1

Botár László Levendula Galéria művészeti sorozata 2016/1.

Botár László

Tanulmányok: 1978 – Zene- és Képzőművészeti Középiskola, Marosvásárhely. 1984 „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémia – Kolozsvár. Éveken át designeri munkákat végzett (Csíkszeredai Traktorgyár, Syrinx Kft., BPM System Kft., Ambient Team Kft.). Eközben a Hargita Visual Art elnöke volt egészen 2003-ig. 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója. 2005-től folyamatosan szervezi Csíkszeredában a FREE Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. Alkotásai számos országos és külföldi csoportos valamint egyéni tárlaton szerepeltek – Bukarest, Szászrégem, Nagyvárad, Csíkszereda, Nagyszeben, Marosvásárhely, Jászvásár, Sepsiszentgyörgy, Tg. Jiu, Slobozia, Piatra Neamţ, Curtea de Argeş, Giurgiu... (RO), Budapest, Győr, Szolnok, Kaposvár, Szigetvár, Bécs, Stockholm, Chisinyov, Berlin, Los Angeles, Torun, Róma, Perugia,... Köztéri alkotásai – Nagy Ödönnel közösen – megtalálhatóak Csíkszeredában, Csíkszentkirályon, Csíkcsicsóban, valamint a parajdi sóbányában. 1990-től tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének (UAPR), 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, valamint 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek. A Studio 9 képzőművész-csoportosulás egyik alapító tagja. Alkotótáborok: Gyergyószárhegy, Berlin, Tǻngagärde, Berekfürdő, Zalaegerszeg, Bálványos, Csíkszereda, Homoródszentmárton. Performance: 2002 - Roma, Accademia di Romania in Roma (I), 2003 - Kaposvár, Vaszary János Kulturális Központ (H)

Minden lélekben van egy kis szivárvány, Kis csapóhíd, amelyet lebocsát, Hogy egy másik lélek átmehessen rajta, Ennek a hídnak hídpillére nincsen, Ezt a hidacskát csak az Isten tartja, Az Isten, aki a szívekbe lát. (Reméyik Sándor: Szivárvány)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Erdélyi Testvéreim! Az van, hogy nem kezdünk úgy köszöntőt, hogy az van. Szóval az van, hogy nem kezdünk úgy köszöntőt, hogy szabadkozunk. De az van, hogy két dolog nem szokása a politikusnak: elnézést kérni, illetve őszintének lenni. Most őszinte leszek: nehéz dolgom volt. Nehéz egy ilyen kaliberű művészről beszélni, és nehéz egy ilyen kaliberű művészetről beszélni. Sok okosságot olvastam róla, mint például a megtört, megtorpanó gesztusok transzcendenciája kifejezést, vagy azt, hogy a képek az interiorizált cselekvő gondolkodás képi lenyomatai is egyben. Miért van az, hogy a szakemberek mindig idegen szavakat használnak. És ezek a mondatok szólnak-e Botár Lászlóról, szólnak-e Botár Lászlóhoz? Vagy csak a művészetét méltatják? Vagy a politikusok, akik lefutják a kötelező tiszteletköröket, szuper hogy jöttetek, de még szuperebb, hogy mindjárt túl leszek rajta…

Mint a zene. Tolsztoj így beszél erről:

„A zene hatása alatt úgy látszik, valamit értek, amit nem értek, hogy képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes.” Ez pedig nem más, mint a szeretet. Lemondás a másikért magamból. Mert az ember alapvetően önző lény. Ez az emberi benne. De amikor lemond magából, az isteni. Úgy érzem magam most, mint egy nagyszerű koncerten. Botár László vászonra vitte azt, ami a szemnek pedig láthatatlan, ami mélyen a lelkünkben van. És tudom, hogy képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes. Tudok szeretni! Köszönöm Laci! S ha a kezdetben elnézést kértem, legyen ez a végén is. Lehel kiállítását is Weöres Sándor versével zártam. De úgy gondolom, hogy ebben a versben tömörödik életünk valódi értelme. Van aki a dolgok mélyén lévő, végtelenül egyszerű lényeget, mégis papírra tudta vetni, mint ahogy Botár László teszi ezt a vásznon. Ehhez a kiállításhoz ez a méltó vers.

Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e nem kérdeztem. És akkor elgondolkoztam. Uram, mit akarsz ma és itt közölni, rajtam keresztül. Miért én vagyok ma itt. Imádkoztam. Nos azt akarja mondani, hogy a lényeg a dolgok mélyén van, ahol minden egy. Nem az, hogy mi itt, akik ma este külön- Csak ennyi történt teljes életemben, böző helyekről jöttünk, különböző időt és különbözőképpen futottunk be itt ebben a világban. Mert ez a különbözőség a egyébkor szakadékba buktam. világ szerint való. Azt akarja mondani, hogy, ha a világ múlandó, akkor a különbözőség is múlandó. Ami az állandó, az Csak azért az egyetlen napért az egység, az ami a dolgok mélyén van. Amire nincs szó… érdemes volt megszületnem. És azt akarja mondani ezzel a kiállítással, hogy Botár László művészete ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek. Ott lent, a világ dolgainak mélyében, ahová csak az Isten lát, és azok, akiknek azt megengedi. Ahol minden egy. Mert a világ szétválaszt, de az Isten, aki a képmására alkotott, összeköt bennünket. És Botár László is összeköt.

(Weöres Sándor: Üdvösség)

Pecze Dániel

Gödöllő Város Alpolgármestere

Minden lélekben van egy kis szivárvány, Kis csapóhíd, amelyet lebocsát, Hogy egy másik lélek átmehessen rajta, Ennek a hídnak hídpillére nincsen, Ezt a hidacskát csak az Isten tartja, Az Isten, aki a szívekbe lát. (Reméyik Sándor: Szivárvány)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Erdélyi Testvéreim! Az van, hogy nem kezdünk úgy köszöntőt, hogy az van. Szóval az van, hogy nem kezdünk úgy köszöntőt, hogy szabadkozunk. De az van, hogy két dolog nem szokása a politikusnak: elnézést kérni, illetve őszintének lenni. Most őszinte leszek: nehéz dolgom volt. Nehéz egy ilyen kaliberű művészről beszélni, és nehéz egy ilyen kaliberű művészetről beszélni. Sok okosságot olvastam róla, mint például a megtört, megtorpanó gesztusok transzcendenciája kifejezést, vagy azt, hogy a képek az interiorizált cselekvő gondolkodás képi lenyomatai is egyben. Miért van az, hogy a szakemberek mindig idegen szavakat használnak. És ezek a mondatok szólnak-e Botár Lászlóról, szólnak-e Botár Lászlóhoz? Vagy csak a művészetét méltatják? Vagy a politikusok, akik lefutják a kötelező tiszteletköröket, szuper hogy jöttetek, de még szuperebb, hogy mindjárt túl leszek rajta…

Mint a zene. Tolsztoj így beszél erről:

„A zene hatása alatt úgy látszik, valamit értek, amit nem értek, hogy képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes.” Ez pedig nem más, mint a szeretet. Lemondás a másikért magamból. Mert az ember alapvetően önző lény. Ez az emberi benne. De amikor lemond magából, az isteni. Úgy érzem magam most, mint egy nagyszerű koncerten. Botár László vászonra vitte azt, ami a szemnek pedig láthatatlan, ami mélyen a lelkünkben van. És tudom, hogy képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes. Tudok szeretni! Köszönöm Laci! S ha a kezdetben elnézést kértem, legyen ez a végén is. Lehel kiállítását is Weöres Sándor versével zártam. De úgy gondolom, hogy ebben a versben tömörödik életünk valódi értelme. Van aki a dolgok mélyén lévő, végtelenül egyszerű lényeget, mégis papírra tudta vetni, mint ahogy Botár László teszi ezt a vásznon. Ehhez a kiállításhoz ez a méltó vers.

Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e nem kérdeztem. És akkor elgondolkoztam. Uram, mit akarsz ma és itt közölni, rajtam keresztül. Miért én vagyok ma itt. Imádkoztam. Nos azt akarja mondani, hogy a lényeg a dolgok mélyén van, ahol minden egy. Nem az, hogy mi itt, akik ma este külön- Csak ennyi történt teljes életemben, böző helyekről jöttünk, különböző időt és különbözőképpen futottunk be itt ebben a világban. Mert ez a különbözőség a egyébkor szakadékba buktam. világ szerint való. Azt akarja mondani, hogy, ha a világ múlandó, akkor a különbözőség is múlandó. Ami az állandó, az Csak azért az egyetlen napért az egység, az ami a dolgok mélyén van. Amire nincs szó… érdemes volt megszületnem. És azt akarja mondani ezzel a kiállítással, hogy Botár László művészete ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek. Ott lent, a világ dolgainak mélyében, ahová csak az Isten lát, és azok, akiknek azt megengedi. Ahol minden egy. Mert a világ szétválaszt, de az Isten, aki a képmására alkotott, összeköt bennünket. És Botár László is összeköt.

(Weöres Sándor: Üdvösség)

Pecze Dániel

Gödöllő Város Alpolgármestere

Az elmúlt években két meghatározó kiállítást is rendeztek Budapesten, melyek rávilágítottak arra, hogy az erdélyi kortárs képzőművészeti élet korántsem megkerülhető. Az Európai Utasok címet viselő tárlatnak 2012-ben a Műcsarnok adott helyet, ahol egy képzőművészeti alkotóközösség, a kolozsvári Ecsetgyár tagjai által reprezentatív módon ismerhettük meg a szellemi és művészeti frissességről számot adó alkotásokat. A közel egy éve a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című kiállításon több mint négyszáz alkotó mutatkozott be. A tárlatok méltón hívták fel a figyelmet arra, hogy az erdélyi kortárs művészet lendületességét, korunkra irányított nyitottságát, reflexiókészségét komolyan venni szükséges. Ezek a kiállítások tágabban véve igazolták amit a ma kiállító művész kapcsán Kányádi Sándor megfogalmazott – idézem: „Nemcsak borvizek fakadnak

itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj.”

Mondhatnánk, hogy – ha nem is léptékében, de a kezdeményezés által – valamiként az említett kiállításokhoz csatlakozhat a Székelyföldi festők Gödöllőn című kiállítássorozat, hiszen a gödöllői művészkedvelőknek immáron évek óta lehetőségük van arra, hogy csoportos vagy egyéni kiállítás formájában, Sz. Jánosi Erzsébetnek, a Levendula Galéria vezetőjének köszönhetően kiváló kortárs vendégkiállítások örvendeztessenek meg minket. És hogy miért hivatkozok egy önálló kiállítás megnyitóján a fenti tárlatokra? Azért, mert meggyőződésem, hogy Botár László munkásságán – de talán legjobban kifejezve, egyúttal aláhúzva hivatásán –, a fenti törekvések nemcsak tetten érhetőek, hanem egy halmazban értendők. Botár László az a művész, aki a megszokottnak korántsem mondható utat választotta. Nemcsak alkot, hanem közösséget teremt, nemcsak közösséget formál, hanem üzenetet is közvetít. Botár László munkássága túllép Csíkszereda és környékének határán, sok helyen figyelnek rá, tágabb körben érezteti hatását. Botár László 1990-től tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének, 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, valamint 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek.

A Studio 9 képzőművészcsoportosulás egyik alapító tagja. Alkotásai számos romániai és külföldi csoportos, valamint egyéni tárlaton szerepeltek, így bemutatkozott Bukarestben, és Nagyváradon, tárlata volt többek között Budapesten, Győrött, Bécsben, Stockholmban, Rómában és Berlinben is. 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója. Ugyancsak ettől az évtől folyamatosan szervezi Csíkszeredában a FREE Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. Utóbbiról nem olyan régen Feledy Balázs művészeti író egy igen lendületes és méltató írásában Nagybánya és Szentendre mellé helyezi annak hosszú távú hatását, míg a Korunk című kulturális lap kortárs erdélyi művészetet bemutató számában P. Szabó Ernő is kiemeli Botár kultúra- és művészetszervező tevékenységét, egy, a kortárs galériákat és kiállításokat bemutató tanulmányában. A művészettörténész ugyancsak a FREE Camp-re hivatkozva megállapítja, hogy – elsősorban Botár László munkásságának köszönhetően – lendületes és pezsgő kulturális és szellemi élet épül

Csíkszeredában.

Talán az életmű eme rövid kivonata is érzékelteti, amit a már korábban idézett költőnk, Kányádi Sándor így fogalmaz meg: „Botár László az említett »terhekkel-javakkal« áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem

a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni.”

De hogy mit is jelent a terhekkel-javakkal áldott-vert úton járás a képzőművészetben? A jelenlévő alkotók azt hiszem sejtik. E széleskörű életpálya ugyanakkor korántsem morzsolódik fel a számos feladat között, sokkal inkább úgy tűnik, mintha a közösségi- és az egyéni alkotás furcsa dialógusba kerülne, mely nemcsak építi, szélesíti a perspektívát, hanem a különböző feladatok, az alkotás és kultúraszervezés egymásra hatása termékeny kimunkáltságot is kölcsönöz az életműnek. Legalábbis ezt igazolják a most kiállított művek, amik alapvetően az utóbbi öt évben keletkeztek, hiszen egytől egyig belső tisztaságról, kvalitásról, és nyitottságról tesznek tanúbizonyságot.

Az elmúlt években két meghatározó kiállítást is rendeztek Budapesten, melyek rávilágítottak arra, hogy az erdélyi kortárs képzőművészeti élet korántsem megkerülhető. Az Európai Utasok címet viselő tárlatnak 2012-ben a Műcsarnok adott helyet, ahol egy képzőművészeti alkotóközösség, a kolozsvári Ecsetgyár tagjai által reprezentatív módon ismerhettük meg a szellemi és művészeti frissességről számot adó alkotásokat. A közel egy éve a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című kiállításon több mint négyszáz alkotó mutatkozott be. A tárlatok méltón hívták fel a figyelmet arra, hogy az erdélyi kortárs művészet lendületességét, korunkra irányított nyitottságát, reflexiókészségét komolyan venni szükséges. Ezek a kiállítások tágabban véve igazolták amit a ma kiállító művész kapcsán Kányádi Sándor megfogalmazott – idézem: „Nemcsak borvizek fakadnak

itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj.”

Mondhatnánk, hogy – ha nem is léptékében, de a kezdeményezés által – valamiként az említett kiállításokhoz csatlakozhat a Székelyföldi festők Gödöllőn című kiállítássorozat, hiszen a gödöllői művészkedvelőknek immáron évek óta lehetőségük van arra, hogy csoportos vagy egyéni kiállítás formájában, Sz. Jánosi Erzsébetnek, a Levendula Galéria vezetőjének köszönhetően kiváló kortárs vendégkiállítások örvendeztessenek meg minket. És hogy miért hivatkozok egy önálló kiállítás megnyitóján a fenti tárlatokra? Azért, mert meggyőződésem, hogy Botár László munkásságán – de talán legjobban kifejezve, egyúttal aláhúzva hivatásán –, a fenti törekvések nemcsak tetten érhetőek, hanem egy halmazban értendők. Botár László az a művész, aki a megszokottnak korántsem mondható utat választotta. Nemcsak alkot, hanem közösséget teremt, nemcsak közösséget formál, hanem üzenetet is közvetít. Botár László munkássága túllép Csíkszereda és környékének határán, sok helyen figyelnek rá, tágabb körben érezteti hatását. Botár László 1990-től tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének, 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, valamint 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek.

A Studio 9 képzőművészcsoportosulás egyik alapító tagja. Alkotásai számos romániai és külföldi csoportos, valamint egyéni tárlaton szerepeltek, így bemutatkozott Bukarestben, és Nagyváradon, tárlata volt többek között Budapesten, Győrött, Bécsben, Stockholmban, Rómában és Berlinben is. 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója. Ugyancsak ettől az évtől folyamatosan szervezi Csíkszeredában a FREE Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. Utóbbiról nem olyan régen Feledy Balázs művészeti író egy igen lendületes és méltató írásában Nagybánya és Szentendre mellé helyezi annak hosszú távú hatását, míg a Korunk című kulturális lap kortárs erdélyi művészetet bemutató számában P. Szabó Ernő is kiemeli Botár kultúra- és művészetszervező tevékenységét, egy, a kortárs galériákat és kiállításokat bemutató tanulmányában. A művészettörténész ugyancsak a FREE Camp-re hivatkozva megállapítja, hogy – elsősorban Botár László munkásságának köszönhetően – lendületes és pezsgő kulturális és szellemi élet épül

Csíkszeredában.

Talán az életmű eme rövid kivonata is érzékelteti, amit a már korábban idézett költőnk, Kányádi Sándor így fogalmaz meg: „Botár László az említett »terhekkel-javakkal« áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem

a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni.”

De hogy mit is jelent a terhekkel-javakkal áldott-vert úton járás a képzőművészetben? A jelenlévő alkotók azt hiszem sejtik. E széleskörű életpálya ugyanakkor korántsem morzsolódik fel a számos feladat között, sokkal inkább úgy tűnik, mintha a közösségi- és az egyéni alkotás furcsa dialógusba kerülne, mely nemcsak építi, szélesíti a perspektívát, hanem a különböző feladatok, az alkotás és kultúraszervezés egymásra hatása termékeny kimunkáltságot is kölcsönöz az életműnek. Legalábbis ezt igazolják a most kiállított művek, amik alapvetően az utóbbi öt évben keletkeztek, hiszen egytől egyig belső tisztaságról, kvalitásról, és nyitottságról tesznek tanúbizonyságot.

Nagyon leegyszerűsítve az absztrakt művészetet úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy olyan alkotások gyűjtőhalmaza, mely fogalmakat tár elénk. Botár László művein eme fogalmak számomra további megközelítést, zenei élményt nyertek. Úgy, ahogy egy kortárs szimfóniában a hangszerek egymáshoz való viszonya szinte ellentmondó módon, a maguk öblösségével, lágyságával vagy mélységével alkotnak egységet, ugyanúgy Botár László éppen a néhol diszharmonikusnak tűnőből szélesíti a látást és ezáltal éri el a kívánt összhatást. A hirtelen változó üzenetek egymásra hatásának kortárs megközelítései tárulnak fel a művész alkotásain. Gondoljunk csak az Ábrándok vagy az Erők mentén vagy a Jegyzet című festményekre. Színek, formák és rétegek szegülnek szembe egymással, hogy a lendületes gesztusok, az erős hatások végül egymást építve és kiegészítve, a kirobbanó érzést tompítva vagy tovább erősítve harmóniát teremtsenek. A képek jelentésekre, reflexiók vonzására, egymással való párbeszédre épülnek, melyek szinte a síkból kilépve teret szerkesztenek. Teret a műnek és teret önmagunknak. Előbbiről a Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora, Pogány Gábor művészettörténész állapítja meg, hogy Botár „képeinek szerkezete, komponálásmódja egyenesen levezethető a nagybányai és székely festők mes-

terfogásaiból. Ahogyan Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla »fordította el« a táj adta inspirációknak megfelelően a hagyományos tájkép-sémát, azt már Nagy István és Nagy Imre természetesen kezelte. Botár László képeinek térszerkezetén már szinte anyanyelv-szerűen használja ezt az eszközt.”

Ebből a művészetben jártasságból, a hagyományt átélő, arra támaszkodó, de nem utánzó, hanem újat és mait teremtő szemléletből adódhat, hogy Botár mintegy a káoszból, az oly kusza fogalmi légkörből bizonyos belső rendszer vagy tisztaság általi kozmoszt teremt. Gondoljunk csak az Őstér lendületességére és expresszív színei mögött felfedezhető elrendező elvre, a Vörös hozzáállás lüktetésére, vagy az Esőben című alkotás vihart és nyirkosságot idéző megfogalmazására. Mindegyik nemcsak közel hozza az érzést, hanem egyúttal annak mélyére, fogalmi síkjára, metafizikájára irányítja a figyelmet.

Ehhez hasonlót fogalmaz meg Botár képein gondolkodva Szász János műkritikus is: „Ha a dolgok látszata és lényege

egybeesne, nem lenne szükség művészetre, a művészi képre az irodalomban, vagy a festett, rajzolt, a plasztikai képszerűségre a képzőművészetben. Elegendő lenne másolni a természetet, az embert és a maga teremtette környezetét. De a látszat, a fölszín mögött vagy alatt a látványok és igazságok annyi rétegződése rejtezkedik...” Igen, Botár László nem a felszínnel, a málló-múló jelennel foglalkozik, hanem a mögöttes tartalmat, talán a szubsztanciát keresi és egyben alkotásai által minket is hív a közös út járására, az abból következő részválaszokra épülő dialógusra. És éppen ez az a momentum amit kiemelten is köszönhetünk Botárnak, hiszen alkotásai ezáltal közel hozzák, mintegy átélhetővé teszik a benső kérdések világának megismerhetőségére tett kísérletet. Érzések, hangulatok, kutatások és rátalálások egy-egy rögzített élményével vagy megállapításával találkozhatunk, melyek formálni, alakítani, jobbítani kívánják a néző lelkét. Köszönet illeti a művészt, Botár Lászlót, hogy művein keresztül bevezet minket a mögöttes világba, egyúttal köszönet a Művészetek Házának, a Levendula Galériának és a Pál Art Galériának, hogy létrejöhetett a kiállítás. A kiállítást Szepes Mária gondolatával nyitom meg: „A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod,

csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.” Galambos Ádám

evangélikus teológus, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke

Nagyon leegyszerűsítve az absztrakt művészetet úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy olyan alkotások gyűjtőhalmaza, mely fogalmakat tár elénk. Botár László művein eme fogalmak számomra további megközelítést, zenei élményt nyertek. Úgy, ahogy egy kortárs szimfóniában a hangszerek egymáshoz való viszonya szinte ellentmondó módon, a maguk öblösségével, lágyságával vagy mélységével alkotnak egységet, ugyanúgy Botár László éppen a néhol diszharmonikusnak tűnőből szélesíti a látást és ezáltal éri el a kívánt összhatást. A hirtelen változó üzenetek egymásra hatásának kortárs megközelítései tárulnak fel a művész alkotásain. Gondoljunk csak az Ábrándok vagy az Erők mentén vagy a Jegyzet című festményekre. Színek, formák és rétegek szegülnek szembe egymással, hogy a lendületes gesztusok, az erős hatások végül egymást építve és kiegészítve, a kirobbanó érzést tompítva vagy tovább erősítve harmóniát teremtsenek. A képek jelentésekre, reflexiók vonzására, egymással való párbeszédre épülnek, melyek szinte a síkból kilépve teret szerkesztenek. Teret a műnek és teret önmagunknak. Előbbiről a Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora, Pogány Gábor művészettörténész állapítja meg, hogy Botár „képeinek szerkezete, komponálásmódja egyenesen levezethető a nagybányai és székely festők mes-

terfogásaiból. Ahogyan Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla »fordította el« a táj adta inspirációknak megfelelően a hagyományos tájkép-sémát, azt már Nagy István és Nagy Imre természetesen kezelte. Botár László képeinek térszerkezetén már szinte anyanyelv-szerűen használja ezt az eszközt.”

Ebből a művészetben jártasságból, a hagyományt átélő, arra támaszkodó, de nem utánzó, hanem újat és mait teremtő szemléletből adódhat, hogy Botár mintegy a káoszból, az oly kusza fogalmi légkörből bizonyos belső rendszer vagy tisztaság általi kozmoszt teremt. Gondoljunk csak az Őstér lendületességére és expresszív színei mögött felfedezhető elrendező elvre, a Vörös hozzáállás lüktetésére, vagy az Esőben című alkotás vihart és nyirkosságot idéző megfogalmazására. Mindegyik nemcsak közel hozza az érzést, hanem egyúttal annak mélyére, fogalmi síkjára, metafizikájára irányítja a figyelmet.

Ehhez hasonlót fogalmaz meg Botár képein gondolkodva Szász János műkritikus is: „Ha a dolgok látszata és lényege

egybeesne, nem lenne szükség művészetre, a művészi képre az irodalomban, vagy a festett, rajzolt, a plasztikai képszerűségre a képzőművészetben. Elegendő lenne másolni a természetet, az embert és a maga teremtette környezetét. De a látszat, a fölszín mögött vagy alatt a látványok és igazságok annyi rétegződése rejtezkedik...” Igen, Botár László nem a felszínnel, a málló-múló jelennel foglalkozik, hanem a mögöttes tartalmat, talán a szubsztanciát keresi és egyben alkotásai által minket is hív a közös út járására, az abból következő részválaszokra épülő dialógusra. És éppen ez az a momentum amit kiemelten is köszönhetünk Botárnak, hiszen alkotásai ezáltal közel hozzák, mintegy átélhetővé teszik a benső kérdések világának megismerhetőségére tett kísérletet. Érzések, hangulatok, kutatások és rátalálások egy-egy rögzített élményével vagy megállapításával találkozhatunk, melyek formálni, alakítani, jobbítani kívánják a néző lelkét. Köszönet illeti a művészt, Botár Lászlót, hogy művein keresztül bevezet minket a mögöttes világba, egyúttal köszönet a Művészetek Házának, a Levendula Galériának és a Pál Art Galériának, hogy létrejöhetett a kiállítás. A kiállítást Szepes Mária gondolatával nyitom meg: „A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod,

csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.” Galambos Ádám

evangélikus teológus, az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke

A nagy összeomlás akril-farost-vászon, 60x80, 2012

Keresgélés akril-farost-vászon, 60x80, 2009

A nagy összeomlás akril-farost-vászon, 60x80, 2012

Keresgélés akril-farost-vászon, 60x80, 2009

Ábránd akril-farost-vászon, 60x80, 2008

Álomvilág akril-farost-vászon, 60x80, 2008

Ábránd akril-farost-vászon, 60x80, 2008

Álomvilág akril-farost-vászon, 60x80, 2008

Bálványos II. akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Vörös hozzáállás akril-farost-vászon, 60x80, 2014

Bálványos II. akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Vörös hozzáállás akril-farost-vászon, 60x80, 2014

Hableány akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Kavalkád akril-farost-vászon, 60x80, 2014

Hableány akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Kavalkád akril-farost-vászon, 60x80, 2014

Nő akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Lebegés akril-farost-vászon, 60x80

Nő akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Lebegés akril-farost-vászon, 60x80

Beindult az élet akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Kitörés akril-farost-vászon, 60x80, 2009

Beindult az élet akril-farost-vászon, 60x80, 2011

Kitörés akril-farost-vászon, 60x80, 2009

Vörös eső akril-vászon, 60x80, 2014

Esőben akril-vászon, 60x80, 2014

Vörös eső akril-vászon, 60x80, 2014

Esőben akril-vászon, 60x80, 2014

Forrongás akril-vászon, 60x80, 2014

Ősidők idézete akril-vászon, 60x80, 2014

Forrongás akril-vászon, 60x80, 2014

Ősidők idézete akril-vászon, 60x80, 2014

Őstér akril-farost-vászon, 60x80, 2013

Jelen-esély akril-vászon, 80x80

Őstér akril-farost-vászon, 60x80, 2013

Jelen-esély akril-vászon, 80x80

Az ember akril-vászon, 80x80, 2013

Kínlódás akril-vászon, 80x80, 2013

Az ember akril-vászon, 80x80, 2013

Kínlódás akril-vászon, 80x80, 2013

Erők Mentén akril-vászon, 80x80, 2014

Játszma akril-vászon, 80x80, 2013

Erők Mentén akril-vászon, 80x80, 2014

Játszma akril-vászon, 80x80, 2013

Jegyzet akril-vászon, 80x80, 2014

Jegyzet akril-vászon, 80x80, 2014