Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4758. szám 12 oldal Csütörtök 2007. július 26. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
70 bani
Polgári napilap
Elõfizetõknek csak
36 bani
Prefektusi visszavágó
KILIN SÁNDOR
Bocsánatkérések
B
ocsánatkérésre szólította fel a legnagyobb ellenzéki párt Bãsescu elnököt és Tãriceanu miniszterelnököt azért, mert pökhendi módon javasolták és engedélyezték a Legfelsõbb Védelmi Tanács legutóbbi ülésén annak a két elnöki szuperrepülõgépnek a megvásárlását, melyek horribilis ára mintegy 300 millió euró elegendõ lenne a nyugdíjak emeléséhez szükséges pénzalapok kiegészítéséhez. A szociáldemokraták sajtóirodájának közleménye azt kéri az állam elsõ két fõméltóságától, hogy kövessék meg a nyugdíjasokat. Sem az Elnöki Hivatal, sem a kormány nem késlekedett a válasszal. A Cotroceni palota hivatalos közleményben jelentette ki, hogy a kezdeményezés nem az övé, az államfõ repülõútjainak biztosítása nem rá tartozik, hisz neki nincs flottája, ez a kormány asztala, a két szuperrepülõgép megvásárlásának kérdése Meleºcanu honvédelmi miniszter és Tãriceanu miniszterelnök aláírásával ellátott kérelem alapján került a Legfelsõbb Védelmi Tanács ülésének napirendjére, nem érti hát, mi itt a bibi. A Victoria palota is magyarázkodik: a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter aláírása az említett dokumentumon nem egyéb puszta formalitásnál. S hogy teljes legyen a deklaráció-háború, szóvivõjén keresztül megszólalt maga Bãsescu elnök is, aki a következõket mondta: ha a Szociáldemokrata Párt kormányzása idején kevesebbet loptak volna, most nem kerültünk volna ilyen nehéz helyzetbe, s bizonyára több pénz lenne az egészségügy és a tanügy számára is. Nos, ebben igaza van államfõnknek, hisz az elmúlt 17 esztendõben a fél országot ellopták, s az is igaz, hogy a nagy ország-rablás nagy része a szociáldemokrata kormányzások idején történt, lévén, hogy a 17 évbõl 12-ben õk voltak hatalmon. Ám arról megfeledkezik, hogy a tolvajlásnak nem volt és nincs pártszíne, akkor is fosztogattak, amikor õ miniszter volt, akkor is, amikor fõpolgármester, s most is lopnak, amikor államelnök, s amikor gyakran éppen a tolvajok kiáltanak tolvajt. Mindezek után ki kérjen és kiktõl bocsánatot? És elegendõ-e a bocsánatkérés, változtat-e valamit az ügyeskedõ rablás és pazarlás szemléletén?
n Több település szemétszállító nélkül maradhat n Lãcãtuº pontokat akar Vaslui-on n Megismétlik a színházigazgatói versenyvizsga szóbeli szakaszát
4. oldal 5. oldal
12. oldal
Hunyad Egyszerû adatokkal igazolhatom, hogy semmiféle politikai hadjárat sem fenyegeti Déva önkormányzatát kezdte tegnapi sajtóértekezletét Hunyad megye prefektusa, rámutatva, hogy míg tavaly összesen 8 határozatát dobta vissza az általa vezetett intézmény a többségében liberális dévai tanácsnak, addig a demokrata polgármester vezette Szászvárosnak 19 alkalommal kellett prefektúrai felszólításra felülvizsgálnia tanácsi határozatait. Szóval nem igazán látom, hol vagyok én hibás az ügyben mondta Vladu prefektus, aki ellen újra lejárató hadjáratot indított Mircia Muntean liberális pártvezér. Folytatása a 4. oldalon
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Ez a paksaméta mind Muntean hõstetteit ecseteli mutatta a panaszleveleket Cristian Vladu
A szocdemek kétségbe vonják az EBRD-hitelt
Arad A szocdemek tegnap sajtóközleményben kértek magyarázatot arra, hogy milyen feltételek mellett vette fel Gheorghe Falcã polgármester a municípiumban hamarosan elkezdõdõ korszerûsítési munkákra szükséges EBRD-hitelt. Marian Melinte municípiumi SZDP-alelnök kétségbe vonja az erre vonatkozó szerzõdés törvényességét, és azt kéri: engedjék meg, hogy betekintést nyerjen az EBRD-hitelre vonatkozó összes dokumentumba, jegyzõkönyvekbe, fela-
datfüzetekbe. Arad polgáraként szeretném tudni: miért tölti idejét a polgármester a DNA felé vezetõ utakon, milyen vádak szólnak ellene, és hol van az igazság? mondta az SZDP-alelnök, aki szerint a város gazdája túl sok pénzt vett fel a munkák megvalósítására. Minden bizonnyal a városközpontban elkezdõdõ rekonstrukció miatt még sok politikai támadás éri a polgármestert ellenfelei részérõl.
SÓLYA R. EMÍLIA
Irakba készülnek
Temesvár Ma búcsúztatják el ünnepélyesen azt a közel 400 hivatásos katonát, akik a Mircea 32. számú Gyalogos Zászlóalj tagjaiként teljesítenek majd békefenntartó szolgálatot Dél-Irakban. A Cristian Dinulicã alezredes parancsnoksága alá tartozó temesvári zászlóalj augusztustól jövõ februárig tartózkodik majd Ázsiában, a NATO-csapatok tagjaként.
P. L. ZS .
Ma nyílik a Jelen Galéria! Arad A Jelen Ház kávézója az évek során már eddig is számos képzõ- és fotómûvészeti kiállításnak, könyvbemutatónak adott otthont. A legújabb elképzelések szerint azért, hogy elejét vegyük az esetlegességeknek, havonta, másfél havonta egy-egy új tárlat megnyitását tervezzük.
Meghívottaink között nemcsak neves aradi és régióbeli mûvészek lesznek, hanem olyan tehetséges fiatalok is, akik most végzik tanulmányaikat. A színvonal biztosítása érdekében tapasztalt mûvészek támogatását élvezzük.
A Jelen Galéria elsõ, indító kiállításán Kocsis Rudolf szobrászmûvész, a temesvári Nyugati Egyetem Képzõmûvészeti Karának tanára grafikáit mutatja be. A megnyitóra ma 18 órai kezdettel kerül sor a Jelen Ház hangulatos kávézójában. Minden szépet kedvelõt szeretettel várunk!
2
Csütörtök, 2007. július 26.
Közélet
Napzárta
Felhorkantak a demokraták az igazgatóik miatt
A kenyér ára
Arad Folytatódik a prefektus és a demokraták helyi szervezetének vezetõi közötti harc. Ezúttal Traian Igaº képviselõ horkant fel, amiért Gavril Popescu azzal vádolta nyilvánosan a decentralizált intézmények demokrata igazgatóit, hogy szánt szándékkal vettek ki betegszabadságot,
hogy elkerüljék leváltásukat. Igaº úgy véli: Popescu állítása nem más, mint hazug sértés és nem fedi a valóságot. Ami a prefektus által hangoztatott, a decentralizált intézményeknél talált szabálytalanságokat illeti, a demokrata képviselõ nyilvánosan felkérte Popescut, nevezze meg az illetõ
intézményeket és hozza nyilvánosságra az ellenõrzés eredményeit. Egy ilyen jellegû ellenõrzést a szakminisztériumok rendelnek el, nem egy olyan személy, aki magát specialistának képzeli, csak azért, mert ideiglenesen a prefektusi székben ül nyilatkozta Igaº.
Hunyad Közvilágítás nélkül maradt Aninósza városa, miután az Enel Electrica a summás önkormányzati tartozás miatt beszüntette az áramszolgáltatást. Sajnos, nem csupán az utcáink maradtak sötétben, hanem maga a polgármesteri hivatal is másfél hónapja nélkülözi az áramot, ami nagyjából az intézmény lebénulásával jár nyilatkozta Ilie Botgros polgármester, aki a megyei tanácstól és a Pénzügyminisztériumtól próbál költségvetés-kiegészítést kieszközölni. Az önkormányzatnak már
500 000 új lejnyi adóssága van, amibõl csupán a kifizetetlen áramszámlák 150 000 lejre rúgnak. Botgros polgármester szerint az áldatlan helyzet az aninószai bánya bezárása miatt alakult ki, amelynek nyomán az önkormányzat havi 90 000 új lejnyi bevételtõl esett el. Jelenleg számtalan városfejlesztési tervünk van beindítva, a bevételeink pedig minimálisak, hiszen csupán a magán- és jogi személyek adójából kell tengõdnünk panaszkodik a polgármester. Állítása szerint az idei elsõ félévben összesen
alig 270 000 új lej bevétele volt a városnak, így nem csoda, hogy a soros számlákra sem futja. A polgármester pedig a rengeteg adósság terhe alatt már egyre kevesebbet gondol a bezárt bányában kialakítandó földalatti szénmúzeumra, ami némi gazdasági fellendülést hozhatna a városnak. Pedig be kellene látnia, hogy csupán siránkozásra és kéregetésre nem igazán lehet alapozni még egy olyan világvégi kisvárosban sem, mint Aninósza.
A versenytanács tegnap hivatalból vizsgálatot indított a kenyérpiacon annak érdekében, hogy a fogyasztói érdekeket sértõ esetleges tisztességtelen versenyhelyzetet felszámolja. Decebal Traian Remeº mezõgazdasági miniszter a múlt héten kijelentette, hogy a kenyér ára túl magas, tekintve, hogy ezt 2003-ban állapították meg, amikor a búza ára 7,5 millió régi lej volt tonnánként, idén pedig az aszályos idõszak ellenére is 5-5,5 millió régi lejbe fog kerülni tonnánként. Remeº szerint a pékiparban mûködõ cégek háromnegyede a termelõktõl a kereskedõkig adócsalást visz véghez. A pékipari vállalatok képviselõi kijelentették: év végéig 30-40 százalékkal fog nõni a kenyér ára az idei alacsony búzatermés következtében, ezt szeretné meggátolni a vizsgálat.
Most még többet lopnak Titus Corlãþean, a Szociáldemokrata Párt fõtitkára tegnap kijelentette: az ország élére 2004-ben jutott hatalom annyit lopott, és most is anynyit lop, amennyit nem szégyell, és az állami intézmények szemet hunynak efölött. Corlãþean Traian Bãsescu államfõ azon kijelentésére reagált így, amely szerint ha az SZDP-kormány idején kevesebbet loptak volna, a nyugdíjasok egy része most nem lenne ilyen szerencsétlen helyzetben. Az SZDP fõtitkára nem említette az államfõ nevét, csak úgy utalt Bãsescura, mint arra a személyre, aki arról beszélt, hogy ki mennyit lop Romániában. Corlãþean kijelentette: az állami intézményeknek ellenõrizniük kellene bizonyos, a sajtóban felröppent és a Demokrata Párt ügyeihez kapcsolódó információkat. Corlãþean ugyanakkor felkérte a DNA-t, a DIICOT-ot és a fõügyészséget, hogy erõsítse vagy cáfolja meg azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint léteznek bûnvádi dossziék a kivizsgálás fázisában a Demokrata Párt bizonyos vezetõi ellen.
Félsziget Fesztivál Tegnap startolt a Félsziget Fesztivál ötödik kiadása. A szervezõk szerint már a déli órákig több mint ezer sátrat állítottak fel a fiatalok. Idén legkevesebb 60 000 résztvevõre számítanak. Szepessy Szabolcs, a fesztivál igazgatója elmondta: a meghívottak, színpadok és az események száma nagyobb, mint az elõzõ években. A koncerteken kívül a Félsziget Fesztivál sok alternatív programot is kínál a résztvevõknek. Infrastrukturálisan is fejlõdött a fesztivál, idén 2500 négyzetméter áll a sátorozók rendelkezésére, négy színpadot állítottak fel és 100 elõadót, illetve 24 lemezlovast hívtak meg.
Szerkeszti KILIN SÁNDOR
Folytatódik a cirkusz a prefektussal
SÓLYA R. EMÍLIA
Koldusbotra jutott önkormányzat
Rekordfogyasztás Bukarestben
Hétfõn Bukarestben történelmi csúcsot ért el a villamosenergia-fogyasztás a kánikula miatt: 959 MW-ot használtak fel, ami 50%-kal meghaladja az átlagos fogyasztást, jelentette be Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter. A keddi fogyasztásról még nincs adatunk, egyes elõrejelzések szerint azonban az elérhette az 1000 MW-ot is. Az Electrica vezérigazgatója, Corneliu Stan azt nyilatkozta: idõnként kénytelenek voltak megszakítani az áramszolgáltatást a fõváros néhány negyedében 10-15 percre a transzformátorok túlterheltsége és a fogyasztók más transzformátorokhoz való átirányítása miatt.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Három év mérlege
Még kezdõ korában
. Arad Tegnap este a Continental Szálló egyik különtermében vonta meg Gheorghe Falcã polgármester a sajtó képviselõinek jelenlétében
A KORMÁNY MÉG NEM DÖNTÖTT arról, hogy csökkenti a hozzáadott értékadót a kenyérre, ez a javaslat megmarad a hipotézis szintjén jelentette ki tegnap a kormányülés végén Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter. Vosganian a kormány ülésén bemutatta a kabinet tagjainak a 2008-as költségvetés elsõ variánsát. A hozzáadott értékadó csökkentését Decebal Traian Remeº mezõgazdasági miniszter említette, mint lehetséges intézkedést a kenyérár növekedésének megelõzésére. Az árak azt követõen növekedhetnek, hogy az aszály következtében a búzatermés csökkent az elõzõ évekhez képest. Remeº azonban arra is rámutatott, hogy a pékipari vállalatok által bejelentett drágítás nem megalapozott, mivel a búza ára az elmúlt évekhez viszonyítva nem magas. A mezõgazdasági tárca adatai szerint a búza- és rozstermés mintegy felére csökkent 2006-hoz vi-
hároméves mandátumának mérlegét. Az eseményrõl az InfoTV felvételt készített, a részletekre visszatérünk.
szonyítva. A 91 százalékban learatott területek 2,6 millió tonna termést hoztak. NÉGYSZER GYORSABBAN növekszik nálunk a banktisztviselõk, a mesteremberek és a közigazgatásban dolgozók fizetése az uniós tagállamokhoz képest. A jövedelmek fokozatos emelkedése ellenére a minimálbér hazánkban 104 euró, miközben Belgiumban és Franciaországban eléri az 1200 eurót. BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY benyújtását tervezi a Szociáldemokrata Párt, ha a következõ költségvetés-kiegészítéskor a kormány nem utal ki pénzeket az SZDP polgármestereinek. Ezt tegnap jelentette be Corlãþean egy sajtótájékoztatón, melyen azzal vádolta a kormányt, hogy tolerálja és folytatja a visszaélés és diszkrimináció gyakorlatát a szociáldemokrata polgármesterek által vezetett helyi közösségekkel szemben, amelyeknek nagyon kevés pénzt utal ki az állami költségvetésbõl. Kijelentette: a
(IJ)
Szemeniki szélmalmok
Ha valaki Hollandiában jár, vagy éppen Németországban, mondjuk Fehmarn szigetén, de ÉszakNémetország partvidékein is szélmalomcsokrokat, helyenként szélmalomerdõket talál. Még csak idézõjelbe se teszem a szélmalomerdõt, mert helyenként olyan sûrûn vannak egymás közelébe telepítve, hogy az már külön látványosság az említett vidékeken. Minden bizonnyal másutt is, de nem Krassó-Szörényben. Pedig eléggé szeles megye a miénk. Még neve is van az egyik szinte állandóan fúvó szelünknek: Kosava. És hiába megyek le Újmoldova környékére, az AlDunára, mert nincsenek szélmalmok. Pontosabban: olyan elektromos energiát termelõ erõmûvek. Pedig sok helyütt végig lehetne tûzdelni a karcsú, mutatós szélmalmokkal az Al-Duna vidékén a lenti és a hegyes, egyébként gyenge terméseket hozó területek javarészét. De vannak efféle szélmalmok a Szemeniken! kontrázhat bárki. És joggal, mert vannak. Van, ha emlékezetem nem csal, négy ilyen szélmalmunk. A napokban kiruccantunk egy kis friss levegõt szívni a Szemenikre. Amint elérjük a szélmalmokat, észreveszem, hogy nem mûködnek. Mivel lenn a völgyben dög meleg volt és szélcsend, megállapítottam, hogy itt sincs lényeges légmozgás, s emiatt nem forognak a széllapátok. A közeli Gózna csúcson azonban olyan szél csap meg, hogy szinte megfordulok saját tengelyem körül. És fúj szakadatlan. Néha még süvít is.
helyi közösségnek szánt pénzt a kormány kizárólag az NLP-s és a DP-s polgármesterek által vezetett önkormányzatoknak utalja ki. Szerinte 2006-ban a kormányhatározatokkal kiutalt összegek 78 százaléka jutott e két párt által vezetett polgármestereknek. A GARDIANUL címû bukaresti napilap szerint az Isãrescu-kormányt érintõ korrupciós ügyet vizsgál az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály. A DNA egy 2000-ben végrehajtott ügyletben indított nyomozást, mikor a kormány orvosi eszközök beszerzésére vett fel jelentõs összegû hitelt állami garanciával a Világbanktól. Az errõl szóló dokumentumot Mugur Isãrescu miniszterelnök, Irinel Popescu, az egészségügyi tárca államtitkára, valamint Decebal Traian Remeº akkori pénzügyminiszter írta alá. A DNA-hoz érkezett feljelentés alapján a kormány által garantált hitel egy része meg nem nevezett magánszemélyek zsebébe vándorolt. Az ügyben azonban az esetleges vádemelés ellenére sem lehet gyors eredményekre számítani, fõképp azért, mert azt megelõzõen még a Világbank ellenõreinek is ki kell vizsgálniuk az ügyet. ALTERNATÍV TANTÁRGYAKAT is
Az erõs szél miatt nem mennének? Leállították volna? Nos, nem. Vannak szemeniki szélmalmok, de nincsenek szemeniki szélmalmok. Vannak, mert vagy 15-20 esztendeje nagy hangon hirdették meg a programot, aztán... fel is építették a szélmalmokat. Miért? Azért, hogy a turistáknak legyen mit fényképezni a nyári, unalmas Szemeniken. Gyakorlatilag nem a szél miatt nincsenek szélmalmok, hanem azért, mert elkopott bennük valami lényeges szerkentyû, ami miatt nem lehet üzemeltetni. Csak fényképezni. Fényképeznek is. Ómit (nagyit) a kis unokával, háttérben a csoda-szélmalmokkal
A németországi Fehmarn szigetén a szélbõl, halból és a turizmusból élnek meg az emberek. És nem is akárhogyan. Nálunk is van szél elég (csak nem tudjuk, hogy honnan fúj). Minekünk is volna mutogatnivalónk, de hiába, ha szégyelljük mutogatni idegeneknek, mink van. Vagy nem?... Persze, hogy nem. A baj csak a halakkal van. Mert itt, Krassó-Szörényben nincs halunk. Csak dunai hal, meg pisztráng. A tenger pedig nagyon messze van. Az Északi-tengerre, vagy a Balti-tengerre gondoltam. Nos, emiatt vagyunk szélmalomtalanok. Egy azonban biztos: akár van szélmalmunk, akár nincs, szélmalomharcunk az van. Mert egyelõre minden harcunk csak szélmalomharc.
MAKAY B OTOND
felvehetnek kötelezõ tantárgyaik mellett a BabeºBolyai Egyetem Tudományegyetemen tanuló diákok. A magyarság történetét is tanulhatja ezután a BBTE bármelyik szakára járó magyar diákja tájékoztat az egyetem rektorhelyettesi hivatala. A magyar tagozatos hallgatók szervezetten járhatnak olyan magyarul tanított tantárgyakra, amelyek nem a szakterületükön képezik õket, de általános mûveltségüket vagy valamilyen képességüket fejlesztik áll a közleményben. Idéntõl a diákok négy magyarságtörténet elõadást hallgathatnak, vizsgázhatnak is, és ezt beszámítják tanulmányaikba. A négy félév témája: a középkor, a kora újkor (15261711) és az Erdélyi Fejedelemség kora, az újkor és jelenkor. Ezeket a képzéseket a történész szakos tanári kar biztosítja. A magyar oktatóknak szánt tájékoztatásában Magyari Tivadar elmondta: szeretnék, ha a BBTE magyar diákja bármilyen szakra is jár az egyetem ötvenhét felkínált szakiránya közül, a közösség számára mûvelt, érzékeny, jól tájékozott értelmiségivé válna.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Csütörtök, 2007. július 26.
Krónika n Vitafórum a munkaerõ külföldre vándorlásáról
Magyarromán mezõgazdász-találkozó Pécskán
Arad Vitafórumot szervez a PAEM tanácsadó iroda pénteken 10 órai kezdettel a polgármesteri hivatal házasságkötõ termében a román munkaerõ külföldre vándorlásának jelenségérõl és következményeirõl. A tanácsadó központok országos egyesülete által idén tavasszal elkészített felmérésének eredményeit is közzéteszik, konkrét példákkal a külföldön dolgozó román polgárok lehetõségeirõl, szükségleteirõl. A Vándorlás Romániából: Hogyan? Hová? Miért? címmel megszervezett köztárgyalásra minden érdeklõdõt szeretettel vár nak, remélik: hasznos információkat tudnak nyújtani mindazoknak, akiket a külföldön való munka, a kivándorlás, érvényesülési lehetõségek és általában a jelenség társadalomra gyakorolt hatásai érdeklik. Sólya R. Emília
n Ismét lecsapnak a földosztó bizottságokra
Arad Sokadik alkalommal küldi Gavril Popescu prefektus az intézmény alkalmazottait, hogy ellenõrizzék a vidéki földosztó bizottságok munkáját. Popescu szerint a megyei bizottság tagjai augusztus 15-ig fogják a helyszínen megvizsgálni, miként tevékenykednek, hányszor tartottak gyûlést, milyen határozatokat hoztak. Ezzel párhuzamosan górcsõ alá veszik a 10-es törvény végrehajtását is. I. J.
n A szárazföldi és a légierõ hivatásosokat alkalmaz
Az aradi katonai központ közleménye felhívja az érdekelt, 18-26 éves férfiak-nõk figyelmét, hogy a Védelmi Minisztérium különbözõ állások betöltésére várja a jelentkezõket. Feltétel a minimum tízosztályos végzettség, akit alkalmasnak ítélnek, az a szárazföldi vagy a légierõnél kap munkát. A jelentkezési határidõ augusztus 6., bõvebb felvilágosítást adnak a központ Lucian Blaga utca 46. szám alatti székhelyén. (IJ)
n Az InfoTV mai mûsora
Arad Az InfoTV ma 19 órától kezdõdõ magyar nyelvû mûsorában beszámolút láthatnak a Bolyai Nyári Akadémia aradi tanfolyamairól, majd egy Menyházáról szóló összeállításban felelevenítik az üdülõhely történetét. Ismétlés július 30-án, hétfõn.
n Elfogyott a tejpor
Temesvár Az önkormányzat Gyermekvédelmi és Családügyi Fõosztályának közleménye szerint felfüggesztik a tejporosztást, amíg a Temes Megyei Közegészségügyi Hatóság be nem szerzi a szükséges készletet. Az érintett kisgyermekes családok a közegészségügy Lenau utca 10. szám alatti székhelyén vagy a 0256/ 494-680-as telefonszámon, illetve a gyermekvédelem Platanilor utca 2. szám alatti székhelyén vagy a 0256/214-572-es telefonszámon érdeklõdhetnek arról, hogy mikor lesz legközelebb tejpor.
n A nyugdíjasklub programja
Temesvár A Magyar Nyugdíjasok Klubja szombaton kirándulást szervez a Vadászerdõbe (az állatkert és a falumúzeum meglátogatása, séta az erdõben). Találkozó reggel fél kilenckor a 11-es trolibusz végállomásánál, a részvevõk vizet és elemózsiát hozzanak magukkal. A klub augusztusban a következõ programokat kínálja tagjainak és az érdeklõdõknek: 4-én nótadélután, 11-én könyvbemutató (Kató Gizella Apám emlékére címû kötetét Telegdy Gyöngyvér nyugalmazott tanár méltatja), 18-án Újkenyér-ünnepség, 25-én batyus teadélután tombolával. A rendezvények szombatonként 16 órakor kezdõdnek a Kós Károly Közösségi Központban (Temesvár, Putna utca 7. szám).
A résztvevõk érdeklõdéssel hallgatták az elõadásokat Arad Tegnap délelõtt Pécskán rajtolt a Battonyával közösen megpályázott PHARECBC-program finanszírozta szemináriumsorozat, mezõgazdász találkozó, amely 2008 januárjáig tart, és számtalan közös programot fog tartalmazni. Cél, hogy a két település mezõgazdászai, szakemberei megosszák egymással tapasztalataikat, közös célokat fogalmazzanak meg, majd ezeket gyakorlatba ültessék. A Mezõgazdasági termelõk és termékfeldolgozók határon
átnyúló üzleti kapcsolatainak fejlesztése elnevezésû programsorozat elsõ napján, tegnap elõbb Antal Péter alpolgármester köszöntötte a résztvevõket, körülbelül 25, román és magyar gazdát, majd következtek az elõadások. Szabóné Papp Hajnalka, a gödöllõi agráregyetem gyöngyösi karának oktatója az uniós csatlakozásnak a magyar mezõgazdaságra gyakorolt hatásáról beszélt, dr. Gabriela Popoviciu, a váradi környezetvédelmi egyetem
képviseletében a romániai mezõgazdaság szervezeti struktúráját ismertette, Gyarmati Jánosné, a battonyai Esélyek Háza igazgatója pedig ugyanennek a témakörnek a magyarországi részével járult hozzá a tájékoztatáshoz. De szó volt még, például, a klímaváltozás hatásairól is. A következõ szeminárium holnap lesz Battonyán, majd augusztusban a közös, PécskaBattonya termésnappal folytatódik.
(IRHÁZI)
Szerdánként lezárják a Zsil-szorost
Hunyad A Zsil folyó mentén kialakítandó kisméretû vízerõmûvek építési munkálatai miatt november elsejéig minden szerdán lezárják a szoroson átvezetõ utat.
Ezeken a napokon ugyanis robbantásokat végeznek, amelyek veszélyt jelentenének az arra közlekedõ autókra. Ezért az útigazgatóság felkéri az autóvezetõket,
hogy szerdánként eleve kerülõ útvonalat válasszanak, ha Petrozsény felõl szándékoznak átkelni a Kárpátokon.
GBR
Verespatakért emelt szót Bartolomeu ortodox érsek
Fehér A füzesmikolai kolostorban töltött egészségügyi pihenõjérõl visszatérve Bartolomeu érsek Korodi Attila környezetvédelmi miniszterhez intézett nyílt levelet. Ebben nemcsak a Román Akadémia és az erdélyi római katolikus, református és unitárius egyházak mellett a Verespatak Gold Corporation-terv ellen határozottan kiálló Szent Szinódus tagjaként,
hanem a 4 millió állampolgárt tömörítõ Kolozs, Fehér, Körösvidék és Máramaros érseki szinódus elnökeként is arra kéri a minisztert, hogy törvény adta lehetõségeit felhasználva tegyen meg mindent Verespatak, Erdély és a szomszédos övezetek ökológiai katasztrófától való megmentésére. Tudjuk, hogy Verespatakot a szegénység fenyegeti, de most a sze-
génység és a megsemmisülés között kell választania írja az érsek. Véleménye szerint már csak a fent említett vallási közösségek figyelembevételével is elmondhatjuk, hogy az ország lakosságának 99,99%-a az aranybánya terve ellen szavaz, ami nem elhanyagolható a demokratikus Románia jelenlegi kontextusában.
TAKÁCS I.
Vitafórum a MarkóTõkés viszonyról
Személy szerint nagyon kellemesen meglepõdtem, hogy az általam közölt néhány gondolatra válasz is érkezett. Nagy István a maga megszokott, jól átgondolt módján méltatta válaszra írásomat és különösen tetszett az, hogy meg tudtunk maradni a normalitás keretén belül ennek során. Bár mások is elmondhatnák ezt magukról! Azzal a legtöbben egyetértünk, hogy az EP-választáson való sikeres szereplés záloga a két rommagyar politikus közötti lehetséges paktum. Azonban tetszik vagy nem, ez a paktum csak a látszat paktuma lehet, mivel a két politikus közötti nézeteltéréseket képtelenség szeptemberig rendezni, itt már csak a józan ész diktálhat. Markó Béla nem fogalmaz meg álláspontot Tõkéssel
kapcsolatban, a püspök úr azonban hangot adott nemcsak politikai, hanem személyes véleményének is (lásd A HÉT címû közéleti portálon megjelent interjút http:// ahet.ro/content/view/2407/45/). Ez(ek) az ellenszenv(ek) nem fogja/fogják elõremozdítani ezt a helyzetet, sõt félek attól, hogy a tárgyalások során megharagudnak egymásra és elfelejthetik azt, hogy megegyezni mennek, nem vitatkozni. Tõkésnek azonban mindenképpen le kell tennie arról az illúzióról, hogy itt és most megváltja az RMDSZ-t, véghezviszi a kádercserét, átfogalmazza a szövetség belés külpolitikai céljait és módszereit. Ez nem lehetséges. Mint ahogy az sem, hogy Nagy Zsoltot a körülötte lévõ botrány miatt õ is korrupcióval vádolhatónak tartja. Tekintve ugyanis azt, hogy Nagy
Nem szabad teljesen szembe menni az árral
Zsolttal kapcsolatban semmiféle ítélet nem született, sõt úgy néz ki, hogy ártatlannak fog bizonyulni, Tõkés nem kérheti az EPlistáról való levételét! Amit õ tehet (és ezt tulajdonképpen kötelessége megtenni), hogy kimozdítsa a holtpontról az évtizede egyre inkább vergõdõ szövetséget, és irányt mutasson, mert bebizonyosodott, hogy hiába a szép szavak, az RMDSZ ezt képtelen megtenni. Ugyanakkor nem szabad teljesen szembe menni az árral, és ez szintén egy olyan pont, amitõl én félek: nem lehet egybõl eredményt elérni és a körvonalazódó paktumba nem lehet minden elképzelését bevenni. Nagy Istvánnal ellentétben úgy
gondolom, a húzd meg, ereszd meg politikából lehet csak kiindulni, ellenkezõ esetben csúnya vége lehet a dolognak. A politikai kényeskedéssel kapcsolatban azonban felül kell bírálnom magam. Az a tény, hogy Markó Béla nem volt hajlandó Bálványosra (Tusnádfürdõre) elmenni, sõt külföldön kellett tartózkodnia, enyhén szólva is kényeskedés. Ez véleményem szerint egy nagyon rossz húzás volt, annak ellenére, hogy Markó elõegyeztetéseket kívánt a találkozó elõtt. Bárhogy is volt, nem lett népszerûbb választói és fõleg az erdélyi magyar fiatalok körében! Ezek azok a pontok, melyeket nem engedhetünk meg magunknak. Mint ahogy azt
sem, hogy az RMDSZ nem szól bele a BBTE-n dúló harcokba, ahol a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság és a magyar vonal vezetõsége közötti viszony enyhén szólva sem mondható békésnek. Ami pedig a jövõ hétre beharangozott MarkóTõkés csúcsot illeti, él bennem egy bizonyos szkepticizmus ezzel kapcsolatban. A kényszerítõ erõk azonban meg kell tegyék hatásukat, elõre kell mozdulni, még akkor is, ha Tõkés szerint van még idõnk. A rommagyar lelkek többségét meg kell nyugtatni, a közösséget pedig építeni kell, pontosabban ismét összetákolni szeptemberig.
LEHOCZKY ATTILA
(A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött véleményeket, hozzászólásokat rövidítve, szerkesztve közölje. A fórumban közölt olvasói levelekben megfogalmazottakkal a szerkesztõség nem feltétlenül ért egyet.)
3
A párizsi lapból kiderül, az euróövezeti pénzügyminiszterek legutóbbi brüsszeli megbeszélésén még az eddig kiszivárgottaknál is keményebb volt a konfrontáció a miniszterek és Nicolas Sarkozy francia elnök között. Olyannyira, hogy Peer Steinbrück német pénzügyminiszter kemény hangjától megdöbbenve Sarkozy odaszólt neki: Nem engedem, hogy így beszéljen velem! Steinbrück ugyanis végtelen haragra gerjedt, hogy a francia kormány tizenhárommilliárd euró fiskális ajándékot enged ki a kezei közül, és a közpénzek egyensúlyát csak 2012-re akarja helyreállítani. Miután kedden nyilvánosságra került az al-Kaida internetes üzenete, amelyben sorozatos merényleteket helyez kilátásba kormányzati és katonai célpontok ellen Algériában és Észak-Afrika más országaiban, nem kellett sokat várni az elsõ támadásra: Algéria Bumardisz nevû tartományában tegnap egy katonai õrjárat egyik gépjármûve mellett bomba robbant, amelynek következtében egy katona a helyszínen meghalt, kilenc társa életveszélyesen megsérült. Az al-Kaida magrebi szárnya a merényletért rögtön magára vállalta a felelõsséget. A demokrata szavazók elsöprõ többséggel Hillary Clintont tartják a legesélyesebb jelöltnek a 2008-as elnökválasztásra olvasható az amerikai hírportálon. A legfrissebb felmérés szerint 54% Hillaryt, míg mindössze 22% tartja Barack Obama szenátort a legesélyesebb befutónak. Még ennél is kevesebb, összesen 9% véli úgy, hogy John Edwards szenátor a legvalószínûbb gyõztes. A demokraták felé kacsingató független szavazók között a számok az alábbi módon változnak: 44% Clinton, 25% Obama és 11% Edwards. Három újságírót állítanak a casablancai bíróság elé ma azzal a váddal, hogy szigorúan titkos iratokat jelentettek meg tudósít a katari hírtelevízió. Az ügyészség szerint a marokkói al-Vatan al-Án címû hetilap fõszerkesztõje, Abdarrahím Aríri és másik két társa olyan biztonsági kérdéseket érintõ adatokat hozott nyilvánosságra, ami veszélyezteti az ország katonai titkosszolgálatának munkáját. A vádak alapján az újság munkatársai bûncselekmény útján jutottak a titkosszolgálati iratokhoz, mégpedig 8 katonatiszt közremûködésével, akik a katonai ügyészségen felelnek tettükért. Az eljárás ellen hazai és nemzetközi újságíró szervezetek (Commitee to Protect Journalists, Centre for Media Freedom), valamint prominens marokkói személyiségek is nyílt felhívással tiltakoztak. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4
Csütörtök, 2007. július 26.
Jelenidõ
Rettegésben tartották aradi családjukat
Felszámolják a Salubritateát
Arad Embertelen, szinte felfoghatatlan tettek elkövetõit azonosították az aradi DIICOT ügyészei a rendõrség gyilkossági osztálya vezetõinek együttmûködésével. A négy közveszélyes férfi Spanyolországban dolgozó személyeket és azok családját tette tönkre vagy akarta tönkretenni azzal, hogy huzamos ideig kínozta õket, pénzt csikarva ki tõlük. Mintegy negyven munkásról van szó, a szerencsétlen embereket halállal fenyegették meg, ha nem fizettek. A nyomozók letartóztatták a szervezett banda fejét, Daniel Pavel ªtiubei (Pãcãliciul) személyében; a férfit Mácsán bilincselték meg, a bûnözõ épp hazatért ellenõrizni üzleteit. Szintén mácsai társát, Gheorghe ªimãndant is letartóztatták, mindkettõ évek óta rettegésben tartotta a települést, több embert bántalmazott, megkínzott, maffiózó megnyilvánulásaitól sokan féltek. Két társuk még szabadlábon van: az angyalkúti Florin Homenco és Petru Cãlin Frenþiu szervezett tortúrákat vezetett. Dan Ilarie, az ügyészség szervezett bûnözésekkel foglalko-
Arad Amint várható volt, habár három cég is érdeklõdött a szebb napokat is megért Salubritatea Rt. privatizációja iránt, végül senki nem akarta megvásárolni az önkormányzat csõdbe jutott vállalatát, így most felszámolják a részvénytársaságot. Ha a mai tanácsülésen az ügy érdekében összeáll a demokrataliberális RMDSZ szavazógépezet, akkor gond nélkül átcsúszik a határozattervezet, amely felhatalmazza a Salubritatea részvényesi közgyûlésében helyet foglaló önkormányzati képviselõiket, szavazzanak a felszámolásra. Ha ez megtörténik, a felszámolást levezénylõ cég kijelölése után kezdõdhet az 524 285 lej törzstõkéjû Salubritatea megmaradt ingóságainak elárverezése. Ennek egyetlen értékes darabja a viszonylag újnak szá-
Több település Spanyolországban dolgozó szemétszállító nélkül maradhat embereket kínoztak zó ügyésze szerint a négy férfi 2005 óta ügyködött a spanyol Elche városban, kifigyelte a román munkásokat, majd 150 eurókat kért mindegyiktõl egy ún. védelmi díjként. Akik ellenkeztek, megjárták: késsel vágták meg testüket, összeverték õket, megfenyegették Arad megyében lévõ családjukat, hogy darabokban küldik haza fiaikat. Az aradi ügyészek szerint a spanyol város rendõrségén létezik egy panasz a bûntényekkel kapcsolatban, de az illetékesek még nem tettek semmit. A négy férfi rendkívül veszélyes, Homenco különösen. Kettejük visszaesõ bûnözõ, nemi erõszak, rablás, hivatalos közegek megsértése és egyéb tettek varrhatók nyakukba. A törvény 5 és 20 év közötti börtönt ír elõ bûnhálózat megszervezéséért, és mivel elkövettek rablást és zsarolást is, mindezt pedig két éven keresztül, minden bizonnyal hosszú évekig terjedõ büntetést kaphatnak. Az áldozatok és azok családjai csak akkor nyugszanak meg valamelyest (teljesen talán soha), ha a férfiakat rács mögött látják.
SÓLYA R. EMÍLIA
Erdõtüzek pusztítanak
Arad Veszélyes erdõtûz ütött ki kedd délután a Valea Cheii zónában, Pãuleni-Berindia mellett. A lángok nagyon gyorsan terjedtek, és eljutottak Revetiº településig. A honctõi és borossebesi tûzoltókat a Körösbökényi Polgármesteri Hivatal alkalmazottai, illetve a falubeliek és erdészek segítették a tûzoltásban. Késõ este, 23 óra körül sikerült csak eloltani a tüzet, de még órákig felügyelték a vidéket, nehogy újra lángra lobbanjon valami.
(S. R. E.)
Hunyad 1400 méter magasan fekvõ fenyõerdõ vált a tûz martalékává kedden este
Nagybár község közelében. A tûzoltóság csak gyalogszerrel tudta megközelíteni a lángoló erdõt, de az 50 személyes alakulat hátán felcipelt víz, homok és tûzoltóhab elegendõnek bizonyult a tûz visszaszorítására. Az erdõtûz okát egyelõre csak gyanítják, szemtanúk szerint erdei gyümölcsöt gyûjtögetõ csapat járt kedd délután e helyen és feltételezik: õk raktak tüzet, mely aztán felügyelet nélkül maradva hét hektárnyi erdõt pusztított el. Két nappal korábban a Sztrázsa hegységben volt hasonló méretû erdõtûz. Az okát itt sem sikerült még kideríteni. (GBR)
Pontosítani szeretnénk, hogy nem az új jogszabály elõírásainak gyakorlati alkalmazásával van gond. A jogosultak rendesen kapják tekintélyesen megemelt havi járandóságokat. Viszont az igazgatóságon nyilvántartott személyek dossziéinak kötelezõ évi, úgynevezett adminisztratív felújításához senki sem foghatott még hozzá. Nincs meg a típuskérvény új ûrlapja. Mert ugye új törvényhez új nyomtatvány kell, ám hogy ez az országszerte használt nyomtatvány milyen legyen, azt az alkalmazási útmutatásokban pontosítják. Nincs útmutatás, ûrlap sincs. Enélkül pedig az iratmásoló irodák keze meg van kötve. Hozzá kell tennünk, hogy Arad municípi-
(IRHÁZI)
Prefektusi visszavágó
Folytatás az 1. oldalról
Muntean szerint a prefektúra minden városfejlesztési tervnek keresztbe tesz, ezért pont egy hete Vladu lemondását követelte.
Panaszhalmok Muntean ellen Csakhogy a prefektus saját megállapítása szerint nem adja olcsón a bõrét. Már csak azért sem, mert egész halom panasz fekszik az asztalán egyszerû dévai polgárok részérõl, akik Muntean városfejlesztõ hõstetteinek áldozatává váltak. Vladu lazán lapozgatta tegnap a telekspekulációkról szóló panaszokat, az engedély nélküli építményeket, a feltúrt járdákat, a zsebre vágott milliárdokat emlegetõ feljelentéseket. Ezek nem mendemondák. Az emberek nevüket vállalva, aláírva juttatják el napjában sérelmeiket a prefektúrára mutatott a panaszlevelekhez csatolt tucatnyi aláírás-listára Vladu,
Négyezer fogyatékkal élõ személy vár
Arad Csak Arad megyében mintegy 4000 olyan személy él, aki állandó jellegû fogyatékossági bizonyítvánnyal rendelkezik derült ki az Arad Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Asszisztencia Igazgatóság nyilvántartásából. Nos, ez a 4000 ember (országos statisztikával nem rendelkezünk) hét hónapja vár a 2007. január elsején életbe lépett 448/2006. december 6-i keltezésû, a fogyatékkal élõk védelmére és jogainak érvényesítésére vonatkozó, jelentõs módosításokat tartalmazó törvény alkalmazási útmutatásainak jóváhagyására és megjelenésére. És még legalább másfél hónapig várni fognak, hisz augusztus végéig parlamenti vakáció van.
Ócska szemétkukák, lepukkant autók, ócskavas tarkítja most a cég udvarát mító szemétszállító. Tény, ha szolgáltatásának elvesztését ez bekövetkezik, akkor Ötha- követõen vidékre szorult). lom (Vladimirescu, GlogoTegnap Ioan Clodniþchi vác) vagy Körösbökény köz- igazgató a Nyugati Jelennek ség máris új szemétszállító elmondta, a felszámolás alatt után kell nézzen (a Salubrita- azért biztosítják még egy idetea, a megyeszékhely hasonló ig a szemétszállítást az érin-
tett településeken, de a helyi önkormányzatok új pályázatot kell majd kiírjanak a koncesszióra, nekik ugyanis nem kötelességük hivatalból átadni ezt a tevékenységet valaki másnak. Félõ viszont, hogy a távolabbi községek szemétszállításáért elsõsorban a kis volumen miatt nem fognak verekedni a cégek, ezért a kérdés még sok fejtörést okozhat a polgármestereknek. Hogy Clodniþchinek felajánlanak-e másik állást, még nem tudni, mint ahogy azt sem, mi lesz a cég alkalmazottaival. A legizgalmasabb, és még sok vihart kavaró kérdés azonban, mi lesz a Salubritatea jelenlegi, belvárosinak számító hatalmas telkével, a mikelakai híd mellett. A terület most önkormányzati kezelésben lévõ állami tulajdon.
umban két-három iroda foglalkozik csupán ezeknek az ûrlapoknak a kitöltésével, amelyet aztán valamelyik közjegyzõi iroda hitelesít az érdekelt fogyatékkal élõ személy jelenlétében. A hitelesített iratot kell az igazgatóságra benyújtani legkésõbb 2007. december 31-ig, hogy csatolhassák a személy dossziéjához. Nos, ez a dosszié-felújítási akció elõreláthatóan szeptember közepénél hamarabb nem fog beindulni, ami igencsak megnehezíti az érdekeltek helyzetét, s az iratmásoló irodák is már elõre félnek a várható rohamoktól. Nem csoda: egy év munkáját három hónap alatt kell majd elvégezniük! (BALÁZS)
hozzátéve, hogy neki hivatali kötelessége ezeket kivizsgáltatni.
Toma tiszta, mint a ma született bárány
Kár, hogy nem vagyok párttitkár
Vladu természetesen kitért a liberálisok oldaltámadásaira is, nevezetesen a prefektúrai kabinetfõnök, Florian Toma ellen indított lejáratási akcióra. Tomát azzal támadta a liberális piski polgármester, hogy tisztségével visszaélve kedvezõtlen irányba befolyásolta a piski tanács döntését egy városfejlesztési ügyben. Természetesen vizsgálatot indítottam és Tomát is hazarendeltem a pihenõszabadságáról mondta a prefektus. Csakhogy idõközben kiderült, Toma egyszerû piski polgárként vett részt a helyi tanácsülésen és a rossz irányú befolyása abban nyilvánult meg, hogy felhívta a tanácsosok figyelmét: a telek, melyre az új autóbuszállomást tervezik, nem önkormányzati tulajdon. Ez azóta telekkönyvi kivonatokkal is bizonyítható. Pãun Jura piski polgármester még 1993-beli mandátuma idején
Néha sajnálom, hogy nem vagyok teljhatalmú párttitkár, fogalmazott a prefektus, mert véleménye szerint az ügyek kivizsgálásával megbízott intézmények általában elsimítják a dolgokat. Még a törvényszéken sem számíthatok pártatlanságra nyilatkozta keserûen Vladu, aki a prefektúra képviseletében kedden vett részt a dévai tanács ellen telekspekulációs ügyben indított per elsõ tárgyalásán. Megrökönyödve tapasztaltam, hogy míg a dévai tanács tanúinak vallomását bizonyítékként kezelte a bíró, addig a prefektúrai tanúkat egyszerûen elu tasították. Pedig mi is dévai tanácsosokat kértünk fel tanúskodásra, ráadásul különbözõ pártbelieket mondta a prefektus.
egyszerûen önkormányzati telekké nyilvánította a telekkönyvi nyilvántartás szerint magántulajdonban lévõ sportbázist és halastavat. Ennek viszont semmi jogi alapja nem volt szögezte le Vladu.
Bumeráng
A kegyelemdöfést azonban utoljára tartogatta a prefektus, aki nyilvánvalóan számított arra az újságírók által tolmácsolt kérdésre, melyet maga Mircia Muntean fogalmazott meg: miért nem vizsgáltatja ki a prefektus a dévai önkormányzat azon licitjét is, melyen a PD-s kézben lévõ Asar cég elnyerte az 500 millió eurós várrehabilitációs munkálat jó részét. Én nem tapasztaltam semmi rendellenességet ezen a liciten. Ám ha Déva polgármestere úgy tartja, hogy itt is csalás volt, akkor várom, hogy feljelentést tegyen az általa levezetett versenytárgyalásról kanyarította vissza a ráirányzott támadást Vladu.
Már az EU sem igazi mérce
Oldani kell a DN7-es torlódásait!
Hunyad A szállításügyi minisztériumhoz fordul Hunyad megye prefektusa a DN7-es fõút Déva körüli szakaszán kialakult torlódások feloldása végett. Azt szeretnénk elérni, hogy a minisztérium tárgyalja újra a kivitelezõ céggel a szerzõdést és foglalják írásba, hogy a munkálatok csak a csúcsforgalmi idõszakokon kívül, azaz délután 5 órától reggel 7 óráig folyhassanak. Jelenleg ugyanis ott tartunk, hogy az útszakaszon áthaladó napi 25 000 autó okozta torlódás mellett az útjavításért minden délben órákra leáll a forgalom Déva és Szászváros között. Ez már hetek óta így folyik mutatott a tényekre a prefektus, aki az utóbbi két napon egyszerûen
felfügesztette az útjavítási munkálatot a csúcsforgalmi órákban. Véleménye szerint azonban nem ez a megoldás. Helyi szinten mindenki igyekszik kimozdítani a holtpontról a DN7-es forgalmát: a rendõrség kerülõutakat ajánl az autóvezetõknek, a prefektúra megszakítatja az aszfaltozást, de igazából az kellene, hogy a munkálatot végzõ cég eleve csak délután négy-öt órától kezdje el a munkát. Külföldön a használatban lévõ utak javítását kizárólag éjszaka végzik. Nálunk persze ez ismeretlen fogalom állapította meg Cristian Vladu prefektus. Úgyszintén felháborodottan jegyezte meg, míg a fejlett országok forgalmának jelentõs része a vasúton zajlik, nálunk
ez az áttérés senkinek sem érdeke. Amúgy véleménye szerint az EU-tagországokban is eléggé háttérbe szorul a vasúti szállítás. És ez csak azért van, mert az uniós képviselõk, biztosok hátán is ott van egyegy nagy autógyártó konszern, amelynek sokkal inkább érdeke az új generációs motorok bevezetése, mint a vasúti szállításra való áttérés. Pedig a villamosított vasút jóformán egyáltalán nem szennyezi a környezetet! Ennek ellenére az EU-ban is inkább az euro 4-es, -5-ös motorokkal ellátott autók vásárlását szorgalmazzák, mint a vasúti közlekedést állapította meg keserûen a prefektus, hozzátéve, hogy ezek után nincs mit elvárni a hazai szállításügyiektõl.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Csütörtök, 2007. július 26.
Sport
Holnap az UTA nyitja az I. ligás bált
Lãcãtuº pontokat akar Vaslui-on
Arad Holnap 19 órától a Vaslui-i SportingFCM UTA (Telesport) mérkõzéssel elkezdõdik a 2007/2008-as román labdarúgó idény. Marius Lãcãtuº edzõ bizakodva várja az új idényt, elmondása szerint ebben az évadban remélik, hogy csak jó pillanatokat szereznek majd szurkolóiknak. Célkitûzésük is változott, a kiesés elkerülését felcserélték a 711. hely megszerzésével (korábban 610. helyrõl nyilatkozgattak, de valószínûleg azért, mert az Oþelult kifelejtették a papírformás értékelésbõl, s most ezt korrigálták szerk. megj.). Különben az 16. hely megszerzését sem zártuk ki, de igyekeztünk megmaradni a realitások talaján. Természetesen, ha a játékosok netalán a legjobb 6 közé vinnék a csapatot, azért más célprémiumot kapnának, mint a 711. helyért. Véleményem szerint a 6. helyezett csapat jövõre egész biztosan elcsíp egy UEFA-Intertotós helyet nyilatkozta Lãcãtuº edzõ a következõ szezonnal kapcsolatban tegnapi sajtótájékoztatóján. Az aradi szakvezetõ egyébként elégedetten nyilatkozott a rendelkezésére álló játékosállományról. Szerinte egye-
Marius Lãcãtuº
Valfi-fotó
lõre nem terveznek újabb játékost leigazolni, pedig augusztus 31-ig a szabályzat lehetõvé tenné. Az aradiak ma délután repülõgéppel utaznak el Vaslui-ba. Lãcãtuº mester egy húszas keretet visz magával, amelyik a
következõ játékosokból fog állni: Tudor, Mârne Bãlan, Chiþa, Chiriþã, Miu, Buican, Vãsâie, Hidiºan, Hora, Varga, Cristian Todea, Florin Dan, Bumbac, Simao, Röszel, Edson, Radovanovic, Mircea Ilie és Bãlþoi. Az aradi csapatnak három sérültje van: Mihuþ és Iulian ªtefan felépülése hosszabb idõt vesz igénybe, míg Lucian Todea izomhúzódással bajlódik. Huþan, Casiljevic, Codreanu, Melinte, Paºcovici és Furdean taktikai okokból maradt ki a keretbõl. A Vaslui csapatának egy meccsét az ausztriai edzõtáborban láttam. A játékoskeret nem sokat változott, sõt erõsödött, úgyhogy nehéz mérkõzésre számítok, de pontokért megyünk Vaslui-ba, s ha sikerül a jó sorsolásunkat kihasználni, azt követõen akár többre is képesek lehetünk nyilatkozta Lãcãtuº mester az UTA elsõ bajnoki mérkõzésével kapcsolatban. Az I. Liga másik holnapi nyitómérkõzése a SteauaPiatra Neamþ-i Ceahlãul (Kanal D, 20.30) találkozó lesz.
A rovatot szerkesztette: B ERKI F LÁVIUSZ
McKaint mégis vinné a Werder! Temesvár Úgy néz ki, hogy a Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa együttese nem hiába vett két középhátvédet a nyár folyamán; elõbb Alin Robert Raþiu érkezett a Bukaresti Sportul studenþesc együttesétõl, majd Fabian Vasile Teuºana Petrozsényi Jiultól ugyanis Jonathan McKain, a lila-fehér védelem alappillére megannyi gyõzködés és tárgyalás után sem volt hajlandó szerzõdést hoszszabbítani. Nem hiába, mert mint azt már korábban beharangoztuk, a bajnok Dinamo után a német Werder Bréma komolyan érdeklõdött a játékos iránt. Nos, úgy néz
ki, hogy az utóbbi években jól szereplõ zöldeknek valóban komoly a szándékuk, több mint egy és fél éve figyelik, ám még egy tétmérkõzésen, a vasárnapi Jászvásár elleni összecsapáson is látni szeretnék az ausztrál labdarúgót. Addig is a hét elején ifjabb Dusan Uhrin, a Politehnica vezetõedzõje a szatellit együttesbõl már fel is hívta a 21 éves Srdjan Luchint, aki a másodosztály, valamint az ominózus Dinamo elleni I. ligás döntetlenen kitûnõen megállta a helyét. A 24 éves McKain, akit csupán egyéves szerzõdés köt még a bánsági klubhoz, több-
McKain a távozáson gondolkodik László-fotó
Ilie Nãstase Trophy
Az elsõ forduló megszitálta a mezõnyt
Arad Az Aradon zajló Ilie Nãstase Trophy nemzetközi nõi tenisztorna elsõ két napján lebonyolították az elsõ fordulót. A nemzetközi jelzõ nem üres szóbeszéd, hiszen a mezõny a két párhuzamos (egyéni és páros) verseny fõtábláján 4 kontinens (Európa, Ázsia, Ausztrália és Dél-Amerika) 16 országából állt össze. A 16 mérkõzés alaposan megszitálta a mezõnyt: nemcsak a 4 szabad kártyás és hét, a selejtezõbõl feljutott hölgy mondott búcsút az egyéni versenynek, hanem 3 kiemelt versenyzõ is! A 8. selejtezõs is csak annak köszönheti továbbjutását, hogy ellenfele, az 1. helyen kiemelt argentin Irigoyen megsérült, így kénytelen volt feladni mérkõzését. Rajta kívül a 3. és 4. helyen kiemelt román versenyzõk (Diana Enache és Alexandra Cadanþu) is elszálltak!
Király Pálma Zoric legyõzésével a legjobb nyolc közé juthat ma Lixi-fotó A 9 tagú román kontingens egy forduló után háromra zsugorodott, így egyre kisebb az esélye annak, hogy sorrendben negyedszer is hazai versenyzõ vigye el a pálmát! Természetesen nem Király Pálmáról, a szimpatikus magyar lányról van
szó, akinek szintén sikerült a 2. körbe jutnia. Az õ ellenfele a Németországban élõ aradi szülõk gyermeke, Diana Marcu volt, aki szabad kártyával került a táblára. Sajnos, a magyar lányok is csak 50%-osak voltak: a lengyel Jegiolka túl nagy falatnak bizonyult a selejtezõbõl a fõtáblára magát szépen felküzdõ Magas Dórinak. Pálma ma a Cadanþut bravúrosan kiütõ szerb Zoric ellen próbálja kivívni a legjobb 8-ba jutást. Nem lesz könnyû dolga, mert (az õket pillanatnyilag a világranglistán elválasztó 50 helyen kívül) a körverseny bukaresti állomásán a szerb lány egyszer már legyõzte õt. Ennek ellenére nem esélytelen, mert a mezõny nagyon együtt van: függetlenül az ellenféltõl, itt bárki nyerhet partit, ha egy kicsit jobban odateszi magát
(HAAS)
ször azt nyilatkozta: szívesen kipróbálna egyéb, erõsebb bajnokságokat is. Marian Iancu viszont kevésszer gondolja meg magát, most pedig fejébe vette, hogy meggyõzi az ausztrál futballistát a szerzõdésének hosszabbítása ügyében
Bár a német klub vonzó ajánlatára valószínûleg nem fog tétovázni, viszont nem adná olcsón játékosát, figyelembe véve, hogy annak idején, a 2005-ös év elején a Bukaresti FC Naþionaltól 1,1 millió euróért érkezett, sokáig ez rekord összeg volt a belföldi átigazolásokban.
LÁSZLÓ ÁRPÁD
5
Bajnokok Ligája
Majdnem kiesett a Dinamo Zagreb
Két csapat is csak hoszszabbítás során tudta bebiztosítani helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezõkörében. A fehérorosz BATE Boriszov a ciprusi APOEL Nicosia ellen gyõzött 3:0-ra, míg a Dinamo Zagreb az azeri Lenkorannal szemben hazai pályán vesztes helyzetbõl mentette hosszabbításra a meccset, a ráadásban aztán Mario Mandzukic és Josip Tadic találatai meghozták a sikert. Az 1. selejtezõkör keddi visszavágóinak további ered-
ményei: FK Astana (kazah) Olimpi Rustavi (grúz) 3:0 (3:0), BATE Boriszov APOEL Nicosia 3:0 hoszszabbítás után (3:2); FC Ranges (andorrai)Sheriff Tiraspol (moldovai) 0:3 (0:5), FBK Kaunas (litván)Zeta Golubovci (montenegrói) 3:2 (4:5), FK Sarajevo (bosnyák)Marsaxlokk (máltai) 3:1 (9:1), Dinamo Zagreb (horvát)FK Khazar Lenkoran (azeri) 3:1 h. u. (4:2) Vastag betûvel a továbbjutók, zárójelben az összesített eredmény.
Halasztottak a II. és a III. Ligában A Román Labdarúgó Szövetség határozata szerint a nagy kánikulára való tekintettel a II. és a III. Liga bajnoki pontvadászatának kezdési idõpontját augusztus 10-rõl 25-re, illetve 24-re halasztották. A tegnapi szakszövetségi döntésnek a Nagylaki Victoria örülhet a legjobban, hiszen így Leo Pinþa edzõnek több ideje marad a csapatépítési munkálatok befejezésére. Mint ismeretes, Nagylakon a pénzhiány miatt szétszéledtek a játékosok, s most az utolsó 100 méteren próbálják megmenteni a III. ligás csapatot.
Mától kaphatók a jegyek Jászvásár elleni meccsre
Temesvár Tegnap a Román Labdarúgó Szövetség ügyvezetõ tanácsának döntése szerint csupán a másod-, illetve harmadosztályú bajnokság kezdési idõpontját halasztották el, így az elsõ osztályú mérkõzések változatlanok maradnak. Július 29-én, vasárnap 20.30-tól, az I. Liga 2007/2008 szezonjának elsõ fordulójában a Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa saját pályáján, a Dan Pãltiniºanu stadionban fogadja a Jászvásári Politehnica együttesét. A mérkõzésre szóló jegyeket mától dobják piacra a szervezõk a megszokott helyeken, azaz az Opera téren, a Bega Shopping
Center mellett, az Euro bevásárló központban, az Ifjúsági Ház mellett, a Politehnica klub székházának a bejáratánál, a diáknegyedben, valamint a stadion mellett, az északi lelátók mögött. A lila-fehérek vezetõsége a következõ jegyárakat szabta meg erre a mérkõzésre: 12 lej a lelátókon, 16 lej az I-es és II-es tribünökön, 20 lej a 0-ás tribünön. A Policard bérletek továbbra is kaphatók 150, 300, 600 lejért, valamint 500 euróért a Dan Pãltiniºanu stadion öltõzõi mellett lévõ konferencia teremben.
(LÁSZLÓ)
Lucia Mihalache olimpiai kvótát szerzett Arad Tegnap az Aradi Városi Sportklub üléstermében Vasile Pãltineanu, a sportklub megbízott igazgatója nagy büszkeséggel jelentette be, hogy koronglövészük, Lucia Mihalache a spanyolországi Granadában elért Eb 5. helyével olimpiai kvótát szerzett, s így ott lehet a 2008-as pekingi olimpián. A román sportlövészet az eddigiek szerint három versenyzõvel lesz jelen Kínában: Alin Moldovan és Iulian Raicea már korábban szerzett indulási kvótát, most pedig Lucia Mihalache is teljesítette azt. A tegnapi sajtótájékoztatón az újdonsült olimpikonon kívül jelen volt egykori edzõje, Körösi István is, aki büszke volt egykori felfedezettje olimpiai kvótaszerzésére. Mihalache jelenleg Csorba Attila vezetése alatt készül a fõvárosban, s az olimpián való részvétele miatt
Lucia Mihalache koronglövészetben nemcsak Romániát, hanem Aradot is képviseli majd Pekingben Valfi-fotó igen kemény tél áll elõtte, ugyanis több felkészülési tábor vár majd rá. A szakszövetség az elkövetkezõ két hónapban sem hagyja pihen-
ni, hiszen augusztus 1823. között Moszkvában, 2528. között Mariborban versenyez, majd szeptember 19. között Cipruson a vb-n vesz részt. Nagyon örülök ennek a kvótaszerzésnek, hiszen szakmailag egy igen nehéz idõszakon vagyok túl, miután a szakszövetségi erõviszonyok megváltozásának következtében csak májusban térhettem vissza a válogatottba, s kezdhettem el ismét versenyezni. E sikerrel bebizonyítottam, hogy igazságtalanul állítottak félre. Most viszont igyekszem ezt az olimpiai kvótát kihasználni, s a szakszövetségnél máris leadtam egy puskaigénylési kérvényt, amelyben egy 12 ezer eurós lõfegyvert igényeltem. Az én mostani puskám ugyanis már 16 éves, s teljesen elavultnak számít ebben a sportágban mondta Lucia Mihalache.
6
Csütörtök, 2007. július 26.
József Attila
Jutka verse
Kislány õ még, a mamája nyújtózkodva karjára veszi, Odahajol az arcához, az õzek dalát beszélik el néki szemei, A villamosok hajnali csengését, meg a legmagosabb fenyõfa csúcsát, Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyõ útját, Õ a fenyõfa akarata, odaszól a fának: Nõsz-e már? Tudsz te nõni, hát még hogy a kisgyereknek homlokából rád száll a madár, Néked kínálja ceruzáját a kisgyerek, úgy tipeg által a folyó tükrén, Ugrándozva várja mamája, eléje megy sebesen, büszkén, Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba érMögötte meg szõke halomba kereken frissen hull, száll a kenyér.
Szabó Lõrinc
Tóparton Rigós erdõben bujdosó nap, itt a tó, fekszem csöndesen, a part ring, mintha vinne csónak, a kék vizet nézegetem, és most közelrõl még a fû is, bármily kicsi és egyszerû is, éppoly gyönyörû, mint a tónak vizébõl visszakacagó nap.
Szabadban játszható játékok
Botdöngetõ (5-15 fõ részére): A réten leszúrt bot (labda, hátizsák...) köré áll a csapat, egymás kezét erõsen megfogva. Mindenki elkezd hátrálni, ezzel akadályozva meg, hogy társa elérhesse a botot. Ahol a kör szétszakad, onnan a két játékos kiszáll. Nyomkövetés (1-20 fõ): A csapat egy tagja induljon elõre jó negyedórával a többiek elõtt és készítsen a természetben található anyagokból jeleket: megcsomózott fûszálak, egymásra tett kövek és ágak, szabályosan elhelyezett termések, ággal átszúrt levél ... A többiek a jelzéseket keresve követik a nyomkészítõt.
Adj király katonát! (10-20 fõ számára javasolt játék): A megfelezett társaság egymással szemben egysoros vonalban áll fel, erõsen fogva egymás kezét. Felváltva egyegy játékos a másik csapat hívásának engedve megpróbálja az õt kérõk láncát átszakítani két játékos között. Ha sikertelen a kísérlete, az ellenfél csapatánál marad, ha eredménnyel járt, akkor az áttörés helyérõl az egyik játékost saját csapatába viheti. A mondóka szövege: Adj király katonát! Nem adok! Akkor szakítok! Szakíts, ha bírsz! Kit kívánsz? XY-t! Start!
ázat Rajzpály Juhász Mária Manuela
Gyerekeknek
A róka meg a daru vendégsége (magyar népmese)
Találkozik a róka a daruval, s kérdi: Hol jártál, daru koma? A tónál voltam, hogy élelmet keressek, halat fogjak magamnak. Hát te, róka koma, merre jártál? Én is voltam vadászni, a faluban tyúkászni. De tudod, hogy az ételrõl mi jutott az eszembe? Rendezzünk egy jó vendégséget. Jól van, róka koma, kinél rendezzük? Elõbb nálam, azután pedig nálad. Holnap délben gyere hozzám ebédre. Megyek, de nekem hoszszú nyakú edényben add az
ételt, mert én a csõrömmel tányérból nem tudok enni. Szerzett a rók a m á s napra egy kövér tyúkot, és sütni-fõzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a tányérba kerültek, a hoszszúnyakúedénybe pedig csak egy kis gyenge maradék jutott. Látta a daru, hogy kinek milyen az étele, de semmit
sem szólt, hanem ebéd után õ is meghívta a rókát. Na, róka koma, holnap délben te gyere hozzám ebédre. Megyek, de nekem tányérban add az ételt, mert én a szájammal hosszú nyakú edénybõl enni nem tudok. Szerzett a d a r u m á s napra néhány szép halat, és sütnifõzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el,
hogy a jó falatok mind a hosszú nyakú edénybe kerültek, a tányérba pedig csak egy kis gyenge maradék jutott. Látta a róka, hogy kinek milyen az étele, s mérgelõdni kezdett. Kérdi a daru: Talán haragszol, róka koma? Hát már hogyne haragudnék, daru koma, amikor te finom ételt eszel, s nekem csak a rossza jutott! Felelte a daru: Ugyan, édes róka koma, én csak azt tettem veled, amit te tettél velem. Kölcsönkenyér visszajár.
A gyerekek is tudnak valamit
Mi a lélek? A lélek az, amikor anya süteményt tesz a tányéromra és hagy az öcsémnek is belõle. Mi a szomorúság? A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a másikat és sokat iszik. Miért patkolják meg a lovakat? Azért, mert a patkók könnyebbek a lónál, így gyorsabban mennek, mint a ló. Azért, hogy ne boruljon fel a ló, mert mikor fékez, akkor a patkókkal kapaszkodik. Azért, hogy csattogjon velük az utcán, mert ha nem csattog, akkor nem ló.
Részletek gyerekdolgozatokból Milyen betegséget lehet kapni a parlagfûtõl? Energiát. A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tûztek maguk elé. A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak. A Toldi olyan mû, amelyben a fõhõst feldolgozzák. A kõolajat kövekbõl sajtolták. Egyiptom õslakói a múmiák. A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
Mit jelent az, hogymodern? Modern az, ha látsz valami
szépet, ami nagyon drága és nincs pénzed megvenni.
Hogyan tudnak a vándormadarak több ezer kilométert megtenni, egyfolytában repülve, éjjel-nappal? A madarak, mikor ilyen messze indulnak, visznek magukkal élelmet egy tarisznyában. A repülés elõtt pedig egy-két hónapig még nem indulnak el, hogy pihentek legyenek. Miért nem esünk le, ha egyszer forog a Föld? Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt. Mi a mosoly? A mosoly az, amikor az emberek csukott szájjal nevetnek, hogy ne zavarják a többi lakót.
Nyelvtörõk
Ki tudod mondani?
Ádám bátyám fánál állván, száját tátván pávát lát. Adj egy falat falat, mondta a falat faló fa ló. A vonaton egy õrült, mellette egy õr ült, örült az õrült, hogy mellette egy õr ült. Nem minden fajta szarka farka tarka, csak a tarka fajta szarka farka tarka. Itat a csetneki csikós a Tiszán. Sárga cserépbõl csinált csengõ cseng a csinos csetneki csikós csöndes csikaja nyakán. Piros pipacs az árokban. Két pepita pónipata kopog a pepita patika köveken. Lali a lila ló elalél.
Múlt heti nyerteseink: Hódi Eduárd (Arad) és Juhász Mária Manuela (6 éves, Arad). Gratulálunk nekik, nektek pedig annyit, hogy üljetek neki és rajzoljatok, mert mindenki esélyes a nyereményre. Ha pedig elsõnek nem nyertek, majd nyertek legközelebb, minden rajzot megõrzünk. A következõ hét témája: Hajó a tengeren. Sok sikert! Hódi Eduárd
Ezt fesd ki!
7 Jelenidõ l Hirdetés Nem késett sokat Hasonlít a franciákéhoz, az érettségidiploma-osztás de ott meg is kímélik Csütörtök, 2007. július 26.
Ellenõrizték a nyári táborokat Fehér A nãvodari-i táborban történtek után az egészségügyi miniszter felkérésére az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság, valamint a fogyasztóvédelem a megyében is ellenõrizte az iskolás táborok mûködtetését. Az elmúlt héten ellenõrzött sztrugári alkotótábor, a lepusi, rojkai, kudzsiri és felsõpiáni gyerektáborok közül 1000 lejes büntetésre a Segítsetek a gyerekeken Egyesület által mûködtetett felsõpiáni táborban tapasztaltak adtak okot. A gondot az élelmiszerraktár, a konyha és konyhai felszerelések állapota okozta. Figyelmeztetésben részesült az egyesület által Kudzsiron mûködtetett tábor, valamint a megyei Ifjúsági Igazgatóság gondnoksága alatt álló lepusi tábor. A figyelmeztetés fõleg a kopott ágynemû, az ideiglenesen felszerelt korlátok, a szúnyogháló hiánya vagy a két turnus között elmulasztott 48 órás szünet miatt íródott. A három tábor gondnoka türelmi idõt kapott, mely alatt a hiányosságokat kiküszöbölhetik, ennek mikéntjét pedig az egészségügyi felügyelõk ismét ellenõrzik.
T. I.
Élõben a 182. balatonfüredi Anna-bál Betelt már az idei táncrendjük? Szombaton (július 28-án) este érdemes helyet szorítaniuk egy hamisítatlan báli mulatságnak Balatonfüreden ha másképp nem, a Duna Televízió képernyõjén keresztül. Romániai idõ szerint 19 óra 30 perctõl 182. alkalommal kezdõdik az ország egyik legelegánsabb reformkori bálja. A hagyományok szerint elõször a tavalyi bálkirálynõt, Apró Annát kocsikáztatják meg Balatonfüreden. Tartsanak velünk a Blaha-villa elõl induló ünnepélyes báli menettel! 22 órakor bemutatjuk az Anna-bál tíz legszebb hölgyét, akikre öt kontinens nézõi szavazhatnak SMS-ben. Az idei bál különlegessége, hogy a Duna Televízió nézõi dönthetik el szavazataikkal, hogy ki legyen az est szépe. A szavazás alatt az Annabál vendégeivel, Balatonfüredhez kötõdõ mûvészekkel, közéleti személyiségekkel beszélgetünk a látványos mulatság forgatagában, majd 23 óra 50 perckor kiderül az is, hogy a Duna Televízió nézõinek szavazatai alapján ki lett az idei Anna-bál szépe!
DUNA TELEVÍZIÓ
Fehér A Fehér megyei Afroda Egyesület közremûködésével két hete a megyében szerez mezõgazdasági tapasztalatokat egy Lyon megyei ifjúsági csoport. A gazdáknál elszállásolt 14 fiatal a napokban Enyed és környékének zöldség- és virágkertészeteiben, valamint a helyi tájrendezésben is tapasztalatokat gyûjthetett, gyakorlati tevékenységük során pedig a csombordi rózsaültetvényeken dolgoztak. Három, a tájrendezésre, zöldövezetek fenntartására kíváncsi fiatal a Helyi Vagyonkezelõ Osztály kertészeivel Nagyenyed virágágyásait rendezte. Tetszettek az itt látottak, tapasztaltak nyilatkozták a fiatalok. Meglepte õket a város által fenntartott üvegházak kínálata, de az is, hogy milyen kevesen dolgoznak itt
Francia fiatalok Nagyenyeden. Megdöbbentette õket a felelõtlenül széthajigált szemét és látják el a zöldövezeteket. Ami a tájrendezést illeti, azt a franciaországihoz hasonlónak találták, de azonnal hozzá is fûzték, hogy ott erre a polgárok is igen vigyáznak. Megdöbbenéssel szemlélték a virágágyásokba dobált csomagolópapírok, pillepalackok tömegét, melyet a vagyonkezelõ osztály alkalmazottjai reggel
összegyûjtenek, néhány óra múlva pedig a munkájuknak már nyoma se marad. Azon is elcsodálkoztak a francia fiatalok, hogy a központi kispark padjain békésen pihenõ polgárok milyen lelki nyugalommal köpködik a napraforgómagot s helyezik a pad alá kiürült italosüvegeiket.
TAKÁCS ILDIKÓ
Temes A megyében nem okozott akkora gondot az érettségi diplomák kiosztása, mint az ország más vidékein. Köztudomású, hogy egyes megyékben a sikeres vizsgát tett végzõsök a mai napig nem jutottak hozzá az érettségi diplomájukhoz, mert a tanfelügyelõségek nem kapták meg (vagy nem rendelték meg idejében) az új pecséteket, amelyeken a szakminisztérium hivatalos elnevezése szerepel. Több ezer, továbbtanulni szándékozó fiatalnak gyûlt meg a gondja emiatt, ugyanis az egyetemi beiratkozáshoz kötelezõ az érettségi diploma is. A bonyodalmak abból eredtek, hogy megváltoztatták a tanügyminisztérium hivatalos elnevezését (Nevelési és Kutatási Minisztériumról Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztériumra szerk. megj.), és a pecséten is ennek kell szerepelnie magyarázta Halász Ferenc Temes megyei fõtanfelügyelõhelyettes. Ráadásul ezeket az
Állami Nyomdánál kell megrendelni, de elõtte a kérvényt jóvá kell hagyatni a minisztériumnál. Mi például május végén, június elején indítottuk el a folyamatot, június 20-án rendeltük meg a pecsétet, és kereken egy hónap múlva kaptuk meg. Így ki is oszthattuk az okleveleket, és a felvételizõk kiegészíthették a dossziéikat. A fõtanfelügyelõ-helyettes szerint egy kis idegeskedés volt emiatt, de nagy fennakadás nem történt. Az egyetemekre beiratkozó ifjak, akik nem kapták meg a diplomájukat, az iskolából kell hozzanak igazolást arról, hogy sikeresen leérettségiztek, de az eredmények kifüggesztése után be kell mutatniuk az eredetit. Néhány temesvári fakultás vezetõsége azonban emellé kéri, hogy az általuk megfogalmazott nyilatkozatot adjon közjegyzõ elõtt a jelentkezõ, újabb utánajárásra és költségekre kényszerítve a felvételizõt.
(PATAKY)
8
Csütörtök, 2007. július 26.
Jelenidõ l Hirdetés
December elsejéig fogadnak el életjáradék-aktacsomót
Senki sem megy el dolgavégezetlenül
Arad Az Arad Megyei Életjáradék Iroda idén májustól saját székhelyen, a Mãrãºeºti (Kossuth) utca 30. szám alatt fogadja ügyfeleit. Össze sem lehet hasonlí Mi a helyzet jelenleg a betani az itteni körülményeket nyújtott iratcsomókkal? a korábbi helyzettel, amikor Jól állunk, hiszen pillanata megyei mezõgazdasági és vi- nyilag az 1800-ból 1706 renddékfejlesztési igazgatóság egy ben van, azaz az érdekeltek piciny irodájában húztuk meg megkaphatják igazoló könymagunkat mutat körül Ce- vecskéiket, amelyeket a jövõ év pan Klaudiu, az Iroda igazga- elején március 1-jéig kell láttatója. Több tágas helyiség áll moztatniuk, illetve eddig a dárendelkezésünkre az ügyfelek tumig kell jelezniük az esetleges fogadására, jogászunk azon- bekövetkezett változásokat. Jó nal átnézi az iratcsomót, és ha tudni, ha március 31-ig ezt nem valamilyen különleges hely- teszik meg, elesnek az elõzõ évre zet adódik, jómagam igyek- járó jogosultságuktól: hekszem megoldást keresni rá. A táronként 50 euró bérbeadás, lényeg: tõlünk senki sem hektáronként 100 euró végmegy el dolgavégezetlenül. legesen eladott földterület után.
Melyek a leggyakrabban elõforduló gondok az iratcsomók benyújtásakor? Komoly fejtörést, no meg az érdekeltek részérõl nem kis utánajárást jelent az, ha egy birtoklevélen több örökös szerepel. A megoldás a megegyezéses alapon történõ szétosztás, hogy aztán minden tulajdonos maga dönthessen saját földterülete sorsáról. Mire kell ügyelniük az életjáradékot választó földtulajdonosoknak, ha nem szeretnének elesni a törvényes pénzbeli juttatástól? Tudnivaló, hogy csak a 62. életévük betöltése után jogosultak erre a változatra. Ha
ez elõtt adták el a földjüket, már elestek tõle, ha pedig ez elõtt kötöttek rá bérleti szerzõdést, akkor újat kell kötniük, és nem lehet saját használatban több mint fél hektárjuk. Arra is figyelni kell, hogy a polgármesteri hivatalokban ne késlekedjék a bérleti szerzõdés beiktatása, mert a kéthetes határidõ eltelte után kezdhetik az egészet elölrõl. Fontos tudni, hogy azok, akik 2007. december 1-jéig nem adják le irataikat, elesnek az idei évre esedékes életjáradéktól. A folyamat, természetesen, nem áll le, a 62. életévük másnapján már jelentkezhetnek nálunk az érdekeltek. (KISS)
Költségelosztók felszerelése 2009. szeptember 30-ig!
Szükséges, nem szükséges, kötelezõ, nem kötelezõ csapkodtak és csapkodnak most is a hullámok a 2004-es keltezésû 933-as kormányhatározat körül, amely kötelezõvé tette a költségelosztók (repartitoare) felszerelését a fûtõtestekre a távfûtési rendszerre kapcsolt vagyis hõenergiával fûtött lakásokban. Nagyon sokan esküdtek mellette és fel is szereltették, vállalva a nagyobb, ám idõvel megtérülõ költségeket, hisz a költségelosztó lehetõvé tette, hogy az ember saját maga szabályozza lakásának fûtését, elzárja vagy bekapcsolja azt szükséglete szerint és annyit fizessen, amennyi hõ elhasz-
nálódik a fûtésre. Ám azok sincsenek kevesen, akik akkor is, most is amellett kardoskodnak, hogy nincs rá szükség, hogy tiszta pénzlopás. A fenti kormányhatározat külön is szólt azokról, akik nem tesznek eleget kötelezettségüknek: akár pénzbírsággal is büntethetõk. A megszabott határidõ 2007. július 31-e volt. Nos, múlt idõben kell beszélnünk róla, ugyanis néhány héttel ezelõtt, a 2007. június 20-án jóváhagyott 609-es kormányhatározat módosította a határidõt, a jogszabályba foglaltak kötelezõ jellege azonban megmaradt. Az új
határidõ: 2009. szeptember 30-a. Jogalkotóink bizonyára arra gondoltak, hogy idõt adnak a költségelosztók szükségességét kétségbevonóknak, a sok kisjövedelmû blokklakónak. Annál is inkább, mert tavaly meghirdettek egy országos jellegû, több esztendõn átívelõ, állami pénzekbõl is támogatott programot, melynek fõ célja az elöregedett, lerobbant állagú tömbházak külsõ-belsõ hõszigetelésének hõ-rehabilitációjának! megvalósítása. Ami sokkal több, sokkal nagyobb és sokkal költségesebb munka, mint néhány költségelosztó felszerelése a fûtõtestekre. Az errõl
szóló 1735/2006-os kormányhatározat 2007. január elsején lépett életbe, viszont hiányoznak a program tényleges megvalósítását segítõ konkrét pénzügyi és adminisztratív intézkedések. Enélkül pedig nem lehet eredményre számítani középtávon sem. A tömbházak rehabilitációját igénylõ dokumentációkat viszont már be lehet adni a polgármesteri hivatalokba, ahonnan jóváhagyás végett tovább küldik a középítkezésügyi szakminisztériumnak. Hogy mi szükséges egy ilyen dokumentáció összeállításához, arról legközelebb írunk.
BALÁZS KATALIN
Rövid, de kiadós vihar
Temes Minden elõrejelzés nélkül, hirtelen támadt szélvihar söpört végig kedden este tíz óra tájban Temes megye több településén és a megyeszékhelyen is. Az óránkénti 70 kilométeres sebességû szél fákat csavart ki, amelyek eltorlaszolták a Dettát Dentával, illetve az Újszentest Temesgyarmattal összekötõ utakat, eltávolításukhoz a polgárvédelmet riasztották. Újpécsen négy fa is az úttestre dõlt, de mire a katasztrófaelhárítók a helyszínre értek, a lakosok többnyire eltakarították az utcákról a fatörzseket. Temesváron a Várbástya környéki buszmegállóra zuhant egy fa, de személyi sérülés szerencsére nem történt. Több városnegyedben is felmondta a szolgálatot a közvilágítás, nem mûködtek a jelzõlámpák, a trolibuszok is leálltak. A vihar olyan hirtelen elült, amilyen váratlanul támadt, és még csak nem is hozott felüdülést a kánikulában, mert port és forró levegõt kavart.
P. L. ZS
Villám okozott tüzet Fehér A július 25-re virradó éjszaka felerõsödött, helyenként viharos szél okozta
Egy korábbi vihar által kicsavart fát hoz a Bega vize, és a törzs már a városközpontban látható. A hatóságok kisujjukat sem mozdítják, ami a részükrõl érthetõ ha nem is elfogadható , hiszen a csatorna hajózásra alkalmatlan, a fürdést tiltják benne (nem is javallott), tehát senkit-semmit nem zavar, mint ahogy a folyóba dobált vagy a partról bemosott, úszó szigetekként érkezõ szeméthalmok sem
károkról nem érkezett jelentés a Megyei Sürgõsségi Helyzetek Felügyelõségére, villámcsapás miatt viszont tûz ütött ki a Remetekolostor (Valea Mãnãstirii) faluhoz tartozó Vârful Cornet terüle-
ten. A lángra lobbant száraz növényzet a közeli erdõt és falut is veszélyeztette. A nagyenyedi katonai tûzoltóknak sikerült a tüzet megfékezniük, de tegnap délig a tûzgócokat még nem tudták
felszámolni a nehezen megközelíthetõ, sziklás terepen. A helyszínen jelen voltak a polgármesteri hivatal, valamit az erdõkerület képviselõi is.
T. I.
¥ 2007. július 26., csütörtök
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Anna és Anikó nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 245 éve, 1762-ben született KELEMEN László drámaíró, színész, színigazgató. Ügyvédi oklevelet szerzett, 17901792-ben a Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság alapítója, vezetõje, 1795-ig tagja. Nagyváradi tisztviselõsködés után számos városban játszott újjászervezett társulatával, amíg 1801-ben végképp tönkrement. Igen jelentõs színházszervezõi és színigazgatói tevékenysége. Mintegy 15 német darabot, Molière-t és Shakespeare-t fordított, de nyomtatásban csak kettõ maradt fenn. Legendás alakját több színpadi mûben ábrázolták, többek között Jókai. 1814-ben halt meg.
Útitárs
a te Istenedet megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed Református Izráel története tele van bukdácsolással, hûtlenséggel. Sokszor cselekednek gonoszt az Úr elõtt, és haragra ingerelték Õt. Isten kegyelme mégsem távozott el tõlük, de hûsége megmaradt irántuk. A nép története zûrzavaros, de Isten meg tudja tisztítani. Akit Õ szeret, azt mindvégig megõrzi szeretetében.
JN 10, 1121
Átmenet nélkül A rejtvény fõsoraiban A. R. Wylie gondolata olvasható: Sok ember úgy lép át a gyermekkorból a szenilitás ... folytatás a rejtvényben. VÍZSZINTES: 1. A folytatás második része 10. Hídépítõ katona 11. Cremonai hegedûkészítõ család 12. Ismételt tiltás 10. Hitvány 15. Benne van! 16. Bonyodalom, galiba 18. Hangtalan mûsor! 19. Károsan hat 20. A folytatás elsõ része 22. A Nagy Tavak egyike 23. Bruno Traven regénye 25. Iratcsomó 27. Szakterület 29. Állatkert 30. ... Kaleh, dunai sziget volt 31. Három omega! 32. Eretlen rém! 33. Nõi név 35. Belehel! 37. Sáncol a sakkban 39. Japán porcelánmárka. FÜGGÕLEGES: 1. Magyar zeneszerzõ, operettkomponista (Jenõ) 2. Kubai író (Lisandro) 3. Libahang 4. Ittrium, kén és vanádium vj. 5. Afrikai eredetû brazíliai tánc 6. Német iparvidék 7. Majdnem szemközt!
Csütörtök, 2007. július 26.
Napról napra Ö
Arad változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1231 °C 1434 °C 1635 °C 1833 °C
Temes változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1330 °C 1533 °C 1836 °C 2134 °C
Ö Ö
Hunyad változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1230 °C 1532 °C 1733 °C 1733 °C
1429 °C 1432 °C 1636 °C 1836 °C
Fehér változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1226 °C 1332 °C 1634 °C 1533 °C
Arad Július 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap a Zimándközi Ezüstkalász Egyesület, a helybeli RMDSZ és a Gazdakör második alkalommal szervezi meg a Zimándközi napokat. Szombaton 11 órától a kultúrotthon elõtt kézmûves foglalkozást, valamint sportvetélkedõket szerveznek gyermekeknek. A 20 órakor kezdõdõ bálon az Alice zenekar szolgáltatja a talpalávalót. Vasárnap a 12 órakor kezdõdõ ökumenikus
Ö
Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban
Arad Július 29-én, vasárnap emlékeznek meg Erdõhegyen (Kisjenõ) a helység szülötte, dr. Balogh Ernõ (18821969) geológus, barlangkutató, természetfotós, tanár születésének 125. évfordulójáról. A 10 órakor kezdõdõ református istentiszteletet követõen Magyar Gábor ny. geológus (Budapest) és Csanádi János ny. tanár mutatja be a tudós életútját, a Körösmente Irodalmi Kör irodalmi mûsort ad elõ, majd Erdélyi tájakon címmel meg-
Július 26., csütörtök (mûsorvezetõ Erdély Rita): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Magyar közösségek, Lapelõzetes, Idõjárás-jelentés; este (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások. 8. Éjfélig 9. Könnyed, légies 14. ... kör, Arany János verse 17. Ab ..., haragosan (lat.) 19. Ellenértéket megállapító 21. Végtelenül átad! 22. Részben megad! 24. ... ivadéka, Pirandello drámája 25. A folytatás
utolsõ része 26. Kényelem (rég.) 28. Felesben (ol.) 30. Fákkal szegélyezett, széles, egyenes út 33. Fejetlenül leás! 34. Román terep-járó 36. Féltucat 38. Testrész! 40. Szigetlakó nép.
2
3
4
5
O
10 13
16
17
20
9
24 27
28
30
31 34
38
39
¸
35
36
40
G
Ja, vagy úgy! címû rejtvényünk helyes megfejtése: Mindenki!
A Békéscsabai Jókai Színház és a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata Arad és Békés megyék hátrányos helyzetû településein mutatja be Molière Tartuffe 1949 címû elõadását. A darab július 31-én Kisiratoson, augusztus 4-én Nagyzerinden, augusztus 5-én pedig Pécskán és Simonyifalván lesz látható. A fõbb szerepekben Csiky Ibolya, Hajdú Géza, Tarsoly Krisztina, Gulyás Attila, Gál Zsuzsa, Tege Antal lép színpadra, az elõadást Seregi Zoltán rendezte. (IJ)
Rendhagyó kézmûves kör Kisiratoson
Arad Július 28-án és 29-én a kisiratosi kultúrotthonban kézmûves kört szerveznek gyermekeknek. A fiúknak bemutatót tartanak az õsi magyar harcmûvészet, illetve a BARANTA megismeréséhez, tradicionális, õsi magyar, viszszacsapó íjjal történõ íjászatot gyakorolnak; karikás ostorral, fokossal, fustéllyal, rövid bottal való bánásmód, övbirkózás, lándzsa használatának a bemutatása történik. A lányok õsi magyar motívumokkal díszített ajándéktárgyak, nyakba akasztható amulett-tartó, ékszertartó doboz elkészítésének a módját tanulhatják. A rendhagyó történelemórán a magyar népmûvészet díszítõ motívumairól, jelképeinkrõl, elfelejtett mesterségekrõl, a rovásírásról tartanak elõadást. Tervezik az elemzéssel záruló mesemondást, a régi és a jelenlegi harcmûvészetrõl szóló elõadást, népi játékok megismerését. A tábortûz mellett dobolás, csörgõzés, éneklés szerepel a kétnapos programban. A szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt, jelentkezni lehet Kisiratoson Gaic Irénnél és Németh Emesénél. Részvételi díj 15 lej, az alapanyagokra. (B)
Mozi
Arad: DACIA Oceans Thirteen A játszma folytatódik (am) 11 14 17 20 (280-224). ARTA Venus (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
15
33
utána társaságitánc-bemutató, reggelig tartó bál a Roller együttessel. Július 29-én, vasárnap: 10.30 istentisztelet a feketegyarmati református templomban, 12 sportvasárnap a környezõ községek focicsapatainak részvételével a nagyzerindi futballpályán, 21 koncertprogram a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola udvarán az Ilegal Habit (Nagyvárad), a Lukasso (Székelyudvarhely) és Kozmix (Budapest) együttesek közremûködésével, 24 tûzijáték, 1 koncert az Insect együttessel, majd hajnalig tartó buli. A szervezõk mindenkit helybõl, közelrõl és távolról szeretettel várnak. K. K.
R
22
26
32
E
8
19
23
nyitják a Balogh Ernõ természetfotóiból összeállított kiállítást. A rendezvény záró mozzanata a Balogh család találkozója egyházi, tudományos, kulturális és közéleti személyiségekkel, valamint az erdõhegyi rokonsággal, elõbb azonban sor kerül az erdõhegyi templom falán elhelyezett Balogh Ernõemléktábla leleplezésére. Az emléktábla kivitelezõi Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászmûvész és Kátai Lajos nagyzerindi kõfaragó.
New York:
18
29
37
7
14
21 0
25
6 11
12
(B)
Zerindi és feketegyarmati falunapok
Arad A hétvégén tartják az immár hagyományos falunapokat Nagyzerind községben, ezúttal elõször Zerindi és feketegyarmati falunapok elnevezéssel. A kétnapos rendezvénysorozat programajánlata: Július 28-án, szombaton: 11 óra fogathajtó-verseny a feketegyarmati futballpályán, 12 óra indul a bográcsfõzõ-verseny a feketegyarmati futballpályán, 14 óra íjászverseny a feketegyarmati futballpályán, 16 óra a fogathajtó-verseny eredményhirdetése, 17 óra a bográcsfõzõverseny kiértékelése, 21 órától a nagyzerindi kulturotthonban nóta és operett Sülyi Károly és Márkus Ica (Budapest) elõadásában,
1
istentisztelet, majd a közös ebéd után 15.30 órakor indul az ünnepi mûsor, fellép a simonyifalvi Leveles néptánccsoport, a fazekasvarsándi Spicul román együttes, a Kisiratosi Férfikórus, a Zimándújfalui Asszonykórus, a zimándközi Napsugár tánccsoport és a szegedi Rock-csapat. Konferál Drágán Brigitta és Negruþiu Éva. Az ünnepi mûsort szabadtéri buli követi. A szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
Emléktábla dr. Balogh Ernõnek Erdõhegyen
Krassó-Szörény borús Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
A Tartuffe Arad megyében
Zimándközi napok másodszor
Változékony idõ
Dow Nasdaq FTSE* DAX* CAC* SENG* NIK* BUX* BET*
13 747,92 2642,17 6454,30 7692,55 5837,11 23 362,18 17 858 29 337 10 446,01
ì ì î î î î î î î
0,23% 0,09% 0,68% 1,46% 1,19% 0,47% 0,80% 1,27% 3,40%
9
Horoszkóp
m
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
Egy fontos üzleti kapcsolatot könnyen tönkre tehet egy túl heves vita. Fogja vissza magát, ne legyen felelõtlen. Az estét egy kellemes hangulatú összejövetelen töltheti barátaival.
Fiatal ismerõsét próbálja meg érteni! A generációs különbségek ellenére, ha más szemszögbõl nézi a helyzetet, könnyen megy! Így baja orvoslására is hamarabb megtalálják az eszközt! Ma is a pénzé lesz a fõszerep, fõleg,ha más emberek is Önhöz fordulnak tanácsért. Ha jól ügyeskedik, könnyen nagy haszonra tehet szert. Új barát vagy barátnõ jelenik meg az életében. Úgy érzi, tökéletesen összeillik vele, és kapcsolatuknak köszönhetõen a saját személye és gon dolkodásmódja is sokat fejlõdik.
Ne adjon lehetõséget arra, hogy bárki is megkritizálja a mai nap! Ha mégis megtörténik, közölje bírálóival, hogy nézzenek körül a saját házuk táján! Véleményt csak utána mondjanak!
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Szerelmével egyre kevesebbet látják egymást, és emiatt eltávolodnak egymástól. Ha õszintén megnyílnak a másik elõtt, közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ma nem lesz könnyû dolga, ugyanis nagyon önfejû és beképzelt emberekkel kell tárgyalnia. Okos döntés lenne, ha végre megszabadulna feleslegessé vált holmijaitól.
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Valószínûleg ma egy érdekes ajánlattal keresik meg. Ha nem így történik, akkor Önnek támad egy szokatlan ötlete. Ezt azonnali hatállyal igyekezzen megvalósítani! Párkapcsolata remekül alakul, mostanság mindenben közös hullámhosszon van partnerével. Óvakodjon a munkahelyi spekulánsoktól.
Egyre inkább megcsömörlik jelenlegi helyzetétõl. Ha sikerül jobb állást találnia, akkor ma talán beadja a felmondását. Biztosnak érzi magát a jövõt illetõen.
20.15 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7293 eurót, 120,28 japán jent, 0,4875 angol fontot ért.
Féltékeny valakire a baráti társaságában, de ezt nem meri neki elmondani. Este ne találkozzon ezzel a személlyel, menjen inkább máshová.
Valutaárfolyam tegnap
HALAK x (febr. 20.márc. 20.)
$ RNB 2,2788 RKB 2,2050/2,3150 RFB 2,2190/2,3060 Sanpaolo IMI Bank 2,2400/2,3000 Raiffeisen Bank 2,2150/2,3000 Feketepiac 2,2400/2,2800
EURÓ 3,1323 3,0800/3,1700 3,0810/3,1810 3,0900/3,1600 3,0800/3,1600 3,1000/3,1300
HUF 100 Ft/1,2695 0,0122/0,0132 0,0120/0,0132 0,0115/0,0135 0,0118/0,0135 0,0127/0,0129
Egy otthoni vita során könynyen megbánthatja azt, akit a legjobban szeret. Ahelyett, hogy makacsul bizonygatná a saját igazát, próbálja meg kiengesztelni társát.
A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Csütörtök, 2007. július 26.
Hirdetés
Csütörtök, 2007. július 26.
Hirdetés Jókívánságok n Kisiratosra Takács Annának névnapja alkalmából minden elképzelhetõ jót, erõt, egészséget, hosszú életet kíván Loránd, Timi és az egész Hanyecz család. n Pécskára Koncsek Anna ny. óvónõnek névnapja alkalmából jó egészséget, sok boldogságot kívánnak szeretettel a nyugdíjas klub tagjai. n Pécskára Lelik Anna ny. óvónõnek még sok, boldog névnapot, jó egészséget kíván sok szeretettel Rózsika. n Pécskára Hajós Annának boldog névnapot, jó egészséget, sok örömet kívánnak szeretettel a nyugdíjas klub tagjai. n Pécskára Arghir Sinka Rozáliának még sok boldog születésnapot, 60 szál rózsát küldenk szeretettel a nyugdíjas klub tagjai. n Szentleányfalvára Zabán Pannikának még sok boldog névnapot, erõt, egészséget kíván Erzsike, Tibi és családjaik. n Szentleányfalvára Zabán Pannikának névnapjára gratulál, és minden elképzelhetõ jót kíván a Hegedûs és Bulcu család. n Kisiratosra P app Annának névnapjára sok boldogságot, örömet kíván az életben férje, Laci, fia, László, leánya, Annamária. n Kisiratosra P app Annának névnapja alkalmából minden elképzelhetõ jót, jó egészséget kívánnak az életben anyósa és apósa. n Fakertre Medelet Klaudiának 14. születésnapjára jó egészséget, sok boldogságot és minden álma megvalósulását kívánja mama és tata Fakertrõl. n Majlátra Albert Annának nagyon sok boldog névnapot kíván fia, menye és unokái. n Nagyiratoson Csillám Anikót névnapja alkalmából köszöntik szülei, gyermeke, Renáta és Adrienn. n Zimándközre Kreitler Annának névnapja alkalmából Istentõl áldott
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENTMEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
életet, erõben, egészségben eltöltött éveket kíván sok szeretettel a család, testvére, sógora Szapáryligetrõl. n Kisjenõbe P etrocki Annának és Anikónak névnapjuk alkalmából erõt, egészséget kíván, egy csokor virággal gratulál Vezér koma és komaasszony. Isten éltessen! n Ótelekre Szabó Anna ny. tanítónõnek névnapja alkalmából sok szeretettel és barátsággal gratulál a Sipos család. n Ságra Hutyán Annának névnapja és születésnapja alkalmából jó egészséget és örömteli szép esztendõket kíván fia, menye, a család és temesvári barátai.
Adásvétel n Eladó Békés megyében, Orosházán, a belvárosban, a Kós Károly utca 18. szám alatti polgári családi ház. 4 szoba, fürdõszoba gázfûtéssel, szárazkapu bejáró, üzlethelyiség, melléképületek. Irányár 16 millió Ft. Telefon: 06/68/ 413-662. n Eladó 1987-es gyártmányú Peugeot 309 GT személygépkocsi. Telefon: 0722-648-782. n Eladó BMW 318 személygépkocsi, 1981-es gyártmány. Irányár 500 euró. Telefon: 0727223-071. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon az Eminescu utca 25. számú házban kétszobás, összkomfortos lakás. Hívható telefonszám: 0256/360-810, mobilszám: 0730-767-409. n Eladó kertes ház Tornyán a 375. szám alatt. Telefon: 0741-242-131. n Eladó könyvszekrény és íróasztal olcsón. Telefon: 0357/412144, 0729-376-973. n Eladók régi könyvek, térképek, atlaszok, Alba Lux 9 és Szlatinka mosógép, Vesta sparherd kitûnõ állapotban, mûholdvevõ. Telefon: 0257/210-622. n Veszek régi könyveket, levelezõlapot, mozsarat, szénvasalót, kávédarálót, mérleget, lámpákat, szódásüveget és mindenféle régiséget. Telefon: 0257/ 210-622. n Eladó családi ház a Rácfertályban. 3 szoba, konyha, mellékhelyiségek. Víz, gáz bevezetve. Telefon: 0257/283-385. n Eladó gála, 41-es tiszti csizma sámfával, 4 db ötliteres demizson. Telefon: 0257/256-210. n Eladó nagy tányéros parabolaantenna + 15 méter magas tévéantenna. Veszek aragázbödönt és szódavizes bödönöket. Telefon: 0257/282-493. n Eladó Oltcit Club gépkocsi alkatrészekkel olcsón, 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, nyári nyugszék. Telefon: 0257/282-493. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán, a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon: 0257/258-576. n Eladó ruhafogas (80x130 cm). Kovácsoltvas és fa kombináció. Telefon: 0257/232-339, délután. n Eladó 4244-es méretû menyasszonyi ruha jutányos áron. Csipkébõl és tüllbõl készült. Telefon: 0722-499-798, 0357/410463, 0744-128-175. n Alkalmi vétel! Eladó 10 000 m2 -es telek Iratos bejáratánál.
Alkalmas házépítésre, privatizációra. Telefon: 0257/454-092. n Eladó olcsón hatkarú csillár (bronz utánzat), szépirodalmi és ponyvaregények. Telefon: 0356/ 414-083, délután és este. n Eladó 1888 m 2 -es telek a Szurdok-tó partján, gyönyörû természeti környezetben. Út és villanyáram van, ideális panzió létesítésére is. Hívható telefonszám: 0766/332-823. n Eladó fehér -fekete Diamant 163-as televízió 20 lejért és automata mosógép 100 lejért. Telefon: 0356/414-083 délután, este. n Eladok régi magyar regényeket olcsón. Telefon: 0356/414-083 délután, este. n Eladó nagy ház melléképülettel és kert Majláthfalván, a fõutcán. Érdeklõdni a 0356-441-001-es, 0751-019-265-ös telefonszámokon. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, többrészes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, por szívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. n Nagyenyeden, az Ebháton eladó befejezés elõtt álló, hõszigetelt, négyszobás (két fürdõszoba, konyha, garázs) családi ház. Telefon: 0720-527-942. n Resicabányán a Laminoarelor utca 45. szám alatti több lakrészes családi ház mûködõképes kolbászfüstölõvel eladó. Telefon: 0256/392-849. n Marosújváron 3 szobás (90 m2-es) földszinti tömbházlakás sürgõsen eladó. Irodahelyiségnek ideális. Telefon: 0742-039-116. n Nagyenyeden olcsón eladó konyhakredenc, dívány két fotellel, éjjeliszekrény, 2/1m-es tükör, képeslapok, könyvek, régi folyóiratok. Telefon: 0742-039-116. n Nagyenyeden jó állapotban levõ topolya (jegenyegyökér) hálószo-
babútor néhai Lõrincz Mihály munkája jutányos áron eladó. Telefon: 0742-067-611, 0258/862021.
Állásajánlat n Kamionsofõrt alkalmazok Pécskán. Érdeklõdni a 0744812-518-as telefonszámon.
9258102
n Cukrászda, péksüteményüzlet, kávézó tapasztalt eladó-felszolgálókat alkalmaz. Telefon: 0722-663-273, 0722703-417. 12226 n Aradi cég rakodómunkásokat keres. Fizetés 700 lej + ebédjegyek. Telefon: 0357/ 422-959.
n Temesváron csemperakásra keresek olyan személyt, aki jótállást vállal munkájáért. Telefon: 0723/346-521. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804.
11
n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között. n Reflexo- és testmasszást vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén a kliens lakásán is. Telefon: 0742-514-261. n 1952-ben Nagyenyeden végzett tanítóképzõsök találkoznak 2007. augusztus 25-én. Jelentkezés augusztus 10-ig, naponta 18 órától. Szakács József, telefon: 0258/860-404.
C SAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
n Nõi és férfi munkaerõt veszünk fel Magyarországra. Telefon: 0036-20-46-70-993. n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Különféle n Aradon lindab tetõszerkezet építését, vasszerkezetek, gipszkarton, sandwich panel szerelését vállaljuk. Telefon: 0745-614-768. 4968 n Gondozót keresünk járóbeteg mellé a Vlaicu városnegyedbe. Díjazás megegyezés szerint. Telefon: 0724-384-046. 12219
n Aradon állandó vagy nappali betegápolásra szerény nénit keresünk. Szállást és ellátást is biztosítunk. Telefon: 0729-063119. 12222 n Megbízható, komoly személy jelentkezését várom, 7 éves gyermek és mozgássérült, idõs beteg felügyeletére, szombat és vasárnap kivételével, napi 8 órára. Telefon: 0724-929-120 vagy 0357/ 424-443, 19 óra után. n L akást vagy garzont bérelnék egy hónapra. Telefon: 0722-566521. n Nem dohányzó diáklányt vagy munkáslányt keresek albérletbe. Külön szoba, tiszta lakás a Vlaicu negyedben. Telefon: 0257/229531. n Kiváló házõrzõ, egyéves, nõstény kutya állatszeretõ gazdát keres. Telefon: 0357/802-505, 0730-413-040. n Jegyelõvétel és társasutazás a Szegedi és Gyulai Szabadtéri Játékokra! Telefon: 0257/254-616, 0357/411-825, 0745-860-111. n Fiatal, komoly házaspár egy gyermekkel, lakás ellenében eltartana idõs személyt. Telefon: 0357/801-198-as vagy 0724-525408. n Vállalok rolójavítást, fel újítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Te lefon: 0740-257-239, 0744-987786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111.
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJATKÓ PÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS . Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0 )255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Csütörtök, 2007. július 26.
Jelenidõ l Hirdetés
Megismétlik a színházigazgatói versenyvizsga szóbeli szakaszát
Temesvár A Marosvásárhelyi Táblabíróság jóváhagyta a Hargita Megyei Törvényszék elsõ fokon hozott ítéletét a Szabó K. István, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház jelenlegi fõrendezõje által a Temesvári Polgármesteri Hivatal ellen benyújtott perben, és mivel az ítélet megfellebbezhetetlen, újból meg kell szervezni a tavaly februári igazgatói versenyvizsga szóbeli szakaszát. Az elõzményekhez hozzátartozik, hogy a Demeter András távozásával megüresedett színházigazgatói tisztségre hárman jelentkeztek: Szász Enikõ társulati tag, a Temesvári Magyar Nõszövetség elnöke, a megyei RMDSZ mûvelõdési alelnöke, Szabó K. István, akit Demeter néhány hónappal korábban szerzõdtetett Székelyudvarhelyrõl fõállású rendezõnek, és Horányi László, az Esztergomi Várszínház Mûvészeti vezetõje, a Magyar Játékszíni Testület elnöke. Hármójuk közül a zsûri Szász Enikõ pályázatát találta a legjobbnak, az eredményt viszont Szabó K. megóvta,
majd miután ezt visszautasították, pert indított a versenyvizsgát lebonyolító polgármesteri hivatal (a színházfenntartó intézmény) ellen. A rendezõ egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a
Szabó K. István nyertesnek nem volt menedzseri tapasztalata elõadómûvészeti közintézmény élén (ami kizáró jellegû feltétel volt), másrészt a vizsga szabályosságát kérdõjelezte meg, ugyanis a pályázatok szóbeli
Mossák az emlékmûvet Arad A fotó láttán azt mondhatnánk: végre. Végre mi is elérkeztünk oda, ahová mások már rég: idõnként lemossák a városok szobrait, emlékmûveit, sõt épületeit. Felvételünkön a Megbékélés parkjának román emlékmûvét mossák. Legközelebb a létrás kocsit egy kicsit arrább kellene tolatni: a zászlórúdon lévõ magyar zászlót immáron két darabban lengeti a szél, mert (valószínûleg a varrás mentén) a zöld színû sáv elszakadt a piros-fehértõl.
megvédésén hiányzott az Ugyanaz kell legyen a szeegyik bizottsági tag, neve- mélyi összetétel, egyeztetni zetesen Ioan Cojocari városi kell a bizottság tagjaival, jegyzõ, és az összetétel vál- emiatt hetekbe, hónapokba tozásáról nem értesítették a telhet tette hozzá. Az jelentkezõket. Emiatt a Har- elöljáró egyébként korábban gita Megyei Törvényszék úgy nyilatkozott a Nyugati Jemárciusban szabálytalannak minõsítette a lebonyolítást, és a szóbeli de nem az egész versenyvizsga újraszervezésére szólította fel a polgármesteri hivatalt (a felperes többi vádpontját visszautasította a bíróság). Az intézmény élt a fellebbezés lehetõségével, a vásárhelyi ítélõtábla viszont júniusban jóváhagyta az elsõ fokon hozott dönSzász Enikõ tést. Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármes- lennek, hogy személy szerint ter érdeklõdésünkre el- elégedett a mostani igazgató mondta, hogy alávetik ma- tevékenységével, és meggukat a bírósági ítéletnek. gyõzõdése, hogy jobban elNincs más választásunk, látja a feladatot olyasvalaki, akármilyen körülményes is aki több mint húsz éve tagja lesz újra megszervezni. a társulatnak, mint egy olyan
A környezetvédelmiek újra figyelmeztetnek
A száraz tarló szabálytalan égetését büntetik!
Arad Tegnap újra figyelmeztettek a környezetvédelmiek a száraz tarló égetésének feltételeire, fõként, mert az elmúlt hónapokban több esetben komoly környezetszenynyezést okoztak a gyújtogatásokkal. Dana Dãnoiu, a megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója szerint a törvény szigorúan leszögezi: a száraz tarlót, növényzetet csak akkor lehet felgyújtani, ha ezt egy növény-egészségügyi intézkedés kéri vagy ezzel egy fertõzõ betegséget akarnak megállítani. Az ügy-
nökség csak ezen feltételek mellett adja ki az illetõ személyeknek az engedélyt. A száraz tarló égetéséhez szükséges a sürgõsségi felügyelõségnél letett nyilatkozat, a környezetvédelmi gárdához beadott értesítés, a növényegészségügyi igazgatóság betegségeket igazoló dokumentuma és a polgármesteri hivatal engedélye. Szigorúan tilos az aratás után visszamaradt száraz növényzet felgyújtása, ha ez csupán a terület megtisztításának céljából történik!
SÓLYA R. EMÍLIA
személy, aki egy éve került ide. Szabó K. István szerint nem beszélhetünk jelenlegi igazgatóról, mert az ítélet következményeként Szász Enikõ kinevezése semmisnek nyilvánítható, az igazgató kiléte tulajdonképpen függõben maradt. Az érintett az ítéletet nem kívánta kommentálni, de az igazgatói tisztségébõl való esetleges felfüggesztése szerinte szóba se jöhet, mert nem az eredményt, hanem csak a vizsga egy szakaszát nyilvánították semmisnek. Bármikor is legyen a versenyvizsga, sejthetõ, hogy ugyanaz a bizottság nem fog változtatni a múlt februári sorrenden. Valószínû, de ez nem foglalkoztat. Sokkal nagyobb erkölcsi elégtétel számomra, hogy a bíróság igazat adott nekem nyilatkozta Szabó K. István. Az esélyeket Szász Enikõ sem latolgatja. Ez van, az ítéletnek alávetem magam. Addig is végzem a dolgomat, és készítem elõ a következõ évadot mondta.
PATAKY LEHEL ZSOLT
Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF