Magyar Projektmenedzsment Szövetség 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/B.
2010. évi Közhasznúsági jelentés
Budapest, 2011. április 20.
Cserna József elnök
A Magyar Projektmenedzsment Szövetség Közhasznúsági jelentése a 2010. évi tevékenységéről 1. Számviteli beszámoló A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSz) 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve egyszerűsített éves beszámolót állított össze. A mérleg főösszege 10 210 ezer Ft, a saját tőke 10 078 ezer Ft. A részletes kimutatás jelentésünk 1. sz. melléklete, mely a mérlegből és a közhasznú szervezeti eredmény kimutatásból áll.
2. Költségvetési támogatás felhasználása A Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2010. évben nem részesült támogatásban költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől.
3. Vagyonfelhasználással kapcsolatos kimutatás A PMSz tartaléka (vagyona) 2009-ban 806 ezer Ft összeggel növekedett, 2010-ben az eredménye 1.218 ezer Ft volt. A Szervezet mindig törekszik arra, hogy az adott évben kapott bevételeket fel is használja közhasznú céljainak elérése érdekében. Ahhoz, hogy a szervezet életében újabb minőségi változást érjünk el, illetve a működés biztonságát garantáljuk, szükséges volt e tevékenységek forrásának biztosítása. A vagyon felhasználását részleteiben jelentésünk 3. sz. melléklete mutatja be.
4. Cél szerinti juttatások kimutatása Szervezetünk nem nyújtott ilyen juttatást, így e soron továbbra sem történtek kifizetések (4. sz. melléklet).
5. Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól, települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértéke A Magyar Projektmenedzsment Szövetség 2010. évben nem részesült támogatásban költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől. A kapott költségvetési támogatásokat részletesen a 2. számú melléklet mutatja be, a változások részleteit pedig az 5. számú mellékletben láthatjuk.
6. A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege A PMSz 2010. évben nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni támogatást vezető tisztségviselőinek. (6. számú melléklet)
7. A közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló Az 1997-ben alapított Magyar Projektmenedzsment Szövetség olyan szakmai alapon működő társaság, amely jelentős mértékben hozzájárul a projektmenedzsment, mint elfogadott és elismert szakma professzionális kialakulásához, hatékony alkalmazásához, szakmai színvonalának emeléséhez, mind az elmélet, mind a gyakorlati alkalmazás szintjén. A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (röviden: PMSz) 2006-ban vált közhasznú szervezetté, és mint olyan azóta is ellátja az alapszabályban meghatározott célok és feladatok megvalósítását.
7.1. PMSZ közhasznú tevékenysége A közhasznúság körét az Alapszabály konkrét, jogszabályilag elismert tevékenységek megnevezésével, az alapszabályi jellegnek megfelelő megfogalmazásban tartalmazza. A PMSz tevékenységét az alábbi közhasznú célok megvalósítása érdekében fejti ki: Összefogja azokat a cégeket és egyéni tagokat, akik elfogadják a projektmenedzsment hazai és nemzetközi normáit és etikai követelményeit. A Magyar Projektmenedzsment Szövetség olyan szakmai alapon működő társaság kíván lenni, amely jelentős mértékben hozzájárul a projektmenedzsment, mint elfogadott és elismert szakma professzionális kialakulásához, hatékony alkalmazásához, szakmai színvonalának emeléséhez, mind az elmélet, mind a gyakorlati alkalmazás szintjén. A projektmenedzser szakmát érintő tudományos tevékenységek, felmérések és kutatások végzése és támogatása és az azokban történő közreműködés. A tagok és a szakmai érdeklődők szakismeretének bővítése, a hazai és külföldi műszaki, tudományos eredmények megismertetése. A projektmenedzser szakma képzésének elősegítése a nemzetközileg elismert minősítések támogatásával és fejlesztésével. A szakma fejlődésének figyelemmel kísérése és széleskörű terjesztése, felkészítés a szakmai váltásokra, új kihívásokra. A projektmenedzsment kultúra terjesztése és színvonalának magyarországi emelése a vállalati, államigazgatási, közigazgatási, oktatási, civil és egyéb szférában. A közigazgatásban a projektszemlélet megerősítésének támogatása a kormányzati projektek, a közbeszerzési eljárások támogatására, a közpénzek hatékonyabb elköltése érdekében. Részvétel az EU-ból érkező források minél hatékonyabb felhasználásában, Magyarország európai integrációja, felzárkóztatása érdekében. A környezettudatos szemlélet hangsúlyozása a projektekben a környezetvédelmi célok nyomatékosabb megjelentetésével, valamint környezetvédelmi projektek támogatásával. Az információs társadalom megvalósulásának elősegítése. Szakmai elismerések és díjazások támogatása.
7.2. A közhasznú célok elérését szolgáló tevékenységek Az alapszabályban meghatározott közhasznú célok elérése érdekében a PMSz az alábbi tevékenységeket végezte 2010-ben.
A havi rendszeres klubnapokon a következő szakmai témák kerültek bemutatásra, megtárgyalásra: o Katonai projektek. Előadó: Pelikán János, mérnök ezredes (2010. január) o Északi Összekötő Híd projekt tapasztalatai - PMO tapasztalatok. Előadó: Windisch László (2010. február) o Az építési beruházás, mint projekt. Előadók: Rostás Zoltán, BME Építészmérnöki Kar; Ulicsák Béla, BRIT TECH Kft.; Horváth György, Óbuda-Újlak Zrt. (2010. március) o Projektmenedzsment szakmaiság ismérvei. Előadó: Marton János, Swicon (2010. április) o Pszichológia és projektmenedzsment. Előadó: Dr. Klein Sándor, egyetemi tanár (2010. június) o A 4-es metró projektvezetési tapasztalatai. Előadó: Klados Gusztáv projektigazgató (2010. szeptember) o Az agilis szoftverfejlesztés kihívásai a való világban. Előadók: Janovszki Zsolt CSM, agilitas.hu; Kocsis Árpád, Nissan Europe (2010. október) o Beszélgetés az Év Projektmenedzsere Díj 2010 győztesével Tuscher Béla Péterrel (2010. december) Az elért eredmények bemutatása, a hagyományostól eltérő különböző projektmenedzsment technikák alkalmazásának ismertetése elősegítette a fiatal és gyakorlott projektvezetők szakmai ismereteinek megalapozását, bővítését. A klubnapok formai lebonyolítása lehetővé tette az egyes témák részletes megvitatását, a résztvevők személyes tapasztalatcseréjét.
A Magyar Projektmenedzsment Szövetség Építési Tagozata folytatta aktív tevékenységét a Magyar Építésügyi Technológiai Platform Eljárások – Infokommunikáció (7. számú) fókuszterület munkájában. A 2010-év során a két szervezet a közös területeket érintő feladatokat összehangolva, egymást segítve működött. Ennek keretén belül a Tagozat közösen a fókuszterülettel több szakmai beszélgetést, előadást szervezett és konferencián vett részt az év folyamán. A témák között szerepelt: o 2010. január: Az építési folyamat szereplőinek jogi szabályozása. Előadó: Horváth György vállalkozási osztályvezető ÓBUDA-ÚJLAK zRt. o 2010. február: Projektvezetési rendszerek bevezetésének kérdései egy építőipari vállalkozásnál Előadó: Ulicsák Béla műszaki igazgató, BRIT-TECH Kft. o 2010. április: Kockázatelemzés szerepe az építőipari projektek megvalósítása során Előadók: Kassai Eszter, Rónafalvi György Szigma Szerviz Kft. o 2010. május: 5D Virtual Construction – Vico Office bemutató Virtuális kivitelezés jövőbeli szerepei az építőiparban Előadók: Országh Zsolt, Vico Software Kft. Dudás Bence, DudáStudio Kft o 2010. június: ProJack a menedzser - új hazai fejlesztésű projekttervező eszköz, Előadók: Hajdu Miklós Ph.D, Ybl Miklós Építéstudományi Kar tanszékvezető, Bardócz Gábor ProJAck fejlesztői team vezető, PlanDoc Kft o 2010. szeptember: A virtuális térbeli megjelenítés. Előadó: Kosztolányi Gyula ügyvezető
o 2010. október: Beszámoló az Magyar Építésügyi Technológiai Platform Eljárások – Infokommunikáció fókuszterülete munkájáról, a fókuszterület stratégia kutatási terve Előadó: Horváth György fókuszterületi koordinátor o 2010. december: Az Innovációs tevékenység helyzete a KKV-knél kutatás eredményeinek bemutatása. Előadó: Dr. Takács László Gazdálkodási és Menedzsment Tanszék: főiskolai docens Kodolányi János Főiskola Közreműködés konferenciákon, előadásokon o 2010. február: a Pécsett megrendezett Pollack Expón (a PMSZ és a Pollák Mihály Műszaki Kar együttműködési megállapodása alapján) bemutatkozott a PMSZ Építési tagozata o 2010. április: a CONSTRUMA keretében megtartott konferencián beszámoltunk az Építési tagozat és az MÉTP 7. fókuszterület által elvégzett munkájáról. o 2010. május: a Magyar Építésügyi Technológiai Platform Stratégiai terve bemutatásakor rendezett workshop keretében bemutattuk az Építési tagozat eredményeit is. o 2010. május: az INDUSTRIA Nemzetközi Szakvásár keretében a MANUFUCTRE Technológiai Platform rendezvényén volt alkalmunk bemutatni a PMSZ Építési tagozata és az MÉTP 7. fókuszterület által elvégzett munkáját. o 2010. október: a Magyar Építésügyi Technológiai Platform záró rendezvényén összefoglaltuk az Építési tagozat és az MÉTP 7. fókuszterület által elvégzett munkánkat. o 2010. november: az Építéstudományi Egyesület által megrendezett Építésmenedzsment 2010 konferencián több szakmai előadás került megtartásra.
2010. november 30-án megalakult a Magyar Projektmenedzsment Szövetség Agilis PM tagozata is. A megalakulásának céljai között szerepelt: o Innovatív szemlélet erősítése a PMSZ-en belül. o A projektmenedzsment iránt érdeklők szemléletmódjának szélesítése és szakismeretének bővítése az agilis projektmenedzsment módszertanok, technikák terén. Új, agilis megközelítések, eszközök bemutatása, terjesztése. o A sikeresen alkalmazott agilis PM módszerek, technikák, a hazai és külföldi eredmények felkutatása és megismertetése. o Közreműködés az agilis módszerek, technikák különböző szakterületeken történő alkalmazásának kidolgozásában. o A szakma iránt érdeklődők számára támogatás nyújtása a különböző projekt menedzsment módszertanok, módszerek és technikák alkalmazhatóságával kapcsolatban. o Agilis szellemi műhely létrehozása és működtetése.
A 2010-es esztendő kiemelkedő programjai közé tartozott a PMI Budapest, Magyar Tagozatával közösen megszervezett félnapos Körkapcsolás rendezvények újabb 13. és 14. állomása is. 13. „Kockázatos” Körkapcsolás 2011. május 19.-én rendezte a PMI és a PMSZ közösen, sorban a 13. Körkapcsolást, amelynek célkeresztjében a projektkockázatok és a projektek kockázatkezelése állt. A Körkapcsolás felvezető előadását Lipi Gábor (PMSZ) tartotta, kockázatmenedzsment tudásterület folyamatairól beszélt. A további résztvevők:
aki
a
o Kovács István Vilmos tudásmenedzsment tanácsadó (SKILLNET Kft.) aki az EU-s programok és kockázataik vizsgálatát tárta a közönség elé. Előadásában nagy teret szentelt a stratégiai és végrehajtási kockázatoknak, majd ezt követően részletezte a kiemelt kockázati területeket és a kockázat csökkentés lehetséges lépéseit. o Szemkeő Márton, PMP projektmenedzser (Nokia Siemens Networks Kft.) a globális kockázatkezelő folyamatokban alkalmazott és használt eszközöket mutatta be a közönségnek. o Lukács Gyula ügyvezető (ELM Kft.) az építőipari kockázatok és kezelésük mellett külön teret szentelt előadásában a projekt kontrolling ismertetésének. o dr. Kiss Attila kandidátus, habilitált egyetemi docens (ELTE Informatika Kar) követte, aki egy országos felmérésen alapuló új módszertant ismertetett az építőipari kockázatok kezelésére. o Darits Gyula főosztályvezető (Projektiroda, Raiffeisen Bank Zrt.) hagyományokat megtörő előadásában az elméletet és a gyakorlatot ütköztette egymással, majd ezt követően a lehetőségeket és a kockázatokat szembesítette egymással. 14. Körkapcsolás 2010. 11. 05.-én, a Projektmenedzsment Világnapon megtartott konferencia témája a projektmenedzsment szerepe az Európai Uniós források magyarországi felhasználásában, ahol is választ kaphattak a résztvevők olyan kérdésekre, hogy miben nyújthatnak segítséget a projektmenedzsment szakmai módszerek a különböző szereplők (fejlesztési stratégiaalkotók, forrás elosztók, közreműködők, pályázatírók, támogatók, finanszírozásban résztvevők, kedvezményezettek, fejlesztési régiók) számára. A rendezvény során az EU-s projektek jelenlegi tapasztalataira, illetve a lehetséges fejlesztési lehetőségeire koncentráltunk legfőképpen. Az esemény előadói: o Susányi Tamás, ügyvezető igazgató; Szeged Pólus Nonprofit Kft. o Szalóki Flórián, IH vezető, főosztályvezető; Közlekedési Operatív Program Irányító Hatósága o Tabák Gábor, cégvezető; OTP Hungaro-Projekt Kft. o Vadas László, partner; European Public Advisory Partners (EPAP)
A 2010-es évben megújult az „Év Projektmenedzsere” díj. Átalakításra került a pályázati kiírás és az értékelés rendje is. A díj odaítéléséről a jövőben a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla (alapítói: a Magyar Projektmenedzsment Szövetség; a PMI Budapest, Magyar Tagozat; a Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége; a HTE Projektmenedzsment Szakosztály és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége) gondoskodik majd. A Tábla évente a Projektmenedzsment világnapján az Év Projektmenedzsere díjat adományozza. 2010. november 4-én a Nemzeti Fejlesztési Miniszter védnökségével meghirdetett, az „Év Projektmenedzsere” díjat a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Tuscher Béla Péternek a Magyar Nemzeti Bank projektmenedzserének ítélte oda.
A szakmai szervezetekkel közösen kiadott havi Hírlevél és a weblap (www.pmsz.hu) a PMSz szakmai életének fontos információs eszköze. A hírlevél és a honlap tartalmát tekintve beszámolt a hazai és nemzetközi eseményekről, szakmai érdekességekről, beleértve a társszervezetek eseményeit is. Emellett a honlapon megtalálhatók még, és mindenki számára elérhetők a szakmai rendezvények előadásainak bemutatói, illetve azok kivonatai, továbbá korábbi hírlevelek, szakmai cikkek is.
Szintén a magyar projektmenedzsment szakmai élet fejlesztéséért a PMSz aktív kapcsolatot tartott fent több hazai projektmenedzsmentet képviselő szakmai szervezettel is, - így a PMI Budapest, Magyar tagozattal, a HTE TIPIK-el valamint az IPMA magyarországi képviseletét ellátó FŐVOSZ-al. Az említett szervezetekkel közös rendezvények szervezése, együttes megjelenés és a hazai szakmai élet közös támogatása valósult meg. Támogatóként részt vettünk továbbá a Vezető Informatikusok Szövetsége fővédnökségével szervezett CIO Fórumon, és a Stamford Global regionális projektmenedzsment rendezvényén a ProjectZone 2010-n is.
A PMSz két közgyűlés közötti ügyintéző, döntéshozó és képviseleti szerve az Elnökség, amely havi rendszerességgel ülésezett és szervezte a PMSz életét. Az ülések nyilvánosak voltak, amelyre a Hírlevélben és honlapon meghirdetett helyszínen és időben került sor. Az elnökség biztosította a folyamatos kapcsolattartást a hazai és nemzetközi szakmai szervezetekkel.
Jelen közhasznúsági jelentés elválaszthatatlan részét képezik az 1.-6. számú mellékletek.
Budapest, 2011. április 20. A közhasznúsági jelentés hiteléül:
Cserna József elnök Magyar Projektmenedzsment Szövetség
Záradék A közhasznúsági jelentést a Magyar Projektmenedzsment Szövetség közgyűlése 2010. április 20-án elfogadta.
8
1
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
0
9
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - Közhasznú egyszerűsített beszámoló EREDMÉNYLEVEZETÉS adatok e Ft-ban Tételszám
A tétel megnevezése
a
b
Előző év
Előző év(ek) módosításai
Tárgyév
c
d
e
ÖSSZES KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE (I+II)
9 149
0
3 455
01.
I .
Pénzügyileg rendezett bevételek (1+2+3+4+5)
9 149
0
3 455
02.
1 .
Közhasznú célú működésre kapott támogatás
0
0
32
03.
A .
a) alapítótól
04.
b) központi költségvetésből
05.
c) helyi önkormányzattól
06. 32
d) egyéb
07.
2 .
Pályázati úton elnyert támogatás
4 008
3 .
Közhasznú tevékenységből származó bevétel
3 290
1 826
09.
4 .
Tagdíjból származó bevétel
1 250
936
10.
5 .
Egyéb bevétel
601
661
11.
II .
Pénzbevételt nem jelentő bevételek
B.
VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG BEVÉTELE (1+2)
1 .
Pénzügyileg rendezett bevételek
2 .
Pénzbevételt nem jelentő bevételek
C .
TÉNYLEGES PÉNZBEVÉTELEK (A/I+B/1)
D .
08.
12. 0
0
0
13. 14. 15.
9 149
0
0
PÉNZBEVÉTELT NEM JELENTŐ BEVÉTELEK (A/II+B/2)
0
3 455
16.
0
17.
2 237
18.
2 237
19.
E.
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI (1+2+3+4)
8 343
1 .
Ráfordításként érvényesíthető kiadások
8 343
2 .
Ráfordítást jelentő eszközváltozások
20.
3 .
Ráfordítást jelentő elszámolások
21.
4 .
Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások
F .
VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG RÁFORDÍTÁSAI (1+2+3+4)
1 .
Ráfordításként érvényesíthető kiadások
23.
2 .
Ráfordítást jelentő eszközváltozások
24.
3 .
Ráfordítást jelentő elszámolások
25.
4 .
Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások
G .
TÁRGYÉVI PÉNZÜGYI EREDMÉNY (+1+2)
806
1 .
Közhasznú tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (A/I-E/1-E/4)
22. 0
0
0
22.
26. 1 218
27.
806
1 218
28.
Vállalkozási tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (B/1-F/1-F4)
0
0
29.
H.
NEM PÉNZBEN REALIZÁLT EREDMÉNY (+1+2)
0
0
30.
1 .
Közhasznú tevékenység nem pénzben realizált eredménye (A/II-E/2-E/3)
0
0
31.
2 .
Vállalkozási tevékenység nem pénzben realizált eredménye (B/2-F/2-F/3)
0
0
32.
I.
ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (B/1-F/1)+H/2
0
0
33.
J.
FIZETENDŐ TÁRSASÁGI ADÓ
K.
TÁRGYÉVI EREDMÉNY
806
1 218
35.
1 .
Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye (A/I+A/II)-(E/1+E/2+E/3)
806
1 218
36.
2 .
Vállalkozási tevékenység tárgyévi eredménye (I-J)
0
0
37.
2 .
Keltezés:
0
0
34.
Budapest, 2011. március 9. a szervezet képviselője
K&T
P.H.
8
1
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
9
0
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - Közhasznú egyszerűsített beszámoló MÉRLEG adatok e Ft-ban Sorszám a
A tétel megnevezése
Előző év
b
c
1.
A. Befektetett eszközök (2+3+4)
2.
I. IMMATERIÁLIS JAVAK
3.
II. TÁRGYI ESZKÖZÖK
4.
III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK
5.
B. Forgóeszközök (6+7+8+9)
6.
I. KÉSZLETEK
7.
II. KÖVETELÉSEK
8.
III. ÉRTÉKPAPÍROK
9.
IV. PÉNZESZKÖZÖK
10 .
ESZKÖZÖK (AKTIVÁK) ÖSSZESEN (1+5)
11 .
C. Saját tőke (12+13+14+15+16)
12 .
I. INDULÓ TŐKE/JEGYZETT TŐKE
13 .
II. TŐKEVÁLTOZÁS/EREDMÉNY
14 .
III. LEKÖTÖTT TARTALÉK
15 .
IV. TÁRGYÉVI EREDMÉNY ALAPTEVÉKENYSÉGBŐL
16 .
V. TÁRGYÉVI EREDMÉNY VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL
17 .
Előző év(ek) módosításai d
Tárgyév e
0
0
0
8 861
0
10 210
3 945
132
4 916
10 078
8 861
0
10 210
8 861
0
10 078
8 055
8 860
806
1 218
D. Tartalék
0
-161
18 .
E. Céltartalékok
0
0
19 .
F. Kötelezettségek (20+21)
0
20 .
I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
21 .
II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
22 .
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (11+17+18+19)
Keltezés:
Budapest, 2011. március 9.
0
293
293 8 861
0
a szervezet képviselője
P.H.
10 210
8
1
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
0
9
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - Közhasznú egyszerűsített beszámoló TÁJÉKOZTATÓ ADATOK adatok e Ft-ban Tételszám a
A tétel megnevezése
Előző év
b
A.
Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítások
1.
Bérköltség
Előző év(ek) módosításai d
c 1 431
Tárgyév
0
e 638
01. 02.
ebből: - megbízási díjak
03.
- tiszteletdíjak
04. 1 406
638
2.
Személyi jellegű egyéb kifizetések
3.
Bérjárulékok
25
06.
B.
Pénzügyileg rendezett anyagjellegű ráfordítások
97
07.
C.
Értékcsökkenési leírás
D.
Pénzügyileg rendezett egyéb ráfordítások
E.
A szervezet által nyújtott támogatások (pü. rendezett)
0
0
08.
6 815
1 599
09. 10.
ebből: pályázati úton nyújtott támogatások
Keltezés:
05.
11.
Budapest, 2011. március 9. a szervezet képviselője
P.H.
1
8
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
9
0
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA
e Ft-ban Támogatás Támogatást nyújtó neve időpontja összege
Felhasználás célja
Felhasználás összege előző évi tárgyévi
0 0
Forrásai: - normatív költségvetési támogatás, - államháztartás alrendszerétől kapott támogatás, - költségvetési törvényben nevesített támogatás, - valamely költségvetési szervtől kapott támogatás
Keltezés: Budapest, 2011. március 9.
a szervezet képviselője
P. H.
0 0
Átvitel összegeg
0 0
8
1
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
0
9
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - KIMUTATÁS A VAGYON FELHASZNÁLÁSRÓL
e Ft-ban Megnevezés
Előző évi összeg Ft
Tárgyévi összeg Ft
Változás %
Induló tőke Tőkeváltozás
Megjegyzés Ft
0 8 055
8 860
110%
805
Tőkeváltozás csökkenésére ható tényezők: - közhasznú tevékenység tárgyévi vesztesége - vállakozási tevékenység tárgyévi vesztesége - egyéb
Keltezés: Budapest, 2011. március 9.
a szervezet képviselője
P. H.
8
1
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
0
9
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - KIMUTATÁS A CÉL SZERINTI JUTTATÁSRÓL e Ft-ban Juttatás megnevezése
Juttatás összege Előző évi tárgyévi
Változás %
Ft
Közhasznú tevékenység keretében nyújtott
0
0
0
-pénzbeli juttatások össz.
0
0
0
ebből:
adóköteles adómentes
0 0
-természetbeni juttatások összesen ebből:
Megjegyzés
0
0
0
adóköteles adómentes
0 0 0
Egyéb
0
Összesen:
0
0
E Ft-ban Juttatás megnevezése
Juttatás összege Előző évi tárgyévi
Egyéb cél szerinti, de nem közhasznú tevékenység keretében nyújtott
0
0
Változás %
Ft
0
- nem pénzbeli juttatások
0 0
Egyéb
0
- pénzbeli juttatások
Összesen:
0
0
0
Keltezés: Budapest, 2011. március 9.
a szervezet képviselője
P. H.
Megjegyzés
1
8
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
0
9
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - KIMUTATÁS A KAPOTT TÁMOGATÁSRÓL e Ft Támogató megnevezése
Támogatott cél
Támogatás összege előző évi
tárgyévi
Változás % Ft
Központi költségvetési szerv
0
Elkülönönített állami pénzalap
0
Helyi önkormányzat társulása
0
Kisebbségi települési önkormányzat
0
Települési önkormányzat társulása
0
Magánszemély
0
Egyéni vállalkozó
0
Jogi személyiségű gazdasági társaság
2525
1620
64%
-905
Jogi személyiség nélküli társaság
0
Közhasznú szervezet
0
Szja 1%-a (APEH)
32
32
Egyéb
0
Összesen:
2525
1652
Keltezés: Budapest, 2011. március 9.
a szervezet képviselője
P. H.
65%
-873
1
8
0
8
6
9
5
5
9
4
9
9
5
2
9
0
1
Statisztikai számjel
Magyar Projektmenedzsment Szövetség - KIMUTATÁS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK JUTTATÁSAIRÓL
Juttatás megnevezése
Juttatás összege előző évi
Eltérés tárgyévi
%
Cél szerinti pénzbeli kifizetések Természetbeni juttatások
Ft
0 0
0
0
-szja mentes -szja köteles
0 0
Értékpapír juttatások
0
Tiszteletdíjak, megbízási díjak
0
Adott kölcsönök összege
0
- kamatmentes kölcsönök
0
Egyéb juttatások
0
Összesen:
0
0
Keltezés: Budapest, 2011. március 9.
a szervezet képviselője
P. H.
0