H U N G Á R I Á N 19 89,
M O N I T O R I december PÉNTEK,
C
1
19 89, december 15. * * r*r*\
Hunagrian Monitoring. Ö S S Z E F O G L A L Ó .
NÉMETH MIKLÓS fogadta a Szentszék küldöttségét.- A találkozón a diplo máciai viszony helyreállításának közeli lehetőségéről is szó volt. 1147. Egy napos villámlátogatást tett Budapesten Richárd Gephardt, a képvise lőház demokrata többségű frakciójának vezetője és Tom LANTOS,Fogadta őket NÉMETH MIKLÓS is. 1139. NÉMETH MIKLÓS és SZŰRÖS MÁTYÁS is fogadta Gareth Eans, ausztrál külügyminiszetrt. 1089 1123. POZSGAY IMRE is részt vesz a három napos római tanácskozáson, amely a magyar és a lengyel átalakulásról kezdődött. 1077. Milyen vastag az MSZP pénztárcája? - Budapesten a régi MSZMP minden tizedik tagja lépett át az MSZP-be. A tagdij bevétel havi 3o mil lióról 2 millióra csökkent. 1121. 1140. Holnap több keleteurópai ország ellenzéki szervezetének lesz nagygyű lése Budapesten a MOM kulturáházában. 1077. A jövő év végéig ki kellene vonni a szovjet csapatokat hazánkból, állitják az ellenzéki szervezetek. - A kormány még nem tud határo zott időt mondani. 1115. 1125. 1131/A. A parlamentben MÉMETH MIKLÓS előtt, a módositott alkotmányra letették az esküt az államtitkárok és miniszter helyettesek. 1123. Ma folytatta és befejezte ülését az országgyűlés terv és kültsegvetesi bizottsága. - Elfogadta a foygazstási adóról szóló előterjesztést loo.ooo forint bruttó-fizetést javasolnak a minisztereknek, de a nettó csak 5o.ooo forint lehet. 1075. 1112. 1126. 1129. ülést tartott a vallásügyi tanács. - Az egyházak nem kéri vissza egy kori birtokaikat, viszotn szeretnék ha intézméyneik állami támogatsát kapnának. 1121. 1127. 1140. SOÓS TIBOR, az országgyűlés hivatalának vezetője szerint fontos lenne, hogy törvény szülessen a képviselők jogállásáról. - A képviselői munkaszobák kialakítására a volt MSZMP KB székháza lenne alkal mas. 1111. 1116. Reggeli párbeszéd SZOMBAHELYI FERENC min. helyettes a magyar hadsereg ről. - A leépitésről és modernségről. 1072. Beszélgetés KISS GY. CSABÁVAL, az MDF szóvivőjével a nemzetközi poli tikáról, pártja külpolitikai elképzeléseiről. 1085. Tájkép kongresszus után. - Bezsélgetés FERISENGER JENŐ dr. TARJÁN JÓ ZSEFFEL a Független Kisgazdapárt tagjaival. 1095. Tudomny lesz a pluralizmusban is. - Kerekasztal beszélgetés hét párt képviselőivel. llo5. ülést tartót az roszággyülés reform-bizottsága. - Csúszunk lefelé az a dósok megbízhatóságát rangsoroló nemzetközi listáján.1114.23.25. ( Folytatsá a követkző oldalon. )
1989, december 15. Szombat. ( összefoglaló folytatás.) Ma ismét prátokkal tanácskozott a kormány. - Jogos-e a félelem a nemze ti vagyon elkótyavetélésétől? - 1113. 1129. A ma megalakult történelmi pártok magyarországi szövetségének tervei ről. 1122. A reformbizottság elnökének, FEKETE JÁNOSNAK a véleménye a alapról. 1131.
valuta
Az akutális politikai kérdésekről fejtették ki véleményüket a Szabad demokraták Szövtségének ügyvivői a Kossuth-klubban. 1141. A minisztérium és a szakszervezet egyetrét abban, hoyg legalább 35 %kai kellene emelni a pedagógusok fizetését. 1142. Rádai Mihályban labilis érzéseket keltett, hoyg a párizsi dötés értelír ben Bécs és Bpest rendezheti a 95-ös világkiállítást. 1078. Lapszemle: Valamennyi lap foglalkozik a világkiálltiás megrendezé sével. 108o. NÉPSZAVA - A borsodi levegő szenynezetségi vizs gálatok ujabb fejleméynei. 1081. A munkavállalók esélyei a tulajdonreformban - cimmel tanácskozást rendezett a SZOT. 1143. A megyei főügyészség szerint a szavazatszedó bizottság valamennyi tagj vétkes a debreceni népszavazási csalásban. 1141. Falurádió: - Tényleg kevesebb gabonára van szüksége az országnak? 1091 A Magyar
Nemzeti Párt nagygyűléséről.
1144.
Mintegy 2oo főből állólánc veszi körül és védi TŐKÉS LÁSZLÓ lelkes la kását Temesvárott. 1125. 1139. Márciusban tartja közgyűlését a CSEMADOK.
1082.
Megváltoznak a pestlőrinci telefonszámok. -
öt év múlva a mostani
helyett egy 24.ooo állomásos központ kezdi meg működését.
1077.
Közigazgatási, úgynevezett K telefonvonalakat kapnak a pártok. 1141. Hétfőn ujab szálláshelyeket alakitanak ki hajléktalanoknak. 1111. A mozdonyvezetők december 2o-án szerdán, egy órás figyelmeztető sztrájkot tartanak. 1128. 1144. Magyarország és Franciaország közös katonai bizalomerősítő javaslatot nyújtott be a bécsi tárgyalásokon. 1139. Külpolitika: Szivroham következtében elhunyt A. Szaharov. 1074. Bécsi lapszemle a 95-ös világkiállítással kapcsolatos párizsi dötnésről. 1079. Chilében az ellenzék nyerte a választá sokat. 1076. 112o. Ismét tüntetés volt Szófiában. 1076.— A szovjet parlament egemlékezett Szaharovról. 1116. 1127. Csehszlovákiában is erősödnek a vizlépcső elelnes hangok. 1118. Bonnban kormány-nyialtkoaztot adtak ki Kohl kancellár bpeszi látogaása előtt. 1127. 1132. Holnap vesznek végső bucsut Szaha rovtól. 1134. A CSKP januártól kivonul több fontos hivatal ból. 1135. ( Folytatás a következő odlalon.)
1989, december 15. Szombat. ( összefoglaló folytatás. ) A keletnémet ker. demorkata prát kongresszusa. 1136. Átala kul tüntetés Szófiában. 1137. A választás másnapján Santiagóban. 1130. HÍRVILÁG: Változás várható a magyar-csehszlovák viszonyt ugyancsak megterhelő dunai erőműrendszer ügyében. - Leállitották a Duna egyoldalő elterelésére kezdeményezett munkálatokat. 1148. A közép-kelet-euróőai politikusok közül elsőként HORN GYULA, a magyar külügyminiszetr velekddett ugy, hogy Németország újraegye sítése nem bontaná meg az európai stabilitást. 1148. Az NDK-ban is saját arculatát keresi a ker. demokrata párt. 1149. Mlylen követzeményei lehetnek Szaharov halálának? 1151. A francia kom, párt ugy látszik nem befolyásolják a mind nyilván valóbb tények. 1152. A panamai nemzetgyűlés egyik tisztségviselője bejelentette, hogy az ország mostantól kezdve hadi állapotban van az Egy. Államok kal. 1153. Összefoglaló a parlamenti bizottságok üléseiről. 1153. GRÓSZ KÁROLY igen kemény hangon birálta az MSZP vezetőit, külö nösen pedig NÉMETH MIKLÓS miniszterelnököt. 1155. Amerikai képviselői, Gephardt és LANTOS budapesti sjatóértekezletéről. 1154.
- 0 - 000 - 0 -
1072
1989. december 15.
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
PÉNTEK
KOSSUTH-adó JÓ REGGELT! REGGELI PÁRBESZÉD
6 h 45
(műsorvezető:) - A nagyhatalmak egymáshoz való viszonyának javulása és nem utolsó sorban a hazai politika megváltozása miatt egyre több szó esik hadseregünkről, amelyről azért korábban inkább hallgatni illett vagy derűs optimizmussal megnyugtatókat mondani. Nehogy azt higgyék, hogy a Bokor-könyv témáira gondolok, hanem ezúttal arra, amit sokhelyütt olvashattunk: Magyarországnak kicsi , de ütőképes hadseregre van szüksége. Szép mondat, csak éppen nem értettem, mit jelent. Másrészt egy hátsó gondolatom is támadt. Ha kicsi, de ütő képes hadseregre volna szükségünk, akkor eddig bizonyára nagy és kevésbé ütőképes gárdánk volt csupán. Aggályaimat el is mondtam SZOMBATHELYI Ferenc honvédelmi miniszterhelyettesnek, ime a válasz: Szombathelyi: - Én azt gondolom, hogy akkor járunk közel az igazság hoz, ha azt mondjuk, hogy történelmi realitásokat figyelembe véve, egy hadsereget úgy célszerű megszervezni, hogy legyen képes az alapfeladatát megoldani, mármint hogy megvédeni az országot. És ha ez az alapfeladat tiszta, akkor a korszerűsítést is a védelmi feladatokhoz igazítsuk és itt már összejöhet egy nagyon fontos mon dat és akkor én most szeretném ezt pontosabban, az én felfogásom szerint kimondani, hogy lehetséges Magyarországon ma egy kisebb és a továbbiakban korszerűbb színvonalon tartható hadsereget teremte ni. Ez a hadsereg az elmúlt évtizedekben sokat tett azért, hogy kor szerű színvonala legyen, nem tudta megcsinálni. - Tehát hogy olyan fegyvereket nem volt módja vásárolni a hadsereg nek, amik a legkorszerűbbek és amik hát nyilván, miután magukban hor dozzák a legfejlettebb technikát, hát ezért nagyon drágák? - Igen-is. Az elmúlt 15 esztendőben van olyan fegyverfajta, ami 8-15-szörös áremelkedésen ment keresztül. Egy néhány területen el lehetetlenültünk, ti. hogy a katonák elhelyezése, a szociális biz tonsága, a laktanyáink állaga, állapota, hát ez fokozatosan lefelé süllyedt. Na most, volt egy kérdés, hogy mindezt figyelembe véve,
(reggeli párbeszéd)
1073
'Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
fenntartsunk egy ekkora haderőt - a bejelentett számok szerint mondjuk úgy, hogy 106.000 - és továbbra sem tudunk fejleszteni. Azt gondoltuk, hogy ez az út járhatatlan, ezért egy kisebb és ugyanazzal a költséggel vagy nem költségnövekedéssel, hosszabb távon egy korszerűbb hadsereg képet rajzoljunk meg. - Mennyivel kisebb? - A bejelentett 9 %-hoz további 20-25 %. Ez jelent létszámot is, de jelent haditechnikát, mert van olyan haditechnikai rész, ahol ez eléri a 40%-ot is - A leépítés? - Igen. Hát pontosan azzal függ össze, hogy ha azt mondjuk, hogy ez védelmi jellegű hadsereg kell, hogy legyen, akkor nekünk a támadó eszközök nagy mennyiségével kell úgy számolni, hogy lényegesen csök kentjük benne a harckocsi állományt, a tüzérségi állományt, rakétákat- Egy rakéta, az most támadó fegyver is meg védelmi is egyben? - Hát mondjuk a légvédelmi rakéta, az egyértelmű, hogy az védelmi, de mondjuk egy szárazföldi rakéta, legyen az akármelyik tagozatban, harcászati vagy hadműveleti tagozatban, ez alapvetően támadó. Mert hogy 70 km-re vagy 100-ra el tud lőni, akkor nyilván,hogy nem a saját területét - védi. - Tkp. a gazdasági nehézségek nálunk úgy jelentkeztek, hogy egy opti mális helyzetben az a jó, ha egy hadsereg a rá fordított költségeknek 60 %-át tudja fenntartásra, tehát emberek, technika, üzemeltetésre fordítani, 40 %-át minimálisan fejlesztésre. Nálunk ez az utóbbi időW ben 20 % vagy az alá süllyedt. - A fejlesztés. - Igen. Tehát ha mi nem tudunk a meglévő költségekből fölszabadítani úgy, hogy fejleszteni tudjunk, akkor nincs lehetőség a korszerűbb hadsereg megteremtésére. Mondok egy példát. Tudvalevő dolog, bejelen tettük, hogy vadászgépeket is kivonunk. Mondjuk egy vadászrepülő, egy MIG-21-es egy évi fenntartása kb. olyan tíz millió forint. Tehát ha most kivonunk mondjuk tizet, tízszer annyi millió, az azért már valamit jelent és ha mi azta pénzeszközt arra tudjuk fordítani vagy kicsit többet, az emberért, másik oldalon korszerű eszközöket, akkor nem utópia a korszerűbb hadsereg. - Most hogyha Önön múlna egyértelműen, akkor melyik az a fegyvernem, amire azonnal költene, mert abból most is hiány van? Vagy ezt nem szabad elárulni, én itten hadititkokat kérdezek.
(reggeli párbeszéd)
1074
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
- Ó, nálunk eddig ez nagy divat volt, hogy örökké titkolóztunk. Egy nemzeti védelem nagyjából annyit jelent, hogy szárazföldön és a leve gőben meg tudja biztonsággal védeni magát. Ha rajtam múlna, meggyőző désem, hogy a légvédelmi rendszer további tökéletesítésére kellene nagyobb eszközállományt fordítani, ti. hogy ebben a földrajzi miliőben, ahol élünk és katonaföldrajzi értelemben is körülhatárolja a gondolko dásunkat, a légi védelem, az nagyon fontos továbbra is. Ez nem zárja ki, hogy én a vezetést biztosító eszközöket, tehát a híradó-rendszere ket meg a szárazföldnek a védelem oldaláról szükséges arzenálját ne tegyem a második helyre. Gondolok itt pl. páncéltörő és más eszközökre. - SZOMBATHELYI Ferenc honvédelmi miniszterhelyettessel arról beszélgettem, mit jelent idehaza kicsi, ám korszerű hadsereg fogalma.
KRÓNIKA
7 h
- -- Valér napja van. -- Folytatódik az igen enyhe idő és jelenleg 3 és 13 fok között van a hőmérséklet az országban. -- Mindenek előtt egy alig hatvan perce érkezett szomorú bejelentés: szívroham következtében elhunyt Andrej Szaharov. A neves szovjet atomfizikus, polgárjogi aktivista 68 éves volt. A hírt a tudós család tagjaira hivatkozva jelentette be a Reuter brit hírügynökség. Hír szerkesztőnk, Siklós András beszél róla: - A hír vétele után nem sokkal felhívtam moszkvai tudósítóinkat, ők azonban a legnagyobb jóindulat ellenére sem tudtak utolérni olyan hivatalos forrást, ill. személyt, aki megerősítette volna Szaharov halálhírét, így továbbra is csak a nyugati hírügynökségek moszkvai keltezésű jelentéseire támaszkodhatunk. Eszerint Szaharov tegnap délután még részt vett a Kremlben a népképviselők régióközi csoport jának tanácskozásán. Este 8 óra felé hazatért, feleségével, Jelena Bonnerral és fiával megvacsorázott 9 órakor, majd közlte, hogy lepihen rövid időre és kérte, hogy ébresszék fel 11 óra körül. Ekkor talált rá felesége, holtan. A hírt Bostonban élő menye is megerősí tette később. Szaharovot egyébként a szovjet hidrogénbomba egyik atyjának tartják, az ötvenes években folytatott ilyen irányú kuta-
(Krónika, 7 h)
1075
Hung. Monitoring, 15.12. 89.-d
tásai miatt. A hetvenes években többször bírálta a moszkvai vezetést, ezért Gorki városába száműzték. Onnan csak 1986-ban, Mihail Gorbacsov személyes közbenjárásra térhetett vissza a fővárosba. 1975-ben békeNobel-díjjal tüntették ki. Az idén beválasztották a népképviselők kongresszusába is, népszerűsége vetekedett Mihail Gorbacsovéval. Szaharov halálhírét követően a washingtoni Fehér Ház azonnal közleményt adott ki és ebben már történelmi személyiségnek, ill. az emberi jogok kiemelkedő harcosának nevezték a most elhunyt Andrej Szaharovot. Egyéb közlendőink: - Hazai híreink közül a legfontosabb, hogy az országgyűlés terv- és költségv etési bizottsága ma folytatja tegnap kezdődött munkáját az,*ir e havi ülésszakon szereplő törvényjavaslatok megvitatásával. Tegnap elfogadták a jövő évi költségvetés tervezetét, valamint a kormány egy éves gazdaságpolitikai programját. A lakásgazdálkodási koncepcióról úgy foglaltak állást, hogy a kérdésben egyezzen meg a kormány, valamint a parlament építési és közlekedési bizottsága. Erre az álláspontra jutott a szociális és egészségügyi bizottság is, amely elfogadta a költségvetés tervezetét. A jogi bizottság nem foglalt állást a költségve tésről. A lakás koncepcióval kapcsolatban az egyik képviselő javaslatát támogatták, amely szerint jelentős módosításokkal elfogadhatóvá tehető a koncepció un. Á-variációja. Külföldi jelentéseink zömmel, ahogy azt mostanában már megszokhatták, az európai szocialista országokban zajló változásokról szól: Berlinben gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról állapodott meg a két német állam. Helmut Haussmannt bonni gazdasági minisztert fogadta Hans Modrow, az NDK kormányfője. A tárgyalásokat követően a politikusok jelezték, hog ya bizottság megalakításáról szóló megállapodást Kohl kancellár jövő keddi drezdai látogatásán már alá lehet írni. A prágai Vencel téren több tízezren tüntettek az este támogatva Vaclav Havel jelölését az államfői posztra. Megmozdulás volt a CSKP székháza előtt is, ahol bírálták az ellenzéki Polgári Fórumot, mert az továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament válassza meg a köztársasági elnököt.A CSKP szóvivője bejelentette, hogy a párt el nöksége visszahívta a KB-ból Vasil Bilakot és Jozef Lenartot.
(Krónika, 7 h)
1076
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
- Chilében 54 %-kal az ellenzék jelöltje nyerte a választásokat. A helyszínről jelenti munkatársunk Nika György: - A chilei katonai kormány itteni idő szerint éjfélkor nyilatkozatban ismerte el, hogy az ellenzék jelöltje, Patricio Aylwin nyerte meg a választásokat, igy a következő négy évben ő lesz az ország elnöke. A junta természetesen nem hagyott kétséget afelől, hogy a keresztény demokrata politikus útját az elnöki szék felé gyakorlatilag a chilei hadsereg egyengette az elmúlt 16 évben, megteremtve az igazi demokrá ciát. Santiagoban már jóval a kormánynyilatkozat előtt, az első részeredmények ismertetése után az utcákra tódultak az emberek, haj nalig tartó örömünnepet kezdve. A karneváli hangzavarban a győztest és az újjászületett demokráciát éltették. Nemcsak a megválasztott elnök hívei vonultak az utcákra, hiszen másfél évtizedes katonai kormányzás után sokak számára pusztán a szabad elnökválasztás ténye is a győzelmet jelentette. Aylwint a tervek szerint márciusban ik tatják be. Addig az 1973 óta hatalmon lévő A. Pinochet marad Chile elnöke. Ő a maga részéről egyelőre nem akar teljesen visszavonulni, mert a főparancsnoki posztot megtartja vagy megpróbálja megtartani magának. A most megválasztott elnöknél csak három évvel idősebb tábornok amúgy elégedetten nyilatkozott a tegnapi szavazásról, amely szerinte a 16 éve megkezdett chilei demokratizálódási folyamat csúcs pontja volt. A mostani elnökválasztással tehát lezárult egy folyamat Dél-Amerikában, hiszen az utolsó katonai kormányzat is visszavonul a hatalomtól. Ha visszavonul. Márciusig ui. még három hónap van hátra, ezalatt pedig sok minden történhet Chilében. - Több tízezer ember követelt alkotmánymódosítást és valódi demokráciát tegnap este Szófiában. Kiküldött munkatársunk, Tamássy Zoltán jelenti: - Még késő éjjel is jelszavaktól volt hangos a parlament épülete előtti tér. Este tízezren tüntettek, éjjel már csak néhány tucatnyian maradtak, de a jelszavak nem változtak. Zsivkovisták, mondjon le a vezetés, a KB-nak jobb lenne Bukarestben, választásokat akarunk. És a legfontosabb, hogy töröljék a párt vezető szerepét az alkotmányból. A tömeg indulatát ui. egy jogi buktató okozta. Azt lehetett hinni, hogy már a mostani ülésszakon törlik a párt vezető szerepét, kiderült viszont, hogy hiába nyújtottak be erre javaslatot a kommunisták és tőlük függetlenül a Földműves Szövetség, a jelenlegi törvények értel mében egy hónapot várni kell a döntéssel. Sztanko Todorov, a nemzet gyűlés elnöke sem tudta megnyugtatni a tömeget és Mladenovot is
(Krónika, 7 h)
1077
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
kifütyülték. A Demokratikus Erők Szövetsége egyébként, amely a tegnapi tüntetést is szervezte, minden esetre mára is összehívott egy meg mozdulást. Addig is lehet találgatni, hoz-e új döntéseket a parlament és fellép-e új követelésekkel az ellenzék. Róma: a magyar és a lengyel átalakulásról kezdődött Rómában három napos tanácskozás az Olasz Szocialista Párt szervezésében. H azánkat az MSZP mellett további hat párt képviseli. Részt vesz a konferencia munkájában POZSGAY Imre államminiszter, ill. Myczeslaw Rakowski, a LEMP vezetője is. Ifjabb RAJK László, az SzDSz képviselője felszó lalásában utalt arra, a prágai és a berlini fejlemények tükrében alaptalan volt az a korábbi vád, hogy Magyarország túl gyorsan hajt'" végre a reformokat. Párizs: a hétvégi Mitterrand-Bush találkozó előtt a francia elnökhöz közel álló körök azt hangsúlyozzák, hogy a megbeszéléseken az Egy.Ál lamok és Nyugat-Európa viszonya mellett a kelet-európai változásokról is szó lesz. George Bush és Francois Mitterrand a Francia-Antillákhoz tartozó St.Martin szigeten találkozik. Prága: a CS fővárosba érkezett Ota $ik. Az 1968-as gazdasági reformok egyik kidolgozója kimondta, hogy most nem tér végleg haza, hanem csak a csehszlovákiai eseményekről akar személyesen tájékozódni. - Több kelet-európai ország ellenzéki szervezetének randevúja leszop Budapesten. Az NDK-beli Új Fórum 13 fős elnöksége öt napra hazánkba érkezett a Magyar Demokrata Fórum meghívására. A tervek szerint részt vesznek az Europa-Fórum elnevezésű nagygyűlésen, amelyen képviselteti magát több csehszlovákiai szervezet, valamint a lengyel Szolidaritás állam polgári bizottsága. A nagygyűlés egyébként holna 17 órakor a MOM kultúrházában lesz. - Már nem politika, de a pestlőrinciek számára vélhetően fontos hír: Megváltoznak a telefonszámok Pestlőrincen. Megszüntetik ui. a régi, kétezer állomásos pestlőrinci telefonközpontot, helyébe egy un. kiváltó központ lép, amelyet aztán öt év múlva egy 24.000 állomásos elektronikus kö zpont vált fel. Az átkapcsolást ma du. 5 órakor kezdik meg és szombat reggel 8 óráig befejezik. Ez alatt az idő alatt a
(Krónika, 7 h)
1078
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
pestlőrinci telefonok maximum fél óráig nem működnek. A számváltozás ról a következő telefonon lehet érdeklődni: 117-96-66.
REKLÁM IBM-kompatibilis számítógépek fantasztikus áron, 25.000 forinttól kaphatók a Műszertechnikánál. Időjárásjelentés: ma is az évszakhoz képest szinte tavaszias meleg lesz.— Ma estig az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből csak elzórtan várható záporeső. A Dunántúlon többször lesz viharos erejű nyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke 12, 17 fok között alakul.— Sporthírek. Lottótájékoztató.
- Tegnap eljött a végső ítélethirdetés napja, Párizsban ui. úgy döntöttek, hogy Budapest és Bécs rendezheti meg az 1995-ös világ kiállítást. Első gondolatom az volt, hogy Rádai Mihály kollegámat fölhívom és megkérdezem tőle, hogy ő mint a városvédő honatyák igen tisztelt képviselője mit szól ehhez a döntéshez. Tessék: - Hát először is az jutott eszembe, hogy nem bánnám, ha az történne, mint a milleneumi kiállításon az 1890-es években, vagyis hogy el csúszna egy évet, 96-ra, hátha addigra egy kicsit jobban összeszedjük magunkat. Nekem labilis a lelkem ui. Egyrészt szeretném, ha lenne egy ilyen világkiállítás, másrészt meg aggódom, mert különböző korú szakértők, FIDESz-korúak éppúgy, mint felnőttek, féltik az országot az újabb gazdasági megterheléstől. Én azt gondolom, hogy ebben az országban van hajlam arra, hogy ha van egy alkalom - mint pl. a húsvét vidéken -, akkor kimeszelik a házakat. Tehát hogy van egy esély arra, hogy az emberek azért, mert jönnek a külföldiek, jönnek a látogatók, kicsit rendbe teszik a környéküket és ez jó lenne.Aztán vannak , akik azt mondják, hogy felbillen így is az ország, Budapestre és a nyugati országrészre, a keleti országrész nem kap semmit.Ezt meg el lehet fogadni, mert ez tkp. igy van, de ugyanakkor Gyula és Tokaj városa pl. már jelentkezett azzal, hogy szeretne a világkiál lítás ban részt venni, tehát az emberek egy része szeretne. Aztán arr.
(Krónika, 7 h)
1079
«Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
is kell gondolni, hogy mennyire hogy mi folyik be az állam kasszába, de ez ugyanakkor nem teljesen korrekt, mert nemcsak az államkasszába folyik be, hanem befolyik a külföldi cégnek is, aki beruház, a képeslap-boltosnak, a szuvenírárúsnak, a szállodának, az étteremnek, tehát a haszon nem mérhető le, ha van, egyetlen módon. - Arról nem i s beszélve, hogy nyilván nem mérhető mondjuk egy fél éves távlatban, hanem ennek sokkal távolabbra mutató hasznai kellene, hogy legyenek. - Igen, mert mint ah ogy erről sokat beszélnek, telefont kell építeni, k özlekedést kell építeni, pavilonokat, házakat, amelyek , ha a világ kiállítás elmúlik, ittmaradnak. - Reménykedhetünk abban - mert gondolom, hogy te jobban ismered a terveket, mint az átlaghallgató -, hogy szebb lesz az ország, ha ez megépül? - Én nem tudom,hogy ettől lesz-e szebb az ország, de azt hiszem,hogy az a területrész, ahol a világkiállítást csinálják, biztosan rendezett lesz, most még nem az és azt hiszem, hogy ha ez nem vezet további elnyomorodáshoz - hát tegnap volt a TV-ben a következő heti parlamenti döntésről szó és az emberek félnek a lakbéremeléstől, sok minden egyéb től, ha ez ettől leválasztható anyagilag itthoni vállalkozási kedvvel és külföldi tőkével, akkor ennek lehet haszna és egyben az is lehet a politikai haszna, hogy miközben az emberek itten ugyancsak széthúznak meg fá radtak meg apatikusak, egy közös cél érdekében,esetleg egy nem tudom, hogy jó-e a szó - népfront-politika vagy valami össze tarthatja az embereket, hogy valamiért együtt mozduljanak, együtt ^ r lépjenek fel az országban és valamit csinálnak. És akkor ez mindenkinek lehet.. - Köszönöm szépen, hogy elmondtad városvédő és magánemberi véleményedet. - Most hallgassuk Bánkúti fővárosban végzett el:
Gábor lapszemléjét, amelyet az osztrák
Bécs elégedetten fogadta azt, amiben szinte egyetlen percig sem kételkedett, hogy Párizsban a kiállítások világszervezete megadja a 95-ös világkiállítás jogát, ha Budapest nem lép vissza. A mai KURIER idézi Busseket, a tudományos kutatás osztrák miniszterét, aki az Expo '95 itteni felelőse. Közép-Európa soha vissza nem térő alkalomhoz jutott, nyilatkozta. Itt egyébként előrébb tartanak az előkészületekkel, már létrejött és működik a kiállítást sze rvező részvénytársaság. A párizsi döntéssel itt ismét előtérbe került a 13 milliárd dolláros szenzációs külföldi beruházási javaslat, mégpedig azért, mert Hannes
(Krónika, 7 h)
1080
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
Swoboda, az illetékes városi tanácsnok Párizsban tárgyalt Peleren ? építésszel, Róbert Mitterranddal, az elnök fivérével és Abdul Al Gazival, az iraki üzletemberrel, aki felkínálta a pénzt a másik kettő társaságában azzal az ötlettel, hogy építsenek belőle Bécsben olyan kereskedelmi központot, ill. városnegyedet, mint a párizsi Défense és ezt használják föl a világkiállításhoz először. Szerintük itt lehetne a kelet-európai fejlesztési bank is, amely számára NÉMETH Miklós épp szerdán javasolta Londonban székhelyül Budapestet . A bécsi pletykák szerint a 13 milliárdos társaság Budapesten is járt , de nem vették túl komolyan őket. Persze lehet, van valami igazságunk, mert Bussek miniszter is óvatosságra intette a bécsieket a francia arab társaság iránt, akik tkp. csak erőszakosságukkal kerekednek azok fölé, akik szerényebben, de kitűnő elképzelésekkel pályáztak a világkiállítás bécsi helyszínére. REKLÁM - A KÉPES HÉT szerkesztőségének ajánlata az e heti számból: A lap vendége RIBÁNSZKI Róbert.
LAPSZEMLE
5 h 32
Sipos Zoltán összeállítása Híd a jövőbe. Most már végképp meg kell tanulnunk ezt a jelszót, mivel tegnap Párizsban véglegessé vált, hogy 1995-ben Bécs és Budapest rendezi a nagymúltú eseményt. A világkiállítások történetében egyéb ként egyelőre példátlan, hogy két, egymástól több, mint 200 km-re lévő főváros együtt kapja meg a rendezés jogát. Ez máris nagy érdeklő dést kelt, nekünk pedig olyan alapvető felkészülési követelményeket, mint hogy végre meg kell építeni a Bécs-Budapest autópályát és kor szerű vasútvonalat. Természetesen valamennyi napilapban olvashatnak arról, mi történt tegnap a francia fővárosban. Megtudhatják a magyar és az osztrák küldöttség tagjainak első reagálását. A MAGYAR HÍRLAP és a NÉPSZABADSÁG rövid összeállítást is közöl arról, hogy az 1821-ben Londonban megtartott első expo óta hol és milyen mottóval valósították meg a többi 23 mammutrendezvényt. A NÉPSZABADSÁG címoldalán egy grafika segítségével elképzelhetik, milyen is lesz a budapesti kiállí-
(Jó reggelt, lapszemle)
1081
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
tási városrész Lágymányosoan. A NÉPSZAVA a hír hallatán megkérdezi dr. BORSOS CSabát, az ország gyűlés szervezési osztályvezetőjét, hogy a magyar országgyűlés vajon véglegelkötelezte-e már magát világkiállítás-ügyben. - Egy osztrák vélemény szerint a kelet-európai és a magyar változások már szinte meg is valósítják a kiállítás alapeszméjét és megépítik az európai jövőbe vezető utat. A Híd a jövőbe jelszó mellett azonban azt is olvashatjuk, az otthon, a kereskedelem, az ifjúság, a művészet, a tudomány és az egészség világa - reméljük, mindez 1995-ben nagyobb realitást nyerhet, mint napjainkban. A világkiállítás kapcsán máris felmerült az első kérdés a MAGYAR HÍRLAP hasábjain: a csőd szélén álló BKV vajon hogyan fogja tudni megoldan.^^ Délbuda és Csepel átlagon aluli színtű közlekedését? A már meglévő tömegközlekedés mellé egyáltalán , milyen megoldások kerülhetnek szóba, hog^n lehetne újabb hatalmas kölcsönök felvétele nélkül gyors, környe zetkímélő megoldást találni. Minderről Közlekedési Bős-Nagymaros cím mel tehát a MAGYAR HÍRLAPban olvashatnak. Még kiderítésre vár, konkrétan mi okozta az ólomszennyezettséget a Miskolc-környéki levegőben. Közszájon forog a nagyvárosban, hogy a levegőben már jóval a kritikus színt felett van az Ércelőkészítő ólomkibocsátása. Nem túlzott a pánikhangulat a megyében, ha arra gondolunk, hogy az embereknek hullik a haja, nem is beszélve az egyelőre nem látható esetleges következményektől. Bársürgősen ki kellene deríteni, hogy a borzasztóan veszélyes nehézfém-szennyeződés*? mi okozza, a vizsgálati jegyzőkönyvek a tegnapi napig nem jutottak el a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumhoz. A borsodi le vegőszennyezettség vizsgálatának újabb fejleményeiről a NÉPSZAVÁban találnak adatokat.
7 h 30 A nap legfontosabb hírei: Szívroham következtében elhunyt Andrej Szaharov. — (Ismétlés)
68 éves volt.
—
Drasztikus költségvetés'tervezetet fogadott el a lengyel kormány. A&elképzelések szerint egy év alatt meg akarják teremteni az államház tartás egyensúlyát. Ennek érdekében megszüntetik az állami támogatást,
(Jó reggelt)
1082
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
felszabadítják az árakat, a bérek azonban csak meghatározott érték kel növekedhetnek havonta. A Mazowiecki-kormány azt reméli,h ogy így 500 %-ra szoríthatja le a jelenleg mintegy ezer százalékos inflá ciót. A szlovákiai magyar kulturális szervezet, a CSEMADOK márciusban tartja közgyűlését. A szervezet elnöksége határozott arról is, hogy a tanácskozásig ak özponti bizottság orsz ágos koordinációs és program alkotó bizottságként működik . Felújítja működését a CSEMADOK egyik társszerve is, a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, amelyet 1974-ben betiltottak. A CSEMADOK hetilapjának, a HÉTnek Lassza ? Tihamér lett a főszerkesztője.
Van egy minikiállítás aCsókgalériában. Tarján? Zsóka ötvösművész arany- és ezüstékszeit mutatja be. Ki vesz ma Magyarországon modern aranyékszert, amikor a bizsuk soha nem látott divatját éljük. (A bizsu divat, az arany-, ezüstékszer a művészet kategóriájába tar tozik. -- A művésznő nem elégedett az eladással. - Az ékszerészek és az ötvösök csak most jutottak ahhoz a lehetőséghez, hogy aranyból is dolgozhatnak, akkoriban , amikor ő elkezdte, különleges engedély kel lett ehhez. Sikerült az engedélyt megszereznie, mert nem adta föl, mindig újra kérte. Az első aranykiállítást nagy sikerrel rendezte meg akkor, utána azonban stopot kapott, hogy ezt tovább nem adhatja el forintért. Csak dollárért adhatja el. De a külföldiek nem azért jönnek ide, hogy aranyat vegyenek, a náluk kapható választékot itt nem lehet megközelíteni. — Az aranytárgyakat csak dollárért adja el, az ezüste ket forintért. A kollekció alapvetően magyaroknak készült, forintért, amiből várható lett volna egy-egy valutás vásárló, aki beesik aCsókgalériába, de ez nem történt meg, mert a valutás vásárló is inkább forintért akarta megvenni. — Ebből kifolyólag abba is hagyta az arannyal való foglalkozást, mert a bevételből akarta az új befektetést fedezni, de mivel nincs bevétel, nem tud mit befektetni.)
Színházi előadásokról.
(Jó reggelt)
1083
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
Figyelmükbe ajánlok két rádióműsort. Bokor Gabriellának Simon Wiesenthallal készített riportja az Ötödik sebességben hangzik el a Petőfi-adón. -Rékai Gábor a MÉRLEG c. adásról beszél. —
LAPSZEMLE (ismétlések) A MAGYAR HÍRLAPban KISS Elemérnek, a minisztertanács hivatala elnök helyettesének VEREBÉLYI Imre belügyminiszter-helyettes, megbízott bizottsági elnök válaszol az önkormányzati törvényjavaslat majdani W megvitatásának ügyében. VEREBÉLYI Imre szerint nem lenne szerencsés, ha a jelenlegi, legitimitásában megtépázott parlament bármiféleképpen állást foglalna a kérdésben. Az idei Erzsébet-díj kiosztásakor valószínűleg újabb sértés érhette Spaeter Erzsébetet, ui. alapítványa elvitelének gondolatával foglal kozik. Az idei Erzsébet-díjasokat erről kérte a NÉPSZABADSÁG.
Műsorunkban elmondtuk, hogy azért van sok vészfékezés a metrón és mindez azért követel sok állásidőt, mert a számítógép vezérlésből hiányzik egy egység, eredetileg nem vásárolták meg, de megvételére van remény. A pártonkívüli, ámde a politikához érteni kívánóknak elkezdődött egy rendezvénysorozat, az öntevékeny egyesületek által szervezett Válasz tási Fórum. Hegedűs Csaba elmondta, ha a Birkózó-szövetség elnöke lehetne, vállal kozóbb szövetséget csinálna. Megkérdeztük, mit vásárolnak Bécsben ilyentájt a magyarok. Elmondtuk, hogy aláírásgyűjtéssel tiltakozik a lakosság érdekvédelmi tömörülése a kormány lakásgazdálkodási tervezete ellen.
(Jó reggelt)
1084
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
Megtudhattuk, hogy amennyivel kevesebb ember és fegyver kell a magyar i
hadseregbe, annyival lehet korszerűbb körülményeket teremteni a katonák munka- és életfeltételeit, no és a fegyverek modernizálását illetően. Ismertettünk jónéhány véleményt az osztrák-magyar 1995-ös világkiál lításról, melynek rendezési joga tegnap került végleg a kezünkbe. Elmondta
egy ötvösművész azt is, miért nem éri meg aranyból dolgozni
idehaza. Hírszerkesztő volt Siklós András, — a lapszemlét Siklós Zoltántól hallhatták, közvetlen munkatársam Horvát Katalin volt, - búcsúzik a műsorvezető-szerkesztő, Kondor Katalin.
-
o
-
KOSSUTH-adó HÍREK
8 h
Elhunyt Andrej Szaharov. -- (Ism.) A tudós otthonában halt meg, szívroham következtében. Halálának hírét a TASZSZ hírügynökség egyik szerkesztője megerősítette, de a hírt hivatalosan csak a népképviselők kongresszusának mai ülésén jelentik be. -- (Ism.) Chilében az ellenzék jelöltje nyerte az elnökválasztást, 54
%-kal.
Nika György jelenti a helyszínről. (Ism.) A magyar és a lengyel átalakulásról kezdődött Rómában h árom napos tanácskozás az Olasz szocialista Párt szervezésében. (Ism.) A CSEMADOK márciusban tartja közgyűlését. (Ism.)
» \
1085 KOSSUTH-adó
• Hung. Monitoring, 15.12.89.-d 8 h 50
KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ. KISS GY. CSABÁVAL, A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM SZÓVIVŐJÉVEL BESZÉLGET KULCSÁR István - Ez a beszélgetés második része egy formailag meg nem hirdetett sorozatnak, amelyben a hazai pártok képvisselői fejtik ki álláspontju kat a nemzetközi politikáról, pártjuk külpolitikai elképzeléseiről. A MDF hogyan vélekedik a mai hivatalos magyar külpolitikáról, mit tart abban helyesnek és mi az, amit másk épp csinálni? KISS: - Azzal kezdem, hogy emlékeztetnék a MDF programjának a kül politikai részére, nevezetesen azokra a legfontosabb célkitűzésekre amelyeket négy pontban szoktunk összefoglalni. Az egyik ezek közül az Európához való visszatérés, minden tekintetben, politikai, gazdasági kulturális tekintetben, a Varsói Szerződésben egy különös, sajátos státusnak az elérése, tehát a VSZ politikai szervezetté való átalakí tásának mi is a hívei vagyunk, úgy érzem, hogy nem egyetlen magyar országi pártként, ellenzéki pártként, de ennek az egész -folyamatnak a megtárgyalása, ez most egy új szakaszba kerül azokkal a változásokkal amelyek az u tóbbi hetekben b következtek a NDK-tól kezdve Csehszlo vákián át Bulgáriáig. Egyik fontos célkitűzésünk az, emellett, hogy az európai semleges és el nem kötelezett országokkal különösen jó kapcsolatot építsünk ki, azt hiszem, hogy ez most szintén új fénybe kerül azzal a törekvéssel, amit a magyar kormány a négy országnak az együttműködésével,a külügyminiszteri találkozóval megszervezett novemberben, J ugoszlávia, Ausztria, Olaszország és Magyaro rszágról van szó. Itt rögtön hozzátenném, hogy mi elképzelhetőnek tartjuk sz intén, gondolom, hogy ezzel is egyetértenek más pártok és talán a magyar kormány megfelelő tisztviselői is, hogy ezt az észak-dél irányú vagy észak-déli vertikális kapcsolatrendszert Csehszlovákia és Lengyelország bekapcsolásával kibővítsük. És hát mi természetesnek tartjuk azt is, hogy Magyarország számára, bármiképpen fordul a sorsunk, fontos partner lesz a SzU, a SzU szerepétől nem lehet el tekinteni Magyarországon, azt hiszem, gazdasági szerepét, lehetőségét a szovjet piacnak szintén figyelembe kell vennünk, tehát mi tartjuk azt, hogy a SzU-val is jószomszédi, baráti kapcsolatokra törekszünk, termesze tesen alaposan áttekintve azokat a lehetőségeket, amit a gazdsági viszonyoknak a fölülbírálása és a gazdasági, az elszámolási rendszer kialakítása jelent. - Ebben a rövid programban, amit itt ismertetett, egy kérdésre konkrét
(Külpolitikai figyelő)
1086
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
válaszolt, a magyar kormány egyik kezdeményezéséről elismerőleg beszélt, gondolok itt a magyar-osztrák-jugoszláv-olasz együttműködésről. Egyéb területeken, hogyan látja a magyar kormány jelenlegi külpolitikáját és mit tartana szükségesnek változtatni rajta? - Hát a magyar kormány számára én fontos feladatnak tartom azt, hogy a VSz megfelelő átalakításában egy határozott álláspontot alakítson ki. lehet, hogy egy ilyen álláspont kialakítása már formálódik is, tehát mi mindenképpen úgy véljük, hogy határozott lépéseket kell a VSz politikai szervezetté való átalakítása irányába tenni, egyáltalán az európai nagy blokkok közötti viszonnyal kapcsolatban egy határozott magyar rövid távú és hosszabb távú elképzelést kellene kialakítani, mindenképpen azt a modellt, amit a NATOn belül Spanyolország vagy Franciaország vagy adott esetben Görögország jelent a katonai szer vezettől való különállást tekintve, ezt, úgy érzem, Magyarországnak is törekedni kellene erre. Ebből következik az is, hogy Magyarországnak a védelmi doktrínáját át kell alakítani. Én azt hiszem, ez egy igen ambiciózus feladat a magyar vezérkar és a magyar honvédség sz ámára, hogy számolva azzal, hogy a szovjet-amerikai tárgyalásokon esetleg meggyezes születik és lehetővé válik az, hogy Magyarországról a szovjet csapatokat kivonják. - Ez a bizonyos négyhatalmi együttműködés, amiről itt szó esett, noha Csehszlovákia ennek a jövőben valóban része lehet, ez mégiscsak bizonyos fajta alternatívát jelent egyrészt az un. keleti elkötelezett ségünkkel szemben, másrészt egyesek szerint még bizonyos fajta német dominanciával szemben is, tehát itt mutatkozna meg az olasz tényező. Mindemellett nyilvánvaló, hogy továbbra is ugyanazok a szomsz édaink lesznek, akik ma vannak. - Ez egy nagyon fontos kérdés és a MDF-ot kezdettől fogva erősen fog lalkoztatta. Mi nagyon lényegesnek tartjuk azt, hogy a gondolkodásunkban itthon is és külföldön is az államnacionalista sémákat leépítsük, tehát azt a gondolatkört, amelyik egy nemzeti izolációt, vagy egy olyan nemzeti programot akar megvalósítani, amelyik nem veszi figye lembe a szomszéd országokat, nem veszi figyelembe az együttműködést, nem veszi figyelembe azt, hogy a határoknak nyitottaknak kell lenni minden értelemben, hogy egy magyar nemzeti érdek épp az, hogy a határok jelentőségét csökkentsük. Azt hiszem, hogy a mostani, átren deződő világpolitikai helyzetben, múlt századi kifejezést használva, új egyensúly...., amíg az egyensúlyok rendszere kialakul, addig egy olyan kis országnak, mint Magyarország, minden oldalú kapcsolatait
(Külpolitikai figyelő)
1087
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
erősíteni kell, tehát nem lehet egyoldalú, nem lehet csak a kelet nyugati tengelyben gondolkodni. Ezért tartom fontosnak ezt a négy ország együttműködését, esetleg kibővítését Csehszlovákiával és Lengyelországgal és ezekben az egyensúlyoknak különböző korai vannak. A legtágabb talán a globális, de ez a szűkebb köre az európai. És itt valóban úgy érzem, mint ahogy a múlt században a Kiegyezés előtt tartottak a magyar gondolkodók attól, hogy akár az orosz birodalom túlsúlya, akár a német birodalom túlsúlya, az a köztük lévő népeknek veszélyes lehet. Ezt ma is mérlegelni kell, tehát ezért egy minden oldalú aktivitásra volna szükség, különösen fontos a szomszéd országok tekintetében az új vezetések és az új mozgalmak tekintetében, ezért is mi nagyon örültünk, amikor a Neues Forum delegációja bejelentette, hogy eljön Magyarországra, pénteken és szombaton lesznek itt és most szombaton a Csörsz utcai MOM kulturotthonba meghívtuk a szomszédos országok új demokratikus mozgalmainak a képviselőit egy interfórumtalálkzóra. A Neues Fórumon kívül Prágából is és Pozsonyból is és Lengyelországból is érkeznek vendégek, ami talán épp egy ilyen első kísérlet volna arra, hogy miképpen kell majd koordinálni, összehangolni az új demokratikus mozgalmaknak a kapcsolatait. az európai körről szóló - ahogy Ön nevezte - Nehéz erre válaszolni igennel vagy nemmel, mindenképpen egy egyen súlyok rendszerének kell kialakulni. Azt hiszem, hogy kikerülhetetlen Németország egyesülése és ez nagyon komoly feladatokat ró a nyugateurópai országokra és a Szü-ra és a Németország körül elterülő országokra és népekre. Tehát én azt hiszem, hog ymind a két p ó l u s o n ^ fontos, tehát mind a Francia-,Olasz-,Spanyol-, Németorzságtól nyugatra fekvő országokra is igen fontos feladatok várnak, de itt nekünk is, bár Magyarország itt viszonylag ...pozícióban van mondjuk Csehszlo vákiához és Lengyelországhoz képest, azt hiszem, hogy jobban meg kelle ne ismernünk a lengyel és a csehszlovák elképzeléseket is, amelyek szintén formálódnak, hiszen új kormányok, új politikai rendszerek ala kulnak és ezeket a makroregionális együttműködéseket erősíteni kell, tehát a többször említett négy ország együttműködésének ebben a nemzetközi európai ....ben is fontos szerepe van pillanatnyilag. KISS GY. Csabával, a MDF szóvivőjé-vel
beszélgetett Kulcsár István.
1088
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
PETŐFI-rádió HÍREK
9 h
A SzUban hivatalosan is bejelentették, hogy meghalt A. Szaharov.-Ő volt a legismertebb szovjet ellenzéki és fizikusként neve össze fonódott a szovjet nukleáris fegyverek megteremtésével. Ebben az évben parlamenti képviselővé választották és a népi küldöttek kongresz szusán éppen a héten sürgetett radikális reformokat a SzU-ban. Az NDK belügyminisztériuma szerint riasztó méreteket öltenek a pártfukcionáriusok, a rendőrség és az államvédelmi hatóságok volt tagjai elleni fenyegetések. Egyeseket halállal fenyegetnek és áruló nak neveznek. A minisztériumi közlemény szerint Drezdában valakit majdnem meglincseltek, amikor autóját megállította a tömeg. Berlinben gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról állapodtak meg a két német állam képviselői. A nyugatnémet gazdasági miniszter erről az NDK kormnyfojével tárgyalt. A politikusok jelezték,hogy a gazdasági vegyes bizottságról szóló szerződést már a jövő héten Kohl kancellár drezdai látogatásán alá lehet írni. Chilében ellenzék zatoknak véget ér
a 19 év után először megtartott szabad elnökválasztáson az jelöltje győzött. A végleges adatok szerint Aylwin a szava több, mint 50 %-át kapta meg. Ezzel,ha minden igaz, rövidesen a Pinochet-rendszer Chilében.
Alaszkán több ezer?kisebb földrengés után 11 km magasba lövellt egy ismert vulkán, a környékről éppen ezért kitelepítették az ott dolgozó kat. Figyelmeztették a pilótákat, hogy a kilövellt hamu károkat okoz hat a sugárhajtású repülőgépek hajtóművében.
1089
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
KOSSUTH-adó HÍREK
10 h
A Parlamentben NÉMETH Miklós kormányfő fogadta Gareth Evans ausztrál külügyminisztert. A politikus HORN Gyula meghívására tegnap a késő esti órákban érkezett Budapestre. A magyar és az ausztrál diplomácia vezetője reggel megkezdte tárgyalásait a külügyminisztériumban. Evans a nap folyamán megbeszéléseket folytat SZŰRÖS M átyás ideiglenes ál lamfővel és találkozik NYERS Rezsővel, a MSZP, valamint ANTALL József fel, a MDF elnökével. Moszkvában hivatalosan is bejelentették, hogy elhunyt Andrej SzaharoV. A neves szovjet atomfizikus és polgárjogi aktivista 68 éves volt.-(Ism.) Az Izraelben élő Anatoli Scsaranszki szovjet matematikus Szaharovról úgy nyilatkozott, hogy rendkívüli befolyása volt az ellenzék körében és személyesen járult hozzá a SzU-beli erkölcsi légkör megváltozta tásához . Chilében a 16 éve tartó Pinochet-diktatúra után az ellenzéki jelölt nyerte az elnökválasztást. —(Ism.) A parlamenti választások eredményét egyelőre nem tudni, de az elnökválasztás alapján arra lehet következ tetni, hogy Aylwin kormánya többségben lesz a képviselőházban is. Csehszlovákiában bűnvádi eljárást indítottak hat személy ellen a múlt havi prágai tüntetés erőszakos sz étverése miatt. Az államügyész ségi iroda szóvivője neveket nem közölt. Egyelőre csak annyit mondott, hogy parlamenti bizottság vizsgálja ki az ügyet, de annyi már bizonyos, hogy a tüntetés elleni akciót jó előre kitervelték Csehszlovákiában. Prágában bejelentették, hogy a postai automata telefonközpontokban a belügyminisztérium különleges csoportjai speciális berendezésekkel mindezideig lehallgatták a telefonbeszélgetéseket. A távközlési igaz gatóság közölte, hogy a lehallgató központok titkosan működtek, a postai hatóságoktól teljesen függetlenül. A berendezések és a személy zet kizárólag a szövetségi belügyminisztériumhoz tartoztak. Az igaz gatóság bejelentette, hogy mostantól megszüntetik a lehallgató köz pontok tevékenységét a CS fővárosban.
(Hírek, 10 h)
1090
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
Az NDK-ban riasztó méreteket öltenek a pártfunkcionáriusok, a rendőr ség és az államvédelmi hatóság volt tagjai elleni fenyegetések. A keletnémet belügyminisztérium közleménye szerint egyes funkcionáriuso kat halálbüntetést érdemlő árulónak bélyegeznek. Drezdában pl. majdnem meglincseltek valakit, amikor autóját megállította a tömeg. A szófiai lapok részletesen foglalkoznak a nemzetgyűlés épülete előtt tegnap megrendezett tüntetéssel. A RABOTNYICSESZKO DELO méltatja a rendőrök magatartását, mert gyakorlatilag az ő hidegvérük és nyugalmuk akadályozta meg a komolyabb incidenst. A lapok felhívják a figyelmet arra, hogy a tömeg valójában nem tudta, mi az oka annak, hogy a bolgár parlament egyelőre nem foglalkozik a KP vezető szerepének megszüntetésével. A tiltakozókat Péter Mladenov és más vezetők sem tudták lehiggasztani., A korábban még demokráciát és választásokat skan dáló tömeg ezt követően általános sztrájkot és a parlament lemondását követelte. Szófiában a tüntetést ma délután megismétlik. Lengyelországban vász ónra került az utolsó betiltott film is. Riszard Bogajski Kihallgatás c. alkotása 1982-ben készült és az ötvenes években játszódik. Eddig csak illegálisan készített videokazettán lehetett látni. Varsóban szerdán mutatták be az 1981-83-as szükség állapot bevezetésének évfordulóján.
-
o
-
1091
KOSSUTH-adó
«Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
5 h 40
FALURÁDIÓ A szerkesztő Veres Tibor A héten a szokottnál nagyobb figyelem kísérte a mezőgazdasági üzemek tanácskozását. Első tudósításunk arra keres majd válazt, a parlament bizottsága miként figyelt az ágazat költségvetési tervére. További témáink: A támogatók tévedése. - A franciák csak kicsit tartanak a japán földbérlőktől. - A kölcsön adott sertés. - Mi lesz -^^ a laboratóriumokkal? - A költségv etési terv szerint kevesebb gabonára van szüksége az országnak, mint korábban. Káposztás János néhány ellentmondásra utal tudósításában: - Hosszú idő után ez az első olyan költségvetési tervezet'amely a nemzeti jövedelem termelésének növekedésére épít, jelentette ki egy minisztériumi illetékes csütörtö kön az Országház kongresszusi termében, ahol az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága egyebek mellett megvitatta a kormány gazdsági programjáról, ill. a jövő évi költség vetésről szóló tájékoztatót. Ezek után érthető, hogy a képviselők kissé háborogva vették tudomásul, a mezőgazdasági ágazat költségve tési tervezete a csökkentés, a visszafejlesztés programja. Gabonábó^ pl. az eddigi 16-17 helyett most csak 15 millió tonnát várnak. A szarvasmarhák számának 20-30.000 darabos, a sertésállománynak 50-60.000-es csökkenésével számolnak és ez a sor még hosszan folytat ható. Ennek szinte logikus folytatása, hogy a húsipar, a baromfiipar, a gabonaipar és a borászat leépülését jósolva, mintegy tízezer ember munkaerejének fölszabadulását jelezték. Hozzá kell tenni, a többi ágazathoz képest ez még rózsás helyzetnek nevezhető, legalább is a tervezet készítői szerint, akiké gyebek mellett azzal vigasztalták a mezőgazdasági bizottságtagjait, hogy a rubelért szállított export radikális csökkentésébőlszármazó hátrányokat a mezőgazdaságban dolgozók sokkal kevésbé fogják érezni,mint pl. az ipariak. Ez az érv csak kevéss vigasztalta ugyana képviselőket, ám ennek ellenére is elfogadták 3 tartózkodás mellett - a költségvetési tervezetet, mert belátták, hogy ellenkező esetben a fizetésképtelenség felé sodornák az országot.
(Falurádió)
1092
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
- A mez őgazdaság támogatása használhat is, árthat is. Műsorunkat Illés Iván és Perjés Klára beszélgetésének 3. részével folytatjuk: - A tanulmányában kérdést tesz föl s azt mondja, hogy célszerű-e egyáltalán a termelés fokozása exportra. - Előtte talán hozzátenném, hogy azért a mezőgazdaság hoz hasznot a népgazdaságnak, tehát arról nincs szó, hogy hem hoz hasznot, itt inkább a növekményeknek a célszerűségéről vagy pedig a marginális, tehát a legkevésbé gazdaságos tartománynak a problémáiról van szó. Kétségtelenül figyelembe kell venni azt, hogy a magyar lakosság élelmiszer szükséglete tkp. a fizetőképesség szempontjából telített nek tekinthető, sőt , ugye az elmúlt években már az élelmisz erfogyasztás néhány jelentős eleme csökkent és ha a jövőbeni kilátásokat nézzük, akkor ezzel a következő évekbn is számolni kell.A belső piac tehát nem nő, hanem csökken a jövő években. A tőkés piacokon vannak bizonyos kisebb termékek, amelyekben még vannak a növekedésnek és az export bővítésnek perspektívái, ha azonban az export egészét nézzük, akkor azt látjuk, hogy egyre növekvő támogatással és egyre nehezebben lehet elhelyezni ezeket a termékeket, hiszen azok az országok, ahová a mi mezőgazdasági exportunk irányul, maguk is óriási többlet termelési ez problémákkal küzdenek. Persze nem egészen áll a szocialista országokra és a fejlődő vil ágra, dehát a legutóbbi gazdasági problémáink éppen azt mutatják, hogy ezekbe az országokba most inkább vissza kell fognunk az exportot, mintsem növelnünk, hiszen a gazdaság egyensúlyának éppen az egyik legnagyobb problémája az a hatalmas aktívum, amelyik annak a révén jött létre, hogy ezekbe az országokba exportáltunk és nem n agyon tudunk mit importálni, éppen a hiány, a szűkösség miatt. Többé-kevésbé igaz ez a fejlődő országok irányára is. - Tehát erre a kérdésre akkor ön egyértelműen azt felelné, hogy nem éri meg most fokozni az exportot. - Ha a volumeneket nézzük, akkor feltétlenül ez a véleményem. Vannak olyan termékek, amelyekben továbbra is vannak perspektívák. Az értékesítési oldalról itt a lehetőségei a termelés növekedésnek be határoltak. - Az elemzést a mezőgazdaság válságának okairól holnap folytatjuk.
Most következő tudósításunk a franciaországi földbérletről szól. Keleti Miklós arról beszél, hogy tőkéhez is és munkavállalókhoz is hozzá-
(Falurádió)
1093
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
jutnak, persze feltételekkel. (Franciaország földje nem drága és semmi gátja sincs, hogy külföldiek is ingatlant vagy földet vásárol janak. — Sok az angol vásárló. Vannak, akik második rezidenciaként vesznek házat és földet, az utóbbi időben egyre többen mezőgazdaásgi termelőként. Az elnéptelenedő vidékeken szívesen fogadják az új gazdá kat, még nyelvtanfolyamokat is szerveznek nekik. A francia földárak legfeljebb hetedét-nyolcadát teszik ki a nyugatnémet, svájci, belga vagy holland földáraknak, ezért egyre többen települnek át a szomszé dos országokból. — Gyanítható már most, hogy a vásárlások egy része spekulációs jellegű. Már néhány híres Bordeaux-i kastély is a pótol hatatlan értéket jelentő szőlőkkel együtt japán kézen van és a távol keleti szupergazdagok vásárlási kedve nem csökken, — ez pedig emelj a francia földárakat.) - Balog György Prókai Zoltánnal arról társalog, hogy a kúncsorbai Buzakalász-tész hogyan és miért ad kölcsön sertéseket: - Ha az országos vezetés rájön,hogy a sertéstenyésztést meg kell fizetni, mármint a termelőt, akkor Magyarországon egy év alatt kétszer annyi sertést lehetne előállítani, mint napjainkban tesszük. Mi egy akciót indítottunk és óriási az érdeklődés. Sertést helyezünk ki, de előtte megnézzük az udvart. Biztosítjuk a takarmányt. A vál lalkozóknak tisztességes haszon jut a leadáskor. Az infláció miatt egyre nehezebb indenkinek a megélhetése és minden olyan lehetőséget igyekeznek kihasználni, amiből pénzük és jövedelmük van. 1500 mala cot adtunk ki hizlalásra. Még néhány ezer darabot a jövő év során ki készülünk helyezni, az igénytől függően. A finanszírozást is vállaljuk, mert mindenkinek megéri. Ki-ki, ha a munkáját nem számítja föl pénzben, akkor átlagosan 500 és 1500 Ft közötti jövedelemre tud szert tenni. Aki nem rendesen végzi a munkát, az ráfizet. A téesznek 1 Ft körüli tiszta haszon marad kilónként, de ez is több, mintha nem csinálnánk. Több üzemmel tárgyalunk, elsősorban a szolnoki állatfor galmi és húsipari vállalattal, valami árváltozás be kell, hogy követ kezzen, mert ha nem következik be, akkor jövőre már a hazai ellátás sem lesz megoldott. A Husipari Vállalat nagyon jól tudja, hogy a termelőknek mennyit kellene fizetni, csak kérdés, hogy ők a valós piaci helyzetbe fognak-e kerülni vagy pedig egyfelől mondjuk, hogy piaci helyzet van, másfelől pedig bizonyos fékeket rak bele a kormány.
(Falurádió)
1094
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
- Tegnap arról cseréltünk gondolatot Tejfalusi ? Andrással, az Agro... tudományos társaság elnökével, hogy miből fakad talajaink túlműtrágyázása, vizeink nitrátosodása. Korábban évek alatt kialakítottak egy olyan mérő hálózatot, amely az egész országban megtalálható, amelynek az volt a feladata, hogy bizonyos mérések alapján tanácsokat adjon a termelő üzemeknek, hol milyen műtrágyáz ás szükséges.Mi a helyzet ezzel a hálózattal? - Ez egy nehéz kérdés, véleményem szerint a meglévő mérőhálózat semmire sem használható, a talajvizsgálatok alkalmatlanok voltak arra, hogy
a termőföld termőképességét vagy a műtrágyázás szabályozását szolgálják. Ugyanakkor maguk a laboratóriumok hasznosak akkor, ha megfelelő helyen alkalmazzák a műszereket. Konkrét esetekben kell a laboratóriumokat használni. -- így derítették ki, az egymáshoz közel fekvő, eltérő talajminőségek összehasonlításával -, hogy a kálisós öntözéstől pusz tulnak a fák. Nem várható eredmény, ha átlagmintákat vesznek nagyobb területekről. — Mi azt mondjuk, hogy sokat kell mérni, de meg kell könnyíteni ezt a munkát, gépesítéssel. Olyan.mérőrendszert dolgoztunk ki, amiből hálózatokat i s lehet szervezni, ugyanazokkal a gépekkel és műszerekkel lehet a méréseket elvégezni, amivel a z üzem egyébként dolgozik. -- Mi úgy mérjük az optimumot, hogy megmérjük, hogy a nagy termés esetén milyen műtrágyázási, vetési, fajta kombinációk esetében a legnagyobb a növény alkalmazkodó képessége. Nem úgy van, ahogy régen gondolták, hogy vagy nagy termés, vagy kis környezetszennyezés és kis költség. Ahol a legegészségesebb a növény, ott a leggazdaságo sabb ésa legkörnyezetkímélőbb is a technológia.
1095Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
KOSSUTH - adó
(1989.december 14-i adás! )
TÁJKÉP - kongresszus után. - A stúdió vendége a FKgP (Független Kisgazda Párt) képviseletében FREISINGER Jenő és Dr.TARJÁN József. - Riporter: Rékai Gábor. - Szerkesztő: P.Szabó József.
- üdvözlöm vendégeinket a stúdióban. Első kérdésem: mi az, amit önök fontosnak tartanak legelőször megemlíteni, ha a Független Kisgazda Pártról beszélnek viszonylag nagy nyilvánosság előtt? *f - (Dr.TARJÁN ) Én azt hiszem, hogy a leglényegesebb lenne talán azzal kezdeni, hogy a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártot Bajcsy-Zsilinszky Endre alapította. Az a Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki az életét áldozta a szabadságért és ez meg is határozza ennek a párt nak az egész struktúráját, az egész felépítettségét, az egész politi káját, mert hiszen B.Zsilinszky Endre szabadságtörekvéseit az egész párt átvette és ezek a szabadságtörekvések végigvonulnak a párt egész életén. - Miért gondolja, hogy a múltból, méghozzá meglehetősen kell ki indulni, mint legfontosabb mozzanatból? - Mert 1945-ben, amikor a választások alkalmával a Független Kisgazda Párt átütő sikert ért el és a megszerezhető szavazatok több mint 57 n át szerezte meg a választások kapcsán, akkor éppen azért, mert tudtaff a kommunisták azt, hogy a FKgP egyben a szabadságtörekvéseknek a pártja is, ezért ahhoz, hogy egyeduralmát kiépíthesse, meg kellett hogy törje a FKgP-ot, fel kellett, hogy bomlassza a FKgP-ot és azo kat a hatalmas tömegeket is, amelyek a FKgP bázisát képezte. - Vagy éppen szavazótáborát jelentették,-kiegészítesz FREISINGER Jenőtől: - (FREISINGER) Ez egy olyan párt, történelmi párt, amely nem feled kezhet meg múltjáról, olyannyira nem, hogy ezt a múltat büszkén vall hatja. Sőt, ez a párt már a század elején szerveződött, méghozzá a '48-as kossuthi szellemben. Ez a párt 1918-tól Nagyatádi Szabó István pártja volt és hogy baloldaliságát illusztrálja, ez volt az a párt, amely csizmás parasztembereket tudott a Parlamentbe bejuttatni. '19 után, az első választásokon ez volt az a párt, amely újból döntő
1096. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...)
többséget szerzett, - tehát nemcsak 45-ben, de már a 20-as évek elején is - és egy bölcs politikusnak kellett lenni ahhoz, hogy fölfedezze, mekkora erő ez és ebből kormánypártot csináljon. ( 1930-ban újjászervezték a pártot és ekkor kapta a "független" megkü lönböztető jelzőt - mondja Freisinger később. Mostani gondolatuk szerint is baloldali párt marad, mert létezésében mindenkor az el esettek, az elnyomottak, a legszegényebbek, a dolgozók érdekeit képviselte és képviselni igyekszik. Céljaik és meggyőződésük sze rint a polgárság és a munkásság összefogásával kell harcolni azért, hogy az országot a nemzeti katasztrófából kisegítsék. A histori kus háttér a képviselők szerint jó indítás, de nem ezért várják a tömegek támogatását, de mai programjuk miatt, és remélik, hogy meg nyerik a választást. A párt abban hasonlít elődjéhez, hogy a nem zet megmentése a célja. A szovjet csapatok megjelenése után 1945ben Rákositól a szövetségi haderők magyarországi
főparancsnoka,
Szvilidov altábornagy követelte, hogy a párt megalakulása után nyomban távolítsanak el 81 kisgazda párti képviselőt a parlamentből. A párt nem volt hajlandó a követelésnek engedelmeskedni, ekkor Szvili dov azzal fenyegette meg a magyar társadalmat, hogy akkor katonai erővel fogja a jóvátétel egyösszegben való behajtását elrendelni és keresztülvinni, - ez pedig egyet jelentett volna Magyarország teljes tönkretételével.
Jelenleg már jogi lehetőségük sincs az országban
állomásozó szovjet csapatoknak arra, hogy a magyarországi eseményekbe beavatkozzanak, ilyen beavatkozástól már nem kell tartni, így a párt ma nyugdtan működhet,. (Később a koncepciós perekről emlékezik Dr.Tarján. Ilyen a Pócspetri-ügy is, ahol a vidéket akarták megfélem líteni.) - (Riporter) Ne haragudjon, tényleg érdekesek ezek a visszapillan tások, de a rendelkezésünkre álló fél órában én csak kérdezem, hogy nem kellene-e néhány egyéb sajátosságot is megvilágítani, ami meg különbözteti a FKgP-ot a többi szerveződéstől. Bár ha elismerem ter mészetesen, hogy a történelmi múlt is mutat bizonyos egyedi vonáso kat. - (Dr.Tarján) Szembeötlő az a különbség, hogy a FKgP a legmagya rabb párt. A többi pártnál valamiféle nemzetközi összefonódás mutat-
1097. Hung.Mernitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) kőzik. - (Riporter) Ezt meg kellene magyarázni, hogy mit ért az alatt, hogy "legmagyarabb", mert ehhez fűződhetnek esetleg kellemetlen (érthetetlen) - Kérem szépen, hogy ezt jobban érzékeltessem, ugye kezdjem a kommu nista párttal. A kommunista párt a nemzetközi kommunizmusnak a része. A Szociáldemorkata Párt a nemzetközi internacionalizmus, a Szocialis ta Internacionálé része. A Kereszténydemokrata Párt a keresztényde mokrata pártok családjába tartozó egyik párt. A FKgP, az speciális magyar találmány; "magyarok a magyarokért". - Önöknek nincsenek is külföldi kapcsolataik, elvi alapon? - Természetesen vannak. Mi a nyugati kereszténydemokrata értékekhez kötődünk. A fő törekvésünk az, hogy nyugati értelemben vett jóléti államot tudjunk megteremteni Magyarországon. Nyilávnvaló, hogy ennek érdekében a nyugati kereszténydemokráciával megfelelő módon kell együttműködnünk, de az egész szabad nyugati világgal is .együtt kell működnünk, mert a feladat olyan nagy, hogy csak ilyen összefogással tudjuk az elképzeléseinket megvalósítani. - Egy rövid kérdés még Dr.Tarján Józsefhez: nem is gondolkodnak?
keleti kapcsolatokban
- Mi a keleti kapcsolatokat sem kívánjuk elvetni. A keleti kapcsola tokban azonban az egyenjogúság alapján kívánunk a jövőben kapcsola tokat létesíteni, vagy fenntartani - és ez vonatkozik a politikai kapcsolatokra épp úgy, mint a gazdasági kapcsolatokra. - Freisinger Jenő jelzi, hogy további sajátosságokról van kiegészítenivalója, - gondolom. - (Freisinger) Szeretnék sajátosságot is elmondani és egy kis kiegé szítő megjegyzést tenni: a Kisgazda Pártnak már közvetlen kapcsolata is van nyugati testvérpárttal, nevezetesen az ausztriai Néppárttal. A két párt között már együttműködési megállapodás is született és van Európában mégegy rokonpártunk is - és ez külpolitikai síkon nagyon fontos számunkra -, egy rokonnépnek a pártja, nevezetesen Finnországnak a Centrum Pártja, amelyik pillanatnyilag hatalmon van és eredetileg ugyanúgy, mint a magyarországi Kisgazda Párt, az ottani vidék, az ottani parasztság pártjaként szerveződött. Az eredeti kér déssel kapcsolatban; akkor, amikor a kommunista hatalom létrejött
1098. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) Magyarországon, az embereket eredeti környezetükből elüldözték. A munkásságot, a szervezett munkásságot, elüldözték a gyárakból, he lyettük odazavarták az akkor még tudatlan és a földműveléshöz kevésbé értő parasztságot, - amivel azt szeretném érzékeltetni, hogy a Kis gazda Pártnak egy óriási ereje van, ez pedig a vidék támogatása. Én vidéken jártamkor nem találkoztam olyan más politikai erővel, ame lyik hasonló módon föl tudott volna lépni a vidéken és politikánk legsarkalatosabb pontja az agrárpolitika. Nevezetesen mi azt tartjuk, hogy Magyarországnak nincs természeti kincse. Ez az ország nem a "vas és acél országa", ennek az roszágnak egyetlen kincse van: a magyar föld. A magyar paraszt pedig ezzel a kinccsel évszázadokon keresztül élni tudott, olyannyira, hogy már középkori feljegyzések alapján is ez az ország Európa egyik leggondtalanabb, leggazdagabb országa volt, Európa éléskamrájává vált és meggyőződésünk, hogy egy helyes politikával és egy, a mezőgazdaságra különösen odafigyelő politikával, ez az ország újból azzá válhat, ami volt; Európa élés kamrájává és természetesen itt nem ez a legfontosabb számunkra, hogy a világnak nyújtsunk, hanem az, hogy az itteni lakosság igényeit tel jes mértékben, bő választékkal és gazdagsággal kielégítsük. - Önök nyilván sokkal jobban tudják, hogy a magyar vidék, az nem egyenlő a parasztsággal. És ezt csak azért említem, mert érdemes lenne erről még néhány szót ejteni, ugyanis más pártok, más szerve ződések is - hogy úgy mondjam - szemet vetettek a vidékre, vagy magukat a vidéki Magyarország képviselőjének véli-állítják, vagy - a legjobb indulatot feltételezve - szeretnék tudni. - (Dr.Tarján) Maximálisan egyetértek önnel. Valóban, nekünk az egész magyarság és ezen belül különösképpen a vidék, mint egésznek az érdekét fel kell vállalnunk és tennünk kell értük, mégpedig ren geteget kell tennünk, hiszen az ország lakosságának négyötöde vidéken él. - Éppen azt akartam mondani, hogy tehát önök a metszést nem úgy képze lik el, hogy mondjuk munkás, meg paraszt, meg alkalmazott, hanem in kább egy ilyesfajta elválasztóvonalat gondolnak, hogy vidék és főváros? - (Dr.Tarján) Kérem szépen nem. Mi semmiféle ilyen elválasztódásra nem gondolunk. Mi kifejezetten néppárti programmal indulunk, ami alatt azt kell érteni, hogy mi, - mint 1945, tehát az utolsó szabad
1099. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) magyar választások elgnagyobb eredményét felvonultató pártja - ter mészetszerűleg az egész nép érdekeit fel kell hogy vállaljuk, és mi az egész nép érdekeit kell hogy képviseljük. CSak ezen belül vesszük figyelembe azt a tényt, hogy az roszág lakosságának négyötöd része vidéken él és vesszük figyelembe azt a tényt, hogy a vidék fejlesz tését a kommunista rezsim elmulasztotta. Hiszen elfogadhatatlan a számunkra az, hogy ahogy elhagyjuk a főváros területét, szomorúan tapasztaljuk, hogy az utak minősége elromlik, nincsen kellő munka hely, nincsen infrastruktúra, nincsen művelődési lehetőség, nincsen a fiatalságnak szórakozási lehetősége. Tehát egészen egyszerűen a vidék el van nyomva, és mi éppen ezért kívánjuk a jogi struktúra ^ rendezése kapcsán az önkormnyzati rendszert, elsősorban a falusi önkormányzati rendszert helyreállítani, a városi önkormányzati rend szert helyreállítani, hogy az a pénz, amelyet megtermelnek az emberek ottmaradjon, ahol megtermelik és a lakosság saját maga gazdálkod hasson azokkal az összegekkel, amelyeket létrehoz. - Ebben a műsorsorozatban a riporternek nem az a feladata, hogy vitatkozzon és igazából nem is nagyon lényeges. Az jutott eszembe, amikor azt mondta, hogy a vidék művelődése, stb., hát az a kérdés mihez viszonyítja az ember, mert egyik-másik helyen - és egészen kis falvakban - fantasztikusan szép, mind építészetileg, mind funk cionálisan, a művelődést szolgáló úgynevezett Faluházak vannak, más kérdés, hogy valószínűleg ezek is már helyi erőből épültek. CS' '• túlságosan sommásnak éreztem, amikor azt mondta, hogy vidéken nincs annyi lehetőség a művelődésre. - Nézze, nyilvánvaló, hogy nem tökéletesen így van, ahogy ön mondja; létezik, és mi azt kívánjuk kihangsúlyozni, hogy ennek a lehetőségeit, a színvonalát kell emelnünk és egyáltalán, ezt minél szélesebb körre kell helyeznünk, mert ezen a területen van nagy elmaradás. - Ez kétségtelen. Egyébként ha már itt tartunk és ennél a témánál, akkor a FKgP képviselőitől vétek nem megkérdezni, hogy az egész föld ..., a földtulajdonnal, az emberek földhöz való viszonyával hogyan foglalkoznak, hogyan vélekednek, mert hisz nagyon sok vitatott és vitatható kérdés van már ezekben a hónapokban is? - (Freisinger) Annak mi örülhetünk,hogy nem csupán ellenségeink vannak, - bár ezt a megfogalmazást egy kis ironikus éllel kell majd
1100. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) tennem, ugyanis agrárprogramunk annyira siekres, hogy magáévá tette már a Magyar Néppárt is, szinte teljes mértékben. Mi abból a jogi tényből indulunk ki, hogy Magyarországon 1945-ben földosztás történt, és mi úgy értékeljük, hogy azokat az ingatlanokat, amiket valamikor kiosztottak, törvénytelenség volt ezektől a tulajdonosoktól elvenni. Mi úgy értékeljük, hogy mindenkinek joga van a 47-es állapotok sze rint visszajutni ahhoz az ingatlantulajdonhoz, amit tőle elvettek. Járjuk a vidéket és azt tapasztaljuk, hogy amit néhány évtizeddel ezelőtt a kommunista történelemoktatás a gyerekekbe sujkolt, teljes mértékben igaz: a parasztságnak még most is él évezredes álma, és ez az évezredes álom nem egyéb, mint a föld tulajdonlásának a vágya. Erről a parasztságról annyit kell elmondani, hogy évszázadokon ke resztül a magyar természet ismeretében és a magyar föld ismeretében szeretetében művelte meg a földet és olyan mezőgazdasági kutúrát hozott létre; olyan terményekkel foglalkozott, ami ennek az éghaj latnak, ennek a földnek, ennek a területnek megfelelő volt. - (Riporter) tani?
Ezeket a 47-es állapotokat, ezeket vissza lehet állí
- (Dr.Tarján) Mi nem a 47-es állapotokat akarjuk visszaállítani, ha nem mi a tulajdoni állapotot kívánjuk visszaállítani, tehát vissza kívánjuk adni a földet annak a népnek, amelyiktől elvették. Na most, a föld megművelése kapcsán,a föld értékeinek a kitermelése során nekünk természetesen figyelemmel kell lennünk arra, hogy ma nem elég megművelni a földet, mert ma a termelésnek, a feldolgozásnak és az rétékesítésnek együttesen van rendkívül jelentős szerepe. Te hát mi hozzá kívánjuk segíteni a földműveléssel foglalkozókat ahhoz, hogy ha megtermelik a terményeiket, azt fel tudják dolgozni, - kor szerű módon tudják feldolgozni - és értékesíteni is tudják, mert hiszen hiába fogják megtermelni, ha egyszer az értékesítés során fog ják kirabolni a termelőket. Éppen ennek érdekében nyugati gépeket, kisgépeket, nagygépeket, akár leasingelés formájában, de minél na gyobb számban kiávnunk behozni. Éppen most tárgyaltunk többek között a dánokkal is ebben a kérdésben, - nagy megértést tanúsítottak a problémáink iránt, ugyanis azt világosan látni kell, hogy amikor elvették a parasztságtól a földjeiket, akkor megkívánták a magyar paraszttól, hogy bevetve, állatállományát, eszközeiket átadva adják
#
1101. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) ... a földjeiket. Nyilvánvaló, ha most hozzá kívánjuk segíteni a ma gyar parasztságot ahhoz, hogy ismét elkezdhesse a saját földjét művel ni, akkor hozzá kell segíteni őket ahhoz, hogy ezt valóban meg tudják tenni. - (Riporter) Bevallom, hogy én nem vagyok teljesen tájékozott ebben a kérdésben, de gondolom nem vagyok ezzel egyedül, és a kérdéseim talán egy ilyen réteg szempontjából indokolhatók, - nevezetesen, hogy itt arról van szó, hogy az egyéni gazdálkodás segítése térne vissza egy komplett gazdasági-kereskedelmi-értékesítési programmal, - ahogy ön az előbb fejtegette, tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy ter melni, hanem értékesíteni, stb. - vagy pedig hasznosítani lehetne néhány elemét a nagyobb, közös, ha tetszik, szövetkezeti gazdaságok nak. - Kérem szépen, természetesen mi nem kívánjuk a jól működő gazdaságo kat szétrombolni, erről szó sincs, mi mindenek előtt a tulajdonjogi helyzetet kívánjuk rendezni, nyilvánvaló, és ahogy például Dániában is, a maágntulajdonra alapulva jött létre a világ legmagasabb színvo nalú szövetkezeti mozgalma, hát épp úgy nálunk is, az önkéntes tár sulás alapján ennek megvannak a lehetőségei, de az alapja mindennek a tulajdonosi szemlélet. És ez nemcsak a mezőgazdaság területére vo natkozik, mi a magántulajdonnak prioritást kívánunk biztosítani minden egyéb területen, - a kisvállalkozások területén és minden; az ipar és az élet minden területén. w - (Freisinger) Budapest érdeke is az, hogy a vidék fejlődjön. Mi azt szeretnénk, hogy urbanizálodjon a magyar vidék, hiszen hogyha mi el utazunk egy nyugati városba, akkor mi nem tudunk város és falu között különbséget tenni. A vidék lakossága is ugyanolyan életfeltételek kö zött tud élni, mint a nagyváros lakossága. És szeretném ezt a mezőgaz dasági megközelítést egy kicsivel kiegészíteni, mert Tarján doktor új ezt nem mondta, hogy mi akkor, amikor a hangsúlyt a mezőgazdasági helyeztre helyezzük, nemcsak mezőgazdaságra gondolunk, hanem gondolunk a mezőgazdasághoz kötődő feldolgozóiparra, gondolunk egy olyan mező gazdasági gépgyártásra, ami magával vonz óriási technológiai válto zást, hiszen nekünk az iparunk csak akkro fejlődhet, hogyha a legkor szerűbb eljárásokat, technológiákat alkalmazzuk. Ez a mezőgazdasági háttéripar pedig magával vonz egyéb iparokat, - ha egyébről nem be szélünk, akkor nyíltan megmondhatjuk, hogy pld. a mezőgazdasági gépgyár
1102Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( Tájkép - kongresszus után...) tással együttjárhat közlekedési iparfejlesztés. - (Dr.Tarján) Ha szabad lenne közbeszólnom, rólunk általában azt ál lítják, hogy mi csak a mezőgazdasági szektornak vagyunk a pártja, holott mi - amint említettem önnek - mi a legszélesebb néprétegek nek vagyunk a pártja, kifejezetten néppárt, tehát az egész ország pártja vagyunk. Mi a kisipar, a kisvállalkozások élénkítése kapcsán azon a területen, hogy mi igyekszünk a nyugati kapcsolataink révén minél több segítséget beszerezni ahhoz, hogy a kisvállalkozások élet képesek legyenek, hogy létrejöhessenek vegyesvállalatok, kisvállal kozások formájában is; hogy a gazdaságot élénkíthessünk, hozzá kívá nunk nyúlni, - mégpedig drasztikus módon - az egész adórendszerünk höz . - (Riporter) Erre nem lesz alkalom kedves Tarján doktor, hogy most kifejtsük, mert időnk végefele jár. Egy valami még: egy politikai as pektus - úgy gondolom - feltétlen említést érdemel, nevezetesen,hogy jó egy hete az önök pártjának képviselői jelezték, hogy abból a né gyes kiskoalícióból ki kívánnak lépni és arra gondoltam, hogy említette, hogy meglehetősen oprimistán néz a választások elé. - (Dr.Tarján) Én minden hétvégemet vidéken töltöm, ahol beszédeket tartok. Olyan óriási tömegek várnak minket, és olyan külsőségek kö zött, ahogy egyetlen egy más pártot sem,lovasbandériummal, hintókkal, népviseletbe öltözött, piros-fehér-zöld zászlókkal fellobogó zott kísérettel vonulunk be egy-egy területre, ahol ahtalmas tömegek várnak minket. Nem is tud a vidék arról, hogy egyáltalán más párt lé tezik, mint a Kisgazda Párt. Éppen ez arra, hogy mi önálló politikát folytassunk. Na most, ugye mi nem kilépünk-belépünk, mi az ellenzék valamennyi radikális erejével szövetsegben-barátságban kívánunk együttműködni, de a Kisgazda Párt - a mi megítélésünk szerint - az roszág legerősebb pártja, tehát nekünk önálló politikát kell foly tatnunk, önálló politikai arculattal kell részt vennünk a választási közdelemben és majd az első választási forduló után, a választási eredmények ismeretének a birtokában tudunk dönteni afelől, hogy a mi természetes szövetségeseink közül kikkel kívánunk a jövőben együtt működni. - Tehát nem hatalmi gőg, hanem hatalmi öntudat? - Kérem szépen, nemcsak hatalmi öntudat,egyszerűen a józan ész sza-
1103.
Hung.Mpnitoring 15.12.89.-z.
( Tájkép - kongresszus után...) bályáról van itt szó és arról, hogy nyilvánvaló, az a párt, amelyik 45-ben 57 %-át tudta megszerezni a szavazatoknak, annak önálló politikát kell folytatnia. - (Freisinger) Koalícióról csak akkor lehet beszélni, amikor már kormányalakítási tárgyalások indulnak meg. Mi barátainkkal egy népsza vazást megnyertünk. Barátainkkal továbbra is jó kapcsolatunk van, és föltételezhető, hogy abban az esetben, hogyha valamilyen kérdés ben konkrétan állást kell foglalnunk, akkor a velük való konzultáció után újból közös nyilatkozatot fogunk majd megjelentetni és bizo nyos kérdésekben együtt fogunk majd intézkedni. Tehát amit a mi el nökségünk bejelentett, az nem a koalíció felrúgását jelenti, mert megítélésünk szerint koalíciós nem volt. Egyet viszont nagyon hatá rozottan el kell mondanunk; hogy a Kisgazda Párt egy demokratikus Magyarországnak a híve. Egy olyan Magyarországé, ahol a magánvállal kozás szabadságát és a piacgazdaság törvényeit elismerik. Minden olyan párttal, amelyik ebben a szellemben tud gondolkodni, együtt fogunk működni, és hadd kanyarodjak vissza oda, ahonnan Tarján dok tor elindult: 1945-höz, amikor a Kisgazda Párt 57 %-os többség bir tokában is koalícióra lépett és azt kell mondanunk, hogy ebben a ka tasztrofális helyzetben, ahová az ország sodródott, a Kisgazda Párt nem fogja vállalni egyedül a kormányzást, hanem olyan koalíciós partnereket keres, akikkel széles nemzeti összefogás révén lehet ebből a katasztrofális állapotból kikerülni. „^ - (Dr.Tarján) Ennek a leendő koalíciónak a Kisgazda Párt lesz a ve zető ereje, és azok, akik a mi politikánkkal együtt tudnak érteni; akik velünk együtt tudnak haladni, azok szövetségre léphetnek velünk, de hangsúlyozom, ennek a szövetségnek mi kell hogy legyünk a vezető ereje. - (Freisinger) Bezséltünk a magyar történelemről részben, beszéltünk azokról a példás eseményekről, amelyet a Kisgazda Párt büszkén vállal hat, beszéltünk külkapcsolati vonatokozásokról és beszéltünk hazai koalíciós lehetőségekről is. Sokmindenről beszéltünk. Én az utóbbiak közül egy nagyon lényeges dolgot szeretnék kiemelni: hogy mi Magyarroszág sorsának jobbrafordultát nem a külföldtől várjuk, és nem is az egyes pártoktól várjuk. Ennek az roszágnak a sorsát maga a magyar nép tudja alakítani, az a magyar nép, amely az utolsó évtizedekben
1104.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( Tájkép - kongresszus után...) is rendkívüli módon dolgozott és a kultúrállamok közül ebben az or szágban dolgoznak az emberek a legtöbb munkaórát és ez a nép bebi zonyítja, hogy tud dolgozni, és ha hagyják majd dolgozni és hagyják, hogy értékes termékeket állítson elő, akkor ez garancia lesz arra, hogy ez az ország föl fog virágozni. - (Riporter) Köszöncun szépen önöknek, hogy elfogadták meghívásunkat és ebben a félórában, segítettek - meggyőződésem szerint - sokakat ahhoz, hogy egy kicsit mégjobban megismerjük pártjuk elképzelését, véleményét, kilátásait, álláspontját a legkülönfélébb, aktuális kér désekben.
- 0 - 000 - 0 -
1105. Hung.Mónitoring 15.12.89.-z. KOSSUTH - adó
(1989.december 14-i adás!)
TUDOMÁNY LESZ A PLURALIZMUSBAN IS...
22.30 h
- A kerekasztal résztvevői: ÁGH Attila MSZP, KOBLENZ József Néppárt, MÁRKUS László MSZDP,, PETŐ Iván SZDSZ, SASVÁRI Szilárd FIDESZ, SZABAD György MDF, VANYEK Béla Kisgazda Párt. - Néhány hónap múlva választások lesznek, és a választások után egy egészen új politikai struktúra alakul ki, amelyben egyáltalán nem mindegy, hogy az illető pártok - amelyek ezt a politikai struktúrát irányítani fogják - milyen szerepet szánnak a tudománynak. Ezért ? hívtuk ma össze ezt a kis kerekasztalt. Bemutatom a résztvevőket. Végül pedig jelen van BALÁZS Katalin tudományszociológus, a kérdés szakértője. - A kezemben van egy lap, amit az NDK egyik ellenzéki pártja, a Liberális Dmeorkat Párt adott ki, - ez egy kiáltvány -, amiben a tudománynak kiemelkedő helyet szán, a gazdaságpolitika elé helyezve. Mennyire számít az, hogy egy párt a politikájában milyen szereget szán a tudománynak? Hogy van ez nálunk? - (SZABAD) A Magyar Demorkata Fórum most, a napokban megjelent rész letes programjában egy egész fejezetet szentel a tudománypolitika kérdéskörének. Két dologra helyezi a hangsúlyt: egyfelől közérdeknek minősíti a tudományos kutatás szabadságának a biztosítását, másfelől a tudományos teljesítmény minőségének a kérdését és ezen belül három kérdést részletez; a tudományos kutatás köztámogatásának a kérdésé^r a tudományos utánpótlás biztosításának a kérdését és a magyar tudományosságosság és a világ tudományossága közötti kölcsönhatás előmoz dításának kérdését. - (PETŐ) A Szabad Demokraták Szövetsége programjában külön tudomány politikai fejezet nincs, ugyanakkor a programból néhány alapelv kitetszik: az tudományos önkormányzatnak természetesen a szabad demok raták is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Első megközelítésben a pártok egyetértenek a tudomány jelentőségében, abban is, hogy a tu domány intézményrendszerének alapvetően másnak kell lenni, mint az elmúlt 30-40 évben. - Mik a főbb csomópontok, Akadémia, vagy egyetem - vagyis a kutatás két ága -
Magyarországon szovjet mintára, túlságosan is kettévált.
1106.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( Tudomány lesz a pluralizmusban is. ) Költségvetés, vagy alapítvány? - vagyis ki finanszírozza a tudományt? Végül az, hogy piac, vagy laborfiókba, - és a kutatók kinek dolgoznak? -(ÁGH) A magyar tudomány csak akkor tud fejlődni és fennmaradni, hogy ha egy európai intézményrendszerbe és hálózatba beilleszkedik. Ez természettudományra és társadalomtudományra egyformán áll. Tehát ne künk azokat a normális feltételeket kell helyreállítanunk, amelyben egy tudományos szerkezet felrobban-megszűnik és egy európai áramlás ba belekerül a magyar tudomány. így tud egyáltalán nemzeti keretek között is megszerveződni és megmaradni. ( Egy egyetemi autonómiára felépített rendszer legyen a tudományos lét. Nem költségvetésből visszaosztott keretekből, juttatásokból kellene megélnie a tudomány nak. Fontos, hogy európai dilomarendszer van kialakulóban.
)
- (KOBLENZ) Ami a finanszírozást illeti, arra azt mondom, hogy a költségvetés ebből nem szállhat ki. Hogy milyen területen, - alapku tatás, vagy más kutatás területén; milyen mértékben - az megint más oldal. A másik oldala a finanszírozásnak a szabad szervezkedés alap ján, az alapítványok segítségével és egyéb rétegek, csoportok be vonásával. ( Nálunk egy megmerevedett struktúra van: van az Aka démia, melynek vannak kutató intézetei, azon kívül vannak a külön böző minisztériumoknak kutató intézetei és a felsőoktatási intéz ményekben is folyik kutatás ma. A minisztériumok kutató intézeteibő a tudósok nagy része már elszivárgott, akár a gyakorlati életbe, akár külföldre kivándorolva, vagy - szerencséebb helyzetben - az egyetemi oktatásban vesznek részt. Amelyre szánták a kutató intézeteket, azokat a feladatokat el lehet hagyni. Hogy a Tudományos Akadémia maradjon, vagy ne, erre azt mondja Koblenz, hogy valami lazább tö mörülésként kellene fennmaradnia, a súlypontnak viszont át kell tolódnia az egyetemekre, mert ott a tudományos szinttel igen komoly problémák vannak.) - (SASVÁRI) A kutató intézetekről kivonulnak a fiatalok; vagy el mennek dolgozni és pénzt keresnek, vagy pedig váltanak valami felé, az egyetemen viszont nem jelenik meg az, ami a kutató intétetekben az a legújabban-legfrissebben megjelent szellem, ami Európát jellemzi.
1107. Hung.Mónitoring 15.12.89.-z . ( Tudomány lesz a pluralizmusban is. ) Nem tud áttörni.A legtöbb tudományos területen egyfajta önmenedzse lést folytatnak az emberek (érthetetlen) HOgyha kialakult egy olyan szakértő gárda, - és ez egy elsődleges és konkrét feladat len ne -, amely arra szolgálna, hogy oktatási-igazgatási és ... menedzser gárda kinevelésére szólna, akkor ez átvállalhatná ezeket a felada tokat. A másik ilyen konkrét dolog, amivel meg lehet változtatni valamilen formában a kutatást, ez pedig az, hogy - ha teszik el különített alapnak, ha tetszik, egy európai alapítványnak kell lét rejönnie, amely igen magas összegekkel finanszírozná a felsőoktatási hallgatók, a fiatal kutatók külföldre utaztatását és képzését. - (A társaság később az Akadémia szerepét vizsgálja. A mostani fel fogás szerint tekintélyes tudósok testülete, a másik Akadémia egy minisztérium: egy hatalmas apparátus, amely pénzek fölött rendelkezik, kutató intézeteket működtetet ebből a pénzből, s harmadik Akadémia, azok maguk a kutató intézetek, amelyek hatalmas kutató gárdát, hatal mas adminisztratív gárdát mozgat. Nem az a kérdés, hogy legyen-e tudós testület, ahol tekintélyes emberek összejönnek, hanem az a kér dés, hogy az akadémiai intézményrendszer az élettől eléggé elkülöní tett formájában létezzen-e, vagy sem. Európai intézményrendszer kellene létrehozni. A műsorvezető véleménye szerint a tudományos intézetek szétkergetése nélkül, lassú váltással kellene megoldani a problémát, a mai gazdasági helyzet fegyelembevételével. A par-u^P lamentnek kellene jelen pillanatban dönteni az egyes tudományos témák finanszírozásának krédésében. Közpénzt a parlament megkerülésével ne lehessen tudományos célra s e m juttatni. Tételes bontásban kelljen a parlamenttel ezt jóváhagyatni. Átmenetileg a közpénzek kisebb hányadát a meglévő intézmények szervezeti működéséhez szükséges költségvetési támogatására lehetne tovább folyósítani, de alárendelt mértékben és egyre csökkenő arányban. A kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője felteszi a kérdést: nem lenne-e jó meggondolni egy Tudományügyi Minisztérium felállítását. Tökéletes, objektív elbí rálás a tudomány területén megoldhatatlan, mert mindenkinek más lenne fontos kutatás. Az Önállóság fontos minden területen és az ön szerveződés . )
1108.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( Tudomány lesz a pluralizmusban is. ) - Mi a vélmeénye a hallottakról BALÁZS Katalinnak? - (BALÁZS) Szeretnék kapcsolódni ahhoz, amit ÁGH Attila mondott. Úgy érzem, hogy a két Európában, vagy a fejlett roszágokban sem ilyen tiszta a három szféra, nem létezik ilyen élesen elkerítve, mint ahogy ezt ő megfogalmazta azért. Valóban, amikor a finanszírozási forrá sokat nézzük, akkor három korrás jelenik meg: a kormányzati, az úgy nevezett public és a vállalkozói finanszírozás, ezek azonban átfinan szírozzák egymást. ( - Akülönböző intézményektől várható források ról beszél a szakértő, nyugati példákkal illusztrálva a megoldások sokféleségét. A magyar kutatásra a költségvetés 20 %-ot áldoz, ma is vállalkozási jelleggel, szerződésekből élnek a kutató intéze tek. Az a tudománypolitika, amely 69 óta érvényben van, deval válta a tudományt. Arra kéne törekedni, hogy a tudomány egy szűkebb területét kellene kimenteni a közvetlen gazdasági környezet hatása elól. ) - (MÁRKUS) Hadd utaljak arra, amit DÉRI Tibor '56-ban a Petőfi Kör ben mondott: "mostanáig a sánta versenylovak kormányoztak és utána a sánta szamarak jönnek". Én úgy látom a magyar tudomány jövőjének a problematikáját, hogy hogy lehet meggátolni, hogy a sánta szamarak után a sánta görények jöjjenek? Mert a sánta szamarak tanítványai, feltehetően a kontraszelekció évtizedes törvényei alapján, vajon nem úgy lettek-e eleve kiválasztva, - ami egy alaptörvény volt; amit Grandpierre Emil úgy fogalmazott meg: a három H-törvénye, "a Hülye Hülyébet Hoz'.' A legnagyobb problémát a kontraszelekció megállaításának a mikéntjében látom, de ehhez egy olyan poltiikai intézményrend szerre van szükség, amelyik a szabadság-értékrendet, igazságosság értékrendet legalább el tudja indítani. ( A kontraszelekciós mechanizmus utáni személyi garanciákról fo lyik később a vita. A mai tudományos életben vannak olyan személyek, akiknek remélhetőleg romlani fog a helyzete a szabadabb, igazságo sabb társadalmi életben. Nyugaton nem fognak elfogadni sok "kan didátust", akik botcsinálta kandidátus csupán.— Mindenesetre a meg mérettetés elkerülhetetlen a nyugati kapcsolatokban a kontraszelekciós "szocialista tudósok" és a demokrácia tudósai között. (Később erről a témáról fejtik véleményüket a résztvevők, valamint arról,hogy a tudományos munka színvonalát,értékét,nívóját emelni illene. )
1109.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( Tudomány lesz a pluralizmusban is. ) - (Műsorvezető)
Vegyük azt, hogy túlvagyunk a választásokon és ki-ki
úgy veheti, mintha birtokosa lenne annak a funkciónak, amit nevezzünk akár Számvevőszéknek, akár Kamarának, és az ő feladata lenne a követ kező időszakban a tudomány, a tudománypolitika irányítása. Szeretném megkérdezni, hogy ki mivel kezdené a tevékenységét? - (SZABAD) Úgy gondolom, hogy annak, aki felelős lesz a magyar tudomá nyos kutatás előmzodításáért, arra kell törekednie, hogy a tudomány ban felszámolja a monopóliumokat, felsázmolja a kiváltságokat, - ma gyarán mondva, a despotikus uralmi rendszernek a tudomány világába* kialakult oszlopát. - (KOBLENZ) Röviden csak annyit: az oktatás és okulás szabadságát próbálnám megvalósítani. Ha - ÁGH)/a tudomány szabályozásával kellene foglalkoznom, -akkor rögtön azt kezdeném el, hogy hogyan lehetne a tudomány önszabályozását be indítani. - (MÁRKUS) Én csak az első lépést mondanám el: levenném a falamról a minisztériumban KLEBELSBERG Kúnó képét és helyére egy feliratot tennék, amely így hangzik Voltairtól: "Nem értek veled egyet, de éle tem kockáztatása árán is harcolok azért, hogy kifejthesd a vélemén^dí - SASVÁRI) Hát azt hiszem, hogy a legfontosabb lenne, hogy felállí tanánk egy célmodellt, amelynek az alapjai benne vannak egy politikai szervezet - mondjuk FIDESz - programjában. Ehhez megkeresném a jelen helyzetben a mostani válsággócokat és azt megpróbálnám rövid távon kezelni. - (PETŐ) Valószínűleg nem politikai alapon kéne a tudományt irányí tani, bárki is kerül kormányra, hanem tudományos alapon. A legfonto sabb problémának azt érzem, hogy a felsőoktatás és a tudomány kap csolatát hogy lehetne biztosítani, hiszen itt azért alapvető prob lémák vannak.
1110.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( Tudomány lesz a pluralizmusban is. ) - (Műsorvezető) Vajon BALÁZS Katalin hogy gondolja ezt? Jó ez, hogy itt a kerekasztalnál az összes egyéb kérdéseknél az igen élesen csatázó párt képviselői békésen egyetértettek a tudománypolitika jövőjét illető fő kérdésekben, vagy talán nem is annyira jó ez? - (BALÁZS) Én azt hiszem, hogy ez egy nagyon szerencsés helyzet. Azt is hiszem, hogy azért nincs (érthetetlen) nem politikai alapon valóban, hanem a kormányzat,a különféle tárcák, az Akadémia és az egyetem között voltak, - tehát elképzelhető, hogy a jövő demok ratikus politikai rendszerében kiküszöbölhetők ezek az ellentmondások egy másfajta szervezeti rendszer létrehozásával. - Ennek reményében zárom a beszélgetést. Köszönöm a megjelenést.
- 0 - 000 - 0 -
,,,,
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
PETŐFI-rádió HÍREK
11 h
Moszkvában hivatalosan is bejelentették, hogy elhunyt A. Szaharov. (Ism Chilében az ellenzék jelöltje nyerte meg a választásokat. (Ism.) A Parlamentben NÉMETH Miklós kormányfő fogadta Gareth Evans ausztrál külügyminisztert. (Ism.) Az országgyűlés hivatalának vezetője szerint fontos lenne? lenne, hogy az idén törvény szülessen a képviselők jogállásáról.Ez szabály7C&hatná a honatyák fizetését is. SÓOS Tibor az MTI munkatársának elmonda, hogy ism erete szerint ezzel a kérdéssel eddig még sem az igazságügyminisztérium, sem pedig az országgyűlési bizottságok nem foglalkztak érdemben. Az országgyűlés hivatalának vezeőtje úgy látja, hogy a Parlamentben nincs lehetőség képviselői munkaszobák kialakí tására, erre a célra a volt MSZMP Központi Bizottságának székháza lenne alkalmas. Budapesten hétfőn újabb szálláshelyet alakítanak ki a hajléktalanok nak. Az elmúlt hetekben a fővárosi tanács több, mint fél millió forintot költött a hajléktalanok elhelyezésére, étkeztetésére és ruházkodására. Eddig három fővárosi kollégiumban ka ptak helyet, f% most pedig Kőbányán a Bánya u. 37-es szám alatt alakítanak ki újabb szálláslehetőséget.
1112 KOSSUTH-adó
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d 12 h 02
DÉLI KRÓNIKA - Bocskay Zsolt vagyok. —
A tartalomból.—
A részletes beszámolók következnek: - Bár a parlament decemberi ülésszaka csak hétfőn kezdődik, a DK most következő percei mégis a szokásos országgyűlési beszámolókra emikékeztetnek. Nagyüzem van a Kossuth téren. Pl. a terv- és költség vetési bizottság már második napja ülésezik. A költségvetést tegnap hat és fél órai vita után fogadták el. Hogy a folytatásban mi tör tént, arról számol be Gárdái László: - A tegnapi viharok után alig tíz perc kellett ahhoz,h ogy a bizott ság a társadalmi biztosítási törvényt elfogadja. Eszerint a feleség halála esetén a férj is jogosult az özvegyi nyugdíjra és ezentúl az özvegyi és a saját nyugdíj együttesen is kifizethető. A nyugdíjasok a tervezet szerint átlagosan 800 forint kiegészítést kapnának 1990-től. A fogyasztási adóról szóló törvényjavaslat vitájánál volt, aki a minisztertanács helyett a parlament hatáskörébe kívánta utalni, hogy a megjelölt termékekre mikor és milyen mértékű adót vessenek ki. BÉKÉSI László pénzügyminiszter válaszában úgy érvelt, hogy a kormány szeretné a parlamentet megkímélni attól,hogy az országgyűlés legyen az áremelő hatóság. Az emelés mértékét egyébként is az elfogadott költségvetés meghatározza, mondta a miniszter. Ezen a listán szerepel egyebek között az autó, a benzin, a gázolaj, az ékszerek, a kávé, a cigaretta, valamint a szeszesital. 3 tartókozdás mellett végül a bizottság a fogyasztási adóról szóló törvényjavaslatot elfogadta. A képviselők javaslatára a saját munkadíjukról most viszont nem kívántak tárgyalni, így ennél a napirendi pontnál végül csak a vezető állami tisztségviselők fizetéséről tárgyaltak. Ennek alapján a miniszteri fizetés százezer forint lenne, ez a gyakorlatban tisztán ötvenezer forintot jelentene. A minisztertanács elnöke a javaslat szerint 140.000, míg egy államtitkár bruttó fizetése 80.000 forint lenne. Volt, aki úgy érvelt, hogyezekről a bérekről most ne döntsenek.Más azt javasolta, hogy a fizetéseket itt is a teljesítménytől kellene függővé tenni. A legnagyobb vita a mértékekről folyt, bár voltak, akik még azt is vitatták, hogy a téma napirendre kerüljön-e. A veze-
(DK)
1113
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
tők bérezésének arányairól hosszú huzavona közben az egyik képviselő azt javasolta, hogy a bizottság ne is foglaljon állást. - Sokan vannak az országban,akik féltik a nemzeti vagyont, attól tar tanak, hogy a magyar tulajdont most, a nagy szegénység idején elkótya vetyéljük, kis pénzért eladjuk a külföldi érdeklődőknek. Jogos-e az aggodalom vagy sem, ez a téma a kormány és a pártok tanácskozásán, amelyről Kar-dos Ernő tudósít: - Az ellenzéki pártoknak már van embere a kormányban, mégpedig MEDGYESSY Péter személyében. A miniszterelnök-helyettes ui. megigérte, hogy ő mindenképpen támogatni fogja az ellenzék azon törekvését, hogy mielőbb saját irodával rendelkezzenek, mert csak így tudják a pártokat időben értesíteni, ha a kormány megbeszéléseket akar kezdeményezni ^^ az ellenzékkel. A mostani találkozót azért szervezték, mert ma már a kormányzat is úgy látja, hogy az átalakulási törvényt ki kell egé szíteni a vagyonvédelemről és a vagyonalapról szóló törvénnyel, ellenkező esetben a hatalom is tétlenül nézheti, hogy a nemzet vagyo nát törvényesen elherdálják. MEDGYESSY Péter elismerte, a joghézagok részben a kormány, részben a parlament hibájából keletkeztek, ezért kötelességének érzi azok kijavítását, de csak abban az esetben, ha az ellenzéki pártok is egyetértenek azzal, hogy ezt a törvényterveze tet ez a kormány ez elé a parlament elé vigye. Az ellenzéki pártok többsége megerősítette a miniszterelnök-helyettes véleményét. Szerin tük a gazdaság ma szabad vadászterület, ahová a politikai hatalom könnyű szerrel átmenthető és félő, hogy később ebből a gazdasági ha talomból újból politikai erő válhat. Ma tehát lényegében nincs jogi eszköz a nemzeti vagyon védelmére, ismerte el TÖMPE István miniszter helyettes. TARDOS Márton, a szabad demokraták képvisseletében arról beszélt, a nemzet vagyonának elherdálásának csak része, hogy a gaz dasági elit saját érdekből eladja az állami vállalatokat. Másik része abból következik, hogy a gyárak felélik saját vagyonukat azért, hogy bért fizethessenek. TARDOS szerint szükség lenne olyan intézményre, amely felügyeli a privatizálást, de ez csak ideiglenes intézmény le gyen, működése csak az új választásokig tartson. A p rivatizálást vég zők pedig saját vagyonukkal is feleljenek esetleges ballépéseikért. Az MSZP képviselője azt hangsúlyozta,hogy olyan intézkedéseket, tör vényeket kell alkotni, amely nem fékezi a gazdasági folyamatok ki bontakozását. A Független Sz ociáldemokrata Párt véleményét SINKOVITS Alfréd viszont úgy foglalta össze, hogy ma nincs esélye a kormánynak
(DK)
1114
Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
arra, hogy az eddigi, joghézagos törvények helyett ne egy ugyanilyen törvényt alkosson a parlament. Véleménye szerint az egész átalakítási folyamatot le kell állítani és felül kell vizsgálni. Ennek ellenére a többség a nemzeti vagyont védő törvények megalkotása mellett tette le a voksot. MEDGYESSY Péter végül azt hangsúlyozta, az átmenet idején szükség van koalíciós módszerekre a vezetésben . Ugyanakkor leszögezte, ez nem helyettesítheti a koalíciós kormányzást.
- Mi történt az országgyűlés reform-bizottságának ülésén? Erről be szél Hollauer Tibor: - A reform-bizottság ülése előtt kézről -kézre járt az újságírók között a MAGYAR NEMZET mai száma, amelyben Kezdi László nyugdíjas olvasói levelében a karácsonyi ajándék 2000 forint mellé egy jó erős kötelet is kér BÉKÉSI László pénzügyminiszertől. Kérése okaként lényegében a jövő évi költségve tés rá vonatkozó várható következmé nyeit nevezi meg. E mozzanat tragikuma azonban elenyészett, amikor KEMENES Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke megkezdte reform-bizottsági tájékoztatóját a jelen gazdasági helyzetről és a jövő évi kilátások ról. Nos, a legfrissebb fejlemény, hogy csúszunk lefelé az adósok megbízhatóságát rangsoroló nemzetközi listákon. Az utóbbi napokban három esetben nem fogadták el külföldön a Magyar Nemzeti Bank hitel garanciáját. KEMENES Ernő szerint legfeljebb február végéig húzhatjuk a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodások nélkül, utána be kell jelenteni a fizetésképtelenséget. Márpedig a tárgyalások meglehetősen kiélezettek. Hogy csak egy példát említsek, az Alap minimálisan 50 milliárd forintos ártámogatás és-kiegészítés megszüntetésének szán dékával ült az asztalhoz. Ebből aztán az alku során 41 milliárd lett. Nem mindenben ilyen engedékenyek azonban. A rubel-exportot pl. kötele zően 20 %-kal kell csökkentenünk jövőre, ami a gépiparban 30, a hadi iparban 75 %-os termeléskiesést jelent. Ez plusz 20.000-rel növeli a munkanélküliek várható számát, számuk összesen 50.000 lesz jövőre. Ez kb. 1 %-os munkanélküliséget jelent. Azt már a tudósító teszi hozzá, hogy hasonló krízisen átesett országokban, azok leglázasabb állapotában a munkanélküli ráta elérte a 10-12 %-ot.
(DK)
1115
* Hung. Monitoring, 15.12.89.-d
- Külügyi kérdések, költségvetés, a parlament feloszlatása. Ezek a témák szerepelnek az ellenzéki képviselőcsoport napirendjén. Tudó sítónk Hollós János: - A kormány gyakorlatilag egyetért SEBŐK János képviselő tegnap be jelentett javaslatával, azaz a Magyarországon állomásozó szovjet csa patok mielőbbi kivonásával, mondta SOMOGYI Ferenc, a külügyminisz térium államtitkára az ellenzéki képviselőcsoport ülésén. Egyedül a kivonás időpontja bizonytalan, hiszen a kormány álláspontja szerint ennek rengeteg, egymással összefüggő feltétele van és figyelembe kell venni a realitásokat. Minden esetre egy időpont azért kapaszkodóként elhangzott, méghozzá, hog y a SzU szándéka sze rint 2000-ig vissza szeretné vonni valamennyi külföldön állomásozó csapatát. A képviselni viszont úgy vélték, a realitásokra nincs értelme hivatkozni, mert ezek rendkívüli gyorsasággal változnak. KIRÁLY Zoltán képviselő semmi lyen korai időpontot nem tart elég korainak, mert nem érzi, hogy bármilyen fenyegetés veszélyeztetné jelen pillanatban Magyarország biztonságát. így ő továbbra is a kivonás jövő év végi határidejét támogatja. Ezután KIRÁLY Zoltán a külügyminisztérium képviselőjét arról kérdezte, hogy a parlament milyen eszközökkel tudna segíteni esetleg TŐKÉS László református lelkészen. SOMOGYI Ferenc állam titkár válasza: a parlament állásfoglalása jól illeszkedne az eddig megtett lépések sorába, bár a várható eredmény rendkívül csekély. Ezután a következő napirendi pont szerint a képviselők a parlament feloszlatásáról kezdtek vitát. SCHMIDT Péter államjogász jogilag a helyzetet nagyon egyszerűnek Ítélte, hiszen az új alkot-•• mány a feloszlatás jogát biztosítja a képviselőknek, így a parlament szuverén módon dönthet ebben a kérdésben, ez csak politikai hatalmi probléma. (folytatás a következő oldalon)
1116. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( DK ) Mégegy hír a Parlamentből: Az Országgyűlés Hivatalának vezetője szerint fontos lenne, hogy még az idén törvény szülessen a képviselők jogállásáról. Ez szabályoz hatná a honatyák fizetését is. SÓS Tibor az MTI munkatársának el mondta, hogy ismerete szerint ezzel a kérdéssel eddig sem az Igazság ügy Minisztérium, sem pedig az országgyűlési bizottságok nem foglal koztak érdemben. Az Országgyűlés Hivatalának vezetője úgy látja, hogy a Parlamentben nincs lehetőség képviselői munkaszobák kialakítására, erre a célra a volt MSZMP Központi Bizottságának székháza lenne alkal mas . Nemzetközi összefoglaló: A szovjet parlament megemlékezett A.Szaharovról. - Izbéki Gábor tudósítása: - Szombaton, helyi idő szerint 16 órakor búcsúztatják Andrej Szaharovot a főváros leghíresebb temetőjében, a tabvogyevicsiben. A város, az ország és a világ polgárai szombaton délelőtt 10-től róhatják le kegyeletüket a nagy fizikus és politikus ravatalánál az Akadémia Lenin sugárúti székházában. ( Elmondja Szaharov halálának körül ményeit. A Népi Küldöttek Kongresszusa egy perces néma felállás sal adózott a század egyik legnagyobb szovjet fizikusa emlékének. ) Az ülésen éppen Vitalij Vorotnyikov, az Orosz Föderáció parlamentjének elnökölt. Szavai szerint A.Szaharov óriási és különleges mértékben járult hozzá a szovjet honvédelemhez, amikor éppen a legnehezebb, legveszélyesebb időszakban társaival megalkotta a hidrogénbombát. Minden, amit Szaharov csinált, azt tiszta és éber lelkiismerete és mély embersége diktálta, - mondta Vorotnyikov. M.Gorbacsov nagyon tisztelte A.Szaharovot - nyilatkozta a TASZSZ-nak a főtitkár egyik tanácsadója. Nem szabad elfelejteni, - mondta a tanácsadó - hogy a glasznoszty és demokratizálás épp azzal kezdődött, hogy M.Gorbacsov véget vetett Szaharov száműzetésének. A.Szaharov is becsülte, tisztel te Gorbacsovot, - mondta Roj Medvegyev, aki Szaharov száműzetése idején maga is szinte házi őrizetben élt. Szaharov megértette Gorbacsov re formjainak jelentőségét, Gorbacsov pedig tudta, milyen nagy tekin télyt vívott ki magának a tudós a politikai-társadalmi életben, -
1117. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( DK ) mondta Roj Medvegyev. Dmitrij Liftacsov, a ma élő legnagyobb szovjet humanista tudós, - aki maga is képviselő - a parlamentben kérte,hogy a temetés idejére szakítsák meg a Népképviselők Kongresszusának ülését.
Szemtanúktól hallottam: alig néhány éve, amikor egyszer Szaharov felesége kiszökött a gorkiji száműzetésből, kénytelen volt a vasúti kocsi WC-jében elrejtőzni. Ám nem az őt és a férjét figyelő detektívek, hanem az utasok elől. Az átlag szovjet állampolgár ugyanis akkor még csak annyit tudott Szaharovról, amit az újságokban olvashatott; hogy kapitalista ügynök, szellemi pártütő, politikai kalandor, haza áruló, a nép ellensége. Bevallom, annak idején - talán '79 tavasza lehetett - magam is értetlenül és kétkedve néztem azt a kopasz, haj lott embert ,aki a Legfelsőbb Tanács ülésén úgy próbálta fölhívni magára a figyelmet, hogy belekiabált a szónok beszédébe. A következő hat esztendőben a polgárjogi aktivistának erre sem volt módja; számű zetésének hétköznapjairól csak a nyugati sajtó közölt hitelesnek ne hezen tekinthető részleteket. Aminthogy Szaharov szándékairól, köve teléseiről is csupán töredékek jutottak el azokhoz, akiknek - illetve akikről - pedig elsősorban szóltak; saját honfitársaihoz. A lelkiis mereti szabadságért és emberi jogokért kiálló neves tudós likvidálá sát a hatalom nem sztálini eszközökkel, hanem adminisztratív önkényei nyel és dezinformálással oldotta meg. Gorbacsovnak kellett a színre lépnie, hogy A.Szaharov nézetei közkinccsé válhassanak és komoly hajtóerőt, markáns tényezőt jelentsenek a politika formálásában, a peresztrojka nehéz útjának egyengetésében. A nekrológok megemlítik, amit a tárgyi hűség megkíván és amit a katonai cenzúra sokáig eltit kolt; hogy A.Szaharov a tudomány csodagyereke volt, a nukleáris kuta tások egyik vezéregyénisége, a szovjet hidrogémbomba atyja. Honfi társai és a világ azonban alighanem emberi nagyságára emlékeznek majd inkább. A sjaát sikerélményével szembeforduló, az atomrobbantások betiltását szorgalmazó tudósra, a polgári jogok védelmezőjére, aki a kilátástalan Don Quijote-i szerepet is vállalva vallota: haladás és társadalmi igazságosság nem létezik az egyén jogainak biztosítása, a másképpen gondolkodás* szabadsága nélkül.
1118. Hung.Monitoring 15.12.89.-z. ( DK ) Csák Elemért hallották. Egy nappal Kohl kancellár budapesti látogatása előtt a Szövetségi Köztársaság sajtója nagy terjedelemben foglalkozik a magyar-nyugat német kapcsolatokkal. Lapszemle Bonnból, Bernát Györgytől. - ( A FRankfurter Allgemeine Zeitung a kapcsolatok méltatásáról ír. A Süddeutsche Zeitung négy helyen is cikket közöl Magyaror szágról. A Norddeutsche Allgemeine Zeitung a kancellár utazásaval kapcsolatban a magyarok szimpátiájáról ír a német-német köze ledés fényében. ) Csehszlovákiában is erősödnek a vízlépcsőellenes hangok, - jelenti Prágából Forró Evelyn: - A bősi vízlépcső építésének azonnali felfüggesztését követelik Szlo vákiában, a továbi felesleges beruházások és az ökológiai katasztró fa elkerülése érdekében felszólították a szövetségi kroányt, hogy vizsgálja felül a körülményeket és addig is hagyják abba az épít kezést. A pozsonyi ŰJ SZÓ ma tette közzé a szlovák kommunista párt dunaszerdahelyi járási ... bizottságának nyilatkozatát. Ez a járás érzi leginkább a beruházás negatív következményeit, de az előző párt vezetés nem tűrte, hogy bírálják a vízlépcső építését. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy a hónap elején történt baleset, de különösen annak eltitkolása, nyugtalanságot keltett. Tudatában vannak annak, hogy már sok-milliárd koronába került az építkezés, de tudják azt is, hogy a be fejezéshez további százmilliókra van szükség. A környék lakóit aggaszt ja, hogy az eddigi tudományos vizsgálatok ellentondóak és nagy a va lószínűsége, hogy a Csallóközt ökológiai katasztrófa sújtja, ezért felsózlították a szövetségi kormányt, rendeljen el mielőbb vizsgá latot, annak eredményét hozza nyilvánosságra és addig függessze fel a bősi építkezést. Bősnél különben holnap tüntetés lesz és nagygyű lésen tiltakoznak a vízlépcső építése ellen.
1119.
Hung.Monitoring 15.12.89.-z.
( DK ) Csehszlovákiában megalakult a Politikai Foglyok Konföderációja. A szervezet az 1948-tól ártatlanul elítélt politikai foglyokat tömö ríti. A múltkori Prágai tüntetés erőszakos szétverése miatt bűnvádi eljá rást indítottak hat személy ellen. A csehszlovák Államügyészségi Iroda szóvivője neveket nem mondott, de közölte, hogy a tüntetők elleni akciót jóelőre kitervelték. A prágai Távközlési Igazgatóság nyilvánosságra hozta, hogy lehall gatták a telefonokat. A fővárosban a postai automataközpontokban a belügyminisztérium különleges csoportjai speciális berendezésekkel végezték ezt a munkát. Bejelentették továbbá, hogy a lehallgató köz pontok tevékenységét mostantól megszűntetik a csehszlovák fővárosban. A Szovjetunió fontosnak tartja a Német Demokratikus Köztársaság szu verenitását, hiszen az NDK önálló állami léte az európai stabilitás és béke egyik feltétele. (Ism.) Az NDK-ban riasztó méreteket öltenek a fenyegetések
( Folytatás a következő oldalon... )
1120
Hung.Mónitoring 15.12.89 -1
( DK ) Az NDK-ban riasztó méreteket öltenek a fenyegetések a pártfunkcio náriusok, a rendőrség és az államvédelmi hatóság volt tagjai ellen. A kelet-német belügyminisztertérium közleménye szerint, egyes funk cionáriusokat halálbüntetést érdemlő árúlónak bélyegeznek. Dresdaban pl, majdnem meglincseltek valakit, amikor autóját megállította a tömeg. A szófiai lapok méltatják a rendőrök magatartását, mert gyakorla tilag az ő hidegvérük és nyugalmuk akadályozta meg, hogy tegnap nem volt komolyabb incidens a nemzetgyűlés épülete előtt megrendezett tüntetésen. A lapok felhívják a figyelmet arra, hogy a tömeg való jában nem tudta, mi a magyarázata annak, hogy a bolgár parlament egyelőre nem foglalkozik a KP vezető szerepének megszüntetésével. A tiltakozásokat Petar Mladenov és más vezetők sem tudták lehiggasztani. A korábbna még demokráciát és választásokat skandáló tömeg ezután már általános sztrájkot és a parlament lemondását követelte. Szófiában délután újabb tüntetést tartanak. Cilében a 16 éve tartó Pinochet diktatúra után az ellenzék jelölt je nyerte az elnökválasztást. A ker.dem. Patricio Aylvin a voksok 54 %-t kapta meg. A parlamenti választások eredményét egyelőre nem tudni, az elnökválasztás alapján arra lehet következtetni, hogy Aylvin kormánya többségben lesz a santiagói képviselőházban is. Már csak a körümények sem lehet elfeledni azt a 16 évvel ezelőtti napot, egészen friss newyorki tudósítóként, éppne a washingtoni be mutatkozó látogatásokról visszatérve, az autórádióban hallottam a hirt. Pinochet tábornok katonai puccsal átvette a hatalmat Chilében, Allende elnök fegyverrel a kezében mehalt, agyonlőtték a hivatalát ostromló katonák. Ki ne tudna az azt követő terrorhullámról. A sport pályákon őrzött gyanús elemek megkínzásáról, az eltűntekről és az emgriációba rémisztett tízezrekről. - Patricio Aylvin a megválasztotuje lnök nemcsak polgári személy, nem katona, hanem Pinochet valódi ellenzéke,már hosszú évek óta. A 71 éves jogász, először 1951-ben lett a ker.dem.párt elnöke, aztán még hétszer erősítették meg ebben a tisztsgben, és akik ismerik Chile legeslegújabb kori történelmét, ő kovácsolta össze a diktatúra ellenzékét, annak amozgalomnak is kezdeményezője volt, amely a népszavazáskor megakadályozta Pinochet újraválasztását.
1121
, Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( DK ) - A külpolitikai szerkesztőt, Vértes Évát hallották. - Ismét itt honról és ismét a parlamentből. Adásunk közben jelentkezett Kardos Ernő azzal a hírrel, hogy a kormány megbeszélésre hívta az egyházak vezetőit. - kapcsoljuk a Parlamentet. - Az ország erkölcsi romlását meg kell akadályozni, ehhez a krományzati munkához kért az egyházi vezetőktói NÉMET Miklós. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szociális mellé mielőtt kielőtt ki kell feszíteni azerkölcsi védőhálót. A megbeszélésen egyébként KULCSÁR K. igazságügyi miniszter előterjesztette a kormány elkép zelését, miként is akarják az egyházak korábban államosított v a g y o n nának egy részt visszaadni. Ismeretes, hogy az egyházak szerzetes rendjei oktatási-, szociális- és egészségügyi tevékenységükhöz álla mi támogatást kértek korábban, a kártalanítást pedig most felvállal ja a kormányzat, úgy hogy ezúttal is kérte az egyházi vezetőket, gyűjtsék össze igényeiket és azt január elejéig nyújtsák be. Ha a mód szert elfogadhatónak tartják, a megjelentek viszont az igények benyújtásának idejét túlságosan közelinek vélik, ezt többen is elmondták, véleményük szerint március végéig tudják összeírni, mire is hogy rövid az idő, de a jövő év első negyedében a kor mányzatnak döntenie kell pl. a munkásőrség vagyonáról, ha ebből az egyház részesülni akar, akkor sietni kell. Volt, aki nemcsak a va gyon, de egy kormány-deklarációt is kért, amely szerint az egyházi vagyon államosítása ugyan az akkori törvényeknek megfelelt, de nem volt emberséges megoldás, mert az egyházak működését megbénította.
A régi MSZMP-ek minden tizedik tagja lépett át Budapesten az utószervezetbe, a Magyar Szocialista Pártba, és ezért a tagdij bevé tel a korábbi 30 millióról 2 millióra csökkent. A következmény: le kell mondani egyes ingatlanok használtai jogáról! Az adatok egy délelőtti sajtótájékoztatón hangzottak el, amelyen Orosz József kép viselte szerkesztőségünket. - A MSzP bpi bizottsága lemond 53 fővárosi ingatlanának használati jogáról és azt tervezi, hgoy idén még további 70 in gatlanától válik meg. a Párt bpi intéző bizottságának titkára ezt
1122
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( DK ) azzal indokolta, hogy olyan drasztikusan csökkentek az MSzP bevé telei, hogy az ingatlanokat nem bírják fenntartani. Még tavaly ha vonta 30 millió forintot tett ki a párttagsági díj, addig idén novemberben összesein 2 millió forint jött össze. Ez azzal magya rázható, hogy az egykori 180.000 bpi MSZMP tag közül csak minden tizedik igazolt át a szocialista pártba. Steiner Arnold, a párt 198 bpi ingatlanjának értékét egy milliárd forintra becsülte, noha nem tagadta, ezek a szabadpiacon nagyságrendben többet érnek. Steiner Arnold állította, hogy 1962 és 1988 között befolyt több mint 6 milliárd forintnyi tagdíj egy részét a párt ingatlanok fenntartá sára és üzemeltetésére fordították, és ehhez semmiféle állami tá mogatást nem kaptak. A mai napig megvált 53 bpi ingatlanból pl. a XIV. kerüiteben kap a Szociáldemokrata Párt és az SzDSz, a XV.kerülteben az MSzMP pártirodájába költözhet a Kisgazdapárt helyi szervezete, mig a VIII.kerületbe az MSzMP tart igényt a szocialis ták egykori párthelyiségére. - Megalakították szövetségüket a Magyarországi Történelmi Pártok, terveikről sajtótájékoztatón számoltak be, az ott elhangzottakról Tordai Júlia foglalja össze: - A Magyar Történelmi pártok a mai napon megalakították szövetségüket és kinyilvánítják szándékukat, hogy a választásokig taktikai és stratégiai egyeztetik. Egymás pártépitését, választűsi felkészüléseit nem gátolják. A választások második fordulójá ban pedig a közös jelöltet minden lhetséges módon segítik. A szövet ség addig marad fenn, ameddig az aláírók a fenti nyilatkozatot a Független Magyar Demokrata Párt, a Magyar Függetlenségi Párt, a Politikai Foglyok Szövetsége, a Ker.dem. Néppárt és a Szociáldemokra ta Párt mert ugy itéli meg, hogy mindennél nagyobb jelentősége van a mai politikai helyzetben a nemzeti összefogásnak. És jelen pillanatban nincs Magyarországon ütőképes párt, sőt olyan köztár sasági elnökjelölt sem, akit az egész ország elismerne. Támogatásá ról biztosította azonban a Történelmi Pártok Szövetsége NÉMETH Mik lós kormányát. 194 7 óta nem volt még ilyen kormánya Magyarország nak - tette hozzá HORNYÁK Tibor a Magyar Függetlenségi Párt elnöke. Minden segítséget meg kell adnunk ennek a kormánynak annak elle nére, hogy nem vagyunk kommunisták, mert az országot valakinek el kell vinnie a választásokig, ellenkező esetben az átmenet nem lehet békés.
1123
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( DK ) Sport:
keletnémet sportpolitikai hirek
Időjárás Tartalom - A DK műsorát Bocskay Zsolt vezette. - ooo - 0 - ooo KOSSUTH-adó H Í R E K
14.00
h
Az országgyűlési reformbizottságnak ülésén KEMENES Ernő, a Tervhivü tal elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar vállalatoknak jövőre a szo cialista országokban nagy picavesztésre kell számítaiok, ez főleg a szovjet piacot érinti. Számolni kell azzal is, hogy fennakadá sok lehetnek a szovjet energia-rendszerben. Ezért a kormány meg teremti a nyugatu energiaimport feltételeit. KEMENES ERnő azt is közölte, hogy a kormány jövőre szeretné benyújtani M.ország felvé teli kérelmét az Európai Szabadkereskedelmi Társulásba, Politikailag megérett a helyzet arra, hogy a Parlament kimondja feloszlatását - jelentette ki az ellenzéki képviselők .... ülésén, a honatyák főleg az országgyűlés feloszlatásával, ennek módjával és határidejével foglalkoztak. Az ellenzéii képviselők megvitatják a jövő évi költségvetés A Parlamentben NÉMETH M. kormányfő előtt a módosított alkotmányra letették az esküt az államtitkárok és a miniszterhelyettesek. Te kintettel az új rendelkezésekre, és arra hogy közátrsasággá vált Magyarország államformája, a kormágy úgy döntött hogy az állami ve zetésnek ez év végéig új esküt kell tenniük a magyar Köztársaság alkotmányára. A mai eskütételen az államtitkárok között ott volt Hajdú István, a Magyra Rádió elnöke. SZŰRÖS Mátyás fogadta az ausztrál külügyminisztert
Evens?
ezt megelőzően megbeszélét folytatott a Magyar Szocialista Párt és a M. Demokrata Fórum elnökével.Az ausztrál diplomácia vezetője a találkzón tájékozódott a magyar belpolitikai életről, valamint a
1124
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( hírek, 14 h ) gazdasági együttműködés lehetőségeiről. Szövetséget alakítottak a házi történelmi pártok.
Ism.1122 o.
Moszkvában holnap temetik Andrej Szaharovot. A neves tudós és pol gárjogi aktivista tegnap szívroham következtében hunyt el 68 éves korában. Szaharovról nemcsak hazájában, hanem a világ más tájain is megemlékeztek. Strassborugból az Európa Parlament elnöke részvét táviratot küldött a tudós özvegyének. A Brüsszelben tárgyaló NATO külügyminiszterek is méltatták Szaharovot. Mint a katonai szervezet főtitkára, M.Wörner mondta, Szaharov a demokrácia egyetemes érté keinek szimbóluma volt. Az NDK kormánya bejelentette a mujkásőrség feloszlatását, a kelet német hírügynökség közlése szerint, az NDK munkásőrségét jövő év júliusáig kell teljesen felszámolni. A szervezetet 1953-ban hozták létre az NDK-ban.
Bulgáriában a Független Diákszervezet felszólította az ijfúságot, hogy tartókozkodjon a politikai kulturálatlanságtól, a durva vi selkedéstől és a törvény-ellenes akcióktól. Arra kérték a szófiai diákságot, hogy érett személyiségként vegyenek részt az ország de mokratizálásában, és fékezzék meg azokat a kísérleteket, amelyek zűrzavart és provokációt keltenek. Bulgáriában amnesztiát kapt az összes politikai fogoly. A nemzetgüylés találkozásán elfogadták azt a javaslatot, hogy töröljék a BTK-ból azt a cikkelyt, amelynek alapján megtorolták a kormány-ellenes propagandát. Buklgáriában a jövőben csak azokat büntetik meg, akik a társadalmi rend erőszakos megváltoztatására törekednek. Időjárás
- ooo - 0 - ooo -
1125
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
KOSSUTH-adó TIZENHAT ÓRA
16.00 h
A mikrofonnál: Udvarhelyi Szabolcs. Tartalom - Mindenekelőtt azonban egy éppen most érkezett hír ERdélyből. Temesvárott mintegy 200 főből álló lánc veszi körül és védi TŐKÉS László református lelkész lakását.Szemtanuktól származó értesülé sek szerint, ma déli fél egyig nem került sor TŐKÉS L. kilakoltatására. Emlékezetes, hogy a román hatóságok arra kötelezték TŐKÉS Lászlót, haggya el hiveít és magát Temesvár városát is. - Hát eddig az Erdélyből érkezett jelentés. - Most pedig folytatjuk a parlamei w ti bizottságokról szóló beszámolókkal. A Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalásokra sok mindenki hivatkozott eddig is, most KEMENES Ernő tervhivatali elnök a reformbizottság ülésén néhány részletet is elmondott.Hollauer Tibort hallják. - A legfrissebb fejlemény, hogy csúszunk lefelé az dósok megbízhatóságát rangsoroló nemzetközi listákon. Az utóbbi napok ban három esetben nem fogadták el külföldön a M.Nemzeti Bank hitel garanciáját, KEMENES Ernő szerint legfeljebb február végéig húz hatjuk a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodások nélkül, utána be kell jelenteni a fizetésképtelenséget. Márpedig a tárgyalások meglehetősen kiélezettek, hogy csak egy példát említsek, az alap mi nimálisan 50 mrd. forintos ártámogatás és kiegészítés megszünteté sének szándékával ült az asztalhoz. Ebből aztán az alku során 41 milliárd lett. Nem mindenben ilyen engedékenyek azonban. A rubel exportot pl. kötelezően 20 %-l kell csökkentenünk jövőre, ami a gépiparban 30, a hadiiparban 75 %-s termeléskiesést jelent. Ez plusz 20 ezerrel növeli a munkanélküliek várható számát, táboruk összesen 50.000 lesz jövőre.
- Az Országgyűlés épületének egy másik termében az ellenzéki képvise lők egy csoportja a szovjet csapatok kivonásáról és a parlament feloszlatásáról tárgyalt. A tudósítást Hollós János hozta. - A kormány gyakorlatilag egyetért SEBŐK János képviselő javaslatával, azaz a M.országon állomásozó szovjet csapatok mielőbbi
1126 ( hírek,
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
16 h )
kivonásával, - mondta SOMOGYI Ferenc a Külügyminisztérium állam titkára. Vita mindössze azon volt, hogy az ellenzéki képviselők szeretnék, ha ez megtörténne a kövő év végéig. Az ellenzéki kép viselők döntő többsége állásfoglalt abban, hogy az országgyűlésnek a mostani decemberi ülésen kellene kimondania önmaga feloszlatását, elsősorban azért, mert igy márciusban mindenképpen lennének választűsök. BIHARI Mihály politiológus ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ország a választások után könnyen belefuthat a kormányozhatatlan ság állapotába.
- A Terv- és Költségvetési Bizottság elfogadta a fogyasztási adóról szóló előterjesztést. Gárdái L. tudósításából pénztárcánkat mélyen érintő ügyek derülnek ki. - A fogyasztási adóról szóló törvényjavaslat vitáján, volt aki a Minisztertanács helyett a parlament hatáskörébe kívánta utal ni, hogy a megjelölt termékekre mikor és milyen mértékű adót vesse nek ki. BÉKÉSI László pénzügyminiszter válaszában ugy érvelt, hogy a kormány szeretné a parlamentet megkímélni attól, hogy az ország gyűlés legyen az áremelő hatóság. Az emelés mértékét egyébként is az elfogadott költségvetés meghatározza, - mondta a miniszter. Ezen a listán szerepel egybek között az autó-, a benzin-, a gázolaj-, az ékszerek-, a kávé-, a cigaretta-, valamint a szeszesital. Három tartózkodás mellett végül a bizottság a fogyasztási adóról szóló törvényjavaslatot elfogadta.
- Gárdái László az állami tisztségviselők fizetéséről is hozott hírt: - A 24-tagű bizottság jelenlévő 12 tagja, ha minimális több séggel is, de elfogadta a benyújtott tervezetet, amely a minisztereknek százezer forintos bruttó fizetést javasol. BÁNFFI GYörgy képviselő indítványát, amely az országgyűlés feloszlatását kezdeményezte, a tervekkel ellentétben, nem tárgyalták, mert megegyezés született arról, hogy a parlament elnöke javasolja majd, hogy a képviselők mondjanak le mandátumukról.
1127 ( hírek,
. Hung.Monitoring 15.12.89 -1
16 h )
- ülés tartott a Vallási TAnács is, ahol elhangzott, hogy a kormány nem zárkózik el annak delkalársától,miszerint az egyházi vagyon államosítása annak idején igazságtalan volt, ezért hajlandó a tulaj don nagyrészét visszaszolgáltatni. Ennek érdekében törvényt készit elő az igazságügyi tárca. KULCSÁR Kálmán azt kérte az egyházi veze tőktől, hogy január végéig írják össze, hogy mely épületekre tar tanak igényt, hogy azt a párt és a munkásőrség vagyonának szétosz tásának figyelembe fogják venni. És ha már a párt vagyonnál tar tottunk, akkor elmondjuk, hogy a MSzP bpi szervezete, amely való színűleg a legnagyobb, most először hozott nyilvánosságra adatoka+létszámáról és anyagi helyzetéről. Orosz J. hallják: Ism. (dk)
A nyugatnémet kancellár magyarországi látogatása előtt Bonnban kormnynyilatkozatot adtak ki. Az NSzK a VSz egyetlen más tagállamával sem ápol olyan szoros ba ráti és intenzív kapcsolatokat minden területen, mint M.országgal ezt hangsúlyozza az a bonni kormány-nyilatkozat, amelyet Kohl kan cellár holnap kezdődő bpi látogatása előtt adtak ki. Hírügynökségi értesülések szeritn a nyugatnémet vezető a reform további támogatá sának ígéretével érkezik M.országra, de nem készül újabb konkrét támogatásokat felajánlai. ^
- Mára virradóra elhunyt Szaharov akadémikus, a SZU-ban inkább mint politikusra, mint tudósra emlékeznek. Izbéki Gábor jelenti Moszkvából, - Szaharov a nép lekiismerete volt és ezért gyászolja a SzU és az egész világ minden becsületes embere, - igy nyilatko zott róla b. Jelcin, akivel tegnap este még mind társelnökök együtt igyekeztek végső formába önteni a tervszerint ellenzéki tömörülés sé váló területközi képviselő csoport programját. Szaharovról még Jegor Ligacsov is nyilatkozott, azt mondta, hogy mint ember, nekem a legjobb volt viszonyom hozzá. Ő sokat tett az ország ért. Nekünk eltértek a nézeteink, eltértek álláspontjaink, ez akár természetes is lehet. De hát mindig tiszteli kell egymás nézeteit, nem minő sítésekkel, hanem érvekkel kell vitazkoni, - mondta J. Ligacsov. A. Szaharovtól, aki 6 8 éves korában hunyt el, holnap de. az Akadé-
1128
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( hírek, 16 h ) mia dísztermében lehet búcsúzni. A temetésen moszkvai idő szerint 16 órakor a híres Novogyevicsi Temetőben. - Bedő Iván berlini jelentése következik: - Az NDK munkakapcsolatba lépett a Valutaalappal, az első megbeszélés Genfben volt. Ebből az alkalomból az NDK hírügynöksége gazdag tapasztalatokkal bíró szolid nemzetközi szervezetnek minősítete a Valutaalapot, amely nemrég még a leghevesebb támadások célpont ja volt az NDK-ban, mondván hogy a Valutaalal és a Világbank impe rialista diktátumokat kényszerit a harmadik világbeli és a szoclialista országokra.
Az NDK-ban bejelentették, ogy felozslatják a Munkásőrséget.
- Chilében közel van már a demokrácia.
Ism.
Ism.
- Forró Evelin politikai és sajtótörténeti jelentőságű esemény ről köldött hírt: - A szlovákiai magyarság számára ma a legnagyobb hír, hogy megjelent az első független magyar újság , a NAP. Egyebek között ismerteti a független magyar kezdeményezés elvi nyilatkozatát, be mutatja DURAI Miklést és intejőt közöl a szlovák kormány magyar miniszterelnökhelyetteséve VARGA Sándorral. - Ismét itthonról. December 20-n figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők, 23 %-s bér- és 10%-s műszakpótlék emelést köve telnek. A vasutasszakszervezet mozdonyvezetői tagozata ugy fog lalt állást, hogy a sztrájkot szükségesnek tartják. Időjárás-.
- ooo - 0 - ooo -
1129
Hung.Monitoring 15.12.89 -1-,
KOSSUTH-adó ESTI MAGAZIN
18.30 h
A mikrofonnál: Udvarhelyi Szabolcs. Tartalom Időjárás - Most részletes beszámolók következnek. - Ma folytatta és be is fe jezte tegnap kezdődött ülését az drszággyülés költségvetési bizott sága. A tudósító Gárdái László. - Ez a bi^rtttag a ma tárgyalt törvényjavaslatokat, ha kisebb-nagyobb módosításokkal is de végülis elfogadta. A fogyasz tási adóról vitatkozó képviselők közi volt aki azt kivánta elérni, hogy az áremelésekről szóló döntésekről, előbb a parlament véle_ menyét kérjék ki.Ezt végülis a pénzügyminiszter javaslatára a több ség elvetette. Határoztak az állami tisztségviselők jövedelmézől is. Bár hosszú ideig még arról sem tudtak dönteni a honatyák, hogy egyeáltalán döntsenek-e ebben a kérdésben. A tizenkét képviselő közül volt olyan, amikor nyolcan tartózkodtak a szavazástól. A minisz teri fizetés a tervezet szerint százezer forint lesz, ami nettó 50-ezer forintot jelentene. A képviselők ezt a törvénytervezetet azzal a módosítással fogadták el, hogy az ő saját jövedelmükről csak a jogállás tisztázása után később döntsenek. A legsimábban az Állami Számvevőszékről szóló törvényterveztet fogadták el. A társadalmi ö ifi ti JL V t; í. e l c \
\_éuiu-><j»\_6.oa.
sa. -yi>vC/ - v C f u c n
v 6.x "na. v O a t i
"J-f*-1- IU'J-VJ. J.6.J.C1.
ÍWAIIIU
leszk az igény azonban 2.9 milliárd lenne. TEhát az előzetes elle- tétekkel .szemben, a parlamneti bizottságok nem vitatták meg BÁNFI GY. indítványát, amely az Országggyülés feloszlatását szorgalmazta, mert megegyezés született arról, hogy maga a parlament elnök ja vasolja majd, hog a képviselők mondj anak le mandátumukról, ennek pontos idejét azonban ma még nem lehet tudni.
- A múlt hét végén a nemzeti csúcson a résztvevők egyebek mellett abban is megegyeztek, hogy nemsokára tárgyalásokat kezdenek az állami vagyon védelméről. A vita ma megkezdődött parlamentben a kormány és a pártok között. Kardos Ernő beszámolója: A kormány meglehetősen későn lépett fel a nemzeti vagyon kiárusítása ellen.Ez talán egy érzékenyebb polgári társadalom akár
1130
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( em ) bűnügynek is tekinthetette volna - szögezte le sajtótájékoztató ján TÖMPE István pénzügyminiszterhelyettes, viszont jobb később me^lkotni a vagyonalapról és az állami tulajdon védelméről szóló törvényt, mint soha. a kormnyzat nem nézheti tétlenül, hogy a nem zet vagyonát törvényesen elherdálják, ....az átalaklulási törvény kiegészítésére. Ezt már MEDGYESSY Péter miniszterelnök helyettes mondta, az ellenzéki pártokkal folytatott eszmecserén. Három nem, viszont 12 párt elfogadta a kormány indítványát, és javasolta, hogy még a parlament soron következő ülésszakán terjesszék elő a terve zetet, tehát az ellenzék is azt szeretné
( folytatás a következő oldalon )
113/
i
Hung. Monitoring 15.12. 89.-e'.
( EM. ) Tehát az ellenzék is azt szeretné, ha a politikai hatalom nem lenne átmenthető gazdasági területre, mert attól fél, hogy a gazdasági hatalo ismét politikai erő lehet. Viszont a nemzeti vagyon kiárusításának mód jára különbötek az elképzelések az 56-ban szétzúzott munkástaná csokat akarja feléleszteni. Ez .szerintük konrollja lehetne a menedzser réteg hatalom átmentési kisérletének. A szabaddemokraátk javaslata az, hogy az állam ellenőrizze vagyonát és azokat, akik irányitják, vállalatait netán áron alul eladják, büntetőjogilag is vonják fele lősségre. Esetleg a vagyon elkobzást is helyezze kilátásba. Az MSZMP képvidselője szerint az átmenet nemscak privatizálással oldható meg. A függeten szociáldemokrata párt véleméyne az volt, hogy a kormány nak nincs e3sélye arra, hogy joghézag nélküli törvényt alkosson mo5r. A párt szerint az egész átalakitást fel kell függeszteni és felül kell vizsgálni. Végülis abban egyeztek meg, hogy olyan intéznéyneket hoznak létre az állami vagyon védelmére, amelyek az uj kormány hivatalt lépéséig működnek és ennek az intézménynek csak akáros privatizálást kell megakadályozni, a tiszteséges külföldi és hazaz tőkét nem szabad akadályozni. Mert az tény, hoyg az állami tulajdon jelenlegi formájá ban nem működőképes. A hétfőn kezdődő parlamenti ülsészak előtt összehivták a reformbizottsí got is. A tanácskozás után készült Hollauer
Tibor inetrjúja FEKETE
JÁNOSSAL, a testület lenökével. - 1982-ben ön a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyetteseként lépette b ha lehet igy mondnai a nemeztközi valutaalapba, vagy angol rövidítés sel IMF-be , Magyarországot. Ez egy jó lépés volt? - Szerintem igen. Akkor likviditási nehézségein voltak, mert Lengyel ország, Románia és más szocialista országok csődbe mentek. És az volt a piacon a vélemény, hogy a szocialista országok úgynevezett dominó mó< egymás után fognak megbukni. S akkor szüksége volt Magyaaorzságnak arram, hogy a nemzetközi hitelpiacon helyreállítsa a tekintélyét és hitelképességét. És erre azIMF-hez és a világbankhoz caló csatlakozoás nagyon jó alapot biztositott. - Most én ugy látom, hoyg arra lesz leginkább jó, hoyg eljátsza a fek tebárány szerepét. Most itt, ezen a bizottsági ülésen is volt olyan képviselő, aki egye valasmi olyasmit mondott, hogy nemcsak tankokkal lehet elvenni egy ország függetlenségét, hanem úgyis ahogy az IMF tesz Szóval mint hogyha kezdenének felkorbácsolódni az indulatok.
1131/2
Hung. Monitoring 15.12.89.-e.
( EM. ) - Nézze, keresni egy bűnbakot azt könnyű. De hát a tény mégis az, hogy amit nekünk renbe kell rakni a gazdaságba, hogy évekig elhalasztottuk pl. a lakáskérdés megoldását, ami kinos ügy, de mégis egyszer tői kell lenni rajta, vagy hoyg az árakat mi támogatjuk és ezrét eltéritjük a tényleges értéktől. Minden országgal szembe azt várják, hogy a költse vetést rendbe kellhozni a támogatásokat csökkenteni kell, a fizetési mérlegnak az egynesulyára kell törekedni. Soha oylan tancásot nem adtak hogy életszinvonalat csökkenteni. - Kik vagy mi ez a szervezet tulajdonképpen? - Sorba a nagy vezetői a nyugati országoknak jönnek el Magyarországra vagy mieink mennek ki és azt ondják, ogy ők Magyarországot támogatni akarják, mert tetszik nekik az a reformpoltiika amit Magyarország foly tat. Ezek az országok, ugyanezek az orzságok küldik el a képviselőiket az IMF-be, ahol a franciáké a vezérigzagatói hely, az amerikai helyet tes vezérigazgató, az angolé az európai igazgatóság, tehát végeredmény be, ha ezek a kormáynok velünk szemben jóindulatúak, akkor nehéz elkép zelni ugyanakkor a másik oldalon olyan instrukciót adjanak a saját magú által kiküldött képviselőknek,hogy na most Magyaországon verjétek el a port. A parlament ellenzéki képviselőinek csoportja is összeüti. Az ott elhangzottakról Hollós János beszél: - A kormány ygakorlatilag egyetért SEBŐK JÁNOS képviselő javaslatá val azaz a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok mielőbbi kivo násával, mondta SOMOGYI FERENC a külügyminisztérium államtitkára. Vita mindössze azon volt, hoyg az elelnzéki képvisleők ez megtörténne a jkövő év végéig.Ciszont a kormány képviselője szerint nem lehet pontos határidőt modnani, mert ez rednkivül komplex probléma. Az ellen zéki képviselők döntő többsége állást foglalt abban,hogy at országgyű lésnek amostani, azaz a decemberi ülésen kellene kimodnani önmaga fel oszlatását, első sorban azért, hogy igy márciusban mindenképpen legye nek választások. BIHARI MIHÁLY politológus ezzel kapsolatban elmondta, hogy az ország a választások után könnyen belefuthat a kormányozha tatlanság állapotába. Ezt jó lenne mindenképpen elkerülni, és itt a képviselők már át is tértek a harmadik napirendi pontra. A költségve tés elutasításával nemscak a gazdaság omlik össze, hanem a rednszerváltás összes eredménye is megsemmisül, mondta PETREI MÁRIA közgaz-
1132
Hung. Monitoring 15.12.89.-e, «
( EM. ) dászu. Ha pl. a parlament elfogadná RIBÁNSZKI RÓBERT és a marxista platform által fél évvel ezelőtt felvetett javaslatot, amely szerint a kormány kéri az adósságok átütemezését, a következő törénne. Mivel a magyar gazdaság termelése példátlan mértékű, 6o %-os improtra épül, az átütemezés után azonnal leállna az import. Ennek következtében a termelés. Ez jegyrendszert és mérhetetlen inflációt okozna, ami pedig már csak diktatúrával lenne kezelhető. Részletes nemzetközi beszámlóink. Hans Klein az NSZK tájékoztatási miniszetre Kohl knacellár holnap kezdődő bpestzi látiogatsáa előtt nyilatkozott a Bonnban dol^^z magyar usjágiróknak, köztük tudósítónknak, Berntá Györgynek.
( Folytatás a következő oldalon. )
v
1133
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( EM ) - Azzal, hogy a szövetségi kancellár a Magyar Köztársaság ba utazik, ismét alá akarja húzni, milyen nagyra értékelik a néme tek azt a magatartást, amelyet a magyarok az európai történelem kritikus szakaszában tanusitottak mondta a miniszter kormnyfójenek szándékáról. Bátor és emberi döntésnek nevezte azt, hogy M.ország elhatározta, szeptemberben megnyitja határait az NDK menekültek előtt. Enélkül nem lehetettek volna annyira erőtelejsek a reform törekvések, nem következett volna be változás az NDK-ban. Dr. Helmut Khol ezt akarja megköszönni a Magyar Népköztársaságnak és az ille tékes vezetőknek, - mondta a kormányszóvivő, a felelősöknek azért is, hogy ők a korai időszakokban megkötött megállapodást órára pontosan betartották, jelentté ki most H. Klein nyugatnémet informáicós miniszter és ezzel elismerte, hogy létezett ez a sokáig tagadott megegyezés, a bpi és a bonni kormány között.A kancellár megköszöni a magyar népnek a megértő emberi segítséget, amelyet a nehéz helyzetben a volt ndk-soknak nyújtottak, azoknak, akik akkoriban arar döntésre jutottak, hogy vagyont, barátokat, munka helyet hátrahagyva élnek a vélt utolsó lehetőséggel, hogy kijussanak a a szabadságba. Akkor még nem is sejtették, hogy ezzel megha tározó módon járultak hozzá az NDK változásaihoz. A szövetségi kancellár termesztésen azt is megakarja mondani magyar barátainak, hogy ezt nem felejtjük el akkor sem, hogyha most a németek érdek lődése magától értetődően a saját honfitársaikra összpontosul. Hans Klein Kohl kancellár informáicós minisztere megismételte a nyugat német véleményt, hogy az NSZKnak érdeke a magyar reformok sikere, mert ez a döntő feltétele annak hogy más országokban is sikeresek legyenek a változások - jelentette ki H.Klein, és hozzá tette, hogy ugyanebből a megfontoásból a szövetségi köztársaság kész a segítségre, amennyiben a téli hónapokban M.országnak nehézségei támadnának. Mi azt a szerepet sem felejtettük el, amelyek még a magyar kommunisták is játszottak a német kisebbbség növekvő önállóságéának szavatolásában - jelentette ki a nyugatnémet miniszter és emlékeztett arra hogy a kormány bíztatta a vállalkozásokat, alapitssnak vegyesvállalatokat a magyarokkal Készek vagyunk tovább építkezni azon az alapon, amelyet a két gazdaság összekapcsolásá val megteremtettünk, - mondta H.Klein, és példának hozta fel a köz ponti, valamint a bajor és a badenwürttembergi tartományi kormány
1134
Hung.Monitoring 15.12.89 -1 '
( em ) magyarországnak nyújtott hiteleit. - Holnap vesznek végső bucsut Moszkvában A. Szaharovtól. - Nagy veszteség ért minket - mondta ma délután a Kongresszusi palota folyósóján M.Gorbacsov. Szaharov akadémikusnak fontos sze repe, sőt missziója volt az átalakításban. Őszinte meggyőződéssel teli ember veszítettünk el, ő nem politikai intrikus volt, eszmék eredwti gondolatok vezérelték. Tisztelem őt, bár természetesen nem mindenben értettem egyet, igaz viszont az is, hogy igen sok kér dést azonosan ítéltünk meg. - Ez az újságírók kérdéseire a főtit«gfl|
kari nekrológ. - Atanasz.\ ev professzor szerint új országos poli^ tikai mozgalomra van szükség, amely a jelenlegi vezetés ellenzéké vé leszi, követelve a párt vezető szerepének eltörlését, a magán tulajdon bevezetését a SzU-ban a piacgazdálkodást. Mások szerint elég bejelenteni egy ujp arlamenti frakció meglakítását és az át alakítás felgyorsítása érdekében. - Trmészetesen felszólalt az akadémikus isk Szaharov azt fejtegette, hogy a területközi képvi seli csoport nem osztozhat a vezetéssel, a reformok kinos lassú ságáért viselt felelőségben, mert ha igy megy tovább, akkor éppne a fontolgatás, a túlzott óvatosság miatt omlik össze a peresztrojka és ez tragédiához vezet. A képviselő csoport ülése után Szaharov a Moszkva szállodába ment, hogy segítsen a leendő ellenzék plat formját fogalmazó bizottságnak megtalálni a kompromisszumot, nem maradt sokáig. Ism.
A washingtoni FEhér Ház szóvivője történelmi személyiségnek ne vezte Szaharovot Bush elnök pedig részvétét nyilvánította. That cher brit kormányfő szerint a tudós fantasztikusan bátor gondolkoádsmódja pedig félelmetesen eredeti volt.
- A CSKP január 1-től, kionvul több fontos hivatalból. Forró Evelin tudósítása:
1135
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( EM ) - A párt szóvviője sajtóértezletén bejelentette, hogy megszüntetik működésüket a hadseregben, a határőrségnél, a belügy minisztériumban, a szöveségi- és a nemzeti kormányhatalmban és az ügyészségbe. A többi párttól is elvárják, hogy ezeken a helyeken azon sem legyenek jelen. Jó lenne ha befolyásolási lehetőségük a munkahelyeken, főként a gyárakba megmaradba. A sajtóértekezleten részt vett ossz kongresszusi küldöttség, egyöntetűen az volt a véleményük, a 68 után kizárt párttagokat ; rehabilitálni kell sőt bocsánatot kell kérni tőlük. Persze lehetetlen, hogy azok fogadják vissza, akik annak idején kizárták őket, ezért ugy vélték előbb meg kell tisztitani a pártot. REhabilitáljk azokat a külügyseket is, akiket 68-s nézeteikért bocsátottak el. - Januártól 18 hónapra mérséklik a katonai szolgálatot és 90-ezerrel csökkentik a tartalé kosok számát. Jövőre nem lesz katonai szemle Prágában és Pozsonyban a felszabadulás évfordulóján. A pént a két város fejelesztésére forditják.
Borisz Jelcin élsen támadta a peresztrojka eddigi gyakorlatát. Mint mondta az országban kialakult válsághelyzet a vezetők bűne, mert meg alapozatlan intézkedéseket tettek az átalakításhoz. Külön kifogásol ta, hogy a kormány középtávú programja a sürgős gazdasági re formok megvaló-sítását. A bírálatra válszolva Abalkin miniszter elnökhelyettes azt mondta, hogy a csomagterven benne van a Jelcin szorgalmazott a közgazdász, akinaga is részt vett az elképzelés kidolgozásában, óvott az illúziókra épülő radikalizmus tól. Az NDK-beli kommunisták uj vezetője szerint, ha az újraegyesülés megelőzi az európai egység létrejöttétekkor az NDK az NSZK szegény háza lesz. G. Gysi a N.Y.T.-nak adott nyilatkozatában a további veszélyek között említette, hogy feltámadnak a nagy német indulatok, és Besszarábiától Tirolig kétségbe vonják a határokat. Egyben emlé keztetett arra, hogy az Egy.Államok nem mondhat le Európa iránti felelősségéről. - Az NDK-ban most oly aktuális megújulás jegyében zajlott az ottani ker.dem.párt kongresszusa. Erről szól Bedő I. tudósítása:
1136
Hung.Monitoring 15.12.89 -1 '
(EM ) - a német nemzet egysége bekerült az NDK-beli ker.dem. párt a CDU alapszabályába, amely eddig a többi párté hasonlóan, az NDK-beli szocializmus mellett tett hitet. A CDU rendkívüli kong resszusán kimondták, hogy ezen túl keresztény arculatú néppártnak tartják magukat. Az országos ügyekről szólva, a pártelnök a követ kező célokat sorolta fel: piac gazdaság, a nyugati tőke bevonása, a szoc. nagyüzemek felszámolása, az 50-s évek elején megszüntetett össztartomány visszaállítása a mostai 14 megye helyett, és nem feledkeztek meg az NDK-ban igen liberális terhesség megszakítás megszigorításáról sem. A pártelnök azt is elismerte, hogy az utóbbi évizedek fordulásáért a CDU is felelős, tudnivaló, hogy a párt, amelyet 1945-ben az elsők között alapítottak meg, az 50-s évek óta a kommunisták által veztett un. demokratikus blok hűséges részt vevője volt. A NSZeP-tól eétrően azonbana CDU kongresszusa némi vita és a sötét múlt ellenére sem változtatta meg az eddigi vezetés pártjellegét. Az NDK-beli CDU kongresszusán résztvesznek a nyugat német testvérpárt megfigyelői is.
A nap berlini hirei közé
( folytatás a következő oldalon )
1137
Hung. Monitoring 15.12.89.-e.
( EM. ) A nap berlini hirei közé tartozik még, hogy a kormány elrendelte a munkásőrség feloszlatását,. Ennek fél éven belül kell megtörténnie. A közvélemény és az elelnzék nyomására már az utóbbi hetekben megkezdő dött a mukásőrség fegyvereinek átszállitása a rendőrségre. Az NDK-beli munkásőrséget ahasonló keleteurópai testületekközül a legjobban fel szereltnek és kiképzettnek tartotátk a szakértők és és létszámát 4oo ezerre becsülték. y magas rangú keletnémet diplomata megerősítette,hogy országa kész tárgylaásokat kedzeni Izraellel az államközi kapcsolatok felvételéről. A külügyminisztezr helyettes ugy vélekedett,ho yg a diplomáciai viszony rendezése nem gátolná az NDK és az arab országok eddigi jó együttmű ködését. A nácizmus által üldözött zsidók esetleges kártérítéséről szól va azt fejtegette, hoyg kelet-Németorzság már elehet tett a többi állammal szembeni jóvátételi kötelezettségének,d e hajlandó tárgyalni humanitárius segitségről. *;
A szófiai tüntetés nem maradt el, csak átalakult. A bolgár fővárosból jelenti kiküldött tudósitónk Tamási Zoltán: - Hiába ért véget ár kora délután a parlamenti ülésszak és hiába hirdette ki az elelnzéki tömörülés a demorkatikus erők szövetsége, hogy az esti tüntetsé helyett német megemlékezést tartanak A. Szaharovról .... székesegyháznál. Ez a hely ugy 5o méterre van a parlamenttől, igy a tüntetni érkező tömegnek csak át kellett volnulnia egy másik térre. Több tizezren át is mentek és volt is megemlékezés,csaknem néma. Időről- időre felhangzott Mondjatok le! Szabadságot akarunk! le a párt vezető szerepével. A parlamenti előttui térséget rendőrök és az alternativ szevrezetek aktivistáinak sorfala védte, de a tér kté odlalán majd két náhányszázfős csoport és felelgetett egymásnak. Az egyik később majdnem ezer fősre duzzadt. Volt aki a pártot éltette, a többiek pátria kiáltássala, maffia felelettel rimeltek és követelték a vezetés lemodnsáát. Adásom időpontjában még felhangzanak kiáltások és égenk a gyertyák. Rendőri beavatkozásar eddig nem volt szükség. Szerbiában nem fogják adminisztratiov eszközökkel megakakdályozni uj politikasipártok megalakítását, de a helyi komunista szövetség elu tasítja az olyan pluralizmust, amely emgkérdőjelezi a jugoszáv szövet ségi állam létét és lehetővé teszi nemzeti pártok létrehozását. Ezt
1138
Hung. M o n i t o r i n g 1 5 . 1 2 . 89.-e*. «
( EM-. ) Szripumovic a tömörülés elnökségének vezetője jelentette ki a most emgnyilt rendkivüli ártkopngreszsuson. A beszámolóban azt hangoztatta, hogy Szerbia szavatolni fogja a nemzetiségek jogait, ugyanakkor élesen birálta, hogy Szlovéniában módositották aköztársasági elkotmányt Albánia első számú vezetője megismételte, hoyg országa elutasitja a keleteurtópai reformokat. Azt mondta, hoyg a többi szocialista ország ban jelentkező válság nem az eszme kudarcából, hanem az úgynevezett szocialista közösség téziséből fakad. Szerinte a szocializmussal nincse semmi baj. Hozzátette, Albánia ugyan nem gazdag, de szabad és független A választás másnapján Santiágóban. kiküldött tudósitónk Mika György be számolója. - Chile megválasztott elöke azzal kezdte első nemzetközi sajtóértekez letét, hogy fogyelmeztette a ahadsereget, márciustól ő lesz az államfő és ebben a minőségében Pinochet főparancsnok is alárendeltje lesz, ha addig nem hajlandó lemondani. Együttműködést kért a ktonáktól azokhoz a változásokhoz, amelyek szerinte minden chilei számára elfogadható ak lesznek. Az már más kérdés, hogy valóban meg tudja-e valósitani az által meghirdetett nemzeti igazságot és közmegegyezést, a stabil gazdasági növekedést és a politikai, jogi,gazdaásgi egyenlőséget. Ésd mindezt a magántulajdonon alapuló társadalmi berendezkedésen. A tegnapi választások ... Chiklében már lecsillapodtak a kedélyek. Kiderült ugyanis, hogy a parlamentben nem ugy alakultak a dolgok, ^ ahogy azt az elelnzék várta. A nagyobb hatalmú .... az Aylvin vezette pártkoalició többséget szerzett uygan,. de nem akkorát amekkora elegen dő lenne az alkotmány módositással kacpsoaltos törvények vissza, vagy kompromisszumok nélküli elfogadásához. Aylvin nyilván ezt figyelembe véve utalt arra sajtóértkeezletzén, hogy a jövőben kompromisszumokra kényszerül a parlament jobboldali szárnyával, a mostani kormánypárttal. És ez bizony feszültségeket okozhat saját pártszövetségén belül. A SzU jövőre több mint 6 milliárd rubellel, azaz bő ( %-akl csökkenti katonai kötlségvetését. A hirt a vezérkar egyik csoportfőnöke közöl re és egyben először ismertetett részletes adatokat a hadsereg létszáma ról és a katonai kiadásokról. Cservov vezérezredes megerősítette, hogy a szovjet csapatoknál jövőre is folytatódik a Gorbacsov által bejelen tett létszám leépités. Ide kapcsolódik,o hyg az Egy. -Államok a követ-
1139
Hung. Monitoring 15.12.89.-e.
( EM. ) kező egy évben 4o.ooo katonájtá szereli le. Magyarország és Franciaország közös katonai bizalomerősítő javaslatot nyújtott be a helsinki folyamatban résztvevő 35 ország bécsi tárgyalá sain. Az inditvány szerint az érintett államoknak vállalniok kellene, hogy a kétoldalú kapcsolatok keretében előmozditják a katonai ezetők kölcsönös látogatsáait, az egyes katonai intézmények közti együttműködé fejlesztését, továbbá a hadtudományi eszmecseréket. Ez az első eset, hogy ilyen együttes elképzelést tett közzé a NATO, illetve a Varsői Szerződés egy-egy állama. Temsvárott mintegy 2oo főből álló élő lánc
veszi körül TŐKÉS LÁSZLÓ
lakását, hoyg megvédje a lelkészt. Szemtanuktól származó értesülés sze rint ma déli fél egyig nem került sor TŐKÉS LÁSZLÓ kilakoltatására. Emlékezetesm, hoyg november 28-án a temesvári biróság Ítéletében arra kötelezte TŐKÉS LÁSZLÓT, hagyja el gyülekezetét, templomát és váro sát. Azt is közölték, hogy az Ítélet elleni ellebbezésnek halasztó hatálya nincs. Ma egy napos villámlátogatást tett Buadpesten Richárd Gephardt az amerikai képviselőház demorkata többségű frakciójának vezetője. Sajtóértekezletéről néhány perce ért vissza a stúdió Kulcsár István. - Az amerikai képviselőhzá jelenleg legbefoléyásosabb tagja és a társaságában lévő Tom LANTOS, magyar származású kaliforniai képviselő, a nap folymán MÉMETH MIKLÓS Miniszetrlenökkel tárgyalt és találkozott az orzsággyülés ideiglens elnökével, FODOR ISTVÁNNAL, to vábbá több politikai párt és szerrvezet képviselőivel. R.Gephardt nagy elismerés sel szólt a magyarországi politikai és gazdasági reformról és az ame rikaiak támogatásáról biztosította azoakt. Tudom, hogy komoly kihívá sokkal kellszembenézniök és a napiokban fontos kérdésekben kell dönteniök, mondotta sajtóértkezeletén Gephardt képviselő a jövő évi költ ségvetésre utalva és azt a reméynét fejezti ki, hogy ez a döntés meg születik, mert ettől függ a nemzetközi valutaalap hitelnyújtása. Az amerikai képviselőház többségi frakció vezetője közölte,a testület, amely egyszer már megemelte a Magyarországnak nyújtandó segély összegét jövőre visszatér erre a témára. Tom Lantos az ujságirók kérdéseire vá laszolva a többi között elitélőleg szólt TŐKÉS LÁSZLÓ temeesvári lalkész zaklatásáról, áltlaában a romániai magyarság helyzetéről és hang-
1140
Hung. Monitoring 15.12. 89 .-e.,
( EM. ) súlyozta, ébren tartják és ismételten a nyilvánosság elé kivánják vini ezt az ügyet. Ismét hazai beszámolók. A helyszin a parlament, de a téma már nem a következő üolésszak. Mára össehivták a vallásügyi tanácsot. Hallgassák meg Kardos Ernőt: - A kromány nem zárkózik el annak deklarálásától, hogy az egyházi va gyon államosítása igazságtalan volt. Viszont a vallásügyi tanács mai ülésén KULCSÁR KÁLMÁN arra is rámutatott, hoyg az államosításkor érvényben lévő jog szerint az intézkedés nem volt törvénysértő. Ugyanakkor akormány hajlandó visszaadni az egyház tulajdonának jelentős részét, szögezte le az igazságügyi miiszetr, aki arra kérte az egyh^i vezetőket, január végéig irják össtze igényeiket, annak érdekében, hogy a prátvagyon és a munkásőrség vagyonának szétosztásűnál figyelembe tud ják azokat venni. Első sorban a társadalom számráa fontos iskolák, egészségügyi intézmények és szociális otthonok egyházi tulajdonba vételté szorgalmazza a kormány. PASKAI biboros felszólalásában arról beszélt, hoyg nem kivánják vissza egykori birtokaikat bányáaikat. Viszotn azt szeretnék, ha az egyházi intézmények államitámogatást kaphatmának. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor ha azokat adomáynokból tartanák el, akkor az adományozók támogatásukat leirhassák adó alapjukból. NAGY GYULA az evangélikus egyház elnöke egyetértett az ülséen jelen lévő NÉMETH MIKLÓS miniszterlenökkel. Szükség van arra, hogy az erkölcsi romlást megakadályozzák. Ebben az egyház segitségét is felajánlotta. Viszont kérte a kormányfőt, a már emiitett poli- ^* tikai deklarációk kinyilvánítására, miszeritn az államositás igazságtalan volt. KOCSIS ELEMÉR püspök azt hangsúlyozta, hoyg az egyház nem akar a pártpolitikaiküzdelmekben részt venni, támogatásásáról és türelméről biztosította a kormányt, mert votl bátorsága ezt a nehéz kérdést elővenni és megvitatni. Mennyire vastag az MSZMP, illetve most már a Magyar Szocialista Párt pénztárcája? A kérdés, igaz kicsit más formában, egyetlen eddigi népszavazásunkon is szerepelt. Az MSZP sajtótájékoztatóján végre knkrétumokat lehetett hallani. A régi párttagok közül Buda pesten csak minden tizedik lépett át az utószervezetbe és igy a tagdij bevltela korábbi havi 3o millióról 2 millióra csökkent. A további részleteket Orosz József beszámolójából tudhatják meg.
1141
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( EM ) - A MSZP bpi bizottsága lemond 53 fővárosi ingatlanának haszná lati jogáról, és azt tervezi, hogy idén még további 70 ingatlaná tül válik meg. Ism.
A hajdú-Bihar megyei főügyészég vizsgálata szerint, a szavatszedő bizottság valamelyik tagja vétkes a debreceni népszavazási csalásban. A nyomozás jelenlegi szakaszában azonban még nem világos, hogy az illető egyéni akcióként, vagy valamilyen pártérdekből vezérelve hamisitotta meg a szavatokat, a vizsgálati anyagokat szakértő véleményezésre átadják aBM bűnügyi technikai intézetének. - A Szabad Demokraták Szövetsége is sajtótájékoztatót tartott. Az ügyvivők aktuális politikai kérdésekről fejtették ki nézeteiket a bpi Kossuth Klubban. A helyszinről Sipos Zoltán adott beszámolót: - A kormány felhívják arra, hogy az érdekklépviselekete és a pártok meghallgatásával készítse el válság kezeisi program ját, ha erre nem érzi alkalmasnak magát, akkor viszont mondjon le. a multheti belpolitikai csúcsot nem tekintik valós vitafórumnak, mert azon álláspontjuk szerint nem volt mód a kormánnyal való tény leges egyeztetésre, igy nem tudják garantálni azt amire Ígéretet tettek, hogy ugyanis politikai lag nem foglalnak állást a kormány költségvetési programjával szemben. Felháborítónak tartják, hogy a Népfront 335 mió forint erejéig nyúl az államkasszába, 35 milliót adunk a DISZ zsebébe, valamint, hogy a DEMISZ milliárdokat érő ingatlanokkal üzletel, a SZOT pedig még saját tagsága előtt is titkolja, milyen vagyon felett rendelkezik. A viágkiállításról szólva a Szabaddemokoraták szóvivői elmondták, hogy rendkívül koc kázatos vállalkozásnak tartják, hogy épp azokban az években ró előre meg nem hozható adósságokat magyar gazdaságra, amikor az ország térheti amugyis tetőznek.
- Közigazgatási telefonokat, un. K-vonalat kapnak a pártok. A választásokig minden olyan párt, amely elehet tesz a párttörvény
1142
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( EM ) előirásainak, igényelhet egy közigazgatási telefon vonalat. Átmeneti intézkedésről van szó, a K-vonalak végső sorsáról a választások után várható döntés. - Legaléább 35 %-l kellene emelni a pedagósuok fizetését január elsejétől, ebben mind a művelődési tárca, mind a szakszervezetek képviselői egyetértettek mai találkozójukon. Németh M. Attila tudósitása következik: - Glatz Ferenc ironikusan ugy kezdte a tárgyalást, hogy eredetileg ő is nyilt levélben akart válaszolni, és ebben a minis? térium telefonszámati adta volna közre, aztán elállt ettól a szán dékától, de példával arra kívánt utalni, hogy az egyeztetésnek a tárgyalási szándék bejelentésének más módját is eltudja képzelni. A miniszter ezentúl kijelentette, hogy mind a pedagógusok hivata los védőinek, mindpedig a tárcának ua,. az érdeke, nevezetesen, hogy az alulfizetett oktatók utolérjék a versenyágazatok dolgozói nak bérátlagát. A minisztérium szerint a jelenlegi tervezet alap ján január 1-től az 1988 végi bérhez képest, több mint 60 %-l nő majd a pedagósuok fizetése, Ezt bizonyítandó, KELEMEN Elemér pél dákat sorolt Záhonytól Lentiig. így tudhattuk meg, hogy az emelés mértéke, a körmendi gimnáziumban 100 % lesz. A Tud.Dolgozók Dem. szakszervezetének képviselője azt állította, hogy a tárca számitásai tévesek, ám azt, hogy a meghirdetett 60 csak 40 % a miniszter többszöri felkérésére sem tudta vagy akarta bizonyítani. Inkább azt fejtegette, miért a 88-s év végéhez képest hirdet béremelést a tárca, egyetlen ágazatban sincs ilyen, a miniszter emlékeztetett arra, hogy amikor az év nyarán a javaslat elhangzott, akkor más statisztikai pontosságú adat nem állt a rendelkezésére, viszonyí tani pedig csak kellett valamihez. A felsőoktatási dolgozók szak szervezete szerint az intézményekre kellene bízni, hogy az automa tikusan járő 16 % fölötti 20-t milyen módon osztják szét az egye temek oktatói között, szerinte a béremelés - vagy nem emelés - le hetőséget adna a tanárok differenciálása. A Ped. Dem. Szakszervezete a béremeléssel együttjáró azonnali bérreformot követelt. Végülis három alternatív javaslatot fogalmaztak meg, kikötötték,hogy a parlament ne szabja meg törvényben, hogy a 4 mrd. forint pluszt milyen arányban osszák szét az adott intézmények. Nem tudták el-
1143
Hung.Monitoring 15.12.89 -1
( EM ) fogadni azt az érvet, hog az iskolák működésére csak az idei összeg jut jövőre is, lévén sok intézmény jelenleg azt sem tudja miként fogja befejezni az évet. Nehezen hiszik azt az érvet,hogy az alsóés középfokú iskolák költségvetését a gazdák, vagyis a tanácsok, a megnövekedő adóbevételekből ki fogják egészíteni. Nos igazi döntés tehát nem született a kétórás eszmecserén, azt viszont ki nyilvánították a szakszervezetek, hogy a parlament döntését tudomásul veszik majd, és annak értelében folytatják az édekvédelmi munkát.
- A munkavállalók esélyei a tulajdonreformban, - ezzel a címmel rendezett tanácskozást az egyik érdekképviseleti szerv, a szakszer vezetek országos tanácsa. A vitát sajtótájékoztató követte, amely ről Müller Mihály számol be. - A magyarországi állami vállalatok magánkézbe adása tovább ra is olyan ellenőrizetlenül folyik mint eddig, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a vállalatvezetők olcsón eladják a céget, önmaguknak. A nekzeti izgaságérzet pedig azt követelné, hogy a privatizációt csak a menedzserek és dolgozók együttes részvételével jöjjön létre, - mondta a konferencia egyik angol vendége, Róbert , a magyar dolgozók minden esetre veszélyeztetve érzik magukat, ha fejük fe lett történik a cég eladása, pedig a bevonásuknak pontosan az volna az értelme, hogy önmagukat tulajdonosnak érezve jobban és hatékonyab ban dolgozzanak. És ez nem pusztán elmélet, mert pl. az Egy.Álla mokban és Angliában kilehet mutatni, hogy a részvénytulajdonos alkalmazottak valóban jobban termelnek. A konferencia ngol vendégei konrét tanácsákat adni nem tudtak és nem is akartak, de példáikkal bíztathaják a magyar cégek gyorsabb eladását. Megemlítették, hogy amerikai bankok nagyon szívesen adnak kölcsönt azoknak a cégek nek, ahol a dolgozók meg akarják venni a céget ulajdonosok lesznek. Ez Angliára is igaz. Egy másik vendég, aki
( folytatás a következő oldalon )
-Q44
Hung. Monitoring 15.12. 89.-el
( EM. )
Egy másik vendég, aki egy 35o fős busz vállaaltnál dolgozik elmondta, cégénél szinte mindenki egy havi béréért vett részvényeket, de ugy, hog} annak indössze lo %-át fizette ki, a többi a bank kölcsönözte és ezt 5 év alatt kell visszatéritenie. A feltételeket is ugy alakitották ki, hogy senki ne maradjon ki a cég megvásárlásából, ha csak nem akar szándékosan. A vállalkozáshoz terészetsen adókedvezméyneket is ad az angol és amerikai állam. Magyarországon ez egyelőre hiányzik. Csak magyar szó,csak magyar ének csak magyar gondolat a Szentkorona Magyarországáért. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el a Magyar Nemzeti Párt nagygyűlésén, ahonnan Hollós János jelentkezik: - A haza veszélyben fogjkunk össze, seperjük el a kommunista A kommunista manipuláció eredménye, hoyg kb. 8o párt és szervezet jött létre, ügynökök iráynitásával. Feladatuk a zarvarkeltés, hoyg az egysze rü magyar ember ne tudjon kiigazodni az útvesztőben. Magyarország hitele az ellenzék magatartásn kezd összetörni. A kommunisták sugalla tára nykara-főre alkudoznak a nép nevében, a néé feje felett. Nem zeti kerekasztalosdit játszanak és az elvtelen alkubérjutalma egy jó állás, egy parlamenti bársonyszék. A csődtömegből az egyetlen ki vezető ut azonnal személycserékkel, a bűnösök felelsőségre vonásával, a diktatúrából ki kell rángatni az országot. Eddig szószerint idéztem a Magyar Nmezeti Párt nagygyűlésén elhangzott mondatokból, illetve az itt megjelent nyomtatványokból. A pártot állitólag júniusban jegyezt űbe hivatalosan és állitóülag 5.ooo tagja van. Bár itt az országos^ nagygyűlésen mindössze 6o-8o-an bvagyunk.- A vita nég most is folyik. A téma az országgyűlés felelsőségre vonása és a pénzügyi lobbi menesztése. Végezetük a Magyar Nemzeti Párt hiszi, hogy a hideg telet virágzó tavasz követi és Magyarország, szép hazánk, Boldogasszony nyánk országa 1526 után jövőre újra független, nemzeti állammá fog felszabadulni. Egy órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők jövő szerdán reggel 5 és 6 óra között. Elhatározásukat sajtótájékoztatón ismertették. Ezen Soós Éva képviselte szerkesztőségünket: - A mintegy 6.000 mozdonyvezető 23 %-os bér és lo %-os műszakpótlék emelést követel, mert fizetésük nemcsak az iapri átlaghoz, hanem a vasutrasokéhoz képest is sokaki alacsonyabb. A bérkövetelések mellett foglalkoztatáspolitikai és biztonságtechnikai változásokat is szretnének a vonatvezetk elérni. Mert mint mondják, néhány rájuk vonatkozó
1145 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( EM. ) utasitás, még a gőzmozdony korából szőármazik. A mozdonyvezetők azért határoztak a sztrájk mint legvégső eszköz mellett, mert a MÁV vezetői még tárgyalási készséget sem mutattak velük szemben. A munkabeszüntetélssel tehtá nem zsarolni akajrák a kormányt, vagy saját vezetőségüket, hanem képviselőjük szeirnt a kormány zsarolja őket azzal, hogy a 6 éve beigért kötelező béremelést a mai napig nem telejsitette. A sztrájk idején egyébkétn a mozdonyvezetők minden kötelező biztonsági rendszabályt betartanak. A KORTÁRS irodalmi folyóirat mától dijjal jutalmazza sjaát legjobb al kotóit. A legelső kitüntettek egyike LATOR LÁSZLÓ, aki magyar költőkről szóló tanulmányokkal, eszzékkel érdemelte ki a dijat. Hallgasásk meg Márványi Péetr interjúját: - Mostanság Magyarországon költészettel foglalkozni akár költőként, akár müfdorditóként ahogy szintén teszi, akár publicistakényt, esszéiróként, nem túl kifizetődőt. És ezt most nem anyagiakban értem, hanem inkább arra gondolok, amit nyilván önm is kell, hoyg érezzen, hogy ma Magyarországon a költészet nem téma. - Igen én is igy'gondolom és ezt én nem tartom oylan nagy sérelem nek, a költsézet részéről. Azt gondolom, hogy vanank a történelemnek oylan pilalnatai amikor a lira mghal, ahogy Babits Mihály modnta, egy időre legalább is meghal. - Igenám csakhoyg a maygar történelem eddigi forradalmaiban, forradal mi időszakaiban éppenségegl feléáledt a lira és élére áltl a dolognak. - Igen, hát mikor, hogy . De mindenképpen van ennek egy nemcsak tör ténelmi oka, ez kétségtelen, hanem belső oka is. Az ugyanis, hogy a mai magyar költészet nem a nagy olvasóközönségnek szóló lira. Akkor volt igazán népszerű a költészet, amikor éppen hogy nemv olt forradalmi pilalant és amikor nem lehetett beszélni és az egyetlen lehetősége a valami kimodnásának, a valamire való utalásnak az a költészet volt, ahol ugyan sokan megértették, hogy miről van szó, de nem lehetett rábionyitani. Ez a magyarázata annak, hogy mondjuk az 195o-e séve köze pe körül 54-be, de különsöen 55-be és 56-ba, annyira figyeltek a költé szetéé és természetesen 56 után is érvényes ez. És most is elképzel hetőnek tartom, hogy jön egy olyan pillanat amikor balamiért, talán az ugyneezett özéletbe való belefáradás miatt, vagy másért vissza fog térni, egy talán szűkebb, de válogatott csapat, olvasói csapat a költészethez.
'
1146
Hung. Monitoring 15.12.89.-el
( EM. ) Ilyenkor, december végén tatrtja az IBUSZ a már szokásosnak mond ható nemzetközi sajtótájékoztatóját. Utazási hirek Onódy Györgytől:. - Az IBUSZ renmdkivüli közgyűlésén uj alapszabályt fogadtak el, felemelték az alaptőkét és határozatot hoztak arról is, hogy az IBUSZ részvényei egyidőben jelennek meg és lesznek megvásárolhatók a bpesti és a bécsi tőzsdén, mondta az IBUSZ vezérigazgatója azon a sajtóérte kezleten tarottak a bpesti Bécsi palotában. A nemeztközi sajtótájékozta tón sok más egyéb között arról is szó volt, hogy a legolcsóbb IBUSZ ut a 851 foriontos szabdakai kirándulás, a legdrágább pedig a közel 2oo.ooo forintos norvég hajóút. A vezérigazgató azonbanm kijelentette, jhoyg az összes ajánlat 4o %-ának ára lo.ooo forint alatt van. A s?'tókonferencián tudhattuk meg azt is, hogy az IBUSZ vegyesvállalatot alapi tott azolasz ADRIA TOUR_tral, megkapta az American Express kizáróla gos képviseletét és megállapodást irt alá egy svéd válallat nyugatnéme és osztrák vállalataival, az értéktöbbletadónak az IBUSZ közreműködé sével történő visszafizetéséről.
A mai műsorunkat Bocskai Zsolt vezette. Köszönöm figyelmüket.
o 0 o
- 1147 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. PETŐFI - adó. HÍREK.
21 h.
NÉMETH MIKLÓS miniszterelnök a parlamentben fogadta a Szentszék küldöttségét, amely Francesco Colasuonno érsek, rendkivüliu felha talmazású nuncius vezetésével tartózkodik Magyarországon. A találkozón hazánk és a Szentszék fejlődő kapcsolatairól, a dipliomáciai viszony helyreállításának közeli lehetőségéről volt szó. A megbeszélésen résztvett PASKAI LÁSZLÓ biboros, esztergomi érsek a magyar katoli kus püspöki konferencia elnöke és SARKADI NAGY BARNA, a kormány egyház politikai titkárságának vezetője. A csehszlovák reformkommunisták szóvivője szerint elképzelhető, hogy pártszakadás következik be a jövő heti rendkivüli kongresszuson. Prevlatyil ugy fogalmazott, hoyg az egységet csak akkor lehet megőrizni, ha a párton belül felülkerekedik az alapvető változsásokat szorgal mazó radikális dmeokrata áramlat. A nyilstkozatból kiderül, hogy ellen kező esetben szó lehet Csehszlovákiában u j , demorkatikus kommunista párt megalakításáról. Az NDK-beli kommunisták uj vezetőpje szerint, ha az újraegyesülés meg előző az eur£ai egység létrrejöttét, akkor az NDK az NSZK szegényháza lesz. A N. Y. Timesnek adott nyialtkozatában atobábi veszélyek között emiitette, hoyg feltámadnak a magy német indulatok és Besszarábiától Tirolig kétségbe vonják a határokat. A lengyel főügyészség egyik szakértője a SzU-ba utazott, hogy helyszini szemlét tartson Dubnában, ahol hétfőn meggyilkoltak egy ott dolgozó lengyelt udóst. Feldúlt lakásában állitólag akövetkező üzenetet hagyták: A krakkói Lenin.-szoborért. - Az üzenet arra utalna, hogy a lenygelorszá gi Nova Hutában az elmúlt hetekebn szélsőségesek megrongálták a Lenin emlékmüvet és ezrét azt el kellett onnan távolitani. Krakkóban ugyan akkor a szovjet konzulátus épülete előtt volt szovjet ellenes tüntetés. Kinából kommunista munkacsoportokat küldtek a tibeti főváros kolosto raiba, hoyg felvilágosító munkával győzzék meg a szerzeteseket gyako roljanak önkritikát és hagyjanak fel a kina ellenes agitációval. A kom.párt ily módon a kulturális forradalom éveinek ygakorlatát eleveníti
1
- 1148 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. KOSSUTH - adó. HÍVILÁG.
22 h.
A mikrofonnál Udvarhelyi Szabolcs.— Változás várható a magyar-csehszlovák viszonyt ugyancsak megterhelő dunai erőműrendszer ügyében. Forró Evelyn jelentését hallják Prágából: - Az uj szlovák kormány a jelek szerint hajlik arra, hogy tárgyaljon a magyar szerződésmódosítási javaslatról a Bős - Nagymaros-i pontosabbar a bősi vizlépcső ügyéről. Az új erdő- és vízgazdálkodási miniszter a CSTK-nak adott nyilatkozatában elfogadásra ajánlotta az inditványW Mint mondtza mérlegelni kell azt a maygar nyilatkozatot, hogy ha Csehszlováki készséget mutat a szerződés módositására és ökológiai garai ciákat ad, akkor a magyarok felujitják a munkákat Dunakilitinél. A jószéndék jeleként leállitották amüszaki pótmegoldás előkészítését. Vagyis annak a csatornának a megépitését, amellyel a Duna vizét el terelnék. A miniszter egyuttalközölte, hoyg tárgyalni szeretne a szlovák környezetvédőkkel és a tudoáynos élet képviselőivel az ökoló giai kérdésekről. Éppen ma tették közzé a szlovák kom. párt dunaszer dahelyi akcióbizottságának nyilaktozatát is, amelyben követeli, hogy a szövetségi kormáyn állitsa le az épitkezést, amig nem vizsgálja meg a körülményeket. Mert félő, hogy a Csalló-kö7zt ökológiai katasztrófa fenyegeti. Folytassuk a magyar-nyugatnémet kormányfői tanácskozsát megelőző nyialtkozatokkal. Bernmtá Györgyöt hallják BOnnból. - A közép - és keleteurópai országok hivatalban lévő politikusai közül elsőként HORN GYULA külügyminiszter nyialtkozott egyértlemüen helyeslően a német ujraegyeistésről. A SAT I TV társasdág hirmüsorának HORN GYULA ma este azt mondta, a két német állam lehetésges újraegyesí tése egyes egyedül anémetek dolga kell, hoyg legyen. Nem képzelehtő el az egyséegs Európa, nem lehetséges a közös európai ház, amennyiben megmarad Németorzság megosztottsága. A magyar külügyminiszter beszélt arról is, segiteni kella néemt német, hoyg az megszabdulhasosn a ult terheitől. A mai nemzedéknek smemi köze a világháborőhoz. Nem lehet őt bántudatra kötelezni. HORN GYULA a maga nevében és a magyarok többségére hivatkozva jelentette ki, oyg az egyesüti Németország nemhogy nem ingatná meg Európát, éppen ellenkezőleg. Olyan uj helyzet
- 1149 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) jönnelétre a földrészen amely megerősithetné az egyséegs európai gon dolkodást. így gfogalmazott a magyar külügymiiszetr TV nyilatkozatá ban a Kohl nyugatnéemt kancellár bpesti látogatását megelőző estén. A kancellári vizitről ma a bonni koráyn információs minisztere azt mondta az NSZK-ba dolgozó magyar tudósitóknak, H.- Kohl azért megy Budapestre, mert meg akarja köszönni a nélpnek és a kormánynak az NDK-ás menekültekkel kapcsolatos emberi és bátor döntésekt. A magyar határok megnyitása nélkül nem következett volna be a változás az NDKban. A kancellár másfelől köszönetet kivan mondani azért, hogy a kormáynzat órráa pontosan telejsitette a menekült üggyel kapcsolatos megállapodásokat, amelyek létté egyébkétn az akció sikeres lezárásá ig mindkét fél egy soká körömszakadtáig tagadta. Az NSZK most érthető en a émet honfitársakra fiygel a leginkább, de ez nem jelenti azt, hyg elefeljtené a többi refomrfolyamat sikerének feltétele, hogy a magyar váltopzások sikeresek legyenek. Ezért továbbra is támogatja az országot. Sőt mint a nyugatnémet infotrmációs miniszetr elmondta, a szövetségi köztársság hajlandó arra is, hogy segitsen amennyiben Magyarországnak nehézségei támadnának a következő téli hónapokban. A másik német államban az NDK-ban saját arculatát keresi a ker. demokrata párt és rednkivüli kongreszsusán radikáluis piacgazdasági reformokat sürget. Kelet- Néemtotszág lakóit azonban most jobban izgat ja az, ohyg sokfelé erősödnek a szélsőjobboldali csoportok. A hátteret berlini tudósítónktól Bedő Ivántól hallják: - A fénykép, amelyet a mai napilapok közül kettő is közöl 5o évvel ezelőtt is készülehetett volna, de most készült. A nemzeti szinü zászlón egész Németorzság térképe látható, mindennel együtt ami 1937ben hozzá tartozott. A szokásos hétfői lipcsei tüntetésen a zászlót tartóü fiatalember valamit kiabál is. Valószinüleg azok közé tartozik, akik egyre magasabiztosabban küldik el a tüntetéseketről a vörösket és akülföldieket. A jobbodlali veszéyl miatt a nemezti demorkata párt éppen ma tett közzé felhivást, amely jórészt az időközben feloszlatott nemzetbiztosnági hivatal néhány nappal ezelőtti adataiból indul ki. A héten tudták meg az ujságirók, hogy az idén 144 esetben idnult vizs gálat újfasiszta cselekméynek miatt, tavaly még jóval kevesebb 44 ilyen eset volt, bár azért sez sem kevés. Nemrég lepleztek le egy szi gorúan konspiráló 8-a scsoportot,a mely titkos SS szervezetnek nevezte
- 1150 •
Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) magát., Akik ezzel foglalkoznak attól tartanak, hogy:aváltozások idején szokásos jobbra tolódás a nyuzgati határok megnyitása és az utóbbi idő ben a feketekereskedelem ürügyén felerősödött külföldi ellenesség, ezek olyan tényezők amelyek aggodalorma adnak okot. A helyzetet bonyolitja, hogy közben abujott sé sztálinistának minősitett rend képvise lőit üdlözik és fenyegetik. A mai újságban olvastam a belügyminiszté rium közelményét egybek között olyan esetekkel mitn ami Drezdában tör tént. Ott 5o ember megállitott egy autót, a vezetőt kiráncigálták, meg rugdosták és kommunista disznónak minősitve a nyakára hurkolták a vontató-kötelet. A dolognak egy higgadt járó-kelő vetett véget. A r^-rdőrség az aggodlamas sajtóközlemnyben adós marad ugyan néháyn fontos részlettel, de kiegészítette az esetet olyasmikkel, hogy több vidéki nagyüzem személyzeti osztálya névtelen fenyegető telefonhívásokat kapott nehogy munkát adjanak a mostanában munka nélkül maradó párt funkcionáriusoknak és államvédelmiseknek. Az utóbbi időben megzsaporodtak az ilyen jelentések, bár értékükből valamelyest levon az, hogy első sorban az érintettek, a párt, a rendőrség és az államvédelem teszi! közzé őket. Minden esetre az egyház is és az uj aéternativ söpörtök is sorra teszik felhívásaikat, hogy az NDK békés forradalma őrizze meg erőszak mentességét. Világszerte, de persze érthetően különösen a SzU-ban nagy tisztelet tel adóznak a tegnap elhunyt tekintélyes tudós, politikus Andrej Szaharov emlékének.
Barát Józsefet hallják.
- Nagy veszteség ért minket,. ( Ismétlés. Lásd a 1134. oldalon. ) MOszkvában a korábban közöltektől eltérően nem szombaton, hanem hét főn lesz Szaharov temetése. Uyg tudni azért döntöttek a halasztás mellett, mert az akadémikust az orosz ortodox egyház egyik papja is búcsúztatja majd, márpedig a pravoszláv egyházban a hétvégeken soha nem végeznek temetési szertartást. A megszokotthoz képest
az is
eltérést jelent, hoyg a nőbel-békedijas tudóst, nemcsak a Tudományos Akaédia székházában hanem előtte a fizikai akadémia épületében, utána pedig a nem hivatalos szervezetek gyülséeinek színhelyén, a Luzsnyiki stadionnál is felravatalozzák.
- 1151 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) Moszkvai irodánk mási munkatársát, Izbéki Gábort arra kértem próbálja meg felvázolni, milyen politikkai következméynei lehetnek Szaharov halálának. - Nagyon élrdekes, hogy a mai napon azok akik tisztelettel adóztak Szahariv több évtizedes fizikusi és politikusi tevékenységének nem nagyon emlegetétk azt, hoyg holni ellenzéki politikus volt, hanem azt emlegetétk, hogy most milyen jelentős mértékebn járul hozzá ahhoz, hogy a SzU-ban nyilvánosság van, demokrácia fejlődik és egyáltalán, hogy a Szü olyan ma milyen. Éppen azért mert Szaharov nem most kezdte ezt és nem a peresztrojka s a gorbacsovi uj kurzus konjunktúráján emelke dett magasba, hanem a 6o-as években fejtette kiugyanazokat a nézeteket a nyilvánosságról, a demokráciáról és a pluralizmusról, amelyek most kezdenek megvalósulni. Éppen ezért ez alatt akét évtized alatt vivta ki magának azt a tekintélyt, amely tekintély révén ma vezetőjévé vált ennek a mozgalomnak. Pilalnatanyilag azt hiszem, hoyg nem lesz, nem is lehe utóda ilyen nagy ürt hirtelen nem tudnak betölteni. Ha areform folytatódik akkor ki kell termyelnie azokat a vezetőket, akik majd ezt visziok tovább. Hogy ezek kik lesznek, ezt ma nem lehet megmodnani. Midnen esetre abban az úgynevezett területközi képvisleői csoportban, vagy a radikális reformerek csoportjában amelyek ezekben a napokban kivannak hivatalos ellenzéki képviselői csoporttá alakulni, ő egy nagy ürt hagy magautűán. Ott a vezető szerep most megoszlik részben B. Jelcin, részben J. Apanaszjev történész, részben pedig G. Popov közgazdászközött. Dehogy pontosan milyen következménye lesz, olyan szempontból, hogy akonzervativ ellenzék, amelyről ma Jelcin azt mondta, hogy időlegesne csatát nyert azzal, hoyg nem engedte kibontakozni a telejs reformot, ez most kihasználja Szaharov elvesztését, vagy nem használja ki, ezt pontosan nem lehet megmondani. Az is elképzelehtő, hogy ebből az alkalomból a reform csoportok kicsit talán összefognak, talán egy kicsitz öswszekovácsolják saját energiájukat és tevékenységü ket, hogy sikerre vigyék azt amiért Szaharov személyesen is harcolt 2o évig és a legtöbbet szenvedte meg a mai reformek közül is azért, ami most a Szü-ban történik. Jelcin . élesen támadta a peresztrojka eddigi gyakorlatát. Rámutatott, hogy a válság azért mélyült el, mert avezetők meggodolatlan lépésekkel kezdtek hozzá az átalakításhoz. Külön is birálta a kormáyn gazdasági programját,mivel az évekre el akarja nyújtani a sürgős átalakitások megvalósítását.
- 1152 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) Egy fontos adat szovjet forrából: Jelenleg 627.5oo szovjet katona állomásozik a SzU határioan kivül. jelentette be New Yorkban a szovjet külügyminiszetr helyettes. A po litikus elmondta azt is, Moszkva végső céljának azt tekinti, hogy egyetlens zovjet katona se maradjon külföldön. Petroszkiv, aki elsőkétn hozta nyilvánosságra az adatot, hozzáfűzte, hogy Moszkva kész az ezredfordulóig végrehajtani a kaotnák kivonását, de semmi képpen sem egyodlalú lépésként. MOst visszatérünk Csehszlovákiába, ahol a kommunista párt a vezető szer pérőlé való lemodnás jegyében igen fontos helyekről hajlandó távozriWT Ismét tudósitónkat Forró Evelynt hallják: - A párt szóvivője sajtóértekezletén bejelentette ( Ismétls. Lásd a 1135. oldalon. ) A párttisztogatás persze Csehszlovákiában igen rosszul hangzó kife jezés* Emlékezzünk csak a 68 utáni úgynevezett normalizációra, amikor is csaknem fél millió párttagot zártak ki. Jugoszlá via legnagyobb tagköztársaságában Szerbiában már megkezdődött a rendkivüli pártkongresszus. A szerb kommunisták szuövetségének elnöke kijelentette, hoyg a köztár saságban nem fogják adminisztratív ezsközökkel megakadályozni polit^ai pártok megalakulsáát. ( Ismétlés.) A franciakm. pártot ugy látszik nem befolyásolják amind nyilvánvalóbb tények. Keleti Miklós jelenti Párizsból: .- A francia kom. párt KB-a három napos ülésének eygik fő témája a keleteurópai változás sorozat votl. Atanácskozás az mutatja,hogy a francia kom. pártot semmilyen történelmi vihar nem képes kibillenteni szilárd elvi álláspontjából. Eszerint a szuocializmus keleteurópai mérlege továbbra is pozitiv. Nem a rendszer bujkott meg, hanem szer ves fejlődésből van, hangzott ekl a mai sajtóértekezleten. A KB ülés krónikájához hozzátartozuik,ho yg azon betesgége miatt nem vett részt G. Marchais főtitkár és Fitterman pol. bizottsági tag, aki az FKP politikájának gyöketres felülvizsgálatát követeli. Ezért a ma befejeződött tanácskozás nem tehetett más az igazi főszereplők távo: létében mint megismételje az edidgihivatalos álláspontot.
- 1153 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) MOst pedig Panama ahonnan meglepő és egyáltalán nem egyértlemü hireket kaptunk. A panamai nemzetgyűlés egyik tisztségviselője bejelentette, hogy az orzság mostantól kezdve hadi állapotban van az Egy. Államokkal. A rá dióközlemény azt állította, a panamai népet agresszió érte, de az nem derül ki pontosan mi is történt.Az viszont bizoynos, hogy a törvény hozás a most létrehozott miniszetrlenöki funkció gazdájává nevezte ki Noriega tábornokot, a fegyveres erők főparancsnokát. Ráadásul a politikus a különleges álalpotból kövektkezően további kivételes jogo kat is kapott. Az Egy. Álalmokkal egyébkétn éppen Noriega miat romliott meg a viszony. A washingtoni vezetés szerint ugyanis a tábornok aktivan kivette részét a kábítószer kereskedelemből.- Emiatt a Bush-kkormányzat a főtiszt eltávolítását követzeli és mrá egy sor gazdasági szánk.ciót léptettet életbe az ország ellen. Hazánkban éles viták jelelmzik a parlamenti bizottságok felkészülé sét a hétfői orzsággyülési ülésszakra. Budapestebn a parlament jövő heti ülése előtt ismét több bizottsága tárgyalta a kormáyn jövó évi programját. A reformbizottság birálta a tervezetet mert egyes elemei infláció gerjesztők lehetnek. Szükségesnek tartjk az államigazgatási apparátus jelentősebb leépítését is. A lakás koncepcióról a bizottsági tagok többsége uyg vélekedett, hogy a kormány álral javasoltak közül egyik sem fogadható el. A terv és költségvetési bizottság a foygazstási adóról és a foygasztói árkiegészítésekről szóló törvényjavaslatot azzal a kitétellel fogadta el, hoyg az ártámogatás mértékté kizárólag az éves költségvetési tör vény keretében lehet megváltoztatni. Vita nélkül támogatátk uyganakkor a társadalombiztosítási törvény módistásáról és a társadalombizto sítási alap jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Az elelnzéki képviselőcsoport ülésén egységes álláspont született. Politikailag megérett a helyzet arra,h oyg a parlament kimondja felosz latását. Az erőrl szóló dötnést célszerű már a jövó heti ülésszakon meghozni, mert így lehetővé válik, hoyg márciusra kiírják a ávlasztásokat, A szabddemorkaták szövetsége is kiöveteli, hoyg az ország gyűlés oszlassa fel magát. Szükségesnek tartják azt is, hogy a költség vetési törvényen kivül a jelenlegi parlament több törvényt már ne hozzo Ez ugyanis kész helyzet" elé állítaná a következő kormányoakt.
'
- 1154 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) Az SZDSZ szerint a jelenlegi kabinet nem képes az elelnzéki szerve zeteket megfelelően bevonni a törvényelőkészítő munkába. A kormány esetleges lemondásával kapsolatos kérdésre az ügyvivő kifejtette, egy ilyen lépés nem akadályozhatja a szabad választások
megtartását,
hisezn az ideiglenes államfő ideiglenes kormányt nevezhet ki. A kormány és apártok képviselői egyetértenek abban,hogy véget kell vetn: az állami vagyon elhertdálásának. - Az állami vagyonalapról és a vagyonvédelemről szóló törvényjavasla tok parlamenti konzultációján több képviselő felhivta a figyelmet arra, hoyg jelenleg szinte ellenőrizhetetlenül folyik a vállalatok kiárusitása. MEDGYESSY PÉTER minisztrlenök heylettes hangsúlyozta, hogy az emiitett törvénytervezetek az átmenetet segitik, de csak akkor terjesztik azokat a parlament elé, ha abba a prtok többsége beleegyezik. A péntek akkor Magyarország. Ezt lehetne mondnai arórl az amerikai ténymegállapitó delegációról, amely az NDK, Lengyelország és Csehszlo vákia után egy napot Budapesten töltött. Richárd Gephardt az amerikai képviselőház többségi, demokrata frakciójának vezetője és társa a magyar származáső Tom LANTOS találkozott NÉMETH MIKLÓS miniszetrelnökkel, majd este sajtóértekezletet tartottak, ahol aHirvilágot Kulcsár István képviselte: w - Egész nyilvánvaló volt, hogy Richárd Gephardt nenmcsak udvariasság ból dicsérte,hanem valóban nagyra értékeli a magyar politikai és gazdasági reform folyamatokat.. (
Amgol beszedi. )
Tudjuk,hogy jelenleg Magyarország fontos gazdaásgi kihivássalnéz szembe A közeli napokban egy komoly kérdésben kell dönteni, ami nem lesz könynyü
A magam részéről ugy vélem, hoyg az iylen jellegű
dööntés megszülessen, hoyg a nemzektözi valutaalap és a nyugati orszá gok megadhassák ahitelt. Reméljük, hogy jövőre az amerikai törvényhozás visszatér a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi segély kérdésére, jelen tette ki Gephardtm, majd a mellette ülő Tom Lantosra mutatva meg.geyzete, személyében a magyaroknak kiváló ügyvédjük van az amerikai képviselőházban. Erre LANTOS magyarázta el, hoyg Gephardt a többségi ?.r párt vezuetőjekéntz a törvényhozás alsóházának
legbefolyásosabb tagja
- 1155 Hung. Monitoring 15.12.89.-e. ( Hírvilág. ) ezért is fontos, hoyg miylen benyomásokkal tér haza első magyarországi látogatásáról. Gephardt benyomásai pedig, ez a sajtókonferencián elhang zottakból egyértelműen kitűnt jók, sőt nagyon jók voltak. Optimizmu sát hangsúlyozta a magyar reformok jövőjét Megigérte magyarországi beruházásokra fogják bátoritani az amerikai üzletembereket, közülük is első sorban azokat, akik nem a gyors profit kedvéért akajrák nálunk a pénzüket befektetni. Egy kérdésre válaszolva Tom LANTOS emberjogi gyalázatnak nevezte amit Romániában TŐKÉS LÁSZLÓVAL és általában a magyar kisebbséggel müveinek. Megigérte, hogy napirenden tartja a kérdést. Magasrangú vatikáni delegáció- járt nálunk: NÉMETH MIKLÓS a parlamentben fogadta a Szentszék küldöttségét. ( Ismétlés.) GRÓSZ KÁROLY igen élesen birálta a Magyar Szocialista Párt több vezetőjét valamint NÉMETH MIKLÓS miniszterelnököt. GRÓSZ KÁROLY kijelentette, hoyg az MSZMP októberi kongreszsusa jól szervezett puccs volt és azt szolgátla, hogy őt, mitn az utolsó baloldaliokéőpviselőt kiszoritsák a pártvezetésből. A politikus az egyik lengyelhetilapnak kifejtette, a közelmúlt legnagyobb politikai hibájának tartja, hoyg februárban megakadályozta a pártszakadást, vagyis nem szakitott NYERS REZSŐVEL, NÉMETH MIKLÓSSAL és POZSGAY IMRÉ_ve. A kormáyfőről amúgy is nem éppen hizelgően nyialtkozott, hangsúlyoz va,hoyg NÉMETH MIKLÓS a jelelmeme miatt nem alkalmas mostani tisztsé gére. Egyben azt állitotta, hogy a miniszterelnök már 7 évvel ezelőtt pontosan ismerte a magyar adósságok tényleges adatait. GRÓSZ KÁROLY a továbbiakban elmondta,h oyg az MSZMP-nek 15o-l60.000 tagja van és hogy ő rendkivül népszerű politikus akinél sorban állnak a gyerekek autógrammért és ha bemegy egy boltbva ölelgetik, csókolgatják a falusiak. Figyelmeztető
sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők jövó szerdán
5 és 6 óra között.
( Ismétlés.)
o 0 o
*i