8/1970. (V. É. 6.) OVH utasítás a hévízmővek (hévízkutak) üzemeltetési szabályzatának kiadásáról (20.507/1970. OVH) A vízügyrıl szóló 1964. évi IV. törvény végrehajtására kiadott 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet 92. §-ának (2) bekezdése alapján - a nehézipari miniszterrel egyetértésben - az alábbiak szerint rendelkezem. 1. § A hévízmővek (hévízkutak) üzemeltetési szabályzatát a mellékletben foglaltak szerint állapítom meg. 2. § A szabályzat hatálya a hévízkutakra, továbbá a távhıellátás (távhıszolgáltatás) célját szolgálók kivételével a hévízmővekre és az ezeket létesítı, fenntartó, hasznosító, illetıleg üzemeltetı állami szervekre, vállalatokra, szövetkezetekre és egyéb gazdálkodó szervekre terjed ki. 3. § A távhıellátás (távhıszolgáltatás) célját szolgáló hévízmővekre külön rendelkezések az irányadók. 4. § Ez az utastás a Vízügyi Értesítıben való közzététele napján lép hatályba.
Melléklet a 8/1970. (V. É. 6.) OVH utasításhoz HÉVÍZMŐVEK (HÉVÍZKUTAK) ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA A hévízmő általános mőszaki leírása 1. A hévízmő a hévíz felszínre hozatalára, elıkészítésére, a fogyasztás helyére történı eljuttatására és a csurgalékvíz elvezetésére szolgáló vízilétesítmény, amelynek megvalósításához és üzemeltetéséhez a vízjogi engedélyt meg kell szerezni. 2. A hévízmő általában az alábbi részekbıl áll: - hévízkút (csövezés, kútfej), - alapmőtárgyak és tartozékaik: a gázleválasztó, a tároló, a hévízhőtı, az elosztó és a szállítóközpont, továbbá gépek, készülékek, szerelvények, csıvezetékek, mőszerek stb., - távvezeték, - fogadóállomás (hıközpont, osztó és berendezései), - hasznosító létesítmények. 3. A hévízkút a mélységi víztárolókban levı hévíz felszínre hozatalára szolgáló létesítmény, általában csövezéssel biztosított fúrt kút. A gázleválasztó a hévízzel felszínre érkezı gáz kiválasztására alkalmas készülék vagy mőtárgy. A tároló a felszínre került hévíz győjtésére - esetleg gáztalanítására - vagy tárolására szolgál. A hévízhőtı berendezés (hőtıtorony, keverıkészülék, kaszkádos hőtı stb.) az alacsonyabb hıfokigény biztosítása vagy a csurgalékvizek akár nyílt árokban, akár csatornában történı elvezetése céljából a felszínre jutó hévizek szükség szerinti hőtésére szolgál. Az elosztó és szállítóközpont a hévíz szállítását (továbbítását) szolgálja. Kivitele szerint szabadon elhelyezett, vagy zárt gépház (osztókkal, keverıedényekkel, nyomáskiegyenlítı, illetve biztosító készülékekkel, tartályokkal, mőszerekkel, szerelvényekkel stb.). A gépek, készülékek, szerelvények és mőszerek - a mőszaki igényeknek és adottságoknak megfelelıen - a hévízmőben a kútfejtıl kiindulva a távvezetéken át a fogadóállomásig helyezkednek el. A gépek (szivattyúk, kompresszorok, ezeket meghajtó elektromotorok, illetve gázmotorok) rendeltetése a víz, vagy a leválasztott gáz szállítása. A készülékek (ellenáramú készülék, nyomásirányító készülék) a vízkılerakódások megakadályozására szolgálnak. A szerelvények (szelepek, tolózárak, osztók) rendeltetése a víz és a gáz áramlásának elosztása, illetve korlátozása vagy lezárása. A mőszerek az üzemállapot jellemzıinek (paramétereinek) megállapítására, regisztrálására, áramlástani, hıtechnikai, villamosés gázenergetikai jellemzık mérésére szolgálnak, éspedig - az áramlástani mőszerek: víz-, illetve gázmennyiségmérık, nyomásmérık, - a hıtechnikai mőszerek: hımérık, hımennyiségmérık, - a villamosenergetikai mőszerek: volt-amper-mérık, watt-mérık, fogyasztásmérık. Az automatikus szabályozó berendezések (nyomásszabályozók, mennyiségszabályozók, hımérsékletszabályozók) rendeltetése az üzembiztonság és a gazdaságos üzemmenet fenntartása. A távvezeték (fı-, gerinc-, ág- és csurgalékvíz-elvezetı) a hévíznek a fogyasztóhoz juttatására és a csurgalékvíznek a befogadóba vezetésére szolgáló létesítmény, amely földbe fektetett (járható, nem járható védıcsatornában, védıcsatorna nélkül, szigetelt, vagy szigetelés nélküli kivitelben), vagy légvezeték (szigetelt, szigetelés nélküli kivitelben).
A fogadóállomás a hıközpont, az osztó és ezek berendezései.
A hévízkút átadása-átvétele 4. A hévízkút mőszaki átadása-átvétele során fıként a következıket kell ellenırizni: - a hévízkút csövezésének épségét, a nyelıszelvények kizárását, a termelt víz tisztaságát, a kút homokolásának a szabvány [MSz 5199-62 szerinti (0,5 g/100 liter)] mértéket meg nem haladó mértékét, - a kútfejkiképzésnél a biztonsági követelmények és a szabvány elıírásainak megtartását, a kútnak a hévíz termelésére és a vízhozam szabályozására való alkalmasságát, a karbantartási és javítási mőveletek elvégzésének, valamint a felszíni és mélységi mőszeres (nyomás-, vízhozam- és hımérséklet- stb.) mérések akadálytalan elvégzésének lehetıségét, - a kút megközelítésének, a kutat vizsgáló és javító berendezések kútraállásának, valamint a kút fölé torony állításának lehetıségét.
A hévízkút üzembehelyezése 5. Ha a hévízkutat nem a megrendelı üzemelteti, köteles a hidrogeológiai napló egy példányát az üzemeltetınek átadni. 6. A hidrogeológiai naplónak a hévízkút mőszaki és termelési jellemzıit, valamint az üzemelési útmutatót kell tartalmaznia. 7. A hévízkút mőszaki és termelési jellemzıi a következık: - a kút végleges kiképzésének adatai, a geológiai és geofizikai szelvények, - a kút teljesítményére vonatkozó adatok (a különbözı vízhozamokhoz tartozó kútfejnyomások vagy üzemi szintek, a kifolyó vagy kitermelt víz hımérséklete), - az optimális termelési vízhozam, - a statikus rétegnyomás, - a talphımérséklet, - a víztermelı rétegek százalékos részvétele a termelésben, - a felszíni és a mélységi vízminták kémiai analízise, - a korrózió és a vízkılerakódás várható mértéke, - gázos hévíz esetében a gázhozam, a gáz-víz arány és a gázanalízis. 8. Az üzemelési útmutatónak tartalmaznia kell: - az üzemelésre és a hasznosításra, valamint az energia-, illetve vízpazarlás elkerülésére vonatkozó javaslatot, - a kút lezárására és újraindítására utalást, - a mőszaki leírást a tolózár szabályozási mélységéig. 9. A beruházó köteles az MSZ 5199-62 szabványban elıírt zománc kúttábla elkészítésérıl gondoskodni. A kúttáblán a következıket kell feltüntetni: - a város (község) nevét, - a hévízkút jelét, mélységét, csövezését, a perforációk vagy a szőrık helyét, a kútteljesítmény adatait (statikus vagy nyugalmi vízszint, a különbözı vízhozamok és az ezekhez tartozó üzemi kútfejnyomások vagy üzemi vízszintek, az egyes vízhozamokhoz tartozó vízhıfok). - az optimálisan kitermelhetı vízmennyiséget, - a kivitelezı nevét és a hévízkút elkészítésének évét.
Alapmőtárgyak, távvezeték, fogadóállomás átadása-átvétele 10. A hévízkúthoz tartozó hévízmő alapmőtárgyainak, távvezetékének, fogadóállomásának mőszaki átadása-átvétele során különösen az alábbiakat kell ellenırizni: - az alapmőtárgyak építése (gázleválasztó, tároló, hévízhőtı, elosztó és szállító központ, gépek, készülékek, szerelvények stb.) a terv szerinti helyen és méretben történt-e, - a távvezeték a terv szerinti nyomvonalon és mérettel, valamint a tervezett hossz-szelvénnyel épült-e, a vezetéken elhelyezett légtelenítık és ürítık alkalmas helyen, kezelhetı állapotban vannak-e, - a fogadóállomás (hıközpont vagy elosztó) elhelyezése és elrendezése a tervnek megfelelı-e, - a hévízmő villamos energia ellátása biztosítva van-e, - a hévízmő kezdeti szakaszán, valamint a hálózat végpontjain a hévíz jellemzı paramétereinek (nyomás, mennyiség, hıfok) mérése biztosítható-e, - a víz minıségétıl függı vízkılerakódást akadályozó berendezés vagy készülék és a korrózió ellen védı eljárás alkalmazása a terveknek megfelel-e, - a csurgalékvíz elvezetése és elhelyezése mőszaki, biológiai, kémiai, valamaint biztonsági szempontból megfelel-e,
- a robbanásveszélyes (gázleválasztó, zártterő gépház stb.) helyeken a „Nyílt láng használata tilos” feliratú zománctáblákat kifüggesztették-e, - a létesítményeket és azokat a könnyen megközelíthetı helyeket (nyílt tároló, nyílt árok), ahol a víz 55 °C-nál magasabb hımérséklető, kerítés védi-e és a „Forrázási veszély” feliratú zománctáblákat kifüggesztették-e. 11. A próbaüzemelés eredményes, ha az egyes berendezések megfelelnek az alábbi mőszaki feltételeknek: - a gázleválasztók a hévizet a tervezett mértékben gáztalanítják, - a tároló vízzárósága a megengedhetı határon belül van; - a hévízhőtı a tervezett teljesítménnyel üzemel, - az elosztó és szállító központ készülékei hozzáférhetık (körüljárhatók), hıvédelmük, valamint a gépek energiaellátása biztosított, az elektromos üzemő gépek és készülékek védelmi elıírásait (motorvédı automata stb.) betartották, - a vízszállító gépegységek (szivattyúk, elektromotorok) alapozása megfelelı, - az elosztó és szállító központ kezelése áttekinthetı, a kezelési utasítást kifüggesztették, az elzáró szerelvényeket táblával ellátták, - az elzáró szerelvények (tolózárak, szelepek), készülékek (ellenáramú készülékek, tartályok, edények), mőszerek beépítése vízzáró, - a távvezeték próbaüzemét megelızı, az elıírásoknak megfelelı nyomáspróba a jegyzıkönyv tanúsága szerint sikeres volt, - a hıtágulások felvételérıl gondoskodás történt, - a hideg- és melegvíz keveréséhez a keverı edény beépítése megtörtént. 12. A kútfejen, valamint a végpontokon mért alábbi adatokat jegyzıkönyvben kell rögzíteni: kútfejnyomás kp/cm2 végpontokon mért össznyomás kp/cm2 vízmennyiség m3/óra gáztartalom (gáz/víz) kp/1000 kp hıfok °C
A hévízkút üzemelése, hévízkútnapló 13. A hévízkút üzemeltetıjének mőszaki vezetıje köteles a hévízkút üzemeltetését rendszeresen ellenırizni, az üzemelési naplót pedig legalább havonta láttamozni. 14. Az üzemeltetı a hévíztermelés folyamatos ellátására és a hévízkútnapló vezetésére kútkezelıt köteles kijelölni és teendıinek ellátására kioktatni. 15. A hévízkútnapló a felszínen mérhetı paraméterek beszerzésére és folyamatos nyilvántartására, a hévízkútra vonatkozó megfigyelések rögzítésére szolgál. A hévízkútnaplóhoz „Hévízkút törzslap” tartozik, amely a hévízkút eredeti (elkészítéskori) fıbb mőszaki adatait tartalmazza. A „Hévízkút törzslap” és a hévízkútnapló mintáját e szabályzat 1. - 2. számú melléklete állapítja meg. 16. A hévízkútnaplóba naponta be kell jegyezni minden, a kút állapotát jellemzı adatot, így különösen a következıket: túlfolyó kútnál - a termelési kútfejnyomást, - a vízhıfokot, - a termelt vízmennyiséget, negatív kútnál - az üzemi vízszintet, - a vízhıfokot, - a termelt vízmennyiséget. 17. A termelt vízmennyiség napi mérése alól indokolt esetben (pl. homokolásra, erıs vízkıképzıdésre hajlamos, érzékeny hévízkútnál) az OVH Vízkészlet-gazdálkodási Központ felmentést adhat, illetıleg a 16. pontban meghatározottól eltérı mérési idıszakot állapíthat meg. 18. Ha a túlfolyó hévízkutat karbantartás és javítás miatt vagy más okból le kell állítani, az üzemeltetınek a termelési kútfejnyomás, a vízhıfok és a termelt vízmennyiség helyett a kútfej statikus nyomását vagy a nyugalmi vízszintet kell naponta mérnie és bejegyeznie. 19. Kompresszoros termelés leállításánál a nyugalmi vízszintet kell mérni és naplózni. A tartósan leállított negatív kút nyugalmi vízszintjét az üzemszünet teljes tartama alatt ugyancsak naponta kell mérni és naplózni. 20. Az üzemeltetı köteles a hévízkútnaplóba a kút üzemében, az üzemelés folyamatosságában, egyenletességében észlelt minden változás vagy beavatkozás (vízmennyiség csökkenés, kútleállítás, újraindítás, az indítás módja, a karbantartási és javítási munka stb.) pontos leírását és idıtartamát bejegyezni. 21. A hévízkútnaplót az üzemeltetı két példányban köteles vezetni és abból a mőszaki vezetı által láttamozott egy példányt havonta nyilvántartás céljából a Vízkutató és Fúró Vállalat (a továbbiakban: VIFUV) kútvizsgáló csoportjának megküldeni. 22. A hévízmő teljes tervdokumentációját az üzemeltetı köteles a helyszínen tartani és abban az idıközi változásokat átvezetni.
A hévízkút indítása és leállítása 23. A homokolásra hajlamos hévízkút indítását fokozatosan kell végezni, a kútteljesítményt 30 perc alatt kell elérni. 24. A hévízkút indításánál fokozott figyelemmel kell kísérni a homokolás mértékét és az észlelt adatokat be kell jegyezni a hévízkútnaplóba. 25. A hévízkút indításánál minden esetben vízhozammérést kell végezni és azt naplózni kell. 26. Homokolásra hajlamos hévízkút üzemeltetését, részleges vagy teljes leállítását csak fokozatosan szabad végezni. A tolózár fojtását, illetıleg kompresszoros termelésnél a levegımennyiség csökkentését legalább 30 perc idıráfordítással kell végrehajtani. 27. A leállításra nem érzékeny kút üzemeltetését havonta, a leállításra érzékeny kútét pedig negyedévenként le kell állítani és mérni kell a statikus kútfejnyomást vagy a nyugalmi vízszintet. A mérések eredményét a naplóba be kell jegyezni. 28. A hévízkutat teljesen leállítani csak a hévízmő vezetıjének vagy részlegvezetıjének jelenlétében szabad.
Mőszerek 29. A statikus kútfejnyomás mérésére olyan nyomásmérıt kell használni, amelynek felsı mérési határa a kútfejnyomás értékét legfeljebb 40%-kal haladja emg. 30. A hévízkút ellenırzésére szolgáló nyomásmérık, vízmennyiségmérık, hımérık, a termelést szabályozó tolózárak és a hévízkút egyéb szerelvényeinek állandó mőködıképes állapotban tartásáról az üzemeltetı köteles gondoskodni. 31. A nyomásmérık, vízmennyiségmérık és hımérık mőködését félévenként ellenırizni és azokat szükség esetén cserélni kell. 32. A mőszerhelyek, a kútfej, a tolózárak és a csatlakozó csıvezetékek tömítésénél jelentkezı rendellenességet azonnal meg kell szüntetni.
A hévízkút üzemének ellenırzése 33. A hévízkút használója köteles saját költségén a víztermelés, a gáz- és homoktartalom, a nyomásviszonyok változásának megállapítására legalább kétévenként ellenırzı mőszeres méréseket végeztetni. 34. A hévízkút termelésében, illetıleg a kút jellemzı paramétereiben (nyomás, üzemi vízszint, hozam, hıfok) bekövetkezett hirtelen változásnál az üzemeltetı a kút hibájának megállapítására és az azok megszüntetéséhez szükséges teendık meghatározására mőszeres ellenırzı mérést köteles azonnal végeztetni. 35. Lerakódásra hajlamos hévíznél rendszeresen, a lerakódás intenzitása szerint hetenként vagy havonként, vizsgálni kell a szabad átfolyási szelvényeket. E célra a kút mindkét termelési tolózára után 50 cm hosszú, peremes közdarabot kell beiktatni, és a kút üzemen kívül helyezett oldalon ellenırizni kell a lerakódás mértékét. Ha a lerakódás miatt a belsı átmérı a 100 mm-ig csökkent, a lerakódást - függetlenül a vízhozamcsökkenés mértékétıl - a kútfejbıl és a csatlakozó csırendszerbıl el kell távolítani.
A hévíztermelés szabályozása 36. Túlfolyó hévízkút termelése a fogyasztók indokolt víz-, illetıleg hıenergiaszükséglete kielégítésének mértékét nem haladhatja meg. 37. A fogyasztók indokolt szükségletét meghaladó vízmennyiség termelését és a hévíz pazarlását a kútfejszelvény (karácsonyfa) után beépített szerkezettel vagy átmérıcsökkentéssel (fojtással) meg kell akadályozni. 38. Ha a hévíz, illetve a hıenergia felhasználása idényjellegő vagy más okból szünetel, az üzemeltetı köteles a kút termelését az üzemelési útmutató elıírásai szerint leállítani.
Kútvédelem 39. A rendes karbantartás mértékét meghaladó, különleges felszerelést vagy felkészültséget igénylı hévízkút javítását (pl. feltöltıdés eltávolítását a furatból, rétegsavazást, kútfejcserét) és a hévízkút indítását csak szakipari vállalat útján vagy szakértı jelenlétében szabad végezni. 40. Az üzemeltetı annak megállapítása végett, hogy a víz minıségében történt-e változás, évenként egyszer - saját költségén kémiai vizsgálathoz 5 liter vízmintát köteles a VIFUV laboratóriumának megküldeni. 41. A hévízkút aknájából az üzemeltetı a vizet eltávolítani köteles. A kútfejet (az aknafenéktıl kezdıdıen) és az acél kútfejszerelvényeket korróziói ellen védeni kell. A látható csı- és szerelvényrészeket minden év ıszén rozsdamentesíteni és rozsdavédı festékkel védeni kell. 42. A hévízkút körül legalább 10 m-es sugarú körben védıkerítést kell építeni.
Régi hévízkút üzemeltetése 43. A Szabályzat hatálybalépésének idıpontjában már termelı, vagy ezt követıen üzembehelyezésre kerülı, régi hévízkút üzemeltetésére a Szabályzat rendelkezéseit - a 44-45. pontban foglalt eltérésekkel - értelemszerően alkalmazni kell. 44. Az üzemeltetı köteles saját költségén - a régi, termelı hévízkútra hidrogeológiai naplót és üzemelési útmutatót készíttetni az OVH Vízkészletgazdálkodási Központtal, - a Szabályzat 9. pontjának megfelelı kúttáblát készíttetni, - a nem szabványos régi kútfejet a mőszerekkel és a szerelvényekkel a hévízkút termelésének szabályozása, valamint a vízpazarlás megakadályozása céljából az új kútra vonatkozó elıírások szerint 1970. december 31-ig átalakítani. 45. A régi, termelı hévízkút üzemeltetıje köteles a hévízkútnaplót a Szabályzat hatálybalépésétıl kezdve vezetni és abból 1-1 másolatot havonta - a 21. pont szerint - a VIFUV kútvizsgáló csoportjának megküldeni. 46. A Szabályzat hatálybalépése után üzembehelyezésre kerülı régi hévízkút üzemeltetıjének - a kútfejre, a szerelvényekre és a mérımőszerekre vonatkozó elıírásokat meg kell tartania, - a termelésbe állítást követı 3 hónapon belül a Szabályzat új kútra vonatkozó elıírásainak mindenben eleget kell tennie.
Alapmőtárgyak, távvezeték, fogadóállomás üzemelése és kezelése 47. -
A hévízmő üzemeltetıje köteles „Üzemi napló”-t vezetni. Az üzemi naplóba naponta az alábbi adatokat kell bejegyezni: a termelt hévíz mennyisége m3/nap a termelt hévíz hıfoka (12 óránként mért hıfok) °C a hasznosítók részére szolgáltatott hévíz mennyisége m3/nap a hasznosítók részére szolgáltatott hévíz hımérséklete ° C a kútfejnyomás kp/cm2 a villamos energia-fogyasztás kWó/nap a víz hımérsékleti adataival azonos idıpontban mért külsı léghımérséklet (csak a főtési idény alatt) °C 48. A tárolókat az üzemeltetı hetenként egyszer ellenırizni, továbbá szükség szerint és évenként legalább egyszer kiüríteni és megtisztítani köteles. 49. A gázleválasztókat és a hévízhőtı berendezéseket a vízkılerakódási és korróziós károk elhárítása végett szükség szerint, de legalább havonta egyszer meg kell vizsgálni, az esetleges dugulásokat meg kell szüntetni. 50. A gépeket, készülékeket, szerelvényeket, mőszereket az üzemeltetı naponként köteles ellenırizni. 51. A távvezetékek állapotát hetenként kell ellenırizni. Az ellenırzésnek ki kell terjednie a vízkılerakódások, a korróziós hatások okozta károk, a vízzáróság, valamint a szigetelés állapotának vizsgálatára. 52. A szabadon álló vagy építményben hozzáférhetıen elhelyezett csövek, szerelvények, készülékek, mőszerek stb. csatlakozásait, kötéseit és ezek vízzáróságát hetenként felül kell vizsgálni. 53. A szabadon álló fémfelületeket az üzemeltetınek félévenként meg kell vizsgálnia és azokat szükség esetén védıbevonattal kell ellátnia. 54. A víz- és hıfogyasztást hetenként egyszer meg kell vizsgálni, az eredményt az üzemi naplóban rögzíteni kell. A túlzott mértékő víz- vagy hıfogyasztás, illetve pazarlás megszüntetése iránt azonnal intézkedni kell. 55. Az üzemeltetı a hévízmővet köteles évenként legalább egyszer szakvállalattal megvizsgáltatni és a szükséges javításokra vonatkozólag javaslatot készíttetni.
Ügyrend 56. A hévízmő üzemeltetıje az üzemelés feladatairól, a dolgozók kötelességeirıl, tennivalóiról (üzemvitel, fenntartás, karbantartás, javítás, anyagkezelés, üzemi napló vezetés rendje stb.) „Ügyrend”-et köteles készíteni. 57. Az üzemeltetı az ügyrendet a dolgozókkal köteles ismertetni és részükre hozzáférhetı helyen tartani. A részlegvezetık részére az ügyrendet ki kell adni.
Munkavédelem 58. Az üzemeltetı köteles a Vállalati Munkavédelmi Szabályzatot a Vízügyi Értesítı 1968. évi 9. számában közzétett „Irányelvek” szerint elkészíteni. 59. A Vállalati Munkavédelmi Szabályzatnak tartalmaznia kell - a forrázási sérülések elhárítását célzó mőszaki és figyelmeztetı intézkedéseket (55 °C hıfok feletti vizeknél), - a gázmérgezés és gázrobbanás elhárítását, a személy- és állagvédelmet szolgáló intézkedéseket, továbbá azokat a kötelezı elıírásokat, hogy a légszennyezésnek kitett helyiségekben, tárolókban, aknákban és zárt csatornákban gondoskodni kell a megfelelı természetes és mesterséges légcserérıl, a dolgozók védıkészülékkel való ellátásáról és megfelelı oktatásáról,
- azokat a szabályokat, hogy a hévízmő villamosenergia-ellátás tekintetében „nedves” üzemnek minısül, a villamosenergiaszolgáltatás területén pedig a vonatkozó szabványokat (MSZ 1600, MSZ 151, MSZ 172, MSZ 1585) és balesetvédelmi elıírásokat meg kell tartani. 60. A Vállalati Munkavédelmi Szabályzatot a hévízmő dolgozói részére munkábalépésük napjától kezdve folyamatosan oktatni kell, továbbá negyedévenként gyakorlatot vagy helyi ismertetést kell tartani.
Szakképzettség 61. A hévízmő vezetıjének és részlegvezetıjének az OVH által rendezett hévízmő üzemvezetıi, a hévízmő dolgozóinak pedig a hévízmő kezelıi szaktanfolyamon szerezhetı képesítéssel kell rendelkezniök.
FÜGGELÉK a „Hévízmő (hévízkút) Üzemelési Szabályzat”-hoz A hévízmővek üzemeltetési szabályzatában foglalt egyes feladatokkal kapcsolatban az alábbi szervekhez lehet fordulni. A hévízkutatás irányítása az Országos Vízügyi Hivatal (Bp. V., Alkotmány u. 29.), ellátása pedig az Országos Földtani Hivatal (Bp. I., Iskola u. 13.) és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI, Bp. VIII., Rákóczi út 41.) feladatkörébe tartozik. A hévízmővek üzemeltetésével kapcsolatos elvi kérdésekben az OVH Vízellátási és Csatornázási Fıigazgatósága (Bp. V., Alkotmány u. 29.) ad felvilágosítást. A hévíz hıenergiájának komplex hasznosításával kapcsolatos elvi kérdésekben az Országos Vízügyi Hivatal Vízellátási és Csatornázási Fıigazgatóságához, vagy annak útján az Országos Mőszaki Fejlesztési Bizottság Energetikai Fıosztályához (Bp. V., Akadémia u. 17.) és a Geotermikus Tanács Titkárságához (Bp. V., Akadémia u. 17.) lehet fordulni. A hévízkutak üzemi szabályzatában elıírt ellenırzésekre, vizsgálatokra, karbantartásra, javításra az Országos Vízügyi Hivatal a közvetlen felügyelete alá tartozó Vízkutató és Fúró Vállalat keretében szervíz részleg mőködik. A Vízkutató és Fúró Vállalat (VIFUV, Bp. V., Zrínyi u. 1.) és részlegei VIFUV Kútvizsgáló csoportja (Bp. XIV., Ilka u. 11.), VIFUV Laboratóriuma (Bp. II., Szilágyi Erzsébet fasor 43/b) - az alábbi munkálatokat végzi el - hévízkutak tervezését és kivitelezését, - a hévízkutak mőszeres vizsgálatait, - az üzemeltetési szabályzatban elıírt laboratóriumi vizsgálatokat, korrózió és vízkılerakódási kérdésekben szakvéleményadást, - a hévízmővek karbantartási és kisebb javítási munkálatait, - egyedi tervezést és szerzıdés alapján a hévízkutak nagyjavítási munkálatait, - a hévízkutak üzemeltetésére vonatkozó mőszaki tanácsadást. A hévízmővek tervezésével a Vízügyi Tervezı Vállalat (Bp. V., Münnich Ferenc u. 36.), Mélyépítési Tervezı Vállalat (Bp. V., Vigadó tér 1.) és a Mezıgazdasági Tervezı Vállalat (AGROTERV, Bp. I., Bem rakp. 28.) foglalkozik. Az ásvány-gyógyvíz és a radiológiai vízvizsgálatokat az Országos Közegészségügyi Intézet (Bp. IX., Gyáli út 4.) végzi. A szabályzatban elıírt hidrológiai naplót az OVH Vízkészlet-gazdálkodási Központ Vízföldtani Felügyelete (Bp. VIII., Rákóczi út 59.) készíti el. A hévízkút katasztert az OVH Vízkészlet-gazdálkodási Központ Vízföldtani Felügyelete és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vezeti. A hévízkutak, illetve hévízmővek vízjogi engedélyezési ügyében az I. fokú vízügyi hatósági jogkört a területileg illetékes Vízügyi Igazgatóság gyakorolja.
A hévízmővek (hévízkutak) üzemeltetési szabályzatának 1. számú melléklete. Kataszteri szám:..........................................
HÉVÍZKÚT TÖRZSLAP ............................................................. hévízkútja
város/község ...............................................................
Tengerszintfeletti magasság:
m.B.f. ................................................................................................
Fúrás ideje: ................................................................................................ Fúróberendezés: ................................................................................................ Forgatóasztal magassága: ........................................................................................................m Fúrás mélysége: Karotázs mérések: ellenállás természetes potenciál mikroellenállás természetes gamma neutrongamma gamma gamma neutron neutron lyukbıség
........................................................................................................m m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ...................................... .................................. m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ...................................
ferdeség Földtani szelvény:
Ø Csıvezetés: Ø Ø Ø Hımérsékletszelvényezés:
................................................................................................m-ben m-tıl m-ig ...................................... ................................... m-tıl m-ig ................................... ....................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ................................... ....................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ...................................
Lyukkezelés ideje: ........................................................................................................... Lyukkezelı berendezés: ........................................................................................................... Kútmélység m, cementdugó m-tıl m-ig : .............. ....................................... ................................... cementdugó m-tıl m-ig ....................................... ................................... Perforációk (szőrık): m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ................................... ....................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... m-tıl m-ig ................................... ....................................... m-tıl m-ig ....................................... ................................... Vízfeltörés ideje: ........................................................................................................... Termelıcsı: Ø m-ig ................................................................................................ Levegıcsı: Ø m-ig ................................................................................................ Statikus kútfejnyomás (nyugalmi att vízszint): ................................................................................................ (m) °C att. (m) üzemi nyomás (szint) ........................................................ Vízhozam .............. lit./p. ........... °C att. (m) üzemi nyomás (szint) ........................................................ Vízhozam .............. lit./p. ........... °C att. (m) üzemi nyomás (szint) Vízhozam .............. lit./p. ........... ........................................................ °C att. (m) üzemi nyomás (szint) Vízhozam .............. lit./p. ........... ........................................................ Kútfejkiképzés: ........................................................................................................... Kivitelezı: ...........................................................................................................
A hévízmővek (hévízkutak) üzemeltetési szabályzatának 2. számú melléklete. hónap:
Év:
..........................................
..........................................
HÉVÍZKÚTNAPLÓ 1 példányban havonta beküldenı ........................................................................................................... a Vízkutató és Fúró Vállalat ........................................................................................................... Kútvizsgáló Csoportjának ........................................................................................................... Budapest, XIV., Ilka utca 11. ......................................................................................... hévízkútja Üzemelı pontos címe, telefonszáma:
Dátum
Mérés ideje óra, perc
........................ Vízóra Üzemi nyomás állása m3 vagy vízszint att. m
............................................. Vízhozam lit./p
Vízhıfok °C
Statikus nyomás, vagy vízszint att. m
1 2 3 : : 31 Megjegyzések (a kút javításáról, szerelvények karbantartásáról, mérımőszerek cseréjérıl, kalibrálásáról, üzemzavarokról, vízkılerakódásról stb.). Ellenırizte: .................................................................... hévízkútkezelı ....................................................................