Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének
… /2007. (IX.27.) rendelete a 2007. évi költségvetésrıl szóló 2/2007. (II.13.) rendelet módosításáról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 2007. évi költségvetésrıl szóló 2/2007. (II.13.) rendelet (továbbiakban: Rendelet) módosítására az alábbi rendeletet alkotja.
1. §
A Rendelet 3. § a, b, pontjai helyébe a következı rendelkezések lépnek: (A közgyőlés a 2007. évi önkormányzati költségvetés) "a, kiadási fıösszegét 11.271.163 ezer forintban b, bevételi fıösszegét 10.606.163 ezer forintban" (állapítja meg.)
2. § A Rendelet 1. sz. mellékletében szereplı fejezetek, címek, alcímek, elıirányzat-csoportok és kiemelt elıirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki: AlAlCímElıir. Kiem. CímElıir. címcím csop. ei.sz. név szám csop. szám név
1 1 1 1 3 4 2 1 1 4 1 1 1 1 1 2 3
Kiem. ei. név
Mód. ei.
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 105 712 Dologi kiadás 91 587 Támogatás értékő mőködési kiadás 37 060 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 34 428 Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. 4 393 III. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 132 111 Munkaadót terhelı járulékok 42 588 Dologi kiadás 51 706
1
2 1 1 3 2 1 1 1 2 3 7 3 5 1 1 1 2 3
Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Önkormányzati támogatás Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás Felújítás Önkormányzati támogatás ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás ebbıl
3 7 2 1 1 4 1 2 3 10 1 1 1 2 3 8 2 1 1 3 4 4 1 11 1 1 3 8 2 1 1 3
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Támogatásértékő felhalmozási bev. Önkormányzati támogatás Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Spec.Szakisk. és Egys. Pedag. Szaksz. Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Váczi Gyula Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Önkormányzati támogatás
2
1 324 214 280
175 573 56 903 93 108 30 312 332 302
489 680 158 368 218 465 2 672
609 1 973
63 208 780 10 538 14 789 088
153 118 48 602 27 878 6 483
5 455 549 1 704 3 207
24 802 3 273
7 741 165 315
13 1 1 1 3
KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás ebbıl
3 8 2 1 1 3 4 4 1 14 1 1 1 2 3
ebbıl
3 7 8 2 1 1 3 4 4 1 2 3 17 1 1 1 2 3
2 1 1 3 4 4
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Támogatásértékő felhalmozási bev. Önkormányzati támogatás Stromfeld Aurél Gépipari, Épitıipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás ebbıl
3 7 8
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás
- karbantartási kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítás Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek
3
132 195 50 942 1 557
89 7 780
16 464 765 311 202
158 598 51 083 43 886 1 756
1 629 1 967 3 548
12 744 399 40 3 876 3 970 232 962
142 819 45 477 51 063 2 154
744 1 010 34 380
7 687 1 492 7 192
1 3 18 1 1 1 2 3
Támogatásértékő mőködési bev. Önkormányzati támogatás Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás ebbıl
3 8 2 1 1 3 4 4 1 3 1 1 1 3 3 3 1 1 1 2 3 1 1 1 1 2 4 11 5 5 6 7 9 10 2 1 1 2 1 4 1
- élelmezési kiadás
Ellátottak pénzbeli juttatása Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Önkormányzati támogatás IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Mővelıdési és Konferencia Központ Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Önkormányzati támogatás Hivatásos Tőzoltóság Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Önkormányzati támogatás V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Támogatás értékő mőködési kiadás Somoskıújfalu Önkormányzatával elszámolás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Képviselıi alap Egyéb szervek támogatása Felújítás Felhalmoz. c.pénzeszk.átad. áll. házt. kívülre Támogatás értékő felhalmozási kiadás Bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Központosított elıirányzatok Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev.
4
1 685 219 865
181 151 58 336 50 065 17 618
1 262 18 743
17 610 2 560 6 672 278 455
115 536 163 549
278 202 88 230 379 484
673 636 206 835 5 895 1 997 4 675 442 834 45 214 15 839
236 220
86 289 467 019
2 7 1 2 1 1 1 2 3 2 1 1 3 1 1 3 2 1 1 6 1 16 1 9 11 18 7 1 1 3 8 1 1 3 5 1 2 9 1 1 3 5 1 2 10 1 1 3 5 11 1 1 1
Támogatásértékő felhalmozási bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Elızı évi pénzmar. igénybevétele Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezeléső elıirányzatok
699 332
Helyi utak, hidak fenntartása Településrendezési, fejl. terv Hatósági hat. végrehajtása Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. Közmővelıdési feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Sportfeladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Lét.és Sport KHT mők. támog. Egyéb szervek támog. Civilszervezetek, ifjúsági feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Civilszervezetek támogatása Alapítványok támogatása Kitüntetı címek, díjak Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Oktatási feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás
55 981 2 500 1 488 112 891
5
468 969
153 54 978
12
1 024
9
2 468
1 805 80 474 7 055
3 900 1 642 120
1 306
2
Munkaadót terhelı járulékok
16 17 1 18 1 1 3 2 1 1
Általános tartalék Céltartalékok
2 270
Képviselıi alap Szakképzés fejlesztési program Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl
2 133
2 790
210 210
3. §
III.
Kiem. ei. név
Elıir. csop.
Alcímnév
Címnév
Fejezetnév
Kiem. ei.sz.
Elıir. csop.
Alcímszám
Címszám
Fejezetszám
A Rendelet 2. sz. mellékletében szereplı fejezetek, címek, alcímek, elıirányzat-csoportok és kiemelt elıirányzatok az alábbiak szerint módosulnak, illetve egészülnek ki: 2007 évi módositott elıirányzat e Ft.
KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások
2 1 7 1 4 5 5 1 7
Felújítás Vadvirág tagóvoda kéménybontás Szivárvány tagóvoda 2-es gázkazán-csere, főtési rendszer és víz alapvezeték felújítása Gyermekkert tagóvoda tetı, vízelvezetés felújítás ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások
10 196 14 976
Felújítás 2
Gagarin ÁI. épület-felújítás
980
Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Iskola, Spec. Szakiskola és Egységes Ped. Szaksz. Kiadások
10 1 8 3 4 11 1 8 2
Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Fénymásológép beszerzése Váczi Gyula Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Kiadások Felhalmozási kiadás Hangszerbeszerzés
6
1 304 400
2 913
13 1 8 1 14 1 7 1 8 2 17 1 7 2 8 1 2 18 1 8 1 V. 1 1 7 13 14 15 18 40 9 1 2 7 10
KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Felújítás Vizesblokk felújítása (Kanizsai D.) Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Stromfeld Aurél Gépipari, Épitıipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Felújítás CNC szimulációs tanterem felújítása Felhalmozási kiadás Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése Számítástechnikai eszközök beszerzése Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Felhalmozási kiadás Számítástechnikai eszközök beszerzése POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Felújítás Iskola út felújítása Feketesereg út felújítása Madzsar József út felújítása Kálmán Imre út felújítása Huszita út felújítása Felhalmoz. c.pénzeszk.átad. áll. házt. kívülre Nógrád megyei Közútkezelı Kht-nak 21.út négynyomsáv. földvásárlás szanálás elszámolása Lakossági közmőfejlesztés támogatása Neogradiensis Eurorégió fejlesztési programja elkészítésének támogatása Támogatás értékő felhalmozási kiadás
3 780
1 967 2 633
500 20 780 13 600
10 960
25 193 4 429 14 150 38 772 12 868
654 500
2
St. Kistérs. Többcélú Társ. jelzırendszeres segítségnyújtó beruházáshoz
5 333
3
St.Kistérs. Többcélú Társ. családok átmeneti otthona beruházáshoz
1 485
4
9
St. Kistérs. Többcélú Társ. hajléktalanok nappali melegedı és éjjeli menedék beruházáshoz St.Kistérs. Többcélú Társ. középsúlyos fogyatékkal élık részére kialakított lakóotthon berendezésének és felszereléseinek beszerzése
7
1 444
234
4.§ A Rendelet 6. sz. mellékletében szereplı „Többéves kihatással járó döntések éves bontásban „ c. táblázat adatai a mellékelt táblázat szerint egészülnek ki, illetve az összesen sor az ott leírtak szerint módosul.
5.§ Ezen rendelet kihirdetését követıen 2007. szeptember 28. napján lép hatályba.
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester
Óvári Péter címzetes fıjegyzı
8
INDOKOLÁS (A …/2007. (IX.27.) RENDELETHEZ) 1. §-hoz
A költségvetés elıirányzat-módosításai érintik az önkormányzat költségvetési fıszámait, ezért azok módosítása is szükséges.
2. § I. Egészségügyi- Szociális Központ fejezetéhez A fejezethez tartozó elıirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak:
Módosítás összetevıi
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( Pályakezdık és munkanélküliek foglalkoztatása miatt.) - Az intézmény vezetı kezdeményezése szerint munkaruhajuttatás biztosításához a dologi kiadás kiemelt elıirányzatáról való átcsoportosítás elıirányzati rendezése miatt Dologi kiadás - Munkaruha-juttatás pénzügyi fedezetének biztosítása miatt a személyi juttatás kiadás kiemelt elıirányzatához való átcsoportosítás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( "KAB-ELT" pályázat mőködtetésére.) Támogatás értékő mőködési kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( Állami gondozott gyermekek után fizetett gondozási díjbevétel átadása a Megyei GYIVI-nek.) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( Állami gondozott gyermekek utáni gondozási díjbevétel.) Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( Munkaügyi Központtól 427 eFt, KAB-ELT pályázati támogatás 924 eFt.)
9
Módosítás ÖSSZESEN
1 437 427
1 010 -86 -1 010
924 198 198
198 198
1 351 1 351
Címnév
AlElıir. Kiem. cím csop. ei. név név
Elıir.
I. EGÉSZSÉGÜGYI - SZOCIÁLIS KÖZPONT FEJEZET Egészségügyi-Szociális Központ Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Dologi kiadás Támogatás értékő mőködési kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev.
Elıir.vált.
Mód. ei.
104 275 91 673 36 862
1 437 -86 198
105 712 91 587 37 060
34 230
198
34 428
3 042
1 351
4 393
2. § III. Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata fejezetéhez A fejezethez tartozó elıirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevıi
III. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 2007.07.01-tıl a Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó átkerült a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alkalmazásába. Fentieknek megfelelıen - átcsoportosítással - ezen alkalmazottak személyi juttatás kiemelt elıirányzatát is rendezni szükséges
Munkaadót terhelı járulékok 2007.07.01-tıl a Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó átkerült a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alkalmazásába. Fentieknek megfelelıen - átcsoportosítással - ezen alkalmazottak személyi juttatás járulékvonzatának kiemelt elıirányzatát is rendezni szükséges Dologi kiadás - Az erre a célra képzett elıirányzatból a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonhoz átcsoportosítva az elvégzett érintésvédelmi felülvizsgálat költségeinek elıirányzati rendezése miatt - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
10
Módosítás ÖSSZESEN
5 811
5 811
1 858
1 858
644 -180
824
Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( Kamatbevétel.) Önkormányzati támogatás - A Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó személyi juttatás és járulékvonzata kiemelt elıirányzatának átcsoportosítása miatt - A KIGSZ-nél képzett érintésvédelmi elıirányzat maradványából történt átcsoportosítás rendezése miatt Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 2007.07.01-tıl a Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó átkerült a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alkalmazásába. Fentieknek megfelelıen - átcsoportosítással - ezen alkalmazottak személyi juttatás kiemelt elıirányzatát is rendezni szükséges Munkaadót terhelı járulékok 2007.07.01-tıl a Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó átkerült a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alkalmazásába. Fentieknek megfelelıen - átcsoportosítással - ezen alkalmazottak személyi juttatás járulékvonzatának kiemelt elıirányzatát is rendezni szükséges Dologi kiadás Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a felújítási kiadásokhoz átcsoportosítva
824 824 7 489 7 669 -180
-5 811
-5 811
-1 858
-1 858
-163 -163
Felújítás
163 Szivárvány tagóvoda 2-es gázkazán-csere, főtési rendszer és víz alapvezeték felújítása kiemelt elıirányzatán szereplı összeget 196 eFt-tal szükséges megemelni, melyhez a fedezetet 163 e Ftban a dologi kiadás kiemelt elıirányzatáról; 9 e Ft-ban a Vadvirág tagóvoda kéménybontás kiemelt elıirányzatáról;
24 eFt-ban a Gyermekkert tagóvoda tetı, vízelvezetés felújítás kiemelt elıirányzatáról történı átcsoportosítás biztosítja, melynek elıirányzati rendezése miatt Önkormányzati támogatás A Salgótarjáni Összevont Óvoda karbantartói állománya és 1 fı ügyviteli dolgozó személyi juttatás és járulékvonzata kiemelt elıirányzatának átcsoportosítása miatt ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Számlás óraadó alkalmazása miatt az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a dologi kiadáshoz átcsoportosítva
11
-9 -24 196 -7 669 -7 669
1 612 1 779 -167
Munkaadót terhelı járulékok - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Számlás óraadó alkalmazása miatt az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a személyi juttatás járulékvonzataként a dologi kiadáshoz átcsoportosítva Dologi kiadás - A KIGSZ-nél erre a célra képzett elıirányzatból átcsoportosítva az elvégzett érintésvédelmi felülvizsgálat költségeinek elıirányzati rendezése miatt - Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a személyi juttatásról, valamint a munkaadót terhelı járulékokról átcsoportosítva - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a felújítási kiadáshoz átcsoportosítva - A Finnországi Nemzetközi Gyermektáborban résztvevık repülıjegy költségébıl, repülıtéri illetékébıl és a jegykiállítási díjából a küldı általános iskolát terhelı egyharmados költség elıirányzati rendezése miatt. (Dornyai B. Tagiskola 18.300 Ft, Petıfi S. Tagiskola 24.000 Ft, II. Rákóczi F. Tagiskola 18.300 Ft, ill. a Gagarin Intézményegység esetében 42.300 Ft.)
-39 104 -143 17 790 180
310 17 835 -432
-103
ebbıl - karbantartási kiadás
379
- Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a felújítási kiadáshoz átcsoportosítva Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Felújítás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( Gagarin iskola épület-felújítás.) - Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a dologi kiadásról ( ezen belül a karbantartási kiadásról ) a Gagarin iskola épület-felújítására átcsoportosítva Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Támogatásértékő felhalmozási bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt
12
811 -432
609 609 980 548 432
10 323 10 323 780 780
10 538 10 538 14 14
Önkormányzati támogatás - Az elvégzett érintésvédelmi felülvizsgálat költségeinek elıirányzati rendezése miatt - A Finnországi Nemzetközi Gyermektáborban résztvevık repülıjegy költségébıl, repülıtéri illetékébıl és a jegykiállítási díjából a küldı általános iskolát terhelı egyharmados költség elıirányzati rendezése miatt.
77 180
-103
Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Spec.Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének 2 875 kezdeményezése szerint Munkaadót terhelı járulékok Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. (Egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése 1.094 eFt, Fénymásológép beszerzése 400 eFt.) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( szakképzési hozzájárulás ) Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. (Munkaügyi Központtól, Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társ.-tól.) Váczi Gyula Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Az alapfokú mővészetoktatás támogatása c. a költségvetési törvény 5. sz. mellékletében szereplı központosított elıirányzatból elnyert támogatás elıirányzati rendezése miatt - Átruházott hatáskörő átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint
13
2 875
1 080 1 080 1 500 1 500 1 494 1 494
2 446 2 446 19 19 1 494 1 494
3 009 3 009
3 524 1 024 2 000 500
Felhalmozási kiadás Az alapfokú mővészetoktatás támogatása c. a költségvetési törvény 5. sz. mellékletében szereplı központosított elıirányzatból elnyert támogatás elıirányzati rendezése miatt. (hangszerbeszerzés ) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Önkormányzati támogatás - Az alapfokú mővészetoktatás támogatása c. a költségvetési törvény 5. sz. mellékletében szereplı központosított elıirányzatból elnyert támogatás elıirányzati rendezése miatt - Általános tartalékból való átcsoportosítás miatt KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Dologi kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
2 913 2 913
1 024 1 024 5 413 4 913 500
48 48 4 264 4 264
ebbıl - karbantartási kiadás
683
Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( számítástechnikai eszközök beszerzése ) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( szakképzési hozzájárulás ) Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt
14
683
89 89 311 311
4 199 4 199 765 765 311 311
202 202
Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - A 2006. évi pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatásának feladattal terhelt maradványa elszámolásánál megjelenı visszafizetési kötelezettség elıirányzati rendezése miatt - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás kiemelt elıirányzatának rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Munkaadót terhelı járulékok - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Dologi kiadás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Képviselıi alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint
2 480 -93
2 493
80
404 379
25
4 090 4 085 5
ebbıl - karbantartási kiadás
472
Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
472
1 260 1 260
Felújítás
1 967 Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( Kanizsai D. vizesblokk felújítás )
Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése ) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( szakképzési hozzájárulás )
15
1 967 2 043 2 043
4 527 4 527 313 313 40 40
Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért pályázati többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Támogatásértékő felhalmozási bev. Az elmúlt idıszakban elért pályázati többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Önkormányzati támogatás - A 2006. évi pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatásának feladattal terhelt maradványa elszámolásánál megjelenı visszafizetési kötelezettség elıirányzati rendezése miatt - Képviselıi alapból való átcsoportosítás miatt - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elıleg elıirányzati rendezése miatt Stromfeld Aurél Gépipari, Épitıipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Számlás óraadók alkalmazása miatt az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a dologi kiadáshoz átcsoportosítva A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás kiemelt elıirányzatának rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Munkaadót terhelı járulékok - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - A személyi juttatásról történt átcsoportosítás vonzataként az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a dologi kiadáshoz átcsoportosítva - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Dologi kiadás - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - Az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint a személyi juttatásról, valamint a munkaadót terhelı járulékokról átcsoportosítva
3 690 3 690 3 970 3 970 17 -93 5 105
-232 703 -1 200
265
-250 40 -375
85
4 325 2 750 1 575
ebbıl - karbantartási kiadás
835
Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
835
648 648
Felújítás
500 Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( CNC szimulációs tanterem felújítása)
16
500
Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( számítástechnikai eszközök beszerzése 4.496 eFt, egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése 92 eFt.) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( szakképzési hozzájárulás ) Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Önkormányzati támogatás A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elıleg elıirányzati rendezése miatt
4 588 4 588
2 917 2 917 1 108 1 108 5 088 5 088
1 224 1 224 350 350
Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolánál a 2006. évi pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatásának feladattal terhelt maradványa -112 elszámolásánál megjelenı visszafizetési kötelezettség elıirányzati rendezése miatt - Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás kiemelt elıirányzatának rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Munkaadót terhelı járulékok - Az elért többletbevételbıl a személyi juttatás vonzataként az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elılegbıl a személyi juttatás járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt. (Forrása a Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatok cím Központosított elıirányzatok kiemelt elıirányzatának emelése.) Dologi kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
1 579
1 293
398
192 65
127
2 985 2 985
ebbıl - élelmezési kiadás
1 870
Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
17
1 870
Ellátottak pénzbeli juttatása Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint
1 181 1 181
Felhalmozási kiadás Az elért többletbevételbıl az intézmény vezetıjének kezdeményezése szerint. ( számítástechnikai eszközök beszerzése ) Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. - Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt - Tévesen feladott elıirányzat módosítás rendezése miatt a támogatásértékő mőködési bevétel kiemelt elıirányzathoz való átcsoportosítás Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. ( szakképzési hozzájárulás ) Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. - Az elmúlt idıszakban elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt - Tévesen feladott elıirányzat módosítás rendezése miatt az intézményi mőködési bevétel kiemelt elıirányzatról való átcsoportosítás Önkormányzati támogatás - A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolánál a 2006. évi pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatásának feladattal terhelt maradványa elszámolásánál megjelenı visszafizetési kötelezettség elıirányzati rendezése miatt - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott központosított támogatási elıleg elıirányzati rendezése miatt
Címnév
AlElıir. Kiem. cím csop. ei. név név
Elıir.
2 560 2 560
-1 148 3 275 -4 423 2 560 2 560 6 672 2 249 4 423 413
-112
525
Elıir.vált.
III. KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK GAZDASÁGI SZOLGÁLATA FEJEZET Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Általános Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 126 300 5 811 Munkaadót terhelı járulékok 40 730 1 858 Dologi kiadás 51 062 644 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 500 824 Önkormányzati támogatás 206 791 7 489 Salgótarjáni Összevont Óvoda Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 181 384 -5 811 Munkaadót terhelı járulékok 58 761 -1 858 Dologi kiadás 93 271 -163
18
Mód. ei.
132 111 42 588 51 706
1 324 214 280
175 573 56 903 93 108
Felújítás Önkormányzati támogatás ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás
30 149 339 971
163 -7 669
30 312 332 302
488 068 158 407 200 675 2 293
1 612 -39 17 790
489 680 158 368 218 465
379
2 672
Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítás 993 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 52 885 -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Támogatásértékő felhalmozási bev. Önkormányzati támogatás 789 011 Illyés Gyuláné Óvoda, Ált. Isk., Spec.Szakisk. és Egys. Pedag. Szaksz. Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 150 243 Munkaadót terhelı járulékok 47 522 Dologi kiadás 26 378 Felhalmozási kiadás 4 989 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 3 009 -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl 530 Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl 210 Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. 198 Váczi Gyula Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás 21 278 Felhalmozási kiadás 360 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 6 717 Önkormányzati támogatás 159 902 KÖZÉPISKOLAI OKTATÁS Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 132 147 Dologi kiadás 46 678 874 ebbıl - karbantartási kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Felhalmozási kiadás 7 469 Saját bevételek
609 980
609 1 973
10 323 780
63 208 780
10 538 14 77
10 538 14 789 088
2 875 1 080 1 500 1 494
153 118 48 602 27 878 6 483
2 446 19
5 455 549
1 494
1 704
3 009
3 207
3 524 2 913
24 802 3 273
1 024 5 413
7 741 165 315
48 4 264
132 195 50 942
683
1 557
89 311
89 7 780
ebbıl
- karbantartási kiadás
19
Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás ebbıl
- karbantartási kiadás
12 265
156 118 50 679 39 796 1 284 369
4 199 765
16 464 765
311
311
202
202
2 480 404 4 090
158 598 51 083 43 886
472
1 756
Ellátottak pénzbeli juttatása 1 260 1 629 Felújítás 1 967 1 967 Felhalmozási kiadás 1 505 2 043 3 548 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 8 217 4 527 12 744 -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl 86 313 399 Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl 40 40 Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. 186 3 690 3 876 Támogatásértékő felhalmozási bev. 3 970 3 970 Önkormányzati támogatás 232 945 17 232 962 Stromfeld Aurél Gépipari, Épitıipari és Informatikai Szakközépiskola Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 143 051 -232 142 819 Munkaadót terhelı járulékok 45 727 -250 45 477 Dologi kiadás 46 738 4 325 51 063 1 319 ebbıl - karbantartási kiadás 835 2 154 Ellátottak pénzbeli juttatása 96 648 744 Felújítás 510 500 1 010 Felhalmozási kiadás 29 792 4 588 34 380 Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. 4 770 2 917 7 687 -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl 384 1 108 1 492 Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl 2 104 5 088 7 192 Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. 461 1 224 1 685 Önkormányzati támogatás 219 515 350 219 865 Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kiadások Mőködési költségvetés 1 579 181 151 Személyi juttatás 179 572 Munkaadót terhelı járulékok 58 144 192 58 336 Dologi kiadás 47 080 2 985 50 065 15 748 ebbıl - élelmezési kiadás 1 870 17 618
20
Ellátottak pénzbeli juttatása Felhalmozási kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Felhalmozási és tıkejellegő bevételek Felh. c. átvett pe. áll. házt. kívülrıl Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Önkormányzati támogatás
81 16 183
1 181 2 560
1 262 18 743
18 758
-1 148
17 610
2 560
2 560
6 672 413
6 672 278 455
278 042
2. § IV. Egyéb önállóan gazdálkodó intézmények fejezetéhez A fejezethez tartozó elıirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevıi
IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Mővelıdési és Konferencia Központ Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Közmővelıdési feladatok címrıl átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Önkormányzati támogatás Közmővelıdési feladatok címrıl való átcsoportosítás miatt Hivatásos Tőzoltóság Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás A helyi önkormányzati hivatásos tőzoltóságok kiegészítı támogatására kapott pótelıirányzat elıirányzati rendezése miatt Munkaadót terhelı járulékok A helyi önkormányzati hivatásos tőzoltóságok kiegészítı támogatására kapott pótelıirányzat elıirányzati rendezése miatt Önkormányzati támogatás A helyi önkormányzati hivatásos tőzoltóságok kiegészítı támogatására kapott pótelıirányzat elıirányzati rendezése miatt AlCímElıir. Kiem. cím név csop. ei. név név
Elıir.
IV. EGYÉB ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ INTÉZMÉNYEK FEJEZET József Attila Mővelıdési és Konferencia Központ Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás 115 100 Önkormányzati támogatás 163 113 Hivatásos Tőzoltóság Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás 277 361 Munkaadót terhelı járulékok 87 959 Önkormányzati támogatás 378 372
21
Módosítás ÖSSZESEN
436 436 436 436
841 841 271 271 1 112 1 112
Elıir.vált.
Mód. ei.
436 436
115 536 163 549
841 271 1 112
278 202 88 230 379 484
2. § V. Polgármesteri Hivatal fejezetéhez A fejezethez tartozó elıirányzatok az alábbiakban részletezett indokok alapján módosulnak: Módosítás összetevıi
V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás - Közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történı megszüntetésérıl szóló megállapodás, valamint a korengedményes nyugdíjazás végrehajtásához szükséges személyi juttatás emelés elıirányzati rendezése miatt. ( Forrását 15 000 eFt-ban a 21-es út négynyomtávúra való bıvítéséhez kapcsolódó földvásárlás, szanálás elszámolására elkülönített elıirányzat átmeneti igénybevétele, 633 eFt-ban pedig a normatív állami hozzájárulás és egyéb központi támogatás visszafizetésére elkülönített elıirányzatból történı átcsoportosítás biztosítja.) - 2006. évben a hivatal személyi juttatásainál 12.296 eFt maradvány keletkezett. Ez az összeg nyújt fedezetet a 2006. decemberében kifizetett juttatásokra, mivel ezek a kifizetések már 2007. január hónapot terhelik. Fentiek miatt az elıirányzatot rendezni szükséges, melyhez a forrást a 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele biztosítja. Munkaadót terhelı járulékok - Közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történı megszüntetésérıl szóló megállapodás, valamint a korengedményes nyugdíjazás végrehajtásához szükséges személyi juttatás emelés járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt. ( Forrását a normatív állami hozzájárulás és egyéb központi támogatás visszafizetésére elkülönített elıirányzatból történı átcsoportosítás biztosítja.) - 2006. évben a hivatal munkaadót terhelı juttatásainál 4.419 eFt maradvány keletkezett. Ez az összeg nyújt fedezetet a 2006. decemberében kifizetett személyi juttatások járulékvonzatára, mivel ezek a kifizetések már 2007. január hónapot terhelik. Fentiek miatt az elıirányzatot rendezni szükséges, melyhez a forrást a 2006. évi pénzmaradvány igénybevétele biztosítja. Támogatás értékő mőködési kiadás Somoskıújfalu Önkormányzatával elszámolás Somoskıújfalu Község Önkormányzata megbízásából 2006. október 01. - december 31.-ig ellátott feladatokkal összefüggésben keletkezett bevételi többlet átutalásának elıirányzati rendezése miatt. ( Forrása a Somosi Tagóvoda 2007. 01.01-tıl 06.30-ig terjedı idıszakban történt mőködtetésébıl keletkezett többletbevétel.) Képviselıi alap Képviselıi alapból átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint
22
Módosítás ÖSSZESEN
27 939
15 633
12 296
9 424
5 003
4 419
5 895
5 895
310 310
Egyéb szervek támogatása Átruházott hatáskörő átcsoportosítás az általános tartalékból a mellékelt táblázat szerint
680 680
Felújítás
59 772
Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács döntött az utak felújítására benyújtott pályázatokról. Az elnyert pályázati támogatások összegeivel a rendelkezésre álló saját erı összegeket meg kell emelni, melynek elıirányzati rendezése érdekében: Iskola út felújítása Feketesereg út felújítása Madzsar József út felújítása Kálmán Imre út felújítása Huszita út felújítása Felhalmoz. c.pénzeszk.átad. áll. házt. kívülre - A 21-es út négynyomtávúra való bıvítéséhez kapcsolódó földvásárlás, szanálás elszámolására elkülönített elıirányzat átmeneti igénybevétele a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történı megszüntetésérıl szóló megállapodás, valamint a korengedményes nyugdíjazás végrehajtásához szükséges személyi juttatás emelés elıirányzati rendezése miatt.
19 193 3 543 4 191 24337 8 508 -14 310
-15 000
- Az augusztusi ülésen döntött a közgyőlés, hogy a Neogradiensis Eurorégió fejlesztési programjának elkészítését 500 eFt-tal támogatja, melynek elıirányzati rendezése miatt. (Fedezetet a Településrendezési, fejlesztési terv kiemelt elıirányzatáról való átcsoportosítás biztosít.)
500
- 2007.III.negyedévi igénylés alapján kapott lakossági közmőfejlesztési támogatás lakosságnak történı kiutalása miatt
190
Támogatás értékő felhalmozási kiadás Az augusztusi ülésen döntött a közgyőlés a Salgótarjáni Kistérség három éves szociális fejlesztési programja 2007. évi pályázataival összefüggésben önkormányzatunkat terhelı önrész biztosításáról, melynek elıirányzati rendezése érdekében: St. Kistérs. Többcélú Társ. jelzırendszeres segítségnyújtó beruházáshoz St.Kistérs. Többcélú Társ. családok átmeneti otthona beruházáshoz St. Kistérs. Többcélú Társ. hajléktalanok nappali melegedı és éjjeli menedék beruházáshoz St.Kistérs. Többcélú Társ. középsúlyos fogyatékkal élık részére kialakított lakóotthon berendezésének és felszereléseinek beszerzése Bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. - Az utak nem közlekedési célú igénybevétele kapcsán befolyt többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. - A Finnországi Nemzetközi Gyermektáborban résztvevık repülıjegy költségébıl, repülıtéri illetékébıl és a jegykiállítási díjából a résztvevıket terhelı egyharmados költség befizetésének elıirányzati rendezése miatt
23
-1 006 269 503
234
133 30
103
Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Központosított elıirányzatok - 2007.III.negyedévi igénylés alapján kapott lakossági közmőfejlesztési támogatás elıirányzati rendezése miatt - Az alapfokú mővészetoktatás támogatása c. központosított elıirányzatból elnyert támogatás elıirányzati rendezése miatt - A szakmai vizsgák lebonyolítására kapott támogatási elıleg elıirányzati rendezése miatt - A helyi önkormányzati hivatásos tőzoltóságok kiegészítı támogatására kapott pótelıirányzat rendezése miatt Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. A Somosi Tagóvoda 2007. 01.01-tıl 06.30-ig terjedı idıszakban történt mőködtetésébıl keletkezett többletbevétel elıirányzati rendezése miatt. Támogatásértékő felhalmozási bev. - Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács döntött az utak felújítására benyújtott pályázatokról. Az elnyert pályázati támogatások összege 59.772 eFt, melynek elıirányzati rendezése érdekében - A Salgótarjáni extrém sportpálya kialakítása c. pályázatra elnyert támogatás második részletének elıirányzati rendezése miatt Pénzforgalom nélküli bevételek Elızı évi pénzmar. igénybevétele - A 2006. év decemberében kifizetett, de 2007. január hónapot terhelı személyi juttatás és járulékvonzatainak forrásbiztosítása miatt - A civil szervezetek tevékenységének önkormányzati elismerését kifejezı díj elıkészítésének forrásbiztosítása miatt - Az elızı év végén gyermek-, és ifjúsági feladatok támogatására kapott központosított támogatás feladattal terhelt maradványának elıirányzati rendezése miatt Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az adminisztrátor részére kifizetett személyi juttatás elıirányzati rendezése miatt a dologi kiadás kiemelt elıirányzatáról átcsoportosítva Munkaadót terhelı járulékok - A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az adminisztrátor részére kifizetett személyi juttatás járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt a dologi kiadás kiemelt elıirányzatáról átcsoportosítva
24
7 195 190 4 913 980 1 112 5 895 5 895 60 332 59 772
560
18 715 16 715 200 1 800
153 153
54 42
- A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az adminisztrátor részére kifizetett személyi juttatás járulékvonzatának elıirányzati rendezése miatt az elért többletbevételbıl Dologi kiadás A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az adminisztrátor részére kifizetett személyi juttatás (153 eFt) és járulékvonzatának (42 eFt) forrásrendezése miatti átcsoportosítás. Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. A Kisebbségi Önkormányzat döntésének megfelelıen, az elért többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezeléső elıirányzatok Helyi utak, hidak fenntartása Az utak nem közlekedési célú igénybevétele kapcsán befolyt többletbevételbıl. (Forrása az intézményi mőködési bevétel növekménye.) Településrendezési, fejl. terv Az augusztusi ülésen döntött a közgyőlés, hogy a Neogradiensis Eurorégió fejlesztési programjának elkészítését 500 eFt-tal támogatja, melyhez fedezetként a Településrendezési, fejlesztési terv kiemelt elıirányzatáról való átcsoportosítást jelılte meg. Fentiek elıirányzati rendezése miatt Hatósági hat. végrehajtása Fakivágási ügyben szükségessé vált erdészeti szakértı megbízási díj és járulékvonzatai forrásbiztosításának elıirányzati rendezése miatt Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. - Az érintett intézményeknél a 2006. évi pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatásának feladattal terhelt maradványa elszámolásánál megjelenı visszafizetési kötelezettség elıirányzati rendezése miatt. (Forrása az érintett intézmények önkormányzati támogatásának csökkentése.)
25
12
-195 -195
12 12
9 9
9 9
30 30 -500
-500
-12 -12 -5 431
205
- Közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történı megszüntetésérıl szóló megállapodás, valamint a korengedményes nyugdíjazás végrehajtásához szükséges személyi juttatás emelés (633 eFt) és járulékvonzatának (5 003 eFt) elıirányzati rendezése miatt. Közmővelıdési feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Sportfeladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás - Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint - A Salgótarjáni extrém sportpálya kialakítása c. pályázatra elnyert támogatás második részletének elıirányzati rendezése miatt Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Lét.és Sport Kht mők. támog. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint Egyéb szervek támog. Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a dologiból a mellékelt táblázat szerint Civilszervezetek, ifjúsági feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás - Az elızı év végén gyermek-, és ifjúsági feladatok támogatására kapott központosított támogatás feladattal terhelt maradványának elıirányzati rendezése miatt. ( Fedezetét az elızı évi pénzmaradvány igénybevétele biztosítja.)
-5 636
-436 -436
135 -425 560
200 200 225 225
2 006 1 800
- A Finnországi Nemzetközi Gyermektáborban résztvevık repülıjegy költségébıl, repülıtéri illetékébıl és a jegykiállítási díjából a résztvevıket terhelı egyharmados költség elıirányzati rendezése miatt. ( Fedezetét a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok cím intézményi mőködési bevétel elıirányzatának emelése biztosítja.)
103
- A Finnországi Nemzetközi Gyermektáborban résztvevık repülıjegy költségébıl, repülıtéri illetékébıl és a jegykiállítási díjából a küldı általános iskolát terhelı egyharmados költség elıirányzati rendezése miatt. ( Fedezetét a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon dologi kiadás kiemelt elıirányzatáról történı átcsoportosítás biztosítja.)
103
Civilszervezetek támogatása - A Szülıi Klub a Fogyatékkal Élıkért Adj Esélyt Alapítvány részére a mőködtetés, fenntartás támogatására, valamint a Pethı Intézetben tett látogatás támogatására 40 eFt biztosítása miatti, az alapítványok támogatása kiemelt elıirányzathoz való átcsoportosítás elıirányzat rendezése
26
-120
-40
- A Szent Lázár Lovagrend Salgótarjáni Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány részére a 2007. évi Karácsonyi "egytál melegétel" akció költségeinek támogatására 50 eFt biztosítása miatti, az alapítványok támogatása kiemelt elıirányzathoz való átcsoportosítás elıirányzat rendezése
-50
- A Palóc Úszás Alapítvány részére a Kiss Géza Emlékverseny költségeinek támogatására 30 eFt biztosítása miatti, az alapítványok támogatása kiemelt elıirányzathoz való átcsoportosítás elıirányzat rendezése
-30
Alapítványok támogatása - A Szülıi Klub a Fogyatékkal Élıkért Adj Esélyt Alapítvány részére a mőködtetés, fenntartás támogatására, valamint a Pethı Intézetben tett látogatás támogatására 40 eFt biztosítása miatti, a civilszervezetek támogatása kiemelt elıirányzatról való átcsoportosítás elıirányzat rendezése - A Szent Lázár Lovagrend Salgótarjáni Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány részére a 2007. évi Karácsonyi "egytál melegétel" akció költségeinek támogatására 50 eFt biztosítása miatti, az civilszervezetek támogatása kiemelt elıirányzatról való átcsoportosítás elıirányzat rendezése - A Palóc Úszás Alapítvány részére a Kiss Géza Emlékverseny költségeinek támogatására 30 eFt biztosítása miatti, a civilszervezetek támogatása kiemelt elıirányzatról való átcsoportosítás elıirányzat rendezése Kitüntetı címek, díjak Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás A Közgyőlés a Salgótarján Megyei Jogú Város Civil Koncepciójának elfogadásáról szóló 130/2007.(VI.26.) Öh.sz. határozatában döntött a civil szervezetek tevékenységének önkormányzati elismerését kifejezı dij alapításáról. A Salgótarjáni Civil Kavalkád keretein belül történı cím átadás elıkészítésének ( plakett, dosszié készítés stb.) várható költsége 200 eFt, melynek elıirányzati rendezéséhez a fedezetet az elızı évi pénzmaradvány igénybevétele biztosítja. Oktatási feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a 37/2007.(III.27.) Öh. sz. határozatában kötelezettséget vállalt a Szakképzési Konzorciumi Tanács mőködési költségeihez való 2.580 eFt hozzájárulás biztosítására, melybıl az április havi 10/2007.(IV.24.) sz. rendeletmódosítás során 1.955 eFt itt, 625 eFt pedig a munkaadót terhelı járulékok kiemelt elıirányzatán került rendezésre. Mivel célszerőnek látszik a feladat pénzeszközeinek cimszerő elkülönítése, ezért az elıirányzatot a Szakképzési fejlesztési program cím elıirányzataihoz szükséges átcsoportosítani, melynek elıirányzati rendezése érdekében
27
120
40
50
30
200
200
-1 955
-1 955
Munkaadót terhelı járulékok Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a 37/2007.(III.27.) Öh. sz. határozatában kötelezettséget vállalt a Szakképzési Konzorciumi Tanács mőködési költségeihez való 2.580 eFt hozzájárulás biztosítására, melybıl az április havi 10/2007.(IV.24.) sz. rendeletmódosítás során 625 eFt itt, 1.955 eFt pedig a személyi juttatás kiemelt elıirányzatán került rendezésre. Mivel célszerőnek látszik a feladat pénzeszközeinek címszerő elkülönítése, ezért az elıirányzatot a Szakképzési fejlesztési program cím elıirányzataihoz szükséges átcsoportosítani, melynek elıirányzati rendezése érdekében Általános tartalék Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Céltartalékok Képviselıi alap Átruházott hatáskörben átcsoportosítva a mellékelt táblázat szerint Szakképzés fejlesztési program Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás - Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése a 37/2007.(III.27.) Öh. sz. határozatában kötelezettséget vállalt a Szakképzési Konzorciumi Tanács mőködési költségeihez való 2.580 eFt hozzájárulás biztosítására, mely az április havi 10/2007.(IV.24.) sz. rendeletmódosítás során az Oktatási feladatok cím elıirányzatain került rendezésre. Mivel célszerőnek látszik a feladat pénzeszközeinek címszerő elkülönítése, ezért az elıirányzatot az Oktatási feladatok címrıl átcsoportosítani szükséges, melynek elıirányzati rendezése érdekében - A feladatot érintı többletbevétel elıirányzati rendezése miatt Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. A konzorcium támogatására érkezett többletbevétel elıirányzati rendezése miatt -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl A konzorcium támogatására érkezett többletbevétel elıirányzati rendezése miatt
Címnév
Alcím név
Elıir. csop.
Kiem. ei. név
Elıir.
V. POLGÁRMESTERI HIVATAL FEJEZET Polgármesteri Hivatal Igazgatási Feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Támogatás értékő mőködési kiadás Somoskıújfalu Önkormányzatával elszámolás
28
645 697 197 411
-625
-625
-1 180 -1 180 -315 -315
2 790
2 580
210
210 210 210 210
Elıir.vált.
Mód. ei.
27 939 9 424
673 636 206 835
5 895
5 895
Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Képviselıi alap Egyéb szervek támogatása Felújítás Felhalmoz. c.pénzeszk.átad. áll. házt. kívülre Támogatás értékő felhalmozási kiadás Bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Támogatások Önkormányzatok költségv. támog. - Központosított elıirányzatok Támogatásértékő bevételek Támogatásértékő mőködési bev. Támogatásértékő felhalmozási bev. Pénzforgalom nélküli bevételek Elızı évi pénzmar. igénybevétele Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. Városfenntartási és egyéb feladatok Kiadások Központi kezeléső elıirányzatok Helyi utak, hidak fenntartása Településrendezési, fejl. terv Hatósági hat. végrehajtása Norm.áll.hj. és egyéb közp.tám. visszaf. Közmővelıdési feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Sportfeladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Lét.és Sport KHT mők. támog. Egyéb szervek támog.
29
1 687 3 995 383 062 59 524 15 839
310 680 59 772 -14 310
1 997 4 675 442 834 45 214 15 839
236 087
133
236 220
79 094
7 195
86 289
461 124 639 000
5 895 60 332
467 019 699 332
450 254
18 715
468 969
1 173
153 54 -195
153 54 978
12
12
9
1 024
9
9
55 951 3 000 1 500 118 322
30 -500 -12 -5 431
55 981 2 500 1 488 112 891
2 904
-436
2 468
1 670
135
1 805
80 274 6 830
200 225
80 474 7 055
1 015
Civilszervezetek, ifjúsági feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Civilszervezetek támogatása Alapítványok támogatása Kitüntetı címek, díjak Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Mők.c.pénzeszk.átadás áll. házt. kívülre Oktatási feladatok Kiadások Mőködési költségvetés Személyi juttatás Munkaadót terhelı járulékok Általános tartalék Céltartalékok Képviselıi alap Szakképzés fejlesztési program Kiadások Mőködési költségvetés Dologi kiadás Saját bevételek Mőködési bevételek Intézményi mők. bev. -ebbıl mők.c. átvett pe. áll.házt. kívülrıl
1 894
2 006
3 900
1 762
-120 120
1 642 120
1 106
200
1 306
1 955 625 3 450
-1 955 -625 -1 180
2 270
2 448
-315
2 133
2 790
2 790
210 210
210 210
3. §-hoz Az 1. §-ban foglalt módosítások érintették a Rendelet 2. sz. mellékletében foglalt felújítási, felhalmozási kiadások részletezését, ezért azok módosítása is szükséges.
4. §-hoz A Közgyőlés által hozott döntések érintették a 6. sz. mellékletben foglalt Többéves kihatással járó döntések éves bontásban c. táblázat adatait, ezért azok módosítása is szükséges. 5. §-hoz
Ezen szakasz a rendelet hatálybaléptetésérıl rendelkezik.
30