Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
6. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola pénzgazdálkodásával kapcsolatos kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés és ellenjegyzés hatásköri rendjéről A kötelezettségvállalás, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés, szakmai teljesítés igazolás rendjét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendeletben foglalt előírások alapján a következők szerint határozzuk meg. 1.A szabályzat célja A szabályzat célja, hogy a Török János mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola gazdálkodási tevékenységével összefüggésben meghatározza az egyes jog- és hatásköröket, a helyettesítés, illetve a hatáskörök átruházási rendjét, az ehhez rendelt felelősség viselését. Szabályzat jogszabályi és egyéb forrásai: - 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról (a továbbiakban: Aht) - 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról (a továbbiakban: Ávr) - a számvitelről szóló, módosított 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt) A szabályzat tartalmazza: - az egyes pénzgazdálkodási jogkörök tartalmát, az ellátandó feladatokat, - a pénzgazdálkodási jogkörök gyakorlására jogosult személyeket, - a feladatellátással kapcsolatos összeférhetetlenségi és helyettesítési szabályokat, - az írásbeli kötelezettségvállalás nélküli kifizetések rendjét, - a kötelezettségvállalások analitikus nyilvántartását, könyvelését, - a záró és átmeneti rendelkezéseket. 2. A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök tartalma A költségvetési szerv és a hozzá kapcsolódó önállóan működő költségvetési szervek gazdálkodása során: - el kell látni a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogköröket, így: - a kötelezettségvállalást, - a kötelezettségvállalás ellenjegyzését, - a teljesítés szakmai igazolását, - az érvényesítést, - az utalványozást, - az utalvány ellenjegyzését, valamint - gondoskodni kell a nyilvántartási rendszer kialakításáról és vezetéséről. 2.1. A kötelezettségvállalás A kötelezettségvállalás fogalma 1
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Kötelezettségvállalás a költségvetési szerv feladatainak ellátását (végrehajtását) szolgáló, a kiadási előirányzatokat terhelő fizetési vagy más teljesítési kötelezettség vállalása. Kötelezettségvállalásnak minősül: - a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséről, - a szerződés (megállapodás) megkötéséről, - a támogatás biztosításáról, illetve - más, pénzértékben kifejezhető értékű szolgáltatás teljesítésére irányuló kötelezettségvállalásról szóló, szabályszerűen megtett jognyilatkozat, amelyet költségvetési szerv költségvetése előirányzatának terhére vállal. A kötelezettségvállalás körébe tartozik az áru vagy szolgáltatás megrendeléséről elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Nem szabad fedezet hiányában kötelezettséget vállalni, amennyiben a tárgyévben, valamit az ismert költségvetési keretszámok alapján a tárgyévet követő években a szükséges mértékű szabad előirányzat nem áll rendelkezésre. A kötelezettségvállalás feltételei A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A kötelezettségvállalás előtt a kötelezettségvállalónak meg kell győződnie arról, hogy a jóváhagyott költségvetés: - fel nem használt és - le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e az érintett kötelezettségvállalás fedezetét. Az előirányzat-felhasználási terv készítéséért a költségvetési szerv gazdasági vezetője a felelős. Az előirányzat-felhasználási terv tartalmazza a költségvetési szerv : - évközi gazdálkodásának alakulását, - az év várható bevételi és kiadási előirányzat teljesülését havi és halmozott adatokkal. Az előirányzat-felhasználási terv mellett a gazdasági vezető köteles elkészíteni a szerv likviditási tervét is. Az előirányzat-felhasználási terv, valamint a likviditási terv egy-egy példányát ezen szabályozás mellékleteként kell kezelni. Kötelezettségvállalás írásbelisége Kötelezettséget általában csak írásban vállalhat a kötelezettségvállalásra jogosult. Kivételes esetekben nem szükséges írásbeli kötelezettségvállalás. Az írásbeliséget nem igénylő kötelezettségvállalások esetében követendő eljárásrendet a szabályzat külön része tartalmazza. Kötelezettségvállalási formák
2
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
A költségvetési gazdálkodás során a leggyakrabban előforduló kötelezettségvállalási formák a következők: - megállapodás, - alkalmazási okirat, - megrendelés, - vállalkozási, szállítási szerződés, illetve - pályázati úton odaítélt támogatásról szóló döntés aláírt dokumentuma. 2.2. A kötelezettségvállalás ellenjegyzése A kötelezettségvállalás csak ellenjegyzés mellett jogszerű. A kötelezettségvállalás ellenjegyzését írásban kell végezni. (Az írásbeli kötelezettségvállalás alá nem tartozó tételek kötelezettségvállalás ellenjegyzésére külön szabályok az irányadóak.). Az ellenjegyzőnek az ellenjegyzést megelőzően feladata, hogy meggyőződjön arról, hogy: - a jóváhagyott költségvetés fel nem használt, illetve le nem kötött, a kötelezettségvállalás tárgyával összefüggő kiadási előirányzata rendelkezésre áll-e, illetve a befolyt vagy a megtervezett és a várhatóan befolyó bevétel biztosítja-e a fedezetet, - a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll-e, - a kötelezettségvállalás nem sérti-e a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. Az ellenjegyző az ellenjegyzési feladatainak ellátásához szükség szerint szakértőt vehet igénybe. Nem szabad fedezet hiányában a kötelezettségvállalást ellenjegyezni, amennyiben a tárgyévben, valamit az ismert költségvetési keretszámok alapján a tárgyévet követő években a szükséges mértékű szabad előirányzat a kötelezettségvállalás forrásaként nem áll rendelkezésre. A kötelezettségvállalás nem megfelelősége esetén az ellenjegyző feladata Amennyiben a kötelezettségvállalás nem megfelelő (azaz nincs rendelkezésre álló kiadási előirányzat, illetve nincs fedezet, vagy a kötelezettségvállalás sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat) az ellenjegyzőnek írásban tájékoztatnia kell: - a kötelezettségvállaló intézmény vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló intézmény vezetője a nem megfelelő kötelezettségvállalásról szóló tájékoztatásban foglaltak ellenére írásban utasítást ad az ellenjegyzésre, az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni, és e tényről a fenntartót haladéktalanul írásban értesíteni. 2.3. A teljesítés szakmai igazolása A szakmai teljesítés igazolásának tartalmi követelményei A szakmai teljesítés igazolás olyan ellenőrzési feladat, melynek során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és szakmailag igazolni kell: 3
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
- a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, - az ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében annak teljesítését. A szakmai teljesítés igazolásának dokumentálása A szakmai teljesítés igazolásának dokumentálása során gondoskodni kell arról, hogy feltüntetésre kerüljön: - az igazolás dátuma, - a teljesítés tényére történő utalás, - a teljesítés szakmai igazolására jogosult személy aláírása. A szakmai teljesítéssel érintett kiadások és bevételek A kiadások szakmai teljesítését mindig igazolni kell. A bevételek szakmai teljesítés igazolása jogszabály szerint nem kötelező. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmény, a bevételek jellege és volumene miatt – a jogszabály által adott lehetőséggel nem kíván élni, hogy a bevételek meghatározott körére szakmai teljesítés igazolási kötelezettséget írjon elő. 2.4. Az érvényesítés A szakmai teljesítés igazolása alapján – annak megállapításai figyelembevételével – az érvényesítőnek ellenőriznie kell: - az összegszerűséget, - a fedezet meglétét, valamint azt, hogy - a megelőző ügymenetben: - az államháztartási törvényben, - 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról (a továbbiakban: Ávr) továbbá - a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e. Az összegszerűség ellenőrzése Az összegszerűséget a teljesítés szakmai igazolásánál leírt módon kell ismét ellenőrizni, azzal a különbséggel, hogy csak a rendelkezésre álló dokumentumokon szereplő adatokat kell egyeztetni. A fedezet meglétének ellenőrzése A fedezet megléte tekintetében ellenőrizni kell, hogy az adott kiadás pénzügyi teljesítéséhez a szükséges anyagi fedezet rendelkezésre áll-e, figyelembe véve más rendszeres, illetve "kötelező" kiadásokat is. Ennek érdekében át kell tekinteni: - az előirányzat-felhasználási ütemtervet, a tényleges kiadások és bevételek kapcsolatát, - a likviditási tervet és a gazdálkodás során aktuálisan rendelkezésre álló „szabad” pénzállományt, valamint - a kötelezettségvállalással nem terhelt szabad előirányzatokat. 4
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Az jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak való megfelelés ellenőrzése A jogszabályoknak való megfelelés ellenőrzés során vizsgálni kell a központi jogszabályok költségvetési szervekre vonatkoztatható előírásainak érvényesülését, valamint a helyi önkormányzati rendeleteket. A belső szabályok vizsgálatánál ellenőrizni kell a pénzügyi-gazdálkodási szabályozások érvényesülését, így a bizonylati szabályzat előírásait is. Ellenőrizni kell az előírt alaki követelmények betartását, azaz, hogy a számviteli elszámoláshoz a bizonylat adatai alakilag hitelesek-e, megbízhatóak-e és helytállóak-e. Az érvényesítés dokumentálása Az érvényesítés csak a fent rögzített tevékenységek együttes ellátásával lehet teljes. Az érvényesítésnek tartalmaznia kell: - az érvényesítésre utaló megjelölést („érvényesítve” kifejezést), - a megállapított összeget, - az érvényesítés dátumát, - az érvényesítő aláírását. A készpénzes kifizetések érvényesítésénél alkalmazandó szabályok: - Az érvényesítést a kifizetés okmányára kell rávezetni. (A költségvetési szervek részére rendszeresített pénztárbizonylatok tartalmazzák az érvényesítés valamennyi tartalmi elemének ellátásához szükséges helyet.) - Az érvényesítés csak akkor elfogadható, ha a pénztárbizonylatot úgy állították ki, hogy az csak egy alapbizonylat, számla, egyéb kifizetés adatát tartalmazza. - Szabálytalan az az érvényesítés, mely egyszerre több alapbizonylat, számla alapján történik. - Szabálytalan az az érvényesítés is, mely alapbizonylat nélküli és a kiadás vagy bevétel jogosultsága megítéléséhez szükséges dokumentum nélkül történik. - Az érvényesítést csak akkor lehet elvégezni, ha: - a pénztárbizonylathoz csatolták a vonatkozó alapbizonylatot, vagy - a pénztárbizonylaton egyértelműen hivatkoztak az alapbizonylatra. (Az érvényesítőnek ebben az esetben a hivatkozás, hivatkozási szám alapján vissza kell keresnie az alapbizonylatot, majd annak vizsgálatát követően érvényesíthet.) A nem készpénzes kifizetések érvényesítésénél alkalmazandó szabályok: - Az érvényesítésre külön lapot kell használni. - Minden pénzintézeten keresztül bonyolódó gazdasági eseményt érvényesítő lapon, illetve érvényesítő lap és utalványrendelet nyomtatványon kell érvényesíteni. - Az egy bankkivonattal érkező tételeket is külön-külön érvényesítő lapon kell érvényesíteni. - Minden érvényesítendő tétel mellé el kell helyezni a vonatkozó alapdokumentumot (számlát, egyéb okmányt). - Szabálytalan az az érvényesítés, mely egyszerre több alapbizonylat, számla alapján történik.
5
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
- Szabálytalan az az érvényesítés, amelynél az érvényesítő lap önmagában áll, hozzá alapdokumentumot nem csatoltak, illetve alapdokumentumra nem hivatkoztak. - A pénzintézeten keresztül bonyolódó pénzforgalmi tételek érvényesítését csak akkor lehet elvégezni, ha a bankkivonaton szereplő: - minden egyes tételhez külön-külön csatolták a vonatkozó alapbizonylatot, vagy - adott tételnél hivatkoztak az alapbizonylatra (Az érvényesítőnek ebben az esetben a hivatkozási számok alapján vissza kell keresnie az alapbizonylatot, majd annak vizsgálatát követően érvényesíthet.) 2.5. Az utalványozás Az utalványozás tartalma Az utalványozás: - a kiadások teljesítésének, valamint - a bevételek beszedésének vagy elszámolásának elrendelése. Az utalványozás formái Az utalványozás lehetséges formái: a) a nem készpénzes kifizetések esetében külön írásbeli rendelkezés (utalvány) vagy b) a készpénzes kifizetések esetén az érvényesített okmányra rávezetett utalvány (írásbeli rendelkezés), ún. rövidített utalványrendelet. Az utalvány tartalmi követelményei Az utalvány tartalmi követelményei: - az utalványozó és az utalványozás ellenjegyzőjének keltezéssel ellátott aláírása, - az "utalvány" szó, - a költségvetési év, - a befizető és a kedvezményezett megnevezése, címe, - a fizetés időpontja, módja, összege, devizaneme, - a megterhelendő, jóváírandó bankszámla száma és megnevezése, - a kötelezettségvállalás-nyilvántartásba vétel sorszáma (kivéve az írásbeli kötelezettségvállalás alá nem tartozó kötelezettségvállalások kifizetését érintő tételeknél, mivel ezek nyilvántartásba vétele a kifizetést követően történik meg). A külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján kell figyelembe venni, amellyel az utalványt a terhelési értesítő beérkezését követően haladéktalanul ki kell egészíteni. A rövidített utalvány tartalmi követelményei A rövidített utalványt a készpénzes kifizetések esetében úgy kell elkészíteni, hogy az tartalmazza ezen utalvány követelményeit. Azokat az adatokat, melyek az okmányon szerepelnek, az utalvány részben nem kell megismételni. A rövidített utalványnak ebből kifolyólag legalább a következő adatokat kell tartalmaznia: 6
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
- az utalványozó és az utalványozás ellenjegyzőjének keltezéssel ellátott aláírása, - az "utalvány" szó, - a költségvetési év, - a kötelezettségvállalás-nyilvántartásba vétel sorszáma (kivéve az írásbeli kötelezettségvállalás alá nem tartozó kötelezettségvállalások kifizetését érintő tételeknél, mivel ezek nyilvántartásba vétele a kifizetést követően történik meg). Kivétel az utalványozási kötelezettség alól Nem kell külön utalványozni: - a termék értékesítésből, szolgáltatás nyújtásból – számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okirat, készpénzátutalás alapján – befolyó, valamint a közigazgatási hatósági határozaton alapuló bevétel beszedését, továbbá - a pénzügyi szolgáltatások kiadásait és bevételeit, - az európai uniós forrásból nyújtott támogatások jogszabály szerinti lebonyolítási számláról történő kifizetését. Az utalványozás feltételei Adott pénzmozgás utalványozására csak az érvényesítés után kerülhet sor. Amennyiben adott tétel érvényesítése nem történt meg, úgy az utalványozási jogkör ellátása „értelmetlen”, mivel az utalványozó nincs birtokában annak az ismeretnek, amely a kiadás és bevétel elrendeléséhez szükséges. 2.6. Az utalvány ellenjegyzése Az utalványozás ellenjegyzése Az utalványozás ellenjegyzése során az ellenjegyzőnek - el kell látnia a kötelezettségvállalás ellenjegyzése során ellátandó feladatait, továbbá - meg kell győződnie arról, hogy a szakmai teljesítés igazolása és az érvényesítés megtörtént-e. Az utalványozás ellenjegyzése a következő dokumentumokon történik: - készpénzes fizetési mód kivétel az utalványrendeleten, - készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített okmányra rávezetett rövidített utalványon. Az ellenjegyzés megtagadása Amennyiben az ellenjegyzésre jogosult nem ért egyet az utalvánnyal, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az utalványozó a jelzés alapján dönthet az utalványozás visszavonásáról, illetve az utalványozási szándék megtartásáról, ebben az esetben írásban utasítást ad az utalványozás ellenjegyzésére. Az ellenjegyzést az ellenjegyző nem tagadhatja meg, ha erre az utalványozó írásban utasítja. Az ellenjegyző ekkor az utalványra rávezeti, hogy „Az utalványozás ellenjegyzése utasításra történt.” 7
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Az ellenjegyző köteles a fenntartót haladéktalanul írásban értesíteni az utasításra történő ellenjegyzésről. 3. A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök gyakorlására jogosult személyek A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök gyakorlására jogosult személyek meghatározása, megbízása, kijelölése esetén a vonatkozó jogszabályok előírásait kell figyelembe venni. A tényleges feladatellátókat, a vonatkozó megbízásokat, kijelöléseket a szabályzathoz csatolt nyilvántartásban kell rögzíteni. A szabályzathoz kell mellékelni a megbízások, kijelölések eredeti dokumentumait is. Változás esetén a szabályzat mellékletein a szükséges módosításokat végre kell hajtani. 3.1. A kötelezettségvállalásra jogosult személyek Az Ávr. 52. §-ának (1) bekezdése alapján : a) a költségvetési szerv nevében kötelezettséget: - a költségvetési szerv vezetője, vagy - a költségvetési szerv vezetője által megbízott személy vállalhat, 3.2. A kötelezettségvállalás ellenjegyzésére jogosult személyek Az Ávr. 55. §-ának (1) bekezdése alapján : a költségvetési szerv vonatkozásában a gazdasági vezető, illetve az általa írásban kijelölt (a költségvetési szerv alkalmazásában álló) személy jogosult a kötelezettségvállalás – írásban történő – ellenjegyzésére, A gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzése nélkül kötelezettségvállalásra nem kerülhet sor, illetve követelés nem írható elő. Az ellenjegyzési feladatot ellátó személynek a felsőoktatásban szervezett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. 3.3. A szakmai teljesítés igazolására jogosult személyek Az Ávr. 57. §-ának (4) bekezdése alapján : a szakmai teljesítés igazolására jogosult személyeket – az adott kötelezettségvállaláshoz kapcsolódóan – a kötelezettségvállaló írásban köteles kijelölni. A kötelezettségvállalók az egyes kötelezettségvállalás csoportokhoz a melléklet szerint előre is meghatározhatják a teljesítés szakmai igazolására köteles személyeket. Ez esetben mentesülnek az alól, hogy minden kötelezettségvállalás esetén kijelöljék a szakmai teljesítés igazolására jogosultakat. 8
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
3.3.1 A szakmai teljesítés igazolásának rendje 3.3.1.1 Önállóan működő és gazdálkodó intézmény teljesítés igazolásának rendje A/ Intézmény üzemeltetéssel, fenntartással kapcsolatos szállítók/szolgáltatók által ellátott feladatok elvégzésének igazolását – a feladattól függően – a karbantartási csoportvezető vagy az igazgató látja el. B/ A szakmai anyagok, az intézmény működésével kapcsolatos egyéb anyag- és készletbeszerzések felhasználását az a személy írja alá, aki az adott anyagot, egyéb készletet felhasználásra átvette.
3.4. Az érvényesítésre jogosult személyek Az Ávr. 55. §-ának (2) bekezdése alapján érvényesítésre: a) a költségvetési szerv nevében a gazdasági vezető, illetve az általa írásban kijelölt (a költségvetési szerv alkalmazásában álló) személy jogosult, Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatások esetén a közreműködő szervezet alkalmazásában álló személy is megbízható az érvényesítési feladatok ellátására. Az írásban adott megbízásban az érvényesítő feladatait tételesen meg kell határozni. Az érvényesítési feladatot ellátó személynek a felsőoktatásban szervezett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. 3.5. Az utalványozásra jogosult személyek Az Ávr. 52. §-ának alapján utalványozásra ugyanazok a személyek jogosultak mint a kötelezettségvállalásra, azaz a) a költségvetési szerv nevében utalványozásra: - a költségvetési szerv vezetője, vagy - a költségvetési szerv vezetője által megbízott személy jogosult, 3.6. Az utalványozás ellenjegyzésre jogosult személyek Az Ávr. 52. §-ának alapján utalványozásra ugyanazok a személyek jogosultak mint a kötelezettségvállalásra, azaz a költségvetési szervnél a gazdasági vezető, illetve az általa írásban kijelölt (a költségvetési szerv alkalmazásában álló) személy jogosult, Az ellenjegyzési feladatot ellátó személynek a felsőoktatásban szervezett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
9
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
3.7. Nyilvántartás a pénzgazdálkodási jogkör gyakorlóiról A költségvetési szerv, kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyekről és aláírás-mintájukról nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás naprakészségéért a költségvetési szerv vezetője felelős. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell: - a pénzgazdálkodási jogkör megnevezését, - a pénzgazdálkodási jogkörönként a jogkör gyakorlására jogosult személyek: - beosztását, munkakörét, - a jogkör gyakorlásának jellegét (eredeti, vagy felhatalmazott, kijelölt, megbízott stb.), - az érintett személy nevét, valamint - az aláírás mintáját (azt, ahogy a feladatellátás során a nevét alá fogja írni). A szabályzat mellékleteként kell kezelni továbbá az egyes pénzgazdálkodási jogkörökre vonatkozó felhatalmazásokat, megbízásokat, kijelöléseket. Amennyiben az egyes felhatalmazások, megbízások, kijelölések különböző feltételek mellett élnek csak, a vonatkozó dokumentumnak tartalmaznia kell azokat is. Ilyenek lehetnek különösen: - az előre meghatározott körülmény bekövetkezése, - az összeghatár, - az ellátandó tevékenység leírása, amely tekintetében elláthatja, illetve nem láthatja el a feladatot. 3.8 Felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie: - az érvényesítési feladatokat ellátó személynek, - a kötelezettségvállalást ellenjegyzőnek, - az utalványt ellenjegyzőnek. 4. Összeférhetetlenségi és helyettesítési szabályok 4.1 Összeférhetetlenségi szabályok A pénzgazdálkodási jogkörökkel kapcsolatosan az alábbi összeférhetetlenségi szabályokat kell figyelembe venni: 1. A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan azonos személy nem lehet. Erre figyelmet kell fordítani a helyettesítések és a felhatalmazások rendszerének kialakításakor. 2. Az utalványozó és az ellenjegyző ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan azonos személy nem lehet. 10
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Erre figyelmet kell fordítani a helyettesítések és a felhatalmazások rendszerének kialakításakor. 3. Az érvényesítő nem lehet azonos: - a kötelezettségvállalásra jogosult, - utalványozásra jogosult, és - a szakmai teljesítést igazoló személlyel. Erre különösen a felhatalmazások rendszerének, valamint a helyettesítések rendszerének kialakításakor kell figyelmet szentelni. 4. Az egyes pénzgazdálkodási feladatokat ellátó személyek nem gyakorolhatják a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörüket adott gazdasági esemény vonatkozásában, ha a feladatellátás során: - saját maguk, vagy - a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozójuk javára látnák el. Erre folyamatosan, a feladat ellátása során mindig ügyelni kell.
4.2. Az összeférhetetlenségi helyzetek elkerülése Összeférhetetlenségi helyzetek kivédése érdekében helyettes feladatellátót biztosítani, azaz: - a kötelezettségvállaló, utalványozó, valamint az ellenjegyző köteles legalább egy helyettesről (felhatalmazottról, megbízottról) gondoskodni, - az érvényesítő kijelöléséről úgy kell gondoskodni, hogy figyelembe vételre kerüljenek a képesítési előírások. Amennyiben valamely feladatellátó: - a saját összeférhetetlenségi helyzetét állapítja meg, köteles a pénzgazdálkodási jogkör ellátását a helyettes feladatellátónak átadni, - más feladatellátó által korábban összeférhetetlenségi helyzetben ellátott pénzgazdálkodási jogkör gyakorlását észleli: - kötelezettségvállalás ellenjegyzése esetén jelezni köteles a kötelezettségvállalás sza bálytalanságát, - az ellenjegyzéssel, illetve az érvényesítéssel való összeférhetetlensége esetén köteles értesíteni a kötelezettségvállalót, - amennyiben a jelzés alapján az érintett nem gondoskodik az összeférhetetlenségi helyzet feloldásáról, és a feladat más ellátóval történő ellátásáról, az észlelőnek írásban tájékoztatnia kell a képviselő-testületet. 4.3. Helyettesítési szabályok Ha valamely feladatellátó tartós távolléte, illetve akadályoztatása miatt a pénzgazdálkodási feladatok ellátásra van szükség, a feladatellátásra helyettesítésre kijelölt személy köteles elvégezni a tevékenységet. A helyettesítőnek azonban figyelembe kell vennie az eredeti pénzgazdálkodási jogkör gyakorlójától kapott felhatalmazásban, megbízásban, kijelölésben meghatározott esetleges korlátokat.
11
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
5. Az írásbeli kötelezettségvállalás nélküli kifizetések rendje 5.1. Írásbeli kötelezettségvállalás nélküli kifizetések Nem szükséges írásbeli kötelezettségvállalás: - a gazdasági eseményenként 100.000 forintot el nem érő kifizetések, - a csőd-, felszámolási és végelszámolási eljáráshoz kapcsolódó bírósági regisztrációs díjak kifizetése, továbbá - a pénzügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó kiadások esetében. Az írásbeli kötelezettségvállalás nélküli kifizetések esetében - a kötelezettségvállalás ellenjegyzési feladatainak az ellenjegyző úgy tesz eleget, hogy az ellenjegyzési feladatát a kötelezettségvállalás kifizetésekor teljesíti, - a kötelezettségvállalás teljesítésére alkalmazni kell a jelen szabályzatban meghatározott érvényesítési, utalványozási, utalvány ellenjegyzési feladatokat, - a kötelezettségvállalásokat – az írásbeli kötelezettségvállalásoktól elkülönítve is nyilván kell tartani. Az utalványozási feladatok vonatkozásában sajátosság, hogy az utalványrendeleten az utalványozással egyidőben nem kell feltüntetni a kötelezettségvállalás nyilvántartási számot, mivel a tétel a kiegyenlítéskor kerül a nyilvántartásba. A nyilvántartási számot később lehet az utalványrendeleten feltüntetni. A kötelezettségvállalások értékének pontos meghatározásával kapcsolatos feladatokat, és a szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatát nem szükséges elvégezni. Az előirányzat szabad keretét a kifizetés összegével a kifizetéskor kell csökkenteni. A kötelezettségvállalást a kifizetést elrendelő belső intézkedés dokumentuma tanúsítja. A fenti tételek értelmében nem kell teljesülnie a Kormányrendelet azon rendelkezésének, hogy a kötelezettségvállalás kizárólag ellenjegyzés után, írásban történhet. 5.2. Az írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nélküli kifizetések Külön írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nélkül is teljesíthetőek a kincstári körön kívüli természetes és jogi személyekkel, jogi személyiség nélküli egyéb szervezetekkel szemben fennálló kötelezettségek, ha a kötelezettség jogosultsági feltételeit, annak összegét vagy az összeg megállapításának módját, továbbá a felek valamennyi jogát és kötelezettségét jogszabály, nemzetközi szervezetben való tagsági viszony, illetve jogerős bírósági, hatósági döntés teljes körűen meghatározza, így különösen: - a normatív és normatív jellegű hozzájárulások, - nemzetközi kötelezettséggel kapcsolatos hozzájárulások, - kártalanítási, kártérítési és megtérítéséi kötelezettségek, valamint - az adományozott díjakhoz, kitüntetésekhez kapcsolódó pénzbeli juttatások esetében. Az írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nélküli kifizetések esetében: - a kötelezettségvállalás teljesítésére alkalmazni kell a jelen szabályzatban meghatározott érvényesítési, utalványozási, utalvány ellenjegyzési feladatokat, - a kötelezettségvállalásokat – az írásbeli kötelezettségvállalásoktól elkülönítve is nyilván kell tartani. 12
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
A kötelezettségvállalások értékének pontos meghatározásával kapcsolatos feladatokat, és a szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatát nem szükséges elvégezni. Az előirányzat szabad keretét a kifizetés összegével a kifizetéskor kell csökkenteni. A kötelezettségvállalást a kifizetést elrendelő belső intézkedés dokumentuma tanúsítja. A fenti tételek értelmében nem kell teljesülnie a Kormányrendelet azon rendelkezésének, hogy a kötelezettségvállalás kizárólag ellenjegyzés után, írásban történhet.
6. A kötelezettségvállalások nyilvántartása Az 100.000.- Ft-ot meghaladó beszerzésekre vonatkozóan írásbeli kötelezettségvállalás szükséges, amelynek egy példányát egymás utáni sorszámozással ellátva az önállóan működő és gazdálkodó intézmény őrzi. Másik példánya ahhoz a beszerzéshez csatolandó, amelyre a kötelezettségvállalás szól. A kötelezettségvállalásnak minimálisan tartalmaznia kell: - a kötelezettségvállalás sorszámát számát, - a kötelezettségvállaló nevét, - a kötelezettségvállalás tárgyát, - a kötelezettségvállalás összegét, - a kötelezettségvállalás évenkénti forrását, - a kifizetési határidőket, - a kifizetések jogosultjait, - a teljesítési adatokat. A kötelezettségvállalás értékének meghatározása közbeszerzés esetén A kötelezettségvállalás értékének meghatározásához számba kell venni a vállalni tervezett kötelezettségből adódó valamennyi fizetési kötelezettséget. Ennek az elvnek kell érvényesülnie akkor is, ha a kötelezettségvállalásból adódó valamely fizetési kötelezettség nem biztos. Ha a fizetési kötelezettség jövőbeni mértéke nem határozható meg pontosan, a körülmények és az előző évek tapasztalatai alapján a reális legmagasabb összegű kötelezettség értéket kell megadni. Amennyiben a kötelezettség vállalásához közbeszerzési eljárást kell lefolytatni és a kötelezettségvállalás dokumentuma a kormányrendeletben meghatározott feltételek esetén a kötelezettségvállalás értékét a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés közbeszerzési törvény rendelkezései szerint számított értéken kell megadni. A kötelezettségvállalás értékének meghatározása nem közbeszerzés alá tartozó tételek esetében A közbeszerzési kötelezettség alá nem eső, határozatlan időre vállalt kötelezettség értékét a tárgyévben és az azt követő három éven keresztül származó fizetési kötelezettségek összegeként kell meghatározni.
13
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
A kötelezettségvállalással érintett előirányzatok lekötése A kötelezettségvállalást követően gondoskodni kell a kötelezettségvállalás értékéből az adott évet terhelő rész lekötéséről az érintett előirányzatok szabad keretének terhére. Szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálata A szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatához a kötelezettségvállalás értékeként meghatározott összegből a tárgyévet, valamint a tárgyévet követő három évet terhelő összegeket kell összevetni a tárgyévi költségvetés előirányzatait, valamint az azt követő évek költségvetési keretszámait az összevetés időpontjáig ismert adatok alapján terhelő kötelezettségek mértékével. 7. Az adatszolgáltatási feladatok A pénzgazdálkodási jogkörrel kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok kiterjednek: - a kötelezettségvállalókra, - a pénzügyi-gazdálkodási feladatokat ellátókra. 7.1. A kötelezettségvállalók belső adatszolgáltatása Az írásbeli kötelezettségvállalások esetében a kötelezettségvállalók kötelesek a kötelezettségvállalások alapdokumentumát a kötelezettségvállalások nyilvántartásait végző személyek részére haladéktalanul, de legkésőbb a kötelezettségvállalás ellenjegyzését követő 5 napon belül átadni. A kötelezettségvállalók kötelesek a kötelezettségvállalás nyilvántartást érintő minden olyan változásról tájékoztatni a nyilvántartást vezetőt, mely a nyilvántartás tartalmát érdemben érinti, így különösen a következőkről: - a kötelezettségvállalás meghiúsul, - a kötelezettségvállalásban vállalt pénzügyi teljesítési határidők megváltoztak, - a kötelezettségvállalásban vállalt pénzügyi teljesítési összegek módosultak stb. A tájékoztatást szintén haladéktalanul, vagy legkésőbb a módosítás tudomásul vételétől számított 5 napon belül meg kell adni. 7.2. A pénzügyi-gazdálkodási feladatokat ellátók belső adatszolgáltatása A gazdasági szervezet a pénzgazdálkodási jogkört ellátók számára kötelesek a szükséges tájékoztatást megadni különösen a következők vonatkozásában: - a kötelezettségvállalásnak van-e előirányzata, - a kötelezettségvállalás előirányzatából mennyi - a már felhasznált, - a korábbi kötelezettségvállalásokkal lekötött, illetve - a szabad előirányzat, - az előirányzat felhasználási ütemtervbe illeszkedik-e a kötelezettségvállalás, 14
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
- a kötelezettségvállaláshoz a szükséges fedezet rendelkezésre áll-e, - a kötelezettségvállalás illeszkedik-e a likviditási tervhez. Az adatszolgáltatást naprakész adatokkal, de legfeljebb a tárgyhót megelőző hó adatai alapján kell adni.
8. A pénzgazdálkodási jogkörök gyakorlásának dokumentálási rendje A pénzgazdálkodási jogkörök gyakorlásának dokumentálási kötelezettsége kiterjed: - a jogkör gyakorlóinak nyilvántartására, - a jogkörök felhatalmazással, megbízással, kijelöléssel történő ellátása esetén a vonatkozó felhatalmazások, megbízások, kijelölések írásbeliségére, - a kötelezettségvállalás írásbeliségére, - a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének megadott tartalmi elemekkel történő rögzítésére, - a teljesítés szakmai igazolására, - az érvényesítési feladatok ellátásának igazolására, - az utalvány ellenjegyzésének írásbeliségére, valamint - a kötelezettségvállalások nyilvántartására. Az egyes pénzgazdálkodási jogkör gyakorlók a jogszabályban meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelő bélyegző lenyomatot is használhatnak. Az aláírásukat a bélyegzők nem tartalmazhatják, annak mindig eredetinek kell lennie.
9. Záró és átmeneti rendelkezések Az egyes jogkörök gyakorlására a szabályzat mellékleteként csatolt nyilvántartás szerint jogosultak az ott feltüntetett személyek. Az egyes feladatellátáshoz kapcsolódó felhatalmazásokat, megbízásokat, kijelöléseket szintén melléklet tartalmazza. A szabályzatban foglaltakat 2014. január 1-jétől kell alkalmazni. Cegléd, 2014. január 1.
.............................................................. költségvetési szerv vezetője
15
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
1. számú melléklet: a pénzgazdálkodási jogköröket gyakorlók beosztásáról és nevéről
A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogköröket a következőkben ismertetett beosztású és nevű személyek gyakorolják:
Név Túri Alfrédné Kiss Tamás Szabóné Danicskó Erzsébet
Simon István
Munkakör, feladat ellátó Pénzügyi előadó – pénztáros Gyakorlati oktatásvezető (munkakör) tangazdaság pénzkezelő Igazgató (munkakör) pénztárellenőr Gépkocsivezető (munkakör) pénzszállításra felhatalmazott
Cegléd, 2014. január 1.
16
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
1. számú melléklet: a pénzgazdálkodási jogköröket gyakorlók beosztásáról és nevéről
A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogköröket a következőkben ismertetett beosztású és nevű személyek gyakorolják:
Név Túri Alfrédné Csáki Ádám Szabóné Danicskó Erzsébet
Simon István
Munkakör, feladat ellátó Pénzügyi előadó – pénztáros Megbízott tangazdaság vezető (munkakör) tangazdaság pénzkezelő Igazgató (munkakör) pénztárellenőr Gépkocsivezető (munkakör) pénzszállításra felhatalmazott
Cegléd, 2014. július 9.
17
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
1. számú melléklet: a pénzgazdálkodási jogköröket gyakorlók beosztásáról és nevéről
A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogköröket a következőkben ismertetett beosztású és nevű személyek gyakorolják:
Név Túri Alfrédné Jagri Ádám Szabóné Danicskó Erzsébet
Simon István
Munkakör, feladat ellátó Pénzügyi előadó – pénztáros Megbízott tangazdaság vezető (munkakör) tangazdaság pénzkezelő Igazgató (munkakör) pénztárellenőr Gépkocsivezető (munkakör) pénzszállításra felhatalmazott
Cegléd, 2014. szeptember 1.
18
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
2. számú melléklet Kötelezettségvállalás és utalványozás felhatalmazással történő ellátása Az Ávr. 52 §-ának (1) bekezdése alapján az alábbi felhatalmazást adom: Szabóné Danicskó Erzsébet, mint a költségvetési szerv vezetője felhatalmazom Dr. Lénárd Béláné igazgató helyettest, hogy a pénzgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségvállalási, illetve utalványozási jogkörömmel kapcsolatban felmerülő összeférhetetlenségem, akadályoztatásom, illetve tartós távollétem esetében lássa el helyettesítőként az említett feladatokat. A vezető helyettes feladatellátásával kapcsolatos kikötések, korlátozások: - a vezető helyettes csak a vezető külön írásbeli felhatalmazása alapján jogosult 500 ezer forintot meghaladó értékű kötelezettségvállalásra, - a vezető helyettes összeghatár nélkül akkor vállalhat kötelezettséget, ha a vezető akadályoztatása, (távolléte, betegsége) időtartalma meghaladja a 30 napot.
Cegléd, 2014. január 1.
........................................................ felhatalmazó vezető
....................................................... felhatalmazott vezető-helyettes
19
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
2. számú melléklet Kötelezettségvállalás és utalványozás felhatalmazással történő ellátása Az Ávr. 52 §-ának (1) bekezdése alapján az alábbi felhatalmazást adom: Szabóné Danicskó Erzsébet, mint a költségvetési szerv vezetője felhatalmazom Bicskei Károly igazgató helyettest, hogy a pénzgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségvállalási, illetve utalványozási jogkörömmel kapcsolatban felmerülő összeférhetetlenségem, akadályoztatásom, illetve tartós távollétem esetében lássa el helyettesítőként az említett feladatokat. A vezető helyettes feladatellátásával kapcsolatos kikötések, korlátozások: - a vezető helyettes csak a vezető külön írásbeli felhatalmazása alapján jogosult 500 ezer forintot meghaladó értékű kötelezettségvállalásra, - a vezető helyettes összeghatár nélkül akkor vállalhat kötelezettséget, ha a vezető akadályoztatása, (távolléte, betegsége) időtartalma meghaladja a 30 napot.
Cegléd, 2014. január 1.
........................................................ felhatalmazó vezető
....................................................... felhatalmazott vezető-helyettes
20
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
3. számú melléklet Ellenjegyzés kijelöléssel történő ellátása Az Ávr. 55. §-ának (1) bekezdése alapján az alábbi felhatalmazást adom: Szabóné Danicskó Erzsébet, mint a költségvetési szerv vezetője felhatalmazom Kataticsné Vezsenyi Erika gazdasági vezetőt, hogy a pénzgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségvállalás ellenjegyzési, illetve utalványozás ellenjegyzési feladatokat lássa el. Az ellenjegyzési feladatokat elsősorban a gazdasági vezetőnek kell elvégeznie. Akadályoztatása, összeférhetetlensége esetén a feladatellátásban helyettesítőként a kijelölt könyvelő köteles elvégezni az ellenjegyzési tevékenységet.
Cegléd, 2014. Június 1.
.............................................................. felhatalmazó vezető
....................................................... felhatalmazott gazdasági vezető
P.H.
21
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
4.számú. melléklet Érvényesítés kijelöléssel történő ellátása Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) számú Kormányrendelet. 77. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az alábbi felhatalmazást adom: Kataticsné Vezsenyi Erika, mint a költségvetési szerv gazdasági vezető felhatalmazom, Práger Kartalin könyvelőt, hogy a pénzgazdálkodással kapcsolatos érvényesítési feladatokat lássa el.
Cegléd, 2014. július 1.
.............................................................. felhatalmazó gazdasági vezető
........................................................ kijelölt könyvelő
P.H.
22
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
4.számú. melléklet Érvényesítés kijelöléssel történő ellátása Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) számú Kormányrendelet. 77. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az alábbi felhatalmazást adom: Szabóné Danicskó Erzsébet, mint a költségvetési szerv vezetője felhatalmazom, Túri Alfrédné gazdasági ügyintézőt, hogy a pénzgazdálkodással kapcsolatos érvényesítési feladatokat lássa el.
Cegléd, 2014. január 1.
.............................................................. felhatalmazó vezető
........................................................ kijelölt gazdasági ügyintéző
P.H.
23
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
5. számú melléklet Szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához Az Ávr. 57. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a kötelezettségvállalásra jogosultak – ha a kötelezettségvállalással egyidejűleg másképp nem rendelkeznek - a következő személyeket jelölik ki a szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához: Előirányzat
Egyéb kri- A szakmai teljesítés igazolására térium elsőlegesen köteles helyettesként köteles személy személy neve (aláírás neve( aláírás minta minta mellékelve) mellékelve) Beruházási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Felújítási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Raktározott (2. számlaSzabóné Danicskó nincs osztályban Erzsébet kimutatott) Kiss Tamás Készlet beszerzések Forgóeszközök között nincs nincs kimutatott értékpapír műveletek Pénzeszköz átadások nincs nincs Rendszeres személyi Petőné Csomós Ma- Rabné Vígh Melinda juttatások riann Nem rendszeres szeméPetőné Csomós Ma- Rabné Vígh Melinda lyi juttatások riann Járulékok Élelmiszer beszerzések nincs nincs (Nem raktározott készlet) Gyógyszer, vegyszer Dr. Lénárd Béláné, nincs beszerzések Kiss Tamás (Nem raktározott készlet) Irodaszer, nyomtatvány Felhaszná- Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, beszerzések láskor al- Erzsébet Bicskei Károly (Nem raktározott kész- kalmazand Kiss Tamás let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint
24
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Könyv, folyóirat, egyéb információ hordozó beszerzések (Nem raktározott készlet) Tüzelőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Hajtó- és kenőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzése (Nem raktározott készlet), külön melléklet szerint Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha beszerzések (Nem raktározott készlet) Egyéb készletbeszerzések (Nem raktározott készlet) Szolgáltatások
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
nincs
nincs
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
Cegléd, 2014. január 1. A kötelezettségvállalás szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató Szakmai teljeítést igazoló Szabóné Danicskó Erzsébet Dr. Lénárd Béláné Bicskei Károly Kiss Tamás Petőné Csomós Mariann Rabné Vígh Melinda
Aláírás minta
25
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
5. számú melléklet Szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához Az Ávr. 57. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a kötelezettségvállalásra jogosultak – ha a kötelezettségvállalással egyidejűleg másképp nem rendelkeznek - a következő személyeket jelölik ki a szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához: Előirányzat
Egyéb kri- A szakmai teljesítés igazolására térium elsőlegesen köteles helyettesként köteles személy személy neve (aláírás neve( aláírás minta minta mellékelve) mellékelve) Beruházási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Felújítási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Raktározott (2. számlaSzabóné Danicskó nincs osztályban Erzsébet kimutatott) Kiss Tamás Készlet beszerzések Forgóeszközök között nincs nincs kimutatott értékpapír műveletek Pénzeszköz átadások nincs nincs Rendszeres személyi Kataticsné Vezsenyi Rabné Vígh Melinda juttatások Erika Nem rendszeres szeméKataticsné Vezsenyi Rabné Vígh Melinda lyi juttatások Erika Járulékok Élelmiszer beszerzések nincs nincs (Nem raktározott készlet) Gyógyszer, vegyszer Dr. Lénárd Béláné, nincs beszerzések Kiss Tamás (Nem raktározott készlet) Irodaszer, nyomtatvány Felhaszná- Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, beszerzések láskor al- Erzsébet Bicskei Károly (Nem raktározott kész- kalmazand Kiss Tamás let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint
26
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Könyv, folyóirat, egyéb információ hordozó beszerzések (Nem raktározott készlet) Tüzelőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Hajtó- és kenőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzése (Nem raktározott készlet), külön melléklet szerint Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha beszerzések (Nem raktározott készlet) Egyéb készletbeszerzések (Nem raktározott készlet) Szolgáltatások
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
nincs
nincs
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Kiss Tamás
Cegléd, 2014. június 1. A kötelezettségvállalás szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató Szakmai teljeítést igazoló Szabóné Danicskó Erzsébet Dr. Lénárd Béláné Bicskei Károly Kiss Tamás Kataticsné Vezsenyi Erika Rabné Vígh Melinda
Aláírás minta
27
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
5. számú melléklet Szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához Az Ávr. 57. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a kötelezettségvállalásra jogosultak – ha a kötelezettségvállalással egyidejűleg másképp nem rendelkeznek - a következő személyeket jelölik ki a szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához: Előirányzat
Egyéb kri- A szakmai teljesítés igazolására térium elsőlegesen köteles helyettesként köteles személy személy neve (aláírás neve( aláírás minta minta mellékelve) mellékelve) Beruházási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám Felújítási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám Raktározott (2. számlaSzabóné Danicskó nincs osztályban Erzsébet kimutatott) Csáki Ádám Készlet beszerzések Forgóeszközök között nincs nincs kimutatott értékpapír műveletek Pénzeszköz átadások nincs nincs Rendszeres személyi Kataticsné Vezsenyi Práger Katalin juttatások Erika Nem rendszeres szeméKataticsné Vezsenyi Práger Katalin lyi juttatások Erika Járulékok Élelmiszer beszerzések nincs nincs (Nem raktározott készlet) Gyógyszer, vegyszer Dr. Lénárd Béláné, nincs beszerzések Csáki Ádám (Nem raktározott készlet) Irodaszer, nyomtatvány Felhaszná- Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, beszerzések láskor al- Erzsébet Bicskei Károly (Nem raktározott kész- kalmazand Csáki Ádám let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint
28
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Könyv, folyóirat, egyéb információ hordozó beszerzések (Nem raktározott készlet) Tüzelőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Hajtó- és kenőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzése (Nem raktározott készlet), külön melléklet szerint Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha beszerzések (Nem raktározott készlet) Egyéb készletbeszerzések (Nem raktározott készlet) Szolgáltatások
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám
nincs
nincs
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Csáki Ádám
Cegléd, 2014. július 9. A kötelezettségvállalás szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató Szakmai teljeítést igazoló Szabóné Danicskó Erzsébet Dr. Lénárd Béláné Bicskei Károly Csáki Ádám Kataticsné Vezsenyi Erika Práger Katalin
Aláírás minta
29
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
5. számú melléklet Szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához Az Ávr. 57. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint a kötelezettségvállalásra jogosultak – ha a kötelezettségvállalással egyidejűleg másképp nem rendelkeznek - a következő személyeket jelölik ki a szakmai teljesítés igazolási feladatok ellátásához: Előirányzat
Egyéb kri- A szakmai teljesítés igazolására térium elsőlegesen köteles helyettesként köteles személy személy neve (aláírás neve( aláírás minta minta mellékelve) mellékelve) Beruházási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám Felújítási Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, előirányzatok Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám Raktározott (2. számla- Felhaszná- Szabóné Danicskó nincs osztályban láskor al- Erzsébet kimutatott) kalmazand Jagri Ádám Készlet beszerzések ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint Forgóeszközök között nincs nincs kimutatott értékpapír műveletek Pénzeszköz átadások nincs nincs Rendszeres személyi Kataticsné Vezsenyi Práger Katalin juttatások Erika Nem rendszeres szeméKataticsné Vezsenyi Práger Katalin lyi juttatások Erika Járulékok Élelmiszer beszerzések nincs nincs (Nem raktározott készlet) Gyógyszer, vegyszer Felhaszná- Dr. Lénárd Béláné, nincs beszerzések láskor al- Jagri Ádám (Nem raktározott kész- kalmazand let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint Irodaszer, nyomtatvány Felhaszná- Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, 30
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
beszerzések láskor al(Nem raktározott kész- kalmazand let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint Könyv, folyóirat, egyéb Felhasznáinformáció hordozó láskor albeszerzések kalmazand (Nem raktározott kész- ó szabálet) lyok a bizonylati szabályzat szerint Tüzelőanyag beszerzések (Nem raktározott készlet) Hajtó- és kenőanyag Felhasznábeszerzések láskor al(Nem raktározott kész- kalmazand let) ó szabályok a bizonylati szabályzat szerint Szakmai anyag és Felhasznákisértékű tárgyi eszkö- láskor alzök, immateriális javak kalmazand beszerzése ó szabá(Nem raktározott kész- lyok a bilet), külön melléklet zonylati szerint szabályzat szerint Munkaruha, védőruha, Felhasznáformaruha, egyenruha láskor albeszerzések kalmazand (Nem raktározott kész- ó szabálet) lyok a bizonylati szabályzat szerint Egyéb készletbeszerzé- Felhasznásek láskor al(Nem raktározott kész- kalmazand let) ó szabályok a bizonylati
Erzsébet Jagri Ádám
Bicskei Károly
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet, Bicskei Károly Jagri Ádám
nincs
nincs
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám
Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, Erzsébet Bicskei Károly Jagri Ádám
31
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
Szolgáltatások
szabályzat szerint Szolgálta- Szabóné Danicskó Dr. Lénárd Béláné, tás elvég- Erzsébet Bicskei Károly zésekor Jagri Ádám alkalmazandó szabályok a bizonylati
Cegléd, 2014. szeptember 1. A kötelezettségvállalás szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom:
Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató
Szakmai teljeítést igazoló
Aláírás minta
Szabóné Danicskó Erzsébet Dr. Lénárd Béláné Bicskei Károly Jagri Ádám Kataticsné Vezsenyi Erika Práger Katalin
32
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
6.számú melléklet Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítés igazolása
Beszerzéssel érintett terület Tangazdaság Iskola
Szakmai teljesítés igazolására köteles személy neve (aláírás mintája külön mellékletben) Kiss Tamás Szabóné Danicskó Erzsébet
Aláírás
Cegléd, 2014. január 1. A Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató
33
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
6.számú melléklet Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítés igazolása
Beszerzéssel érintett terület Tangazdaság Iskola
Szakmai teljesítés igazolására köteles személy neve (aláírás mintája külön mellékletben) Csáki Ádám Szabóné Danicskó Erzsébet
Aláírás
Cegléd, 2014. július 9. A Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató
34
Számviteli rend Utalványozási szabályzata (Hatályos 2014. január 1-től)
6.számú melléklet Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítés igazolása
Beszerzéssel érintett terület Tangazdaság Iskola
Szakmai teljesítés igazolására köteles személy neve (aláírás mintája külön mellékletben) Jagri Ádám Szabóné Danicskó Erzsébet
Aláírás
Cegléd, 2014. szeptember 1. A Szakmai anyag és tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzésének szakmai teljesítésére történő kijelölést jóváhagyom: Szabóné Danicskó Erzsébet igazgató
35