BIHAR MEGYEI NAPILAP l NAGYVÁRAD, 2016. SZEPTEMBER 20., KEDD l XIII. ÉVFOLYAM, 3566. SZÁM l ÁRA: 1 LEJ l WWW.REGGELIUJSAG.RO
Korrupcióbotrány a rendõrségen
Újraválasztották a MÚRE elnökét Szakmai találkozóval egybekötött tisztújító közgyûlést tartott a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szeptember 1618. között Nagykárolyban. A pénteken délután a Károlyikastélyban megtartott tisztújítás során újraválasztották Rácz Éva Máriát az egyesület elnökévé.
2.
Egészségbiztosítás nagykorúvá vált fiataloknak Sok fiatal úgy hiszi, a nagykorúság elõnyökkel jár. Pedig ha egy diák betölti a 18. évét, és emiatt szabadnak érzi magát, akkor nagyon téved. Bürokratikus útvesztõk sora vár rá. A Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Széchenyi téri (ma Traian park) fõépülete Nagyváradon
T
egnap reggel házkutatást tartottak a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) felügyelõi a Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság székhelyén, ahol a megyei rendõrfõkapitány, Liviu Popa irodáját vizsgálták át, sõt a rendõrség vezetõjének otthonát is átkutatták. A tegnapi nap folyamán a rendõr-fõkapitányság semmi-
lyen közleményt nem adott ki arról, mi történt valójában, és az újságírók kérdéseire sem válaszoltak. A román sajtóban szárnyra kelt híresztelés szerint a DNA olyan, 2012 és 2014 közötti esetek után vizsgálódik, melyeknél felmerült, hogy Bihar megyében vezetõ beosztású rendõrtisztek követ-
Református lelkész kapta a Fényes Elek-díjat A Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság (PBMET) minden évben Fényes Elek-díjjal tünteti ki azokat a személyeket, akik tevékenységükkel kitûntek történelmi örökségünk védelmében, a honismereti nevelésben, a hagyományok ápolásában. 2016-ban a PBMET elnöksége Veres Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztornak ítélte a kitüntetést. Mivel nem tudott részt venni a szeptember 911. közötti Partiumi Honismereti Konferencián, így vasárnap az olaszi református templomban az igehirdetést követõen vette át a díjat Dukrét Géza PBMET-elnöktõl.
tek el korrupciós cselekedeteket: bírságok eltussolását, védelmi pénz kérését. Az, hogy a megyei rendõrfõkapitányt valójában mivel vádolják, ha vádolják, egyelõre nem derült ki. A váradi Digi24 televízió megkeresésére tegnap Popa annyit felelt, valóban házkutatást tartott a DNA az irodájában és
az otthonában, de ennek okát egyelõre nem tudja. A DNA által kiadott nyilatkozatban sem térnek ki semmilyen konkrétumra, nem derül ki, hogy tulajdonképpen ki vagy mi után nyomoznak, a közlemény végén annyi áll, hogy mihelyt a nyomozás ezt lehetõvé teszi, nyilvánosságra hozzák az eset részleteit.
3.
A PNL keresztbe tett Bihar megye 101 települése közül 97 képviseltette magát tegnap az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség mellett mûködõ Fejlesztési Tanács tagjainak megválasztásán. A PNL megint a haladás elé állott.
4.
Törvényes-e az iskolapénz? Az utóbbi években számos vélemény és ellenvélemény látott napvilágot az úgynevezett iskolapénz és osztálypénz gyûjtésének helyességével, illetve legalitásával kapcsolatban. A 2011ben kibocsátott 1-es számú országos közoktatási törvény ugyanis világosan kimondja, hogy az állami iskolai oktatás ingyenes, a legtöbb tanintézetben a szülõi közösség mégis különbözõ hozzájárulásokat fizet mind az iskola, mind az osztályok mûködéséhez, felszereléséhez, illetve a tanórák legoptimálisabb körülmények között való lefolyásához. A vonatkozó törvény kimondja, hogy a tanintézményeknek joguk van saját bevételhez jutni specifikus aktivitások révén vagy adományokból; a szülõk által fizetendõ iskolapénz vagy osztálypénz létezésére azonban egy betûvel sem utal. Mindazonáltal a törvény nem is tiltja ezeket. A jogszabály lehetõvé teszi, hogy a szülõk önszántukból segítsék egy osztály mûködését, akár pénzbeli támogatás révén is. A szülõbizottság dönthet úgy, hogy anyagi vagy egyéb módon támogatja egy osztály felszerelését, fenntartását vagy fejlesztését, és ehhez nem feltétlenül szükséges a szülõbizottsági döntés
mondja ki a Tanügyminisztérium 2014-ben kibocsátott 5115-ös számú határozata. A szülõbizottság szerepkörei között ugyanakkor az is szerepel, hogy támogatást kereshet és kérhet jogi- vagy magánszemélyektõl az osztály vagy az iskola fenntartására. Mindezek ellenére a törvény kifejezetten tiltja, hogy tanárok vagy diákok részt vegyenek a pénzgyûjtésben, ahogy azt is, hogy bármilyen pénzalapot gyûjtsenek az országos képességfelmérõ és egyéb vizsgák lebonyolítására, illetve ezzel kapcsolatos protokollcélokra. A szülõbizottság tehát törvényesen gyûjthet pénzt az iskola számára belföldi vagy akár külföldi szponzoroktól is, a tanárok és diákok viszont nem. Megjegyzendõ ugyanakkor, hogy a szakminisztérium jelenleg egy új iskolai szabályzaton dolgozik, amely bizonyos mértékben megnehezíthetné az anyagi forrásgyûjtést olyan szempontból, hogy ha a jelenleg még kidolgozás alatt álló tervezet egyszer elfogadásra kerül, onnantól kezdve csak különálló jogi személyiséggel rendelkezõ szülõi közösségek gyûjthetnének pénzbeli vagy természetbeli adományokat.
Sz. G. T.
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Újraválasztották a MÚRE elnökét Szakmai találkozóval egybekötött tisztújító közgyûlést tartott a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szeptember 1618. között Nagykárolyban. A pénteken délután a Károlyi-kastélyban megtartott tisztújítás során újraválasztották Rácz Éva Máriát az egyesület elnökévé. Az elnöki beszámoló után Szucher Er vin, a Becsületbíróság vezetõje számolt be, majd módosították az egyesület alapszabályzatát is. Ennek nyomán megváltozott az igazgatótanács összetétele, ennek tagjai az elnök mellett Szûcs László és Gáspár Sándor alelnökök, Gyõrffy Gábor, az oktatási szakbizottság vezetõje, valamint a regionális képviselõk: Sarány Orsolya (Kolozsvár Partium és Belsõ Erdély), aki egy személyben az IT 35 év alatti tagja is, Forró László (Bukarest és szórvány) és Szucher Er vin (Marosvásárhely és Székelyföld). Megújult a kilenctagú Becsületbíróság is, ennek elnöke Ambrus Attila, alelnöke Szekeres Attila lett, tagjai pedig Ágopcsa Marianna, Bögözi Attila, Csermák Zoltán, Farczádi Attila, Kacsó Sándor, Sarány István és Újvári Ildikó. Szombaton délelõtt Széchenyi és a sajtó címmel tartottak konferenciát, itt dr. Velkey Ferenc (docens, Debreceni Egyetem), Kereskényi Sándor (irodalomtörténész, Szatmárnémeti) és Szilágyi Aladár (szerkesztõ, Nagyvárad) elõadásait hallhatták, délután pedig a MÚRE kiadványainak bemutatójával és filmvetítéssel folytatódott a program. Szombaton este az egyesület díjait is kiosztották, az eseményt Kádár Zoltán sportszerkesztõ-riporter bejelentkezése színesítette, aki a riói paralimpiáról tudósította a Marosvásárhelyi Rádió hallgatóközönségét, vele kollégája, Szép Zoltán beszélgetett. A két kolléga mellett Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap munkatársa kapta meg a MÚRE nívódíját. A közösen megélt médiamúlt címû pályázaton írott sajtó ka-
Porrá égett egy székelyföldi templom Villámcsapás érte és leégett vasárnap este az atyhai (Atia) templom. A kárfelmérés még zajlik, de a tûzoltók közlése szerint a teljes tetõszerkezet, a torony, valamennyi bent levõ használati eszköz és felszerelés, mûtárgy odaveszett.
Rácz Éva Mária
Demény Péter
tegóriában Ferencz Zsolt, a kolozsvári Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában pedig Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa volt kollégánk nyerte el az elsõ díjat. Az egyesület Pro Amicitiadíját Demény Péter szerkesztõ, publicista, egyetemi tanár vehette át. E díj érdekessége, hogy eddig román személyiségek kapták, ám az elismerést a MÚRE Igazgatótanácsa odaítélheti olyan román nyelven közlõ újságírónak vagy szerkesztõségnek, aki/amely az elmúlt évben közölt publikációival kiemelkedõ teljesítményt nyújtott az etnikai kapcsolatok terén, hozzájárulva egymás megértéséhez. Demény Péter az Adevãrul napilap blogjában végzett munkájáért kapja a díjat. A Brassai 2015 fotópályázat képeibõl a nagyváradi Dar vasLa Roche ház után Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban állítottak ki. A gyõztesek névsora az alábbiakban olvasható: Hír-, eseményfotó I. Molnár Edvárd (Vajdaság, Szabadka, Magyar Szó) II. Urbán Tibor (Budapest, szabadúszó) III. Ótos András (Vajdaság, Újvidék, Magyar Szó) Fotóriport I. Veres Nándor (Csíkszereda) Brassai 2015-díjas II. Sánta István Csaba (Sepsiszentgyörgy, szabadúszó) III. Baksza Dániel (szabadúszó)
Portré I. Kerekes István (Marosvásárhely Mosonmagyaróvár) II. Szöllõsi Mátyás (Budapest) III. Barabás Ákos (Udvarhelyi Híradó) Szociofotó, dokumentarista fotó I. Móricz-Sabján Simon (Budapest, Népszabadság) és Csudai Sándor (Budapest, Magyar Hírlap) III. M. Nagy László (Felvidék, Helemba) Sportfotó I. Halmágyi Zsolt (Sportfotó Press) II. Szigeti Vajk István (Csíkszereda) III. László Róbert (Csíkszereda) Dicséretek Albert Levente (Sepsiszentgyörgy, Háromszék) Bánhegyesy Antal (Kolozsvár, Moholy-Nagy Egyetem) Borsody Roland (Ausztrália) Fodor Zsuzsanna (Csíkszereda) Kovács R. Attila (Felvidék, Rimaszombat) Obrusánszky Borbála (Károli Gáspár Egyetem) Princz Csaba (Szatmárnémeti, SZFÚ) Sándor Csilla (Kolozsvár, BBTE) Szekeres Attila (Sepsiszentgyörgy, Háromszék) Zunkó Barnabás (Kárpátalja, KISZO) Zsámbok Zoltán (Arad, Csiky Gergely Gimnázium)
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
2016. szeptember 20., kedd
4 1 8 9 2
6 1 4 9
6 1
6 8 4
Fried Noémi Lujza
3 2 6 2
6
1 7
8 2
3 1 2 9 7 2 8
A tûzesetrõl hétfõn hajnalban számolt be az Élõ Székelyföld munkacsoport. Tájékoztatásuk szerint a Korondhoz tartozó falu néhány évvel ezelõtt teljesen felújított temploma rendelkezett ugyan villámhárítóval, de olyan rendkívüli erõsségû volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetõszerkezet azonnal lángra kapott. A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékeket a szentségtartó és néhány miseruha kivételével már nem tudták kimenteni. A helyi és a szomszédos településeken mûködõ önkéntes tûzoltó-egyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A segítségükre sietõ udvarhelyi tûzoltó-alakulat sem járt sikerrel. Úgy tûnik, hogy a templomnak csak az oldalfalai maradtak meg. A tûzoltók hétfõre virradóra, 1 óra 30 perc tájékán levonultak a területrõl. A kárfelmérés hétfõn délelõtt történt. Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének szóvivõje az MTI-nek elmondta, vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tûzoltóságot az atyhai templomtûzrõl. A hivatásos tûzoltók Székelyudvarhelyrõl három autóval, a korondi, parajdi, és felsõsófalvi önkéntes tûzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tûzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni. A szóvivõ szerint a tetõszerkezet és a mennyezet égõ gerendái beestek a templomtérbe, és a tûz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tûzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tûzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivõ szerint a tûzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tûz nem terjedt át a szomszédos iskola és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira. A tûzoltóság elsõ becslése szerint a tûzvész 380 ezer lejes kárt okozott. A Székelyudvarhelytõl 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700750 méter magasan fekvõ Atyha római katolikus temploma 17971799 között épült. (Maszol.ro)
Aranylakodalmasokat ünnepeltek Negyvenhét olyan házaspárt tüntetett ki a nagyváradi önkormányzat szeptember 16-án, akik már fél évszázada élnek házasságban. A váradi polgármesteri hivatal évek óta szervezi ezt a már hagyománnyá vált szokást, így jelezve, hogy a város közössége tisztelettel és elismeréssel adózik azon párok elõtt, akik bebizonyították, a házasság egy életre szóló, szép kötelék lehet. A pénteki aranylakodalmasokat köszöntõ ünnepségen a város alpolgármestere, Florin Birta gratulált a fél évszázada együtt élõ házaspároknak, és átnyújtotta nekik a város emlék-oklevelét és páronként 1000 lejnyi pénzajándékot. A polgármesteri hivatal kéri a váradiakat, hogy akik tudnak olyan váradi idõs emberrõl, aki ebben az évben lesz száz éves, jelezzék a városházán vagy a 0259/408-825-ös telefonszámon, ugyanis az önkormányzat meg szeretné ajándékozni a magas kort megért idõs embereket is születésnapjuk alkalmából.
Ismét sorsoltak a nyugtalottón Újabb nyugtalottó-sorsolást tartottak vasárnap este. Ezen az augusztusi kasszabonok vehettek részt. Azok a nyertes nyugták, amelyeken az augusztus 18-i dátum és az 564 lejes összeg szerepel. A pénzjutalom legkevesebb tízezer lej, ha a nyereményigénylések száma nem haladja meg a százat. A nyereményért 30 napon belül kell jelentkezni az adóhatóság területi kirendeltségeinél, ahol az igénylõ kap egy egyedi regisztrációs számot, és hazaviheti a nyugta hiteles másolatát. A 30 nap elteltével a nyugták hitelességének ellenõrzése után a nyereményre esélyes regisztrációs számok listáját a pénzügyminisztérium és az adóhatóság honlapjára töltik fel.
KÖZÉLET
2016. szeptember 20., kedd
Egészségbiztosítás nagykorúvá vált fiataloknak Sok fiatal úgy hiszi, a nagykorúság elõnyökkel jár. Pedig, ha egy diák betölti a 18. évét, és emiatt szabadnak érzi magát, akkor nagyon téved. Bürokratikus útvesztõk sora vár rá: az egészségbiztosítási kártya elintézése, a munkanélküliségre vagy munkavállalásra, egyetemre való felkészülés. Tegnap annak néztünk utána, hogy mi a teendõ egészségbiztosítás terén, ha a nagykorúvá vált fiatal még iskolás, illetve, amennyiben érettségi után nem tanul tovább. Tudni való, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) által kibocsátott egészségügyi kártyákkal lehet bizonyítani a 18 éven felüli román állampolgároknak, hogy jogosultak az egészségügyi társadalombiztosításra. A kártya nélkül ugyanis nem vehetõ igénybe sem az orvosi ellátás, sem küldõcédulák vagy receptek nem adhatók ki, sõt a nagykorú iskolások betegségük esetén a hiányzásaikra sem kaphatnak igazolást háziorvosuktól. A részletekrõl Lõrincz Imre, a Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (CAS) munkatársa (informatikai szakember) tájékoztatta a Reggeli Újságot. Lõrincz Imre hangsúlyozta, hogy a nagykorú gyermek 1826 éves kora között (amennyiben tovább tanul) jogosult az ingyenes egészség-
ügyi ellátásra. Ebben az esetben a megyei egészségbiztosítónál le kell adnia egy fénymásolatot a személyi igazolványáról, valamint egy igazolást az illetõ tanintézettõl, hogy a nagykorúvá vált fiatal náluk végzi tanulmányait. Ezt követõen bekerül a biztosítási rendszerbe, és postázzák számára az egészségbiztosítási kártyát. Amenynyiben a frissen érettségizett fiatal nem folytatja tanulmányait, egészen október elejéig még a biztosítási rendszerben szerepel, mivel októbertõl kezdõdik az egyetemi évad. Amennyiben októbertõl nem tanul tovább, a biztosítási rendszerbõl törlõdik, így, ha közvetlenül érettségi után van, ajánlott bejelentkeznie a megyei munkaerõ-elhelyezõ ügynökséghez (AJOFM). Ha ott munkanélküliként nyilvántartásba veszik, akkor amennyiben nem talál
munkahelyet még fél évig az állam fizeti az egészségbiztosítási költségeit. Ha munkába áll, akkor azt a munkáltatója állja, viszont amennyiben lejár a munkanélküli segélye, és még mindig nem tudott elhelyezkedni, akkor a fináncoknál a havi bruttó minimálbér 5,5 százalékát kell kifizetnie (ez havi 69 lej), és az ezt igazoló dokumentumot elektronikus formában vagy személyesen továbbítania kell a CAS-nak. Lõrincz Imrétõl azt is megtudtuk, hogy az egészségbiztosítási kártyát nem kell kérvényezni, mivel a CAS számítógépes rendszere állandóan ellenõrzi, hogy ki jogosult arra. A kártyákat azonban nem postázzák havonta. Legutóbb nyár elején kézbesítették a biztosítási kártyákat az arra jogosultaknak. Azt is fontos tudni, hogy az egészségbiztosítási pénztár honlapján (www.cnas. ro) bárki orvos és páciens egyaránt ellenõrizheti, hogy ki jogosult az ingyenes egészségügyi ellátásra. A http:// www.cnas.ro/page/verificareasigurat.html linken a személyi szám (CNP) beírásával ez ellenõrizhetõ. Éppen ezért a házior vos ezt leellenõrizve egészségügyi kártya nélkül is írhat a nagykorú diáknak receptet (ezt a patikákban is elfogadják) vagy betegség esetén hiányzásért igazolást.
Sükösd T. Krisztina
reggeliújság
Magyarok nem kapnak a minisztériumi jutalomból Egyetlen magyarul tanuló diák sem kap jutalomprémiumot az oktatási minisztériumtól, amely ezer, illetve három ezer lejjel díjazza azokat a tanulókat, akik nyáron színtízesre vizsgáztak az érettségin vagy a kisérettségin. Idén ugyanis egyetlen magyar diák sem ért el színtízest az említett megmérettetéseken. Az 5.166/2016-os rendelethez a szaktárca csatolta azoknak a tanulóknak a nevét, akik megkapják a támogatást. Hargita és Kovászna megyébõl egyetlen név sem került fel az érettségis listára, Maros megyébõl is csak egyetlen diák szerepel a névsorban. A nyolcadikosoknál szintén nincs egyetlen név sem a két székely megyébõl, annál több viszont Biharból és Máramarosból. Azok a diákok, akik az érettségi nyári szessziójában értek el színtízest, azok 3 ezer lejt, azok a tanulók pedig, akik pedig a képességvizsgán értek el maximális jegyet, ezer lejt kapnak. A pénzt a megyei tanfelügyelõségeken keresztül kapják meg az érintettek írta meg tegnap a Maszol.ro hírportál.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Emberéletet követelõ közlekedési baleset történt vasárnap este Alsólugas (Lugaºu de Jos) mellett, ahol egy 38 éves sólyomkõpestesi (Peºtiº) nõ személygépkocsijával elgázolt egy 23 éves, kisõsiben (Auºeu) lakó kerékpárost. Az eddigi vizsgálatok szerint a kerékpáron semmilyen lámpa, macskaszem nem volt, sõt a biciklis sem hordott fényvisszaverõ mellényt. A kerékpáros egy 14 éves gyereket szállított a csomagtartón. A baleset során a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a bicikli csomagtartóján utazó gyereket súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Ugyancsak vasárnap este Nagyváradon is történt egy súlyos közlekedési baleset, az Alexandru Cazaban utcában egy 51 éves helyi motorkerékpáros nem vette figyelembe a gyalogosátkelõt, és elgázolt egy szabályosan közlekedõ tízéves gyereket, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Ma és holnap még tart a korlátozás Vasárnapról hétfõre virradólag újabb meghibásodások történtek a 4-es fõvezeték Dózsa György utcai szakaszán. Ezért meghosszabbítják a melegvíz-korlátozást az alábbiak szerint: ma csak 22 órától lesz meleg víz a Delavrancea részl., Parcului, Ilie Cristea, I. H. Rãdulescu részl., Parcul Brãtianu, Codrilor, Barierei és Dragos Vodã utcán; szerdán 18 órától lesz ismét meleg víz a Kolozsvári úton, a Moreni utcán, a 2-es hõerõmû környékén, Szentmártonban és Félixfürdõn. Bõvebb felvilágosítást a 0800-070-800-as zöld (ingyenes) számon adnak.
Az idén is sötét marad a korzó Lassan négy esztendeje, hogy a nagyváradi Fõ (ma Republicii) utca korzó részén nincs megfelelõ közvilágítás, így bizonyára Nagyvárad az egyetlen olyan európai megyeszékhely, amelynek sétálóutcáján nincsenek utcalámpák. Négy évvel ezelõtt ugyanis a 2005-ben kemény közpénzekbõl összehozott, a gyalogjáró kockakövei közé beékelt utcalámpák sorra elromlottak. Nem mintha ez a talaj menti lámpasor fényáradattal öntötte volna el a váradi sétálóutcát, de a repülõgép leszállópályájára
emlékeztetõ korzón legalább nyomokban elõfordult némi világosság. A kövek közé ásott lámpák aztán sorra zárlatosak lettek, mint kiderült, javítani már nem lehetett õket. A váradi önkormányzat merész fantáziájú vezetõi ugyan eldöntötték, hogy egyszer majd valamikor teljesen rendbe teszik a Fõ utcát, már senki nem foglalkozik érdemben azzal, hogy a késõ délután, este itt közlekedõ polgárok a sötétben botorkálnak évek óta. Tavaly a lakossági panaszok nyomán a sajtó több alkalom-
mal felhozta ezt a kérdést, amire Mircea Mãlan alpolgármester annyit felelt, hogy ha a korzó felújításában eljutnak odáig, hogy sor kerülhet a közvilágításra is, a város igenis tétet majd oda utcalámpákat. Hogy addig mi lesz, arra az illetékes nem adott választ. Azóta sem. Pedig ismét itt az õsz, egyre rövidebbek a napok. Igaz, hogy minden sarkon akad egy-két karos falilámpa, és ezek közül pár még mûködik is, de alapjában véve a Fõ utca gyalogos részére annyi fény jut, amennyit a boltok kirakatai adnak.
3.
Mãlan nyilatkozata szerint semmi értelme, hogy az önkormányzat most bármilyen utcalámpákra költsön, hiszen azokat úgyis ki kell majd cserélni, ha elkészülnek a korzón levõ épületek tatarozásával, mert akkor a majdani utcaképhez fogják igazítani a lámpákat is. Addig meg marad a sötét, az óvatos botorkálás a közeledõ õszi esõben, téli csúszósságban. És nyitott marad a kérdés is: vajon hány évig nem lesz még közvilágítás Nagyvárad korzóján?
Szõke Mária
POLITIKA
4. reggeliújság
A PNL keresztbe tett
2016. szeptember 20., kedd
Szigorúbban kell kezelni az uszító személyeket A Jaltai Európai Stratégia (YES) 13. Közgyûlésén vett részt szeptember 1517. között Borbély László, a képviselõház külügyi bizottságának elnöke Kijevben, amelynek fõ témái idén a soron következõ amerikai elnökválasztás, az Európában egyre gyakoribb radikális megnyilvánulok, a Brexit, illetve a menekült-krízis sajátosságai köré csoportosultak.
B
ihar megye 101 települése közül 97 képviseltette magát tegnap az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség mellett mûködõ Fejlesztési Tanács tagjainak megválasztásán. Az eddigi gyakorlat szerint a három legnagyobb politikai alakulat nevesített jelöltet, akiket egyszerû többség választott meg a községek, városok és megyei jogú városok képviselõjének, míg a megyei tanács elnöke hivatalból tagja a testületnek. Ugyanezt az elvet kívánta továbbvinni az ülést vezetõ Pásztor Sándor, a Bihar Me-
gyei Tanács elnöke. Hamar kiderült azonban, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei elnöke, Ilie Bolojan váradi polgármester szakítani kíván az eddigi szokásrenddel, jelezve igényét a választott helyek kétharmadára. Elvárásának elutasítása esetén kilátásba helyezte, hogy a liberális frakció bojkottálni fogja a megyei tanács minden fejlesztési projektjét. A fenyegetõzés azonban nem hatott, és ez nyilvánvalóvá vált a szavazások során. Elsõként Nagybáród elöljárója, Sorin Sarca kapott bizalmat a testülettõl. A Szociáldemokrata
Párt (PSD) jelöltje 46 szavazatot kapott, liberális ellenjelöltje, az esküllõi Ionuþ Lazãr pedig 41-et. Bár a konszenzus irányába tett gesztusként az RMDSZ nagyszalontai polgármestere, Török László javaslatára Ilie Bolojant egyhangúlag választották a municipíumok képviselõjének, a városok esetében azonban a liberálisok nem viszonozták a gesztust, erõltetve az eddigi szokásrend felborítását. Emiatt maradt a patthelyzet és egyelõre Bihar megyének a 4 helyett csak 3 képviselõje lesz a Regionális Fejlesztési Tanácsban.
Már gyûjti az aláírásokat az RMDSZ Az RMDSZ megkezdte a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogatói aláírások összegyûjtését, a kitûzött cél: legkevesebb 200 ezer aláírás, amelyet várhatóan október 10-én adnak le és iktatnak. Az aláírásgyûjtés alkalmával újra és újra el kell mondanunk az embereknek december 11-e tétjét: azért fontos, hogy ott legyünk a parlamentben, mert az RMDSZ-en kívül nincs más, aki kiállhat a ma-
gyar ügyért Bukarestben, aki bele tud szólni a döntésekbe, aki valóban akar és tenni is tud a közösség gyarapodásáért. hangsúlyozta Kovács Péter ügyvezetõ elnök szeptember 16-án, majd hozzátette: a parlamenti pártok közül kizárólag az RMDSZ számára jelent elsõ számú prioritást Erdély, vagyis a Kárpátokon innen esõ régiók fejlesztése. Az RMDSZ ügyvezetõ elnöke kifejtette: visszajelzéseik szerint a magyar választók a
politika megújítását várják a Szövetségtõl, azoknak az eszközöknek a felfrissítését, amelyekkel, a 26 évvel ezelõtt megfogalmazott célok eléréséért kell haladni. Szerinte már az önkormányzati választáson is igaz volt, de most különösen az, hogy az RMDSZ új arcokkal, és elképzelésekkel vág neki a választási kampánynak. A bejutónak számító jelöltjeink több mint fele új, ezért parlamenti frakciónk jelentõs részben megújul. Közös feladatunk azonban továbbra is ugyanaz marad, hogy erõs képviseletet biztosítsunk a romániai magyarságnak. Elmondta, országszerte, minden megyei és területi RMDSZszékházban, valamint a Szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyûjtik az aláírásokat. Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkezõ személyek gyûjthetnek aláírásokat.
Elõadás a migrációról A Partiumi Autonómiatanács szervezésében Nagyváradon tart elõadást Õshonos közösségek és migráció címmel Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelõs miniszteri biztosa, a kisebbségvédelem tárgyában összeállított és híressé vált Kalmárjelentés készítõje. A Partiumi Autonómiatanács, mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson belül Partium történelmi régió autonómiatörekvéseinek képviseletére létrejött szervezet, fontos kérdés-
nek, a régió jövõje szempontjából meghatározónak tekinti a migráció ügyét. Különösen hangsúlyos problémája ez régiónknak, hiszen Partium határ menti, a schengeni övezeten kívüli helyzete eleve az elszigetelõdés állapotával fenyeget. Az elõadás idõpontja szeptember 21., szerda, 18 órai kezdéssel, helyszíne pedig a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme (Ezredévi emléktér ma Pia?a Libertã?ii 40. szám).
Borbély László aki Az egyenlõtlenségek, valamint az intézményes berendezkedések elleni mozgalmak a társadalmak szétdarabolásához vezetnek? címû panelben szólalt fel elmondta: globalizált világunkban, az internet térnyerésének köszönhetõen, az emberek sokkal több információ birtokába jutnak, amelyek nem mindig fedik a valóságot. Az arab tavasz során a menekültekkel kapcsolatos kérdésekben, de a politikai döntések kapcsán is a social media, a közösségi hálók egyre nagyobb szerepet kapnak, és ez nem mindig pozitívum. A jövõben arra kellene koncentrálni a közösségi kommunikáció terén, amely egyre jobban befolyásolja és formálja a közvéleményt, hogy mindazok a személyek, akik a világhálón uszítanak, gyûlöletkampányokat folytatnak, erõszakos cselekedetekre biztatnak, felelõsségre legyenek vonva hangsúlyozta beszédében Borbély László. A magas rangú eseményen a képviselõház külügyi bizottságának elnöke Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság volt elnökével, Newt Gingrichel, az amerikai kongresszus volt elnökével és Johannes Hahn európai biztossal is találkozott.
Összecsaptak az amerikaiak és az oroszok az ENSZ BT ülésén Az amerikaiak szíriai bombázása volt napirenden, de a két ENSZ-nagykövet egyike sem volt kíváncsi a másik felszólalására. Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szombaton este az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén vizsgálatot ígért az állítólag szíriai kormányerõket ért amerikai légicsapásért. A Biztonsági Tanács (BT) szombat este tartott, Oroszország kérésére összehívott tanácskozásán fejezte ki az amerikai kormány sajnálatát arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy valóban a szíriai kormányhadsereg állásaira mértek csapást az amerikaiak vezette koalíciós erõk a Deir-ez-Zór melletti repülõtéren. Damaszkusz és Moszkva állítása szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek. Az amerikai ENSZnagykövet bejelentette: vizsgálatot indítottak az ügyben, és ha beigazolódik, hogy valóban szír állásokra mértek légicsapásokat, akkor az amerikai kormány ki fogja mondani, hogy ez nem állt szándékában. Természetesen sajnáljuk az ártatlan életek elvesztését tette hozzá. A nagykövet ezután meglepõ mutatványnak nevezte a szombati orosz tiltakozást, s úgy fogalmazott: ez még orosz mércével mérve is egyedülállóan cinikus és képmutató volt. Majd úgy folytatta, hogy az Aszad-rezsim 2011 óta szándékosan, rémisztõ és elõre kiszámítható gyakorisággal támadott civil célpontokat. Állítása szerint a szíriai kormányerõk civilek lakta térségeket vettek ostrom alá, megakadályozták életmentõ segélyek eljuttatását éhezõ és beteg polgári lakosokhoz. Samantha Power megismételte azt a korábbi vádat is, miszerint a szír kormányerõk vegyi fegyvereket vetettek be, a kormány tízezreket kínoz meg a börtönökben, és aprólékosan fel is jegyezteti a kínzásokat. Az amerikai nagykövet nehezményezte, hogy Oroszország mindezek ellen eddig soha nem tiltakozott, nem követelt vizsgálatot, és soha nem hívott össze sürgõs konzultációt az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az orosz nagykövet, Vitalij Csurkin emlékeztetett rá: Washington megígérte Damaszkusznak, hogy a kormány fegyveres erejének hadállásait nem támadja. Az orosz diplomata felhívta a figyelmet arra, hogy amikor az Iszlám Állam nevû terrorszervezet Palmüra városát támadta és be is vette, akkor az Egyesült Államok nem sietett a szír kormány segítségére. Csurkin figyelemre méltó ténynek nevezte, hogy két nappal az elõtt mértek légi csapást a szír kormányerõkre, hogy életbe lépne az orosz-amerikai megállapodás. Power és Csurkin nem hallgatta meg egymás beszédét. Elõször az amerikai diplomata vonult ki az ülésterembõl az orosz ENSZ-nagykövet felszólalásakor, hogy tájékoztassa az újságírókat, majd ezek után Csurkin sem volt kíváncsi Power mondandójára. Csurkin példátlannak nevezte az amerikai ENSZnagykövet viselkedését a BT rendkívüli ülésén.
POSTAFIÓK
2016. szeptember 20., kedd
reggeliújság
5.
Mocskolódó testvéreim az Anyaországból!
Személy szerint engem nem háborított fel az a gátlástalan mocskolódás, amivel az erdélyi magyarokat illettétek a legnagyobb internetes közösségi oldalon, a Facebookon, mert azok a 2014-es választásokon hatvanezer szavazattal támogatták a Fidesz gyõzelmét, de gyanítom, ez nem kevés külhoni sorstársamnál verte ki a biztosítékot. Tapasztalatom szerint székely testvéreink kevésbé allergiásak a parlagfûre, mint az olyan varázsszavakra, mint mocskos román **ci, esetleg rohadt Ceauºescu-ivadék. Ettõl függetlenül a történet szenzációértékét nem a magyar szid magyart típusú néphagyomány tragikuma adja meg; ezúttal kivételesen nem az a lényeg, amit írtok, hanem az, ahogyan írjátok! A tragikus tartalom ugyanis komikus formában jelenik meg. Arrogáns, kioktató és lekezelõ kommentjeitek ugyanis, furcsa mód, egy különben teljességgel jogos, tisztelettudóan megfogalmazott felszólítást szándékoznak nyomatékosítani: arra kértek bennünket, erdélyi magyarokat, hogy ne szavazzunk a magyarországi választásokon, mert le akarjátok váltani Orbán Viktort. Ha valóban komoly az orbánbuktató szándékotok, akkor feltételezem, a hatvanezer hazaáruló erdélyi mellett meg fogjátok szólítani azt a kétmilliónyi magyart is, akiknek a nappalijában még ma is ott lóg Viktor képe, de fõleg azt a hárommilliónyi magyart, akik 2014-ben távolmaradtak a szavazóurnáktól, mert csak otthon, a fotelben ülve, távirányítóval a kezükben hajlandóak építeni a boldog magyar jövõt. Ha üzentek a fenti két közösségnek az Isten szerelmére! válasszatok hatékonyabb kommunikációt az anyázásnál! Mint mar említettem, nem felháborodás vagy sértettség íratja velem e sorokat. Már több mint ötven éve élek Erdélyben, és legkevesebb harminc évnyi tapasztalatom van gyûlölködésbõl. Nem ez az elsõ alkalom, amikor beteglelkû
magyarok azért utálnak, mert románnak tartanak, ugyanakkor beteglelkû románok meg azért, mert magyarul beszelek. Ezt a komikusan tragikus helyzetet már egy jó ideje tudom indulatok nélkül kezelni. Fõleg azóta, mióta a Budapest felõl érkezõ szitkozódást büszke románként fogadom, a Bukarest felõlit pedig büszke magyarként! A fentiek értelmében, nem fogom most megosztani veletek, hogy mit érzek, amikor felcsendül a magyar Himnusz, vagy Oláh Ibolya Magyarországa, vagy Demjén Ferenc Honfoglalása, vagy amikor a Hoszszú Katinka 100 méteres hátúszását nézem a döntõben... Ezzel szemben szívesen megosztom veletek, hogy mire lehet büszke egy magamfajta erdélyi itt, Oláhország peremén szõröstalpú románként. Ezt sokkal ritkábban hallhatjátok! Személyes véleményem nyilvánossá tételéhez egy másik facebookos bejegyzésetek is nagymértékben hozzájárult: az, amelyikben az Erdélybõl érkezõ 62 972, javarészt fideszes szavazatot szembeállítottátok a Londonban élõ százezres magyar közösség alig ötezer szavazatával. Értelemszerûen ha az erdélyi magyarok okozói a ti magyarországi nyomorotoknak, akkor a londoniak áldozatai! fõleg az a kilencvenötezer, akik nem szavaztak! Egy olyan érzésem támadt, hogy orbánbuktató kísérletetek több sebbõl vérzik! Ezért is, meg hogy ellensúlyozzam erkölcstelen erdélyi honfitársaim Fidesz-párti szavazatait, szeretnélek néhány jó tanáccsal ellátni titeket Orbánügyben. Követendõ példák, garantált siker! Kezdenem a példálózást a 2014-es román elnökválasztással. Egyrészt ennek szenzációértékét a világsajtó is kiemelte, másrészt egyike volt életem azon ritka pillanatainak, amikor egyidejûleg voltam büszke román állampolgárságomra és magyar nemzetiségemre. Mint ismeretes, a kormánypárt támogatói meg be sem fe-
A román külképviseletek elõtt ezernyi román állampolgár várt sorára 2014-ben, hogy szavazhasson
jezték elnökjelöltjük elsõfordulós gyõzelmének ünneplését, amikor a hazai média bemutatta a külföldön dolgozó románokat, amint kilométeres sorokban várják, hogy leadhassák a szavazataikat, egy részük sikertelenül. A párizsi, több kilométeres sorban állás képei már a világsajtóban is szenzációként jelentek meg, nagyjából a következõ kommentárral: harminc év elteltével a románok ismét hosszú sorokban állnak, ezúttal nem kenyérért és cukorért, hanem hogy érvényesítsék alapvetõ alkotmányos jogukat, a választáshoz való jogot. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzéki beállítottságú külhoni románok kormányváltó szándékát tudatosan és módszeresen akadályozza az aktuális hatalom, a felháborodáson túl elképesztõ mozgósítás indult el az interneten. Itthoni és külföldön élõ ellenzékiek szólították meg a választáshoz közömbösen álló polgárokat. A végeredmény ismert: a második fordulót az ellenzéki elnökjelölt nyerte meg, egy olyan politikus, akinek sem a nemzetisége, sem a vallása nem volt a többségi, a neve pedig még a magyarok fülében is idegenül csengett: Klaus Iohannis! Ez volt az a pillanat, amikor jó volt románnak lenni itt, a Balkánon! Az már csak a hab volt a választások tortáján, hogy az erdélyi magyarok, az RMDSZ-es pártvezetés ajánlása ellenére 85% feletti többséggel szavaz-
A Colectiv-tragédia utáni tömeg rendületlenül követelte a kormány lemondását. Sikerrel
ták meg Iohannist. Ugyanaz az erdélyi magyar közösség, amelyiknek a szavazatait állításotok szerint kilóra vásárolta meg az Orbán-kormány 2014ben, nos az a román választásokon, elfordulva köpönyegforgató érdekképviseletétõl, lelkiismerete és meggyõzõdése szerint szavazott! Ez meg az a pillanat volt, amikor jó volt magyarnak lenni itt, a Balkánon! Van egy megszívlelendõ példám arra az esetre is, ha orbánbuktató kísérletetekkel nem szándékoztok várni 2018ig, a következõ választásokig. Mint ismeretes, 2015 októberében egy bukaresti diszkóbalesetben 27-en haltak meg, napjainkig meg már hatvan fölött van az áldozatok száma! Azon túl, hogy a szörnyû tragédia milyen fájdalmat, együttérzést, gyászt váltott ki a társadalomból, egy csoport összefüggést talált a balesetet kiváltó okok és a Romániában burjánzó korrupció között. Ekkor született meg A korrupció öl! szlogen, ami tízezrével vitte ki az embereket az utcára nemcsak a román fõvárosban, de az ország több nagyvárosában is. A felháborodott tömeget nem tántorította el az októberi hideg és kitartóan követelték az országot vezetõ korrupt politikusok lemondását! És lássatok csodát! Sikerrel jártak! Kicsivel azután, hogy ti ott Budapesten kierõszakoltátok, hogy az Orbán-kormány visszavonja az internetadót, ezek itt Bukarestben megbuktatták a Pontakormányt! Ráadásul úgy, hogy egyetlen autót sem gyújtottak fel, egyetlen kirakatot sem törtek be, egyetlen rendfenntartónak sem verték be a fejét. Ismét jó volt román állampolgárként megélni az eseményeket. Szívesen példálóznék még a két korrupt román miniszterelnök esetével, akik közül az egyik már letöltötte börtönbüntetését, a másik ellen most folyik az eljárás... Szívesen mesélnék nektek a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkájáról, aminek hallatán Matolcsy György vagy Mészáros Lõrinc egyszerre kapna szívinfarktust és agyvérzést... Már persze ha Romániában élnének. Nem folytatom a példálózást. Miközben én követendõ
példákkal szándékoztam segíteni Orbán Viktor leváltását, figyelmen kívül hagytam, hogy a felsorolt példák egytõl egyig mind a román társadalom eredményei. Az a tény pedig, hogy a gyûlölt, civilizálatlan és nem utolsó sorban tolvaj román horda, az õsellenség olyan eredményeket tud felmutatni jövõjük építésében, ami nektek, ott Budapest kürnyékén nem igazán jön öszsze, nos az feltételezésem szerint nehezen feldolgozható traumát okoz idegengyûlölõ, nagymagyar lelketeknek. Annak meg már amúgy is van elég baja, különben nem románoznátok le a fajtátokat. Art hiszem, itt az ideje, hogy néhány, iróniát és cinizmust nélkülözõ gondolatban kifejtsem, hogy miért nem a hatvanezer rosszul szavazó erdélyi a ti problémátok, kedves mocskolódó testvéreim az Anyaországból. Szerintem ugyanis ti vagytok a legfõbb problémája magyar hazátoknak! Ti, az örök elégedetlenkedõk, a megoldások helyett kifogásokat keresõk! Ti, akik a jelen kényelmetlenségében nem a jövõ kilátásait keresitek, hanem a múlt dicsõségébe menekültök nosztalgiázni. Mentségetekre mondom, a román nemzet is cipeli ennek a kificamodott értékrendnek, ennek a mutáns nemzeti öntudatnak a keresztjét, amit ti képviseltek. Ebben sajnos egyformák vagyunk. Reményeim szerint, ezt az értékrendet, mindkét nemzet esetében, a politikai manipuláció ellenére is csupán egy kisebbség képviseli. Ha ebben tévednék, akkor ti még nagyon hosszú idõn át fogjátok építeni az illiberális demokráciátokat. Utóirat: Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminõt megérdemel. Ha valami oknál fogva, ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. (gróf Széchenyi István)
Karancsi Sándor
Nagyszalonta
GASZTRONÓMIA
6. reggeliújság
2016. szeptember 20., kedd
Étvágygerjesztõ tízóraik
Alig egy hete kezdõdött el az iskola és az óvoda, itt az alkalom hát arra, hogy színt vigyenek a gyerekeik ételébe: készítsenek egészséges és tápláló uzsonnát az iskolába. Ha még a csomagolásra is fordítanak egy pici figyelmet, kizárt, hogy gyermeke büfékaját egyen a suliban.
Egy kis odafigyeléssel nagyszerû uzsonnát készíthet a gyereknek iskolába. Bár igaz, némi elõkészületet és idõt igényel, ugyanakkor biztos lehet benne, gyermeke egészséges és tápláló ételhez jut a suliban. Itt az alkalom, amikor szabad játszani az étellel! Miért is ne
Házi túrós batyu A túrós batyu vagy túrós táska generációk kedvence. Készítik nagyanyáink, és ott van a boltok polcain is. Érdemes azonban odahaza sütni, nem összehasonlítható az élmény. Hozzávalók egy adag tésztához: 400 g finomliszt, 100 g rétesliszt, 250 g vaj, 280 ml tej, 25 g élesztõ, 50 g olaj, 100 g porcukor, 8 g só. A töltelékhez: 350 g zsíros túró, 4 ek cukor, 1 citrom reszelt héja, fél vaníliarúd kikapart magjai (esetleg vaníliás cukor), 1 tojássárgája, 100 g mazsola. A mazsolát forró vízbe áztatjuk, közben a többi alapanyagot villával alaposan összekeverjük. Amikor a mazsola kicsit megszívta magát vízzel (kb. 10 perc), lecsepegtetjük, és a túróhoz keverjük. A leveles tészta elkészítése: A vajat hidegen felkockázzuk, robotgéppel összedolgozzuk a két evõkanál liszttel, vagy kézzel összemorzsoljuk. Ujjnyi vastag téglalapot formázunk belõle, fóliába csomagoljuk, és betesszük a fagyasztóba. A maradék alapanyagokból egyszerû kelt tésztát gyúrunk. A hagyományos elkészítési módtól annyiban térünk el, hogy minden alapanyagot hidegen hagyunk, nem ragacsosra, inkább keményre gyúrjuk. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk. Kivesszük a hûtõbõl a dermedt vajas téglalapot, a kelt tészta közepére
lehetne békakirály toast kenyérbõl, bagolyszem az olajbogyóból vagy éppen mesegomba fõtt tojásból? A gyerekek bolondulnak az ilyen ötletekért, ráadásul megspóroljuk a küzdelmeket is, amelyeket a tartalmas étkezésért kell vívnunk. Legyünk okosak! Ha azt szeretnénk, hogy a becsomagolt uzsonna ne csak egészséges és tápláló, hanem egyúttal ízlésüknek is megfelelõ legyen, akkor hozzuk meg a kedvüket a zöldségek, gyümölcsök, teljes értékû gabonák fogyasztásához. Kétháromféle pástétommal, néhány elõre beszerzett alapanyaggal, zöldségekkel egész hétre biztosíthatjuk a változatos és tápláló szendvicsbe valókat. Az alábbiakban néhány ötletes recepttel szolgálunk.
Nyerjen két pizzát a reggeli újsággal és a Queen's Pubbal!
Amennyiben elõfizetett a reggeli újság ra, töltse ki és vágja le az alábbi szelvényt, és hozza be vagy juttassa el szerkesztõségünkbe (Nagyvárad, Kapucinus, ma Traian Moºoiu utca 10. szám) legkésõbb október 3-án délig és két pizzát nyerhet a Queen's Pubban. A gyõztest sorsolás útján választjuk ki, nevét a reggeli újság ban közöljük.
Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!
# Név: Lakcím: Tel.:
Életkor:
év
Zabpelyhes keksz körtével és csokoládéval A zabpehely az emésztõrendszer barátja, és a közhiedelemmel ellentétben nem csak megkeseredett diétázók fogyaszthatják. Kiváló süteményt süthetõ belõle, amelynek összetevõi szabadon változtathatók. Nem szükséges túlcukrozni sem, a gyümölcs elég ízt ad neki. Hozzávalók: 10 dkg vaj, 50 gramm barna cukor, 1 tojás, 80 gramm liszt, fél kiskanál szódabikarbóna, nagy csipet só, 150 gramm zabpehely, 1 közepes körte, 60 gramm 70%-os étcsokoládé. Elkészítése: A puha vajat krémesre keverjük a cukorral és a tojással. Hozzákeverjük a száraz alapanyagokat, majd az apróra vágott körtét és a ledarált (lereszelt) csokoládét is beleforgatjuk. Ekkor a masszát
néhány órára behûtjük, vagy ha nincs erre idõ, azonnal teáskanálnyi gombócokat formá-
zunk belõle, és sütõpapíros tepsin, 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük.
Sajtos, szalámis bundás kenyér helyezzük és becsomagoljuk a tésztával. A tésztapakkot 10 percre a hûtõbe tesszük. Ujjnyi vastagra nyújtjuk. Fontos, hogy a vajas tészta nagyon hideg legyen, különben ezen a ponton kis kukacok formájában kiszivárog a vaj a kelt tészta résein. Megkezdjük a hajtogatást: a téglalap alakú tésztának a rövidebbik oldalát fordítjuk magunk felé, és felülrõl a harmadáig lehajtjuk. Ezután alulról ráhajtjuk a teljes szabadon maradt tésztát. Újra ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd a hosszabb oldalát fordítjuk magunk felé. Ujjal megjelöljük a tészta közepét, mindkét irányból eddig a pontig hajtjuk be a tésztát. A két öszszehajtott felet egymásra fordítjuk. Az így kapott téglalapot alaposan fóliába csomagoljuk a csomagolás fontos, a kiszáradt tészta használhatatlan! , egy órára a hûtõbe tesszük, majd megismételjük mindkét hajtogatási mûveletet. Újabb egy órára behûtjük. A tésztát kinyújtjuk a lehetõ legsarkosabbra, és nagyjából 10x10 centis négyzetekre vágjuk. Ezeknek a közepére kerül a töltelék és a tészta sarkait átlósan áthajtjuk és középen összenyomkodjuk. A hajtogatott tésztát 220 fokra elõmelegített sütõben 1012 perc alatt aranybarnára sütjük, még melegen porcukorral meghintjük.
Hogy ne legyen egyhangú mindig ugyanúgy enni a bundás kenyeret, így készítve imádni fogja az egész család, fõleg hogy a sajt nyúlik benne. Hozzávalók (6 db bundás kenyérhez): 200 g mozzarella sajt, 4 db tojás, só, 15 dkg sonka (szeletelt), 12 szelet toast kenyér. Elkészítése: A sajtot vékony szeletekre vágjuk. A tojásokat tálba ütjük, sózzuk, villával felverjük. A kenyereket egymás mellé helyezzük, mindegyikre teszünk szeletelt sajtot, sonkát, majd ismét a sajtból (mindenhova jusson rá) és
ráhajtunk egy másik szelet kenyeret. Olyan lesz, mint egy szendvics. Az olajat felforrósítjuk. A szendvicsek mindkét oldalát a tojásba mártjuk, majd a forró olajba tesszük. Sütés közben az olvadó sajt összefogja (ragasztja) a kenyérszeleteket, így nem esnek szét. Hogy biztosan ne essenek szét, egy-két fogpiszkálót beleszúrhatunk sütés közben, majd mikor megfordítjuk, kihúzzuk belõle. Ha megsült, papírtörlõre szedjük. Az olajat kissé leitatjuk róla. Óvatosan essünk neki, mert belül forró a sajt.
KULTÚRA
2016. szeptember 20., kedd
reggeliújság
7.
A mûvészetnek nincsenek határai Megnyílt a NémethKriza kiállítás a nagyváradi várban
A köszöntések elõtt a nagyváradi Énekmondó Együttes örvendeztette meg a megjelenteket 16. századi énekekkel, majd Szilágyi Zsolt, a rendezvény koordinátora mondta el köszöntõjét. Mint mondta, Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyvárad is otthont adhat a NémethKrizakiállításnak, amiért köszönet
illeti a vártörténeti múzeumot együttmûködéséért. Szilágyi után Mile Lajos kolozsvári magyar fõkonzul tartott beszédet, aki kitért a Németh család történetére is. A család fõbb életeseményeirõl tömören, átfogóan beszélt, mert mint mondta: aki meg akar ismerkedni a kiállítás történetével, olyan, mintha regényt olvasna. Hoz-
Szilágyi Zsolt, Tõkés László, Németh Zsolt és Mile Lajos
zátette továbbá, hogy a gyûjtemény kialakulásának a háttere pedig olyan életpályát mutat, amely modellálja az akkori történelmet is, illetve hangsúlyozta a Németh család közösségépítõ tevékenységének, értékmentésének és -teremtésének jelentõségét. Az erdélyi magyar mûvészetnek itt jó helye van így köszöntötte az egybegyûlteket Tõkés László európai parlamenti képviselõ, aki kiemelte a kiállítás példamutatását a magyar kultúra és egyház integrációja kapcsán. A látogatók figyelmébe ajánlotta a kiállítás legelején álló Plugor Sándor Stáció címû tusrajz-sorozatát, amely visszautal a Németh család kálváriás életútjára. A család és Jézus közötti párhuzamot megerõsítette a Korinthusiakhoz írt második levél 8. részének 9. versével: Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az õ szegénysége által meggazdagodjatok.. Mint mondta, a Németh család is felülemelkedett azon, hogy az ateista diktatúra kifosztotta õket, így tudtak gazdaggá lenni és tudták gazdagabbá tenni gyûjteményük látogatóit. Szilágyi Zsolt tolmácsolta a vártörténeti múzeum részérõl
Az Énekmondó Együttes
jelen lévõ Constantin Costea köszöntõjét, amiben elhangzott, hogy a mûvészetnek nincsenek határai, a mûvészeket ugyanis nem a nemzetiség érdekli, hanem maga a mûvészet. Utána ifjabb Németh Géza budafoki református lelkész köszöntötte a látogatókat, illetve megköszönte Szepes Hédi mûvészettörténész, illetve Kovács Tibor és Sz. Horváth István, a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh tagjainak közremûködését is. Németh Zsolt köszöntõjében elmondta, hogy végre kezd élettel megtelni a nemrégiben felújított váradi vár, ezt jól példázza ez a kiállí-
tás is. Somogyi Gyõzõ, a nemzet mûvésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festõmûvész beszédében felhívta a látogatók figyelmét arra, hogy érdemes minden kiállított alkotás elõtt megállni, mert mindegyikük mély, mögöttes tartalommal rendelkezik, ami fölött nem lehet csak úgy elsiklani. Köszöntõbeszéde után ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, majd az Énekmondó Együttes játszott el két középkori dalt. A rendezvény befejeztével a szervezõk állófogadásra hívták a vendégeket.
Kiss Erzsébet Janka Reklám
www.reggeliujsag.ro
A Transzcendencia címet viseli az a kiállítás a nagyváradi várban, amelynek megnyitójára vasárnap délután került sor többek között a Németh testvérek, Somogyi Gyõzõ Kossuthdíjas festõ és Tõkés László EP-képviselõ részvételével. Már az ünnepélyes megnyitó elõtt megtekinthetõk voltak azok a mûalkotások, amelyeket Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyûjtött össze és válogatott be a kiállítás anyagába.
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad; tel./fax: 0359/466-454; mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected]; www.guardiasecurity.ro
Nyár végi árleszállítás alkalmával
LIMTEX Kft.
a szeretettel várja kedves vásárlóit a híres német Basler márka nõi ruházat széles választékával, most kedvezményes áron. A nyári termékekre szeptember 15. és október 1. között SZUPER AKCIÓ: 565%, a készlet erejéig!
Cím: Nagyvárad, Borsi út 22/A Telefon: 0359/401-511 Nyitvatartási idõ: hétfõtõl péntekig 917 óra között
VOLT, VAN, LESZ
SZEPTEMBER
8. reggeliújság
20. kedd Szent Mihály hava
Köszöntjük Friderika nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Máté.
ÉVFORDULÓK l 1860-ban megszületett Ujvár y Ignác festõ (megh. 1927-ben). l 1863-ban meghalt Jakob Grimm német jogász, nyelvész, irodalmár, író (szül. 1785-ben). l 1897-ben megszületett Tamási Áron Kossuth-díjas erdélyi író (megh. 1966-ban). l 1934-ben megszületett Sophia Loren olasz színésznõ. l 1957-ben meghalt Jean Sibelius finn zeneszerzõ (szül. 1865-ben). l 1986-ban meghalt Ladányi Mihály költõ (szül. 1934-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 13 oC
NAPPAL: 18 oC
Erõsen felhõs, szeles idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 3,9810 lej 5 4.4464 lej 1 euró 100 magyar forint 5 1.4456 lej
A NAP VICCEI Õrmester: Nóta állj! Szabó honvéd, maga mit csinál? Katona: Õrmester úr, jelentem, tercelek. Õrmester: Mért tercel? Katona: Mert így szebb. Õrmester: Nóta indulj, terc az egész ... l A bankigazgató rászól a biztonsági õrre, mert az öreg ismét néhány percet késett a szolgálatból. Pista bácsi! Vegye tudomásul, hogy a bankban a pontosság ugyanolyan fontos, mint... mint a katonaságnál! Volt maga katona? Igen, kérem, voltam. Na, és mit mondott magának az ügyeletes tiszt, amikor késve ment be a laktanyába? Azt, hogy Alezredes elvtárs jelentem, a zászlóalj felsorakozott
reggeliújság
Ingo Glass kiállítás A Körösvidéki Múzeum a Bihar Megyei Tanáccsal közösen megszervezi a Nyitások Ingo Glass 75 címû kiállítást, amelynek megnyitója szeptember 22-én, csütörtökön 17.30 órakor lesz a barokk palotában. A kiállításon a román származású Ingo Glass konstruktivista szobrász mûveit lehet megtekinteni. A mûvész 1941ben született Temesváron, 1967-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzõmûvészeti Intézetben, 19671971 között a galaci Modern és Kortárs Mûvészetek Múzeumában dolgozott. 1979-ben telepedett le Németországban, ahol kulturális referens lett a müncheni városházán.
Ingo Glass több mint száz egyéni kiállítást szervezett számos országban. Munkái romániai és külföldi múzeumokban és magángyûjtõknél is megtalálhatók. A mostani kiállítást a szobrász 75. születésnapja alkalmából szervezik, ebbõl az alkalomból Romániában csak egy retrospektív tárlatot szerveznek, itt Nagyváradon. A tárlatmegnyitón jelen lesz a mûvész is. A kiállítás október 22-ig látogatható a múzeum nyitva tartásának megfelelõen: kedden, csütörtökön és szombaton 1015 óra között, szerdán, pénteken és vasárnap 1018 óra között. A belépõjegy ára 4 lej felnõtteknek és 2 lej gyerekeknek. A megnyitóra a belépés ingyenes.
Bencsik Gábor elõadása Nagyváradon Múltból a jövõbe címmel tart elõadást Nagyváradon Bencsik Gábor történész, a Magyar Krónika folyóirat fõszerkesztõje. Az elõadáson szó lesz a szerzõ hét kiadást megért Horthy-monográfiájáról, a Magyar Krónika folyóiratról és arról, hogy mai tetteink és döntéseink a közelgõ népszavazás tükrében milyen jövõt ígérnek. A Polgári Esték rendezvénysorozat keretében sorra kerülõ eseményre minden érdeklõdõt szeretettel vár a Magyar Polgári Egyesület szeptember 23-án, pénteken 17 órára a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermébe (Ezredévi emléktér/Libertãþii 40. szám).
Õshonos közösségek és migráció A Partiumi Autonómiatanács közleményben tudatja, hogy szervezésében Nagyváradon tart elõadást Õshonos közösségek és migráció címmel Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelõs miniszteri biztosa, a kisebbségvédelem tárgyában összeállított és híressé vált Kalmár-jelentés készítõje. A Partiumi Autonómiatanács, mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson belül Partium történelmi régió autonómiatörekvéseinek képviseletére létrejött szervezet, fontos kérdésnek, a régió jövõje szempontjából meghatározónak tekinti a migráció ügyét.
Különösen hangsúlyos problémája ez régiónknak, hiszen Partium határmenti, a schengeni övezeten kívüli helyzete eleve az elszigetelõdés állapotával fenyeget. Éppen ezért fontos tehát, hogy a közelgõ, a kötelezõ betelepítési kvótákról szóló népszavazás kapcsán is minél többször hívjuk fel a figyelmet a helyzet komolyságára. Az elõadás idõpontja 2016. szeptember 21., 18 órai kezdéssel, helyszíne pedig a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeum-terme (Ezredévi emléktér/Piaþa Libertãþii) 40.). Minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
Atlantisz-kör Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele szeptember 22-én, csütörtökön lesz 19 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. A meghívott Iancu Miklós, elõadássorozatának elsõ része: Kínai sorselemzés; mítosz és valóság. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják!
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
2016. szeptember 20., kedd
Hajdúhét Szalontán A nagyszalontai RMDSZ szervezésében idén immár 14. alkalommal rendezik meg a Hajdúhét Szalontai Magyar Napok nevet viselõ szórakoztató és kulturális programsorozatot. A hajdúváros aprajához-nagyjához szóló eseménysor szeptember 24-éig tart, a kínálatban szerepelnek koncertek, kulturális rendezvények, sportprogramok, természetesen idén is lesz kolbászfesztivál és minden más, ami a remek szórakozáshoz kell. A mai program: Sportnap: Az RMDSZ és az Arany János Elméleti Líceum közös szervezésében, szeptember 20-án 14 órától a piactéren mérhetik össze tudásukat mindazok a sportkedvelõ gyerekek és felnõttek, akik szívesen próbára tennék jártasságukat a következõ versenyszámokban: BMX, görkorcsolya, penny board-gördeszka. A jelentkezõk két korcsoportban versenyezhetnek, külön kategóriában a 12 éven aluliak és a 12 éven felüliek. Életmódtanácsadás és aerobik-edzés Katus Attilával: A Zilahy Lajos Mûvelõdési Házban ma 16 órától a diákoknak nyújt életmód-vezetési tanácsadást az ismert sportember, Katus Attila, majd 18 órától a felnõtteket várja egy hasznos elõadásra. A beszélgetés után, 19 óra környékén aerobik órán tornázhatnak együtt a részvevõk.
Európai mobilitási hét A nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat a Pro Bikers Egyesülettel, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel, a közlekedési rendõrséggel és a Transregio Közösségközi Fejlesztési Egyesülettel együttmûködésben, 2016. szeptember 1622. között megrendezi az európai mobilitási hét kampányt. Szeptember 20-án, kedden az Ady Endre Középiskolában szervezik meg az öko-mobilitás karavánt, a fenntartható közlekedési módok, mint a közszállítás, gyalogos vagy kerékpáron való közlekedés népszerûsítésére. Szeptember 21-én, szerdán megszervezik a hagyományos kerékpár, villamos, autóbusz és személygépkocsi versenyt, 11 órakor a szöllõsi villamosmegállótól és a nagyállomástól egyszerre van az indulás, találkozó a Nagyvásár téren kiállított kismozdonynál. 22-én, csütörtökön Critical Mass felvonulás lesz.
KAMARAHANGVERSENY-KÖRÚT l A Duo Varadiensis Lucian Maliþa, hegedûn és Thurzó Sándor József, mélyhegedûn hangversenykörúton vesz részt. Szeptember 20-án, kedden 18 órától a nagyváradi evangélikus-lutheránus templomban, 23án, pénteken 18 órától a nagykárolyi Kastély hangversenyteremben lépnek fel. Mûsoron szerepelnek az alábbi zeneszerzõk egyes mûvei: G. F. Handel, M. Haydn, Fr. X. Tost, arco A. B. Coutinho, G. Enescu, Hanno Haag. SZÜRETI BÁL BIHARON l Szeptember 24-én, szombaton 21 órától hagyományõrzõ szüreti bált tartanak a bihari kultúrotthonban. A talpalávalót a Sláger Boys zenekar húzza. A jókedvhez a büfé biztosítva. A szervezõk szeretettel várják a szórakozni vágyókat.
NDF-hírek l Német nyelvkurzust indít október 1-tõl kezdõk és haladók részére a Német Demokrata Fórum. Érdeklõdni a következõ telefonszámokon lehet: 0259/434-058 vagy 0359/175-535. l Szüreti mulatságot szervez a Német Demokrata Fórum szeptember 24-én, szombaton 15 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében (Teleki utca 27. szám). Érdeklõdni a Fórum székhelyén, a Sulyok István utca 23. szám alatt lehet.
EVANGELIZÁCIÓS ISTENTISZTELET l Okkultizmus címmel
evangélizációs keresztyén istentiszteletre kerül sor szeptember 25-én, vasárnap du. 6 órától a várad-velencei református templomban (Kolozsvári út 91. szám). Szolgálni fog Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi segédlelkész és a zilahi Ében zenekar. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Kiss Erzsébet Janka, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
2016. szeptember 20., kedd
NAPI AJÁNLÓ
MOZI
A rút kiskacsa szombaton
Lotus Center Cinema Palace
l Ben Hur 3D amerikai történelmi film (18.55) l Bridget Joness Baby angol romantikus vígjáték (12.55, 15.50, 18.30, 19.50, 22.10) l Collide angolnémet akcióthriller (12.30, 21.10) l Dont Breathe amerikai thriller (22.40) l Hands of Stone amerikaipanamai életrajzi dráma (17.25) l I.T. amerikai thriller (13.35, 17.55, 21.40) l Ice Age: Collision Course 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (12.20) l Mechanic: Resurrection thaiföldi akciófilm (14.55, 20.50) l Nerve amerikai thriller (14, 16.35, 18.25, 20, 21.55) l Petes Dragon 3D amerikai családi fantasy (14.15) l Ratchet and Clank 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (16.05, 18.10) l Selfie 69 román szélhámosfilm (15.10, 19.30, 22.55) l Sieranevada románfranciaboszniaihorvátmacedón dráma (15.25) l Storks 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (szerda, csütörtök 18.15) l Suicide Squad 3D amerikaikanadai akciófilm (10.30) l Sully amerikai életrajzi dráma (14.35, 20.20, 22.15) l The BFG 3D szinkronizált amerikaiangolkanadai családi film (12.45) l The Secret Life of Pets 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (12.55) l War Dogs amerikai film (16.50)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
l The BFG 3D szinkronizált amerikaiangolkanadai családi film (12.30, 15.55, 18.10) l Ratchet and Clank 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (14.05, 18.15) l Petes Dragon 3D amerikai családi fantasy (16) l Selfie 69 román szélhámosfilm (20.30, 22.50) l Nerve amerikai thriller (16.45, 17.30, 19.30) l I.T. amerikai thriller (13.40, 18.05, 21.30) l Nine Lives amerikai családi vígjáték (15.40) l Bridget Joness Baby angol romantikus vígjáték (20, 22.30) l Dont Breathe amerikai thriller (12.30) l Collide angolnémet akcióthriller (14.15, 16.10, 23.05) l Sully amerikai életrajzi dráma (14.45, 19) l Hands of Stone amerikaipanamai életrajzi dráma (12.30, 21) l War Dogs amerikai film (10.15) l Ben Hur 3D amerikai történelmi film (22.10) l Mechanic: Resurrection thaiföldi akciófilm (20.10) l Storks 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (szerda, csütörtök 18.15)
A színház felhívja a közönség figyelmét, hogy a szeptember 22-re, csütörtök 18 órára meghirdetett A rút kiskacsa címû elõadás elmarad. A következõ elõadás szeptember 24-én, szombaton 18 órától látható az Árkádia Bábszínház nagytermé-
ben. Jegyek elõzetes helyfoglalással válthatóak keddtõl péntekig a Szigligeti Színház jegypénztárában 11-17 óra között, illetve a helyszínen, elõadás elõtt egy órával. Jegyár: 15 lej (teljes-felnõtt); 7 lej (kedvezményes-gyerek, nyugdíjas).
KONCERT Szeptember 22-én, csütörtökön 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu Bartók termében évadnyitó szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Jankó Zsolt, közremûködik Gabriel Croitoru hegedûn. Mûsoron: H. Berlioz: Római karnevál nyitány; C.
Saint-Saëns: 3., h-moll hegedûverseny, op. 61; C. Franck: dmoll szimfónia. Jegyek az intézmény székhelyén válthatók (Moscovei utca 5. szám), telefon: 0259/430-853. Szeptembert 23-án, pénteken 19 órától orgonakoncert lesz a váradszöllõsi római katolikus
SZÍNHÁZ
plébániatemplomban (Szentháromság tér/Bumbacului utca 4. szám). Józsa Domokos orgonál, mûsoron: Domenico Zipoli Sonate dIntavolatura per Organo e Cimbalo címû gyûjteménye évfordulós bemutatója. A belépés díjtalan, önkéntes adományokat köszönettel elfogadnak.
BÁBSZÍNHÁZ
Szigligeti Színház
Szeptember 21-én, szerdán 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Bányavirág. A magyar dráma napja alkalmából. Szeptember 24-én, szombaton 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Kata történet. Táncelõadás. l Bérletek és jegyek árusítása az RMDSZ Independenþei (Kossuth) utcai székházában minden hétköznap 9 és 16 óra között, illetve a Gekko klubban, a T. Vladimirescu utca 40. szám alatt hétköznaponként 17 órától.
Lilliput Társulat
Szeptember 24-én, szombaton 18 órától az Árkádia Bábszínházban: A rút kiskacsa. Szeptember 25-én, vasárnap 11 órától az Árkádia Bábszínházban: Kezeslábas. l Jegyeket elõzetesen a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet vásárolni. Jegyár: 15 lej (felnõtteknek); 7 lej (kedvezményes: gyerekeknek, nyugdíjasoknak).
KIÁLLÍTÁS l A Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumban, a felújított váradi vár C épületében Transzcendencia címen válogatás a NémethKriza gyûjteménybõl. A tárlat október 30-ig látogatható, keddtõl vasárnapig 917 óra között. l A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív grafikák. A multifunkcionális teremben: Niculae Adel festménykiállítása. Az A épület konferenciatermében zenetörténeti tárlat. l A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. l A vármúzeumban (A épület földszint) Tóth István retros-
pektív egyéni tárlata. A fejedelmi palota alagsorában Szabó Attila fotókiállítása. l A DarvasLa Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): a Nagyváradi Egyetem építészmérnöki karán végzett hallgatók diplomamunkái. l Az Euro Foto Art Galériában: Jászvásári fotómûvészek tárlata. l A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Morvay Szabó Edina fotókiállítása. l A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Kismarjai nyár az örömfestészetben; örömfestészet a kismarjai nyárban, képzõmûvészeti tárlat. l A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rap-
szódia címû jubileumi akvarellkiállítása. l A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. l A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fénykép- és képeslapkiállítás. l A nagyváradi városháza tornyában tûzoltófelszerelések tárlata (12.3019 óra között. l A váradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. l Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Márvány Mûhely tagjainak tárlata.
HOROSZKÓP KOS (március 21.április 20.) Sohasem érezte magától még olyan idegennek, távolinak a társát, mint épp ma. BIKA (április 21.május 20.) Nem ártana másokat is meghallgatnia, mielõtt õket is érintõ komoly döntéseket hozna. IKREK (május 21.június 21.) Ha nem boldogul a munkahelyén, akkor kérjen tanácsot egy idõsebb kollégájától! RÁK (június 22.július 22.) Az újat most a céljaiban kell keresse, nem az a megoldás, hogy mindent sutba vág. OROSZLÁN (július 23.augusztus 23.) Egy utazástól reméli, hogy a kapcsolata rendbe jön. Jó alkalmat ad a megbeszélésre. SZÛZ (augusztus 24.szeptember 23.) Minden viszonyítás kérdése: a rossz sem olyan rossz az ön számára, ha jól áll hozzá.
MÉRLEG (szeptember 24.október 23.) Vigyázzon, ma nem szabad késlekednie. Siessen haza! Kedveskedjen a kedvesének! SKORPIÓ (október 24.november 21.) Nem bírja követni a folyamatos változást a munkahelyén. Még ne dobja be a gyeplõt! NYILAS (november 22.december 21.) Törekedjen több önállóságra, ne feledkezzen meg az igazi énjérõl! BAK (december 22.január 20.) Nem tud kibékülni a környezetével. Keresse az erényeiket, és megtalálja. VÍZÖNTÕ (január 21.február 20.) A világ dolgaival is kell foglalkozni, hiába kötik le a saját gondolatai. HALAK (február 21.március 20.) Megkaphatja álmai munkáját, és ez nem is feltétlenül jár munkahely változtatással.
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis ism.; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.25 Rejtett
kincsek magyar ismeretterjesztõ sorozat; 09.30 Ybl 200 dokumentumsor.; 09.40 Váratlan utazás kan. sor.; 10.35 Elfeledett szerelem mexikói sorozat, ismétlés; 11.20 Család-barát; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Ízõrzõk: Penyige ; 14.35 Halálbiztos diagnózis amerikai krimisorozat; 15.25 A palota ékköve sorozat; 16.30 Elfeledett szerelem mexikói romantikus sorozat; 17.15 Charly, majom a családban német sorozat; 18.10 Ridikül talk-show; 19.00 Híradó; 19.35 Don Matteo olasz sorozat; 20.40 Maradj talpon! vetélkedõ; 21.40 Önök kérték! kívánságmûsor; 22.40 Velvet Divatház spanyol drámasorozat; 23.35 Grand Hotel spanyol drámasorozat; 00.25 A Nagyok magyar dok. sor.; 01.00 Kékfény ; 01.55 Hawaii Five-0 amerikai krimisorozat; 02.40 No Limit francia sorozat; 03.40 Hová lett Toto baby? olasz vígjáték
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó; 09.50 Ma délelõtt; 13.00 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Minden tudás magazinmûsor; 20.30 Híradó; 21.25 Idõjárás-jelentés; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 23.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 01.15 Éjszakai program
MTV 2 06.10 Az élet megy tovább brazil romantikus sorozat; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.20 Nálatok laknak állatok? német sorozat; 13.50 Rajz-
filmsorozatok, animációs sorozatok; 21.05 Az élet megy tovább brazil romantikus sorozat; 22.00 Én vagyok itt magazinmûsor; 23.35 Római helyszínelõk Árulkodó nyomok olasz krimisorozat; 00.30 Kulisszák mögött Az A38 Hajón ; 01.25 Az élet sava-borsa lengyel sorozat; 02.15 Én vagyok itt magazin; 03.45 Római helyszínelõk Árulkodó nyomok olasz krimisorozat, ismétlés; 04.35 Az A38 Hajó színpadán
RTL Klub 05.00 Fókusz ismétlés; 05.30 Story Extra ismétlés; 06.00 Barátok közt ismétlés; 06.25 Top Shop; 06.50 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó ismétlés; 09.05 Fókusz ismétlés; 09.35 Magyarul Balóval ismétlés; 10.10 Asztroshow; 11.10 Top Shop; 12.50 Portré ismétlés; 13.20 Story Extra ismétlés; 13.55 Új csaj amerikai vígjátéksorozat; 14.20 Éjjel-nappal Budapest ismétlés; 15.35 Nyerõ Páros ismétlés; 16.50 Isten
áldjon, Esperanza! argentin romantikus sorozat; 17.55 Story Extra sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Nyerõ Páros ; 21.00 Éjjel-nappal Budapest ; 22.20 Barátok közt ; 23.00 Castle amerikai akció-vígjátéksorozat; 23.55 RTL Klub-híradó; 00.25 XXI. század a legendák velünk élnek; 01.00 Magyarul Balóval; 01.40 Döglött akták amerikai krimisorozat; 02.40 Mi muzsikus lelkek; 03.15 Kaméleon amerikai sorozat; 04.10 Gálvölgyi-show
TV 2 05.25 Walker, a texasi kopó ism.; 06.10 Sportos ismétlés; 06.15 Hungerõ zenés mûsor; 07.10 Red Carpet Sztárok testközelben; 07.20 Mokka; 10.20 Stahl konyhája ismétlés; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Aktív; 14.00 Csap-
dába csalva német dokureality-sorozat;
14.35 Knight Rider amerikai akciófilmsorozat; 15.40 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat; 16.45 María mexikói sorozat; 17.50 Megtört szívek török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Ezek megõrültek! magyar szórakoztató mûsor; 21.40 Star Academy reality show; 23.00 A szultána török sorozat; 00.10 Sherlock és Watson amerikai krimisorozat; 01.15 Red Carpet Sztárok testközelben; 01.25 Doktor Rush kanadai sor.; 02.35 Tények Este; 03.15 Sportos sportmûsor; 03.20 Ezo.TV; 04.20 Aktív ismétlés; 04.40 A zöld sárkány gyermekei magyar filmdráma
SPORT
10. reggeliújság
Az UTA-val játszik ma a Luceafãrul focicsapata Hétközi fordulóra kerül sor ma és holnap délután a labdarúgó másodosztályban. Bihar megye egyetlen képviselõje, a Nagyváradi Luceafãrul hazai pályán bizonyíthat ma 15.30 órától.
A piros-kék együttes ellenfele az Aradi UTA lesz, amely jóval elõrébb áll a rangsorban, mint Linkár Erik együttese. A Maros partiak az ötödik helyen állnak 14 pontjukkal, míg a váradiak csak tizennegyedikek az eddig megszerzett 7 pontjukkal. A ma délutáni találkozóra ingyenes a belépés, a mérkõzést a Digi Sport csatorna is élõben közvetíti. A váradiak sorozatban öt meccsen át voltak képtelenek nyerni, mígnem szombaton a Tatrangi Unirea otthonában diadalmaskodtak10 arányban. A ma délutáni találkozón az aradiakat nyomja az esélyesség terhe az újonc váradiakkal szemben. A Luceafãrul mecscse mellett további két találkozó kerül tévéképernyõre. A másodosztályú focibajnokság nyolcadik fordulójában, ma 15.30 órától: Nagyváradi LuceafãrulAradi UTA (Digi Sport 1), 17 órától: Buka-
Presztízscsatára kerül sor ma Váradszentmártonban
resti JuventusSzatmárnémeti Olimpia (Digi Sport 1), szerdán, 13 órától: ClinceniSuceava (Digi Sport 1), 15 órától: BrãilaRâmnicu Vâlcea (Digi
Sport 1), 17 órától: ResicabányaTârgoviºte, BrassóBaloteºti, PankotaTemesvár, AfumaþiTatrang, Sepsi OSKCãlãraºi, MioveniBerceni.
A másodosztály állása 1. Târgoviºte 2. Juventus 3. Brassó 4. Suceava 5. Aradi UTA 6. Olimpia 7. Brãila 8. Mioveni 9. Sepsi OSK 10. Cãlãraºi
7 7 7 7 7 7 7 7 7 7
6 5 4 5 4 4 4 3 3 3
0 1 3 0 2 1 1 3 2 2
1 1 0 2 1 2 2 1 2 2
146 282 126 1410 165 195 139 75 147 96
18 16 15 15 14 13 13 12 11 11
11. Afumaþi 12. Tatrang 13. Clinceni 14. Luceafãrul 15. Baloteºti 16. Rm. Vâlcea 17. Resica 18. Temesvár 19. Berceni 20. Pankota
7 7 7 7 7 7 7 7 7 7
3 3 3 2 1 1 2 1 0 0
1 1 0 1 3 3 0 2 0 0
3 237 10 3 106 10 4 1013 9 4 46 7 3 911 6 3 610 6 5 416 6 4 915 5 7 318 0 7 162 0
Gólzáporos Bihar FC-gyõzelem Szentmiklóson Sorozatban második mecscsén ért el gólzáporos gyõzelmet a Nagyváradi Bihar FC Legenda focicsapata, amely Hegyközszentmiklóson nyert 91-re, ezzel a tabella ötödik helyét foglalja el a megyei másodosztály elsõ csoportjában. Az elsõ tétmeccsükön gólképtelen váradiak a következõ két találkozón már 16 alkalommal voltak eredményesek. Az elsõ és a második csoportban is változott a listavezetõ, elõbbiben a Vársonkolyosi Minerul, utóbbiban a Vaskohi Biharea ugrott az élre. A másodosztályú bajnokság negyedik fordulójában, az elsõ csoportban: Bihorul
SportiskolaVársonkolyos 13, Hegyköszentmiklósi Toldy FCBihar FC Legenda 19, RévPapfalva 20, EsküllõCserpatak 100, Fugyivásárhelyi UnireaSzékelyhíd 21, BarátkaBerettyószéplak 64. Következik (szeptember 2425.): Bihar FCBihorul Sportiskola, VársonkolyosRév, PapfalvaEsküllõ, Cserpatak Fugyivásárhely II, SzékelyhídMezõtelegd, BerettyószéplakHegyközszentmiklós. A második csoportban: Gyapjui DaciaIllyei Vointa 10, Liberty CFBihari Földvár 04, Köröstarjáni ViitorulBontesd 13, Vaskohi BihareaBihardobrosdi Vulturul
81, Tulkai VictoriaAlsókocsobai Izvorul 01, Biharkabai GloriaBiharrósai Unirea 22. Következik (szeptember 2425.): BiharGyapju, BontesdLiberty CF, DobrosdKöröstarján, TulkaVaskoh, IllyeBiharkaba, AlsókocsobaBiharrósa.
Az elsõ csoport állása 1. Sonkolyos 2. Esküllõ 3. Papfalva 4. Rév 5. Bihar FC 6. Székelyhíd 7. Vásárhely 8. Sportiskola 9. Barátka 10. Toldy FC 11. Széplak 12. Mezõtelegd 13. Cserpatak
4 4 4 4 3 4 3 4 4 4 3 3 4
3 3 3 2 2 2 2 1 1 1 0 0 0
1 0 0 2 1 1 0 0 0 0 2 1 0
0 1 1 0 0 1 1 3 3 3 1 2 4
2016. szeptember 20., kedd
Szalontai bravúr a megyei elsõ osztályban Folytatódott a meglepetések sorozata a negyedik ligaként is ismert megyei elsõ osztályban. Az ötödik forduló legnagyobb meglepetését a Nagyszalontai Olimpia VSK okozta, amely idegenben gyõzte le a listavezetõ, eddig még százszázalékos váradi Egyetemi FC-t. Az egyetemisták meglepõ botlását a biharszentandrásiak használták ki, igaz õk is megizzadtak Hegyközpályiban, ahol a ráadás ötödik percében sikerült megszerezniük a gyõzelmet érõ gólt. A sikernek köszönhetõen Ciprian Dianu együttese ugrott a tabella élére. Mihályfalván magabiztos gyõzelmet ért el a helybéli Unirea, ám a Cécke ellen mutatott teljesítménnyel nem voltak elégedettek sem a klubvezetõk, sem pedig a szurkolók. A belényesiek majd egy órán át játszottak emberelõnyben, de így is nyögvenyelõsen tudták csak legyûrni a derekasan küzdõ borsiakat. A forduló legnagyobb ará- A felnõtt bajnokság állása nyú gyõzelmét a Fugyivásár- 1. Szentandrás 5 4 1 0 216 13 helyi SK II érte el, amely 2. Egyetemi FC 5 4 0 1 157 12 nyolc gólt rúgott a sereghaj- 3. Belényes 5 3 2 0 165 11 tó gurányiaknak. 4. Vaskohsziklás 5 3 1 1 149 10 Az ifjúsági bajnokságban a 5. Madarász 5 3 0 2 169 9 Nagyszalontai Olimpia VSK 6. Diószeg 5 3 0 2 108 9 áll az élen, amely négy gyõ- 7. Mácsapuszta 5 3 0 2 1014 9 zelem mellett egy döntetlent 8. Bors 5 2 0 3 2012 6 ért el, ráadásul az eddigi öt 9. Mihályfalva 5 2 0 3 97 6 találkozóján csak két gólt ka- 10. Szalonta 5 2 0 3 1010 6 pott. 11. Vásárhely II 5 2 0 3 1214 6 A megyei elsõ osztály 12. Élesd 5 2 0 3 59 6 ötödik fordulójában: Belé- 13. Cécke 5 2 0 3 1322 6 nyesBors 30 (az ifjúsági 14. Szentmárton 5 1 2 2 58 5 meccset elnapolták), Mi- 15. Pályi 5 1 0 4 49 3 hályfalvaCécke 51 (az ifjú16. Gurány 5 0 0 5 536 0 ságiak találkozóján: 134), Váradi Egyetemi FCNagyAz ifjúsági bajnokság állása szalontai Olimpia 02 (12), 5 4 1 0 202 13 MácsapusztaVáradszent- 1. Szalonta 2. Szentandrás 5 4 0 1 375 12 márton 31 (311), VaskohsziklásÉlesd 21 (32), 3. Mihályfalva 5 4 0 1 3711 12 4 4 0 0 265 12 HegyközpályiBiharszent- 4. Belényes 5. Vásárhely II 5 4 0 1 209 12 andrás 23 (08), Dió4 3 0 1 215 9 szegMadarász 31 (03), 6. Madarász FugyivásárhelyGurány 80 7. Szentmárton 5 3 0 2 2116 9 (90). Következik (szep- 8. Egyetemi FC 5 2 1 2 2610 7 tember 2425.): Szalon- 9. Vaskohsziklás 5 2 1 2 67 7 4 2 0 2 1916 6 taMihályfalva, Madarász 10. Bors 11. Élesd 5 2 0 3 917 6 Egyetemi FC, Szentmár12. Cécke 5 1 1 3 1231 4 tonDiószeg, ÉlesdMácsa13. Diószeg 5 1 0 4 629 3 puszta, SzentandrásVas4 0 0 4 521 0 kohsziklás, GurányHegy- 14. Pályi 5 0 0 5 1045 0 közpályi, BorsFugyivásár- 15. Gurány hely II, CéckeBelényes. 16. Mácsapuszta 5 0 0 5 349 0
135 10 197 9 94 9 84 8 162 7 96 7 96 6 910 3 1018 3 720 3 57 2 38 1 626 0
A második csoport állása
Tíz gólt láthattak a hegyközszentmiklósi focikedvelõk
1. Vaskoh 2. Kocsoba 3. Biharrósa 4. Bontesd 5. Bihar 6. Illye 7. Gyapju 8. Biharkaba 9. Tulka 10. Köröstarján 11. Liberty CF 12. Dobrosd
4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4
3 3 3 3 2 2 2 1 1 0 0 0
1 1 1 0 1 1 1 1 1 0 0 0
0 0 0 1 1 1 1 2 2 4 4 4
143 10 166 10 115 10 104 9 94 7 53 7 87 7 1412 4 26 4 413 0 216 0 319 0
Gyõzelemmel kezdte meg szereplését a román másodosztály második csoportjában a Nagyváradi VSK férfi kézilabdacsapata. Sebastian Tudor edzõ fiatal csapata Târgu Jiu-ban, a helybéli Constantin Brâncuºi Egyetemi KC otthonában nyert 3534-re. A következõ fordulóban a Brassói CNOT együttesét látja vendégül a VSK. A találkozóra a nagyváradi Antonio Alexe Sportcsarnokban kerül sor.
HIRDETÉS
2016. szeptember 20., kedd
INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Balcescu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó földszinti, javított garzonlakás, Gradinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
Kétszobás Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás 28.500 euróért, Nufarul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás 29.000 euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, Stefan cel Mare-Penny övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nmes, 2004-ben épült blokklakás 45.000 euróért, Kogalniceanu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, I. emeleti, részben különbejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774. Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, Stefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Háromszobás Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571. Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702. Eladó háromszobás, 71 nm-es manzárd blokklakás a December 22 park környékén, 35.500 euróért. Telefon: 0788/207020. Eladó háromszobás, PB típusú, 2. emeleti, 64 nm-es blokklakás a Dragos Vodán, 40.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás a Cantemir-Electrica környéken, 41.500 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PC típusú, 1. emeleti, 63,58 nm-es blokklakás a velencei piac környékén, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, PB típusú, elsõ emeleti, 65 nm-es blokklakás az Emanuel templom környékén, 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nmes telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/207-020.
Négyszobás
Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012ben befejezett ház, 239 nm-es telekkel, 59.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó négyszobás, V tipusú, 2. emeleti, 102 nm-es blokklakás a Rogériuszon, a 16-os iskola környékén, 46.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Lakrész
Eladó egy szoba-konyhás, fürdõszobás lakrész házban, Nagyváradon. Gáz az utcában, 17.500 euró. Telefon: 0745/289551. Eladó egyszobás, 52 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, 24.000 euróért, Cuza Voda-Titu Maiorescu. Telefon: 0788/207-020.
Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020. Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
KERES Lakrész
Sürgõsen keresek egy eladó egy- vagy kétszobás komfortos magánlakrészt a központban (46-50 négyzetméterest), központi fûtéssel. Tel.: 0749/453-131.
ALBÉRLET KÍNÁL
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, 60 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, a Holdas-templom környékén, 32.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó kétszobás, 58,43 nm-es, központi udvari lakrész házban 32.500 euróért, a Mihai Pavel utcán. Telefon: 0788/207020.
Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a Stefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
Eladó 70 nm-es, kétszobás lakrész házban, utcára nézõ ablakokkal, a vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafarul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás, 113 nm-es, központi lakrész házban, udvarban, az Eminescu utcán, 50.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó négyszobás, 1. emeleti, 150 nmes lakrész házban utcára nézõ ablakokkal, a Moscovei utcán, a filharmónia mellett, 100.000 euróért. Telefon: 0788/207020.
Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó magánházban kétszobás, 2. emeleti lakrész az Aurel Lazar utcán, 39.000 euróért. Telefon: 0259/477-744. Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Ház
Eladó Mezöbajon (Boiu) sürgõsen kertes ház a fõutcán. Tel.: 0770/819-552. Eladom, elcserélem magánházamat 2 szobás tömbházlakásra a II. emeletig + különbözet, csere csak Õssiben. Telefon: 0259/471-084. Eladó kétszobás, összkomfortos ház a központban. Tel.: 0745/454-053. Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a Stefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020. Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafarul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020. Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
11.
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 2729. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafarul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: 0788/207-020.
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL
Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
KERES Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/758-164.
Bútorok
SZOLGÁLTATÁS
Eladó ruhás-vitrines szekrény, kihúzhatós ágy, asztalok, fotelek olcsón. Tel.: 0770/123-181.
KÍNÁL
Eladó vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Banki kölcsön nyugdíjasoknak, beteg-, rokkantnyugdíjasoknak és dolgozóknak, 18-70 év között. Tel.: 0742/426-729.
Háztartási cikkek
Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Tel.: 0772/033990.
Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, termopan ajtó/ablak készítését vállalom. Tel.: 0740/570-225, 0742/768-154.
KERES Háztartási cikkek Elfogadnék ajándékba vagy vennék olcsón használt hútõszekrényt. Tel.: 0359/179-348.
EGYÉB KÍNÁL Eladó plasztikhordó 3db. 30 literes, 6 db. 60 literes. és hét vasasztal. Tel.: 0359/422-580. Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó vadonatúj diódaráló, valamint 10 és 50 literes ballon. Tel.: 0359/179-348.
KERES Idõs, beteg néni mellé gondozónõt keresünk. Tel.: 0743/098-961.
MUNKAHELY KÍNÁL A nagyváradi Hulladékgazdálkodási Központ csomagolási hulladék válogatására keres munkatársakat. Jelentkezésüket várjuk a 0259/414-109-es telefonszámon vagy személyesen a Matei Corvin 327. szám alatt. Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493. Megbízható, építkezésben jártas munkaerõt alkalmazunk Nagyváradon. Bõvebb infó: 0745/211-142.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért!
Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744.
Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702.
Teljes név:
Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 80 nmes új blokklakás a Prima lakónegyedben 58.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774.
Telek
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/207020.
Eladó 1900 nm-es közmûvesített telek a Renaºterii utcán, 15 euró/négyzetméteres áron. Telefon: 0259/477-774. Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, 53.000 euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: 0788/207-020.
Eladó négyszobás, 2. emeleti, 77 nm-es blokklakás Szentmártonban 45.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
reggeliújság
Eladó 720 négyzetméteres beltelek Kisszántón, gáz, víz bevezetve. Telefon: 0259/477-744. Eladó központban levõ nagyváradi, 110 nm-es, kétszintes kereskedelmi felület 65.000 euróért. Telefon: 0740/197-702.
Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak szeptemberben érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Nemzeti Vágta 2016
2016. szeptember 20., kedd
Ettõl a nõtõl várja kilencedik gyermekét Mel Gibson és Rosalind Ross elsõ gyermeküket várják. Más kérdés, hogy a baba Gibson kilencedik utódja lesz. A Mad Max és a Halálos fegyver sztárja mindig is szerette a nõket, de azt gondoltuk, hogy 60 éves korára már kiélte magát. A kis hölgy 26 éves, de úgy tûnik, boldogan pózol az öreg Mel mellett. A filmsztár kilenc gyermekébõl hetet egy nõ, Robyn Moore szült. Ezt tudván kijelenthetjük, hogy Rosalind bátor nõ.
JÓ ÉTVÁGYAT! Ragyogó napsütésben, tömött lelátók elõtt rendezték meg a Nemzeti Vágtát a budapesti Hõsök terén szeptember 16-17-18-án. A magyar tradíciókra épülõ, történelmi hangulatú lovasverseny idén is százakat mozgatott meg a Kárpátmedencében, akik közül 12 magyarországi és négy határon túli Elõvágta eredménye alapján derült ki, hogy kik képviselhetik településeiket a magyarság legnagyobb modern kori lovas ünnepén. Megvan a 2016-os Nemzeti Vágta legjobb, leggyorsabb lovasa! A Füzérrõl érkezett Kun Ferenc Colonia Victoria nevû lova nyergében végzett az élen, és lett a 2016 leggyorsabb lovasa címet kiérdemlõ versenyzõ.
A gyõztes, Kun Ferenc
A 9. Nemzeti Vágta döntõjében Füzér, Csemõ, Szentkirály, Tata és Baja lovasa futott. A szintén döntõs Németh János, Baja lovasa, kétszeres bajnok az elsõ körben leesett lováról, My Boy Mennydörgés egyedül futott be a célba. A 2016-os Nem-
zeti Vágta versenyt végül Füzér lovasa, Kun Ferenc nyerte Colonia Victoria nevû lovával. A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerõ füzéri versenyzõ a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára gyõzelmi takarót terítettek. A döntõben másodikként befutó Petrik Tamás, Csemõ lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Csiki Árpád, Szentkirály versenyzõje félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntõs 300-300 ezer forintot vihetett haza. A 2016-os Nemzetközi Futam gyõztese: a Szlovén Köztársaság képviseletében Teodor Kolariæ, aki Gazal XIX-6 nevû lovával versenyzett. Másodikként Csehország, harmadikként Katar lovasa futott be. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Szlovákia, Szerbia és Oroszország lovasa végzett. Összesen 11 ország, a döntõbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Románia, Franciaország, Mongólia és Magyarország lovasa versenyzett a nemzetközi futamon.
Házi leveskocka Hozzávalók 24 darabhoz: 4 sárgarépa, 2 vöröshagyma, 2 fehérrépa, 1 zeller, 1 paprika, 1 csokor lestyán, 1 csokor petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, 10 dkg vaj, só, bors. Elkészítés: A zöldségeket tisztítsa meg, majd alaposan mossa meg. Tegye egy aprítógépbe, vagy darálóval darálja le. Ha elég pépes, egy lábosban olvassza fel a vajat, és rakja hozzá a zöldségmasszát. Sózza, borsozza, öntsön hozzá kevés vizet, és fedõ alatt, kis lángon párolja 35-40 percig. Közben többször kevergesse meg. Ha szükséges, tegyen még hozzá sót, borsot.
Ha kész, hûtse a masszát szobahõmérsékletûre. Közben mossa el a jégkockatartókat, és adagolja bele a zöldséges mixet. Teheti még simán bármilyen dobozkába vagy zacskóba. Rakja a fagyasztóba, és felhasználásig tartsa is ott. Egy kocka körülbelül egy liter léhez elegendõ.
A NAP KÉPE
A reggeli újság és a Feeling Dance táncra hívja önt! Amennyiben minimum egy hónapra elõfizetett a reggeli újságra, ingyenes táncoktatásban részesülhet. A Feeling Dance Club és a reggeli újság felajánl egy ingyenes tánckurzust olvasóinknak. Töltse ki az alábbi szelvényt, hozza be vagy küldje el szerkesztõségünkbe október 3-án délig, és ön lehet a szerencsés nyertes! Levélcímünk: Redacþia Reggeli Újság, str Traian Moºoiu nr. 10., 410072 Oradea.
Sok siker kívánunk minden játékos olvasónknak!
# Hétfõn reggeltõl kétirányúvá vált Várad belvárosában a Nagyvásártér (ma December 1. park) mellett a Kossuth (Independenþei) és a Zárda (Mihai Vitezul) utca közötti útszakasz, de nem árt odafigyelni arra, honnan hová kanyarodunk. Kép és szöveg: Sükösd Tóth Krisztina
Név: Lakcím: Tel.:
Életkor:
év