116/2007. (XII. 05.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Kórház alapító okiratának módosítása, valamint a gyerekszakellátás átadásához kapcsolódó szerződések jóváhagyása 1.
a)
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Kórház alapító okiratában -
-
az intézmény „típusa” szövegrészt az alábbiak szerint módosítja: ”a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő, jogszabályokban meghatározott, egészségügyi közfeladatot ellátó költségvetési szerv”; a „működési terület” meghatározása az alábbiak szerint változik: „Baranya megye, valamint az egészségügyi miniszter 5812-12/2007-1000MIN számú határozata Mellékletében meghatározottak szerint”; az intézmény jogállása az alábbiak szerint kerül kiegészítésre: „Önálló jogi személyként működő helyi önkormányzati költségvetési szerv”; a „gazdálkodási jogkör” meghatározása: ”Gazdálkodása megszervezése módjára tekintettel önállóan gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv”; az „intézményvezető kinevezésének rendje” szövegrész kiegészül: „Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése bízza meg, 5 éves időtartamra”; az alapító okiratból törlésre kerül a 851912 szakfeladathoz tartozó szövegrész „Mozgó Szakorvosi Szolgálat, (MSZSZ)” a feladatátadás miatt; a 80311-9 egyetemi oktatás, 80321-8 főiskolai oktatás, 80331-7 egyetemi, főiskolai továbbképzés, 80402-8 iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás, valamint a 011011 növénytermesztés és kertészet, növénytermesztési és kertészeti termékek elállítása szakfeladatok törlésre kerülnek; a 930932 „máshová nem sorolt egyéb szolgáltatások” szakfeladatba kerül „beépítésre” az „(egyetemi, és főiskolai képzésben való részvétel)”; a „feladatellátást szolgáló vagyon” pontosított szövege: ”a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletben foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik”; a „vagyon felett rendelkező” bekezdés javított szövege:”kórház által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 26/1999.(XII. 30.) Kgy. rendelet szabályai az irányadók”. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Kórház fentiek szerint módosított - a határozat 1. számú mellékleteként csatolt - alapító okiratát jóváhagyja 2008. január 1. hatállyal. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
b)
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a Baranya Megyei Kórház módosított alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának küldje meg. Határidő: 2008. január 15. Felelős: Lászlóné dr. Kovács Ilona, megyei főjegyző
c)
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a Baranya Megyei Kórház főigazgatóját, hogy a Baranya Megyei Kórház átdolgozott Szervezeti és Működési Szabályzatát készítse el, és azt terjessze be jóváhagyás céljából, az átruházott hatáskörben eljáró Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elé. Határidő: 2008. január 15. Felelős: dr. Ruzsa Csaba, Baranya Megyei Kórház főigazgató
2.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat területi ellátási kötelezettségének módosításáról szóló feladatátadási szerződést – a határozat 2. számú melléklete szerinti tartalommal –, valamint a feladatátadáshoz kapcsolódó vagyonhasználati szerződést – a határozat 3. számú melléklete szerinti tartalommal – jóváhagyja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
3.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a feladatátadási szerződés és az ahhoz kapcsolódó vagyonhasználati szerződés aláírására, továbbá felkéri elnökét, hogy a szerződéseket aláírásukat követően a regionális tisztifőorvosnak küldje meg. Határidő: 2007. december 31. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
4.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a)
elrendeli, hogy a Baranya Megyei Kórháznál 42 álláshely megszüntetését eredményező létszámcsökkentés végrehajtására kerüljön sor;
b)
nyilatkozik arról, hogy - a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken, vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyeken foglalkoztatottak – munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására nincs lehetőség; - a létszámleépítésről szóló döntést követő öt éven belül a megszüntetett álláshelyeket nem állítja vissza, kivéve, ha – önkormányzati rendeleten kívüli - jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik;
c)
utasítja az intézmény vezetőjét, hogy figyelemmel a feladatok hatékony, szakszerű és jogszabályoknak megfelelő ellátására, tekintse át a részmunkaidőben foglalkoztatható munkavállalók körét és ennek mérlegelése után még szükségessé váló foglalkoztatási jogviszonyok megszüntetésével kapcsolatos intézkedéseket, egyeztetéseket haladéktalanul kezdje meg;
d)
a foglalkoztatási jogviszonyok felmentéssel történő megszüntetése miatt felmerülő illetmény, végkielégítés, egyéb járandóságok és azok járulékai fedezetére a 2008. évi költségvetésben céltartalékot különít el.
Határidő: a munkáltatói döntések előkészítésére: 2008. január 1. a munkáltatói intézkedés foganatosítására: 2008. december 31. a kifizetésekre: jogszabály szerint Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke dr. Ruzsa Csaba főigazgató 5.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4. számú melléklet szerinti „Pécsi Integrált Egészségügyi Ellátórendszer Társulás” megállapodás módosításával egyetért. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
A 116/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat 1. számú melléklete Alapító Okirat Az intézmény neve:
Baranya Megyei Kórház
Az intézmény székhelye:
7624 Pécs, Rákóczi út 2.
Telephelyei:
Pécs, Ángyán J. u. 2 Pécs, Dr. Veress E 2. Pécs, Nyár u. 8. (Mentalhigyénis Intézet)
Típusa:
a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő, a jogszabályokban meghatározott, egészségügyi közfeladatokat ellátó költségvetési szerv
Működési területe:
Baranya megye, valamint az egészségügyi miniszter 5812-12/2007-1000MIN szá-mú határozata Mellékletében meghatározottak szerint
Az intézményt alapító neve:
Baranya Megyei Tanács
Az alapítás éve:
1956.
Az intézmény fenntartója:
Baranya Megyei Önkormányzat
Az intézmény felügyeleti szerve: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Az intézmény jogállása:
Önálló jogi személyként működő helyi önkormányzati költségvetési szerv
Gazdálkodási jogköre:
Gazdálkodása megszervezése módjára tekintettel önállóan gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv
Az intézményvezető kinevezésének rendje:
Pályázat útján a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése bízza meg, 5 éves időtartamra.
Szakágazat : 851100 Alaptevékenysége (szakfeladatai) 851121 aktív fekvőbeteg ellátás 851143 krónikus fekvőbeteg ellátás 851132 rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbeteg ellátás 851253 foglalkozás-egészségügyi ellátás 851275 járóbetegek szakorvosi ellátása 851912 anya-gyermek – és csecsemővédelem 930932 máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás (egyetemi, és főiskolai képzésben való részvétel) 551414 üdültetés 551425 egyéb szálláshely szolgáltatás 552411 munkahelyi vendéglátás Az intézmény vállalkozásként végezhető tevékenysége: A vállalkozási tevékenység mértéke: -
A feladatellátást szolgáló vagyon: a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendeletben foglaltak alapján az intézmény használatába adott vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik. A vagyon felett rendelkező:
a kórház által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásról szóló 26/1999. (XII. 30.) Kgy. rendelet szabályai az irányadók.
P é c s, 2007. 12. 05. dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke
Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
Záradék: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 116 /2007.(XII. 05.) Kgy. határozatával a Baranya Megyei Kórház 2008. január 1-től hatályos, módosított alapító okiratát elfogadta.
A 116/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat 2. számú melléklete
FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött, egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat, 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. (képviseli: dr. Hargitai János, elnök), mint az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv, a továbbiakban: Önkormányzat másrészről a Pécsi Tudományegyetem, 7633, Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b. (képviseli: dr. Gábriel Róbert, rektor), mint az egészségügyi szakellátási felelősséget átvállaló szolgáltató/ fenntartója, továbbiakban: Egyetem együttesen, mint Szerződő Felek között, az Önkormányzat gyermek szakellátás(i) területi ellátási kötelezettségének átadása céljából, az alábbi feltételek mellett: I. Jogszabályi feltételek 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 70. § (1) bekezdés b) pontja szerint, a megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik különösen az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja. 2. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eü. tv.) 152. § (3) bekezdése szerint, a helyi önkormányzat a tulajdonában vagy használatában lévő járóbeteg-szakellátást és a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények működtetését biztosítja. 3. Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2.§ (1) bekezdése alapján, a települési és a megyei önkormányzatok (továbbiakban együtt: helyi önkormányzat) a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi szakellátási kötelezettségüket a) az 1. számú mellékletben meghatározott kapacitás, b) fekvőbeteg-szakellátások esetében az a) pontban foglaltakon túl e törvény rendelkezéseinek megfelelően megállapított normatíva, c) járóbeteg-szakellátások esetében a 2006. december 31-én lekötött, valamint az e törvényben foglaltak szerint létrehozott kapacitások mértékének és szakmai összetételének megfelelően a (2) bekezdésben foglaltak szerint meghatározott ellátási területen teljesítik. A (3) bekezdés alapján, a helyi önkormányzat egészségügyi szakellátási kötelezettségét más egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel vagy más fenntartóval, illetve egészségügyi szolgáltatóval történő egészségügyi ellátási szerződés megkötése által is teljesítheti. A szerződéskötés során a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80-80/B. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni. A (4) bekezdés alapján, a feladatátadási szerződést az (1) bekezdés szerinti egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv köti a feladatot átvállaló szolgáltatóval. A törvény 8. § (2) bekezdés g) pontja alapján az egészségbiztosító felelős azért, hogy a feladatátadás esetén az egészségügyi szolgáltató helyett a feladatot átvállaló egészségügyi szolgáltatóval a finanszírozási szerződést megkösse. II. Az ellátandó szolgáltatások Az Egyetem az Önkormányzat, mint a jelen szerződés I. 1. és 2. pontja szerinti egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv, a gyermekgyógyászat területi ellátási kötelezettségébe tartozó feladatait átvállalja, amelyek a következők:
1. Fekvőbeteg szakellátás területén: összesen 56 ágy a hozzátartozó HBCS-vel együtt, a Függelékben felsorolt településekre vonatkozó területi ellátási kötelezettséggel: 0201-10510
Aktív
CSECSEMŐGYERMEKGYÓGYÁSZAT - Csecsemő -Gyermekgyógyászat
25 13 12
0201-1Aktív KAIBO INTENZÍV BETEGELLÁTÁS 1501 Gyermek részleg 0201-1Aktív GYERMEK TÜDŐGYÓGYÁSZAT G190 0201-1Aktív GYERMEK FERTŐZŐ 1610 BETEGELLÁTÁS Gyermekkórház telephely összesen:
1 15 15 56
2. Járóbeteg szakellátás területén : összesen 256 óra/ hét, a hozzátartozó volumennel együtt, Baranya megyére vonatkozó területi ellátási kötelezettséggel: 020120102
Gyermek belgyógyászati szakamb.
1
10
020120501
Csecsemő,-gyerm.gyógy. szakamb.
2
30
02012G402
Gyermekkardiológia 1.
1
30
1
30
02012G403 02012G192
Gyermek tüdőgyógyászati ambulancia
3
20
02012G061
Gyermek audiológia
2
35
02012G062
Gyermek fül-orr-gégegyógyászat
2
30
02012G072
Gyermekszemészet
1
15
02012G092
Gyermek ideggyógyászat
2
30
020120801
Gyermek bőrgyógyászat
1
6
020125112
Gyermek radiológia
1
20
SZAKRENDELÉSEK ÖSSZESEN:
256
-
3. Egyéb szolgáltatás: gyerek művese kezelés Mozgó Szakorvosi Szolgálat III. Az egészségügyi szolgáltatások ellátásának feltételei 1. Az Egyetem vállalja, hogy jelen feladatátadási szerződéssel, az önkormányzat területi ellátási kötelezettségébe tartozó 56 gyermekgyógyászati ágyat, a hozzátartozó volumenkorlátot - a Függelékben nevesített települések területi ellátási kötelezettségét -, továbbá 256 járóbeteg óra/hét, a hivatalosan megállapított volument, Baranya megyére kiterjedő területi ellátási kötelezettséget működtetésre átvesz. Az Egyetem az átvett területi ellátási kötelezettségét a Magyar Államkincstár tulajdonában álló és a Pécsi Tudományegyetem használatába adott ingatlanban Pécs, József A. u. 1. szám alatt teljesíti. A gyermekellátás területi ellátási kötelezettségének átadásával „felszabaduló”- a Baranya Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő – Pécs, Nyár u. 8. szám alatti ingatlanhasználatra, valamint az ellátási kötelezettség teljesítéséhez szükséges, a Baranya Megyei Kórház tulajdonában lévő ingó vagyon használatára szerződő felek, valamint a Baranya Megyei Kórház külön Vagyonhasználati szerződést kötnek.
2. Az Egyetem az Önkormányzattól átvállalt területi ellátási kötelezettséget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által - a feladatellátáshoz biztosított közfinanszírozásból, valamint egyéb bevételeiből biztosítja - ahhoz az önkormányzat kiegészítő működtetési támogatást nem biztosít. 3. Az Egyetem jelen szerződéssel átvállalt területi ellátási kötelezettségét, a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint az illetékes hatóságok rendelkezései szerint köteles ellátni. 4. Az Egyetem a jelen szerződés II. fejezetében meghatározott szakellátásokat, csak az Önkormányzat és az Egyetem előzetes egyeztetését követően, jelen szerződés módosításával szűkítheti. A meglévő szolgáltatások bővítéséről, valamint új ellátási formák, illetve szolgáltatások bevezetéséről és folyamatos végzéséről az Egyetem saját hatáskörben, de az Önkormányzat véleményének kikérése után jogosult dönteni. Ezek pénzügyi-gazdasági és személyi feltételeiről a Szerződő Felek az előzetesen egyeztetnek. 5. Az Egyetem jogosult a szolgáltatások igénybevevőjétől az emeltszintű ellátások esetében saját hatáskörében megállapítható térítési díjat kérni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott ellátások a lakosság számára, biztosítási alapon továbbra is térítésmentesek, illetve a vonatkozó jogszabályok szerinti díj számítható fel. 6. Az Egyetem a jelen szerződés II. 1-2. pontjaiban nevesített egészségügyi szolgáltatásokat, kizárólagos joggal végzi. 7. Az Egyetem nem ruházhatja tovább a jelen szerződésben vállalt jogokat és kötelezettségeket, de egyes részfeladatok ellátására alvállalkozókkal, közreműködőkkel – a jogszabályi rendelkezések szerint – szerződést köthet. 8. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy - az átadás előtti időszak teljesítményei után, az átadást követő időszakban befolyó finanszírozási bevételek a Baranya Megyei Kórházat illetik meg - a pótfinanszírozások – mivel azok az átadást megelőző időszak finanszírozási veszteségeinek kompenzációjára szolgálnak – a Baranya Megyei Kórházat illetik meg - a jövőbeli kiadással járó célfeladatokra biztosított egyéb finanszírozások időarányos részei a Pécsi Tudományegyetemet illetik meg akkor, ha az egyéb finanszírozás közzétett számítási alapjában szerepel az átadásra kerülő kapacitás, valamint az egyéb finanszírozás az átadást követő időszakra vonatkozik. - az utólagos ellenőrzésekből adódó, az átadott kapacitásokkal kapcsolatos esetleges visszavonások a Baranya Megyei Kórházat terhelik. IV. A munkavállalókra vonatkozó rendelkezések Az Egyetem kötelezettséget vállal arra, hogy jelen szerződés hatályba lépésének napjától a Baranya Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ alkalmazásában álló közalkalmazottakat - a munkajogi jogutódlás általános szabályai szerint, tovább foglalkoztatja az alábbi kitételekkel: -
Szerződő Felek kijelentik, hogy a területi gyermek szakellátásban dolgozó közalkalmazottakról, a felmentésre javasolt munkavállalók számáról, és ennek becsült költségeiről jelen szerződés aláírását megelőzően egyeztettek, amely kimutatás e szerződés mellékletét képezi.
-
Szerződő Felek egyetértenek abban, illetve tudomásul veszik, hogy a feladatátadással a kimutatásban szereplő számú közalkalmazott felmentése válik szükségessé.
-
Az Önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy a legfeljebb 42 fő közalkalmazott jogviszonya megszüntetésével összefüggő jogszabály szerinti kötelezettségek teljesítéséhez fedezetet biztosít.
2. Az Egyetem az ellátás szervezeti rendjét saját döntése alapján – a jogi normák és szakmai protokollok betartásával – szabadon alakíthatja, mindenkor szem előtt tartva az ellátottak érdekeit és nem sértve az Önkormányzat egészségügyi ellátási kötelezettségeit. 3. Az Egyetem kötelezi magát az egészségügyi minimumfeltételek orvosokra, szakdolgozókra vonatkozó előírásainak maradéktalan betartására. Ennek érdekében támogatja, illetve maga is tevékenyen segíti a munkavállalók szakmai fejlődését. V. A szerződés betartásának ellenőrzése 1. Az Önkormányzat jogosult jelen szerződés betartását, ellenőrizni. 2. Az Egyetem az ellenőrzés során biztosítja a helyszíni ellenőrzést feltételeit, az iratokba való betekintést, figyelemmel az üzleti-, orvosi titoktartásra, a személyiségi jogok védelmére vonatkozó, valamint a közpénzek felhasználásával kapcsolatos rendelkezésekre. 3. Amennyiben az Önkormányzat az Egyetem részéről észleli jelen szerződés megszegését, vagy annak veszélyét, úgy köteles észrevételét 3 napon belül megtenni az Egyetem felé, felhívva az Egyetem figyelmét a szerződésben foglaltak betartására. VI. A szerződés hatálya, módosítása és megszűnése 1. Jelen szerződés, 2008. január 1-én lép hatályba, és azt a felek határozatlan időre kötik. 2. A Szerződő Felek jelen szerződést csak közös megegyezéssel, írásban módosíthatják. Vonatkozik ez különösen az átadott terület ellátási kötelezettség módosítására. A szerződésmódosító javaslatot a kezdeményező fél írásban köteles eljuttatni a többi szerződő félnek, akik 30 naptári napon belül írásban kötelesek válaszolni a módosítási javaslatra. 3. A Szerződő Felek a jelen szerződést, csak a következő pontokban meghatározott esetekben és módon szüntethetik meg: a) közös megegyezéssel, a Szerződő Felek által meghatározott feltételekkel, és módon; b) 60 napos felmondással az Önkormányzat jogosult megszüntetni, ha az Egyetem súlyos szerződésszegést követ el, azaz ha az Önkormányzat területi ellátási kötelezettségének ellátását nem biztosítja; c) 60 napos felmondással az Egyetem jogosult megszüntetni, és kártérítési igényét a Ptk. szerint az Önkormányzattal szemben érvényesíteni, amennyiben az Önkormányzat súlyos szerződésszegést követ el, így különösen ha az V/2 pontban meghatározott kizárólagosságot megsérti és területi ellátási kötelezettségét – az Egyetem hozzájárulása nélkül – más egészségügyi szolgáltatóval részben vagy egészben láttatja el; d). a felmondás teljes időtartama alatt a folyamatos ellátást az Egyetem köteles biztosítani. VII. Egyéb rendelkezések 1. A Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés tárgyára nézve semmilyen lényeges információt nem hallgattak el. Amennyiben később kiderülne, hogy valamelyik szerződő fél valamilyen információt elhallgatott, amelynek eredményeként a másik szerződő felet kár érte, úgy a károkozó a polgári jog szabályai szerinti kártérítési felelősséggel tartozik. Amennyiben az információ a jelen szerződésben a Szerződő Felek által vállalt jogait és kötelezettségeit jelentős mértékben és súlyosan érinti, úgy az adott információnak az elhallgatása súlyos szerződésszegésének minősül.
2. Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének, az államháztartásról, az egészségügyről, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló és más vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 3. A Szerződő Felek jelen szerződés teljesítéséből eredő vitáikat egyeztetés útján kísérlik meg rendezni, s amennyiben ez nem jár sikerrel, úgy a peres eljárásra a Polgári Perrendtartás szerinti bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel. 4. A Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződést – az aláírást megelőzően – mindkettő fél részéről, az arra hatáskörrel rendelkező, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló döntéshozó testületek jóváhagyták. A Szerződő Felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, együttes értelmezés után, jóváhagyólag aláírták. Pécs, 2007. …………………
………………………………… dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
…..…………………………… dr. Gábriel Róbert Pécsi Tudományegyetem rektora
Záradék: a fenti szerződéssel egyetértek …………………………………. Dr. Szebellédi István C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft. önkormányzati biztosi feladatokat ellátó cég, ügyvezető igazgató
A feladatátadási szerződést a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 116/2007.(XII. 05.) Kgy. határozatával, a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa……számú határozatával jóváhagyta.
A 116/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat 3. számú melléklete VAGYONHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat, mint a Baranya Megyei Kórház fenntartója, egészségügyi közszolgáltatás biztosítására kötelezett önkormányzat (székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., PIR törzsszáma: 330004, adószáma: 15330004202, képv.: Dr. Hargitai János a Közgyűlés Elnöke), mint használatba adó, a továbbiakban: Használatba adó; másrészről a Pécsi Tudományegyetem (székhely: 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 2., törzsszám: …, adószám:……….. képv.: Dr. Gábriel Róbert rektor) mint használatba vevő, a továbbiakban: Használatba vevő között az alulírt helyen és időben, az alábbi feltételek szerint: harmadrészről a Baranya Megyei Kórház (székhely: 7624 Pécs, Rákóczi . u. 2., törzsszám: …, adószám:……….. képv.: Dr. Ruzsa Csaba főigazgató) mint az ingóságok vonatkozásában használatba adó, a továbbiakban: Kórház között az alulírt helyen és időben, az alábbi feltételek szerint: 1.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 92/2007. (IX. 20.) Kgy. határozat értelmében területi ellátási kötelezettségének módosítását kezdeményezte akként, hogy a határozat 2. pontjában részletezett gyermek-egészségügyi ellátást feladatátadási szerződéssel a fenntartásában működő Baranya Megyei Kórháztól a Pécsi Tudományegyetemnek adja át. A vonatkozó határozat 4. pontja szerint a fenti területi ellátási kötelezettség módosításához szükséges feladatátadási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi a felek között a Pécs, Nyár 8. szám alatti (volt „gyermekkórház ingatlanhoz” kapcsolódó), itt megkötésre kerülő vagyonhasználati szerződés.
2
Szerződő felek között jelen szerződéssel egyidejűleg feladatátadási szerződés jött létre a Baranya Megyei Önkormányzat területi ellátási kötelezettségének átvállalásáról.
3.
Használatba adó a tulajdonát képezi, a Baranya Megyei Kórház telephelyeként működő, a pécsi 4956 hrsz. alatt felvett, 1 ha 6493 m2 alapterületű, természetben a Pécs, Nyár u. 8. szám alatti kórház megnevezésű ingatlan. A gyerekellátás biztosításához szükséges, a megjelölt ingatlanban található, az átadás időpontjában felvett leltár szerinti ingóságok, amelyeket a feladatátadási szerződésben meghatározottal megegyezően, a Kórház határozatlan időre térítésmentesen Használatba vevő használatába adja, Használatba vevő pedig azt használatba veszi az alábbi kitételekkel: Ingatlanok
4.
Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen szerződés 3. pontjában megjelölt ingatlan területén került elhelyezésre Használatba adó által működtetett Mentálhygiénés Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet regionális szervezete, valamint a Használatba adóval kötött megállapodás alapján a Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Közhasznú Társaság összesen 594 m2 nagyságú területen a mellékelt vázlatrajz szerint (1. sz. melléklet). Használatba vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a fent felsorolt ellátások zavartalan működését jelenlegi helyükön az eddigieknek megfelelően továbbra is biztosítja.
5.
Használatba adó tájékoztatja Használatba vevőt, hogy a működtetésében álló Bőr- és Nemibeteggondozó, valamint Tüdőgondozó Intézet jelen szerződés aláírásának idején a Pécs M. J. Város Önkormányzatának tulajdonát képező Pécs, Veress E. u. alatt található ingatlanában működik 539 m2 nagyságú területen. Használatba vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a megjelölt szakrendelések áthelyezésének, illetve a jelenlegi ingatlan vonatkozásában bérleti díj fizetésének szükségessége felmerül, úgy Használatba adó azokat a jelen szerződés 3. pontjában megjelölt ingatlanban kívánja elhelyezni. Ebben az esetben Használatba vevő az ehhez szükséges helyiségeket Használatba adó számára 539 m2 nagyságú területen biztosítja.
6.
Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen szerződés 4. pontjában megjelölt szervezetek közül a Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Közhasznú Társaság, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet regionális szervezete, az őket terhelő közüzemi díjakat (fűtés, elektromos
áram, telefonközpont, víz, kommunális és veszélyes hulladék) a jelenleg érvényes szerződésüknek megfelelően – számla alapján – közvetlenül Használatba vevőnek fizetik meg. (A jelenleg érvényes átalánydíj a Galenus Kht. esetében 20.000 Ft/hó, az Országos Sportegészségügyi Intézet regionális szervezete esetében 80.000 Ft/hó.) 7.
A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Mentálhygiénés Intézet közüzemi díjai önálló fogyasztóhelyként, a felszerelt mérőórák által mért adatok alapján kerülnek elszámolásra.
8.
Használatba adó a jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen, és a kapcsolódó szerződések aláírását követően Használatba vevő használati jogának az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzéséhez a hozzájáruló nyilatkozatot kiadja.
9.
A használat joga Használatba vevőt határozatlan időtartamra illeti meg.
10. Használatba vevő az ingatant kizárólag egészségügyi közfeladatok ellátásához használhatja. Használatba vevő jogosult az ingatlanban lévő helyiségeket az egészségügyi ellátás, illetve az egészségügyi ellátást kiegészítő szolgáltatások nyújtása céljából más részére bérbe adni. A használatba adott ingatlan továbbra is Használatba adó tulajdonában marad, és Használatba adó nyilvántartásában, mint saját tulajdon szerepel. 11. Használatba adó kijelenti, hogy az ingatlan a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 79.§ (2) bekezdés b) pontja és a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról ás vagyongazdálkodásról szóló 26/1999.(XII. 30.) Kgy. rendelet 2.§ (3) bekezdés a) pontja alapján az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának minősül. 12. Használatba adó kijelenti, hogy a jelen szerződésben biztosított használati jogot a vonatkozó jogszabályok és önkormányzati rendeletek nem zárják ki, azt lehetővé teszik. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a jelen pont szerinti ingatlanon nem áll fenn olyan jog, és nincs olyan követelés, amely a jogosult használati jogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését kizárja. 13. Az ingatlant szerződő felek felleltározzák, műszaki állapotáról közösen részletes felmérést készítenek (2. számú melléklet). 14. A Használatba vevő használati joga gyakorlása során a rendes gazdálkodás szabályai szerint köteles eljárni és köteles a jelen szerződés hatálya alatt a használatába átvett ingatlanon a szükséges fenntartási és felújítási munkákat saját költségén elvégezni olyan mértékben, hogy az megfeleljen az egészségügyi ellátások minimumfeltételeit szabályozó mindenkor hatályos jogszabályok ingatlanokra vonatkozó rendelkezéseinek. 15. Használatba vevő az ingatlanon átalakításokat csak Használatba adó előzetes írásos hozzájárulásával végezhet. Ingóságok 16. Az egészségügyi közfeladat ellátásához szükséges, korábban a Baranya Megyei Kórház tulajdonában lévő, az átadás időpontjában felvett leltár szerinti ingóvagyont a Kórház jelen szerződéssel térítésmentesen Használatba vevő használatába adja azzal, hogy az átadott ingóvagyon egészét a feladatátadási szerződésben meghatározott feladatok ellátásához használhatja. 17. A használatba adott ingóságok továbbra is a Kórház tulajdonában maradnak, és nyilvántartásában, mint saját tulajdon szerepelnek. 18. A használat joga használatba vevőt a feladatátadási szerződés időtartamára illeti meg. 19. Használatba vevő köteles az ingóságok használatát – a szolgáltatások ellátásához szükséges mértékben – az egészségügyi feladatokat ténylegesen ellátó szervezet részére térítés nélkül biztosítani.
20. Használatba vevő használati joga gyakorlása során a rendes gazdálkodás szabályai szerint, a jó gazda gondosságával köteles eljárni, a szükséges karbantartási, állagmegóvási, felújítási munkákat saját költségére köteles elvégezni. 21. Használatba vevő köteles a szerződés időtartama alatt leselejtezett, megrongálódott, illetve megsemmisült ingóságokat - az ellátás érdekében - a Kórházzal történt egyeztetést követően pótolni. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Baranya Megyei Önkormányzat vagyonáról ás vagyongazdálkodásról szóló 26/1999.(XII.30.) Kgy. rendelet alapján köteles eljárni. A szerződés hatálya és megszűnése 22. Jelen szerződés 2008. január 1-én lép hatályba, és határozatlan időtartamára jön létre. A jelen szerződés csak a feladatátadási szerződéssel együtt érvényes. 23. Szerződő felek a jelen szerződést csak közös megegyezéssel írásban, indokolt esetben módosíthatják. A szerződés módosítását kezdeményező fél módosítási javaslatát írásban köteles eljuttatni a másik szerződő félnek, akinek 30 naptári nap áll rendelkezésére a módosítási javaslat mérlegelésére. 24. Szerződő felek a jelen szerződést csak a jelen pontban meghatározott módon és okokból szüntethetik meg. a) A szerződés megszűnik a feladatátadás megszűnése esetén. b) Használatba adó jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Használatba vevő súlyos szerződésszegést követ el, a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit jelentős mértékben megszegi, így különösen akkor, ha a jelen szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesíti, vagy a vagyont nem a jó gazda gondosságával használja, és ez súlyos vagyonvesztés veszélyével járhat, vagy a vagyonnak olyan mennyiségi és/vagy értékcsökkenése következik be, amelyet a jogszabályok alkalmazása, illetve a tulajdonossal egyeztetett intézkedések nem indokolnak. c)
Használatba vevő jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Használatba adó súlyos szerződésszegést követ el, így különösen akkor, ha az ingatlan, illetve az ingóságok használatát szerződés szerint nem biztosítja, vagy az ingatlan, illetve az ingóságok használatával kapcsolatosan vállalt bármely kötelezettségét súlyosan megsérti, vagy az ingatlan tulajdonjogát átruházza, vagy azt megterheli.
25. A szerződés megszűnése esetén Használatba vevő köteles a jelen szerződés 3. pontjában megjelölt ingatlant eredeti, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban műszaki felmérés alapján, a leltár alapján átvett ingóságokat pedig az abban foglalt mennyiség és minőség szerint Használatba adónak átadni. 26. Jelen szerződés megszűnése esetén Használatba adó köteles Használatba vevőnek az általa a minimumfeltételeknek való megfelelést szolgáló, szükséges fenntartási és felújítási, állagmegóvási és karbantartási munkákon, valamint beruházásokon túlmenően Használatba vevő jóváhagyásával végzett munkák, beruházások értékét forgalmi értéken megtéríteni. 27. Szerződő felek a jelen szerződést azonnali hatállyal a felmondást követő második hónap utolsó napjára mondhatják fel. A szerződés azonnali hatályú felmondással történő megszüntetése csak írásban, és megfelelő indokolással történhet, melyre a másik félnek a felmondást tartalmazó irat kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül válaszolnia kell. A határidő jogvesztő, a válaszadás elmulasztása az azonnali hatályú felmondás elfogadását jelenti. 28. Használatba vevő folyamatosan biztosítja Használatba adó képviselője részére, hogy a vállalt kötelezettségei teljesítését évenként ellenőrizze. 29. Szerződő felek jelen szerződés teljesítéséből eredő vitáikat békés egyeztetés útján kísérlik meg rendezni, s amennyiben ez nem jár sikerrel, úgy a peres eljárásra a Pécsi Városi Bíróság, illetve a Baranya Megyei Bíróság hatáskörét és illetékességét ismerik el.
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, és más vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Jelen szerződést Használatba adó részéről dr. Bouquet Kálmán jogtanácsos, Használatba vevő részéről Dr. …… ügyvéd (76.. Pécs, ………….) jegyzi ellen, akit szerződő felek jelen szerződés aláírásával megbíznak a Pécsi Körzeti Földhivatal előtti bejegyzési eljárás lefolytatásával. Jelen szerződést a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 116/2007. (XII. 05.) Kgy. határozatával jóváhagyta. Jelen szerződést a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa ….. sz. határozatával jóváhagyta. Szerződő felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, együttes értelmezés után, jóváhagyólag aláírták. Pécs, 2007…………………. ……………………………………… Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke
…………………………………… Dr. Gábriel Róbert rektor Pécsi Tudományegyetem
…………………………………. Dr. Ruzsa Csaba Baranya Megyei Kórház főigazgató
Szerkesztettem és ellenjegyem: Pécs, 2007. ………………. Záradék: a fenti szerződéssel egyetértek …………………………………. Dr. Szebellédi István C.C. Audit Könyvvizsgáló Kft. önkormányzati biztosi feladatokat ellátó cég, ügyvezető igazgató
A 116/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat 4. számú melléklete
Megállapodás módosítása amely létrejött az alábbi felek között: Pécsi Tudományegyetem 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b. Képviseli: prof. dr. Gábriel Róbert rektor mint társult tag, Baranya Megyei Önkormányzat 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Képviseli: dr. Hargitai János a Közgyűlés elnöke mint társult tag, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Képviseli: Tasnádi Péter polgármester mint társult tag, a továbbiakban együttesen mint szerződő felek. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a köztük 2006. június 30-án létrejött Társulási megállapodást az alábbiak szerint módosítják: 1. A társulás célja A szerződő felek a PÉCSI - MEGYEI - REGIONÁLIS INTEGRÁLT EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER KIALAKÍTÁSÁT célzó, az Akcióprogramban nevesített 12. milliárd + 8 milliárd forint támogatás megszerzése érdekében, közös pályázatot készítenek (elő). A pályázati támogatás elnyerése céljából a szerződő felek megállapodnak abban, hogy haladéktalanul megkezdik a közös gazdasági társaság Zrt. vagy Kft. alapítására vonatkozó egyeztető tárgyalásokat. 2. A társulás szervezete A társulás legfőbb döntéshozó szerve a Társulási Tanács (továbbiakban: Tanács). A Tanács tagjai: a Pécsi Tudományegyetem rektora, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke. A Társulási Tanács döntéseit egyhangú szavazással hozza. A Tanács szükség szerint ülésezik. A szerződő felek megállapodnak, abban hogy az 1. pontban meghatározott cél elérése érdekében 4 bizottságot hoznak létre. A Szakmai, a Jogi és Munkaügyi, a Vagyonügyi és Pályázati, valamint a Finanszírozási Bizottságokat (továbbá: Bizottságokat), amelyek tevékenységének összehangolására – megbízással – projektmenedzsert neveznek. A projektmenedzser a Pécsi Tudományegyetem szervezeti keretén belül működik, a Pécsi Tudományegyetem rektora bízza meg a feladat ellátásával. A Tanács üléseit a projekmenedzser szervezi és hívja össze. A Projektmenedzser felelős a Tanács elé kerülő előterjesztések elkészítéséért és a Tanács tagjai részére történő megküldéséért. A projektmenedzser gondoskodik továbbá a Tanács működésével kapcsolatos egyéb adminisztratív teendők ellátásáról. A Bizottságok 3 tagúak, amelyekbe 1-1 főt a szerződő felek delegálnak. A bizottságok javaslataik öszszeállításához, külső szakértőket vehetnek igénybe. A Bizottságok vezetőit a Tanács tagjai választják ki az integrációban részt vevő egészségügyi szolgáltatók dolgozói közül.
3. A társulás neve, székhelye Pécsi Megyei Regionális Integrált Egészségügyi Ellátórendszer Társulás Címe: 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b. 4. A társulás tagjai által a társulásra átruházott feladat- és hatáskörök A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a társulás/Pécsi Tudományegyetem az. Akcióprogram keretében közös pályázatot nyújt be a Pécsi Megyei Regionális Integrált Egészségügyi Ellátórendszer kialakítására és működtetésére, olyan formában, hogy a projekt gesztora a Pécsi Tudományegyetem. A szerződő felek a pályázatban meghatározott források elnyerése érdekében készen állnak a pályázati feltételek biztosítására. Amennyiben a pályázat kiírás feltétele, a közös működtetésre gazdasági társaságot hozzanak létre, amelyben területi ellátási kötelezettségük egységesítése mellett, vagyonjogi és humánpolitikai kérdésekben is megállapodnak. 5. A megállapodás időtartama A társulási megállapodás módosítása valamennyi szerződő fél általi aláírás napján lép hatályba, és határozatlan időre létesül. 6. A költségek viselésének aránya és teljesítésének feltételei A szerződő felek vállalják, hogy a kapott támogatás felhasználásában, a pályázatban meghatározott orvos szakmai cél megvalósítása érdekében, együttműködnek. A szerződő felek kötelezettséget vállalnak a pályázat benyújtásához szükséges önrész, vagyoni hozzájárulás biztosítására, a pályázati kiírás által meghatározott módon. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az önrészt a támogatás rájuk jutó részének arányaiban biztosítják. A társulási feladat megvalósításának költségeit a szerződő felek egyenlő arányban, megosztva viselik. 7. A társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapodás felmondása A társuláshoz való csatlakozásra vonatkozó kérelem elfogadásáról a társulás legfőbb döntéshozó szerve dönt. Amennyiben bármelyik fél a társulási megállapodást fel kívánja mondani, köteles erről a többi felet a felmondás hatályba lépését megelőző legalább 30 nappal a többi felet írásban tájékoztatni. A megállapodást felmondó fél a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályok szerint köteles a többi féllel elszámolni, és köteles viselni a felmondással járó jogkövetkezményeket. 8. A társulás működésére vonatkozó egyéb rendelkezések A társulás működését illető egyéb kérdésekben a Ptk. 568-578/A §.-a alapján a polgári jogi társaságokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Pécs, 2007………. Tasnádi Péter
dr. Hargitai János
Dr. Gábiel Róbert
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Pécsi Tudományegyetem rektora
Záradék: A Megállapodást a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa … határozatával, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 116/2007.(XII. 05.) Kgy. határozatával, Pécs M.J. Város Önkormányzatának Közgyűlése … / 2007. (XII…) Kgy. határozatával elfogadta.