Csepreg Város Önkormányzatának Polgármesterétől
1/1
ELŐTERJESZTÉS Az Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendelet terve megtárgyalásra és elfogadásra
A hatásköri törvény 139 § ( 1 ) bekezdés a) pontban foglalt kötelezettségnek eleget téve a mellékelt költségvetési rendelet-tervezet előterjesztése kerül az önkormányzat képviselő-testülete elé. A mellékelt rendelet-tervezet a vonatkozó jogszabályok által előirt szerkezetben és tartalommal a jegyző irányításával és a pénzügyi o. vezető közreműködésével került összeállításra. A pénzügyi bizottság a költségvetési rendelet tervezetet tárgyalta és véleményezte. A könyvvizsgáló véleményezte a rendelet-tervezetet, amelyről írásos jelentést készít és az előterjesztés mellékletét képezi. A költségvetési szervekkel történt egyeztetésről feljegyzés készült az előterjesztés mellékletét képezi. Az egyeztetés a kisebbségi önkormányzat elnökeivel a költségvetésre vonatkozóan megtörtént, arról feljegyzés készült és az előterjesztés mellékletét képezi. Az érintett szakszervezet, alkalmazotti közösség, iskolaszék, szülői szervezetek, diákönkormányzat a közoktatási intézmény költségvetésének döntése előtt azt véleményezte, az erről szóló dokumentumok az előterjesztés mellékletét képezik. Csepreg Város Önkormányzata , 2009. január 28-ai képviselő-testületi ülésén már tárgyalta a
2009. évi költségvetést, ahol a testület a főirányokat már meghatározta. Ebben az irányban készült el a költségvetési rendelet teljes formájában valamennyi mellékletével együtt. Indoklás a rendelet-tervezethez: A rendelet hatálya az önkormányzatra , valamint az önkormányzat költségvetési szerveire terjed ki. Az önálló és részben önálló intézmények a költségvetési rendeletben külön címet alkotnak. Az önkormányzat kiadási és bevételi főösszege 687.872 eFt-ban került a javaslatba. A bevételek részletezését a rendelet tervezet 1. sz. melléklete tartalmazza ,a módosított Államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Kormányrendelet 29. § bekezdés a. pontjában előírt tagolásban. Az intézményi térítési díjak figyelembevételével kerületek az intézményi működési bevételek megtervezésre. Változás nem történt 2009. évben az átengedett központi adók területén, az SZJA visszahagyott nagysága 8 % . A gépjárműadó 100 %- ban itt marad az önkormányzatnál. A gépjárműadó alapjának meghatározása a személygépkocsiknál a teljesítmény kilowattban meghatározott értéke alapján történik Termőföld bérbeadás utáni SZJA bevétel nem került tervezésre, mert jogszabályi változás miatt nem kell adót fizetni azon bérbeadóknak akik 5 évnél hosszabb időtartamra kötnek bérleleti szerződést. A helyi adó bevétel az előző év tényszámait figyelembe véve, illetve a helyi adó rendelet módosításait kerültek meghatározásra. A költségvetési támogatási normatíva jogcímek az előző évekhez hasonlóan állandó átalakulás alatt vannak . Jelentősen megváltozott az oktatási intézmények finanszírozási rendszere. A központosított előirányzatok között a két kisebbségi önkormányzat támogatása került megtervezésre. 2003. évtől kötelezően megtervezendő, az állam által pótelőirányzatban megadott egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése, 18.523 eft. A 2006. évben megváltozott a pénzeszköz átadás átvétel tagolása, ez 2009. évben is ilyen jellegű. Az államháztartáson belül, támogatásértékű működési és fejlesztési bevételről és kiadásról kell beszélni. A hitel felvétel összege 60.000 eFt-ban került meghatározásra, ezen összeg 60.000 eFt-os működési hitelt tartalmaz. A működési hitel nagysága azonos a működési hiány nagyságával. A testület a hiány forrását az ÖNHIKI pályázatban jelölte meg. Az ÖNHIKI támogatás felső korlátja a működési hiány tényleges nagysága. Szükséges, hogy a testület tegyen az irányban döntést, hogy amennyiben nem sikerül a hiány teljes
összegét az ÖNHIKI által támogatott összeggel lefedni, milyen forrásból illetve megszorítással kívánja a működést folytatni. Abban az estében, ha a város hitelt kíván felvenni számolni kell a helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető Ötv. 88. § (2). bekezdése szerinti éves kötelezettségvállalásának felső határával. A kiadások részletezését a rendelet-tervezet 1. és 4 sz. melléklet tartalmazza . A személyi kifizetések a tv. előírások alapján kerültek meghatározásra. Nem okozott személyi kifizetés változást a közalkalmazottak, és a köztisztviselők jogszabály által előírt béremelése, mert nem volt törvényi változás. A 13. havi juttatás és annak járulikai nem kerültek megtervezésre. Szintén nem került megtervezésre a kereset kiegészítés és annak járuléka, amelyet a központi költségvetés pót előirányzatban fog biztosítani a központosított előirányzatok között. Az Áht. tv. módosítása szerint a közalkalmazottak esetleges kereset kiegészítésének fedezetét be kell tervezni a személyi juttatások között . Ennek mértéke a bázis év kereset tömegének 2 %-a. Jelentősen csökkentésre került az egyes intézményekben az adható juttatások nagysága. A 2007. évben a járulék megállapítás területén változás történt abban, hogy még is meg kell tervezni az egészségügyi hozzájárulást. Mértéke 1.950 Ft/hó. Az előző évhez hasonlóan dologi kiadások növekményére az állam a saját bevételek növekményét határozza meg. A dologi kiadások megállapítása úgy történt, hogy a bázis év tényszámai kerültek figyelembevételre. Működési célú pénzeszköz átadás alakulása : a civil szerveződések támogatása 4.245 eFt-ban került meghatározásra, amelyből 3990eft pályázat alapján kerülne felosztásra. A társadalom és szociálpolitikai juttatások tervezését a segélyezett létszámon kívül befolyásolta a nyugdíj minimum változása, a rendszeres szociális segélyezés a 2009. évben lényeges változáson ment át. A rendszeres segélyeknél a kiadási oldal 100 %-ban megtervezésre került, aminek bevételi oldalon meg van a 90%-os forrása a kötött felhasználású előirányzatok között. A 2009. évben nem kötelező az áh. tartalék képzése, nem is történt tervezés ilyen jogcímen. Felhalmozási kiadások: Az Önkormányzat felhalmozási kiadásainak gátat szab a felhalmozási bevételek minimális nagysága, ezen egyensúly az ÖNHIKI pályázati benyújtásának feltétele. A felhalmozási kiadásokat összegszerűen céljuk és feladathoz való kapcsolódásuk szerint az egyes mellékletek részletesen tartalmazzák. A költségvetési létszámkeretet címenként a 15. sz. melléklet tartalmazza. Csepreg Város Önkormányzati Hivatalának részletes működési kiadásait a 4. sz. melléklet tartalmazza. Az Áht. 118 §.-ban előírt kiegészítések szintén az előterjesztés mellékletét képezik, mint a költségvetési rendelet tervezet melléklete.
Kérem a tisztelt képviselő- testületet, hogy az előterjesztés alapján a rendelettervezetet tárgyalja meg, majd döntsön a 2009. évi költségvetés tárgyában.
Csepreg, 2009.február 08. Háromi Jenő Polgármester
Előterjesztést készítette Grüll Lászlóné pü-i o.vez.
Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009./II. 17. / sz. rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről 1/1 Az Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló – többször módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény 65. §-a alapjánfigyelembe véve ezen jogszabály, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(12.30.) Kormány rendeletben meghatározottakat - a 2009. évi költségvetésről az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1.§ A rendelet hatálya a Képviselő-testületre és annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre terjed ki. A költségvetés címrendje
2. § (1) Az államháztartási törvény 67. § (3) bekezdés alapján a címrendet a (2)-(4) bekezdés szerint állapítja meg. (2) Az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működő intézmények – külön-külön- alkotnak egy-egy címet. Önálló: Dr Csepregi Korváth János KIKI Részben önálló:
Egészségház Petőfi Sándor Művelődési- Sportház és Könyvtár Terület Gondozási Központ
(3) A polgármesteri hivatal igazgatási kiadása a 751153. szakfeladat önálló címet alkot. ( 4) Kisebbségi Önkormányzatok, alkotnak egy címet. (5) A polgármesteri hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi kiadások külön-külön – egy címet alkotnak. A költségvetés bevételei és kiadásai 3. § (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények, és a Kisebbségi Önkormányzatok együttes 2009. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét ezen belül:
687.872
- a felhalmozási célú bevételt - a felhalmozási célú kiadást ebből: - a beruházások összegét - a felújítások összegét - egyéb felhalmozási célú kiadás - tartalék
106.504 106.504
ezer Ft-ban ezer Ft-ban
38.054 23.000 45.450
ezer Ft-ban ezer Ft-ban ezer Ft-ban ezer Ft-ban
581.368 581.368
ezer Ft-ban ezer Ft-ban
285.735 95.038 160.125 29.370
ezer Ft-ban ezer Ft-ban ezer Ft-ban ezer Ft-ban
- a működési célú bevételt - a működési célú kiadásokat ebből: - a személyi jellegű kiadásokat - a munkaadókat terhelő járulékokat - a dologi jellegű kiadásokat - az ellátottak pénzbeni juttatásait
ezer Ft-ban
- támogatásértékű működési kiadás - speciális célú támogatás - tartalék - a költségvetési létszámkeretet
4.150 6.950 ------144,92
ezer Ft-ban ezer Ft-ban ezer Ft-ban fő-ben
állapítja meg.
I.
Költségvetési bevételek
4.§ (1) A 3.§-ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását az 1., 1/c.sz. 2/a, a 2/b.sz. melléklet tartalmazza. 5.§ (1) A 4.§-ban megállapított bevételek közül az intézményi bevételeket intézményenként (címenként) a 3/b.sz. a Polgármesteri Hivatalbevételeit a 3/a. sz. melléklet tartalmazza további jogcímenkénti bontásban. II.
Az Önkormányzat kiadásai
6.§
(1) A Képviselő-testület 2009. évi költségvetés önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervenkénti (címenkénti) kiadási –és ezen belül kiemelt – előirányzatait valamint az intézményi támogatásokat a 3/b.sz. és az 1/d. sz. melléklet szerint állapítja meg.
7.§ (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő kiadásait feladatonként – ezen belül kiemelt előirányzatait – (címenként) a 4.sz. melléklet szerint állapítja meg. 8.§ (1) A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként és célonként (címenként) a 6. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. Tartalék 9.§ A költségvetési rendeletben tartalék tervezése fejlesztési célra történt. A tartalék feletti rendelkezési jogot a képviselő testület fenn tartja saját magának. Szabad tartalékot a rendelet nem tartalmaz, a céltartalékok célok szerinti bontását a 7. sz. melléklet tartalmazza.
Közvetett támogatások 10.§ A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke, összege, illetőleg kedvezményezettje szerinti részletezettséggel a 10.sz. melléklet szerint hagyja jóvá.
Európai Uniós projektek 10./A .§. AZ Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit, kiadásait a 9. sz. melléklet tartalmazza. . A Költségvetési létszámkeret 11.§ A képviselőtestület az önkormányzat és költségvetési szerveinek létszámkeretét főben állapítja meg a 14.sz.melléklet részletezése szerint. Ebből a városgazdálkodási szakfeladaton 10 fő közhasznú foglalkoztatott került megtervezésre. Állami támogatás 12. §. A Képviselő-testület az állami támogatást a 1/e. sz. mellékletben felsorolt jogcímekkel állapítja meg. Kisebbségi Önkormányzatok költségvetése 13. §. Csepreg Város Kisebbségi Önkormányzatainak költségvetését a 1/b. sz. melléklet tartalmazza. Horvát Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének főösszege 714 eFt Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének főösszege 714 eFt
Többéves kihatással járó feladatok 14. §. (1)Csepreg Város Képviselő-testülete az önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzatait a 8. sz. melléklet szerinti feladat megbontásban és tagolásban állapítja meg és fogadja el, azzal, hogy a későbbi éves előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg. (2) A Csepreg Város Önkormányzata által felvett hitelállomány alakulását, lejárat és eszközök szerinti bontásban a 12. sz. melléklet tartalmazza. A 2009. évi költségvetés végrehajtásának szabályai 16.§. (1) A költségvetési gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, szabályszerűségéért a polgármester a felelős. (2) A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármesteri Hivatalt a saját, a részben önállóan gazdálkodó költségvetési címek, a Kisebbségi Önkormányzat, valamint a működési jellegű feladatok előírt bevételeinek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére. (3) Ha évközben az Országgyűlés , a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a képviselő-testületet negyedévenként, de legkésőbb a költségvetési szerv számára a költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének határidejéig ( febr 28. ) , december 31-ei hatállyal dönt a költségvetési rendeletének ennek megfelelő módosításáról. 17. § . Az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet a 11.sz. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület.
Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2009, 2010, 2011. évről szóló gördülő tervét a 13. sz. melléklet szerint fogadja el. 18.§. Az önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények nettósított költségvetési támogatását a Képviselő-testület havi 1/13 szerinti (vagy intézmény-finanszírozási terv szerinti) ütemezésben biztosítja a személyi és járulék kifizetések területén, a dologi kiadásokat illetően a város likviditási helyzetét figyelembe véve, maximum 1/12 részben. Az első négy hóban a dologi kiadások finanszírozása havi 1/12rész 70%-a alapján.
19.§ . Felhatalmazza a Képviselő-testület a polgármestert ÖNHIKI pályázat benyújtására. A rendeletben hitelként kimutatott költségvetési hiány fedezete, az ÖNHIKI támogatás.
. 20. §. Az Önkormányzati gazdálkodás során átmenetileg vagy tartósan szabad pénzeszközöket eseti betétlekötéssel vagy államilag garantált értékpapír vásárlásával hasznosítja. Eseti betét lekötésről a számlavezető pénzintézetnél a polgármester dönt. 21 .§. Amennyiben az évközben létre jövő hiány fedezetére hitel felvétele szükséges , a hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket a képviselő testület magának tartja fenn.
22.§. A feladat elmaradásából származó előirányzat többlet felhasználásáról a Képviselő-testület dönt. A többlet bevételek felhasználásáról szintén a Képviselő-testület dönt. A 2008. év végi pénzmaradvány kimutatása és elfogadása az éves beszámoló készítésékor történik. A Képviselő-testület gazdasági szükséghelyzetben ( amennyiben ÖNHIKI pályázat benyújtása szükséges ) a pénzmaradvány felhasználását korlátozza, annak intézményi kimutatását nem kezdeményezi.
Záró rendelkezések 23 .§. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2009. év január 1. napjától kell alkalmazni. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
…………………………….. Háromi Jenő polgármester A rendelet kihirdetve: 2009. február 17-én. Csepreg, 2009.február 16.
…………………………. dr. Erdősi László jegyző
Dr Erdősi László jegyző
A 2/2009.(02. 17).Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat 2009. évi Költségvetésének címrendje
Előterjesztés Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(02. 17.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
1. 1/a. 1./b. 1/b. 1/c. 1/d. 1/e. 2/a. 2./b 3/a. 3/b. 3/b. 4.
számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet
2009. évi bevételek és kiadások 2009. évi mérleg Horvát Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi költségvetése Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2009. évi költségvetési bevételek részletezése 2009. évi költségvetési kiadások részletezése 2009. állami támogatások jogcímenként működési célú bevételek és kiadások felhalmozási bevételek és kiadások Polgármesteri Hivatal bevételeinek részletezése önállóan és részben önállóan gazd. Int.bevételei önállóan és részben önállóan gazd. Int.kiadásai Polgármesteri Hivatal kiadásainak részletezése
6. 7. 8. 9.
számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet
10. 11. 12. 13. 14.
számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet számú melléklet
1-9
számú függelék
Fejlesztési kiadásik feladatonként és célonként 2009. évben 2009. évi tartalék többéves kihatással járó feladatok éves bontása EU-s pályázatból megvalósuló projektek 2009. évi közvetett támogatások Előirányzat felhasználási ütemterv Hitel lejárat és eszköz szerinti bontásban Gördülőtervezés Létszám előirányzat Egyeztetések ,véleményezések
1. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat bevételei és kiadásai 2009.
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
2008. évi előirányzat
2009. évi előirányzat
239409
252577
BEVÉTELEK Működési bevételek
1.
Intézményi működési bevételek
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
2.1.
Illetékek
2.2.
Helyi adók
2.3.
Átengedett központi adók
2.4.
Bíróságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások és támogatás értékű bevételek
3.
Önkormányzatok költségvetési támogatása
3.1.
Normatív támogatások
3.2.
Központosított előirányzatok
3.3.
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
3.4.
Helyi önkormányzatok színházi támogatása
3.5.
Normatív kötött felhasználású támogatások
3.6.
Fejlesztési célú támogatások ( címzett )
3.6.
Céde
4.
Támogatásértékű működési bevételek
5.
Támogatásértékű fejlesztési bevételek Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
6
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
7
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
8
Pénzügyi befektetések bevételei
44663
46008
194746
206569
59800
71200
129460 5486 291006 227215 210657
129088 6281 278891 220260 200936 724
16558
19324
63441 350 66000 66000
57907
109546
60000
89404 89404
Véglegesen átvett pénzeszközök 9.
Működési célú pénzeszköz átvétel
10.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz - ebből OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítésének, kibocsátásának bevétele Hitelek 11.
Működési célú hitel ( bevétel - kiadás = hiány )
12.
Felhalmozási célú hitel, kötvénykibocsátás Pénzforgalom nélküli bevételek
13.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
14.
Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
7000
705961
Bevételek mindösszesen
687872
1. számú melléklet folytatása ezer Ftban Sorsz.
Megnevezés
KIADÁSOK Személyi jellegű kiadások Munkaadót terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás ebből OEP kör Működési kiadások 7. Beruházási kiadások 8. Felújítási kiadások 9. Egyéb felhalmozási kiadások Felhalmozási kiadások összesen 10. Általános tartalék 11. Céltartalék 1. 2. 3. 4. 5. 6.
12. Év végi tervezett pénzmaradvány Kiadások mindösszesen Költségvetési létszámkeret
2008. évi előirányzat
2009. évi előirányzat
297225 99033 199565 23610 5600 6900 6000 631933 31368 19700 22960 74028
285735 95038 159380 29370 4895 6950 6000 581368 38054 23000 45450 106504
705961 140,3
687872 144,92
Kiadások összesen Költségvetési bevételek Pénzmaradvány HIÁNY
687872 620872 7000 60000
1/a. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat 2009. évi mérlege
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
2008. évi előirányzat
2009. évi előirányzat
BEVÉTELEK
I.
Működési bevételek
II.
Támogatások és támogatásértékű bevételek
III.
Felhalmozási és tőke jelleű bevételek
IV.
Véglegesen átvett pénzeszköz
V.
Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok
239409 291006
252577 278891
66000
89404
értékesítésének, kibocsátásának bevétele VI.
7000 627872
Pénzforgalom nélküli bevételek Költségvetési bevételek összesen Fejlesztési hitel Hiány ( hitel )
VII.
109546
60000
705961
686272
631933 66028
581368 76954
Pénzmaradvány Bevételek mindösszesen KIADÁSOK
Működési kiadások Felhalmozási kiadások III. Nyújtott kölcsönök IV. Tartalékok Általános tartalék Céltartalék I.
II.
V.
Költségvetési kiadások összesen Finanszírozási kiadások (rövid lej. hitelek, értékpapírok) Hiteltörlesztés + kamat ( felhalmozási ) Kiadások mindösszesen
8000 705961
29550 687872
Csepreg Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2009. évi Költségvetéséről 1/b. számú melléklet BEVÉTELEK 2008. elői. Központosított tám. Támogatás értékű bevétel Önkormányzattól Központi. közig. szervtől Működési célú átvett pénzeszköz Pénzmaradvány Sajátos működési bevétel Bevétel összesen
200 510
352
710
714
KIADÁSOK Jogcímek Áll-ba nem tart. jut Egyéb költségtérítés Személyi TB járulék Járulék
2009. évi eredeti 362
Kisértékü tárgyi eszk Egyéb anyag besz Irodaszer nyomtatvány Könyv, folyóirat Egyéb kommunikác. szolg Adatviteli célú távközl. Belföldi kiküldetés Reprezentáció Vásárolt közszolgáltatás Bérletidíj Személyszállítás Egyéb üzemeltetés ÁFA Egyéb dologi kiadás Dologi kiadás összesen
Személyi Járulék Dologi Összes kiadás
20 10 20
10 10 20
30 250 150 50
150 195 50
100 80
150 10 89 30 714
710 710
714 714
Csepreg Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. évi Költségvetéséről 1/b.sz. melléklet
Megnevezés 2009. évi eredeti
2008. eredeti Központosított előirányzat Támogatásértékű önkormányzattól Központi Közigazgatási szervtől Pénzmaradvány Sajátos működési bevételek Bev. össz. 510
362
510
714
Jogcímek Áll-ba nem tart. jut Egyéb költségtérítés Személyi TB járulék Járulék Bérletidíj Irodaszer nyomtatvány Könyv, folyóirat
120 120 31 31
5 10
50 5 10
352
Egyéb kommunikác. szolg Nem adatátv. távk. Belföldi kiküldetés Reprezentáció Vásárolt közszolgáltatás Egyéb dologi ÁFA Dologi kiadás összesen
45
20
47 200
286 100 206
52 359
37 714
Személyi Járulék Dologi
120 31 359
714
Kiadás összesen
510
714
1/c. számú melléklet Bevételek Adatok eFt-ban
I. Intézményi működési bevételek Egészségház Művelődési Ház és Könyvtár Területi Gondozási Központ Városgondnokság Polgármesteri Hivatal Általános Iskola Óvoda és Bölcsöde Zeneiskola KIKI Zeneiskola II.Önkormányzat sajátos mük.bev. 1. Helyiadók építményadó kommunálisadó iparüzésiadó idegenforgalmi adó telekadó Adó bírság Késedelmi kamat
2008.évi 2009. ktgvet. I. var ktgv 44 663 46 008 3407
1908
3000 17600 900 3500
1860 17400 1500 4400
16256
18940
194 746
206 569
59800 1700 3000 48000 600 6500
71200 5000 5500 49000 600 10500 200 400
2.Átengedett központi adók SZJA visszahagyott SZJA kiegészítés Gépjármű adó Adóbírság Késedelmi kamat 3.Egyéb sajátos bevétel lakbér befiz, bérbeadás bírságok átvett talajterhelésidíj III. Felh. és tőke jell. bev. 1. Telekértékesítés 2. Földterület értékesítés 3. Ingatlan értékesítés 4.VASI Víz. Rttől 5. Tehergépkocsi értékesítés IV. Önkormányzat költségvetési támogatása 1. Normatív állami hozzájárulás normatív részesedésű kötött felh.
129460
129088
26098 80862 22000 100
30531 76557 22000 400
5486 3900 1086 100 400
6281 4490 1091 200 500
66000
89404
3000 60000
89404
3000 227215
220984
227215
220260
210657 16558
200936 19324
Ped.szak. V. Közfoglalkoztatás Szoc. Továbbk. Jöv. Pót. Tám. diák sport
527 550 2259 132 103 13640 18523 148
2.Központosított Kisebbség Könyvtári és közművelődési éhj. útburkolat felújítás 13.havi elői. önk.szertv.int vizitdíj 2008. évi bérp. Intk. 3. ÖNHIKI előleg 4. Egyéb központi tám. V. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célú Önkormányzattól
724 724
63791
57907
63441
57907
20760
24046
Horváth Kisebbség
200
Általános Iskola
3740
5853
Óvoda
2880
3467
Zeneiskola
4312
3183
Polgármesteri Hivatal
9628 10509
Szociális feladat Közoktatási Alapítvány Választás Ifjúsági Megyenap Szívprogram MŰV. H. pály. Ismerősarcok Tábor Műv.Ház Mozgó könyvtár
1034
TGK hátrányosh. Gyt. Központi közig. Szervtől Horváth Kisebbség Mezőőri hj.
650
Okmányi. Ügyfélkapú Könyvtári tám kp Bérfejlesztéshez
11263
600
12933
1304
510
352
Cigány Kisebbség
510
352
300
300
1387
4360
2007. évi jöv. Diff. Érettségi lebonyolítás Fejezettől KIKI
300
300
Mozgáskorlátozott TB Alapoktól
10963
11239
Elkülönített Állami Alapoktól Többcélú Társulástól Általános Iskola Óvoda Mozgó Könyvtár Iskolabusz 2. Felhalmozási célú Gázátadó Önkormányzattól iskola építéshez Központi költségvetési szervtől Műv.ház iskolára Önk-tól szoftverre VI. Címzett támogatás VII. Pénzmaradvány
17098
16658
11280 1680 1400 2738 350 350
11189 2973 2496
útra
7000
VIII. Hitelfelvétel Működési Fejlesztési
109546 109546
60000 60000
705961
687872
IX. Átvett felhalmozái célú VASIVÍZ RT X. Előző évi visszatérülések XI. Dolgozi kölcsönök visszatérülése XII. Függő, átfutó XIII. Egyéb központi támogatás B E V É T E L Ö SSZ E S E N
1/d. számú melléklet KIADÁSOK Adatok e Ft-ban 2009. 2008. évi évi eredeti eredeti I.Működési kiadások 1. Önállóan gazd. int. műk. kiadás Iskola személyi járulék dologi Óvoda személyi járulék dologi Dr Csepregi Horváth J KIKI személyi járulék dologi
240746
240746 143667 48082 48997
238487 142630 46631 49226
131112
115054
Művelődési Ház személyi járulék dologi
39594 12474 4120 23000
29958 12503 3955 13500
Terület Gond Kp
58784
55647
2.Részben önállóan gazd.int.műk.
személyi járulék dologi
30445 9754 18585
26535 8616 20496
Egészségház személyi járulék dologi
32734 14853 4536 13345
29449 13299 4150 12000
222745 145062 81854 25458 2465 35285
185184 136255 79284 24408 3248 29315
77683 13812 4587 59284
48929 11484 4030 33415
1220 120
1428
Zeneiskola személyi járulék dologi
3. Városi Önkormányzati ig. kiad. Hivatal személyi járulék ápolásidij járuléka dologi Városgazdálkodás személyi járulék dologi 4. Kisebbségi Önkormányzat személyi
járulék dologi
Működési kiadások összesen személyi járulék dologi II.Támogatásértékű kiadás Működési célra
31 1069
1428
595823 297225 99033 199565
540153 285735 95038 159380
6900
6950
6900
6950
300 300
350 350
6600 6000 600
6600 6000 600
23610
29370
6000
8000
320 240
320 150
1. Önkormányzatnak
2. Központi ktgvetési szervnek BURSA 3. Többcélú Társulás Orvosi ügyelet Kistérségi tagdíj III. Társadalmi és szociálpolitikai juttatás 1.Tartósan munkanélküli rendszeres szoc.s. 2.Rendszeres szoc segély 3.Időskorúak járadéka
4.Lakásfenntartási tám. normatív 5.Ápolásidíj normatív 6.Ápolásidíj helyi helyi 7.Átmenetisegély - Krízis - Átmeneti 8.Temetési segély 9. Rendszeres gyermekvédelmi kedv. 10. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás ( egyéb 11. Közlekedési tám. rendeletben) 12.Köztemetés 13. Közgyógyellátás 14. Tankönyv támogatás
1500 5500 3000 1000 200 800 600 1200 1500
2000 7500 3700 1200 300 900 900 1400 1600
200 150 400 2000
200 150 250 2000
IV. Átadottpénzseszköz
6800
5895
Működési lakosságnak ( vizitdíj ) Civil szervezeteknek Vasi Volán Vizrendezési Társulás Hegytul. Egy. Felhalmozási Lakosságnak ( első lakáshozj.) Plébániának VASIVIZ III. Felhalmozási kiadások 1. Felújítás Utak
5600
4895
4700 300 300 300 1200 1000 200
3990 300 350 255 1000 1000
63728 19700 9700
75954 23000 12000
Deák Pályázati sajáterő utakra Középsőiskola felúj. Út tervek
11000 10000
2. Beruházás 31368 Iskolaépítés Járda, ut ,kerékpárut Iktató program Hivatal Pályázati sajáterő gépek, ber, felsz. Egyéb ingatlan pályázati sajáterő Zárándokút kialakítása pályázati sajáterő Terület Gondozási Központ gép, ber, felsz. Művelődési Ház gép, ber, felsz Okmányiroda fénymásoló Főtér Rekonstrukció Várogazd. Gépek 1000 IFA tgk Benehegyi terv Egészségház számítógép 360 KIKI 500 Iskolabusz Deák utca és buszmegálló terv Egészségház felújítási terv Hivatal szoftver vásárlás Művh. Számt. Eszk. Tgk. ( Kukása. ) Főtér rek. Terv
2124 350
38054
1000 26234 12550 500 300
24504
3. Tartalék ÖNO lakrész Egyszeri ker kieg. Bérlakásalap Dolgozói kölcsön szabad Zeneiskolai létszám leép miatt 2008. évi bérp. Int 2007. évi 13. havi ill. 4. Felhalmozási ÁFA IV. Hitel törlesztés, kamat Hosszú lejáratú kamata V. Céltartalék
2160 2160
10500
14900
8000 2500 5500
29550 23550 6000
1100 705961
687872
működési
VI. Dolgozói kölcsönök VII. Függő, átfutó VIII. Lakossági kölcsön visszafizetés KIADÁSOK
Csepreg Város Önkormányzatának állami támogatása jogcímenként 1/e. számú melléklet
2009. év
2008. évi Jogcím Település igazg. és komm. feladatok Lakott külterülettel.kapcs. fel. Körjegyzőség mük. kapcs fel. Körjegyzőséghez kieg. tám. Körzeti igazgatási feladatok okmányirodák tám Körzeti ig. szoc. igazgatás miatt Körzeti ig.építésügyi igazgatás Körzeti ig. építésügy kieg. Üdülőhelyi feladatok Pénzbeni és term. szoc. ell. Lakáshoz jutás fel. Szoc. és gyermekjóléti alapsz. Szociális étkeztetés 2007. dec. hóban ellátott új ellátott: nyugdij min 150 %-ig 150-300 % között 300 % fel.
3360 45 12 12 1 9866 10356 8190 320 400000
4804800 171000 4440000 1944000 3300000 6000000 2899680 409500 2464000 800000 17596320
2009.évi 3337 46 12 12 1
3148940 11 1 1
902000 92500 82000 65000
3527209 142048 3600000 1344000 3300000 4500000 2800170 579950 1052232 1200000 17285660 3129980
1 12 4
91050 968400 256000
Gondozási központ működtetése Házi segítségnyújtás 2007. dec hóban ellátott új ellátott: nyugdíj min 150 %-ig 150 %-ot meghaladó 300 %ot meghaladó Bentlakásos int. ellátás Időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása Nappali szoc. int. ellát. Bölcsödei ellátás Ingyenes bölcs, étk. Óvodai nevelés 08 hó Óvodai kiegészítő 2007. szept.01. Óvodai nevelés 04. hó Iskolai okt. 1-4. o. 08 hó 04. hó Kieg. okt. 1-4.o. 2007.szept 01. Iskola okt. 5-8 08 hó 04.hó Kieg. okt. 5-8 2007. szept.01. Általános iskola 1. évfolyam 2-3. évfolyam 4. évfolyam 5. évfolam 6. évfolyam 7-8. évfolyam 2008. év 1-2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam Különleges gond Isk. 25 fő, Óv. 2 fő óvoda
6 1
1140000 275000
1
173700
8
1368000
15 150% megh. 38 11 5 128 128
8221500
2 13 30 8 2 132
884800 8957000 4386000 4321200 130000 21420000
130 148 157
8890000 17340000 8890000
202 179
27200000 11599333
5700000 6017000 250000 20740000 10370000
34 76 35
3230000 9350000 5100000
49 63 100 75 49 28 86 118
5610000 8330000 14960000 3655000 2975000 2040000 4930000 8840000 512000
iskola 4480000 2008. évi tv. alapján iskola 2048000 óvoda 128000 Alapfokú műv.okt. 134 9380000 képzőműv. okt. 6 160000 2008. tv alpján 137 2465000 Ált. isk. napközi 87 1334000 2008. évi 1-4 . Évf. 70 595000 5-8. évf 16 85000 Minősített alapfokú művészeti oktatás zeneművészeti ágon 5-6. évfoly. Ingyenes étkezés Kedvezményes étkezés óvodában ingyenesiskola 40 1466667 iskolában ingyenes óvoda 52 1906666 2008. tv. alpján 40 733333 52 953334 óvodában 5 80000 Tankönyvellátás iskolában 356 356000 5. évf. rendszeres gyermv. Ked rész. általános ingyenes Bejárógyermekek iskola óvoda Intézményfenntartó társulás 72 2160000 2008. évi tv. alapján már működő t. 1065000 Helyi közműv. 3360 3813600 Település sport Minőségfejlesztési feladatok Pedagógiai szakmai szolg Hozzájárulás tömegközlekedési feladatokhoz 3360 1730400
141
4681666 543067 7640000
98
2376667
4 40 60
2329000 80000 2600000 3900000
336 200
336000 2000000
185 1850000
3629867 3337 3337
3540557 1668500
3337
1718555
210657940 Kötött felhasználású Pedagógus szakvizsga
526500
7057333
549900
Diák sporttal kapcsolatos feladatok Közcélú fogl. Szociális tovább képzés
148493 2259251 131600
103400
2917351
SZJA átengedett 8% Jöv.diff. Költségvet kapcs
26097503 80862497
30530800 76557360
320535291
308825197
2/a. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.). Költségvetési rendelethez Csepreg Város önkormányzat működési célú bevételei és kiadásai 2009. év
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
2008. évi 2009. évi előirányzat előirányzat
BEVÉTELEK Működési bevételek 1.
Intézményi működési bevételek
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
2.1.
Illetékek
2.2.
Helyi adók
2.3.
Átengedett központi adók
2.4.
Bíróságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások
3.
Önkormányzatok költségvetési támogatása
3.1.
Normatív támogatások
3.2.
Központosított előirányzatok
3.3.
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása
3.4.
Helyi önkormányzatok színházi támogatása
3.5.
Normatív kötött felhasználású támogatások Támogatásértékű bevételek
4.
Támogatásértékű müködési bevétel - ebből OEP-től átvett pénzeszköz
44663 191246
46008 200647
56300 65278 129460 129088 5486 6281 223037 216806 223037 216806 206479 196758 724
16558 63441 63441 10963
19324 57907 57907 11239
109546
60000
Működési célú pénzeszköz átvétel Hitelek ( hiány )
5.
Működési célú hitel, kötvénykibocsátás Pénzforgalom nélküli bevételek
6.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
7.
Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek mindösszesen
631933
581368
2/a. számú melléklet folytatása
ezer Ftban Sorsz.
Megnevezés
2008. évi 2009. évi előirányzat előirányzat
KIADÁSOK
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Személyi jellegű kiadások Munkaadót terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás
296925 99333 199565 23610 5600 6900
285735 95038 159380 29370 4895 6950
Működési kiadások
631933
581368
Általános tartalék Céltartalék Év végi tervezett pénzmaradvány Kiadások mindösszesen
631933
581368
Kiadás Bevétel Kül
581368 581368 0
2/b. számú melléklet
Csepreg Város Önkormányzat
2009. évi
felhalmozási bevételei és kiadásai
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
2008. évi előirányzat
2009. évi előirányzat
BEVÉTELEK 1.
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
2.
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
3.
Osztalék- és hozambevétel
4.
Részvények, részesedések értékesítése
5.
Kárpótlási jegyek értékesítése
6. 7.
Államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése
66000
89404
Egyéb pénzügyi befektetések bevételei Pénzügyi befektetések bevételei
8.
Támogatásértékű felhalmozási bevétel
9.
Felhalmozási célú helyiadók és állami tám.
10.
Folyamatban lévő beruházások címzett és céltámogatása
11.
Új, induló beruházás címzett és céltámogatása
12.
Központosított célelőirányzatból várható felhalmozási célú
350 7678
10100
támogatás 13.
Felhalmozási célú hitel
14.
Előző évi - felhalmozási célú - pénzmaradvány Bevételek összesen
74028
KIADÁSOK 1.
Intézmények felhalmozási célú kiadásai
2510
7000 106504
4178
2.
Önkormányzat felújítási kiadásai
3.
Önkormányzat fejlesztési kiadásai
4.
Támogatásértékű pénzeszköz átadás felhalmozási
5.
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁHT-n kívülre
6.
Felhalmozási célú általános tartalék
7.
Felhalmozási célú céltartalék
8.
Felhalmozási célú hitel+kamat
9.
Felhalmozási ÁFA befizetés Kiadások összesen
Adók: Komma.100%-a Magánsz. ált.fiz.tela. 20 %-a Magánsz.ált.fiz épa. 20 %-a lakás célú normatíva:4178 Bevétel: Kiadás Kül
106504 106504 0
5500 300 122
19700 28858
23000 38054
1200
1000
2160 9100 10500 74028
29550 14900 106504
alap 1500 alap 610
3/a. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának bevételi forrásonként 2009.évi ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
Hivatali szakfeladat
Egyéb szakfeladat
4400 4400
208069 1500
BEVÉTELEK Működési bevételek 1.
Intézményi működési bevételek
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
206569
2.1. Illetékek 2.2. Helyi adók 2.3. Átengedett központi adók 2.4. Bíróságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások 1.
Önkormányzatok költségvetési támogatása
1.1. Normatív támogatások 1.2. Központosított előirányzatok
71200 129088 6281 220984 220984 200936 724
1.3. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása 1.4. Helyi önkormányzatok színházi támogatása 1.5. Normatív kötött felhasználású támogatások
19324
1.6. Fejlesztési célú támogatások III.
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
1.
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
2.
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
89404 89404
3.
Pénzügyi befektetések bevételei
IV.
Véglegesen átvett pénzeszközök
1.
Működési célú pénzeszköz átvétel
2.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
V.
Támogatásértékű bevételek
1.
Működési
2.
Felhalmozási
VI.
Hitelek
1.
Működési célú hitel, kötvénykibocsátás
2.
Felhalmozási célú hitel, kötvénykibocsátás
- ebből OEP-től átvett pénzeszköz - ebből OEP-től átvett pénzeszköz
VII.
Pénzforgalom nélküli bevételek
1.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
2.
Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek mindösszesen
10509 10509
5964 5964
60000 60000 7000
81909
524421
3/b. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Önállóan és részbenönállóan gazdálkodó intézmények 2009. évi bevételei
ezer Ft-ban Ebből
Bevételek összesen Sorsz.
Önállóan, részben önállóan gazdálkodó intézmények neve Intézményi Ktgvetési Tám.ért.
Eredeti előirányzat 1.
1.
2.
2.
3.
előirányzat 4.
5.
6.
Önállóan gazdálkodó intézmények
240487
18940
Dr Csepregi Horváth János KIKI
240487
18940
Részben önállóan gazd. Intézmények
121054
21168
Átvett.
előirányzat 7.
135334
25250
8.
9.
Felhalm
Finansz
előirányzat 10.
11.
Pénzm.
Önk.kie.
előirányzat 12.
13.
26665
59548
26665
59548
14769
59867
Egészségház
35449
1908
11239
22302
Terület Gondozási Központ Petőfi Sándor Művelődési Ház
55647
17400
20041
2496
15710
29958
1860
5209
1034
21855
361541
40108
160584
41434
119415
Intézmények összesen
3/b. számú melléklet folytatása
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények 2009. évi költségvetési kiadásai
ezer Ft-ban Ebből
Kiadások összesen Sorsz.
Önállóan, részben önállóan gazdálkodó intézmények neve
Személyi juttatások eredeti
eredeti
előirányzat 14. 1.
2.
Munkaadót terh. járulék
15.
eredeti
előirányzat 16.
17.
18.
19.
előirányzat 20.
21.
22.
23.
Önállóan gazdálkodó intézmények
240487
142630
46631
Dr Csepregi Horváth János KIKI
240487
142630
46631
Részben önállóan gazdálkodó intézmények
121054
52337
16721
Egészségház
35449
13299
4150
Terület Gondozási központ
55647
26535
8616
Petőfi Sándor Művelődési Ház
29958
12503
3955
Intézmények összesen (1-2)
361541
194967
63352
24.
25.
3/b. számú melléklet folytatása
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények 2009. évi kiadásai
ezer Ft-ban Ebből Dologi kiadások
Ellátottak pénzbeli juttatása Eredet i
Eredeti előirányzat 26.
27.
előirányzat 28.
29.
30.
49226
2000
49226
2000
31.
Felújítás
Beruházás
Eredet i előirányzat
32.
33.
34.
Egyéb kiadás
eredet i
35.
eredeti
előirányzat 36.
37.
38.
39.
előirányzat 40.
41.
42.
43.
45996
6000
12000
6000
20496 13500 95222
2000
6000
44.
45.
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. évi előirányzatok alakulása
Összes kiadás Személyi jutt
Intézmény / szakfeladat
Sorsz.
eredeti
eredeti
előirányzat 1.
Ebből
2.
3.
eredeti
előirányzat 4.
Munkaadót terhelő jár
5.
eredeti
előirányzat 6.
Dologi kiadás
7.
eredeti
előirányzat 8.
ellátottak
9.
előirá 10.
1.
Polgármesteri Hivatal (igazgatási) kiadásai
182952
79284
24408
29315
2.
Egyéb feladatok szakfeladatonként
143379
11484
7278
34843
27370
3.
Általános tartalék
4.
Céltartalék 326331
90768
31686
64158
27370
326331
90768
31686
64158
27370
Kiadások összesen (1-4) 5.
Önálló intézmény finanszírozása (támogatása) Mindösszesen (1-5)
6. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat fejlesztési kiadásai célonként és feladatonként 2009. évre
ezer Ft-ban
Sorsz.
Feladat megnevezése
Összes kiadás
Előző év végéig
Bázis évi (előzetes) tény
1.
2.
3=4+5+6+7+8
4.
5.
I.Felújítások Utca
pályázati
Deák utca II. Beruházások
Terv évi 2010. évi 2011- évi előirányzat előirányzat előirányzat
6.
23000
23000
12000
12000
11000
11000
38054
38054
Pályázati sajáterő gépek, ber
1000
1000
Pályázati sajáterő ingatlanok
12550
12550
Főtér rekonstrukció
24504
24504
7.
8.
III.Nem ber. Jellegű felh.kia
15900
15900
1000
1000
Ingatlan ért ÁFA bef.
14900
14900
IV.Hitel törlesztés
29550
29550
Fejlesztési hitel törl
23550
23550
6000
6000
106504
106504
Elsőlakáshoz jutók tám
Kamata V. Kölcsön törlesztés Fejlesztési kiadások összesen
7. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat tartaléka 2009. év
ezer Ft-ban
Sorsz.
Feladat/cél
2009. évi előirányzat
Az átcsoportosítás jogát gyakorolja
0 Képviselőtestület
1 .
……
……
.
……
……
Összesen
0
…..
8. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzata éves bontásban
ezer Ft-ban Sorsz.
Összes kiadás
Feladat
Ebből
Előző év végéig 1.
2.
3.
4.
Terv évi előirányzat 5.
6.
2010
2011 évi számított
7.
8.
1) Felújítási feladatok
2) Fejlesztési kiadások Csepreg Város városközpont Ivóvízminőség javítási projektek
518111
0
108087
0
6400
24504 206180 287427
3843
869
2064
101687
3) Különféle támogatások 4) Szakmai programok 5.) Hitel
1.
…..
910
9.
2.
7286
0
236
472
3
41999
0
1236
2472
472
6106
2472 35819
9. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat EU-s pályázatból megvalósuló projektjei 2009. év
ezer Ft-ban Bevétel Sorsz.
Megnevezés
Támogatást biztosító megnevezése
ROP
Önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez
. . .
Terv évet megelőző kiadás
Terv évben
További években
411994
0
24504
493607
5440
5440
KEOP
I. forduló hozzájárulás
Előbbiből terv évi támogatás
0
Önkormányzaton belül megvalósuló projektek
Csepreg városközpont revitalizálása Csepreg Térségi Vizmű vizminőség javítása
Támogatás összesen
Kiadás
0
6400 101687( II.f.)
10. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat közvetett támogatásai 2009. évben
ezer Ft-ban Sorsz.
A támogatás kedvezményezettje (csoportonként)
Adóelengedés jogcíme (jellege)
Méltányosságból jövedelem viszonyok alapján komm.a. 2 Szebb Holnapért Közh. Egy 3 Csintalan Ifjúsági E
mértéke %
Adókedvezmény összege eFt
jogcíme (jellege)
mértéke %
Egyéb összege eFt
jogcíme (jellege)
mértéke %
Összesen összege eFt
1
200 c. c.
egyéb a. ellátottak térítési díjának,illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege b. lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege c. helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény és mentesség összege d. egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedése
377 220
eFt
11. számú melléklet
A 2/2009.(02.17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat előirányzat felhasználási ütemterv
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
Márc.
Jan.
Febr.
6178
6178 38140
Ápr.
Máj.
Jún.
Júl.
Aug.
Nov.
Dec.
Összesen
Szept.
Okt.
16341 101004
47977
6178
6179 19135
292800
27339 29124
328072
Bevételek 1.
Saját bevételek
2.
Átvett pénzeszközök
3.
Támogatás és támogatásértékű bevétel
4. 5.
Hitel Előző havi záró pénzállomány (előző hó 13. sor)
6.
Bevételek összesen (1-5)
6178 23134
6178
26411 27200 26990 27339 27400
26110
27911
27339
27404
27505
1400
1400
26600
5000
5000
5000
5000
5000
60000
171 13520 -4133
127
-4860
10712
87470
94135
62756
5358
7000
39589 34197 79501 48437 47801
33815
65992 144055 167851 132818 101274 58617
687872
38100 33356 45311 40900 47004
38005
54310
55615
57191
581368
670
670
670
1425
4200 7000
819
1400
Kiadások 7.
Működési kiadások
8.
Adósságszolgálat
9.
Felújítási kiadások
10.
Fejlesztési kiadások
11.
Tartalék felhasználása
12.
Kiadások összesen (7-11)
13.
Egyenleg (havi záró pénzállomány 6 és 12 különbsége)
670
670 20670
670
670
11000
171 13520 -4133
670
57192 57192 670
1425
12000
38770 34026 65981 52570 47674 819
57192
127
300
300
15100
200
38675
55280
56585
73716
70062
-4860
10712
87470
94135
62756
29550 23000
38054 95916 58617 5358
53954 687872
12. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat által felvett hitel lejárat és eszköz szerinti bontásban
ezer Ft-ban
Sorsz.
Megnevezés
Beruházási annuitásos
2.
MFB hitel út felújítás iskola kiv. iskola kiv.
4.
Lejárati évek
Összege 2005.
1.
3.
Felvét éve
Magánsz felvett kölcsön
2008
3843
2006
2006.
2007.
2008.
869
Összesen
2009.
2010
2011
2064
910
3843
7286
236
472
472
6106
7286
2006 2007
18733 23266
1236
2472
2472
12553 23266
18733 23266
2008
20000
20000
13. számú melléklet
A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat 2009, 2010, 2011. évi bevételei és kiadásai
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
2009. évi előirányzat
2010. évi előirányzat
2011. évi előirányzat
46008
48308
50724
93559 323894
88500 336597
92925 346695
57907
60802
63842
60000
65000
60000
581368 285735 95038 160125 4150 6950
599207 296925 99333 161079 5600 6900
614186 299894 100326 171466 5600 6900
29370
29370
30000
BEVÉTELEK Működési bevételek 1.
Intézményi működési bevételek
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
3
Önk. költségvetési tám,átengedett SZJA bevétel
4.
Működési célú pe átvétel áh-n kívülről
5.
Támogatásértékű működési bev.
6. 7.
Továbbadási célú működési bevétel
8.
Rövid lejáratú hitel
9.
Működési célő előző évi pénzmaradvány
Működési célú kölcsönök visszatérülése
Működési célú bevételek összesen 10.
Személyi juttatás
11.
Munkaadókat terhelő járulék
12.
Dologi kiadások és folyó kiadások
13.
Működési célú pénzeszköz átadás áh-n kívülre
14.
Támogatásértékű működési kiadás
15.
Továbbadási célú működési kiadás
16.
Ellátottak pénzbeni juttatása
17.
Működési célú kölcsönök nyújtása
18.
Rövid lejáratú hitel visszafizetése
19.
Rövid lejáratú hitel kamata
20.
Rövid lejáratú értékpapírok beváltása
21.
Tartalékok Működési célú kiadások összesen
22.
Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegő bevételei
23.
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei
24.
Fejlesztési célú támogatások
25.
felhalmozási célú pénzeszközátvétel áh-n kivülről
26.
Támogatási értékű felhalmozási bevétel
27.
Továbbadási célú felhalmozási bevétel
28.
Felhalmozási áfa visszatérülés
29.
Értékesített tárgyi eszközök és imm. Javak áfája
30.
Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése
581368 89404 5922 4178
599207 40000 7000 4178 206180
614186 10000 7000 4178 10169 297338
13. számú melléklet
ezer Ft-ban Sorsz.
Megnevezés
31. Hosszú lejáratú hitel 32. Felhalmozási célú előző évi pénzm. Felhalmozási célú bevételek 33. Felhalmozási kiadások 34. Felújítási kiadások 35. 36. 37. 38. 39. 40.
Értékesített tárgyi eszközök áfája Felhalmozási célú pénzeszközátadás áh-n kívülre Támogatási értékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú kölcsön törlesztése Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel kamata
2009. évi előirányzat
2010. évi előirányzat
2011. évi előirányzat
7000 106504 38054 23000
257358 206180
38049 32324 399058 389114
14900 1000
8000 1000
1000
23550 6000
3854 6000
2944 6000
41. Céltartalék Felhalmozási célú kiadás Önkormányzati kiadás összesen Önkormányzati bevétel összesen
106504 687872 687872
32324 257358 856565 856565
399058 1013244 1013244
14. számú melléklet A 2/2009.(02. 17.) Költségvetési rendelethez Csepreg Város Önkormányzat létszám előirányzata 2009. évi
2008. I hó Dr Csepregi Horváth János KIKI _ ebből: Általános Iskola T.mi
2009. évi előirányzat
33
36
28
Zeneiskola
26 1 0,5 8
8,12
Polgármesteri Hivatal Polgármester Mezőőr Város üzemeltetők
23 1 1 7
23 1 1 7
T.mi. Részm. Részm.st.
7 1 0,8
7 1 0,8
T.mi.
15
15
Napközi Ott. Óvoda T.mi Részm. Részm.stl.
Egészségház
Terület Gondozási Központ
Részm. Részm.st.
Petőfi Sándor Művelődési-Sportház és Könyvtár T.mi. Megb.jv * Közfoglalkoztatás
4 3
4 3
4 1
4 1
10 *
10