Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 105, árusoknál 120 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XIX/11.szám 2010. február 9. kedd
Hó: nem olvad és van, ahol nem is takarítják Bár már van annak néhány napja, amikor meglepett minket a nagy hó, a városban sok utcában ma is láthatók a tél nyomai. Néhány helyen például nem lehet normálisan megállni az út szélén, ezért a parkolásban helyenként nagy a káosz, máshol pedig még ma is a jeges járdákon kell csúszkálnunk. A városi utak egy részét a Remondis Kft takarítja a polgármesteri hivatallal kötött szerzõdés alapján, míg egyes útszakaszokat, amelyek az országos fõútvonal-hálózat részét képezik, a Magyar Közút Kht hómentesíti. A járdák tisztán tartásáért az ingatlanok tulajdonosai felelnek. Mindennek van tehát gazdája, a hó mégis sok gondok okoz még ma is. Kedden változóan, többfelé erõsen felhõs idõre ébredhetünk, szórványosan kell ködfoltok kialakulására számítani. Néhol nem kizárt jelentéktelen hószállingózás. A délelõtt folyamán eleinte pár órás napsütés várható, majd a déli óráktól délnyugat felõl megnövekszik, megvastagszik a felhõzet, csapadékra azonban sehol sem kell számítani.
Vácra költözhet Késõbb érnek a mai a Szorgos Kezek Háza pályaválasztók, mint pár éve » 2. oldal
» 4. oldal
Számítógépeket kapott a SINOSZ váci szervezete Két darab számítógépet kapott Alexy Norbert, a HUMANsoft Kft rendszerintegrációs üzletág igazgató segítségével a közelmúltban a Siketnémák Országos Szövetségének Váci szervezete. A cég korábban már több környékbeli iskolának is segített, és segít a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények ellenére is. A mostani számítógép-adományozás mellett például, 2009. karácsonyára kárpátaljai iskoláknak ajándékozott számítástechnikai eszközöket. A SINOSZ Váci szervezete köszönetet mond, Alexy Norbertnek és feleségének - aki a kapcsolatot létrehozta -, hogy elsõ szóra támogatták a szervezetet.
2
Váci Napló
Továbbra is a váci kórház lát el több nógrádi települést Még a januári testületi ülésen egyhangú döntés született arról, hogy Keszeg, Nõtincs és Õsagárd lakóinak egészségügyi ellátását továbbra is vállalja a váci kórház, kapacitását figyelembe véve. A Nógrád megyei községek lakosságának egészségügyi ellátása - a fekvõ- és járóbetegek kezelése több Nógrád megyei község ellátásához hasonlóan évek óta a Jávorszky Ödön Kórházban történik. A kórházi kapacitások meghatározása értelmében a Nógrád megyei községek lakosságának ellátása a balassagyarmati városi, illetve a salgótarjáni megyei kórházhoz került. A községek önkormányzatainak polgármesterei - ellátási ér-
Vácra költözhet a Szorgos Kezek Háza A Baptista Szeretetszolgálat már több ízben szervezett a városban is gyûjtõ akciókat, s gyakran támogatta a helyi rászorulókat. Legutóbb Meláth Attila (képünkön) baptista lelkész adott át a Kölcsey utcai bölcsödében alapvetõ élelmiszereket, amelyeket rászoruló családoknak juttatott el az intézmény.
dekbõl - törvényben biztosított lehetõségük alapján kezdeményezték településük egészségügyi ellátási területének módosítását, mely szerint továbbra is a váci kórházban kívánják igénybe venni az ellátást. A községek kérését a szociális, lakásügyi és egészségügyi A szolgálat a Szorgos Kezek Háza fogyatékkal élõ fiataljaibizottság megtárgyalta és tának ellátását jelenleg Gödön egy bérelt épületben végzi, melymogatta. nek szerzõdése február 28-án lejár. A váci képviselõtestület még 2007-ben adományozott a szervezetnek egy telket, amelyen tervezték, hogy a fiatalok ellátását biztosítják, erre azonban jelenleg nincsen forrásuk. KOPOGTATÓCÉDULÁA Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Szenczy Sándor levélKAT GYÛJT A JOBBIK IS. ben kereste meg a képviselõket, amelyben azt kéri, hogy az adoProgramismertetõ sajtótájékoz- mányozott telken található faházat – amelyet jelenleg a kórház tatót tartott Fehér Zsolt (képün- iratanyagok tárolására használ – 8-10 évig kapják meg a Szorgos kön), a Jobbik választásokon in- Kezek Házával kapcsolatos feladatok ellátásához. A szolgálat válduló jelöltje tegnap, hétfõn dél- lalja, hogy saját költségén felújítja és kialakítja a szükséges heelõtt a mûvelõdési központban. lyiségeket. Az elnök kérte még a testületet, hogy adjanak két év A váci szervezet elnöke egye- haladékot a tervezett lakóotthon megvalósítására, amely szintén bek között elmondta: sikeres anyagi gondok miatt késik. A testület mindkét kérelmet vita nélszereplésük esetén erélyesen kül elfogadta. fellépnek a politikus bûnözés ellen, ezért megszüntetnék a mentelmi jogot. Súlyos bûncselekmények esetén visszaállítanák a halálbüntetést, s a börtönöket Vác Város Önkormányzatának Képviselõtestülete a 2010. önfenntartóvá tennék, azaz az január 21-i ülésén az alábbi rendeleteket alkotta: elítélteknek dolgozniuk kellene, - Vác Város Önkormányzatának 1/2010. (I. 25.) sz. renhogy legalább ellátásuk költségét megtermeljék. A helyi ügyek delete az önkormányzat 4/2009. (III. 2.) számú költségveközül a politikus a mélygarázs és a kórház körüli, szerinte átláttési rendeletének módosításáról (9. sz. módosítás) hatatlan helyzet tisztázását említette, s kilátásba helyezte, hogy - Vác Város Önkormányzatának 2/2010. (I. 25.) sz. renVácott is bevezetik a szociális kártyát. A párt megkezdte a kodelete a helyben központosított közbeszerzésekrõl pogtatócédulák gyûjtését, a részletekrõl az országos és a helyi - Vác Város Önkormányzatának 3/2010. (I. 25.) sz. renszervezet honlapjáról lehet tájékozódni. delete a váci 4950 hrsz-ú kivet közterületbõl 316 m2 nagyMÁR A FIDESZ-KDNP IS GYÛJTI A KOPOGTATÓCÉságú terület törzsvagyonból történõ kivezetésérõl DULÁKAT. Bábiné Szottfried Gabriella, Szõdliget polgármes- Vác Város Önkormányzatának 4/2010. (I. 25.) sz. rentere, országgyûlési képviselõjelölt bejelentette: az ajánlást gyûjdelete az önkormányzat szervezeti és mûködési szabálytõ személynek a helyi Fidesz-szervezet által kitöltött, névvel és zatról szóló 9/1995. (V. 8.) sz. rendelet módosításától pecséttel ellátott megbízólevéllel kell rendelkeznie. A párt tudo- Vác Város Önkormányzatának 5/2010. (I. 25.) sz. renmására jutott, hogy más szervezetek, illetve magányszemélyek a delete a 0418/4 hrsz-ú kivett közút törzsvagyonból törtéFidesz nevében gyûjtenének ajánlószelvényt, de nem a párt jenõ kivezetésérõl löltjére. Ezért elébe szeretnének menni a dolognak azzal, hogy - Vác Város Önkormányzatának 6/2010. (I. 25.) sz. renaktivistáikat megbízólevéllel, és kitûzõvel látják el. delete a 0420/1 hrsz-ú kivett mocsár ingatlanból 4 m2 nagyHétfõn, lapzártánk után tartott sajtótájékoztatót Bábiné ságú terület törzsvagyonból történõ kivezetésérõl Szottfried Gabriella és Arnold Mihály, a vám- és pénzügyõrség Fenti rendeletek megtekinthetõk a polgármesteri hivolt országos parancsnoka, gazdasági szakértõ a kis- és középvatal jegyzõi kabinetében. vállalkozások helyzetérõl a választókerületben.
ORSZÁGGYÛLÉSI VÁLASZTÁSOK 2010
HIRDETMÉNY
Váci Napló
3
Hó: nem olvad és van, ahol nem is takarítják A városnak immár évek óta szerzõdése van a Remondis Kft-vel az utak hómentesítésére. A megállapodás nem terjed ki valamennyi önkormányzati kezelésû útra és körzetenként fontossági sorrendet is kijelöl. A két héttel ezelõtti nagy hóesés után kedden már szinte valamennyi, a cég által tisztán tartott útszakaszon lehetett közlekedni, de ez korántsem jelenti azt, hogy a munka befejezõdött - mondta lapunknak Megyeri Imre, a cég váci kirendeltségének igazgatója. A legtöbb bajt a szabálytalanul parkoló autók jelentették, mert miattuk nem lehetett folyamatosan takarítani a havat. Voltak olyan utcák, ahol a munkagépek is alig tudtak közlekedni a szûk hely miatt. A KRESZ legutóbbi módosítása egyébként e témával is foglalkozik. Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban - egymás mellett haladó - hóeltakarítást végzõ és figyelmeztetõ jelzést használó jármûveket tilos megelõzni. Az ilyen gépjármûvek mögött a követési távolságot fokozott óvatossággal kell megválasztani - szól az új szabály. Megyeri Imre szerint azonban még így is akadtak, akik lassúnak találták a hóekék tempóját és elõzésbe kezdtek. Mint korábban megírtuk, a két héttel ezelõtti, Katalinpuszta és Szendehely között kialakult kamiondugót is egyebek között a hómarókat megelõzõ teherautók árokba csúszása okozta. A Remondis mintegy 146 kilométernyi városi utat takarít és mintegy 11,5 kilométernyi járdát tisztítanak meg munkagé-
biztonságos a járdán való közlekedés, ott figyelmeztetik az érintetteket kötelességükre. Az elmúlt napokban több ilyen esetre került sor és az a tapasztalat, hogy ennyi elegendõ is. A köztisztasági rendelet be nem tartása miatt az elmúlt hetekben senkit nem kellett megbüntetni Vácott - tudta meg lapunk. A polgárok egy része ennek ellenére nem elégedett a közterületek tisztán tartásával, mert például a parkokban még ma is bokáig a hóban kell, lehet gyalogosan járni. Nincs eltakarítva a hó az okmányiroda elõtti parkolóból sem, pedig éjszakánAkiknek nem volt a szerencséje. A fotó nem nálunk, hanem a ként, hétvégeken lenne rá lehetõség, hiszen akkor nem hasztengerentúlon készült nálják a kocsik. pekkel. Az utóbbi helyeken is csak akkor tudnak haladni, ha például a kocsik nem parkolnak szabálytalanul a gyalogosoknak Sok szeretettel várjuk az érdeklõdõket február 13-án 9 fenntartott helyeken. A cég órától Vácon a Báthory utcai Revóczi (Zöldház) kifõzegyébként a város huszonöt dében megrendezésre kerülõ Faragó Nóra fotó-, és Sopontján tárolókban szóróanyamogyi Kati babakészítõ kiállításával egybekötött EZOgot helyez ki, ezt a lakók önteTERIKUS rendezvényünkre. Belépõ 500 forint/fõ. vékenyen felhasználhatják a közterületeken, ha elfogy, pó9 óra: Bevezetõ meditáció tolják. Akinek szüksége van 9. 10 óra: Tibeti hangrezgés terápia - Faragó Márti hangilyen csúszásmentesítésre, a rezgés terapetua, Márkus Brigi zenés jógabeRemondisnál vásárolhat ötven mutató kilós zsákokban kohósalak-gra9.50 óra: Bármirõl írsz, magadról üzensz - Sulyok Ágnes nulátummal kevert sót - tudtuk grafológus meg a cégnél. 10.30 óra: Test-lélek és szellem egyesítése - Évinger BogJó döntés volt, hogy a felhallárka kineziológus mozódott havat a Duna-parton, 11.10 óra: Mit árul el a tenyerünk a sorsunkról - Fenes a szánkódombnál le lehet rakIldikó tenyér, tartott, számmisztika ni. Nem csak a Remondis, ha11.50 óra: Kerülj egyensúlyba önmagaddal - dr. Kármen nem más érdekelt cégek is szálFerencné Emma lítottak oda nagy mennyiségû 12.30 óra: Ebédszünet havat. Sok helyen ugyanis csak 13.10 óra: A gyógyító réz, mint vénuszi energia - dr. Nekézzel lehetett takarítani, s bár mes Katalin akadtak néhányan, akik az út 13.50 óra: Az aura és karakterek - Balogh Lajos közepére, vagy a hulladékok 14.30 óra: Üzenetek léleklátó segítségével - Szatmári Iloelhelyezésére kitett konténerek na léleklátó mellé dobálták a havat, néhány 15.10 óra: Tombola sorsolás nap alatt sikerült megtisztítani 15.50 óra: Spirituális törzsi hastánc - György Andrea ezeket a helyeket. SZERETETMASSZÁZS EGÉSZ NAP INGYENESEN! A közterület-ellenõrök folyamatosan járják a várost és Egész nap: Kérdezz az Angyaloktól - Németh Marika gyóahol azt tapasztalják, hogy nem gyító Szlovákiából.
Kedd: erõsen felhõs idõ, néhol jelentéktelen hószállingózás. Szerda: borult idõ, délnyugat felõl egyre többfelé havazás, megerõsödõ szél. Csütörtök: többfelé havazás, de keleten havas esõ, esetleg esõ is lehet. Péntek: országszerte havazás várható idõnként élénk szél kíséretében. (www.idokep.hu)
Lélek-wellness
A rendezvény alatt az alábbi szolgáltatások KEDVEZMÉNYESEN vehetõk igénybe: aurafotózás, asztrológia, arcés tenyérelemzés, stresszoldás, kineziológia, számmisztika, kézírás-elemzés, tarot sorselemzés, léleklátás, spirituális gyógyítás, antioxidáns mérés, tarot kártyából jóslás, auratisztítás, reiki gyógyítás.
4
Váci Napló
VÁCI KÖZ-TÉR Késõbb érnek a mai pályaválasztók, mint pár éve Köszönet az alapítványnak A szülõk lettek a kulcsszereplõk a felsõoktatási felvételi eljárásban
A szakpszichológus szerint egyre nagyobb szerepe van a szülõknek a felsõoktatásba történõ belépés és pályaválasztás során. Ennek okai összetettek, mégis többnyire a társadalmi átalakulásban keresendõek. Általános tendencia, hogy a szülõ saját meg nem valósított álmát vagy a családi tradíciót erõltetné a kamaszra.
Bõ egy hét áll még a rendelkezésükre azoknak, akik felsõoktatási intézménybe szeretnének jelentkezni, ugyanis a jelentkezési lapokat legkésõbb február 15-ig fel kell adnia annak, aki szeptemberben egyetemen vagy fõiskolán akarja megkezdeni a tanulmányait. A jelentkezési és beiskolázási kampányidõszak nagy célcsoportjai az érettségizõ diákok, a pszichológus szakember szerint azonban a szülõk befolyásoló szerepe egyre növekszik. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint évrõl-évre egyre nagyobb a szülõi befolyásolás szerepe a pályaválasztás során. Ennek legfõbb oka a szakember szerint, hogy jóval éretlenebbek a kamaszok, mint pár évvel ezelõtt. "Jelentõs átalakuláson ment át a társadalom az elmúlt években. Az életszakaszok jelentõsen kitolódtak: az önálló élet megkezdése, a szülõktõl való anyagi és érzelmi függetlenedés, a gyermekvállalás késõbbre tolódott, mint pár évvel ezelõtt. Gyakori, hogy a húszas évei második felében járó fiatalok még otthon, a szüleikkel élnek. Értelemszerûen így a gyereken is nagyobb a nyomás, a gyerek élete feletti kontroll végett pedig jóval nagyobb a szerepe a szülõi befolyásolásnak is." Vannak felsõoktatási intézmények, amelyekben felismerték a szülõi befolyás évrõl-évre növekvõ szerepét és nem csak a diákok, hanem a szülõk tájékoztatására is nagy hangsúlyt fektetnek a beiskolázási idõszakokban. A Dunaújvárosi Fõiskola másodszor rendezett olyan nyílt napot,
ahová a továbbtanulni vágyó diákok mellett az érdeklõdõ szülõket is várták. Lak Gyöngyi az intézmény kommunikációs igazgatója elmondta, hogy azoknak a szülõknek a körében, akik nem ragaszkodnak a család szakmai tradícióihoz, általános a tanácstalanság a pályaválasztással kapcsolatban. Jó részüknek nincs rálátása arra, hogy az elmúlt években jelentõsen megváltozott a munkaerõpiac, másrészt pedig ehhez igazodott a felsõoktatás képzési kínálata is. "A tavalyi évben nyitottunk elõször a szülõk felé, idén már minden intézetünk fogadta a pályaválasztók szüleit is. A legnagyobb sikere a meghívott pszichológusnak volt, akit valósággal lerohantak a tanácstalan, segítséget kérõ szülõk." A Magyarország Egyetemi Fõvárosa címre aspiráló Gyõr városában pedig a Széchenyi István Egyetem hallgatói egy héten keresztül, a város fõterén állították fel Felvételi Információs Pontjukat. Malancsin Viktória, az információs pont szervezõje elmondta: gyakori, hogy a diákok helyett a szülõk keresik fel az idõszakos irodát, akik leginkább a pontszámítással és a képzések tartalmával kapcsolatban érdeklõdnek. Az SZE-Gyõr nyílt napjain és a beiskolázással kapcsolatos fogadóórákon pedig az érdeklõdõk 1/5-e szülõ és ez az arány várhatóan nõni fog az elkövetkezendõkben. Dr. Almási Kitti szerint a szülõi befolyásolásban két nagy tendencia érvényesül. Az egyik a családi tradíció továbbvitele, függetlenül a gyerek képességeitõl. A másik tipikusnak mondható eset, amikor a szülõnek nem sikerült megvalósítania az álmait, és ezt a gyerektõl várja el. Mindkettõ nagy károkat és komoly sérüléseket okozhat az önálló élet megkezdésekor. "Nagyon fontos a szülõk érzelmi felkészítése és tájékoztatása, és ebben a felsõoktatási intézményeknek is nagy felelõsségük van" mondja a szakember.
Szeretném, ha lapjuk hasábjain szó esne a váci telephellyel mûködõ Zöld Menedék Állatvédõ Alapítvány önzetlen, áldozatos tevékenységérõl. Kilátogattam a Vác külterületén lévõ telkes ingatlanunkra, annak közelében egy igen nagy méretû kutya tetemére bukkantam. A havon található nyomokból egyértelmû volt, hogy eléggé el nem ítélhetõ gazdája az elpusztult ebet oda szállította ki. A látvány elszomorító és felháborító volt. Tanácstalanságomban a fent megjelölt alapítványhoz fordultam. Egy gyors, szakszerû intézkedés történt: néhány órán belül a tetem elszállításra került. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az alapítvány dolgozóinak a gyors segítségért. Gondolni sem merek arra, hogy az õ gyors segítségük nélkül, milyen megoldhatatlan feladat hárult volna rám és a közeli szomszédaimra. CSÕVÁRI JÁNOS, VÁC
Köszönet a pártszervezetnek Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a váci Fidesz-csoport elnöksége felé, amiért személyesen felkerestek és gratulációjukat nyilvánították ki kisfiunk, Nagy Márk születéséhez, aki a 2010-es évben Vác elsõ újszülöttje. NAGYNÉ FERBERT TÜNDE ÉS NAGY ZOLTÁN
A súlytalan ügybuzgó! Mi, 2010. február 1-én Budapestre utazók gyönyörködhettünk abban, hogy országgyûlési képviselõjelöltjeink nagy, remek képeikkel bíztatnak bennünket szavazatainkra, pártjaik békés kampányára. Aztán ezt a jóérzésünket 5-én, péntekre egy beteg, magáról, emberi magatartásáról bizonyítványt kiállító, súlytalan valaki tönkretette. Ugyanis egy nagy sárga, hatágú csillagot ragasztott, máshol nyilaskeresztet rajzolt, újabb helyen „ezt te akartad” felirattal még meg is toldotta több piros szegfûs képen! Hogy mégis miért súlytalan? Elsõsorban azért, mert a kabátja gallérján felüli súly hiányát bizonyítja azt, hogy az általa felragasztott és felírt jelképek történelmét, de a jelölt hitét, korát, történelmi szerepét sem ismeri, sõt a jelölt édesapja is gyermek volt abban a gyalázatos, gyilkos idõben. Másodsorban pedig azért súlytalan, mert e szánalmas „munkavégzés” során nem hagyta ott lába nyomát a szép fehér hóban! Arra pedig az elsõ ok miatt nem is gondolhatott, hogy ezzel a cselekedetével hány becsületes magyar állampolgárt sért meg, netán a felbujtóját is lejáratja! Ezt már nem tudja visszacsinálni, magáról írott bizonyítványa megmarad mindazokban, akik ezt az aljas cselekedetét látták. Szégyelld magad! FECSER GYULA, VÁC A levélírók véleménye nem feltétlenül azonos a szerkesztõség álláspontjával, de a Váci Napló elve: a hír szent, a vélemény szabad. Ezért minden olyan írásnak helyet adunk, amely nem sérti a Magyar Köztársaság alkotmányát és törvényeit, a jóizlést és nem zavarja meg mások nyugalmát.
Váci Napló
5
Királyi Operettgála sorozat Kétszáz kórházi ágyat kapott a Váci Szimfonikusokkal Hargita megye Pest megyétõl "Mulasson Ön is királyi módra!"
Ünnepélyesen is átadta február 3-án Pest Megye Közgyûlésének elnöke Festõi, patinás környezetben ke- gó kosztümöknek és a mûvészi a Csíkszeredai Megyei Sürgõsségi rül megrendezésre 2010-ben a táncoknak a megjelenítésére. A Kórházban azt a kétszáz kórházi Királyi Operettgála sorozat, Grassalkovich kastély a magyar- ágyat, melyek már korábban megér-
amelyre a Váci Szimfonikus Zenekarral együtt várja a zenekedvelõket a program szervezõje, az INFÓRUM Rendezvényszervezõ Iroda. A Királyi Operettgála sorozat 2010. április 2-tõl szeptember 3ig 5 alkalommal kerül megrendezésre: április 2., április 30., június 6., július 2., szeptember 3. Az operettgála mellett egyéb, kiegészítõ programokat is kínálnak a rendezõk: az érdeklõdõk eltölthetnek egy délutánt kastély- és múzeumlátogatással a gödöllõi Grassalkovich kastélyban, amelynek keretében megtekinthetik Ferenc József és Sissi rezidenciáját, parkját; majd pezsgõs koccintással egybekötött operettgálán vehetnek részt, amelyet a kastély barokk termében vacsora követ. A gödöllõi királyi kastély díszterme elegáns, pazar látványával a legmegfelelõbb helyszín az operett korabeli világának, a friss, dallamos zenének, a csillo-
országi kastélyépítészet egyik legjelentõsebb mûemlék-együttese. Ferenc József, majd IV. Károly, valamint a királyi család évente hosszú hónapokat töltött Gödöllõn. Különösen Erzsébet királyné (Sissi) tartózkodott szívesen a kastélyban. Az operettgála nemcsak a helyszínt tekintve különleges, hanem azért is, mert magyar és osztrák zeneszerzõk (Johann Strauss, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Jacobi Viktor, Huszka Jenõ, Ábrahám Pál) fülbemászó dallamai hangzanak el a Magyar Állami Operaház, az Interoperett, és az operett mûfaj legkiválóbb elõadóinak tolmácsolásában. A koncertsorozaton a váci közönség kedvence, a Váci Szimfonikus Zenekar közremûködik Farkas Pál vezényletével. Jegyek kaphatók Vácott a Tourinform Irodában, valamint a Broadway Jegyiroda és az Interticket országos hálózatában: www.jegyplaza.hu
A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház pályázati pénzbõl és más forrásból új ágyakat tudott vásárolni, így a felszabaduló ágyakat Hargita megyének adományozták.
A kidobott régi ágyak helyére jöttek az újak keztek Erdélybe. Az adományról szóló szerzõdést 2009 decemberében írták alá és két hónappal ezelõtt a kórház megkapta a bútorokat. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházból érkezett használt, ám jó állapotban lévõ ágyak nagy segítséget jelentenek a helyi kórház számára. Egy új kórházi ágy ugyanis több ezer euróba kerül Romániában.
A csíkszeredai kórház az ágyak mellé szekrényeket is kapott. Ezekre is nagy szükség volt, mert így a 40 éves vasszekrényeket is lecserélhették. A két megye nemcsak az egészségügyben, hanem több területen is tapasztalatot cserél, elsõsorban oktatással és kultúrával kapcsolatos kérdésekben.
Nektek drukkolunk Rajzpályázati felhívás Az Art Lavina Képzõmûvészeti Stúdió a Magyar Parasport Szövetség támogatásával rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok számára, a márciusban hazánkban Vácon megrendezésre kerülõ 5. INAS-FID Mezei Futó Világbajnokságra az INTEGRÁCIÓ jegyében. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: Az alkotás technikája szabadon választható, mérete nem haladhatja meg az A/3- as méretet. (Készíthetõ elektronikus technikájú kép is, ezeket jpg, tiff formátumban várjuk) Pályázni egyénileg lehet, az induló egy pályamûvel pályázhat. BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: A pályamûveket 2010. február 22-ig (hétfõ) kérjük postára adni, vagy személyesen az Art Lavina Képzõmûvészeti Stúdió címére: 2600 Vác, Szilassy u. 1/a Lavina Auto Kft. A rajz hátulján kérjük feltüntetni a pályázó, az iskola és a támogató tanár nevét, valamint a nyereményrõl szóló értesítéshez szükséges e-mail, vagy telefonelérhetõséget. A borítékon legyen feltüntetve: "Nektek drukkolunk". EREDMÉNYHIRDETÉS, KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ: Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra 2010. március 4-én 16- órakor kerül sor a városi Sport Múzeumban Vácott (Vörösház emelete). A kiállítást megnyitja, díjakat átadja: Gódor László, az MPSZ elnöke. A nyertes pályamûveket a www.artlavina.hu és a www.applelab.hu oldalakon tesszük közzé. Érdeklõdni az
[email protected] e-mail címen vagy a 06-70/453-3370 telefonszámon lehet. Jó munkát, kívánunk! Üdvözlettel a verseny szervezõi nevében: GARAY NAGY NORBERT
6
Váci Napló
Egyházi élet - ökumenikus rovat
A házasság hete február 8-tól 15-ig XVI. Benedek pápa üzenete a betegek XVIII. Világnapjára. A Boldogságos Szûz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján február 11-én, tartják a betegek XVIII. Világnapját a vatikáni bazilikában. Idén ez a nap szerencsésen egybeesik az Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa létrehozásának 25. évfordulójával, ami további okot ad arra, hogy hálát adjunk Istennek az egészségügyi pasztoráció terén eddig megtett útért. Szívbõl kívánom, hogy ez az évforduló indítson még nagylelkûbb apostoli buzgóságra a betegek és az õket ápolók lelkipásztori szolgálatában - üzente egyebek mellett a Szentatya. A betegek évente megtartott világnapjával az egyház a legszélesebb körben szeretné fogékonnyá tenni az egyházi közösséget az egészségügy hatalmas területén végzett lelkipásztori szolgálat fontossága iránt. (forrás. hirporta@hu) Házaspárok találkozója. Ötödik alkalommal kerül sor február 19-21-én Máriabesnyõn, a Váci Eyházmegyében a Házaspárok találkozójára. Várnak minden házaspárt, aki szeretne megerõsödni a házasságában, küldetésében. A konferencia témája: Családegyház - egyház a családban. Felvilágosítást Sebõk Sándor atyától a 06/30/4227-615,
[email protected] vagy Mikesy Pongráctól a 06/30/431-5983,
[email protected] lehet kérni. A lelkigyakorlat teljes költsége 12 ezer forint/fõ. A költségek egyharmadát a püspök-
ség, második egyharmadát az egyházközség, harmadik egyharmadát a résztvevõk állják. (forrás: vaciegyhazmegye.hu) A házasság hete február 8-15-ig. Sajtótájékoztatóval kezdõdött Budapesten február 4én délután a Házasság Hete címû rendezvénysorozat, amelynek idei sztár házaspárja Süveges Gergõ mûsorvezetõ és gyógypedagógus felesége, Rudan Margit. Tizenkét évvel ezelõtt Angliából indult el az a kezdeményezés, mely a Bálint-nap (Valentin-nap) elõtti héten a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. A megvalósításhoz egy szervezõbizottság állt össze, akik idén meghívták a hét nagy-britanniai kezdeményezõjét, Richard Kane-t is. (forrás: evangelikus.hu) Pihenõhely a virtuális világban - online lelkisegély. “A tapasztalat szerint egyre nagyobb az igény az esti, ingyenesen elérhetõ ügyeletre" - mondja Révész Jánosné, a Telefon-lelkigondozás missziós lelkésze. Sok embernek a napközbeni rohanás és munka mellett nem jut ideje gondolkozni a nehézségein - az esti-éjjeli órákban viszont hatványozottan rohanhatják meg gyötrõ kérdései. Fontos lenne, hogy ilyenkor ott legyen valaki, akinek felteheti kérdéseit. Ezt felismerve hívták életre az internetes lelkigondozás intézményét.
A Református Missziói Központ a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézettel karöltve a múlt évben internetes lelkigondozói képzést indított. Céljuk olyan munkatársak képzése, akik készen állnak arra, hogy szabadidejükben krízisben lévõ embertársaikkal beszélgessenek - akár éjszaka is. "Az internetes lelkigondozás speciális terület, ezért el is különítjük a telefonlelkigondozástól, aminek megvan a helye és a jövõje is" - teszi hozzá a misszió vezetõje. Sokak számára, fõleg az idõsebb generációnak jobban hozzáférhetõ a telefonos szolgáltatás, ami viszont 17-21 óra között hívható naponta. Az internetes lelkigondozás a tervek szerint este nyolctól hajnali egyig mûködne, és nemcsak Skype-on, hanem egyéb chateken és e-mailen is tartanának ügyeletet. "A virtuális világban egyfajta pihenõhelyet jelentene ez a szolgálat, amit elhivatott, komoly szakmailelkigondozói felkészültséggel bíró önkéntesek végeznének" - mondja Révész Jánosné. (forrás: reformatus.hu) El Camino. László Dániel El Camino címû kiállítása nyílik Budapesten február 11én 18 órakor a KOGART Galériában, az Andrássy út 108. szám alatt. A festõ 2009ben járta végig az El Camino zarándokutat, és az errõl készült, fõleg templombelsõket és tájakat ábrázoló képeit mutatja be. A kiállítást Rockenbauer Zoltán mûvészettörténész nyitja meg. A galéria nyitvatartási idejében, hétfõtõl péntekig 10 és 18 óra között március 4-ig tekinthetõ meg a kiállítás.
Tóth Tibor
Öregkori történetek Lelki gondozás Benke Laci bácsi nemrég töltötte be a nyolcvanhatodik életévét. Jól bírta még magát, az udvari munkákban is hasznát vették néha, de szellemileg nagyon meglátszott rajta a kor. Az volt a fõ baj, hogy mindent elfelejtett. Kiküldték õt valamiért a kamrába, és visszajött, hogy mit is kell behoznia. Egyetlen dolog nem hullott csak ki a tudatából, az, amikor a második világháború során fogságba esett. S ezt a történetet naponta el akarta mesélni a családtagoknak is, az ismerõsöknek is, de már az elsõ mondatnál megállították. - Már hallottuk! Az utcabeliek valósággal menekültek elõle. Olyan volt, mintha valaki elkiáltotta volna magát: "jön Laci bácsi!", s mindenki eltûnt a kiskapukból. Pedig az öreg gyakran ment el otthonról. A lánya minden piaci napon megbízta, hogy vegyen egy fél kiló paradicsomot vagy néhány paprikát, tudva, hogy olykor sárgarépát vagy karalábét fog hozni, de így akarta elhitetni vele, hogy szükség van még rá. Ha aztán valóban mást hozott, mint amit kért, soha nem tett érte szemrehányást. Egyik alkalommal, amikor Laci bácsi indult vásárolni, Biczó néni, a közvetlen szom-
széd, kint állt a kapuban, és nem vette észre, hogy jön. Amikor meglátta, már nem tudott elmenni. Az öreg megállt. - Tudja, mit álmodtam, szomszédasszony? Meg sem várta, mit mond Biczó néni, azonnal mesélni kezdett, de a harmadik mondatnál már kint volt a fronton. Mesterien értett hozzá, hogy bármilyen témáról át tudott váltani a háborúra. Még csak ott tartott, hogy megindult a nagy orosz offenzíva, amikor Biczó néni fel-
kiáltott: - Jesszusom! A hús alatt égve felejtettem a gázt! Azzal otthagyta Laci bácsit, aki csak állt és hallgatott, mivel nem volt kinek mesélnie. Három házzal arrébb Csapó néni állt a kiskapuban. - Szép jó napot kívánok! - köszönt Laci bácsi. Csapó néni azonban se szó, se beszéd, sarkon fordult, és elment. Benke Laci bácsi megcsóválta a fejét. Csapóék mellett Valkaiék laktak. A néni meg sem várta, hogy Laci bácsi odaérjen, besietett a házba. Az öregnek keserûség markolt a szívébe. - Ilyen rossz ember lennék?! Amikor hazaért, odaadta a lányának, amit vett, leült megszokott foteljébe, és csak nézett, nézett maga elé. A lánya megérezte, hogy baj történt, hogy az apjának most nagy szüksége van törõdésre, kedvességre, és odaguggolt melléje. - Baj van, apuska? - Nincs. - Ráérne egy kicsit? Most van egy aprócska idõm. Nem mesélné el, hogyan esett fogságba?
Váci Napló
7
A fõpróba elõtti edzõmeccsek KÉZILABDA Az elmúlt héten két felkészülési mérkõzést játszott az NB I/B-s Váci KSE-Taxi2000 csapata. Elõször kedden hazai pályán az ugyancsak NBI/B-s Balassagyarmat gárdáját fogadták és sérültjeinkkel kiegészülve a múlt hetinél bíztatóbb játékkal 34-28-ra gyõztek a 3x20 perces találkozón. A csapat legeredményesebb játékosa Gábori volt 8 góllal, rajta kívül Dóczi és Tuba Kovács játéka emelhetõ ki. Mivel a hétvégére tervezett csömöri torna elmaradt, pénteken a Csömör gárdáját látták vendégül a váci sportcsarnokban: Váci KSETaxi2000 - Csömör 36-33 (1618, 25-26). Váci KSE: Nagy - Gábori 1, Simányi 4, Horváth 3, Krizsovszki 4, Pozsgai 4, SZIKRA 7. Csere: Tuba Kovács (kapus), Gál 2, Doroszlai 2, Dóczi 3, LOVREK 5, Solymos 1, Pálffy. A mérkõzést 25-25-20 perces harmadokra bontva játszotta a két csapat. A keleti csoport kiesõ helyén álló együttes jól tartotta magát, fáradtnak tûnõ csapatunk, csak az utolsó percekben szerezte meg a gyõzel-
met, a lelkes vendégek ellen. Balassagyarmaton játszotta utolsó elõtti edzõmérkõzését csapatunk a bajnoki rajt elõtt. Balassagyarmat - Váci KSETaxi2000 35-35 (6-11, 2325). Váci KSE: Tuba Kovács Gábori 6, Simányi 3, Krizsovszki 2, Horváth 1, Pozsgai 5, Szikra 3. Csere: Erdõs (kapus), Pálffy 5, Lovrek 2, Tyiskov, Solymos, Csík 1, Gál 3, Dóczi 4. A mérkõzés három harmadból állt, a játékrészek 25-30-30 percesek voltak. Mindhárom szakaszban fix összeállításban csere nélkül játszott a Laurencz csapat, az egyenlõ terhelés és az összeszokás érdekében. Az elsõ játékrészben a szokásos kezdõcsapat játszott, itt nem is volt gond, hiszen jelentõs elõnyre tettünk szert, a folytatásban már nem ment ennyire jól és a meccs végére kiegyenlítettek a hazaiak. Persze ilyenkor még nem az eredmény a fontos. Február 9-én, kedden az FTC II csapatát fogadják 19.30 órai kezdettel, mely akár a hétvégi bajnoki rajt fõpróbájának is tekinthetõ. KOVACSICS JÓZSEF
Idegenben nyert a Vác LABDARÚGÁS Csapatunk a hétközi, elmaradt edzõmérkõzés után szombaton Felcsútra, a Videoton Puskás Akadémia együtteséhez látogatott. Videoton-Puskás Akadémia - Dunakanyar-Vác 0-2 (02). Felcsút. Vezette: Termõ. Vác: 1. félidõ: Sztankó Gáspár, Tányéros, Páles, Juhász B. - Rusvay, Albert, Nagy T., Gulyás - Rob, Petre. 2. félidõ: Horváth G. Koren, Tányéros, Benke, Hegedûs - Fekete, Albert, Vén, Gulyás - Bánáti, Petre. Vezetõedzõ: Szabados György. Gólszerzõ: Páles, Rusvay. Az elsõ félidõben jól játszott a Vác, s ennek is köszönhetõen
sikerült kétgólos elõnyhöz jutni. A 22. percben Gulyás szögletét Páles fejelte a hálóba (01). A 34. percben egy kontratámadás során Petre ugratta ki Rusvayt, aki megindult a kapu felé és 14 méterrõl a kimozduló kapus felett a hálóba emelt (0-2). A második játékrészben újabb helyzeteket dolgoztak ki játékosaink, de ezek mind kimaradtak, azonban a 62. percben Fekete akasztásáért a bíró nem adott meg egy jogos tizenegyest. A hazaiaknál pályára lépett a két évig a Vácban futballozó Margitics Andor. Legközelebb szerdán a Tatabánya együttesét fogadjuk 14 órai kezdettel a Szérûskertben.
Tatabányán versenyeztek a 8-11 évesek ÚSZÁS A Hullám 91 ÚVE rendezésében Tatabányán a sátortetõs, 50 méteres versenymedencében rendezték meg a 8-11 éves korosztályos úszóverseny elsõ fordulóját. A versenyen ott voltak többek között a Bp. Honvéd, Szombathely, Stílus SE Kõbánya, Pápa, FTC Víva, Széchy SE, valamint a Kiskunhalas sportolói. A Váci Vízmû SE úszói is elindultak a versenyen, akik a következõ eredményeket érték el. 50 méter fiú mell (2000-es korosztály) 3. Boldizsár Viktor, 12. Fellinger Zsombor, 16. Lencsés Márk, 17. Bálint Péter. A 2001-es korosztályban: 1. Petró Vince, 9. Fazekas Tamás, 15. Lukács Kelemen. A 2002-es korosztályban 2. Kovacsics Márk. A 2003-as korosztályban 3. Bálint Attila. 50 méter nõi mell, 2001-es korosztályban: 7. Boroncsok Dóra, 16. Kovács Boglárka, 18. Karadin Boglár. A 2003-as korosztályban 7. Lukács Ágnes. 50 méter férfi hát 2000es korosztály: 7. Boldizsár Viktor, 13. Fellinger Zsombor, 15. Lencsés Márk, 19. Bálint Péter. A 2001-es korosztályban: 10. Petró Vince, 14. Lukács Kelemen, 21. Fazekas Tamás. A 2002-es korosztályban 4. Kovacsics Márk, 20. Tátrai László. A 2003-as korosztályban: 7. Bálint Attila. 50 méter nõi hát, 2001-es korosztály: 17. Boroncsok Dóra, 18. Kovács Boglárka, 20. Karadin Boglár. A 2003-as korosztályban: 11. Lukács Ágnes. 50 méter férfi gyors, 2000-es korosztályban: 12. Boldi-
zsár Viktor, 16. Lencsés Márk, 17. Fellinger Zsombor, 20. Bálint Péter. A 2001-es korosztályban: 9. Petró Vince, 15. Fazekas Tamás, 19. Lukács Kelemen. A 2002-es korosztályban: 3. Kovacsics Márk, 20. Tátrai László. Az 50 méter nõi gyorson, 2001-es korosztályban: 18. Boroncsok Dóra, 20. Kovács Boglárka, 31. Karadin Boglár. A 4x50 méteres férfi vegyes váltóban 3. Váci Vízmû SE (Lukács Kelemen, Fazekas Tamás, Kovacsics Márk, Petró Vince). A 400 méter férfi vegyes úszásban, a 1999-es korosztályban: 7. Madudák Marcell. A 2000-es korosztályban: 8. Boldizsár Viktor, 12. Fellinger Zsombor. A 200 méter férfi háton, 1999-es korosztályban: 18. Lukács István. A 200 méter nõi háton, 1999-es korosztályban: 9. Tarján Dóra. A 2001-es korosztályban: 10. Kovács Boglárka, 12. Boroncsok Dóra, 15. Karadin Boglár. A 200 méter férfi mellen, 2000-es korosztályban: 14. Boldizsár Viktor, 17. Fellinger Zsombor, 20. Bálint Péter. A 2001-es korosztályban: 2. Petró Vince, 4. Lukács Kelemen. A 200 méteres nõi mell, 2001-es korosztályban: 8. Kovács Boglárka. A 100 méteres férfi pillangóban, 1999-es korosztályban: 6. Madudák Marcell. A 100 méteres férfi pillangóban, 2000-es korosztályban: 10. Lencsés Márk. A 100 méter nõi pillangóban a 2001-es korosztályban: 6. Boroncsok Dóra. A 400 méter férfi gyorson, 1999-es korosztályban: 22. Madudák Marcell. A 2000es korosztályban: 12. Boldizsár Viktor, 18. Lencsés Márk, 19. Fellinger Zsombor, 20. Bálint Péter. A 400 méter nõi gyorson, az 1999-es korosztályban: 11. Tarján Dóra.
Ranglista versenyen a Reménység sportolók ATLÉTIKA Ócsán rendezték meg a terematlétikai ranglista versenyt, melyen ott voltak a Váci Reménység Egyesület sportolói is. A 13 éves fiúknál Kemenes Miklós nyert távolugrásban, és 3. lett 50 méter síkfutásban. Kovács Kornél az elsõ helyen végzett 50 méter síkfutásban és 2. lett távolugrásban. A lányoknál Szegner Dominika a 2. helyen végzett súlylökésben. A 14 éveseknél Moravcsik Angéla 2. lett súlylökésben, Pintér Dalma 1000 méteres fu-
tásban a 3. helyen végzett. A 15 éves fiúknál Galgóczi Bálint nyert 50 méter síkfutásban. Winternitz Máté 1000 méter futásban a 2. helyen végzett. Horváth Patrik magasugrásban és távolugrásban a 3. helyet szerezte meg. Bucsek Richárd 2. lett távolugrásban és a 3. helyen végzett 50 méter síkfutásban. Fábián Máté 3. lett 1000 méteres futásban. Kurdi Máté a 3. helyen végzett súlylökésben. Csapatversenyben 8 csapat közül a 3. helyet szerezte meg a Váci Reménység Egyesület.
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
8
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2010. február 8-án
ÁLLÁST KÍNÁL 19 éves magyar piaci múlttal rendelkezõ,nemzetközi kiadó keres médiatanácsadói - hirdetésszervezõi munkakörbe vállalkozókat. Feladatok: nyomtatott és online hirdetési felületek értékesítése meglévõ és új ügyfeleknek. Elvárások: internet affinitás, számlaképesség, saját autó, értékesítõi tapasztalat elõny. Amit kínálunk: törzsügyfélkör, oktatás, alap+ teljesítményjutalék, havi elszámolás, elõkészített anyagok, technikai háttér, jó kereseti lehetõség, lakóhelyhez közeli mûködési terület! Küldje el az önéletrajzát:
[email protected] (576/04)
INGATLAN Vác, Alsótörökhegyen 140 négyzetméteres 3 szoba, konyha, étkezõs, két garázsos házrész eladó. Tel.: 06-20/964-6801. (338/06) Gödön 3 szobás + 2 félszobás családi ház, dupla komforttal, engedménnyel sürgõsen eladó. Irányár: 38 millió forint. Tel.: 06-30/941-1360. (348/06) Családi ház eladó, Vácon a Bácska-dülõben. Csere is érdekel! Érdeklõdni lehet: 06-20/5099423. (454/06)
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, zetméteres, beépített, tetõteres, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ családi ház. 4 szoba, 2 félszoba, 2 316-300) Gépjármûvezetõi tanfofürdõszoba, 2 WC, nappali, gáz lyamot indítunk: üzemû központi fûtés, beépített SM, A, B, C1, C, konyhabútor (gépészet: hûtõ, faE, D kategóriákgyasztó, Pelgrim fõzõlap, sütõ, ban; belföldi fritõz, kõgrill). Telek: 700 négyzetárufuvarozó és méter. Jó fekvésû Pest megyei kisszemélyszállító lakást beszámítunk. Eladási irányszaktanfolyam; ár: 34 millió. Érdeklõdni lehet: 06TIR szaktanfo70/380-4144. (499/06) lyam, ezenkívül indul még ADR, NEDeákváron a Cserhát utca 7. HÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEszám alatt garázs eladó. Irányár: ZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZE2,3 millió Ft. Tel.: 06-20/313- LÕI SZAKTANFOLYAM. 9574. (549/06) HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. VEGYES Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a 220 voltos ipari gyorsvarró és város központjában. Telefon: 27/ 220 voltos háromszálas Interlock 317-380*, 06-20/931-7380, fax: ipari varrógépek eladók. Telefon: 27/511-382. Nyitva: H-P: 8-17, 06-20/323-8242 (359/10) Szo.: 8-12 óráig. HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: Akciós tûzifa eladó. Tölgy, vízforralók cser, bükk, stb. keményfa. 1900 3290 Ft-tól, Ft/q gurigázva, 2200 Ft/q hasítkülsõ-belsõ va. Vác 10 kilométeres körzetévezeték nélben ingyenes kiszállítással. Ellenküli hõméõrizhetõ súly! Tel.: 06-70/407rõk, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! 2997. (485/10) Újdonság: tolatóradar (4 érzékeSZOLGÁLTATÁS lõs) 11.990 Ft-tól, 230 V-os foParkettás vállal hagyomá- gyasztásmérõ 4.990 Ft! SZÁMÍnyos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Tel.: 06-70/505-1177. (243/17)
Vácon a Grónár-dûlõben, 3403 négyzetméteres földterület eladó. Víz, villany van. Érdeklõd- T and P Trans Építõipari és ni lehet a 06-27/310-097-es tele- Fuvarozó Kft. Építõipar A-Z-ig. Korrekt áron, rövid határidõvel, fonszámon. (484/06) garanciával. Tel.: 06-30/956Eladó Alsógödön egy 170 négy- 5217. (314/17)
Földváry polgárõrség ügyelet: 06-20/2031-561 Naszály polgárõrség ügyelet: 06-70/625-9392 Rendõrség ügyelet: 107, 06-27/501-955 Városháza zöldszám: 06-80/890-020
HIRDESSEN INGYENESEN WEBOLDALUNKON! www.vaci-naplo.hu Apróhirdetési akciónk állandó elõfizetõink részére: Amennyiben bemutatja szerkesztõségünkben az aktív elõfizetését igazoló szelvényt, két megjelenést (azaz 1.000 forintot) jóváírunk a feladott hirdetéseibõl. Egy megjelenés alapára: 500 forint/darab.
TÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi, igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kapható: LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, FlashDrive-ok, infra és Bluetooth portok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, telefonok 2.599 Fttól, hordozható telefonok 7.990 Fttól, normál papíros faxok: 25.490 Fttól, telefon- és számítógép-kábelek, csatlakozók, videó kábelek, átalakítók. Középiskolá-sok részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR) 2.790 Ft-tól. KAPHATÓK: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõ, másoló, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 29.999 Ft-tól! Profi számítógépasztalok. Üzletünk: Lyoness és ScienNet® termékpartner. Kedvezmény 7 %, Sodexho, Sulicsekk, CADHOC, Ticket, Cafeteria utalványokat elfogadunk! Üzletünkben történõ vásárlásnál bankkártyát is elfogadunk!
Tûzvédelmi elõírások
A Váci Tûzoltóparancsnokság kéri a tisztelt lakosságot, hogy fogadják meg a váci tûzoltóparancsnok, Szakszik Ákos jótanácsait, és tartsák be a tüzelõ- és fûtõberendezések használatával kapcsolatos tûzvédelmi elõírásokat: 1. Olyan kéményt nem szabad használni, amelynek falába éghetõ anyagú épületszerkezet van beépítve, amely közvetlenül éghetõ anyaggal vagy épületszerkezettel érintkezik, melynek mûszaki állapota nem megfelelõ, amelynél a jogszabály szerinti idõszakos vizsgálatot és tisztítást nem végezték el. 2. Az építményben, helyiségben, csak olyan fûtési rendszer létesíthetõ illetõleg használható, amely rendeltetésszerû mûködése során nem okoz tüzet vagy robbanást. 3. Csak engedélyezett típusú, kifogástalan mûszaki állapotú tüzelõ- és fûtõberendezést szabad használni. 4. A tüzelõ- és fûtõberendezés, az égéstermék-elvezetõ, valamint e környezetében lévõ éghetõ anyag között olyan távolságot kell megtartani, illetve olyan hõszigetelést kell alkalmazni, hogy az éghetõ anyag felületén mért hõmérséklet a legnagyobb hõterheléssel való üzemeltetés mellett se jelenthessen az éghetõ anyagra gyújtási veszélyt. 5. Salakot és hamut csak teljesen lehûtött állapotban, erre a célra szolgáló nem éghetõ anyagú edénybe, a kijelölt salaktartóba, illetõleg a kijelölt egyéb helyre szabad kiönteni.
Váci Napló
9
Duna Gyógyház Vác, Kosdi út 6. ÚJ RENDELÉS! Dr. Erdõs Gábor Telefon: adjunktus 06-27/308-138, fájdalom specialista, természetgyógyász, mobil: akupunktõr-, reflexológus szakorvos 06-30/478-6860
Váci Értéktár Állandó Sportkiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
Fénykép egy meghitt pillanatról, vagy egy elõre eltervezett eseményrõl esetleg csak, mert úgy gondolja, hogy ezt meg kell örökíteni? Netán egy szervezett összejövetel vagy rendezvény keretében? Milyen eseményt kell megszervezni, kirõl, esetleg mirõl kell egy profi fotó?
Telefon: 06-20/914-0172 www.ivoryfoto.hu,
[email protected]
www.safetytech.hu ::
[email protected]
9 biztonságtechnika és informatika Riasztórendszerek Tûzjelzõ rendszerek Kamerás megfigyelõ rendszerek Kaputelefon rendszerek Kábeltelevíziós rendszerek Beléptetõ, munkaidõnyílvántartó rendszerek Informatikai hálózatok építése Unix, Linux, Microsoft rendszerek Rendszergazdai tevékenység Telefon: +36 30 331 3451, +36 30 390 6616
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
10
Váci Napló Névnapok február 9.
Idõjárás Abigél, Alex
február 10.
Elvira
február 11.
Bertold,
NAPPAL: -3 – 0 oC ÉJSZAKA: -9 – -4 oC
Marietta
A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben,hanem azokon, akik hisznek benne.
Változó fronthatás várható
HAMVAS BÉLA
Nóta és fánk idõseknek a farsang jegyében A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete által mûködtetett Pest Megyei Esélyek Háza szervezésében farsangi összejövetelt tartottak a váci Madách Imre Mûvelõdési Központban február 3-án, szerdán. Az elsõsorban az idõsebb korosztályhoz tartozó váci polgárok a rendezvény során elõször a farsanghoz köthetõ népszokásokról hallhattak elõadást Csukovits Anita néprajzkutatótól, a váci Tragor Ignác Múzeum munkatársától, aki a szép, téli hagyomány-
A László Imre Nótakör tagjai szórakoztatták a vendégeket
közönséget nótamûsorral, majd a program zárásaként fánkkal és teával kedveskedtek a szer-
A nagy hideg ellenére is sok idõs ellátogatott a rendezvényre
ápoló népszokások Magyarországon ismert és kevésbé ismert változatai mellett külföldi országok példáit is bemutatta képekkel illusztrálva. Az elõadást követõen a László Imre Nótakör tagjai szórakoztatták a
vezõk a résztvevõknek, akik a havas, jeges, hideg idõ ellenére is szép számmal látogattak el a farsang jegyében a jó hangulatban telt délutánra. Ezzel bebizonyosodott, hogy a farsangot nemcsak a gyerekek élvezhetik.
Az idõseknek szóló kisebbnagyobb rendszerességgel megrendezendõ programsorozat célja, hogy - igazodva az életkori sajátosságokhoz és igényekhez - olyan ismereteket, naprakész információkat nyújtson az idõs emberek számára, mellyel megkönnyítheti a gyorsan változó világban való eligazodást, az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket. Ennek megfelelõen a programok között szerepelnek életvezetési, egészségügyi-mentális, pénzkezelési (pl.: banki ügyek intézése, bankautomata kezelése stb.), bûnmegelõzési elõadások - ami tavaly volt módjairól. Az ismeretek átadásáról az adott szakterület szakemberei, mint meghívott elõadók gondoskodnak. Az ismeretterjesztõ, ismereteket bõvítõ-tanácsadó elõadássorozat mellett a tartalmas szabadidõ eltöltés nevében fontos szerephez jutnak a különbözõ kulturális programok is.
Ma éjszaka helyenként köd képzõdik, ami néhol csak lassan oszlik majd fel. Csak elvétve fordulhat elõ hószállingózás, gyenge havazás. Holnap többnyire erõsen felhõs, borult idõnk lesz. Csütörtökön már sokfelé kell hószállingózásra, havazásra számítani. Helyenként jelentõs mennyiségû hó hullhat.
Lottószámok
Ötös lottó: 12, 38, 39, 57, 79 Jokerszám: 802 546 Hatos lottó: 16, 23, 26, 30, 33, 43
Ruszin történelemrõl az Idõsek Akadémiáján Ilykó Andrea Váci Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke tájékoztatta szerkesztõségünket, hogy Stumpf-Benedek Anna elõadása, amely novemberben az influenzajárvány miatt elmaradt - az Idõsek Akadémiáján, 2010. február 17-én, 10 órakor (Idõsek Bejáró Otthona, Vác, Budapesti Hucul lovas egy 19. századi grafõút 61.) lesz fikán megtartva. Minden érdeklõdõt szeretettel vár a klubvezetõség és a váci Ruszin Kisebbségi Önkormányzat.
Rajzfilmtábor gyerekeknek Gyerekeknek a Magyar Rajzfilm Kft idén is megrendezi Húsvéti táborát április 2-án, pénteken és 6-án, kedden. A tábor 9-16 óráig tart. A gyerekek rajzfilmet készítenek kedvenc figurájukkal. A kész jeleneteket CD-én hazavihetik. Filmvetítés! Gyermekszeretõ, gyakorlott kollégánk egyénileg foglalkozik a résztvevõkkel. További felvilágosítást adunk a 06-1/250-1355, 06-1/250-0432-es telefonszámokon, www.magyarrajzfilm.hu. Szívesen látjuk a gyerekeket szombatonként rajzfilmes szakkörünkben is a tanév alatt. Felnõtteknek Animációsfilm-rajzoló OKJ-s képzést indít a Magyar Rajzfilm Kft iskolája. A képzési idõ: 8 hónap, heti 2 alkalommal. Választhat a délelõtti vagy az esti csoport között. NYÍLT NAP! Beiratkozás elõtt betekinthet a most folyó képzésbe. Felvételizõknek is ajánljuk. Tudását hasznosíthatja rajzfilmstúdiókban és számítógépes munkáknál is. Tel:06-1/2501355, 06-1/250-0432, www.magyarrajzfilm.hu.
Váci Napló
11
Mit tehetünk azért, hogy csontjaink egészségesek legyenek? A tej és az egyéb kalcium tartalmú ételek nagyon fontosak a csontok egészsége szempontjából, de egyes daganatok ellen is védelmet nyújtanak. A természetes kalciumforrások mellett léteznek mesterséges kalciumkészítmények is - írja az informed.hu.
Naponta 600-1000 mg kalcium fogyasztása ésszerû mennyiségnek tûnik a csontok egészsége és a vastagbélrák megelõzése szempontjából, ennél nagyobb mennyiségeknek azonban nincs további védõ hatása. Hiába szedünk tehát kalciumkészítményeket, ha a táplálékkal bevisszük a szükséges kalciummennyiséget. A túlzott kalciumfogyasztás káros is lehet: például vesekövet okozhat. Nem érdemes a napi 1500 mg mennyiséget túllépni. Nincs olyan kutatás, ami kimutatta volna a mesterséges készítmények alsóbb- vagy felsõbbrendûségét a természetes kalciumforrásokkal szemben. Azonban ezek mesterségesek. A természetes kalciumforrások más, a szervezet számára fontos tápanyagokat is tartalmaznak. Nõknél a csonttömeg körülbelül harminc éves korban
Egészséges csont
Csontritkulás
Sok gyógyszer van, ami segít küzdeni a csontritkulás ellen, de az elsõ lépés a megelõzés
éri el maximumát. Ezután fokozatosan csökken a csont mennyisége, ez a folyamat pedig felgyorsul a menopausa után. A jó csonttömeg felépítése fiatalkorban tehát védelmet jelent az idõskori csontbetegség ellen is. Sok gyógyszer van, ami segít küzdeni a csontritkulás ellen, de az elsõ lépés a megelõzés. A csontokat elsõsorban kalcium- és D-vitaminfogyasztással, és rendszeres sportolással erõsíthetjük. Sok kalciumot tartalmaz a sovány tej, a joghurt, a sovány sajtok, a mandula, a kalciumtartalmú narancslé, de a leveles zöldségek, a fõzelékfélék és a magvak is. Vigyázni kell
azonban a szénsavas üdítõk fogyasztásával: a foszfor csökkenti a kalciumszintet. Kerüljük továbbá a gyomorsav-gátlókat (a sav kell a kalcium felszívódásához), a koffeint, a nagy mennyiségû alkoholt, a sót, és a vörös húsokat. Hiába fogyaszt sok kalciumot, ha kevés mellette a bevitt D-vitamin. Ez nem található meg az elfogyasztott ételekben, és a mesterséges források sem tartalmazzák megfelelõ mennyiségben. A legtöbb D-vitaminhoz a napozás során jut a szervezet Ha alacsony a szervezetünkben a D-vitaminszint, érdemes azt pótolni. A D3-vita-
min, más néven kolekalciferol az, ami a csontok fejlõdését a leginkább serkenti. 14 éves kor felett naponta legfeljebb 2000 nemzetközi egység fogyasztása javasolt. A csontok fejlõdése szempontjából a fehérjék is nagy jelentõségûek. Egyes források naponta legalább 60 gramm fehérje fogyasztását javasolják. Fehérje hiányában a kalcium és a D-vitamin hatástalan lesz. Rendszeres testmozgás mellett jelentõsen alacsonyabb a csontritkulás kialakulásának kockázata. Naponta legalább 30 perc séta, lehetõleg a szabadban, hogy közben D-vitaminhoz jusson a szervezet. Az izomfejlesztés, a mozgáskultúra, még a szex is erõsíti a csontokat, az utóbbi az ösztrogén szint növekedésén keresztül. Minél kevesebb stresszt élünk át, annál jobb. A stresszhormonok, különösen a kortizol, gyengítik a csontokat. Mik azok a tényezõk, amelyek kockázatot jelentenek a csontritkulás szempontjából? Az idõsebb életkor, a nõi nem, a betegség családon belüli elõfordulása, a testtömeg és a korai menopauza mellett a szakértõk felhívják a figyelmet a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a nem megfelelõ kalciumbevitel és testmozgás, valamint számos krónikus betegség jelentõségére is.
Ü G Y E L E T E K
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Tel.: 06-27/301-555 Orvos
Gyógyszertári ügyelet
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
Február 9. Deákvári Gyógyszertár, február 10. Központi Gyógyszertár, február 11. Vácz Remete Gyógyszertár, február 12. Gyöngyvirág Gyógyszertár, február 13. Szent Rókus Gyógyszertár, február 14. Dr. Hella Patika.
A 6. héten:
A következõ hétfõn, 15-én: Fekete Kígyó Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 910 forint, negyedévre 2730 forint. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
Milánó a Tovább csökkenhetnek idén az újautó-eladások tippmix fõvárosa A fogyasztók még nem szívesen ruháznak be egy új autó megvásárlásába Körülbelül 20 000 új személygépkocsi és kishaszonjármû forgalomba helyezése várható Magyarországon 2010 elsõ felében - derül ki a GfK Hungária 2010 elsõ félévére várható autópiaci trendekrõl készített elõrejelzésébõl. A fogyasztói bizalom visszatérésének hiányában az év derekáig biztosan nem jön el a régóta várt fellendülés.
A különbözõ értékesítéseket jelzõ mutatók leginkább a fogyasztók általános bizakodásával állnak összefüggésben: a jövõbe borúsan tekintõ fogyasztók nem szívesen vágnak bele olyan nagyobb horderejû beruházásokba, mint amilyen egy új autó megvásárlása. Amíg ebben a mutatóban nem várható érdemi javulás, addig az autópiaci elõrejelzésekben sem számíthatunk trendfordulóra. Márpedig a fogyasztói bizalom a másfél évvel ezelõtt elért mélyponthoz képest aligalig mozdul - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet 2010 elsõ félévére várható autópiaci
trendekrõl készített elõrejelzésébõl. Az elmúlt évek újautó-eladási statisztikáinak és a társadalmi-gazdasági környezet jelzõszámainak elemzése alapján készült elõrejelzés kapcsán a kutatók tudományos modellt állítottak fel, amely alapján elmondható, hogy 2010 elsõ félévében várhatóan mintegy 20 000 darab új gépjármûvet adhatnak majd el az autószalonokban. Valószínûleg ezúttal is lesznek erõsebb hónapok, amikor a holtszezonnak számító januárihoz képest akár kétszeres mennyiségû autót is eladnak majd, de a következõ két negyedévben a
tavalyival azonos idõszakhoz képest akár kétharmadával is csökkenhetnek majd az átadások. "Míg néhány évvel ezelõtt 200 000 darab fölött volt az éves értékesítés, addig a válság sújtotta 2009-ben ez már jócskán 100 000 alatt maradt. A piackutatók elsõ félévre vonatkozó elõrejelzése alapján növekedésre továbbra sincs kilátás, sõt ha a második félévben be is következik a kereskedõk által várt fellendülés, az éves értékesítési eredmények bizonyosan a tavalyi alatt maradnak" - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
A Milánt a legtöbben, az Interrel a legtöbbet A 4. héten a legnépszerûbb eseménynek a Milan - Livorno mérkõzés bizonyult a Seria Aból, erre fogadtak a legtöbben, a kiegészítõ fogadásokkal együtt 72 ezren, 43 millió forintért. Németország és Anglia következik a sorban. A Leverkusen - Freiburg Bundesliga 1-es bajnoki 68 ezer fogadást, illetve 40 és félmilliós összes tétet, míg a Manchester City - Portsmouth találkozó a Premier Ligából 63 ezer fogadást és 37 millió forintnyi tétet "vonzott". A legtöbb nyereményt - 42 millió 600 ezret - az Internazionale - Juventus olasz rangadóra fizette ki a játékszervezõ. Jól jártak a fogadók az Algéria - Egyiptom Afrikai Nemzetek Kupája elõdöntõvel, mely 40 millióval, és a Liverpool - Bolton (Premier Liga) bajnokival is, utóbbi 32 és félmillióval "viszonozta" a tippmixelõk bizalmát. Francia, spanyol és angol bajnoki labdarúgó mérkõzésekbõl áll össze a legváratlanabb eredmények élmezõnye. A Bor-
deaux - Boulogne 0-0-ja, döntetlenje 28 ezer szelvénybõl csak 232-n szerepelt helyesen. Az Atletico Madrid Malaga elleni hazai vereségére (0 - 2) sem számítottak sokan, szám szerint 978-an 32 és félezerbõl, nekik 6 feletti nyereményszorzó lett a jutalmuk. Az Angol Liga 1 keretében játszott Charlton - Leyton meccsre 30 255-en tippeltek, 15 és félmillió forint tétet kockáztatva. A 0 - 1 azonban csupán 244 fogadónak kedvezett, nekik azonban nagyon, mert a nyertes odds 6,75 volt. A magyar érdekeltségû események közül legnagyobb arányban a Szolnok - Falco férfi kosárlabda mérkõzés jött be a fogadóknak: kerekítve 8800-ból 8500-an eltalálták a hazaiak gyõzelmét. Sokkal inkább megoszlottak a tippek Lékó Péter N. Short elleni sakkmérkõzése kapcsán, a döntetlen végkifejletet a 8 és félezer fogadó alig több mint fele jelölte be. Egy pécsi fogadó "bagóért", 100 forintért 175 ezret "zsebelt" be, s õ lett a 4. hét legjobb tippmixelõje az országban.