1

Evangéliumi Gyermek- és Ifjúsági lap 2003/1

Kedves Gyerekek! Örömmel közlöm veletek, hogy országosan is útjára bocsátjuk a „Fénysugár” c. evangéliumi gyermek-, és ifjúsági lapot, amely eddig csak a pécsi gyülekezetben jelent meg. Ezután háromhavonta egyházunk minden gyülekezetébe eljuthat a kedves kis gyermeklap azokhoz, akik megrendelik azt. Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy adott nővéreket, akiknek a szívére helyezte ezt a munkát. Imádkozzatok értük velünk együtt, hogy a jó Isten áldja meg őket sok találékonysággal, erővel és bölcsességgel a ti javatokra… Kint a világban sok rossz hatás ér benneteket és a gonosz tombol ellenetek. A Sátán azt akarja, hogy ne szeressétek az Úr Jézust és a mennyei Atyát, és így ne jussatok a szép Mennyországba. Ő rosszat akar nektek! Azt akarja, hogy ne legyetek boldogok már itt a földön sem! Isten viszont boldoggá akar tenni titeket minden nap, és azt szeretné, ha az Ő szavára hallgatnátok, és nem a Sátánéra. A Sátán Isten ellensége és a tiétek is! Tudom, hogy mindannyian szeretnétek egyszer a Mennybe jutni, ahol az Úr Jézus is van, Aki szeret titeket. Ez a kis újság is vezető, fénysugár akar lenni számotokra a Menny felé vezető úton, a keskeny úton! Gyermeknyelven akarja hirdetni nektek az örömhírt, hogy Jézus Krisztus szereti a gyermekeket, és egy napon a Mennybe akarja vinni őket. Azt is megtudhatjátok, hogyan lehetséges ez… Sok bibliai történetet, missziós történetet, verseket, rejtvényeket, érdekes dolgokat fogtok találni az újságban. Ha rendszeresen olvassátok ezt a lapot, akkor az Úr Jézus szól rajta keresztül hozzátok, és segít Istennek kedves és tetsző életet élni. Ha pedig engedelmeskedtek is, akkor ti is fénysugarak

lesztek más gyermekek – sőt, felnőttek! – számára is. Mutatjátok az utat a Menny felé! Adjátok tovább másoknak is a lapot olvasni! Ha vannak ötleteitek, jó kis történeteitek, találós kérdésetek, bizonyságotok, akkor szívesen vesszük, ha bekülditek a lap hátulján található címre. Legyetek Ti is kis munkatársai a lapnak, mások építésére és az Úr Jézus örömére! Kívánom szívemből, hogy az Úr Jézus nagyon áldja meg mindannyiótok számára ezt a gyermekújságot, hogy sok örömötök teljen benne! Valóban „Fénysugár” legyen számotokra a keskeny úton! Szeretettel: Pozsgai Józsefné Klári nővér

Ablakomon kitekintve Munkám közben jól esik ki-kinéznem konyhám ablakán. Ez az én „képernyőm”, amely sok mindenre megtanít. …most aranyosan süt a nap. Felvidít ez a ragyogás. A két ablakszárny mögött méhecske zümmög. Valahogyan odakerült. Kiengedem. Fogalmam sincs, mit keres, hiszen csak néhány napja kezdődött ez a ragyogás. – De minden megmozdult. Más lett. Mindent magával ragad ez az erő. Ablakomból három kertre látok. Télen csupasz fákon éhes madarak ültek, csillogó szemmel lesték naprólnapra, mit teszek eléjük… Nagy család mellett nem sok idő jut sétákra, de ami a természetben történik, ez a három kert nekem mind megmutatja. De nemcsak a tavasz híradását, olyan üzenetet is, amit magamban el nem hordozhatok… Az első kert – szinte egyik napról a másikra megszépült! Kitisztítva, felásva, elgereblyézve fogadja a felülről jövő áldást, a napfényt és az esőt. A második kertben is elkezdődött a mozgás, sürgés-forgás, hangoskodás. 2

Szalonnát is sütöttek. Jól telt el a hétvége. – A kertben azonban mindennek kevés a látszatja! A harmadik kertben a gaz a kerítés fölé magasodik. Szárazon zörög a napsütésben. Tudom már előre – hiszen máskor is így tették – jó meleg időben majd kihuzigálják az óriási parajokat. – Amikor máshol már zöldell minden. Ennek a kertnek a legnagyobb látványa a – tűz! Ropogva, sisteregve ég a kert termése. A gaz! – Aztán kezdődik minden elölről. Ez a három kert ma megmérte az életemet! A GAZDA jól kihasználja a kedvező alkalmakat – mutatja az első kert – egyet sem mulaszt el. Néhány biztató sugár – fújhat a hideg szél is – Ő már készíti a talajt. Az ilyen kertben látható lesz minden áldás, mert készen van az áldás fogadására! Mennyi áldás árad rám naponta?! Készen van-e a szívem ezeknek fogadására, hogy láthatóvá váljanak bennem, gyümölcsözővé tegyék életemet? Lehetőségek… lehetőségek… - Mennyit adott és ad az Úr naponta… - mi látható ezekből rajtam? Életem gyümölcsei rámutatnak-e az áldást osztogató Istenre? – Vagy a harmadik kert tűzre váró termése terem bennem? Nézem-nézem a három kertet, és önkéntelenül fohásszá formálódik bennem a látvány: Istenem, add, hogy élni tudjak a kegyelem adta lehetőségekkel! Segíts hasznosítani minden jó alkalmat, add, hogy áldásaid láthatók legyenek rajtam! Hetényi Lajosné

Bibliaóra fiataloknak A pünkösdi csoda Nem is olyan régen ünnepeltük a feltámadás ünnepet. Mi is történt akkor? Isten annyira szeretett téged, engem és minden embert, hogy az Ő Fiát, Jézus Krisztust elküldte hozzánk, értünk. Azért kellett, hogy elküldje, mert mi mindannyian bűnös embernek születtünk. Ha ebben a helyzetben maradnánk, nem mehetnénk Istenhez. Isten gyűlöli a bűnt, de az embereket szereti. Jézus Krisztus magára vállalta a mi bűneinket és meghalt helyettünk. De nem véglegesen halt meg, hanem harmadnapra feltámadt. 3

A feltámadás után még egy ideig a földön volt és sok embernek megjelent. De negyven nap után visszament Istenhez. A tanítványainak azt mondta, hogy elmegy, de fog küldeni valakit maga helyett addig, amíg a mennyben újra együtt nem lehet velünk. Ez az ígéret nemcsak a tanítványoknak szólt, hanem nekünk is. Jézus, mielőtt visszatért a mennybe, azt mondta a tanítványoknak: Elküldöm reátok a Szent Lelket. Maradjatok Jeruzsálemben! /Lukács 24:49./ A tanítványok, akik ott voltak, amikor Jézus felemelkedett és a mennybe elment, visszatértek Jeruzsálembe, engedelmeskedtek Jézusnak. Együtt maradtak - mint mi most az Istentiszteleten és a gyülekezetben - sokat imádkozva várták Jézus ígéretének beteljesedését. Amikor pünkösd napja eljött, együtt voltak a jeruzsálemi gyülekezetben mintegy 120-an. Hírtelen nagy zúgást hallottak, amelyet az egész házban lehetett hallani. Istennek ereje, Szent Lelke betöltötte az egész házat, mindazokat, akik a gyülekezetben voltak. Új nyelveken imádkoztak és dicsőítették Istent. Ez a Valaki a Szent Lélek. Ezek az emberek, akik eddig féltek, nehogy őket is megöljék, mint Jézust, most már félelem nélkül kiálltak az emberek elé és beszéltek nekik Jézus Krisztusról. Új erőt kaptak, amire nagy szükségük volt. De akkor csak azok kapták, akik a jeruzsálemi gyülekezetben voltak. Vajon nekünk is szükségünk van erre az erőre? Kérhetjük ezt az erőt? Ha igen, akkor hol kaphatjuk meg? Jézus nemcsak az akkor élő tanítványainak ígérte meg a Szent Lélek erejét és vezetését, hanem minden embernek, neked is, meg nekem is, mindazoknak, akik kérik tőle. Hiszen e nélkül az erő és vezetés nélkül gyengék lennénk és eltévednénk a menny felé vezető úton. Jézus azt mondta a tanítványoknak: maradjatok Jeruzsálemben! Jeruzsálem a gyülekezetet jelképezi. Aki a gyülekezetben marad és imádkozik ezért az áldásért, annak Isten megadja. Péter apostol, aki félelmében előzőleg megtagadta Jézust /Márk 14:66-72/, most Istennek erejével bátorsággal kiált sok ember elé és hirdette: "...térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát." Ekkor háromezer ember fogadta be szívébe Jézus Krisztust. Ha Isten felruház ezzel az erővel téged is, akkor a te beszédedre is befogadhatják mások Jézust megváltójuknak. Ez a csodálatos esemény a Bibliában, az Apostolok Cselekedeteiben van leírva a második részben.

Isten áldjon meg titeket! Szeretettel: Szabóné Ildikó nővér 4

Folytatásos történet Fehérke A nyájban Tikkasztó nyári este volt. A bárányok fáradtan botorkáltak át a réten. Ezen a napon különösen hosszú volt az út, a szokástól eltérően rájuk esteledett, mielőtt a karámba értek volna. Ilyen is ritkán fordult elő, mert a Pásztor mindig pontosan, időben, besötétedés előtt ért a karámba, mivel a vadállatok a sötétben indultak el vadászni, és messziről megérezték a bárányok szagát. A bárányok nem szerették a sötétséget. Összébb húzódtak, szorosan egymáshoz bújtak, legszívesebben szaladtak volna, de nem lehetett Csendes miatt. Csendes vemhes volt. Lassabban ballagott a szokásosnál, nehezen cipelte már a terhét. Meg-megállt, le-lemaradozott. Ezért haladtak lassabban, s utolérte őket az este a réten. Különösen a szélen haladók féltek. Fejüket előre tartva figyelték a Pásztort, aki előttük ment és szelíd, kedves hangon biztatgatta őket. Tudta, hogy az egyre erősödő sötétségben nehezen látják a bárányok őt, ezért hosszú botját hátranyújtotta, és gyöngéden meg-megveregette a hátukat. Ez biztonságérzetet adott nekik. Hallották a hangját, érezték hátukon a bot érintését, tudták, amíg a Pásztor ott van, nincs veszedelem, tehát botorkáltak tovább, egymáshoz lapulva, hangtalanul. A halvány holdvilágban olyan volt a nyáj, mint egy némán hömpölygő, sötét gomolyag. Végre feltűnt a karám! A Pásztor megállt, lerakta tarisznyáját, és kinyitotta az ajtót. Megálltak. Nem rohantak, nem tolakodtak be az ajtón, hanem türelmesen vártak. A Pásztor az ajtóban állt, és minden juhához volt egy-egy szava. Mindegyik megállt előtte, ránézett, mielőtt belépett volna a karámba. - No gyertek, kedveseim! Elfáradtatok, ugye? Különösen te, Kisöreg – s rátette kezét az előtte álló juh fejére – nehezen bírnak már a lábaid. – Aztán jött a második, harmadik, sorban egymás után mind. Valamennyit a nevén szólította, fejükre téve kezét. - No, Böködős, egész úton összeférhetetlenkedtél, lám, meg is sérült az orrod. 5

Míg egyhez beszélt, a többi várt, állt némán a helyén, csak akkor indult, ha rá került a sor. - Te kis Gyámoltalan, még most is reszketsz… nyugodj meg… itt már nem érhet semmi baj! Itthon vagyunk. - Hogy nézel ki, Merész!… Mutasd, hány sebed van! – vizsgálgatott a Pásztor egy szép, erős juhot. – Más a bátorság és más a vakmerőség, ezt még meg kell tanulnod! A juhok lassan mind bejutottak a karámba, mindegyik megkereste a maga helyét, megálltak várakozva, türelmesen. - Gyere csak, Izgága, veled számolnivalóm van! – emelte fel a fülét egy nyugtalan szemű juhnak. – Mondd, miért kell mindenkiben rosszat keresni? Mindig a csúnyát látni és mondani, mikor annyi a szépség ebben a csodálatos világban. Ezért vagy mindig keserű és bizalmatlan. Na, eredj… - Fáj még a lábad, Sántika? Utolsónak maradt Csendes. Fáradtan, kimerülten állt meg a Pásztor előtt, aki érezte, hogy remeg, amint a kezét a fejére tette. - Hát te, Csendes?… – A Pásztor hangja olyan lágy és szeretettel teljes volt, hogy Csendes minden baját elfelejtette, csak azt kívánta, bárcsak így maradhatna mindig a Pásztor keze a fején. Boldog melegség járta át egész testét. – Már nehezen cipeled, ugye? Pihenj le szépen! – Csendes nehézkesen indult a bogáncsokkal és tüskével teli Rendetlen után, akit most is megszidott a Pásztor hanyagsága miatt. A Pásztor becsukta a kaput. Ráillesztette a nagy fareteszt, és hozzálátott szokásos esti munkájához. Olajat és tiszta forrásvizet készített elő. Leült egy nagy kőre és juhai egyenként eléje járultak, megvizsgálta őket alaposan. A szemükből kimosta a port, sebeiket olajjal kenegette, gyógyítgatta, bundájukat megtisztította, közben beszélgetett velük kedvesen, türelmesen. Jól ismerte juhait. Tudta, melyiknek milyen a természete, mi a bánata, öröme. Ez az esti meghitt beszélgetés a Pásztorral négyszemközt a nap legkedvesebb része volt. Ha a Pásztor készen volt a kezeléssel, megmerítette a tiszta forrásvízből az edényt, ihatott a kifáradt juh, amennyi csak jólesett neki. Azután a helyére ment, lefeküdt és nyugodtan aludt. Mikor a Pásztor az utolsó juhával is végzett, még egyszer megnézte Csendest, aki halkan nyöszörgött. - Itt az időm – nézett kérőn a Pásztorra. – Segíts, kérlek! – tekintetében bizalom volt. - Jól van, Csendes – hajolt le hozzá a Pásztor – veled maradok, nem lesz semmi baj! 6

A hold bevilágította a karámot, hallatszott a juhok egyenletes szuszogása és Csendes keserves nyögései is. És ezen a békés, holdvilágos éjszakán megszületett egy kis bárányka. Egyszerre csak felkiáltott a Pásztor: - Idenézz, Csendes! Ez aztán a gyönyörű barika! Milyen szép, erős! És milyen fehér a bundája! – A holdfényben felemelte az újszülött bárányt, mire az ijedten bégetni kezdett. – No, ne sírj, kis fehér báránykám – nyugtatta a Pásztor. - Ó, mutasd, hadd nézzem… - Nézd csak, Csendes… itt a fiad – ezzel a Pásztor elé tette. Csendes boldogan nyalogatta, csókolgatta. - Köszönöm, Pásztor… milyen aranyos… fehér szőrű. Fogadd a nyájadba, Pásztor! Te vagy az én Pásztorom, az övé is te legyél! Te adj neki nevet! - Úgy lesz, Csendes. Add ide, hadd mosom meg tiszta vízzel! – Megmosta, megtörölte, tenyerébe vette. - Jól van, no, ne sírj! Legyen a neved Fehérke, mert olyan szép fehér a bundád. – Aztán visszaadta az anyjának. Vigyázz rá, Csendes! Csendes boldogan nyalogatta kis báránykáját. Szíve csordultig volt hálával és túláradó boldogsággal. Mind a ketten megszenvedtek az életért. De most már minden jól van. Erős karám veszi őket körül, kedves, meleg otthon, ahová naponta visszatérnek, ahol biztonság van, csend és békesség. Hűséges Pásztoruknak köszönhetik mindezt, ő gondoskodik róluk, vezeti, óvja, tanítja és nagyon szereti őket. Ismerik is a hangját, szeretik ők is. Felettük a gyönyörű égbolt, a ragyogó csillagok, mellettük testvéreik, a többi juh, bárány, – a nyáj. Csendes elégedett szívvel hajtotta le fejét báránykájára és elaludt. Farkas Jánosné Folyt.köv.

7

A titok A tavaszi napsütésben sétálok a fák között Itt most minden csupa illat, s virágdíszben öltözött. Vajon mi az a nagy titok, mely életre hív rügyeket? Virág feslik a bimbóból, úgy mondják: ez „kikelet”. Sarjad a fű, zöldell a rét, patak vize rám kacag, S kis köveken bukdácsoló hulláma tovaszalad. Amott egy tarka lepke száll vidáman ide-oda. Megkérdezném: Honnan jöttél? Utad merre visz? Hova? *** Sokan mondják: A természet minden csodát maga művelt. Ami csak van, magától lett, kialakult és így remek. – Ó, halljátok ezt nagy egek! E nagy titkot ki fejti meg? — *** Egy kismadár játszi kedvvel ágról-ágra vígan röppen. Halld csak, miről énekel, és dalaival mit üzen? „Áldom és dicsérem Istent, Ki alkotott mindeneket. Dicsőség az ég Urának és alkotó szent szavának! Néki zengek csak éneket, minden napon dicséretet!” E drága örömdalt a fák virágdísszel hirdetik, S a bevonuló Király elé szirmaikat hintik. A szellő ezt súgja fülembe: Nézd a dicső, nagy Királyt! Engedd te is szívedbe, és dicsérd Őt — az ég s föld Urát! Vígan futok a kis patakkal, mert a nagy titok nyitja az enyém, Együtt dalolok a kismadarakkal, már nincs felleg éltem egén! Tudom, hogy él a hatalmas Isten, ki engem s téged alkotott, És egyetlen „Legyen!” szavával ilyen szép tavaszt előhívott. Sárkány Mihályné

Milyen virágocskák nőnek jobban? Ma csütörtök van. Apának ez a szabadnapja. Ezt nemcsak ő élvezheti, hanem az egész család; Zsuzska pedig ma különösen. - Segíthetsz nekem a kertben – hívja édesapja, és maga elé köti zöld kertészkötényét. A kertészkedés apa kedvenc időtöltése. Azt mondja, hogy a kertben piheni ki magát a legjobban. Anya meg boldog; így sok munkától 8

megkímélik őt. A virágágyásokat már a múlt héten felásta és elrendezte. Ma következik a vetés. A városból hozott haza virágmagvakkal teli különböző kis zacskókat. Zsuzska gyönyörködik a zacskókon látható szép képekben, és alig bírja kivárni, hogy mindez a színpompa az ő kertjében virágozzék. Apa felajánlott neki a kertben egy kis sarkocskát, hogy majdan saját virágaiból vághasson. Ekkor lelkesedése határtalanná vált Apa a virágágy egyik végétől a másikig spárgát feszít ki, majd alatta a földön egyenes vonalat húz egy hegyes kis botocskával. Zsuzska mindent utánoz. Egyre csak az édesapját figyeli, hogy biztos legyen benne, helyesen cselekszik-e, aztán jön a nagy pillanat: kikeresheti magának a virágmagvakat! Végül is úgy dönt, hogy minden fajtából vesz egy keveset, hogy a virágágyás minél tarkább legyen. - Lásd, így kell ezt csinálni! – mondja apa, és kezébe vesz néhány magot. Azokat lassan kiengedi az ujja közül, majd a mélyedésen egyenletesen elosztja. Zsuzska igen gondosan utánozza. Amikor minden magot elszórtak, papa földdel betakarja a magokat, és tenyerével elsimítja a földet. - Miért teszed ezt, édesapám? – érdeklődik Zsuzska. - A magot a földbe jól el kell rejtenünk, és a földet kissé rá kell nyomkodni, hogy a madarak ne tudják kicsipegetni. - Természetesen! – bólogat Zsuzska, de olyan csodálkozó szemeket mereszt, hogy papának nevetnie kell. - Mit gondolsz, kinek a virágai nőnek gyorsabban – kérdi apa hirtelen -, a tieid vagy az enyémek? - Hogyan kérdezhetsz ilyet, édesapám – szól Zsuzska szerényen. – Természetesen a tied. Már felnőtt vagy, sokkal jobban értesz hozzá, mint én! - Úgy? De hisz te mindent jól megfigyeltél, és ugyanúgy tettél, mint én! Zsuzska kitart saját véleményénél, hisz magától értetődik, hogy apa virágai fognak gyorsabban nőni. Apa látja, hogy Zsuzska nem jól gondolkodik. Valamit kell neki segíteni. Ezért megkérdi: - Vajon min múlik a növekedés, a kézen, amely a földbe teszi a magot, vagy a magon? Zsuzska elfáradt, leül a kőfalra, és kezeit ölébe rakja. - A kézen vagy a magon? – ismétli meg a kérdést. – Vagy úgy! – Természetesen ez a különbség! Az ő keze kicsiny, apáé nagy, de a mag mindkettőjüknél azonos, gondolja tovább a kérdést. Ekkor apa megszakítja gondolatait, és ezt mondja: 9

- A te magocskáid ugyanabban a zacskóban voltak, mint az enyémek. Tehát? – kérdőn várja, míg Zsuzska megszólal: - Tehát a mindkettőnk által ültetett virágocskák egyformán szépen fognak fejlődni. - Látod – örül apa -, nem a kézen múlik, hanem a jó magvakon. Nézd, Zsuzska, amit ma a kertben dolgoztunk, az jó példa arra, amit az Úr Jézus a Bibliában magyaráz, amikor azt mondja: „A mag az Isten Igéje.” Ha valakinek beszélsz az Úr Jézusról, vagy valaki a Bibliát olvassa, vagy Isten Igéjéről hall egy prédikációt, akkor ez olyan, mint az elvetett mag. Az akkor a szívbe hull… - De nincs virágja – vág szavába Zsuzska. - Persze, nem terem olyan virágokat, mint amit mi vetettünk – ismeri el apa -, de azokat a „virágokat”, melyekről Jézus szól, azokat úgy hívják: szeretet, öröm, békesség és még sok mindennek. Ha Isten Igéjét befogadjuk szívünkbe, akkor mindezek a szép tulajdonságok előtérbe kerülnek, amelyeket egymásban oly nagyon kedvelünk. És akkor nálunk valószínűleg kevesebb lesz a vitatkozás, veszekedés. Nem az a fontos, hogy a magot egy nagy ember, vagy a kis Zsuzska szórja szét, hanem az, hogy maga a mag, „az Isten Igéje” legyen megfelelő. Most apa ujját a magasba emeli, és így szól: - Aztán láss hozzá, hogy ezt a magot jól meg is őrizd, hogy a madarak ne csipegessék el tőled újra! - Most még csak azt kell mondanod – nevet Zsuzska -, hogy a madarakról ez szintén meg van írva a Bibliában. No, nézd csak – csodálkozik apa, nem is tudta, hogy Zsuzskája ilyen értelmes. De ha már tudni akarja, tudja meg! Ezért mondja: - Igenis, ez is benne van a Bibliában, csak más szavakkal. - De hol? – kiált kételkedve Zsuzska. – Ez csak véletlen lehet! - Ez egyáltalán nem véletlen, gyermekem, mindjárt be is bizonyítom neked. – Ezzel bementek a házba, és miután megmosta a kezét, levette a könyvespolcról a Bibliát, és felütötte Lukács evangéliumának 8. részét. Majd ezt mondta: - Itt szó van olyan emberekről, akik hallották az Igét, és a jó magot a szívükbe fogadták – majd így olvassuk: „… de azután eljött az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.” Apa hozzáfűzi: - Látod, én „ördög” helyett „madarakat” mondtam, de egyre megy. A következő vasárnap a testvérek együtt mennek a gyerekórára. Zsuzska nem szívesen tanul meg kívülről Igeverseket, de annál inkább szereti 10

hallani a történeteket, és ma ismét mély hatással voltak rá a hallottak. Ő is feltétlen annyira akar megtanulni Istenben bízni, mint azt egykoron Ábrahám tette. A hazafelé vezető úton találkoznak Nórával. Ez az a kislány, aki Annával annyira szemtelen volt. Zsuzska nem tud jó szívvel gondolni rá, mert aki nővérével szemtelen, az nála is eljátszott mindent. Nóra megvetően végignézi a testvéreket, kezükben az énekeskönyvvel, majd a földre köp. Zsuzska ezt már sokallja. - Te, buta liba – kiált utána, és még különbet is tudna mondani, ha Anna egy oldalbökéssel és a következő szavakkal nem figyelmezteti: - Hallgass! Ez nem a te dolgod! Nóra az én osztálytársam, majd én magam elintézem! Neked nem kell mindenbe beleártanod magad! - Ó, te – szól vissza Zsuzska -, te nem vagy az édesanyám, nem kell úgy fontoskodnod! A vitába Ádám is beleavatkozik, és végül mindhárman rossz hangulatban térnek haza. Zsuzska mindenesetre nem tűri soká ezt a feszültséget. Apát a lakószobában találja. Lassan közelít feléje, karjait a nyaka köré fonja, homlokát édesapja homlokához nyomja, s a padlóra tekintve szól: - Édesapám, magjaimat a madarak kicsipkedték – és arcán nagy könnycseppek gördülnek végig. Annak ellenére, hogy apja rögtön megérti, Zsuzska arcát törölgetve kérdi: - Ezt hogyan érted? - Ó, édesapám – sóhajtozik – hiszen tudod! A jó mag már a szívemben volt. A hazafelé vezető úton azonban veszekedtünk, és most minden kárba veszett! - Úgy? – csodálkozik apa. – Tehát most hiszel a vetőmag hasonlatában, amit nekünk őriznünk és ápolnunk kell? Adok neked egy jó tanácsot! – Zsuzska készségesen bólogat. – Menj most Annához, és mondd meg neki, hogy sajnálod, hogy oly kemény szavakat használtál. Akkor Isten mindezek ellenére áldott vasárnapban részesít bennünket. „…aztán eljő az ördög, és kikapja az Igét az ő szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek!” Lukács ev. 8: 12. Esther Secretan

11

Misszió Lela Egy púpos, elhanyagolt kis nyomorék leányka került a missziós kórházba. Otthon rengeteget dolgozott, szinte mindent ő csinált, amit csak betegsége mellett meg tudott tenni. De köszönetet nem kapott. Anyja kistestvérei miatt nem tudott foglalkozni vele, mostohaapja számára csak teher és nyűg volt. Sokszor egyszerűen arrébb rúgta. Sanyarú sorsa volt Lelának. Most itt van az afrikai kórházban, ahol minden olyan csodálatos. Itt hallott az Evangéliumból történeteket, amiket nagyon szeretett. Dávid, az orvos fia, találta meg őt az utcán, és azóta többször meglátogatta. Most itt ül mellette, és egy saját maga készítette képes könyvet hozott neki. - Csináltam neked egy albumot. – mondta Dávid. Megmutatom a képeket. Remélem, jobban vagy? - Igen, de még nem vagyok olyan egészséges, hogy hazamehessek. Kérlek, mondd meg édesapádnak, hogy én még nem tudok hazamenni! Mondd meg, hogy még fáj a hátam, és kérd meg őt, hogy maradhassak sokáig, nagyon sokáig! Úgy szeretném, ha mindig itt maradhatnék! Dávid nagyot bámult! - Szeretsz itt lenni a kórházban? – kérdezte csodálkozva. – Mindig azt hittem, hogy az emberek szeretnének olyan gyorsan kikerülni innen, amilyen gyorsan csak lehet. Szeretsz beteg lenni? - Szeretetek itt lenni! – mondta határozottan Lela. – Ízlik nekem itt az étel, a nővérek kedvesek, az ágyam puha. De a legjobban az énekek tetszenek, amiket esténként énekelünk, és a történetek, amiket arról az emberről mondanak el, akit Úr Jézusnak neveznek, és én szeretnék addig itt maradni, míg mindent megtudok Róla. Ha még élne, megkeresném, és elmennék Hozzá. Ő meggyógyítana engem. Dávid habozott. Nem tudta pontosan, hogyan magyarázza meg, de érezte, hogy a kislány nem jól értett meg mindent. - Ő él! – mondta rövid szünet után. – Nem láthatod, de most is elmehetsz Hozzá. Én tudom, mert én is elmentem hozzá. Kicsit félszegen beszélt, mert nem tudta, Lela hogyan fogadja ezt az újdonságot. A kislány Dávid kabátjának ujját ragadta meg örömében, szeme ragyogott: - Ő él? Most is? – suttogta – Ezt nem tudtam. Mondd meg, hol van! Hogyan találtad meg? Milyen? Ó, bárcsak én is Hozzá mehetnék! Vagy 12

gondolod, hogy Ő eljönne hozzám? - Hát ez nem így van. – mondta Dávid, és úgy érezte, kissé visszanyerte egyensúlyát. – Nem kell sehová sem menned. Ő mindig egészen közel van hozzánk. Én csak letérdeltem, és imádkoztam Hozzá. Ha te is ezt teszed, ő hallani fog téged. - De én nem tudok letérdelni, nekem az ágyban kell maradnom. – mondta aggodalmasan Lela. - Az nem baj – felelte Dávid. – Ha nem tudsz letérdelni, az ágyban maradsz, és beszélhetsz Vele. Ha igazán szereted Őt, akkor az sem olyan nagy baj, hogy nincsen senkid, hiszen Hozzá fogsz tartozni, az övé leszel! Kérd a nővért, magyarázzon meg neked mindent. Nézd csak, itt van az albumban egy kép arról, amikor Jézus Krisztus feltámad a halálból. Azután a tanítványaihoz ment. Ők persze féltek tőle. Ő megmutatta nekik sebeit, amiket az emberek ejtettek rajta, amikor megölték. Akkor Ő azt mondta tanítványainak: - Ne féljetek! Én élek! – Édesanyám mondta el nekem egyik este ezt a történetet. - Hadd lássam! – mondta Lela, és igyekezetében majdnem kiesett az ágyból… Dávid megtalálta a képet, Lela sokáig és komolyan nézte a felemelt kezű alakot és a tanítványokat, akik körülötte térdeltek, és imádták Őt. - Nem látod, milyen boldogok? – kérdezte végre Lela. – Már nem félnek, ugye? De én úgy szeretném, ha megfordulna! Akkor láthatnám az arcát. Éppen jött a nővér, így Dávidnak mennie kellett. Lela sokáig beszélgetett a nővérrel, aki aztán minden nap mesélt Lelának. A kislány lassan mindent értett már. Szíve egészen kinyílt az Őérte szenvedő Megváltó előtt. Egész életét Neki adta. Olyan boldog volt, mint soha azelőtt! Hamarosan megműtötték a hátát, és nem volt már púpos. Ügyes, szorgalmas leányka volt, sokat segített, amikor már felkelhetett. Észrevették, milyen figyelmes, kedves és okos. Tanítani kezdték, és ő is nővérke lett, aki esténként mesélt a beteg gyermekeknek az Úr Jézusról, aki ma is él, és mindenkinek segíteni akar. Patrícia M. St. John. nyomán

13

Morzsák  







Milyen az a szeretetet, mely csak kéréseket ismer, és nem igényli az ajándékozás örömét? Ne hagyd, hogy szívedet betöltse a Föld, mert megnövekszik súlya, és nehéz lesz – olyannyira, hogy már kezedbe fogni és fölemelni áldott Istenünkhöz nem bírod többé! Ami egyszer Isten törvénye ellen van, az akkor is bűn marad, ha megszokottá válik világunkban! Sz-Gally Kata Legyen minden reggeled, amelyre felvirradsz, bizalomteljes építés Istenre! Oswald Chambers Amíg mi imádkozunk, Isten munkálkodik! Hudson Taylor

Rejtvény  1.

2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Ezt a munkát végezte éppen az az ember, aki kincset talált a földben. Az ide hullott mag sohasem terem. Ezt a magot vetette az ellenség éjjel a búzavetésbe. Ez a kapu vezet a keskeny útra. A tágas kapu erre az útra vezet. Ez volt a kezükben a vőlegényt váró leányoknak. 14

7. 8. 9. 10.

Ezen ül a király. Így nevezte el Pétert az Úr, jelentése: kőszikla. Ebben a könyvben olvashatjuk Isten szavát. Ábrahám egyik felesége.

Megfejtés: ebben a példázatban mutatja be az Úr Jézus, milyen csodálatos a kegyelem!

Keresd a párját! A tékozló fiú Az irgalmas samaritánus Igazgyöngy példázata A messze útra kelt ember A terméketlen fügefa A hét csillag és a hét gyertyatartó titka

Máté 24:32 Márk 13:34 Lukács 15:11-32 Jelenések 1: 17-20 Máté 13: 45-46 Lukács 10: 27-37

☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼ A többszínű ceruza

Csak a tetejét kellett megnyomni, és apró kattanással máris egy másik színű irónbél bújt ki a hegyén. Csodálatos volt! Legalábbis Kende Katika szemében, mert Kati nagyon szeretett rajzolni. Úgy őrizte színes ceruzái csonkjait, mint a kincseket, pedig még így is csak nyolc maradt a tizenkettőből. Amit Dani bácsi hozott neki Kassáról. - Vajon, milyen sokba kerül egy olyan csodás ceruza? – Megkérdezte Vágó Évától, a büszke tulajdonos azonban csak a vállát vonta: - Nem a te nagymamádnak való kiadás! Hát ez – bármilyen rosszul esett Katikának – igaz volt. A kislány tudta jól, és bele is nyugodott eddig, hogy neki annyi jut, amennyi nagymama 15

nyugdíjából telik. Nem követelőzött, jó barátok voltak ők ketten. Nagymamának mindent el lehetett mondani. Még ezt is. - Nagyon szeretnéd, kislányom? – kérdezte, és el-gondolkozva simogatta unokája haját. - Nem is tudom, kívántam-e ilyen nagyon valamit életemben! - Hát akkor vedd meg magadnak. A perselyedből. - Igazán? Szabad? - Tudod, azt nem én őrzöm. Hogyan is beszéltük meg? - Úgy, hogy az a pénz az enyém, nem kell mással beszélnem róla, csak a lelkiismeretemmel. - De talán annyi nincs is benne. Megnéztem tegnap az árát… Bizony, hiányzott még az összegből, de Katika vígan ment iskolába, mert arra gondolt, nemsokára összegyűjti a hiányzó pénzt is. Mindig akad valami, amit meg lehet spórolni. Itt van mindjárt a holnapi kirándulás… *** Nagymama kis mosollyal dugott ötven forintot a markába. Dani bácsi pedig a kétszeresét „külön kiadásokra”, mert olyan ritkán találkozik a kishúgával. Katika az utazásnak is nagyon örült, de ugrándozni tudott volna a gondolattól, hogy ezzel a pénzzel együtt lesz az összeg, és amint hazaérnek, már megveheti a többszínű ceruzát. Nem is tudta magában tartani örömét, elsuttogta legjobb barátnőjének, Pintér Zsuzsinak. És könnyű szívvel kacagtak végig két verőfényes napot. Harmadnap azonban vége lett a jó időnek. Beborult. És annyira fújt a szél, hogy a keskeny utcát, amelynek egyik oldalán épültek csak házak, a másikon bozótos sziklák meredeztek, nagy csomóban kergette a lehullt leveleket a még egyelőre nótaszóval menetelő, hátizsákos gyerekhad előtt. Síró kisfiú érte utol őket. Elfutott volna mellettük, de megbotlott és elvágódott. Fölsegítették, porolták a ruháját, vigasztalták: - Nem történt semmi baj. Most már ne sírj! - Nem azért sírok. – csukladozott a kisfiú hangja -, hanem azért, mert elkapta a szél a kezemből a papírt, amibe becsavarta a mamám a pénzt… Beteg a testvérem, a mamám vett neki egy babát, de nem volt nála elég pénz. Azért odaadták a babát, mert mamám megígérte, hogy én máris futok a pénzzel. – újra rázendített a sírásra. Megígértem, hogy nagyon vigyázok rá. Úgy fújta, vitte, nem értem utol, jaj, a mamám megver… A tanító néni is ott állt már mellettük. Nemsokára az egész osztály. - Gyerekek, hallottátok. Hogyan tudnánk a fiún segíteni? 16

- Megkérjük a mamáját mindannyian, hogy ne verje meg! – javasolta az egyik fiú. Nevetés bujkált a szája szögletében. De ez most komoly dolog ám, Tibi. - mondta a tanító néni. Másképp kell segíteni. - Akkor a boltost kérjük meg… - Mire? - Hát, hogy… - Mennyi volt a pénz? - Háromszáz. – sírt fel a kisfiú. - Keressük meg! – kiabálták többen. Elszéledünk valamennyien, és valaki csak megtalálja… - Ó, az már árkon-bokron túl lehet. – mondta Katika olyan csüggedten, mintha ő vesztette volna el. A tanító néni ránézett: - Neked sincs valami i g a z i javaslatod? - De igen. – mondta a kislány halkan – adjuk össze! Én is odaadom… odaadom a többszínű ceruzát! - Mit adsz oda? – csodálkozott a tanító néni? - A százötven forintomat, tessék! – és már vette is elő a háromnapi fegyelemmel megtakarított pénzét. Erre a többiek is a zsebükbe nyúltak, de csak néhány forint került elő, hiszen már vége felé tartott a kirándulás. A tanító néni megszámolta, és a hiányzó hatvan forintot ő tette hozzá. A kisfiú arcán fölszáradt a könny, dadogva köszönte, aztán lábujjhegyre állt, gyorsan megcsókolta Katikát, és elszaladt az A B C áruház felé. Tibi végre újra nevethetett: - Éppen pont Katit puszilta meg! – de a tanító néni magához húzta a kislányt. - Meg is érdemelte. Ő egyedül adott annyit, mint ti összesen. Pedig ha már eddig őrizte, biztosan volt vele célja, igaz? Ugye, a perselybe került volna? - Igen, de… de ez nem oda való volt mégsem. - Miért nem? - Mert úgy beszéltük meg nagymamámmal…- a többit már olyan halkan mondta, hogy nem értette más, csak a tanító néni. Meg még VALAKI. Lukátsi Vilma

17

Bibliaóra gyermekeknek Ki az az Isten? Az emberek különféleképpen gondolkodnak Istenről. Vannak, akik Őt nagyon szeretik, mások egyáltalán nem szeretik, és káromolják, szidalmazzák a nevét. Honnan tudhatjuk meg, hogy kicsoda Isten, és hogyan ismerhetjük meg Őt? Megismerhetjük az általa teremtett dolgokból, és a Biblián, Isten Igéjén keresztül, amely megmutatja, hogy Isten ki és milyen. A Biblia azt tanítja, hogy Isten a TEREMTŐ! – Aki mindent és mindenkit alkotott. Miből csinálta Isten a világot? A semmiből! – emberileg így mondhatjuk. Az Ő akaratából, szavára állott elő minden. Ha a csillagokat nézitek, a fákat, a tengert, állatokat vagy egy kisbabát, kérdeztétek-e már magatokban: „Honnan vannak ezek? Ki hozta őket létre?” a válasz az, hogy: Isten! Mindent Ő alkotott. Néha mennydörgést hallunk és villámot látunk cikázni – mi nem tudjuk ezt előidézni. Felhőt teremteni, és esőt hozni sem tudunk. Szélfúvást kavarni sem. Amire mi képtelenek vagyunk, arról beszél, hogy van egy nagy Isten! Ő idézi elő a mennydörgést és a villámlást, a szelet, az esőt és a kicsiny hópelyhek hullását. Néha halljuk a kismadarakat énekelni – mi nem tudjuk megtanítani őket csicseregni. Ilyenkor eszünkbe jut, hogy van egy nagy Isten, Aki a madarakat teremtette. Ezerféle virág van: kékek, sárgák, pirosak… némelyik édes illatot áraszt, másik mézet tárol a kelyhe mélyén. Mi nem tudunk virágot előállítani. Csak Isten képes ezt megtenni! A virágok Istenről beszélnek! Ha kezünkre tekintünk, szemünkre, fülünkre, értelmünkre gondolunk, akkor látjuk, milyen csodálatosan vagyunk megteremtve. Ember nem lett volna erre képes, csak Isten! Isten alkotott mindent, Ő erősebb és hatalmasabb, mint ahogy bárki is el tudná képzelni. Tudjuk tehát, hogy van Isten, mert látjuk teremtményeit, a dolgokat, amiket csakis Ő teremthetett! Aranymondás: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét…!” 19. Zsoltár 2. Szeretettel: Pozsgai Józsefné Klári nővér

18

Bibliai kérdések 1.

Melyik hegyen állt meg Noé bárkája?

_________________________________________________________ 2. Ki volt a főpap Sámuel gyermeksége idején? _________________________________________________________ 3. Melyik király életét oltja ki egy találomra kilőtt nyílvessző? _________________________________________________________ 4. Honnét küldte el Mózes a férfiakat kikémlelni Kánaánt? _________________________________________________________ 5. Kinél szolgált Jákób 14 évig? _________________________________________________________ 6. Melyik városban lakott Jézus gyermekkorában? _________________________________________________________ 7. Ki volt Rómában Pál apostol fogolytársa? _________________________________________________________ 8. Ki látta meg az ígéret földjét, de nem mehetett be oda? _________________________________________________________ 9. Kicsoda némult meg kételkedése miatt? _________________________________________________________ 10.Hol lakott Lázár? _________________________________________________________ 11.Kiről írja a Biblia, hogy Istennel járt és elragadtatott? _________________________________________________________ 12.Ki volt az első keresztény nő Európában? _________________________________________________________ A Napsugár következő számában megtalálod a helyes válaszokat! Forgasd a Bibliádat, benne minden kérdésre megtalálod a választ! Ha nem találsz valamit, 19

kérdezz meg olyan felnőttet, aki jól ismeri a Bibliát! Isten segítsen meg téged ebben!

Egészítsd ki a megfelelő szavakkal! „Az ________ és a _________ elmúlnak, de az én ____________________________ semmiképpen el nem múlnak!” – tanította Jézus. (Máté 24:35) „Atyám, ___________________az ég ellen és teellened; nem vagyok immár ____________, hogy a te__________________ hívattassam!” – mondta a tékozló fiú. (Lukács 15:21) „Mert ahol van a ti ______________________, ott van __________________________ is!” – tanította az Úr Jézus. (Máté 6:21) „____________________ azért, mert nem tudjátok, _____________________ jő el a ti ______________________ ! figyelmeztet az Úr! (Máté 24: 42)

a

ti

mely –

„____________________________ pedig, hogy a ti futásotok ne _____________ legyen, se ___________________________!” – int az Úr Jézus.(Máté 24:20)

Az indián bosszúja Észak-Amerika egyik nyugati államában, kissé távolabb egy nagyobb településtől terült el egy farm, mely William Sullivané (Viliem Száliven) volt. A férfi Angliában született, egy idő óta Amerikában élt, és szorgalmas munkájával itt bizonyos jólétre tett szert. Kis dombon terült el a birtok, egy folyócska közelében. Nem messze tőle egy fűrészmalom állt. Délre és nyugatra pompás gyümölcsöskertek húzódtak cseresznye- és szilvafákkal, és szépen gondozott búza-, kukoricaföldek és legelők kapcsolódtak hozzájuk. Északra és keletre dús fenyőerdők álltak. Ebben az irányban volt a gazdag vadászterület is, melyen William Sullivan aratás után barátaival vadászni szokott. 20

Gyakorlott vadász volt és ügyes lövő, soha nem tért zsákmány nélkül haza. Abban az időben egész más volt a viszony a telepesek és indiánok között, mint ma. Utóbbiak száma sokkal nagyobb volt, és harcias természetük miatt általában féltek tőlük. Portyázásuk közben azonban ritkán jutottak el a fehérek településéig. Kellemes júliusi este volt. A nap éppen lebukott, a nyugati ég alkonyati pírban izzott. William Sullivan a háza ajtajában ült, és kaszáját fente a közeledő szénabetakarításhoz. Egyébként jóérzésű fiatalember volt, mégis, mint a fehérek általában, valami legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetett az indiánokkal szemben. Naplopónak tartotta a vörösbőrűeket, és úgy intézte, hogy minél ritkábban kerüljenek a szeme elé. William nagyon serényen dolgozott, úgy lefoglalta a kasza élesítése, hogy észre sem vette a magas termetű indiánt, aki közeledett felé. Csak amikor megszólalt, akkor tekintett rá csodálkozva. Az ember szerényen és szemmel láthatóan ereje fogytán kérdezte: - Adna-e, fehér testvérem, egy fáradt vadásznak valami ennivalót és éjszakai szállást? William felfortyant, kezével a kapura mutatott és haragosan felelte: - Takarodj! Dolgozz, akkor neked is lesz! Lusták és naplopók számára nincs feleslegem! Az indián szeme egy pillanatra izzani kezdett. Aztán erőt vett magán, és még egyszer előhozakodott a kéréssel: - Beteg voltam. Nem tudtam vadászni. Most nagyon éhes vagyok. Csak egy darab kenyeret adj! - Tűnj el innen! – ordított a farmer. – Tőlem nem kapsz semmit! Az indián alig tudott megállni a lábán, néhány pillanatig földre szegezte a tekintetét, aztán még egyszer kért: - Akkor csak egy korty hideg vizet adj! Nem tudok tovább menni. Sullivan azonban ezt a kérést is elutasította, és ridegen a közeli folyóra mutatott. Az indián nem szólt többet. Néhány pillanatig még tétovázott, és komoly tekintetet vetett a farmerra, aztán megfordult, és utolsó erejével a folyó partjára vonszolta magát. Sullivan felesége mindezt hallotta. A konyhában ült, és gyermekével foglalatoskodott. Türelmetlenül várta, míg William kiment az istállóba, aztán vette egy darab kenyeret, sült kecskehúst, egy korsócska pattogatott kukoricát meg egy csupor tejet és az indián után sietett. - Úgy hallottam, éhes és szomjas… - szólította meg a földön elterült indiánt 21

az asszony. A férfi kinyitotta a szemét. Hálás pillantást vetett az asszonyra, és megpróbált felülni, hogy igyék. Nagy fáradtságába került. Utána a farmerné szétbontotta a kendőt az ennivalóval, és mindent odatett az indián elé. Az indián éhesen nekilátott az evésnek. Mikor jóllakott, így szólt: - Karkucsi mostantól kezdve oltalmazni fogja Fehér Galambot. Őérte sohasem érheti baj a gyenge szárnyú fiókát a maga fészkében, és vörös testvére nem fog bosszút állni. - Ezzel kihúzott a zsebéből egy csomócska kócsagtollat, és átnyújtotta az asszonynak ezekkel a szavakkal: - Ha Fehér Galamb férje a vörös harcosok területén vadászik, ügyeljen, hogy ezt a fején viselje! Eltelt a nyár, az ősz egy része is. A búza, a kukorica már csűrben volt, és William Sullivan vadászatra készült. Az elmúlt években mindig nagy örömmel várta ezt az időt. Nem félt az indiánok rajtaütésétől. De most valahogy nem volt olyan nyugodt, mint máskor. Sehogy sem tudta elfelejteni az indiánt, akit az elmúlt nyáron olyan szívtelenül elutasított. Nem csak az ő bosszújától félt, hanem saját lelkiismerete sem hagyta nyugton. Egy nappal a vadászat kezdete előtt beszélt erről a feleségével, és feltárta aggodalmait. Mária nyugodtan végighallgatta, aztán odament egy szekrényhez, kivette belőle a csomócska kócsagtollat, és elmondta, mit tett annak idején férje tudta nélkül, mert bizonyos volt benne, hogy nincs oka félelemre. - Tévedsz – szorongott William -, ezek az indiánok sosem felejtik el és nem bocsátják meg a sértést. Ezt meg kellett volna gondolnom. - Lehet – felelte Mária -, de a jótettet sem felejtik el. Ezeket a tollakat odavarrom a vadászkalapodra. Édesapám egyszer azt mondta, hogy biztonságunk érdekében igénybe vehetünk megengedett dolgokat. A továbbiakban pedig Isten oltalmára kell hagyatkoznunk. Attól félek – folytatta kis szünet után aggódó hangon -, hogy egyikünk sem jár a jó úton. Ha azt aratjuk, amit vetettünk, és azt kapjuk, amit megérdemeltünk, akkor elveszettek vagyunk. Évek óta nem törődünk Isten akaratával… Ezeknél a szavaknál a könnyei hullottak. Kegyes angol hajós lánya volt, és nagyon jól tudta, mi az Isten gondolata az emberrel. William komolyan bólintott: - Engem is régen nyomaszt ez a kérdés… A házastársak ezen az estén komoly beszélgetést folytattak. Az lett az eredménye, hogy először hajtották meg térdüket és ajánlották magukat Isten kegyelmébe. 22

Sok embernél a félelmet kell Istennek felhasználnia, hogy a szívet, a lelkiismeretet elérje. De mindig a szeretet az, mely ilyen módon keres és munkálkodik. Másnap reggelre pompás idő lett. A ragyogó kék eget egy felhőcske sem zavarta. William Sulivan szeme is csillogott. Látszott rajta, hogy nagy teher hullott le róla. Szívéből eltűnt a félelem, és le akarta venni kalapjáról a kócsagtollakat. Felesége azonban nem engedte. A vadászat jól sikerült, és az első nap minden különösebb esemény nélkül telt el. Másnap azonban egy szarvas üldözése közben William szeme elöl tévesztette a vadásztársaság többi tagját. Eltévedt egy nagy, sűrű erdőben, és órákon át kereste társait. Már alkonyodott, mikor végre ritkulni kezdtek a fák. Sullivan tágas, folyóval kettészelt bozótos síkságra került. Olyan éhes és kimerült volt, hogy alig tudott a lábán megállni. Figyelmesen körülnézett. A vidéket teljesen idegennek találta. A folyó partját sűrű bokrok szegélyezték. Sullivan előre tartott vadászfegyverrel megindult abba az irányba. Már csak néhány lépésre volt a bozóttól. Akkor megroppant valami, kettényílt a sűrűség, és hatalmas bivaly lépett ki belőle. Az állat egy pillanatra megtorpant, és a vadászra meredt. Aztán leszegte a fejét, és villámgyorsan a vadászra rontott. Ő még elsütötte a fegyverét, de már nem tudott jól célozni, a lövés így csak súrolta a bivalyt, így az állatot bősz haragra ingerelte. Sullivan erős volt és nagyon ügyes. Bár a hosszú bolyongás kimerítette, a veszély mégis bátorságot kölcsönzött neki. Félreugrott, megragadta szarvánál fogva az állatot, és másik kezével kihúzta vadászkését az övéből. Az esélyek azonban nagyon egyenlőtlenek voltak. A végsőkig felingerelt állat ide-oda rángatta, és végül földre vetette a férfit. Sullivan már a halált látta közeledni. Akkor, a legveszélyesebb pillanatban lövés dördült. Az állat felágaskodott, és összerogyott. Egy indián öltözetű, magas termetű alak közeledett gyors ugrásokkal, és széles vadászkésével megadta a bivalynak a halálos döfést. Aztán odafordult Sullivan-hez, aki közben felugrott, és izgatottan tekintett rá. Az indiánnak azonban szemmel láthatóan nem volt ellenséges szándéka. Sullivan fellélegzett, és megkérdezte tőle, melyik a legrövidebb út a fehérek települése felé? - Ha a fáradt vadász holnapig vár – felelt az indián, anélkül, hogy Sullivanre nézett volna – akkor Sas megmutatja neki az utat Fehér Galamb fészkéhez. – Ezzel az indián megfordult, és lassan elindult. Nem sok idő múlva a két férfi egy kis indián telephez érkezett. A sátorsor végén, a folyó közelében a vezető megállt, vendégének leterített a földre néhány prémet, 23

és bőséges lakomát rakott elé kukoricalepényből és vadpecsenyéből. Közben leszállt az éj. A kimerült farmer hamarosan elaludt. Még nem kelt fel a nap, mikor Sullivat vendéglátója felébresztette. Jó reggelit kapott, aztán a két férfi útra kelt. Az indián lépkedett elöl, és ahol szükséges volt, utat vágott széles késével. Az első napsugarak éppen kiragyogtak a sziklás hegyek csúcsa mögül, mikor Sullivan odaért farmjának rácsos kerítése elé. Olyan csendes, olyan békés volt a tanya, hogy nem tudta elnyomni a kitörő öröm kiáltását. Hálás köszönetet akart mondani barátságos vezetőjének és vendéglátójának, aki most először fordította oda arcát és emelte átható tekintetét a farmerra. Sullivan visszarettent. Hol látta már ezt a szemet? Az előtte álló ember ugyanaz az indián volt, akit egykor olyan gyalázatos módon elutasított és olyan súlyosan megsértett. Az indián barna, kifejezésteljes arca szigorú vonásokat öltött, és komolyan így szólt: - öt hónappal ezelőtt, mikor Karkucsi fáradtan és éhesen eléd lépett, vörös kutyának, lustának, naplopónak nevezted, és elzavartad. Karkucsi tegnap este bosszút állhatott volna, de Fehér Galamb enni adott Karkucsinak, ezért ő megoltalmazta életedet. Fehér testvérem most hazamehet. De ha még egyszer találkozik egy indiánnal, aki szükségben van, tegyen úgy, ahogy Karkucsi ővele cselekedett! Ezzel megfordult és menni akart. Sullivan azonban mélyen megszégyenülve megragadta mindkét kezét, és könyörögve kérte, jöjjön be vele a házába, annak bizonyságául, hogy keményszívűségét megbocsátotta. Az indián engedett a kérésnek. Mária nagyon elcsodálkozott, de ámulata örömre és hálára váltott, mikor meghallotta a történteket. Attól kezdve Karkucsi nem csak vendégnek számított a kicsi farmon, hanem szívesen látott és megbecsült barát lett. Ez az élmény újabb ösztönzést adott Williamnak és Máriának, hogy komolyan törődjenek lelkük üdvösségével, és ott keressék a békességet, ahol egyedül található: Krisztus Jézusban. Isten pedig, aki a jó munkát elkezdte szívükben, nem nyugodott, míg azt be nem végezte. William Sullivan és felesége reménytelen, elveszett állapotukban odajöttek bűneikkel, vétkeikkel az Úr Jézushoz, a bűnösök megváltójához, és bocsánatot, békességet nyertek. Sokáig tartott, míg a pogány babonaság éjszakájába merült indián lelke képes volt a kereszt dicsőséges üzenetét megérteni. Csak lassan, nagyon lassan világosodott meg. Mikor azonban végre oda jutott, hogy magát elveszett bűnösnek, Jézus Krisztust pedig Megváltójának felismerte, akkor alapos változás ment végbe életében. Az lett a vágya, hogy honfitársainak 24

is elvigye a jó hírt Isten Jézus Krisztusban megjelent csodálatos kegyelméről, mely minden embert üdvözít, aki Hozzá fordul. Körülbelül két évvel később egy evangélista került a környékre, és Karkucsi volt az első indián, akit megkeresztelt. Az oktatás, amiben az indián részesült, képessé tette őt arra, hogy Isten Igéjét még világosabban hirdesse, mint addig. Viszonylag fiatalon halt meg. Élete utolsó hónapjait fehér barátainál töltötte, és közülük vitte magához az Úr Jézus kedves szolgáját a mennyei hazába.

Történet az Ószövetségből Dániel Nabukodonozor, Babilon királya ie. 612-ben méd segítséggel megszállta Jeruzsálemet. Parancsba adta udvarmesterének, hogy a királyi házból származó ifjak közül válasszon olyanokat, akik szépek, jó megjelenésűek, bölcsek, tudományban járatosak. Ki is választottak négy ifjút: Dánielt, Anániást, Misáelt és Azáriást, akik Nabukodonozor udvarába kerültek, hogy három év alatt megtanulják a káldeusok nyelvét és írását. A király elrendelte, hogy naponta az ő asztaláról kapjanak enni és inni. Ez a négy ifjú elveszítette hazáját, otthonát, szüleit, testvéreit és még a nevüket is, mert Dánielt Baltazárnak, Anániást Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azáriást Abednégónak nevezték az idegen országban. A pogány környezetben is igyekeztek Isten-félő életet élni, megtartani az élő Isten törvényét. Elhatározták, hogy nem fertőztetik meg magukat a király ételével, mivel bálványáldozati ételek is kerültek az asztalára. Megkérték az udvarmestert, hogy nekik inkább zöldségféléket adjanak. Nehezen állt rá, de amikor látta, hogy ezek az ifjak ennek ellenére szebbek, egészségesebbek, megadta kérésüket. Három év múlva a király elé kellett állniuk, és ő úgy találta, hogy az egész országában élő bölcseknél tízszer többet tudnak! Miért tudtak ők Istenhez hűségesek maradni idegen országban, idegen befolyás alatt? Azért, mert erősen ragaszkodtak az Úrhoz, szívükben volt Isten törvénye! Ők elhatározták, hogy tisztán megőrzik magukat! És Isten is megtartotta őket! Ha messze kerülünk az otthonunktól, ki a világi befolyás alá, akkor derül ki, mi van igazán a mi szívünkben. Csak akkor tudunk Istennel közösségben maradni, ha Ő már szívünkben lakik! Ha kísértés ér, 25

mindjárt az elején határozzuk el, hogy nem szennyezzük be magunkat! A győzelemhez feltétlenül kell az elhatározás! Egyszer álmot látott a király, ami nagyon nyugtalanította. Előhívatta bölcseit, és elvárta tőlük, hogy mondják meg, mit álmodott ő. Hogyan tudták volna megmondani? De a király kiadta a parancsot, hogy az összes bölcs ölettessék meg, ha nem tudják meg, mit álmodott. Mikor Dániel hallotta a parancsot, kérte, hogy vezessék a király elé. Ott haladékot kért, míg megkérdezi Istenét. Első útja atyjafiaihoz vezetett. Kérte őket: imádkozzanak együtt, hogy Isten jelentse meg az álmot és annak jelentését, hogy megmeneküljenek. Aznap éjjel Dániel megkapta az álmot az Úrtól. Az élő Isten követeként lépett a király elé: - Az élő Isten, akinek én szolgálok, aki mindent tud és mindent lát, Ő adta neked ezt az álmot, ó Király! Azt álmodtad, hogy egy szobor magasodott előtted, feje színaranyból volt, és igen rettenetes. Karjai ezüstből voltak, mellkasa, oldala rézből. Lábai részint vasból, részint cserépből voltak. Aztán egy kő kéz érintése nélkül leszakadt, nekiütődött a szobor lábának, és ledöntötte azt, és a szobor összetört. Az arany fej te vagy és a te birodalmad. Nagy és hatalmas. Az utánad jövő birodalmak mindjobban gyengülnek, míg Isten akaratából végképpen össze nem omlik. Ez majd az utolsó időkben teljesedik be. A király ámulva nézte Dánielt, és rögtön felismerte, hogy Isten üzent az álommal. Hitte és tudta, hogy nincs más isten, mint Izráel Istene! A bölcseknek megkegyelmezett, Dánielt kinevezte a vezetőjükké. Dániel kérésére atyjafiait: Anániást, Misáelt és Azáriást is főemberekké tette. Így együtt maradhattak továbbra is. Milyen hálásak voltak Istennek, aki így segített rajtuk, és a király is megláthatta, hogy Ő az egyedüli és hatalmas Isten, aki kezében tartja a múltat, jelent és a jövőt. Ugye, milyen veszélyes helyzetben voltak az ifjak? Ha te bajba kerülsz, ki az, akihez odamehetnél, hogy imádkozzon veled együtt? Milyen jó, hogy vannak ilyen testvérek! És az Úr az, aki megold olyan problémákat is könnyedén, amire az emberek azt mondják: lehetetlen, képtelenség! Istennél nincsen lehetetlen! Az Ő hatalma végtelen! Bízzuk azért rá magunkat, minden bajunkat, akkor mi is megismerhetjük csodálatos hatalmát! Szeretettel: Zöldi Józsefné Magdi nővér

☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼ 26

Illik nem illik? Hogyan viselkedjünk Isten házában? Kedves Gyerekek! Biztosan ti is kíváncsiak vagytok arra, hogyan is illik viselkedni Isten házában? Néhány fontos dologról szeretnék írni ebben a rovatban, remélve, hogy örültök neki, és megszívlelitek ezeket a tanácsokat. Fogadjátok szeretettel!

A köszönésről    

       



Az Úr Jézus idejében és ma is Izraelben így üdvözlik egymást az emberek: Shalom. Ez azt jelenti: Békesség! Az Úr Jézus maga tanítja, hogy mikor bemegyünk valahová, így köszönjünk: Békesség e háznak! Ebből eredően a hívő testvérek ma „Békesség” –gel köszöntik egymást. Akik igazán szeretik az Urat, azok még az utcán sem szégyellik ezt a köszöntést, ha hívő testvérrel találkoznak. Az Úrhoz való tartozás és az összetartozás jele is lehet. A gyülekezetben semmiképpen ne köszönjünk ilyen köszöntéssel: csókolom, szia, hello – és egyéb, a világban használatos kifejezésekkel. Az Úrban mindnyájan testvérek vagyunk, még legközelebbi hozzátartozónkat is „Békesség!”-gel köszöntsük. A gyülekezetben az apostolok rendhagyása szerint szent csókkal köszöntjük egymást. A férfi testvér másik férfi testvérével kezet fog, „Békesség!”-et köszön, és jobbról-balról arcon csókolja. A nőtestvérrel csak kezet fog és köszön. A nőtestvér nővérével szintén kezet fog, „Békesség!”-et köszön, és jobbrólbalról arcon csókolja. A férfitestvérrel csak kezet fog és köszön. A belépőnek illik az előtérben hangos „Békesség!”-gel köszönteni mindenkit, azután odamenni egyes testvéreket köszönteni. A gyülekezeti teremben már halkan viselkedjünk, Istentisztelet megkezdése előtt lehetőleg már ne a köszöntéssel legyünk elfoglalva. Először mindig az elöljáró, vezető testvéreket, majd idősebb testvéreinket köszöntsük, de ez nem merev szabály. Csupán a tisztelet diktálja. Azért kellemetlen helyzetet nem szabad előidézni, hogy ez megvalósuljon, de ha tehetjük, figyeljünk erre! Ha személyes köszöntésbe fogtunk, akkor minden testvért köszöntsünk 27

 

 

 

személyválogatás nélkül! Ha valaki köszönt bennünket, vagy mi köszöntünk valakit, teljes figyelmünkkel tiszteljük meg! Akkor ő legyen a legfontosabb számunkra! Semmiképpen ne zavarjunk köszöntésünkkel olyan testvért, akiről látjuk, hogy elmélyedt beszélgetést folytat valakivel. Nem illik megzavarni egy meghitt beszélgetést, ha nem feltétlenül szükséges! Imádkozó testvért sem illik zavarni semmivel! Idős testvéreinknek nagy örömöt szereznek a gyerekek, ha ők sietnek eléjük, és szeretettel köszöntik őket! Vigyázzatok arra, hogy a köszöntés ne legyen viharos, kapkodó, mert az idősebb testvérek már gyengébbek, könnyebben elvesztik egyensúlyukat. A köszöntés legyen mindig gyengéd, szeretetből fakadó, tiszteletadó. Különös szeretettel forduljunk azokhoz, akiket már régen láttunk közöttünk, betegek voltak vagy éppen akkor járnak először gyülekezetünkben! Istentisztelet végén is köszönéssel válunk el egymástól! Békesség! Áldjon meg benneteket az Úr! Szeretettel: Zöldi Józsefné Magdi nővér

Hirdessétek hatalmas dolgait! Dolgozni az Úrért Gyermekkoromban gyakran jártam a gyülekezetbe, de volt egy rövid idő, amikor a körülmények arra csábítottak, hogy maradjak inkább otthon. De hála az Úrnak, ez nem tartott sokáig. Amikor újra járni kezdtem imaházba, nagyon haszontalannak éreztem magam. Imádkoztam, kértem az Urat, hogy adjon nekem való szolgálatot. Énekeltem az ifjúságban, az énekkarban és a gyerekekkel, de ez valahogy nem volt elég. Arra vágytam, hogy testi erőmmel is szolgálhassam az Urat. Hamarosan felkérést kaptam, hogy rendszeresen segítsek a fűnyírásnál. Boldogan mondtam igent! Pozsgai J. Tibor

Megsegített az Úr! Tavaly történt, hogy számítástechnikából nem voltam egészen ötös, pedig nagyon szerettem volna. Dolgozatírás következett, és én úgy éreztem, hogy szinte semmit nem tudok. Pedig nagyon szerettem volna ötöst kapni. Az Úrhoz kiáltottam, és bíztam benne, hogy megsegít! Örömmel láttam, hogy a kérdések nem is olyan nehezek, mindegyikre tudtam a választ. Úgy éreztem, hogy imám csodálatos meghallgatásra talált! Szívem hálával énekelt az Úrnak! Az ötöst megkaptam, 28

és egy drága bizonysággal gazdagabb lettem: Isten sohasem hagy magamra! Hege Andrea

Válasz Már egy ideje erős vágyat érzek arra, hogy megkapjam a Szentlelket. Sokat imádkozom ezért. Éppen ez volt a szívemben, amikor Igét kértem Istentől a Bibliából. Ezt kaptam: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek!” (Máté 5:6) Nagyon boldog voltam! Az Úr válaszolt imáimra úgy, hogy érezhettem belőle, hogy Ő örül annak, hogy keresem Őt! Tudom, hogy az Övé vagyok, és meg fog engem áldani! Áldott legyen az Úr! Gyaraki Nikoletta

Olvastad? W. Schippers: A hajósgazda fia Történetünk egy holland hajósgazdának Istennek szentelt, küzdelmes életét mutatja be, aki árut szállít a folyón hűs hajnalokon, napfényes délutánokon, viharos éjszakákon. Harsány éneklése messze zeng a habokon… Otthon szép felesége és egyetlen fia várja a kedves folyóparti házban. Egyszer érdekes módon egy fura legény kerül hozzá, aki legjobb munkatársává, szinte fiává lesz. De igazi fia messze sodródik tőle. Sok könnyes, szomorú, imádságos év telik el, mialatt az apa szüntelen imádkozik fiáért. Csodálatos követnünk, ahogy Isten jóváteszi azt, amit emberek elrontottak. Mindenkinek szeretettel ajánlom: Kruska Roland

FÉNYSUGÁR Őskeresztyén Apostoli Egyház gyermek- és ifjúsági lapja 1016 Budapest, Dezső u. 12/b. Tel: 1-225-1187 / Fax: 1-225-1188 Felelős kiadó: Pozsgai József Felelős szerkesztő: Zöldi Józsefné Szerkesztőség és levelezési cím: 7636 Pécs, Csaba u. 5/2 Tel: 06 20 / 511 40 81 E-mail: [email protected] Megjelenik: negyedévente

29

30