TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2005. (V. 26.) Kt. rendelete 1 az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2008. június 11.)
Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a helyi önkormányzatokról szóló – többször módosított – 1990. évi LXV. törvény 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS 1. § (1) E rendelet célja: az iparosított technológia (panel, blokk, alagútzsalu az öntött, valamint a vasbeton vázas technológia) felhasználásával épült – legalább tíz lakosos – lakóépületek energiatakarékos felújításának, korszerűsítésének elősegítésére. (2)
E rendelet hatálya kiterjed Tapolca város területén lévő (1) bekezdés szerinti technológiával megvalósult, legalább 10 lakásos lakóépületekre.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK 2. § (1) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott cél megvalósítására Tapolca Város Önkormányzata pályázatot nyújthatnak be a lakóházak tulajdonosai, közösségei. (2)
Pályázónak a szükséges saját erő biztosítását, illetve annak vállalását, valamint a pályázat szerinti munkálatok elvégzéshez a munkaterület biztosítását hitelt érdemlő bizonylattal igazolni kell (közgyűlési határozat jegyzőkönyve, banki igazolás, külön íven szövegezett kötelezettségvállalás, tulajdoni lap másolat, térképkivonat).
(3)
Pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhető.
(4)
Lakóépületben elhelyezkedő, nem lakás korszerűsítésére támogatás nem igényelhető.
1
Hatályba lépés napja: 2005. május 26.
célú
helyiségek
felújítására,
2 3. § (1) Támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére nyújtható be. (2)
Támogatás nyújtható abban az esetben is, ha az épület vagy annak dilatációval határolt részén található lakosok homlokzati nyílászáróinak cseréje a darabszám figyelembevételével megállapított 90 %-ot eléri, illetve meghaladja.
(3)
Támogatás nyújtható továbbá az épület északi homlokzatának hőszigeteléséhez. TÁMOGATÁSI FELTÉTELEK
4. § (1) 2 Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítására, korszerűsítésére kiírt pályázat a Minisztérium által meghatározott feltételek szerint kerüljön benyújtásra, és a Minisztérium által támogatásban is részesüljön. (2)
Az önkormányzati támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségek merülnek fel, akkor annak megfizetésére a pályázó köteles, az nem növelheti az állami és az önkormányzati támogatás összegét.
(3)
Pályázó saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel.
(4)
Sikeres pályázat esetén az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. Megkötésének feltétele, hogy a pályázó saját forrásait az önkormányzat által megjelölt, elkülönített számlára utalja át.
(5)
a) Az önkormányzat a lakástulajdonosoktól, a lakóközösségektől részben, vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhelő saját részt. b) Az önkormányzat pályázatát benyújthatja úgy is, hogy nem biztosít támogatást, de akkor a lakástulajdonosoknak, lakóközösségeknek vállalniuk kell a bekerülési költség legalább 2/3-ának biztosítását saját erőként.
(6)
Nem nyújtható támogatás olyan lakástulajdonos, lakóközösség részére, amelynek adótartozása, adók módjára behajtható köztartozása, valamint adósságrendezési eljárás alatt áll.
(7)
Nem nyújtható támogatás olyan lakástulajdonos, lakóközösség részére, amelynek az önkormányzat által biztosított közszolgáltatást ellátó közüzem felé díj tartozása van.
(8)
A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFÁ-t.
2
Módosította a 15/2008. (VI. 02.) Tapolca önkormányzat rendelet 1. §-a. Hatályba lépés napja: 2008. VI. 02.
3 TÁMOGATÁS FORMÁJA, MÉRTÉKE 5. § (1) 3 Az önkormányzati támogatás nem haladhatja meg a pályázott beruházási érték 1/3-át, maximum 500.000,- Ft-ot. A támogatás odaítélésénél előnyt élvez az a távhőszolgáltatást igénybevevő pályázó aki vállalja, hogy sikeres elbírálás esetén a szolgáltatást a beruházást befejezését követő még legalább 5 évig igénybe veszi. Az önkormányzati támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtható. A támogatást azonnal és egy összegben, a Ptk-ban meghatározott késedelmi kamatokkal együtt vissza kell fizetni, ha a támogatás odaítélésétől számított 5 éven belül a támogatást adó tudomására jut, hogy a támogatott pályázatában, vagy az ahhoz csatolt iratokban valótlan adatokat közölt, illetve ha a beruházás befejezését követő 5. naptári év végéig az épület részének, vagy egészének távhőszolgáltatásról való leválását kezdeményezik. (2)
Önkormányzati támogatás az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható. A keretösszeg kimerülése esetén a pályázatok befogadását a Polgármester felfüggeszti, melyről értesíti az érintett lakástulajdonosokat, lakóközösségeket. A pályázatokat a következő évben ismételten be lehet nyújtani. TÁMOGATHATÓ FELÚJÍTÁSOK, KORSZERŰSÍTÉSEK
6. § (1) Támogatás az alábbi célokra nyújtható: a) Utólagos hőszigetelési feladatok: 1. nyílászárók szigetelése, cseréje, tető-, illetve szigetelése; 2. homlokzatok hőszigetelése; 3. épület északi falának hőszigetelése; 4. nyílászárók szigetelése, cseréje legalább 90%-ban.
pincefödém
b) Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése: 1. meglévő fűtési berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje; 2. hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje; 3. épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje; 4. felvonó korszerűsítése, ill. cseréje energia-megtakarítás esetén; 5. szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése. (2)
3
Az (1) bekezdés b.) ont szerinti munkákra csak akkor igényelhető támogatás, amennyiben az (1) bekezdés a.) pontjában meghatározott 1. és 2. pont szerinti feladatokat az épültben a pályázat keretében elvégzik, vagy az épület kielégíti a pályázat benyújtásakor érvényes hőtechnikai szabályokat.
Módosította a 15/2008. (VI. 02.) Tapolca önkormányzat rendelet 2. §-a. Hatályba lépés napja: 2008. VI. 02.
4 (3) Az (1) bekezdésben szereplő feladatokon túl támogatás nyújtható egyéb gépészeti elemek felújítására, cseréjére, - vízhálózat, elektromos rendszer, csatornahálózat, abban az esetben, ha a felújítás egyidejűleg tartalmazza az (1) bekezdés a.) pont szerinti szigetelési feladatok valamelyikét, és ezen túl az (1) bekezdés b.) pont szerinti témakörbe sorolt műszaki feladatok valamelyikét. PÁLYÁZAT TARTALMA, BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE, HELYE 7. § (1) A pályázatot az e rendelet 1. számú mellékletét képező „Pályázati felhívásban” előírt formanyomtatványon és a felsorolt mellékletekkel kiegészítve kell benyújtani. (2)
A pályázatot 1 eredeti és 6 másolati példányban a Polgármesterhez lehet a pályázati hirdetményben előírt határidőn belül benyújtani. PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA
8. § (1) Hiányosan benyújtott pályázatok esetében 8 napon belül hiánypótlási kötelezettséget kell előírni. Hiánypótlásra a felszólító levél kézhezvételét követően 15 napon belül kell, hogy sor kerüljön. (2) 4 A pályázatok értékelését és előkészítését az alábbi összetételű munkacsoport végzi: a) a Pénzügyi Iroda és a Önkormányzati és Gazdálkodási Iroda feladatkörébe tartozó ügyek intézésének felügyeletével megbízott alpolgármester, aki egyben a munkacsoport elnöke; b) a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke; c) a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Gazdálkodási Irodájának vezetője, d) a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájának vezetője, e) a pályázó társasház közös képviselője. (3)
A munkacsoport akkor határozatképes, ha tagjainak több mint felel jelen van, javaslatait egyszerű szótöbbséggel hozza.
(4) 5 A munkacsoport a hiánytalan tartalommal benyújtott pályázatokat benyújtásuktól számított 30 napon belül értékeli, jegyzőkönyvet készít, majd javaslatát a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elé terjeszti. (5) 6 A támogatás mértékéről a Képviselő-testület dönt. (6)
4
Nyertes pályázat esetén a készpénzben vállalt saját erő és az önkormányzati támogatás összegét elkülönített számlán kell kezelni.
Módosította a 18/2007. (IV. 16.) Tapolca önkormányzat rendelet 1. §-a. Hatályba lépés napja: 2007. IV. 16. 5 Módosította a 18/2007. (IV. 16.) Tapolca önkormányzat rendelet 2. §-a. Hatályba lépés napja: 2007. IV. 16. 6 Módosította a 15/2008. (VI. 02.) Tapolca önkormányzat rendelet 3. §-a. Hatályba lépés napja: 2008. VI. 02.
5 A FELÚJÍTÁSOK MŰSZAKI ELLENŐRZÉSE ÉS FEDEZETE 9. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIII. törvény hatálya alá tartozó felújítási munkát a pályázó köteles nyilvánosan meghirdetni. A kiviteli szerződésnek a támogatási szerződéssel való összhangjáért a pályázó felel. (2)
A felújítás szakszerű elvégzése érdekében pályázó köteles gondoskodni a munkák műszaki ellenőrzéséről. Ennek költségei a beruházási költségek részét képezik.
(3)
Az önkormányzati és az állami támogatás kifizetésére, utólag, a műszaki ellenőr által jóváhagyott számla alapján közvetlenül a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10. § (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. JOGHARMONIZÁCIÓS ZÁRADÉK Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és tagállamai között a társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3.§-ával összhangban van. Az Európai Közösségek legfontosabb alapelveivel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz. Tapolca, 2005. május 24.
Ács János sk. polgármester
Dr. Imre László sk. jegyző
Egységes szerkezetbe foglalva: Tapolca, 2008. június 11.
Dr. Imre László sk. jegyző