2 Strukturális reformok a felsőoktatásban – A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2.1 A Bologna – rendszerű képzés A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás harmonizációja mely által a magyar felsőoktatás kompatibilis lesz az európaival. A végzettek versenyképesek lesznek az európai munkaerőpiacon. A folyamat legfontosabb célkitűzése a könnyen áttekinthető és összehasonlító oklevelek rendszerének bevezetése, a hallgatói és az oktatói mobilitás megteremtése. E folyamat eredményeképpen a magyar felsőoktatás az Európai Felsőoktatási Térség részévé válik. A magyar felsőoktatás a korábbiakban alapvetően duális szerkezetű volt. Ez azt jelenti, hogy élesen elkülönült egymástól a főiskolai és egyetemi szintű képzés. Az egységes Európai Felsőoktatási Térhez történő csatlakozást szolgáló bologna rendszerű képzés egymásra épülő, lineáris, több ciklusú. Szakaszai az alapképzés (bachelor), BA, BSc; és a mesterképzés (master), MA, MSc., továbbá a doktori képzés. Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként, illetve jogszabályban meghatározott esetben egységes, osztatlan képzésként lehet megszervezni. A ciklusokra bontott, osztott és az egységes, osztatlan képzések szerkezetét a Kormány határozza meg. A felsőoktatás keretében felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésként felsőfokú szakképzés (egyre több európai állam tekinti ciklusos képzési rendszere 0. elemének) és szakirányú továbbképzés is szervezhető.
2-5 FÉLÉV MESTERKÉPZÉS
6-8 FÉLÉV ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA
Lineáris képzési szerkezet a magyar felsőoktatásban
Felsőfokú szakképzés Sajátos, felsőfokú szakképesítést nyújtó, gyakorlat központú képzés, ahol a képzési idő 4 félév, az alapképzésben a beszámítható kreditek száma a felsőfokú szakképzésben megszerezhető krediteknek legalább 1/3-ada. Felsőfokú végzettséget nem ad. A jelentkezés feltétele: érettségi vizsga. Alapképzés Az első szakasz a bachelor általában 3 éves képzés. Az új típusú alapképzés egyik fő célja, hogy lehetővé tegye a munkaerőpiacon elhelyezkedést biztosító diploma megszerzését, ezért a képzés gyakorlatorientált. A megszerzett alapfokozat végzettséget tanúsít és szakképzettséget nyújt. E mellett lehetőséget biztosít a mesterképzésben (MA, MSc) további tanulmányok folytatására is. Alapképzésben alapfokozat (bachelor) és szakképzettség szerezhető. Az alapfokozat az első felsőfokú végzettségi szint, amely feljogosít a mesterképzésben való részvételre. Az itt szerzett szakképzettség meghatározott munkakörök betöltésére jogosít. A teljesítendő kreditek száma 180-240, a képzési idő 6-8 félév. Az alapfokozat megszerzéséhez általában egy középfokú, „C” típusú általános nyelvi, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga szükséges. Az alapképzésben kiadott oklevelek angol nyelvű jelölése a bölcsészet- és a hittudományok, valamint a művészet- és a társadalom-tudományok, továbbá a pedagógusképzés területén a Bachelor of Arts (rövidítve: BA), az agrár-, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és az orvostudományok, valamint a sport-, és természettudományok területén Bachelor of Sciensis (rövidítve: BSc). A jelentkezés feltétele: érettségi vizsga. Mesterképzés A második szakasz a mesterképzés, az alapképzés utáni, arra épülő, általában 2 éves képzés, amely felsőfokú végzettséget és szakképzettséget ad. A többciklusú rendszerben lehetőség van arra, hogy a hallgató mesterszinten más területen folytassa tanulmányait, mint amelyik alapszakon befejezte. A mesterképzés felvételi követelményeit (így pl. azt, hogy mely alapszakról fogadnak hallgatót) a felsőoktatási intézmények határozzák meg. A mesterképzésben mesterfokozat (master) és szakképzettség szerezhető. A mesterfokozat a második felsőfokú végzettségi szint, amely feljogosít a doktori képzésben való részvételre. A mesterképzésben szerzett szakképzettség meghatározott munkakörök betöltésére jogosít. A megszerzendő kreditek száma 60-120-150, a képzési idő 2-4-5 félév. A mesterfokozat megszerzéséhez szükséges államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga(áka)t a mesterképzések képzési és kimeneti követelmények határozzák meg. A mesterképzésben kiadott oklevelek angol nyelvű jelölése a bölcsészetés a hittudományok, valamint a művészet- és a társadalom-tudományok, továbbá a pedagógusképzés területén Master of Arts (rövidítve: MA), az agrár-, az a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és az orvostudományok, valamint a sport-, és természettudományok területén Master of Sciensis (rövidítve: MSc). A jelentkezés feltétele: legalább alapfokozatú, illetőleg korábban szerzett főiskolai szintű oklevél.
Egységes, osztatlan képzés Mesterfokozat (master) és szakképzettség szerezhető, amely meghatározott munkakörök betöltésére és doktori képzésben való részvételre jogosít. A megszerzendő kreditek száma 300-360, a képzési idő 10-12 félév. Az orvosok, fogászok, állatorvosok és a jogászok oklevele doktori címet tanúsít (rövidítve: dr. med., dr. med. dent., dr. vet., és dr. jur.). A jelentkezés feltétele: érettségi vizsga. Szakirányú továbbképzés Szakirányú továbbképzésben további szakirányú képzettség szerezhető, a megszerezhető kreditek száma 60-120, a képzési idő 2-4 félév. A jelentkezés feltétele: alapfokozatú vagy mesterfokozatú oklevél, illetőleg korábban szerzett főiskolai vagy egyetemi szintű oklevél. Doktori képzés A doktori programok nem csupán a felsőoktatási képzés harmadik ciklusát jelentik, de a fiatal kutatók karrierjének első fázisát is. A harmadik ciklus magját az eredeti kutatáson alapuló ismeretfejlesztés adja, ezért teszi egyedivé, és különbözteti meg az első és a második ciklustól. A doktori képzés fázisa egyúttal hidat képez az európai felsőoktatási térség és az európai kutatási térség között, így a kiemelkedően magas színvonalú doktori programok létfontosságúak az európai kutatási célok eléréséhez. A doktori képzés a tudományág sajátosságaihoz vagy a doktorjelölt igényeihez igazodó egyéni vagy csoportos felkészítés keretében folyó képzési, kutatási és beszámolási tevékenység. 180 kreditet kell szerezni, a képzési idő 36 hónap (6 félév). A doktori fokozatot, a doktori képzést követően külön doktori fokozatszerzési eljárás keretében lehet megszerezni. (Doktori fokozatszerzési eljárásban az is részt vehet, aki nem vett részt doktori képzésben, és a fokozatszerzésre egyénileg készült fel.) A doktori fokozatszerzési eljárásban szerezhető oklevél által tanúsított tudományos fokozat a Doctor of Philosophy (rövidítve: PhD), amelyet a művészeti képzésben Doctor of liberal Arts-nak (DLA-nak) neveznek. A doktori fokozat megszerzéséhez a tudományterület műveléséhez szükséges két idegen nyelv ismerete szükséges. A jelentkezés feltétele: mesterfokozatú vagy korábban megszerzett egyetemi szintű oklevél. A harmadik ciklus különleges jellegét figyelembe kell venni, ez azonban nem jelenti azt, hogy a doktori programok elszigetelten szemlélendők, hanem inkább a három ciklus megvalósítási folyamatának részeként. Minden, kutatásra alapozott felsőoktatást művelő intézmény számára fontos, hogy kutatási elemeket fejlesszen és biztosítson mindhárom ciklusban, így téve lehetővé a hallgatók számára kutatási tapasztalatok megszerzését és növelve az érdeklődést a kutatói életpálya iránt. A gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelően nemcsak új szervezeti struktúrák alakulnak ki a doktori képzésben, hanem új, innovatív doktori programok is létrejönnek. Az új doktori programok indítására katalizátorként hatott a doktorjelöltek tudományos intézményeken belül és kívül való foglalkoztathatóságának szempontja, valamint az egész életen át tartó oktatásra és képzésre irányuló egyéni és társadalmi szükséglet is. Az új doktori képzések között szakmaorientált programok, egyetem és ipar
közti együttműködésen alapuló programok is találhatók, illetve növekszik az európai és nemzetközi együttműködés, amely mind gyakrabban vezet közös vagy európai doktori fokozathoz. A szakmaorientált vagy gyakorlati doktori képzéseket érdemes kiemelni a többi közül. Ezek reflektív módon fókuszálnak a szakmai gyakorlatba ágyazott kutatásra. Képzési idők –összefoglalva - a ciklusos képzési rendszerben · · · · · ·
Felsőfokú szakképzés: képzési idő 4 félév, az alapképzésben beszámítható Alapképzés - „Bachelor” vagy „baccalaureus” (rövidítve: BA, BSc): a képzési idő legalább 6, legfeljebb 8 félév, Mesterképzés - „Master” vagy „magister” (rövidítve MA, MSc): a képzési idő legalább 2, legfeljebb 5 félév, Az osztatlan képzésben mesterfokozat (master) szerezhető: a képzési idő legalább 10 és legfeljebb 12 félév. Szakirányú továbbképzésben (diplomával már rendelkezőknek) speciális szakképzettség szerezhető: a képzési idő legalább 2, legfeljebb 4 félév. Doktori képzés - PhD, DLA: a képzési idő 6 félév.
2.2 Kiemelések a ciklusos képzés bevezetése körüli vitákból Az első ciklus nehézségei Az intézmények általában nemzeti elvárásoknak és követelményeknek engedve vezették be az első ciklusú vagy alapképzést anélkül, hogy konzultáltak volna velük, vagy érdemi iránymutatást és támogatást kaptak volna. Nem meglepő, hogy ilyen kezdeti hozzáállással a reformtörekvések megvalósítása látszólagos volt. Ahelyett, hogy új oktatási paradigmában gondolkodtak volna, és újragondolták volna a tanterveket a tanulási eredmények alapján, első lépésként a hagyományos osztatlan képzést rögtön kétfelé vágták, így teremtve meg két ciklust a korábbi egy helyén. Így minimális erőfeszítéssel a „reform” egyik nehéz feladatát látszólag teljesítették. Jellemző problémának bizonyult, hogy a reform következményeként a tanulmányok időtartama számos diák számára nemhogy nem csökkent, hanem akár nőhet is. Például egy elméletileg 4 év időtartamú képzési program kétciklusúvá alakítása azt jelenti, hogy az egy 180 ECTS kredit mennyiségű első ciklus és egy 120 ECTS kredit mennyiségű második ciklus kombinációjává válik, vagy években mérve 3 + 2 év tartamúvá, és így a hallgatók többsége egy évvel később végez a tanulmányaival. Gyakran hallani arról, hogy a hallgatói mobilitás lehetőségei szűkülnek, mivel az első ciklusban nagy mértékű tananyag-koncentráció ment végbe, a második ciklusban pedig nem áll elegendő idő rendelkezésre. Ezért úgy tűnik, hogy csak akkor van lehetőség mobilitásra, ha előre számolnak vele a tantervben.
Viták zajlanak arról is, hogy a reform nem segítette elő, hogy az első ciklus befejeztével a hallgatók a munkaerőpiacra lépjenek. Számos intézmény esetében erről a helyzetről árulkodtak azokra a kérdésre adott válaszok, hogy mit kezdhetnek, és valójában mit kezdenek a hallgatók az első ciklusban megszerzett szakképzettségükkel. Legtöbbször az a válasz hangzott el, hogy folytatják tanulmányaikat a második ciklusban. Amíg tehát az első ciklus programjait nem tervezik önállónak, és nem veszik figyelembe, hogy az új első ciklus képzéseinek tartalma megfelelő-e a munkaerőpiac számára, addig nem meglepő, hogy a hallgatók kevés esélyt látnak arra, hogy ne folytassák a tanulmányaikat a mesterképzésben. Bár a jelenség nem tekinthető újnak, a hallgatói jellemzőket gyakran adottnak tekintik az egyes országokban, ezért az Európai Felsőoktatási Térség létrehozásában játszott hatását alábecsülik. Ebben a vonatkozásban az oktatói kar tanácsadó szerepe is kritikus, kevés bizonyíték támasztja alá, hogy végbement volna a sikeres reformokhoz szükséges mentalitásbeli változás ezen a szinten. Ehelyett azt tapasztalható, hogy a hallgatóknak továbbra is azt tanácsolják, hogy a második ciklust ugyanabban az intézményben maradva végezzék, nem pedig azt, hogy másik intézményben tanuljanak tovább, vagy lépjenek ki a munkaerőpiacra. Az intézmények várakozása az, hogy a hallgatók helyben tovább folytatják tanulmányaikat, a szülők és más, a felsőoktatásban érdekelt csoportok pedig alulinformáltak az új, első ciklusban megszerezhető szakképzettségekről, így több tényezőnek együttesen köszönhető a kialakult tehetetlenségi állapot. Számos intézménylátogatáson még az is feltűnt, hogy milyen erősen kapcsolódik az első és a második ciklusú képzés egymáshoz. Közvetlen út vezet az első ciklus egyik képzési programjából a második ciklus egy bizonyos programjához, miközben más, az első ciklusban végzetteknek szóló alternatív utakat meg sem fontolnak. Ha a két ciklus létrehozását a tanulási útvonalak rugalmasabbá tétele motiválta, akkor újra kell gondolni a fenti gyakorlatot. A második ciklus problémái Bár a felsőoktatási intézmények jelentős változásokat értek el a képzési ciklusok terén, az a mód, ahogy egyes országok és intézmények az új koncepciót saját rendszerükhöz adaptálták, a második ciklus jelentős különbségeihez vezetett szerte Európában. Ezt a ciklust tekintik ugyanis a képzési programok lényegének, amelynek önálló létjogosultsága van. Sokféle szempontból az intézmények a második ciklusban a legkreatívabbak, a leginkább innovatívak, és így az új típusú mesterképzések elterjedése tekinthető annak az alapnak Európában, amelyre sajátos intézményi erősségeket lehet ráépíteni. Jelenleg találunk példákat olyan mesterprogramokra is, melyek szorosan az első ciklus képzési programjaihoz kötődnek, és olyanokra is, amelyek kifejezetten a harmadik képzési ciklusra készítenek elő. Az intézménylátogatások során az is bebizonyosodott, hogy a „szakmai mesterképzés” kifejezés számos dolgot fed le. Egyes felsőoktatási rendszerekben olyan speciális
szakképzettséget jelöl, amely az „akadémiai mesterképzéstől” eltérő jogi és/vagy kulturális értéket hordoz. Ilyen fokozatot jellemzően olyan felsőoktatási intézmények kínálnak, amelyek nagyobb mértékben szakma-orientáltak, ám hozzá kell tennünk, hogy ezen a területen az intézménytípusok szerinti különbségek egyre inkább elmosódnak. Más országokban egy képzési programnak lehet sajátos szakmai orientáltsága, természetét tekintve mégsem különböztetik meg bármely más mesterfokozattól. Talán hasonló különbség tehető azon országok között, amelyek felsőoktatási intézményeiket típus szerint duálisan tagolják, és azok között, ahol egységes rendszer működik eltérő rendeltetésű intézmények sorával. Fontos kiemelni egy másik témát is a második ciklusú képzésekkel kapcsolatban: bizonyos felsőoktatási rendszerekben ezek nagyobb akadémiai presztízst jelentenek, mint első ciklusú programok, így reformnak néhány nem várt következménye is akadt. Egyes akadémiai kultúrákban az új, második ciklusú képzések elburjánzása tapasztalható, amely gyakran a nagyobb szakmai megbecsülésre és elismerésre vágyó oktatóknak köszönhető. Egy bizonyos mértékig ez a folyamat az innováció és a felsőoktatási kínálat növekedéséhez vezethet, ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy elaprózódással, és a pénzügyi források gazdaságtalan felhasználásával jár. A második ciklusban egyre több képzési programot tudatosan azzal a szándékkal alakítanak ki, hogy akár nemzetközileg is vonzó legyen. A harmadik ciklus problémái A Bolognai Folyamat keretében elég későn került sor a reformok harmadik ciklusra gyakorolt hatásának átgondolására, valójában csak a 2003-as berlini nyilatkozat emelte be a doktori ciklust a képzési szerkezet reformjába. A doktori programok kulcskomponensei az intézmények nemzetközi stratégiájának, célozzák akár a legjobb teljesítményű jelentkezőket világszerte, akár a doktori programokon belüli mobilitás elősegítését, akár az európai vagy nemzetközi közös vagy kettős doktori programokra irányuló megállapodások létrehozását. Néhány intézmény és néhány kisebb ország számára a mobilitás jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy saját fiatal kutatóit olyan tudományterületen, vagy transzdiszciplináris kutatási területeken kiképezze, ahol számára nem áll rendelkezésre a program indításához vagy az infrastruktúra fenntartásához szükséges kritikus tömeg. A doktori képzés lényegénél fogva nemzetközi, így lehetőséget kell biztosítani a doktorjelöltek számára, hogy ki tudjanak lépni a nemzetközi térbe. Ezt például meg lehetne valósítani több külföldi oktató alkalmazásával; nyári egyetemek, konferenciák és tudományos műhelyek szervezésével; és több közös nemzetközi vagy európai doktori program, valamint több kettős fokozatra irányuló megállapodás létrehozásával. Az új korszerű technikák alkalmazásával (telekonferencia, e-learning) ugyancsak tovább nemzetköziesíthetők a doktori programok. Egyéni tanulási utak a ciklusos képzési rendszerben
Bár mindenki több szakra, több képzési formára (nappali, azaz teljes idejű, levelező, azaz részidős és távoktatási) és finanszírozási módra (államilag támogatott vagy költségtérítéses képzésre) jelentkezhet, csak egy szakra, egy képzési formára és egy finanszírozási módra nyer felvételt. Érettségi birtokában felsőfokú szakképzésre, alapképzésre vagy osztatlan képzésre lehet jelentkezni. Aki érettségi után elsőként felsőfokú szakképzésre jelentkezik és nyer felvételt, annak elvégzése után is jelentkezhet alapképzésre. Felsőfokú szakképzettség birtokában lehetséges a munkaerőpiacon való elhelyezkedés vagy továbbtanulás az alapképzésben. A szakirányban való továbbtanulás azért is előnyös, mert felvétel esetében – mint láttuk – a teljesített kreditek 1/3-a beszámításra kerül az alapképzésben. Alapképzésben csak egy alapfokozatú szakképzettség szerezhető, amely lehetőséget biztosít meghatározott munkakörök betöltésére, illetőleg mesterképzésben vagy szakirányú továbbképzésben való továbbtanulásra. Azt, hogy mely alapképzési szakról, mely mesterképzési szakra és milyen feltételekkel lehet bejutni, az egyes felsőoktatási intézmények határozzák meg. A főiskolák és egyetemek írják elő a mesterképzésre bejutás feltételeit, amely a felvételi vizsga mellett bizonyos alapképzésben megszerezhető kreditek teljesítését is megkövetelheti. A többciklusú képzési rendszer előnyei Az új képzési szerkezet által biztosítható a tanulmányi pályák, a képzési ciklusok egymáshoz és a munka világához való kapcsolódása, növelhető a hallgatói mobilitás. A képzési rendszer átalakítása hozzájárul a társadalmi-gazdasági környezet elvárásaira, változásaira reagálni képes, a tudásalapú társadalom követelményeinek megfelelő rugalmas képzés megvalósításához, az Európai Unióban és más országokban megszerezhető ismeretekkel és végzettségekkel összevethető tudás és végzettség megszerzéséhez. Ez a képzési szerkezet alkalmas nagyszámú hallgatóság színvonalas képzésére, ugyanakkor változatos tanulmányi lehetőségeket biztosít a legmagasabb végzettséget megszerezni kívánó, kiváló teljesítményt nyújtó diákok számára. A fokozatok megszerzése többféle módon lehetséges, szintenként akár más-más intézményben, esetleg országban.
2. 3 Az új végzettségek és a munkaerőpiac kapcsolata A globális versenyben tehát a tőke és a technológia mellett kritikus tényezőként jelent meg a munkaerő. Az Európai Uniót alkotó nemzetcsoport versenyképességét a világpiacon döntően befolyásolja a munkaerő felkészültsége, kreativitása, mobilitása. E kérdésben a nemzeti állam, azon belül a felsőoktatás szerepe meghatározó. A felsőoktatásnak olyan magasan képzett szakembereket kell nagy tömegben felkészíteni, akiknek végzettsége és szakképzettsége összhangban van a társadalom, a gazdaság igényeivel, akik a gazdaság bonyolultabb kooperatív munkakapcsolatai között is helytállni képesek. A felsőoktatásba bevont hallgatók végzettsége és szakképzettsége
akkor lesz összhangban a társadalom igényeivel, ha a tanulmányi szakok megválasztása döntően a piaci hatások révén valósul meg, ha a hallgató számára a tanulás egy életre szóló befektetést jelent. Ez azt is jelenti, hogy a hallgató rugalmasabban választhasson olyan szakot, amelyre kereslet mutatkozik, és ígéretes karriert biztosít számára. Ha változnak a munkapiaci feltételek, akár tanulmányai befejezése előtt módosíthassa a választott szakot, a választott képzési formát, az adott szakon belül bizonyos szabadságfokkal gyűjthesse össze a később jól „eladható” ismereteket. Mindezek megkívánják egy hallgatói mobilitást biztosító oktatási rendszer kialakítását. A hallgatói mobilitás a hallgató számára mozgási lehetőséget jelent a különböző képzési formák, az eltérő diszciplínák és az egyes hazai és nemzetközi intézmények között. A felsőoktatási rendszereknek mindemellett lehetővé kell tenni, hogy a hallgatók élni tudjanak az információs technológia kínálta eszközökkel. Az információs technológia nemcsak a felhasználók igényeinek kielégítése céljából jelenik meg, hanem az EU irányelvek megfogalmazzák magának az oktatási folyamatnak a technikai modernizációját is. A számítógép alkalmazása, a multimédia felhasználása hatással van az oktatás szervezeti kereteire, a kontaktórák számának alakulására, a tanulás hatékonyságára, egyben erősíti annak interaktív jellegét: megteremti a színvonalas tömeges felsőfokú oktatás infrastrukturális hátterét. A szakemberek mobilitása az EU-n belül megkívánja a végzettségek, a szakmák kölcsönös elismertetését. A kölcsönös elismertetés alapfeltétele, hogy világosan meghatározzuk, milyen szakmához milyen iskolai végzettség és milyen szakképzettség szükséges. Egy gyorsan változó világban rendkívül előnytelen és magas kockázatot hordoz magában, ha a felsőfokú tanulmányait megkezdő fiatal érettségi táján kénytelen arról dönteni, hogy az adott szakterületen belül milyen specializációt választ. A fejlettebb országokban ezért az oktatási rendszert úgy alakítják át, hogy a felsőfokú tanulmányait megkezdő hallgató minél később kényszerüljön a szakképzettséget illetően specializációra – egyre gyakoribb, hogy a főiskolai, egyetemi végzettség mellett külön programok biztosítják a szakképzettség megszerzését. Ennek érdekében megfigyelhető a végzettség egyre gyakoribb elválasztása a szakképzettséget nyújtó programoktól. A munkaadói oldalon megindult a szakképzettségi regiszterek kidolgozása és alkalmazása. A kölcsönös elismerés előfeltétele, hogy az egyes EU országok szakképzettségi regiszterei harmonizáljanak egymással, a felsőoktatási intézmények szakstruktúrája megfeleltethető legyen a szakképzettségi regiszternek. Mindemellett a munka világával való szorosabb kapcsolat javítására irányuló törekvés számos új oktatási formát hozott létre (rövidebb idejű képzések, „life long learning”, esti-levelező képzés, távoktatás, felnőttképzés stb.). Az elképzelések szerint bár az új szakokon szerzett szakképzettség kevésbé speciális, a munkaerőpiac igényeinek több szempontból is jobban megfelel. A képzésben a korábbinál nagyobb szerepet kapnak a gyakorlati ismeretek, az életszerű problémák. A kevésbé specializált képzés a gazdaságban gyorsan változó munkakörök szélesebb körét nyitja meg a végzettek számára. A szélesebb elméleti és gyakorlati alapok rugalmasabb alkalmazkodást illetőleg továbbképzést tesznek lehetővé. Az alapképzés erőteljes gyakorlati irányultságát
szolgálja, hogy már az egyes szakok követelményeinek kidolgozásában is jelentős szerepet kaptak a munkaadói szervezetek. A munkaadók a korábbinál nagyobb mértékben vettek és vesznek részt a képzésben, a tantervek fejlesztésében és – képzett szakembereikkel – az oktatásban is. Éppen a vállalatok igényei alapján kapnak nagyobb szerepet a képzésben az olyan képességek és készségek (kompetenciák) elsajátításának szükségessége, mint a csapatmunkára alkalmasság, a motiváltság, a probléma felismerő és megoldó készség, a számítástechnikai és a nyelvi ismeretek és a siker orientáltság. Az elhelyezkedési esélyek Ebből a szemszögből kulcsfontosságú körülménynek tűnik, hogy a munkaadók nincsenek tudatában a reformtörekvések mibenlétének. Sok intézmény véli úgy, főleg azokban a felsőoktatási rendszerekben, amelyeket mostanában alakítottak át, hogy a munkaadók egészében véve bizonytalanok abban, mit várhatnak el az egyetemek alapfokú végzettjeitől. Mivel meglehetősen újnak számít ez a típusú fokozat, és aránylag kevés a példa, némi időbe fog telni, míg ez a kulturális változás gyökeret ereszt. Sőt, miként az már a „Trendek IV” c. kutatás is megállapította, sok országban sem a kormányzat, sem pedig a felsőoktatási intézmények nem tesznek eleget azért, hogy bevonják a munkaadókat a reformokkal kapcsolatos vitákba. Ez pedig sürgősen felülvizsgálandó, hiszen megkérdőjelezheti a Bolognai Folyamat tartós sikerét is. Bár az új szakokon szerzett szakképzettség kevésbé speciális, a szakosítás kevésbé szűk, mint a duális rendszerben, a munkaerőpiac igényeinek több szempontból is jobban megfelel. A képzésben a korábbinál nagyobb szerepet kapnak a gyakorlati ismeretek, az életszerű problémák, az oktatás ennek megfelelően a korábbinál jobban koncentrál a reális problémák felismerésére és megoldására. A kevésbé specializált képzés a gazdaságban gyorsan változó munkakörök szélesebb körét nyitja meg a végzettek számára, a szélesebb elméleti és gyakorlati alapok rugalmasabb alkalmazkodást illetve továbbképzést tesznek lehetővé. Azzal természetesen számolniuk kell a végzetteknek, hogy elhelyezkedés után a munkaköri igények és szakképzettségük közötti természetes feszültségek rendszeres továbbképzéssel hidalhatók át. Ehhez kínál választékot és segítséget a felsőoktatásban a mesterképzések és a szakirányú továbbképzések, valamint a kompetencia-kurzusok rendszere. Az alapképzés erőteljes gyakorlati irányultságát szolgálja, hogy már az egyes szakok képzési és kimeneti követelményeinek kidolgozásában is jelentős szerepet kaptak a munkaadói szervezetek. A felsőoktatási intézményen belüli gyakorlatias képzéseket kiegészíti a munkaadók által szervezett szakmai gyakorlat. A munkaadók a korábbinál nagyobb mértékben vesznek részt a képzésben, a tantervek fejlesztésében és - képzett szakembereikkel - az oktatásban közreműködve. Éppen a vállalatok igényei alapján kapnak nagyobb szerepet a képzésben a következő kompetenciák: csapatmunkára alkalmasság, motiváltság, probléma felismerő és megoldó készség, számítástechnikai és nyelvi ismeretek, siker orientáltság stb.
2.4 Feladatok, ellenőrző kérdések Feladatok: ·
Értékelje felsőoktatási intézménye tanterveinek egymásra épülését és azok munkaerő-piaci megfelelőségét a kimeneti pontokon!
·
Elemezze, hogy melyek a felsőfokú szakképzés Bologna rendszerű képzésbe illesztésének fő problémái és azok hogyan oldhatók fel?
·
Milyen új oktatási paradigmát tartana fontosnak a Bologna rendszerű képzés megvalósításához?
·
Értékelje, hogy hogyan biztosítható intézményében a tanulási utak rugalmassága?
·
Hogyan növelhető a munkaadók bekapcsolása a sikeres alapképzési programok megvalósításába?
Ellenőrző kérdések: 1. Milyen végzettséget nyújt a BA alapfokozat? 2. Mit jelent az európai felsőoktatás harmonizációja? 3. A felsőfokú szakképzés hány kredite számítható be az alapképzési programokba? 4. Hány félév a mesterképzés időtartama? 5. Milyen problémákhoz vezethet a mester-képzési szakok nagy száma? 6. Milyen előnyei vannak a doktori képzésben a nemzetközi együttműködésnek? 7. Milyen képzési szintre lehet jelentkezni érettségi birtokában? 8. Alapképzésben hány alapfokozatú szakképzettség szerezhető? 9. Melyek a ciklusos képzési rendszer előnyei? 10. Mit jelent a mobilitást biztosító oktatási rendszer fogalma?
