SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
A határozati javaslatokat törvényességi szempontból megvizsgáltam:
/: Dr. Kaczmarski János :/
2005. szeptember 8-i ülésére
szóló beszámolóhoz
Az írásban kiküldött anyagot az alábbiakkal egészítem ki: Augusztus 31-én fogadtam dr. Kozáry Judit asszonyt, az ÁNTSZ Vas Megyei Intézetének épületébe. Részt vettem a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. szponzori értekezletén, ahol a labdarúgó Részt vettem a Nagy Lajos Gimnázium ünnepélyes városi tanévnyitó ünnepségén, amelyen köszöntöttem a diákokat. Szeptember 1-jén Nagykanizsán részt vettem az Informatikai és Hírközlési Minisztérium nyugat-dunántúli regionális kihelyezett miniszteri értekezletén, melynek – társadalmi vita a Nemzeti Fejlesztési Terv
Telefon : 06 94/520 -124 Fax : 06 94/313 -172 www.szombathely.hu
A rendezvényen Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter ú munkatársaival – a tárca által végzett kutatásokat, adatbázisokat és kormányzati felméréseket is figyelembe véve – áttekintést adott a minisztérium által elvégzett feladatokról. Ismertették a nyugat-dunántúli régió információtechnológiai fejlettségének mutatószámait, valamint a pályázati források felhasználásának regionális statisztikáit. Bemutatták a minisztérium térségre vonatkozó Regionális Információs Társadalom Stratégiáját, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv 2007-2013 közötti szakaszával kap Az értekezleten Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter úrral, Litter ünnepélyes keretek között aláírt közös nyilatkozattal egyetérteni szíveskedjék. Feiszt György alpolgármester úr a Vas Megyei Levéltárban önkormányzatunk képviseletében jelen volt néhai dr. Gonda György irat- és tárgyi hagyatéka
Szeptember 1-jén Feiszt György alpolgármester úr jelen volt a Simon István Utcai Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén. Szeptember 2-án tanácsülésén. A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága által szervezett bucsui „Savaria-vízvezeték” kulturális örökség emlékhely átadási ünnepségére került sor. Dr. Horváth Sándor megyei múzeumigazgató úr fogadta, míg Majthényi László úrral, a Vas Megyei Az átadási ünnepséget Kiss Péter kancellária miniszter úr nyitotta meg. A rendezvényen római kori irodalmi szemelvények hangzottak el Pannoniáról és a
Szeptember 3-án A Magyar Köztársaság Elnöke 2005. július 1adományozott.
riszentpéternek városi címet
A GyöngyöshermánHangulatai ez évi nyárbúcsúztató rendezvényén köszöntöttem a látogatókat. A kulturális programokat megtekintette Gombás Endre tanácsnok úr is. Délután a szombathelyi Sugár úti atlétikai központban került megrendezésre a III. IAAF FérfiCsermelyi Andrá A délután folyamán tartott eredményhirdetésen díjat adtam át a verseny
eseménye volt.
- 2 -
Feiszt György alpolgármester úr részt vett a Kámoni Arborétum nyárbúcsúztató rendezvényén, melyen az egyik programpont a Kámoni Arborétumért Egyesület csatlakozásra. Az egyesületet 27 magánszemély, a Sárvári Erdészeti Tudományos Intézet, a Herényi Kulturális és Sport Egyesület, valamint – jóváhagyás esetén társunkat kérték fel. Az egyesületbe tömör egészének védelme, ezen belül kiemelt szerepet kap a Kámoni Arborétum, mint
Az egyesület
Szeptember 4-én rendezett „JOSKAR OLA NAPOK” kulturális és sportfesztiválon köszöntöttem a rendezvény látogatóit és Szeptember 5-én Bizottságának munkacsoport ülésén. Szeptember 6-án Feiszt György alpolgármester úr önkormányzatunk képviseletében Budapesten részt vett a Szlovák Köztársaság Nemzeti Ünnepe és a Hadsereg Napja alkalmából rendezett ünnepségen.
kkel összefüggésben. -ben átfogóan törvény 25.§ (2) bekezdése gyanúját
állapítja
meg,
köteles
e
megállapításait
az
illetékes
hatósággal
illetve érvényesítését kezdeményezheti. kiküszöbölése érdekében ezen jogkörével nem élt, kizárólag intézkedési terv készítését tartotta szükségesnek. atott vizsgálattal összefüggésben szükséges feladata, ezért az ügyészség ügyészi intézkedéssel nem élhetett.
- 3 -
usztusban árvíz pusztított Székelyföldön. A természeti katasztrófa felbecsülhetetlen károkat okozott és az emberi életet sem kímélte. Emberbaráti kötelességünk, hogy segítsünk a bajbajutottakon. A segélyezésre több politikai szervezet is kezdeményezést juttatott el hozzám.
az 1 millió Ft-os támogatást.
-ra -vel – a – 2001. február 28-án került megkötésre. 2002. június 3-án a Vasi Interix Kft. arról értesítette az önkormányzatot, hogy az Art a kávézót a változatlan tulajdonosi struktúrával megalakítandó új kft. üzemeltetné. Az üzemeltetésre új gazdasági tár a Vasi Interix Plussz Kereskedelmi és Szolgált tér 10., cégjegyzékszáma: 18-09-105103) lett. -én érkezett levelükben a az erede Vasi Interix Kft. (székhelye: Szombathely, Géfin Gy. utca 12/a., cégjegyzékszáma: 18-09-104610) lehessen. Kérésüket számviteli, ügyviteli, technikai és beruházási okokkal indokolják változatlanok maradnának.
szerz tulajdonosi jogkör gyakorlójának az engedélye szükséges.
- 4 -
december 31. Az
Az elmúlt év
1-
Az munkát
végezzen,
közvetett
és
közvetlen
kliensellátást
biztosítson,
az
megszervezze társadalmi és szakmai szinten, valamint hálózatokat építsen és érdekképviseletek, önkormányzatok, civil szervezetek között. fogadásra tárgyalónak alkalmas szoba és a kiszolgáló/szociális helységek. Az „Esélyek Házának” akadálymentesen bejárhatónak kell lennie, feltétel továbbá, hogy legyen minimum 200 eszköz megállója. -án megtárgyalta a „Javaslat a Szombathelyi Esélyek 192/2004. (V. 20.) sz. határozatában eldöntötte, hogy a Kiskar u. 5. sz. alatti, 6299/2/A/98 hrsz-ú, 118 m2 2 nagyságú 2 2 kizárólagos használatú ingatlanrészt (a 13 m szociális helyiség ködéséhez bérleti díj ellenében bocsátja
gal az „Esélyek
- 5 -
megküldésre került. A bekövetkezett hivatali és miniszteri változások következtében a program megvalósítása átmenetileg megtorpant. Az idei nyár végén az Ifjúsági,
ARIA REHABismételten tárgyalást folytattak a program sikeres megvalósításának érdekében. A SAVARIA REHABKözhasznú Társaság, mint nonprofit szervezet továbbra is vállalja, hogy a 2 A kialakítás költségeit csökkentené, ha a fentebb emlí -es helyiség mellé még átadásra kerülne az a fennmaradó 15 m2-es irodahelyiség is,
elfogadni szíveskedjék.
Az Európai Autómentes Nap rendezvényben magyar önkormányzatok idén már hatodik alkalommal vesznek részt. Az elmúlt években több, mint 50 önkormányzat (köztük 17 megyeszékhely) a részvételi feltételeket elfogadva és az Autómentes Nap megrendezésére vonatkozó kötelezettségvállalás Európai Kartáját testület által elfogadva és a polgármester által - aláírva 1500 európai helyhatósággal közösen teljes jogú részese a kezdeményezésnek. Idén is, a hagyományokat követve, szeptember 22-én kerül megrendezésre a fenntartható városi mobilitás céljait szolgáló Európai Autómentes Nap, melynek ez évi szlogenje: ”Munkába, iskolába – környezetbarát módon!”. Az Önkormányzat y az Autómentes Napot az Európai Kartában foglaltakat vállalva szervezi meg. A Karta tartalma: Az Önkormányzat kijelöl egy vagy több ideiglenesen lezárt területet vagy körzetet, amely(ek)en belül az Autómentes Nap folyamán csak gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközök igénybevételével lehet közlekedni. utáni óráig. Helyszíne: legalább egy olyan utca, amely egyébként a motorizált közlekedés számára van fenntartva. A rendezvényt szeptember 22-én, csütörtökön kell tartani. K javaslatot elfogadni szíveskedjék.
- 6 -
Dr. Surján Zsuzsanna ügyvéd azzal a kérelemmel fordult önkormányzatunkhoz, hogy ügyvédi irodájának átmenetileg a Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 1. szám alatti épület földszintjén biztosítsunk elhelyezést. Dr. Surján Zsuzsanna ügyvédi irodája számára jelenleg a Király utca 17. szám alatti társasházban bérel helyiséget. A helyiség tulajdonosa 2005. szeptember 15. – 2005. december 15elhelyezést a közelben található önkormányzati tulajdonú épületben. Dr. Surján
A Kisfaludy Sándor u. 1. szám alatti épületben üresen álló földszint 24. számú, 28 m2
- nem társadalmi szervezet részére bérbe adott – irodák bérleti díja 2
1670,-Ft/ m költségének arányos része.
– többször módosított – 2/1994. (I.20.) sz. rendelet 2.§ (2) bekezdése szabályozza a
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság egybehangzó állásfoglalásával nyújtható be a
Kérem – a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság döntésének ismeretében – a 2005. szeptember 15. – ki dr. Surján Zsuzsanna ügyvédet a Kisfaludy S. u. 1. szám fsz. 24. számú, 28 m 2
A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Kormányrendelet alapján az állam 2005. évben is támogatást biztosít az iparosított technológia sére, felújítására. nélküli miniszter pályázatot hirdetett meg.
felújítására vonatkozó, 2020az évben jóváhagyta az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának és rendeletét. - 7 -
Az Önkormányzat a 2005 évi költségvetésében az iparosított technológiával épült épületek és a termofor kémények felújításának támogatására összesen 15 millió Ft keretet biztosított, a pályázatok beadási határidejét 2005 augusztus 31-ben jelölte meg. Sajtóközleményekben, híradásokban látott napvilágot a hír, hogy a regionális én módosította a Panel program pályázati felhívását, melynek értelmében az idei pályázatok központi beadási határideje 2005. szeptember 30. helyett 2005. december 30. A pályázatok elbírálása a módosítástól függetlenül, természetesen szeptember 30.beadási határideje nem változott.
Plusz program életbelépése indokolta, melynek segítségével kedvezményes kamatozású kölcsönök révén azok a lakóközösségek és önkormányzatok is részt vehetnek a felújítási programban, akik nem rendelke igénybevételével biztosítsák, emellett a pályázatok részletesebb és pontosabb
lakásszövetkezetek és társasház2005. augusztus 31. napjáig 7 felújítási pályázat érkezett a hivatalhoz. Ez összesen 10 épületet (szekciót), és a 240 millió Ft, az önkormányzat felé benyújtott támogatási igény ennek 1/3-a, mintegy 80 millió Ft. Ezen kívül benyújtásra került 2 db termofor-kémény felújítási pályázat. A benyújtott adatlapok alapján ez 2 épületben összesen 52 lakásra vonatkozik. A becsült felújítási összeg 4,2 millió Ft, az önkormányzati támogatási igény ennek 30 %-a, mintegy 1,3 millió Ft. A fenti adatok alapján megállapítható, hogy az Önkormányzat 2005. évi jóváhagyott költségvetése nem biztosítja az igényelt nagyságú támogatás fedezetét. A jelenlegi támogatási igényhez képest fennálló hiány 66,3 millió Ft. A meghosszabbított melyek újabb önkormányzati támogatási igényt jelentenek. Az önkormányzati támogatás tényleges felhasználására ugyanakkor csak 2006. évben kerül sor. Ezért – kívánja – a 2005. évi költségvetés módosítására nincs feltétlenül szükség, hiányzó összegnek a
- 8 -
Tekintettel arra, hogy a pályázatok elbírálása folyamatosan történik, a benyújtott pályázatokat – az állami támogatási– a szeptember 29felterjeszteni.
szükségessé válik, h benyújtott pályázatok foglalkozzunk.
támogatásának
ügyével
hasonló
módon
ismételten
módját (saját forrás vagy kedvezmén
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács által meghirdetett 2005. pályázatot nyújtott be a „Savaria” Mozi (Szombathely, Mártírok tere 1.) felújításának II. ütemére. A pályázatot a Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága a kiírás alapján megvizsgálta, és kérte a mellékletként becsatolt testületi határozat - kiíró szerv által megadott - minta szerinti megszövegezését.
Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett 2005. évi art-mozi pályázattal kapcsolatosan ez év márciusában foglalkozott. önkormányzati önrész tekintetében nem változik. A Vas Megyei Területfejlesztési Tanács által megadott mintának beruházás összköltsége, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által nyújtott támogatás mértéke.
Ft támogatásban részesített határon túli magyar egyesületeket.
Topolyai Tagozata, az Ungvári Magyar Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezete, valamint a Vajdahunyadi Magyarház. -tal támogassa az
- 9 -
A 6/2005. (VI.20.) ICsSzEM-BM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján a települési önkormányzatot 2005. szeptember 1-je és 2005. december 31-e élja, hogy a gyermeki jogokkal összhangban segítse a gyermekek iskolai étkeztetését biztosító települési önkormányzatok feladatellátását. A hozzájárulás a Gyvt-ben szabályozott, a gyermekek napközbeni ellátása keretében mérséklésére vagy elengedésére használható fel. Támogatásra jogosultak a Gyvt. 148. §-ának (5) bekezdése b), c) és d) pontja szerint eddig 50%-os támogatásban három- vagy többgyermekes családok gyermekei, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek. Rendelet alapján az egy gyermek után járó összeg havonta 2.380 Ft, amely Szombathely esetében ez évben 5.504 ezer Ftezdése
havi 3. 400 Ft térítési díj fizetését jelentené. nek meg kell határozni a támogatandók körét és
bekezdése szerint szombathelyi tanulónál, v
-tal
venné a napi háromszori étkezést 760 ezer Ft. kiadási többletet jelentene. Jelenleg a kormányzat által nyújtott étkezési támogatást is igénybe veszi. A központi támogatás következtében a helyi támogatásra fordított összeg csökkeni fog, így a szociális ágazat kiadásai között az „iskolai étkezési segély” rovatban megtakarított összeg a kiadásnak fedezetet biztosít.
A tájékoztatóhoz a polgármesteri keret felhasználásáról készült kimutatást csatoltam.
- 10 -
KIMUTATÁS a polgármesteri keret felhasználásáról
MEGNEVEZÉS Szombathelyi Koncertpódium Egyesület részére Tátrai Ti Antal Gábor zenészek koncertje megrendezésének költségeihez támogatás. Százhold Városrész Közhasznú Egyesület részére a KISZ lakótelepi juniális rendezvény lebonyolításához, valamint a Dési Huber István Általános Iskola könyvtárának
Ft
200 000
700 000
rendezvény lebonyolításához támogatás. Zrínyi Általános Iskola kosárlabda csapata részére az Országos ámogatás. Szent-Györgyi Diáksport Egyesület részére a leány floorball csapat Bajnokok Ligájában való indulásának költségeihez támogatás. Bábsai részére a 2005. évi Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon való részvétel költségeihez támogatás. Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület Ökölvívó
200 000
költségeihez támogatás. Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága részére az Államháztartási Kupa megrendezésének költségeihez támogatás. Szombathelyi Asztalitenisz Kör részére az utánpótlás Európa Bajnokságon való részvétel költségeihez támogatás. Négylábúak az Emberért Közhasznú Alapítvány részére a fogyatékkal
150 000
költségeihez támogatás. A Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület keretein belül léta junior Európa Bajnokságon való részvételének költségeihez támogatás. Kom-Press Bt. által szervezett lakótelepi program rendezvény költségeihez támogatás.
100 000
részére a Savaria Múzeumban tartandó tárlat megrendezésének költségeihez támogatás. Dr. Döbrönte Zoltánné részére az Arany Katedra Emlékplaketthez adott pénzjutalom. Alkot Kft. Papírroma középiskolásoknak adott írószerutalványok vásárlása. - 11 -
100 000 300 000
150 000
100 000 50 000
100 000 200 000
100 000 111 000 26 000 91 200
Vasi Volán Rt. részére az „Örökzöld” Nyugdíjas Klub kirándulásának utazási költségéhez támogatás. ttes részére a svédországi utazás költségeihez támogatás. Kondor & Sragner Controll SE részére Olaszországi Világkupa részvételi költségeihez támogatás. Szombathelyi Városi Fúvószenekar Egyesület részére a IX. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon a szlovák zenekar szállásának költségeihez támogatás. Vas Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet részére a „Szent Adorján Nap” szakmai ünnepség megrendezésének költségeihez támogatás. LURKÓ Utánpótlás Football Club részére az U 11-es korosztályos csapatának a barcelonai Copa Catalunya tornán való részvételének költségeihez támogatás. Szervezete részére a Szombathely-Oberwart CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás megrendezésének költségeihez támogatás. Gulyás József Emlékalapítvány részére a Neumann Kupa – Gulyás József Emléktorna megrendezésének költségeihez támogatás. Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör részére a nyárbúcsúztató, szüreti rendezvény szervezéséhez, valamint a Nóta-népdal Kör CD kiadásának költségeihez támogatás. Vas megyei Gyermekszövetség részére az általános iskoláskorú gyermekeknek Ausztriába szervezett német nyelvi táborozás költségeihez támogatás. Szentkirály-Gyöngyöshermán Polgári Kör részére Népdal és Nótakör Porrogszentkirályi utazási költségeihez támogatás. AEGEE-Szombathely Európai Hallgatók Egyesületének Szombathelyi Szervezete részére a Nyári Egyetem megrendezésének költségeihez támogatás. Könyv-Ker Bt. (Szombathely, Óperint u. 1.) részére a Roma Kisebbségi Önkormányzattal közösen szervezett roma középiskolások találkozóján átadott könyvutalványok vásárlása. világversenyeken való részvételének költségeihez támogatás. Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezete részére a Vas Megyei Vadásznap megrendezésének költségeihez támogatás.
15 813 50 000 100 000
100 000 100 000 100 000
300 000 50 000
600 000
350 000 30 000
100 000
62 700 100 000
350 000
határozati javaslatokat elfogadni szíveskedjen. Szombathely, 2005. szeptember „
„
/: Dr. Ipkovich György :/ - 12 -
I. HATÁROZATI JAVASLAT ……/2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
Minisztérium Nagykanizsán tartott kihelyezett regionális miniszteri értekezletén a Regionális Információs Társadalom Stratégiájára vonatkozó, valamint Magyarország 2007kapcsolatosan elfogadott közös nyilatkozattal.
célok megvalósítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Dr. Ipkovich György polgármester
folyamatos II. HATÁROZATI JAVASLAT ……./2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
Szombathely Megyei Jogú Város úgy határozott, hogy a megalakítás alatt álló Kámoni Arborétumért Egyesületben tagként részt kíván venni. Dr. Ipkovich György polgármester
azonnal III. HATÁROZATI JAVASLAT ……./2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
Székelyföldön pusztított árvíz károsultjainak, ezért 1 MFt támogatást nyújt Siménfalva település iskolaépületének és önkormányzati épületének felújítására.
- 13 -
módosításakor a fedezet biztosításáról gondoskodjon. Dr. Ipkovich György polgármester
azonnal, illetve a 2005. évi költségvetés módosítása IV. HATÁROZATI JAVASLAT ……/2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
– az – Vasi Interix Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Szombathely, Géfin Gy. u. 12/a.) legyen. a a polgármestert, hogy a 2001. február 28-án létrejött záradékkal ellássa. Dr. Ipkovich György polgármester Dr. N Dr. BánhalmiHeckenast Gusztáv, az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály
2005. szeptember 15. V. HATÁROZATI JAVASLAT ……./2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
– közbeszerzési eljárás alapján kiválasztott pénzintézettel - a 2006. január 1-
Felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárás kiírására. - 14 -
Dr. Ipkovich György polgármester
Stéger Gábor, a Közgazdasági Osztály :
2005. december 31. VI. HATÁROZATI JAVASLAT …/2005. (IX. 8.) Kgy. számú határozat
1.) Minisztériummal megtárgyalta. 2.)
-ú, 118 m2 rendelkezésre bocsátja. Felkéri az Önkormányzati Házkezelési Kft.-t, mint a intézkedéseket tegye meg.
3.)
4.)
Felhatalmazza a polgármestert, hogy: a.) b.) Közhasznú Társasággal és a Vas Megye Önkormányzatával az
Dr. Ipkovich György polgármester Vass Péter, az Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Horváth Olga, a SAVARIA igazgatója igazgatója) 2005. szeptember 30. 2005. október 31.
/ 2.) és 3.) és 4.a) pontokra vonatkozóan / / 4.b.) pontra vonatkozóan /
- 15 -
VII. HATÁROZATI JAVASLAT …../2005. (IX. 8.) Kgy. számú határozat
hogy az Európai Autómentes Nap 2005. évi Kartát aláírásával ellássa. : Dr. Ipkovich György, polgármester
:
2005. szeptember 16.
VIII. HATÁROZATI JAVASLAT …../2005. (IX. 8.) Kgy. számú határozat
– a helyiségbérlet szabályairól szóló 2/1994. (I. 20.) sz. önkormányzati rendelet 2.§-ának (2) bekezdése alapján – a Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 1. szám földszint 24. szám alatti, 28 m 2 alapterü Zsuzsanna ügyvédet jelöli ki. - Ft/hó/m2+ÁFA összegben határozza meg. önkormányzati Házkezelési Kft-t, hogy dr. Surján
Dr. Ipkovich György polgármester
(A vé Dr. Bánhalmi-
:
azonnal
- 16 -
IX. HATÁROZATI JAVASLAT …../2005. (IX. 8.) Kgy. számú határozat
iparosított technológia felhasználásával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatására – a 2005. augusztus 31-ig beérkezett pályázatok figyelembevételével – 81,3 millió Ft összeget biztosít. Ennek fedezetét a 2005. évi költségvetésben biztosítja.
költségvetési rendeletben gondoskodjon. Dr. Ipkovich György polgármester
Lakézi Gábor, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály
azonnal, illetve a 2006. évi költségvetés készítésének határideje X. HATÁROZATI JAVASLAT ……../2005.(IX. 8.) Kgy. sz. határozat
1./
- fenntartva a 105/2005. (III. 31.) Kgy. számú határozatát támogatja a „Savaria” Mozi felújításának II. ütemeként az emeleti nagyterem felújítását. A beruházás 46.500.000,-
2./
- Ft-ot a 2005. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
3./
Az önkormányzat a fejlesztéshez további forrásként a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett 2005. évi art-mozi pályázaton elnyert 24.000.000,- Ft támogatást kíván igénybe venni.
4./
bízza a polgármestert a pályázat aláírásával. Dr. Ipkovich György polgármester
azonnal - 17 -
XI. HATÁROZATI JAVASLAT ……../2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
módosításakor a fedezet biztosításáról gondoskodjon.
Dr. Ipkovich György polgármester
azonnal, illetve a 2005. évi költségvetés módosítása XII. HATÁROZATI JAVASLAT ……../2005. (IX. 8.) Kgy. sz. határozat
-BM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján Szombathely Megyei Jogú Város területén 1 - 4. a Gyvt. 148. §-ának (5) bekezdése b), c) és d) pontja szerint eddig 50%tanulók közül 2005. szeptember 1-je és 2005. december 31iskolai étkeztetést biztosító
-BM-PM együttes rendeletben Szombathely Megyei Jogú Város részére megállapított összeget a rendeletben megfogalmazottak szerint igényelje meg, és gondoskodjon a támogatás elszámolásáról. Dr. Ipkovich György polgármester
2005. december 31. - 18 -