TÉMAKÖR: A KORTÁRS IRODALOMBÓL 14. KÁNYÁDI SÁNDOR: SÖRÉNY ÉS KOPONYA CÍMŰ VERSESKÖTETÉNEK POÉTIKAI SAJÁTOSSÁGAI 1. Bevezetés a.) A határon túli magyar irodalom Trianon után a magyar irodalom jelentős része határon túli irodalom lett a nemzetiségi, kisebbségi létből fakadó szenvedések (beolvasztási politika, üldöztetés, kisebbség-gyűlölet, hátrányos megkülönböztetés) a beolvasztás elleni és a megmaradásért folytatott küzdelem lehetőségei: az anyanyelv, a hagyományok, a kultúra megőrzése képviselői: Szilágyi Domokos, Sütő András, Kányádi Sándor b.) Kányádi Sándor költői helyének meghatározása a kortárs erdélyi és az egyetemes magyar líra kiemelkedő mestere a II. világháború után fellépő erdélyi írógeneráció tagja „európai költő”: a sorsszerűen adott kisebbségi látóhatár fölé tud emelkedni az egyetemesség magaslatára, költészete kifejezi a XX. századi ember életérzését, fájdalmas tapasztalatait is az egész magyar nyelvterületen az egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja irodalmunknak c.) Kányádi Sándor életútja 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye) székely földműves gazdálkodó családból származik édesapja, Kányádi Miklós írástudó, könyvtisztelő ember volt; édesanyját, László Juliannát korán elvesztette (1940 karácsonyán halt meg)
1
iskolái: az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végezte, majd Székelyudvarhelyen a református kollégium diákja volt 1950 őszétől Kolozsvár a költő lakhelye (ma is itt él) rövid ideig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd félév után átiratkozott a Bolyai Tudományegyetem Nyelv és Irodalomtudományi Karára → 1954ben magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerzett 1960-ban a Napsugár gyermeklap belső munkatársa lett, ahol nyugdíjaztatásáig dolgozott 2. Tárgyalás a.) Költészetének jellemző vonásai műveiben megszólal a nemzeti megmaradásért vállalt közvetlen felelősség lírája feltárja mindazt, amit a kisebbségi létben élő erdélyi magyarság megélni, megszenvedni és elviselni kényszerült az utóbbi fél évszázadban: a lassú demográfiai fogyatkozást, a szétszóródást, a magyar városok kulturális jellegének radikális megváltozását, a falusi közösségek megrendülését életművét hagyomány és újítás kettősségében lehet értelmezni: népköltészeti indíttatás és avantgard ösztönzés a népitől a modernig vezető illyési út erdélyi képviselője, aki a hagyományostól a modernig, a daloktól a szabadverses lírai formákig jutott el a korai népies hatások után az avantgárd kifejezésmódját sajátította el a korábbi dalszerűséget epikus jellegű kifejezésmód váltotta fel, a költemény drámai módon tagolódott, a versszerkezet töredezetté vált sajátos műfajai: hosszúénekek – az avantgárd „montázs-vers” hagyományára lehet ismerni bennük, amely egyszerre foglal magában epikus és lírai elemeket: emlékképeket, töredékesen előadott történeteket, személyes vallomásokat, lírai kommentárokat; a néphagyomány
2
elemei is megtalálhatók bennük: népdaltöredékek, ráolvasások, mondókák pl. Fától fáig, Fekete-piros, Halottak napja Bécsben, Krónikás ének körömversek – a közlés minimumára szorítkozik a költő pl. Két körömre; El kellene portréversek – a költőelődökhöz és példaadó ősökhöz írja ezeket; a szellemi rokonkereső magatartás nyilvánul meg bennük; a példa példázattá, a portré pedig önportrévá válik → művészi hitvallásként is olvashatók pl. Apáczai; Illyés Gyula; Arany Jánosra gondolva költészetére jellemző a változékony változatlanság: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel modern versbeszéd: központozás hiánya; a versszöveg tagolása nem a grammatikai, hanem az értelmi logikát követi; megjelennek vendégszövegként (intertextualitás) az egykor élt Nagyok mondásai, illetve idegen nyelvű mondatok; kisbetűs írás, szétdarabolt nyelv jellemző a versekre b) A Sörény és koponya című kötet bemutatása: a kötet 1989-ben Magyarországon a debreceni Csokonai Kiadó gondozásában jelent meg ← oka: a nyolcvanas években Romániában tetőzött a diktatúra, amelynek megszorításai a kisebbségben élőket még erőteljesebben sújtották, így Kányádi Sándornak csak gyerekversei jelenhettek meg Romániában a kötet versei döbbenetes látleletek egy elnyomó hatalom kegyetlenségeiről → a könyv egyszólamú, a költemények a kisebbségi kultúra, az anyanyelv, az egyén létének valóságos veszélyeztetettségéről szólnak a versek tényleges veszélyt jeleztek, nem eltúlzott költői látomások voltak Kányádi versei az ember elpusztíthatóságát mint a lét botrányát kiáltják ki
3
a kötet darabjainak tragikus üzenete gazdag formai sokféleségben, nyelvi kifejezésmódban jelenik meg: a fájdalom kifejezésének pátosza (ünnepélyessége mellett) olykor megjelenik a nyelvi játékosság is, amely éppen a tartalom komorsága miatt ironikus, önironikus színezetűvé válik pl. Dachaui képeslapokra „kinéztem a mementóul (vagy mintaként?) berendezett barakkban egy aránylag tűrhetőnek remélt priccset” a fájdalom mellett a verseket átszövi a tragédiát oldó humor, derű is Kányádi költészetére jellemző a kettősség: a hagyományőrzés és az újítás → a Sörény és koponya kötet verseiben is megfigyelhető ez: az újítás a szabadvers formájában jut kifejezésre (nyelvi egyszerűség, központozás hiánya, stb.), a hagyományőrzés (a klasszicizálódás) jegyében pedig felerősödik a versformák és a nyelvhasználat nemzeti jellege (krónikás ének, előhang, ima, helyzetdal, ballada; asszonáncok; magyaros és szimultán verselés) továbbra is jellemzi a verseket az életszerűség, a valósághűség, a tárgyak, tények tisztelete, a szociografikus részletezettség, hitelesség (pl. az írógép beszolgáltatása, a névházasságkötések, a nyelvpusztulás ténye) az élet mindennapi tényeinek versbe emelése mellett erőteljes a lélektaniság, különösen a félelem, a kiszolgáltatottság, a megalázottság érzésének kifejezése „kiszolgáltatottnak lenni mit jelent kérdezte a kisebbik fiam vacsora közben a torkomon akadt a falat” (A prédikátor könyve) a szorongatott léthelyzet kifejezésének egyik szép példája Pergamentekercsekre című szonett „s mert szóval szólnom nem lehet 4
s mert törvény sincs mi védene kivághatják a nyelvem a számadások szélire versekbe szedtem amiket le kellett volna nyelnem” a nyolcvanas években Kányádi Sándor újrafogalmazza költői hitvallását (ars poeticáját), vagyis meghatározza a költészet szerepét és a költői magatartását; önportrét készít: „A képviseleti, profetikus költői szerep demitizálása a Kányádi-versek életközeli, valóságvonatkozású, szociografikus, lélektani realisztikus verseiben valósul meg. Vizsgálat, önvizsgálat részévé teszi önmagát, mint a diktatúra megfélemlített emberét, verseiben azt a paradoxont jeleníti meg, hogy a heroikus vállalás nagyságához, eszmei tisztaságának hiteles képviseletéhez a költő mindennapi életének számtalan megalázó helyzete, s olykor a költő emberi gyöngesége társul.” (Pécsi Györgyi) a romantikából kinövő, heroikus költői szerepvállalást Kányádi hamis illúziónak tartja, de a költészet közösséget és nyelvet megtartó szerepében nem kételkedik a kötet műfaji téren is változásokat mutat: a hagyományos műfajok megújult formában jelennek meg, pl. szonett, haiku a Sörény és koponya verseskötet felépítése: nyitódarabja (prológusa) a Reggeli rapszódia című költemény, amelyet nyolc, címmel ellátott versciklus követ: Dísztelen dalok; Dél Keresztje alatt; Körömversek; Szürke szonettek; Vannak vidékek; Madáretető; Űrsorompó; Históriás énekek odaátra Reggeli rapszódia a kötet programadó költeménye, amely előre jelzi a legjellemzőbb költői és világszemléleti vonatkozásokat a költői szerep módosulását fogalmazza meg Kányádi központi téma a vers, illetve annak szerepe a megváltozott világban → a kulcsszó a „vers” ez fordul elő a leggyakrabban a műben, szinonímákkal is kifejezve: „dal”, „költemény”
5
a rapszódia műfaji sajátosságaiból következően a verset jellemzi a csapongás, az érzelmi-hangulati váltások: az önironikus verskezdés érzelmi töltését képes ellensúlyozni „éppenséggel nem kell elkeseredned azért benne van ezekben a nem szereted versekben is ott van ott bujkál valami antik valami ősi majdnem európai szándék-lejtés…” a költő utal a versben az európai előzményekre és elődökre is: „goethe-vén költemény”, „valami antik”, „á lá bodler”, „á lá rembo” → kötődés a hagyományokhoz szembeszökő a vers mondatszerkesztése, a beszélt nyelv kihagyásos fordulataiból való építkezés, a központozás hiánya, az áthajlások gyakorisága és a látványos tipográfiai megjelenítés → modern versbeszéd a vers a költői elvek összegzéseként jelzi azt az utat, amit a költő a hagyományostól a modernig megtett Körömversek előzmények: Kosztolányi japán versei hívták fel a figyelmet a haikura, de a sajátos japán versforma a 20. század második felében honosodott meg az európai költészetben haiku: olyan versforma, amelyeknek minimális a kötöttsége, minimalizáltságra törekszik; redukált nyelven, többnyire egyetlen természeti képben jelenít meg filozófiai mélységű gondolatot; tizenhét szótagos, háromsoros (5/7/5) szöveg Kányádi honosítja a haikut, és morális üzenet hordozójává alakítja → körömversek”-nek nevezi: körömre írható, a körmön is elférő versek; papír hiányában az utolsó hely, ahová írhat a költő a Körömversek ciklus virtuóz költői játék, amelyben azonban benne van a kisebbségi lét tragikuma is egyetlen pontszerűvé zsugorított képben fogalmazza meg a költő a valóság tényeit, tragédiáit, intelmeit; pl. Tanköltemény, Krónika 6
az egyén tragikus létérzése jut kifejezésre az alábbi versben: „Dérverte május. Riadt pillámra halott szirmok havaznak.” → a tájképben az emberi élet sűrítése van: a májusi dér, a fagy elpusztítja a termést, az életet; a külső világ megfagy, az emberi lélek pedig tele van félelemmel Dél Keresztje alatt Kányádi latin- és észak-amerikai útja, a kanadai indián rezervátumban tett látogatása adta az élményanyagot a versciklus megszületéséhez az utazás fájdalmas tapasztalata: az indiánok sorsában, az amerikai magyarok széthullásában az Erdélyben élő magyar közösség lehetséges jövőjét látja a költő → a magyarság megszüntetésének reális veszélye áll fenn a versben szereplő indián és a hargitai pásztor a természeti ember típusát testesíti meg: nemcsak az életmódjuk, a sorsuk azonos, de a jövőjük is azonos lehet a költő földrajzi utazása jövőutazás, negatív utópia A folyók közt a hat szonettből álló szonettfüzér a kereszténység hagyományának jelrendszerében keresi az emberlét megértésének válaszát, végső eredményét a költő maga kéri a számadást, létének megméretését „megítélsz-e majd istenem kételkedőn is arra vágyom hogy valaki ne földi szem elébe kelljen egyszer állnom.” a megmérettetés, a megítélés erkölcsi igénye jelenik meg ebben a műben a költőben erős a kétely az erkölcsi világrend helyreállíthatóságát illetően 7
„ a fölbújtott káinok ökle mikor majd arcomba zuhan isten báránya hiába vetted magadra világ vétkeit” a költő az anyanyelv megmaradásáért kéri az úr kegyelmét, jóságát, önmagát pedig felajánlja engesztelő áldozatra Koszorú patetikus (ünnepélyes) hangvételű vallomás a költészet és szabadság, szabadság és áldozat szoros együvé tartozásáról, összefonódásáról a költői szerep vállalása nemcsak tehetség és egyéni választás eredménye, hanem elrendelés is, adott sors is → prófétai küldetéstudat „valaki engem kiszemelt valamire valakikért hullatni verejtékemet s ha nincs kiút hullatni vért” a messiási szenvedéstörténet távlatosabb jelentést kap itt, és a közösségért hozott áldozat mintájává válik a címben szereplő „koszorú” jelentése: a győztesnek járó babérkoszorú, vagy a kegyelet és emlékezés szimbóluma, vagy a megalázottság jelképeként Jézus töviskoszorúja a vers lírai alanya elsősorban a prófétalét keresztjét érzi, dicsőségre (babérkoszorúra) viszont nem vágyik „s megvetek minden protokollt és minden kincstári babért” a vers zárásában a költő a szabadságot, a költészet örök eszményét dicsőít 8
Éjfél utáni nyelv a Vannak vidékek ciklus legmegrendítőbb verse ez a reális vegyül itt a szürreálissal, és a helyzetdalra emlékeztető versindítás végül a jövendő látomásos megjelenítésébe csap át a vershelyzet, a várótermi éjszaka leírása Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét idézi: mindkét műben riasztó és félelmetes a váróterem képe (zsúfoltság, szegénység, nyomor, meggyötört testű és lelkű emberek) a pályaudvari életképből bontakozik ki a jövő félelmetes látomása: a nemzet morális züllése, a magyarság eltűnése, beolvasztása, kihalása az egész látomásban egyetlen konkrét valóságrész a kolozsvári Szent Mihály-templom, amely a szentséggyalázás helyszínévé válik „mondjuk két-három század év után” az „éjfél utáni nyelv” emberi kommunikációra alkalmatlan „éjfél utáni nyelv üti föl táborát szitkok jajgatás röpköd és arany- és kivertfogú röhögés” a riasztó látomás a közelgő tragédiát sejteti (nyelvi és etnikai felmorzsolódás) → nincs remény az evangéliumi megváltásra sem, hiszen „se péter, se máté csak jános van jelen” (János az apokaliptikus látomás leírója) „A démonokkal viaskodó vers a maga illúziótlan bátorságával, morális érzékenységével és eszméltető szókimondásával viszont mégiscsak a potenciális fenyegetés elháríthatóságát/elhárítandóságát fejezi ki.” (Ködöböcz Gábor) Sörény és koponya a kötet záróverse, amelyben a költő személyes sorsával is leszámol: „lovad farkas tépte széjjel” → a költő legkeserűbb, legreménytelenebb vallomása az emberi lét értékeinek pusztulásáról a vers történése konkrét: egy ló elpusztul, a csontokon, sörényen és koponyán kívül nem marad belőle más
9
a harmadnap a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus feltámadásának, a halál legyőzésének napja, a versben azonban az erőszak győzelméé a ló Kányádi költészetének alapmotívuma, a személyes létezés mítoszi modellje (Ló és lovas, Fától fáig, Függőleges lovak, Lovak a porondon) a verszárásban a tehetetlen lemondás jut kifejezésre: „úgy állok olyan vígasztalanul s a dögre settenkedő farkasok szájuk szélét nyalva lesik hogy zokogok.” 3. Befejezés Kányádi Sándor életművén belül jelentősek és számottevőek a műfordítások és a gyermekolvasóknak szánt művek. Műfordításait 1999-ben jelentette meg Csipkebokor az alkonyatban címmel. A gyermekolvasóknak írott művek: Kicsi legény, nagy tarisznya; Fényes nap, nyári nap; Három bárány; A bánatos királylány kútja Néhány verseskötetének címe: Virágzik a cseresznyefa (első kötete); Kikapcsolódás; Függőleges lovak; Fától fáig; Szürkület; Feketepiros versek; Sörény és koponya; Valaki jár a fák hegyén; Felemás őszi versek
Forrás: Ködöböcz Gábor: Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002 Pécsi Györgyi: Kányádi Sándor, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2003
10
