A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET TALLÓZÓJA XI. / 2. Február
2011
Kedves Olvasók! Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselı-testülete a 2011. január 27-én megtartott ülésén a 029/2011. (I. 27.) Ök.sz. határozat 8. pontjában úgy döntött, hogy a diáksport feladatok megvalósítását egy fı alkalmazásával a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Osztálya veszi át március 1-jétıl. Az Intézet 2011. évre szóló munkatervét is így készítettük el, amelyet az Oktatási és Kulturális Bizottság februári ülésén tárgyalnak a bizottság tagjai. A Magyar Tehetségsegítı Szervezetek Szövetsége által felkért Akkreditációs Bizottság az Intézetünkben decemberben folytatott helyszíni vizsgálat alapján megállapította, hogy a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet szakmailag hiteles és kompetens tagja a meglévı Tehetségpontok hálózatának. Így elnyertük a Nemzeti Tehetségsegítı Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja minısítést, s a cím használati jogát 3 évre. Az emléktáblát és az oklevelet ünnepélyesen február 5-én vehettük át a Tehetségpontok országos szakmai fórumán. Bízunk benne, hogy egyre több kerületi oktatási és nevelési intézmény regisztráltatja magát Tehetségpontként, s az akkreditáláshoz, illetve a kiváló akkreditációhoz szükséges feltételek eléréséhez szívesen nyújtunk segítséget. A tavaszi pedagógiai napok gazdag programjáról, a Tehetségnapról hírt adunk az Ajánlás címő rovatban, de a honlapunkon (www.pepint.hu) errıl és a munkaközösségek foglalkozásainak témáiról is bıvebb információt lehet szerezni. Reméljük, a tavaszi pedagógus kirándulásra ismét sok érdeklıdı lesz, várjuk a jelentkezést!
dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
TARTALOM K E D V E S O L V A S Ó K .........................................................................................................01 GÓRCSİ A funkcionális analfabétizmus elleni cselekvési terv megvalósítása a 2010-2011-es tanévben ....05 Bocsák Veronika: A Dinasztia Tankönyvkiadó alsó tagozatos olvasókönyveiben szereplı kortárs gyermek és ifjúsági írók, költık alkotásai .......................................................................................................................05 EX CATHEDRA Posta István: Sue Townsend: a 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója (7. osztályos óravázlat) ...................09 Bánki István: A kortárs irodalom az Apáczai Kiadó tankönyveiben ....................................................................13 Soltészné Szabó Emıke: Légy okosabb! .................................................................................................................................17 TEHETSÉGPONT Szekeres Lászlóné: Út a Géniuszhoz...............................................................................................................................26 A kerületi tehetségfejlesztés tapasztalatai .......................................................................................28 SZÖRFÖZÉS Kuruczné H. Magdolna: „Gyermekvédelem a gyermekek mosolyáért!” ...............................................................................34 Hergyán Julianna: Mővészetek Hete – a tehetségek hete a Vörösmarty iskolában .......................................................36 Sajti Annamária: Egészségmegırzı és prevenciós nap ..............................................................................................38 Varga Szilvia: Differenciált tanórai foglalkozás, avagy a kéttanítós modell megvalósulása a Vörösmarty iskolában .........................................................................................................................................39 Repkáné Guj Judit: „Pesterzsébet” társasjáték ................................................................................................................40 Szepesházyné Kurimay Ágnes: Attilás ünnep ...................................................................................................................................41 Kmotriczáné Fodor Ildikó: Mővészettel a tehetségekért .............................................................................................................43 AJÁNLÁS Új fejlesztı játékaink ......................................................................................................................45 Kaleidoszkóp rajzverseny felhívás ..................................................................................................47 „Örömmozgó” tanfolyami felhívás..................................................................................................48 Tanulmányi kirándulás ....................................................................................................................51
GÓRCSİ A funkcionális analfabétizmus elleni cselekvési terv megvalósítása a 2010-2011-es tanévben
A funkcionális analfabétizmus elleni cselekvési terv megvalósításának keretében szeptemberben elıadást hallhattunk „A ma gyermekirodalma – az olvasóvá nevelés folyamata” címmel. A programsorozat folytatódott januárban, melynek keretében a tankönyvkiadók tankönyvszerzıi mutatták be a kiadójuk tankönyveiben szereplı kortárs szerzıket, mőveiket. Gyakorlatban hasznosítható módszereket, óravázlatokat is kaptak a résztvevık. A Górcsı és az Ex Cathedra cikkei ezekbıl az elıadásokból közölnek válogatást, melyet májusi számunkban folytatunk.
A Dinasztia Tankönyvkiadó alsó tagozatos olvasókönyveiben szereplı kortárs gyermek és ifjúsági írók, költık alkotásai Kit tekintünk kortárs szerzınek? Ebben a kérdésben eltérıek a vélemények. Vannak, akik a háború utáni idıszaktól tekintik kortárs szerzınek az írót, költıt, vannak, akik csak a 80-as, 90-es évektıl. A kérdés megítélése szubjektív. Az alsó tagozat vonatkozásában nem lehet egyébként sem ilyen mereven meghúzni az idıkorlátokat, mert ha ragaszkodunk az utolsó 20-30 évhez, Weöres Sándor például nem vonható be ebbe a körbe. Márpedig az ı versei nélkül elképzelhetetlen az alsó tagozat irodalomtanítása, de az óvodai irodalmi nevelés, beszédfejlesztés sem. Még folytathatnánk a sort jó néhány költınkkel, akiknek mővei ma is értéket képviselnek, mint például Csanádi Imre, Devecseri Gábor, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly, Zelk Zoltán. A próza vonatkozásában is ugyanez a helyzet. Gyermekeink érzelmi élete, szókincse, nyelvhasználata gazdagabb lesz, ha olvassák Csukás István, Fésős Éva, Gyurkovics Tibor, Fekete István, Méhes György, Wass Albert meséit, történeteit. Tekintve, hogy én is tágabban értelmezem a kortárs szerzı fogalmát (amikor az alsós olvasókönyvekben szereplı szövegeket válogattam, illetve tettem vizsgálat tárgyává) a nyelvezet szépségét, a szókincs gazdagságát, a mondanivaló idıszerőségét, a szöveg frissességét tartottam szem elıtt. Ezért tehát jóval gazdagabb a szerzıi lista. Külön vizsgáltam az olvasókönyvekben szereplı versek és prózai mővek arányát, illetve a teljességre törekedve, az olvasókönyvekben szereplı valamennyi szöveg arányát mutatják be az alábbi grafikonok.
5
GÓRCSİ
Ha külön vizsgáljuk az egyes évfolyamokat, mások az arányok. A prózai mőveket és a verseket is 100-100%-nak vesszük, ezen belül kell értelmezni az arányokat. Elsı osztályban jóval több a vers (54%), mint a próza (11%), de ez érthetı, hiszen kezdetben a beszédfejlesztést, a hangtanulást, a memória fejlesztését szolgálják a versek, mondókák, s mivel még nem tudnak olvasni a gyerekek, csak a második félévben jelennek meg az igényes szövegek. Második osztályban is még több a vers, mint a próza. Az összes vers 68%-a kortárs szerzı alkotása, valamennyi prózai mő 50%-a kortárs szerzı írása. Harmadik osztályban 49 %, illetve 32% az arány a vers javára. Negyedik osztályban fordul meg az arány a próza javára, ezen az évfolyamon 55% a kortárs szerzık írása. Kortárs költı verse mindössze 19%, de a versek arányát növeli a népköltések ugyancsak 19%-a. Fontos kérdés, hogy milyen szempontok alapján esett a választás az alább felsorolt szerzıkre és azokra a mőveikre, amelyek bekerültek az olvasókönyvekbe. A legelsı és legfontosabb szempont volt a szerzık kiválasztása. Az alsó tagozatban az anyanyelvi nevelés, az anyanyelvi kompetenciák megalapozása, fejlesztése az egyik legfontosabb feladat. Ezért — mint azt már fentebb említettem — a válogatás elsıdleges szempontja a nyelvhasználat, a szókincs gazdagsága mellett fontos szempont volt a tartalom idıszerősége, frissessége, játékossága és a humor is. Természetesen fı rendezı elv volt a tematika. Az olvasókönyvek szerkesztésekor minden évfolyamon úgy alakítottuk ki a tematikát, hogy az a gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklıdésének megfeleljen. Ezen belül az egyes fejezetekhez kerestük az odaillı verses és prózai alkotásokat. A versek esetében a fent említetteken kívül — különösen 1. osztályban — arra figyeltünk, hogy a részképességek fejlesztésére és az érzelmi nevelésre is alkalmasak legyenek.
6
GÓRCSİ Hat-tíz éves korban kezdenek alakulni az erkölcsi fogalmak, ezért olyan versekre, szövegekre esett a választásunk, amelyek a szeretet, bátorság, önzetlenség, ıszinteség, becsületesség, kitartás, stb. értékét mutatják be, szembeállítva vele a hiúság, gyávaság, önzés, hazugság, irigység, stb. következményeit. Mindezekhez olyan történeteket kerestünk, amelyek bármelyik gyerekkel megeshetnek, ezért kerültek be az olvasókönyvekbe Bálint Ágnes, Fésős Éva, Kányádi Sándor, Gyurkovics Tibor, Wass Albert, Méhes György szemelvények. A játékosság és a humor is fontos, mert a gyerek azt olvassa szívesen, amiben örömét leli, amely élményt nyújt neki. Bıséges a választék versekben és prózai mővekben is. Lázár Ervin, Csukás István, Tarbay Ede, Tamkó Sirató Károly, Nemes Nagy Ágnes versei, meséi mind egy-egy gyöngyszemet jelentenek. Harmadik, negyedik osztályban a történelmi témákat nem a már unalomig ismert szövegek felhasználásával szerettük volna bemutatni. Nem a történelmi eseményeket akartuk megtanítani a gyerekeknek — azt majd felsı tagozatban a történelemórákon megtanulják — hanem olyan személyiségeket, hús-vér embereket akartunk bemutatni, akik személyes tulajdonságaikkal (erıs akarat, bátorság, hőség, becsületesség, hazaszeretet, stb.) váltak nemzetünk nagy alakjaivá. A történelmi olvasmányok vonatkozásában tehát újszerő megközelítésre volt szükség, a száraz, szinte csak tényeket tartalmazó szövegeket kihagytuk és Kányádi Sándor, Méhes György, İrsi Ferenc, Kolozsvári Grandpierre Emil és mások írásaival frissítettük fel a témaköröket mindkét osztályban. Az olvasás megszerettetése, az olvasás iránti érdeklıdés felkeltésének egyik eszközének szántuk — várakozásunknak megfelelıen be is vált —, hogy a szemelvények végén feltőntettük az író nevét és a mő címét, ahonnan a részletet vettük. A könyvtáros kollégák tapasztalták, hogy a gyerekek azokat a szerzıket és mőveiket keresték, kölcsönözték, amiket az órákon olvastak. Mint könyvajánlás mőködött, indirekt módon az olvasókönyv. A fogalmazástanításhoz nyújtott segítséget tudatosan építettük be az olvasókönyvi szövegekbe. Az olvasástanítás és a fogalmazástanítás összefügg, egymást erısítik, az egyik a passzív nyelvhasználatot fejleszti, a másik az alkotó, a kreatív nyelvhasználatot. A szövegek mintául is szolgálnak, a szövegelemzések segítenek a saját fogalmazások szerkesztésében. A gyerekek szókincse, kifejezıkészsége, stílusa gazdagodik az olvasás által, ezért nagyon fontos a szövegek szerkezete, tagolódása, szerkesztettsége, szókincse, stílusa. Néhány, talán a legfontosabb szempontot figyelembe véve próbáltam választ adni a „Kit? Kiket?”, a „Miért?” és a „Miért éppen ezeket a mőveket?” kérdésekre.
7
GÓRCSİ
Végezetül álljon itt a szerzık névsora ábécérendben, akiknek a mővei a Dinasztia Tankönyvkiadó 1-4. osztályos olvasókönyveiben szerepelnek.
Ágai Ágnes
Kányádi Sándor
Sarkady Sándor
Ágh István
Kiss Dénes
Simai Mihály
Bálint Ágnes
Krecsmári László
Simkó Tibor
Bálint István
László-Bencsik Sándor
Szabó István
Birtalan Ferenc
László Gyula
Szalay Borbála
Bornemissza Endre
Lázár Ervin
Szász Imre
Buda Ferenc
Markó Béla
Székely Dezsı
Csanádi Imre
Méhes György
Székely Magda
Csukás István
Mészöly Miklós
Szilágyi Domokos
Darázs Endre
Nagy Franciska
Tamkó Sirató Károly
Devecseri Gábor
Nagy Katalin
Tarbay Ede
Fekete István
Nagy László
Ténagy Sándor
Fésős Éva
Nemes Nagy Ágnes
Varga Katalin
Gyıri Endre
Orbán Ottó
Végh György
Gyurkovics Tibor
Osváth Erzsébet
Veress Miklós
Horgas Béla
İrsi Ferenc
Wass Albert
Janicsák István
Pákolitz István
Weöres Sándor
Jankovics Ferenc
Pálfalvi Dorottya
Zelk Zoltán
Jékely Zoltán
Rónay György
Bocsák Veronika tankönyvszerzı, közoktatási szakértı Dinasztia Tankönyvkiadó
8
EX CATHEDRA Sue Townsend: a 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója (7. osztály) Az óra témája: kortárs világirodalom. Az óra típusa: új anyagot feldolgozó, ismeretbıvítı. Felhasználható eszközök: tankönyv 177-183. oldal, munkafüzet 88-89. oldal. Az óra célja: a kortárs világirodalom egy alkotásának megismerése. A feldolgozás egy lehetséges menete: Az óra menete
Alkalmazott módszer Csoportmunka: pókhálóábrával a csoportok felírják azokat a szavakat, kifejezéseket, ami errıl a témáról eszükbe jut.
Ráhangolódás A bevezetés felolvasása után a kérdés feldolgozása.
Szerintetek miért nehéz egy kamasz élete? Beszéljétek meg! Kamasz
A pókhálóábrák összevetése, megvitatása.
Hangos olvasás. Elıtte jóslás a füzetbe néhány mondatban arról, hogy milyennek képzelik el a kamaszhıst. A részlet elolvasása után összevetni az elıfeltevéseket a tapasztaltakkal.
Jelentésteremtés A következı regény is egy kamasz érzelmeit, mindennapjait mutatja be. A részlet felolvasása.
Milyennek képze- Milyen valójában? lem el a szereplıt?
Az elvárások és a tapasztaltak összevetése. A részlet feldolgozása a tankönyvi irányíKözös osztálymunka, de történhet a feltott kérdésekkel. dolgozás csoportokban is. Tankönyv 182. oldal, a szövegfeldolgozást segítı kérdések.
9
EX CATHEDRA I. Jellemezd Adrian Mole-t! Állításaidat idézetekkel igazold!
A csoportok jellemtérképet készítenek, csomagolópapíron dolgoznak.
, mert
, mert
, mert
Adrian Mole
A kész csomagolópapírok kifüggeszthetık a tanteremben.
2. Milyennek ismerted meg Adrian családját? Mutasd be a családtagokat! :
, mert
A munkafüzet kiegészíti, segíti a válaszadást.
Kapcsolódó feladat: munkafüzet 88/1.
10
EX CATHEDRA 3. Milyen konfliktusok alakultak ki a történetben? 4. Győjtsd össze, milyen humoros események történtek Adriannel, és mit tett ı!
Táblázatban összegezhetı elıször a csoportokban, majd közösen a táblán. Konfliktusban részt vevı Konfliktus oka személyek
5. Milyen fogadtatásban részesül Adrian versíró próbálkozása? 6. Mennyire jártas az irodalomban a fıhıs? Állításodat igazold a szövegrészlet alapján!
Táblázattal megoldható feladat.
7. Milyen kamaszproblémákat él át Adrian? 8. Jellemezd a regény nyelvezetét! Munkafüzet 88/2-3., 89/7 . Napló: az érdekesség, a Tudod-e? felolvasása. Te szívesen írnál naplót? Válaszodat indokold is néhány mondatban!
Beszélgetés
Egy graffiti szerint minden tinédzserkorú gyerek homlokára egy pszichológusnak egy cetlit kellene ragasztania ezzel a felirattal: átalakítás miatt zárva. Mi a véleményetek errıl? Vitassátok meg!
Vita: a csoportok érveket győjtenek.
11
EX CATHEDRA
Szerintetek mennyiben illik a következı leírás Adrianre? Tankönyv 183/Kulcsár Éva: A serdülıkori fejlıdés pszichológiai jellemzıi
Párokban dolgozva oldják meg a feladatot az ábra segítségével. Saját kamasz jellemzıim
Minden kamasz jellemzıje
Adrian jellemzıi
Reflektálás: az órán elhangzottak összegzése, az óra lezárása Munkafüzet 89/4., 6. feladat
Az órai munka, a csoportok értékelése.
Csoportmunka: érvgyőjtı táblázat segítségével. Érvek az állítás mellett
Érvek az állítás ellen
Házi feladat kijelölése: Tankönyv 183/1., 3. Munkafüzet 89/5. Szorgalmi feladat: munkafüzet 89/8.
Posta István tankönyvszerzı Mozaik Kiadó
12
EX CATHEDRA A kortárs irodalom az Apáczai Kiadó tankönyveiben „Kortárs” irodalom A „kortárs” irodalom fogalma az érettségi vizsgakövetelmények szerint az 1980 utáni idıszakot fedi. Ezen a meghatározáson természetesen lehetne vitatkozni — szólnának érvek mellette, de ellene is. Ebbe a vitába azonban nem érdemes belemenni. Jelen esetben fogadjuk el, hogy „kortárs” írónak (az érettségin bevett értelmezés szerint) az számít, aki 1980 után is aktív volt, jelentıs mővei, kötetei jelentek meg, s ilyen módon a „kortárs irodalom” körébe az 1980 után megjelent mőveket, illetve az 1980 után aktív írók korábban megjelent mőveit soroljuk. Irodalomtörténet, tananyag A magyar (és a világ-) irodalmat a legtöbb elfogadott kerettanterv, így az Apáczai Kiadó kerettanterve, és ennek megfelelıen persze a Kiadó tankönyvei is az általános iskola felsı tagozatán egy félig-meddig kronologikus, történeti rendszerben, a középiskolában irodalomtörténeti megközelítésben tárgyalják. A téma, a „kortárs” irodalom, emiatt a 8. és a 12. évfolyamokon szerepel a leghangsúlyosabban bennük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más évfolyamokon valamilyen összefüggésben, kitekintésben nem szerepel(het)ne. Az érettségi követelmények közép- és emelt szinten elıírják (az irodalmi ismeretkörökön belül az Értelmezési szintek, megközelítések cím alatt) az olvasott mővekben témák, motívumok felismerését, nyomon követését, mőfajok azonosítását, azonos mőfajú mővek összehasonlítását, illetve a fogalmak között az intertextualitás fogalmának ismeretét, alkalmazását. A mővek ilyen megközelítése a különbözı évfolyamokon számos elıre- és visszautalásra kínál lehetıséget. Ezeket a lehetıségeket sok helyen felkínálják a tankönyvek is; példa lehet ilyenre Petıfi költészetének, életmővének reflexiója a 20. század második felében Utassy József vagy Petri György mőveiben, illetve motivikus, tematikus kapcsolatok teremtésére alkalmat kínál pl. Gion Nándor a nyolcadikos könyvben tárgyalt elbeszélésének összekapcsolása a hısiesség, hısi magatartás problémáján keresztül Homérosz eposzaival, Zrínyi Szigeti veszedelmével, illetve késıbbi, akár kortárs alkotásokkal. A nyolcadikos könyv — tartalmi keretek A nyolcadik évfolyamon az irodalomtörténet két nagyobb idıszaka jelenik meg önálló egységként, egy-egy nagyobb fejezetben: a Nyugat kora és az 1945 utáni idıszak. Ez utóbbi fejezet (a címe: Irodalom és történelem — szemelvények az
13
EX CATHEDRA 1945 utáni magyar irodalomból) egy a korszakot mint kultúr- és szellemtörténeti egységet bemutató, szakaszokban és jelenségeiben értelmezı-áttekintı alfejezettel indul (Olvasók, írók, politikusok — irodalmi élet Magyarországon a háború után). A fejezet feldolgozásának egyik fı célja a közelmúlt, illetve félmúlt és már „történelmivé” formálódott múlt jelenségeinek „képbe hozása”, a jelenbe ható, futó folyamatok feltárása, az életformák, kulturális jelenségek kontinuitásának és változásának felfedeztetése tanulói tevékenységeken keresztül. Ezek után a kortársnak számító irodalmi mővek elsısorban két másik alfejezetben, a Kádár-kor irodalmából („Nem lehet, hogy ez börtön lenne” — 1956-tól a rendszerváltásig), illetve a rendszerváltás utáni idıszakból (Rendszerváltás után) válogató egységekben bukkannak fel. A mővek válogatásának ezekben a fejezetekben számos szempontja volt. A korosztály olvasási, befogadási szokásait figyelembe véve elınyben részesítettük a prózai epikát. Arra törekedtünk, hogy többféle szemléletet reprezentáljanak, válogattunk a határokon túli irodalomból is, és igyekeztünk a korosztály számára befogadható (élet-) problémát, kérdéseket a középpontba állító mőveket kiválasztani. Végül, de nem utolsósorban a válogatás fontos szempontja volt a befogadási, olvasási képességek fejlesztése érdekében való felhasználhatóság és az esztétikai érték, minıség. (Ugyanakkor persze tudjuk, hogy választásaink, mint minden válogatás, különösen ezeket a korszakokat illetıen, sokak számára vitathatóak, nem elégíthetnek ki minden igényt, nem felelhetnek meg minden felfogásnak.) Metodika, megközelítés A „kortárs” szépirodalmi mővekre, vagy legalább is azok nagyobb részére, csak felületes megközelítésben mondhatjuk, hogy könnyebben befogadhatók a diákok számára, mint a régebbiek. Abba az irányba, hogy a könyvben tárgyalt mővek világa otthonossá váljon, a mővek jelentéseket hordozzanak számukra, illetve reflexiókat generáljanak a diákokban, az elsı lépés a kontextus teremtése és a témafelvetés az akkor—most, mi—ık a mő világára értelmezett viszonyrendszerében. Emellett a tankönyv feladatait, feladatsorait a befogadás három fázisának megfelelı rendszerben építettük fel. Az elsı lépés a szöveg minél teljesebb nyelvi, szerkezeti, motivikus áttekintése, önálló, értı olvasat kialakítása. (Ezt a célt gyakran az olvasáshoz adott feladatok — az olvasás közben végzett tevékenység, pl. jelölés —, illetve az ilyen tevékenység eredményét rögzítıszintetizáló feladatok, tevékenységek szolgálják.) A második lépés a szöveg interpretációja, a benne rejlı jelentések egyes köreinek (minél szélesebb körének) felfejtése, nem feltétlenül, sıt, nem is jellemzıen verbalizált „értelmezések” átadása, hanem sokkal inkább tanulói tevékenységek és felfedeztetés révén. Erre
14
EX CATHEDRA épül a reflexió, amely hasonló módon nem „tanulságok”, érzelmek, gondolatok kimondatásában ölt formát, hanem tevékenységek keretében realizálódik. Ebben a struktúrában a tankönyvi feladatsorok, bár egy-egy feladat nem közvetlen leképezése valamilyen módszernek, számos tanulói tevékenységi formára, illetve módszer alkalmazására kínálnak lehetıséget. Bennük rejlik továbbá a differenciálás és a csoportra szabhatóság, illetve a hosszabb távú, produktumot célzó (projekt típusú) feldolgozás lehetısége. (Mindezekre a tanári kézikönyv kínál példákat, alternatívákat.)
Gion Nándor: Szomorú, langaléta négerek (tananyag feldolgozás) A vajdasági író elbeszélésének cselekménye a magyar rendszerváltás utáni idıszakban (a délszláv háborús konfliktusok idején) játszódik, de a fıszereplı személye, életútja révén kötıdik a korábbi idıszakhoz is. Ennek megfelelıen szélesebb horizonton hozzá köthetı fogalmi, ismereti anyag az irodalmi élet megismerése a rendszerváltás után, a határokon innen és túl, illetve az irodalom, az alkotók megváltozott helyzete, az olvasás, az irodalom helyének értelmezése, értékelése a médiában a rendszerváltás után. Az elbeszélés fókuszában a hısiesség, a sorsvállalás kérdései állnak. (A hısiesség fogalmának értelmezése, megtöltése tartalommal jó elıkészítése lehet a 9. évfolyam irodalomtörténeti tananyagának.) A feldolgozás menete (a tankönyvi feladatok struktúrája) a már ismertetett olvasat—interpretáció—reflexió sorrendre épül. Ebben a szerkezetben a feladatok olyan tevékenységi formákat kínálnak, mint pl. szakaszos szövegolvasás, az elbeszélés szerkezetének feltárása, olvasat kialakítása — jelölés vagy ábra felhasználásával; cselekményvázlat, ábra készítése; jellem- és helyzetrajz készítése szereplıkrıl ábra segítségével, illetve ábra készítése a meglévı mintájára; szövegalkotás — helyzet- és jellemrajz, érvelés, vita, belsı monológ; önálló győjtı-és kutatómunka, információk rendszerezése és megosztása, különféle módszerekkel; érvelés, saját gondolatmenet kialakítása, konstruktív vita; projektmunka — elbeszélı szövegalkotás megadott vázra, ábra alapján. A feldolgozás egy lehetséges útját az ábra szemlélteti (az ábrán a tankönyv 200., illetve 206—207. oldalán található feladatokat jelöltük a számokkal):
15
EX CATHEDRA
Ebben a szerkezetben az olvasáshoz adott feladatok (202. o.) és a 208. o. 1—2. feladatok elvégzése az olvasat kialakítását szolgálja. Az ábrával kiegészített elızetes feladatok egyéni vagy páros munkával végezhetı jelöléses feladatok. Ezekre épülnek a 206. o. 1—2. feladatok, amelyek csoportos (pl. körforgó, ablakok) és frontális (pl. ötletbörze) munkaformák kombinációival végezhetık el. A 209. o. 3. feladat vezet át az interpretáció fázisába, és a 4—5. feladat teljesíti ki ezt. A reflexiót ebben az esetben a lapszél (208—209. oldal) a témát szélesebb horizontra emelı, továbbvezetı feladatai kínálják, önálló, projekt jellegő tevékenység keretében. Az óra idıbeosztásához érdemes megjegyezni, hogy a szöveg terjedelme, illetve az interpretáció és a reflexió szerteágazó lehetıségei indokolják, hogy a mővet több tanítási órán keresztül is tárgyaljuk, különösen olyan csoportokban, ahol több a nehezen olvasó, kevésbé motivált diák. Ebbıl a szempontból szerencsés lehet egy „duplaóra, ugyanakkor az interpretáció elérhetı egy órán is, nagyon szoros idıbeosztással, tudatos óravezetéssel, illetve tanulói csoportok párhuzamos foglalkoztatásával.
Bánki István tankönyvszerzı Apáczai Kiadó
16
EX CATHEDRA Légy okosabb! A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetben az Oktatásért Közalapítvány támogatásával tehetségmőhelyt szerveztünk. A foglalkozáson olyan gondolkodási, tanulási technikákat igyekeztünk a tanulóknak megmutatni, amelyeknek késıbb is hasznát veszik, akár az iskolában, akár annak falain kívül. A következıkben, ötletadóként néhány feladattípust mutatunk be. Feladataink egy részét az internet segítségével találtuk, másokat korábbi években megjelent kiadványokból győjtöttünk. A cikk végén felsorolunk ezek közül néhányat, a teljesség igénye nélkül. Képrejtvények:
αβ a analfabéta zenebona
képmutató
A mőhelyfoglalkozások során megismerkedtek a tanulók a képrejtvények leggyakoribb típusaival, sokat megfejtettek, néhányat maguk is készítettek. A szabadabb gondolkodás megismerése, gyakorlása mellett szókincsfejlesztı szerepe is volt ennek a témakörnek.
17
EX CATHEDRA Logisztorik A logi-sztorik olyan rejtvények, amelyek általában egy érdekes, a mindennapi élethez kötıdı történet keretében mesélhetık el. Noha nem matematikai köntösben tálaljuk ıket, a problémamegoldó képesség fejlesztésére jól használhatók. A matematikai folklórban ilyen történetek rendszeresen felbukkannak, származásukat nehéz felderíteni, egy-egy feladvány több könyvben is megtalálható. Vannak különféle logikai fejtörık, néhány bőnügyi rejtvény, és vannak nehéz rejtélyek is, amelyek kibogozása komoly fejtörést igényel.
1. Az értékes bélyeg - Hová rejtette el azt a bélyeget, amit a múzeumban lopott? - faggatja a nyomozó a tolvajt. - Van rá bizonyítékunk, hogy ön tette. Azzal is megkönnyítheti a dolgát, ha beszél! - mondja szigorúan. Nem kell sokáig beszélnie, a tolvaj megtörik: Rendben! Az otthoni könyvespolcon lévı szakácskönyv 333. és 334. oldala közé tettem be. - vallja be. Ám a nyomozó nem ért egyet vele: - Na ne nevettessen! Mondja el, igazából hol van a bélyeg! Késıbb tényleg más helyen találták meg, tehát a nyomozónak igaza volt. De vajon, hogy jött rá? Megoldás: A könyveket úgy számozzák be, hogy az 1. oldal hátoldalán van a 2. oldal, 3. oldal hátulján a 4., és így tovább. Tehát a 333. és a 334. oldal közé lehetetlenség besúvasztani a bélyeget.
2. Közeli rokonság Kovács úr egy estélyen odalépett egy idısebb hölgyhöz. - Asszonyom! – kezdte a kérdezısködést. – Nem ismeri véletlenül azt a piros ruhát viselı, szıke hajú leányt, aki a büfénél áll? - Már hogyne ismerném! – mosolyodott el a hölgy. – Hiszen annak a leánynak az anyja az én anyám egyetlen gyereke. Milyen rokonságban állt a hölgy a leánnyal?
Megoldás: A lány anyja
3. Kegyenc Az uralkodó egykori kegyencét halálra ítélték. Mielıtt kiitta volna a méregpohár tartalmát, az uralkodó lehetıséget adott neki, hogy megmentse az életét. Rámutatott tíz olyan edényre, amelyben méreg volt, és tíz olyanra, amelybe tiszta vizet öntöttek. Felszólította a halálra ítéltet, hogy az edényeket állítsa két asztalra. A mérget és a vizet tartalmazókat olyan számban és arányban teheti vagy az egyik, vagy a másik asztalra, ahogyan akarja. Ezután rabszolgái közül
18
EX CATHEDRA valamelyik bekötött szemmel találomra elvesz az egyik asztalról egy edényt, és annak tartalmát kell a fiatalembernek meginnia. Az elítélt tehát úgy osztotta el a korsókat a két asztalon, hogy lehetıleg ne a méreggel telt edény tartalmát kelljen meginnia. Vajon hogyan rendezte el a korsókat, hogy a legvalószínőbben életben maradjon? Megoldás: Az egyik asztalra tesz 1 kancsó vizet, a másikra 9 kancsó vizet és 10 kancsó mérget.
4. történet Egy ember a búzatábla közepe felé halad, bár tudja, hogy ha odaér, meg fog halni. Miért megy mégis oda? (Megoldás: Emberünk nem a szokásos irányból közeledik a búzatábla közepe felé. Kilökték egy repülıbıl, és akarata ellenére közeledik halála helyszíne felé.)
5. történet Egy pasi a maffia elıl menekül. Megszáll egy elhagyatott kisvárosi motelben. A szobájában éppen kipakolja a kofferjét, amikor kopognak az ajtón, és egy férfi nyit be. Mikor megpillantja emberünket, a következıket mondja: „Elnézést! Azt hittem, hogy az én szobám.” Ezek után becsukja maga mögött az ajtót és távozik. A menekülı egy pillanatra megáll, majd elkezdi visszadobálni cuccait a bıröndbe. Rájött, hogy a maffia megtalálta. Vajon mibıl sejtette meg?
(Megoldás: Az ember nem kopog, mielıtt belép a saját szobájába. Ez keltette fel barátunkban a gyanút.) 6. történet Egy igen gazdag ember meghalt, de nem találták a végrendeletet. Hónapok múltán azzal jelentkezett az ügyvédnél az egyik unokaöcs, Esterházy Kálmán, hogy megtalálta a végrendeletet, melynek szövege a következı volt: „Én Esterházy Pál szellemi képességeim teljes birtokában kijelentem, hogy mivel gyermekem nem született, minden ingó és ingatlan vagyonomat unokaöcsémre, Esterházy Kálmánra hagyom. Kelt: 1927-ben az I. világháború után 8 évvel.” Miután az ügyvéd ezt elolvasta, visszaadta azzal, hogy ez nyilvánvaló hamisítvány. Vajon honnan jött rá?
(Megoldás:1927-ben még nem nevezték I. világháborúnak. Nem tudták, hogy lesz második is.) 19
EX CATHEDRA Tangramok A civilizáció átka, hogy a mai gyerekek az egyszerő játékokat szinte nem is ismerik, nem tudnak játszani. Ez az egyszerő, kreativitást fejlesztı játék a játékok ısdarabjának számít. Egy kevés odafigyelés és minimális színes kartonpapír vagy keményebb, jó tartású papír szükséges hozzá. Elkészítésénél fontos, hogy precízen dolgozzunk, pontosan vágjuk ki az elemeket. A tangram nem más, mint egy szétdarabolt négyzet, melynek kis geometriai síkelemeibıl - fantáziánk igénybevételével - bármilyen tetszıleges alakzatot kirakhatunk.
1. Kínai tangram
4. Szív tangram
20
EX CATHEDRA Újabb tangram Erre Elekes G. Sándor: JÁTÉKOS LOGIKA c. tehetséggondozó programjában találtam. Ezzel az eszközzel csak akkor oldható meg a feladat, ha valaki el tud rugaszkodni a szokványos gondolkodásmódtól. Rakj ki az alábbi darabokból egy négyzetet úgy, hogy: - csak 4 elemet használsz fel - mind az öt elemet felhasználod.
Figyelemfejlesztı feladatok Ebbıl a feladattípusból többféle is létezik. A munkánk során használtunk olyat, ahol számsorokban kellett hibát keresni, vagy különbözı számtáblában kellett a különbözı alakú és formájú számokat sorban áthúzni. 1. Minden mondatban legfeljebb egy eltérés van az eredeti mondathoz képest. Gyorsan keresd meg és húzd alá ezeket az eltéréseket! Az gyız, aki a leggyorsabb, és minden eltérést megtalál. Remélem, minden hibát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert szeretnék én lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát megtalálok a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát meg fogok találni ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát feltalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, hogy minden hibát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden libát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibát megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a leggügyébb. Remélem, minden hibát megtalálok ebben a hiábakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb. Remélem, minden hibbantat megtalálok ebben a hibakeresıben, mert én szeretnék lenni a legügyesebb.
21
EX CATHEDRA Szóegyenletek Oldd meg a következı „összeadásokat”! Pl.: lombos növény + könnyeit hullatta = vagdalthús FA SÍRT FASÍRT 1.
óhajtószó + kicsinyítı képzı = hajófajta
………………………
2
kicsi tyúk + közterület = virágos gyomnövény
………………………
3.
cipész szerszám +
4.
jobb ellentettje +
5.
tejtermék + hegyes szerszám = tejes edény
………………………
6.
csomó + védıszerkezet = fızıedény
……………………....
7.
koros + arra a helyre + kacat = szorongás
………………………
8.
2-szer személyes névmás + kicsinyítı képzı = arcjáték
………………………
9.
hivatalos helyiség + (ırlıhely - ) = tantárgy
………………………
apa = gabona 2
………………………
francia tánc = Európa déli része 2
………………………
Készíts Te is szóegyenletet a következı szavakra! bogár, hajtó, karima, féltelek, kicsikar, ezüst, (Megfejtés: bárka, pipitér, árpa, balkán, sajtár, bogrács, aggodalom, mimika, irodalom) Mennyire vagy kreatív? Az alábbi feladatok megoldásával felmérheted, hogy mennyire vagy kreatív: mennyire tudod használni a fantáziádat, és mennyire vagy képes a megszokottól eltérı módon gondolkodni. 1. Sorolj fel minél több sárga színő dolgot!
22
EX CATHEDRA 2. Egészítsd ki az alábbi elkezdett rajzokat úgy, hogy egyértelmő legyen, mit ábrázolnak!
3. Mi ez? Mit ábrázolnak a rajzok? 1.
2.
3.
4.
23
EX CATHEDRA
Végül az ígért könyvjegyzék: V. N. Bolhovitinov − B. I. Koltovoj − I. K. Lagovszkij:
Furfangos fejtörı feladatok Mőszaki Könyvkiadó, Bp. 1989.
Esztergályos Jenı:
Oktatójátékok Kisiskolásoknak. Sylvester János Nyomda, Szombathely
Gratzer József:
Sicc Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977
Gál Péter:
Ördöglakatok, pentomínói és társaik TYPOTEX, Budapest,2008.
−
Nagy logikatréner Ventus Libro Kiadó, 2009
−
Nagy IQ tréner Ventus Libro Kiadó, 2009
Carolyn Skitt:
Erısítsd az IQ-dat! - MENSA rendkívüli fejtörık − Több mint 200 fejtörı a szellemi erı növelésére Magyar Könyvklub 2002
Pete Sinden:
A sudoku kis könyve Park Könyvkiadó, 2005
Andrásfai Béla:
Versenymatek gyerekeknek Mőszaki Könyvkiadó, 2002.
Patkó Norbert:
Jó fej vagy? Szórakoztató logikai feladványok Animus Kiadó, Budapest, 2005.
Róka Sándor:
Gyufarejtvények Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft,. 1999.
24
EX CATHEDRA Róka Sándor:
Tudom, mire gondoltál! Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft, 2002.
Róka Sándor:
Logi-sztorik Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft
Róka Sándor:
Újabb logi-sztorik Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft
Róka Sándor:
77 logi-sztori Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft
Róka Sándor:
Furfangos logi-sztori Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft
Róka Sándor:
Fejtörı logi-sztorik Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft
Kosztolányi József − Mike János − Vincze István:
Érdekes matematikai feladatok Mozaik Oktatási Stúdió – Szeged 1993
Ujvári István:
A gondolkodás alapiskolája − Kreativitásfejlesztés matematikai feladatcsaládokkal Észak-Pest megyei Matematikai Tehetségfejlesztı Vác 1994.
−
Az intelligencia nagykönyve Cser Kiadó, Budapest, 2003.
−
Rejtvények, fejtörık egész évre 2003 Reader’s Digest Kiadó Kft. Budapest, 2002.
−
Eszesebb vagy, mint gondolnád Reader’s Digest Kiadó Kft. Budapest
−
Logikai egypercesek – Trükkös feladványok DFT-Hungária Kft., 2007
−
Logikai egypercesek - Az elme játékai DFT-Hungária Kft., 2007
A fejlesztı játékokról bıvebben az Ajánlásban olvashatnak az érdeklıdık.
Soltészné Szabó Emıke szaktanácsadó
25
TEHETSÉGPONT ÚT A GÉNIUSZHOZ Rovatunkban a legfontosabb hírekrıl adunk tájékoztatást. Decemberben lezárult két tehetségfejlesztı projektünk. A gazdagítás tapasztalatait osztjuk meg olvasóinkkal. Örömünkre szolgál, hogy mindkét mőhely folytatja mőködését ebben a félévben. Ami már megvalósult - 2010. november 20-án 25 pedagógus vett részt a Magyar Géniusz Projektiroda által meghirdetett „Gazdagító programok a tehetséggondozásban” címő 10 órás akkreditált továbbképzésen. A tanfolyamnak a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet biztosított helyet. A tanfolyamot ez év február 5-ére ismét megszerveztük azok részére, akik az elsırıl lemaradtak. - Regisztrált tehetségpontként az elızı tanév végén kértük akkreditációnkat a Magyar Tehetségsegítı Szervezetek Szövetségnél (MTSZSZ). Tehetségpontunk mőködését 2010. november 23-án akkreditációs szakértık vizsgálták, majd ezt követıen az Akkreditációs Bizottság elbírálta kérelmünket. A bírálat eredményeként 2011. január 18-i döntés értelmében a Nemzeti Tehetségsegítı Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím használatára lettünk jogosultak. Az igazoló oklevelet és dísztáblát a Tehetségpontok országos szakmai fórumán vehettük át február 5-én, Budapesten. - 2011. januártól márciusig a MTSZSZ és a Magyar Géniusz Projektiroda rendkívül sok továbbképzést szervez pedagógusoknak a tehetség segítésével kapcsolatban. A tájékoztatókat elküldtük a kerületi intézményeknek is. A visszajelzések alapján elmondható, hogy egyre többen szereznek tanúsítványt ezen a területen, így remélhetıen sok hozzáértı pedagógus gondoskodik a tehetségek szakszerő fejlesztésérıl. Amiben segíthetünk - Intézményeknek nyújtott egyedi szolgáltatás az új kínálati lista alapján: tehetségazonosítás, mérés, tanácsadás, szakirodalom ajánlása és kölcsönzése, elıadás tartása a tehetségvizsgálatokról.
26
TEHETSÉGPONT Amihez várjuk a segítséget 2011. március 3-án elsı alkalommal szervezzük meg a Pesterzsébeti Tehetségnapot. A rendezvény • „Összefogás a tehetségekért” címő szakmai programmal kezdıdik 14 óra 15 perckor, melynek keretében elıadásra és fiatal tehetségekkel történı beszélgetésre kerül sor. • Ezt követıen 4 órakor nyitjuk meg a Kreatív tehetségek kiállítást pesterzsébeti gyerekek, fiatalok és pedagógusok alkotásaiból. • Fél ötkor a Bubik István–teremben kezdıdik a Pesterzsébeti Tehetségfesztivál. Ezen a seregszemlén a legkülönfélébb területen tehetséges fiatalok lépnek fel. A szereplık között lesznek, akik a komolyzenében értek el sikereket, láthatunk sportolókat, táncosokat, „színészpalántákat”, énekeseket, de bemutatkozik egy fodrász is. Bıvebb információ az intézményeknek elküldött plakátokon, meghívókon, illetve a www.pepint.hu honlapon olvashatók. Tehetségpontunk szeretettel vár minden érdeklıdıt: aktív és nyugdíjas pedagógusokat, gyerekeket és szülıket a tehetségnapra. A tehetséggondozáshoz kapcsolódó programok: • 2011. március 2-án 14 órától a Lázár Vilmos Általános Iskolában drámajáték bemutató foglalkozást tart Tóth Márta az 1. osztályban. • 2011. március 21-én 14 óra 30 perctıl a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kooperatív kémia-földrajz bemutató óra lesz, melynek témája: Mészkı és cseppkı képzıdése, elıfordulása hazánkban. Tanítanak: Csák-Rozgonyi Cecília és dr. Bánfalvyné Stumpf Anikó. • 2011. április 28-án 14 óra 30 perctıl „Számítógépes játékok: megdöbbentı tények és fontos kérdések” címmel tart Tóth Dániel kutató pszichológus elıadást a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetben. • Április végén, május elején – késıbbiek során pontosított idıpontban és helyszíneken - bemutató foglalkozásokat szervezünk az óvodákban. • 2011. május 5-én „JÁTSZANI IS ENGEDD…” címő rendezvényt tartunk a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetben. Ennek keretében elıször meg lehet figyelni, ahogyan a tehetségmőhely tagjai használják a logikai játékokat. Ezt követıen a játékos tehetségfejlesztéssel kapcsolatos tapasztalatait mondja el Soltészné Szabó Emıke szaktanácsadó, majd a megjelent felnıttek (pedagógusok, szülık) próbálhatják ki a játékokat. Végül közösen megbeszélik élményeiket.
27
TEHETSÉGPONT A kerületi tehetségfejlesztés tapasztalatai Az Oktatásért Alapítvány pályázat elnyerését követıen tavaly március elején kezdtük megszervezni az „Idıutazók” és a „Csillagészek” kerületi tehetségmőhelyeket. A mőhelyek tagjai a kerületi általános iskolák felsı tagozatosaiból kerületek ki. A foglalkozások a 2010. április elejétıl december közepéig tartottak és összesen 60-60 órát tettek ki. Az elkészült szakmai beszámolók fıbb megállapításaiból adunk közre egy válogatást.
A tehetségmőhelyek indítása Egy kerületi tehetséggondozó mőhely megszervezésénél több nehézséggel is szembe kellett néznünk. Az egyik nehézséget az jelentette, hogy a távolabbi iskolákból már nehezebb hozzánk az eljutás, és manapság egyedül nem utaznak a kisebb (5-6. osztályos) tanulók, ezért a szülıknek kell hozni-vinni ıket. Másik akadály, hogy az intézet és a gyerekek közötti kommunikáció között sok az áttétel (iskola, pedagógusok) és ezért körülményes az információáramlás. Ezen felül általános probléma, hogy az ilyen korú tehetségígéretek még keresik helyüket. Sokszor a szülık ambíciói dominálnak a délutáni elfoglaltságok megszervezésénél, így számtalan más foglalkozásokon is részt vesznek, a programütközések elkerülhetetlenek. A jelentkezık körébıl ezért is maradt ki több, a pedagógusok által tehetségesnek tartott tanuló. Az „Idıutazók” komplex projekt humán, matematikai logika, illetve manuális területen valósított meg tehetséggazdagítást. A foglalkozásokat Bondor Mária és Soltészné Szabó Emıke, a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet szaktanácsadói vezették. A projekt az ideálisnál magasabb létszámmal, 25 fıvel indult. A jelentéktelen lemorzsolódás fıleg idıpont egyeztetési problémák miatt történt. A projekt zárásakor a programon való részvételért 21 tanuló vehette át a tanúsítványt. A „Csillagészek” mőhelyben elsı sorban a csillagászathoz köthetı reál területeken történt a fejlesztés. A foglalkozásokat Horváth Márk tanársegéd, villamos mérnök, csillagász (BMF) és Gürtler Katalin biológia – kémia szakos tanár (Tátra Téri Általános Iskola) vezették. A mőhely 16 taggal indult. Néhányan más kerületbe való költözés, illetve a felvételi elıkészítıre járás miatt hagyták ott a mőhelyt. De néhány tanuló esetében maga a program válogatta ki az odavalókat, vagyis akik szerényebb intellektuális képességekkel rendelkeztek, azok elmaradoztak a foglalkozásokról.
28
TEHETSÉGPONT A gazdagító programban résztvevık fıbb jellemzıi Felmérésünk szerint a gyerekeket elsısorban a megadott téma ösztönözte a programra való jelentkezésre, de többen új barátokra vágytak. Ezen kívül a pedagógusok, a szülık és a barátok noszogatása kisebb mértékben, de szerepet játszott a motivációban. A tehetségígéretek orientációjának megállapítása érdekében kérdıívvel, ötfokozatú skálán mértük a gyerekek érdeklıdését, illetve a szülık véleményét gyermekük érdeklıdésérıl. Az összesített átlagok láthatók az alábbi táblázatban: Érdeklıdési területek a Gardner-féle csoportosítás szerint.
Válaszok összesített átlagai az egyes mőhelyeknél „Idıutazók” „Csillagészek” tanuló szülı tanuló szülı 3,68 3,84 3,38 3,80 3,64 3,71 3,74 4,11 4,12 3,69 4,08 4,00 3,84 3,56 3,74 3,47 3,43 3,64 2,49 3,18 3,80 3,94 3,59 3,74 3,57 3,33 3,79 3,49
Speciális képességcsoportok: Nyelvi Logikai-matematikai Téri-vizuális Testi - mozgásos (kis és nagy motorika is) Zenei Interperszonális (szociális, társas kapcsolatok) Intraperszonális (önismeret, érzelmi intelligencia) Sok mérés mutatja, hogy a mai gyerekek vizuálisak és általában ritka körükben az aktív zenélı. Az is jellemzı, hogy a szülık a jó iskolai teljesítményt leginkább meghatározó nyelvi és logikai területen nagyobb érdeklıdést feltételeznek gyermeküknél, mint amit ık mondanak saját magukról. A humán orientációjú „Idıutazók” csoport tagjai szociális, míg a „Csillagészek” inkább az önismeret területén mutattak jobb képességeket. Az egyéni válaszok között nagy a szóródás. Azt tapasztaltuk, hogy az érdeklıdés magas foka valóban mutatója a tehetségnek. Ezért ezt a mérési eljárást – néhány másikkal kombinálva - javasoljuk minden iskolának a 10-15 éves tehetségígéretek azonosítására. A mőhelyfoglalkozáson résztvevı gyerekek szociokulturális háttere a kerületi átlagot tükrözi. Az anyák iskolai végzettsége közel 10%-kal magasabb, mint az apáké. A szülık többségének legmagasabb végzettsége az érettségi, de közel 20%-uknak szakmunkás végzettségük van. Meglepı a mai világban, hogy a családok 40%-ában nincs számítógép. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy tehetséges tanulói számára az iskolának lehetıséget kell biztosítania az internet használatra ismeretszerzés céljából. A gyerekek fele sportol, és közel 20%-uk végez csak házi munkát. A fiúk egy része szeret szerelni, barkácsolni.
29
TEHETSÉGPONT Vizsgáltuk a tanulók iskolai teljesítménymotivációját. Az eredmények szerint a foglalkozásra járók erısen jövı-, siker- és célorientáltak. Elmondásuk szerint vállalják a nehéz feladatokat, a kihívásokat, törekvıek és társaik szerint szorgalmasak. Fontos számukra a tanárokkal való jó kapcsolat. A tehetség-összetevıket a Renzulli-Hartman kérdıív segítségével négyfokozatú skálán mértük a pedagógusok, majd a foglalkozásvezetık segítségével: Összesített átlagok az egyes mőhelyeknél „Idıutazók” „Csillagészek” pedagógus foglalkozás- pedagógus foglalkozásvezetık vezetık Tanulási jellemzık 3,24 3,30 2,99 2,70 Motivációs jellemzık 2,68 3,30 2,51 2,60 A kreativitás jellemzıi 2,40 2,60 2,35 2,00 Vezetési-társas jellemzık 3,14 3,10 2,60 2,50 A fenti táblázat rámutat arra, hogy a tanulási jellemzık, azon belül is a jó megfigyelı- és felidézı képesség erıssége a tanulóknak. A szociális kompetenciák közül a szabálykövetı magatartás átlaga lett még viszonylag magas. A mőhelytagok érdeklıdését a foglalkozásvezetık magasabbra értékelték, mint a tanárok. Ez magyarázható azzal, hogy a mőhelyekben olyan témával foglalkoztak, ami vonzza ıket. Minkét csoportban a tehetség egyik fontos összetevıje, a kreativitás kapott a legalacsonyabb értékeket. Az „Idıutazók” csoportban több volt a jó tanuló, szorgalmas gyerek (fıleg lányok). Összességében a foglalkozásvezetık szerint kimagasló tehetség egy volt a „Csillagészek” mőhelyben, míg a másiknál ilyent nem találtak, de saját közegükbıl mindannyian kiemelkedtek valamelyik tehetségterületen. 3. A gazdagító program Figyeltünk arra, hogy a beválogatott tanulók erıs oldalát: az intellektuális képességeket, a meglévı belsı hajtóerıt, az együttmőködést fejlesszük. Éppen ezért mindkét mőhelynél végeztünk tartalmi gazdagítást, azaz a tananyagon felüli tudás átadását. Az új ismeretek körét a tanulókra érzékenyen válogattuk ki. Például azt a néhány tanulót, akiknek bámulatosan sok ismeretük volt a csillagászat területén, rendszerbe sorolásra, csoportosításokra, illetve a mélyebb összefüggések megkeresésére buzdítottuk. Ebben az esetben náluk már mélységi gazdagítás történt. Legnagyobb kihívást a tehetségígéretek gyenge oldalának, a feldolgozási képességeknek gazdagítása jelentette. A problémamegoldó és a kritikai gondolkodás a legtöbb gyereknek gondot okoz, ezért ennek a területnek a fejlesztésére nagy 30
TEHETSÉGPONT hangsúlyt helyeztünk. Lényegében az „Idıutazók” csoportban a logikai feladatok megoldása ezt a célt szolgálta. A „Csillagészek”-nél pedig nagy erıfeszítést kellett tenni, hogy az akciófilmek erıszak-központúságát és az internet áltudományos szenzációit kritikusan tudják kezelni. Néhány érdekes, meghökkentı jelenség bemutatása, majd provokatív kérdések feltevése kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek megértsék: tudományos tények alapján kell elemezni a tapasztalatokat. Módszerek tekintetében változatosságra törekedtünk. A frontális, a csoport- és pármunka, illetve a differenciált önálló munka tanulásszervezési módokat felváltva alkalmaztuk a foglalkozáson. A gyerekek véleménye szerint a feladatok, elıadások, programok érdekesek voltak. Mindegyikük megemlítette a jó hangulatot, és azt, hogy jó volt együtt gondolkodni, dolgozni. Pozitív számukra, hogy egyéni képességek szerinti feladatokat kaptak. Szerintük néhányan kiváló teljesítményt nyújtottak. „Idıutazók” mőhely témája volt: tájékozódás idıben, mondák, életmódtörténet (mesterségek, életvitel, hitvilág, nyelv, írás), rejtvények, logisztorik, összerakók, tangramok. Kiegészítésképpen „Írásmód és kultúra a közép- és dél-amerikai indiánoknál” címmel Asqui Jorge Kristóf egyetemi hallgató tartott kiváló elıadást. Izgalmas vetélkedıt rendeztünk a csapatok között a történelmi témából. A Magyar Nemzeti Múzeumban a „Kelet-nyugat határán” címő kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozást tartottunk. A Csodák Palotájában a foglalkoztatás a „Felfedezı kérdések” sétáló lappal történt. Mindkét látogatás nagyon nagy élményt jelentett a gyerekeknek. „Csillagészek” témái: tájékozódás az égbolton, Nap és a többi csillag, Naprendszerünk, életfeltételek és lehetıségek más égitesteken, csillagászat és őrkutatás története. Szeptemberben szektánst, azaz csillagászati szögmérésre alkalmas eszközt készítettek a tanulók, amivel csillagászati méréseket végeztek. A projekt végén a gyerekek 4-5 foglalkozáson át kitartóan építették a képzeletbeli Holdbázis egyszerő modelljét. Ez a tevékenység teljesen megmozgatta fantáziájukat, állandó izgalomban tartotta ıket, persze elsısorban a fiúkat. Kiváló alkalom volt arra, hogy az „elméleti szakemberek” szembesüljenek a gyakorlati kivitelezés nehézségeivel. A csoportnak 2 alkalommal is látogatást szerveztünk a Polaris Csillagvizsgálóba. A késı esti fáradtsággal vagy a nagy hideggel dacolva kitartóan kémlelték az égitesteket. Bármennyire is sok szépet láttak már a virtuális térben a világegyetemrıl, a közvetlen látvány élménye pótolhatatlan. A természeti értékekben való gyönyörködés (pl. a Szaturnusz győrőinek vagy a Hold krátereinek látványa) ıszinte csodálatot váltott ki, melynek pozitív érzelmi hatása remélhetıen maradandó lesz.
31
TEHETSÉGPONT 4. Eredmények - Intellektuális képességek, kognitív funkciók Tárgyi ismereteik (fıleg történelem, matematika, csillagászat területen) jelentısen bıvültek. Szövegértés területen lényegkiemelésük, információ keresésük javult. Szóbeli kommunikációjuk igényessége tekintetében nem lehettünk teljesen elégedettek. Kevés eredményt értünk el az írásbeli szövegalkotás fejlesztésében is. A figyelem terjedelmének elsı vizsgálata során mind a szövegben történı hibakeresés, mind a számok keresése sorrendben viszonylag lassan ment. Ezeket a méréseket a mőhelyfoglalkozások során többször megismételtük, a megoldási idık különösen a számkeresés során csökkentek látványosan (4-7 perc), annak ellenére, hogy a feladatok egyre nehezedık voltak. A vizuális memóriát tangramok összerakásával vizsgáltuk. Elsı alkalommal a legrövidebb kirakási idı 4 perc, a leghosszabb 19 perc volt. Az ugyanilyen típusú kirakása már a második, harmadik alkalommal jelentısen változott, a legjobbak fél perc, de a lassúbbak is max.3 perc alatt rakták ki az eredeti alakzatot. A kép- és szórejtvények különösen segítették a téri intelligencia, illetve a szókincs fejlesztését. Ezekkel szívesen foglalkoztak a gyerekek, a megoldásokhoz egyre kevesebb segítséget igényeltek. Néhányan a képrejtvény készítésével is próbálkoztak, ezeket a próbálkozásokat megosztották társaikkal is. Legkedveltebbek a logisztorik, logikai feladványok voltak, ezekbıl minden alkalommal oldottunk meg néhányat. Próbálkoztunk Sudoku típusú feladványokkal, a kombinatív készség fejlesztése érdekében. Egy tanuló mutatott kiemelkedı tehetséget a megoldásban. A vásárolt fejlesztı játékokkal folytatott tevékenységek jóvoltából szembetőnıen és látványosan javult térlátásuk és gondolkodásuk rugalmassága. - Motiváció, kreativitás Kíváncsiságukat, nyitottságukat felhasználva jövıorientált, globális látásmódot sikerült megalapozni (természetesen koruknak megfelelı szinten). A manuális és vizuális tevékenységek a kézügyesség fejlesztésen túl megmozgatták a gyerekek képzelıerejét. Kreativitásuk kicsit javult, ezen a területen nagyok voltak az egyéni eltérések. Motivációjuk tovább erısödött. Többen közülük egyéni kutatómunkát végeztek, elsısorban az internet segítségével. Sokan otthon is szívesen használták a fejlesztıjátékokat. - Inter- és intraperszonális képességek Nagymértékben fejlıdött a gyerekek szociális kompetenciája. Megtanulták az együttgondolkodást és -mőködést, egymás segítését, a sajátjuktól eltérı vélemény elfogadását vagy cáfolását. Szabálykövetésük, kudarctőrésük, a játékszabályok önkéntes és pontos betartása számottevıen javult. Önismeretük reálisabb
32
TEHETSÉGPONT lett, magabiztosságuk erısödött. Tapasztalataink szerint a gyerekek egyre magányosabbak, kevés a közösségi program, a családok tagjai is sokszor külön élik világukat. Ez a tehetségekre még inkább igaz. Néhányan elszigetelıdnek osztálytársaiktól. Elıfordul, hogy a szülı sem érti meg, amivel gyermeke idınként foglalkozik (csillagászati és technikai felfedezések). Ezért volt fontos, hogy a foglalkozásokon érzelmileg gazdagodjanak. Szerencsére új kapcsolatokat alakítottak ki, melynek alapja a közös érdeklıdés lett. Errıl a pozitív változásról a szülık is beszámoltak. A projekt elérte célját, a gyerekek komplex ismerettartalmakat szereztek, mely beépült meglévı tudásukba. Új tanulási stratégiákat sajátítottak el, melynek során a fejlesztendı valamennyi kompetenciaterület fejlıdött úgy, hogy közben pozitív érzelmi megerısítést kaptak, örömteli munkálkodásban vehettek részt. Összességében gazdagodott személyiségük.
Ötletelnek a Csillagészek
Készül a Hold-bázis
Idıutazók az általuk készített fejdísszel Szekeres Lászlóné tehetségpont képviselıje
33
SZÖRFÖZÉS „Gyermekvédelem a gyermekek mosolyáért!” - Kerületi Gyermekvédelmi szakmai nap a Gyermekmosoly Óvodában2011. 01. 25-én az Óvodánk gyermekvédelmi és esélyegyenlıségi munkájával ismerkedhettek meg a kerület gyermekvédelmi felelısei. Vendégeink voltak Oláhné Horváth Ildikó gyermekvédelmi szaktanácsadó, Vasas Dezsıné óvodai szaktanácsadó, valamint Takács Pálma óvodánk külsı szakmai munkatársa. A szakmai fórumot Oláhné Horváth Ildikó nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki azért, hogy óvodánk vállalta a gyerekvédelem érdekében történı sajátos módszerek és lehetıségek bemutatását. Soós Jánosné óvodavezetı bemutatta intézményünket, valamint az óvoda helyi nevelési programját. Kiemelte a gyermekvédelmi munka fontosságát és aktualitását. Kuruczné Hegedős Magdolna a Gyermekmosoly Óvoda Bíró Mihály úti intézmény gyermekvédelmi felelıse részletes tájékoztatást adott az óvoda gyermekvédelmi tevékenységérıl. Takácsné Barkó Éva, a Lajtha László úti tagóvoda gyermekvédelmi felelıse, a tagintézmény helyzetelemzését ismertette. Szó esett a tapasztalatok összegzése során arról, hogy egyre több a gyermekvédelmi gondoskodásra szoruló gyermekek száma napjainkban. Az eddig átlagosan élı családok szemmel láthatóan egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, és küzdenek munkahelyük megtartásáért, a létfenntartásért. Óvodánkba többnyire lakótelepen, azaz panellakásban élı gyermekek járnak, de nem ritka a hátrányos helyzető családból érkezı gyermekek száma sem. A tévhitek ellenére a Gyermekmosoly Óvodába nagyon sok problémával küszködı család gyermeke jár. A veszélyeztetett gyermekek (HH, HHH, szociális étkezési támogatásban részesülı, tartósan beteg, TMB és SNI-s) száma a Bíró Mihály úti és a Lajtha László úti tagóvodában összesen 92 fı. Ez intézményi szinten igen magas, 40 százalékos arány. A minıségfejlesztés érdekében arra törekszik óvodánk, hogyan tudnánk a gyermekvédelmet, a hozzánk járó „gyermekek mosolyáért” még alaposabban és eredményesebben végezni. Ennek érdekében bevezettünk néhány újítást, amelyekrıl elmondhatjuk, hogy nagyban segítik a még hatékonyabb odafigyelést, segítségnyújtást és a prevenciót. 2008 óta „Gyermekvédelmi kör” mőködik óvodánkban, amely havonta egy alkalommal kiemelten foglalkozik az aktuális esetekkel, felmerülı problémákkal. Ebben részt vesz az óvodavezetı, a helyettesek, a 2 gyermekvédelmi felelıs és az óvodatitkár. Alkalom nyílik ez által esetmegbeszélésekre, problémafeltárásokra, a legkedvezıbb megoldások felkutatására. „Gyermekvédelmi dossziét” állítottunk össze, amely magába foglalja a veszélyeztetett gyerekek összes anyagait (HH/HHH-s gyermekeket, kérvényeket, határozatokat, szakértıi véleményeket, pedagógiai véleményeket, orvosi szakvéleményeket). Ugyanettıl a tanévtıl minden csoportban vezetik az óvodapedagógusok a „gyermekvédelmi
34
SZÖRFÖZÉS naplót”, amely még nagyobb segítséget nyújt a tudatos odafigyelésre. Feljegyzést készítenek a csoportjukba járó veszélyeztetett gyerekekrıl, nyomon követik az esetleges változásokat. Szükség esetén környezettanulmányt végeznek, valamint rendszeresen járnak családot látogatni. Ebben a tanévben is aktívan bekapcsolódunk az Esélyegyenlıségi Munkacsoport munkájába, a tanév elején elkészült az óvodánk „Intézményi Közoktatási Esélyegyenlıségi Intézkedési Terve” „Gyermekvédelmi, és esélyegyenlıségi körnek” neveztük el a 2008-ban létrehozott munkacsoportot. Kiemelt feladatunk az esélyegyenlıség biztosítása minden kisgyermek részére. A nyári idıszakban is folyamatosan figyelemmel kísérjük ezeket az eseteket. Errıl az idıszakról a gyermekvédelmi felelısök feljegyzést készítenek, ezáltal számszerően ki tudjuk mutatni, hogy a rászorult gyerekek milyen arányban veszik igénybe ebben az idıszakban az óvodai ellátást. A nyár folyamán is változatos tevékenységeket biztosítunk az itt tartózkodó gyermekek számára. Óvodánkban bevezettük a Nyári Naplót, ahol tudatosan megtervezzük a nyári élet „élményprogramjait”. Tanévi feladatainkat meghatározza, hogy még fokozottabban kísérjük figyelemmel a rászoruló gyermekek életének alakulását. Célunk, hogy minden esetben megtaláljuk a gyermekek és a családok számára a legkedvezıbb megoldást, az esélyegyenlıség jegyében! Tanév eleji feladataink: • Kedvezményben részesülık határozatának bekérése. • Halmozottan hátrányos helyzető gyermekek felmérése. • Tartósan beteg gyermekek felmérése. • Veszélyeztetett gyermekek számbavétele. • Szociális étkezési kedvezmények felmérése, igénylı lapok biztosítása. • A nagycsaládosoktól nyilatkozat bekérése. • Tájékoztatók kiírása a szülık számára. További feladataink folyamatosan a tanév során: • A „gyermekvédelmi kör” munkájának folytatása. • A „gyermekvédelmi napló” folyamatos vezetése, ellenırzése. • Konzultálás a csoportos óvónıkkel, esetmegbeszélés kezdeményezése szükség szerint. • Fogadóórák biztosítása a szülık részére igény szerint. • A veszélyeztetett gyermekek folyamatos megfigyelése, családlátogatása, segítése, szükség esetén kapcsolatfelvétel a Gyermekjóléti Szolgálattal. • Gyermekjóléti Szolgálattal kialakított kapcsolat ápolása, tevékenységének megismertetése a családokkal (pszichológia, jogi tanácsadás, család terapeuta, gyermekfelügyelet stb.). 35
SZÖRFÖZÉS A tanévben jelentkezı problémák minél gyorsabb kezelése, súlyosabbá válásuk megakadályozása, azaz a prevenció. • Szülık Fórumának propagálása, minél több család bevonása az elıadásba a csoportos óvónık segítségével. A szülık igényeinek figyelembe vétele a témák választásakor. • Rendszeresen részt veszünk a gyermek- és ifjúságvédelmi kerületi munkaközösség foglalkozásain, esetmegbeszélésein. • Aktív részvétel az adománygyőjtı, rászoruló családokat segítı akciókban, megmozdulásokban. • A hátrányos helyzető családok számára meghirdetett térítésmentes programokról tájékoztatás, belépıjegyek rászorultság szerinti elosztása. • Kapcsolattartás az Anyaotthonnal, az ide beérkezı gyermekek szükség szerinti fogadása. • Aktív részvétel az Esélyegyenlıségi Munkacsoport munkájában. • A felzárkóztatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, ezért létrehoztuk a „kreatív kuckót”. • A pályázati lehetıségek kihasználása, hogy minél több hátrányos helyzető gyermeket tudjunk kulturális programokra eljuttatni. A délelıtt beszélgetéssel, majd az intézmény megtekintésével zárult. Úgy érezzük sikerült bemutatni az óvodánkban folyó gyermekvédelmi munkát, és reméljük, hogy a kollégák új munkájukat, hivatásukat segítı ötletekkel gazdagodhattak. “Tégy meg minden jót, ami tıled telik, Amilyen eszközzel csak tudod, Amilyen módon csak tudod, Ahol csak tudod, Akivel csak tudod, Ameddig csak tudod.” (John Wesley) Kuruczné H. Magdolna gyermekvédelmi felelıs Gyermekmosoly Óvoda •
Mővészetek Hete A tehetségek hete a Vörösmarty iskolában Kezd már hagyománnyá válni, hogy a kora-ısz az egész intézményt átfogó nagyrendezvénnyel, projekttel köszönt be a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézetbe. Tavaly az állatvilág volt a téma, idén a mővészetek felé fordítottuk a figyelmet, programjainkkal olyan keretet biztosítva, ahol a gyere-
36
SZÖRFÖZÉS kek nem csak szemlélıként, befogadóként, hanem aktív, cselekvı és alkotó szereplıként mozoghatnak a mővészetek világában. Ezt a célt szolgálta az iskolai Ki mit tud? meghirdetése, és az ıszi szünet utáni projekthét, melynek minden napja más-más mővészeti ágban kínált érdekes elfoglaltságot. Remek indításnak bizonyult a Bubik István Társulat musical elıadása, A dzsungel könyve, melyet egy sikeres pályázatunknak köszönhetıen szeptember 30-án kétszázharminc diákunk tekinthetett meg a Csili Mővelıdési Központban. Az élmény meghatározó volt a gyerekek számára, a téma visszaköszönt a rajzokban, osztályközösségek táncprodukcióiban a Ki mit tud? – on. Az október viszonylag csendesen telt iskolánkban, csak délutánonként szőrıdött ki zeneszó egy-egy tanterembıl, gyerekcsoportok surrantak át a folyosón színes kartonlapokkal, rajzdobozzal a hónuk alatt, mások a tanító nénivel éppen a verset gyakorolták játék helyett a napköziben. Ez volt a felkészülés idıszaka: tartalmas elfoglaltság, titkos öröm, jó hangulatú délutánok. Sok-sok gyerek érezte úgy, hogy most a lehetıség, segítés és figyelem neki szól. Aztán november elején felpörögtek az események, plakátok hirdették a hét sőrő programját: táncház, Ki mit tud? döntık, irodalmi teaház, kirándulás a Mővészetek Palotájába, kézmőves alkotómőhely, mővészetek a könyvtárban, interaktív színdarab Veress Elıd színmővész elıadásában, aki iskolánk volt diákja és a Ki mit tud? zsőritagjaként is támogatta a rendezvényt. Másik mővész közremőködınk a Kóborzengı zenekar (prímás: Erdélyi – Molnár Klára, brácsa: Németh Péter, nagybıgı, dob: Kovács József), aki az élızenét szolgáltatta a táncház résztvevıinek. De nem csak muzsikáltak, hanem éneket, táncot tanítottak, bemutatták hangszereiket, ízelítıt adtak a Kárpátmedencei magyar autentikus népzenébıl, igazi moldvai táncházat varázsoltak iskolánk tornatermébıl. A projekt zárómősorában a résztvevık legjobbjai mutatkoztak be és vehették át jutalmukat a közönség elıtt.
Hergyán Julianna pedagógus Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet
37
SZÖRFÖZÉS Egészségmegırzı és prevenciós nap Ebben a tanévben november 18-án rendeztük a már hagyományosnak mondható „Egészségmegırzı és prevenciós napot”. Fontos szerepe van ennek a napnak: tanulóink az egészséges életmód kialakításához kapnak jól hasznosítható gyakorlati tanácsokat, hiszen sokuk szinte teljes mértékben az iskolában szerzi be ez irányú ismereteit. Elmondhatjuk tehát: az iskola ezen a területen is hiánypótló szerepet tölt be. Az idei nap – ahogy már a tavalyi rendezvény is (!) – a takarékosság jegyében zajlott. Az anyagiak szőkössége – ez bátran állítható – nem jelentett megalkuvást a minıség terén. Míg a múlt évben a sütıtök hasznosságával ismerkedtek alsós tanulóink, idén – szó szerint - gyógyító zöldségeket fogyaszthattak: fekete retket, céklát, répát, almát, citromot, savanyú káposztát, fokhagymát és lilahagymát. (Igaz, e két utóbbit csak szemléltetésre használtuk.) Belefért a költségvetésbe az idei évben olcsónak nem mondható méz is. A siker jele, hogy a vásárolt egészséges zöldségekbıl, gyümölcsökbıl semmi nem maradt. Minden évben hívunk vendégeket is, akik érdekes elıadásaikkal, programjaikkal színesítik prevenciós napunkat. Nagy népszerőségnek örvend a legkisebbeknél a Motiváció Alapítvány elıítéleteket megszüntetı játékos programja. Évek óta járnak hozzánk a látás-, hallás- és mozgássérültek. Velük kapcsolatban rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk. Tervezzük, hogy osztályfınöki órákra is meghívjuk ıket. Idén is jelen volt a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet jól bevált KIABÁL programjával. Iskolánk védınıje a legnagyobbaknak tartott igen szemléletes elıadást a nemi élet témakörben. A kamaszokat leginkább izgató kérdésekkel, problémákkal foglalkozott. Ismét megfogalmazódott: sokkal gyakrabban kellene lehetıséget adni a kérdezésre, és a kérdések ıszinte megválaszolására. Felsıs lánytanulóinknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány két munkatársa tartott elıadást az internet veszélyeirıl, a biztonságos internetezés szabályairól. Reméljük, ezzel megelızhetjük áldozattá válásukat. Iskolánk pedagógusai is érdekes foglalkozásokat tartottak az osztályoknak, olyan témákban, amelyek a gyermekek testi és lelki egészségét szolgálják. Volt szó az allergiáról, a tudatos vásárlói magatartás kialakításáról, az önismeret fejlesztésérıl. Sok éve rendezzük a gyerekeknek ezt a programot.
38
SZÖRFÖZÉS Nagyon szeretik, várják. Tudják, ez a nap más, mint a többi tanítási nap. A nagyobbak már jól ismerik a „prevenció” szó jelentését. Tudják: MEGELİZÉS. Tudják, mi mindent szeretnénk megelızni. Lehetıleg ne váljanak dohányossá, alkoholbeteggé, drogfüggıvé, bőnözıvé vagy áldozattá. Sok felnıttkori betegség megelızését is gyermekkorban kell elkezdeni. Kerüljék el a nem kívánt terhességet, ne váljanak családi erıszak áldozatává. Célunkat majd akkor érhetjük el, ha az iskola mellett dohányzó fiúk megértik, hogy igazán felnıtté, „naggyá” nem azzal válnak, hogy a tanáraik szeme elıtt dohányoznak, hanem azzal, hogy képesek a felelısség vállalására – tetteikért, önmagukért, környezetükért. Sajti Annamária pedagógus Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet
Differenciált tanórai foglalkozás, avagy a kéttanítós modell megvalósulása a Vörösmarty iskolában Az integrációról, az integráltan oktatott gyermekek haladásáról, helyzetérıl nagyon sok szó esik napjainkban. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet a 2006/2007-es tanév óta integrál sajátos nevelési igényő gyermekeket, a differenciált tanórai foglalkozásokat, azaz a kéttanítós modellt pedig három éve vezettük be intézményünkben. 2010. november 19-én a Pesterzsébeti Pedagógiai Napok keretében egy ilyen bemutató olvasásórára került sor a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet Meixner - módszerrel tanuló 2.a osztályában. Az órát Magyarné Moskovszky Ilona tanító vezette, jómagam pedig logopédusként a beszédfogyatékos gyermekek csoportját segítettem a tananyag feldolgozásában, megértésében. Az osztályban tanuló sajátos nevelési igényő - többségében beszédfogyatékos - gyerekek közül 7 tanuló heti 1-2 alkalommal dyslexia-reedukációs terápián vesz részt kiscsoportos formában. Többen közülük beszédfejlesztésben is részesülnek. Mindemellett megsegítésükre heti egy alkalommal jelen vagyok a magyar órájukon is. Így több szakember együttes fejlesztı munkájának eredményeként az SNI-s gyermekek megtanultak írni, olvasni, a kívülállóknak sokszor fel sem tőnik, hogy milyen nehézségekkel küzdenek valójában. A bemutatóóra játékosan, oldott légkörben zajlott. A gyerekek ismerik tanítójuk minden rezdülését, figyelnek rá. Az órán „A hangya és a galamb” címő mese feldolgozására került sor. A foglalkozás számos elemében érvényesültek a logopédiai szempontok, volt légzı- és relaxációs gyakorlat, hangerıváltási gyakorlat, hangos olvasás, külön kiemelve a nehéz szava-
39
SZÖRFÖZÉS kat, fıfogalom alá rendezés, szómagyarázat, kérdések megválaszolása, végül differenciáltan, csoportmunkában tevékenykedtek a gyermekek. A sajátos nevelési igényő gyermekek külön csoportban dolgoztak irányításom mellett, a többi csoport pedig önállóan, a tanítónı koordinálása mellett. Minden csoport a képességeihez illı feladatot kapott. Mivel a beszédfogyatékos gyermekek nehézségei az olvasástechnikában és a szövegértésben is megmutatkoznak, a mi csoportunk kép - szöveg egyeztetéssel dolgozta fel az olvasmányt, miközben külön hangsúlyt helyeztünk az ismeretlen szavak magyarázatára. Ezt követıen a tanítónı irányításával sor került a csoportok munkájának ellenırzésére. Végezetül az én csoportom a kifejezıkészség fejlesztéseként elbábozta a mesét. Az órát kötetlen beszélgetés, konzultáció követte a Logopédiai Intézetben. Loncsák Judit igazgató beszélt az intézményben folyó integrációs munkáról, Szőcs Mária intézményegység-vezetı pedig ismertette a kéttanítós modell lényegét. Úgy gondolom, hogy érdemes tovább tökéletesítenünk ezt a gyakorlatot, hiszen a gyerekek haladása érdekében tett lépések meghozzák a várt eredményt. Varga Szilvia logopédus Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet
„Pesterzsébet” társasjáték 2010. november 24-én a Lázár Vilmos Általános Iskolában Lakóhely-ismereti komplex versenyre győltek össze a kerület általános iskoláiból a 4. osztályosok. Mint minden évben, most is kaptak elızetes feladatokat a gyerekek. „Szemét varázs” címmel benevezési tárgyat kellett készíteniük „Környezettudatosan élünk Pesterzsébeten” témában. A Zrínyi Miklós Általános Iskola csapata nem kis meglepetésre egy „játszható” társasjátékkal készült. Felkészítı tanáraik ve-
40
SZÖRFÖZÉS zetésével a gyerekek egy olyan játékot alkottak meg, aminek segítségével bárki megismerheti Pesterzsébet történetét, nevezetes helyeit, épületeit. Ez a játék amellett, hogy új ismeretekre tanítja használóit, kellemes és hasznos idıtöltés is lehet bárki számára. Egy-két kérdés a sok közül: • Kinek a nevét viseli a templom? • Mi Pesterzsébet közigazgatási besorolása? • Kinek a felesége volt Sissi? • Milyen állandó kiállításnak ad helyet a Pesterzsébeti Múzeum? • Kinek a szobrai elıtt tiszteleghetünk március 15-én a Városházánál? Gratulálunk az ötlet kitalálójának és a megvalósítóknak is! A csapat tagjai: Dobosy Mónika Gábor Zsolt Ahmed Jasmin Neda
Felkészítı pedagógusok: Molnárné Várszegi Éva Baji Istvánné
Repkáné Guj Judit alsó tagozatos szaktanácsadó
Attilás ünnep Egy nyomdából frissen kikerült könyvet mindig örömmel és érdeklıdéssel vesz kézbe mindenki. Élvezi az illatát, a lapok fehérségét, az elsı tapintás örömét éppúgy, mint az új, friss gondolatokat vagy a régi történeteket. Hogy mekkora öröm kézbe venni azt a szerzınek, arról csak annak van fogalma, aki járt már hasonló cipıben. Ha a könyvet súlyának megfelelı módon mutatják be, az pedig különleges élmény, soha nem feledhetı esemény
41
SZÖRFÖZÉS nemcsak a szerzı, de a könyv iránt érdeklıdık számára is. Ilyen élményben volt része azoknak, akik 2010. szeptember 24-én koraeste a Csili Vízvári László termében gyülekeztek. A barátok, tanárok és tanítványok, kollégák és osztálytársak zsúfolásig megtöltötték a hangulatos termet. Azért győltünk össze, hogy együtt örüljünk Ferenczi Máriával, a József Attila Általános Iskola könyvtárosával, magyar-történelem szakos tanárával, mert megjelent az iskoláról szóló, tekintélyes terjedelmő összefoglaló munkája. Nagyon fontos, hogy ilyen történeti munkák megjelenjenek. Fontos az iskolának, fontos a településnek általában is, de fontos az embereknek is, azoknak, akik ilyen-olyan formában, diákként vagy tanárként, szülıként vagy nagyszülıként, esetleg minden formában kötıdnek a helyhez, az „Attilához”. Az est háziasszonya Krén Józsefné, a József Attila Általános Iskola igazgatónıje volt. A könyvet Kökény Sándorné Kalmár Veronika ismertette a jelenlévıknek. Az iskolatörténetet belehelyezte a település történetébe, hiszen a kettı együtt létezik immár 103 év óta, amikor az elsı tanítók és tanárok elkezdték tanítani a legelsı diákokat. Hangsúlyozta, az iskola nem függ a helytıl, nem függ az épülettıl, az „Attila” a benne dolgozók - legyenek tanárok vagy tanítványok - szellemiségének függvénye. A könyv elsı fejezete a különbözı helyszíneken mőködı – magánlakástól a jelenlegi iskolaépületig – intézményt mutatja be, történetét meséli el. A második fejezetben olvashatunk az igazgatókról, a pedagógusokról és a diákokról, akik e falak között éltek 1927-tıl napjainkig. Hihetetlen mennyi szép és rangos versenyeredményt vonultat fel a könyv a harmadik fejezetben. A tanulmányi versenyek gyızteseinek felsorolására 23 oldal kellett, nem beszélve a ragyogó sporteredményekrıl (focitól a röplabdán át a természetjárásig). Ezeket az eredményeket az itt tanító pedagógusok nagyszerő munkája nélkül nem lehetett volna elérni, s szükség volt a szülık támogatására is. A negyedik fejezet különösen érdekes és megható sorai azok, amelyek a régi diákok visszaemlékezéseit tartalmazzák. Az utolsó fejezetben összehasonlíthatjuk az 1955. év és a 2000. év Házirendjét.
42
SZÖRFÖZÉS Hát, változnak az idık! A könyvbemutató utolsó vendége a régi tanítvány, a ma már a felsıoktatásban dolgozó Tokodi András volt. Jó humorú visszaemlékezése gyakran megnevettette hallgatóit. Szívesen hallgattuk emlékeit. Természetesen az est nem fejezıdhetett be anélkül, hogy a szerzı ne kapjon szót. Megtudtuk tıle, hogy ez a könyv legalább 20 évi győjtımunka eredménye, az összeszerkesztés és sajtó alá rendezés pedig 2 és fél – 3 év munkája volt. Szerényen nem azt emelte ki, hogy mennyit dolgozott, hanem azt, mennyi mindent köszönhet azoknak, akik dokumentumaikat, képeiket, emlékeiket átadták, így segítették a könyv megjelenését. Arról persze nem beszélt, hogy hány órát töltött a Széchényi Könyvtárban vagy Budapest Fıváros Levéltárában, a fellelhetı dokumentumok keresésével. Arról sem, hogy minden adatnak százszor is utána nézett, lehetıleg ne kerüljön a könyvbe téves adat. A krónikás alapos tudományos igényességgel és részletességgel győjtötte az adatokat, az iskola pedagógusa pedig szívvel-lélekkel megírta a könyvet. „Használni akartam, nem tündökölni” – idézte Váci Mihály szavait a szerzı.
Köszönjük Mária! A hasznot is, meg azt is, hogy ez este mi is látszódhattunk, mert ránk világítottál.
Szepesházyné Kurimay Ágnes pedagógus József Attila Általános Iskola
Mővészettel a tehetségekért A mővészeti Tehetségpontok országos konferenciáját 2011. január 29-én rendezte meg az ELTE és a Magyar Géniusz Program. A találkozó védnökei Szenthelyi Miklós, Liszt- és Kossuth-díjas hegedőmővész, Diószegi László, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Gyulai Líviusz, Munkácsy- és Kossuthdíjas grafikusmővész és Lukács Sándor színmővész, Jászai Mari-díjas érdemes mővész és költı voltak.
43
SZÖRFÖZÉS Az a megtiszteltetés érte a Tátra Téri Általános Iskolát, hogy tehetséges versmondónk, Bódi Sándor nyolcadik osztályos tanuló képviselhette a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet Tehetségpontot a tehetségkutatásról szóló Géniusz konferencián. Nagyon szép és nehéz verset választottak a szervezık iskolánk diákjának, aki a lelkiismeretes felkészülés után ragyogóan szerepelt, így megérdemelten vívta ki a szervezık és tudományos fokozatokkal rendelkezı elıadók elismerését. Tóth Árpád: Prospero szigetén címő versének elıadása után Lukács Sándor színmővész biztató gondolatait és dedikált kötetét kapta jutalmul diákunk. A konferencia további részében neves elıadók adták át tudásukat, tapasztalataikat a tehetségkutatásról az érdeklıdı pedagógusoknak. A résztvevık megismerkedhettek Tassy Gergellyel, aki matematikusként hódol szenvedélyének és a rómaifürdıi plébánián orgonál szabadidejében. Gyarmathy Éva kiemelte, hogy nem csak a mővészképzés szempontjából van jelentısége a mővészeteknek, hanem a tudományos képzésekben is. Gyıri János, az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar docense egy nagy nemzetközi kutatásról számolt be a résztvevıknek, mely különbözı országok tehetségfejlesztı stratégiáját mutatta be. A konferencián Csermely Péter újra felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkiben ott lakozik a tehetség, csak meg kell keresni, hiszen nem tudjuk, hogy az élet mely területén bukkanhat fel. Az elıadások olvashatók a Magyar Géniusz Portálon az alábbi honlapon: http://geniuszportal.hu/content/muveszeti-tehetsegsegitok-talalkozoja
Kmotriczáné Fodor Ildikó pedagógus Tátra Téri Általános Iskola
44
AJÁNLÁS
Új fejlesztı játékaink A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet tehetséggondozó projektjének foglalkozásain különös figyelmet fordítottunk azoknak a készségeknek a fejlesztésére, amelyekre tanórán idı és eszköz hiányában kevesebb lehetıség nyílik. A pályázat segítségével lehetıség volt fejlesztı egyéni- és társasjátékok vásárlására, tangramokat pedig magunk készítettünk. Alábbiakban néhányat bemutatunk a kedvencek közül. CubiCup: a térlátást hatékonyan fejlesztı, 3 dimenziós stratégiai táblás társasjáték. A térbeli formációk felismerésén keresztül segíti a logikus gondolkodást, a nyerı stratégia kidolgozását. Játékszabálya egyszerő, ezért már kezdıknek is sikerélményt, élvezetes játékot nyújt. Gyakorlott játékosok esetén viszont igen bonyolult helyzetek alakulhatnak ki, és akár 10-15 lépésre is elıre kell gondolkodni. Unikato: Gyors, egyszerő és taktikus társasjáték az egész családnak! A 81 négyzetforma lapka mindegyike különbözı: háromféle ábra látható rajtuk háromféle méretben, háromféle színben és háromféle háttérszínnel. A soron következı játékos vagy letehet egy olyan lapkát, amelyik csupán egyetlen tulajdonságában tér el attól a lapkától, amelyik mellé teszi, vagy ha nincs nála ilyen, akkor cserélhet lapkát. A játékot az nyeri, aki elıször szabadul meg az összes lapkájától. A játék segítségével javult a tanulók figyelemkoncentrációja.
IQ – Puzzle: Egy stratégiai kirakó játék, mely 101 feladványt tartalmaz: 76 kétdimenziós, 25 darab 3D-s kihívás. IQ – Cabin: Elfér a zsebben, és kiváló útitárs bárhová. Remekbe szabott síkbeli-térbeli logikai kirakó játék. A mellékelt feladatlap füzet lépésrıl lépesre kíséri elıbb a 2D síkbeli téglalap, utána a 3D térbeli piramis kirakását. Mindkét játék fejleszti a stratégiai képességeket, a szem-kéz koordinációját, finommotoros mozgáskészséget, a sík és térlátást, kombinációs készséget és a kreativitást.
45
AJÁNLÁS
Tantrix: A Tantrix részben vizuális kirakók győjteménye, részben pedig egy remek stratégiai társasjáték 2-4 fı részére (a cél röviden: ki tud hosszabb, egybefüggı vonalat építeni hatszöglető lapkákból, különbözı szabályok betartásával). Knot so fast - Csomózz gyorsan! társasjáték: Innovatív és szórakoztató játék mindenkinek. A játékosok csomókat próbálnak megkötni egyre nehezedı feladványkártyák alapján. A játék egyedül és párban is játszható. Logikai összerakók: A logikai játékok megoldásához asszociatív gondolkodásra van szükség. A játékok alkalmasak a szabadidı igényes és hasznos eltöltésére, fejlesztik a kreativitást, a kombinatív készséget, a térlátást és a kitartást. Kiváló hobbi minden korosztály számára. Szépen kidolgozott, igényes kivitelő játékok, melyek a legjobb minıségő fából készülnek.
Ördöglakat: Többnyire fémbıl vagy fából készült ısi logikai játék, fejleszti a logikus gondolkodást, a probléma-megoldási készséget, a térlátást és a türelmet. Gyermekek és felnıttek részére is kiváló szórakozás. Cél: az egymásba kapcsolódó fémelemek szétválasztása, kötélre főzött karikát vagy golyót kiszabadítani, kioldani, stb. Sudoku: Japánból származó logikai játék. Az alapjáték szabályai: 9×9 négyzetbıl álló táblázatban kell elhelyezni a számokat 1-tıl 9-ig úgy, hogy minden sorban és oszlopban egy szám csak egyszer szerepelhet. Manapság ezen kívül sokféle online verzió is elérhetı.
46
AJÁNLÁS
A Gyermekmosoly Óvoda és a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet RAJZKIÁLLÍTÁST SZERVEZ a XX. kerületi óvodások számára. A rajzok témája: a kortárs gyermekirodalmi alkotások. A kortárs irodalomhoz ajánlást a PEPITA kiadvány 2010. novemberi száma tartalmaz. A rajzok beküldésének helyszíne: Gyermekmosoly Óvoda (1203 Budapest, Bíró Mihály u. 1.). A rajzok beküldésének határideje: 2011. március 15. A rajzok mérete: A/4-es lap A technika: szabadon választott A munkák hátoldalára kérjük ráírni: • a gyermek neve, életkora • az óvoda neve, címe • az illusztráció címe • az illusztrált irodalmi mő írója és a mő címe A kiállítás megnyitásának idıpontja: 2011. március 21. 14 óra A kiállítás megnyitásának helyszíne: Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár XX/2. 1203 Budapest, Bíró Mihály utca 7. A kiállítás megtekintésével egybekötött játékos foglalkozás is kérhetı, melyhez elızetes idıpont-egyeztetés szükséges. Várjuk a rajzokat! Jó munkát kívánunk! Bıvebb információ: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet (1204 Budapest, Ady Endre utca 98.) Simon Krisztina, Vasas Dezsıné Tel.: 06-1 / 421-07-71 E-mail:
[email protected] Honlap: www.pepint.hu
47
AJÁNLÁS
„Örömmozgó”
Tavasszal ismét tervezzük az „Örömmozgó” a sajátos nevelési igényő és a beilleszkedési, magatartási és tanulási zavarokkal küzdı gyermekek differenciált mozgásfejlesztése, valamint kognitív és szociális kompetenciáik fejlesztése mozgáson keresztül az integrált csoportokban c. tanfolyam indítását (Alapítási engedélyének száma: OKM-1/33/2010) A továbbképzés helyszíne: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet (az elsı két alkalom itt lesz) 1204 Budapest, Ady E. u. 98. Kerekerdı Óvoda 1205 Budapest, Mártonffy u. 76-78. A továbbképzés célcsoportja: óvodapedagógus, tanító, tanár, gyógypedagógus, logopédus, konduktor, gyógytestnevelı, fejlesztı pedagógus A továbbképzést vezeti: Óvári Andrea konduktor Pappné Gazdag Zsuzsanna gyógytestnevelı - kisgyermekkori mozgásfejlesztés szakértı Kezdési idıpont: 2011. április 1. (péntek) 8 óra További idıpontok: 2011. április 2, 8, 9, 15, 16 (pénteki és szombati napokon) A vizsga idıpontja: 2011. április 20. A tanfolyam díja: 60 000 Ft/fı Az idıpontok és a tematika változásának jogát fenntartjuk. Fizetés módja: Banki átutalással a tanfolyam elsı napján kapott számla alapján. A továbbképzés célja: A továbbképzés elméleti és gyakorlati segítséget kíván nyújtani azoknak a gyógypedagógiai végzettséggel nem rendelkezı pedagógusoknak, akik sajátos nevelési igényő gyermekek mozgásfejlesztésével foglalkoznak az integrált
48
AJÁNLÁS
nevelés keretein belül saját intézményükben. Ismereteket kíván nyújtani az integráció pedagógiai, pszichológiai alapelveirıl, valamint törvényi hátterérıl. A fejlıdéstan alaptételein át megismerteti a gyermekkori mozgásfejlıdés szakaszait, a mozgásfejlesztés fı feladatait, valamint betekintést nyújt a pszichomotoros fejlesztés alapvetı feladataiba. Az ép mintán át a sajátos nevelési igényő gyerekek speciális igényeinek megismertetésével, valamint a kontraindikált gyakorlatok bemutatásával ad segítséget ahhoz, hogyan támogassák munkájukkal a sajátos nevelési igényő gyermekekkel foglalkozó szakemberek munkáját a differenciált mozgásfejlesztésen keresztül
Fıbb tematikai egységek: • Sajátos nevelés igényő gyermekek nevelése, • A sajátos nevelési igényő gyermek fogalmának meghatározása. Intézményes nevelésének feltételei és tartalma • Mozgásfejlıdés 3-10 éves korban • Mozgásfejlesztés gyermekkorban • Koordinációs képességek fejlesztése • Pszichomotoros fejlesztés az óvodában és az iskolában • Az értelmi fogyatékos, mint sajátos nevelési igényő gyermek személyiség és mozgásfejlıdésének és fejlesztésének sajátosságai • Tanulási
nehézséggel
küzdı
sajátos
nevelési
igényő
gyermekek
mozgásfejlesztése
A továbbképzés tartalmi követelményei: A hallgatók ismerjék meg az integráció jelentıségét, szükségességét, alapelveit, törvényi hátterét. Legyenek tisztában a sajátos nevelési igény fogalmával és az ezekkel a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, szakemberek kompetenciáival. Sajátítsák el a mozgásfejlıdés alapvetı törvényszerőségeit. Legyenek képesek a 3-10 éves korosztály változatos, a fejlıdési törvényszerőségeket figyelembe vevı mozgásfejlesztésére. Sajátítsák el a tematikában szereplı sajátos nevelési igényő gyermekek legfıbb jellemzıit, ismerjék meg mozgásfejlesztésük
49
AJÁNLÁS
speciális feladatait, valamint a kontraindikált gyakorlataikat. Legyenek képesek integrált csoportjaikban ezen ismeretek alkalmazásával a gyermekek igényeit figyelembe vevı differenciált mozgásfejlesztésre. Tudják hatékonyan támogatni a gyermekekkel foglalkozó szakemberek munkáját. A továbbképzés formai követelményei: 50 kérdésbıl álló tesztvizsga, amely az elméleti anyagot kéri számon. Megfelel, aki legalább 50%-ban helyes válaszokat ad. Gyakorlati vizsga az 5.1, 5.2, 5.3, 5.4 és 5.5 résztémák anyagából. A kihúzott témának megfelelıen mozgásfejlesztı foglalkozást kell tervezni, majd tartani, különös tekintettel a csoportban lévı sajátos nevelési igényő gyermekekre. Megfelel az a hallgató, aki a tanult anyagot oktatásmetodikailag helyesen alkalmazza a gyakorlatban. Sikertelen teljesítés esetén valamint annak, aki a foglalkozások 20%-án (12 óra) nem vett részt, tanúsítvány nem adható ki. A programból való kimaradás esetén nem áll módunkban a részvételi díjat visszafizetni. A képzés végén elégedettségi kérdıívet kapnak kézhez a résztvevık, melyre válaszolva értékelik a továbbképzést, összegzik véleményüket, javaslatot tesznek.
Jelentkezési határidı: 2011. március 1.
Jelentkezési lapok letölthetık a www.pepint.hu honlapról. A 3 eredeti példányban kitöltött és lepecsételt jelentkezési a lapot, valamint a végzettséget igazoló oklevél másolatát 2 példányban a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetbe (1204 Budapest Ady E. u. 98.), Dr. Nagyné Koczog Tünde nevére kell küldeni.
50
AJÁNLÁS
Tanulmányi kirándulás Hagyományos tavaszi tanulmányi Százhalombatta és környéke lesz.
kirándulásunk
célállomása
az
idén
Az elızetes útvonalterv a következı: Budapest – Érd – Százhalombatta – Budapest Idıpont: 2011. május 14. (szombat) Gyülekezés: 7.45 órakor az Interspar parkolójában Indulás: 8.00 órakor bérelt busszal Érkezés: Az esti órákban Érd: Németül Hanselbeck, horvátul Andzabeg megyei jogú város a budapesti agglomerációban, Pest megyében. Érd 1978 óta város, 2006 óta megyei jogú város. A nagy kiterjedéső település kerületekre oszlik. Fıbb részei: Tusculanum, Érdliget, Ófalu, Érd-Parkváros, Postástelep, Újfalu (Erzsébetváros), Újtelep. Érd mai területén a legrégebbi idık óta megtalálhatók az emberi élet nyomai. A Fundoklia-völgyben tárták fel a neandervölgyi ısember vadásztelepét. Az Óváros feletti Kakukk-hegy folytatását képezı Sánc-hegyen bronzkori földvár nyomai láthatók, ahol késıbb a rómaiak is ırtornyot tartottak fenn. Százhalombatta felé kora vaskori ún. hun-halmok néven ismert halomsírmezı található.
51
AJÁNLÁS
Százhalombatta: Százhalombatta a Dél-Budai Kistérség meghatározó jelentıségő települése, Budapesttıl mintegy 30 km-re, a Pécs felé futó M6 autópálya és a 6-os számú fıútvonal mellett fekvı, közel húszezer lakosú kisváros. A mai modern ipartelepülést szemlélve szinte hihetetlen, hogy Százhalombatta története 4000 éves múltra tekint vissza. Kedvezı földrajzi helyzetét, védettségét és a táj szépségét kihasználva már az újkıkorban embercsoportok telepedtek meg itt. A város területén található Magyarország elsı és egyetlen ıskori szabadtéri múzeuma, a Régészeti Park, amely bronzkori és vaskori feltárt emlékeit ajánlja az érdeklıdık figyelmébe. Az ıskori skanzenben a látogatók megismerkedhetnek elıdeink mindennapjaival, szokásaival, használati- és dísztárgyaival, hiedelemvilágával.
Költségek: Az autóbusz költségét az idén nem tudjuk biztosítani, így a várható költség személyenként: kb. 5000 Ft (belépık, idegenvezetés, vacsora és útiköltség).
Jelentkezés: Kérjük, hogy a részvételi szándékot írásban jelezzék és 2500 Ft elıleget fizessenek be a 2010. március 19-ig a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetben dr. Nagyné Koczog Tündének. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el és regisztráljuk.
Minden érdeklıdı kollégát szeretettel várunk!
52
A kiadványt írták a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet munkatársai, valamint a kerületünkben dolgozó pedagógusok, meghívott elıadóink, vendégeink.
Felelıs kiadó: Dr. Nagyné Koczog Tünde Fıszerkesztı: Simon Krisztina Rovatvezetık: Górcsı: Ex cathedra: Tehetségpont: Szörfözés: Ajánlás: Terjesztés:
Soltészné Szabó Emıke Bondor Mária Szekeres Lászlóné Vasas Dezsıné Tatarek Gáborné Molnár Márk
Megjelenik évente három alkalommal. Szerkesztıség címe: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet 1204 Budapest Ady Endre u. 98.
[email protected] www.pepint.hu Telefonok: titkárság: 284 01 38 (fax is) vezetı: 421 07 70 elıadók: 421 07 71