2002. 02. 18
2001. évi célkitűzéseink értékelése a Nyugat-Dunántúlon Bevezető A Tanács márciusban elfogadta 2001 évi célkitűzéseit. A célkitűzések előzetes értékelését tartalmazza ez a dokumentum, amely a Soproni Évindító találkozó és a bizottsági ülések eredményeivel kiegészülve vált teljessé. Fő célkitűzéseink az alábbiak voltak: I. Közös jövőkép formálása II. A régió területfejlesztési szervezeteinek megerősítése III. Sikeresen megvalósítani azt, amiben egyetértünk Célkitűzéseink teljesülésének áttekintése I. Közös jövőkép formálása A régiót érintő ágazati fejlesztési tervek és a régió operatív programjainak tartalma kerüljön összhangba egymással. A Nemzeti Fejlesztési Terv készítése során fokozatosan összhangba kerülnek a regionális és az ágazati programok – a helyzetelemzésben szinte maradéktalanul, a stratégiai és operatív programok célkitűzéseiben és részletes tartalmában pedig ágazatonként eltérő mértékben. A Tanács összetett régión belüli egyeztetési eljárásrendet állított fel az NFT tervezésre, amelyet szinte maradéktalanul sikerült megtartania – a partnerek aktív együttműködése és az NFT honlap munkafelületén keresztül. Az előző évekhez képest (26) már kevesebb új regionális operatív program tervezése indult a régióban. Bátrabb, következetes innováció a javasolt területfejlesztési eszközökben, eljárásokban és szervezeti megoldásokban Több területfejlesztési szervezeti kezdeményezés kötődik a Tanács nevéhez 2001ben: így legfontosabbként említhető, hogy 2001 februárjában megalakult a Területfejlesztési Régiók Egyeztetési Tanácsa (TERET) A TERET keretében közös előzetes regionális álláspontok kerültek kialakításra számos Országos Területfejlesztési Tanácsi előterjesztésben, jogszabály véleményezésben, valamint a Nemzeti Fejlesztési Tervezés folyamatában. Ennek köszönhetően mára a régiók inkább alakítói, mint követői lehetnek a sorsukat érintő változásoknak Magyarországon egyedülállóan jött létre 2001. októberében -3 klaszter megalakulása után- a Pannon Gazdasági Kezdeményezés a Tanács, a RIB és a Nyugat-Pannon Rt kezdeményezésére, amely a regionálisan integrált gazdaságfejlesztés modelljévé válhat.
1
2002. 02. 18
A fenntarthatóság elvének világos érvényesítése a regionális program megvalósítása során Elfogadásra került a fenntarthatósági értékelő szűrő megvalósíthatósági tanulmánya, a tényleges bevezetése még nem történt meg, ehhez 2002-ben önálló regionális projekt indítása javasolt Megindult a regionális környezetgazdálkodási stratégia elkészítése, amely 2002-ben fejeződik be A régió kezdeményezésére az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága felkérte az illetékes minisztériumokat az aprófalvas szennyvíztisztítás jogszabályi és pénzügyi feltételeinek rendezésére. Ezt elősegítendő a 2001 évi regionális pályázatban hangsúlyosabban szerepelt ez a célkitűzés. Még 2001-ben a Környezetvédelmi Minisztérium Magyarországon először KAC pályázatot írt ki erre a célra. Regionális nyilvánosság kiterjesztése Megalakult a Regionális Marketing Fórum a Tanács munkaszervezete, az RMI, az AMC és az ITD-H részvételével, amely kezdeményezéshez azóta többen csatlakoztak. Ennek keretében egyeztetésre kerültek a 2001 és a 2002 évi regionális marketingtervek és a régiót érintő nagyrendezvények. Elkészült magyar és angol nyelven a régiót bemutató kiadványcsomag. A megyei lapokban megnőtt terjedelemben rendszeresen megjelentek a regionális oldalak a Marketing Fórum tagjaival együttműködésben. A regionális honlap az év közben kétszer megújult és folyamatosan tematikus oldalakkal (NFT, Hazatérés, Pályázatok, Eurégió) és munkafelületekkel bővült. Az elkészült operatív programok alapján olyan projektek szervezett előkészítésének megkezdése, amelyek 2003-2004-re nagy ISPA/Kohéziós Alap projektként indíthatóak lesznek Az operatív programoknak csak egy részéből kerültek a KEZDET projekttárba a megvalósításra javasolt kezdeményezések. 2001-ben évi stratégiai tervezési forráskeret híján érdemi projekt előkészítésre nem kerülhetett sor. A regionális pályázatban elsősorban fejlesztés-megvalósítást támogatott a Tanács, azonban pl. az Észak-Déli közlekedési folyosó több szakaszának tervezése is támogatásban részesült. 2002-ben kiemelt szerepet kell kapjon a regionális pályázatban a 2004-től várható nagyobb nagyságrendű fejlesztési források fogadását lehetővé tevő ISPA és Kohéziós projektek tervezése. A tavaly közösen elhatározott fejlesztési területek, így különösen az Észak-déli gazdasági és közlekedési tengely, a Pannon Gazdasági Kezdeményezés, a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás, a termál turizmus és a kistérségi kapacitások kiemelt fejlesztése. Újabb közös regionális javaslatok kikristályosodása. Sikerült előrelépni a kulcsprojektek területén. Az Észak-déli közlekedési tengely szerepel a Közlekedési Minisztérium TEN és TINA hálózatfejlesztési javaslataiban. Emellett hosszas szakmai előkészítés után sikerült megállapodni Burgenlanddal az Eurégiót érintő Észak-déli közlekedési kapcsolatok vonalvezetéséről. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy 2001. decemberében a GYSEV átvette a Sopron-Szombathely vasútvonal üzemeltetését, amelyen már rövid távon villamosítást és vonalfejlesztést tervez. Működik a Pannon Gazdasági Kezdeményezés, elkészült a befektetői tőkebevonást célzó szakmai javaslat, amelynek megvalósítása 2002 évi feladat.
2
2002. 02. 18
Törékeny jövő, avagy a kutatás és fejlesztés fájó hiánya a régióban c. országos konferenciát tartottunk. Megalakult a Regionális Felsőoktatási Fórum. A regionális pályázatban az egyik legnagyobb súlyt ez az intézkedés tette ki. Termálklaszter megalakult. A Széchenyi terv keretében messze a legmagasabb támogatottságot a nyugat-dunántúli fürdők kapták.
II. A RÉGIÓ TERÜLETFEJLESZTÉSI SZERVEZETEINEK MEGERŐSÍTÉSE A Tanács bizottságainak erősebb feladatvállalása A Bizottsági koordinátori pozíciók bevezetésével javult a Bizottságok feladatvállalásának feltételrendszere. A Bizottságok kiemelt szerepet játszottak a regionális pályázatok mintegy háromnegyed éves előkészítésében (nem úgy az értékelésében). Rendszeres és a Tanács többszöri kérése ellenére hirtelen NFT véleményezési feladatoknak a Bizottságok maradéktalanul eleget tesznek. Szakmai munkacsoportok folyamatos és nyitott működése – elsősorban az internetes munkafüzet segítségével A szakmai munkacsoportok működése nem a célkitűzésnek megfelelően alakult. Feladatorientáltan egyes munkacsoportok hatékonyan működnek, így pl. a kútfő és a háló munkacsoport. Pannon Gazdasági Kezdeményezés szervezeti hálózatának kiteljesítése, a régió gazdaságfejlesztő szervezeteinek együttes fellépése Létrejött a Pannon Gazdasági Kezdeményezés, azóta mintegy 15 gazdaság- és vállalkozásfejlesztési szervezettel, ipari parkkal közösen számos projektjavaslat van kidolgozás alatt. A Pannon Gazdasági Kezdeményezés keretei között együttműködő klaszter tagvállalatok az országos GDP, az egyéb szervezetek pedig régiónk gazdaságfejlesztési tevékenységének jelentős százalékát adják. A kistérségi kapacitások megerősítése A kistérségi kapacitások kiemelt fejlesztése nem tudott maradéktalanul megvalósulni. Erre esélyt ad a Regionális Felkészülési Program 2001 év végi indulása. Szervezetek közti bizalom erősítése – többek között több szervezet, település illetve megye által közösen benyújtott projektek támogatása, illetve közös sport és kulturális rendezvények szervezése a regionális szereplők részére Regionális Médiahajó a Fertő tavon Regionális Autómentes Nap 9 helyszínen Regionális Marketing Fórum Regionális Szociális Közmunka pályázat több, mint 50 kistelepülés részvételével Nyugat-Dunántúl és Észak-Magyarország együttműködése egymás helyzetének megértése révén törje fel a hagyományos kelet-nyugat szembeállítás logikáját. Az Együttműködési Megállapodást a két Tanács elfogadta. Jelenleg az együttműködés elsősorban a TERET keretében valósul meg. Kiemelten intenzívvé vált 2001-ben a két régió munkaügyi szervezeteinek kapcsolata.
3
2002. 02. 18
A Területfejlesztési Régiók Egyeztetési Tanácsa (TERET) révén legyen a Nyugat-Dunántúl kezdeményező a „regionális minimum” országos elfogadtatásában. A TERET három Nemzeti Fejlesztési Tervezést érintő ajánlása, valamint több közös fellépése jelentősen hozzájárult a regionális szint elfogadottságához, valamint a régiók közötti szakmai párbeszéd megerősödéséhez, a legjobb gyakorlatok kölcsönös átvételéhez. III. Sikeresen megvalósítani azt, amiben egyetértünk A 2001. évi integrált regionális program gyors elindítása A vonatkozó kormányrendelet megjelenésének késése miatt illetve a minisztériumokkal folytatott hosszú egyeztetések okán a pályázat csak augusztus végén jelent meg. Ennek ellenére nagyon magas számú, 179 pályázat érkezett. A Tanács és munkaszervezete, valamint a közreműködő szakértők és szakértői bizottság minden program-végrehajtási feladatot határidőre, pontosan teljesített. Ez tette lehetővé, hogy december10-én döntés születhetett 73 pályázat támogatásáról, amelyek szerződéskötése folyamatban van. Előrelépés a forráskoordináció regionális szinten történő megvalósításában, az integrált finanszírozás példáinak felmutatása A Tanács az MTA RKK NYUTI-val közös kutatási tervet fogadott el, amelynek finanszírozása és végrehajtása 2002 évi kiemelt feladat – részben önálló projektként, részben az RPP keretében. A forráskoordináció kiemelt példája az SzCSM által támogatott Regionális Szociális Közmunka Program, mely a régió 85 településén 170 munkanélküli foglalkoztatását teszi lehetővé. A regionális felkészülési program /RPP/ révén a programvégrehajtásban a magyar régiók képesek legyenek teljesértékű partnerei lenni az ágazati szervezeteknek Az Európai Bizottsággal kötött kormánymegállapodásnak megfelelően a program novemberben indult, ezért érdemi hatása 2002-ben lehet. Kulcskérdés, hogy ne bokréta legyen a kalapon, hanem a kalap maga, azaz a külföldi szakértők ne a regionális szervezeti működéstől elválasztva fejtsék ki másfél éves tevékenységüket, hanem annak részeként, azzal szoros együttműködésben. A Regionális Fejlesztési Tanács programjainak érvényesítése a Nyugat-Pannon Eurégió kereteiben. Az EuRégió jövőképének összeállításában maradéktalanul érvényesültek a Nyugatdunántúli szempontok, csakúgy, mint az Eurégió közlekedési hálózatáról kidolgozott megállapodásban. Sajnálatos módon 2001-ben az Eurégió nem az elvárt intenzitással működött. Érdekes jele ennek, hogy a regionális pályázat eurégiós céljára nem érkezett egyetlen pályázat sem. Decemberben az elnökséget Győr-Moson-Sopron Megye vette át. Nyugat-Pannónia év közepére tervezett brüsszeli bemutatkozása jelentős előkészületen és hatékony, gyors együttműködésen alapulhat csak.
4
2002. 02. 18
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség tevékenység beszámolója a 2001. évi munkaterv alapján STRATÉGIAI TERVEZÉS A Tanács 2001. évi célkitűzéseiben megfogalmazott stratégiai tervezési feladatok közül kiemelkedő jelentőségű volt a régió középtávú területfejlesztési programjára épülő Előzetes Regionális Fejlesztési Program összeállítása, valamint az ehhez kapcsolódó 2001. évi pályázati felhívás, illetve a teljes pályázati csomag elkészítése és egyeztetéseinek megszervezése. További feladat volt az első széleskörű pályázati eljárásrend tapasztalatainak összegyűjtése és azok beépítésének előkészítése a 2002. évi pályázati eljárásba. Mindez egyben egy tanulási folyamat részét is képezte, amely a Strukturális Alapok fogadására való felkészülést célozza. Az elmúlt év során ismertté és elismertté vált a KEZDET adatbázisa, több száz beérkező helyi projektjavaslat került regisztrálásra. A KEZDET adatlapjának kitöltése hozzájárul a pályázatokon való részvételre kész projekt dokumentációk összeállításához, amely mind a regionális, mind a központi, mind pedig az előcsatlakozási alapok igénybevételéhez visz közelebb. Megkezdődött a Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozása, amely során a régió élen járt a hatékony részvétel biztosításában. Országosan egyedülálló honlapfelület került kialakításra a nyilvánosság biztosítása céljából, valamint újszerű egyeztetési eljárásrend került bevezetésre a Tanács bizottságainak és esetenként munkacsoportjainak együttműködésével. A regionális fejlesztési program egyes intézkedéseihez kapcsolódóan újabb operatív programrészek készültek el az év folyamán, amelyek a továbbiakban a stratégiai célkitűzések projektalapú megvalósítását alapozzák meg, segítséget nyújtva egyben a pályázati kiírások magalapozásához is. A regionális monitoring tevékenységek megkezdését segítve kutatási terv készült az integrált regionális fejlesztés finanszírozás tárgyában, amely megvalósítása a 2001. évi tapasztalatok felhasználásával már a 2002. év feladatai közé tartozik majd.
1.1. 1.1.1.
1.1.2. 1.1.3.
1.1.4.
NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVEZÉS RÉSZTEVÉKENYSÉG A regionális szervezetrendszer együttműködésének, hatékony bevonásának koordinálása az NFT folyamata során Az NFT régióra vonatkozó fejezettervezeteinek elkészítése és széles körű egyeztetése Ágazati fejezetek véleményeztetésének megszervezése és lebonyolítása
ÉRTÉKELÉS Májusban a Tanács elfogadta az NFT régióra vonatkozó mintaértékű egyeztetési rendjét, amelynek megfelelően történt a továbbiakban az ágazati és regionális részanyagok véleményezése. A helyzetelemzés, SWOT elemzés és stratégia az ütemtervnek megfelelően elkészült és beépült a Regionális Operatív Program tervezetébe. Az ágazati részanyagok véleményezése az illetékes bizottságok és munkacsoportok bevonásával írásban történt. A Tanács és a bizottságok minden egyes ülésére az egyeztetési folyamat aktuális helyzetéről tájékoztató készült. „NFT munkafelület” működtetése a régió A honlapfelület kialakításra került, működtetése honlapján folyamatos
5
2002. 02. 18
1.2. 1.2.1.
1.2.2.
1.3. 1.3.1.
1.3.2.
1.4.
1.4.1.
1.4.2.
REGIONÁLIS TERÜLETI TERVEZÉS RÉSZTEVÉKENYSÉG Az átfogó regionális célrendszer megvalósításának megalapozása a hiányzó operatív programok készíttetése révén
ÉRTÉKELÉS A 2001. év során a regionális fejlesztési program 6 intézkedéséhez tartozóan készültek el újabb operatív programok, amelyek az intézkedések projektalapú megvalósítását támasztják alá. A programok jelentősebb része lezárult, vagy egyeztetési anyag részig jutott el. Végső lezárásukra 2002 második feléig sor kerül. Phare 2000-2002. program „tükörrégiós” A Phare „tükörprogramhoz” kapcsolódóan elkészült a eljárásához kapcsolódó programozási régió 2001-2003. évekre vonatkozó Előzetes Regionális feladatok ellátása Fejlesztési Programja. Ennek alapján elkészült és megjelentetésre került a 2001. évi regionális pályázati felhívás.
REGIONÁLIS MONITORING ÉS TERÜLETI ÉRTÉKELÉS RÉSZTEVÉKENYSÉG Programok megvalósulásának felülvizsgálata, regionális monitoring és területi értékelő tevékenység megkezdése A TEIR, a REGINA működtetése és a Digitális Regionális Tervtár kialakítása
ÉRTÉKELÉS Az Ügynökség az MTA RKK NYUTI szervezetének munkatársaival 2002-ben közösen indítandó kutatási tervet készített elő az integrált regionális fejlesztés finanszírozás tárgyában, amely a monitoring tevékenység alapjául szolgálhat a régióban. A 2001. év során a régiók kérésükre megkapták a TEIR végponti hozzáférést, amit az Ügynökség irodáiban lehet igénybe venni. A Digitális Regionális Tervtár kialakítása folyamatban van. Elkészült a TC 1998-1999. évi keretéből finanszírozott operatív programok digitális CD-je, illetve folyamatban van a honlap átszerkesztése ezen programok könnyebb elérése érdekében. A REGINA bővítése során 2002. márciusáig elkészül egy távolról is feltölthető kistérségi, megyei és regionális csoportosítású elektronikus terv- és tanulmány adattár, egy ugyancsak távolról karbantartható megyénkénti intézményi adatbázis és egy kistérségi mintahonlap
KEZDET- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KEZDEMÉNYEZÉSEK TÁRA TOVÁBBFEJLESZTÉSE RÉSZTEVÉKENYSÉG Projekt kezdeményezések dokumentálása, a KEZDET adatbázis működtetése
Uniós, országos, megyei pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, a projektek pályázatra találásának elősegítése
6
ÉRTÉKELÉS A KEZDET adatbázisába folyamatosan érkező projekt javaslatok regisztrálásra és rendszerezésre kerültek, valamint a honlapon különböző szempontok szerint nyilvánossá tett adatbázis folyamatosan frissítésre került. A KEZDET adatbázisának nyilvánossága elősegíti a projektgazdák közötti kapcsolatfelvételt a pályázati lehetőség kihasználása során, azonban az Ügynökségnél konkrét pályázatfigyelő szolgáltatás nem került bevezetésre.
2002. 02. 18
REGIONÁLIS KOORDINÁCIÓ Az Tanács 2001. évi célkitűzéseiben megfogalmazott feladatokról általánosan elmondható, hogy teljesültek: kialakult és olajozottá vált a tanácsülésekhez kapcsolódó működési és időbeli ütemezési rendszer, megszilárdult a bizottságok működéi rendje is. A munkacsoportok szerepe és feladatvállalása azonban még nem kiforrott. Számos szakmai szervezettel erősödött a Tanács és az Ügynökség kapcsolata, kiemelt területté vált a Pannon Gazdasági Kezdeményezés keretén belül formálódó kapcsolatrendszer és tevékenység. Létrejött a Regionális Marketing Fórum, és rendszeresen olvashatók a régiót érintő hírek a megyei napilapokban is. Biztatóan indul a Regionális Felkészülési Program (RPP), melynek eddig csak a kezdeti szakasza értékelhető, emellett azonban folyamatosan körvonalazódnak a régióra váró feladatok e területen.
2.1. 2.1.1. 2.1.1.1. 2.1.1.2. 2.1.1.3. 2.1.2. 2.1.2.1. 2.1.2.2. 2.1.2.3. 2.1.3.
REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS ÉS SZERVEINEK MŰKÖDÉSE RÉSZTEVÉKENYSÉG RFT működésének koordinálása RFT ülések előkészítése RFT ülések lebonyolítása RFT ülések végrehajtási feladatai Bizottságok működésének koordinálása Bizottsági ülések előkészítése Bizottsági ülések lebonyolítása Bizottsági ülések végrehajtási feladatai Munkacsoportok működésének koordinálása
ÉRTÉKELÉS - A Tanács öt ülést tartott az elfogadott munkatervnek megfelelően. - A Tanács 2001. évi célkitűzései között szerepelt a bizottságok erősebb feladatvállalásának biztosítása, amelyet sikerült megvalósítani az elmúlt év során. A bizottsági ülések kiszámíthatósága és a helyettesítési rendszer bevezetése is hozzájárult a bizottságok hatékony működéséhez. A bizottságok munkájának strukturáltságát és a kommunikációt segítette, hogy a bizottságok titkársági feladatait egy-egy felelős koordinátor látta el. - A bizottságok a 2001. év legfontosabb tanácsi feladatának teljesítésében – a tükörrégiós pályázati folyamatban – is aktívan részt vettek, döntés-előkészítő munkájukkal segítették a Tanács működését. - A bizottságok a hatáskörükbe utalt operatív programok kidolgozásának nyomon követése során a munkacsoportok szakvéleményére is támaszkodtak.
7
2002. 02. 18
2.2. 2.2.1.
RÉGIÓBELI ÁGAZATI ÉS SZAKMAI SZERVEZETEK KOORDINÁCIÓJA RÉSZTEVÉKENYSÉG Kapcsolattartás a dekoncentrált ágazati szervezetekkel
2.2.2.
Felsőoktatási és kutató intézményekkel való együttműködés
2.2.3.
Környezetvédelmi szervezetekkel való együttműködés
ÉRTÉKELÉS A Tanács kezdeményezésére megtörtént a kapcsolatfelvétel a megyei államigazgatási kollégiumokkal, ez nagymértékben hozzájárul az együttműködés folytatásához. A Tanács korábbi elhatározásának megfelelően 2001. júniusában „A kutatás és fejlesztés megújítása a NyugatDunántúlon” címmel országos konferenciát szervezett. A konferencia célja a nyugat-dunántúli felsőoktatás, valamint a kutatás és fejlesztés megújításának lehetséges irányainak megvitatása volt a regionális és a kormányzati döntéshozókkal, a tudományos és a gazdasági szervezetek képviselőivel közösen. Több hónapos egyeztetési folyamat eredményeként a Tanács 2001. júliusi ülésén elfogadta „A nyugat-dunántúli régió kutatás-fejlesztési cselekvési tervét”, amely a NyugatDunántúli Regionális Innovációs Stratégián, valamint a Nyugat-dunántúli Régió Felsőoktatásának Fejlesztési és Együttműködési Programján alapul. A cselekvési terv végrehajtásának első lépéseként 2001. novemberében megalakult a Regionális Felsőoktatási Intézményvezetői Fórum, amely központi szerepet játszik a terv végrehajtásában. Szintén a tervnek megfelelően meghirdetésre kerültek „Az év nyugat-dunántúli kutatója”, illetve a „Regionális Innovációs Nagydíj” pályázati felhívások (a pályázati eljárás végrehajtása folyamatban van). A 2001. évi Céltámogatás szennyvíztisztításra jutó III. prioritási csoportja, a Kistelepülések szennyvízkezelésének megoldása illetve a Környezetgazdálkodási Program beindítása kapcsán alakult ki konkrét együttműködés a Környezetvédelmi Felügyelőségekkel. A Fertő-Hanság NP szervezetével az Őrségi NP kialakítása kapcsán, míg a BfNP zalaegerszegi munkatársával szintén a Környezetgazdálkodási Program kapcsán alakult ki együttműködés. A régióban lévő környezetvédelmi civil szervezetekkel mind a NFT, mind a regionális együttműködés kapcsán több alkalommal találkoztunk. A megbeszélések eredményeképpen megfogalmazódott egy Regionális Környezetvédelmi Civil Fórum létrehozásának szükségessége, melynek létrehozására 2002 elején kerül sor. A programozás, illetve a NFT készítése kapcsán több alkalommal került sor egyeztetésre a megyéknél nevesített környezetvédelmi felelősökkel.
8
2002. 02. 18 2.2.4.
2.3. 2.3.1.1. 2.3.1.2. 2.3.2.1. 2.3.2.2.
Pannon Gazdasági Kezdeményezés – a gazdaságfejlesztési szervezetekkel való együttműködés
A Pannon Gazdasági Kezdeményezés Együttműködési Nyilatkozatát 2001. október 16-án írták alá az Alapítók: a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Rt. és a NyugatDunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság. Az aláírást követő I. műhelytalálkozón kialakításra került az együttműködési hálózat szolgáltatáscsomagjának terve. A csatlakozó tagok folyamatos bővülése közepette került megrendezésre 2001. december 17-én a II. műhelytalálkozó, melyen a munkaerő piaci és innovációs együttműködési lehetőségeken túl a régió klaszterei számoltak be működésük első évének tapasztalatairól. A három eredményesen működő klaszter (autóipari, fa- és termál klaszter) tapasztalatainak felhasználásával alakul meg az elektronikai és a gyümölcs klaszter 2002. márciusában. A Pannon Gazdasági Kezdeményezés tagszervezeteinek szakmai kompetenciáit felhasználva több, a régió gazdaságának, versenyképességének fejlesztését célzó projektjavaslat fogalmazódott meg, így többek között az elektronikus elérhetőséget, kapcsolattartást, információszolgáltatást segítendő regionális gazdaságfejlesztési portál, amely 2002 első felében megkezdi működését.
KISTÉRSÉGI KAPACITÁSÉPÍTÉS ÉS REGIONÁLIS GYAKORNOKI RENDSZER RÉSZTEVÉKENYSÉG Előminősítő pályázati eljárás lefolytatása A kapacitásépítési cselekvési terv megvalósításának koordinálása Gyakornoki rendszerben résztvevő szervezetek koordinálása Kapcsolattartás
ÉRTÉKELÉS A kapacitásépítési cselekvési terve megvalósítása a 2001. évben nem tudott a tervezett ütemben folyni, de az Ügynökség munkatársai folyamatosan közreműködtek a régió kistérségeiben folyó fejlesztésekben, a kistérségek menedzserei számára tartott képzéseken előadóként vettek részt, és az egyes megyékben szerveződő kistérségi műhelyek munkájában is részt vettek. Az Ügynökségnél 2001. novemberétől gyakornoki rendszer került bevezetésre, melynek keretében fiatal szakemberek számára max. 1 évig terjedő időtartamig szakmai tapasztalatszerzésre nyílik lehetőség. A rendszer működtetése során, a gyakornokok kiválasztásánál a kistérségekben és a Tanács partnerintézményeiben dolgozó, vagy általuk ajánlott szakemberek előnyt élveznek. Az Regionális Felkészülési Program további lehetőségeket biztosít a kistérségekben dolgozó szakemberek továbbképzésére, a kistérségi humán kapacitások megerősítésére.
9
2002. 02. 18
2.4. 2.4.1.
REGIONÁLIS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM (PHARE RPP PROGRAM) RÉSZTEVÉKENYSÉG A felkészülési program régión belüli előkészítése
2.4.2.
A területfejlesztési képzési és tanácsadási szükségletfelmérés
2.4.3.
Képzés- és tanácsadás szervezés
2.4.4.
Részvétel az RPP program régiók közötti koordinációjában
2.5. 2.5.1.
TERET-TERÜLETFEJLESZTÉSI RÉGIÓK EGYEZTETÉSI TANÁCSA RÉSZTEVÉKENYSÉG A TERET titkársági feladatainak ellátása
2.5.2.
OTT ülések előtti egyeztetések lebonyolítása
2.5.3.
A fejlesztésfinanszírozás jövője c.
2.5.4. 2.5.5.
2.6.
ÉRTÉKELÉS A program indulása a régiókon kívül álló okok miatt több hónapot csúszott, a novemberben megkezdődött programnak az év hátralévő időszakában a kezdeti szakasza zajlott le, mely során a regionális igények felmérése, a program régióban való bemutatása és a szakértők és a régió szereplői közötti találkozók megszervezése történt meg. Megkezdődött a régió városaiban és a program részletes munkatervének ismeretében 2002 év első negyedévében is folytatódik a kistérségekben és más partnerszervezeteknél. A program indulásának késlekedése miatt nem történt meg, a program részletes munkatervének ismeretében 2002 első negyedévében lesz rá lehetőség. Megkezdődött, kiemelt figyelemmel a Közép-dunántúli régióra, mely a két régió közös Előcsatlakozási Tanácsadójának személyéből adódóan fontos feladat.
konferencia rendezésében való közreműködés TERET internetes munkafelület elindítása, karbantartása
TERET ajánlások kidolgozásában való közreműködés
ÉRTÉKELÉS Megtörtént, a feladat teljesítése maradéktalanul megtörtént, és 2002-ben is folytatódik. Minden OTT ülés előtt megvolt a szükséges egyeztetés a régióelnökkel. A konferencia 2002. első negyedévében kerül megrendezésre. A honlap munkaváltozata elkészült, jelenleg folyik a régiók véleményeinek, észrevételeinek begyűjtése és feldolgozása. Mind az ajánlások kidolgozásában, mind azok utánkövetésében aktív szerepet vállalt az Ügynökség.
REGIONÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ, INFORMATIKA ÉS NYILVÁNOSSÁG
2.6.1. 2.6.2.
RÉSZTEVÉKENYSÉG Regionális hírlevél megjelentetése Regionális oldalak a megyei lapokban
2.6.3.
Regionális kiadványok szerkesztése
2.6.4.
Regionális honlap és portál továbbfejlesztése
ÉRTÉKELÉS Folyamatosan megtörtént 2001. júniusától jelent meg havi két oldalon a három megyei napilapban. 2001. december 31-ig elkészült magyar és angol nyelven egy információs mappa, valamint kilenc különféle témájú kiadvány. Folyamatosan történt, a honlap új, átdolgozott formában 2002. februárjától lesz elérhető.
10
2002. 02. 18
PROGRAMVÉGREHAJTÁS A Területfejlesztési Célelőirányzat keretéből folyó programok elkészítésével a Tanács komoly szakmai előkészítő munkát végzett el, amely nélkülözhetetlen volt az újonnan kialakult régió feladatainak megalapozott, hatékony ellátása érdekében. Eredményeit már most is jól hasznosíthatja, mind a régió rendelkezésére bocsátott fejlesztési források felhasználása, mind az országos szakmai egyeztetések, többek között például a Nemzeti Fejlesztési Terv készítése során. A programozási menedzsment feladatok esetén megállapítható, hogy azok döntés-előkészítése a 2001. évben a korábbinál jobban előkészített volt. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a Tanács és bizottságai üléseinek ütemezése ismertté vált az év elején, így az beépíthetővé vált az egyes megbízási szerződések ütemezésébe. Az egyes programok során mindvégig biztosítható volt a bizottságok szakmai kontrollja, és a Tanács számára a megalapozott előterjesztések elkészítése. Az 1998 és 1999 évi keretből finanszírozott projektek egy kivétellel sikeresen lezárultak. A korábban fel nem használt keret terhére meghirdetett tartalék projekt várhatóan 2002 második felében zárul le. A 2000. évi keret terhére támogatást nyert projektek esetén az év első harmadában megtörtént a szerződéskötés. Ezek közül több le is zárult év végéig. Négy projekt esetén a végső lezárás a programkészítések esetén kötelező két hónapos egyeztetési időszak miatt tolódott a 2002. évi első tanácsülésre. A jövő év további részére mindössze két további projekt kidolgozása folytatódik. A Strukturális Alapok fogadására való felkészülésben kiemelkedő jelentőségű az Előzetes Regionális Fejlesztési Program végrehajtására létrehozott, hazai költségvetési forrásból finanszírozott Phare Tükörrégiós program. A korábbi évekhez képest tízszeres forrásról döntöttek a régióban. A decentralizált forrásból a Regionális Fejlesztési Tanács 2001. évre vonatkozóan közel 1 milliárd forintot osztott szét a 8 intézkedésen belül 73 támogatott pályázónak. A program eddigi sikerei bizonyítékul szolgálnak arra is, hogy régió béli szereplők a közösen megformált célkitűzéseket sajátjukként elfogadva, saját forrásaikat és kapacitásukat mozgósítva, egymással a szükséges mértékig együttműködve képesek arra, hogy megvalósítsák a régió érdekét legjobban szolgáló fejlesztési célkitűzéseket.
3.1 3.1.1.
3.1.2. 3.1.3. 3.1.4. 3.1.5. 3.1.6.
1998 ÉS 1999 ÉVI REGIONÁLIS PROGRAM VÉGREHAJTÁSA RÉSZTEVÉKENYSÉG Tanács által kért kiegészítések elismertetése
Jóváhagyás alapján számla bekérése és a kifizetés elindítása Fennmaradó három projekt végteljesítésének beterjesztése Tanács döntése alapján OTK jóváhagyás kérése Számla bekérése és kifizetés elindítása TC 1998. és 1999. évi keret felhasználásáról összegző jelentés készítése
ÉRTÉKELÉS A TC 1998 és 1999. évi keretéből 2001-ben lezáruló programok során a szakmai követés a Tanács, annak bizottságai illetve az Ügynökség részéről a program felelős és a projektmenedzserek révén történt meg. Ennek részleteiről a Tanács és szervezetei rendszeresen tájékoztatást kaptak. Az OTK és a Tanács között létrejött Megállapodás alapján megtörtént a projektek adminisztratív követése, és valamennyi elkészült projekt esetén megtörténtek a kifizetések. A keretből fennmaradt összeg terhére jelenleg egy projekt kidolgozása van folyamatban. Az OTK által kért formában elkészült az összesítő jelentés, mely csak a fennmaradó tartalék projekt miatt nem lehetett végső jelentés. A program végrehajtását az FVM által megbízott jogi és pénzügyi ellenőrök ellenőrizték.
11
2002. 02. 18
3.2./A
A 2000 ÉVI REGIONÁLIS PROGRAM VÉGREHAJTÁSA
3.2.1.
RÉSZTEVÉKENYSÉG Indító megbeszélések
3.2.2 3.2.3.
Szerződéskötés Előleg kifizetése
3.2.4.
Havi jelentések értékelése
3.2.5.
Részbeszámolók befogadása, opponáltatása Bizottsági előterjesztések készítése Bizottsági döntés kiértesítése Egyeztetések, fórumok szervezése Egyeztetések emlékeztetőinek beépítése Zárótanulmány opponáltatása Bizottsági előterjesztések készítése Tanácsi előterjesztés előkészítése Kiértesítés a Tanács döntéséről
3.2.6. 3.2.7. 3.2.8. 3.2.9. 3.2.10. 3.2.11. 3.2.12. 3.2.13. 3.2.14. 3.2.15. 3.2.16.
3.2./B
3.3.1. 3.3.2.
OTK és FVM Területfejlesztési Főosztály jóváhagyásának megkérése Számla bekérése kifizetés
ÉRTÉKELÉS A Tanács 2000. decemberi döntése értelmében a szerződések megkötését megelőzően, az egyes programok Feladat-meghatározását és a szerződés feltételeit tisztázó indító megbeszélések szervezésére került sor, mely a szerződéskötés előfeltétele volt. Az egyes szerződéseket az Ügynökség készítette elő, azokat az illetékes Bizottságok elnökei hagyták jóvá, majd a Tanács elnöke írta alá a megbízottakkal. A szerződéskötést követően a Tanács és az OTK között a 2000. évre megkötött Megállapodás alapján előleg kifizetésére került sor, mely a megbízási díj 20 %-a volt. A projektek előrehaladásáról a megbízottak rendszeresen tájékoztatták az illetékes bizottságokat, illetve az Ügynökség projektfelelőseit. A programok előrehaladásának szakmai nyomonkövetése a projektfelelős előterjesztésében az illetékes bizottságok által történt. A programok nyilvánosságának biztosításához egyeztetések kerültek megszervezésre, melyet a megbízottak a projektfelelősökkel egyeztetve végeztek. Az elkészült programok szakmai megvitatása a Tanács illetékes munkacsoportjai és bizottságai, ezek javaslatai alapján pedig szükség esetén a Tanács előtt történtek. Az elfogadásról szóló döntést minden esetben a Tanács tette meg. A programok kifizetésének feltétele a Tanács elfogadó határozatán túl az OTK jóváhagyása volt, melyet a régióigazgató közreműködésével a Főigazgató tett meg. Ennek, illetve a helyesen kitöltött számla megérkezését követően a Tanács elnökének utalványozására kerültek kifizetésre a programok.
A 2000 ÉVI REGIONÁLIS PROGRAM ÜGYNÖKSÉGI SAJÁT PROGRAMJAINAK VÉGREHAJTÁSA (Pannon Gazdasági Kezdeményezés, Hazatérés, Regionális marketing, Horvátmagyar CBC Program) RÉSZTEVÉKENYSÉG Szerződéskötés OTK-val Előleg kifizetése
3.3.3. 3.3.4.
Alvállalkozói szerződések megkötése Alvállalkozói munkarészek egyeztetése, elfogadása
3.3.5. 3.3.6. 3.3.7.
Projekt kidolgozása Részjelentés elkészítése Részjelentés bizottsági előterjesztése
ÉRTÉKELÉS A Tanács döntése értelmében a régió számára kiemelkedő fontosságú programok esetén a kivitelezést az Ügynökség vállalta fel. Ezt az OTK Főigazgatója a Megállapodás alapján minden esetben jóváhagyta. Az Ügynökség illetékes projektfelelőse egységes iránymutatás alapján a program koordinátorának közreműködésével előkészítette megbízási szerződést, illetve később ez alapján az alvállalkozói szerződéseket. A szerződések szerint, figyelembe véve a Tanács és bizottságai minél nagyobb mértékű bevonásának szükségességét, kidolgozásra, megvalósításra kerültek a
12
2002. 02. 18 3.3.8. 3.3.9. 3.3.10. 3.3.11. 3.3.12. 3.3.13. 3.3.14. 3.3.15.
3.3.16. 3.3.17.
3.3.
Bizottsági határozatok beépítése
programok. Ennek során az előrehaladást az illetékes bizottságok rendszeresen jóváhagyták, arról tájékoztatást kaptak. Részkifizetés A bizottságok, illetve a Tanács részteljesítéseket jóváhagyó döntései alapján a szerződés szerinti mértékű részkifizetésekre került sor. Egyeztetések, fórumok lebonyolítása A programok nyilvánossága és elfogadottsága érdekében, a vonatkozó rendelkezések szerint Záró tanulmány elkészítése Záró tanulmány bizottsági előterjesztése egyeztetésekre, illetve azok eredményeinek beépítésére került sor. Ennek során kiemelkedő szerepe volt az Bizottsági határozatok beépítése illetékes munkacsoportok szakértelmének. Tanács számára előterjesztés elkészítése Az egyes projektek felelősei közreműködésével az előterjesztéseket a bizottságok és a Tanács számára a program koordinátora készítette el. Végső változat dokumentálása A Tanács illetve bizottságai döntésének megfelelően a projektek végső dokumentálása részben megtörtént. A most egyeztetés, illetve kisebb részben kidolgozás alatt álló program esetében ez várhatóan 2002 második feléig megtörténik. OTK és FVM Területfejlesztési Főosztály A tanács végső jóváhagyását követően a kifizetést az jóváhagyásának megkérése OTK Főigazgatójának és az FVM Területfejlesztési Főosztálya vezetőjének jóváhagyása alapján a Tanács Kifizetés elnöke eszközöli. A „Hazatérés – a nyugat-dunántúli régió emberkincsének megtartásáért” c. cselekvési terv és modellprogram egyeztetési változatát a Tanács 2001. december 5-i ülésén elfogadta, jelenleg folyik az egyeztetési eljárás. A végleges változat elfogadásáról a Tanács várhatóan februári ülésén fog dönteni.
2001 ÉVI REGIONÁLIS PROGRAM VÉGREHAJTÁSA RÉSZTEVÉKENYSÉG Nyílt pályázati felhívás közzététele Pályázatok befogadása, visszaigazolás Hiánypótlásra felszólítás Hiánypótlás befogadása, kizárások javaslata
Szakértői Bizottság titkársági feladatainak ellátása Pályázatok javasolt sorrendjének kialakítása, döntés a formai okokból történő kizárásokról Szakértői Bizottság javaslatának előterjesztése Döntés a pályázatokról Támogatási szerződés előkészítése
ÉRTÉKELÉS A regionális koordináció szakterület munkatársainak közreműködésével 3 megyei és egy országos napilapban jelent meg a pályázati felhívás. Az Ügynökségen belül felállított Pályázati Titkárság végezte a pályázatok befogadását és azok formai bírálatát. A formai hiányosságokról az október 8-10-én kiküldött hiánypótló levelekben kaptak értesítést a pályázók. A hiánypótlásra 2001. október 31-ig volt lehetőség, a beérkezett pótlások rendszerezése után a Titkárság kiállította a befogadásról szóló igazolásokat. A Szakértői Bizottság (SZB) operatív feladatait a Titkárság végezte. Az alakuló ülésre november 7-én került sor, a pályázatok értékelése november 15-16-án zajlott. A titkárság ajánlása alapján az SZB döntött a formai hibák miatt elutasított pályázatokról (9 db), amelyekről az értesítő leveleket kiküldtük.
A Regionális Fejlesztési Tanács 2001. december 10-i döntése alapján elkészítette a nyertes, valamint
13
2002. 02. 18
Támogatási szerződés aláírása Monitoring Bizottság titkársági feladatainak ellátása Műszaki, tartalmi és pénzügyi ellenőrzés Pénzügyi beszámoló a 2001. évben felhasznált forrásokról
3.4.
3.4.1.
3.4.2 3.4.3.
3.4.4. 3.4.5.
forráshiány miatt elutasított pályázatok kiértesítő levelét, illetve megkezdődtek a sikeres pályázatok szerződéseinek előkészítése. A pályázati kiírás elhúzódása miatt a szerződések aláírása várhatóan 2002 februárjában történik meg. Regionális Monitoring Bizottság összehívását, operatív feladatait a Titkárság a Régiószervezési Szakterülettel együttműködve végezte illetve végzi. Ezen feladatokat a Titkárság 2002 első negyedévében hajtja végre.
A RÉGIÓ RÉSZVÉTELE ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOKBAN, KIEMELT PROJEKTEK VÉGREHAJTÁSA RÉSZTEVÉKENYSÉG Nyugat-Dunántúli Szociális közmunkaprogram
Nyugat-dunántúli regionális és munkaerő-piaci információs rendszer kiépítése Regionális Turizmusfejlesztési Koncepció és Program megvalósításában való közreműködés
ÉRTÉKELÉS A Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával régiónkban 2001. júliusától 2002. december 31-ig 169 fő munkanélküli szociális területen történő foglalkoztatása valósul meg. A 85 települést érintő szociális közmunkaprogram menedzsment feladatainak ellátására a Tanács a zalaegerszegi Kontakt Humán Szolgáltató Kht.-t bízta meg, amely az eddigi tapasztalatok szerint sikeresen látja el feladatát. A tenderdokumentációk (szolgáltatási és beszerzési) elkészültek és benyújtásra kerültek az EU Delegációhoz
A Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság, úgy is mint a Tanács szakmai bizottsága koordinálásával történt meg és történik folyamatosan a koncepció és a program megvalósítása. A 2000. TC keretből a Tanács saját projektjeként elkészült a „Kerékpárral a NyugatDunántúlon” c. dokumentum, mely a régió kerékpáros régióvá válásának rövid- és középtávú programja, mely nagymértékben hozzájárulhat a régió aktív-turisztikai kínálatának fejlesztéséhez. Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Informatikai Nem érkezett felkérés a közreműködésre. Stratégiájának kidolgozásában való részvétel A fenntartható fejlődést biztosító szűrő A program továbbvitelére elsősorban forráshiány miatt program továbbvitele nem került sor, de annak 2002. évi folytatására több kistérség és a kidolgozók közreműködésével előkészítő lépések történtek.
14
2002. 02. 18
4.
PANNON AUTÓIPARI KLASZTER RÉSZTEVÉKENYSÉG A klaszter, mint szervezeti struktúra kialakítása és működtetése, monitoring, PR tevékenység.
ÉRTÉKELÉS A szervezeti és tagi struktúra kialakítása, a PANAC egységes arculatának kialakítása, a PANAC, illetve általános klaszter gazdasági súly és dinamika mutatórendszer kifejlesztése megtörtént. A klaszter humán erőforrás igényének kielégítése megtörtént, az iroda létszáma 3 főre bővült, felkészülve az általános megalakulást és eszközrendszer kialakítását követő feladatokra, illetve az eszközrendszer alkalmazásából adódó igényekre. A klaszter menedzser mellett: mérnök és pénzügyi asszisztens dolgozik.
4.2
Kommunikációs tevékenység, együttműködés az érdekeltekkel
A klaszter rendezőként, vagy résztvevőként a következő jelentős eseményeken volt képviselve: 2 általános tájékoztató és tagtoborzó esemény, részvétel kiállítóként az Autómobil 2001 kiállításon, Audi Motor Hungária Kft – Beszállítói napján való részvétel előadóként, PANAC tájékoztató program a Visteon Kft. szervezésében, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatalban. A PANAC tevékenységének és terveinek bemutatása különböző fórumokon, meghívott előadóként, részvétel előadóként a Magyar Közigazgatási intézet által szervezett képzési programon, (a résztvevők a 13 minisztérium vezető köztisztségviselői), részvétel előadóként az Institute for International Research által szervezett Autóipari szakfórum-on, személyes találkozók vállalati látogatások keretében, illetve szakvásárokon való részvétellel.
4.3.
A vállalkozásoknak nyújtandó szolgáltatási eszköztár kialakítása, a szolgáltatások megkezdése (informatikai platform, képzések)
Az együttműködés kommunikációs és információs platformjának megteremtése megtörtént, az elektronikus autóipari klaszter portál elérhető a www.panac.hu címen, a weblap részletes biztonsági és adatkezelési szabályzattal rendelkezik. Az együttműködésben résztvevő vállalkozások beszállítói képességének felmérésére szolgáló rendszer (vállalati diagnosztika módszer) kialakítása megtörtént, bevezetés előtt áll. Oktatási szolgáltatások kialakítása került és megkezdődött: az első alkalommal 15 cég számára, 7 képzési napos, munkacsoport rendszerű képzés (2001. december – 2001. március) A klaszter bekapcsolódott a MGSZ Vámmunkacsoportjának, és benchmarking munkacsoportjának munkájába.
4.1.
15
2002. 02. 18 4.4.
Szervezeti kapcsolatrendszer és szakértői A feladatok közül kiemelkedő fontosságú volt, hogy a bázis kiépítése, felhasználása fejlesztési PANAC kialakítsa kapcsolati rendszerét, azokkal az tőke biztosításában együttműködni, és együtt gondolkodni kész szervezetekkel, szolgáltató vállalkozásokkal, akik képesek az Együttműködési hálózat számára releváns szolgáltatásokat nyújtani. Minél szélesebb körű ez az együttműködés, valamint minél szervezettebb ez a kör, annál inkább biztosítható, hogy a Klaszter Menedzsment központi szervező bázisának aktív közreműködésével egy koherens, és minden igényt kielégítő szolgáltatási kínálati paletta legyen felmutatható az együttműködésben részt vevő vállalkozások felé. Kiépült a klaszter tanácsadási hálózatának magja, amely folyamatosan szélesedik, horizontálisan és vertikálisan egyaránt. A felhalmozott szakmai tapasztalatok alapján a PANAC megkezdte a régióban működő klaszterek tevékenységéhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó, illetve kialakító szervezetek, vállalkozások támogatását. Ennek keretében elsőként a PANAC Divízió a Nyugatdunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett pályázatokhoz 8 esetben nyújtott támogatást, melyek közül 5 nyerte el a megpályázott támogatási összeget.
Ezen szervezetek listája az alábbi mellékletben található.
16