12.2 Dr. Katona Béla országgyûlési képviselõ hozzászólása (OGY napló, 1995.)

12.2 Dr. Katona Béla országgyûlési képviselõ hozzászólása (OGY napló, 1995.)

12.2. Katona Béla múltbeli országgyûlési képviselõ hozzászólása a nemzetbiztonsági törvény tárgyalásához (http:/www.mkogy.hu/naplo/059/0590025.htm, 1995.) DR. KATONA BÉLA tárca nélküli miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudom, hányan tudják itt a teremben, hogy holnapután lesz a demokratikus magyar titkosszolgálatok ötödik születésnapja. (Derültség.) És ha már születésnapot ünneplünk, akkor nem ártana egy rövid történelmi visszaemlékezéssel kezdeni a törvényrõl szóló expozét, és megnézni, mi történt ez alatt az öt év alatt, és azt is megnézni, mért csak most – öt év után – kerül a parlament asztalára ez a rendkívül fontos törvényjavaslat. Tisztelt Képviselõtársaim! Ha visszaemlékeznek, 1990 márciusában – néhány hónappal a Dunagate botrány után néhány héttel a rossz emlékû III/III-as ügyosztály végleges megszüntetése után – hozták létre azt a négy titkosszolgálatot, amelynek a felépítése és feladatai már megfeleltek az európai demokráciák szokásos elvárásainak. Akkor még a Németh-kormány néhány alapelvet állapított meg, amelyek a titkosszolgálat munkáját alapvetõen kell, hogy befolyásolják. Késõbb az Antall-kormány ezekkel az alapelvekkel egyetértett, és minél jobban megteremtette ezen alapelvek érvényesítésének feltételeit… Érdemes végiggondolni, melyek voltak ezek közül a legfontosabbak! Az elsõ az, hogy a titkosszolgálatoknak pártpolitikától mentesen, kizárólag szakmai alapokon kell mûködniük, és senki nem használhatja fel õket belpolitikai csatározásokra. A második az, hogy a titkosszolgálatok feladata – a mindenkori kormány irányítása alatt – az ország biztonságának és alkotmányos rendjének védelme. A harmadik – s ez nagyon fontos alapelv volt –, hogy a magyar titkosszolgálatoknak nincs ellenségképe, ott és akkor kell mûködésbe lépniük, ahol és amikor a Magyar Köztársaság érdekeit megsértik. S a negyedik, hogy a magyar titkosszolgálatok csak akkor és olyan mértékben sérthetik az állampolgárok személyiségi jogait, amikor ezt a nemzet biztonságának érdeke feltétlenül megkívánja. Úgy gondolom, ezeknek az alapelveknek a betartása vezetett oda, hogy ma már egyetlen érdemleges politikai erõ sincs az országban, amely ne értene egyet azzal, hogy a titkosszolgálatokra a demokráciákban is szükség van, sõt csak itt tudnak igazán hatékonyan dolgozni, mert energiáik egy részét nem pocsékolják feleslegesen saját állampolgáraik politikai megfigyelésére. S ez a magatartásmód eredményezte azt is, hogy 1990-tõl kezdõdõen a magyar titkosszolgálatok elkezdték kiépíteni és egyre fejlesztették nemzetközi kapcsolataikat, és ma olyan nemzetközi kapcsolatrendszerrel bírnak, amely nélkül az ország biztonságának védelmét igazából nem lehet ellátni. De miközben a kormány elvárásai és a titkosszolgálatok munkája egyre jobban megfelelt a demokratikus államberendezkedés igényeinek, aközben egyre nagyobb feszültséget jelentett, hogy a titkosszolgálati munka jogszabályi háttere nem volt rendezve. Hiába mondta ki az alkotmány 40. §-a, hogy a titkosszolgálatok tevékenységének részletes szabályozását a parlamentnek kétharmados törvényben kell elfogadnia, ha a valóságban ezt egy 1974-es, többször módosított törvényerejû rendelet, néhány minisztertanácsi határozat és egy 1990-ben megalkotott, kifejezetten átmeneti idõszakra szóló, néhány paragrafusból álló törvény biztosította csak.

386


Amikor azt kérdezzük, miért tartott öt évig az, hogy ez a törvény a parlament asztalára került – annak ellenére, hogy közben igen jó színvonalú és szorgalmas elõkészítõ munka folyt –, akkor ezt nem a törvény bonyolultságával kell magyarázni, hanem azzal, hogy egy ilyen alapvetõ és fontos területet átölelõ törvény tárgyszerû, objektív és pártpolitikai elfogultságtól mentes tárgyalásához a demokráciából elõzetesen valamennyiünknek leckét kellett venni. Pedig annak idején, 1990-ben világos volt, hogy erre a törvényre szükség van; és ma is csak helyeselni tudjuk, hogy az Antall-kormány – a nemzetközi tapasztalatokat és a magyarországi helyzetet figyelembe véve – úgy döntött, hogy egy átfogó és részletes törvényt kell megalkotni. Átfogó és részletes törvényt, amely egyrészt lehetõséget biztosít a titkosszolgálatok hatékony, az ország számára hasznos mûködésére, másrészt pedig biztonságot nyújt minden tisztességes magyar állampolgár számára, amennyiben a törvény megakadályozza, hogy a szolgálatok bármikor jogtalanul zaklathassák õket. Mielõtt rátérnék a törvény általam fontosnak vélt néhány elemének az ismertetésére, engedjék meg, hogy most, az ötéves munka ismeretében köszönetet mondjak azoknak, akik ebben a munkában a legtöbb feladatot vállalták. Elõdeimnek: Boross Péternek, Gálszécsy Andrásnak és Füzessy Tibornak... (Taps.).., akik elsõsorban hozzájárultak ahhoz, hogy ennek a kormánynak tulajdonképpen már csak az – egyébként nem kicsi – egyeztetõ feladatokat kellett elvégeznie ahhoz, hogy a törvényt beterjeszthesse a parlament elé. De köszönetet szeretnék mondani a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a rendõrség jogászainak is, akik folyamatosan részt vettek a törvény elõkészítésében. S külön szeretnék köszönetet mondani a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak és a frakciók által kijelölt képviselõknek, akik – a parlamenti menetrendtõl kicsit eltérõen – már a törvény benyújtása elõtt megtették észrevételeiket, és ezzel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a törvény ebben a formájában kerüljön benyújtásra a parlament elé. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselõtársaim! Tudom, hogy valamennyien részletesen elolvasták a beterjesztett törvényjavaslatot, ezért elnézést kérek, hogy néhány, általam fontosnak tartott elemét az expozéban külön megemlítem. Teszem ezt azért, mert úgy gondolom, így azok számára is tisztább kép alakul ki ennek a törvénynek a legfontosabb tartalmi elemeirõl, akik tévén nézik vagy rádión hallgatják a parlamenti tárgyalást. A titkosszolgálatok, a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok öt szolgálatot foglalnak magukba, mégpedig három polgári és két katonai titkosszolgálatot: az Információs Hivatalt, a Nemzetbiztonsági Hivatalt, a Katonai Felderítõ Hivatalt, a Katonai Biztonsági Hivatalt és egy új hivatalt – hiszen az elõzõ négy már eddig is mûködött –, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot. Most csak errõl az utóbbiról beszélnék, hiszen egy új hivatal felállítása, egy új titkosszolgálat megindítása mégiscsak indoklást igényel. Szeretném tájékoztatni képviselõtársaimat, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat gyakorlatilag eddig is önállóan mûködött az NBH egyik egységeként, de mivel szolgáltató feladatot Iát el, és mind a négy titkosszolgálat, sõt egyre nagyobb mértékben a rendõrség számára is teljesít feladatokat, a törvényjavaslat elõkészítõi úgy gondolták, célszerû, ha nem valamelyik szervezet részeként, hanem önálló szervezetként látja el ezeket a feladatokat. A javaslat szerint a következõ idõszak titkosszolgálati felépítése tehát úgy alakulna, hogy három polgári titkosszolgálat lenne ebben az országban – amelyek országos hatáskörû, önálló költségvetési szervként dolgoznának – és két katonai titkosszolgálat – amelyek országos hatáskörû, de a Magyar Honvédség keretében mûködõ egységek lennének.

387


A törvényjavaslat a szokásosnál sokkal részletesebben határozza meg a titkosszolgálatok feladatait. Elsõsorban azért, hogy a közvélemény számára ismert legyen, milyen széles körû, sokrétû feladatokat kell ellátniuk a titkosszolgálatoknak az ország védelme érdekében. Ezeket most nem szeretném felsorolni, mindössze két olyan feladatot emelek ki, amelyek egyrészt a törvény elõkészítése során vitát váltottak ki, másrészt pedig szerintem különleges fontossággal bírnak. Az egyik – amely kapcsán sok vita volt a törvény elõkészítése során – az az, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatot kapnának a szervezett bûnözéssel kapcsolatos feladatokban, elsõsorban a fegyver- és kábítószer-csempészettel, valamint az ország gazdasági, pénzügyi érdekeit veszélyeztetõ tevékenységekkel kapcsolatban. Azt kell jelentenem önöknek, hogy hosszú egyeztetés után a beterjesztett szöveg a Belügyminisztérium és a gazdasági kabinet teljes egyetértésével került a parlament asztalára. Azt pedig felelõsségem teljes tudatában állíthatom, hogy az itt megfogalmazott feladatok nem jelentenek semmiféle beavatkozást a rendõrség szervezett bûnözéssel kapcsolatos tevékenységébe, hiszen a titkosszolgálatok információgyûjtésre, elemzésre kapnak felhatalmazást. Ennek az elemzésnek az alapján azt kell megállapítaniuk, hogy a szervezett bûnözés szintje az országban adott pillanatban elérte-e azt a fokot, amely az egész nemzet biztonságára nézve már veszélyes lehet; a szervezett bûnözéssel kapcsolatos felderítõ és bûnüldözõ tevékenység továbbra is a rendõrség feladatkörébe tartozik. A másik feladat, amit szeretnék kiemelni, azért érdekes, mert a titkosszolgálatok bizonyos esetekben hatósági jogkört is kapnak. Így került a nemzetbiztonsági szakszolgálathoz a biztonsági okmányokkal kapcsolatos hatósági jogkör. Ez két szempontból is érdekes és megemlítendõ. Egyrészt ezzel a feladatkiosztással elismerték az elõkészítõk, hogy a szakszolgálatnál kiválóan képzett szakemberek dolgoznak, másrészt azt is elismerték, hogy ez a feladat – hogy megakadályozza a különbözõ magyar pénzek, állampapírok, igazolványok, útlevelek hamisítását – kiemelt feladatként jelentkezik a titkosszolgálatok tevékenységében. Az élet azt bizonyította, hogy amikor az elmúlt idõszakban elmulasztották igénybe venni a szakszolgálatnál meglévõ szakértelmet, mint például a jövedéki termékek zárjegyeinél vagy a fûtõolaj-jegyeknél, akkor több száz millió forintos vagy akár milliárdos nagyságrendû veszteség érte a magyar államot, mert kellõ biztonsági elõkészületek nélkül ezek elég könnyen hamisítható termékekké váltak. Nem szeretnék most részletesebben beszélni a szolgálatok irányítási és vezetési rendszerérõl. Ha tisztelt képviselõtársaim megnézik a törvényjavaslatot, akkor világosan látszik, hogy pontosan meghatározásra került a miniszterek, a Magyar Honvédség parancsnoka és a fõigazgatók számára, hogy mik a jogaik, feladataik, kötelességeik, sõt az egymás közötti kapcsolatrendszert is megfelelõképpen rögzíti a javaslat. Talán az egyik legfontosabb része a törvényjavaslatnak a parlamenti ellenõrzésre vonatkozó rész. Az elõkészítés során abban nem volt semmi vita, hogy a parlamentnek nagyon konkrét ellenõrzést kell végeznie a titkosszolgálatok felett, s ez mindenképpen szükséges. A vita csak azon volt, hogy hogyan lehet biztosítani mindazt az információt a bizottság számára, amely a törvényesség ellenõrzéséhez feltétlenül szükséges anélkül, hogy ez operatív felelõsség vállalásával párosulna. Úgy gondolom, a beterjesztett javaslat mind a két szempontnak eleget tesz, hiszen a bizottság rendszeresen tájékoztatást kap a titkosszolgálatok munkájáról. A bizottságnak joga van beszámoltatni a minisztereket, a fõigazgatókat, az igazságügy-minisztert. A bizottságnak joga van törvényességi vizsgálatot indítani, s joga van intézkedésre és felelõsségre vonásra felkérni a felügyelõ, irányító minisztere-

388


ket, joga van betekinteni a titkosszolgálatok egyébként államtitkot képezõ részletes költségvetésébe, joga van véleményezni azt, és csak akkor javasolja a parlamentnek elfogadásra, ha annak a részleteivel is egyetért. A titkosszolgálatok fõigazgatóit a bizottság kinevezésük elõtt meghallgatja és alkalmasságukról elõzetesen állást foglal. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen arra is lehetõséget ad, hogy a szolgálati út részleges megkerülésével a fõigazgatón vagy miniszteren keresztül a nemzetbiztonsági bizottság elnöke haladéktalanul értesüljön minden olyan törvénytelenségrõl, amely a titkosszolgálatokon belül történik, és amelyet bármelyik titkosszolgálati dolgozó észrevesz és jelent. Úgy gondolom, hogy ezek az ellenõrzési jogosítványok nemcsak a bizottság korábbi ellenõrzési lehetõségeihez képest jelentenek elõrelépést, hanem megfelelnek a demokratikus országok hasonló szabályainak is. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy a parlamenti vitának ez lesz az egyik középpontja. Tulajdonképpen miniszterként és parlamenti képviselõként is, õszintén szólva, teljesen természetesnek tartom, hogy amikor a parlament saját ellenõrzési jogosítványait alakítja ki, akkor ebben a kialakításban itt, a parlamenti vitában is tevékenyen részt óhajtanak venni a képviselõk. A másik nagyon fontos része a törvénynek az adatkezelésekre vonatkozó elõírásokat tartalmazó fejezet. Ez azért nagyon fontos, mert ha ebben a törvényrészben nem kerülnek nagyon egzakt módon meghatározásra az adatok kezelésének különbözõ lehetséges módozatai, akkor itt adódhat az a lehetõség, hogy a szolgálatok tulajdonképpen felelõtlenül garázdálkodhatnak a magán-, a személyi adatokat tartalmazó ügyekkel. Úgy gondolom, hogy azok az elõírások, amelyek leírásra kerültek a törvényjavaslatban, ezek egyrészt egyértelmûen megfelelnek a nemrég elfogadott adatvédelmi törvény igen szigorú elõírásainak, pontosan rögzítik az adatok igénylésének lehetõségét és farmáit. Rögzítik az adatok felhasználhatóságát, a megõrzésre és a megsemmisítésre vonatkozó elõírásokat, az átláthatóságra és a nyilvántartásra vonatkozó elõírásokat. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a fejezet jogilag talán a legjobban megalapozott része a törvényjavaslatnak, és azt hiszem, hogy már ebben a formájában is kellõ biztonságot nyújt minden állampolgárnak, hogy nem kerülnek rossz kezekbe a róla szóló adatok. Természetesen a törvényjavaslatnak az egyik nagy érdeklõdést kiváltó része a titkos információgyûjtéssel foglalkozó fejezet lesz. Azt kell mondjam, hogy – a nemzetközi gyakorlatban szokatlan módon – a titkos információgyûjtés eszközei és módszerei részletesen felsorolásra kerültek ebben a törvényjavaslatban. Mégsem ez fogja kiváltani igazán az érdeklõdést, a vitát, hanem ennek szûkebb, de talán legfontosabb része, amit a törvény úgy hív, hogy a külsõ engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközök, hiszen ezeknek az eszközöknek és módszereknek az alkalmazása az, ahol a legjobban be lehet látni az emberek személyes és magánéletébe. A telefon-lehallgatás, a levélfelbontás vagy a lakás-megfigyelés engedélyezésére ez a törvény rendkívül szigorú elõírásokat tartalmaz. Csak a fõigazgatók kérhetnek – megfelelõ jogi alátámasztás alapján – ilyen eszközökre engedélyezést. Meghatározott idõre a bíróság vagy az igazságügy-miniszter adhatja meg ezt az engedélyt, és meghatározásra kerül a törvényben az is, hogy mikor kell haladéktalanul megszüntetni az ilyen jellegû megfigyelést, és hogyan kell az ott keletkezett adatokat megsemmisíteni. Ezzel a fejezettel kapcsolatban egy alapelvet mindenképpen be kell tartanunk: ezeknek az eszközöknek a használatára csak akkor kerülhet sor, ha semmilyen más eszközökkel nem lehet az adat birtokába jutni, és csak akkor, amikor az adott ügyben az érintett személy jogainál sokkal fontosabb az egész ország nemzetbiztonsági érdeke.

389


Rögzítettük a törvényjavaslatban azokat a gazdasági szabályokat, amelyek eltérnek az általánostól. A PM-mel közösen dolgoztuk ki, melyek azok a területek, amelyeknél a titkosszolgálatok sajátos jellegébõl adódóan nem lehet az általános gazdasági szabályokat alkalmazni. Ha például arra gondolunk, hogy a titkosszolgálatok létszám-, béradatai vagy akár a technikai fejlettségét mutató részletes költségvetési adatok nyilvánosságra kerülnek, egyébként az állami szervezeteknél szokásos módon, akkor világos, hogy ezzel súlyosan sérülne a nemzet biztonsági érdeke. Ezért ez a javaslat azt tartalmazza, hogy ezeket az adatokat például csak a nemzetbiztonsági bizottság tagjai jogosultak részletesen megismerni. Várhatóan egyik nagy vitát kiváltó fejezete lesz a törvénynek a nemzetbiztonsági védelemre és ellenõrzésre vonatkozó fejezet. Azt azonban szeretném elmondani önöknek, hogy az elmúlt nyolc hónap személyes tapasztalatai, nemzetközi tárgyalásaink és a törvény elõkészítése során végzett összehasonlító elemzések egyértelmûen azt mutatják, hogy biztonsági szempontból Magyarország ma a világ legvédtelenebb országai közé tartozik. EI kell mondjam, hogy ma csak a véletlen ment meg bennünket attól, hogy igen komoly államtitkokkal járó, államtitkok birtokába juttató pozícióba ne kerüljenek kinevezésre valamelyik ellenünk dolgozó titkosszolgálat ügynökei vagy esetleg a szervezett bûnözés delegáltjai. A világ összes demokratikus országában azokra a pozíciókra, ahol fontos államtitkok birtokába kerülnek a kinevezettek, elõzetesen biztonsági vizsgálaton esnek keresztül, ahol megvizsgálják, nincs-e olyan kockázati tényezõ az illetõvel kapcsolatban, ami arra mutat, hogy befolyásolható, esetleg zsarolható lehet, és adatokat szolgáltathat ki mások számára. Nagyon fontos lenne, hogy ezt a rendszert mi is minél hamarabb bevezessük. Persze ez csak úgy lehetséges, hogy az érintettek tudtával és beleegyezésével történjenek ezek a vizsgálatok, és nem a titkosszolgálatoknak kell eldönteni, még a vizsgálat ismeretében sem, hogy kit neveznek ki, hanem annak, akié a kinevezés felelõssége. Egy speciális esete is szerepel a javaslatban ezeknek a biztonsági vizsgálatoknak, nevezetesen az, hogy a törvényjavaslat szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságába jelölt képviselõknél ugyanezt az elõzetes biztonsági vizsgálatot javasolja a törvény elvégezni. Én persze tudom, hogy politikust semmiféle biztonsági vizsgálatnak nem illik alávetni. De kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy gondolják el, milyen államtitkok birtokába juthatnak a nemzetbiztonsági bizottság tagjai. Gondolják el, hogy ennél sokkal kevésbé fontos titkok tudóira elõírjuk ezt a biztonsági vizsgálatot – akkor talán jó lenne, ha nem adnánk saját magunknak felmentést a hasonló procedúra elvégzése alól. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! A szolgálatok dolgozói, vezetõi tisztában vannak, és én magam is teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy a titkosszolgálatokat sehol a világon nem szokták szeretni. De azt hiszem, az egy reális cél, hogy a magyar közvélemény is ismerje meg a titkosszolgálatok munkáját, egy idõ után ismerje el, hogy az ország érdekében nagyon fontos tevékenységet végeznek, és segítse, hogy ezt a tevékenységet a lehetõ legjobban tudják elvégezni. Ehhez persze olyan titkosszolgálatok kellenek, amelyek politikai célokra soha, semmilyen körülmények között nem alkalmazhatók, de megkapják a felhatalmazást a törvényben, hogy hatékonyan teljesíthessék alapfeladatukat, az ország érdekeinek védelmét és érvényesítését. Olyan titkosszolgálatok kellenek, amelyektõl minden magyar állampolgár nyugodtan élhet; de akik, mondjuk, egy nemzetközi per során a magyar álláspontról folyamatosan értesítik a másik felet, vagy akik számunkra fontos államtitkokat akarnak megszerezni törvénytelen úton, vagy akik rajtunk keresztül akarnak fegyvert vagy kábítószert, vagy sok-sok magyar állam-

390


polgár számára sugárveszélyt jelentõ nukleáris anyagokat csempészni, vagy akik nálunk készülnek terrorcselekményt elkövetni, azok azért egy pillanatig ne gondolják azt, hogy ebben az országban szabadon garázdálkodhatnak. Ezt a célt itt most a parlamentben azzal tudjuk legjobban elérni, legjobban megközelíteni, hogy olyan világos és áttekinthetõ törvényt alkotunk, amely egyszerre tudja biztosítani a szolgálatok törvényes és hatékony mûködését. A kormány nevében azt tudom ígérni, hogy nyitott fülekkel fogjuk hallgatni a vitát, és örömmel fogadunk minden jobbító szándékú módosító javaslatot. Viszonzásképpen kérném tisztelt képviselõtársaimtól, segítsék elõ, hogy ezen a nagyon fontos területen végre a demokráciákban szokásos módon, törvény által szabályozottan dolgozhassanak a magyar titkosszolgálatok is. Köszönöm a figyelmüket.

391

12.2 Dr. Katona Béla országgyûlési képviselõ hozzászólása (OGY napló, 1995.)

Recommend Documents