1

Kerékvető xxxxxxx

xxxxxxx

Társadalmi és Munkaerőpiaci folyóirat I. évf. 1. szám

a Kerékvető Egyesület negyedévente megjelenő kiadványa

A tartalomból:

A tanácsadás, mint professzió



Pszichodráma, segítség a kiégés megelőzésében



Hajléktalanok munkavállalásának nehézségei



A sport, mint a társadalmi integráció lehetősége

1

2012 / 1.

Kerékvető Társadalmi és Munkaerőpiaci folyóirat

Szerkesztőbizottság: Dr. Csoba Judit Dr. Kenderfi Miklós Dr. Kozma Judit Dr. Szilágyi Klára Tematikusszerkesztők:

Botka Bianka Deutsch Szilvia Móricz Rita Suhajda Csilla Szabó Csilla Sztankai Szabolcs Ungvárszky Pál

társadalmi – szociális jelenségek felnőttképzés foglalkoztatási rehabilitáció pályatervezés – orientáció, jogkörnyezet környezet – kultúra oktatás – pedagógia munkaerőpiac – foglalkoztatás



Felelős szerkesztő Olvasó szerkesztő Grafika Tördelés

Ungvárszky Pál Horváth Erika Novák Tamás Aczél Dániel

ISSN 2063-1960

A Kerékvető célja a humántanácsadó – humánszolgáltató, a szociális szakma, egyéb segítő szakmák eredményeinek, helyzetének a bemutatása. A kutatómunka és az ismeretterjesztés művelése serkentése az érintett tudományterületeken. Folyóiratunk jellegét tekintve multidiszciplináris lap, alapvetően a társadalomtudományok széles spektrumát igyekszik felölelni. Egyaránt szándékozunk bemutatni a társadalmi problémákat és a megoldásukra irányuló törekvéseket, kezdeményezéseket. Ennek megfelelően, rovatainkat az alábbiak szerint alakítottuk ki: • munkaerőpiac • társadalmi folyamatok • esélyegyenlőség • képzés - oktatás • felnőttképzés • pályaválasztás - pályaorientáció • környezet - kultúra • életmód - életvitel • jogszabályváltozások • módszertan • műhelymunka • jó gyakorlatok - projekt ismertetések • könyvismertető • reflexiók (a megjelent tanulmányok, cikkek kapcsán) • olvasói levelek • aktuális téma feldolgozás

Kiknek szól a lap?

Szerkesztőség címe: 1223 Budapest, Áron u. 11. Telefon: 06 70 523-0663 email: [email protected]

Reményeink szerint a lap az alábbi szakmai közösségek körében számíthat érdeklődésre: munkavállalási tanácsadók, emberi erőforrás tanácsadók, pályaválasztási tanácsadók, andragógusok, pedagógusok, pszichológusok, közösségfejlesztők, művelődésszervezők, szociális munkások, szociológusok, társszakmák képviselői, valamint e szakmai területeken felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatók.

Kiadja: Kerékvető Egyesület a Foglalkoztatásért, Környezetünkért, és Kultúránkért

Legyen Ön is a szerzőnk!

Cím: 1223 Budapest, Áron u. 11. Tel.: 06 70 523-0663 Weboldal: www.kerekveto.hu

Beköszöntő

a kiadásért felel

Ungvárszky Pál

Nyomtatás: ……. Nyomda Kft. Felelős vezető:

Szívesen fogadunk minden, a Kerékvető folyóirat szakmai profiljába tartozó, tanulmányt, kutatási összefoglalót, szak és diplomadolgozat összefoglaló bemutatását, cikket, problémafelvetést, melyet máshol még nem publikáltak. Másodközlésre abban az esetben van lehetőség, ha az adott témát egy új aspektusból is szemlélteti, vagy a téma társadalmi - szakmai  aktualitása ezt indokolttá teszi. Másodközlések esetében erre a tényre fel kell hívni a figyelmet, illetve szükséges bemutatni az új téma megközelítés mibenlétét.  Teret adunk a jó gyakorlatoknak – projektismertetéseknek, jogszabály változások kapcsán hatáselemzéseknek, könyvismertetéseknek, stb. Továbbá várjuk, a megjelentetett munkák kapcsán a reflexiókat is. A beérkezett munkákat a tematikusszerkesztőink elővéleményezik, ezt követően a Szerkesztőbizottság bírálja el. Pozitív elbírálást követően megjelentetjük.

4

kerékvető

2012 / 1.

Tanácsadás, mint professzió Dr. Szilágyi Klára

Tartalomjegyzék

A

MÓDSZERTAN Dr Szilágyi Klára: A munka és pályatanácsadás, mint professzió . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 00 Papp Ákos: A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 00

MUNKAERŐPIAC Ungvárszky Pál: Hajléktalanként élni – dolgozni? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 00

Projektismertetés Deutsch Szilvia: A sport, mint az integráció eszköze (1. rész)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

00

munka-pálya tanácsadás professzióvá válásának jelentős tudománytörténeti előzményei vannak, így a filozófia, a pszichológia, a közgazdaságtan, a szociológia, az orvoslás fejlődése tette lehetővé gyakorlati tevékenység tudományos megalapozását. Ezen területek fejlődése különböző jellegzetességet mutat, de a tanácsadás vonatkozásában megfogalmazható az interdiszciplinaritás jelentősége, mint nehézség és egyben, mint lehetőség is e folyamatban. Egy-egy fogalom elemzése talán rávilágíthat erre a fejlődési folyamatra, mi most a munka értelmezési változásainak végig gondolását választottuk. A munka a létfenntartás eszközeként definiálódott a múlt század materiális szemléletmódja miatt, a munka azonban a személyiség alkalmazkodásának eszközeként vált a társadalmi szerveződés meghatározó összetevőjévé. A munkavégzés sokszínűsége a munkamegosztás tudatos szerveződését is kialakította és ez a fejlődési folyamat az alkalmazkodás magasrendű formáját, az együttműködési készséget kívánta meg a résztvevőktől. A munka ma a személyes életutat meghatározó lehetőség az egyén számára. Ettől igen eltérő periódusokra tekinthetünk vissza. Hosszú és jelentős szakasz volt az ember – munka kapcsolatában, amikor a munka kényszer jellege volt a domináns. Ennek nyelvünkben a rabszolgamunka, vagy a kényszer munkatábor kifejezések jelzik a tartalmat. A rab, vagy a tábor a szabadság hiányát, a szolga az alsóbbrendűséget sugallja, a kényszermunka, mint a büntetés eszköze is megjelent. Negatív jelzők, negatív érzelmek kapcsolódnak a fogalmakhoz, s mindemellett a munka nem érték, nem a társadalmi működés központi eleme volt, mert jelentős számú és irányító funkcióval felruházott csoportok számára nem volt meghatározó a munkatevékenység. A következő periódusban az ember-munka relációjából a munkát, mint a létfenntartás meghatározó eszközt emeljük ki. Ebben az összefüggésben a személyes szabadság korlátozása már kevésbé meghatározó, s talán a kényszer mellett a tudatos kötelezettség vállalás is megjelent. (Anyagi javakkal jól ellátott csoportok e folyamatból is kimaradtak.) A munka értelmezésének XX. századi felfogás a munkavégző személyiségének jelentőségét erősíti fel, s ebben az új szakaszban megjelenik a munka örömszerző funkciója is. A munka, mint örömforrás értelmezése új lehetőséget jelent az egyénnek saját életpályájának alakításában, de új értelmezést kínál az érintkező tudományterületek számára is. E három nagy szakasz elkülönítése nem túlságosan differenciált megközelítés, de még így is meg kell fogalmaznunk, hogy a munka, mint tevékenység funkcionálásakor mindhárom jellemző együtt is megjelenhet az életútban és a társadalomban is. Ha a személyes életépítésben összetett módon jelenik meg a munkavállaláshoz kapcsolódó tapasztalat, akkor ez kihat más tudományterületek munka felfogására is, akár a közgazdaságtani, akár a szociológiai, vagy az orvoslás értelmezési lehetőségeire gondolunk. A tudományterületek önálló fejlődése a munka vonatkozásában új fogalmakkal, újfajta szemléletmóddal gazdagította az elméleti megközelítést és e tudományterületek egymáshoz kapcsolódó fogalomköre alakította ki azt az interdiszciplináris értelmezési keretet, amelybe az ember – pálya reláció behelyezhető. Ennek alapján vált szükségessé, hogy a tanácsadás, mint gyakorlatorientált tevékenység elméleti alapjai – kutatásokkal bizonyított módon – meghatározásra kerüljenek. A munka, mint tevékenység jelentősen befolyásolja és befolyásolta mind a társadalom szerveződésének folyamatait, mind az egyén életminőségét és ez már a mindennapok tapasztalata is a múlt század közepe óta. A tudományterületek belső fejlődése révén is jelentős figyelem irányult a munkához kapcsolódó törvényszerűségek feltárására, de egyetlen hagyományos diszciplínának nem vált fő kutatási területévé a munka –, mint életutat szervező erő- vizsgálata. Így az interdiszciplináris megközelítés olyan szükségszerűséget jelent, amely meghatározza a munka – pálya tanácsadás komplex, elméleti alapját. Egy tevékenység társadalmi elfogadottságát nagymértékben meghatározza annak tudományos megalapozottsága, a tevékenység szabályozottsága, valamint a megkövetelt minimális képzettségi szint, amellyel a munkavégzés folytatható. Így a tanácsadás professzióvá válásának feltételeit a tudományosan megalapozott interdiszciplináris szemléletmód, a tanácsadó tevékenység szabályozottságának (protokolljának) kiala-

6

kerékvető

2012 / 1.

kítása, valamint a magas szintű speciális képzettség adja. Tanácsadó szakma új minősége a különböző tudományterületek eredményeinek szintetizálásán alapul, és a felkészülést a képzési rendszerbe történő beépültsége jelenti, konkrétan a különböző képzési szintek megjelenése (Ba, Ma, PhD). Ehhez járul a tanácsadó munka szakmai jellegű szabályozása, amelyen belül a fejlődés és folyamatelvnek és életpálya szemléletnek kell érvényesülnie. A szabályozottsághoz kapcsolódik a „konkrétság” követelménye, valamint az (ön) ellenőrzés feltételeinek kialakítása (adminisztráció). A tanácsadás professzióvá válása nagymértékben függ a tevékenység társadalmi beágyazottságától, amelynek fő jellemzője, hogy a tanácsadás milyen mértékben elérhető az állampolgárok számára. Ez közép- és kelet-európai országok számára azt jelenti, hogy a pályaválasztással, munkavállalással kapcsolatos döntések felelősségét az egyes polgároknak fel kell ismerniük és vállalniuk kell. Fel kell tételeznünk azonban azt, mint ahogy azt Frettwell 2000-ben megfogalmazta, „hogy az állam továbbra is segíti polgárait – vagyis a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt – egyéni képességeik és érdeklődési körül felszínre hozatalában, annak érdekében, hogy így könnyítse meg az életpálya megválasztásával kapcsolatos döntéseket”. A támogatás fő eszköze a naprakész információk biztosítása a folyton változó munkaerő-piacról, valamint az öndefiníció fontosságának az elfogadtatása a felnőtté válás folyamatában. (Super, 1968) E két gondolat összekapcsolása az alapja annak a gyakorlati tevékenységnek, amelyet a munka-pályatanácsadó végez. Az interdiszciplináris szemléletmódban azonban különböző hangsúlyokkal szerepelhetnek a különböző tudományterületek szempontjai, valamint a tanácsadók személyes elkötelezettsége is meghatározhatja egy-egy részterület hangsúlyozottabbá válását. Így a tanácsadás elméleti kereteinek kimunkálása mellett elengedhetetlen, hogy kialakuljon egy-egy ország szakmai hagyományait is figyelembe vevő tanácsadási protokoll. A magyar tanácsadási tevékenység a pszichológiai tanácsadásból táplálkozott, de az elmúlt 20 évben megteremtődött a tevékenység önálló tartalma. A kor szellemének megfelelően a tanácsadásnak két formája terjedt el hazánkban: az egyéni és csoportos tanácsadás. Az egyéni tanácsadás öt szintből áll, mint az úgynevezett „magyar modell”. 1. Az ügyfél igényének meghatározása - probléma definíció, amely a kapcsolatteremtésen keresztül segít az ügyfélnek önmaga helyzetét megfogalmazni, a feltárt nehézségek és kérdések közül kiemelni a számára fontos megoldásra váró problémát. 2.  Tisztázás - a kérdéskörhöz kapcsolódó alternatívák, egyéni személyiségtényezők, értékek megismerése. Ide tartozik az egyén problémakörre vonatkozó ismereteinek, érzéseinek, a kérdéshez kapcsolódó előítéletek, viselkedési sémák, döntési szituációknak a megbeszélése. 3. Elemzés. Az eddigi élettapasztalatokból, életútból, a reális adatokból következő eredmények és hiányosságok számbavétele. Ide tartozik az iskolai végzettség, az anyagi helyzet, a családi körülmények, elvárások számbavétele, a lehetséges iskolai végzettség megszerzésének anyagi feltétele. Fontos elemezni a pályaismeret minőségét, és a munkaerő-piaci lehetőségeket áttekinteni, és összekapcsoljuk a személyes jellemzőket és a realitásból nyert adatokat. 4. Szintetizálás, amely hipotetizálását jelenti a probléma definícióhoz tartozó személyi és realitásadatoknak, amelynek középpontjában a tanácskérő önelfogadása és öndefiníciója áll. Ez azt jelenti, hogy csak azokkal az adatokkal, érvekkel és érzésekkel dolgozunk szintetizáláskor, amelyeket a tanácskérő önmagáról akceptálni képes, vagy önmagáról elfogadni akar. Az akceptált szubjektívek középpontba állításával hipotéziseket állítunk fel a problémadefinícióra adható válaszok vonatkozásában. 5. Megállapodás, amely a tanácsadás folyamatának azt a szakaszát jelenti, ahová a tanácskérő eljutott, amely lehet egy döntéshozatal, egy cselekvési terv, egy megvalósítási terv, egy jelentkezési mozzanat, egy várakozási álláspont, amelyet összefoglaló néven a tanácsadásban kialakított együttműködés eredményeképpen létrejött megállapodás­nak, vagy megállapításnak fogalmazhatunk meg (tartalmától függően).

Tanácsadás, mint professzió

módszertan

7

A csoportos tanácsadás alapját a strukturált csoportfoglalkozás kialakítása tette lehetővé, amelynek a gondolatmenete a következő: ü Hangulatteremtés – mint módszer azt jelenti, hogy elválasztjuk a hagyományos ismeretátadástól ezt a foglalkozási formát. Pl.: játékkal, zenével, fejtörővel kezdjük a foglalkozást. ü Célkitűzés – mint módszer azt jelenti, hogy tudatosodjon a résztvevőkben, ma mit kell tenniük önmagukért. Ezt közlés formájában célszerű legtöbbször megoldani. ü Ismeretfeldolgozás – mint módszer azt jelenti, hogy meghatározott tartalmú strukturált gyakorlatok segítségével dolgozza fel a csoport a témát. ü Személyes hozam – mint módszer azt jelenti, hogy egyéni megnyilatkozásokat hívunk, kérdésre válaszokat gyűjtünk, amiben a résztvevők megfogalmazzák, mit kaptak, mit nyertek a foglalkozás révén. (Az egyéni igények, érdekek megfogalmaztatása igen fontossá válik a további közös munka szempontjából.) ü A következő foglalkozás előkészítése – mint módszer azt jelenti, hogy egy-egy struktúra lezárásaként megjelöljük a következő témakört, amellyel az információnyújtást vagy az öndefiníció fejlődését segíteni kívánjuk. Mind az egyéni tanácsadás típusai meghatározásra kerültek, amelyek az ismétlődő tanácsadási problémák felismeréséhez nyújtanak segítséget (10 típus). A csoportos tanácsadás típusait a célcsoportok igényei szerint határoztuk meg. A tanácsadási tevékenységhez nagymértékben hozzátartozik az az adminisztráció, amellyel a tanácsadó munka ad hoc jellege csökkenthető, így az egyéni tanácsadást a tanácsadó napló vezetése segíti, míg a csoportos tanácsadói tevékenységet az úgynevezett „forgatókönyvek”, a tervezett tevékenységek leírása, támogatják. Mind ezek keretet biztosítanak a tanácsadói tevékenységhez, ezen belül jelentős a tanácsadók önállósága. Például a módszertan kiválasztásában, a feladattípusokban történő változtatás lehetőségében, stb-stb. Az elmúlt két évtized demokratikus átalakulását végig kísérte az az információs technológia fejlődése, amely a tanácsadó tevékenység széles körben történő hozzáférését nagymértékben elősegítette. A számítógéppel támogatott tanácsadás a kilencvenes évek eleje óta jelen volt a hazai gyakorlatban. A hazai fejlesztésekre hatott mind a német, mind az angol nyelvterületen alkalmazott módszertan, így megismerkedtük az úgynevezett nagy tanácsadási rendszerek adaptálási lehetőségeivel, mint a Choises, vagy az egyes személyiségjellemzők megismerését segítő egyszerűbb eljárásokkal, mint a Step plusz. Magyarországon a számítógéppel támogatott orientáció fejlesztésének első szakaszában az információs programok kialakítása volt a jellemző, így például képzési regiszterek, pályák és végzettségek összekapcsolása, ezen belül kiemelt szerepet kapott a pályák tartalmának ismertetése. A „Pályák világa” típusú programok, amelyek a munka világában történő eligazodást segítették, tevékenység centrikus megközelítésükkel igen sikeres és eredményes iránynak bizonyultak. A második szakasza a fejlesztésnek az öndefiníciót segítő programok kialakítása volt, így kiemelt személyiségjellemzők az érdeklődés, képesség, érték és munkamód megismeréséhez kapcsolódó programok segítették a tanácskérőt az önmegismerésben, azonban az új ismeretek beépítése a munka-pályaválasztási döntési folyamatba még többnyire tanácsadói közreműködést igényeltek. Az ezredforduló után, mint a fejlődés harmadik szakasza indult meg azon programok kidolgozása, amelyek ma már internetes alapon működnek, ahol a tanácsadó jelenléte nélkül is sikeresen végigvihető egy informálódási folyamat. Ehhez kapcsolódik az online tanácsadás megjelenése, amely a www.epalya.hu, www.eletpalya. munka.hu elérhető. A felnövekvő új generáció számára ez a megközelítés hozzájárulhat a tanácsadás elfogadásához, és erősíti az információszerzés önállón módját. A tanácsadók számára az internetes alapú tevékenység biztosítja a széles körű elérhetőséget és ezáltal növekszik a társadalmi beágyazottsága e munkának. (skype, videotanácsadás, chat stb.) A professzióvá válás harmadik összetevője a tanácsadó képzés folyamatának kialakítása, amely Magyarországon 1992-ben kezdődött meg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi Karán, elnevezése munkavállalási tanácsadó volt és főiskolai szintű végzettséget adott. A Bologna-folyamat bevezetése 2006-ban megváltoztatta a képzési struktúrát, az andragógia alapképzésen

8

kerékvető

2012 / 1.

belül szakirányként lehet elvégezni a munkavállalási tanácsadó szakot, amelyre több felsőoktatási intézményben lehet jelentkezni, de folyamatos képzés az elmúlt öt évben csak Gödöllőn volt. A Bolognai-folyamat eredményeképpen létrejött a mesterképzési szint, Emberi erőforrás tanácsadó elnevezéssel, amely képzés Pécsett, Győrben, Debrecenben és Gödöllőn folyik. Az új rendszerben, mindegy 300 tanácsadó végzett, azonban a gyakorlati tanácsadói munkába való bekapcsolódásuk akadályozott, különös tekintettel a gazdasági válságra. A képzés harmadik szintje a doktori képzés is kialakult. ELTE Pedagógiai Doktori Iskolájában, andragógia – tanácsadás témakörben készültek disszertációk. A utóbbi 10 évben közel tíz dolgozat került megvédésre. A professzióvá válás feltétele, hogy a képzésben olyan oktatók vegyenek részt, akik elkötelezettek a tanácsadó szakma iránt, a doktori képzéssel az oktatói utánpótlás kérdése is megoldódni látszik. A társadalmi változások jól tükröződnek abban a jelenségben is, hogy a civil szerveződésekben nagyobb arányban jelent meg a tanácsadás szükségességének felismerése, mint az állam által működtetett rendszerekben. E tendencia nem mindig erősíti a tanácsadás társadalmi elfogadottságát, de a hozzáférhetőséget biztosítja. A civil szervezetek munkatársai valódi kapcsolatot építenek ki a lakosság kevéssé iskolázott rétegeivel, szorosan együttműködnek az iskolákkal és más képző intézményekkel. A civil szervezetek együttműködnek az állami szervezetekkel is, mert lassan kiépült az a pályáztatási rendszer is, amely támogatja a civil szervezeteket, abban hogy az állampolgárok számára elérhetőbbé váljanak a különböző tanácsadási szolgáltatások. Nem fogalmazhatunk azonban úgy, hogy megoldottnak tekinthetjük az állam által működtetett rendszerek együttműködését, az egészségügy, az oktatás és a foglalkoztatás összhangja sem az irányítás sem a gyakorlat szintjén nem alakult ki. További megoldandó feladat az Európai Uniós követelményekkel való harmonizáció kialakítása, különös tekintettel a tanácsadói kompetencia meghatározására. Emellett nagy szükség van olyan átfogó kutatásokra, amelyek segíthetik a professzionalizálódás folyamatát, az elméleti alapok mélyítését a tanácsadói tevékenység módszertanának további strukturálódását, valamint a képzés, továbbképzés rendszerének építését. Összegezve a tanácsadó szakma önálló professzióvá vált, így egy hosszú és eredményes út áll mögöttünk, de az előttünk lévő célok is igen távlatosak és sok személyes és társadalmi energia mozgósítását kívánja meg a jövőben is. Ismeretfeldolgozáshoz javasolt feladattípusok: ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü

gyűjtés, csoportosítás, párosítás, rangsorolás, fogalomtisztázás, definíció megalkotása, mondatbefejezés, összehasonlítás, táblázatok, rendszerek létrehozása, videofilmek elemzése, ábrázolás, asszociációs játék, érzékelésen alapuló játékok, szerepjáték, helyzetgyakorlatok, munkahely látogatás.

A cikket a szerző, Munka – pályatanácsadás mint professzió című könyvének a felhasználásával készítette. Dr Szilágyi Klára: Munka – Pályatanácsadás mint professzió, Kollégium Kft. Budapest, 2007

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében Papp Ákos

Bevezetés

A

segítő foglalkozások esetében elengedhetetlen a személyi alkalmasság, a viszonylag erős, teherbíró, kiegyensúlyozott személyiség. Ez utóbbi követelmény azonnal elvezet az önismeret kérdéséhez. A szociális szakembereket képző egyetemeken, főiskolákon kisebb jelentőséget tulajdonítanak ennek a témának, mint amennyit megérdemel, illetve a segítő pálya további szakaszában, gyakran fel sem merül kérdésként az önismeret karbantartása, jelentősége. A szociális munkásnak tevékenysége során – mivel nehezebbnél nehezebb problémákkal találja szembe magát – előzetesen át kell gondolnia minden lépését azok várható következményeivel együtt. Tehát leszögezhetjük, hogy a segítő foglalkozásúak számára kitüntetett fontossága van az önismeretnek Az önismerethez sokféle út vezet, vannak egyéni módszerek. Általában azonban sajátos csoportfolyamatok keretében gazdagodhat, mélyülhet az önismeret. A segítő foglalkozás három alapvető tényezőt feltételez: a megfelelő motivációt, a szakmai tudást és az önismeretet. Lényeges, hogy aki erre a pályára lép, legyen tisztában saját motivációival. A kérdéseket fel kell tenni: miért akarok segítő lenni? Miért akarok másoknak segíteni? Gyakran ezek megválaszolásával elkerülhető lenne a kiégés. Tomcsányi és munkatársai (1990) tanulmányukban az érett segítői identitást tartják fontosnak. Megjegyzem, hogy az érett személyiséggel rendelkező segítők is ki vannak téve a kiégés veszélyének, de inkább képesek tudatos döntésekre és módosításokra személyiségük integrálódása és érése érdekében. Mivel nincs megfelelő létszámú szakképzett segítő a szociális szférában, sokan képesítés és kellő szakmai ismeret nélkül végzik ezt a munkát. Lelkesek, „határtalanok” és pontosan ezért vannak kitéve a kiégés veszélyének. A határok fenntartása különösen fontos, így a személyes határok fenntartása, a kompetenciahatárok, valamint a szakmai határok szintjei. A kompetenciák tisztázása, a segítő határok megtartása elsajátítható technika, ezek a készségek fejleszthetőek. Azt is tudomásul kell venni, hogy az ügyek egy része nehezen kezelhető, csodák ritkán történnek az élet perifériáján. A szociális szférában inkább a lassú folyamatok jellemzőek. A segítő pályán levő nők arányszáma magas. Hivatásuk mellett, a házimunka és a család ellátását is végzik, ami szintén egyfajta természetes segítő funkció. Ebből következőleg a nők még nagyobb mértékben vannak kitéve a kiégés, kifáradás veszélyének. A szociálpszichológiai vizsgálatok során olyan jelenségeket is tapasztaltak, amelyek a kiégéshez vezető folyamatban főleg a nőkre jellemző. A segítő foglalkozás mentálisan nagyon megterhelő a segítő számára, hiszen az egész személyiségét veszi igénybe. Aki erre a pályára lép, annak számolnia kell a burnout veszélyével és kockázatával is. A kiégésnek egyéni és intézményes okai vannak, ezek bonyolult mechanizmusban működnek, gyakran egymással szoros összefüggésben.

10 kerékvető

2012 / 1.

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében

módszertan 11

A pszichodráma hatékony módszer a segítségben

A pszichodráma szervezésének feltételei

Magyarországon a szociális munka, minden intézményi és személyi feltételével jelenleg is alakulási fázisában van. A szakmában dolgozók egy része még szakképzetlen vagy képzés alatt áll. A segítéssel foglalkozó szakmák, így különösen a szociális munkával foglalkozók, magában hordozzák a kiégési szindróma veszélyét. A probléma a segítő személyiség bizonyos jellegzetességei mellett komoly szervezeti és strukturális kérdéseket is felvet, hiszen nincs általános „védőháló” rendszer kidolgozva a segítők megsegítésére. A szociális munka szótára tömör és nyers definíciót ad a burnout állapotáról: „szociális munkások leírására használt kifejezés, akik apatikusak lettek vagy dühöt éreznek ügyfeleik iránt. Ennek leggyakoribb oka, hogy munkájukban túlterheltek voltak, stresszekkel teli helyzeteikben frusztráltnak érezték magukat.” A szociális intézményekben dolgozók, a struktúrában rejlő nehézségek miatt is fokozott veszélynek vannak kitéve. A segítő foglalkozáshoz szükséges elméleti tudás mellett az önismeret mélyítése elengedhetetlen feladat. Így tehát a pszichodráma kiégést megelőző program alapvető célja az önismeret és személyiségfejlesztés dramatikus eszközökkel egy teherbíró „segítői réteg” kiképzése. Konkrét célja a segítői identitás és a segítő szakmában szükséges szerepek erősítése, a segítő szakemberek készségeinek fejlesztése. Altruizmus, segítő szindróma, kiégés köré kapcsolódó kérdések tisztázása.

A pszichodrámát akár terápiás, akár személyiségfejlesztő vagy egyéb céllal csak megfelelően felkészült szakember – pszichodráma-vezető - alkalmazhatja, akinek meg kell felelni minden törvényi és normatív szabályozásnak. A pszichodráma vezető cím elnyerése a Magyar Pszichodráma Egyesület képzési rendszerén belül szerezhető meg. Erről a MPE hivatalos tanúsítványt ad ki. A sikeres záróvizsga pszichodráma-vezető címet ad, és pszichodráma csoportok önálló vezetésére jogosít. A képzés célcsoportjai a szociális munka területén dolgozó szakemberek, akik segítő tevékenységet folytatnak. Ebbe a körbe tartoznak a középfokú, illetve felsőfokú végzettséggel, vagy képzés alatt dolgozó segítők. A képzésen vezető és alkalmazott beosztásban dolgozók egyaránt részt vehetnek, hiszen a terhelést mindenki érzékeli a saját szintjén. A képzés első szűrője a felvételi elbeszélgetés, amely egyéni interjúból áll. Tárgyi feltételek Szokványos tárgyi eszközökkel ellátott, zárható helyiség, megfelelő számú székekkel. A helység mérete alkalmas kell, hogy legyen a játéktér kialakítására, hiszen egy-egy játék alkalmával több csoporttag is aktív, folyamatosan mozgásban lesz. Valamint papír, színes ceruzák. Követelményrendszer A képzés jellege miatt elméleti számonkérés nincs, fontos a folyamatos és aktív jelenlét. A cél nem a pszichodráma módszerének megtanítása, hanem az önismeretszerzés, személyiségfejlesztés, valamint a „megújulás” lehetőség.

A pszichodráma előnye, hogy a verbális megnyilvánulás mellett teret enged a cselekvésnek, lehetővé téve a történések „színpadon” történő lejátszását. A módszer a burnout kezelését, a segítői identitást és a segítő kapcsolatot a szerepelméleten keresztül közelíti meg. Egy ilyen feldolgozásban megtörténhet a látásmód újradefiniálása, a szerep megvizsgálása dramatikus eszközökkel, és szerepcsere által átélni szignifikánsan más szerepek perspektívájából. A burnout elleni pszichodrámában a következő témák jelenítődnek meg leginkább: a problémás kliensek, emocionális kimerülés, elszigeteltség a munkahelyen, szomatikus bántalmak, nehézségek a családban. A pszichodráma alkalmas arra, hogy - feldolgozva az érzelmi hátteret – próbacselekvésekkel lehetővé tegye a negatív érzések kifejezését is. A csoportban megélt katarzis önismerethez juttat, érleli a személyiséget, hozzásegít az autonómia megszerzéséhez, a pozitív énkép kialakításához, és így a segítés képességéhez is. Tulajdonképpen egy „megújulási” tréningről van szó, melyben a résztvevők – a bizalom kialakulását követően – szabadon dönthetnek, hogy milyen témával vagy kinek a személyes témájával szeretnének dolgozni, játszani. Egy csoportfolyamat óraszáma változó. A megállapodás szerint az egy csoportban résztvevők létszáma 10-14 fő között van. Az alkalmazott módszert meghatározza a csoport sajátossága, összetétele és fejlődési foka. A csoportvezető felelőssége, hogy a pszichodráma eszköztárából rugalmasan válassza ki az éppen megfelelő munkamódszert. A csoportvezetők a Magyar Pszichodráma Egyesület által - mely hazánk egyik legnagyobb csoportpszichoterápiát nyújtó szervezete - kiképzett vezetők. Gyakori módszerek és főbb technikák: bemelegítő játékok, csoportjátékok, szociometria, szimbólumok használata, szociodramatikus esetfeldolgozás, dramatikus interjú, szerepcsere, duplázás, tükör, szerepvisszajelzés stb. A képzés gyakori egységei: a segítői identitás és szerepek, a segítő kapcsolat, problémamegoldás, siker valamint a játszmákból való kilépés.

A burnout fogalma A kiégés egy szociálpszichológiai jelenség. Meghatározása nem egyszerű, mivel a tünetek igen változatosak és gyakorlatilag csak a kiváltó ok különbözteti meg őket más testi-lelki zavaroktól. Az 1970-es években egy New York-i klinikán Freudenberger és munkatársai önsegítő közösségek tagjait, krízisintervenciós központok és egészségügyi intézmények dolgozóit vizsgáltak szociálpszichológiai módszerekkel, ennek eredményeként írták le a kiégés tünet-együttesét. Freudenberger (1974) szerint: „Ez a szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” Edelewich Brodsky szerint a kiégés nem statikus jelenség, hanem több fázisból álló folyamat, amely ciklikusan ismétlődik. A lelkesedés fázisa a kiindulópont, ami nagy remények és felfokozott segítő szándékok időszaka. Ebben a periódusban a segítő rengeteget dolgozik, esetleg túlórázik, elvárásai irreálisak, a kliensekkel túlzott módon azonosul. Következő fázis a stagnálás, amely jellemzője, hogy a kezdeti lendület lelassul, a segítő a munkáját már kevésbé találja izgalmasnak, aktivitása csökken. A frusztráció szakaszában felvetődik a munka értékének és a segítő személy hatékonyságának a kérdése. Emocionális zavarok és testi tünetek is jelentkezhetnek. Az apátia fázisában minimálisra csökken a kliensekkel való kapcsolat, a szakmai munka végzése gépiesen történik. Cherniss szerint az elkötelezett szakember a hivatali stressz és a fokozott követelmények hatására eltávolodik munkájától. Az első fázisban a segítő stressz állapotába kerül, az erőforrások és a követelmények kiegyensúlyozatlan viszonya miatt. A következő szakasz a stagnálásé, amelyre a hajszoltság érzése jellemző. A harmadik szakaszban sajátos módon védekezik a „támadással” szemben, meg-

12 kerékvető

2012 / 1.

változtatja hozzáállását a munkához, visszavonul, cinikussá, rideggé válik. Maslach szerint egy többdimenziós jelenségről van szó, ahol a tünetegyüttes egy krónikus érzelmi interperszonális stres�szekre adott válaszreakció. Igaz ugyan, hogy egyéni stresszérzékelésről van szó, de ez csak a munkaszervezeti tényezők és a társas kapcsolatok kontextusában értelmezhető. Maslach és Pines segítők körében lefolytatott vizsgálatai alapján a kiégést az érdeklődés elvesztésével jellemzi azon emberek iránt, akikkel a segítő személy dolgozik. A fizikai és érzelmi kimerülés következtében a segítő személy cinikussá válik, nem képes szimpátiát, vagy sajnálatot érezni kliensei, páciensei iránt. A kiégett szakember nem tudja megfelelően ellátni feladatait, teljesítménye leromlik, személyes problémák, konfliktusok jellemzik. Mindezek következménye a munkahely, esetleg szakmaváltás, némely esetben orvosi segítségre igénybevétele. Ditsa, Kafry munkapszichológus professzor megfogalmazásában „a kiégés tartós vagy ismételt emocionális terhelés eredménye a más emberekért való hosszú távú, intenzív erőbedobással összefüggésben.” . A kiégés tünetei és veszélyei A szindróma jellegzetesen a segítők megbetegedése, főleg az egészségügyben, a szociális szférában és a pedagógus pályán fordul elő. A kiégés évek alatt fokozatosan alakul ki, és a tünetek kezdetben szinte észrevétlenül jelentkeznek. Mik a kiégés általános jellemzői? A problémák fizikai és pszichikai dimenziókban jelentkeznek. Eleinte külön-külön a későbbiekben együtt. Ezért is beszélhetünk tünetegyüttesről vagy tünetcsoportról. Pszichés tünet a reménytelenség és tehetetlenség érzésének megjelenése. Az érzelmek ellenőrzése nehezen megy, esetleg agresszív reakciók jelentkeznek. Az intellektuális képességek zavarai is megjelennek, csökken a koncentrációs képesség és az emlékezőtehetség. Fiziológiai tünetként állandósuló feszültségérzés és fejfájás jelentkezik, a test ellenálló képessége csökken, fizikai reakciók lépnek fel. A magatartást a gyakori kontrollálatlan agresszió és dühkitörés jellemzi. Csökken a teljesítőképesség, a kezdeményezőképesség és a szakmai érdeklődés. A kapcsolatokat a visszahúzódás, a baráti kör elhanyagolása és a korábbi hobbyk feladása jellemzi. A viselkedés problematikussá válik, megjelenik a cinizmus, közömbösség és a negatív beállítottság a kliensekkel szemben. A korábbi elkötelezettség elvész. Csabai - Molnár szerzőpáros szerint „a kiégettség hatásait elemezve az ellátás minőségének romlása lehet az első tünet, amit a munkával való elégedetlenség érzésének kialakulása követhet.” A kiégést dr. Hézser Gábor egy tizenkét lépcsős folyamatként írja le, amelyben a szakaszok helyzettől és személyiségtől függően különböző erősséggel jelentkezhetnek. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig tartó első szakaszban a képességek, adottságok bizonyítása kényszerré válhat, ami a testi-lelki egészséget veszélyeztetheti. A fokozott erőfeszítés szakasza, ahol megszűnik a feladatok delegálásának képessége, nő a kontrollvesztéstől való félelem. Lelkiismeretességre, elkötelezettségre hivatkozva magyarázzák a túlterhelést.

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében

módszertan 13

A teljesítménynövelés fáradsághoz vezet, megjelennek a kiégés első jelei. A személyes igények elhanyagolása fázisában minden eltűnik, ami a személyes elégedettséget szolgálta, az érzelmek messze tűnnek. Elvész a humor, a munka az egyetlen időtöltés, fokozódhat a szeszesital fogyasztás vagy más káros szenvedély. Egy másik szakaszban a személyes igények és konfliktusok elfojtása során az érintett érzékeli kiegyensúlyozatlanságát, sokat foglalkozik magával, komolyan veszi egészségügyi problémáit. Mindent megtesz magáért, de arra is vigyáz, hogy környezete ne vegye észre. Az értékrend megváltozása fázisában az igényekről való lemondás után könnyen borul a belső, természetes értékrend. Elvész a szükséges és kevésbé szükséges közti különbségtétel képessége, megváltozik, beszűkül az időérzékelés. Deformálódik az ítélő- és érzékelő-képesség, a kapcsolatok megromlanak. A fellépő problémák tagadása során a környező világgal való kapcsolat elvész, kialakul csak feladatokra való koncentrálás. A viselkedésmódot intolerancia jellemzi, a gondolatvilág beszűkül. A visszahúzódás szakaszát a „mindenből kiszállni” vágy uralja. Megjelenési módja lehet az agres�szió vagy tréfamesterré válás. A lényeg; elérhetetlenné válni mások számára. A magatartás és viselkedésváltozás szakasza során elvész a külső vélemény meghallgatásának képessége, minden kritikaként hat. Radikális változások jelennek meg, de szélsőségekben nyilvánulnak meg. A deperszonalizáció állapotában az önérzékelő képesség elvész, a „belvilággal” való kapcsolat megszűnik. A belső üresség állapot feltöltése gyakran alkohollal, kábítószerrel, futó kalandokkal történhet, esetleg szorongató érzésekkel, mint: a félelemérzet, pánikszerű aggodalomrohamok. Depresszió során az egyén az élet értelmetlenségét, reménytelenségét, örömtelenségét éli meg, elhatalmasodik a kimerültség és kétségbeesés érzése. Állandósul a fáradság. Ez az állapot a szuicidalitás veszélyét is magában hordozza. Az utolsó szakasz a teljes kiégettség, ami súlyos pszichoszomatikus betegség, kórházi kezelést, majd utógondozást igényel. Kevesen jutnak el ebbe a stádiumba, mert az előző szakaszok jelei már sürgetik a beavatkozást. A fentiek alapján bátran állíthatjuk, hogy a segítő foglalkozás legfőbb veszélye a kiégettség állapota. Bárki kiégetté válhat, mégis bizonyos csoportok nagyobb veszélynek vannak kitéve. Így különösen a segítő szakmában dolgozó személyek, akik viszonylag hosszú időn keresztül emberekre irányuló, nagy érzelmi igénybevételt követelő munkát végeznek. A segítő személy gyakran nem is veszi észre, hogy egyre inkább sodródik a kiégés irányába, illetve másnak tulajdonítja a kialakult tüneteket. Nem ritka a túlzott gyógyszer és alkoholfogyasztás. Egyes kutatások szerint az egészségügy dolgozói között a stresszel kapcsolatos néhány megbetegedés, mint a szívinfarktus, drogfogyasztás és suicidum kifejezetten magasabb átlagot mutat. A kiégettség állapota nem csak a segítő személy saját életében és munkahelyén jelent problémát, hanem működése kihat a közvetlen környezetére, így családjára is. Természetesen ne feledkezzünk meg arról a klienskörről sem, akikkel kapcsolatba kerül a kiégett segítő. Ők valószínű, hogy nem kapják meg azt a segítséget, ami az ő helyzetükben adekvát lenne. Edelwich és Brodsky (1980) szerint a kiégés olyan, mint egy fertőzés. Átterjedhet a személyzet egyik tagjáról a másikra, vagy személyzetről a kliensekre. A munkahelyen belül tulajdonképpen informális értékrendként adják át a régi dolgozók az új munkatársaknak ezeket a „kódolt normákat.” (pl.: „Nem érdemes, mert reménytelen ügy,” vagy „miért töröd magad” kifejezésekkel stb.) Összességében tehát elmondható, hogy a kiégést a kezdeti lendület és sikerek után az elfáradás, az erők csökkenése jellemzi. Az energia fokozott mértékű igénybevétele az egyén tartós fáradságát és kimerültségét okozhatja, amelyben nem képes a normális működés megvalósítására. Ezt leépülési

14 kerékvető

2012 / 1.

folyamat követheti, amikor megjelennek pszichoszomatikus tünetek, a folyamat végkifejlete, pedig akár a teljes szétesés is lehet. A stressz A stressz kifejezés a rohanó világ egyik gyakori kifejezése. Egy Kanadában élő magyar tudós, Selye János dolgozta ki a stressz elméletet. Kutatása során arra a következtetésre jutott, hogy vannak „jó és rossz” stresszek. A jó stressz (eustress) kellemes érzésekkel és egészséges testi állapottal jár, míg a károsító rossz stresszt (distess), negatív érzések és a testi működés zavarai jellemzik. A burnout kapcsán természetesen az utóbbi stressz típusról beszélünk. Az egyéni stresszérzékenység a mindennapi élet és a munka során elszenvedett stresszektől illetve az egyén érzékenységtől, személyiségétől függ. Sokszor kutatták a szociálpszichológusok a munkaköri szerepek problémáit. A különböző munkakörökben az emberi viszonylatok négyféle mechanizmussal képesek stresszeket okozni. A szerepbizonytalanság esetében a dolgozó bizonytalan mit kell tennie a munkakörében. Ez a szakképesítés fontosságát, a kompetenciák tisztázását illetve a segítői identitás kérdését veti fel. Bizonyos szerepek nagyon sok emberi kapcsolattal és kommunikációval járnak együtt, a segítő foglalkozásra ez különösen igaz lehet. Ezekben az estetekben szereptúlterhelésről (role overload) beszélhetünk. Gondoljunk csak bele, a segítőnek akkor is kommunikálni kell hivatalánál fogva, amikor éppen fáradt, vagy magánéleti problémái vannak stb. Személyiség és szerepellentétek is képesek stresszt okozni. Az előző részben a segítő személyiség bizonyos zavarait kifejtettem. Sok ember személyisége egészen egyszerűen nem alkalmas a több kommunikációval járó és mentálisan megterhelő segítő szerepekre. Szerepkonfliktus olyan stresszforrás, amikor a szerepvonatkozások között állnak fenn konfliktusok (pl.: kettős lojalitás esete, amikor egyszerre kell eleget tenni a kliens és a különböző intézményi normák elvárásainak.) A segítő munkában megjelenő stresszforrásokat Charles Zastrow (1965) foglalja össze. Szerinte ezek a túlterhelés a munkában (magas esetszám, másodállás vállalása anyagi okok miatt), az érzelmi túlterhelés (a klienskör sajátosságai, eszköztelenség és a túlzott azonosulás), a munkahelyi előremenetel hiánya és a túl magas elvárások. Intézményi háttér, strukturális okok A szociális és egészségügyi rendszer általános problémái közismertek. A magas kliensszám, a rossz anyagi megbecsülés és a kedvezőtlen körülmények mind negatív tendenciaként hatnak. A segítő szakma társadalmi megbecsülése, elismerése - különösen a szociális ágazaté - igen alacsony. A teljesítménymérés kritériumainak hiánya miatt nem tudhatja a segítő, hogy munkája mennyire hatékony, a szolgáltatás elérte-e a célját Komoly feszültség forrás a bürokratikus apparátus működése, amelyben az a törekvés, hogy a szolgáltatás személyes legyen, legtöbbször elakad. Mivel a bürokráciák ellenállnak a változásnak, a segítő kénytelen számos praktikát alkalmazni, hogy kibírható legyen számára a munka. Kedvező munkafeltételek sem mindig állnak rendelkezésre. Gyakran nincs team munka és szupervíziós lehetőség. Egyes helyeken a segítő egyedül vagy támogatás nélkül dolgozik. A szerepek és a felelősség határai nem mindig definiáltak. Kompetenciaproblémák, intézményi átfedések nehezíthetik a munkát. A magas kliensszám is lehet veszélyforrás. Nem is beszélve az ezzel járó adminisztrációs teherről. Gondoljunk csak a gyermekjóléti szolgálatokban bevezetett iratrendszerre, az un.: „macis lapokra”. Az intézmény működése sokszor politikai és adminisztratív döntésektől függ, nem a szakmai alapelvek megvalósításától a gyakorlatban. Edelwich (1980) szerint bizonyos strukturális okok vezetnek kiégéshez. Lásd 1. számú táblázat.

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében

módszertan 15

1. számú táblázat. A kiégés strukturális okai



1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

túl sok munkaóra a munkahelyi előremenetel hiánya túl sok papírmunka a munkakör ellátásához elégtelen képesítés megbecsülés hiánya a kliensek részéről alacsony fizetés támogatás hiánya a fontos döntéseknél hatalomnélküliség a rendszer nem reagál a kliensek szükségleteire rossz munkahelyi politika a nők hátrányos megkülönböztetése túl sok utazás a kortársaktól való elszigeteltség a társas kapcsolatok hiánya

Összességében elmondható, hogy a kiégés okai a rendszer rossz működésében, hiányosságaiban valamint a segítő személy emocionális túlterheltségben, bizonyos személyiségjegyekben és a segítői motivációkban található. A fentiekből következik, hogy a kezelés és megelőzés lépéseit ebben az irányba kell megtenni. A helfer szindrómás segítés és az altruizmus 1977-ben W. Schmidbauer pszichoanalitikus szerző „Die hilflosen Helfer” című művében foglalkozik először a témával. „Szerinte a helfer szindrómával (HS) jellemzett, emberi problémákkal foglalkozó segítő (orvos, pszichológus, szociális munkás, lelkész, nevelő, ápoló) saját ingatag pszichés egyensúlya fenntartásával függ össze rejtetten a gyengéken, a pácienseken való segítés szükséglete. Jellegzetes személyiségjegyek kapcsolódásáról van szó, mely a szociális segítésen keresztül – a saját fejlődés kárára – merev életformává alakul” . Miről is van szó? Az érett hivatásos segítő kapcsolat alapvetően a segítő számára örömöt, kielégülést hozó kreatív tevékenység. Eltorzult formája, amikor a más típusú kapcsolatokat és érzelmeket elhárítva, szinte „drogként” használja a segítést. Ezzel a segítő ördögi körbe kerül, hiszen saját egyensúlya fenntartásához szüksége van a segítés megélésére, ez válik a kizárólagos örömforrássá. A segítő szerep tehát egy páncélruha, ami eltakarja a személyiséget. Az adás egyre inkább öncélúvá válik, a tevékenység visszaéléshez, majd a kiégéshez vezethet. A segítő szindróma számos negatív következményével zavarja a segítő kapcsolatot, különösen akkor veszélyes, ha ez nem válik tudatossá a segítő személy számára. Az ilyen típusú segítőknek mindenképpen fel kell dolgozniuk – amennyire lehetséges – a szindróma elemeit. Az egyik fő cél, hogy a segítő képes legyen lemondani az „elutasított gyermeket” álcázó segítő pozícióról. Mi jellemzi a HS segítőt? Gyermekkorában a szülők mellőzték illetve nem önmagáért szerették, hanem azért, mert teljesítette elvárásaikat. (Schmidbauer hasonlata szerint a „falak mögött elhagyott, éhes csecsemő sír”.) Emberi kapcsolatában nehezen tudja az egyenrangú kölcsönösséget kialakítani, kerüli az intimitást, a kölcsönös érzelmi függőséget, önértékelése ingadozó. Agresszióra leginkább látens módon képes, gyakori az autóagresszió (öngyilkosság, drog). A szindrómás segítő fél saját gyengeségétől, segítségre szorultságtól. Ezen ok miatt terápiába

16 kerékvető

2012 / 1.

vételük nehéz, mivel a segítséget elhárítják. A szindrómás segítő számára legfeljebb a továbbképzés elfogadható. A szindróma enyhe változata sok segítőnél jelen lehet (ha nem lenne jelen, akkor lehet, hogy más szakmát választanának). A hangsúly azon van, hogy mit kezd ezzel, ne legyen a segítés a viszontsegítésért végzett tevékenység. Tomcsányi és munkatársai a személyiségfejlődés és a kiégés közötti összefüggésre helyezi a hangsúlyt. Szerintük bizonyos személyiségjegyek korai torzulása un. segítő szindrómához vezet, ezek a személyek hajlamosabbak a kiégésre. A megelőzésről általában, az önismeret jelentősége Két szinten tudunk beavatkozni a burnout folyamatába: a segítő személy és/vagy a munkakörülmények alakításával és megváltoztatásával. A pályaválasztás, pályára lépés motivációit fontos tisztázni, hiszen nagyon sok segítő „öngyógyítási szándékkal” érkezik a pályára. Bárki válhat kiégetté, mégis bizonyos csoportok nagyobb veszélynek vennek kitéve. Így különösen a segítő szakmában dolgozó személyek, akik viszonylag hosszú időn keresztül emberekre irányuló, nagy érzelmi igénybevételt követelő munkát végeznek. A kiégettség állapota nem csak a segítő személy saját életében és munkahelyén jelent problémát, hanem működése kihat a közvetlen környezetére, így családjára is. Az önismerettel kapcsolatos képzéseknek fontos szerepet kell tulajdonítani a segítő pálya minden szakaszában, valamint ismerni kell a kiégettség szindróma tünetegyüttesét. Prevenciós megoldás a szabadidő megfelelő eltöltése, a sport, a munkahelyen kívüli kapcsolatok ápolása, a kirándulás, és olyan hobby választása, amely kikapcsol, stressz mentesít. Fontos a munkát különválasztani a magánélettől. Milyen pszichopreventív teendők vannak a segítő személyiség „kimerülése” ellen? Roehlke (1988) és Watkins (1983) szerint tizenkét előnyös lépéslehetőségünk van a kiégéssel szemben. Lásd 2. számú táblázat 2. számú táblázat. Tizenkét lépéslehetőség a kiégéssel szemben.

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

Jól funkcionáló /”egészséges”/ személyekkel való barátkozás Elkötelezett kollégákkal való kapcsolatkeresés, hivatástudat erősítése Ésszerű elkötelezettség valamely segítő kapcsolati elmélet mellett Stressz-csökkentő önsegítő technikák alkalmazása Környezeti stressz-tényezők megváltoztatása Önértékelés egyensúlyának gondozása, elköteleződés A szakmai szerepek, elvárások, meggyőződések időszakos felülvizsgálása Személyes önismereti és önfejlesztő vagy terápiás út vállalása Szabadidő és magáncélú idő tartalékolása A kliensekkel való kapcsolat (kontraktusban foglalt) szabályozása A reménység gondozása A szakmai tevékenység és szakmai személyiség időszakos szupervíziós megsegítése (Forrás: Bagdy Emőke: Segítés a segítőnek, egyetemi segédanyag az előadáshoz)

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében

módszertan 17

Intézményi szinten a jó munkakörülmények és feltételek biztosítása szintén preventív technika. Itt a megfelelő időbeosztás, rekreációs, szupervíziós lehetőségek, esetmegbeszélés, képzésekben való részvétel támogatása, team munka, a segítés folyamatának szakmai kezelése jelenthet segítséget. Intervenciós megoldások - a fenti dolgok fokozott odafigyelésén túl – a szakemberhez fordulás, a terhek csökkentése, esetleg az intézményen belül – ideiglenesen – más jellegű munka végzése. Krízis-intervenció a betegállomány igénybevétele, de akár a pályamódosítás is lehet. A megelőzéssel kapcsolatban elmondható, hogy Magyarországon a kiégést- megelőző programok gyermekcipőben járnak. Bár az utóbbi években valami pozitív változás érzékelhető, de gyakorlatilag nem beszélünk nyilvánosan a témáról. Tehát az önismeret jelentősége a segítő szakmában vitathatatlan. Önismeret alatt saját magunkról, személyiségünkről alkotott képzeteket értjük. Ebben a munkában cselekvésünk, döntéseink egész személyiségünk részvételét igényli. Reális önismeret és önértékelés esetén a segítő nagyobb biztonsággal és szakmai szinten végzi tevékenységét. Önmaga megismerése, megértése, cselekvéseinek tudatos és tudattalan motivációinak feltárásával, nagy valószínűséggel könnyebben boldogul kapcsolataiban amelynek része a segítő kapcsolat is. Önismeretszerzésnek egyéni, vagy csoportos módja választható. Mindenkinek meg kell találnia a neki megfelelő utat. A pszichodráma módszere az önismeretszerzésre, – hatékonysága és eszköztára miatt is – az egyik legmegfelelőbb csoportmódszer. Ha a segítő személy képes eligazodni saját érzéseiben, amikor kell, tudja „felülről” szemlélni az eseményeket, már nagy lépést tett a burnout ellen. Ennek alapján joggal mondhatjuk: az önismeret önvédelem. A pszichodráma kialakulása A pszichodráma előzményei az ókorba nyúlnak vissza. A kultikus drámák, a beavatási és megtisztulási szertartások, a kiűzetési rítusok a megtisztulást szolgálták, ugyanakkor módot nyújtottak a vágyak szimbolikus teljesülésére, a csoportban való részvétel emocionális részvételére, gyászmunkára, szerepátvételre. Ugyanakkor a játék, a csoportjáték az egyik legősibb tevékenységünk. Maga a módszer J.L. Morenótól (1889-1974) származik, aki 1922-ben alapította meg Bécsben a „lélek cselekvő színházát” és elkezdte kialakítani a pszichodráma módszerét. 1925-ben kivándorolt Amerikába. 1935-ben Beaconban megalapítja az első pszichodráma színházat, pszichodráma irányzatú klinikát. Ezt követően válik egyre népszerűbbé a pszichodráma. Magyarországon Mérei Ferenc honosította meg a módszert. 1976-ban kezdetét vette a Pszichodráma Műhely Csoport kialakítása és munkája. A „Mérei-féle” dráma elsősorban csoportcentrikus, nagy súlyt helyez a csoportban történő dinamikára, történésekre. 1989-ben megalakult a Magyar Pszichodráma Egyesület (MPE), amely minden hazai dramatikus irányzatot egyesített. A pszichodráma terápia elmélete, terápiás technikák • Fölmelegedési fázis Minden csoportülés szabad, kötetlen beszélgetéssel kezdődik. A csoporttagok megkísérlik kimondani, megfogalmazni gondolataikat, érzéseiket, azt, ami az adott helyzetben foglalkoztatja őket. • A játék fázis A témát ezt követően játékhelyzetre fordítjuk át, olyan szituációt keresünk, melyben a felvett probléma, téma, konfliktus nagy valószínűséggel megjelenik, s lejátszható dramatikus formában. • A megbeszélés szakasza (integrációs fázis)

18 kerékvető

2012 / 1.

Ebben a fázisban folyik a pszichodramatikusi ábrázolás feldolgozása az új tapasztalatok és felismerések integrációja. Az üléshez rendelkezésre álló időt lehetőleg arányosan kell a három fázishoz felhasználni. Mindegyik fázis egyformán fontos. Ha bármelyik fázisban valamilyen zavar történik, az az egész ülésre kihat. A burnout pszichodramatikus kezelése Moreno elgondolása szerint a csoportokban értelmezhető belső lelki és személyek közötti kapcsolat csak akkor tárható fel igazán, ha a személy cselekszik, reagál. Az akciókban (játékokban) megjelenő feszültséget kell tudatosítani, önismereti szintre emelni. Pszichodráma csoportokban eleinte a szakmai kimerültség problémáival foglalkoztak. A burnout jelenségének szakmai megfogalmazása után csináltak kifejezetten kiégés elleni pszichodráma csoportokat. A pszichodráma a burnout kezelését a szerepelméleten keresztül közelíti meg. Moreno a szerep fogalmáról az 1920-as években írt, amikor a klasszikus dráma szerep fogalomig nyúlt vissza. Zerke T. Moreno 1980-ban megjelentetett egy cikket, amelyben a kiégés problematikájával foglalkozik. Többek között így fogalmaz: „a burnout egy eleven kép a jelenség számára, a szerepelmélet használható fogalmat tud erre kidolgozni”. Moreno a szerepet a viselkedés funkcionális egységének tekintette, amely magába foglal mind egyéni, mind pedig kollektív elemeket. A Szelf fejlődése a szerepfejlődéssel, a szomatikus, lelki-szociális és transzcendens dimenziókat tartalmazó szerepkategóriákkal ábrázolható. E szerint léteznek szomatikus, pszichikus, szociális és transzcendens szerepek A szerepkategóriák kapcsolódnak egymáshoz. Pl.: evés (szomatikus) – jóllakottság (pszichikus) – fogyasztó (szociális) – kommunikáló (transzcendens) Saját magunk percepciója ahhoz a szerephez kötődik, amelyet betöltünk és önérték érzésünk attól függ, hogy milyen jól töltjük be. A segítő, akinek önértékelését kikezdi, hogy szakmai szerepében csődöt mond, - burnoutol - pszichoszomatikus tünetei és érzelmi problémái keletkezhetnek. A különböző dimenziók egyikében való zavar esetén az egész rendszer veszélybe kerül. A burnout legnagyobb probléma, hogy a kiégés nem csak a munkahelyre korlátozódik, hanem az élet szinte minden más területére is. Önmagunk értékelése kapcsolódik szerepeinkhez, és ezek a szerepek dominó-elv alapján működnek (ha borul az egyik, sorra borulhat a többi is). Sok ember a szereprendszerbeli változások elkerülésének félelme miatt elviselhet rossz kapcsolatokat, mert könnyebb elviselni egy ismert rossz dolgot, mint útnak indulni egy alig körülírt, csak haloványan érzékelhető jó esetleg boldogabb dolog felé, pl.: „nem szeretem a segítő szakmát, de félek, hogy nem felelek meg máshol, máshoz nem értek, ezt kell csinálnom.” A másik szerepprobléma, hogy a nehéz szerepek is tartalmazhatnak jó, vonzó részeket, ez szerepambivalenciához, ezáltal cselekvési blokádhoz vezethet, pl.: „nem szeretem a segítő foglalkozást, de kötetlen munkaidőm van stb.” A ki nem elégítő vagy rossz viszonyok közt élő emberek gyakran merevek, vagy Moreno megfogalmazása alapján „konzerváltnak” tűnnek. Még ha tudják is, hogy valamit változtatni kellene, képtelenek arra, hogy kreatív alternatívákat fejlesszenek ki a régi konzerv megoldások helyet. Egy szerep értékének szétesése szerepbeli kifáradáshoz, vagy szerepburnouthoz vezet. Tehát, ha a Morenoi szerepelméleten keresztül, a szerepkifáradáson át meg lehet közelíteni a burnoutot, akkor pszichodrámában miért ne lehetne vele dolgozni?

A pszichodráma, segítség a kiégés megelőzése érdekében

módszertan 19

Egy ilyen feldolgozásban megtörténhet a látásmód újradefiniálása, a szerep megvizsgálása pszichodramatikus eszközökkel, szerepcsere által átélni szignifikánsan más szerepek perspektívájából. Ez követően a szerep kibővítődik, redukálódik vagy újradefiniálódik, az idikáció szerint, megtörténhet a szerepelvárások megállapítása, a szerepkialakítások újraértékelése, alternatív szerepek begyakorolása. A burnout elleni pszichodrámában a következő témák jelenhetnek meg leginkább: a problémás kliensek, emocionális kimerülés, elszigeteltség a munkahelyen, szomatikus bántalmak, nehézségek a szülőkkel. A cselekvési fázist sokféleképpen lehet alakítani: lehet protagonista játék, szociometriai vizsgálat, viszonyok tisztázása, szociodráma. Tomcsányi és társai, illetve Fadgyas Ildikó – segítőkből álló önismereti csoporttapasztalataik alapján – beszámolnak a segítő szindróma elemei megjelenéséről a pszichodráma játékban. Dr. Gallus Klára és dr. Pintér Gábor (2201) a módszerek, technikák pszichodramatikus bemutatásán túl tapasztalataikról is beszámoltak. Gallus az „azonosulás csapdája” kérdését is fontosnak tartotta. Ez alatt az empátiás készség deformációját, a beleélés rossz gyakorlatát értette. A pszichodrámában alkalmazott néhány technika (pl.: szerepcsere, tükrözés) ennek megvilágítására kiválóan megfelel. Irodalomjegyzék • Csabai Márta –Molnár Péter: Egészség, betegség, gyógyítás. Az orvosi pszichológia tankönyve. Springer Orvosi Kiadó Kft. 1999. 275.-293.old. • Edelwich J, Brodsky A. A kiégés fogalma. In: Szilágyi K, Váry A (eds.). A pszichés terhelés és a munkaközvetítés. A burn-out jelenség. Gödöllő: Gödöllői Agrártudományi Egyetem; 1997. 9-25. old. • Fadgyas Ildikó, dr.: Segítők segítése – A pszichodráma lehetőségei egy pszichiátriai osztály nővércsoportjában. In. Lakjuk a házat. Piszchodráma a gyakorlatban V. Magyar Pszichodráma Egyesület. Animula kiadó. 87-114. old. • Fekete Sándor, dr.: Segítő foglalkozások kockázatai – helfer szindróma és burnout jelenség. Pszichiátria Hungarica, 1991. VI. évf. 1. sz. 17.–19.old. • Freudenberger, H.J.: Staff burn-out. Journal of Social Issues 30, 159.-165.old. 1974. • Gosztonyi Géza – Pik Katalin: A szociális munka szótára, SZMME – Grafit Pencil Budapest, 1998. • Gotlind Kasper: Először tűz és láng, majd kiégés. A burnout-szindróma pszichodramatikus kezelése tanár továbbképzési szupervíziós csoportokban. Az Überlingeni Moreno Intézet kollokviumára készült dolgozat. 1994. • Hézser Gábor, dr.: Miért? – Rendszerszemlélet és lelkigondozói gyakorlat. Kálvin kiadó, Budapest, 1995. • Horváth Ágota – Lévai Katalin: Szociális munkások. I. rész. Esély. 1996/471-87. old. • Horváth Ágota – Lévai Katalin: Szociális munkások II. rész. Esély. 1996/ 633-56. old. • Maslach C, Jackson SE. Maslach Burnout Inventory: Manual (2nd ed). Palo Alto, CA: Cousulting Psychologist Press; 1993.

20 kerékvető

2012 / 1.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

• Maslach, C., and Pines A. (1977) The Burn-Out Syndrome in the Day Care Setting, Child Care Quarterly, Vol. 6.No.2, 100-114.

Ungvárszky Pál Lektorálta: Keserű Zsolt

• Moreno, Jakob L: A pszichodráma módszere In: Szőnyi G., Füredi J. (szerk): A pszichoterápia tankönyve, Medicína Budapest 2000. • Pető Csilla, dr.: És ki segít a segítőnek? Gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó szakemberek mentálhigiénéje- a „kiégés” veszélye és megelőzésének lehetőségei. Család, Gyermek, Ifjúság. 1998/ 312-16. old. • Pintér Gábor, dr.: A pszichodráma világa. Pszichoterápia 1995. június 185-189. old. • Selye János: Életünk és a stressz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 76- 85. old. • Schmidbauer,Wolfgagng: Die hilflosen Helfer.Rohwolt, Reinbek 1977. • Tomcsányi Teodóra, dr. – Fodor László, dr. – Kónya Olga: Alturizmus, segítő szidróma, érett segítő-identitás. Psychiatria Hungarica, 1990./3. 213-222. old. • Tomcsányi Teodóra, dr. – Fodor László, dr. – Kónya Olga: Moreno és követői szerepelmélete és a pszichodráma alakalmazása. In. Vikár András – Sáfrány Zsófia (szerk.) : A pszichodráma csoport. • Tomcsányi Teodóra, dr. – Fodor László, dr.: Segítő kapcsolat, segítő szindróma, segítő identitás. In. Jelenis István – Tomcsányi Teodóra (szerk.): Egymás közt. Egymásért. 1990. • Zastrow, Charles: Mit tegyünk, hogy a szociális munka élvezetes hivatás legyen? Esély, 1995./1. 62-82.old. • Zastrow, Charles: Mit tegyünk, hogy a szociális munka élvezetes hivatás legyen? (2. rész) Esély, 1995./ 5. 42-59. old.

Bevezetés

J

elen munkában a hajléktalanok munkavállalásával kapcsolatos alapvető jellemzőket, nehézségeket, és ezek összefüggéseit törekszem bemutatni, a rendelkezésre álló szakirodalom és a gyakorlati tapasztalatok segítségével. Hasznos lehet az ellátásban dolgozó szakembereknek, kik a hajléktalanok munkaerőpiaci reintegrációján fáradoznak, valamely célprojekt keretében. Ám ne feledjük, hogy e tanulmány nem szolgálhat teljes „megoldó készlettel”, hiszen ahány eset, annyi különböző megoldási portfolió szükséges. Mindazonáltal tartalmaz sok jól hasznosítható információt, ismeretet, módszert, melyekből a hajléktalannal foglalkozó esetkezelő szakember építkezhet. Minden hajléktalan kapcsán az esetfelelős szakember feladata, hogy közösen az ügyféllel – társszakmák képviselőinek bevonásával – megtalálja a lehető legoptimálisabb, a realitásokhoz leginkább közelálló megoldási folyamatot. E tanulmánynak tehát nem célja, és nem is lehet, egy receptura „átadása”. Viszont remélem, hogy hozzásegítheti a hajléktalanokkal foglalkozó szakembereket a saját „eszköztáraik” bővítéséhez, egy másik szakmai nézőpont felvételéhez, amely a foglalkoztathatóság realitásai mentén közelíti meg a problémákat. Magát a munkavállalási készséget, mint kompetencia halmazt, nem lehet egyértelműen szemlélni, vizsgálni egyik munkavállalói csoport esetében sem, a hajléktalanok kapcsán pedig ez még inkább problémás. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a hajléktalanság, mint fogalom sem egyértelműen tisztázott kategória, különböző megközelítései léteznek. A helyzet átláthatóságát még inkább rontja, a hajléktalan létben élők körén belüli rétegződés, a különböző hajléktalan csoportok eltérő életviteli sajátosságai, munkavállalási szokásai, megélhetési stratégiái, sajátságos szubkultúrája, stb. Sajnos sekélyes az e témával foglalkozó szakirodalom is, mivel a kutatások javarészt a hajléktalanok legégetőbb problémájára, a lakhatásra fókuszálnak leginkább. Azt látnunk kell, hogy az egyre forráshiányosabb társadalmi közegben, a hajléktalanság kezelésének eszköztárában a munkavállaláshoz szükséges kompetenciák fejlesztésének, mit a foglalkoztathatóság zálogának, a jelentősége egyre inkább előtérbe kerül. A mai hajléktalan ellátás zömében még mindig a problémák tünetkezelését végzi, vagyis szolgáltatásaik, infrastruktúrája, az ellátásban dolgozók szakmai irányultsága is ennek a célnak megfelelően rendeződött. Az intézményesült ellátásban a szállásbiztosítása, az élelmezés, EÜ ellátásba irányítás, szociális ügyintézés segítése, alkotják az ellátások gerincvonalát. Ezek az alaptevékenységek nagyon fontosak és szükségesek, de önmagukban nem elégségesek a hajléktalanság problematikájának társadalmi szintű kezelésére. A mindennapi szükségletek kielégítésére irányuló ellátások nem oldják meg a problémákat, csak a fennálló sajnálatos helyzetet konzerválják. Ez a statikus helyzet – a magyar hajléktalan ügyre – már több mint 20 éve jellemző,

22 kerékvető

2012 / 1.

és mint ilyen sok megfogalmazódott kritikának, bírálatnak nyújtott alapot. E kritikák némelyike erőshangvételű, érzelmi indíttatású, mely a közvélekedést „félre orientálja” a hajléktalanság kérdése kapcsán. Ez káros, hiszen az amúgy is meglévő előítéleteket tovább mélyíti. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy minden előítéletnek létezik valamilyen csekélymértékű valóságalapja is. A hajléktalanok általános megítélésnek alapját az utcán élő – a hajléktalanok összességét tekintve csak töredék fedélnélküliek, „csövesek”1, az elfogadott társadalmi normákat nélkülöző magatartása, életmódja, higiénés hanyagoltsága képezi. Fentebb már utaltam rá, hogy a mai ellátó rendszer ebben a formájában nem jelent valós hathatós megoldást a hajléktalanság kérdésében. Úgy gondolom, hogy az alapellátások – bizonyos értelemben racionalizáltabb, átláthatóbb átszervezés utáni – megtartása mellett nagyobb hangsúlyt kell fordítani a megelőzésre. A megelőzésbe belegondolom a lakáspolitika eszközrendszerének bővítését, a bérlakások építésének fejlesztését, a foglalkoztatás helyzetének javítását. Azonban a lakáspolitika és a foglalkoztatás helyzetének javításához önmagában nem elegendő a szándék és a jó akarat. Számos makrogazdasági tényező, a nemzetközi gazdasági viszonyok hektikus alakulása, a demográfiai folyamatok szabják meg a lakáspolitika mozgásterét. Vagyis a mindenkori lakáspolitika alakítása, tervezése során a hajléktalanság kezelése - megelőzése csak az egyik szempont lehet. Ebből következik, hogy a hajléktalanság problematikájának megoldását sem várhatjuk egyedül a lakáspolitikától. Meggyőződésem, hogy az elfogadható megoldás folyamata, a lakáspolitika, foglalkoztatáspolitika, közvélemény szemléletformálása, és a hajléktalanok személyiségfejlesztésének optimálisan összehangolt egysége mentén kell, hogy kirajzolódjon. Személy szerint a hajléktalanság problémájának kezelése, megelőzése kapcsán a foglalkoztatást, az adóbevételt is képező alkalmazást tekintem a legfontosabb eszköznek. Ám a foglalkoztatás serkentése, pl. különböző támogatások, prioritások biztosítása révén mit sem ér a hajléktalanok esetében, ha a hajléktalan egyéneket nem tesszük alkalmassá a hosszú távú munkavállalásra. Ebbe az „alkalmassá tételbe” beleértem a társadalmi normák elfogadására való hajlandóság fejlesztését, az együttműködés – napi szükségletek kielégítése mentén vezérelt, önös érdektől mentes – kialakítását, a kulcskompetenciák fejlesztését, a kötöttségek, szabályok elfogadásának erősítését. Vagyis fontos és elengedhetetlen az önmaga kapcsán felelősséggel gondolkodó munkavállaló személyiségének a kialakítása, fejlesztése. Ezzel párhuzamosan a segítő szakma „rendszerét” és a rendszerben dolgozó munkatársainak „rutinját” is szükséges megváltoztatni, valamint a munkáltatók fogadókészségét, és a többségi társadalom polgárainak szemléletét is. A segítőszakma – ellátó rendszer „rutinja” alatt azt az általános statikus működési módot, - a támogatási rendszert is belevéve – értem, amely a hajléktalanság napi szintű kríziseinek enyhítésére szolgál, és amelyre már több éve berendezkedett. Ebben a rendszerben a kigondozás lehetősége megvan, de a gyakorlatban, jóval alulmarad a kívánt, illetve az elvárható mértéknek. Ennek több oka is létezik, a legfontosabb mindközül a támogatási rendszer rugalmatlansága, mintegy arra ösztönzik az ellátó intézményeket, hogy az ellátottjaikat minél hosszabb ideig „benntartsák” az adott szintű ellátásban, avégett hogy az így lehívható normatívákból fedezni tudják költségeiket. Persze a szabályozás előírja egy adott szintű ellátás mértékét, időbeli korlátját. Az ellátási időtartam kimerítése után az egyén nem részesülhet ugyanabban az ellátási formában az adott intézménynél. Azaz kigondozás útján magasabb szintű ellátásba kellene kerülnie, vagy az önálló életvitelt volna szükséges megkezdenie. Sajnos a gyakorlati tapasztalat inkább azt mutatja, hogy az ellátás időkorlátjait kihasználó hajléktalan egyének, egy másik ellátó szervezet másik intézményében – általában ugyanazon az ellátási szinten – folytatják 1 • Ezt a terminológiát főleg, az intézményi ellátásban élő hajléktalanok használják, az utcán élő és alkoholizáló csoportok, maguktól való megkülönböztetése céljából. A rendszerváltás előtti időkben a csöves kifejezés, egy életszemléletet takart inkább, amely a fennálló társadalmi renddel szembeni ellenállás egyik manifesztációja volt.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 23

tovább hajléktalan életmódjukat. A Február 3.-ai kutatások rendre kimutatják, hogy a hajléktalanok körében van mobilitás. (F 3 MCs, 2009) Sajnos azonban ezekből, a kutatásokból nem rajzolódik ki az, a vertikális folyamat, melyből a valós kigondozásra lehetne következtetni. A hajléktalanok körében tapasztalható mobilitás sokkal inkább földrajzi, egyik településről a másikba irányul illetve az intézmények közti vándorlásban nyilvánul meg. Ezenkívül jellemző még, hogy az ellátási szintek között igyekeznek „lavírozni”, pl. átmeneti szállóról kiléptető lakásba kerül, ám onnan nem képes tovább lépni és „visszazuhan”, vagy többen összeállva albérletbe költöznek és egy-két hónap elteltével magát az albérletet és önmaguk ellátását együttesen már nem képesek fenntartani, és ismét az ellátó rendszer valamelyik intézményének a lakóivá vállnak. (cirkuláris hajléktalanság) A valós kigondozás, az igazi sikertörténet, maradandó megkapaszkodás, visszailleszkedés, nagyon ritka a tartósan hajléktalanlétben élők esetében. Így alakulhatott ki, hogy a hajléktalan ellátás ma inkább a napi problémák megoldását „részesíti előnyben, és a tünetek kezelésének az eszközeit vonultatja fel, és nem pedig a valós hathatós megoldásokét, mint a hajléktalan egyének személyiségfejlesztésének nehézkes és igencsak költséges folyamatait. A hajléktalan ellátásban dolgozó szakemberek „rutinja” pedig úgymond szocializálódott az őket alkalmazó intézmények – a fennmaradásért, működés biztosításáért támasztott – elvárásainak, igényeinek megfelelően. Azt is mondhatjuk, hogy kötve van a kezük, vagyis nincs elegendő lehetőségük, alkalmuk, idejük a szakmailag teljes és kívánatos munka végzésére, amelyre egyébként képesek lehetnének. Foglalkoztatás, munkáltatói attitűd. A hajléktalan munkavállalók beszámolóiból ismerjük, és némely kutatás, tanulmány kitér a csicskáztatásra, a hajléktalanokat ért egyéb anyagi, erkölcsi és mentális sérelmekre. Egy 2000-2001-ben végzett felmérés alkalmával, a megkérdezettek egyharmada válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy „Előfordult-e, Önnel, hogy a munkáltató nem alkalmazta a hajléktalansága okán?” Illetve „alkalmazás” esetén gyakran megesik, a bérfizetés megtagadása. (Gurály et al., 2002) Ám ezek a jelenségek csak a kisebb vállalkozásokra, magán gazdaságokra, mezőgazdasági és építőipari munkákra vonatkoznak leginkább, ezen belül is ott ahol a foglalkozatás és a munkaügyi kapcsolatok is eleve rendezetlenek. A munkáltatók többségére ez a magatartás nem jellemző, hiszen érdekeik azt kívánják, hogy olyan munkaerőt foglalkoztassanak, akire hosszabb távon stabilan számíthatnak a munkavégzés kapcsán, ezáltal a termelés folyamatát tervezni tudják. A prosperáló cégeknek érdeke a költséghatékonyság is, ám hiába rendelünk a foglalkoztatáshoz különböző támogatásokat, ha a hajléktalan munkavállalók többsége a megbízható, stabil, folyamatos munkavégzésre – különböző okok miatt – „nincs kész állapotban”. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a munkát vállaló hajléktalanok jelentős hányada, már az első napokban különböző kifogásokkal él. Távol marad a munkavégzéstől, rendszertelenül jár be dolgozni, sokat késik, folyamatosan előleget kér, panaszkodik, hogy nincs mit ennie, és az élelmet, és a cigarettát is a munkáltatótól várja, stb. (Ungvárszky, 2010) A „normál” átlag munkáltatók a felsorolt okok miatt nem fognak a támogatási lehetőséggel élni a hajléktalanok foglalkoztatása kapcsán, hanem, sokkal inkább, más hátrányos helyzetű munkavállalói csoportokat részesítenek előnyben. Vagyis a termelés-termelékenység biztonságát féltő-védő munkáltatók a felelőtlen munkavállalói magatartást már nem tolerálhatják. Ebből adódóan a rendszeres munkát még éppen elvállaló hajléktalanok egy része hamar „kiírja” magát a munkavilágából. Ennek ellenére – állásfeltárói – munkáltatói kapcsolattartói tapasztalataim alapján – úgy gondolom, hogy a munkáltatók többsége meggyőzhető arról, hogy alkalmazzanak hajléktalan munkavállalókat. Véleményem szerint a munkáltatói szemléletformálás a legkönnyebben kezelhető szegmense a hajléktalanok munkavállalását, társadalmi visszailleszkedését meghatározó tényezők közül. A többségi társadalom polgárainak szemlélete kapcsán elmondható, hogy zömében előítéletességről beszélhetünk. A BMSZKI EQ projektjének keretében végzett felmérés alapján; minden második

24 kerékvető

2012 / 1.

hajléktalanra mondták már, hogy hajléktalan, a munkabérből élő hajléktalanok esetében ez valamivel ritkábban fordul elő, a TB ellátásból – segélyekből élők esetében jóval gyakoribb. A megkérdezettek 20%-ra mondták, hogy munkakerülő ezen belül a segélyből élő esetében ez az arány 34%. (Simon, 2005) Érdekes ellentmondást figyelhettem meg; a hajléktalanok körében végzett különböző csoportos fejlesztőfoglalkozások során többször tapasztaltam, hogy a célcsoport sérelmesnek tartja, ha hajléktalannak tekintik őket. Ugyanakkor minduntalan ezt a fogalmat használták önmaguk meghatározására, és a többségi társadalom felé is, általában ezt kommunikálják. Továbbá a hajléktalanság fogalmával való takarózás képezte az egyéni védelmi rendszerüket is, mikor valamilyen számonkéréssel találták szembe magukat, vagy felelőségre vonás volt várható. (2010-ben megvalósuló projekt tapasztalat alapján, Esély Egy Jobb Életért, MMSZ)

Az önmagáért tenni nem képes, vagy valamely okból tenni nem akaró hajléktalan is e fogalmat használja önigazolás céljából, pl.: „Nincs munkám, mert hajléktalan vagyok.”, Azért vagyok büdös, mert hajléktalanként nem tudok fürdeni, mosni.”, stb. „A budapestiek fele úgy vélekedik, hogy a hajléktalanokat ki kellene tiltani az aluljárókból, a lakosság kétharmada azt gondolja, hogy kényszeríteni kellene a hajléktalanokat, hogy használják a hajléktalanszállókat, és ne az utcán aludjanak.”(Győri, 2006) A hajléktalanellátó intézmények vezetőivel készített interjúim elemzése kapcsán derült fény egy visszásságokkal teli diszkriminációs folyamatra; A közvélemény azokat a klienseket, kiken „látszik” a hajléktalan mivolt, előítélettel illetik, azokról egészen más a véleményük, kikről tudják, hogy hajléktalanok, de nem látszik rajtuk, nem büdösek, nem ittasak. A megítélés az öltözet, és a közterületen tanúsított viselkedés alapján történik. Így a hajléktalanokról kialakult közvélekedés hiányos, és sekélyes, ennek köszönhetően egyoldalú valótlan általánosítás az eredmény. Ungvárszky (2010) Jómagam, a többségi társadalom szemlélete kapcsán nem is az előítéletet gondolom nagyobb akadálynak, hanem sokkal károsabbnak tartom a rosszul értelmezett filantrópiát. Azt a segítő szándékot, mely közvetlenül a hajléktalan személyek megtámogatására irányul, a napi szintű élelemre, és cigarettára, italra adott csekélyösszegű készpénz adományok formájában. Ez a fajta „segítés” egyáltalán nem használ a hajléktalan egyén számára, mivel konzerválja az állapotát, vagyis minden nap megerősítést nyer azzal, hogy mindig kap annyi pénzt, ami napi szükségletei kielégítésére elegendő, nem érez késztetést arra vonatkozóan, hogy helyzetén változtasson, munkát végezzen, különböző kötöttségekkel járó együttműködést vállaljon. Magával a koldulással kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy nem csak a hajléktalanokra jellemző megélhetési „pótcselekvés” hanem a mélyszegénységben élők sajátja, köztük a hajléktalanok egy részéé is. Munkavállalás és életvitel A munkáról, mint fogalomról szinte minden embernek van elképzelése, véleménye, a mindennapi életünkbe beépült már évezredekkel ezelőtt, és annyira természetesnek vesszük, hogy ha, mint fogalmat, értelmeznünk kell, bizonyára alaposan gondolkodóba esünk. A munka fogalmának tisztázására több megközelítés is létezik, értelmezhetjük a szociológia, a pszichológia, a közgazdaságtan oldaláról egyaránt. A munkáról nyugodtan állíthatjuk, hogy mindenkit érint, beleértve hétköznapi embert, és az elismert tudós géniuszokat egyaránt, vagyis a munka fontos tényező minden ember életében. A munka megítélésében – értelmezésében legfeljebb társadalmi, kulturális, és szubkulturális különbségek létezhetnek.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 25

Az ember valamilyen termelési rendszertől függ melynek ő maga is része, valamilyen formában részt vesz benne. Ez a részvétel több szerepből tevődik össze; ilyen alapvető szerep a munkavégzés, (termelő) és a fogyasztó szerepe. A termelési-fogyasztói rendszer funkciója, hogy előállítsa, és a hozzájutást biztosítsa a megtermelt javakhoz, dolgokhoz (étel, ital, orvosi ellátás, lakhatás, tanulás, életünket megkönnyítő szolgáltatások). A rendszer alapja a munkavégzés, a rendszer szereplői más munkájának eredményét, mint fogyasztók felhasználják, és cserébe saját munkájuk eredményét, termékét adják a rendszerbe. Az egyén munkatevékenysége, a modern társadalmakban, nem közvetlenül a saját szükségleteinek a kielégítésére, hanem csak egy szükségletnek, dologi jószágnak az előállítására összpontosul, ám abból a szükségletből bőséges többletet állít elő. Ezzel egy időben, egy másik személy, egy másfajta dologi jószágból állít elő többletet, egy harmadik személy megint más szükségleteket állít elő. A specializált szükséglet előállítója a munkájáért bért, pénzt kap, mellyel, mint csereszabatos kölcsönösen elfogadott, közvetítő elemmel, a másik személy által előállított javakhoz fér hozzá. A mai modern viszonyok közt a munka fogalma mellett, elterjedt az életmód fogalma mely alatt a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek rendszerét értjük. Az életmód fogalmába beletartoznak azok a tevékenységek is, melyeket nem pénzkeresési szándékkal végzünk, hanem kedvtelésből meggyőződésből, pl.: hobby, önkéntes – társadalmi munka, stb. A közfelfogásban, a munka minőségi összetevőiben rejlik a lényeg, a munka presztízse és elismertsége. Ezen elismertségeket különböző szempontrendszereken alapuló kölcsönhatások alakították ki, és formálják folyamatosan. Pl. a mérnöki munka a rendszerváltás előtt magas közmegbecsülésnek örvendett, ám közvetlenül a rendszerváltás után, ez minimálisra csökkent, majd napjainkra megint visszanyerte régi nimbuszát. Röviden elmondható, hogy a pénzkereső munkatevékenységek megítélését befolyásolja a gazdasági és ipari struktúra (rendszer, összetétel) változása, az innováció (fejlesztés, újítás), és a munkavállalók képzettségi struktúrája is. A korábbi szemlélethez képest jelentős változás és átértékelődés történt a „becsületes” munka mellé, bekerültek az egyéb megélhetési formák, melyek társadalmilag elfogadottá váltak, ám a közvélekedésben a megítélése nem ilyen egyértelmű. Ezek a megélhetési formák-források, mint például a tulajdon rész, pénztőke, szabadalmi jog, szerzői jog, stb., akár önmagukban is elegendőek lehetnek a biztonságos megélhetéshez. Giddens (1983, 2003) szerint; „A munka olyan szellemi és fizikai erőfeszítéssel járó célszerű tevékenység, amelynek célja emberi szükségletek kielégítését szolgáló javak vagy szolgáltatások előállítása. A foglalkozás olyan munka, amelyet rendszeresen végeznek. A munka valamennyi kultúrában a gazdasági rendszer alapja.” Csirszka (1985) szerint; az emberi munka a személyiség megnyilvánulása, amely egyrészt eredményét tekintve értékeket létrehozó objektiváció, másrészt pedig személyiséget formáló, és önmegvalósító folyamat. Erikson (2004) szerint, az egyén pszichológiai fejlődése a jellemző pszichoszociális viszonyokon – folyamatos megküzdési helyzeteken, stádiumokon – múlik. Ha az egyén pszichoszociális fejlődése megfelelő volt, vagyis elsajátította a megfelelő megküzdési formákat, akkor meg tudja oldani a krízist. Vagyis kialakult készségekkel vértezi fel magát, így válik képessé a mindenkori változások kezelésére, köztük a munkaerőpiaci változásokéra is. E készségek kialakításában, vagyis az alkalmazkodásban nem vagyunk egyformák.

26 kerékvető

2012 / 1.

Az egyén, a szükségleteket, javakat a munkája révén biztosítja, a maga illetve közvetlen környezete számára, vagyis a munka a megélhetésének, önfenntartásának alapja. A munka, mint megélhetési stratégia, mondhatjuk, hogy össztársadalmi szinten elfogadott. Könnyen belátható, hogy a munka fontos tényező minden ember életében, még azokéban is, akik nem dolgoznak, hiszen ők más munkájának az eredményéből élnek, eltartja őket a család, rosszesetben a társadalom. A társadalomi közvélekedés szerint bizonyos estekben kötelező, illetve elfogadott, hogy valamely csoportokat más munkájából szükséges eltartani, azaz biztosítani számukra az alapvető javakat és szükségleteket. Ilyen csoportok a gyermekeké, a magatehetetlen rászorulóké, az átmenetileg krízis helyzetbe került munkavállalóké (munkanélküliek). Az öregségi nyugdíjban részesülők, korábbi munkájukkal alapozták meg nyugellátásukat. Ugyanakkor, sokszor egészen más a közvélekedés azon társadalmi csoportok kapcsán, melyekről a többségi társadalom azt gondolja, hogy munkaképesek, vagy annak kellene lenniük, viszont nem áll szándékukban dolgozni, kerülik a munkát. A közvélemény – nagymértékben tévesen – úgy gondolja, hogy a hajléktalanok nem akarnak dolgozni, lusták, és a társadalommal tartatják el magukat. Ennek a vélekedésnek a lehetséges okait, fentebb már érintettük, azaz az általánosítás és előítéletesség formálja e vélekedést. A munka fogalmával kapcsolatos gondolatmenettel arra szándékoztam rávilágítani, hogy a munka alapvetően meghatározza az egyén társadalmi kapcsolatait, önértékelését, társadalmi szerepét, társadalmi integrációját, életútját, sikerességét, stb. Vagyis a munka magát az embert határozza meg, alakítja és formálja. A hajléktalanok társadalmi beilleszkedése számos tényező, és körülmény együttes kölcsönhatásának eredményeként írható le. Ezek a tényezők és körülmények egy hányada, minden hajléktalan esetében ugyanazok, míg más tényezők és körülmények minden hajléktalan egyén esetében más és más lehet. Abban gondolom egyetérthetünk, hogy a társadalmi integráció kapcsán, mindközül a foglalkoztatás, a pénzkereső munkatevékenység a legfontosabb. Hiszen az ember a társadalom által is elfogadott munkavégzése révén illeszkedik be, illetve váltja ki társadalomi elismerést. A hajléktalan egyén munkavállalását meghatározó egyik alapvető tényező, maga a hajléktalan egyén személyisége. Levendel (1993) szerint szükséges megkülönböztetni a hajléktalanságot tudatosan vállaló – gyerektartás elől menekülő, vagy a szabadságot nagyon szabatosan értelmező – aszociális csoportot, a más hajléktalan csoportoktól. Komáromi (1996) tanulmányában utal rá, hogy a hajléktalanná váló ember az esetek nagy részében már pszichológiailag valamilyen szinten sérült. Ebből következhet, hogy már a hajléktalanná válásuk előtt jelen lehettek olyan körülmények is melyek a többségi társadalmi normáktól távolabb állnak, például, alkoholizmus, agresszió, viktimizáció, szocializációs, és nevelés béli hiányosságok, hanyagság, könnyelműség felelőtlenség. Breitner (1999) a hajléktalan életutakat elemezve mutatta ki, hogy gyenge kötődési képességekkel rendelkeznek, és eleve olyan szakmát, pályát választottak, amely nagy részben kilépési lehetőséget ad a kapcsolatokból, kötelezettség vállalása alól, ilyen a kamionsofőr, munkásszállón élő építőmunkások. Molnár (2008) úgy véli, hogy „bizonyos személyiségvonások hajlamosítanak a hajléktalanságra, másrészt maga az otthontalanság is hat a személyiségre”. Az bizonyos, hogy a hajléktalanlét mögött rejlő szubjektumok rendkívül összetettek, nehezen felderíthetőek, és könnyen félremagyarázhatóak is egyben. Ám azt is látnunk kell, hogy a hajléktalanság elleni küzdelem, legeredményesebb eszköze a szubjektumok pozitív irányú megváltoztatására való törekvés. Ami nem más, mint a hajléktalan egyének személyiségének fejlesztése, vagyis alkalmassá tétele a képzés vállalására, munkatevékenység tartós végzésére, és a kötöttségek – kötelezettségek elfogadására.

munkaerőpiac 27

Hajléktalanként élni – dolgozni?

Megélhetési stratégiák Utasi (1987) szerint „a csövesek munkavégzésénél elsődleges a szabadság, függetlenség, így a kötetlen, szabad munkatevékenység lehetősége. További jellemző a végletek megjelenése, vagy igen alacsonyak szükségleteik, vagy éppen fordítva: könnyű munkával magas jövedelmet, luxusfogyasztást igényelnek. Az első sajátossága a rendszertelen alkalmi munkák vállalása, a másodiké pedig a bűnözés, mely magában hordja a lebukás veszélyét.” Kutatása során az alábbi megélhetési stratégiákat találta: Állandó, rendszeres munkát végző csövesek: Csekély azoknak az aránya a csavargók körében, akik rendszeresnek mondható munkaviszonyban áll­ak. Ők is olyan munkákat vállaltak el, amelyek a csöves életvitelnek megfeleltek. Lépcsőház takarítás, magánépítkezéseken segédmunkás, rakodók, szemetesek, más négyórás fizikai munkák. Jellemző ezekre a munkákra, hogy az átlagosnál több szabadidő állt a rendelkezésre, ezáltal nagyobb függetlenséget biztosított, és folyamatos volt a fluktuáció. Időnként ugyanoda visszajáró napibéres alkalmiak: Időnként, ha ismét pénzre van szüksége, visszatér az egyszer már „bevált” munkaterepre. Ezeken a helyeken a bért az elvégzett munka után, naponta kifizették. Így csak akkor „kényszerült” dolgozni, ha már elfogyott a pénze, illetve csak annyi munkát végeztek el, amennyi a szükségleteik kielégítéséhez szükséges volt. Maguk szabályozhatták ezáltal életvitelüket, munkamódjukat fenntartva ezzel szabadságérzetüket. Ilyen munkák voltak; a piaci rakodás, kertészeti segédmunka, fuvarosnál a rakodás, figuránsok.” Alkalmi kisegítők és hulladékhasznosítók: Az alkalmi munkások e csoportja kapcsán nem beszélhetünk egyetlen mun­katevékenységről, azon vannak, hogy folyamatosan legyen jövedelmük, ezért mindig, szinte minden munkát elvállalnak, de így sem volt rájuk jellemző, hogy állandó jövedelmük lett volna, annak ellenére,hogy az alkalmi munkában jó napszámot fizettek, és gyakran biztosított volt az étel és ital is. Voltak olyanok, akik úgy őrizték meg függetlenségüket, hogy nem vállaltak ilyen munkákat, hanem hulladékgyűjtésből, guberálásból, üvegvisszaváltásból éltek. Illegális jövedelemből élők: Utasi (1987) nagyarányban talált olyanokat, akik semmilyen társadalmilag elfogadott munkát nem végeznek, így ők – az eltartottakat leszámítva – illegális jövedelemből éltek. A kor felfogása szerint illegálisnak számított a kéregetés, lejmolás, is ám ezek csak kiegészítő stratégiaként állták meg helyüket. Ehhez általában a lopás párosult, jellemzően kisebb értékű bűncselekményekről beszélhetünk, a lopás, betörés gyakran irányult élelemre, italra és cigarettára, illetve személyektől általában pénzt loptak, vagy kis térfogatú nagy értékű tárgyakat, pl. autómagnó, fényképezőgép, stb. A prostitúció, mint olyan nem kimondottan a csövesek megélhetési stratégiája volt, hanem másoké is. Szervezett hálózatok éltek ebből a bevételi forrásból, e szervezettségben a csöveseknek is megvolt a helyük és szerepük; lányok közvetítése, kerítése. Eltartottak:  A fiatal csövesek többsége, nem szakította meg teljességgel a kapcsolatát a szülői házzal, időnként hazanézett élelemért, pénzért. Így a szabatos életmód mellett, mögött továbbra is ott volt a biztos szülői háttér. Köztük voltak nagykorúak is, akik nem szándékoztak munkát vállalni, a szülők tartották el őket. Az öreg csavargók között voltak, akik nyugdíjjogosultságuk nem lévén, állami segélyben, alamizsnában részesültek. Sok csöves esetében a mindenkori élettárs, alkalmi partner fedezte a szükségleteket, ezentúl a partner a lakásába is befogadta a csövest. Az ilyen partner keresése, kiválasztása során, fontos szempont volt a csövesek részéről, hogy toleránsan viszonyuljon a munkátlan jövedelemnélküliségükhöz. Sajátságos szemléletű csöves csoportokban a megszerzett javakat közösen élték fel, illetve használták, így a jövedelemmel nem rendelkezők is – a közösséghez csapódva – hetekig jövedelem és pénz nélkül is élhettek. A csövesség akkori értelmezéstől ugyan elüt, de a korban már fellelhető a csicskáztatás is, mikor a munkájáért a csöves – hajléktalan élelmet, italt és hálóhelyet, jó esetben minimális pénz is kapott. Ám ez a létforma már nem jár együtt a függetlenséggel, a viszonylagos önállósággal, hanem erősen függő jelleget mutat. Egy 1992-ben publikált felmérés szerint a hajléktalanok 47,2%-a alkalmi munkából élt, 33,6% állandó munkahelyről származó bérből, 16,3% szociális segélyből, 12,7% üvegvisszaváltásból, 11%

28 kerékvető

2012 / 1.

rokkantnyugdíjból, hulladékgyűjtésből, 6,6% guberálásból kukázásból, 5,9% öregségi nyugdíjból, 4,2% szerződéses munkából vagy bedolgozásból él. (Gyuris et al., 1992) Alig pár évvel később már módosulnak az arányok. A hajléktalanok 67,8 %-a, saját tevékenysége révén jut jövedelemhez, 22,3% -nak van nyugdíja, vagy munkanélküli ellátása. A  munkát végző hajléktalanok között kevesebben vannak a bérmunkából élők, mivel többségük az alkalmi munkát keresi. Az alkalmi munka során bizonytalan a munkához jutás egy héten átlag 3,5 napot dolgoznak, illetve gyakran nem kapnak fizetést az elvégzett munkáért.. A hajléktalanok 48,5%-a guberál, közvetlen a szerzemény egy részét közvetlenül felhasználja, másik részét eladja, visszaváltja. Leginkább jellemző a feketemunka, jelentős a koldulás is, különböző koldulási technikák léteznek, a szánalmat keltő, adakozási kedvet fokozótól, az erőszakosan zavaróig bezárva. Nem nyert igazolást a koldulással szerezhető kiugróan magas jövedelmek léte. A koldusoknak csak a felét teszik ki a hajléktalanok. (Mezei, 1999) Realisztikus megközelítésben mutatja be a Fehér megyei Munkaügyi Központ ellátotti körében megjelenő hajléktalanokkal felvett interjúk alapján a munkavállalásukat életvitelüket Peleszák Györgyné (2001). Azt találta, hogy „közömbös számukra, mivel keresik a kenyeret. Kerülik a rendszerességgel, kötöttségekkel járó munkavállalást. A magabírók is rendszertelenül és feketén dolgoznak. Az egyedüllét, a kivetettséget, a kiszolgáltatottságot az élet határhelyzetét a munkavállalásaik kapcsán is úgy élik meg, ahogy azt a védettséget megtapasztaló ember el sem tudja képzelni.” Szoboszlai és Patyán, Észak és Kelet Magyarországot érintő felmérése során a megélhetés vizsgálata kapcsán az alábbiakat találták; a hajléktalanok 12%-a élt rendszeres bejelentett munkából, fekete munkából 7%, rendszeresen végzett alkalmi munkából 6%, nem rendszeres alkalmi munkából 20%-élt, az teljes minta 45% munkatevékenységből élt. Szociális ellátásban a hajléktalanok 25%-a részesült ezen belül 23%-uk rendszeres támogatást kapott, TB Juttatást 25% kapott. (Szoboszlai – Patyán, 2004) 2005-ben a BMSZKI intézmények ellátotti körében végzett, 1411 főt, érintő felmérés során, a megkérdezettek 46% válaszolta azt, hogy munkaképesnek tartja magát. Azt találták, hogy általában az éjjeli menhelyeken magasabb a munkaképesek aránya, az átmeneti szállókon több a munkaképtelen lakó. (Ennek oka, hogy a megkérdezettek közt szerepeltek a nyugdíjasok is.) A BMSZKI Equal munkaerőpiaci projektjébe bevontak közül 20% önkormányzati segélyből élt melyet az alkalmi munkavállalással egészített ki, mely kiegészítés akár többszöröse a segélybeli ellátásnak. A TB ellátásból élők 14%-a még munkából származó jövedelemmel is rendelkezik. A középkorúak körében kétszer annyian élnek segélyből, mint az idősek körében. Ezekhez jön a kukázásból, guberálásból származó bevétel. (Simon, 2005) Lacziné K. Zsuzsa (2005) tanulmányában, a Krízis Otthon Hálózat, 1996-2001 között ellátott családjai megélhetési forrásait vizsgálva azt találta, hogy; a családok többségében, 139-ben volt, munkaviszonnyal rendelkező családtag. Jellegzetes adat, hogy 125 család kizárólag a gyermekek jogán kapott ellátásokból (GYES, GYED, GYET, családi pótlék, rendszeres, és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás) tartotta fenn magát. 55 család semmilyen jövedelemmel nem rendelkezett. Rokkant nyugdíjjal rendelkezők tag, 27 családban volt, munkanélküli járadékban részesült család, jövedelempótló támogatásból 13 család élt. A 2007. évi F3 felmérés szerint a hajléktalanok 5%-nak nincs jövedelme, 37% munkabérből él, 21% TB ellátást kap, 9 % guberálásból tartja el magát, 10% segélyből él, és 17% az egyéb megélhetési forrás. (Győri – Maróthy. 2008) Szoboszlai (2009) a hajléktalan nők munkavégzése, megélhetése kapcsán az alábbiakat találta; A rendszeres jövedelmek között szerepel a bejelentett munkahely, és a TB juttatás is.

munkaerőpiac 29

Hajléktalanként élni – dolgozni?

A végzett munkák jellege többnyire betanított munka, mint pl. vasúti kocsi takarítása. Bevételi forrás még az adományozóktól kapott pénz. Alkalmi jelleggel takarítanak, piacokon kisegítő tevékenységet végeznek. Illetve az adományba kapott ruhákat kimossák és értékesítik, az így szerzett pénzt pedig magukra költik. Egy 2009-2010-ben végzett, a hajléktalanok munkavállalásának szubjektumait célzó kutatásom során; A megkérdezettek 8,7%-a gyűjtött - kéregetett, 30,1% alkalmi munkákat vállalt, 14,6% szerződéses munkát végzett, segélyekből élt 8,7%, TB ellátást kapott 21,4%, hozzátartozója segítette, illetve eltartotta 6,8%, munkanélküli ellátásban részesült 9,7%. Ezek a megélhetési stratégiák nem voltak kizárólagosak, hanem jellemzően a fő megélhetési forrást jelentették a megkérdezett hajléktalan személy esetében, ezek mellet más megélhetési forrással is éltek, csak rendszertelenebbül. (Ungvárszky, 2010) A hajléktalanok megélhetési stratégiái kapcsán szolgálnak érdekes adalékkal, a Studio Metropolitana által 2005-ben koordinált telefonos felmérés eredményei. A budapestiek 1/3-a szívesen adakozik a hajléktalanoknak és a súlyos betegeknek. a hajléktalanokat elsősorban pénzzel és természetbeni adományokkal segítik. Pénzzel többnyire havonta 1-3 alkalommal, a természetbeni adományokkal havonta. A hajléktalanok által árusított újságokból, a fővárosiak fele szokott vásárolni. Az adakozási szándék kapcsán fontos tényező, hogy a hajléktalan mennyire udvarias, szimpatikus, illetve mennyire tűnik alkoholistának. A megkérdezettek inkább munkát adnának a hajléktalanoknak, vagy munkavállalásukat segítenék elő, illetve támogatnák azokat a munkáltatókat is, akik hajléktalanokat foglalkoztatnak. A megkérdezett budapestiek közül sokan úgy gondolják, hogy a hajléktalanok többsége találna munkát, ha valóban akarna dolgozni, és hogy több pénzt keresnek kéregetéssel, mint a budapestiek átlag fizetése. (Győri, 2006) Napi időfelhasználás A munkavállalás, munkavégző tevékenység egyik legfontosabb alap kritériuma, az időstruktúra, a napi időfelhasználás, a rendszeres napi időstruktúra alkalmazása nélkül az egyén munkavállalása sem lehetséges. A munkanélküliséggel foglalkozó tanulmányokból tudjuk, és a munkatanácsadói tapasztalatok is alátámasztják, hogy a munkanélküli állapot az egyén időstruktúrájának a megbomlásához, széteséséhez vezet. Az egyén minél több időt tölt a munkanélküliségben, annál inkább megbomlik a napi időstruktúrája. A munkanélküli hajléktalanok esetében ez hatványozottabban jelentkezik, sőt a szétesésen túl újra struktúrálódik. Ám ez az új időstruktúra messzemenően a hajléktalanlét napi szintű alapszükségleteinek az elérése mentén alakul ki. Ebből következik az a sajnálatos tény is, hogy sokkalta nehezebb ebből az állapotból a munkavállalás felé orientálni a hajléktalan egyént, mint például a szétcsúszott - szétesett időstruktúrájú tartós munkanélkülit. Munkaképes, aktív korú hajléktalantól kaptam magyarázatként, hogy miért nem tud munkát vállalni: „Szociális helyzetem nem teszi lehetővé, hogy dolgozhassak.” Mint később kifejtette, ha munkát vállal nem tud ebédelni mivel nem áll módjában eljutni az ebédosztó helyekre, ha délután csak 4 óráig kell dolgoznia, már akkor sem ér oda az éjjeli menedékhelyhez időben, ugyanis csak a sorvégére állhat be. A sorvégén állóknak általában már nem jut hely az éjjeli menedéken. (Saját tapasztalat, 2008 évben végzett mentori munka során, Csoporttéka Egyesület)

A napi időfelhasználás felmérését rendkívül fontosnak tartom, mivel ebből biztonsággal lehet következtetni, hogy az adott egyén milyen mélyen ágyazódott be a hajléktalanlétbe. Ezeknek az információknak az ismeretében a személyre szabott szolgáltatás kívánalmai is jobban teljesülnek a segítő-

30 kerékvető

2012 / 1.

támogató, illetve a tanácsadó munkasorán. Konkrétabbá tehetjük az eszközrendszert, pontosíthatjuk a módszereket, könnyebbséget jelent a társszakmák bevonása során is. Az időfelhasználás vonatkozásában kellően szemléletes a 2004. február 3-i felmérés melynek során – többek közt – arról kérdezték meg a Budapesten tartózkodó hajléktalan embereket (2800 fő), hogy; „Hol volt és mit csinált tegnap 10 órakor és 14 órakor?” Szállón, intézményben élők; Délelőtt 10 órakor a megkérdezett hajléktalanok 43 %-a valamilyen intézményben tartózkodott (hajléktalanellátó intézmény, más közintézmény, orvosi rendelő stb.). Az utcán tartózkodott, közlekedtek: 22 %, munkahelyén dolgozott: 19,4%. Délután két órakor, a hajléktalanok 2/5-e intézményben, 1/5-e utcán, 1/5-e munkahelyen, 1/5-e egyéb helyen tartózkodott. (Győri, 2006) Érdekes, hogy az összes megkérdezett 1/3-át (közel 900 ember) délelőtt és délután is valamilyen intézményben tartózkodott, a megkérdezettek 17 %-a nap közben egyfolytában munkahelyén van (440 ember), 400 ember (a megkérdezettek 15 %-a) tartózkodik délelőtt és délután is az utcán. Az intézménytípusonként változott a nappali bent tartózkodások aránya, volt olyan szálló ahol a lakók 12%-a maradt bent, és volt olyan is (rehabilitációs szálló) ahol a 68-98%- töltötte bent a napot. E jelenségnek oka az ellátás specializálódása lehet. A felmérés rámutat arra, hogy a hajléktalan szállókon, menhelyeken, és az utcán élő fedélnélküliek, is ugyanazokat a köztereket használják napközben. Ugyanebben a felmérésében megkérdezték a budapesti hajlék nélküli embereket, hogy „Mennyi időt (hány órát) töltött tegnap…” alvással, szórakozással, munkával, sorban állással stb. 2004. február 3-a „tegnapja” hétfőre esett, a válaszok tehát egy átlagos téli hétköznap napi időmérlegének általános bemutatására alkalmasak. A hajléktalanok átlagosan napi 8 órát töltenek alvással, 5,3 órát szórakozással, munkával 3,4 órát, ügyintézéssel – sorban állással 3,9 órát. A hajléktalan nők többet alszanak, több időt foglalkoznak a tisztálkodással, evéssel-ivással, ugyanakkor kevesebb időt töltenek aktív munkatevékenységben, mint a hajléktalan férfiak. A munkavégzésben korlátozott, betegek hajléktalanok átlagosan napi 2 órát dolgoznak, több időt fordítanak az alvásra, és napi 6 órát töltenek szórakozással, evéssel, tisztálkodással. Általában jellemző a hajléktalanokra, hogy napi 2 órát utaznak, egy órát ügyintéznek, és egy órát sorban állnak. A már fentebb többször lehivatkozott felmérésemben az alábbiak szerint alakult a megkérdezett intézményben élő hajléktalanok napi időelhasználása: 16,7% saját elmondása szerint, napközben nem tett semmit, rendszeresen dolgozni járt 20,8%, napi szintű alapszükségleteinek a kielégítése érdekében, az elérhető ingyenes étkezési lehetőségeket kereste fel 11,1%, háztartási jellegű feladatok elvégzésével törődött 18,1%, tudatosan készült a jövőre (állást keresett, tanult) 12,5%. A munkaerőpiaci, társadalmi integrációs törekvés helyett alternatívaként, egyéb közegben tölti idejét (olvasás, tv, klub, könyvtár) 23,6%. (Ungvárszky, (2010) Érdekes, hogy a két felmérés közt eltelt 6 év ellenére a munkatevékenységre vonatkozó adatok közel azonosak mindössze 1,4% pont az eltérés. Továbbá elgondolkodtató, hogy a saját felmérésem a gazdasági válság derekán készült, mikor az építőipari munkalehetőségek gyakorlatilag teljességgel beszűkültek.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 31

A munkatevékenységre vonatkozó napi időfelhasználás adatai arra engednének következtetni, hogy az intézményben élő hajléktalanok körében a munkatevékenység végzésére való „hajlandóság” állandónak mondható, a részben változó külső körülmények ellenére is. Vagyis a munkavállalást megnehezítő körülményeket, akadályokat, mintegy 20% leküzdi, megoldja és pénzkereső munkatevékenységet végez, a munkavállalást befolyásoló külső tényezőktől függetlenül. Persze ez így csak fikció, de mindenképen érdemesnek gondolom e felvetést a továbbkutatásra. A hajléktalanok munkaerőpiaci helyzete A foglalkoztatás, a pénzkereső munkatevékenység a társadalmi integráció alapvető feltétele. A munka hiánya vagy, elvesztése a hajléktalansághoz vezető út, egyik oka is egyben. Fontos megjegyezni, hogy a hajléktalanok jelentős hányada dolgozik, szerződés nélkül, alkalmi munkavállalóként, fekete munkásként, ezek azonban nem jelentenek egyben hosszabb távú biztos megélhetést is. Többen szeretnének dolgozni, de képzetlenek, illetve elavult szakismeretük ebben jelentősen hátráltatja őket. Továbbá a többség nincs olyan mentális állapotban, mely a hosszú távú munkavállalást lehetővé tenné, illetve az értékrendjüknek nem része a tartós kötöttségek – köztelezettségek vállalása. A mai magyar társadalomban az álláskeresők nagy száma kínálati piacot alakított ki, így a többszörösen hátrányos helyzetű hajléktalanok munkavállalási esélyei eleve csekélyebbek, mint például más azonos képzettséggel, és tapasztalattal rendelkező álláskeresőké. Ebből következik az a jelenség mikor a hajléktalan álláskereső, titkolni igyekszik a munkáltatók előtt a hajléktalan voltát, azoknak, akik intézményi ellátásban részsülnek ez többé-kevésbé sikerülhet is. 53 éves szakmunkás férfi, átmeneti szállón élt, lakhatási támogatásból munkásszállóra került: „Tudja Pál…. mindig titkolom, hogy hajléktalan vagyok…, de mindig kiderül… és ha kevesebb a munka én repülök először”. 28 éves nő, átmeneti szállóról : „a mostani helyemen nem mondtam el, hogy hajléktalan vagyok…, azóta kiderült… de meg vannak velem elégedve… csodálkoztak is, az mondták nem úgy nézek ki mint egy hajléktalan.” (Interjú részletek, saját felvétel 2008 évben végzett mentori munka során, Csoporttéka Egyesület)

A rendelkezésre álló kutatási adatokból, kirajzolódik, hogy a hajléktalanság korábban a képzetlen rétegeket sújtotta leginkább. Mára ez a kép annyiban változott, hogy a képzetlenek és a szakmunkások érettségizettek aránya viszonylag közel áll egymáshoz. Valamint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rendszerváltás óta jelentősen megnövekedett a képzettséggel nem rendelkező aktívkorúak száma a lakosság körében is. Gyuris és munkatársai (1992), kutatásuk során úgy találták, hogy a hajléktalanná vált emberek – a hajléktalanságukat megelőző foglalkozásuk során – 67,6%-a volt segéd illetve betanított munkás, 26,7 % szakmunkás, 3% beosztott értelmiség vagy vezető volt. Elmondható, hogy a hajléktalanok 20%-ának volt csak munkahelye a felmérés idején. A hajléktalanná vált emberek zöme az úgynevezett válságágazatokban dolgoztak, mint gépipar, építőipar, építőanyag ipar. 2007-es adatokból tudjuk, hogy a BMSZKI szálláshelyein élők 20%-a, bejelentett munkával rendelkezett, közülük 15-20%-ot foglalkoztattak munkaszerződéssel, a lakók 13,5%-a nyilatkozott úgy, hogy határozatlan idejű munkaszerződéssel dolgozik. (Bakos, 2007)

32 kerékvető

2012 / 1.

Saját felmérésem eredményei is közel állnak más kutatási eredményekhez; A megkérdezettek 74,8%-a nyilatkozott úgy, hogy a kérdezés idején nincs munkája, nem folytat munkavégző tevékenységet. A megkérdezettek ¼-nek, van munkája, munkavégzési lehetősége. A megkérdezett hajléktalan nők 82,35%-nak nincs munkája, a megkérdezett hajléktalan férfiak 71%-nak nincs munkája. (Ungvárszky, 2010) A munkavégzésre vonatkozó adatok összehasonlítása során, és egyébként a hajléktalanszeméllyel folytatott közös támogató-fejlesztő munkasorán is fontos szem előtt tartanunk, hogy a hajléktalanok az alkalmi munkákat, ha azok párnap kihagyással is, de mégis vannak, akkor már ők azt munkavállalásnak tekintik, pl.: több interjú alanyom is úgy beszélt a heti kétszer félnapot igénybevevő kerti munkáról, mintha gyárban végezne folyamatos termelőmunkát. Az alkalmi munkát biztosító magánszemélyt pedig munkaadónak nevezték. Vagyis szükséges kellően pontosítani minden hajléktalan ügyfelünk esetében a munkájának fogalmát, miben létét rendszerességét, jövedelmezőségét stb. A  munkát végző hajléktalanok között kevesebben vannak a hivatalos bérmunkát végzők, többségük javarészt alkalmi munkát végez, és általában ellenőrizetlenül. Az alkalmi munkának két nagy veszélye is van; az egyik az alkalmi munka léte – nem léte, bizonytalansága, a másik az elvégzett munka után a kifizetés teljesítése. A hajléktalanokat – a különböző okokból eredő – kiszámíthatatlanságuk okán elsősorban a bizonytalanul, némely esetben törvénytelenül működő vállalkozások foglalkoztatják, akik néha a kialkudott bérnek csak töredékét fizetik ki, és van amikor egyáltalán ki sem fizetik a hajléktalanokat. Ámbár ezt a kérdést is érdemes körültekintően kezelni, gyakran derül ki, hogy a hajléktalan munkavállaló olyan munkabért vár el fizetségként, melyért nem dolgozott meg, vagy az adott munkát nem elfogadható minőségben végezte el. Éjjeli menedék helyen élő 36 éves, szakmunkás férfi: volt benne gipszkartonozás, villanyszerelés, vízszerelés, vakolás… és nem fizették ki. Az, hogy egyszerűen nem becsülik meg az ember munkáját…., az elmúlt öt évbe… legalább hatszor előfordult, hogy dolgoztam egy hónapot, és csak a felét fizették ki, és akkor majd, majd, majd és abból a majdból soha nem lett semmi.” 51 éves 8 általánost végzett éjjeli menedéken élő férfi: van amelyik sumák, van amelyik fizet, van amelyik meg nem fizet. … 170 ezerrel tartozik.” (Interjú részletek saját kutatás alapján, Ungvárszky 2010)

Elvétve léteznek úgynevezett rabszolgasorban tartott hajléktalanok, kiket mezőgazdaságban, állatfarmokon, ritkább esetben építkezésen tartanak ott különböző kényszerrel, pl.; elveszik az irataikat, zsarolják a bérrel vagyis nem kap pénzt ha nem dolgozik, a „munkáltató” állandó elmaradásban van a fizetéssel, vagy pénz helyett italt, ételt, és cigarettát kapnak a kizsákmányolt hajléktalanok. Ez egy olyan mókuskerék a hajléktalan számára, melyből nehezen tud kiszállni. (Mezei, 1999) Hajléktalan emberek munkavállalásának akadályai A munkavállalásukat, foglalkoztathatóságukat számtalan tényező és körülmény befolyásolja, gátolja és akadályozza. E gátló tényezőket és akadályokat nagyon nehéz pontosan felmérni és behatárolni, mivel egy hajléktalan személy esetében is egyszerre több van jelen. Egyrészt tehát fontos, hogy a lehetőségekhez mérten minden egyes akadályt, gátat felmérjünk közösen a hajléktalan személlyel, és ezeket sorba is rendezzük.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 33

Maga a besorolás jó ha több szempont alapján történik, egyszer a súlyosság foka szerint, ezen belül is célszerű úgy csoportosítani, hogy a hajléktalan személy számára mi a legsúlyosabb, valamit a segítő szakember szakmai szempontjai szerint is szükséges ugyanezt megtenni. Másik rendezési szempontnak pedig a realitások mentén kialakított az akadályok megszüntetésére irányuló cselekvési sorrendnek kell lennie. Természetesen a gátló és akadályozó tényezők leltárának más szempontjai is vannak, és többségükkel talán minden segítő tisztában is van, de nem biztos, hogy tudatosan ezek figyelembevételével szervezi meg a segítő-támogató munkáját. A továbbiakban érintünk néhány csoportosítási szempontot. Az első ilyen nem más mint maga a hajléktalanlét megjelenési formája, mely nagyjából lefedi a hajléktalanság tipológiáját, illetve az ellátási formákat is. Ez a fajta csoportosítás elég egyértelműnek tűnik elég, ha csak arra gondolunk, hogy a fedélnélküli hajléktalanok munkavállalása – rendezett munkaügyi kapcsolatok keretében - gyakorlatilag egy-két kivételtől eltekintve, lehetetlen. Az utcán élő fedélnélküliek fizikálisan képtelenek a napi szintű regenerációra, ami alapja lenne a rendszeres munkavégzési tevékenységnek. Az ő esetükben első lépés az intézményi ellátás felé történő bevonódás, lehetőségének a kialakítása kell hogy legyen. Mely komoly és hosszadalmas szakmai feladat, és a siker egyáltalán nem garantált. További csoportosítás lehetséges; • Iskolai végzettség – eladható szakmai ismeretek • Munkatapasztalat • Életkor • az egészségi állapot, • addiktológiai szempontok • egyéni tulajdonságok, személyiség • külső körülmények, külvilág, földrajzi és gazdasági környezet Mint látható a felsorolt szempontrendszerek, a hajléktalanlét megjelenési formáját leszámítva, minden munkavállalói csoport kapcsán alkalmas a munkavállalást gátló tényezők számbavételére. A különbség ott van, hogy a hajléktalanok esetében ezek közül számos sokkal fajsúlyosabb, mint például az egészségi állapot, az addiktológiai problémák, és a személység mibenléte. A hajléktalan kutatások zöme kitér, illetve érinti a munkavállalás akadályait, azonban célzott a részletekbe mélyebben elmerülő kutatással, mely kimondottan ezzel a témával foglalkozna, nem találkoztam. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem létezik ilyen csak azt, hogy nehezebben fellelhetőek. A BMSZKI intézményeiben 2004-ben végzett felmérés során azt találták, hogy a megkérdezett lakók 50%-nak volt olyan betegsége, amely korlátozta a munkavállalását. Alkohol problémával a lakók 12%-a, 2%-a drog-, 1,2%-a gyógyszerfüggősége révén részesült orvosi kezelésben. Másik nagy akadálya a foglalkoztathatóságnak az anyagilag megengedhető lakás hiánya és a környezet visszahúzó szerepe. Akadályként tekintenek az ellátó intézmények rugalmatlan nyitvatartási idejére, hivatkoznak a túlzsúfoltságra is. Akadálynak tartják a megkérdezettek, a tömegközlekedés magas költségeit is. Akadályként jelentkezik az elavult szakképzettség, és az információ hiánya, jobban mondva a megfelelő információhoz jutás lehetőségének a hiánya, pl. elégtelen telefon és Internet hozzáférhetőség az ellátó helyeken. (Simon, 2005) Bakos (2007) szerint a a munkavállalásukat több strukturális akadály is nehezíti, lakhatás, tömegközlekedés, képzési lehetőségek hiánya, előítéletesség. Ezenkívül akadályként említi még az alkoholt, drog – gyógyszerfüggőséget, a nem kielégítő egészségi állapotot, és a dependenciát. Egyéb egyéni korlátként említi a kaotikus életmódot, a pénzkezelési problémát, gyenge kommunikációs készséget, a megfelelő emberi kapcsolatokat, a higiéné beli hiányosságokat, és az alacsony motivációs szintet. A megkérdezett hajléktalanok, foglalkoztatási akadályként jelölték meg a (véleményük szerint) nem

34 kerékvető

2012 / 1.

elegendő átmeneti és kilépési támogatásokat. Lényegre törően foglalja össze egy másik kutató a munkavállalásuk akadályait; „A hajléktalanok a jelenben élnek, nem gondolnak a jövőre, fő a mindennapi túlélés, ezért elhagyják a felnőtt személyiség készségeit, mert ezek nem szolgálják a napi túlélési technikáikat.” (Molnár, 2008.) Szoboszlai (2009) a hajléktalan nők munkavégzését, megélhetését vizsgálva azt találta, hogy a munkavállalásuk akadálya a szakképzettség hiánya, a hajléktalansággal össze nem egyeztethető munkarend, a társkapcsolattól való függőség. a 40 év feletti életkort említi, valamint magát a hajléktalanság tényét, illetve a mobil telefon hiányát A hajléktalanok hivatalos munkavállalásának legjelentősebb akadálya, hogy a fekete munkában megszokott „rutinok” (napi elszámolás, és a bér napi szintű felélése), nem működik a hosszabbtávú elszámolási rendszerek (havonkénti fizetés) esetében. Így a hajléktalan nem képes átvészelni az első hónap nehézségeit, problémás, az étkezés, a munkába járás költsége, a ruházkodás.(Kardos, 2007) E jelenséget a saját munkám során rendszeresen magam is tapasztalom, de nem lehet egyöntetűen kijelenteni, hogy önmagában ez volna a legjelentősebb akadály. Ellátó intézményi gyakorlatunk, hogy a főállású munkát vállaló hajléktalanok részére előre biztosítjuk az utazási költséget, a napi kétszeri étkezést, az első hetekben. Továbbá a megfelelő ruházat is megoldott az adományok révén, mégis az estek többségében az érintett hajléktalan munkavállaló felhagy a munkavégzéssel, a munkába járással, a 3.- 4. nap után. Ezt a jelenséget alapvetően azon hajléktalanok körében, figyeltük meg, akik életvitelére az egy vagy két napos alkalmi munkavállalás a jellemző. Egy komplex integrációs projekt keretein belül végzett szakmai munka eredményeként sikerült, jó kereseti lehetőséggel egy 50 éves szakmunkás férfinak, jó keresettel bíró munkát találnunk, amit a harmadik nap már ott is hagyott. Elmondása szerint azért, mert egyaránt sokat kellett utaznia, villamossal és busszal, a teljes utazási idő több volt, mint 50 perc.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 35

tási problémákból fakadó regenerálódási lehetőség hiánya. A rendes munka vállalását akadályozzák az áthidalási nehézségek, az éhezés veszélye; ugyanis a munkahelyről nem lehetséges az eljárás az ingyen étkezési lehetőségek igénybevételére, pénze meg még nincs, hogy élelmet vehessen magának. Ugyan csak akadály, az előzetes rossz tapasztalatok, mint az inkorrekt munkaadói magatartás, a munkabér, járandóság ki nem fizetése, megnyirbálása, a hitegetés, stb. A munkáltatói előítéletek. Egészségi állapot romlás, a szükséges kitartás és motiváltság hiánya az álláskeresésben. Irracionális szemlélet, helytelen pénzkezelés, megfelelő időstruktúra hiánya. A napi szintű megélhetés „kényszere”, és az ebből adódó helytelen szükséglet struktúra az egyik legnagyobb akadálya a „normál” munka vállalásának. Helytelen önértékelés, gyakran a túlzott megküzdési projekció bizonytalanítja el, az egyébként potenciális munkaadót. Gyakran tapasztalt munkáltatói visszajelzések, arra vonatkozóan miként érvelnek a hajléktalan munkakeresők, a munka elnyerése érdekében : „Főnök én mindenhez értek…,”, „Én mindent csinálok…,” „Adja nekem a munkát, én nem iszom, mint a többi!” „Bennem megbízhat!” (Saját állásfeltárói tapasztalat, MVK 2008)

(2010 - ben megvalósuló projekt tapasztalat alapján, Esély Egy Jobb Életért, MMSZ)

„Jelentős akadály a hajléktalanok munkavállalás általi érvényesülésben, hogy az elérhető állásajánlatok közül is, csak a legrosszabbakhoz juthatnak hozzá, mert a munkáltató, amíg teheti, válogat: a jobb szellemi, és fizikai állapotban lévő, biztosabb hátterű álláskeresőt preferálja. A hajléktalanok életében a kapcsolatok többnyire alapszükségleteket elégítenek ki, a közös sors felismerése segít elviselni a nehézségeket, de egyben gátak is. Fokozzák a megbélyegzettség, a Mi és Ti közötti távolság növekedésének érzését, ám visszahúzó erejüket akkor fejtik ki igazán, ha egy – egy hajléktalan élete éppen jobbra fordulhatna.” Vagyis volna lehetősége megfelelő szálláslehetőség mellett, megfelelő munkát végeznie hosszú távon, de a sorstársi kapcsolat vissza tarja az érvényesüléstől.(Breitner, 1999) A hajléktalanok körében, a kapcsolatok fontosságát az alábbi saját tapasztalatommal tudom szemléltetni: Egy jó karban lévő értelmes 40-es évei elején járó hajléktalan nő, ki kereskedelmi eladó végzettséggel és több év tapasztalattal rendelkezik, rendre azért nem vállalta el a neki felkínált eladói állásokat, mert az ugyancsak hajléktalan „élettársával” együtt, egy munkahelyen kívánt dolgozni. Belátható, hogy az esélyeik így a töredékére csökkentek. (2008 évben végzett saját mentori munka tapasztalata, Csoporttéka Egyesület)

A hajléktalanok foglalkoztathatóságát befolyásoló tényezőket vizsgáló felmérésem szerint, a gazdasági gátak, nehézségek közt elsősorban a krónikus munkahely hiányt kell említeni, ám fontos kihangsúlyozni, hogy ez egyben a társadalom egészére is igaz általános probléma, amely egyben a hajléktalanokat is sújtja. További akadály, az alulképzettség, elavult szakmai készségek, lakha-

Jelentős akadály még az ellátó rendszertől való függés, a dependens, gyermeki megnyilvánulások. Jelentős hányaduknál problémás a kommunikáció, ami az álláskeresés kapcsán mutatkozik meg leginkább. Az emberi tényezők kapcsán a lustaság, és a nem akarás is megjelent, mint a hajléktalanok munkavállalásának egyik legnagyobb akadálya. Itt a lustaság és a nem akarás fogalmát óvatosan kell értelmeznünk, mivel nem feltétlenül eredendően lusta, vagy nem akaró, hanem folyamatosan vált azzá, az őt folyamatosan érő negatív hatások következtében. Valamint a felelősség, kötelezettségek kerülése is akadálya a hivatalos munkavállalásnak. (Ungvárszky, 2010) Kitekintve, a külföld vonatkozásban is hasonló problémák és tényezők gátolják a munkavállalást, mint hazánkban; 2005-ben Singh és munkatársai 300 hajléktalan személy megkérdezése révén illetve 10 évnyi, 10 ezer főt érintő adatokat feldolgozva, vizsgálódtak az átmeneti szállásokon élő hajléktalanok körében. A válaszadók akadályként fogalmazták meg pl. a kérelmekkel kapcsolatos ügyintézést, egészségügyi problémákat, a korábbi negatív oktatási és munkavállalási tapasztalataikat, és a szolgáltató-ellátó rendszer struktúrájából eredő problémákat. További akadályt képeztek az utazási nehézségek, a rendszertelen életmód, és az ellátórendszerrel kapcsolatban a függőségi kérdés. Megállapították, hogy nem elegendő a munkavállalásra serkentő anyagi ösztönzés (támogatási rendszer viszonylag elfogadható szintje és a munkával megkereshető bér által biztosítható megélhetés közti különbség nem nagy, így nem érvényesül a „kevésbé válaszhatóság elve”), valamint jelen van a diszkrimináció. A megkérdezettek nem tartották annyira fontosnak a munkavállalást, mint a megfelelő szállás biztosítását. A megkérdezettek 42%-a úgy nyilatkozott, hogy a munkaügyi szolgáltató rendszer által felajánlott állásajánlatok nem vették figyelembe a személyes igényeiket. (Singh, 2005)

36 kerékvető

2012 / 1.

A hajléktalanok által keresett munkatevékenységek A munkatevékenységet végző hajléktalanok nagyobb hányada, az életviteli sajátosságainál fogva, előnyben részesíti, az azonnal fizető alkalmi munkalehetőségeket. Fontos számukra, hogy mielőbb pénzhez jussanak, amit azonnal igyekeznek elkölteni, megtakarítást nem képeznek, rendszerint a következő napokra sem gondolnak. Az ilyen alkalmi munkások munkavállalása nem kiszámítható, kötelezettségeket általában nem vállalnak, gyakran előfordul, hogy másnap nem veszi fel a munkát, hanem harmad, vagy negyed nap érdeklődik a munkavégzés helyszínén, hogy kaphat-e újabb lehetőséget. Az alkalmi munkavégzés során, gyakori elvárás a hajléktalan munkavállalók részéről az étkezés, a cigaretta, és sok esetben az alkoholos ital biztosítása is, mivel ezek számukra alapvető értékek, a „munkáltatók” ezt meg is adják, de a béreket ennek megfelelően alulkalkulálják, és vannak esetek, amikor kisem fizetik a béreket. Vannak olyan személyek is, akik már nagyobb felelősséggel gondolkodnak magukról, és a munkáról az ő esetükben már „működhet” a heti rendszerrel történő elszámolás is. Az általuk keresett munkatevékenység zömében betanított vagy segédmunka az építőiparban, valamint a házkörüli munkák során. Az építőipari munkatevékenységek; segédmunkás kőműves mellett, betonozó, kubikos, segéd munka a villanyszerelők mellett horony vágás-vésés, közmű építéseknél kézi erejű árokásás, és egyéb kézi földmunkák, a valamivel kvalifikáltabb „megbízhatóbb” munkavállalókra gyakran bíznak kéziszerszámgépeket melyek kezeléséhez nem kell vizsga. Kevés az a hajléktalan munkavállaló, aki a saját – régen tanult – szakmájában dolgozhat, az ő önbecsülésük lényegesen magasabb a sorstársaikénál, így esélyeik is jobbak a társadalmi visszailleszkedésre. A szerencsésebbek azok, akik elfogadják a heti fizetést bekerülhetnek belső üzemi munkakörnyezetbe, egyszerű betanított manualista (operátori) munkák (elektronikai,- mechanikai összeszerelés, csomagolás, címkézés, betanított gépkezelés, termelőgépek kiszolgálása, stb.) végzésére. Ez valamely munkaerő kölcsönző vállalkozás közreműködése révén lehetséges, amely szervezi a hajléktalan munkavállalók munkavégzését, és egyben piaci hasznot realizál. Szintén a kölcsönző vállalkozásoknak köszönhetően a hajléktalan munkavállalók, egy vékony rétege dolgozik a szolgáltatások, és kereskedelem területén; takarítás, árufeltöltés. Szerződéses hajléktalan munkavállalók helyzete, általában csak a lakhatás körülményeiben különbözik más munkavállalókétól, de ennél fogva a munkamegtartó képességük gyengébb, mivel nagy a bizonytalansági tényező a lakhatásuk során. A hajléktalan emberek munkavállalásában fontos szempont a munkahely közelsége, az utazási idő ne legyen sok, vagy a munkahelyre történő bejárást a munkáltató oldja meg munkásszállítás keretében. A hajléktalan munkavállalók csekély mértékben vállalnak több műszakot is, inkább részesítik előnyben az egy műszakos munkaidő beosztást. Gyakran jelentkezik az a probléma, hogy a hajléktalan ellátás bizonyos elemeihez nem tudnak hozzájutni, (étkezések, beengedés az éjjeli menedékhelyekre, stb.) s ezek jelentős akadályai a munkavállalásuknak. Teendők a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében Az EU Közös jelentésének (2004) nyolc fő kihívása között az első helyen áll a „Befogadó munkaerőpiac” kialakítása, Mindenki számára jogként és lehetőségként rendelkezésre álló foglalkoztatás előmozdítása. AZ Unió fontosnak tartja a foglalkoztatási folyamat előmozdítását a szegénységből és társadalmi kirekesztettségből kivezető kulcskérdésként, valamint e helyzet megelőzése céljából egyaránt. Fontos a foglalkoztatottság előmozdítása során az egyéni igényekhez történő igazodás. Vagyis sort kell keríteni megfelelő munkaalkalmak teremtésére azok számára akik, kevésbé alkalmasak arra, hogy a munkaerőpiac főáramlatába kerüljenek.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 37

E prioritásnak egyben üzenete is, hogy munkával és nem segélyezéssel szükséges enyhíteni , kezelni a szociális problémákat. Lőrinc (2006) szerint, a hajléktalanok társadalmi integrációjának szempontjából fontos szerepe van a munkának. A hajléktalanok többsége számára hiányzik az intézményes háttér, amely növelhetné esélyeiket a munkaerőpiacon. Hosszú ideig kell támogatni, segíteni azokat az embereket, akik éveket töltöttek az utcán vagy munka nélkül, ahhoz, hogy teljes mértékben vissza nyerjék önbecsülésüket s a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. (Lőrinc, 2006) Bakos szerint a foglalkoztatás a szociális háló kialakításának, helyreállításának az alapja, a foglalkoztatás révén állhat helyre a hajléktalan egyén önbecsülése, függetlensége, mentális jóléte. (Bakos, 2007) Úgy vélem ezekkel a gondolatokkal mindannyian egyetérthetünk, véleménykülönbségek a támogatás és szakmai munka módjában, mértékében, minőségében, és az elérendő részcélok meghatározásában lehetnek. A legtöbb esetben szükség van a fizikai, egészségügyi, mentális, és strukturális jellemzők, állapotok fejlesztésére a fokozatosság elvének megtartásával. Azon kevesek esetében is, akik azonnal és közvetlenül bevonhatóak a munkaerőpiaci szolgáltatásokba, elengedhetetlen a pszichoszociális – mentális támogatás biztosítása, a munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése, az elhelyezkedés és munkahely megőrzése érdekében. Bakos (2007) szerint sok hajléktalan akar dolgozni, de sokuk nem áll készen arra, hogy a munkaerőpiacon helytálljon, plusz időre és képzésre, rugalmas munkaidőre van szüksége hogy megtudjon kapaszkodni. Foglalkoztathatóság fejlesztése alatt, azon készségek, és kompetenciák fejlesztését érti, amelyek biztosíthatják az egyén munkaerőpiacra való belépését. Beleérti a különböző foglalkoztatási módok biztosítását is pl. támogatott foglalkoztatás, értelmes elfoglaltság Véleményem szerint a hajléktalanok munkaerőpiaci helyzetének javítására való törekvések során, kitüntetett szerepe lehet a szociális gazdaságnak, ezen belül a szociális szövetkezetekben effektíve biztosítható munkalehetőségekre gondolok. E foglalkoztatási formában a diszkrimináció és egyéb veszélyek kikerülhetővé vállnak. A sikeresség alapfeltétele egy jól átgondolt termelési struktúrához párosított képzési – fejlesztési – lakhatási alprojekt megvalósítása a hajléktalan célcsoport integrációja érdekében. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a hajléktalan személyek egy részénél főleg a fiataloknál, - a megfelelő szocializáció hiányában – elengedhetetlen a személyre szabott habilitáció. Úgy gondolom, hogy e nélkül semmilyen jól strukturált munkaerőpiaci projektben sem érhetünk el eredményt, a túlságosan alul szocializált hajléktalan személyekkel. A gazdasági, szociális, strukturális feltételek alakítása javítása, kedvezőbbé tételén túl, legfontosabb fejlesztendő területnek a hajléktalan egyén személyiségét tartom. Hiszen a hajléktalan személy az, aki önmagáért a legtöbbet képes tenni, ebben kell őt támogatni és segíteni. Paradoxonnak tűnik, de abban is fejleszteni szükséges, hogy fejleszthető legyen. Szükséges elérni, hogy hajlandó legyen feladni a napi szintű, a „csak a most számít” szemléletet, és vállalja a valós együttműködést,2 a kötöttségeket, a kötelezettségeket. Úgy vélem ezeket a jellemzőket illetve állapotot a legnehezebb, elérni bármely hajléktalan személy esetében. Ha már viszonylag tartósan sikerült stabilizálni ezen állapot jellemzőket, jöhet a továbblépés, az alapvető életviteli, kompetenciák fejlesztése, a közösségi és kommunikációs készségek, stb. fejlesztése, a képezhetőség fejlesztése, majd ezt követően a munkaerőpiaci érvényesülést elősegítő fejlesztő foglalkozások. Természetesen ezek a folyamatok nem valósíthatók meg minden hajléktalan egyén esetében, de szükségesnek gondolom a lehetőségek, igények szükségletek reális felmérését, mely alapján lehetsé2 • Valós együttműködés alatt, az önzetlen, őszinte közös munkát értem, ahol nem valamiféle ellátási kedvezmény pl.: étkezés, reményében van jelen a hajléktalan személy

38 kerékvető

2012 / 1.

gessé válhat a fejlesztési terv kivitelezhető behatárolása, amely természetesen minden egyénnél más és más cselekvéseket és elérendő célokat tartalmaz. Nem gondolom, hogy az utcán élő hajléktalanok tömege kerül majd iskolapadba, folyamatos helytállást igénylő munkahelyekre, de már azt is jelentős eredménynek tartom, ha már egy elfogadhatóbb életvitel vállalására képessé tehető pl.: az utcai alkoholizálás helyett vállalja az addiktológiai kezelést, vagy az utcán alvás helyett hajlandó éjjeli menedéken vagy át meneti szállón tölteni az éjszakát, vagy higiénés állapotában megjelenésében javul, vagy elhanyagolt betegségét hajlandó kezeltetni, stb. Lényegét tekintve törekedni kell arra, hogy minden hajléktalan személynél a saját magához mért lehető legnagyobb fejlődést sikerüljön megcélozni, elérni. Tudjuk ez varázsütésre nem megy számos körülmény és tényező együttes hatása szükséges ahhoz, hogy egy ilyen folyamat elindulhasson. A körülményekben benne foglaltatik a mindenkori politika kényszerítő és támogató intézkedései egyaránt, jelen politikai helyzetben a kényszerítő intézkedések körülmények hamarabb startoltak, a támogató oldalon szükséges intézkedések pedig mintha késnének. Most még egyenlőre úgy tűnik, hogy a kényszerek keltette többlet feladatokat a régi támogatási, ellátási eszközökkel kénytelen kezelni az ellátó szakma. További meghatározó körülmény maga az ellátó rendszer az infrastruktúrájával, eszközeivel, szakembereivel, a már szinte állandósult forráshiányos problémáival együtt. Talán a második legmeghatározóbb tényező a hajléktalannal folyamatosan kapcsolatot tartó segítős személy, az esetkezelő szociális munkás. Ám a fenti célok kapcsán az ő személye csak abban az esetben lehet pozitív előjelű ebben a fejlesztési folyamatban, ha sikerült túllépnie „saját korlátain”. Ezalatt a rutinszerű ellátási feladatok lerázását, némi szemléletváltozást értek. Szükséges a rutinszerű, kiszolgáló jellegű munkán változtatni, nem halat szükséges állandóan adni, hanem tanítani szükséges a halászatot. Nem a napi szintű krízishelyzetek megoldására törekedjenek minden áron a szociális m8unkások, hanem keressék a lehetőségét és a megoldását annak, hogy a későbbiekben ugyanazon krízis helyzet ne fordulhasson elő, juttassák el oda a klienseiket, hogy később önerőből oldják meg hasonló problémáikat. Ugyan csak nagymértékben hatni képes körülmény a sorstársi közösség a személyes kapcsolatok kuszasága. E közösség általában az állapot fenntartására ösztönöz, jelentős visszahúzó erővel bír, nehéz a kitörés egy ilyen sorsközösségből. Ha van rá lehetőség akkor, egy kisebb közösség együttesen is fejleszthető, ez némely esetben könnyebben kivitelezhető lehet, mint egy adott személyt kiemelni a közösségből. A legfontosabb tényező nem más, mint a hajléktalan személye, a maga életútjával, sajátságos értékítéletével, normahiányos viselkedésével, céltalanságával, a napi szükségletek vezérelte béklyóival. Számítani kell az ellenállására, elkerülő mechanizmusaira, játszmáira, a felelőtlen ígérgetésekre, mondva csinált kifogásaira, fellegekből kapott érveléseire, irracionális terveire, ábrándjaira, stb. A segítői - fejlesztői munka jelentős részét ezeknek a megnyilvánulásoknak a kivédése, helyes kezelése teszi ki, ami rendkívül nagy idő és munka ráfordítást igényel. A hajléktalanlétben élő egyén személyiségfejlesztésének lehetséges eszközei A személyiségfejlesztés formája lehet csoportos és egyéni egyaránt, mindkettőnek megvan a maga szerepe és fontossága, a segítő személy kompetenciája mikor melyiket tartja szükségesnek. Az alábbiakban ajánlásként mutatom be a lehetséges eszközök tárházát. Magát a fejlesztési folyamatot különböző szakaszokra bontom, ezekről a szakaszokról tudni kell, hogy nem minden esetben indokolt a teljes folyamat véghezvitele a fejlesztendő hajléktalan egyén kapcsán. A szakaszok és a szakaszokon belüli fejlesztő módszerek – elemek kiválasztása általában a

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 39

jelentkező igények, szükségletek, helyzetek és az elérhető célok ismeretében történik. Vagyis magát a fejlesztő eszközök megválasztását a hajléktalan személy, a segítő szakember, és az objektíve rendelkezésre álló infrastruktúra és szakmai háttér, továbbá az elérhető szakmai (külsős) szolgáltatások együttesen alakítják ki. Ajánlás a csoportfoglalkozások eszköztárából Közösségi fejlesztés, közösségi normák erősítése • Filmklub • Teadélután (életmód klub) • Kreatívműhely • Főzőstúdió • Fogyi klub (tudatos fogyasztó, pénzkezelés, gazdálkodás) • Egészséges életvitel • Állampolgári ismeretek • Stb. Strukturált csoportos fejlesztések – felkészítések Életviteli szemlélet, készségek fejlesztése Ember és társadalom • Az egyén feladata a társadalomban (saját szerep) • Társadalmi elvárások • Normák, és szabályok • Jogok és kötelességek • Felelősségvállalás • Igények, szükségletek, vágyak Öngondoskodás, munkavállalás • Bérmunka társadalma • Munkavállalás • Öngondoskodás • Felelős jövő tervezés • Befektetés a jövőbe, a tanulás szerepe • Saját szerep – társadalmi támogatás Munka és család • Munka fogalma • Munka célja, szerepe • Mi a család feladata, pótolható-e a család Munkaerőpiac – munkavállalás • Munkaerőpiaci szereplők • Munkaerőpiaci realitások • Munkanélküliség • Munkanélküliség elleni egyéni stratégiák • Élethosszig tartó tanulás • Életút, életfeladat

40 kerékvető

Egészséges életvitel - egészségkultúra • Egészséget befolyásoló tényezők • Káros szenvedélyekről • Kulturált alkoholfogyasztásról • Táplálkozás • Környezeti ártalmak • Testmozgás szerepe • Szellemi egészség • Stressz és kezelése Készségek, kompetenciák fejlesztése Kulcsképességek fejlesztése • problémamegoldó képesség és kreativitás • tanulás és gondolkodó képesség • indoklási és értékelő képesség • együttműködési és kommunikációs készség • képesség a felelősség vállalásra • önállóság és teljesítőképesség Tanulástechnika • a résztvevők személyiségének fejlesztése, • a gyakorlás fontosságának elismertetése • érzelmi tanulásra hangolás, motiválás • a memóriakapacitás növelése • rendszerező technikák, • tanulást segítő kreatív szemlélet fontossága Hatékony önismeret • reális önismeret, • önértékelés, • kommunikáció, • közösségi norma szerinti magatartás, • konfliktuskezelés, • problémamegoldás, • egyéni célok – csoport célok, • személyes felelősségvállalás, • tolerancia, • együttműködés, • kudarckezelés, • feladat centrikus gondolkodás.

2012 / 1.

Hajléktalanként élni – dolgozni?

• • • • • • • • • • •

munkaerőpiac 41

munkaérdeklődés (pályakezdőknek, kevés munkatapasztalattal rendelkezőknek), munka érték preferencia (3-4 évnél nagyobb munkatapasztalattal rendelkezőknek) munkával kapcsolatos képességek, munkaerőpiaci realitások, telefonálás technikája, érveléstechnika, beszélgetéstechnika, első interjú, öltözködés, az első munkanap az állásmegőrzése Munkaerőpiaci ismeretek tréning

Alapjaiban megegyezik az álláskeresési tréninggel, csak kiegészül munkajogi, vállalkozási alapismeretekkel, illetve a foglalkoztatás helyzetét is bemutatjuk. Kulcsszavak: munka, munkanélküliség, előítélet, aktív és passzív eszközök, munkaerőpiaci szereplők, munkavállalási formák, életút, folyamatos tanulás, munkajogi alapok, vállalkozási formák, vállalkozási tevékenység kritériumai, álláskeresés, munkaérdeklődés, általános képességek, az ideális állás, önéletrajz típusok, kísérő – motivációs levél, álláslehetőségek forrásai, telefonálás technika, személyes beszélgetés – első interjú, öltözködés, tipikus kérdések a személyes találkozón, állásmegőrzése. Álláskereső Klub3 • önsegítés elvén a klubtagok egymást támogatják az álláskeresésben • telefonálástechnika gyakorlása, telefonálási lehetőség biztosítása • Internet hozzáférés biztosítása • információ feldolgozás – információ csere • asszisztált álláskeresés Nem gondolom, hogy, a hajléktalanokat ellátó szervezetnek minden, a személyiségfejlesztés folyamatához szükséges szakmai eszközzel, módszerrel, rendelkeznie kell, viszont szükségesetén, ha kell külsős szakemberek bevonásával biztosítsa azt. E szakmai kívánalom megvalósítása a hajléktalanság enyhítését, felszámolását célzó projektek során nem lehet problémás, ha ezt előre betervezik. A fentebb felsorolt fejlesztő foglalkozások mintegy fele kimondottan a munkaerőpiaci kompetenciákat célozza meg. Hathatós segítséget kaphatunk a képzett munkaerőpiaci szakemberekkel (munkavállalási tanácsadó, emberi erőforrás tanácsadó, andragógus, életpálya tanácsadó) folytatott konzultációk során, vagy még jobb, ha egy szakmai továbbképzésen veszünk részt, amelyet a munkaerőpiaci segítő szakemberek részére szerveztek.

Munkavállalást közvetlenül elősegítő foglalkozások Álláskeresési technikák tréning • munka, • munkanélküliség, • életút, • önismeret, • időgazdálkodás,

3 • Figyelem! Álláskereső klub fogalma alatt nem a munkaügyi szervezetek által hivatalosan képviselt meghatározást, és tartalmat értem! Itt az önálló álláskeresésre történt felkészítés utáni szolgáltatás biztosítását tartom fontosnak, mint telefonálás lehetősége, Internet hozzáférés, szükségszerinti tanácsadás, viszonylag kötetlenebb formában, „klubjelleggel”.

42 kerékvető

2012 / 1.

munkaerőpiac 43

Hajléktalanként élni – dolgozni?

Felhasznált irodalom • Bakos Péter: Összetett problémák, összetett megoldások: A hajléktalan emberek integrációja a foglalkoztatás által Magyarországon”, FEANTSA Budapest 2007.(p 24) • Breitner Péter: A hajléktalanná válás lépcsőfokai Esély, 1999/1. (p 84–108) • Csirszka János: A személyiség munkatevékenységének pszichológiája, Akadémiai Budapest, 1985 • Erikson, Erik: Az ember nyolc korszaka. In: Pléh Csaba - Boross Ottilia (szerk.): Bevezetés a pszichológiába, Osiris, Budapest 2004. (p 596-616) • Gidens, Anthony: Szociológia, Osiris Kiadó Budapest, 2003 • Gurály Zoltán- Győri Péter – Mezei György – Pelle József A margó szélén, Hajléktalan emberek Budapesten a századforduló éveiben (1999–2000–2001) Esély 2002/3 (p 30-52) • Győri Péter – Maróthy Márta, Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei. Pro Domo Füzetek Budapest, 2008. (p 4-16) • Gyuris Tamás – Molnár D. László – Szántó Róbert: Hajléktalanok , tanulmány – szociológiai felmérés 1992 Népjótéti Minisztérium Válságkezelő Irodája és az INTEL COMP Alapítvány támogatásával, valamint a Paradigma Kft www.hajlektalansag.hu/hajlektalanok.htm • Komáromi Éva: A hajléktalanság mentálhigiénéje, In László Klára – Oross Jolán: A hajléktalanság sebei, Priferia Seria Könyvek Budapest, 1996 (p 3-27) • Lacziné Kása Zsuzsa: Gazdaságos és hiánypótló több szintes ellátási forma a krízishelyzetben lévők számára (p. 67-82.) In: Helyi fenntarthatósági esettanulmányok. Bp., Környezettudományi Közösségpont Alapítvány, 2005. 143 p. A Krízisotthon hálózat bemutatása. • Levendel László: A hajléktalan ember, OAI. Alkohológiai füzetek 23. sz. Budapest, 1993 (p 9-16) • Mezei György: Látszólagos analógia a történelem előtti időkkel. Hajléktalanok Magyarországon a 90-es években. Belügyi Szemle, 1999/2. (p79-90) • Molnár Gábor: A hajléktalanság hatása a személyiségre, Ezredvég 2008/10 (p 14-20). • Peleszák Györgyné: Hajléktalanok körében folytatott egyéni interjúk, szabad interakciós, nyílt csoport és célzott csoportfoglalkozások tapasztalatai. Fejér Megyei Munkaügyi központ – Kríziskezelő Központ 2001. • Szoboszlai Katalin: Nők fedélnélkül – utak a hajléktalanságba, ELTE Ph.D disszertáció Budapest, 2009. http://doktori.tatk.elte.hu/2011_Szoboszlai.pdf • Szoboszlai Katalin – Patyán László: Hajléktalanok a keleti régióban, Szabolcs – Szatmár – Beregi Szemle 2004/I. (p. 93-111) • Ungvárszky Pál: Foglalkoztathatóság szubjektív tényezői, a hajléktalanok körében, diplomadolgozat SZIE - GTK Gödöllő, 2010

• Utasi Ágnes: Hajléktalanok, csavargók In: Utasi Ágnes (szerk.): Peremhelyzetek. Budapest: Társadalomtudományi Intézet-Kossuth Könyvkiadó, 1987 Egyéb forrás • Európai Közösségek: Közös jelentés a társadalmi befogadásról, Fordította: Varga-Haszinits István, ESzCsM 2004 (1, 2, 3 , stb) • Február 3. Munkacsoport: Gyorsjelentés a 2009. évi hajléktalan-adatfelvételről, http://www.bmszki. hu/f3/2009f3 • Győri Péter: Kirekesztettek a városközpontban Hogyan használják a nagyvárosi köztereket a hajléktalan emberek különböző csoportjai? Budapest, 2006. http://www.menhely.hu/download.php?/kirekesztettekavaroskozpontban/ • Kardos T Ádám: A munkanélküliség specialitásai, HajléktalanInfo 2007 http://www.hajlektalan.info • Lőrinc Norbert: Pygmalion Foglalkoztatási Projekt Utcai szociális Segítők Egyesületének Szakmai beszámolója , Tatabánya, 2006 • Simon Viola: Munkaerőpiaci reintegráció a hajléktalan ellátásban, „Együttes erővel” Equal Projekt, BMSZKI Budapest, 2005. • Singh, Peter: Se munka, se lakás – továbblépés egy átmeneti rendszerből, OSW London 2005. www.bmszki.hu/file/equal2

44 kerékvető

2012 / 1.

A sport, mint az integráció eszköze Deutsch Szilvia

Hajléktalanként élni – dolgozni?

munkaerőpiac 45

vételével bejárást tartottak Csepel hárosi részén. A célok megvalósítása ugyan hosszú folyamat, de megindult a munka, melyhez a felek egymással együttműködve kívánják megteremteni a feltételeket. A tájékoztatást így azzal zárhatom: folytatás következik…!

1. rész

K

irály István szövetségi kapitánnyal, s egyben a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia elnökével beszélgettem, aki immár 26. éve foglalkozik a sport révén a jövő generációjának építésével, s aki csapatával együtt azon munkálkodik, hogy az élversenyzők mellett a nehezebb sorban élő gyermekek is teret és lehetőséget nyerjenek társadalmunkban. Az Akadémia versenyzői a világbajnokságokon 2005. óta folyamatosan vezetik az éremtáblázatot. Ezen CSAPAT kezdeményezéseiről szeretnék tájékoztatást adni, akik a sportot egyfajta eszközként hívják segítségül a hátrányos helyzetű fiatalok integrációjának elősegítéséhez. Az általuk elért eredmények tették lehetővé, hogy megkezdődtek az egyeztetések a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán egy, a sport társadalmi felzárkóztatásban betöltött szerepét hangsúlyozó tantárgy bevezetéséről. Felmerült egy Csepelre kihelyezett Sportintegrációs Műhely létrehozása is, ahol az Egyetem hallgatóinak lehetősége nyílna megismerkedni az Akadémia által kidolgozott módszertannal és szakmai gyakorlatukat a sportintegráció területén való megszerzésére. Az Akadémia kidolgozott programokkal rendelkezik, mely a mélyszegénységben élő fiatalok hátrányos szociális helyzetének javítását célozza családjaik bevonásával. Ezen személyiség- és kompetenciafejlesztő programok, csoportkohéziós, valamint önkontroll-fejlesztő és agressziókezelő foglalkozások 3 éves kortól vonják be a gyermekeket a rendszeres sportmozgásba, s intézményes keretek között valósítják meg a szociális háló kiépítését. A kick-box eszközrendszerén alapuló foglalkozások mellett alternatív tanoda és napköziként gyakorlati életviteli és az iskolai oktatást kiegészítő elméleti ismereteket adna olyan hiteles, hasonló körülmények közül jött fiatalok közvetítésével, akik a sportintegráció révén változtatni tudtak életükön. 2010. évben kiemelkedő sikerrel zártak egy programot a heves-megyei Tarnabodon, amely bemutatásra került az EU-s Régiók Bizottságának Néppárti csoportja által Gödöllőn megrendezett rendkívüli ülésen. Elismerését igazolja, hogy a régiós sportot és aktív állampolgárságot népszerűsítő nyilatkozatba kiemelt példaként került be a mélyszegénységben élő fiatalok bevonása a sportba, különös tekintettel a leszakadóban lévő romaszármazású fiatalokra. A sportintegrációs program Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója teljes körű támogatását élvezi. Az Akadémia jelenleg azon munkálkodik, hogy Csepelen is megvalósulhasson a kezdeményezés, hiszen 8-12 ezer fiatal az érintettek száma a kerületben. A program folytatásához Németh Szilárd, Budapest XXI. kerületének polgármestere is teljes körű támogatását adta. Az önkormányzat tisztségviselői Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő,  Borbély Lénárd alpolgármester, országgyűlési képviselő, Morovik Attila a szociális ágazatért felelős alpolgármester és Balogh Ernő hárosi biztos televízió- és rádióstábok, valamint a Király Team vezetőjének és versenyzőinek rész-

Budapest, 2011. 12. 16.

46 kerékvető

2012 / 1.

xxxxxxx

xxxxxxx 47

48 kerékvető

2012 / 1.