2. Füzet. 1. Füzet Az I. Budakalászi Fórumra jelentkezett civil szervezetek adatai (2000.) 2. Füzet

*

2. Füzet

1. Füzet Az I. Budakalászi Fórumra jelentkezett civil szervezetek adatai (2000.) 2. Füzet A Fórumon elhangzottak szerkesztett, rövidített jegyzőkönyve (2001.)

1

*

Szerkesztette: Guther M. Ilona

Lektorálta: Romhányi András Halász Péter

Magyar Művelődési Intézet 2001. 2

*

I. BUDAKALÁSZI TALÁLKOZÓ

A Fórumon elhangzottak szerkesztett, rövidített jegyzőkönyve

3

*

4

*

Bevezetés

Kedves Olvasó! Dokumentumot tart a kezében. Egy nagy lehetőségeket magában rejtő tanácskozás anyagát. A magyar államiság millenniumának évében leült tanácskozni Budakalászon mintegy nyolcvan magyar ember. Olyan szakemberek, akik kisebbségben élnek, s fontosnak tartják a nemzeti kultúra megőrzését és ezért motorjai valamely civil szervezetnek. Két napon keresztül arról beszélgettek, vitatkoztak, hogy mik a közös problémák és ezek megoldására hogyan tudnának szövetkezni. Tanultak egymás hibáiból és eredményeiből. Ötlet ötletet szült s a résztvevők lelkileg-szellemileg feltöltődve mentek haza – folytatni a küzdelmet. De ígéretet tettek egymásnak: jövőre ismét találkozunk! A szervezők: a Magyar Kollégium, a Magyar Művelődési Intézet valamint a Pest Megyei Közművelődési és Információs Központ munkatársai úgy tervezik, hogy ezután minden évben megrendezik a Budakalászi Találkozót, mindaddig, amíg szükség van rá (és ameddig pénzt tudnak szerezni hozzá). Egyre jobban elpolitizálódó világunkban, különösen a kisebbségben élők számára a civil szervezetek jelentik a kapaszkodót, a cselekvési lehetőséget, – s a reményt. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a nemzet napszámosai találkozzanak egymással, és erőt merítsenek egymásból. Köszönet azoknak, akik felismerték ennek jelentőségét és erkölcsileg, anyagilag támogatták a rendezvényt. Köszönet azoknak, akik nap, mint nap állnak a vártán és helytállnak. 5

*

Tompa László ezt írja Lófürösztés című versében: „S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra? E végzetes ég alatt lesz-e még öröm? De tudok annyit, hogy ha öröm helyett Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, - Míg gyászosan évek százai húznak el Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: Itt fognak élni örökké, - hogy Imre szorítja, Áron pedig… Áron pedig nem hagyja magát!” A Budakalászi Találkozó azoknak segít, akik „szorítják”, és akik „nem hagyják magukat”. Hát, ne hagyjuk! Romhányi András

A tanácskozás résztvevői

6

*

A Fórum szervezői Magyar Kollégium Magyar Művelődési Intézet Pest Megyei Közművelődési Információs Központ

Az I. Budakalászi Fórum támogatói ❍ ❍ ❍ ❍ ❍ ❍ ❍

Budakalászi Faluház Budapest XIX. Kerületi Önkormányzata (Kispest) Határon Túli Magyarok Hivatala Magyar Kollégium Alapítvány Nemzeti Kulturális Alapprogram Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Pest Megyei Közgyűlés

A Fórumon képviselt civil szervezetek SZLOVÁKIA (Felvidék) 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Majláth Kör – Királyhelmec Palóc Társaság – Ipolyvarbó Polgári Kezdeményezések Klubja – Királyhelmec Rosarium – Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet – Rozsnyó Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) Érsekújvár Területi Választmánya – Érsekújvár Csemadok Kassa környéke Területi Választmánya – Szepsi

7

*

UKRAJNA (Kárpátalja) 1. 2. 3. 4.

Hollósy Simon Kör – Técső Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete - Beregszász Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szervezete Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fóruma – Beregszász

HORVÁTORSZÁG 1.

Népkör Magyar Kultúr Egyesület – Eszék

VAJDASÁG (Délvidék) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör – Szaján Dózsa György Magyar Művelődési Központ – Bajmok Felsőhegyi Olvasókör – Felsőhegy Petőfi Művelődési Egyesület – Nagybecskerek Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör – Óbecse Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület – Temerin Vadvirág Hagyományápoló Kör – Ada Vajdasági Magyar Folklórközpont – Szabadka

ROMÁNIA (Erdély) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

8

Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért – Kolozsvár András Alapítvány – Csíkszereda Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület – Brassó Arany János Művelődési Egyesület – Nagyszalonta Báthory István Alapítvány – Szilágysomlyó Benedek Elek Tanítóképző – Székelyudvarhely Beszterce Művelődési Alapítvány – Beszterce Bethlen Kollégium Baráti Társaság – Nagyenyed Bibliofil Alapítvány Művelődési Egyesület – Székelyudvarhely Bocskai István Művelődési Egyesület – Nyárádszereda Bolyai Társaság – Kolozsvár Domokos Pál Péter Alapítvány – Csíkszereda Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Dési Fiókja – Dés Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei Szervezete – Marosvásárhely Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Vajdahunyadi Szervezete – Vajdahunyad Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás – Óradna Firtos Művelődési Egylet – Korond Gaudeamus Alapítvány – Segesvár Gábor Áron Kulturális Alapítvány – Bereck Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület – Sepsiszentgyörgy

*

22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54.

Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány – Kolozsvár Hollósy Simon Művelődési Egylet – Máramarossziget Human Reform Alapítvány – Székelyudvarhely Jakab Antal Tanulmányi Ház – Csíkszereda Kemény Zsigmond Társaság – Marosvásárhely Kémerért Alapítvány - Kémer Kölcsey Egyesület – Arad Kölcsey Kör - Szatmárnémeti Krasznáért Alapítvány – Kraszna Kriza János Néprajzi Társaság – Kolozsvár Lyceum Alapítvány – Kolozsvár Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) Medgyesi Református Egyház Gyülekezeti és Szórvány Központ – Medgyes Minimum Party Társaság (Kolozsvári MADISZ) – Kolozsvár Ormos Zsigmond Közművelődési Társaság – Temesvár Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság – Nagyvárad Petőfi Művelődési Társaság – Bukarest Petőfi Társaság – Torda Petrőczy Kata Szidónia Közművelődési Egyesület – Marosludas Pro Libris Könyvtári Egyesület – Csíkszereda Pro Philosophia Alapítvány – Kolozsvár Romániai Magyar Népművészeti Szövetség – Székelyudvarhely Romániai Magyar Táncszövetség – Csíkszereda Sáromberki Ifjúsági Keresztyén Egyesület – Sáromberke Seprődi János Művelődési Egyesület – Kibéd Sikerkulcs Alapítvány – Székelyudvarhely Sipos Domokos Művelődési Egyesület – Dicsőszentmárton Szórvány Alapítvány – Temesvár Téka Művelődési Alapítvány – Szamosújvár Teleki Oktatási Központ (Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége) – Szováta Temesvári Magyar Nőszövetség – Temesvár Teodidaktos Humanitárius Alapítvány – Kolozsvár Wesselényi Művelődési Egylet – Makfalva

9

*

A Fórum anyagát hangszalagra vettük, kiadványunk ennek alapján készült. Nem nevezhető a szó szoros értelmében vett jegyzőkönyvnek, mert a hozzászólásokat nem szó szerint, nem teljes terjedelmükben és három-négy esetben nem elhangzásuk sorrendjében idézi. Célunk az volt, hogy a szerkesztett kötet hűen adja vissza a tanácskozás gondolatait, hangulatát, de jól olvasható is legyen. Ennek érdekében helyenként benne hagytuk az élőbeszéd apróbb hibáit, ugyanakkor a gördülékenység érdekében - bár kis mértékben, de - belejavítottunk a szövegbe. A tárgyalt témák szempontjából érdektelen hanganyagot, a szervezési és technikai kérdésekre vonatkozókat, a közbeszólásokat, valamint a Felhívás vitáját kihagytuk. Azok a hozzászólások sem kerültek be a kötetbe, melyek esetében nem tudtuk azonosítani a felszólalót, mert nem mondta be a nevét és a szövegből sem derült ki az identitása. A problémakörök tárgyalása során nem mindenki tartotta magát szigorúan az épp terítéken lévő témához. A hozzászólások néha csapongóak, mint maga az élet. Mindenki azt mondta el, ami a legnagyobb gondja vagy öröme, illetve ami a másikéról neki eszébe jutott. Nem a megfogalmazások pontossága, árnyaltsága a jellemző, a szavak sokszor nehezen tűnnek fel, darabosan, súlyosan, mint maga a gond, mely felszínre hozta őket.

10

*

Köszöntők Tisztelt tanácskozás, kedves barátaim! A konferenciáknak is - akárcsak a könyveknek és általában minden műnek - megvan a maguk sorsa. Különösen alakult a sorsa ennek a tanácskozásnak is. Balsors és jószerencse között szerveztük meg. Balsors kísért minket olyan értelemben, hogy akárhová tettük az időpontját, mindenhol jelentős kárpátmedencei magyar rendezvények, tanácskozások voltak és vannak. Kiderült, itt olyan zsúfolt az élet, hogy igazából nagyon nehéz megfelelő időpontot találni. Emiatt van az, hogy most 74 szervezet képviseletében vannak itt önök, de lehetnénk jóval többen is. Hiszen van bőven olyan szervezet a Kárpát-medencében, amely eredményt tud felmutatni, és amelynek - munkájára alapozva - itt volna a helye. Jószerencse az volt, hogy hárman szervezők úgy találtunk egymásra, amit előre megfontolt és kigondolt szándékkal sem lehetett volna ilyen jól összehozni. Mert az, hogy egy országos intézmény: a Magyar Művelődési Intézet; egy kárpát-medencei feladatot felvállaló civil szervezet: a Magyar Kollégium; és egy, az ország központi megyéjének önkormányzata: Közművelődési Információs Központja ilyen eredményesen együttműködjön - jelképezi is azt, hogy a civil szférának mi lehet az a három lába, szerencsés esetben három oszlopa, amelyre megnyugtató módon építkezhet. Állam, önkormányzat és civil szervezet. Ez jelképezi azt, hogy a civil szféra hogyan tud eredményesen működni.

Halász Péter a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, Budapest

11

Köszöntők

Bakos István a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke, a Nemzeti Könyvkiadó főosztályvezetője – Budapest

Kezdetben, 15-20 évvel ezelőtt vala a sötétség, ahogyan a Könyvben is írva vagyon. És Aczél György szelleme lebegett a vizek felett. Akkor, amikor a civil szféra - Magyarország, az egész Kárpátmedence és Közép-Európa keleti részének civil szférája - be volt tiltva, romokban hevert. Mégis, a nyolcvanas évek elején, nagyon nehéz körülmények között, a magyar szellemi élet vezetőinek kemény munkája eredményeként létrejött a Bethlen Gábor Alapítvány, mely megpróbálta felvállalni mindazt, amit ma a Határon Túli Magyarok Hivatala, a minisztériumok Határon Túli Magyarok Főosztályai, az Illyés Közalapítvány, az Új Kézfogás Közalapítvány, a Mocsáry Lajos Közalapítvány, az Erdélyi Szövetség, a Rákóczi Szövetség és sok más intézmény és szervezet tesz. Mindennek az ős-csírája, ős-sejtje a Bethlen Gábor Alapítvány volt, melynek egyik létrehozója Bakos István, aki 1999 novembere óta az Alapítvány elnöke. Kicsit jelképes is, hogy őt kértük meg a mai konferencia megnyitására. Halász Péter

A civil szervezetek, civil szerveződések működésének egyik legfontosabb alapja, biztosítéka a folyamatos kapcsolatteremtés és egymás erősítése, hiszen ebben a térségben, a volt szocialista országok területén rendkívül gyenge és esendő még a civil társadalom. Köszönet a szervezőknek a tanácskozás megrendezéséért, és azért, hogy három napon át módot és alkalmat nyújt arra, hogy közösen hányjuk-vessük meg sorsunkat: mit értünk el eddig és milyen lehetőségek kínálkoznak a jövőben. Meggyőződésem, hogy civil szervezetek nélkül, ezek gyarapodása, erősödése, közéleti befolyása nélkül sem Magyarországon nem hódíthat tért a polgári demokrácia, sem a magyar nemzetiségi törekvések a határon túl. Nem véletlen, hogy a diktatúrák, az önkényuralmi rendszerek nem tűrték el a civil szervezeteket, a pártokat és korlátozták az egyházak társadalmi szerepvállalását. Magyarországon 1948 után fölszámolták a civil szervezeteket, de az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kibontakozásához, a magyar ifjúság és a magyar társadalom újraszerveződéséhez a civil társadalom, a civil mozgalmak teremtettek alapot. A környező országokban súlyosabb volt a helyzet, hiszen a civil szervezetek megszüntetése, az egyházak korlátozása gyakorlatilag a magyar közösségek létét veszélyeztette. Nem véletlen, hogy az egyházak környékén születhettek újra a határon túli civil szerveződések.

12

Köszöntők A Bethlen Gábor Alapítványt annak idején a magyar társadalom színe-java kezdeményezte, 65 aláírással indítottuk. Rendkívül nehéz volt megszerezni az aláírásokat, hiszen arra törekedtünk, hogy a hatalom által elismert, több esetben Kossuth-díjjal, Állami Díjakkal kitüntetett személyiséget állítsunk a Bethlen Gábor Alapítvány mellé, melynek elsődleges célja a határon túli magyarok érdekeinek képviselete a magyarországi hivatalos szervek előtt, továbbá támogatásuk, segélyezésük, valamint képviselőik érdemeinek felmutatása. Az Alapítvány hozta fel, szinte a feledés homályából Márton Áron püspök úr emlékezetét azzal, hogy Márton Áron Emlékérmet létesítettünk, mellyel azokat az erkölcsi nagyságokat, és olyan kulturális érdekvédelmi szolgálatokat kívántunk jutalmazni, akik a külhoni magyarság érdekében - akár Magyarországon, akár a nagyvilágban - sokat tettek. Ezzel a kitüntetéssel elsődlegesen azt kívántuk honorálni, hogy a nyugati magyarság annakidején több erőt, energiát, pénzt áldozott a határokon túli magyarságra, mint a magyar kormányzat. Szégyelltük magunkat, hogy Magyarországnak ilyen kormánya van, de büszkék voltunk arra, hogy Nyugaton működik a magyar szolidaritás, és ez táplálni tudja, pótolni igyekszik azt is, amit a magyar állam elmulasztott. A Világszövetségben annak idején rászántuk magunkat, hogy a Kárpát-medence társadalmi, kulturális, egyházi szervezeteinek feltérképezése után, 1995-ben a nyugati magyarság szervezeteit is feltérképezzük. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem képviseletében itt jelen lévő Kovács Andor állított össze az európai magyar szervezetekről két kötetet. A civil szervezetek létének és működésének alapja az, hogy legyen megfogható célkitűzésük. Lehetőleg olyan programok, amelyek hiányokat is pótolnak. Ezekhez a programokhoz ötletadó, szervező személyek, támogatók közreműködők kellenek, fórum kell. Olyan vitafórum, mint ez a konferencia. És természetesen, kell az is, hogy az eredményeknek nyilvánossága legyen. A határon túli személyiségek és szervezetek számára ezt a nyilvánosságot a Bethlen Gábor Alapítvány kitüntetésekkel igyekszik biztosítani: Bethlen Gábor Díjjal, Márton Áron Emlékéremmel, Tamási Áron Díjjal, vagy más formában. Olyan személyiségeket díjazunk, akik értéket teremtettek, ezzel újra táptalajt adva az általuk kezdeményezett törekvéseknek, ösztönözve azokat, akik a határon túli magyarság érdekében cselekszenek, élnek és munkálkodnak.

13

Köszöntők

Krizsovenszky Lajos Pest Megye Önkormányzatának alelnöke Meleg szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket abból az alkalomból, hogy Pest Megye Önkormányzata és Képviselő Testülete abban a megtisztelő helyzetben van, hogy támogathat egy olyan fontos eseményt, mint ez a mostani. A szakmai fórumok a megye önkormányzatának azért is fontosak, mert az átalakulások, a közigazgatási reform kezdetén keresi azokat a feladatokat, csomópontokat, amelyek révén koordinatív szerepeket tölthet be. A feladatvállalások sokasága mellett nagyon fontos, hogy olyanfajta összhangot teremtsen meg az önkormányzat, azokat a lehetőségeket is biztosítsa, amelyek révén ilyen és ehhez hasonló események jöjjenek létre. A megyei önkormányzat felismerte: a nyitás az egyetlen mód, hogy a határon túli magyarság jelenlegi helyzetében megtalálja a lehetőségeket a különböző kapcsolatok megteremtésére. Tudatos vállalással és programkészítéssel - a megyei információs központ és a külügyi bizottság segítségével - a megyék közötti szervezeteknek igazgatási és tartalmi feladatokkal átitatott együttműködési megállapodásait hoztuk és hozzuk létre a miénkkel a közeljövőben is. Prioritást a határon túli magyarság élvez, de ugyanúgy foglalkozunk kapcsolatokkal a nyugat-európai országok irányában is. Tesszük ezt abból a meggondolásból is, hogy Magyarország hamarosan az Európai Unióhoz csatlakozik. Fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy a csatlakozás révén mit vár el tőlünk az Európai Unió? Halkan, de hangsúlyosan szeretném megjegyezni, hogy a magyar néptől mindig elvártak valamit. Ezért azt mondom, az elvárások helyett nekünk kész, határozott, a magyar művelődés gyökereit mindenképpen megőrző és a gyökerekre építkező, hagyománytisztelő és a mai kornak megfelelő közművelődési, közoktatási, kulturális és művelődési életet kell bevinnünk Európába. A magyar nép be tud fogadni más kultúrákat, de elvárjuk, hogy egyenrangú módon, sajátos magyarságunknak megfelelő kultúránkkal együtt fogadjon be Európa, még akkor is, ha a posztmodern és a posztavantgárd divata a magyarság számára, összességében, a művelődési életben nem igazán kedvező. Magyarországon a közelmúlt történetében volt olyan időszak, amikor a valóságot nem lehetett leírni. Az igazi rendszerváltás pontosan akkor következett be, amikor az egyesületi törvényt létrehozták. Erről már elfeledkezünk. De most, amikor közel vagyunk a rendszerváltás tízéves évfordulójához, méltóképpen meg kell emlékeznünk azokról, akik még az elmúlt időszakban vették ezt a bátorságot. Azokról, akikben győzött a tisztességesebb emberség és a magyarság iránti féltés az internacionalista eszmékkel szemben. Akik merték vállalni annak kockázatát,

14

Köszöntők hogy törvényes alapon teremtsék meg a lehetőséget azon civil szerveződések számára, amelyek révén ma önök - és remélhetőleg egyre több civil, egyházi és társadalmi szervezet - hatékonyan tud működni és együttműködni fórumok és szakmai keretek között. A közelmúltban rendeztünk Pest megyében egy nagy fórumot, melyre meghívtuk az Országgyűlés társadalmi szervezeteket támogató parlamenti bizottságát. Éppen azért, hogy a civil szerveződéseknek hangsúlyozottabb, jogbiztosabb, financiális feltételeket is biztosító jogrendiséget és olyan jogszabályi kereteket hozó parlamenti döntés előkészítését kérjük, amelynek révén ezek a fórumok a közeljövőben határozottan fel tudják mérni és megjeleníteni, hogy milyen feladatokat és milyen mértékben vállalnak át az államtól. Akkor, amikor az önkormányzatok felismerik, hogy a közigazgatás átszervezésével igazából teret kell nyitni a különböző szerveződéseknek, akkor mindenképpen fontos hangoztatni és hangsúlyozni azt a módot is, amely révén a megyei önkormányzat segítheti ezeket a nagyon kívánt társadalmi folyamatokat. Ezt elsősorban a közművelődési, közoktatási koncepciónak egy egész megyére kiható rendszerében tudja megvalósítani, hozzárendelve a megyei területfejlesztési tanácsok által biztosított olyan anyagi eszközöket, amelyek révén a területek kulturális és művelődési fölemelkedését tudja segíteni. Természetesen, vannak más eszközök és más módok is. Az, hogy a mi irodánk ebben a folyamatban részt vett, ez is egyik eszköze annak, hogy önök együtt lehessenek és tanácskozhassanak valamennyi magyar érdekében. A magyarság nagyon sok és nagyon nagy élményeket megért nép. Voltak benne tragikus élmények, és voltak benne jó élmények. Szellemi gyökereink nem ma keletkeztek, a magyar művelődésnek évezredes gyökerei vannak. E gondolatok jegyében köszöntöm önöket. Köszöntöm a házigazda polgármester urat, aki ebben a nagyon szép faluházban helyet adott az önök munkájának. És engedjék meg, hogy az elnökség nevében alkotó, erős, jó munkát kívánjak azért, hogy elvihessék a határon kívüli népeknek és a határon túli magyarságnak az egy nemzethez való tartozás és az egy közös kultúrához való tartozás élményét.

15

Köszöntők

Földiák András a Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Budapest Kedves barátaim! Örömmel és tisztelettel köszöntök mindenkit. Megkülönböztetett örömmel azokat, akikkel volt már közös munkánk, mint például négy nappal ezelőtt Nagybecskereken, ahol népművészeti kiállításunk nyílt. Az örömön kívül bánatomnak is hadd adjak hangot: sajnos, a hazai sajtó nem minden esetben áll a helyzet magaslatán. A mai tanácskozásunkról az jelent meg, hogy első alkalommal van ilyen fórum. Nem első alkalommal van, ahogy ezt Halász Péter már mondta az imént. Azért utalok a sajtó hibáira, mert némileg a sajtó is tehet arról, hogy nem tudjuk, milyen hallatlan érték van a kezünkben. Közösen, a mi tulajdonunkban hallatlan értékei vannak a magyar művelődésnek, ami nem nagyon derül ki, ha a televíziót nézzük, ha az újságot olvassuk. Most nem sorolnék hosszú statisztikai adatokat állításom bizonyítására, csak néhány adalékot mondanék. Magyarországon 300 olyan néptánccsoportunk van, amelyek bármilyen nemzetközi összehasonlításban megállják a helyüket, bármely nemzetközi fesztiválon méltón képviselhetik kultúránkat. Ebből összesen négy a profi, azaz hivatásos együttes, a többi amatőr! Ugyanez a helyzet a kórusoknál is, melyekből körülbelül 200 van. Sajnos, azt senki nem tudja, még hozzávetőlegesen sem, hogy a Kárpát-medencében hány magyar néptáncegyüttes vagy kórus van. Ilyen adatot én sem tudok mondani. Pedig mennyire jó lenne, ha tudnánk! Most a Millennium egyik jeles eseményeként zajlik a Kultúrával a Nyugat Kapujában című nagyméretű rendezvénysorozat. Senki nem hiszi el, politikus és felelős ember, maguk a meghirdetők se gondolták, hogy ilyen sokan jelentkeznek, ennyi csodálatos műsort lehet látni a bemutatókon. Csak az ifjúsági néptánc-verseny reggeltől estig tartott. Van olyan énekkari versenyünk, melynek lebonyolításához csak a fővárosban, csak egyetlen szakágban két napra volt szükség. Hallatlanul sok érték jön felszínre. Ennek a nagylélegzetű rendezvénysorozatnak a csúcsa, a gálája 2001. augusztus 20-án lesz a Várban, az Intézetünk szervezésében. Ezekről az értékeinkről, sajnos, nem tudunk eleget, nem vagyunk rá eléggé büszkék. Annyit beszélünk manapság az európai csatlakozásról, arról, hogy haladunk Európa felé, fölzárkózunk és ehhez hasonlókat… Eközben mindig csak arra figyelünk, amiben nyugaton hozzánk képest fejlettebbek. Természetesen, sok mindenben fejlettebbek, mint mi, de azért vannak olyan dolgok, amikben mi is vagyunk hozzájuk mérhető szinten vagy adott esetben fejlettebbek is. Az egyik ilyen terület a kultúra, és ezen belül a közművelődés, az a sokszínű, értékhordozó tevékenység, ami Magyarországon, a Kárpát-medencében zajlik. Azt gondolom, hogy ebben nem sokan kelhetnek versenyre velünk.

16

Köszöntők A Magyar Művelődési Intézet alapító okiratában lévő feladatok közül az első és a legfontosabb feladat az, hogy tudjuk, mi történik a magyar művelődésben. Jelenti ez az eredmények, értékek ismeretét, kezelését, áttekintését, veszélyeztetettségének jelzését. Tisztában kell lennünk egyrészt az egész közművelődés helyzetével, általában véve, másrészt pedig ezen belül az ágazatok állapotával. Nagyon sok ágazat van, ezek számát nehéz megmondani, mert egy-egy főbb ágazat legyezőszerűen bomlik több más ágazatra, és nézőpont kérdése, hogy miként csoportosítjuk. A lényeg, hogy tudjuk, mi történik ezek jogi, gazdasági, statisztikai és mindenféle összefüggésével együtt. Másik leghangsúlyosabb feladatunk a szakemberképzés - az ágazatokon belül - a közművelődés egészében. Ide tartoznak az amatőr művészetek is. Ezen a fórumon szó fog esni képzési ügyekről is. Egyik legfontosabb közös feladatunk lenne az, hogy egy-egy képzésünket a határon túlra is kiterjesszük, lehetőleg bizonyítvánnyal együtt. De ha csak szakismeretet adhatunk, érvényesíthető bizonyítvány nélkül, az is jó. Következő feladatunk szakmai kiadványok megjelentetése. Hál’ Istennek! - erre az utóbbi időben volt pénzünk, több rangos szakkönyvünk jelent meg az elmúlt hónapokban. Ezek jegyzékét közzé szoktuk tenni a Szín folyóiratunkban, bibliográfiában és ajánló lapokon, melyek könyvtárunkban mindig vannak. Ezekből meg lehet tudni, hogy mi vásárolható tőlünk. Ez is olyan terület, mint a képzés, amiben jó lehetőség van az együttműködésre. Van rá mód, hogy néhány kiadványt közössé tegyük, persze, ez megint anyagi kérdés is. Legújabb tevékenységi területünk a közművelődési információs rendszer létrehozása, gondozása, kezelése. Határainkon belül épül ez az információs hálózat, a neve MMHÍR (Magyar Művelődési Hálózat Információs Rendszere). Ez kicsiben olyan, mint az Internet nagyban. Mintegy száz művelődési intézmény már most rajta van. Ha benn van valaki a hálózatban ezek között könnyű az átjárás, az intézetről klikkel az Almássy térre vagy a Nagykanizsai Művelődési Házra, arra, ami érdekli. Információs kapcsolataink révén sok mindent tudunk a határon kívüli közművelődési eseményekről is. Tudom, hogy Erdélyben is működik információs rendszer. Jó lenne olyan tájékoztatási hálózatot felépíteni, hogy előbbutóbb naprakészen tudni lehessen, mi történik magyar közművelődési vonatkozásban az egész Kárpát-medencében, azaz hol, milyen szavalóversenyek, fesztiválok, találkozók lesznek. Aztán jó lenne ezt a hálózatot nemzetközileg bővíteni, hogy azt is meg tudjuk nézni, mikor és hol van magyar rendezvény Franciaországban vagy bárhol a világon. Technikailag ez ma már könnyen megoldható feladat lenne. Sajnos, megint a pénzbe ütközünk, mert az információs szervezés nagyon sok pénzt igényel, a géptől elkezdve a szakemberekig.

17

Köszöntők Ötödik és utolsó tevékenységi területünk a rendezvények szervezése. Talán erről vagyunk leginkább ismertek. Jobban örülnék, ha a jövőben nem a rendezvény kapná a főszerepet az Intézet munkájában. Mert nem az a fontos, hogy mi legyünk a Kárpát-medence legnagyobb művelődési háza. Már csak azért sem lehetünk művelődési ház, mert legalább egy nagytermünk sincs, még akkora sem, mint például ez, itt a Budakalászi Faluházban. A többi területre kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk, az adatok elemzésétől az igényes kutatásokig. Rendezvényt csak akkor érdemes bonyolítanunk, ha az olyan, amivel mások nem foglalkoznak, aminek hiánypótló szerepe van. Ha egy adott szakterület fontos fórumát egy szakmai civil szervezet megrendezi, akkor nekünk nem szükséges abban szervezőként részt vennünk. Tudjunk róla, segítsük, legyünk ott, ajánljuk az érdeklődőknek, a többi nem a mi dolgunk. Egyre inkább csak országos és nemzetközi jelentőségű nagy dolgokat igyekszünk megvalósítani, ha arra valóban szükség van, és nem szervezi meg más. Megemlítem példaként két olyan rendezvényünket, melyekhez hasonlót tényleg nem szervez más. A Néprajzi Múzeumban most látható Az élő népművészet kiállítás. Ma készült népművészeti alkotásokra hirdettünk pályázatot, melynek megyei elődöntői, sok helyen kiállításai is voltak. Az országosra közel négyezer tárgy érkezett, ezekből 2200 van kiállítva. Szerény mértékben határon túli anyag is szerepel közöttük. Felépítésében és céljában hasonló a másik nagy rendezvényünk, az Amator Artium, melyen festők, szobrászok szerepelnek. Viszont a Mesterségek Ünnepének mi csak társrendezői vagyunk, főrendezője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. Az elmondottakkal egyrészt rövid ismertetést próbáltam adni az intézetünkről, másrészt utalni az együttműködési lehetőségekre, mert mi nem úgy gondoljuk, hogy ez csak Magyarország intézete, hanem a magyar kultúra és művelődés intézete. Mindazokat a funkciókat, amelyeket említettem, szeretnénk úgy felfogni, hogy ez mindnyájunkat érintő közös ügyünk, közös dolgunk legyen. Számunkra ez a fórum ilyen szempontból is fontos, mert csak akkor tudjuk elvégezni ezt a feladatunkat, ha Önök elmondják: mire van szükség, és mit tudunk tenni. Nem úgy gondoljuk, hogy az irányokat nekünk kellene meghatározni. Hanem úgy gondoljuk, hogy inkább organizátorai vagyunk itt, központi helyen, Budapesten, annak, ami történik a Kárpát-medencében. Hogy mi történik, azt közösen döntsük el. Intézetünk csak ilyen módon válhat az egész Kárpát-medence magyar művelődési központjává.

18

Köszöntők

Harcsa Lajos Budakalász polgármestere

Amikor elkezdtük szervezni a tanácskozást, Nagy Júlia - a Pest Megyei Művelődési és Információs Központ igazgatója - javasolta, hogy Budakalász legyen a helyszín. Kiderült, hogy ennél jobban nem is választhattunk volna, hiszen ez olyan település itt, Budapest tövénél, amely példamutató abban, hogy milyen fejlett, differenciált civil élet folyik itt. Nemrég tudtam meg, hogy harmincnál több civil szervezet működik Budakalászon. Ezeknek a szervezeteknek még arra is van gondjuk - a helybeli problémák megoldásán túl, hogy a határon túli magyaroknak segítséget adjanak. Nem földi javakat, hanem mindazt a tapasztalatot, amelyet civil szervezeteikben a maguk szempontjából és a maguk segítésére már kitaláltak és bejárattak. Halász Péter

Nagy szeretettel köszöntöm önöket itt, Budakalászon. Kihangsúlyoznám, hogy Budakalász nem város, hanem falu. Reményeim szerint jó értelemben falu is marad, és mindazokat a pozitív jellemzőket, amelyeket egy falu nyújtani tud, azt továbbra is nyújtani fogja az itt élőknek. Természetesen, a mai kor technikáját és minden vívmányát is tudnia kell ennek a jó értelemben vett falunak. Ilyen értelemben városnak kell lennünk, de alapvetően falu szeretnénk maradni. Legalábbis nekem ez elhatározott szándékom. Nagyon örülök, hogy erre a fórumra Budakalászon került sor. Különös tekintettel arra, hogy 15 évvel ezelőtt, 1985-ben úgy gondoltam, hogy Budakalásznak szüksége lenne egy lokálpatrióta egyesületre, és ez 1986 februárjában meg is alakult. Ennek a civil szervezetnek 1992-ig elnöke voltam. Szerveztük a helyi kulturális eseményeket, majálisokat, szüreti mulatságokat, jótékonysági koncerteket. Több civil szervezet létrejöttének kezdeményezői voltunk, amelyek azóta önállóan működnek. Nagyon hiszek a civil szervezetekben, ma is számos egyesületnek vagyok tagja. Községemet, szülőfalumat 1992 óta polgármesterként igyekszem szolgálni. Ez alkalmat kínált arra, hogy egy másik nézőpontból is megismerjem a világot. Biztosíthatom önöket, hogy legalább két oldala van a dolgoknak. Habermas úgy fogalmazta meg, hogy van a rendszer része és az életvilág része a dolgoknak, és ennek a kettőnek alapvetően egyensúlyban kell lennie. Ezt annak apropóján említettem, hogy önöknek, mint civil szervezeteknek mindig figyelemmel kell lenniük a társadalmi rendszer azon részére, ahol a gazdaság biztosítja az életvilágnak a feltételeket. A mai magyar társadalomban az életvilág sok esetben nem igazán akar tekintettel lenni a rendszere. Ez csak azért rossz, mert ha a gazdaság nem fejlődik, akkor nem fejlődik az életvilág, nem fejlődik a civil társadalom sem.

19

Köszöntők Ajánlásként - amennyiben elfogadják - két dologra szeretném felhívni a figyelmüket. Az egyik az, ami nekem hitem: a lokálpatriotizmus. Mindenki a saját helyén! Ezt nagyon lényegesnek és fontosnak tartom. A másik pedig az, hogy ennek a rendszernek és az életvilágnak az egyensúlyát önök is segítsék az életvilág-rész oldaláról.

Kedves barátaim! Talán nem véletlen, bár erre sem gondoltunk tudatosan, hogy a Fórumra a Trianoni Békediktátum 80. évfordulója előtt két nappal került sor, és a befejezése pontosan június 4-én lesz, az évforduló napján. Amióta ezt a békét ránk erőltették, és határokkal szabdalták szét a magyarságot, azóta a nemzet legjobbjai mindig arra törekedtek, amit most éppen miniszterelnökünk hirdet meg: a nemzet határmódosítások nélküli újraegyesítésének megvalósítását. Volt időszak, amikor határmódosításokban is tudtunk gondolkodni: a Wellsi- és a Bécsi Döntés alkalmából. Erre a politikai realitások miatt ma nincs lehetőség, de megvalósítható az Illyés Gyula féle - haza a magasban - gondolat. Ez volt tanácskozásunk létrehozásának elsődleges koncepciója.

Halász Péter A hatékonyabb munka érdekében adtuk ki a résztvevő szervezeteket bemutató Füzetet, mellyel az volt a célunk, hogy itt most ne azzal töltsük az időt, hogy mindenki elmondja a saját szervezetéről: mi a tevékenysége, mikor alakult, hány tagja van, van-e székháza, van-e kiadványa stb., hiszen az megvan a kötetben. Kérem, hogy minden erőnkkel az elért eredmények, a különféle tapasztalatok átadására-átvételére összpontosítsunk, a kétségtelenül mindenhol meglévő kudarcok és sikerek elemzésére, az újabb kudarcok elkerülésének és az újabb sikerek elérésének a lehetőségére fordítsuk a figyelmünket. Romhányi András vállalkozott a vitaindító előadás megtartására, hogy megmozgassuk a gondolatokat és rávezessük a jelenlévőket arra az útra, amelyen a Fórum két napján haladni szeretnénk. (Halász Péter)

20

Vitaindító Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, az MMI Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője Az alábbi anyag az elhangzott előadás vázlata, szükségszerűen sűrít, a lényeg kimondására törekszik. A valóság ennél árnyaltabb, a kiegészítő gondolatokat csak a teljes előadás során lehet kifejteni.

A CIVIL SZFÉRA HELYE ÉS LEHETŐSÉGEI A VÁLTOZÓ VILÁGBAN Milyen most a világ? Rohanó, pénzközpontú, kegyetlen stb. Milyen világban szeretnénk élni? Nyugodt, békés, emberi stb. A világ tehát pont ellentétes azzal, mint amilyet szeretnénk! Logikus következtetés: ez nem jó senkinek, tehát a világ vissza fog állni a „normális kerékvágásba”. S kinek-kinek vérmérséklete illetve cselekvőképessége szerint van is rá programja: az egyik kivárja, a másik tesz érte. Csakhogy semmi sem indokolja ezt az optimizmust! Ez a feje tetejére állított világ igen sokáig fenn fog maradni! Milyen program kell tehát?! Megtanulni alkalmazkodni hozzá! 21

Vitaindító

Az európai és a keleti modell Seneca: Annak a hajónak, amelyik nem tudja, hogy melyik kikötőbe akar menni, nincs jó szél. Ez az európai gondolkodásmód. Lao-Ce: Nem tudom, hogy hol vagyok, de azt tudom, hogy a saját utamat járom. Ez a keleti gondolkodásmód. De, hogyan járhatom a saját utamat? A tradicionális kultúrában a szülők eszmerendszereket, vezérelveket - egységes, önmagában zárt kultúrát adtak gyermekeiknek, hogy azok a világ minden dolgában el tudjanak igazodni (Iránytű). A modern korban sokféle tudással vértezik fel őket és hagyják kirepülni: boldogulj, ahogy tudsz (Radar)! (Földiák András: A kultúra kis krónikája) Eddig azt mondtuk: a múltból fakad a jelenem, jelenemből a jövőm. A világ kihívására most a megoldás: a jövőmből fakadjon a jelenem! Feladat: a jelent a lehető legjobban közelíteni a jövőhöz. A jövő kultúrájáról Vitányi Iván a társadalom három halmazállapotáról (akár az anyag esetében a molekulák egymáshoz való kötődése, itt az emberek kapcsolatai): 1. korszak Kevés kultúra. A közvetítő nyelv a szó. Mindenki totálisan birtokolja a kultúrát. Térben és időben egy. 2. korszak Sok kultúra. A közvetítő nyelv az írás. Tér és idő kiterjed. Specializáció, de még mindig egységes. 3. korszak Rengeteg kultúra, rengeteg információ. Feldolgozhatatlan. (Újra) felértékelődik a kevés, a más, a helyi kultúra. Ezek ápolásában nagy szerepe van a civil szférának. 22

Vitaindító

A civil szféra helye a társadalomban

Politikai szféra (érdek)

Állami szektor Vállalkozói szféra (haszon)

Civil szféra (érték)

Az egyes szektorokat ezek az érdekek mozgatják. Ne vegyük tőlük zokon, ha ezek ennek megfelelően viselkednek. Csak a civil szféra a totális. (Mert csak ennek azonos az értékrendje 24 órán keresztül.) Nem jó, ha az érdek és az érték ütközik. A szférák általában nem értik egymás nyelvét, ezért jó, ha van közvetítő. Egy finn közmondás azt mondja: ha nem tehetem azt, amit akarok, akkor azt akarom, amit tehetek. A CIVIL SZERVEZETEK: Nem függnek a hivatalos állami politikától, azaz minden körülmények között működnek; sőt éppen egy esetleges politikailag „hideg” időszakban nő meg a jelentőségük. Gyorsak, rugalmasak. Konkrét problémát tudnak megoldani, nem vesznek el a globalitásban. Képviselőik - szemben a másik két szektoréval - a nap 24 órájában azonos módon gondolkoznak, vállalt feladatuk az értékközvetítés. 23

Vitaindító

A civil szféra szerepe a társadalomban A térségfejlesztő szakemberek - tapasztalataik alapján egy ún. „hiánypiramist” definiáltak. Legfölül van az, aminek a hiánya - a megkérdezettek szerint - leginkább nehezíti a helyi közélet fejlődését. Íme ez a „hiánypiramis”:

PÉNZ INFORMÁCIÓ HELYI TUDÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS BIZALOM

A politikai és a vállalkozói szféra - különböző mértékben, de - legfeljebb a felső két hiány enyhítéséhez tud hozzájárulni. E segítség mértéke azonban nyilvánvalóan véges. Tudniillik könynyen belátható, hogy a „piramis” fentről nem építhető. Nincs az a pénz, amiből megteremthető lenne a helyi társadalom finom szövevénye, ha az nem nyitott arra. Éppen ellenkezőleg! Ha meg lehet teremteni a bizalom légkörét, létrejöhet az együttműködés a helyi társadalomban, mely a helyi tudás megszerzésének alapja. Közösen már könnyebben szerezhető információ és ez végtére pénzt is jelent. Ez az alulról építkezés pedig a civil szervezetek sajátja.

24

Vitaindító

A civil szféra és az ember Az embereket alapvető szükségleteik kielégítése késztetik a cselekvésre. Ezek a szükségletek hierarchikus rendbe állíthatók. Először az alacsonyabban elhelyezkedő szükségleteket kell - legalább részben - kielégíteni, hogy a feljebb lévők valóban szükségletként jelenjenek meg. A Maslow-féle szükséglet-hierarchia: Az önmegvalósítás szükséglete Az önbecsülés motívumai Szociális szükségletek Biztonsági szükségletek Fiziológiai szükségletek A civil szervezetben való munkálkodás a legfelső szint. Eltérés a kisebbségi civil szervezetek esetében Ha kisebbségben élők létrehoznak egy civil szervezetet, akkor az elsősorban a többségi nemzettől való - politikai - elkülönülés érdekében történik, s csak másodsorban van szakmai oka. A szervezetet tehát elsődlegesen azért hozzák létre, hogy tagjai a puszta létük megvédése érdekében intézménnyel védjék magukat. (A Maslow-piramis második szintje: a biztonsági szükséglet kielégítése.) A társadalom fenti, hármas, szférákra történő felosztása is torzul. A kisebbségi civil szervezet eleve - tehát politikai szempontból is - érdekvédő funkciót lát el.

25

Beszélgetés a HTMH elnökével

Beszélgetés Szabó Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével

Kedves barátaim! Amikor elterveztük ezt az összejövetelt, egyik fő célunk az volt, hogy olyan alkalmat teremtsünk, ahol a határon túlról érkező magyar közművelődési szervezetek beszámolhatnak munkájukról, nehézségeiről, problémáikról a Magyarországon működő intézmények, alapítványok és más olyan civil szervezetek előtt, amelyek a határon túli magyarokkal foglalkoznak. Ezért meghívtuk erre a tanácskozásra az Illyés Közalapítványt, a Nemzeti Kulturális Alapprogramot, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályát, a Határon Túli Magyarok Hivatalát. Meghívót küldtünk az Erdélyi Szövetségek, a Kárpátaljai Szövetségnek, a Rákóczi Szövetségnek, a Székely Köröknek, az Erdélyi Körök Egyesületének. Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy ezektől a szervezetektől, intézményektől csak mutatóban jöttek el képviselők. Volt, aki kimentette magát, mint az Illyés Közalapítvány. Volt, aki nem is válaszolt a hívásunkra. Ez bizonyos kudarcot jelent. Nem a mi kudarcunk, mert úgy érzem, megtettünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy eljöjjenek. Inkább az ügynek és az együttműködésnek a kudarca.

Ezért megkülönböztetett megbecsüléssel köszöntöm körünkben dr. Szabó Tibort, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, aki eljött a meghívásunkra. Halász Péter 26


Szabó Tibor a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke

Örömmel tettem eleget ennek a meghívásnak, annál is inkább, mert a szervezők folyamatosan tájékoztattak a tanácskozás előkészítéséről, és ez a tájékoztatás meggyőzött ennek fontosságáról. Maga az előkészítés, a kiadvány, ahogyan összegyűjtötték az információkat a Kárpát-medencében működő civil szervezetekről, számomra egyértelművé tette azt, hogy ide fontos eljönni. Kissé meglepődtem azon a bevezetőn, amelyet Halász Péter elmondott, hogy a magyarországi szervezetek, kormányzati szervek, alapítványok nem túl nagy létszámban képviseltették magukat. Elnézést kérek az ő nevükben is. Ha olyan kérdés merül fel, amelyre nem tudok válaszolni, akkor azt nagyon szívesen közvetítem feléjük. Megígérhetem, hogy kollégámmal, C. Tóth Jánossal meg fogjuk keresni azokat a szervezeteket, akár kormányzati szerveket is, amelyek felé önök kérdést, javaslatot vagy kérést fogalmaznak meg. Néhány gondolatot mondanék el arról, hogy a magyar kormánynak melyek a szándékai, ezen belül a Határon Túli Magyarok Hivatalának milyen szándékai, lehetőségei vannak a határon túli magyar civil szervezetekkel kapcsolatban. Milyen elgondolásunk van arra vonatkozóan, ami már nagyon sokszor elhangzott, hogy a XX. század végén, amikor új helyzet van Közép-Európában, amikor új lehetőség adódik számunkra, hogyan próbálunk ezzel a lehetőséggel élni. Most, amikor sokszor szóba kerül a millennium, az államalapítás évfordulója, érdekes és talán kicsit profán analógiát is megfogalmazhatunk az ezer év előtti állapot és a jelen helyzet között. Ezer évvel ezelőtt, a magyar állam szervezésekor, az akkori nemzet ugyanúgy nem volt egységes - törzsi határok, szerveződések által megosztott volt, mint ahogy most sem egységes politikai vagy államszervezési értelemben. Akkor különböző rokon törzseket kellett egyesíteni, most pedig az a feladat hárul ránk, hogy a Kárpát-medencében különböző államok területén és a nagyvilág-

27

Beszélgetés a HTMH elnökével ban szétszórva élő, magukat magyarnak valló testvéreinket miként tudjuk egyesíteni úgy, hogy az a kor követelményeinek megfeleljen. Szent István az akkori kor kihívására meg tudta adni a választ a keresztény állam létrehozásával. Vajon mi, az egyesülő Európa keretében, meg tudjuk-e adni a választ a szétszakított nemzettestek egyesülésére? Van mód erre, és a kormány programjában erre vonatkozóan vannak elképzelések. Az elmúlt tíz évben sok olyan lépés történt, amely a békés, határmódosítás nélküli nemzetegyesítésnek az útján fontosnak tekinthető. Most érkeztünk el egy olyan fordulóponthoz, amikor arra is van mód, hogy ennek az egységesülő nemzetnek keretet, hátteret, ha úgy tetszik, valamiféle szerződéses rendszert is tudjunk adni. Az elmúlt évben megalakult a Magyar Állandó Értekezlet, Trianon óta az első olyan szervezet, amely hivatalos keretek között egyeztetési fórumként működik, megalakulását a Magyar Országgyűlés tudomásul vette és üdvözölte. Ez az a fórum, ahol a határon túli érdekképviseleti szervezetek, a magyarországi politikai pártok és a mindenkori magyar kormány egyenlő partnerként tud tárgyalóasztalhoz ülni, a nemzet egészéről, problémáiról, kihívásairól és lehetőségeiről eszmecserét folytatni. A Magyar Állandó Értekezletnek megvan az a jogosítványa, hogy a mindenkori magyar parlamentnek és kormánynak javaslatokat tegyen. Megtörtént ezzel az első lépés, amely megadja a magyar-magyar együttműködés szervezeti formáját. Önök számára nem mondok újdonságot azzal, hogy ez a keret - a Magyar Állandó Értekezlet létrehozása inkább következmény. Annak a civil társdalomban kialakult szerves kapcsolati rendszernek a következménye, amely már korábban is létezett, és amelyre építeni lehet a jövőben is. Az önök szervezetei és a magyarországi szervezetek - beleértve az egyházakat is - jelentik azokat a természetes és szerves kapcsolódási pontokat, amelyek az egységes nemzet kialakításának pillérei. Hiszen nem lehet egységesülésről beszélni úgy, hogy annak alapjairól elfeledkezünk. Aligha lehetne kormányhatározatokkal, parlamenti határozattal létrehozni, visszaállítani az egységet, ha az nem létezne a lelkekben, nem fogalmazódna meg a társadalomban. Ennek az egységnek a helyreállításában a civil szervezeteknek kiemelkedő szerepük, lehetőségük és feladatuk van. Önök már eddig is éltek ezzel a lehetőséggel, különösen a ’90-es évek eleje óta, de többen már előtte is. Önök között sokan ülnek itt olyanok, akik vállalták a küldetést, és a kihívásokkal szembe tudtak nézni abban az időben is, amikor ennek még nem volt kormányzati vagy európai támogatottsága. Léteznek tehát azok a szerves kapcsolati csírák, amelyre most a kormány, a parlament építeni tud. A Magyar Állandó Értekezlet megalakulása egy lépés ezen az úton. Ennek keretében elkezdődött egy olyan szakmai munka, amely hosszabb távon és áttételeken keresztül visszahat a civil társadalom kapcsolatépítésére. A Magyar Állandó Értekezlet hat szakmai bizottságot

28

Beszélgetés a HTMH elnökével működtet: egyik a kultúra, másik az oktatás kérdéseivel foglalkozik, további négy bizottság a gazdaság, az egészségügy és más területeket fog át. A szakmai bizottságokban az elmúlt fél évben sok olyan javaslat fogalmazódott meg, amelyek egy irányba mutatnak. Ez az irány pedig az, hogy törvényi szabályozás és felhatalmazás által is rendezni kell a határon túli magyarság, mint egyének közössége és Magyarország kapcsolatát. Ez az a bizonyos „kedvezmény-törvény”, amiről az utóbbi hónapokban sokat hallhattunk. A készülő törvény lényegi eleme, hogy oly módon rendezze a határon túli magyarok és Magyarország kapcsolatát, hogy az a szülőföldön maradást, méghozzá a magyar közösségként való megmaradást segítse elő. Bevezetőként ennyit mondanék szándékainkról, és azt tartanám jónak, ahogy ez a normális civil társadalomban szokás, hogy beszélgessünk egymással.

Muzsnay Árpád a Kölcsey Kör elnöke, Szatmárnémeti (Erdély) Többünk nevében megfogalmaznám: jó lenne, ha a Határon Túli Magyarok Hivatala befolyásolni tudná a kormány által ellenőrzött közalapítványokat, illetve a minisztériumok részéről a határon túli magyar kultúrára szánt támogatásokat, hogy Pályázatok pályázatainkra a megítélt anyagi segítséget - amit igazán köszönünk - időben kapjuk meg. Szomorú dolog, ami az idén is megtörtént, hogy eltelt egy fél év szinte, és az első félévi rendezvényeinkre beadott pályázatokra választ sem kaptunk. Nem tudjuk, hogy támogatni fogják-e vagy sem. Ilyenformán talán jobb másfél évvel előbb szólni és kérni valamit, mert egyébként az ember nem tudja, hogy tervezhet, vagy nem tervezhet. Például az Illyés Közalapítványhoz beadott pályázatunkra most kaptam meg a napokban a levelet, hogy majd június végén fognak dönteni. Tehát még a döntés sem született meg az idei évre! A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától sincs még válasz az idei évre beadott pályázatokra. Fel kellene gyorsítani a dolgot, mert megtörténhet, hogy első félévre nem fog senki semmit tervezni, ha csak az év második felétől van támogatás. Az a kellemetlen helyzet adódik, hogy a hitelezőknek egyre mondanunk kell: gyerekek várjatok még, lehetséges, hogy megkapjátok három hónap múlva, négy hónap múlva. Abban az inflációban, ami Romániában van, elképzelhetetlen, hogy az embernek hitelezzenek öt-hat

29

Beszélgetés a HTMH elnökével hónapon keresztül. Esetleg folyamatossá kellene tenni a pályáztatást, s nem az év elejére tenni a beadásukat. Szatmárnémetiben élek, ott tevékenykedem. Kettős minőségben szólok. A Kölcsey Kör elnökeként kaptam ide meghívást, de nem vonatkoztathatok el attól, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egyik alelnöke vagyok. FelRégiós adatom a régiós, azaz térségi kapcsolatok ápolása, együttműködés fejlesztése. Mindenki számára felajánlom azt a segítséget, amelyet földrajzi helyzetünkből adódóan nyújtani tudunk, hogy Erdély, Kárpátalja, Felvidék és Magyarország hozzánk közel eső térségével a kapcsolatot erősítsük, esetleg közös rendezvényekben gondolkodva pályázzunk támogatásért. Felhívnám elsősorban a kárpátaljai, felvidéki és délvidéki kollégák figyelmét az EMKE évente kiadott esemény-naptárára. Tájékoztatásképpen benne vannak az erdélyi kulturális rendezvények, vagyis azok, amelyekről a szervezetek Eseménynaptár beküldték az értesítést. Ha tudnak ezekről, akkor tetszés szerint bekapcsolódhatnak erdélyi rendezvényekbe. Szatmárnémetiben például olyan rendezvényeket szervezek, amelyek a térségi gondolkodást építik. Abban az esetben, ha tanácskozásokról van szó, ezeknek anyagát nyomtatásban - könyv vagy füzet formájában - is megjelentetjük. Arra kérném az Erdélyen kívülieket, ha ezekből az eseménynaptárakból a jövőben kapni akarnak, hogy adják meg a címüket. Szívesen postázom, hogy a kapcsolat szorosabb, élőbb legyen. Szerintem, ahogy gazdasági szempontból sem lehetséges, kulturális szempontból is elképzelhetetlen, hogy ne térségekben gondolkozzunk, és ne higgyünk a térségek Európájában.

Szabó Tibor Tartalmilag és határon túli szemmel, meg pályázó szemmel teljesen jogos a kritika. A magyarországi alapítványok és a minisztériumok révén kb. három és fél milliárd forintnyi összeg szolgálja a határon túli magyarság elsősorban kulturális életének - támogatását. Miért van az, hogy sokszor késve jönnek a támogatások? A magyar költségvetési törvény szerint az alapítványok is, a minisztériumok és minden közigazgatási szerv havi bontásban kapja meg az évi költségvetési támogatást. Tehát minden hónapban csak egy tizenketted rész áll rendelkezésre, és csak azt tudják kiküldeni. Nem úgy működnek az alapítványok, hogy januárban megérkezik a költségvetési támogatás, és utána azzal gazdálkodnak, hanem még decemberben is érkezik. Nyilván, aki júniusban tart rendezvényt, és decemberben kapja meg a támogatást, az nem túl jó, de így teszi lehetővé a törvény.

30


Kovács Andor az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem képviselője (Svájc) Mondanivalóm kilóg a témakörből, mert Svájcban élek, nem a Kárpát-medencében. Azért szólok most, mert a HTMH az, amelynek a nyugaton élő magyar fiatalokra is gondolnia kell. Nyugat-Európában szétszórva, 18 országban 350 Nyugat-európai ezer magyar él. Ennek a 350 ezerre becsült közösmagyar fiatalok ségnek nincs egyetlen elemi iskolája sem. A gyerekek számára működtetett hétvégi egyórás iskolákat megszámolhatom egyik kezemen. A második, harmadik generáció kritikus helyzetben van. A 350 ezerből tíz év múlva egy se lesz, aki magyarul tudjon beszélni, aki megértse, mit írt Petőfi. Több oldalról jött felhívás, hogy tízegynéhány magyar fiatal jöjjön a nyári szünidőben népfőiskolára, táborba. A napidíj 40-50 dollár, ami a nyugati magyarságnak túl sok. Mi tudjuk, hogy pénzünk nekünk sohase volt. Mi először célt tűztünk ki, aztán kerestük a pénzt. A pénzt mindenki nehezen adja ki, és ennyit nem hajlandó egy szülő se kiadni, mert a gyereke 20 dollárért elmehet Amerika bármelyik részére, vagy abba az országba, ahol él. A szülőnek mindig sok, ami magasabb az ottani szokásosnál. A magyar kormánynak lenne a kötelessége, hogy ezeket a második-harmadik generációs nyugati magyarokat valamiképpen idehozza Magyarországra, és azoknak a nyaraltatását finanszírozza.

Szabó Tibor A magyar költségvetés jelenleg három és fél milliárd forintot fordít a határon túli magyarság támogatására. Ha valahova tenni akarunk, akkor valahonnan el kell vonni. Ha Ön meg tudja győzni a Kárpát-medencéből érkezett testvéreinket arról, hogy ez is ugyanolyan fontos, akkor én nem tiltakozom ellene. Csak amikor arról van szó, hogy például Kárpátalján éppen egy iskola fedelét kellene megjavítani, erre küldjünk pénzt, vagy a nyugati magyar gyerekek magyarországi üdülésére, bizony komoly dilemma előtt állunk. Elismerem, ez is nagyon fontos dolog, de a lehetőségek korlátjai között.

Bakos István Annyit tennék hozzá, hogy Kárpátalján éppen a svájciak építettek fel három magyar iskolát, hozták rendbe a fedelét, s ez az összeg sokkal több, mint amennyi esetleg a nyugati magyar gyerekek támogatását szolgálná. Erre tudtak pénzt szerezni a svájciak. Arra viszont nem tudnak, hogy a magyar gyerekeket nyaralni küldjék Magyarországra. Itt valami viszonosságnak is kellene működnie.

31


Borbély Emma a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke, Kibéd (Erdély) Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen hálával tartozunk mindnyájan azért, hogy a szervezők biztosították ezt a lehetőséget, hogy együtt lehetünk. Megköszönöm mindnyájunk nevében. A továbbiakban szeretnék a magam nevében Hiányzókról beszélni, amikor azt mondom, hogy egy kicsit szárnyaszegettnek látom ezt az egész együttlétet. Éspedig azért, mert egyetemes magyarságunk érdeke az, hogy összmagyarságban gondolkodjunk. De amint látjuk, a számunkra nagyon fontos anyaországi szervezetek legtöbbje nincs itt. Feltettem a kérdést a szervezőknek, hogy miért nincsenek jelen a velünk egyenrangú magyarországi civil szervezetek képviselői? Ez jó alkalom lett volna anyaországi és határon túli magyar civil szervezetek közötti kapcsolatok létrejöttéhez. Úgy érezzük, hogy mi ebből ki vagyunk zárva. Nem szemrehányást akarok, csupán megvillantani egy lehetőséget az elkövetkezendőkre. Az is fontos lenne számunkra, hogy ott helyben, ahol élünk, Erdélyben és a többi részeken, lehetőség nyílna ilyen találkozókra. A fő szervezők ugyancsak Önök lennének, mert fel sem tételezzük, hogy anyagilag mi ezt meg tudnánk Kapcsolatépítés bírni. Segítségükkel minden szervezet hozzájárulna a lehetőségeihez mért anyagiakkal. Hogy meglegyen a háttérzene! Mert itt, ahogy Romhányi András ecsetelte, a Bach-muzsika nekem fel is csendült, de tisztán, háttérzene nélkül. Otthon meglenne ez a háttérzene. Gondolom, értik, hogy én most mit mondok. Ilyenformán kialakulhatna egy irányvonal, amelyet a tanácskozások felszínre hozhatnának. Erdélyben és általában a Kárpát-medencében a munkanélküliség folytán annyi szakember szabadul fel, hogy ez a munkaerő nagyon felhasználható volna továbbképzések, tanfolyamok megszervezésére. Ahogy itt egymással szóba álltunk, kiderült, a Képzés civil szervezetek mind ebben talpalnak, könyörögnek, kunyerálnak mindenfelé, hogy egy kicsi pénzt tudjanak erre valahonnan szerezni. Ha a HTMH, sőt, a Magyar Művelődési Intézet - mindazok, akik ezt a tanácskozást létrehozták - besegítenének, sok embert felhasználhatnánk, nagyon minimális, jelképes összegért, akik közreműködnének például számítógépes tanfolyam vagy nyelvtanfolyamok elindításában. Az általam vezetett művelődési egyesületnek számos problémával kell szembenéznie. Például létrehoztunk egy Hagyományápolás népdal-néptánc együttest. Tevékenységünknek nem ez a bázisa, de ez is nagyon fontos. Olyan fiatalokat sikerült toboroznunk, akik dolgoznak, tehát a mindennapi, a kemény mindennapi megélhetésért küzdenek. Mindemellett éjjeleket próbálnak azért, hogy egy szép műsort összeállítsanak, és büszkék erre.

32

Beszélgetés a HTMH elnökével Sajnos, anyagiak miatt nem tudunk ebből a szűk körből kilépni. Itt azzal a kéréssel szerettem volna fordulni a magyarországi civil szervezetekhez vagy kompetens személyekhez, hogy egy meghívást, ha el tudnának intézni számukra, 18-20 személynek valamilyen magyarországi rendezvényre. Ez az álma ezeknek a fiataloknak, akik szülőföldjükön mindent beleadva olyan hűségesen ápolják a régi hagyományokat. Fontos dolog a kiadványok támogatása is. Kiadtunk egy füzetet a tavalyi Kibédi Napokra, amely a település szellemi örökségét tartalmazza. Kibéd első írásos említésének 500. és egyesületünk névadója születésének 125. évfordulóját ünnepeltük Kiadványok 1999-ben. A kiadványok nagyon fontosak az életünkben, mert annyira el vagyunk zárva a külvilágtól, hogy Internet meg ilyesmi szóba se jöhet. Biztosan állítom, hogy ezeknek a szervezeteknek 95%-a nem jut Internet-közelbe. Egyedül a kiadványok azok, amelyek segítenének az információcserében. Sajnos, erre sincs anyagi alapunk. A füzetet vállalkozók és civil emberek hozzájárulásával sikerült kiadni. Még egy problémám van, a politika, amely - sajnos - nem kerülhető meg. Csúnyán beszövi a civil életünket, és nagyon Politika sokszor megkeseríti. Sajnos! Úgy gondolom, ezzel sokan küszködünk, legalábbis nálunk. Magyarországon, úgy látom, hogy a politika kezdi támogatni a civil szervezetek munkáját. Nálunk nagyon-nagyon sok nehézséggel kell megküzdenünk.

Szabó-Szabados Ilona a Vadvirág Hagyományápoló Kör küldötte, Ada (Délvidék) A Duna Televíziót állandóan nézem, Szabó Tibor úr beszélgetéseit is nyomon követem. Örülök, hogy itt lehetőség nyílik arra, hogy rákérdezzek a kettős állampolgárság problémájára. Szerbia megadta a boszniai szerbeknek a kettős Kettős állampolgárságot, a szavazati joggal együtt, anélállampolgárság kül, hogy egyáltalán valakit megkérdeztek volna. Ugyanez történt a horvátokkal. A környező népek nem problémáznak ezzel annyit, mint mi, magyarok. Minket, megmondom őszintén, egyszerűen sért ez a nagy polémia, ami ekörül van. Minket nem illet meg az, ami a szerbeket vagy a horvátokat megilleti?

Szabó Tibor A példák jók is, rosszak is. Ne értsen félre, de a volt Nagy-Jugoszlávia területéről elég nehéz példákat hozni, mert a boszniai horvátok vagy szerbek körül háború volt, és még háború van. Amikor a horvát állam, illetve a szerb állam meghozta ezeket a döntéseket, akkor ezek indokai

33

Beszélgetés a HTMH elnökével között háborús indokok is voltak. Nem szeretnék túlzottan belemenni ebbe a témába, de az állampolgársággal kapcsolatban azt észre kell venni, hogy adott esetben minden ilyen döntést súlyos konfliktus előzött meg, és súlyos konfliktus követ a Balkánon. Bár példákat lehet találni Európában is, a nagyvilágban is, de olyan példát nem lehet találni, ahol a nemzet egyharmada a határokon kívül él. Ilyen nemzet nincs több Európában. Olyan sincs, amelynek három és fél millió nemzettársa közvetlenül a szomszédos országokban él. Tehát akkor, amikor például a horvátok megadják az Erdélyben élő 23 ezer horvátnak az állampolgárságot, az más dolog, mintha 2 millió erdélyi magyarnak adunk állampolgárságot. Kettős állampolgárságról nincs szó, mert ilyen kategória nincs. Tehát vagy ad a magyar állam állampolgárságot vagy nem ad. Az más kérdés, hogy még milyen állampolgárság van. Gondolkodjunk el azon is, hogy milyen következménye lehet annak, ha a határon túli magyarok megkapnák az állampolgárságot. Milyen következménye lenne például a szülőföldön maradás tekintetében? Mennyire segítené elő, például a Vajdaságban a szülőföldön maradást az állampolgárság megadása? Ha abból indulunk ki, hogy az utóbbi 8-9 évben 70-80 ezer magyar jött el a Vajdaságból, anélkül, hogy állampolgárságot kapott volna Magyarországon, vajon mennyien maradnának otthon? A kárpátaljai magyar, ha nem munkanélküli, akkor óriási szerencséje van, mert ott 60%-os a munkanélküliség. Ha nem munkanélküli, akkor a havi jövedelme úgy 35 dollár. Ilyen körülmények között vajon mivel lehet ösztönözni, például a kárpátaljai orvost, tanárt, pedagógust, hogy otthon maradjon, és a gyerekeket tanítsa, ha a zsebében van a magyar útlevél? Cinikusnak is tűnhet részemről, innen Magyarországról a kérdést így felvetni, de fel kell vetni. Azt kell eldöntenünk, hogy hozott-e ez a nemzet olyan döntést, hogy Magyarország mostani határai között fogjuk leélni a következő évezredet? Mindenki jöhet, mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, mert alapjában véve ez volna a következménye. Vagy pedig azt mondjuk, hogy 1000 év óta a Kárpát-medencében lakunk, most sanyarú sorsa van a határon túli magyaroknak ott, ahol éppen laknak, de közösen úgy döntünk, hogy ennek ellenére a nemzet azt a lakóteret töltse be, amit ezer éven keresztül betöltött. Ha ebben a kérdésben egyetértés van köztünk, akkor ez összefügg az állampolgárság megadásával is. Egyéb problémák is vannak. Ukrajnában például a törvények nem teszik lehetővé azt, hogy ukrán állampolgár más államnak a polgára is legyen. Mi megtehetjük, hogy megadjuk az ottani magyaroknak az állampolgárságot, aminek következtében az ukránok meg azt mondják, hogy ők akkor nem adják meg az állampolgárságot. Akkor mit mondunk az ottani magyaroknak? Romániában köztisztviselői beosztást nem vállalhat csak román állampolgár. Ezzel gyakorlatilag az ottani magyarokat kizárnánk abból, hogy saját ügyeiket intézzék, mert nem lehet polgár-

34

Beszélgetés a HTMH elnökével mester, parlamenti képviselő vagy köztisztviselő. Akkor hogyan fog ott az a közösség létezni, ha azok a tagjai, akiknek leginkább az a feladatuk, hogy a közösség érdekeit megjelenítsék - az értelmiség, a pedagógusok, a mérnökök, az orvosok - folyamodnak legkönnyebben magyar állampolgárságért? Hiszen ők mobilabbak, ők tudnak leginkább élni ezzel a lehetőséggel. Az egyén szintjén élnek is vele, ki tilthatja meg nekik. Aki nagyon akar, valóban elmegy. De ha ezt megkönnyítjük úgy, hogy kezébe adjuk a magyar állampolgárságot, akkor még inkább elmegy. Egyébként az úgynevezett státustörvény, amelyről most gondolkodunk, pontosan azt a célt szolgálná, hogy végeredményeként olyan igazolványt kapjon a határon túli magyar, amely az általam fölvázolt jogosítványokat, kedvezményeket számára biztosítja, és egyben jelent egyfajta kötődést is Magyarországhoz, és egyfajta garanciát is arra, hogy a magyarságával előnyöket élvez Magyarországon. Ezek az előnyök, amiket a törvény tartalmazni fog, hogy most éppen melyek, az a dolog egyik része. A másik pedig az, hogy a történelem miként alakul a jövőben, és erről most nem tudunk véleményt mondani. Az többé-kevésbé világos, hogy a határon túli magyar igazolvány most mire lesz jó. Az egy másik kérdés, hogy 5-10 év múlva mire lehet használni.

Zahoránszky Ibolya a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke, Máramarossziget (Erdély) A történelmi Máramaros területén a Hollósy Simon Művelődési Egylet vállalta a magyar kultúra felélesztését. Munkánk során megismertük a térségben élő magyarok helyzetét. Van, hol erősebb közösséget alkotnak, például Hosszúmezőn, Megmaradás de sok helyen kis csoportokban élnek, és ezek helyzete nagyon kritikus. Nem elég, hogy nincs iskola, de még a magyarul való tanulás lehetősége sincs megadva, mert az értelmiség teljesen hiányzik. Még egy nyugdíjas tanítónő sincs, aki legalább vasárnaponként írni-olvasni tanítaná anyanyelvükön a gyerekeket. Magyar pap sincs, jó, ha kéthetente a szomszédos helységből átutazik egy és istentiszteletet tart, de hittanórát már nem. Ilyen településeket jócskán sorolhatnék. Ahol valamivel jobb a helyzet, ott is számos probléma vetődik fel, ott is segítségre szorulnak. Ki segítsen ezeken a magyar csoportokon? A Máramarosi-medencében egyedüli magyar kulturális szervezet a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Erre a szervezetre hárul ez a feladat is. Megpróbáltuk, de ez a munka meghaladja a nonprofit jellegű szervezet anyagi fedezetét. Viszont a magyar nemzet részéről túl nagy luxus megengedni, hogy minden helységből évenként 10-15 ember olvadjon be. Ezt összeadva nagy szám jön ki, és sajnos ez a valóság. Ez olyan érvágás,

35

Beszélgetés a HTMH elnökével amit nem sokáig bírunk elviselni. A fekete foltok, az elhalás jelei már jelentkeznek. Ezért azt ajánlanám, hogy központilag irányítva, ha lehetne, ezeket a szervezeteket jobban kellene támogatni. A volt határ mentén vannak ezek a szórványvidékek, és itt ahogy a középkorban volt egy védelmi várrendszer - a civil szervezeteket, amelyek földrajzilag meghatározott területekre ki tudják terjeszteni hatáskörüket, a kultúra végváraivá kéne alakíSzékház tani. Oly módon, hogy ahol nincs, ott székházat és egy-két fizetett alkalmazottat, fenntartási költséget kéne adni. Először 3-4 helyen kísérletképpen, mondjuk Máramarosban, Beszterce, Szeben vagy más szórványban. Lehet, hogy még a jelenlegi keretből is futna a pénz, ha átcsoportosítanák. Keserű szájízzel nézem sokszor olyan rendezvények támogatását, amelyeknek még kulturális jellegük sincsen, kimondottan a szórakozást szolgálják, és egyáltalán nem tehetők mérlegre a lenni, vagy nem lenni kérdésével. Felajánlást is szeretnék tenni. A Hollósy Simon Művelődési Egylet olyan székházzal rendelkezik, amelynek elég nagy Turizmus gyümölcsöskertje van ahhoz, hogy ott sátortábort lehessen ütni. Akik Máramarost akarják megismerni, és esetleg gyerekekkel, sátrakkal akarnak jönni, azokat szívesen fogadjuk. A székházban is elalhat legtöbb tíz személy. Nem a legluxusabb körülmények között, de mindenkit szívesen látunk. A Romániai Magyar Szóban javasolta Kalmár Zoltán, hogy a szórványban a magyarság megmaradásáért való Szórványmunka küzdelemben kitűnt emberek, akik egész éltük során azért dolgoztak és szenvedtek el nagyon sok mindent, ezek a fáklyák, akik a legnehezebb időben a legmostohább körülmények között fenntartották a magyarságot, valami formában elismerést nyerjenek. Nem mondom, hogy kitüntessék őket valamilyen érdemrenddel, de névtelenek ne maradjanak.

Horváth Sándor a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társelnöke Az egyik kérdésem a HTMH elnökéhez, hogy a közalapítványok tervezik-e tevékenységük struktúrájának némi Közalapítványok átalakítását? Véleményem szerint az, ami tíz esztendővel ezelőtt jó volt, nem biztos, hogy most is a legtökéletesebben működik. Csupán egy példát mondok. Örvendetes, hogy a könyvkiadásnak van külön kuratóriuma, de - véleményem szerint - kisebbségi helyzetben a sajtó nem kevésbé fontos. Annak vajon miért nincs önálló kuratóriu-

36

Beszélgetés a HTMH elnökével ma, miért a nagy kalapból kell nehezen elszedni néhány grivnyát, forintot vagy dollárt? A másik pedig, bár az Illyés Közalapítvány kárpátaljai alkuratóriumának magam is tagja vagyok, egy picit furcsállom, hogy az alkuratóriumban - habár, hál’Istennek nincsenek döntéshozó, csak véleményező helyzetben - általában azoknak a képviselői ülnek, akik egyben a pályázók is.

Szabó Tibor A második kérdéssel kezdeném. Valóban így van, és ez nekünk is alapvető gondunk, függetlenül attól, hogy Erdélyben és Felvidéken már szaktestületek is vannak, nemcsak alkuratóriumok. Ha az ember megnézi az ajánlásokat, és ha jól ismeri a határon túli magyarságot, akkor meg tudja mondani, hogy melyik pályázatot melyik szaktestületi tag nyomja. Nem jó a rendszer, ez kétségtelen, de még mindig ez a legdemokratikusabb, nem tudunk jobbat kitalálni. Ha bárki jobbat tud ennél, szívesen meghallgatjuk. A kuratórium akkor működik igazából, ha nagytekintélyű, független emberek ülnek benne, és ezek döntenek. Igen ám, csak a határon túl, bármilyen nagytekintélyű és független valaki, azért az alapítványi támogatásra rá van szorulva. Nem lehet a határon túl olyan embereket találni, akiknek meg lehet tiltani, hogy pályázzanak. Egyébként 1994-ig nem működtek ezek a testületek, a döntések Budapesten születtek. Akkor viszont az a gond, hogy beérkezik például az Illyés Közalapítványhoz 3000 pályázat, olyan helyekről is, amikről senki nem tud semmit, és akkor Budapesten 5-6 embernek - leülve havonta fél napra - kell eldöntenie 3000 pályázat sorsát. Megoldás volna, ha a határon túli magyarság mindenhol létre tudná hozni a saját önkormányzatát, demokratikus úton megválasztott testületeket. Ebben az esetben nyugodt lelkiismerettel, nyugodt lélekkel javasolnám azt, hogy a magyar kormány egyszerűen tegye át a pénzeket ezekhez az önkormányzatokhoz, azok döntsenek. De nincsenek ilyen önkormányzatok. Ami a közalapítványok szerkezeti átalakítását illeti, gondolkodunk rajta, de várjuk a javaslatokat is, hogy ez milyen módon történjen. Esetleg azon is el lehet gondolkodni: nem biztos, hogy mindig a közalapítványi forma működtetése a legcélszerűbb. Valami közvetlenebb döntési mechanizmust kellene kialakítani. Ha bárki jön jó javaslattal, azt nagyon szívesen vesszük.

37


Kiss Jenő a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület titkára, Sepsiszentgyörgy (Erdély) A testvér-települési rendszer rendkívül fontos lenne a magyar nemzet egysége szempontjából. Javasolnám, Testvértelepülések hogy akár a Magyar Művelődési Intézet, akár a Határon Túli Magyarok Hivatala pályázatot írjon ki egy ilyen vonatkozású nagyobb szaktanulmány elkészítésére. Nagyon sok tanulságos vonzata van az utóbbi 8-10 évben kialakult testvértelepülési kapcsolatoknak. Jó lenne ezeket ismerni, és megnézni, mit lehetne belőle kihozni. Ebben a kérdésben mindenkinek van benyomása, de ajánlatos volna áttekinteni. Ez egy olyan kérés, amely valamennyi határon túli magyar közösséget érint, ezért gondolom, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni.

Szabó Tibor Meg fogjuk fontolni a javaslatot. A kérdés, hogy ki tudná elvégezni ezt a munkát, fölmérni a testvér-települési rendszert, katasztert készíteni? A Hivatal erre nincs fölkészülve. A finanszírozást még csak tudnánk hozzá biztosítani.

Kiss Jenő – Én megpróbálhatom az elkészítését.

Halász Péter – Igen sok európai, nemzetközi pályázat is létezik, s a határon túli civil szervezeteknek előbb-utóbb el kell sajátítaniuk azt a technikát és gondolkodásmódot, amivel ezekre is eredményesen pályázhatnak. Persze, Magyarországon sem képes minden szervezet ilyen nemzetközi pályázatok készítésére, de mindnyájunknak törekednünk kell rá. A „profibb” hazai szervezetek segítséget nyújthatnak akár pályázatkészítő „edzőtáborok” szervezéséve is, a téma iránt érdeklődő közösségek számára, de közös pályázatok készítésére is sor kerülhet.

Szabó Tibor Ez igaz, de ha például a Hollósy Simon Művelődési Egyletnek eurokonform pályázatot kellene megírni, azt hiszem, ott hagynák abba, ahol megkapnák. Egy kis közösségtől, 10-15 embertől, nem várható el, hogy olyan költségvetést nyújtsanak be, amely eurkonform kritériumok alapján is elfogadható.

38


Közbeszólás a teremből: – Méghozzá angolul! Halász Péter – A cél, ami felé haladunk, hogy ilyen pályázatok elkészítése se okozzon gondot.

Seprődi József a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke, Dicsőszentmárton (Erdély) Elhangzott a HTMH elnökének felszólalásában, hogy korlátozni próbálják a határon túli magyarok Magyarországon való Képzés tanulását. Felteszem a kérdést, hogy nekünk és a magyar nemzetnek mi a fontos? Hogy az erdélyi, illetve a leszakadt magyar tudjon, vagy otthon maradjon? Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy a faragatlan fát nehezebben tudják összetörni, mint a faragottat?

Szabó Tibor Tudjon, vagy otthon maradjon? Tudjon, és otthon maradjon! Erdély esetében pontosan erre a célra különítettünk el 2 milliárd forintot. Ezért hoztuk létre, nemcsak Erdélyben, a kihelyezett tagozatok rendszerét. A készülő törvénynek az is szándéka, hogy a magyar állam által, de a határon túl működtetett felsőoktatási intézményekben alanyi jogon biztosítsa a tanulást. Erdélyben például 4-5 ilyen van. A magyar állam finanszírozza, de nem Magyarországon, hanem otthon, a szülőföldön. De ha így tevődik fel a kérdés, akkor egyszerűen el kell dönteni, hogy mit akarunk. Ha a politikai érdekképviseletek úgy döntenek, az a fontosabb, hogy jól képzett legyen, de Magyarországon, az új helyzetet teremt. Nem ez a döntés született meg, ezzel ellentétes döntés született, az pedig a szülőföldön való maradás. Ez ellentétben van sok esetben az egyén érdekével, de a közösség mindig ezt fogalmazza meg.

Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület elnöke, Kovászna (Erdély) Két dolgot említenék. Az egyik pozitív megjegyzés. Mi, határon túliak úgy érezzük, szükséges számunkra az anyaország tekintete ahhoz, hogy munkánkat jól tudjuk végezni. Ilyen szempontból köszönetet szeretnék mondani a két jelen lévő fórumnak: a Határon Túli Magyarok

39

Beszélgetés a HTMH elnökével Hivatalának, valamint a Magyar Művelődési Intézetnek azért, hogy valóban rajtunk tartják a szemüket. Rendezvényeinken személyesen is képviselik magukat, megadják a tőlük telhető segítséget, hogy az a munka, amelyet végzünk, sikerüljön. A másik stratégiai jellegű gondolat. A Határon Túli Magyarok Hivatala léténél fogva az az intézmény, amely rátekint az egész kárpátmedencei helyzetre. Ez a Hivatal bizonyára tudja azt, hogy a határon túli magyarság - azt lehet Magyarságtudat mondani - vészhelyzetben van. Olyan szempontból van vészhelyzetben - és ezt most, Trianon 80. évfordulóján el kell mondanunk -, hogy azok a következmények, amelyeket Trianon maga után vont, beérőben vannak, különösképpen a szórványvidékeken. Az utóbbi esztendőben bejártam az utódállamok szórványait, ahol megszűntek az iskolák. Összehangolt utód-államokbeli stratégia szüntette meg őket, amelyet felvázolok: elvenni az oktatási intézményeket, tagozatokká tenni az iskolákat, majd a tagozatokat fokozatosan sorvasztani; adminisztratív intézkedésekkel, sugallatokkal eltávolítani a magyar fiatalokat ezektől a tagozatoktól; bedobni azt a jelszót, hogy nem érvényesül a gyerek csak akkor, ha a többségi nemzet nyelvén tanul; kialakítani a magyarságban a hajlamot arra, hogy maga segítse elő saját iskoláinak a felszámolását. Tudok a Vajdaságból is számtalan példát, hogy ahol még működhetett volna az iskola, ott maga a magyar közösség számolta fel, mondván, hogy nem kell nekünk. Erdélyben is, mindenütt vannak ilyenek. Az iskolák megszüntetésének következménye a nemzettudat megszűnése. Óriási nemzetvesztési folyamat van a Kárpát-medencében. Ez abban is megnyilatkozik, hogy nem igényeljük mindenhol az anyanyelvű oktatást, mind nagyobb mértékben adjuk fel saját iskoláinkat. Abban is megmutatkozik, hogy kishitűek lettünk, nem tudunk harcolni. Abban is, hogy a vegyes házasságokban a magyar fél nem tartja szükségesnek megtanítani magyarul az utódokat, mert nemzettudata meggyengült, számára nem érték az anyanyelv. Azért nem érték, mert nincs semmi mögötte. Nem tudja, hogy ki fia borja. Nem tudja, hogy van történelmünk, amire büszkék lehetünk. Talajtalanná vált. A HTMH-nak olyan nemzetstratégia kialakításában kellene közreműködnie, amely azt is figyelembe veszi, hogy miként lehet ezt a nemzettudatot megerősíteni. A Magyarország határain kívüli tanítóképzőkben, tanárképző intézetekben, teológiákon nem tanítják azt, hogy magyarul tanítani küldetés: neked egy nemzetet kell ébren tartanod, a te egyéni érdeked másodrangú kell, hogy legyen. Kimennek nemzeti öntudat nélkül a képzők, teológiák végzettjei. Ez azért fájdalmas, mert ahol az iskola megszűnt, ott marad a pap, aki a közösség élén áll. Az utóbbi időben hallottam a Mezőségen, hogy fiatal papjaink jórészt csak Igét, bibliát hirdetnek, nem állnak oda pásztorolni a nyáj élére. Nyilván, mindenütt van kivétel.

40

Beszélgetés a HTMH elnökével Nemzetstratégiát kell kidolgozni arra, hogy iskoláinkban mit kell tanítani. Itt jön be, például az autonómia. Mi hiába akarunk valamit tanítani, ha intézményeink nem autonóm jellegűek. Ha az erdélyi magyarság az RMDSZ révén nem lép fel a kulturális autonómiáért, akkor nem szólhatunk bele az iskolai programokba. Ezek összefüggnek. Mi a végvárakban vagyunk. Különösen azokra gondolok, akik szórványvidékeken vannak, de - valójában - a tömbökben is végvárakban vagyunk. Arra kérném, egyrészt azokat, akik itt vagyunk, fogjunk össze, szervezzünk olyan programokat, amelyek ébren tartják a nemzettudatot. Próbáljuk bevonni minél nagyobb mértékben a fiatalságot. Például, ahol táncház-mozgalom van, ott ébren tartják a népzene szeretetét. A kulturális egyesületek színjátszó csoportokat hozzanak létre, látogassák egymást, mert ezzel alkalmat teremtenek a magyar fiataloknak a találkozásra, így csökken a vegyes házasságok száma. Rengeteg helyen panaszkodtak, hogy nincs semmilyen közösségi élet. Érdekes jelenség, hogy a szórványokban rengeteg a vénlegény. Nagy probléma, hogy akinek nemzeti tudata van, és nem akar elvenni más nemzetiségű vagy nem tudom milyen leányt, az vénlegény marad, mert leányainkat elviszik az idegenek. Azt mondják, ez azért van így, mert régebb volt magyar tánc, ahol találkozhattak, most pedig ez megszűnt. Közös erővel olyan stratégiát kellene elképzelni és megvalósítani, amely kiterjed a fiatalok megszervezésére, találkozási lehetőségre, kultúraterjesztésre, anyanyelvápolásra, oktatóképzésre, pedagógusok, papok képzésére és így tovább. Miként lehet feltámasztani azt az érzést, amelyet úgy fogalmazhatok meg: büszke vagyok, hogy magyar vagyok, hogy magyarnak születtem. Ha ezt nem vallják a fiatalok, ha ezt nem tudjuk átadni utódainknak, akkor a magyarság óriási mértékben pusztul, sorvad. Ugyanez van Felvidéken, Vajdaságban, Horvátországban. Horváth László - aki tagja a horvátországi nemzetiségek tanácsának - mondta nemrég, hogy 1991-ben még húszezren felül voltak, most pedig kevesebben vannak. Megkérdezte rutén kollégáját, akik háromezren vannak, hogy ők miként gondolják, meddig fognak fennmaradni? Legalább 200 évig, mondta a rutén. Hát, mire alapozod ezt? Hát arra, hogy mi egymással összejárunk, találkozunk, a gyermekeinket megtanítjuk az anyanyelvünkre stb. Horváth László meg azt mondta: szégyelltem magam, mert mi, bár 25 ezer körül vagyunk, úgy hiszem, hogy 50 éven belül innen eltűnünk. Ez a helyzet. Elveszett az önmagunkba vetett hit.

Szabó Tibor Úgy is fel lehet vetni ezt a kérdést, hogy érdemes-e magyarnak lenni? Eddig, ugye, 80 évig, nem volt érdemes, mert abból csak hátrány származott. De most - azért - változik ez a helyzet. Közép-európai viszonylat-

41

Beszélgetés a HTMH elnökével ban van egy erős Magyarország. A határon túl járva érzékelem, hogy már föl lehet nézni Magyarországra: NATO tag, Európai Uniós tagállam lesz. Ha valaki eljön ide, érez egyfajta erőt ebben az országban, és ez tartást adhat a határon túli magyaroknak is. Amit Magyarország meg tud tenni különösebb stratégia nélkül: erőt mutatni. Ennek érdekes következményei vannak. Például a múlt héten, a kárpátaljai Rahón, abszolút szórványterületen, olyan magyar kollégiumot nyitottak, ahova ruszin gyerekek járnak. Horváth Sándor meg tudja erősíteni, hogy Kárpátalján, például a városokban ukrán, ruszin gyerekek jelentkeznek a magyar iskolákba. Érdemes megtanulniuk magyarul. Kárpátalja és Magyarország viszonylatában az erőkontraszt aránylag nagy. Ha ez az erő megjelenik Erdélyben, a Felvidéken is, akkor az aszszimilációval ellentétes folyamat is elindulhat. Sokan fölteszik nekem azt a kérdést - a határon túli magyaroknak jogosítványokat adó törvény kapcsán - határon túli magyarok és magyarországiak is, hogy jó-jó, de mi lesz, ha azok is élni fognak majd vele, akik nem jó magyarok, vagy nem magyarok, vagy az elmúlt 80-5020 évben nem voltak magyarok? Hát, akkor most lesznek, mert esetleg érdemes lesz. Nem ennyire profán a dolog, de másképp előbb-utóbb nem megy, csak az érdek mentén. Kell, hogy érdemes legyen magyarnak lenni, magyar iskolába járni. Amikor az a kérdés vetődik fel, miként határozzuk meg azt, hogy kire fog vonatkozni ez a törvény, egyik kritérium lehet éppenséggel az, hogy aki a magyar iskolába járatja a gyerekét, az magyar. És kész. Ilyen egyszerű, máris érdemes magyar iskolába járatni a gyerekeket.

Gazda József – Azt is tapasztaltam utazgatásaim során, hogy a Kárpát-medence magyarsága nagy várakozással van a státustörvény iránt. Várakozik, és emlegetik azt, mint elhangzott, hogy fel fog ugrani a számunk, ha pozitív döntés születik. Nekem is az a Státustörvény véleményem, hogy az, aki már majdnem elhagyta a magyarságát, de visszatér, az utódaiban már szilárd tagja lehet a nemzetnek. Nem kell azt mondani, hogy aki rongy magyar volt, az nekünk nem kell, hiszen utódai attól még lehetnek kiváló magyarok. Az a bizonyos kettős állampolgárság, vagy legalább a magyar útlevél rengeteget visszahozna, mert érdekének látná, hogy magyar legyen. – Az iskolákkal kapcsolatban nem egyértelműen veszem erénynek, ha a magyar iskolát ukránok tartják fenn. Burgenlandban hallotIskola tam, amikor ott jártam, hogy két magyar iskolát hoztak létre, és három évvel ezelőtt az egyikben a 18 gyerekből 3 volt magyar és a többi 15 osztrák. Ugyanakkor lehetett volna 30 magyar, de a magyarokban nincs meg a nemzeti tudat. Az osztrák viszont fölismeri,

42

Beszélgetés a HTMH elnökével hogy a határ mellett neki fontos magyarul tudnia. A magyar megelégszik azzal, hogy az apám magyar volt, de már esze nincs annyi, hogy lássa azt, amit a határmenti osztrák.

Horváth Sándor (Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége) – Bocsánat, tegyük tisztába a rahói iskoladolgot, mert így sokan nem értik, miről van szó. Távolról sem arról, hogy ukránokból magyarok lesznek, vagy ukránok tartják el a magyar iskolát. Hanem arról, hogy a magyar nyelv felértékelődött az ukránság körében, nekik Budapest a Bécs. Ezért az elemi iskolákba ukrán gyerekek is járnak. Helyenként például úgy oldják meg, hogy számukra külön osztályt nyitnak, hogy ne rontsák le a magyar gyerekek előmenetelét. Hiszen azokat magyarul beszélni kell megtanítanunk, ezeket meg írni-olvasni. Amitől félteni kell a kárpátaljai magyar iskolákat, és félek, hogy Magyarországon is, az inkább falvaink iskoláinak elnéptelenedése. Bizony el kell menni a roma telepre, és be kell ráncigálni a gyerekeket, mert különben a magyar szülők gyereke kevés, nem lehetne osztályt nyitni.

Férfihang (35-40 év körüli, szálas, kefefrizurás fiatalember) Kérdésem lenne, konkrétan a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökéhez. Abban mindannyian megegyeztünk, hogy ez a fórum nagyon hasznos. És nyilván abban is mindannyian megegyezünk, hogy ezt a fórumot folytatni kell. A kérdés az, Fórum hogy elképzelhetőnek tartja-e Szabó Tibor úr, hogy a következő Fórumnál a Határon Túli Magyarok Hivatala is szervező legyen, itt legyen a logója, hogy a HTMH ne csak pár órát, hanem egy napon át a határon túli magyarok civil szervezeteivel foglalkozna?

Szabó Tibor Elképzelhetőek tartom. Egyébként a Hivatal képviseltében kollégám, C. Tóth János végig jelen lesz a Fórumon.

43


Ambrus Ferenc a Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet igazgatója (Felvidék) Kérésem van Szabó Tibor elnök úrhoz. A Hivatalnak, amelynek köszönettel tartozunk mi is, kapcsolatai vannak a felvidéki magyar párttal. Szeretném megkérni az elnök urat, ha a pártvezetőinkkel találkozik, legyen szíves elmondani nekik, hogy a poliPolitika tikának szüksége van a civil szervezetekre, azokra az emberekre, arra a nemzetrészre, akik révén ők pozícióba kerültek, akik a népben még a lelket tartják. A Felvidékről beszélek, ahol a párt a magyar ügytől eltávolodott. Nincsenek illúzióim, és nem hiszek a felülről jövő kezdeményezésben, de a kérésemet, legyen szíves, mondja el nekik.

Szabó Tibor El fogom mondani, bár az igazság az, hogy inkább nekik mondanád meg. Szívesen közvetítek, de hát…

Balogh Zoltán az EMKE Dési Fiókjának alelnöke (Erdély) Az Illyés Közalapítvány segítségével megalakultak úgynevezett EMKE- vagy Magyar Házak. Tudjuk, hogy akié a föld, azé a haszon. Akié a gazdasági erő, szintén. Kérdésem a HTMH elnökéhez, hogy van-e valamilyen központi elképzelés a Magyar Házak Magyar Házak továbbfejlesztésének menedzselésére? Létezik-e valamilyen nemzeti stratégia ezekre vonatkozóan, vagy egyszerűen az jut közalapítványi támogatáshoz, az tud fejlődni, aki profi módon tud pályázni? A szórványokban már ott kezdődik a gond, hogy egyszerűen nem tudjuk megfelelő módon összeállítani a pályázatot, mert a mérnöki terveknek a kifizetése meghaladja az anyagi erőnket. Javasolnám, hogy ne csak a fejlesztés kivitelezésére, hanem megtervezésére is írjanak ki pályázatot, mert ez a kivitelezés 10-20 százalékába kerül. A tervezőmérnököt nem tudjuk megfizetni, vagy évekbe telik, amíg össze tudjuk gyűjteni rá a pénzt. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy akadjon szakértő, aki ingyen vagy szimbolikus összegért felvállalja. A szórványokban nem áll rendelkezésre szakember, mint Kolozsváron, Vásárhelyen vagy Szatmáron. Így a Házra vonatkozó pályázataink, megfelelő szakértői tervek hiányában általában nem nyernek, vagy nagyon kevés támogatást kapnak. Annak érdekében, hogy a szórványban optimálisan fejlődni tudjunk, valamilyen módon meg kellene oldani a szakértői tervek kivitelezésének támogatását. Akár úgy is, hogy kérésre Magyarországról küldje-

44

Beszélgetés a HTMH elnökével nek szakembert, aki ezeket elkészítené, mert a szórványokban egyszerűen elakadunk a mérnöki terveknél. Ez is egyik oka annak, hogy míg a tömbben élőknél általában jól működnek a Házak, megfelelő támogatást is kapnak, addig a szórványban épp, hogy fenn tudjuk tartani, és a nagyon szükséges javításokat - azokat is csak részletekben - megoldani. Pedig itt is vannak jó ötletek, hogy mi mindent lehetne kezdeni, ami pénzt hozhatna a közösségfejlesztő tevékenységek finanszírozására, de ehhez a helyet is alkalmassá kellene tenni, infrastruktúrát kiépíteni.

Szabó Tibor Sajnos, azt kell mondanom, ezt egyszerűen nem tudjuk vállalni. Van, mondjuk ezer egynéhány olyan település a Kárpát-medencében, ahonnan pályázatok érkeznek. Ha mindenhol akarnak építeni valamit, és ötlet szintjén jön be, akkor erre Magyarországon külön hivatalt kellene működtetni, amely ezeket kidolgozza. Vagy kitalálják, hogy mit és hogyan akarnak építeni, és mi mit segítsünk, vagy nem működik a rendszer. De ha olyan ötletük van, amelyhez nem tőlünk akarnak pénzt szerezni, hanem például az Európai Uniótól vagy más külső forráshoz akarnak hozzájutni, akkor abban tudunk segíteni, hogy ehhez a projektet meg tudják írni. Tehát, ha olyan ötletük van, amivel több pénzt lehet szerezni kintről, meg tudjuk finanszírozni a projekt elkészítését.

Közbeszólás a teremből – A román hatóságok nem is fogadják el más országbelieknek a tervét!

Balogh Zoltán – Azt hiszem, nem értett meg az elnök úr.

Balla Zoltán a Humán Reform Alapítvány elnöke, Székelyudvarhely (Erdély) Hajlandóság mutatkozna-e, partnere tudna-e Partnerség lenni a Határon Túli Magyarok Hivatala a megerősödött civil szervezeteknek is? Elfogadni azt, amit ők fogalmaznak meg? Mi az, amit támogatni kéne, esetleg új csatornákat nyitni feléjük, a politikumról leválasztani?

Szabó Tibor Szeretném leszögezni és tisztázni, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala a magyar kormány közigazgatási hivatala, tehát mi a magyar közigaz-

45

Beszélgetés a HTMH elnökével gatásnak vagyunk a része. Alapvető feladatunk a magyar közigazgatás koordinálása a határon túli magyarok vonatkozásában, a szaktárcák munkájának befolyásolása oly módon, hogy ők is tudjanak segíteni a határon túliaknak. A civil szervezetekkel való kapcsolattartásra nem ez a Hivatal szolgál. Koncepció dolgában, meg egyebekben szívesen közreműködünk, és nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert egy csomó jó ötletet kapunk. De azzal tisztában kell lenni, hogy mi kormányzati szerv vagyunk, nem a civil társaságokat összefogó civil intézmény. Van egy olyan szervezet, amelynek pontosan az volna a feladata, hogy a határon túli civil szférát összefogja. Ez a Magyarok Világszövetsége. Be kell oda vonulni és elmondani nekik, mit szeretnének.

Fazekas István a Beszterce Művelődési Alapítvány kuratóriumi tagja (Erdély) Mindenki pénzt szeretne kapni. Felvetődött az a kérdés is, hogy az alkuratóriumok hogyan, milyen kritériumok alapján oszthatják el a meglévő pénzt. Volna egy járható út, ami egyszerű Alapítványok volna. Tudjuk, hogy a polgári társadalom erősödik Kárpát-medence szerte. Még ha lassan is, de erősödik. Ezért, ahol nagyobb számban, többségben él a magyarság, az alkuratórium ösztönözze a kérelmezőket, hogy szervezzenek be alapítványuk vagy egyesületük vezetőségébe olyan tehetős polgárokat, akik nem lehettek szenátorok, képviselők vagy polgármesterek, de szívesen áldoznának tetemesebb összegeket egy olyan alapítvány számára, amelynek elnöke vagy vezetőségi tagjai lehetnének. Azok, akik alapítványt hoznak létre, ne akarjanak mind elnökök lenni, a családtagok pedig titkárok vagy pénztárosok, hanem tolják előtérbe az áldozatkész tehetősebb polgárokat, és maguk elégedjenek meg a szürke eminenciás szerepével. Ahol sok magyar vállalkozó van, ott ez az út egyre járhatóbb lesz. Így nagyobb összegek maradnának az alkuratóriumok rendelkezésére, amelyeket egy kis jóakarattal olyan helyekre juttatnának, ahol a szál már szakad. Akkor a Beszterce Művelődési Alapítvány nem csupán 50-100 ezer forintot kapna, amikor 2-3 iskolabuszt próbál üzemeltetni, hogy a szigorú szórványban élő magyar gyermekeknek lehetővé tehessük a magyar nyelven való tanulást. Valójában kit érdekel, hogy hol szakad a szál? A kolozsvári, vásárhelyi vagy bármely nagyobb központból érkező kérések hathatósabban orvosolhatók, mert ott vannak a lobbizók, érdekeltségek. Besztercének vagy más végeknek marad a százezer forint: Na, ez a tiétek! Ebből tartsatok iskolabuszt, adjatok ösztöndíjat, támogassátok a diákokat!

46


Dániel Erzsébet a Csemadok Érsekújvár Területi Választmányának titkára (Felvidék) Az előttem felszólaló kolléga elmondta, amit én szerettem volna, hogy a régiókban működő civil szervezeteket tekintsék partnernek. Ezekből a kiadványokból is kitűnik, hogy milyen nagy szerepük van a civil szerveződéseknek. Arra kérjük Szabó Tibor urat, Politika továbbítsa a kormány felé, hogy nekünk erre szükségünk van. Vagy nem jó a neve a Hivatalnak, hogy Határon Túli Magyarok Hivatala. Magyarországon, egyes szinteken többször visszahallottuk azt, hogy mi, a Csemadok-szervezetek nem vagyunk partnerek. Holott a régiókban, bár nincs központi vezetés, működnek a területi választmányok. Ez ördögi körnek tűnik, ezért jó lenne, ha téma maradna.

Szabó Tibor Félreértés ne essék! Nem azt mondtam, hogy nem szeretnénk közreműködni. Azt mondtam, hogy a Hivatal nemcsak ezért van, viszont van olyan képződmény, ami csak ezért van. Úgy fogalmaznék, hogy minden jó ügyben partnerek vagyunk. Ha van jó ötletük, javaslatuk, kérésük, akkor jöjjenek nyugodtan a Hivatalba, kollégáim meg fogják hallgatni, és segíteni fognak. Csak azt nem szeretném felvállalni, ami nem a kormány feladata, hogy a civil szférát mozgassa és segítse. Nekünk nem az a dolgunk, hogy megmondjuk a civil szférának: mit kell tennie. Fordítva működik. A civil szféra találja ki, és kérjen segítséget hozzá.

Kedves barátaim! A konferenciánk megszervezéséről a Határon Túli Magyarok Hivatala kezdettől fogva tudott. Mindvégig jóindulatú támogatásáról biztosított bennünket, és ez nemcsak erkölcsiekben, de anyagiakban is megjelent. Az, hogy, maga az Elnök Úr is ennyi időt töltött itt, jellemző arra, hogy mennyire tartotta fontosnak ezt a Fórumot a Hivatal. Ennek ellenére egyeseknek bizonyára hiányérzetük van. Ezért fontos, hogy tudjuk: mit enged, és mit nem enged meg a HTMH belső rendje. Az Elnök Úr biztosított bennünket, hogy amennyiben a konferenciánknak lesz olyan javaslata, amit ő fölkarolhat, akkor azt föl fogja karolni. Arra is tett ígéretet, hogy egy teljes napot is lehet a HTMH-nak és a határon túli civil szférának találkoznia. Rajtunk múlik, hogy milyen ötletekkel állunk elő. Megköszönjük dr. Szabó Tibor elnök úrnak és C. Tóth János osztályvezető úrnak, hogy eljöttek, meghallgattak, kérdéseinkre választ adtak, és ügyünket fölkarolják.

Romhányi András

47

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz


Bolváry Gyula az Erdélyi Szövetség alelnöke, Budapest Az állampolgársággal kapcsolatban nem igazán tisztázódott, hogy tulajdonképpen miről van szó. Jómagam jogász és közgazda is vagyok, több oldalról megvizsgáltam ezt a kérdést. Nem állampolgárságról, nem kettős állampolgárságról van szó. Amikor a kettős állampolgárság felvetődött, az elsők között mondtam azt, hogy a Romániában lévő szerbek, horvátok megkapták a kettős állampolgárságot, az egy dolog. A magyar állam és a román állam között nincs olyan viszony, hogy ezt a magyar állam megkockáztassa. Az állampolgárság minden államnak diszkrecionális joga, amelyet soha semmilyen formában indokolni nem kell. Megadom. A saját családomból is adhatok példát: osztrák állampolgár volt, annak született, de Temesváron élt, és volt román állampolgársága is. Az 1950-es években felszólították, hogy tessék választani. Ez a „tessék választani” bármikor előjöhet román és magyar viszonylatban. Szabó Tibor említette a státustörvényt, de egész konkrétan külhoni állampolgárságról van szó, amely nem magyar találmány. Amikor a Brit Gyarmatbirodalomhoz tartozó államok egymás után önállóak lettek, az angolok nem akarták azt, hogy ugyanazokat az állampolgári jogokat kapják meg a gyarmatbirodalomnak azon polgárai, akik kérik, és ezért találták ki ezt a külhoni állampolgárságot. Tehát, amiről ma a magyar kormány, a Magyarok Világszövetsége, az Erdélyi Szövetség és így tovább tárgyalunk, az a külhoni állampolgárság. Még igazából nem alakult ki, hogy ez mit foglaljon magába. Lényeges szempont, hogy a közeljövőben a magyar állam az Európai Unió tagja lesz, és például Románia nem. Az egyik tényező lenne megkönnyíteni a Kárpát-medencében élő magyaroknak az anyaországba való beutazását. Tehát ez a külhoni állampolgárság, de ehhez még további jelentős dolgok is kapcsolódhatnak. Például, nagy valószínűséggel, aki külhoni

48

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz állampolgárságot kap, útlevelet, ez egyben Magyarországon munkavállalási engedély is lesz. Egy másik dolog lenne, hogy akinek ez megvan, kedvező egészségügyi ellátásban részesülhet, ami nem jelenti a teljes ingyenességet. Tehát a külhoni állampolgárság nem azért van, hogy mindenki idejöjjön. A magyar államnak ez nem célja. És nyilván, kevés az a réteg, amely elhagyná a szülőföldjét. Ide kapcsolódik az, hogy nagyon sok fiatal tanul a Kárpátmedencéből itt, Magyarországon, és komoly számarányban nem térnek vissza saját hazájukba, a szülőföldjükre. Ez sem lehet a célja a magyar államnak, és ebben az évben jelentős változások történnek. A magyar állam továbbra is támogatni fogja a tanulást, a továbbtanulást, hogy a magyar értelmiséget ne érje hátrány, de nem azzal, hogy itt tanulnak, aztán itt maradnak. Hanem például azzal, hogy a Székelyföldön kollégiumot alapít, és oda deponálja az ösztöndíjat, tessék ott elvégezni az egyetemet, családot alapítani, és a magyarságot megtartani.

Farkas Miklós a Gaudeamus Alapítvány elnöke, Segesvár (Erdély) Elvi problémát szeretnék felvetni. Valóban, ahogy Gazda József is mondta, rendkívül fontos a szórványosodásnak a megelőzése. Tehát nem a tüneti kezelés, ne várjuk meg azt, amíg egy faluban 5-6 magyar család vagy 4-5 gyerek marad, hanem próbáljuk megelőzni. Ennek az alappillére három dolog: az anyanyelvű oktatás, a magyar anyanyelvű művelődés és a gazdasági segítség az otthon maradáshoz. Sajnos, ebben az utolsóban alapítványunk nem tud sokat segíteni, tehát az első kettőt vállalta fel. Óriási előny, ha egy nem önálló, hanem tagozatként működő magyar tannyelvű iskolának van saját alapítványa, mert ezt ebben az esetben intézménynek is mondhatjuk. Ha pályázni akarunk, vagy valamit szervezni, akkor nem kell az iskola igazgatójának aláírását várni, nem kell a megyei tanügyi osztály jóváhagyása, mert megvan az alapítvány, amely révén rengeteg dolgot el tudunk intézni. Visszatérnék ahhoz, hogy a szórványosodást meg kell előzni. Amikor egy szórványtanácskozáson azt mondtam, hogy nekünk két párhuzamos osztályunk van, csodálkoztak. Hát, ez az ember mit keres itt? Segítséget kér szórványügyben? Igen, mert azt akarjuk elérni, hogy ez a két osztály fennmaradjon, és nem akkor segítségért fordulni, amikor már egyik sincs meg. Szórványkollégiumot működtetünk, ahol pillanatnyilag 40 gyerek tanul. Felvállaltuk azt is, hogy azokból a környező falvakból, ahol már megszűntek a magyar iskolák, ötödik osztálytól Segesvárra jöhessenek. Bent lakhat a kollégiumban, és magyar iskolában tanulhat. Ily módon a minőséget is fenn tudjuk tartani a középiskolában, mert

49

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz nem az a célunk, hogy mindenáron legyen két osztályunk, hanem az, hogy egyenlő esélyeket teremtsünk a gyerekeknek a továbbtanuláshoz. Abban a pillanatban, ahogy nem tudunk minőséget adni, felelőtlenség lenne fenntartani az iskolát. Tehát ez is alapvető cél. Az Illyés Közalapítványtól nagyon szép összeget kaptunk az épületvásárlásra. Ellenben a fenntartáshoz, illetve a tatarozáshoz, az infrastruktúra kialakításához végső soron semmit. Kíváncsiak voltak, hogy önerőből mit tudunk megvalósítani. Sikerült megmutatnunk, hogy ezt is megoldottuk. Nyilván, csak részben. A gyerekekkel 17 előadást szerveztünk, összegyűjtöttünk 20 millió lejt. Gaudeamus Jegyeket, téglajegyfélét adtunk ki. Ebből is sikerült összehozni némi pénzt. Mozgósítottuk a szülőket. Minden saját erőforrást bevetettünk. Ezen kívül a világon élő öszszes tanítványunkat megkerestük, Svájctól, Németországtól kezdve Amerikáig, és lényeges anyagi segítséget kaptunk tőlük is. A segesvári magyar líceumi oktatás negyven éves évfordulójára könyvecskét adtunk ki. Érdekes ötletként megemlíteném, hogy a szponzorokat nem ebbe írtuk, hanem egy külön füzetecskét mellékeltünk a támogatókkal, nagyon szép kivitelben, metszetekkel. Nyilván, vannak olyan dolgok, amelyeket nem tudunk saját erőforrásból megoldani. A végső cél az, hogy önfenntartók legyünk, ide kell eljutni. De ehhez meg kell valósítani az infrastruktúrát. Például most azért tányérozunk mindenfelé, hogy éttermet tudjunk építeni. Ugyanakkor ez művelődési ház szerepét is betöltené. Így érnénk el második célunkat, hogy a kollégium magyar bentlakássá, a magyar bentlakás magyar házzá nőné ki magát, ahol könyvtár van, mindenfajta művelődési lehetőség és így tovább. Ehhez komoly pénzekre van szükségünk, és próbáljuk előteremteni. Gazda kolléga itt felvetette a vegyes házasságok, az asszimiláció, a nyelv romlásának kérdését. A múltkoriban egy 12. magyar humán osztályban megkérdeztem a lányokat, hogy közületek hányan vállalnátok a vegyes házasságot. Ott nálunk inkább román a férj, mert szász már nemigen akad. Érdekes módon kettő kivételével mindenki vállalná. A két kivétel szenterzsébeti volt, magyar környezetben nőtt fel. Kérdeztem aztán a lányokat, tudják-e milyen gondok tevődnek fel egy vegyes házasságban? Hát, ezzel nem voltak tisztában. Rendkívül fontos dolog megbeszélni, hogy ezeket a gondokat tudják kezelni vagy nem. Végső soron nem a vegyes házasság ellen beszélünk, hanem arról, hogy ilyen helyzetben ne adja fel önmagát. Általában mindegy, ha a feleség vagy a férj a román, mert a gyerek általában román lesz, és nem tanulja meg az anyanyelvét. Ha az a más nemzetiségű elfogadja azt, hogy beszélje a másik nyelvét, a gyereket megtanítsák mindkét szülő anyanyelvére, megismerje mindkét kultúrát, akkor végső soron senkinek nincs kifogása. De sajnos, ez nem így működik.

50


Balogh Zoltán az EMKE Dési Fiókjának alelnöke (Erdély) Kiegészíteném azt, amit a Magyar Házakra vonatkozóan Szabó Tibor úr jelenlétében felvetettem, mert látom, hogy erre a kollégák is reagálnak. Még egyszer hangsúlyozom, a Magyar Házak hálózata nagyon fontos lenne nekünk. Kialakítaná vagy erősítené az önbizalmunkat, és így, a civil szervezeteken keresztül a fizikai létünket is erősítené. Azért kérdeztem, milyen stratégiájuk van, ha van, mert honfitársaimnak megvan a stratégiája. Székelyföldön felépült 20 ortodox kolostor, s ezzel meg van oldva a stratégia. Mi építsünk fel 50 magyar házat, és megvan a mi stratégiánk. De nem elég felépíteni, hanem ezeket továbbfejleszteni kell. Mi működtetjük őket. Ott van Désen az EMKE-házban az Incze János Könyvtár. Van 8000 kötetünk, fizetjük a könyvtárost. Aranyeső nevű kisés nagycsoportos táncegyüttesünk van. Egyórás programot állítottak össze, ha hívnak és van megfelelő keret, szívesen megyünk. Nemcsak az EMKE Dési Szervezetében tevékenykedem, RMDSZ részről városi tanácsos is vagyok. Társaimmal benyújtottunk egy határozattervezetet az évente megszervezett Petőfi Sándor Versmondó Vetélkedő támogatására. Ennek révén a városi tanács komoly összeggel támogatta, az idén például 20 millió lejjel a vetélkedő megszervezését. A 17 tagú tanácsban csak négyen vagyunk magyarok, a többi román. A vetélkedőn nemcsak a helybeliek vesznek részt, hanem az egész környékről Szamosújvárig és Besztercéig, és meghívottaink a balassagyarmati, illetve az ipolyvarbói Petőfi kör. Sok Petőfi körről nem tudunk, de azok, akik benne vannak a Fórumra kiadott füzetben, számítsanak rá, hogy meghívjuk őket jövő március 12 és 19 között, a vetélkedő negyedik kiadásra. Különösen akkor, ha az önkormányzattól továbbra is sikerül támogatást kapni. És ez nemcsak egyszerűen szavalóverseny, mert egyben megemlékezés a szabadságharcra is. Március 15-én városunk Oroszlános Emlékművénél ünnepelünk, emlékezünk azokra, akik a szabadságharc idején elestek a dési ütközetben. A Háznak köszönhetően a mi EMKE fiókunk elég jól működik, három, négy éve betölti rendeltetését. Persze, ez a mi véleményünk, lehet, hogy az országos EMKÉ-nek vagy más erős civil szervezetnek talán nem ez a véleménye. Viszont a mi civil szervezetünket elismeri a dési önkormányzat. Nemcsak a Petőfi vetélkedőt támogatta, hanem az Aranyeső néptánc együttesünket is, tavaly kilenc és fél millió lejt utalt ki számukra a helyi kulturális pénzből, s el tudtuk küldeni őket tánctáborba. hogy új táncrendeket tanuljanak, mert csak így tudunk fejlődni. Tovább tudnánk fejlődni, ha a városi tanács kulturális bizottsága vagy más forrás révén tudnánk fizetni a könyvtárosunkat. Mi román honfitársaink partnereként lépünk és próbálunk fellépni. Ez elég nehéz dolog, nagyon jól tudjuk mindannyian. Nálunk nem

51

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz nagyon lehet elválasztani a politikai szférát a civil szférától, együtt kell dolgoznunk. És a gazdasági szférával is, mert másképp a civil szervezetek nem tudnak meglenni. Látom az EMKE fiókunk működésében is, hogy csak úgy működhetünk, ha megvan a gazdasági és a politikai háttér. Nagyon jó volna, ha Teleházat is működtethetnénk. De ha a Házat nem tudjuk fejleszteni, bővíteni, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy több kisebb termet alakítsunk ki műhelymunkákra, alkotó, tájékozódási, információs tevékenységekre, mert fontosabb egy nagyobb teret fenntartani táncteremnek, gyülekezési helynek. Ugyanis a város többi magyar civil szervezete is a mi ernyőnk alatt működik. Például a Videoklub, a Nyugdíjasok Klubja, a Tokaj-Dés Baráti Társaság és így tovább. Mindezek pedig azért tudnak tevékenykedni egy olyan szórványnak számító helyen, mint Dés, mert megvan a Házunk. És fejlődni csak úgy tudunk, ha az infrastruktúrát fejleszteni is tudjuk.

Horváth Sándor a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének társelnöke Szervezetünk - a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége taglétszámát tekintve ugyan nem a legnagyobb kárpátaljai szervezet, jóval nagyobb is van kettő, viszont magasan mi szervezzük a magyarság körében a legtöbb kulturális rendezvényt Kárpátalján. Évente több mint 100 rendezvényt bonyolítunk le. Van közte több ezres tömeget megmozgató, ilyen például a megemlékezés közösségünk egyik legszomorúbb pillanatára, a robotra elhurcoltakra. Többek között a mi szervezetünk nevéhez fűződik az, hogy sikerült Szolyván emlékparkot építeni, ahol minden év november első vasárnapján emlékezünk. Ez hatalmas és felemelő, egyben igen-igen szomorú rendezvény. Minden második évben mi szervezzük a Turulos ünnepséget Újlaknál, az első győztes kuruc ütközet ünneplésére. Ez is több ezer embert megmozgató rendezvény. Nagyon fontos, a magyarságot összefogó rendezvényeink között vannak az író-olvasótalálkozók, melyek során elvisszük az iskolákba a kárpátaljai magyar írókat, de nem csupán őket, hanem erdélyieket, anyaországiakat is. Engedjék meg, hogy hadd beszéljek én is a pénzről. Hiába, még egyszer magam ellen beszélhetek, mert én is alkurátor vagyok az Illyésnél. Énnekem is meggyőződésem, hogy ez a rendszer nagyon-nagyon komoly reformokra szorul. Elsősorban azért, mert a nagy szervezetek annyi kurátort meg alkurátort ültethetnek be a kuratóriumba, hogy egyszerűen a kicsiket leszavazzák. Ez nem logikus. És nem biztos, hogy tisztességes. Nem tudom, hogyan lehet áthidalni. Nem vagyok én politikus, keressék meg a politikusok a megoldást.

52

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz Viszont a pénzzel kapcsolatban mindig csak az anyaországból jövő pénzről beszélünk, pedig hát, legalábbis a mi szervezetünk, igen komoly munkát fejt ki, amit különben az adott ország költségvetési pénzéből kellene fedezni. Az ukrán állam hozott ugyan egy törvényerejű rendeletet arra, hogy támogatni kell, nem a szakmai és nem a civil, hanem a kisebbségi szervezeteket. Ezt a szót használják, nem pedig azt, hogy nemzetiségi szervezetek. Ez ott van az ukrán-magyar vegyes bizottság ajánlásaiban is. Ennek ellenére sem kijevi, sem kárpátaljai, megyei szinten, sem helyi szinten gyakorlatilag egyetlen egy társadalmi szervezet, és nemcsak a magyar, hanem a román, az ukrán sem kap támogatást. Ukrajna nagyon szegény ország, de ennek ellenére egészen biztos vagyok abban, hogy a legszegényebb ország költségvetésében is akadhatna annyi pénz, hogy legalább azt kifizesse, amit az ember helyette megtesz. Még egy gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Nem vagyok benne biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala vagy akár a Magyarok Világszövetsége oly fontos nekünk abban, ha mi együtt akarunk működni. Itt vagyunk mi, magunk. Nagyon fontosnak tartanám, ha a kárpátaljai civil szervezetek nem csupán anyaországi szervezetekkel működnének együtt, mert ez csak oda-vissza játék. Legyen közreműködés erdélyivel, vajdaságival, kárpátaljaival, burgenlandival, clevelandivel… Javasolnám, hogy fogalmazzunk meg egy olyan nyilatkozatot, amelyben ez a 70 vagy 80 szervezet képviselője vállalná azt, hogy folyamatos tájékoztatást próbál nyújtani a többinek. El tudom képzelni, például, hogy ki lehetne adni évente vagy félévente egy tájékoztatót, amelyben nem csupán a címlista lenne benne, hanem esemény-naptárak is. Így ott lehetnénk minél gyakrabban egymás rendezvényein. Engedjék meg, hogy a státustörvény vagy az állampolgárság kérdésével kapcsolatban hadd hívjam saját magam segítségül, hadd olvassak el egy nagyon hosszú verset: Az én hazám csendes, pentaton ének. Ha szívemhez hajolsz, eléneklem néked.

Ambrus Ferenc a Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet igazgatója (Felvidék) Rövid leszek, nem szeretnék sokat mondani. Némileg csatlakozom Horváth Sándorhoz, némileg ellentmondok neki. Ő azt mondja, hogy nem a Magyarok Világszövetsége vagy a HTMH a fontos, hanem mi vagyunk a fontosak. Szerintem is mi vagyunk a fontosak. De az, amit utána kér, hogy találkozzunk, esetleg kiadványban megjelenjünk, ezt valakinek meg kell szerveznie, valakinek el kell végeznie.

53

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz És itt érek vissza ahhoz, amit próbáltam Szabó Tibor elnök úrnak mondani, illetve Dániel Erzsi próbált mondani. Azt, hogy legyen a HTMH egyfajta partnere a civil szervezeteknek, illetve a regionális civil szervezeteknek. Ez nem mond ellent annak, hogy nem mi vagyunk a fontosak. De az nagyon fontos, hogy legyen Magyarországon egy olyan szerv, szervezet, ami a mi ügyünkkel foglalkozik. Már csak azért is, hogy a későbbiekben mi összejöhessünk. Azért is, hogy közös kiadványban megjelenhessük, és több más dolgot végezhessünk el közösen. Ezért nem értek egyet Szabó Tiborral, amikor a Világszövetségre hivatkozik. A Magyarok Világszövetsége más jellegű intézmény, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala. Most még inkább erősödik bennem az a gondolat, hogy éppen a HTMH lehetne - viszonylag szigorú működési és felépítési rendje mellett - az, ami hatékonyabban foglalkozhatna azzal, ami a nevében van. A Magyarok Világszövetségére ugyanis nem lehet hárítani olyan feladatokat, amelyeknek az elvégzése, gondozása a Világszövetség nehézkessége miatt nem oldható meg. Biztos, sokaknak van ilyen téren tapasztalata. Ennek ellenében éppen a HTMH az, amelyhez tartoznak az alapítványok, ahogyan az elnök úr itt az előbb bevallotta, csak senki nem kapaszkodott a gondolatba. Ha itt pénzről beszélünk, akkor csak hozzájuk mehetünk, hogy legyenek szívesek egy-egy alapítványnál esetleg struktúraváltásra gondolni, vagy felülvizsgálni egy alkuratórium döntését. Például most a Felvidék felé visszaadtak egy csomagot, rossz döntésre hivatkozva. Minden jel arra mutat, az elnök úr finom ódzkodása ellenére, hogy mégis a HTMH lenne az a hivatal, amely a határon túli magyarok civil szférájának ügyét kezelhetné. Elhangzott itt az elején, hogy a Magyar Kollégium mit tud adni. Hát, éppen az anyagiakban nem tud segíteni. A pénz a HTMH-nál van, mi vagyunk a másik végén. Rengeteg dolog az ő kezükben folyik össze, rengeteg kapcsolatuk van. A minisztériumok felé is. Én csak azt szorgalmaznám, - természetesen, ha a többség úgy látja, - hogy legyen a határon túli magyarok civil szervezeteinek is budapesti központja. A Világszövetséget nem érzem jónak. Nemcsak azért, mert jelenleg az van, ami van, hanem más okok miatt is. Azon a gömöri tájon, ahonnan származom, és ahol élek, éppen egy magyar közművelődési intézetet építünk. Megerősíteném, amit az előttem szóló kolléga mondott a stratégiáról. Ami nagyon fontos, és ami felé haladnunk kell, az az autonómia, az önrendelkezés. Akkor tudunk megerősödni, ha lesznek Házaink. Rozsnyón, szerencsére ezzel nincs igazából gond. Belső viszályok vannak, de az a mi dolgunk. Akkor tudjuk jól végezni munkánkat a közművelődés, kultúra terén, ha gazdaságilag is vannak olyan eredményeink, amelyek erősítik civil munkánkat. Efelé kell irányítani Magyarországról a pályázatokat, a pénzeket, támogatásokat is. Nagyon nehéz, mert nagyon hosszadalmas

54

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz és nagyon bosszantó a jelenlegi pályáztatási mód, nagyon kikészíti az embereket. Ez itt már többször is elhangzott. Az autonómia, az önrendelkezés lent kezdődik. Arra kell támaszkodnunk, amit mi megfogalmazunk, amit mi fölépítünk. A HTMH elnökének felvetettem egy kérdést a politika és a civil szféra viszonyáról, amire igazából nem kaptam választ, pedig elvártam volna tőle. Még egyszer el fogom neki mondani, hogy mi van Felvidéken. Nem ismerem a többi régió gondjait-bajait e téren, nem tudom, mi van Erdélyben, mi van Délvidéken, Kárpátalján. Fel volt írva, hogy a politika az érdek, és mi vagyunk az érték. Így van, én is így érzem. Ha mi most ezt elhallgatjuk, és csendben leszünk ilyen téren, ha nem beszélünk politikáról, nem fogjuk érinteni, csúnya szóval nem piszkáljuk meg, még csúnyább szóval meg sem rugdossuk ezt a politikát, akkor egyre nagyobb lesz a szakadék, egyre jobban elfelejti az a politikai elit, amely nagyon sok esetben a mi hátunkon kapaszkodott föl oda, ahol van, hogy honnan került föl, és kit kell szolgálnia. Kit szolgálunk mi, és kit kellene nekik támogatniuk és segíteniük. Ezért kértem, persze, illúzióim nincsenek, hogy legyen szíves Szabó Tibor úr elmondani Bugár Béla és társainak, a szlovákiai magyar politikusoknak, hogy itt összejöttek emberek, akik a nemzetrészt szolgálják egy adott területen, és nekik is ezt kellene tenni. Mert nagyon sok esetben nem ezt teszik. Mi többet nem tudunk megtenni, esetleg meg tudjuk őket erre kérni. Az elnök úr próbált rám mosolyogni, hogy mondjam el nekik én. Mondom én nekik, de nem hallják. Ez a tapasztalatom, tapasztalatunk sokunknak. Még egy utolsó zárójeles gondolat. Intézetünk, melynek Rozsnyó középkori főterén van a székháza, nemsokára befejezi a vendégházát. Az ősi krasznahorkai várra gyönyörű kilátás nyílik, 20-25 embert el tudunk helyezni, programot biztosítani a környéken. Nagyon szép barlangok vannak, túralehetőség. Szívesen látunk és várunk jelentkezőket az Intézetünkkel való kapcsolatfelvételre, illetve a vidékre is.

C. Tóth János a HTMH munkatársa, Budapest Kedves kollégák, köszöntök mindenkit! Azért mondom, hogy kollégák, mert végső soron azok vagyunk. Néhány évvel ezelőtt még népművelőként szolgáltam ebben a megyében, nem is messze, itt Szentendrén. Nyolc éve pedig már a Határon Túli Magyarok Hivatalában, ahol többek között a civil szervezetek problémáival is foglalkozom. Elnök úr világosan elmondta, hogy a HTMH a magyar központi közigazgatás egyik hivatala, amely a Külügyminisztérium alá tartozik.

55

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz Működését illetően hivatal, de ellentétben más közigazgatási hivatalokkal - gondolok a helyi önkormányzati hivatalokra, központi hivatalokra, minisztériumokra - hatósági jogköre nincs. Tehát a működési mechanizmusa olyan, mint egy klasszikus hivatalé, de ezen jogkörök nélkül. Azt is említette elnök úr, hogy hivatalunk koordináló szerepet tölt be. Mit jelent a koordináció? A szaktárcáknál van a hatósági jogkör, illetve lejjebb, a különböző önkormányzatoknál vagy más szervezeteknél, központi, regionális és helyi szinteken, ahol gyakorta megjelennek a határon túli magyarságot érintő kérdések: pl. vámügyek, állampolgársági ügyek, a menekültügytől kezdve az iskolaügyekig a legkülönfélébb dolgok előfordulhatnak. Ezen ügyek intézésének koordinálásában gyakran szerepe van a HTMH-nak. A kormányprogram a határon túli nemzetrészekre vonatkozó feladatokat is tartalmazza, amelyek a kormányzati ciklusban konkrét formában és határidõkkel jelennek meg. Ezek végrehajtásának koordinálása ugyancsak feladata a HTMH-nak. Az alapítványokkal kapcsolatban, kétségtelen, hogy ráhatása lehet a hivatalnak az alapítványok tevékenységére, de nem a hivatal hozta létre őket. Az alapító a parlament, illetve a kormány, vagy valamely szaktárca. A parlament hagyja jóvá az éves költségvetést. A központi költségvetésben külön pontban megjelennek a közalapítványok. Ennél fogva a közalapítványok kuratóriumát nem a HTMH elnöke, hanem a parlamenti párterőviszonyok alapján a parlament szabja meg, illetve a kormány. A HTMH elnöke csak egy résztvevő a kuratóriumban. A játékszabályok pedig ismertek az alapító okiratokból. Hogy ez jó vagy rossz, nem feladatom ennek minősítése. Köztisztviselőként teszem a dolgom, amivel megbíztak, azt kell végrehajtanom, és a lehető legjobban. A képviseletről is hadd szóljak, mármint arról, hogy képviseli, képviselheti-e a civil szervezeteket a Határon Túli Magyarok Hivatala vagy sem. A HTMH-nak nem az a feladata, hogy ezt fölvállalja, hiszen nem civil szervezetek intézményéről van szó. Mint mondtam, hivatal. Hogy meghallja a civil szférának a hangját a határon túlról, az teljesen természetes. Hogy azt közvetítse a címzettekhez, az is természetes. De hogy a párbeszédet a civil szervezetek helyett lefolytassa az érintett régiók politikai szervezeteivel, azt hiszem, az nem lehet a hivatal feladata, mert az már az adott régió közösségének sajátos belügye, amelyben a döntőbíró szerepét nem vállalhatjuk fel. A problémát természetesen érzékeljük - amint elnök úr is mondta - meghalljuk, s ami rajtunk múlik, azt tesszük is. Az alapprobléma másban keresendő. Magyarországon jelenleg a bejegyzett civil szervezetek száma körülbelül 50-60 ezer között van. Pontosan nem lehet tudni, mert ez naponta változik. Ugyanez, pl. Erdély tekintetében olyan ezer körül mozog. Azonban a kétmilliós erdélyi magyarságra vetítve a magyarországi arányokat, Erdélyben legalább tízezer civil szervezetnek kellene működnie. Ugyanakkor a magyarországi is

56

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz elmarad a fejlett polgári államokban lévő civil szerveződések számától és hatásfokától. Talán egyharmadát, ha képviseljük annak, ami igazán hatékony civil szférának tekinthető. A probléma ebben keresendő. És akkor még nem beszéltem az adott országok civil szférájáról - a magyarok nélkül - mert az az arány még rosszabb. Ez egyben a demokráciának és a polgári rendszernek valamifajta fokmérője is. Magyarországon a polgár meghatározhatja, hogy adója 1%-át mely civil szervezetnek adományozza. Az adóbevallása mellett külön borítékban jelzi, hogy mely szervezetnek kéri a számlájára utalni az összeget, feltéve, ha a szervezet a törvényben meghatározott módon van bejegyezve. Az adó másik százalékát valamely egyháznak adhatja oda. Ezen túl még tehet egyéb felajánlásokat is, de ez a két százalék valójában már a civil szervezeteket szolgálja. Úgy tudom, hogy ehhez hasonló rendszer egyetlen szomszédos országban sincs. Ott, ahol magyarnak lenni nemcsak etnikai, nemcsak nemzeti kérdés, hanem politikai kérdés is, ott nem szerencsés a civil kontra politika a magyarságon belül, mert visszaüthet. Tehát ezért is nagyon nehéz a kérdésre válaszolni. Mi tehát a teendő? Az adott országokban a civil szférát fejleszteni. Ehhez vannak nemzetközi minták. Ebben, úgy vélem, hogy a magyarországi civil szféra tud segíteni. Elsősorban a hogyanban. De abban, hogy mi a teendő konkrétan, azt ott kell megfogalmazni. Én nem tudom, hogy hol szorít a cipő, csak akkor, ha felhúzom. Fölhúzni pedig csak akkor tudnám, ha ott élnék. Ámbár lehetek én akár a világ legjobb szakembere is, hogy pontosan mi a teendő, aligha tudom megmondani. Abban tudok közreműködni, segíteni, hogy hogyan lehetséges, vagy hogyan csinálták ezt hasonló helyzetben máshol. Vannak bizonyos fajta központi törekvések is, például a teleházak kérdése. Tudtommal a Miniszterelnöki Hivatalban a Civil Kapcsolatok Főosztálya foglalkozik a kérdéssel. Fejlesztendő terület, esetleg regionális keretek között, akár közép-kelet-európai térségben gondolkodva is. Nyilván nem a kormány fogja ezt egyedül megoldani. Azonban olyan projekt támogatásáról van szó, ami korszerű, s különösen fontos lehet ott, ahol semmiféle kulturális intézmény nincs. Ebben lehet a civil szféra partner. Jelenleg még Magyarországon sem teljes egészében kiforrott intézményrendszer ez, hiszen csak pár éves múltja van. De azért a számuk már jóval 100 fölött van, és itt a térségben Magyarországon a legfejlettebb ez a hálózat. Biztató, hogy a határon túli régiókban elsők közt a magyar részeken jöttek létre ezek a kezdemények. Tudomásom szerint 34 teleház már létrejött Erdélyben. Egynek az alakulásán magam is jelen voltam. Hiszem, hogy nemcsak erről van szó, hanem más egyéb kezdeményezésekben is, közös erővel tudunk lépni. Ebben én magánemberként is partner vagyok.

57


Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest Egy dologra ismételten fölhívnám a figyelmet. Hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ilyen szinten volt jelen, - illetve ilyen szinten van jelen, hiszen C. Tóth János osztályvezető végig itt lesz velünk, - nagyon fontos dolog, de nem ez az egyetlen lehetőség. Az egyik hozzászóló arról beszélt, hogy nekünk, civil szervezeteknek magunk előtt kellene tolni a HTMH-t. Esetleg kérjük meg, hogy vegyen minket pártfogásába. Ettől, mint civil ember, én nagyon óvakodnék. Két ok miatt. Az elnök úr egész határozottan elmondta, hogy a Hivatal hatásköre csak bizonyos határig terjed, azon túl nem. Ez az egyik. Ám, amit ennél sokkal fontosabbnak tartok, az a civil magatartás. József Attila azt mondja: „Rab vagy, amíg a szíved lázad. / Úgy szabadulsz, ha kényedül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ.” Vagyis, ne rakjunk mi magunknak olyan házat, ahova más háziurat választunk. Mi, civilek a saját magunk urai vagyunk, senkitől nem kérünk engedélyt ahhoz, hogy ingyen dolgozhassunk, ezért bennünket ne is irányítson senki. A Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselője most hallja, amit mi mondunk. Biztos vagyok benne, nagyon fogja segíteni azt, hogy véleményünk eljusson a megfelelő helyre. Ha az Általatok javasolt nyilatkozat jól sikerül majd, s ha ti olyan döntést hoztok, azt is el tudom képzelni, hogy akár magát a Miniszterelnök Urat fogjuk megszólítani. És el tudom képzelni, hogy az Elnök úr, amikor erre sor kerül, akkor pártfogásba fog bennünket venni. De azért mi a saját magunk urai legyünk továbbra is!

Halász Péter a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, Budapest Jó dolog a civil világ, de a határon túli magyarok minden dolga nem utalható kizárólag a civil szférába. Véleményem szerint a nemzet egyharmadát kitevő, a mai határon túlra szorult résznek megismerését, gondjainak felvállalását, a velük való törődést elsősorban három pillérre kell építeni. Ezek - fontossági sorrend nélkül - a következők: 1) A kormányzati terület: a Határon Túli Magyarok Hivatala, valamint a Külügyminisztérium és a különböző szakminisztériumok határon túli magyarokkal foglalkozó osztályai. 2) A civil szféra: elsősorban a Magyarok Világszövetsége, továbbá valamennyi, határon túli magyarokkal foglalkozó társadalmi szervezet. 3) A tudományos intézmények: a Teleki Intézet és minden más tudományos intézmény, ahol önálló kutatás folyik ebben a témában.

58

Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz Meggyőződésem, hogy ennek a három területnek, különösen pedig reprezentatív intézményeinek és szervezeteinek átgondolt és célszerűen kidolgozott együttműködése hatalmas szellemi és anyagi erőt képviselhetne, és igen hatékonyan szolgálhatná a határon túli magyarok rövid- és hosszú távú érdekeit.

Ambrus Ferenc a Rozsnyói Magyar Közművelődési Intézet igazgatója (Felvidék) Két mondat erejéig, mert úgy érzem, hogy Romhányi András rólam is beszélt. Legtávolabb áll tőlem, hogy erre a társaságra vagy bármiféle civil kezdeményezésre a HTMH-t ráhúzzam. Azt szeretném, ha partner lenne, ha Magyarországon lenne olyan szervezet, amelyhez jöhetnének a határon túli magyar civil szervezetekben tevékenykedők, hogy ne kelljen mindig mindenkit végigfutni. Meglátásom szerint a HTMH, annak ellenére, hogy az elnök úr és C. Tóth János is próbálják egy kicsit eltolni maguktól ezt a szerepet, alkalmasak lennének, megvan bennük a lehetőség, a szándék is. Nem azt akarom, hogy a civil szférára rátelepedjenek, hanem csak annyit, hogy meghallgassanak, és legalább szóban koordináljanak, segítsenek és a többi.

Bauer Ilona az Óradnai Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás vezetője (Erdély) Közösségi tevékenységre nem kényszerítette az itt lévő tisztelt társaságot senki. Mindenki önállóan, saját akaratából kezdett el valamit. Senkit nem kényszerítettek, hogy tegyen ezt vagy azt. Amikor megkezdtük a munkát ezelőtt tíz évvel, nem kellett hozzá a HTMH. Ha dolgozni akarok, és helytállni akarok ott, ahol vagyok, akkor megmutatom, hogy tudok dolgozni, és nem feltétlenül kell nekem a HTMH vagy akármi más. Én örülök, hogy tudok dolgozni. Harcolok és helytállok, ameddig tudok, ezt misszióként fogom fel. Adjunk hálát az Istennek, hogy tudtunk valamit tenni!

59

Második nap

Vita közben

60

Találkozókról, pályázatokról

Találkozókról, pályázatokról

Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest Tegnapi napunk meglehetősen jól sikerült, így okunk van arra, hogy a maitól még többet várjunk. Ma sem a nálunk „nagyobbak”, sem a még náluk is „nagyobbak” nem lesznek itt, tehát közvetlenül egymásnak tudjuk tapasztalatainkat átadni. Mielőtt a hozzászólásokra kerülne sor, tegnapi adósságaimat kell törlesztenem. A válaszadást a kibédi kolléganő, Borbély Emma felvetéseivel kezdem. Egyrészt megkérdezte, hogy miért nincsenek itt magyarországi civil szervezetek, másrészt pedig azt, hogy lehetne-e Erdélyben találkozni azoknak, akik ott közvetlenül eszmét tudnának cserélni. Azért nincsenek itt magyarországi civil szervezetek, mert ennek a tanácskozásnak az a célja, hogy a kisebbségben élő magyarság civil szervezeteinek problémáiról kapjunk képet, illetve, hogy az ezzel kapcsolatos véleményeket, tapasztalatokat, javaslatokat, ötleteket egymás között cseréljük ki. Természetesen, egy magyarországi civil szervezetnek a tapasztalatai sok esetben hasonlóak lehetnek, mint egy kisebbségben élő szervezeté. Bár, nekünk eredetileg még izgalmasabb dolog jutott eszünkbe, nevezetesen az, hogy a Magyarországon élő kisebbségek civil szervezeteit hívnánk meg erre a találkozóra. Ezt anyagi okok miatt vetettük el. Ennek ellenére van lehetőség arra, hogy akit érdekel, betekintést kapjon arról, hogy a magyarországi civil szervezetek hogyan működnek. Tavaly szeptemberben volt egy tanácskozás Kunbábonyban, aminek az volt a neve, hogy Civil Akadémia. Mi ezt folytatni szeretnénk. Az idénre tervezett Civil Akadémiának kifejezetten az lesz a programja, hogy a résztvevők működő magyarországi civil szervezetekkel találkozzanak. Egyrészt meg lehet majd ezeket a problémákat beszélni, de ami talán ennél is fontosabb, hogy ezek a civil szervezetek mind olyanok, amelyektől tanulni is lehet. Ugyanis, amivel foglalkoznak, az olyan, amit közvetlenül föl lehet használni. Mondok egy példát. Az egyik ilyen szervezet a Közösségfejlesztők Egyesülete lesz. Tapasztalataink szerint a kisebbsé-

61

Találkozókról, pályázatokról gekben élő magyarságot nagyon érdekli a közösségfejlesztés. A másik ilyen civil szervezet a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány lesz, amelyik amerikai pénzen kezdett el működni, de ma már nagyon sok pénzt saját maguk gyűjtenek be képzésekkel, tanfolyamokkal, egyebekkel. Természetesen benne lesz a Magyar Kollégium is, mint civil szervezet. De mások is számításba jöttek. Arra is gondoltuk, hogy így kettős haszna lesz a dolognak. Az egyik az, - mint már mondtam, - hogy már a megismert munkának a tartalma is közvetlenül hasznosítható. De ugyanakkor magának a szervezetnek a működésébe is bele lehet látni, és ezt egymás között meg is lehet beszélni. Amennyiben a pénzt össze tudjuk rá gyűjteni, akkor az idén ezt a képzést is meg szeretnénk rendezni. Van még egy ötletünk, amely nem mindenkit érint, például a székelyföldieket nem érinti. Olyan konferenciára gondoltunk, amelyik kifejezetten a szórvánnyal foglalkozik, a szórványmagyarság speciális problémáival. Azért tartjuk ezt nagyon fontosnak, mert ahogy az idő halad, egyre nagyobb lesz a szórványmagyarság. Sajnos, ténykérdés, hogy sok helyütt, ahol eddig nem voltunk szórványban, most már ott is lassan szórványba kerülünk. Arra a kérdésre, hogy Erdélyben miért nem találkoznak a civil szervezetek, két dolgot szeretnék mondani. Az egyik: éppen most, május elején volt az Erdélyi Civil Fórum. Erről a jelenlévő Egri István többet tud mondani, mert Ő volt az egyik főszervező. A másik pedig: július elején lesz egy másik képzés, speciális témakörrel, aminek Székelyföldi Civil Fórum a neve. Ezt Balla Zoltán Székelyudvarhelyről, a Humán Reform Alapítvány részéről szervezi. Gondolom, hogy erről majd Ő is el fog mesélni néhány dolgot. Fontos volna, hogy itt, ennek a társaságnak legyenek jó ötletei. Olyan ötletei, amelyek megfogadhatók. Közös erővel nagyon sok mindenben előre tudunk majd lépni. Az előbb említett kunbábonyi Civil Fórumnak például nemcsak a közösségfejlesztés volt a témája, hanem többek között a pályázatokkal kapcsolatos kérdések is, mert tudjuk, hogy ez a terület többeknek nagyon sok gondot okoz. Volt egy olyan kérdés is, hogy Phare programokról szeretnétek hallani. Közöttünk - úgy tudom - nincs olyan ember, aki erről hiteles információt tudna adni. Lehet, hogy Balla Zoltán tud erről mondani valamit. Most nem ilyennel készültünk, mert valójában nem tájékoztatókat akartunk adni. Nem azt szerettük volna, hogy ide jönnek okos emberek, és ők elmondják, hogy ezt így meg úgy kell. Tudom, persze, hogy alkalmasint erre is szükség van. De mi azt szándékoztuk ezzel a mostani tanácskozással elérni, hogy egymás között beszéljük meg a problémáinkat. Természetesen, ez nem zárja ki azt, hogy, ha igény mutatkozik rá, szervezzünk ilyen képzést. „Hogyan pályázzunk?” képzés egyébként több is volt. Felvidéken a Palóc Társaság szervezte meg két évvel ezelőtt, Erdélyben pedig volt

62

Találkozókról, pályázatokról Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Délvidéken az egyik ilyen képzésünk Tótfaluban volt, a másik Zentán. Kárpátalján ezen az őszön, talán októberben kerül sor ilyen képzésre. Továbbra is van lehetőség arra, hogy újabbakat szervezzünk, kimenjünk egy kis magyarországi csapattal és a helyiekkel összefogva - nagyon fontos, hogy helyi előadók részt vegyenek benne - lebonyolítsunk egy kétnapos képzést. Nyitottak vagyunk arra, hogy amennyiben ezt valaki megszervezi, akkor magyarországi szakemberekkel kimegyünk és a pályázati tudnivalókról képzés formájában információkat adunk. Ez a következőképp működik: engem valaki elér, és elmondja, hogy van például 30-40 jelentkező, aki ez iránt érdeklődik. Akkor összegyűjtöm a csapatot, akikkel ki szoktam menni, megbeszélem a helyiekkel, hogy milyen helyi előadóra van szükség. Nagyon fontos, hogy valaki a helyi információkat is hitelesen el tudja mondani. Megállapodunk az időpontban, és a képzést el tudjuk indítani. A Phare Programhoz nem értek. Azért nem vágtam bele, mert a nyugaton meghirdetetett pályázati kiírásoknak olyan feltételei vannak, amelyeket a Magyar Kollégium a saját nagyon kicsi apparátusával, - én vagyok az apparátus, - nem tud teljesíteni. A Phare Programoknál, ha jól tudom, eleve legalább két, uniós országnak kell közreműködnie, de két nem uniós országnak is benne kell lenni. Ez nagyon riasztónak tűnik az első pillanatban, de a valóságban nem ez a nehezen teljesíthető feltétel, hanem a Phare Programok elszámolásának a szigorúsága. Azért nem olyan teljesíthetetlen feltétel a kötelező partnerség, mert az egyik nem uniós ország lehet valamelyik régió: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia, Horvátország és a másik meg Magyarország. Ez tehát összejön. Felajánlhatom részben a Magyar Művelődési Intézet, részben a Magyar Kollégium partneri kapcsolatát. A másik kettő pedig alkalmasint megszerezhető, mert a Közösségfejlesztők Egyesületének kiváló, elsősorban francia és angol kapcsolataik vannak, és rajtuk, mint uniós országokon keresztül a feltétel teljesíthető. Akkor mi a nehézség a Phare pályázatokban? Én még nem vettem részt ilyenben, de némi tapasztalatnak birtokában vagyok. A nehézség a következő: olyan az elszámolási rendszer, amihez mi egyszerűen nem szoktunk hozzá. Például egy ilyen rendezvénynél, mint amilyen ez, olyan szintre kell lebontani a programot, hogy ki hány tál ételt eszik, vagy hány pohár hűsítőt iszik. Pontosan le kell mindent bontani. Azt például, hogy hat hónap múlva ki mennyit fog enni és inni, ezt előre megjósolni számunkra egyszerűen lehetetlenség. Ugyanilyen aprólékosan kell elszámolni is. De jól van, mindent megtervezünk. Igen ám, de ők a pénzt nem előre adják, hanem utólag, még ha ütemezve is. Ha az embernek van például egy kétmillió forintos programja, akkor először megvalósít egy mondjuk - 700 ezer forintos értékű részprogramot. Ezt ki kell fizetni saját zsebből, majd az elszámolás után a Phare kifizeti neki a 700-at.

63

Találkozókról, pályázatokról Akkor megint meg kell előlegezni a következő 600 ezer forintot, azt megint csak utólag fizetik ki. Aztán a maradék 700-at, amit megint csak utólag fizet ki a Phare. Ráadásul a Phare igen ügyesen csinálja, - mert ugye, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ad ugyan X összeget, de ugyanakkor előírja azt is, hogy az ő embere szakértőként, vagy miként, ide kell, hogy jöjjön. És miközben szívja a fogát, hogy milyen borzasztó magas ár például egy magyarországi ebédért a 700 forint, - nevetséges ár egyébként, - ugyanakkor az ő saját emberét ötcsillagos szállodában, pezsgővel, kaviárral kívánja elláttatni. És csak ezekkel a feltételekkel adja a pénzt. Tehát a Phare által folyósított pénznek egy része eleve a Phare által kiküldött embernek az ellátására fordítódik. A Magyar Kollégium ehhez túlságosan kicsi szervezet, ezért nem bonyolódtam bele a Phare pályázatokba. Bízom benne, hogy mindenkinek elvettem a kedvét! Ha mégsem, akkor újból jelzem, hogy mind a Magyar Kollégium, mind a Magyar Művelődési Intézet nyitott a partnerségre. A Magyar Művelődési Intézetnek, persze nagyobb apparátusa van. Komoly projekttel, lehet, hogy érdemes pályázni. A Civil Akadémián, ha igény van rá, a Phare Programokról is szót lehet majd ejteni. Elmondom azt is, hogy mi okozza a legnagyobb gondot egy ilyen konferencia, tanácskozás vagy képzés megszervezésénél. A Civil Akadémiára 25 küldöttet tudtunk volna fogadni, meghívtunk 30 szakembert, végül csak 15-en jöttek el, de közülük is voltak, akik menet közben elmentek. Mások pedig nagyon szívesen jöttek volna. De azt mi előre nem tudjuk, hogy ki az igazi érdeklődő. Nekünk szervezőknek borzasztó nagy nehézséget okoz, hogy hol húzzuk meg a határt. Mert mi van akkor, ha például - mint most is - 150 szervezetet hívunk, és mind a 150 el is jön? Nem tudjuk ellátni őket, mert a tapasztalat alapján - jogosan - csak 100ra számítottunk. De mi van akkor, ha 150-et értesítünk, de csak 50 jön el, és így a másik 50-nek pedig még a lehetőségét sem használjuk ki? Az ezzel kapcsolatos biztonságunk tehát nagyon kicsi, mert nem tudjuk, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek megbízhatóak, amelyek, ha időben értesítjük őket, akkor el is jönnek. Esetünkben is több olyan konkrét szervezet van, amelynek képviselője három nappal ezelőtt tehát minden jelentkezési határidőt felrúgva - hívott föl engem, hogy ő akkor mégiscsak jönne. Ez komoly szervezési nehézséget okozott, de mégis azt mondtam: jöjjön. És végül nem jött el. Ez azért lehangoló, mert ha egy adott létszámú csoportra megszervezünk egy képzést, akkor célszerű azt a lehetőséget minél jobban kihasználni. Egyelőre nem tudok választ adni arra, hogy mi lenne a jó megoldás.

64

Romhányi András A tegnapi napon számos kérdés felvetődött: régiós együttműködés, pályázatok, közalapítványok, kapcsolatépítés, információszerzésés átadás, kiadványok, képzések, hagyományápolás, a politika és a civil szféra viszonya, megmaradás, magyar házak kérdése, szórványmunka, testvértelepülések, kulturális turizmus, propaganda, ifjúsággal való foglalkozás, közösségfejlesztés, térségfejlesztés, magyarságtudat kérdése és egyebek. Sok olyan információ is elhangzott, amelyeknek eredetileg az előzetesen kiadott füzetben kellett volna megjelenniük. (A bemutatkozásról van szó: ezt tettük, azt tettük, ilyen örömeink vannak, olyan gondjaink vannak.) A mai tanácskozásnak az lenne a célja, hogy arról számoljon be mindenki, - az általatok megbeszélésre javasolt témakörök keretében, - hogy az, amit tesz, amit sikerrel megvalósított, annak mi volt az oka. Milyen problémák tornyosulnak előtte, és erre milyen megoldása van, vagy milyen segítségre lenne szüksége a megoldáshoz? Ő maga alkalmasint milyen ötleteket tud mondani, milyen kapcsolatot, segítséget tud fölajánlani másoknak? Milyen ötlete van a hozzászólónak arra, hogy a kárpát-medencei kisebbségi magyar civil szervezetek jobban együtt tudjanak működni? Mit javasol, hogy belekerüljön abba a bizonyos felhívásba, amit megfogalmaztok a találkozó végén? Ezekre mind választ lehetne adni.

65

Vélemények a nyilatkozat ügyében

Borbély Emma – A nyilatkozattal kapcsolatban javasolom: mindenki írja rá egy lapra, hogy meglátása szerint mit kellene tartalmaznia a dokumentumnak, jelezve pár mondatban a szerinte legfontosabb témákat. Válasszunk három vagy négy személyt, akik vállalják, hogy átnézik ezeket a véleményeket, kiemelik a közös elemeket, és megfogalmazzák a nyilatkozatot. Így mindenkinek az óhaja belekerülhet.

Romhányi András – Van-e közöttünk olyan, aki ezt vállalná? Látom, már jelentkeznek is: Dukrét Géza, Borbély Emma és Füleki Zoltán. Ha valaki csatlakozni akar még hozzájuk, akkor ezt megteheti.

Halász Péter – Ajánlanám, hogy az összegzés után szánjunk rá egy órát arra, hogy a felvetett javaslatoknak nyilvánosságot adjunk, és megvitassuk őket. És ne csak azokat, amelyek többször is szerepelnek, hanem minden felmerült javaslatot, mert lehet, hogy egy magányos ötlet is fontos lehet.

Farkas Miklós – Ezt az egyéni javaslatbenyújtást formálisnak tartom. A véleményem az, hogy előbb beszélgetnünk kéne róla. Így biztos ki fog alakulni az, amit majd beviszünk a kommünikébe.

Romhányi András – A kettő párhuzamosan is mehet. Arra is nektek kell választ adnotok, hogy mi legyen ennek a kommünikének a neve, és kihez, kikhez címezzük. A prioritásokat nem én határozom meg, hanem ti döntitek el.

66

A politikai szféra és a civil szféra viszonya


Pál Tibor a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, Temerin (Délvidék) Temerinről annyit szeretnék mondani, a helységről, ahol tevékenykedik az egyesület, hogy a tartományi székvárostól, pontosabban központi városától nem messze van. A 25 ezer lakosú községben - az elvándorlásokat is figyelembe véve - kb. 9000 lelket számlál a magyar közösség, tehát egyharmadát teszi ki a lakosságnak. Bácska legdélebbi települése, ahol még tömbben, nagyobb közösségben él a magyarság. Temerin 1944-ig szinte színmagyar település volt, 1945 után kezdődtek a betelepítések. Az egyesületi élet a múlt században indult, majd 1955 óta folyamatosan, különféle szakosztályokban tevékenykedünk. Délvidéken sem egyforma a helyzet. Nekünk, temerinieknek legnagyobb problémánk a kapcsolatfelvevés, kapcsolattartás Magyarországgal, hasonló egyesületekkel vagy más határon túli egyesületekkel, amelyek hasonló tevékenységet fejtenek ki. Ahol magyar önkormányzat van Délvidéken, ott ez nagyszerűen folyik, az önkormányzat által valósul meg a kapcsolat. De Temerinben szerb önkormányzat van, Seselj vajda emberei vannak hatalmon, itt ez nem működik. Én ebben kérném a segítséget. A tegnapi felszólalások kapcsán van egy kérdésem az erdélyi és felvidéki kollégákhoz. Megütötte a fülemet az a többször elhangzott kérelem, érdeklődés e szervezetek képviselőitől, hogy magyarországi pályázati lehetőségek épületekre, beruházásokra, infrastruktúrára, fejlesztésekre, működtetésre. Engem konkrétan érdekelne, hogy Szlovákiában és Romániában, az ottani magyar politikai szervezetek vagy pártok miben, hogyan segítik e tevékenységet. Mert ha valaki kormányon van, ha önkormányzatok vannak, akkor egy épület fenntartása, tervek elkészítése vagy egyebek terén számomra valahogy természetes volna, hogy ez a támogatás az adott országban is meglegyen. Hisz a magyarság adót fizet, és az érdekképviselete hatalmon van.

67

A politikai szféra és a civil szféra viszonya Ez érdekelne, mert hát akkor mihez kezdjünk mi a Délvidéken, ahol nem számíthatunk akár megyei szintű, akár országos támogatásra. Délvidéken ez másként működik, ott nincs vajdasági magyar szervezet kormányon. Van néhány önkormányzat, amely viszont nem olyan, mint Magyarországon, nem rendelkeznek olyan széles jogkörrel. Van egy szállóige, hogy a jugoszláviai önkormányzatok kutyaoltásban illetékesek. Ez sarkított vélemény, de lényegében tényleg erről van szó. E leszűkített helyzet ellenére is mondanék két példát. A két nagy délvidéki egyesületet, Szabadkán és Újvidéken, még az a nagyon kis hatókörrel és kis anyagi forrással rendelkező önkormányzat is támogatja. A szabadkait székhellyel és infrastruktúrával, fizeti az alkalmazottjait, igaz, az alapításban is benne van az önkormányzat. De az újvidéki magyar egyesület teljesen civil szervezet, abban a 300 ezer lakosú városban, ahol körülbelül 15 ezer magyar él szétszórva. Viszont a szerb önkormányzat fizeti négy alkalmazottját, meszeli, karbantartja az épületét, ellátja. Ezért hangzik nekem érdekesnek, hogy mi csak Magyarországról várjuk az ilyen infrastrukturális segítségeket. Egyáltalán nem ad a román vagy a szlovák kormány ilyen működésre? Mert én fontosabbnak tartom magát a tevékenységet, hogy ennek támogatásáért kellene inkább az alapítványokhoz folyamodni, és kevésbé az épületekre.

Romhányi András Izgalmas a kérdés, hogy a kisebbségi magyarság hogyan működik a kormány tagjaként Szlovákiában, illetve Romániában. Az a felvetés is, hogy a politikus milyen érdeket képvisel. Azt hiszem, hogy nagyon gyakran elsősorban a saját zsebének az érdekét képviseli, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem. De erre a kérdésre végül is ne én válaszoljak.

Dániel Erzsébet a Csemadok Érsekújvár Területi Választmányának titkára (Felvidék) Röviden elmondom, mi volt a helyzet, amikor 1996-ban a Csemadok 90 tagú apparátusát menesztette a kormány. Ez azt jelentette, hogy a pozsonyi irodától kezdve, a 15 járás minden alkalmazottját elbocsátották. Az új rendszerben új lehetőség volt, hogy létrejöhettek civil szervezetek; viszont a Csemadoknak - mint létező szervezetnek - a megmaradás volt a nagyon fontos. Akkor is így éreztük, és ma is úgy érezzük, mert ez az 50 éves szervezet felvidéki viszonylatban vállalta fel a kultúrát, egyetlen őrzője volt s érdekvédelem is egyben. Pozsonyban, sajnos, nem tudták megmenteni az apparátust, még kormányhelyzetből sem.

68

A politikai szféra és a civil szféra viszonya A következőkben a személyes véleményemet mondom a területekről, hogy miként maradtak meg és hogyan dolgoznak. Az egyik titok a dac volt, hogy csak azért is. A másikról pedig, hadd mondjak el egy személyes vallomást. Az utolsó percig nem hittük, hogy a teljes elbocsátás megtörténhet, nem voltunk erre fölkészülve. S akkor éppen Romhányi András volt az, aki mellénk állt abban a válságos helyzetben. A Magyar Kollégium volt az, amely összeszedve a területi titkárokat, lehetőséget adott egy olyan tréningre, továbbképzésre, amelyen eldöntöttük, hogy igenis, ezt tovább kell vinni. Aztán a nyitottság, elsősorban az önkormányzatok felé irányuló nyitottság volt az, amely segített a megmaradásban. A magyar önkormányzatok voltak azok, amelyek azt mondták, hogy igenis, meg kell tartani minden járásban legalább egy embert. Ma ez úgy néz ki, hogy 17 járásunk van, ezekben úgy 8 ember dolgozik főállásban, a többi munkanélküli, és így végzi a Csemadok munkáját. A civil szervezetekhez hasonló módon, amelyek közül kettőnek vagy háromnak itt vannak a képviselői. A mi járásunk területi választmányának megmaradt a profilja. Ez elsősorban a népművészet, a hagyományok őrzése, hiszen olyan tájban élünk - a Garam-mente, az Ipoly-mente -, amely nagyon gazdag hagyományokban. A járásban 37 alapszervezetünk van, 5100 tagunk. A rendezvényeken 2000 ember mozog állandóan, mindannyian önkéntesen és teljesen ingyenesen. Az alapítványoktól nem igen kapunk támogatást, mert csak most indul be nálunk itt-ott az, hogy az alapszervezeteink is elkezdtek pályázni Magyarországra, az Illyés Közalapítványhoz, de nagyon kevés sikerrel. Hiányosságaink vannak abból adódóan is, hogy ahol egyáltalán van alkalmazott, ott is csak egy személy maradt. Jómagam még abban a további hátrányos helyzetben is vagyok, hogy a járási székhelyről, Érsekújvárból ki kellett hurcolkodni. Kétlaki, háromlaki módon élek, van egy irodám vidéken, egy kis irodám Párkányban, én magam meg másutt lakom. Így dolgozom, egy személyben mindenes vagyok. Ez óriási hátrány, rányomja a bélyegét arra is, hogy információs rendszerünk nem úgy működik, ahogyan kellene. Csupán egy belső kiadványunk van, amelyet a szervezetek között szórunk, és bizonyos összejövetelekre információként küldünk. Ez az óriási hiányunk, amiben nem tudom, hogy miben tudtok segíteni a jövőben. Kérésünk, igényünk a kapcsolatteremtés, ami itt sokszor elhangzott. Nagyméretű fesztiváljaink vannak. Például egy regionális gyerekfesztivál, melyet most az érsekújvári járásban rendeztünk, ugyanis országos méretben ezek megszűntek. Köbölkúton csodálatos - Makovecz Imre tervezte - szabadtéri színpadunk van. Olyan járást örököltem, amelynek a szocialista rendszerben még az anyaországgal se volt kapcso-

69

A politikai szféra és a civil szféra viszonya lata. Most próbálunk kapcsolatot teremteni a Rákóczi Szövetség, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Művelődési Intézet által. De ha Erdélyből vagy a Vajdaságból egy csoportot el akarnánk hozni, az nekünk is, s azt hiszem, a partnernek is gond lenne. Pedig ez nagyon kellene. A tegnap is itt már egyezkedtünk, hogy az őszi konferenciánkra Erdélyből hogyan jöhetnének emberek. De az utazási lehetőségekkel gond van, a pénzszerzésnél volna segítségre szükségünk. Megpróbálunk pályázni, de hát egyre nehezebb. A vajdasági kolléga kérdezte, hogyan van nálunk, hogy a Magyar Koalíció Pártja kormányon van. Ambrus Feri tegnap üzent nekik innen. Személyesen az én kapcsolatom nagyon jó a szlovákiai magyar politikusokkal, rendezvényeimen minden alkalommal ott vannak. Sikerült országos méretben kiharcolni a kormánynál, - Csáky Pál és a többiek szorgalmazására, - hogy a Pozsonyban lévő Csemadok-ház javítására 2 millió koronát adtak. A ház megvan, de nincs benne apparátus. Sajnos, a segítséget mi ott lenn, és sehol a kultúrában nem érezzük. Az államtól még egy fillért nem kaptunk. Tavaly volt az első lehetőség arra, hogy rendezvényeinkre a minisztériumnál pályázhattunk. Ebben az évben működésre. Ez nekünk rendkívül fontos lenne, mert én 1996-tól egy fillért nem kapok az államtól. Alapítványoknál pályázunk, koldulunk, ismerik ezt. Így van meg a fizetésem, ha megvan. Ha nincs meg, akkor nincs meg. Visszatérve arra, hogy az idén lehetőséget kaptunk arra, hogy a kulturális minisztériumtól kérhetünk támogatást működésre, kidolgoztuk az évi költségvetési tervet, és beadtuk. Annyit kaptunk hírül most júniusban, szóban, mert írásban még nem kaptunk semmit, hogy 60 ezer korona jön egy évben egy Csemadok járásnak a működésre. A semminél ez is több. De hát sajnos, azért valóban azt kell mondanom, hogy kulturális téren semmilyen módon nem érezzük azt, hogy a Magyar Koalíció Pártja hatalmon van. Rendezvényeinkre anyagi támogatást nem kapunk. Ezt - szerintem - meg kellene kapnunk akkor is, ha nem lennének a kormányban. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság elnöke is vagyok, amelynél ugyanez a helyzet. Két éve teljesen elvetette még az Illyés Alapítvány is a működésre kért pénzt. Ezért mindössze pályázatokat írunk ki néprajzgyűjtésre. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnál főcélunk az, hogy mozgósítsuk az amatőr néprajzosokat, gyűjtőket, mert van mit tennünk ezen a területen is. A tudományos munka folyik, van egy etnológiai központunk, amelyet a Fórum Intézet hozott létre. Ennek igazgatója Liszka József néprajzkutató. Ez évben gyerek és felnőtt kategóriában hirdettünk ki pályázatot, és kézműves tábort Köbölkúton, magyarországi kézművesekkel, mert ebben is óriási hiány van nálunk.

70


Fazekas István a Beszterce Művelődési Alapítvány kuratóriumi tagja (Erdély) Hogyan áll a dolog a politikummal Erdélyben, Romániában? Az RMDSZ kormányban van, hatalmon nincs. Ez köztudott és közérthető. Alapítványi szempontból 1994-ben sem éltünk jobban, nem voltunk boldogabbak vagy boldogtalanabbak, mint most, 2000-ben. Hogy az RMDSZ bejutott a kormányba, az se nem osztott, se nem szorzott az alapítvány, de még a magánemberek életében sem. Ez nálunk nem vevődik észre, sem anyagi, sem erkölcsi támogatás szempontjából. Úgy küszködünk, mint 1992-94-ben, csupán a szegénység lett nagyobb, és egyre többen szorulnak támogatásra, egyre több diáknak kell segítséget nyújtani. Itt van a kolléganőm, Bauer Ilona Beszterce-Naszód megyéből, Óradnáról. Csak Óradnán van nyolc olyan diák, aki ösztöndíjat kap az alapítványtól, de őszre újabb nyolc diákkal szaporodik a kérelmezők száma, csupán egyetlen helységből. Fő a fejünk, hogy mindezt honnan? Az, ami összejön, nagyrészt robotmunka és koldulás. Egyike vagyok azoknak, akik ezt a pénzt megpróbálják előteremteni, tehát hazabeszélek, a saját udvarunkon seprek. Itt sok minden elhangzott, mindenhol kellene még valami. A Művelődési Intézet lapjában, a Színben olvastam Romhányi András egyik írását a megyénkben lévő Vicében megtartott Mezőségi Fesztivál kapcsán. Szép, színes, megható írás. Azon csodálkozom csupán, hogy választottjaink, vezetőink, alkurátoraink nem hatódnak meg. Még csak el sem gondolkoznak azon, hogy Beszterce megye székvárosában 21 ezer magyarnak - sokszor megszámoltuk már - nemhogy saját ház, de egyetlen szoba sem áll rendelkezésére, ahol találkozhatnának, és ahol ne parancsolna más. Minden civil szervezet egyetlen szobába zsúfolódik. Szavunk, kérésünk süket fülekre talált. Házvásárlásra nem juthat, mivel nehezen megszerzett pénzünk ösztöndíjakra, iskolabuszokra, diákok belés külföldi utaztatására, kirándulások támogatására, országos szavalóversenyekre megy el. El sem mondtam minden kiadást, mert fel van gyűlve bennem az egész. Ezeket a pénzeket kell, kellene összekoldulni. Az RMDSZ országos vezetősége, a kisebbségi miniszter próbálna már hatni arra a bizonyos alkuratóriumra, hogy tekintsenek végre az ország azon csücskébe is, ahol egy végvár, Beszterce van. A környéken a magyarság már nagymértékben le van morzsolódva. Sokan egyszerűen magyarnak vallják magukat, de magyarul már nem beszélnek. Kolléganőm, Bauer Ilona elmondhatná, hogy hány olyan magyar él Óradnán, aki már nem tud magyarul, pedig magyar nevük van és római katolikusok. Hogyan mentsük őket? Hova gyűjtsük össze, a saját lakásunkba? Ott gyűljünk össze, ott próbáljunk hatni rájuk? Ez lehetetlen! Nem kellene túl sok pénz, de ki tudna tanácsot adni, hogy kihez forduljunk segítségért egy Magyar Ház megvásárlására?

71

A politikai szféra és a civil szféra viszonya Nekünk nem kellene pénz a Ház működtetésére, mint annyi másnak, amint itt hallottam. Mi képesek leszünk azt karbantartani és működtetni, csak meg tudnánk valahogyan szerezni. Volt egy ilyen kérésünk 1995-ben az Illyés Közalapítványhoz, de még csak válaszra sem méltattak, pedig csupán 264 millió lejről lett volna szó. Ezt a pénzt egy fél év alatt kellett volna összekaparni, mert az eladó ennyit várt volna. Most már érthető az is, hogy miért történhetett így. Szabó Tibor úr elmondta, hogy az alapítványoknak leosztott pénz 12 részletben jut el hozzájuk. Állunk egy helyben, mert nem tudunk moccanni. Ez a helyzet. Nos, ha valaki tanácsot tudna adni, hogy kihez forduljunk segítségért, nagyon szívesen vennénk, és rögtön meg is kezdenénk az eljárást az alapítvány kuratóriumában.

Seprődi József a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke, Dicsőszentmárton (Erdély) A politikát le kéne kapcsolni a civil szervezetekről. Úgy nézem, nálunk úgy működik, és ahogy hallottuk, más vidékeken is, hogy hát bizony, nálunk például az RMDSZ bele-bele szólogat. Akkor a pénzosztásnál megint befolyása van. És ott az EMKE, ugye, aminek mi tagjai vagyunk. Én ezt nem érzem, például pályázati űrlap nem jut el hozzám, egyszerűen ilyen a dolog. És hát, most sincs itt. Mivel foglalkozik? Politikával? Nem ez a fő funkciója, ugye? Hogy választás van, mit tudom én! Ha itt vagyunk 60-an, vagy nem tudom hányan Erdélyből, illene, hogy minket valamire értékeljen, valamire tartson.

Bauer Ilona az Óradnai Fakultatív Magyar Nyelvű Oktatás vezetője (Erdély) Távol álljon tőlem a gondolat, nem akarom az RMDSZ-t dicsérni, de az RMDSZ segítsége nélkül, higgyék el, nem tudtunk volna lépni. Óradnán általános iskolai oktatás, első osztálytól nyolcadikig csak románul van. Óradna - a magyar lakosságot tekintve, bár számuk meghaladja a félezer lelket - szórvány a szórványban is. A 120 tanulóval működő magyar nyelvű iskolát 1965-ben erőszakosan megszüntették. A gyerekeknek román iskolába kellett járniuk, és a magyar családokban fokozatosan átfordult a szó románra, olyannyira, hogy az 1989-es rendszerváltáskor a 35-40 év alattiak, kevés kivételtől eltekintve alig vagy egyáltalán nem beszélték anyanyelvüket. Az itt élő magyaroknak a moldvai csángó-

72

A politikai szféra és a civil szféra viszonya kéhoz hasonló sors jutott. Vallásukban megmaradtak ugyan római katolikusoknak, de anyanyelvüket lassanként elveszítették. A rendszerváltást követően, már 1990-ben megfogalmazódott az igény a magyar nyelvű oktatásra, az anyanyelv megtanulására. Bár nehezen, kétségekkel és félelmekkel, sok küzdelemmel, de a folyamat iskolán kívüli fakultatív nyelvtanítással, kulturális tevékenységekkel beindult, azóta folyamatosan tart és egyre erősödik. Igyekeztem bekapcsolni Óradnát a magyar vérkeringésbe, így született meg a Reményik Sándor Kulturális és Művelődési Ház, közös összefogással és különféle támogatásoknak köszönhetően. De az iskolai oktatás még mindig nincs megoldva, pedig egyre több szülő igényli gyereke támogatását, hogy magyar környezetbe küldve anyanyelvén tanulhasson. Viszont a középiskolai felvételt képességfelmérő vizsga előzi meg. A mi gyerekeinknek, akik magyar tannyelvű középiskolába szeretnének menni, így semmi esélyük nincs. És itt lépett közbe az RMDSZ, személy szerint Kötő József államtitkár, hogy a mi esetünkben kivételt tettek. Minisztériumi engedéllyel megadták azt a lehetőséget, hogy e nélkül a vizsga nélkül mehetnek tiszta magyar líceumba. Ez óriási dolog. Tavaly is két gyerek, most pedig nyolc fog úgy tovább menni magyar középiskolába, hogy ez a képességfelmérő vizsgájuk nem lesz meg. A román tagozaton nincs ilyen vizsga. Tehát konkrétan léptek. Némi anyagi támogatást is kaptunk az RMDSZ-től, igaz, nagyon keveset. Az Illyés Alapítványtól kapott összeg nem volt elég, mert a helyzet az, hogy ezek mind nagycsaládosak, vállalják magyarságukat, identitásukat, mindent, de anyagi segítség nélkül nem tudnának kollégiumba menni ezek a gyerekek. Manapság mind gyakrabban beszélünk, beszélnek a szórványról és annak gondjairól. Ez jó, mert 1989 előtt még említeni sem lehetett. De nem elég csak beszélni, hanem cselekedni, sürgősen orvosolni kell. Nekünk meg kell küzdenünk külön minden szóért. Éppen ezért konkrét segítségekre van szüksége a szórványnak, nemcsak erkölcsi támogatásra és fennkölt, szép szavakra, mert a szórvány problémáit a demagógia nem oldja meg.

Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület elnöke, Kovászna (Erdély) A magyar érdekvédelmi szervezet kormányzati részvétele nem jelenti azt, hogy ezek a mi civil szervezeteink helyükre kerüljenek, pontosabban valamiféle támogatást kapjanak. Romániában is, példának okáért, az alulról jövő kezdeményezés létének biztosítása nagyobbára egyéni áldozatokon alapul. Konkrétan, működési költséget senki nem ad semmilyen civil szervezetnek. Úgy, hogy az egyesület dolgait az én telefono-

73

A politikai szféra és a civil szféra viszonya mon rendezem, az én költségemre. Erre támogatás nincs. Létesítettek ugyan pályázati lehetőséget. Kaphatunk, de csak elenyészően kevés pénzt a kisebbségi minisztérium alapjából. Vagy vannak olyan pénzalapok, - nagyon kicsik, - amelyeket az EMKE koordinál. Juttat, ahova tud, egy-egy keveset. A nagyságrendre vonatkozóan példaként felhozhatom, hogy legnagyobb rendezvényünk, a Kőrösi Csoma Sándor Napok, román pénzben kifejezve 100 milliót közelítő nagyságrendű költségeket kívánna, és az EMKÉ-től kapunk 5 milliót, a kisebbségi minisztériumtól 5 milliót. Ezek elenyészően kevés pénzek. Szlovákiai tapasztalatom is van. Az államnak valamit mindig kellett csurgatnia a kisebbséghez. Szlovákiában régebben - tessék megcáfolni, ha nincs így! - a Csemadokon keresztül csorgatta le a kisebbségnek. A Csemadok felülről szervezett, és mondjuk az állam kötelességét teljesítő, nagy mamutszervezet volt. Nekem ott mondták, hogy amióta a magyar politikai párt létrejött, a magyaroknak szánt pénzeket nagyrészt elviszi a politikai párt. Emiatt a kultúrának sokkal kevesebb jut. Így vane? Valószínű, hogy az RMDSZ is felemészti a maga apparátusával azokat a pénzeket, és Erdélyben úgyszintén kevés jut. Nagyon fontos dolog, hogy a végeken meglegyenek a kezdeményezők. Bauer Ilona tanárnőnek óriási munkája van. Ő dicséri azokat, akik segítik. De ott nem volna kit segíteni, ha ő nem volna, mert a Kárpát-medencében azt hiszem sehol nincs olyasmi, mint Óradnán. Erről a közelmúltban értesültem, amikor ott jártam. Egy asszony, aki magyar iskolát nem járt gyermekeket - a saját ambíciójából, a saját nemzetszeretetéből kiindulva - szabad idejében tanít írni-olvasni, és oda fejleszti az ő tudásukat, hogy azok magyar IX. osztályba menjenek, vagy még azon túl, egyetemre magyar nyelven felvételizzenek. Hogy aztán valaki ad egy kicsi pénzt, hogy az a gyerek ösztöndíjat kapjon? Hál’ Istennek, az alapítvány itt nagyon jól dolgozik. De ezer vagy kétezer más kárpátmedencei helységben nincs egy valaki, aki feláldozza magát, és rabszolgájává legyen hitének, akaratának! Bauer Ilona, az ő nagyszerű, egyszerű példaadásából visszament a nemzethez, elveszett emberekhez.

Dukrét Lajos az Erdélyi Kárpát Egyesület országos alelnöke, Kolozsvár (Erdély) Feltevődött az, hogy székház, pénz, javítás. Higgyék el, hogy ezek ott is problémák, ahol az önkormányzatban magyar többség van. De általában az is tapasztalat, hogy a legtöbb civil szervezet nem ismerteti meg magát úgy, ahogy kellene. Vannak például az úgynevezett választási kampányok, mint nálunk most. A jelöltek megpróbálnak mindenhova kimenni, szavazatokat gyűjteni. Érdemes volna az illetőkkel tudatosítani bizonyos dolgokat. Ha ők azokra számítanak, akik körében kampányoz-

74

A politikai szféra és a civil szféra viszonya nak, akkor a visszakérés is működjön. Mert mindenki megígér mindent, de azt soha nem kéri számon senki. De ha valakinek szavazatot adtunk, megbíztunk benne, akkor próbáljuk meg azt visszatenni is. A másik probléma a helyi önkormányzat. A helyi önkormányzatnak mindennel el kell számolnia ott, ahol vegyes a lakosság. Alig várja az állami közeg, hogy elszámoltassa a helyi önkormányzatot, és valahol valami léket találjon, hogy na! - megfúrja. Ilyenkor meg kell keresni azokat a személyeket, akiken keresztül lobbizni lehet. Nehogy azt higgyük, hogy csak magyarokon keresztül lehet lobbizni. Nem azt mondom, hogy egy magyar izét akarok, hanem összkulturálisnak nevezem, s a jóindulatú segítségét megkapom. Mint lehetőséget. A dolgokat ki is forgathatjuk, meg is forgathatjuk. Egy harmadik dolog, hogy most vannak bizonyos restitúciók. Az államosított, nem államosított vagy köztulajdonban, vagy városi - vagy mit tudom én milyen - tulajdonban lévő ház, telek vagy bármi, amelyeknek most itt az ideje, hogy visszaadják. Erre is kell figyelni, mert ami a városi vagy a helyi önkormányzaté, vagy más szféráé, ott lehet lobbizni. A közjónak szánva megkaphatjuk azt a bizonyos helyiséget, telket, amiről szó van. Nézzünk utána, mert nagyon sok helyen kérdőjellel maradt az a bizonyos tulajdon! Például olyan egyházi terület is van a szórványokban, ahol már pap sincs, de az egyháznak valami tulajdona van. Lehet, hogy megkaphatjuk, természetesen az egyháztól, ha az egyház megtartotta. Miért adja át másnak? Vagy a kitelepülők esetében, akik lehetnek más nemzetiségűek is, nemcsak magyarok. Lobbizással vagy bármilyen módon, tulajdonátadással, ilyen ingatlanokhoz is hozzájuthatunk. Mind Erdélyben, mind Délvidéken a kivándorlás óriási, több épület marad gazdátlanul, vagy egyszerűen nincs tisztázva a tulajdonjogi viszonya. Tehát, többféle módozata van, főleg az önkormányzatokon keresztül, ha bejutunk olyan területre, ahol jogviszonyokhoz tudunk hozzányúlni, tisztázni dolgokat. Ilyenformán sok mindent meg tudunk oldani.

Korodi Szabolcs Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretében működő Minimum Party Társaság (Erdély) Jellemezném, miként működnek a civil szervezetek olyan körülmények között, hogy az RMDSZ kormányon van. Véleményem szerint ez alapvetően nem változtatott semmit a dolgokon. A civil szervezeteknek ugyanúgy önmagukat kell szervezzék. Ami viszont változott, hogy most már igenis, sokszor elmondjuk, hogy mi is fizetjük az adót, tehát nekünk is jogunk van a kormányzati pénzekre. Az RMDSZ ezt ügyesen oldotta meg akkor, amikor nem azt mondta, hogy neki kell négy miniszteri funkció, hanem azt mondta, hogy kell neki nyolc államtitkári funkció. Nem

75

A politikai szféra és a civil szféra viszonya mondok pontos számokat, valami hasonló játék folyt. Higgyék el nekem, hogy ezek az államtitkárok olyan emberek, akiket a mobiltelefonjukon személyesen föl lehet hívni. El lehet menni Bukarestbe, vagy meg lehet találni otthon a lakásukon. Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy segítenek. Amiben előre kellett volna nekünk lépni, hogy ezeket a görcsöket levetkőzzük magunkról. Mint ahogy Jugoszláviában ezelőtt 6-7 évvel tapasztaltam: a Milosevic vezetés alatt Kanizsán úgy szerveztek magyarok magyaroknak dzsesszfesztivált, hogy azt központi pénzekből valósították meg. Persze, ebben benne van az a bizonyos lefekvés valamilyen szinten. De visszatérnék arra, amit vázolt tegnap Romhányi András, egy dolog az, hogy milyen szép célokat vagy szép körülményeket képzelünk el magunknak és más a realitás. Nekünk a realitásban kell élnünk. Minden szakterületen meg kell tudni, ki az az ember, ki az az államtitkár, akit meg lehet keresni, akin keresztül egy pályázatot le lehet bonyolítani. A lefekvés itt gyakorlatilag arról szól, hogy majd azt mondják: hát igen, akkor a pályázat legyen úgy megírva, hogy ez nem kizárólag magyaroknak szól. Erre hívnám fel a figyelmet, hogy a görcsöket ilyen szempontból le kell magunkról vetkőznünk, mert ha nem, akkor tovább görcsölünk, és csak a magunk idegeit öljük.

Szakál Gizella a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség alelnöke, Székelyudvarhely (Erdély) Hasonló fórumon vettem részt 1996-ban Kecskeméten. Összehasonlítva a mostani fórumot az akkorival, furcsa, hogy akkor nem emlegettük az RMDSZ-t, nem piszkáltuk annyit a Csemadokot. Most gondolkodom, hogy mi is történt a négy év alatt? Az történt, hogy úgy látszik, megkeseredett bennünk is valami. Akkor még nem tudtuk azt, még magunknak sem ismertük el, hogy minket nem úgy képviselnek, ahogy elvárnánk. Mostanra érett meg bennünk az, hogy ki is merjük mondani. Ha mi ezt otthon elmondjuk, akkor betörik a fejünk miatta, megbélyegzetteknek érezzük magunkat, azt mondják, hogy egységbontók vagyunk. Talán ezért ömlünk most itt ki, ezért ömlenek ki a keservek belőlünk. Például hogyan segíthették volna, és segíthetik az alapítványok bejegyeztetését vezetőink, RMDSZ tisztségviselőink, arról sokat tudnánk mesélni. Ezelőtt egy évbe is beletelt, amíg egy alapítványt be lehetett jegyeztetni. Ez attól függött, hogy ki mennyire tudott dörzsölődni. Volt, akinek egy hónap alatt elintéződött ez a dolog, volt, ahol egy évbe is beletelt. Ezt most csak azért mondtam el, hogy azt a négy évet itt most én is felleltároztam. Akkor az RMDSZ-t nem szidtunk, és most bizony elkezd-

76

A politikai szféra és a civil szféra viszonya tük szidni. Elnézést kérünk azoktól, akik nem ebben élnek, és azoktól, akik nekünk ezt a fórumot megszervezték, amiatt, hogy itt kijöttek belőlünk a keserveink. Mert most itt nem az RMDSZ munkáját kell értékelnünk, hanem a civil szervezetek munkáját kell tovább vinnünk.

Romhányi András Négy év alatt az történt, hogy szembesültünk a politika igazi arcával. És azért vagyunk itt, hogy egymásnak erőt adjunk.

Dániel Erzsébet a Csemadok Érsekújvár Területi Választmányának titkára (Felvidék) Tisztázni szeretnék valamit. Előbb talán nem fejtettem ki elég világosan, hogy tulajdonképpen a Magyar Koalíció Pártja kormányra kerülésének köszönhető az, hogy ebben az évben megkapjuk, ha megkapjuk azt a 60 ezer koronát működésre. A kulturális minisztérium nemzetiségi osztályára magyar ember került igazgatónak, illetve a kuratóriumba is kerültek magyarok, ezek érdeme, hogy most működésre is pályázhatunk a minisztériumnál. Az pedig, hogy azelőtt kapott a Csemadok, most pedig nem kap, nem magyarázható azzal, hogy most a párt elviszi. Elviszi egy részét, ez tény, de ez nem mehet a magyar kultúra rovására. Meciarnak volt a terve, hogy csírájában megfojtani, a gyökereit elvágni, tehát megvonni a működésre adott pénzeket. Itt jöttek a problémák.

Seprődi József a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke, Dicsőszentmárton (Erdély) Egyesületünk működésének nehézségei visszavezethetők a szocialista társadalom közösségromboló, civil szervezeteket megszüntető tevékenységére. A ’90-es évek kezdeti lendületéhez képest, a kisebbségi lét traumájából nehezen gyógyuló erdélyi magyar társadalom önszerveződésének hanyatlása tapasztalható. Az RMDSZ elveszítette tömegbázisát, egy szűk körű közösség tartja kezében az érdekképviseletet, nem alakultak újra a két világháború között működő magyar pártok. A kommunista párt egyeduralmának negatív tünetei mutathatók ki az RMDSZ-en. Egyesületünk részéről az együttműködés szándéka megvolt és megvan. Ennek ellenére, kapcsolatunk rossznak mondható.

77

Romhányi András Halász Péter az előbb azt mondta, hogy Magyarországon magyar kormány van uralmon, aztán az se segít a civil szervezeteken. Ez így van. Nyilvánvaló tehát, hogy nem kisebbség-specifikus dologról van szó. Kedves Kollegák! Lehet, hogy ez volt a legfontosabb témánk, nevezetesen, hogy a politikának milyen hatása van a civil társadalomra, hogy a politika mennyire segíti, vagy gátolja a civil társadalom működését, menynyiben veszi el a pénzt a civil társadalom elől. S persze az is, hogy nekünk milyen ötleteink, javaslataink vannak. Azt is mondtam, hogy a civil társadalom kezében nincs erő, ezért nagyon nehéz ezzel operálni. Valójában azt hiszem, hogy talán a sajtó nyilvánossága az egyetlen lehetőségünk, amivel tudunk valamit kezdeni. De én most nem akarok külön écákat adni. Javasolom, hogy zárjuk le ezt a témát. Többen is jeleztétek, hogy számotokra fontos téma a magyarságtudat, a nemzettudat, ennek fejlesztése, az ezzel kapcsolatos teendők, feladatok megbeszélése. Akkor vágjunk bele!

78

A magyarságtudat

A magyarságtudat

Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Nagyvárad (Erdély) Abból indulnék ki, amit tegnap Gazda József kollégám itt elmondott, hogy a magyarságtudattal nagy problémák vannak. Ezek a szervezetek, amelyeknek képviselői itt összegyűltek, tulajdonképpen azért vannak, hogy magyarságunkat fenntartsuk Erdélyben, Szlovákiában meg különböző helyeken. Fő célkitűzésünk elsősorban a magyarságtudat megőrzése, az ifjúságnál a kialakítása és a hagyományőrzés. Gondolom, ez a legfőbb téma minden egyesület keretén belül. Igen ám, de azt kellene először is tisztáznunk, hogy mi is akar lenni ez a magyarságtudat, mi az alapja. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de nagyon sok egyesületnél azt vettem észre, hogy a kollégákkal meg az iskolában beszélünk a magyarságtudatról, mindenki tud mindent, és amikor rákérdezek konkrétan, akkor rázzák a fejüket; mi is akar az lenni. Elsősorban nemcsak az, hogy én magyar vagyok. Az könnyű. Hanem visszamenni a gyökerekhez, a történelmi örökségünket ismerjük meg! Mi tartozik a történelmi örökséghez? Történelmünk, műemlékeink és népi hagyományaink ismerete. Ez is olyan dolog, hogy általában ismerjük. De akkor, amikor nevelni akarom a diákjaimat vagy a környezetemet, hiába beszélek arról, hogy például mi volt Mohácsnál, vagy mi volt Aradon. Őt inkább az érdekelné, hogy mi volt itt helyben. Ebben a községben, ebben a faluban, a környezetemben ki volt az az ember, akire én büszkén tudok visszagondolni vagy felnézni. A magyarságtudatra nevelést innen kell kezdeni. Hogyan? Oly módon, hogy minden egyes településen el kell indítani a helytörténeti kutatómunkát. A magyarság szempontjából ismerjük meg saját falunkat, városunkat, környezetünket, ismerjük meg saját hagyományainkat, gyűjtsük azokat össze. Tapasztalatból tudom, hogy minden faluban, községben, városban van egy-két ember, idős tanító vagy másvalaki, aki valamikor összegyűjtötte a helytörténeti anyagokat, és az legtöbbször ott van a fiókban. Ezeket kell megkeresni, felkutatni. Ezt bármilyen egyesület felvállalhatja, mindegy az, hogy milyen a profilja.

79

A magyarságtudat Ha ezt az embert megkerestük, a következő lépés, hogy vigyük a közönség elé, hallgassuk meg, amit mond. Lehet, nem tudja megfelelőképpen előadni, de segítünk neki, akár stilizálni is a dolgokat. A harmadik dolog, hogy ezt az anyagot próbáljuk meg kiadni. A Világszövetségnél pont ezt vetettem fel a múlt héten: próbáljuk szponzorálni minden helytörténeti, néprajzi anyag kiadását minél több példányban, és kezébe kell adni minden történelemtanárnak, magyar szakos tanárnak, tanítónak, eljuttatni minden egyes iskolába, elsősorban a tanítóképzőkhöz, az egyetemekre, a teológiára. Mert ahogy a tegnap itt elhangzott, rengetegen jönnek ki ezekből az intézményekből úgy, hogy semmilyen magyarságtudatuk nincs. Nem ők a hibásak, hanem azok, akik ezekben az intézményekben nevelik őket, mert azoknak sincs magyarságtudatuk. Ezt tapasztalatból tudom. Tapasztalom Váradon, a keresztény egyetemen, amely nemrég létesült, hogy az ott tanító kollégák, akik között vannak velem egykorúak, vannak fiatalabbak vagy idősebbek, - mikor erről beszélek némelyikkel, azt mondják: hát erre neki nincs ideje, hagyjam békén. A helyismeretből kell kiindulni, mert akkor az a gyermek, az az ifjú büszke tud lenni arra, hogy ebben a faluban ez történt, ezek a személyiségek voltak, ilyen emléktáblák, olyan szobrok vagy kegyhelyek vannak, amelyeket ott megszerettettem, megismertettem vele, és tudja, hogy mi akar az lenni. Nem egy faluba elmentem, és a pap tudta, az igazgató tudta, de a tanárok közül már a fele nem tudta. Egy-két diák is tudta, a többinek fogalma sincs. Hát, ott az emlékoszlop. Hát, magyar oszlop, kész. De konkrétan mi? miért, mikor állították fel? kik? stb. Nem tudják! Minden magyar egyesületnek ez lenne az elsőrendű kötelessége, ezek ismertetése, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik. Mondok egy konkrét példát az 1848-as forradalommal kapcsolatban, amit mindenki ismer, de persze csak a nagy dolgokat. De azt, hogy például egy kicsi faluban történt-e valami; átment-e ott a háború; kik voltak, akik ott tettek valamit; találunk-e ott emléktáblát vagy egyebet, azt már nem tudják. Két és fél éves munkával összehoztunk egy kötetet, melyben 45 tanulmány van, apró kicsi településekből, falvakból: annak leírása, hogy mi történt ott 1848/49-ben. Ilyesmiket adjunk a gyerekeink kezébe, s akkor a gyerek büszke lehet arra, hogy igen, magyar vagyok; az én falumban ez és ez történt. E nélkül nem megy.

Romhányi András Amit Géza mondott, arról nekem eszembe jutott az, hogy volt egy kollégám, aki egyszer azt mondta: ha ő valakit felköszönt, ha ajándékot ad valakinek, mindig ad valami olyasmit is, amit meg lehet enni. Konyakmeggyet, bármit, egy pici dolgot. Az ember szereti azt, amit közvetlenül a magáévá tud tenni… Azt is szoktuk mondani: úgy szeretlek, majd meg-

80

A magyarságtudat eszlek. Ugyanez van ebben az esetben is, lehet Petőfit szeretni általában, de az lehet csak igazán fontos, attól tudom erősíteni a magyarságtudatomat, amihez konkrétan tudok kötődni, amit közvetlenül „meg is tudok enni”.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetért ügyvezető igazgatója, Kolozsvár (Erdély) Dukrét Géza bátyám magyarságtudatról beszélt, és főleg az oktatásra fektette a hangsúlyt. Tudni, oktatni. Én azt hiszem, hogy itt másról is szó van, nem csupán tudásról, hagyományok megismeréséről, hanem nevelésről is. Nemcsak magyarságtudat, hanem magyarságérzés is van. S akkor ez már minőségében nagyon más. Talán magunkban kell, hogy keressük a hibát. A szülő miért nem nevelte úgy a gyerekét, hogy abban kifejlődjön a magyarságérzés, amit iskolákban már nem lehet igazán adni? Nagyon jó, érző tanítónak vagy tanárnak kell lenni, hogy az ilyen hiányt pótolni lehessen. Helyrehozhatatlan hibák követhetők el. Ez nagyon hosszú folyamat.

Katona Miklós a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány munkatársa, Kolozsvár (Erdély) A Heltai Alapítványnál Kolozsváron pillanatnyilag 40 ezer kötetes könyvtár áll az olvasók rendelkezésére. Egy szórólánc egyik tagjaként hozzájárultunk kisebb könyvtárak létesítéséhez. C. Tóth Jánossal beszélgettem az este, innen fakad egy olyan ötlet, hogy mivel Erdélyben nincs olyan könyvtár, amelyben az összes magyar nyelven megjelent, nyomtatott, olvasható anyagot tárolnánk, szükség lenne ilyenre. Gondolkodnunk kellene ennek a kialakítási módozatain! A magyarságtudat alakítása információ bevitelével lehetséges. Az információ-bevitel egyik eszköze pedig a könyv. Erősíteni kell a már létező könyvtárainkat, és ahol nincs, ott minden lehetőséget ki kell használni annak létesítésére. Nagyon fontos, hogy mi is van abban a könyvtárban, mit kínál olvasásra. Nyilván, azt a tematikát kell bevinni, ami a cél elérését szolgálja. Megkezdeni a válogatást azon a ponton, ahonnan a könyvadományok indulnak. Nálunk folyik könyvtáros-képzés. Ha valahol könyvtárosra van szükség, akkor minket meg lehet kérdezni. Ezt ajánlatos úgy erősíteni, hogy a könyvtárosok olvasókör-menedzselést is tudja-

81

A magyarságtudat nak végezni. Az alapítvány mellett olvasókör is működött. Ezeket igyekeztünk a környező és a rá igényt tartó helységekben is beindítani. A magyarságtudat fejlesztéséhez kapcsolódva eszetekbe juttatnám, hogy vannak nőszövetségek. Ezek egyházi keretekben működnek, és nem feltétlenül ez a céljuk, hanem egyszerűen, hogy elfoglalják magukat, vagy az egyházat segítsék. Viszont nekem van egy gyerekkori tapasztalatom, abból fakadván, hogy falun éltem, ahol egy fedél alatt három generáció élt: nagyszülők, szülők és gyerekek. Gyerekként óriásinak láttam a nagyszülők nevelésben felvállalt szerepét. A nőszövetség tagjain keresztül ilyen unoka, kisiskolás korú gyerekeket megcélzó nevelő tevékenységet is be lehetne indítani. Segítene a népművelő-képzés beindítása is. A népművelő lehet tanító, lehet pap, lehet egy tehetséges valaki. Viszont a népművelés kérdése is szakembert kívánna, ahogy például a politika kívánja a politológus képzést. Esetleg gondolkozzunk ezen is, ha a népművelőre szükség van, akkor az legyen képzett, szakosított. A nemzettudat fejlesztésének vannak műszaki feltételei is, ami pénzbe kerül. Mint érintőleges területként, beszélnünk kellene a civil szervezetek gazdasági menedzsmentjéről. Nyilván, ez nemcsak a nemzettudat fejlesztésének a tematikáját foglalja magába, hanem egyebeket is. Például, én személyesen tapasztalom nálunk, Erdélyben, hogy sok esetben a gazdasági helyzet romlása miatt az egyén eltávolodik a közösségtől. De nemcsak eltávolodik, hanem sok esetben szembe is fordul vele, és a közösségre nézve károssá válik. Itt nemcsak magyarságtudatról van szó, hanem ennek hiányáról és a közösséggel való szembefordulásról, ami egyre nagyobb teret kap. Ez a jelenség komplex, nemcsak a magyarságtudat vetületét kell tárgyaljuk. Mint említettem, azt is, hogy mi történik velünk a gazdasági helyzet további romlása mellett? Hogy lehet a gazdasági helyzet további romlását, persze, nem egy ilyen fórum résztvevőinek, hanem az erre hivatott szerveknek megakadályozni? Ki, mit, hogyan és miként kell, hogy érdekeket képviseljen.

Lajber György a Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör alelnöke, Óbecse (Délvidék) Kultúrkörünk egyik melléktevékenységét szeretném kidomborítani, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, amely, ha nem is egyedülálló a Kárpát-medencében, de sajátos. Ismertetése révén arra szeretném buzdítani önöket, hogy ilyen vetélkedőt, iskolán kívüli tevékenységként más régióban is lehet szervezni. De ezt megelőzően hadd szóljak mindannyiunk gondjairól, bajairól. A tegnapi nap és mai is tulajdonképpen a szervezési, pénzelési és kapcsolatteremtési problémák sűrített

82

A magyarságtudat ismertetésével telt el. Ezeket lehet tovább taglalni, részletezni, de választ is kellene rájuk kapni, ha nem is valamennyi kérdésre. Remélem, hogy ez a tanácskozás segítséget nyújt a kapcsolatteremtésben, és a jövőre nézve a szóba került intézmények is segítségünkre lesznek ebben. Mert mi, azzal, hogy itt lehetünk, kiemelt helyzetben vagyunk. Én most vagyok először ilyen tanácskozáson, de ahogy hallom, egyesek innen már többször is voltak hasonló fórumokon. Viszont rengeteg olyan kis szervezetünk van a Vajdaságban és a többi régióban is, amelyektől eddig nem tudtak eljutni ilyen találkozókra. Tengődnek és nagyon sok problémával küszködnek. Ezért jónak tartanám, hogy a jelenlegi szervezők régiónként, ott a helyszínen is tartanának ilyen beszélgetéseket. Különösképpen azért, mert mi, a Délvidéken igencsak hátrányos helyzetben vagyunk most. Tudom, korábban azt mondták, hogy mi vagyunk a kis Amerika, de most mi vagyunk a kis Banglades, vagy nem tudom, kihez hasonlítsuk magunkat. Öröm az ürömben, hogy minél nagyobb a nyomor, annál jobban kifejezésre jut a nemzeti öntudat, és az, hogy nekünk magyaroknak össze kell tartanunk, tennünk kell valamit a megmaradásunk érdekében. Áttérnék a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére, amely 34 éves múltra tekint vissza, s csak tavaly maradt el a bombázások miatt. Ez a vetélkedő államilag sehol nincs bejegyezve: ezért maradt meg. Újabban a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör karolta fel. Körülbelül ötszáz olyan fiatalt ölel fel évente a Vajdaságból, akik különböző művészeti ágazatokban kiválóak, érvényesülni kívánnak, alkotnak irodalomtól kezdve a képzőművészeten át egészen a népművészetig. Létjogosultságát az is bizonyítja, hogy az elmúlt 33 év alatt a vetélkedőből kikerülő győztesek vagy az ott felbukkanó tehetségek közül ma már igen sokan újságírók, írók, színészek, egyéb gondolkodó emberek, akik - úgymond - a vetélkedőnek köszönhetik, az első felfutást. Ajánlanám mindannyiuknak ilyen vetélkedő meghonosítását, mert nemcsak nálunk, hanem másutt is olyan az iskolarendszer, hogy a magyar gyerekek iskolán kívüli érvényesülését nemigen biztosítja. Vannak országos szintű versenyek, ahol gyerekeink időnként felbukkannak, megveregetik a vállukat, vállunkat, hogy lám-lám, hát ezek között is van egy-két tehetség, matematikából vagy egyebekből. De nincs lehetőség olyan művészeti ágazatokban, melyek az identitástudat formálását szolgálnák. Egyszerűen, nem értenek bennünket. Mi nagyon szívesen látunk mindenkit a Kárpát-medencéből, habár anyagi eszközeink nagyon szűkösek, de azért zsíros kenyéren kívül tudunk még valamit nyújtani. A szekszárdi I. Béla Gimnázium, ahonnan rendszeresen kijárnak hozzánk vendégként erre a vetélkedőre, két évvel ezelőtt ennek mintájára megszervezte a Kárpát-medencei Középiskolák Művészeti Találkozóját. Ez szeptemberben van, reméljük, idén harmadszorra is megrendezik. Ott már voltak Felvidékről, Erdélyből is. Ezek a dolgok azért jók, mert emberi

83

A magyarságtudat értékeinket, a tehetségeinket felkarolják, és mintegy élesztői annak, hogy az a fiatal később még jobban ki tudja bontakoztatni a tehetségét. Sajnálatos, hogy mi ehhez kérünk segítséget, de eddig a magyarországi alapítványoktól csak hellyel-közzel tudtunk pénzt szerezni, különböző indoklásokkal. Lehet, a hazai alkuratóriumokon múlik. Lehet, hogy mi nem vagyunk rátermettek és ügyesek, hogy kellő pénzt tudjunk kunyerálni ezekhez a dolgokhoz. Zömmel a saját erőből szerveztük meg eddig oly módon, ahogy itt már elhangzott, koldultunk. És dicsérjem meg a becsei önkormányzatot, amely az utóbbi három évben oroszlánrészt vállalt ennek a vajdasági szintű vetélkedőnek a finanszírozásában. No de, - ne felejtsük! - ez az önkormányzat csak pillanatnyilag ilyen, hiszen nálunk, nagyon sok függ a napi politikai helyzettől. Ma az önkormányzatban a magyarság képviselői vannak zömmel és az úgynevezett demokratikus szerb erők, de holnap jöhet változás, egy egészen más helyzet, s akkor az önkormányzati pénz is elsikkad. Itt értesültem, illetve hallgattam a Magyar Házak létesítésére indult akciót. Nem tudom, kitől lehetne ezzel kapcsolatban bővebb információt szerezni, hogyan lehet oda bekapcsolódni. Ez a téma minket is érdekel. Ugyanis a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkört az ottani magyarság, a becsei magyarság építette 1946-47-ben, s az azóta olyan romos állapotba jutott, hogy felújításra szorul. Mi nem vártunk senkit, hozzáláttunk lakossági összefogással, részben egy kis önkormányzati pénzzel. Eljutottunk addig, hogy a 750 ezer márkás tételből eddig 100 ezer márkányit sikerült a magunk erejéből hozzátenni. Lassan haladunk. Egyébként 10 éves programot határoztunk meg. Szeretnénk felújítani, mert ahogy a temerini kolléga is mondta, akiktől húszegynéhány kilométernyire vagyunk, délen most már mi a magyarság végbástyái vagyunk. Becsén még, bizonyos értelemben, tömbben él a magyarság. A község összlakosságának talán fele még magyar. Azzal is számolnunk kell, hogy a legutóbbi népszámlálás óta rengeteg fiatal jött el Magyarországra vagy ki tudja merre a nagyvilágba. Becsén pillanatnyilag 2700 nem magyar ajkú menekült is van, akiket ugyancsak el kell látnia a városnak. Személy szerint köszönöm, hogy eljuthattam ide, és lényegében szót tudunk érteni.

Romhányi András Egy dologra szeretnék reagálni. Azt mondtad, hogy felkérnéd a jelen fórum szervezőit, hogy menjünk el és tartsunk Vajdaságban is beszélgetéseket. Nagyon fontos, hogy megértsétek: mi kint ilyet miért nem szervezünk. Mert az a Ti dolgotok! Ha meghívtok bennünket, akkor természetesen elmegyünk. Nagyon-nagyon fontosnak tartjuk azt az elvet, hogy „Ti tudjátok, hogy mi kell Nektek!” A helyi erőkre kell támaszkodni. Mind Halász Péter, mind én, folyamatosan járjuk a Kárpát-medencét. És van-

84

A magyarságtudat nak barátaink, társaink, kollegáink is, akiket magukkal tudunk vinni. Tehát az ilyen rendezvényekbe mi mindig be tudunk szállni. Megkerestek a konkrét problémával, ötlettel, javaslattal. Mi magunk is megpróbálunk segíteni, de szervezni mindig csak Magyarországra szervezünk valamit. Ha javaslattal, kéréssel jöttök, hozzásegítünk benneteket annak megvalósításához, akár pénzt is próbálunk szerezni, hogy mondjuk, a Magyarországról érkező kollegák költségeit mi finanszírozzuk. De nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a helyi ügyekbe semmi módon nem kívánunk beavatkozni. Összefoglalva: Nektek kell kitalálnotok, hogy mit akartok, mi pedig segítünk a kivitelezésben.

Khell Ödön a Gábor Áron Kulturális Alapítvány elnöke, Bereck (Erdély) Háromszék vármegyének legkeletibb részéről, az Ojtozi-szoros mellől vagyok. Röviden a megvalósításainkról szeretnék pár szót szólani, és a támogatásokról. Valamint Gazda József úr hozzászólásról, amiben tényleg mi is ilyenformán tapodunk, hogy így mondjam. Megalakulásunk célja az volt, hogy Gábor Áronnak maradandó emléket állítsunk. Másfél ember nagyságú bronzszobrot sikerült létrehoznunk. Utána alapítványunk felvállalta a falu széliben lévő Erzsébet királynő Emlékoszlop rendbetételét, amely elhanyagolódott még 1896-tól, akkor építették. Ezt rendbe szedtük. Erzsébet királynő halálának 100. évfordulójára avattuk föl. Márványtáblát tettünk rá, és visszaírtuk azt a szöveget, ami eredetileg volt rajta. Ennek az obeliszknek tetején volt egy kőpárna királynői koronával, amit 1917-ben, a bevonuló román hadsereg levert róla. A feliratot az első, illetve a második világháborúban kilövöldözték, úgyhogy alig lehetett látni, hogy mi van felírva. Na, mi egy szép márványtáblára felírtuk az eredeti szöveget Erzsébet királynő emlékére. Sajnos, két hónapig volt ez a márványtábla, avatatlan kezek leverték. A rendőrségnek jelentettük, a mai napig keresik a tetteseket. Azután úgy döntöttünk, hogy többet ne tudják leverni, hát belevésettük a kőbe a Sissi nevet. Így, aki arra jár, az tudja, hogy ki volt Sissi. Reméljük, hogy ezt már nem fogják leverni. A tavalyi évben volt a szabadságharcnak, valamint Gábor Áron halálának 150. évfordulója. Ennek méltó megünneplésére pályázatot terjesztettünk elé, ide Budapestre, a Magyar Örökség kuratóriumához. Biztattak, hogy pályázzunk, mert a 150. évforduló tiszteletére kaphatunk támogatást. Sajnos, visszaválaszoltak rá, hogy anyagi forrás szűkében vannak, de remélik, helyi erőből meg tudjuk oldani, munkánkhoz sok sikert kívánunk. Ennyi volt a válasz. Azért sikerült megoldanunk méltóképpen, és megünnepeltük ezt a nevezetes évfordulót.

85

A magyarságtudat Szintén tavaly, a mosonmagyaróvári öntöde alapítványunknak kiöntette Gábor Áron ágyújának hasonmását, egy az egyben. A 380 kilós ágyúcsövet, a Hadtörténeti Múzeum munkatársai és a Zrínyi Könyvkiadó segítségével sikerült leszállítani Bereckbe. Amikor lehozták ezt az ágyúcsövet, azzal a kocsival felhoztunk ide Budapestre három fenyőcsemetét. Egyet elütetünk az öntöde múzeumának udvarán, Gábor Áron szobrának háta mögé. Július 1-én volt ez az ünnepség, itt Budapesten. Hasonlóképpen a Szilágyi Erzsébet soron lévő Gábor Áron emlékműnél. Dr. Györkei Jenő hadtörténész és megbízottunk, a nyugdíjas dr. Gábor László volt törvényszéki bíró jelenlétében zajlott le ez az ünnepség. Az Illyés Alapítványtól sikerült pályázat útján megnyerni egy öszszeget, amivel alapítványunk emlékházat vásárolt Bereckben, egy falusi házat, amelyet kitataroztunk. Szépen berendezett három szoba áll a turisták rendelkezésére. Az egyikben Gábor Áron tevékenységét mutatjuk be, a másikban az 1848-49-es szabadságharcos eseményeket, valamint azokat a kis gipsz maketteket, amelyeket a sepsiszentgyörgyi főtérre tervezetek 1943-ban. Ezek a pályamunkák kerültek ott kiállításra. Sajnos, a háború közbeszólt, és ezért nem sikerült ezeket a szobrokat elbírálni, hogy melyiket állítsák fel Sepsiszentgyörgyön. A harmadik szobában pedig Magyarország 1000 éve című képkiállítás van. Következő lépésünk az volna, és most arra szeretnénk pályázatot előterjeszteni, hogy ezt az emlékházat bővíteni tudjuk, azzal a céllal, hogy a vakációzó fiatalságot, ifjúságot, cserkészeket, úgy belföldi, mint külföldi gyerekeket, úgy 19-20 személyt el tudjunk szállásolni. Kulturális, történelmi központ lenne, ahonnan ki lehetne járni az ezeréves határhoz, megnézni a Gelencei Múzeumot, kirándulni Kovásznára, Zágonba, a Szent-Anna tóhoz. A vakációk idején szeretnénk tanfolyamszerűen, előadássorozatokkal megismertetni velük a történelmi Magyarországot.

Mojzes Antal a Dózsa György Magyar Művelődési Központ elnöke, Bajmok (Délvidék) Nagyon helyes, hogy a magyarságtudat téma felvetődött. Nekem is van Bajmokról nyolc helytörténeti könyvem, ami megjelent. Ilyen értelemben is nagyon fontos a lakossággal és a gyerekekkel megismertetni a falu történetét. Bajmoknak most egyharmad része magyar, egyharmada szerb, egyharmada horvát. De amikor azt mondom, hogy 1462. február 16-án Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta Bajmokot a környező településekkel együtt, ez szétmegy a faluban. Ez ott marad, ez a miénk lesz, erre mindig fognak emlékezni a gyerekek. És ha valaki el is felejti, ott van a könyv előtte és elolvashatja.

86

A magyarságtudat A Vajdaságban az elmúlt időben voltak nagyon szép számban műemlékeink és emlékműveink, de sajnos, az idők folyamán ezeket lerombolták, tönkretették. Kishegyesen az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulójára épült emlékművet áthelyezték a temetőbe. Szabadkán visszaállítottuk az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékművét. Kétszer rombolták le, harmadszor is viszszaállítottuk. Tömegesen mentünk ki, tömegesen ünnepeltük meg a leleplezést, az idén is ott voltunk. Úgy hiszem, hogy ezek azok a dolgok azok, amikre föl kell figyelni. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy vannak elfeledett sírjaink. Ezekről is kell beszélni. Lehet, hogy a gyerekeknek most nem annyira fontosak, de később, amikor fel fognak nőni, akkor igen. Az éraváltozás idején, 1944-ben mintegy 35-40 ezer becsületes, kétkezi munkást, magyar embert végeztek ki a Vajdaságban. Ezeknek a hantjai jeltelenek. Néhány vajdasági magyar embernek volt mersze tollat venni a kezébe, és ezekről a jeltelen sírokról írni. Néhány települést sorolok: Temerin, Csóka, Zenta, Kanizsa, Bezdán, Szivác és Bajmok. Bajmokon 200 embert végeztek ki. Ezeken a helyeken emléktemetőket, emlékkerteket, kereszteket kellene elhelyezni, könyveket írni. Ez is hozzájárulna magyar öntudatunk fejlesztéséhez. Mi a Dózsában minden magyarságból eredő ünnepet előadással kísért odaillő programmal megtartunk. A Szabadkai Pedagógus Szövetség harmadszorra szervezett helytörténetből és magyar történelemből vetélkedőt, ami nagyon szépen sikerült. Mindezeket támogatja a szabadkai önkormányzat, Kasza József úrral az élen. Az idén indult be Szabadkán is az általános iskolások vajdasági vetélkedője. Igen színvonalas és tartalmas volt, nagyon sok gyerek vett rajta részt.

Romhányi András Aki hallgatta Mojzes Antalt, az tudhatja, hogy Bajmokon nincsenek nagy bajok a nemzettudatra való neveléssel. Mondandójából példaként kiemelnék egy dolgot. Van tehát egy emlékmű, amiről sokat beszélünk a fiataloknak. Ez nagyon fontos. Az emberek - esetleg - tudják azt is, hogy mit is jelent ez az emlékmű. Eddig az általánosság szintjén mozogtunk. A lényeg azonban most jön! Ezt az emlékművet valakik lerombolják. Majd kimennek az emberek és újjáépítik. Megint lerombolják, és megint újjáépítik, és harmadszor is lerombolják, és harmadszor is újjáépítik. Ez az, ami a gyerek számára iszonyatosan tanulságos. Szöget üt a fejébe, hogy mi lehet ebben olyan fontos, hogy felnőttek oda kimennek és újra, és újra szembeszállnak a rombolókkal. Szerintem, valahol itt van a titok.

87

A magyarságtudat

Szabó-Szabados Ilona a Vadvirág Hagyományápoló Kör küldötte, Ada (Délvidék) A magyarságtudat fejlesztése szempontjából nekünk jó módszerünk alakult ki. Évek óta hagyományőrző-hagyományápoló, magyarságtudat fejlesztő tábort szervezünk. Tudom, hogy máshol is szerveznek hasonló táborokat. Mi a táncoktatás és a népdaltanulás mellett történelmi előadásokat is tartunk. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolával nagyon jó kapcsoltunk van, az innen évek óta kijáró professzor nagyon ért a gyerekek nyelvén, szép és érdekes módon adja elő történelmünk egy meghatározott szakaszát, utána pedig vetélkedőket szervez. Visszajáró gyerekeink vannak, akik kezdetben is eljöttek, azóta középiskolások, de még mindig jönnek. A tanár úrral együtt kialakult egy történelmi csoport, amely már vajdasági szintű vetélkedőn is nyert. Romániába, Erdélybe mentek táborba és így tovább. Ezt az eredményt ilyen lépésről-lépésre való munkával tudtuk elérni. Erre büszkék vagyunk. Ezt a fajta módszert választottuk, mert a Vajdaságban az iskolai történelemkönyveken a magyarságtudatra nevelés egyáltalán nincs jelen, sőt, tiltva is van. Onnan nem szerezhetnek ilyen ismereteket. Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat 30 éve szervezzük, ott is a fiatalokkal foglalkozunk. Vetélkedőket, beszédversenyt szervezünk általános iskolásoknak, középiskolásoknak. Ide is visszajárnak, sőt, igyekeznek, hogy a következő alkalommal még szebben mondják el a kiválasztott szöveget. Ez is egyik formája annak, amit eddig elértünk. Mi ezt a gyakorlatot folytatni szeretnénk, mert a fiatalok körében van jövő.

Romhányi András Ehhez hozzátenném még, hogy a 30 év alatt olyan időszak is volt a Délvidéken, amikor nem lehetett megtartani ezt a központi rendezvényt. De a szervezők szétosztották eseményekre, s több helyen, egy időben tartották meg külön-külön, és így mégis egységes lett az egész.

Nagy István a Vajdasági Magyar Folklór Központ szakmai tanácsadója, Szabadka (Délvidék) Összegezve a másfél napot, én meg vagyok győződve, hogy Szakál Gizella említett az előbb Kecskemétbeli dolgokat - a három nap elmúltával is úgy fogunk távozni, hogy ha négy év múlva megint találkozunk, ugyanarról fogunk beszélgetni. Én semmi szépet és jót nem fogok mondani, mert énnekem ez természetes, normális dolog. Csupa rossz és negatív dolgot fogok emlegetni. Akinek esetleg ez kevésbé tetszetős, an-

88

A magyarságtudat nak nem muszáj engem meghallgatnia. Zavaró először is, a három napból az első másfél napnak az elmúlása után az, hogy semmi kézzel fogható dolgot igazából nem kaptam, és azt hiszem, hogy gyakorlati szempontból a többiek sem. Továbbra is múlik az idő, általában hosszúak a hozzászólások, a levélben 5 perc volt föltüntetve. Senki, még a szervezők se tartják magukat ehhez az időhöz. A magyarságtudattal kapcsolatban Egri István jól jegyezte meg Dukrét Géza bátyánk hozzászólásához, hogy a volt és a jelenlegi pedagógusok oktatnak, viszont jó volna, ha a civil szervezetek nevelnének. Minekünk, határon túli magyaroknak nemcsak az a nagyon fontos dolog, ami itt most központi téma, a magyarságtudat. Hanem az, hogy a magyarságtudat mellett ezt a nagy magyarságtudatunkat hol fogjuk leélni: az anyaországba vagy Amerikába kivándorolva, vagy pedig határon túli kisebbségi magyarként? A Vajdaságban - nem mondom, hogy máshol is így van, de föltételezem - általában azok a vezető emberek, az intézmények, szervezetek vezetői, akik az elmúlt kommunista érában nőttek föl, szereztek diplomát, keresték a kenyerüket, biztosították életükhöz a megfelelő feltételeket. Ezek azok az emberek, akik tehettek volna valamikor valamit, most ismét tűzközelben vannak. Az eredmény pedig az, hogy a Vajdaságból elvándorolnak a fiatalok. Úgy hiszem, Erdélyben ez szintén tapasztalható. Elvándoroltak, főleg azok, akiket ezek a pedagógusok oktattak, és akiket a nem létező szervezetek nem tudtak nevelni. Az oktatásnak ez lett az eredménye. Kitüntetnek a Vajdaságban is olyan nyugdíjba vonult úriembereket, tanárembereket, akiket nagyon nagyra tart a közösség, közben előbb-utóbb, egy-két puskadurranás után egyszerűen lelépnek, és otthagynak bennünket, mert ők olyan szép nagy magyarok, hogy elmennek legalább Magyarországra, rosszabbik esetben tovább. Arról viszont ne is beszéljünk, hogy ezek az emberek olyan jó munkát végeznek, hogy a saját gyerekeik ezekben a munkákban nem tudnak részt venni, mert mindegyik Magyarországon van, legalább továbbképzésen, iskolában. És utána persze, hogy itt maradnak, mert már kinn vannak 6-10 éve legalább. Ha ez a téma föl van vetve, ezt némileg másként szeretném, ha hallanánk. Miként lehet úgy magyarságtudatra nevelni a meglévő határon túli közösségekben, hogy azok, akik hallgatják, három év múlva ne kerüljenek át Magyarországra vagy a nagyvilágba, hanem maradjanak ott, ahol születtek, és ott ténykedjenek. A magyarságtudatra nevelés nem ennyire egyszerű, mint ahogy itt eddig tárgyalva volt, ez sokkal összetettebb. Erről csak elmélkedni tudunk, és amint mondtam, itt nem tudunk semmi kézzel fogható eredményt produkálni. De azért remélem, hogy a három napos időszak második felében valami kézzel fogható dolgot is meg tudunk fogalmazni.

89

A magyarságtudat

Lőrincz László a Nagyenyedi Bethlen Gábor Baráti Társaság elnöke (Erdély) A magyarságtudat első számú eszköze a beszéd, maga a nyelv. És vannak az idegen nyelvek. Mindkettő szolgálja az információközvetítést, a fejlődést stb. Ezt nagyon sok fórumon megtárgyaljuk, kisebb-nagyobb körökben, vagy leírjuk és megjelenik. De mindez nem elegendő ahhoz, hogy ki tudjunk küszöbölni bizonyos akadályokat, ha az információ közvetítés szempontjából nincs nemzetközileg elismert, törvényes, jogi formában megfogalmazva, és szakmailag is meghatározva. A nyelvgyakorlás területén van két irányzat. Egyik az ösztönzés a nyelvtanulásokra: az anyanyelv és az idegen nyelvek. A másik pedig a tiltások. A tiltásokkal kapcsolatban, Romániában ismerjük a problémát, hogy mióta kínlódunk az anyanyelven való oktatás jogával minden vonalon. De ezt a dolgot így, kicsi harctéren elintézni nem lehet. Csakis a nagyhatalmak tudnak valamit tenni, hogy ne lehessen azt mondani, hát igen, de hát kikerül az orvos az egyetemről, és az állam hivatalos nyelvét nem tudja… Ez - persze - nem igaz, de ezeket mi hiába mondjuk el ezerszer magunk között és érzelmeskedünk vele, ha az anyanyelv használata nincs nemzetközileg elismerve és jogilag törvénybe elhelyezve. Visszaemlékszem, hogy a forradalom napjaiban találkozást szerveztek Kolozsváron a Bolyai Egyetem visszaállításáért. Akkor a bukaresti TV felhívta a figyelmet, hogy vigyázzunk, mert provokáció, robbantás lesz. Ha majd eljön az ideje, akkor az állam mindent megold törvényesen. Íme, ennek azóta sem jött el az ideje! Nincsenek a kezünkben hivatalos, nemzetközi eszközök, amikkel harcolni tudjunk. Esetleg kicsi csatákat nyerhetünk, de hiába, ez nem elegendő. Mindnyájan azt hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos az, hogy helyesen beszéljünk. Ennél csak egy fontosabb, az, hogy mit beszélünk.

Romhányi András A civil szervezetek a jelenlegi helyzetben valóban legfeljebb csatákat nyerhetnek. Ha komoly civil társadalmat létre tudnánk hozni, akkor már háborúkba is bele tudnánk szólni.

Balla Zoltán a Humán Reform Alapítvány elnöke, Székelyudvarhely (Erdély) A Dukrét Géza által javasolt témát járjuk körbe, és én csatlakoznék azokhoz, akik felhívták a figyelmet, hogy próbáljunk meg konkrétabbak lenni. Véleménye van mindenkinek bőven, hozzászól, kifejti, de az még semmi. Ha műhelyt alkotunk, akkor esetleg meg tudunk konkrét

90

A magyarságtudat problémákat fogalmazni, projekteket megtervezni, amelyek ötletként például alapját képezhetik olyan - szakemberek által történő - kerettantervek kifejlesztéséhez, amelyek iskolán kívül, népfőiskola keretében meghatározzák az általánosan fontos tudnivalókat arról, hogy milyen az a polgár, milyennek kell lennie az embernek ebben a kontextusban. Nem az a kérdés, hogy mi a magyarságtudat most és a múltban. A feladat az, hogy világ fejlődése alapján meghatározzuk, hogy körülbelül milyen lesz ezután, s a jövőben elhelyezni, megfontolva azt, hogy merre halad a világ. A polgárt kell nézni. A polgárnak kell megélnie, neki kell a társadalmat építenie, neki kell az egész civil társadalmat mozgatnia. Ennek egyik része a magyarságtudat. Ha egy ilyen, általános, népfőiskolai, alternatív, nem iskolában használatos, permanens oktatásra alkalmas kerettantervet elkészítésében esetleg érdekelt valaki, én keresem a partnereket, szívesen részt veszek benne.

Romhányi András Többen a konkrétumot sürgetik. Azt kell mondanom, hogy ez nagyon nehéz dolog. Több országból jöttünk, nem mindenki ismeri egymást. Kérem, ne legyetek türelmetlenek! Itt most a bizalom megteremtése történik, a hiánypiramis legalsó fokán vagyunk. Csak utána jön az együttműködés, és az összes többi.

Farkas Miklós a Gaudeamus Alapítvány elnöke, Segesvár (Erdély) Nagyon fontos a magyarságtudatot ápolni, fenntartani olyan szórványhelyzetben, ahol a gyereknek negatív magyarságélményei vannak. Ahol rászólnak, hogy ne beszéljen magyarul, vagy a szüleit elbocsátják az üzemből, mert magyar. Másként merül fel a kérdés Székelyudvarhelyen vagy ott, ahol a gyerek számára az, hogy ő magyar, az teljesen természetes létállapot. Szórványhelyzetben, például Segesváron, mikkel próbálkozunk? Ott van Fehéregyháza, a Petőfi-kultusz, ezt ápoljuk állandóan. Az 1848/49-es emlékünnepségek alkalmából, négy sorozatból álló előadást mutattunk be 15 helységben. Nagyon kedves élményünk, hogy amikor az egyik szórványhelyen a Kossuth-nótákat elénekeltük, a végén odajön egy öreg bácsi, s azt mondja: tanár úr, ebből nagy baj lesz, ha Önök innen kimennek, magukat várni fogják. Mondom neki, semmi baj, eljött az ideje, hogy ezeket már el lehet énekelni. A gyereknek éreznie kell, hogy nemcsak hátrányok járnak azzal, hogy ő magyar. Hanem az is, hogy büszke lehet a történelmére. Osztályfőnöki órákon az erdélyi magyarság történetét bemutató sorozatot vezettünk be, a sepsiszentgyörgyi anyag felhasználásával. A Duna Televízió

91

A magyarságtudat által meghirdetett Haza a magasban vetélkedőre 15 gyerek jelentkezett, 25 verssel, nagyon komolyan vették, ezzel még egy lépést tettünk. Például az egyik gyerek 30 szakaszos verset mondott el és tökéletesen. A román kolléga is megdicsérte a gyereket, mondván, én nem gondoltam rólad, hogy ilyen szépen tudsz szavalni. Ezek olyan élmények, amelyek azt mutatják, hogy a gyerek büszke arra, hogy ő magyar. Lényeges ilyen élményt adni a gyereknek ott, ahol túl sok a negatív élmény.

Szakál Gizella a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség alelnöke, Székelyudvarhely (Erdély) A magyarságtudatra nevelést nemcsak civil szervezeti tevékenységem során végzem, hanem tanítóként beépítem tulajdonképpeni munkámba, felhasználom az iskolában. Romániában második éve az oktatási kerettanterv megengedi választott tantárgy tanítását. Ez lehet bármi, amit a tanerő jónak lát. Tehát szabad kezet adnak nekünk arra, hogy egy választott tantárgyat taníthassunk. Én ezt arra használom fel, hogy a magyarságtudatot alapozom meg I-IV. osztályban. Négy évre dolgoztam ki ütemtervet, ezt követem. E tanórák keretében népünk szellemi és tárgyi értékeit ismertetem a gyerekeknek. Ezt a fajta oktatást, foglalkoztatást a gyerek is szereti, a szülő is értékeli. Az igazgatóság is elismeri a munkám. Ezáltal nekem is sikerélményem van, s ez elégtétel is valahol. És úgy érzem, hogy teszek is a magyarságtudat kialakításáért. Ahhoz, hogy ebben eredményt lehessen elérni, legelőször is a pedagógus maga legyen példakép. Felnézzenek rá a gyerekek meg szülők is. Az elsős gyereknél az alapokkal kezdem: népi gyermekjátékokkal, népi mondókákkal, népdalokkal, népmesével. Játékosan, nem a tanórák szigorú rendje szerint. Másodikban a népi tárgyi gyermekjátékokkal ismerkedünk. Múzeumba megyünk, faluról kell behozni népi gyermekjátékokat. Ezekkel elbíbelődünk, játszunk, és ha tudunk, készítünk is. Játszóházat szervezek. Helyi rendezvényekre viszem el a gyerekeket, tájházakat mutatok be. Elmegyünk népművészekhez műhelylátogatásra. A civil szervezeteken keresztül bútorfestést, korongozást, csontfaragást, szövést meg egyebeket mutatunk be a gyerekeknek. Harmadik osztályban az ünnepek köré csoportosuló szokásokkal ismerkedünk: Mikulás, karácsony, farsang, húsvét, pünkösd, búza ünnepe. Családi ünnepek köré csoportosuló ünnepekkel foglalkozunk: lakodalom, katonabúcsúztató, tollfosztó. Úgy állítom össze a programot, hogy évzáróra egy-egy katonabúcsúztatót, lakodalmast tanítok be. Tehát amit a gyerek évközben megtanult, elsajátított, azokat el is szerepelje. Így

92

A magyarságtudat a szülő is látja a munkánk eredményét, és elégtétel a gyermekeknek is, hogy színpadra visszük. A negyedik osztályban népmese-feldolgozásokkal foglalkozunk, anyanyelvi vetélkedőt szervezünk. Bekapcsolódunk a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedőbe. A családfával foglalkozunk. Textíliafestést tanulunk növényekkel, kenderfeldolgozást, szapulást. Egyéb témáink: fűben-fában egészség, népi gasztronómia, boncolgatjuk a disznóvágást. A gyerekek ahány faluból jönnek, elmondják, hogy ott milyen szokások vannak. A kirándulásainkat is tudatosan állítjuk össze a négy év során. Első osztályban Korondra viszem, aztán a Szentléleki Múzeumot mutatom be. Második osztályban a Benedek Elek Emlékházhoz látogatunk, megnézzük Vargyason a festett bútorokat, meglátogatjuk a faragókat. Kirándulunk a Szent-Anna tóhoz, itt a legendákat is bekapcsoljuk. Harmadikban a Lázár-kastélyt nézzük meg, és a dánfalvi kerámiát ismerjük meg. Utána már össze is tudjuk hasonlítani a dánfalvi kerámiát a korondival. Nagyjainkról tanulunk, olyanokról, akikkel a tankönyvek nem foglalkoznak: Orbán Balázsról, Kőrösi Csoma Sándorról, Gábor Áronról. Élmény ez a gyerekeknek. A tavaly nyáron például sikerült elvinnem a gyerekeket egy kárpát-medencei magyar gyerektalálkozóra. Felléptünk népi gyermekjátékokkal, és itt érezte a gyermek azt, hogy mennyire nagy érték, amit ő megtanult. Az, hogy nekünk tapsolnak, hogy a Duna Televízió mutatja. Képes volt egész nap próbálni. Észrevette, hogy oda kell figyelnie arra, amit előad, érték az, amit bemutat. Azt is látta, hogy ezáltal eljutott egy más országba, megnézte a parlamentet, és nem sorolom. Egy másik dolog, ami szintén a magyarságtudattal kapcsolatos, a vegyes házasságok. A tegnap már felvetődött a kérdés és beszélgettünk is róla, hogy mit lehetne tenni a vegyes házasságok megelőzésére. Úgy gondolom, hogy a gyerekre, fiatalra hatással van az irodalmi élmény. A régi tanítványaim is visszajárnak, elbeszélgetünk, könyveket cserélünk. Saját gyerekemnél úgy látom, hatott. Nem is gondoltam, hogy például egy Wass Albert könyv mennyire meg tudja változtatni a fiatalok gondolkodásmódját. Véletlenül került a gyermekem kezébe a Kard és kasza, szinte azt kell mondanom, a legelső könyve volt. Utána már kérte az Adjátok vissza a hegyeimet, a Kastély árnyékában stb. Nagyon sokan ismerik ezeknek a könyveknek a tartalmát, lényegét. Pedagógusokra hárulna ez a feladat, akik a 9-12. osztályban tanítanak, nem tanítókra. Remélem, hogy a pedagógus kollégák, magyar szakosok rávezetik erre a gyerekeket, s a fiatalokban kialakul a magyarságtudat. A fiam, azóta kezdett kutatni a családfánk iránt, azóta érdeklődik történelmünk iránt, amióta olvasta ezeket a könyveket. Pedig neki másfajta a késztetése, történelmi vetélkedőkön csillogtatta a tudását. Visszajáró tanítványaimban is megmozgattak valamit a Wass Albert

93

A magyarságtudat könyvek. Ezek a gyerekek nem rázzák magukat holmi fülbevalókkal, nem öltözködnek maskarába. Ezeknek a gyermekek a szívében melegség él, és lelkileg gazdagok, éppen attól, hogy ilyen könyveket olvasnak.

Romhányi András Sebő Feri a következőt mondta egyszer: nehogy azt gondoljuk, hogy azok a szép népdalok, amiket mi megtanultunk, ismerünk, azok mindig úgy hangzottak el, ahogy mi azokat ismerjük. Hanem mindig azok a népdalok maradtak meg, - és általában a magyar nemzeti kultúrából is mindig azok az elemek maradtak meg, - amelyeket a fiatalság hajlandó volt átvenni, - persze - abban a formában, ami éppen akkor volt divat. Tehát, amennyiben nemzeti kultúránkat valami vélt vagy tényleges archaikus formában szeretnénk továbbörökíteni, akkor az várhatóan nem fog sikerülni, mert a fiatalság azt, olyan formában - nagy valószínűséggel - csak kicsi részben (vagy sehogy sem) lesz hajlandó átvenni. Tudomásul kell venni, hogy a mindenkori divathoz kell igazítani a dolgot, s akkor meg fog maradni ez a kultúra. Az és csak az marad meg, amit a fiatalság átvesz. A többi - persze - konzervben: hangzóanyagon, filmen megmaradhat. De a nemzet élő kultúrájává, a kultúra élő részévé nem fog válni.

Horkay Sámuel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szervezetének általános alelnöke A nemzettudathoz szeretnék hozzászólni. Itt - gondolom - jórészt tanáremberek vannak jelen. Én civilben gépészmérnök vagyok. A nyelv tisztaságáról is volt itt szó. Hadd tegyem hozzá, a magyar műszaki nyelvnek, - ami különben igen kifejező, hála Pattantyús Ábrahámnak és a többieknek, - is tisztának kellene lennie, különösen kisebbségi vidékeken, mert bizony nálunk az állam nyelvén használják a szakkifejezéseket. Most nem Józsi bácsiról beszélek, ha lerobbant a kocsija, hanem a szakemberekről. Ez a probléma megvan nemcsak Kárpátalján, hanem Erdélyben is, Szlovákiában is. Óraadó tanár is vagyok a gimnáziumban, műszaki rajzot tanítok. Hogy jön ide a nemzettudat? Úgy, ha az ember megmondja a gyerekeknek, hogy Puskás Tivadar is ért annyit, mint Edison. Mindenféle szakmában, tevékenység terén be lehet a gyerekbe csepegtetni a nemzettudatot. A kisgyerek nagyon fogékony, olyan az agya, mint a szivacs, nem mindegy, hogy mit szí magába. Most nagyon nagy a kísértés, hogy nekimenjek az anyaországi tömegmédiának! És itt van a szülőföldhöz való kötődés is. Csakugyan helyi példákon kellene ezt gyakorolni, mert az már érdekelni fogja a gyermeket. A

94

A magyarságtudat pedagógusszövetség kiad egy Irka nevű gyermeklapot. Kárpátalja központjában, Beregszászon Irka-tábort szerveznek az olyan szórványokban élő gyerekeknek, ahol nincsenek magyar tannyelű iskolák. Itt már valamivel magasabb életszínvonalat van alkalma megtapasztalni, mint ahonnan jött. Aki pedig esetleg már átjön Magyarországra, az találkozik itt egy viszonylagos anyagi jóléttel, és kulturáltabb viselkedési formával. Ha huzamosabb ideig, két-három hétig sikerült lennie egy szervezettebb, rendezettebb köznapi életben, ő ezt, mondjuk így, első olvasatban magyar sajátosságnak fogja fel, erősödik a kötődése, az identitástudata. A Tiszaháton, Tiszapéterfalván minden évben népzene-, néptáncés népművészeti tábort működtetnek. Igen népszerű, nem győzik az igényeket kielégíteni. Itt utalnék vissza a helyi hagyományok ismertetésének a jelentőségére. Ugye, Kárpátalja Szovjetunió volt, azt ne részletezzük. Az ilyen táborokban a gyerek meg fogja élni nemcsak azt, hogy azért nyomnak el, azért vagyok hátrányos helyzetben, mert magyar vagyok, hanem találkozik a magyar kultúrával, ezen belül a népi kultúrával. És ez meg fog benne maradni. És nem lesz kisebbségi érzése, tudatosulni fog benne, hogy a magyar kultúra, ha nem is több vagy jobb, mint bármelyik, de minden esetre helye van a többi között, és büszke lehet rá.

Házy Bakó Eszter az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke, Brassó (Erdély) Brassó szórványvidék, végvár az is. Habár 35 ezer magyar él a városban szétszórtan, ez a lakosságnak mindössze 8%-a. Egyszerre nem is lehet úgy összehozni ezt a tömeget, hogy mind együtt legyünk. Brassó hagyományosan toleráns város, a magyarság mindig fenntartotta magát, mindig is büszkék voltunk arra, hogy magyarok vagyunk. Mindig megálltuk a helyünket, bár ez sokszor kétszeres munkába került, mert mindig többet kellett dolgozni azért, hogy elismerjék az embert. De ez megérte, és jó volt így cselekedni. Elég jó viszonyban vagyunk a román szervezetekkel is. Elmondom, mit teszünk a magyarságtudatért azon kívül, hogy megünnepeljük nemzeti ünnepünket. Habár az utóbbi időben a március 15-i ünnepségek némileg kezdtek elhajolni, mert a politikusok kihasználják arra, hogy magukat mutogassák. De azért csak megtartjuk. Ezen kívül rendhagyó történelmi sorozatot indítottunk az iskolákban. A magyar történelmet párhuzamosan mutatjuk be annak valóságvetületével. Multimédiás előadássorozat, bekapcsolódott a brassói Transilvania TV magyar szerkesztősége és a Brassói Lapok. Közösen szervezzük, és persze, az Áprily Lajos Középiskola.

95

A magyarságtudat Azért, hogy a mai diák el tudja fogadni, jobban magáévá tenni azt, hogy mit jelent magyarnak lenni, és mi volt régebben, egy fiatal tanárnőt - aki öt-hat éve még az Áprilyban tanult - hívtunk meg erre az előadássorozatra, s nem egy nyugdíjas történelemtanárt. Elvállalta, és nagyon sokat dolgozik ezért. A diákok nyelvén, néha öniróniával mutatja be a magyar történelmet. Az első órákra nem volt megszabva, hogy ki vegyen részt. Teljesen szabad volt, lehetőségként kínálva az érdeklődőknek. De már a harmadik órára nagy tömeg gyűlt össze, éppen ezért, mert a tanárnő nem mellveregetéssel és kokárdával vonult oda. Előadásmódja, stílusa közel állt a diákokhoz. Minden órát, szombat délelőttönként bemutatja a helyi TV-társaság, román feliratozással. A visszajelzések alapján sokan nézik. Az ezeréves államiság kapcsán videokazettát szeretnénk megjelentetni. A Brassó megyei várakat, várromokat vagy azok hűlt helyét akarjuk bemutatni, a műemlékeket. Hangaláfestésként irodalmi szövegeket, verseket és odaillő zenét is összeválogatunk.

András Mihály a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, Csíkszereda (Erdély) Sok minden hozzátartozik a magyarságtudatunkhoz, elsősorban anyanyelvünk, de van egy táncolt, énekelt, zenélt anya- meg apanyelvünk is. A részletekben, a minőségi részletekben bújik meg a magyarságtudat. Felhívták már néhányan a figyelmet arra, hogy próbáljunk valami konkrétat is tenni közösen. A Magyar Kollégiummal van egy közös elképzelésünk, amihez az önök segítségét kérjük. A Hargita Együttessel meg szeretnénk látogatni a Kárpátmedence mindazon magyarlakta vidékét, ahol közönségünk lesz, és ahol együtt tudunk működni a helyiekkel. Műsorunk elsősorban a székelység kultúráját viszi színpadra, de a teljes Kárpát-medencét is megjeleníti. Ezeken az előadásokon felléphetnek velünk együtt a helyiek is. Ez nemcsak az összetartozás érzését fogja erősíteni mindannyiunkban, hanem arra is jó lesz, hogy a mi székely legényeink, lányaink megtapasztalják, hogy Magyarország körül mindenhol élnek magyarok: Kárpátalján, Délvidéken, Felvidéken, bárhol. És arra is jó lesz, hogy az ott lévők találkozzanak velünk. Van miről beszélnünk egymással, mert hasonlók a gondjaink, hasonló a jelenünk és a jövőnk. Sokkal jobban talál a szó egymás között, mint az anyaországiakkal. Ezt nem sértésnek szánom, de úgy néz ki, hogy ez tény. Kérem önöket, ha úgy gondolják, hogy ehhez a kárpátmedencei turnéhoz csatlakoznának, melynek neve Hargita 2000 és

96

A magyarságtudat szeptemberre tervezzük, akkor szóljanak. Ez konkrét lépés lenne az együttműködésben, a személyes és kulturális kapcsolattartásban.

Elekes András a Jakab Antal Tanulmányi Ház rektora, Csíkszereda (Erdély) A magyarságtudat elsősorban azzal az érzéssel kezdődik, hogy ki vagyok én. Ez érvényes olyan szempontból, hogy milyen belső, lelki és szellemi kvalitásaim, adottságaim vannak, milyen a testalkatom, milyen magas vagyok, mekkora az orrom stb. Ehhez hozzátartozik az a tény is, hogy magyar vagyok. Tekinthetjük ajándéknak, adottságnak, ebbe beleszülettem, erről nem tehetek. Ebben a felgyorsult időben rengeteg kihívásnak van kitéve a személyiségem. Ezeknek a kihívásoknak szeretnék megfelelni. Ezért szellemileg, lelkileg bizonyos viselkedésmódokhoz igazodom, ami önmagában nem rossz. A baj akkor adódik, amikor úgy próbálunk megnyilvánulni, ami nem felel meg a természetünknek. Ez olyan, mint amikor nem tudom elfogadni, hogy milyen a hajam színe, vagy nem tetszik az orrom, és plasztikai műtétnek vetem alá magam. Sokszor ilyen kihívás - nem annyira a magyarságunk, hanem éppen az, amikor nem egészen jó pozíció, ha magyarok vagyunk. Ennek a következményeit láthatjuk, nemcsak a szórványban, nemcsak ott, ahol a közösségnek tényleg nincs meg a megtartó ereje, hanem ott is, ahol tömbben élnek a magyarok. Ha egy-kettő ilyen-olyan módon kiszakad, akkor sajnálatos módon már sehol sincs a magyarsága. Elsősorban a családban lenne nagyon fontos a személyiség fejlesztése, személyiségünknek, önmagunknak a vállalása, akik vagyunk. Ezzel együtt pedig vállalni azt is, hogy magyarok vagyunk. Akkor is, ha pillanatnyilag ebből nem sok előnyünk származik. A másik dolog, hogy a személyiségemet valakivel együtt, vagy valakivel szemben élem meg, de semmiképpen sem valaki ellen. Ez érvényes az önmeghatározásomra, hogy ki vagyok. Magyarságtudatunkat nem valaki vagy valakik ellen kell megélnünk, hanem valakikkel szemben, valakikkel együtt. Ennek egyik fontos összetevője az, hogy abban a jelenlegi áldatlan állapotban, amiben vagyunk, tudatosítanunk kell azt is, hogy ez történelmileg is valaminek a következménye, és nemcsak annak a trianoni szerződésnek. Személyiségünk elfogadásából, önmagunknak megéléséből kiindulva - természetesen abból a szempontból, hogy nem a másik ellen, hanem a másikkal együtt, közösen - talán valamit segíthetünk.

97

A magyarságtudat

Doboly Beatrix az EMKE Vajdahunyadi Szervezetének elnöke (Erdély) Dél-Erdélyből, Vajdahunyadról jöttem, szórványvidékről, ahol a lakosságnak 6,5%-a magyar. Az, hogy hányan vállalnak ma nálunk közösségi munkát, erre jellemző, hogy egyben RMDSZ megyei alelnök is vagyok, valamint a Hunyadi János Humanitárius Társaság kuratóriumi tagja stb., nem sorolom az összest. És ez nem azért van, mert funkciókat szeretek halmozni. Ha a zenei nevelés Kodály szerint születésünk előtt kilenc hónappal kezdődik, akkor miért ne lenne ez érvényes a magyarságtudatra, magyarságérzésre is. Az ilyen irányú nevelés bizonyítottan a tanítók feladata is. De már csecsemőkorban el kellene kezdeni, az óvodának is erre kellene nevelnie, ezt az érzést kellene felébresztenie. Középiskolás tanár ezt a hiányt már nem pótolhatja. Úgy érzem, nagyon sokat tanulunk itt egymástól. Sokszor elhangzott, hogy szabad akaratból vagyunk itt. Ez nem egészen igaz, mert egyfajta belső kényszer késztet bennünket arra, hogy civil szervezeteket hozzunk létre, melyeknek fő célja éppen a magyarság megtartása. Művelt embert sokkal nehezebb eltiporni. Otthon az érezheti magát a hazában, aki gyökereit, hagyományait, műemlékeit, helytörténetét, a hozzájuk fűződő emlékeket, kulturális örökségünket ismeri. Belőlük erőt, önbizalmat merít, tovább élteti őket, és teret érez önmaga megvalósítására is. Nem anakronisztikus a hűség egy tájhoz, ha ráébredünk, hogy a táj, a közösség milyen értékeket adott kultúránknak. Vajdahunyad, Déva, hatalmas történelemalakító neveket, személyiségeket adott nemcsak a magyarságnak, de egész Európának: Hunyadi János, Mátyás király. Ha más nem, Vajdahunyad, Déva dicső múltja a megmaradásra és megtartásra kötelez. Kötelez Petőfi Sándor Vajdahunyadon termett verse, melyet 1849. április 14-én, vajdahunyadi látogatásakor írt. S a megye 1848/49-es emlékhelyei. Történelmünk és irodalmunk nagy szellemei. Szilágyi Erzsébet, Hunyadi László, Török Bálint, Török János, Tinódi Lantos Sebestyén, Bethlen Gábor, Bethlen Kata, II. Apafi Mihály, Thököly Imre és Zrínyi Ilona, Szécsi Mária, a Murányi Vénusz, Izabella királynő, a Déván egykor őrzött korona, Dávid Ferenc, Bem apó stb. Ki lehet-e hagyni e neveket múltunkba nézve, vagy feledni őket jövőnkbe tekintve? Hunyad és Déva várának kövei sokat beszélnek, ha hozzáértő és szeretettel feléje hajló ember vallatja őket. Nem a honismereti népfőiskolánkról, nem a rendezvényeinkről, hanem egy kisebb projektünkről szeretnék beszélni, a Szomszéd várak nevű helytörténeti, kulturális és honismereti jellegű, háromfordulós nemzetközi vetélkedősorozatról, amelyet 1997/98-ban szerveztünk. Hasonló méretű és jellegű rendezvényre, sem más magyar, de többségi román szervezet sem vállalkozott ez idáig megyénkben.

98

A magyarságtudat Tudtuk, hogy nem könnyű feladatra vállalkozunk, de erkölcsi kötelességünknek, szívügyünknek éreztük, hogy a magyar vonatkozású történelmi, irodalmi emlékhelyeinkre, műemlékekre felhívjuk szórványmagyarságunk figyelmét. Tudatosítsuk másokban is, hogy évszázadok kigyöngyözött értékeinek hordozói, az örökösei vagyunk. A magyarság kulturális központjaitól távol, kritikus szórványvidéken, itt és most fokozatosan fontos, elodázhatatlan feladatunk ez. Minden késlekedés végzetes lehet. Nem könnyű megmaradni ma Hunyad megyében magyarnak. A gazdasági válság, a létbizonytalanság, munkanélküliség nem kedveznek az anyanyelv, a hagyományok, a nemzeti kultúra ápolásának. Különösen ilyen vidéken, ahol a magyarság egy része el van románosodva, más részének magyarságtudata olyan, mint a gyertyaláng a szélben. Szerencsére, van azért, aki szabad idejének nagy részét a közösség újraépítésére, értékeinek ápolására, továbbadásra áldozza. A Szomszéd várak vetélkedő, előzetes megbeszélések után, Hunyad és Baranya megye várairól szólt: Vajdahunyad, Déva, Siklós, Szigetvár… A csapatok 10-14 éves korú diákokból és a felkészítőkből álltak. Nagyszámú gyermek és felnőtt kapcsolódott be valamilyen formában: szülők, szervezők, zsűritagok, az élő versenyek nézőközönsége. Az első fordulóban a diákok a felkészítők segítségével adatokat szereztek be, megírták a dolgozatokat. A dolgozatok bizonyítják, hogy saját helytörténetük alapos megismerésére törekedtek, a helyszínen ismerkedtek a várakkal, idős embereket faggattak, dokumentálódtak. Kolozsvári ismerősöket is kérdeztek, nemcsak helyben kutakodtak. A második fordulóban összegző dolgozatokat cseréltünk ki Baranya és Hunyad megye között, és megyei szinten zajlott le a vetélkedő. Videokazetták is készültek. Az már más kérdés, hogy a szigetvári kazetta minősége számunkra olyan megirigylendő volt, hiszen nekik a helybeli TV készítette, mi meg csak amatőr eszközeinket használhattuk. A harmadik forduló, egyfajta utazó-döntő volt, ahol a mi Hunyad megyei csapataink Baranya megyében, a Baranya megyeiek pedig nálunk vetélkedtek. Óhatatlanul láttuk a különbséget a Baranya megyei és a Hunyad megyei helyzet között. Amit Baranyában az önkormányzatok, az iskolák, a Szivárvány gyermekház szervezett, intézményes keretek között, a diákok szabadidejének tartalmas és nevelő, személyiségfejlesztő kitöltésére, mi itt, teljesen önkéntességi alapon, szabad időben, munkaidőn kívül, sőt, talán valamennyire ár ellen is végeztük. Az anyagi lehetőségeket, a rendelkezésünkre álló pénzt sok leleményességgel, személyes kapcsolatok kihasználásával, és sok önkéntes munkával igyekeztünk pótolni. Nagyon sok mellékterméke lett ennek a versenynek. Gazdag - írás, kép, rajz, fotó és videó - anyag gyűlt össze megyénk magyar emlékhelyeiről, emlékműveiről, a településekről és magáról a vetélkedőről. Oklevelek, emléklap készült a résztvevőknek. Siker-

99

A magyarságtudat élményt nyújtott a gyermekeknek. A szórványban élők egy részének erősödött a magyarságtudata, úgyszintén érzelmi kötődése a közösséghez. Azon kívül iskolai kapcsolatok jöttek létre, melyek a mai napig is léteznek. Kölcsönös táborozási lehetőségek, amelyeket kihasználnak. Ez személyes tapasztalat, egy, azon rendezvények tapasztalatai közül, amelyekkel a szórványban próbáljuk erősíteni a magyarságtudatot.

Nagy István a Krasznáért Alapítvány elnöke, Kraszna (Erdély) Úgy érezem, hogy elsősorban mindenki saját magát szeretné bemutatni, nem pedig közös érdekeinkről beszélni. Ha mindenki elmondaná azt, amit az elmúlt tíz évben, vagy amit az elmúlt 5-6 évben tett, az legkevesebb egy-két napba telne, de ennek most semmi értelme. A beszédeket le kéne rövidíteni 2-3 percesekre, hogy kicsit operatívabban menjen. Én úgy fogom fel a Fórumot, hogy ez egy ötletbörze. Mindenki mondjon el néhány ötletet, és ki, miként tudja ezt megvalósítani, az már saját magára tartozik. A témához hozzászólva: amit én nagyon hiányolok, - elsősorban a Szilágyságban, mivel ott élek, - az az iskolai szellemnek a hiánya. A magyarságtudatot elsősorban az iskolában lehet ténylegesen bevinni a gyerekek lelkébe. Otthonról már sajnos nem. Az elmúlt 40-50 esztendő legtöbb családból kiölte a magyarságtudatot. Viszont nagyrészt hiányoznak azok a nevelők is, akik elkötelezettségből tanítanak, nem pedig mesterségként fogják fel a nevelői pályát. Egyelőre csak ennyit szerettem volna mondani.

Borbély Emma a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke, Kibéd (Erdély) Nemcsak a gyerekeket kell magyarságtudatra nevelni, hanem a felnőtteket is. Higgyék el, nagyon nagy szükség van erre, tapasztalatból mondom. A télen elindítottam Kibéden a nők számára egy 17 témából álló sorozatot. Az első ülésekre megjelentek 10-15-en, de utoljára 60 személy is összegyűlt. Előadókat hívtam meg, akik értették a témát. Államalapító Szent István, a Szent Korona, Széchényi a nagy magyar és sorolhatnám a témákat. A végén már nem fértünk be a terembe, és mindenki lelkesedett. Itt szeretném felhívni a figyelmet a nők szerepére. Különben kiszámítottam, körülbelül 35% most a hölgyek jelenléte. Higgyék el, na-

100

A magyarságtudat gyon nagy szerep hárul az anyákra. Sokan nem tudják, hogy mit jelent ez. De ha foglalkozunk velük, akkor továbbadják a következő generációnak. Hiszem, ha ezt megpróbálják, akkor hasonló sikerélményben lesz részük, mint nekem volt a télen. A Mátyusok segítségével felkutattam Kibéd nemes családjainak címereit. Azt a tudatot próbáltam átadni, hogy ha a más nemzetiségűek a bolhából is elefántot csinálnak, akkor, ha mi itt voltunk, és akiknek nemesi címere is volt, hát azt büszkén mutogassák, tegyék ki berámázva a falra. Tudja az a gyerek is, hogy ez a család itt élt már 1499-től vagy 1412-től, amikor nemesi oklevelet kapott X és Y a vitézségéért.

Khell Ödön a Gábor Áron Kulturális Alapítvány elnöke, Bereck (Erdély) A kolléganő hozzászólását egészítem ki azzal, hogy a vakációkban - szabadegyetem keretében - a gyerekeknek is lehet hasonló történelmi vagy egyéb nevelő célzatú előadássorozatot beindítani. Ahol emlékházak vannak, és turisták jönnek látogatóba, ott az idegenvezető, a város, a falu történelmi nevezetességeit, a határában történteket olyan formában adja elő, hogy ez által táplálja a látogató magyarságtudatát. Borbély Emma kolléganővel beszéltünk itt arról, hogy hátha sikerül a nyár folyamán egy Gábor Áron Túrát megszervezni az udvarhelyiekkel, Kököstől Bereckig. Vagy Berecktől, ahol Gábor Áron született, végig Kökösig, ahol elesett. Megtekinteni ezeket a történelmi helyeket, hogy ez által is tudja az a gyerek, hogy Háromszék volt az 1848/49-es szabadságharcnak az a végvára, amely kitartott egészen a végsőkig.

Romhányi András Ehhez hadd tegyek annyit hozzá, hogy Csomakőrösön van egy Kőrösi Csoma Emlékház. Nem az újra gondolok, hanem a régire. Ott mindig van egy iskolás gyerek, aki felügyel arra, hogy a turisták ne vigyék el a házat. De ez a fiatal nem egyszerű múzeumőr. Köze van a házhoz. Nem arról van tehát szó, hogy ott van, és unottan végigvárja, amíg a vendég végignézi a kiállítást. Ellenkezőleg: tudja, hogy mi az a ház, amelyben dolgozik, tudja, hogy miért van ott, és innentől kezdve nagyon fontos neki a dolog.

101

A magyarságtudat

Zahoránszky Ibolya a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke, Máramarossziget (Erdély) A mi területünk olyan erősen szórványvidék, hogy sajnos nem tudunk dicsekedni a tanítónőkkel, ugyanis jó részük vegyes házasságban él, otthon románul beszélnek. Másrészt pedig nem kevesen vannak olyanok, akik román tanítóképzőt végeztek, s még az elemi magyar kultúrával sem rendelkeznek, s így nem is tudják azt átadni a gyerekeknek. A falvakon meg, a vidékeken vagy van, vagy egyáltalán nincs semmi. A Hollósy Simon Művelődési Egylet elindította a Ki, mit tud? művészeti vetélkedőt, annak érdekében, hogy vidéken is, minden olyan helységben, ahol már semmi sincs, legalább a szülőket tudjuk mozgósítani: tanítsák a gyerekeiket szavalni, énekelni, táncolni, vagy akármire, arra, amit tudnak, csak jöjjenek, és azt mutassák be a színpadon. Ez olyan sikeres mozgalommá vált, hogy most már mindenki ezzel foglalkozik. Felmerült azonban a kérdés, hogy mit tanítsanak, mert nincs megfelelő anyag. Szükségünk volna olyan könyvekre, amiket régebben a néptanítók kezébe adtak. Voltak bennük időhöz és eseményhez kötve kicsi színdarabok, versek, egyebek. Nem kellene ingyen, megvennénk pénzért, ha megfelelő szöveggyűjtemény volna. Ezt ki tudnánk vinni olyan helységekbe is, ahol még egy nyugdíjas tanítónő sincs, mint például Bocskón, s egy anyukának vagy apukának a kezébe adni, aki elvállalná, hogy egy kicsi magyar csoporttal előadást szervezzen. Mi kimegyünk a Hollósy részéről, valami támogatást tudunk adni, de nekünk sincs a kezünkben ilyen jellegű könyv. Lehetne ilyent szerkeszteni, gondolom, ennek a pénzen kívül nincs nagy akadálya. De hát, annyi mindent nyomunk ki, aminek semmi haszna nincs, vagy csak nagyon szűk kör olvassa! Viszont egy ilyen jellegű könyvre nagy példányszámban lenne szükség. Ez olyan fontos, mint egy darab kenyér.

Korodi Szabolcs Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretében működő Minimum Party Társaság (Erdély) Beszélünk történelemről, műemlékekről, népi hagyományról, nyelvről. Építész vagyok, végigjártam egyfajta iskoláját annak, hogy mi az; fölfedezni a saját műemlékeidet, néphagyományaidat, történelmedet, nyelvedre ráfigyelni. De a probléma úgy is feltevődik, és ezt így is fel kellene tennie mindenkinek, hogy ez a múltunk, hogy ez még nem a mi élő, mostani kultúránk. Gondolok itt azokra a fiatalokra, akik holtbiztosan nem elégszenek meg ezzel. Ilyen konzervatív megközelítésre holtbiztosan azt mondják, hogy hát igen, tényleg, de eljön Magyarországra, mert itt

102

A magyarságtudat kap valami mást is, olyan kultúrát pluszban, ami nemcsak a múltra vonatkozik, ami a jelen. Nagyon jó, hogy ráfigyelünk a múltunkra, ez mind kell, de nem lehet kizárólagos feladatunk a konzerválás. Mit jelent az, hogy alkotó ember, alkotó személyiséget előhozni valakiből? Ez külön feladat. Erre olyan vállalkozások kellenek, amilyenekkel például a mi társaságunk is foglalkozik: alkotótáborok, műhelytevékenységek, vetélkedők stb. Sokszor összemosunk problémákat. Gyakran beszéltek tűzoltásról, problémák nagyon sürgős orvoslásáról. De ez nem egyenértékű a műveléssel, és a művelés nem egyenértékű a művészettel. Konkrét példa, hogy Erdélyben semmiféle magyar alapítványi, vagyis Magyarországról betelepített vagy lehozott alapítványi rendszerben a művészet, mint olyan, nem jelenik meg önálló fogalomként. A művészet be van mosva a művelődésbe. A művészet külön kategóriaként való kiemelésén elsősorban azt a kifinomultabb problémafelvetést, azt a kvalitást értem, amire lassan mindenkinek rá kellene figyelnie azon túl, hogy ezekkel a tűzoltási, ezekkel az általános népművelői problémákkal foglalkozik. Mert ha nem, akkor az ifjú, - aki végigjárta az iskolát, és foglalkozott történelemmel, műemlékekkel, néphagyománnyal stb., - biztosan azt mondja hogy a közeg nem megfelelő, újat nem kap, a sajátját nem tudja kibontakoztatni. És akkor elhúz. Konkrét javaslat az, ami még nem valósult meg Erdélyben, hogy például az Illyés Közalapítvány keretében külön művészeti szaktestületet létrehozni. Két vagy három éve sor került egy általunk összehívott megbeszélésre, ahol igen konzervatív szemléletbe ütköztünk, elbeszéltünk egymás mellett. Akkor azt mondtuk, hogy itt még ki kell várni. Fiatal vagyok, érzem azt a hiányt, amit én másoktól nem kapok meg, ezért társaimmal próbálunk megoldásokat keresni, tenni valamit. Ismételten felhívnám a figyelmet arra, hogy ezekre a finomításokra jó lenne odafigyelni, szem előtt tartani, mert máskülönben tényleg csak valami konzerválási szinten fogunk megmaradni. És itt megcsúszhatnak a dolgok, itt jöhet az a szakadás, amikor a fiatal azt mondja, hogy hopp! - itt csak konzerválunk, ez nekem nem elég.

Romhányi András Rábai Miklós, a Magyar Állami Népi Együttes egykori legendás vezetője azt mondja erről, hogy a néphagyományt nem úgy kell őrizni, mint poszt a lőportornyot, hanem úgy, ahogy a Vesta-szüzek őrzik a tüzet, állandóan táplálva, újraélesztve.

103

A magyarságtudat

Kádár Gyöngyi a Bocskai István Művelődési Egyesület elnöke, Nyárádszereda (Erdély) Nyelvében él a nemzet. Azt mondanám a pedagógusoknak, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett arra is tanítsák meg a gyerekeket, hogy mi nem vagyunk kevesebbek azért, mert magyarok vagyunk. Nem érdemünk, de nem is bűnünk, hogy magyarnak születtünk. S azon kívül mindenki ismeri az ország hivatalos nyelvét, a világnyelvek közül is, úgy ahogy némelyikkel elboldogulunk, meg tudjuk értetni magunkat a vendégekkel, elmagyarázni a hagyományainkat, itteni létünket. Ez hozzánk tartozik, és büszkélkedhetünk vele. Úgyhogy ne érezzük magukat kevesebbnek, ne húzódjunk rögtön vissza, és ne legyünk elvesztődve amiatt, hogy mi magyarok vagyunk.

Györfi Sándor a Szent Korona Szövetségtől, Budapest Szó volt az alapítványokról meg a támogatásról. Valamikor a föld adta meg a szervezetek gazdasági alapját. Miért engedjük, hogy mesterségesen szétválasszák a kultúrát a termeléstől? Ott van például a biokultúra, terjed a mozgalom, amit a kiskertekkel indítottunk. Amikor fizetőképes kereslet lett a végtermékre, akkor különvált a pénzbevételi rész attól a résztől, ami az eszmét melengeti. Nem kellene elválasztani a kettőt, mert csak akkor tudok magyar lenni, ha talpon állok. És nagyon sok olyan magyar agy szülte gyakorlati megoldás van, amivel tudom segíteni a közösséget nemcsak szóban, hanem gazdasági megoldásokkal is. Ilyen irányba kellene haladni. Ne jelvényekről, zászlókról, de tekintetünkről ismerjük fel egymást és védjük értékeinket, emberségünket, magyarságunkat. Jelszavak és feliratok nélkül is tudjuk, mit akarunk. Hozzám nagyon sok kérés, ajánlkozás érkezik. A levelekre a Magyar Vidék újságban válaszolok, a Postabontás rovatban. Az egyik barátom Százhalombattáról magyar gyerekeknek rendez tábort, magánalapon. A Szent Korona Szövetségben minden évben tartunk előadásokat. Nyolc éven keresztül volt egy tanfolyamom a biogazdálkodásról. Aki az ökológiai, gazdálkodás iránt érdeklődik, annak egyesületünkön keresztül a határon túl is megszervezzük. A tényleges könyöklőmunkától visszavonultunk, de itt vagyunk tanácsainkkal, kapcsolatrendszerünkkel, és felkínáljuk a lehetőséget. A Kárpát-medencében nagyon sok lehetőség volna az ökológiai gazdálkodásra. Ha értelmesen összefogunk, fizetőképes piacot találunk rá.

104

A magyarságtudat

Dukrét Lajos az Erdélyi Kárpát Egyesület országos alelnöke, Kolozsvár (Erdély) A kérdés az, hogy tulajdonképpen kik vagyunk, és mit akarunk. Arra a sémára húzom fel, amit Romhányi András mutatott a tegnap. Magyarok vagyunk, szülőföldünket szerető magyarok, és ez lényegesen különbözik a jelzett sémától. A leglényegesebb az, hogy szülőföldünkön akarunk maradni. A kérdés: hogyan lehet megmaradni? Ismerd meg a környezeted, és akkor megszereted azt! És amit megszeretsz, azt tudod tisztelni. Tudjad, hogy mitől vagyunk mi magyarok, kik voltak az elődeink, kik születtek és haltak meg az adott helységben, mit hoztak létre, mit adtak a nemzetnek, a világnak, a történelem során milyen fontos események színhelye volt ez itt, és így tovább. Más néven, ez lokálpatriotizmus. A lokálpatriótáról pedig tudjuk, hogy ő az, aki nem megy el. Erdély területén 16 szervezetünk van, teljesen nyitottak mindenki számára, az óvodásoktól a nyugdíjasokig. Mindenkiből egy kis lokálpatriótát szeretnénk kinevelni. Hogyan? Mert ez a kérdés. Legelőször is minden korcsoportnak meg kell adni azt a segítséget, amellyel azzá válhat. A neveléshez pedig nem kell feltétlenül tanárnak lenni, például én építész vagyok. A serdülő fiatalokat tanítsuk meg nyitott szemmel járni. Ez rajtunk múlik. Járják be a környezetüket szűkebb, majd mind tágabb körben. Ha nyitott szemmel jár, akkor azt be is tudja fogadni, főleg, ha segítjük, kialakítjuk nála ezt a befogadó készséget. Szervezünk városnéző túrákat, falujárást, megmutatjuk a templomokat, várakat, kastélyokat, udvarházakat, műemlékeket, múzeumokat, szobrokat, a romokat is, mindazt, ami emlékeztet. Ne csak arra hívjuk fel a figyelmüket, ami van, amit látunk, hanem azt is próbáljuk tudatosítani bennük, ami romladozó vagy eltűnő-félben van. Itt jön be a következő lépés, hogy ezt meg is kell védeni, hogy a maguk során tovább tudják majd adni. Hasonló módon, próbáljuk megismertetni, minden vidéken, ahol járunk, a hagyományokat is. A különféle rendezvények, túrák mellett minden évben vannak vándortáboraink. A lehetőség meg van adva azoknak, akik ezzel élni akarnak. Nem mindenki olvas. Nagyon sokan nem olvasnak. Viszont kirándulni, táborozni nagyon sokan szeretnek. Ha ilyesmibe vonjuk be a fiatalt, felkeltjük az érdeklődését, kinyitjuk a szemét, akkor több az esélye annak, hogy kíváncsiságból a könyvet is a kezébe veszi. Például rendeztünk egy kirándulást a Kárpátok tetején, megnézni, hogy hol is volt az a határ. Tényleg? Itt volt? Mint volt? Gyerünk könyvek, egyből neki kezdtek olvasni! A tőtösi 1848-as emlékműről most, 1990 után, - addig nem volt probléma - háromszor is leverték a feliratot. Háromszor tették vissza. És azok a fiatalok, akik visszatették, ha negyedére is leveri valaki, negyedére is visszateszik. Ez megmarad bennük, és tovább is viszik.

105

A magyarságtudat Így, a honismeret által jutunk el a nemzeti tudathoz. De nemcsak a fiatalokkal, hanem mindenféle korosztállyal foglalkozni kellene, mert van olyan korosztály, amely már teljesen elveszítette ezt a tudatot. Ezt vissza lehet hozni, és rajtuk keresztül a fiatalokra is hatni. Kellenének megfelelő eszközök is, amelyek sokszor nem állnak rendelkezésünkre. Például előadások alkalmával diavetítő vagy videó. Különféle kiadványokhoz pénz, hogy legyen mire alapozni a következő nemzedéknek. Minél több monográfia-jellegű munkát kellene kiadni, minél több helyen. Az EKE kiadja az Erdélyi Gyopár folyóiratot, ebbe lehet írni bármilyen honismereti dologról.

Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Nagyvárad (Erdély) Konkrétan arról szeretnék beszélni, miként lehet megoldani azokat az elméleti dolgokat, amelyekről itt szó volt. Azt mondtuk, feltétlenül szükség van a helytörténeti, néprajzi kutatásra, műemlékvédelemre. Hogyan oldódik meg ez egy isten háta mögötti kis faluban, akár Máramarosban vagy a Szilágyságban, hogyan tud eljutni az anyag hozzánk, hogyan ismerik meg? Létrehoztunk egy szervezetet, amely 12 emberrel indult, most 85 tagunk van, Máramarosszigettől Temesvárig, hat megyében. Minden megyének van egy vezető csoportja. Igyekeznek végigjárni minden helységet, és felkutatni azokat az embereket, akik ismerik az illető település történetét, lefényképezik a műemlékeket, és az anyagot elküldik hozzám. Ha kisebb lélegzetű, akkor a Partium folyóiratunkban jelentetjük meg, ha nagyobb, akkor a könyvsorozatunkban. Két és fél év alatt 13 kötetet hoztunk ki. És itt jön a visszacsatolás. Ahonnan jött az anyag, oda küldjük vissza a folyóiratnak vagy a könyveknek a zömét, 100-200 darabot, hogy ott helyben ismerkedjenek meg vele alaposabban, az ottani iskolában, gyülekezetben. Így lehet ezt olyan helységekben is megvalósítani, ahol másképp egyszerűen lehetetlen lenne. Az ára ezeknek a köteteknek 10 ezer lej, (Kevesebb, mint egy üveg sör. A szerk.) aránylag nagyon olcsó. A könyveknek jó része ingyen megy vissza az illető faluba. A másik dolog, hogy felméréseket végzünk. Ez nagyon fontos, mert hiába van az, hogy különböző falvakban vannak műemlékek, emléktáblák vagy egyéb, ha nincs, aki velük foglalkozzon. Ezért az egyházkerülethez fordultam. Egyszerűen elmentem oda, amikor az egyházkerületnél összeültek az esperesek papi gyűlésre, és konkrétan beszéltem velük. Legyenek szívesek, segítsenek a mi embereinknek, vagyunk hatan, nyolcan. Biztosítsanak például kocsit, hogy járhassunk egyik faluból a

106

A magyarságtudat másikba. A pénzt megszerezzük hozzá. De az illető települések önkormányzata is segít, vagy az egyház, például filmet venni fényképezéshez. Milyen felméréseket végzünk? Először is a magyar temetőket mentjük, főleg ott, ahol már szórványban vannak, mert csak pusztulnak el. A temetőprogramunknak eddig két kötetét sikerült összehoznunk. A Sírok domborulnak címűben 24 partiumi temetőt mutatunk be. A Sírok, sírjelek a Várad-olaszi temetőben címűben pedig azt a váradi temetőt, amelyet bezárták már, össze van rombolva. Ebben 120 kép van, részletes leírással. Tényleg csak romhalmaz, de legalább így meg lehetett menteni. A másik, amit elindítottunk, a műemlékleltár az egész Partium és a Bánság területén. Nagyon komoly műemlékfelmérés folyik. Összefogjuk a helytörténészek mellett a műemlékvédőket is, akikkel közösen dolgozunk. A harmadik a népi építészeti kincseink felleltározása, a magyarországi Országos Műemlékvédelmi Hivatal égisze alatt. Ezt közösen indítjuk most el a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal és a kolozsvári Transilvania Trusttal. Egy negyedik a tavasszal indult be: emléktáblák, síremlékek, emlékhelyek, kegyhelyek, szobrok lefényképezése, részletes leírása, felleltározása. Össze is gyűlt már nálam egy nagy halom. Mondanék egy konkrét példát. Gálospetri Bihar megye eldugott, kis faluja. Mikor elmentünk oda, senki az égvilágon nem tudott semmit. Felfedeztünk a templomban és a templom falán egy csomó emléktáblát. Felfedeztük a híres Práter család és a Draveczky család sírhelyeit, amelyek nem a temetőben voltak. Egy szántóföldön láttunk egy gazos területet, kérdeztük, hogy mi van ott. A hajdani temető volt ott. Azért hagyták meg a gazt, mert bújtatta ezeknek a nagy családoknak az obeliszkjeit. Nagyon sok néprajzi anyagot gyűjtöttünk össze az Érmellékről is. Ebben a faluban tájházat fogunk létrehozni. Egy isten háta mögötti kis falut kiragadtunk, és már kezd közismert lenni egész Bihar megyében. Egy másik példa Hegyközzel kapcsolatos. Huszonhárom évet tanítottam Hegyközben, jól ismerem. Sorozatban kezdtem megírni az újságban, 1990-ben a hegyközi falvak történetét. Az előnevük mind az, de senki nem gondolta, hogy külön tájegységről van szó. Megírtam 1994ben a Hegyköz vidék Árpád-kori településhálózatának a kialakulását. Ezzel bedobtuk a köztudatba, és 1993-ban Hegyköz megjelent az erdélyi térképen, amit itt nyomtatnak Magyarországon. Ma már ott mindenki úgy mondja, hogy hegyközi vagyok, hegyközi kultúrmunka van. A középkorban volt ez a név, majd eltűnt. Pár száz évig nem használták. Másik dolog, a konferenciák. Három konferenciát szervezek egy évben. Ebből a legfontosabb az őszi három napos, kihelyezett konferencia. Az idei Belényesben lesz. Belényes már majdnem színromán falu, nagyon kevés magyar él még itt. A református egyházzal közösen szervezzük. Odaviszek 60-70 helytörténeti kutatót, néprajzost és műemlékvédőt. A környéken még van egy-két kis magyar falu, ezeket is bevonjuk, meghívjuk a fiatalokat, a tanárokat, mindenkit a környékről, hogy vegyenek

107

A magyarságtudat részt a konferencián. Hogyan fogják fogadni, még nem tudjuk, mert teljesen román környezetben van, de ez nem érdekes. Minden alkalommal más helyen tartjuk, tavaly például Felsőbányán volt, ott is bevontuk a környéket. Azelőtt Sarmaságon, azelőtt Diószegen. A honismereti tábort most szervezem az idén a kilencedik alkalommal, ötven fiatal részvételével, 13 évestől 30 évesekig. Bihar megyében és környékén eddig megtakarítottuk az összes várromot, templomromot és dendrológiai parkot. Délelőtt állagmegőrző munkálatok vannak, délután honismereti előadások. Ezenkívül a fiatalokat még úgy is bevonjuk ezekbe a tevékenységekbe, hogy pályázatokat hirdetünk. Helytörténettel, esetleg néprajzzal kapcsolatos dolgozatokat küldenek, ezekből pedig beválogatunk gyűjteményes kiadványainkba, hogy megismertessük a gyerekek munkáját is. Lehet, hogy nem érik el azt a színvonalat, mint a benne lévő többi tudományos munka, de nem ez a lényeg. A lényeg: ezáltal sarkallni őket, hogy tessék továbbra is foglalkozni ezzel és, hogy dolgozzanak. Még annyit, ha ilyen dolgokban bárkinek nehézsége van, nagyon szívesen segítek tanáccsal, útmutatással.

Magyaródy Szabolcs a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség vezetőségi tagja Nagyon sok kósza hír hallatszik Magyarországon a nyugati magyarságról. Rendszerint rossz. Munkánkkal kapcsolatban szeretném némi pozitívummal kibővíteni az önök ismertanyagát. A Külföldi Magyar Cserkész Szövetség vezetőségi tagja vagyok, és mint ilyen, az idősebbek részére munkaterületeket kerestünk. A mi csoportunk Hamiltonban (Ontario, Kanada) az idegen nyelvű magyar felvilágosítást választotta. Először felmértük az amerikai, kanadai egyetemek magyar könyvanyagát, ami úgy értendő, hogy magyar tárgyú, angol nyelvű történelemkönyvek anyagát, és kétségbe estünk. Ha a könyvtárosok polcméterben számítják a könyvek mennyiségét, akkor a Csehszlovák anyagot nézve kb. 3 méter polchosszúságú anyag volt, a románokat nézve kb. 2 méter, a magyarokat nézve kb. 20 cm. Az egyik nagyobb egyetem magyar könyvanyagát - az amerikai CIA könyvén túl - összesen egy könyv alkotta, amely Kádár János válogatott beszédeit tartalmazta. Szép, vastag díszpéldányban. A felmérést követően körülnéztünk, hogy milyen anyag áll rendelkezésünkre. Ezeket összevásároltuk gyűjtésből, mert gyűjtenünk kellett rá. És elkezdtük szétküldeni az amerikai egyetemi könyvtáraknak, majd az időközben jelentkező amerikai kutatóknak, politológusoknak, történészeknek, újságíróknak és az amerikai kormányzati központoknak. Azt is megnéztük, hogy mit érdemes utánnyomtatni. Ahogy a pénzünk jött össze, folyamatosan vásároltunk, nyomtattunk könyveket. Most már

108

A magyarságtudat ott tartunk, hogy értelmesebb dolgokat lefordíttatunk magyarról angolra. És magunk íratunk angolul kint dolgokat, amit kiadunk. Óriási vihart keltett a Magyarok Világszövetségénél elhangzott, Trianonnal kapcsolatos indítvány, és annak az elfogadása. Mondjuk úgy, hogy a magyar kormány keze egy kissé meg van kötve, részben saját béklyói által, részben a külföld által, de a mi kezünk nincs megkötve. Mi azt írunk, amit akarunk, és azt publikálunk, amit akarunk. Mi tudjuk azt, ha az amerikaiaktól kér valaki valamit, akkor háromszor annyit kér, mint amennyire számít, mert az amerikaiak szeretnek alkudozni. Aki odaállít valamivel, hogy ezt kérem, azt kiröhögik, s addig piszkálják, hogy a végén már a béka feneke alatt van a követelés, és azt kielégítik. A magyar kormány abba a hibába esett, hogy az emberi jogokat emlegették hosszú időn keresztül, és csak most, az elmúlt másfél évben jutottak el odáig, hogy hajlandók megpendíteni az autonómiák kérdését is. Mi ezen túlmentünk, és azt is megpendítettük, hogy tessék viszszacsatolni azokat a területeket, amelyek 1910-ben magyar többségűek voltak. Az nem a mi dolgunk, hogy azóta betelepítettek oda egy csomó embert. Mi tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni. De ha eleget hangsúlyozzuk és követeljük ezt, akkor esetleg szóba állnak velünk, és elkezdenek tárgyalni az autonómiákról. Erre előkészülvén ezen a tavaszon két, nagyon érdekes könyvet nyomattunk ki. Az egyik Császár Ede régebbi könyvének kibővítése, amely a kisebbségek nemzetközi problematikáját taglalja. Benne van az összes olyan rekomandáció és dokumentum, amely a kisebbségek jogairól szól. Meg vannak említve az Európában működő autonómiák is, például a skót, az ír, a wellsi, a dél-tiroli stb. Ez nagyszerű referencia-könyv mindazok számára, akik nem kormányzati egyesületeket vagy tömörüléseket vezetnek, vagy azok szószólói az idegen fórumokon. A könyv azt is bebizonyítja, hogy a nemzetközi jog alapján minden népnek, bárhol is van, joga van az önrendelkezéshez. Szétosztásuk most van folyamatban, 2500-2600 db. készült ezekből. Most már nemcsak az amerikai egyetemi könyvtáraknak küldjük meg a könyveket, hanem a budapesti diplomatáknak, a Washingtonba akkreditált diplomatáknak, az amerikai, kanadai, euro-ázsiai, délafrikai, dél-amerikai egyetemi és nemzeti könyvtáraknak is. Hatvannyolc könyvünket meg lehet találni teljes terjedelmükben az Interneten is, kivétel nélkül Magyarországgal, illetve az utódállamokkal foglalkoznak. Rendkívüli jó forrásanyag, nagyon sokan nézik, használják. Az elmúlt három évben több mint 60 ezren nézték meg, ami egy ilyen történelmi honlapnál fantasztikus mennyiség. Nem számítottunk ennek a tizedére sem. Ezen túlmenően, most már hazafelé is nézegetünk. Elhatároztuk, hogy nemzeti történelmi zsebkönyveket adunk ki: szlovákul, ruszinul, románul és szerbül. A szerb már elkészült. Ezeket ingyen osztogatjuk. Ha valaki igényt tart rájuk, jelentkezzen nálam.

109

A magyarságtudat

A Magyarságtudat témakör összefoglalója

Gazda József Megismétlem, amit a tegnap is elmondtam, hogy szükség van a nemzeti öntudat erősítésére, mert óriási a veszély. Egy szó se esett arról, hogy ez a vesztési folyamat összefügg a nemzeti öntudat, a nemzeti érzés gyengülésével. Ennek a folyamata Magyarországon, az anyaországban is óriási mértékben felgyorsult, felgyorsította a globalizáció, a haszonlesés, a kozmopolitizmus eluralkodó szokása, az idegenek előtt való hajbókolás és így tovább. Nálunk ez a vesztési folyamat benne van a tömbben, s benne van a szórványokban. Feladjuk iskoláinkat, nyelvünket, kultúránkat, lemondunk értékeinkről, elvész ezeknek a jelentősége, nem tartjuk ezeket fontosnak. A nemzetvesztéshez ez is hozzájárul, nemcsak az egykézés, a szaporulat csökkenése. Az erdélyi református püspök szava szerint 400 km-en keresztül minden 10 km-re van egy 1000 lakosságú magyar falu, és 400 km hosszúságban minden évben egy 1000 lakosságú falu megsemmisül az apadó szaporulat miatt. Azt is alkalmam adódott látni, például Németországban, ahol szinte pozitív diszkriminációval különböztetik meg a magyarokat, hogy a színmagyar családok nagy százaléka is feladja a nyelvet, mert úgy vélik, így érvényesülnek jobban. Nem tudom, ez butaság-e, öntudathiány-e? És szinte törvényszerű a vegyes házasság, amik után elvész a nemzet. Mindezek következményeként megfogalmazhatjuk, hogy igenis, fontos a magyarságtudat megerősítése. Egri Istvánnak válaszolva - aki elsősorban a képzésre alapoz - azt mondom, hogy az érzés talajtalanná válik, ha a tudat nem erősíti. Ahol elvesztek az iskolák, ahol a családból is kiveszett a hajlam, hogy a gyerekeknek továbbadják a nemzeti érzést, bizonyos hátországot, ott a gyerekek semmit nem tudnak a nemzetükről. Önmagában az, hogy magyar vagyok, ez szegény és kevés, ha nem tudunk magunkról semmit. Tessék elképzelni, ha egy magyar teljes nihilben van, és feltekint a szlovákokra, feltekint a románokra, hogy nekik Eminescujuk van, nekik Creangăjuk van, nekünk meg senkink sincs, akkor kialakul egy alacsonyrendűségi érzés, és egy adott pillanatban kezdi szégyellni a magyarságát. Sajnos, ez is van. Mit kell tennünk? Véleményem szerint be kell hatolni az oktatásba. Elsősorban a tanerőkkel van a baj, a tanerőképzéssel. Továbbképzőkön, tantervek megállapításában, programokban, a szakórákban, mindenütt tudatosítani, hogy nemcsak szakmát, hogy nemcsak anyanyelven, hanem érzést is kell tanítanunk. Be kell hatolni a sajtóba. Mondhatjuk, hogy az anyaországi sajtó 80%-a nemzetellenes. Az elektronikus sajtó. Nincsen olyan az írott és elektronikus sajtóban, ami ezt a tudatot erősítené. Inkább gyengíti, mintsem erősíti.

110

A magyarságtudat Be kell hatolni az egyházi intézményekbe oly módon, hogy ösztönözni kell a nemzeti érzés erősítésének a folyamatát a presbitériumokon, nőszövetségeken belül. Közvetve be kell hatolni a családokba, tudatosítani, hogy a te feladatod a gyermekedet magyarnak nevelni. Nagyon szép gondolat volt, aki mondta, hogy születése előtt kilenc hónappal kell kezdeni a gyereknek a nemzeti érzésre való nevelését. Be kell hatolni a vállalkozói szférába, tudatosítani a vállalkozókkal, hogy falkán belül, közösségen belül az egyén is jobban érvényesül. Ez is nemzeti gyöngeségünk, hogy mindenki egyénileg akarja érvényre juttatni a maga érdekét. Be kell hatolni a civil szférába, ezt terjeszteni, önmagunk között terjeszteni. A civil szférának óriási feladata van ott, ahol az egyház sem magyar, ahol nincs magyar iskola sem. A civil szféra, az egyesületek azok, ahol anyanyelvet is lehet tanítani, nemzeti érzést továbbadni, odacsábítani a fiatalokat. Az egyesületeknek, az iskoláknak - az anyanyelv szentségének elhintése mellett - ezen túl feladatuk, hogy alkalmat adjanak ennek gyakorlására. Például táborokat, kirándulásokat szervezni. Sajnálatosan hallottam, panaszként, hogy a szórványtáborok ezelőtt öt évvel kezdtek működni, aztán meg is szűntek. Nem tudom, hogy miért. Szóba került a műemlékápolás, a helytörténeti kutatómunka. Ha a közösségben benne lett volna ezeknek az emlékeknek a tisztelete, akkor nem pusztultak volna el olyan tömegesen. Egy példát mondok. Vistán, ahol palotákat építenek, a színjátszó csoportommal a ’80-as évek közepe táján voltam ott, s a Kós Károly által tervezett kultúrotthont az összedőlés fenyegette. Megnéztük, vagy öt-hat cserép volt elmozdulva. Nem akadt egy magyar abban a több mint ezer lakosú faluban, aki egy létrát odatámasszon, felmásszon, és az öt cserepet helyre tegye. A gerendák korhadtak be, és majdnem szakadt le a mennyezet. Ha ápolná a közösség a saját értékeit, akkor az országnak hiába az a célja, hogy ezek semmisüljenek meg. Ez is a feladatunk, ténylegesen őrizni, védeni az értékeinket, a közösségi hagyományokat. Itt sok jó gondolat hangzott el. A hajszálereken, a végeken lévő kis egyesületeken át kell éltetni, ápolni az értékeinket. Ápolni áldozattal, önmegtagadással, odaadással, éjszakába nyúló munkával, ingyen és bér nélkül, mert csak így lehet valamit elérni.

111

Vita a nyilatkozat céljáról

Romhányi András Még négy, általatok felvetett problémakört - képzés, információszerzés, kapcsolatépítés és pénzszerzés - kellene megvitatnunk, és az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy nagyon kevesen tudták magukat 5 percre és kizárólag a tárgyalt témakörre korlátozni. Gyakorlatilag négy órán át csupán két témakört jártunk körül. Állapodjunk meg abban, hogy a továbbiakban egy-egy problémakörre 40 percet szánunk, utána mindenképpen abbahagyjuk, és áttérünk a következőre, hogy még a nyilatkozat megvitatására is maradjon időnk.

Vita a nyilatkozat céljáról Egri István – A nyilatkozattal kapcsolatban feltenném a kérdést, hogy nyilatkozatnak nevezhetjük-e? Ameddig én nem látom a célját ennek a nyilatkozatnak, nem tudom megfogalmazni a javaslatomat sem. Beszéljünk talán előbb arról, hogy mi legyen ennek a célja. Amíg nem tudjuk, hogy mit akarunk, addig nem tudunk cselekedni. Legalábbis, nekem addig úgy nehéz mondani valamit, amíg nem tudom, hogy mi a célom vele. Előzetesen azt is tisztázni kéne, hogy kinek címezzük.

Férfihang a teremből – A politikai hatalomnak kell küldeni, és azoknak, akik a támogatásokat adják.

Borbély Emma – Röviden csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon helyesnek tartom azt az utat, hogy először megfogalmazzuk az írást, és utána döntünk a sorsáról. Szerintem nemcsak a pénzembereknek és a politikusoknak kell elküldeni, hanem az újságoknak is. Valamilyen módon rá kell venni őket, hogy legyenek olyan kedvesek és tegyék közzé.

112

Vita a nyilatkozat céljáról

Egri István – Amit most mond, az nem jut célba. Továbbra sem tudok bármit is mondani, amíg nem látom a célját. Meg szeretnék világosodni ahhoz, hogy tudjak valamit mondani.

Romhányi András – Azt gondolom, István, hogy ennyire nem szabadna tájékozatlannak mutatnod magad, mert ennél azért jobban megfogalmazódtak a dolgok. Tudniillik, végig, az egész tanácskozás idején alapvető fontosságú probléma volt, hogy a kis szervezetekhez, a hajszálerekhez sem információ, sem pénz, sem kapcsolat nem jut el. A nagy szervezetek ráteszik a kezüket. Náluk pedig elhalnak az információk, elhal a pénz. A pénzelosztással közismerten nagy problémák vannak. A tanácskozáson nagyon sokszor, ilyen-olyan formában fölmerült, hogy ezen változtatni kell. Erre, azt gondolom, fel lehet hívni a figyelmet. Megegyeztünk előzetesen abban, hogy a nyilatkozat tartalmazza majd azokat a tanácskozás során felmerült fontos dolgokat, amelyekről a társaság úgy gondolja, hogy mindenkit érint, és mindenkinél visszhangra talál. Lehet a nagy szervezeteknek a figyelmét felhívni ezekre, lehet politikusoknak a figyelmét felhívni. És teljesen igaz, hogy, ha ezt a sajtóhoz el tudjuk juttatni, akkor itt nem a sajtó figyelme a fontos, hanem az, hogy a közvélemény mozgósítása által hatást tudunk gyakorolni, nyomást tudunk gyakorolni a politikusokra. Tegnap Szabó Tibor elnök úr nagyon kedvezően nyilatkozott a mi társaságunkról. Ha megszületik ez az okmány, az ő kezébe is adnánk lehetőséget, hogy a megfelelő helyeken lépjen. Hatásosabban tud a civil szervezetek érdekében tenni valamit, ha meg tud lobogtatni egy nyilatkozatot, hogy ennek a társaságnak itt ez volt a véleménye.

Férfihang a teremből – Egyébként ez a nyilatkozat, vagy bárminek hívjuk, a többi civil szervezethez is fordul. Valójában tehát tájékoztató is, annak a sok száz civil szervezetnek, amelyeknek a képviselői nem lehettek itt. Tudjanak ők is arról, hogy itt miről diskuráltunk, milyen vélemény alakult ki.

113

Képzések

Képzések Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest Kétféle képzésről lehet beszélni. Az egyik az állami képzés, ami hivatalos. A másik a civil képzés. Számotokra ez az egyszerűbben elérhető forma. Ilyen például a Civil Akadémia, a különféle civil fórumok, vagy a „Hogyan pályázzunk?” képzés. Ezek révén különféle információkat lehet szerezni, és így a civil munkához segítséget kaphattok. Ezek elérésének alapvetően az a módja, hogy szóltok nekem: erre meg erre van igény. Témát, időpontot egyeztetünk, és a képzést megszervezzük, akár itt Magyarországon, összefogva néhány más régióval, akár úgy, hogy kimegyünk valamelyik régióba. Ennyit a civil képzésről. A hivatalos népművelő-képzéssel kapcsolatban elmondok egy történetet. Idén elkezdtem dolgozni valamin, és - szokásom szerint - beleszaladtam a politikába. Magyarországon kiterjedt rendszere van a népművelő-képzésnek, államilag elismert papírokat ad. Meglehetősen bonyolult és komoly dologról van szó, a szakmai képzési rendszerben különféle szintű, bemeneti és kimeneti formák vannak. Ugyanakkor a környező országokban nincs semmiféle hasonló képzés. Az volt az alapötletem, hogy próbáljuk meg a népművelő képzést valamilyen formában elindítani Szlovákiában és Romániában, abban a két országban, amelyeknek a legnagyobb esélye van az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, és amelyekkel olyan szintű az anyaország együttműködése, hogy erre mód is van. Mindkét országban fölvettük a kapcsolatot a megfelelő szakemberekkel, és a kollegák mindkét országból azonnal politikai szintre emelték a kérdést. Mert, hogy ott úgy tudnak igazán jól előre lépni, ha az államtitkárokat is bevonják. Mi, a Magyar Művelődési Intézet munkatársai, természetesen, nyitottak voltunk minden javaslatra. Meg akartuk keresni az államtitkárokat, a magunk szolgálati útján. A minisztérium illetékes főosztályához folyamodtunk, akiktől másfél hónap múlva kaptunk választ. Azt írták, hogy az államtitkárokat akkor kell majd bekapcsolni, amikor ez komolyan ki van dolgozva, és nemcsak ötlet szintjén akarunk valamit. A mi minisztériumunk kérése számunkra természetesen parancs, kihagyjuk az államtitkárokat, és továbbra is megpróbálunk a meg-

114

Képzések felelő szakemberekkel tárgyalni. Nyilvánvaló, hogy azt a képzési rendszert, ami kialakult Magyarországon, egyik pillanatról a másikra nem lehet bevezetni más országokban. Először valószínűleg azokat a képzéseket lehet beindítani, amelyekre fizetőképes kereslet van. Ezt minden további nélkül el lehet intézni. Természetesen jó volna, ha ezek adnának valamilyen papírt. Mégpedig olyat, amelyiket a többségi nemzet is elismer. De ha nem, akkor is. Ha ugyanis a képzés olyan tudást ad, amit az illető azonnal kamatoztatni tud, akkor még fizetni is hajlandó érte, papír nélkül is kell neki, hiszen tud vele valamit kezdeni. Ezek a kezdeti lépések egyben lehetőséget teremtenek arra is, hogy magukat a fogalmakat, - mint közművelődés, népművelő-képzés, kulturális szakember, művelődésszervező képzés - be lehessen vinni a köztudatba. Tudjuk ugyanis, hogy ezekben az országokban ezeket a fogalmakat nem ismerik, így nem is használják stb. Itt tartunk ma. Szlovákiában a kapcsolatom elsősorban dr. B. Kovács István, Romániában pedig Pillich László és dr. Nagy Attila, aki sepsiszentgyörgyi ugyan, de a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán tanít. Ennyit a képzésekről, mert bőven lejárt a három percem. Ha szünetben, meg vacsora közben még valaki akar hallani erről, akkor elmondom neki.

Balla Zoltán (Erdély) – A képzések kérdése megoldható magánvonalon, technikumi szinten. Mi szervezünk posztgraduális képzéseket magánúton, tudom, hogyan működik. Semmiféle államtitkár nem kell, csak némi aprópénz. Mindössze potom két és félmillió per esztendőről van szó, forintban. Középfokú képzést lehetne szervezni. A végzettség pedig: népművelő, románul nevezhetjük kultúramenedzsernek vagy kultúraszervezőnek. Papírt lehet adni rá, semmi gond ezzel. Csak némi aprópénz kell, mivel nem fizetőképes keresletről van szó. A kérdés: hajlandó-e vagy nem hajlandó valaki ezt támogatni. Illetve honnan lehet erre forrást szerezni. Hatalmas lépéseket lehetne megtenni ezzel.

Női hang a teremből – Nem lehetne-e a népművelő-képzést is úgy megszervezni, ahogy a pedagógusszövetség pedagógusok számára nyári továbbképzőt szervez? Nem papírokról van szó. Szombathelyen létezik ilyen kurzus, Nyíregyházán is. Nem lehetne valahogy az Oktatási Minisztériummal megtárgyalni, hogy számunkra népművelő képzést is biztosítson? Tanáremberként olyan helyzetben vagyok, hogy szakmai továbbképzőkön veszek részt, de népművelő-képzés, amivel szabadidőmben foglalkozom, sehol sincs.

Romhányi András – A kérdésre azért nem tudok jó választ adni, mert a népművelő-képzés nem az Oktatási Minisztériumhoz tartozik, pontosabban nemcsak oda.

115

Képzések Ez Magyarországon összetett dolog. Bizonyos kérdések az Oktatási Minisztériumhoz, mások az Ipari Minisztériumhoz tartoznak, de a legtöbb a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Alkalmasint csak egy továbbképzést kellene szervezni, ez járható út, erre Magyarországon még forrásokat is lehet teremteni. Kérésem, hogy próbáljon mindenki a saját területén utánajárni annak, hogy milyen irányú, milyen jellegű képzésre volna szükség, kik azok a konkrét emberek, akik ez iránt érdeklődnek. Ha én ilyen információkat kapok, akkor ezzel el tudok menni házalni. A dolog fordítva nem működik, hogy mi innen hirdetünk meg valamit. Tőletek kell, hogy jöjjön az igény, és akkor megpróbálok ez ügyben lépni.

Borbély Emma (Erdély) – Nálunk konkrétan 31 jelentkező van ilyen képzésre. Nem kellene-e jelezni, hogy mivel tudna hozzájárulni a képzéshez az adott helység, vagy régió, amelyik kéri, és azt, amit ő kér.

Romhányi András – Itt most két különböző dologról beszélünk. Az egyik: lehet, hogy Magyarországon meg lehetne szervezni egy ilyen továbbképzést, és erre mindegyik régióból eljöhetnének ide. Nagyon fontos volna, hogy erre nektek kell kiválogatni a megbízható embereket. A ti javaslatotok lenne garancia arra, hogy az illető nemcsak eljön ide, hanem amit hazavisz, azt tovább is adja. Mert ez a dolog lényege. De csak ti tudhatjátok, hogy kik a megbízható emberek. A másik dolog: ha olyan képzés lehetősége merül föl, amire helyi érdeklődés van, akkor azt semmiképpen nem szabad Budapesten vagy Magyarországon rendezni, azt ott kell megszervezni. A foglalkozások vezetésének legalább 60%-át helyi - tehát az illető országbeli - előadókkal kell megoldani, a többit lehet Magyarországról is vinni. Mind a két ügyben fordulhattok hozzám, és amit tudok, megteszek.

Seprődi József (Erdély) – Nem lehetne-e találni szakembereket, és felkérni őket, hogy készítsenek kurzust, képzési tervet bizonyos ágazatokban? Beosztva, lebontva hónapokra és azt oktatni az egyetemeken. Vagy megvan már valakinek egy kurzusa, és azt átadni. Ha van ilyen, akkor megkeresem például Dicsőszentmártonban azt a megfelelő embert, aki a kurzust meg tudja emészteni, és át tudja adni a helybelieknek. Ez az út nem lenne járható?

Romhányi András – Megfordítod a dolgot. Nem az a jó, hogy mi ajánlunk valamit. Én abban hiszek, hogy nektek van igényetek, és ha azt valósítjuk meg, akkor arra biztos harapni fogtok. Szerintem, ez működik.

116

A pénzkérdés

A pénzkérdés

Soós József a Medgyesi Református Egyház Gyülekezeti és Szórvány Központ vezetője (Erdély) A változások után elkezdtünk gondolkozni azon, hogy a peremen, a szórványmagyarságnak mire van szüksége. Felelős, komoly emberek a szórványban arra a megállapításra jutottunk, hogy közművelődési intézmény kell, iskola kell. Olyan szórványotthon kell, ami át tudja ölelni ezt a peremvidéket, és megakadályozni, nem a szórványosodást, az már megvan, hanem az elcsángósodást. Azt akarom elmondani, hogy ehhez miként lehet pénzhez jutni. Azzal kezdtük a munkát, hogy elkezdtünk imádkozni. Az imádság termette meg azt a gyümölcsöt, amellyel református egyházunk keretében, öt éve már, 16 szórványgyermekünknek otthont biztosítunk, óvodánk működik, jövőben már 20-25-en lesznek. A szórványgyermekek nem hátrányos helyzetűek, hanem esélyt termő gyermekek, mert szülőfalujukban, kis szórványtelepüléseken már rég nincs magyar iskola. Úgy tudnak magyarul tanulni, hogy utánuk megyünk a kisbusszal, amelyet német testvérgyülekezettől kaptuk. Házat építettünk számukra, nevelőnőt biztosítottunk. Ha akarunk valamit, nem a pénz az elsődleges, hanem a szándék. Az, hogy vegyük komolyan magunkat. És az megtermi a gyümölcsét. Nem lenne jó, ha a civil szervezetek kikapcsolnák a tekintetekből azt, hogy imádság, bizalom, kötődésünk Istenhez és egymáshoz.

Tordé László a Petőfi Művelődési Egyesület elnöke, Nagybecskerek (Délvidék) a Vajdasági Művelődési Szövetség alelnöke A Vajdasági Művelődési Szövetség ernyőszervezet. Pillanatnyilag 78 tagszervezetünk van. Ezek széleskörű munkáját igyekszik ez az ernyőszervezet koordinálni. Természetesen, a pénzkérdés az a probléma, amely nagyrészt hátraveti az ügyeket. Ennek a Vajdaság-szintű szerve-

117

A pénzkérdés zetnek egyetlenegy fizetett alkalmazottja van a tartományban, a főtitkár. Tulajdonképpen ideiglenes és időleges tiszteletdíj fejében irányítja a szervezetet, nincs rajta a hivatalos fizetési listán. Ennyit a pénzelésről és a tartomány segítségéről. Természetesen, a magyar önkormányzatok erejükhöz és lehetőségükhöz mérten igyekeznek támogatni ezt a munkát, de a számottevőbb támogatás Magyarországról érkezik, az alapítványoktól. Amit a Művelődési Szövetség saját jövedelmi forrásaként, rendezvényekből megkereshetne, az gyakorlatilag semmis összeg. Nagybecskerek, a valamikori Torontál vármegye székhelye kb. 100 ezer lakosú város, ebből magyar pillanatnyilag 15-16 ezer. Ha csak 50 évre nyúlunk vissza, akkor a lakosság összetétele egyharmados volt: egyharmad magyar, egyharmad szerb, egyharmad német és 10% más. Ma a magyarság nem teszi ki a térség lakosságának 20%-át. Az 1994-es népszámlálás szerint német nincs, a többi pedig szerb. Ilyen szórványban kell nekünk működni. Nagybecskerek a kilencvenezernyi bánsági magyar adminisztratív központja. A meglévő, kb. 8 magyar érdekeltségű civil szervezet mellett egyesületünk az, amelyik a legnagyobb számú tagsággal büszkélkedhet. Állandó tagságunk 200-300 ember. Ez alatt azokat értem, akik nemcsak a listán szerepelnek, hanem ténylegesen részt vesznek a munkában. Egyrészt vádlón, másrészt azért büszkén és örömmel is mondhatom, hogy mi az önkormányzattól egy dinár támogatást sem kaptunk. Önerőből teremtjük meg a szükséges pénzforrásokat a működéshez, amely tizenkét szakosztályon belül történik. Szerencsés körülmény az, hogy saját tulajdonunkban lévő székházunk a Piactéren van, és ily módon vendéglátó-ipari tevékenységeinkből négy fizetett alkalmazottunk van: a titkár, a két pincér és a házmester. A személyzet fizetése a forgalom szerint van szabályozva, százalékra dolgoznak. A titkár a 8%-át kapja, a többiek 6-5-4%-át. A százalékarányban kötött fizetés serkenti őket, hogy minél jobb munkát végezzenek. Szerencsés körülmény, hogy helyünknek köszönhetően lehetőségünk nyílik ilyesmire. De azért tessék elhinni, hogy ez a pénz közel sem elég, tehát ugyanúgy kell kilincselni, koldulni, alapítványhoz fordulni, mint a többieknek. Az alapítványrendszer működése ellen, természetesen, mindenkinek lehetnek kifogásai. Módosító, kiegészítő javaslatokat mindannyian tehetünk, de annyit mondhatok, ha jelentősebb dolgokra nyújtottunk be pályázati igényt, a támogatás, ha nem abban az évben, de a következő évben csak megvolt. Az egyedüli észrevételem, hogy amikor az ember pályázik, különösen az Illyés Alapítványnál, sokkal előbb kap bármilyen programra támogatást, mint működésre. Nem a saját szempontomból mondom, hanem a többi bánsági művelődési egyesület támogatásaként, amelyeknek nem állanak rendelkezésre pénzforrások. Viszont a működési célra is kellene biztosítani egy külön keretet az alapítványnál, mondjuk

118

A pénzkérdés az összkeretnek egy bizonyos százalékát. Mert ha nincs működés, akkor kitalálhatunk gyönyörű programokat, de ezek alapműködés nélkül nem valósulhatnak meg.

Romhányi András Magyarországon az a gyakorlat, hogy működési támogatásért a kulturális szervezetek legalább két helyre fordulhatnak. Az egyik az Országgyűlés, melynek pályázatán minden magyarországi civil szervezet részt vehet, és kaphat pénzt a működésére. A másik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, melynek Közművelődési Főosztályától lehet pénzt szerezni működési költségekre. Burkoltan megfogalmazza a Nemzeti Kulturális Alapprogram is, hogy adhat támogatást a működés során felmerülő költségekre. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram a határon túli pályázatokat előnyben részesíti.

Farkas Miklós a Gaudeamus Alapítvány elnöke, Segesvár (Erdély) Már szóltam arról, hogy vettünk egy épületet. Az ár kétharmadát az Illyés Közalapítvány adta, a többit mi gazdálkodtuk ki. A gazdálkodás idézőjelben. Felkutattuk a világban élő tanítványainkat. Egy példát mondok. Az Ohio-beli Kolumbus Egyetemen egy volt tanítványunk matematika professzor. Internetre tette egész Amerikában, és nagyon szép összeget sikerült összegyűjtenie. Van, aki azt mondta, hogy folyamatosan havi 50 dollárral fogja 5 éven keresztül támogatni. Holland barátokat szereztünk. Az egyházhoz jöttek, megismerkedtünk véletlenül. Bevittük, megmutattuk: ez a szórvány kollégium, mivel tudnának segíteni. Nagyon érdekes támogatási rendszert mondtak. Alapítvány. Összegyűjtöttek 3000 guldent egy kis faluban. Az önkormányzat azt mondta, nagyon ügyesek vagytok, megduplázzuk. Ezzel elmentek, mit tudom melyik minisztériumba, azt mondták, nagyon ügyesek vagytok, megduplázzuk. És így kaptunk 12 ezer guldent, például fajanszozásra. Tehát vannak ilyen lehetőségek. Saját munkánkkal, gyűjtéssel, előadásokkal stb. nagyon kis pénzt lehet összeszedni. Amit ki szeretnék hangsúlyozni: az önellátás, önfinanszírozás. Abban a pillanatban, ahogy nekünk megvan az infrastruktúránk, amihez még némi segítségre van szükségünk, akkor számítógépes tanfolyamokkal, nyelvtanfolyamokkal, turisztikával fenn tudjuk tartani magunkat. Abban a pillanatban, ahogy sikerült ezt megvalósítanunk, többet senkitől nem kérünk semmit. Ez a járható út. Nem tarthatjuk állandóan a markunkat.

119

A pénzkérdés

Seprődi József a Sipos Domokos Művelődési Egyesület elnöke, Dicsőszentmárton (Erdély) Egyesületünk fenntartására nincs meg az anyagi fedezet. Sem a tanácstól, sem az RMDSZ-től az utóbbi időben nem kaptunk támogatást. Egyedül a történelmi egyházak járulnak hozzá a működésünkhöz. Irodalmi kávézót, klubot nyitottunk, egész napos nyitva tartással. Ha sikerül a kezdeti nehézségeken túljutunk, önállóvá válunk. Ha a klub fenn tudja tartani magát. Klubigazolvány, klubtagsági díj, egy kávé, egy tea, szolgáltatások… A kiadók jóvoltából több mint 12 sajtótermék olvasható klubunkban. Leveleztünk, ingyen elküldték. Jelöltettem magam municípiumi tanácsosnak, a több mint 1 millió havi tanácsosi javadalmazást felajánlottam kulturális célokra, azaz fenntartásra. Sajnos, ezt sem az RMDSZ, sem más pártok jelöltjei nem tartották követendő példának. Nehézséget okoz, hogy a három történelmi egyház képviselői egyelőre nem hajlandók rendelkezésünkre bocsátani híveik névsorát. Egy több mint 30 ezres városban 668 magyart megtalálni, bekapcsolni a közművelődési életbe, ez nagyon nehéz megfelelő nyilvántartás nélkül. Véleményem szerint nem elég időszakos rendezvényeket szervezni, egy hónapban egyszer, hanem a mindennapokba kell bevinni a kultúrát.

Romhányi András Hogyan lehet egy városban 668 magyart megtalálni? Erről eszembe jut egy történet, egy 25 évvel ezelőtti terrorista-akció. Eltérítettek egy izraeli gépet, leszálltak az ugandai Entebbe-ben, és ott a helyi hatóságok segítségével fogva tartották az utasokat, mint túszokat. Az izraeliek három repülőgéppel, kommandósokkal elrepültek, visszafoglalták az egész gépet és megmentették a társaságot. Ha jól tudom, egy izraeli halt meg összesen. A következőt tették: a kommandósok bementek a terembe, ahol a terroristák és a túszok voltak, és héberül azt mondták: mindenki feküdjön le. Aki nem feküdt le, azt lelőtték. Ilyen egyszerűen csinálták. Tehát hogyan lehet megtalálni a 668 magyart? Magyarul kell kiírni és aki jelentkezik, az magyar. Lehet, hogy ilyen egyszerű a dolog.

Seprődi József – De nem működik, ha nem jutok el hozzá a szórólappal, a meghívóval…

Romhányi András – Egy falra kell kirakni a hirdetést, ami magyarul van.

Seprődi József – Nem elég.

120

A pénzkérdés

Horkay Sámuel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szervezetének általános alelnöke Említettem, hogy nem civil szervezet vagyunk. Beszéljünk nyíltan és röviden. Az ernyőszervezetek elviszik a pénzt. Az Illyéstől Kárpátalja tokkal-vonóval 19-20 millió forintot kapott. Kiszámolta valaki, nem olyan régen, hogy egy Tocsiknyi összeg 43 évre lenne elég. Az első probléma az, hogy a pénz, ami jön, kevés. Nem olyan sok ez a magyar adófizető polgárnak. Tudom, nem egészen etikus. De az a helyzet, hogy például a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház - nemzetközi sikerekkel a háta mögött, több fesztivál győzteseként, díjazottjaként, hadd ne soroljam - alig él meg. Például tíz hónapig nem kaptak fizetést. Fellépnek külföldön is, nyugaton, ha nem is hakni-díjakból, de a tiszteletdíjakból valahogy élnek. S úgy reagál a hatalom, hogy rájuk küldi a gazdasági rendészetet. Hogy ugyan már, rázzátok meg őket, mert panaszkodnak, hogy nem kapnak fizetést! Nem akarom érzelmi vonalra elvinni, ezt csak a helyzet érzékeltetésére mondtam. A 11 tagú alkuratóriumban benne vannak a történelmi egyházak, benne van az ernyőszervezet 3 képviselővel, a civil szervezetek - a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumában tömörülve - 2 képviselővel, a pedagógusszövetség, a cserkészszövetség és így tovább. Ilyenformán ezt a pénzt nem lehet úgy elosztani, hogy mindenkinek jusson. A KMKSZ-nek 27 ezer tagja van. Ez azt jelenti, hogy tagja minden hetedik kárpátaljai magyar. Működési nehézségekkel küzdünk. Panaszkodok már én is, ugye. Ebben a helyzetben a hatalom erre rájátszik, és igyekszik éket verni közénk. Mondjuk ki, úgy, ahogy van, az elnyomó hatalom. A KMKSZ-nek igen sok kudarca van, és ebből adódóan igen sok tapasztalata. Ha alulról építkezünk, mondjuk így, bár ez egy kicsit elcsépelt szólam, akkor működni fog, vagy bedöglik már az elején. Ha akár regionális szinten, ez a működési elv beválik, akkor esetleg előjöhetnek új elvek, és valamilyen szinten az információáramlás megoldódik, persze, ez messze nem az Internet hatékonysága. Elhangzottak reflexiók az RMDSZ-szel kapcsolatban. Tévednek, mert ha nem tetszik a megválasztott RMDSZ képviselő, akkor legközelebb ne válasszák meg. Hasonló gondok vannak nálunk is. Én először vagyok ilyen rendezvényen, kimondom, nagyon tetszik. De politika az is, hogy író-olvasótalálkozó. Mert nálunk minden politika, még a levegő is. Úgy veszem észre, hogy a jelen lévő civil szervezetek direktbe nem politizáltak. Nem minősíteni akarok, ne tessenek félreérteni. Kárpátalján, sajnos, nem ez a helyzet. Ott direktbe is politizálnak a magukat civil szervezeteknek deklaráló egyesületek, és erre a hatalom mindig rájátszik. Ami senkinek se jó.

121

A pénzkérdés

Szabó-Szabados Ilona a Vadvirág Hagyományápoló Kör küldötte, Ada (Délvidék) Az önkormányzattól kezdetben kaptunk, mostanában, amióta megváltozott ez a mi világunk, azóta nem kapunk pénzt. Ellenben megkaptunk egy épületet, amelyet úgy próbálunk hasznosítani, hogy kiadjuk a termet családi ünnepségekre, lakodalmakra, találkozókra. Ehhez befektettünk úgy, hogy megvettük az edényeket, meg ami szükséges ilyen összejövetelek megszervezéséhez. Akik kiveszik, bizonyos juttatást fizetnek ezért. Ily módon tudunk némi pénzt szerezni. Másrészt pedig az alapítványoktól. Ki kell emelnem azt, hogy az utóbbi hét-nyolc évben sokat köszönhetünk a magyarországi kapcsolatoknak. Kezdetben ott tartottunk a Délvidéken, hogy senki nem törődött velünk. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben, főleg regionális megfogalmazásban, Szeged környékére támaszkodva mi elég sok segítséget kaptunk. Előadókat küldenek, olyan embereket, akik minket segítenek, részt vesznek a táborszervezésben. Ezeket a segítségeket közvetlen emberi kapcsolattal próbáljuk megköszönni. A következő pedig az otthoni, polgári segítség. Megyünk polgártól polgárig, megkeressük azokat, akiről úgy gondoljuk, hogy tudnak segítni, hogy akarnak segíteni. Például székgondjainkat úgy oldottuk meg, hogy mindenkinek ráírtuk a nevét arra a székre, amit megvett. Összeszedtünk 120 széket. Így a Vadvirág Hagyományápoló Körben mindenkinek van egy széke vagy egy asztala. Van, akinek ez jelent valamit, van, akinek nem jelent semmit.

Lajber György a Petőfi Sándor Magyar Kulturális Kör alelnöke, Óbecse (Délvidék) A becsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör most, a háborús években egy olyan dologba kezdett, ami békében eszébe sem jutott. Felújítani épületét a nincsből. Sikerült, részben, ebben a nehéz helyzetben polgárainkat erre elkötelezni. Szórólapokat osztottunk ki Becse 16 ezer magyar polgárának. Nagyon sokan vállalták, hogy évente 30 márkás fejpénzt fizetnek a Kultúrkör felújítására, ami ebben a helyzetben nem is olyan kicsi dolog. Emellett igyekszünk meghódítani magánvállalkozókat. Viszont el kell mondanom egy fonák helyzetet, valószínű, hogy önök is találkoznak vele. A magyar vállalkozók ódzkodnak, a más nemzetiségű vállalkozók pedig adják a pénzt. Akik ódzkodnak, arra hivatkoznak, hogy mi lesz, ha én magyar ügyre adok, akkor elpártolnak tőlünk a szerb vásárlók. A szerbek azt mondják, miért ne, hát segítünk benneteket, ti is épp olyan vevők vagytok, mint a többiek, jöttetek, itt van.

122

A pénzkérdés Egyébként, mindennapos koldulásból áll a fennmaradásunk. Ha abba a helyzetbe jutok, hogy egy karéj kenyerem se lesz, valószínű, nem tudok majd a templom elé kiállni és koldulni, de most naponta teszem ezt az ügy érdekében. És nemcsak én teszem, tesszük mindannyian, akik bizonyos értelemben úgy értékeljük, hogy ezt cselekedni kell. Ahogy a kollégám mondta, beszéd helyett tenni.

Romhányi András A kolduláshoz egy dolgot szeretnék hozzátenni. Minden civil koldul, én is koldulok. De nem szégyenérzettel. Nem mi tehetünk róla, hogy koldusok vagyunk! Önbecsüléssel, önérzettel kell koldulni. Nekünk jár az alamizsna! Az adományozó meg ezáltal könnyíthet a lelkiismeretén.

B. Kis Béla az Erdélyi Magyarok Egyesületének elnöke, Budapest Az Erdélyi Magyarok Egyesülete Budapesten több mint 12 éve működik, évente legalább 150 rendezvényünk van. Nemcsak erdélyi problémákkal foglalkozunk, tartjuk a kapcsolatot a határon túli magyarokkal minden régióból. Nagyon szívesen együttműködünk, ha van rá lehetőség. Úgy érzem, hogy az erdélyi magyar, a határon túli magyar kultúrának Magyarországon is helye lenne. Ezt semmiféle módon nem veszik itt Magyarországon figyelembe. Erre a dologra támogatást itt nem adnak. Ha valami támogatás jut a határon túli magyaroknak, az szinte kizárólag határon túlra kerül. A Magyarországon működő körülbelül félszáz erdélyi szervezet gyakorlatilag tengődik. Ez a disszonancia érzékelhető, ha például elmondom, hogy az V. kerületben, ahol mi működünk, a románok 2 millió 200 ezer forintot kaptak az idén támogatásként, mi pedig 550 ezret. Mi a tavaly 156 rendezvényt szerveztünk, a románok talán kettőt. Azt hiszem, ezek érzékletes adatok. Számos ilyen példa van. Tavaly a parlamenti költségvetésből a magyarországi román civil szervezetek közel dupláját kapták, mint a Magyarországon működő erdélyi szervezetek. Ugyankkor az erdélyi szervezeteknek nincs lehetőségük önkormányzatot létrehozni, nincs hivataluk, ombudsmanjuk, parlamenti képviseletük. A románok pedig az egyesületek mellett az önkormányzatokon keresztül is több millió forinthoz jutnak. És nemcsak a románok, hanem a többi Magyarországon élő nemzeti kisebbség is. Például két évvel ezelőtt, szintén az V. kerületben, az örmények 16 millió forintot kaptak, amikor mi 50 ezer forintot. És még sorolhatnám ezeket az adatokat. Ezzel fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy ez óriási igazságtalanság, óriási aránytalanság. Ha azt akarjuk, hogy Magyarországon valamelyest gyöke-

123

A pénzkérdés ret verjen a határon túli magyar kultúra, akkor azokat a szervezeteket, amelyek ezt a kultúrát népszerűsítik, másként kellene támogatni.

Romhányi András Teljesen igazat tudok adni. Az Erdélyi Magyarok Egyesülete, vagy a Magyar Kollégium is, háromszorosan hátrányos helyzetben van itthon. Merthogy civil, és merthogy kultúrával foglalkozik, és - bármilyen furcsa - azért is, mert határon túliakkal, kisebbségben élőkkel foglalkozik. Ténylegesen ez a helyzet. A Magyar Kollégium a legtöbb magyarországi kiírásra nem tud pályázatot benyújtani, mert itt azt mondják, hogy ez a téma a határon túliakra tartozik. Ha pedig határon túlra nyújtanék be, akkor ugyanazokba a szervezetekbe és emberekbe ütközöm, akikbe ti is beleütköztök. Akik azt mondják, na ne, ezt a tortát tovább már ne szeleteljük. És azt is mondják, hogy kérem szépen, itt, ebben a régióban, én tudom a legjobban, hogy mire van szükség, és te - mondják nekem, - te meg nem tudod. Ezzel nem tudok mit kezdeni.

Farkas Miklós a Gaudeamus Alapítvány elnöke, Segesvár (Erdély) Egy nagyon fontos kérdés is felvetődött, hogy miért nem fordulunk az önkormányzathoz, az állami pénzekhez stb. Az önkormányzat, puhatolózó megbeszélésen bizonyos feltételeket szabott, ami nekünk nem felelt meg. Azt mondák, jó, adunk valamennyi, nagyon kevés támogatást, ha román gyerekek is jönnek a bentlakásba. Ez a román mentalitás. Nincs semmi kifogásunk, hogy román gyerekek jöjjenek. De mi azért építettük a bentlakást, és hoztuk ki egy román szakközépiskola bentlakásából, mert ott fegyelmezetlenség volt, és kezdtek zülleni a diákjaink. A másik, hogy közalapítvánnyá változhatunk. Romániában is ez a lehetőség már törvényesen adva van, de bizonyos feltételek mellett. Romániában nem úgy működnek a dolgok, hogy kapunk támogatást, és akkor nincs beleszólás, mert a támogatás mellé bizonyos feltételeket szabnak. És akkor feltevődik a kérdés: érdemes önkormányzathoz fordulni? Érdemes közalapítvánnyá válni? Tehát létkérdés, hogy önállóak legyünk.

Romhányi András Mindenütt a világon úgy van, hogy aki a pénzt adja, az valamilyen módon beleszól az elköltésébe. Hogy érdemes-e pályázni, azt mindenkinek a mindenkori feltételek alapján kell eldöntenie.

Férfihang a teremből 124

A pénzkérdés – Ez nemcsak Romániában, ez mindenhol így van. Aki fizet, az kér is valamit. Ettől függetlenül próbálkozzunk, ne álljunk el a lehetőségtől, hogy akár az államtól vagy az önkormányzattól is kérjünk támogatást. Ha egyszer visszautasítjuk, akkor nehezebb lesz újra kapni.

Farkas Miklós – Hanem, mi a feltétel? Érdemes-e vagy nem érdemes?

Romhányi András – Egyébként nyilvánvaló, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha a támogató közpénzekből támogat; és más, ha saját pénzből. Például nyugaton, ahol sok magánpénz is előkerül, ott azt mondják: kérem szépen, mi kizárólag a kék szemű, szőke hajú lányokat fogjuk támogatni. Szabad. Így gondolja, ő azt akarja, azt támogatja, senkinek semmi kifogása nem lehet ellene. Közpénzek esetén, persze, más a helyzet. Ott a közérdeknek kell érvényesülnie.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért ügyvezető igazgatója, Kolozsvár Javasolnám, hogy a pályázatok elbírálása legyen nyilvános. Egyébként nem nyúlnék a jelenlegi pályáztatási rendszerhez. Bárki kerüljön be az alkuratóriumokba, ugyanúgy kialakulnak az érdekcsoportok, kapcsolatrendszerek. Rengeteg pályázat van, de mindenki csak a magáét ismeri, a többi pályázatról nem tudunk. A nyilvánosságot nemcsak a sajtó útján lehet megvalósítani. Más megoldást is lehet találni. Ha visszautasítanak vagy keveselljük a megítélt összeget, az ember a nyilvánosság hiányában sokszor igazságtalannak érzi az őt érintő döntést. Mert ugye, milyen fontos az, amit akarok, és mégse kaptam rá pénzt. Ezek az elégedetlenségek azért vannak, mert nem tudja, hogy az ő fontos dolgán kívül, hány még fontosabb dolog volt. A rendszer nem lesz soha tökéletes, de ha meg lehetne teremteni a nyilvánosságot, akkor ez növelné a hatékonyságot, mert így a legjobb pályázatok kelnének el. A nyilvánosság előtt már kötelezettséget jelent a megfelelő döntéseket meghozni.

Romhányi András A nyilvánosság nyilván mindenütt segít. Az a kérdés, hogy eddig miért nem volt nyilvánossága? És mitől lesz? Hogy én kérem, attól nem lesz. Mert a pénzosztónak a nyilvánosság nem áll érdekében.

125

A pénzkérdés

Horkay Sámuel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszász Járási Szervezetének általános alelnöke Nagyon jó ötlet a döntések nyilvánosságra hozatala. Nem is olyan kényes téma ez. Az ukrán törvényeknek megfelelően a támogatott a külföldi támogatás 42-43%-át köteles az államnak befizetni. Az alkuratóriumon belül például meg lehet úgy oldani az elosztást, hogy nem sértjük meg a törvényt. Viszont ennek az a hátulütője, hogy ez nem lehet publikus, a sajtó nem hozhatja nyilvánosságra. Na most, ha a sajtó nem hozza le, lóg a levegőben a kérdés, hogy a fiúk a pénzt lenyúlják. Nem mondom, hogy ideális a megoldás, de nem tudtunk Kárpátalján jobbat kitalálni, hogy lehetőleg konszenzusos legyen a döntés. Az alkuratóriumban benne vannak a legitim szervezetek képviselői és a három történelmi egyház. Az érdekek ütköznek, mindenki a maga hóna alá nyúlna. Először lefektetik, hogy erre meg amarra a területre hány százalék menjen, ezt megszavazzák, utána veszik elő a pályázatpaksamétákat. Tömegével érkeznek a pályázatok, ezeket mindig igyekeznek fontossági sorrendbe állítani. Természetesen, mindenkinek nem jut, innen jönnek a kellemetlen visszhangok, hogy már megint nem, hogy már megint azok kaptak.

Pillich László a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke, Kolozsvár (Erdély) A pénzügyi problémákkal kapcsolatban két alapvető dolgot említenék. Az egyik gond az, hogy az elmúlt tíz esztendőben a szabadságot és a lehetőséget kihasználva, a kezdeményezés jogán, lelkesedésből nagyon sok helyen létrejöttek bizonyos kezdeményei különféle intézményi formáknak. Helyi, kisrégiós, nagyobb régiók pártfogó keretei a kultúra építésének, a közösségi tudat ápolásának. A másik oldalon viszont nagyon hamar rá kellett jönni, hogy csak a lelkesedés nem elég ahhoz, hogy ezeket a rendszereket működtetni tudjuk. Azok az emberek, akik első pillanatban ezeket létrehozták, nem nagyon gondoltak arra, hogy ez nagyon kemény gazdasági tevékenység, szinte egy vállalkozás. Egy nonprofit, egy önköltséges vállalkozás, amelynek biztosítani kell a bevételi oldalát is. Azok az első, lelkesítő pályázati pénzek hamar elfogytak. Utána viszont sem az infrastruktúra, a működési keret fejlesztésére, sem pedig a kialakított keret fenntartására már nem lehetett pénzt kapni. Mert arra, hogy én vagy a titkárnőm jól éljen, vagy a munkatársaim jól éljenek, az a magyar közösség jól éljen, - vagy mit tudom én, minden napra egy ingyen tojás címen - arra senki nem fog befizetni. Csak

126

A pénzkérdés önfenntartásra igazából senki nem fog alapvetően pénzeket biztosítani. Ezt tudomásul kell venni. Más garanciák azok, amelyek a pályázati pénzeket mozgatják. Marad a másik oldal, hogy mindig olyan fejlesztési, tevékenységi stratégiákat kell kidolgozni, amelyek áttételesen biztosítják az önfenntartást. Tehát a mindennapos, folyamatos tevékenységet és a fejlesztést valamilyen formában arányhelyzetbe kell hozni. Hogy úgy mondjam egyensúlyozó, drótkötéltáncos formában kell intézni azért, hogy az egyik a másikat mindig kiegészítse. Azok a szervezetek vannak mindig a legnagyobb bajban, amelyeket lelkesen létrehoztak, de valójában a harmadik hónapban már nem is igazán tudják, hogy miért jöttek létre. Önjáró rendszerekké válnak, öszszegyűlnek, tanakodnak, rágják egymásról a csontot, de igazából nincsenek olyan folyamatos céljaik, amelyek motiválnák őket is, meg azokat is, akik fenntarthatják a rendszert. Nem tudják munkával igazolni a rendszer hitelképességét vagy működésének fontosságát. Nincsenek eredményeik, akkor meg nem kapnak pályázati pénzt. És még mindig bajban vannak azok a rendszerek, amelyek csak egy pászmában képzelik el a tevékenységüket. Az ilyen, egy lábon álló rendszerek azért vannak rossz helyzetben, mert az alapítványok, az egyesületi, civil szervezeti célokat támogató alapok fölött rendelkező szervek vagy szervezetek változtatják, módosítják a prioritásokat. Lehetséges, hogy nagy vonalakban évről évre mások lesznek, mondjuk a nemzetstratégia szempontjából fontos célok. Ezekbe viszont mindig bele kell valahogy férniük a mi kis egyesületi, a mi kis régiós céljainknak. Tehát különböző pászmákat kell megtalálni, több lábon kell állnia a rendszerünknek. Több különböző fő tevékenységi területet kell megjelölni, és azokon el kell indulni, mert soha nem lehet tudni, hogy pontosan a négy területből melyik lesz az, amelyik valamelyik esztendőben prioritás szempontjából előtérbe kerül. És akkor az viszi a másik kettőt, hármat a hátán. Következő alkalommal meg egy másik. Egyébként ezt a Heltai Könyvtári Alapítvány példájából tudom. Egy olyan profilú tevékenység, hogy könyvtár, nem hoz pénzt az önfenntartásra. Ha a könyvet eladjuk például a telefonköltség fedezésére, akkor nem lesz könyvtár. Elkezdtünk gondolkodni, hogy milyen szolgáltatás-típusú dologba lehet kezdeni, ami belefér a közművelődés keretébe, de ugyanakkor önfenntartó is. Így indítottuk el a nyelviskolát. Egy adott ponton a nyelviskola túlnőtte a könyvtári funkciót. Akkor elkezdtünk gondolkodni. Ha a nyelviskolát fejlesztjük, akkor nem lesz helye a könyveknek. Ha a könyvtárat fejlesztjük, nem lesz helye a nyelviskolának. Most már két lábon áll a rendszer. Mindig lehet találni sajátos, helyi lehetőségeket. Például etnokulturális ismeretterjesztő körutak, ez is jó pénzszerző dolog. Meg mindenféle mást ki lehet találni, ami pénzt hoz.

127

A pénzkérdés A sajnálkozásra, meg a koldulásra visszatérve, higgyék el, minden civil szervezet koldul. Addig, amíg nem jutottam el a nagyvilágba, mindig azt mondtam, hogy a nyugati polgári egyesületeknek milyen jól megy. Mert ugye, ott a nyugati polgároknak sok nyugati pénze van, és ebből az egyesületek jól élnek. De amikor ilyen típusú civil szervezeti találkozón vettünk részt külföldön, hasonló témában dolgozó nyugateurópai szervezetekről kiderült, hogy ugyanúgy kell nekik is koldulni. Ugyanúgy nem adja oda a pénzét a polgár, mert ő is garanciákat vár arra, hogy az ő sokkal fejlettebb polgári öntudatának a szintjén valaki ne az ő pénzéből éljen vagy húzzon hasznot. Gyakorlatilag ott is nagyon nehéz megszerezni a pénzt. Legalább olyan nehéz, mint nálunk. Figyelmükbe szeretném ajánlani a polgári öntudat, a polgári gondolkodás szintjének kérdését is. Minden szervezet akkor fog nyerni, ha tevékenységének egyik, forrásképző pászmája az lehet, hogy környezetében, szimpatizánsai körében polgári gondolkodást fejlesztő munkát is elindítson. Nem úgy, hogy leültetjük a kis hülye magyarunkat, és akkor elkezdjük neki magyarázni, hogy most te mitől leszel polgár. Nehogy így értsék ezt. Hanem ilyen célú tevékenységeket kell bevezetni, köröket létrehozni, előadássorozatokat beindítani, olyan meghívottakkal, akik el tudják mondani, hogy mi a polgári öntudat, mi a polgári felelősség, az egyes embereknek az önbecsülése. Ha ilyen dolgokat mondunk ki, észre se fogják venni, és egyre közelebb hozzák az embereket saját civil szervezetükhöz. Ez által adózó, adományozó polgárokat tudnak kinevelni saját maguk számára. Ez hosszú, nehéz munka. Az nem hoz eredményt, ha ülünk az üres teremben és gondolkodunk, hogy miből lesz pénz. Abba az üres terembe be lehet hívni polgárokat, és el lehet velük beszélgetni. Nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor az egyik könyvtárlátogató néni bejött egy régi cukorkásdobozzal, amit ki tudja, a nyugatra vagy Magyarországra elfutamodott gyerekétől mikor kapta, mikor ürült ki, és hozott tésztát. Sütött a mi könyvtárosainknak. És egy másik hozott egy virágpalántát a könyvtárunknak. A harmadik mit tudom milyen adományt. Vagy megkérdezte, hogy mivel segítheti a könyvtárat. Bejött az első mesterember is, és azt mondta, hogy nem lehetne-e kijavítania a falat, mert észrevette a foltokat. Vagy azt, hogy nyikorog az ajtó. Így nevelődnek a polgárok. Ilyen banális dolgokkal, higgyék el. És azzal is, hogy azt mondja az önök egyesülete, uraim, most meg szeretnénk szervezni egy ilyen-olyan programot, gondolom, partnerek lennétek abban, hogy együtt csináljuk. Így a beavatottság, a közös birtoklás tudata alakul ki az emberekben. És akkor nem önök lesznek a díszpintyek a saját közösségükben, mert önöknek van egy alapítványa, és önök másabbak a többi polgárnál. Hanem maguk mellé fölemelik a polgárokat, és meggyőzik őket, hogy az a rendszer, amit önök találtak ki, az mindenkié, aki melléáll.

128

A pénzkérdés Tehát a közös birtoklás tudata lesz az, ami az emberekben kialakítja a bizalmat a civil szervezetek, intézmények iránt. És akkor nem azon fognak gondolkozni, hogy Jancsinak, Pistinek vagy Ferikének azért adjak én most 20 ezer lejt, hogy megint eligya a kocsmában, vagy elvigye a szeretőjét nyaralni! Hogy egy francot! Miért nem megy dolgozni? Ül egy alapítványban, tőlünk meg lefeji a pénzt. Csak ott ül, és a fizetését rajtam akarja bevasalni. Hát nem adunk neki! Ha kívülről látja, és nem tudja, mi történik benne, akkor mindig ez van. De hogyha már partner benne, ő is kap bizonyos részfeladatokat, akkor másként látja. Ha le tudjuk osztani minél szélesebb körben a feladatokat, akkor ezzel gyakorlatilag elindítjuk közösségünkben azt a folyamatot is, amely az adakozókészséget fejleszti.

Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Nagyvárad (Erdély) Egy pályázat sikeréhez nagyon fontos, hogy alaposan meg kell tanulni, miként kell jó pályázatot készíteni. Ebben sokan tudunk segíteni. Másodszor, akkor adjon be valaki pályázatot, ha eredményeket tud felmutatni. Ha e nélkül próbál pályázni, kevés esélye van. A harmadik dolog, hogy próbáljunk hagyományt kialakítani. Például, mi most szervezzük a kilencedik honismereti táborunkat, most szervezzük az ötödik honismereti konferenciánkat, most fog a könyvsorozatunkból megjelenni a 14. és a 15. kötet, már szerkesztjük a 16. kötetet is. Ilyen hagyományokat kell kialakítani, s ezek közismertek lesznek. A kuratóriumban is tudják, hogy igen, ez évről-évre megy, ennek van eredménye, s akkor elfogadják a pályázatot és megszavazzák a támogatást. A könyvkiadást úgy indítottuk el, hogy három évvel ezelőtt, újságíró kollégámmal együtt megírtuk Nagyvárad történetét, műemlékeit. Ezt megelőzően igaz, megjelent egy kötet románul, de az nem tetszett. Akkor azt mondtuk, megírjuk mi magyarul. Igen, de honnan a pénz? Három héten át, a tavaszi szünidőt arra használtam fel, hogy jártam egyik helyről a másikra, megkerestem a vállalkozókat. Elmagyaráztam, hogy te, mint mecénás pénzt adsz egy olyan kiadványra, amely megismerteti a városod, a saját faludat. És ha te hozzájárulsz ehhez, ott lesz benne a neved, a reklámod, azt is megismerik, hogy te mivel foglalkoztál. Ezt megszerveztük más faluban is. A református nyomdában hozzuk ki a könyveket. Én szerkesztem, egyik barátom a korrektúrát végzi. Beülök oda a számítógép elé, én nem értek hozzá, de a nyomdánál odajön, aki tördeli, s én mondom, na, ez idejön, az oda, ezt így és úgy és amúgy szeretném. Ezekért külön nem

129

A pénzkérdés kell fizetni, mondjam úgy, hazafias munka. Ami bejött először, kb. 10 millió lej, nem osztottuk szét, hanem visszaforgattuk a következő kötetekbe. Például a második kötetünk, ezer példány 5 millió lejbe került. A következő 4 millió lej volt. Darabonként eladtuk 10 ezer lejért. Nem tudtunk többet eladni, mint 7-800-at, de az már 8 millió lej. Befektettünk 4 millió lejt, visszajött 8 millió lej. És ezt állandóan forgatjuk vissza, és ügyelünk a pénzre, tesszük élére és így próbáljuk a könyveinket kiadni. Kihoztuk például az egyik községnek, Sarmaságnak a monográfiáját. Megbeszéltük, hogy a helyiek - az önkormányzat, de főleg a helybeli pap, mivel a református egyháznak volt a legtöbb dolga benne - támogassák. Az egyház kifizette, mi kihoztuk, és az ezer példányból visszatartottunk 200 darabot, 800-at pedig odaadtunk az egyházközségnek. Befektettek 4 millió lejt, bejött nekik 8 millió lej, a duplája. Megérte. Így kell megpróbálni. Megkeresni a településeken az egyházat, az önkormányzatot, a vállalkozókat. Azt az egy-két helybeli embert, akik maguk írják meg. Ne mi menjünk oda, és mi írjuk meg nekik. És ott a faluban lehet kapni a könyvet, s amikor vendég jön Magyarországról, vagy máshonnan, lehet mondani: nézzed, itt a könyv erről a faluról. Büszkék rá, van mit mutogatni, ajándékba adni. Az sem mellékes, hogy amikor a pályázat mellé Budapesten le tudtam tenni ezekből a különféle könyvekből 20 darabot, láthatta a kuratórium az eredményt, és további munkánk támogatására 500 ezer forintot kaptunk. Ez már komoly pénz, manapság 36-40 millió lej. Legújabb kötetünk bele is került ennyibe, ennek darabját 40 ezer lejért adjuk, gyakorlatilag az önköltségi árra 4000 lejt tettünk, ami nem sok. Úgy számítjuk, hogy olyan 30 millió lej visszajön, s ebből ki tudunk nyomtatni 2-3 könyvet a kisebbekből. A másik, a táborszervezés. Mi nemcsak a diákokat, egyetemistákat, hanem általában a fiatalokat vonjuk be. Ezt megkönnyíti az, hogy az Erdélyi Kárpát Egyesület váradi osztálynak én vagyok az elnöke, ez sok fiatalt tömörít. Kimegyünk a táborokba, délelőtt állagmegőrző munkákat végzünk, délután honismereti előadások vannak. Ezért szintén lehet pályázni és adnak rá pénzt. De ez nem fedezi teljesen a költségeket. Ezért a táborozás előtt kimegyünk, többször is, a kiválasztott településre, beszélünk az önkormányzattal, de elsősorban a pappal. Összehívják a presbitériumot, a helybeli RMDSZ vezetőket, és megbeszéljük, hogy a falu lakói, esetenként a környező két-három faluból is, adományozzanak a tábornak krumplit, zöldséget, hagymát, szóval élelmiszert. Mi magunk készítjük el a meleg ételt, beszereztük hozzá a teljes felszerelést. Így nekünk a pénz csak az útiköltségre kell, kirándulásra, meg a kenyeret kell megvenni, a többit a falu és a környékbeli falvak adják össze. Ugyanígy szervezzük meg a honismereti konferenciákat is.

130

A pénzkérdés

Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, Budapest A posztkommunista országokban minden civil szervezet átmegy azokon a stációkon, amin a Magyar Kollégium is átment. A Magyar Kollégium 1991-ben alakult meg, tehát akkor, amikor MDF-kormány volt hatalmon. Azt gondoltam magamban, hogy ez olyan ügy, amit kutya kötelessége ennek a nép-nemzeti kormánynak támogatni. Nem mesélem el az összes kudarcot. Antall Józsefnél éppen nem jártam, de - komolyan mondom - Csoóri Sándortól kezdve dr. Horváth Balázsig bezárólag mindenkinek az előszobájában voltam. Az eredmény: nulla. A lényeg a következő: senki ne számítson arra, hogy a pénzek fölött rendelkezők ugyanazt érzik, amit ő. Téves az alábbi gondolatmenet: „én borzasztó fontos dolgot csinálok, ez deklaráltan fontos ebben az országban, vagy deklaráltan fontos a nemzetnek stb., és ha engem nem támogatnak, akkor ez el fog pusztulni, és akkor megnézhetik magukat.” Hát, az illetők szépen megnézik magukat, és nem történik semmi! Arra senki ne építsen, hogy azért, mert én nagyon sokat és jól dolgozom és sok mindent jól csinálok, ezért majd engem támogatni fognak. Valóban nagyon fontos, hogy jól csinálja, nagyon fontos, hogy büszke legyen rá. De ezen kívül a pénzt is ki kell hajtani. Semmit sem ér a zsarolás, hogy „legfeljebb megszűnök, és az majd nekik lesz rossz.” Nem, az, nekem lesz rossz, ha én meg fogok szűnni. Ez az egyik dolog. A másik, hogy működésre nem adnak pénzt, csak konkrét tevékenységre. Ez ellentmondásos dolog és szerintem igazságtalan. Azt szoktam mondani, hogy egy civil szervezet olyan, mint egy hűtőszekrény, amit állandóan bekapcsolva kell tartani, bár csak néha rakok bele húst, és csak néha veszek ki belőle sajtot. De állandóan működtetnem kell, és ez a működtetés pénzbe kerül. És nemcsak a sajt hűtését kell megfizetnem, hanem azt is, hogy a hűtőszekrény be van kapcsolva. Igenis, egy szervezetnek működtetési költségei vannak, és ha ezt ő tartósan nem tudja fedezni, akkor a szervezet meg fog szűnni. Hogy erre lehet-e pénzt szerezni vagy nem, az lényegbevágóan fontos kérdés. Ezzel azonban mindenképpen számot kell vetni, hogy ilyenfajta működtetési költségek vannak, és ha erre nem lehet tartós bázist teremteni, akkor számolni kell a szervezet megszűnésével. Lehet, hogy ez nekünk nem kerül túlságosan sokba, de mindenképpen van ilyen költség. Kétségkívül igaz az, hogy elsősorban programokra adnak. Viszont az is igaz, hogy ezekbe a programokba néha bele lehet lopni olyat, hogy szervezési költség, és ez tulajdonképpen a mi működési költségünk. De én most nem akarok pályázási technikákról beszélni, mert az más terület.

131

Információszerzés, kapcsolatépítés

Romhányi András Erdélyi barátaink közül nagyon sokan a holnapi helyhatósági választások miatt ma este a Sebő Kocsmából, vacsora után egyenesen Kolozsvár irányába indulnak el. Holnapra emiatt lényegesen meg fog csappanni az itteni létszám, ami nem olyan nagy baj, mert nagyon jókat lehet beszélgetni továbbra is, de így a nyilatkozatot még ennek a napnak a végén el kell fogadnunk. Ezért arra kérem azokat, akik vállalkoztak a megszerkesztésére, hogy fogjanak neki a munkának. A többiekkel pedig ugorjunk neki az utolsó témának. Javasolom, hogy próbáljuk egyszerre tárgyalni az információszerzés, kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés témákat, és lehetőleg ne ismételjük, ami az eddigi hozzászólásokban a tegnapi és a mai nap folyamán ezekről elhangzott.

Információszerzés Kapcsolatépítés

Pál Tibor a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, Temerin (Délvidék) A Fórumra kiadott füzet nagyon jó útmutató. Javasolnám az ilyen kiadványokat időszakossá tételét, többször jelenjenek meg bővítésekkel. Adatbázis kellene, információs központ létrehozása, akár a Magyar Művelődési Intézet keretén belül. Tegnap nagyon sokszor elhangzott ilyen kérelem a kormányhivatal felé. Tehát a civil szervezeteknek önmaguknak is meg kell találniuk a helyüket. Életképesnek kell lenni, egymást keresni. Jó a segítség, de önmagunkat is ez irányban kell fejleszteni. Tartós adatbázisközpont kellene, ahol elérhetők volnának számunkra a címek, adatok, akár postai küldemények révén, hogy a kapcsolatokat fel tudjuk venni.

132


Romhányi András Rögtön jó hírt tudok mondani. Idén kezdett el foglalkozni a Magyar Művelődési Intézet két adatbázis létrehozásával, melyeket Halász Péterrel közösen építünk. Az egyik a kisebbségi magyar kulturális szervezetek adatait gyűjti össze. A mostani tanácskozásra kiadott füzet előhangja ennek a munkának. Ez igazi adatbázis lesz, ami azt jelenti, hogy sokféleképpen lehet majd benne keresni. Egy példa erre. Van, mondjuk, egy egyesület. Ki is annak az elnöke? Megnézem, odakattintok, XY. Ezt az embert hol lehet még megtalálni? Ja, ő egy másik szervezetnél egy könyvet szerkesztett. Egyébként pedig még ennek a másik szervezetnek a titkára is. Egy másik példa: mely kárpát-medencei szervezetek foglalkoznak gyermek-néptánccal? Ez is csak néhány kattintás lesz. A másik adatbázis azoknak a szervezeteknek az adatait gyűjti össze, amelyek magyarországi bejegyzésűek, de határon túlra vagy határon túlra is végeznek kulturális munkát. Ezen adatbázisok létrehozása nagy munka, nem beszélve az adattár karbantartásáról. Fogtok majd kapni tőlünk egy kérdőívet, amelyik ennek az adatbázisnak a feltöltéséhez kér adatokat. Kérjük azt is, hogy lehetőség szerint ne csak saját magatoknak töltsétek ki, hanem adjátok oda más szervezeteknek is. A Határon Túli Magyarok Hivatalát a Magyar Művelődési Intézet összes munkájából leginkább ez a két adatbázis érdekli. Ugyanakkor, például a Miniszterelnöki Hivatalnak is van egy Civil Kapcsolatok Főosztálya. Természetesen őket is meghívtuk ide.

Egri István az Alapítvány az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért ügyvezető igazgatója, Kolozsvár (Erdély) Kérdésem, hogy ami itt elhangzott, felkerült-e hangszalagra? Ha igen, akkor papírra lesz-e vetve, vagy egyáltalán számítógépbe lesz-e pötyögve? Azt hiszem, mindannyiunknak, legalábbis nekem szükségem volna erre. De akár másnak is, hisz ezzel lehetne a rendezvényt még nyilvánosabbá tenni, a kiadványt eljuttatni azokhoz a civil szervezetekhez is, akik nem lehettek jelen. Ily módon ezeket az adatokat, ezeket az információkat, amelyeknek most mi birtokában vagyunk, biztosítani lehetne több száz szervezet számára. A kapcsolattartásnak, most már nem teremtésnek, mert a kapcsolat talán megvan, nagyon jó eszköze volna egy e-mailes címlista. Igaz, nincs mindenkinek, de már nagyon soknak van kilépési lehetősége az Internetre. Abból, ami már eddig összegyűlt a Fórumra kiadott füzetben meg lehetne alapozni a kárpát-medencei közművelődési civil szervezetek e-mailes levelezőlistáját, amelyhez akárki csatlakozhat. Ha oda elküld az

133

Információszerzés, kapcsolatépítés ember egy levelet, azt több száz kárpát-medencei civil szervezet megkapja, s tudni fogunk egymásról, egymás rendezvényeiről. A kapcsolattartásnak ez nagyon hatékony lehetősége. Ezt a listát akár a Magyar Kollégium, akár a Magyar Művelődési Intézet, vagy bárki elkészítheti. Ha nem, akkor én ezt vállalom. A Civil Fórum nevű civil társadalmi havilapunk is lehetőség arra, hogy információkat közöljünk egymással. Főleg Erdélyben szórjuk, de nemcsak ott. Mostantól önök is meg fogják kapni. Felajánlom, hogy használják bizalommal, ez is lehet információs csatorna, lehetőség a kapcsolattartásra. Javasolnám, hogy a jövő évi rendezvény célirányosabb legyen. A jelentkezési űrlapban lehetett volna olyan pont, hogy itt miről beszéljünk. Ha például a száz közül tízen mondják azt, hogy pénzről akarunk beszélni, akkor azzal foglalkozni kell. Ha húszan mondják, hogy identitástudatról, akkor azzal kell foglalkoznunk. És akkor ki lehetett volna választani három vagy négy témát, ami legtöbbünket leginkább érdekel, és előre készülhettünk volna. Lehet, hogy így az időnk sokkal hasznosabban telt volna el és több eredménnyel, több ötlet tudott volna elsülni.

Romhányi András Válaszom arra a felvetésedre, hogy lesz-e a fórum anyagából mindenki számára hozzáférhető kiadvány, röviden: igen. Mint mondtam, adatbázis is lesz. Az e-mailes levelezőlistával kapcsolatban megjegyezném, hogy valóban, az e-mail Szlovákiában, Romániában és Vajdaságban meglehetősen jól működik, viszont Kárpátalján és Horvátországban gyakorlatilag nem működik, teljesen megbízhatatlan a kapcsolat. Azoktól, akik most itt vannak, mindenkitől megkértük az email elérhetőségüket is. Újabb listát most nem akarunk, hiszen a nagylista feltöltésén fáradozunk. Ez azt jelenti, hogy amennyiben te felvállalod, hogy ezen elkezdesz dolgozni, akkor ezt örömmel veszem, akár együtt is dolgozhatunk, de mi elsősorban azzal fogunk foglalkozni, hogy az egész adatbázis a rendelkezésünkre álljon.

Egri István - A feltöltésében szívesen közreműködöm, mert az erdélyi civil szervezetekről egész szép adatbázisom van, azt pontosítom.

Romhányi András - Nagyon köszönjük, ebben abszolút együtt tudunk működni.

134


Fodor István a Felsőhegyi Olvasókör elnöke (Délvidék) Az elmúlt időszakban három szinten volt módomban részese lenni, szervezni az eseményeket. Lent a Délvidéken, a Tisza partján, egy 1600 lélekszámú színmagyar falusi közösségben a Monográfia Társulat elnökeként az utóbbi 17 évben hozzájárultam ahhoz, hogy legalább 40 kiadványunk napvilágot lásson. Dicsérjem magam, mert a levéltárosakat nem dicséri senki, elnézést kérek érte. Az egész bácskai Tisza mente a levéltárhoz tartozik, melynek igazgatója vagyok. Meglehetősen nehéz a három szintről összeegyeztetni ezt a dolgot. De nagyon szerencsés helyzet is, mivel három ember munkáját követeli meg. Hiányoltam, hogy a nemzettudat kapcsán nagyon keveset foglalkoztunk itt ennek technikájával, megvalósítási módozataival. Nagyon szép dolgokat hallottunk, akadémiai beszédeket. Befejeztem én is két egyetemet, néhány nyelvvizsgát leraktam, de bevallom, soha nem foglalkoztam külön azzal, hogy nemzettudat, nemzetérzés. Tettem a dolgom! Én sem vagyok mai gyerek, de úgy nézem, hogy több székben vannak itt nálamnál idősebbek. Én is nagyon idegenkedtem a modern technikáktól, de jó volna megfontolni, hogy valóban milyen lehetőségeket nyújt az Internet, a számítógépek, egyebek bevonása munkánkba. Egy példát mondok. A gyereknek kellett otthon egy verselemzés. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Interneten keresztül be tudtam menni a Széchényi Könyvtárba és hozzájutni a verselemzéshez, holott a határainkat lezárta a hatalom, lezárta Európa is. Tehát nem kell idegenkedni a technikától. Elvesztődik, aki nem használja. Az információt meg kell szerezni, az információt nem hozza helybe senki.

Nagy István a Vajdasági Magyar Folklór Központ szakmai tanácsadója, Szabadka (Délvidék) Már magyaráztam tegnap a televíziósoknak, ma néhány kollégának, hogy nagyon fontos dolog volna, ha valaki felvállalná technikailag a civil szervezetek számítógépes adattárának kezelését, a rendszergazda szerepét. Ezt nemcsak elkészítse, hanem folyamatosan napirenden is tartsa. Írtam már több e-mailt, és egyik se pattant vissza, mindenik válaszolt. Működik már ez valamilyen szinten. Itt többen mondották, a kis szervezetek égető problémáiként, hogy azokhoz nem jut el az információ, és nem jut el a pénz. Ezeknél tényleg fennáll a veszély, hogy nincsen lehetőségük az e-mail használatára. De, tetszik ez, nem tetszik, holnapután kezdődik a XXI. század, és a XXI. században az információ fog érni valamit. Aki ehhez nem tud hozzá-

135

Információszerzés, kapcsolatépítés jutni, aki nem tud magának információt szerezni, ahogyan a kolléga is mondta, az el fog veszni, meg fog szűnni. Akár tetszik ez nekünk, akár nem tetszik. Ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy szervezzük meg a magunk számítógépes információs hálózatát. Ez nem jelenti azt, hogy az írott, nyomtatott kiadványokról mondjunk le. De aki csinálta, az tudja, mennyibe kerül előállítani, szétküldeni, mit jelent időben és pénzben. Ez nagyon lassú, és nagyon sok pénzbe kerül. Az e-mail, egyelőre nem ér el mindenhová, de kétségtelenül ez a jövő. Nagyon rövid időn belül, nagyon sok címet el lehet érni. Tehát, ahol telefon van, ott találjunk számítógépet is. Magyarországról is lehet kapni kiselejtezett gépeket. Potom pénzekért beletesz egy modemet, és máris kapja az e-maileket. Amit Egri István mondott, a levelezőlista, ez fantasztikus dolog. Én nagyon remélem, hogy beindul. De ez csak akkor fog működni, ha mindenki, aki információt vár, az ad is információt. Nagyon fontos egy ilyen listánál, hogy ne válogassunk az információkban, ne szelektáljunk. Ne mi döntsük el, hogy mi a jó információ, mi hasznos és mi nem. Az égvilágon mindent el kell küldeni egy ilyen listára. Ha nem érdekel, az annyiból áll, hogy fogom a számítógépből, és átdobom fél másodperc alatt a szemetesbe. És várom a következőt. Higgyék el, ez így működik. Ha informálni fogunk magunkról, akkor működni fog az információcsere, tudni fogunk egymásról, a rendezvényekről, és időben. Ha nem adunk magunkról információt, akkor ne csodálkozzanak akár a kicsi, akár a nagy szervezetek, hogy róluk senki nem vesz tudomást.

Romhányi András Egy dolgot hadd tegyek hozzá: az Internetes információáramoltatás nemcsak az akaraton múlik. Nem jó szándék kérdése az, hogy Kárpátalján van-e Internet-szolgáltató vagy nincs. Mert ha nincs, akkor mit sem tudsz kezdeni a jó szándékkal. A másik gond, hogy van, akinek egyszerűen nincs számítógépe, vagy ha van is, történetesen nem tudja kifizetni a pénzt a hálózaton való tartózkodásért. Gondoljunk a kis szervezetekre!

Pillich László a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány elnöke, Kolozsvár (Erdély) Egy picit túlbeszéltük ezt a témát, de olyan dolgokról beszélünk, pont az információ hiányából, amelyek részben megoldódtak, vagy egészen más formában mutatkozik a megoldás. A tíz év alatt valahogy úgy nézünk ki, mint a maratoni futóversenyen a rajt után és start előtt a részvevők. Mindenki egy szintről vagy egy vonalról indult, de utána differenciálódott a helyzetünk, pozíciónk, nagyságunk, méretünk, sikerünk,

136

Információszerzés, kapcsolatépítés sikertelenségünk. A civil szférában is vannak jobb, nagyobb, kisebb, közepes szervezetek. Igazából, ha információról van szó, nagyon helyes a kolléga megállapítása, hogy aki információhoz szeretne jutni, az próbáljon abból kiindulni, hogy ő minél több információt bocsásson ki mások felé. Mert ez a szféra is úgy indult el, hogy mindenki közülünk, aki itt ül, vagy nem ül itt, annál inkább, az egyetlen lehetséges és legnagyobb és legügyesebb és legokosabb szervezetet akarta részben létrehozni. És ezt olyan formában, hogy mindenféle információt beharácsol, mindenki helyett ő próbál információt lenyúlni, mások információit, de másoknak nem fog semmit adni belőle, mert az konkurens számára, akkor nem lesz a nagy, igazi, magyar szervezet, hanem akkor többen lesznek. Ez nem vezet jóra, mert aki így elszigetelődik, az nem kap mástól segítséget. Csak az várhat mástól segítséget, aki megosztja másokkal saját munkája eredményét. Pénzdumává fajult most is ez a dolog. Minden e körül forog, vinynyogunk, hogy nincs pénzünk. Én most a másik oldalról szeretnék szólni. A pénz felhasználása is lényeges. Ha énnekem van 7 millió vagy 1 millió vagy 500 ezer forintom, lejem, akármim, és elgondolkodom a program, projekt megszervezésén, akkor azon is gondolkodom, - s az egyik prioritás ez, - hány magyar civil szervezetet tudok bevonni ennek a programnak a működtetésébe, lebonyolításba. Nem megyek el az ötcsillagos szállodába, ami nincs, vagy az egycsillagos, ramaty, szolgáltatóhoz, vagy különféle kocsmába megfizettetni az étkeztetést, hanem egy civil szervezetnek ezt a szolgáltatását fogom igénybe venni. Ez által én többlépcsősen tudom biztosítani a pénz elhasználását. Abból a forrásból, amiből az én projektem táplálkozik, kisebb mértékben még sok más szervezet fog a saját önfenntartásában, működésében, saját önhitelesítésében pénzhez jutni. Ez is egyik oldala a mások felé való nyitottságnak. Ami az információt illeti, azért nyújtózkodtam itt nagyon, mert tudni kell, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma immár negyedik esztendeje támogat kiemelten egy olyan projektet, amelynek lényege közművelődési és könyvtári központok, információs központok kialakítása a Kárpát-medencében. Erdélyben és Felvidéken két-két ilyen központtal, Kárpátalján, Horvátországban, Szlovéniában és a Vajdaságban egy-egy központtal működik. Elindult egy közművelődési és könyvtári információs rendszer kialakulása. Ez a rendszer egy héttel ezelőtt írta alá az együttműködési megállapodást, tehát már létrehozták saját struktúrájukat, honlapos, adatbázisos rendszerüket. Ezzel most már az információ kárpát-medencei áramoltatásában is vállaltak szerepet. Ez másik partnerség lehet, nem konkurenciáról van szó. Ebben az adatbázisban Erdélyben például a Heltai Alapítvány és azt hiszem, a Mikó Társaság működtet ilyen információs rendszert - nagyon sok, több száz intézményre való információ van.

137

Információszerzés, kapcsolatépítés Amit a maratoni versennyel kapcsolatban akartam mondani, azzal zárnám, tudomásul kell venni a tényeket, és nem irigykedve nézni azokra a szervezetekre, melyek másoknál előbbre vannak. Itt egy szervezeti szövetség jelent meg. Három vagy négy szervezet kitalálta, elhatározta, hogy szövetkeznek. És akkor ők egy civil szervezeti szövetség. A másik információs központi funkcióra pályázott pénzt, és fejleszti azt a funkciót, kutyakötelessége azt a funkcióját működtetni. Tehát, ami információhoz én hozzájutok, akkor azt nem zsebre vágom, vagy beteszem a polcra, mert nekem nem úgy jó. Hanem függetlenül attól, hogy nekem jó vagy nem jó, további száz vagy kétszáz szervezet felé közvetítem azt. Nagyobb szervezet vagyok, ezért kerültem képbe ilyen funkció ellátására. Felkérésre pályázhattam egy ilyen projekt kivitelezéséért. Akkor erre van pénzem: van a borítékolásra, van az e-mail közvetítésre, van a telefonra, bármilyen gyaloginformációra. Címinformáció átadásra is. Nekem, információs központnak nem az kell, hogy legyen a gondom, hogy sok szegény szervezetnek nincs e-mailje. Annak van címe, az első világháború előtt is címre leveleztek, így is elment a levél, most is elmegy. Telefonálni lehet, beszélgetni.

Férfihang a teremből - Álljunk meg emberek! Ez nem működik! Az emberek éhesek az információra, nincsenek információk!

Másik férfihang a teremből - Erdélyben ott van az EMKE, aminek funkciója ez az egész dolog. Ne haragudjanak, az EMKE képviselője hol van?

Romhányi András - Meghívtuk az EMKÉ-t.

Pillich László - Az információáramoltatásban kiemelt funkciót kell felvállalniuk olyan civil szervezeteknek, amelyek már elértek egy bizonyos szintet. Gyakorlatilag ezt így kellene felfogni. Persze vannak, aki nem akar ennek a funkciónak eleget tenni, mert az információ birtoklása számára hitelesítő funkció, a szervezet központ jellegét, fontosságát hitelesíti. De én minél több szervezettel vagyok kapcsolatban, én annál jobb vagyok. Ez az úgymond, civil axióma.

138


Seprődi József (Dicsőszentmárton) – Az elgondolás a régiós együttműködésre vonatkozóan jó. Persze, meg kell szervezni a régiókat. Úgy képzelem el, hogy a kisrégióban, például a Küküllő mentén, Korondtól Dicsőszentmártonig öt közművelődési egyesület kialakítja az információs központját, van egy fax, tudunk faxolni. És tudjuk, hogy van egy kiállításra alkalmas helyiség, például Korondon. S akkor megkérem, - mondjuk - Ambrus kollégát, hozzunk ott össze egy vándorkiállítást, vagy író-olvasó találkozót. Eljön hozzám Magyarországról valaki, akkor tud rólam a makfalvi, a kibédi. Né, ez van, fogadod? Kevesebb pénzbe fog kerülni, ha együtt szervezzük. És akkor ott, háromnégy napon át író-olvasó találkozó vagy vándorkiállítás működik. Akinek már van telefonja, van faxkészüléke, ne adj Isten! van Internetlehetősége, az bekapcsolja a többieket, a kicsiket. Ez már egy információs központ! Valahogy így kellene felépíteni az egészet. És sajnos, itt kell ezeket összehozni, pedig otthon kellene ezt megbeszélni minden tájegységnek, és ebből kellene kinőnie egy hálózatnak. Ezt az EMKE nem tudta megszervezni. Pillich László – Lehet, hogy az előbb nem voltam elég érthető. Csak egy nagyon rövid kiegészítés. Ugyanazt mondod, amit én. Örülök neki, mert a központi funkció hangsúlyozásán ezt értettem. Hogy például a Heltai Alapítvány ilyen típusú információs központ. Van saját honlapja, amelyen rajta van 30 magyar kis szervezet, amelynek nincs saját honlapja. A világ eléri őt, de azt az információt, amivel megcélozza, hozzám juttatja el, mert nem tudja hozzá e-mailen elküldeni. Én viszont gyalog, levélben, telefonon elküldöm neki. Képviselem a kisebbeket, ez a központ funkció. Ezt akartam mondani, ugyanazt értjük.

Balogh Zoltán (EMKE - Dés) – A kisebb civil szervezeteknek, amilyenek mi vagyunk, még faxunk sincs, de levelet állandóan kapunk. Elsősorban a nagyobb szervezet, a Heltai Alapítvány juttat minket információkhoz. Bejárunk hozzájuk a titkárságra is, és megkérdezzük Pillich Lacit, megjött-e ez meg amaz. Elmegyünk az EMKÉ-hez, ott is érdeklődünk. Tehát a kicsi civil szervezet, ha csak otthon ül, és nem próbál tájékozódni, menni jobbra-balra, nem jut információhoz. Mert például a bekapcsolódás az e-mail rendszerbe nemcsak rajtunk múlik. Nálunk például még a régi fajta telefonközpont van. Az ember rákapcsolja magát, és csak bosszankodik, mérgelődik, ne mondjam, hogy még mit mond. Hát addig nem lehet elterjeszteni az E-mailt, amíg nem lesznek Erdélyben mindenfelé digitális közpon139

Információszerzés, kapcsolatépítés tok. Most a telefonálással is az van, hogy inkább felülök a vonatra, és elmegyek Pillich Lacihoz beszélgetni.

Pillich László – Én nem akarom túlbeszélni a dolgot. Csak azért mondtam el mindezeket, mert tapasztalatból tudom. Értsük ezt meg, legalább szemléletileg, mi, akik a civil szférában vagyunk. Ez a központhistória, ez már nem úgy működik, hogy én kiállok, és azt mondom: Emberek, én leszek a központ, és kész! - ahogy Hofi mondaná. Hanem ez kialakul, ez folyamat. Egymást keresik a szervezetek, és kialakulnak a gócpontok, mint a középkorban a vásáros helyek, mert ott lett központ. És nem azért, mert valaki, mert a Jóisten vagy a király azt mondta, hogy ott lesz, hanem egyszerűen kialakult. Ne higgyék, hogy a Heltai Alapítvány központ akart lenni. Ez így alakult. Annyi gondunk van, már 110 ezer dolláros éves költségvetésünk van, amelynek 80%-át ki kell találni, hogy miből lesz. Nem mi akartunk központ lenni. Nem hívtuk a kibédieket, az óradnaiakat, senkit nem hívtunk, megtaláltak. Miután 5-6 helyen nem találtak megnyugtató információkat a problémáikra, lehet, hogy információik alapján azt gondolták rólunk, hogy keressük meg ezt is, talán épp ez az a szervezet, amelyet keresünk. Nálunk találtak eligazítást, segítséget, és akkor partnerek lettek. Attól válik egy szervezet központtá, hogy több szervezet partnere. Központként azonban kötelessége van azokkal szemben, akiknek tanácsot adott. Ez valahogy így néz ki, ez abszolút informális szerveződés. Egymás segítségére kell berendezkednünk.

Nagy István (VMFK - Szabadka) – Az információhiányra mondanék egy példát. Amikor elmentem Nagyváradra, akkor kiderült, hogy sok olyan kiadványuk van, amit különösen szívesen megvásárolnánk. Az is gond, hogy nem jut el hozzánk az információ arról, ami nyomtatásban megjelenik. Pillich László – De mi honnan tudjuk, hogy téged pont ez érdekel?

Nagy István – Éppen erről van szó, hogy ezeket a dolgokat közkinccsé kell tenni. Kérek mindenkit, akinek van egy kicsi kis bizalma bennünk, az jelezze, mert bizományba bármiféle kiadványt átvállalok, hogy a Vajdaságban terjesszük.

140


Pillich László – Mindenki számára előfizethető két ilyen kiadvány. Ha megrendeli, akkor ezt az igényt be lehet nyújtani a Heltai címén. Megrendeljük a lapot, cserealapon, bármi módon.

Nagy István – Jó, ha ez működik. De mondjuk a Dukrét Géza bácsi kiadványai benne lesznek-e abban? Feltételezem, hogy más helyeken is vannak hasonlók.

Pillich László – A Heltai címlistán már két hónap múlva biztos rajta lesz az összes idei erdélyi, felvidéki, vajdasági kiadvány.

Nagy István – Ha két hónap múlva nem lesz meg, akkor, amikor a legközelebb találkozunk, ugyanerről panaszkodhatunk.

Fodor István (Felsőhegy) – A vajdasági magyar könyvtárosok honlapjáról is lehet tájékozódni könyvügyekben.

Nagy István – Per pillanatig legalább ötször megnéztem, és ami engem érdekel - népművészettel foglalkozom, s az ilyen kiadványok terjesztését vállalnám nincsenek rajta.

B. Kis Béla (Budapest) – Ajánlatot szeretnék tenni. Budapesten a Molnár utca 5. szám alatt van a székházunk, kiadványokat rendszeresen árusítunk. Bármilyen határon túli kiadványt átveszünk bizományba, sőt, arra is van lehetőség, hogy érték szerint cserét bonyolítsunk le. Például erdélyi kiadványra a nálunk lévő kárpátaljait vagy délvidékit ki lehet cserélni. Könyvbemutatókat szervezünk, szerkesztőségeknek bemutatkozó eseteket, író-olvasótalálkozókat, ezekre is nyitottak vagyunk bármilyen irányból. Itt felmerültek rendezvények szervezésének a lehetőségei. Ebben is nagyon szívesen közreműködünk, megbeszélhetünk nálunk lezajló rendezvényeket. Az általunk tudott kész rendezvényeket közvetítjük Erdélybe, Kárpátaljára, Délvidékre, sőt keresztbe is tudjuk közvetíteni. Turisztikai dolgokkal is foglalkozunk. Ha vannak például szállásajánlataik, turisztikai útvonalak, akkor ezeket nagyon szívesen továbbítjuk.

141

Információszerzés, kapcsolatépítés Van egy könyvtárunk, amely - mondhatnám - egyedülálló Magyarországon: kimondottan a határon túli magyar kiadványokat gyűjti. Ezért is fordulok az olyan szerkesztőségekhez, amelyeknek még nincs kapcsolata velünk, hogy próbáljunk valamilyen együttműködést kialakítani, legyenek megtalálhatók az ő kiadványaik is a könyvtárunkban. Itt az 1% is szóba jött. Mi alkalmasak vagyunk a felajánlásra, tavaly 400 ezer forintot kaptunk az 1%-ból. Ez, persze, a tevékenységünkhöz képest, ami az évi költségvetésünket illeti elhanyagolható összeg. De ha valaki megemlíti az egyesületünket olyanoknak, akik még nem tudtak dönteni, annak nagyon örülnénk, és köszönjük előre is.

Nagy István – Pár éve díjmentesen végezzük, több-kevesebb sikerrel a népművészeti jellegű rendezvények, együttesek és a többi menedzselését határon túlra. Például vándorkiállítást szerveztünk a Vajdaságban egy-két határon túli kollégának. Bárkinek segítünk, aki ilyen téren be szeretne mutatkozni nálunk. Ha szívesen fogadnának a Vajdaságból akár személyeket, akár csoportokat, akik népművészettel foglalkoznak, állunk rendelkezésükre. Ajánlanám, hogy ilyen téren minket keressenek, mert a Néptánc Szövetséggel négy éve működtetjük Újvidéken ugyanazt az országos minősítési rendszert, mint Magyarországon. Tehát, ha tőlünk, rajtunk keresztül kér valaki a Vajdaságból néptánc együttest, akkor biztos, hogy értékes dolgot kap abból a harmincból, amennyi körülbelül működik, és nem olyant, aminek fajsúlya eléggé kétes és kicsi.

Romhányi András Zárjuk le ezt a témát is. Állapodjunk meg abban, hogy igyekszünk egymást tájékoztatni, és egymásról tájékozódni. Ha minden régióból eljuttatjátok hozzám, a Magyar Művelődési Intézetbe az információs, gyűjteményes kiadványokat, a híreket a különféle rendezvényekről, eseményekről, akkor megígérhetem, hogy a lehető legtöbb helyen terjesztem, népszerűsítem ezeket. Tőlem is kérnek alkalmasint olyan információkat, melyeket csak ilyen forrásból lehet beszerezni. Meg nektek is jó, ha ezek az adatok forognak nálam.

142

Civil intézményekről, teleházakról

Harmadik nap Vasárnap délelőttre számottevően megcsappant a résztvevők száma, mert az erdélyiek szombaton éjszaka zömmel hazautaztak a romániai helyhatósági választások miatt. A Fórumon maradt résztvevők - a Budakalászi Faluház kertjében - civil intézmények létrehozásáról, működtetéséről, illetve teleházak telepítésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét. Itt nem készült hangfelvétel, csupán a vitát lezáró tájékoztató jellegű összefoglalót rögzítettük, melyet C. Tóth János, a HTMH munkatársa tartott.

C. Tóth János a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa, Budapest A HTMH elnöke, Szabó Tibor a Fórum első napján beszélt a Magyar Állandó Értekezletről, a keretében működtetett hat szakmai bizottságról és a státustörvényről. A bizottságok feladata nemcsak a státustörvény megalkotása. Folyamatban gondolkodunk. A másik nagyon fontos lépés lesz az a feladat, amely a határon túl élő közösségekre vonatkozó fejlesztéseket veszi górcső alá, a támogatási rendszert és egyebeket. Elképzelhetőnek tartom, hogy a civil szervezetek is napirendre kerüljenek a MÁÉRT kulturális bizottságánál. Az idén erre nem kerül sor, mert a törvény előkészítése leköti az energiákat, de jövő esztendőben ez elképzelhető. Tudomásom van arról, hogy a minisztérium kulturális kataszter elkészíttetését tervezi a régiókban lévő intézményrendszerekről, intézményhálózatokról. Ennek része a civil szerveződések felmérése is. Magyarország analógiájára nehéz lenne megalkotni a régiók intézményrendszerét. Itt egy széles állami-önkormányzati intézményrendszer működik, aligha hiszem, hogy a szomszédos államok hasonló rendszer kialakítását erőteljesen támogatnák. Viszont az államtól kérni lehet azt, hogy megadja, ami jár. Ehhez nélkülözhetetlenek az ottani magyar politikai pártok, szervezetek, parlamenti erők, hogy kiköveteljék, amit lehet. Ez, persze, megint nem a jelen civil társaságnak az asztala. Bár gondolatokat megfogalmazhatunk, a válasz úgyis Pozsonyban, Bukarestben, vagy máshol születik meg. Hol lehet lépni? Az önkormányzatok esetében már jobbak a pozíciók, bár az önkormányzatok másként működnek Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Erdélyben, mint Magyarországon. Önkormányzatoknak mondják, de valójában még messze vannak attól. Ha azonban önkormányzati fenntartású intézményhálózatokat lehetne létrehozni, már könnyebben lehetne innen tippeket adni, elsősorban módszertani kérdésekben, főleg a Magyar Művelődési Intézet és más magyarországi központi intézmények által.

143

Civil intézményekről, teleházakról Más a helyzet a magánintézményekkel, az egyesületek, civil szervezetek, egyházak által fönntartott intézményekkel. Törvény nem tiltja a szomszédos országokban sem, hogy magánintézmények jöjjenek létre. Ezt kellene nekünk jobban megnézni, hogy ennek a fejlesztése mi módon történhet. Ezt talán az a bizonyos kulturális bizottság is meg tudná tárgyalni, és ajánlásokat tudna megfogalmazni a Magyar Állandó Értekezletnek, az értekezlet pedig a mindenkori kormánynak. Az pedig már bizonyos garanciát is jelenthetne a megvalósulásra nézve. Lényeges kérdés, hogy hosszú távra születik-e kulturális koncepció, kulturális stratégia vagy sem, amelynek szolgálatára kell, hogy fölépüljön egy intézményrendszer. Nyilván, a kormányzat figyelme az elmúlt két évben elsősorban az oktatásra terelődött, és ez képezi a fő szempontot. Gondolok az erdélyi magánegyetem fejlesztésére, a felvidéki felsőoktatás, a beregszászi főiskola kérdésére. Ez rengeteg pénzt és energiát visz el. Emiatt azonban nem szabad zsörtölődnie a civil szférának, hiszen az értelmiségképzéséről van szó, az utánpótlás neveléséről. A számadatok azt bizonyítják, hogy a kisebbségben élő értelmiségiek aránya, kivétel nélkül minden szomszédos országban, alig éri el a többséginek az 50%-át, egyes kulcs-szakágakban pedig szinte egyáltalán nincs reprezentálva. Ez sürgősen pótolandó. Egyrészt magyarországi képzéssel, ahogy elnök úr mondta, másrészt ott kell megteremteni a feltételeket a továbbtanulásra. Második lépcsőben jön a művelődéshez való jog érvényesítése, azaz a szülőföldön biztosítani a művelődés további lehetőségeit. Hogy ez milyen típusú intézményekkel történhet? Ezen el lehetne nekünk, Magyarországon gondolkodni, és az ottani szakemberekkel összeülve megtárgyalni, melyek azok az intézmények, amelyek az adott régióban számításba jöhetnek. Hogy ez aztán művelődési háznak, információs központnak, teleháznak neveztetik-e, vagy mindegyiknek létjogosultsága van? Aligha vállalkoznék arra, hogy meg merjem mondani, melyik a leginkább kívánatos intézménytípus. Felmerült a teleházak kérdése. Magyarországon évek óta működik a Teleház Szövetség. A teleházaknak is vannak különböző típusai, altípusai, a lényeg, hogy információs központként is szolgálnak. Erdélyben például Tasnádon működik teleház, magam is ott voltam a megnyitásán. Ez a partiumi részt el tudná látni. Székelyudvarhelyen ugyancsak működik teleház. Adott a lehetőség, hogy a magyarországi szövetséggel tárgyaljuk meg, hogy az alrégiók szintjén miként jöjjenek létre ezek a fejlesztések. Tudomásom szerint a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztályával a Teleház Szövetségnek megvan a kapcsolata. Mivel a teleház szerepel a fejlesztendő programok sorában, talán támogatást is lehetne kapni a hálózat fejlesztésre. Úgy, hogy néhány bázishely jöjjön létre, fejlesszék tovább a tasnádit, a székelyudvarhelyit, kapcsolják be a Bánságot, ha Erdélyben gondolkodunk. Ugyanakkor a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján is létrejöhet teleház.

144

Civil intézményekről, teleházakról Úgy már érdemes olyan megállapodásra jutni a Teleház Szövetséggel, hogy rakja rá az információs anyagot a saját rendszerére, így legalább ezekbe a teleház központokba beérkezne az információ, és akkor fel lehet hívni őket telefonon, le lehet kérni faxon, vagy mit tudom én… Nem értek hozzá, bevallom, ha technikai ember lennék, akkor mondanám a részleteket. Én csak azt érzem, hogy ez jó, és segíthet. Lehet, hogy a szándék is megvan mind a két félben, csak talán nem találkozott még úgy össze, ahogy kellene. Úgy vélem, hogy ennek utána lehet járni. Ezt jónak tartanám, de nem recept, amit mondtam, hanem lehetőség. Az idén tavaszra tervezték egy Közép-Európai Teleház Szövetség létrehozását, amelyben a régiók is benne lennének, illetve megpróbálták megcélozni a többségi civil szférát is az adott országokban. Az egész régiónak érdeke, hogy fejlődjön, függetlenül a nemzetiségi hovatartozásától, mert a civilek könnyebben kommunikálnak egymással, mint a diplomácia vagy a hatalom. Sőt, át tudnak hidalni problémákat. Illúzióim ugyan nincsenek, de egy lépéssel közelebb kerülhetünk a célhoz. Mivel a Teleház Szövetség a nemzetközi teleház szövetséggel kapcsolatban áll és tagja, a nemzetközi csatornák is megnyílhatnak. Nyilván ehhez nyelvtudás kell. Így esetleg Európai Uniós pályázatok is számításba jöhetnek. Nyílván, ott már régiókban, országhatárokon átnyúló régiókban kell gondolkodni. Amit nem tud esetleg megteremteni a hivatalos politikai kapcsolat, ott a civil szféra még mindig tud lépni az Unió irányába. Azt hiszem, hogy érdemes ezen a nyomon majd tovább indulni. A teleház lehet intézmény, de lehet csak egy bázis, lehet csak egy technikai környezet, ahol számítógép van, lakossági szolgáltatást végez, de végezhet közösségszervező munkát is, ez attól függ, hogy milyen típusa jön létre. Működhet egy művelődési házban, egy könyvtáron belül, ott, ahol éppen berendezkedett. De lehet önálló szervezet is. Úgy fogalmaztam a teleház konferencián, hogy a teleház lehet önálló intézmény, egy szervezet, akár mozgalom, de lehet csupán egy módszer is. Nem kizárt, hogy más funkciójú intézmény módszerként alkalmazza a teleházak által kialakított gyakorlatot. Fel tudja vinni az adatbázisára akár a munkaerő piaci helyzetet is. A munkanélküliség enyhítése érdekében információval láthatja el az érintetteket. Ugyanakkor tanfolyamot is szervezhet, ha akar, mert megvan ez a jogosítványa is. Foglalkozhat szociális gondozással, továbbtanulással, utazással, gazdasági vállalkozással, idegenforgalommal, bármivel kapcsolatban, mert nincs korlátozva a tevékenysége, ezért tudom ajánlani.

145

Felhívás

Felhívás Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumának felhívása

A budakalászi millenniumi fórumon résztvevő szlovákiai, ukrajnai, horvátországi, romániai és jugoszláviai közművelődési civil szervezetek képviselői, a három napos közös tanácskozás eredményeként a következő felhívást teszik közzé:

Szükségesnek tartjuk a magyarságtudat megőrzését, fejlesztését, a nemzeti önazonosság megerősítését: a) történelmi örökségünk - nemzeti történelmünk, irodalmunk műemlékeink, népi hagyományaink - megismerését, megőrzését, ápolását; b) a magyarságtudat szellemének ápolását a családokban, oktatásban, az egyházi intézményekben, a vállalkozói szférában; c) az anyanyelv tudatos megőrzését és használatát.

Szükségesnek tartjuk a magyarság állandó képzését népfőiskolák, teleházak, magyar házak létesítésével, tanfolyamok, táborok, előadások szervezésével, az ifjúság bevonásával. 146

Felhívás

Szükségesnek tartjuk információs központok létrehozását civil szervezeteink kapcsolattartásának érdekében.

Fontosnak tartjuk függetlenségünk megőrzése mellett, a civil szervezetek tevékenységének politikai és társadalmi fórumok általi támogatását.

Rendkívül fontosnak tartjuk a civil szervezetek gazdasági függetlenségének megteremtését, folyamatos pályáztatás, saját gazdasági tevékenység létrehozásával, valamint a mecenatúra és más anyagi források kiaknázásával.

Javasoljuk a Kárpát-medencei Közművelődési Civil Szervezetek Fórumának évenkénti összehívását.

Kérjük az írott és elektronikus sajtó állandó támogatását céljaink, törekvéseink megvalósítása érdekében.

Budakalász, 2000. 06. 03

147

Helységnévtár

Helységnévtár A Arad /Arad [RO] 9, 79 Ada /Ada [YU] 8, 33, 88, 122 B Bajmok /Bajmok [YU] 8, 86, 87 Belényes /Beiuş [RO] 107 Bereck /Breţcu [RO] 8, 85, 86, 101 Beregszász /Berehove [UA] 8, 94, 95, 121, 126, 144 Beszterce /Bistriţa [RO] 8, 36, 46, 51, 71 Bezdán /Bezdan [YU] 87 Bocskó /Bocicău [RO] 102 Brassó /Braşov [RO] 8, 95, 96 Bukarest /Bucureşti [RO] 9, 76, 90, 143 Cs Csíkszereda/Miercurea-Ciuc [RO] 8, 9, 63, 96, 97 Csóka /Čoka [YU] 87 Csomakőrös /Chiuruş [RO] 101 D Dánfalva /Dăneşti [RO] 93 Dés /Dej [RO] 8, 44, 51, 52, 139 Déva /Deva [RO] 98, 99 Dicsőszentmárton/Târnăveni [RO] 9, 39, 72, 77, 116, 120, 139 Diószeg /Diosig [RO] 108 E Eszék /Osijek [HR] 8 É Érsekújvár /Nové Zámky [SK] 7, 47, 68, 69, 77 F Fehéregyháza /Albeşti [RO] 91

148

Felsőbánya /Baia Sprie [RO] 108 Felsőhegy /Gornji Breg [YU] 8, 135, 141 G Gálospetri /Galoşpetreu [RO] 107 Gelence /Ghelinţa [RO] 86 H Hegyköz /Muncel [RO] 107 Hosszúmező /Câmpulung la Tisa [RO] 35 I Ipolyvarbó /Vrbovka [SK] 7, 51 K Kanizsa /Kanjiža [YU] 76, 87 Kassa /Košice [SK] 7 Kémer /Camăr [RO] 9 Kibéd /Chibed [RO] 9, 32, 33, 61, 100, 101, 139, 140 Kijev /Kijev [UA] 53 Királyhelmec /Kráľovský Chlmec [SK] 7 Kishegyes /Mali Iđoš [YU] 87 Kolozsvár /Cluj-Napoca [RO] 8, 9, 44, 46, 63, 74, 75, 81, 90, 99, 102, 105, 107, 125, 126, 132, 133, 136 Korond /Corund [RO] 8, 93, 139 Köbölkút /Gbelce [SK] 69, 70 Kökös /Chichiş [RO] 101 Kraszna /Crasna [RO] 9, 101 Krasznahorka/Krásna Hôrka [SK] 55 M Makfalva /Ghindari [RO] 9, 139 Máramarossziget/Sighetu Marmaţiei [RO] 9, 35, 102, 106

Helységnévtár Marosludas /Luduş [RO] 9 Marosvásárhely/Târgu-Mureş [RO] 8, 9, 44, 46 Medgyes /Mediaş [RO] 9, 117 N Nagybecskerek /Zrenjanin [YU] 8, 16, 117, 118 Nagyenyed /Aiud [RO] 8, 90 Nagyszalonta /Salonta [RO] 8 Nagyvárad /Oradea [RO] 9, 79, 80, 106, 107, 129, 130, 140 Nyárádszereda /MiercureaNirajului [RO] 8, 104 Ó Óbecse /Bečej [YU] 8, 82, 84, 122 Óradna /Rodna [RO] 8, 59, 71, 72, 73, 74, 140 P Párkány /Štúrovo [SK] 69 Pozsony /Bratislava [SK] 68, 70, 143 R Rahó /Rahiv [UA] 42, 43 Rozsnyó /Rožňava [SK] 7, 44, 53, 54, 55, 59 S Sarmaság /Şărmăşag [RO] 108, 130 Sáromberke /Dumbrăvioara [RO] 9 Segesvár /Sighişoara [RO] 8, 49, 50, 91, 119, 124 Sepsiszentgyörgy /SfântuGheorghe [RO] 8, 38, 63, 86, 92, 115 Sz Szabadka /Subotica [YU] 8, 68, 87, 88, 135, 140 Szaján /Sajan [YU] 8

Szamosújvár /Gherla [RO] 9, 51 Szatmárnémeti /Satu-Mare [RO] 9, 29, 30, 44 Szeben /Sibiu [RO] 36 Székelyudvarhely /OdorheiuSeciuesc [RO] 8, 9, 45, 62, 76, 90, 91, 92, 101, 144 Szenterzsébet /Guşteriţă [RO] 50 Szentlélek /Bisericani [RO] 93 Szepsi /Moldava nad Bodvou [SK] 7 Szilágysomlyó /Şimleu-Silvaniei [RO] 8 Szivác /Sivac [YU] 87 Szolyva /Szvaljava [UA] 52 Szováta /Sovata [RO] 9 T Tasnád /Tăşnad [RO] 144 Técső /Tyacsiv [UA] 8 Temerin /Temerin [YU] 8, 67, 84, 87, 132 Temesvár /Timişoara [RO] 9, 48, 106 Tiszapéterfalva /Petrove [UA] 95 Torda /Turda [RO] 9 Tótfalu /Totovo Selo [YU] 63 Tömös /Groşi [RO] 105 Ú Újvidék /Novi Sad [YU] 68, 142 V Vajdahunyad /Hunedoara [RO] 8, 98, 99 Vargyas /Vârghiş [RO] 93 Vice /Viţa [RO] 71 Vista /Vişta [RO] 111 Z Zágon /Zágon [RO] 86 Zenta /Senta [YU] 63, 87

149

150

Tartalomjegyzék

Bevezetés ……………………………………………………….. A Fórum szervezői ……………………………………………. Az I. Budakalászi Fórum támogatói ………………………. A Fórumon képviselt civil szervezetek ……………………. Köszöntők ………………………………………………………. A civil szféra helye és lehetőségei a változó világban …. Beszélgetés a HTMH elnökével …………………………….. Hozzászólások a beszélgetés során elhangzottakhoz …. Találkozókról, pályázatokról ……………………………….. Vélemények a nyilatkozat ügyében ……………………….. A politikai szféra és a civil szféra viszonya ……………… A magyarságtudat …………………………………………….. Vita a nyilatkozat céljáról …………………………………… Képzések ………………………………………………………… A pénzkérdés …………………………………………………… Információszerzés, kapcsolatépítés ……………………….. Civil intézményekről, teleházakról ………………………… Felhívás …………………………………………………………. Helységnévtár …………………………………………………..

5 7 7 7 11 21 26 48 61 66 67 79 112 114 117 132 143 146 148

151

2. Füzet. 1. Füzet Az I. Budakalászi Fórumra jelentkezett civil szervezetek adatai (2000.) 2. Füzet

Recommend Documents