Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének
…/2007. (V.22.) rendelete a 2007. évi költségvetésről szóló 2/2007. (II.13.) rendelet módosításáról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 2007. évi költségvetésről szóló 2/2007. (II.13.) rendelet (továbbiakban: Rendelet) módosítására az alábbi rendeletet alkotja.
1. § A Rendelet 3. § a, b, pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek: (A közgyűlés a 2006. évi önkormányzati költségvetés) "a, kiadási főösszegét 10.884.930 ezer forintban b, bevételi főösszegét 10.319.930 ezer forintban" (állapítja meg.) 2. § A Rendelet 1. sz. mellékletében szereplő fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki:
C Al- Előir Kiem. ím- cím. ei.sz. szám szám csop.
1 1 1 1 2 3 2 1 1 4 1
C ímnév
Alcím név
Előir . csop.
Kiem. ei. név
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev.
Mód. ei.
103 210 32 484 89 708
34 130 400 1 768
2
1 1 1 1 2 3 8 2 7 1 1 1 1 1 2 3
II. ÓVODAI NEVELÉS FEJEZET Óvodai Igazgatóság Mackóvár Központi Óvoda Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele III. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás
416 720 133 696 202 430 876
11 309
126 300 40 730 51 426
ebbő l
8 2 7 1 3 2 1 1 1 3 3 4 2 1 1 4 1 7 1 3 1 1 1 2 3
- karbantartási kiadás
Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Dornyay Béla Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás
412
537
11 338 207 155
74 921 25 055 21 93
2 492 621 311 966
41 131 13 179 20 762
ebbő l
4 8 2 7 1
- karbantartási kiadás
Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele
247
251 134
765
3
5 1 1 1 2 3
Gagarin Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás
152 650 48 942 82 902
ebbő l
4 7 2 7 1 3 7 1 1 1 2 3
ebből
3 4 2 1 1 4 1 7 1 8 1 1 1 3 3 4 2 1 1 4 1 7 1 9 1 1 1 3 2 1 1
- karbantartási kiadás
Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Petőfi Sándor Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás - karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Arany János Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev.
1 241
34 993
3 047 253 424
111 672 35 426 42 109 633
7 13
7 972 15 253 923
115 287 30 922 35 202
9 975 107 461 972
140 829 63 540
11 544
4
4 1 10 1 1 1 2 3 8 2 1 1 3 4 4 1 7 1 3 11 1 1 1 2 3
-ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Szakisk. és Pedag. Szaksz. Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
4 8 2 7 1 3 12 1 1 1 2 3 4 8 2 7 1 3 13 1 1 1 3 4 8
- karbantartási kiadás
Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Általános Művelődési Központ Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás
100 214
143 966 45 513 26 285 5 044
3 009 530 210 198 9 820 209 986
111 630 35 393 21 278 1 225
3 360
2 971 158 976
144 029 46 232 56 523 258 141
1 994 227 720
130 625 46 582 321 7 469
5
2 7 1 14 1 1 1 2 3
Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
3 4 8 2 1 1 4 1 7 1 3 15 1 1 1 2 3
ebből
3 4 7 8 2 7 1 16 1 1 1 2 3
2 7 1
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
3 4 7 8
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás
- élelmezési kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele
12 637
116 968 37 686 33 626 848
279 264 915
8 217 86 186 6 922 174 413
84 719 26 435 18 363 953
243 189 2 100 590
11 914
112 639 36 421 59 267 32 261
41 660 500 3 326
9 213
6
17 1 1 1 2 3
Stromfeld Aurél Gépipari, Épitőipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 142 378 Munkaadót terhelő járulékok 45 511 Dologi kiadás 44 552 ebből
3 4 7 8 2 1 1 3 4 4 1 2 7 1 18 1 1 1 2 3
ebből
3 4 8 2 1 1 7 1 1 1 1 3 3 3 1 1 1 2 3 8 2 7
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás - karbantartási kiadás
1 319
96 23 510 29 792
4 770 384 2 104 461 4 958 34 129
125 381 39 805 20 650 1 058
Ellátottak pénzbeli juttatása 81 Támogatás értékű működési kiadás 11 Felhalmozási kiadás 12 846 Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 2 002 -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről 153 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele 15 731 IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 92 036 Önkormányzati támogatás 153 990 Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 277 361 Munkaadót terhelő járulékok 87 959 Dologi kiadás 35 899 Felhalmozási kiadás 4 750 Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek
7
1 1 1 4
6
2 607
7
Mátraszele Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt
1 820
5 5 6 8 2 1 2 2 1
7 1 6 1 16 14 18 23 26 27 28 7 1 1 3 4 2 8 1 1 3 5 2 1 5
20 109
Kazár Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt
8 10
12
Előző évi pénzmar. igénybevétele V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok Kiadások Támogatás értékű működési kiadás
Vizslás Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt 2 120 Egyéb szervek támogatása 80 Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Képviselői alap 250 Egyéb szervek támogatása 1 260 Felhalmozási kiadás 1 028 882 Bevételek Működési bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei - Átengedett központi adók 2 380 263 Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Normatív állami hozzájárulás 2 371 185 - Norm.kötött felh. támogatások 62 526 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele 448 442 Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Vagyonhasznosítási, kezelési kiadások 22 819 Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. 146 878 Határőrség részére üzemanyag biztosítása 220 Kandelláber virágosítás bővítése új tartókkal 1 872 Zászlók pótlása 540 Hulladékgyűjtők pótlása 900 Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 9 731 Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek tám. 1 060 Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 5 500 Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támog. 3 600 Közcélú foglalkoztatás Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre
8
1
Foglalk. KHT műk.tám. Általános tartalék Céltartalékok Képviselői alap
16 17 1
123 794 6 760 4 145
3. §
II.
Kiem. ei. név
Előir. csop.
Alcímnév
Címnév
Fejezetnév
Kiem. ei.sz.
Előir. csop.
Alcímszám
Címszám
Fejezetszám
A Rendelet 2. sz. mellékletében szereplő fejezetek, címek, alcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki:
2007 évi módositott előirányzat e Ft.
ÓVODAI NEVELÉS FEJEZET Óvodai Igazgatóság Mackóvár Központi Óvoda Kiadások
1 1 8 1 2 3 4 5 III. 1 1 8 1 3 1 8 1 5 1 7
Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése Mackóvár óvoda mászóka beszerzés Hétszínvirág óvoda hintaállvány beszerzés Aprófalva óvoda mosógép beszerzése Körúti óvoda bababútor beszerzése OIGSZ ÉS INTÉZMÉNYEI FEJEZET Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Kiadások Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Dornyay Béla Általános Iskola Kiadások Felhalmozási kiadás Kosárlabda palánk beszerzése Gagarin Általános Iskola Kiadások
300 364 80 80 52
537
134
Felújítás 1
Tanuszoda mennyezetvilágításának felújítása
993
Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat Kiadások
10 1 8 1 2 3 11 1 8
Felhalmozási kiadás Tanterem linóleumozása Személygépkocsi beszerzés Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiadások Felhalmozási kiadás
55 4 779 210
9
1 12 1
Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Általános Művelődési Központ
1
Kiadások Felhalmozási kiadás Mágneses iskolatábla beszerzése KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola
1 2
Kiadások Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások
8
13 1 8
14 1 8 1 15 1 7 1 8 1 16 1 7 1 8 1 17 1 7 1 8 1 2 18 1 8 1 2 IV .
Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola Kiadások Felújítás Épületfelújítás Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Felújítás Épületfelújítás Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Stromfeld Aurél Gépipari, Épitőipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Felújítás Faipari műhely felújítása Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Számítástechnikai eszközök beszerzése Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Kiadások Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése
360
141
3 469 4 000
915
2 100 590
500 3 326
510 20 688 9 104
8 400 4 446
EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET Hivatásos Tűzoltóság Kiadások
3 1 7 8 2 3 4
Felújítás Felhalmozási kiadás Utánfutó beszerzése Projektor beszerzése GPS navigációs rendszer beszerzése
350 250 150
10
V.
POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok Kiadások
1 1 8 29 34 35
Felhalmozási kiadás Kandelláber virágosítás bővítése új tartókkal Zászlók pótlása Hulladékgyűjtők pótlása
4.§ Ezen rendelet kihirdetését követően 2007. május 23. napján lép hatályba.
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester
Óvári Péter címzetes főjegyző
INDOKOLÁS (A …/2007. (V.22.) RENDELETHEZ) 1. §-hoz A költségvetés előirányzat-módosításai érintik az önkormányzat költségvetési főszámait, ezért azok módosítása is szükséges.
2. § I. Egészségügyi- Szociális fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak:
Módosítás összetevői
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az elért többletbevételből a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Magyar Vöröskereszttől kapott támogatás.) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Magyar Vöröskereszttől kapott támogatás.) Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Munkaügyi Központtól kapott 450 eFt-os, „Elterelés” pályázatra kapott 1.318 eFt-os támogatás.)
Módosítás ÖSSZESEN
1 446 1 446 322 322 400 400
400 400 400 400 1 768 1 768
12
Címszám
Alcímszám
Előir Kiem. Cím. ei.sz. név csop.
1 1 1 1 2 3 2 1 1 4 1
Alcím név
Előir Kiem. . ei. név csop.
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev.
Előir.
Előir.vált.
Mód. ei.
101 764 32 162 89 308
1 446 322 400
103 210 32 484 89 708
33 730
400 400
34 130 400
1 768
1 768
2. § II. Óvodai nevelés fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak:
Módosítás összetevői
II. ÓVODAI NEVELÉS FEJEZET Óvodai Igazgatóság Mackóvár Központi Óvoda Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt
Módosítás ÖSSZESEN
2 710 2 710 867 867 6 856 6 856 876 876
11 309 11 309
13
Címszám
Alcímszám
Előir Kiem. Cím. ei.sz. név csop.
1 1 1 1 2 3 8 2 7 1
Alcím név
Előir Kiem. . ei. név csop.
II. ÓVODAI NEVELÉS FEJEZET Óvodai Igazgatóság Mackóvár Központi Óvoda Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele
Előir.
Előir.vált.
414 010 132 829 195 574
Mód. ei.
2 710 867 6 856 876
416 720 133 696 202 430 876
11 309
11 309
2. § III. Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
III. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az erre a célra képzett előirányzatból az érintett intézményekhez átcsoportosítva az elvégzett villámvédelmi, érintésvédelmi vizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt
3 143 3 143 1 113 1 113 6 275 6 545 -270
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt
Módosítás ÖSSZESEN
171 171
537 537
11 338 11 338
14
Önkormányzati támogatás Az erre a célra képzett előirányzatból az érintett intézményekhez átcsoportosítva az elvégzett villámvédelmi, érintésvédelmi vizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt
-270 -270
176 6 170 1 608 867 741 21 21 93 93
621 621 621 621
Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt
311
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt
966
Dornyay Béla Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
311
966
280 280 90 90 10 10
15 ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Gagarin Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Átruházott hatáskörű átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint
10 10
251 251 134 134
765 765
749 749 240 240 1 111 1 031 80
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
538 538
34 34
Felújítás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Önkormányzati támogatás Általános tartalékból való átcsoportosítás miatt Petőfi Sándor Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
993 993
3 047 3 047 80 80
987 726 261 48 48
16
Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
136 136
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. (Tempus Közalapítványtól) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. (Tempus Közalapítványtól)
136 136
7 7 13 13
15 15 15 15
Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. (Munkaügyi Központtól)
253
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt
923
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól 107 eFt, mentori hálózati díj 120 eFt.)
253
923
647 238 409 776 532 244 35 35 202 202
227 227
17
-ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól 107 eFt. ) Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Elnyert pályázatból) Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Arany János Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól ) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól ) Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Szent István Egyetemtől 14 eFt, Nemzeti Utánpótlásnevelési Intézettől 200 eFt.) Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Képviselői alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Felhalmozási kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
107 107 461 461 972 972
14 14 300 300
100 100 100 100 214 214
3 768 3 768 982 982 1 039 291 728 20 5 004 4 779 210
18 - Képviselői alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Szent Lázár Lovagrendtől 380 eFt, Közoktatási Közalapítványtól 150 eFt.) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Szent Lázár Lovagrendtől 380 eFt, Közoktatási Közalapítványtól 150 eFt.) Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Szakképzési hozzájárulás) Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Nógrád Megyei Munkaügyi Központtól) Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Önkormányzati támogatás Képviselői alapból való átcsoportosítás miatt Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az OIGSZ-nál erre a célra képzett előirányzatból átcsoportosítva az elvégzett érintésvédelmi felülvizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt - Képviselői alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint
15
530 530 530 530 210 210 198 198 9 820 9 820 35 35
1 159 1 159 100 100 1 575 1 349 216 10
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
603 603
3 3 360 360
19
Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Önkormányzati támogatás - Az OIGSZ-nál erre a célra képzett előirányzatból átcsoportosítva az elvégzett érintésvédelmi felülvizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt - Képviselői alapból való átcsoportosítás miatt Általános Művelődési Központ Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az OIGSZ-nál erre a célra képzett előirányzatból átcsoportosítva az elvégzett villámvédelmi felülvizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Önkormányzati támogatás Az OIGSZ-nál erre a célra képzett előirányzatból átcsoportosítva az elvégzett villámvédelmi felülvizsgálat költségeinek előirányzati rendezése miatt KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
2 971 2 971 226 216 10
1 024 1 024 175 175 450 396 54 258 258 141 141
1 994 1 994 54 54
154 154 4 693 4 693 321 321
20
Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Átruházott hatáskörű átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint
7 469 7 469
12 637 12 637
2 095 2 055 40 914 914 2 747 2 522 205 20
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól 51 eFt, Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól 35 eFt.) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól 51 eFt, Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól 35 eFt.)
200 200
279 252 27 264 264 915 915
86 86 86 86
21
Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézettől 170 eFt, Nógrád Megyei Pedagógiai Intézettől 16 eFt.) Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Önkormányzati támogatás Általános tartalékból való átcsoportosítás miatt Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
186 186
6 922 6 922 20 20
5 102 5 102 1 161 1 161 2 691 2 691
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
385 385
81 81 189 189
Felújítás
2 100 Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint, külföldi kiküldetés fedezetének biztosítása miatt a dologi kiadáshoz átcsoportosítva Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
2 100 590 590
11 914 11 914
675 1 975 -1 300 622 622
22
Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint, külföldi kiküldetés fedezetének biztosítása miatt a személyi juttatás kiemelt előirányzatáról átcsoportosítva
3 389 2 089 1 300
ebből - élelmezési kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felújítás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Stromfeld Aurél Gépipari, Épitőipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok - Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
871 871
41 41 660 660 500 500 3 326 3 326
9 213 9 213
2 463 2 073 390 767 660 107 8 385 8 097 288
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
13 13
96 36 60 23 23
23
Felújítás
510 Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
Felhalmozási kiadás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól ) -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus Közalapítványtól ) Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Szakképzési hozzájárulás ) Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Nógrás Megyei Munkaügyi Központtól ) Támogatásértékű felhalmozási bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Oktatási és Kulturális Minisztériumtól elnyert pályázati támogatás ) Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás - Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint - Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
510 29 792 23 240 6 552
384 384 384 384 2 104 2 104 461 461 4 958 4 958
34 129 34 129
977 905 72 106 106 1 863 1 863
ebből - karbantartási kiadás
Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Támogatás értékű működési kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
300 300
81 81 11 11
24
Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
12 846 12 846
Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus közalapítványtól )
153 153
-ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Az elmúlt időszakban elért többletbevétel előirányzati rendezése miatt. ( Tempus közalapítványtól ) Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt
Címnév
Alcím név
Előir . csop.
Kiem. ei. név
Előir.
153 153 15 731 15 731
Előir.vált.
III. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 123 157 Munkaadót terhelő járulékok 39 617 Dologi kiadás 45 151 241 ebből - karbantartási kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás 207 425 ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 74 745 Dologi kiadás 23 447 Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 1 871 -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Dornyay Béla Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 40 851 Munkaadót terhelő járulékok 13 089 Dologi kiadás 20 752 237 ebből - karbantartási kiadás
Mód. ei.
3 143 1 113 6 275
126 300 40 730 51 426
171
412
537
537
11 338 -270
11 338 207 155
176 1 608 21 93
74 921 25 055 21 93
621 621
2 492 621
311
311
966
966
280 90 10
41 131 13 179 20 762
10
247
25
Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Gagarin Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
- karbantartási kiadás
Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Petőfi Sándor Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Arany János Általános Iskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás
251 134
251 134
765
765
749 240 1 111
152 650 48 942 82 902
538
1 241
34 993
34 993
3 047 80
3 047 253 424
987 48 136
111 672 35 426 42 109
136
633
7 13
7 13
15 15
7 972 15
253
253
923
923
114 640 30 146
647 776 35 202
115 287 30 922 35 202
9 748
227 107
9 975 107
461
461
972
972
14
140 829
151 901 48 702 81 791 703
253 344
110 685 35 378 41 973 497
7 957
140 815
26
Dologi kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Szakisk. és Pedag. Szaksz. Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
- karbantartási kiadás
Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Általános Művelődési Központ Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás
63 240
300
63 540
11 444
100 100
11 544 100
214
214
140 198 44 531 25 246 40
3 768 982 1 039 5 004
143 966 45 513 26 285 5 044
2 479
530 530
3 009 530
210
210
198
198
9 820 35
9 820 209 986
1 159 100 1 575
111 630 35 393 21 278
603
1 225
3 360
3 360
2 971 226
2 971 158 976
1 024 175 450 258 141
144 029 46 232 56 523 258 141
1 994 54
1 994 227 720
209 951
110 471 35 293 19 703 622
158 750
143 005 46 057 56 073
227 666
27
KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Önkormányzati támogatás Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadás ebből
- karbantartási kiadás
130 471 41 889
114 873 36 772 30 879 648
8 131
174 393
79 617 25 274 15 672 568 162
Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 111 964 Munkaadót terhelő járulékok 35 799 Dologi kiadás 55 878 31 390 ebből - élelmezési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás
154 4 693 321 7 469
130 625 46 582 321 7 469
12 637
12 637
2 095 914 2 747
116 968 37 686 33 626
200
848
279 264 915
279 264 915
86 86
8 217 86
186
186
6 922 20
6 922 174 413
5 102 1 161 2 691
84 719 26 435 18 363
385
953
81 189 2 100 590
243 189 2 100 590
11 914
11 914
675 622 3 389
112 639 36 421 59 267
871
32 261
41 660 500
41 660 500
28
Felhalmozási kiadás Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Stromfeld Aurél Gépipari, Épitőipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 139 915 Munkaadót terhelő járulékok 44 744 Dologi kiadás 36 167 1 306 ebből - karbantartási kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 4 386 -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülről Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bev. Támogatásértékű felhalmozási bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 124 404 Munkaadót terhelő járulékok 39 699 Dologi kiadás 18 787 758 ebből - karbantartási kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatás értékű működési kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Működési bevételek Intézményi műk. bev. 1 849 -ebből műk.c. átvett pe. áll.házt. kívülről Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele
3 326
3 326
9 213
9 213
2 463 767 8 385
142 378 45 511 44 552
13
1 319
96 23 510 29 792
96 23 510 29 792
384 384
4 770 384
2 104
2 104
461 4 958
461 4 958
34 129
34 129
977 106 1 863
125 381 39 805 20 650
300
1 058
81 11 12 846
81 11 12 846
153 153
2 002 153
15 731
15 731
29
2. § IV. Egyéb önállóan gazdálkodó intézmények fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Közművelődési feladatok címről átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Önkormányzati támogatás Közművelődési feladatok címről való átcsoportosítás miatt Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint
72 72 72 72
6 240 6 240
Munkaadót terhelő járulékok Az előző évi pénzmaradványból a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az előző évi pénzmaradvány igénybevételéből az intézmény vezetőjének kezdeményezése szerint Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele A jóváhagyott 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele miatt Címnév
Alcím név
Előir . csop.
Kiem. ei. név
Előir.
IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Művelődési és Konferencia Központ Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás 91 964 Önkormányzati támogatás 153 918 Hivatásos Tűzoltóság Kiadások Működési költségvetés Személyi juttatás 271 121 Munkaadót terhelő járulékok 87 639 Dologi kiadás 23 100 Felhalmozási kiadás 4 000 Saját bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele
Módosítás ÖSSZESEN
320 320 12 799 12 799 750 750
20 109 20 109 Előir.vált.
Mód. ei.
72 72
92 036 153 990
6 240 320 12 799 750
277 361 87 959 35 899 4 750
20 109
20 109
30
2. § V. Polgármesteri Hivatal fejezetéhez A fejezethez tartozó előirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevői
V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok Kiadások Támogatás értékű működési kiadás Kazár Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Az idő előtt megigényelt közműfejlesztési támogatáshoz kapcsolódó kamattartozás önkormányzat részére történő átutalásának előirányzati rendezése miatt. Forrása a 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele. Mátraszele Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Az idő előtt megigényelt közműfejlesztési támogatáshoz kapcsolódó kamattartozás önkormányzat részére történő átutalásának előirányzati rendezése miatt. Forrása a 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele.
2 607 2 607
1 820 1 820
Vizslás Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Az idő előtt megigényelt közműfejlesztési támogatáshoz kapcsolódó kamattartozás önkormányzat részére történő átutalásának előirányzati rendezése miatt. Forrása a 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele. Egyéb szervek támogatása Átruházott hatáskörű átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Képviselői alap Képviselői alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Egyéb szervek támogatása Átruházott hatáskörű átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint Felhalmozási kiadás - A kandelláber virágosítás bővítése az eredeti költségvetésben a felhalmozási kiadások között került megtervezésre. A bekért árajánlatok alapján a 175 db 3-as virágtartók készítésére és felszerelésére a legkedvezőbb ajánlat 980 eFt. Ez alapján 1 db virágtartó beszerzési költsége bruttó 3600 Ft/db. A virágtartókba ültetendő növények beszerzése és kiültetése keretében beszerzésre kerül 525 db cserép (480 Ft/db) és 175 db 3-as tartóba növények ültetése (3.640 Ft/db). Mivel a számviteli törvény értelmében a kisértékű tárgyi eszközök nem szerepelhetnek a felhalmozás költségei között, az előirányzatot a Városfenntartási és egyéb feladatok cím kiadásaihoz szükséges átcsoportosítani, melynek előirányzati rendezése érdekében
Módosítás ÖSSZESEN
2 120 2 120 80 80 165 165 -20 -20 -3 312
-1 872
31 - A zászlók pótlásának előirányzata az eredeti költségvetésben a felhalmozási kiadások között került megtervezésre. A beszerzett 104 db zászló bekerülési költsége összesen 540 eFt (5.192,Ft/db). Mivel a számviteli törvény értelmében a kisértékű tárgyi eszközök nem szerepelhetnek a felhalmozás költségei között, az előirányzatot a Városfenntartási és egyéb feladatok cím kiadásaihoz szükséges átcsoportosítani, melynek előirányzati rendezése érdekében
-540
- A hulladékgyűjtők pótlása az eredeti költségvetésben a felhalmozási kiadások között került megtervezésre. A hulladékgyűjtő darabonkénti bekerülési költsége 28.200,- Ft. Mivel a számviteli törvény értelmében a kisértékű tárgyi eszközök nem szerepelhetnek a felhalmozás költségei között, az előirányzatot a Városfenntartási és egyéb feladatok cím kiadásaihoz szükséges átcsoportosítani, melynek előirányzati rendezése érdekében
-900
Bevételek Működési bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei - Átengedett központi adók A normatív hozzájárulások kiegészítő felmérésében közölt módosításaink alapján a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 7/2007.(IV.24.) PM-ÖTM együttes rendeletében módosította az önkormányzatunkat a központi költségvetési kapcsolatokból megillető források összegét, melyből az SZJA összegét érintő változások előirányzati rendezése érdekében: pénzbeli szociális juttatások családsegítés gyermekjóléti szolgáltatás közcélú foglalkoztatás támogatása jövedelemkülönbség mérséklése Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Normatív állami hozzájárulás A normatív hozzájárulások kiegészítő felmérésében közölt módosításaink alapján a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 7/2007.(IV.24.) PM-ÖTM együttes rendeletében módosította az önkormányzatunkat a központi költségvetési kapcsolatokból megillető források összegét, melyből a normatív állami hozzájárulások összegét érintő változások előirányzati rendezése érdekében: családsegítés gyermekjóléti szolgáltatás alapfokú művészetoktatás tanulók tankönyvellátásának támogatása - Norm.kötött felh. támog A normatív hozzájárulások kiegészítő felmérésében közölt módosításaink alapján a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 7/2007.(IV.24.) PM-ÖTM együttes rendeletében módosította az önkormányzatunkat a központi költségvetési kapcsolatokból megillető források összegét, melyből a normatív kötött felhasználású támogatások összegét érintő változások előirányzati rendezése érdekében: közcélú foglalkoztatás támogatása
-21 178
-5 844 -7 544 -7 544 -2 726 2 480
-14 960
-10 370 -10 370 3 720 2 060 -1 241
-1 241
32
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Az idő előtt megigényelt közműfejlesztési támogatáshoz kapcsolódó kamattartozás Kazár-, Mátraszele-, és Vizslás községi önkormányzatok részére történő átutalásának forrásrendezése miatt. Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Vagyonhasznosítási, kezelési kiadások Az áprilisi rendeletmódosítás során a Dolinka őrzésére az általános tartalékból 200 e Ft került átcsoportosításra. Mivel a Dolinka rendben tartásával, védelmével kapcsolatos kiadásokra a vagyonhasznosítási, kezelési kiadások között az eredeti költségvetésben 1.000 e Ft szerepel, a 200 e Ft-ot az általános tartalékba vissza kell csoportosítani, melynek előirányzati rendezése miatt Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. A normatív hozzájárulások kiegészítő felmérésében közölt módosításaink alapján a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 7/2007.(IV.24.) PM-ÖTM együttes rendeletében 37.379 eFt-tal csökkentette az önkormányzatunkat a központi költségvetési kapcsolatokból megillető források összegét. A bevételkiesés fedezetét 33.412 eFt-ban a normatív állami hozzájárulás és egyéb központi támogatás visszafizetésére az eredeti költségvetésben megtervezett előirányzat, 3.967 eFt-ban pedig a Foglalkoztatási KHT működési támogatásának csökkentése biztosítja, melynek előirányzati rendezése érdekében Határőrség részére üzemanyag biztosítása Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 17/2007.(II.13.)Öh. sz. határozatában 2007. március 15-i hatállyal felmondta a Balassagyarmati Határőr Igazgatósággal megkötött, benzinjuttatást biztosító megállapodást. Az előirányzaton keletkezett megtakarítás fedezetet biztosít a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kerékpáros járőrszolgálat bevezetésének támogatására, melynek előirányzati rendezése miatt szükséges az általános tartalékhoz történő átcsoportosítás Kandelláber virágosítás bővítése új tartókkal A Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím felhalmozási kiadás előirányzatáról átcsoportosítva Zászlók pótlása A Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím felhalmozási kiadás előirányzatáról átcsoportosítva Hulladékgyűjtők pótlása A Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím felhalmozási kiadás előirányzatáról átcsoportosítva Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint
6 547 6 547
-200
-200
-33 412
-33 412
-80
-80
1 872 1 872 540 540 900 900
-1 132 -1 132
33
Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek tám. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek tám. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint Közcélú foglalkoztatás Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Foglalk. KHT műk.tám. A normatív hozzájárulások kiegészítő felmérésében közölt módosításaink alapján a pénzügyminiszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 7/2007.(IV.24.) PM-ÖTM együttes rendeletében 37.379 eFt-tal csökkentette az önkormányzatunkat a központi költségvetési kapcsolatokból megillető források összegét. A bevételkiesés fedezetét 33.412 eFt-ban a normatív állami hozzájárulás és egyéb központi támogatás visszafizetésére az eredeti költségvetésben megtervezett előirányzat, 3.967 eFt-ban pedig a Foglalkoztatási KHT működési támogatásának csökkentése biztosítja, melynek előirányzati rendezése érdekében Általános tartalék - Az áprilisi rendeletmódosítás során a Dolinka őrzésére az általános tartalékból 200 e Ft került átcsoportosításra. Mivel a Dolinka rendben tartásával, védelmével kapcsolatos kiadásokra a vagyonhasznosítási, kezelési kiadások között az eredeti költségvetésben 1.000 e Ft szerepel, onnan a 200 e Ft-ot az általános tartalékba vissza kell csoportosítani, melynek előirányzati rendezése miatt - Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 17/2007.(II.13.)Öh. sz. határozatában 2007. március 15-i hatállyal felmondta a Balassagyarmati Határőr Igazgatósággal megkötött, benzinjuttatást biztosító megállapodást. Az előirányzaton keletkezett megtakarítás fedezetet biztosít a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kerékpáros járőrszolgálat bevezetésének támogatására, melynek előirányzati rendezése miatt szükséges az általános tartalékhoz történő átcsoportosítás - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Céltartalékok Képviselői alap Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint
1 060 1 060
-700 -700 700 700
-3 967
-3 967
120
200
80
-160 -210 -210
34
Címszám
Alcímszám
Előir Kiem. Cím. ei.sz. név csop.
Alcím név
Előir Kiem. . ei. név csop.
Előir.
Előir.vált.
Mód. ei.
V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok Kiadások Támogatás értékű működési kiadás
1 1 4
6
7
8 10 5 5 6 8 2 1 2 2 1
7 1 6 1 16 14 18 23 26 27 28 7 1 1 3 4 2 8 1 1 3
Kazár Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Mátraszele Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Vizslás Község Önkormányzata részére az idő előtt igényelt közműfejlesztési támogatás ÁSZ által megállapított kamatterhének rendezése miatt Egyéb szervek támogatása Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Képviselői alap Egyéb szervek támogatása Felhalmozási kiadás Bevételek Működési bevételek Önkorm.sajátos működési bevételei - Átengedett központi adók Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Normatív állami hozzájárulás - Norm.kötött felh. támogatások Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmar. igénybevétele Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezelésű előirányzatok Vagyonhasznosítási, kezelési kiadások Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. Határőrség részére üzemanyag biztosítása Kandelláber virágosítás bővítése új tartókkal Zászlók pótlása Hulladékgyűjtők pótlása Közművelődési feladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás Támogatás értékű működési kiadás Egyéb szervek tám. Sportfeladatok Kiadások Működési költségvetés Dologi kiadás
2 607
2 607
1 820
1 820
2 120 80
2 120 80
85 1 280 1 032 194
165 250 -20 1 260 -3 312 1 028 882
2 401 441
-21 178 2 380 263
2 386 145 63 767
-14 960 2 371 185 -1 241 62 526
441 895
6 547
448 442
23 019 180 290 300
-200 -33 412 -80
22 819 146 878 220
1 872 540 900
1 872 540 900
-1 132
9 731
1 060
1 060
-700
5 500
10 863
6 200
35
5 2 12 1 5 1 16 17 1
Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Egyéb szervek támog. Közcélú foglalkoztatás Kiadások Műk.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Foglalk. KHT műk.tám. Általános tartalék Céltartalékok Képviselői alap
2 900
700
3 600
127 761 6 640
-3 967 120
123 794 6 760
4 355
-210
4 145
3. §-hoz Az 1. §-ban foglalt módosítások érintették a Rendelet 2. sz. mellékletében foglalt felújítási, felhalmozási kiadások részletezését, ezért azok módosítása is szükséges.
4. §-hoz Ezen szakasz a rendelet hatálybaléptetéséről rendelkezik.