Ahol a sikerek beszélnek
2. Napközi alapítás Négyfaluban A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság hamarosan begyűrűzött Erdélybe, és – egyik legkiszolgáltatottabb szféraként – kellemetlenül érintette a civil szervezeteket is. Ennek elsődleges oka az, hogy elapadt a civil szervezetek anyagi támogatását biztosító források többsége, de nyilvánvaló az is, hogy a civil szervezetek, mint állampolgárok elsősorban önkéntes alapon történő szerveződései, megérzik tagséguk anyagi bizonytalanságát, amely nemcsak az adakozókedvre van negatív hatással, hanem az önkéntes munkavállalásra is. Mindezek ellenére, válságban is, a civil szervezetek elsődleges feladata, hogy szerepvállalásuk révén járuljanak hozzá a társadalmi problémák hatékony kezeléséhez, a közösségi szükségletek kielégítéséhez. Az alapításkor megfogalmazott céljai értelmében a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság (HMMT) feltett szándéka volt, hogy a válság ellenére is megpróbálja messzemenően támogatni a négyfalusi és hétfalusi magyar oktatás sürgős kérdéseinek megoldását. A Társaság informális, jogi személyiség nélküli egyesületként jött létre 1990. október 19-én. Az alakuló beszélgetésen 51 személy vett reszt. Az alapító tagok elképzelései szabták meg a Társaság működésének irányvonalát: Hétfalu művelődési, oktatási életének a fejlesztése. Kezdetben a Társaság egy szűkebb csoportja működött, ez volt az úgynevezett „4+3 Munkacsoport”, amely magába tömörítette a négyfalusi és háromfalusi pedagógusokat. Letisztult célkitűzéseit 1992. április 26-án fogalmazta meg, ettől a pillanattól számítjuk a Művelődési Társaság hivatalos meglétét. Formálisan a HMMT csak 2001-ben alakult meg és jogi bejegyzését 2001. november 2-án nyerte el. Az ekkor megválasztott elnöke Hochbauer Gyula, ügyvezető elnöke Kovács Lehel István volt. Mindketten mind a mai napig vezetik a Művelődési Társaságot. A válság kirobbanásával egy időben vált egyértelművé, hogy súlyos gondok vannak a hétfalusi magyar oktatással. Nemcsak a teljes romániai oktatási rendszerre érvényes alulfinanszírozás és a helyenként szinte lehetetlen anyagi helyzet a fő oka a gondoknak, hanem elsősorban a gyerekhiány, ami esetünkben egyrészt a születések alacsony számából, másrészt a közeli Brassó magyar iskoláiba, sőt a szórványban nem ritka jelenségként a román iskolákba való beiratkozásokból adódik. Négyfalu városban működik az 1990-ben alakult önálló magyar Zajzoni Rab István Líceum, amely az óvodától az érettségiig biztosít oktatást, valamint tagozatos formában is léteznek magyar csoportok, osztályok különböző román óvodákban, iskolákban: 5 magyar csoport román óvodákban, illetve I–VIII. magyar osztály a román tannyelvű George Moroianu Elméleti Líceumban. A gazdasági világválság mellett a demográfiai hullámvölgy a legaggasztóbb állapot. Tanulólétszám hiányában iskolákat vagy tagozatokat kell, sajnos, felszámolni. Aggasztó méreteket ölt a tanulók Brassóba való elvándorlása. Például míg Négyfaluból 2006-ban 33,9 %-ban választották a VIII. osztályt végző tanulók a Brassóban való továbbtanulást, ez az arány 2008-ban pedig 57,3%osra emelkedett. A megoldás ebben a helyzetben kézenfekvőnek tűnt: az identitás megőrzés elsődleges feltétele az önálló magyar oktatás. Nagyon egyszerű esetektől, például a magyar zenét sugárzó
sulirádiótól kezdve az anyanyelven zajló versenyeken, vetélkedőkön át az értékrend-közvetítésig nagy szerepe van a magyar iskolának. Az adatok alapján Négyfaluban indokolt volt egy magyar bölcsőde, de 8 órás magyar napközi beindítása is. Szerencsére az óvodák 2010-ben is szép gyereklétszámmal működtek, ezt a korcsoportot nem érintette annyira a létszámcsökkentés. Egy napközi beindítására nagy igény volt, és ez stratégiailag is jó alapot teremt a magyar nyelven való továbbtanuláshoz is. 2010-ben döntött úgy a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöksége, hogy mindent megtesz a Zajzoni Rab István Líceummal karöltve egy magyar napközi csoport beindítása érdekében. 27 szülő kérésére, 2011. január 12-én hagyta jóvá a Brassó megyei Tanfelügyelőség egy napközi létesítését a Zajzoni Rab István Líceumban. Ezt követően elkezdődtek az egyeztetések a Polgármesteri Hivatallal a napközi székhelyének kialakítása érdekében. Ideális lett volna, ha a város továbbra is bérli a volt római katolikus iskola épületét Türkösben, egy kis felújítás után itt akár két napközi csoport is beindulhatott volna. Költségvetési hiányra hivatkozva a város hallani sem akart erről. Ha a szakmai hozzá nem értést, vagy a rosszindulatot kizárjuk, akkor egy érthetetlen logika mentén a Tanfelügyelőség közben egyetlen óvónői állást hirdetett meg a napközi számára, hiányzott még egy óvónő és egy dadus. Annak ellenére, hogy komoly statisztikai adatokkal, mi több teljes névsorral alátámasztottuk azt, hogy a négyfalusi magyar óvodák túlzsúfoltak, nagy igény van egy napközire, a Tanfelügyelőség azon az állásponton volt, hogy a napközi létrehozása egy négyórás óvoda megszűnését vonja maga után. Ezt a nézőpontot sokan igyekeztek felerősíteni pár hónap alatt. Nem így történt. Egyetlen óvoda sem szűnt meg, 25 gyerek gyűlt össze a napközibe. Ilyen körülmények között döntött úgy 2011 augusztusa végén a Zajzoni Rab István Líceum vezetőtanácsa, hogy ha máshol nem, az iskola osztályaiban mindenképp beindítja a napközit. A tanévkezdés előtti hétfőn volt két üres osztály és egy óvónő. A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöksége számos vállalkozóval vette fel a kapcsolatot, s igyekezett mindent megmozgatni a napközi beindítása érdekében. Hétfőn megvásároltuk az evőeszközöket, tálcákat, tányérokat, csészéket, elvittük az iskola szőnyegét a mosodába. Kedden hoztunk el Sepsiszentgyörgyről 13 ágyat, köszönet érte Bartók Szende igazgatónőnek a Csipike óvodából, 27 széket és 14 dupla asztalt, köszönet Nagy Márta Edit igazgatónőnek a Benedek Elek óvodából. Ugyancsak kedden indult el Máté Péter és Kiss Attila támogatókat keresni. Önzetlen vállalkozóinknak köszönhetően több mint A négyfalusi napközi épülete 2500 lejt sikerült összegyűjteni a napközi javára. Szerdán posztót ragasztottunk a székekre, megvásároltuk a másik 12 ágyra a matra2
cokat, csütörtökön korlátokat szereltünk a lépcsőkre, fogasokat a falakra, lefestettük a szekrényeket, valamint megvásároltuk a parkettet. Pénteken egyeztettük az ételkihordó céggel a napi menüt, legyártottunk 12 gyerekágyat és letettük a parkettet, szombaton pedig felújítottuk a Sepsiszentgyörgyről hozottakat és este kilencre teljesen berendeztük a napközi két szobáját. Vasárnap még egy évkezdés előtti utolsó szülőértekezletet tartottunk, ekkor kerültek fel az ágyneműk is, vagy a jelek a fogasokra, ágyakra, tanszerekre. Hétfőn végre megérkeztek a buldózerek és a traktorok, feltakarították az udvarról a fásszín lebontásából maradt törmeléket, így végre beszórhattuk fűmaggal az udvart. Majd elkezdődött az ünnepélyes tanévnyitó, és igaz, hogy dadus nélkül, de beindult Négyfaluban a magyar napközi. Nagy terhet vállaltak magukra a szülők, de a jól elvégzett munka öröme kárpótolta őket. Máté Péter és Edit, Kiss Attila és Enikő, Bálint Zoltán és Mónika, Kovács Lehel István és Tünde egy hetet töltött az óvoda épületében beosztva, elvégezve ezt a rengeteg munkát. Sokat segített Tóth Sándor is, Barabás Olga sötétítőket hozott a hálószobába, több szülő pedig cserepes virágot hozott a lépcsőre. Savu Adrian, Buna László és Kovács Lehel István Sepsiszentgyörgyről hozta el a bútorzatot. Az óvoda felújításának támogatói: Metromat (Máté Károly, Máté Péter), Unic Spot (Magdó István), Disz Tipo (Dávid István), Duotrac (Sipos Gábor, Molnár Zsolt), Polidecor (Bubla Kiss Enikő), Adventurer Sports (Incze Gábor), Papp Béla, a Wood–Plast Industry (Fabich Károly) pedig az ágyakhoz szükséges deszkát adta, méretre vágta, legyalulta. A Zajzoni Rab István Mozgó függőhíd a napközi udvarán Líceum Szülőbizottsága és tantestülete, valamint a HMMT a napközi beindításán túl más nagy terveket is dédelgetett. A nyári vakáció ideje alatt sikerült befejezni a VI. osztály termének felújítását is, itt köszönet illeti első sorban Dombi Gábor vállalkozót. Benedek Káplár Ildikó tanítónő kezdeményezésére elhatároztuk, hogy az iskola udvarán álló régi műhely épületét lefedjük, felújítjuk és tornateremnek, valamint iskolán kívüli tevékenységek, kézműves műhely számára hasznosítjuk. A munkálatok elvégzésért köszönet illeti a Négyfalusi Erdészetet, a Bandy Industries (Jónás András), Paniti Impex (Paniti Attila) magáncégeket, valamint Szén Gyulát és Antal Endrét a támogatásért, Dombi Gábor, Savu Adrian, Sipos Attila szülőket. Úgy látszik, ha a szülők nem akarnának kényelmet a gyerekeiknek, ha a szülők nem javítanák ki az iskolát, feltehetően roskadozó falak között, beázott tetőzet alatt tanulnának gyerekeink. A normális állapot az lenne, ha minden iskola rendelkezne karbantartó személyzettel és költségvetéssel, hogy amikor az iskola megnyitja kapuit, teljes kényelem, felújított, kimeszelt osztályok, berendezett óvodák fogadják a gyerekeket, elvégre az állam jól megtaksálja a szülők fizetését, mindenféle adót és illetéket kivet, de az alkotmányosan is ingyenesnek titulált oktatásba megnézhetjük, hogy mikor fordít vissza is ezekből az összegekből. Így a szülők, civil szervezetek és támogató cégek vál3
lalnák át olyan terheket, amelyeket egy normális országban az állam hordoz a vállán. Különösen igaz ez a szórványban működő magyar iskolákra, ahol a létszámgondok, a pedagógushiány megtöbbszörözi a negatív tényezőket. Míg a város költségvetésében jelentős összegek szerepelnek a román iskola felújítására, hőszigetelésére, netán tornaterem-építésre, addig a román többségű tanács semmit nem ad egy megkezdett, s balesetveszélyesen építőtelepként működő magyar iskola befejezésére. A román-magyar politikai alkukból erre már nem futja. A Zajzoni Rab István Líceum napközije sikeres félévet zárt. A beindulás nehézségein hamar sikerült túltenni magunkat, és újabb támogatók is besegítettek a fejlesztésbe, sőt egyházaink is bekapcsolódtak. A 2011-es naptári év végére egyértelművé vált, hogy egyetlen napközi csoport nem képes kielégíteni a négyfalusi igényeket. Nagyon sok szülő kereste meg az iskolát, és szerette volna gyerekét napközibe íratni. A négyórás óvodák már nem tudják kielégíteni a szükségleteket, hisz a szülők szinte napestig dolgoznak, sokan Brassóban, messze a családi háztól, így a 8 órás, ebédet és délutáni alvást biztosító napközi tudja megoldani ezeket a gondokat. 2012 januárjában úgy döntöttünk, újabb csoportot igényelünk a Tanfelügyelőségtől, és igyekszünk ezt is felszerelni. Az adminisztrációs folyamat ismét augusztusig húzódott el, viszont nagy előrelépést jelentett, hogy a 2012 júniusában lezajlott helyhatósági választások során Négyfaluban teljesen lecseréKi nem szeret játszani? lődtek a magyar tanácsosok. Az országban Brassó megye volt az egyetlen hely, ahol az RMDSZ politikusai kiegyeztek az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeivel, és a szórványban oly nehezen átléphető választási küszöb elérése érdekében közös listákat állítottak. Négyfaluban így 4 magyar tanácsost sikerült bejuttatni (2 RMDSZ, 2 pedig a Néppárt színeiben) és Géczi Gellért fiatal vállalkozót sikerült alpolgármesternek megválasztani. Városi tanácsos lett Kovács Lehel István is, a HMMT ügyvezető elnöke, és a többi magyar tanácsosok is szoros kapcsolatban vannak egyházakkal, civil szervezetekkel. A polgármesteri hivatal, városi tanács hozzájárulásával, a magyar tanácsosok és alpolgármester kezdeményezésére sikerült úgy alakítani a költségvetést, hogy mintegy 320 000 lejjel sikeresen felújítottuk a szülők által 2011-ben lefedett régi műhelyépületet, osztályokat javítottunk ki. Úgy érezzük, hogy oktatási szempontból a legnagyobb eredmény a második napközi csoport beindítása volt. A 2011-ben 24 gyerekkel beinduló napközi csoportból négyen mentek előkészítő vagy első osztályba, így a meglévő 20 gyerek mellett még 32-en érdeklődtek a napközis oktatás iránt, 52 beiratkozott gyerekkel kérvényezhettük az újabb csoport létrehozását. Brassó megye Tanfelügyelősége ezt 2012. augusztus 7-én hagyta jóvá. A napközi teljes berendezését ismét vállalkozók és szülők segítségével tudta megvalósítani a 2011-es recept alapján a Hétfalusi Magyar Művelődési 4
Társaság. Volt, aki deszkával támogatott, volt, aki munkával, volt, aki pénzzel vagy bútorzattal, eszközökkel, játékokkal, tanszerekkel, szőnyeggel stb. Elkészültek az ágyak, polcok, fogasok, és kényelmes, szép környezet várta az immár külön kis- és nagycsoportba szerveződő gyerekeket. A napközi beindítása érdekében kifejtett önzetlen segítségért külön köszönet illeti a következőket: dr. Kovács Lehel István, Kovács Tünde, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Géczi Gellért alpolgármester, Unic Spot (Magdó István), Bandi Industry (Jónás András), Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tóth Csaba, Bálint Gyula, Paniti Izabella, Géczi Sándor, Kovács Magdolna, Péterfi Róbert, Székely István, György Emő Enikő, György Lajos, Gödri Oláh Enikő, Fóris Mihály, Toró Tamás, Benedek Káplár Ildikó, Sándor Levente, Magdó János, Szotyori Imola, Fejér Andrea, Simon Attila, de mindenki segítségét hálásan köszönjük! Egy magát megnevezni nem kívánó vállalkozó szép összeggel támogatta erőfeszítéseinket. A Szent Mihály Napokon fellépő Bojtorján együttes könyvadománnyal és CD-vel járult hozzá a napközi működtetéséhez. A 2012-es naptári év végén a Zajzoni Rab István Líceum két napközi és egy 4 órás óvodai csoportjában már 66 kisgyerek járt. A folyamat azonban nem fejeződött be itt. A Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság 2013 februárjában pályázta meg a MOL Románia és a Polgár-társ Alapítvány Városi zöldövezet programját, melynek keretén belül olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyekben nem kormányzati szervezetek különböző intézmények együttműködésével városi zöldövezetek létesítését vagy rehabilitációját tűzték ki célul a helyi közösségek bevonásával, különböző ökológiai nevelés jellegű tevékenységeken keresztül. A projekt megvalósítására a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság partnerszerződést kötött az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályával, valamint a Zajzoni Rab István Líceummal. A pályázatot megnyertük, így 9000 lej támogatásból és 3000 lej saját hozzájárulásból szépíthettük a napközi udvarát. Projektvezető: Kovács Lehel István, főkertész: Máté Emese. Természetesen az előbb említett összegek mellett számos önkéntes és számos támogató is részt vállalt a projekt megvalósításában. A projektben 87 önkéntes (58 felnőtt, 29 gyermek) dolgozott 50 napon keresztül. Elültetett növények: 934 (752 fa és bokor, 182 virág), beültetett terület: 825 négyzetméter. Megvalósítások: díszkút, első pad és tér, vonat farönkökből, első ágyás, első fasor, oldalsó padsor, oldalsó ágyások, labirintus élő sövényből, kosárlabda gyűrű és falfestés, lipinkák, mászó torony, csúszdák, hinták, homokozó, játszóház, padok és asztalok farönkből, összecsukható padok és asztalok, tuja és levendula sor, tanágyások, fűzfa jurta és alagút, sziklakert, mozgó függőhíd, virágágyások, mesterséges tó és vízi környezet, zöldtetős házikó, tűzhely és faraktár, komposzthalom, hátsó ágyások, feljáró, Környezeti nevelés könyv. A főtámogatók mellett (MOL Románia, Polgár-Társ Alapítvány, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, Erdélyi Kárpát Egyesület – Brassó, Zajzoni Rab István Líceum) hosszú a támogatók listája: PlantShop, Yurta Prod SRL (Magdó János), Négyfalusi Polgármesteri Hivatal (Pimăria Săcele), Négyfalusi Erdészet (RPLP Săcele RA), CIBIN SRL, Tomos István, EMNP, EMNT, Gires Albert István, Gires Albert Ildikó, Elekes Katalin, Szász Ágnes, Szász Zoltán, Hajdú Aliz, Soós Sára, Kocsis Attila, Kocsis Jolán, Kiss-Istók Margit, Bibó Pál, Buda Gábor Levente, Tóth Sándor, Székely János, Munteanu Anikó, Bubla Zoltán, Buda Éva, Benedek Káplár Katalin, Dombi Gábor, Paniti Impex SRL, ARINOVIS SRL, Gödri András, Bandi Industry SRL (Jónás András), Tóth Csaba Lehel, Wood Plast Industry (Fabich Károly), Decorator SRL, Kovács Lehel István, Máté Levente. Az önkéntesek neveit és a ledolgozott napok számát a következő lista tartalmazza: Kovács Lehel István (46), Máté Éva Emese (42), Máté Levente (34), Kovács (Tomos) Tünde (26), Kovács András Apor (18), Máté Zselyke (18), Kovács Árpád Apold (17), Kovács Eszter Apolka (17), Máté Csanád 5
(17), Máté Janka (17), Buda Éva (9), Benedek Káplár Ildikó (8), Buna László (8), Benedek Melinda (7), György Lajos (7), Hlavathy Zsuzsanna (7), Buda Gábor Levente (6), Csukás Klára (6), Albert Tünde (4), Bakk Anikó (4), Bakk Ernő (3), Szász Ágnes (3), Bubla Balázs (2), Bubla Enikő (2), Bubla Szabolcs (2), Bubla Zoltán (2), Csukás István (2), Fazakas Irén (2), Gires Albert István (2), Jakab Sánta Árpád (2), Kiss Istók Bettina (2), Kiss Istók Margit (2), Bajkó Sándor (1), Bakk Anikó (1), Bakk Mátyás (1), Bakk Róbert (1), Balázs Jolán (1), Bartalis Edith (1), Benedek Andir András (1), Benedek András Norbert (1), Buda Gábor (1), Buda Gábor (1), Fóris Mihály (1), Fórizs Dezső (1), Géczi Gellért (1), Gires Albert Ildikó (1), György Emő Enikő (1), Hochbauer Gyula (1), ifj. Magdó János (1), Imbrea Anita (1), Imbrea Olivér (1), Ioneac Andrea (1), Jakab Péter Csaba (1), Jani Mihály (1), Kiss Istók Árpád (1), Kiss Istók Dávid (1), Kiss-Pünkösti Csaba (1), Kiss-Pünkösti Irénke (1), Kiss-Pünkösti Olivér (1), Kocsis Jolán (1), Kocsis Norbert (1), Köllő Hunor (1), Köpe Melinda (1), Köpe Szabolcs (1), Korodi Melinda (1), Kraft Róbert (1), Máté László (1), Mátyás Ottó (1), Nagy István (1), Péterfi Norbert (1), Péterfi Róbert (1), Pető Sándor (1), Ráduly Gyopár (1), Ráduly Sándor (1), Ráduly Zsombor (1), Sándor Arnold (1), Sándor Barbara (1), Sándor Levente (1), Szász Zoltán (1), Székely Benedek Ervin (1), Székely István (1), Tankó Ilona (1), Tomos István (1), Tóth Brigitta (1), Tóth Csaba Lehel (1), Tóth Sándor (1), Zakariás Barna (1). Mindenkinek köszönjük a kifejtett tevékenységét és támogatását, a fentieken túl Máté Éva Emesének és Buda Évának a szinte mindennapos locsolást és gyomlálást! A 2013. szeptember 14én, ünnepélyes keretek között megszervezett átadó, avató ünnepséggel ért véget tulajdonképpen a napközi alapítás Négyfaluban, az a folyamat, amelynek mozgatórúgója egy civil szervezet volt, a Hétfalusi Művelődési Társaság, amely a gazdasági világválság ellenére is megtalálta a módját és a támogatóit, hogy a hétfalusi magyar oktatás számára ily életbevágó 3 éves projektet meg tudjon valósítani. Kovács Lehel István
[email protected]
6