2009. június VI. évf. 2. szám

TARTALOM

2009. június VI. évf. 2. szám

ÁRA: 200 Ft mely összeggel a gyülekezetépítés céljait támogatja!

HÁZON KÍVÜL Beszélgetés Hegedűs Béla esperessel

2

BÍRÓ TERÉZIA-DÍJ Interjú dr. Szűcs Attilával

2

Bíró Terézia A ménteleki kántortanító

3

Mátraházán jártunk

4

Bővült a munkatársi kör

5

Én is munkatárs lettem...

6

ONKOHELP ~ a daganatos betegek hozátartozóiért

8

RAIFFEISEN CSOPORT Egyházközségünk válasza a válságra

10

F.W. Raiffeisen élete

10

Egyházunk a házunkért A Raiffeisen csoport koncepciója

11

Fáy András ~ a magyar Raiffeisen

12

ELFELEJTETT SZAVAK Szociális evangélium

13

GYÜLEKEZETI BIBLIAÓRA ~ beszámolók

14

AHOGY ÉN KERÜLTEM KÖZEL A GYÜLEKEZETHEZ ~ Perényi József és Szabó Lajos

16

Clark, Dan: Vihar a tengeren

17

Szabó Lajos: Az elhagyott tulipánok

17

Az idősek körében is lehet növekedés ~ Nyugdíjas-bibliaórák

18

MINIFI

20

A bibliaiskola

21

A gyermek-istentiszteletek legifjabb munkatársa

21

Orgonát kapott a ménteleki gyülekezet

22

Kalandozások az ókori Biblia világában

23

Ima a nemzetért

23

Lelkipásztor-beiktatás

24 Nagyon jók a pénteki bibliaórák. A lel28 kipásztor felkészült, a többiek tudnak és mernek jó kérdéseket feltenni, megosztják a hittapasztalataikat, őszinte, szeretetteljes 29 a légkör. Úgy látom, hogy itt valóban az Isten Lelke munkálkodik. 15. oldal 31

RENDELŐ ~ A sertésinfluenza KÖNYVMOLY NYELVŐR

ONKOHELP A feladat nagyon egyszerű! Egy képzeletbeli dobozból mindenki vegyen ki egy képzeletbeli fotót, amelyen önmaga is szerepel ezzel a címmel: én és a rák! Ezzel a feladattal kezdtünk hozzá az ONKOHELP program keretében indított tréningnek. 8. oldal

Örömmel vesszük, ha valaki itt van közöttünk. De pl. aki még csak érdeklődik a gyülekezetünk közössége iránt, kifejezetten kérjük, hogy egészen addig ne adakozzon, amíg az neki nem okoz örömet. Az adakozás nem üzleti fogás, hitvallás. Ha valakinek még nincs Jézussal kialakult kapcsolata, nem is tud mit megvallani. Így egyáltalán nem várjuk el senkitől, hogy szolgálatot vállaljon. Sőt! Ahhoz, hogy valaki szolgálatot vállalhasson, bizonyos minimális feltételeknek meg kell felelnie. Mert hogy nem kisebb dologban lehet részünk, mint az Úrral való kapcsolat építésében, és ez nekünk mindnyájunknak óriási megtiszteltetés. 5. oldal

Prof. Dr. Szűcs Attila lett a 2009. év Bíró Terézia-díjasa. Interjú a 2.oldalon

A másik tipikus bajba jutott csoportot azok alkotják, akik a munkájukat veszítik el. Elsősorban nekik kíván egyházközségünk segítséget nyújtani azzal, hogy az átmeneti „családi válságkezelés” problémájának egy részét magára vállalja. Ebből a célból megalakult a RAIFFEISEN CSOPORT, mely jelenleg egy áthidaló egyedi hitelfinanszírozó program kidolgozásán munkálkodik. 10. oldal

Perényi József ~ „Igazából a gyülekezet iránti érdeklődésemet a feleségem és Judit lányom keltette fel. Sokat beszélgettek itthon a közösségi életről, amit persze én is hallottam. Kezdtem irigyelni őket és az egyre fokozódó jókedvüket. Csodáltam és csodálom most is, ahogy kedvesem erőt merít a gyülekezetből. A családos hét után a Függőjátszma konferencia hozta meg igazán bennem a döntést, hogy ide, ehhez a közösséghez kell tartoznom. Itt most már megtalálom azt, amit gyerekkoromban nem…”

Szabó Lajos ~ „Történt a közelmúltban, hogy megszólítottak. Megszólítottak, és aki megszólított, akkor már szeretteivel a Teremtő oltalmát és kegyelmét kereste. Rátalált az útra, mely számára is hitet és bizonyságot adott. Akkor kerültem a hetényi gyülekezetbe, általa. Beszélgetéseink alkalmával egyszer azt mondta: «Tudod, imádkozom. Imádkozom, és mindig öröm tölt el, mert úgy érzem, meghallgat és lelkileg erőssé, felszabadulttá tesz. Nagyon jó érzés Vele lenni, soha nem gondoltam volna». Azt hiszem, azon emberek közé tartozott, akik számára, ha rövid ideig is, de annál mélyebb kapcsolat adatott meg. Ez a szó, hogy soha, akkor bennem ragadt.”

MINIFI

~ A közös szervezés kezdetben nehézkesen ment, mert mindig az idő hiányától szenvedtünk. Most már megtanultuk, hogy kell az idővel jól gazdálkodni, mire kell gondolni a szervezés során, és így egyre könnyebben mennek az előkészületek. Minden egyes Minifis alkalom után újabb tapasztalattal gazdagodunk. 20. oldal

ÚJ MUNKATÁRSA VAN A GYERMEK-ISTENTISZTELETI CSAPATNAK ~ Nagy örömmel tölt el, hogy most már én is részese lehetek a gyermekistentisztelet vezetésének. Eleinte kicsit furcsa volt megszoknom, hogy a gyerekek most rám figyelnek és mondanom kell valami értelmeset, amit hazavihetnek magukkal. 21. oldal

AZ IDŐSEK KÖ- ÚJ ORGONÁT ZÖTT IS LEHET KAPOTT A 2009. június ~ VI. évf. 2.MÉNTELEKI szám NÖVEKEDÉS GYÜLEKEZET 18. oldal

22. oldal

BESZÉLGETÉS HEGEDŰS BÉLA ESPERES ÚRRAL Gyülekezetünk az elmúlt időszakban jelentősen megerősödhetett. Esperes úrnak ugyanakkor lényegesen nagyobb rálátása van a gyülekezetek életére. Hogyan értékeli Ön gyülekezetünk anyagi helyzetét és fejlődését? HB: Mint az egyházkerület gazdasági bizottságának elnöke és mint esperes is örülök neki, hogy a Méntelek-Hetényegyháza Református Társegyházközség anyagilag is erősödik. Ez örömteli dolog, de egyelőre nem szeretném még a háttér segítséget elvenni a gyülekezettől. Minden erősödés, minden megújulás mögött szükséges, hogy ott legyen még a támasz egy ideig, hogy szárnyra lehessen bocsátani, önállóságra lehessen indítani a gyülekezetet. Fontos dolog az, hogy valóban ilyen alapról indulhatott ez a megerősödés, és én örömmel látom azt, hogy hitből fakadóan indult, tehát a gyülekezet tagjai odatették a szívüket, de nem csak azt, a szívük mellett az anyagi áldozatvállalás is megjelent. Ez akár példa lehet másokn előtt is. Gyülekezetünk szeretne megfelelő módon felkészülni a gazdasági és társadalmi folyamatok jelentős megváltozására. Hiszen egyre jobban láthatók a megváltozott körülmények jelei. Ön mit gondol, mennyire érintik a gyülekezeteket a válság évei? Lehet-e rálátásunk arra, hogy a pénzügyi változások hogyan érintik a református közösségek életét? HB: Még a gazdasági válság kirobbanása előtt, tehát amikor még annak csak a szele volt érezhető 2008 novemberében, már akkor kiderült, hogy az egyházi finanszírozás az egyházkerület költségvetésében közel 400 millió forinttal lesz kevesebb. Ez jelenleg főleg a kiemelt építési támogatásokban mutatkozik meg, tehát nagyobb volumenű támogatást nem tudtunk nyújtani építkezésekhez, új épületekhez, vagy éppen nagyobb renoválásokhoz. A ménteleki-hetényegyházi gyülekezetnél a parókiafelújítás az, ami most Ménteleken fontos feladat, ehhez se tudtuk azt a mértékű támogatást nyújtani, amit szerettünk volna. folytatás a 7. oldalon

Talán kevesen tudják, hogy Professzor úr egy református lelkipásztor gyermeke. Sőt az Ön testvére jelenleg is református püspök az Egyesült Államokban. Jelentett-e valami hagyatékot, és ha igen, mit, a parókián, a gyülekezet közelében, a lelkipásztorcsaládban eltöltött gyermekkor? SZA:Igen, négyen vagyunk testvérek. A második bátyám kikényszerült annak idején külföldre. Amerikában úgy van, hogy a püspök nem egy életre szóló tisztség, hanem periódusonként váltják egymást, úgyhogy ő püspökként ment nyugdíjba. Jelen pillanatban pedig a Krisztus Egyesült Keresztyén Egyháza misszionáriusaként a komáromi és a budapesti egyetemen tanít teológusokat, tehát már itthon van. Ami miatt az ő ittléte fontos, hogy egy olyan szemléletet, tartást, hozzáállást, viszonyt ad, amely itthon még nem általános. Ha mögöttem lévő évtizedekre gondolok, azt mondhatom, hogy a családi életemnek, a gyülekezet mindennapjainak nagyon jelentős szerepe volt abban, hogy az orvosi hivatás szakmái közül én épp az ideg- és elmegyógyászat területén kötöttem ki. Mikor dőlt el Önben, hogy pszichiáter lesz, hogy ezt a hivatást választja? (folytatás a 2. oldalról) SZA: Több szakma jött száfolytatás a 25. oldalon mításba az orvosi egyetem elvégzésekor. Több 2

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

ménteleki kántortanító 1915 és 1947 között Részletek Bekéné Bíró Terézia kézirataiból „A puszta népének küzdelmes, de Isten kegyelméből teljesedésbe ment templomépítési mozgalmáról: A ménteleki hívek még Mészáros János nt. lelkipásztorkodása alatt és Főző Jenő tanítósága idejében nagy ünnepeken a népiskolában tartottak istentiszteletet. Az 1911 évi földrengés után a megrongált kecskeméti templom kőkerítését lebontották, a hatalmas termésköveket a ménteleki hívek kihordták, hogy a 2000 lelket számláló gyülekezet részére A forrásokat gyűjtötte: templomot építsenek belőle. Az 1914-ben kitört háború a derék, szorgalmas, hívő embereket harctérre szólította. A nagy fáradtsággal kihordott köveket az egyházvezetősége eladta, sőt Csipakné Kollmann aellenérték nélkül is tűntek el. Id. Keresztes Imre gondnok agyvérzést kapott a történteken Ágnes való felháborodása miatt. Ebben az időben kerültem az elemi népiskolába. Az idős nénik, bácsik sírva panaszkodtak, s nagyon elkeseredettek voltak, mert úgy tűnt nem épülhet templom. Úgy éreztem Isten rám bízott ebből is valamit, nem csak a gyerekek közötti szolgálatot. Próbáltam lelkesíteni, buzdítani a gyülekezetet. Nem hitték, hogy Méntelek népének régi terve megvalósulhat. A háborúból hazatérők pedig egyenesen mosolyogtak, gúnyolódtak ezen, de látva a lelkipásztor, s néhányak áldozatvállalását, erős hitét, egy idő után bekövetkezett a lelkes felbuzdulás, s sokan csatlakoztak a templomépítőkhöz és az adakozókhoz. A templom berendezésének költségeit is a hívek adták össze. A vasárnap délelőtti gyermek-istentiszteletek, s a vasárnapi iskola is megvalósulhatott.” „A templomszentelés után Somodi Sándor nyert gondnoki megbízást, ezután csak kántori teendőket végeztem. A szolgálat sok lelki gyönyörűséget nyújtott számomra, és most békés megnyugvással viselem sorsomat. Nem tudom, Isten hogy ítél felettem, de azt biztosan állíthatom, hogy életem minden körülményei között a templomban meg tudtam vigasztalódni, de boldog napjaimban is valami felmagasztosult érzelem járta át lelkemet.” „1915-től 1945-ig egy pusztán tanítottam teljesen osztatlan iskolát, nagy létszám mellett. 1935-ig tanítottam hittant három iskolánál, s most nincs annyi nyugdíjam, hogy megéljek belőle az én végtelenül szerény igényeim mellett.”

A levéltári kutatásból a következők is kedrültek A templomépítés előtt kéthetenként volt istentisztelet a régi ménteleki „öreg iskolában”, ahol Főző Jenő után Bekéné Bíró Terézia lett a tanítónő és vallásoktató is. Több verset, összefoglalást írt az akkori ménteleki életről. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a tanítás, hitoktatás, gondnoki, kántori szolgálat mellett a gyülekezet számára ünnepélyes műsorokat, erkölcsnemesítő színdarabot rendezett. Nagy szerepe volt a templomépítéshez szükséges adományok összegyűjtésében. Több kéziratból az derül ki, hogy az akkori társadalomban sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapott igazán.

Ahogyan gyülekezetünk idősebb tagjai, az egykori tanítványok emlékeznek Rá: Keresztesné Jucika néni: A Szőllősy Elemi Népiskolában tanított engem, s még vagy 60-80 gyereket egyszerre, de olyan is volt, hogy 90 gyerekkel volt egyedül. Az iskolában mindig hangsúlyos volt a keresztyén nevelés. A gyerekekkel szembeni felelős szeretet jellemezte. Úgy emlékszem rá vissza, hogy hófehér hajú, sudár termetű kedves asszony volt. Tarnócziné Jusztika néni: A tanító néni szép arcú, kedves asszony volt. Szerető anya és nagyon okos nő volt egyben. Ő előtte egyforma volt minden gyerek, akárhonnan is jött, nem volt megkülönböztetés. A tantárgyakon kívül az életre felkészítés is céljai közt szerepelt. Tartott kézimunka- és varrótanfolyamot. Néhány gyereket főzni is tanítgattak a nevelt lányával. Soha nem engedte, hogy haragban legyünk egymással. A szeretetre, szülői tiszteletre nevelt. Később a lánya, s az ő férje is besegített a tanító néninek, felügyeltek időnként az iskolásokra, Őket is szerették, mert a fák gondozását, s többféle mezőgazdasági munkát megmutattak nekik. 80 éves kora körül halt meg. Úgy gondolom, sokan a szívünkbe zártuk a kedves, bölcs tanítót. Rigóné Irénke néni, s Gy Papné Terike néni: Nagyon sokat tett Bíró Terézia a gyermekekért, s a gyülekezetért. Szeretettel, örömmel szolgált, nevelt, sokszor láttuk rajta, hogy nagyon fáradt. Nehéz sorsa, élete volt, saját gyermeke nem lehetett. Sokan szerették, becsülték, idős korában mégis nélkülözésben kellett élnie. Ő maga, a nehéz időkben sem változott meg. Több emberben, a társadalomban csalódott, de Jézus Krisztus vigasztaló, megerősítő szeretetét élte meg, s adta tovább akkor is. 3

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

A hét első felében a megye lelkipásztorainak szóló volt konferencia Mátraházán, amely csütörtök délutántól a gondnokoknak, presbitereknek, munkatársaknak szánt programokkal folytatódott. Olyan jól sikerült a váltás, hogy a lelkipásztor testvéreket még sikerült ott érnünk, de a lényeg pont abban van, hogy nem csak őket! Aki csak tehette telB. Kisné Edit jes családjával volt ménteleki gondnok jelen, s nagyon tetszett az a kép, ami ott fogadott. Néhány hónapos babákat ringató anyukák, apukák, futkározó nagyobbacskák, közösen játszó iskolások. Igen, így is lehet lelkésznapokat tartani! Annyira életszerű és családias volt! Hiszem, hogy ez a légkör nem nehezítette, hanem segítette a szolgálatot, a szakmai munkát. Példaértékű volt! Elsőként a túrkevei gyülekezet életéről hallhattunk. Örömmel számolt be lelkipásztoruk arról, hogy újfajta gyülekezetépítési elképzeléseik révén sok kereső családdal, fiatallal sikerült kapcsolatba kerülniük, akik egy -egy jól sikerült program után visszajárnak a gyülekezeti alkalmakra. A helyi sajátosságok figyelembevételével és a helyi lehetőségek megragadásával más gyülekezetek számára is követhető példákat tárt fel. Örömmel – és bevallom büszkén – hallgattam, mert több olyan gondolat elhangzott, ami számunkra is ismerős volt már a gyülekezetépítés gyakorlatából. Akik a mi gyülekezetünkből voltunk ott, sok hasonlóságot fedeztünk fel a két közösség élete, munkatársainak szolgálata és növekedésének jellemzői között. A második napon Hetényegyháza-Méntelek Társegyházközség örömeit, nehézségeit is megismerhették a résztvevők a lelkészi és gondnoki beszámolók alapján. Norbert hangsúlyozta az elköteleződés fontosságát, majd 5 pontba szedve foglalta össze gondolatait. A szünetben többen jöttek hozzá papírral, tollal, no nem autógrammot kérni, hanem azért, hogy pontosan lejegyezhessék az elhangzott 5 pontot, mert tovább szeretnék adni majd hazatérve a saját közösségükben. Az esperes úr és a főgondnok úr is összefoglalójában többször tett említést az egyházközségünkben tapasztalható megújulásról, szolgálatokról, programokról. Megerő-

A helyszín és az időpont ideális. Talán ezért is vettünk részt több mint 80an, a hagyományos éves gondnoki konferencián. A felújított református konferenciaközpont, azok számára, akik már régen voltak ott, igazi meglepetést jelentett. A tél utolsó gyönyörű hótakarója, a hideg, de tiszta levegő, a szikrázó napsütésben vé-gigjárt régóta ismert ösvények, az érkező gond-nok testvérek mindany-nyiunkat sok jó érzéssel töltöttek el már a hivatalos megnyitás előtt. A program maga látszólag dr. Hamar Norbert a hagyományokhoz híven hetényegyházi gondnok alakult. Megnyitás, előadás, evangelizáció még péntek délután és este, szombaton áhítat előadás, korreferátumok, szabadprogram, evangelizáció, és a „Magunkról, magunknak” elmaradhatatlan alkalma. Vasárnap úrvacsorás istentisztelet, zárás és persze finom, bőséges étkezések, illetve sok-sok beszélgetés. Mégis, mint minden konferenciának, ennek is volt valami sajátossága, elgondolkoztató üzenete. Számomra a „Magunkról magunknak” beszámolók voltak a legérdekesebbek. Mint gondnoknak a számok és a hozzá fűzött körítések sokat elárultak a gyülekezetek valóságos helyzetéről. Olyan jó, hogy vannak épülő és növekvő gyülekezetek, és olyan sajnálatos, hogy vannak stagnáló, és fogyó közösségek. Mi lehet a tendenciák mögött? A lelkipásztor egyénisége, a gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok hozzáállása, a külső körülmények? Igen ez mind lehetséges, sőt meg is kell vizsgálni önmagunkat, hogy mi az, ami rajtunk múlott, mi az, amit mi befolyásolhatunk. A Róma 9.16-ban ezt olvassuk: Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené. Be kell látnunk, mint ahogy az lelkipásztorunk előadásából világosan kiderült, hogy mi nem tudunk megtéréseket produkálni, nem mi vagyunk azok, akik a növekedést létre tudjuk hozni, de ezentúl számtalan teendő van, amelyek reánk bízattak. Ilyen például az, hogy Isten Szentlelkének munkája elől az akadályokat elhárítsuk (pl. érthetetlen szövegű énekek, idegen dallamok stb.). Olyan gyülekezetépítési eszközöket kell választanunk az Ige üzenetének átadásában, amelyeket a mai kor nem vallásos embere is megért, sőt, úgy ért, ahogy mi akarjuk elmondani. Amikor nem a növekedést tapasztaljuk a gyülekezet

életében, először azon érdemes elgondolkoznunk, vajon nem mi csinálhatjuk-e kevésbé jól a dolgainkat. Hozzászokhatunk, sőt el is fogadhatjuk az folytatás a következő oldalon 4

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

folytatás az előző oldalról általános társadalmi tendenciákat (élettársi kapcsolatok, válásítettek bennünket abban is, hogy a keresztség lényegésok, abortusz, a gazdagság hajszolása, a fogyasztási társadanek, súlyának megismertetése fontos feladatunk azok lomhoz való tartozás és ragaszkodás), vagy egyházi vonatkofelé, akik hozzánk fordulnak. Jó volt hallani, hogy egyre zásban csak áhítatoskodunk, és félünk a prófétálástól, vagyis több gyülekezet gondolkodik felelősen ezekben a kérdéIsten számunkra aktuális kijelentésétől, illetve annak követésésekben, s utasítja el a formális, üres, „olcsónak” gondolt től. ünnepélyes fogadkozások támogatását. Érdemes ezeken elgondolkozni: belesüppedünk kedves és szeSzünetekben s a közös étkezéseknél terméretett hagyományainkba, vagy az Úrra figyelve megpróbálunk szetesen tovább szőttük a gondolatokat. Különösen érúj utakat is keresve, követve felszabadulni egy más látásmóddekes volt a tapasztalatcsere az izsáki és a helvéciai ra? Ilyen típusú kérdésekre adott válaszadásban segítettek a gondnoktársakkal, akikkel többször is találkozhattunk a konferencia előadásai is. bibliaiskolák alkalmával. Mindkettőjük szolgálata, elköPéntek délután Galyácsi Zsolt túrkevei lelkipásztor beszélt a telezettsége példává vált számomra. felnőtt kathekézis [hitoktatás – a szerk.] lehetőségeiről a gyülekezetépítésben, szombaton pedig Ferenczi Zoltán adott elő „Gyülekezetépítés és misszió a posztmodern társadalomban” címmel. A gyülekezetünkben történő folyamatok részleteiről a gyülekezet gondnokai szóltak (pl. hogyan alakult ki a munkaIMPRESSZUM társi kör, hogyan szerveztünk meg egy vendégváró istentiszteletet, egy pünkösd hétfői szabadtéri istentiszteletet, hogyan működik a Timóteus Kör, miért vezettük be a borítékos adako~ A Méntelek-Hetényegyháza Református zást, hogyan alakítottuk ki a templomon belül a baba-mama Társegyházközség kiadványa helyiséget, hogyan születik meg egy Szószóló, vagy mit jelent a munkatársak, presbiterek számára az, hogy elköteleződjenek Megjelenik: negyedévente az imádságban, a jelenlétben, a szolgálatban és az adakozásÁra: 200 Ft, mely összeggel a gyülekezetépítés ban.) szolgálatait támogatja Számomra az volt a legérdekesebb, ahogy az elhangzottakra a Elérhetőségek: gondnokok reagáltak. Mert az előadások egyértelmű tetszést nem arattak. Volt, aki elfogadta, volt, aki elutasította, és vol 6044 Hetényegyháza, Csillagfény u. 1. tak, akiknek egyes gondolatok tetszettek, de az egésszel nem  76/32 87 86 tudtak azonosulni. Pedig érdemes végiggondolni, hogy egy 30/638 33 57 alapvetően új szemléletről, rendszerről van szó. @ [email protected] Ezekről sokat beszélgettünk a konferencia résztvevőivel. Végül is úgy éreztük, hogy nem volt baj az, ha sokakat meghökSzerkesztők: Oravetz Anett, Zilahiné Faragó Anita kentettek az elhangzottak, mert a továbbgondolásban a megMunkatársak: B. Kisné Edit, Csipakné Kollmann Ágszokottól eltérő határozottabban serkentheti a helyzetelemzést, nes, Darányi Kriszta, Faluné Garay Mariann, Ferencziaz új elképzelések megfogalmazását, esetleg azok megvalósíné Bodor Csilla, F.R.D., dr. Hamar Norbert, Hamarné tását. Csorba Etelka, Juhász Mária, Nyíri Judit, Perényi JóAzt gondolom, hogy aki eljött a konferenciára, nem tért haza zsef, Perényi Judit, Perényiné Karádi Mária, Ságiné üres kézzel és szívvel, mert rengeteg új gondolattal gazdagodSzabó Györgyi, Schlégl Annamária, Serbán Csilla, Szahatott. Ebben segítettek bennünket az evangelizációs alkalbó Lajos, Tóth István, Tóth-Kása Sarolta, Virág Gabrimak, az úrvacsorás istentisztelet, és egyházmegyénk gondnoella, Zilahi Kálmán, Zombory Klári. kának és esperesének mondanivalói is. Korrektúra: Alföldi Éva A kiadásért felel: Ferenczi Zoltán

Gyülekezetünk építésében néhány éve egyre bővülő munkatársi kör tevékenykedik. Idén a „csapat” létszáma 28 főre emelkedett. Gyülekezetünk munkatársai a jelenlegi létszámban áprilisban tartották meg első megbeszélésüket. A mai munkatársi kör alapmagja egy-két ével ezelőtt ült le közösen gondolkozni a gyülekezet jelenéről és jövőjéről. Ennek célja egy olyan közösség megteremtése volt, amely a lelkipásztori munkát támogatja. A legtöbb nehéz kérdést (pl. a gyülekezetépítés irányvonalait, a konfirmáció vagy keresztség dilemmáit, a gyülekezetépítési stratégia megvalósulását stb.) a munkatársi kör véleményezte, mielőtt az megvalósult volna vagy a presbitérium tárgyalta volna. Bár a

legtöbb presbiter mindig tagja volt a körnek. Ez könnyítette a presbitérium és munkatársi kör kapcsolatát. Eleinte a munkatársi körbe úgy kerülhetett valaki , ha azzal a kör minden tagja egyetértett. Így emelkedett a csoport létszáma időről időre egy-egy fővel. Mert ebbe a körbe való bekerülésnek lehetőség szerint igyekeztünk elérhető, de komolyabb feltételeket szabni. Így szempont volt, hogy az illető: hittel kötődjön Jézus Krisztushoz, legyen lelki kötődése 5

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

hozzá, a közösségben tudatosan keresse a helyét és a szolgálatát, törekedjen az együttműködésre, a gyülekezet áldozatkész tagja legyen, aki jelenlétével, adakozásával egyaránt kész a terheket a többiekkel közösen hordozni, legyen önálló véleménye, látása és építő kritikája, képes és kész legyen az önálló szolgálatvégzésre, de ezt ne egyéni törekvéseinek rendelje alá, hanem azt a közösség elfogadott célkitűzéseit figyelembe véve végezze. Korábban, ha csoport tagjai közül valaki felfigyelt valakire, aki a gyülekezetünkbe került, lelkileg közel került Jézus Krisztushoz, döntött Mellette, és kezdett kibontakozni a jelenlétében az a minőség, amely húzóereje, példája lehet a gyülekezetünknek, javaslatot tett az illető személyére a többi munkatárs között. *** Már az elején megfogalmazódott az a közép- vagy hosszú távú cél, hogy ez a munkatársi kör, bár meghívásos jelleggel működjön mindvégig, lehetőség szerint – a minőségi szempontokhoz komolyan ragaszkodva – minél nagyobb létszámot jelenítsen meg a gyülekezet életében. Ezzel azt szerettünk volna elérni, hogy belülről legyünk képesek megváltoztatni azt a nagyon sok helyen tapasztalható szemléletet, amely nem minden tekintetben tükrözi a fent megfogalmazottakat. Úgy tűnik, az a minőség, amelyért bizony olykor áldozatot kell hozni, amelyért tenni kell, sokkal vonzóbb, sokkal inkább közelebb segít a „Lényeghez”, mint az a szemlélet, amely azzal szeretné az egyház ügyét megerősíteni, hogy minél „alacsonyabbra teszi a lécet”, még a legdrágább értékeinket, kincseinket is két kézzel szórjuk… Akkor is, ha valójában arra a másiknak nincs is szüksége. *** A visszajelzések alapján úgy tűnik, ma már valóban vonzerőt jelenthet a gyülekezetünkhöz való tartozás. Nagyon érdekes, hogy a legutóbbi (anonim) gyülekezetépítési kérdőíven gyakorlatilag minden válaszadó azt jelölte be, hogy büszke arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhat. Miért fontos ez? Mert e mögött a felismerés mögött az áll, hogy a válaszadók arra is büszkék, hogy Isten dolgaiból valamit tapasztalhatnak, részeseivé válhatnak, sőt tehetnek is érte. Valóban mondhatjuk, ha nem vagyunk büszkék arra, amit az Úr tesz körülöttünk, és nem vagyunk büszkék arra, hogy mi együtt munkálkodhatunk az Úrral, magunkat is megszegényítjük, de azokat is, akikkel egy közösségbe tartozunk. De – hála az Úrnak – ez a változás nem a lelkipásztor, a presbiterek személye, vagy a mostanra elegáns gyülekezeti

külső miatt, nem is az olykor – már Ménteleken is – nagyobb létszám hatására alakult ki, ugyanis ezek jó esetben is csak megjelenítői lehetnek a belső tartalomnak. (A belső tartalom nélküli külső vonzerő hamar megkopottá válik a lelki szemek előtt.) Ami a legtöbb ideérkező számára igazán nagy jelentőségű, az a gyülekezetünk közösségének együttes megnyilvánulása, jelenléte, öröme, szeretetkapcsolata. Ez nem tanítható, nem mesterkélhető, nem irányítható. Ez vagy adódik abból, hogy valaki hálás azért, hogy Jézus Krisztushoz tartozik, vagy nem alakul ki — legfeljebb imitálható. *** Ennek a minőségnek a megerősítésében ténykednek a munkatársi kör tagjai. Ám most már egy kicsit más formában. A munkatársi kör tagságába való felvételt jelenleg már a gondnokok döntik el – kicsit hasonlóan ahhoz, hogy a presbiterek döntenek arról, hogy azok közül, akik a gyülekezeti tagságra jelentkeznek, kik lehetnek a választói névjegyzék tagjai. A munkatársak ebben az értelemben a gyülekezeti szolgálat húzóerejét képezik. Ők azok, akikben felismerhetővé lettek a krisztuskapcsolat azon jegyei, amelyek a hitben, a szolgálatban, az áldozatvállalásban, a szeretetben az emberi szem számára felismerhetők lettek. Talán kicsit úgy, ahogy az első gyülekezetek életében is olvashatjuk. Péterék nem rohangáltak és könyörögtek a gyülekezet tagjainak, hogy vállaljon már el egy szolgálatot. Főleg nem olyan kiemelkedően nagy súlyú szolgálatokkal, mint amilyen ma a presbiteri vagy gondnoki tiszt. Ez akkor (is) megtiszteltetés volt. Mi is szeretnénk a gondolatainkat ehhez a látásmódhoz igazítani. Örömmel vesszük, ha valaki itt van közöttünk. De pl. aki még csak érdeklődik a gyülekezetünk közössége iránt, kifejezetten kérjük, hogy egészen addig ne adakozzon, amíg az neki nem okoz örömet. Az adakozás nem üzleti fogás, hitvallás. Ha valakinek még nincs Jézussal kialakult kapcsolata, nem is tud mit megvallani. Így egyáltalán nem várjuk el senkitől, hogy szolgálatot vállaljon. Sőt! Ahhoz, hogy valaki szolgálatot vállalhasson, bizonyos minimális feltételeknek meg kell felelnie. Mert hogy nem kisebb dologban lehet részünk, mint az Úrral való kapcsolat építésében, és ez nekünk mindnyájunknak óriási megtiszteltetés. Ha valaki szívesen kapcsolódik közénk, az nagy öröm nekünk. Ha valaki nem tudja vállalni mindezt, megértjük – nekünk is meg kellett harcolnunk hasonló dilemmákat. *** Így a következő presbiterválasztáson – bár a presbitereket tervezetten a következő ciklusban sem a lelkipásztor fogja jelölni, hanem a gyülekezet – örülnénk, ha a gyülekezet leendő döntéshozói most már kizárólag azok körül kerülnének ki, akik szeretik Jézust, és akik számára valóban rendkívül fontos a gyülekezet sorsa, jövője. Ferenczi Zoltán

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor Zoltán azzal a kérdéssel keresett meg, hogy lenne-e kedvem tagja lenni a gyülekezeti munkatársi körnek. Természetesen igent mondtam. Az új tagokkal kibővült munkatársi kör első ízben március végén ült össze. Ezen a megbeszélésen szó esett a gyülekezetépítési stratégiáról (maga a munkatársi kör is a stratégia része). Egy képzeletbeli egyenes mentén elhelyezkedtünk, hogy ki mennyire érzi jól, stabilnak és valóban az ő személyiségéhez illőnek a szolgálati területét. Jó volt látni, hogy szinte mindenki megtalálta a feladatát, és hogy jól is érzi magát a szolgálatában. Bár az új tagok többségének már régebb óta konkrét szolgálata van, akik gyülekezeti életében ez még teljesen kiforrt, azoknak is igyekez- tünk 6

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

megtalálni a helyét. Majd szolgálati körönként csoportokba vonulva beszéltünk arról, hogyan tudnánk még jobban együttműködni. Fontos volt leszögezni, hogy a munkatársi kör nem egy „zártkörű” csoport, hanem épp ellenkezőleg, az a célunk, hogy új, hitben járó tagokkal bővüljünk. Ötletként felmerült és helyeslő bólintásokat kapott egy munkatársi hétvége megszervezése is, ahol még mélyebben, részletesebben át tudnánk beszélni az eddigi tapasztalatokat, a ránk váró feladatokat.

GYÜLEKEZETÜNK MUNKATÁRSI KÖRÉNEK TAGJAI B. Kisné Edit Csipakné Kollman Ágnes Darányi Kriszta

ménteleki gondnok hitoktató

Ferenczi Zoltán

lelkipásztor

ifis munkatárs

gyermekmunka vezetője Ferencziné Bodor Csilla Hamar Norbert dr. hetényi gondnok Hamarné Csorba Etelka Juhász Mária Kiss Dezsőné Andrea Molnár Róbert

hitoktató, programszervező

háttérszolgálatok, kreatív munkatárs, programszervező presbiter, főpénztáros

Nyíri Judit

ifis munkatárs, kreatív munkatárs, programszervező

Oravecz Anett

iratterjesztés, ifis munkatárs

technikus

Perényi Judit Perényi Marcsi Peszmet Imréné Polyákné Rigó Irén Ságiné Szabó Györgyi Schlégl Annamária

Szabó Lajos

ifis munkatárs háttérszolgálatok, kreatív munkatárs presbiter, diakóniai felelős presbiter, pénztáros, programszervező háttérszolgálatok, ONKOHELP csoport koordinátora pótpresbiter, ifis munkatárs, iratterjesztés, kreatív munkatárs, programszervező presbiter, háttérszolgálatok, programszervező háttérszolgálatok

Szöllősiné Éva

háttérszolgálatok

Serbán Csilla

a gyülekezet háziasszonya, kreatív munkatárs, programszervező háttérszolgálatok

Nyíri Györgyné

Perényi Józsi

Telekesné Pető Szil- zenekar felelős szervezője, ONKOHELP csoport koordinátora via Tóth-Kása Sarolta háttérszolgálatok, kreatív munkatárs Vass-EysenÁbel

hitoktató, programszervező

Zilahiné Faragó Anita Zombory Klára

háttérszolgálatok diakóniai felelős, programszervező

BESZÉLGETÉS HEGEDŰS BÉLA ESPERES ÚRRAL (folytatás a 2. oldalról) Jelenleg másfélmillió forintos támogatást

sikerült átutalni, aminél tudom, több lenne szükséges. Hogy a válságot hogyan kezeljük, és milyen egyéb támogatást fogunk kapni, ezt még nem tudjuk. De úgy tűnik, hogy most még rendeződnek a sorok az egyház felé. Több lett az egyház részére felajánlott 1 %-os támogatás, mint amire a kormány számított, és ezt a szerződések értelmében kompenzálnia kell. Ez az összeg jelenti többféle közegyházi kiadás fedezetét. Körülbelül június tájékán fog kiderülni, hogy ez az összeg milyen többletbevételt jelent, amit még segítségként tudunk továbbadni. Egyéb dolgokban nem lesz érezhető se a helyi gyülekezet életében, se más gyülekezetek életében, mert a missziói támogatások, a különböző rendezvényeknek a támogatását megpróbáltuk megtartani, illetve még emeltünk is rajta, hogy tehermentesítsük az egyházközségeket. Ugyanakkor látni kell, hogy 2008-ban 570 millió forint volt, amit kiemelt támogatásként tudtunk felújításokra adni, most ez az öszszeg mindössze 137 millió. Ez igen jelentős különbség. Rengeteg család került bele a hitelek csapdájába, van-e az egyháznak arra külön programja, hogy ezeknek a családoknak valamiféle segítséget nyújtson, vagy erről még nem esett szó? - Erről még így nem volt szó. Sajnos bennünket is érint az a nehézség, hogy amiben mi tudnánk pénzügyi segítséget adni pl. kedvezményes kölcsön formájában, sajnos nekünk sem megengedhető, mert nincs jelenleg olyan megbízható forrásunk, amellyel valóban úgy éreznénk, hogy ezzel kockázatok nélkül tudnánk segí- 7 teni. Az előző ciklusban, 6 év alatt, voltak olyan kedvező hitelkonstrukciók, lehetőségek, amelyek most is fennállnak. Ha a válság megszűnne, vagy legalább is stagnálna, akkor egyházközsé-

geket, de ugyanakkor magánszemélyeket, gyülekezeti tagokat is tudnánk ezekkel támogatni. Ha a jövőre tekintünk, mit gondol, mikorra oldódhat meg ez a helyzet? Már a zsinaton elkezdtük a tavalyi esztendőben átgondolni és átcsoportosítani az egyház költségvetési, anyagi helyzetét, és egyre inkább tudatosul mindenkiben az, ami már itt Hetényegyházán, Ménteleken kezdett tudatosulni. Ahhoz, hogy élni tudjunk, önmagunknak kell az életteret biztosítani. Tehát nem számíthatunk igazán arra, hogy majd „felülről” segítenek nekünk. Egyházmegyei közgyűlésünkön a Kunszentmiklósi Egyházközség kérését továbbítottuk a zsinat elé, és a zsinat is támogatólag továbbította a kormány felé. A gyülekezet kérvényében az állt, hogy rendszerváltás előtti évtizedek alatt eltulajdonított egyházi ingatlanokat, földeket, azt az infrastruktúrát, amivel az intézményeinket és magát az egyházközségeket fenntartottuk, nos ennek a kártalanítása és kárpótlása hiányzik. Ha ez megoldódna, vagy ez visszakerülne az egyházközségek jogos tulajdonába, akkor a kisebb egyházközségek és a nagyobbak biztonságosabb anyagi háttérrel élhetnének. Ezt az álláspontot próbáljuk a különböző szintű tárgyalásokon képviselni. Szeretnénk elérni, hogy kárpótlással vagy más módon biztosítsuk azt, hogy az egyházközségek ne legyenek kiszolgáltatva az állami változásoknak, illetve gondoknak. Próbálunk lépni. Egy biztos, hitből fakadóan kell kezelni. Köszönjük a beszélgetést! 2009. június ~ VI. évf. 2. szám Készítette: Schlégl Annamária

KÖZÖSSÉGÜNK ÚJ SZOLGÁLATI TERÜLETE

Valami nincs rendben. Valami van, ami nem jó. Valami kezdődik. Diagnózis: rák… Álltatok-e már a kórházban frissen műtötten, orvosra várva? Izgultatok-e már akár betegként, akár hozzátartozóként az eredményen? Betűzve, rágva a latin szavakat, elkezd forogni veled a világ. Örülsz, ha sokára megtalálod az orvost, beszélni akarsz vele, hallani, hogy a legújabb gyógyszerek, meg a fejlett orvostudomány majd segít. A zárójelentésen ez áll: a beteg gyógyultan távozott. De, hát …kérem! – és senki nincs már ott, mindenki rohan. Onkoteam két hónap múlva. Az idő relatív. Lehet csak két hónap és lehet még két hónap – ami több évnek tűnik. Hallgatunk. Elkapott pillantások, orvosok, asszisztensek, meg én, meg Ő, meg a betegség. Doktor Úr! Esélyem? Sírok és Ő vigasztal. Magunkra maradtunk. Aztán a kezelések, várakozások, tanácstalanság, kapkodások. Mit ehetsz, hogyan, mennyit, kihullik-e a hajad? Kérdések sora. Sajnos, többen érezhetitek közelinek ezeket a pillanatokat, eseményeket, drámákat. Csak nagyon leegyszerűsítve tudnám megvilágítani azt a feladatot, szolgálatot, Ságiné Szabó Györgyi amit az ONKOHELP csoport fog elindítani. A csoport gyülekezetünkben alakul, az ONKOHELP csoport koordinátora Ferenczi Zoltán lelkipásztor vezetésével. A kórház részéről megismertük dr. Molnár Mária főorvos asszonyt, az onkológia pszichológusát, Szabóné Edit szociális munkást, és a már néhány régebb óta ott tevékenykedő önkéntest is. Az a terület, amelyben szeretnénk kivenni a részünket egy hozzátartozói csoport szervezése, a betegek hozzátartozóinak felkarolása, segítő beszélgetések és ezek előkészítése. Jómagam igen nagy szükségét látom ez utóbbinak is. A betegnek nagy támaszt jelenthet az a hozzátartozó, aki szeretettel, gondoskodással, odafigyeléssel táplálja a változó lelkiállapotban lévő betegét. A betegség egy örvénylő-változó folyamat, fizikailag és lelkileg sem a beteget, sem a hozzátartozót nem kíméli. Gyakran van szükség külső segítségre, szakemberre, de sokan nem élnek vele. Sokszor elég lehet egy beszélgetés, a kétségek között élő betegnek vagy hozzátartozónak, és máris erőt merítenek. Azokban az esetekben, ahol a hozzátartozók elvesztik szerettüket, kellenek a kapaszkodók. A közösségnek építő, kézfogó szerepe lehet. A lelked-tested gyógyulhat, ha őszintén kimondod, amit gondolsz és gyógyíthatsz, ha figyelemmel meghallgatod a másikat. A leendő munkatársak felkészítése nélkül azonban nem indulhat el semmilyen tevékenység. Pár alkalommal összeültünk, Zoltán és a főorvos asszony vezetésével szupervízión vettünk részt. A betegség köré kapcsolható témákból mindannyian tanulunk. A fő cél, hogy saját problémáinkat dekódolva – amelyek később akadályozhatnának a segítő tevékenységben – „leáshassunk a gyökerekig”, hogy együtt megtalálhassuk a kiutat a szupervízor segítségével. A csoport tagjaiból feltörtek a régi vagy friss, begyógyulatlan sebek okozta fájdalmak, eddig kimondatlan szavak, gondolatok. Nagyon hatásosnak bizonyult, legalábbis számomra biztosan. Jelenleg az út elején tartunk, az önmagunkat előkészítő szakaszban, hogy élet és halál, egészség és betegség kapcsolatában segíthessünk a hozzánk fordulóknak, ki-ki a maga kompetenciájával, vagy egyszerűen csak a segíteni akarásával. tálni a saját problémáinkra. Viszont itt a csoport vezetője sosem mondta meg, hogy mit kellene tenni, minden esetben tartózkodott a tényleges, végső döntés kimondásától. Nekünk kellett megfogalmaznunk a „magunk mondatait”. Az én számomra érdekes módon nem az alkalmakon történtek a legfontosabb dolgok, hanem két találkozó között. Szerintem az egész kulcsa ebben rejlik! Az a tükör, ami elé a lelki vezetőnk bennünket állít, már önmagában is sokkoló élmény, de mikor a tükörben látott képet hazavisszük, akkor mindenki a beállítódásának, értékrendszerének, meggyőződésének szavait hallja vissza önmagától. Ennek hatására elkezdődik önmagunkban egy belső folyamat. Egy folyamat, amely sokunknak a gyógyulás lehetőségét rejti magában. Mélyen magunkba temetett emlékképek, élmények kerülnek felszínre,  melyek mindannyiunk számára megol-

„Tükröm, tükröm mondd meg nékem…” A feladat nagyon egyszerű! Egy képzeletbeli dobozból mindenki vegyen ki egy képzeletbeli fotót, amelyen önmaga is szerepel ezzel a címmel: én és a rák! Ezzel a feladattal kezdtünk hozzá az ONKOHELP program keretében indított tréningnek. Azt hinnénk, hogy ez könnyen megy, hisz csak egy kép. De mindenki számára érdemes lett volna szembesülni azzal, ami ezután a csoportfoglalkozáson következett. Hogy mi is a csoportfoglalkozás – divatosabb szóval élve csoporttréning – lényege? Van egy vezető, aki jelen esetben egy lelkész, de nevezhetjük szupervízornak is. Ő segíti, irányítja a csoportot egy problémára összpontosítani, hogy együttműködve tudjuk azt közösen megvizsgálni, és megtalálni a megoldást jelentő utakat. Ebben a folyamatban a vezető által mélyebb rálátást kapunk a bennünk zajló folyamatokra. Megtanulunk reflek8

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

dandó problémát rejtenek. Ezekre keressük a válaszokat, és ez az, amiért én is részt veszek a csoportfoglalkozásokon. Végezetül három szóra szeretném felhívni a figyelmet, mely egyben az ONKOHELP program alkalmainak kulcsszavaiként is Szinte az utolsó pillanatban jelentkeztem erre a szolgálatra, mert azt gondolom magamról, hogy egyáltalán nem vagyok alkalmas betegellátásra (szúrás, vágás, ájulás, élesztés…), de beteggondozásra "kedves nővérnek" lehet, hogy igen, aki képes figyelmes, együttérző lenni. Ezért döntöttem úgy, hogy talán jó lehetnék ebben a csoportban, és hogy szükség lehet rám is. A képzések első alkalmain megis-

értelmezhetők: Odafigyelni, Kérdezni, Meghallgatni! Virág Gabriella

mertünk a kórházi önkéntesek néhány tagjával. Még folyamatban vannak a felkészítések, ahol mélyebben megismerhetjük egymást. Ahhoz, hogy embertársainknak segíteni tudjunk, saját belső életünket is rendbe kell tenni: be kell gyógyítani sebeinket, hogy empatikusan, a sérüléseket elkerülve tudjuk végezni ezt a szolgálatot. Tanuljuk a figyelés, kérdezés „művészetét”.

Azért jelentkeztem az ONKOHELP csoportba, mert lelkipásztorunk erős befolyása alatt álltam . Eleinte nem volt semmi célom ezzel, de később rájöttem, hogy tényleg szeretnék segíteni, elsősorban a barátnőmön, akinél december elején diagnosztizálták a rákot. Nagyon szomorú voltam emiatt, és iszonyúan féltettem. Nem tudtam pontosan, hogy nekem most mit is kell csinálnom, de azt tudtam, hogy segíteni szerettem volna neki. Gondoltam, talán ha többet beszélgetünk a betegségéről, könynyebb lesz neki. Igen, egy ideig szerintem ment is, és nagyon hálás volt nekem, csak az volt a baj, hogy én kezdtem belebetegedni ezekbe a beszélgetésekbe. Nyilvánvalóvá kezdett válni előttem az, hogy nem tudok érzelmek nélkül segíteni neki. Így elkezdett érdekelni ez az önkéntes csoport, ahol gondoltam, megtanulhatom majd ezt idővel kezelni, és tényleg építeni tudok majd másokat, nem pedig leépíteni. Szeretnék segíteni ebben a szolgálatban, ha tudok. Láttam a barátnőm anyukáján is, hogy mennyire szüksége lenne valakire, akinek kitárulkozhat, valakire, aki támaszt nyújt neki, és átsegíti őt is a nehéz időszakokon. Ebből a tapasztalatból kiindulva láttam meg, milyen fontos lehet, ha egy hozzátartozó egy kicsit felkészültebb segítővel találkozik. Azt szeretném, hogy én is tudjak valamit nekik nyújtani, amivel egy picit könnyebb lesz a betegség és gyógyulás idejét átvészelni. Ezért gondolom úgy, hogy nem áll tőlem messze az ONKOHELP

„A betegség, a rák fölismerése még nem egyenlő a halállal”mondta Dr. Molnár Mária főorvos asszony. A beteg ségnek többféle fázisa van, amin keresztülmegy a beteg, ezért fontos ezeket a szakaszokat is megismernünk. Várom a további megbeszéléseket és azt is, hogy a gyakorlatban vajon tudom-e a tanultakat alkalmazni. Zombory Klári

segítő csoport. Koromnál fogva néhány felnőttől kaptam olyan jelzéseket, hogy nekem még nem itt lenne a helyem, és nem tudják, hogy anyukám hogy engedhet meg ilyet nekem. Ezek a vélemények egy kicsit frusztrálnak. De én azért szeretném megpróbálni. Szeretnék másokon segíteni, de azért maNyíri Judit gamat is féltem. Lehet, hogy még tényleg nem nőttem fel erre a feladatra, de hát nem lehet elég korán kezdeni !

GYÜLEKEZETI CSALÁDOS HÉT Gyülekezetünk augusztusban családos hétre indul. Ebben az esztendőben a családi élet fontosabb szakaszain tekintünk végig. Természetesen 2009-ben is interaktív csoportalkalmakon élhetjük át a közösség élményét a délelőttök során. A mostani családos héten is több csoportban fogjuk a délelőttöket eltölteni. A felnőttekkel a gyülekezet lelkipásztora lesz. A fiatalokkal Dudinszki Éva foglalkozik majd, míg a gyerekekkel Csipakné Kollman Ágnes végez izgalmas feladatokat. Mindhárom csoportban egy fa felnövekedésén keresztül követhetjük nyomon életünk nagy eseményeit, s figyelhetjük meg saját döntéseink, elfelejtett érzéseink, múltbeli tapasztalataink olykor fel sem ismert hatását vagy mélyebb jelentéstartalmát. Az ebéd utáni csendespihenőt követően a délutáni programok ismét változatosságot kínálnak. Egy „állandó elem” lesz csak: idén megpróbáljuk megtalálni a Szentgyörgy-hegyi templomromot — reméljük, ez alkalommal nagyobb sikerrel. De tervezetten lesz hajókirándulás, erdei és/ vagy hegyitúra, lovaskocsikázás is. Az este szokás szerint istentisztelettel, illetve gyermek-istentisztelettel ér véget.Természetesen a délelőtti és esti programok is egymásra épülnek.Ezután jöhetnek az éjszakába nyúló beszélgetések, séták, szalonnasütések, no meg a kiadós és pihentető szunyókálások. 9

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Egyházközségünk válasza a válságra A Szószóló előző számában részletes értékelést olvashattunk a válság több aspektusával kapcsolatban. Gyülekezetünk azonban nem kíván megmaradni a hangzatos szavak szintjén. Olyan diakóniai programot indítunk el, amely célja az, hogy az elkövetkező időszakban a gazdasági nehézségek hatásait kezelhetőbbé tegyük a gyülekezetünk tagjainak életében. A cselekvési tev kidolgozására egy 8 fős csoport alakult egy pénzügyi szakember vezetésével. A csoport feladata, hogy őszig olyan munkatervet készítsen el, amely megvalósítása a 2010. évtől a saját lehetőségeinket és keresztyén felelősségünket szem előtt tartva érdemi beavatkozásra ad lehetőséget. Senki nem bújhat el a válság elől, ugyanis a korábbi évek gazdasági visszaesései ellenére a háztartások kiadásai nem csökkentek ezzel egyenes arányban. 2006-ban a megszorítások után számos család a romló kilátások ellenére is tovább költekezett, és hitelek felvételével igyekezett emelni átmenetileg a képzelt életszínvonalát. Most azonban ezek az átgondolatlan hitelfelvételek megmutatkoznak a háztartások életében is. Már több soron hallhattunk, olvashattunk a tervezetlen hitelfelvételről. Valószínűleg sokan bánják, hogy adósságba verték magukat. A háztartások nagy többsége banknak tartozik vagy lízingdíjat fizet. Ezek nagy százaléka devizában adósodott el. Ők a válság egyik legnagyobb vesztesei. A másik tipikus bajba jutott csoportot azok alkotják, akik a munkájukat veszítik el.

Elsősorban nekik kíván egyházközségünk segítséget nyújtani azzal, hogy az átmeneti „családi válságkezelés” problémájának egy részét magára vállalja. Ebből a célból megalakult a Raiffeisen csoport, mely jelenleg egy áthidaló egyedi hitelfinanszírozó program kidolgozásán munkálkodik. A program magában foglalja mind a megelőzést, mind a tényleges anyagi segítségnyújtás lehetőségét is. A részletekről a későbbiek során egy bővebb információs anyag közreadásával kívánunk beszámolni. Virág Gabriella A Raiffeisen csoport vezetője, pénzügyi szakember

1818-1888 Német és magyar nyelvű publikációk alapján írta : Zilahiné Faragó Anita Friedrich Wilhelm Raiffeisen 1818. március 30-án született a németországi Hammban. Az általános iskolai évek után szüleinek nem volt lehetősége arra, hogy főiskolára küldjék, ezért keresztapja, Georg Wilhelm Heinrich Seippel lett a magántanára, aki református lelkész volt. Konfirmációjáig ő tanította a keresztyén hit alapjaira. *** 17 évesen katonai hivatást választott, tiszti pályára lépett, ám 1843-ban egy

szembetegség miatt búcsút kellett vennie a katonaságtól. *** A 19. században a falusi emberek (földesurak felszabadított parasztjai) leginkább földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, gazdasági ügyekben többnyire tapasztalatlanok voltak, leginkább csak uzsorakamatra kaptak pénzt magántőkésektől, így gyorsan eladósodtak, így birtokaikat könnyen elvesztették. 10

*** Ezt tetézte 1846-47 kemény tele, aminek következtében nagy éhínség sújtotta a vidéket. Raiffeisen - akire erősen hatott a keresztapjától kapott keresztyén neveltetés – ekkor már Weyerbusch polgármestere volt. 1846-ban adományokból lisztet vásárolt és kenyeret süttetett az éhezőknek. Hivatalba lépése után röviddel iskolát is építtetett, amit két szomszédos helységben másik kettő követett. Ezenkívül, (folytatás a 12. old.) hogy a 2009. június ~ VI. évf. 2. szám

EGYHÁZUNK A HÁZUNKÉRT

A csoport első megbeszélése május közepén volt

A Raiffeisen csoport megalakulását a keresztyén emberek egymás iránti személyes felelőssége indokolta. Egy olyan korszakba léptünk, amelyben a szolidaritás általánosságban hiányzik az emberi kapcsolatainkból, és ijesztő módon ez az egyházközségek életében is egyre általánosabban megfigyelhető. A mi közösségünk már több tekintetben kifejezte, szeretne szakítani ezzel a hagyománnyal, és olyan — most még rögös és kitaposatlan — úton elindulni, amelyen együttesen élhetjük meg az összetartozás erejét, a hitbenélő emberek egymás iránti áldozathozatalára vonatkozó krisztusi parancsának lényegét, a közösséghez tartozás biztonságát és az evangélium valódiságát, aktualitását. Ugyankkor tudatosan vállaljuk, hogy szembenézünk azokkal a nem könnyű kérdésekkel is, amelyek megválaszolása nem egy ilyen kis gyülekezet feladata lenne, amelyek körül akár viták is formálódhatnak, ám amelyeket a ránk bízott üzenet hiteles képviseléséhez nem kerülhetünk meg. Éppen ezért igyekezünk olyan cselekvési tervet megfogalmazni, amely koncepció kidolgozásánál figyelembe vesszük a problémakezelés teológiai, mukaügyi, pénzügyszakmai, jogi és közösségünk életre vonatkozó aspektusait is. BEAVATKOZÁSI LEHETŐSÉGEK Abból az előfeltevésből indultunk ki, hogy könnyen elképzelhető, a mi közösségünkben is lehet olyan testvérünk, aki munkáját elveszíti, ezért jelentős mértékben megváltozik a keresőképessége, és így veszélybe kerülhet lakóingatlana is. Mi erre az esetre szeretnénk felkészülni úgy, hogy ha valamilyen oknál fogva ez bekövetkezne, olyan módon legyünk képesek közösségünk bármely tagja mellé odaállni, amely érdemi és hatékony segítséget jelenthet az adott család életében. Természetesen az eladósodás folyamatában minél előrébb haladunk, annál inkább leszűkül a beavatkozás lehetősége. Éppen ezért a Raiffeisen csoport elsődleges célja a korai beavatkozás. A legeredményesebben azoknak tudunk segíteni, akik hitelfelvétel előtt állnak. Ha valaki arra kényszerül, hogy hitelt vegyen fel, de nincs teljesen tisztában, milyen feltételei vannak annak, milyen reális következményekkel számolhat, csoportunk szakemberei abban tudnak segíteni, hogy a későbbi nem várt nehézségek elkerülhetők legyenek. A többség azonban már megkötött hitelszerződésekkel rendelkezik. Ez esetben több lehetőség áll előttünk. Aki munkahelyét veszítette el, azoktól a munkatársainktól kaphat azonnali segítséget, akik hivatásszerűen tevékenykednek az állás nélkül maradtak munkaerőpiacra való visszasegítésében. Gyülekezetünk terv szerint elkülönít egy olyan keretösszeget is, amellyel átmenetileg — kamatmentes kölcsön formájában — tudja segíteni néhány hónap erejéig a hiteltörlesztő részletek fizetését. Az egészen késői folyamatokban is van lehetőségünk valamennyi segítségnyújtásra, még akkor is, ha itt már jelentősen leszűkül a cselekvés tere. A végrehajtási eljárás és az árverezési eljárás megkezdésekor ingyenes jogi tanácsadáshoz segítjük a gyülekezet tagjait, ill. a végrehajtás és árverezésben járatos munkatárs segítségével áttekintjük a jogi és egyéb lehetőségeket.

AZ ELBÍRÁLÁS Természetesen mielőtt ezt a szolgálatunkat elindítjuk, tiszta, világos, átlátható elbírálási szempontrendszert kíván a csoport kidolgozni. E tekintetben számtalan rendkívül nehéz teológiai, etikai és egyéb dilemma vetődik fel. Az első ilyen kérdés, hogy kik legyenek, akik esetében legyen magától értetődő, hogy a gyülekezet akár anyagilag is jelentősebb mértékben mellé álljon. Itt két veszély áll előttünk. Az egyik, hogy túl szűkre szabjuk a kereteket, és esetlegesen épp olyan testvérünk maradhat magára élete nagy terhével, aki esetében magától értetődőnek kellene lennie a keresztyén szolidaritásnak. A másik veszély, hogy túl szélesre tárjuk a segítségnyújtás lehetőségét, és így a rendelkezésünkre álló szűkös (pénzügyi, szakmai, emberi, kapcsolati stb.) erőforrásainkat — amellyel rendkívül józanul és takarékosan kell bánnunk — idő előtt feléljük, és esetleg épp azoknak nem fogunk tudni érdemben segíteni, akik valóban a gyülekezet belső életének meghatározó személyei. A csoport tagjai mindenesetre megállapodtak abban, hogy a gyülekezetünk nem vállalhatja fel a szociális segítés feladatát. A mi feleősségünk elsődlegesen a közénk tartozók felé irányul. De kik tartoznak közénk? Ez rendkívül nehéz etikai és teológiai kérdés! Sajnos ennek a kérdésnek a meg nem válaszolása köszön vissza a keresztség, konfirmáció, egyháztagság stb. körüli mindenhol tapasztalható anomáliákban, és most ennek a tevékenységnek az elindításánál is. Gyülekezetünk ugyan már kialakíthatott számos itt is jól alkalmazható keretet (pl. a választói névjegyzéki tagságra jelentkezni lehet, de a tagságra való alkalmasságot a presbitérium dönti el), ez a dilemma így sem egyszerű. A fenti kérdésre a munkatársi napok keretében igyekezünk korrekt, alkalmazható, biblikus és a mai kor kérdéseire választ adó feleletet megfogalmazni. A második ilyen kérdés, milyen esetekben segítsünk. A csoport kizárólag abban azt esetben látja a felelősségét, ha a család egyetlen lakóingatlanát fenyegeti veszély (tehát ingóságok hiteltörlesztési kérdéseivel a Raiffeisen csoport nem foglalkozik). Fontos szempont a család vagyoni helyzete, ill. az egyéni felelősség kérdése. Egyrészt a csoprt vizsgálja, vajon az illető mindent megtett-e annak érdekében, hogy a végrehajátsi eljárást elkerülje. Másrészt vannak olyan hitelkonstrukciók (pl. ilyen a Providenttel és hasonló pénzitézetekkel kötött szerződések esete), amelyek rendezése meghaladja a csoport felkészültségét. MI LESZ A FOLYTATÁS? A munkaanyag első változata szeptember elejére készül el. Ekkor fogalmazódik meg, milyen szempontok szerint kerül elbírálásra egy-egy folyamat. Az elbírálást egy páratlan számú grémium végzi szigorú titoktartás mellett. A csoport ősszel tesz javaslatot arra, milyen keretösszeg különíthető el reálisan a jövő évi költségvetésben erre a feladatra, és a munkanélkülivé vált testvéreink munkaerőpiaci integrációját célzó vázlatos cselekvési terv is ekkorra készül el. A munkaanyagot a csoport még a költségvetés elészülte előtt befejezi, amit a presbitérium a költségvetés elkészítése során tárgyal meg. A kész program 2010-ben indul el. Ferenczi Zoltán

11

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

régiót jobban meg lehessen közelíteni, egy út építését szorgalmazta, ami Weyerbusch-tól Hammig tartott. Ezt az utat 1984-ben „történelmi Raiffeisen út”-nak nevezték el. *** 1848-ban Flammersfeld polgármestere lett, ahol segélyegyletet alapított a szegény gazdák támogatására. Ennek az egyletnek már saját (takarék)pénztára is volt. *** 1852-től 1865-ig Heddesdorf polgármestere volt. Ezen évek alatt továbbfejlesztette az ötletét, és végül kialakította a „hitelszövetkezeti” koncepcióját a vidéki lakosság számára. Az egyes hitelszövetkezeteket a tagok alkották. Raiffeisen bevezette a szomszédsági viszony fogalmát, ami azt jelentette, hogy a szövetkezetek olyan és akkora területre terjesztették ki működésüket, ahol a szövetkezők jól ismerték

egymást, s így bizalommal voltak egymás iránt. Raiffeisen az első pénztárat 1864-ben Heddesdorfban alapította, amit aztán sok másik is követett. Ezzel a ma már világszerte működő takarékszövetkezeteknek vetette meg az alapját. *** 1865-ben a rosszabbodó szembetegsége miatt nyugdíjba kellett vonulnia. *** 1888. március 11-én halt meg. *** „Különösen fontosnak tartjuk a keresztyének felebaráti szeretetét, ami az Isten szeretetében és a keresztyéni felelősségben gyökerezik, abból táplálkozik, és minél többet gyakoroljuk, annál erősebb és tartósabb lesz.” [Faluné Garay Mariann fordítása]

A „magyar Raiffeisen” Fáy András előkelő református nemesi családból származott. Vallása alapvetően határozta meg egész életét és munkásságát. A család őrizte a hagyományokat, az ősök mintáit állította a gyerekek elé, arra nevelték őket, hogy eszüket, képességeiket a református egyház és a haza javára fordítsák. A boldog gyermekkort csakhamar erős korlátozás váltotta fel, a sárospataki iskola lett lakóhelye. Első nevelői közül kiemelkedik Kovács István alakja, akinek jótékony hatása alatt az ifjú Fáy kedélye és értelme szépen fejlődött. Tanulótársai közül hamar kitűnt, így pl. 12 éves korában egy hétig helyettesítette Gellei János tanítót, társai és az „iskolavisitatorok” megelégedésére. A német nyelv elsajátítása végett négy évig a pozsonyi evangélikus líceumban tanult, ahol barátságot kötött Szemere Pállal. Itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akinek határtalan tisztelője volt. Neki ajánlotta 1807-ben megjelent első, Bokréta címet viselő verseskötetét. 1804-ben ügyvédi vizsgát tett Pesten, a kiválóságok között emlegették. Mégsem merült fel, hogy ügyvédi pályára menjen. Atyja támogatta irodalmi elgondolásait.

A tiszántúli református egyházkerület hajdani főgondnoka Pesti Hazai Első Takarékpénztár (az OTP jogelődjének) alapítója Író, közéleti személy

Ha élete fonalát nagy vonalakban követjük tovább, akkor a következő állomás - miután főszolgabíróvá nem választják meg - falusi birtoka, ahol gazdálkodással, elmélkedéssel tölti idejét. Ekkor jön rá arra, hogy az ellentétes nézeteket valló táborok a vitatkozások hevében mindig elvétik az igazságot. Úgy véli, meg kell tanítani az embereket arra, hogy érveljenek, de engedjék magukat meggyőzni is, s a vak düh és az ellenségeskedés ne befolyásolja a reális döntéseket. Fáy a 20-as években már Pesten él, s beleveti magát a politikai élet küzdelmeibe. Széchenyi Istvánnal vállt vállhoz vetve küzdenek a megújhodásért. Fáy András az, aki Széchenyi eszméit népszerűsíti. Különösen Pest megye gyűlésein tett ezért sokat, de e nagy egyéniséggel szemben is megőrizte a függetlenségét. 12

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Közgazda és bankár is volt egyúttal, ő valósította meg Széchenyi István hiteleszméit a gyakorlatban. Megalapította, s az 1840. január 11-ei nyitáshoz maga gyűjtötte össze kisbefektetőktől a 40 ezer forintnyi alaptőkét a Pesti Hazai Első Takarékpénztárhoz.

teszünk a felsorolás végére. Mikszáth Kálmán egyik Fáy Andrásról szóló írásában írta: ha nem Széchenyit illetné „a legnagyobb magyar” jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a „haza bölcse”, akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán „a nemzet mindene.” A szabadságharc kitörésekor aggódva szemléli, hogyan megy tönkre mindaz, amiért annyi kitartással, lelkesedéssel küzdött. Tevékeny szerepet nem vállal a forradalomban, az ötvenes években az irodalomban keres vigasztalást. Élete végéig megmarad teljes szellemi épsége, munkakedve.

Megérdemli az első magyar statisztikus címet is, hiszen az „Adatok Magyarország bővebb ismertetésére” c. munkájában tíz év (1837-1846) halálozási adatait dolgozta fel reprezentatív adatfelvétel segítségével. Értéke, hogy - mai szóval élve - korrelációs összefüggésekre is rávilágít. Színházszervező és színiigazgató is volt, színikritikáival egész színházi „forradalmat” indított. Még hosszasan sorolhatnánk munkásságának területeit, de minthogy nem ezt a sokoldalúságot akarjuk bizonyítani, itt pontot

Nagyon valószínű, hogy az Olvasó nem találkozott még ezzel a kifejezéssel, vagy ha találkozott is, csak nagyon kevés alkalommal. A szociális evangélium a társadalmi egyenlőtlenség dilemmájára kíván olyan keresztyén választ adni, amely a Biblia alapján fogalmazható meg, amely a szegények, margina-lizálódott családok, nélkülözők számára jeleníti meg, teszi megélhetővé az örömhírt (evangéliumot). Való igaz, hogy a szocializmus nálunk dúló négy-öt évtizede sok tekintetben lejáratta a szociális kérdéseket. Az is igaz, hogy bizony megdöbbentő kettősség tapasztalható az „szociáliz-mus” kérdéskörében elkötelezettek szavai és intézkedései között. Mégis, fontos hangsúlyoznunk, hogy mindez együttvéve sem lehet ok, indok vagy ürügy, hogy a ránk bízott felelősséget lerázzuk magunkról. A szociális evangélium legtisztábban Lukács evangéliumában szólal meg. Lukács – valójában nem tudjuk, hogy orvos, hajózással foglalkozó szakember vagy történész lehetett, de az biztos, hogy – rendkívül érzékeny volt a társadalmi különbségekre, és feljegyzéseiben Jézus ezzel kapcsolatos tanításaira nagy hangsúlyt fektetett. Rávilágít arra, hogy

1864 július 26-án bekövetkezett halála gyászba borítja az egész országot.

maga az Úr nem egy társadalmi szabályt, konvenciót, hagyományt lépett át, tört meg, sértett azzal, hogy a társadalom peremére kerültek számára úgy hirdette az örömhírt, hogy az az ő életük legalapvetőbb problémájára is megoldást adjon. A szociális evangéliumot szem előtt tartó teológusok, lelkészek, keresztyén emberek is úgy gondolják, hogy ez az örökség, feladat, lehetőség és felelősség nem zárult le Jézus Krisztus földi életével, ennek megvalósítása feladatunk is. A szociális evangélium tanítása a 19. században virágozott Európában és a tengerentúlon egyaránt. Számos nagynevű teológus volt elkötelezett tanítója, követője. Akik sarkosan értelmezték az egyház társadalmi felelősségét, azok a vagyonközösség bevezetését tűzték ki célként. De összességében a szegénység és a másokat erkölcstelenül kihasználó társadalmi egyenlőtlenségekért küzdők gondolati centrumát az képezi, hogy az olykor már elviselhetetlen – ráadásul indokolatlan – gazdasági különbségek oka az, hogy a gazdaság alakítói eltávolodtak a keresztyén erkölcstől. Ez az eltávolodás ma már olyan mértékű, hogy az egész világrendet válságba sodorta. Elegendő csak arra gondolnunk, ha egy-egy város régi emlékeit őriző főutcá13

in járunk (pl. Szentendrén), még láthatjuk a régi céhtáblákat, amelyen 2-es, 3 -as, vagy 4-es számokat pillanthatunk meg, ami azt jelezte, hogy az adott céh 2, 3 vagy 4% haszonnal dolgozik. Hol vagyunk ettől… Pedig akkor sem éltek rosszabbul az emberek, sőt! A profit maximalizálására törekvő gazdaság mára néhány száz ember kezébe juttatta az emberiség vagyonának jelentős részét. Jelenleg – a felmérések szerint – a világon 1125 dollármilliárdos van, akik összvagyona megközelítőleg 4400 milliárd dollár. Ennek az összegnek a töredékéből megszüntethető lenne pl. a harmadik világ éhezése és az ebből adódó több millió kisgyermek halála. Ám úgy tűnik, az egyház(ak) is eltompult(ak) egy kicsit ennek a kiáltó igazságtalanságnak a láttán. Miért? Mert egy olyan korszakot élünk, amelyben az egyén áll a középpontban. Ám jó látni, hogy ez nem magától értetődő. Sőt! Ez a világlátás rendkívül új keletű az ember gondolkodásának fejlődésében – és úgy tűnik, nem is lesz hosszú életű… Érdemes tüzetesen elolvasnunk a jól ismert bibliai részt (Mt 25, 31-46), amikor Jézus így szól az Ő országát öröklőkhöz: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jöve2009. június ~ VI. évf. 2. szám

vény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (3536). Kiknek is mondja ezt az Úr? A népeknek (32)! Ráadásul az eredeti szövegben etnikumok vannak, azaz az Ige hangsúlyozza, nem Isten választott népéről van szól. Legtöbben átugorjuk ezt az egyetlen szót, és meglepődünk, ami-

kor valaki rávilágít, itt nem (csak) rólunk, személyekről beszél Jézus. A szociális evangélium – mint általában az evangélium ügye – nem egyéni kérdés, társadalmi felelősség! Sajnos egy olyan korszakba léptünk, amelyből eltűnt a szolidaritás. Ilyen a gyülekezeteink többsége is. Talán nem véletlen, hogy amikor megerőtlenítjük a Jézus számára fontos szolgálati területe-

ket, ezzel együtt erőtlenedik annyi minden a gyülekezetek, az egyház mindennapjaiban is…

Nagyon örülök, hogy végre nincs órám péntek délután, mert ez azt jelenti, hogy haza tudok érni a bibliaórára. Itt azokkal az emberekkel lehetek együtt, akik egy családot jelentenek a számomra. Ide bármiféle örömömet és bánatomat elhozhatom, igazi megértésre találok, és szerintem ezt mindenki más is így érzi. Ezen az alkalmon lehetőségünk van arra, hogy ne csak Istenhez, hanem egymáshoz is közel kerüljünk. Számtalan olyan pont volt, amikor Schlégl Ancsi egy-egy bibliaórai tag a legbelsőbb kételyeit, kérdéseit osztotta meg a csoport előtt. Így számomra is teljesen egyértelmű volt, amikor életem egyik nagy fordulópontjához értem, beszéljek róla, ekkor rögtön támogatást is kaptam a közösségünktől. Más, mint egy istentisztelet, hisz annak középpontjában az Isten szolgálása, dicsőítése áll, ezeken az összejöveteleken pedig alkalmunk van arra, hogy feltegyük azonnal a kérdéseinket, kötetlenebb formában tanulmányozzuk az Igét, mi válasszunk énekeket és külön imádkozzunk. Ezenkívül szabadok vagyunk arra, hogy bármilyen témát felhozzunk, ha van egy

problémás kérdésünk, gondolatunk, akkor nem megyünk el mellette szó nélkül, hanem közösen keresünk rá megoldást, és legtöbbször találunk is. Amióta rendszeresen részt veszek a bibliaórai közösségben, sokkal mélyebb összefüggésben látok egy-egy bibliai történetet vagy verset. Jó rácsodálkozni arra, hogy olykor egyetlen nem kellőképpen hangsúlyozott szó a megoldás kulcsa. Én hat évig jártam a református gimnáziumba, így nagyon sok háttérinformációval rendelkezem, de a pénteki órákon kap ez a tudásanyag valódi értelmet. Meglepő volt például látni, hogy a bibliai személyek mennyire emberiek, ők Isten kiválasztottai, mégis ugyanolyan bűneik vannak, mint nekünk, és hiába van ez a nagy időbeli távolság, sokszor megláthatjuk magunkat, esetleg a körülöttünk élőket bennük. A Bibliának igenis van aktualitása, s a vasárnapi igehirdetések mellett a bibliaórákon is ezzel szembesülhetünk. Azt is fontosnak tartom, hogy az alkalmak helyszínei hónaponként váltják egymást, vagyis egyszer Ménteleken, aztán pedig Hetényegyházán vagyunk együtt. Ebben is az mutatkozik meg, hogy a két település gyülekezeti tagjai összetartoznak, együtt alkotunk egy egészet. Lényegesen szegényebbek lennénk a másik nélkül.

Első látásra úgy gondolnánk, hogy elég erről azt írni, jó hogy van, egyre többen vagyunk, de szerintem a bibliaórák ennél sokkal többről szólnak. Számomra nagyon fontosak, és nagyon szeretem őket. Több szempontból is. Először azért, mert építő jellegűek. Nemcsak azért va-gyunk ott, hogy ne legyünk itthon, hanem, hogy tanuljunk. A témafelhozatal Perényiné Karádi Mária rendkívül válto-zatos. Olykor lelkipásztorunk elküldi e-mailben a bibliaórák témájának fontosabb kérdéseit, vagy az alkalom után kis vázlatban odaadja a beszélgetés fontosabb tanításait, igehelyeit. Ez nagyon tetszik, mert fel lehetett rá készülni itthon, és ami fontos, hamarabb hozzá tudtunk szólni az adott témához. Elindulhatott a szópárbaj, hogy kinek mit mond vagy mit jelent egy adott szimbólum vagy igerész.

Mostanában, amióta „nagykorúvá” vált a gyülekezet – lelkipásztorunk titoktartási fogadalmat tett biztos valahol – egy kicsit meditatívan szokott indulni a bibliaóra, ugyanis sokszor csak a közös éneklések és imádság után tudjuk meg, hogy miről is fogunk beszélni. Ilyenkor pár perc meditációs csend ül a társaságra. Persze a gondolatunk zakatol. Egy kicsit lassabban indul meg a párbeszéd. Természetesen nem egyszerű, kézenfekvő témák kerülnek elő, hanem például, hogyan lehet jól érteni a Zsid 6, 1-6 igeverseit a Biblia más verseivel összevetve. Hát be kell, hogy valljam, hogy első hallásra nekem sehogyan. Mélyvízbe dobtak. Én történetesen nem is tudok úszni. Kérem, aki olvassa ezeket a sorokat, olvassa el a Zsid 6, 1-6-ig is. Hát nem könnyű szakasz! Ha valaki ezeket egyből megértette, nagyon kérem, hogy a következő gyülekezeti bibliaórára feltétlenül jöjjön el – minden pénteken este fél 6 órakor Hetényben, vagy Ménteleken (az átjutásban tudunk segíteni, ha valaki hetényi) –, hogy segítsen nekem, nekünk, hogy mihamarabb megtörjük a meditációs csendet.  Persze kb. másfél órányi érvek és ellenérvek után már meg

14

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

szoktuk érteni a Szentírás nehezebb üzeneteit is. Nem tudom, hogy eláruljam-e? Ha jól figyeltem, a Zsid 6, 1-6 lényege:Ha már hitre jutottunk, de valami miatt bűnt követtünk el, elfordultunk Istentől, megújulni újból csak Isten segítségével, engedélyével és kegyelmével tudunk. Hát ezért fontos ott lenni a bibliaórákon. A Szentírás rendkívül sok üzenetet hordoz számunkra, de ezeket segítség nélkül nem mindig értjük meg. A másik, amiért szeretem ezeket az alkalmakat, hogy gitár kíséretében nagyon sokat énekelünk. Lelkileg segít ráhangolódni Jézus Krisztusra, az evangéliumra. Van egy számozott énekesfüzetünk, és abból szoktunk többé-kevésbé ismert dicséreteket énekelni. Nekem a 3-as a kedvencem: Hozzád jövünk, Uram..., melynek egy része mindig illik arra, amikor olvassuk a Bibliát: „Áldd meg Igédet, hogy érthessük, Dicsőségedre, hogy élhessünk. Ne szóljon Igéd hiába!”. Már harmadik éve, hogy rendszeresen járok a gyülekezeti bibliaórákra. Emlékszem, hogy az első időkben mindig csodálattal

Tóth István

és irigykedve néztem, hogy a „hívő társaim” milyen gyorsan és pontosan forgatják a Bibliát, mikor egy adott verset kellett kikeresni. Nem is igazán értettem, hogy mit is jelent például az 1Kor 13, 4-8, és hogy „mankó” nélkül hol kell keresni. Ma már 3 év után boldog vagyok, hogy viszonylag gyorsan ki tudom keresni az adott igerészt, amiről éppen beszélünk. De azért van még mit tanulnom. Hát ezért is tartom fontosnak és hasznosnak a bibliaórákat. És amiért még én nagyon szeretek ott lenni az az, hogy együtt lehetek olyan barátokkal, és már nemcsak „hívő társakkal”, akikkel egy hitet vallunk, tisztelünk és szeretünk. Nem kell félnem attól, hogy furcsán néznek rám azért, hogy hiszem Istent. Hogy hiszem és vallom Isten dicsőségét! Köszönöm, hogy ehhez a gyülekezethez tartozhatok, és hogy a gyülekezeti bibliaórákon fejlődhet, épülhet és gyógyulhat a lelkem.

A Hetényegyházi gyülekezetet a lelkipásztoron, Ferenczi Zoltánon keresztül ismerhettem meg. 1997-től részt vehettem az általa irányított drogprevenciós és drogrehabilitációs szolgálatban Kecskeméten. Később csak akkor találkoztunk, ha nagy volt a baj. 2008 nyarán is így történt. Zoltánt kerestem meg. Talán a munkanélküliség jelentette a legnagyobb krízist, aminek a feldolgozásában tanácsra volt szükségem. Az iskolák után a családi vállalkozásunkban kezdtem el dolgozni, majd az építőiparban folytattam a munkát. Az első beszélgetésünk után került szó arról, hogy érdemes lenne megnéznem a gyülekezet bibliaóráját, ahová nem volt igazán kedvem elmenni. Új emberek, kérdések: „hogy vagy, mivel foglalkozol”…

Körülbelül két éve járok gyülekezeti bibliaórára. Ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam. Nagyon izgalmas és érdekfeszítő témákról szoktunk beszélgetni, eszmét cserélni. Jó látni, hogyan gondolkodnak a többiek a megadott témákról, hiszen így más megvilágításban is lehet látni a dolgokat, mivel mindig van olyan valaki, aki mást szűr le például egy bibliai igéből. Nem utolsó sorban sokat lehet tanulni egymástól. Számomra ezek a péntek délutáni alkalmak hihetetlenül fontosak. A vasárnapi istentisztelet mellett ezeken az estéken szoktam feltöltődni, és ezáltal segítséget, megoldást meríteni a hit dolgaiból. Sajnos a nyáron nem tudok majd részt venni a gyülekezeti bibliaórákon, mert Németországba megyek dolgozni. Nagyon fognak hiányozni ezek az alkalmak. De örülök és hálás vagyok Istennek, hogy az eddigiekben volt lehetőségem eljárni a bibliaórákra, mert így rengeteg erőt tudok majd meríteni az elmúlt alkalmak emlékeiből, tanulságaiból. Perényi Judit

15

Az új gyülekezetet új problémának éreztem. A kecskeméti református gyülekezetnek 13 éve vagyok a tagja. Itt jutottam hitre, itt kezdtem tanulgatni az Isten dolgait, és ebben a közösségben ismertem meg Őt jobban. Nem szerettem volna gyülekezetet váltani, de pár hónap után kezdtem idetartozónak érezni magam. Sokat jelentett ebben a Függőjátszma konferencia, ahol közelebbről megismerhettem egyenként is a gyülekezeti tagokat. Nagyon jók a pénteki bibliaórák. A lelkipásztor felkészült, a többiek tudnak és mernek jó kérdéseket feltenni, megosztják a hittapasz-talataikat, őszinte, szeretetteljes a légkör. Úgy látom, hogy itt valóban az Isten Lelke munkálkodik.

A bibliaóra számomra családi közösség, harmonikus családi hangulatot ébreszt bennem. Igaz, néha parázs vitákkal tarkítva zajlik, amelyeken rendkívül sokat épülünk. Van alkalom, hogy nem tudok jelen lenni, ilyenkor nagyon hiányzik a gyülekezet, a beszélgetés, a vita, az együttlét. Egyszerűen vágyom a közösségbe. Serbán Csilla

GYÜLEKEZETI BIBLIAÓRÁK MINDEN PÉNTEKEN 18.30 órakor Ménteleken és Hetényben havonta váltakozva 2009. június ~ VI. évf. 2. szám

„Komolyabban” a tavaly augusztusi őrsé-gi családos hét óta érzem, hogy a gyüleke-zethez tartozom. Nagy öröm számomra, hogy az ott kapott Istenhez fűződő kapcsolatom azóta is megmaradt, és úgy érzem, hogy egyre növekszik bennem. Bár valahol tudtam, hogy a körülöttünk lévő látható világ a teljesnek csak töredéke, és a lényeges pont a láthatatlan. Perényi József Az az egy hét – most már biztosan tudom – fordulópont volt az életemben. Sok minden átrendeződött azóta bennem. Nem tudtam, hogy a lelkipásztorok „ilyen jó fejek”. Ifjú felnőtt koromban volt egy-két „parázs” vitám a papokkal, ami miatt nem is jártam templomba. Igazából a gyülekezethez való érdeklődésemet a feleségem és Judit lányom keltette fel. Sokat beszélgettek itthon a közösségi életről, amit persze én is hallottam. Kezdtem irigyelni őket és az egyre fokozódó jókedvüket. Csodáltam és csodálom most is, ahogy kedvesem erőt merít a gyülekezetből. A családos hét után a Függőjátszma konferencia hozta meg igazán bennem a döntést, hogy ide, ehhez a közösséghez kell tartoznom. Itt most már megtalálom azt, amit gyerekkoromban nem. Feladatot is tudtam vállalni: videózok, ha kell, és néha villanyt is szerelek. Mind a kettőt nagy szeretettel teszem. Ha a munkahelyi beosztásom engedi, mindig elmegyek a bibliaórákra, amiből nagyon sokat tanulok, és a vasárnapi istentiszteletre is. Örülök, hogy meghallottam Isten hívó szavát, de a legnagyobb örömöm az, hogy mindezt a családommal együtt élhetem át.

AZÉRT JÖTTEM, MERT VÁRTATOK …mondhatnám, ami igaz is. De ahhoz, hogy közétek jöhettem, történnie kellett valaminek. Valaminek, ami a lelki tétlenségem megváltoztatta. Messzebbről indulva az időben, amikor még gyermekkoromban, abban a tisz -ta gyermeki tudatban, szüle-im és nagyszüleim kezdeti noszogatására a szülőfalum, Szalkszentmárton lelkipász-torának, nagytiszSzabó Lajos teletű Ha-tolkay Árpádnak a hittanó-ráin társaimmal együtt a Bibliával ismerkedtünk, minden olyan csodálatos-nak tűnt. Ismerkedtünk, és elbűvölve hallgattuk a történeteket, amelyeket ő szenvedéllyel és rajzokkal körítve elevenített meg nekünk. Így érthető, hogy már vártuk a következőt, a folytatást. Majd minderről számot adhattunk a konfirmációnkon. De mi is történt ezután? Távolra kerülve a szülői háztól hirtelen minden megváltozott. Új környezet, barátok, elvtársi üdvözlet és elvtársi tanárok és tengernyi tananyag. (Persze, ezt úgy szépen kitaláltam utólag magam megnyugtatására.) A lényeg, hogy életem szörnyű nagy viharában elvesztem, és a már megkezdett fundamentum építését nem folytattam. Pedig az ajtó mindig nyitva állt előttem, nyitva – és mégis csak a lépcsőkig jutottam. Néha, bemerészkedtem Isten házába – azt hiszem elbújni egy kicsit a világ elől, mert a csendnek mindig szükségét éreztem. Annak a CSENDNEK, amelynek ott és akkor még nem éreztem az örömhírét. Történt a közelmúltban, hogy megszólítottak. Megszólítottak, és aki megszólított, akkor már szeretteivel a Teremtő oltalmát és kegyelmét kereste. Rátalált az útra, mely számára is hitet és bizonyságot adott. Akkor kerültem a hetényi gyülekezetbe, általa. Beszélgetéseink alkalmával egyszer azt mondta: „Tudod, imádkozom. Imádkozom, és mindig öröm tölt el, mert úgy érzem, meghallgat és lelkileg erőssé, felszabadulttá tesz. Nagyon jó érzés Vele lenni, soha nem gondoltam volna”. Azt hiszem, azon emberek közé tartozott, akik számára, ha rövid ideig is, de annál mélyebb kapcsolat adatott meg. Ez a szó, hogy soha, akkor bennem ragadt. Aztán látván az élettel teli gyülekezet örömteli és kedves tagjait, no és persze lelkészüket, Zoltánt, úgy gondoltam, itt a lehetőség előttem, hogy azt a soha szót kitöröljem. Most elölről kezdem, helyemet keresve, lassan tapogatózva, hogy mindent észrevegyek az úton, melyen váltótársként immár haladhatok. Tapasztalom közben, hogy hullik rólam a hosszú évek alatt rám ragadt felesleg, és változik az értékrendem. Így, hiszem, hogy könnyebb a hitben megerősödnöm. 16

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Dan Clark Évekkel ezelőtt egy holland halászfalucskában élő fiatalember példát adott a világnak az önzetlen szolgálat jutalmáról. Mivel az egész település a halászatból élt, önkéntes mentőosztagot szerveztek veszély esetére. Egyik éjszaka hirtelen feltámadt a szél, szakadni kezdett az eső, és a tomboló vihar felborított egy halászbárkát a nyílt vízen. A bajba jutott és kimerült legénység leadta a vészjelzést. Az evezős mentőcsapat kapitánya megszólaltatta a szirénát, s a falu lakói öszszegyűltek az öbölre néző főtéren. Mialatt a mentők vízre bocsátották csónakjukat, és a széltől felkorbácsolt hullámokkal dacolva befelé eveztek, a falusiak nyugtalanul várakoztak a parton, lámpásokat gyújtottak, hogy az evezősök visszataláljanak. Egy óra múlva kibontakozott a ködből a csónak, s az emberek ujjongva szaladtak elébe. Az önkéntesek elcsigázva rogytak a fövényre, s elmondták, hogy a mentőhajó már nem bírt el több embert. Egy szerencsétlenül jártat hátra kellett hagyniuk. Ha őt is felveszik, a csónak bizonyosan elsüllyed, és mindannyian ott pusztulnak. A kapitány tébolyult igyekezettel próbált újabb mentőcsapatot toborozni az egyetlen odakint hagyott halász megmentésére. A tizenhat éves Hans lépett elő. Az anyja megragadta a karját: — Könyörgök, ne menj! Az apád tíz éve hajótörésben halt meg, a bátyádnak, Paulnak három hete veszett nyoma. Egyedül te maradtál nekem. — Mennem kell, anyám. Mi lenne, ha mindenki kihúzná magát, hogy „Nem mehetek, menjen valaki más"? Most nekem is teljesítenem kell a kötelességemet. Akire rákerül a sor, ki kell vennie a részét a munkából — felelte a fiú, megcsókolta az anyját, csatlakozott a csapathoz, és eltűnt az éjszakában. Újabb óra telt el, amely az aggódó anya számára örökkévalóságnak tetszett. Végre előtűnt a ködből az evezőshajó, az orrában Hansszal. A mentők kapitánya kezéből tölcsért formálva kiáltotta: — Megtaláltátok? — Meg! — ordította vissza izgatottan Hans. — Mondják meg anyámnak, hogy Paul, a bátyám az!

SZABÓ LAJOS

Már régóta figyeltem a kertünk egyik eldugott szögletében ilyenkor tavasszal, a nagy fűből 3-4 sorban lassan előbújó tulipánra épp csak emlékeztető kis satnya, fakó zöld levélkéket. Jelezték, hogy hahó, hát mi is itt vagyunk, élünk. Aztán úgy, ahogy kibújtak, csúnyácskán, véznán, virág nélkül a gazban, rövid időn belül elhervadtak és visszatértek szinte nyom nélkül a biztonságot

jelentő anyaföldbe. Mintha szégyellték volna, hogy a tőlük nem is olyan távoli, ápolt, pátyolgatott testvéreik virágdíszbe öltözve pompáz-tak, oda vonzva gazdájuk minden tekintetét és gondoskodását. Valamikor az a hely valakinek a virágoskertje lehetett. Gondoltam is rá, hogy át kellene ültetni a hagymákat, de ezt mindig csak lehetőségnek hagytam meg. Ahogy eltűntek időközben és észrevétlenek lettek, úgy a helyüket tapostuk, gázoltuk. A tavalyi nyár végén a mellettük lévő kútból vizet fakasztottunk, így lehetőségem nyílt egy kis zöldségeskert létrehozására. Miután a magokat elvetettem és öntöztem, egyszer csak észrevettem a már közeli, de eldugott részen a megint soronként bújó kis hagymásokat. Már el is felejtettem őket. No, gondoltam, adok én nektek egy kis vizet, de csak vizet, 17

mert körbekapálni már nem akartam azt a kis területet. (Azt hiszem, nevezhetem restségnek, de pszt, ne tudódjon már ki!) Az öntözést többször megismételtem, lesz, ami lesz belőlük, vélekedtem. Közben egy kicsit harsogóbb színük lett, ahogy emelkedtek napról napra felfelé. És láss csudát! A szemem a levelek között pici kis dudort vélt felfedezni, itt is, ott is. Jobban megnéztem, bimbók voltak azok, kérem, virágbimbók. Meglepődtem, de megörültem nagyon, majd amikor tehettem, elárasztottam újra vízzel a helyüket. Figyeltem és vártam. Közben bánkódtam is már, hogy nem szabadítottam ki a fűből a virágokat, de nem mertem háborgatni a tövüket, nehogy megsérüljenek.  Egyik nap végére hazaérvén kimentem 2009. június ~ VI. évf. 2. szám

a kertbe, hogy a jó gazda gondosságával körbejártassam szemem a tavaszi gyors változásokon, s már a szememet odavonzotta az a kis színfolt. Nem, nem! Nem folt volt ez, hanem varázs. Képzeljétek, kinyíltak! Nem nagyok, nem a legteljesebbek, de nekem a legszebbek. A zöldben pirosak és sárgák. Gondoljátok el, ez a pici segítség, hogy csak vizet kaptak, micsoda erőt adott nekik, hogy végre VIRÁGOK lehesse-nek. Amire vágytak. Virágok, melyeket arra

teremtettek, hogy díszei legyenek a kertnek, és így az ember is gyönyörködhessen bennük. Igen, szépek voltak. Mi, vajon szétnéztünk-e már magunk körül? Oda mertünk-e nézni, ahol csak a dudva nő a virág helyett? Észrevettük-e azokat a várakozókat, akiknek víz kell, víz a tiszta forrásból? A víz, ami csak a kezdet, mert kéz is kell, amelyik ápol és segít. Vagy csak rohanunk, mi is víz és hit nélkül…?

Pedig sokan vannak, egyre többen. Nyílni szeretnének, nekünk, maguknak. Ne hagyjunk virágot ápolatlanul! Nyúljunk hát bátran a kanna felé, és keressük csak azokat a szomjazó, elhagyott tulipánokat! Nyílni fognak, nekünk, maguknak. Így fizetnek érte. A legtöbbet, amit adhatnak. Örömhírt hoznak, mert most nagy szükségünk van rá.

AZ IDŐSEK KÖRÉBEN IS LEHET NÖVEKEDÉS éves emberek elmondanak, ahogy a közösség formálódik és összekovácsolódik, egyre inkább őszintébben hangzanak el a bizonyságtételek. A mi korunkban teljesen más jellegű gondok, problémák is foglalkoztatnak bennünket, mint a fiatalabb és aktívan dolgozó korosztályt. Bizony ezek is előkerülnek. Jó egymásnak elmondani örömeinket, gondjainkat, egymás véleményét segítő szándékkal meghallgatni.

Hamarné Csorba Etelka

Mi az, ami összetart bennünket, sőt gyarapodást eredményez? Frázisnak tűnhet, hogy az ige, az imádság és a szeretet, pedig így van. Egy hideg, esős téli napon azt gondoltuk, hogy nagyon kevesen leszünk, és 12-en jöttünk össze. Amikor ezen örvendeztünk, az egyik testvérünk elmondta, hogy buzgón imádkozott azért, hogy minden kedvezőtlen külső körülmény ellenére is minél többen eljuthassunk a bibliaórára. Az imádságot meghallgatta az Úr. Tehet-e valamit egy ilyen idősebbekből álló csoport a gyülekezet fennmaradásáért és építéséért? Rengeteget. A közösségben és az otthon csendjében elmondott imádságnak ereje van, és meghallgatásra talál. Olyan nagy élmény, ha ez nyilvánvalóvá is válik. Minden alkalommal előjön valamilyen teendő: beteglátogatás, gyülekezeti alkalmak szervezése, hívogatás stb. Érezhető, hogy ahogy gyarapodunk létszámban, egyre inkább bizalommal fordulunk egymáshoz is. Minél inkább egyek vagyunk az imádságban, annál többet tehetünk egymásért és a gyülekezetért.

A nyugdíjas-bibliakörön minden hónap második keddjén délelőtt 10 órakor találkozunk a gyülekezeti házban, vagy nyári időszakban valakinek az otthonában. Eleinte 5-6-an, később 8-10-en, de az utóbbi hónapokban már rendszeresen 1214-en vagyunk együtt. A mintegy kétórás együttlét programja: éneklés, imádság, bibliaolvasás (napi ige a Bibliaolvasó Kalauz szerint), irányított beszélgetés az igéről, (mindenki jól olvasható vázlatot kap), imaközösség, szeretetvendégség, és kötetlen beszélgetés. Pontosan kezdünk, és általában délig maradunk, de az sem ritka, hogy még tovább, mert mindenkinek van mondanivalója, és jó együtt lenni. Mi az, ami egyszerűen csodálatos ebben a közösségben? Azok az istenélmények, megtapasztalások, amelyeket 60-80

Nagy szeretettel fogadunk és várunk minden új érdeklődő gyülekezeti tagot, aki szívesen jön a közösségünkbe, többet szeretne hallani Isten igéjéről, szeretne több odafigyelést és felebaráti szeretetet adni és kapni. Minden bibliaóra befejező részében felolvasunk egy tanulságos mesét vagy történetet, ami szervesen kapcsolódik az Igéhez, és ezt haza is visszük nyomtatásban, útravalóként. Szívesen adom közre az április 14-én, az utolsó bibliaóránkon felolvasott tanulságos mesét, ami remélem, mindnyájunkban gondolatokat ébreszt, nem csak a nyugdíjasok között. 18

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

ta: „Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.” A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon azután megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt: „Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.” „Nem akarok - válaszolt a király -, hanem kell! „ „Bizonyára hamarosan visszatérsz.” ”Nem - sóhajtott a király. - Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.” „No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.”

A legnagyobb bolond Mese - nem csak gyermekeknek Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelően udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerűen csak annyit fűztek hozzá: „Hiszen ő bolond!'' Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén aranyharangocska hintázott. Majd ezt mond-

AZ EGYIK BIBLIAÓRA UTÁN

2009 áprilisának utolsó vasárnapján az evangélizációs istentisztelet keretében búcsúztunk el Feri bácsitól és Erzsike nénitől. Mindketten több mint fél évszázadot töltöttek el a gyülekezetünkben. Imádságuk, szolgálatuk, bizonyságtételük, házasságuk, hitbeli elkötelezettségük és hűségek mindnyájunk számára csendes tanítás lehetett. Ahogyan csendesen és hűségesen, de világító hittel közöttünk voltak a legnehezebb időszakokban, azzal önmagában is erősítették közösségünket. Együtt élhettük át a betegség időszakait, de a hívő házaspár fénylő derűjét ez sem árnyékozta be. Sokan meríthettek szeretetet, erőt csöndes beszélgetésekben, és sokak ismeretlen erőforrásai voltak, amikor a reggeli bibliaolvasás után egyenként az Úr elé vitték azokat, akik közösségünkben terheket hordoztak. Feri bácsi és Erzsike néni ezután Lakiteleken laknak majd, és az ottani g y ü l e k e zetet erősítik hi- tükkel, imádságukkal, bi- zonyságtételükkel és je- lenlétükkel. De ígérték, ha tehetik, ellátogatnak közénk. Hiányozni fognak… Ferenczi Zoltán Feri bácsi és Erzsike néni

Feri bácsi utolsó harangozása 19

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Az ifjúsági bibliaóra tagjai kezdték el megszervezni az általános iskolás korosztály számrára azt a közösségi alkalmat, amelyet jelenleg még csak havonta egyszer hirdettünk meg, de terv szerint ősztől — ha igény van rá — heti rendszerességgel fogunk megtartani. Az első szárnypróbálgatásról kaphatnak most rövid összefoglalót a SZÓSZÓLÓ olvasói. Isten segítsé gé tani Minifit vel már háromszor tu . Ezeken a dtunk tardélutánoko vonta egysz n, amit ha er tartottun k, többek k ni, beszé özött játsza lge A Minifit a tni és énekelni z ifi tagjai szoktunk. sze runk segít ségével bo rvezik és lelkipásztonyolítjuk le munka meg . szervezni e gy-egy alka Nem kis gondolom, lmat, de úg megéri. Ez y t mindig ak lem el ma kor könyve gam rajta.  M ban, amikor már tú l vagyunk egéri, mert jó látni a g hogy élvez yerekeken, ik őket az a té ezeket a délutánokat, ma, amiről é beszélgetün s érdekli kes és elgo k. Sok érde ndolkodtató gondolatuk szólásuk v an a beszé és hozzálg etések sorá hogy ők ho n gyan vélek ednek ezek . Jó látni, ról. ről a dolgo kSzeretem e ze k hiány miatt et az alkalmakat, bár sajnos időm az előkészü indig az utolsó hétre h leteket. En nek ellenére alasztjuk sikerülnek. mindig jól Mindenkine k hogy ki miv megvan a maga kis el készüljön feladata, . jóból.  Ezáltal meg Senki sem marad ki a tan tagjai – csa patban dolg ultunk – tehát az ifi ozni, és pers lések által ze a készüm Remélem, a i magunk is sokat ta gyerekek is úgy menne nultunk. egy Minifi k haza egyután, hogy arra gondoln lett volna k ak: „Ezt ká ihagyni.” r Perényi Ju dit

Örömmel, vierveztünk eddig. Három Minifit sz vissza rájuk. A adással gondolok t, mert dámsággal és hála n nehézkesen men be et zd ke s zé ve Most már közös szer tól szenvedtünk. yá án hi ő id az zdálkodni, mindig ll az idővel jól ga ke gy ho k, ltu nu és így egyre megta a szervezés során, ni ol nd go ll ke mire letek. Minden nek az előkészü en m en bb ye nn kö pasztalattal gazlom után újabb ta ka al s ifi in M s ye eg nunk, dagodunk. nem kell attól tarta k, ün nn jö tt lle ke Emellett Először rá eljönni hozzánk. er m ek er gy s tegyük azt hogy kevé hogy játékosabbá k, ün ln ye fig ll ke l pedig az a jobban odik találkozásná ás m A . át ór l fé a más hogy a gyereott meg bennünk, ód az lm ga fo ka kriti mi gondoltuk. A esebbek, mint azt lm te ér al kk so k ke gyon élvezték a gyerekek már na legutolsó alkalmat mi is. – és velük együtt megadott témákon általában egy no tá lu dé elünk, Ezeken a velük, ének k n ü t e g l é z s e játékokkal ról b zunk, és vicces bo bá , nk dü ke es e időt. Szekézműv rűbbé tenni a röpk ze ys én m él k ju ál prób lesznek ezek az szeszedettebbek ös e yr eg m te rin egyre nagyobb i hárman pedig M . ek el et öv ej sz ös lmakat, közben elő ezeket az alka kedvvel készítjük mélyül. Nemis egyre jobban el b örömmég a barátságunk na ek is egyre gyob ek er gy a m ne ha demes ezt csak mi, Úgy gondolom ér k. án zz ho el ek tapasztalatmel jönn erekek öröme, a gy a sz hi k, un tn folyta sség élménye is rvezés és a közö te s zö kö a s, zé szer Darányi Kriszta csodálatos.

Ősztől náhány új gyülekezeti alkalmat tervezünk elindítani. A jelenleg is működő Tizenévesek ifije mellett, a fent említett Minifi heti rendszerességű alkalmain túl, elindulna egy huszonéveseket megszólító ifjúsági bibliaóra is Oravetz Anett vezetésével. Azoknak, akik több eszközt szeretnének az Ige mélyebb tanulmányozásához, egyik hétköznap este görög nyelvű bibliaórákat szervezünk, amikor az Újszövetség eredeti nyelvén tanulmányozzuk az Írás érdekesebb részeit. Továbbfolytatódik a liturgusok képzése, amellyel együtt a liturgusok vasárnapi szolgálata is bővül. Ezentúl szeretnénk megszervezni a hitoktatók képzését, amely havonta egy szombaton lesz elméleti és gyakorlati, illetve sajátélményű képzés keretében. A Bibliaiskola sem marad el. Jövőre újrakezdjük azt, és terv szerint az alapvető fogalmainkkal fogjuk folytatni — ez alkalommal két-három újabb gyülekezet bevonásával. Az ONKOHELP csoport alkalmait is szeretnénk még ebben az esztendőben elindítani Ságiné Szabó Györgyi koordinálásának segítségével. 20

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

A bibliaiskola 2008 október elején kezdődött, és havonta egy alkalommal találkoztunk egymással. Három gyülekezet fogott össze ennek megrendezésére: a helvéciai, az izsáki és a méntelek-hetényegyházi közösség. A három előadó lelkipásztor: Faragóné Bencsik Dóra, Nagy Árpád és Ferenczi Zoltán. Az idei év célja néhány – az ünnepekhez köthető – fontos bibliai téma bővebb, akár történelmi áttekintése és értelmezése volt. Az előadások egyszerű, ismert fogalmak köré szerveződtek: keresztség, úrvacsora, feltámadáshitek, Jézus Krisztus, vízkereszt, böjt, Szentháromság, megigazulás, pünkösdi történet és az egyházról szóló tan. Ha ezekről elgondolkodunk, a mai ember nehezen találja a konkrét és fontos értelmét a saját életében (mint pl. a böjt, ami nem a koplalást jelenti igazán, hanem akár a tévé vagy a pazarlás megvonását magunktól). Ezen témák boncolása is megmutatja, hogy milyen gazdag és aktuális üzenete van a Bibliának számunkra és mennyire kortalan könyv. Minden alkalommal a három szervező gyülekezet egy-egy lelkésze volt az előadó, aki kb. 40 Tóth-Kása Sarolta percben kifejtette a választott témáját és utána a hallgatókkal megvitatták a felvetődött kérdéseket. Időnként parázs viták jöttek létre a különféle értelmezésekről, látásokról, tapasztalatokról. Az alkalom végén szendvics, sütemény és tea társaságában jó volt folytatni a beszélgetést, vitát. Az előadások még nem fejeződtek be. Június 13-án a Fülöp Tanyán lesz a záró alkalom családi nappal egybekötve. A jövő évben pedig újabb 2-3 gyülekezetet vonnak be a szervezők, és ősztől folytatódik a bibliaiskola!

Nagy örömmel tölt el, hogy most már én is részese lehetek a gyermek-istentisztelet vezetésének. Eleinte kicsit furcsa volt megszoknom, hogy a gyerekek most rám figyelnek, és mondanom kell valami értelmeset, amit hazavihetnek magukkal. Azért is voltam zavarban, mert pár éve még én mint résztvevő voltam jelen a gyermek-istentiszteleteken. Az első alkalommal kicsit izgultam, mert a társam, Judit lebetegedett, és egyedül kellett megtartanom az egész alkalmat. Attól féltem, hogy nem fognak majd rám figyelni és nem tudok majd mit csinálni. Az első tíz perc után már teljesen feloldódtam. Láttam rajtuk,

hogy élvezik, amivel készültem, és érdekli őket, amit mondok (vagy csak jól színlelték ). Én úgy érzem, nagyon jól sikerült az az alkalom és nagyon boldog voltam, hogy meg tudtam oldani. Úgy láttam, rendkívül közreműködők és segítőkészek voltak velem a gyerekek. Örömmel jöttünk vissza a gyerekekkel az istentisztelet végére. Persze azt azért nem állítom, hogy nagyon könnyen ment, mert akkor nagyon sokan gyerek volt, és kicsit kimerültem a végére, de szerintem első nekifutásra nem volt rossz. Remélhetőleg a következőkben nem egyedül kell lennem, és így biztosan jobban fog menni. Nyíri Judit

Judit debütál

21

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

2008 szeptemberének közepén érkezett Dortmundból, Németországból egy felajánlás a Nagykőrösi Főiskola kántorképző tanszéke felé, hogy egy lebontásra ítélt gyülekezeti ház sípos orgonáját ingyen odaadják, „csak” el kell érte menni. Nem volt sok idő gondolZilahi Kálmán kodni, mert a szeptember végét kántor a németek komolyan gondolták. A közvetítő Méhes Balázs, tiszakécskei kántor és nagykőrösi tanár-orgonaművész volt. A hely kiválasztása során szempont volt, hogy olyan helyre kerüljön, ahol nincs vagy nagyon rossz állapotú hangszert lehet lecserélni, a kántor tudja használni, és nem utolsósorban van gyülekezet is. Így esett a választás Méntelekre. Voltak, akik lemondtak volna róla, ezt nem lehet megcsinálni, se idő, se pénz… De! többen voltak, akik azt kérdezték, ki tud kimenni, és kitől lehetne pénzt szerezni. Végül is a lelkipásztor egyezséget ajánlott: ha kimegyek érte, szerez pénzt. Ilyen előzmények után vágtunk neki Méhes Balázzsal és a kecskeméti egyházközség mikrobuszával a hosszú útnak szeptember 23-án. Würtzburgban csatlakozott hozzánk Szabó Balázs, aki itthon megszerzett orgonaművészi tudását bővíti ott ösztöndíjasként. Este 8 óra körüli érkezésünk után láttuk, a németek komolyan gondolták: egy „lecsupaszított” gyülekezeti házban a mi hangszerünk árválkodott egy steklámpa halvány fényénél. (Ugyanis már világítás sem volt.) Nekifogtunk a kisebb fémsípok egyenkénti becsomagolásának és az orgonaszekrény „cipelhető” méretűvé alakításának. Éjjel 1 óra felé elküldtek az óvodába – ott volt a szállásunk – aludni, mivel én vezettem. A két Balázs folytatta a munkát tovább. Két óra körül megérkezett a rendőrség két fővel és érdeklődött, hogy mi történik ott. A lelkész ajándékozó levelének elolvasása után talán elhitték, hogy nem betörőket fogtak, de biztos, ami biztos felírták az adatokat és további jó munkát kívántak. 3 óra felé már az autó útra kész volt, benne a hangszerrel. 4 óra tájban indultunk haza. Itthon a gyülekezet és a falu segítőkész csoportja várt, hogy tanúja legyen e történelmi pillanatnak. A helyszíni összeszerelést Szabó Balázs kezdte el és Keve József orgonaépítő mester és munkatársa fogja befejezni, reményeink szerint pünkösdig. A két nap rövid mérlege: 2600 km, 26 óra utazás, 3 óra alvás és egy orgona.

Orgonaépítő Manufaktúra készítette el. A regiszterek neve, jelentése A regiszterek neve után található egy szám is, ez a sípsor méretét (hosszát) jelöli. Minél nagyobb a szám, annál mélyebb sípsorral van dolgunk. Nagyobb orgonáknál szerepel egy szám a regiszter neve előtt, az a sorszámát jelöli. Subbass 16’ Szubbasszus, mélybasszus, a pedálmű bő méretű fedett basszusregisztere. (Ezek állnak hátul, a magasabbak kilátszanak az orgonaszekrény mögül.) Holzgedact 8’ Fából készült födött építési formára utaló név és jelző. Prinzipal 4’ Főjáték, az orgona legfontosabb alapjátéka. Nyitott henger alakú, középbő méretű regiszter. Érces, kissé fanyar, jellegzetes orgonahang. (Ezek a sípok állnak a homlokzatban.) Blöckflöte 2’ Cölöpfuvola, bőméretű csúcsos síp. Világos, könnyed, kerek, kicsit nazális hangzású. Mixtura 3 f Kevertkar. Magas oktávákat és kvinteket tartalmazó kevertjáték, szűk méretű principál sípokból. A mixtúra legkevesebb 2 sípsorból áll, de nagyobb orgonákon 8-10 soros is lehet. Ez a regiszter adja az orgonahang karakterisztikus fényét. (Orgonánkon 3 soros.) (Hans Klotz : Az orgonáról c. könyve nyomán) A hangszer szállítása, új motorja, a hiányzó sípok pótlása és összeállítása mindösszesen 600.000 Ft-ba került. Ez az összeg az egyházkerület, az egyházmegye a kecskeméti és ménteleki egyházközség adományaiból jött össze. Így került Méntelekre a dortmundi Elias (Illés) Gyülekezet orgonája.

Végül egy kis hangszerismertető Az orgona Lübeck városában készült a Kemper cég műhelyében, kb. 30-40 éve. Öt regisztere (sípsora) van: ebből egy tartozik a pedálműhöz, négy pedig a manuálműhöz. Sípjainak száma: 351 db, anyaga: fa (mahagóni, fenyő, tölgy és bükk) és fém (vörösréz, ill. orgonafém – ón-ólom különböző arányú ötvözete). Motorját újonnan vásároltuk a Győrben működő Könyves Kft-től. A hiányzó 8 db kis méretű sípot – pótlólag – a Pécsi 22

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

KALANDOZÁS AZ ÓKORI BIBLIA VILÁGÁBAN Újszövetségi görög bibliatanulmányozás ősztől Amennyiben erre van igény, ősztől elindítunk egy újszövetségi görög nyelvvel foglalkozó gyülekezeti bibliaórát. A bibliaóra célja Akik jelentkeznek az alkalomra, azokkal a legalapvetőbb ismeretek után – legalábbis először – egyszerűbb újszövetségi részeket fogunk tanulmányozni a görög és többféle magyar nyelvű bibliafordítás segítségével. Ebben a csoportban az alapfordítás a Károli-féle Biblia lesz. Értelemszerűen arra nem tudunk vállalkozni, hogy klasszika-filológusokat képezzünk ki , de arra mindenkinek lesz esélye, hogy minimális kitartással és igyekezettel néhány használatával a Biblia egy lényegesen mélyebb és izgalmasabb világa táruljon fel. Így a jelentkezők (vagy inkább résztvevők) akár otthoni csendességükben, akár az igehirdetésre történő előzetes készülésükben (a 4Móz után 2010-ben terv szerint a Máté evangéliumát vesszük hétről hétre) olyan eszközöket kaphatnak, amely hitüket, ismeretüket, szemléletüket, igei látásukat nagymértékben fogja bővíteni. A jelentkezés feltételei Jelenleg az előzetes igényfelmérés zajlik. A bibliaórát kéthetente valamelyik hétköznap délután fogjuk tartani előzetes egyeztetés után. A bibliaórai részvételhez szükség lesz egy ÚSZ-i görög bibliára, egy erre a célra megfelelő nyelvi szótárra és egy szómagyarázatra. (Ezek beszerzésében az iratterjesztés fog segíteni.) Ezek egy része nem olcsó, de ha valaki szeretné, részletre is megvásárolható, ill. – ha valaki komolyan gondolja – már előre el lehet kezdeni gyűjteni rá. A kiadványokat nem érdemes előzetes egyeztetés nélkül beszerezni! Egyéb nyelvismeret nem feltétel, de segíthet. A csoportban nem cél a nagy létszám, de az igen, hogy aki jelentkezik, az rendszeresen járjon. Ez a „csoport” akkor is működik, ha csak egy jelentkező lesz, hiszen önmagában, ha csak egy valaki ismerete bővül ilyen formán, olyan húzóerőt jelent, amely közösségünk bibliatanulmányozó csoportjai életében komoly erőforrásként fog megjelenni. (Amennyiben valaki a klasszikus héber nyelv iránt érdeklődik, és szívesen tanulná azt hasonló formában - az picit nehezebb -, kérem, ezt is jelezze!) Jelentkezni a lelkipásztornál lehet.

Március 14-én a ménteleki templomban volt egyházmegyénk imanapja, amikor nemzetünkért könyörögtünk. Erről olvashatunk itt rövid összefoglalót

G

yülekezetünk adott otthont az egyházmegyei imanapnak, amelynek a célja az volt, hogy együtt könyörögjünk népünkért, nemzetünkért, egyházunkért és gyülekezeteinkért. Lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok mintegy 35 -en jöttek el a ménteleki templomba, hogy az Úr elé vigyük bűnvallásunkat, dicsőítésünket, hálaadásunkat, és hogy közbenjáró imádságot mondjunk a magatehetetlenekért és mindazokért, akik szükséget szenvednek, vagy akik nem ismerik az Urat, az egyetlen Szabadítót, illetve hogy együtt könyörögjünk azért, hogy a magyar nép végre rádöbbenjen arra, hogy fennmaradása és felemelkedése egyedül a teremtő és gondviselő Isten kezében van. Az egyes imablokkokat gyülekezetünk valamelyik munkatársa előimádsággal vezette be, majd a testvérek imaközösségét egy-egy odaillő ének követte orgona-kísérettel. Az alkalmat az Úri Imádság elmondásával, az áldás fogadásával és a Himnusz eléneklésével zártuk. A résztvevők imádságaihoz mi is csatlakozhatunk a 285. dicséretünk válogatott verseivel, amelyek jól tükrözik az alkalom bensőséges légkörét és tartalmát. Adj minékünk megújult szívet És új indulatot,

23

Tehozzád mindenben hívet, És szent akaratot. Újítsd meg rajtunk a te képed, Mely áll szent életben, Hogy lehessünk választott néped, Élvén szeretetben. Kegyelmed s áldásod újítsad Te szent egyházadon: Közelebbről azt szaporítsad Itt lévő nyájadon. Gátold hazánkban áradását A sok gonoszságnak, Fordítsd el eshető romlását Nemzetnek, országnak. Tekintsd meg a szűkölködőket, Légy az árvák atyja, Vigasztalja a kesergőket Szád édes szózatja, Akik betegágyukban nyögnek, Vidámítsd lelkünket; Ínségükben kik könyörögnek, Add meg kérésüket. DR. HAMAR NORMERT ~ gondnok

N

éhány héttel a rendezvény előtt hallottam róla először, egy istentisztelet végén, a hirdetések között. El is határoztam már akkor, hogy mindenképpen el akarok menni. Kételkedő emberként ugyan megfogalmazódott bennem, hogy vajon ezzel segíthetünk-e a nemcsak gazdaságilag, de erkölcsileg és morálisan is súlyos válságba jutott nemzetün-

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

kön. Mostanában egyébként is sokat gondolkodom ezen, mit tehetnénk a változás érdekében. Munkámnál fogva (az ifjúságot nevelem) igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, vigyázva arra, hogy ne legyek túl erőszakos és ne sugalljam azt, hogy az az egyedül jó, amit én közvetítek. De remélem, hogy a mag, amit hintek, termékeny talajba hullik, és később meghozza gyümölcsét. Ilyen ellentmondásos gondolatokkal a lelkemben készültem az imadélelőttre. Tekintve, hogy egy dolgozó nő életében a szombat délelőtt általában a hétköznap elmaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges, ezeket a tennivalókat elvégeztem péntek délután, és így nyugodt lelkiismerettel készülhettem a templomba. Nagyon érdekesnek találtam, pedig előtte nehezen tudtam elképzelni, hogy 2 órán keresztül imákat hallgassak. Én nem tudok imákat

rdekes ünnepe lesz gyülekezetünknek június 28-án. Ferenczi Zoltán lelkipásztor beiktatásának lehetünk tanúi délután 3 órakor a ménteleki temp-lomban. Az alkalom sajátosságát az adja, hogy a gyülekezet lelkésze már hat éve szolgál közösségünkben. Tudva lévő, hogy a beiktatás ceremóniája általában közvetlenül a lelkészi állás elfoglalását követően szokott megtör-ténni. Így túl öt családos héten, több gyülekezetünk által szervezett szakmai konferencián, egy elkészült és nagyrészt megvalósított gyülekezetépítési straté-gián, számos gyülekezeti alkalom elindulása után sajátos színt ad az „érkező új lelkész” hivatalos beemelése a gyülekezet pásztori szolgálatába. Érthető, hogy a gyülekezet több tagja kérdezte, miért éppen most.

É

M

iért hat év után került sor a beiktatásra? Amikor Hegedűs Béla esperes úr (a beiktató lelkipásztor) esperessége elején gyülekezetünkbe látogatott, meglepő információval szolgált a presbitereknek és munkatársaknak, sőt még a lelkipásztornak is. Ugyanis ez alka-lommal derült ki, hogy korábbi esperesünk, Szabó Gábor nagytiszteletű úr, minden testvéri, segítő megnyil-vánulása ellenére is rosszul emlékezett egyházközségünk jogi státusára. Így a lelkipásztor-váltás idején az egyházköz-ség úgy tudta, hogy gyülekezetünk missziói egyházközség, amelyben a lelkipásztori állással kapcsolatos összes döntés – a gyülekezet helyett – a püspököt illeti meg. Így ez esetben a beiktatás ünnepe sem történik meg. A gyülekezet presbitériuma pedig ebben a hitben végezte éveken

mondani, ezért nem is tettem. Megtették ezt helyettem mások, akik tudják, hogyan kell. Miután azonban a legtöbb elhangzott imában meghallottam valamit, ami az én életem eseményeire, élményeire, érzéseire is vonatkozott, ennek kapcsán magamban elmondtam a magam imáit. Olyan emberek is eszembe jutottak, akikkel már régen nem találkoztam vagy beszéltem. Ez jó érzés volt. És bár még mindig kételkedem, hogy a nemzet sorsán fordítottunk-e, de egy biztos: az én lelkem erre a két órára megnyugodott, elfelejtettem a hétköznapokban állandóan foglalkoztató és nyugodni nem hagyó gondolataimat és feltöltődtem. És talán az sem véletlen és nem pusztán „remek szervezőkészségemnek” köszönhető, hogy ezen alkalom tiszteletére a szombat délelőttömet szabaddá tettem… /FRD./

keresztül gyülekezetépítési tevékenységét. Hegedűs Béla esperes úr ezt a félreértést igyekezett orvosolni azzal, hogy jelezte a gyülekezet felé, mindenképpen fontosnak tartja a lelkipásztori állás betöltésével kap-csolatban elmulasztott hivatalos for-maságok pótlását. Így került sor sajátos módon a gyülekezet lelkipásztorának hat év után történő meghívására, akit a presbitérium egyhangúlag meghívott. Természetesen a bemutatkozó igehir-detéstől mindenki eltekintett, és a választás előtti időszakban sem kellett a lelkésznek a gyülekezet területétől távolmaradnia.

A

tartást a szabadtéren is nyomon kísérhetik a résztvevők kivetítő segítségével. Természetesen gyülekezetünk családcentrikus jellegéből fakadóan a nagycsaládos lelkipásztoroknak is szeretnénk lehetővé tenni a részvételt, így gyermek-istentisztelet is lesz több csoportban, és a baba-mamahelyiség is használható azoknak, akik kisgyermekekkel érkeznek közénk. A gyülekezet mukatársai gyülekezetépítési kiállítással is készülnek, amelyben szeretnék bemutatni a gyülekezet közösségi életét a vendégek előtt. A vacsorát a szabadtérben fogják elkölteni a jelenlévők a templomparktól nem messze.

lelkipásztor-választás A gyülekezet választói május 24-én Varga Nándor kecskeméti lelkipásztor és Faragó Attila (a helvéciai lelkipásztornő, Faragóné Bencsik Dóra férje) kecskeméti presbiter vezetésével adhatták le a szavazólapokat, melyek alapján egyhangúlag választották meg a régi-új lelkészt. A lelkipásztor megválasztása után a beiktatás ünnepei pillanatai következnek majd.

L

elkipásztor-beiktatás A beiktatás 2009. június utolsó vasárnapján a mén-teleki templomban történik meg 15.00 órai kezdettel. Az istentiszteletet és az ünnepséget aprólékos részletességgel népes mun-katársi kör készíti elő kicsinytől a nagyig. A szervezési folyamatokat B. Kisné Edit tartja kézben. Tekintettel arra, hogy a szervezők arra számítanak, többen leszenk jelen, mint a templom befogadóképessége, a szer-

24

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

olyan lehetőségem lett volna, ami más divatosabb szakmáknak a művelésére is módot adott volna. Abban az időben még – ez 1965-ben volt, nem most, ugye – az egyetem megfelelő bizottsága kiosztotta, hogy ki hová mehet, tehát számozott állások voltak, és én az Ideg- és Elmeklinikán meghirdetett állást kaptam meg, ahol már harmadéves koromtól kezdődően diákkörös voltam, ami persze nyilván előnyt jelentett. Gyakorlatilag már az egyetemi évek alatt eldőlt az, hogy az ideg- és elmegyógyászatot választom. Akkor még úgy illett, hogy először ideg- és elmegyógyászatból, majd a pszichiátriából tegyük le a szakvizsgát. Ez volt akkor a rítus, hogy úgy mondjam. Aztán amikor a kecskeméti kórházat át- és megépítették, akkor a megye vezetősége keresett meg, és hívott ide, hogy ezt az újonnan induló osztály vezetését vállaljam el. A megyei kórházban akkor még nem volt pszichiátriai osztály. A döntés némi vívódást jelentett, ugyanis volt más lehetőségem is akkor, akár hosszabb tanulmányútra mehettem volna külföldre. Egy megelőző Humboldtösztöndíjjal voltam kint Hamburgban 1975-ben, aminek a tapasztalatai alapján azt mondtam, hogy inkább a családommal maradok, mintsem a hírnév útján induljak el. A felajánlott osztály mégis vonzó kihívás volt. Egy szakmai vezetés, egy teljesen új koncepcióban felálló pszichiátriára, amivel Hamburgban találkoztam… Az ottani pszichiátrián úgynevezett szektorizált felállás volt, ami azt jelenti, hogy a pszichiátria szét volt szedve hozzávetőlegesen 10 szakterületre, és egy-egy csoport egyféle problematikával foglalkozott az erre kiképzett orvosokkal, ápolókkal, technikával, feltételekkel, szóval nem mindenki mindennel, hanem az érdeklődésének a leginkább megfelelő területtel foglalkozhatott. Magától értetődő, hogy ha én mindennel foglalkozom, akkor csak alapszinten értek hozzá. Abban az esetben, hogyha már alapszinten értek valamihez, és abból kiválasztok egy szakágat, abban az esetben nagyon messzire tudok előrehaladni a szakmai felkészültségben. Ez valósult meg gyakorlatilag az országban először a kecskeméti pszichiátriai osztályon.

"Tiszteletbeli Ápolónak" ismerték el. Másnak talán ez az orvosi hierarchiából adódóan nem lett volna olyan kiemelkedő megtiszteltetés, Professzor Úr ezt az elismerést azonban büszkén viselte is. SZA: Ez pont annak köszönhető, hogy az ápolókat nem beosztott szolgának tekintettük, hanem egyenrangú partnernek, aki a saját maga szakterületén pontosan ugyanolyan fontossággal rendelkezik, mint amilyennel a részlegvezető vagy a szakorvos, csak nyilvánvalóan más a feladata. Az ő munkájuk és segítségük – tehát a csoport – nélkül a pszichiátriát nem lehet művelni. Idejövetelemkor ápoló sem volt az osztályon. Az első évben nemcsak próbáltam összeszervezni az osztályt, hanem az ápolókat nekem kellett képezni. Érdekes szerepjátékok formájában, videofeedback-kel tanultuk a pszichiátriát, eljátszottuk a különböző betegségeket, a problémákat, helyzeteket, mit hogyan kell megoldani, tehát kicsit tanultunk is, játszottunk is, képződtünk is, okultunk is, alakítottuk is magunkat. Volt ebben jelentős önismereti munka is, amit nagyon élveztek, akik később a munkatársaim is lettek. Nagyon sokan mentek el később külföldre is dolgozni, és egytől-egyig megállták a helyüket. Nagyon sokan már továbbképződtek, és nagyon érdekes volt, hogy az osztály jó néhányadik évfordulója alkalmából Kanadától az Egyesült Államokon át Németországig hazajöttek ezek az emberek, mert ők még most is, huszon év után is, még mindig fontosnak érezték, hogy együtt legyenek azokkal, akikkel egykor együtt dolgoztak, és hogy találkozzanak az akkori barátokká lett kollegákkal. Professzor Úr pszichiáterként, neurológusként (de jegyezzük meg, radiológusként is szakvizsgázott) meglepően sok orvos számára jelent emberi és szakmai példát emberségével, hihetetlenül magas szakmai igényességével, széles körű ismeretével. Melyik az a terület, amely szakmailag és emberileg a legközelebb áll Önhöz? SZA: Hat szakvizsgám van, és azt szokták mondani mikor valaki a harmadikat szerzi meg: és akkor mihez ért?. Teljesen jogos a kérdés egyébként, ahogyan az ember életében változás és fejlődés van, ugyanúgy az ember érdeklődésében is különböző időszakok vannak, amikor a nagyszakma összkeretén belül egyegy szegmens válik fontosabbá. Ezt jelenti egy-egy szakvizsga. El is feledkezünk arról, hogy annak idején, mikor a neurológia iránt érdeklődtek inkább, akkor agyszövettanból (tehát neuropatológiából) csináltam szakvizsgát. Ez a kórbonctannak egy ideggyógyászattal határos területe, amely a pszichiátriai jelenségek szövettanának, patomechanizmusának a részterületeit vizsgálja, pl. hogy hogyan alakul ki egy betegség. Az ideggyógyászat az a közvetlen beteggel való foglalkozás, a reflexekkel, megfigyelésekkel, pályatanokkal és így tovább, pl. hogyan működik az egész idegrendszeri felépítmény, hogyan lehet ezeket gyógyítani. Ezek voltak a kezdeti lépések. A radiológiát igazándiból soha nem műveltem. Kelemen professzor, aki a két ikergyerekével együtt autóbaleset áldozata lett, hívott át a röntgenklinikára. Ő rendkívül előrelátó ember volt. Azt mondta, hogy őneki olyan ember kell, aki az agyszövettant ismeri, aki haránt- és hosszirányban tud olvasni a koponyában, tehát meg tudja mondani hogy ha itt megy be egy puskagolyó és amott jön ki, az milyen anatómiai képleteket érint, és aki majd a CT-t

Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre, amikor felügyelő szakfőorvos lehetett? Ez az én részemről szolgálat volt. Nagyon jókat szoktam mosolyogni azon, hogy micsoda feudális rendszer az egészségügy, hogy a főorvosra úgy tekintenek, mint egy félistenre… vagy lehet, úgy, mintha egészen az lenne. Azt gondolom, hogy ez inkább szolgálat volt, mégpedig egy nagyon kemény, praktikusan 24 órás felelősséggel ellátott szolgálat, ami az épület állagától, a nyitott ajtókon át, az ott van-e az ügyelet, azok a szakmai dolgok történnek-e meg, amiknek egy bizonyos szint alá nem lehet menni. Egy nagyon lelkes fiatal csapatot sikerült összeszedni. Jó közösség volt, akiknek az irányításában, a szervezeti, szakmai munkának a megvalósításában egy egymásra támaszkodó, egymást segítő, lényegében egy kicsit ősközösség jellegű csoportmunkát valósítottunk meg, amelyben benne voltak a takarítók, az ápolók, a betegek és az orvosok. Sikerült közös felelősségűvé, csoportvezetésűvé formálni az osztályt, de ez akkor is óriási felelősség volt, hiszen az egyszemélyi felelősség az osztályvezetőé volt, és ilyen hatalmas osztálynál, mely már induláskor 295 ággyal működött, óriási kockázat is lehet. Úgy tudom, hogy a nővérek több alkalommal 25

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

(computertomográf) értékelni fogja. Így alakult ki az idegklinikának az alagsorában az a diagnosztikai központ, ahova engem szánt. Kiképeztetett, és ezért szereztem meg a szakvizsgát, mert a terv szerint én vettem volna át ezt a szakterületet. Ám mindez a halálával megváltozott. Ugyanakkor viszont a radiológiai szakvizsgának óriási előnye volt, mert amikor Kecskeméten meglett a lehetőség arra, hogy betegeknél ezek a vizsgálatok megtörténjenek, én ezeket tudtam olvasni. Amikor ebben a betegözönben napi 10-20 beteg felvétele történik meg, és a kollegák sorolják, hogy mi történt a beteggel, mi a vizsgálati eredmény, felrakják a képeket az átvilágító ernyőre, nekem nem kell konzíliumot kérni, mert tudok olvasni a képekből. Magyarul, bár én radiológusként soha nem dolgoztam önállóan, de részben a kollegáim biztonságérzete miatt, részben pedig a betegeknek a diagnosztikus biztonság miatt volt előnyös. A kérdésére pedig úgy tudok válaszolni, azt gondolom, hogy a pszichiátria nagyon humánus szakterület. A testi betegségek problémáját mértékegységre nagyjából meg lehet mérni, ennek következménye van az illető életére, családi és egyéb kapcsolataira. Ezeknek a kapcsolatoknak a vizsgálatát és bizonyos mértékű segítését, megoldását viszont a pszichoterápia segíti elő. Tehát a szívemhez legközelebb a bajbajutott embernek a pszichoterápiás kezelése áll és a különböző módszerek, amivel az illetőnek tudunk segíteni a saját bajának a felismerésére és a megoldására.

mélyéből, mi lenne az? SZA: Hát, olyan nehezet kérdez, hogy borzasztó. Azt hiszem, hogy olyan, hogy egy életbölcsesség, olyan talán nem is létezik. Különböző helyzetekre vannak bölcsességek. A bölcsesség helyett inkább életvezetési tapasztalatot mondanék. Azt gondolom, hogy amit én nem bántam meg – én legalábbis így ítélem meg magamat, lehet, hogy mások nem – az a másoknak feltétel nélkül rendelkezésre állás, segítés, azon eszközrendszeren belül, ami számomra elérhető. A mások felé odafordulás, az őszinte érdeklődés, addig, amíg az illetővel beszélek, addig ő van a látóteremben. Ténylegesen ráfigyelek, ennek a megmutatása, azt gondolom, segíti a másik embert abban, hogy ténylegesen a saját problémájának úgy legyen főszereplője, hogy később operatív megváltoztatójává is tudjon válni. Ebben a folyamatban rájön, amivel majd saját maga tudja, mint Münchausen báró saját hajánál fogva, kiemelni magát a slamasztikából. Ebben a vonatkozásban, azt hiszem, hogy elégedett lehetek. Talán bölcsesség az, hogy az ember elfogadja, hogy különböző időpontokban különböző helyzetei vannak, és nem akar egy utánkövető időperiódusban az előző periódusának jogaival, lehetőségeivel, körülményeivel számolni, hanem mindig felméri, hogy melyek ezek a változások, helyzetek, amelyekkel megelégedett. Soha ne visszafelé nézzünk, hanem nézzük meg, hogy mi az, amit holnap tudunk tenni.

Kik voltak az Ön példaképei? Kik voltak azok a minősített személyek, akik segítették, támogatták életpályáján? SZA: Nagyon sokan voltak. „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”. Mindjárt példának okáért az A osztályon, az állatgondozóval, Farkas Józseffel szeretném kezdeni. Lehet, hogy furcsának találja, hogy épp egy állatgondozót mondok. Neki az volt a feladata, hogy a kísérleti állatokat gondozza, előkészítse, altassa. Azt gondolom, hogy neki rettentően sokat köszönhetek. Rendkívül kedves, de szerencsétlen sorsú ember volt. Biztosan találkozott már olyan emberrel, akiről sugárzik az emberi tisztesség, jóság, a másnak való segítés. Ő ilyen volt. Azt gondolom, az én számomra az ő személye nagyon pozitív emberi minta volt. Nyilvánvaló, hogy ő saját magából is áldozott, és tulajdonképpen érdek nélkül, mert a fizetése ugyanannyi volt, semmivel nem kapott többet. Másrészt, akiket itt mindenképpen megemlítenék, akik tanítottak. Széchenyi Ferenc Szentesről ment el a klinikáról főorvosnak, ő hihetetlenül remek, nagyon aprólékos klinikus volt. A nagyok közül is tudok mondani, Huszák professzor, aki negyven évig volt hozzávetőlegesen tanszékvezető a klinikán a háborútól kezdve egészen a megöregedéséig bezárólagosan. Ő a vezetéstechnikában volt példa, ahogyan követelt is, engedett is, hogy az ember ne rabszolga legyen, a saját fantáziáit megvalósíthassa, de azért ellenőrizte, hogy este nyolckorkor bent van-e az illető, mármint a klinikán, és nem otthon, és dolgozik-e.

Az Ön számára kiemelkedően nagy jelentősége van a környezetvédelemnek, a természet tiszteletének? Hogyan és mit tesz ezért? SZA: Én viszonylagosan keveset tudtam érte tenni, amennyire lehetőségem volt és van, nem szennyezem a környezetet. A kertben kizárólagosan biomódszereket használok. A feleségem azonban annál többet tett érte, beiratkozott a környezetvédelmi karra, és tisztességgel végigjárta ezt a ráépített képzést. Egyébként ő is orvos, tehát az ő gondolkozásában talán jobban benne van, de az egész családunk így gondolkodik. A saját termesztésű zöldség és gyümölcs sokkal drágább, mivel nem értek hozzá, így vagy sikerül, vagy nem. De ha nem sikerült, akkor is tornásztam, legfőképpen a százezer földre lehajolással, ásással. Meg aztán ott vannak azok a korábbi munkatársaink, akik inficiálódtak [megfertőződtek – a szerk.] szintén efféle gondolkozással, és a saját nyugdíjas lehetőségeiknek megfelelően odahaza többnyire biogazdálkodást művelnek. Úgyhogy őtőlük vásároljuk ilyenkor az élelmiszereket. Gyülekezetünk már több alkalommal találkozhatott Önnel. Nemegyszer volt közöttünk, amikor a gyülekezet lelkipásztora beszélgetésvezetésre, előadásra vagy képzésre kérte Önt. Ilyenkor mindnyájan tapasztalhattuk a csak Önre jellemző árnyalt, mély életbölcsességből fakadó, mindenki számára kedves és építő humort. Mit jelent Professzor Úr számára a humor? SZA: Egy életformát. A szó szoros értelmében egészen kisgyermekkoromtól kezdve. Akkor volt a háború. Négyéves voltam, amikor a háború oda-visszasöpört, tehát egészen kisgyerekként nagyon sok mindennel szembetalálkoztam. Orvosként mind az ideggyógyászat, mind az elmegyógyászat vonatkozásában, az emberi élettragédiák tömegével találkozik az ember. Az elmebetegség kicsit ehhez hasonló, amely az a család számára, az illető számára, a párja, gyereke számára, min-

Ha egy mondatban meg kellene fogalmazni azt az életbölcsességet, amely kollégák, paciensek, közéleti személyek szavaiból ítélve egyértelműen átsugárzik az Ön sze26

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

denki számára tragédia. Gyakorlatilag ezeknek a tragédiáknak a tengerében fürdik az ember egy életen keresztül. Amit említ, az én saját ún. humor jellegű, énvédő megoldásom, mert ez egy énvédelmi forma, ahol az ember a subát ki tudja fordítani, meg tudom nézni a dolog másik oldalát is, keresek benne valami olyat, ami enyhet adó, és felszabadítja az embert. Azt gondolom, ha nem lenne ez a „humor énvé-delmi formám”, hanem egy 20%-os ecetbe áztatott uborkaként éltem volna az életemet, akkor én már réges-régen elpatkoltam volna. Ez tehát a másképpen látás képességét jelenti szá-momra.

SZA: Érdemtelen vagyok rá a szó szoros értelmében. Én csak néhány olyan dolgot csináltam, ami olyan természetes, mint hogy levegőt veszünk. Nem tartom külön érdemnek ezeket a dolgokat, és nem tartom külön támogatásnak sem, amit tettem, hanem teljesen természetesnek tartom azt, hogy ha az ember valakinek tud segíteni, akkor azt megteszi. Olyan ez, mint amikor valaki a sótartót keresi, mert a hagymáját meg akarja sózni, az illető odébb tolja az asztalon, hogy a másiknak ne kelljen felkelnie. Ez nem érdemel különösebb köszönetet. Az alapítvány tekintetében szeren-csétlen dolog, hogy a jogi akadályok miatt elhúzódik az átadásátvétel. Szerettem volna, ha ez a gyülekezetnek mielőbb inspiráló ugródeszka lehetett volna, erőforrás a tovább-lépéshez, lehetősége azt megmu-tatni, hogy kis gyülekezetek is csinálhatnak és csináljanak ilyet. Azt gondolom, hogy igazándiból a mai furcsává váló életünkben, pontosan ezeknek a céloknak a megmutatása az egyik legfontosabb dolog. Ez legfeljebb egy kicsiny morzsa lesz mindabban, amelyben talán én is segítettem. Nem tudtam, hogy Bíró Terézia kántortanító volt, de akkor viszont az érdemtelenség mellett van egy öröm, mert az anyai nagyapám szintén kántortanító volt. Vegyes érzelmeim vannak tehát a díj átvételével kapcsolatban. Mindenesetre köszönettel tartozom a gyülekezetnek érte. A tiszteletbeli ápoló díjat, ahol az ápolók szavaznak, amit eddig úgy tudom, hárman kaptuk meg a kórházban, és még a legutolsó viziten is úgy volt kiírva a nevem a táblán, hogy „Dr. Szűcs Attila Tiszteletbeli Ápoló”. Én tényleg komolyan vettem, hogy ez kitüntető cím. Nem azért, mert a hatalmasok adták, hanem mert a hátterében egy közösségi döntés, szavazás, alulról jövő kezdeményezés állt. Abban az esetben, ha a megyei önkormányzat vezetője szól, hogy adjátok oda Szűcs Attilának a díjat, lehet az akár mekkora, ennek az értéke kisebb, mint egy közösségi szavazás alapján kapott díj. Azt gondolom, hogy értéke azoknak a díjaknak van, amelyek ilyen közösségi szavazatok alapján kerülnek kiosztásra. Még nem látom igazándiból, de érzem azt, hogy ennek így ebből a szempontból, különleges szerepe van, hasonlóan a Tiszteletbeli ápoló díjhoz. Köszönet, megtiszteltetés mindenféleképpen, de ha szabad így mondanom „kislányos” zavaromban vagyok emiatt.

A közelmúltban gyülekezetünk közössége számára felajánlotta azt az alapítványt, amelyet Ön hozott létre, amely azért lehetett olyan ismert és elismert, mert hosszú évek kiemelkedően színvonalas szakmai munkája áll a háttérben. SZA: Igen, csak az átadás folyamata közben derült ki, hogy mivel az alapító sajnálatos módon meghalt, csak komolyabb jogi előkészítés után történhet meg mindez. De nemcsak az alapítványt szerettem volna átadni, hanem az alapítványt a vagyonával (épületével és pénzvagyonával) együtt, hiszen azok a célok, melyet a tiszteletes úr meg akar valósítani a hányatott sorsúak, fogyatékosok körében, pontosan azt a programot öleli fel, amelyet én csináltam. Így minden további nélkül folytathatná a gyülekezet tovább. Nem félt volna attól, hogy egy olyan kis létszámú közösség, mint a miénk, csak a töredékét lett volna képes felmutatni annak a szakmai színvonalnak, ami az Ön vezetése alatt volt tapasztalható? SZA: Nem, nem. Néhányszor voltam itt, voltak közös élményeink. Az, amit én láttam, azt úgy fogalmaznám meg, „fantasztikusan egymásra nézünk, és tudjuk, mit kell csinálnunk”. Ilyen kapcsolatokat láttam ebben közösségben a gyülekezet tagjai között. Ennek egyik kiemelkedő megnyilvánulásai formája volt a Függőjátszma konferencia, ahol egy kitűnően összeszokott, egymást segítő, egymásra támaszkodó közösség volt látható, amely egy embereként volt jelen. Szóval én ettől nem félek. Azon túlmenően, nem hiszem, hogy én voltam a tökély, egyáltalán semmi garancia nincsen arra, hogy amit én csináltam, az jó volt. Az akkor úgy volt, de meg lehet kritizálni, és lehet más nézőpontból is nézni.

Köszönjük a beszélgetést Készítette: Oravetz Anett

Gyülekezetünk 2009-ben a Bíró Terézia-díjjal szeretné megköszönni az Ön támogatását, jelenlétét, személyes példáját, amelyből sokat töltődhettünk, gyarapodhattunk. Bíró Terézia volt az első kántortanítónk, aki a gyülekezet kialakulásakor, a 20. század legelején rendkívül sokat tett azért, hogy itt ma élő református közösség lehessen. A díjat minden esztendőben egy olyan személynek szeretnénk átadni, aki, bár nem tagja egyházközségünknek, de gyülekezetünk közösségét támogatta. Milyen érzésekkel veszi át a díjat? 27

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

J

Aggasztó híreket hallunk, olvasunk arról, hogy a madárinfluenza után egy újabb járvány – a sertésinfluenza – söpörhet végig a világon. Magyarországi járványszakértők egybehangzóan állítják, hogy ezt mi sem kerülhetjük el. Olyan vírus terjed cseppfertőzéssel emberről emberre, amely a sertés influenza, a madárinfluenza és az emberi influenza keverékéből alakult ki, tehát egy teljesen új mutáns. A vírusok a „legintelligensebb” kórokozók. Mindenképpen életben akarnak maradni, ezért nagyon gyorsan képesek változatni a tulajdonságaikat, gyorsan alkal-mazkodnak a megváltozott környezethez. Bejutva testünk sejtjeibe, annak sejtmagjába, átalakítják azt a fehérjeláncot (DNS-t), amely a sejt örökítőanyagát tartalmazza, és ettől kezdve szervezetünk olyan sejtet épít fel, amilyen „parancsot” a vírustól kapott. A vírus legyártatja saját magát. E két dolog nehezíti a gyógyszer felfedezését. (Pillanatnyilag kétféle olyan készítmény van forgalomban, amely ezt a fehérjelánchoz való kapcsolódást nehezíti, lassítja, de csak abban az esetben eredményesen, ha a fertőzést követő 2 napon belül a szervezetbe kerül.) Sajnos a fertőzés létrejöttekor, miután tünetek nincsenek – ez a lappangás időszaka – még nem tudunk a betegségünkről.

a ik r a a M z vat s á o uh r

fejfájás, végtagfájdalmak, hányinger, hányás, hirtelen kialakuló igen magas, 400C körüli láz, amely nehezen v. egyáltalán nem csökkenthető. A lázas állapot többnyire 2 napig tart. A betegség azért veszélyes, mert vírusos tüdőgyulladást okozhat. Igen komoly légzési problémák a beteg halálához vezethetnek. Mit tehetünk? Hogyan védekezhetünk? Miután gyógyszer vírus ellen nincs, ezért a fertőzés kialakulásához szükséges valamely feltétel jelenlétét kell megakadályoznunk. Az életképes kórokozóval nem tudunk mit tenni. Azonban a vírus bejutását a szervezetbe akadályozhatjuk. Egyéb dolgokra is fokozottan kell figyelnünk. Ezek a napi életünk részévé váltak, mégis javaslom, jobban figyeljünk oda a kézmosásra, a vécéhasználatára, a ruhacserére, a megvásárolt élelmiszerek lemosására stb. Kerüljük a sok embert zárt helyre „kényszerítő” rendezvényeket. Erősítsük az immunrendszerünket: pihenjünk, aludjunk eleget. Ne stresszeljük magunkat feleslegesen. Együnk évszaknak megfelelő zöldség-, gyümölcsféléket. Igyunk sok folyadékot. Esetleg fogyasszunk immunerősítő készítményt (pl. Béres csepp), és mindenképpen nagy mennyiségű C-vitamint. Különösen, ha nem élünk egészséges életet, azaz nikotin-, alkohol-, drogfogyasztók vagyunk.

A fertőző kórokozó többféle módon kerülhet a szervezetünkbe. Bőrön, nyálkahártyán, testnyílásainkon (száj, orr, fül, végbél, hüvely, húgycsőnyílás) keresztül. Ezt nevezik a fertőzés kapujának. Korábbi írásaimban már említettem, hogy a betegség kialakulásához a fertőzés kapuján kívül szükséges még a betegséget előidézni tudó, életképes kórokozó és a legyengült immunrendszer. Néhány hajlamosító tényező pedig még „segíthet” (pl. hideg lépcső, hideg ital, vizes fej, nehéz étel...) Betegség csak a fentiek együttes jelenléte esetén jöhet létre. A fertőzés többféle módon terjedhet. Közvetlen érintkezéssel (pl. kézfogás, csók, nemi érintkezés, állatok simogatása...), tárgyak, talaj közvetítésével (pl. ágynemű, pohár, evőeszköz, kilincs, mosdócsap, vécé, játék, állati v. emberi ürülékkel szennyezett talaj...) élelmiszerekkel (pl. tej, tojás, húsok...), vízzel, rovarokkal, méhlepényen keresztül, cseppfertőzéssel. A sertésinfluenza cseppfertőzéssel terjed. Szerencsére a vírusok nagyon érzékenyek, így egy naposabb helyen gyorsan elpusztulnak. E betegség tünetei teljesen megegyeznek a más vírusok által okozott influenza tüneteivel, vagyis: levertség, fáradtság, erős 28

- ...és egy napon összeomlott az Internet.

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

C. S. Lewis: A szeretet négy arca Harmat Kiadó, 1995. Budapest ~ 155 oldal; 2.500 Ft Amikor először olvastam C. S. Lewis könyvét, annyira magával ragadott, hogy az a vágy volt bennem, bárcsak mindenki elolvasná ezt a könyvet. Merész vállalkozásra szántam el magam. Gondoltam, ha már nem is olvashatja mindenki, legalább írok néhány gondolatot a könyvről. Kicsit elrugaszkodott elképzelés volt tőlem, hogy megpróbáljam egy neves oxfordi professzor bölcs, öszszerendezett gondolatait összesűrítve átadni másoknak. Mégis megpróbálkozom a lehetetlennel, mert szeretném mások figyelmét is felkelteni C. S. Lewis írásai iránt. A könyv egyik legmegdöbbentőbb mondata számomra ez volt: „A földi szeretet nem alantas, hanem a legkívánatosabb, a legtermészetesebb formájában pályázik istenkáromló szerepre, amikor ,tiszta’ és ,nemes’. Különösen igaz ez a szerelemre.” Hogyan lehetséges, hogy a szeretet, amely az egyik legfontosabb törvény a keresztyének életében, istenné válhat számunkra? Hiszen a szeretetből csak jó fakadhat… Az író végig tanulmányozza az összes szeretetkapcsolatot ember és ember között. Megkülönbözteti a bennünk dúló „szükségszeretetet” és az „ajándékszeretetet”. A dolgok szereteténél is különválasztja a „szükségélvezetet” és a „megbecsült élvezetet”. Van a szeretetnek egy harmadik, a másik kettőnél nem kevésbé fontos eleme, amelyet a megbecsült élvezet vetít előre. A tárgy önmagában vett elismerése, az iránta tanúsított figyelem, a vágy, hogy maradjon mindig olyan, mint most, még akkor is, ha mi nem élvezhetjük – mindez nemcsak tárgyakra, hanem emberekre is vonatkozhat. A valóságban „hála Istennek” a szeretet három eleme keveredik, és percről percre váltakozik. A szeretet legszerényebb és legelterjedtebb formája a ragaszkodás, mely sohasem pózol. A szerelemre, barátságra büszkék az emberek. Ám a ragaszkodó szeretet szerény, sőt szégyenlős. A barátság nem azonos a ragaszkodással. De egy régi barátság „tartozékai”, amelyeknek eredetileg semmi közük sem volt a barátsághoz, jól ismertté s így drágává válnak. A barátságban és a szerelemben is különleges bája van azoknak a pillanatoknak, amikor a megbecsülésből eredő szeretet összegömbölyödve szunnyad, és csupán a kapcsolat könnyedsége és mindennapisága – szabadság, de mégsem magány – vesz körül bennünket. 29

De sajnos vannak vámpírragaszkodások, fojtogató, szorongató egymáshoz kötődések. Mesél róla az író, hogyan tehetik tönkre a szülők gyermekeik életét egész életen át. A legvalódibb ragaszkodásra olyan udvariasság jellemző, amely összehasonlíthatatlanul finomabb, érzékenyebb és mélyebb, mint a nyilvános szférában megkívánt jó modor. Az igazi ragaszkodás nem akarja a másikat megsérteni, megalázni, nem akar basáskodni felette. A ragaszkodásból akkor születik boldogság, ha józan ésszel párosul. A puszta érzés nem elegendő „józan ész”, vagyis értelem nélkül. A másik legmegdöbbentőbb mondata a könyvnek számomra ez volt: „A szeretet Isten helyébe lépve démonná válik”. A könyv részletesen kitér még a barátságra, mint másik szeretetformára. Az ókorban a barátságot tartották a szeretet összes fajtája közül a legboldogítóbbnak és legemberibbnek, az élet koronájának, az erény iskolájának. A modern világ ezzel szemben teljesen megfeledkezett róla. A szerelem az egyik legizgalmasabb szeretetmegnyilvánulás mindannyiunk életében, azt hiszem, ezzel mindannyian egyetértünk. Az író szerint Isten egyik tréfája volt, hogy egy szárnyaló, már-már nem evilági szenvedélyt, a szerelmet, össze nem illő módon összekötött egy testi vággyal, amely mint minden vágy, szemérmetlenül függ olyan nagyon is evilági tényezőktől, mint az időjárás, az egészség, a táplálkozás, a vérkeringés és az emésztés. A szerelemben olykor mintha röpülnénk; az érzékiség viszont gondoskodik arról, hogy egy hirtelen rántástól rádöbbenjünk, igazából csak foglyul ejtett léggömbök vagyunk. Az író, amikor végigelemzi a szeretet különböző megnyilvánulási formáit, egy izgalmas kérdést bont ki, mely felveti a gondolatát annak, hogy a mindenki által hőn vágyott és áhított szeretet, hogy is teheti tönkre istenkap-csolatunkat. Hiszen telve vannak a bennünk lévő vágyaink azzal a törekvéssel, hogy az igazi Isten helyett más isteneket ültessünk életünk trónjára. Vajon a szeretet valóban válhat istenné az életünkben az igazi Isten helyett? Aki szeretne ennek a dilemmának a végére járni, vegye kézbe a könyvet, és szárnyaljon a szerző gondolatainak szárnyán! Ferencziné Bodor Csilla 2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Gáspár Csaba László: Isten és a semmi Harmat kiadó, Budapest: 2000 ~ 184 oldal; 1.200 Ft A világ szent valósága, a világban megjelenõ szellem örök kérdés és kihívás a gondolkodó ember számára. Ha azt a kényelmes kiindulópontot választjuk, hogy az ember 'vallást csinál képére és hasonlatosságára', talán megfelelünk korunk elvárásainak, a hit lényegét azonban biztosan elveszítjük: a Szent az, aki megszólít, nem pedig az ember az, aki megkeres. Mi ezek után a vallás? A szerzővel egyetértve mondhatjuk, hogy - emberi oldalról léttapasztalat, Isten felõl tekintve lét, önközlés, tudás, erkölcs, érzelem mind-mind mellékes ennek a hívő alaptapasztalatnak, a létmegértés hitének fényében. Ugyanakkor a vallásszabadság: ebből szervesen következik az a vallásszabadság, amelynek katolikus [egyetemes, az egész világra kiterjedő — a szerk.] világát felvillantva a szerzõ a hit személyes döntés természetét tekinti alapnak a hívõ világban való eligazodása egész folyamatához. Nehezebbnél nehezebb témák következnek ezután: a megtérés, mint megértés gondolatritmusát elemezve Gáspár Csaba a legmodernebb egzisztenciális teológiák világába vezeti el az olvasót, a címadó 'Isten és a semmi' pedig, mint Istennel való, az ember által akart és Isten által kívánt szabad találkozás megragadásához. A kötet záró írásai a mai kultúra világában helyet lelõ hit, a hit és a modern világ kapcsolatát elemzik, egy olyan posztmodern szellemében, amely már nem a hit után van, hanem arra az emberi helyzetre figyel, ami a modern hitetlenségre - 'Isten vagy Semmi' következik. Paula Clifford: A végidők rövid története, Kálvin kiadó, Budapest:1999 ~ 202 oldal, 1.200 Ft „Mindig és mindenütt voltak olyan emberek, akiket magával ragadott a végidők gondolata.” Az Oxfordban dolgozó szerző egy igen érdekes témát tárgyal ebben a könyvben. Történelmi utazáson vehetünk részt, ahol kiderül, hogy hogyan vélekedtek a végidőkről elődeink. Számos nagy esemény függ össze azzal, hogy az adott korban éppen mit gondoltak a világ végéről, gondoljuk csak Szent István királyunkra, akit azért csak 1001-ben koronáztak meg, mert azt hitték, hogy 1000-ben világvége lesz. Voltak, akik féltek tőle, illetve akik várták, vagy nem törődtek vele, mint napjainkban. Az írónő törekszik, hogy műve objektív maradjon, de a személyes hangvételt végig megőrzi. Nemcsak összegzést kaphatunk a múlt véleményeiről, hanem válaszokat kaphatunk olyan kérdésekre, amelyekkel a 3. évezred emberének szembe kell néznie a jelen helyzetben, illetve a jövőben, mint pl.: ökológiai válság, a Szentírás modern kori értelmezésének kihívása és felelőssége, a tolerancia és vallási türelmetlenség szembeállítása.

Jim Winter: Depresszió: menekülési terv, Kálvin kiadó, Budapest: 2006 ~ 104 oldal; 1.200 Ft A depresszió nem tesz kivételt. A WHO [Egészségügyi Világszervezet] felmérései szerint a világon 100 millió depressziós ember él. De mit is jelent a depresszió? Mondhatjuk, hogy sok ember azért depressziós, mert úgy érzi, nincs célja és értelme az életének, és nem is reménykedik semmiben. A keresztény ember azonban élő kapcsolatban van Jézus Krisztus által az Istennel, és a megváltás ígérete ad számára reményt! Ennek ellenére igenis léteznek depressziós keresztények. Isten legnagyobb szolgáinak, az igazán szent életű embereknek is meg kellett küzdeniük a depresszióval! Ez a gyakorlati útmutató húsz év gyülekezetben eltöltött lelkészi szolgálat tapasztalatai alapján íródott. Orvosi szakszavak nélkül, rendkívül pontosan és hitelesen beszél erről az összetett problémáról, az okokról és a kezelési lehetőségekről, egyszóval jól használható kézikönyv mindazoknak, akik segíteni szeretnének vagy segítségre szorulnak. Schlégl Ancsi 30

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

Debrencenre és Nagykanizsába…

Mindenki általismert a „Debrecenbe kéne menni…” vagy a „Megy a gőzs, megy a gőzös Kanizsára…” kezdetű ének. De vajon ha el akarunk jutni az egyik városba, miért -ba, -be ragot használunk, amikor egy másik település esetében — ugyanolyan környezetben — -ra, -re toldalékot alkalmazunk?Mi a különbség oka, hogy Budapestre, Miskolcra, Ózdra, Berekfürdőre megyünk, miközben más esetben Komármba, Sopronba, Debrecenbe utazunk? Alapvetően a helyi nyelvjárás adhat ebben eligazítást, de ez az esetek jelentős részében már elhomályosodik. A nyelvtani szabály szerint, ha a „hol” kérdésre a helységnév -ban, -ben ragot kap (pl. Sopronban), akkor a „hova” kérdés esetében -ba, -be toldalék illeszkedik. Amenniyben Stephenson gőzmozdonya ~ 1814 a „hol” kérdésre a helység nevéhez -n rag párosul, a „hova” kérdésre ra, -re toldalékot használunk helyesen. A helységnevek helyes alkalmazását bonyolítja az is, hogy az eltérő ragozás egészen más jelentést adhat egy-egy településnévnek. Aki Velencén tud nyaralni, az csak áhítozik arra, hogy jövőre ő is Velencében nyaralhasson, ugyanis az egyik Székesfehérvár közelében van, a másik Itália ismert történelmi városa. Aki Csongrádon utazik át, annak mindössze pár kilométert kell megtennie, amíg a várostábláig érkezik, de ha Csongrádban kell megtalálnia valamit, akár órákat eltölthet, míg a megyét keresztülszeli. Persze az sem mindegy, hogy valaki Hevesen (város) vagy Hevesben (megye) él. A „hol” kérdésre -ban, -ben rag képződik, ha a helynév -i, -m, -n vagy -ny végződést kap (pl. Ercsiben, Komáromban, Marcaliban), csakúgy, mint a -falu vagy -szombat végződésű települések esetében. Ravasz László püspök így LeányfaDr. Ravasz László püspök luban szolgált (és nem Leányfalun, ahogy azt 1882-1975 ma nem ritkán mondják), és a Kecskeméten híres Kodály Zoltán is Nagyszombatban tanult, nem pedig Nagyszombaton — ez utóbbi ugyanis azt jelölné, hogy a zeneszerző még a húsvéti ünnepet is tanulással töltötte  . A -vár vágződésű vagy az egytagú városok esetében választékosabb a -t, -tt, -ott stb. rag (Gyulafehérvárott, Kolozsvárt, Győrött, Vácott), de nem helytelen az -n végződés sem. Az egyik bibliaórán kisebb vita alakult ki Hetényegyháza képzett melléknévi alakjának helyes leírásán: hetényegyházi vagy hetényegyházai. A -ház végződésű településnevek esetében mindkét használat elfogadható, helyes. Kodály Zoltán 1882-1967

31

2009. június ~ VI. évf. 2. szám

32

2009. június ~ VI. évf. 2. szám