(Mk 1, 29–39)
2
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
És mindjárt, amint a zsinagógából eltávoztak, menének Simon és András házába Jakabbal és Jánossal. Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és mindjárt szólának neki felőle. És hozzá járulván, fölemelé őt, kézen fogva, és rögtön elhagyá őt a hideglelés, és szolgála nekik. Midőn pedig este lőn a nap lemente után, hozzája vivék mind a betegeket és ördöngösöket; és az egész város az ajtóhoz gyűlt vala. És meggyógyíta sokat, kik különféle nyavalyákban gyötrődtek, és sok ördögöt űze ki, és nem hagyá őket szólani, mert ismerik vala őt. És korán reggel fölkelvén, kiméne egy puszta helyre, és ott imádkozik vala. És követé őt Simon, és akik vele valának. És mikor megtalálták őt, mondák neki: Mindnyájan keresnek téged. És mondá nekik: Menjünk a közel való falukba és városokba, hogy ott is prédikáljak; mert azért jöttem. És taníta az ő zsinagógájokban és egész Galileában, és ördögöket űze.
F
ONTOS mondanivalója van az imént olvasott evangéliumi szakasznak. Szinte el van rejtve előttünk, hiszen Krisztusnak ez a gyógyítása nem klasszikus értelemben vett gyógyítás. Figyeljük meg, hogy Péter anyósának ● ● ● betegségét Urunk egyszerűen megtudja, értesül róla. Jelen esetben nem arról van szó, hogy szándékosan elé viszik a ● ● ● beteget, hanem arról, hogy Krisztus Urunk megfordul egy olyan helyen, ahol egy beteg ember van. Márk és Máté evangélista nem beszél arról, hogy azért vitték volna oda Krisztust, hogy gyógyítson. Egyedül Lukács említi, hogy „könyörgének neki érette” (Lk 4, 38). És itt van a nagy titok, hogy ti. mi történik? Jézusnak megemlítik a beteg asszonyt, Ő pedig kézen fogja, és az meggyógyul. Fordítva: a beteg asszony csupán érinti Isten Fiát, és elmúlik a betegsége, és nem is csak amolyan tessék-lássék módon, hanem úgy, hogy ezt követően szolgál nekik. Természetesen ismerjük a vérfolyásos asszony történetét, aki szintén így gyógyult meg, és az ő esetében is érvényes az, ami jelen esetben is: mindkét beteg asszony hitt a gyógyulás lehetőségében, nem zárkózott el a megoldástól, elfogadta az ajándékot, amit Isten Fia adott a számára. Ez ugyanis minden boldogulás előfeltétele. Hiába jönne el Isten Fia egy megátalkodott, makacs, gyógyulni nem akaró, megkeseredett
2015. február 8.
FELSŐVÁROS
3
emberhez, mert az illető lelki állapota miatt nem tudná meggyógyítani. Figyelem: nem Krisztus képességében van hiányosság, hanem a beteg fogadókészségében. Isten szeretete végtelen, de ez a szeretet tartalmazza a teremtménynek adott tökéletes szabadságot is, és akkor sem erőltet rá semmit, ha ez a jobb megoldás. Életünk nagy részére érvényes ez. Aranyszájú Szent János mondja egy helyen, hogy nincs rossz prédikáció, csak figyelmetlen és lanyha hallgatóság van. Azaz, bármennyire is szerény képességű legyen a szónok, a lelkes, figyelmes hívek az ő szavaiból is tudnak okulni. És fordítva: hiába kitűnő a prédikáció, ha a lelkileg tunya hallgatóság nem képes annak lelki (és nem pusztán értelmi!) befogadására. Kérem a Kedves Olvasót, hogy ezt ne a tömegekre vagy a közösségre vonatkoztassa, hanem az egyes emberre. Az Istenkapcsolat ugyanis sohasem tömeges, hanem mindig egyéni: az én lelkem találkozik az Ő lelkével. Nincs kollektív üdvösség vagy kollektív kárhozat, egyéni üdvösség van, egyéni találkozás az Istennel vagy az Ő egyéni elutasítása. Krisztus tehát „illeti”, kézen fogja Simon (Péter) anyósát, és az meggyógyul. Mondhatni, egy csapásra. Feltevődik a kérdés, hogy mi, akik napi szinten „illetjük”, érintjük, magunkhoz vesszük Krisztus Testét és Vérét, miért küzdünk annyi problémával, konfliktussal, betegséggel, békétlenséggel stb. Egyfelől azért, mert nem vagyunk elég nyitottak Krisztusra, nem tudjuk őt teljes szívvel befogadni, és ragaszkodunk földi dolgainkhoz, aggodalmainkhoz, betegségeinkhez. Ez így van! Mi vagyunk azok, akik nem akarunk megszabadulni sem a problémától, sem a konfliktustól, sem a betegségtől, sem a békétlenségtől. S hogy ki a hibás? Természetesen mindig a másik ember… Másfelől Isten megengedi a szenvedést,
4
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
amely világunkban a bűn következménye (miként a halál is), hogy megerősítsen bennünket, hogy „edzésben tartson”, hogy eszünkben tartsa gyengeségünket. Tegyünk úgy, mint az istenfélő Jób, aki, bármilyen nehézség is érte, nem átkozta az Istent, hanem így szólt: „Az Úr adta, az Úr elvette, úgy történt, amint az Úrnak tetszett, legyen áldott az Úr neve.” (Jób 1, 21) A másik részlet, akit ki szeretnénk emelni, szintén a gyógyításhoz kapcsolódik. Figyeljük meg, hogy Krisztus (nem először) hallgatásra inti a kiűzött démonokat. Az evangélista ezt a magyarázatot adja: „mert ismerik vala őt”. Lukács evangéliumában is ez történik (vö. Lk 4, 41). A Sátán tehát, mint tiszta szellem, jól tudja, kivel van dolga, ismeri Krisztust és tart tőle. [A „tiszta szellem” kifejezés itt nem a démonok erkölcsi tisztaságára utal, hanem a „testetlen” szó megfelelője, vagyis tiszta szellem=testnélküli szellem. A szerk.] (Vigyázzunk, hogy bele ne sodródjunk az Egyház által elvetett dualista gondolkodásba! Nem arról van szó, hogy a világban egy jó és egy rossz erő uralkodik, ezek egymással egyenrangúak és állandó küzdelemben állnak egymással! Arról van szó, hogy a jó Isten mindent jónak teremtett, és minden az ő alkotása, ám a teremtmények közül egyesek fellázadtak a Teremtő ellen. Ők az ördögök, akik
2015. február 8.
FELSŐVÁROS
5
messze nem rendelkeznek annyi hatalommal, mint Isten. Emlékezzünk arra, hogy mielőtt az ördög megkísértené Jóbot, kikéri annak lelkét Istentől, vö. Jób 1, 1–12.) Ugyanakkor Krisztus azért inti a démonokat, mert még nem jött el az idő, hogy a körülállók megismerjék az igazságot, még nem készültek fel rá eléggé. Ez összefügg a fent említett problémakörrel is: Krisztus figyelemmel van arra, hogy az Ő titkait olyan befogadók ismerjék meg, akik felkészültek az ő fogadására, hogy a jó mag jó földbe hullhasson. Az egyházatyák felhívják a figyelmet arra, hogy Urunk kora reggel imádkozni megy. Az egyik korábbi magyar nyelvű Bibliakiadás ezt a megjegyzést fűzi ehhez a vershez: „Tanúld meg Krisztustól, hogy a kora reggel az imádságé legyen; ha a hajnal barátja a musáknak, még inkább az imádságnak, hogy Isten kegyelmét megnyerhessed.” A jegyzet írója a Pallas Nagylexikon szerint az ismert latin mondásra utal: Aurora Musis amica, a hajnal a múzsák barátja, közismertebben: ki korán kel, aranyat lel. Aranyosi-Vitéz Gellért
„A virrasztás”
S
ZENT János szerint „a földi uralkodók színe előtt némelyek fegyvertelenül, díszruha nélkül jelennek meg, míg egyesek pálcát, pajzsot vagy kardot tartva. Nagy a különbség az előbbiek és az utóbbiak között, óriási. Amazok ugyanis az ● ● ● uralkodó vérrokonai és hozzátartozói.” Lássuk mi is, hogyan jelenjünk meg CLIMAX TOU Isten, az Uralkodónk előtt a szertartások PARADEISOU alkalmával. ● ● ● „Némelyek (…) átszellemülten, minden ΚΛΙΜΑΞ ΤΟΥ gondtól szabadon imára tárják ki kezüket. ΠΑΡΑ ΕΙΣΟΥ Mások ugyanakkor zsoltároznak, mások inkább olvasásra fordítják az időt, míg némelyek ● ● ● gyöngeségük folytán kétkezi munkával
6
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
küzdenek keményen az álom ellen; ismét mások a halál gondolatával foglalkoznak, mert azzal akarják elmélyíteni töredelmüket.” János szerint mindezekből az első és az utolsó csoport Isten előtt kedves virrasztásnak szenteli magát; a második szerzetesi zsolozsmát végez, míg a harmadik már távolabbi úton halad. „Mindenesetre Isten szándékunknak és képességünknek megfelelően fogadja el és számítja be fölajánlásainkat.” „Az éber szem megtisztítja az elmét, a sok alvás viszont eltompítja a lelket. Az éber szerzetesnek ellensége, az aluszékonynak pedig élettársa a bujaság.” János szerint a virrasztás az érzéki vágy tüzének lelohasztása, szabadulás az álomképektől, „nedves szem, gyöngéd szív, őrség a gondolatok fölött, ételellenőr, szenvedélyszelídítő, nyelvfegyelmező, ábrándűző.” A szent szerző úgy gondolja, hogy az éber szerzetes a „gondolatok halásza”, az éj csöndjében könnyen meg tudja figyelni és el tudja fogni a gondolatokat. Mikor imára hívják, az istenszerető szerzetes azt mondja: „Hála Istennek!”, a hanyag viszont: „Jaj, de kár!” „Terített asztal teszi próbára a torkosokat, az imádság végzése pedig az istenszeretőket.” Az előbbi – János szerint – alig bír a jókedvével, az
2015. február 8.
FELSŐVÁROS
7
utóbbi viszont elkomorodik. A túl sok alvást a feledékenység forrásának tartja, a virrasztást viszont az emlékezet megtisztítójának. „A szérűn, présben vagyon gyűlik a gazdának, vagyon, azaz tudás gyűlik a szerzetesnek is az esti, illetve éjjeli szertartások és szellemi elfoglaltságok idején.” A sok alvást a hamis házassághoz hasonlítja, elrabolja a hanyag ember életének felét, vagy még többet is. Úgy gondolja János, hogy a kipróbálatlan szerzetes éber, míg fecseghet, viszont ha lejön az imádság ideje, majdnem leragad a szeme. A lanyha szerzetes buzgón szaporítja a szót, de ha olvasásra kerül a sor, olyan álmos, hogy képtelen a szemét nyitva tartani. „A végső harsona hangjára a halottak támadnak fel, az üres fecsegés beálltával pedig a szunyókálók ocsúdnak fel. Hamis barát az álom zsarnoka. Ha jóllakunk, sokszor visszavonul, ha pedig éhesek és szomjasak vagyunk, erősen ostromol. Azt javasolja, hogy imádság közben folytassuk a kétkezi munkát, mert másképp nem tudja tönkretenni a virrasztók imáját.” Igaz a mondás, „a nyúlnak ősi ellensége a kutya; az alvásnak pedig a hiúság a démona” János arra kér bennünket, hogy ima után várjunk éberen, és akkor majd meglátjuk, hogy a démonok egész raja (mert hát megtámadtuk őket) próbál az ima után képzelődésekkel behálózni bennünket. Üljünk nyugodtan, figyeljünk, és majd meglátjuk, kik szokták elragadni a lélek zsengéit. Meglehet, hogy elalvás után is még tovább elmélkedünk a zsoltárok szövegén, ám megesik, hogy a démonok ösztökélnek rá, azért, hogy kevélységre vegyenek rá. A harmadik lehetőséget nem is akarta a szerző említeni, de valaki erőnek erejével rávette: „Az a lélek, amely folyton az Úr igéjén elmélkedik, többnyire még alvás közben is annál szeret időzni. Az utóbbi ugyanis jutalom az előbbi szokásáért, mégpedig a vétkes képzetek elhárítása végett.” „Tizenkilencedik fok: aki elérte, fényt fogadott szívébe.” Összeállította Ótott József
8
A
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
Z orvosok ma többet tudnak, mint 2000 évvel ezelőtt, de mégsem mindent. Akinek a szervezete képes a gyógyulásra, annak legtöbbször tudnak segíteni. Ezért van az, hogy a beteg bízik bennük, az orvost hívja, ha ● ● ● segítségre szorul. Szent Pál többről ír levelében: „Tudjuk, hogy ha a földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakóházat: örök hajlékot a ● ● ● mennyben. Ezért is sóhajtozunk itt, mert mennyei hajlékunkat óhajtjuk felölteni. Csak akkor nem látszunk majd mezítelennek, ha azt felöltöttük. Amíg tehát e sátorban lakunk, elnehezülten sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így a halandót elnyelje az élet. Hiszen Isten, aki erre előkészített minket, a Lélek foglalóját adta nekünk.” (2Kor 5, 1–5) Biológiai életünkben elérkezik az a pillanat, amikor sokkszerűen döbbenünk rá, mennyire senkik vagyunk, tárgyak csupán. Ez az a pillanat, amelyben tudatossá válik bennünk: ki kell kopnunk ebből az életből. Szent Pál erre mondja, hogy mi felöltözni akarnánk, vagyis testileg is felvenni a valakivé válást: az istengyermeki, megdicsőült testet. A biológiai életerő végső megfogyatkozása döbbent rá arra, hogy most valami végleges levetkőzés következik… Az idős és beteg ember érzi a végleges levetkőztetést, a végső tárggyá, porrá válást. Ő most Jézusba oltva magában hordozza Krisztus diadalát, a test megdicsőülését. A szent kenet speciális minőségű beáramlását biztosítja az amúgy is bennünk lévő istengyermeki életnek. A szentségek életértéke (Szent István Társulat, Bp., 1975) c. könyv alapján összeállította Albert Vilmos
2015. február 8.
FELSŐVÁROS
9
Cirill: * Tesszalonika, 827. +Róma, 869. február 14. Metód: * Tesszalonika, 815 körül. +Velehrád, 885. április 6.
E
GY Leó nevű császári hivatalnok gyermekei voltak. A fiatalabb Konstantin (Cirill a kolostori neve volt) először szülővárosában, Tesszalonikában, majd Konstantinápolyban tanult. A császárváros művelt köreiben a ,,filozófus'' megtisztelő néven ismerték. 858 táján abbahagyta a tanítást, hogy egy időre visszavonuljon egy kolostorba, ahová már évekkel előbb belépett a bátyja, Metód (keresztneve valószínűleg Mihály volt). 860-ban a kormány Konstantint testvérének társaságában a kazárok közé küldte a Fekete-tenger partjára. Politikai és vallási küldetés volt ez. Ekkor találta meg Konstantin Kerszonban Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit. A görög misszió 863-ban érte el Morvaországot. Konstantin drága kincset hozott magával: a perikópákat és liturgikus szövegeket, amelyeket görögből ő fordított szláv nyelvre, és lejegyzésükhöz maga állított össze írásjeleket (ez az ún. glagolita ábécé, a cirill ábécé ősi formája). A testvérek kísérőikkel együtt több mint három éven át áldásos működést fejtettek ki. Missziós munkájuk azonban ellenérzést váltott ki a bajor püspökökből. Különösen a szláv nyelv liturgiai használatát támadták. A rítus ügye, hogy bizánci legyen-e vagy római, abban az időben csak mellékes kérdésnek számított. Rasztiszláv szeme előtt egy saját egyháztartomány képe lebegett, amely független a birodalmi egyháztól. Konstantin és Metód ennek az egyházpolitikai kérdésnek a megoldását csak a pápa döntésétől várhatta. Útra keltek tehát Rómába, ahol II. Hadrián pápa ünnepélyesen fogadta őket, mert Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. Ragyogóan megvédték missziós módszerüket, és a szláv nyelvű istentisztelet jóváhagyást nyert. Rómában Konstantin megbetegedett, és rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték nyugovóra, és mind a mai napig ott tisztelik.
10
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé – ezzel visszaállították a népvándorlásban elpusztult Sirmium (Szerém, ma Sremska Mitrovica) püspökségét –, ugyanakkor megkapta a szlávok között a szentszéki legátus hatalmát. Ez azonban nem szüntette meg a keletfrank és a szláv egyház közötti feszültséget. Metód azt hozta föl saját védelmére, hogy neki Szent Péter utóda osztotta ki ezt a missziós területet, ezért ő nem avatkozik bele a birodalmi egyház ügyeibe. A salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Szvatopluk nagyfejedelem azonban már nem mutatott a görög misszió iránt akkora érdeklődést, mint elődje, Rasztiszláv. Metód 885 virágvasárnapján halt meg, és székesegyházában temették el. (…) A görög misszió lelke Cirill volt, korának egyik legműveltebb görögje. Vonzó személyiség volt, aki sikereiben is megőrizte keresztény szerénységét. Hogy a morva újkeresztények mindkét testvért szerették, azon nincs csodálkoznivaló. De hogy a rómaiak és a pápa környezetéhez tartozó klerikusok, akiknek szemében a testvérek missziós tevékenysége a hagyományok megtörésének látszott, Cirill meggyőző erejű érvelése előtt meghajoltak, az már figyelemre méltó. (…)
2015. február 8.
FELSŐVÁROS
11
Öccse haláláig Metód ritkán lépett előtérbe. Tizenhat éven keresztül kellett védelmeznie ellenségeivel szemben pannon-morva egyháztartományát. A kisázsiai Olümposz kolostorának csendjébe vágyott szüntelenül. A testi szenvedésekhez, a fogsághoz, az üldözésekhez és az általános bizonytalansághoz lelki szenvedések is társultak. Ellenségei megrágalmazták és eretnekséggel vádolták. A bizonytalanság, hogy a pápa nem hagyja-e magára, és Wiching nyitrai püspök áskálódásai megsokszorozták az érsek szenvedéseit. Metód nemes, önzetlen egyéniség volt. Nagyságát ellenfelei sem tagadhatták. A két testvér gyermekkora óta beszélte a szláv nyelvet, de születésük, képzésük szerint görögök voltak. (…) Az a meggyőződés határozta meg missziós tevékenységüket, hogy minden nép hivatalos az üdvösségre, és Krisztus minden emberért meghalt. Cirill ezt az egyetemes szemléletmódot saját filozófiai és teológiai elveiből vezette le. Számára a filozófia az isteni és emberi dolgokban eligazító bölcsességet jelentette, amely Istenhez tesz hasonlóvá minket, embereket. (…) Krisztus, ,,az emberek kedvelője'', mindenkit el akar vezetni az igazság ismeretére, minden embert a Bölcsesség részesévé akar tenni, görögöt és barbárt egyaránt. Csak efelől az igazán ,,katolikus'' fölfogás felől érthető a két testvér harca a szláv liturgiáért. ,,A nap nem ugyanúgy süt mindenkire? Nem ugyanazon a módon lélegzünk mindnyájan?'' – ellenfeleikhez így beszéltek Velencében. Cirill és Metód ezt az egyetemes szemléletet aligha vezethette le az akkori bizánci gondolkodásmódból, még kevésbé a nyugatiból. Mind a népnek szóló gazdag liturgikus életért vállalt fáradozásban, mind a népnyelv liturgikus használatában az őskeresztény hagyomány örökösei voltak. Csak ők sugalmazhatták azt a váratlan kijelentést, amellyel VIII. János pápa 880-ban jóváhagyta a szláv liturgiát: ,,Aki a főnyelveket, tudniillik a hébert, a görögöt és a latint teremtette, ugyanaz teremtette a többi nyelvet is saját dicséretére és dicsőségére.'' Ünnepüket 1880-ban vették föl a római naptárba, július 5-re, Szent Péter és Szent Pál oktávájába. De már 1897-ben, amikor e napon Szent Zaccharia M. Antalt ünnepelni kezdték, hetedikére, majd 1969ben február 14-re, Cirill halála napjára helyezték át.
12
FELSŐVÁROS
2015. február 8.
1. Hirdetjük a Kedves Híveknek, hogy templomunkban a lourdesi kilenced február 11-ig tart. Minden nap délután 5 órától várjuk a Mária-tisztelő Híveket! Imádkozzunk közösen beteg családtagjainkért! 2. A héten volt Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja. Ezért a mai vasárnap minden szentmise után Balázs-áldásban részesülhetnek a Hívek. 3. Templomunkban a betegek szentségének kiszolgáltatása a mai vasárnap, a 11 órai szentmise keretében lesz. 4. A mai vasárnap rózsafüzér-titokcsere lesz 16:40-kor a sekrestyében. 5. Pénteken csendes szentségimádás lesz egyházközségünkért du. 5 órától. 6. Jövő vasárnap ovismisére várjuk a családokat du. 4 órára a nagyterembe. 7. Tartós-élelmiszer adományaikat továbbra is várjuk a kihelyezett kosárba.