2001. évi LXXVII. törvény. a szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény módosításáról

-1-

2001. évi LXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról 1. § 2. § 3. § 4. § 5. § 6. § 7. § 8. § (1) (2) 9. § 10. § 11. § 12. § Az 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 19. §-ának (1) bekezdésében, VII. fejezetének címében, valamint 62. §-ának (1) és (2) bekezdésében az "adattár" szó helyébe az "adatbázis" szó lép; 19. §-ának (1) bekezdésében az "adattárban" szó helyébe az "adatbázisban" szó lép; 35. §-ának (1) bekezdésében, 39. §-ában, valamint - az e törvény 5. §-ával megállapított számozás szerint - 61. §-ának (2) és (3) bekezdésében az "adatárra" szó helyébe az "adatbázisra" szó lép; 62. §-ának (1) bekezdésében pedig az "adattárat" szó helyébe az "adatbázist" szó lép. 13. § (1) E törvény 2002. január 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni. (2) E törvénynek az adatbázis-előállítók védelmére vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell arra az adatbázisra is, amelyet e törvény hatálybalépése előtt, de 1982. december 31-ét követően készítettek el, feltéve, hogy a hatálybalépés napján az adatbázis megfelel az Szjt. - e törvény 8. §-ának (2) bekezdésével megállapított - XI/A. fejezetében szabályozott védelem feltételeinek. (3) A (2) bekezdésben szabályozott adatbázis előállítójának jogai e törvény hatálybalépésétől kezdődően részesülnek védelemben, de csak 1998. január 1-jétől számított tizenöt évig. (4) A (2) bekezdésben szabályozott adatbázisnak a törvény hatálybalépése előtt megkezdett felhasználása kimásolása, illetve újrahasznosítása - a hatálybalépést követő egy évig folytatható, de csak a hatálybalépéskor meglévő mértékben. A gazdasági tevékenység körében folytatott ilyen felhasználás jogát csak a jogosult gazdálkodó szervezettel vagy annak - a felhasználást folytató szervezeti egységével együtt lehet átruházni. (5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra e törvény kihirdetésének napjáig komoly előkészületeket tettek, azzal, hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek az e törvény kihirdetésekor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni. (6) Az adatbázis előállítójával e törvény hatálybalépését megelőzően kötött - a (2) bekezdésben szabályozott adatbázis felhasználására vonatkozó - szerződés alapján végzett cselekményekre a szerződés megkötésekor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni e törvény hatálybalépését követően is. (7) Az Szjt. 84. §-ának e törvény 7. §-ával megállapított (2) bekezdését nem lehet alkalmazni olyan hangfelvételekre, amelyeknek a korábban hatályos rendelkezések szerint számított védelmi ideje már lejárt. E rendelkezés nem érinti az Szjt. 108. §-ának alkalmazását. 14. § E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az adatbázisok jogi védelméről szóló 96/9/EK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

-2-

1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a vele szomszédos jogok széles körű, hatékony érvényesüléséről. Az Országgyűlés e szempontokra figyelemmel - a nemzetközi jogfejlődés eredményeinek követése, valamint szerzői jogunknak az Európai Közösség irányelveivel való további összeegyeztetése érdekében is - a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK A szerzői jogi védelem tárgya 1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. (2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű, b) a nyilvánosan tartott beszéd, c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is, d) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték, e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül, f) a rádió- és a televíziójáték, g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás), h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve, i) a fotóművészeti alkotás, j) a térképmű és más térképészeti alkotás, k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve, l) a műszaki létesítmény terve, m) az iparművészeti alkotás és annak terve, n) a jelmez- és díszletterv, o) az ipari tervezőművészeti alkotás, p) a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis. Az Szjt. (új) tárgyi hatálya, a szerzői jogi védelem alapja

-3A törvény a tárgyi hatály meghatározásakor három általános kategóriába sorolja a szerzői jogi oltalomban részesítendő alkotásokat: az irodalmi, tudományos és művészeti besorolás orientáló jellegű, segíti az egyéb jogterületektől való elhatárolást. A szellemi alkotásoknak ugyanis csak egy részét szabályozza a szerzői jog, pl. az iparjogvédelemre, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) által szabályozott szellemi alkotásokra (pl. know-how) már nem irányadó. A szerzői jogi védelem tárgyi hatályának az értelmezésénél utalni kell a szellemi alkotásokra vonatkozó néhány más jogszabály rendelkezésére is. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 1. §-a a szabadalmazható találmány fogalmára ugyan pontos jogi definíciót nem ad, ám a pozitív meghatározásra szolgáló ismérveket (újdonság, feltalálói tevékenységhez kötöttség, ipari alkalmazhatóság) részletesen definiálja. Az 1995. évi XXXIII. törvény példálózó felsorolása a szabadalmi oltalom alá nem tartozó szellemi termékekről magában foglalja pl. a számítógépi programokat, illetve az esztétikai alkotásokat, amelyek a megfelelő feltételek fennállása esetén szerzői jogi oltalmat élveznek. A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 1. §-a határozza meg a védelem feltételeit. A tárgyi hatály aprólékosabb definiálása e két jogszabályban összefüggésbe hozható a szabadalmi oltalom és a védjegyoltalom államigazgatási jogi eljáráshoz kötöttségével (szabadalmi eljárás, védjegylajstromozás stb.), valamint ezen szellemi termékek jellegével és az oltalmukhoz fűződő speciális gazdaságpolitikai érdekekkel. Indokolt az Szjt. (új) 1. § (2) bekezdésének példálózó felsorolása, amely a legtipikusabb és leggyakrabban előforduló műtípusokat említi meg. Az Szjt. (új)-ban e felsorolás kiegészült a fotóművészeti alkotással a térképművel és más térképészeti alkotással, amelyeket a régi Szjt.-ben (1969. évi III. tv.) ún. rokonjogi védelem illetett meg. Az Szjt. (új) szerzői és szomszédos jogi védelmet állapít ne, a rokonjogi védelem fogalmát mellőzi, ezek az alkotások tehát az egyéb feltételek megléte esetén szerzői műnek tekinthetők. A 2001. évi LXXVII. törvény módosította az Szjt. néhány szakaszát, elsősorban az adatbázisok előállítóit jövőben megillető ún. sui generis jogvédelem bevezetése okán (Szjt. új 60/A. § és az Szjt. új XI/A. fejezete). A szerzői jogi védelem tárgyát definiáló példálózó felsorolás módosul 2002. január 1-jétől az Szjt. (új) 1. § (2) bekezdése kiegészül a p) ponttal, amely a gyűjteményes műnek minősülő adatbázisra vonatkozik. A jogalkotói szándék nyilván annak elismerésére irányult, hogy a technikai és kommunikációs fejlődés eredményeképpen egyre nagyobb jelentőségük van a szerkesztett adatbázisoknak, és így helyük van a legtöbbször előforduló műtípusok felsorolásában. Arra nézve, hogy mi minősül gyűjteményes műnek, az Szjt. (új), szintén a fenti törvénnyel módosított 7. §-a ad eligazítást, és definíciót. Az adatbázis - a módosítás előtt adattár - fogalmát az Szjt. (új) 60/A. §-a határozza meg. (3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. Egyéni, eredeti jelleg Az Szjt. (új) tárgyi hatályának további részletezését az Szjt. (új) 1. § (3) bekezdése adja, azonban ez is - nem véletlenül - igen általános, mintegy orientáló jellegű szabály. A szerzői jogi oltalom nem megjelenési formákhoz kötött, a védelmet a mű egyéni, eredeti jellege határozza meg. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) és az elmélet, és - az alábbiakban néhány példával illusztrált - gyakorlat e kérdésben mindig is az alkotás egyéni, eredeti jellegét, önálló, kreatív gondolatiságát kívánta meg. Ezt az Szjt. (új) kifejezett szabályba is foglalta. Az a tény, hogy a fenti ismérvekkel rendelkező alkotások formájuktól függetlenül védettek, nem jelenti azt, hogy a gyakorlat a formai megjelenítés minimális fokát ne kívánná meg: a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó polgári jogi LB Pf. III. 20 107/1970. sz. döntésében rámutatott arra, hogy a felperes állítása szerinti gondolat, hiába jutott meghatározó szerephez az alperes filmnovellájában, ha hiányzik a minimális formába öntöttség, amely a filmnovellánál már jelen van. Az említett filmötlet ezért szerzői jogi védelemben nem részesülhet. A döntés értelmében ugyanis mű, a valamely formában megtestesített gondolat. Az Szjt. (új) 1. § (6) bekezdése e kérdésben is konkrét szabállyal oszlatja el az esetleges kételyeket. Az alkotások szerzői jogi védelmét megalapozó, fentiekben vázolt kritériumok általánosságához és az ebből eredő értelmezési problémákhoz nem fér kétség. Ugyanakkor bármilyen az alkotás jellegére vonatkozó jogalkotói "pontosítás" azzal a veszéllyel járna, hogy a kreativitás, az eredetiség fogalmi definíciójával találkoznánk a jogszabályokban. Az alkotások szerzői jogi védelemben részesítésének esztétikai alapokra helyezése már alapvető emberi jogi problémákat vetne fel. Az Szjt. (új) 1. § (1) bekezdés értelmezése tekintetében tehát különös jelentősége van a bírói gyakorlatnak és az ehhez kapcsolódó, Szerzői Jogi Szakértő Testület által adott szakvéleményeknek, amely szakkérdésekben a bíróság és más hatóságok valamint a jogvitában érintett felek közös kérelmére szerzői jogi kérdésekben - előzetes - szakvéleményt ad.

-4A bírói döntések is kerülik e bekezdés részletező elemzését, előtérbe helyezendő a konkrét jogviták során felmerülő értelmezés szükségét. Erre nézve a Legfelsőbb Bíróság BH1980. 332. sz. döntése példaértékű, amely rámutat arra, hogy szerzői jogi védelemben részesül minden olyan mű, amelynek formáján az alkotó szellemi tevékenységéből fakadó eredetiség jegyei felismerhetők, függetlenül attól, hogy az alkotás milyen esztétikai értékelést vált ki. A gyakorlat tehát nem az alkotás és az azt felhasználó, illetve befogadó közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, hanem a szerző és a mű közötti viszony kreatív jellegét kívánja meg. Ennek alapján közvetlen felhasználásra önmagában nem alkalmas alkotások is szerzői jogi védelemben részesülhetnek: a gyakorlat a BH1993. 545. sz. döntésben a számítógépi programfejlesztő folyamat tekintetében megállapítja, hogy e folyamat egyes elkülöníthető szakaszai is létrehozhatnak olyan önálló alkotásokat, amelyek külön szerzői jogi oltalomban részesülhetnek. Ez a döntés az oltalmazott művek körébe vonja az eredetiséggel rendelkező részműveket is, ha azok önálló, kreatív gondolati tartalmat hordoznak. Sajátos problémát vet fel a napjainkban igen gyakran jogvita tárgyát képező kérdés: vajon egyes televíziós műsorok ún. műsorformátuma élvezhet-e szerzői jogi védelmet. Itt elsősorban bizonyos világszerte elterjedt show- és vetélkedő műsorok tekintetében igényelnek azok előállítói szerzői jogi védelmet. A jogvédelem igénye teljesen megalapozott, hiszen a műsor jelentős vagyoni értékkel bíró ötletfüzéren alapul, komoly anyagi befektetést igényel, és felhasználása országhatárokon átnyúló. E tárgyban jelenleg is folyik az első per hazánkban. A probléma eldöntése egyáltalán nem egyszerű, hiszen azt a klasszikus szerzői jogi kérdést veti fel, hogy vajon rendelkeznek-e az ilyen műsorok olyan fokú egyéni eredeti jelleggel, hogy szerzői műnek tekintessenek. A szerzői jogi védelemnél egyrészt vizsgálandó a tartalom eredetiségének megléte, másrészt a formai megvalósítás megfelelő szintje. Nyilvánvaló, hogy általában véve nem mondható ki, hogy a műsorformátum mint olyan szerzői jogilag védett vagy nem védett. Ez mindig egyedi megítélés tárgya kell, hogy legyen. Egy konkrét esetben az SZJSZT állásfoglalásában rámutatott arra, hogy az adott televíziós műsor nem tekinthető audiovizuális műnek, mivel annak témája sem eredeti, egyéni jellegű, és alapvetően egy keretet ad, amelyet egy adott ország közönségigényéhez igazodva tölt meg az ötletet átvevő producer konkrét tartalommal. Ennélfogva az egyébként jogosulatlan felhasználás sem szerzői jogsértés, hiszen nem mű vagy annak részletének felhasználása történt. Elképzelhető esetleg az általános polgári jogi védelem keretében a know-how védelem, ám ennek kritériumainak fennállta is vizsgálandó (közkinccsé válás). Az ügy bonyolultságát tanúsítja, hogy az eljáró szakértői tanács véleménye is megoszlott a szerzői jogi védettség kérdésében, a többségi vélemény mégis elvetette azt. A precedensértékű döntés végül is a bíróság feladata, hiszen a SZJSZT szakvéleménye csupán orientálja, ám nem köti a bírót döntésének meghozatalában. A töredékes (pl. befejezetlen) művek tekintetében is felmerül a kérdés, hogy a műalkotás mikor tekinthető szerzői műnek. A filmalkotások esetén ez a probléma különös jelentőséggel bír, tekintettel a mű többszerzős jellegére és a filmhez kapcsolódó morális és felhasználási jogok elválására. A film alkotására irányuló, a film szerzői és annak előállítója közötti szerződésekben célszerű e kérdéseket rendezni, ennek hiányában ugyanis a szerző(k) hivatkozhat(nak) szerzői jogaik megsértésére, ha a előállító az elkészült filmtöredéket pl. más rendezővel fejezteti be. Kifejezett ilyen tartalmú szerződési rendelkezés hiányában, az Szjt. (új) 9. § (1) bekezdésének szigorú értelmezése kizárná a befejezetlen műrészre a szerzői jogokat, hiszen ez a szabály a mű létrejöttéhez köti a szerzői jogok - személyhez fűződő és vagyoni jogok - keletkezését. Az átdolgozások, feldolgozások és fordítások esetében figyelmet érdemel, hogy a törvény kifejezetten az egyéni, eredeti jelleget hangsúlyozza, mint a származékos mű szerzői jogi oltalmának elemi kritériumát. A származékos művek kreatív jellegét akkor is megköveteli a törvény, ha az átdolgozáshoz a szerző hozzájárult, vagy a védelmi idő lejárt. A szabad felhasználás egyik esete az idézés. Az átvevő műnek ilyenkor is meg kell felelnie az eredetiség kritériumának. Ha az átvevő műnek ugyanis egy önálló gondolata sincs, ahogy azt a BH1992. 631. sz. döntés egy idézésnek álcázott, de valójában egy cikk lefordított változataként nyilvánosságra hozott kivonat kapcsán megállapítja, az nem minősül szerzői műnek, következésképpen az "átvétel" sem minősíthető idézésnek. A kreatív hozzáadott érték megléte vagy annak hiánya, ahogyan az a fentiekből is kitűnik, ugyan elméletinek látszó szerzői jogi szakkérdés, megítélése viszont elválaszthatatlan a konkrét ügytől. A BH1992. 578. sz. döntés rámutat arra, hogy a negatív kép laborálási munkáinak eredményeként létrehozott pozitív kép, a pozitív kidolgozási eljárás szerzői jogokat nem keletkeztet, mert az nem egyéni, eredeti alkotói folyamat. Az indokolásból mégsem az derül ki, hogy ez általában véve minden esetre alkalmazható lenne: az adott ügyben az elsőfokú bíróság a labormunkát szerzői tevékenységnek minősítette. A másodfokon eljáró bíróság indokolásából kitűnik, hogy az elsőfokú ítélet megállapítása nem önmagában volt helyes vagy helytelen, hanem mivel az adott esetben nem lehetett megvizsgálni a fotókat, a vita tárgyát képező folyamat (tevékenység) az elsőfokú bíróság által történő, alkotói tevékenységnek való minősítése megalapozatlan volt. Elképzelhető azonban olyan eset is, ahol a lefolytatott bizonyítás azt eredményezné, hogy ugyanez a

-5tevékenység megfelel az eredetiség és a kreativitás kritériumainak. A bírói gyakorlat tehát itt is inkább orientál, de általánosan érvényesíthető megoldásokat nem kínál, nem kínálhat. (4) Nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések. (5) (6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek. (7) A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet. Az Szjt. (új) értelmében szerzői jogi védelemben nem részesülő szellemi termékek E bekezdések együttes áttekintését az indokolja, hogy az itt felsorolt szellemi termékek jogalkotói döntés eredményeképpen nem élveznek szerzői jogi védelmet. Az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet - az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. VII. 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről -, 2. cikkének (4) bekezdése az Unió tagországainak törvényhozóira bízza annak meghatározását, hogy az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdésében említett iratokat milyen védelemben részesíti. Lehetőség van tehát a hazai szabályozás szintjén ezen dokumentumok védelemben részesítésére is. A magyar szerzői jogi törvény sem korábban sem jelenleg nem nyújt ezen iratoknak szerzői jogi védelmet. Az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdésben felsorolt szellemi termékek annak ellenére, hogy adott esetben magas színvonalú, kreatív szellemi munkát feltételeznek (pl. jogszabályok, kodifikációs anyagok) nem minősülnek szerzői műveknek. Ez a jogrendszerekben általánosan érvényesülő rendelkezés főként azzal indokolható, hogy kötelező erejű rendelkezések lévén, nagyobb érdek fűződik ahhoz, hogy ezek mind szélesebb körben és felhasználási módokon váljanak ismertté, mint az azokban megtestesülő kreativitás védelméhez. Jogszabályok vagy bírósági határozatok gyűjteményes műként vagy adattárként történő összeállításának alkotói munkája pl. az egyéni, eredeti módon való válogatás, szerkesztés, már szerzői védelemben részesülhet. A 2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról módosította az Szjt. (új) 1. § (4) és 6. § (1) bekezdését és hatályon kívül helyezte az Szjt. (új) 1. § (5) bekezdését. Megjegyezzük, hogy e törvény, amely a korábban ipari mintaként ismert szellemi alkotásokat szabályozza újra, immár formatervezési minta néven 64. §-ában deklarálja a párhuzamos szerzői jogi védelmet a formatervezési minták számára, mint művészeti alkotások számára. Az Szjt. módosítások, amelyek 2002. január 1-jével lépnek hatályba, pontosították a szerzői jogi védelem alá nem eső "hivatalos" iratok körét. Az 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról meghatározza a jogszabályok és az állami irányítás eszközeinek körét. 2002. január 1. előtt az Szjt. (új) kissé pongyola fogalmazással élve, általában véve a nyilvános határozatokat vette ki a szerzői jogi védelem alól. A módosítás immár kizárólag a bírósági és hatósági határozatokat, és a hatósági vagy más hivatalos közleményt és ügyiratot és más hasonló rendelkezést tekinti ilyennek. Hogyan ragadható meg a "hivatalos" jelző ebben az összefüggésben? Amíg az 1987. évi XI. törvény (Jat.) a jogalkotásról pontosan meghatározza a jogszabályok és az állami irányítás egyéb eszközeinek körét, addig a "más hasonló rendelkezések" köre csak analógia, illetve értelmezés útján jelölhető ki. A Szerzői Jogi Szakértő Testület a bankjegykép szerzői jogi védelmére irányuló megkeresésben SZJSZT 09/01. sz. szakvéleményében kifejtette, hogy noha a bankjegy önmagában nem tartozik a Jat. hatálya alá, mivel azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni mint hivatalos iratot, valójában ebben a minőségében nem élvez szerzői jogvédelmet a bankjegyen szereplő kép sem. Ez azonban egy relatív jellegű jogviszony, vagyis ha a hivatalos rendeltetési céljától eltérő felhasználás valósulna meg (a bankjegynél ez elég szűk körű lehet) akkor a szerzői jogosult engedélye is szükséges lenne a felhasználáshoz. A jogalkotói cél nyilvánvalóan az volt - utalva az osztrák szerzői jogra, amely hasonló elvből kiindulva, mint a magyar jogfelfogással rokon szabályozás -, hogy a közérdeket szolgáló közhatalmi feladatot ellátó szerv vagy személy által kibocsátott rendelkezés és irányítási eszköz tartozzék csak e körbe. Ezt a szándékot támasztja alá az Szjt. 1. § (5) bekezdésének hatályon kívül helyezése is, amelyek alapján a gazdálkodó szervezetek (Ptk. 685. § c) és az ilyennek nem minősülő jogi személyek tevékenységi körén belül készült iratokra vagy azok tervezetére vonatkozóan immár nem kizárt a jogvédelem lehetősége, feltéve persze, hogy az említett iratok Szjt. védelmet megalapozó kritériumainak megfelelnek. Érthető e distinkció közszféra és üzleti szféra relációjában, hiszen az utóbbi területen keletkezett és szerzői jogi védelemre érdemes ügyiratok jogvédelmének kizárása nem indokolható semmilyen közérdekkel. Éppen ellenkezőleg, ezek legtöbbször nem csupán a szerzői jog, hanem sokkal inkább üzleti szempontok miatt is célzott felhasználói kör számára készülnek.

-6Említést érdemel a jogvédelmet kizáró rendelkezésnek az az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdésébe foglalt további szűkítése is, amely immár 2002. január 1-jétől, nem általában véve a szabványokat veszi ki a szerzői jogvédelem lehetősége alól, hanem csupán a jogszabállyal kötelezővé tett szabványokat. Melyek is ezek? Az 1995. évi XXVIII. törvény a nemzeti szabványosításról 4.§ (1) bekezdésében definiálja a szabvány fogalmát. E törvény 5. § (1) bekezdése a nemzeti szabvány fogalmát határozza meg. A két fogalom közötti distinkció abban áll, hogy a nemzeti szabványt kizárólag a Magyar Szabványügyi Testület mint köztestület alkothatja meg, vagy fogadhatja el, míg a szabványt általában bármilyen elismert szervezet. Az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdése csak a jogszabállyal kötelezően előírt szabványok esetében zárja ki a szerzői jogi védelem lehetőségét - ismét csak a közérdek miatt -. A jogszabállyal kötelezővé tett szabványok körét, amelyek kizárólag a nemzeti szabványok lehetnek, az 58/1999 (X. 26) EüM rendelet határozza meg. Ezek elsősorban az egészségügy és a környezetvédelem területén alkalmazott szabványok. Az Szjt. (új) 1. § (6) bekezdése olyan új szabály, amely a nemzetközi egyezményeknek megfelelően rendezi az ötletek, elvek, elgondolások, eljárások, működési módszerek vagy matematikai műveletek jogi sorsát, amennyiben azokat egységesen kiveszi a szerzői jogi védelem alól. Utalunk az Szjt. (új) 58. § (1) bekezdésében foglaltakra, amely a szoftver szerzői jogi védelme kapcsán visszautal e kivételekre, és e szabályt alkalmazni rendeli a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletekre, elvekre stb. Az elmúlt években nemegyszer került a szakmai figyelem központjába az ún. műsorformátum-védelem kérdése, ezért utalunk az SZJSZT erre vonatkozó szakvéleményeire. Az SZJSZT 09/00. sz. szakvéleményében egy kereskedelmi televízió népszerű műsorainak formátumának szerzői jogi védelmét nem látta megalapozottnak az eljáró tanács. Ugyanerre a következtetésre jutott egy kereskedelmi rádió nem kevésbé népszerű műsorának szerkesztői tevékenységét vizsgálva az SZJSZT, a 26/00. sz. szakvéleményében. Utóbbinál nem általában véve kizárt a szerzői jogi védelem, hiszen a műsorok szerkesztése adott esetben lehet egyéni és eredeti jellegű, ami szerzői minőséget ad a szerkesztőnek. Ebben az esetben viszont inkább ötletek gyűjteményéről lehetett szó. A televíziós műsorformátum-védelem viszont már egy általánosabban megítélhető kérdés. Az SZJSZT kifejtette, hogy hatályos jogunk ismeri a szomszédos jogi alapon fennálló jogvédelmet magára a műsorra (Szjt. új 80. §), de szerzői jogi védelemről itt nem lehet szó, mert ötletek, elgondolások sem külön-külön, sem összességükben nem alapozzák meg a szerzői jogi védelmet. Erre vonatkozó sui generis jogvédelmet pedig (ellentétben pl. az adatbázisokkal) nem ismer jogunk. Az Szjt. (új) 1. § (7) bekezdése elveti a régi szerzői jogelmélet folklór művekre csak közvetetten és igen nehezen értelmezhető, ún. "anonim művekként" történő jogvédelmének elvét, és egyértelművé teszi, hogy a folklór alkotásai nem részesülnek szerzői jogvédelemben. Ha az egyébként egyéni, eredeti mű folklór elemeket is tartalmaz, pl. zenében gyakran találkozhatunk ilyen művekkel, természetesen lehet szerzői jogvédelem tárgya. (8) Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, a filmelőállítók, valamint az adatbázis-előállítók teljesítményei az e törvényben meghatározott védelemben részesülnek. A szerzői joggal szomszédos jogot megalapozó tevékenységek védelme Az 1994. évi VII. törvény (egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról), annak a már hosszú ideje fennálló kívánalomnak tett eleget, hogy a hazai törvényi szabályozás kompatibilis legyen az 1961-es Római Egyezmény (az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók, és a műsorsugárzó szervezetek védelméről) szabályaival. A 4/1994. (II. 11.) OGY határozattal Magyarország is csatlakozott e nemzetközi egyezményhez. Az Európai Unió (EU) jogharmonizációs programjában is kitüntetett szerepet kap az 1990-es évek elejétől a szomszédos jogok közös szabályozása. Az Európai Közösségek Tanácsa irányelveinek alkalmazása ugyan Magyarországon csak az EU-hoz való csatlakozással egyidőben válnak kötelezővé, de a társult tagságból következik a magyar jog európai joggal való fokozatos harmonizációjának követelménye. Az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló Brüsszelben 1991. XII. 16-án aláírt Európai Megállapodás 65. cikke szerint a Magyar Köztársaság elkötelezte magát a szellemi alkotásokat érintő jogszabályoknak az EU vonatkozó jogszabályaival történő harmonizálására. Az 1994. évi VII. törvény hatályon kívül helyezte a hangfelvételek előállítóinak védelméről szóló 1975. évi 19. törvényerejű rendeletet, amely az erre vonatkozó Genfi Egyezményben előírt nemzeti szabályozás kidolgozásának kívánalmát teljesítve, a hangfelvételek engedély nélküli sokszorosítása elleni védelemre vonatkozó szabályokat tartalmazta. A hangfelvételek előállítóinak védelmét különösen indokolja a digitális technika térhódítása, amely egyre többféle és egyre nehezebben kontrollálható felhasználási módot tesz lehetővé. Ugyanez mondható el a televízió- és rádió-szervezetek tekintetében, ahol pl. a kódolt adások (és

-7ezzel párhuzamosan az illegális dekóderek) elterjedése jelzi, hogy egyre nagyobb üzleti érdek fűződik e szervezetek szerzői jogi védelméhez. Az Szjt. (új) a korábbi szomszédos jogi jogosulti kör mellé a filmelőállítók személyében, egy új jogosulti kört is behozott, akikre (inkább amely gazdálkodó szervezetekre) az Szjt. (új) 82. §-a speciális jogokat állapít meg. A filmelőállítók szomszédos jogainak külföldön, pl. Svájcban olyan kézzelfogható eredménye is van, hogy a közös jogkezelés során beszedett (ún. üres kazetta és kábeltelevíziós) jogdíjakból egyszerre két jogcímen is részesül a film előállítója. Egyfelől mint a származtatott szerzői vagyoni jogok jogosultja (Szjt. 66. §), másrészt szomszédos jogi alapon. A filmelőállítók pozícióját tehát feltétlenül erősíti a részükre biztosított szomszédos jog, nem feledve persze a megfilmesítési szerződés alapján megszerzett jogaikat. A 2001. évi LXXVII. törvény, amely ezen rendelkezést is módosította, az adatbázis-előállítók személyében, egy újabb szomszédos jogi jogosulti kört emelt be, amelyet a számukra biztosított sui generis jogvédelem bevezetése indokolt. Az adatbázis-előállítók esetében nem szükséges, hogy szerzői jogi védelmet élvező eredményt hozzanak létre, a jogalkotó a jelentős anyagi és technikai jellegű ráfordítást honorálja e jogvédelemmel. Ez mindenképpen kivételes és mint ilyen, nem kevés fórumon (pl. WIPO) vitatott jogvédelem a szerzői jogi szabályozásban. Gyökere és hazai szabályozásban való megjelenése a 96/9/EK vonatkozó Irányelvére vezethető vissza. A szerzői és szomszédos jogok viszonyát az Szjt. (új) 83. §-a szabályozza. Újdonság e rendelkezés kapcsán, hogy az arányos díjazásra való jogosultságot a szomszédos jogi jogosultaknál is bevezeti a törvény. A szomszédos jogi védelem tartalmának tárgyalására a XI. és XI/A. fejezet kapcsán kerül sor.

A törvény hatálya 2. § Olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény, illetőleg viszonosság alapján a védelem megilleti. Az Szjt. (új) és a nemzetközi egyezmények az irányadó jog tekintetében A territorialitás Az Szjt. (új) 2. §-a közvetve kimondja, hogy olyan mű, szerzőjének honosságától függetlenül, amelyet először Magyarországon hoztak nyilvánosságra, e törvény hatálya alá tartozik. A nyilvánosságra hozatal fogalma nem azonos a nemzetközi szerződésekben általánosan használt megjelentetés fogalmával [1975. évi 4. tvr. 3. cikk (3)]. A megjelentetés már a mű felhasználására, terjesztésére utal. Az 1975. évi 4. tvr. szerint nem tekinthető megjelenésnek pl. valamely zenemű bemutatása. A nyilvánosságra hozatal ezzel egyidőben is történhet, de meg is előzheti azt, pl. egy film premier előtti bemutatása keretében. Az Szjt. (új) 2. §-a közvetlenül az először külföldön nyilvánosságra hozott művekre utal. Az ilyen alkotásokra az Szjt. (új) hatálya csak bizonyos feltételek esetén terjed ki: a) ha a szerző magyar állampolgár (függetlenül a nyilvánosságra hozatal helyétől) b) ha a külföldi szerzőt nemzetközi egyezmény, illetve viszonosság alapján illeti meg a védelem. Az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról, 19. §-a a "lex loci protectionis" elve alapján kimondja, hogy a szerzői jogok elbírálásánál annak az államnak a joga irányadó, amelynek területén a védelmet igénylik. E kollíziós normával szemben elsőbbséget élvez az arra irányadó nemzetközi szerződés más szabálya. Speciális, "a nemzeti elbánást" előíró szabályt tartalmaz pl. az 1975. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett 1971. VII. 24. napján Párizsban felülvizsgált Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény) csakúgy, mint az 1975. évi 4. tvr. az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, 1971. július 24-én felülvizsgált szövegének kihirdetéséről (1975. évi 4. tvr.), a WIPO 1996-os Szerzői Jogi Szerződése, amelyet hazánk az 57/1998. (IX. 29.) OGY határozattal erősített meg, vagy az 1998. évi IX. törvénnyel kihirdetett Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól, ez utóbbi a nemzeti elbánás mellett a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosítását is megköveteli a szellemi tulajdon terén (TRIPS). Az Szjt. (új) 2. §-a szempontjából az 1975. évi 4. tvr. néhány vonatkozó cikkére térünk ki. Az 1975. évi 4. tvr. világviszonylatban a legátfogóbb nemzetközi szerzői jogi egyezmény. Az Egyezmény részletesen meghatározza a védett szerzők körét (3. cikk), a védett műveket (2. cikk) és az Szjt. (új) 2. §-ának alkalmazásánál leginkább releváns egyenlő elbírálás (régime nationale) elvét (5. cikk). Az egyenlő elbírálás elve alapján az 1975. évi 4. tvr. minimálisan érvényesítendő szabályain kívül a szerzők függetlenül attól, hogy műveik a származási országban [5. cikk (4)] védettek-e, az Unió valamennyi országában (kivéve a származási országot) olyan mértékű védelemben részesülnek, mint amilyet a "lex loci protectionis" állama a belföldieknek jelenleg, vagy a jövőben megad. A származási országban, amely általában a mű első megjelentetésének állama, a belföldi

-8jogszabályok az irányadóak. Ha a szerző nem állampolgára a származási országnak, akkor is élvezi a belföldieket megillető védelmet. A származási ország joga ugyanis a külföldiek jogvédelmét adott esetben szűkebben állapíthatja meg mint a belföldiekét. Ez utóbbi rendelkezésnek az Szjt. (új) 2. §-ánál gyakorlati jelentősége csekély. Ez az eset pl., ha a mű származási országa az 1975. évi 4. tvr. 5. cikke szerint Magyarország, de az egyidejűleg más országban is megjelent. Az Szjt. (új) 2. §-a által támasztott (a mű először Magyarországon történő nyilvánosságra hozatala) követelményének ilyenkor a külföldi szerző nem tesz eleget. Ekkor az 1975. évi 4. tvr. 3. cikke alapján élvezi a belföldieket megillető védelmet. Az 1975. évi 4. tvr. egyenlő elbírálásának elve valójában az Szjt. (új) 2. §-át annyiban egészíti ki, hogy az 1975. évi 4. tvr. által védett külföldi szerzők külföldön megjelent vagy meg nem jelent, valamint Magyarországon meg nem jelent műveik tekintetében, ha a védelmet Magyarországon igénylik, a belföldiekkel azonos védelmet élveznek. A fentiekből következően az egyenlő elbírálás elve nem jelenti azt, hogy a védelem azonos terjedelmű minden országban. Erre még az 1975. évi 4. tvr. által minimálisan megadandó jogvédelem érvényesülése sem jelent garanciát, mivel az Unió államai közül jó néhányan az Egyezmény különböző szövegeihez csatlakoztak, és az eltérő szövegek egyes felhasználási módokat különböző mértékben védenek. Annak megoldására, hogy a különböző szövegekhez csatlakozott országok egymás között melyik verziót alkalmazzák, az 1975. évi 4. tvr. 32. cikke ad eligazítást, de a problémát teljes egészében ez a cikk sem rendezi. 3. § Azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Szjt. (új) viszonya más jogterületekkel, a háttérjogszabályok A magyar szerzői jogvédelem általános polgári jogi alapját a Ptk. személyek polgári jogi védelméről szóló fejezetének szellemi alkotásokra vonatkozó részében találjuk. A Ptk. 86. §-a miközben kimondja a szellemi alkotások e törvény általi védelmét, az ezen alkotások védelmére vonatkozó (témánk szempontjából fontos szerzői jogi) speciális szabályok megalkotását külön jogszabályokra bízza. Az Szjt. (új) 3. §-a visszautal a Ptk.-ra és ellentétben a régi Szjt.-vel (1969. évi III. tv.), mellőzi az általános hivatkozáts a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényra (a továbbiakban: Munka tv.), amely természetesen a munkaviszonyban alkotott műveknél továbbra is betölti a háttérjogszabály funkcióját. A Ptk. rendelkezéseit tehát az Szjt. (új) minden olyan kérdésben irányadónak tartja, amit az Szjt. (új) nem szabályoz. Az alábbiakban a magyar bírói gyakorlat fényében a szerzői jogi rendelkezések alkalmazásakor néhány gyakran előforduló polgári jogi szabályra utalunk: 1/A)-1/B) és 2. 1. A speciális és az általános viszonya: a polgári jogi jogintézmények alkalmazása a szerzői jogviták körében A) A speciális szabály elsőbbsége a felhasználási szerződés hibás teljesítésénél Az Szjt. (új) 3. §-a az Szjt. (új) és a Ptk. viszonylatában kimondja annak háttérjogszabályként való alkalmazását, ám ennek egyúttal határt is szab. Amennyiben egy kérdésre speciális szerzői jogi rendelkezés vonatkozik, a háttérjogszabályok egyébként vonatkozó normái az adott problémára nem alkalmazandóak. Ahogyan arra a BH1992. 524. sz. döntés is rámutat, jövőben megalkotandó műre irányuló szerződés hibás teljesítésekor, a felhasználó szerződéstől való elállási jogára a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 29. § (3) bekezdése speciális rendelkezést tartalmazott. Ezek szerint, a felhasználó csak akkor állhat el a szerződéstől, ha a szerzőnek a mű kijavítására lehetőséget adott. E szabály az Szjt. (új) 49. § (3) bekezdésében található meg, így a bírói döntés az új szabályozásnál is releváns. Az Szjt. (új) 48. §-ában foglalt ún. "bestseller" klauzula a polgári jogban ismert két rendelkezés elemeire épülő, mégis teljesen más jelentésű speciális szerzői jogi szabály. Amíg a feltűnő értékkülönbségnek a Ptk. 201. § (2) bekezdése szerint a szerződéskötéskor kell fennállnia, addig az Szjt. (új) 48. §-a szerint annak a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán kell beállnia. Amíg a Ptk. 241. §-a bírósági szerződésmódosítást csak a felek tartós jogviszonyában teszi lehetővé, addig az Szjt. (új) 48. §-a ezt nem követeli meg. Látható tehát, hogyan "specializálta" a szerzői jogi védelem igényei szerint a jogalkotó az egyébként jól ismert polgári jogi jogintézményeket. Ez azt is jelenti, hogy a Ptk. mint mögöttes jogszabály csak akkor érvényesül, ha annak feltételei fennállnak, és a speciális szerzői jogi rendelkezés nem alkalmazható. Esetleges átfedésnél pedig egyértelművé teszi az Szjt. (új) 3. §-a, hogy a Ptk.-t nem kell alkalmazni. B) A háttérjogszabály közvetlen érvényesülése pl. a bíztatási kár, illetve a nem vagyoni kártérítés megítélésénél A szerzői jogvitából származó kártérítési igény elbírálásakor tipikusan a közvetlenül alkalmazandó Ptk.-beli jogintézményekre találunk példát. Az Szjt. (új) 94. § (2) bekezdése utal közvetlenül a polgári jog általános szabályai szerinti kártérítés igényelhetőségére. Erre vétkes jogsértés esetén van lehetősége a jogosultnak, és magába foglalja a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés jogintézményét egyaránt. A nem vagyoni kártérítés

-9megítélhetőségénél utalunk a BHHGY 1999/2. számában megjelent 100. sz. döntésre. A személyhez fűződő jogok vétkes megsértése alapot adhat a nem vagyoni kártérítésre, de ez nem törvényszerű. Ha ugyanis a jogsérelem a szokásos mértékű sérelmet nem haladja meg, tehát alapvetően nem jár a személyiség maradandó, és jelentős sérelmével, kártérítés ezen a címen nem jár. Természetesen a jogsérelem mértéke a megítélt nem vagyoni kár összegének nagyságában is tükröződik. A bíztatási kár (Ptk. 6. §) megítélésére a felhasználási szerződés alakiságának megsértésekor került sor pl. a BH1992. 687. sz. döntés alapján, amikor a felek között fényképek elkészítésére irányuló, az ellenszolgáltatásban való megállapodás hiánya miatt szerződésnek nem minősülő megállapodás született. Az írásbeliség elmaradása, ahogyan arra a BH1993. 295. sz. döntés is hivatkozik, önmagában nem lett volna akadálya a felek közötti elszámolásnak, de mivel az ellenszolgáltatásról szóbeli megállapodás sem született, a BH1993. 295. sz. döntéssel ellentétben a BH1992. 687. sz döntésben szerzői díjat ezen a címen nem lehetett megítélni az elkészült képek ellenértékeként. A Ptk. 6. §-ának alkalmazása azonban megalapozott volt. A Ptk. alkalmazása előtérbe kerül egyrészt a jogszavatosság kérdésénél, másrészt a szerződésszegés egyes eseteinél. A jogszavatosságról az Szjt. (új) hasonlóan a régi Szjt-hez nem tesz említést. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a felhasználási szerződések nem az egyik legfontosabb alkotóelemével találkoznánk. A felhasználó akadálymentes joggyakorlásához ugyanis szükség van arra, hogy a szerző "jogtiszta" felhasználási jogokat ruházzon át. Az egyik alapvető tényező, hogy a szerző ugyanazon kizárólagos felhasználási jogot (pl. a kizárólagos sugárzási jogot) egyszerre csupán egy felhasználónak engedje át. Hasonlóan, a szerző, illetve a jogtulajdonos (származtatott szerzői jog, pl. egy szerző közreműködésével tevékenykedő gazdasági társaság) csak olyan jogot ruházhat át, amellyel maga is rendelkezik. A jogszavatosság intézményénél a jelenlegi szabályozás szerint a Ptk. adásvételre vonatkozó szabályainak alkalmazását célszerű kikötni a felhasználási szerződésben. Erre nézve, valamint a szerződésszegés esetén alkalmazható Ptk. szabályokra a részletesebb elméleti okfejtés tekintetében utalunk Faludi Gábor: A felhasználási szerződés (KJK, Bp., 1999. 170-189. old.) c. művében írottakra. Sok gyakorlati problémát oldanak meg a szerzői vagyoni jogok öröklésének egyes kérdéseinél a Ptk. öröklésre vonatkozó szabályai, amelyekre az Szjt. 9. §-ánál részletesebben is utalunk. A Ptk. személyiség védelmi eszközei és a Ptk. személyhez fűződő jogsértésre vonatkozó különös szabályai közötti párhuzam is figyelmet érdemel. Érthető, hiszen a szerzői jog alapvetően a személyhez fűződő jogokból eredő speciális jogterület. 2. A szerződésekre vonatkozó általános polgári jogi szabályok A szerződés alakisága Szintén a szerződésekre irányadó általános szabályok köréből emelendő ki a Ptk. 217. § (1) bekezdése, amely kimondja az alakiság megsértésével kötött szerződések semmisségét, és a 237. § (2) bekezdése, amely az érvénytelen szerződés bíróság által történő hatályosítására ad lehetőséget a határozat meghozataláig. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 27. §-a, az Szjt. (új) 45. § (1) bekezdése a felhasználási szerződésekre, ellenkező jogszabályi rendelkezés hiányában írásbeli alakot követel meg. A szóban megkötött felhasználási szerződés tehát az Szjt. (új) 45. § (2) és az Szjt. (új) 60. § (5) bekezdésében foglalt kivételtől eltekintve érvénytelen. Figyelemmel azonban arra, hogy a szerzői mű létrejötte után az eredeti állapot visszaállítására általában nincs mód, a bírói gyakorlatban ez idáig ilyenkor a szerződés Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti hatályosítására, és a felek közötti szolgáltatások elszámolására kerül sor. Erre vonatkozóan utalunk az alábbi döntésekre: BH1993. 295; BH1993. 296; BH1993. 565. sz. döntések. A szerzői jog polgári eljárásjogi (Pp.) vonatkozásai A Pp. 23. § (1) c) pontja, alapján a szerzői jogi perekben elsőfokon a megyei bíróság jár el. Itt térünk ki a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának PK 286. számú állásfoglalására, amely éppen e rendelkezéssel ellentétben bizonyos, ún. "jogdíjbehajtási" pereket, nem vitatva azok szerzői jogi jellegét, mégis kivesz a megyei bíróság hatásköréből. A hivatkozott PK szerint ugyanis ezen perekben domináns a vagyonjogi jelleg, a rendszerint kollektív jogkezelés körében felmerült jogdíjigények jogosultjai a per során ismeretlenek maradnak. Az említett jogviták tekintetében minthogy a fizetendő jogdíjakat előre megállapítják a jogszabályok, a szerzők, illetve szomszédos jogi jogosultak egyedi engedélyére pedig nincs szükség az ilyen felhasználásoknál.

A szerzői jog 4. § (1) A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző). A szerzői jog alanyi oldala Amíg az Szjt. (új) 1. §-a a szerzői jog tárgyi hatályára utal, addig jelen bekezdés az alkotó és a mű közötti viszony "alanyi oldalára" rávilágítva, a szerzői jog személyi hatályát határozza meg. A tárgyi hatály alá nem

- 10 tartozó szellemi termék létrehozóját ugyan köznapi értelemben lehet "szerzőnek" nevezni, de a törvény által biztosított jogvédelmet ezen személyek nem élvezik. A szerzőség megállapítását a törvény a tárgyi hatály alá tartozó mű megalkotásától teszi ugyanis függővé. A szerzővé válás a mű alkotásával párhuzamos folyamat, vagyis a szerző által az Szjt. (új) 4. § (1) bekezdése szerint "megalkotott mű", mint a szerzői státusz alapja, nem feltétlenül követeli meg a mű befejezettségét. Előfordulhat egy ún. "kényszer-társszerzői" viszony, ha egy szerző kiesése folytán a művet (pl. filmnél) egy másik szerző fejezi be. Az alkotói tevékenység a szerző és a mű között fennálló kreatív, intellektuális kapcsolatot feltételezi, jogunk ezt a kapcsolatot (ha az Szjt. (új) kifejezetten nem is deklarálja) kizárólag magánszemélyek esetében ismeri el. Ebből nem következik az, hogy jogi személyek ne rendelkezhetnének a szerzői, illetve szomszédos jogok tartalmának bizonyos - akár személyhez fűződő - elemeivel, mint pl. a név feltüntetésének a joga a hangfelvételek előállítóinál, illetve a rádió- és televízió-szervezeteknél. Erre a Ptk. 75. § (2) bekezdése is lehetőséget ad, amennyiben rámutat arra, hogy személyhez fűződő jogokkal jogi személyek is rendelkezhetnek, kivéve, ha azok csak a magánszemélyeket illethetik meg. Ezek a jogok azonban nem a szerzői státuszból fakadnak, hanem olyan tevékenységből, amelyet a jogalkotó a szerzőt illető védelemmel hasonló oltalomban kíván részesíteni. Vannak jogrendszerek, pl. az amerikai szerzői jog, amely szerzőnek tekinti azokat a jogalanyokat is, amelyek a művet intellektuális értelemben ugyan nem alkották meg, de létrehozásukat kezdeményezték, annak materiális feltételeit (beleértve az alkotók kiválasztását) biztosították. Eszerint a film szerzője az amerikai jog szerint a film producere, tehát a szerzői jogok eredeti jogosultja. A cselekvőképesség a szerzői jog viszonylatában speciális kérdéseket vet fel. A művészetek közül különösen a költészet és a zene területén gyakran találkozhatunk ifjú tehetségekkel, akik polgári jogi értelemben még nem, vagy csak korlátozottan cselekvőképesek (Ptk. II. fejezet). Amennyiben az említett személyek szerzői jogi védelemre érdemes alkotásokat hoznak létre, szerzői státuszuk nem vitatható. A magyar jogban a szerzőket érintő speciális rendelkezés nincsen, így a Ptk. cselekvőképességre vonatkozó általános szabályai alkalmazandók. Ezek szerint pl. a 12 éves cselekvőképtelen szerző nevében mind a személyhez fűződő jogok [Ptk. 85. § (2)], mind a szerzői vagyoni jogok vonatkozásában [Ptk. 18. § (1)] törvényes képviselője tehet csak jognyilatkozatokat. Egy 16 éves szerző esetében azonban míg a vagyoni jogokkal kapcsolatban jognyilatkozatához törvényes képviselőjének beleegyezése szükséges [Ptk. 14. § (1)], személyhez fűződő jogainak védelmében a Ptk. 85. § (1) bekezdése szerint maga is felléphet. Az utóbbi esetben a párhuzamos joggyakorlás konfliktus forrásává is válhat. Amennyiben a párhuzamos joggyakorlás miatt jogvita keletkezne, úgy az eset összes körülményeire is figyelemmel, vélhetően a meghallgatandó ifjú tehetség (szerző) álláspontját akceptálná az eljáró bíróság. (2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van. Származékos művek (átdolgozás, feldolgozás, fordítás) Figyelemmel arra, hogy a gyakorlatban az átdolgozás fogalmával gyakrabban találkozunk, az alábbiakban az átdolgozásról írottak a feldolgozásokra is értelemszerűen irányadóak. Mind az átdolgozás mind a feldolgozás származékos művet keletkeztető szerzői tevékenység. Az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdése értelmében átdolgozásnak az a származékos mű minősül, amely önmagában is az Szjt. (új) 1. § szerint védelemre érdemes. Az eredeti és a származékos mű közötti kapcsolat megléte alapozza meg az átdolgozás tényét. Amennyiben a származékos mű az eredetivel csupán távoli kapcsolatban van, pl. hasonló témát dolgoz fel, nem átdolgozásról, hanem új, eredeti műről van szó. Ennek megállapítása a bírói döntések feladata. Ez tipikusan olyan szakkérdést vet fel, amelyben legtöbbször a Szerzői Jogi Szakértő Testület nyújt szakvéleményt. A LB Pf. II. 20 958/1971. sz. döntés a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményét figyelembe véve megállapította, hogy a felperes eredeti alkotásai (népművészeti babák) az Szjt. (új) oltalma alatt állnak. Az alperes babái ezekkel jelentős hasonlóságot mutatnak, vagyis azok átdolgozásai. A felhasználásra azonban az alperes nem kért engedélyt, díjat sem fizetett, így kártérítés fizetésére kötelezte őt a bíróság, és eltiltotta a babák további gyártásától. Az átdolgozás, feldolgozás és fordítás, szerzői jogi természetét tekintve felhasználás. Ezért a védelmi időn belül, az eredeti mű szerzőjének hozzájárulásához kötött. Az engedélyezés főszabályként díjazás ellenében történik. Az átdolgozásra, illetve fordításra a védelmi időtől függetlenül érvényesül az a szabály, amely szerint az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét ezeken fel kell tüntetni. Származékos műként szerzői jogi védelem alatt áll a fordítás is, ha az a szó szerinti nyersfordításnál kreatívabb fordítói tevékenység eredménye. A fordítások két fajtáját különbözteti meg a törvény, anélkül azonban, hogy az elhatárolás kritériumait taxatíve meghatározná. Főszabályként azt mondhatjuk, hogy műfordítás csak műről (szerzői jogi oltalomban részesülő alkotásról) készíthető. A nem műről készített, bármilyen szemléletes és önálló, kreatív gondolatokat is magában foglaló fordítás nem minősül műfordításnak. Abban az esetben, ha az említett "fordítások" szerzői

- 11 mű jellegét öltik, inkább önálló szerzői műről van szó (pl. tanulmány), és nem az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdése szerinti fordításról. Ezt erősíti az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdésének a szövege is, amely más szerző művének fordítására utal. Ezzel kiveszi az oltalmat nem élvező szellemi termékeket az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdésének hatálya alól. A műről készült nyers szövegfordítás nem részesül szerzői jogi védelemben. Ahogyan arra a Szerzői Jogi Szakértői Testület az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda 1972-es megkeresése alapján kifejtette, egy fordítás szerzői műnek minősítése nem a műfajtól, hanem a fordítás jellegétől függ. Kevéssé valószínű viszont, hogy egy jogszabály, illetve hatósági határozat nem nyersfordításban jelenik meg. A jogszabályok fordításánál a nyersfordítást csupán vélelmezte a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye, nem zárta viszont ki a szerzői fordítás lehetőségét a konkrét esettől függően. Az Szjt. (új) 4. § (2) bekezdés alkalmazhatóságának szempontjából tehát a téma lezárásaként azt mondhatjuk, hogy nemcsak a származékos, de az eredeti műnek is az Szjt. (új) oltalmát kell élveznie.

Közös művek 5. § (1) Több szerző közös művére, ha annak részei nem használhatók fel önállóan, a szerzői jog együttesen és kétség esetén - egyenlő arányban illeti meg a szerzőtársakat; a szerzői jog megsértése ellen azonban bármelyik szerzőtárs önállóan is felléphet. Szerzőtársi/társszerzői viszony a közös műben: az elhatárolás problémái A közös mű szétválaszthatóságának alapján esetenként meghatározott szerzőtársi (ha a mű részei nem használhatók fel önállóan), illetve társszerzői (ha a közös mű önálló részei külön-külön is felhasználhatóak) viszony megállapításában a bírói gyakorlat korábban nem volt egységes. Ugyanazon színpadi dalművet a LB Pf. III. 21 027/1974. sz. döntése oszthatatlan, egységes alkotásnak, szerzőit szerzőtársaknak, míg a LB Pf. IV. 20 022/1982. sz. döntésében szétválasztható műnek, a szerzőket pedig társszerzőknek minősítette. Ez egy időközben bekövetkezett jogszabályváltozásnak tudható be. Amíg ugyanis a módosítást megelőzően a gyakorlat az oszthatatlanságot esztétikai kérdésként kezelte, addig azt követően a ma hatályos szabályozás szerint is, ez ténykérdés. A BH1986. 14. sz. döntés a megzenésített vers szerzőit társszerzőknek minősítette ugyan, de a mű címét oszthatatlannak tekintette. Ezért ebben a részben a szerzőket szerzőtársaknak minősítette. Ebből következően a mű címének felhasználásához a felperes engedélyére is szükség lett volna. Eljárásjogi vonatkozása miatt kiemeljük a BH1992. 324. sz. döntést. Ez a döntés szerzőtársi és társszerzői minőség megállapítása iránti perben egyaránt irányadó. Az adott esetben musical szerzőtársi minőségének megállapítására irányuló kereset és viszontkereset elbírálásánál, a bíróság általános érvénnyel nélkülözhetetlennek vélte azoknak a perben állását, akik szerzői jogi igényt támaszthatnak. Tette ezt azért, mert a szerzőtársi minőség megállapítása kihat a többi jogosult szerzőségének arányára is. A felek perben állásának szükségességére hivatkozva, utalva a Pp. 51. § a) pontja szerinti egységes pertársaságra, az ítélet az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A szerzőtársak jogi helyzete A közös műben egymástól nehezen elhatárolható kreatív teljesítményük miatt a szerzőtársak jogai és kötelezettségei jelentősen eltérnek a társszerzőkétől. Indokolja ezt többek között az a tény, hogy a szerzőtársak a mű létrehozásának folyamatában egymás tevékenységének ismeretében, együttműködve alkotnak. Az Szjt. (új) 5. § (1) bekezdése alapján a szerzőtársak, amennyiben eltérően nem állapodtak meg, a szerzői joggal egyenlő arányban rendelkeznek. A közös mű hasznosításához valamennyi szerzőtárs hozzájárulását ki kell kérnie a felhasználóak. A művel való rendelkezés a felhasználók irányában a Ptk. 334. § (2) bekezdése szerint a szerzők egyetemleges kötelezettségét valósítja meg. A szerzői jog megsértése ellen önállóan, tehát egymástól függetlenül is felléphetnek. A védelmi idő tekintetében az Szjt. (új) 31. § (2) bekezdése speciális rendelkezést tartalmaz. Eszerint a hetvenéves védelmi időt az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. A szerzőtársi viszony megállapításának mintegy határeseteként utalunk a BH1986. 363. sz. döntésére, amelyben az animációs film alapjául szolgáló irodalmi mű szerzőjét, aki a film gyártásakor már nem élt, és a film rendezőjét, aki a forgatókönyv egyik szerzője és a rajzfilm figuráinak is (mint grafikusművész) megalkotója volt egyben, a bíróság szerzőtársaknak minősítette. Ez pedig az adott ügyben azt jelentette, hogy az irodalmi mű szerzőjének (jogutódjának) is engedélyezési joga volt a másodlagos, ún. merchandising jogok (pl. a rajzfilmfigura ruhákon, írószereken stb. való hasznosítása) tekintetében. A szerzőtárs engedélyét a filmrendező hozzájárulása nem pótolhatta. E döntés vitathatóan messze ment a szerzőtársi viszony megállapításánál.

- 12 (2) Ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók (összekapcsolt művek), a saját rész tekintetében a szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Az összekapcsolt művekből álló, együtt alkotott közös mű valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének hozzájárulása szükséges. Összekapcsolt művek: a társszerzők jogi helyzete E szabály az ún. összekapcsolt műveknél megalapozza a társszerző önálló szerzői jogát az általa alkotott rész tekintetében [Szjt. (új) 5. § (2)]. A társszerző csak az általa készített műrészt érintő jogsértés ellen léphet fel önállóan. A védelmi idő szempontjából is autonóm a társszerzők helyzete, vagyis a mű hasznosításánál a védelmi idő az Szjt. (új) 31. § (1) bekezdése szerint külön-külön számítandó az egyes szerzők vonatkozásában. Új szabály vonatkozik arra az esetre, ha az összekapcsolt mű részét az azt alkotó szerző, más szerző művéhez kívánja hozzákapcsolni. Ilyenkor szükséges a többi rész szerzőjének a hozzájárulása is. Indokolt e rendelkezés, amelyet a konkrét törvényi szabály hiánya ellenére is követett a korábbi gyakorlat, mivel egy összekapcsolt mű egy részének esetleges későbbi felhasználásánál annak értékét, és így a hozzá kapcsolódó jogdíj mértékét befolyásolja magának az egész műnek a sikere, amelyhez hozzájárult a többi szerző részműve is. 6. § (1) Az együttesen létrehozott műre (pl. nemzeti szabványra) a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. Együttesen létrehozott művek Új, a közös művek körébe tartozó műkategóriaként vezette be az Szjt. (új) az együttesen létrehozott vagy kollektív műveket, amelyeknél a szerzői jog a szerzők jogutódjaként azt illeti meg, aki vagy amely szervezet annak létrehozását kezdeményezte, illetve az alkotást irányította, és amely azt saját nevében nyilvánosságra hozta. Csak akkor tekinthető egy mű kollektív műnek, ha a fenti kritériumoknak megfelel és az egyes szerzői hozzájárulásokat külön-külön nem lehet meghatározni. Felmerülhet a kérdés, hogy pl. filmek esetére vonatkozik-e ez a szabály. Azon túl, hogy a filmre az Szjt. (új) IX. fejezete speciális szabályokat állapít meg, így azok elsőbbséget élveznek e rendelkezéssel szemben, azért sem lehetne a filmet kollektív műnek tekinteni e szabály értelmében, mert a filmnél az egyes szerzők alkotói hozzájárulásai elkülöníthetők, meghatározhatók. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen típusú művek tartozhatnak e körbe. Indokolt e kérdés felvetése, amely az Szjt. (új) kodifikációja során is felmerült. A szóban forgó művek szinte kivétel nélkül vagy a közös mű vagy a gyűjteményes mű, illetve adatbázis kategóriájában kaphatnak helyet. Így erre a kérdésre minden bizonnyal a bírói gyakorlat fogja majd megadni a választ. Tipikusan az adatbázis, a szoftver és egyes multimédiás, esetleg filmalkotásnak nem minősülő audiovizuális művek tartozhatnak e szabályozás alá. Ezekben a distinkció alapja, vagyis, hogy együttesen létrehozott mű-e, a csoportos alkotói munka jellege (elkülöníthetőek-e az egyes szerzői alkotások vagy sem). A 2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról 2002. január 1-jei hatállyal módosította az Szjt.-t, elsősorban az Szjt. 1. §-át. Az együttesen létrehozott művek körébe példaként említi e módosítás a nemzeti szabványt. Valójában a nemzeti szabvány egy kissé Janus-arcú alkotás típus. Az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdése, amely szintén jelentősen módosul 2002. január 1-jétől, kizárólag a jogszabállyal kötelezővé tett szabványokat veszi ki a szerzői jogi védelem alól. Ugyanakkor, az 1995. évi XXVIII. törvény a nemzeti szabványosításról 5. § (1) bekezdése definiálja a nemzeti szabványt, és ugyanezen törvény 6. § (2) bekezdése írja elő azt, hogy jogszabály csak nemzeti szabvány használatát teheti kötelezővé. Tehát egyfelől az Szjt. (új) 1. § (4) bekezdése nem teszi lehetővé a jogszabállyal kötelezővé tett (kizárólag nemzeti) szabványra a szerzői jogi védelmet, másrészt az Szjt. (új) 6. § (1) bekezdése a nemzeti szabványra, mint az együttesen létrehozott mű egyik kiemelt példájára utal. Ebből tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a nemzeti szabványok közül a jogszabállyal kötelezővé nem tett nemzeti szabványok mindenképpen együttesen létrehozott műnek minősülnek, ahol a szerzői jogok az azt megrendelő szervezetet illetik (pl. a Magyar Szabványügyi Testületet). (2) Együttesen létrehozottnak minősül a mű, ha a megalkotásában együttműködő szerzők hozzájárulásai olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni.

Gyűjteményes mű 7. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben. (2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek és szomszédos jogi teljesítmények jogosultjainak önálló jogait.

- 13 (3) A gyűjteményes mű szerzői jogi védelme nem terjed ki a gyűjteményes mű tartalmi elemeire. A 2001. évi XLVIII. törvény 2002. január 1-jei hatállyal főleg nyelvtani és logikai okokból, másrészt az adatbázisok átfogó új jogi szabályozása miatt módosítja e törvényhelyet. Míg korábban e rendelkezés a gyűjteményes művekről szólt, addig a megfogalmazás a módosítás folytán gyűjtemény, amely mint tágabb fogalom, magában foglalhat műveket vagy szerzői jogi védelmet nem élvező anyagokat. Tehát nem minden gyűjtemény szerzői mű. Az a gyűjtemény viszont, ami mű, az ún. gyűjteményes mű néven élvezi a védelmet. Hogy mikor lesz a gyűjtemény mű, azt világosan meghatározza e rendelkezés - egyébként már a módosítás előtti szövegben is -: Az Szjt. (új) a régi Szjt szabályt annyiban egészítette ki, hogy deklarálja azt a korábbi gyakorlatban már élő szabályt, hogy a szerzői jogvédelmet nem élvező művekből felépülő gyűjtemény vagy adattár (új szóhasználattal adatbázis) is védett mint gyűjteményes mű, ha annak elrendezése egyéni, eredeti jellegű. A gyakorlatban mégsem olyan egyszerű annak meghatározása, hogy milyen szerkesztés tekinthető egyéninek, eredetinek. A Szerzői Jogi Szakértői Testület 23/90. sz. szakvéleményében pl. egy rádióműsor szerkesztését (műsor ideje, jellemzőbb adatai) nem tekintette szerzői műnek. Nem kizárt viszont az ilyen termék Ptk. 86. §-a alapján történő jogvédelme. Hasonlóan problémás annak megítélése, hogy pl. egy televíziós műsor szerkesztője egyéni, eredeti alkotó munkát végez-e. Ez nyilván az adott eset ismeretében dönthető el, hiszen több olyan (irodalmi, művészeti) műsor van, amelynek hozzáadott értéket kölcsönöz a szerkesztési elv. Nem előfeltétele a szerkesztő szerzőségének megállapításánál, hogy a gyűjteményes műben foglalt részek, alkotó elemek önmagukban szerzői jogi védelem alatt álljanak. Így lehet gyűjteményes műként védett az Szjt. (új) 1. § (4)-(6) bekezdésekben foglalt, szerzői jogvédelmet nem élvező szellemi termékek gyűjteménye is. Ez azt jelenti, hogy pl. nyers szövegfordítások, jogszabályok stb. is képezhetik a szerzői jogvédelmet élvező gyűjteményes mű alapját. Amennyiben egy gyűjtemény/adatbázis nem mű, a jelentős ráfordítással létrehozott adatbázis előállítója ettől még élvezheti a 2001. évi XLVIII. törvénynek köszönhetően az Szjt. XI/A. fejezeteként beiktatott adatbázis előállítói sui generis jogosultságokat. A szerkesztő A szerkesztő szerzői jogi minősége akkor állapítható meg, ha a gyűjteményes mű létrehozására irányuló tevékenysége (művek kiválasztása, elrendezése stb.) egyéni, kreatív jellegű. A szerkesztő szerzői joga csak a gyűjteményes mű, mint egész tekintetében érvényesül, de nem érinti a gyűjteménybe felvett művek szerzőinek, és a 2001. évi XLVIII. törvény módosításának köszönhetően, a szomszédos jogi teljesítmények [Szjt. (új) XI. és XI/A. fejezete] önálló jogait. Ez azt jelenti, hogy a gyűjteményes műbe foglalandó alkotások szerzőinek és szomszédos jogi jogosultjainak (pl. előadóművészek) a gyűjteményes mű előállítójával kötött szerződésekben át nem engedett jogaival a gyűjteménybe foglalt mű szerzői és szomszédos jogi jogosultjai rendelkeznek. A szerkesztő adott esetben lehet a gyűjteménybe foglalt művek mindegyikének egyben a szerzője is. Ez csak akkor lehetséges, ha a szerző szerkesztői minőségében is kreatív tevékenységet végzett. Ezt támasztja alá a BH1990. 258. sz. döntés is. A 2001. évi XLVIII. törvény módosító rendelkezése teljes mértékben átalakította az Szjt. (új) 7. § (3) bekezdését. A módosítás (2002. január 1.) előtt e rendelkezés kizárólag a gyűjteményes műnek minősülő, számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárra vonatkozóan deklarálta azt, hogy az abban foglalt adatok és egyéb alkotóelemek (amelyek nem szerzői művek), vagyis maga a tartalom nem részesül szerzői jogi védelemben attól, hogy maga a gyűjtemény műalkotás. Ezt az új szabály általános érvénnyel írja elő, vagyis a gyűjteményes műre, tekintet nélkül annak megjelenési, szerkesztési módjára, eszközére. Az adattár mint speciális gyűjteményes mű fontosságát jelzi az, hogy az Szjt. (új) külön (VII.) fejezetet szentel e témának. A különös szabályokat részint az indokolja, hogy az Szjt. (új) egyes esetekben megengedi a vagyoni jogok átruházását. Az adattár is e körbe tartozik. Itt érdemel említést a 96/9/Európai Unió (EU) (III. 11.) Tanácsának Irányelve az adatbázisok védelméről. Az Irányelvnek nem titkolt célja, hogy az eddig kevéssé szabályozott multimédia szerzői jogi védelmére is alkalmazható legyen az EU tagállamaiban. Ezen Irányelv tárgyát képező "adatbázis" ugyanis, ha annak bármilyen hordozón történő tárolása, elrendezése egyéni, eredeti jellegű, szerzői jogi védelem alatt áll. A 96/9/EU sz. Irányelv egyedülálló módon a jelentős anyagi és humán befektetéssel készült adatbázisok "sui generis" védelmét is lehetővé teszi. Ez annyit jelent, hogy nemcsak az adatbázis elrendezése, egyéni rendszere oltalmazott, hanem az adatbázis tartalmi része is. E jog biztosítja az adatbázis létrehozójának engedélyezési jogát az adatbázis egészének vagy lényeges részének a felhasználását illetően. Ez quasi szerzői jognak tekinthető, amennyiben ez a jogosultság az egyébként szerzői műnek nem minősülő adatbázisok készítőit is megilleti. E "sui generis" jognak a védelmi ideje 15 év, amely minden újabb anyagi befektetéssel (pl. adatbázis kiterjesztése) korlátlanul meghosszabbítható. Az Szjt. (új) azonban most még nem építette be az Irányelvben foglaltakat, azaz az adattárak tartalmát képező adatok és

- 14 egyéb alkotóelemek védelmét jogunk nem ismeri el. A jogharmonizációs program 2001-re elhalasztotta e szabály átvételét.

Név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott mű 8. § Ha a művet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, a szerzői jogokat a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra. A szerző anonimitása Az Szjt. (új) 12. §-a rendezi a névjog, mint az egyik legalapvetőbb személyhez fűződő jognak a szabályait. Az anonim, vagy felvett néven [Szjt. (új) 12. § (3)] nyilvánosságra hozott műveknél a művet elsőként nyilvánosságra hozó személyt jogosítja fel a szerzői jogok gyakorlására. Természetesen amint a szerző fellép, ez a joggyakorlás elenyészik, az addig tett jognyilatkozatok hatályát azonban ez nem befolyásolja, feltéve, hogy a nyilvánosságra hozatal jogszerű volt. Az Szjt. (új) 8. §-a speciális törvényi rendelkezéssel oldja meg a szerző azonosításából eredő bizonytalanságokat. A szerzői jogokat a szerző fellépéséig ugyanis az gyakorolja, aki a művet elsőként nyilvánosságra hozta. "A szerző fellépéséig jogosultságát el kell ismerni még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ő a szerző. Ez a személy lényegében a szerző törvényes képviselője, akinek ezt a jogállását az alapozza meg, hogy olyan művet hoz nyilvánosságra, amelynek szerzője ismeretlen." (A szerzői jog, Szerk: Dr. Petrik Ferenc, Bp. KJK 1990., 34. old.).

A szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban 9. § (1) A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok - a személyhez fűződő és a vagyoni jogok összessége. A szerzői jog tartalma Az Szjt. (új) az ún. monista (személyhez fűződő és vagyoni jogok egysége) szerzői jogi koncepcióból indul ki, ám ezt ötvözi az ún. dualista felfogással, és az egységet feloldja azokban az esetekben, amikor a vagyoni jogok átruházhatóságát (pl. adattár, szoftver, reklámozásra készített mű) lehetővé teszi. A két jogosultság dogmatikai egységének lazulását jelzi pl. az is, hogy a jogosulatlan felhasználás az Szjt. (új)-ban kizárólag vagyoni jogsértést jelent, ám nem eredményez személyhez fűződő jogsértést is egyben. Újdonság, hogy a személyhez fűződő és a vagyoni jogok a szerzőt a mű létrejöttétől kezdődően illetik meg. Befejezetlen, töredékes műnél tehát csak akkor képzelhető el szerzői jogosultság, ha az önmagában is megfelel az Szjt. (új) 1. §-ában foglalt kritériumoknak. A szerzői jog e két oldalának szabályrendszere alapvetően a szerző és az általa létrehozott mű védelméhez és a mű közönséghez történő eljuttatásához fűződő (felhasználói) érdekek közötti jogalkotói mérlegelés eredménye. A szabad felhasználás szabályai pl. a felhasználó méltányolható érdekeit, a felhasználási szerződésekre vonatkozó szabályokban előforduló szerzőket védő garanciális szabályok a szerzői érdekek primátusát testesítik meg. Egyes szabályok, pl. a védelmi idő [Szjt. (új) 31. §] a két érdekcsoport aktuális kompromisszumát tükrözik. Az általános tendencia e téren a védelmi idő kiterjesztése, sőt az Szjt. (új) átmeneti rendelkezései folytán az 1994. évi VII. törvény folytán a védelemből kiesett művek és teljesítmények újra védelembe helyezése, vagyis a szerzői, ill. szomszédos jogi jogosultak érdekeinek fokozottabb elismerése. A személyhez fűződő (morális) jogokról való lemondás tilalma, valamint ezek átruházhatatlansága a szerző rendelkezési jogának korlátait képezik, a jogalkotó szándéka szerint a szerző érdekeinek védelmében. A felhasználók érdekeit tartja szem előtt a szerzői személyhez fűződő jogok gyakorlásának korlátozását lehetővé tevő néhány szabály (pl. munkaviszonyban alkotott műveknél), és ennek szerződésben történő szabályozásának lehetősége. Az Szjt. (új) 15. §-ában foglalt szabály, amely szerint a felhasználó is felléphet a szerző személyhez fűződő jogai érdekében, ha ahhoz hozzájárult, a jogérvényesítés hatékonyságát fokozza. (2) A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. (3) A vagyoni jogok - a (4)-(6) bekezdésekben foglaltak kivételével - nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet. A személyhez fűződő jogok átruházhatóságának tilalma, és a vagyoni jogok forgalomképessége A személyhez fűződő jogok átruházását, átszállását és az arról való lemondást az Szjt. (új) hasonlóan a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) kategorikusan kizárja. Mindez nem jelenti azt, hogy azok gyakorlására is csak maga a szerző jogosult. Ha a felhasználási szerződésben a szerző hozzájárult, a felhasználó is felléphet a

- 15 személyhez fűződő jogok védelmében [Szjt. (új) 15. §]. A szerző halála után az Szjt. (új) 14. §-ának megfelelően az ott megjelölt személyek, szervek is jogosultak a jogsértések elleni fellépésre. A szerző személyhez fűződő jogának gyakorlását viszont korlátozhatja, így pl. a név feltüntetésének mellőzésére. Sajátos speciális szabályt tartalmaz az Szjt. (új) 65. § (3) bekezdése, amely - eltérő megállapodás hiányában a filmszerzők egyes jogainak gyakorlása tekintetében a film rendezőjét "képviseleti joggal" ruházza fel. Figyelmet érdemel a házassági vagyonközösség és a szerzői jogok gyakorlásának és a jogdíjak kérdése. A szerző engedélyezési joga mint a szerző személyéhez kötődő rendelkezési jog nem oszlik meg a házastársak között, tehát annak gyakorlására kizárólag a szerző jogosult. Ami a jogdíjakat illeti, amennyiben azok esedékessége a házasság fennállta idejére tehető, a házassági vagyonközösségbe tartoznak. Természetesen a házastársak vagyonjogi szerződésben eltérően is szabályozhatják a szerzői jogok gyakorlásának kérdését, illetve a jogdíjak elosztását. Amíg a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) a személyhez fűződő jogok időbeli korlátlanságának elvén alapult, az Szjt. (új) a személyhez fűződő jogok érvényesítését is - a névjog kivételével - csak a védelmi időn belül ismeri el. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt a védelmi időn belül elsősorban nem a vagyoni jogokat öröklés jogcímén megszerző személy, hanem - ha a szerző ilyen személyt megjelölt - a szellemi hagyaték gondozásával megbízott személy jogosult. Fontos, hogy a jogsértés elleni fellépésre vonatkozik ez a szabály, a személyhez fűződő jog pozitív értelemben történő gyakorlása a szerző életében lehetséges. (4) A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet. (5) A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek. Vagyoni jogok örökölhetősége A vagyoni jogok átruházásának és átszállásának eseteit szűk körben, de megengedi az Szjt. (új) Ez jelentős paradigma váltást mutat a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) képest. A vagyoni és személyhez fűződő jogok helyenként "külön utakon történő járásának" példája többek között az, hogy a vagyoni jogok örökölhetők, azokról halál esetére lehet rendelkezni. A vagyoni jogok egészéről való rendelkezési jogot az Szjt. (új) csak a szerző életében korlátozza bizonyos esetekre, míg a halál esetére szóló rendelkezés korlátlan. A Ptk. szabályai szerint, az öröklés lehet törvényes vagy végintézkedésen alapuló. Természetesen az általános szabályok szerint a végrendelet elsőbbséget élvez a törvényes örökléssel szemben. A szerző halála esetén a vagyoni jogok megszerezhetők különös jogutódlással, végrendeleti hagyományrendelés (Ptk. 641. §) folytán is. A hagyományos tipikusan egyes jogdíjak kedvezményezettje. A halál esetére szóló ajándékozás (Ptk. 659. §) tárgyát képezhetik a vagyoni jogok is. Már az örökhagyó életében lehetőséget ad a Ptk. 660. §-ra arra, hogy a leszármazók egymás között örökségi várományuk tárgyában szerződjenek egymással. Így elképzelhető, hogy a szerző halála előtt a vagyoni jogok tekintetében megegyezzenek a leszármazók. Ehhez hasonló, de mégis eltérő az Szjt. (új) 9. § (5) bekezdésében foglalt szabály, amely az örökség megnyíltával ad lehetőséget a vagyoni jogokat öröklés címén megszerző személyeknek arra, hogy arról egymás (tehát nem harmadik személy) javára rendelkezzenek. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) az öröklés jogcímén történő jogszerzés fogalmát kerülte, és e körben semmilyen részletszabályt nem alakított ki. Így a gyakorlat feladata maradt, hogy a szerzői jogok öröklése kapcsán felmerült kérdéseket megválaszolja, a Ptk. mint háttérjogszabály öröklésre vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazásával. Fontos kérdés, hogy a haszonélvező pl. az elhunyt szerző özvegye jogosult-e a jogdíjakra. Tekintve, hogy a szerzői jog, mint hasznot hajtó jog haszonélvezetére, a dolog haszonélvezetére vonatkozó szabályok alkalmazandók, így a jogdíjak mint a dolog hozama a haszonélvezőt illetik. A szerzői vagyoni jogok öröklésénél egyrészt rendezésre vár az engedélyezési jogok kérdése, másrészt a jogdíjak kedvezményezettjének megjelölése. Amennyiben végintézkedés hátrahagyása mellett hunyt el a szerző, és abban megjelölte az engedélyezési jogok jogosultjá(ai)t, ez az irányadó. Elképzelhető az is, hogy az örökhagyó a jogdíjak (vagy bizonyos típusú jogdíjak) kedvezményezettjére is más-mást jelölt ki. Ha több örököst illet ugyanazon típusú engedélyezési jog, akkor célszerű, ha ezt egymás között rendezik, az Szjt. (új) 9. § (5) alapján. Ha ezt egymás között nem rendezik az örököstársak, akkor a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályainak analóg alkalmazása jöhet szóba. Sajátos helyzetet jelent, ha a törvényes öröklés rendje szerint, a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával terhelten történik a szerzői jogok átadása az ún. állagörökösnek (pl. örökhagyó gyermeke). A jogdíjakra - a haszonélvezeti jog megváltásának hiányában, vagy más megállapodás híján - kizárólag az özvegy jogosult. Mi történik azonban a felhasználás engedélyezési jogával? Nyilvánvalóan, a haszonélvezeti jogosult megkerülésével jogszerűen nem lehet felhasználási engedélyt szerezni pusztán az állagörököstől, hiszen a jogdíjban történő megállapodás a felhasználási szerződés kötelező tartalmi kelléke, és ebben a haszonélvező dönt. Az sem jelent azonban megnyugtató helyzetet, ha a haszonélvező - akinek magára a szerzői jogra nézve nincsen rendelkezési joga - esetleg kihasználva a helyzetet az állagörökösre nézve igen előnytelen szerződést

- 16 köt, pl. egyösszegű jelentős jogdíjban állapodik meg és a későbbi esetleg évtizedekig tartó felhasználás utáni bevételből csak csekély részesedést köt ki (ami már majdan az állagörököst illetné). Ezért álláspontunk szerint, az állagörökös megkerülésével kötött szerződés sem köthető jogszerűen, különösen ha vagyoni jogátruházásra irányul, vagy a védelmi idő egészére történő felhasználási szerződést jelent. Az Szjt. (új) 9. § (5) ezért igen lényeges rendelkezés, mert ilyen konfliktus helyzetek megelőzését szolgálhatja az egymás javára való rendelkezés, arról nem is beszélve, hogy a felhasználók szempontjából is áttekinthetőbb helyzetet teremt. (6) A vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. A jogszerző - a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában - a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet. Vagyoni jogok átruházása, átszállása A vagyoni jogok egésze a régi Szjt.-ben (1969. évi III. tv.) nem lehetett rendelkezési jog tárgya. Ezt a merev szabályt feloldja az Szjt. (új), amikor ha szűk körben is, de megengedi e jogok átruházását, az arról való lemondást és azok átszállását. A vagyoni jogok átruházását, illetve átszállását lehetővé teszi a törvény az : adattár, szoftver, a reklámozás céljára megrendelt mű, együttesen létrehozott mű, munkaviszonyból vagy más hasonló jogviszonyból folyó kötelezettség teljesítése alapján alkotott művek esetében. Ahol tehát azt az Szjt. (új) lehetővé teszi, a vagyoni jogok átruházhatók. Egyébként a vagyoni jogok hasznosítása a forgalomban, annak egyes részjogosítványain keresztül [Szjt. (új) 16. §], a felhasználási jogok átruházása keretében történik. A felhasználási jogok általános, műfajtól független szabályait az Szjt. (új) V. fejezete tartalmazza. Az Szjt. (új) 55. §-a értelmében a felhasználási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a vagyoni jogok átruházására is.

II. Fejezet SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ JOGOK A mű nyilvánosságra hozatala 10. § (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható-e. A nyilvánosságra hozatal joga A szerző, amint arra az Szjt. (új) 9. § (1) bekezdésének ismertetésénél utaltunk, a mű megalkotásával egyidőben szerzi meg az Szjt. (új) által biztosított jogosultságokat. Ez azt is jelenti, hogy a közönség számára még ismeretlen művel kapcsolatban is megilleti a szerzőt e törvény oltalma. Ennek alapján a szerző határoz arról, hogy művét nyilvánosságra hozza-e, és ha nyilvánosságra hozta, ezzel lehetővé teszi a szabad felhasználás körébe tartozó műélvezet engedély nélküli (mégis) jogszerű gyakorlását. Ugyanez a felhasználás nyilvánosságra még nem került művek esetében jogosulatlan felhasználást jelent. A nyilvánosságra hozatal ténye némi magyarázatot igényel, ugyanis az Szjt. (új) ezt a fogalmat nem határozza meg. A két legátfogóbb nemzetközi szerzői jogi egyezmény a megjelenés és nem a nyilvánosságra hozatal fogalmát definiálják: az 1975. évi 3. tvr. szerint a "megjelenésen" a mű anyagi formában való többszörözését, és a mű elolvasását vagy más vizuális módon történő megismerését lehetővé tevő forgalomba hozatalát kell érteni. Az 1975. évi 4. tvr. 3. cikk (3) bekezdése a "megjelent mű" (published work/oeuvre publiée) fogalmát értelmezi, amely szerint az ilyen mű a szerző hozzájárulásával kiadott mű. A BH1980. 332. sz. döntésben a bíróság nyilvánosságra hozatalnak ismerte el a felperes által elküldött cikket, mivel az "elhagyva a felperes rendelkezési körét, más meg nem határozott személyeknek hozzáférhetővé vált". Ezért az alperes nem követte el a szerzői jog megsértését akkor, amikor idézett a cikkből. Ebből az is kitűnik, hogy a nyilvánosságra hozatal megállapításához elegendő a szerző által írásban, szóban tett jognyilatkozat vagy ráutaló magatartás. Az Szjt. (új) 11. § feltételeinek megfelelően ez a nyilatkozat a felhasználó kártalanítása mellett vissza is vonható. Amennyiben a szerző a felhasználási szerződésben ugyan hozzájárult a mű nyilvánosságra hozatalához, utóbb viszont ezt visszavonja, a felhasználó kárának megtérítését követelheti ugyan, de a művet a felhasználási szerződésre hivatkozva sem hozhatja nyilvánosságra. A felhasználási szerződésben foglalt jogok gyakorlásának előfeltétele a nyilvánosságra hozatal engedélyezése. Ha a szerző ezt mégsem engedélyezi, azzal a felhasználási szerződést megszegi, az ebből eredő kárt meg kell

- 17 térítenie, de akaratát tiszteletben kell tartani, vagyis a mű nyilvánosságra ilyenkor nem hozható, a felhasználás viszont meghiúsul. Az Szjt. (új) 30. § (5) bekezdése a munkaviszonyban - vagy más hasonló jogviszonyban - alkotott mű átadását annak nyilvánosságra hozatalához való szerzői hozzájárulásnak tekinti. Az első nyilvánosságra hozatalnak fontos szerepe van, a név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott műveknél, ahol a szerzői jogot a szerző fellépéséig az gyakorolja, aki a művet elsőként nyilvánosságra hozta [Szjt. (új) 8. §]. A védelmi idő számításánál sem mellékes az első nyilvánosságra hozatal időpontja [Szjt. (új) 31. § (4)-(5), (7), 32. §]. (2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni. Tájékoztatás nyilvánosságra hozatal előtt A mű nyilvánosságra hozatalához való szerzői jog és a nyilvánosságra hozatalt megelőzően a közönség figyelmének felkeltése céljából történő tájékoztatás felhasználói érdeke közötti egyensúly megteremtését célozza ez a rendelkezés. A nyilvánosságra hozatal jogát a tájékoztatás egyáltalán nem sérti (a szerző engedélye sem szükséges), ha a nyilvánosság informálása a mű nem lényeges tartalmát érinti. Amennyiben, a tájékoztatás személyhez fűződő szerzői jogot nem, de pl. a Ptk. 78. §-a szerint a szerző jó hírnevét sérti, az Szjt. (új)-ben és a Ptk.-ban foglalt személyhez fűződő jogok együttes és független alkalmazhatóságára figyelemmel lehetséges az, hogy a szerző a Ptk. 84. §-ának megfelelő igényeket támaszthassa (BH1980. 332. sz. döntés). Annak eldöntése, hogy a tájékoztatás mennyiben érinti a mű lényeges tartalmát, bírói mérlegelés tárgya. A lényeges tartalmat érintő tájékoztatás is jogszerű, ha ahhoz a szerző hozzájárult. Legtöbbször a közönség tájékoztatása nemcsak a felhasználó, de a szerző érdekét is szolgálhatja. Különös tekintettel arra, hogy a felhasználó által a hasznosításból elért bevétel - általában - meghatározó jelentőségű a szerző díjazásának szempontjából is. (3) A felhasználási szerződés alapján - ellenkező kikötés hiányában - megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon. A felhasználó tájékoztatási joga a mű tartalmáról A felhasználási szerződés megkötésekor a jogalkotó a fenti megfontolásból főszabályként megadottnak tekinti a szerző hozzájárulását a tájékoztatáshoz. Tekintve, hogy ez a rendelkezés nem tesz különbséget lényeges és nem lényeges tartalom között, speciális szabály lévén e főszabályt az előbbi esetre (a lényeges tartalom) is alkalmazandónak véljük. A szerző minden számára hátrányos jogkövetkezmény nélkül tehet természetesen olyan nyilatkozatot, amellyel a tájékoztatást a nyilvánosságra hozatal előtt megtiltja. Felmerülhet viszont a kérdés, hogy az ellenkező szerzői kikötés (a tájékoztatás megtiltása) vonatkozhat-e az Szjt. (új) 10. § (2) bekezdése szerint a szerző hozzájárulásához nem kötött, nem lényeges tartalmat érintő tájékoztatásra is. Amennyiben erre a megkülönböztetésre (lényeges nem lényeges tartalom) a felek nem fektetnek hangsúlyt a szerződésben, a szerző a mű tartalmáról általában tiltja meg a tájékoztatást, tekintve, hogy az Szjt. (új) 42. § (3) bekezdése alapján a szerző számára kedvezőbb módon kell értelmezni a szerződés azon pontját, amely nem egyértelmű. (4) A szerző halála után fellelt művet - ha a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják - úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra szánta. A szerző halála után fellelt mű A törvény a szerző halála után fellelt mű tekintetében egy megdönthető törvényi vélelmet állít fel. Ilyenkor a művet úgy kell tekinteni, mintha azt a szerző nyilvánosságra hozatalra szánta volna. A vélelem nem érvényesül, ha a szerző vagy jogutódja ezzel ellentétes nyilatkozatot tett. Bizonyítással még ilyen nyilatkozat hiányában is megdönthető azonban a vélelem. E szabály létjogosultságát egyértelműen a felhasználáshoz való általános társadalmi érdek adja, valamint az az általában megalapozott feltevés, mely szerint csak kivételes esetben alkot egy szerző olyan szándékkal, hogy az ne lehessen a nyilvánosság számára hozzáférhető. 11. § A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a nyilatkozat időpontjáig felmerült kárt megtéríteni. Ez nem érinti a munkáltató jogát a mű felhasználására, továbbá nem akadályozza a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzőt az átruházott vagyoni jogokon alapuló felhasználásban. A nyilvánosságra hozatal visszavonása, a nyilvánosságra hozott mű további felhasználásának tilalma A felhasználó vagyoni befektetésének védelméből eredően a szerző művének nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét csak feltételekhez kötötten vonhatja vissza. A mű nyilvánosságra hozatala előtt a szerző a visszavonás alapos okát tartalmazó írásbeli nyilatkozatával megakadályozhatja a nyilvánosságra hozatalt. A felhasználó azonban, ha bizonyítani tudja, hogy a korábbi szerzői engedély birtokában olyan előkészületeket

- 18 tett, amelyekre a szerző nyilvánosságra hozatalhoz adott engedélye indította, a szerzői visszavonó nyilatkozat megtételéig felmerült kárának megtérítését - pontosabban kártalanítását - követelheti. A kár mértéke jelentős is lehet, amennyiben többféle felhasználó tett előkészületeket. Ilyen kár származhat például abból, ha a szerző egy kiadóval és egy filmproducerrel is megállapodik még nyilvánosságra nem hozott művének későbbi felhasználásáról. A kár összege ilyenkor olyan számottevő lehet, hogy a szerzőnek nem áll érdekében visszavonó nyilatkozatát megtenni. A mű nyilvánosságra hozatalát követően a szerző a további felhasználást az előbbiekben vázoltak betartásával tilthatja meg. A kár megtérítésének alapja ilyenkor - mivel a nyilatkozattételt megelőző felhasználást nem érinti a visszavonás - a szerző nyilatkozatáig a felhasználó által a további felhasználás érdekében tett elkészültekre vonatkozik. Valójában e jogosultságával a gyakorlatban kevés szerző él. Nem véletlen tehát, hogy az Szjt. (új) 53. §-a a felhasználási szerződés felmondásának egyik eseteként részletesen szabályozza ezt a kérdést, és a szerző erre alapított felmondási jogának gyakorlását a felmerült kár összegének megfelelő biztosíték adásához köti. A munkáltató ebben az esetben is privilegizált felhasználónak minősül, vagyis az Szjt. (új) 30. § (5) bekezdése szerint a visszavonó nyilatkozat a munkáltatónál csak a szerző nevének mellőzési kötelezettségét eredményezi, de a felhasználáshoz való jogát ez a nyilatkozat nem érinti. Ez a korábban is ismert kivétel az Szjt. (új)-ban kiegészült a vagyoni jogokat átruházással megszerzőkre is, így a jogszerzőt a felhasználási jog gyakorlásában nem befolyásolja e nyilatkozat. A szabad felhasználás sem gyakorolható a továbbiakban, ha a szerző jogszerűen gyakorolta a visszavonás jogát.

A név feltüntetése 12. § (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen - a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően - szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja. A szerzőség elismerése, a név feltüntetéséhez való szerzői jog A szerzőségből eredő egyik alapvető személyhez fűződő jog, hogy a szerzőt e minőségében (saját vagy választása szerinti felvett néven) a mű bármilyen felhasználása esetén feltüntessék. A morális jogok közül a szerzőnek a mű integritásához való joga mellett az 1975. évi 4. tvr. a szerzőnek ezen jogát nevesíti [claim of authorship/droit de paternité: 1975. évi 4. tvr. 6bis cikk (1)]. A szerzőnek ez a joga nemcsak a mű felhasználásakor, hanem az arra vonatkozó közlemény tekintetében is megilleti. Ez azt jelenti, hogy nem lehet a mű propaganda célú ismertetése, reklámozása, vagy éppen egy azt bemutató cikkben a szerző nevét mellőzni. A szerzői minőség, illetve a név feltüntetésének módjára, ahogyan arra a BH1993. 226. sz. döntés a műfordító nevének feltüntetésével kapcsolatban utal, a felhasználási szerződésben célszerű kitérni. Jogszabályi rendelkezés hiányában, amennyiben a felek erről nem rendelkeztek, az adott területen ismert általános gyakorlat az irányadó. Maga a törvény is rugalmasan kezeli a név feltüntetésének módját, azt a felhasználás jellegétől teszi függővé. Fontos új szabály, hogy kizárólag a szerzőség elismeréséhez, így a név feltüntetéséhez való személyhez fűződő jog "éli túl" a védelmi időt, annak érvényesítésére az Szjt. (új) 14. § (2) bekezdés irányadó. A szabad felhasználás körében sem tekinthet el általában a felhasználó pl. az idézéskor a szerző megjelölésétől. Kivételt képez ez alól a szabad felhasználás Szjt. (új) 36. § (2) bekezdésében foglalt esete, amelynek alapján a televíziós műsorszolgáltató díszletként felhasználhat bármely építészeti, képzőművészeti, fotóművészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotást, valamint az Szjt. (új) 37. § (1) bekezdése, ahol politikai hírműsorszám, vagy más időszerű programban egyes művek a napi eseményekkel kapcsolatban közölhetők anélkül, hogy kötelező lenne feltüntetni ezen művek szerzőinek a nevét. (2) Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni. A szerző nevének feltüntetése származékos műveken Az átdolgozás [Szjt. (új) 29. §] fordítás, feldolgozás származékos műként védettek. Ezek az alapul szolgáló művel való kapcsolatuk miatt megkívánják, hogy azokon az eredeti mű szerzőjének a neve is fel legyen tüntetve. E kötelezettség abban az esteben is fennáll, ha a védelmi idő már eltelt, így az átdolgozáshoz egyébként nem szükséges a szerző vagy jogutódjának engedélye. Ennek elmulasztása a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti, és a szerző vagy a személyhez fűződő jogok érvényesítésére jogosult más személy az Szjt. (új) XIII. fejezetében foglalt igényeket támaszthatja.

- 19 (3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel. A szerző anonimitása A név mellőzésének, illetve a felvett név használatának joga éppúgy megilleti a szerzőt, mint a név feltüntetéséhez való jog. A felvett név tekintetében a Ptk. 77. § (2) bekezdése tartalmaz megkötést. A művészi, tudományos stb. tevékenység felvett néven is folytatható, ezzel azonban nem sértheti mások jogait és törvényes érdekeit. A Ptk. 77. § (4) bekezdése a szerzői tevékenységet folytatóknál a névhasonlóságból eredő konfliktust kiküszöbölő rendelkezéseket tartalmaz. Erre vonatkozóan a BH1980. 467. sz. döntés megállapította, hogy szólóénekesek is működhetnek közös felvett néven, mivel a felvett névvel kapcsolatban az egyetlen követelmény a Ptk. 77. § (2) bekezdésben foglaltak betartása. A BH1990. 136. sz. döntés a szerző kifejezett igényének, illetve hozzájárulásának szükségét emelte ki, mint a név feltüntetésének mellőzéséhez való jog gyakorlásának alapját. Kivételt engedő szabály hiányában, a művészi fényképek naptárban történt felhasználásakor, a felhasználó megsértette a szerző személyhez fűződő jogát, amikor a szerző hozzájárulása nélkül nevének feltüntetését mellőzte. A szerző a nevének mellőzését kérheti a későbbi felhasználások során is, és annak sincs akadálya, hogy ismét kérje nevének feltüntetését, mivel e jogáról sem mondhat le. A név mellőzésének joga, a szerző és a művet egyébként jogszerűen felhasználó munkáltató közötti egyet nem értés esetén, a szerző személyhez fűződő jogérvényesítésének egyetlen módja [Szjt. (új) 30. § (5)]. (4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe. A szerzői minőség elismeréséhez való jog Az Szjt. (új) 4. § (1) bekezdése szerint a mű megalkotása jelenti a szerzőség elismerésének alapját. A szerzői státusz hazánkban, hasonlóan az európai jogokhoz, tehát nem függ semmilyen külön nyilvántartásba vételi vagy más eljárás lefolytatásától. Ez az egyik alapvető különbség pl. a találmányok, védjegyek jogi védelmétől, amelyeknél a Szabadalmi Hivatal eljárása folytán válnak védetté e szellemi alkotások. Az Szjt. (új) 8 §-a szerinti nyilvánosságra hozatal esetén mégis előfordulhat, hogy a szerző fellépéséig nem az alkotó gyakorolja a szerzői jogokat még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a felvett néven vagy név nélkül forgalomban lévő mű szerzője nem az, aki a művet nyilvánosságra hozta. A szerző halála után a személyhez fűződő jogok érvényesítése érdekében a törvény szerinti jogosultak a védelmi időn kívül is [Szjt. (új) 14. § (2)] felléphetnek a szerzőség elismerése és a név feltüntetése érdekében.

A mű egységének védelme 13. § A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes. A mű integritásához való jog Az Szjt. (új) alapján már nem minden változtatás tekinthető jogsértőnek, csupán az, amely "a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes". A szerzőség elismerése mellett a mű integritásához való jog tekinthető a morális jogok nemzetközileg legszélesebb körben elfogadott alappillérének. Az 1975. évi 4. tvr. 6bis cikkének (1) bekezdése szerint "a szerző függetlenül vagyoni jogaitól, sőt még azok átruházása után is" megtartja azt a jogát..., hogy "tiltakozzék a mű mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása, illetve csorbítása ellen, amely a becsületére vagy hírnevére sérelmes." A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) "nagyvonalúan" kezelte e kérdést, általában mindenfajta változtatást jogsértőnek tekintett. Ez a mai technikai és piaci viszonyok mellett a felhasználást sok esetben ellehetetlenítené, vagy legalábbis olyan költségessé tenné, hogy az már a szerző érdekeit sem szolgálná. Ennek határait viszont a bírói gyakorlat és a Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményei fogják meghúzni. Az Szjt. (új) XIII. fejezeténél tárgyalt polgári jogi igények megítélésének egyetlen feltétele, hogy a szerzőt érintő jogsértés ténye fennálljon. A szerzőnek, ha kártérítési igényt is támaszt, a polgári jog általános szabályainak megfelelően a kár meglétét és a károkozó magatartás és a kár közötti okozati összefüggés fennállását kell bizonyítania. A bírói gyakorlatban a mű jogosulatlan megváltoztatásának többféle változatára találunk példát. A BH1993. 351. sz. döntés egy szobor "felújítás" keretében történt megváltoztatását (ötágú csillag átcsiszolása, majd a koronás címer kontúrjainak bevésése) ítélte a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 10. §-ba ütközőnek. A BH1991. 146. sz. döntés dokumentumjáték hanganyagának törlését nyilvánította jogsértőnek. A döntés azon túlmenően, hogy az integritáshoz való jog megsértésének egyik formáját állapítja meg, az ebből származó

- 20 kárigény elbírálása szempontjából is említést érdemel: az alperes ugyanis azáltal, hogy a sugárzás céljából felvett szerzői hanganyagot lényegében megsemmisítette, felróható módon lehetetlenné tette szerződéses kötelezettségének teljesítését. A Ptk. 312. § (2) bekezdése szerint ilyenkor a szerző a teljesítés elmaradásából származó kárának megtérítését követelheti. A kár összegének megállapításánál azonban figyelemmel volt a bíróság arra a körülményre, hogy az elmaradt felhasználásból származó szerzőt ért kár pontosan nem volt meghatározható. Ezért a Ptk. 359. § (1) bekezdésének megfelelően a bíróság általános kártérítést állapított meg. A mű integritásához való jog esetleges korlátai A szerzőnek a mű integritásához való jogát részben jogszabály, de maga a szerző is korlátozhatja a felhasználási szerződésben, anélkül azonban, hogy erről lemondana. Nem tekinthető pl. érvénytelennek az a kikötés, amelynek alapján a film rendezője személyhez fűződő jogát nevének mellőzésére korlátozza, amennyiben a előállító fenntartva az "utolsó vágás jogát" (final cut) változtat a filmen. Jogszabály is lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben a felhasználó a szerző hozzájárulása nélkül változtasson művén. Itt csupán utalunk az Szjt. (új) 30. § (5) bekezdésére, amely a szerző nevének mellőzésének jogában jelöli meg a személyhez fűződő jogok gyakorlásának maximumát, ha a munkáltató a szerző művén változtat, és azzal a munkavállaló nem ért egyet. Az Szjt. (új) 50. §-a a felhasználáshoz történt szerzői hozzájárulást követően lehetőséget ad arra, hogy a felhasználó végrehajtsa a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat, ha ezt a szerző nem hajlandó vagy nem képes megtenni. A jövőben alkotandó művekre kötött felhasználási szerződések kijavításra vonatkozó különös szabályai biztosítják a megfelelő egyensúlyt a szerző művének integritásához való joga, illetve a felhasználói érdekek között [Szjt. (új) 49. §]. Sajátos határeset a kereskedelmi televíziókban a filmalkotások reklámokkal történő megszakítása. Amennyiben ehhez az érintett szerzők hozzájárulnak a szerződésben, ez jogszerű. Ha viszont ehhez a szerző nem járul hozzá, hivatkozhat arra, hogy az 1996. évi I. törvény 17. § (2) bekezdésben foglalt követelmény, amely szerint a reklámmal történő megszakítás nem sértheti a szerző jogát vagy jogos érdekét nem teljesül.A filmalkotásokra vonatkozó speciális szabály [1996. évi I. törvény 17. § (6)] a szerző engedélyétől függően engedi a 45 percnél hosszabb filmek reklámokkal való megszakítását. A filmalkotásnak nem minősülő műsorszámok a 20 perces időközönként megszakíthatók, ha ez nem sérti a műsorszám értékét, valamint a műsorszám szerzői jogi jogosultjának jogát vagy jogos érdekét.

A személyhez fűződő jogok gyakorlása 14. § (1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jog megsértése miatt a védelmi időn (31. §) belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának gondozásával megbízott - ilyennek hiányában pedig vagy ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte. (2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő szervezet (85-93. §) vagy szerzői érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként feltüntessék. Fellépés a személyhez fűződő jogok védelmében a szerző halála után A személyhez fűződő jogok gyakorlására vonatkozó legfontosabb új szabály, e jogok időbeli korlátlanságának, a gyakorlatban sokat vitatott elvével való szakítás. A személyhez fűződő jogok, csakúgy mint a vagyoni jogok csak a védelmi időn belül gyakorolhatók. A szerző halála után a szerző szellemi hagyatékával megbízott személy, ilyennek hiányában, vagy ha e személy nem intézkedne, a szerzői jogokat öröklés jogcímén megszerző személy(ek) jogosultak a személyhez fűződő jogsértés elleni fellépésre. Fontos, hogy a jogsértés elleni fellépésre vonatkozik ez a szabály, így ha a személyhez fűződő jog gyakorlása nem jogsértésben hanem pl. a mű nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos jognyilatkozatban nyilvánul meg, arra már nem vonatkozik a szellemi hagyatékot gondozó személy vagy az örökös fellépési joga. Az időbeli korlát alól egyetlen kivétel van, a név feltüntetéséhez való jog gyakorlása, amely a védelmi idő lejárta után is fennmarad, gyakorlására a Ptk. 85. § (3) bekezdésben megjelölt személyek, illetve az érintett közös jogkezelő szervezet jogosultak. A Ptk. 85. § (3) bekezdésének alkalmazása a védelmi időn belül, a személyhez fűződő jogok gyakorlására vonatkozó speciális Szjt. (új)-beli rendelkezések miatt nem lehetséges, kivéve ha annak alkalmazását nem a szerzői jogok, hanem pl. jóhírnév vagy kegyeleti jogsértés indokolják. A védelmi időt követően a névjog gyakorlására az érintett közös jogkezelő szervezet is jogosult. A Ptk. 85. § (3) bekezdésében foglalt jogvédelem tehát a védelmi idő elteltét követően mint általános és különös (szerzői minőségben) személyiségi jogvédelemként is igénybe vehető.

- 21 15. § A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult. A felhasználó fellépési joga a személyhez fűződő jogok védelmében Főszabály [Szjt. (új) 9. § (2)] a szerző személyhez fűződő jogainak elidegeníthetetlensége, és a szerző életében annak kizárólag személyesen történő gyakorlása. A kulturális piacon azonban adott esetben - főleg amikor felhasználási jogait is sérti a jogsértés - egy felhasználó hatékonyabban fel tud lépni a jogsértésekkel szemben, és ez a szerző védelmét is szolgálja. Nem volna tehát indokolt a felhasználót kizárni a jogérvényesítésből. Erre természetesen csak akkor kerülhet sor, ha arra a felhasználási szerződésben a szerző felhatalmazást ad, és a felhasználó is elfogadja azt. Kivételesen maga az Szjt. (új) [Szjt. (új) 65. § (4)] is lehetővé teszi külön szerződéses kikötés nélkül is a fellépési jogot Ez az eset a filmelőállító esetében. Nem gyakorolhatja azonban a fellépési jogát a felhasználó akkor, ha az érdekösszeütközéshez vezet. A filmelőállítónál ilyen kivételt jelentenek az Szjt. (új) 65. § (1)-(2) bekezdésekben foglalt jogok gyakorlása. Ez érthető, mivel az említett jogok (utolsó vágás, film végső változatának megváltoztatása) gyakorlása egyébként is érdekütközés forrása lehet, éppen ezért itt már eleve közös a döntési jog, így egy esetleges jogsértés esetében a felhasználó egyoldalú fellépési joga semmiképpen sem lenne indokolt e körben.

III. Fejezet VAGYONI JOGOK A vagyoni jogokra vonatkozó általános szabályok 16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető. A vagyoni jogok tartalma, a felhasználási jogok Az Szjt. (új) 9. §-ánál tárgyalt szerzői jogok keletkezésére és a szerzői jogok vagyoni forgalomban való részvételére vonatkozó szabályok alapozzák meg a felhasználásra és a felhasználás engedélyezésére vonatkozó szerzői jogosultságokat. Közelítve a gazdasági élet követelményeihez és a "dualista felfogásként" ismert, a vagyoni jogok elidegeníthetőségét lehetővé tevő elmélethez, az Szjt. (új) a korábbi szabályozástól (1969. III. törvény) eltérően rendezi a vagyoni jogok hasznosításának a kérdését. Főszabály továbbra is a vagyoni jogok egészben történő elidegeníthetetlensége marad, ám ezalól számos kivételt enged a törvény. A kivételek egyik típusa az, amikor a vagyoni jogok átruházását meghatározott esetekben lehetővé teszi a törvény (pl. az adattár, a szoftver, a reklámozás céljára megrendelt mű esetében), de semmilyen vélelmet nem állít fel. Vannak viszont olyan esetek, amikor a szerző és a felhasználó közötti jogviszonytól függően, a törvény vélelmezi a vagyoni jogok egészének a felhasználóra történő átruházását, és az ettől való eltérést, az eltérésre utaló kifejezett (szinte mindig írásbeli) megállapodáshoz köti. Ez a helyzet pl. a munkaviszonyban vagy más hasonló (pl. köztisztviselői, közalkalmazotti) jogviszonyban létrehozott műveknél, avagy a megfilmesítési szerződésnél. Amennyiben a vagyoni jogok átruházása az erre vonatkozó szerződésben megtörténik, a szerzőt megillető felhasználási jogok és a felhasználás engedélyezésének joga - a szerződésben foglalt esetleges korlátozásokra figyelemmel - a felhasználóra szállnak át, az Szjt. (új) 16. § (1) bekezdésében foglaltak jogokkal tehát már nem a szerző, hanem a felhasználó rendelkezik. Az Szjt. (új)-ben egyébként csak kivételesen lehetővé tett, a vagyoni jogok átruházására irányuló szerződés hiányában, és figyelemmel a szerzői jogok korlátaira, az Szjt. (új) 16. § (1) bekezdése alapján a szerző kizárólagosan jogosult szerzői jogvédelemre érdemes, azaz egyéni, eredeti művének felhasználására és annak engedélyezésére. Főszabály a felhasználási szerződés keretében történő jogszerzés, amely alól csak az Szjt. (új) adhat kivételt (ilyen kivétel pl. szabad felhasználás, egyes jogosultságok díjigényre való korlátozása, mint pl. az ún. "üreskazettajogdíj"). Főleg elméleti okból különbözteti meg az Szjt. (új) a mű felhasználását aszerint, hogy az anyagi (pl. többszörözés, terjesztés, kiállítás stb.) vagy nem anyagi (pl. nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés, átdolgozás stb.) formában történik-e. A lényeg, hogy a felhasználási jogokra vonatkozó, már a korábbi szabályozásban is ismert "generálklauzula" teljesebb, általánosabb és ezzel pontosabb lett. Nem próbálja ugyanis definiálni a felhasználást mint folyamatot, hiszen a felhasználás első mozzanatai is engedélyhez

- 22 kötöttek (pl. a mű műsorra tűzése). Ily módon a korábbi szabályozásban a felhasználás fogalmi elemeként ismert, ám csak a gyakorlatban definiált "nyilvánossághoz közvetítés" is elmarad, amit többek között az is indokol, hogy individualizált napjainkban a felhasználások jelentős része sem kötődik a nyilvánossághoz. Amíg az 1969. évi III. törvény vagyoni jogokra vonatkozó szabályait tucatnyi műfajspecifikus rendelet egészítette ki, addig az Szjt. (új) keretszabályai általános és csak kivételesen műfajspecifikus (pl. film, szoftver stb.) módon rendezik a vagyoni jogokat. (2) A szerző engedélye szükséges a mű sajátos címének felhasználásához is. A mű sajátos címének felhasználása A mű címének azonossága gyakran vezet a jogosulatlan felhasználás megállapításához. Természetesen a szerzői jogvédelem csak a "sajátos" címeket illeti meg, ez a kritérium összecseng a szerzői jogvédelem alapját képező "egyéni, eredeti jelleg" meglétének szükségességével, attól némiképp mégis különbözik. Egy mű címe ugyanis nem csak úgy válhat sajátossá, és így védetté, hogy önmagában különösebben egyéni, eredeti jellege lenne. Így abban az esetben is megállapítható a jogosulatlan felhasználás, ha pl. egy látszólag "hétköznapi" , ám egy közismert műhöz és szerzőhöz kapcsolódó filmcímet egy újabb film címéhez kölcsönöznek. Nem vitás, hogy két azonos filmcím, főleg ha az egy nyelvi régióhoz tartoznak, az összetéveszthetőség miatt sérti a jogosultak érdekeit a felhasználás során. Ilyen esetben, a későbbi "jogsértő" cím teljes vagy részleges megváltoztatásával szüntethető meg a jogsérelem. Többszerzős mű esetében, ahogyan arra a BH1986. 14. sz döntésében a bíróság rámutatott, a megzenésített vers címének felhasználásához szükség van mindegyik társszerző hozzájárulására, hiszen az a mű egészéhez kötődik, így az engedélyezési jog külön-külön nem gyakorolható. Sajátos problémát vetnek fel a lefordított címek. A gyakorlat, a fordításra vonatkozó szabályokat követve, arra az álláspontra helyezkedik, hogy egy cím fordítása akkor sajátos, ha az meghaladja a nyersfordítást, és mint fordítás jogosult lenne a védelemre. (3) A szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is. Merchandising jogok Az ún. "merchandising" jogok általában a mű címének, vagy más jellegzetességének (pl. figura) kereskedelmi forgalomban lévő árukon (pl.ruhaneműkön, írószereken stb.) történő feltüntetését jelenti. Fontos eleme a szabálynak, hogy csak a művel azonosítható, azzal összeforrott, jellegzetes, és eredeti alakra vonatkozó felhasználás engedélyköteles. Egyes jogok csak akkor tekintik engedélyhez kötöttnek a másodlagos felhasználást, ha a név vagy cím a film egy jellegzetes figurájával szereplőjével stb. együtt tüntetik fel pl. egy táskán. Korábbi szerzői jogi szabályaink nem rendezték kifejezett szabállyal az ún. "merchandising" jogokat. Az általános szabályokból korábban is levezethető volt, hogy ez is kizárólagos engedélyezési jog, így még azoknál a szerződéseknél is csak kifejezett erre vonatkozó rendelkezéssel szerezhette meg a felhasználó e jogokat, amelyeknél egyébként a törvényi vélelem folytán széles körű felhasználási jogok szálltak át a felhasználóra (pl. filmgyárra). A bírói gyakorlat is egyértelműen ezt az értelmezést követte, amennyiben a merchandising jogok a mű szerzőjének (többszerzős műnél mindegyik szerző) kifejezett hozzájárulásához kötött (BH1986. 363.). Az Szjt. (új) 16. § (4) bekezdésében foglalt, felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel arányban álló díjazásra való jogosultság ennél a hasznosítási módnál különösen fontos, hiszen egyes műfajoknál (pl. rajzfilm) az ilyen bevételek meghaladhatják a mű elsődleges felhasználásából származó bevételeket. (4) Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. Ha a törvény a felhasználási szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, a díjazásról való lemondás is csak a megszabott alakban érvényes. A szerző díjazása Jelentős változás a korábbi szabályozáshoz képest a felhasználásból származó bevétellel arányos díjazásra való jogosultság. Az Szjt. (új) 83. § (2) bekezdése ezt a jogosultságot a szomszédos jogi teljesítmények esetében is elismeri. Ez a garanciális szabály csak kifejezetten ezzel ellentétes tartalmú szerződési nyilatkozattal iktatható ki a felek jogviszonyából. Az Szjt. (új) pl. a filmalkotásokra vonatkozó speciális rendelkezéseknél megismétli ezt a rendelkezést, és ki is egészíti azt, amennyiben a támogatást is a felhasználásból elért bevételnek tekinti. A felhasználásból elért bevétel fogalmának értelmezése, és a szerző ellenőrzési jogának biztosítása e szabály legkényesebb eleme. Az arányos díjazás nyilván az egyes felhasználási módok bizonyos százalékában mérhető, de a felhasználási szerződés megkötésekor gyakran meg sem becsülhető, hogy mely hasznosítás milyen eredményre vezet a későbbiekben. Arról már nem is téve említést, hogy a felhasználót semmiféle szabály nem szankcionálja, amennyiben esetleg semmilyen bevételt

- 23 nem ér el a mű hasznosításából. Erre vonatkozóan a gyakorlat a BH1993. 227. sz. döntése azzal, hogy a kiadói szerződésben az eladási ár meghatározott százalékában megjelölt szerzői díjnál nem a ténylegesen eladott kópiákból származó, hanem a "piacra dobott" kópiák száma alapján járó jogdíjat ítélte meg a szerzőnek, az adott esetben a kockázatviselést egyértelműen a felhasználóra hárította. A BH1992. 633. sz. döntés egy kiadói szerződés szerzői díjra vonatkozó értelmezésénél állapítja meg, hogy a szerzői díj nyereség függvényében való megállapítása nem eredményezheti a nyereség elmaradása esetén a szerzők díjazásának elmaradását. Ehhez ugyanis, a szerzőknek a nyereség elmaradásának esetére a díjazásról kifejezetten le kellett volna mondaniuk. A jelenlegi szabály abból a feltételezésből indul ki, hogy a felhasználó bevételt realizál, és azt ki is mutatja mint a jogdíj alapját. Arányosnak tekinthető adott esetben az egyösszegű díjazás is, egyébként is lehetőség van a jogdíj bevételhez való "igazítására" az Szjt. (új) 48. §-a alapján. A jogdíj százalékos formában történő megállapításánál, tekintettel a közös kockázatvállalás tényére, nehezen képzelhető el az arányosság utólagos korrigálása, hacsak már eleve nem feltűnően alacsony százalékban állapodtak meg a felek. Az általános szabályt mindenesetre célszerű lehet a szerződésekben pontosítani, meghatározva a felhasználó által elért bruttó bevétel fogalmát, az azzal szembeállítható és elszámolható költségek körét, ily módon jutva el a jogdíj alapját képező összeg meghatározásáig. Az is a gyakorlatban megválaszolandó kérdés, hogy a felhasználói láncolatra épülő műhasznosításnál, ki tekinthető a felhasználónak, azaz a láncolat mely pontján keletkező bevétel tekintendő a jogdíj alapjának. Egy film esetében, a szerzőkkel közvetlen kapcsolatban álló előállító hacsak nem maga a forgalmazó vagy a televíziós szervezet - a sugárzási vagy moziforgalmazási jog átruházása fejében jut bevételhez. Eztán a közönséggel közvetlen kapcsolatban lévő televíziós szervezet és forgalmazó is további bevételhez (reklám, előfizetési díjak stb.) jut. A szerző szempontjából így egyáltalán nem mellékes, hogy a láncolat melyik pontján elért bevételhez kötődik a jogdíja. E kérdésben meghatározó az, hogy kivel áll e jogdíj érvényesítése tekintetében a szerző vagy jogkezelő szervezete jogviszonyban. Egyes jogokban ezért, a filmszerzők érdekeit képviselő közös jogkezelő szervezetek is (pl. a francia Société des Auteurs et Compositeurs Dramatiques/SACD) a felhasználóval közvetlenül állapodnak meg a jogdíjakról. A szerzői díjazás egy része nem kötődik a felhasználásból származó bevételhez, ez általában a mű elkészítése fejében járó, személyes közreműködést feltételező (pl. forgatókönyvírási) alkotói díj, valamint a felhasználási jog átruházásáért járó egyösszegű díj. Különösen a társadalombiztosítási jogszabályok szempontjából van annak jelentősége, hogy a kétféle (alkotói díj/felhasználási jog átruházása fejében járó díj) díjazás milyen arányban áll egymással. Az alkotói díjak és közterheit illetően utalunk Faludi Gábor e tárgyban írott cikkére (Alkotói díjak közterhei, Magyar Tudomány, 99/4. szám, 433-447.old.). A felhasználási szerződés teljes időtartamára biztosítja a bevétellel arányos díjazás elvének érvényre juttatását az Szjt. (új) 48. §-ában foglalt rendelkezés, amely visszautalva - az egyébként is általános mögöttes jogszabályra - a Polgári Törvénykönyvre, lehetőséget ad a szerződés bíróság által történő módosítására. A korábbi értelmezési gyakorlattól eltérően (BH1978. 471.), amely a díjazásról való lemondást nem kötötte alakisághoz, az Szjt. (új) 16. § (4) bekezdése a díjazásról való kifejezett nyilatkozat érvényességét is alakisághoz köti. Szóban csak akkor lehet érvényesen ilyen nyilatkozatot tenni, ha az érintett felhasználási szerződés érvényessége sincs írásbeli alakhoz kötve. (5) A törvényben meghatározott esetekben a szerzőt a mű felhasználásáért megfelelő díjazás illeti meg anélkül, hogy a felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga volna. A törvény kizárhatja az ilyen díjazásról való lemondás jogát; a szerző ilyen rendelkezés hiányában is csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le a díjazásról. Kizárólagos engedélyezési jog helyett díjigény Tekintettel arra, hogy a felhasználási jog főszabályként engedélyezési jogból és ehhez kapcsolódó díjigényből is áll, csak az Szjt. (új)-ben meghatározott esetekben korlátozódik a felhasználási jog díjigényre. Ezek tipikusan olyan tömeges felhasználásokhoz kapcsolódnak, amelyek kizárólag közös jogkezelés keretében érvényesíthetők. E körben említendők többek között az alábbi felhasználások: - már nyilvánosságra hozott irodalmi és zeneművek nyilvános előadása, - magáncélú másolás, - egyidejű vezetékes továbbközvetítés, - filmalkotások, hangfelvételben foglalt művek, szoftver (kizárólagos engedélyezési jog) kivételével a műpéldányok haszonkölcsönbe adása díjigényt keletkeztet, amelynek korlátja az Szjt. (új) 39. §-ában foglalt szabad felhasználás, - audiovizuális művek, hangfelvételbe foglalt mű szerzőjének bérbeadás jogának átruházását követően fennálló díjigénye. A kötelezően közös jogkezeléssel érvényesíthető díjigényeknél a jogosult csak a felosztást követő hatállyal mondhat le a rá eső jogdíjról. A jogdíjról való lemondást tiltó szabályt indokolja az a veszély, hogy bizonyos

- 24 esetekben (pl. filmalkotás bérbeadásánál) a felhasználó kihasználva domináns pozícióját esetleg lemondásra bírhatná a szerzőt. A követő jog esetében ugyan a közös jogkezelő szervezethez (HUNGART) kell átutalni a jogdíjat, ám itt a jogdíjak individuális kezelése folytán a lemondás nem tiltott, de az általános szabály folytán az kifejtett nyilatkozathoz kötött. (6) Jogosulatlan a felhasználás különösen akkor, ha arra törvény vagy az arra jogosult szerződéssel engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve használja fel a művet. A mű jogosulatlan felhasználása Jogszabályi vagy a jogosult által történő engedély hiánya A rendelkezés első fordulata a jogszabályi (pl. szabad felhasználás) vagy a szerzői jogi jogosult engedélyének (pl. engedély nélküli átdolgozás) hiányát jelöli meg mint a jogosulatlan felhasználás több lehetséges módjának egyikét. Az engedély hiányában történő felhasználás a korábbi szabályozástól eltérően, amely a mű engedély nélküli megváltoztatását (személyhez fűződő jogsérelem) összemosta a vagyoni jellegű hátrányt okozó engedély nélküli felhasználással, személyhez fűződő jogsértést nem jelent. A jogosulatlan felhasználás megállapításakor a szerzői jogok megsértéséhez fűzött jogkövetkezmények alkalmazhatóak [Szjt. (új) XIII. fejezet]. Az Szjt. (új) a korábbi szabályozásból ismert bírság szankciót elhagyja, mivel ez a jogintézmény idegen a magánjogi alapokon működő szerzői jogviszonytól. A jogosulatlan felhasználáshoz kapcsolódóan a sérelmet szenvedett szerző érdekeit megfelelően szolgálja a gazdagodás visszatérítésének követeléséhez való jog. Ez minimálisan a ki nem fizetett szerzői díjat jelenti. A jogosultalan felhasználásnak büntetőjogi következményei is vannak. Az 1999. évi CXX. törvény 35-38. §-ai 2000. március 1-ei hatállyal módosították, illetve kiegészítették az ún. bitorlás és a szerzői és szomszédos jogok megsértésének törvényhelyét. 2000. március 1-től a Btk. 329/A. §-a kiegészül az Szjt. (új) 82. §-ában foglalt filmelőállítói szomszédos jogok megsértésével. Jelentős változás, hogy nem csupán akkor büntetendő a szerzői és szomszédos jogok megsértése, ha azzal a sértett vagyoni hátrányt szenved, hanem akkor is, ha az elkövető haszonszerzés végett követte el a büncselekményt. Újdonság a szerzői és szomszédos jog védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszása (Btk. 329/B. §) és a jogkezelési adat meghamisítása, mint új bűncselekmények. Előbbinél a műszaki intézkedés kijátszása céljából, arra alkalmas eszközt, terméket, berendezést vagy felszerelést haszonszerzés végett előállító személy tettét a hatóságnak felfedi, és az eszközöket átadja, mielőtt azok készítéséről a hatóság tudomást szerzett volna, nem büntethető. Az új rendelkezések, a jövőben még tömegesebbé váló internetes és más közvetett műfelhasználások jogszerűségét védő technikai megoldások hatékonysága szempontjából alapvető jelentőségűek. A BH1996. 137. sz. büntetőjogi döntésében a bíróság rámutatott arra, hogy a kazetták otthoni jogosulatlan másolása, mivel azok forgalomba még nem kerültek, a szerzői és szomszédos jogok megsértésének kísérletének minősül. A befejezett bűncselekmény akkor valósult volna meg, ha a kazetták eladásra kerültek volna. Ehhez hasonló a BH1998. 324. sz. döntés is, amelyben szintén a bűncselekmény kísérletét állapította meg a bíróság a jogosulatlanul másolt videokazetták értékesítésre történt felkínálásakor, mivel a befejezett bűncselekmény, vagyis az értékesítés, és a vagyoni hátrány bekövetkezte, a próbavásárlás miatt nem valósult meg. A BH1995. 623. sz. döntés esetében még a bűncselekmény kísérlete sem volt megállapítható, amikor a terhelt a jogszerűen birtokába került "kalózkazetták" forgalomba hozatalára csupán előkészületet tett, egy erre vonatkozó újsághirdetés közzétételével. A felhasználási jogosultság túllépése A jogosulatlan felhasználás gyakrabban előforduló esetköre az, amikor az egyébként jogszabályi vagy szerződési felhatalmazás folytán felhasználási joggal rendelkező felhasználó az általa megszerzett jogok kereteit túllépi. Ezek szerint jogsértő a felhasználási szerződésekben kikötött példányszám, területi, időbeli stb. korlátokat meghaladó felhasználás. Az ún. merchandising jogok [Szjt. (új) 16. § (3)] a mű szerzőjének (többszerzős műnél mindegyik szerző) kifejezett hozzájárulásához kötött (BH1986. 363.). A szabad felhasználás mértékének túllépése is jogosulatlan felhasználást eredményez. A BH1982. 90. sz. döntés az indokolt terjedelmet meghaladó átvétel tényére alapítva állapította meg a jogosulatlan felhasználást. (7) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet (85-93. §) a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni. A felhasználó tájékoztatási kötelezettsége a felhasználás módjáról és mértékéről A felhasználás jogszerűségének, és a bevétellel arányos díjazásnak az ellenőrzését szolgálja e rendelkezés, ami a polgári jogi jogviszonyra vonatkozó általános alapelveknek (együttműködési, tájékoztatási kötelezettség stb.) a felhasználási szerződésekre vonatkoztatott speciális szabálya. Ha az Szjt. (új) eltérően nem rendelkezik, a felhasználó nem tagadhatja meg a tájékoztatást a szerzőtől, a szerző halála után, a védelmi időn belül

- 25 annak jogutódjától és a közös jogkezelő szervezettől. Utóbbi azoknál a felhasználásoknál érintett, ahol törvény vagy a jogosultak elhatározása alapján ad a felhasználásra engedélyt, és saját nevében, saját igényeként érvényesítheti az igényeket [Szjt. (új) 92. § (1)]. Főként a felhasználás módja érinti a személyhez fűződő jogok gyakorlását, ezért az Szjt. (új) 14. §-ának megfelelően a tájékoztatási kötelezettség e tekintetben is releváns. Amennyiben a téjékoztatási kötelezettségét a felhasználó megsérti, a jogosultak számadási kötelezettségének megállapítása iránt indíthatnak pert. 17. § A mű felhasználásának minősül különösen: a) a többszörözés (18-19. §), A többszörözés joga Az Szjt. (új) 17. §-a szerint a mű felhasználásának minősül: a) a többszörözés (18-19. §), b) a terjesztés (23. §), c) a nyilvános előadás (24-25. §), d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26-27. §), e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése (28. §), f) az átdolgozás (29. §), g) a kiállítás (69. §). Felhasználásnak minűsül a többszörözés [Szjt. (új) 18-19. §] azaz a művek bármely, közvetve vagy közvetlenül megvalósuló érzékelhetővé tétele, így a mű rögzítése és akár egyetlen másolat készítése is, történjen az bármilyen célból. [Lásd: az Szjt. (új) 18-19. §-ához fűzött magyarázatot.] b) a terjesztés (23. §), A terjesztés joga A terjesztés [Szjt. (új) 23. §] azaz a művészeti alkotások szerzőinek kizárólagos joga, hogy engedélyezzék műveik eredetijének és másolatainak a közönség számára adásvétel vagy egyéb tulajdon-átruházás révén történő hozzáférhetővé tételét - alapvetően a dologi műpéldányok vonatkozásában. [Lásd: az Szjt. (új) 23. §ához fűzött magyarázatot.] c) a nyilvános előadás (24-25. §), A nyilvános előadás joga Felhasználás a nyilvános előadás [Szjt. (új) 24-25. §], vagyis a mű nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy bármely más helyen történő bemutatása, illetve a műnek, a mű előadásának vagy képernyőn történő megjelenítésének - az előbbiekben meghatározott helyre -, vagy pedig a nagyközönséghez történő bemutatása vagy átvitele bármely formában, bármely eszközzel vagy eljárással, tekintet nélkül arra, hogy a nagyközönség azon tagjai, akiknek erre lehetőségük van, ugyanazon vagy különböző helyeken, illetve ugyanazon vagy különböző időpontokban vehetik a közvetítést. [Lásd: az Szjt. (új) 24-25. §-ához fűzött magyarázatot.] d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26-27. §), Nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként A nyilvános előadás [Szjt. (új) 24. §], amely a közösségi műélvezet legtipikusabb formája mellett a mű nem anyagi formában történő felhasználásának legelterjedtebb, és a kulturális piacon kétségkívül a legnagyobb anyagi és technikai lehetőségeket jelentő módja a művek nyilvánossághoz közvetítése. Ezen belül a művek sugárzása [Szjt. (új) 26. § (1)] és a műsorok vezetékes nyilvánossághoz közvetítése [Szjt. (új) 26. § (7)], mellett, amely már hosszabb múltra tekint vissza, az internetes felhasználások [Szjt. (új) 26. § (8)] egyre nagyobb teret nyernek. Utóbbi szabályozása újdonság az Szjt. (új)-ban, és várhatóan, más jogszabályok is ki fognak térni bizonyos általános kérdésekre, (pl. a felelősség az interneten történő jogsértésekért), és a technikai fejlődés következtében felmerülő újabb kérdések megoldására. Az internetes műfelhasználások elterjedése miatt tehát egyre fontosabb az ún. egyedi, "lehívásos" műfelhasználás, amelyet a nemzetközi egyezményekkel összhangban az Szjt. (új) a nyilvánossághoz közvetítés szabályai közé sorol [Szjt. (új) 26. § (8)]. [Lásd: az Szjt. (új) 26-27. §-ához fűzött magyarázatot.] E felhasználások jogosítása történhet egyedi jogosítással (pl. filmalkotások sugárzása) vagy, jellemzően a kisjogos műveknél közös jogkezelés keretében [Szjt. (új) 27. §]. e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése (28. §), A sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése A sugárzott művek továbbközvetítésének [Szjt. (új) 28. §] két formáját szabályozza a törvény. Az Szjt. (új) 28. § (1) bekezdése, mellőzve a közös jogkezelést, engedélyköteles felhasználásként szabályozza a sugárzott

- 26 művek nem egyidejű, változatlan átvitelét (pl. egy film későbbi időpontban más tévé szervezet által történő továbbközvetítése). Az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése a sugárzott művek egyidejű, vezetékes vagy más hasonló módon történő változatlan továbbközvetítésre (általában a kábeltelevíziós társaságok által történő egyidejű továbbközvetítés) vonatkozik, és e jogérvényesítést közös jogkezelésre bízza. Itt utalunk az Szjt. (új) 26. §-ánál a kódolt sugárzás vonatkozásában írottakra, amely nem mellékes a sugárzás és a vezetékes továbbközvetítés elhatárolása szempontjából sem. [Lásd: az Szjt. (új) 28. §-ához fűzött magyarázatot.] f) az átdolgozás (29. §), Az átdolgozás Az átdolgozás [Szjt. (új) 29. §] joga a felhasználási jogok olyan részjogosítványa, amely több ponton kötődik a szerző személyhez fűződő jogaihoz. A mű integritásához való jog [Szjt. (új) 13. §] sérelmét is eredményezheti, ha a felhasználó nem jogszerűen gyakorolja az átdolgozás jogát, vagy arra nem szerez jogot a szerzőtől, vagy jogutódjától a védelmi időn belül. Az Szjt. (új) 47. § (1) bekezdése is kiemelten kezeli az átdolgozás jogát, vagyis a felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén foglalja magában az átdolgozás jogát, így e jogosultság sosem "érthető bele" az általános felhasználási engedélybe. Az átdolgozás mindig meghaladja az Szjt. (új) 50. §-ában foglalt szükséges, és a mű felhasználásához elengedhetetlenül szükséges változtatások elvégzését. [Lásd: az Szjt. (új) 29. §-ához fűzött magyarázatot.] g) a kiállítás (69. §). A kiállítás joga Végül felhasználás a kiállítás (69. §) tehát tipikusan a képzőművészeti, illetve egyéb vizuális műalkotásokra jellemző felhasználási mód, elsősorban a dologi műpéldányok bemutatása, pl. közgyűjteményekben. [Lásd: az Szjt. (új) 69. §-ához fűzött magyarázatot.]

A többszörözés joga 18. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Többszörözés: a) a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésről. A többszörözés általános szabályai A többszörözés, mint a művek anyagi formában történő felhasználásának legtipikusabb esetének fogalmát régi jogunk is ismerte, így az 1884. évi XVI. törvénycikk, illetőleg az 1921. évi LIV. törvénycikk a szerzői jogról nevesítve az írói művek, a zeneművek, a képzőművészet alkotásai, illetve a fényképek szerzőinek kizárólagos jogaként ismerték el a művek többszörözését, közzétételét és forgalomba helyezését. Az 1969. évi III. törvény generálklauzulája természetesen ugyancsak teljes körűen lefedte az ilyen típusú felhasználásokat, azonban alapvetően csak a dologi műpéldányokra vonatkozóan. Többszörözés alatt a művek bármilyen, akár ismert, akár később ismertté váló módon történő rögzítését értettük valamilyen anyagi formában (Guide to the Berne Convention for the Protection of Literary and Artistic Works (Paris Act 1971), WIPO, Geneva, 1978). A jelen szabályozás leglényegesebb új eleme, hogy a többszörözés fogalmát tágítja, így egyértelművé teszi, hogy beletartozik a művek bármely, közvetve vagy közvetlenül megvalósuló érzékelhetővé tétele, azaz a mű rögzítése és akár egyetlen másolat készítése is, történjen az bármilyen célból. A többszörözés kizárólagos jogának korlátját a szabad felhasználás [Szjt. (új) 35. § (6)] azon esete jelenti, amikor a mű csak ideiglenesen, kizárólag abból a célból kerül többszörözésre, hogy megvalósulhasson a műnek a szerző által már engedélyezett, illetve a törvény által egyébként megengedett felhasználása, feltéve, hogy az ideiglenes többszörözés a felhasználásra irányuló műszaki folyamat elválaszthatatlan része, amelynek nincs önálló gazdasági jelentősége. Emellett ugyancsak szabadnak minősül a mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése [Szjt. (új) 41. §], ha az kizárólag a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgálja, és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg. Egyebekben a felhasználási szerződésben, a szerző részéről adott felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a művet kép- vagy hanghordozóra rögzítse, illetve hogy azt számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolja [Szjt. (új) 47. § (3)]. Az Európai Unió Parlamentje és Miniszteri Tanácsa hosszú egyeztetési folyamat eredményeképpen 2001. május 22-én elfogadta az ún. "információs társadalom" szerzői és szomszédos jogait szabályozó Irányelvet, amelyet 2001. június 22-én tettek közzé az EU hivatalos lapjában. A tagállamoknak, szerzői jogi szabályozásuk harmonizálását az Irányelvvel ezen időponttól számított másfél éven belül kell megtenniük (2002. december 22-ig). Az Irányelv 2. cikke határozza meg a többszörözés jogát, amely a legszélesebb

- 27 értelemben véve vonatkozik a többszörözésre, bármilyen formában, ideig is történjék az. A digitális környezetben a tág fogalom meghatározás elengedhetetlen. Az Irányelv preambuluma ugyanakkor utal arra, hogy az ideiglenes többszörözés mint kivétel biztosítása is szükséges. Az Irányelv (European parliament and Council Directive on the harmonisation of certain aspects of copyright and related rights in the Information Society, 2001/29 EC) talán a legtöbb vitát kiváltó rendelkezése azon esetek meghatározása volt, amelyek kivételt képezhetnek a szerző kizárólagos engedélyezési jogai alól a digitális környezetben, elsősorban a reprodukálások tekintetében. A kivételeket részletesebben a szabad felhasználás témájánál tárgyaljuk az Szjt. (új) 33. § (3) bekezdésénél. Kódolt sugárzás A régi Szjt.-ben kizárólag a kereskedelmi forgalomban kapható kódoldók segítségével történő kódolt sugárzást lehetett sugárzásnak tekinteni. Mi történt azonban a kereskedelmi forgalomban nem, de pl. előfizetői szerződések alapján a nézők számára az eredeti műsorszolgáltató engedélye alapján hozzáférhetővé tett dekóderek segítségével történik meg a műsor hozzáférhetővé tétele? Nem kevés értelmezési problémához vezetett e szabályozás. Az új hiánypótló szabály most már egyértelművé teszi, hogy sugárzásnak számít nemcsak az olyan kódolt sugárzás, amikor a kódoldó a kereskedelmi forgalomban közvetlenül kapható, hanem az az eset is, amikor a kódoldót az eredeti rádió vagy televízió szervezet külön megállapodás alapján rendelkezésre bocsátja a nyilvánossághoz közvetítő szervezet számára (pl. kábeltévé társaság), amely ezután teszi lehetővé a közönség számára a vételt. Így ez nem tekinthető az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése szerinti egyidejű, változatlan vezetékes továbbításnak, hiszen a folyamat ezen befejező része a sugárzás egészéhez tartozik. Az Szjt. (új) az ilyen felhasználásért megállapítja az eredeti sugárzó szervezet és a nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemleges felelősségét, ami a jogérvényesítést könnyítő szabály. Az SZJSZT 38/00. sz. szakvéleményében az eljáró tanács felhívja a figyelmet arra, hogy az egyetemleges felelősség büntetőjogi értelemben (Btk. 239/A §) nem eredményezhet társtettesi minőséget a kódoldásban közreműködő szervezet számára, hiszen e szervezet nem végez szerzői jogilag releváns felhasználást, így a bűncselekmény elkövetésében sem vehet részt. Elképzelhető viszont a bűnsegédi felelősség, feltéve, ha a szervezet tudott arról, hogy a sugárzó szervezet jogosulatlan felhasználást végez. Arra is fókuszál e szakvélemény, hogy a kódoldást végző szervezet tevékenysége nem téveszthető össze az Szjt. (új) 26. § (7) bekezdésében foglalt saját műsornak a közvetítésével (természetesen feltételezve, hogy az adás változtatás nélküli, tehát át nem szerkesztett műsort tartalmaz). Az Szjt. (új) 26. § (4) bekezdése egyértelművé teszi, hogy nem egyidejű továbbközvetítés az, ha azt közben egy közvetítő szervezet kódolja, hiszen az már nem megszakítatlan továbbközvetítés, így nem eshet a közös jogkezelésre tartozó Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése alá. Az Szjt. (új) 26. § (5) bekezdése értelmező szabály, amely magát a kódolás fogalmát rendezi. A műsorhordozó jelek bármilyen olyan átalakítása, amely az elérhető közönség szűkítését célozza, kódolásnak tekintendő. Természetesen nem tekinthető ennek alapján kódolt sugárzásnak a továbbközvetítőnél műszakilag mindig indokolt jelkonvertálás, csak az olyan átalakítás, amelynek következtében a közönségnek speciális kódoldó szoftverre, készülékre van szüksége, amelyet maga a kódoló szervezet bocsát rendelkezésére, külön előfizetői díj ellenében. (2) A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Az építészeti alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is. A többszörözés fogalmának értelmezése A többszörözés mint különös felhasználási mód tekintetében a korábbi szabályok az egyes műtípusok részletes szabályai között tartalmaztak konkrét rendelkezéseket. A nyomtatással megvalósuló rögzítés és másolatkészítés, mint a kiadás elsődleges formája volt a legismertebb ezen módok közül. A kiadás fogalma alatt alapvetően a műnek bármilyen erre alkalmas eljárással egy időben vagy egymást közvetlenül követően több, meghatározott számú példányban - a nyilvánosságnak való terjesztés céljával - történő előállítását vagy előállíttatását értettük azzal a speciális megkötéssel, hogy pl. felhasználásnak minősült a nyomdai úton történő többszörösítésnél minden olyan újranyomás, amikor a nyomdagépbe új beemelés történt. A különböző műfajoknál további speciális szabályok lehetségesek, a művek jellegéből adódóan. Így pl. kisplasztika, érem és plakett felhasználása esetén többszörözésre csak akkor kerülhet sor, ha a szerző a művet alkalmasnak tartja a forgalomba hozatalra. A képgrafikai alkotások tekintetében a többszörösített példányok csak akkor hozhatóak forgalomba, ha azokat a szerző kézjegyével ellátta.

- 28 További nevesített eset a hang- vagy képfelvétel előállítása, tehát az ilyen módon történő többszörözés, melynek az ún. "mechanikai jogok" tekintetében van különösen jelentősége. A sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára történő rögzítés estében annak az esetnek az egyértelmű szétválasztása történik, amikor a szerző engedélyt ad a mű sugárzására, azonban jelen szabály értelmében konkrétan is kimondva - ez nem jelenti azt, hogy ezzel pl. az archiválási célú rögzítésre is engedélyt adott volna. A sugárzási engedélybe - amennyiben a felek másban nem állapodnak meg - csak az ideiglenes, saját eszközzel és saját sugárzás céljára történő rögzítés tartozik bele. A művek digitális formában történő tárolása elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása, mint a többszörözés nevesített esete a technikai, műszaki fejlődés, elsősorban az Internet-en történő felhasználások eseteire vonatkozó, ebben a formában teljességgel új rendelkezés. Ez azon engedélyezési jog, amely az ilyen új típusú felhasználások jogi minősítésének kérdését tisztázó, nagy nyilvánosságot kapott bírói döntések tárgya volt (A példák Dr. Gyertyánfy Péter: Internet és szerzői jog c. tanulmánya alapján készült). A digitális interaktív átvitel mozzanata, azaz a "file transfer" tekintetében pl. az osztrák Legfelsőbb Bíróság döntése, APA Bildfunknetz-Entscheidung esetben, precedensértékűen mondta ki a "file transfer" tekintetében, hogy a felhasználás ezen mozzanatára a többszörözés és a terjesztés szabályai együttes alkalmazása indokolt, így minden tekintetben engedélyhez kötött folyamatról van szó. A Church of Spiritual Technology, RTC et all. v. A Number of Internet Access Providers and One Internet User (Church of Spiritual technology, RTC et all. v. A Number of Internet Access Providers and One Internet User. President of the District Court of The Hague 12.3.1996;) ügyben az Internetet használó személy felelősségét a holland bíróság megállapította, minthogy a szerzői jogilag védett műrészletek home page-re, vagyis mások által hozzáférhető saját számítógépes memóriába való rögzítésével jogsértést követtek el. (Más kérdés, hogy az adott esetben a részletek idézésnek minősültek.) A Playboy Enterprises v. Frena (Playboy Enterprises v. Frena, 839 F.Supp.1552 (MD Fla.1993) esetben az eljáró bíróság szerint a szolgáltató (egy ún. bulletin board operator) felelős a szerzői jog megsértéséért, ha előfizetői a szerver memóriájába szerzői jogilag védett fényképeket rögzítenek, illetve ilyet onnan lehívnak szerzői jogtulajdonos engedélye nélkül. A szerzői jog objektív megsértése a jogsértő szándéka, tudomása nélkül is megállapítható. Az alperes Frena rögzítette a művet, és lehetővé tette másoknak, hogy hozzáférjenek, így felelős volt. Az építészeti alkotások felhasználásának mindenekelőtt a rendeltetésszerű, szokásos felhasználások minősülnek, így elsősorban a tervnek az építési igazgatási eljárás, illetve a tulajdonképpeni építkezés során történő felhasználása (BH1993. 666.). (Dr. Csillag György: Az építészeti alkotások szerzői jogi oltalma, Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 1987.) Az építészeti alkotások esetében a többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezésének és utánépítésének engedélyezésére vonatkozik. Ennek indoka alapvetően, hogy az építészeti alkotások jellemző felhasználása a kivitelezés, amely történhet egy vagy több alkalommal, pl. típustervek esetén. Magának a tervnek a többszörözése, kiadása, kiállítása igen ritka eset, ezt a jogalkotó nem sorolta a többszörözés kizárólagos engedélye alá. 19. § (1) A hangfelvétel-előállító, valamint a multimédia mű létrehozója és az elektronikus adatbázis összeállítója követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen, videofelvételen, digitális hordozón terjesztett multimédia műben vagy elektronikus adatbázisban való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelő díjazás ellenében számára is engedélyezzék. A felhasználási szerződést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezettel kell megkötni. A mechanikai jogok Az Szjt. (új) XII. fejezetének, a szerzői és szomszédos jogok közös kezeléséről szóló rendelkezései értelmében közös jogkezelésnek minősül a szerzői művekhez, előadóművészi teljesítményekhez, a hangfelvételekhez, valamint a sugárzott vagy vezetéken átvitt műsorokhoz kapcsolódó és a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos jogok érvényesítése a jogosultak által erre a célra létrehozott szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt jogszabály írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul. A már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek a különböző hordozókon való rögzítése, többszörözése és terjesztése jelenti az ún. "mechanikai jogokat", melyek tipikusan egyedileg nem gyakorolhatóak, így jogszabály rendelkezése értelmében kötelezően közös jogkezelés körébe esnek. A nemzeti kulturális örökség miniszterének közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezetekről (Magyar Közlöny, 10. szám, 2000. február 2., 340. o.) szerint ezen jogok kezelésére, azaz a jogdíjbeszedésre, jogérvényesítésre, a közös jogkezeléssel érintett felhasználások adatainak kezelésére (dokumentáció), a közös jogkezeléssel érintett jogosultak, valamint műveik, illetve előadásaik vagy

- 29 hangfelvételeik adatainak a kezelésére (dokumentáció), és a jogdíjak felosztására a zenei szerzők tekintetében az ARTISJUS Egyesület jogosult. Az ARTISJUS Egyesület a hangfelvétel-kiadás gyakorlati és jogi kérdéseiről szóló tájékoztatójában az alábbi részletes eligazítást adja: 1. A kollektív jogkezelés keretében a hangfelvételgyártó a szerzői hozzájárulást a szerzőket képviselő jogvédő társaságtól szerezheti meg, amelyek - hasonló külföldi társaságokkal megkötött kölcsönös képviseleti szerződések révén - egymás nemzeti repertoárjait is képviselik. A főbb szerződéstípusok ez alapján: - BIEM-IFPI szerződés a legnagyobb, huzamosabb ideje működő, megbízható szakmai és anyagi háttérrel rendelkező hangfelvétel-kiadókkal, ahol a jogdíj mértéke az átadási ár 9,009%-nak a védett művekre időarányosan eső része, - produkciónkénti hangfelvétel-kiadói szerződés, az ún. független kiadókkal, az áfás fogyasztói ár 8%-nak, vagy az átadási ár 11%-nak a védett művekre időarányosan eső része utáni jogdíjfizetés mellett, - egyedi szerződés közvetlenül a szerző általi jogosítás esetén, ahol azonban az ARTISJUS hozzájáruló nyilatkozatot kell tegyen, és rajta keresztül történik a szerzőnek a jogdíj megfizetése is, amely csak a jogdíjminimum alsó határának kell megfeleljen, egyebekben szabad megállapodás kérdése, - természetesen lehetséges a szerzői kiadás is, amelynek tekintetében az ARTISJUS felé bejelentési kötelezettség áll már csak fenn. A mechanikai jogdíjak a gyakorlatban komoly bevételi forrást jelentenek a szerzők számára, ez 1997-ben az összes beszedett jogdíjból az ARTISJUS Egyesületnél, összegszerűen 454 907 000 Ft-ot tett ki. (2) Az átdolgozási jogra és e jog gyakorlására az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható. Kivétel a mechanikai jogok alól Az átdolgozás engedélyezése, mint a szerző kizárólagos joga tekintetében a közös jogkezelési szabályok természetesen nem alkalmazhatóak. Átdolgozás a mű fordítása, színpadi, zenei feldolgozása, filmre való átdolgozása, a filmalkotás átdolgozása és a mű minden más olyan megváltoztatása is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más mű jön létre [Szjt. (új) 29. §]. 20. § (1) A rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadóművészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá hangfelvételek előállítóit műveik, előadóművészi teljesítményeik, illetve hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. Az ún. "üres-kazetta" és "kábel-televíziós" jogdíjak A szerzők díjigénye a magáncélú másolásra tekintettel az 1994. évi VII. törvény az 1969. évi III. törvény módosításáról rendelkezései értelmében vált ismertté jogunkban. Ez a terület ugyancsak tipikusan a közös jogkezelés területe, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a jogosultak önállóan érvényesíthetnék ezen a területen jogaikat. A jelen szabályozás gyakorlatilag változtatás nélkül tartja fenn a korábbi rendelkezéseket. Bár a magáncélú másolás a 35. § értelmében, az ott foglalt feltételek figyelembe vételével szabad felhasználásnak minősül (kivéve értelemszerűen az építészeti műveket és műszaki létesítményeket), tehát a szerző hozzájárulásához nem kötött, díjtalan felhasználás - melyet a szomszédos jogi jogosultakra is alkalmazni kell a 83. § (2) bek. értelmében - szűk keretet között lehetséges (nem irányulhat sem jövedelemszerzésre vagy jövedelemfokozásra közvetve sem, a szerző jogos érdekeit egyébként sem sértheti stb.), azonban így is csökkenti a kereskedelmi forgalomban lévő példányok iránti keresletet. Ez jövedelemkiesést, "elmaradt hasznot" jelent a jogosultak körében. Ennek kompenzálására alkotta meg a jogalkotó az ún. "üres-kazetta" jogdíj intézményét, mely ezen üres hordozókra - illetve gyártóira, forgalmazóira stb. - kívánja hárítani a jogdíjfizetés kötelezettségét azon "vélelemmel" élve, hogy a jogdíjköteles felhasználás - azaz a másolás - mindenképpen ezeken történik meg. Az ilyen módon beszedett jogdíjak 1997-ben üres hangkazetták tekintetében 78 548 000 Ft-ot, üres képhordozók esetében 101 771 000 Ft-ot jelentettek. (2) Az (1) bekezdésben említett díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet állapítja meg. A díjszabásról véleményt kell kérni az érintett szerzők egyéb közös jogkezelő szervezeteitől, valamint az előadóművészi és a hangfelvétel-előállítói jogok közös kezelését végző szervezetektől is. A díjat az üres kép- és hanghordozó gyártója, külföldi gyártás esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy köteles az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezethez a forgalomba hozataltól, külföldi gyártás esetén pedig a vámkezelés befejezésétől számított nyolc napon belül befizetni. A díjak megállapítása A művelődési és közoktatási miniszter már említett közleménye a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző, nyilvántartásba vett egyesületekről (Magyar Közlöny 1997/50. szám) tartalmazza a jogalapját annak a "munkamegosztásnak", amellyel az érintett közös jogkezelő szervezetek mindegyike tekintetében az ARTISJUS

- 30 jogosult a jogok érvényesítése érdekében eljárni, és a beszedett díjakat a részletes szabályok alapján felosztani. A jogdíjak megállapítása, mértéke tekintetében, azok megállapítása előtt az egyéb érintett jogkezelő szervezettől, továbbá az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogkezelő társaságaitól véleményt kell kérni. Az ARTISJUS által közzétett, és a művelődési és közoktatási miniszter által jóváhagyott, a Magyar Közlönyben megjelentetett jogdíjak mértéke évenként változik. A főbb kategóriák az audiokazetta, a videokazetta, illetőleg a nyersanyagimport, melyek időtartamuk szerint sorolódnak különböző díjfizetési csoportokba. Az ún. "egyéb" kategóriába tartozik az írható CD és a minidiszk. Az üres kép-, vagy hanghordozók utáni jogdíjat e hordozók gyártójának, külföldön gyártott (import) hordozók esetében a vám megfizetésére kötelezett személynek kell befizetni. Vannak olyan országok, amelyek nem a hang- vagy képhordozók előállítóinak, hanem a "hardware" (pl. lejátszóberendezések) gyártóira szabják ki a másolásra tekintettel fizetendő jogdíjat. Olyan rendszerek is vannak, amelyek e kettő kombinációját alkalmazva megosztják a másolással érintett gyártók kötelezettségét. Ez inkább jogtechnikai kérdés, mivel a befizetésre kötelezettek természetesen ezen összeget beépítik a termékeik fogyasztói árába, így végeredményben a fogyasztóra hárul e jogdíj fizetése is. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről rendelkezéseinek értelmében azzal a vámáruval szemben, amelyre vonatkozóan a szerzői vagy a szomszédos jogok megsértését követték el, akár a szerzői, illetőleg szomszédos jogi védelem jogosultja, akár ezen jogok közös kezelését végző szervezet jogosult fellépni, és a vámhatóság kérelmükre - az adatvédelmi jogszabályokban foglaltak betartása mellett - köteles tájékoztatást adni a vámkezelést kérő személyéről, a vámáru címzettjének nevéről és címéről, továbbá köteles biztosítani, hogy a jogosult a vámárut megtekinthesse, megvizsgálhassa, annak érdekében, hogy élhessen a jogszabályokban biztosított jogával [128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet3. § (5)]. (3) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki: a) az export céljából történő forgalomba hozatalra, továbbá b) a kizárólag olyan készülékhez (pl. stúdióberendezéshez, diktafonhoz) használható kép- és hanghordozókra, amelyeket rendeltetésszerű felhasználás esetén nem használnak művek, előadóművészi teljesítmények, illetve hangfelvételek másolatainak magáncélú készítésére. Kivételek a díjfizetési kötelezettség alól Az export céljából történő forgalomba hozatal esetén a gyártó mentesül a jogdíj fizetése alól. E kivétel hiányában ugyanarra a hordozóra kétszer kellene ezen a címen jogdíjat fizetni, egyszer belföldi gyártóként, majd az export célországában az import hordozók vámjának megfizetésére kötelezett személynek. Ezt elkerülendő az egyes országok nemzeti jogszabályai egységesen állapítják meg ezt a kivételt. A kizárólag olyan készülékekhez használható hordozók után, amelyeket rendeltetésszerű felhasználás esetén nem használnak magáncélú másolásra, az előállítók az említett hordozók tekintetében mentesülnek a díjfizetés alól. Elvileg nem kizárt, hogy e hordozók technikailag alkalmasak lehetnek a magáncélú másolás készítésére. A kivétel akkor állapítható meg (nem kell jogdíjat fizetni), ha a rendeltetésszerű felhasználás nem terjed ki a magáncélú másolásra. A kivétel szempontjából rendeltetésszerű felhasználásnak tekinthető pl. a sugárzó szervezetek által beszerzett azon hordozók (pl. BETA-kazetta) felhasználása, amelyek kizárólag stúdió berendezésekhez stb. használhatóak. Méltánytalan viszont az, hogy a fogyasztónak egy hangfelvétel megvásárlásakor a fogyasztói árban meg kell fizetnie egyfelől az üres hordozókra kivetett jogdíjat, másfelől meg kell fizetnie a mechanikai jogdíjat is, mivel a hangfelvételek rögzítése és többszörözése eredetileg üres hordozókra történik. (4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből hanghordozók esetében ötven százalék a zeneszerzőket és az írókat, harminc százalék az előadóművészeket, húsz százalék a hangfelvételek előállítóit illeti meg. A díjak felosztása A korábbi gyakorlat a beszedett jogdíjak felosztására egyrészt a kezdetekben felvett műsormérési adatok, másrészt az érintett közös jogkezelő szervezetek megegyezésén alapult. A törvényben rögzített arányok a lehető legnagyobb pontossággal rögzítik a valós felhasználások arányát. (5) Képhordozók esetében a befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmelőállítókat, huszonkét százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, négy százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizenhat százalék a filmírókat, húsz százalék a zeneszerzőket és a zeneszöveg-írókat, valamint huszonöt százalék az előadóművészeket illeti meg. A díjak felosztásának törvényes mértéke és arányai

- 31 Mivel adódhat olyan helyzet, hogy ezen szervezetek pl. érdek-összeütközések miatt nem tudnak megállapodni évente újra és újra a felosztási arányokról, így a jogszabály már tartalmaz erre az esetre kötelező százalékos arányokat. A szervezetek megállapodása azonban a képhordozók esetén továbbra is lehetséges, sőt elsődleges. (6) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a díjaknak azt a részét, amely az általa a felosztást illetően nem képviselt szerzőknek és szerzői jogi jogosultaknak, az előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak jár, a jogosultak közös jogkezelő szervezeteinek utalja át. A díjak kiutalása felosztás céljából Az előadóművészeket és a hangfelvétel-előállítókat megillető részeket az ARTISJUS átutalja az MSZSZ-EJInek, illetve a MAHASZ az audiovizuális művek képi alkotóit és a filmgyártókat képviselő FILMJUS-nak, a HUNGART-nak, amelyek ellátják az ezzel kapcsolatos dokumentációs feladatokat és saját felosztási szabályzatuk elfogadása után ennek megfelelően osztják fel az érintett jogosultaknak a jogdíjakat. Komoly problémát okozott a korábbiakban a HUNGART és a FILMJUS, mint teljességgel újonnan alakult szervezetek esetén a megalakulásukat megelőző időtartamra beszedett díjak felosztása, mivel pl. a HUNGART esetében semmilyen dokumentáció nem állt rendelkezésre mindehhez. Megoldásként - külföldi példákat is alapul véve - az elsődleges sugárzási engedélyek alapján történt felhasználások alapul vétele szolgálhat, bizonyos analógia segítségével, tehát azt feltételezve, hogy az üres kazettákra a műveket ugyanolyan arányban másolják, mintahogyan azokat sugározták. (7) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. A kötelező közös jogkezelés A közös jogkezelés e módjára tekintettel a jogdíjakról való lemondás csak megfelelő garanciális szabályok mellett gyakorolható. E nélkül a közös jogkezelés teljességgel elvesztené gyakorlati megvalósíthatóságának minden alapját. 21. § (1) Az olyan művek szerzőit, valamint az olyan műveket könyvként, kottaként vagy folyóiratban kiadókat, amelyeket fénymásolással vagy más hasonló módon, papíron vagy más hasonló hordozón (a továbbiakban együtt: reprográfiával) többszöröznek, a magáncélú másolásra tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. A díjat a reprográfiára szolgáló készülék gyártójának, külföldön gyártott készülék esetében pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személynek kell a 20. § (2) bekezdése harmadik mondatában meghatározott határidőn belül megfizetnie. E díjon felül a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető is köteles díjat fizetni. Mindkét díjat a közös jogkezelő szervezetnek kell befizetni. A reprográfiai jogdíj általános szabályai A tömeges magáncélú másolás esetével az ún. "üres-kazetta jogdíj" esetében már találkoztunk. Hasonló eset a nyomtatott formában megjelenő művek, így elsősorban az irodalom alkotásai tekintetében ezeknek a nagyszámú többszörözése, legelterjedtebb formája pedig a fénymásolás. Ezen felhasználás addig tekinthető szabadnak, amíg nem ütközik a mű szokásos értékesítésébe, és indokolatlanul nem sérti a szerző jogos érdekeit. A tömeges másolás azonban nyilvánvalóan meghaladja ezen kereteket. Éppen ezért a jogalkotó a fenti szabály megalkotásával azon szabályozási hiányt kívánta pótolni, jogunkban teljesen újszerűen, amivel a szerzők ezen jogos igénye kielégítést nyer. A "reprográfiai jogdíj" a szerzőket ezen felhasználás ellenében megillető méltányos díjazás, mely ugyancsak kizárólag a közös jogkezelés keretében érvényesíthető, a már említett gyakorlati szempontok miatt. A nemzetközi gyakorlat tekintetében elmondható, hogy a nemzeti reprográfiai társaságok többnyire nem a hagyományos (zenei, irodalmi, képzőművészeti) közös jogkezelőkre épültek rá, hanem az adott ország könyvés lapkiadók, zeneműkiadói, fotóművész szövetségei, írók, műfordítók és kritikusok szervezetei közösen hoztak létre önálló reprográfiai közös jogkezelő szervezetet. Az írók (szépírók, tudományos és más non-fiction művek szerzői egyaránt) és a könyvkiadói jogok tulajdonosai kivétel nélkül minden tagországban a jogosulti kör első helyén találhatók. Ugyancsak kiemelt helyet foglalnak el a legtöbb országban az újságírók, a lapkiadók, a zeneműkiadók, a képzőművészek (festők, grafikusok, illusztrátorok stb.) és a fotóművészek. A műfordítók már csak néhány országban (pl. Norvégiában) részesednek a bevételekből, míg az előadóművészek díjazása (Kanada) végképp kuriózumnak számít. A beszedett jogdíjak jogosultak közötti felosztását folyamatos statisztikai adatgyűjtés és elemzés segíti elő. Ez egyrészt a kiadók, forgalmazók adatszolgáltatására, másrészt az intézmények, másolóüzemek számára kötelezően előírt információszolgáltatásra épül. A felosztásnál ugyanis figyelembe veszik az adott műfaj, műcsoport piaci részesedését (pl. eladott szépirodalmi művek, albumok száma), de nem nélkülözhetők a felhasználóktól kapott tényleges másolási darabszámok, természetesen szintén műfaji csoportosításban (pl.

- 32 hány oldalnyi jegyzetet, szótárt, újságot stb. másoltak az adott intézményben). A külföldi jogtulajdonosok részesedésének megállapításához elengedhetetlen az országonkénti bontásban készített kimutatás. Ezek után nem érdektelen bemutatnunk a reprográfiai jogkezelők 1996. évi saját bevételeinek alakulását (ezer DM-ben). Az ország neve beszedett jogdíj (e DM) USA 7 568 000 Németország (VG Wort) 5 977 000 Nagy Britannia 3 895 000 Norvégia 3 120 000 Németország (VG Bild-Kunst) 651 000 Franciaország 344 000 (2) Azoknak a készülékeknek a felsorolását, amelyek reprográfiára szolgálnak, külön jogszabály állapítja meg. A díjfizetésre kötelezettek köre Az Szjt. (új) 112. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján került kiadásra a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról szóló 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet. A jogszabály megjelenése több okból is késett. Egyrészről, az Szjt. (új) 107. §-ának (2) bekezdése a törvény 21. és 22. §-ában foglalt rendelkezéseket 2000. szeptember 1-jétől rendelte alkalmazni, így a jogalkotónak egy év állt rendelkezésére a szükséges egyeztetések lefolytatására. Másrészről a jogszabály előkészítéséért felelős Igazságügyi Minisztérium egy széleskörű felmérést végeztetett a hazai reprográfiai (fénymásolási) gyakorlatról, különös tekintettel a számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóval történő másolásra. Az informatikai ipar képviselői ugyanis kezdettől fogva vitatták, hogy a printerre (nyomtatóra) is kiterjedjen a rendelet hatálya. A jogalkotó eredetileg arra a kompromisszumos megoldásra helyezkedett, hogy a nyomtatót a reprográfiai készülékek körébe sorolja, a telefaxot és a szkennert viszont nem. (A rendelet-tervezethez fűzött miniszteri indokolás szerint arra a tényre, hogy a nyomtatók esetében a reprográfiai funkció járulékos jellegű, a díjazás mértékének megállapításakor lehet tekintettel lenni.) Végül az a - hasonló nemzetközi szabályozást nem teljesen visszatükröző - döntés született, hogy csupán az elektronikus elven működő, a termikus elven működő, a diázó, hőmásoló és egyéb kontakt másológépekre terjed ki a rendelet hatálya, másra, így a faxokra, szkennerre, nyomtatóra nem. Mindezek alapján a rendelet melléklete a 9006/1995. (SK. 4.) KSH közleménnyel közzétett Belföldi Termékosztályozás alapulvételével termékszám és ITJ szám szerint sorolja fel a reprográfiára szolgáló berendezéseket. (3) Az (1) bekezdésben említett díjat a közös jogkezelő szervezet állapítja meg. A díj megállapításakor figyelembe kell venni különösen a készülék használati módját, teljesítményét, az ellenérték fejében történő üzemeltetés esetében pedig a működés helyét is. A jogdíjak mértékének megállapítása A reprográfia jogintézményével kapcsolatosan a legtöbb kritikát ezen rendelkezés kapta. Az ellenzők legfőbb érvei a következők voltak: - a szabályozás alapvetően nem a tömeges másolások tényleges felhasználóit, azaz pl. a könyvtárakban, egyetemeken másolókat kötelezi a díjfizetésre - mivel mindenki számára nyilvánvalóak az ő kötelezésükkel járó kedvezőtlen költségvetési hatások -, hanem kizárólag a készülékek gyártóit, - ha a jogintézmény az ún. "üres-kazetta jogdíj" analógiájára épül, akkor miért a másolásra szolgáló készülékeket, és miért nem az adathordozókat, tehát pl. a másolópapír gyártóját terheli a díjfizetési kötelezettséggel, - további kérdés, hogy ha a nem a felhasználás valódi alanyaira rójuk ezen kötelezettséget, hanem a készülékgyártókra, akkor mennyiben felel meg a "díj" fogalma az államháztartásról szóló 1992. évi XXXCIII. törvény 10. § (2) bekezdésében foglaltaknak, azaz hogy "... elsősorban adó, illeték, vám, vámbiztosíték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj" formájában írható elő fizetési kötelezettség, ahol is a "díj" alapvető követelménye, hogy valamely szolgáltatás ellenértékeként kell jelentkezze; kérdés, hogy a gyártók mennyiben kapnak a díj ellenében bármiféle "szolgáltatást". A jogdíjak mértékének megállapítására vonatkozó rendelkezés egyoldalúságát valamiképpen oldja az Szjt. (új) 90. §-ának (2) bekezdése, amely szerint a miniszter - a jogdíjak jóváhagyása előtt - véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdekvédelmi szervezeteitől, ideértve a reprográfiai díj fizetésére kötelezetteket és azok érdekképviseleti szervezeteit is. Jóllehet az Szjt. (új) 21-22. §-ait 2000. szeptember 1-jétől kell alkalmazni, a 2001. évre megállapított reprográfiai jogdíjakat a miniszter 2001. április 1-jétől léptette életbe, az előkészítés és egyeztetés elhúzódása

- 33 miatt (közzétéve a Magyar Közlöny 2001/31. számában). Eszerint a másológépek forgalmazói a készülékek másolási sebességének alapulvételével meghatározott díjakat kötelesek megfizetni. Például egy percenként 10-14 másolatot készítő gép reprográfiai díjtétele 2001-ben 5400 Ft, míg az 50 másolatnál több A/4-es lapot sokszorosító eszköz tarifája 72 000 Ft. A gyártóknak a forgalomba hozatal napjától, az importőröknek a vámkezelés befejezésétől számított nyolc napon belül kell teljesíteni a jogdíjfizetést. (Gyártónak minősül az is, aki a reprográfiára szolgáló készüléket alkatrészekből állítja össze.) Az ellenérték fejében történő fénymásolást végzők eltérő összegű jogdíjat fizetnek attól függően, hogy a tevékenységet fénymásoló üzletekben, kiskereskedelmi üzletekben, felsőoktatási intézményekben, nyilvános könyvtárakban, közoktatási és közművelődési intézményekben, vagy egyéb, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen folytatják-e. Mindezeken felül a tarifa mértéke függ a készülék üzemelési helye szerinti település típusától, továbbá a készülék másolási sebességétől. A sokrétű differenciálás célja az volt, hogy méltányos, a díjszabás a kötelezettek számára elviselhető terhet jelentsen. Egy fővárosi fénymásoló üzlet például 8200 Ft-ot fizet a percenként 13-50 másolatot készítő gépek üzemeltetése után (készülékenként és havonta). Egyébiránt fénymásoló üzletnek (copy shopnak) a három vagy ennél több gépet üzemeltető, illetve - a fénymásolók számától függetlenül - a fő tevékenységként ezzel foglalkozó üzlet minősül. Színes másolat készítésére is alkalmas másolóberendezés importja és ellenérték fejében történő üzemeltetése esetén, a megállapított díjtételek 50%-kal emelkednek. Vita esetén azt kell üzemeltetőnek tekinteni, akit a reprográfiára szolgáló készülékekkel történő másolás után bármilyen címen és formában szedett ellenérték megillet. Az üzemeltetők a díjakat negyedéves időszakokra, legkésőbb a tárgynegyedév végéig kötelesek megfizetni. A díjak annak a hónapnak az elejétől esedékesek, amelyben a reprográfiára szolgáló készülék működtetése megkezdődött. Tételes díjfizetés helyett átalánydíjas szerződés csak azzal a gyártóval (importőrrel) és a készüléket ellenérték fejében üzemeltetővel köthető, akinek nincs jogdíjtartozása és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, illetve a szerződés megkötését a készülékek elhelyezésének és üzemeltetésének sajátos körülményei, vagy a díjfizetésre kötelezettek által fizetendő jogdíj jelentős mértéke lehetővé, és indokolttá teszi. (4) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki a készülék export céljából történő forgalomba hozatalára. Kivételek a díjfizetési kötelezettség alól Az üres kazetták exportja tekintetében már említett indoklás alapján, tehát hogy e kivétel hiányában ugyanarra a hordozóra kétszer kellene ezen a címen jogdíjat fizetni, egyszer belföldi gyártóként, majd az export célországában az import hordozók vámjának megfizetésére kötelezett személynek, állapít meg a törvény mentességet. (5) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből harminc százalék a könyv- és folyóiratkiadókat illeti meg. A nekik járó részt érdek-képviseleti szervezeteiknek kell átutalni. A fennmaradó hetven százalékból az irodalmi és a zenei művek szerzőit, valamint a zeneműkiadókat hatvan, a képzőművészeket és a fotóművészeket tíz százalék illeti meg. Ez utóbbi részt a képzőművészek szerzői jogainak közös kezelését végző szervezethez kell átutalni. A díjak felosztásának törvényes mértéke és arányai A német felosztási rendszert kiemelve egy 1997-es országos vizsgálat alapján az INFRATEST szektoronként (jogosulti kategóriánként) az alábbi eredményre jutott: tudományos, technikai és szakkönyvek 35,50% tudományos és technikai folyóiratok 30,31% napilapok, hetilapok 15,70% szépirodalmi művek 5,91% festmények és grafikák 11,99% térképek 0,59%. Ez az alapja végső soron a különböző kategóriák között a jogdíjak kiosztásának. A felosztás meghatározásának kritériumai pl. irodalmi művek esetén: a jogosult a felosztást megelőző évben napilapban vagy populáris magazinban legalább 20 000 karakternyi cikket publikált (egy cikk minimum 900 karakter). Verses vagy irodalmi- ill. szatirikus lapban 3000 karakter a követelmény. A felosztási összeget egyrészt a folyóiratok száma határozza meg (amelyben az egyéni jogosult meghatározott karakternyi saját művet publikált), másrészt az adott folyóirat karaktereinek száma. Ezek és a példányszám képezik a pontszámítás alapját. Minél magasabb pontszámot ért el az adott sajtótermék, azzal arányosan nő a díjazás (Kivonatos közlés Dr. Kiss Zoltán: A reprográfiai jogdíj szabályozásának kérdései című tanulmányából, az ARTISJUS Egyesület kiadványa, 1998.).

- 34 Alapvető feltétele a felosztás valósághű arányainak kialakulásához, hogy mind a szerzők, mind a felhasználók évente rendszeresen, pontos és részletes adatokat szolgáltassanak, ami adott esetben egy magánszemélynek csak a fölösleges adminisztráció látszatát keltheti. Meg kell még említeni, hogy a befolyt jogdíjak Szjt. (új)-ban meghatározott vagy a jogosultak megállapodásában rögzített hányadát az irodalmi és a zenei művek szerzői, valamint a zeneműkiadók után az ARTISJUS-nak, a képzőművészek és a fotóművészek után a HUNGART-nak, végül a könyv- és folyóiratkiadók után az érintettek alakulóban lévő egyesületének kell átutalni. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott felosztási arányokat akkor kell alkalmazni, ha az érintett közös jogkezelő, illetve érdek-képviseleti szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg. A felosztás kialakítása megállapodás útján Ezen rendelkezéssel a jogszabály lehetőséget, sőt elsődlegességet biztosít az érintett jogkezelők megállapodásának, így biztosítva a felosztási arányoknak a mindenkori tényleges felhasználásokhoz való minél hatékonyabb közelítését. (7) A szerzők és a kiadók díjigényüket csak közös jogkezelő, illetve érdek-képviseleti szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. Ha az ebben a §-ban szabályozott díjigény érvényesítésére a jogosultak nem alakítanak a 86. § (3) bekezdése alapján külön közös jogkezelő szervezetet, az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet látja el az ezzel a díjazással összefüggő közös jogkezelést is. Ebben az esetben e közös jogkezelő szervezetnek a díjszabásról véleményt kell kérnie a könyv- és folyóiratkiadók, valamint a zeneműkiadók érdekképviseleti szervezeteitől is. A kötelező közös jogkezelés A kötelező közös jogkezelést előíró szabály - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - a jogintézmény gyakorlati megvalósíthatóságának követelményét veszi alapul, azaz, hogy ezen díjigény tipikusan nem érvényesíthető a szerzők által egyedileg, csakis a jogvédő szervezetek segítségével. Ehhez szükséges még az a garanciális szabály, mely kizárja a szerzők lemondását ezen jogukról a díjak felosztását megelőzően. Az Szjt. (új) itt alternatív megoldást alkalmaz: a kötelező közös jogkezelést a jogosultak a reprográfiai díjigény érvényesítésére alakított egyesületére, illetve - ennek hiányában - az ARTISJUS Egyesületre bízza. Tekintve, hogy a miniszter 2000. szeptember 1-jén a közös jogkezelést végző egyesületek nyilvántartásába vette a Magyar Reprográfiai Szövetséget, e szabályhely második fordulata nem jutott szerephez. 22. § (1) Aki a 20. §-ban meghatározott üres kép- vagy hanghordozót, vagy a 21. §-ban meghatározott készüléket üzletszerűen gyárt, illetve aki ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, minden naptári hónap tizedik napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a hordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltetőtől pedig a megfelelő díj megállapításához szükséges adatok szolgáltatását kérheti. A díjfizetésre kötelezettek adatszolgáltatási kötelezettsége A felhasználásokhoz kapcsolódó általános tájékoztatási kötelezettségen túlmenően [Szjt. (új) 16. § (7)] speciális kötelezettséget ró a jogszabály ezen rendelkezése a reprográfiára szolgáló készülékek gyártóira, mint "kvázi" felhasználókra. Az adatszolgáltatás pontossága a közös jogkezelés hatékonyságának alapvető feltétele, illetőleg a jogosulatlan felhasználások felderítése szempontjából is megkerülhetetlen. A korábban már említett 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről ugyanezen adatok közlésére kötelezi a vámhatóságot is. (2) Az (1) bekezdésben szabályozott tájékoztatási, felvilágosítási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének akár részleges - elmulasztása esetén az egyébként járó díjazáson felül, a közös jogkezelő szervezet többletköltségeinek fedezésére költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj összegével egyezik meg. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezménye Ez az ún. "duplumban" marasztalás lehetősége a későbbiekben a művek nyilvános előadásának a közös jogkezelés keretében történő engedélyezés tekintetében került még szabályozásra, és a közös jogkezelés hatékonyságának elősegítését szolgálja mindenekelőtt. A rendelkezés indoka, hogy a közös jogkezelés során is a legnagyobb költséget és munkaterhet a jogosulatlan felhasználások felderítése, és az ilyen felhasználók jogdíjfizetésre kötelezése jelenti. Ezen "pluszmunkát" kívánja a jogalkotó a jogosulatlan felhasználások felhasználóival megfizettetni.

- 35 -

A terjesztés joga 23. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással. A terjesztés jogának általános fogalma A felhasználás fogalmának generálklauzulája már a korábbiakban is átfogta a terjesztés, illetőleg a gyakorlatilag szinonimaként használt forgalomba hozatal, mint a szerző kizárólagos engedélyezési jogát. Jelen szabályozás most már nevesítve, mint a vagyoni jogok egyik legjelentősebb részjogosítványaként szabályozza ezen jogintézményt. A korábbi szabályozás alapvetően egyes műfajok tekintetében, így különösen az irodalmi műveknél, pontosabban az azokra vonatkozó kiadói szerződések feltételei között, a filmeknél a televízió-szervezet megfilmesítési szerződéseinek értelmezésekor, a képzőművészet alkotásai közül pl. a kisplasztika, érem, plakett felhasználására vonatkozó szerződés részletei között tartalmazott speciális, a terjesztés jogát különösen értelmező rendelkezést. Az új rendelkezés azonban - elsősorban a WIPO Szerzői Jogi Szerződés 6. cikkében foglaltaknak megfelelően, amely az irodalmi és a művészeti alkotások szerzőinek kizárólagos jogaként rögzíti, hogy engedélyezzék műveik eredetijének és másolatainak a közönség számára adásvétel vagy egyéb tulajdon-átruházás révén történő hozzáférhetővé tételét - kiterjeszti ezen jogot minden műfajra, általános érvénnyel, alapvetően a dologi műpéldányok vonatkozásában. A WIPO Szerződésen kívül az 1993/26. sorszámozott nemzetközi szerződéssel kihirdetett a Magyar-Amerikai Megállapodás (mely létrejött a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szellemi tulajdonról, 1993. szeptember 24., Magyar Közlöny 1993/173. szám) tartalmazott olyan kikötéseket, amelyek szükségessé tették azon jogalkotói feladatot, hogy a terjesztési jog szabályozása minden tekintetben megfeleljen nemzetközi kötelezettségeinknek. A Megállapodás értelmében "... az eredeti műpéldány vagy engedéllyel készült másolatai adásvétel, bérbeadás útján vagy egyéb módon történő, az importot is magában foglaló első nyilvános terjesztése, vagy a terjesztés engedélyezésére vonatkozó kizárólagos jog" biztosítása szükséges a jogalkotó által. A jelenlegi megoldást ezt "meghaladóan", a szerzőnek még szélesebb jogokat biztosít, mivel általános érvénnyel zárja ki a nemzetközi jogkimerülést, illetőleg minden műfajra kiterjed. A szerzői jogokat érintő felhasználási szerződések rendszerint tipikusan tartalmaznak a versenyt valamilyen módon érintő klauzulákat, pl. időbeli vagy területi korlátozásokat, forgalomba-hozatali és beszerzési megkötöttségeket. A tisztességtelen piaci magatartás jogát az EK fogyasztóvédelme szabályozza, és bár az EK versenyjoga konkrétan nem tartalmaz rendelkezéseket a tisztességtelen piaci magatartás elleni fellépésekre ezt az egyes tagállamokra hagyja - azonban ennek ellenére kiemelt figyelem központjába kerültek már hosszú ideje az olyan esetek, amikor a szellemi tulajdonjogok értékesítésével foglalkozó vállalkozások versenykorlátozás céljából kartell jellegű megállapodásokat kötnek (Dr. Tattay Levente: Az ipari tulajdon és a versenyjog kollíziójának feloldása az Európai Közösségben, Magyar Jog 1999/5. szám). Az Európai Unió működésének alapját jelenti az áruk, szolgáltatások szabadsága, melynek számos jogszabály, rendelkezés biztosítja, így pl. az EK-szerződés 85. cikkelyének (1) bekezdése, amely az általános kartell-tilalmat szabályozza, tehát amelynek értelmében tilosak az olyan vállalatok közötti megállapodások, vállalati társulások döntései, összehangolt magatartások, amelyek alkalmasak a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, és amelyeknek célja a verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása. Azonban a (3) bekezdésben rögzített feltételek esetén, bizonyos esetekben, mentességet biztosít a már említett versenyt korlátozó tilalmak alól, amennyiben azok hozzájárulnak a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, valamint az áruk termelésének és elosztásának javításához. Ezen mentesség alapfeltétele az oltalmi jog "különleges tárgya", jelen estben a szellemi alkotás. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, pl. a "különleges tárgy" fogalmi körébe tartoznak az időleges felhasználási korlátozások, a használat módjának korlátozásai, a minőségbiztosító intézkedések, és a licencdíjak. Nem tartoznak azonban ide a területi korlátozások, a mennyiségi felső határ-korlátozások, a forgalomba hozatali kötöttségek, az ár- és kondíciómegkötések, vagy a megnemtámadási megállapodások, ezek tekintetében a verseny szabadságát biztosító tilalmak éppúgy érvényesek. Ugyancsak a "különleges tárgyhoz" tartozó jognak ítélte az Európai Bíróság a párhuzamos oltalmi jogok jogosultjának annak meghatározására vonatkozó jogát is, hogy a védelemben részesülő államok melyikében szabad a védett árut első ízben forgalomba hoznia. Ezért van joga megtiltani a védett áru első ízbeni forgalomba hozatalát olyan államban, amely egyébként védelemben részesül, ám amelynek a jogosult nem adott engedélyt (Dr. Sack, Rolf: A szellemi alkotásokhoz fűződő jog "specifikus tárgya" licencszerződésekben alkalmazott versenykorlátozásoknál, Magyar Jog, 1998/3. szám, 189. o.).

- 36 Az ipari tulajdonjogok kizárólagossága egy-egy országban monopol helyzetet teremthet, mert elvileg megszünteti a versenyt. A szellemi tulajdon területén létező kizárólagos felhasználási engedélyek egyrészt lehetőséget nyújtanak az egyedüliként való felhasználásukra, másrészt annak megtiltására is, hogy a más országokból származó importot ez alapján megtiltsák. Ezen ellentmondás feloldására több lehetőség kínálkozik, ám egyikük sem probléma-mentes. Komoly a szerepe az európai Bíróság ezen a területen kialakított gyakorlatának, így elsődlegesen a "jogkimerülés" intézménye alkalmazásának és értelmezésének. Ezen túlmenően egyrészt az egyéni, másrészt a csoportmentesítések jelenthetnek hatékonyt eszközt a dilemma megoldására, így tehát egyes vállalatok közötti megállapodások, összehangolt magatartások konkrét mentesítése, megfelelő értékelést követően, illetőleg csoportmentesítő rendeletek pl. a franchisemegállapodások területén (Dr. Tattay Levente: Az ipari tulajdon és a versenyjog kollíziójának feloldása az Európai Közösségben, Magyar Jog 1999/5. szám). (2) A terjesztés magában foglalja különösen a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány bérbeadását, valamint a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát. A terjesztési jog része a bérbeadáshoz és haszonkölcsönbe adáshoz való jog, melyet a korábbi generálklauzula ugyancsak csaknem teljességgel lefedett. Azonban - elsősorban az Európai Közösségek Tanácsa 1992. november 19-én kelt, 92/100. sz. Irányelve a bérbeadás és a haszonkölcsönbe adás jogáról, továbbá egyes szomszédos jogokról a szellemi tulajdon területén rendelkezéseinek megfelelően - a szabályok pontosítására, részletezésére volt szükség. Az Irányelv 1. Cikkely 2. pontja értelmében "bérlet" a határozott időre történő használatba adás közvetlen, vagy közvetett gazdasági, vagy kereskedelmi előny érdekében, míg "haszonkölcsön" a 3. pont szerint a közönség számára nyitva álló intézmény útján, határozott időre történő használatba adás, amely sem közvetlenül, sem közvetetten nem irányul gazdasági vagy kereskedelmi előny megszerzésére. (3) Filmalkotás, hangfelvételben foglalt mű, valamint szoftver esetében a terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adására is. Terjesztési jog haszonkölcsön esetében A szabályozás - az Irányelvben biztosított lehetőségeket is figyelembe véve - a haszonkölcsönbe adás jogát szűk körben engedélyezi, tekintettel az ilyen célú felhasználások, így pl. közkönyvtári kölcsönzés, általában indokoltan a szabad felhasználás alá esnek [Szjt. (új) 39. §]. Kivételt képeznek ez alól azonban a szoftver, a filmek és a hangfelvételek eseteire, illetve a (4) bek. alapján a az építészet, az iparművészet és ipari tervezőművészet terveire, mivel ezen művek esetében a haszonkölcsönbe adás szabad engedélyezése a művek rendes hasznosításának, így a szerző méltányos érdekeinek sérelmével járna. E műveknél fennmarad a szerzők kizárólagos engedélyezési joga. (4) A bérbeadással történő terjesztés joga az építészet, az iparművészet és az ipari tervezőművészet körében csak a tervekre vonatkozik. Terjesztési jog építészeti alkotásoknál Ezen értelmező szabály a képzőművészet, illetőleg azon belül az építőművészet alkotásainak rögzített, és ugyancsak védelemben részesülő formájára, azaz az építészeti tervekre vonatkozóan szabályozza a terjesztés, azon belül a bérbeadás jogát. Ezen művek esetében értelemszerű ezen megkötés. (5) Ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával más adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával belföldön forgalomba hozta, a terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében - a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható. A terjesztési jog kimerülése A terjesztési jog hatályának értelmezése világszerte alapvetően eltérő. E jogot pl. a példányok tulajdonjogának a szerző engedélye alapján történt átruházása után szinte mindenütt megszűntnek, kimerültnek tekintik. E "jogkimerülést" viszont egyes országokban csak a védelem helyének országában, illetőleg adott gazdasági régióban, így pl. az EU területén, történő átruházás esetén tekintik csak megtörténtnek ("nemzeti jogkimerülés"), máshol a bárhol külföldön történő átruházás esetén is ("nemzetközi jogkimerülés"). A "nemzeti jogkimerülés" lehetővé teszi, hogy a külföldi jogtulajdonos maga döntse el, melyik belföldi terjesztőnek ad kizárólagos jogokat, és milyen feltételekkel, így nem kell attól tartania, hogy a külföldön forgalomba hozott példányokkal bárki úgynevezett párhuzamos importot hajtson végre, kihasználva az egyes országok gyártási-terjesztési árszínvonalai közötti eltéréseket. Ezen az állásponton van az EK, az USA, és több latin-amerikai ország. A "nemzetközi jogkimerülés" hívei (Ausztrália, Kanada, Japán, Kína, több fejlődő ország) a szűkebb nemzeti jogkimerülés jövedelemkorlátozó, az oktatás-kutatás érdekeit hátrányosan érintő

- 37 hatásaira hivatkoznak. A WIPO Szerzői Jogi Szerződés a tagállamok számára mindkét szabályozási megoldás választását lehetővé tette (Fazekas Balázs: Az Internet szerzői joga, 1998., 78. o.). Az új szabályozás a "nemzeti jogkimerülés" megoldását választotta, tekintettel több, nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségünkre, így elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú szerződésben vállalt jogalkotói feladatokra. Az Európai Unióihoz való csatlakozásunkig e szabály csak a belföldön történő forgalomba hozatalnak tulajdoníthat a terjesztési jogot kimerítő hatást, a csatlakozást követően azonban az EU egész területén való forgalomba hozatalra ki kell terjednie. A "nemzetközi jogkimerülés" alkalmazása elleni jogi és gazdasági érvek sokrétűek. Elsősorban az értékesítési esélyeket jelentősen csökkentik az alacsony fejlettségű harmadik országokban elérhető, gyakran jóval csekélyebb bevételi és árszintek, ez pedig számos jogosultat arra indítana, hogy harmadik országnak ne adjon többé használati engedélyt, ami megnehezítené a belépést az ottani piacokra is, és bizonyos esetekben a leszállított áru termékekkel veszélyeztetné a harmadik országok "alapellátását". Mivel ezt az elvet a legtöbbállam nem alkalmazza, az, aki mégis teret enged, jelentős versenyhátrányokkal kell szembesüljön (Dr. Gaster Jens: A belső piac funkciói és a harmadik országokból való párhuzamos behozatal: vádbeszéd a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok nemzetközi (globális) felhasználása ellen, Magyar Jog, 1998/9. szám, 559. o.). Az ún. "paralellimport" intézménye alapvetően nem jogi, hanem gazdasági kategória., amely alatt e tekintetben azt a jelenséget értjük, amikor a szellemi tulajdont hordozó áruk különféle csatornákon keresztül kerülnek forgalomba meghatározott piacon, és ott rendszerint versenyhelyzet alakul ki közöttük. A jogkimerülés alapján a szellemi tulajdonjog jogosultja nem akadályozhatja meg, hogy a tőle jogszerűen megszerzett, ilyen jogot hordozó árut más is forgalomba hozza z adott országban (az EU esetén az egész gazdasági övezetben), még akkor sem, ha ezzel neki vagy külföldi vezérképviselőinek konkurenciát támasztanak (Dr. Vida Sándor: A paralellimport az Európai Közösség védjegy- és versenyjogában, Jogtudományi Közlöny, 1999. Május). (6) Ha a szerző a filmalkotásra vagy a hangfelvételben foglalt műre vonatkozó bérbeadási jogát a film vagy a hangfelvétel előállítójára ruházta, vagy egyébként engedélyezte számára e jog gyakorlását, a mű bérbeadással történő terjesztése ellenében továbbra is megfelelő díjazást követelhet a film vagy a hangfelvétel előállítójától. E díjról a szerző nem mondhat le, díjigényét azonban csak közös jogkezelő szervezet (85-93. §) útján érvényesítheti. A bérbeadás joga A bérbeadás joga a terjesztés jogának olyan eleme, amely még a szerzői jog kimerülését követően is fennmarad. Erről az Szjt. (új) 23. § (5) bekezdése - egyéb jogosultságok mellett - kifejezetten rendelkezik. Az 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről, szerzői jogokra vonatkozó fejezetének 11. Cikkében a bérleti jogok tekintetében az alábbiakat írja elő a tagállamoknak: "A Tagok legalábbis a számítógépes programok és a filmalkotások tekintetében biztosítják azt a jogot a szerzőknek és jogutódaiknak, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák a szerzői alkotásaik eredeti vagy másolati példányainak a nagyközönség részére való kereskedelmi bérbeadását. A Tag a filmek tekintetében mentesül ez alól a kötelezettség alól, kivéve, ha az ilyen bérbeadás a szóban forgó művek olyan széles körű másolásához vezetett, ami az illető Tagban a szerzőkre és jogutódaikra ruházott kizárólagos sokszorosítási jog anyagi sérelméhez vezetett..." Az Európa Közösségek Tanácsa 1992. november 19-ei 92/100 sz. Irányelve a bérbeadás és haszonkölcsönbe adás jogáról 4. cikkelyében a hangfelvételek és filmalkotások bérbeadási jogának átruházásakor is kimondja a szerzők, illetve az előadóművészek méltányos díjazásra való jogát. A szerzők és az előadóművészek a felhasználási szerződésben a bérbeadás jogát is átruházhatják, az Szjt. (új) 23. § (6) mint garanciális szabály biztosítja azonban a szerzők és az előadóművészek [Szjt. (új) 73. § (3)] számára a bérbeadásból származó felhasználói bevételből való részeltetést a filmalkotások és hangfelvételek esetében. Ezt indokolja a bérbeadás jogának (pl. videotéka) elterjedtsége, és a hozzá kapcsolódó viszonylag jelentős bevétel, amely bizonyos értelemben a szerző egyéb jogainak (nyilvános előadás, többszörözés) érvényesülését korlátozza. Különösen audiovizuális műveknél tendencia a kazetták kölcsönzése. A bérbeadott kazetták tömeges felhasználását követően általában a "fogyasztók" már nem vásárolják meg a filmet. Ezért az EK 89/552. sz. Irányelve a Határok nélküli Televíziózásról , és ennek folytán az EU tagállamok szabályai a filmek különböző formában történő bemutathatóságára, az elérhető közönség nagyságára tekintettel (mozi, video, televízió) más és más határidőket állapítanak meg. A bérbeadásból származó jogdíjak kizárólag közös jogkezelés útján érvényesíthetőek, a jogdíj alapját pedig a film és hangfelvétel előállítóinak bevétele képezi. Az Szjt. (új) előkészítése folyamán felmerült másik alternatíva szerint, a jogdíjat a közvetlenül a közönség számára bérbeadónál (pl. videotéka) kellett volna érvényesíteni. A szerzők szempontjából egyfelől előnyösebb lett

- 38 volna e koncepció (közvetlenül a fogyasztótól befolyó bevételből való részesedés), másrészt viszont a jogérvényesítés hatékonysága jelentősen megnehezedett volna. Így a jogalkotó az előállítónál jelentkező bevételhez kapcsolt jogdíj koncepciójánál maradt. (7) A (3) bekezdésben nem említett műveknek - az építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotások esetében azok terveinek - a nyilvánosság számára történő haszonkölcsönbe adása esetén a szerzőket megfelelő díjazás illeti meg. E díjigény csak közös jogkezelés útján érvényesíthető, a jogosultak díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. A kötelező közös jogkezelés A szoftverek, a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárak, a filmek és a hangfelvételek, illetőleg az építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti tervek kivételével - ahol a szerzők kizárólagosan jogosultak továbbra is a felhasználás engedélyezésére - a további műfajok alkotóit - ugyan jogaikat csorbítva - de megilleti a díjigény joga műveik haszonkölcsönbe adása ellenében. Ez a fajta díjigény tipikusan, ismét csak a közös jogkezelés körében érvényesíthető, így a szabályozás új elemként, kötelezően ezen szervezetek feladatai közé sorolja a jogérvényesítést, ehhez biztosítva a szükséges garanciális szabályt is.

A nyilvános előadás joga 24. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosan előadja, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Előadás a mű érzékelhetővé tétele jelenlévők számára. A nyilvános előadás jogának általános fogalma A nyilvános előadás a művek élvezetének talán legismertebb és legelterjedtebb módja, a nem anyagi formában történő felhasználás egyik jellegzetes esete. Mind az 1884. évi XVI. törvénycikk, mind az 1921. évi LIV. törvénycikk a szerzői jogról ismerte és tartalmazta már a nyilvános előadása jogát színművek, zeneművek és zenés színművek vonatkozásában - az 1975. évi 4. tvr. szabályozásának megfelelően -, teljes körűen, azaz a szerzőnek kizárólagos jogot biztosítva a műve bármilyen módon vagy eljárással való nyilvános előadásának engedélyezésére, ezen túlmenően kitért az ún. "mechanikai előadás" jogát is, azaz a közzétett művek vonatkozásában a "művek átvitelének jogát - a szerző beleegyezése nélkül is - mechanikai előadás céljára szolgáló készülékekre, állandó vagy cserélhető alkatrészeikre (lemezekre, hengerekre stb.)". Az 1969. évi III. törvény a szerzői jogról a nyilvános előadást az irodalmi művek, színpadi művek, zeneművek és a filmek speciális szabályainál nevesítette csak konkrétan, tehát e művek szerzőit megillető jogként rendelkezett a részletes szabályokról. Ezen szabályozás alapján nyilvános előadás alatt a mű "közönség előtti közvetlen reprodukálását, élő közreműködőkkel vagy filmszalag vetítése útján", "a közönség korlátozott volta és - jellemzően - helyhez kötöttség" (A szerzői jog kézikönyve, Szerk. Benárd Aurél, Tímár István; KJK Budapest, 1973, 214. oldal, Boytha György) feltételeivel értettük. "Ez nem jelenti azt, hogy csak az "élő" előadás lehet nyilvános előadás, hanem csak azt, hogy az előadóművész a mechanikai eszközzel való (rádió, tévé, magnetofon, hangszóró stb.) nyilvános előadásnak is elengedhetetlen feltétele." (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerző vagyoni jogai: a mű "felhasználásának" engedélyezése; Tanulmány és javaslatok a Szerzői Jogi Törvény felülvizsgálatához; 1995). (2) Előadás különösen a) a mű előadása közönség jelenlétében személyes előadóművészi teljesítménnyel, így például a színpadi előadás, a hangverseny, a szavalóest, a felolvasás ("élő előadás"); b) a mű érzékelhetővé tétele bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel, így például a filmalkotás vetítése, a közönséghez közvetített vagy (műpéldányon) terjesztett mű hangszóróval való megszólaltatása, illetve képernyőn való megjelenítése. A nyilvános előadás fogalmának értelmezése A szabályozás alapvetően megfelelt mindazon nemzetközi egyezmények által támasztott követelményeknek, amelyeknek Magyarország is tagja. Az egyetlen szabályozási kérdés, mely további jogalkotói feladatot tartalmazott, a "nyilvánosság" fogalmának tisztázása volt, melynek tekintetében az 1993/26. sorszámozott nemzetközi szerződéssel kihirdetett Magyar-Amerikai Megállapodás (mely létrejött a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szellemi tulajdonról, 1993. szeptember 24., Magyar Közlöny 1993/173. szám) tartalmazott külön is rendelkezéseket. Ezen egyezmény értelmében a "mű nyilvánossághoz közvetítésére - így pl. nyilvános előadására -, vagy ennek engedélyezésére vonatkozó kizárólagos jog magában foglalja: - a mű nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy bármely más helyen történő bemutatását, ahol az átlagos családon és annak társasági ismerősi körén felül jelentős számú személy gyűlik össze, valamint

- 39 - a műnek, a mű előadásának vagy képernyőn történő megjelenítésének - az előbbiekben meghatározott helyre -, vagy pedig a nagyközönséghez történő bemutatását vagy átvitelét bármely formában, bármely eszközzel vagy eljárással, tekintet nélkül arra, hogy a nagyközönség azon tagjai, akiknek erre lehetőségük van, ugyanazon vagy különböző helyeken, illetve ugyanazon vagy különböző időpontokban vehetik a közvetítést". (3) Nyilvános az előadás, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy bármely más helyen történik, ahol a családon és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek vagy gyűlhetnek össze. A nyilvánosság fogalma, illetőleg annak kiterjesztése Igaz ugyan, hogy a korábbiakban a bírói gyakorlat maga is igen tágan értelmezte már eddig is a "nyilvánosság" fogalmát, így pl. zeneszolgáltatás esetén kizárólag azt kívánta meg feltételül, hogy az meghaladja a családiasság, háziasság körét, azaz a magánhasználatot, és ennek nem volt akadálya az sem, ha az előadás amúgy zártkörű volt. Nyilvánosnak minősült az egyetemi előadás keretében - tehát ugyancsak korlátorzott számú hallgató előtt - más kéziratos művének a felhasználása is (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerző vagyoni jogai: a mű "felhasználásának" engedélyezése; Tanulmány és javaslatok a Szerzői Jogi Törvény felülvizsgálatához; 1995). A nyilvánosság térben "elkülönült" résztvevőinek esetéről, az ún "szukcesszív" nyilvánosságról - tehát hogy az is a nyilvánosság elérését jelenti, ha annak szereplői nem egy helyen tartózkodnak - a Legfelsőbb Bíróság nyilvánított egyértelmű állásfoglalást (BH1991. 47.). Az ítélkezési gyakorlat mellett azonban az új szabályozás azt a megoldást választotta, hogy kifejezetten nevesítette ezen eseteket, így még egyértelműbbé tette a fogalom értelmét. További újdonság a nyilvános előadás módjának meghatározása tekintetében a hagyományos, "élő" előadáson túlmenően az az eset, amikor ez bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel történik. Így pl. a "képernyőn való megjelenítés" - azaz a tipikusan az INTERNET esetében történő felhasználási mód - most már nyilvánvalóan és egyértelműen a szerző kizárólagos engedélyezési jogának körébe esik. Ezen kör legjelentősebb eleme az ún. "display" eseti, melyek több nemzetközileg ismertté vált szerzői jogi pernek is volt tárgya. E körben a szabad felhasználás [Szjt. (új) 38. §] terjedelme, elsősorban a magánhasználat tekintetében, azonban természetesen ugyancsak korlátot szab a szerző jogainak. Természetesen a nyilvános előadás jogának korlátot szab a 38. §-ban részletesen szabályozott szabad felhasználás esete, vagyis ha az előadás a jövedelemszerzés és jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, az ott taxatíven felsorolt esetekben nem szükséges az előadáshoz a szerző hozzájárulása, illetőleg jogdíj sem illeti meg. 25. § (1) Már nyilvánosságra hozott zenemű és irodalmi mű nyilvános előadásához a szerző engedélyét megadottnak kell tekinteni, ha az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet által megállapított díjat e közös jogkezelő szervezetnek befizették. Az ún. "kisjogos" közös jogkezelés zenei és irodalmi műveknél Különbséget kell tennünk a nyilvános előadások esetén azok "kisjogos" - azaz a nem színpadra szánt zeneművek, és a színpadra szánt zeneművek részletei előadása, illetőleg a "nagyjogos" - tehát a színpadra szánt zeneművek, illetve ezek nagyobb terjedelmű részleteinek - a bemutatása között. Az első esetben érvényesül a kötelező közös jogkezelés szabálya, a másodikban mind a szerző engedélyének beszerzése, mind a díjfizetés elvileg közvetlenül történik. Az ún. "kisjogos" felhasználás a technikai eszközök fejlődésével és terjedésével egyre tipikusabbá válik. A már nyilvánosságra hozott zenemű és irodalmi mű esetén tehát bizonyos szempontból a szerző kizárólagos engedélyezési jogát csorbítva - a jogszabály itt olyan vélelmet állít fel, amellyel a szerző hozzájárulását megadottnak tekinti jogszabály erejénél fogva nyilvános előadáshoz, amennyiben az egyéb feltételek - tehát a korábbi, megelőző nyilvánosságra hozatal, a változtatás tilalma, és a szerzői jogdíj előzetes megfizetése - teljesülnek. Ezen vélelem felállítása a szakirodalomban jelentős vélemény (Kézikönyv, 251. o.) szerint valójában nem az ún. "törvényi engedély" (licence legale) esetét jelenti, tehát azt a megoldást, amikor a jogalkotó rendelkezésével pótolja a hiányzó nyilatkozatot, és a szerző engedélye elvileg sem szükséges, hanem sokkal inkább a kötelező engedélyezéshez (licence obligatoire) hasonlít, vagyis a szerző engedélyét meg kell kérni minden esetben, ő azonban azt nem tagadhatja meg, ha minden egyéb feltétel teljesült. A korábbi szabályozás a jogszerűen megjelent irodalmi művek esetében adott lehetőséget az ilyen módon történő felhasználásra, míg zeneműveknél elegendő volt a nyilvánosságra hozatal kritériuma, függetlenül annak jogszerűségétől. Az irodalmi művek esetében ez azt is jelentette, hogy a művet csak a megjelent formában, azaz a kiadott szövegnek megfelelően lehetett előadni, ami teljes biztonságot jelentett minden torzítással szemben. Ugyanilyen okból az idegen nyelvű mű is csak a már könyvben, folyóiratban stb. megjelent fordítás alapján volt előadható (Kézikönyv, 229. o.). Az új szabályozás is csak nyilvánosságra hozatalt említ, kérdés, hogy megfelelő-e a megfogalmazás.

- 40 A nyilvános előadási jogok tekintetében a közös jogkezelés a legrégebbi és legelterjedtebb jogérvényesítési mód. Ezen felhasználások engedélyezési és a felhasználásért járó jogdíjak begyűjtése egyedileg, a szerző által gyakorlatilag lehetetlen, ugyanakkor komoly bevételi forrást jelent. A nyilvános előadások a zeneművek felhasználása terén terjedtek el a legkorábban, hazánkban a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, a SEMERT és a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete folytatta elsőként a közös jogkezelést ezen a területen. Az ún. "kisjogos" előadások, tehát a közös jogkezelés útján jogosított felhasználások ma az ARTISJUS Egyesület feladat- és hatáskörébe tartoznak, melynek mint az irodalmi és zenei szerzők képviseletét ellátó szerzői közös jogkezelő szervezet bevételei között is a legjelentősebb részt jelentik, 1997-ben pl. az így begyűjtött jogdíj összege az összes bevétel 37%-át, pontosan 1 016 137 000 Ft-ot jelentett. A felhasználásokért járó jogdíj mértéke tekintetében irányadó az ARTISJUS Egyesület évente, a Magyar Közlönyben is, a nemzeti kulturális örökség miniszterének jóváhagyásával kiadott közleménye, az ott szereplő kategóriák és feltételek mellett. A főbb csoportok az alábbiak szerint alakulnak: A) vendéglátó-ipari üzletek zenefelhasználása, azaz a vendéglátó-ipari üzletekben, bármely technikai eszközzel (pl. rádió-, televízió-műsorának nyilvános sugárzása, továbbá analóg vagy digitális zenei hordozó lejátszása útján - magnó, lemezjátszó, music-center, video cd-, cd-rom-, képlemez-lejátszó stb. által) történő zenefelhasználás esetén, ezen belül - településenkénti további alcsoportosítással -: I. kategória: Éjszakai szórakozóhelyek (belépődíjjal és/vagy kötelező fogyasztással). II. kategória: Éjszakai szórakozóhelyek belépődíj és/vagy kötelező fogyasztás nélkül. III. kategória: A négycsillagos és ötcsillagos szállodák vendéglátó üzletei, valamint az ezzel megegyező színvonalú szolgáltatást nyújtó vendéglátó üzletek. IV. kategória: Mindazon üzletek, amelyek megjelenése, szolgáltatási és árszínvonala átlagon felüli, azonban a harmadik kategóriába még nem sorolhatók (pl. gyorsétterem, étterem, söröző, borozó, nappali bár, cukrászda, étel- és salátabár, eszpresszó szeszes ital értékesítéssel) V. kategória: Étterem, söröző, borozó, nappali bár, cukrászda, étel- és salátabár, eszpresszó szeszes italértékesítéssel. VI. kategória: Italbolt, kocsma, söntés, büfé, egyéb vendéglátó üzlet. VII. kategória: Cukrászda, fagyizó, étel- és salátabár szeszes ital kimérés nélkül és utcán át árusító üzletek. B) műsoros előadást rendező szervnek vagy műkedvelő együttesnek előadott irodalmi, illetőleg zeneművek után az alábbi szerzői jogdíjat kell megfizetnie pl.: - koncertek után az áfát nem tartalmazó bevétel 9%-át, - diszkó, bál, táncbemutató, táncház, össztánc után az áfát nem tartalmazó bevétel 8%-át, - műsoros előadás (egy vagy több fellépő részvételével megrendezett irodalmi és zenei műsor, szórakoztató vegyes műsor, revü műsor, varieté stb.) után az áfát nem tartalmazó bevétel 7%-át; C) művelődési intézmény vagy önkormányzat által tartósan működtetett műkedvelő kulturális közösség (tánc-, színjátszó csoport stb.) előadásai után: a) Belépődíj szedése esetén az áfát nem tartalmazó bevétel 3%-át kell fizetni szerzői jogdíjként. b) Belépődíj nélküli rendezvény esetén előadásonként 300 Ft szerzői jogdíjat kell megfizetni. c) Jótékony célú rendezvény alkalmával felhasznált irodalmi és zeneművek után az egyébként fizetendő jogdíj 1/3-át kell megfizetni az alábbi feltételek együttes fennállásakor: - ha annak közreműködői ingyen lépnek fel, vagy fellépti díjukat teljes egészében a rendezvény megrendezésekor közzétett közérdekű célra ajánlják fel; - a rendezvényt rendező szerv a teljes bevételt olyan alapítvány számára vagy közérdekű kötelezettségvállalás céljára fizeti ki, amely esetében az alapítvány képviselője, illetve a közérdekű kötelezettségvállalás magánszemély szervezője, illetve szervezet esetén képviselője büntetőjogi felelősségére is kiterjedően igazolja, hogy az alapítvány a hatályos adójogszabályok szerint az alapítványi befizetésekről/közérdekű kötelezettségvállalásról adólevonásra jogosító igazolást adhat. D) Egyéb zenefelhasználások: a) Áruházakban, üzletekben, állandó jellegű kiállító és árubemutató termekben, b) Üzemanyagtöltő állomásokon (a kereskedelmi üzlet zenefelhasználásán és a vendéglátó-ipari kiszolgálás keretein kívül),

- 41 c) Ügyfélvárókban, ügyfélszolgálati irodákban, valamint egyéb nyilvános váróhelyiségben, d) Egyéb közterületre közvetítés esetén, e) Gépjárművekről történő reklám vagy propaganda célú zenefelhasználás esetén, f) Múzeumokban technikai eszközzel történő zenefelhasználás esetén, g) Eseti vásárokon és kiállításokon, árubemutatókon felhasznált zene, h) Filmszínházakban a filmvetítésen kívül felhasznált zene, i) Divatbemutatókon, szépségversenyeken, kozmetikai bemutatókon, fodrászversenyeken, táncversenyeken felhasznált zene esetén a résztvevők számától függően , j) Aerobic, kondicionáló és egyéb zenés csoportos foglalkozás esetén, k) Telefonos szolgáltatás keretein belül felhasznált irodalmi és zeneművek. A beszedett jogdíjak felosztásának szabályait alapvetően az adott közös jogkezelő szervezet "Felosztási Szabályzata" állapítja meg, melyet az adott egyesület általában legmagasabb szintű döntéshozó fóruma, legtöbbször a Közgyűlés kell elfogadjon. Ilyen módon biztosított az érdekeltek, azaz a jogdíjak közvetlen jogosultjainak a beleszólása a tényleges pénzeszközök hovafordítása tekintetében. Ez a zenei jogdíjaknál egy igen sokrétű, különböző tényezőket figyelembe vevő felosztási rendszer alapján történik. (2) Zenemű nyilvános előadása esetén a szövegírónak csak akkor jár díj, ha a zenemű védelem alatt áll. A szövegíró jogai A nem védett zenéjű szöveges zeneművek kisjogos felhasználása esetén a szövegíró nem tarthat igényt nyilvános előadási jogdíjra. ezen rendelkezés alapvető indoka a közös jogkezelés jellegéből, a jogdíjak felosztási rendszeréből fakad. "A védett zenemű jogosan tulajdonképpen csak azzal a szöveggel adható elő, amelyhez a zeneszerző hozzájárulását adta. Ezen alapul jogilag a zenei kisjogdíjak felosztásának azon fontos szabálya, hogy a szöveges zeneműre eső jogdíjból a felosztási szabályzat szerint a szövegírói részesedés mindig megilleti az autorizált szöveg íróját. Ez a megoldás azonban nem működhet nem védett zenéhez írt szövegnél, amit minden külön hozzájárulás nélkül bárki átírhat", "... mivel kisjogos zenéltetés körében gyakorlatilag megoldhatatlan feladatot jelentene annak esetenkénti megállapítása, hogy szöveggel vagy anélkül, esetleg csak részben szöveggel adták-e elő a művet, és még nehezebb lenne nyilvántartani a védetlen zenéjű szöveges zeneműveknél, hogy a különböző szövegek közül melyiket adták elő." (Kézikönyv, 260. o.) (3) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a színpadra szánt irodalmi művek és zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik előadására. Az ún. "nagyjogos" művek Ezen esetek a már említett ún. "nagyjogos" előadások, amikor mind a szerző engedélyének megszerzése, mind a jogdíjfizetés elvileg közvetlenül történik, (4) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott esetekben a tervezett felhasználást és a már megkezdett felhasználás megváltoztatását a felhasználó köteles az (1) bekezdésben említett közös jogkezelő szervezetnek előzetesen bejelenteni. Ez a szervezet a felhasználást a helyszínen ellenőrizheti. A felhasználó bejelentési kötelezettsége A közös jogkezelés keretében kezelt jogok érvényesítésének alapvető feltétele, hogy a felhasználó is jóhiszeműen, körültekintően járjon el, így a tervezett felhasználást megelőzően szerezze meg a szükséges hozzájárulást, hiszen egyébként már eleve jogosulatlan a cselekménye. A jogdíjfizetés feltételeit a már említett jogdíjközlemény tartalmazza részletesen. Így annak V. fejezete, a "Jogdíjközlemény alkalmazásával kapcsolatos fogalmak" címszó alatt a következő részletszabályokat találhatjuk: 1. A szerzői jogdíjat a műsoros előadás rendezője köteles megfizetni. A műsoros előadás rendezőjének azt kell tekinteni, akit a bármilyen formában szedett belépődíj, valamint a bármely jogcímen befolyó reklám- és szponzorbevétel stb. megillet. 2. A jogdíjközlemény alkalmazásában belépődíjnak kell tekinteni minden olyan fizetést, amely előfeltétele a műsoros előadáson vagy táncmulatságon való részvételnek (belépőjegy, műsormegváltás, adományjegy, csoportok részére szervezett idegenforgalmi jellegű rendezvények részvételi díja stb.). 3. A II. fejezet 1. és 2. pontja esetében a jogdíjszámítás alapja: a bármilyen forrásból származó befizetés (pl. a műsoros előadás jegybevétele, illetve egyéb, belépődíjnak minősülő bevétele, valamint bármilyen jogcímen befolyó reklám- és szponzorbevétele), továbbá dolog átadása vagy tevékenység végzésével nyújtott szolgáltatás, amelyekre az adott szervezet beszámolási/könyvvezetési kötelezettsége a mindenkor hatályos számviteli jogszabályok értelmében kiterjed. Ha a jogdíjszámítás alapja tárgya az áfának, abban az esetben az áfa nélküli bevétel értendő. 4. Bármely szervezet köteles értesíteni a műsoros előadás rendezőjének megjelölésével az ARTISJUS-t műsoros előadás megtartására alkalmas helyiségének, területének műsoros előadás céljára történő bérbeadásáról, vagy arról, ha a helyiségben egyébként műsoros előadást rendeznek. Az értesítési

- 42 kötelezettség elmulasztása esetén a szerzői jogdíj megfizetéséért a helyiséggel rendelkezni jogosult szervezet felel. 5. A zenefelhasználás megkezdését, változtatását, megszüntetését a felhasználó írásban köteles az ARTISJUSnak bejelenteni. 6. a) Ha valamely vendéglátó-ipari üzlet helyiségében naponta többféle zenefelhasználás (pl. élőzene, technikai eszközökkel szolgáltatott zene, lemezlovas stb.) is van, a megfelelő jogdíj külön-külön fizetendő. b) Ha valamely vendéglátó-ipari üzletben több eltérő profilú értékesítő helyen külön-külön szolgáltatnak zenét, mindegyik zenés helyiség után külön-külön kell a megfelelő jogdíjat megfizetni. A vezetékkel vagy egyéb gépi úton történő átvitel is külön zeneszolgáltatásnak minősül abban az esetben, ha az más jellegű üzlethelyiségben (eltérő profilú értékesítő helyen) történik (pl. étteremből borozóba vagy eszpresszóba stb.). (5) A személyes előadóművészi teljesítménnyel megvalósuló nyilvános előadás jogdíját - a vendéglátó-ipari zeneszolgáltatás jogdíja kivételével - az előadástól számított három napon belül kell megfizetni. Egyéb esetekben a díjfizetéssel legalább negyedéves időszakra - ennél rövidebb idényjellegű üzemeltetés esetén pedig az üzemeltetés teljes időtartamára - kell előzetesen jogot szerezni a felhasználásra. A jogdíjak megfizetésének módja A korábbi szabályok alapján, az itt most törvényi szintre emelt rendelkezések mellett a rendezvények szervezői, ha a rendezvény megtartását megelőzően az ARTISJUS-szal kötött megállapodás szerint vállalják a várható bevétel alapján számított jogdíj 50%-ának előlegként történő befizetését, a jogdíjat átalányszerződés szerint fizethetik. (6) Ha a felhasználó nem tesz eleget a (4) bekezdésben szabályozott bejelentési kötelezettségének és ennek következtében a közös jogkezelő szervezet csak az ellenőrzés során szerez tudomást a felhasználásról, a közös jogkezelő szervezet ellenőrzési költségeinek fedezésére az egyébként járó díjazáson felül költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj összegével egyezik meg. Az adatszolgáltatási kötelezettség megszegésének szankciója Ez az ún. "duplumban" marasztalás lehetősége - a reprográfia jogintézményénél részletezett indokok alapján - a közös jogkezelés hatékonyságának elősegítését szolgálja mindenekelőtt.. Nyitva marad azonban az a kérdés, hogy a közös jogkezelésnek miért csak ezen területén - tehát az irodalmi és zeneművekkel kapcsolatosan - van erre lehetőség, miközben ez más területeken, így pl. a képzőművészet területén jellemző reprodukálási jogok megszerzésével kapcsolatosan éppúgy indokolt lenne. A felhasználó a kétszeres jogdíjat a zenefelhasználás írásos bejelentéséig, de legkevesebb a tarifatáblázatban megállapított szerzői jogdíj 90 napra vonatkozó összegét volt köteles a korábbiakban megfizetni. BH2001. 307. A szerzői és a szomszédos jogok megsértésének vétségében - a társadalomra veszélyesség hiányában - nem állapítható meg a vendéglátóipari magánvállalkozást folytató vádlott büntetőjogi felelőssége, aki az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel kötött megállapodás alapján vállalja, hogy a gépi zeneszolgáltatás fejében jogdíjat fizet, de ennek - a vállalkozás sikertelensége folytán csak részben képes eleget tenni [Btk. 10. § (2) bek., 329/A. § (1) bek., 1969. évi III. tv. (Szjt.) 40. § (1) bek., 8/1992. (V. 8.) MKM r., 1999. évi LXXVI. tv. 25. § (1) és (5) bek.].

A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga 26. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét sugárzással a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével. A sugárzási jog fogalma, tartalma A sugárzás, a mű nyilvánossághoz közvetítésének ma legelterjedtebb formája. Újdonság, hogy az Szjt. (új) viszonylag pontos definíciót tartalmaz, amely megkönnyíti az egyéb, látszólag sugárzásnak tűnő, mégis más jellegű nyilvánossághoz közvetítési formáktól (pl. pay per view/video-on-demand, ahol a néző maga választja meg a műélvezet idejét) való elhatárolást. Nem minősül tehát sugárzásnak - noha a sugárzás jogi sorsát osztja - az Szjt. (új) 26. § (7) bekezdésében foglalt nyilvánossághoz közvetítés, amelyet a köznyelv leginkább kábeltévé adásként ismer. Ugyanígy pl. az AM mikro hullámain keresztül történő nyilvánossághoz közvetítés sem sugárzás, ez a vezetékes átvitel mellett szereplő "más hasonló eszköz" kategóriájába tartozik. Ami a televíziós földi sugárzást illeti, Magyarországon jelenleg három országos földi sugárzású televíziós csatorna működik (MTV1-közszolgálati, TV2, RTL Klubkereskedelmi). E televíziós szervezetek működésére az 1996. évi I. törvény szabályai az irányadóak, valamint a kereskedelmi csatornák ún. műsorszolgáltatási szerződéseiben foglaltak. Felettük hatósági jogkört az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) gyakorol. Itt utalunk az Szjt. (új) 26. § (2) bekezdéséhez

- 43 írottakra, amely bizonyos feltételek esetén a műholdas sugárzást is sugárzásnak tekinti. A szerző, illetve a szerzői jogi jogosultaknak (pl. filmelőállító) kizárólagos a sugárzás, és a sugárzást lehetővé tevő rögzítés [Szjt. (új) 26. § (6)] engedélyezésének a joga. Az új szabályozás jóval koherensebb a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) és a sugárzásra vonatkozó, az Szjt. (új) által hatályon kívül helyezett 5/1970. (VI. 12.) MM rendelet indokolatlanul és szükségtelenül részletes szabályainál. Természetesen e kizárólagos engedélyezési jog is korlátozódik, díjigényre (pl. az ún. "kisjogos" műveknél, Szjt. (új) 27. §) vagy a szabad felhasználásnál (pl. egyes művek díszletként, jelmezként történő bemutatása, Szjt. (új) 36. §). Utalunk az Szjt. (új) XI. fejezetében részletezett szomszédos jogi jogosultak sugárzással kapcsolatos jogaira, amelyek esetenként kizárólagos engedélyezési jogot (pl. előadóművészek), máskor az egyedi jogérvényesítés nehézségei miatt közös kötelező jogkezelésre tartozó díjigény érvényesítést (kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek sugárzása) jelentenek. (2) A mű sugárzásának minősül a műhold útján történő sugárzás is, ha a sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül fogható. A műhold útján sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül foghatónak minősül, ha a rádió- vagy televízió-szervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort hordozó jeleket juttatnak el a műholdhoz, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján azzal a céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse. A műholdas sugárzás A műholdas sugárzás Szjt. (új)-ben történő meghatározása és annak a sugárzás fogalmába való integrálása, a az 1994. évi VII. törvény által történt módosítás eredményeként már a régi Szjt.-ben (1969. évi III. tv.) is jelen volt. Ahogyan arra az akkori módosításhoz fűzött indokolás is utalt, a szabályozás követi az Európai Közösségek Tanácsának 93/83. (1993. IX. 27.) sz. Irányelvének koncepcióját. A vonatkozó Irányelv 1. cikkében foglalt definíciókat szinte szövegszerűen átvette az új szabályozás is. A műholdas sugárzás ezek szerint a műhold jellegétől függetlenül sugárzásnak minősül, ha a jelek a nyilvánosság körében közvetlenül foghatók. A jelek akkor tekintendők közvetlenül foghatónak, ha azokat a rádió vagy televízió-szervezet felelőssége és ellenőrzése mellett juttatják el a műholdra és onnan a Földre. További feltétel, hogy a jelek közvetítése megszakítatlan láncolatot alkosson, és a közvetítés a nyilvánosság által történő vétel céljából történjen. A 93/83. sz. Irányelv néhány bevezető rendelkezése jogharmonizációs szempontból sem elhanyagolható, noha közvetlenül ez hazánkat csak az uniós csatlakozás pillanatában kötelezi majd. Az Irányelv az ún. emissziós elv alapján szerzői jogi értelemben a felhasználási cselekményt ahhoz az államhoz köti, amely a fenti kritériumoknak megfelelő műsorhordozó jeleket kibocsátja. Ezzel ellentétben az ún. besugárzási elmélet alapján a sugárzás által érintett közönség helyének jogtulajdonosaitól is meg kell szerezni az engedélyt. Az európai jogban az emissziós elmélet nyert teret, bizonyos korrekciókkal, nyilván abban a reményben, hogy a nemzeti jogok a szerzői jog terén homogenizálódnak, így az ún. delokalizáció (a kedvezőbb nemzeti elbírálás érdekében egy másik országból történő sugárzás) idővel úgyis eltűnik. Az emissziós elv a kollektív jogkezelés szempontjából pl. azt jelenti, hogy a közvetlenül egyéni vételre szánt műholdas sugárzásért fizetendő kisjogos felhasználásért a jogdíjat az adó-állam jogvédő szervezetéhez kell befizetnie a műholdas sugárzást végző szervezetnek, és ezzel a felhasználás a többi államban is jogszerű. Ami az egyedi engedélyezés körét illeti, ezt az elvet követve, pl. egy filmalkotásnál elegendő egy több államban műholdon sugárzó televíziós szervezetnek a "fellövés" helyén e jogokkal rendelkező filmforgalmazótól engedélyt kérni. A műholdas sugárzás mint felhasználási cselekménynek éppen az adó-államra való korlátozása indokolja az Irányelv preambulumának 17. pontjában foglalt ajánlását, amely az emissziós elmélet korrekcióját jelenti. Ezek szerint a feleknek a szerződés megkötésénél tekintettel kell lenniük a sugárzással érintett országok potenciális közönségére, a mű nyelvi verziójára stb. (3) Sugárzásnak minősül a kódolt sugárzás is, amely a nyilvánosság körében csak azt követően fogható közvetlenül, hogy a műsort hordozó jeleket - az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) - a nyilvánossághoz közvetítő szervezet arra alkalmassá teszi. Az ilyen felhasználásért az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet és a kódoldót alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel. (4) A mű sugárzásának minősül az is, ha a sugárzott műsor jeleit a nyilvánossághoz közvetítő szervezet kódolja és a mű zavartalan érzékelése a nyilvánosság tagjai számára csak az e szervezettel kötött külön megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett kódoldóval lehetséges. (5) Kódolt a sugárzás, ha a műsort hordozó jeleket bármilyen módon átalakítják, hogy a hozzáférést a nyilvánosság valamely szűkebb körére korlátozzák. Kódolt sugárzás A régi Szjt.-ben (1969. évi III. tv.) nem szerepelt az a szabály, amely a kereskedelmi forgalomban nem kapható kódoldók segítségével történő kódolt sugárzást is sugárzásnak minősítette, ennek hiánya pedig nem kevés értelmezési problémához vezetett. E hiánypótló szabály mostmár egyértelművé teszi, hogy sugárzásnak

- 44 számít nemcsak az olyan kódolt sugárzás, amikor a kódoldó a kereskedelmi forgalomban közvetlenül kapható, hanem az az eset is, amikor a kódoldót az eredeti rádió vagy televízió szervezet külön megállapodás alapján a nyilvánossághoz közvetítő szervezet számára (pl. kábeltévé társaság) rendelkezésre bocsátja, amely ezután teszi lehetővé a közönség számára a vételt. Így ez nem tekinthető az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése szerinti vezetékes továbbításnak, és az Szjt. (új) az ilyen felhasználásért megállapítja az eredeti sugárzó szervezet és a nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemleges felelősségét. A vezetékes rendszer üzemeltetőjének ilyenkor a rádió-televízió szervezet, mint szomszédos jogi jogosult engedélyét is be kell szereznie [Szjt. (új) 80. § (1) a)]. Az Szjt. (új) 26. § (4) bekezdése egyértelművé teszi, hogy nem egyidejű továbbközvetítés az, ha azt közben egy közvetítő szervezet kódolja, hiszen az már nem megszakítatlan továbbközvetítés, így nem eshet a közös jogkezelésre tartozó Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése alá. Ha egy már sugárzott műsort maga a nyilvánossághoz közvetítő szervezet (kábeltévé társaság) kódol, pl. a fejállomáson, akkor ezt az új szabályozás szintén sugárzásnak tekinti, így a nyilvánossághoz közvetítő szervezetnek a szerzői és szomszédos jogi jogosultak engedélyét be kell szereznie ahhoz, hogy e felhasználást jogszerűen végezhesse. Az Szjt. (új) 26. § (5) bekezdése értelmező szabály, amely magát a kódolás fogalmát rendezi. A műsorhordozó jelek bármilyen olyan átalakítása, amely az elérhető közönség szűkítését célozza, kódolásnak tekintendő. Természetesen nem tekinthető ennek alapján kódolt sugárzásnak a továbbközvetítőnél műszakilag mindig indokolt jelkonvertálás, csak az olyan átalakítás, amelynek következtében a közönségnek speciális kódoldó szoftverre, készülékre van szüksége, amelyet maga a kódoló szervezet bocsát rendelkezésére, külön előfizetői díj ellenében. (6) Az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez a szerző külön engedélye szükséges. A felvétel minden egyes felhasználásáért díjazás jár. Ismételt sugárzás Új szabály, hogy nemcsak az ismételt sugárzást lehetővé tevő, de az első sugárzást lehetővé tevő rögzítés is engedélyköteles. A régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) hasonlóan az új szabályozás is fenntartja azt a kógens szabályt, hogy a felvétel minden egyes felhasználásáért jár díj [a díjazásra való jogról kifejezett írásbeli nyilatkozattal lehet csak lemondani Szjt. (új) 16. § (4) bekezdése]. (7) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon történő közvetítésére a sugárzásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. Saját műsor nem sugárzás útján történő nyilvánossághoz közvetítése Szerzői jogi szempontból sugárzásnak minősül a műsorhordozó elektromágneses jelek bármilyen technikai megoldással (földfelszíni, műholdas) közönség általi közvetlen vételt célzó és arra alkalmas továbbítása [Szjt. (új) 26. § (1)]. Az új szabályozás egyértelművé teszi, hogy a kódolt sugárzás is sugárzás [Szjt. (új) 26. § (3)(5)]. Az Szjt. (új) 26. § (7) bekezdése mindarra, ami nem sugárzás, de saját műsort nyilvánossághoz vezeték vagy bármely más hasonló eszköz útján (pl. kábeltelevíziós társaságok) történő átvitele, a sugárzásra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását rendeli. Tipikusan e rendelkezés vonatkozik az ún. kábeltévé társaságok saját műsorszolgáltatására. E körbe tartozik pl. ha egy kábeltelevízió saját maga kódol egy műsort és azt azután kódoldó rendelkezésre bocsátásával közvetíti előfizetői számára. Nem tartozik ide az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdésében foglalt, és kötelezően közös jogkezelésre tartozó egyidejű, vezetékes továbbközvetítés, ahol nem kell engedélyt kérnie a közvetítőnek, csak díjfizetési kötelezettsége van. (8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét - másként, mint sugárzással vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon - a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az "internetes" nyilvánossághoz közvetítés Hazánk az 57/1998. (IX. 29.) OGY határozattal megerősítette a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Szerzői Jogi és az Előadásokról és Hangfelvételekről szóló Szerződését. A jelenlegi "internetes" szabályozás szinte egy az egyben átvette a WIPO Szerződés 8. cikkében foglalt szabályt, amely kizárólagos jogot enged a szerzőnek arra, hogy engedélyezze az olyan típusú nyilvánossághoz való közvetítést (right of communication to the public), ahol a közönség a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatja meg. Ez tehát a nyilvánosság fogalmát oly módon terjeszti ki, hogy abba beletartozik az egymástól független individuumok különböző helyen és időben történő felhasználása is. Az Szjt. (új) egyik talán leglényegesebb rendelkezése a technikai fejlődés következtében felmerült új szerzői jogi problémák rendezése szempontjából - még ha azt nem is nevesíti közérthetően a törvény - az internetes "lehívásos" interaktív felhasználás nyilvánossághoz közvetítés körében történő szabályozása. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy az internetre vonatkozó szabályozás ezen túlmenően igen szűkszavú. A többszörözés

- 45 jogának szabályainál [Szjt. (új) 18. § (2)] az internetes felhasználásokra, a nyilvános előadás jogára való szabályok [Szjt. (új) 24. §, a "display"/képernyőn való megjelenítés] között, illetve a szabad felhasználás ideiglenes másolatkészítésre vonatkozó szabályánál utal konkrétan a törvény az internetes felhasználásra. 1998-tól kezdődően az Artisjus az internetes felhasználás tarifáit évente, közleményben állapítja meg. A 2001. évre az Artisjus vonatkozó közleményének IV. fejezetének C) pontja tartalmazza a zeneművek és irodalmi művek tekintetében közös jogkezelésre tartozó "on demand" felhasználásokat és a fizetendő díjak mértékét. Ezek azok a felhasználások, amikor a felhasználók egyénileg választhatják meg azt, hogy hol, mikor és milyen művet élveznek, ezt letöltik-e vagy csupán "egyszer használják". Erre más tarifarendszert dolgoztak ki mint az ún. webcasting és simulcasting elnevezésű felhasználásokra, amelyeknél a rádió-televízió szervezetek által végzett többletfelhasználásokról van szó. Utóbbiak a kisjogos sugárzási jogdíjak mellett, ugyanezen közlemény IV. fejezetének B) pontjában kaptak helyet. Az új szabályozás is adós marad azonban az internetes szerzői jogsértés felelősségét érintő kérdéskör rendezésével. Vajon kell-e ezt speciális jogszabály szintjén egyáltalán szabályozni? A jogelmélet megosztott abban, hogy e kérdést milyen mélységben és milyen szinten célszerű szabályozni. Az internetes műfelhasználás olyan összetett folyamat, amelynek egyes láncszemei más-más funkciót töltenek be, így a szerzői jogi felelősség szempontjából sem kezelhetők egyformán, noha a szerzői (és más) jogsértés hatékony visszaszorítása szempontjából nyilvánvalóan az "egyetemleges, objektív" típusú felelősség lenne a legcélravezetőbb. Ezt azonban a nemzetközi tendenciák csak részben követik, követhetik. Ezért kiemelt jelentőséget kapnak a tartalomszolgáltatók és a hozzáférést biztosító szolgáltatók közötti szolgáltatási szerződések felelősséget rendező, azokat a tartalomszolgáltatóra hárító szabályok. Mielőtt a már az előző sorokban is felvetett, az egyes internetes szolgáltatók felelősségére vonatkozó rendelkezések ismertetésre kerülnének, érdemes néhány szót szólni magáról az Európai Közösség 2000/31. Irányelvének tárgyi hatályáról, kiindulópontnak véve a direktíva címének szövegezését: irányelv az információs társadalomban, a belső piacon nyújtott szolgáltatások egyes jogi vonatkozásairól, különös tekintettel az elektronikus kereskedelemre. Az elektronikus kereskedelem szűkebb kategória, mint az információs társadalomban nyújtott szolgáltatások egésze, az ún. e-business. Ez ugyanis magába foglal minden elektronikus eszközzel végezhető tevékenységet, a teljesség igénye nélkül: közigazgatási (hatósági) tevékenység, azon kívül eső szolgáltatás, távmunka szabályai, közoktatás, egészségügy elektronikus szolgáltatásának igénybevétele. A e-commerce alatt pedig alapvetően jogilag autonóm felek számára, elektronikus eszközök útján nyújtott szolgáltatások szabályait kell érteni, amelyek egyaránt vonatkozhatnak egyoldalú (mint pl. elektronikus reklámközlemények közlése) és kétoldalú viszonyokra, pl. elektronikus úton létrejövő szerződés, amelyen belül további elkülönítés lehetséges annak függvényében, hogy csak a nyilatkozat megy végbe elektronikusan, de a fizetés és a szolgáltatás nem (például mozijegyrendelés), vagy azok is hasonló módon valósulnak meg (pl. a bank-, vagy a szerzői jog hatálya alá tartozó ügyletek). Kiküszöbölendő a széles tárgykör által indukált nehézségeket, az irányelv azt a "földhöz ragadt célt" tűzi ki, hogy a tárgyi hatályra vonatkozóan nem elektronikus kereskedelemről, hanem az információs társadalmi szolgáltatások adott köréről rendelkezik. Ami ezen a körön kívül marad, azt a tagállamok maguk szabályozhatják. Ennek alapján a direktíva alkalmazásában az információs (elektronikus kereskedelmi) szolgáltatás a következő négy paraméterrel adható meg: elektronikus adatkezelést és -tárolást végző eszközök útján a szolgáltatás igénybevevője (recipient of a service) egyéni igénye alapján nyújtott általában visszterhes szolgáltatások távolban lévők számára Az irányelv ugyanakkor mellékletében felsorol olyan szolgáltatásokat, tárgyakat, amelyek nem tartoznak bele a szabályozott tárgykörbe. Ide tartoznak - többek között - a szerzői és szomszédos jogok is. Tehát itt arról van szó, hogy az irányelv hatálya nem terjed ki a szerzői és szomszédos jogi jogosultak vagyoni jogaira, az ezek alóli kivételekre, mint az adott területet már közösségi szinten rendező irányelvi szabályozás tárgyaira. Következésképpen az e-commerce irányelv implementálása során ezeket nem kell - nem is szabad - érinteni. Mindazonáltal nem lehet azt mondani, hogy egyáltalán nincsenek érintkezési pontok az elektronikus kereskedelem és a szerzői jog között, már csak azért is, mert az egyik legelterjedtebb (úgy jogszerű, mint jogsértő) elektronikus kereskedelmi szolgáltatás a szerzői művek és a szomszédos jog által védett teljesítmények számítógépes hálózaton keresztül történő hozzáférhetővé tétele. Így, végső soron, az irányelv hazai átültetése a szerzői jogok gyakorlását is érinteni fogja. A jelzett kapcsolódás két vetülete: elektronikus szerződéskötés szolgáltatói felelősség korlátozása.

- 46 A szerzői műveket és egyéb védett teljesítményeket lehívásos hozzáférhetővé tételre az internetre felhelyező tartalomszolgáltatók felelőssége az egyes szerzői jogi törvények alapján megáll, másrészről pedig a WIPO egyezmények értelmében a hálózati hozzáférést biztosító szolgáltatók szerzői jogi felhasználás megvalósítása híján nem felelnek. A közbülső internetes szolgáltatók felelősségének kérdését rendezi a 2000/31-es irányelv akkor, amikor - nagymértékben támaszkodva az amerikai szerzői jogi törvényt módosító 1998-as Digital Millennium Copyright Act II. fejezetére- azok tekintetében bizonyos felelősségkorlátozó intézkedések alkalmazását írja elő. Mielőtt ezek kifejtésre kerülnének, érdemes felvillantani azokat a fázisokat is, amelyek végül a "mintául" szolgáló amerikai jogszabály megalkotásához vezettek. Kezdetekben az amerikai bírói gyakorlat azt vizsgálta - függetlenül attól, hogy adott esetben személyhez fűződő vagy szerzői jog megsértéséről volt szó - hogy az internetes szolgáltató (service provider) inkább a kiadóhoz áll közelebb, aki/amely képes - köteles is - a tartalmat ellenőrizni, vagy inkább egy másodlagos terjesztőhöz hasonlít (mint pl. egy könyvtár), amelynek nem kötelessége (nem is várható el tőle), hogy a tartalmat érintően bármiféle ellenőrzést folytasson le. A bíróság által alkalmazott teszt értelmében közreműködői felelősségről lehet beszélni, ha a közreműködő tudja, vagy tudnia kell az adott körülmények között, hogy jogsértés történt. Ennek alapján 1991-ben, az ún. Cubby-eset kapcsán a szolgáltató mentesült a felelősség alól azzal, hogy lényegileg másodlagos terjesztőnek tekintendő. A néhány évvel későbbi Strattonesetben a szolgáltató információ szerkesztését vállalta, aminek figyelembevételével a bíróság a kialakított tesztet alkalmazhatónak tekintette. Ez oda torkollott, hogy a service providerek megszüntették a szerkesztői, szűrő tevékenységüket, hiszen ekképpen szabadulhattak a felelősség alól. Időközben 1996-ban megalkottak egy sajtó-, illetőleg távközlési jogi törvényt (Communication Decency Act), amelynek rendelkezése kifejezetten mentesítette a szolgáltatókat a felelősség alól, miszerint azok nem tekinthetők a tartalom kiadójának, sem eredeztetőjének, ha a tartalom mástól származik. Erre alapozódott az American Online - sikeres - védekezése az ún. Zeran esetben: az alperes nem azt próbálta bizonyítani, hogy nem szerkeszti a tartalmat, ellenkezőleg azt állította, hogy szerkeszti és ellenőrzi is azt, azonban mégsem várható el tőle, hogy tudjon a harmadik személy által elkövetett jogsértésről, ugyanis a fenti szabályból következően a service provider normatív alapon mentesül. (Faludi Gábor: Az Internet szolgáltatók felelőssége. Külföldi tételes jogi megoldások, példák a bírói gyakorlatból in MIE 2000/41, pp. 101-102.) Végezetül a DMCA kimondta, hogy ha a service providernek nem volt tudomása a jogsértésről, vagy azokról a tényekről és körülményekről, amelyek a jogsértéshez kapcsolhatók, és a jogsértéssel összefüggésben nem ért el bevételt, akkor bizonyos - az alábbiakban részletezendő - tevékenységek bármelyikének tanúsítása esetén csak korlátozott felelőséggel bír. Ezek a felelősségkorlátozó rendelkezések hatálya alá tartozó tevékenységek megtalálhatók az e-commerce irányelv szövegében is, a search engine kivételével, amelynek lényege az adott tartalom kereső mechanizmusokba való elhelyezése, tárolása abból a célból, hogy könnyebben lehessen ahhoz hozzáférni (ilyen pl. az Altavista és a Yahoo). Az irányelv 15. Cikke értelmében az ott megjelölt tevékenységek során a tagállamoknak nincs általános kötelezettségük arra, hogy a service providereket a továbbított, tárolt információ megfigyelésére ("monitor") kötelezzék, vagy hogy ténylegesen kutassák a jogellenes tevékenységekre utaló tényeket és körülményeket. Ez persze nem zárja ki bizonyos speciális ellenőrzések végrehajtását. Az irányelv előbb részletezett rendelkezései természetesen csak a vagyoni felelősség alól mentenek fel, de - ahogy az az irányelv mere conduit, caching és hosting jelenségeire vonatkozó cikkelyekből (2000/31 EK irányelv 12. Cikk 3.; 13. Cikk 2.; 14. Cikk 3.) is kitűnik- nem befolyásolják a bíróságok vagy egyes adminisztratív hatóságok által adott esetben megkövetelt ideiglenes intézkedéseket a jogsértések megelőzésére vagy megakadályozására, beleértve a jogellenes tartalom eltávolítását, valamint az ahhoz való hozzáférés meggátlását. Notice and take down: A DMCA annyiban tovább ment az e-commerce irányelvnél, hogy pontosan rögzítette a követendő eljárást is, amelynek lefolytatására szűkülhet a service provider kötelessége, ha a már jelzett tevékenységek valamelyikét folytatja, míg az a direktívában nem található meg. Ennek az ún. értesítési és eltávolítási eljárásnak teljes algorimusa leképeződött már azonban a hazai jogkezelő szervezetek belső szabályzataiban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar jogkezelő szervezetek az eljárás érvényesítése során rosszabb helyzetben vannak, mint a megfelelő amerikai szervek, hiszen ott a notice and take down eljárás alapját törvény (a DMCA) képezi, nálunk viszont az értesítési és eltávolítási eljárás bevezetése kizárólag önkéntes alapon történhet, vagyis az Artisjus, vagy az EJI által kiadott jogdíjközlemények lényegileg általános szerződési feltételnek tekinthetők. Valószínűsíthető, hogy a magyar piacon tevékenykedő szolgáltatóknak egyre inkább érdekük lesz egy ilyen jellegű megállapodás megkötése, mivel ezáltal növekszik a jogkezelő szervezetek határozottsága a jogok internetre vonatkozó érvényesítése során. Akkor tehát, ha a tartalomszolgáltatótól különböző szolgáltató nem ismeri a lehívásra hozzáférhetővé tett tartalmat, illetőleg nem is ismerheti, és a már részletezett közreműködői tevékenységeket folytatja, nem felel a közös jogkezelő

- 47 által képviselt jogosultak felé a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt (jogdíjfizetési kötelezettsége sem áll fenn), amennyiben szerződést köt a közös jogkezelővel értesítési és eltávolítási eljárás alkalmazásáról, és annak feltételeit hiánytalanul betartja. Röviden az alábbiakban vázoljuk a közös jogkezelők eljárásának lényegi elemeit. Jelentős lépést jelent hazánkban, a felelősségi rendszer kidolgozásában az ARTISJUS-nak az ún. kisjogos irodalmi és zeneművek "internetes" közvetítésére tekintettel meghatározott ún. értesítési és eltávolítási eljárása és az ahhoz kapcsolódó felelősségi rendszer. Ezt a koncepciót egyébként az érintett egyéb közös jogkezelő szervezetek és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete között létrejött többoldalú megállapodás is megerősíti, így az más jogosulti köröket (pl. előadóművészek jogai) is érint. Az eljárás lényege az, hogy ha az a szolgáltató, amely, feltéve, hogy úgy jár el, ahogy az a szolgáltatótól az adott helyzetben általában elvárható, a tartalomszolgáltató által felajánlott tartalmat nem ismeri, illetve nem ismerheti, és az alábbi pontban meghatározott felhasználási cselekmények közül kizárólag az alábbi tevékenységeket végzi: - művek, illetve a műveket tartalmazó honlap (adatai) számára tárhelyet nyújt (hosting), és/vagy - műveket, illetve műveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) a lehívásra hozzáférés gyorsítására szolgáló tárolóban rögzít (caching), és/vagy - műveket, illetve műveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) egyszerűen továbbít (mere conduit), és/vagy - műveket, illetve műveket (is) tartalmazó honlapot (honlap adatait) a hozzáférés megkönnyítése érdekében kereső rendszerekben (search engine) rögzít/tárol, az ARTISJUS és az ARTISJUS által képviselt bel- és külföldi zenei és irodalmi szerzői jogosultak irányában a szerzői jogsértésért a továbbiakban nem felel, így jogdíjfizetési kötelezettsége sem áll fenn, ha megállapodást köt az ARTISJUS-szal az ún. értesítési, eltávolítási eljárás alkalmazásáról, és a megállapodást betartja. Ez annyit tesz, hogy amennyiben a szolgáltató az ARTISJUS által jogsértőnek vélt műveket a jogkezelő által meghatározott formai követelményeknek megfelelően a szolgáltatónak megküldött értesítési és eltávolítási felszólítás alapján eltávolítja, mentesülhet a felelősség alól. A szolgáltató egyúttal értesíti a tartalomszolgáltatót, aki erre az értesítésre nyilatkozhat meghatározott időn belül. Ha nem nyilatkozik, vagy a jogsértést nem vitatja, a mű határozatlan időre lekerül a szolgáltató honlapjáról. Ha vitatja azt, és az előírtaknak megfelelően adatokat szolgáltat saját magáról, a szolgáltató visszateszi a tartalmat. Az ARTISJUS ez után mérlegeli, hogy egyéb jogi útra tereli-e az ügyet és ismételt eltávolításra kerül-e a tartalom. Ez egy viszonylag gyors (néhány hetes) folyamat elvileg, feltéve, hogy az érintett felek együttműködése megvalósul. Ez a szolgáltatónak mindenképpen érdeke, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a szerzői jogi szigorú, objektív típusú felelősség alól a fenti felhasználási cselekményeket végző szolgáltató mentesüljön. Utalunk az Szjt. (új) 45. §-ánál írottakra a szoftverek "letöltésére", vagyis az ún. "click on licence"-re irányuló felhasználási szerződés létrejöttét és alakiságát illetően. 27. § Az írók, a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében - a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik felhasználása kivételével - a már nyilvánosságra hozott művek sugárzásának és a 26. §-ban szabályozott más felhasználásának jogosítására és az említett felhasználásokért fizetendő díjak mértékére vonatkozóan az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet köt szerződést a felhasználóval. A közös jogkezelés szerepe az Szjt. (új) 26. §-ában foglalt felhasználásoknál A szerzői művek felhasználására főszabályként a szerzői jog jogosultja és a felhasználó egyedi felhasználási szerződést köt. Egyes felhasználások esetében viszont a felhasználási jog megszerzésének egyedi megállapodáshoz kötése nehézkessé vagy egyenesen lehetetlenné tenné a felhasználói jog gyakorlását. Ezért a jogalkotó az egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok értékesítésére kizárólag a jogszabályban meghatározott esetekben [Szjt. (új) 27. §] a kötelező kollektív jogkezelés formáját írja továbbra is elő az Szjt. (új)-ban. Természetesen a sugárzásnál a szerzők mellett a szomszédos jogi jogosultaknál is szerepet kap a közös jogkezelés [Szjt. (új) 74. § (2)]. Tekintettel arra, hogy a kötelező kollektív jogkezelés bármennyire is indokolt a gyakorlatban, valójában a szerző rendelkezési jogait korlátozza, csakis a jogszabályban meghatározott esetekben érvényesülhet. Az Szjt. (új) 27. §-a szerinti jogosítást és a jogdíjak felosztását az érintett jogosultak képviseletében az Artisjus végzi. A jogdíjak érvényesítésére és mértékére az erre vonatkozó, évente a Magyar Közlönyben közzétett Artisjus közleményben foglaltak az irányadóak. 2001. évre az Artisjus közlemény IV. fejezetének B) pontjában foglaltak szerint, a rádió- és televízió szervezeteknek költségvetési támogatásuk 1%-ának, előfizetői díjbevételük 2%-ának, és reklám-, illetve szponzorációs bevételeik 4%-ának megfelelő összeget kell az Artisjus-nak befizetniük, amely ezt követően saját felosztási szabályzata alapján felosztja a jogdíjakat a jogosultak számára. A nyilvánosságra hozott irodalmi és zeneműveknek azonban nem minden felhasználása

- 48 ún. kisjogos, vagyis kötelezően kollektív jogkezelés alá tartozó felhasználás. A színpadra szánt irodalmi művek és zenedrámai művek vagy ezek jeleneteinek, illetve keresztmetszeteinek sugárzási jogát egyedi felhasználási szerződésben kell megszereznie a felhasználónak. A szerzői művek rádió-televízió műsor céljára történő mechanikai rögzítéséért fizetendő jogdíjakra vonatkozó Artisjus Közlemény e kivétel további értelmezését adja. A kisjogos felhasználásért fizetendő jogdíj nem foglalja magában a zenés színpadi művek és a zenei nagyjog fogalmi körébe tartozó egyéb zeneművek sugárzását vagy a nyilvánossághoz vezetéken történő átvitelének szerzői jogdíját. Utalunk az Szjt. (új) 63. § (4) bekezdésére, amely a reklám céljából történő műfelhasználás esetén, a már meglévő műveknél lehetőséget ad a feleknek, hogy a művet kizárólag a reklámcélú felhasználások tekintetében reklámozásra megrendelt műnek tekintsék. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben azt a közös jogkezelő szervezetnek bejelentették, arra a továbbiakban nem vonatkozik a közös jogkezelés. 28. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a sugárzással nyilvánossághoz közvetített művét sugárzással továbbközvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. A sugárzott mű továbbközvetítésének a kizárólagos engedélyezési joga A sugárzás mint elsődleges felhasználási jog tartalmát és engedélyezésének módját az Szjt. (új) 26. § és 27. §ai szabályozzák. A sugárzott művek továbbközvetítéssel történő másodlagos felhasználása is jelentős piacot jelent, újabb közönség kap ezáltal lehetőséget a műélvezetre, így itt is indokolt a szerzői jog engedélyezése, illetve az erre tekintettel fennálló díjigény. A továbbközvetítés lehet egyidejű, változatlan, amely ha az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával történik (pl. kábeltelevíziós társaság), az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése alá tartozó tevékenységnek minősül, és a feltételek fennállása esetén kötelezően közös jogkezelés alá tartozik. Ezzel szemben, ha a továbbközvetítés nem tartozik az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdése alá, akkor engedélyezési jogával élhet a szerző, az engedély megadása fejében természetesen díjazásra is jogosult. (2) A rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített műveknek sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan továbbközvetítéséhez a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekintetni, ha a továbbközvetítő szervezet az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek a megállapított díjat befizette. Díjigény az egyidejű vezetékes továbbközvetítésre tekintettel Az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdésében foglalt tevékenység nemzetközileg is elismert önálló felhasználásnak minősül. Az 1975. évi 4. tvr. 11bis cikkének (1) bekezdése szerint az önálló felhasználási cselekmény alapja az, hogy a sugárzott mű átvitele az eredeti sugárzó szervezethez képest más szervezet végzi. Amennyiben az átvitelt az eredeti szervezethez képest más szervezet végzi, szerzői jogi értelemben releváns, újabb felhasználás történik. Az 1996. évi I. törvény 2. §-a meghatározza a műsorelosztás fogalmát, és utal arra, hogy a tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas hálózat segítségével történő jeltovábbítás, valamint a telekhatáron belüli vezetékrendszer (pl. társasház) nem tekinthető műsorelosztásnak. A műsorelosztás médiajogi fogalmát és a vezetékes továbbközvetítés szerzői jogi fogalmát élesen el kell határolni. A szerzői jogi szabályok ugyanis nem tesznek kivételt aszerint, hogy a továbbközvetítés milyen széles közönséget érint. Itt tehát akár a legkisebb vezetékes rendszer, amely ugyan médiajogilag még nem minősül műsorelosztónak, szerzői jogi értelemben felhasználást végez, így a jogdíjak megfizetése alól nem mentesül. Ez annál is inkább kiemelendő, mert a technikai fejlődés eredményeként egészen kis rendszereken keresztül is végezhető az említett felhasználás, és e tevékenység médiajogi és szerzői jogi minősítésének összemosásával megkerülhetővé válna a jogdíjfizetési kötelezettség. A műsorelosztó szervezetek működési feltételeire, az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) való viszonyára stb. az 1996. évi I. törvény VII. fejezetének szabályai irányadóak. [Utalunk az Szjt. (új) 28. § (6) bekezdésére, amely az ún. "must carry" jogdíjvonzatát rendezi, amennyiben annak megfizetését a Műsorszolgáltatási Alapra terheli.] Főszabály a jogosultaknál az engedélyezési jog helyett a díjigény, amely kötelező közös jogkezelés keretében érvényesíthető, kivételt képez ezalól a műsorszolgáltató szervezetek egyedi engedélyezési joga. A rádió-televízió szervezetek és a saját műsort vezeték útján nyilvánossághoz átvivők műsoruk viszonylatában mind az Szjt. (új) 28. § (1), mind az Szjt. (új) 28. § (2) bekezdésekben foglalt felhasználás esetében egyedileg adnak engedélyt. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy hazánkban a műsorszolgáltató szervezetek szövetsége (EBU, VPRT) meghatalmazta az ARTISJUS-t, hogy képviselje e szervezeteket a kábeltelevízió szervezeteknél érvényesítendő jogdíjak tekintetében. (3) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelés útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.

- 49 A közös jogkezelés szerepe az egyidejű vezetékes továbbközvetítésre tekintettel fennálló díjigény érvényesítésénél Praktikus szempontokat is figyelembe véve az említett jogdíjak beszedése a közös jogkezelés szervezeti átalakulása ellenére is egy kézben marad. A jogdíjakat az Artisjus érvényesíti és egyösszegben évente utalja át a többi érintett közös jogkezelő szervezetnek (közös jogkezelésről lásd bővebben erről a XII. fejezetet). A jogérvényesítés a jogosultak és a kábeltelevízió szervezeteket képviselő szövetségek közötti keretszerződések formájában realizálódik. Sajátossága e keretszerződéseknek többek között az, hogy a kábeltelevízió szervezeteket képviselő szövetségek (Magyar Kábeltelevíziós Hálózatok Szövetsége, és a Kábeltelevízió Hálózat Üzemeltetők Országos Szövetsége) elkülönített fedezeti alapot kötelesek rendelkezésre tartani, arra az esetre, ha egy tagszervezet esetleges nem, vagy késedelmesenfizetné meg a jogdíjat. Ez tehát az összes díjigényre jogosult érdekét szolgáló jelentős garanciális szabály. Utalunk az Szjt. (új) 102-105. §-ainál tárgyalt új szervezetre, az ún. Egyeztető Testületre, amelynek létrehozását az EK Tanácsának 93/83/EGK számú, 1993. szeptember 23-án kelt Irányelvének a műholdas sugárzás és a kábeles továbbközvetítés egyes kérdéseinek az összehangolásáról, 11. cikkelye irányozza elő a tagállamoknak. Figyelemmel arra, hogy a jogosultak, beleértve a műsorszolgáltatók érdekképviseleti szerveit is képviselő ARTISJUS és a kábeltelevízió szervezetek érdekképviseleti szövetségei között fennálló keretmegállapodások már korábbi egyeztetések eredményeképpen jöttek létre, hazánkban gyakorlatilag az Egyeztető Testület szerepe ennek fényében várhatóan kevésbé lesz jelentős. A közös jogkezelés jellegéből adódóan a jogdíjakról való lemondás csak megfelelő garanciális szabályok mellett gyakorolható, hiszen az egyes jogosultakat megillető jogdíj összege csak a felosztási szabályzat alapján történő számítás után állapítható meg. Ezzel függ össze az is, hogy az Szjt. (új) 92. § (2) bekezdése a jogkezelő szervezet rendelkezési jogát állapítja meg a jogosultak közötti felosztásig. A jogosultak a jogdíjukról csak az őket illető összeg erejéig és csak a részükre történő felosztás időpontját követő hatállyal mondhatnak le. (4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradó összegéből - ha az érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmgyártókat, húsz százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, három százalék a képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizenöt százalék a filmírókat, tizenkilenc százalék a zeneszerzőket és a zeneszöveg-írókat, valamint harminc százalék az előadóművészeket illeti meg. (5) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a díjakból az általa a felosztást illetően nem képviselt műtípusok szerzőinek és szerzői jogi jogosultjainak, valamint az előadóművészeknek járó részt a jogosultak közös jogkezelő szervezeteinek utalja át. Az egyidejű, vezetékes továbbközvetítésre tekintettel beszedett jogdíjak felosztása A jogdíj megállapítása a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének jóváhagyásával, és az érintett jogosultak érdekképviseleti szerveinek véleményének kikérését követően történik. Az adott naptári évre jóváhagyott jogdíjakat tartalmazó Közlemény a Magyar Közlönyben kerül közzétételre [Szjt. (új) 90. §]. A jogosultakat megillető jogdíjak felosztásának aránya a következőképpen alakul, ha az érintett jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg: a kezelési költségek levonása utáni összeg 20% a filmalkotások képalkotóit (rendezők, operatőrök), 13%-a a filmelőállítókat, (Filmjus kezeli jogdíjaikat) 3%-a a képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, (Hungart kezeli jogaikat) 15%-a a filmírókat, 19%-a a zeneszerzőket és zeneszöveg-írókat, (Artisjus kezeli jogdíjaikat) valamint 30%-a az előadóművészeket (az Előadóművészi Jogi Iroda kezeli jogdíjaikat) illeti meg. Ez a felosztás az egyes jogosulti csoportokra lebontott részletes felosztás, amely a jogkezelő szervezetek megállapodásán alapul. Az egyes jogkezelők ezt követően saját felosztási szabályzatuk szerint végzik el a felosztást. A rádió-televízió műsorok egyidejű, változatlan átvitelét végző szervezetek által fizetendő jogdíjakra vonatkozó Artisjus Közlemény, a jogdíjak számítási módjánál a következő szempontokat veszi figyelembe. A szervezet által érintett csatlakozott háztartások száma szerint az Artisjus idei tarifatáblázata is két kategóriát állapít meg: az ötszáznál kevesebb csatlakozott háztartást érintő szervezetre alacsonyabb tarifa érvényes mint az ötszáznál több csatlakozott háztartást számláló elosztó szervezeteknél. A Közlemény mindkét kategóriára azonos módon, televízió és rádió műsoronként külön-külön magállapított, háztartásonkénti havi jogdíjat érvényesít. A rádió műsorokra mindkét kategóriában alacsonyabb a tarifa. A csatlakozott háztartások számától függetlenül, minimumjogdíjként csatlakozott háztartásonként minimum havi 4-4,40 Ft-ot kell fizetni. Az elszámolás és jogdíjak fizetése negyedévenként esedékes.

- 50 (6) A magyar közszolgálati műsorszolgáltató rádió- vagy televízió-szervezet műsorában sugárzott, vezetéken vagy másként közvetített művek továbbközvetítéséért járó díjakat a Műsorszolgáltatási Alapból kell megfizetni; erről az Alap kezelője gondoskodik. A "must carry" jogdíjvonzata, a Műsorszolgáltatási Alap mint jogdíjfizető Az üzembentartók 1996. július 1-től alapszolgáltatásként kötelesek elosztani a közszolgáltati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete kiterjed az adott fejállomásra. Az Szjt. (új) hatálybalépéséig az ilyen felhasználás jogdíjmentes volt, és ez jelentős sérelmet okozott a jogosultaknak. A továbbközvetítési kötelezettség, az ún. "must carry", vagyis az 1996. évi I. törvény 117. § (1) bekezdésében foglalt műsorelosztási kötelezettség szerzői jogdíj vonatkozását rendezi az Szjt. (új) 110. § b) pontja, amely hatályon kívül helyezi az 1996. évi I. törvény 117. § (2) bekezdésének második mondatát. Ezáltal a jövőben a szerzői jogdíjak kifizetését nem befolyásolhatja a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorának díjmentes továbbközvetítése. Tekintettel azonban arra, hogy ez a jogdíjösszeg nem hárítható át az előfizetőkre, az üzembentartók helyett az Szjt. (új) 28. § (6) bekezdése alapján a jogdíjakat a jövőben a Műsorszolgáltati Alapból (1996. évi I. törvény 77-78. §-a) kell megfizetni.

Az átdolgozás joga 29. § A szerző kizárólagos joga, hogy a művét átdolgozza, illetve hogy erre másnak engedélyt adjon. Átdolgozás a mű fordítása, színpadi, zenei feldolgozása, filmre való átdolgozása, a filmalkotás átdolgozása és a mű minden más olyan megváltoztatása is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből származó más mű jön létre. Az átdolgozás Figyelemmel arra, hogy a gyakorlatban az átdolgozás fogalmával gyakrabban találkozunk, az alábbiakban az átdolgozásról írottak a feldolgozásokra is értelemszerűen irányadóak. Mind az átdolgozás mind a feldolgozás származékos művet keletkeztető szerzői tevékenység. A származékos mű egyaránt tartozhat ugyanabba a műfajba (pl. egy film újramegfilmesített/remake változata), vagy az eredetihez képest más műfajba (pl. regény filmváltozata). Átdolgozásnak az a származékos mű minősül, amely önmagában is szerzői jogi védelemre érdemes, vagyis egyéni, eredeti jellegű. Az eredeti és a származékos mű közötti kapcsolat megléte alapozza meg az átdolgozás tényét. Amennyiben a származékos mű az eredetivel csupán távoli kapcsolatban van, pl. hasonló témát dolgoz fel, nem átdolgozásról, hanem új, eredeti műről van szó. Ennek megállapítása a bírói döntések feladata. Ez tipikusan olyan szakkérdést vet fel, amelyben legtöbbször a Szerzői Jogi Szakértő Testület nyújt szakvéleményt. Az LB Pf. II. 20 958/1971. sz. döntés a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményét figyelembe véve megállapította, hogy a felperes eredeti alkotásai (népművészeti babák) az Szjt. (új) oltalma alatt állnak. Az alperes babái ezekkel jelentős hasonlóságot mutatnak, vagyis azok átdolgozásai. A felhasználásra azonban az alperes nem kért engedélyt, díjat sem fizetett, így kártérítés fizetésére kötelezte őt a bíróság, és eltiltotta a babák további gyártásától. Az átdolgozás, feldolgozás és fordítás, szerzői jogi természetét tekintve felhasználás. Ezért a védelmi időn belül, az Szjt. (új) 16. § és 17. § f) pontjának megfelelően az eredeti mű szerzőjének, vagy az átdolgozás jogának jogosultjának (pl. filmelőállító) hozzájárulásához kötött. Az átdolgozásnak mint engedélyezési jognak pl. díjigényre való korlátozására az új technológiák keretében történő felhasználások esetében sem ad lehetőséget a törvény. Ezt pl. az Szjt. (új) 19. §-a meg is erősíti, amikor egyes művek multimédia és elektronikus adattár céljából történő többszörözési jogának díjigényre való korlátozását csak a változatlan formában való felhasználásnál ismeri el, míg az átdolgozásnál megmarad a szerző kizárólagos engedélyezési joga. Az engedélyezés főszabályként díjazás ellenében történik, amelyről csak írásban, kifejezett nyilatkozattal mondhat le a szerző. Az átdolgozásra, illetve fordításra a védelmi időtől függetlenül érvényesül az a szabály, amely szerint az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét ezeken fel kell tüntetni [Szjt. (új) 12. § (2)].

Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott mű

- 51 30. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége. Vagyoni jogok átruházása a munkaviszonyban alkototott műnél Az Szjt. (új) 9. § (6) bekezdésében foglaltak alapozzák meg a vagyoni jogok munkaviszony [és más hasonló jogviszony Szjt. (új) 30. § (7) bekezdése] keretében történő átszállásának a lehetőségét. A jogátszállás a szerző és munkáltatója közötti jogviszony alapján automatikus, az egyes művek esetén így nincs szükség a jogátszállás külön szerződésbe foglalására. A munkaviszony megszűnése nem befolyásolja a munkáltató által megszerzett jogok gyakorlását. A munkaviszonyban álló szerző nem munkaköri kötelességeként készített művére mindez nem vonatkozik. Ezért igen lényeges a munkaszerződés részét képező munkaköri leírásban részletezni, hogy melyek azok a művek, amelyek e kötelesség folytán készülnek el. A vagyoni jogok átszállását a munkaviszonyból származó kötelesség teljesítéseképpen készült művek esetében e rendelkezés vélelmezi, így kifejezetten eltérő, írásbeli megállapodással lehet csak korlátozni e jogátszállást. A korábbi szabályozáshoz képest az Szjt. (új) a vagyoni jogok átszállásának deklarálásával korlátlan felhasználási jogokat biztosít a munkáltató számára. A munkáltató vagyoni jogainak gyakorlását csak az általános szerzői jogi korlátok (pl. szabad felhasználás), illetve az Szjt. (új) 30. § (3) és (5) bekezdései alapján a szerzőt a munkaviszony ellenére megillető jogok határolják be. A munkaviszonyban alkotó szerzők mellett napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a vállalkozóként, gazdasági társaság tagjaként alkotó szerzőkkel. Ez a tendencia a szerzőket érintő közterhek kedvezőbb alakulása mellett azzal is indokolható, hogy a nem munkaviszonyban hanem vállalkozás-megbízási viszonyban alkotó szerzők felhasználási szerződései a szerzők számára nagyobb önállóságot és a felhasználás sikere esetén nagyobb díjazást biztosíthatnak. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alapján megszerzett vagyoni jogok a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás esetén átszállnak a munkáltató jogutódjára. A vagyoni jogok sorsa a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlásnál Az Szjt. (új) 30. § (1) bekezdésében foglalt jogátszállás a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás esetében a jogutódra a jogutódlás időpontjában automatikusan átszáll. A Munka tv. 85/A. §-a értelmében a jogutódlás nemcsak a jogok, hanem a kötelességek átszállását is eredményezi. Ez azt is jelenti, hogy az Szjt. (új) 30. §-ában foglalt munkáltatói jogok és kötelezettségek a szerző és a munkáltató jogutódja közötti jogviszonyban is fennállnak. Az Munka tv. 85/A. § (2) bekezdése a jogutódlást követő 1 évig a jogelőd egyetemleges felelősségét állapítja meg a jogutódlás időpontját megelőzően a munkavállalóval szemben fennálló kötelezettségek tekintetében. Ez alapján pl. a szerző a jogutódlás tényétől függetlenül a volt munkáltatójánál is benyújthatja a jogutódlás időpontja előtt keletkezett jogdíjigényét, de csak a jogutódlást követő 1 éven belül. Ezt követően már csak a munkáltató jogutódjánál élhet követeléssel. Felvetődik a kérdés, csakúgy mint a nem munkaviszonyban alkotott műveknél, hogy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén mi történik a felhasználási/vagyoni jogokkal. Kívánatos lenne a jövőben e kérdés szerzői jogra vonatkoztatott konkrét rendezése, amely pl. esetenként megengedné, hogy a jogok visszaszálljanak a szerzőre ilyen esetben. (3) A szerzőt megfelelő díjazás illeti meg, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza. A munkavállaló-szerző díjigénye a vagyoni, illetve felhasználási jogok harmadik személyre történő átruházásakor Az Szjt. (új) 30. § (1) bekezdésében foglalt jogátszállás azt is jelenti, hogy a vagyoni jogokat vagy annak egy részét a munkáltató harmadik személyre átruházhatja. Ez azt is jelenti, hogy az átruházásból származó bevétel meghatározott százalékára munkavállaló-szerző jogosult. Az Szjt. (új) a korábbi szabályozástól eltérően még orientáló jelleggel sem jelöli meg az átruházásból származó bevétel utáni jogdíjrészesedés mértékét, így az a felek megállapodására van bízva. E díjazásról való lemondás írásban, kifejezett nyilatkozattal lehetséges [Szjt. (új) 16. § (4)]. (4) A szerző a munkáltató jogszerzése esetén is jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján a felhasználás jogának átruházását követően is megilleti. A munkavállaló szerzőnél továbbra is fennmaradó díjigények Az Szjt. (új) 30. § (3) bekezdésében megjelölt speciális díjigény mellett e szabály biztosítja azt, hogy a felhasználási jog átruházása ellenére fennmaradó díjigényre a munkavállaló-szerző is jogosult maradjon. Ilyen díjigény pl. az ún. üreskazettajogdíj, az egyidejű vezetékes továbbközvetítés után járó jogdíj, a filmalkotások és hangfelvételbe foglalt művek bérbeadása után járó jogdíj. Az említett díjak kötelezően közös jogkezelés keretében érvényesíthetők, azokról csak a felosztást követően lehet csak lemondania a szerzőnek. (5) Ha a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége, a mű átadása a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül. A mű visszavonására irányuló szerzői nyilatkozat (13. §) esetén a

- 52 munkáltató köteles a szerző nevének feltüntetését mellőzni. Ugyancsak mellőzni kell a szerző kérésére nevének feltüntetését akkor is, ha a művön a munkáltató a munkaviszonyból eredő jogaival élve változtat, de a változtatással a szerző nem ért egyet. A mű nyilvánosságra hozatala és a visszavonás joga munkaviszonyban alkotott műnél A szerzőnek a mű nyilvánosságra hozatalához való, az Szjt. (új) 10. § (1) bekezdésében foglalt, személyhez fűződő joga a munkaviszonyban a mű átadásához kötődik. Ha a művet a munkavállaló-szerző átadta, azt úgy kell tekinteni, hogy annak nyilvánosságra hozatalához is hozzájárult. Általánosságban az Szjt. (új) 11. §-a biztosítja a szerzőnek azt a jogot, hogy nyilatkozatával - a nyilatkozat időpontjáig felmerült kár megtérítése mellett - a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét visszavonhassa. Kivételt képeznek ezalól a munkaviszonyból folyó kötelesség eredményeképpen készült művek szerzői, akiknél e nyilatkozat nem gátolja a munkáltatót a mű felhasználási jogainak a gyakorlásába. Egyetlen következménye a mű visszavonásának ilyenkor az, hogy a munkavállaló-szerző nevének feltüntetését a munkáltató köteles mellőzni. A munkavállaló-szerzőt a név feltüntetésének a mellőzéséhez való joga akkor is megilleti, ha a munkáltató a művön úgy változtat, hogy azzal a szerző nem ért egyet. A mű megváltoztatására a munkáltatónak a munkaviszonyból folyó kötelezettség alapján készült műveknél is csak akkor van lehetősége, ha arra a munkaviszonyból eredő jogosultsága kiterjed. (6) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott művel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásba kell foglalni. Munkaviszonyban alkotott műnél kötelező írásbeliség valamennyi jognyilatkozatra Amíg a nem munkaviszonyban (vagy más hasonló jogviszonyból) készült műveket érintő jognyilatkozatoknak csak egy részét (pl. a díjazásról való lemondást) kell írásba foglalni, addig a munkaviszonyban készült művek esetén minden jognyilatkozat csak írásbeli alakban érvényes. (7) A munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseképpen elkészített műre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, ha közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló vagy szolgálati viszonyban foglalkoztatott személy, vagy munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tag alkotta meg a művet. A korábbi szabályozástól (1969. évi III. törvény) eltérően az Szjt. (új) mellőzi a Munka tv. mögöttes jogszabályként való megjelölését. Ez főként azzal indokolható, hogy a magánjogi alapokra épülő szerzői jog általános mögöttes jogszabálya a Ptk., másrészt ahogyan e bekezdés kifejezetten utal rá, nem kizárólag a Munka tv. szabályai jelentenek háttérjogszabályt, hanem a jogviszonytól függően más, pl. a közalkalmazotti, köztisztviselői és más szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabályok is. Ennek megfelelően az Szjt. (új) 30. § (1)-(6) bekezdésében foglaltak nem csak a Munka tv. hatálya alá tartozó munkaviszonyra, hanem más e jogviszonyhoz hasonló, de más törvények hatálya alá tartozó jogviszonyra is megfelelően alkalmazandóak.

A védelmi idő 31. § (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. A védelem tartama A szerzői jogok védelme, azaz a védelem időbeli terjedelme szabja meg alapvetően azt a korlátot, amelynek eléréséig a szerzői művek hasznosítása az alkotó, illetve az ő jogutódainak engedélyezése, illetőleg anyagi haszna mellett történhet meg. Ezen korlát elérését követően a mű közkinccsé válik, felhasználása szabad. Az időkorlát a régebbi szerzői jogi törvényekben szerzői műveknél 50, hangfelvételeknél 20 év volt, míg általános érvénnyel ma már a világ legtöbb országában 70, illetve 50 év. A Védelmi Idő Irányelv (az Európai Közösségek Tanácsa 93/98EGK számú Irányelve a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról) külön kiemeli bevezető rendelkezései között az irodalmi és művészeti alkotások, illetve az előadóművészek, hanglemezkészítők, és műsorsugárzó szervezetek védelmének, azaz a védelem időbeli terjedelmének összehangolása szükségességét, mivel az 1975. évi 4. tvr., illetve a RE e tekintetben a szerződő államokra bízta a részletes szabályok kidolgozásának feladatát. Ekképpen eltérések vannak a védelem idejét szolgáló egyes nemzeti jogszabályok között, és ezek gátolják az áruk szabad mozgását, a szolgáltatások nyújtásának szabadságát, és ezáltal a közös piaci verseny torzulását okozhatják. Míg azonban az 1975. évi 4. tvr. a minimális védelmi időt 50 évben állapította meg, a Közösségben az átlagos életkor oly mértékben meghosszabbodott, hogy az említett időszak már nem elegendő a szerző, illetőleg az őt követő két generáció átfogására. Az olyan magas szintű védelem megteremtése érdekében, amely megfelel a belső piac követelményeinek, ugyanakkor a jogi környezet megteremtése igényének, amely az irodalmi és művészeti alkotás harmonikus

- 53 fejlődéséhez vezet, a szerzői jog védelmét összehangoltan a szerző halála után 70 évben kell megállapítani, vagy attól számítva 70 évben, hogy a mű jogszerűen hozzáférhetővé vált a közönség számára, a kapcsolódó jogokra vonatkozóan pedig azon eseménytől 50 évben, amely a védelmi idő kezdetét jelenti. Amíg a vagyoni jogok időben korlátozottak (védelmi idő), a szerző személyhez fűződő jogai időben korlátlanok voltak a korábbi szabályozás szerint. Az időbeli korlátlanság azt fejezte ki, hogy e jogok nem évülnek el. Az új szabályozás azonban szakít a korábbi gyakorlattal, és sokkal inkább életszerűen, mind a személyhez fűződő, mind a vagyoni jogok védelmének időbeli korlátját 70 évben határozza meg. Egyfajta speciális kivételnek tekinthetjük a 70 éves korlát alól a védelmi idő lejárta után is esedékes járulékfizetési kötelezettséget a képzőművészeti alkotások másodlagos értékesítése esetén (XIV. Fejezet). (2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, szerzőtársak esetében az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani. A védelmi idő számításának módja A védelmi idő számításának alapja az években történő számlálás, így értelemszerűen a jogalkotó kezdő időpontként a szerző mindenkori halálát követő év január 1. napját jelölte meg, több személy által közösen, oly módon alkotott mű esetén, ahol az egyes alkotók alkotói tevékenysége elválaszthatatlan egységet képez, pedig az utoljára elhunyt halálának a napja az irányadó. (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a (2) bekezdés szerint kell számítani. A védelmi idő számítási módjának különös esetei A védelmi idő számítási alapjának meghatározásához - a szerző szemályének kideríthetetlensége esetén - a legjobban igazolható és bizonyítható időpontot, az első nyilvánosságra hozatal időpontját rendeli a szabályozás. Továbbra is főszabályként a szerző személye, illetve halála időpontja az elsődlegesen irányadó. (4) Több részben nyilvánosságra hozott mű esetében az első nyilvánosságra hozatal évét részenként kell számítani. Védelmi idő több részből álló művek esetében Amennyiben a mű egyértelműen részekre osztható, úgy az egyes időtartamokat külön-külön lehetságes megállapítani. (5) Az együttesen létrehozott mű védelmi ideje a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Az együttesen létrehozott művek védelmi ideje Az együttesen létrehozott mű - azaz olyan alkotás esetén, amikor a mű tekintetében a szerzői jog a szerzők ipso iure jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet illeti meg, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében hozta nyilvánosságra - esetén az időszámítás alapja kizárólag a mű első nyilvánosságra hozatala napja lehet, mivel ezen műveknél éppen az egyes alkotók egymástól el nem választható alkotói tevékenysége a jellemző, így tipikusan nem a szerzőkön, vagyis az ő haláluk napján, hanem a művön, annak nyilvánosság előtt való megjelenésén van a hangsúly. (6) A filmalkotás védelmi idejét az utoljára elhunyt szerzőjének halálát követő év első napjától kell számítani. Filmművek védelmi ideje Filmművek tekintetében, mivel ezen művekre különösen jellemző a több alkotó általi létrehozatal, a jogszabály külön rendelkezést tartalmaz az időszámítás megkönnyítése érdekében, tehát az utolsó filmalkotó halálának napját rendeli alkalmazni. Arra a kérdésre, hogy az adott film esetében mely személyi kör tekinthető filmalkotónak, tehát kik közül kell megkeresni az utoljára elhunyt személyét, a 64. § (2) bekezdés tartalmaz eligazítást, amikor is a filmalkotás szerzőiként a film céljára készült irodalmi és zeneművek szerzőit, a film rendezőjét, valamint mindazon személyeket jelöli meg, akik a film egészének kialakításához szintén alkotó módon járultak hozzá. A konkrét esetekben ez a személyi kör a legváltozatosabban alakulhat, tipikusan ide tartozhat az operatőr, a vágó, de egyes speciális esetekben, amennyiben ez az adott filmmű tekintetében különösen jellemző, akár a díszlet-, vagy jelmeztervező is, attól függően, hogy alkotói hozzájárulásuk a konkrét esetben mennyire domináns. A filmek védelmi ideje az első nyilvános bemutatást követő év első napjától számítódott a korábbi szabályozás szerint, függetlenül attól, hogy az első nyilvános bemutatás belföldön vagy külföldön történt-e, amely időmeghatározás mindenesetre egyértelműbbé tette a szabály alkalmazását. (7) Ha a védelmi időt nem a szerző, illetve az utoljára elhunyt szerző vagy szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani, és a művet a létrehozását követő év első napjától számított hetven éven belül nem hozzák nyilvánosságra, a mű a továbbiakban nem részesülhet szerzői jogi védelemben. A védelem alól szabaddá váló művek

- 54 Ezen rendelkezés végső értelme azon elsődleges cél megvalósulásának biztosítása, hogy a szerző, illetve a jogutódjainak rendelkezési- és vagyoni jogainak kellő védelme mellett a köz azon kiemelt érdeke, hogy a művészet alkotásaihoz hozzáférhessen, egy bizonyos méltányos időkorlát elteltével az egyéb rendelkezések ellenében is érvényesülhessen. 32. § A szerző vagyoni jogaihoz igazodó terjedelmű jogi védelem illeti meg azt, aki a védelmi idő vagy a 31. § (7) bekezdésében meghatározott időtartam lejártát követően jogszerűen nyilvánosságra hoz valamely korábban még nyilvánosságra nem hozott művet. E védelem időtartama az első nyilvánosságra hozatalt követő év első napjától számított huszonöt év. A védelmi idő leteltét követően első ízben nyilvánosságra hozott művek védelme, illetőleg annak tartama A védelmi idő korábbi szabályozása az 1994. évi VII. törvény rendelkezései következtében gyakorlatilag már eddig is megfelelt hazánk nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek. Egy tekintetben, azaz a lejárt védelmi idejű, de a védelmi idő alatt nyilvánosságra nem hozott művekre azonban nem terjedt ki a szabályozás. Ily módon e jelenlegi jogszabály már alkalmazza a Védelmi Idő Irányelv 4. Cikkelyében foglaltakat, tehát a korábban nem publikált műveket 25 évre terjedően védelem alá helyezi, amely védelemnek a mindenkori jogosultja az a személy, aki az egyébként már letelt védelmi időt követően első ízben jogszerűen publikálja vagy teszi közzé a közönség számára a korábban publikálatlan művet. A védelmi idő kezdete az első ily módon történő - jogszerű - nyilvánosságra hozatal, publikálás.

IV. Fejezet A SZABAD FELHASZNÁLÁS ÉS A SZERZŐI JOG MÁS KORLÁTJAI

Általános szabályok 33. § (1) A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem szükséges. Csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezéseinek megfelelően. A szabad felhasználás mint a szerzői jog gyakorlásának egyik törvényi korlátja A felhasználási jog gyakorlása főszabályként, a szerző hozzájárulásához és - a szerző kifejezett lemondó nyilatkozatának hiányában - megfelelő díjazáshoz kötött. Egyes jogok felhasználása azonban meghatározott díj fizetése esetén a szerző hozzájárulása nélkül is jogszerű lehet. Az ilyen felhasználás jogtechnikailag történhet törvényi engedéllyel (licence légale) és kötelező közös jogkezeléssel. A szerzői felhasználási jogok törvényi korlátja leginkább a szabad felhasználás intézményében él tovább. Egyéb korlátok még a jogkimerülés [Szjt. (új) 23. § (5)], a kizárólagos engedélyezési jog díjigényre való korlátozása stb. A szerző személyhez fűződő jogai néhány törvényi korlátozástól eltekintve [név feltüntetésének mellőzése pl. Szjt. (új) 36. § (2)-(3) bekezdése] a szabad felhasználás eseteiben ugyanúgy érvényesülnek mint az engedélyhez kötött felhasználásoknál. A nyilvánosságra még nem hozott mű ennek alapján semmilyen célból nem vehető át. Az Szjt. (új) 11. § alapján a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedély visszavonásának gyakorlása azt eredményezi, hogy a művet szabadon sem lehet felhasználni, tekintve, hogy az ilyen felhasználás csak nyilvánosságra hozott művekkel kapcsolatban jogszerű. A szabad felhasználás sem gyakorolható tehát, ha a szerző jogszerűen gyakorolta a visszavonás jogát. A szerzői minőség elismeréséhez, a mű integritásához stb. való személyhez fűződő jogok a szabad felhasználás körében különös jelentőséggel bírnak. (2) A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra. Rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye szabad felhasználásnál Az 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről, szerzői jogokra vonatkozó fejezetének 13. Cikke "Korlátozások és kivételek" címen az alábbiakat írja elő a tagállamoknak: "A kizárólagos jogokra való korlátozásokat és kivételeket a Tagok olyan különleges esetekre

- 55 szorítják, amelyek nem állnak ellentétben a mű szokásos felhasználásával, és indokolatlanul nem károsítják a jogosult jogos érdekeit." Lényegében ezt a szabályt "honosította" és részletezi az Szjt. (új) 33. § (2) bekezdése. Kiemelendő, hogy ezen általános szabály alapján még a szabad felhasználás speciális esetkörébe tartozó felhasználás is jogszerűtlen lehet. Ez a helyzet pl. ha az egyébként jogszerű magáncélú másolást valaki olyan nagy mennyiségben végzi, hogy az már indokolatlanul károsítja a szerző érdekeit. A rendeltetésszerű joggyakorlás speciálisan a szabad felhasználásra vonatkoztatott rendelkezését nyilván a bírói gyakorlat tölti majd meg konkrét tartalommal. Annak megállapítása ugyanis, hogy mikor válik a szabad felhasználás a mű rendes felhasználására sérelmessé, vagy az mikor károsítja indokolatlanul a szerző jogos érdekeit, a jogalkalmazó mérlegelésétől, és a konkrét esettől függ. (3) A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni. A szabad felhasználásra vonatkozó szabályok értelmezése A szabad felhasználásra vonatkozó részletes és a felhasználási jogok szabályozására egyébként nem jellemző kógens szabályozást a szabad felhasználás jellege indokolja. Az ilyen felhasználás ugyanis díjazáshoz, és szerzői engedélyhez sincs kötve. Ezért a szerzői jog és a felhasználói (társadalmi) érdek védelmének egyensúlya csak akkor nem bomlik meg, ha a jogszabály a szabad felhasználás terjedelmét szigorú keretek közé szorítja. Az Szjt. (új) IV. fejezete e két érdekkör aktuális mérlegét adják. A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések a szerzők, illetve a szomszédos jogi jogosultak [Szjt. (új) 83. § (2)] engedélyezési jogait és díjigényre való jogosultságát egyaránt kizárják.Ezért indokolt, hogy e szabályokat ne lehessen kiterjesztően értelmezni. A kiterjesztő értelmezés tilalma mellett, garanciális szabályt tartalmaz továbbá az Szjt. (új) 33. § (2) bekezdése is. Az Európai Bizottságban már 1997. decemberében megszületett a Szerzői Jogi Jogharmonizációs Irányelv tervezete. A kodifikációs munka során éppen a szabad felhasználás és a digitális felhasználói környezet kapcsolatát tekintve esett át a legtöbb változáson. Az Európai Unió Parlamentje és Miniszteri Tanácsa hosszú egyeztetési folyamat eredményeképpen 2001. május 22-én elfogadta az ún. "információs társadalom" szerzői és szomszédos jogait szabályozó Irányelvet, amelyet 2001. június 22-én tettek közzé az EU hivatalos lapjában. A végleges szöveg, az eredeti tervezetekhez képest jelentősen kibővítette a szerzői jogok alóli kivételeket, kiváltva a szerzői jogosultak nemzetközi érdekvédelmi szervezeteinek (pl. a CISAC) felháborodását. A terebélyes "kivételek listája" mögött lényegében az áll, hogy a jogharmonizációs folyamatban kiderült, hogy egyes területeken az egyik állam nagyvonalúbb a felhasználókkal, míg más államok más kivételeket engednek. A politikai egyezkedés az Európai Tanácsban aztán odavezetett, hogy egyik állam sem volt hajlandó további engedményeket tenni, csak akkor, ha a saját államának kivételei is megmaradnak. Ez azzal járt, hogy a kivételek listája az eredetileg kilenc kivételről több mint huszonötre nőtt, és e terület tényleges jogharmonizációjának illúziója is elszállt. Ezek egy kivételével ugyanis opcionálisak a tagállamok számára, és ez azzal a veszéllyel jár, hogy a felhasználók követelhetik az ún. "európai kivételek" átültetését nemzeti jogukba. Ezzel pedig hosszú távon a "jogharmonizáció" éppen a szerzői jogok gyengülésével járhat európai szinten. A kritikák más része azzal érvel, hogy a szabad felhasználás nem járhat együtt a szerzők díjazásának kizárásával, ezért minden olyan felhasználásnál, ahol az lehetséges, a szerzők megfelelő díjazásra való jogosultságát biztosítani kell. Látható tehát, hogy az EU tagállamainak is nagy kihívást jelent a digitális műfelhasználás korában egy olyan átfogó irányelv kidolgozása, amelynek feladata, hogy lehetőség szerint megtalálja az egyensúlyt a technikai vívmányok kiaknázása, a szerzői és a felhasználói érdekek között. Az Irányelv elfogadása után szerzői jogunk is szembenézhet azzal az esetleges "visszalépési" lehetőséggel, ami az európai szintű esetleges szélesebb körű szabad felhasználás válthat ki. Lássuk a kivételeket: Az Irányelv 5. § (1) bekezdése, amely az egyetlen kötelező kivételt jelenti, végül is arra a megoldásra jutott, hogy szabad felhasználásnak tekinti az olyan felhasználásokat, melyek: átmenetiek és időlegesek, kizárólagos céljuk, hogy lehetővé tegyék a művek egyébként megtörténő felhasználását, így elválaszthatatlan részét képezik azon műszaki folyamatnak, amellyel mindez lehetővé válhat, illetőleg semmilyen önálló gazdasági jelentőségük sincs, feltéve, hogy az: harmadik személyek között a hálózati átvitel közvetítését illetve a jogos felhasználást valósítja meg. (Ezen kivételről bővebben a szabad felhasználásnál, az Szjt. (új) 35.§ (6) bekezdésénél szólunk bővebben). Az Irányelv 5. cikkének 2. pontja a)-e) alpontjai az alternatív, nem kötelező, a szerzői illetve szomszédos jogi jogosult engedélyéhez nem, de három esetben díjfizetéshez kötött (fair compensation) felhasználásokat definiálja. Ezek az alábbiak: a kották kivételével a papíralapú másolatkészítés, a magáncélú másolás, amelynek azonban igazodnia kell az esetleg alkalmazott műszaki intézkedésekhez (pl. kódolás), valamint az egyes szociális, nonprofit intézményekben történő többszörözés (pl. kórház, börtön, szociális otthon). Két esetben a jogosultak engedélye és díjfizetés sem szükséges: a műsorszolgáltatók saját eszközeivel saját

- 56 sugárzási célra és archiválási rögzített művek rögzítése, valamint a nonprofit keretek között működő nyilvános közkönyvtárak, oktatási intézmények, múzeumok, archívumok által végzett többszörözés. Az irányelv 6. Cikke az ún. hatásos műszaki intézkedések tekintetében viszonylag szabad kezet ad a jogosultaknak. A hatásos műszaki intézkedés alkalmazásának az lehet a következménye, figyelemmel az adott műfajtára, hogy az egyszerre célozza meg azt, hogy csak a jogosult engedélyével lehessen a művet érzékelni és felhasználni vagyis, az nemcsak a szerzői jogi értelemben vett felhasználást, hanem a szerzői jogilag egyébként szabad műérzékelést, műélvezetet is meggátol(hat)ja. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi a jogkövetkezménye annak, ha a művet érzékelni kívánó személy saját maga részére teszi lehetővé a műszaki intézkedés megkerülését? A két WIPO egyezmény erre vonatkozó cikkelyei egyaránt rögzítették, hogy a hatásos műszaki intézkedések csak a jogosult, vagy törvény által nem engedélyezett - akár saját célra végzett - felhasználási cselekményekre nyernek alkalmazást, következésképpen a törvény által engedélyezett szabad felhasználás körében azokat nem lehetne segítségül hívni. A technika önmagában nem eléggé intelligens ahhoz, hogy képes legyen megkülönböztetni azt, hogy mely cselekmények irányulnak jogos célokra, és melyek nem. Így meglehetősen valószínűtlen, hogy a megkerülést biztosító eszközök elsődlegesen az egyes engedélyezett kivételek megvalósítására jönnének létre. Ebben az esetben ugyanis a jogi védelem hatékonysága szenvedne csorbát, hiszen az ilyen eszközök gyártója hivatkozhatna arra, hogy termékének jog által engedélyezett céljai vannak: vagyis a megkerülés, még ha "legitim" is, megkerülésnek minősül, így azok megtétele elméletileg jogszabály által egyébként engedélyezett kivételek tilalmával is járhat. A technika viszont rohamosan fejlődik, és így nem zárhatjuk ki azt, hogy létrejöhet olyan intelligens megoldás, ami csak akkor "aktiválódik" amikor arra valóban szükség van. Ha ez megszületik, az ún. fair compensation elvére alapított közös jogkezelés (pl. magáncélú másolás) is erősen megkérdőjeleződhet A Közösség ennek a dilemmának a rendezésére, pontosabban a szerzői jogi kivételek és korlátozások betartatására a következő utat választotta: voltaképpen létrehozott egy biztonsági hálót, arra az esetre, ha az irányelvben lefektetett kivételek és korlátozások érvényesítése másképp nem lehetséges. A 6. Cikk 4. pontja ugyanis azt mondja ki, hogy a tagállamoknak ösztönözniük kell a jogosultakat "önkéntes intézkedések" meghozatalára (beleértve a jogosultak és a többi érdekelt fél közötti megbeszélések lefolytatását és lezárását), azt biztosítandó, hogy a műszaki intézkedésekbe már a tervezéskor beépüljenek bizonyos szerzői jogok alóli kivételek, vagy másképpen biztosítsák azok megvalósulását. Továbbá, amennyiben ilyen önkéntes intézkedésekre vagy megállapodásra belátható időn belül nem kerül sor, a tagállamoknak megfelelő intézkedéseket kell életbe léptetniük, hogy rászorítsák az egyes jogosultakat arra, hogy az 5. Cikk 2-3. pontjaiban részletezett, nemzeti jogokban biztosítandó kivételek kedvezményezettjei részére garantált legyen a kivételek és korlátozások igénybevétele. A tagállamoknak erre a kötelezettségére azonban csak akkor kerülhet sor, ha a kedvezményezettek törvényes hozzáféréssel rendelkeznek a védett művekhez és teljesítményekhez. Másrészről a tagállamoknak is képesnek kell lenniük szinte azonnali és erőteljes fellépésre, ha a műszaki intézkedések ellehetetlenítenék a kivételek és korlátok érvényesítését. Azon kívül, hogy kétségek merülhetnek fel a betarthatósággal kapcsolatban, van még egy dolog, ami korlátot jelent: a 6. Cikk 4. pontja nem érvényesül azokban az esetekben, amikor a művek úgy kerülnek szerződésben meghatározott módon a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy annak tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Ez akkor most azt jelenti, hogy a tagállamok nemcsak, hogy nem kötelezettek, de ha akarnának is, tilos lenne a kivételek betarthatóságának felügyelete on-demand lehívásnál? Valószínű, mint ahogy egyes közösségi tisztviselők állítják, hogy ez a rendelkezés csak olyan szolgáltatásokra vonatkozik, mint pl. a videoküldő szolgálatok. Azaz, ha a jogosult a művet érvényes elektronikus szerződés alapján egyszeri megtekintésre adja át, nem kötelező a műszaki intézkedések módosítása a másolhatóság biztosítására. Az Irányelv 5. Cikkének 3. Pontja a)-o) alpontjai a többszörözés és a nyilvánossághoz közvetítés joga alóli alternatív (tagállamok jogalkotói szándékától függő) kivételeket sorolja fel, amikor engedély és díjfizetési kötelezettség sem hárul a felhasználókra, feltételezve a felhasználások non-profit jellegét. Ezek az alábbiak: - oktatási, tudományos, illusztrációs célú felhasználás, a forrás és a szerző megjelölése kötelező. - fogyatékos személyek javát szolgáló felhasználások - az írott és az elektronikus sajtó aktuális műsoraiban, tudósításaiban többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés, amennyire az indokolt az információ közlés céljából, a szerző nevének megjelölésével - kritika, ismertetés céljából történő idézés, a forrás és a szerző nevének megjelölésével - hatósági és bírósági eljárásban, és közbiztonsági okokból, valamint bírósági, parlamenti ülések közvetítésénél - egyházi és nemzeti ünnepségeken - építészeti és szoborművek állandó kiállítása köztereken - idézés

- 57 - képzőművészeti kiállítások és aukciók promóciós célú bemutatása - karikatúra, paródia céljából történő felhasználás - egy berendezés üzembe helyezése (demo), vagy annak javítása miatt szükséges műfelhasználás - épület újjáépítése céljából felhasznált művek, vagy azok tervei - oktatási intézményekben, archívumokban, múzeumokban, nyilvános közkönyvtárakban az intézmények területén elhelyezett számítógépeknél történő egyedi műfelhasználás kutatási, oktatási célból. Egyes más kisebb jelentőségű felhasználásoknál, amelyek már kivételként léteznek a tagállamok szerzői jogaiban, feltéve, hogy azok kizárólag az analóg felhasználást érintik és nem érintik az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának elvét, és az egyéb, az Irányelvben felsorolt kivételek jogszerű alkalmazását. Minden kivételre vonatkozik az az általános szabály, amely szerint ezek nem sérthetik indokolatlanul a jogosultak joggyakorlását, és jogos érdekeit. (4) E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából az iskolai oktatás célját szolgálja a felhasználás, ha az az óvodai nevelésben, az általános iskolai, középiskolai, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban, az alapfokú művészetoktatásban vagy a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően valósul meg. Az iskolai oktatás céljának fogalma Az Szjt. (új) 34. § (2), 35. § (5) bekezdése és az Szjt. (új) 38. § (1) bekezdésének b) pontja a művek iskolai oktatás céljára történő szabad felhasználásának eseteit foglalja magában. Figyelemmel arra, hogy jelenleg igen sokszínű az iskolai oktatás palettája, mindenképpen indokolt az iskolai oktatás fogalmának szűkített értelmezése. Annak nincs jelentősége, hogy magán, vagy állami finanszírozású az oktatási intézmény, lényeg, hogy a felsorolásban foglalt általános jellegű képzés keretén belül maradjon a felhasználás. A művek felhasználása szempontjából különös jelentősége van a művészeti oktatásnak, itt a szabad felhasználást csak az alapfokú művészeti oktatásban ismeri el a törvény. A felsorolás keretein kívül eső oktatási célra történő felhasználás tehát nem tekinthető szabad felhasználásnak. Az országban működő felsőoktatási intézmények felsorolását az 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról 1. sz. melléklete tartalmazza. Ezekben az intézményekben is csak az a felhasználás szabad, amely a tantervnek, iletve a képzési követelményeknek megfelel. A tantervek, képzési követelmények tekintetében utalunk az 1993. évi LXXX. törvény 21. fejezetében foglaltakra. Ami tehát ezen kívüli felhasználás, pl. egy nem a tanterv keretében történő zenemű előadása (pl. esti könnyűzenei előadás) nem tekinthető szabad felhasználásnak.

A szabad felhasználás esetei 34. § (1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti. Az idézés és az átvétel elhatárolása Ahogyan azt a BH1992. 631. sz. döntés is kiemeli, a szabad felhasználás körébe tartozó idézés e minőségének megállapításánál főként azt kell megvizsgálni, hogy az átvevő mű az Szjt. (új) hatálya alá tartozó önálló alkotásnak minősül-e. Az esetbeli "átvevő" cikk lényegében egy idegennyelvű cikk kivonata volt, egyetlen önálló gondolatot sem vonultatott fel. Ezért idézésről nem lehetett szó, jogosulatlan felhasználásról annál inkább. Az idézés jogszerűségének további feltétele, hogy az Szjt. (új) által oltalmazott idézett mű nyilvánosságra hozott mű legyen. Az idézésnek továbbá az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben, és az eredetihez híven kell történnie, a forrás és a szerző megjelölésével. A gyakorlatban leggyakrabban az átvétel terjedelmével, illetve a forrás megjelölésével kapcsolatosan fordulnak elő jogviták. Az idézés terjedelmének fogalmát, és annak értelmezését ugyanis az Szjt. (új) nem adja meg, ezt az elméletre, illetve a bírói gyakorlatra bízza. A BH1982. 90. sz. döntés jogosulatlan felhasználásnak minősítette a tudományos műből szó szerint átvett bekezdéseket, egész oldalakat. Az ilyen terjedelmű átvétel, ha nem is idézésnek, de jogszerű átvételnek lett volna tekinthető, azonban a forrás megjelölése sem volt jogszerű. A forrást és a szerzőt ugyanis minden egyes átvételnél meg kell jelölni, nem elegendő forrásként egyetlen megjelent műre általában hivatkozni. Az idézés még abban az esetben is lehet jogszerűtlen, ha alakilag megfelel az idézés követelményeinek. Ez az eset, ha az átvevő műben az idézet más kontextusban jelenik meg, ezáltal az eredeti műből átvett gondolat más értelmet kap. Az ilyen átvétel esetleg átdolgozásnak minősülhet. Az átdolgozáshoz azonban szükség van a szerző hozzájárulására. (2) Nyilvánosságra hozott irodalmi vagy zenei mű részlete, vagy kisebb terjedelmű ilyen önálló mű iskolai oktatási célra, valamint tudományos ismeretterjesztés céljára a forrás és az ott megjelölt szerző megnevezésével átvehető. Átvételnek minősül a mű olyan mértékű felhasználása más műben, amely az idézést meghaladja.

- 58 (3) A (2) bekezdésben említett átvevő mű többszörözéséhez és terjesztéséhez nem szükséges a szerző engedélye, ha az ilyen átvevő művet az irányadó jogszabályoknak megfelelően tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják, és a címoldalon az iskolai célt feltüntetik. Átvétel és az átvevő mű terjesztése szűk körben Amíg az idézés fogalmának jogszabályi értelmezését nem találjuk, addig az átvétel meghatározását a törvény annak az idézéstől való elhatárolásával kíséreli meg. Ezek szerint átvételnek az idézést meghaladó felhasználás minősül. Ebből következően ismételten a bírói gyakorlat és a szakkérdésekben megkereshető Szerzői Jogi Szakértő Testület értelmezési szerepét kell hangsúlyozni. Sajátos problémát vet fel a Fővárosi Bíróság 2. P. 24 200/1977. sz. döntése, amelynek célja annak megállapítása volt, hogy a szerző korábbi verseire alapuló prózai műve önálló alkotás-e. Az elsőfokú eljárásban megkeresett Szerzői Jogi Szakértő Testület nem tekintette önálló műnek a korábban írt versekre épülő prózai művet, a másodfokon eljárt bíróság azonban ellenkező álláspontra helyezkedett. Az indokolás szerint ugyanis a szerző saját költészetéről írt művében egyáltalán nem meglepő, hogy akár túlzott mértékű idézés ellenére is új szerzői mű szülessen. Az Szjt. (új) 34. § (2) bekezdése az átvételt a felhasználás céljától függően akár kisebb terjedelmű irodalmi vagy zenemű egészének átvételekor is jogszerűnek ismeri el. Az Szjt. (új) az irodalmi és zeneművekre korlátozza az iskolai oktatás vagy tudományos ismeretterjesztés céljából szabad felhasználás keretében történő átvételt. Így nem vehető át pl. filmalkotás ilyen célból. Az idézést meghaladó átvétel is csak abban az esetben nem eredményez jogosulatlan felhasználást, ha a forrás és a szerző megneveztetik. Amíg a rövidebb terjedelmű idézés az átvevő mű jellegétől és felhasználási céljától függetlenül jogszerű lehet, az átvétel jogszerűségének további feltétele, hogy az oktatási vagy tudományos ismeretterjesztést célzó felhasználás érdekében történjen. Az Szjt. (új) 34. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján az átvétellel érintett mű többszörözhető és terjeszthető is a szerző engedélye nélkül, ha az átvevő mű tankönyvnek vagy segédkönyvnek minősül, és a címoldalon az iskolai oktatást feltüntetik. Utalunk az oktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 124. §-ára, amely a tankönyvvé nyilvánítási eljárásra vonatkozóan állapít meg szabályokat. 35. § (1) Magáncélra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére. Magáncélú másolás A magáncélú másolás a szabad felhasználás legelterjedtebb formája. Ezért itt mind a jogalkotó mind a jogalkalmazó különös hangsúlyt fektet a szerzői jogok és érdekek védelme és a felhasználói érdekek elismerése közötti egyensúlyra. A digitális technika, valamint az interaktív média térhódításával az ún. "magáncélú" felhasználás fogalmának behatárolása jogalkotói szinten is pontosítást igényelt. Egyes országok a szerzőket és szomszédos jogi jogosultakat a magáncélú másolás miatt elmaradt haszon kompenzálása céljából a szórakoztatóipar hardware (pl. videolejátszó, zenei berendezések stb.) előállítóit kötelezik jogdíjfizetésre. A magyar szabályozás az üres hang és képhordozók után állapít meg jogdíjfizetési kötelezettséget. Az eltérő jogtechnikáknak az előállítók szempontjából számottevő gyakorlati jelentőségük nincsen, mivel ezek a díjak a termékek árába beépülve, végül a fogyasztókra hárulnak. A hang- és képhordozó magáncélú másolására tekintettel az ARTISJUS évenként megjelentetett tarifatáblázata az irányadó. Az 1999-es évre az 1998/116. sz. Magyar Közlöny tartalmazza a jogdíjak mértékét: - audiokazetták és videokazetták (a hordozó időtartamától függően darabonkénti összeg) - hang, ill. képhordozó import nyersanyag (méterenként meghatározott összeg) - egyéb kategóriában az írható CD és minidiszk (darabonkénti összeg) A magáncélú másolásra tekintettel fizetendő jogdíjakat az említett hordozók gyártója, import esetén a vám fizetésére kötelezettnek kell befizetnie az ARTISJUS-hoz. (A jogdíjak felosztásának módját az Szjt. (új) 20. §ánál részletezzük). Az Szjt. (új) 35. § (1) az ott megjelölt kivételektől eltekintve bármilyen nyilvánosságra hozott műnél megengedi a magáncélú másolat készítését. Az ilyen tevékenység azonban nem irányulhat még közvetve sem jövedelemszerzésre. A jövedelemszerzés, illetve jövedelemfokozás értelmező rendelkezését az Szjt. (új) 38. § (2) bekezdése adja. Büntetőjogi szankciót (Btk. 329/A. §) von pl. maga után, ha valaki otthonában engedély nélkül készít forgalombahozatalra szánt videokazetta másolatokat. A BH1996. 137. sz. döntés ezt a tevékenységet a szerzői és szomszédos jogok megsértésének kísérletének minősítette. A befejezett bűncselekmény akkor állapítható meg, ha az eredmény (vagyoni hátrány) is bekövetkezett.

- 59 Figyelemre méltó, hogy az Szjt. (új) szűkítette a magáncélú másolás szabad felhasználási körét. Immáron a szoftver [Szjt. (új) VI. fejezet], és számítástechnikai eszközzel működtetett adattár [Szjt. (új) VII. fejezet] magáncélú másolása nem tekinthető szabad felhasználásnak. Az Szjt. (új) a magáncélú másolás egy speciális, mégis a technikai fejlődés miatt egyre elterjedtebb változatát is szabályozza. A mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra történő rögzítése (a nemzetközi gyakorlatban "bootlegging" néven ismert), még ha magáncélra is történik, nem tekinthető szabad felhasználásnak. Példaként említhető e tilalmi körben egy mozifilm vetítésének videokamerával történő rögzítése, vagy egy élő koncert rögzítése. (2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy írógéppel másolható. Magáncélú másolás korlátozása papíralapú kiadványnál A papíralapú kiadványoknak - a tömeges, jóminőségű magáncélú másolás miatt - a hagyományos piacról történő kiszorulásának elkerülése végett az Szjt. (új) a nyomtatott sajtó és egyéb művek egészének digitális formában történő magáncélú másolását (pl. scanner, fénymásoló) kiveszi a szabad felhasználás köréből. Továbbra is szabad felhasználásnak minősül egy könyv részeinek fénymásolása, vagy egész könyv napilap vagy folyóirat írógéppel, kézírással történő másolása. Itt utalunk az ún. reprográfiai jogdíjra, amelynek bevezetése komoly vitákat indukált már az Szjt. (új) kodifikációja során is. A reprográfiai jogdíj a papíron vagy más hasonló hordozón történő, egyébként szabad felhasználásnak minősülő magáncélú másolásra tekintettel kivetett jogdíj, amely 2000. szeptember 1-től kerül bevezetésre. Részletes szabályait (jogdíjjal érintett berendezések körét, a jogdíj mértékét, a beszedésre jogosult jogkezelőt stb.) külön jogszabály állapítja majd meg, amelynek megalkotásáig még számos vita és egyeztetés várható az érdekeltek között. (3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről számítógéppel, illetve elektronikus adathordozóra mással készíttetnek másolatot. Magáncélú másolás korlátozása digitális másoltatásnál A műről számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra történő magáncélú másolatkészítés csak abban az esetben minősül szabad felhasználásnak, ha azt a felhasználó saját maga készíti el. Ha tehát pl. egy CD lemezt valaki mással másoltat, hiába történik ez magán célból, szabad felhasználásnak nem minősül. Ha azonban valaki saját maga rendelkezik egy erre alkalmas másoló berendezéssel, saját maga szabad felhasználás keretében megteheti a CD átírását. Ez az új szabály a művek tömeges másolását főként a digitális technikának köszönhetően kitűnő minőségben lehetővé tevő berendezések elterjedése miatt indokolt. Nem egyszer az ilyen berendezések üzemeltetői üzletszerűen folytatják e tevékenységet, természetesen nem jogszerűen. (4) A célnak megfelelő módon és mértékig saját célra, valamint - vállalkozási tevékenységen kívüli - belső intézményi célra is készíthető másolat, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a) tudományos kutatáshoz szükséges, b) saját példányról archiválásként tudományos célra vagy a nyilvános könyvtári ellátás céljára készül, vagy c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről készül. Másolatkészítés saját, illetve belső intézményi célra E szabály lényegében kiterjeszti a magáncélú másolást a saját vagy a vállalkozási tevékenységnek nem minősülő, belső, intézményi célból történő másolatkészítésre. Mindez viszont csak akkor tekinthető szabad felhasználásnak, ha az a célnak megfelelő módon és mértékig történik, jövedelemfokozás célját [Szjt. (új) 38. § (2)] közvetve sem szolgálja, és az Szjt. (új) 35. § (4) bekezdésének a)-c) pontja közül valamelyik teljesül. Nem fér kétség e szabály értelmezésének szükségességéhez, hiszen annak eldöntése, hogy mi a célnak megfelelő, és mértékű, korántsem egyszerű pl. a tudományos kutatáshoz szükséges felhasználás esetében. Az sem mindig egyértelmű, hogy hol húzódik meg a "belső, intézményi cél" fogalmának határa. (5) Könyvként kiadott mű egyes részei, valamint újság- és folyóiratcikkek az iskolai oktatás céljára egy-egy iskolai osztály létszámának megfelelő, illetve a köz- és felsőoktatási vizsgákhoz szükséges példányszámban többszörözhetők. Papíralapú kiadványok többszörözése iskolai célból Az Szjt. (új) 34. § (2) bekezdése megengedi az irodalmi és zeneművek iskolai oktatás céljából történő átvételét, és az átvevő mű többszörözését és terjesztését, ha azokat tankönyvvé vagy segédanyaggá nyilvánították. Ez a rendelkezés még ennél is továbbmegy, amikor megengedi a könyvként kiadott művek egyes részeinek, újság- és folyóiratcikkek többszörözését. Ez csak akkor szabad felhasználás, ha a többszörözés egy-egy iskolai osztály vagy vizsgázó csoport létszámának megfelelő példányszámban történik. Nem vonatkozik azonban ez az "engedmény" a nem könyv formájában (pl. számítástechnikai adattár) kiadott művek többszörözésére.

- 60 (6) Szabad felhasználás a mű ideiglenes többszörözése, ha kizárólag az a célja, hogy megvalósulhasson a műnek a szerző által engedélyezett, illetve e törvény rendelkezései alapján megengedett felhasználása, feltéve, hogy az ideiglenes többszörözés az ilyen felhasználásra irányuló műszaki folyamatnak elválaszthatatlan része, amelynek nincs önálló gazdasági jelentősége. A mű ideiglenes többszörözése E rendelkezés különös jelentőséggel bír az információs társadalomban, az internetes felhasználásoknál. Az EU vonatkozó Irányelve "A szerzői jog egyes kérdéseinek harmonizálásáról az információs társadalomban" sokat vitatott 5. cikkének 1. bekezdése mint egyetlen kötelező kivétel, tartalmaz e rendelkezéshez hasonló szabályt. Az Szjt. (új) kivételt engedő, szabad felhasználást biztosító szabálya a tervezet jelenlegi verziójánál elnagyoltabban fogalmazza meg a kivételt, bár indirekt módon ugyanarra a lényegi szabályra juthatunk mint hazai szabályozás. Kimondja az Szjt. ugyanis, hogy az ideiglenes többszörözés csak akkor szabad felhasználás, ha az a szerző által engedélyezett műfelhasználás megvalósulásához szükséges műszaki folyamat része. Különös jelentősége van e kivételt engedő szabálynak a "caching" és "browsing" néven ismert folyamatoknál. Ezekben az esetekben az ideiglenes műtárolás (többszörözés) keretében az internetes felhasználás gyorsabbá, hatékonyabbá válik. A szerzői jogvédő szervezetek azzal érvelnek, hogy e két folyamat egyes speciális esetei (caching, browsing) semmiképpen nem férnek bele a kivételt engedő szabályba, és nem tekinthetők szabad felhasználásnak, minthogy azoknak önálló gazdasági jelentőségük is van, mert a közönség magasabb színvonalú szolgáltatást élvez ezáltal. A caching névre hallgató technikai eljárás figyelmet érdemel. Ennek három alfaja jelentős szerzői jogi szempontból. Az ún. "system caching" valójában az egyetlen olyan technika, amely megfelel a szerzői jogi szabad felhasználás azon konjunktív feltételének, mely a Szerzői Jogi európai irányelv szóhasználatával élve "incidental and transient" (mellékes és átmeneti). Ezt az Szjt. (új) 35. § (6) bekezdése az "ideiglenes" szóban foglalta össze, talán kissé megfoghatatlanná téve ezáltal ezeket a technikailag igen precíz fogalmakat. A "proxy", illetve "mirror caching" valójában már meghaladja a szorosan értelmezett adatátvitelhez szükséges többszörözést, és főleg az a célja, hogy a művek internetes hozzáférése gyorsabb, tömegesebb legyen. Ez tehát jogosan veti fel azt a kérdést, hogy vajon nem jár-e a szerzői jogosultak sérelmével, hogy az ennek következtében az internet szolgáltatóknál realizált bevételből a szerzői jogosultak nem részesedhetnek. Ezzel a műszakilag szükséges másolatkészítés kivételes szabályozási tárgy lett, problémát csupán az okozhat, hogy a műszaki folyamat elválaszthatatlan része kitétel vonatkozik-e a cachingre, amely ugyan - mint a bevezetőben volt szó róla - rendkívüli jelentőségű, hiszen "nem hagyja az internetet egy csiga sebességével közlekedni", mégsem elengedhetetlen a digitális kommunikáció megvalósításához, nem nélkülözhetetlen szegmense az interneten való adattovábbításnak. Felmerülhet továbbá kérdésként, hogy - ha a szabad felhasználási szabály csak azoknál az eseteknél lép életbe, amelyeknél a felhasználás célja szerző által engedélyezett vagy törvény által megengedett - mi történik akkor, ha a felhasználó jogellenes célzattal tölt le egy művet? Lehetséges ugyanis a fenti szakasznak olyan értelmezése, hogy ebben az esetben a szolgáltató is jogsértést követ el, ha a felhasználó számára egy automatikus folyamatban jogsértő anyagot szolgáltat ideiglenes többszörözések formájában. Feltételezve, hogy a caching különleges esetnek tekintendő, a fő kérdés, hogy az normál felhasználás-e vagy sem, tehát elvárható-e általában véve, hogy a jogosult díjazásban részesüljön a felhasználásért? Jelenleg nem ez a helyzet: a caching nem valósít meg önálló hasznosítási módot az információtovábbítás során. A harmadik feltétel, az hogy a többszörözés indokolatlanul ne károsítsa a szerző jogos érdekeit, az esetek többségében szintén teljesül, kivéve az ún. "time to live" jelenségét, ugyanis a HTML nyelvezet lehetővé teszi azt is, hogy egy weboldal szerkesztője egyfajta lejárati időt határozzon meg, minden egyes, az adott honlapon elhelyezett, normális körülmények között a proxy által automatikusan szolgáltatott tartalom számára. Ezzel a weboldal gazdája képes lesz korlátozni, adott esetben megakadályozni a proxy cache működését. Felmerül a kérdés, hogy a felhasználó gépén a streaming technológia segítségével megjelenített audiovizuális információ átmeneti másolatai az engedélyezési jog alóli kivételnek minősülnek-e? Az ebben való döntés már csak azért is fontos, mert a közelmúltban számos új európai média társaság kezdte meg a streaming technikán alapuló internetes audio-, vagy video szolgáltatását. Figyelembe kell venni, hogy a végső felhasználó gépén keletkező másolatok csak addig léteznek, amíg az egyes felhasználó a zenét hallgatja, vagy a videót megtekinti, vagyis a szerverhez való egyidejű kapcsolódás nélkül a file nem játszható le. Nemzetközi szinten is most van kialakulóban az internetes műfelhasználásra vonatkozó jogértelmezés, így ennek a törvényhelynek is a bírói gyakorlat fogja megadni konkrét értelmezését. természetesen az Szjt. (új) 33. § (2) bekezdésének generálklauzulája itt is irányadó, támpontot adhat a jogértelmezéshez. 36. § (1) Tény- és híranyagot tartalmazó közlemények - a forrás megjelölésével - szabadon átvehetők. Nyilvános tárgyalások és beszédek tartalma szabadon felhasználható, de az oktatási, tudományos, ismeretterjesztő, továbbá a

- 61 szórakoztatás céljából tartott előadások felhasználásához, valamint beszédek gyűjteményes kiadásához a szerző hozzájárulása szükséges. Egyes közérdekű közlemények, iletve nyilvános beszédek szabad átvétele A tájékoztatás és a közélet nyilvánosságának biztosítása érdekében nemzetközileg elismert a szabad felhasználásnak ezen módja: az 1975. évi 4. tvr. 2bis cikk (1) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamok törvényhozóinak arra, hogy a védelemből kizárják a bírósági tárgyalások során elhangzott valamint a politikai beszédeket. Az előadások, szónoki beszédek és más nyilvánosan elhangzott azonos jellegű művek tekintetében a 2bis cikk (2) bekezdés lehetővé teszi a törvényhozóknak, hogy megengedjék a tájékoztatás céljával összhangban az ilyen beszédek sajtóban való közzétételét, illetve sugárzását. Az Szjt. (új) 36. § (1) bekezdése nem állapít meg korlátokat sem a szónoklat jellegét sem a közlés terjedelmét vagy annak módját illetően. Zártkörű rendezvényeken elhangzott szónoki beszédek, felszólalások azonban csak a szerző engedélyével használhatók fel. A nyilvánosságot ki nem záró tárgyalások és beszédek tartalma viszont lényegében korlátok nélkül felhasználható. Itt lehetőség van az átvételnél meg nem engedett átszerkesztésre, részletekben való közlésre stb. Természetesen a személyhez fűződő jogokat nem sértheti az említett szabad felhasználás. A beszéd megjelentetése nem tüntethet fel való tényt hamis színben [Ptk. 79. § (1)]. Ilyenkor ugyanis sajtóhelyreigazításnak van helye. Itt utalunk a PK 12. számú állásfoglalásra (A sajtóhelyreigazítás érvényesülési köre és az elbírálásnál irányadó szempontok). Az 1975. évi 4. tvr. 2bis cikk (3) bekezdéséhez hasonlóan az Szjt. (új) 36. § (1) bekezdése a szabad felhasználás ezen formájának korlátozását tartalmazza: a beszédek gyűjteményes kiadásához a szerző hozzájárulása szükséges. Mindez az Szjt. (új)-ban kiegészült az oktatási, tudományos, ismeretterjesztő, továbbá a szórakoztatás céljából tartott előadások felhasználásának engedélyhez kötöttségével. Utóbbiak (pl. egyetemi előadás kiadása) tehát nem minősülnek szabad felhasználásnak. (2) A televíziós műsorszolgáltatásban bármely képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás díszletként szabadon felhasználható. Ilyen felhasználás esetén a szerző nevének feltüntetése sem kötelező. Képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások szabad felhasználása a televíziós műsorszolgáltatásban Komoly problémát okozott a korábbi joggyakorlatban az a tény, hogy a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) rendelkezései szerint a televízió képzőművészeti, építészeti vagy iparművészeti alkotást, úgyszintén fényképet alkalomszerűen vagy díszletként szabadon felhasználhatott, és ilyen felhasználás esetében a szerző nevének feltüntetése sem volt kötelező. A jelenlegi rendelkezés az "alkalomszerű" felhasználás lehetőségét kivette e körből, mely kitétel a korábbiakban igen sokszor ezen joggal való visszaélésre adott lehetőséget, és a képző-, illetve iparművészeti alkotások szerzőinek jogos igényét a televíziós műsorszolgáltatásban gyakorlatilag kiiktatta. Az "alkalomszerűség" ugyan a Kézikönyv meghatározása szerint (A szerzői jog kézikönyve, Szerk. Benárd Aurél, Tímár István; KJK Budapest, 1973, 153. oldal, Dr. Batta János) ebben az összefüggésben "azt jelenti, hogy az adott képzőművészeti alkotás felhasználása az adásban inkább csak villanásszerű, és minden esetben járulékos, kiegészítő jellegű, esetleg mint kellék szerepel csupán, tehát az adásnak még részben sem célja a képzőművészeti stb. mű bemutatása (pl. külföldi utibeszámoló során az előadó felmutatja a kamerának magyar írók külföldön megjelent könyveit, amelyeknek címlapját grafikusművész alkotta)." Ennek ellenére a gyakorlat azt mutatta, hogy a jogszabályhely értelmezése a televíziószerveteknek, mint felhasználóknak kedvezett, és segített az engedélyezés és a díjfizetés kötelezettsége alól felmentést adni. Ez a helyzet mostantól nem áll fenn. (3) A díszlet és jelmez céljára készült műveknek a televíziós műsorszolgáltatásban való felhasználásához a szerző engedélye és nevének feltüntetése szükséges. Kivételek a szabad felhasználás alól Hasonlóan az alkalomszerű felhasználáshoz, egy mű díszletként való felhasználása is a műsor illusztrálására szolgál a televízióban. Az ilyen felhasználásnál azonban meg kell különböztetni a díszlet és jelmez céljára készült műveket a díszletként felhasznált egyéb művektől. A kifejezetten díszlet, illetve jelmez céljára készült művek tekintetében ez a felhasználás jelenti a szerzői vagyoni jog fő hasznosítási módját, így az ilyen művek televízió általi szabad felhasználásnak minősítése nem indokolt. Az ilyen művek díszletként való felhasználásához tehát a televíziónak engedélyt kell kérnie és a jogosult részére szerzői díjat kell fizetnie (kivéve a szabad felhasználás más - releváns - eseteiben). A díszletként felhasznált, de elsődlegesen nem ilyen célra készült alkotásoknál a szerzői jogi jogosult vagyoni jogaiból elsősorban más felhasználási módokon profitál. Ezért az ilyen alkotások díszletként való felhasználását a jogalkotó szabad felhasználásnak tekinti. A televízió által pl. háttérként felhasznált festmények viszont csak kiegészítő szerepet kaphatnak, a kamera nem "időzhet el" a festményeken. (A szerzői jogi törvény kommentárja, KERSZÖV, 1997.)

- 62 37. § (1) Politikai hírműsorszám keretében, valamint a műsorszolgáltató más időszerű műsorszámaiban egyes művek a napi eseményekkel kapcsolatban, az alkalom által indokolt mértékben közölhetők. Ilyen esetben a szerző nevének feltüntetése sem kötelező. (2) Nyilvánosan kiállított képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti műveket mind a napilapok és a folyóiratok, mind a műsorszolgáltatók híradói és más időszerű műsorszámai bemutathatnak. Nyilvánosan kiállított képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások szabad felhasználása A közönség tájékoztatását és egyben az említett művek publicitását is elősegíti a nyilvánosan kiállított alkotások sajtóban való bemutatásának szabad felhasználásként való minősítése. A szerzői érdekek védelme azonban itt is elsődleges szempont, így a közlés időszerűsége itt is követelmény. E művek bemutatása az írott sajtó és a rádió, illetve televízió időszerű műsoraiban egyaránt lehetséges. Ez azonban nem haladhatja meg az időszerű műsor által indokolt mértékű tájékoztatást. (A szerzői jogi törvény kommentárja, KERSZÖV, 1997.) A közönség tájékoztatását és egyben az említett művek publicitását is elősegíti a nyilvánosan kiállított alkotások sajtóban való bemutatásának szabad felhasználásként való minősítése. A szerzői érdekek védelme azonban itt is elsődleges szempont, így a közlés időszerűsége itt is követelmény. E művek bemutatása az írott sajtó és a rádió, illetve televízió időszerű műsoraiban egyaránt lehetséges. Ez azonban nem haladhatja meg az időszerű műsor által indokolt mértékű tájékoztatást. (A szerzői jogi törvény kommentárja, KERSZÖV, 1997.) (3) Időszerű az a műsorszám, amely egy adott időponthoz fűződő, meghatározott eseményről ad tájékoztatást vagy ismertetést, és csak ennek keretében, járulékosan használja fel egyes művek kisebb részleteit. Művek szabad átvétele a műsorszolgáltató politikai hír-, illetve időszerű műsorszámaiban A szerzői jogi jogosultak érdekét is szolgálja, hogy műveik bemutatásáról (pl. mozipremier, koncert stb.) a lehető legszélesebb körben tudomást szerezzen a közönség, vagyis a potenciális felhasználói kör. Az íly módon szabad felhasználásnak minősülő rádiós vagy televíziós közlés azonban nem sértheti a szerzők érdekeit. Ez annyit jelent, hogy a művek közlése csak a napi eseményekkel kapcsolatban, politikai hírműsorszámban (pl. híradó) vagy a műsorszolgáltató más időszerű műsorában (pl. Aktuális) és az alkalom által indokolt mértékben történhet. Nem tekinthető szabad felhasználásnak pl. egy zenedarab egészének sugárzása csupán arra tekintettel, hogy az egy koncert műsorán szerepel, amelyről a híradó beszámol. Az időszerű műsor olyan közvetítés, amely egy adott időponthoz fűződő, meghatározott eseményről tájékoztat, és csak ennek keretében, járulékosan használja fel a mű részleteit. A napi eseménynek természetesen kapcsolódnia kell a felhasznált műhöz, de ezt a kapcsolatot az Szjt. (új) nem pontosítja. Ezért nem kizárt, hogy egy szerző új művét bemutató aktuális esemény közlésénél a szerző más, nagy sikerű, de az aktuális esemény műsorán nem szereplő alkotásából is mutasson be részletet pl. a híradó. A szerző nevének feltüntetését a felhasználó kivételesen itt is mellőzheti. 38. § (1) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók a következő esetekben: a) színpadi mű esetében műkedvelő művészeti csoportok előadásán, kiadott szöveg vagy jogosan használt kézirat alapján, feltéve, hogy ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe, b) iskolai oktatás céljára és iskolai ünnepélyeken, c) szociális és időskori gondozás keretében, d) nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeken, e) egyházak vallási szertartásain és egyházi ünnepségein, f) magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen. Művek szabad előadása A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) ezen rendelkezését kibővítette az új törvény a szociális és időskori gondozás keretében, az egyházi ünnepeken, egyházak vallási szertartásain történő előadás szabad felhasználássá minősítésével, feltéve, hogy ezeknél sem ál fenn még közvetve sem a jövedelemfokozás célja. Színpadi művek műkedvelő művészeti csoport előadásán, ha ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe szabadon előadhatók. Megtartja az Szjt. (új) a művek magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen történő szabad előadását. A bírói gyakorlat rámutat arra, hogy a zártkörűség a hozzáférhetőség korlátozott voltát (pl. klubtagság) jelenti (Fővárosi Bíróság 2.P. 25.076/1987. sz. döntése). A zártkörűség önmagában nem jelenti azt, hogy a felhasználó mentesülne pl. a zeneművek nyilvános előadása után való jogdíjfizetési kötelezettség alól. Nyilvános előadásnak tekintendő ugyanis minden, a magánhasználatot (családiasság, háziasság körét)

- 63 meghaladó előadás. Az alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelek vagy tömegmegmozdulások alkalmával történő előadás akkor szabad felhasználás, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek: a) már nyilvánosságra hozott művek kerülnek előadásra b) az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja c) a közreműködők nem részesülnek díjazásban. Művek magánhasználatra történő előadása, illetve lejátszása A mű magánhasználatra történő előadása vagy lejátszása az otthoni körben való felhasználásra korlátozott. Ez a felhasználás nem éri el a nyilvános előadás szintjét. A magánhasználat fogalma nem azonos a zártkörűség korábbiakban ismertetett jelentésével. A zártkörűséget ugyanis a gyakorlat nyilvános előadásnak tekinti (BH1984. 268.). Esetenként a magánhasználat és a zártkörűség közötti különbség elhatárolási problémát vethet fel. Az Szjt. (új) ugyanis konkrétan nem határozza meg, pl. az előadáson résztvevők számának korlátozásával a magánhasználat jelentését. Az elhatárolási probléma az adott esetben bírói mérlegelés tárgya. Előfordulhat ugyanis, hogy egy családi rendezvény szélesebb körű felhasználást eredményez mint egy kisebb zárt körű rendezvény. Az utóbbi esetben a szabad felhasználás megállapítása szigorúbb feltételekhez kötött, itt a törvény ugyanis megköveteli az alkalomszerűséget, és a közreműködők díjazását sem engedi meg. A magánhasználat (otthoni körben) keretében történő előadás vagy lejátszás szabad felhasználásnak minősítéséhez elegendő, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. (2) Jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet, szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig, ha az üzlethelyiséget látogató vendégek vagy más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. Jövedelemszerzésnek minősül különösen a belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Díjazásnak minősül a fellépéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költségeket meghaladó térítés is. Jövedelemfokozás céljának fogalma A jövedelemfokozás, és a jövedelemszerzés célját a törvény igen tág körben határozza meg. A felhasználás ilyen célúnak tekintendő, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet, szórakozóhely stb.) vevőkörét növelje vagy a vendégek szórakozását szolgálja. A jogdíjfizetés alól az sem mentesíti a felhasználót, ha bizonyítani tudja, hogy az ilyen felhasználásból nem fokozta jövedelmét. Példaként említjük a már nyilvánosságra hozott zeneművek nem színpadi előadása után fizetendő jogdíjakat, amelyeket az ARTISJUS erre vonatkozó közleményének jogdíjtáblazata (1999-re az 1998/116. sz. Magyar Közlöny) állapít meg. Így pl. repülők vagy taxik esetében, járatonként, illetve gépkocsikként kell jogdíjat fizetnie a felhasználónak, ún. "egyéb zeneszolgáltatás" címén. Mindez arra enged következtetni, hogy a jövedelemfokozásra való "alkalmatlanság" csak igen szűk körű felhasználásra vonatkozik. A jövedelemfokozás szempontjából szabad felhasználás ennél fogva csak az említett ARTISJUS közleményben fel nem sorolt esetekben kerülhet szóba. A törvény a jövedelemszerzést is tágan értelmezi. A beléptidíj kategóriájába tartozik pl. annak elnevezésétől függetlenül bármilyen díjbeszedés (pl. a magas ruhatári díj, meghívómegváltás stb.). Az Szjt. (új) 38. § (2) bekezdése a közreműködők díjazásának tekint minden a fellépéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költség megtérítését meghaladó költségtérítést. Utalunk a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) hatálya alatt kialakított bírói gyakorlat egyik vonatkozó esetére. Ahogyan arra a Fővárosi Bíróság 2.P. 25.076/1987 sz. döntése is utal, bármelyik feltétel hiánya megalapozza a jogdíjfizetési kötelezettséget. Az adott esetben azt kellett a bíróságnak megállapítania, hogy az alperes által zeneszolgáltatás mellett folytatott műkorcsolya és jégtáncoktatás tekintehető-e szabad felhasználásnak. A bíróság a Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményét alapulvéve a szabad felhasználás kedvezményét egyik bekezdésre hivatkozással sem látta megalapozottnak. Figyelemmel az iskolai oktatás szűk körére, a jégtáncoktatást nem tekinthette a bíróság a szabad felhasználást megalapozó iskolai oktatásnak. Az alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen történt előadást is elvetette, mivel a jégtáncoktatás esetében mind a jövedelemszerzési célzat, mind a rendeszeresség megállapíható volt. A fizetendő jogdíjat azonban arra tekintettel mérsékelte a bíróság, mivel a beléptidíj meghatározó részét képezte az oktatási díj. Ezért a jogdíj alapjából az oktatási díjat levonta, és csak a belépőjegy fennmaradó része után állapította meg a jogdíjfizetési kötelezettséget. (3) Nem minősül iskolai oktatási célú előadásnak az iskolai táncmulatság. (4) Zártkörű a gazdálkodó szervezetek, továbbá a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek által kizárólag tagjaik, tisztségviselőik, munkavállalóik részére rendezett összejövetel is. Az iskolai oktatás céljának korlátja, a zártkörű rendezvény A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) végrehajtási rendeletének értelmező szabályát az Szjt. (új) is átvette, vagyis az oktatási célú [Szjt. (új) 33. § (4)] szabad felhasználás körébőla törvény kiveszi az iskolai táncmulatságot.

- 64 A bírói gyakorlat rámutat arra, hogy a zártkörűség a hozzáférhetőség korlátozott voltát (pl. klubtagság) jelenti (Fővárosi Bíróság 2.P. 25.0 76/1987. sz. döntése). E rendelkezés a gazdálkodó szervezetek vagy annak nem minősülő jogi személyek (pl. egyesület, alapítvány) által kizárólag tagjaik, tisztségviselőik és munkavállalóik részére rendezett összejövetelt is zártkörűnek tekinti. Természetesen a zártkörűség mellett az Szjt. (új) 38. § (1) bekezdésében foglalt további követelményeknek is meg kell felelnie az összejövetelnek, ha a műveket engedély, illetve díjfizetés nélkül kívánja a rendező felhasználni. 39. § A nyilvános könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra. Szabad haszonkölcsön a nyilvános könyvtárakban és a kivételek Az Szjt. (új) eltérően szabályozza a szabad haszonkölcsön eseteit. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) alapvetően megengedte a szabad haszonkölcsönt és csak a szoftvert vette ki e körből, illetve a filmalkotások és hangfelvételek haszonkölcsönét kizárólag a közkönyvtárakban tekintette szabadnak. Az Szjt. (új) 39. §-a ezzel szemben a haszonkölcsönt alapvetően nem tekinti szabad felhasználásnak, ez alól kivételt csupán nyilvános könyvtárak kölcsönzése képez. A szoftvereket és a számítástechnikai eszközzel működtetett adattárat viszont még a könyvtárak sem adhatják szabadon haszonkölcsönbe. A haszonkölcsön tehát ezen kivételtől eltekintve a szerzők illetve szomszédos jogi jogosultak engedélyéhez kötött - tegyük hozzá, a gyakorlatban kevéssé elterjedt - felhasználás. 40. § A szabad felhasználás körében többszörözött példányok - a könyvtárközi kölcsönzés kivételével - nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül. Szabad többszörözés és e példányok engedélyköteles terjesztése A szabad felhasználás alapvetően a többszörözési jog és a nyilvános előadási jog, helyenként a sugárzási jog korlátjaként jelenik meg. A terjesztési jog a mű forgalomba hozatalát, közönség számára történő hozzáférhetővé tételét jelenti. Elkülönült részjogosultsága a szerző felhasználási jogainak, a szabad felhasználás kiszélesítése nem indokolt a terjesztési jogra. A szabad felhasználás lényege ugyanis éppen abban rejlik, hogy általában a többszörözési jog korlátozásával, egyes művek kizárólag meghatározott célközönség számára legyenek szabadon hozzáférhetőek [Szjt. (új) 41. §]. Ez pedig a terjesztési jog kis mértékű korlátozását jelenti ugyan, de alapvetően nem korlátozhatja a szerző, illetve más jogosultak ezen jogosultságát. A terjesztési jog szabad felhasználásnak csak egy esetben tekinthető, a nyilvános könyvtári kölcsönzésnél. Minden egyéb esetben, a szabad felhasználás keretében többszörözött művek (pl. lemásolt zenemű) terjesztése engedélyhez kötött. További kivétel a terjesztési jog engedélyhez kötöttsége alól az Szjt. (új) 34. § (3) bekezdése, és 41. §-a. 41. § (1) A mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése a szabad felhasználás körébe tartozik, ha az kizárólag a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgálja és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg. (2) Bírósági, továbbá államigazgatási vagy más hatósági eljárásban a mű bizonyítás céljára, a célnak megfelelő módon és mértékben felhasználható. A szabad felhasználás két új esetköre Az Szjt. (új) két új felhasználói körrel egészült ki. Az Szjt. (új) 41. § (1) bekezdésében a fogyatékos személyek igényeinek kielégítését szolgáló műfelhasználás szabad. Ez a szabad felhasználás több szempontból sem teljes körű: csak a mű nem üzletszerű többszörözése és terjesztése szabad felhasználás, feltéve, hogy az e személyek igényeinek kielégítését szolgálja és kizárólag a célnak megfelelő módon valósul meg. A jogalkotó azonban nem említi a nyilvános előadás, nyilvánossághoz közvetítés mint a felhasználási jogok egyéb részjogosultságait, így feltételezhető, hogy ezekre nem vonatkozik a szabad felhasználás. Az Szjt. (új) 41. § (1) bekezdéshez hasonló korlátozást már egyáltalán nem tartalmaz az Szjt. (új) 41. § (2) bekezdése, amely a bírósági, államigazgatási vagy más hatósági (pl. rendőrségi, vagy egy szakhatóság előtt folyó) eljárásban a felhasználást bármilyen formában megengedi. Itt a szabad felhasználás egyetlen feltétele, hogy az a célnak megfelelő módon történjen és a bizonyítás célját szolgálja. Sokszor éppen szerzői jogi perekben szükséges a művek levetítése, előadása stb, hogy pl. megállapítható legyen pl. a szerző személyhez fűződő jogainak megsértése (pl. mű eltorzítása).

V. Fejezet A FELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉSEK

- 65 -

A felhasználási szerződések általános szabályai 42. § (1) Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. Az engedélyezési jogon alapuló felhasználási szerződés Az Szjt. (új) méltányolandó módon hatályon kívül helyezi az egyes műtípusokra korábban alkalmazott ágazati rendeleteket, és megteremti a többé-kevésbé műfajtól független, általános és alapvetően diszpozitív szabályozási keretet szerző és felhasználó viszonyára. Ez nem jelenti azt, hogy ne maradnának műfajspecifikus szabályok (pl. film, szoftver, kiadói szerződés), ezek azonban a törvényben kaptak helyet. Felhasználási szerződést minden olyan esetben egyedileg kell kötnie a leendő felhasználónak a szerzővel vagy szerzői jogosulttal, amikor a felhasználás nem tartozik a felhasználási jog korlátait képező valamely esetkörbe. Bizonyos esetekben az engedélyre egyáltalán nincs szükség (pl. a védelmi idő lejárta után, szabad felhasználás esetén), míg más esetekben főleg az egyedi engedélyezés nehézségei miatt, a felhasználó egyedi engedély nélkül, csupán meghatározott jogdíj megfizetése ellenében jogosulttá válik a felhasználásra [Szjt. (új) 16. § (5)]. A díjigény érvényesítése ilyenkor általában közös jogkezelés keretében történik [Szjt. (új) 20. §, 27-28. §]. Az Szjt. (új) 83. §-a a szomszédos jogi jogosultaknál is a szerzőkre vonatkozó enegdély alóli kivételek megfelelő alkalmazását rendeli. Vagyis ahol a szerzői mű felhasználása engedély nélkül jogszerű, ott a szomszédos jogi teljesítmény sem lehet engedélyhez kötött. Annak megítélése, hogy mi minősül felhasználásnak, az Szjt. (új) 17. §-ának példálózó felsorolása ad eligazítást. A felhasználási szerződés főszabályként visszterhes szerződés, sőt, az Szjt. (új) szinte kivétel nélkül a szerző írásban előterjesztett, kifejezetten lemondásra irányuló nyilatkozatához köti a díjazásról való lemondást, és a felhasználásból származó bevétellel arányos díjazáshoz való jogosultságot is kimondja [Szjt. (új) 16. § (4)]. Amennyiben a felhasználó engedély nélkül, vagy díjfizetés nélkül használja fel a művet, vagy szomszédos jogi teljesítményt, az Szjt. (új) XIII. fejezetében foglalt joghátrányok alkalmazhatók vele szemben, és ha ezzel vagyoni hátrányt okoz, a Btk. 329/A. §-ában megjelölt bűncselekményt is megvalósítja. (2) A felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény vagy más jogszabály az eltérést nem tiltja. A felhasználási szerződés létrejötte, tartalma A felhasználási szerződés a szerző, szerzői vagy szomszédos jogi jogosult és a felhasználó közötti jogviszony foglalata. A felhasználási szerződés szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő az Szjt. (új) 55. §-a, ha a vagyoni jogok átruházására az Szjt. (új)-ben meghatározott kivételes esetekben sor kerül (pl.adattár, szoftver, reklámozás céljára megrendelt mű). A felek az Szjt. (új) vagy más jogszabály kógens szabályainak kivételével az Szjt. (új)-ben foglalt bármely szabálytól eltérhetnek, ha ehhez mindegyik fél hozzájárul. Kiemelendő a "más jogszabályok" közül a Ptk. mint általános háttérjogszabály, és a munkaviszony vagy más hasonló jogviszonyra vonatkozó jogszabály (pl. Munka tv.), de természetesen többek között a szerzői jogok társadalombiztosítási és adójogi szabályaitól sem lehet eltérni. Szabályozható a szerződésben olyan kérdés is, amelyről az Szjt. (új) nem rendelkezik, de az a felek jogviszonyában releváns. Nincsenek az Szjt. (új)-ban kötelező szerződési kellékek, e tekintetben az Szjt. (új) 3. §-a alapján a Ptk. szerződésekre vonatkozó szabályai az irányadóak, azzal a megkötéssel, hogy az Szjt. (új) specifikus szabályai itt is elsőbbséget élveznek. A BH1992. 525. sz. döntés a Ptk. vonatkozó szabályára utalva emlékeztet arra, hogy a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges vagy a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A Ptk. 205. § (2) bekezdése tartalmazza az általános kötelező szerződési kellékeket, így ezeknek a felhasználási szerződésben is feltétlenül szerepelniük kell, hogy az létrejöhessen. Alapvető a szerződő feleknek, a szerződés tárgyának (mű, szomszédos jogi teljesítmény), a felhasználás módjának és a felhasználás ellenértékének a meghatározása. Egyéb kérdéseket akkor célszerű szabályozni, ha a felek az Szjt. (új) diszpozitív szabályától el kívánnak térni (pl. a kizárólagosság, a felhasználás engedélyezésének a joga). Annál is inkább indokolt, főként a felhasználó érdekében a lényeges tartalmi kellékeken túlmenően a járulékos kérdéseket is részletesen rendezni, mert az Szjt. (új) 42. § (3) bekezdése alapján az esetleges értelmezési nehézségek esetén a szerző, szerzői vagy szomszédos jogi jogosult számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. (3) Ha a felhasználási szerződés tartalma nem állapítható meg egyértelműen, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Szerzői érdekvédelem a felhasználási szerződés értelmezésénél A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 26. § (2) bekezdése azoktól a törvényi szabályoktól, amelyek a szerző érdekének védelmét szolgálják, nem engedte az eltérést a szerző hátrányára (egyoldalú kógencia).

- 66 Az Szjt. (új) a kógens szabályoktól általában véve nem enged eltérést, a szerzői érdekeket pedig továbbra is számos garanciális szabály védi. Az egyik legfontosabb ilyen általános jellegű garanciális szabály a felhasználási szerződés nem egyértelmű részeinek kötelezően a szerző számára kedvezőbb módon történő értelmezése. Ez természetesen csak abban az esetben alkalmazható, ha a szerződés tartalma nem állapítható meg. A gyakorlatban e szabály alkalmazásánál a szerződés egészének az áttekintése szükséges, azzal hogy a szerződés értelmezésére vonatkozóan a Ptk. 207. § (1) bekezdése itt is irányadó. Ha így sem állapítható meg a szerződés tartalma, akkor van lehetőség a szerző számára kedvezőbb értelmezésre. Igen fontos tehát, elsősorban a felhasználó szempontjából, hogy a felhasználási szerződés megkötése előtt a felek lehetőleg minden kérdést rendezzenek, és azt - tekintve hogy az írásbeli alak szinte mindig kötelező (kivétel: Szjt. (új) 45. § (2) és 60. § (5) bekezdései) -, írásban is rögzítsék. 43. § (1) A felhasználási szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos felhasználási engedély alapján csak a jogszerző használhatja fel a művet, a szerző további felhasználási engedélyt nem adhat, és maga is csak akkor marad jogosult a mű felhasználására, ha ezt a szerződésben kikötötték. A nem kizárólagosság vélelme Amíg a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) kapcsolódó műfajspecifikus rendeletek többsége biztosította a felhasználó kizárólagos jogát (pl. megfilmesítési szerződés, zeneműkiadói szerződés), addig az Szjt. (új) általános szabálya e körben ezt a felhasználási szerződés kifejezetten ilyen tartalmú kikötése esetében ismeri el. Amennyiben sem jogszabályi rendelkezés sem a felhasználási szerződés nem utal a felhasználó kizárólagos felhasználási jogára, a szerző egyszerre több felhasználóval is köthet hasonló tartalmú felhasználási szerződést. Természetesen egy mű esetében számos kizárólagos felhasználási szerződés köthető egyidejűleg, hiszen a felhasználási jogok [Szjt. (új) 17. §] egyes csoportjai legtöbbször több különböző területen működő felhasználóhoz kapcsolódnak, és éppen az eltérő felhasználási jogosultság és ekként más-más célközönség miatt ezek a szerződések nem zárják ki egymást. Így pl. ha egy regény kiadására szerződik az író, ez nem zárja ki, hacsak a kiadóra nem ruházta át a megfilmesítési jogokat is, hogy azt külön szerződésben egy filmelőállítóra ruházza át. Így a kizárólagosság szempontjából rendkívül lényeges, hogy a szerződésben mely felhasználási módokra értendő a felhasználási jog. A BH1992. 754. sz. döntés kifejti, hogy a televíziós filmsorozat elkészítésére és sugárzására a forgatókönyv szerzőjével kötött felhasználási szerződés csak a szerző kifejezett engedélyével jelentheti az abból készült irodalmi mű kiadásának jogát. Elképzelhető olyan eset is, amikor egy szerző egy bizonyos művének felhasználási jogait korlátlanul és kizárólagosan (beleértve a merchandising jogokat is) átruházta, utóbb viszont egy olyan felhasználási mód vált ismertté, amelyre akkoriban még nem is gondolhattak a felek, így arra nem vonatkozhatott a felhasználási jog átruházása. Ez pl. a néhány évnél régebben kötött felhasználási szerződéseknél a napjainkban egyre elterjedtebb multimédia jellegű felhasználásoknál kerül előtérbe. Ilyenkor a felhasználási módot illetően, ha a felek megegyeznek, módosíthatják az eredeti szerződés tartalmát, ennek hiányában a felhasználó nem akadályozhatja meg, hogy a szerző más felhasználóval megállapodjon. Éppen a merchandising jogok gyakorlásánál fordulhat elő ennek ellenére a felhasználó között érdekösszeütközés, ha pl. egy népszerű alak hagyományos felhasználási módokon is piacra kerül és az új technikák révén megjelenő termékeken is. Elképzelhető olyan kikötés, amely csak meghatározott területre és meghatározott ideig biztosít kizárólagosságot a felhasználó számára. A kizárólagosság biztosítása általában a legfontosabb felhasználói érdek, különösen a nagy anyagi befektetéseket igénylő alkotásoknál (pl. film). Amikor az Szjt. (új) lehetőséget ad a vagyoni jogok átruházására (munkaviszonyban alkotott mű, szoftver, reklámozás céljára megrendelt mű, adattár), a kizárólagosság a vagyoni jogok joogsultját illeti meg, így a szerződésnek ez külön értelemszerűen nem tárgya. A kizárólagos felhasználási szerződés a jövőre nézve szünteti meg a szerzőnek egyrészt azt a jogát, hogy saját maga a szerződésben foglalt jogokat gyakorolhassa, illetve hogy arra harmadik személynek engedélyt adjon. Abban az esetben, ha egy korábbi (nem kizárólagos) szerződésben már adott a szerző engedélyt a későbbi kizárólagos szerződésben foglalt felhasználásra, a korábbi szerződés sorsa az Szjt. (új) 43. § (2) bekezdése szerint alakul. Az Szjt. (új) 51. §-a a szerző hasznosításhoz fűződő érdeke védelmében lehetőséget biztosít a kizárólagosság megszüntetésére, vagy a szerződés felmondására, ha a felhasználó nem kezdi meg a felhasználást, vagy azt alkalmatlan módon gyakorolja. Utóbbi feltétel értelmezésének nehézségéhez nem fér kétség, a bírói gyakorlat adhat majd iránymutatást abban, hogy valójában mennyiben köteles élni a felhasználó megszerzett jogaival. (2) A kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződés megkötése előtt adott nem kizárólagos felhasználási engedély fennmarad, kivéve, ha a szerző és a felhasználásra nem kizárólagos jogot szerző felhasználó közötti szerződés eltérően rendelkezik.

- 67 Nem kizárólagos engedély és kizárólagos engedély viszonya Az Szjt. (új) 43. § (1) bekezdésében foglalt kizárólagos engedélyezési jog nem zárja ki, hogy az azt megelőzően kötött nem kizárólagos szerződés továbbra is hatályban maradjon. Lehetőség van azonban a nem kizárólagos jogot biztosító szerződésben úgy rendelkezni, hogy amennyiben a szerző, szerzői vagy szomszédos jogosult később kizárólagos szerződést köt a szerződésben foglalt jogokra, úgy a nem kizárólagos jogot engedő szerződés hatályát veszti. Ha a szerződés nem tartalmaz ilyen kikötést, akkor a későbbiekben más felhasználónak engedett kizárólagosság nem befolyásolja a korábban kötött nem kizárólagos szerződést. A nem kizárólagos jogot szerző felhasználónak ezért érdekében áll, vagy egy ilyen rendelkezéssel védenie méltányolható gazdasági érdekeit, vagy ha ezzel nem él, a szerződés egyéb feltételeit erre tekintettel megállapítania. A szerzőnek a Ptk. 205. § (4) bekezdése alapján együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége van, így a nem kizárólagos szerződésről, mint lényeges körülményről tájékoztatni köteles a leendő kizárólagos felhasználót. (3) A felhasználási engedély korlátozható valamely területre, időtartamra, felhasználási módra és a felhasználás meghatározott mértékére. A felhasználási engedély korlátozása A felhasználási szerződés nem kötelező, de fontos tartalmi elemei közé tartozik a felhasználási jog területi, időbeli hatályának szabályozása, és a felhasználási módok megjelölése. Természetesen ezek hiányában is létrejön a szerződés, és az Szjt. (új) 43. § (4)-(5) bekezdései rendezik e kérdéseket, de pl. a díjazás megállapítása szempontjából és a későbbi jogviták elkerülése végett mindenképpen ajánlott ezekről pontosan rendelkezni a feleknek. A területi hatály lényegében korlátlan is kehet, vagyis a világ minden tájára kiterjedhet. A szerződés köthető határozott vagy határozatlan időtartamra. Az időbeli korlátok közé tartozik értelemszerűen a védelmi idő [Szjt. (új) 31. §, ezt követően a mű közkinccsé válik, a felhasználáshoz nem kell engedély, és díjfiteési kötelezettség sincsen], amely a szerzői és szomszédos jogi jogosultak felhasználási jogának elenyészését eredményezik. Az Szjt. (új) 51. §-a felmondási jogot biztosít a szerzőnek arra az esetre, ha a felhasználó a felhasználást a szerződésben meghatározott, vagy általában elvárható időn belül ésszerű határidőn meg nem kezdi meg. Kizárt, hogy a szerző meghatározatlan számú jövőbeli művére adjon felhasználási engedélyt, továbbá a szerződéskötéskor még nem ismert felhasználási módokra sem adható engedély [Szjt. (új) 44. §]. Utóbbi szabály csak megfelelő garanciák mellett biztosítja a rendeltetésszerű joggyakorlást. Ez a felhasználói igény tükröződik a jövőben ismertté váló felhasználási módok szűk értelmezését előíró szabályban. (4) Jogszabály vagy a szerződés eltérő rendelkezése hiányában a felhasználási engedély a Magyar Köztársaság területére terjed ki és időtartama a szerződés tárgyát képező műhöz hasonló művek felhasználására kötött szerződések szokásos időtartamához igazodik. (5) Ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik, illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik. A felhasználási jog minimális terjedelme Az Szjt. (új) 42. §-a egyrészt kimondja, hogy a felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, másrészt, ha annak tartalma nem állapítható meg, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Ezek mellett az alapvető garanciális szabályok mellett a szerződés nem kötelező, de ajánlott tartalmi kellékeinek hiánya esetén, a szerző érdekében a felhasználás területi, időbeli hatályát és módját szűk körben állapítja meg a törvény. Alapvető érdeke tehát a felhasználónak az, hogy amennyiben pl. külföldön is fel kívánja használni a művet, úgy erről kifejezetten rendelkezzenek a szerződésben. A felhasználási jogot határozatlan időtartamra, vagy a szokásosnál hosszabb időtartamra is csak akkor szerzi meg a felhasználó, ha ezt kifejezetten kikötötték a szerződésben. A felhasználás módjának részletezése sem mellékes, mert ha erről csak általában rendelkeznek a felek, a felhasználás csak a hasonló műveknél szokásos módon és mértékben történhet. Természetesen a "szokásos" mód művenként, felhasználási módonként eltérő lehet, és főként a bírói gyakorlatra vár majd annak eldöntése, hogy egy adott területen ez pontosan meddig is terjedhet. 44. § (1) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amellyel a szerző meghatározatlan számú jövőbeli művének felhasználására ad engedélyt. Az életmű szerződés érvénytelensége A felhasználási szerződések jelentős része a szerződéskötés időpontjában még nem létező mű megalkotására és felhasználási jogainak átruházására irányul. Ez az eset pl. egy film forgatókönyvének megírására irányuló, filmzene megírására irányuló szerződésnél. Ilyenkor természetesen már körülírható a felhasználási szerződés tárgya, a jövőben megalkotandó mű [Szjt. (új) 49. §] műfaja, terjedelme, ha azt más műben kívánják

- 68 felhasználni, utóbbi körülírása is lehetséges. Ettől élesen el kell választani azt az esetet, amikor meghatározatlan számú jövőbeli művek felhasználására adna a szerző, iletve kérne a felhasználó engedélyt. Ennek engedélyezése kizárt, törvény nem enged eltérést ettől a szabálytól. Az ún. "életmű" szerződés tehát semmis. Elképzelhető azonban a polgári jog eszközeivel - figyelemmel annak korlátaira is - egy olyan helyzet kialakítása, ahol pl. előszerződéssel biztosítják egymást arról a felek, hogy amennyiben a jövőben megalkotandó mű körülírható és konkretizálható, úgy a felek egymással kötnek felhasználási szerződést, immár jövőben megalkotandó mű felhasználására. (2) A szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély érvényesen nem adható. A felhasználásnak a szerződés megkötését követően kialakuló módszere nem tekinthető a szerződés megkötésekor még ismeretlen felhasználási módnak pusztán azért, mert a korábban is ismert felhasználási mód megvalósítását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszi lehetővé. A jövőben ismertté váló felhasználási módok és módszerek A szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módokra, vagy divatosabb megfogalmazással élve "a jövőben ismertté váló felhasználási módokra" adott felhasználási engedély semmis. Ez a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) hatálya alatt sem volt érvényes szerződési elem, noha a gyakorlatban ezt a felek igen gyakran beemelték szerződésükbe. Amikor a már engedélyezett felhasználásnak egy olyan új, a szerződéskötéskor még ismeretlen módját kívánja kiaknázni a felhasználó, arra csak akkor van lehetősége, ha a szerződést a felek közös megegyezéssel módosítják, és az új felhasználási mód ellenértékében is megállapodnak. Az Szjt. (új) 44. § (1) bekezdésében foglalt "életmű szerződés" ugyan kizárt, mégis az ott említett előszerződés kötése itt sem kizárt, vagyis abban megállapodhatnak a felek, hogy az ilyen mód ismertté válásakor, a felek a felhasználási szerződést megfelelően módosítják, és a díjazásról is annak esedékességekor állapodnak meg. A felhasználásnak a korábban ismert felhasználási módot hatékonyabbá tevő, vagy azt gazdaságosabbá tevő módszerét azonban nem tekinti a törvény jelentős változásnak a felek jogviszonyában, így azok a megszerzett felhasználási jogok keretein belül maradnak. Jogvita esetén, bírói mérlegelés - illetve a Szerzői Jogi Szakértői Testület szakvéleményének - tárgyát képezi annak elbírálása, hogy vajon mi is tekintendő új felhasználási módnak és mi az, ami csupán olyan módszer, amely elősegíti a hatékonyabb felhasználást. Az ún. bestseller klauzula révén, ebben az esetben is korrigálható a felek jogviszonyában az új módszerek miatt szélesebbé váló piacra tekintettel bekövetkező esetleges értékaránytalanság [Szjt. (új) 48. §]. Fontos az, hogy a felhasználási módokat a szerződés részletezze, egyébként ugyanis az Szjt. (új) 43. § (5) bekezdése azokat a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozza. 45. § (1) A felhasználási szerződést - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - írásba kell foglalni. Az írásbeliség mint a felhasználási szerződés alaki követelménye A felhasználási szerződés érvényességének alaki követelménye a szerződés írásba foglalása. Ezt a követelményt csak jogszabály oldhatja fel. Az írásbeli forma mint alaki követelmény megsértése a Ptk. 217. § (1) bekezdése szerint a szerződés érvénytelenségét eredményezi. A bírói gyakorlat azonban nem kezeli mereven az írásbeliség követelményét. A konkrét felhasználási szerződés függvényében, ha az eredeti állapot nem állítható helyre (tipikusan ez az eset), a szerződést a határozathozatalig a bíróság hatályossá nyilvánítja. Ilyenkor a szolgáltatás és ellenszolgáltatás tekintetében a felek közötti elszámolásra kerül sor. Ennek alapján állapította meg a szerzői díjat pl. a BH1994. 129. sz., vagy a BH1993. 295. döntés. A BH1994. 24. sz. döntés hangsúlyozza, hogy az alakiság megsértésével kötött szerződés érvénytelensége esetén a szerzőt nem a Ptk. 6. §-a szerinti bíztatási kár, hanem a Ptk. 237. § (2) bekezdésnek megfelelően szerzői díj illeti meg. A bírói gyakorlatban a Ptk. 6. §-a szerinti biztatási kár megítélésre általában akkor kerül sor, ha a felhasználás nem történt meg, de a szerző a felhasználó biztatására olyan előkészületeket tett, amiből a szerződéskötés elmaradása miatt kára származott (BH1992. 19., BH1990. 257.). (2) Nem kötelező a szerződés írásba foglalása napilapban vagy folyóiratban történő közzétételre kötött szerződés esetén. Kivételek az írásbeli alakiság alól, írásbeliség az elektronikus kereskedelemben A törvény kizárólag a napilapokban, folyóiratokban történő közzététel céljára kötött szerződésnél, valamint az Szjt. (új) 60. § (5) bekezdése alapján, a szoftver kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén nem teszi kötelezővé az írásbeliséget. Ilyenkor sem jöhet azonban létre érvényes szerződés, ha a Ptk. 205. § (1) bekezdés alapján a felek a szerződés lényeges vagy bármelyikük által lényegesnek tartott kérdésben nem állapodtak meg (BH1992. 525.). Önmagában egy újságcikk elküldése a kiadónak ugyan a nyilvánosságra hozatalhoz történő hozzájárulásnak tekintendő, ám ezzel még önmagában nem adott a szerző felhasználási engedélyt, ehhez legalább szóbeli megállapodásban rögzíteni kell a felhasználás módját, ellenértékét. Felmerül a kérdés, hogy a jövőben meghatározóvá váló "on demand, lehívásos" szoftver felhasználásra irányuló szerződés létrejöttéhez milyen alakiság szükséges. Az Szjt. (új) 26. § (8) bekezdésénél tárgyalt

- 69 európai irányelv-tervezetek elkészültéig, valószínűleg hazánkban sem lesz speciális, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó szabályozás, amely többek között az internet-en kötött jogügyletekre állapít majd meg rendelkezéseket. Amíg erre vonatkozó speciális szabályozás nem születik, a polgári jog és a szerzői jog általános szabályaiból lehet kiindulni. Az Szjt. (új) 60. § (5) bekezdése a szoftver felhasználási szerződésénél a kereskedelmi forgalomra korlátozza az írásbeliség alóli kivételt. Fontos tehát, hogy a szoftver "letöltése" az elektronikus kereskedelemben kereskedelmi forgalomban történő felhasználási szerződésnek tekinthető-e. Ha igen, akkor az írásbeli alak nem kötelező. Ha azonban az ellenkező következtetésre jutunk, az írásbeliség a szerződés létrejöttének érvényességi kelléke (természetesen elmaradása a gyakorlatban orvosolható, utalunk az Szjt. (új) 45. § (1) bekezdésénél írottakra). A digitális korszakban az írásbeliség formakényszerét megfelelő garanciák mellett ugyan, de rugalmasabban kell kezelnie a jognak is. Az elektronikus kereskedelemre vonatkozó szabályok feladata többek között tehát ennek biztosítása lesz. Addig analóg módon a távollévők közötti szerződéskötésnél az írásbeli alakot a telexnél, táviratnál elismerő gyakorlatot lehet alkalmazni. Vagyis, ha a letöltés (click on) feltételeit a felhasználó megismerheti, és azt regisztrálható módon elfogadja írásban, akkor minden bizonnyal a felhasználási szerződés alakiságának is megfelel ez az engedélyezés. 46. § (1) A felhasználó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a mű felhasználására, ha azt a szerző kifejezetten megengedte. Felhasználási engedély átruházása harmadik személy részére A felhasználási szerződésben a felhasználó főszabályként csak arra szerez jogot, hogy a szerződésben meghatározott körben saját maga felhasználhassa a művet. Amennyiben azonban a felhasználási jogot nem saját maga kívánja gyakorolni, hanem azt át kívánja ruházni egy újabb felhasználó részére, erre csak abban az esetben válik jogosulttá, ha a szerző ezt kifejezetten megengedte. Figyelemmel arra, hogy a kulturális piacon a felhasználói kör egy láncolatot alkot (pl. filmelőállító, filmforgalmazó, moziüzemeltető, sugárzó szervezet), a gyakorlatban a felhasználási szerződésekben szinte kivétel nélkül megtalálható nemcsak a felhasználás, hanem "a felhasználás harmadik személynek történő engedélyezésének a joga". A felhasználás harmadik személynek történő engedélyezésével az eredeti felhasználónál tipikusan bevétel keletkezik, így a szerző bevétellel arányos díjazásra való jogosultsága [Szjt. (új) 16. § (4)] azt is jelenti, hogy az átruházás ellenértékének bizonyos hányadára is jogosult a szerző.Ez az eset pl. amikor a filmelőállító átruházza egy televíziós szervezetre a film sugárzási jogát. Ilyenkor a sugárzási jogdíjból a film rendezője jogosult részesedni, méghozzá az Szjt. (új) 66. § (3) bekezdése alapján, hacsak e jogáról a szerző írásban le nem mondott. Amennyiben a munkáltató a munkaviszonyból vagy más hasonló jogviszonyból származó kötelezettség alapján készített mű felhasználási jogait harmadik személyre átruházza, ugyan ezt a szerző külön engedélye nélkül is megteheti, ám megfelelő díjazásra ilyenkor is jogosult marad [Szjt. (új) 30. § (3)]. Nem vonatkozik ez a szabály a munkaviszony alapján készített szoftver felhasználási jogainak átruházásakor [Szjt. (új) 58. § (4)]. (2) A felhasználási engedély a felhasználó gazdálkodó szervezet megszűnése vagy szervezeti egységének kiválása esetén a szerző beleegyezése nélkül átszáll a jogutódra. (3) Ha a felhasználó a szerző beleegyezése nélkül ruházza át a jogait, illetve ad további felhasználási engedélyt, vagy ha a felhasználási engedély a szerző beleegyezése nélkül száll át, a felhasználó és a jogszerző egyetemlegesen felelnek a felhasználási szerződés teljesítéséért. A felhasználási jog további átruházásának feltétele, a felhasználási jog átszállása a felhasználó személyében bekövetkezett jogutódlás esetén Főszabályként a felhasználási jog harmadik személy részére történő átruházása csak a szerző kifejezett engedélyének birtokában jogszerű. Kivételt képez ezalól az az eset, amikor egy gazdálkodó szervezet jogutódlással szűnik meg. Az Szjt. (új) nem definiálja, hogy mely szervezetekre vonatkozik e szabály. Figyelemmel arra, hogy az Szjt. (új) háttérjogszabálya a Ptk., így a gazdálkodó szervezet fogalmának meghatározásakor a Ptk. 685. § c) pontját tekinthetjük irányadónak. A kulturális piacon természetesen leggyakrabban a gazdasági társasági formában működő gazdálkodó szervezetekkel találkozhatunk. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) VII. fejezete tartalmazza a gazdasági társaság átalakulásának egyes eseteit. A Gt. 55. § (1) bekezdése alapján a jogutód gazdasági társaság köteles helytállni a jogelőd társaság kötelezettségvállalásaiért. Többek között ez a garanciális szabály is indokolja azt a kivételt, amely megengedi, hogy ilyenkor a szerző kifejezett engedélye nélkül is jogszerű e jogok átszállása. Felvetődik a kérdés, hogy a felhasználó jogutód nélküli megszűnése esetén mi történik a felhasználási jogokkal. Kívánatos lenne a jövőben e kérdés szerzői jogra vonatkoztatott konkrét rendezése, amelynek alapján - ahogy egyes külföldi jogokban ez ismert - pl. esetenként megengedhető lenne, hogy a felhasználási jogok visszaszálljanak a szerzőre Mindenképpen hiánypótló lenne egy ilyen szabály, mert abból, hogy a jogutódlással történő megszűnésnél ismeri csak el az Szjt. (új) 46. § (2) bekezdése a szerző

- 70 hozzájárulása nélküli jogátszállást, akár az is levonható, hogy a jogutód nélkül történő megszűnés esetében, a jogátszálláshoz minden esetben a szerző belegyezése szükséges. Az engedély nélkül harmadik személyre történő jogátszállás következményei Az Szjt. (új) 46. § (1) bekezdése alapján a szerző kifejezett engedélye nélkül nem jogosult a felhasználó harmadik személy részére átruházni a megszerzett felhasználási jogokat. Ha a felhasználó az engedély birtokában teszi ezt, akkor természetesen további helytállási kötelezettsége a felhasználási szerződés teljesítéséért (pl. jogdíjfizetés) nem áll fenn. További kivételt képez a felhasználó helytállási kötelezettsége alól az Szjt. (új) 46. § (2) bekezdésében foglalt eset, amikor a felhasználó gazdálkodó szervezet jogutódlással szűnik meg, hiszen ilyenkor a jogutód felel a jogelőd kötelezettségeiért. Természetesen, ha a szerző nem felhasználási jogokat, hanem a törvényben meghatározott esetekben vagyoni jogokat ruház át a felhasználóra, ez az engedélyezési joga szintén elenyészik, illetve azt a vagyoni jogok jogosultja gyakorolja. Amennyiben a felhasználó - a kivételektől eltekintve - egyébként engedély nélkül ruházza át harmadik személyre a felhasználási jogait, egyetemlegesen felel a jogszerzővel a felhasználási szerződés teljesítéséért [Ptk. 334. § (2)]. 47. § (1) A felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén terjed ki a mű átdolgozására. Kifejezett engedély szükségessége az átdolgozáshoz Az átdolgozás engedélyezésének a kizárólagos joga [Szjt. (új) 29. §] a szerzőt illeti meg. Az átdolgozás folytán egy új, származékos mű (pl. fordítás, irodalmi mű színpadi változata stb.) jön létre. Az átdolgozás a felhasználási jogok elkülönült részjogosítványa [Szjt. (új) 17. § f)]. Ahhoz, hogy a felhasználó a védelmi időn belül átdolgozhassa a felhasználási szerződésben megjelölt művet, a szerző külön, kifejezett engedélye szükséges. A védelmi idő elteltét követően, az átdolgozás külön engedély nélkül is jogszerű, de az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét ilyen esetben is fel kell tüntetni a származékos művön. Az átdolgozás joga, minthogy az egyik legfontosabb személyhez fűződő jogot, a szerzőnek a mű integritásához való jogát is érinti, csak különös körültekintés mellett gyakorolható a védelmi időn belül. Erre vonatkozó engedély hiányában ugyanis a felhasználó a művet jogosulatlanul változtatja meg, és ezzel személyhez fűződő jogot sért [Szjt. (új) 13. §]. Az átdolgozás minden esetben meghaladja az Szjt. (új) 50. §-ában foglalt minimális változtatás mértékét. (2) A mű többszörözésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a művet kép- vagy hangfelvételen rögzítse, illetve, hogy azt számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolja. A többszörözésre adott engedély korlátai Az Szjt. (új) 47. §-a a felhasználási jogok részjogosítványaira tartalmaz értelmező rendelkezéseket, amennyiben bizonyos részjogosultságok tekintetében korlátot szab az engedély kiterjesztő, és így a szerző számára hátrányos értelmezésének. Ez összecseng azzal az általános értelmező rendelkezéssel [Szjt. (új) 42. § (3)], amely szerint ha a szerződés tartalma nem állapítható meg, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Az Szjt. (új) 47. § (1) bekezdése az átdolgozás jogát köti kifejezett engedélyhez. A mű többszörözési jogának [Szjt. (új) 17. § a)] tartalmát az Szjt. (új) 18. §-a adja meg, példálózó felsorolással. Ami e jogosultságok egyes elemeinek engedélyezését illeti, amennyiben a felhasználó a törvényi korlátoktól el kíván térni, érdeke mindenképpen azt kívánja, hogy a többszörözés minden általa hasznosítani kívánt részjogosítványára engedélyt szerezzen a szerződésben. Ha ugyanis a többszörözésre csak általában ad engedélyt a szerző, de kifejezetten a szerződés nem rendezi a kép-vagy hangfelvételen történő rögzítés, vagy az elektronikus adathordozóra történő másolás jogát, akkor ezekre a felhasználó nem szerzi meg a felhasználási jogokat. Utóbbi részjogosultságok külön engedélyhez kötését indokolja többek között az, hogy ezek a technikai, gazdasági fejlődés miatt a jövőben a tömeges műélvezet, így pl. az internetes felhasználás alapját képezik. (3) A mű terjesztésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy a műpéldányokat forgalomba hozatal céljából behozza az országba. (4) A mű többszörözésére adott engedély - kétség esetén - kiterjed a többszörözött műpéldányok terjesztésére is. Ez nem vonatkozik a műpéldányoknak az országba forgalomba hozatal céljából történő behozatalára. A többszörözési, a terjesztési jog és az importjog kapcsolata Az Szjt. (új) 23. § (5) bekezdése, a szerzői jogok kimerülését szabályozza oly módon, hogy a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás jogát és az importjogot a jogkimerülés alóli kivételeknek ismeri el. Az új szabályozás a "nemzeti jogkimerülés" megoldását választotta, tekintettel több, nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségünkre, így elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú szerződésben vállalt jogalkotói feladatokra. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig e szabály csak a belföldön történő forgalomba hozatalnak tulajdoníthat a terjesztési jogot kimerítő hatást, a csatlakozást követően azonban az EU egész területén való forgalomba hozatalra ki kell terjednie.

- 71 Figyelemmel arra, hogy az importjog elkülönült részjogosítvány, a terjesztési jog engedélyezésénél ez a jogosítvány csak akkor kerül a felhasználóhoz, ha arról kifejezetten így rendelkezik a szerződés. Egyébként az importjog engedélyezésére a szerző továbbra is jogosult marad attól függetlenül, hogy a terjesztési jogot a felhasználó megszerezte. A mű többszörözésére [Szjt. (új) 18. §] adott engedély gyakorlása a felhasználó szempontjából alapvetően csak akkor válik jövedelmező felhasználási joggá, ha a többszörözött műpéldányokat a közönség számára hozzáférhetővé teheti, vagyis azt forgalomba hozhatja, vagy forgalomba hozatalra felkínálhatja. Ez a jogosultság már a felhasználási jogok újabb részjogosítványának, a terjesztési jognak [Szjt. (új) 23. §] a gyakorlását jelenti. A jogalkotó ezért a felhasználó méltányolható gazdasági érdeke védelmében, a felhasználási szerződés értelmezésére általánosan irányadó "szerző-védő" [Szjt. (új) 42. § (3)] rendelkezéstől ebben az esetben eltér, és ellenkező kikötés hiányában, biztosítja a felhasználó számára - az importjog kivételével - a terjesztés jogának külön engedély nélkül történő jogszerű gyakorlását. Figyelemmel arra, hogy a terjesztés jogának engedélyezése nem foglalja magában az importjog engedélyezését is, ezért az Szjt. (új) 47. § (4) bekezdésében foglaltak alapján, a terjesztési jogra közvetett módon történő jogszerzésnél sem lehet ez másként mint a terjesztési jog közvetlen engedélyezésénél [Szjt. (új) 47. § (3)]. 48. § A polgári jog általános szabályai szerint a bíróság akkor is módosíthatja a felhasználási szerződést, ha az a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség. "Bestseller" klauzula Lényeges új szabály az ún. bestseller-klauzula [Szjt. (új) 48. §], amely lehetővé teszi a bíróság által történő szerződésmódosítást, ha a felhasználás során a mű iránti kereslet jelentős növekedése folytán a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség feltűnően nagy lenne. A polgári jog két szabályának, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékkülönbség [Ptk. 201. § (2)] és a Ptk. 241. §-ában foglalt bírósági szerződés módosítás szerzői jogba ültetett sajátos "öszvér-megoldása" ez a rendelkezés. Eltérően a Ptk. 201. § (2) bekezdésétől, itt a feltűnő értékkülönbséget a bíróság nem a szerződéskötéskor, hanem azt követően, a felhasználási jog gyakorlása alatt bekövetkezett esetleges kereslet növekedésre tekintettel küszöböli ki. Ez érthető, hiszen a szerződéskötéskor a felhasználó engedélyt szerez, de az bizonytalan, hogy a felhasználási jog ellenértékeként meghatározott jogdíj arányos lesz-e a felhasználó által elért bevétellel. Az Szjt. (új) 16. § (4) bekezdése alapján a szerzőt a bevétellel arányos díjazás illeti meg, hacsak a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Eltérő megállapodás lehet az arányos díjazásról való kifejezett lemondás, de az is, ha a szerző hozzájárul a közös kockázatviseléshez, és a felek a bevétel meghatározott százalékában állapítják meg a jogdíjat. Ha a kikötött százalékos kulcs már a szerződéskötéskor feltűnően alacsony, a Ptk. 201. § (2) bekezdése alapján támadható meg a szerződés, mivel a kikötött százalékos kulcs már a szerződéskötés időpontjában nyilvánvaló feltűnő értékkülönbséget eredményezett, függetlenül a felhasználás gyakorlásától. Egyébként a százalékos díjazás minden esetben arányosnak tekinthető, hiszen ha nagyobb a bevétel, a szerző díjazása is arányosan nő. Figyelmet érdemel az is, hogy ellentétben a Ptk. 201. § (2) bekezdésében foglalt szabálytól, amely bármelyik szerződő fél számára lehetőséget ad a szerződés megtámadására, az Szjt. (új) 48. §-a csak a szerző javára engedi meg a szerződés bíróság által történő módosítását. Az tehát nem fordulhat elő, hogy a felhasználási szerződésben kikötött jogdíjbevételből utóbb azért kelljen visszafizetnie a szerzőnek, mert a felhasználás a vártnál kevésbé eredményes. Nyilván a jogalkalmazókra vár az a feladat, hogy e szabály pontos értelmezését kidolgozzák, vagyis meghatározzák azt a határt, amikor a szerző díjazása a megnövekedett kereslet miatt már nem áll arányban a felhasználó által elért bevétellel. Ez a rendelkezés minden bizonnyal elsősorban az egyösszegű jogdíjmegállapodás miatt fellépő későbbi aránytalanság kiküszöbölése érdekében kerül majd alkalmazásra. 49. § (1) A jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű elfogadásáról a felhasználó a mű átadásától számított két hónapon belül köteles nyilatkozni. Ha a művet a felhasználó kijavításra visszaadta, a határidő a kijavított mű átadásától számít. Ha a felhasználó az elfogadásra nyitva álló határidőn belül nem nyilatkozik, a művet elfogadottnak kell tekinteni. (2) Ha a szerződés jövőben megalkotandó műre szól, a felhasználó jogosult az elkészült művet indokolt esetben megfelelő határidő tűzésével - a szerzőnek kijavítás végett ismételten is visszaadni. Jövőben megalkotandó művek elfogadása, és kijavításra történő visszaadása A még nem létező művekre kötött felhasználási szerződés a szerző és a felhasználó számára is kiszolgáltatottabb helyzetet teremt. A felhasználási szerződés a megbízási és a vállalkozási szerződéshez közel álló, mégis önálló szerződéstípus. A jövőben megalkotandó műre irányuló megállapodásnál néhány

- 72 garanciális szabály hivatott ellensúlyozni a felek fokozottabb kiszolgáltatottságát. Az Szjt. (új) ezen szabályai a mű elfogadására, illetve a kijavításra való visszaadás feltételeit szabályozzák. Az Szjt. (új) 49. § (1) bekezdése a jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű felhasználó által történő elfogadását a mű átadásától számított 2 hónapos határidőhöz köti. Az elfogadás valamint a kijavítási igény tekintetében a felhasználót nyilatkozattételi kötelezettség terheli. Ha a megadott határidőn belül a felhasználó nem nyilatkozik, a művet elfogadottnak kell tekinteni. Az elkészült mű kijavításra való visszaadásának feltételei A teljesítésre vonatkozó általános polgári jogi szabályok is kimondják azt, hogy a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt rendeltetésének, illetőleg a szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni [Ptk. 277. § (1)]. A szolgáltatás alkalmatlanságát egy jogvitában a Pp. 164. § (1) szerint a felhasználónak kell bizonyítania. Ezért a felhasználónak alapvető érdeke, hogy a jövőben megalkotandó műre irányuló felhasználási szerződés pontosan tartalmazza a felhasználás céljának megfelelő mű tulajdonságait. A készítendő művel kapcsolatos egyéb felhasználói kívánalmakat nemcsak célszerű, de általában kötelező írásban rögzíteni. Ezek a garanciális szabályok mindkét fél érdekét szolgálják, és egy esetleges jogvita esetén a bizonyítást jelentősen megkönnyítik. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) is szabályozta a mű kijavításra visszaadásának feltételeit, ám azokat az egyes műfajokra vonatkozó rendeletek töltötték meg tartalommal. Az Szjt. (új) tekintve, hogy szakított a rendeleti szintű szabályozással, általános szabályként rendeli ezt a szabályt is alkalmazni bármely műfajhoz is tartozzon a mű. Mivel a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) általános szabályára épül az Szjt. (új) 49. §-a, érdemes utalni a korábbi bírói gyakorlatra e körben. A BH1992. 389. sz. döntés hangsúlyozza, hogy ha a felhasználó művel kapcsolatos kívánalmait a szerződés nem tartalmazza, utóbb a felhasználó nem hivatkozhat arra, hogy a mű nem alkalmas a rendeltetésének megfelelő felhasználásra. A konkrét esetben a szerző által kijavított számítógépi programokért kifizetett szerző díj töredékének visszafizetésére kötelezte a bíróság a szerzőt. Az indokolásból kitűnik, hogy a díj 10%-ának a visszafizetését a bíróság a Ptk. együttműködési kötelezettségre vonatkozó szabályaira alapozta. Az együttműködési kötelezettség megszegését ugyanis "10%ban a szerzőnek és 90%-ban" a felhasználónak rótta fel a bíróság. Ahogyan arra a BH1989. 102. sz. döntés is figyelmeztet, a jövőben megalkotandó műre irányuló szerződés teljesítésénél is különös hangsúlyt kap a Ptk. 277. § (2) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettség. Az Szjt. (új) 49. § (2) lehetőséget ad a felhasználónak arra, hogy akár többször is visszaadja kijavításra a művet. Ha a művet a felhasználó kijavítás végett visszaadta, az elfogadásra megszabott határidő kezdete a kijavított mű átadásához kötődik. A kijavításra visszaadás gyakorlására a rendeltetésszerű joggyakorlás általános elvén kívül (Ptk. 5. §) az Szjt. (új) a szerzőt védő garanciális szabályokat is tartalmaz. A kijavítási igénynek ugyanis indokoltnak kell lennie és a kijavításra megfelelő határidőt kell kitűzni. A kijavításra az Szjt. (új) 49. § (2) bekezdése csak indokolt esetben ad lehetőséget. Az indokoltság eldöntése mindig a konkrét esettől függ. Ehhez szorosan kapcsolódik a megfelelő határidő fogalma is, amely nyilvánvalóan a kijavítás terjedelmétől függ. A BH1983. 16. sz. döntés egy kiadói szerződés kapcsán rámutat arra, hogy a felhasználó nem gyakorolhatja a határidőre el nem végzett kijavítás esetére biztosított elállási jogát, ha a kijavításra adott idő nyilvánvalóan túl rövid volt. Az adott esetben a kijavítási kérelem terjedelme sem volt indokolt a bíróság szerint. (3) Ha a szerző a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja vagy határidőre nem végzi el, a felhasználó a szerződéstől díjfizetés kötelezettsége nélkül elállhat. A felhasználó díjfizetés nélküli elállási jogának feltételei A felhasználó elállási jogát két esetben gyakorolhatja a szerzői díj megfizetésének kötelezettsége nélkül. Mindkét eset feltételezi viszont, hogy a felhasználó együttműködési kötelezettségét nem mulasztotta el. 1. A szerző a kijavítást a kitűzött határidőre nem végzi el: a kitűzött határidőnek azonban reálisnak kell lennie, figyelemmel a kért kijavítás terjedelmére (BH1983. 16.). 2. A szerző a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja: alapos okot jelenthet többek között az, ha a kijavítási kérelem nem részletezi kellő mértékben a kijavítandó részeket (BH1992. 524.). Ugyancsak alapos oknak tekinthető, ha a kijavításra adott idő nyilvánvalóan irreális vagy a kijavítás majdnem egy új mű elkészítését jelentené (BH1983. 16.). Alapos okkal tagadja meg a szerző a kijavítást akkor is, ha a felhasználási szerződésben meg nem határozott felhasználásra való alkalmasság elérésére irányul a felhasználó kijavítási kérelme. Az ilyen kérelem ugyanis burkoltan a felhasználási szerződés módosítására irányulhat. (4) Ha a mű javítás után sem alkalmas a felhasználásra, a szerzőt csak mérsékelt díjazás illeti meg. A szerző mérsékelt díjazásra való joga a mű alkalmatlansága esetén Amennyiben a kijavítás a felek együttműködése ellenére sem éri el a kívánatos célt, vagyis a mű a felhasználásra nem alkalmas, a szerzőt mérsékelt díjazás illeti meg. Ebben a szabályban nem a felhasználási

- 73 szerződés megbízási, hanem inkább annak vállalkozói jellege mutatkozik meg. A Ptk. 478. § (2) bekezdése ugyanis a megbízói díj csökkentésének lehetőségét az eredmény elmaradásának arra az esetére biztosítja, ha az eredmény elmaradásáért a megbízott felelőssége állapítható meg. A mű kijavítás utáni alkalmatlanságának díjazást érintő jogkövetkezménye viszont független a szerző felelősségének kérdésétől. A felhasználásra való alkalmatlanság Szjt. (új) 49. § (4) bekezdésének esete ezért inkább a vállalkozási szerződés teljesítés lehetetlenné válását eredményező, mindkét fél érdekkörében vagy érdekkörén kívül felmerült okhoz hasonlítható. A felek közötti kockázat megosztásának ez a formája a Ptk. 399. § a) pontjához (a vállalkozási díj arányos része illeti meg ilyen esetben a vállalkozót) hasonló eredményre vezet: a szerző az Szjt. (új) 49. § (4) bekezdés szerint mérsékelt díjazásra tarthat igényt. Az hogy mi tekinthető mérsékelt díjazásnak ilyen esetben, a feleknek célszerű a szerződésben meghatározni. 50. § Ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles végrehajtani. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulása nélkül is végrehajthatja. A felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges változtatások végrehajtása A felhasználót megilleti az a jog, hogy a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges és a mű lényegét nem érintő változtatásokat végrehajthassa. Ez csak akkor lehetséges, ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult. A felhasználás érdekében feltétlenül szükséges kisebb változtatások végrehajtására elsősorban a szerző jogosult. Amennyiben viszont a szerző ezt megtagadja vagy megfelelő határidőn belül nem végzi el, erre maga a felhasználó is jogosult. Az Szjt. (új) 49. §-ában foglalt kijavítás és a kisebb változtatások elvégzése közötti alapvető különbség az, hogy a kijavítást a felhasználó maga nem végezheti el a szerző helyett. Egy mozifilm televíziós sugárzásra történő adaptálása pl. tipikusan a felhasználáshoz nélkülözhetetlen, de a mű lényegét nem érintő változtatásokat foglalja magában. A technikai fejlődés a kényszerű változtatások körét fokozatosan szűkíti. A példabeli televíziós adaptáció a 16/9-es formátumú televíziók viszonylatában lényegében nem érinti a mű integritását. Ez a szabály azonban szűken értelmezendő: a legkisebb olyan változtatás ugyanis, ami a felhasználáshoz nem elengedhetetlen, átdolgozásnak minősül [Szjt. (új) 29. §] és a szerző engedélyéhez kötött. A felhasználónak nagyobb változtatások végrehajtása érdekében jogában áll a mű átvételétől számított 2 hónapon belül azt kijavításra visszaadni [Szjt. (új) 49. § (1)-(2)]. 51. § (1) A szerző felmondhatja a kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződést, ha a) a felhasználó nem kezdi meg a mű felhasználását a szerződésben meghatározott vagy - ennek hiányában - az adott helyzetben általában elvárható időn belül; vagy b) a felhasználó a szerződéssel megszerzett jogait nyilvánvalóan a szerződés céljának megvalósítására alkalmatlan módon vagy nem rendeltetésszerűen gyakorolja. A felhasználási jog nem vagy nem rendeltetésszerű gyakorlásához fűződő jogkövetkezmények A szerző számára az Szjt. (új) csak a kizárólagos engedélyt biztosító szerződés felmondását teszi lehetővé (a nem kizárólagos szerződésben is kiköthető természetesen a felmondási jog, bár nincs túl nagy jelentősége), ha a) a felhasználó szerződésben meghatározott vagy ha ilyen nincs, az adott helyzetben elvárható időn belül nem kezdi meg a felhasználást. A felmondással a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, a felek az addigi felhasználás tekintetében kötelesek egymással elszámolni [Ptk. 319. § (2)]. E szabály mindenképpen indokolt a szerző érdekében, mivel a kizárólagos szerződést követően, sem maga a szerző nem gyakorolhatja a szerződés tárgyát képező jogokat, sem harmadik személynek nem adhat arra engedélyt [Szjt. (új) 43. § (1)]. Indokolt e felmondási jog annak ellenére, hogy a törvény nem kötelezi a felhasználót arra, hogy jogait gyakorolja. Különös jelentősége van e szabálynak akkor, ha a szerző díjazása, vagy annak egy része a felhasználó bevételéhez közvetlenül kapcsolódik. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) és az egyes műfajokra vonatkozó rendeletek is szabályozták a felhasználás elmaradása okán a szerző felhasználási szerződéstől való elállási jogát (gyakorlatilag ez korábban is felmondást jelentett). Az Szjt. (új) általánosságban nem állapít meg határidőt a felhasználás megkezdésére, elsősorban a felek által kikötött határidő az irányadó. Ha ilyen határidőt nem állapítottak meg a felek, akkor az adott helyzetben általában elvárható időn belül kell a felhasználónak megkezdenie a felhasználást. Az Szjt. (új) 66. § (6) bekezdése a megfilmesítés megkezdésére speciális határidőt állapít meg, amely 4 év. A film befejezésére azonban már csak az "ésszerű határidő" vonatkozik. Ez érthető, hiszen egy film legyártása jelentős anyagi, személyi és technikai befektetést igényel, a rendelkezésre álló pénzeszközök, főleg hazánkban csak néhány szerencsés esetben teszik prognosztizálhatóvá a film befejezésének az időpontját. Ez más műfajoknál is releváns, így mindig a konkrét szerződés ismeretében állapítható meg, hogy mi az az ésszerű határidő, amelyen belül a felhasználó kellő gondosság mellett megkezdhette volna a felhasználást. E szabály mindazonáltal igen tág teret hagy az

- 74 értelmezéseknek. Egyrészt a mű felhasználásának megkezdése adott esetben megtörténik a mű közönség számára történő felkínálásával, ami azonban még nem feltétlenül találkozik a szerző érdekeivel. Ezt a problémát enyhíti némiképp az Szjt. (új) 51. § (1) bekezdésének b) pontja, amely a másik felmondási jogra okot adó esetet szabályozza: b) a felhasználó szerződéssel megszerzett jogait nem rendeltetésszerűen, vagy a szerződés céljának megvalósítására alkalmatlan módon gyakorolja. Utóbbi szabály tehát nem objektív, határidőhöz kötött felmondási ok, hanem a felhasználó gondossági kötelmére vonatkozik. E szabálynak köszönhetően nem válik tehát a szerző kiszolgáltatottá, és a felhasználás elmulasztásában megnyilvánuló esetleges visszaélésekre sem ad lehetőséget. Előfordulhat ugyanis olyan helyzet, amikor pl. egy felhasználó versenykorlátozó szándékkal egy esetleges konkurencia elkerülése végett köt felhasználási szerződést, ám korántsem azzal a céllal, hogy a művet fel is használja. Ennek megakadályozására az általános polgári jogi és versenyjogi szabályok mellett az Szjt. (új) 51. § (1) b) pontja is rendelkezésre áll. (2) Ha a felhasználási szerződést határozatlan vagy öt évnél hosszabb időtartamra kötötték, a szerző az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogát csak a szerződés megkötésétől számított két év eltelte után gyakorolhatja. (3) A felmondás jogát a szerző csak azt követően gyakorolhatja, hogy a teljesítésre a felhasználónak megfelelő határidőt szabott és az eredménytelenül telt el. A határozatlan idejű vagy 5 évnél hosszabb szerződésnél a felmondási jog korlátja, gyakorlásának feltételei Amennyiben a felhasználó határozatlan időre, vagy 5 évnél hosszabb időre szerezte meg a felhasználási jogokat, erre tekintettel a felhasználási díj is magasabb általában, és a felhasználás is hosszabb távú üzletpolitika keretében valósítható meg. Mindezekre tekintettel indokolt az Szjt. (új) 51. § (1) bekezdésben foglalt mindkét felmondási jogot korlátozni. Felmerül a kérdés, hogy ilyen szerződésnél köthető-e ki két évnél korábbi avagy későbbi időpontra a felmondási jog, vagyis ez kógens szabály-e. Ha a felhasználási szerződés diszpozitivitásából indulunk ki, akkor ennek nem lehet akadálya. Az Szjt. (új) szakít a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) szerző javát szolgáló egyoldalú kógencia elvével. Álláspontunk szerint ezért a felek lefelé és felfelé egyaránt eltérhetnek a kétéves határidőtől, amely akkor irányadó, ha ezt a felek nem kívánják a szerződésben eltérően szabályozni. Az eltérés természetesen attól függően, hogy melyik fél érdekét szolgálja, befolyásolhatja a felhasználási díj mértékét. Utalunk arra, hogy a Ptk. 5. § (2) bekezdésében foglalt joggal való visszaélés tilalmának szabálya nem állapít meg időbeli korlátot. Az Szjt. (új) 51. § (1) bekezdése természetesen ehhez hasonló, de speciális szabály a szerző és felhasználó viszonyára. Annyi talán előrejelezhető, hogy e rendelkezés még számos értelmezési problémát fog a jövőben felvetni, és csak az "új" bírói gyakorlat adhat majd iránymutatást. Garanciális szabály, ezúttal a felhasználó érdekének védelmében az, hogy a felmondási jog csak azt követően gyakorolható jogszerűen, ha a teljesítésre a szerző előzetesen megfelelő (általában a szerződésben meghatározott) határidőt szabott, és ez nem vezetett eredményre. Ez azt jelenti, hogy a szerzőnek fel kell szólítania a felhasználót az egyik esetben a felhasználási jog gyakorlására, a másik esetben pedig a szerződés céljának megvalósítására alkalmas, illetve rendeltetésszerű gyakorlására. (4) Az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogáról a szerző előzetesen nem mondhat le; gyakorlását szerződéssel csak a szerződéskötést vagy - ha ez a későbbi - a mű átadását követő legfeljebb ötéves időtartamra lehet kizárni. (5) Felmondás helyett a szerző - a felhasználásért fizetendő díj arányos csökkentése mellett - megszüntetheti az engedély kizárólagosságát. Felmondási jog gyakorlásának kizárása, a kizárólagosság megszüntetése felmondási jog helyett A szerző Szjt. (új) 51. § (1) bekezdésében foglalt felmondási jogáról érvényesen nem mondhat le előzetesen. Annak viszont nincs akadálya, hogy annak gyakorlását korlátozza a felhasználási szerződés. Ilyenkor viszont garanciális szabály védi a szerzőt, amennyiben e jog gyakorlása legfeljebb a szerződéskötést, vagy ha ez későbbi, a mű átadását követő 5 évre zárható ki. Felmerül a kérdés, hogy az 5 évnél rövidebb tartamú szerződésnél alkalmazható-e ez a szabály, vagyis elképzelhető-e az, hogy ilyenkor a szerződés egész tartamára lemond a szerző felmondási jogáról. Ez pl. egy legfeljebb 5 évre kötött szerződésnél a felmondási jog gyakorlásának teljes kizártságát eredményezi. Figyelemmel arra, hogy a gyakorlat elismeri a szerzői jog létének és annak gyakorlásának különválasztását, azt mondhatjuk, hogy, ha a felek így állapodnak meg, ennek nincs akadálya. Természetesen a szerző ezt a lemondást "piacképessé" teheti, vagyis azt megfelelő ellenérték fejében is gyakorolhatja. Megjegyezzük, hogy a határozatlan, vagy 5 évnél hosszabb szerződésnél e jogát a szerző egyébként, hacsak eltérően nem állapodnak meg a felek, csak a szerződéskötést követő 2 év után gyakorolhatja. E joggyakorlásról való lemondás jelentősen megnöveli a felhasználó szabadságát. Adott esetben éppen emiatt kedvezőbb feltételek mellett kezdheti meg a felhasználást, a szerző irányában viszont

- 75 megfelelő díjazással kompenzálható. Ha a szerző felmondási jogát nem kívánja gyakorolni, választása szerint megszüntetheti a szerződés kizárólagosságát, ilyenkor a felhasználási díj csökkenésével kell számolnia. Ha a felmondási jog gyakorlására még nem jogosult a szerző [Szjt. (új) 51. § (2)] vagy azt szerződésben korlátozta, a kizárólagos engedély megszüntetésére sem jogosult, hiszen utóbbi a felmondási jog helyett alkalmazható. A kizárólagos engedély megszüntetése esetén is alkalmazandó a felmondási jog gyakorlására vonatkozó azon szabály, amely szerint az csak a teljesítésre megfelelő határidővel történt felszólítást követően gyakorolható. 52. § (1) Ha a felhasználási szerződést jövőben megalkotandó művekre úgy kötik meg, hogy a jövőbeli műveket csak fajtájuk vagy jellegük szerint jelölik meg, a szerződés megkötésétől számított öt év elteltével és azt követően újabb öt-öt év elteltével bármelyik fél hat hónapra felmondhatja a szerződést. (2) A szerző az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogról előzetesen nem mondhat le. Jövőben alkotandó, konkrétan meg nem határozott művekre kötött szerződések Az Szjt. (új) 44. § (1) bekezdése kimondja, hogy érvényesen nem köthető a szerző meghatározatlan számú jövőbeli művének felhasználására engedély. Az Szjt. (új) 49. §-a a jövőben megalkotandó művekre állapít meg speciális szabályokat, elsősorban a kijavítás, a mű elfogadása körében. Az Szjt. (új) 52. §-a mintegy átmenetet képez a konkrétan körülhatárolt jövőben alkotandó mű és a szerző meghatározatlan számú műveire vonatkozó, - egyébként érvénytelen - életmű szerződés között. Ebben az esetben tehát igen fontos úgy körülírni a szerződés tárgyát, hogy a művek legalább fajtájuk és jellegük szerint azonosíthatóak legyenek, így még véletlenül se keltse az életmű szerződés látszatát a megállapodás. Ilyen lehet pl. ha a felhasználó a szerző valamennyi jövőben megalkotásra kerülő versének kiadására szerez jogot, de - mivel még azt a felek sem ismerik - konkrétabban nem jelölik meg annak jellegzetességeit. Tekintve, hogy az ilyen szerződés meglehetősen kevés konkrét rendelkezést tartalmaz, miközben időben sincs korlátozva a szerződés, a jogalkotó speciális felmondási jogot biztosít, ebben az esetben mind a szerzőnek mind pedig a felhasználónak. Ötévenként élhet bármely fél e felmondási jogával, 6 hónapos felmondási idővel. Abban az esetben, ha pl. öt évnél rövidebb időre kötnek szerződést a felek, felmondásra nincsen lehetőség, mert a törvény csak öt év elteltével és hathónapos felmondási idővel engedi meg a felmondást. A felmondási jogáról a szerző előzetesen nem mondhat le a szerződésben. Álláspontunk szerint a felmondási jogról való nem előzetes lemondás, annak felmerülésekor (amikor a szerző ezzel élni kíván) gyakorolható, természetesen általában ellenérték fejében. A törvény csak a szerző előzetes lemondását tiltja, a felhasználó oldalán ez lehetséges, bár ez kevéssé életszerű. A Ptk. 241. § alapján, a megfelelő feltételek fennállása esetén, e szerződés bíróság által történő módosításának is helye lehet, hiszen a felek tartós jogviszonya fennáll. 53. § (1) Ha a szerző alapos okból visszavonja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét vagy a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását ilyen okból megtiltja, a felhasználási szerződést felmondhatja. (2) A felmondási jog gyakorlásának feltétele, hogy a szerző adjon biztosítékot a nyilatkozat időpontjáig felmerült kár megtérítésére. A "mű visszavonásának" joga, a felmondási jog gyakorlásának feltételei A felhasználó vagyoni befektetésének védelméből eredően a szerző művének nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét az Szjt. (új) 11. §-a alapján csak feltételekhez kötötten vonhatja vissza. A mű nyilvánosságra hozatala előtt a szerző a visszavonás alapos okát tartalmazó írásbeli nyilatkozatával megakadályozhatja a nyilvánosságra hozatalt. A felhasználó azonban, ha bizonyítani tudja, hogy a korábbi szerzői engedély birtokában olyan előkészületeket tett, amelyekre a szerző nyilvánosságra hozatalhoz adott engedélye indította, a szerzői visszavonó nyilatkozat megtételéig felmerült kárának megtérítését - pontosabban kártalanítását követelheti. A kár mértéke jelentős is lehet, amennyiben többféle felhasználó tett előkészületeket. Ilyen kár származhat például abból, ha a szerző egy kiadóval és egy filmproducerrel is megállapodik még nyilvánosságra nem hozott művének későbbi felhasználásáról. A kár összege ilyenkor olyan számottevő lehet, hogy a szerzőnek nem áll érdekében visszavonó nyilatkozatát megtenni. Valójában e jogosultságával a gyakorlatban kevés szerző él. Nem véletlen tehát, hogy az Szjt. (új) 53. §-a a felhasználási szerződés felmondásának egyik eseteként részletesen szabályozza ezt a kérdést, és a szerző erre alapított felmondási jogának gyakorlását a felmerült kár összegének megfelelő biztosíték adásához köti. E felmondási jogról való lemondás lehetőségét illetően érdekes következtetésre lehet jutni. A törvény nem tiltja meg e speciális felmondási jogról való lemondást. Elképzelhető tehát, hogy a felhasználó már előre "bebiztosítja" magát a felhasználási szerződés megkötésekor, természetesen általában ellenérték fejében. Talán egy ilyen kikötés érvényessége abból a szempontból lehetne megkérdőjelezhető, hogy a felmondási jog gyökere az Szjt. (új) 11. §-ában foglalt személyhez fűződő jog gyakorlása, amelyről viszont nem lehet lemondani. Minthogy azonban a személyhez fűződő jog gyakorlása elválik e felmondási jog gyakorlásától, álláspontunk szerint a felmondási jog gyakorlása kizárható. Megjegyezzük, hogy csak a felmondási jog gyakorlása következtében hatályosul a felhasználó irányában az Szjt. (új) 11. §-ában foglalt visszavonási jog.

- 76 A mű nyilvánosságra hozatalát követően a szerző a további felhasználást az előbbiekben vázoltak betartásával tilthatja meg. A kár megtérítésének alapja ilyenkor - mivel a nyilatkozattételt megelőző felhasználást nem érinti a visszavonás - a szerző nyilatkozatáig a felhasználó által a további felhasználás érdekében tett előkészületekre vonatkozik. Az Szjt. (új) 11. §-ában megjelölt visszavonási jog a felhasználási szerződésben speciális felmondási jog gyakorlásának a lehetőségét is jelenti egyben. A felmondás csak akkor gyakorolható, ha a szerző biztosítékot adott a felhasználót ért kár kompenzálására. Kártérítési, helyesebben kártalanítási kötelessége van tehát a szerzőnek. A felmondással a szerződés a jövőre nézve megszűnik, a felek a korábbi felhasználások tekintetében elszámolni kötelesek egymással. A munkáltató ebben az esetben is privilegizált felhasználónak minősül, vagyis az Szjt. (új) 30. § (5) bekezdése szerint a visszavonó nyilatkozat a munkáltatónál csak a szerző nevének mellőzési kötelezettségét eredményezi, de a felhasználáshoz való jogát ez a nyilatkozat nem érinti, vagyis felmondási joga sincsen a szerzőnek. Ez a korábban is ismert kivétel az Szjt. (új)-ban kiegészült a vagyoni jogokat átruházással megszerzőkre is, így a jogszerzőt a felhasználási jog gyakorlásában nem befolyásolja e nyilatkozat, felmondási joga tehát ebben az esetben sincsen a szerzőnek. (3) Ha a felhasználási szerződésnek az (1) bekezdésben szabályozott okból történő felmondását követően a szerző ismét hozzá kíván járulni a mű nyilvánosságra hozatalához vagy további felhasználásához, a korábbi felhasználót előfelhasználói jog illeti meg. (4) Az előfelhasználási jogra az elővásárlási jogra irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Előfelhasználási jog A felhasználási szerződés felmondására a szerző az Szjt. (új) alapján is különböző jogcímeken jogosult, és más esetekre is kiköthető felmondási jog a szerződésben. Példaként említhető a felhasználás elmulasztása, vagy nem rendeltetésszerű gyakorlása miatt fennálló felmondási jog [Szjt. (új) 51. §]. A törvény mégis csak az Szjt. (új) 53. § (1) bekezdése alapján biztosított, feltételhez kötött felmondási jog gyakorlását követő újrafelhasználás esetén biztosítja a felhasználó előfelhasználási jogát. Ennek oka főként az, hogy ez a felmondási jog semmi esetre sem a felhasználó érdekkörében felmerült, vagy neki felróható szerződésszegés következménye. Ezért jogosult kártalanításra is, és a kár összegének megfelelő biztosíték hiányában a szerző ezt a felmondási jogot nem is gyakorolhatja. A felhasználó adott esetben már élhetett jogával, komoly befektetéseket hajtott végre a felhasználás sikere érdekében, így indokolt az a rendelkezés, amely alapján ismételt engedélyezés esetén előfelhasználási joga van. Amennyiben a felhasználó előfelhasználási jogával él, és a szerző teljes körű kártalanítást adott, majd a felhasználó újból gyakorolja megszerzett jogait, célszerű áttekinteni, hogy a teljes körű kártalanítás mennyiben kompenzálható az újabb felhasználási díj megállapításával arra tekintettel, hogy a visszavonó nyilatkozat és a felmondás csak ideiglenes volt, és így a felhasználó kára esetleg csekélyebb. 54. § A felhasználási szerződés a jövőre nézve megszűnik a szerződésben megállapított idő elteltével vagy a szerződésben meghatározott körülmények bekövetkeztével, valamint akkor is, ha a védelmi idő eltelt. A felhasználási szerződés megszűnése Amennyiben a felhasználási szerződés nem valamelyik fél felmondása vagy a felek nem közös megegyezésével szűnik meg, az megszűnhet a határozott idő lejártával, bizonyos bontó feltétel beálltával [Szjt. (új) 43. § (3) bekezdésében foglalt esetkör, pl. ha meghatározott példányszámra szólt a szerződés, e mennyiség forgalomba hozatalával, vagy a szerződés betöltötte célját], és természetesen a védelmi idő [Szjt. (új) 31. §] elteltével. A védelmi idő elteltével a felhasználó engedély és díjfizetés nélkül jogosult a felhasználásra, mivel a mű közkinccsé vált. Gyakorlatilag a felhasználási szerződés esetében, hasonlóan a megbízási és a vállalkozási szerződés egyes eseteihez, fogalmilag kizárt, hogy az ne a jövőre nézve szűnjön meg. Ezért az Szjt. (új) - az Szjt. (új) 49. § (3) bekezdésében foglalt esettől eltekintve - mellőzi az elállási jog fogalmát, és így a szerződés keletkezésének időpontjára visszamenőleges hatályú felbontása is kizárt. 55. § A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szerzői vagyoni jogok átruházására irányuló szerződésekre, valamint az előadóművészi teljesítmények felhasználására vonatkozó szerződésekre is. A felhasználási szerződésekre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazása egyéb szerződésekre Értelmező rendelkezéssel megfelelően rendeli alkalmazni a törvény a felhasználási szerződésre vonatkozó szabályokat a vagyoni jogok átruházására [Szjt. (új) 9. § (6)] irányuló szerződésre, és az előadóművészi teljesítmények [Szjt. (új) 73. §] felhasználására is. Ahol azonban speciális szabályok vonatkoznak, ott a megfelelő alkalmazás azt jelenti, hogy a speciális szabály elsőbbséget élvez. Ilyen eset pl. az Szjt. (új) 11. §-a alapján gyakorolható felmondási jog, amely nem korlátozhatja a vagyoni jogokat megszerző személyt a felhasználási jog gyakorlásában.

- 77 -

Kiadói szerződés 56. § (1) Kiadói szerződés alapján a szerző köteles a művet a kiadó rendelkezésére bocsátani, a kiadó pedig jogosult azt kiadni, valamint forgalomba hozni és köteles a szerzőnek díjat fizetni. (2) A kiadás joga - kétség esetén - a mű magyar nyelvű kiadására vonatkozik. A szerződés alapján gyakorolható kiadási jog - a gyűjtemények, valamint a napilapok és folyóiratok számára készült művek kivételével - kizárólagos. Kiadói szerződés írói művekre Az a diszpozitív rendelkezés, amely szerint a kiadás joga - kétség esetén - a mű magyar nyelvű kiadására vonatkozik, arra utal, hogy a törvény e szakaszai csak az írói művekre vonatkoznak. Az irodalmi művek kiadása még ma is igen jelentős, az Szjt. (új) 56. §-a kapcsán csak az írói művek kiadásával foglalkozunk. Meg kell jegyezni, hogy az Szjt. (új) éppen a kiadói szerződéseket érintően, az irói művek mellett más műfajokba tartozó művekre vonatkozó számos ágazati rendeletet hatályon kívül helyezett, így a kiadói szerződés Szjt. (új)-beli szűkszavú rendelkezései mellett egyrészt a felhasználási szerződésre vonatkozó általános szabályok, másrészt a korábbi rendeletek továbbra is "használható" szabályait bizonyára továbbra is meg lehet majd találni a különböző műfajú művek kiadói szerződéseiben. A kiadói szerződés a szerzőt kötelezi a mű rendelkezésre bocsátására, a kiadót csak feljogosítja a kiadásra és a forgalomba hozatalra, igaz, azzal a feltétellel, hogy ha a kiadás és a forgalomba hozatal megtörténik, köteles szerzői díjat fizetni. Szerző alatt értelemszerűen a szerző jogutódját is érteni kell, legyen az akár természetes személy akár jogi személy (mint pl. a szerző örököse). A szerződésben biztosított kiadási jog kizárólagos jellegű, tehát amíg a szerződésben meghatározott idő le nem jár, vagy a szerződésben meghatározott példányszám kiadásra nem kerül, a kiadón kívül senki más, maga a szerző sem jogosult a mű kiadására. Nem kizárólagos a kiadó joga a gyűjtemények, valamint a napilapok és folyóiratok számára készült művek esetében. A kiadó azért vállalkozik egy mű kiadására, hogy azt forgalomba is hozza, hiszen a forgalomba hozatal révén térülnek meg a kiadás költségei és jut a kiadó - ha ügyesen kalkulált - haszonhoz is. A szerződésben meghatározott időtartam alatt a kiadó többször is kiadhatja a művet, éspedig korlátlan példányszámban. A szerződés időtartama alatt forgalomba hozott, de el nem adott példányokat a kiadó továbbra is terjesztheti. A felhasználási szerződésre vonatkozó általános szabályok a kiadói szerződésnél is érvényesülnek. Így a napilapban, folyóiratban történő közlés kivételével a szerződés csak írásbeli alakban érvényes. A szerző felmondási jogára alkalmazandók a felhasználási szerződésre vonatkozó [Szjt. (új) 51. §, 53. §], valamint a jövőben alkotandó mű kijavítására, elfogadására vonatkozó általános szabályok [Szjt. (új) 49. §] szintén fontos szerepet kapnak a kiadói szerződésnél. Ha a szerzői mű kéziratát a kiadó indokolatlanul és nem megfelelő határidő tűzésével adja vissza a szerzőnek átdolgozásra, és a szerző az átdolgozott kéziratot megfelelő határidőben átadja, nem alkalmazható az a jogkövetkezmény, amely szerint a kiadó a szerződéstől a kijavítás eredménytelenségére tekintettel - díjfizetés kötelezettsége nélkül, illetőleg mérsékelt díjazás mellett elállhat (BH1983. 16.). A szerző díjazása a felek megállapodásán múlik, természetesen az Szjt. (új) 16. § (4) bekezdésének arányos díjazásra vonatkozó garanciális szabálya itt is irányadó. Ezzel kapcsolatosan érdemes utalni a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) idejéből származó néhány bírói döntésre, amelyek az értelmezésnél továbbra sem hanyagolandók. A BH1992. 227. számú döntés szerint ha a kiadó a szerzői mű értékesítésének kockázatát a szerzőre kívánja hárítani, vagy a felek szándéka a közös kockázatviselésre irányul, ennek a szerződésben ki kell fejeződnie. A BH1992. 755. számú döntés szerint is csak a szerződésben történő külön megállapodás alapján háríthatja át a kiadó a mű értékesítésével járó üzleti kockázatot a szerzőre. A BH1992. 663. számú döntés azt tartalmazza, hogy a kiadói szerződésben a szerzői díjnak a nyereségtől függő mértékben való megállapítása a szerző kifejezett joglemondása hiányában nem eredményezheti az egyébként visszterhes szerződés ingyenességét. Arra sem kötelezi jogszabály a kiadót, hogy a kézirat kiadására való alkalmatlanságát, illetőleg a kézirat átdolgozásának vagy kiegészítésének a szükségességét csak szakmai lektor véleménye alapján közölhesse a szerzővel. (L.B. Pf. III.20. 383/1972. számú döntés). Ha a kiadói szerződés megszűnt (akár azért, mert mindkét szerződő fél teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, akár más okból), a szerző visszanyeri rendelkezési jogát a mű fölött, és új kiadó után nézhet. Az új kiadó esetleges piaci sikere jelentős kárt okozhat az előző kiadónak, ha még eladatlan készletekkel rendelkezik, ez azonban a kiadó kockázati körébe tartozik. Itt utalunk a Jogtár Iratmintatárában megtalálható kiadói típusú felhasználási szerződésmintára, amely külföldi szerző és magyar felhasználó közötti esetet dolgoz fel. 57. § (1) Irodalmi mű kiadásánál képek alkalmazásához a szerző beleegyezése szükséges.

- 78 Illusztrációk alkalmazása a könyvkiadásban Az alkalmazott grafikai művek felhasználási szerződéseinek feltételeit és szerzői díjait korábban ugyancsak külön rendelet szabályozta, és előírta többek között, hogy a könyvkiadásban felhasználásra kerülő műre kötött szerződés időtartama az írói műre vonatkozó kiadói szerződés időtartamával azonos legyen, melyet ma is célszerű az ilyen típusú szerződések megkötésekor alkalmazni. A könyvkiadásban az írói művekkel együtt felhasznált művek esetén a szerző a mű második és további kiadásáért abban az esetben részesülhetett díjazásban, ha az írói mű szerzőjét is díjazás illette meg. Újabb felhasználásnak az írói mű új kiadásban történő felhasználását kell tekinteni. A fenti rendelkezésre leginkább az a tény szolgáltatott indokot, hogy az irodalmi mű kiadásakor annak illusztrálása, mely alapvetően határozza meg az írott szöveg jelentését is, döntően befolyásolja az irodalmi mű értelmezését, ezért természetes igénye lehet, hogy ő maga dönthessen ezek alkalmazása tekintetében. (2) Ha a szerző beleegyezett abba, hogy művét képek alkalmazásával (illusztrációkkal) adják ki, az egyes képek felhasználásához való hozzájárulását csak alapos okból tagadhatja meg. Az illusztrációk alkalmazásánál a szerző rendelkezési jogának korlátai A fenti indokok alapján ugyan a szerző rendelkezési joga valóban indokolt az illusztrációk megválasztása tekintetében, azonban ennek indokolt - például a könyvkiadók jogos szempontjainak figyelembe vétele miatt is - olyan mértékű korlátozása, hogy a szerző se élhessen vissza a jogszabály által biztosított jogával, tehát az illusztrációk alkalmazásához adott elvi hozzájárulást követően a kiadónak is megmaradjon azon mozgástere, szabadsága, mely a mű megjelentetéséhez, kiadásához szükséges

MÁSODIK RÉSZ EGYES MŰFAJOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK VI. Fejezet A SZÁMÍTÓGÉPI PROGRAMALKOTÁS (SZOFTVER) 58. § (1) Az 1. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell a szoftver csatlakozó felületének alapját képező ötletre, elvre, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre is. A szoftverek szerzői jogi védelme A számítógépi programalkotások a Szoftver Irányelv (az Európai Közösségek Tanácsának 1991. május 14-i, 91/250 (EGK) számú Irányelve a számítógépi programok jogvédelméről fogalom-meghatározása szerint akkor minősülnek szerzői műnek, amennyiben eredetiek, tehát alkotójuk saját szellemi alkotásának tekinthetőek, és ezen túlmenően semmilyen más ismérv alkalmazása nem szükséges a védelem alatt állásukhoz. Ezen művek oltalma pedig az irodalmi alkotások 1975. évi 4. tvr. értelmében meghatározott védelme szerint alakul. Amennyiben a szoftverek fogalma tekintetében közelebbi meghatározást szeretnénk találni, úgy utalhatunk még a továbbiakban a az USA és Magyarország közötti Megállapodásra (Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szellemi tulajdonról, Magyar Közlöny 1993/173. szám), amely a védelemben részesülő művek felsorolása során külön nevesíti a számítógépi programalkotásokat, bármely módon, akár forráskódban, akár tárgyi kódban rögzítettek is (beleértve a felhasználói programokat és operációs rendszereket egyaránt), valamint a számítógéppel vagy a számítógép segítségével alkotott műveket, és mindezeket az irodalmi alkotásokat az 1975. évi 4. tvr. alapján megillető oltalomban rendeli részesülni. "Azok a kétségek, hogy a szoftver megfelel-e az eredeti, azonosíthatóan kifejtett gondolatszövedék, a szerzői mű fogalmának általában (pl. a nemzetközi szerzői jogi egyezmények szempontjából), és az illető nemzeti jog szerint, a mai napig, a szerzői jogi jogalkotási hullám után sem szűntek meg teljesen. Ez az "első generációsnak" nevezett kérdés főleg a kontinentális Európa szakembereit foglalkoztatja még, míg az Egyesült Államokban ma elsősorban a szoftver szerzői jogi tartalma a vitatott kérdés. Egyes nézetek szerint a szoftver, mint nemanyagi ipari teljesítmény a szerzői és az iparjogvédelmi területek határára esik, de terészete

- 79 szerint a másodikhoz áll közelebb, vagy pedig azon is kívüli, az esetek döntő többségében csupán szervezésiműszaki teljesítmény." ... "Olyan vélemény is ismeretes, hogy a szerzői alkotások és a szoftver között a céljuk különbözőségében lényeges eltérés van. Az irodalom és művészet minden művének célja létezésében rejlik, létük folytán érzéseket, gondolatokat és tudást közölnek. a szoftver célja viszont, ugyanúgy mint a találmánynál, eljárási modellként egy meghatározott eredmény elérése. Mások szerint a szoftver művek nem tartalmazzák a szerzői alkotásoknak azt a lényegi elemét, hogy a szerző és mások, a nagyközönség közötti közlést, kommunikációt szolgálná. "... Nem lehet azonban a szoftvert (alkalmazott tudományos alkotás) önmagában tartalmi, szemléleti jellemzői miatt a szerzői jog számára valami befogadhatatlan újnak tekinteni. ... A nemzetközi egyezmények és egyes nemzeti szerzői jogok összehasonlító vizsgálata megmutatta, hogy a szerzői mű lényegi vonása valamiféle egyediség, eredetiség is." Kérdés, hogy a szoftver alkotások kielégítik-e ezt a feltételt? Megállapíthatjuk, hogy "... az átlagos programozó szellemi teljesítménye nem marad el a hagyományos tudományos munka mögött. A szerzői jog az egyedi teljesítményt védi, nem az átlagon felülit, mint a szabadalmi jog." ... "Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy általában minden szerzői kifejezésformánál el kell tekinteni az átlagosat meghaladó eredetiség igényétől. Azoknál a műfajoknál, ahol az átlagos művekre egyértelműen rendelkezésre áll teljesítményvédelnmi (a szerzői joghoz hasonlóan kizárólagos jogot adó) rendszer, fel lehet emelni a szerzői jogi védelemképesség alsó határát, ez azonban a szoftverre semmiképpen sem lenne helyes." (Dr. Gyertyánfy Péter: A számítógépi programok és elektronikus adattárak szerzői joga, Kandidátusi értekezés, Kézirat, 1989.) A szoftverek szerzői jogi oltalomképességének eldöntésekor a Szoftver Irányelv Praembuluma - amely mint ilyen, nem bír kötelező jogi erővel - úgy rendelkezik, hogy megtiltja a szoftver minősítésekor kvalitatív vagy esztétikai kritériumok alkalmazását. Ezzel szemben a szakirodalomban találkozunk olyan nézetekkel, melyek kifejezetten helytelenítik ezt az álláspontot arra való hivatkozással, hogy amennyiben teljesen kiiktatjuk minden ilyen típusú feltétel vizsgálatát, úgy nem lesz a továbbiakban megfelelő módszer az oltalom határainak kijelöléséhez, és könnyen eltolódhat a szerzői jog határa olyan alkotások felé, melyek amúgy semmilyen tekintetben nem lennének megfelelőek a védelemre (Hoeren, Thomas: A szoftverek szerzői jogi oltalomképességének kérdése, Magyar Jog 1992/5., 320. o.). A német bíróság az ún. "Inkasso-program" tárgyában hozott döntésében ("Inkasso-Program", BGH, NJW 1986.) indoklásként kifejtette, hogy a számítógépi programok szerzői jogi oltalomra alkalmasságának alsó határa az információknak és utasításoknak az átlagos programozói ismereteket jelentős mértékben meghaladó színvonalú kiválasztása, összagyűjtése, elrendezése és felosztása. A Szerzői Jogi Szakértő Testület (SzJSzT 2/1973., 25.P.27.228/1972. számú állásfoglalása) a számítógépes eljárási rendszer körében az önálló szellemi alkotásként általában a számítógépi kezelésre alkalmas feladat feltárását, a feladatnak a gép által megkövetelt korrektséggel való megfogalmazását, a matematikai modell elkészítését, és végül az algoritmus, azaz a gépi eljárás kidolgozását jelölte meg, míg az egyéb műveleteket, így pl. a gépi számítások elvégzését és azok eredményeinek értékelését és hasznosítását, az ún. rutinmunka körébe sorolta. A szoftverek meghatározásánál szakirodalomban további különféle csoportosításokkal is találkozhatunk, így pl. az ún. "angolszász" típusúval, amely szerint öt főbb, különböző alkotásfajtát különíthatünk el: a) a kereskedelmi programokat, azaz az olyan típusúakat, ahol a program a klasszikus kereskedelmi csatornákon át - rendszerint az adott országban kijelölt disztribútorokon keresztül - jut el a felhasználóig, és amelyeknél közös jellemző, hogy a felhasználó mindig kap a program mellé papír alapú dokumentációt is, illetve felhasználási szerzádést és regisztrációs kártyát, b) az osztott használatú, ún. "shareware software"-ket, amelyek tipikusan nem a hagyományos kereskedelmi forgalomban értékesülnek, c) a nyilvános programok (public domain software), melyek a legszabadabban terjeszthetőek, használhatóak, módosíthatóak, szerzőjük rendelkezése alapján, d) a szabad programok (freeware software), amelyek továbbra is, tehát a szabad felhasználás ellenére, a szerző rendelkezése alatt állnak, mely jogát kifejezetten fenntartja, illetve e) a másolt programok (copylefted, avagy GNU software), melyek jogellenes módon kerülnek terjesztésre. (Nizalowski Attila: A számítógépi programáalkotások fajtái, Magyar Jog, 1995/9., 534. o.) Azt mindenesetre szükséges és célszerű rögzíteni, hogy mik azok az ún. "minimális kellékek", amelyekkel a szoftvernek a rendeltetésszerű használathoz feltétlenül rendelkeznie kell, így tehát: a) tervezési, koncepcionális megfelelés a rendeltetéséhez igazodóan, b) az algoritmus megfelelése, mellyel a program képes lesz betölteni az alapvető funkcióit, c) az igénylistának való megfelelés, d) teljes felhasználói dokumentáció,

- 80 e) megfelelő biztosítékok a téves használat következményeivel szemben is. (Dr. Gyertyánfy Péter: A számítógépi programok és elektronikus adattárak szerzői joga, Kandidátusi értekezés, Kézirat, 1989.) A szoftver-iparág nagyon fontos gazdasági tényezője a magyarországi és egyéb közép-európai országok piacgazdasági fejlődésének. A törvényesen eladott szoftverekből befolyt összeg 1993-ban a BSA (Business Software Allience) adatai szerint 1993-ban meghaladta a 10milliárd forintot. Ezzel szemben 1994-ben a Magyarországon használatban lévő szoftverek 85%-a volt illegális másolat. A legtöbb engedély nélküli másolat Magyarországon - és Európa más országaiban is - a vállalatok és intézményak úgynevezett belső sokszorosításakor keletkezik.Az illegális szoftverhasználat elfogadhatatlanul magas arányának következtében a szoftvergyártók és forgalmazók magyarországi vesztesége - továbbra is az 1994-es évnél maradva - 13 miliárd forint volt, miközben a nyugat-európai államiknak 585 milliárd forintnyi adóbevételük származott ezen iparágból, ugyanezen évben. (Dr. Pálos György-Jekler Rudolf: A szoftverek szerzői jogvédelme Magyarországon, Belügyi Szemle Különszáma, 1995., 38. o.) A szoftverek megfelelő és hatékony jogvédelme mindenesetre alapvető követelmény minden olyan országban, gazdaságban, amelynek fontos például a befektetők bizalma a jogilag megfelelően "körülbástyázott" gazdasági környezetben. "A szoftver általában három fő részből áll: - a forrásprogramból (kódból), - a tárgyi programból (kódból), és a - kísérő anyagból (hozzátartozó dokumentációból). A kísérő anyag, mint írássmű is védelem alatt áll, így az üzemképes számítógépi program létrejötte nem feltétele a védelemnek (pl. előkészítő anyag), mely értelmezést a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette (Pf. III.20.157/1985. Sz.)." (Dr. Pálos György: a szoftver és a szerzői jog, Ügyészek Lapja, 2/96. 15-23.o.) A BH1993. 545. sz. döntés értelmében a számítógépi programfejlesztő folyamat egyes elkülöníthető szakaszai is létrehozhatnak olyan önálló alkotásokat, amelyek külön szerzői jogi oltalomban részesülhetnek [Ptk. 86. § (1), 1969. évi III. tv. 1. § (1), 4. § (1), 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 1. § (1)]. Az "interface" szerzői jogi oltalmáról a Szerzői Jogi Szakértő Testület oly módon foglalt állást (SzJSzT 3/94., Fővárosi Bíróság 8.P.25.250/1992.) hogy az "mint a szoftver része, és a magyar és külföldi szerzői jog nemcsak a teljes művet részesíti védelemben, hanem annak részeit, részleteit, a kidolgozás során létrejött lépcsőit is védelmezi, amennyiben azok önálló, eredeti jelleggel rendelkeznek. Az interface alkotói tevékenység eredménye, a szoftver részét képezi, bizonyos esetekben azonban önállóan is felhasználható, tehát az előbbiekben előadottak alapján az eredeti jelleg fennállása esetén szerzői jogi védelem alatt áll." Míg azonban a szoftver Irányelv egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a jogvédelem kiterjed a számítógépi program bármilyen formában történő rögzítésére is, addig a program bármely elemének, köztük az interfésznek is az alapját képező ötletek és elvek szerzői jogvédelemben nem részesülnek. (2) A 4. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell a szoftvernek az eredeti programnyelvétől eltérő programnyelvre történő átírására is. A szoftverek esetén a fordítás védelme A szoftverfordítás egyéni, eredeti jellege esetén szerzői mű, egyébként nyersfordítás. "A gyakorlatban azonban valószínűbb és gyakoribb az ilyen tevékenységek nyersfordításkénti minősítése. Különösképp akkor, ha a fordítás egy meghatározott szoftver fejlesztési folyamatának egyik lépcsőfoka, és nem a befejezett programművet vagy annak önálló alkotásként is oltalmazható valamely részét fordítja le az alkotóhoz (alkotói csoporthoz) képest kívülálló személy." (Dr. Bércesi Zoltán: A szerzői jogi jogharmonizáció az Európai Közösségben, a computer-software termékek védelméről szóló irányelv és hatásai a magyar szerzői jogra; Magyar Jog, 1995/7., 397. old.) Ez a megállapítás alátámasztja a fentiekben érintett kérdést, amely szerint nem szerzői mű fordítása leginkább nyers- vagy szakfordítás lehet. A 4. § (2) bekezdése alá tartozó átdolgozás kapcsán Dr. Bércesi ugyanezen tanulmányában megjegyzi, hogy "a számítógépi programra vonatkozó ötlet alkotó megvalósítása nem másodlagos mű, még akkor sem, ha voltaképp az ötletgazda gondolatának "feldolgozása", hanem eredeti software-alkotás." Amint arra a bíróság BH1991. 145. a szoftver szerzői mű jogosulatlan felhasználásának és átdolgozásának kérdései [1969. évi III. tv. 1. § (1), 4. § (1)-(2), 13. § (3), 17. § (3), 53. § (1), 9/1969. (XII. 29.) MM r. 1. § (1)] döntésében rámutatott, más szerző művének az átdolgozása az Szjt. (új) 4. §-ának a (2) bekezdése értelmében akkor részesül szerzői jogi védelemben, ha az átdolgozásnak egyéni, eredeti jellege van, és az átdolgozás nem sértheti az átdolgozott mű szerzőjét megillető védelmet, így a szoftver esetében is ugyanígy alkalmazandó. (3) A szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók. A vagyoni jogok átruházhatósága szoftverek esetén A szerzői vagyoni jog továbbra is, fenntartva a monista rendszer alapjait, egységet képez a szerző személyhez fűződő jogaival, és szorosan hozzátartozik a szerző személyéhez, azaz alapvetően átruházhatatlan, másként

- 81 sem szállhat át, illetve lemondani sem lehet róla. Kivételt képeznek ezen szabály alól azon esetek, amikor a jogalkotó kifejezett rendelkezésével, meghatározott esetekben - amikor azt a művek létrehozásának és felhasználásának körülményei, sajátosságai indokolttá teszik, így pl. szofverek tekintetében - megengedi az átruházást, átszállást, melyet követően a jogszerző - ellenkező szerződéses kikötés hiányában - a továbbiakban maga rendelkezhet ezen jogokkal. A szoftverek felhasználása érdekében kötött szerződések a következő főbb típusokba sorolhatóak: a) szerződés jövőben alkotandó szoftver műről, azaz "szoftver fejlesztési szerződés", b) megállapodás már meglévő, alapul szolgáló szoftver mű felhasználásáról, azaz "szoftver hasznosítási szerződés", ezen belül: - egyedi (standard) felhasználói szoftver hasznosítása, - tömeg-szoftver sokszorosított példányainak tárgyi kódkénti (vagyis csak mágneshordozón, gépi jelekkel rögzített formában történő) értékesítése, - a számítógép belső működését szolgáló rendszer-szoftvereknek a géppel együttes rendszerkénti értékesítése. (Dr. Gyertyánfy Péter: A számítógépi programok és elektronikus adattárak szerzői joga, Kandidátusi értekezés, Kézirat, 1989.) (4) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként elkészített szoftverre a 30. § (3)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak. A munkaviszonyban alkotott szoftverek sajátos szabályai A munkaviszony, illetve más hasonló, munkavégzésre irányuló jogviszony esetén a vagyoni jogokat főszabály szerint a munkáltató ipso iure megszerzi. Ezen jogeszerzés ellenére a törvény megtartja azokat a garanciális szabályokat, amelyek korlátot szabnak a munkáltató jogeszerzésének, azaz a jogszerzés ellenében is a szerzőnek bitosítanak bizonyos jogokat, jogosultságokat, így pl. a díjazás iránti igényt minden olyan esetben, amikor a minkáltató 3. Személynek engedélyezi a felhasználást. Szoftverek esetén azonban - tekintettel arra tényre, hogy a számítógépi programfejlesztés tetemes költségekkel jár, általában valamilyen elére meghatározott cél érdekében, jül definiált funkció betöltése céljából készülnek, így az a személy, akinek az anyagi befektetései terhére megvalósulhat mindezen alkotói folyamat, több szempontból prioritást érdemel a felhasználók egyéb csoportjaival szemben. Ennek érdekében a jogalkotó a szerzőt megillető "többletjogosultságokat" csorbítva, bizonyos jogogat, igényeket elvesz a szerzőtől, és azokat az ilyen felhasználó számára biztosítja. Így pl. a már említett, a szerzőnél amúgy megmaradó díjigényt vonja meg a szerzőtől a 3. fél jogszerző esetén az eredeti fehasználóval szemben, illetve a mű átadásával automatikusa a szerző rendelkezési jogának megszűnését rendeli, mégpedig úgy, hogy a szerző tiltakozása esetén is már csak a neve feltüntetésének mellőzését kérheti. Éppen ezért általános érvénnyel elmondhatjuk, hogy - eltérő megállapodás hiányában - a munkáltató jogosult lesz a program minden gazdasági jogosultságának gyakorlására, amennyiben a szerző a szoftvert valóban a minkaviszonyból folyó kötelessége teljesítése során, vagy a munkáltató rendelkezése alapján hozta létre. A munkáltató ezen jogai a munkaviszony megszűnése után is, a szerzői jogi védelem időtartamára fennmaradnak (Dr. Morschl Nóra: A munkaviszonyban alkotott szoftver a magyar szerzői jogban, Kereskedelmi Jogi Értesítő, 1993. December, 4. o.). 59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi. A szerző rendelkezési jogának korlátozása a szoftverek esetében A szoftver mint bizonyos tekintetben funkcionális alkotás alapvető célja, megalkotásának értelme az általa betölteni kívánt cél elérése. Ezen elsődleges szempontot figyelembe véve szükséges a jogszerű felhasználó számára olyan lehetőségek biztosítása, melyek lehetővé teszik számára ezen cél elérését, akár a szerző jogainak ellenében is. A szoftver mindenkori jogszerű megszerzője tehát ezen jogokat ipso iure, a törvény erejénél fogva szerzi meg ellenkező megállapodás hiányában azzal, hogy a rendeltetésszerű használathoz szükséges mértékben, és kizárólag erre a célra felhasználva szerzi meg. (2) A felhasználási szerződésben sem zárható ki, hogy a felhasználó egy biztonsági másolatot készíthessen a szoftverről, ha az a felhasználáshoz szükséges. A biztonsági másolat készítésének feltétlen joga A biztonsági másolat készítésének jogszerű felhasználói joga olyan kógens rendelkezés, amely még ellenkező kikötés ellenében is érvényesül. (3) Aki a szoftver valamely példányának felhasználására jogosult, a szerző engedélye nélkül is megfigyelheti és tanulmányozhatja a szoftver működését, továbbá kipróbálhatja a szoftvert annak betáplálása, képernyőn való

- 82 megjelenítése, futtatása, továbbítása vagy tárolása során abból a célból, hogy a szoftver valamely elemének alapjául szolgáló elgondolást vagy elvet megismerje. A szoftverek működésének megismeréséhez fűződő jog "Ezen rendelkezés az iparjogvédelemből már ismert "kísérletezési szabadság" kifejezett megjelenése a szerzői jogban, és célja - noha a szerzői jog nem jelent olyan abszolút tilalmat, mint a szabadalom - a tudomány továbbfejlesztésének akadálymentessége." (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerző vagyoni jogai: a mű "felhasználásának" engedélyezése; Tanulmány és javaslatok a szerzői jogi törvény felülvizsgálatához; 1995.). 60. § (1) A szerző engedélye nem szükséges a kód olyan többszörözéséhez vagy fordításához, amely elengedhetetlen az önállóan megalkotott szoftvernek más szoftverekkel való együttes működtetéséhez szükséges információ megszerzése érdekében, feltéve, hogy a) e felhasználási cselekményeket a jogszerű felhasználó vagy a szoftver példányának felhasználására jogosult más személy, vagy az ő megbízottjuk végzi; b) az együttes működtetéshez szükséges információ az a) pontban említett személyek számára nem vált könnyen hozzáférhetővé; c) e felhasználási cselekmények a szoftvernek azokra a részeire korlátozódnak, amelyek az együttes működtetés biztosításához szükségesek. A dekompiláció joga A kód, a program vizsgálata, elemzése azon célból, hogy a felhasználó más, általa önállóan alkotott programhoz, az egyes programok interoperabilitásának biztosítása érdekében megengedett a jogszerű felhasználás során. A szoftver Irányelv 6. Cikkelye rendelkezik a visszafejtés, azaz a dekompiláció jogáról, mely a szerző kizárólagos jogosultságai ellenében is érvényesülő jogokat ad a program mindenkori jogszerő felhasználójának. A "dekompiláció" lehetősége az eredeti programinformáció másik programban való, kompatibilitási célú felhasználásához, mivel az itt megengedett szerzői jogilag releváns cselekmények elengedhetetlenek mindehhez. "Ezek az érvek és elvek azt tükrözik, hogy a számítógépi programokat illetően egymásnak feszül az az érdek, hogy a programalkotó, gyártó megőrizze a kizárólagos hasznosítás versenyhelyzetét (engedély nélkül más ne másolhassa, használhassa a művet), és másrészt, hogy a terjesztést a más programokkal, többféle hardverrel való együttes felhasználás (kompatibilitás, interoperabilitás) elősegítésével is fokozza. Ez utóbbi viszont a program mások általi bizonyos fokú szabad megismerését, felhasználását is szükségessé teszi. A nehézség abban áll, hogy a csatlakozó részek szabad megismerése a program szétszedése (dekompiláció), illetve visszafejtése a tárgyi kódból a forráskód irányába (reverse engeneering) igen megkönnyíti a plágiumot (elemek, rutinok álcázó összekeverése stb.)." (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerző vagyoni jogai: a mű "felhasználásának" engedélyezése; Tanulmány és javaslatok a szerzői jogi törvény felülvizsgálatához; 1995.) (2) Az (1) bekezdés alkalmazása útján megszerzett információ a) nem használható fel az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetésen kívüli célra; b) mással nem közölhető, kivéve, ha az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetés ezt szükségessé teszi; c) nem használható fel a kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver kifejlesztéséhez, előállításához és forgalomba hozatalához, sem pedig a szerzői jog megsértésével járó bármely más cselekményhez. A dekompiláció jogának korlátai A visszafejtés felhasználói jogának több korlátját is felsorolja a törvény, ezúttal is az Irányelv rendelkezéseit követve. A "dekompiláció" kizárólag az eredeti program jogszerű felhasználója számára lehetséges, amennyiben a kompatibilitás eléréséhez szükséges információk egyébként nem állnak rendelkezésre, illetőleg a visszafejtés egyedül és kizárólag egy másik, az eredetitől tökéletesen függetlenül megalkotott programnak az eredetivel való összeműködése céljából történhet, feltételezve azt is, hogy a jogos cél eléréséhez nem volt elegendő a program működésének prübafuttatása során való megfigyelés, elemzés (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerző vagyoni jogai: a mű "felhasználásának" engedélyezése; Tanulmány és javaslatok a szerzői jogi törvény felülvizsgálatához; 1995.). (3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell. A szoftverek szabad felhasználásának korlátai A szabad felhasználás általános szabályai között felsorolt legalapvetőbb korlátok, azaz a szerző jogos érdekeinek védelme az indokolatlan károsítással szemben, a mű rendes felhasználásának sértetlenül hagyása, illetve a tisztesség követelményeinek és a szabad felhasználás rendeltetésével összeférő célnak megfelelés ezen rendelkezések alkalmazása során is irányadó. (4) A 34. § (2) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése a szoftverre nem alkalmazható. A 49. § (1) bekezdésében szabályozott határidő szoftver esetében négy hónap.

- 83 Az átvétel jogának kizárása, illetőleg a kijavítási határidő szoftvereknél A szabad felhasználás körében a szoftverek esetében az átvétel joga akár iskolai oktatás, akár tudományos ismeretterjesztés céljára nem lehetséges, mivel a programalkotások rendes hasznosítását akadályozná, és ezáltal sérelmes lenne szerzőjük jogaira. Ugyancsak kivételt képez a nyilvános előadás szabad lehetősége, akkor is, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, az előbbiekben kifejtett okokból. A jövőben alkotandó műveknél az általánosan elrendelt 2 hónapos felhasználó általi elfogadási határidő lehetősége - ellenkező kikötés hiányában - a szoftverek esetén - tekintettel ezen művek sajátos, hosszas tesztelést követő értékelésének igényére - 4 hónapban került meghatározásra. Ha a művet kijavításra visszaadták, a határidő a kijavított mű visszaadásától kezdődik. (5) Nem kötelező a szoftver felhasználására vonatkozó szerződés írásba foglalása a szoftver műpéldányának a kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén. Kivételek a felhasználási szerződések alakiságának szabályai alól szoftverek esetében A szoftverek általános gyakorlatként a kereskedelmi forgalomban értékesülnek. Ahhoz, hogy a felhasználó felhasználási jogszerzése valóban jogszerű lehessen, és ugyanakkor a szabályozás megfeleljen a mindennapi élet gyakorlatának, követelményeinek, szükséges, hogy a jogalkotó az ilyen esetekre tekintettel kivételt engedjen a felhasználási szerződések szigorú alakszerűségi szabályai alól, azaz eltekintsen az írásbeliség általános követelményétől (Dr. Faludi Gábor: A felhasználási szerződés, Kézirat, 1999.).

VII. Fejezet ADATBÁZIS 60/A. § (1) E törvény alkalmazásában adatbázis: önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez - számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon - egyedileg hozzá lehet férni. Az adatbázis fogalma Az Szjt. módosításáról szóló 2001. évi LXXVII. törvény 4. §-ával beiktatott rendelkezés (1) bekezdése az adatbázisok jogi védelméről szóló 96/9/EK irányelv definíciójára építve határozza meg az adatbázis fogalmát. Ezzel egyidejűleg került sor az Szjt.-ben korábban alkalmazott "adattár" helyett az "adatbázis" kifejezés bevezetésére, mivel a szakmai szervezetek véleménye szerint ez tükrözi vissza leginkább a szó angol nyelvű változatát (database), és a mindennapi életben is az "adatbázis" szó terjedt el jobban. Lényeges kiemelni, hogy a fogalom-meghatározás nem csak az adatbázis-előállítói jogokra vonatkozó új, XI/A. fejezetben foglalt rendelkezések alkalmazásában, hanem a szerzői jogi fejezetek vonatkozásában is irányadó. A definíció mindössze két feltételt szab az önálló művekből, műrészletekből, műnek nem minősülő egyéb tartalmi elemekből (pl. hangokból, jelekből, számokból, tényekből, adatokból), vagy mindezek összetételéből álló adatbázisoknak: a gyűjteményt valamely rendszer szerint vagy módszer szerint rendezzék el; a gyűjtemény tartalmi elemeihez egyedileg hozzá lehessen férni. Ezeknek a fogalmi ismérveknek megfelelő bármely gyűjtemény adatbázisnak számít, megjelenési formájától (papíralapú, elektronikus, on-line stb.) függetlenül. Az irányelv kivonja a jogi védelem köréből a különböző zenei, előadóművészi hangfelvételek összeállításából készült gyűjteményeket, válogatásokat, tekintettel arra, hogy ezek a hangfelvétel-válogatások nem felelnek meg sem az adatbázis szerzői jogi védelméhez, sem a külön jogi védelméhez előírt feltételeknek. A hazai jogirodalom és a joggyakorlat erősen megosztott ebben a kérdésben: egy rádióműsor szerkesztését egy bírói ítélet nem tekintette szerzői műnek, míg a TV-műsor szerkesztő egyéni, eredeti alkotó munkájának elismertetéséről ma is vita folyik. (2) Az adatbázisra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az adatbázis működtetéséhez, illetve tartalmának megismeréséhez szükséges dokumentációra is. (3) Az adatbázisra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a számítástechnikai eszközökkel hozzáférhető tartalmú adatbázis előállításához vagy működtetéséhez felhasznált szoftverre. Az adatbázisra vonatkozó rendelkezések alkalmazása A (2) bekezdés kiterjeszti az adatbázisokra vonatkozó rendelkezések alkalmazását az adatbázisok működtetéséhez, illetve tartalmuk megismeréséhez szükséges dokumentációra (pl. tárgy- és névmutató) összhangban az Szjt. 1. § (2) bekezdésének c) pontjával, amely a számítógépi programalkotás (szoftver)

- 84 elválaszthatatlan részének tekinti a hozzá tartozó dokumentációt. A (3) bekezdés viszont kizárja az adatbázisokra vonatkozó rendelkezések alkalmazását az adatbázis előállításához vagy működtetéséhez felhasznált szoftver tekintetében, amelyre ebből következően az Szjt. 58-60. §-ait kell megfelelően alkalmazni. 61. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes műnek (7. §) minősülő adatbázis. A gyűjteményes mű feltételeinek megfelelő adatbázisok szerzői jogi védelmét lényegét tekintve az Szjt. 7. §-a alapozza meg. A 2001. évi LXXVII. törvénnyel beiktatott új, (1) bekezdés ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis szerzői jogi védelemben részesül. Az Szjt. módosítása tehát pontosabbá tette és az irányelvhez igazította a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis szerzői jogi védelmének szabályait. Mindezt összegezve, egy adatbázis jogi státusa négyféle lehet: 1. Ha a tartalmi elemek valamely rendszert vagy módszert követő elrendezése egyben egyéni, eredeti jellegű is, az adatbázis gyűjteményes műnek minősül, és szerzői jogi védelem alá tartozik. Ez a jog a szerkesztőt illeti meg. 2. Amennyiben az adatbázis tartalmi elemeinek a megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényel, az adatbázis előállítóját megilleti még a külön jogi védelem is. Ebben az esetben tehát az adatbázis egyszerre szerzői jogi és külön jogi védelem alatt is áll. 3. Ha az adatbázis nem számít gyűjteményes műnek, viszont megfelel annak a kritériumnak, hogy tartalmi elemeinek a megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényel, akkor az adatbázis csupán annak előállítóját megillető, külön jogi védelem alatt áll. 4. Ha az adatbázis sem a szerzői jogi, sem a külön jogi védelem feltételeinek nem felel meg, akkor egyikféle védelemben sem részesül. (2) Az adatbázisra vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók. A munkáltató "többletjogai" adattárak esetében Ezen rendelkezésnél is a már a szofvereknél megismert logika és érvelés alapján, a munkáltatónak "többlet" jogokat biztosítva, a jogalkotó kivételeket jelöl meg a munkaviszonyban, vagy más hasonló, munkavégzésre irányuló jogviszonyban alkotó szerzők tekintetébe, így a szerzőnél amúgy megmaradó díjgényt vonja meg a szerzőtől a 3. fél jogszerző esetén az eredeti fehasználóval szemben, illetve a mű átadásával automatikusan a szerző rendelkezési jogának megszűnését rendeli, mégpedig úgy, hogy a szerző tiltakozása esetén is már csak a neve feltüntetésének mellőzését kérheti. (3) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként összeállított adatbázisra a 30. § (3)-(4) bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak. 62. § (1) Nem szükséges a szerző engedélye ahhoz, hogy a - gyűjteményes műnek minősülő - adatbázist jogszerűen felhasználó személy az adatbázis tartalmához való hozzáféréshez és az adatbázis tartalmának rendeltetésszerű felhasználásához szükséges cselekményeket elvégezze. (2) Ha csak az adatbázis valamely részének felhasználására szereztek jogot, az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést az adatbázis e részére kell alkalmazni. A szerző rendelkezési jogának korlátai adattárak esetében Az Irányelv ismertetésekor már ismertetett - a kizárólagos jogosultsággal szemben alkalmazható - kivételek közül a jogalkotó azt az elemet alkalmazta ezen esetben, amikor ahhoz, hogy az adattár, vagy annak másolata jogszerű felhasználója az adattárat előadja, vagy azt bármely, az előbbiekben felsorolt módon felhasználja, ha az említett felhasználási cselekmények célja az adattár tartalmához való hozzáférés, és annak rendeltetésszerű felhasználása, megengedi a szerző engedélyezési jogának korlátozását, és szabaddá teszi ezen felhasználói cselekményeket. Ha a jogszerű felhasználó csak az adattár egy részének felhasználására jogosult, e szabályt csak az adott rész tekintetében kell alkalmazni. (3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell. Adattárak szabad felhasználásának korlátai A szabad felhasználás általános szabályai között felsorolt legalapvetőbb korlátok, azaz a szerző jogos érdekeinek védelme az indokolatlan károsítással szemben, a mű rendes felhasználásának sértetlenül hagyása, illetve a tisztesség követelményeinek és a szabad felhasználás rendeltetésével összeférő célnak megfelelés ezen rendelkezések alkalmazása során is irányadó. (4) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely eltér az (1) és a (2) bekezdésben foglaltaktól. (5) Nem kötelező az adatbázis felhasználására vonatkozó szerződés írásba foglalása az adatbázis műpéldányának a kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén. A 2001. évi LXXVII. törvénnyel beiktatott új, (4) bekezdés - az uniós irányelvvel összhangban - semmisnek nyilvánítja a felhasználási szerződésnek e § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltaktól eltérő kikötéseit. Praktikusan ez azt jelenti, hogy az adatbázis jogszerű felhasználója számára a felhasználási szerződések szintjén biztosítani kell ezeket a jogokat.

- 85 Az ugyancsak új (5) bekezdés pedig - a szoftverre irányadó szabályozással egyezően - mentesíti a feleket a felhasználási szerződés írásba foglalása alól, amennyiben az adatbázis műpéldányát a kereskedelmi forgalomban szerzik meg.

VIII. Fejezet A REKLÁMOZÁS CÉLJÁRA MEGRENDELT MŰ 63. § (1) A reklámozás céljára megrendelt műre vonatkozó vagyoni jogok a felhasználóra átruházhatók. Reklámozás céljára megrendelt mű vagyoni jogainak átruházhatósága Az Szjt. (új) 9. § (6) bekezdése lehetővé teszi, hogy a törvényben meghatározott esetekben a vagyoni jogok átruházhatók legyenek. A szoftver, az adattár mellett a reklámozás céljára megrendelt mű is e körbe tartozik. Ez a kivétel főként a reklámpiac sajátosságaival magyarázható, valamint azzal, hogy e művekre már az utóbbi években is szinte csak így kötnek szerződéseket, így célszerűbb volt e helyzetet legalizálni. Külföldön is található erre példa, a francia szerzői jogi törvény pl. kifejezetten megengedi a művekre vagyoni jogok átruházását. E speciális rendelkezés hatályát illetően utalunk az 1997. évi LVIII. törvény 2. § g) pontjára, amely a gazdasági reklámot a következőképpen definiálja: "Gazdasági reklám: olyan tájékoztatás, amely termék, szolgáltatás, ingatlan, jog és kötelezettség (a továbbiakban: áru) értékesítését vagy más módon történő igénybevételét és a vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének népszerűsítését, továbbá áru vagy árujelző megismertetését mozdítja elő (a továbbiakban: reklám)." Mindaz tehát, ami reklám céljára történő műfelhasználásnak minősül, az Szjt. (új) VIII. fejezetének alkalmazását vonja maga után. (2) E vagyoni jogok átruházására irányuló szerződés létrejötte szempontjából lényeges kérdésnek minősül különösen a felhasználás módja, mértéke, földrajzi területe, időtartama, a reklám hordozójának meghatározása, valamint a szerzőnek járó díjazás. A szerződés kötelező tartalmi elemei A vagyoni jogok átruházására vonatkozó szerződés alapvetően a felhasználási szerződéshez hasonló tartalmú, sőt, az Szjt. (új) 55. §-a kifejezetten a felhasználási szerződés szabályait rendeli alkalmazni a vagyoni jog átruházására irányuló szerződésekre is. E rendelkezés mégis, műfajspecifikus kötelező tartalmi kellékeket is meghatároz. Minthogy ezek a szerződés létrejötténél lényeges körülménynek minősülnek, ezekben a feleknek meg kell állapodniuk. Az Szjt. (új) VIII. fejezetben és a szerződésben nem szabályozott kérdésekben az Szjt. (új) V. fejezetének felhasználási szerződésekre vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Természetesen a törvény egyéb rendelkezéseit sem hagyhatják figyelmen kívül a felek, pl. a díjazásról való lemondás kifejezett nyilatkozathoz kötöttségét, vagy a kötelező írásbeliséget. (3) E művekre a közös jogkezelés nem terjed ki. (4) Előzetesen meglévő műnek reklámozás céljára történő felhasználása esetén a szerző és a felhasználó megállapodhatnak abban, hogy a művet - kizárólag az (1)-(3) bekezdésben foglaltak alkalmazása és a reklámozásban történő felhasználás szempontjából - reklámozás céljára megrendelt műnek tekintik. E megállapodás a közös jogkezelő szervezettel (85-93. §) szemben csak akkor válik hatályossá, ha arról a szerző a szervezetet írásban értesíti. Előzetesen meglévő művek reklám célú felhasználása, a közös jogkezelés szerepe Fontos értelmező rendelkezéssel oldja fel a törvény a közös jogkezelés szerepét illető nem kevés bizonytalanságot. A reklámozás céljára megrendelt műre a közös jogkezelés nem terjed ki. Ez azt jelenti, hogy az engedélyt egyedileg kell a felhasználónak megszereznie a szerzői és szomszédos jogi jogosultaktól felhasználási szerződésben, ami a vagyoni jog átruházására is irányulhat. Meg kell különböztetni a már létező művek reklámozás céljára történő felhasználását és a kifejezetten a reklámozás céljára készítendő műveket. Amíg az utóbbiaknál a közös jogkezelés nem jut szerephez, addig az előbbieknél ez a felek megállapodásától függ. Ha ugyanis pl. egy már meglévő slágert kívánnak egy reklámfilmben felhasználni, a felek eldönthetik, hogy a közös jogkezelő szervezet közreműködését (a konkrét esetben az ARTISJUS) igénybe kívánják-e venni. Dönthetnek úgy, hogy a művet kizárólag a reklámozási célú felhasználás tekintetében, reklámozás céljára megrendelt műnek tekintik, következésképpen a közös jogkezelés sem terjed erre ki. Erről azonban a közös jogkezelő szervezetet írásban kell értesíteni, az értesítésig az ilyen megállapodás a közös jogkezelő irányában nem hatályos.

- 86 -

IX. Fejezet FILMALKOTÁSOK ÉS MÁS AUDIOVIZUÁLIS MŰVEK

Általános szabályok 64. § (1) Filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették. Filmalkotásnak minősül különösen a filmszínházi vetítésre készült játékfilm, a televíziós film, a reklám- és a dokumentumfilm, valamint az animációs és az ismeretterjesztő film. A filmalkotás fogalma Az Szjt. (új) IX. fejezete a filmre, mint speciális többszerzős műre vonatkozó különös szabályokat tartalmazza. A régi szabályozáshoz képest e fejezet számos ponton korszerűbb és pontosabb rendelkezéseket tartalmaz. E körben említhető a film fogalmának a meghatározása, amely a filmet a rögzítés módjától függetlenül ismeri el műalkotásnak, és az egyes főbb filmtípusokat csak példálózó felsorolással említi. Ez biztosítja a jogvédelmet bármilyen technikai megoldást is használjanak, egyetlen ismérv itt is mint más műveknél, az 1. § (3) alapján az egyéni, eredeti jelleg. Ennélfogva a hagyományos, celluloidra készült film éppúgy mű, mint az elektronikus eszközökkel (digitális technikával) felvett film. (2) A filmalkotás szerzői a film céljára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a film rendezője és mindazok, akik a film egészének kialakításához szintén alkotó módon járultak hozzá. E rendelkezés nem érinti a filmben felhasznált egyéb művek szerzőinek e törvényben biztosított jogait. A film szerzői Az Szjt. (új) a film szerzői között említi a filmrendezőt, együtt a film számára készült irodalmi és zenemű szerzőjével és mindazokkal, akik szintén alkotó módon hozzájárultak a film egészének kialakításához. A szerzői státus további pontosítást igényel, a film mint többszerzős mű sajátosságai miatt. Nem véletlen, hogy az Szjt. (új) eltekint a film szerzőinek kimerítő felsorolásától. Az egyes műfajok és az adott film jellegétől függően ugyanis egyes tevékenységek kiemelt szerepet kaphatnak, megalapozva a szerzőséget. A rajzfilmek jellegéből adódóan pl. a figuratervezők (animátorok, a figurák életre keltői) esetében az Szjt. (új) 64. § (2) bekezdése szerinti "szintén alkotó módon való hozzájárulásuk" alapozza meg a szerzői minőséget. Az 1996/99. APEH iránymutatás a rajzfilmgyártásban részt vevők tevékenységének megítéléséről, a rajzfilmgyártás folyamatában jellemzően részt vevők körét sorolja fel. Az iránymutatás kifejti, hogy a szerzői minőség megállapítása nem formai, hanem tartalmi követelményektől függ. Ezért az egyes alkotásoknál egyedi megítélés tárgya, hogy bizonyos tevékenységek az adott filmet tekintve szerzői tevékenységnek minősíthetőeke. A szerzői státus feltétele a szerzői műveknél az eredeti és alkotó tevékenység. A kizárólag a film alkotásának technikai (pl. világosító) vagy szervezési, gazdasági hátterét biztosító személyek (pl. gyártásvezető), bármennyire is fontos feladatuk, nem válnak a film szerzőivé. A rendező, a film gyártása során privilegizált szerző. Koordinálja a producerrel egyetértésben a többi szerző munkáját, meghatározva a mű egészének a jellegét. Az Szjt. (új) 65. § (3) bekezdése szerint pl. a rendező képviseli egyes személyhez fűződő jogok gyakorlásában a többi szerzőt. Ezért találunk olyan felfogást, amely a rendezőt a film kizárólagos szerzőjének tekinti. Ez azonban a hatályos szerzői jogi szabályozás szintjén nem jelenik meg. A filmjog nemzetközi történetében azonban nem volt mindig ilyen megbecsült a rendező munkája. A francia jog pl. egészen az 1940-es évek végéig nem ismerte el a rendező szerzői státusát. A forgatókönyvírót tekintette a film szerzőjének. A vágást és a rendezést olyan technikai tevékenységnek fogta fel, amely a rendező esetleges helyettesítése esetén sem változtatja meg a film szellemiségét. Mára megváltozott a bíróság esztétika- és jogértelmezése. A film meghatározó sajátosságát, a vizuális kifejezésmódot helyezi előtérbe a korábban divatos irodalmi felfogással szemben. Ennek köszönhetően, a filmrendező szerepe fokozatosan felértékelődött. A szerzői jog elméletében vitás kérdés, hogy a film szerzői szerzőtársaknak vagy társszerzőknek tekintendőeke [Szjt. (új) 5. §]. A közös mű önálló hasznosíthatósága, mint a társszerzői státus legfőbb ismérve csak a filmben felhasznált irodalmi, zeneművek vagy képzőművészeti alkotások tekintetében releváns. E tekintetben az említett művek szerzői társszerzők. A rendező vagy az operatőr szerzői tevékenysége kizárólag a filmhez

- 87 kötődik, alkotásuk önálló hasznosítása nehezen realizálható. A BH1986. 363. számú döntés a rajzfilm rendezőjét és az annak alapjául szolgáló irodalmi mű elhunyt szerzőjét szerzőtársaknak minősítette. A film számára készült irodalmi és zeneművek szerzői megőrzik hasznosítási jogaikat a nem filmes felhasználási jogok tekintetében, ha az előállító nem szerez a megfilmesítési jog mellett egyben kiadói vagy más jogot is az említett művekre (pl. könyv kiadása). A rendező esetében pl. ez a lehetőség nem adott, mivel az ő közreműködése a film szerves részévé válik, annak nem filmes felhasználása nem realizálható. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy (pl. animációs film esetében) a másodlagos (merchandising) jogok ne illetnék meg, vagy ha e jogok a előállítót illetik meg a szerződés alapján, erre tekintettel díjazásra ne tarthatna igényt. (3) A film előállítója (a továbbiakban: előállító) az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről. A film előállítója A jelenlegi értelmezési problémákat szüntetheti meg a film "előállítójának" definíciója (64. § (3), amely szakít a régi szabályozás kizárólagos állami filmgyártást tükröző "filmgyártó vállalat" meghatározásával. A fogalom kellő támpontot nyújt ahhoz, hogy meghatározható legyen kit, illetve mely céget is illetnek a film felhasználási jogai, amennyiben azt ismeri el "előállítónak", aki "saját nevében kezdeményezi és megszervezi a film megvalósítását gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről". Nem szűkíti le ugyanakkor a definíció az "előállítók" körét gazdasági társaságokra, amennyiben természetes személyek és jogi személyek (pl. egyesület, alapítvány) éppúgy lehetnek előállítók. Lényeges, és fontos, sok jogi bizonytalanságot megelőző eleme a szabálynak, hogy egyértelművé teszi, hogy a film anyagi hátterét biztosító, a filmért felelősséget vállaló "producer" rendelkezhet csak a felhasználási jogokkal, így a gyártásvezetői és más feladatokat ellátó "producer" (Executive Producer, Line Producer stb.) jogilag nem előállítója a filmnek. Az előállítói kör esetleges korlátozásának egyes külföldi szabályozásokban főként hitelezővédelmi okai vannak (pl. gazdasági társasági formát írnak elő). Természetesen e törvény szabályozási körén kívül esik, és inkább a Filmtörvény előkészítésénél lehet fontos a hitelező, illetve támogatóvédelmi szempontok későbbi kidolgozása, a jellemzően még ma is állami támogatásra épülő filmgyártásban. Nem mellékes ugyanis, hogy az előállító milyen szervezeti formában működik, ha a magánszféra (bankok, befektetési alapok stb) nagyobb szerepet vállalna a filmek finanszírozásában. A hitelezők, befektetők, mint bármely más gazdasági tevékenységnél, a különös kockázatairól ismert audiovizuális szférában is számos biztosítékot követelnének meg az előállítótól, amelyhez megfelelő szervezeti forma adhat csak garanciát. A film előállítója a megszerzett felhasználási jogokat rendszerint nem maga hasznosítja, hanem forgalmazási szerződés keretében ad át egyes jogokat (pl. televíziós sugárzás, videokazettán történő forgalmazás stb.). A forgalmazó cég vagy televíziós szervezet (különösen a külföldi gyakorlatban) gyakran minimum garanciát fizet a film előállítójának, amelynek összege nem kötődik a forgalmazó által később realizált bevételhez. A minimum garancia kifizetésének szinte egyetlen feltétele általában az, hogy a film elkészüljön és azt az előállító a forgalmazó rendelkezésére bocsássa a kért időben és minőségben. Elsősorban a független filmelőállítók nemcsak hazánkban, de világszerte sincsenek abban a helyzetben, hogy a forgatás jelentős költségeit önerőből állják. Valójában nem is szerencsés, ha egy előállító akár a saját házát is pénzügyi fedezetnek használja egy ennyire kockázatos vállalkozásnál mint a filmgyártás. Ezért néhány filmfinanszírozásra specializálódott bank (pl. a Berliner Bank, Banque de la Cité, Guinness Mahon Co. stb.) kellő biztosítékok birtokában hiteleket nyújt a előállítónak. Ezek a biztosítékok pénzintézetenként változóak, az angolszász bankok pl. csak a befejezést garantáló biztosítás birtokában (completion guarantee) tárgyalnak az előállítóval. Az előállító tehát az erre szakosodott biztosítóval kötött megállapodás értelmében garanciát kap arra, hogy a film elkészüljön. Enélkül ugyanis a forgalmazó sem fizeti ki a minimum garanciát, amely többek között a pénzintézet hitelének egyik fedezetéül szolgál. A banki hitelszerződések megkötését igen gondos vizsgálódás előzi meg, és általában a megállapodás tartalmaz olyan kikötést is, amelynek értelmében a pénzintézet az előállító helyébe lép, és megszerzett jogaival rendelkezhet, ha a előállító nem képes a hitel visszafizetésére. A forgalmazó (hacsak saját maga nem üzemeltet mozit, videotékát stb.) bizonyos jogait a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló moziüzemeltetőknek, videotékáknak meghatározott időre engedi át. Ezt a jogátadást igen szigorúan értelmezi a gyakorlat. Amint azt a Szerzői Jogi Szakértő Testület 34/95. számú szakvéleményében kifejtette, a videotéka - eltérő megállapodás hiányában - nem jogosult arra, hogy pl. kazettákról másolatot készítsen vagy pl. a videoforgalmazási jogokat továbbadja. Amennyiben a szerződés az ilyen széleskörű hasznosításra nem hatalmazza fel a videotékát, a Btk. 329/A. § (1) bekezdésében foglaltak

- 88 megsértése is megvalósul. (Dr. Lenkovics Barnabás - Dr. Székely László: A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye, III. kötet 1990-1996., 177. old., Bp. 1998.). Vannak olyan országok, pl. az Európai Unió (EU) tagállamai, ahol egy audiovizuális mű hasznosítása a felhasználási módtól függően, meghatározott kronológiai sorrendben történhet csak. Természetesen más a helyzet, ha a film televíziós koprodukció, mert ilyenkor a televíziós sugárzás időpontja az általánostól (1-2 év) eltérően pl. a film elkészültétől számított félév vagy néhány hónap is lehet. Mindez azzal magyarázható, hogy egy film előállítója, a mű rövid időn belül televízióban történő sugárzása esetén már nem profitálhat a mozijegy eladásából származó bevételből, hiszen a filmet a közönség nagy része már látta. Újdonság figyelemmel az Szjt. (új) 82. §-ánál írott magyarázatra is, hogy az Szjt. (új), amely a filmek előállítóinak szomszédos jogi jogosultságokat biztosít. Megjegyezzük egyúttal, hogy ez az elsősorban jogharmonizációs szempontok miatt a törvénybe bekerült új jogosultság a gyakorlatban nem valószínű, hogy komoly szerephez jut majd. 65. § (1) A filmalkotás akkor befejezett, ha végleges változatát a szerzők és az előállító ilyenként elfogadják. Ezt követően a végleges változatot egyik fél sem változtathatja meg egyoldalúan. (2) A befejezett film hozzáadással, elhagyással vagy kicseréléssel való módosításához vagy bármilyen más megváltoztatásához a szerzők és az előállító engedélye szükséges. (3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott jogok gyakorlásakor - a szerzők közötti eltérő megállapodás hiányában a rendező képviseli a többi szerzőt. Az utolsó vágás (final cut) joga, a film végső változata Az Szjt. (új) 65. §-a igen dicséretes módon a szakmában eddig is ismert és gyakorolt "utolsó vagy finomra vágás jogát" határozza meg. Ez lényegében azt jelenti, hogy a rendező és az előállító, vagy ha a szerződésben ezt a jogot csak a rendező gyakorolja, akkor ő határozza meg, hogy mi legyen a filmnek az a változata, amely később a mozikban, televízióban stb. látható. A filmnek nem kizárt, hogy több változata is legyen, pl. az egyes országok cenzurális törvényei miatt. Az utolsó vágás jogát az Szjt. (új) 65. § (1) bekezdése szerint a előállító és a rendező együtt gyakorolják, utóbbi képviseli a többi szerzőt e tekintetben. Ez azzal indokolható, hogy egy film elkészítését jelentősen hátráltatná az, hogyha minden szerzőnek döntési joga lenne. A felek természetesen eltérően is szabályozhatják e kérdést is. A diszpozitív szabályt minden bizonnyal a szerződési gyakorlat a konkrét esetek fényében eltérően fogja kialakítani. Az utolsó vágás jogának gyakorlása után tekinthető a film befejezettnek, ennek megváltoztatása tehát a mű integritásának [Szjt. (új) 13. §] a megsértését jelenti. A befejezett elfogadott film megváltoztatásához a szerzőket képviselő rendező és az előállító egyetértése szükséges. Az utolsó vágás jogának gyakorlásánál, illetve a végső filmváltozatának megváltoztatásánál az előállító nem léphet fel a személyhez fűződő jogok védelmében, mivel e két esetben közös a döntési jog. (4) Az előállító - az (1)-(2) bekezdésben szabályozott jogok kivételével - a szerzők személyhez fűződő jogainak a védelmében is felléphet. Az előállító fellépési joga a személyhez fűződő jogok védelmében Az előállító, mint a felhasználási jogosultja és esetenként mint a személyhez fűződő jogoknál is döntési helyzetben lévő személynek saját érdekét is szolgálja, hogy a film szerzőinek személyhez fűződő jogait tiszteletben tartsák. Így az utolsó vágás jogának, és a film integritásához való jog megsértése elleni fellépéstől eltekintve a személyhez fűződő jogok védelmében maga is felléphet. (5) A filmalkotásokra nem alkalmazhatók a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként megalkotott művekre vonatkozó általános szabályok (30. §). Filmalkotás és munkaviszony Fontos értelmező rendelkezéssel oldja föl a törvény a munkaviszonyra vonatkozó szabályok és a filmre, mint speciális többszerzős műre vonatkozó szabályok közötti értelmezési zavarokat. Ez azt jelenti, hogy abban az egyébként ritka esetben, ha a film szerzője munkaviszonyban rendezi a filmet, akkor is a IX. fejezet speciális szabályait kell alkalmazni és nem az Szjt. (új) 30. §-át. Ez pl. a mű olyan megváltoztatásánál, amivel a szerző nem ért egyet fontos lehet, mivel a munkaviszonynál csupán nevének mellőzését kérheti ilyenkor a szerző. Ugyancsak jelentős eltérés, hogy míg a munkaviszonyban alkotott műnél vagyoni jogok átruházása történik a mű átadásával egyidejűleg, addig a filmnél "csak" felhasználási jogok, és a felhasználás engedélyezésének a joga kerülnek az előállítóhoz. Mindez azt is jelenti, hogy amennyiben a szerző a felhasználási jogait teljes egészében, korlátlanul átruházza az előállítóra, lényegében a vagyoni jogok átruházásáról beszélhetünk.

A megfilmesítési szerződés

- 89 66. § (1) A filmalkotás létrehozására kötött szerződés (a továbbiakban: megfilmesítési szerződés) alapján a szerző - kivéve a szöveges vagy a szöveg nélküli zenemű szerzőjét - ellenkező kikötés hiányában átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogot. (2) A felhasználás jogának átruházása nem terjedhet ki a 20. §-ban, a 23. § (6) bekezdésében és a 28. §-ban szabályozott vagyoni jogokra. A megfilmesítési szerződés tárgya A megfilmesítési szerződés, hasonlóan pl. a kiadói szerződéshez a nevesített felhasználási szerződések körébe tartozik. Itt utalunk arra, hogy a gyakorlatban előforduló néhány legtipikusabb megfilmesítési szerződésre (rendezőfilmelőállító, forgatókönyvíró-filmelőállító, és zeneszerző-filmelőállító) a CD Jogtár Iratmintatár adatbázisban találhatóak szerződésminták. Lényege, hogy a film szerzői [Szjt. (új) 64. § (2)] a jövőben megalkotandó filmalkotás létrehozása és annak főszabályként filmes felhasználása céljából saját már elkészült, vagy még a jövőben elkészítendő művük felhasználási jogait részben vagy egészben a film előállítójára ruházzák. Ez tipikusan a film alapjául szolgáló irodalmi műnek, a film forgatókönyvének a megfilmesítésére köttetik, valamint a filmben felhasználni kívánt zene felhasználási jogainak az átruházását tartalmazza. A film rendezője szintén szerződésben ruházza át a film felhasználásának a jogait, ám ezt a gyakorlatban nem megfilmesítési, hanem alkotói, rendezői felhasználási szerződésként ismerik. Itt utalunk arra a felhasználási szerződéseknél általánosan felmerülő gyakorlati kérdésre, amikor a felhasználó nem közvetlenül a szerzővel, hanem pl. egy gazdasági társasággal szerződik. A kulturális piacon az olyan szerződések egyre gyakoribbak, amikor nem a szerző mint természetes személy, hanem az általa a felhasználásra feljogosított cég szerződik a felhasználóval. Ez tipikusan olyan cég, amelyben maga a szerző is tag. Ebben az esetben szerződéskötéskor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a szerződésben a felhasználásra jogosult személy (nem a szerző) csak olyan jogokat ruházhat át, amelyeket a szerzőtől írásbeli megállapodás keretében megszerzett, és amelyeket harmadik személynek jogosult engedélyezni. A kizárólagosság kérdését csak közvetve rendezi a törvény, az Szjt. (új) 66. § (8) bekezdésében foglalt újramegfilmesítési jog 10 évben megállapított időbeli korláthoz kötésével. A régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) képest a megfilmesítési szerződés legfontosabb új eleme annak diszpozitív jellegében rejlik. Ez azt jelenti, hogy, amennyiben a felek eltérően nem rendelkeznek, a filmelőállító a filmalkotáshoz fűződő valamennyi felhasználási jogot megszerzi. Lehetőség van tehát arra, hogy a szerző a szerződésben visszatartson magának bizonyos jogosultságokat (pl. multimédia jellegű felhasználási jogok), abban a - tegyük hozzá - nem túl gyakori esetben, ha az előállítóval így meg tud állapodni. Az Szjt. (új) alapján elméletileg ara is mód van, hogy a szerző bizonyos díjazásra való jogosultságát pl. a közös jogkezelő szervezeten keresztül érvényesítse. Ilyenkor az előállító jogosult pl. a televíziós sugárzásra, a sugárzásból származó jogdíjat pedig a közös jogkezelő szervezet közvetlenül a műsorszolgáltatóval kötött megállapodás alapján érvényesíti. Ez - ahogyan azt a külföldi minták is mutatják (pl. a francia SACD) - a gyakorlatban csak akkor kivitelezhető, ha a szerzők reprezentatív része igényli a közös jogkezelő szervezeten keresztül történő, a jogosultak önkéntes elhatározásán alapuló jogdíjkezelést. A felhasználók is csak akkor fogadják el a közös jogkezelő szervezet ezirányú tevékenységét, ha az kellő reprezentativitás alapján valamennyi jogosult irányában végezhető. Fontos, hogy a megfilmesítési szerződés alapján átruházott jogok a filmalkotás felhasználására vonatkoznak. Nem tartozik tehát ide külön megállapodás hiányában a filmalkotás alapján irodalmi mű kiadása, vagy a film zenéjének CD stb-n történő felhasználásának a joga. A kötelezően közös jogkezelésre tartozó felhasználások ("üreskazetta"-, egyidejű vezetékes továbbközvetítés, bérbeadás után járó jogdíj) nem képezhetik a megfilmesítési szerződés tárgyát. (3) A szerzőt minden egyes felhasználási mód tekintetében külön-külön díjazás illeti meg. A felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek minősül az a támogatás is, amelyet az előállító a film megvalósításához kap. A díj megfizetésére az előállító köteles. A felhasználási módonként fennálló díjazásra való jogosultság A szerzők jogait védő két fontos rendelkezés egyrészt az előállító legalább évenkénti, írásbeli elszámolási kötelezettsége a szerzők felé a felhasználásról [Szjt. (új) 66. § (5)], másrészt a felhasználási módonkénti díjazásra való jogosultság [Szjt. (új) 66. § (3)]. Utóbbi alapján képzelhető el az ún. állami finanszírozás keretében, 1949-1987 között készült audiovizuális művek jogdíjainak rendezése is. Figyelemmel e probléma egységes, és hatékony rendezésének szükségességére, a számítástechnikai és dokumentációs feladatokat sem nélkülöző jogdíjkezelés minden bizonnyal közös jogkezelés keretében lenne a legcélszerűbb. A felhasználási módonként külön-külön történő díjazás az Szjt. (új) 16. § (4) bekezdésénél is jobban kiemeli a szerző és a felhasználással elért bevétel közötti közvetlen kapcsolat fontosságát. A bevétellel lehet arányos a

- 90 díjazás úgy is, ha az nem kötődik külön-külön minden egyes felhasználási módhoz. Ez tehát egy többletszabály, amelyet indokol a filmalkotások sokrétű felhasználási skálája, és a felhasználásért járó, esetenként nem jelentéktelen díjösszeg, amely tehát a szerző díjazásának alapját is jelenti. Az Szjt. (új) 66. § (5) bekezdéséből, amely az előállítóra állapít meg elszámolási kötelezettséget, az is következik, hogy a jogdíj alapját az előállító által realizált bevétel képezi. A 66. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely szerint "a felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek minősül az a támogatás is, amelyet az előállító a film megvalósításához kap" viszont értelmezési problémákat vethet fel. A rendelkezés célja nyilván azt a gyakorlatot kívánta törvényi szintre emelni, amely szerint egy-egy szerző elismertsége a megvalósításhoz nélkülözhetetlen támogatások megítélésénél meghatározó, és így méltányolható a szerző azon igénye, hogy a támogatásból részesedjék. A gyártási, előállítót megillető támogatás viszont dogmatikailag semmiképpen nem tekinthető felhasználási bevételnek, hiszen a felhasználási bevétel alapja a film elkészítése. Nem egyértelmű továbbá a támogatás fogalma sem (sokszor a támogatás "természetbeni juttatás" formáját ölti pl. gyártási infrastruktúra ingyenes rendelkezésre bocsátása). Az is bizonytalanságot eredményezhet, hogy a szerzőkkel kötött szerződések időpontja általában megelőzi a támogatások folyósítását, ezért erről csak nagyon körültekintően lehet és kell rendelkezni a szerződéseknek. (4) Az előállító a szerződés alapján őt megillető jogokat más - akár belföldi, akár külföldi - természetes vagy jogi személlyel együttesen is gyakorolhatja. Joggyakorlás koprodukcióban készülő műveknél Indokolt a törvénynek rendeznie azt az esetet, ha a film akár belföldi, akár külföldi koprodukcióban készül. Figyelemmel a filmgyártás jelentős költségeire, a filmek többsége ma már több előállító,azaz koproducer közreműködésével készül. Több ország részvétele bizonyos nemzetközi filmtámogatások igénybevételének egyenesen feltétele is (pl. Eurimages, az EU MEDIA II. Programja). A megfilmesítési jogokat megszerző, általában a szerzővel honos koproducernek ezért fontos garanciális szabály az, hogy a szerző külön engedélye nélkül e jogokat együttesen is gyakorolhassa a koprodukciós partnerekkel. A koprodukciós partnerek általában már csak akkor kötnek szerződést, amikor a szerzők és az előállító közötti megfilmesítési szerződések már aláírásra kerültek, és e szerződések is megkövetelik azt, hogy e jogokat a partnerek együttesen gyakorolhassák. Itt utalunk arra, hogy a CD Jogtár Iratmintatár adatbázis tartalmaz egy nemzetközi koprodukcióban készülő audiovizuális műre alkalmazható - a filmelőállítók egymás közötti jogviszonyát rendező - koprodukciós szerződésmintát. (5) Az előállító évente legalább egyszer köteles a filmalkotás felhasználásához kapcsolódó bevételeiről a szerzőnek felhasználási módonként írásban elszámolni. Az előállító évenként beszámolási kötelezettsége Az Szjt. (új) 66. § (3) bekezdésében foglalt szabályból szinte egyenesen következik e rendelkezés, hiszen a felhasználási módonként külön-külön történő díjazás csak akkor ellenőrizhető, ha elszámolási kötelezettsége van az előállítónak. Ezt évenként minimum egyszer meg kell tennie az előállítónak, méghozzá írásban. A törvény tehát nem bízta a felek megállapodására az elszámolási kötelezettség esetleges szabályozását, hiszen az előállító visszaélve pozíciójával, egy ilyen szerződési kikötést valószínűleg nem fogadna el. (6) Ha az előállító a mű elfogadásától számított négy éven belül a megfilmesítést nem kezdi meg, vagy megkezdi ugyan, de ésszerű határidőre nem fejezi be, a szerző felmondhatja a szerződést és arányos díj megfizetését követelheti. A szerzőt ilyen esetben a felvett előleg megilleti, a művel pedig szabadon rendelkezik. A felhasználási jog nem gyakorlásának következménye a filmnél A felhasználási szerződésekre vonatkozó a felhasználás megfelelő határidőn belüli meg nem kezdését szankcionáló általános szabályt [Szjt. (új) 51. § (1) a)] e rendelkezés több szempontból is kiegészíti, illetve el is tér attól. A film esetében a régi Szjt.-hez (1969. évi III. tv.) hasonlóan 4 évben állapítja meg a törvény az előállító számára a filmrevitel megkezdésére rendelkezésre álló határidőt. A film befejezésére már - igen bölcsen - a jogalkotó "ésszerű határidőt" ad, ami természetesen egyedi elbírálás tárgya, és mint ilyen az előállítóra kedvezőbb szabály. Utóbbi, rugalmasabb szabály indokolt a film gyártásának komplexitása, kockázatai és jelentős költségigénye miatt. A felmondást követően a szerző szabadon rendelkezhet művével, és arányos díjazásra is jogosult marad. Amennyiben előleget vett fel, azt nem kell visszafizetnie. (7) Ha a szerződést a film céljára jövőben megalkotandó műre kötik meg, az előállító köteles a mű átvételétől számított hat hónapon belül a szerzőt írásban értesíteni arról, hogy a művet elfogadja-e vagy annak kijavítását igényli. A mű kijavításra való visszaadása esetén a kijavítás elvégzésére megfelelő határidőt kell tűzni. A kijavított mű elfogadásáról az átvételtől számított három hónapon belül köteles az előállító nyilatkozni. A mű, illetőleg a

- 91 kijavított mű elfogadására vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása esetén a művet elfogadottnak kell tekinteni. Jövőben alkotandó művekre kötött szerződések sajátosságai a filmnél A jövőben alkotandó művekre vonatkozó általános szabályok [Szjt. (új) 49. §] helyett, elsősorban a határidők tekintetében a film céljára megalkotandó műveknél eltérő szabályok irányadóak. Így a filmnél nem 2, hanem 6 hónap áll az előállító rendelkezésére, hogy a művet elfogadja. Amennyiben nem nyilatkozik, az elfogadásnak tekintendő. Az elutasító nyilatkozatot írásban kell az előállítónak megtennie, és a kijavításra megfelelő határidőt kell szabnia. A megfelelő határidő követelményét igen komolyan veszi a bírói gyakorlat, ennek elmulasztása esetén ugyanis nem tekinthető jogszerűnek a felhasználót az Szjt. (új) 49. § (3)-(4) bekezdésében foglaltak alapján megillető elállási jog gyakorlása. A kijavított mű elfogadására 3 hónap áll az előállító rendelkezésére. (8) A szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül ugyanarra a műre csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. Ez a korlátozás kiterjed a rajz- vagy bábfilmben szereplő jellegzetes alakra, valamint - a felek megállapodása esetén - a szerzőnek a film céljára készített és felhasznált művével azonos témájú másik művére is. Az újramegfilmesítési jog (remake) tartalma Az újramegfilmesítés jogára vonatkozó (remake) szabályok minden jogrendszerben a szerzői művek más filmben való újrahasznosításának és a előállító filmhez kapcsolódó felhasználási jogainak és jogos érdekeinek egyensúlyát hivatottak megteremteni. Abban az esetben, ha a szerzői jog az előállítót a film jogai tekintetében eredeti jogosultnak tekinti (pl. Amerikai Egyesült Államok) a remake jogának gyakorlása is eltérően alakul. Ahogyan a szerzői jogi kérdések többségénél, itt is szembetűnő az angolszász "copyright" és a kontinentális "morális" rendszer közötti eltérés. Ennek ellenére néhány közös szempontot találhatunk mindkét rendszerben. A remake olyan felhasználási jogot jelent, amely megengedi a jogosultnak, hogy egy már meglévő, és szerzői jogi védelem alatt álló művet újra feldolgozzon, ám egy alapjában véve új, önálló szerzői jogi védelemre érdemes művet hozzon létre. Ahhoz, hogy remake-ről lehessen beszélni, az új filmnek egy már meglévő műtől eltérő, új alkotásnak kell lennie, de ahhoz - ha minimálisan is - kapcsolódnia kell. Ami a különbségeket illeti, az amerikai szerzői jog, előállító-központúsága miatt szélesebb jogokat enged az előállítónak: a remake jogok aszerint alakulnak, hogy milyen típusú szerződést kötnek egymással a film létrehozása tekintetében. Ha az alkotók bérmunkában készítik el a filmet (work made for hire), a szerződés alárendelt munkaviszonyt feltételez az előállító és a szerző között. Ilyenkor az előállító tekintendő a filmben felhasznált alkotások eredeti szerzőjének, ami annyit jelent, hogy a remake jogát is ő gyakorolhatja. E jog természetesen a védelmi időn belül gyakorolható, amíg a film - angol terminológiával élve - nem kerül a "public domain" kategóriájába. A film alapjául szolgáló irodalmi mű szerzője és a zeneszerző általában megtartják azt a jogukat, hogy saját, önállóan életképes műveiket a filmtől függetlenül hasznosítsák. Az előállító méltányolható gazdasági érdekei viszont megkívánják, hogy az előbbi jogosultságok, amelyek a szerző remake jogát is megalapozzák, bizonyos korlátok között érvényesüljenek. Ezt az olasz jogban egy absztrakt szabállyal oldják meg, amennyiben e jogok mindaddig gyakorolhatók, amíg a szerzők joga nem sérti a producer jogait. Az Szjt. (új) 66. § (8) bekezdése e tekintetben konkrét, időbeli korlátot állapít meg. Az újramegfilmesítési jog időbeli korlátja A szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül ugyanarra a műre (rajzfilm vagy bábfilm jellegzetes figurájára is) csak az előállító hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. E határidőn belül is van lehetőség a remake-re, de ehhez a film előállítójának hozzájárulására van szükség. A jogalkotó szerint kb. 10 éven belül térül meg a produceri befektetés. Ez a szabály tekintve, hogy nem az újabb film gyártásának megkezdését vagy annak befejezését, hanem ugyanarra a műre történő megfilmesítési szerződés megkötését köti a 10 éves határidőhöz, valójában azt eredményezi, hogy a "konkurens" film gyártása csak e határidőt követően kezdődik. Az Szjt. (új) 66. § (8) bekezdése nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a remake jogáról nem mondott le pl. az eredeti film alapjául szolgáló irodalmi mű szerzője a megfilmesítési szerződésben, a szerző egy másik előállítóval akár 10 éven belül előszerződést (Ptk. 208. §) kössön. Ehhez az előállító hozzájárulása sem kell. Az a tény, hogy a szerző remake joga időbeli korláthoz kötött, még nem jelenti azt, hogy a producer külön engedély nélkül élhetne ezzel a joggal. Az Szjt. (új) 66. § (1) bekezdése ugyanis a előállító jogai között a filmalkotás felhasználását említi, vagyis szerződésben kell a remake jogáról a szerzőnek lemondania az előállító javára, a vagyoni jogok védelmi idején belül [Szjt. (új) 31. § (6)], ahhoz, hogy az előállító jogszerűen újabb filmet készíthessen a már elkészült film alapján.

- 92 A remake kapcsán felvetődik néhány versenyjogi probléma is. Abban az esetben, ha az új filmváltozatot (remake) utóbb nem az elsőként elkészült film producere készíti el, az első film producerét főként a merchandising jogok tekintetében komoly anyagi veszteség érheti. Ez elkerülhető pl. a másodlagos jogok gyakorlásánál a piac felosztásával, vagy a felhasználási módok időbeli és területi megosztásával. A legalapvetőbb "beruházásvédő" jogi eszköz Magyarországon a 10 éves újramegfilmesítési tilalom. A remake joga mellett, elsősorban a merchandising jogok [Szjt. (új) 16. § (3)] védelme érdekében, a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) hatálya idején a megfilmesítési jogra vonatkozó ágazati rendelet azon szabálya is helyet kapott a törvényben, amely a rajzfilm vagy bábfilm jellegzetes alakjának és - a felek megállapodása esetén - a film céljára készített és felhasznált más művének újramegfilmesítésére is 10 éves határidőt állapít meg.

X. Fejezet KÉPZŐMŰVÉSZETI, FOTÓMŰVÉSZETI, ÉPÍTÉSZETI, IPARMŰVÉSZETI ÉS IPARI TERVEZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK, MŰSZAKI LÉTESÍTMÉNYEK TERVEI

Személyhez fűződő jogok 67. § (1) A mű jogosulatlan megváltoztatásának minősül az építészeti alkotás vagy a műszaki létesítmény tervének a szerző hozzájárulása nélkül történő olyan megváltoztatása, amely a külső megjelenést vagy a rendeltetésszerű használatot befolyásolja. Építészeti alkotások és műszaki létesítmények, mint alkotások szerzőinek védelme Az ún. "vizuális művészetek", tehát a képző- - így elsősorban a festészet, a grafika, és a plasztika alkotásai, az ipar- - tehát a használati funkcióval is rendelkező műtárgyak köre -, valamint az ipari tervezőművészet általában valamely termék külső megjelenésének esztétikai és műszaki szempontok szerint kialakított modellje - és az építészet alkotásai, a műszaki létesítmények tervei a szerzői jog rendszerében is sajátos, sok szempontból egyedi szabályozási rendszert igényelnek. Szemben pl. a zene-felhasználások esetkörével, mind a műalkotások élvezete - vizualitás -, mind a felhasználások alaptípusai - tehát elsősorban a tulajdonjog átruházása, és csak másodlagosan az egyéb, reprodukálási jellegű alkalmazás - szükségessé teszik az egyéni szempontrendszert. A "képek világa" már csak azért is külön figyelmet érdemel, mivel a szellemi alkotások oltalmát is - ezen belül leginkább a szerzői jogot - jelentősen érintő technikai, technológiai vívmányok napjainkban, amit az "információs forradalom" elnevezés, illetve a szerzői művek legjelentősebb felhasználóivá előlépett médiatávközlés-informatika konvergenciája révén bekövetkezett, radikális gazdasági, társadalmi és ezáltal jogi változások jellemeznek a leginkább, különösen felértékelték egyrészről ezen művek felhasználásának értékét, így természetesen jogi védelmüket is. Elsősorban a multimediális alkalmazások elterjedésére kell utalnunk e tekintetben, amelynek révén a képek a digitális környezetben különös hangsúlyt szereztek, és pl. az on-line szolgáltatások közötti konkurencia-harc komoly tényezője lett mára fényképek, illetve a felhasználási jogukkal rendelkező képügynökségek digitális felhasználási jogainak világméretű kisajátítása. Más szempontból a művészettörténet számos mai képviselője a klasszikus képzőművészet piaccá, "profitorientált érdekzónává" válását, illetőleg "a magas kultúrához tartozó képzőművészetnek - eltekintve a galériás kultúra amúgy profitorientált gettójától - a média jelenségvilágába történő belesimulásáról" (György Péter: Művészet és média találkozása a boncasztalon, Kulturtrade Kiadó, 1995. 24. o.) szólva a hagyományos értékrendszerek visszafordíthatatlan válságát látja ezen folyamatok mögött. Ami egyebekben a képzőművészet, az iparművészet, a fotóművészet és az ipari tervezőművészet egyes kérdéseinek szabályozását illeti, a művészeti alkotás beszerzése, felhasználása és forgalmazása tárgyában megalkotott, továbbra is hatályban maradó 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét kimondó 24/1996. (VI. 25.) AB határozat elvi jelentőségű döntést tartalmazott a művészi önkifejezés szabadsága alapvető joga védelméről. Az Alkotmánybíróság e határozatában elsősorban

- 93 azt vizsgálta, hogy a művészeti alkotások elidegenítés előtti bírálata sérti-e a véleménynyilvánítás, illetve a művészeti élet szabadságához való jogot. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdés első fordulata szerint "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra". Az Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban fejtette ki, hogy "a véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen "anyajoga" többféle szabadságjognak, az ún. "kommunikációs" alapjogoknak. Ugyancsak ez a határozat mutatott rá arra, hogy "tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának a szabadsága". Az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése külön is rendelkezik a művészeti élet szabadságáról a következőképpen: "A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. Az előbbiekben idézett rendelkezésekből kitűnik, hogy a 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet a művészeti alkotások nyilvánosságát, megismerhetőségét érintő rendelkezést állapított meg, amikor a 2. § (1) bekezdésében megjelölt szervek és szervezetek számára a művészeti alkotások beszerzését, felhasználását és forgalomba hozatalát művészeti szempontból történő elbíráláshoz kötötte. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a művészeti élet szabadsága mint alapvető jog a művészeti alkotómunka szabadságát, a művész bármely meg nem engedett korlátozástól mentes önkifejezését, valamint a művészeti alkotások nyilvánosság elé tárásának, illetve bemutatásának, terjesztésének szabadságát is jelenti. Az Emberi Jogok Európai Bírósága is utalt arra, hogy "a művészi kifejezés szabadsága nemcsak a műalkotások megteremtésére vonatkozik, hanem azok terjesztésére is, akár kiállításokon keresztül". (Müller, Judgment of 24 Mai 1988, Series A no. 133, para 27.) A művészet sajátosságaiból fakad, hogy a művészeti alkotást szerzője rendszerint a nyilvánosságnak (a közönségnek) szánja. Minden olyan előírás tehát, amely a művészeti alkotások megismerhetőségét korlátozza, veszélyezteti a művészeti élet szabadságát. A vázoltak alapján a művészeti élet szabadságához való jog lényeges tartalmát a művészeti alkotómunka minden hatalmi jellegű befolyástól mentes gyakorlása és a művészi alkotásban megjelenő vélemény szabad kinyilvánítása, tehát a műalkotások nyilvánosságra hozásához való jog jelenti. A 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet azáltal, hogy a művészeti alkotások művészeti értékének, a beszerző által tervezett felhasználásra való alkalmasságának, avagy a szerzői díj mértékének véleményeztetését írja elő, alkotmányellenesen korlátozza az alkotó művészi véleményének kinyilvánításához és a művészeti élet szabadságához való jogot." Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság e határozata indokolásában rámutatott arra is, hogy a művészeti élet szabadsága a műalkotások kiállításokon való bemutatásának jogát is jelenti. Ez a jog pedig más alkotmányos jog vagy érték megvalósítása, így az erkölcsök vagy a közrend védelme érdekében korlátozható. A támadott előírások azonban nem tartalmaztak utalást arra vonatkozóan, hogy az engedélyezésre jogosult szervek milyen szempontok figyelembevételével hoznak döntést, így nem utaltak arra sem, hogy az elutasító döntést kell-e indokolással ellátni. Az egyes műfajok elhatárolása és felhasználásuk sajátosságai tekintetében a következőket mondhatjuk (a felhasználás részletes szabályai ma már a szerződési szabadság körébe tartoznak, az alábbiak célszerű szempontokat tartalmaznak csak a konkrét megállapodások tekintetében): - az alkalmazott grafika fogalma alá tartoznak a tájékoztatás, az oktatás, a könyvkiadás, a kereskedelem, az ipar, a propaganda, a reklám, a postai szolgáltatások és a kiállítások céljára felhasználni kívánt alkalmazott grafikai művek (a továbbiakban: mű), amelyek esetében a felhasználási szerződés sajátos szempontját képezheti az ilyen kiadás útján történő felhasználása során, azaz a könyvkiadásban felhasználásra kerülő műre kötött szerződés időtartama, mely célszerűen az írói műre vonatkozó kiadói szerződés időtartamával azonos; - a kisplasztika, érem és plakett szerzője többszörösítésre alkalmas művet szükséges szolgáltasson, a felhasználó pedig díjazás ellenében jogosult a művet többszörösíteni és forgalomba hozni, azonban a felhasználó a műnek csak azokat a többszörösített példányait hozhatja forgalomba, amelyeket a szerző erre alkalmasnak talál; - a művészi fényképek esetében a negatív, illetve a diapozitív tulajdonjogának a kérdését, a mű elkészítéséhez szükséges és a felhasználó által biztosított modellel, anyagokkal és egyéb feltételekkel kapcsolatos megállapodást, valamint a jövőben alkotandó műre vonatkozó szerződésben a felek vázlat (felvétel) készítésének kérdését célszerű, hogy rögzítsék; - az alkalmazott iparművészeti, ipari tervezőművészi alkotások és ipari formatervek felhasználására vonatkozó szerződésnek - az általános követelményeken túlmenően - a mű elkészítésének technikai megoldására vonatkozó kikötéseket, az átadásának határidejét, a műpéldány tulajdonjogára vonatkozó

- 94 megállapodást, valamint a mű többszörösítésénél a szerző esetleges közreműködésére vonatkozó megállapodást célszerű tartalmazzon; - míg a képgrafikai alkotások, így a rézkarc, rézmetszet, linómetszet, litográfia, és a fametszet esetében a szerző köteles többszörösítésre alkalmas művet szolgáltatni, a felhasználó díjazás ellenében jogosult a művet többszörösíteni és forgalomba hozni, illetve ha a szerződés tárgya jövőben alkotandó mű, úgy a felek vázlat készítésében is megállapodhatnak, ilyen esetben szerződésbe kell foglalni a vázlat átadásának határidejét is. A felhasználó részére átadott vázlat és műpéldány (lemez, dúc, kőlap stb.) jellemzően a szerző tulajdona marad, míg a visszaadott műpéldányt a további többszörösítésre alkalmatlanná szokás tenni, kivéve azt az esetet, ha a felhasználó a művet nem állította elő a szerződésben meghatározott példányszámban, ilyenkor a műpéldányon a felhasználhatóságot nem akadályozó jelzést alkalmaznak, a szerzői példányokat számozással és "próbanyomat" jelzéssel ellátva. Ami egyebekben ezen terület szabályait illeti, a szerzői jog fejlődése e tekintetben igen jelentős előrelépést mutatott. Míg az 1884. évi XVI. törvénycikk az iparművészeti alkotásokat gyakorlatilag nem is ismerte, illetve mind e jogszabály, mind az 1921. évi LIV. törvénycikk a szerzői műnek minősülő fényképészeti alkotások védelmi idejét - más műfajoktól indokolatlan eltérést alkalmazva - 5, illetve 15 évben biztosította csak. Mára ez a helyzet - már az 1969. évi III. törvény révén is - teljességgel megváltozott, ezen alkotások épp olyan mértékű, tartalmú, és terjedelmű védelmet élveznek, mint bármely más műfaj művei. A fotóművészet alkotásainak jogvédelme azonban mind a mai napig a gyakorlatban továbbra is jelentős problémát jelent, a felhasználók e műveket csak a legritkább esetekben kezelik szerzői művekként. Jó példa erre az újságok, magazinok által folytatott tömeges gyakorlat, az ún. "képlopások", amikor elsősorban a ma már elterjedt "scanning" módszerrel, gyakorlatilag követhetetlen és ellenőrizhetetlen módon és mértékben használják fel jogosulatlanul az általában más sajtóorgánumokban, korábban már nyilvánosságra került fotókat. Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet a Versenytanács a Magyar Fotóriporterek Kamarája (Budapest) kérelmezőnek a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt. (Budapest) I. r.; a VICO Press Rt (Budapest) II. r.; a Magazin Kiadó Rt (Budapest) III. r.; a Millers Corporation Kft (Budapest) IV. r.; és a VIP Lap- és Könyvkiadó Kft (Budapest) V. r. eljárás alá vont vállalkozók ellen, tisztességtelen piaci magatartás és egyéb versenycselekmény miatt indított ügyében hozott határozata is. A Versenytanács a kérelmet elutasította. A Magyar Fotóriporterek Kamarája eljárást kezdeményezett a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt és társai ellen, utalva arra az általa kifogásolt magatartásra, hogy az általuk megjelentetett sajtótermékekben (Magyar Hírlap Vasárnapi Magazinja, Kisasszony című lap, Nők Lapja, Őnagysága című lap, Kacsa című lap) szerződi jogi védelem alatt álló fényképeket közöltek anélkül, hogy a szerző nevét feltüntették volna. Így a fotóknak a szerzők hozzájárulása és szerzői díj fizetése nélkül történő publikálása az eljárás alá vont lapkiadókat gazdasági előnyhöz juttatta a többi lapkiadóval szemben, a magyar fotóriportereket pedig kiszorította a magyar piacról, ezért kérte az eljárás alá vont vállalkozók felelősségének a megállapítását a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 3. § (2) bekezdés és 20. § e) pontja alapján. Az eljárás alá vontak a kérelem elutasítását kérték, vitatták, hogy akár a szerzői jogra vonatkozó törvény, akár a versenytörvény rendelkezéseit megsértették volna. Az I. és III. r. eljárás alá vont védekezésében még külön is előadta, hogy folyamatos vásárlója több hazai és nemzetközi fotóügynökségnek, és ezen kívül számos magyar fotóstól is közölnek képeket. A név feltüntetésének hiánya és a díjfizetés között okozati összefüggés nem áll fenn. A gazdasági erőfölénnyel kapcsolatos kérelem kapcsán pedig előadták, hogy nincsenek erőfölényes pozícióban, hiszen Magyarországon több száz lapkiadó működik, továbbá a fotósok és a lapkiadók nem versenytársai egymásnak. Megállapítható volt valóban, hogy az eljárás alá vont vállalkozók tevékenységüket a lapkiadói piacon fejtik ki, míg a kérelmezők a fotózás területén működnek. Közöttük - éppen az eltérő tevékenységre figyelemmel - horizontális gazdasági kapcsolat nincs, piaci helyzetük vertikálisan kapcsolódik egymáshoz. Magyarországon a vállalkozók megnövekedett száma miatt a lapkiadói piacra nem jellemző a gazdasági erőfölényes helyzet. Rátérve a kérelmező által sérelmezett névfeltüntetést és díjfizetést hiányoló magatartásra, a Versenytanács ezeket a kérdéseket a szerzői jogi törvény (1969. évi III. törvény) hatálya alá tartozónak ítéli. E törvény az ugyanis, amely védi a szerzők alkotói (személyi és vagyoni) jogait. A kérelmező által kifogásolt névfeltüntetés hiánya és díjfizetés elmulasztása abba a körbe tartozik, amely a fent részletezett szabályozási területre esik és így bírósági hatáskörbe tartozik. Mindezekre tekintettel a Versenytanács a kérelmet az 1990. évi LXXXVI. törvény 3. § (2) bekezdésre alapított igény tekintetében hatáskör hiánya okából az 1990. évi LXXXVI. törvény 20. § e) pontja szerinti kérelem vonatkozásában pedig, a törvényi feltétel megvalósulásának hiánya miatt utasította el (Versenyfelügyeleti Értesítő 1995/2-3.). Az eset jól mutatta azt a sajnálatosan kialakult helyzetet, amikor a fotóművészet alkotásainak szerzői, akik a piaci viszonyokat is figyelembe véve igen kiszolgáltatott helyzetben végzik tevékenységüket, a jog eszközeit is

- 95 csak korlátozottan vehetik igénybe. A "képlopások" esete ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy az esetek jelentős részében azt sem lehet kideríteni - így egy esetleges szerzői jogi perben igazolni -, hogy a kérdéses képek jogosulatlan felhasználása kinek a szerzői jogait sérti, mivel a kiadók a szerző nevének, illetve az átvétel forrásának a megjelölését is természetesen mellőzik, így szerzői jogsértés címén - jogosult hiányában nincs is mód fellépni velük szemben. A "lopások" révén előálló tisztességtelen gazdasági előny szerzése tekintetében pedig kizárólag egy másik lapkiadó, tehát az 1990. évi LXXXVI. törvény értelmében versenytárs élhetne kifogással, a szerzők nem. Komoly változást jelent a korábbi szabályozáshoz az ún. "rokonjogi" védelem megszűnése, azaz a szerzői művek egyéni, eredeti jellegű szintjét el nem érő művek, ábrák, szemléltető eszközök jogi oltalmának megszűnése. Emiatt szükséges annak egyértelművé tétele, hogy a fényképészeti alkotás, valamint a térképmű és más térképészeti alkotás szintén szerzői jogi védelem alá tartozik. "Az építészeti és műszaki alkotás kész épületben, építményben, építészeti és egyéb műszaki létesítményben realizálódik." (Dr. Batta János: Építészet - műszaki létesítmények, Kézikönyv, 321. o.) Az építészet egyes területeinek meghatározásaként a következő osztályozást adhatjuk (Major Máté nyomán): - "kistárgyépítészet", azaz az iparművészet alkotásai, - "építményépítészet", - "épületépítészet", illetve - "városépítészet". A Szerzői Jogi Szakértő Testület 3/1986. számú szakvéleménye is azt az álláspontot tükrözi, hogy jogunkban az építészeti alkotás és egyéb műszaki létesítmény, mint alkotás fogalma kettős jellegű, beletartozik a terv és az épület (műszaki létesítmény) is, illetve hogy az építészetben szerzői mű a tér minden egyéni, eredeti alakítása. Ilyennek minősülnek azok az épületek, műszaki létesítmények tervei és mindazok a rajzok, a háromdimenziós modellek (vagyis együtt építészeti művekre vonatkozó alkotások), amelyek alapján ezek az épületek, műszaki létesítmények (vagyis együtt építészeti művek) létrehozhatók. Az egyéni eredeti vonások megnyilvánulhatnak akár az épület, létesítmény külsejében, akár belső képében, illetve az ezekre vonatkozó tervekben is. A szerzői jogi védelem nem terjed ki az építési technológiára, s a védelem szempontjából az épület céljának sincs jelentősége. Nem minősül alkotásnak az a produktum, amely az adott feladathoz képest csak egyetlen megoldással képzelhető el. "Az épület, építmény, és az egyéb műszaki létesítmény - általában - nem a szerző tulajdonában és birtokában áll, és mindig valamilyen használati célt szolgál, valamilyen funkciót tölt be, ezért a használati cél gyakran indokolttá teheti az épület, létesítmény átalakítását, megváltoztatását, sokszor oly módon, hogy az a külső vizuális képet, tehát az alkotást is megváltoztatja. A kérdés, hogy ez mikor tekinthető jogosnak, illetve mikortól jogosulatlan. E tekintetben a szerzői jog nem ütközhet össze a tulajdonosnak a célszerű használat zavartalanságához fűződő érdekeivel. Ha tehát a célszerű használat megkívánja, a szerző olyan változtatást is tűrni tartozik, amely magát az alkotást, tehát a vizuális esztétikumot is megváltoztatja. Ilyen esetben azonban a tervező megkívánhatja, hogy véleményét kikérjék, és amennyiben ez a használati céllal nem ellenkezik, azt figyelembe is vegyék."(Dr. Batta János: Építészet - műszaki létesítmények, Kézikönyv, 322. o.) Mindezen indokok ellenére mégis, kizárólag a jogszabály szövegére hagyatkozva azt mondhatjuk, hogy a szerzői jogi szempont prioritást élvez a tulajdonjogival szemben. A Ptk. XXXV. fejezetében nevesített tervezési szerződés néhány szakasza nem sok eligazítást nyújt az építészeti művek felhasználásának kérdésében. A gazdálkodó szervezetek szállítási és vállalkozási szerződéseiről szóló 1993-ban hatályon kívül helyezett - 7/1978. (II. 1.) MT rendelet, s az azt megelőző rendeletek bizonyos mértékig pótolták a hiányzó nevesített szerzői jogi felhasználási szerződés hiányzó rendeleti szabályozását, kiegészítve az Szjt. (új)-nek a felhasználásra vonatkozó általános előírásaival. A joggyakorlat szerzői jogi felhasználási szerződésnek tekint minden olyan (többnyire vállalkozási szerződésnek nevezett) polgári jogi szerződést, amelyet szerzői jogi védelem alatt álló műre kötöttek. Ezt mondja ki a BH1992. 524. számú döntés is, hozzáfűzve, hogy jövőben megalkotandó szerzői műre kötött felhasználási szerződés hibás teljesítése esetén a szerzői jogi törvény rendelkezései az irányadók, és nem a Ptk.-nak a hibás teljesítésre vonatkozó előírásai. (A peres felek belső építészeti tervezési munkára kötöttek szerződést.)" "Az építészeti művekre vonatkozó tervezési szerződés olyan sajátos vállalkozási szerződés, amely felhasználási elemeket is tartalmaz. A kétféle szerződés szabályozása között nem húzódik átléphetetlen szakadék, mert miként Lontai is hangsúlyozza - a jövőben megalkotandó műre vonatkozó felhasználási szerződésnél (ún. alkotói megbízás) a vállalkozási jelleg egyébként is előtérbe kerül." (Dr. Csillag György: Az építészeti alkotások szerzői jogi oltalma, Budapest, 1987., Építésügyi Tájékoztató Központ, 212. o.)" A két szabályozás eltérései főbb vonalakban:

- 96 - a felhasználási szerződés szerzői jogi szabályozása alapvetően diszpozitív, és csak néhol kógens, míg a tervezési szerződések szabályai alapvetően kógensek, - a felhasználás kizárólagosságának kérdést valójában csak a szerzői jogi szabályok érintik, így ez érvényesül a polgári jogiak tekintetében is, - a teljesítés elfogadása tekintetében - míg a szerzői jog kifejezett rendelkezéseket tartalmaz, addig a Ptk. csak annyit mond, hogy a megrendelő köteles a körülmények által lehetővé tett legrövidebb határidőn belül meggyőződni arról, hogy a teljesítés megfelelő-e, - amennyiben a "szolgáltatás" nem felel meg a teljesítéskor a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, azaz a teljesítés hibás, a kötelezett a Ptk. alapján meghatározott helytállással, valamint ha a hiba folytán károk is keletkeztek, kártérítési felelősséggel is tartozik; míg ezzel szemben a szerzői jog szabályai az elkészült mű meg nem felelése esetére a kijavítás - esetleg ismételt is - kötelezettségét, illetőleg a mérsékelt díjazást írják elő. A két szabályozás eltérése valós problémákat vethet fel, a szakirodalom egy része a két rendszer párhuzamos, egymást ki nem záró érvényesülését látja helyesnek. (2) A tervezőnek joga van meghatározni, hogy az épületen vagy a műszaki létesítményen a nevét és a tervezés idejét hol és hogyan tüntessék fel. E jogát azonban csak a tulajdonos, illetve a használó vagy az üzemeltető jogainak és törvényes érdekeinek indokolatlan vagy aránytalan sérelme nélkül gyakorolhatja. Építészeti alkotások és műszaki létesítmények, mint alkotások szerzőinek névfeltüntetési joga A szerző nevének, a tervezés idejének az épületen való feltüntetésére rendszerint az épület homlokzatán, jól láthatóan elhelyezett táblán kerül sor. "Úgy véljük, a táblát megfelelően nagy, de nem hivalkodó méretben, a művel harmonizáló stílusban, s ott kell elhelyezni, ahol az "épület" megjelenése építészetileg a legjelentősebb, ahol a legtöbb szemlélő számára szembeötlő, de úgy, hogy az ne szorítsa háttérbe az épület funkciójával kapcsolatos feliratokat. Emellett nyilvánvaló, hogy a tábla elkészítésének és felhelyezésének a költségei a tulajdonost (üzemeltetőt, kezelőt) terhelik." (Dr. Csillag György: Az építészeti alkotások szerzői jogi oltalma, Budapest, 1987., Építésügyi Tájékoztató Központ, 84. o.) A tulajdonos (üzemeltető, kezelő) csak a feltüntetés helyére és módjára nézve hivatkozhat méltányos érdekeire, a tervező nevét és a tervezés idejét (évét) mindenképpen fel kell tüntetnie, amennyiben azt a tervező igényli. A tervező és a munkáltató által megjelölt további személyek, valamint a munkáltató nevének, valamint a tervezés idejének feltüntetésén túlmenően a tulajdonos (üzemeltető, kezelő) további adatot nem köteles a feliraton szerepeltetni. (3) A szerző nevét abban az esetben kell a látképen feltüntetni, ha azon egy meghatározott képzőművészeti, építészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás, vagy műszaki létesítmény bemutatása szerepel. Ilyen alkotások tudományos ismeretterjesztő előadás, illetőleg iskolai oktatás céljára [33. § (4) bek.] történő felhasználásakor ugyancsak meg kell jelölni a szerzőt. Szabad felhasználás a vizuális műalkotások esetében Látkép esetében akkor kötelező a szerző nevének feltüntetését, ha a kép kifejezetten egy bizonyos alkotás bemutatását célozza. Ha viszont a képeslapon csak mellékesen, a környezetbe simulva látható az alkotás, akkor nincs szükség a szerző nevének feltüntetésére. "A szabályozás az ún. "látképek" ügyét szintén a szabad felhasználás egyik esetének minősíti, ennek megfelelően nem írja elő a szerző hozzájárulását műve látképen való felhasználásához, és díjigénye elé is akadályt gördít. Előírja viszont, hogy a szerző nevét feltüntessék ilyen esetekben is. A szerzői névjog érvényesíthetősége tehát a kifejezetten bemutatás céljára készült, illetve használt látképre korlátozódik, az azonban nem tekinthető feltételnek, hogy a látkép egyetlen alkotást mutasson be: az idézett szabályban az "egy" szó inkább határozatlan névelő, mint számnév." (Dr. Csillag György: Az építészeti alkotások szerzői jogi oltalma, Budapest, 1987., Építésügyi Tájékoztató Központ, 86. o.) (4) Építészeti vagy műszaki alkotás tervének változatlan újabb felhasználása esetén csak az eredeti terv szerzőjét kell feltüntetni. Építészeti vagy műszaki alkotások terveinek újabb felhasználása Ezen előírás felveti azt a kérdést, hogy az eredeti tervet adaptáló személytől, tervezőtől miért kívánja a jogalkotó ezen személyhez fűződő jogosultságát megvonni? "A rendelkezés szövegéből kiolvasható, hogy a tervek változatlan újabb felhasználása, illetve a típusterv ismételt felhasználása az eredeti mellett egy másik, (adaptáló) tervező közreműködését is igényelheti. Különösen így van ez akkor, ha a típusterv nem az épületre, hanem csak egyes szerkezeti megoldásokra, csomópontokra, stb. vonatkozik, de egyébként nem köti meg teljesen a tervező kezét. Ha ez utóbbi tevékenységnek nincsen téralakítási aspektusa, akkor nem is szerző, következésképpen szerzői jogai, ezen belül a névjoga kérdése sem merül fel. Ha viszont a szoros értelemben vett épület tervét közvetlenül nem érintő, de azt a térben elhelyező, s ezáltal téralakító munkát végez, akkor feltéve, hogy annak eredménye megfelel az építészeti, stb. mű feltételeinek - szerző, akit - egyebek között névjog is illet. Szerzősége ez esetben nem az épületre, hanem annak a környezetbe illesztésére vonatkozik,

- 97 ezért annak objektuma, a "mű" sem maga az épület, azaz nevének és sajátos szerzői minőségének a feltüntetésére is csak jobb, alkalmasabb megoldás híján tarthat igényt." (Dr. Csillag György: Az építészeti alkotások szerzői jogi oltalma, Budapest, 1987., Építésügyi Tájékoztató Központ, 83-84.o.) (5) A 34. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés képzőművészeti, fotóművészeti és iparművészeti alkotások felhasználására nem alkalmazható. Az idézés tilalma a vizuális műalkotásoknál Az idézés joga, mint a szabad felhasználások legelterjedtebb esete tehát hogy a mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti, ezen művek esetében nem gyakorolható. A rendelkezés értelme az a tény, hogy a vizuális művészetek terén az idézés - tehát a mű meghatározott részének felhasználása - automatikusan a mű integritásának sérelmével is járna, így nem megengedett. (6) A mű használója köteles tűrni, hogy a művet az arra jogosultak bemutassák és arról felvételeket készítsenek, ha ez méltányos érdekeit nem sérti. A vizuális alkotások használóinak tűrési kötelezettsége Az építészeti alkotás és a műszaki létesítmény használójának méltányos érdeke, hogy a bemutatás, vagy felvételek készítése ne akadályozza a zavartalan használatot, esetleg ne adjon lehetőséget az ún. ipari kémkedésre. A tűrés kötelezettsége nem zárja ki, hogy megszabja a bemutatás és felvételek készítése feltételeit, amennyiben e feltételek nem lépik túl a "méltányos érdek" határait.

A szabad felhasználás esetei 68. § (1) A szabadban, nyilvános helyen, állandó jelleggel felállított képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás látképe a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül elkészíthető és felhasználható. A nyilvánosan kiállított műalkotások szabad felhasználása A látkép elkészítésének és felhasználásának három feltétele van, amely feltételeknek együttesen meg kell lenniük ahhoz, hogy a felhasználás "szabad" legyen. Az alkotásnak szabadban kell felállítva lennie (tehát nem lehet épületben), nyilvános helyen legyen (tehát nem lehet pl. egy magánház elkerített kertjében), és nem lehet alkalomszerűen, vagy ideiglenes jelleggel felállítva. (2) Tudományos ismeretterjesztő előadás, továbbá iskolai oktatás céljára [33. § (4) bek.] képzőművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás képe, valamint a fotóművészeti alkotás a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül felhasználható. Szabad felhasználás tudományos, illetőleg ismeretterjesztési céllal Szabad felhasználás kategóriájába tartozik a képző- és iparművészeti, továbbá építészeti alkotások képének, valamint a művészi fényképnek tudományos vagy ismeretterjesztő előadás, továbbá oktatás céljára történő felhasználása, de a szerző megjelölése nem maradhat el. A korábbi szabályozástól eltérően - helyesen - az oktatási cél leszűkült az iskolai oktatás céljára, továbbá az ismeretterjesztő előadásnak feltétlenül tudományos kell legyen, összhangban a szabad felhasználás általános szabályaival [Szjt. (új) 34. § (2)].

A kiállítás joga 69. § (1) A képzőművészeti, fotóművészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás tulajdonosa köteles a művet a szerzői jog gyakorlása végett időlegesen a szerző rendelkezésére bocsátani, ha ez méltányos érdekét nem sérti. A kiállítás joga A korábbi szerzői jogi szabályozásban külön is nevesített rendelkezésnek - amely a jelenlegi szabályokból ugyancsak levezethető -, hogy a műpéldány tulajdonjogának átruházása nem jelenti egyúttal a szerzői jogok átruházását is, különösen a képzőművészeti és iparművészeti alkotásoknál van jelentősége, ahol a mű hasznosítása általában a műpéldány értékesítése útján történik. A tulajdonos ugyanis köteles a művet a szerző kívánságára átmeneti időre visszaadni a szerzőnek. De csak akkor, ha arra a szerzőnek valamely szerzői joga gyakorlása végett van szüksége, és a tulajdonos méltányos érdekét nem sérti. Milyen szerzői jogot gyakorolhat a szerző egy már eladott művel kapcsolatban? Számtalan variáció lehetséges az alkotás kiállítása, reprodukálása, másolat készítése stb. A tulajdonos méltányos érdeke már szűkebb körre korlátozható, és általában egyeztetés útján megoldható. A mű tulajdonjogának kérdése egyéb szempontokból is különösen jelentős. "A mű sérthetetlensége elvének a tulajdonjog átruházása esetén is érvényesülnie kell. Gyakorlatban nem egyszer előfordul, hogy pl. a festészet

- 98 alkotásait átfestették, megcsonkították a szerint, ahogy a felhasználó igényelte. Ez a szerző személyhez fűződő jogának súlyos megsértése. Másik gyakori eset a nyomdai reprodukálásban jelentkezik, ugyancsak a személyhez fűződő jogok körében. A reprodukált kép ugyanis sokszor nem hűen adja vissza az eredetit, színeiben vagy vonalaiban eltorzítja. Az ebből eredő viták elkerülése érdekében a felhasználó akkor jár el helyesen, ha a próbanyomatot a szerzővel imprimáltatja. Felmerül azon kérdés is igen gyakran, hogy a mű megsemmisítése a tulajdonos által sérti-e a szerző személyhez fűződő jogát? Melyik jog az erősebb: a tulajdonjog vagy a szerzői jog? Nem könnyű erre a kérdésre választ adni, mert egyfelől a tulajdonos abszolút rendelkezési joga, másfelől a mű egyetlen példányának a megsemmisítése és ezáltal a műre vonatkozó szerzői jogok megszűnése áll egymással szemben. A magunk részéről mindenesetre arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy a tulajdonjogot ezekben az esetekben a szerzői jog bizonyos mértékben korlátozza, a tulajdonosnak tehát úgy kell gyakorolnia, hogy ezáltal a szerző méltányos érdekeit ne sértse, ha ez elkerülhető. A mű egyetlen példányának szándékos megsemmisítése a tulajdonos részéről feltétlenül joggal való visszaélést jelent, és a szerző a személyhez fűződő jogok megsértésének jogkövetkezményeit érvényesítheti." (Dr. Batta János: Építészet - műszaki létesítmények, Kézikönyv, 291. o.) (2) Képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás kiállításához a szerző beleegyezése szükséges. A közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a szerző beleegyezésére és azért a szerzőt díjazás sem illeti meg. A szerző rendelkezési joga műve kiállítása esetén A kiállításhoz a szerző belegyezése szükséges, akár a tulajdonában van még a mű, akár elidegenítette azt. A szerző nyilván nem fogja hozzájárulását adni, ha számára a kiállítás időpontja-időtartama, helyszíne, a kiállítandó alkotások összetétele, a kiállítás tematikája stb. nem megfelelő. A közgyűjtemények esetén ez mellőzhető, mivel itt bizonyos mértékig biztosítva van a szakszerűség, a szakmai hozzáértés. A kiállítás fejében azért nem illeti meg a szerzőt díjazás, mert - amint azt a Fővárosi Bíróság 25. P. 24.035/1971. számú jogerős ítélete kimondta - az alkotó művész számára a kiállításon való részvétel biztosítja az elismerést, illetve művészi rangot. Ez fő szabályként azonban most már csak közgyűjtemények esetére igaz, egyebekben a szerző és a felhasználó (kiállító) megállapodásának a kérdése. Ezen jogát a szerző ugyancsak átruházhatja a művei közös kezelését végző egyesületre, a kérdés által felvetődő problémákról a közös jogkezelés szabályainál kívánunk szólni. (3) A mű kiállítása esetén a szerző nevét fel kell tüntetni. A szerző névfeltüntetési joga műve kiállítása esetén Természetesen a névjog, mint alapvető személyhez fűződő jog, ezen esetben sem csorbulhat.

A követő jog 70. § (1) Eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet közreműködésével történő átruházásakor szerzői díjat kell fizetni. E rendelkezést csak az alkotás tulajdonjogának a szerző részéről történő, első átruházását követően kell alkalmazni. Az ún. "5%-os" követői jogdíj Az 1975. évi 4. tvr. 14ter cikke kimondja, hogy az írók és zeneszerzők eredeti műalkotását és eredeti kéziratát illetően a szerzőnek - halála után pedig azoknak a személyeknek vagy intézményeknek, akiket, illetőleg amelyeket a hazai törvényhozás erre feljogosít - elidegeníthetetlen joga, hogy a szerző által eszközölt első átruházást követően részt vegyenek a mű eladására vonatkozó műveletekben. Általában nem az írók és zeneszerzők eredeti műalkotására, kéziratára jellemző, hogy az első átruházást követően a kereskedelmi forgalom részesei legyenek. Alapvetően a képzőművészeti és iparművészeti alkotások azok, amelyek hasznosítása az eredeti alkotás eladása útján történik. Ezért az 1975. évi 4. tvr. idézett cikke kiterjesztőleg értelmezendő, és a gyakorlatban elsősorban a képző- és iparművészeti alkotások vonatkozásában kerül alkalmazásra." A képző- vagy iparművészeti alkotás más tulajdonába bocsátása - mint láttuk - nem jelenti egyben a szerzői jog elidegenítését is. Itt tehát egy sajátos ellentmondás alakul ki az alkotó szerzői joga és a műpéldány tulajdonosának a tulajdonjogból eredő jogosítványai között. A képző- és iparművészeti alkotások kereskedelmi értéke a műkereskedői forgalmazás során sokszor az eredeti ár többszörösére növekedik, indokolt tehát, hogy a kereskedők jelentős anyagi hasznából a szerző is részesedjék, még ha a szerzői jog speciális rendelkezése a forgalom elősegítése érdekében el is tekint attól, hogy e műalkotások minden további értékesítéséhez meg kelljen szerezni a szerző esetenkénti hozzájárulását.

- 99 BH1991. 391. A kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult vállalat a művészi alkotások tulajdonjogának átruházása esetén szerzői díjat (járulékot) tartozik fizetni [1969. évi III. törvény 15/A. §, 46/A. §; 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 13/A. § (1), (3), 35/A. § (1), (3)]. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotásnak minősül a festmény, a rajz, a sorszámmal és a szerző kézjegyével ellátott sokszorosított képgrafika és iparművészeti alkotás, valamint a szobrászati alkotás és a gobelin. (3) A szerzői díj a vevőt terheli. Mértéke az általános forgalmi adót nem tartalmazó vételár öt százaléka. A díj beszedéséért és átutalásáért a kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet felel. A droit de suite magyar szerzői jogi szabályozásának tehát az a lényege, hogy múzeum és a muzeális közgyűjtemény kivételével bármely természetes vagy jogi személy, ha kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezettől eredeti képzőművészeti vagy iparművészeti alkotást vásárol, köteles a vételáron felül az áfát nem tartalmazó vételár 5%-át kitevő szerzői díjat, illetve 12%-os áfát fizetni. Ezt a szerzői díjat az eladó a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző illetékes egyesülethez köteles befizetni. (4) A muzeális intézmény és a muzeális közgyűjtemény mentes a díjfizetési kötelezettség alól. Mentesség a díjfizetés alól Ezen intézményeket - egyrészt a köz érdekét szolgáló tevékenységük, másrészt a költségvetési finanszírozásból adódó amúgy is problémás anyagi helyzetük okán - nem kívánta a díj-fizetés kötelezettségével terhelni. (5) A szerzői díjat a képzőművészeti és iparművészeti alkotásokra vonatkozó szerzői jogok közös kezelését végző szervezethez kell átutalni. A közös jogkezelő szervezet a hozzá befolyt szerzői díjat az alkotás szerzőjének vagy jogutódjának fizeti ki. Kötelező közös jogkezelés a jogdíjak begyűjtése és felosztása tekintetében A nemzeti kulturális örökség miniszterének közleménye a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezetekről (Magyar Közlöny, 10. szám, 2000. február 2., 340. o.) szerint ezen jogok közös kezelésére a HUNGART Egyesületet vette nyilvántartásba. Az Egyesület elnöke és képviselője Kádár János Miklós festőművész. A HUNGART a hozzá befolyó összegeket a saját maga által vezetett, közhitelű, a Magyar Köztársaság területén élő és alkotó képző-, ipar- és fotóművészek, illetve jogutódjaik adatait tartalmazó nyilvántartás adatai alapján dolgozza fel, és utalja át a jogosultaknak a kérdéses összegeket. A nyilvántartás adatainak pontossága érdekében jelentős segítséget fog jelenteni az új szabályozás 105. §-a alapján előírt, a hagyatékátadás során eljáró közjegyzőkre, azaz adatszolgáltatásukra vonatkozó kötelezettségek. A közös jogkezelő szervezet jogérvényesítésének komoly akadályát jelenti a gyakorlatban a PK 290. számú kollégiumi állásfoglalással módosított PK 286. számú kollégiumi állásfoglalás (1993. II. 22.; BH1993. 4.) a szerzői jogdíj iránt indított, de szerzői jogi pernek nem minősülő perek hatásköri szabályaira vonatkozóan. A Pp. 23. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából szerzői jogi pernek kell tekinteni mindazokat a pereket, amelyek a szerzői alkotás (a mű) létrehozásával, felhasználásával (hasznosításával) és a szerzői jogok védelmével kapcsolatos jogviszonyokból erednek. Következésképpen a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének c) pontja szempontjából, szerzői jogi pernek minősülnek a szerzői jogdíj érvényesítése iránt a szerző, vagy a szerzői jogok érvényesítésére alapított szervezetek által indított perek a következő kivételekkel: az Alkotóművészeti Alapítvány által (jelenleg értelemszerűen: a HUNGART Egyesület által) - az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának átruházásakor, a vételár százalékában meghatározott jogdíj megfizetése iránt az adásvételt közvetítő vállalat ellen indított perek, - az értékesített műalkotások után a szerzői vagyoni jogok védelmi idejének elteltét követően, jogszabályban meghatározott esetekben fizetendő járulék behajtása iránti perek. A Pp. 23. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak a szerzői jogi perek. Arra vonatkozóan azonban, hogy milyen pereket kell szerzői jogi pernek tekinteni, sem a Pp. sem pedig más jogszabály nem tartalmaz rendelkezést. A PK 131. számú állásfoglalás ezért kimondta: a hatásköri szabályok alkalmazása szempontjából szerzői jogi pernek kell tekinteni mindazokat a pereket, amelyek a szerzői alkotás (a mű) létrehozásával, felhasználásával (hasznosításával) és a szerzői jogok védelmével kapcsolatos jogviszonyból erednek - ide értve a szerzői jogdíj iránti pereket is. A szerzői jogok érvényesítésére és védelmére alapított szervezetek által indított ezen jogdíjbehajtási perek jogi természete sokkal inkább az általános vagyonjogi perekhez mutat hasonlóságot, semmint az egyedi felhasználói szerződéseken alapuló vagy a jogosulatlan felhasználás miatt indított szerzői jogok érvényesítéséhez. Ezért ezeket a jogvitákat a hatásköri szabályok alkalmazása szempontjából nem indokolt szerzői jogi pernek tekinteni, mert az általános hatáskörű bíróságtól való elvonásukat a szerzői jogok megkülönböztetett védelme nem indokolja.

- 100 Ezzel szemben - mint arra az Igazságügyminisztérium által, 1997. szeptemberében elkészített "Az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó 10./10. Számú munkacsoportjának összefoglaló beszámolója" IV. Fejezete "A szellemi tulajdonjogok hatékony érvényesítése" cím alatt rámutatott, illetve az Európai Unió Fehér Könyve is igényként fogalmazott meg - a szellemi tulajdon hatékony védelmének alapvető követelménye a szakosodott bíróságok létrehozása, működtetése, mely az említett állásfoglalás révén teljességgel lehetetlenné vált Magyarországon. Valószínűnek tűnik, hogy a Pp. módosításával létrejövő táblabíróságok lehetnek majdan ezen intézményrendszer letéteményesei. (6) Az (1) bekezdésben említett gazdálkodó szervezet a szerzői díjat negyedévenként - a negyedévet követő hónap 20. napjáig - köteles átutalni a közös jogkezelő szervezethez. Az átutaláskor közölni kell a szerző nevét - vagy azt, hogy a szerző nevét a művön nem tüntették fel -, valamint a mű címét, technikáját és művenként a díj összegét. A díjfizetés módja A felhasználók adatszolgáltatása e tekintetben is kiemelkedő jelentőségű, a szerzői jogi közös jogkezelés legalapvetőbb feltétele. Minden olyan estben, amikor a közvetítő elmulasztja, vagy hiányosan teljesíti ezen kötelezettségét, a szerzők, illetve jogutódjait közvetlenül, anyagilag is károsodnak, hiszen a HUNGART az adatok hiányában nem képes számukra kifizetést teljesíteni. Komoly (jog)vitákat és félreértéseket okoz sok esetben ez a sajnálatos jelenség, mely a jogkezelő szervezet hatékony működését, így a szerzőknek a közös jogkezelésbe vetett bizalmát is gyakran gyengíti.

Egyéb rendelkezések 71. § Az ipari termelés célját szolgáló ipari tervezőművészeti és a belsőépítészeti alkotás tekintetében: a) jogszabály vagy szerződés a törvény rendelkezéseitől eltérően rendezheti a név feltüntetéséhez való jogot; b) a felhasználót megilleti - a szerződésben meghatározott körben - a kizárólagos felhasználás és a változtatás joga, a változtatás előtt azonban a tervező művészt meg kell hallgatni; c) a szerződésben rendelkezni kell arról, hogy a felhasználó az alkotást időhatárhoz kötötten vagy anélkül használja fel. Az ipari tervezőművészeti alkotások védelme Az ipari tervezőművészi alkotásokat az ipari formaterv, az ipari termék, termékegyüttes megjelenésének funkcionális, esztétikai, műszaki és gazdasági szempontok szerint kialakított terve, modellje fogalma alatt definiálhatjuk, amelyek elkészítése során a vázlatterv, koncepcióterv, formaterv, konstrukciós terv, modell és prototípus, azaz az alkotói folyamatnak ezek a fázistermékei is mind szerzői jogi oltalmat élveznek, amennyiben megfelelnek a szerzői jogi mű (alkotás) kritériumainak. Az ipari tervezőművészet végtermékét három kategóriába sorolta a korábbi szabályozás, megkülönböztetve egyszerű felépítésű és szerkezetű terméket, bonyolult felépítésű és összetett szerkezetű terméket alapvetően külső formatervezési igénnyel, végül bonyolult felépítésű és összetett szerkezetű terméket külső és belső formatervezői igénnyel egyaránt. A belsőépítészeti alkotások külön nevesítése a védelem szempontjából új elem a szabályozásban. Mivel mind az ipari tervezőművészet, mind a belsőépítészet alkotásai tekintetében elsődleges szempont a célszerűség, használhatóság az esztétikai követelményeken túlmenően, így méltányolható a szerző jogainak korlátozását jelentő névfeltüntetési jog eltérő szabályozása. A tervezőművésznek az a joga, hogy a változtatás előtt ki kell kérni a véleményét, nem jelenti egyúttal azt is, hogy egyet nem értés esetén megakadályozhatja a változtatást. A felhasználás időkorlátjaként korábban a 10 éves maximális tartamot alkalmazták. 72. § Megrendelésre készült képmás tekintetében a szerzői jog gyakorlásához az ábrázolt személy beleegyezése is szükséges. A megrendelésre készült képmásokhoz fűződő jogok Ennek a rendelkezésnek első olvasása után el lehet jutni arra a következtetésre, hogy minden olyan esetben, amikor a művészi fényképen ember felismerhető módon szerepel, az ábrázolt személy hozzájárulása nélkül a művészi fénykép nem hozható nyilvánosságra. A Ptk. 80. § (2) bekezdésének rendelkezése tehát korlátozná bizonyos esetekben lehetetlenné tenné - a fotóművész számára a szerzői jogi törvényben biztosított jogainak gyakorlását. Alátámasztani látszik ezt a szerzői jogi törvényhez fűzött miniszteri indokolás, a megrendelésre készült képmással kapcsolatban magyarázva az ábrázolt személy hozzájárulásának szükségességét a szerzői jogok gyakorlásához. Ez az indokolás a következő mondattal fejeződik be: "E rendelkezések nem érintik a Ptk.-nak a más képmásával való visszaélést tiltó szabályait." Mit tilt meg a Ptk. 80. § (1) és (2) bekezdése valójában a képmással kapcsolatban? Mindenekelőtt az azzal való visszaélést. A művészi fényképek általános felhasználási módjai nem valósítanak meg visszaélést a fényképen szereplő képmás vonatkozásában. A képmásnak könyvkiadásban, sajtóban, kiállításon történő

- 101 nyilvánosságra hozatala önmagában nem minősíthető visszaélésnek. Visszaélés lenne például, ha az évtized legnagyobb gonosztevőinek arcképei között egy tisztességes állampolgár portréját is közzétennék. Tilos továbbá a képmást az érintett személy hozzájárulása nélkül nyilvánosságra hozni. Amennyiben elfogadjuk a képmás előzőekben kifejtett értelmezését, ez a tilalom nem okoz különösebb nehézséget a fotóművésznek. Azokban az esetekben ugyanis, amikor a fotóművész valakiről portrét készít, nem nehéz az ábrázolt személy hozzájárulását megszerezni a művészi fénykép portré esetében vélelmezhető a hozzájárulás azáltal, hogy az érintett személy a felvétel elkészítéséhez hozzájárult. Egyébként, hogy a mindennapi életben mennyire így értelmezik és veszik tudomásul ezt a szabályt, erre számtalan példát lehet felhozni. Senki nem tiltakozik az ellen, ha a televízió különböző helyszíni közvetítései, vagy riport felvételei során az ő képmása is szerepel ország-világ előtt. De ugyanígy az sem vált ki ellenkezést, ha az Operaház megnyitó előadásának közönségéről valamelyik képeslapban megjelenő képen saját képmásával találkozik az állampolgár. Levonhatjuk tehát mindebből azt a következtetést, hogy a művészi fényképnek az ábrázolt személy hozzájárulása nélkül történő normális, természetes felhasználása - gyakorlatilag - számottevő polgári jogi szankcióit nem von maga után. Összefoglalóan tehát a felhasználás feltételeit a következőképpen foglalhatjuk össze: 1. A művészi fényképek vonatkozásában képmásnak az arckép (portré) tekintendő. Azt, hogy a fényképen szereplő személy arca még képmásnak érzékelhető-e, a konkrét esetben - szükség szerint a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye alapján - a bíróságnak kell eldöntenie. 2. Csak a megrendelésre készített képmást tartalmazó művészi fénykép nyilvánosságra hozatalához van szükség az ábrázolt személy hozzájárulására. A hozzájárulás birtokában a fotóművész szerzői jogainak gyakorlásában korlátozva nincs. 3. A nem megrendelésre készült képmás tekintetében vélelmezni kell, hogy az ábrázolt személy azáltal, hogy a felvétel elkészítését megengedte, a képmás nyilvánosságra hozatalához is hozzájárult. 4. Ha a művészi fényképen szereplő személy arca arcképként nem érzékelhető, a Ptk. 80. § (2) bekezdése rendelkezésének alkalmazása fel sem merülhet. 5. Művészi fényképen szereplő képmással kapcsolatban is tilos bármiféle visszaélés. Egyebekben a visszaélés kérdésében - a külföldi joggyakorlatból merített példa alapján (Urteil des Kammergerichts vom 28. August 1998 - 25 U 7198/97, in: ZUM-RD 12/1998.) - a képmással való visszaélésnek minősül nemcsak a képmás hozzájárulás nélküli felhasználás, hanem a kérdéses műnek nem megfelelő szövegkörnyezetben való elhelyezése. Az említett jogvita tárgya a felperes képmásának a "Neue Revue" című folyóiratban olyan módon való közzététele volt, amelynek révén a felperesre nézve sérelmes módon lehetett magánéletére vonatkozó következtetéseket levonni.

HARMADIK RÉSZ A SZERZŐI JOGHOZ KAPCSOLÓDÓ JOGOK XI. Fejezet A SZERZŐI JOGGAL SZOMSZÉDOS JOGOK VÉDELME Az előadóművészek védelme 73. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az előadóművész hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a) rögzítetlen előadását rögzítsék; b) rögzítetlen előadását sugározzák vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítsék, kivéve, ha az előadás, amelyet sugároznak vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítenek, már maga is sugárzott előadás; c) rögzített előadását többszörözzék; d) rögzített előadását terjesszék;

- 102 e) rögzített előadását vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. Bevezetés A "szerzői joggal szomszédos jogok" fogalmának tisztázása előtt célszerű utalni arra, hogy a korábbi szerzői jogi szabályozás lényegében háromféle jogvédelmet ismert: a szerzői művekre, a szomszédos jogi teljesítményekre, és végül a rokonjogi alkotásokra. Ez utóbbiak közé tartoztak a szemléltető rajzok, ábrák, fotók és térképek, amelyeknek a védelmi idejét 20 évben állapította meg a törvény. A jogharmonizációs elvárásoknak megfelelően, az Szjt. (új) megszüntette a rokonjogi védelmet, ezek a művek - ha elérik a szerzői mű szintjét (szellemi tevékenységből fakadó egyéni, eredeti jelleg) - szerzői jogi védelmet élveznek. Az Szjt. (új) tehát kétféle védelmet ismer: a szerzői jogi védelmet és a szomszédos jogi védelmet, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogban már bevett, a nem eredeti adatbázisok önálló, nem szerzői jogi védelmét (15 év), valamint azt a speciális esetet, amikor valaki a védelmi idő lejárta után jogszerűen hoz nyilvánosságra még nyilvánosságra nem hozott művet. (E külön védelem időtartama: az első nyilvánosságra hozatalt követő év első napjától számított 25 év.) Az Szjt. (új) - a Bérlet Irányelvvel harmonizálva - a szomszédos jogi jogosultak négy csoportját különbözteti meg, ami azt jelenti, hogy az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a rádió- és televízió-szervezetek mellé új jogosulti csoportként beemeli a filmelőállítókat is. A törvény semmilyen rangsorbeli vagy minőségi különbséget nem tesz a szerzői jogi és a szomszédos jogi jogosultak között, sőt, több helyen kifejezetten rögzíti (pl. a felhasználási szerződések általános szabályainál vagy a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményeinél), hogy ezeket a rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szomszédos jogi jogosultak esetében is. Ettől függetlenül, az Szjt. külön fejezetben foglalja össze e jogosultakra vonatkozó speciális előírásokat. Tisztázásra szorul, mi a különbség a két kategória között, és egyáltalán miért van szükség e megkülönböztetésre. Míg a szerzői jog a mű előállítóját, alkotóját védi, addig a szomszédos jogi jogosultak általában a szerzői mű közvetítői, előadói, vagyis ezek a személyek vagy szervezetek mintegy interpretálják a művet a nagyközönség felé. Nem szerencsés ugyan, de mégiscsak lehet egyfajta rangsort felállítani a szomszédos jogi jogosultak között: az előadóművészeket ugyanis több szempontból célszerű kiemelni ebből a körből. Egyrészt az előadók, ha saját szerzeményeiket adják elő, szerzői jogi védelmet is élveznek, másrészt (ha nem is saját művet adnak elő), akkor is személyes közreműködésük, teljesítményük szükséges a mű megjelenítéséhez. Ezzel szemben a többi szomszédos jogi jogosult - akik eredetileg felhasználók többnyire szervezési-gazdasági, illetve műszaki teljesítménnyel járulnak hozzá a mű nyilvánosságra hozatalához. Ez a teljesítmény ugyanakkor olyan jelentős, hogy a jogfejlődés ezeknek a szervezeteknek a befektetését (teljesítményét) vagyoni jogokkal honorálta: ez lehet felhasználási jog, lehet engedélyezés az előadás, hangfelvétel, műsor, vagy film felhasználására, és lehet díjigény (közös jogkezelés keretében). Jelezni kell azt is, hogy napjainkban világszerte elterjedt gyakorlat, tendencia a felhasználói szervezetek jogtulajdonossá válása, vagyis amikor a felhasználók (kiadóvállalatok, médiabirodalmak) felvásárolják a szerzői műveket. Ez a jelenség lényegében összemossa a két kategóriát a kulturális piacon, ami gyengítheti a szerzők és az előadóművészek számára a jogdíjigény érvényesítését, a felhasználások ellenőrzését. A másik lényegi kérdés a szerzői és a szomszédos jogi jogosultságok tartalmi elhatárolása: 1. A szerzőt a vagyoni és a személyhez fűződő jogok teljessége illeti meg. Ezzel szemben a szomszédos jogi jogosultak csak a törvényben kifejezetten meghatározott engedélyezési jogokat gyakorolhatják, és - az előadóművészeket leszámítva - a személyhez fűződő jogaik is korlátozottabbak. A szomszédos jogi jogosultak körében e jogok terjedelme eltérő: legszélesebb az előadóknál, legszűkebb a filmelőállítóknál. 2. A szerzői vagyoni jogok - főszabályként - nem átruházhatók, és azokról lemondani sem lehet. Ez a korlátozás nem vonatkozik a szomszédos jogi jogosultakra, ebből következően a teljesítményeiken fennálló jogok szabadon átruházhatók, illetve másként is átszállhatnak, azokról bármikor lemondhatnak. 3. A szerzők esetében a védelmi idő a szerző életében és a halálát követő év első napjától számított 70 évig tart. A szomszédos jogi jogosultak esetében ez az időszak az előadás vagy mű(sor) forgalomba hozatalától, illetve sugárzásától számított 50 évig tart. (Korábban ez az idő 50, illetve 20 év volt.) Az előadóművészek szomszédos jogai A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvényt módosító 1994. évi VII. tv. a nemzetközi és a jogharmonizációs követelményeknek megfelelően szabályozta újra az előadóművészeket, a hangfelvétel-előállítókat, valamint a rádió- és televízió-szervezeteket megillető jogok védelmét, azaz a szomszédos jogokat. Az 1994-es módosításkor megalkotott szabályok igazodtak az 1998. évi XLIV. törvénnyel megerősített, az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961-ben Rómában létrejött Római Egyezmény követelményeihez, valamint a 92/100/EGK és a 93/98/EGK

- 103 irányelvekhez. Ugyanakkor a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által elfogadott, az előadásokról és a hangfelvételekről szóló Szerződés [megerősítette: 57/1998. (IX. 29.) OGY határozat] 7. és 8. cikkei indokolttá tették az Szjt. (új) vonatkozó szomszédos jogi szakaszainak korszerűsítését. Az Szjt. (új) nem tartalmazza az előadóművész, illetve az előadás fogalmi meghatározását. Ennek kapcsán érdemes a WIPO-Szerződés definícióját alapul venni, amely a Római Egyezménynél szélesebb körben határozza meg az előadóművész fogalmát. A 2. cikk a) pontja szerint az "előadóművészek" színészek, énekesek, zenészek, táncosok és egyéb személyek, akik irodalmi vagy egyéb művészeti alkotásokban vagy folklórműsorokban szerepelnek, énekelnek, szöveget mondanak, szavalnak, játszanak, előadnak vagy más teljesítményt nyújtanak. Ez a meghatározás - bár az előadás módját továbbra is példálózó felsorolással adja meg - az irodalmi és művészeti művek mellett, a folklórműsorokra is kiterjeszti az előadott műsorokat. A fogalmi kör bővülése összhangban van azzal a szerzői jogi felfogással, amely védelemben részesíti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét [Szjt. (új) 1. § (7)]. A Római Egyezmény 9. cikke lehetőséget biztosít arra, hogy a csatlakozott államok nemzeti jogalkotása az irodalmi és művészeti alkotások előadóművészei mellett a varieté- és cirkusz-művészek teljesítményeit is szomszédos jogi védelemben részesítse. Mivel az Szjt. (új) sem tartalmaz ezt kizáró vagy korlátozó rendelkezést, továbbra sincs akadálya annak, hogy az artistaművészek tekintetében is alkalmazásra kerüljenek az előadóművészekre vonatkozó előírások. Ahogy az Szjt. (új)-hez fűzött részletes indokolás is rámutat, a törvény fő célja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotások védelme. Emellett azonban az Szjt. (új) megfelelő védelemben részesíti a szomszédos jogi jogosultakat és teljesítményeket [Szjt. (új) 1. § (8), 73-84. §], továbbá egyéb helyeken is kimondja, hogy az adott rendelkezések a szomszédos jogi jogosultakra is kiterjednek. (Az Szjt. (új) 55. §-a szerint pl. a felhasználási szerződésekre vonatkozó általános rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az előadóművészi teljesítmények felhasználására vonatkozó szerződésekre is. A fentiekből következik, hogy az előadóművészi teljesítmény szomszédos jogi megítélése sem függhet semmiféle esztétikai jellemzőtől, mennyiségi vagy minőségi követelménytől. Mégsem állíthatjuk, hogy a szomszédos jogi védelem minden tekintetben azonos a szerzői jogi védelemmel, hiszen akkor nem lenne szükség a külön fejezetben történő szabályozásra. Jóllehet a WIPO szintjén, a közösségi jogszabályokban és az Szjt. (új)-ben is a szerzői jogi és a szomszédos jogi védelem egyre jobban közeledik egymáshoz, a szerzői művek és az előadóművészi teljesítmények eltérő jellegéből adódóan, a szabályozási különbségek változatlanul fennállnak. A leglényegesebb eltérés egyrészről a szerző - főszabályként rögzített - kizárólagos engedélyezési joga [Szjt. (új) 16. § (1)] a szomszédos jogi jogosultak esetenként meghatározott engedélyezési jogával szemben, másrészről az eltérő védelmi idő [Szjt. (új) 84. §]. A WIPO-Szerződéshez történő csatlakozásunk kapcsán az Szjt. (új) ugyanakkor nem szélesítette a különbséget a hagyományos ("hallható") előadások előadóművészeit és az audiovizuális művek előadóművészeit megillető jogok között. A szerzői és előadóművészi jogok eltérő jellegéből következően a felhasználási jogok gyakorlása is különbözőképpen alakul. Amíg pl. egy zeneszerző már nyilvánosságra hozott művét számtalan különböző hangfelvétel-előállító rögzítheti, többszörözheti, addig az előadóművészek többnyire egy hangfelvételgyártóval kötnek exkluzív szerződést. Ebből következően az előadóművészek előadásainak rögzítéséhez egyedi felhasználási szerződésben adnak engedélyt és a díjazás is egyedi megállapodás függvénye. Lényeges különbség az is, hogy a szerzők a már nyilvánosságra hozott (nem színpadi) műveik nyilvános előadási és többszörözési jogait kötelezően a közös jogkezelő szervezeten keresztül érvényesíthetik, míg az előadóművészeknél általában a hang- vagy képfelvételen történő első rögzítés jelenti az elhatárolást a nagyjogos (amikor az előadóművész közvetlenül maga gyakorolja az engedélyezési jogot) és a kisjogos (a közös jogkezelő által érvényesített) joggyakorlás között. Az alábbiakban részletezett felhasználások közül tehát a rögzítetlen előadások rögzítésének és sugárzásának (vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítésének) engedélyezési jogát gyakorolják közvetlenül az előadóművészek, a rögzített előadásokhoz kapcsolódó törvényi engedélyt pedig az előadóművészek közös jogkezelő szervezete (MSZSZ-EJI) adja meg. Ezeken túlmenően, az előadóművészeket engedélyezési jog nélküli díjigény illeti meg pl. a magáncélú másolás [Szjt. (új) 20. §], az egyidejű vezetékes továbbközvetítés [Szjt. (új) 28. §], valamint a hangfelvétel sugárzása és egyéb módon történő nyilvános közvetítése után [Szjt. (új) 77. §]. Az előadóművészek engedélyezési joga Az előadóművészek engedélyezési jogai az Szjt. (új) 73. § (1) bekezdése értelmében a következők: a) Rögzítetlen előadás rögzítése. A "rögzítés" az előadás hangjának és/vagy képének, illetőleg azok megjelenítéseinek a megtestesítését jelenti, ahonnan azok megfelelő készülék segítségével érzékelhetővé, többszörözhetővé vagy közvetíthetővé tehetők.

- 104 Mint már utaltunk rá, a nem rögzített előadás rögzítését minden esetben az előadóművész engedélyezi a felhasználónak. Ez a kizárólagos jog az audiovizuális műben felhasznált előadóművészi teljesítménye után is megilleti a művészt, kivéve akkor, ha az előadóművész hozzájárult előadásának filmalkotásban való rögzítéséhez [Szjt. (új) 73. § (3)]. A rögzítési jog megszerzésére irányuló felhasználási szerződés többnyire exkluzív szerződés, vagyis a felhasználó több évre kizárólagosságot élvez az adott előadóművészi teljesítmény tekintetében. b) Rögzítetlen előadás sugárzása vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítése. Ezt a kizárólagos jogot eredetileg az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvénnyel megállapított módosítása biztosította az előadóművészek számára. Ugyanakkor ez az engedélyezési jog nem mindig illeti meg az előadóművészt: a felhasználónak nem kell engedélyt kérnie az előadóművésztől, ha az előadás sugárzása vagy közvetítése már maga is sugárzott előadás. Ez nem érinti az előadóművészek díjigényét az egyidejű vezetékes továbbközvetítés - mint az előadás más módon a nyilvánossághoz közvetítése - után. [A korábbi Szjt. (1969. évi III. tv.) még kivételt adott az engedélyezés alól arra az esetre, ha az előadás forgalomba hozatal céljára engedélyezett rögzítésről történt.] Ez a szabály nem került átvételre, viszont természetszerűen fennmaradt az előadóművészek díjigénye a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételen rögzített előadásának sugárzása és nyilvánossághoz közvetítése után [Szjt. (új) 77. §]. c) Rögzített előadás többszörözése. Az Szjt. (új) hatályba lépéséig ez az engedélyezési jog korlátozott mértékben illette meg az előadóművészt. Így csak abban esetben volt szükség az előadóművész hozzájárulására, ha az eredeti rögzítés hozzájárulása nélkül készült; a többszörözés más célra készült, mint amire az előadóművész az engedélyt adta; az eredeti rögzítés a szabad felhasználás rendelkezései alapján készült, miközben az újabb rögzítést más - pl. kereskedelmi - célokra kívánták felhasználni. A Magyarország által is ratifikált WIPO-Szerződés ezzel szemben kiterjeszti a többszörözési jogot a rögzített előadás bármilyen módon vagy formában, tartós vagy ideiglenes jelleggel történő közvetlen vagy közvetett többszörözésre is (7. cikk), így jogharmonizációs kötelezettségünkké vált a rendelkezés átültetése az Szjt. (új)-be. d) Rögzített előadás terjesztése. Hasonlóan a többszörözéshez, a hangfelvételeken rögzített előadás terjesztésének kizárólagos engedélyezési jogát is a Szerződés ismerte el az előadóművészek javára (8. cikk). Az adásvételben vagy egyéb tulajdonátruházásban testet öltő terjesztést követően - a hangfelvételek előállítóinak védelme keretében rögzített külön bérbeadási jog is megilleti az előadóművészt [Szjt. (új) 78. § (1)]. e) Rögzített előadás nyilvánossághoz közvetítése. A Szerződés 10. cikkének megfogalmazásában az előadóművészek kizárólagos joga, hogy engedélyezzék hangfelvételeken rögzített előadásaiknak vezeték útján vagy vezeték nélkül a nyilvánossághoz oly módon történő hozzáférhetővé tételét, hogy a közönség tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. Ez a kizárólagos jog a hangfelvételek számítógépes hálózati, interaktív lehívásos terjesztésével kapcsolatban illeti meg az előadóművészt. (2) Előadóművészek együttese esetében a közreműködők az (1) bekezdésben említett jogaikat képviselőjük útján gyakorolhatják. Együttesek képviselete Az Szjt. (új) az előadóművészi teljesítményt - korlátozás és megkötés nélkül - minden egyes előadóművész viszonylatában védelemben részesíti. Tekintettel azonban arra, hogy ebben a körben az előadóművészi teljesítmény gyakran csapatmunka, pontosabban közös néven együttműködő több előadóművész teljesítményének eredménye, az Szjt. (új) 73. § (2) bekezdése megadja a lehetőségét annak, hogy az (1) bekezdésben foglalt engedélyezési jogokat az együttes képviselője (vezetője) gyakorolja. A díjazás természetesen nem korlátozódhat az együttest képviselő személyre. Nem állandó (alkalmi) együttes előadása esetén célszerű az előadásokat megelőzően kijelölni az adott fellépések viszonylatában a képviselő személyét. A jogbiztonság és a jogfolytonosság érdekében, az együttes tagjaiban beálló változás esetén a képviseleti jog automatikusan az új képviselő személyét illeti. (3) Ha az előadóművész hozzájárult ahhoz, hogy előadását filmalkotásban rögzítsék, a hozzájárulással - ellenkező kikötés hiányában - a film előállítójára [64. § (3) bek.] ruházza át az (1) bekezdésben említett vagyoni jogokat. Ez a rendelkezés nem érinti az előadóművészeknek a 20. § és a 28. § alapján fennálló díjigényét. A 23. § (6) bekezdését az előadóművészekre is megfelelően alkalmazni kell. Az audiovizuális művek előadóművészeinek jogvédelme Az Szjt. (új) átfogóan újraszabályozta a filmalkotók és más audiovizuális művek alkotóinak vagyoni jogait (IX. Fejezet). Az Szjt. (új) 1996. évi I. törvényre épülő fogalom meghatározása szerint filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával

- 105 fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették. Filmalkotásnak minősül különösen a filmszínházi vetítésre készült játékfilm, a televíziós film, a reklám- és a dokumentumfilm, valamint az animációs és ismeretterjesztő film [Szjt. (új) 64. § (1)]. A filmalkotás (audiovizuális mű) fogalma tehát magában foglalja a televíziós műfajokat is. A film előállítója pedig az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről [Szjt. (új) 64. § (3)]. Mivel a filmelőállító jelentős teljesítménnyel járul hozzá a film létrejöttéhez, a megfilmesítési szerződés alapján az előadóművész - a szerzőhöz hasonlóan - ellenkező kikötés hiányában átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogot, vagyis a vagyoni jogok túlnyomó többségét [Szjt. (új) 66. § (1)]. Az előadóművészek esetében átfogóbban, valamennyi engedélyezési jogot érintően kerül kimondásra a jogátszállás: amennyiben ugyanis az előadóművész hozzájárult előadásának rögzítéséhez, ezzel a filmelőállítóra ruházza át az engedélyezési jogát, vagyis az Szjt. (új) 73. § (1) bekezdésében felsorolt vagyoni jogokat. Ez alól az Szjt. (új) több kivételt tesz, így a rögzítéshez való hozzájárulás esetén is megilletik az előadóművészt az alábbi jogok, illetve díjigény: 1. Az előadóművészt a filmelőállítónak a vagyoni jogokra kiterjedő jogszerzése esetén is megilleti a magáncélú másolásra tekintettel fennálló díjigény [Szjt. (új) 20. §], az egyidejű vezetékes továbbközvetítésre tekintettel fennálló díjigény [Szjt. (új) 28. §], valamint a bérbeadás útján történő terjesztésért járó díjigény [Szjt. (új) 23. § (6)]. 2. Az előadóművészt a filmelőállító vagyoni jogokra kiterjedő jogszerzése esetén is megilletik az Szjt. (új) 75. §-ában részletezett személyhez fűződő jogok (név feltüntetése, az előadás integritásához való jog). Jóllehet a korábbi szabályozáshoz képest az audiovizuális művek előadóművészeinek jogai szélesedtek és bővültek (pl. a bérbeadás utáni díjigénnyel), változatlanul fennáll a különbség a "hagyományos" és az audiovizuális előadóművészi teljesítmény jogvédelme között. A WIPO égisze alatt folynak az előkészületek az "audiovizuális előadóművészek" vagyoni jogainak bővítésére, pontosabban a többszörözés, terjesztés, sugárzás és nyilvánossághoz történő egyéb közvetítés engedélyezési jogának biztosítására. Ezzel lényegében az audiovizuális művek előadóművészeinek is ugyanazokat a jogokat biztosítanák az államok, mint a WIPOSzerződésben az előadóművészeknek. 74. § (1) Az előadóművészt a 73. § (1) bekezdésében említett felhasználásokért - ha e törvény másként nem rendelkezik - díjazás illeti meg. Az előadóművészi teljesítmény felhasználása és az ehhez kapcsolódó díjigény Főszabályként kerül kimondásra, hogy az Szjt. (új) 73. § (1) bekezdésében foglalt felhasználásokért az előadóművésznek díjazás jár. Ide kapcsolódik a szerzői és a szomszédos jogok viszonyáról szóló alfejezet azon rendelkezése, amely szerint ha a szomszédos jogi jogosultnak a felhasználásért díjazás jár, akkor a díjnak eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia [Szjt. (új) 83. § (2)]. E főszabályok alól az Szjt. (új) csak szűk körben enged kivételt: nem jár díjazás pl. azokban az esetekben, amikor az Szjt. (új) a szerzői jogi védelem alatt álló alkotások felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását [Szjt. (új) 83. § (2)]. Ide tartoznak a szabad felhasználás törvényi esetei [Szjt. (új) 34-41. §]. Az előzőekben már többször utalás történt arra, hogy a szerzőket és a szomszédos jogi jogosultakat nem minden esetben illeti meg engedélyezési jog. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a jogosultak az adott felhasználásokért díjazásban sem részesülnek. Az előadóművészek díjigényeit pedig a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet és az 5/1997. (II. 2.) MKM rendelet alapján az MKM által nyilvántartásba vett MSZSZ-EJI érvényesíti. [Az előadóművészek közös jogkezelését végző egyesület adatait, tevékenységi körét, meghatározott jogdíjak érvényesítése tekintetében az ARTISJUS-sal való együttműködés formáit stb. a Magyar Közlöny 1997/50. számában közzétett MKM Közlemény tartalmazza. Jelenleg folyamatban van az MSZSZ-EJI nyilvántartásba vételéről szóló államigazgatási határozat módosítása (kiegészítése) az Szjt. (új) változásaira figyelemmel.] Megjegyezzük, hogy egyes felhasználások esetében a közös jogkezelő nem csupán díjigényt érvényesít, hanem maga gyakorolja az engedélyezési jogokat (köt szerződést a felhasználóval). Az előadóművészeket megillető engedélyezési jogokat, illetve díjazás iránti igényeket az Szjt. (új) alapján az alábbiakban foglaljuk össze: 1. Rögzítetlen előadás rögzítése - az engedélyezési jog gyakorlója az előadóművész [Szjt. (új) 73. § (1) a)]. 2. Rögzítetlen előadás sugárzása vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítése (kivéve, ha az előadás, amelyet sugároznak vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítenek, már maga is sugárzott előadás) - az engedélyezési jog gyakorlója az előadóművész [Szjt. (új) 73. § (1) b)]. 3. Rögzített előadás többszörözése - az engedélyezési jog gyakorlója az előadóművész [Szjt. (új) 73. § (1) c)]. 4. Rögzített előadás terjesztése - az engedélyezési jog gyakorlója az előadóművész [Szjt. (új) 73. § (1) d)].

- 106 5. Rögzített előadás vezeték útján vagy bármely módon történő olyan hozzáférhetővé tételének joga, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg - az engedélyezési jog gyakorlója az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 74. § (2)]. 6. Az előadás hangfelvétele forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adása és bérbeadása - az engedélyezési jog gyakorlója az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 78. § (1)]. 7. A kereskedelmi célból kiadott hangfelvételen rögzített előadás sugárzása és bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítése - a díjigény érvényesítője az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 77. § (1)]. 8. Rögzített előadás sugárzás, vagy a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára készült rögzítésére tekintettel fennálló díjigény - a díjigény érvényesítője az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 74. § (2)]. 9. Az előadás magáncélú másolására tekintettel fennálló díjigény - a díjigény érvényesítője az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 20. §]. 10. Az előadás egyidejű vezetékes továbbközvetítésére tekintettel fennálló díjigény - a díjigény érvényesítője az MSZSZ-EJI [Szjt. (új) 28. §]. A rögzített előadás kép- vagy hangfelvételének bérbeadását az előadóművészek esetében el kell határolnunk a 4. pontban említett jogcímtől. Az Szjt. (új) 73. § (3) bekezdése - visszautalva az Szjt. (új) 23. § (6) bekezdésére - ugyanis önálló jogcímként határozza meg a filmalkotás vagy a hangfelvételben foglalt mű bérbeadással történő terjesztésére tekintettel fennálló díjigényt, ha az előadóművész a film vagy a hangfelvétel előállítójára ruházta át a vagyoni jogokat. Ebben az esetben a díjigény érvényesítője az MSZSZ-EJI, a jogcím jogalapja pedig az Szjt. (új) 73. § (3) és 23. § (6) bekezdése. (2) Az előadás sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének díjazására és a 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti hozzájárulás gyakorlására a 27. § rendelkezéseit az előadóművészek, illetve közös jogkezelő szervezetük (85-93. §) esetében is megfelelően alkalmazni kell. Az Szjt. 27. §-ának alkalmazása meghatározott felhasználások esetében Mint láttuk, az Szjt. (új) 73. § (1) bekezdésében foglalt felhasználási módok - főszabályként - az előadóművész engedélyéhez kötött felhasználások, melyek után az előadóművészt díjazás illeti meg. Ezzel szemben az Szjt. (új) 74. § (2) bekezdése az előadás sugárzás vagy nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének díjazása, valamint az előadás vezeték útján vagy más módon és eszközzel történő (pl. interneten keresztül történő egyéni műlehívás) nyilvános közlése engedélyezésének gyakorlása tekintetében az Szjt. (új) 27. §-át rendeli megfelelően alkalmazni. A fentieket úgy kell érteni, hogy a szerzői műnek sugárzással vagy másként a nyilvánossághoz közvetítésére vonatkozó szabályait nem teljes egészében, csak abban a "sávban" kell alkalmazni, amelyben az előadás rögzítésének díjazása és a vezetékes (vagy egyéni műlehívásos) nyilvános közlés engedélyezése értelmezhető. A hivatkozott 27. § szerint pedig a szerzők képviseletében a már nyilvánosságra hozott művek sugárzásának és a 26. §-ban szabályozott más felhasználások jogosítására és díjazására az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet (az ARTISJUS) köt szerződést a felhasználóval (a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik felhasználása kivételével). Ezeknek a rendelkezéseknek az analóg alkalmazása az előadóművészek tekintetében a következőket jelenti: Az Szjt. (új) 26. §-a alapján a szerző kizárólagos joga, hogy a művét sugárzással vagy másként, mint sugárzással (pl. interneten keresztül történő egyéni műlehívás) a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítés ugyancsak a szerző külön engedélyéhez kötött felhasználási cselekmény. Az Szjt. (új) 27. §-a pedig azt mondja ki, hogy az említett felhasználásoknak a jogosítására és a fizetendő díjak mértékére az ARTISJUS köt szerződést a felhasználóval. A szerzői díjigény súlyát jelzi az a törvényi rendelkezés, mely szerint a felvétel minden egyes felhasználásáért díjazás jár. A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga, pontosabban e jog gyakorlása felfogható egy "kétlépcsős" mozzanatnak, amelynek az első fázisa az engedélyezés (jogosítás) a mű sugárzására, a másik fázis a díjazás mértékéről szóló megállapodás. Ebből az is következik, hogy mindkét feltételnek - időrendben és együttesen teljesülnie kell a jogszerű felhasználáshoz, azaz pl. a szerző külön engedélye nem elégséges a felhasználás megkezdéséhez, szükség van a díjfizetésről szóló szerződés megkötésére is az ARTISJUS-al. (Hasonlóképpen a díjfizetés vagy a díjfizetésre utaló magatartás önmagában nem teremt jogszerű helyzetet, ha ezt nem előzi meg a jogosítás a mű nyilvános közvetítésére.) Mindez az előadóművészek esetében - analóg módon - úgy működik, hogy az előadóművész nevében az MSZSZ-EJI gyakorolja az előadás sugárzásának és/vagy nyilvánossághoz egyéb módon történő átvitelének engedélyezési jogát és köt szerződést a felhasználóval a díj mértékéről (a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik előadásának a kivételével). A közös jogkezelő szervezettel való megállapodás tehát itt is törvényi kritérium, következésképpen nem elégséges momentum az

- 107 előadóművész és a felhasználó közötti szerződéskötés. A felhasználás abban az esetben válik jogszerűvé, ha a felhasználó a közös jogkezelővel (MSZSZ-EJI-vel) is megállapodik a díjazás feltételeiről. Ez az előírás a nyilvánossághoz közvetítés mindazon felhasználási cselekményeire (pl. kódolt sugárzás, ismételt sugárzás) kiterjed, amelyek az előadóművészekre is érvényesíthetők. Az Szjt. (új) 74. § (2) bekezdésének második fordulata a rögzített előadások interaktív (lehívásos) nyilvánossághoz közvetítését [Szjt. (új) 73. § (1) e)] utalja a közös jogkezelés körébe. Ennek megfelelően került kiadásra az MSZSZ-EJI jogdíjközleménye a rögzített előadás nyilvánosság számára lehívásra történő hozzáférhetővé tétele engedélyezésének feltételeiről 2001. évre vonatkozóan. (Magyar Közlöny 2001/4.). Az ebben megállapított előadóművészi jogdíj mértéke függ attól, hogy a szolgáltató milyen műszaki feltételekkel teszi lehívásra hozzáférhetővé a rögzített előadásokat. Eltér a tarifa abban az esetben, ha a lehívás az átlagos felhasználó számára csupán annak érzékelését (például ún. "real audio" típusú meghallgatását) teszi lehetővé, a letöltést (tartós másolatkészítést) azonban nem. A letöltést is megengedő hozzáférés díja értelemszerűen magasabb. A differenciált tarifarendszer emellett igazodik az előadások (részletek) számához is. Amennyiben a lehíváshoz kapcsolódóan a szolgáltató bevételt ér el, akkor a szolgáltató a költségvetési támogatása, díjbevétele, továbbá reklám- és szponzorációs bevételei meghatározott százalékának megfelelő együttes összegű jogdíjat köteles fizetni az MSZSZ-EJI-nek. Nem kell jogdíjat fizetni, ha az előadóművész kizárólag saját előadóművészi teljesítményét hangfelvételben rögzítő előadást tesz lehívásra hozzáférhetővé. 75. § (1) A 73. § (1) bekezdésében említett felhasználások esetén az előadóművészt megilleti az a személyhez fűződő jog, hogy nevét - a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon - feltüntessék. Előadóművészek együttese esetében ez a jog az együttes, valamint az együttes vezetője és a főbb közreműködők nevének feltüntetésére terjed ki. (2) Az előadóművész személyhez fűződő jogát sérti előadásának mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely az előadóművész becsületére vagy hírnevére sérelmes. Az előadóművész személyhez fűződő jogainak védelme Az 1961-ben elfogadott Római Egyezmény még nem tartalmazott kifejezett rendelkezést az előadóművészek személyhez fűződő jogainak a védelmére, de a nemzetközi jogfejlődés a 70-es években kikényszerítette ennek elismerését. Az előadásokról és a hangfelvételekről szóló (1996. XII. 20-án elfogadott) WIPO-Szerződés ennek megfelelően már önálló címben tárgyalja ezt a kérdést. Így a Szerződés II. fejezetének 5. cikke az előadóművészek vagyoni jogaitól függetlenül, sőt ezek átruházását követően is biztosítja, hogy előadásai előadójaként elismerjék (a név feltüntetéséhez való jog), kivéve ha az előadás felhasználási módja ennek mellőzését indokolttá teszi, továbbá hogy tiltakozzon előadásának minden olyan torzítása, megcsonkítása, vagy egyéb megváltoztatása ellen, amely jó hírnevére sérelmes (az előadás integritásához való jog). A Szerződés még azt is rögzíti, hogy az előadóművészek személyhez fűződő jogai - legalább a vagyoni jogai lejártának az idejéig - a halála után is fennmaradnak, melyek védelmében a jogszabály által felhatalmazott személyek és szervezetek léphetnek fel. Ettől a szabálytól azonban a csatlakozott államok belső joga eltérhet [5. cikk (2)]. Az Szjt. (új) 1994. VII. törvénnyel megállapított szövege ismerte el az előadóművészek személyhez fűződő jogait, melyhez képest az Szjt. (új) annyi változást tartalmaz, hogy részletezi az előadás integritáshoz való jogának törvényi szabályát. 1. A név feltüntetésének joga az Szjt. (új) 73. § (1) bekezdésében foglalt felhasználások esetében illeti meg az előadóművészt. Ez a meghatározás némiképp szűkebb a Szerződésben foglaltaknál, ahol a vagyoni jogok átruházását követően is megilletik ezek a jogok az előadóművészt. Az Szjt. (új) értelmében tehát az előadás rögzítésén, többszörözött példányain, sugárzásakor vagy más nyilvánossághoz való közvetítésekor, a konkrét felhasználás engedélyhez kötöttségétől függetlenül, az előadóművész nevét - a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodóan - minden esetben fel kell tüntetni. Ez többek között azt jelenti, hogy az Szjt. (új) 83. § (2) bekezdése alapján engedélyhez nem kötött felhasználások (pl. szabad felhasználás) során is fel kell tüntetni az előadóművész nevét. Előadóművészek együtteseinél a név feltüntetése az együttes nevének, illetve annak vezetőjének és a főbb közreműködők (pl. zenekar esetében a karmester, szólisták stb.) nevének feltüntetésre terjed ki. Ez a szabály természetesen nem zárja ki, hogy az együttes felvett néven is működjön, amelyre szintén kiterjed a védelem. 2. A mű integritásához való jog a szerzői jog egyik legrégibb eleme, melyre vonatkozóan az 1975. évi 4. tvr. 6bis cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy "a szerző függetlenül vagyoni jogaitól, sőt még azok átruházása után is megtartja azt a jogát, hogy tiltakozzék a mű mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása, illetve csorbítása ellen, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes." Az Szjt. (új) 75. § (2) bekezdése szó szerint ezt a meghatározást veszi át.

- 108 Az előadóművészek vonatkozásában az előadás torzítását jelentheti, pl. ha egy énekes hangját rögzítő, forgalomba hozott hangfelvételen technikailag olyan alacsony színvonalú, amely a művészi teljesítményt élvezhetetlenné, "befogadásra" alkalmatlanná teszi. Torzítást eredményezhetnek az előadást átalakító különféle technikai megoldásokkal létrehozott hang- vagy kép-effektusok, vagy egy előadóművész hangjának az eredetihez képest más személy hangjával való helyettesítése (reklámokban gyakran látni hasonlót). Az Szjt. (új) XI. fejezetében foglalt szomszédos jogok védelmi idejét rögzítő 84. § (1) bekezdése szerinti - a felhasználások függvényében meghatározott időponttól számított - 50 év a személyhez fűződő jogokra is vonatkozik. [A korábbi szabályozással szakítva, az Szjt. (új) a szerzők esetében is ezt a megoldást követi. Nem indokolt ugyanis a személyhez fűződő jogok időbeni korlátlanságának fenntartása, mivel az 1975. évi 4. tvr. 6bis cikkének (2) bekezdése is a szerző halása után csupán a vagyoni jogok megszűntéig követeli meg a személyhez fűződő jogok fennmaradását.] A személyhez fűződő jogok időbeli korlátozása ugyanakkor nem emészti el a Ptk. VII. fejezete szerinti jogvédelem (A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok) igénybe vételét. Az Szjt. (új) 99. §-a továbbá lehetővé teszi a szerzői jogok megsértésének következményei címet viselő XIII. fejezet rendelkezéseinek [Szjt. (új) 94-97. §] megfelelő alkalmazását a szomszédok jogi jogosultak (vagyoni és személyhez fűződő) jogainak sérelme esetén. A védelmi idő eltelte után a személyhez fűződő jogok megsértése miatt csak polgári jogi igény érvényesítésére van lehetőség [pl. a Ptk. 80. § (1) bekezdése szerinti hangfelvétellel vagy képmással való visszaélésből eredő jogsértés esetén], továbbá nincs korlátozva az előadóművész halála után az arra jogosultak kegyeleti jogának gyakorlása.

A hangfelvételek előállítóinak védelme 76. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a hangfelvételt a) többszörözzék; b) terjesszék; c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. A hangfelvétel-előállítók engedélyezési jogai Az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló 1961-es Római Egyezmény alapozta meg a hangfelvétel-előállítók engedélyezési jogát, illetve díjigényét hangfelvételeik többszörözésére, illetve sugárzására tekintettel. Az USA és Magyarország között 1993-ban aláírt Szellemi Tulajdonjogi Megállapodás ugyancsak meghatározta a felek által a hangfelvétel-előállítóknak minimálisan biztosítandó jogokat. Mindezek alapul szolgáltak az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvénnyel megállapított módosításához, vagyis a hangfelvétel-előállítók szomszédos jogainak a kiegészítéséhez. Az Szjt. (új) vonatkozó szakaszainak újraszabályozását az előadásokról és a hangfelvételekről szóló WIPO-Szerződésben biztosított többletjogok átvételének kötelezettsége tette szükségessé. A Római Egyezménnyel és a WIPO-Szerződéssel szemben, az Szjt. (új) továbbra sem határozza meg a hangfelvétel, illetve a hangfelvétel-előállító fogalmát. Mivel más hazai jogszabályban sem találni kapcsolódó definíciót, ezért célszerű a nemzetközi megállapodások fogalom-meghatározásából kiindulni. A Római Egyezmény és a WIPO-Szerződés megegyezik abban, hogy a hangfelvétel egy előadás hanganyagának vagy más hangoknak, vagy egyéb hangmegjelenítésnek a rögzítését jelenti. Jóllehet a WIPO-Szerződés "kiemeli" az audiovizuális műbe beépített rögzítést e fogalmi körből, azt hangsúlyozni kell, hogy a hangfelvétel belefoglalása egy filmbe vagy egy audiovizuális műbe nem érinti hangfelvétel jogi minőségét, illetve azt, hogy ez bármilyen hatással lenne a fennálló vagyoni jogokra. A "hangfelvétel-előállító" azt a személyt vagy jogi személyt jelenti, aki vagy amely egy előadás hangjának vagy más hangoknak, illetőleg hangok megjelenítéseinek az első rögzítését kezdeményezi, és az azzal kapcsolatos felelősséget viseli. Az RE a felelősségviselésére vonatkozó klauzulát nem ismeri, de a lényeg nem is ezen, hanem az elsőbbség elvének kimondásán van: hangfelvétel-előállító az lehet, aki elsőként rögzíti az előadást vagy hangját. A hangfelvétel-előállítók jogai az Szjt. (új) 76. § (1) bekezdése alapján a következők: a) A hangfelvétel többszörözése. Az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvénnyel megállapított szövege még úgy vezette be ezt a jogot, hogy a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a hangfelvételről közvetlenül vagy közvetve másolatot készítsenek. Tekintettel arra, hogy Magyarország is aláírta és kihirdette a WIPO-Szerződést, lehetővé vált a szerzői jogi terminológiában meghonosodott szóhasználat (többszörözési jog) átültetése,

- 109 miközben máshol még használjuk a sokszorosítás és a másolatkészítés szinonimákat is. Mindazonáltal a WIPO-Szerződés 11. cikke a következőképpen szabályozza a többszörözési jogot: "A hangfelvétel-előállítók kizárólagos joga, hogy engedélyezzék hangfelvételeik közvetlen és közvetett többszörözését bármilyen módon vagy formában." (A többszörözés fogalmát illetően irányadó még az Szjt. (új) 18. §-a.) A fogalomhasználat változása ellenére, az engedélyezési jog kiterjed a közvetlen formában (pl. hanglemezről) történő többszörözésre és a közvetett módon (pl. sugárzott adás alapján) megvalósuló többszörözésre egyaránt. A hangfelvétel egyes részeinek sokszorosítása is engedélyhez kötött. A hangfelvétel többszörözés engedélyezésének kizárólagos joga kiemelt jelentőséggel bír a műszaki fejlődés jelenlegi szintjén, amikor szinte tömegméretűvé válik a hang- és képfelvételek "szürkezónába" tartozó szívességi másolása és az egyértelműen büntetőjogi minősítésű feketepiaci sokszorosítás. A hangfelvétel kiadóknak további kihívásokkal kell szembe nézniük: a digitális technika minőségromlás nélküli másolatok készítését teszi lehetővé, a fénysebességgel terjedő internet pedig hihetetlen mennyiségű adat és információ (köztük MP3 jelű tömörítési eljárással rögzített hangfelvételek) továbbításának vált színterévé. Mindezekre tekintettel a nemzetközi szerzői jogi konferenciákon előtérbe került a meglévő szerzői jogi rendszerek közelítése, valamint a szerzői és azzal szomszédos jogok kikényszerítésének erősítése. Változatlan az a szabály, hogy a hangfelvétel-előállítójának engedélye nélküli másolás csak az Szjt. (új) által kifejezetten meghatározott esetekben jogszerű. Így pl. azoknál a felhasználásoknál, amelyeknél a törvény a szerző hozzájárulását sem kívánja meg, a hangfelvétel-előállító engedélyére sincs szükség [Szjt. (új) 83. § (2)]. Ezek az. Szjt. (új) IV. Fejezetében rögzített szabad felhasználási esetek, pl. a magáncélra történő másolatkészítés. Természetesen nem minden magáncélú hang- és képfelvétel másolása megengedett, csak az, amely jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja [Szjt. (új) 35. § (1)]. A fogyasztók ugyanis a magáncélú másolás ellenértékét megfizetik a kazetták, egyéb üres hordozók fogyasztói (végfelhasználói) árába beépített jogdíj formájában - az Szjt. (új) 20. §-a alapján. Itt kell utalni a hangfelvételek nem kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő többszörözéséért fizetendő hangfelvétel-előállítói jogdíjak díjszabására. Az önkéntes közös jogkezelés körébe tartozó felhasználási formák (zenegépen történő felhasználás céljából készült többszörözés; nyilvános helyen történő lemezbemutató műsorszolgáltatás céljából készült többszörözés) díjtarifáit a MAHASZ külön jogdíjközleménye tartalmazza (Magyar Közlöny 2001/4.). b) A hangfelvétel terjesztése. Az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvénnyel megállapított szövege még úgy szólt, hogy a hangfelvétel másolatának forgalomba hozatalához - ideértve a hangfelvételnek az országba ilyen céllal történő behozatalát is - a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges. Az Szjt. (új) 76. § (1) bekezdésének b) pontja már csak a terjesztés jogát mondja ki, tekintettel arra, hogy a 23. § a szerzői vagyoni jogok keretében részletesen foglalkozik a terjesztéssel. Utalnunk kell továbbá a WIPO-Szerződés 12. cikkére, mely szerint a hangfelvételelőállítók kizárólagos joga, hogy engedélyezzék hangfelvételek eredeti rögzítése (példányai) és a rögzítés másolatai nyilvánosság számára adásvétel vagy egyéb tulajdon-átruházás útján való hozzáférhetővé tételét. [Az Egyezmény garantálja a szerződő felek szabadságát abban, hogy a terjesztési jog (pl. első adásvétel) gyakorlása folytán beálló jogkimerülés a felek által meghatározott későbbi időpontban következzen be.] Az importtal kapcsolatban utalni kell arra, hogy hatályban van a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény végrehajtására kiadott 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet, amely a vámigazgatási eljárásban lehetővé teszi, hogy a vámhivatal az engedélyhez kötött szállítmány beléptetését az engedély bemutatásáig megtagadja. Ez a szabály lényegében biztosítja, hogy a hangfelvétel-előállító engedélye nélkül a hangfelvételek (kazetták, CD-k) ne kerülhessenek be az országba. c) A hangfelvétel vezeték útján vagy a nyilvánosság számára bármely más eszközzel vagy módon történő olyan hozzáférhetővé tételének joga, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. Az előadóművészekhez hasonlóan, a hangfelvétel-előállítóknál is új elem a nyilvánossághoz való közvetítés interaktív - on demand - módon megvalósuló változatának szabályozása, illetőleg a hangfelvétel-előállítók kizárólagos jogának elismerése e felhasználási módra vonatkozóan. (Nemzetközi hivatkozási alap a WIPOSzerződés 14. cikke.) Megjegyezzük továbbá, hogy a szerzőkkel és az előadóművészekkel ellentétben, a hangfelvétel-előállítók nem közös jogkezelés, hanem kizárólagos engedély keretében érvényesítik ezt a felhasználási jogot. (2) A hangfelvétel előállítóját az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény másképp nem rendelkezik - díjazás illeti meg. Az Szjt. (új) 76. § (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban foglalt felhasználásokért a hangfelvétel-előállítót díjazás illeti meg. Ellenkező kikötésre itt is lehetőség van, továbbá nincs szükség a hangfelvétel-előállító

- 110 hozzájárulására azokban az esetekben, amikor a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását [Szjt. (új) 83. § (2)]. 77. § (1) Kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy arról készült másolatnak a sugárzásáért és bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért a szerzői jogi védelem alatt álló művek felhasználásáért fizetendő díjon felül a felhasználónak további díjat kell fizetnie, amely - a jogosultak közötti eltérő megállapodás hiányában fele-fele arányban illeti meg a hangfelvétel előállítóját és az előadóművészt. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásakor a hangfelvételt kereskedelmi célból kiadottnak kell tekinteni, ha azt a 73. § (1) bekezdésének e) pontjában és a 76. § (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott módon teszik hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. (3) A jogosultak díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. Díjigény és ennek érvényesítése a kereskedelmi célból kiadott hangfelvétel vagy másolatának sugárzásáért vagy más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért Az Szjt. (új) 74. § (1) bekezdéséhez fűzött magyarázatnál jeleztük az előadóművész díjigényét a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek nyilvánossághoz közvetítése után. E díjigény jogalapját az Szjt. (új) 77. § (1) bekezdése teremti meg. Megjegyezzük, hogy erre vonatkozóan a szerzői jogosultakat is megilleti díjigény [Szjt. (új) 27. §]. Az Szjt. (új) itt két lényeges változást tartalmaz a korábbi szabályozáshoz képest, összhangban a WIPOSzerződésben foglaltakkal. A Szerződés 15. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik ugyanis, hogy az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók méltányos díjra tarthatnak igényt a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek közvetlen vagy közvetett sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő bármilyen közvetítés útján történő felhasználásáért. A közvetett nyilvános előadás esetére való kiterjesztésnek az Szjt. (új) úgy felel meg, hogy elhagyja a korábbi szabályozásban a sugárzás közvetlenségét előíró megszorítást. (A díjköteles közvetett felhasználásra példa a nyilvános helyen működtetett gépzene, vagy a kábeltévé "szabad" csatornájára betáplált rádióműsor.) A másik változás összefügg a Szerződés azon előírásával, mely szerint a vezeték útján vagy más (egyéni lehívásos) módon nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett hangfelvételek úgy tekintendők, mint amelyeket kereskedelmi célból adtak ki [15. cikk (4)]. Ennek a szabálynak az Szjt. (új) a 77. § (2) bekezdésében felel meg, ugyanis a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok sugárzásáért járó díjigényt kiterjeszti arra az esetre is, amikor az előadást, illetve a hangfelvételt vezeték vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az Szjt. (új) 77. § (1) bekezdésében szabályozott felhasználásokért beszedett (befolyt) díjak egymás közötti felosztásáról a hangfelvétel-előállítók és az előadóművészek közös jogkezelő szervezete állapodik meg. A törvény úgy rendelkezik, hogy eltérő megállapodás hiányában a jogdíjból azonos mértékben osztoznak. Megszűnt viszont az a szabály, amely a jogosultak (hangfelvétel-előállítók és az előadóművészek érdekképviseleti szervezetei) és a felhasználók megállapodásától tette függővé a díjazás mértékét, beszedésének és felosztásának módját. 1999. december 31-éig van érvényben a MAHASZ és az MSZSZ-EJI - közlemény formájában is közzétett megállapodása az 1998. július 1. napjától 1999. december 31-éig tartó időszakban a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek közvetlen sugárzásáért fizetendő díjszabásról. A fizetendő jogdíj alapját a felhasználók (rádió-szervezetek) támogatási, előfizetői és reklámbevételei képezik. A közleményben feltüntetett százalékokat a két egyesületre együttesen állapították meg, a felhasználás részletes feltételeit a felek és a két jogkezelő szervezet közötti szerződés tartalmazza. Az ARTISJUS-al kötött megállapodás értelmében az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a szerzőknek a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek - nem sugárzás útján (pl. vendéglátó-ipari "gépzene"; vezeték útján vagy bármely más eszközzel való) - nyilvánossághoz történő közvetítéséért járó jogdíjak mellett az előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak járó jogdíjakat is érvényesíti, majd ezt felosztás nélkül átutalja az MSZSZ-EJI-nek, illetve a MAHASZ-nak. Az átutalt összegeket ezután ezek e szervezetek saját felosztási szabályzatuk alapján osztják szét az érintett jogosultak között. A közös jogkezelő szervezetek felosztási szabályzataira vonatkozóan nincs törvényi közzétételi kötelezettség, de némelyik egyesület (MSZSZ-EJI, MAHASZ, HUNGART) korábban megjelentette azt a Művelődési Közlönyben. A szabályzatok meghatározzák a felosztás alapját, mértékét és módját. A jogosultak részesedése jogdíjfajtánként (pl. üres kazetta jogdíj, sugárzási jogdíj) eltérhet, továbbá a felosztási szabályzat teremti meg az alapját bizonyos szociális célú juttatásoknak (pl. pályakezdő művészek támogatása). Az Szjt. (új) 77. § (3) bekezdése a hangfelvételek sugárzására és nyilvánossághoz közvetítésére tekintettel a hangfelvétel-előállítókat megillető díjigénnyel kapcsolatban rögzíti azt a közös jogkezelés folyamatosságát és

- 111 a díjbeszedés biztonságát szolgáló előírást, miszerint a jogosultak díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. 78. § (1) A hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adásához, bérbeadásához - a hangfelvételben foglalt mű szerzőjének hozzájárulásán kívül - a hangfelvétel előállítójának, valamint - előadás hangfelvétele esetében - az előadóművésznek a hozzájárulása is szükséges. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott felhasználásért díjazás jár, amelyből a jogosultak - eltérő megállapodásuk hiányában - egyenlő arányban részesednek. A szerzők és az előadóművészek díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik (85-93. §) útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. A hangfelvételek nyilvános haszonkölcsönbe adásának és bérbeadásának engedélyezési joga A hangfelvétel-előállítókat a hangfelvételek vagy az ezekről készült másolatok haszonkölcsönbe adásának és bérbeadásának engedélyezési jogát az 1994. évi VII. törvény illesztette be az Szjt. (új)-be, összhangban az amerikai-magyar Szellemi Tulajdonjogi Megállapodás 2. cikkének 9. b)-c) pontjaival, valamint a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról szóló 92/100/EGK irányelvvel. Ezen irányelv 1. cikkének 4. pontja szerint ezek a jogok a műpéldányok (pl. hangfelvételek) és másolataik adásvételével vagy egyéb módon történő terjesztésével sem merülnek ki. A szerzőket és az előadóművészeket tehát abban az - egyébként általánosnak tekinthető - esetben is megilleti a méltányos díjazás, ha a hangfelvétel-előállítóknak átengedték ezeknek a jogoknak a gyakorlását. Érdekes helyzet állhat elő, ha a hangfelvétel-előállítók nem adják hozzájárulásukat a felhasználónak a hangfelvétel haszonkölcsönbe, illetve bérbeadásához. Ebben az esetben ugyanis a szerzők és az előadóművészek sem részesülnek díjazásban. A WIPO-Szerződés 9. cikkében elismert bérbeadás és haszonkölcsön fogalmi meghatározását a 92/100/EGK irányelv adja meg. Eszerint haszonkölcsön, a közönség számára nyitva álló intézmény útján határozott időre történő használatba adás, amely sem közvetlenül, sem közvetetten nem irányul gazdasági vagy kereskedelmi előny szerzésére (1. cikk 3. pontja). Az irányelv lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egyes intézmények viszonylatában mellőzzék a haszonkölcsön kizárólagos engedélyezési joga alól kivont esetekben a hangfelvételek, audiovizuális művek és a számítógépi programok szerzőinek anyagi kompenzálását. Ennek megfelelően, az Szjt. (új) 39. §-a értelmében a nyilvános könyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárra. Az irányelv alkalmazásában a bérlet határozott időre történő használatba adás közvetlen vagy közvetett gazdasági, vagy kereskedelmi előny érdekében (1. cikk 2.). A bérbeadás joga ellentétben a haszonkölcsön intézményével haszonszerzésre irányul, így a haszonkölcsönnél tárgyalt intézményi kivétel sem indokolt. A hangfelvételek haszonkölcsönbe és bérbeadása fejében a szerzőket, előadás hangfelvétele esetén az előadóművészeket és a hangfelvétel-előállítókat díjazás illeti meg. A felhasználásért járó díj csak akkor illeti meg egyenlő arányban a jogosultakat, ha e tekintetben közöttük eltérő megállapodás nem született. Az Szjt. (új) 78. § (2) bekezdése teremti meg a jogalapot arra, hogy az MSZSZ-EJI és az ARTISJUS az előadóművészeknek, illetve a szerzőknek a hangfelvételek haszonkölcsönbe és bérbeadása után járó jogdíjakat érvényesítsék és e jogdíjakat felosszák az érintett jogosultaknak. Mivel a törvény a hangfelvételelőállítók tekintetében változatlanul nem ír elő kötelező közös jogkezelést e két felhasználási módra, a jogosultak (hangfelvétel-előállítók) továbbra is egyedileg adnak engedélyt hangfelvételeik haszonkölcsönbe adására és bérbeadására. Az Szjt. (új) 78. § (2) bekezdése garanciális okokból azt is előírja, hogy a szerzők és az előadóművészek a haszonkölcsönbe adás és a bérbeadás után járó díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. Utalni kell továbbá az Szjt. (új) 83. § (2) bekezdésére, mely szerint az engedélyezési jog nem illeti meg a szomszédos jogi jogosultakat azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotások felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását. Végül összefoglaljuk a hangfelvétel-előállítókat megillető engedélyezési jogokat, illetve díjazás iránti igényeket az Szjt. (új) alapján: 1. Hangfelvétel többszörözése - az engedélyezési jog gyakorlója a hangfelvétel-előállító [Szjt. (új) 76. § (1) a)]. 2. Hangfelvétel terjesztése - az engedélyezési jog gyakorlója a hangfelvétel-előállító [Szjt. (új) 76. § (1) b)]. 3. Hangfelvétel vezeték útján vagy a nyilvánosság számára bármely módon történő olyan hozzáférhetővé tétele, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg - az engedélyezési jog gyakorlója a hangfelvétel-előállító [Szjt. (új) 76. § (1) c)].

- 112 4. Kereskedelmi célból kiadott hangfelvétel (vagy az azokról készült másolatok) sugárzása és bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítése - a díjigény érvényesítője a MAHASZ [Szjt. (új) 77. §]. 5. Hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adása és bérbeadása - az engedélyezési jog gyakorlója a MAHASZ [Szjt. (új) 78. §]. 6. Hangfelvételek magáncélú másolása - a díjigény érvényesítője a MAHASZ [Szjt. (új) 20. §]. 79. § A hangfelvétel előállítóját megilleti az a jog, hogy nevét a hangfelvétel másolatain feltüntessék. A hangfelvétel-előállító névfeltüntetési joga Az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvény általi módosítása a hangfelvétel-előállítók egyetlen személyhez fűződő jogaként iktatta be a név feltüntetésének jogát. Ennek eredményeként a hangfelvétel előállítóját is megilleti az a jog, hogy nevét feltüntessék az általa rögzített hangfelvétel másolatain. (Hasonló - szűkített - személyhez fűződő jog illeti meg a rádió- és televízió-szervezeteket és a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítő kábelszervezeteket is az Szjt. (új) 81. §-a alapján.) Az esetek túlnyomó többségében a hangfelvételek előállítói nem magánszemélyek, hanem jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek. Ez azonban nem zárja ki, hogy egyes, nem kizárólag természetes személyekhez kötődő személyhez fűződő jogokkal is rendelkezzenek [Ptk. 75. § (2)]. Az Szjt. (új) említett rendelkezései a szomszédos jogi jogosultak közül a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és televízió-szervezetek, valamint a kábelszervezetek névfeltüntetési jogát biztosítják anélkül azonban, hogy ezt kifejezetten személyhez fűződő jogként említenék. Utalunk továbbá az Szjt. (új) 75. § (2) bekezdéséhez fűzött magyarázatra (előadóművészek személyhez fűződő jogai). Az Szjt. (új) 99. §-a a szerzői jogok megsértése esetén támasztható polgári jogi igények és egyéb jogkövetkezmények érvényesítését [Szjt. (új) 94-97. §] az Szjt. (új) XI. fejezetében foglalt szomszédos jogok megsértése esetén is alkalmazni rendeli. Tekintettel arra, hogy az Szjt. (új) 84. §-a a szomszédos jogokat - a felhasználás függvényében meghatározott időponttól számított - 50 éves védelmi időn belül ismeri el, ezt követően e jog megsértése esetén jogvédelem csak a Ptk. VII. fejezete által biztosított jogi személyeket is megillető jogok keretei között igényelhető (pl. névviselési jog megsértése címén).

A rádió- és televízió-szervezetek védelme 80. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a rádió- vagy a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy műsorát a) más rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítést végzők sugározzák, illetve a nyilvánossághoz közvetítsék; b) rögzítsék; c) rögzítés után többszörözzék, ha a rögzítés hozzájárulása nélkül készült, vagy ha a rögzítés a 83. § (2) bekezdése alapján készült, és a többszörözés más célra készül, mint amelyre a 83. § (2) bekezdése vonatkozik. (2) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz is, hogy műsorát a közönség részére közvetítsék olyan helyiségben, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a közönség számára. (3) Az (1)-(2) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár. (4) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján történő közvetítése [26. § (7) bek.] esetén az (1)-(3) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell. A rádió- és televízió-szervezetek engedélyezési jogai A Magyarország által 1994-ben elfogadott és az 1998. évi XLIV. törvénnyel kihirdetett 1961-es Római Egyezmény 13. cikke tartalmazza a műsorsugárzó szervezeteket minimálisan megillető engedélyezési jogokat. Az Szjt. (új) 1994. évi VII. törvénnyel beiktatott módosítása már ennek megfelelően foglalja össze a rádió- és televízió-szervezetek egyedi engedélyezési jogait azzal a kiegészítéssel, hogy az itt felsorolt jogok nemcsak a saját műsort sugárzó, hanem az ilyen műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivő szervezetekre (kábeltársaságokra) is alkalmazandó. A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 151. §-ában foglalt Szjt. (új) módosítás kivonta a közös jogkezelés hatálya alól a sugárzó szervezetek műsorainak egyidejű, változatlan vezetékes átvitelének engedélyezési jogát, azaz 1997. január 1-jétől e tekintetben is kizárólagos engedélyezési jog illeti meg a jogosult szervezeteket. Mivel ezt a területet a nemzetközi jogfejlődés az utóbbi években érintetlenül hagyta, a rádió- és televíziószervezetek védelmének szabályai az Szjt. (új)-ban érdemben nem változtak. A műsorszolgáltatókat műsoraik alábbi felhasználásai esetében illeti meg kizárólagos engedélyezési jog: 1. Sugárzás, illetve a nyilvánossághoz közvetítés [Szjt. (új) 80. § (1) a)]. Ez azt az esetet foglalja magában, amikor a műsorsugárzó szervezet hozzájárul ahhoz, hogy műsorát más rádió- vagy televízió-szervezet, illetve kábelszervezet a nyilvánossághoz közvetítse sugárzással vagy másként

- 113 [Szjt. (új) 26-28. §]. E szabály alóli kivételként az 1996. évi I. törvény 117. § (1)-(2) bekezdése előírta, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorait a műsorelosztók díjmentesen kötelesek elosztani, és a műsorszolgáltatók sem követelhetnek az elosztásért ellenszolgáltatást, így jogdíjat sem. Ebből következően, az egyéb jogosultak (szerzők, előadóművészek) is elestek ezen felhasználás után járó jogdíjaktól. Az Szjt. (új) és az 1996. évi I. törvény közötti sajátos konfliktust a jogalkotó annak előírásával oldotta fel, hogy a magyar közszolgálati műsorszolgáltató rádió- vagy televízió-szervezet műsorában sugárzott, vezetéken vagy másként közvetített művek továbbközvetítéséért járó díjakat a Műsorszolgáltatási Alapból kell megfizetni [Szjt. (új) 28. § (6)]. 2. Rögzítés [Szjt. (új) 80. § (1) b)]. A műsorsugárzó szervezetek kizárólagos joga, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák sugárzott műsoraik rögzítését. Nyilvánvaló, hogy csak az engedélyköteles felhasználás céljából történő rögzítés tartozik ide, a szabad felhasználásnak minősülő rögzítések (pl. magánmásolat készítése) nem. 3. Hozzájárulás nélkül történt rögzítés esetén a műsor rögzítés után történő többszörözése [Szjt. (új) 80. § (1) c)]. 4. Engedélyhez nem kötött rögzítés engedélyhez kötött felhasználás céljából történő többszörözése [Szjt. (új) 80. § (1) c)]. Ez az eset áll elő, ha pl. egy televíziós műről a szabad felhasználás körében készült másolatot kíván a felhasználó nyilvánosan bemutatni. 5. Közvetítés olyan helyiségben, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a közönség számára [Szjt. (új) 80. § (2)]. 6. Vezeték útján történő nyilvánossághoz közvetítés [Szjt. (új) 80. § (4)]. Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon történő közvetítésére a sugárzás engedélyezésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Értelemszerűen ezt a szabályt kell alkalmazni, ha egy kábelszervezet kínálja fel saját gyártású műsorát más vezetékes műsorelosztóknak. A fentebb említett felhasználásokért díjazás jár, kivéve, ha a törvény ettől eltérően rendelkezik (pl. szabad felhasználás esetei). Utalni kell arra, hogy az egyidejű vezetékes továbbközvetítés engedélyezési jogának kivétele a közös jogkezelés alól és a sugárzó szervezetek kizárólagos engedélyezési jogának elismerése több, a joggal való visszaélés határát súroló üzleti vitát eredményezhet. Gyakran előfordul ugyanis, hogy egyes - főként a műhold útján sugárzó - televízió-szervezetek az egyedi joggyakorlás során indokolatlan, egyoldalú feltételeket próbálnak a kábelhálózatokra rákényszeríteni. Arra is volt már példa, hogy a jogosultak és a felhasználók közötti megegyezés hiánya miatt népszerű televíziós programok nem juthattak el a nagyközönséghez. Ennek áthidalására került be az Szjt. (új)-be a 93/83/EGK irányelv 11. cikkében szabályozott egyeztetési eljárás [Szjt. (új) 102-105. §]. Amennyiben tehát nem jön létre megállapodás a jogosultak és a felhasználók között a vezetékes továbbközvetítéssel kapcsolatos felhasználási feltételekről (a díjazást is beleértve), a felek az egyeztető testülethez fordulhatnak. Végül jelezzük, hogy az Szjt. (új) módosítását követően a vagyoni jogokról szóló III. fejezetbe, "A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga" című részbe kerültek át a műsorelosztó szervezetek által végzett egyidejű vezetékes továbbközvetítésre tekintettel fennálló díjigény szabályai [Szjt. (új) 28. §]. Korábban ez a szakasz (50/G. §-ként) "A rádió- és televízió-szervezetek védelme" című részben kapott helyet. 81. § A 80. §-ban említett felhasználások esetén a rádió- vagy televízió-szervezetet, illetve a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőt megilleti az a jog, hogy nevét feltüntessék. A rádió- és televízió-szervezeteket és a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőket megillető névfeltüntetési jog A hangfelvétel-előállítókat az Szjt. (új) 79. §-a alapján megillető névfeltüntetési jog az Szjt. (új) 80. §-ában foglalt felhasználások esetén a rádió- vagy televízió-szervezeteket és a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőket is megilleti. A Ptk. 75. § (2) bekezdése a jogi személyekre is alkalmazni rendeli a nem kizárólag természetes személyek körében értelmezhető szabályokat. Az Szjt. (új) említett rendelkezései tehát a szomszédos jogi jogosultak ezen körének biztosítják a névfeltüntetési jogot anélkül, hogy ezt kifejezetten személyhez fűződő jogként említenék. Az Szjt. (új) 99. §-a a szerzői jog megsértése esetén támasztható polgári jogi igények érvényesítését [Szjt. (új) 94-97. §] az Szjt. (új) XI. fejezetében foglalt szomszédos jogok megsértése esetén is alkalmazni rendeli. Tekintettel arra, hogy az Szjt. (új) 84. §-a a szomszédos jogokat - a felhasználás függvényében meghatározott időponttól számított - 50 éves védelmi időn belül ismeri el, ezt követően e jog megsértése esetén jogvédelem

- 114 csak a Ptk. VII. fejezete által biztosított jogi személyeket is megillető jogok keretei között igényelhető (pl. névviselési jog megsértése címén).

A filmek előállítóinak védelme 82. § (1) A film előállítójának [64. § (3) bek.] hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a filmet a) többszörözzék; b) terjesszék, ideértve a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adást is; c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. (2) Az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár. (3) A 2. §-t megfelelően alkalmazni kell a film előállítójának védelmére is. A film előállítójának engedélyezési joga Az Szjt. (új) 82. §-ában szabályozott jogvédelem eredete a filmelőállítót a megfilmesítési szerződés [Szjt. (új) 66. §] alapján megillető vagyoni jogok (a filmalkotás felhasználása és a felhasználás engedélyezésének joga) sui generis jogként való elismerésének igényére vezethető vissza. A film előállítója jelentős szervezési teljesítménnyel, sok esetben a forrásoldal megteremtésével járul hozzá a film elkészítéséhez, így okkal tarthat igényt a hangfelvétel előállítójának a védelméhez hasonló szomszédos jogi oltalomra. Az utóbbi években erősödtek fel a szomszédos jogi jogosultak körének kiterjesztésére irányuló törekvések. Ennek eredményeként, a 92/100/EGK irányelv már a filmek előállítónak a jogait is a szerzői joggal szomszédos jogként szabályozza. Jóllehet ez a felfogás szerzői jogunktól idegennek tűnt, jogharmonizációs kötelezettségeinkre tekintettel, nem lehetett tovább halogatni a kérdés rendezését. Lényeges hangsúlyozni, hogy az Szjt. (új) csak az irányelvnek való megfelelés érdekében szükséges mértékig ismer el vagyoni jogosultságokat a film előállítója javára. Nemzeti elbánást e jogokra, illetve e jogosulti csoportra nézve az Szjt. (új) csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén biztosít [az Szjt. (új) 2. §-ának a 82. § (3) bekezdése általi alkalmazása alapján]. A film előállítója az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről [Szjt. (új) 64. § (3)]. Az Szjt. (új) 82. § (1) bekezdése alapján a film előállítóját az alábbi felhasználások esetében illeti meg kizárólagos engedélyezési jog: 1. Többszörözés. A 92/100/EGK irányelv 7. cikke ezt úgy fogalmazza meg, hogy a tagállamok biztosítják a közvetlen vagy közvetett többszörözés engedélyezésének vagy megtiltásának kizárólagos jogát ... filmek első rögzítésének előállítóinak, saját filmjeik eredetijével és másolataival kapcsolatban. (Lásd még az Szjt. (új) 18. §-át a többszörözésről.) 2. Terjesztés, ideértve a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adást. Az irányelv 9. cikke biztosítja azt a jogot, hogy a film előállítója eladás vagy egyéb módon gyakorolhassa a terjesztés jogát, míg a 2. cikk a bérlet és a haszonkölcsönzés jogát adja meg. Az Szjt. (új) lényegében ezt a jogcsoportot veszi át. (Lásd még az Szjt. (új) 23. §-át a terjesztési jogról.) 3. A film vezeték útján vagy a nyilvánosság számára bármely módon történő olyan hozzáférhetővé tétele, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg. Ez a jog ebben a formában nincs nevesítve az irányelvben, ugyanakkor egyenesen következik a szerzői és az azzal szomszédos jogok természetéből, valamint a technikai haladás által mozgásba hozott jogfejlődésből. A számítógépek memóriájának bővülésével egyenes arányban növekszik a mozgóképek, filmrészletek internetes hasznosítása. A fent említett felhasználásokért a film előállítóját díjazás illeti meg, ha a törvény eltérően nem rendelkezik. Ilyen törvényi kivételek a szabad felhasználás esetei, azzal az eltéréssel, hogy a nyilvános könyvtári kölcsönzéshez is szükség van a filmelőállító külön engedélyére az Szjt. (új) 82. § (1) bekezdésének b) pontja alapján. A filmek előállítóinak szomszédos jogi védelmének elismerése szükségessé tette a védelmi időre vonatkozó szabályok kiegészítését a filmelőállítói teljesítmények védelmi idejével [Szjt. (új) 84. § (1) d)].

A szerzői jog és a szomszédos jogok viszonya

- 115 83. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogok védelme nem befolyásolhatja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokon fennálló szerzői jogok védelmét. (2) Nincs szükség a szomszédos jogi jogosult hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását. Ha e törvény szerint a szomszédos jogi jogosultnak a felhasználásért díjazás jár, a 16. § (4)-(5) bekezdésének első mondatában a díjazás arányos mértékére vonatkozó rendelkezést a szomszédos jogi jogosultak esetében is alkalmazni kell. A szerzői és a szomszédos jogok viszonya Az Szjt. (új) 83. § (1) bekezdése a hatályos jogból merítve, az RE és a közösségi irányelvek rendelkezéseivel összhangban rendezi a szerzői és a szomszédos jogok viszonyát. Az Szjt. (új) XI. fejezetében biztosított jogok tehát semmilyen módon és formában nem befolyásolják az irodalmi és a művészeti alkotásokhoz fűződő szerzői jogok védelmét. Ebből következően a XI. fejezet egyetlen rendelkezése sem értelmezhető az ilyen védelme sérelmére, azaz a szomszédos jogok védelme nem csorbíthatja a szerzői jogok védelmét. Ugyanakkor itt nincs arról szó, hogy a szomszédos jogi jogosultak csakis a szerzők érdekeit szem előtt tartva gyakorolhatják jogaikat. Mint már utaltunk rá, ha pl. egy hangfelvétel előállítója nem engedélyezi a hangfelvétel bérbeadását, a szerzők és előadóművészek említett jogai sem érvényesülnek. Éppúgy kihat a szerzők és az előadóművészek vonatkozó jogaira az az eset, amikor a televízió-szervezet nem engedélyezi műsora vezetékes továbbközvetítését. Az Szjt. (új) 83. § (2) bekezdésének első mondata a szomszédos jogok érvényesülésének korlátozását a szerzői jogokkal azonos módon állapítja meg. Ahol nincs szükség a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához a szerző hozzájárulására, ott a szomszédos jogi jogosult sem támaszthat ilyen igényt. Ez lényegében az Szjt. (új) IV. fejezetében a szerzői jog korlátait tartalmazó esetkört foglalja magában, ezen belül is leginkább a szabad felhasználás típusait. A szabad felhasználás egyes eseteinél a szerzők és a szomszédos jogi jogosultak ha engedélyezési jogot nem is gyakorolnak, de bevételeik csökkenése miatt megfelelő kompenzációra tarthatnak igényt (pl. a magánmásolás után járó "üres kazetta" díj), a gyakoribb esetekben viszont semmiféle juttatásra nem jogosultak. Az Szjt. (új) 83. § (2) bekezdésének második mondata a szomszédos jogi jogosultakra is kiterjeszti az Szjt. (új) 16. § (4)-(5) bekezdésének első mondatának a díjazás arányos mértékére vonatkozó rendelkezéseket. A szerzőkhöz hasonlóan tehát a szomszédos jogi jogosultak esetében is érvényesülnie kell a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel arányos díjazás elvének az engedélyezési joghoz kötött felhasználásoknál, a megfelelő díjazás elvének pedig a kizárólagos jog nélküli (díjigénnyel elismert) felhasználásoknál.

A védelmi idő 84. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogok a következő időtartamokban részesülnek védelemben: a) a hangfelvételek és az azokban rögzített előadások a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított ötven évig, illetve a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt; b) a nem rögzített előadások az előadás megtartását követő év első napjától számított ötven évig; c) a sugárzott műsorok vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz átvitt saját műsorok az első sugárzást vagy átvitelt követő év első napjától számított ötven évig; d) a filmek az első forgalomba hozatalt követő év első napjától számított ötven évig, illetve a film elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a filmet. A szomszédos jogok védelmi ideje A szomszédos jogok és a szerzői vagyoni jogok védelmi ideje mind annak időtartama, mind a számítási mód tekintetében jelentősen eltér egymástól. A szerzői jogok hetvenéves védelmi ideje egyúttal a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogainak gyakorlását is behatárolja. A védelmi idő elteltével ugyanis az engedélyezési jogok nem gyakorolhatók, és a felhasználásért - főszabályként - díjazásra sem tarthatnak igényt a jogutódok, illetve az örökösök. A védelmi idő elteltét követően kivételesen fennállhat díjfizetési kötelezettség: ez az ún. járulék, amit a szerzői díjjal ellentétben közcélokra (pl. az alkotók szociális támogatására) kell felhasználni [Szjt. (új) 100. §]. A szerzői jogoknál a hetvenéves védelmi idő számításának kezdete a szerző halálához kapcsolódik. Az Szjt. (új) már a filmalkotások védelmi idejét sem a bemutatásától, hanem az utoljára elhunyt szerzőjének halálától számított hetven évben határozza meg. (A szerzői jogok körében lényegében csak az ismeretlen szerző esetében kap jelentőséget a nyilvánosságra hozatal időpontja.) A védelmi idő, illetve annak eltelte kiemelt szerepet játszik a szerzők személyhez fűződő jogainak gyakorlásánál [Szjt. (új) 14. §], miközben ilyen szabályt a szomszédos jogi jogosultaknál nem találunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a védelmi idő lejárta

- 116 után a szomszédos jogi jogosultak minden egyes személyhez fűződő joga elenyészik. (Lásd: 75. §-hoz fűzött magyarázat.) Amíg a szerzői jogi védelem alapja egy szerzői mű megalkotása, addig a szomszédos jogi védelmet előadóművészi vagy más művek nagyközönséghez történő eljuttatását célzó teljesítmény alapozza meg. A hangfelvétel-előállítóknál és a műsorsugárzó szervezeteknél ez a teljesítmény sokkal inkább műszaki, illetve üzleti tevékenység eredményeként jelenik meg. Az 1994. évi VII. törvény a szomszédos jogi jogosultak védelmi idejét - 1994. július 1-jei hatállyal - húsz évről ötven évre (a szerzőkét ötvenről hetven évre) emelte fel. Mint ahogy az Szjt. (új)-hez fűzött részletes indokolás is rámutat, az előadóművészek, valamint a rádió- és televízió-szervezetek esetében ez valójában a védelmi idő - addig hiányzó - tételes jogi meghatározásával ért fel. A törvény hatálybalépésekor még védett művek és szomszédos jogi teljesítmények védelmi ideje természetszerűleg meghosszabbodott. Azok a művek (szomszédos jogi teljesítmények) viszont, melyeknek a védelmi ideje a törvény hatálybalépését megelőzően járt le, nem kerültek védelem alá, még akkor sem, ha a védelmi idő kezdő időpontjától még nem telt el hetven, illetve ötven év. Az 1994. évi VII. törvénnyel felemelt védelmi idő tehát nem érintette a korábbi szabályozás révén közkinccsé vált szerzői és szomszédos jogi teljesítményeket, nem terjesztette ki rájuk a jogi oltalmat, azaz kivonta a védelem alól azokat a rögzített előadásokat, amelyek hangfelvételét 1944. január 1-je és 1974. január 1-je között hozták forgalomba vagy készítettek el. Ezzel a megoldással az Szjt. (új) ellentétbe került a vonatkozó nemzetközi egyezmények azon rendelkezéseivel, amelyek - főszabályként - a védelmi idő meghosszabbításának visszaható hatályú alkalmazását követelték meg (93/98/EGK irányelv 10. cikke a művekre vonatkozóan; TRIPS-egyezmény 14. cikkének (6) bekezdése az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók jogainak védelmére). A hazai szabályozás mielőbbi megváltoztatását, pontosabban a uniós irányelvekhez igazítását sürgette az Európai Bizottság is, kifogásolva az Szjt. (új) - hangfelvétel- kiadókra különösen hátrányos - rendelkezéseit. Kétségtelen tény, hogy a 90-es évek második felében a hazai hangfelvétel piac szinte teljesen kettészakadt "új" (jogvédett, ennél fogva drága) hangfelvételekre és régi (1974. előtt rögzített) hangzó anyagokra. Ez utóbbiaknál a kedvező fogyasztói ár ellenére is nagyobb profitot realizálhattak a gyártók. Az Szjt. (új) 108. §-ában foglalt új átmeneti rendelkezések megfelelően rendezik a kérdést. Ennek megfelelően a szomszédos jogi jogosultakat az Szjt. (új)-ben meghatározott jogok akkor is megilletik, ha a 84. §-ban rájuk vonatkozóan - említett év végétől számított húsz év az 1994. évi VII. hatálybalépéséig már eltelt. A visszaszámítás alapján tehát a szomszédos jogi jogosultak teljesítményei közül az 1948. december 31. és 1973. december 31. között forgalomba hozott vagy rögzített hangfelvételek, és a benne foglalt előadások, valamint rögzítés hiányában - a tartott előadások és sugárzott műsorok védelme éled fel. Mivel a védelmi idő kiterjesztését (felélesztését) csak az Szjt. (új) hatálybalépése utáni időszakra lehet bevezetni, a korábban végzett felhasználási cselekmények - ha a felhasználás idején jogszerűnek számítottak nem minősülhetnek visszamenőleg jogosulatlannak 108. § (3) bekezdése). Hasonlóképpen gondoskodik az Szjt. (új) a szerzett jogok és a törvényes várakozás megfelelő védelméről: a felhasználás a törvény hatálybalépését követően még további egy évig folytatható, de csak a hatálybalépéskor meglévő mértékben (hangfelvételek esetében a hatálybalépésig már előállított műpéldányokra vonatkozóan), illetve a hatálybalépésig megtett komoly előkészületeknek megfelelő mértékéig. Az átmeneti rendelkezésektől függetlenül, a szomszédos jogi jogosultak esetében a védelmi idő kezdetére vonatkozó szabályozás 1999. szeptember 1-jétől csak annyiban változott a korábbi (1994. évi VII. törvénnyel megállapított) előírásokhoz képest, hogy kiegészült a filmek [Szjt. (új) 82. §] védelmi idejével. Ugyanakkor az Szjt. módosításáról szóló 2001. évi LXXVII. törvény 5. §-ával beiktatott rendelkezés egyrészről a Tanács 93/98/EGK irányelv 8. cikkéhez igazodva állapítja meg a védelmi idő számításának kezdő napját, másrészt a többször említett WIPO-Szerződés 17. cikkének (2) bekezdéséhez igazítja a hangfelvételek védelmi idejének számítási módját. Ez utóbbi lényege az, hogy a védelmi idő akkor sem lehet a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított ötven évnél rövidebb, ha a hangfelvétel nyilvánossághoz való közvetítése időben megelőzi a forgalomba hozatalt. Mindezek alapján az egyes szomszédos jogok ötvenéves védelmi ideje az alábbi eseményekhez kötődik a) A hangfelvételek és az azokban rögzített előadások a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított ötven évig részesülnek védelemben. Abban az esetben, ha ezalatt az idő alatt a hangfelvételt nem hozták forgalomba, úgy a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától kell az ötven évet számítani. b) A nem rögzített előadások az előadás megtartását követő év első napjától számított ötven évig részesülnek védelemben. Hangfelvételen rögzített előadások esetében az a) pont szerinti számítási mód az irányadó.

- 117 c) A sugárzott vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz átvitt műsorokhoz kapcsolódó jogok az első sugárzást vagy átvitelt követő év első napjától számított ötven évig részesülnek védelemben. d) A filmek előállításához kapcsolódó jogok az első forgalomba hozatalt követő év első napjától számított ötven évig részesülnek védelemben. Ha ezalatt az idő alatt a filmet nem hozták forgalomba, akkor a film elkészítését követő év első napjától kell az ötven évet számítani. (2) Ha a hangfelvételt az elkészítését követő év első napjától számított ötven éven belül nem hozták forgalomba, viszont ezalatt azt a nyilvánossághoz közvetítették, az (1) bekezdés a) pontjában szabályozott időtartamot az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő évet alapul véve kell számítani. Az Szjt. 2001. évi LXXVII. törvénnyel módosított 84. §-ának (2) bekezdése azt a kivételes esetet rögzíti, amikor a hangfelvételt nem hozzák forgalomba, viszont a nyilvánossághoz közvetítik az elkészítését követő év első napjától számított ötven éven belül. Ebben az esetben a védelmi idő kezdetét a hangfelvétel első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítésétől kell számítani. (3) Ha a film nyilvánossághoz közvetítése megelőzi a forgalomba hozatalt, az (1) bekezdés d) pontjában szabályozott időtartamot az első forgalomba hozatalt követő év helyett az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő évet alapul véve kell számítani. Az Szjt. 2001. évi LXXVII. törvénnyel módosított 84. §-ának (3) bekezdése a filmekre szűkíti azt az esetet, amikor a mű nyilvánossághoz közvetítése - sugárzással vagy másként (pl. vezeték útján) - megelőzi a forgalomba hozatalt. A törvényi rendelkezés szerint ebben az esetben az ötvenéves védelmi időt az első forgalomba hozatal éve helyett a nyilvánossághoz történő közvetítés évét alapul véve kell számítani.

XI/A. Fejezet AZ ADATBÁZISOK ELŐÁLLÍTÓINAK VÉDELME 84/A. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az adatbázis (60/A. §) előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az adatbázis tartalmának egészét vagy jelentős részét a) másolat készítése útján [18. § (1) bek. b) pont] többszörözzék (a továbbiakban: kimásolás); b) a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék az adatbázis példányainak terjesztésével vagy - a 26. § (8) bekezdésében szabályozott módon - a nyilvánossághoz való közvetítéssel (a továbbiakban: újrahasznosítás). (2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett terjesztésen a terjesztés következő eseteit kell érteni: adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával való forgalomba hozatal, az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatal és bérbeadás. A 23. § (5) bekezdését megfelelően alkalmazni kell az adatbázis előállítójának jogaira is. (3) Az adatbázis előállítójának hozzájárulása nélkül ismételten és rendszeresen nem másolható ki, illetve nem hasznosítható újra az adatbázis tartalmának jelentéktelen része sem, ha ez sérelmes az adatbázis rendes felhasználására, vagy indokolatlanul károsítja az adatbázis előállítójának jogos érdekeit. (4) Az (1)-(3) bekezdésben szabályozott felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár. Az adatbázis előállítójának engedélyezési joga E speciális külön védelem alapján az előállító hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az adatbázis tartalmának egészét vagy - akár mennyiségi, akár minőségi, akár mindkét értelemben véve - jelentős részét kimásolják vagy újrahasznosítsák. A kimásolás az Szjt. fogalomrendszerében a többszörözés felhasználási cselekménynek felel meg, azzal, hogy az adatbázis tartalma esetében a többszörözés szükségképpen csak másolat készítése útján valósulhat meg. Az újrahasznosítás pedig a terjesztéssel és a nyilvánossághoz való közvetítés azon esetével azonosítható, amikor a művet (jelen esetben az adatbázist) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg (ez az internetes. ún. on demand típusú hozzáférés). A joggyakorlat biztonsága érdekében az Szjt. kimondja, hogy az adatbázis-előállítót megillető terjesztési jog csak az adatbázispéldány tulajdonjogának átruházása útján történő forgalomba hozatalra, a behozatalra (importjog) és az adatbázispéldány bérbeadására terjed ki. Az adatbázis-előállító terjesztési joga nem vonatkozik az adatbázis egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adására. Ebből a szabályból az is következik, hogy a külön jogi védelemben részesülő adatbázisok nyilvános könyvtári kölcsönzéséhez nincs szükség az adatbázis-előállítók engedélyére.

- 118 Az adatbázis-előállító hozzájárulása szükséges ahhoz is, hogy az adatbázis tartalmának jelentéktelen részét kimásolják vagy újrahasznosítsák, feltéve, hogy ez ismételten és rendszeresen történik, továbbá sérelmes az adatbázis rendes felhasználására vagy indokolatlanul károsítja az adatbázis előállítójának jogos érdekeit. Az adatbázis előállítóját megillető díjigény részben az Szjt. alapelvi szintű 16. § (4) bekezdésére, részben az irányelv előírására vezethető vissza. A díjigényt csak a törvény eltérő rendelkezései zárhatják ki (pl. a szabad felhasználások esetében). (5) Az adatbázis előállítóját akkor illetik meg az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok, ha az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt. (6) Az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok az adatbázis előállítójaként azt a természetes személyt, jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illetik meg, aki vagy amely saját nevében és kockázatára kezdeményezte az adatbázis előállítását, gondoskodva az ehhez szükséges ráfordításokról. (7) Az adatbázis előállítóját az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok attól függetlenül illetik meg, hogy az adatbázis szerzői jogi vagy bármilyen más jogi védelemben részesül-e. E jogok az adatbázis előállítóját megilletik akkor is, ha az adatbázis részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi - vagy bármilyen más jogi - védelemben. (8) Az adatbázis előállítójának jogai nem érintik az adatbázisba felvett egyes művek szerzőinek jogait, illetve az adatbázis tartalmának egyes elemeire vonatkozó egyéb jogokat. (9) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az e törvényben meghatározott védelem akkor illeti meg az adatbázis előállítóját, ha a) magyar állampolgár vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van; b) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén belföldön vették nyilvántartásba és a létesítő okiratban megjelölt székhelye, a központi ügyvezetésének helye vagy az üzleti tevékenységének fő helye belföldön van. (10) A (9) bekezdés b) pontjában szabályozott esetben az e törvényben meghatározott védelem akkor illeti meg azt a jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot, amelynek csak a létesítő okiratban megjelölt székhelye van belföldön, ha működése ténylegesen és folyamatosan a Magyar Köztársaság gazdaságához kapcsolódik. Az adatbázis előállítója Az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok az adatbázis előállítóját akkor illetik meg, ha az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt. A ráfordítás mennyiségileg vagy minőségileg, illetve mindkét szempontból is lehet jelentős. Hogy mi számít mennyiségileg vagy minőségileg jelentős ráfordításnak, azt majd a joggyakorlatnak, illetve a Szerzői Jogi Szakértő Testület állásfoglalásainak kell kialakítania. A törvény ehhez csak annyi fogódzót ad, hogy kimondja: ráfordításon nemcsak pénzügyi befektetést kell érteni, hanem energia-, munka- és időráfordítást is. Az adatbázisra vonatkozó külön jogi védelem alanya az adatbázis előállítója. Azt, hogy ezalatt kit kell érteni, az Szjt. az irányelvben megadott szempontok alapján, a filmelőállítói definíciót alapul véve határozza meg. Az adatbázis előállítójának jogai nem érintik az adatbázisba felvett egyes művek szerzőinek jogait, illetve az adatbázis tartalmának egyes elemeire vonatkozó egyéb jogokat. Ez azt is jelenti, hogy az adatbázis-előállító jogai nem akadályozhatják az adatbázisba felvett mű szerzőjét vagy más ilyen szomszédos jogi teljesítmény jogosultját abban, hogy a mű, illetve teljesítmény felhasználását engedélyezzék harmadik személyek számára, feltéve, hogy e felhasználási cselekményeket illetően az adatbázis-előállító nem kapott kizárólagos felhasználási engedélyt a műnek (teljesítménynek) az adatbázisba való felvétele alkalmával. E szerzői (szomszédos jogi jogosulti) joggyakorlás további feltétele, hogy az említett harmadik személy ne az adatbázisból másolja ki a művet (teljesítményt), illetve ne az onnét kimásolt mű- vagy más példány alapján végezzen újrahasznosításnak számító felhasználási cselekményeket. 84/B. § (1) Nem szükséges az adatbázis előállítójának hozzájárulása ahhoz, hogy a nyilvánosságra hozott adatbázist jogszerűen felhasználó személy az adatbázis tartalmának jelentéktelen részét - akár ismételten és rendszeresen is - kimásolja, illetve újrahasznosítsa. (2) Ha csak az adatbázis valamely részének felhasználására szereztek jogot, az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést az adatbázis e részére kell alkalmazni. (3) A nyilvánosságra hozott adatbázist jogszerűen felhasználó személy sem végezhet olyan cselekményeket, amelyek sérelmesek az adatbázis rendes felhasználására vagy indokolatlanul károsítják az előállító jogos érdekeit. (4) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik az adatbázisba felvett egyes művek szerzőinek jogait, illetve az adatbázis tartalmának egyéb elemeire vonatkozó szomszédos jogokat. (5) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely eltér az (1)-(4) bekezdésben foglaltaktól. Az adatbázist jogszerűen felhasználó személy jogai és kötelezettségei

- 119 Az Szjt. - szerződéses eltérést nem engedő rendelkezésekkel - szabályozza az adatbázist jogszerűen felhasználó személy jogait, valamint az adatbázis-előállítói jogok alól engedett kivételeket is. A felhasználó tehát jogosult kimásolni és újrahasznosítani az adatbázis jelentéktelen részét. Ha a felhasználó az adatbázis valamely részének felhasználására szerzett jogot, akkor az említett hasznosítási cselekményeket is csak az adatbázis e részére kell alkalmazni. Az adatbázis előállítóját védi az a garanciális szabály, amely a jogszerű felhasználó számára is megtiltja az adatbázis elsődleges felhasználására sérelmes, az előállító jogos érdekeit indokolatlanul károsító felhasználási cselekményeket. 84/C. § (1) Magáncélra bárki kimásolhatja az adatbázis tartalmának jelentős részét is, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra. (2) A forrás megjelölésével iskolai oktatás vagy tudományos kutatás céljára - a célnak megfelelő módon és mértékig - az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. (3) Bírósági, továbbá államigazgatási vagy más hatósági eljárásban bizonyítás céljára az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható vagy újrahasznosítható, a célnak megfelelő módon és mértékig. (4) A szabad felhasználásnak az (1)-(3) bekezdésben szabályozott eseteire a 33. §-t megfelelően alkalmazni kell. Az adatbázis-előállítói jogok alóli kivételek A szabad felhasználási lehetőségeket illetően törvény lényegében teljes mértékben él az irányelvben biztosított szabályozási lehetőségekkel: - Magáncélra bárki kimásolhatja az adatbázis tartalmát (akár jelentős részét is), ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra. - A forrás megjelölésével iskolai oktatás vagy tudományos kutatás céljára - a célnak megfelelő módon és mértékig - az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. - Bírósági, államigazgatási vagy más hatósági eljárásban bizonyítás céljára az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható vagy újrahasznosítható, a célnak megfelelő módon és mértékig. Ezekben az esetekben is alkalmazni kell azonban az Szjt.-nek a szabad felhasználás általános szabályait rögzítő 33. §-át. 84/D. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogok a következő időtartamban részesülnek védelemben: az adatbázis első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított tizenöt évig, illetve az adatbázis elkészítését követő év első napjától számított tizenöt évig, ha ezalatt nem hozták nyilvánosságra az adatbázist. (2) Az adatbázisnak az (1) bekezdés szerint számított védelmi ideje újra kezdődik, ha az adatbázis tartalmát jelentősen megváltoztatják úgy, hogy annak eredményeként a megváltoztatott adatbázis önállóan is jelentős ráfordítással előállítottnak számít. Az adatbázis tartalmának jelentős megváltoztatása eredhet az egymást követő bővítések, elhagyások és módosítások halmozódásából is. Az adatbázis előállítóját megillető jogok időtartama A törvény szerint az adatbázisok az első nyilvánosságra hozatalt követő év első napjától számított tizenöt évig, illetve az adatbázis elkészítését követő első év napjától számított tizenöt évig részesülnek védelemben, ha ezalatt nem hozták nyilvánosságra az adatbázist. Ez a védelmi idő újra kezdődik, ha az adatbázis tartalmát úgy változtatják meg, hogy annak eredményeként a megváltoztatott adatbázis önállóan is jelentős ráfordítással előállítottnak számít. Ezzel a szabállyal lényegében korlátlan ideig tartó védelmet biztosíthat a maga számára az előállító. Az Szjt.-t módosító 2001. évi LXXVII. törvény 13. §-a - az adatbázisok jogi védelméről szóló 96/9/EK irányelv vonatkozó cikkelyének megfelelően - módot ad arra, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően, de 1982. december 31-ét követően készült adatbázisok előállítói is részesedjenek az újonnan bevezetett jogi védelemben, amennyiben megfelelnek az Szjt. XI/A. fejezetében foglalt feltételeknek. A törvény e tekintetben az Európai Unió egységes piacának követelményeit tartja szem előtt és az irányelv említett szabályával oly módon teremt összhangot, hogy ugyanazokra az adatbázisokra, ugyanolyan időpontig biztosít védelmet, mint amelyekre és ameddig az Európai Unió tagállamai biztosítottak védelmet az irányelv alapján. Az ehhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések értelmében ezeknek az adatbázisoknak a felhasználása (kimásolása, illetve újrahasznosítása) 2003. január 1-jéig folytatható a hatálybalépéskor meglévő mértékben. A gazdasági tevékenység körében folytatott ilyen felhasználás jogát csak a jogosult gazdálkodó szervezettel vagy annak a felhasználást folytató szervezeti egységével együtt lehet átruházni. Ezek a rendelkezések azokra a felhasználókra is vonatkoznak, akik a felhasználásra komoly előkészületeket tettek, de a felhasználást csak a 2002. január 1-jén meglévő mértékig lehet megkezdeni és folytatni. Az adatbázis előállítójával ez időpontot

- 120 megelőzően kötött szerződés alapján végzett cselekményekre a szerződés megkötésekor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni 2002. január 1-jét követően is. Egyes hangfelvételek védelmi ideje az Szjt.-t módosító 2001. évi LXXVII. törvénnyel bevezetett új számítási mód miatt meghosszabbodhat. A hosszabb védelmi időt eredményező rendelkezések azonban nem alkalmazhatók azokra a hangfelvételekre, amelyeknek a korábban hatályos rendelkezések szerint számított védelmi ideje már lejárt. 84/E. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogokra a 83. § (1) bekezdését megfelelően alkalmazni kell. (2) Ha e törvény szerint az adatbázis előállítójának díjazás jár, a 16. § (4) bekezdésének első mondatában foglalt a díjazás arányos mértékére vonatkozó - rendelkezést az adatbázis előállítója esetében is alkalmazni kell. (3) Ahol más jogszabály szomszédos jogot vagy szomszédos jogokat említ, azon - a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában, illetve a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály kivételével - az adatbázis előállítójának jogát vagy jogait is érteni kell. Az adatbázis-előállítói jogok és a szomszédos jogok viszonya Az adatbázis-előállítói jogokra is vonatkozik az az általános alapelv, miszerint a szomszédos jogok (jelen esetben az adatbázis-előállítói jogok) védelme nem befolyásolhatja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokon fennálló szerzői jogok védelmét, továbbá, hogy a felhasználás ellenében az adatbáziselőállítóknak is arányos díjazás jár. Az adatbázis-előállítói jogok és a szomszédos jogok rokonságát erősíti az a törvényi szabály is, amely szerint eltérő rendelkezés hiányában a szomszédos jogokat érintő egyéb jogszabályok értelemszerűen vonatkoznak az adatbázis-előállítói jogokra, illetve jogosultakra is.

NEGYEDIK RÉSZ KÖZÖS JOGKEZELÉS ÉS A JOGSÉRTÉS KÖVETKEZMÉNYEI XII. Fejezet A SZERZŐI ÉS A SZOMSZÉDOS JOGOK KÖZÖS KEZELÉSE Közös jogkezelés 85. § (1) Közös jogkezelésnek minősül a szerzői művekhez, az előadóművészi teljesítményekhez, a hangfelvételekhez, a sugárzott vagy vezetéken átvitt műsorokhoz, valamint a filmelőállítói és az adatbázis-előállítói teljesítményekhez kapcsolódó és a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői és szomszédos, illetve adatbázis-előállítói jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt a törvény írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul. (2) Ahol e törvény vagy más jogszabály a szomszédos jogok közös kezelését említi, azon az adatbázis-előállítói jogok közös kezelését is érteni kell. Az Szjt. (új) a felhasználás engedélyezését általában egyedi szerződés megkötéséhez köti. Az Szjt. (új) V. fejezete az egyedi felhasználási szerződésekre vonatkozó általános szabályokat tartalmazza. Az Szjt. (új) 16. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít a törvényben meghatározott esetekben arra, hogy a felhasználó ne egyedi engedéllyel, hanem díjfizetés ellenében, vagy akár díjfizetés nélkül (szabad felhasználás) jogosulttá váljék a felhasználásra. A szerző díjigényének érvényesítése általában közös jogkezelés keretében történik. A kollektív jogkezelés szervezetrendszerének tisztán közjogi alapokról történő (magánjogi és közjogi elemeket egyaránt magában foglaló) átalakulása az utóbbi két évben zajlott le. A szerzői és szomszédos jogok jogszabályon, illetve a jogosultak elhatározásán alapuló közös kezelésének jogszabályi háttere nagyrészt ma már törvényi szinten biztosított. Az Szjt. (új) 110. § c) pontja ugyanis hatályon kívül helyezte az 5/1997. (II. 12.) MKM rendelet kivételével a közös jogkezelésre vonatkozó rendeleteket. Figyelemmel arra, hogy a kollektív jogkezelés a szerzői és szomszédos jogi jogosultak és a felhasználók közötti kapcsolatban a jogkezelő szervezet közvetítő szerepét jelenti, a közös jogkezelés vonatkozásában a kógens szabályok dominálnak. Ilyen szabályt tartalmaz pl. az Szjt. (új) 90. § (3)-(4) bekezdése, amelynek

- 121 alapján a szerzői és szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületnek a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott díjszabását a felhasználókkal szemben megkülönböztetés nélkül kell alkalmaznia. Nem tekinthető viszont megkülönböztetésnek, ha a jogkezelő szervezet meghatározott feltételekhez kötötten (pl. előlegfizetés) átalánydíjas, kedvezményes jogdíjakat állapít meg bizonyos felhasználók számára. E szabályok teszik kiszámíthatóvá mind a szerzői és szomszédos jogi jogosultak, mind a felhasználók számára a felhasználási jogosultság tartalmát, a jogdíjak mértékét, a jogdíjak felosztásának módját, vagyis mindazt, amit egyébként a felek egyedi felhasználási szerződésben határoznának meg. A közös jogkezelésre vonatkozó szabályok irányadóak függetlenül attól, hogy azt törvény írja elő, vagy az a jogosultak elhatározásán alapul. Az Szjt. 2001. évi LXXVII. törvénnyel beiktatott módosítása lehetővé teszi, pontosabban megteremti a jogi lehetőségét annak, hogy az adatbázis-előállítók önkéntes elhatározás alapján közös jogkezelő szervezetet alapítsanak ezeknek a jogoknak a kollektív kezelésére. Ez a jogkezelés hangsúlyosan csak a jogosultak elhatározásán alapulhat, mivel a törvény ezt kötelezően nem írja elő számukra. Természetesen az adatbáziselőállítói jogok kezelésére alakuló bármely egyesület csak abban az esetben vehető nyilvántartásba, ha megfelel az Szjt.-ben és a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól szóló 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendeletben támasztott követelményeknek.

Nyilvántartás a közös jogkezelő szervezetekről 86. § (1) A szerzői és a szomszédos jogokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelő közös jogkezelést végző szervezetekről a Kormány által kijelölt miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba közös jogkezelést végző szervezetként csak egyesület (Ptk. 61-64. §) vehető fel. Közös jogkezelő szervezetek minisztériumi nyilvántartása, a kötelező egyesületi forma A törvény a közös jogkezelési tevékenység folytatásának szervezeti formájaként kötelező jelleggel az egyesületi formát írja elő. Az egyesületi forma a tevékenység non-profit jellege és a tagság számára biztosított folyamatos ellenőrzési lehetőség miatt is indokolt. A Ptk. 61-64. §-ában meghatározott egyesület, mint magánjogi szerveződés alkalmas arra, hogy az önkormányzatiság és a tagok önkéntessége mellett a jogszabályokban foglalt közjogi kontrollt is lehetővé tegye. Az Szjt. (új) XII. fejezete részletezi a Kormány által kijelölt illetékes miniszter (jelenleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) felügyeleti jogkörét és a nyilvántartásba vétel feltételeit. A NKÖM felügyeleti, hatósági jogkörét az 1989. évi II. törvény 17. §-a az egyesülési jogról alapozza meg. Ez azt jelenti, hogy az 1989. évi II. törvény 17. §-ában említett, jogszabályban meghatározott feltételekhez kötött tevékenység felett a hatáskörrel rendelkező állami szerv hatósági ellenőrzést gyakorolhat. (A hatósági ellenőrzés szabályait az 1957. évi IV. törvény VI. fejezete tartalmazza). A NKÖM felügyeleti jogköre kiterjed a kollektív jogkezelés speciális szakmai feltételei folyamatos meglétének ellenőrzésére is, biztosítva ezzel a folyamatosan megfelelő szintű működést. (2) Országosan csak egy-egy egyesület vehető nyilvántartásba a következő művekkel, illetve teljesítményekkel kapcsolatos szerzői, illetve szomszédos jogok közös kezelésére: a) irodalmi és zenei művek, b) egyéb alkotóművészeti alkotások, c) filmalkotások, d) előadóművészi teljesítmények, e) hangfelvételek. (3) A jogosultak önrendelkezési jogának érvényesítése és a jogkezelés hatékonyságának fokozása érdekében a (2) bekezdésben említett csoportosítástól el lehet térni, illetve a (2) bekezdésben említetteken kívüli jogok közös kezelésére alakult egyesület is nyilvántartásba vehető, de ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának a kezelésére csak egy egyesület vehető nyilvántartásba. A szerzői és szomszédos jogok közös kezelésére alakítható egyesületek Ugyanazon jogosulti csoport ugyanazon jogosultságának kezelésére országosan csak egy-egy egyesület vehető nyilvántartásba az alábbi művek, és szomszédos jogi teljesítmények tekintetében (mellettük a jelenleg működő közös jogkezelő szervezet megnevezése): 1. irodalmi és zenei művek jogai: Artisjus, Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, (ARTISJUS) 2. egyéb alkotóművészeti alkotások jogai: HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület (HUNGART) Különleges szerepet tölt be a közös jogkezelésben a Magyar Reprográfiai Szövetség (MRSZ), amit 2000. szeptember 1-jén vett nyilvántartásba a miniszter (közzétéve a Magyar Közlöny 2000/94. számában). Az

- 122 MRSZ-t az ARTISJUS és a HUNGART hozta létre azzal a céllal, hogy megfeleljen az Szjt. (új) 21. § (7) bekezdésében foglalt előírásoknak. A Szövetséghez utóbb csatlakozni fog a könyvkiadók és a folyóirat-kiadók reprográfiai díjbevételének felosztására megalakított egyesület. Az MRSZ feladata így kizárólag a megállapított jogdíjak beszedése (jogérvényesítés), a közös jogkezeléssel érintett felhasználások adatainak kezelése (dokumentáció), valamint a jogdíjak felosztás nélküli átadása az érintett jogosultak nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületeinek. 3. filmalkotások: Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesülete (FILMJUS) 4. előadóművészi teljesítmények: Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Iroda, (MSZSZ-EJI) 5. hangfelvételek jogai: Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) A Magyar Közlöny 2000/10. számában kihirdetett NKÖM közlemény tartalmazza az öt nyilvántartásba vett, jelenleg működő közös jogkezelő egyesület megnevezését, adatait, tevékenységi körét, képviselőinek nevét stb. Megjegyezzük, hogy az ARTISJUS - nemcsak az irodalmi és zeneművek szerzőit érintően-, hanem más jogosultakat érintően is végez kollektív jogkezelést. Bizonyos jogok tekintetében az ARTISJUS érvényesíti a jogdíjakat és e díjakat felosztás nélkül átadja a nyilvántartásba vett érintett egyesületeknek. Az Szjt. (új) 112. § (3) bekezdése alapján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a feladata volt, hogy az új szabályozásra tekintettel rendelettel állapítsa meg a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vételére vonatkozó részletes szabályokat. A 16/1999 (XI. 18.) NKÖM rendelet az - egyúttal hatályon kívül helyezett 5/1997. (II. 12.) MKM rendelet nyilvántartásba vételi eljárási szabályain annyiban egyszerűsített, hogy a már nyilvántartásba vett és működő közös jogkezelő szervezeteknek kizárólag az adatlapot kellett megfelelően, a jogszabályváltozásokra és az új jogkezelési igényekre figyelemmel kitölteniük. Minthogy új jogkezelő szervezet nyilvántartásba vételi igénnyel nem jelentkezett, a már működő öt jogkezelő egyesület már meglévő nyilvántartásba vétele változott meg. A jogkezelő egyesületek nyilvántartásba vételéről szóló határozatok 2000. január 25-én születtek meg, azokat a Magyar Közlöny 2000/10. számában tették közzé.) Az egyesületek relatív monopolhelyzete (ugyanazon jogosulti csoport ugyanazon jogosultságának egy egyesület által történő kezelése) a jogkezelés áttekinthetőségének és a jogkezelő szervezetek közötti, a szerzői érdekeket hátrányosan befolyásoló versenyhelyzet elkerülésének alapfeltétele. A relatív monopolhelyzet ugyanis csak annyit jelent, hogy egy jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának a kezelését nem végezheti egynél több egyesület. Nincs tehát jogszabályi akadálya annak, hogy egy jogosulti kör különböző jogait más-más egyesület kezelje. A technikai fejlődés következtében a kollektív jogkezelés szerepe egyre nagyobb lesz, így várhatóan más jogosulti csoportok is létre kívánnak hozni jogkezelő egyesületeket. A közös jogkezelés pluralizmusa folytán kialakuló közös jogkezelés szervezetrendszere célszerű, ha praktikus szempontoknak is megfelel egyúttal. Ennek jogszabályi feltétele adott, hiszen a rendszer átalakítható az új igények felmerülésének függvényében. Az Szjt. (új) 86. § (3) bekezdése ennek lehetőségére is kifejezetten utal, amennyiben a fenti csoportosítástól való eltérést a relatív monopolhelyzet fenntartása mellett megengedi, és más jogok kezelésére is lehetővé teszi egyesületek alakítását. Ennek alapján egyes felhasználási módokra és műfajokra specializálódó egyesületek is létrejöhetnek. 87. § (1) A nyilvántartásban fel kell tüntetni, hogy az egyesület milyen jogkezelési tevékenységet folytat. Más szervezetnek történő díjfizetés, illetve más szervezettel történő megállapodás az érintett jogkezelési tevékenység tekintetében a nyilvántartásba vett egyesület és az érintett jogosultak irányában nem hatályos, és nem mentesít a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei alól. (2) A nyilvántartásba vett egyesület által végzett jogkezelési tevékenységre vonatkozó bejegyzést a miniszter a nyilvántartásba vett egyesületek közötti megállapodás alapján módosítja, ha a nyilvántartásba vétel feltételei valamennyi érintett egyesületnél megvalósulnak az általuk végzett jogkezelési tevékenységnek a megállapodás szerinti módosítását követően is. A közös jogkezelő szervezet nyilvántartásának tartalma A NKÖM által működtetett nyilvántartás precíz vezetése, és ennek a Magyar Közlönyben való közzététele nélkül az a szabály sem érvényesülhetne, amely szerint más szervezetnek történt jogdíjfizetés az érintett jogkezelési tevékenység tekintetében nyilvántartásba vett egyesület és az érintett jogosultak irányában nem hatályos, és nem mentesíti a "befizetőt" a szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei alól. Az Szjt. (új) 87. § (2) bekezdése a már nyilvántartásba vett egyesületek közötti "munkamegosztás" módosítására is lehetőséget biztosít, ha az érintett egyesületek erről megállapodtak és a nyilvántartásba vétel feltételei minden egyesületnél továbbra is megvannak. A régi szabályozás is lehetővé tette ezt. Lényegében ennek alapján végez jogdíj-érvényesítést az ARTISJUS más közös jogkezelő szervezetek részére is. A Magyar Közlöny 2000/10. számában megjelent NKÖM közleményből, amely tartalmazza a FILMJUS, a Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületének adatait és tevékenységi körét, kitűnik, hogy a FILMJUS

- 123 jogkezelése nem terjed ki a jogdíjak érvényesítésére, beszedésére. Ezt ugyanis az ARTISJUS-sal kötött együttműködési megállapodás értelmében az ARTISJUS végzi. Ilyen együttműködési megállapodást az ARTISJUS más jogkezelő szervezetekkel is kötött. Mindez nem vonatkozik az ún. önkéntes közös jogkezelésre tartozó jogdíjakra, amelyeknél a FILMJUS a jogérvényesítést és a beszedést is elvégzi (pl. az 1996. évi I. törvény 75. § (7) bekezdésében foglalt felhasználás). Sajátos munkamegosztást teremtett a közös jogkezelő egyesületek között az Szjt. (új) 21. §-a, amely a reprográfiai díjigény érvényesítését egy újonnan létrejövő szervezetre bízza (Magyar Reprográfiai Szövetség), miközben a beszedett díjak felosztása változatlanul az érintett jogosultak közös jogkezelő egyesületeinek feladata marad. A közös jogkezelés hatékonysága, és a jogosultak reprezentativitása meghatározó szempont abban, hogy melyik egyesület kezelje az adott jogosulti csoport meghatározott jogait. Éppen a reprezentativitás kapcsán, és célszerűségi, hatékonysági szempontokat figyelembe véve, várhatóan a filmírók közös jogkezelését az ARTISJUS átadja a FILMJUS Egyesületnek, amelynek több mint 300 fős tagságában jelentős számú forgatókönyvíró is van. Ez lényegében a film alapjául szolgáló művek íróit éppúgy magában foglaló jogosulti csoport, mint a forgatókönyvíróké, de ide tartoznak a dialógírók, szinkronírók, és mindazok, akik a film irodalmi részeinek szerzőinek tekinthetők. Az átadás-átvétel folyamatban van, és minden bizonnyal a 2001. évi felosztást már a FILMJUS fogja elvégezni. Ezzel gyakorlatilag az audiovizuális művek jogosultjainak kötelező közös jogkezelése a FILMJUS-nál összpontosul, amely lényegesen megkönnyíti és egységesebbé teszi a jogkezelést, gondolva pl. az adatok megbízhatóságára, folyamatos ellenőrizhetőségére, a felosztási szabályzat egységesítésére stb. Bizonyos ún. "önkéntes jogkezelésre" tartozó jogdíjak felosztásából már korábban is részesültek a forgatókönyvírók a FILMJUS-nál, de az ARTISJUS-FILMJUS megállapodás, és annak minisztériumi nyilvántartásba vételétől kezdődően (utóbbi nélkül nem kezdhető semmilyen jogkezelés) az üres kazetta jogdíjakat és a kábeltelevíziós jogdíjakat is a FILMJUS osztja fel a filmíróknak, természetesen a többi filmszerzőhöz hasonlóan nemcsak a belföldi, hanem a külföldi jogosultak részére is. Szjt. (új) 88. § (1)-(2) bekezdéseihez A nyilvántartásba vétel feltételrendszere A Kormány által kijelölt illetékes miniszter, vagy országos hatáskörű szerv (jelenleg ez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén veszi nyilvántartásba a közös jogkezelő szervezetet. Figyelemmel a közös jogkezelés területén működő szervezetek relatív monopolhelyzetére [Szjt. (új) 86. § (3)], indokolt egyrészt a felügyeleti jogkör biztosítása, másrészt az, hogy a szervezetek kizárólag a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén végezhessék tevékenységüket. E feltételek általában az egyesület alapszabályában is megtalálhatók. Az egyesületeknek az alapszabályon kívül szervezeti és működési szabályzatuk, valamint felosztási szabályzatuk is van. A jogdíjak felosztása az egyes jogdíjra jogosultak részére az egyesület vezető szerve által elfogadott felosztási szabályzat alapján történik. A felosztási szabályzat nyilvános, tartalmazza az egyes jogosulti csoportokat megillető százalékokat, és lehetővé teszi az egyes jogosult számára saját jogdíjszámításának ellenőrzését. A feltételek egy része az egyesület működésére (személyi, szakmai, technikai), míg más része az egyesület és a jogosultak közötti kapcsolatra vonatkozik. Az egyesületnek nemcsak a belföldi, hanem a külföldi jogosultak képviseletét is el kell látnia. Utóbbi kölcsönös képviseleti megállapodások keretében történik. A közös jogkezelést végző egyesület tevékenysége nem irányulhat az egyesület saját bevételének növelésére. Kiegészítő vállalkozási tevékenységének eredményét az egyesületnek költségei csökkentésére kell fordítania. Működési költségeit elsődlegesen az erre a célra a befolyó jogdíjakból levont kezelési költségből, másfelől ha ezt az alapszabály előírja - a befolyt tagdíjakból fedezi. Az egyesület kezelési költséggel csökkentett bevételét a tagsági viszonytól függetlenül felosztási szabályzata szerint osztja fel az általa végzett tevékenységgel érintett jogosultak között. E feltételeknek nemcsak a nyilvántartásba vételkor, hanem az egyesület működése alatt folyamatosan meg kell lenniük, ezt a miniszter felügyeleti jogkörének keretében ellenőrzi, a közös jogkezelőnek éves beszámolót kell küldenie éves tevékenységéről. Az Szjt. (új) 88. § (2) bekezdése a közös jogkezelő szervezet reprezentativitásának megállapításánál irányadó szempontokat tartalmazza. Így nemcsak annak van jelentősége, hogy a szervezet hány tagot számlál, hanem az is lényeges, hogy a tagok, vagy csatlakozni kívánó tagok az adott jogosulti csoport meghatározott jogdíjból való részesedése mekkora. Ez azt jelenti, hogy a legkeresettebb művek szerzői, szerzői jogosultjai, és a legnépszerűbb szomszédos jogi jogosultak általában tagjai az egyesületeknek. Jóléti tevékenység Annak ellenére, hogy az Szjt. (új) nem rendelkezik furcsa módon a közös jogkezelés és a kulturális-szociális célú tevékenységről, az még nem jelenti azt, hogy a nemzetközi gyakorlattal összhangban azt a közös jogkezelő szervezetek ne végeznék. Ez lényegében egy korábban állami feladat felvállalását jelenti, hiszen a

- 124 jóléti és kulturális célú juttatások állami forrásokból igen elenyészőek. Az alkotói munkának viszont előfeltétele, hogy a jogosultak kiszolgáltatott helyzetben tudjanak egy olyan szervezethez fordulni, amely gyors és hatékony ügyintézéssel tudja segíteni őket, és amelynek alapítójához a közös jogkezelés folytán egyébként már kötődnek. A közös jogkezelő szervezetek a jogdíjak felosztásán túlmutató tevékenységet is végeznek, amely elsősorban az egyesületek legfőbb szervének döntésétől függően szociális, alkotói típusú támogatások juttatásában jelenik meg. Ennek mértéke változó, jellemzően a beszedett jogdíjak 5%-a körüli (legfeljebb 10%) összeget fordítanak az egyesületek jóléti célokra, s ezen felül további alkotói ösztönzésre. Az említett jóléti és alkotói juttatásokat elvileg az egyesületek saját maguk is feloszthatják egy ún. szociális bizottságon keresztül. Arra is van lehetőség, hogy az egyesületek egyes jogosulti csoportok érdekvédelmi szervezeteinek adják át felosztás nélkül a jóléti célra fordítandó összegeket. Ami azonban talán a legáttekinthetőbb, és a közterhek szempontjából semmivel sem hátrányosabb a szerzőkre nézve, ha az egyesület egy alapítványt hoz létre az ilyen típusú juttatások felosztására. Az alapítványi formában az alapító, miután kijelölte a legfőbb döntéshozó szervet, a kuratóriumot, lényegében elveszti befolyását a pénzösszegek kiosztása felett. A jóléti célú alapítvány - az egyéb adományok mellett - forrásait leginkább az évente a jogkezelő egyesülettől (alapítótól) kapott fent említett szociális célú összegek jelentik. Az áttekinthetőség, a visszaélések kizárása biztosított több szempontból is, hiszen az alapítványok ügyészi felügyelet alatt is állnak. Az alábbiakban a filmszerzők szociális juttatásainak biztosítására közeljövőben létrehozandó alapítványon keresztül mutatjuk be, mit is takar konkrétabban ez a tevékenység. A szociális juttatások körébe tartozik, pl. a rendkívüli, vagy rendszeres segélyezés, amelynek arra rászoruló kedvezményezettjei nemcsak a szerzők, hanem jogutódjaik is lehetnek. Lényeges tudnivaló, hogy mivel a közös jogkezelés alapját képező bevétel sem csupán az egyesületek tagjait illetik, így az abból levont szociális célú alapokból sem csupán a ténylegesen belépett egyesületi tagok részesülhetnek, hanem bármely magyar állampolgárságú filmszerző jogosult. Azt a látszólagos ellentmondást, hogy a jóléti célokra elkülönített jogdíjösszeget nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi repertoár felhasználására tekintettel beszedett jogdíjakból mégis csupán a magyar állampolgárságú szerzők vehetik igénybe, az oldja fel, hogy a külföldi jogkezelő szervezetekkel kötött ún. kölcsönös képviseleti megállapodásokban ezt a tényt kölcsönösen veszik tudomásul a jogkezelő szervezetek. A segélyeken kívül, magán nyugdíjpénztári tagdíj hozzájárulás is igényelhető. Ezen felül az alkotói alap terhére film forgatókönyvírói támogatás igényelhető. A Kuratórium döntését elősegítendő, az előterjesztéseket előkészítő bizottságok végzik, akik a rászorultságot, a forgatókönyvtervek, illetve előkészületi munkák megfelelő színvonalát vizsgálják, és teszik meg javaslataikat a Kuratórium számára. 88. § (1) Az az egyesület vehető a közös jogkezelést végző szervezetek nyilvántartásába, a) amelyhez valamennyi érintett jogosult - megbízást adva az egyesületnek a közös jogkezelésre - csatlakozhat az alapszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén; b) amelynek tagja, vagy amelyhez csatlakozni kíván az egyesület által megjelölt jogkezelési tevékenységben érdekelt belföldi jogosultak jelentős része; c) amely - munkavállalói révén - rendelkezik a közös jogkezeléshez és a nemzetközi kapcsolattartáshoz szükséges, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal; d) amely felkészült a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére; e) amely az érintett külföldi jogosultak jogainak közös kezelését végző, a bel- és külföldi felhasználás szempontjából fontos szervezetekkel kölcsönös képviseleti szerződéseket kötött, vagy ilyen szerződések megkötésére irányuló kölcsönös szándéknyilatkozatokkal rendelkezik; f) amelynek alapszabálya rendelkezik arról, hogy az egyesület 1. célja az érintett jogosultak jogainak közös kezelése, valamint e jogosultak érdekeinek védelme, különösen a közös jogkezelés körébe tartozó vagyoni jogok saját nevében történő gyakorlása és érvényesítése a bíróság és a hatóságok előtt, 2. nyilvántartást vezet a közös jogkezelés alá tartozó bel- és külföldi művekről, szomszédos jogi teljesítményekről, illetve jogosultakról, 3. a közös jogkezelést nem vállalkozási tevékenységként végzi, és - ha van ilyen - kiegészítő vállalkozási tevékenységének eredményét csak költségeinek csökkentésére használja fel, Adatkezelés a közös jogkezelő szervezeten belül Az Szjt. (új) 88. § (1) bekezdésének d) pontja a közös jogkezelő egyesület nyilvántartásba vételének egyik feltételeként jelöli meg az adatkezelésre való felkészültséget. Ez az egyik legfontosabb, és legjelentősebb anyagi és személyi befektetést igénylő része a közös jogkezelő tevékenységének. Megfelelő adatbázis és az adatbázist működtető számítógépes program hiányában a közös jogkezelő szervezet nem tudja ellátni feladatát. Az Szjt. (új) 88. § (3) bekezdése ehhez egy értelmező szabályt ad, vagyis azt a minimális szintet

- 125 határozza meg, amelynek mindenképpen meg kell felelnie a nyilvántartásba vételt kérő egyesületnek. Ha viszont ezt az alapkövetelményt teljesíti, a nyilvántartásba vétel nem tagadható meg az Szjt. (új) 88. § (1) bekezdésének d) pontjának nem teljesülésére hivatkozva. Az adatkezelésnek a célszerűségi szempontok mellett alkalmasnak kell lennie egyszerre a közös jogkezelő szervezet és az érintett jogosult közötti nyilvánosság biztosítására, másfelől a rendszer szigorúan csak az adatvédelmi szabályok betartásával működhet. Amennyiben egy jogosult saját jogdíját, műveit, és műveinek felhasználását stb. kívánja megtekinteni, erre természetesen a közös jogkezelőnek lehetőséget kell biztosítania, de csak a szerzőnek, a szerzői vagy szomszédos jogi jogosultnak vagy képviselőjének adható tájékoztatás. Így nem engedhető meg, - és erre a számítógépes rendszernek is célszerű felkészültnek lennie -, hogy egy szerző más jogosultat érintő személyes adatokhoz hozzáférhessen. E körben nyilvánvalóan a jogosultak személyes adatának számít az őt megillető jogdíj összege is. Megjegyezzük, hogy egyes közös jogkezelő szervezetek kiegészítő szolgáltatásként (pl. ARTISJUS, FILMJUS) kérelemre ún. műtanúsítványt állítanak ki, amely azonosítja egy szerző művét, és vitás esetben bizonyítási eszközként szolgál. Ilyenkor a FILMJUS pl. a művet (forgatókönyv, filmalkotás stb.) nyilvántartásába felveszi, azonosító számmal látja el, és a szerző és művének azonosítása után a bemutatott műpéldányt lepecsételve visszaadja a műtanúsítvánnyal együtt a jogosultnak. Hangsúlyozzuk, hogy ez a műnyilvántartás, és tanúsítvány semmilyen jogot nem keletkeztet, és természetesen nem minősül közokiratnak sem, ugyanakkor figyelemmel a közös jogkezelő szervezetek jogvédő tevékenységére, a bíróságok előtti jogvitákban gyakran fontos bizonyítási eszközt jelent. Utalunk az Szjt. (új) 106. §-ánál írottakra, amely újdonságként a közjegyzők és a közös jogkezelő szervezetek közötti együttműködést írja elő, amennyiben a hagyatékban szerzői jog van. Így a közös jogkezelő szervezetek jogutódokra vonatkozó adatkezelése megbízhatóbbá, naprakészebbé válik. 4. működésének költségeit a befolyó jogdíjakból kezelési költség címén levont összegekből, valamint - ha az alapszabály ezt egyébként előírja - a tagdíjakból fedezi, A nyilvántartásba vételi eljárásnál irányadó szempontok Kevéssé életszerű problémára tartalmaz értelmező rendelkezést az Szjt. (új) 88. § (4) bekezdése. Figyelemmel arra, hogy a közös jogkezelés pluralizmusa csak pár évet tud maga mögött, és igen speciális ismereteket, jelentős személyi és anyagi beruházást igénylő tevékenységet jelent, viszonylag nehezen képzelhető el az az eset, hogy ugyanazon jogosulti csoport ugyanazon jogosultságára (csak ebben az esetben van monopolhelyzete egy jogkezelőnek) egyszerre több jelentkező legyen, és ezek minden feltételnek meg is feleljenek. Ha ilyen helyzet mégis előadódna, ezt a jogkezelő jelöltek már a nyilvántartásba vételi eljárást megelőzően általában egyeztetik, és megoldják egymás között, így ilyen probléma ritkán kerül a NKÖM elé. Ha ez a nyilvántartásba vételi eljárás során sem megoldott, a NKÖM nehéz helyzetbe kerül, mert egy sor feltételt kell összességében megvizsgálnia, és csak annak javára dönthet, amely szervezet általában magasabb szintű szolgáltatást ígér. Természetesen a NKÖM-nek a már nyilvántartásba vett egyesület működését is folyamatosan ellenőriznie kell, és ha egy jogkezelő nem felel meg az elvárásoknak, azt akár törölheti is a nyilvántartásból, ilyenkor a korábbi "konkurencia" ha megfelel a feltételeknek, akár a korábban működő egyesület helyébe is léphet. 5. a közös jogkezeléssel elért és az indokolt kezelési költséggel csökkentett bevételét felosztási szabályzata alapján felosztja az érintett jogosultak között, függetlenül attól, hogy azok tagjai-e vagy sem. (2) Annak megállapításakor, hogy az egyesületnek tagja-e vagy ahhoz csatlakozni kíván-e az érintett jogosultak jelentős része, a jogosultak létszámát és a jogdíjakból való részesedésük arányát egyaránt figyelembe kell venni. (3) Az egyesületet a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére felkészültnek kell tekinteni, ha biztosítani tudja az érintett jogosultak, illetve a közös jogkezelés körébe tartozó művek vagy szomszédos jogi teljesítmények, valamint a különböző felhasználások olyan nyilvántartását, amely lehetővé teszi a jogdíjak felosztását és kifizetését a jogosultak számára. (4) Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan jogosultságának a kezelésére vonatkozóan több olyan egyesület kéri nyilvántartásba vételét, amely megfelel a nyilvántartásba vétel feltételeinek, közülük azt az egyesületet kell nyilvántartásba venni, amelyik a feltételeket összességében a legjobban tudja megvalósítani. 89. § (1) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelésére vonatkozó nyilvántartásba történő felvételre irányuló eljárás kérelemre indul. (2) A kérelemhez csatolni kell a nyilvántartásba vételhez szükséges - a 88. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesítését igazoló iratokat. Az iratokban csak azoknak a tagoknak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó jogosultaknak a személyes adatai közölhetők, akik ehhez hozzájárultak. A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelésére vonatkozó nyilvántartásba vételi eljárás

- 126 A közös jogkezelésre vonatkozó nyilvántartásba vételi eljárás az egyesület kérelmére indul, vagyis a nyilvántartást végző hatóság (jelenleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) hivatalból nem kezdeményezheti a nyilvántartásba vétel megindítását. Az egyetlen kivétel az az eset, amikor a közös jogkezelést végző egyesület megszűnik vagy azt törlik a nyilvántartásból. Ekkor ugyanis a nyilvántartást végző hatóság a megszűnéssel (törléssel) egyidejűleg nyilvántartásba veszi az érintett közös jogkezelésre kijelölt új egyesületet. [Az Szjt. (új) által hatályon kívül helyezett, a szerzői és szomszédos jogok közös kezeléséről szóló 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 10. §-a közös jogkezelés folyamatosságának megőrzése érdekében eredetileg úgy rendelkezett, hogy ha a megszűnéssel vagy a nyilvántartásból való törléssel egyidejűleg azonos jogkezelésre vonatkozóan nem vesznek nyilvántartásba másik egyesületet, akkor a közös jogkezelést - a miniszter megbízása alapján - a Szerzői Jogvédő Hivatal (SZJH) jogutódjaként létrehozni tervezett közalapítvány látja el. Miután tisztázódott, hogy az SZJH kizárólagos jogutódja 1998. január 1-jétől az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, a 239/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 10. §-át. Bár az Szjt. (új) kifejezetten nem mondja ki, nyilvánvaló, hogy a közös jogkezelés elért szintjének és folyamatosságának megőrzése érdekében valamelyik közös jogkezelő szervezet kiesése esetén a miniszternek haladéktalanul gondoskodnia kell az érintett jogkezelésre vonatkozóan új jogkezelő egyesület nyilvántartásba vételéről.] A közös jogkezelésre vonatkozó nyilvántartásba vételi eljárás az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint folyik, vagyis a nyilvántartást végző hatóságnak eljárása során az államigazgatást eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) előírásait kell alkalmazni, az Szjt. (új)-ben foglalt eltérésekkel. Tekintettel arra, hogy az ügyben első fokon a Kormány tagja (a miniszter) jár el, államigazgatási körben fellebbezésnek nincs helye (Áe. 64. §), ugyanakkor mód van a határozat bírósági felülvizsgálatára. (Amennyiben a jövőben miniszter helyett a Kormány által kijelölt országos hatáskörű szerv vezetője látná el a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásának vezetését, úgy érvényesülhet az Áe. 64. §-ának másik fordulata, miszerint a fellebbezést az ügyben a jogszabály azért zárja ki, mert a határozat megváltoztatását a bíróságtól lehet kérni.) A 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában foglalt felhatalmazás alapján került kiadásra a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól szóló 5/1997. (II. 2.) MKM rendelet. Az Szjt. (új) automatikusan nem helyezte hatályon kívül az 5/1997. (II. 2.) MKM rendeletet, jóllehet a felhatalmazások között rögzítette, hogy a nemzeti kulturális örökség miniszterének hatáskörébe tartozik a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályok rendeleti megállapítása [112. § (3)]. Mivel az Szjt. (új) újraszabályozta a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését, bővítette a kötelező közös jogkezelés eseteit (reprográfia, nyilvánossághoz való közvetítés interaktív - on demand - módon megvalósuló változata) és hatályon kívül helyezte a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendeletet, a jogszabályi hivatkozások nagy száma miatt új miniszteri rendelet megalkotása vált szükségessé: 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól. Ugyanakkor e rendelet megalkotásával olyan helyzetbe kellett hozni a már bejegyzett közös jogkezelő egyesületeket, hogy tevékenységüket az Szjt. (új) alapján zavartalanul folytathassák. Mindezekre tekintettel a 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet érdemi módosításai a következők: - a kötelező közös jogkezelés körébe tartozó engedélyezési jogok és díjigény érvényesítések új csoportosítása az Szjt. (új) alapján; - az Szjt. (új) hatálybalépését megelőzően nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületek érvényes bejegyzésüknek megfelelően végezhetik tevékenységüket, azonban az 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül kérniük kell az általuk végzett jogkezelő tevékenységnek az Szjt. (új) szerinti megjelölését a nyilvántartási adatokban; - a "Kitöltési útmutató"-nak a kötelező közös jogkezelés eseteit részletező felsorolása (5.1.-5.18.) új jogcímekkel bővült az Szjt. (új) vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően. A 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet alapján a kérelmet benyújtó egyesületnek - az Szjt. (új) 88. §-ának (1) bekezdésében foglalt követelmények meglétének igazolása mellett - a következő okiratokat kell csatolni beadványában: a) az egyesület bírósági nyilvántartásba vételéről szóló határozatot, b) az egyesület alapszabályát, c) tagjainak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó jogosultaknak az egyedi azonosításra alkalmas névsorát, amely a tagok (jogosultak) teljes nevét és lakcímét (székhelyét) tartalmazza,

- 127 d) az egyesület képviselőjének nyilatkozatát az egyesület által végezni kívánt közös jogkezeléssel érintett belföldi jogosultak számáról, továbbá - ha erre az egyesület rendelkezik adatokkal - az érintett belföldi jogosultak és a tagok összesített előző évi közös jogkezelési jogdíjforgalmáról, e) az egyesület munkavállalóinak névsorát, amely tartalmazza a munkavállalók nevét, szakképzettségét, nyelvismeretét, közös jogkezelési szakismereteinek (így különösen: engedélyezés, díjigényérvényesítés/jogdíjbeszedés, művek, illetve jogosultak, illetve felhasználások dokumentálása, jogdíjak felosztása, jogdíjkifizetések könyvelése, lebonyolítása stb.), továbbá munkakörének, illetve közös jogkezelés körében szerzett szakmai gyakorlatának időtartamát, f) az egyesület képviselőjének nyilatkozatát arról, hogy az egyesületnek rendelkezésére állnak a tevékenységéhez szükséges számítástechnikai eszközök, adatok és szoftverek, g) az Szjt. (új) 88. § (1) bekezdésének e) pontjának megfelelő egyoldalú vagy kölcsönös képviseleti szerződéseit, illetve az e szerződések megkötésére irányuló szándéknyilatkozatokat. Ha a kérelem érdemi elbírálásához szükséges, felhívásra csatolni kell az e) pontban meghatározott munkavállalók munka, vagy munkavégzésre, tevékenység ellátására irányuló egyéb jogviszonyt létesítő egyéb szerződéseit, továbbá a g) pontban említett, valamint egyéb, idegen nyelvű okiratok hiteles fordításait. Amint az Szjt. (új)-hoz fűzött részletes indokolás is rámutat, a közös jogkezelő egyesületek "kifelé" irányuló tevékenységéből és a de jure monopolhelyzetükből adódó sajátosságok indokolják, hogy a jogszabály a nyilvántartásba vétel szigorú feltételeit a nemzetközi gyakorlatban támasztott szokásos követelményekkel összhangban határozza meg. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a hagyományos egyesületek szemben a közalapítvánnyal és a köztestülettel - a társadalmi szervezetek azon körébe tartoznak, amelyek elsődlegesen "befelé" tevékenykednek, az alapszabályukban vállalt céljaikat szervezeten belül valósítják meg, ebből következően közhatalmi, hatósági feladatokat csak kivételesen láthatnak el. Mivel a jogszabály értelmében a közös jogkezelők "külső" felhasználók ezreivel állnak kapcsolatban (díjmegállapítás, jogosítás, szerződéskötés, díjbeszedés), a felhasználó-védelmi szempontok is indokolják a szigorú nyilvántartásba vételi előírásokat. A jogosultak személyes adatainak védelme Az Szjt. (új) 89. § (2) bekezdésének második mondata szerint a nyilvántartásba vételhez szükséges iratokban csak azoknak a tagoknak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó jogosultaknak a személyes adatai közölhetők, akik ehhez hozzájárultak. Ezt a lehetőséget a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXII. tv. biztosítja, amely csak a közérdekű adatok vonatkozásában korlátozza az érintett személyek jogait. Tekintettel arra, hogy a közös jogkezelés alapvetően magánérdekű jogintézmény, nem beszélhetünk közérdekű adatokról sem, következésképpen az érintettek jogai (személyes adatainak védelme) is fokozottan érvényesülnek. Az 1992. évi LXIII. tv. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás és ennek alapján a tájékoztatási kötelezettség időtartamát az adatkezelést szabályozó jogszabály [esetünkben az Szjt. (új)] korlátozhatja. Jelenleg viszont nincs ilyen korlátozó előírás a közös jogkezelés vonatkozásában. Ugyanakkor az érintett jogait törvény az állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés érdekében, továbbá állami vagy helyi önkormányzati pénzügyi érdekből, valamint az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében korlátozhatja. A már egyszer átadott személyes adatok visszavonására is lehetőség van, ugyanis az érintett kérheti személyes adatainak törlését - a jogszabályban elrendelt adatközlés kivételével. (3) A miniszter a nyilvántartásba vételt a Magyar Közlönyben közzéteszi. A nyilvántartásban szereplő egyesületekről és az általuk végzett közös jogkezelési tevékenységekről a miniszter közleményt jelentet meg a Magyar Közlönyben. A közös jogkezelést végző egyesületekről vezetett nyilvántartás A miniszter nyilvántartásba vételi aktusának jelentősége az, hogy valamely egyesület csak akkor járhat el a közös jogkezelés körében, ha az Szjt. (új) és a 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet alapján nyilvántartásba vették, és folyamatosan teljesíti a nyilvántartásba vétel feltételeit. Elvben tehát nem kizárt, hogy egy társadalmi szervezet céljai között szerepeltesse a közös jogkezelés folytatását, jóllehet a felhasználó részéről egy nyilvántartásban nem szereplő egyesületnek történő díjfizetés a kettős teljesítés kockázatát hordozza magában. (Az ilyen szervezettel történő megállapodás a nyilvántartásba vett szervezet irányában nem hatályos és nem mentesít a jogsértés következményei alól.) Az Szjt. (új) 89. § (3) bekezdése, valamint a 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet 5. §-a szerint a nyilvántartásba vételről szóló jogerős határozat alapján a miniszter közleményt jelentet meg a közös jogkezelő szervezetekről a Magyar Közlönyben. A közlemény tartalmazza - az egyesület nevét, székhelyét, képviselőjének nevét,

- 128 - az egyesület által végzett közös jogkezelő tevékenységet, - a nyilvántartásba vétel időpontját. A nyilvántartásba vételért a többször módosított 1990. évi XCIII. tv. 67. §-a alapján igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amely az általános forgalmi adót is tartalmazza. A közös jogkezelést folytatni kívánó egyesület a nyilvántartásba vételi eljárásért 250 000 Ft, a nyilvántartásban szereplő adatok változásának bejegyzéséért 10 000 Ft igazgatási szolgáltatási díjat köteles a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Igazgatása 10032000-00282314 kincstári számlájára készpénzbefizetéssel vagy átutalási megbízással megfizetni. A díj megfizetését a kérelem benyújtásakor igazolni kell. A viszonylag nagy összegű igazgatási szolgáltatási díj megállapításával a jogalkotó egyrészről szűkre akarta szabni a megalapozatlan nyilvántartásba vételi kérelmek számát, másrészt rangot kívánt adni a nyilvántartásba vételi határozatnak. Részben ennek tudható be, hogy - a várakozással ellentétben - "alternatív" szervezetek nem nyújtottak be nyilvántartásba vételi kérelmeket a kulturális tárcához. Ez természetszerűleg azzal is magyarázható, hogy a korábbi években, évtizedekben kialakult és megszilárdult a hazai közös jogkezelő intézményrendszer, így értelemszerűen csak ezek a szervezetek (vagy jogutódjaik) pályázhattak eséllyel a nyilvántartásba vételre, pontosabban korábban megkezdett tevékenységük főhatósági megerősítésére. Ennek megfelelően a művelődési és közoktatási miniszter 1997. április 28-án nyilvántartásba vette az alábbi négy közös jogkezelő szervezetet: - ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (az irodalmi és zenei művek tekintetében), - HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesületet (a képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások tekintetében), - Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodáját (az előadások tekintetében), - Magyar Hanglemezkiadók Szövetségét (a hangfelvételek tekintetében). A filmalkotások és audiovizuális művek közös jogkezelésére létrehozott Filmalkotók és Gyártók Szerzői Jogvédő Egyesületét (FilmJus) 1997. november 12-én vették nyilvántartásba. (Az előbbiekről a Magyar Közlöny 1997/50. számában, az utóbbiról a Magyar Közlöny 1997/108. számában jelent meg hivatalos közlemény.) Az öt közös jogkezelő egyesület nyilvántartásba vételét követően két alkalommal került sor a kiadott határozatok kiegészítésére: a HUNGART - tagjai vonatkozásában - megkapta a jogot az alkotások másodlagos felhasználásának (másolatkészítés, többszörözés, a műpéldányok bérbeadása, haszonkölcsönbe adása, megfilmesítése, sugárzása) engedélyezésére, a FilmJus pedig jogot kapott a közszolgálati műsorszolgáltatók közötti ingyenes műsorcsere [1996. évi I. törvény 75. § (7)] után járó jogdíjigény érvényesítésére az audiovizuális művek alkotói és a filmgyártók javára. [Ezek az esetek a jogosultak elhatározásán alapuló (önkéntes) közös jogkezelés körébe tartoznak.] A 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet alapján az érintett közös jogkezelő szervezetek - az Adatlap megfelelő kitöltésével - benyújtották kérelmüket a nemzeti kulturális örökség miniszterének. Mivel az Áe. értelmében ebben az esetben nem volt lehetőség a határozat módosítására vagy kiegészítésére, a minisztérium új határozat kiadása mellett döntött. Ennek megfelelően 2000. január 25-én - egy eljárásban - került sor az öt szervezet határozatának megújítására. (Megjelent a Magyar Közlöny 2000/10. számában.) Az új közös jogkezelési jogcímeken túlmenően, a MAHASZ nyilvántartásba vételéről szóló határozat egészült ki két önkéntes közös jogkezelési jogcímmel. Ezek: a hangfelvétel többszörözése tekintetében fennálló hangfelvétel-előállítói jog, azokban az esetekben, amikor a többszörözés nem a másolatok kereskedelmi forgalomba hozatala céljából történik és az 1994. évi VII. törvény hatályba lépését megelőzően lejárt védelmi idejű hangfelvételeknek az Szjt. (új) hatályba lépését követően is folytatott felhasználására tekintettel fennálló hangfelvétel-előállítói díjigény [Szjt. (új) 108. §]. Az Szjt. (új) 21. § (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján alakult meg a Magyar Reprográfiai Szövetség (MRSZ), amit a miniszter 2000. szeptember 1-jén vett nyilvántartásba (Magyar Közlöny 2000/94. szám). E közös jogkezelő egyesület feladatát a törvény a reprográfiai díjigény érvényesítésében és felosztás nélküli átadásában határozza meg, így az MRSZ esetében önkéntes közös jogkezelés nem jöhet szóba. (4) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartás részletes szabályait a miniszter - vagy az országos hatáskörű szerv felett felügyeletet gyakorló miniszter - rendeletben állapítja meg. A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartás részletes szabályai Mint már említettük és többször hivatkoztunk is rá, a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályait korábban az 5/1997. (II. 12.) MKM rendelet tartalmazta. Az Szjt. (új) 112. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a szükségessé vált módosításokat a nemzeti kulturális örökség minisztere új rendelet kiadásával rendezi, ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezte az 5/1997. (II. 2.) MKM rendeletet. A 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet alapvetően az 5/1997. (II. 2.) MKM rendeletre épül. A korábbi rendelethez hasonlóan, a 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet is műfaji

- 129 csoportosításban összegzi a kötelező közös jogkezelés körébe tartozó engedélyezési jogok és díjigények megfelelő törvényi számát (a kérelemben ennek alapján kell megjelölni a gyakorolni kívánt közös jogkezelő tevékenységet); részletezi a nyilvántartásba vételre irányuló kérelemhez benyújtandó okiratokat (itt lényeges új szabály, hogy az Szjt. (új) hatályba lépése előtt nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületeknek csak a 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet szerinti formanyomtatványt (Adatlapot) kell benyújtani, tehát ezeknek a szervezeteknek nem kell újból becsatolni a jogszabály által megkívánt mellékleteket); rögzíti a nyilvántartásba vételi határozatról szóló miniszteri közlemény kellékeit; felsorolja a nyilvántartás módosításának feltételeit; megállapítja a nyilvántartásból való törlés eseteit; rendelkezéseket tartalmaz a nyilvántartásba vételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjra és a díjfizetési eljárásra. A 16/1999. (XI. 18.) NKÖM rendelet melléklete tartalmazza a közös jogkezelést végző egyesületek nyilvántartására vonatkozó adatlapot, amelynek a kitöltését útmutató segíti. A megújult "Kitöltési útmutató" is jogcímenként és jogosultanként sorolja fel a kötelező közös jogkezelés körébe tartozó jogokat, külön pontokban említve a reprográfiát és az internetes műlehívást. Szjt. (új) 90. § (1) és (4) bekezdéséhez: A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelésének általános szabályai Mint jeleztük, a közös jogkezelésnek alapvetően két oldala van: a szervezet tagságával (a jogosultakkal) való kapcsolat (belső kapcsolatrendszer) és a felhasználókhoz fűződő viszony (külső kapcsolatrendszer). Az Szjt. (új) 90-91. §-ai a külső kapcsolatrendszer legfontosabb szabályait foglalja össze, lényegében átemelve a hatályon kívül helyezett 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 6. és 7. §-át. Dr. Gyertyánfy Péter a felhasználók felé történő díjmegállapítással kapcsolatban a következőket írja: "A szerzői művek legfontosabb felhasználásaihoz - nyilvános előadás, hangfelvétel kiadás, sugárzás - tömeges műfelhasználás esetén is előzetes engedélykérés, szerződéskötés szükséges. A felhasználónak azzal a kötelezettségével, hogy előzetes jogosítást kérjen, szemben áll a jogkezelőnek az a kötelezettsége, hogy szerződést kössön bármely felhasználóval, vagyis hogy használati jogot vagy jogosítást adjon mindenkinek, méltányos feltételek mellett. A felhasználókkal előre meghatározott szabályok, nyilvánosságra hozott feltételek szerint kell a viszonyt kialakítani. Még további követelmény az, hogy az adminisztráció semmilyen formában ne avatkozzék bele a felhasználó által használni kívánt mű kiválasztásába." (Dr. Gyertyánfy Péter: A szerzői és azzal szomszédos jogok közös kezelése II., Magyar Jog, 1997/5. 257. oldal) A közös jogkezelők és a felhasználók sajátos helyzetéből adódó "alá-fölérendeltségi" viszonyt az Szjt. (új) tehát úgy neutralizálja, hogy a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja az egyes felhasználási módok tekintetében a felhasználókra indokolatlan különbségtétel nélkül érvényesülő feltételeket. A díjmegállapítást illetően a különböző szerzői jogi rendszerek egymástól részben eltérő elveket, számítási módszereket alakítottak ki (pl. fix tarifák, bevételarányos díjak, eladási ár alapján számított díjak, jogdíjátalány). A legelterjedtebb megoldás az, amikor a szerzői jog átruházásakor arányos részesedést kötnek ki a szerzők és a szerzői jog egyéb jogosultjai javára. Ezt az elvet általában ott alkalmazzák, ahol közvetlen kapcsolat van a mű felhasználása és a felhasználásból befolyt bevétel között (pl. műpéldányok eladása, bérbe adása, művek sugárzása). Egyébiránt ezt erősíti az Szjt. (új) 16. §-ának (4) bekezdése is annak rögzítésével, hogy a díjazásnak - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. (A bírósági gyakorlat egyébként már korábban elismerte az egyedi felhasználási szerződések körében a szerzői díj bevétellel arányos meghatározását.) Egy másik elméleti megközelítés szerint pedig a kizárólagos jellegű szerzői jog árát ugyanolyan szabadon kell megállapítani, mint azok a tulajdonosok teszik, akik tulajdonukat vagy terméküket áruba bocsátják. Az egyes országok jogdíj-tarifái jelentős eltéréseket mutatnak, aminek az oka az eltérő hagyományokban, a sajátos helyi árviszonyokban, fogyasztói szokásokban és más helyi körülményekben keresendő. Ennek ellenére a szerzői jogban nemzetközi követelménnyé vált az ún. 10 százalékos elv, vagyis az a szabály, hogy a felhasználók a mű hasznosítása révén szerzett összes bevétel kb. 1/10 részéről kötelesek lemondani a szerzők és egyéb jogosultak javára. Nem védett mű felhasználása vagy "vegyes" (védett és nem védett művek) felhasználás esetén a tarifa csökken, illetve különböző kedvezmények léteznek. A hazai tarifaképzés két legfontosabb célkitűzése az inflációval megközelítőleg azonos mértékű díjemelkedés biztosítása, valamint a felhasználók teherbíró képességére is figyelemmel, minél differenciáltabb, ezáltal igazságosabb tarifatáblázat kialakítása. Az utóbbi években külön szempont a technikai fejlődés műterjesztésre gyakorolt hatásának figyelembe vétele a Jogdíjközlemények kidolgozása során. Ennek megfelelően például a vendéglátó üzletek zeneszolgáltatásáért fizetendő jogdíjak alapja egyrészt a település típusa, másrészt az üzlet kategóriája és nyitvatartási ideje. (Ma már nem vita tárgya és a bírói gyakorlat is visszaigazolta, hogy a zeneszolgáltatás minden formája alkalmas az üzlet jövedelmének fokozására (pl.: BH1992. 98.; BH1992. 457.; BH1993. 228.).

- 130 A nyilvánosan előadott (pl. koncert, rendezvények stb.) művek esetében a fizetendő jogdíj szinte minden esetben a realizált (jegy)bevétel összegéhez igazodik, de különféle mérséklésekre (pl. jótékony célú rendezvények) itt is mód van. A belépődíjak visszaszorulása és a szponzorálás elterjedése szükségessé tette a szponzorációs jellegű bevételek bevonását a jogdíjalap körébe. A speciális zenefelhasználásokra (pl. közlekedési eszközökön szolgáltatott zene, filmszínházak zeneszolgáltatása stb.) felhasználási körönként történik a díjmegállapítás. A rádió- vagy televízió-műsorok egyidejű változatlan átvitelét végző (kábel)szervezetek által fizetendő jogdíj (2001-ben 5,00 Ft/hó/lakás) Európában a legalacsonyabbak közé tartozik, de a kis műsorátvivő szervezetek tarifája ennél is alacsonyabb (0,97 Ft/hó/lakás). A rádió- és televízió-szervezeteknek a műfelhasználásokért fizetendő, a költségvetési támogatásuk, előfizetői díjbevételük, továbbá reklám- és szponzorációs bevételeik meghatározott százalékához igazított jogdíj mértéke megfelel a nemzetközi ajánlásoknak. Az ún. mechanikai (hangfelvétel) többszörözési és a magáncélú másolásra tekintettel megállapított ("üres kazetta") jogdíjakat a fogyasztói ár bizonyos százalékában kalkulálják vagy az árjegyzéki ár szerint számítják. Az Szjt. (új) szerint a díjszabást a felhasználókkal szemben indokolatlan megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Ez a szabály nem zárja ki a fentebb is jelzett kedvezmények alkalmazását vagy azt, hogy a jogkezelő átalányszerződéseket kössön a felhasználóval. (A jogkezelők leginkább a rádió- és televíziószervezetekkel kötnek átalánydíjas keret-szerződéseket.) Mindazonáltal a jogdíj-megállapítás magában hordozza a monopolhelyzettel való visszaélés lehetőségét. Az esetleges visszaéléseket az állami ellenőrzés és a tarifák miniszteri jóváhagyása ellensúlyozza.

A közös jogkezelés általános szabályai 90. § (1) A szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre jogosult, rendszeres időközönként megállapítja az egyes felhasználási módok tekintetében - a felhasználókra indokolatlan megkülönböztetés nélkül vonatkozó - jogdíjakat és a felhasználás egyéb - szintén indokolatlan különbségtétel nélkül érvényesülő - feltételeit. (2) A jogdíjak és egyéb feltételek megállapításához a miniszter jóváhagyása szükséges. A miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől. Ilyennek minősülnek a törvény 21. §-ában meghatározott díj vonatkozásában a fizetésre kötelezettek és azok érdek-képviseleti szervezetei. A jóváhagyás a jogdíjak és egyéb feltételek alkalmazásának és a Magyar Közlönyben való nyilvánosságra hozatalának feltétele; nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok érvényesülését a jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében. (3) A jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit tartalmazó díjszabást a jogkezelő egyesület a jóváhagyást követően a Magyar Közlönyben saját nevében nyilvánosságra hozza. A jogdíjak jóváhagyása és nyilvánosságra hozatala Az Szjt. (régi) bizonyos tarifák megállapítását kötötte a művelődési és közoktatási miniszter jóváhagyásához (nem színpadi zenei és irodalmi művek nyilvános előadása; sugárzott művek egyidejű továbbközvetítése; "üres kazetta" jogdíj; mechanikai jogdíjak). Az Szjt. (új) ezzel szemben valamennyi, a közös jogkezelés körébe tartozó jogdíj és egyéb feltételek (pl. fogalom-meghatározások, kedvezmények) megállapításához megköveteli a miniszter jóváhagyását. A 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendeletből került át az Szjt.-be az a követelmény is, hogy a miniszter a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdekvédelmi szervezeteitől, ideértve a reprográfiai díj fizetésére kötelezetteket és azok érdekképviseleti szervezeteit is. (A reprográfiai szervezetek külön nevesítésére az új jogdíj bevezetése körüli parlamenti bizottsági viták eredményeként került sor.) Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a véleményezési jog nem egyetértési jog, tehát a miniszter végső soron a felhasználói érdekképviseleti szervek ellentétes véleményének fenntartása esetén is jóváhagyhatja a díjszabást. Az Szjt. (új) 101. §-a a jogosultak és a felhasználók meghatározott körére nézve megteremti az egyeztetési eljárás igénybevételének lehetőségét: ha a vezetékes továbbközvetítést végző szervezet és a jogosultak (szerzők, előadóművészek), illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél a szerzői jogi szakértő testületen belül működő egyeztető testülethez fordulhat. Ez az intézmény kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a jogosultak ne tagadják meg indokolatlanul a vezetékes továbbközvetítéshez szükséges engedély megadását, ebből következően nem vehető igénybe fellebbezési fórumként a jogosultak és a felhasználók közötti vitás kérdésekben vagy a díjszabás egyeztetési fázisaiban. Az Szjt. (új) egyértelművé teszi azt is, hogy a díjszabás jóváhagyása csak a Magyar Közlönyben való közzététel feltétele, következésképpen nem zárja ki, illetve nem érinti más jogszabályok érvényesülését a

- 131 jogdíjak és az egyéb feltételek tekintetében. Ebből következően nem kizárt a közös jogkezelő szervezet díjszabásának általános szerződési feltételként történő megtámadása (Ptk. 209-209/D. §-ai), de helye lehet versenyjogi kontrollnak, illetve szankciónak gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. alapján). A miniszteri jóváhagyást követően kerül sor a díjszabás közzétételére a Magyar Közlönyben. Praktikusan ez úgy működik, hogy a jóváhagyó záradékkal ellátott Jogdíjközlemény(eke)t megküldi a Magyar Közlöny és a Kulturális Közlöny szerkesztőségének. A kialakult gyakorlat szerint évről évre az ARTISJUS gondozásában jelenik meg a nyilvános előadási, a vezetékes továbbközvetítési, a mechanikai és a magáncélú másolás utáni jogdíjakról szóló közlemény (legutóbb 2001. évre vonatkozóan a Magyar Közlöny 2001/4. számában). (Megjegyezzük, hogy az ARTISJUS közlemény III. fejezetének 13. pontja utal az előadóművészeket és a hangfelvétel-előállítókat a kereskedelmi célból kiadott hangfelvétel nyilvános előadása után megillető jogdíjra.) Első alkalommal 1998-ban lett közzétéve az MSZSZ-EJI és a MAHASZ közös közleménye a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy arról készült másolatnak a közvetlen sugárzásáért fizetendő előadóművészi és hangfelvétel előállítói jogdíjakról, valamint a HUNGART díjszabása a képző-, ipar- vagy fotóművészeti alkotások másodlagos felhasználásairól (2001. évre vonatkozóan lásd ugyancsak a Magyar Közlöny 2001/4. számában). Ebben a közlönyben kapott helyt a MAHASZ jogdíjközleménye a hangfelvételek nem kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő többszörözéséért fizetendő hangfelvétel-előállítói jogdíjakról és a felhasználások egyéb feltételeiről, valamint - első alkalommal - az MSZSZ-EJI jogdíjközleménye a rögzített előadás nyilvánosság számára lehívásra történő hozzáférhetővé tétele engedélyezése feltételeiről. Végül a nemzeti kulturális örökség minisztere 2001. március 2-án hagyta jóvá a Magyar Reprográfiai Szövetség jogdíjközleményét a fénymásolással vagy más hasonló módon történő többszörözés után járó (reprográfiai) jogdíjakról, ami a Magyar Közlöny 2001/31. számában jelent meg. (4) A díjszabást a felhasználókkal szemben indokolatlan megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. 91. § (1) Ha a közös jogkezelést végző - a 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett - egyesület valamely felhasználónak engedélyt ad a felhasználásra, illetve a felhasználóval szemben díjigényt érvényesít, a felhasználó jogosult az egyesület által végzett jogkezelés szempontjából érintett valamennyi jogosult - közös jogkezelés alá tartozó - azonos műfajú műveinek vagy szomszédos jogi teljesítményeinek felhasználására is, az ezekre a művekre vagy szomszédos jogi teljesítményekre vonatkozó jogdíjak azonos feltételek alapján történő megfizetése mellett. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a közös jogkezelést végző egyesület által végzett jogkezelés szempontjából érintett jogosult az egyesülethez intézett írásbeli nyilatkozatában előzetesen tiltakozik művei vagy szomszédos jogi teljesítményei felhasználásának közös jogkezelés körében történő engedélyezése ellen. A jogkezelő szervezet köteles a nyilatkozat szerint eljárni, ha azt több mint három hónappal a naptári év vége előtt, a következő év első napjánál nem korábbi hatállyal teszik meg. A jogosult azonban nem tiltakozhat a felhasználás ilyen módon történő engedélyezése ellen, ha a közös jogkezelést jogszabály írja elő. A kiterjesztett közös jogkezelés Az Szjt. (új) hatályba lépése előtt is létezett a közös jogkezelés kiterjeszthetőségét engedő szabály [a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 7. §-a]. A kiterjesztés annyit jelent, hogy amennyiben a közös jogkezelő szervezet jogosult valamely felhasználást engedélyezni, vagy díjigényt érvényesíteni, és ezt egy felhasználónak engedélyezni, illetve a díjigényt érvényesíteni, a felhasználó jogosulttá válik azonos feltételek mellett a közös jogkezelő szervezet által érintett valamennyi jogosult (tagsági viszonytól függetlenül) művének felhasználására. Ez a kiterjesztés kötelező közös jogkezelés esetében korlátlan, a jogosultak döntésén alapuló kollektív jogkezelésnél viszont - érthető módon - korlátozott. Amennyiben nem kötelező a közös jogkezelés, a potenciális "jogosult" megfelelő határidőben az egyesületnek eljutatott írásbeli nyilatkozattal tiltakozhat művének vagy teljesítményének közös jogkezelése ellen. Erre nincs lehetősége a jogosultnak, ha a jogkezelés nem önkéntes, vagyis, ha az kötelező. 92. § (1) A 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett, közös jogkezelést végző egyesület a közös jogkezelés körébe tartozó igényeket bíróság előtt saját nevében, saját igényeként érvényesíti. (2) A közös jogkezelés útján érvényesített díjigényekkel, valamint a megfizetett vagy beszedett díjakkal a jogosultak közötti felosztásukig a 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett, közös jogkezelést végző egyesület rendelkezik. A közös jogkezelő szervezet perlési képessége A közös jogkezelés körébe tartozó igényeket bíróság előtt saját nevében, saját igényként érvényesítheti a nyilvántartásba vett egyesület. Erre tehát nincs szükség semmilyen jogosulti felhatalmazásra. Ez több szempontból is indokolt. Egyrészt a közös jogkezelő szervezet az, amelyik - legyen az kötelező vagy önkéntes jogkezelés - a felhasználás jogosítását végzi, és így közvetlen, szerződéses kapcsolatban áll a felhasználókkal. Minthogy a beszedett jogdíjakkal felosztásukig sajátjaként rendelkezik, a perlési képességének biztosítása

- 132 feltétlenül szükséges. Az Szjt. (új) 94. § (3) bekezdése az ideiglenes intézkedés [1952. évi III. törvény 156. (1)] kérelmezésére jogosultak között említi a szerzői jogok közös kezelését végző szervezeteket is, amennyiben saját nevükben léphetnek fel a jogsértésekkel szemben. A saját jogon történő jogérvényesítés vonatkozik az adott jogkezelés kiterjesztése esetében is. Megjegyezzük, hogy az 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés d) pontja alapján a közös jogkezelő szervezet személyes illetékmentességet élvez. Az Szjt. (új) 92. § (2) bekezdése utal arra, hogy a nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezet sajátjaként rendelkezik a beszedett jogdíjakról mindaddig, amíg azt fel nem osztja a jogosultaknak. Ez praktikusan a mai gyakorlatban annyit jelent, hogy a kötelező közös jogkezelés keretében érvényesített díjigények beszedését követően a jogkezelő saját felosztási szabályzata szerint végzi el az egyedi a felosztást. Egyes jogdíjaknál ["üres kazettajogdíj", Szjt. (új) 20. §, és az egyidejű változatlan továbbközvetítésért járó jogdíj, Szjt. (új) 28. §] célszerűségi szempontok miatt az ARTISJUS az egyetlen beszedő szervezet, így ezek a jogdíjak évenként egyösszegben kerülnek átutalásra a többi érintett közös jogkezelő részére. Így ezeknél a jogdíjaknál a rendelkezési jog megoszlik, az átutalásig az ARTISUJS, azt követően a felosztásig a többi jogkezelő szervezetet illeti meg a rendelkezési jog. Ez azt is jelenti, hogy a közös jogkezelő szervezet saját bankszámláján vezeti a jogdíjakat és a kifizetéseket. Természetesen előfordulhat, hogy (főként a külföldi jogosultak számára rendelkezésre tartott jogdíjaknál) jelentős összegű kamat is felhalmozódik, ezeket az egyesület tagjainak szociális támogatására, vagy az alapszabályban meghatározott egyéb célra köteles fordítani, a kezelési költség csökkentése érdekében esetenként és korlátozott mértékben saját működésének finanszírozására is felhasználhatja. (3) Ha a közös jogkezelést a törvény írja elő - a mechanikai többszörözés engedélyezése (19. §) kivételével -, az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a felhasznált művek, illetve szomszédos jogi teljesítmények védelemben részesülnek. (4) A közös jogkezelő szervezet az általa végzett jogkezelés körében a felhasználó írásbeli kérésére - költségtérítés ellenében - írásbeli tájékoztatást ad arról, hogy a felhasználó által egyedileg megjelölt mű, illetve szomszédos jogi teljesítmény védelemben részesül-e. A közös jogkezelő szervezet adatszolgáltatása Kizárólag a kötelező közös jogkezelésre tartozó esetekben állítja fel a törvény azt a vélelmet, amely szerint a felhasznált művek, illetve szomszédos jogi teljesítmények védelmében részesülnek (védelmi idő még nem telt el stb.). Ez elsősorban azt jelenti, hogy az említett műveknél és teljesítményeknél vélelmezett az, hogy a védelmi idő [Szjt. (új) 31. §] még nem telt el. A vélelem kiterjesztett értelmezéssel azt is magában foglalja, hogy a felhasználás az Szjt. (új) által védelemben részesített műveket és szomszédos jogi teljesítményeket érint. Bizonyítható viszont mindennek az ellenkezője, vagyis az, hogy a védelmi idő lejárt, vagy a felhasználás nem szerzői vagy szomszédos jogi jogvédelem alá tartozó műveket, illetve teljesítményeket érintett, vagy szabad felhasználásnak minősül. Kivétel a védelem alól az Szjt. (új) 19. §-a. amely a mechanikai többszörözés esetére a közös jogkezelő feladatává teszi, hogy igazolja a felhasználás védelemben részesülő műveket érint. A közös jogkezelő szervezet kiegészítő szolgáltatásokat is végezhet. Az egyik ilyen lehetőségre maga az Szjt. (új) 92. § (4) bekezdés mutat rá. A közös jogkezelő szervezet nyilvántartása és adatkezelése lehetővé teszi azt, hogy a nyilvántartásban szereplő művek vagy szomszédos jogi teljesítmények védelmét és a jogosultakat érintő információt a felhasználó számára rendelkezésre bocsássa. Természetesen az adatvédelmi szabályok betartása mellett és a felhasználó írásbeli megkeresése alapján van minderre lehetőség. Mivel ez túlmegy a közös jogkezelő szervezet alapszolgáltatásán, indokolt, hogy ennek költségeit ne az egyébként a jogdíjakból levont kezelési költségekből, vagy a jogdíjak kamataiból, hanem a felhasználó költségére végezze a jogkezelő. (5) A közös jogkezelő szervezet a díjszabásban a felhasználásra való jogosítás feltételeként előírhatja, hogy a felhasználó szolgáltasson adatot a felhasznált művekről, illetve szomszédos jogi teljesítményekről. E rendelkezés nyilvános előadás esetén csak az élő előadásra [24. § (2) bek. a) pont] alkalmazható. A felhasználó adatszolgáltatási kötelezettsége a közös jogkezelő szervezet irányába A közös jogkezelő szervezet működésének hatékonyságát és adatállományának naprakészségét jelentősen meghatározza az, hogy magától a felhasználótól kapja-e meg a felhasználás adatait, vagy kénytelen azt közvetve megszerezni. Ugyan más források is rendelkezésre állnak (pl. rádió-televízió újság), a pontatlanságok elkerülése érdekében viszont már eddig is jellemző, hogy a közös jogkezelő adatszolgáltatásra irányuló megállapodást köt a felhasználókkal. Az Szjt. (új) ezen új szabálya megengedi, hogy a jogkezelő az adatszolgáltatást a jogosítás feltételévé tegye. Ezzel lényegében megelőzhető, hogy a felhasználó az adatszolgáltatás megtagadásával visszaélésszerűen akadályozza a jogdíjak érvényesítését és felosztását, vagy - a jogosultak jogdíjának terhére - jelentős költségnövekedést idézzen elő a jogkezelő működésében. A nyilvános előadásnál mindez csak az élő előadásra vonatkozik.

- 133 -

A közös jogkezelés felügyelete 93. § (1) A közös jogkezelési tevékenység felett - az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 17. §-ával összhangban - gyakorolt felügyelet körében a miniszter ellenőrzi, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei a jogkezelő egyesületnél folyamatosan megvalósulnak-e, továbbá, hogy az alapszabály, a felosztási szabályzat és más belső szabályzat rendelkezései nem ütköznek-e a szerzői jogi jogszabályokba. (2) A közös jogkezelést végző - a 86-89. §-ok alapján nyilvántartásba vett - egyesület a felügyelet ellátásához megküldi a miniszternek a) alapszabályát; b) szervezeti és működési szabályzatát; c) felosztási szabályzatát; d) azoknak a tagjainak a névsorát, akik nevük e célból történő közléséhez hozzájárultak; e) ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak névsorát; f) éves beszámolóját; g) a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel kötött kölcsönös képviseleti szerződéseit. A közös jogkezelők ellenőrzésének és felügyeletének részletes szabályai Mint már utaltunk rá, a közös jogkezelők szigorú állami kontrolljára több okból is szükség van: egyrészt a monopolhelyzetükből adódóan a szervezetek visszaélhetnek piaci erőfölényükkel (külső kapcsolatrendszer), másrészt pl. megtagadhatják bizonyos jogosultak képviseletét (belső kapcsolatrendszer). A tényleges felügyeletet ellátó szervek és az ellenőrzés módszerei országonként különbözőek lehetnek. (Franciaországban pl. a bíróság és a művelődési minisztérium együttesen gyakorolják a felügyeletet, míg Svédországban ezt az igazságügyi miniszter látja el. A módszereket illetően szinte országban előírás az illetékes hatóság jóváhagyása közös jogkezelő szervezet létesítése esetén. Ugyanakkor néhol az illetékes hatóság saját tisztségviselőit delegálja a jogkezelő társaságok vezető testületeibe. Az ellenőrzés továbbá lehet állandó vagy időszakos, kiterjedhet a szervezet létesítő okiratára, belső szabályzataira, mérlegére, éves jelentésére, díjszabására.) A hazai szabályozás a közös jogkezelő egyesületek nyilvántartását végző miniszterhez telepíti a felügyeleti, ellenőrzési hatáskört. Az Szjt. (új) 93. §-ának (1) bekezdése utal az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 17. §-ára, amely kimondja, hogy ha a társadalmi szervezet olyan tevékenységet végez, amelyet jogszabály feltételekhez köt vagy egyébként szabályoz, e tevékenység felett a tevékenység szerint hatáskörrel rendelkező állami szerv a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok alkalmazásával felügyeletet gyakorol. Ez a rendelkezés természetesen nem érinti az ügyészség általános törvényességi felügyeletét, valamint a bíróságok ellenőrző szerepét (az egyesületek bírósági bejegyzése vagy nyilvántartásból való törlése során). Az Szjt. (új) értelmében tehát a miniszter az Áe. hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályai (54-59. §-ai) szerint jár el, ennek megfelelően a jogkezelő szervezetet előzetesen értesítenie kell az ellenőrzésről; az ellenőrzés eredményes ellátásához szükséges helyiségbe beléphet; iratokat megtekintheti; a szervezet képviselőjétől felvilágosítást kérhet; egyéb bizonyítást folytathat le. Jogszabálysértés esetén az ellenőrzést végző szerv köteles megtenni a szükséges intézkedéseket, amely magában foglalhatja szabálysértési, polgári vagy büntetőeljárás kezdeményezését is. Ugyanakkor az Szjt. (új) 93. §-ának (1) bekezdése konkretizálja az ellenőrzési jogkör gyakorlását: a miniszter a felügyelet körében azt ellenőrzi, hogy a jogkezelő egyesületnél folyamatosan megvalósulnak-e a nyilvántartásba vétel feltételei, továbbá, hogy az alapszabály, a felosztási szabályzat és más belső szabályzat rendelkezései nem ütköznek-e a szerzői jogi szabályokba. Ez a pontosítás felveti azt a kérdést, hogy a miniszter milyen mélységben jogosult vizsgálatot folytatni, ha pl. valamely jogosulti kör sérelmezi a felosztási szabályzat alapján őt megillető jogdíjhányadot. Az ilyen természetű ügyekben a miniszter sem nem ügydöntő, sem nem fellebbviteli fórum, vizsgálatának eredménye viszont megalapozhatja az Szjt. (új) 3. § (3) bekezdésében foglalt intézkedéseket. Az Szjt. (új) 93. §-ának (2) bekezdése szerint az egyesület köteles megküldeni a felügyeletet gyakorló miniszternek az alapszabályát, szervezeti, működési, felosztási szabályzatait, éves beszámolóit, a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel kötött kölcsönös képviseleti szerződéseit, de azon tagjainak névsorát is, akik nevük e célból való közléséhez hozzájárultak, továbbá az ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak névsorát is. Értelemszerűen a felsorolt szabályzatok, okiratok módosítását is minden esetben be kell nyújtani. (3) A miniszter a felügyelet körében - ha a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek hiányát vagy az (1) bekezdésben említett jogszabályok megsértését észleli -, megteszi a következő intézkedéseket: a) írásban figyelmezteti a közös jogkezelő egyesület ügyintéző és képviseleti szervét a nyilvántartásba vétel feltételeinek, illetve a szerzői jogi jogszabályoknak megfelelő működés helyreállítására, és erre megfelelő határidőt tűz;

- 134 b) megkeresi az ügyészséget az egyesület törvényességi felügyelete körében meghozható intézkedések megtétele céljából; c) ha az a) pontban említett határidő eredménytelenül telt el, vagy a törvényességi felügyeleti intézkedés nem jár eredménnyel, illetve nem várható tőle eredmény, törli a közös jogkezelést végző egyesületet a nyilvántartásból, és ezt a Magyar Közlönyben közzéteszi. A közös jogkezelés felügyelete körében meghozott intézkedések A miniszter a közös jogkezelésre vonatkozó előírások, továbbá az egyesülési jogról szóló törvényben foglalt magatartási szabályok megsértése esetén az Szjt. (új) 93. §-ának (3) bekezdése szerinti intézkedésekkel élhet. A legenyhébb szankció az írásbeli figyelmeztetés, melyben a miniszter kezdeményezi a jogszerűség helyreállítását - megfelelő határidő kitűzésével. Megjegyezzük, hogy ilyen figyelmeztetéssel az ügyészség is élhet, a miniszter intézkedésétől függetlenül. A miniszter továbbá megkeresheti az ügyészséget is törvényességi felügyeleti intézkedés céljából. Az ügyész felügyeleti intézkedéseire vonatkozóan az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény, valamint az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései az irányadók. Ennek megfelelően az ügyész jogosult a hatósági ellenőrzés keretében foganatosítható intézkedésekre (Áe. 54-59. §). Az ügyész leggyakrabban alkalmazott intézkedése az óvás (törvénysértő gyakorlat vagy mulasztásban megvalósuló törvénysértés megszüntetése érdelében) és a felszólamlás (jövőbeni törvénysértés veszélye esetén a törvénysértés megelőzése érdekében). Az 1989. évi II. törvény értelmében, ha a szervezet működésének törvényessége másképp nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat annak érdekében, hogy - semmisítse meg a jogkezelő egyesület törvénysértő határozatát, és szükség szerint rendelje el új határozat hozatalát; - hívja össze a jogkezelő egyesület legfelsőbb szervét; - az egyesület tevékenységét függessze fel és ellenőrzésére rendeljen ki felügyelőbiztost, ha a szervezet működésének törvényessége másképp nem biztosítható (a közös jogkezelő szervezetek sajátos belső és külső kapcsolatrendszere miatt ez az intézkedés itt nem jöhet szóba); - oszlassa fel a szervezetet, ha annak működése az Alkotmányba ütközik, bűncselekményt vagy bűncselekményre való felhívást valósít meg, valamint ha mások jogainak és szabadságának sérelmével jár; - állapítsa meg a szervezet megszűnését, ha legalább egy éve nem működik vagy tagjainak száma tartósan a törvény által megkívánt létszám (egyesületeknél tíz fő) alatt van. A miniszter legvégső esetben törli a közös jogkezelő egyesületet a nyilvántartásból. Erre akkor kerülhet sor, ha - a törvényes működés helyreállítása érdekében meghozott figyelmeztetésben megállapított határidő eredménytelenül telt el; - a törvényességi felügyeleti (ügyészi) intézkedés nem járt eredménnyel, illetve nem várható tőle eredmény. A törlésről szóló határozatot a miniszter közzéteszi a Magyar Közlönyben, egyidejűleg intézkedik az érintett jogkezelésre vonatkozóan új jogkezelő egyesület nyilvántartásba vételéről.

XIII. Fejezet A SZERZŐI JOG MEGSÉRTÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI Polgári jogi jogkövetkezmények 94. § (1) A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról; e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;

- 135 f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától megfosztását. Az a) pont szerint támasztható igény a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítására szorítkozik. Mivel a többi pont szerinti szankció alkalmazásának is előfeltétele, hogy a bíróság megállapítása szerint jogsértés történt, ez az a) pont szerinti igény megelégszik a jogsértés bírói megállapításával, további elégtételt sem erkölcsi, sem anyagi vonatkozásban nem igényel a szerző. Abban a ritka esetben fordul elő, amikor a szerző valamely személyhez fűződő jogát érte egyszeri sérelem, anélkül, hogy az egy szűk körön kívül ismertté vált volna, és sem a szerzőnek nem okozott károsodást, sem a jogsértőnél gazdagodást. A b) pont szerinti igénynek akkor van jelentősége, ha a jogsértés folyamatos vagy ismétlődő jellegű. A c) pont alkalmazására akkor kerül sor, ha a jogsértés alkalmas volt arra, hogy a szerző valamely jogára nézve a közvéleményt is megtévessze. Elsőrendű érdeke a szerzőnek, hogy az a társadalmi közeg is tudomást szerezzen az őt ért sérelemről, amelynek érdeklődési körébe tartozik a sérelem tárgyát képező műalkotás. A közvéleménynek ez a tájékoztatása a szerzői mű műfajától és a jogsérelem jellegétől függően igen változatos módon történhet, a bírói ítélet egyszerű kihirdetésétől kezdve a legszélesebb nyilvánosságot biztosító telekommunikációs médiumok útján való elégtételig. A d) pont nem szankciót tartalmaz, hanem a sérelmet szenvedett szerző részére a perbeli bizonyítást könnyíti meg, és esetleges további igényérvényesítésekre ad lehetőséget azzal, hogy az alperestől adatszolgáltatást követelhet. Az e) pont alkalmazásánál a jogsértéssel elért gazdagodás minimuma a jogszerű felhasználás esetén a szerzőt megillető szerzői díj összege. Az f) pont első fordulata alapjában véve megegyezik a b) pont szerinti igényekkel, hiszen a sérelmes helyzet megszüntetése úgy történik, hogy a jogsértő abbahagyja a jogsértést, és tartózkodik a további jogsértéstől. A második fordulat a jogsértő restitúciós kötelezettségét állapítja meg. A gyakorlatban persze ritkán van lehetőség a jogsértést megelőző állapot maradéktalan visszaállítására. Ehhez nyújt segítséget a jogsértéshez használt eszköz és anyag, valamint a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítése, illetve jogsértő mivoltától való megfosztása. Nyilvánvaló, hogy amíg lehetőség van a dolog jogsértő mivoltának megszüntetésére, a bíróság nem fogja elrendelni a megsemmisítést. A jogsértéshez használt eszköz vagy anyag megsemmisítésének elrendelésére egyébként is csak akkor van jogalap, ha a kérdéses eszköz vagy anyag kizárólag vagy elsősorban a jogsértés célját szolgálja. Az a)-f) pontokban felsorolt polgári jogi igények szó szerint megegyeznek a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 52. § (1) bekezdésében foglaltakkal, helyesebben azzal az eltéréssel, hogy az ottani f) pont nem írta még elő a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszköz és anyag esetében is a jogsértéssel előállított dologra vonatkozó szankciókat. Az Szjt. (új) 94. § (1) bekezdésében szereplő polgári jogi igények objektív jellegűek, tehát függetlenek attól, hogy a jogsértés felróható-e az elkövetőnek. A sértettnek csak azt kell a perben bizonyítania, hogy a jogsértés megtörtént. A bíróság nem térhet ki annak vizsgálatára, még az alperes kifejezett kívánsága esetén sem, hogy volt-e szándékosság vagy gondatlanság az elkövető részéről. A törvény választási lehetőséget biztosít a szerzői jogaiban sérelmet szenvedett szerzőnek, hogy az eset körülményeire is figyelemmel, a felsorolt polgári jogi igények közül melyiket válassza. Célszerű azonban, hogy a felperes ne csak egy igénypontot jelöljön meg keresetében, mivel a kereset megváltoztatására a Pp. (1952. évi III. törvény) 146. § (1) bekezdése alapján csak az első fokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig van lehetőség, és a 247. § értelmében a másodfokú eljárásban már egyáltalán nincs mód a kereset megváltoztatására. (2) A szerzői jog megsértése esetén a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés jár. Kártérítésre alap az is, ha a szerző személyhez fűződő jogait megsértik. E törvényhely szövege szó szerint megegyezik a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) 52. § (2) bekezdésében foglaltakkal. A kártérítés általános szabályait a Ptk. XXIX. fejezete tartalmazza. A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt. A bíróság tehát vizsgálja a felróhatóságot, és ha a jogsértő alperest sem szándékosság, sem gondatlanság nem terheli, kártérítés kiszabására nem kerülhet sor. A bizonyítási kötelezettség a jogsértőt terheli. A Ptk. 355. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kártérítés a károsult vagyoni és nem vagyoni kárára egyaránt kiterjed. A (4) bekezdés szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget

- 136 kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A Ptk. 359. § (1) bekezdése az ún. általános kártérítés feltételeit szabályozza, vagyis, ha a kár méretéke akárcsak részben - pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. A Fővárosi Bíróság első fokon jogerőre emelkedett 25.P.24.035/1991. sz. ítélete alapjául szolgált tényállás szerint a felperes festőművész otthon tárolt képei tűzeset folytán megsemmisültek, illetve megrongálódtak. A bíróság álláspontja szerint az alkotóművész számára a kiállításon való részvétel biztosítja az elismerést, illetve művészi rangot. Ezért az alkotás megsemmisülése vagy elveszése nemcsak közvetlenül sérti az alkotó művész személyhez fűződő jogait, hanem vagyoni kárt is okoz, mert megfosztja a műalkotás tekintetében a publicitás lehetőségétől. A már nyilvánosságra hozott képek megsemmisülése, illetve tönkremenetele miatt azonban a bíróság a felperesnek általános kártérítést nem ítélt meg, miután a képeket mind a szakmai körök, mind pedig a nagyközönség megismerhette, s azok újabb bemutatásának elmaradása a felperes terhére vagyoni kárt nem jelent. A bíróság az általános kárt csupán azokkal a képekkel kapcsolatban találta megítélhetőnek, amelyek eddig nyilvánosan nem szerepeltek. Általános kártérítésre ítélte az alperest a Fővárosi Bíróság első fokon jogerőre emelkedett 25.P.27.859/1969. sz. ítélete, mert elvesztette a felperes által alkotott kisplasztikát. Az ítélet kimondta, hogy az adott képzőművészeti ágban szokásos értékesítési módra figyelemmel a műpéldány elveszése folytán keletkezett kár mértéke nem fejezhető ki a mű egyszeri megvásárlásáért kifizetendő vételárral, hanem a mű művészi értéke, és a szerző egész élete művészi munkássága színvonalának figyelembevételével számolni kell a mű többszörözése útján történő további értékesítésével is. A Szerzői Jogi Szakértő Testület peren kívül meghozott SzJSzT 15/90. sz. szakvéleménye szerint az elveszett műpéldány értékét általában annak művészi színvonala, az alkotó művészi hírneve, reputációja és végül a létrehozott mű előállításával kapcsolatos költségek függvényében lehet felbecsülni. Figyelembe veendő az is, hogy a műpéldány elvesztése erkölcsi kárt is okozott, a hiány a művész életművének sérelmét jelenti. Lehetőség van az ún. biztatási kár megítélésére is. (Ptk. 6. §-a alapján a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.) A BH1992. 19. sz. döntés tényállása szerint a szerzők szóbeli megállapodás alapján készítették el és adták át a művet. A megrendelő utóbb megtagadta a szerződéskötést, és fizetni sem volt hajlandó, mert saját posszibilis vevőjével nem jött létre az ügylet. A bíróság a szerzői díj összegével azonos biztatási kárt csak részben ítélte meg, mert a szerzők előtt ismeretes volt a megrendelő által hivatkozott bizonytalansági tényező, tehát közös a kockázatviselés. A BH1992. 687. sz. döntés tényállása szerint a szerző szóbeli megállapodás alapján reklámfotókat adott át a megrendelőnek, aki csak részben fizetett. A bíróság biztatási kár megtérítéseként a szóbeli megállapodás szerinti összeget ítélte meg. A nem vagyoni kár megtérítése viszonylag új jogintézmény, az 1993. évi XCII. törvény vezette be, hatályon kívül helyezve a Ptk. 354. §-át és módosítva a 355. §-t. Általánosságban kimondható, hogy nem vagyoni kár megtérítése iránti igény érvényesítésére általában akkor kerülhet sor, ha a szerző személyhez fűződő jogainak megsértése nem okoz közvetlenül anyagi kárt, az anyagi jellegű következmények csak később, és általában hosszabb távon jelentkeznek. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának Pk. 273. sz. állásfoglalása kimondja, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű, más nemű előnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítést a bírói gyakorlat kamattal állapítja meg, ha azonban ez nem történik meg, vizsgálni kell, hogyan változtak az életviszonyok az elszenvedett sérelem, és az ítélethozatal között eltelt időben. A BH1999. 206. sz. döntés azzal foglalkozik, amikor a nem vagyoni kártérítés megállapítása az elbírálás idején érvényesülő értékviszonyok alapulvételével történik. A BH1993. 226. sz. döntés is a kártérítési igény elbírálásának szempontjait határozza meg. (3) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a mű szerzői jogi védelem alatt áll, valamint, hogy ő a szerző, a szerző jogutóda vagy a mű olyan felhasználója, illetve a szerzői jogok közös kezelését végző olyan szervezet, amely jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben. A szerzői jogi perek elbírálása a Pp. szabályai szerint, tehát polgári peres eljárás útján történik. A Pp. 23. § (1) c) pontja szerint a szerzői jogi perek - a Ptk. 86. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott jogokkal kapcsolatos perekkel együtt - a megyei bíróságok hatáskörébe tartoznak (Idetartoznak egyébként a Pp. 23. § (1) g) pontja értelmében a személyhez fűződő jogok megsértése miatt keletkezett polgári jogi igények

- 137 érvényesítése iránt indított perek is.) A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 286. számú állásfoglalása kimondja, hogy szerzői jogi pernek kell tekinteni mindazokat a pereket, amelyek a szerzői alkotás (a mű) létrehozásával, felhasználásával (hasznosításával) és a szerzői jogi védelmével kapcsolatos jogviszonyokból erednek. Következésképpen szerzői jogi pernek minősülnek a szerzői jogdíj érvényesítése iránt a szerző által indított perek. Viszont a szerzői jogok érvényesítésére és védelmére alapított szervezetek által indított jogdíjbehajtási perek jogi természete sokkal inkább az általános vagyonjogi perekhez mutatnak hasonlóságot, ezért ezeket a jogvitákat a hatásköri szabályok alkalmazása szempontjából nem indokolt szerzői jogi pernek tekinteni. Tárgya szerint szerzői jogi felhasználási szerződésnek minősül a szerzői műre vonatkozóan szóban kötött szerződés akkor is, ha az alakiság megsértése miatt az érvénytelenség szabályainak alkalmazására kerül sor. (BH1993. 295. sz. döntés.) A polgári peres eljárásban elrendelhető ideiglenes intézkedések feltételeit a Pp. 156. §-a határozza meg. Eszerint az ideiglenes intézkedés elrendelésére akkor kerülhet sor, ha az közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmező külön méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, és az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A BH1998. 491. sz. döntés szerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglaltak teljesítését a bíróság akkor is elrendelheti, ha a károkozás már elkezdődött, és az a jövőben is várható. Az Szjt. (új) 94. § (3) bekezdése akkor tekinti a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek az ideiglenes intézkedést, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a mű szerzői jogi védelem alatt áll, valamint, hogy ő az, aki jogosult fellépni a jogsértéssel szemben. [A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) szigorúbb rendelkezést tartalmazott, mert nem elégedett meg a valószínűsítéssel, hanem a kérelmezőnek igazolnia kellett a feltételek meglétét.] Ez a rendelkezés megfosztja az eljáró bíróságot mérlegelési jogától, és gyakorlatilag minden szerzői jogi perben biztosítja a jogosult részére az ideiglenes intézkedés igénybevételének lehetőségét. (4) A (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a szerzői jog megsértésének megkezdése óta hat hónap, illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már eltelt. A törvény azzal ellensúlyozza a szerzői jogi perekben szinte korlátlanul igénybe vehető ideiglenes intézkedés kedvezményét, hogy jogvesztő határidőket ír elő az ideiglenes intézkedés iránti igény előterjesztésére. A szubjektív jellegű határidő hatvan nap, amely attól az időponttól számítódik, amikor a kérelmező a jogsértésről és a jogsértő személyéről tudomást szerzett. Az objektív határidő a jogsértés megkezdésétől számított hat hónap, amelynek eltelte után a kérelmező akkor sem kérhet ideiglenes intézkedést, ha a jogsértésről, vagy a jogsértést elkövető személy kilétéről csak később szerzett tudomást. (5) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz. A Pp. 156. § (3) bekezdése a bíróságot soron kívüli határozathozatalra kötelezi, az Szjt. (új) 94. § (5) bekezdése ezt a soronkívüliséget úgy pontosítja, hogy a bíróság szerzői jogi perekben a kérelem előterjesztésétől számított legkésőbb 15 napon belül köteles határozni az ideiglenes intézkedés tárgyában. (6) Ha a szerzői jog megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére. Az Szjt. (új) 94. § (1) d) pontja értelmében a szerzői jogaiban sérelmet szenvedett felperes követelheti, hogy a jogsértő alperes adatokat szolgáltasson. Ilyen adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő az Szjt. (új) 94. § (6) bekezdése is, mégpedig mindkét peres féllel szemben, feltéve, hogy a kérelmező már elvárható mértékben valószínűsítette tényállításait. Ez az adatszolgáltatás azonban csak okiratok és egyéb bizonyítékok bemutatására, valamint szemle lehetővé tételére vonatkozik, s nem terjed ki a jogsértéssel összefüggő üzleti stb. kapcsolatok feltárására. (7) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti. Szerzői jogi perekben a bíróság az előzetes bizonyítás elrendelését kötheti biztosítékadáshoz, míg a Pp. 156. § (1) bekezdése arra jogosítja fel a bíróságot, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelését kösse biztosítékadáshoz.

Védelem a műszaki intézkedések megkerülésével szemben 95. § (1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni minden olyan cselekményre - ideértve eszközök gyártását és forgalmazását, szolgáltatások nyújtását is -, amely jogosulatlanul teszi lehetővé vagy könnyíti

- 138 meg a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedések megkerülését, és amelynek a műszaki intézkedés megkerülésén kívül nincs számottevő gazdasági jelentősége, illetve célja. E rendelkezés csak akkor alkalmazható, ha az említett cselekményeket végző személy tudja vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a cselekmények jogosulatlanul teszik lehetővé vagy könnyítik meg a szerzői jog védelmére szolgáló, hatásos műszaki intézkedések megkerülését. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában műszaki intézkedésnek minősül minden eszköz, termék, alkatrész, eljárás, illetve módszer, amely arra szolgál, hogy a szerzői jog megsértését megelőzze vagy megakadályozza. A műszaki intézkedést akkor kell hatásosnak tekinteni, ha az intézkedés eredményeként a mű a felhasználó számára csak - a szerző engedélyével végzett - olyan cselekmények útján válik hozzáférhetővé, amelyek az ehhez szükséges eljárás alkalmazását vagy hozzáférési kód megadását igénylik. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Szerzői Jogi Szerződésének 11. cikke, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló szerződésének 18. cikke alapján [mindkét szerződést az 57/1998. (IX. 29.) OGY határozat erősítette meg] kerültek az Szjt. (új)-be a műszaki intézkedések megkerülésével szembeni védelemre vonatkozó előírások. Főleg a dekóderek (az Szjt. (új) szóhasználata szerint "kódoldók") gyártását, forgalmazását és felhasználását kívánják szankcionálni. A műszaki intézkedések megkerülését szolgáló cselekmények a szerzői jog megsértését jelentik. A jogsértésnek polgári jogi [Szjt. (új) 94. §], vámjogi [Szjt. (új) 97. §] és büntetőjogi (Btk. 329/A. §) jogkövetkezményei lehetnek. De amíg az Szjt. (új) 94. § (1) bekezdése alapján érvényesíthető polgári jogi igények, és a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedések [Szjt. (új) 97. § (1), 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet] objektív jellegűek, tehát függetlenek attól, hogy a jogsértés felróható-e az elkövetőnek, a műszaki intézkedések megkerülése esetén szándékosság vagy gondatlanság szükséges. A Btk. 329/A. § alkalmazásának pedig a szándékosságon vagy gondatlanságon túlmenően az is feltétele, hogy a cselekmény vagyoni hátrányt okozzon. Viszont a BH1998. 324. sz. döntés szerint, ha a vagyoni hátrány azért nem következett be, mert a hatóság időben közbelépett, megvalósult a bűncselekmény kísérlete, amelyre a Btk. 17. § (1) bekezdése szerint a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.

A jogkezelési adatok védelme 96. § (1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a jogkezelési adat jogosulatlan eltávolítására vagy megváltoztatására, továbbá olyan művek jogosulatlan terjesztésére, terjesztés céljából történő behozatalára, sugárzására vagy a nyilvánossághoz másként történő közvetítésére, amelyekről eltávolították vagy amelyeken megváltoztatták a jogkezelési adatot, feltéve, hogy a felsorolt cselekmények bármelyikét elkövető személy tudja vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy cselekményével lehetővé teszi vagy megkönnyíti a szerzői jog megsértését, vagy mást arra indít. (2) Jogkezelési adat a jogosultaktól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt vagy a műre vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztat, ideértve az ilyen adatokat megjelenítő számokat vagy jelzéseket is, feltéve, hogy az adatokat a mű példányához kapcsolják, illetve a mű nyilvánossághoz történő közvetítésével összefüggésben jelenítik meg. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Szerzői Jogi Szerződésének 12. cikke, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló Szerződésének 19. cikke alapján kerültek az Szjt. (új)-be a jogkezelési adatok védelmére vonatkozó rendelkezések. Ezeknek a közös jogkezelés szempontjából van különösen nagy jelentőségük. A jogkövetkezmények, illetve az érvényesíthető igények azonosak az Szjt. (új) 95. §-ához fűzött kommentárban foglaltakkal.

A szerzői jog megsértésének vámjogi következményei 97. § A szerzői jog megsértése esetén a szerző - külön jogszabály rendelkezései szerint - követelheti a vámhatóság intézkedését a jogsértéssel érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására. A 72/1994. (XII. 27.) OGY határozattal ratifikált ún. TRIPS-egyezmény, a hamisított és kalózkiadásban megjelent áruk szabad forgalomba hozatalát, exportálását, reexportálását vagy halasztó hatályú eljárás alá sorolását megtiltó intézkedések megállapításáról szóló 3295/94/EK tanácsi rendelet, és az Európai Bizottság ún. Fehér Könyve a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos jogérvényesítés hatékonysága érdekébenn szükségesnek tartja a vámhatóságok bevonását is az elkövetőkkel szemben.

- 139 Az Európai Megállapodás 67. cikkében vállalt kötelezettségeinek tett eleget a magyar jogalkotás a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről szóló 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet meghozatalával. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet hatálya a szerzői jog témakörében azokra a vámárukra terjed ki, amelyekre vonatkozóan a szerzői vagy a szomszédos jogok megsértését követték el, kivéve az átviteli (tranzit-), valamint a nem kereskedelmi forgalomban a vámterületre behozott vámárukat. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 3. §-a szerint a jogsértő áru beföldi forgalomba hozatalának, kivitelének, valamint újbóli kivitelének megakadályozása érdekében az illetékes vámhatóságnál eseti vagy általános kérelem terjeszthető elő. A kérelem benyújtására a szerzői és a szomszédos jog védelmének a jogosultja, az erre feljogosított felhasználó, valamint a szerzői vagy a szomszédos jogok közös kezelését végző szervezet jogosult. A vámhatóság köteles a jogosult kérelmére megfelelő segítséget nyújtani annak érdekében, hogy élhessen a jogszabályokban biztosított jogával. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 4. §-a részletesen meghatározza, hogy mit kell tartalmaznia a jogosult írásbeli kérelmének. A döntéshozatal határideje öt munkanap. A vámhatóság az elfogadott kérelem alapján a kérdéses vámárut közvetlen vámfelügyelet alá veszi, és erről a jogosultat haladéktalanul értesíti, akinek tíz munkanapon belül igazolnia kell, hogy a szerzői vagy a szomszédos jog megsértése miatt pert indított, és abban ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő. Ez a határidő a jogosult kérelmére indokolt esetben további tíz munkanappal meghosszabbítható [128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 5. §]. A vámhatóság a jogsértő áruval kapcsolatban a bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő határozatában foglaltaknak megfelelően jár el [128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 6. §]. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 7. §-a szerint a vámhatóság hivatalból is intézkedik, ha olyan adatok birtokába jut, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy jogsértő áru vámkezelését kérik. Ha ilyenkor a jogosult személye nem állapítható meg, a vámhatóság az illetékes közös jogkezelő szervezetet keresi meg. Öt napot biztosít a rendelet arra, hogy tájékoztatást adjon a jogosult személyéről, illetve, hogy fellépjen a jogsértéssel szemben. A 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet 8. §-a jogosult által a vámhatóságnál kötelezően letétbe helyezendő biztosíték feltételeit szabályozza. Ez a biztosíték a felmerülő díjak, költségek és esetleges károk megtérítésének fedezetéül szolgál. Jogkövetkezmények felhasználási engedély esetén (98. §)

Jogkövetkezmények felhasználási engedély esetén 98. § (1) A szerző jogainak megsértése esetén a kizárólagos felhasználási engedélyt a 43. § (1) bekezdése alapján megszerző személy felhívhatja a szerzőt, hogy a jogsértés abbahagyása iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ha a szerző a felhívástól számított harminc napon belül nem intézkedik, a jogszerző saját nevében felléphet a jogsértés miatt. (2) A nem kizárólagos felhasználási engedély esetében a jogszerző az (1) bekezdés szerint csak a felhasználási szerződés kifejezett rendelkezése alapján léphet fel. A szerzőt, a szerző jogutódját és a szerzői jog más jogosultjait [Szjt. (új) 105. § (1)] korlátozás nélkül megilleti az a jog, hogy saját nevükben fellépjenek szerzői jogaik megsértése esetén. A felhasználók azonban csak meghatározott feltételek megléte esetén tehetik ezt. A nem kizárólagos felhasználási engedély jogosultja csak akkor léphet fel a szerző jogainak megsértése miatt, ha erre maga a felhasználási szerződés kifejezetten feljogosítja. A kizárólagos felhasználási engedély jogosultja viszont szerződéses felhatalmazás nélkül is felléphet, feltéve, hogy előzetesen felszólította a szerzőt a szükséges intézkedések megtételére, de az a felszólításnak harminc napon belül nem tett eleget.

A szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének következményei 99. § A 94-97. §-ok rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a XI. és a XI/A. fejezet szabályainak megsértése esetén, illetve az e fejezetekben szabályozott jogokkal kapcsolatos műszaki intézkedések és jogkezelési adatok védelmére is. Már a régi Szjt. (1969. évi III. tv.) is feljogosította a szomszédos jogok jogosultjait, hogy jogaik megsértése esetén a szerzőket megillető polgári jogi igényeket érvényesíthessék. Ez a jogosultságuk most úgy bővül, hogy a szomszédos jogokat a műszaki intézkedések megkerülésével szembeni védelem, és a jogkezelői adatok

- 140 védelme is megilleti, továbbá a szomszédos jogok esetében is érvényesülnek a szerzői jog megsértésének vámjogi következményei. 2002. január 1-jétől a szerzői jogok megsértésének jogkövetkezményeire vonatkozó szabályozás hatálya kiterjed az adatbázis-előállítók jogaira is.

ÖTÖDIK RÉSZ VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XIV. Fejezet JÁRULÉKFIZETÉS A VÉDELMI IDŐ ELTELTE UTÁN 100. § (1) A szerzői jogok védelmi idejének eltelte után az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotás tulajdonjogának kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet közreműködésével történő átruházásakor járulékot kell fizetni. A járulék megfizetésének módja A fizető köztulajdon intézménye a vizuális művészeti terület alkotóinak gyakorlatilag egyetlen, jelentős támogatását lehetővé tevő eszköze. Mint minden más, így ezen művészeti terület is komoly financiális problémákkal küzd, így koránt sem közömbös, hogy ez a támogatási forrás a jövőben is lehetővé teszi-e az alkotók ösztönzését. Éppen ezért kiemelkedő jelentőségű figyelmet számunkra - mint az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó ország számára - az EU azon szándéka, amellyel egységes módon kívánja szabályozni az egyes tagállamokban ezen jogintézményt. A valós problémát az az igen jelentős érdekkonfliktus okozza, mely szerint míg egyes tagállamok - így Németország, Franciaország - melyek hagyományosan is erőteljes szerzővédő álláspontot képviselnek jogalkotásukban, fontosnak tartják, és ezáltal természetesen alkalmazzák az ún. "5%" intézményét, addig Nagy-Britannia, aki pedig a világ legjelentősebb műtárgy-piacával rendelkezik (pl. Sotheby's), minden eszközzel kíván ellenállni a bevezetés ellen. Ezen érdekellentét következtében jelenleg olyan kompromisszumos megoldás elfogadására van kilátás, ami annak érdekében, hogy az angol törvényhozást egyáltalán bármilyen szintű fizetési kötelezettség bevezetésére rábírja, cserébe hajlandó a többi jogállamban már létező és működő védelmi szintet is csökkenteni. Az Irányelv-tervezet (Proposal for a European Parliament and Council Directive on the resale right for the benefit of the author of an original work of art, COM/96/0097 Final - COD 96/0085/, OJ. No. C 178, 21/06/1996. P. 0016.) konkrét javaslatai tehát: - a jogdíj fizetési kötelezettsége csak 1000 eurót meghaladó értékű értékesítésekre vonatkozna, - 1000 és 50000 euró között a vételár 4%-nak, - 50000 és 250000 euró között 3%-nak, míg - 250000 euró felett 2%-nak megfelelő díjfizetési kötelezettség keletkezne, kizárólag még védett művek eladása esetén (droit de suite). Véleményünk szerint nem szorul további magyarázatra, hogy ezen szabályok változtatás nélküli elfogadása számunkra - így a vizuális művészek teljes köre számára - gyakorlatilag az intézmény megszűnését jelentené. (2) Az eredeti képzőművészeti és iparművészeti alkotások körének meghatározására, a járulék kötelezettjére, mértékére, beszedésére, átutalására és a járulék alóli mentességre a 70. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a közös jogkezelő szervezet a hozzá átutalt járulékot az alkotói tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljára használja fel. (3) A közös jogkezelő szervezet a járulék címén befolyt összeget külön köteles kezelni és nyilvántartani. (4) A közös jogkezelő szervezet a járulék összegéről, annak felhasználásáról a nyilvánosságot évente, az 86. §-ban említett miniszter irányítása alatt működő minisztérium (országos hatáskörű szerv) hivatalos lapja útján tájékoztatja. A fizető köztulajdon intézménye

- 141 "A fizető köztulajdon (domaine public payant) tekintetében látszólag a droit de suite folytatásáról rendelkezik a jogalkotó, azzal az eltéréssel, hogy a védelmi idő letelte után az eredeti képzőművészeti vagy iparművészeti alkotás megvásárlója a vételár 5%-át kitevő "felárat" nem szerzői díjként, hanem járulékként fizeti, s ezt a járulékot nem a szerző vagy jogutódja kapja, hanem "az alkotó tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljaira" kerül felhasználásra. Valójában itt alapvető jogelvi eltérésről van szó. A védelmi idő elteltével a szerző "követő joga" megszűnik, s a mű közkinccsé válik, amelyet bárki szabadon felhasználhat (természetesen sem sértve a szerző személyhez fűződő jogait, amelyek "túlélik" a védelmi idő elteltét). A szerzői jogi védelem alól kikerült mű "közkincs" jellege indokolja, hogy ha a szerző vagy jogutódja már nem is részesülhet a műkincs-kereskedelem anyagi hasznából, azt mégse egyedül a kereskedő élvezhesse, hanem jusson belőle a "köznek" is, pontosabban a szerzői műveket létrehozó alkotóknak, ezzel is serkentve őket a közösséget gazdagító új művek megalkotására. A "fizető köztulajdon" tehát nem szerzői jogi jogintézmény, még csak a szomszédos jogok körébe sem sorolható. Viszont - ahogyan az 1994. évi LXXII. törvény indokolása is kifejti - kétségkívül szellemi alkotáshoz fűződő jog, amelynek, alanya azonban nem az eredeti szerző, hanem az átruházás idején élő és alkotó szerzők közössége. Jogtechnikai megfontolás indokolta, hogy a szerzői jogi törvényben, de annak végén, a szerzői és a szomszédos jogoktól elkülönítve, önálló fejezetben kerüljön ez a jogintézmény szabályozásra, hiszen célszerű, hogy azonos tárgyú jogügyletekkel kapcsolatban fennálló, azonos mértékű díjazási kötelezettséget keletkeztető és azonos módon adminisztrált témák szabályozását ugyanaz a törvény tartalmazza. Számos más országban is a szerzői jogi törvény rendelkezik a járulékfizetési kötelezettségről. A járulékok kezelésének módja és a nyilvánosság tájékoztatása A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület közleménye Egy példa a nyilvánosság tájékoztatásának módjára: A HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület eleget téve a 9/1969. (XII. 29.) MM rendeletben, illetve a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendeletben foglalt tájékoztatási kötelezettségének - a szerzői jogi törvény rendelkezéseinek megfelelően az 1998. évben befolyt ún. "5%-os" követői jogdíjak és járulékok felhasználásáról az alábbiak szerint számol be: I. Befizetés Kifizetés művészeknek jogutódoknak I. negyedév 4 418 148 Ft 322 816 Ft 771 966 Ft II. negyedév 6 060 511 Ft 555 156 Ft 1 045 184 Ft III. negyedév 7 604 760 Ft 202 786 Ft 262 730 Ft IV. negyedév 14 759 086 Ft 571 495 Ft 2 451 345 Ft Összesen: 32 842 505 Ft 6 183 478 Ft (10% kezelési költség levonása után) II. Az adatszolgáltatás hiánya miatt az alábbi összeget szükséges fenntartani a későbbi kifizetésekre: Nagyházi Galéria 5 554 034 Ft Adler Kft. 35 129 Ft Evergreen Bt. 880 Ft Belvárosi Aukciósház 624 081 Ft Európa Galéria 31 696 Ft Agrofield Kft. 63 393 Ft Anno Régiség 16 710 Ft Cívis Ház Rt. 87 560 Ft Henk Vilmos 5 840 Ft Összesen: 6 419 323 Ft III. Befolyt összeg: 32 842 505 Ft 10 % kezelési költség: 3 284 250 Ft A teljes felosztás után szükséges további eszköz: 864 890 Ft

- 142 Művészeknek és jogutódoknak kifizetés: 6 183 478 Ft Adatszolgáltatásra váró összeg: 6 419 323 Ft Fennmaradó összeg: 16 135 564 Ft IV. 1. Kiállítások támogatása: Vigadó Galéria 1999. évi kiállításaira 1 000 000 Ft 2. Fiatal művészek támogatására: a) Fiatal Képzőművészek stúdiója Egyesület kiállításaira, szakmai programjaira: 1 000 000 Ft b) Fiatal Iparművészek Stúdiója kiállításaira, szakmai programjaira: 1 000 000 Ft c) Fiatal Fotóművészek Stúdiója kiállításaira, szakmai programjaira: 1 000 000 Ft III. Ösztöndíj alapítása a művészi alkotómunka elősegítésére - pályázati úton meghirdetve, a HUNGART Elnökségének döntése alapján - 6 fő (képző-, ipar- és fotóművész) részére, 1 éves időtartamra, fejenként 1 MFt összegben, mely aránytól az Elnökség szakmai javaslatok alapján eltérhet: 6 000 000 Ft IV. Művészeti szervezetek szakmai programjaihoz támogatás, pályázat keretében elnyerhetően: 6 135 564 Ft

Összesen: 16 135 564 Ft Budapest, 1999. március 17.

XV. Fejezet A SZERZŐI JOGI JOGVITÁK RENDEZÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEK

Szerzői jogi szakértő testület 101. § (1) Szerzői jogi jogvitás ügyben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok szakvéleményt kérhetnek a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működő szakértő testülettől. A testület tagjait az igazságügyminiszter a nemzeti kulturális örökség miniszterével egyetértésben ötéves időtartamra nevezi ki. (2) A testület szakvéleményét három- vagy öttagú tanácsban, szótöbbséggel alakítja ki. (3) A szerzői jogi szakértő testület felkérésre peren kívül is adhat szakvéleményt a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben. (4) A testület szervezetének és működésének részletes szabályait külön jogszabály állapítja meg. A Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 20.755/1975. sz. ítélete szerint a bíróság részére a szakértői testület igénybevétele nem kizárólagos, csupán lehetőség, és hogy erre nézve is irányadók a szakértői bizonyítás általános szabályai. A Pp. 177. § (1) bekezdése kimondja, hogy szakvélemény beszerzésére csak akkor kerülhet sor, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A kialakult gyakorlat azt mutatja, hogy a valóban szakértői megítélést igénylő kérdésben sem indokolt minden esetben a Szerzői Jogi Szakértő Testület meghallgatása. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a tisztázandó szakkérdés fontossága, az ügy jelentőssége valóban testületi állásfoglalást kíván. A Fővárosi Bíróság arra hivatkozott 2.P.20.398/1976. sz. ítéletében, hogy a Szerzői Jogi Szakértői Testület egyik feladata a társadalmi közmeggyőződés feltárása a

- 143 vitás szakkérdésekben, és hogy a testületi vélemény kialakítása háttérbe szorítja az egyedül véleményt nyilvánító szakértő esetleges szakmai elfogultságát. Az esetek túlnyomó többségében bíróságok kérnek szakvéleményt a Szerzői Jogi Szakértői Testület-től, más hatóságok ritkán, inkább csak a rendőrség él ezzel a lehetőséggel. A Szerzői Jogi Szakértői Testület mintegy nyolc évtizedes eredményes múltra tekinthet vissza. Első ízben az 1921. évi LIV. törvény rendelkezett az akkor még szerzői jogi szakértő bizottságnak nevezett testület felállításáról (31-35. §), amely köteles volt véleményt adni a bíróság által eléje terjesztett szerzői jogi vonatkozású kérdésekben. A bizottság hat évre kinevezett, és esküt vagy ünnepélyes fogadást tett tagjai közül az elnökkel együtt legalább öt tag jelenléte szükségeltetett érvényes határozat hozatalához. A Szerzői Jogi Szakértői Testület jelenlegi nevét a következő szerzői jogi törvénytől, az 1959. évi IV. törvénytől kapta. Azóta jár el három- vagy öttagú tanácsban, amely szótöbbséggel alakítja ki szakvéleményét. A régi Szjt. (1969. évi III. tv.) szerint az Szjszt ügyvitelét a Szerzői Jogvédő Hivatal látta el, e hivatal megszűnése miatt rendelkezik úgy az Szjt. (új) 101. § (1) bekezdése, hogy a Szerzői Jogi Szakértői Testület a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működik. A Szerzői Jogi Szakértői Testület 1970-ben 170 szakértő taggal indult, ez a szám a későbbiek során 220 fölé emelkedett. Kezdetben évi 10-15, a nyolcvanas években már 20-25 ügyben járt el, 1995-ben például 41 szakvéleményt adott. Eleinte a könyvkiadással összefüggő kérdések domináltak, majd a számítógépes programok, a nyolcvanas évek végén pedig a rokonjogi, szomszédos jogi problémák kerültek előtérbe. Általában a technika fejlődése vet fel olyan kérdéseket, amelyekkel a Szerzői Jogi Szakértői Testület-hez fordulnak a megkeresők. A Szerzői Jogi Szakértői Testület eddig három kötetben adta közre legfontosabbnak ítélt szakvéleményeit. Az első kötet 1981-ben jelent meg, és az 1970-77. években készített szakvéleményekből tartalmaz 45-öt, az 1991ben megjelent második kötet 46 szakvéleményt ismertet az 1978-89-es évek terméséből. Az 1998-ban kiadott harmadik kötet az 1990-96-os évek szakvéleményeiből tesz közzé 72-t. Az Szjt. (új) fenntartotta az előző törvénynek azt a rendelkezését, hogy a Szerzői Jogi Szakértői Testület a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben peren kívül is adhat szakvéleményt. A Szerzői Jogi Szakértői Testület szervezetének és működésének részletes szabályait az Szjt. (új) 112. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az 1999. november 11-én hatályba lépett és a Magyar Közlöny 97. számában közzétett 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet tartalmazza. A rendelet 1. §-a szerint a Szakértő Testület bírósági vagy hatósági megkeresés, illetve megbízás alapján ad szakvéleményt szerzői jogi jogvitás ügyekben, vagyis bármely olyan jogvitában, amely az Szjt. (új) által szabályozott szerzői és szomszédos jogok érvényesítésével függ össze. A felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésnek számít - amikor tehát az Szjt. (új) 101. § (3) bekezdése értelmében a Szakértő Testület felkérésre peren kívül is adhat szakvéleményt - az Szjt. (új) által szabályozott vagyoni jog gyakorlásával kapcsolatos kérdés. A rendelet 2. §-a azt írja elő, hogy az érintett szakmai és érdek-képviseleti szervezetektől, valamint a közös jogkezelő szervezetektől kért vélemény alapján összeállított javaslatot a Magyar Szabadalmi Hivatal készíti el és továbbítja az igazságügyminiszternek a Szakértő Testület tagjainak kinevezésére. A létszám legfeljebb kétszáz fő lehet, s a jelölteknek vagy szerzői jogi szakértelemmel, vagy az Szjt. (új) szerinti alkotói, előadóművészi és egyéb tevékenységi területeken szakismerettel kell rendelkezniök. Ha a körülmények úgy alakulnak, hogy elhalálozások vagy más okból bekövetkező akadályoztatások miatt a Szakértő Testület működőképessége kérdésessé válik, a Magyar Szabadalmi Hivatal az Szjt. (új) 101. §-ának (1) bekezdésében előírt ötéves időtartam lejárta előtt is javaslatot tehet új tagok kinevezésére. A rendelet 3. §-a az igazságügyminisztert hatalmazza fel arra, hogy a Szakértő Testület elnökségét és elnökét a Szakértő Testület tagjai közül a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének javaslatára a nemzeti kulturális örökség miniszterével egyetértésben öt éves időtartamra kinevezze. Az elnök hivatalból tagja a tizenöt tagú elnökségnek, s vele egyetértésben bízza meg a Szakértő Testület titkárát a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. A rendelet 4. §-a a Szakértő Testület elnökének hatáskörét, helyettesítését és díjazását illetően tartalmaz rendelkezést. Kimondja, hogy az elnökön kívül konkrét ügyekben az eljáró tanács elnöke is képviselheti a Szakértő Testületet. Az elnökség figyelemmel kíséri és értékeli a Szakértő Testület működését, üléseit az elnök hívja össze szükség szerinti alkalmakkor, de legalább egyszer egy évben. A titkár gondoskodik az ügyvitel ellátásáról, díjazását az elnök javaslatára a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke állapítja meg. A rendelet 5. §-a szerint az ügyrendet az elnökség állapítja meg és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke hagyja jóvá. Ugyanez a helyzet az éves költségvetéssel is. A működés tárgyi feltételeit a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke biztosítja, és ő köti meg a működtetéshez szükséges szerződéseket is. Az ő egyetértése szükséges a Szakértő Testület elnökének az elnökség jóváhagyásával a Szakértő Testület tevékenységéről

- 144 készített éves beszámolójához is, amelynek címzettje az igazságügyminiszter, de amelyet tájékoztatásul a nemzeti kulturális örökség minisztere is megkap. A rendelet 5. §-a határozza meg a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában közzéteendő információk körét és a Szakértő Testület pecsétjét is. A rendelet 6-9. §-ai szabályozzák a Szakértő Testület eljárását. A 6. § szerint az eljáró tanács tagjait, az ügy előadóját és a tanács jogi szakvizsgával rendelkező elnökét a Szakértő Testület elnöke jelöli ki. Különleges szakismeret szüksége esetén tanácskozási joggal külső szakértő közreműködését is igénybe lehet venni. A Szakértő Testület elnöke hivatalból ügyel arra, hogy a szakvélemény kialakításában ne vegyen részt olyan személy, akivel szemben a Pp. 178. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn. Tehát nem járhat el szakértőként az, akire a Pp. 13. § (1) bekezdésének a)-c) vagy e) pontjaiban meghatározott kizáró ok áll fenn, úgyszintén az sem, aki az ügyben mint bíró vett részt. A Pp. 13. § (1) bekezdése szerint az ügy elintézéséből ki van zárva: a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet; b) az a) pont alá eső személy képviselője vagy olyan volt képviselője, aki az ügyben eljárt; c) az a) vagy b) pont alá eső személynek a (2) bekezdésben megjelölt hozzátartozója vagy volt házastársa; d) az, akitől az ügynek tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható (elfogultság). A Pp. 13. § (2) bekezdésében az áll, hogy az (1) bekezdés alkalmazásában hozzátartozó az egyeneságbeli rokon és annak házastársa, az örökbefogadó és a nevelőszülő, az örökbe fogadott és a nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, a jegyes és az élettárs, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. A rendelet 7. §-a a Szakértő Testülethez érkező megkeresések, illetve megbízások elfogadását és visszaigazolását szabályozza. Rendelkezik továbbá a szakvélemény elkészítéséért felszámítható díjazásról. Ez bírósági vagy hatósági megkeresés esetén a rendelet mellékletében meghatározott összegű alapdíj és pótdíj, megbízás esetén pedig az eset körülményeinek figyelembevételével meghatározott és a megbízás visszaigazolásában megjelölt összeg. A rendelet 8. §-a szerint az eljáró tanács zárt ülésen alakítja ki szakértői véleményét a feltett kérdések és a benyújtott iratok alapján, a tények megállapítására külön bizonyítást nem végez, de további adatok szolgáltatását kérheti a megkereső hatóságtól, bíróságtól, illetve a megbízótól. A rendelet 9. §-a az eljáró tanács tagjait és a külső szakértőt megillető tiszteletdíjra nézve úgy rendelkezik, hogy annak mértékét a Szakértő Testület ügyrendjében kell meghatározni, s fedezetéül a szakértői vélemény elkészítéséért befolyó díj szolgál. A rendelet 10. §-a szerint hat hónapon belül ki kell nevezni a Szakértő Testület tagjait és tisztségviselőit, addig pedig a rendelet hatálybalépésekor meglévő összetételben és tisztségviselőkkel működik tovább a Szakértő Testület. A rendelet kifejezetten nem mondja ki, de nyilvánvaló, hogy a hatálybalépésekor érvényes névjegyzékben szereplő szakértők - akik általában határozatlan időtartamra kapták kinevezésüket - a hat hónap elteltével megszűnnek szakértők lenni, feltéve, hogy nem kapnak újabb, most már öt évre szóló kinevezést. A Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapja, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 2000. júniusi számában (105. évf. 6. sz.) került közzétételre a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjainak, elnökségének és elnökének kinevezéséről szóló közlemény. Ez arról ad tájékoztatást, hogy az igazságügyminiszter 2000. május 11-i hatállyal ötéves időtartamra kinevezte a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagjait, elnökségét és elnökét. Az új elnökség 2000. június 13-án tartotta alakuló ülését, amelyen tiszteletbeli elnököt és általános elnökhelyettest választott. A közlemény a továbbiakban ismerteti a Testület tagjainak és tisztségviselőinek névsorát. A Magyar Közlöny 2000. évi 57. számában közzétett 86/200. (VI. 15.) Korm. rendelet határozza meg a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörét, szervezetét és működését. A 2. § (4) bekezdése szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal gondoskodik a Szerzői Jogi Szakértő Testület működtetéséről. A 7. § szerint a Magyar Szabadalmi Hivatalt a Kormány irányítja, és az irányítási jogokat a Kormány nevében a gazdasági miniszter gyakorolja. A 9. § úgy rendelkezik, hogy a Hivatal elnökét a 4-6. §-okban szabályozott feladatok ellátásában a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács segíti, amely legfeljebb 15 tagú, iparjogvédelmi és szerzői jogi szakértelemmel rendelkező testület. A miniszter nevezi ki (kétszer meghosszabbítható) 5 éves időtartamra a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének javaslata alapján. A Tanácsot a rendelet hatálybalépését (2000. június 23-át) követő 6 hónapon belül meg kell alakítani. A Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 2000. októberi számában (105. évf. 10. sz.) található a Szerzői Jogi Szakértő Testület Ügyrendje, amelyet a Testület elnöke írt alá, és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke

- 145 hagyott jóvá 2000. augusztus 29-én. Az Ügyrend hét fejezetben, illetve 49 pontban szabályozza a Testület tevékenységének ügymenetét. A fejezetek: I. A Szakértő Testület II. A Szakértő Testület tisztségviselői III. A Szakértő Testület elnöksége, elnöke, elnökhelyettese és tiszteletbeli elnöke IV. A Szakértő Testület titkára és helyettese V. A Szakértő Testület tanácsainak kijelölése és eljárása; iratkezelési szabályok VI. Aláírási jogkör VII. Díjazás A Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 2000. decemberi számában (105. évf. 12. sz.) került közzétételre a Magyar Szabadalmi Hivatal Elnökének 6/2000. (SzKV 12.) MSzH utasítása a Magyar Szabadalmi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról. Az utasítás mellékletét képező Szabályzat - a gazdasági miniszter jóváhagyásával - 2000. december 1-jén lépett hatályba. A Szabályzat 39. szakasza szerint a Szerzői Jogi Szakértő Testület ügyvitelét a titkár, a Testület működésével járó hivatali feladatokat pedig a Szerzői Jogi és Jogharmonizációs Osztály látja el, szükség esetén a Hivatal érintett szervezeti egységének bevonásával. A 37/B. szakasz (2) bekezdésének a) pontja szerint a Szerzői Jogi és Jogharmonizációs Osztály figyelemmel kíséri és feldolgozza a Szerzői Jogi Szakértő Testület joggyakorlatát.

Egyeztető testület 102. § Ha a nyilvánossághoz - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - történő egyidejű változatlan továbbközvetítéssel kapcsolatban a felhasználó és a jogosultak, illetve azok közös jogkezelő szervezete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről, bármelyik fél a 103. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat. Az Szjt. (új) indokolása szerint egyes - főként a műhold útján sugárzó, külföldi - televízió-szervezetek az egyedi joggyakorlás során olyan szélsőségesen egyoldalú és a hazai piac viszonyaitól oly mértékben elszakadó feltételeket próbáltak és próbálnak a magyarországi kábelhálózatokra kényszeríteni, hogy egyértelművé vált: a további jogharmonizáció jegyében szerzői jogunkba is feltétlenül be kell vezetni a 93/83/EGK irányelv 11. cikkében szabályozott egyeztetési eljárást, amely biztosíthatja, hogy a vezetékes továbbközvetítéshez szükséges engedély megadását a jogosultak ne tagadják meg indokolatlanul és ne tegyék függővé egyoldalú, tisztességtelen feltételek elfogadásától sem. Az irányelv ugyan csak az eredeti műsort sugárzó szervezet és a vezetékes továbbközvetítést végző szervezet közötti jogvita esetén követeli meg az említett egyeztető eljárás lefolytatását, de az új hazai szabályozással az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségét meg kell teremteni a vezetékes továbbközvetítést végző szervezet és a többi jogosult (szerzők, előadóművészek) közötti vita esetére is, függetlenül attól, hogy e jogosultak a "kábeltelevíziós jogdíjat" csak közös jogkezeléssel érvényesíthetik. Bár e jogdíjakat a jogkezelő egyesület állapítja meg, ehhez azonban a miniszter jóváhagyása szükséges, aki a jóváhagyás előtt véleményt kér a jelentős felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szerveitől [Szjt. (új) 90. §]. A miniszter - felügyeleti jogkörében - folyamatosan ellenőrzi a jogkezelő egyesület díjfelosztási szabályzatát is. Mindez bizonyos mértékű előzetes egyeztetést jelent a felhasználók, a jogkezelő egyesület, és a szerzők, előadóművészek között. Az egyeztető testület akkor is köteles eljárni, ha azt csak az egyik érdekelt kezdeményezi. 103. § (1) Az egyeztető testület megalakítására a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény II. fejezetében foglalt szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az egyeztető testület tagjait a szerzői jogi szakértő testület (101. §) tagjai közül kell kijelölni. (2) Az egyeztető testület a szerzői jogi szakértő testületen belül működik. A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXXI. törvény II. fejezetének 11-17. §-ai foglalkoznak a választottbírák kijelölésével. A 11. § leszögezi, hogy a választottbírák függetlenek és pártatlanok, nem képviselői a feleknek. Eljárásuk során utasítást nem fogadhatnak el, és teljes titoktartásra kötelezettek a teendőik ellátása keretében tudomásukra jutott körülmények tekintetében, az eljárás megszűnése után is.

- 146 A 12. § azt határozza meg, hogy ki nem lehet választottbíró (bár egyébként tagja a szerzői jogi szakértő testületnek). A 13. § szerint a felek a választottbírák számában - amely csak páratlan szám lehet - szabadon állapodnak meg, megállapodás hiányában a választottbírák száma három. A 14-17. §-ok a választottbírák kijelölésének eljárási szabályait tartalmazzák. A 18-22. §-ok ismertetik a választottbírói megbízatás megszűnésének eseteit. 104. § (1) Az egyeztető testület eljárásának célja, hogy a felek közötti megállapodás létrehozását elősegítse. A testület eljárása nem érinti a 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazhatóságát. (2) Ha a felek között nem jön létre megállapodás, az egyeztető testület javaslatot készít a megállapodás tartalmára, amelyet a felekkel írásban közöl. (3) A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított három hónapon belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél. (4) Ha az egyeztető testület a 105. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett fél az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodást az annak hatálybalépésétől számított három hónapon belül bíróság előtt megtámadhatja. Az egyeztető testület nem hoz határozatot. Ha a felek nem tudnak megállapodni, megállapodás-tervezetet készít és ad át a feleknek. Ha a felek (vagy egyikük) a javasolt megállapodást sem kifejezetten, sem hallgatólagosan nem fogadják el, az egyeztető testület eljárása eredménytelen. Ha a megállapodás a felek eltérő piaci pozíciójából eredően hiúsult meg, a gazdasági erőfölényével visszaélő féllel szemben általános polgári jogi és versenyjogi eszközök igénybevételére van lehetőség. Egyébként a létrejött megállapodás bírósági megtámadására csak akkor van lehetőség, amennyiben az egyeztető testület eljárási szabályt sértett. 105. § (1) Az egyeztető testület eljárása során a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni, és mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy álláspontját előadhassa. Az egyeztető testület a feleket az eljárásban való részvételre, eljárási cselekmények lefolytatására nem kötelezheti, kivéve, ha a felek ebben megállapodnak. Egyebekben az egyeztető testület - a (2) bekezdésben említett szabályzat keretein belül - az eljárási szabályait, valamint a díjszabását maga állapítja meg. (2) Az egyeztető testület eljárási szabályzatát a szerzői jogi szakértő testület dolgozza ki és az igazságügyminiszter hagyja jóvá. A jóváhagyást megelőzően be kell szerezni a Magyar Szabadalmi Hivatal felügyeletét ellátó miniszter, valamint a nemzeti kulturális örökség miniszterének véleményét. Hiába fordul valaki vagy valamely szervezet az egyeztető testülethez, ha a másik fél nem óhajt az eljárásban részt venni, a testület tehetetlen. A felek ilyen irányú megállapodásának hiányában eljárási cselekményre sem utasíthatja a testület a feleket. Az eljárási szabályzat kidolgozásánál a szerzői jogi szakértő testület nyilván figyelembe veszi a választottbíráskodásról szóló törvény már bevált előírásait. A Magyar Szabadalmi Hivatal felügyeletét a gazdasági miniszter látja el.

XVI. Fejezet ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

A szerzői jog más jogosultjai 106. § (1) Ahol e törvény szerzőt említ, azon megfelelően érteni kell a szerző jogutódját, illetve a szerzői jog más jogosultját is. Amint azt az Szjt. (új) indokolása is hangsúlyozza, a törvény (elsősorban a szerzők, mint a szerződéses viszonyokban többnyire a gyengébb fél pozíciójában lévő felek védelme érdekében) megőrizte főszabályként a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetetlenségét. Fordulat azonban a hazai szerzői jog fejlődésében, hogy a törvény ezt a korábban merev, rugalmatlanul alkalmazott tételt megtöri minden olyan esetben, amikor azt a művek létrehozásának és felhasználásának körülményei, sajátosságai indokolttá teszik. A technika legújabb vívmányai is valósággal kikövetelték ezt a megoldást, amely a Nyugat- és Közép-Európa országainak szerzői jogi törvényeiben egyre élesebben kirajzolódó tendenciához is igazodik.

- 147 Az Szjt. (új) 9. § (4) bekezdése szerint a vagyoni jogok örökölhetők, az (5) bekezdésben foglaltak szerint pedig a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. Ilyen esetek: az együttesen létrehozott művek [Szjt. (új) 6. §], a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként létrehozott művek [Szjt. (új) 30. § (1)], a szoftverre vonatkozó vagyoni jogok [Szjt. (új) 58. § (3)], az adattárakkal kapcsolatos vagyoni jogok [Szjt. (új) 61. § (1)], a reklámozás céljára megrendelt művek [Szjt. (új) 63. § (1)] és a megfilmesítési szerződéssel létrehozott művek [Szjt. (új) 66. §]. (2) Ha az elhunyt személy hagyatékához szerzői jog tartozik, a közjegyző a hagyatéki eljárás megindításáról értesíti az elhunyt személy műveivel kapcsolatban érintett közös jogkezelő szervezetet. Ha nem állapítható meg, hogy melyik az érintett közös jogkezelő szervezet vagy a művek nem tartoznak a közös jogkezelés körébe, az értesítést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek kell küldeni. (3) A hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek történő átadásáról a közjegyző kivonatos hagyatékátadó végzés, a bíróság pedig kivonatos jogerős ítélet egy példányának megküldésével - a (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával értesíti az érintett közös jogkezelő szervezetet. (4) A kivonatos hagyatékátadó végzésre, illetőleg a kivonatos ítéletre a hagyatékátadó végzésre és az ítéletre vonatkozó szabályok irányadók azzal, hogy azok csak a hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek történő átadására vonatkozó adatokat tartalmazhatják. (5) A (3) bekezdésben említett kivonatos hagyatékátadó végzés és kivonatos ítélet a (4) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza a "kivonat" minőség megjelölését, valamint azt, hogy az milyen célra használható fel. (6) Az (5) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a végzés egyébként sem tartalmazna más rendelkezést, mint amit a (4) bekezdés előír. (7) Az érintett közös jogkezelő szervezet köteles az örökösökről nyilvántartást vezetni, és abból a felhasználók számára a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok keretei között adatot szolgáltatni. A hagyatéki eljárást a 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet szabályozza. A 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet 31. § szerint a közjegyző a hagyatéki eljárást a hagyatéki leltár beérkezése, illetőleg a nála tett bejelentés után azonnal megindítja, ha .... (és itt a rendelethely négy pontban sorolja fel azokat az eseteket, amikor a hagyatéki eljárást meg kell indítani. Ezek között nem szerepel olyan feltétel, hogy: ha a hagyatékhoz szerzői jog tartozik.) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok kezelését végző szervezet az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. A közjegyző a kivonatos hagyatékátadó végzést a jogerőre emelkedés bevárása nélkül, míg a bíróság a már jogerős kivonatos ítéletet küldi meg az érintett közös jogkezelő szervezetnek. A hagyatékátadó végzéssel kapcsolatos előírásokat a 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet 57. § tartalmazza. A Pp. XI. fejezetében (Pp. 212-226. §) találhatók a bírósági ítéletre vonatkozó rendelkezések. A közös jogkezelő szervezetek adatszolgáltatásainál figyelembe veendő adatvédelmi jogszabály a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény. A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok (107-109. §) (8) Az (1)-(7) bekezdésben foglaltakat értelemszerűen alkalmazni kell az előadóművészekre és az előadóművészi jogokra. 106/A. § E törvénynek a gyűjteményes műnek minősülő adatbázisok szerkesztőinek és az adatbázisok előállítóinak szerzői, illetve a XI/A. fejezet szerinti védelmére vonatkozó rendelkezései nem érintik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályok érvényesülését. A törvény egyértelművé teszi, hogy az adatbázisok szerzői jogi és külön jogi védelmével kapcsolatos rendelkezések nem befolyásolhatják a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok érvényesülését, vagyis ez utóbbiak elsőbbséget élveznek az Szjt.-vel szemben.

A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok 107. § (1) E törvény 1999. szeptember 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni. A törvény hatálybalépése Az Szjt. (új) rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni, tehát az 1999. augusztus 31-e előtt létrejött felhasználási szerződések teljesítése, értelmezése, megszegése stb. során felmerülő kérdésekre a választ továbbra is az Szjt. (új) 110. § a) és d)-r) pontjai által hatályon kívül

- 148 helyezett jogszabályokban kell keresni, illetve az ezen időpont előtt végzett felhasználási cselekmények - akár érvényes szerződésen alaultak, akár jogosulatlanok voltak - a korábbi szabályok szerint fognak minősülni. (2) A törvény 21. §-ában foglalt rendelkezéseket, valamint a 22. §-ának a reprográfiára szolgáló készülékkel kapcsolatos előírásait 2000. szeptember 1-jétől kell alkalmazni. (3) A 111. § (1)-(2) bekezdésével megállapított rendelkezéseket az e törvény hatálybalépését követően indult végrehajtási eljárásokban kell alkalmazni. A reprográfia szabályainak csúsztatott hatálybalépése "A reprográfiai szabályoknak kizárólag 2000. szeptember 1-jével történő alkalmazása indokolt, mert az intézkedés piaci hatásaira tekintettel az érintettek széles köre számára hosszabb alkalmazkodási idő látszik szükségesnek. (A törvény miniszteri Indoklása)" A hatálybalépés elhalasztása mellett szóltak mindazok az érvek is, amelyek a reprográfia intézményét, illetve a fizetésre kötelezettek körét tették kritika tárgyává, így azonban hosszabb felkészülési idő marad a végrehajtási szabály megalkotására is, tehát megalapozottabban lehet ezen új szabályozást bevezetni. 108. § (1) A 31. § rendelkezéseit alkalmazni kell olyan művekre is, amelyeknek a korábban hatályos rendelkezések szerint számított védelmi ideje az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról szóló 1994. évi VII. törvény hatálybalépéséig már lejárt. A korábban szabaddá vált művek újabb védettsége "A korábban végzett felhasználási cselekmények nem minősülhetnek visszamenőleg jogosulatlannak, ha a felhasználás idején jogszerűnek számítottak. Hasonlóképpen gondoskodni kell a szerzett jogok és a törvényes várakozások megfelelő védelméről is; annál is inkább, mivel az 1994. évi VII. törvény átmeneti rendelkezése e várakozások megalapozottságát csak fokozta. Megfelelő felkészülési idő biztosításával elérhető, hogy a korábban szabadon felhasználható, de védelem alá kerülő hangfelvételeknek a jogosulttól különböző gyártói korábban jogszerűnek minősülő tevékenységüket - bizonyos feltételekkel és korlátozásokkal - mindaddig folytathassák, ameddig ez indokolt jogaik és várakozásaik alkotmányossági szempontból aggályos sérelmének elkerülése érdekében... A törvény 108. §-ában foglalt rendelkezések elfogadására annak elkerülése érdekében is szükség van, hogy - a szellemi tulajdon területén fennálló jogközelítési kötelezettségünk megszegésére hivatkozva - az Európai Közösség hazánkkal szemben megindítsa az Európai Megállapodás 107. cikkében szabályozott vitarendezési eljárást. (A törvény miniszteri Indoklása)" (2) Az előadóművészeket, a hangfelvételek előállítóit, a rádió- és televízió-szervezeteket, valamint a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőket az e törvényben meghatározott jogok akkor is megilletik, ha a 84. §-ban rájuk vonatkozóan - említett év végétől számított húsz év az 1994. évi VII. törvény hatálybalépéséig már eltelt. A korábban szabaddá vált szomszédos jogi jogosultságok újabb védettsége Az 1994. évi VII. törvény az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról II. fejezetében szabályozta újra a védelmi idő alkalmazását mind a szerzői jogi, mind a szomszédos jogi védelem tekintetében. Bizonyos jogok tekintetében, így pl. az előadóművészek esetében, ezen jogszabály teremtette meg a védelem intézményét, másoknál a már meglévő védelmet terjesztette ki - pl. a hangfelvételek esetében tartalmilag is -, illetőleg módosította tartamát. Az 1994-es rendelkezések ármeneti szabályai azonban nem megfelelően terjedtek ki a védelem alól az akkori rendelkezések hatályba lépéséig már kikerült alkotásokra. Ezt a hiányt, illetve hibás szabályozást korrigálja a jelenlegi szabály, amikoris a védelmet kiterjeszti az akkor tévesen szabadnak minősített művekre is, mégpedig a számítás kezdeti időpontjaként mostantól kezdve 1999. szeptember 1. napját határozza meg, tehát ezen időponttól visszafele számítva kell most már meghatározni, hogy az adott konkrét mű, teljesítmény, hangelvétel, stb. ma még védelemben részesülne-e. Ugyanitt megemlíthetjük azonban azt a komoly szakmai vitákat is kiváltó bírói döntés (az Európai Unió Bírósága 1993-as, "Phil Collins-döntése", EuGH 20.10.1993, in: GRUR Int. 1994, 53-Phil Collins-JZ 1994.), amellyel a védelmi idő egységes alkalmazását és szabályozását célzó Védelmi Idő Irányelv, illetve az 1975. évi 4. tvr. 7. cikkelyének, a védelmi idők tagállamokon belüli összemérésének szabályai ellenében, az egységes piac érdekeit elsődlegesen szem előtt tartva, visszamenőleges hatállyal rendelte az egyenlő nemzeti bánásmód, illetve a legnagyobb kedvezmény elvének az alkalmazását. Ez a döntés egymagában alkalmas volt arra, hogy olyan specifikus szabályokat felborítson, mint pl. az összemérés alkalmazását, tehát - a védelem időtartamára annak az országnak a nemzeti jogának a figyelembevételét, ahol a védelmet igénylik, azzal a megkötéssel, hogy ez az időtartam nem haladhatja meg a mű származásának országában megállapított időtartamot, illetve - olyan országok esetében, amelyek alacsonyabb védelmi időt alkalmaznak a többihez képest, ezen alacsonyabb tartamnál magasabb védelem lehetőségének kizárását, valamint - az 1975. évi 4. tvr.-ban alkalmazott minimális, 50 éves védelmi időnél magasabb időtartamot biztosító országok esetében annak lehetőségét, hogy ezen magasabb védelmet ne legyenek kötelesek másoknak is

- 149 automatikusan megadni (Schack, Haino: Schutzfristenchaos im europaischen Urheberrecht, in: GRUR Int., 1995, Heft 4, p. 310.). (3) Ha a szerzői vagyoni jogok vagy a szerzői joggal szomszédos jogok védelmi ideje az 1994. évi VII. törvény hatálybalépését megelőzően lejárt, a lejárat és az e törvény hatálybalépése közötti időtartamban végzett felhasználás szabad felhasználásnak minősül, függetlenül attól, hogy e jogok újra védelemben részesülnek-e e törvény hatálybalépését követően. A szerzett jogok védelme A jogalkotó hibás rendelkezése azonban semmilyen módon nem eredményezheti a jóhiszeműen és jogszerűen megszerzett jogosultságok gyakorlásának akadályát, mivel ez a jogbiztonság alkotmányos követelményébe ütközne, így ezen rendelkezés egyértelművé teszi az ilyen módon szerzett jogok tiszteletben tartását. (4) A (3) bekezdésben meghatározott felhasználás e törvény hatálybalépését követően - a hangfelvételek esetében a hatálybalépésig már előállított műpéldányokra vonatkozóan - még további egy évig folytatható, de csak a hatálybalépéskor meglévő mértékben. A gazdasági tevékenység körében folytatott ilyen felhasználás jogát csak a jogosult gazdálkodó szervezettel vagy annak - a felhasználást folytató - szervezeti egységével együtt lehet átruházni. A törvény hatálybalépését követően is folytatott felhasználás ellenében a jogosultnak méltányos díjazás jár. A szerzett jogok további gyakorlásának módja Az előzőekben említett jogbiztonsági követelmény azonban ugyancsak nem lehet abszolút, értelemszerű korlátját jelenti a jelen szabályok hatálybalépésekor már meglévő jogosultságok terjedelmének át nem lépése, azaz a szerzett jogok további 1 évig való gyakorlásának engedélyezése - hangfelvételek tekintetében azonban ez is csak a már korábban előállított műpéldányokra igaz -, illetve a már meglévő mértékre korlátozása. A felhasználási cselekmények jogszerűnek minősítése azonban nem jelenti azt, hogy ennek ellenére a szerzőt, illetve jogosultját ne illetné meg az a méltányos díjazás, ami egyebekben, a későbbiekben, azonos felhasználás tekintetében járna. (5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra e törvény kihirdetésének napjáig komoly előkészületeket tettek azzal, hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek az e törvény kihirdetésekor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni. A szerzett jogok alapján végzett előkészületek védelme Ugyanez a korlát alkalmazandó olyan esetekben is, amikor a szerzett jogok tényleges gyakorlása ugyan még nem valósult meg, azonban akár vagyoni kötelezettség-vállalások, kiadások, terhek mellett már a felhasználáshoz szükséges előkészítő lépések, beruházások megtörténtek. Ezen cselekedetek - mivel ugyancsak a jóhiszeműen vélelmezett jogok gyakorlása érdekében történtek - éppúgy védelmet élveznek. Azt megakadályozandó, hogy a szerzett jogok védelme a másik oldalon ne eredményezze a velük a való visszaélés lehetőségét, a jogalkotó kifejezetten megtiltja az ilyen módon megszerzett jogosultságok átruházásának lehetőségét, tehát az ezen jogokból származó előnyök kiaknázásának lehetőségét 3. személyek által. Kivétel ezen szabály alól az az eset, amikor maga a jogszerző gazdálkodó szervezet, illetve annak a felhasználást ténylegesen gyakorló egysége "személyében" áll be változás, hiszen ezen esetekben a jóhiszeműen jogszerző tulajdonképpen ugyanaz marad, és nem lép be a jogviszonyba e tekintetben 3. személy. (6) A (3) bekezdésben meghatározott időtartamban végzett átdolgozást, feldolgozást vagy fordítást úgy kell tekinteni, mintha az a szerző hozzájárulásával készült volna. A szerzett jog alapján végzett átdolgozások, feldolgozások és fordítások védelme Ezen rendelkezés egyértelművé teszi nemcsak a felhasználás, hanem az ugyancsak a szerző kizárólagos engedélyezése alá eső átdolgozás, fordítás, feldolgozás joga gyakorlásának védelmét is, mivel ezen cselekmények - a mű szabad felhasználása melletti jogos vélelem okán - ugyancsak jóhiszeműen és jogszerűen történhettek meg a hibás jogszabályi alkalmazás miatt. (7) A (6) bekezdésben meghatározott átdolgozás, feldolgozás és fordítás e törvény hatálybalépését követő felhasználása ellenében az alapul szolgáló műre vonatkozó szerzői jog jogosultjának méltányos díjazás jár. A szerzett jog alapján végzett átdolgozások, feldolgozások és fordítások esetén fizetendő jogdíj Bár a jogalkotó az előzőekben nyilvánvalóvá teszi az átdolgozási, feldolgozási. Fordítási cselekmények jogosságát, azonban amennyiben az ezekből származó művek valós, tényleges felhasználása, természetesen az anyagi előnyök kihasználása mellett, még nem kezdődött el 1999. szeptember 1. napjáig, úgy a szerző, illetve jogutódja méltányos díjazás iránti igénye megalapozott lehet. (8) A (3) és a (7) bekezdésben foglalt rendelkezések alapján járó díjazással kapcsolatos viták bírósági útra tartoznak. A jogviták peres útra terelése Mivel komoly valószínűséggel járó lehetősége van a korábbi és a mostani átmeneti szabályok alkalmazásából eredő jogvitáknak - hiszen valóban nehezen lesz eldönthető igen sok esetben a védelem fennállásának, vagy

- 150 fenn nem állásának ténye - így a jogalkotó ezen vitás és problémás esetek eldöntését explicite bírói útra tereli, kizárva ezzel a Szerzői Jogi Szakértő Testület hatáskörét, azaz eljárásának lehetőségét. (9) Az 1994. évi VII. törvény hatálybalépését megelőzően kötött felhasználási szerződés alapján a teljes védelmi időre, illetve határozatlan időre megszerzett felhasználási jog e törvény hatálybalépését követően - a felhasználási szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően - újra megilleti a felhasználót, ha a szerzői jog vagy az azzal szomszédos jog e törvény szerint újra védelemben részesül. A szerzett felhasználási jogosultságok védelme Míg az eddigi rendelkezések alapvetően a szerzők, illetve az ő jogukon jogutódjaik, jogosultjaik érdekeinek védelmét szolgálták, addig ezen rendelkezés a "másik oldalra" is tekintettel, a felhasználók jogainak és jogos érdekeiknek a biztosítását is elrendeli azzal, hogy felhasználási jogosultságuk éppúgy feléled - amennyiben a téves jogszabály alkalmazása miatt szűnt meg -, mint a szerzők jogai. 109. § A 31. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha az nem eredményezi a korábban hatályos rendelkezés szerint számított védelmi idő megrövidülését. A 31. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell az olyan filmalkotásra is, amelynek védelmi ideje e törvény hatálybalépésekor már eltelt. A 108. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt szabályok ilyen esetben is értelemszerűen irányadók azzal, hogy az 1994. évi VII. törvény hatálybalépése helyett e törvény hatálybalépését kell érteni. A filmalkotások védelmi idejének számítási módja, illetve a korábban szabaddá vált ilyen művek újabb védettsége Az Szjt. (új) 31. § (6) bekezdéséhez írottaknál utaltunk arra, hogy milyen bizonytalanságot rejt magában az "új" védelmi idő számítási mód, amely szabályt az EK Védelmi Idő Irányelvében foglaltak inspiráltak. Ha azonban az ott megjegyzett megoldásból indulunk ki, akkor már "csak" az átmeneti rendelkezést kell megérteni, és akkor lényegében el lehet jutni oda, hogy ma minden magyar filmalkotás védett. Ennek az új számítási módnak ezzel az átmeneti rendelkezéssel való összevetésével tehát az alábbiakra juthatunk. Egyrészt az Szjt. (új) 109. §-a kizárja azt az esetet, ha netán az új számítási mód (utolsó elhunyt filmszerző halálát követő év+70 év) eredményeképpen a szerző jogutódjára kedvezőtlen lenne a változás. Vagyis akkor is védett lesz egy film, ha pl. azt 1980-ban mutatták be, ám a film összes szerzője 1999. szeptember 1-jétől számítva 70 évnél régebben halt meg. Viszonylag életszerűtlen ez a verzió. A másik lehetőség annál inkább elképzelhető, amikoris a film bemutatásának időpontja óta 1999. szeptember 1-ig több mint 70 év telt el, ám a szerzők közül van olyan, aki 1999. szeptember 1-jétől visszaszámított 70 éven belül halt meg. Ez az a helyzet, amit az Szjt. (új) 109. §-ának az Szjt. (új) 108. § (3)-(9) bekezdéseire visszautaló fordulata a felhasználói méltányolható érdekek védelme okán részletez. Az Szjt. (új) 108. § (3)-(9) bekezdéseire való utalás alapján azoknál az 1999. szeptember 1. előtt "lejárt" filmeknél, amelyek tehát ismét védelemben részesülnek, megengedett a lejárat időpontja és az új Szjt. hatálybalépése közötti időszakban a szabad felhasználás. Ez érthető, hiszen a filmeknél a jelentős gyártói befektetések védelme nem mellékes szempont. Másrészt az 1999. szeptember 1. előtt megkezdett felhasználások további 1 évig folytathatók, ámde méltányos díjazás fejében. Ugyancsak megengedett a felhasználásra tett előkészületek ún. "kényszerengedély" alapján történő folytatása, de csak az 1999. szeptember 1-én már meglévő mértékben. Ez pl. egyes régi filmek remake-jénél, vetítésénél, sugárzásánál kaphat gyakorlati jelentőséget. Végül fontos kiemelni az Szjt. (új) 108. § (9) bekezdésének szabályát, amely egy film esetében azt jelenti, hogy az 1999. szeptember 1. előtt a teljes védelmi időre vagy határozatlan időre megkötött felhasználási szerződés azonos feltételekkel ismét megilleti a gyártót, illetve jogutódját. Itt tehát a szerzői jogok feléledéséről a filmszerzők tekintetében csak annyiban lehet beszélni, amennyiben azok nem vagy nem teljes egészében kerültek át a film gyártójához.

Hatályukat vesztő rendelkezések 110. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti: a) a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény, valamint az 1978. évi 27. törvényerejű rendelet, az 1994. évi VII. törvény 13-19. §-a és 29. §-a, az 1994. évi LXXII. törvény, valamint az 1997. évi XI. törvény 120. §-ának b)-c) pontja; b) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 117. §-a (2) bekezdésének második mondata, 139. §ának (4) bekezdése, a 151. §-a, valamint 161. §-ának e) pontja; c) a szerzői és a szomszédos jogok közös kezeléséről szóló 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet és az azt módosító 239/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet; d) a szerzői jogi törvény végrehajtásáról szóló 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet, valamint az azt módosító, illetve kiegészítő 4/1978. (XII. 7.) KM rendelet, 15/1982. (IX. 20.) MM rendelet, 15/1983. (VII. 12.) MM rendelet,

- 151 18/1988. (VIII. 24.) MM rendelet, 6/1992. (IV. 8.) MKM rendelet, 12/1992. (VII. 29.) MKM rendelet 2. §-a, 8/1994. (IV. 26.) MKM rendelet 33. §-a (2) bekezdésének a) pontja, 24/1994. (XII. 28.) MKM rendelet; e) a kiadói szerződések feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 1/1970. (III. 20.) MM rendelet, valamint az azt módosító 2/1980. (IX. 15.) MM rendelet, 13/1982. (X. 18.) MM rendelet, 21/1984. (XII. 28.) MM rendelet, 14/1985. (XII. 22.) MM rendelet, 15/1987. (VIII. 9.) MM rendelet és 19/1996. (XII. 26.) MKM rendelet; f) a színpadi művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 2/1970. (III. 20.) MM rendelet, valamint az azt módosító 7/1992. (IV. 8.) MKM rendelet; g) a zeneművek megírására és az első nyilvános előadására vonatkozó szerződésekről szóló 3/1970. (III. 20.) MM rendelet; h) a Magyar Rádió és Televízió felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 5/1970. (VI. 12.) MM rendelet, valamint az azt módosító 15/1985. (XII. 28.) MM rendelet, 16/1988. (VIII. 11.) MM rendelet, 13/1992. (VIII. 26.) MKM rendelet és 23/1994. (XII. 26.) MKM rendelet; i) az egyes felhasználási szerződések díjazására vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 4/1988. (II. 12.) MM rendelet; j) az alkalmazott grafikai művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 6/1970. (VI. 24.) MM rendelet; k) a kisplasztika, érem és plakett felhasználására vonatkozó szerződések feltételeiről és a szerzők díjáról szóló 7/1970. (VI. 24.) MM rendelet; l) a művészi fényképek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 8/1970. (VI. 24.) MM rendelet; m) az iparművészeti és az ipari tervezőművészi alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjáról szóló 9/1970. (VI. 25.) MM rendelet, valamint az azt módosító 14/1989. (V. 13.) MM rendelet; n) a képgrafikai alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 10/1970. (VI. 25.) MM rendelet; o) a képzőművészet, az iparművészet egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 83/1982. (XII. 29.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 16/1982. (XII. 29.) MM rendelet 11. §-ának 4-9. - számmal nem jelölt - bekezdései; p) a megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM rendelet, valamint az azt módosító 2/1983. (III. 23.) MM rendelet; r) a zeneművek kiadására vonatkozó szerződések feltételeiről, a zenekiadással kapcsolatos egyéb szerződésekről, valamint a szerzői és más tevékenység díjáról szóló 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet. Az Szjt. (új) hatálybalépéséig a magyar szerzői jog szabályozásának az volt a hierarchiája, hogy az alapvető jogokat és kötelességeket tartalmazó törvény mellett létezett egy általános végrehajtási rendelet (sajátos módon nem kormányrendelet, hanem a művelődési miniszter rendelete, az ún. Vhr.), továbbá ugyancsak a törvény végrehajtását szolgáló tizenegy művelődési miniszteri rendelet, amely nevesített felhasználási szerződések feltételeit és a vonatkozó szerzői díjakat tartalmazta. Ez utóbbiakra azért volt szükség, mert kiadásukkor (1970-ben) a művek megrendelőinek, felhasználóinak, terjesztőinek állami monopolhelyzete volt, s a velük többnyire egyébként is munkaviszonyban álló szerzőkkel, előadóművészekkel szembeni erőfölényükkel visszaélhettek volna. A szerzői és egyéb díjak mértékét eredetileg fix összegben, vagy az alsó és felső határok megállapítása útján (ún. -tól -ig összegben), esetleg %-os mértékben határozták meg a rendeletek. A szerzői díjak ilyenformán történt meghatározása egyrészt védte a szerzők érdekeit, másrészt jövedelemszabályozási célt is szolgált. A nyolcvanas évek közepétől bekövetkező piaci változások hatására ezek a díjtételek úgy módosultak, hogy már csak a kötelező alsó határösszegeket tartalmazták. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. § f) pontja értelmében a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni, a 15. § (2) bekezdése szerint a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni, s a 18. § (3) bekezdése szerint a szabályozás egyébként sem lehet indokolatlanul többszintű. Ennek megfelelően a szerzői jogi jogszabályaink átfogó felülvizsgálatáról szóló 1100/1997. (IX. 30.) Korm. határozat 3/r. pontja kimondta, hogy meg kell szüntetni a szerzői jogi szabályozás indokolatlan többszintűségét. Az Szjt. (új) eleget tesz a hivatkozott jogszabályi előírásoknak. Nincs általános végrehajtási rendelete, s nincsenek aprólékos előírások az egyes felhasználási szerződésfajták kötelező feltételeire és díjazására nézve sem. V. fejezete csak a felhasználási szerződések általános szabályait határozza meg, és csak néhány szerződésfajtára illetve műfajra állapít meg speciális rendelkezéseket. Az Szjt. (új) rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni [Szjt. (új) 107. § (1) bekezdés], tehát az 1999. augusztus 31-e előtt létrejött felhasználási szerződések teljesítése, értelmezése, megszegése stb. során felmerülő kérdésekre a választ továbbra is az Szjt. (új) 110. § a) és d)-r) pontjai által hatályon kívül helyezett jogszabályokban kell keresni. De az Szjt. (új) hatálya alatt

- 152 létrejövő új felhasználási szerződések tartalmának meghatározásánál is jelentős segítséget nyújthatnak a régi miniszteri rendeletek aprólékos előírásai. Az Szjt. (új) 110. § b) pontja az 1996. évi I. törvény 117. § (2) bekezdésének második mondatát az Szjt. (új) 111. § (3)-(4) bekezdésében foglaltakra tekintettel helyezte hatályon kívül, az 1996. évi I. törvény ugyancsak hatályát vesztett 139. § (4) bekezdése, 151. §-a és 161. § e) pontja idejétmúlt rendelkezéseket tartalmazott. Az Szjt. (új) 110. § c) pontját az indokolja, hogy a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését az Szjt. (új) XII. fejezete szabályozza.

Módosuló rendelkezések 111. § (1) (2) A TRIPS-egyezmény, az Európai Bizottság ún. Fehér Könyve, és az Európai Közösség több jogszabálya is nagy súlyt helyez a szellemi tulajdonjogok hatékony védelmét szolgáló eljárások meggyorsítására. Ezt a célt szolgálják az Szjt. (új) 94. §-ának előírásai, de szükséges a bírósági határozatok végrehajtását is korszerűsíteni. Már az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) megalkotása is jelentős lépés volt a bírósági végrehajtás egyszerűsítése és gyorsítása, az indokolatlan adósvédelem megszüntetése érdekében. A szellemi tulajdonok megsértése miatt indított perekben hozott határozatok végrehajtása azonban még további, a végrehajtási eljárást gyorsító és egyszerűsítő speciális intézkedéseket igényelt. Ezért az Szjt. (új) a Vht.-nek a különleges végrehajtási eljárásokat szabályozó harmadik részében a IX. fejezetet (meghatározott cselekmény végrehajtása) kiegészítette egy új szakasszal, a 184/A. §-sal. A Vht. 184/A. § (1) bekezdése a bíróságot háromnapos határidő előírására, illetve azonnali teljesítésre irányuló felhívásra kötelezi. Az általános szabály [Vht. 172. § (1)] viszont csak megfelelő határidő kitűzését írja elő. A Vht. 172. §-a szerint a végrehajtható okiratot a végrehajtó a feleknek postán kézbesíti, és a végrehajtást kérőtől várja annak közlését, hogy megtörtént-e az önkéntes teljesítés. Szellemi tulajdonjogok megsértése esetén viszont a végrehajtó a helyszínen kézbesíti a végrehajtható okiratot a kötelezettnek, és a helyszínen maga ellenőrzi a teljesítés megtörténtét. A végrehajtási eljárás költségeinek megelőlegezésére vonatkozóan a Vht.-nek a 2000. évi CXXXVI. törvény 14. §-ával módosított 34. §-a úgy rendelkezik, hogy a végrehajtás során felmerülő költséget a végrehajtást kérő előlegezi és az adós viseli. Az előlegezett költség összegét a végrehajtó elszámolási számlájára kell befizetni, illetőleg nyugta ellenében a végrehajtónak átadni. Ideiglenes intézkedés végrehajtására akkor kerül sor, ha a bíróság a Pp. 156. § (8) bekezdése szerint az ideiglenes intézkedést elrendelő végzésben kimondja annak előzetes végrehajthatóságát. A Vht. 174. § c) pontja 100 000 Ft-ban maximálja a kiszabható pénzbírság összegét, és késedelmes fizetés esetére nem ír elő büntetőkamatot. A Vht.-nek a szellemi tulajdonok megsértésével kapcsolatos végrehajtási eljárásban nem alkalmazható 135. § (1)-(2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben az árverés során nem sikerült az ingóságot értékesíteni, és azt a végrehajtást kérő sem vette át, a végrehajtó felhívja az adóst, hogy az ingóságot 30 napon belül vigye el. Ha az adós az ingóságért a végrehajtónál jelentkezett, a végrehajtó az ingóságot feloldja a foglalás alól, és visszaadja az adósnak. Tehát szellemi tulajdonok megsértése esetén a végrehajtási eljárás során az adós nem kaphatja vissza a lefoglalt ingóságot. A Vht. 190. §-ának újraszövegezett (4) bekezdése nem a szellemi tulajdonjogok megsértésével kapcsolatos végrehajtási eljárásra vonatkozó speciális rendelkezést tartalmaz, hanem minden végrehajtási eljárásra kiterjedő hatállyal írja elő, hogy amennyiben a bíróság biztosítási intézkedést rendel el, a végrehajtónak már eljárása kezdetén meg kell kapnia előlegként a teljes munkadíjnak és a várhatóan felmerülő készkiadásnak, illetőleg költségátalánynak megfelelő összeget. (3) A közszolgálati műsorszolgáltatók egymás közötti ingyenes műsorcseréjének szerzői jogi vonatkozása Az Szjt. (új)-nek az 1996. évi I. törvényt a rádiózásról és televíziózásról (1996. évi I. törvény) módosító szabályait e két törvény egyes szabályai közötti anomáliák feloldása tett szükségessé. Az egyik módosítás a 1996. évi I. törvény 75. § (7) bekezdését érinti. Továbbra is jogszerű lesz tehát az "ingyenes programcsere" a közszolgálati műsorszolgáltatók között, azonban e felhasználások nem csorbíthatják a szerzők és szerzői jogosultak jogdíjra való jogosultságát. A szerzői jogi jogszabályok alkalmazása egyedül a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Magyar Rádió szomszédos jogi jogosultságainál [Szjt. (új) 80. § (1) a)] nem érvényesül a jövőben. Megjegyezzük, hogy e felhasználásra tekintettel a FILMJUS, a Filmalkotók és Gyártók Szerzői

- 153 Jogvédő Egyesülete a Duna Televízióval kötött szerződése és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának e tárgyban történt nyilvántartásba vétele alapján jogdíjkezelést végez az audiovizuális művek szerzői számára. E jogdíjkezelés a Magyar Televízió saját gyártású, és így archívumába tartozó műveinek a Duna Televízió által történt sugárzása fejében járó díjakra terjed ki. E jogdíjak felosztása folyamatosan történik, és a jogkezelés az 1996. I. törvény hatálybalépésétől történt felhasználásokra is kiterjed, vagyis az Szjt. (új) hatálybalépését megelőző időszakot is felöleli. (4) A "must carry" szerzői jogi vonatkozása Az Szjt. (új) 111. § (3) bekezdésében foglaltak mellett, a másik lényegi változás a szerzői jog médiajogi vonatkozásait illetően, az ún. "must carry", vagyis a 1996. évi I. törvény 117. § (1) bekezdésében foglalt műsorelosztási kötelezettség szerzői jogdíj vonatkozását rendezi. Az üzembentartók 1996. július 1-jétől alapszolgáltatásként kötelesek elosztani a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete kiterjed az adott fejállomásra. Az Szjt. (új) hatálybalépéséig az ilyen felhasználás jogdíjmentes volt, és ez jelentős sérelmet okozott a jogosultaknak. Tekintettel azonban a továbbközvetítési kötelezettségre (must carry), és arra, hogy ez a jogdíj nem hárítható át az előfizetőkre, az üzembentartók helyett az Szjt. (új) 28. § (6) bekezdése alapján a jogdíjakat a jövőben a Műsorszolgáltatási Alapból (1996. évi I. törvény 77-78. §) kell megfizetni.

Felhatalmazások 112. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a reprográfiára szolgáló készülékek körét - az érintett érdekképviseleti szervek véleményének figyelembevételével - rendelettel meghatározza. (2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendelettel megállapítsa a szerzői jogi szakértő testület szervezetének és működésének részletes szabályait. (3) Felhatalmazást kap a nemzeti kulturális örökség minisztere, hogy a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületekről vezetett nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat rendelettel megállapítsa. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. § f) pontja szerint a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat és kötelességeket törvényben kell szabályozni, ezek a felhatalmazások azonban nem érintenek alapvető jogokat és kötelességeket, tehát nem ellentétesek az idézett törvény 15. § (2) bekezdése szerinti tilalommal. Jóllehet az Szjt. (új) 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba, a reprográfiai készülékek előállításában és importjában érintett cégek elérték, hogy egy év felkészülési időt követően kerüljenek bevezetésre a reprográfiai jogdíjra vonatkozó rendelkezések [az Szjt. (új) 21. §-ának és 22. §-ának a reprográfiára szolgáló készülékekkel kapcsolatos előírásai]. E díjigény érvényesítésének, pontosabban a kötelezettek által fizetendő díjak megállapításának elengedhetetlen feltétele a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározása. A csúsztatott hatálybalépés és az érintett érdekképviseleti szervekkel lefolytatott hosszas egyeztetést követően került elfogadásra és kihirdetésre a reprográfiára szolgáló készülékek körének meghatározásáról szóló 158/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet. [E rendelet megjelenésével vált teljessé az Szjt. (új)-ban biztosított felhatalmazás alapján kibocsátott végrehajtási rendeletek köre.] A rendelet melléklete sorolja fel a reprográfiai készülékeket az alábbiak szerint: Termékszám ITJ Megnevezés 300121 11 00 ex 46-72-4 Elektroakusztikai elven működő másológép 300121 19 00 ex 46-72-9 Egyéb (pl. termikus elven működő) másológép 300121 29 00 ex 46-72-1 Egyéb kontakt másológép 300121 90 00 ex 46-72-9 Egyéb optikai rendszert tartalmazó másológép, a fényképészeti eljárások gépeit kivéve 300122 00 00 ex 46-72-9 Irodai ofszet sokszorosítógép lapadogatással (a lap mérete legfeljebb 22 x 36 cm) 300123 12 00 ex 46-72-5 Irodai sokszorosítógép nyomóforma előállítására alkalmas egységgel egybeépítve 300123 19 00 ex 46-72-5 Egyéb irodai sokszorosítógép A (2) bekezdés szerinti felhatalmazás alapján született meg a 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet, amely a Magyar Közlöny 97. számában került kihirdetésre, és 1999. november 11-én lépett hatályba. Részletes ismertetése az Szjt. (új) 101. §-ához fűzött kommentár végén található. A (3) bekezdésben adott felhatalmazás alapján a nemzeti kulturális örökség minisztere 16/1999. (XI. 15.) NKÖM szám alatt adta ki rendeletét, amely a Magyar Közlöny 103. számában került közzétételre, és 1999. november 26-án lépett hatályba. Lényeges érdembeli eltérést nem tartalmaz az egyidejűleg hatályon kívül helyezett 5/1997. (II. 12.) MKM rendelethez képest. Az Szjt. (új) §-aira való hivatkozásokkal kellett felváltani

- 154 a régi Szjt. §-aira történt utalásokat, át kellett vezetni az illetékes minisztérium nevének megváltozását, és az 1. § szerinti csoportosításba bekerültek önálló csoportként a filmalkotások is. A rendelet 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy az Szjt. (új) hatályba lépésekor már nyilvántartásba vett közös jogkezelő egyesületek továbbra is az érvényes bejegyzésüknek megfelelően végezhetik tevékenységüket, de kérniük kell tevékenységüknek az Szjt. (új) szerinti megjelölését a nyilvántartási adatokban.

Az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés 113. § E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz: a) a Tanács 91/250/EGK irányelve a számítógépi programok jogi védelméről; b) a Tanács 92/100/EGK irányelve a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról; c) a Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joggal kapcsolatos jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról; d) a Tanács 93/98/EGK irányelve a szerzői jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének összehangolásáról; e) az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről. Az 1994. évi I. törvény 3. §-a úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződéseinek előkészítése és megalkotása során biztosítani kell azoknak az Európai Megállapodással való összhangját. A jogszabályok előkészítése és megalkotása során érvényesíteni kell az Európai Megállapodás 67. §-ában meghatározott követelményeket. Az Európai Megállapodás 67. §-a szerint a Szerződő Felek elismerik, hogy Magyarországnak a Közösségbe történő gazdasági integrációja egyik alapvető előfeltétele az, hogy az ország jelenlegi és jövőbeni jogszabályait közelítsék a Közösség jogszabályaihoz. Magyarország biztosítja, hogy amennyiben lehetséges, jövőbeni jogszabályai a Közösség jogszabályaival összeegyeztethetőek lesznek. Ezt a közelítést szolgálták a régi Szjt.-nek (1969. évi III. tv.) az 1994. évi VII. törvénnyel, az 1994. évi LXXII. törvénnyel, az 1996. évi I. törvénnyel és az 1997. évi XI. törvénnyel történt módosításai, de a Btk.-t módosító 1993. évi XVII. törvény, és a Pp.-t módosító 1995. évi LX. törvény is, valamint a szellemi tulajdonjogok megsértésével szemben a vámigazgatási eljárásban alkalmazható intézkedésekről szóló 128/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet, továbbá a szerzői és a szomszédos jogok közös kezelésével kapcsolatos 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet és 5/1997. (II. 12.) MKM rendelet.