne a határozza meg a kereteket. Ha valaki egy manipulációba csöppen, a legfontosabb, hogy ő irányítsa a folyamatokat. Ehhez az kell, hogy a másik eszköztárát ismerjük. Általában tíz-tizenöt meghatározó kommunikációs eszközre számíthatunk egy manipulációs folyamatban. Egy ember ebből maximum három-négy eszközt alkalmaz. Érdemes vigyázni, mert egy manipulátor olyan folyamatot épít fel maga körül, amely a másik szempontjából csak vesztes játszma lehet. Ha Sámson alakítja a kereteket, akkor szinte biztos, hogy nem történik meg vele ez az eset. Amikor a manipulátor lelepleződik, akkor hirtelen elkezdi sajnáltatni magát, visszaállítja az eredeti kapcsolati formát, újra ő kezdi el diktálni a kereteket. Akármennyire is fájdalmas lehet, nagyon fontos tudatosítani, hogy az ilyen ember nem az, akinek látszik.

Egy következő eszköz a manipulátor kezében a tagadás. Nem összekeverendő azzal a tagadással, amikor olyan megterhelő dolog történik valakivel, amit az illető nem tud földolgozni. A manipulatív ember tudatában van annak, hogy mit csinált, és mégis úgy próbálja meg beállítani, mintha az nem történt volna meg, nem hajlandó beismerni, hogy ártalmas vagy bántó dolgot tett. Jellemző eszköz lehet még a figyelemelterelés, a ködösítés, a burkolt megfélemlítés, a megszégyenítés, az elesettség, betegség haszna, az áldozat vagy szolga szerepének eljátszása. Ez utóbbi főleg munkahelyi manipulációkban jelenik meg: „Majd én segítek neked, elvégzem helyetted a munkádat.”. Vannak olyan munkahelyek, ahol egy-egy élelmes ember direkt arra utazik, hogy nélkülözhetetlenné váljon, úgy begyűjti magának a munkákat, hogy ne tudják elbocsátani, mert ha elbocsátják, megbénul az egész munkahelyi folyamat, és ez senkinek sem jó. Egy jó munkahelyi vezető ezért nem is hagyja, hogy egy embere nélkülözhetetlenné váljon. A magukat nélkülözhetetlenné tenni akaró személyek legtöbbször manipulatív emberek.

Egy ilyen játszma négyféle kimenetelű lehet. Az egyikben a manipulátor nyer, a másik veszít. Ezt kedveli a leginkább, és ez a leggyakoribb. De a győztesvesztes játszmában csak rövid távon lehet nyerni, a játszmák hosszú távon mindenki részéről veszteséggel zárulnak. Valójában a manipulátor is állandó vesztes, és ezt ő maga is így éli át szíve mélyén. Ez az ő nagy tragédiája. Talán ezért szorul rá erre a szüntelenül győzni akaró játszmára. A második esetben a másik nyer, és ő veszít (ettől irtózik a legjobban, minden eszközzel harcol ellene). A harmadik esetben mindketten veszítenek. A negyedik lehetséges változatban mindkét fél nyer. Ez nem annyira kívánatos számára, de még mindig jobb, mintha veszítene. Szinte mindenre képes, csak ne veszítsen. Ha például mindkét fél vesztésre áll, szívesebben belemegy a kompromisszumba, hogy a másik is nyerjen, csak hogy ő ne veszítsen. Amennyiben meg tudunk fordítani egy manipulatív helyzetet, és szeretnénk a későbbiekben elkerülni hasonló helyzeteket, érdemes a kompromisszum lehetőségét keresni. A legjobb azonban az ilyen embereket elkerülni, mert nagyon sok kárt tudnak okozni.

Még egy fontos eszköz a manipulátor kezében a bűnbakképzés (mobbing) – ami szintén nagyon gyakori a munkahelyeken –, amikor valaki bűnbaknak állít be valakit, és embereket gyűjt maga mellé. Célja lehet, hogy az illető helyére kerülhessen, hogy kitúrja a csapatból, vagy hogy a státusát meggyengítse. Ha hatalmat lát maga előtt, akkor mindenre képes. Beszéltünk arról is, hogy Sámson és Delila története valószínűleg hosszabb idő alatt játszódott le, mint ahogy 22

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

Ha lehetséges, érdemes a rejtett agressziót nyílt agresszióvá átfordítani, de ez nagyon nehéz a manipulátorok esetében, ugyanis az ilyen kísérletek alkalmával ezek az emberek azonnal előveszik a sebezhető és törékeny ember álarcát. Ezzel egyrészt részvétet kelthetnek a környezetükben, másrészt az agresszor színében tüntethetik fel a másikat. Ám ha ki tudjuk csalogatni az „egerésző cicát” a „magas fűből”, akkor láthatóvá válik, hogy tulajdonképpen nem is védekezik, hanem támad, és ebben a pillanatban egyenlő feltételekkel állnak egymással szemben a felek, mert a nyílt agresszió már nem a manipulátor területe. Ilyenkor általában meghátrál, és azonnal kivonul a konfliktusból. De a nagy kérdés az, hogy mit csinál ekkor a másik, mert a manipulátor biztos, hogy újra

manipulálni fog. Ebben a helyzetben érdemes nagyon világos, nagyon kemény, nagyon határozott kereteket szabni, és a további kapcsolatot is ilyen mederben tartani. Nagyon fontos tudnunk, hogy a manipulátorok nagyon sokszor agresszióra (vagy annak látszatára) akarnak bennünket bírni, annak érdekében, hogy az ő agressziója rejtve maradjon. A nyílt, egyenes kommunikáció sokkal célravezetőbb, mint a manipuláció. Fontos az egyes szám első személy használata és megkövetelése. Ha valaki a többes szám első személyt („mi”) használja, akkor érdemes megkérni, hogy beszéljen a maga nevében. A

~ avagy ki kit és miért hordoz egy kapcsolatban (Ruth és Boáz házassága) Nagyon örültem neki, hogy nyáron aktívabban tudtam bibliaórára járni, hogy volt időm előtte elolvasni és el is gondolkodni a kijelölt igerészeken és témákon. Nagyon vártam Ruth történetét is, mert emlékszem rá, pont olyan meghökkentő érzés volt, amikor életemben először olvastam, mint amiről a többiek most beszámoltak. Vajon mennyire voltak abban a korban az itt leírt események elfogadhatóak vagy általánosak? Azóta persze több igehirdetést is hallottam és olvastam is róla. Legfontosabb mondanivalóként Boázt, mint az igazi megváltó előképét szokták bemutatni, aki igazságot és irgalmasságot szerzett két asszonynak, akinek a szeretete nem kötelességből fakad. Naomit mindig az engedelmesség, hűség példaképeként képzeltem el, akit bár személyes tragédiák sora ér úgy, hogy az okát nem is tudja, mégsem távolodik el Istentől. Mivel a nyár bibliaóráinak témái kapcsolatainkról szóltak, sejtettem, hogy nem ezeket az üzeneteket fogjuk most kidomborítani. Na de akkor mit???

Ruth könyvének nagy üzenete még az is, hogyan viszonyuljanak Isten gyermekei egymáshoz és a környező népekhez. Talán erről és ehhez kapcsolódóan a vegyes házasságokról lesz szó? Az jó lenne… gondoltam… vagy… Ruth könyvét a döntések könyvének is hívják, hisz állandóan valakinek döntenie kell benne, menjen-e, maradjon-e, szót fogadjon -e, elvegye-e… döntéseink jó kezelése szintén nagyon fontos, hisz harmadik út nincs. De ezekről szó sem esett. A bibliaórát Netti tartotta. Nagy vonalakban átbeszéltük a könyv eseményeit, és csak remélni mertük, hogy nem az lesz a tanulság, hogy feltételek nélkül kell anyósunkat követni. Már az elején rátértünk a könyv szereplőinek jellemábrázolására. Félénken mondogattuk a külső tulajdonságokat… és észrevettük, hogy egy-egy nem túl fontosnak tartott szó, amin átsiklik a szemünk, mennyi-mennyi belső tulajdonságot is hordozhat. Láttuk szemeink előtt, ahogy Ruth és Boáz kapcsolatának egyre mélyebb rezdüléseire 23

figyelünk fel. Majd elérkezünk kettejük kapcsolatának legbensőségesebb beszélgetéséhez. A Ruth által választott megoldás abban a korban sem volt szokás. Azzal, hogy Ruth lefekszik Boáz lábához, szinte „férjül” kéri, felvállalja azt is, hogy Boáz elküldheti, sőt nevetség tárgyává is teheti. Boáz azonban felvállalja ezt a kapcsolatot a külvilág előtt is, megköttetik a frigy úgy is, hogy Boáz nem a saját nevét viszi tovább, hanem az elhunyt rokonét. Mi motiválja Ruthot és mi Boázt ebben a kapcsolatban? Ruth talán még érthetőbb. Szeretne biztonságot, lelki és anyagi támaszt a férfitól. El is érkeztünk a címhez. Ruth szürke kis ázott veréb, aki nemcsak Naominak mondhatta azt, hanem Boáznak is hogy „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.” Ruth nem megalkuszik ezzel a kapcsolattal, hanem szüksége van rá. Boázt viszont kicsit nehezebb megértenünk. Egy idősebb, társadalmilag elismert,

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

anyagi biztonságban élő férfi miért lesz figyelmes egy ilyen jövevényre? Mert a „sas”-nak szüksége van arra, hogy olyan párt találjon, aki feltétel nélkül felnéz rá, csodálja, tiszteli. Majd eljátszottunk a gondolattal, hogy ma hogyan alakulna egy ilyen kapcsolat, ahol 2 vagy 3 lépcsőfoknyi különbség is van mind szellemi, mind társadalmi téren a partnerek között. Például egy főorvos és egy szomszéd országból alkalmi munkát vállaló nővérke kapcsolatának alakulását próbáltuk kitalálni, csoportokat alakítva, 3 év, 10 év és 20 év múlva. Nagyon

segítettük őket és megértőek voltunk, így az ő kapcsolatuk nem esett szét, de az életben nem biztos, hogy így alakul… Az már nem is meglepő, hogy mindnyájan véltünk felfedezni ismeretségi köreinkből ilyen verébsas kapcsolatokat. És újból rájöttem, hogy mennyire nem tudatosak, átgondoltak a kapcsolati törekvéseink, ugyanazokba a hibákba esünk évszázadok óta. Bár erre tényleg nem számítottam, sok súlyos felismeréssel és nagy

Hálaadó zenés áhítat

2010. december 5-én 16.00 órakor

Kovács Levente és Méhes Balázs orgonaművészek

~ amikor nem lehet tudni, ki kinek a kije Mi a család? Ki tartozik a családhoz? Mit jelent a válás? Mit jelent egy új kapcsolat? Egy gyermeknek, szülőnek hol a helye az „új” családban? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ Ménteleken, a B. Kisné Editéknél tartott bibliaórán. Hűs limonádéval és énekekkel hangolódott rá a közel harmincfős társaság az alkalomra. A Bibliából a samáriai asszony történetét olvastuk fel. Ő az írás tanúsága szerint igencsak kaotikus szerelmi, családi viszonyokkal rendelkezett, így nyújtva tökéletes ötletkosarat témánkhoz. Egy mozaikcsalád és egy hagyományos család között a legnagyobb különbség, hogy az előbbinél nem egyértelműek a határok. Hogyan bánjon egy nevelőapa vagy -anya párja gyermekeivel? Hogyan reagáljon, ha nem fogadnak szót? Mihez van joga? A bizonytalanság az ami leginkább jellemezheti ezeket a viszonyokat, holott a családnak pont az ellenkezőjét kellene nyújtania: békét, biztonságot, nyugalmat, védett teret a felcseperedő gyermekeknek. De 24

ne ítéljük meg elhamarkodottan a mozaikcsaládokat, sajnos számtalan példa van arra is, hogy „normális” szerkezetű családok sem működnek. Saját példámon tapasztalom, hogy egy mozaikcsaládban is lehet jó élni, sőt, ha jobban belegondolunk, még Jézust is egy mostohaapa nevelte fel. Mi az hát, ami a családok vergődését, széthullását okozza, legyen szó akár mozaikakár eredeti családokról? Miért nem működnek a házasságok? Törvényszerű lenne, hogy az idő múlásával szüleink irritálni, gyermekeink pedig utálni fognak? Az én válaszom az, hogy igenis lehet működő házasságunk, családunk, édes szüleink és szerető gyermekeink, ha képesek vagyunk úgy szeretni, ahogy minket szeret Isten. Hogy ez mennyire nehéz? Nagyon. 2010. szeptember. VII. évf. 3. szám

~ avagy mit kezdjünk kapcsolati háromszögeikkel A bibliaóra első felében Dávid és Betsabé találkozásának történetét jártuk körbe, boncolgattuk, próbáltuk megérteni a kor szokásait, és a lélektani mozgatórugókat. Az alkalom második felében háromszög kapcsolatainkról beszélgettünk, mint ahogy DávidBetsabé-Úriás kapcsolata is háromszög kapcsolat volt. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan lehetséges a számunkra destruktív háromszögkapcsolatokat építővé formálni.

A bibliai történet feldolgozása Dávid király egyik este palotája tetején sétált, és meglátta a tetőről, szomszédjának, Úriásnak a feleségét, Betsabét, aki éppen a szabadban fürdött. Nagyon megtetszett a királynak, kérdezősködött utána. Dávid követeket küldött, és palotájába hozatta a nőt. Betsabé bement hozzá, és Dávid vele hált. A románc eredménye, hogy Betsabé teherbe esett. Teherbe eséséről értesítette a királyt. A terhesség válságos helyzetet teremtett Dávid uralkodására nézve, melyet a megfelelő lépésekkel kellett rendezni. Dávid ezért elhatározta, hogy „törvényesíti” a hamarosan megszülető gyermeket, s ennek érdekében hazahívta Betsabé férjét, Úriást a hadjáratból, lehetővé téve, hogy házaséletet éljen feleségével. Úriás hazajött, de feleségéhez nem ment haza, csak a királyhoz. A „hadicsel” nem vált be. A király kétszer is megkísérelte rávenni Úriást, hogy hazamenjen, és feleségével háljon, de Úriás visszautasította ezt. Úriás úgy gondolkodott, miért élvezhetné ő az otthon és a hitvesi ágy kényelmét, amikor harcostársai meg vannak fosztva ezektől? Végső

kétségbeesésében Dávid üzenetet küldött Jóábnak, a hadsereg parancsnokának, amelyben azt parancsolta, hogy Úriást állítsák a frontvonalba, majd egy váratlan visszavonulással hagyják ott az ellenség prédájául. Ez a terv bevált: Úriást körülvette és megölte az ellenség. Betsabé hamarosan tudomást szerzett férje tragikus haláláról. A szokásos gyász letelte után Dávid palotájába vitette Betsabét, feleségül vette, és Betsabé fiút szült neki. A történet felolvasása után a következő kérdések merültek fel a bibliaóra tagjaiban és próbáltuk közösen megválaszolni azokat: Miért kellette magát Betsabé? Kellette-e magát egyáltalán? Betsabé akart-e valamit Dávidtól? Igen, a kortörténet ismeretei alapján a történet számos részlettel gazdagodott, s összességében azt mondhatjuk, Betsabé nagy valószínűséggel szerette volna felhívni magára a figyelmet. Hogyan képzeljük el ezt a történetet egyáltalán? Hogyan nézhetett ki az épület? Milyen volt a tető? Mert bár nagyon vizuálisak vagyunk, ezt a történetet nem szoktuk elképzelni, pedig a történet megértésében sokat segítene, ha vizualizálni tudnánk az eseményeket. Nikodémus és Jézus találkozása is megerősített bennünket abban, hogy a kor szokása szerint este és a felházban, azaz a lapos tetőn történtek a programok. Ez volt a korabeli kávéház, diszkó, plazmatévé… Tehát a társasági események a kor szokása szerint a háztetőn zajlottak, így nem meglepő, hogy Dávid a tetőn sétált. Mit tudunk felesége volt?

Dávidról? 25

Hány

Dávidnak rengeteg felesége volt. Jóllehet a király feleségei abban a korban egy ún. diplomácia testületet is betöltöttek. Majdnem minden esetben ezek a házasságok érdekházasságok voltak. Hadi- és gazdasági érdekeket szolgáltak. Mi lehetett Dávid, illetve Betsabé szándéka? Dávidnak nem volt komoly szándéka. De miből tudhatjuk ezt? Onnan, hogy miután Betsabéval hált, haza is küldte. Dávidnak ennyi volt ez a történet. Dávid részéről ez egy egyéjszakás kalandnak, flörtnek indult. Betsabé részéről azonban többről van szó. Miből gondolhatjuk ezt? Betsabé megüzeni Dávidnak, hogy teherbe esett, pedig ez akkoriban veszélyes manőver volt Betsabé részéről. Az esetek jelentős részében az akkoriban meglehetősen kockázatos magzatelhajtással (abortusszal), vagy egyenesen az illető kivégzésével, száműzetésével járt ez. Miért? Mert az uralkodó minden esetben biztosítani akarta az utódlás egyértelműségét. Egy ilyen kis jövevény azonban potenciális trónkövetelő volt. Betsabé azonban vállalta ennek a kockázatát. Ha Úriásról, Betsabé férjéről jellemrajzot kéne készíteni a történet ismert részei alapján, mit gondolunk, milyen volt ő?

2010. szeptember. VII. évf. 3. szám