1

SZERZő · CIKK CÍME

A BGF KVIFK kulturális – tudományos folyóirata 2008/1

Az Az

az Alma Mater folyóirat jogutódjaként jött létre. a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Főszerkesztő: Hamar Farkas Szerkesztőbizottság: Kárpáti Zoltán Kéri András Somogyiné Förgeteg Katalin Török Hilda Török Lajos

Szerkesztőség: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Tel: 374-62-40 Felelős kiadó: Zimányi Krisztina BGF-KVIFK dékán Borító és lapterv: Czeizel Balázs Tördelés: Tóth Katalin Nyomda: G-Print Nyomda Felelős vezető: Wilpert Gábor Példányszám: 500 pld ISSN: 1789-2643

Tartalomjegyzék Évforduló Gundel János: Emlékezés Gundel Károlyra

7

Gundel Gábor: Gundel Károly évforduló

11

Aktuális Török Lajos: Öko/bio-élelmiszerek előállításának, forgalmazásának aktuális kérdései 

17

Rudolfné dr. Katona Mária - Karakasné Morvay Klára - Magyar Márton: A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése

38

Civilizáció Kéri András: El Dorado népe: a muiszkák. Az egyetlen indián nép, amely pénzt használt, kőszenet bányászott és fizetett hadsereget tartott fenn

47

Nézőpont Nadicsán József: Turisztikai attrakciók Pakisztánban. Egy mesés ázsiai utazás

82

Szőllős Péter: Az vagy, amit vásárolsz?

108

KÖNYVAJÁNLÓ Lábady Tamás: Hámori Antal: Bevezetés a fogyasztóvédelmi jogba I., A fogyasztóvédelmi jog alapjai

124

Érzék-világ Kéri András (ford.): Mai asztúr költők

126



Előszó Tisztelt Olvasók, tisztelt Kollégák! Szeretettel köszöntöm Önöket megújult főiskolai folyóiratunk első megjelenése alkalmából. Mint látják, folyóiratunk mind külsőleg, mind tartalmát tekintve megújult. Szerkesztőbizottságunk egyhangú véleménye volt, hogy egy vidámabb, fiatalosabb, színesebb külalakra van szükség: ennek megvalósítására Czeizel Balázs grafikust kértük fel. Tartalom tekintetében is történt változás. A korábbi „tudományos folyóirat” minősítést kibővítettük, és „kulturális-tudományos” folyóiratként határozzuk meg küldetésünket. Azt gondolom, hogy karunkon igen széles körű tevékenység folyik, a tudományos tevékenység mellett jelentős kulturális eseményeken is részt veszünk, vagy éppenséggel megszervezzük azokat. Ilyen például Gundel Károly halálának évfordulója, mely alkalomból két Gundel örökös megemlékezését is olvashatják folyóiratunk első számában. Hasonlóképpen a kulturális kategóriába tartozik Nadicsán József kollégánk útleírása Pakisztánról, melyben eme csodás ország legkiemelkedőbb nevezetességeit mutatja be számunkra, vagy a Kéri András kollégánk által lefordított versek, melyben a mai asztúr költészet néhány remekét élvezhetjük. Szeretném jelezni a kedves Olvasóknak, Kollégáknak, hogy ilyen jellegű cikkeket is szívesen fogadunk a továbbiakban. Természetesen a tudományos vonal továbbra is megtalálható, ezek között vendéglátóipari, szociológiai, társadalomtudományi témákba nyerhetünk betekintést. Itt különösképpen PhD hallgatóinkat bátorítanám, hogy tudományos jellegű cikkeikkel keressenek meg. Szeretnék köszönetet mondani a szerkesztőbizottság tagjainak, akik igen sokat dolgoztak azért, hogy létrejöhessen ez a folyóirat, valamint annak a rengeteg kollégának, akik szintén hozzájárultak a megjelenéshez – címadók, tördelő, olvasószerkesztő, korrektor – és mindenki másnak, aki szívén viselte folyóiratunk sorsát. Jó olvasást kívánok! Hamar Farkas Főszerkesztő



ÉVFORDULÓ

Gundel János

Emlékezés Gundel Károlyra v

S

okféle módon lehet emlékezni Gundel Károlyra, a magyar gasztronómia egyik vitathatatlanul legnevesebb alakjára. Nemrég (2006. november 28-án) volt ötven éve, hogy elment, hogy örökre eltávozott az oly nagyon szeretett életből, az étteremből, a konyhából, a nagy betűs VENDÉGLŐBŐL. Emberi és szakmai nagyságát igazolja, hogy ennyi idő eltelte után is, fontos és elismert része napjaink vendéglátós világának. Szakkönyvei, az antikváriumok keresett kincsei, ma is tanítandó, ma is érvényes ismereteket tartalmaznak. Ipartestületi munkája, sok fronton vívott harca a szakma elismertetéséért, és érdekében, szintén példaértékű. Meglátásai, javaslatai, tervei és tettei a hazai idegenforgalom fellendítésére, úttörő szerepet játszottak a maguk idején. Ezek közé tartozott a magyar konyha népszerűsítését szolgáló, először 1934-ben, azóta már kilenc nyelven, több mint két millió példányban megjelent műve, a „Kis magyar szakácskönyv”, ami 70 év elteltével is napjaink könyvpiacának slágerei közé tartozik. Gundel Károlyra, a nagyapámra, ars poétikájára, néhány ma is érvényes gondolatának felidézésével (Gundel Imre könyve segítségével), továbbá egy csodával határos módon megmaradt, és már nagyon régen hozzám került hanglemezt idézve szeretnék emlékezni. Ha nagyapám életében volt valami fontosabb, mint szeretett vendégei, akkor az csak imádott családja lehetett. Felhőtlen boldogságban éltek

nagyanyámmal, aki nélkül a vendéglő, a konyha sem lett volna teljes. Tizenhárom gyermeket neveltek fel hitben, szeretetben és lehetőleg mindenben felkészítve őket az élet viszontagságaira. Ennek a határtalanul boldog családnak a „titkát” nagyapám, alapvetően vidám egyéniségének megfelelően, de nagyon komolyan, egy színházi lapnak a következőképen fogalmazta meg: „Főzd meg jó puhára a kiválasztott médiumot, s szeresd oly forrón, ahogyan csak szeretni tudsz. Hámozd le és dobd el magadtól az önzésnek még a csíráját is. Fordítsd minden erődet és figyelmedet családod javára. Ne keresd az életnek más fűszerét, mint amit munkád és családod nyújt, és ne kívánd, hogy mindig neked legyen igazad. Mint kötőanyag, legalkalmasabb a gyerek. Minél több, annál jobb. Az élet ízét, zamatát, ők javítják.” Lehet ennél csodálatosabb gondolat a családról? Sok mindennel foglalkozott, többek között a magyar vendéglátás, a magyar ételek történetével. Nagy könyvtárat gyűjtött össze (ami most, édesapánk után, Gábor öcsémnél van), szebbnél szebb, és érdekesnél érdekesebb könyvekből. A már említett vidám, humoros természetének megfelelően adta meg, az 1930-as évek elején, a sikeres magyar vendéglő alapításának receptjét: „Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédanyja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek fejlett ízlése van, érzéke és kedve a



ÉVFORDULÓ

főzéshez. Ha mindez elkészült, ne feledd milyen sok függ a tálalástól, a körítéstől. Végy ezért egy jóképű, hangulatos útmenti csárdát, ódon falak közé fészkelt vendéglőt, tégy a bejárat fölé régi, a békevilágra emlékeztető cégért. Ezután jó éles késsel hasítsd ki magad és vendégeid tudatából mindazt, ami a rohanó, modern élet gondjaival, ideges tempójával kapcsolatban áll. A nagy dolgok, nagy megbékülések, nagy örömök legkönnyebben a terített asztal mellett születnek.” Minden mondat, minden szó tartalmaz valamiféle megszívlelendő üzenetet, nekünk, ma élőknek. Először figyelmeztet bennünket arra a szerencsés körülményre, hogy Közép-Európában élve, történelmi lehetőségünk volt a különböző népek konyháinak a magunkéba olvasztására. Azután emlékeztet bennünket arra, hogy van érzékünk és kedvünk a főzéshez. A következő mondat a hangulatos, vendégcsalogató vendéglő külsejének követelményeit ismerteti. Az utolsó gondolatsorok láttán pedig feltehetjük a kérdést: ha 70-80 évvel ezelőtt már rohanó, modern élet és ideges tempó volt, akkor mi van napjainkban? De az utolsó mondat már komoly, és az élet nagy igazságai közé sorolható, amit Gundel Károly mindig is vallott, a fehér asztal örömét, a kikapcsolódást, a baráti, a családi összetartozást. Ez annak a jóságos – úgy is mondanánk gondos – vendéglősnek az ars poétikája, aki vendégét családja tagjának tekinti, és úgy is gondoskodik róla amíg a házában van. Egy harmadik gondolatát is szeretném felidézni, mert az közvetlenül összeköti a vendéglőst az élelmiszer alapanyagokat előállítókkal. Ez a minőség, azaz igény egy jó minőségre. Még édesapámtól hallottam először idézni ezt a szinte szójátékszerű gondolatot: „Jó minőségű alapanyagból könnyű rosszat főzni, de rosszból sohasem lehet jót!”(1934). Napjaink egyik aktuális problémája ez. Mert mi a jó minőség? Ki mondja meg? Ha a konyhában tudjuk, hogy mit értünk ezen, hogyan fog kívánságunk eljutni ételeink alapanyagainak előállítójához? Az, hogy

globalizálódó világunk is sokat foglalkozik ezzel a problémával, azt jól jellemzi, hogy a világhálón sok helyen, és több nyelven (angol, német, dán) is megtaláltam. Charles Gundel: „It is difficult to make something good out of second class materials, but it is quite easy to spoil the first class ones.” – Karl Gundel: „Es ist schwer, mit zweitklassigen Zutaten etwas Gutes zu machen, aber ganz einfach, aus Erstklassigen etwas Miserables“. – Charles Gundel sagt: „Att göra något bra av dåliga råvaror är en konst. Men att förstöra goda råvaror ä ringen konst alls”. A német változatot, egy vendéglátóipari minőségbiztosítással foglalkozó vállalkozás céges levélpapírján feltüntetett mottójául választotta. És a furcsa lakklemez, ami 78 fordulatos, a (fa)tűt a lemezjátszó közepére kell helyezni, ahonnan kifelé halad. Az 1940-es évek elején készült, és egy 3 perc 20 mp-es olyan riport van rajta, amit az akkori idők egyik neves riportere, Budinszky Sándor készített, az „Akikre az életünket bízzuk” c. rádióriport sorozat keretében. Riporter: A repülőtérről befele jövet álljunk meg egy percre a Gellért szállónál és nézzünk be egy kicsit Gundelék konyhájába... Abban az időben még Budaörsön volt Budapest nemzetközi repülőtere, és ez magyarázza a riporter bevezető szavait. A repülőtérről a belváros felé igyekezve tényleg útba esik a Gellért szálló. ...A gyönyörű nagy konyhában nagy a sürgésforgás, már középen, mint szigorú marsall intézkedik a konyhafőnök. Bizony neki is sok joga van beállni azok sorába, akikre jó szívvel bízzuk magunkat, amikor jó étvággyal ülünk le terített asztalunkhoz. Gundel Károly: Hát bizony kérem, amikor a vendég leül az étteremben, és válogatni kezd az étlapon, nem is sejti mennyi munka és gond kell hozzá, hogy minden kifogástalan kerüljön eléje... Azt hiszem, és a későbbiekben Gundel Károly szavaiból ki is derül, hogy a vendéglős számára ez egy nagyon fontos dolog. A vendégnek nem is szabad megtudnia, hogy a kényelmét,



Gundel jános · emlékezés gundel károlyra

jó kedvét, és örömét mennyi munka és gond megoldása előzi meg. ...Mintha jó tündérekkel és gonosz kis manókkal lenne tele a konyhánk... Ma ezt más szavakkal fogalmaznánk meg, de lényeg ugyan az: a konyha egy örömökkel és lehetséges veszélyekkel teli munkahely. ...A tündérek segítségünkre vannak, de a gonosz kis manókra nagyon kell figyelnünk, hiszen vendégeink életéről, egészségéről van szó, nem csak táplálni akarjuk őket, hanem arra is törekszünk, hogy az evésben örömet, élvezetet találjon, meg legyen óva minden veszedelemtől. Gundel Károly meg is magyarázza, hogy mire gondolt. A jó tündérek (a munkatársak, a szaktudás) segítenek, hogy az ételek a legnagyobb gondossággal készüljenek el. A gonosz manók (a higiénia, a káros mikrobák) ott leselkednek mindenhol, és ha a vendéglős (vagy szakácsa) csak pillanatra is megfeledkezik erről, akkor veszélybe kerülhetnek a vendégek, ha életük valószínűleg nem is, de az egészségük kétségtelenül. És már itt megjelenik Gundel Károly ars poétikája: törekedni arra, hogy vendégünk, teljes biztonságban érezve magát, az evésben örömet, élvezetet találjon. Riporter: No, de talán ne beszéljünk veszedelemről, erről talán mégsem lehet szó. Gundel Károly: Ó, dehogynem kérem! Tessék elgondolni, hogy nem nézem meg eleven-e az osztriga, élő-e amikor felbontom, eleven-e a rák mikor megfőzöm és kivették a farka középső izületét, friss-e a hal, a hús, nem fülledt-e meg a konyhára hozott vad a nyári nagy melegben… Nagyon jellemző Gundel Károly, sok esetben korát megelőző tudására, hogy hatvan évvel ezelőtt, értékrendjében milyen sorrendben jelennek meg veszélyszituációk. Ma sem tudnánk más sorrendbe állítani ezeket az alapanyagokat! …A tisztaságra is nagy gondot kell fordítani, soha sem lehet elég jó!… Napjainkban is, hányszor elmondhatnánk ezt, látva egy-egy konyhát (és nem csak a vendéglők-

ben, hanem a háztartásokban). Az Ő szótárában még nem szerepelt a „minőségirányítás”, a „minőségbiztosítás”, a „HACCP”, és mégis, nem ezeknek a mai előírásoknak felelt meg tevékenysége? És sorolja tovább a teendőket: ...Össze kell állítani az étlapot, a rendelkezésre álló nyersanyagoknak a számbavételével és úgy, hogy az, változatos legyen, eltérjen az előző napoknak az ételsoraitól... Ezek a szavak, a mai gyakorlatban sajnos már elképzelhetetlenek. De abban az időben, egy Gundel szintű vendéglőben biztosan minimálisnak tekintett követelmény volt, hogy minden nap új étlap legyen, de sokszor még a déli és az esti étlap sem volt egyforma. Mai szemmel és gondolkodással, az akkori sokszorosítási technikákat is figyelembe véve, alig képzelhető el ez a sok gondosságot, időt igénylő tevékenység. A megszokás, a hagyomány és a vendégekről való feltétlen gondoskodás vezérlő elvei nem tűrtek felületességet. És talán még két gondolat értelmezhető ebben a mondatban. Az egyik a „rendelkezésre álló nyersanyagok” kérdése. Az 1940-es évek elején még nem volt túl nagy hűtőkapacitás – még a Gundeléknél sem – tehát napi beszerzés volt, és tudjuk, hogy Gundel Károly rendszerint saját maga ment a Nagycsarnokba kiválasztani a legszebb árut. (…Elsőosztályú nyersanyagból nagyon könnyű rosszat főzni, de másodosztályúból biztosan nem lehet jót!…) A másik pedig az étlap változatossága, naponkénti különbözősége. Tapasztalatai alapján, úgy látszik, nagyon számított rendszeresen visszatérő vendégeire („törzsvendégek”), akiknek, egy rá jellemző gondossággal, biztosítani akarta, hogy még a naponkénti kínálat is változó legyen. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy egy étlapon általában legalább 60-80 étel volt, szinte érthetetlen ez a precizitás. Különben pedig, úgy gondolom ez volt Gundel Károly, ettől volt több mint vendéglős társai. ...Azután meg kell csinálni a munkabeosztást, átnézni az aznapra esedékes különleges rendeléseket,...



ÉVFORDULÓ

Az „üzletvezetőnek” is van dolga, nem csak a „konyhafőnöknek”! ... hogy azután nekiállhasson ki-ki a maga munkájának. Süssön, főzzön, pároljon, pirítson, metéljen, vagdaljon, keverjen, kavarjon, gyúrjon, dagasszon. Hűtsön is, melegítsen is, hogy mire a déli harangszó megkondul, szépen és ízletesen elkészüljön minden. Ezekben a szavakban kitárul Gundel Károly lelke. Hangulata, szeretete, öröme a konyhai munkában. De gondossága is, hogy mire eljön a dél-idő, minden kész legyen, sőt ars poétikájának megfelelően: szépen és ízletesen. Riporter: Hát aztán mire elkészült minden ízletes étel, bizonyára alaposan el is fáradtak. Gundel Károly: Hát szó se lehet róla, kérem! Ez mindeddig csak előkészület volt, még a munkának a java, csak ezután kezdődik... Visszatér a riport elején elhangzott gondolat: (a vendég) „...nem is sejti mennyi munka és gond...” Ami eddig történt, az csak előkészület volt, a lényeg, a vendégek fogadása, kívánságainak teljesítése, amiből neki nem szabad éreznie semmit, csak ezután következik. És a következő szavakban jön megint Gundel Károly egyénisége, szakmájának feltétlen szeretete: ...Ekkor élénkül meg a konyhaműhely. Jönnek a pincérek rendelésekkel, különleges kívánságokkal, indul a tálalás, a frissen készülő ételek sütése, a fogyóban levő ételeknek a pótlása,... Gyönyörű szavak. Érezni belőlük az érdemi munkát, a „rumlit”, ami ilyenkor egy konyhán

óhatatlanul meg van. Mindenki rohan, de mindenki tudja a feladatát, gondosan és pontosan teszi a dolgát. És közben a vendéglős, a konyhafőnök soha nem felejthető, kötelező házigazdai gondossága: ...nyitott szemmel, nagy figyelemmel, jó idegekkel, félszemmel azonban mindig a gonosz kis manókat figyelve, nehogy elrontsák sok fáradtsággal és sok gonddal készült munkánk eredményét,... Mi ez? Üzenet nekünk, akik az Ő követői vagyunk: nyitott szem, nagy figyelem, jó idegek? Tudta, hogy pont ezekből a tulajdonságokból lesz legnagyobb hiányunk? Vagy ezen tulajdonságok már akkor is a hiánycikkek közé tartoztak, és ezért tartotta szükségesnek hangsúlyozásukat? Azután megint a higiénia, az egészség biztonsága. Befejezésül pedig ars poétikája: ...hogy meg tudjuk szerezni vendégeinknek, az életnek azt a tiszta kis örömét, amelyet a fehér asztal mellett, jó étvággyal elvárhat. Lehet-e ennél szebb ars poétikája egy vendéglősnek? Számomra, akinek nem adatott meg, hogy nagyapám és édesapám szakmáját folytathassam, de azért nem túl messze tőlük, a táplálkozástudomány művelésében találtam meg életem célját, ez a gondolat az egyik legfontosabb örökség. Azért dolgozni, hogy embertársainknak megszerezzük ezt az örömet, és hirdetni ezt a gondolatot mindenhol, hangsúlyozva, hogy a vendégszeretet magyar kultúránk része, amire büszkék lehetünk.

v

10

ÉVFORDULÓ

Gundel Gábor

Gundel Károly évforduló v

G

undel Károly halálának 50. évfordulójára készítettem ezt a megemlékezést. Nagyapám közel 40 éves munkássága alatt mindig a vendégek érdekeit tartotta szem előtt, nekik szentelve életét. Szakmai sikereit ennek köszönheti. Hiszen ezt a szakmát, a „vendéglátóst”, csak állandó odafigyeléssel, teljes szívvel-lélekkel lehet örökemlékűen művelni. Napi munkabeosztása kb. így állt össze: reggel kiment a piacra bevásárolni, ahol figyelemmel kísérte az újonnan megjelenő áruféleségeket, amivel az idényszerűséget biztosítani tudta. Természetesen nem egyedül, hanem a séf-úrral együtt, időközben megbeszélték az aznapi ajánlatot is. Visszatérve az üzletbe az adminisztratív ügyekkel foglalkozott. Délben és este a főétkezések idejében a vendégeket fogadta, üdvözölte, hellyel kínálta és ajánlott a napi választékból, miközben fáradhatatlanul figyelemmel kísérte a vendégei kiszolgálását. Minden vendéghez volt egy kedves szava, rangra, származásra tekintet nélkül. Munkájában nagy segítségére volt nagymamánk, aki végig kóstolta a séf-úrral az ételeket már a főétkezések megkezdése előtt, majd minden kitálalt ételt szemrevételezett, nem maradt-e le valami a tálalásnál, elég forró-e a leves. A sok munkatárssal való hatékony együttműködéshez igazi csapatszellem kialakítására volt szükség. A szakmát ilyen színvonalon már akkoriban is csak komoly – mai szóval élve – team-munkával lehetett űzni.

Délutánjai ritkán teltek pihenéssel. Ekkor jutott idő a szakmai irodalmi publikálásokra. Karinthy Frigyessel közösen írták meg a „Vendéget látni, vendégnek lenni” című könyvecskét. S hogy a nagyobb lélegzetű önálló irodalmi műveit is megemlítsem: „A vendéglátás művészete” vagy a „Vendéglátás mestersége” című könyvei is ekkor születtek. Nagyapámnak a fent említett publikációi mellett maradt ideje és energiája egy – a napjainkban is érvényben lévő – szakmai standard kidolgozására is. Az általa kifejlesztett rövidítési rendszert, amely alapján ma is számmal és betűvel jelöljük a borok minőségét, extrakt tartalmát és aromáját „A felszolgálás kézikönyve” című szakkönyv 1938-ban megjelent átdolgozásában tette közzé. E jelzésrendszer használatával az amúgy is hosszú felsorolások lényegesen lerövidültek, így az itallapok áttekinthetősége javult és a terjedelmük csökkent. Elemezzünk most egy 1940-es évekbeli itallapot! Összesen 174 féle bort, (fehéret, vöröset, valamint pezsgőt) kínált. Ezek közül 4 féle fehér, és 3 féle vörös saját palackozásúból válogathattak a vendégek, s akinek ez nem lett volna elég azoknak még itt volt a Bordeaux-i borokból 4 féle fehér, 12 féle vörös az 1922. és ’26. közötti évjáratból, illetve a Burgundi borokból 3 fehér és 7 vörös az 1921. és ’34. közötti palackozásokból.

11

n

n

ÉVFORDULÓ

És még csak ezután következett a borok királyának csoportja. 22 féle Tokaji és egyéb aszú különlegesség: 4-5-6 puttonos aszú eszentia aszú száraz, muskotály aszú, máslás, Egri aszú vörös. A borlap legidősebb borai is innen kerültek ki: 1811-es tokaji eszentia, és 1815-ös 5 puttonos Tokaji aszú. Igen, közel 130 éves borokról volt szó! A borok kínálata 13 csemegeborral majd 20 magyar pezsgővel zárult. Az itallap az alábbiakkal folytatódik 35 párlat és cognac-féle, 48 féle likőr, 4 féle sör és 26 féle ásvány- és gyógyvíz. Azt hiszem, bátran állíthatom, ez a pazar választék bármely mai vendéglősnek becsületére válna. A borlap után most vizsgáljunk meg néhány étlapot és szilveszteri menüt. Az étlapokat két nyelven, magyarul és a vendéglátás szaknyelvén, franciául készítették, és az akkor korszerűnek számító stencil technikával sokszorosították. Gundel Károly közép-európai rendszerű csoportosításban állította össze az étterem kínálatát. Ez abban különbözött a francia ill. nyugat európai rendszertől, hogy az ételcsoportok nem a fogyasztás sorrendjében voltak feltüntetve, hanem az alább látható – egy az 1930-as évekből származó nyári – esti étlap alapján szemléltetett – bontást alkalmazta: n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

Bal oldalra kerültek a

Jobb oldalra az

Levesek

Előételek

Főzelékek és köretek

Halételek

Saláták

Készételek

Tészták és desszertek

Frissensültek és a

Gyümölcsök

Menük

Sajtok

Estéhez illő leves kínálattal kezdődik a felsorolás, melyet az elmaradhatatlan „erőleves” nyit – a nyárra való tekintettel melegen és hidegen –, s ehhez társul a Rákleves. A köretek, főzelékek sorát a magyaros főzelékek nyitják, ezt követi a burgonya, a rizs, valamint a párolt káposzta, az angolosan elkészített bab és borsó. A sort a párizsi köret zárja. A salátákat a szezonális salátákkal kezdi (paradicsom, fejes saláta, uborkasaláta, kovászos uborka) majd főtt és kevert salátákat kínál. Tészták és desszertek: a melegkonyhai tésztákat követi a torta, indiáner és mandula krém. Ezután a hazai idény gyümölcsből készített befőttek közül válogathatunk. A bal oldali sor kiegészül fagylalt különlegességekkel és friss gyümölcsökkel, valamint az étkezés végéről elmaradhatatlan sajtokkal – 12 félével! A kínálat a hideg előételekkel folytatódik. Az általános franciás előételek után 3 féle libamáj következik, majd vadsertés, szárnyas, bélszín sült és a „Svéd vegyes ízelítő”. A hideg – meleg halételek sorában: Languszta Harcsa Tok Ponty Süllő, fogas Folyami rák Kecsege szerepel a választékban. Meleg előételek között mindenféle konyhatechnológiai eljárással készült étel megtalálható: Kevés és bő zsiradékban, szalamanderben sütött, poshírozott, és főtt-sült. A készétel kínálat 28 féle ételből áll: Szárnyasok: fogoly, csirke, liba Marhahúsok: bélszín, hátszín, rostélyos Borjúhúsok: frikandó, csülök, tüdő, láb Sertéshúsok: karaj, szűz, apróhús Vadak: sertés és szarvas színhús Külön érdekesség, hogy az augusztusi étlapon ún. téli ételeket is kínál, mint pl. „Fogoly lencsével” és „Székely sertésborda”. Vizsgáljunk meg egy az 1940-es évekből való déli étlapot is! n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

n

12

gundel gábor · gundel károly évforduló

Ez is a levesekkel kezdődik. Az előző választékhoz képest gyümölcs-krémlevessel és karalábé levessel gazdagabb a kínálat. Köretek között megtalálható a burgonya, a káposzta, és a bab három változatban. Saláták: a szokásos nyári salátákon felül összetett salátaként a Nagyapám saját kreációját, a Gundel salátát kínálja. A tészta és desszert ajánlatban megtalálható a melegkonyhai tészta, a torta, a krém, a gyümölcsrizs és a fagylalt kehely. A hideg előételek sorát a hideg vegyes ízelítő nyitja, majd franciás és magyaros ételválaszték következik. Ezekhez az ételekhez felhasznált főbb nyersanyagok: tojás, fogas, libamáj, kecsege, ponty, rák. A készételeket az apróhúsokból készült ételek vezetik fel. Ezt követi a borjúsült burgonya körettel és a főtt marha hagymamártással. Végül a milánói makaróni után jöhet a kacsa és jércesült. Szorosan kapcsolódik hozzá a frissen sültek csoportja, kezdve a rántott csirkével, a bécsi szelettel, befejezve a bélszínből készült ételekkel. A déli étlap elengedhetetlen tartozéka a menü ajánlat mely „A” és „B” panzió menü névre hallgatott. n

n

n

n

n

n

Most tekintsük át a szilveszteri menükártyákat 1931. és 1948. között. A 17 évet átölelő időszakból a meglévő menükártyákat elemezve megállapíthatjuk, hogy a hagyományosan szilveszterhez kötődő ételféleségeket, – mint pl. a malac – nagyapám a készítési módozatuk változtatásával és a köretek sokszínűségével tette vonzóvá évről évre. Minden szilveszterkor fogásonként két féle étel közül lehetett választani. Levesek: erőleves különböző módozatai, vagy valamilyen krémleves. Előétel: halétel vagy tojás, ill. pástétom. Főétel: malac pecsenye vagy tűzdelt pulykasült különböző köretekkel, mint pl. zöldborsós rizs, gesztenye befőtt és Gundel saláta vagy rácsos burgonya, vörös káposzta, és aszalt szilva. Desszert: valamilyen fánk vagy fagylalt ill. parfait kehely. Az utolsó menükártya 1948-ból keserű szimbolikus jelentést kapott: az újév ajtót mutat. Az 1948-as évet megtestesítő alak ajtót mutat az 1947-es búcsúzó évnek. Ez lett nagyapám utolsó szilvesztere a Gundelben… a következő hetekben ugyanis megkezdődött az államosítás. Nagy büszkeségünkre az étterem ma is az Ő nevét viseli. n

n

n

n

v

13

ÉVFORDULÓ

14

gundel gábor · gundel károly évforduló

15

ÉVFORDULÓ

16

A K T UÁ L I S

Török Lajos

Öko/bio-élelmiszerek előállításának, forgalmazásának aktuális kérdései

v

E

urópa mezőgazdaságának több, a „fenntartható fejlődéssel” kapcsolatos elvárásnak kell megfelelnie. A fogyasztókban egyre inkább tudatosul, hogy vásárlásuk milyen környezeti, egészségi és társadalmi következményekkel jár, és természetesen nagyobb biztonsági garanciákat követelnek az élelmiszerekkel szemben. A gazdáknak pedig nemcsak minőségi termékeket kell biztosítaniuk, hanem számos környezeti és társadalmi kérdést is figyelembe kell venniük.

A környezettudatos mezőgazdálkodás és forgalmazás szerepe az EU-ban

üzemek és gazdaságok bezárása, a mezőgazdasági munkahelyek elvesztése, és végül a vidék elnéptelenedése. Az aggályok mellett azonban valódi euró milliárdokról is szó van. Az új tagállamoknak folyósított mezőgazdasági támogatások fizetésének feltétele, hogy 2009ig mind a 27 EU tagállamnak át kell állnia a teljes CAP (Közös Agrárpolitika) kifizetési rendszerre, melynek alapdokumentuma a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat előírásait is tartalmazza. Ez a brosúra pedig alapvetően integrálja a környezettudatos mezőgazdálkodás alapelveit. Egy, az Európai Információs Rendszerek a Bio­ piacokért (European Information Systems for Organic Markets - EISFOM) projekt által publikált, és a környezettudatos mezőgazdálkodás szerepét vizsgáló tanulmány adatai rávilágítanak arra, hogy az Európai Unió országaiban több mint 5,5 millió hektáron több mint 160 000 farmon folytatnak biogazdálkodást, melyek gazdasági súlya olyan jelentőséggel bír, hogy az már megkívánja, az adatgyűjtés és minőségbiztosítás harmonizációját is. Ennek egyik példája az Európai Bizottság által az élelmiszer-minőség és -biztonság témakörében támogatott úgynevezett Minőségi Alacsony Input Élelmiszer (Quality Low Input Food) projekt, amelynek célja a minőség növelése, a biztonság garantálása és a termelékenység fokozása az európai bioélelmiszer-ellátási láncban.

A gazdálkodók és a fogyasztók közé iktatott természetes kapcsolat a kereskedelem, amely pedig köteles megtenni minden ésszerű óvintézkedést és kellő odafigyeléssel megelőzni az élelmiszerértékesítés során a fogyasztót érhető esetleges egészségi kockázatot. Ezért a környezettudatos (mező)gazdál­ kodás elhanyagolása komoly veszélyekkel jár, amelynek közvetlen következményeként környezeti károk, a kémiai növényvédő és trágyázó szerek használatának növekedése, a biológiai sokféleség nagymértékű csökkenése, a növekvő lég-, talaj és vízszennyezés jelentkezik. Azonban a közvetett hatások között említhetőek a kis élelmiszer-feldolgozó

17

A K T UÁ L I S

Egy másik terület az úgynevezett Európai Kiskereskedői Termék Munkacsoport (EUREP), mely Európa vezető kiskereskedőit tömöríti, és melynek célja, hogy fórumot biztosítson a termékeket előállítók és az azokkal kereskedők számára. Nyilvánvaló, hogy Magyarország komoly versenytársakkal áll szemben a hazai termékek külföldi értékesítésében, mind európai uniós, mind világpiaci tekintetben. Ezért már itthon is elérhető a Jó Mezőgazdasági Gyakorlatot tanúsító program (EUREPGAP), melyet az EN 45 011 nemzetközi szabvány szerint akkreditált független testület végez. Az EU szerepét jól bizonyítja (1. táblázat), hogy a TOP 10-ben az öt legnagyobb európai mezőgazdasági hatalom is szerepel. Magyarország 2003-ban a 22. helyen szerepelt 105 000 hektárral. A területi arány alapján 1,80 százalékkal a 20. helyet jelentette.

1. ábra Ökogazdálkodás arányai – 2002 (százalék)

Forrás: SOEL Survey, Minou Yussefi–Helga Willer: Organic Agriculture Worldwide 2003, Statistics and Future Prospects, 2003. február

1. táblázat A tíz legnagyobb ökogazdálkodási területtel rendelkező ország (terület, ezer hektár) Ausztrália 10 500 000 Argentína 3 192 000 Olaszország 1 230 000 950 000 USA Egyesült Királyság 679 000 678 481 Uruguay Németország 632 165 Spanyolország 485 079 Kanada 430 600 Franciaország 419 750

A volumenek mellett azonban érdemes megvizsgálni az egyes európai országok esetében az ökogazdálkodás súlyát, szerepét a hagyományos mezőgazdálkodáson belül (1. ábra). Ebben a megközelítésben Ausztria, Olaszország és Finnország vezeti az európai ranglistát.

Az ökotermelés helyzete Magyarországon

Forrás: SOEL Survey, Minou Yussefi–Helga Willer: Organic Agriculture Worldwide 2003, Statistics and Future Prospects, 2003. február

Az „öko”, „bio” jelölésű mezőgazdasági alapanyagok és az élelmiszerek forgalmazására az EUban a Tanács 2092/91/EGK Rendelete vonatkozik, amely Magyarországon kiegészül a 144/99. sz. kormányrendelettel, valamint a 2/2000. FVM-KöM és a 82/2002. FVM-KvVM közös miniszteri rendeletekkel. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy ökológiai (biológiai, bio, öko, organikus) jelöléssel csak azon mezőgazdasági termékek, és élelmiszerek és takarmányok forgalmazhatók, amelyeket ezen jogszabályi előírások betartásával és elismert ellenőrző szervezet ellenőrzése mellett ter-

18

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

meltek, dolgoztak fel, illetve importáltak. Ma hazánkban két szervezet jogosult az ellenőrzés elvégzésére és terméktanúsítvány, illetve vállalkozást minősítő tanúsítvány kiadására. A Magyar Biokultúra Szövetség által alapított Biokontroll Hungária Kht. HU-ÖKO-01 ellenőrzi a magyar ökológiai gazdálkodás meghatározó hányadát. (Ökogarancia Hungária Kht. HU-ÖKO-02 szerepe a jövőben várhatóan bővülni fog.) Meg kell említeni, hogy a mezőgazdasági alapanyagokon, élelmiszereken és takarmányon kívül más termékek is viselhetik a „bio” vagy „ökológiai” jelzőt (pl. textíliák, kozmetikumok, bútorok). Ezek azonban nem szerepelnek a jogszabályok védelme alatt, ezért ezek vizsgálatától eltekintünk. Az ökotermékek előállításának szinte teljes folyamatára vonatkoznak előírások, melyek legfontosabb elemeit – a teljesség igénye nélkül – kívánjuk megemlíteni. Az ökológiai gazdálkodásban a génmanipulált szervezetek és azok származékai nem használhatók fel. A mezőgazdasági eredetű alkotórészeknek 95 százalékának ökológiai gazdálkodásból kell származnia. Tilos az ionizáló sugárzással történő kezelés, és csak a feltételrendszerben tételesen felsorolt, közismerten ártalmatlan adalék- (pl. E 270 = tejsav, E 296 = almasav, E 330 = citromsav, E 500 = Na-karbonát, E 948 = oxigén stb.) és technikai segédanyagok használhatók. Az ökológiai gazdálkodásra való áttérés átállási időszakkal indul, amely alatt a termelő már köteles betartani az ökológiai gazdálkodás minden előírását. Ez növénytermesztésnél a termőterületre vonatkozik, melynek időtartama két-három év. A takarmánytermő területek átállását követően (kivételesen azzal párhuzamosan) lehet az állatállományt is átállítani, amely időtartam az állatfajtól és hasznosítási iránytól függően 1,5 és 12 hónap között lehet. n

n

n

n

Az ökológiai gazdálkodás szemléletével nem egyeztethető össze a talaj nélküli (pl. vízkultúrás, kőzetgyapoton vagy szalmán történő) és a monokultúrás (vetésváltás nélküli) növénytermesztés. Az ökológiai szántóföldi növénytermesztésben a tápanyag-gazdálkodás és a növényvédelem alapja a szakszerűen kialakított vetésforgó, amelyet érdemes több évre előre gondolkodva megtervezni. A cél, hogy a biogazdaságban megtermelt anyagok közül azok, amelyek nem jutnak piacra (pl. trágya, szalma, szár, konyhai hulladék, nyesedék stb.). kerüljenek vissza a gazdaság (lehetőleg komposztálva, bár egyéb forma is elfogadott) tápanyag körforgásába. Az ökológiai gazdálkodásban tilos mindenféle szintetikus műtrágya és kémiai eljárásokkal a növények részére felvehetőbbé tett, bányászott természetes anyag alkalmazása. Használni lehet viszont a gazdaságban képződött trágyán és az egyéb szerves anyagokon kívül egyebek mellett az egyes bányászott kőzet-készítményeket, gazdaságon kívülről jött komposztokat, trágyákat (csak extenzív állattartásból) is, élelmiszeripari melléktermékeket, valamint olyan mikroba tartalmú készítményeket, amelyek megkötik a levegő nitrogénjét, segítik a foszfor feltáródását és bontják a növény-maradványokat. Az ökológiai gazdálkodás növényvédelmében a hangsúly a megelőzésen van. A biogazdálkodás növényvédelmében a megelőzés eljárásainak alkalmazása feltétlenül szükséges, de nem mindig elégséges. Ilyenkor a védekezésre is szükség lehet. A biogazdálkodás elveivel leginkább a növényi kivonatokkal (ázatok, főzetek, forrázatok, erjesztett levek, tinktúrák, egyéb kivonatok) és kőzetőrleményekkel történő kezelések harmonizálnak. A biológiai védekezés része a növényvédelemnek a biogazdálkodásban. Ilyenkor a növényt pusztító károsítók természetes ellenségeit hívjuk segítségül. A fizikai, vagy másként mechanikai védekezés is összeegyeztethető a biogazdálkodás szemléletével. Az ilyen eljárásokkal vagy közvet-

19

n

n

n

n

n

n

n

A K T UÁ L I S

lenül elpusztítjuk a károsítókat (pl. kézi vagy gépi kapálással), vagy részükre kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk (pl. a tárolt termények hűtése vagy melegítése, az állatoknak életfontosságú levegő kicserélése széndioxidra, nitrogénre, a gyomok perzselése lánggal stb.), esetleg viselkedési szokásaikra vagy a részükre vonzó ingerekre alapozva gyűjtjük össze őket (pl. burgonyabogár-gyűjtő gép, búvóhely-csapda stb.). Alkalmanként a termés súlyos veszélyeztetettsége esetén felhasználhatók egyes vegyszerek is. Közös jellemzőjük – szemben számos szokványos permetezőszerrel –, hogy kontakt hatásúak (nem kerülnek be a növényi nedvkeringésbe = jól lemoshatók), kevéssé mérgezők – még nagyságrendekkel történő eldozírozásuk esetén sem kell mérgezéstől tartani –, a környezetre nézve alig ártalmasak. Ide tartoznak a réz szervetlen vegyületei, az elemi kén, a káliszappan, mészkénlé. Az ökológiai állattartás termőföldhöz kapcsolódó tevékenység. Biztosítani kell a növénytermesztés és állattenyésztés egységét, úgy hogy a környezeti elemek (talaj, víz) egyike se károsodjék. A bio állattartás feltételrendszerében legfontosabbak az állatjóléti előírások. Az állatokat nem szabad ketrecben, sőt kötötten sem tartani, és a rácspadozat aránya is erősen korlátozott. Előírás, hogy a kérődzőknél a legeltetés maximális mértékű legyen. A fiatal emlősöket elsősorban anyatejjel kell táplálni. Tilos a takarmányhoz antibiotikumot, kokcidiosztatikumot, növekedésszabályzó, illetve termelékenységfokozó anyagot, hormont vagy hormonhatású anyagot adagolni. Élelmiszerbiztonsági szempontból (pl. kergemarha-kór miatt is) fontos, hogy – a tejtermékeket, a hallisztet, és tojást kivéve- tilos állati eredetű takarmány etetése. A beteg állatot szabad kezelni akupunktúra, homeopátia gyógynövények és gyógyító ásványok alkalmazásával, ha ez nem elég, akkor az állatok szenvedését, leromlását szokványos készítményekkel kell megakadályozni. n

A feltételrendszer szerint bioméz (pollen, propolisz stb. is) csak természetes növényállományból (akác, hárs, selyemkóró stb.) vagy bio növényekből (repce, napraforgó stb.) származhat. Megkötések a gyűjtés helyével, a méhekkel való kíméletes bánásmóddal kapcsolatban vannak. A méhek- illetve a kaptár kezelésére csak természetes anyagok használhatók. Dr. Solti Gábor1 mindezek alapján a környezettudatos mezőgazdaság előnyeit a következőkben foglalta össze: védi a talajvíz és a termőtalaj minőségét, növeli a talajlakó élőlények aktivitását; többnyire saját forrásból származó anyagokkal javítja a talaj termékenységét; különös figyelmet fordít a ritka állat- és növényfajokra, az állatokat természetes körülmények között tartják; csökkenti az energiafelhasználást, kíméli a nyersanyagforrásokat; génmanipulált szervezetek, teljesítményfokozók használata nem engedélyezett; a bioélelmiszerek nem tartalmaznak szintetikus növényvédőszer-maradványokat; a termelés és feldolgozás egyértelműen szabályozott; a mezőgazdaságban munkahelyteremtő és megtartó szerepet tölt be. Nyilván ezek az előnyök is befolyásolták azt az 1 500 vállalkozást, amelyik a Biokontroll Hungária Kht. adatai alapján, 2005-ben Magyarországon ellenőrzött ökológiai gazdálkodással foglalkozott (2. táblázat). Az általuk művelt, ellenőrzött mezőgazdasági területek nagysága 125 000 hektár volt, az összes termelőterület csaknem 2 százaléka.2 A bevont területek aránya ugyan közel 6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, 1997-hez viszonyítva azonban nyolcszorosára növekedett. Érdekes, hogy a vizsgált terület 35 százalékában az átállás jelenleg van folyamatban. Az ellenőrzött terület közel 54 százaléka rét, vagy legelő, 40 százaléka pedig szántó.

n

n

n

n

20

n

n

n

n

n

n

n

n

n

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

Itt a gabonafélék előállításának aránya közel 20 százalék, az ipari növényeké és tömegtakarmányoké 9–9 százalék, a zöldségé 1, a gyümölcsé 1,5, a szőlőé pedig 0,5 százalék. A halastó, erdő, nádas részesedése közel 5 százalék. Ökológiai állattartással közel 160 gazdaság foglalkozik, és az állomány száma közelíti a 16 ezret. A szarvasmarhatartás dominál 78 százalékkal, melyet a juhok száma követ 13 százalékkal. Érdekes, hogy a bio-sertés aránya csak 3 százalék. Említést érdemel a baromfi, a bivaly, a kecske és a ló állomány is 1–2 százalékos részaránnyal. Az adatok feldolgozása azt mutatja, hogy a biogazdaságok „foltszerűen”, egymás közelében helyezkednek el. Vélhetően egy-egy termelő integrátorként újabb biotermelőket toborozhat és foghat össze egy-egy térségben. A

gazdaságok számát tekintve a Dél- és Északalföldi, illetve az észak-magyarországi régió megelőzi a többit. A termelésbe vont terület nagyságát tekintve a Közép- és Dél-dunántúli térségben Komárom valamint Baranya megye emelkedik ki. Figyelemre méltó, hogy az ország déli részén, elsősorban Békésben nő az ökológiai gazdálkodással foglalkozók száma. Nem véletlen, hogy a 2003. év biotermékét, a Zöldfarm biotejet termelő gazdaság Békés megyéből nyerte el. Győr-Moson-Sopron megyében viszont az osztrák gazdák is végeznek ökogazdálkodást. Érdekes, hogy a nyugat-magyarországi részeken inkább a konzervipar, hűtőipar, méz-, bébiételgyártás figyelhető meg. A biogazdálkodás itt felhasználja a hagyományos, de ma már a külföldi importtal szemben versenyképtelen feldolgozóipari üzemeket.

2. táblázat Ökológiai gazdálkodásba vont terület és az ellenőrzött vállalkozások száma 1998-2005 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Ellenőrzött mezőgazdasági 22 501 35 979 53 649 79 178 103 700 116 535 133 009 128 576 terület, ha Vállalkozások száma Mezőgazdasági 330 333 495 764 1 117 1 272 1 610 1 551 termelők Feldolgozók, 17 25 41 67 100 215 281 301 csomagolók Kereskedelmi 2 36 54 72 92 53 67 76 egységek Importőrök 0 1 1 1 5 47 15 7 Összesen 401 475 762 1 119 1 517 1 775 1 842 1 935 Forrás: Gyurasits Elemér (2006): Magyarország ökogazdálkodása. Sárközi Alapítvány

21

A K T UÁ L I S

Észak-kelet Magyarországon Borsodban és Szabolcs-Szatmár megyében nő a gazdálkodók száma. Vélelmezzük, hogy a termelők azért választják az ökogazdálkodást, mert a hagyományos gazdálkodás feltételei egyre inkább kimerülnek. Az ellenőrzött méhészetek száma közel 200, amelyek közel 17 ezer méhcsaláddal foglalkoznak. Az ellenőrzött feldolgozók és kereskedők száma az importőrökkel együtt a 300-at közelíti. A Biokontroll Hungária Kht. által 2005-ben kiadott terméktanúsítványok száma közel 1000 db, a minősítő tanúsítványoké pedig másfél ezres nagyságrendű. Burián Dóra és Szántó Szilvia 2004-ben publikált tanulmányukban3 az ökogazdálkodás problémáit Magyarországon a következőkben foglalták össze: 1. Az ágazatot jelentős tőkehiány sújtja, 2. A 2000-ben elfogadott agrár-környezetvédelmi program és támogatási rendszer hatása alig érzékelhető a hazai környezetbarát gazdálkodáson. (Ennek oka lehet a pályáztatási rendszer túlzott összetettsége.)  3. A termelők többsége egyedül, szakmai irányítás és érdekképviselet nélkül tevékenykedik. A képzett szakmai vezetés irányítása alatt álló termelő és értékesítő szövetkezetek ellen nagyon erős az ellenállás. 4. Az Agrármarketing Centrum 2002. évi információi alapján a környezetbarát gazdálkodás egyes műtrágyát és a szintetikus növényvédő szereket gyártó és forgalmazó vállalkozás üzleti érdekeit sérti. 5. Sérülhetnek az intenzív termesztéshez ragaszkodó gazdák érdekei is, akik csak kisebb mértékben részesülhetnek a korábban megszokott állami támogatásban. 6. A magyar mezőgazdaság hagyományaiban csupán öt főnövény termesztése terjedt el, pedig legalább 10–12 fajtát lehetne előállítani. 7. A terhelt környezet esetenként nem alkalmas termelésre.

Az ökokereskedelem feltételrendszere Magyarországon Az ökokereskedelem kifejezés alatt az ellenőrzött bioélelmiszerek forgalmazását értjük. Az előző fejezet alapján megállapíthatjuk, hogy az ellenőrzött bioélelmiszer fogalom alatt az olyan mezőgazdasági termékeket, élelmiszereket értjük, melyeket a 2092/91/EGK direktíva, a 140/1999. Kormányhatározat, a 2/2000. FVMKöM, illetve az ezt módosító 82/2002.(IX.4.) FVM-KvVM rendeletekben foglaltak szerint állítottak elő, és ezt a tevékenységet egy államilag elismert minősítő szervezet terméktanúsítvánnyal igazolta. Öko (bio) élelmiszerek címkézésénél az élelmiszerek jelölésére vonatkozó 19/2004 FVMESZCSM-GKM együttes rendelet mellett figyelemmel kell lenni a 2092/91/EGK rendelet 5. bekezdésére is. Az ökológiai termelésre utaló jelzőként a terméken az „ökológiai” vagy „biológiai”, szóösszetételben pedig a „öko”,”bio” kifejezést kell alkalmazni, és az utolsó ellenőrzést végző ellenőrző szervezet nevét és kódszámát kell feltüntetni. Az ökotermékek termékkísérő bizonylatain, csomagolásán szerepelnie kell a következőknek: Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék; Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Kht., HUÖKO-01, vagy Hungária Öko Garancia Kht., HU-ÖKO-02 ". A kizárólag egy összetevőből álló növényi vagy állati eredetű biotermékek esetén, a termék 100 százalékára vonatkozóan be kell tartani az előállításra vonatkozó 2092/91/EGK I. melléklet A, illetve B előírásait és a felhasznált készítmények köre nem lépheti túl a 2092/91/EGK II. mellékletbe meghatározottakat. Több összetevőből készült élelmiszer esetén a mezőgazdasági eredetű alkotók legalább 95 százalékának kell ökológiai gazdálkodásból

22

n

n

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

származnia, a további mezőgazdasági alkotóknak pedig meg kell felelnie 2092/91/EGK VI. melléklet C részében foglaltaknak. A felhasznált nem mezőgazdasági alkotóknak a VI. melléklet A részében, míg a gyártás során szereplő segédanyagoknak az I. melléklet B részében kell szerepelnie. Az élelmiszer összetevőinek ökológiai eredetére lehet utalni abban az esetben, ha a mezőgazdasági eredetű alkotók legalább 70 százaléka ökológiai gazdálkodásból származik, és a további nem mezőgazdasági alkotók, illetve gyártás során szereplő segédanyagok az előző fejezetben leírtaknak megfelelnek. Amennyiben a termék az ökológiai gazdálkodásra való áttérés átállási időszakában készült – amely alatt a termelő már köteles betartani az ökológiai gazdálkodás minden előírását – a címkézésen szerepelnie kell, az „ökológiai gazdálkodásra történő átállás időszakában készült termék” feliratnak Az átállás időszaka a növénytermesztésnél kéthárom év. Az első 12 hónapban a termék még szokványosnak tekinthető, azt követően azonban már átállásiként forgalmazható. Az állatállomány esetén ez az időtartam az állatfajtól és hasznosítási iránytól függően 1,5 és 12 hónap között lehet. Az átállás alatt azonban az állati termékek átállási jelöléssel sem hozhatóak forgalomba. A termékek importjára speciális engedélyeztetési és bejelentési kötelezettségek vonatkoznak. Az importőrnek minden egyes behozott szállítmányt be kell jelenteni a minőségbiztosító szervezetnél. A termék megjelölésével és mennyiségének pontos feltüntetésével úgynevezett Készletre vételi jelentést kell készíteni 5 napon belül. Ha bármilyen kétség vetődik fel, hogy a beszállított termékek nem felelnek meg az ökológiai termelés szabályainak, addig nem lehet ökológiai jelöléssel értékesíteni, amíg a gyanú egyértelműen el nem oszlik.

A forgalomba hozatalhoz Árukísérő tanúsítványt kell kiváltani, melynek kéreleméhez csatolni kell az áruhoz kapcsolódó kereskedelmi számla és szállítási dokumentumok (szállítójegy, fuvarlevél, CMR stb.) másolatát. A terméktanúsítványok kiadásának alapfeltétele a minősítés megléte, és a gyűjtött termékek készletre jelentése. Ha a termék előállítása olyan országban történt, amely a partner országok listáján szerepel, akkor: az ország illetékes hatósága által elfogadott, ellenőrzésre jogosult szervezet tanúsítja, hogy a terméket az ökológiai termelés szabályai szerint és ellenőrzési rendszerében termelték; eredeti tanúsítvány kíséri a terméket, amelyet az importáló – a kiállításának napjától kezdődően legalább két évig – ellenőrzés céljából köteles megőrizni. A hazai forgalomba hozatalt megelőzően a minisztérium egyedi elbírálása szükséges a jegyzékben nem szereplő országok ellenőrző szervezete által kiadott terméktanúsítványok elfogadására. A kérelmet az ellenőrző szervezetnél kell benyújtani, aki azt – véleményével ellátva – a minisztériumhoz elbírálásra felterjeszti. A külföldi ellenőrző szervezet tanúsításának elfogadásáról a minisztérium határozatban dönt. Az engedély az abban megjelölt termékkörre és időtartamra vonatkozik. Külön kell bejelenteni és engedélyeztetni a nem zárt csomagolású termék szállítását, melynek feltétele, hogy mind a fogadó, mind a szállító részt vegyenek az ellenőrzési rendszerben, és a terméket olyan kísérő okmánnyal szállítsák, amely tartalmazza a minősítéshez szükséges adatokat. n

n

Forgalmazási helyzetkép A kereskedelmi szerkezet viszonylag állandónak tűnik, a hazai ökotermesztés során előállított termények értékesítésében az export dominál.

23

A K T UÁ L I S

Napjainkban a magyar piacon történő értékesítés mindössze 5 százaléka a hazai termelésnek. Legfontosabb célországaink a 2004. évi adatok alapján Németország, Anglia és Ausztria. A rangsorban az Európai Unió államai következnek, melyeken kívül csak Svájc és Norvégia érdemes említésre. A kivitelben dominálnak a gabonafélék, de jelentős exportunk van gombából, tökmagból, sőt mustármagból is. A gyorsfagyasztott zöldség és gyümölcs készítmények, a bioborok, a gyümölcslevek és koncentrátumok továbbá a lekvárok kivitele is számottevő. Mint látható bőven van még lehetőség új desztinációk megszerzésére, hiszen az ÉszakAmerikai kontinens, illetve a Távol-Kelet országai jelentős szerepet töltenek be a bioélelmiszerek nemzetközi piacán. A belföldi kereskedelem viszont dinamikus fejlődést mutat. A többcsatornás értékesítési lánc felépítését a 2. ábra szemlélteti.

A hazai forgalmazás jellemzően három szinten történik: Az ökotermékek kiskereskedelme jellemzően az úgynevezett bioboltokban történik. Ezek kínálatának domináns részét a bio (öko) élelmiszerek, illetve a reformtáplálkozás igényeit kielégítő termékek alkotják. Az üzletek száma és bevételük dinamikus növekedést mutat, mely különösen koncentrálódik a fővárosra, illetve a megyei jogú jelentősebb vidéki városokra. Az elmúlt években – észlelve a releváns termékek piaci pozíciójának erősödését – a multi­ nacionális kereskedelmi vállalatok is bekapcsolódtak a forgalmazásba, igaz egy részük import élelmiszereket értékesít. Egyre több hipermarketben alakítanak ki biorészlegeket, biosarkokat. Medvéné Szabad Katalin4 tanulmányában rámutat a folyamat okára. Ezzel egyrészt egy elit fogyasztói réteget szeretnének becsábítani és megnyerni áruházláncuk számára, másrészt az időnként fellángoló globalizáció és multinacio­

2. ábra A biotermékek forgalmazási lánca

IMPORT

ÖKOTERMELÉS

FELDOLGOZÁS

ÖKOKISKERESKEDELEM

ÖKOPIAC

EXPORT

24

KÖZVETLEN KAPCSOLAT

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

nális kereskedelem elleni érveket igyekszenek deklaráltan megelőzni. Azonban tekintettel arra a vitathatatlan tényre, hogy az üzletláncok jelentősen képesek befolyásolni a fogyasztók vásárlási szokásait, ezen kezdeményezésük – céljaiktól függetlenül – üdvözölendő. Az öko vagy biopiac fogalmán az olyan piacokat értünk, ahol kizárólag ellenőrzött bioélelmiszereket lehet forgalmazni. A főváros karakterisztikus biopiacai a Marczibányi téren, Újpesten, illetve a Fehérvári úton alakultak ki. A piacok mérete miatt (20-50 értékesítő/alkalom) egyelőre igazi árverseny még nincs, így az árakat jellemzően az eladók határozzák meg, az értékesítés fejlődése azonban töretlen. A szezonalítás természetesen itt is problémát okoz, a legnagyobb forgalom tavasszal és nyá­ ron jelenik meg. Azonban télen sem kell bezárni a biopiacokat. Igaz nagyobb a kereslet az állati eredetű termékek iránt, még akkor is, ha higiéniai okból az őstermelők csak füstölt készítményeket és zsírt árusíthatnak. A télire eltett gyümölcsök és zöldségek mellett azonban friss téli gyümölcsök is várják a fogyasztókat, amelyek származását az előző fejezetben leírt, nemzetközileg kompatibilis minőségbiztosítási rendszer biztosítja. A forgalmazási szerkezet harmadik elemét a közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolatrendszerek jelentik. Ez a forma jól példázza a Közösség Által Támogatott Mezőgazdálkodás (Community Supported Agriculture) magyarországi meghonosítását. A program a 70-es évek elején Japánban és Észak-Amerikában született, és akár egyfajta zöld mozgalomnak is tekinthető, mely jó lehetőséget kínál a fogyasztóknak a környezettudatos életmód kialakítására, miközben a termékek megvásárlásával és a szolgáltatások igénybevételével a helyi közösségeket és a környezetbarát mezőgazdasági módszereket is támogatják. A project forgalmazási volumene viszonylag kisebb, hiszen a közvetlen kapcsolattartás igé-

25

nye jelentősen korlátozza a bevonhatók körét, a viszonylag kis üzemméret pedig emeli az árakat, mivel megnehezíti a beruházás, illetve az állandó költségek megtérülését. Komoly logisztikai költségeket jelent a házhozszállítás is, melyet kisebb lerakatok, elosztási pontok kialakításával igyekeznek enyhíteni. Szintén nehézséget jelent a vevőkör megtalálása, elérése, amiben viszont jelentős előrelépést jelenthet az online alapú internetes kereskedelmi rendszerek kiépítése. (A jelenlegi helyzetet a számítástechnika részleges használata jellemzi. A termékkatalógus a szervezetek honlapjáról letölthető, de a rendelés telefonon, vagy e-mail segítségével történik.) A kereskedők figyelnek arra, hogy ne használjanak eldobható csomagolást, visszakérjék a göngyöleget. Attól a pillanattól, hogy a vásárló kézbe veszi a terméket, a környezettudatosságot igyekeznek hangsúlyozni. Néhány példa a hazai szolgáltatók közül: Nyitott Kert Alapítvány; Ebio Kertészet; Zöldrózsa Bioélelmiszer. Érdemes megvizsgálni az értékesített termékek szerkezetét is. Vezető helyen mind a belföldi forgalomban, mind a korábbi fejezetekben már hivatkozott exportban a gabonafélék szerepelnek. Vélhetően a hazai lakosság fogyasztói szokásai, a kenyérfélék iránti elkötelezettség és érdeklődés okozza, hogy a biopékáruk kereslete dinamikusan fejlődik. Ez figyelhető meg a bio malomipari termékek, lisztek terén is. Egyre többen választják a házi készítésű péksüteményeket jó minőségű alapanyagaik, a régi, tartósítószer-mentes ízeik végett és természetesen az egészséges táplálkozás fontossága miatt. Jelentős a kereslet az öko/ bio-zöldségekre és gyümölcsökre, melyek újabban gyorsfagyasztva is kaphatóak. A feldolgozott termékek közül elsősorban a gyümölcsleveket, lekvárokat kell kiemelni, de jelentős forgalma van a bioboroknak, sőt napjaink egyik slágere a biopálinka.

A K T UÁ L I S

Természetes és egész évben folyamatos a kereslet a fűszer és gyógynövények iránt, és nagyon sokan keresik a biomézeket is. Az állati termékek közül a biotojást, a szürkemarhahúst, a mélyhűtött és filézett baromfit, valamint érdekességként a Pick Hortobágyi Bio­ szalámit említhetjük meg. A 3. táblázat európai körképet mutat a forgalmazás csatornáiról. A fejezet keretében – az értékesítéshez kapcsolódva – mindenképpen foglalkoznunk kell a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseivel is. A legfontosabb szempont, mint azt már említettük, hogy öko/bio-élelmiszer néven

kizárólag tanúsított termékek kerülhetnek forgalomba. Sajnos nagyon sok előállító alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy cégnevében szerepelteti a bio vagy öko szót, és ezzel sugallni kívánják, termékeik is ilyen eljárással készültek. A termék címkéjén szerepelnie kell mindazon információnak, melyek szükségesek a fogyasztó vásárlási döntésének megalkotásához. (A termék pontos neve; a gyártó vagy forgalmazó neve, címe; származási hely; méret, nettó mennyiség, darabszám; összetevők; lejárat, azaz a felhasználhatóság-fogyaszthatóság ideje.)

3. táblázat Az ökoélelmiszerek értékesítési csatornái a különböző országokban (százalékban) Országok Hagyományos Bio szakbolt Közvetlen Egyéb kiskereskedelem értékesítés Portugália 91 1 3 5 Svédország 91 0 7 2 Dánia 90 2 8 0 Finnország 89 5 5 1 Egyesült Királyság 74 15 6 5 Ausztria 75 10 10 5 Svájc 69 19 7 5 Norvégia 56 19 21 4 Luxemburg 40 28 28 4 Franciaország 38 46 16 0 Spanyolország 29 49 22 0 Németország 33 38 17 12 Belgium 23 55 17 5 Olaszország 23 60 17 0 Csehország 15 0 3 82 Görögország 5 65 30 0

Hollandia

2

96

1

1

Forrás: SOEL Survey, Minou Yussefi–Helga Willer (2003): Organic Agriculture Worldwide. Statistics and Future Prospects

26

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

Gyakran előfordul, hogy nem egyértelműen jelölik, melyik szám mutatja a hónapot és melyik a napot, így sokszor nem lehet egyértelműen megállapítani, lejárt termékről van-e szó. A tápértéktáblázat feltüntetése Magyarországon nem kötelező, illetve amennyiben feltüntetik, az értékek a gyártó által megállapított adatok, hivatalos szervnél bemérettetni, igazoltatni nem szükséges. Azonban kivételt képeznek azok a termékek, amelyeken olyan feliratot, hirdetést vagy megjegyzést tüntet fel a gyártó, amely azt állítja, sugallja, vagy arra utal, hogy az adott élelmiszer különleges táplálkozási sajátságokkal rendelkezik. Például az energiatartalom csökkentett mértéke, az hogy bizonyos tápanyagokat tartalmaz, illetve csökkentett, vagy megnövelt

Termék megnevezése

Répa Zeller Burgonya Vöröshagyma Paprika (db) Paprika Paradicsom Karfiol Alma Káposzta Cékla Saláta Tojás Herz Szalámi Tejföl

mennyiségben tartalmaz-e az adott élelmiszer. Előfordult, hogy ilyen élelmiszereken sem szerepeltetették az energia- és tápanyagtartalmat, illetve annak nem volt magyar megfelelője, sőt, a gyakorlatban már az is megtörtént, hogy a magyar és a külföldi szövegrészben a tápértékek eltérő adatokat mutattak.

Az ökokereskedelem fejlődési lehetőségei Jelenleg az ökokereskedelem egyik legszűkebb keresztmetszete, hogy árszínvonala egyes termékeknél 30-40 százalékkal, más termékeknél akár 100 százalékkal is magasabb a klasszikus nagyüzemi termeléssel előállított élelmiszerekénél, melynek oka alapvetően a továbbiakban bemutatott tényezőben keresendő (4. táblázat).

4. táblázat Néhány termék fogyasztói ára 2002 októberében Hagyományos terEBIO internetes Marczibányi téri mékek ára házhozszállítási ökopiac árai árak 100-140 80-120 50 - 70 80-100 60-120 180-200 200-240 140-180 80-130 90-100 50 - 70 80-100 18 - 20 2600 170-200

Ft/kg Ft/db Ft/kg Ft/kg Ft/db Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/fej Ft/db Ft/kg Ft/0,5 l

250 Ft/kg 150 Ft/db 250 Ft/kg

250-300 Ft/kg 150 Ft/db 150-200 Ft/kg 200-250 Ft/kg

400 Ft/db 450 Ft/kg 500 Ft/kg 400-460 Ft/kg 250-300 Ft/kg 250 Ft/kg 220 Ft/kg 150 Ft/fej 30 Ft/db 3800 Ft/kg 300 Ft/0,5 l

Forrás: www.vital.hu

27

Felár a hagyományos termékekhez viszonyítva (%)

120-150 50 - 80 300-400 150-200 250-300 120-150 100-150 200-250 150-200 150 200-250 50 50-60 46 62

A K T UÁ L I S

1. Az ökogazdálkodás üzemméretei jóval ki5. A folyamatot negatív irányban befolyásolja, sebbek, ezért a beruházás megtérülésére és a vál- hogy 2006. szeptember 1-től az általános forgallalkozás állandó költségeinek kigazdálkodására mi adó mértéke is 5 százalékponttal emelkedett. magasabb fedezeti hányaddal kell kalkulálni az Az elmondottakat a 3. ábra szemlélteti: árakat. 3. ábra 2. A termelékenység, az egységnyi területre Bioélelmiszerek magasabb önköltségi jutó terméshozam is kisebb, hiszen kerülni kell árának hatása a hozamokat „relatív olcsón” javító műtrágyák, vegyszerek használatát, és az eleve nagyobb terméshozamot biztosító génkezelt alapanyagok használata tilos. 3. A termelés input költségeit növeli, hogy a káros mellékhatásoktól mentes szerek jóval drágábbak, illetve a művelés és megelőző védekezés technológiája sokkal élőmunka-igényesebb, mint a hagyományos megfelelőjük. 4. Az önköltség növekedése magasabb árakat indukál, melyet a kereskedők áthárítanak a foA kínálati függvény vizsgálata után térjünk gyasztókra, akik kényszerűen csökkentik a megvá- át a fogyasztói oldal elemzésére (5. táblázat). Az sárolt mennyiséget, és fogyasztói kosarukban csak ökotermékek iránti kereslet motivációit három kis mértékben szerepelnek a vizsgált élelmiszerek. karakterisztikus főcsoportba lehet felosztani. 5. táblázat Biotermékek fogyasztása Vásárlás motivációja Említések aránya (több említés is lehetséges) 1992-ben 2002-ben Egészséges 58 74 Támogatja a környezetet 28 58 Magas és értékes beltartalmi anyagok aránya 34 29 Jobb íz 26 23 Az ökológiai termesztés támogatása 16 23 Elégedetlenség az agrárpolitikával és a konvencionális 11 13 mezőgazdasággal Elégedetlenség a hagyományos élelmiszerekkel 12 11 Egyéb 19 27 Főleg a gyerekek számára fontos 15 Szerepel a kínálatban 11 Csak ritkán vásárolja, mert drága 4 Forrás: Kovács Annamária (2002): Biotermék-fogyasztás és időtudatosság érvényesülése a vásárlói magatartásban. GTK

28

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

1. Kényszer-fogyasztók, akik valamilyen egészségkárosodásban – jellemzően élelmiszer allergiában – szenvednek, és ezért ezen termékek fogyasztására utaltak; 2. Környezettudatos fogyasztók, akik számára érték az egészségük és környezetük megőrzése, amiért áldozni hajlandóak; 3. Elit fogyasztók, akik a kor divatját követve, egészségük, illetve kondíciójuk megőrzésének egyik módját látják a bioélelmiszerek fogyasztásában. Zubreczki Dávid 2004-ben készült felmérésében6 a következőképpen definiálta a termékek tipikus fogyasztóját. Jellemzően fiatal középosztálybeli; felsőfokú végzettségű fogyasztók; akik havi jövedelme nem befolyásolja vásárlási gyakoriságát. (Igaz a felmérés Budapest II. kerületében, a már említett Marczibányi téri Művelődési Házban készült.) Burián Dóra–Szántó Szilvia kutatásai7 ezt a következőkkel egészíti ki: A hazai fogyasztók körülbelül 2 százaléka fogyaszt kizárólag bioételeket; A biotermékek keresettségét csak kevésbé indokolja a garantált minőség; A döntésben minimális szerepet játszik, hogy a termék hazai eredetű-e; A biotermékek marketingje nem elég hatékony. Mindezek alapján vizsgáljuk meg (4. ábra), hogyan növelhető a biotermékek iránti kereslet? Az életszínvonal általános emelkedése bizonyosan pozitívan befolyásolná ezt a folyamatot, azonban a jelenlegi makrogazdasági környezetben rövidtávon célszerűbbnek látszik egyéb eszközökre fókuszálni. A hagyományos orvostudomány szemléleti nyitása a természetes gyógymódok iránt mindenképpen növeli az ökotermékek iránti keresletet. A környezettudatos életmódra való társadalmi és iskolai szintű nevelés hatására bizonyosan emelkedik az újabb generációk kereslete a termékek iránt; n

n

n

n

n

n

n

n

n

4. ábra A kereslet árfelhajtó hatása szűk keresztmetszetű termelés esetén

A hatékonyabb marketingeszközök alkalmazása szintén pozitívan ösztönzi a vásárlási kedvet, melynek eszközrendszerét a következőképpen rendszerezhetjük: Belföldi relációban: Közvetlen eszközök: Állandó minőséggel jó hírnév és közvetlen fogyasztói ajánlás elérése; Szóróanyagok, kiadványok; Médiák igénybevétele; Rendezvényeken, vásárokon való részvétel; E-businesshez kapcsolódó marketingeszközök bővítése; Közvetett eszközök: Kapcsolattartás és Public Relations tevékenység a partnerekkel; Tudományos kutatómunkák, szakdolgozatok támogatása; Nemzetközi relációban a szakkiállításokon való részvétel jelentőségét kell hangsúlyozni. Tekintettel arra, hogy az export fő desztinációi között szerepel Németország és Ausztria is, az ott rendezendő legnagyobb expora különösen fókuszálni kell. Aktualitásként kívánom említeni, hogy a hazai termelőknek fontos tudni, a biotermékek világvásárát (Biofach) 2007. február 15. és 18. között rendezik Nürnbergben, ahol 73 ország 2100 kiállítója vesz részt, a legtöbben Olaszországból és Németországból.

29

n

n

n

n

n

n

n

n

A K T UÁ L I S

A Vivaness kiállítás, amely az előző expo önállósodó „leányvására”, a természetes gyógyszereket és drogériákat mutatja be, kiegészülve a gyógyászati és wellness termékekkel, ajándékcikkekkel. A leírtak hangsúlyozását azért ítélem különösen fontosnak, mert abban az esetben, ha a kereslet ösztönzése hatékonynak bizonyul, annak növekedése a kínálat bővülését eredményezheti. Ennek hatására a termelési volumenek és üzemméretek növekedhetnek, és így az egy termékre eső előállítási költség is csökkenhet, ami az árakat lefelé mozdítja. Konklúzióként tehát az fogalmazható meg, hogy a jövőben a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozott növekedése mellett, az ökopiacok szerepének bővülése várható, miközben a kialakult árarányok jelentősen nem változnak meg. Ezt a folyamatot az 5. ábra illusztrálja. 5. ábra Az ökopiacok harmonikus bővülése

Az ökogazdáslkodás és forgalmazás aktuális helyzete – kérdőíves megkeresés kiértékelése Az ökotermelés és forgalmazás aktuális kérdéseire kérdőíves megkeresés módszerével kerestük a válaszokat. Tekintettel arra, hogy a gazdálkodó egységek Budapesttől jelentős földrajzi távolságban helyezkednek el, kérdéseinket interneten küldtük el az érintetteknek. Az első következtetés, amit a válaszadók számából megállapíthattunk, hogy marketing szempontból elég zárkózottak ezek a vállalkozások, hiszen a kiküldött kérdőíveknek csak közel 20 százalékára kaptunk választ. A 22 kérdőív kiértékelésekor ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy azok következtetéseit a hazai szakirodalomban fellelt, eddigi kutatási eredményekkel ütköztessük, és a feldolgozás konklúzióinak valóságtartalmát a szekunder forrásból származó információkkal is alátámasszuk. Legelőször a piac bővülését kívántuk értékelni, ezért a piacra lépés évét kérdeztük meg. Megállapítottuk, hogy 1996-ban a válaszadóknak csupán 32 százaléka (7 fő) volt piaci szereplő, 2001-ben pedig ez az érték 55 százalék volt (12 fő) (6. ábra). Az elmúlt öt év bázis viszonyszáma 183 százalék. 6. ábra Vállalkozások piacra lépése

Végül, a fejezet lezárásaként a német Forsa közvélemény-kutató intézet legújabb felmérésének eredményére8 kívánok hivatkozni, mely szerint ma már minden második német családban figyelnek arra, hogy az ökológiai követelményeknek megfelelő áru kerüljön a bevásárlókosárba.

Forrás: Saját felmérés

30

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

Eredményeinket Gyurasits Elemér9 2005ben publikált dolgozatának adataival hasonlítottuk össze (7-8. ábra), amelyből kitűnik, hogy 10 évvel ezelőtt a jelenleg regisztrált ökogazdálkodóknak csupán 7, öt évvel ezelőtt pedig csak 60 százaléka foglalkozott biotermékek termelésével. A regisztráció alapján az elmúlt öt év bázisviszonyszáma 164 százalék.A bevont területek aránya szintén azonos növekedési tendenciákat mutat. 7. ábra Vállalkozások piacra lépése

Mindezek alapján egyértelműen megállapítható a termelési hajlandóság dinamikus bővülése, mely a vidékfejlesztés és fejlődés egyik fontos kulcskérdése lehet. A válaszadó 22 vállalkozás (19 termelő és 3 kereskedő) méreteit – melyre az éves forgalom naturális mutatói engedtek következtetni – a kis és közepes nagyságrendű volumenek jellemezték (14 válaszadó), mely következtetést megerősít a KKVra jellemző vállalkozási formák részaránya is. Azonban azt is meg kell említeni, hogy ezen a piacon is megjelentek nagyobb méretű vállalkozások, melyek tevékenysége részben vagy egészében irányul a releváns területre (9-10. ábra). 9. ábra Vállalkozások mérete

Forrás: Gyurasits Elemér (2006): Magyarország ökogazdálkodása 2005-ben. Sárközy Alapítvány Forrás: Saját felmérés

8. ábra Biogazdálkodás területeinek aránya Magyarországon (%)

10. ábra Vállalkozási forma

Forrás: Gyurasits Elemér (2006): Magyarország ökogazdálkodása 2005-ben. Sárközy Alapítvány

31

Forrás: Saját felmérés

A K T UÁ L I S

11. ábra A vizsgált vállalkozások termelési profiljai

Külön vizsgáltuk a termeléssel foglalkozó 19 vállalkozás szerkezetét, profilját. Ezekben jellemzőnek találtuk a zöldség és gyümölcstermesztést, illetve a gabonafélékkel és olajos magvakkal történő foglalkozást. Érdekes, hogy a reprezentatív válaszadók között mind a biohal, mind a bioméz előállítása megjelent, ezért felmérésünkben minden érintett termelési ágazat képviselői helyet kaptak. A válaszokat abszolút értékben a 6. táblázatban rendszereztük, azok megoszlását pedig a 11. ábrán mutatjuk be. (A válaszok száma nem azonos a megkérdezettek számával, hiszen bizonyos esetekben egy vállalkozás több termék előállításában is érintett volt. A 6. táblázat adatai a termelés és feldolgozás értékeit együttesen tartalmazzák.)

Forrás: Saját felmérés

Külön figyelmet fordítottunk a feldolgozott termékek arányainak vizsgálatára, ezért az előző összesítésből kiemeltük a feldolgozásra vonatkozó számokat. A vizsgált vállalkozások körében a zöldség és gyümölcs termékek feldolgozása 30 százalékkal dominált, melyet a tej és tejtermékek készítése (20%), majd a borkészítés valamint húsfeldolgozás követett 15-15 százalékkal (12. ábra).

6. táblázat A vizsgált vállalkozások termelési profiljai Zöldség és gyümölcs

13

Zöldség és gyümölcs-termesztés

4

Lekvár, befőtt, aszalt gyümölcsök

4

Gyümölcslevek

2

Bor, pezsgő, must

3

Gabonafélék, olajos magvak

10

Gabonafélék termesztése

5

Olajos magvak termesztése

3

Malomipari termékek, lisztek,

2

Hús, tej és készítményeik

8

Tejfeldolgozás

Tej és tejkészítmények

3

Húskészítmények előállítása

4

Halászat

1

Méz Forrás: Saját felmérés

12. ábra Biogazdaság általi feldolgozás

1 Forrás: Saját felmérés

32

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

Vizsgálatunk eredményét a Központi Statisztikai Hivatal 2001-re vonatkozó adataival 10 hasonlítottuk össze (13. ábra). Szignifikáns eltérést mutatott a bortermelés aránya, azonban a rangsor további részében – még az egyes termékelemek egymáshoz viszonyított arányában is –hasonlóságot mutat. (Kis öniróniával azt a következtetést is megfogalmazhatnánk, hogy a megkérdezés októberi hónapjára való tekintettel, a bortermelő gazdák inkább a szürettel voltak elfoglalva, mint a kérdőívek kitöltésével.)

Kürthy Gyöngyi 1997-ben publikált11, szintén reprezentatív jellegű felmérése hasonló módon a kiskereskedelem dominanciáját emelte ki, melyet a kiszállítás követett (15. ábra). Az export arányának változását – a kapcsolatok számát és nem volumenét vizsgálva – véleményünk szerint alapvetően az elmúlt 8 év belső piacának dinamikus bővülése okozta. 14. ábra A biotermékek forgalmazási csatornái

13. ábra Biogazdaság általi feldolgozás – 2001

Tejfeldolgozás

Forrás: Saját felmérés

15. ábra A biotermékek forgalmazási csatornái 1997-ben Forrás: KSH

A megkeresés következő kérdéscsoportja a termelő vállalkozások belföldi forgalmazási csatornáira irányult. Mivel szinte minden megkérdezett több értékesítési kapcsolatot jelölt meg az alternatívák közül, határozott következtetésünk, hogy a többcsatornás értékesítés szignifikánsan jellemző a vizsgált tevékenységre. A 19 válaszadó termelő közül 14 állt kapcsolatban a kiskereskedelemmel, 11-11 a nagykereskedelemmel, illetve a vendéglátással, és közel 40 százalékban az élelmiszerfeldolgozó-iparral. Az exportra nem kérdeztünk rá, azonban az egyéb válaszokon belül ezt 2 vállalkozás külön kiemelte (14. ábra).

Forrás: Kürthy Gyöngyi (1997): A bioélelmiszerek fogyasztása Magyarországon. GATE

33

Petrány Kornélia 2002-ben élelmiszerboltok kínálatát vizsgálta Budapesten12. Felmérésének egyik karakterisztikus célja volt a biotermékek előfordulásának gyakoriságát meghatározni a vizsgált üzletekben.

A K T UÁ L I S

16. ábra Biotermékek bolti forgalma – 2002

A tanulmánnyal kapcsolatban (7. táblázat, 16. ábra) szeretnénk felhívni a figyelmet a nagymintás értékesítési struktúra – zöldség, gyümölcs és feldolgozott termékeik (54%); gabonák, olajos magvak és feldolgozott termékeik (23%); állati eredetű termékek (14%), bioméz (5%) – valamint az általunk mért, a 11. ábrában bemutatott, termelési profil-szerkezet - zöldség, gyümölcs és feldolgozott termékeik (41%); gabonák, olajos magvak és feldolgozott termékeik (31%); állati eredetű termékek (25%), bioméz (3%) – hasonló eredményeire. 7. táblázat A biotermékek előfordulási aránya budapesti üzletekben gabonafélék

91

11,52%

kenyér, pékáru

91

11,52%

182

23,04%

ivólevek

91

11,52%

dzsem, lekvár

82

10,38%

gyógynövények

73

9,24%

friss zöldség

36

4,56%

konzerv, befőtt

36

4,56%

bor

27

3,42%

sűrítmény

61

7,72%

friss gyümölcs

18

2,28%

424

53,67%

tej, tejtermékek

42

5,32%

kolbász

21

2,66%

tojás

21

2,66%

állati termékek

12

1,52%

zsír, tepertő

12

1,52%

6

0,76%

114 70

14,43% 8,86% 100,00%

Gabonafélék és készítményeik összesen

Zöldség, gyümölcs és készítményeik összesen

hús

Hús, tej és készítményeik összesen Méz Összesen:

Forrás: Petrány Kornélia (2002): Bioüzletek felmérése. Diplomadolgozat. SZIE

A leírtakat összegezve – felmérésünk elsődleges adataira, illetve a korábbi vizsgálatok már feldolgozott eredményeire hivatkozva – az ökogazdálkodás magyarországi kínálatáról a következő konklúziókat határozhatjuk meg: A biotermékek előállításánál jellemzőek a kis és közép méretű vállalkozási formák, azonban egyre több mezőgazdasági vállalkozás kezd foglalkozni ezzel a területtel; Az ökogazdálkodás exportja domináns, azonban a belföldi piac dinamikus bővülést mutat; A termelők jellemzően több értékesítési csatornát is igénybe vesznek, azonban kapcsolatuk az élelmiszeripari feldolgozással, illetve a vendéglátással még tovább fejleszthető; A hazai bio-kiskereskedelem – melynek áruszerkezetét képes lefedni a hazai kínálat – leg­ ismertebb termékei a zöldség és gyümölcs készítmények, illetve a feldolgozott gabonaipari és sütőipari termékek. Tekintettel arra, hogy kérdőívre több kiskereskedő is válaszolt, továbbá a termelőknek a legtöbb esetben közvetlen értékesítési kapcsolatai is voltak (14. ábra), a kérdőívben a fogyasztói szegmensekre vonatkozó kérdéseket is megfogalmaztunk. n

n

n

n

Forrás: Petrány Kornélia (2002): Bioüzletek felmérése. Diplomadolgozat. SZIE

34

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

A feldolgozás során először azt állapítottuk meg, hogy a biotermékek fogyasztása szempontjából a vásárlók neme közömbös. A válaszadók tipikus fogyasztójukként 4 esetben nőket, 3 esetben férfiakat, a többi esetben mindkét nem képviselőit jelölték meg. Ezt erősíti meg az ÖszKo Tanácsadó Bt. 2002-ben publikált13, nagymintás felvétele is, ahol az elutasítás, elfogadás aránya férfiaknál 69-31 százalék, nők esetében pedig 70-30 százalék volt. Az életkor esetében a középkorú fogyasztók domináltak, a válaszok között 10 fiatalkorú, 10 időskorú és 15 középkorú szerepelt. (Többen több választ is bejelöltek.) Véleményünk szerint ennek oka, hogy fiatal korban az egészségtudatosság kevésbé befolyásolja a fogyasztói döntéseket, idős korban pedig jövedelmi korlátai vannak a vásárlásnak (17. ábra).

ezt a választ, mint a nem értelmiségi munkaköröket (4 fő). A szakirodalomban több felmérés is megerősíti ezen megállapításainkat, melyek közül Mokry Tamás 1999-ben publikált dolgozatára kívánjuk felhívni a figyelmet14. A szerző szinte lineáris összefüggést mutat ki az iskolai végzettség és az elkötelezett, egészségtudatos fogyasztói magatartás között, ezzel közvetetten igazolva az oktatás lehetőségét és felelősségét az egészséges életmód iránti igény nevelésében (18. ábra). 18. ábra A fogyasztók iskolai végzettsége

17. ábra A vizsgált fogyasztók szegmentálása

Forrás: Mokry Tamás (2001): Az ökológiai gazdálkodás perspektívái Magyarországon az EU integráció tükrében. SZIE

A jövedelmekre vonatkozó kérdés esetében, a várakozásoknak megfelelően a közepes, illetve annál magasabb jövedelmű fogyasztói csoportok domináltak. Az iskolai végzettség esetén egyértelműen az értelmiségi foglalkozásúak szerepeltek, négyszer többen (17 fő) jelölték meg

A kérdőív következő egységének kifejtendő kérdése a termékforgalmazás problémáira irányult. A kapott válaszok a következő témakörökre összpontosítottak: 1. Tekintettel arra, hogy a speciális termelési költségek fedezetére a gazdálkodók jellemzően sem direkt, sem indirekt támogatásokat nem kapnak, azokat kénytelenek a fogyasztóra hárítani. A magasabb ár pedig riasztóan hat a keresletre, és korlátozza a piac bővülésének lehetőségeit. 2. A fogyasztók oldaláról jellemzően hiányzik az elkötelezettség és tudatosság, sajnos kevesen értik, hogy a magasabb árért értékesebb (egészségesebb) terméket vásárolhatnak.

35

A K T UÁ L I S

3. A hazai élelmiszeripari feldolgozás felkészültsége nem elegendő ahhoz, hogy megfelelő kapacitással fogadja a gazdálkodók termékeit. Sok esetben hiányoznak a megfelelő technológiák, és a gépek, berendezések beszerzései – elsődlegesen a piac méretei miatt – nem tűnnek rentábilisnak. 4. Logisztikai problémák is sújtják a gazdálkodókat. Esetenként nehéz megtalálni a termékek forgalmazóját, illetve a termelők kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a beszállítói, felvásárlási árak meghatározásánál. A közvetlen személyes értékesítésnél problematikusnak tűnik a vevők megtalálása, melyet sok esetben adminisztratív előírások is tovább nehezítenek. 5. A viszonylag kisebb termelési volumenek miatt kevés pénz jut a hatékonyabb marketingeszközök használatára. 6. Fogyasztóvédelmi problémának tűnik, viszont a termelőket is jelentősen sújtja, hogy a piacon nagyon sok a „nem jog-tiszta termék”, és sokan törekszenek a fogyasztók megtévesztésével előnyöket szerezni. 7. Végül meg kell említeni azt a sajnálatos tényt, hogy a kereskedők sok esetben az import termékeket részesítik előnyben a hazai árúkkal szemben. A következő kérdés a vállalkozások perspektívájára, várakozására vonatkozott. Figyelemre méltó, hogy a vállalkozások a felsorolt problémák ellenére, szinte egyöntetűen pozitív piaci helyzetképet alkottak. Arra a kérdésre, hogy az előző években hogyan alakult a termékek értékesítési volumene, egy kereskedő csökkenéssel, három vállalkozó stagnálással, viszont tizenhat válaszadó (73 százalék) emelkedéssel reflektált. (Ketten nem válaszoltak.) Utolsó kérdéskörünk a növekedés lehetséges területeit vizsgálta. A válaszok a következő területeket érintették:

1. Kitörési lehetőséget jelent az export, hiszen Nyugat Európa jelentős felvevőpiaca az élelmiszeripari ökotermékeknek. 2. Lehetőség kínálkozik a falusi turizmus keretében - annak szolgáltatási csomagját kibővítve – az ökoélelmiszerek piacát szélesíteni. 3. Egyre népszerűbbek az úgynevezett wellness szolgáltatások, melyeknek elmaradhatatlan eleme az egészséges, allergia-stimulátoroktól mentes táplálkozás, ezért itt a piac bővülése már rövidtávon is jelentős lehet. 4. A multinacionális kereskedelmi vállalatok jelentősen bővítik kínálatukat a bioélelmiszerek irányában, ezért itt a felvásárlás növekedése várható. 5. A kereskedelmi vendéglátás felső-középosztályhoz tartozó vendégköre igényli ezeket a termékeket. 6. Egyre növekszik a magánklinikák száma, ahol a fizetett szolgáltatások között már elvárt az egészséges étkeztetési ellátás, amelynek alapvető eleme a biotermékek felhasználása. 7. Több, magasabb normatívából gazdálkodó alapítványi iskolában válik a képzés szerves részévé az egészségtudatos életmód kialakítása, ezért ezen intézmények étkeztetési kínálatában egyre hangsúlyosabban szerepelnek a vizsgált termékek. Mindezek alapján, konklúzióként megfogalmazható, hogy az ökoélelmiszerek piacán - a nehézségek ellenére is – növekedés várható, melyben bíznak a piac szereplői is. A piacbővülés lehetséges területei, mind külföldön, mind belföldön adottak, elsősorban a vendéglátás, szállodaipar, kiskereskedelmi üzletláncok, illetve turizmus területén, de speciális szegmensek is megjelentek az intézményi vendéglátás (magánklinikák, iskolák) oldaláról. Természetesen a bővülésben jelentős szerepe van az oktatásnak, ezen belül az egészségtudatos életmódra felkészítő nevelésnek is.

v 36

TÖRÖK LAJOS · ÖKO/BIO -ÉLELMISZEREK

Hivatkozások Dr. Solti Gábor (2006): Iránytű a biogazdálkodáshoz. Édenkert. 09. 13. Dr. Roszík Péter (2006): Jelentés a Biokontroll Hungária Kht. 2005. évi tevékenységéről. Biokontroll Hungária Kht. 3 Dr. Gyurasits Elemér (2006): Magyarország ökogazdálkodása 2005-ben. Sárközy Alapítvány. 4 Medvéné dr. Szabad Katalin: Bevásárló központok – pro és kontra. Alma Mater, (1998/I) 5 Kovács Annamária (2002): Biotermék-fogyasztás és időtudatosság érvényesülése a vásárlói magatartásban. GTK 6 Zubreczki Dávid (2004): Ökopiac a Marczibányi téren. Tudatos Vásárló. 07. 22. 7 Burián Dóra–Szántó Szilvia (2004): A biopiac bővülésének akadályai. Tudatos Vásárló, 07. 22. 8 Gasztrohírek (2006): Kívülre is, belülre is kizárólag biot. 10. 18. 9 Burián Dóra – Szántó Szilvia (2004): Az ökoszemlélet története, alakulása Magyarországon. Tudatos Vásárló, 02. 03. 10 Magyarország biogazdálkodási adatai. KSH. (2001) 11 Kürthy Gyöngyi (1997): A bioélelmiszerek fogyasztása Magyarországon. GATE 12 Petrány Kornélia (2002): Bioüzletek felmérése. Diplomadolgozat. SzIE 13 OszKő Tanácsadó Bt. (2002): Az ökotermékekkel kapcsolatos fogyasztói szokások, értékesítési csatornák. Agrármarketing Kht. 14 Mokry Tamás (2001): Az ökológiai gazdálkodás perspektívái Magyarországon az EU Integráció tükrében. SzIE 1 2

Felhasznált irodalom Behringer Zsuzsanna–Fazakas Gergő–Földi Zsuzsa–Király László –Kiss Kornélia–Rátz Tamara–Szabó Zoltán–Török Lajos (2002): Turizmus és vendéglátó ismeretek. Szókratész Kerekes Sándor–Kobjakov Zsuzsanna–Medvéné dr. Szabad Katalin (1994): Környezetgazdaságtan alapjai. ELTE Magyar Biokultúra Szövetség (2007): Amit a biotermékekről tudni érdemes. Polyák Levente (2004): Nyitott Kert Alapítvány. Tudatos Vásárló, 11. 14. Török Katalin–Lelovics Zsuzsanna (2004): Műzlik a Tudatos Vásárló nagyítója alatt. Tudatos Vásárló, 07. 03. Gasztrohírek: www.hirado.hu EUREGAP: www.standard-team.hu www.biokontroll.hu www.okogarancia.hu www.vital.hu

37

A K T UÁ L I S

Rudolfné dr Katona Mária–Karakasné Morvay Klára– Magyar Márton

A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése v

A

z utóbbi évtizedben az ország és a vállalkozások életében fontos szerephez jutott az Európai Unió követelményeihez való felzárkózás, melynek kapcsán egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egységesítés, az átláthatóság és a minőség. Hazánk integrációja és a globalizáció nagyban befolyásolja a vendéglátás és szállodaipar fejlődését. Sokat köszönhetünk azoknak a pozitív mintáknak, melyek a színvonal emelkedését idézik elő. A vendéglátó és szállodaláncok szigorú sztenderdekben fogalmazzák meg azokat a szempontokat, melyek betartásával egy adott üzlet a világ bármely pontján beazonosítható és egységes minőséget nyújt. A fogyasztó (vendég) ma már a minőség alapján különbözteti meg a szolgáltatókat, akiknek az összehasonlításához az egységesedő uniós piac egyre táguló keretet ad. Mivel a minőség versenyelőnyt jelent, a piac kikényszeríti a minőségre való fokozottabb törekvést. A szolgáltatások esetében a minőség értelmezése sajátos. A szolgáltatásminőség fogalmának meghatározását nehezíti, hogy a szolgáltatások jellegéből adódóan a megfogható minőségelemek száma csekély. Ezen kívül problémát jelent az is, hogy a szolgáltatás folyamatjellege miatt a minőség csak folyamatában értelmezhető. Így a szolgáltatásminőségre vonatkozóan többféle megközelítés létezik. A leggyakrabban alkalmazott RATER-modell szerint a megbíz-

38

hatóság, a biztonság, a fizikai tulajdonságok, az empátia és a segítőkészség alkalmazható leginkább a szolgáltatások minőségének meghatározására. Egyre elterjedtebbé válik az a nézet is, mely szerint igaz, hogy a szolgáltatások paraméterei ugyan pontosan leírhatók a minőségi dimenziók segítségével, ám a vendégek megítélése teljesen szubjektív, saját tapasztalatukon, az átélt élményen alapul. A minőség meghatározásakor tehát a vendég érzékeléséből kell kiindulni és azt az elvárásokkal összevetni. E szemlélet szerint a minőséget a vendég elvárásai és tapasztalatai közötti különbségként határozhatjuk meg. A vendég elvárásait befolyásolják korábbi tapasztalatai, személyes szükségletei, mások véleménye, a presztizs, a szolgáltatásról és az adott üzletről kialakult attitűdje. A szolgáltatási teljesítmény észlelésekor alakul ki a vendég tapasztalata, mely meghatározza a vásárlás utáni magatartását. Tanulmányunkban kísérletet teszünk a fogyasztók minőség-képének vizsgálatára, melynek ismeretében a vállalkozások alakíthatják minőség stratégiáikat. A végső cél annak meghatározása, hogy mely elvárások teljesítésével nyerhető elégedett vendég. Megkíséreljük egy új módszer kidolgozását, amely a kiszolgálás minőségét vizsgálja a vendéglátás területén úgy, hogy a vendégek elvárásait összeveti a nyújtott szolgáltatással. Jelen írásunkban – a vizsgálat elején tartva – a minőség

RUDOLFNÉ – KARAKASNÉ – MAGYAR · A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése

mérési lehetőségével foglalkozunk a HORECA (HOtels, REstaurants and CAtering) ágazatban, mely Európában a vendéglátó és szállodaipart foglalja magában.

A szolgáltatási tevékenység folyamata, elemei a vendéglátásban Szolgáltatásnak nevezzük az olyan tevékenység eredményét, amely a szükségleteket jellemzően a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki; általában nem ölt anyagi-tárgyi formát, hanem gazdasági egységek, illetve személyek állapotának hasznos megváltoztatásában, illetve megőrzésében nyilvánul meg, valamint a szolgáltatás végzése/termelése és igénybevétele/fogyasztása időben részben vagy teljesen egybeesik. A szolgáltatási tevékenységet három szakaszra bonthatjuk1: 1. szakasz: Megelőző tevékenységek. A szolgáltatást biztosító felkészültsége, mentalitása, a szolgáltatások nyújtásához rendelkezésre álló eszközök, gépek biztosítása. 2. szakasz: A teljesítési folyamat. Az igénybe vevő magával hozza előzetes elképzeléseit, véleményét, mentalitását, információit (szájpropaganda, reklámok hatása), és a „hozott anyagát” (amely a személyiségéből, adott pillanatbeli állapotából, hangulatából adódik). Ezek a szolgáltatók számára általában ismeretlen, kiszámíthatatlan tényezők, melyekre a leggondosabb előkészítéssel sem tudnak felkészülni. 3. szakasz: Az eredmény szakasza. A vevő kilép a folyamatból, de magával viszi a megszerzett tapasztalatokat, élményeket. Az ember személyiségéből, életstílusából adódó eltérő elvárások miatt eltérőek az eredmények, a szolgáltatás megítélése is. Az igénybe vevők véleményének kutatási eredményei emiatt nehezen általánosíthatóak. A szolgáltatás elemei közé az alábbi tényezőket sorolhatjuk2:

1. Háttérszemélyzet és eszközrendszer (Back Office). A háttérműveletek lebonyolításához szükségesek, amelyekben a vevők nem vesznek részt. A háttér szolgálja ki a frontvonalat. 2. Frontvonal. Két részből áll: az egyik az igénybe vevőkkel közvetlenül kapcsolatban álló személyzet, a másik a környezet, ahol a szolgáltatás adásvételi aktusa zajlik. Ide tartozik a frontszemélyzet fizikai megjelenése (egyenruha, smink, arckifejezés, stb.) is. 3. A szolgáltatás. Maga a tevékenység. Egyidejűleg több szolgáltatás nyújtása is folyhat. 4. Az igénybe vevő, aki aktívan részt vesz a folyamatban. 5. Más igénybe vevők, akik egyidejűleg a helyszínen tartózkodnak; várakoznak, különféle szolgáltatásokat vesznek igénybe, termékeket vásárolnak. A különböző fogyasztói szegmensek vásárlási/fogyasztási szokásaihoz akkor lehet a legjobban alkalmazkodni a piacon, ha sok helyszínes (pl. szállodalánc), hálózati (pl. utas-szállítás), vagy mobil (pl. postai kézbesítés) elérhetőséget biztosítunk. A vendéglátás éppúgy értelmezhető szolgáltatásként, mint a szállodaipar (szálláshelyszolgáltatás), vagy a fodrászat, hiszen a vendéglátás nem más, mint: „Otthonunkban vagy egyéb erre alkalmas helyen másnak való öröm, kellemetesség, élvezet okozása, szerzése és nyújtása. Legalábbis ennek kell szándékunknak lenni, ha vendéget hívunk házunkhoz.” (Gundel, 1934.) A vendéglátó szolgáltatások többféle csoportosítása elterjedt. Így beszélhetünk egyrészt: alap- (étellel, itallal és szállással ellátás) és kiegészítő szolgáltatásokról (jellemzően a szórakoztató szolgáltatások); illetve alap/kényelmi (toalett, ruhatár, telefon), szórakoztató szolgáltatásokról (zene, műsor, sport, játék, újság-olvasás), valamint szerviz-tevékenységekről (asztalfoglalás, csomagolás, házhozszállítás, rendezvények vállalása).

39

n

n

A K T UÁ L I S

Az éttermi szolgáltatásnál nem ritka az „élmény ígérete”, legyen szó elegáns luxus étteremről vagy hangulatos családias vendéglőről. Kinek mi számít élménynek. Ugyanígy beszélhetünk a „gyorsaság ígéretéről” a gyorsétkeztetést lebonyolító étteremláncok példáján keresztül. Jóllehet a szolgáltatás folyamatában jelentkeznek fizikai elemek, viszont ezekhez párosulnia kell a szolgáltató szellemi teljesítményének – a pincér, felszolgáló szakértelme. Ahhoz, hogy eladhassunk egy terméket vagy szolgáltatást, ismernünk kell a vevő-kört és annak igényeit, típusonként a választék lehetőségeit, az elvárt és elérhető minőségi szinteket, továbbá, a konkurencia kínálatát, a műszaki feltételeket, lehetőségeket. A szolgáltatásoknál a szolgáltató – igénybe vevő közti találkozást sokkal több elem befolyásolja, mint az áruknál. Ahhoz, hogy a vevő, a vendég hűséges marad-e a szervezethez, esetleg az étterem törzsvendégévé válik, számos elem játszik közre. Így itt kell megemlítenünk a frontvonalbeli személyzet viselkedését, attitűdjeit, kreativitását, rugalmasságát, empatikus képességét, amelyek kulcs-tényezők a folyamatban, s minőségi szolgáltatás nyújtásakor kiemelt figyelmet érdemel az alkalmazottak továbbképzése, ösztönzése és elégedettsége, akik ezen feltételek nélkül nem nyújthatnak jó teljesítményt. Fontos ezen kívül a vendégek szubjektív véleménye a helyről, annak berendezési tárgyairól, az alkalmazott kommunikációs eszközökről, a szimbólumokról és az árakról is. Ezen megfoghatatlan tényezőket kell megfoghatóvá tenni, ez is a szolgáltató feladata. A szolgáltatás igénybevétele után a vendég ítélete lehet pozitív az üzlet számára (pl.: törzsvendéggé válik), és lehet elutasító is (pl.: a vendég rosszul mérte fel a helyet, a berendezés alapján következtetett az árszínvonalra, vagy valamilyen kényelmetlenség – ergonómiai probléma – korlátozta) az ott tartózkodása alatt.

A szolgáltatások tárgyiasításának célja egy kép kialakítása az üzletről, amit a vendég megjegyez, megszeret, továbbá az is, hogy visszatérjen és új vendégeket is hozzon magával. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a megfoghatatlant megfoghatóvá tesszük. A fizikai elemek segítségével tájékoztatjuk a vendéget a szolgáltatásról, annak igénybevételéből származó előnyökről. Így például az étterem/üzlethelyiség kialakításakor a berendezést mind stílusában, mind „méretében” igazítsuk a vendégek által elvárt minőséghez. A tárgyi elemeket kommunikációs eszközök segítségével juttathatjuk el, tudatosíthatjuk a vendégekben. Reklám segítségével például mindenki számára láthatóvá tehetjük a „láthatatlan” szolgáltatásunkat (pl.: az ételek dekoratív tálalásával, artisztikai eszközök használatával: jégés zöldségfaragványok, marcipán-alakzatok), illetve a szolgáltatás „elfogyasztásával” vonzóvá tehetjük az átélt, vagy okozott élményt.

Minőség – elégedettség

40

A minőség a szolgáltatások terén is feltétele a keresletnek és differenciáló tényező a hasonló szolgáltatás(oka)t nyújtó vállalatok esetén. A minőség fogalmának pontos értelmezése, meghatározása nem egyszerű dolog, mivel a fogalom maga is többrétű, használata során pedig jelentése mindig a konkrét felhasználási környezettől függ. Tomcsányi3 szerint a minőség „…a szolgáltatás hasznosságát meghatározó tulajdonságok együttes hatásfoka. A hasznosság mértéke a fogyasztói értékítélet.” Aaker4 szerint a vevők véleménye alapján a minőség öt fő tényezője írható le: Fizikai evidencia/kézzel fogható eszközök (tárgyi berendezések, kommunikációs anyagok, személyzet megjelenése). Megbízhatóság (az ígért szolgáltatás megbízható, pontos teljesítése). Készségesség (a vevő segítése és azonnali kiszolgálása). n

n

n

RUDOLFNÉ – KARAKASNÉ – MAGYAR · A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése

Hozzáértés (az alkalmazottak képzettek, rendelkeznek a szükséges ismeretekkel és képesek bizalmat kiváltani). Empátia (egyedi törődés a fogyasztókkal). A minőség sajátosságai között – több szerző véleményét összefoglalva – a következőket említhetjük meg: egyszerre objektív és szubjektív, tehát csak korlátozottan általánosítható; összetevői között vannak mérhető, illetve „csak” becsülhető paraméterek; jelenthet műszaki-hasznossági színvonalat és attól való eltérést (állapotot); a szolgáltatás minősége egy konkrét ügylet vonatkozásában értelmezhető; vannak manifeszt (észlelhető) haszonhatások és olyanok, amelyeket az igénybe vevő nem észlel tudatosan, vagy csak a szolgáltató ismeri azokat (látens, rejtett haszonhatások). A szolgáltatásminőség fogalmának meghatározását nehezíti, hogy a szolgáltatások jellegéből adódóan a megfogható minőségelemek száma csekély. Ezen kívül problémát jelent az is, hogy a szolgáltatás folyamatjellege miatt a minőség csak folyamatában értelmezhető. A vevő által észlelt minőség (pl. Tomcsányi, Grönroos) csak a minőségelemek egyike. Más dimenzióból vizsgálva a minőséget belátható, hogy a minőségkép ennél sokkal összetettebb, komplexebb. A szolgáltatást nyújtó fél oldaláról vizsgálva a szolgáltatás minőségének elemei lehetnek egyfelől technikai és funkcionális jellegűek, másfelől az imázzsal és a vevők elvárásaival kapcsolatosak. A szolgáltató vállalatok (pl. vendéglátó cégek, különböző szálláshelyek, programirodák, rendezvény-szervező cégek, stb.) közötti versenynek alapvető eszköze a jobb minőségű szolgáltatások nyújtása, a szolgáltatások differenciálása a vevői csoportok igényei szerint. Ez kifejezetten hangsúlyossá válik a globalizált világban, amikor a franchise keretében azonos standard alapján működnek az üzletek, megpróbálva pozícionálni magukat.

Az 1. ábra feltárja, hogy a vevők által elvárt szolgáltatás rendszerint az egyéni igényektől, mások véleményétől és a korábbi tapasztalatoktól függ. A fogyasztó akkor elégedett és akkor várható, hogy újra meglátogatja a helyet, ha azt kapja, amit elvár vagy annál többet. Akkor van probléma, ha az elvárt és a teljesített szolgáltatás között negatív irányú eltérések találhatók. 1. ábra A minőségnefelejcs

n

n

n

n

n

Le nem fedett elvárások területe

n

Összehasonlító minőség

Meg nem célzott differenciális terület A minőség területe

Értéktelen terület

n

Elvárt minőség nem mért mért

Sztenderdizálás

Tervezett minőség

Észlelt

Teljesített minőség

Észlelés

Belső folyamatok

Forrás: Veress Zoltán: Szolgáltatásmarketing, Műszaki Könyvkiadó, 1998

41

Az eltérések a következő okok miatt adódhatnak: Nem érti meg a szolgáltató, hogy az adott szolgáltatással kapcsolatban mit igényel valójában a vevő. A szolgáltató megérti, mit igényel a vevő, de nem állít fel megfelelő minőségi normákat, vagy ha vannak is normák, azok nem reálisak. Valamilyen oknál fogva nem teljesítik az ígért szintet, pl. a személyzet képzésének hiánya, konfliktusok, túlterheltség stb. Nem teljesítik a médiában tett ígéreteiket. A várt és a kapott szolgáltatás között keletkezik rés. Ez abban az esetben fordul elő, ha az előzőekben ismertetett lehetőségek közül egy vagy több bekövetkezik. n

n

n

n

n

A K T UÁ L I S

A vevő szempontjából a minőséggel a stratégiai minőség menedzsment (SQM – Strategic Quality Management) foglalkozik. Az SQM a minőség nyolc dimenzióját határozza meg: teljesítmény, sajátosságok, megbízhatóság, előírásoknak való megfelelés, tartósság, használhatóság, esztétikus külső megjelenés, érzékelt minőség. A fogyasztói elégedettség fogalmának definiálása kapcsán a következő tipikus elemek merülnek fel: Szubjektív összehasonlítás az elvárások és a tapasztalt szolgáltatások között. Fogyasztói elégedettség, mint élmény a következő szempontok szerint; diszkrét szolgáltatási esemény és a szolgáltatóval való kapcsolat. Fogyasztói elégedettség, mint érzelmi állapot. Schlesinger és Heskett körforgáselmélete szerint (1991) az elégedett fogyasztó hajlandó magasabb árat fizetni, amely magasabb dolgozói bérekhez vezethet, növelheti a dolgozók munkamorálját, segítheti a fogyasztók elégedetté válását. Az elégedettségi folyamat az előzetes elvárás és az észlelt teljesítmény összehasonlításán alapszik. Az első fogalom az elvárás, mely Olson és Dover (1976) szerint a termék vagy szolgáltatás jellemzőiről vagy a teljesítményről alkotott hit egy adott időpontban. Yi5 szerint két megfogalmazása létezik az elvárásnak, az egyik eszközalapú, mely szerint a termék/szolgáltatás jellemzőiről vagy a teljesítményről alkotott fogyasztás előtti hit (elvárás) az előzetes tapasztalat, szervezeti igény, a termékinformáció vagy a szájreklám hatására jön létre, a másik megfogalmazás komponens szintű, mely szerint az elvárás a termék/szolgáltatás jellemzőinek szintjéről alkotott hit, elképzelés összessége. n

de a szociológia területén már korábban is foglalkoztak vele a marketing-teoretikusok. A minőségmenedzsment szakemberei (elsőként W. E. Deming), miközben azt kutatták, hogyan fejleszthetnék a gyártók termékeik minőségét, felismerték, hogy ha a minőség nem nyilvánul meg, nem érzékelhető a fogyasztó számára, akkor a fejlesztési törekvések hiábavalóak. A vevő elégedettségének mérése formalizált, objektív eszköz annak pontos felmérésére, hogyan „bánunk” az emberekkel (ügyfelekkel és alkalmazottakkal is). A fogyasztói elégedettséget kétféleképpen határozzák meg: eredményként, illetve folyamatként. Az eredmény-definíciók az elégedettséget, mint fogyasztás/igénybevétel tapasztalatából származó végállapotot jellemzik. E szerint a vevői elégedettség a vásárló azzal kapcsolatos tudati állapota, hogy az általa hozott áldozatért megfelelően jutalmazottnak érzi-e magát, érzelmi válasza a vásárolt termékekkel vagy igénybe vett szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatokra. Egy másik megközelítés szerint az elégedettség egy folyamatnak tekintendő, az elégedettségben szerepet játszó érzékelési, értékelési és pszicho­lógiai jelenségeket hangsúlyozva. E szerint viszont a vevői elégedettség az előzetes elképzelések, várakozások és megszerzett tapasztalatok összevetésének eredményeként keletkező tudati állapot. A fogyasztói elégedettség mérésének első feladata az információgyűjtés arra vonatkozóan, hogy milyen változtatásokat kívánnak a fogyasztók (termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban), illetve, hogy egy szervezet aktuálisan hogyan reagál ezen igényekre. A szolgáltatást igénybe vevők elégedettsége szorosan összefügg a szolgáltatás minőségével, következésképpen az elégedettséget a szolgáltatás minőségéről alkotott értékítélet alapján tudjuk mérni. Ez a logikus következtetés nem teszi egyszerűvé az elégedettség-kutatást, hiszen így a minőségképhez jutunk, amely nagyon

n

n

A vendégelégedettség mérése A fogyasztói elégedettség mérésének gyökerei a teljes minőség menedzsment (TQM – Total Quality Management) mozgalomból erednek,

42

RUDOLFNÉ – KARAKASNÉ – MAGYAR · A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése

összetett. A szolgáltatás-minőség mérésének jól használható eszközei a SERVQUAL-módszer, a rendkívüli esemény analízis (REA) és az imázsprofil-felvétel. A vendéglátás és szálláshely-ipar területén számtalan módszert használnak, ám nagy részük a szolgáltatások minőségét hivatott vizsgálni; a vendégelégedettség mérésére egyelőre még nem helyeznek ekkora hangsúlyt. Ez alól kivételt képeznek egyes szállodaláncok, ahol már felismerték az éttermi terület vizsgálatának jelentőségét is. Ezeken a helyeken a vendégek véleményének megismerésére különböző technikák alakultak ki. Ilyenek például a vendégkérdőívek, a vendég-kapcsolati menedzserek (Guest Relation Manager), illetve animátorok spontán beszélgetései a vendégekkel, vagy a főként gyógyszállodákban alkalmazott vendégtalálkozók a gyógyászatot vezető főorvos, vagy a szálloda igazgatója vezetésével. Az előbbi felsorolásban megemlített szervezetek közül a programirodák és rendezvény-szervező cégek gyakorlatában sajnos még ezek a módszerek csak elvétve találhatók meg. Itt (is) szemléletváltásra és a technikák előnyeinek megismerésére lenne kifejezetten nagy szükség. A különböző klasszikus vendéglátó-helyeken (mint éttermek, csárdák, kávéházak stb.) egyelőre tehát csak elvétve találkozunk a minőség, elégedettség, lojalitás vizsgálatával. Amennyiben mégis törődnek a vendégek véleményével, úgy inkább a frontvonal által begyűjtött információkra, személyes tapasztalatokra, benyomásokra hagyatkoznak. Mivel a vendéglátás területén nincs egységesen alkalmazott vendégelégedettség mérésre kialakított rendszer, ezért kísérletet teszünk a pénzügyi szférában már használatos SERVQUAL-módszer átdolgozására. Az eredeti módszerben alkalmazott 22 kérdés helyett csak 19 megállapítást használtunk, mert némely kérdést nem tudtunk a vendéglátó szakmára adaptálni. Az eredeti módszer szerint a biztonsággal

kapcsolatban 4 kérdést kellene feltenni, ezzel szemben mi csak kettőt helyeztünk el. Az eredetileg hétjegyű Likert-skála helyett ötfokozatú skálát alkalmaztunk, mivel ez Magyarországon jobban értelmezhető, mint a holland változat.

A vendégelégedettség és a minőség mérése – a szerzők kérdőíves kutatása Itt mutatjuk be alkalmazott kérdőívünket (lásd 45. o.), amelyet német és angol nyelven is elkészítettünk és Budapest egyik híres, hosszú múltra visszatekintő szállodájában kérdeztünk le. 120 kérdőívünkből mindössze 104 db volt értékelhető. A személyes adatok értékeléséből megállapítható, hogy a kérdőívet kitöltők közül a külföldiek aránya ≈ 51%, a magyar vendégeké ≈ 39%, a nemzetiséggel kapcsolatban nincs adat ≈ 10%-nál. A kérdőívet több férfi (56%) töltötte ki, mint nő. A kitöltők legnagyobb arányban a 26-35 év közötti korosztályból kerültek ki (33%), őket követték a 36-50 év közöttiek (27%), majd a 65 év felettiek (17%), az 51 és 65 év közöttiek (15%), a 25 év alattiak (8%) következtek. A vendégek elégedettségének vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a kérdőívet kitöltők nagyon elégedettek a szálloda étterme által nyújtott szolgáltatásokkal. A vendégek ≈ 96%-a adott 5 és 4 jelölést a 19 kérdésre, a kitöltők ≈ 4%-a közömbösnek mutatkozott. Mindössze csak 0,3 % volt elégedetlen. A megbízhatósággal kapcsolatos kérdésekre (9, 11) a 104, többé-kevésbé értékelhető kérdőívből is csak 90, illetve 96 vendég felelt. Érthető módon nem minden vendég tudott ezekre a kérdésekre reflektálni, hiszen ha nincs változtatás (11. állítás), akkor nincs is miről tájékoztatni a vendéget, illetve az étterem sem tesz mindig „konkrét” ígéreteket. (9. állítás) Az ígéret „csak” arra vonatkozhat, hogy a vendég jó hangulatban étkezhet, és nem marad éhes. A két állítás releváns lehet esetleg konferencia vendégek esetében.

43

A K T UÁ L I S

Az empátia-készséghez két állítás (7, 8) sorolható egyértelműen. Az alkalmazottak készségessége és a vendégekhez való „viszonyulása” a százalékos értékelés alapján jónak tűnik, bár jó az alkalmazottak hozzáállása, a vendégek mégis többet várnának el. Ezt mutatja, hogy az átlagérték viszonylag alacsony, a 4,5–et sem éri el. Ennek oka, hogy meglehetősen magas a 4. fokozatot adók aránya (7. állítás: ≈ 62%; 8. állítás: ≈ 65%). Ezen kívül a 8. állítás esetében a kitöltők ≈ 4%-a közömbös maradt. A tárgyi elemek kategóriába tartozik az állítások nagy része (1–6. és 10. állítás) hiszen ezeket a kézzel fogható elemeket tudja igazán tudatosan értékelni a vendég. Az ide sorolható állítások értékelése igen vegyes képet mutat, de az egyértelműen megállapítható, hogy a vendégek nagyon elégedettek az étterem tárgyi elemeivel (szinte itt a legmagasabbak az átlagértékek). Bár az is igaz, hogy ezek az állítások kapták a „legrosszabb” véleményt is, hiszen itt előfordult, hogy egyes vendégek elégedetlenek (2. fokozat) voltak néhány tényezővel. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy miért születtek ilyen vélemények, mivel ezek a szolgáltatások tárgyiasításának „alapfeltételei”. A reagálási készséget tekintve (14. és 15. állítások) a vendégek elégedettek a személyzet viselkedésével. A pozitív százalékos értékelés szempontjából ≈ 99%-ot, az átlagértékek szempontjából is kiemelkedő eredményt (4,75) ért el. Ennek oka, hogy a vendégek ≈ 77%-a a legmagasabb fokozattal értékelte a 14. állítást. A kiszolgálás pontossága már nem kapott ilyen kimagasló értékelést, de összességében a vendégek nagyon elégedettek voltak. A biztonság kategóriába tartozó két állítás (16. és 17.) kiértékeléséből látható, hogy a vendégek ezen állítások megválaszolásakor voltak a legközömbösebbek. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az emberek akkor nem figyelnek oda a biztonsági kérdésekre, ha nem merül fel probléma. Az egyéb csoportba azok az állítások kerültek (12., 13., 18., 19.), amelyek nem sorolhatók egyik korábban vizsgált kategóriába sem egyér-

telműen. (Például a 19. állítás a megbízhatóság és a biztonság kérdéskörébe is besorolható.) Négy kijelentés jó minősítést kapott, a vendégek elégedettek voltak az étteremben dolgozó alkalmazottakkal és az étterem által nyújtott szolgáltatásokkal egyaránt. E kategóriában egyedül a 18. állítás megítélése okozott gondot (az értékelhető kérdőíveket kitöltők ≈ 91%-a adott csak választ erre az állításra). Ez valószínűleg azért történt, mert a vendégek nem „látnak a színfalak mögé”, így a higiéniai kérdésekben nem tudnak, vagy nem akarnak nyilatkozni. Összességében elmondható, hogy a vendégek elégedettek voltak az étterem által nyújtott szolgáltatásokkal, különösen az alkalmazottak munkája és hozzáállása nyerte el tetszésüket. A százalékos- és az átlagértékek alapján az ezzel kapcsolatos állítások érték el a legmagasabb eredményt.

Végkövetkeztetés

44

A vendégek nem szívesen „bajlódnak” a kérdőívek kitöltésével. Az elégedettséget mérő kérdőíveket csak a szolgáltatás igénybevétele után tudja kitölteni a „kérdezett”, amikor már inkább távozni készül. A kérdőív túl hosszú, viszonylag pontos eredmény azonban csak így kapható. A felmérés fontos problémája, hogy nem kérdeztünk rá a vendégek szállodában tartózkodásának okára (pl.: szállóvendég, látogatóban járt ott, konferenciára érkezett stb.). Ez azért jelent gondot, mert bár a kérdőív általános dolgokra kérdez rá, az eredmények értékelésekor nem tudtunk arra következtetni, hogy az adott kérdést egyik, vagy másik vendég miért nem töltötte ki. (Pl. a 11. állítás a felmerülő változásokról való tájékoztatás főleg a konferencia vendégeket érinti). A további kutatásainkban a SERVQUAL technikát kombinálnunk kell más módszerekkel, hogy reálisabb képet kapjunk a vendégek elégedettségéről. A több módszer együttes alkalmazásával elkerülhetővé válik az egyoldalú vizsgálat.

RUDOLFNÉ – KARAKASNÉ – MAGYAR · A szolgáltatásminőség és a vendégelégedettség mérése

A felmérés alapján megállapítható, hogy az elégedettség nem tartós és igen instabil, könynyen változó, egyetlen apró hiba és elveszíthet-

jük azt, amit vállalkozásunkban hosszas munkával kialakítottunk, felépítettünk.

Vendégelégedettség felmérés

A válaszadás önkéntes!

(5 – nagyon elégedett; 4 – elégedett; 3 – közömbös; 2 – elégedetlen; 1 – nagyon elégedetlen) 5 1. Az étterem elhelyezkedése, megközelíthetősége megfelel az Ön elvárásainak. 2. Az étterem berendezése biztosítja, hogy Ön kellemes órákat töltsön az étteremben. 3. Az étterem stílusában és kivitelezésében összhangban áll a Y szálloda által képviselt színvonallal. 4. Az étteremben használt eszközök stílusa és állapota megfelel az Ön elvárásainak. 5. A felszolgálók megjelenése összhangban áll az étterem stílusával, elősegíti a kellemes összkép kialakulását. 6. Az ét- és itallap tetszetős, segítséget nyújt Önnek, hogy könnyen és gyorsan válasszon a kínálatból. 7. Az alkalmazottak különleges figyelemben részesítik Önt, amennyiben Önnek kérdése, illetve problémája adódik készségesen állnak rendelkezésére. 8. Az alkalmazottak képesek megfelelően alkalmazkodni az étteremben kialakult szituációkhoz. 9. Az étterem mindig biztosítani tudja az ígért szolgáltatásokat.

4

3

2

1

® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®

10. A nyitvatartási idő alkalmazkodik az Ön igényeihez.

® ® ® ® ®

11. Ön megkapja a megfelelő tájékoztatást a felmerülő változásokról.

® ® ® ® ®

12. Az alkalmazottak szakmai felkészültsége megfelelő.

® ® ® ® ®

13. Az étterem által nyújtott szolgáltatások kielégítik az Ön igényeit.

® ® ® ® ®

14. Az alkalmazottak udvariasan viselkednek a vendégekkel.

® ® ® ® ®

15. Az étteremben gyors, illetve pontos kiszolgálásban részesül.

® ® ® ® ®

16. Az étterem intézkedései kielégítők, amelyekkel ügyelnek az Ön értékeinek és vagyontárgyainak biztonságára. 17. Az étteremben található tájékoztató jelzések a különböző helyiség kapcsolatokról, menekülő útvonalakról megfelelőek, könnyen érthetőek. 18. Az étterem mind minőségi, mind higiéniai szempontból megfelel az Ön elvárásainak. 19. Az alkalmazottak tisztességesen, becsületesen viselkednek a vendégekkel.

45

® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®

A K T UÁ L I S

Hivatkozások Hilke (1989) alapján. In: Kovács (2000) 53. oldal Bányai (1985) alapján. In: Kovács (2000) 53. oldal 3 In: Veres (1998) 68. oldal 4 In: Veres (1998) 68. oldal 5 In: Spreng- Chiou (2002). pp. 833. 1 2

Felhasznált irodalom EL. E. (2002): „A vevők elégedettsége mérhető”. In.: Piac és profit, 6. évf. 7-8. szám, 36-37. p. Gundel K. (1934): A vendéglátás művészete – Beszélgetések a fehér asztal örömeiről és múltjáról. Budapest, Magyar Szakácsok Köre. Hofmeister Tóth Á.–Simon J.–Sajtos L. (2003): A fogyasztói elégedettség. Budapest, Alinea Kiadó Katona M. (2000): Marketing. Budapest, Dinasztia Kiadó Kotler, Ph. (1998): Marketing menedzsment. Budapest, Műszaki Könyvkiadó Kovács E. (2000): „A fogyasztói elégedettséget megalapozó szolgáltatásminőség”. In.: Marketing & Management, 34. évf. 5. szám, 50-55. p. Olson, J. C.–Dover, P. (1976): Effects of Expectation Creation and Disconfirmation on Belief Elements of Cognitive Structure. Journal of Applied Psychology (64), pp. 179-189. Schlesinger, L.–Heskett, J. (1991): Breaking the cycle of failure in service. Sloan Management Review, spring, pp. 17-28. Spreng, R. A.–Chiou, Jyh-shen (2002): A cross-cultural assessment of the satisfaction formation process. European Journal of Marketing, Vol. 36, Issue: 7/8 pp. 829 – 839. Szántó Sz. (2001): „A vevő, a szolgáltató és az elégedettség…”. In.: Marketing & Management, 35. évf. 3. szám, 49-57. p. Vágási M. (2001): Újtermék-marketing. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Ványai J.–Viszt E. (1995): „A fogyasztói elégedettséget megalapozó szolgáltatásminőség”. In.: Marketing & Management, 34. évf. 5. szám, 50-55. p. Veres Z. (1998): Szolgáltatásmarketing. Budapest, Műszaki Könyvkiadó

46

CIVILIZÁCIÓ

Kéri András

El Dorado népe: a muiszkák

1

Az egyetlen indián nép, amely pénzt használt, kőszenet bányászott és fizetett hadsereget tartott fenn

K

v

evesen lehetnek, akik még nem hallottak El Doradoról, az arany, a kincs, a gazdagság hazájáról, arról az áhított világról, amit a spanyolok, és más nemzetek fiai, oly sokáig hiába kerestek. Számos legenda keringett róla. Bejárták érte a Guayanák világát, Venezuelát, Kolumbiát, Ecuadort, míg végre ráakadtak arra a tóra, ahonnan e legenda elterjedt. El Dorado a jólét szimbólumává vált. Ha nem lett volna El Dorado legendája, bizonyára a hódítás is lassabban és kevésbé vadul zajlott volna le. De tudjuk-e kik is lakták e vidéket? Róluk alig esik szó, pedig ők, a csibcsák egyik törzsét alkotó muiszkák hozták létre a maják, az aztékok és az inkák után Amerika negyedik legfejlettebb bennszülött kultúráját. Amerika nagy indián civilizációi között közvetlen kapcsolat volt, még ha nehéz is kimutatni. A Mexikói-fennsíkon élő aztékok – Teotihuacán korábbi, terjeszkedő hatalmát követve, – Tenochtitlánból építették fel birodalmukat, amely kapcsolatban állt és kereskedett a Yucatán-félszigeten és Guatemalában élő majákkal. A maja kereskedők – tengerparti lerakataikat kiépítve – egészen Costa Ricáig hajóztak termékeikkel. Tudjuk, hogy az inkák északon Kolumbiáig, délen Argentína és Chile északi részéig terjedő birodalmat hoztak létre. De mi volt Ecuador és Costa Rica között? A hiányzó láncszem a csibcsák, akik számos törzsre szakadva Kolumbia és Panama

47

területén éltek. Híres aranytárgyaik, kereskedőik révén, északi és déli szomszédjaikhoz is eljutottak. Érdekes, hogy több tényt – jelet, utalást – ismerünk a kontinensek közötti, mint a kontinensen belüli kapcsolatokból. Még várat magára a nagy indián kultúrák kölcsönhatásának alapos tanulmányozása, feltárása. Ha az óceánok átszelése nem volt akadály, akkor a szárazföldi kapcsolat, elsősorban a part menti hajózás révén, sokkal egyszerűbb volt. A francia Joseph de Guignes már 1761-ben, a párizsi akadémián bemutatott tanulmányában – elsőként – írásos bizonyítékokkal szolgált az ázsiai népek felfedező útjairól. Több krónika szól a japánok és a kínaiak Kolumbusz előtti utazásairól. A Qi dinasztia idején, 499 körül, Ma Tuan Lin évkönyveiben, Li Yen és Tong Fanso krónikáiban, valamint egy Hoei Chin nevű szerzetes írásában szerepel egy Fusang nevű hely, ahol „volt réz, arany, ezüst, az emberek vörös bőrűek voltak, faházakban éltek, de nem ismerték a vasat.” Az amerikai kapcsolat biztos, már csak azért is, mert Ázsia partjaitól a Kuro Shio áramlat még a XIX. században is számos hajót elragadott és Kalifornia partjaihoz sodort. Az aztékok azt mesélték Cortésnek, hogy érkezése előtt 50 évvel különös emberek érkeztek birodalmuk csendes-óceáni partvidékére. A Mexikóvároshoz közeli Toluca-völgyben, Tecaxic–Calixtlahuaja régészeti lelőhelyen egy

CIVILIZÁCIÓ

szakállas férfit ábrázoló, fekete terrakotta, égetett agyagfejet találtak (1933). A leletről megállapították, hogy római eredetű és a szobrot egy 1510-ben lezárt sírba tették, melyet nem bolygattak meg soha. Mindez pedig a spanyolok Mexikóba érkezése előtt történt. De miként kerülhetett az Újvilágba? A lelet valódi korának megállapítására a közelmúltban, a heidelbergi Max Planck Intézetben került sor. A fizikusok a termolumineszcencia segítségével megállapították, hogy a szobor 200-ban készült, vagyis római kori, s nyilvánvaló bizonyítéka a Kolumbuszt megelőző tengeri kapcsolatnak.

A muiszkák országa Kolumbia központi részén, mély völgyekkel elzárt hegyvidéken, az Andok Keleti-Kordillerái között húzódó fennsíkokon (altiplano) éltek a muiszkák, úgy i.e. 500-tól. A spanyolok keresztelték el így a csibcsa nép e törzsét – akárcsak a Chilében élő mapucsékat araukánoknak –, mert sokat hallották tőlük a mosca (ember) szót. Nem véletlen, mert ők nevezték így magukat. A muiszkák a csibcsák egyik nyelvcsoportjához tartoznak, akik Panamától KözépKolumbiáig – több ágra szakadva – lakták a térséget. A muiszkák országát 5 nagy kacikátus (tartomány, királyság) alkotta a spanyolok érkeztekor, melyek többnyire vezéreik, törzsfőnökeik nevét viselték. Északon Guanentá vagy Guamentá, tőle délre Tundama (ma Duitama), észak-keleten Sugamuxi vagy Iracá (ma Sogamoso), középen Hunsa (ma Tunja) és délen Bacatá vagy Buequetá (ma Bogota)2. Bár független „államokat” alkottak, melyeket összekötött a közös nyelv és hitvilág, szokásaik és törvényeik, mégsem voltak egyenlők. Az öt királyság egységes birodalommá alakításáért, a központi hatalom megszerzéséért – konföderációt alkotva a gyengébbekkel – a két legerősebb király, Bacatá Zipája és Tunja Zaquéje küzdött. A Zipa országa volt a legerősebb, de a Zaque nem hódolt

be neki, így gyakorta háborúztak, s mint ahogy az lenni szokott, a spanyolok ezt használták ki birodalmuk meghódításakor (1539). Az isteni hatalommal felruházott két király egymást gyengítette. Miután a két nagyobb királyság „konföderáció” keretében sorra bekebelezte a kisebb államocskákat, a két nagy már készülhetett a döntő küzdelemre, a központi hatalomért. A legnagyobb Bacatá öt, félig autonóm tartomány (Fusagasugá, Ubaqué, Guatavitá, Zipaquirá, Ubaté) felett uralkodott. Területe kb. 18 ezer km² lehetett, melynek fővárosában, Muequetában élt a Zipa. Népességét 500 ezer főre becsülik, melyből kb. 125 ezer lakos Guatavita kacikátus területén élt. Tunja Boyacá felvidékén fekszik, s királya, a Zaque kb. 150-240 ezer alattvalója felett uralkodott. Konföderációját különféle függő viszonyban lévő területek alkották. E társak, a nagy belső autonómiájú törzsi kacikátusok is többékevésbé függetlenek voltak (Suamox, Tundama, Guanentá, Sachicá, Saboyá, Chipotá, Maniquirá). A hegyek világában éltek, s mindennapjaik a különböző klimatikus övezetekhez igazodtak. Az ezer méter alatti területek (tierra caliente) szavannákkal és sűrű esőerdőkkel borított síkságok és hegyoldalak. Ez volt a trópusi mezőgazdaság fő színtere. A mérsékelt övezet (tierra templada) 1000 és 2000 m közötti, fennsíkok (altiplano) és hegyoldalak alkotta világa volt az indiánok legfőbb élettere. Az Altiplano szavannás vidékén fekszenek, pl. Sogamoso, Duitama, Bacatá királyságok. Itt – a csapadékos hegyvidéki erdő övezetében – összpontosult a népesség zöme. Itt termesztették a kukoricát (aba), a burgonyát (iomga), a jukkát, a babot, a gyümölcsféléket. Tipikus növényvilágához tartozik a bennszülöttek értékes gyümölcsfája, a guayaba (gujava) számos változata, és egy fontos gyógy- és hallucinogén növényük, a borrachero, egy Datura faj (Datura glauca, D. sanguinea, D. suaveolens, D. arborea). A növény valamennyi része rendkívül hatásos. Varázslóik rendszeresen fogyasztották, de az Ör-

48

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

dög, a vele kötött egyezség szerint, megóvta őket a káros hatásoktól. 2000-3000 m között helyezkedik el a száraz hegyvidéki erdő övezete (tierra fría), ahol az évi csapadék 500-1000 mm, az átlaghőmérséklet 12-18 °C. Az erdőhatár feletti csapadékosabb térszín a páramo, míg a szárazabb a puna vidék. A 3000 m feletti terület a hideg, szeles, gyér vegetációjú paramuna övezet, amely földművelésre alig alkalmas. E változatos éghajlatú, gazdag növény- és állatvilágú muiszka birodalom jellegzetes és fontos egyedei a lulo (Solanum marginatum, S. quitoense), egy vitamindús zöld narancs, a málna, a kolumbiai dinnyefa (papayuela, Carica cundinamarcensis), az hayuelo (Dodonaea viscosa) és a tunakaktusz (Opuntia tuna) gyümölcse. Az illatos jeneszterből (retamo de olor, Spartium junceum) szűrőket, szitákat (tama), a kalappálmából (Carludovica palmata) – ahogy neve is jelzi – panamakalapot készítettek. Gyógynövényeik közül a Bocconia faj trompeto (B. frutescens) kesernyés tejnedvével fekélyeket, bőrbetegségeket gyógyítottak, vagy féregűzőként használták. Patikájuk része volt a tabebuia (Tabebuia chrizanta) fakérgének belső háncsa, a ricinus (higuerilla, Ricinus communis), egy zsázsaféle, a mastuerzo vagy chisgo (Lepidium bipinatifidum) és a mirhafű (paico, Chenopodium ambrosioides), mellyel gyomor- és bélbántalmakat gyógyítottak. Ez utóbbi mexikói teafű néven vált ismertté Európában. Az indiánok rendszeresen fogyasztották étkeikben, mert a belekben csökkentette a gázképződést. A muiszkák országában számos tó, lagúna (Tota, Fúquene, Iguaque, Tunja, Tundama, Chingazá, Chicasá, stb.) volt, így nem csoda, hogy mitológiájuk, vallásuk, életük szorosan kapcsolódott a vízhez. Itt olyan jelentős folyók születnek, mint a Guaviare, a Meta, a Chicamocha és a Suárez. Minden királyságnak saját termálvíz forrásai voltak. Tabio és Chiguachí (ma Choachí) a Zipához, Paipa forrásai Tundama, Izáé Sogamoso, Ramiriquíé pedig a Zaque birodalmához tartoztak.

49

A muiszka kultúra legfőbb központja és legerősebb királysága Bacatá volt, ahonnan az elhíresült „aranykacika” legendája szárnyra kelt. A spanyolok itt hallottak először (1539) híreket El Doradoról, a Bearanyozott Emberről. A várostól, Bacatától 50 km-re északkeletre található, 3200 m magasan a tengerszint felett, a vulkanikus eredetű Guatavita-tó, azaz maga El Dorado. A mindössze 125 m átmérőjű krátertó volt a muiszka nép avatási szertartásainak színhelye. Az ünnepségek során, az isteneknek szánt ajándékokkal, felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű kultikus tárgyat dobtak a tó közepén a víz mélyére. A legenda szerint a muiszkák uralkodójuk trónra lépését úgy ünnepelték, hogy a beiktatásra váró király testét növényi gyantával bekenték, majd aranyporral beszórták, s ahogy a Nap felkelt, sugarai visszatükröződtek róla. Négy fővezérével együtt egy aranytárgyakkal megrakott tutajra ültették, mellyel a tó közepére eveztek. Itt, a szertartás elvégzése után, ajándékaikat a tó vízébe dobták, majd zene kíséreté­ ben visszatértek a partra. Ebből a szent rítusból született El Dorado legendája. De miért dobáltak értékes tárgyakat a vízbe? A legenda arról szól, hogy egyik királyuk felesége a tóba fulladt és istennővé vált, s ezért, évente egyszer, ajándékokkal kellett lecsendesíteni háborgó lelkét. Humboldt 1807-ben kiszámolta, hogy ha egy évszázadon át ezer indián öt aranytárgyat dobott a tóba, akkor összesen 50 ezernyi, kincset érő alkotásnak kellett összegyűlni a fenekén. Az aranyra éhes spanyolok annyira hittek a legendában, hogy többször is megpróbálták a tavat lecsapolni. Ez ugyan nem sikerült, de találtak benne aranytárgyakat, akárcsak számos más tóban (Churuguaco, Suesca). Hernán de Quesada 1537-ben négyezer peso értékű aranyra lelt vizében. Állítólag 1560-ban azonosították végérvényesen El Doradot – és mítoszát – a Guatavita-tóval. Antonio de Sepúlvedának sikerült néhány méternyivel csökkentenie a vízszintet, s aranyat is talált (1562). A sikeren felbuzdulva,

CIVILIZÁCIÓ

1580-ban 8000 indiánt kényszerített arra, hogy vízlevezető árkot ássanak, amely ma is látható. A munkálatok során egy földomlás bennszülöttek százait temette maga alá, amely miatt a gigantikus méretű vállalkozást le kellett állítani. Még így is jelentős értékekre tettek szert. II. Fülöpnek egy tyúktojás nagyságú smaragdot küldtek. 1912-ben a londoni Contractors Ltd. jelentős mértékben lecsapolta a tó vizét és az iszapból 10 ezer dollár értékű aranytárgy került elő; de mindez 160 ezer dollárjukba került. Az utolsó, eredménytelen kísérletre 1965-ben került sor. Ezután a kolumbiai kormány betiltotta a lecsapolással együtt járó kutatásokat.

ajánlotta fel ajándékait. A kincset a tóba öntötték, majd visszatértek a partra. A bearanyozott testű uralkodó bement a tóba és rituális éneklés közben lemosták róla a csillogó port. Most már ő volt a muiszkák királya. v v v

El Dorado legendák

Asztrológusok és geográfusok is azt állították, hogy az aranynak az Amazonas és az Orinoco folyók (Guayana) őserdeiben kell rejtőznie. A spanyol király 1592-ben nevezte ki Antonio de Berriot El Dorado, Manoa és Guayana első kormányzójának, aki rögtön elhatározta, hogy felkutatja az annyira áhított vidéket. Az Orinoco partján építette ki bázisát, Santo Tomét. Meg volt győződve arról, hogy El Dorado fővárosa Manoa, a Parima nevű tó partján fekszik, egy ragyogó aranyhegy lábánál. Fiával, Fernandoval kelt útra (1598-1612). El Doradót ugyan nem találták meg, de számtalan utazásukról aranyrögök tucatjaival tértek vissza, amiben Guayana térsége bővelkedik. A hír Angliáig, pontosabban sir Walter Raleigh füléhez is eljutott, aki ugyancsak a mesés vidékről álmodott. Egy napon elfoglalta Santo Tomét, és magát Berriot is foglyul ejtette, hogy kifaggassa utazásairól. Bár ő sem jutott el El Doradóig, mindez nem gátolta meg abban, hogy a Berriotól származó információk alapján el ne készítse híres térképét a Guayanákról, az aranyat rejtő tóval és Manoával, anélkül, hogy járt volna a földjén.

Mielőtt beiktattak egy új muiszka uralkodót, a kiválasztottnak bizonyos időt egyedül kellett eltöltenie egy barlangban. A tavaszi napéjegyenlőség napján felment a hegyekbe a Guatavita-tóhoz. Ott várta az egész törzs. A parton nádból és fából tutajt építettek, s azt virágokkal és girlandokkal díszítették fel. Az éjszaka sötétjében négy izzó faszéntartót állítottak a tutajra, sok tömjénnel. Mivel ez a nap ünnep volt, a férfiak tollakkal ékesítették magukat, az asszonyok pedig legszebb arany-, korall- és drágakőékszereiket viselték. A sötét éjszakában a jövendő uralkodót meztelenre vetkőztették, kellemes illatú moque-gyantával bekenték, majd aranypor-réteggel vonták be. Testének egyetlen pontját sem hagyták szabadon, még a haját sem. Ezután a kiválasztottat a tutajra vezették, melynek közepén mozdulatlanul kellett állnia. A tutaj négy sarkában egy-egy törzsfőnök állt őrt. Mindegyiken aranyláncok, orrkarikák, lábaiknál valóságos aranyhegy. Amikor a Nap előbújt a hegyek mögül, amidőn első sugarai elérték a tutajt, abban a pillanatban egy csapásra megelevenedett a Guatavita-tó partja. A furulyák, dobok és énekek kavalkádja még a messzi völgyekben is hallhatóvá vált. A tutaj az öt férfivel lassan a tó közepére ért, ahol az új uralkodó a Napistennek

v v v

50

Guatavita fiatal kacikája beleszeretett a szomszéd törzs szépséges leányába, akit feleségül is vett. Nemsokára lányuk is született. A kacika azonban inkább hatalmával foglalkozott, udvarában tivornyákat szervezett, alkalmi szeretőkkel hált és nem törődött a családjával. Így telt az ideje a megcsalt, fiatal feleségnek, akit a reménytelenség szörnyű érzése töltött el. Ekkor tör-

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

tént, hogy az egyik ünnepségen beleszeretett egy harcosba. A szerelmesek titokban találkozgattak, de a hír eljutott a kacika fülébe is. Az egyik alkalommal meglepte őket, és a harcost elfogták. Kegyetlenül megkínozták, majd a szívét is kivették, de erről csak a kacika bizalmasai tudtak. Még azon az estén felesége számára nagy ünnepséget szervezett. A zene és a vidámság közepette, nagy pompával egy vadállat szívét tálalták fel neki. Ekkor egy másik tányérra esett a pillantása, ahol szerelme szívének egy darabját vélte felfedezni. Az ünnepséget az elborzadt asszony kiáltása törte meg. Sebzett lelkével és halálra sápadt arcával a királyi kunyhó felé szaladt, felkapta gyermekét és eltűnt a sötétségben. Minden gondolkodás nélkül belevetette magát a Guatavita-tóba. A chuquék sietve vitték a hírt a részeg kacikának, aki őrült módjára rohant a tóhoz. Csak most értette meg, mennyire fontos neki a felesége. Utasította a chuquéket, hogy hozzák vissza alámerült testét. Le is szálltak a mélybe, de nélküle tértek vissza. Azt mondták a kacikának, hogy felesége egy kígyóval kötött házasságot, s boldogan él egy víz alatti kastélyban. Ekkor lányát kívánta viszontlátni. Felhozták neki, de mivel nem volt szeme, visszaküldte az anyjának. Az összetört kacika megbocsátott feleségének, és megígérte, hogy áldozatot mutat be, hogy élete a túlvilágon boldog legyen. (A legenda szerint az istenek az elszenvedett fájdalmaiért ajándékozták meg az asszonyt a víz alatti kristálypalotával és az ott megtalált boldogsággal.) A chuquék, mint az emberek és a vizek istenei közötti közvetítők, a tó partján éltek. Ott várták teliholdkor a mélybe szállt úrnőjük feltűnését. A víz istennője kígyó képében jött elő, hogy emlékeztesse az indiánokat az ígért ajándékokra. A muiszkák ettől kezdve értékes tárgyakat hordtak a tó vízébe. A kacika, fájdalmának enyhítésére, egyre gazdagabb kincsekkel lepte meg egykori feleségét. Már az új bacatái király, a Zipa felszentelését is itt tartották. A kacika és a nép is böjtölt. A nagy napra álarcokban, felékesítve, hangszere-

ikkel és élelemmel jöttek el a tóhoz. Mindenfelől özönlöttek az indiánok. Hajnal előtt megszólaltak a hangszerek. A guechák is megérkeztek a hordszéken ülő leendő királlyal. A tóhoz közel tették le őt. A rá várakozó tutaj felé vette útját. Lábai alá köpenyeket helyeztek, hogy ezeken lépkedjen. A tutajt is köpenyekkel és virágokkal borították be. Középen foglalt helyet a király. Ekkor lehullt róla vörös köpenye és előtűnt aranyporral bekent teste. A tutaj lassan eltávolodott a parttól, miközben a tömeg, a tónak háttal állva, imádkozott és énekelt. A füstölőkből áradó felhőben a Zipa állva várta a napfelkeltét. Tekintetét keletre vetette. Amikor az első napsugarak elérték a tutajt, a király felemelte kezeit és boldog kiáltást hallatott, melyet a tömeg is átvett. A Zipa a szent tó közepére dobta értékes ajándékait és ő maga is alámerült a vízben, ahonnan megtisztulva tért vissza. A tutaj a part felé vette útját, miközben az emberek lehajtott fejjel, háttal állva várakoztak. A király ismét hordszékébe szállt, s visszatért palotájába, ahol nagy ünnepség kezdődött.

A muiszkák

51

A csibcsa kultúrát – több mint kétezer éves fennállása alatt (i.e. 500-1541) – számos nép érezte magáénak, akárcsak a nyelvet, amely óriá­ si területet felölelve Costa Ricától Ecuadorig terjedt. Valószínűleg a karibok és az arawakok előnyomulása késztette őket arra, hogy északra vándoroljanak. A sok nép, törzs közül, társadalmi-gazdasági fejlettségük és szervezettségük alapján, kiemelkedtek a muiszkák. Ők lakták a kb. 30 ezer km²-nyi fennsíkot, a mai Cundinamarca, Boyacá és Santander megyék területének nagy részét. Egyes források szerint a jól szervezett muiszka államokban félmilliónyian, mások szerint egymilliónyian élhettek. A Inka Birodalom mellett – a Dariéni-szorostól Kolumbia szívéig – a muiszkák országa volt a legjelentősebb az Andok vidékén. A spanyolok néhány év alatt meghódították őket (1536-1541).

CIVILIZÁCIÓ

A XVIII. század végére kihalt Közép-Kolumbia utolsó, csibcsa nyelven beszélő indián csoportja is. A ma élő legközelebbi rokonuk a tunebok, de a nyelvcsaládba tartoznak még a Panamában élő kuna indiánok (kb. 50 ezer fő) és a Panama - Costa Rica határvidéken élő guaymik (kb. 75 ezer fő). Bernardo de Lugo dominikánus szerzetes tanulmányozta nyelvüket, s megírta a „Gramática en la lengua general del Nuevo Reino, llamada mosca” (Az Új Királyság általánosan elterjedt, s moscának nevezett nyelvének grammatikája) című művét. Ez az egyik legkorábbi lexikográfiai (szótárirodalmi) mű Dél-Amerikából. Bernardino de Guzmán madridi kiadó adta ki 1619-ben a csibcsa/mosca – spanyol szótárt (és nyelvtant). Vallásukat a Nap (Sua vagy Xué) és a Hold (Chía) kultusza, az ősök tisztelete jellemezte. Chíában építették fel a Hold templomát. Az istenek nem voltak egyenlők. A leghatalmasabb a felsőbb lény volt: Chiminigagua vagy Chiminichagua, a Nap és a Hold teremtője, az univerzum mindenható ura. Jó szándékú istennek tartották, de nem építettek neki templomot, mert maga volt a „valami-ház”. A megalkotott pár, a Nap és a Hold, testvérek és házastársak voltak egyben, s ők teremtették a többi istent. A Nap volt a legfontosabb, ezért neki építették a legtöbb templomot. Simón Pedro spanyol krónikás így ír – az indiánok elbeszélése alapján – Chiminigagua megérkezéséről: „Éjszaka volt. A világban még nem volt semmi. A világosság még be volt zárva egy nagy valami-házba és abból jött elő. Ez a valami-ház Chiminigagua maga volt, aki önmagába rejtette a világosságot, hogy az majd előjöjjön. Amikor ez bekövetkezett, a dolgok el kezdtek lenni…” Chiminigagua és a muiszkák között „követek” ingáztak, akik az indiánokat hasznos dolgokra, erkölcsre és vallásra tanították. Mielőtt eltűntek, bejelentették, hogy egyszer visszatérnek. Bachue volt a muiszka ősanya, a termékenység istennője, erősen Holdra jellemző vonásokkal. Az Iguaque lagúna vízéből jött elő, s meg-

tanította az embereket a törvények tiszteletére. Ő volt Furachogua, a „Jó asszony”. A legenda szerint Bachuénak volt egy fia. Amikor megnőtt, az asszony feleségül ment hozzá és e frigyből 4-6 gyerek született. Amikor az asszony és fia megöregedtek, visszatértek a tóba és kígyóvá változtak. A Nap is emberalakot öltött, hogy házasságot kössön a Holddal (és a nőkkel), de időnként gyermekáldozatot követelt. Teremtő isten (a világ teremtője) Nap (a férfi) – minden létezőt ők teremtettek – Hold (a nő)

Férfiakat földből

Nőket növényekből

52

A „másodlagos istenek” beleszóltak az emberek életébe, mindennapos tevékenységeikbe. Ilyen volt a kereskedők védelmezője, Fesquintiba, a földisten Chibchacum vagy Chibchacun, a kormányzást segítő Bochica, a szülő nők segítője, Chuchavia vagy Cuchaviva, aki szivárványként jelent meg, Fo vagy Nencatacoa (vagy Nencatac), a kelmefestők, a részegek és a szövőnők medve képében megjelenő istene, Chaquen, a futók istene, aki a versenyeket felügyelte, mivel vallási jelentőségük volt. Itt is feltűnik a majáknál már jól ismert különös dualizmus, az ikeristenek képében, akik egymás riválisai voltak. Mítoszaik szerint eredetileg vadakként éltek, törvények, földművelés vagy vallás nélkül. Azután egy nap megjelent közöttük Bochica, a szakállas, fehérbőrű, távolból érkező isten és sokféle tevékenységre – pl. fonás, szövés, házépítés, festés – tanította meg az indiánokat. Bochica – már, mint fő isten – mítosza a Bogotához közeli fenséges Tequendama vízeséshez kötődik, melyet Dél-Amerika Niagarájaként ismernek. Rendkívül gyönyörű felesége, Chíá valamivel később jelent meg. Csakhogy az asszony gonosz volt, és élvezte, hogy meghiúsíthatja férje önzetlen törekvéseit. Mivel közvetlenül nem tudta legyőzni erőtől duzzadó

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

urát, mágikus erőket hívott segítségül. Hatalmas áradást zúdított az emberekre, amit csak kevesen éltek túl. Bochica nagyon dühös lett, és a földről az égbe száműzte Chíát, ahol Holddá változott, és azt a feladatot kapta, hogy éjszakánként világítson. Bochica elapasztotta az áradatot, és előhívta a hegyekben menedékre találókat. Amint előjöttek rejtekeikből törvényeket adott nekik, megtanította őket a földművelésre és bevezette a napimádatot. Elrendelte, hogy rendszeres ünnepségekkel tiszteljék a Napot, és áldozatokkal kedveskedjenek neki. Miután Bochica két törzsfőnök között osztotta fel hatalmát, további földi életét csendes elmélkedéssel töltötte. Mezítláb járt és aszketikus életmódot folytatott. Amikor a mennybe emelkedett, isten vált belőle, s az isteneknek áldozni kell, olykor gyerekeket és ifjakat is, akik általában foglyok voltak, vagy vásárolták őket. Előfordult, hogy az újszülötteket 15-16 éves korukig áldozati célra „nevelték”, s ők voltak az emberek és az istenek közötti közvetítők. Szüzeknek kellett lenniük, mert különben, áldozatuk nem felelt volna meg az istenségeknek. Ha valamelyiküknek már volt nővel kapcsolata, nem lehetett feláldozni. Az áldozatot a legmagasabb helyre vitték, ahol egy hímzett gyékénytakaróval elválasztották a földtől, majd késsel megölték, vérét pedig szétpermetezték. A törzsfőnököknek, uralkodóknak saját áldozati kamaszaik voltak, hogy velük csillapíthassák isteneik haragját.

folyó vizét, hogy az egész Bogotá-völgyet elárasztotta. Szinte mindenki elpusztult, csak azon kevesek élték túl a szörnyű csapást, akik felszaladtak a hegyekbe. Bochica ekkor elvált a feleségétől és felküldte az égbe, ahol Hold lett belőle. Bochica, miután megtanította népét az együttélésre, visszavonult Iracába, ahol remeteként élt még kétezer évig. Egész idő alatt böjtölt és imádkozott. Sok idő múltán, a II. században, ismét egy pap, Nemquecha jött a tengerentúlról, s megújította a régi rendet, és igen magasra emelte a csibcsa műveltséget. v v v

Chibchacum, a gonosz szellem vagy óriás, Bochica ellenfele okozta a vízözönt. A bogotaiak bűnös magaviselete miatt a folyókat, noha már megvolt a medrük, kivezette a síkságra, és mindent elárasztott. Az emberek a magaslatokra menekültek. Az egyik napnyugtakor, szivárványon trónolva, megjelent előttük Bochica, aki beszélni kezdett hozzájuk. Menekülést ígért nekik. Ekkor aranyos vesszejével szétválasztotta a tequendamai sziklákat, s a folyók és a vízesések lefolytak közöttük. Chibchacum büntetése az lett, hogy vállaira rakta a hegyeket. Azóta Chibchacum bosszúságában földrengéseket okoz. v v v

Özönvíz-változatok

Chibchacum, a földisten, aki a holdistenségek közé tartozik, egy alkalommal megharagudott az emberekre, és ezért a bogotái fennsíkot tóvá változtatta. Azonban Bochica megjelent egy szivárványon és aranypálcáját a víz lefolyását megakadályozó sziklához vágta. Ahová a pálca lesújtott, ott lefolyt a víz. Így keletkezett a tequendamai vízesés. Chibchacum ettől kezdve a földet hordozza, amely eleddig négy faoszlopon nyugodott. Ha az isten egyik válláról a másikra teszi át nehéz terhét, földrengést okoz. Bacatában, minden harmadik hónapban ünnepséget tartottak Bochica tiszteletére. Ettek,

Bochica évezredekkel ezelőtt érkezett Kolumbiába. Több neve is volt: Bochica, Zukha vagy Zuche, Nemqueteba és Chimizapagua. Igen szép feleségének ugyancsak több neve volt: Chía, Huytaca, Ubecayhuara. Mindketten tevén(!) ültek. Chía csábos, boszorkány természetű volt, Bochicából viszont jóság áradt. A férj jótetteit az asszony minden eszközzel gátolni akarta. Egy alkalommal, a varázsigével annyira megduzzasztotta a Funza

53

CIVILIZÁCIÓ

Hogyan népesedett be a világ?

ittak, táncoltak. Akkor is ezt tették, amikor az esős évszak túl hosszúra nyúlt; mert régen az esők is óriásiak voltak. Mindez azért történt, mert Chibchacum nagyon dühös lett, amikor azt látta, hogy az emberek nem tisztelik a tavakban élő isteneket, hogy elhagyják, s hanyagolják földjeiket, és állandóan csak háborúskodnak. Egyszer aztán hatalmas fellegek gyülekeztek az égen és a nappalt sötét éjjé változtatták. Dörgött, villámlott, s óriási víztömegek zúdultak le a felhőkből. Megduzzasztották a folyókat, melyek magukkal ragadták a fákat, az állatokat és a falvakat. Az emberek a magaslatokra menekültek. Fáztak és éheztek, s úgy tűnt, a vihar sose csendesedik le. Bocsánatért esedeztek, de az eső csak nem akart elállni. Látva mindezt, Bochica megkönyörült az embereken. Úgy gondolta, nem ez megbüntetésük módja, s az özönvíz túl komolyra sikerült. Szivárványon szállt alá az indiánokhoz, akik dalaikkal köszöntötték őt. Bochica aranybotjával megnyitotta a fennsík vizét elzáró sziklát, s a víz a magasból a mélybe zuhant. Így alakult ki Tequendama vízesése. Bochica büntetésül arra ítélte Chibchacunt, hogy vegye vállára a földet, mely az ideig erős guajakfákon nyugodott. v v v

Amikor éjszaka volt – vagy ahogyan a muiszkák értelmezték –, mielőtt bármi is lett volna ezen a világon, a fény egy nagy valamibe volt bezárva, amit, hogy neve legyen, Chiminigaguának hívtak. Ez a valami, amibe a fény be volt zárva, s amit mi Istennek nevezünk a szerint, ahogy nekünk magyarázni szokták, világosodni kezdett, és lassacskán megmutatta a benne rejtőző fényt, és Chiminigagua ebben az első fényben nekilátott a dolgok teremtésének. Először néhány nagy, fekete madarat teremtett, és létezésük első pillanatában megparancsolta nekik, hogy csőrükből bocsássanak levegőt az egész világra, és ez a levegő fénylő és ragyogó volt. Mivel minden a parancs szerint valósult meg, az egész világ megvilágosodott, és olyan lett, amilyennek most is látjuk. Ezt az istent mindenütt minden dolgok mindenható urának ismerik, és olyannak, aki mindig jó, és aki megteremtette a világon mindazt, ami csak létezik, amitől a világ teljes és szép lett, de mivel minden dolgok között a Napot látták a legszebbnek, azt mondták, őt kell imádni, és a Holdat is, a Nap asszonyát és társát. Innen ered, hogy az imádott bálványokon mindig együtt van férfi és nő alakja. Isten többek között férfiakat és nőket teremtett, mivel a többi dolog megvolt már a világon, és csak ez a kettő hiányzott. A következőképpen orvosolták ezt a hiányt Tunja város környékén. Az esemény egy falutól hat kilométerre északra és két kilométerre keletre történt. A falut az indiánok Iguaquének nevezték, ahol a hegyek csúcsa az egekbe vész, ahol hideg és puszta a föld, és szinte nincsen olyan szaka az évnek, midőn a ködök látni engednék a csúcsokat, hacsak nem január közepén. E hegyvonulatok és csúcsok között mély völgy húzódik, ahonnan – mint az indiánok beszélik –, röviddel azután, hogy megvirradt, s előtűnt a fény, és létrejöttek a dolgok, előbújt egy asszony, akit Bachuénak hívtak, vagy más néven – mert annyi jót cselekedett velük – Furachoque, ami annyit jelent: Jóságos Asszony (mert furának

Ubaque (vagy Ebaqui) a Negro folyó partján épült, s Bacatá királyának fizetett adót. Fontos politikai és áldozati (Laguna de Ubaque) központ volt. Szent tavához, évente egyszer, Bacatá népe is elzarándokolt. Itt a Bochica-mítosz egy újabb változata alakult ki: a megbüntetett Chía (Yubecayguaya vagy Huythaca) – aki holddá változott – a Nap felesége lesz. A krónikás Piedrahitától tudjuk, hogy a helyiek szerint az ördög, Vaqui felesége volt, akitől lánya született. Ubaque papját (jeque), Popónt is az ördög szövetségesének tartották. Ő volt az, aki egy álomból előre megjósolta az idegenek érkezését és Bacatá királyának halálát.

54

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

mondják az asszonyt, choque pedig jó). Karján hároméves forma gyermeket hozott a vizekből, és amikor mindketten alászálltak a hegyekből a síkságra, ahol most Iguaque található, házat építettek. Ott laktak mindaddig, amíg a fiú férfikorba lépett, és feleségül vette az asszonyt. Az asszony oly termékeny volt, hogy minden szüléséből négy-hat gyermek jött a világra, s az egész Földet benépesítették, mert sokfelé jártak a világban, s mindenütt gyermekeket hagytak maguk után. Sok-sok év múltán, amikor a Földet már benépesítették az emberek, s ők igencsak megöregedtek, visszatértek ugyanabba a faluba, ahonnan elindultak. Amikor pedig elérkeztek a lagúnához, Bachue szózatot intézett hozzájuk, valamennyiüket békességre, s a nekik adott számos szabály és törvény megtartására buzdította őket, különösen az istenek iránti tiszteletre. Bevégezvén mindezt, jajkiáltásokkal és sírással búcsúzott, majd hirtelen ő is, férje is nagy siklóvá változtak és a lagúna vizébe vetették magukat. Soha többé nem tűntek fel arrafelé, ámbár Bachue később gyakran megjelent más vidékeken, miután az indiánok elhatározták, hogy isteneik között fogják őt számon tartani, cserébe a sok jóért, amit értük tett.

A Nap fiai Megjósolták, ahhoz, hogy a Nap valakiben újjászülessen, a Napnak egy falubeli fiatal lány testét kell feltöltenie, aki majd megszüli a Nap sugaraitól benne megfogant gyermeket, de a szüzességét nem veszíti el. Tartomány szerte elterjedt a hír. A falu törzsfőnökének két lánya volt, mindkettő szerette volna, ha vele történik a csoda. Minden hajnalban elmentek szüleik házából, felkaptattak a falu körüli dombok egyikére, azon az oldalon, ahol fölkel a Nap. Úgy helyezkedtek el, hogy felfogják az első sugarakat, és miután néhány napig így tettek, megjelent az ördög, és pár nap múlva az egyik lány teherbe esett, úgy mondta, a Naptól. Kilenc hónap elteltével szült egy guatacát, ami az ő nyelvükön drága és szép smaragdot jelent. Az asszony ron-

gyokba burkolta, és két melle közé tette a smaragdot. Néhány napig tartotta ott, és a drágakő gyermekké változott. Goranchachának nevezték el, és a törzsfőnök házában nevelték a Nap fiaként, még huszonnégy éves korán túl is. Az egész tartományban a Nap fiaként tisztelték. A legény, akit ilyen atyától valóként tiszteltek, úgy vélte, nem méltó hozzá egy olyan falu, mint Guechetá, s elmegy Ramiriquí udvarába, megnézi őt, és udvarának pompáját. Szándékát valóra is váltotta. Vándorútja utolsó napján Ramiriquí, aki tudott a jöveteléről, elébe ment, hogy fogadja. Megajándékozta egy házzal Sogamosoban és temérdek kinccsel. Goranchacha mulatságokkal töltötte az idejét, majd úgy határozott, hogy visszatér az udvarba. Peñas de Paipához közel találkozott egy indiánnal azok közül, akiket magával hozott, és Ramiriquínél hagyott. Az indián elmesélte neki, hogyan akasztatta fel a törzsfőnök a nagy Goranchacha fegyverhordozóját, akit az udvarnál hagyott, amikor Sogamosoba ment. Goranchacha haragra gerjedt, s az udvarba érve megölte a törzsfőnököt, s ott rendezte be saját házát és udvarát. Szolgálókat választott azok közül, akiket erre a legalkalmasabbnak talált, többek közt a kikiáltót, egy indiánt, akinek nagy farka volt. Senki sem tudta, honnan a farka, de Goranchacha őt becsülte a szolgák között a legtöbbre, mert a kikiáltói hivatalt a muiszkák mindig sokra becsülték, olyannyira, hogy aki ezt a tisztséget betöltötte, a második ember volt a faluban vér, nemesség és rang szerint. Goranchacha kormányozni kezdett, hatalmaskodó és kegyetlen volt alattvalóival. Nemcsak azt nem engedte, hogy beszéljenek a színe előtt, és arcába nézzenek, – ezt más törzsfőnökök sem engedték –, hanem arra is parancsot adott, hogy mindenki földre vesse magát előtte, és a porba tapassza arcát. Csak így szólhattak hozzá azon kevesek, akiknek egyáltalán engedélyt adott a beszédre. Olyan szigorúan büntetett a legcsekélyebb vétségért is, hogy parancsát még akkor sem merték megszegni, ha teljesítése az életük kockáztatásával járt. A büntetésként kiszabott korbácsütések iszonyúak voltak.

55

CIVILIZÁCIÓ

Goranchacha a faluszéli házakhoz közel, - az északi részen, melyet most Cuadras de Porrasnak hívnak -, templomot építtetett apjának, a Napnak, és megparancsolta, hogy gyakran mutassanak be áldozatot előtte, ő pedig az év bizonyos napjain óriási kísérettel vonult oda. Amerre csak ment, a földet finom, festett takarók borították. Palotájából indult, és olyan egykedvű nyugalommal tette meg az utat a palotából a templomig, amely nem volt hosszabb három puskalövésnél, hogy három teljes napba tellett, amíg célhoz ért, majd három napot töltött magányosan a templomban, s újabb három napon át vonult haza királyi házába. Azt akarta, hogy az apja tiszteletére emelt templom ünnepélyes és lenyűgöző legyen. Megparancsolta hát, hogy hozzanak hatalmas, értékes márványtömböket. Ezek meg is érkeztek, s három közülük ma is látható. A márványtömböket szállító emberek arcát senki sem látta, mert éjszaka jöttek, amiből arra lehet következtetni, hogy nem is emberek, hanem ördögök voltak. v v v

A Bochica mítosz, a nagy civilizátor megjelenésével kezdődik, amely Pedro Simón szerint i.sz. 137-ben, Vargas Machura szerint i.sz. 37-ben történt az indián utalások alapján. Az előbbi elbeszélése alapján ennek ideje „…20 kor, és minden kor 60 évig tart. Ő tanította meg az embereket gyapotot fonni, köpenyt szőni, mert ezt megelőzően csak néhány rongydarabbal fedték be magukat, amit nyersgyapotból készítettek…otthagyta nekik valamelyik sziklán a szövőszéket…Megtanította őket keresztet készíteni és hogy fessék rá a köpenyeikre…” Ha mindezt visszafele kezdjük számolni 1537-től, akkor Pedro Simón adatai alapján – 20 x 60 = 1200 – i.sz. 337 jön ki Bochica megjelenési éveként. Ha igaz az, hogy időszámításunk kezdetén jelent meg – ahogy mindenhol szerepel –, akkor Pedro Simón adata téves. Ha viszont igaz, akkor minden né-

hány évtizeddel később történt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tények és a leletek az I. századra utalnak. Ekkor még barbár, gyűjtögető népnek tartották a muiszkákat, kezdetleges földműveléssel, primitív szerszámokkal. Ekkor már ismerték a szövőszéket (guayty) és a guzsalyt, köpenyeket szőttek, használták már a kemencét, melyben edényt égettek ki. A bányászathoz és a fémmegmunkáláshoz finom kő- és csontszerszámokat készítettek. Bochica Isten volt, s az isteneknek áldozni kellett. Az ő tiszteletére emelték Sogamoso Nap templomát. Silva Celis fedezte fel az i.sz. 310-ből való elszenesedett, sogamosoi muiszkák áldozati kukoricamaradványait. Fontibónban a kereskedők istenének, Fesquintibának temploma működött. Bochicának aranyat ajánlottak fel, Nencatacnak, a takácsok és kelmefestők patrónusának, aki a chichaivókra is vigyázott, természetesen chichapálinkát. A muiszkák országát a szent hatos földjeként is ismerik, mert a kukoricának hat színe van, hat napig tartott a gyász, hat napig tartott a férfivé avatás, a lányok házasságkötés, a beavatási szertartás előtt - hat szent napon át - a ház sarkában ültek lefedett arccal. Ezután megfürdették őket és átadták a férjüknek, s elkezdődhetett az ünnepség. A papok úgy készültek fel hivatásukra, hogy hat – más források szerint tizenkettő – hosszú esztendőre lemondtak a földi gyönyörökről. Gazdag hitvilágukból csak kevés maradt fenn. Hittek a mohanokban (mojan), a varázslókban, akik bár alacsonyabb termetűek, de ugyanolyanok voltak, mint ők maguk. A sziklákban éltek, valahol a hegyek között. Cundinamarca lakói mondják, hogy a fekete kutya elfogja az ördögöt, amikor az elő akar jönni. Úgy gondolták, hogy a kutya szemei szikrát szórnak, és amikor találkoznak vele, megbéníthatja őket, elveszíthetik beszédkészségüket, tudatukat. Magukhoz csak akkor térnek, ha néhány napig ként szagolnak. Az engedetlen gyerekeket mind a mai

56

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

napig a fekete kutyával ijesztgetik. Mitológiájukban a kutyák vonítását az ördög, vagy a boszorkányok lépteivel azonosítják. A kutyák látják a halál közeledtét, amit el is tudnak riasztani. Piedrahita írásaiban maradt fenn Ubaque hitvilágának néhány érdekes eleme: például ha egy csodálatos sziklából levágnak, vagy letörnek egy darabot, az újra kinő és olyan lesz ismét, mint korábban volt; vagy ha egy kisujj vastagságú, nem mérges fekete kígyót kettévágnak, – melynek (természetesen) mindkét végén egy-egy fej található – az újból összenő, de ha igazából meg akarják ölni, akkor egy nádhoz kell hozzákötni és tűz fölé tartani egészen addig, amíg annak füstjében meg nem fullad. A muiszkák természet- és bálványimádók voltak. Különösen a Napot és a vizet tisztelték. A víz istennőjének Napot ábrázoló tárgyakat ajánlottak fel. A Napisten földi megtestesítője az uralkodó volt, aki feladata jobb ellátása érdekében hat éven át önmegtartóztató életet folytatott, és ezalatt különleges varázserővel töltődött fel, amely kiemelte őt a földi halandók közül. Juan de Castellanos írt először a muiszkák lehetséges eredetéről. Szerinte a Llanók vidéke felől vándoroltak az Andok fennsíkjaira. A ma meglévő számos elméletből néhány különösen érdekes. Cuervo Márquez vetette fel, hogy délről jöttek három hullámban, a Titicaca-tó mellől. Bogotában, Cáquezában és Tunjában telepedtek le, és ők alkották a csibcsa népet. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy nagyon hasonló neveket talált a perui Cuzco környékén és Kolumbiában. Paul Rivet szerint DélAmerika északi kultúrái és Közép-Amerika népei egyetlen centrumból származnak, s ez az Amazonas és az Orinoco vidéke. Bizonyítéka a fúvócső és egy furulyaféle, amely onnan terjedt el és általánosan használatos volt. A nyelvi és régészeti adatok alapján Duque Gómez az északi eredetet tartja bizonyítottnak. Ghisletti szerint is Közép-Amerikából jöttek, s a Karib-tenger partvidéke mentén hajózva értek

el a Sierra Nevada de Santa Martáig, majd a Magdalena folyót felhasználva jutottak el az altiplanóra. (Bogotá vidéke már i.e. 7700-ban lakott volt, ezt bizonyítják az itt talált legrégebbi csontvázak.) A spanyolok érkeztekor a muiszkák száma egymillió körüli lehetett, legalábbis a kutatók többségének véleménye szerint. Vicente Restrepo egymillió lakost említ, Hernández Rodriguez 800 ezer és egymillió közöttire becsüli számukat, Steward szerint egész Kolumbiában lehettek egymilliónyian, melyből csak 300 ezer volt muiszka, Jaramillo Uribe 1,05 millióról beszél, melyből 1580-ra mindössze 350 ezren maradtak. A XVI. század végére és a XVII. század elejére az indiánok száma jelentősen lecsökkent a háborúk, a munkára és teherhordásra való erőszakos befogásuk, az alultápláltság és a betegségek miatt, de azért is, mert ők maguk akadályozták meg, hogy gyerekeik szülessenek. Rodriguez Freite szerint 1587-ben, Bogotában a himlő végzett a muiszkák egyharmadával. 1610-re az összlakosság száma 120-160 ezerre csökkenhetett. A muiszkák ismert történelme Bogotában Saguamanchica Zipától és Tunjában Michua Zaquétől tart a spanyol hódításig. Ez közel két generációt, azaz 68 évet jelent csak. Történelmüket ettől kezdve már a spanyolok írták. A múltba visszanyúló történésekre kevés utalás található, s ennél is szerényebbek a régészeti adatok.

Muiszka hétköznapok Bár a muiszkák nem emeltek monumentális építményeket, fazekas kultúrájuk nagyon fejlett volt, gyönyörű szőtteseket is készítettek és értettek az aranyművesség tudományához is. Országuk sűrűn lakott volt, mert fejlett gazdaságuk az indiánok világában szokatlanul széles társadalmi munkamegosztásra épült. A különféle szakmák szerinti szakosodásra csak egy fejlett gazdaságitársadalmi rendszerben élő-működő nép volt

57

CIVILIZÁCIÓ

képes, amely intenzív mezőgazdasági termeléssel, felesleg előállításával széles néprétegeket is el tudott látni.

A mezőgazdaság A muiszkák alapvetően földművelő nép volt. Száraz időszakban, eső reményében, gyantát égettek a magas hegycsúcsokon. A változatos földrajzi-klimatikus adottságokat kihasználva sokféle növényt termesztettek. A mély völgyek földrajzilag is elszigetelték egymástól az embereket, így alakult ki szórt településhálózatuk. Több „házuk” is volt, hogy a függőleges övezetességet, az eltérő éghajlati viszonyokat kihasználva művelésbe tudják vonni a földeket. Csak a maguk, emberi erejére támaszkodhattak, mert – ahogy Amerikában mindenütt – itt sem volt igavonó jószág. Természetesen a földművelés tudományát is Bochicától kapták. Ő volt az, aki összetörte a sziklákat és a bogotai szavannáról elvezette a vizet, hogy nagy és termékeny megművelhető területet adjon a muiszkáknak. Ezért is tisztelték annyira az indiánok a tavakat és a folyókat, s e szentélyekbe fa, kerámia, gyapot, arany- és réztárgyakat dobtak, így áldozva a földművelés isteneinek. Fejlett mezőgazdaságukat bizonyítja, hogy az intenzív, teraszos földműveléshez még trágyázás is társult. A teraszokat itt nem a „szokásos” módon alakították ki, mert a peremén nem építettek kőből készült támasztékot. A föld közösségi tulajdonban volt, és - A. Prieto szerint - csak Ubaquében és Chacontában találunk egyéni – magán – tulajdont, saját fogyasztásra szolgálókat. A nagy esőzések idején a víz elöntötte a szavannán fekvő földeket, völgyeket, ezért ún. barázdahátas földművelést folytattak e területeken. Kb. egy méter széles barázdahátakat emeltek (suna), melyek között levezethették a vizet, ami ugyancsak komoly gazdaságitechnikai fejlettségükre utal, bár földművelő eszközeik – kapa, ásóbot – szerények voltak.

A levezető árkok iszapját a földek termékenységének megőrzésére, vizét pedig – szárazság idején – öntözésre használták. Más csibcsa népek – pl. guane, tairona – egy más földrajzi-klimatikus környezetben kénytelenek voltak öntözni, öntözőcsatornákat építeni. Jelentős felesleget tudtak termeszteni, ami egyrészt lehetővé tette a munkamegosztás, a kézművesség kialakulását, másrészt a társadalmi rétegződést, egy domináns osztály születését. A fölösleg a kereskedelmet is fellendítette és az ipar születéséhez is nagymértékben hozzájárult. A mezőgazdaság fő terménye a kukorica (aba), melynek számos fajtáját termesztették. A földbe hegyes végű ásóbotjukkal (coa) kis lyukat vájtak és 3-5 szemet vetettek bele, majd kőkapájukkal befedték. A legelterjedtebb a legnagyobb hozamú sárga keménykukorica (abtyba) volt. A többi fajta: a fehérkukorica (fuguie, pquyhyza), a színeskukorica (sasamuy), a feketekukorica (chuscamuy), a vörös puhakukorica (phochuba), a vöröses kukorica (fusuamy), valamint a sárgásfehér-, a fehér puha-, a fehér kemény-, a színes puha-, a színes kemény-, a vöröses puha, a vöröses kemény- és a tarkakukorica (fekete és fehér, vagy sárga és lila). Az utóbbiak muiszka neve nem maradt fenn. A kukorica minden részét hasznosították. A kukoricacsövet főzve vagy sütve ették, köret vagy „kenyér” készült belőle. A félérett kukoricából is hasonló ételeket (és italokat) – tamal, zango, chicha (kukoricapálinka), sapkwa – készítettek. Ez utóbbi itallal kínálták meg a vendégeket, a barátokat a vallási ünnepeken, házépítéskor, stb. A chicha mágikus ital volt. Minden alkalomkor ezt itták, még csatába indulás előtt is. A kukoricaszárból és levélből kosarat fontak, pl. halászathoz, házak díszítéséhez. A kukoricacsutka, a szár és a levél még a tűz ébren tartását is szolgálta. A fiatal kukorica szárából nyerték cukor tartalmú ételédesítőjüket. Burgonyából (iomga) is sokfélét termesztettek (fehér, sárga, lila, stb.) a magasan fekvő, hegyvidéki terüle-

58

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

teken. A meleg, szubtrópusi völgyekben (tierra caliente) szerepét a batáta (édesburgonya, Ipomoea batatas) vette át. Termesztettek még: 3000 m felett (tierra fría) añut vagy cubiot (Tropaeolum tuberosum), melynek gyökerét eszik. Előbb megfőzik, majd lefagyasztják és így tartósítják. A gumós madársóska (Oxalis tuberosa) is a hideg övezet fontos élelmiszernövénye. Gyökere főzve, nyersen, vagy szárítva került az asztalukra. A perui répa (arracacha, Arracacia esculenta) gyökerét is úgy eszik, mint a burgonyát. Lisztjéből kenyérfélét készítettek. Termesztettek édes jukkát (Manihot esculenta), jampi jamszgyökeret (ñame, helyi neve: aje, Dioscórea trifida), számtalan tökfélét (közönséges tök: Cucurbita pepo, sütőtök: C. maxima, pézsmatök: C. moschata, valamint C. verrucosa, C. citrulus), babfélét (Phaseolus vulgaris, limabab: P. lunatus), pepinot (Solanum muricatum), a magas lé tartalmú frissítő gyümölcsöt, inka búzát (quinoa, Chenopodium quinoa), a tierra fría gabonáját, valamint a nedves trópusi övezettől 2000 m magasságig rózsanádat (achira, Canna edulis). Cukorban és keményítőben gazdag gyökerét főzve vagy sütve ették. A gyümölcsfélék közül a legnépszerűbbek az aguacate (avokado, Persea gratissima), a savanyú vagy tüskés annóna (guanábana, Annona muricata), a cukoralma vagy édes annóna (Annona squamosa), az óriás golgotavirág (badea, Passiflora quadrangularis), egy másik golgotavirágféle, a granadilla (Passiflora lingularis), a fahéj- vagy krémalma (chirimoya, Annona cherimola), a guayaba (gujava, Psidium guajava), a szederféle mora (Morus nigra), a földicseresznye (uchuva, Physalis peruviana), az ananász, az avokádo, a caimito (Chrysophyllum caimito), a pitahaya (Lemaireocereus thurbeir) és a paradicsom. A korallfaféle balú vagy chachafuto (Erythrina edulis) magját főzve ették. Legfontosabb fűszernövényeik a sáfrány (Crocus sativus), a paprika (ají, Capsicum annuum), a mirhafű (paico, Chenopodium ambrosioides) és a

festéknövényként is szolgáló orleánfa (achiote, Bixa orellana). Az alacsonyabban fekvő területeken termesztettek még dohányt, gyapotot, s ismerték a kokalevél és a kininfa jótékony hatását. Ételeik ízesítéséhez mézet gyűjtöttek. Kevés húst ettek, mert nem volt tenyészthető háziállatuk, mint pl. az inkáknak a láma, a tengerimalac, vagy a majáknak a pulyka. Az egyetlen háziállatuk – ha volt egyáltalán – egy curí (sucuy, Muss pocelus) nevű madárféle lehetett. Húsforrásként az erdő vadjai szolgáltak. Főleg övestatura, nyúlra (chengüiel), vaddisznóra (cafuche), tapírra, madárfélére és szarvasra (chihica) vadásztak. Az utóbbi húsát – melyből két fajta is volt: mazama és odocoileus – csak az uralkodók ehették, csontjából kést, tűt, árat, spatulát, stb. készítettek. Előszeretettel halásztak csatornákban, mocsarakban, folyókban és tavakban. A vetési és aratási ünnepeken álarcos táncokat jártak. Különösen fontos szerep jutott a puma- és medveálarcot viselőknek. A résztvevők nagy örömére mindegyik kicsapongó lakomával ért véget.

A bányászat Kevés indián nép volt, ahol a bányászat olyan fontos szerepet töltött be, mint a muiszkáknál. Ehhez az is kellett, hogy fejlett feldolgozóiparuk mellett birodalmuk földje használható és kitermelhető ásványkincset rejtsen. Természeti kincseik nagyfokú és racionális felhasználása jellemezte őket. Fő ásványkincseik a só, a réz, a szén, az arany, az agyag és a smaragd. A Zipa országa (Zipazgo) látta el sóval, e stratégiai termékkel a Zaque országát (Zacazgo) és a környékbeli karib törzseket. Az övéké volt a só kitermelésének és elosztásának monopóliuma, mert máshol a környéken, a közelben nem volt só. Ebből adódott fő gazdasági – és politikai – előnyük a szomszédos népekkel szemben. Fontosabb bányáik: Zipaquirá, Nemocón, Tausa, Mámbita, Gámeza, Chámeza, Lengupá,

59

CIVILIZÁCIÓ

Sesquilé. Kétféleképpen jutottak hozzá: vagy földalatti bányákból termelték ki, vagy sós vizű forrásokból nyerték. A bányákból kitermelt sót vízben feloldották, hogy megtisztíthassák a szennyeződésektől, majd a vizet elpárologtatták és az egész massza újra szilárd halmazállapotú lett egy szabvány agyagedényben. Ezek a sótömbök 23-34 kg közöttiek voltak. A sós forrásokból még egyszerűbb volt a só kinyerése. Itt csak el kellett párologtatni a vizet. A bányák és a sós források a törzsfőnökök tulajdonában voltak. A sófejtő bányászoknak fizetniük kellett azért, hogy kitermelhessék a nyersanyagot, amit azután feldolgoztak és elvittek a piacra eladni. Mindez már világos munkamegosztást tükröz. Montaña Cuéllar és számos történész azt állítja, hogy a muiszka gazdaság alapja a sókitermelés volt. Valójában a mezőgazdasági termelés fejlődése tette lehetővé, hogy sokan sokféle irányban szakosodjanak, és a többlettermelés szabadította fel az ehhez a szükséges munkaerőt. A bányászok – és a kereskedők is – még saját földjeiket is megművelték, persze nem akkorát és azzal az intenzitással, amekkorát földműves társaik. A só birtoklása óriási gazdasági előny volt számukra a szomszédos népekkel szemben. Ezért akarták a karibok mindig is elfoglalni a muiszkák földjeit, hogy sóbányához jussanak. Ez volt a fő exportcikk. A sós vizek főzéséhez és a só megfelelő formában való megszárításához szükség volt bizonyos gachak vagy moyok (kerámiaedények) használatára. Mivel a sótömbök ezekben az edényekben nyertek végleges alakot, minden elkészült tömbhöz csak úgy lehetett hozzáférni, ha eltörték a cserépedényt. Ehhez pedig rengeteg edényre volt szükség. Ezért vált a sóipar kialakulásához elengedhetetlenné az edénykészítők, a fazekasok munkája, akik – a bányák közelében – ennek kiszolgálására szakosodtak. A smaragd (chuecuta) elsősorban vallásikultikus célokat szolgált. Nagy mennyiségben ajánlották fel isteneiknek a templomaikban, szent tavaikban. Jelentősebb bányáik: Somon-

doco, Muzo, Coper, Buenavista. A krónikásoktól tudjuk, hogy a bányáikból évente csak kétszer fejtettek smaragdot. Akkor, amikor az esős évszakban a csapadék felpuhította a földet, és a felső kutakban összegyűlt vizet csatornákon át vezették a bányákba, hogy kimossák vele a drágakövet. Kultikus tárgy volt, nem egyszerű drágakő, ezért még értékesebb volt számukra. A gazdagok fogaiba „építették be”, vagy láncot, gyűrűt készítettek belőle. Ismerték a fémeket és feldolgozási módjukat. Fejlett „kohászati” technológiát alkalmaztak és művészi fokot ért el fémművességük. A réz Gachalá vagy Guachetá és Moniquirá övezetéből származott. Tisztán, vagy arannyal ötvözve dolgozták fel. Ásóbot, kalapács, dorong, fejsze, stb. készült belőle. IX. századból származó áldozati rézszobrocskákat találtak, pl. Chisacá tavában. Néhányan úgy vélik – pl. Miguel Triana –, hogy a réztárgyak fontosabbak a muiszka kultúrában, mint az aranytárgyak. A bronzot még nem találták fel, ezért a rézből és aranyból készült ötvözetek (tumbaga) terjedtek el. Rituális tárgyakat, ékszereket, késeket készítettek belőlük. A tumbaga az arany és a réz tetszőleges arányú ötvözete. Elsősorban az aranyban szegényebb területeken használták. Magas – általában 70% körüli – réztartalma miatt zöldes színe volt, ezért utólag aranyozták be. Az arany és a réz mellett időnként ezüst is volt benne. Az aranyból (aranylemezekből) ékszerek, kések, szobrok születtek. A muiszka volt az egyetlen prekolumbián nép, amely kőszenet fejtett. Több bányájuk is volt: Somondoco, Tópaga, Corrales, Suesca, Sogamoso. A bányákban keskeny járatokat vájtak, amelyek akár 200 méter hosszúságot is elértek. A szenet fűtésre, főzésre, a só víztartalmának elpárologtatásához, az edények kiégetéséhez, a réz és az arany megmunkálásához használták, ami forradalmian megkönnyítette a fémolvasztást, a fémöntést, az ötvösművészet fejlődését. A magas fűtőértékű szenet semmi sem pótolhatta, így felgyorsította a munkafolyamatokat.

60

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

Az ipar Az indián világ egyik legfejlettebb kézműiparát a muiszkák hozták létre. A fazekasság, a kosárfonás, a fémmegmunkálás, az ötvösmesterség, a szövés és a fonás és a többi mesterség kialakulása már a sokrétű társadalmi munkamegosztást, a rétegzett társadalom kialakulását tükrözi. Mindezt Bochicának köszönhetik, aki istenné vált közöttük. Az aranytárgyak sokasága meglepte az ideérkező spanyolokat, főként a csatában, mert az indiánok felékszerezve indultak harcolni. A fémfeldolgozás igen sokrétű volt. A muiszka aranyművesek stílusa szembeötlően különbözik más népekétől. Sajátságos technikájuk volt. Ismerték a huzalozást, a lemezkészítést, a rézszobrok arany lapokkal való borítását. Kolumbiában háromféle öntési eljárást alkalmaztak. A bonyolult viaszveszejtéses módszerrel tömör tárgyakat, szobrokat készítettek, a viaszmagos eljárás az üreges tárgyak, a kőmatricás technika a lapos tárgyak elkészítésére szolgált. Az aranylemezből kivágott figurális motívumokat kőmatricára tették, és kikalapálták, trébelték. Az egyik legismertebb trébelt ötvösmunka egy kacika és kísérete: az alakok egy aranyhuzal spirálisokból összeillesztett tutajból emelkednek ki. Ez alapján el tudjuk képzelni, miként eveztek ki a Guatavita-tóra. Ha embereket ábrázoltak, a részleteket – szemet, szájat, orrot – vékony aranyhuzalból forrasztották rá. Ilyen technikával csak erősen stilizált alakokat formálhattak. Ezekkel általában tumbagából, azaz ötvözetből készült alkotások születtek. Az apró agyagszobrocskák készítésekor is hasonló technikát alkalmaztak: a részleteket vékony agyaghurkákból illesztették fel. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az aranyművesség tudománya valószínűleg Peruból és Ecuadorból jutott el Kolumbiába, az ún. „aranykirályságokba” (pl. Tairona, Sinu, Quimbaya, Muiszka, Calima, Tolima). Mások szerint a csibcsa népek vitték az ötvözési technikát a fennsíkra – amely már

a IX. században ismert volt –, melyet a muiszkák új technológiai eljárásokkal gazdagítottak. Vagyis nem ők fejlesztették ki a tumbaga gyártást, csak innovációikkal létrehozták a legfejlettebb technológiát. Kemencékben (huairas) olvasztották ki az ércet. Az aranyat, vagy ötvözetét kalapáccsal alakították lappá, vagy dróttá, közben izzítás és hűtés révén lágyították vagy öntötték, majd az elkészült termék felületét többféle szerszámmal kidolgozták. Készítettek tárgyakat kalapálással, melyeket aztán domborítással, véséssel, pontozással díszítettek. A viaszveszejtéses eljárás során az agyag és faszén keverékéből alkotott mag és külső burkolat közé méhviaszt helyeztek, és ennek a helyét töltötte ki az olvadt fém. Az így elkészült tárgyat egyéb eljárásokkal finomították, díszítették, de alkalmazták a forrasztást, „hegesztést” és az aranyozás különböző változatait is. A világon páratlan művészi fokot elért termékeik, antropomorf és zoomorf szobrocskáik egészen Costa Ricáig is eljutottak. (Ma a Bogatai Arany Múzeumban láthatók.) A hódítók minden eszközt – kínzást, csalást, ígéreteket – felhasználtak arra, hogy megtudják az arany lelőhelyét, de semmire sem jutottak, semmit sem találtak. A történészek zöme azt állítja, hogy a muiszkák a szomszédokkal folytatott cserekereskedelem révén jutottak aranyhoz porban, lemezben, rúdban, vagy ékszerben. Ennek az általánosan elfogadott nézetnek mond ellen Pedro Simón krónikája, amely aranybánya jelenlétére utal a muiszkák földjén. A „Noticias Historiales” (Történelmi Hírek) című, 1626ban írt művében említi – amely úgy tűnik elkerülte a történészek figyelmét –, hogy Sogamoso mellett volt egy arany- és ezüstbányájuk. Viszont az is tény, hogy a rengeteg arany nem jöhetett egyetlen helyi bányából, így nagy része valóban csak kereskedelmi úton kerülhetett hozzájuk. Valószínűleg az import miatt kezdték rézzel ötvözni, s lett belőle tumbaga. Ez utóbbit a karibok caracolí, az arawakok guanín néven

61

CIVILIZÁCIÓ

ismerték. A muiszka ötvösművészet legismertebb darabjai a tunjok, melynek jelentése áldozati adomány. Ezek egyrészt fogadalmi célból készültek, az Istenek jóindulatának megnyerése érdekében, vagy éppen köszönetképpen helyezték el az ember alakú figurákat, bizonyos, szentnek tekintett helyeken, másrészt sírmellékként szolgáltak. Minden tunjon kivehető az emberi alak foglalkozása és magán viseli hatalmának jelképeit. A törzsfőnököket a tunjon – és a kerámiaedényeken – hatalmuk szimbólumával, bal kezükben botjukkal ábrázolták, de viseltek fülés orrkarikákat, fejdíszeket (sapkát) is. A harcosok kezében fegyvereik láthatók, de náluk is a megkülönböztető jegyek közé tartozott a fül- és orrkarika és a fejdísz. Az asszonyokat hátukon gyerekkel, kezükben stilizált szövőszékkel, vagy kapával, a papokat imádság közben örökítették meg. A tunjok a felajánlók „önarcképei” voltak, s jelölték tulajdonosuk társadalomban elfoglalt helyét, hogy az Istenek felismerjék őket, és kegyesen bánjanak velük. Nagy számban készültek aranytárgyak szertartási kellékként is, mint pl. a poporo nevű tárolók, melyekben a kokalevél fogyasztásához szükséges mésztartalmú anyagot tartották, amit a hozzátartozó pálcikával emeltek ki. Hatalmi szimbólumokként jelentek meg az állatfejes botvégek, diadémok, melldíszek is. Egyszerűbb tárgyakat is találunk tumbagából, pl. fésűt, poharat, láncokat, fülbevalókat, tűket, csörgőket, orr- és fülkarikákat. A fazekasság fejlett volt. Egész falvak specializálódtak a sólelőhelyek és feldolgozók közelében az edények előállítására. Többféle terméket készítettek, három jól meghatározható céllal: saját használatra, kereskedelmi és vallási célra. A belső használatra készült edények a sótermelést, a chichakészítést szolgálták, ezekben főztek, vizet és élelmiszert tároltak. Az áldozati edények ember alakúak, vagy csak fejet ábrázolnak. A krónikások is beszámolnak a templomokban talált különös edényekről, melyeknek a fejükön, vagy a hasukon nyílás volt, ahová a jeque (pap)

betette az áldozati aranyat vagy smaragdot. Az edényeket általában geometriai alakzatokkal díszítették, melyek olykor képíráshoz hasonlítanak. Más kerámiatárgyakat is készítettek, mint pl. zoomorf és antropomorf figurák sokaságát, okarinát, ételtartót. A fő kerámiakészítő központok az agyag- és sólelőhelyek környékén – Tocancipá, Gachancipá, Cogua, Guatavita, Guasca és Ráquira – voltak. A szövés-fonás-textilkészítés is fejlett volt. A muiszka asszonyok igen ügyes szövőnők voltak. De honnan volt a gyapot? A legjobb trópusi, meleg völgyek Tunja területén voltak, de az itteni termés nem volt elegendő szükségleteik kielégítésére. Valószínűleg a guane indiánokkal folytatott cserekereskedelemben szerezték be. Minden ház előterében volt egy fa szövőszék azon típusok közül, melyet a nagy Bochica hozott. (Ezeket, vörös színre festve, barlangrajzokon is megörökítették.) A nőkre hárult a család ruházatának elkészítése. Elsősorban négyszög alakú köpenyeket szőttek, melyeket mindkét nem egyformán hordott. A férfiak gyapotsapkát, az előkelő asszonyok szőrmefőkötőt tettek a fejükre. Az egyszerű emberek fehér köpenyt (chinga) hordtak, míg az elöljárók, a törzsfőnökök színeset, amit vörösre vagy feketére festettek. A szálakat még szövés előtt festették be, vagy – ahogy a krónikákban szerepel – ecsettel kenték megfelelő színre. Ezeket finomabb szálakból szőtték és értékesebbek voltak. Értéküket a befestett sávok száma határozta meg. A minta nagy része geometriai alakzat volt. A festékeket – Triana szerint – a következő növényekből nyerték. Ezek az indigó (Indigofera suffruticosa), Amerika indiánjainak legismertebb és legfontosabb növényi eredetű (kék) festéke, a sáfrány (Crocus sativus), a bocconia (trompeto, Bocconia frutescens), a menta (hierbabuena, Mentha sativa), a raque (Vallea stopulares), az uvilla (Cestrura tinctorium), a gamón (Dianella dubia), a batatilla (Pharbitis colorante) és a púnciga (Aerodaphne laurinea). Duque Gómez még szeder-

62

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

félékkel, ásványi színezőanyagokkal, valamint a tuna- vagy nopálkaktusszal (Nopalea cochenillifera) egészítette ki a listát. E kaktuszon élő, kármin színű festékanyagot adó bíbortetűkből nyerték az értékes festéket. A muiszkák a testüket az orleánfából (achiote, Bixa orellana) nyert festékkel kenték be. Valószínűleg ezt is felhasználták köpenyeik színezéséhez, melyekre a mintákat kő, vagy agyag pecsétnyomókkal vitték fel. A törvény tiltotta, hogy az egyszerű emberek – egészen kivételes esetektől eltekintve – az ilyen köpenyeket magukra öltsék. Minden család kétféle köpenyt készített: „manta chinga”-t mindennapos használatra, „manta colorada”-t (színes köpenyt) ünnepnapokra, kereskedelmi célokra, vagy adófizetésre. A hosszú, vastagabb, sátorszerű takarók a nap és az eső ellen védték őket. A varráshoz használt tűt fából, szarvascsontból, aranyból, vagy tumbagából készítették. Nádból gyékényt, takarót, vesszőből kosarat fontak, az agávéból pedig zsák lett. Egyes kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a földművelés után a „szövőipar” a második legfontosabb gazdasági tevékenységük. Az tény, hogy ebben is részt vett minden egyes muiszka család. A köpeny szinte ugyanolyan értékes csereeszközzé vált, mint a só. A muiszkák gyors gazdagodásához – a sókitermelés- és a kereskedelem monopóliuma mellett – döntő mértékben járult hozzá az import nyersanyagokra épülő, jelentős értékteremtő kézmű- és feldolgozóipar, amilyennel máshol nem találkozunk a kontinens indián kultúráiban. A szén szerepének és használatának egyedüli felismerése a termelésben, a fémfeldolgozásban használatos technológiai eljárásokat felgyorsította, hatékonyabbá és termelékenyebbé tette. Ezek az adottságok – és az ezekkel való élni tudás – tette a muiszkákat sok szempontból a legfejlettebb indián társadalommá. Különleges jelenség az indián társadalmakban a települések nagyfokú szakosodása az egyes munkafolyamatokra: sófeldolgozásra (Zipaquirá, Nemocón, Tausa), fazekasságra (Tocancipá,

Tinjacá, Ráquira, Guasca, Suesca). Itt közösségek és nem egyének specializációjáról van szó, bár úgy tűnik, hogy a kézművesek is kötelesek voltak valamennyire részt venni a földművelésben. A krónikások mesélik, hogy Guatavita volt az ötvösművészet, az aranyművesség leghíresebb központja, s lakói más törzsek főnökei számára is dolgoztak. Azért, hogy egy-egy szakemberüket kölcsön kérhessék, minden egyes kézművesért két földművest kellett küldeniük.

A kereskedelem A mezőgazdaság felesleget termelt és jutott élelem bőven a növekvő népesség számára is. A specializálódott falvak növekvő mennyiségű termékeinek is piacra volt szüksége. A cserekereskedelemnek egyre nagyobb szerepe lett a földrajzi munkamegosztásban. Kialakult egy kereskedő réteg, hogy ezeket a túltermelésből származó termékeket piacra vigye. Először a belső piacok hálózata alakult ki: Bacatá, Tunja, Turmequé, Cayaime, Aipe, Neiva, Tara, Zaracotá, Muequetá, Zipaquirá. A kereskedelem kialakulása az V. századra tehető. Ezzel egyidejűleg jött létre a távoli vidékeket összekötő úthálózat, és a mozgékony kereskedők ezek révén keresték fel az állandó piacokat, ahol nem csak nyersanyagokhoz és kész termékekhez juthattak hozzá, hanem szolgákhoz is. Pedro Aguado írja, hogy sóért aranyat kaptak, pl. a Cauca-folyó völgyéből. Olyan nagy hiány volt belőle, hogy a karibok 11,5 kg sóért egy orrkarikára való finom arannyal fizettek. A só néhol olyan drága volt, hogy csak a fő embereknek jutott belőle. A szegények emberi vizeletből és az ún. „pálmaporból” (polvo de palmas) nyerték ki. Ez volt a muiszka kereskedelem fő pillére. (Egészen 1950-ig tartott Zipaquirá, Nemocón és Tausa ősi módszerek szerinti sókitermelése és feldolgozása.) Sóval látták el a környező népeket, pl. a karibokat is, hogy szemet ne vessenek bányáikra, s ugyanakkor olyan termékeket szerezzenek be tőlük, melyekből csak

63

CIVILIZÁCIÓ

keveset termeszthettek, vagy egyáltalán nem is volt nekik. A kereskedelemben a pénz szerepét a só, az arany, a köpeny és a smaragd töltötte be. Azok a népek, falvak, ahol sókitermelés folyt (Zipaquirá, Nemocón), vagy sós források törtek fel (Zanú, Quimbaya, Csibcsa, Catío), nagy aranymennyiséghez jutottak. A mai fogalmaink szerinti igazi pénz az aranykorong (tejuelo) volt. Még a spanyol uralom utáni időszakban is sokáig a fizetőeszköz szerepét töltötte be az indiánok között. A muiszkák az Újvilág egyetlen népe volt, amely aranypénzt használt a kereskedelemben, bár egyesek még a perui csimúkat is ideveszik. A smaragd kereskedelem is intenzív volt. Minden negyedik napon smaragdvásárt tartottak Tumequében. Itt cseréltek gazdát a legnagyobb tételek. A települések szakosodása mellett szakosodott piacok is kialakultak, mint ahogy a példa mutatja. A sóért arany, köpenyért gyapot igen jó üzletnek bizonyult. Egy indián által elbírt gyapotbáláért egy jó köpenyt adtak cserébe. Súlyt nem tudtak mérni. Egy ilyen adag gyapotból egy színes és négy chinga köpeny készült. A köpeny kétféle szerepet töltött be: cseretermékként bármit meg lehetett kapni érte, tehát pénz volt, és ebben fizették az adót is. A kereskedelem volt a muiszka gazdaság éltetője. Kereskedőik az Atlanti-óceántól az Orinoco síkságáig, a Karib-tengertől Ecuadorig jutottak el. Fő kereskedelmi útvonaluk a Magdalena-folyó volt. Amikor a spanyolok ideértek, már egy igen tagolt, nagyfokú munkamegosztásban élő társadalmat találtak itt. Silva Celis a következő fejlődési szakaszra osztja a muiszkák gazdasági fejlődését: időszámításunk kezdetén meg kellett születnie a fazekasságnak, mert ez volt a sóipar alapja. Az I. században már ismerték a szövést és fonást, s csak ezután alakulhatott ki a kitermelőipar (só, szén, réz), amely a IX. századra már eljutott a fejlett fémfeldolgozásig. A krónikások szerint minden harmadik, vagy negyedik napon vásár volt, ahol a felvidéki sót, aranyat, tumbagát, kultikus cikkeket, stb. a tró-

pusi övezet mezőgazdasági terményeire cserélték. A piac jellegét maga a falu határozta meg, attól függően, hogy mire specializálódott. Híresek voltak Bacatá köpenyei és kosarai, Zipaquirá, Nemocón, Tausa sója és edényei, Tunja köpenyei, gyékényei és kosarai, Turnequé smaragdja. A bogotaiak ez utóbbiban cseréltek sót smaragdra és más termékekre. Acosta Ortegón a jellegzetes termékek alapján határozta meg egyes térségek szakosodását: Boita, Saboyá és Botiva a köpenykészítés övezete, Boza mezőgazdasági térsége a kukoricatermesztés központja, Ráquira és Gachancipá fazekairól, Bombita pedig a tamaljairól (egy kukoricaétel féleség) ismert. Simón krónikájából tudjuk, hogy a kukorica mérésére használt mérték az aba volt. Ez nem súlyt, hanem térfogatot mért, ami közel hat kiló kukoricának felelt meg. De ezt más egységnyi terményre (bab, burgonya) is használták. Ugyancsak Simóntól tudjuk, hogy a megállapított fizetési határidőt mindenkinek nagyon komolyan be kellett tartania, mert „a törvény szerint ahány hold eltelik a jelzett időtől, úgy nő az adósság a felével”, ami igen magas kamatnak számít. Így valószínűleg elfogadható Castellanos azon megállapítása, hogy a muiszkák „inkább kereskedők, mint harcosok”. A közvetítők igen fontos szerepet töltöttek be a belső kereskedelemben, mert teherhordó állatok hiányában az embereknek kellett cipelniük az árut. A külkereskedelem Panamától Peruig tartott, ahova elsősorban sót szállítottak egyéb termékekért cserébe. A maja kereskedők Costa Ricáig jutottak, így nem kizárt, hogy közvetlen kapcsolatba kerültek velük. Az inkákkal való kapcsolat tárgyi emlékei a perui edények a muiszkák földjén. Az Ecuadorban élő népekkel a kölcsönhatás a „napi” kapcsolatokon át érvényesült. Benalcázar spanyol hódító volt az első, aki Quitoban, egy Bacatából való embertől értesült El Dorado létezéséről, aki elmesélte neki a Guatavita-tavon történő szertartást. A muiszkák így töltötték be a két nagy indián kultúra közötti kereskedelmi űrt, amely számos

64

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

egyéb kapcsolatteremtési lehetőségre is alkalmat adhatott. A spanyolok Kolumbia partvidékén hallottak először a muiszkákról, a velük kereskedő népektől. Innen vitték közkedvelt kagylóikat a felvidékre, melyről óriás kagylóhalmok tanúskodnak. A kicsikből láncokat, karkötőket, a nagyobbakból hangszereket készítettek. A Karib-tenger és a felvidék közötti kapcsolatot a muiszka fő kereskedelmi út, a Magdalena-folyó jelentette. Ezt használták a hódítók is. Emellett a többi észak-déli folyóvölgyet is felhasználták kapcsolatteremtésre. A kereskedők egészen Tora övezetéig vitték a sót, a köpenyt és a smaragdot. Itt aranyat, gyapotot és kagylót kaptak értük. Kokacserje (ayo, hayo, Erythroxylum coca) nem volt muiszka területen, de vallási ceremóniákon sokat használtak belőle, így különleges és fontos import termékük volt. A nyugat felé vezető kereskedelmi út átszelte a Magdalena folyót. Ez vitt el a kimbaják (quimbaya) országába. A keleti Llanok világában a muiszkák igen magas áron gyerekeket is vásároltak a vallási szertartásokhoz, hogy feláldozzák őket a Napnak.

A muiszka társadalom A család A muiszkák egyszerű kunyhókban (bohío) éltek, amit a férj épített házasságkötése előtt azon a parcellán, melyet – mint férfinak – a közösség kijelölt. A házak általában kör, ritkábban szögletes alakúak és kúpos tetejűek voltak. Guajakfából (Guaiacum officinale), pálmából, nádból, agyagból építették forráshoz, tóhoz, vagy folyóhoz közel. Nem tudtak bánni a kővel és kőépületeket sem emeltek, mint a maják, az inkák, vagy az aztékok. Belül, középen égett a tűz, melyet tűzifával és szénnel tápláltak. A fal mellett volt az ágy. A ház falánál, kívül padok sorakoztak és a szövőszék, ahol a feleség elkészítette a család ruhaszükségletét. Néhány háznál néma kutyát tartottak. Az egyetlen háziállatuk az arapapagáj volt

a kutya mellett. A települést védőfal vette körül. Az előkelők házait, a cölöpkerítés mellett, árkok is védték az ellenséggel és a felkelőkkel szemben. A padlót finom szőnyegek borították, négylábú fazsámolyok szolgáltak ülőhelyként, az ágyat pedig pamuttakarókkal borították. Az előkelő származásúak több feleséget is tarthattak, míg az egyszerű népnek csak egy jutott, bár elvileg kettő vagy három is lehetett volna. Fernández de Oviedo krónikás írja, hogy „annyiszor házasodhattak, ahányszor csak akartak, és annyi feleségük volt, amennyit csak el tudtak tartani”. Az, hogy minden férfinak több felesége is legyen, az elképzelhetetlen, mert aligha születhetett annyival több nő, hogy ezt az igényt kielégíthessék. Bogota urának több mint 400 felesége volt. Poligíniában éltek, amit a többnejűség intézményesített, törvényként elfogadott formája egy adott társadalomban. Az asszonyok „monopolizálása” a poligínia által, és az, hogy bizonyos ünnepségeken fiatal férfiakkal mulathattak, szerelmeskedhettek, egy különös férj-feleség – többnejűség kapcsolatra utal. Ám a poligínia nem volt és nem is lehetett általános, csak kevesek privilégiuma volt. A törzsfőnökök, egyes harcosok, a kormányzók, és néhány indián engedhette meg magának ezt a luxust. Számukra nem női – feleségi mivoltuk, a szexuális kapcsolat volt a fontos, hanem az ebből származó gazdasági előnyök játszották a főszerepet. A férfiaknak presztízst jelentett a sok feleség, ami egyben gazdagságukat is jelezte. A két fő királynak – Zaquének és Zipának – egy-egy fő felesége volt, akivel összeházasodott. Ők csak társadalmi rangjuknak megfelelő, előkelő lányt vehettek nőül, aki a háztartást irányította. Ő lett a cacica, a királynő. Az első, igazi feleséget a kormányzó elit jelölte ki számukra. Neki engedelmeskedett a többi, nem hivatalos feleség, vagy ágyas. Az asszony-feleségek az anyagi javak termelésében játszottak nagyon fontos szerepet. A sok feleség komoly munkaerőt jelentett, s jelentős értéket állított elő, ezzel is gazdagítva a családját. Ez azt is jelenti, hogy a király az egyetlen hivatalos feleségével monogámiában élt, míg a

65

CIVILIZÁCIÓ

többi, nem hivatalossal poligíniában, ami egyfajta munkaerő-birtoklást jelentett. Hagyományos értelemben vett rabszolgaságról nem beszélhetünk, legfeljebb “háztartási rabszolgákról”. De miért is volt fontos az asszonymunkaerő monopolizálása? A gazdasági élet egyik motorja, a jövedelem felhalmozás záloga az ő kezükben volt. Feldolgozták a gyapotot, megművelték a földeket. Legfontosabb tevékenységük a köpenykészítés, ami bármikor, bármilyen termékre becserélhető pénz volt. Ezek felhalmozása nagy, és egyre növekvő gazdagságot jelentett. A „pénztermelés” e különös formája egyedülálló jelenség az amerikai indián társadalmakban. A feleségek a többszörösét állították elő annak, mint amibe az eltartásuk került. Emellett fazekassággal is foglalkoztak, edényeket állítottak elő, és a háztartást is rendben tartották. A kereskedők, a bányászok és az ötvösök is bizonyos gazdagság felhalmozói lettek, de ezek értékéről, mikéntjéről nincsenek részletes, megbízható információk. Az egyszerű nép körében a házasságkötés sem volt könnyű. Ehhez alapvető feltételeknek kellett megfelelniük. A kérőnek dolgosnak kellett lennie és legalább annyi pénzének, hogy kifizethesse jövendőbelije árát, valamint annyi vagyonának, hogy el is tudja tartani őt. Ha minden rendben volt, akkor a férjjelöltnek – akinek földje, s rajta háza kellett, hogy legyen – alkudnia kellett felesége megvételére, vagy szimbolikusan ajándékokkal kellett megvásárolnia őt, hogy ezzel is bizonyítsa gazdagságát, anyagi helyzetét. A házat és – a hozzá tartozó föld miatt – a vetést egyetlen szóval jelölték, ez volt a gueta. Sok indiánnak más feleség után kellett néznie, mert a kiválasztott apja olyan nagy árat kért leányáért, hogy azt nem tudták kifizetni. Az elithez tartozóknak mindezt nem kellett végigjátszaniuk, mivel a feleséget a többi, elithez tartozó választotta ki számára. A krónikások írják, hogy „amikor a király egy csinos lányról értesült, megkérte annak szüleit, hogy feltétel nélkül vigyék az udvarába, ahol a nők mindaddig meztelenül jártak, amíg az uralkodó el nem töltötte velük az első éjszakát, mert ezután fel kellett venniük azt a ruhát, amit a

többi ágyas is viselt, s akik között mindig volt egy, akit a király figyelmével kitüntetett.” Az első feleség házassági ceremóniáját a jeque (pap) jelenlétében, nagy ünnepség keretében tartották, amelyen az egész közösség részt vett. Az ünnepség a házasságkötés és egyben a hatalomátvétel rítusának része volt. Simón, a legértesültebb krónikás írja, hogy az egyszerű nép körében házasságkötéskor nem volt semmiféle ünnepség. A férj, ahogy kifizette felesége árát, már vihette is a házába. Legfeljebb a szokásos chicha pálinkával koccintottak, mindenki örömére. Így számol be egy házasságkötésről: „a férfi…egy köpenyt küldött választottja szüleinek, és ha nem küldték vissza, újabb ajándékkal lepte meg őket, egy tehernyi kukoricával és egy fél szarvassal, ha olyan ember volt, aki fogyaszthatott szarvashúst. Miután mindezt elküldte, a következő este leült anyósa házának ajtajában, s csak éppen annyi zajt csapott, hogy észrevegyék jelenlétét….várta, hogy kijöjjön jövendőbelije, aki nem sokat késlekedett. Kezében chichásedény volt, melybe előbb ő maga kóstolt bele, majd odanyújtotta férjjelöltjének, aki annyit ivott belőle, amennyit csak tudott. Ezzel véget is ért a házassági ceremónia és átadták neki a lányt.” A házasságkötés után a férfi házába vitte újdonsült feleségét. Ettől kezdve felesége az ő kisebb közösségébe (uta) tartozott. Az uta nagy család, a legkisebb közösség. Több uta alkotott egy – a spanyolok által elnevezett – capitaníat, melyek élén a capitán állt. A családon belüli házasságot tiltották. Ha valaki megszegte e törvényt, halálra ítélték, akárcsak a hűtlen asszonyt. Bár ez utóbbi megmenekülhetett, ha a csábító férfi megvette férjétől. A harcosok a karibokkal való küzdelmeik során nőket raboltak, akiket – mint hadifoglyokat – saját házaikba vitték ágyasnak, munkaerőnek. Esetleg ilyen hadifoglyok is kerülhettek a király ágyasai közé. Az első feleségnek komoly hatalma volt férje felett – mondja Piedrahita. A férjnek tisztelnie kellett őt, mert a felesége megbüntethette, sőt

66

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

még halálra is ítélhette az érvényes jog alapján. Ezért jól bántak feleségeikkel, akik megpróbálták távol tartani uraikat az ágyasaiktól. Az első éjszaka jogát azonban nem akadályozhatta meg. A szexuális birtoklás egyfajta rítus volt azokkal szemben, akik a szolgálatába léptek. Elképzelhető, hogy az ágyasok egyfajta adófizetés révén, vagy „adómentesség” elnyerése érdekében kerültek az uralkodó udvarába. A feleség halála után a király, vagy a törzsfőnök öt évig nem élhetett szexuális életet a többi, nem hivatalos feleségével. Simón szerint a király halálakor nem fiai örökölték a vagyont. Birtokait és hátrahagyott feleségeit felosztották, mert leánytestvére – és nem fiútestvére – fia örökölt. A vezető réteg is ezt az öröklési eljárást követte. Az örökös nem a törvényes gyerek, hanem az unokaöcs volt. Castellanos az öröklést így írja le: „Nemequene temetésén Az előkelők és a papok összegyűltek, Hogy kiválasszák utódját, aki Nem lehet a fia, csak leánytestvérének fia, Azaz az unokaöccse, és ha nincs unokaöccse, Az úr testvére lesz az örökös.” Ez volt az általános öröklési szokás. Az unokaöcs az asszonyokat is örökli (háztartási rabszolgaság), míg elődje javait számos örökös között felosztották. Az egyszerű nép körében is az unokaöcs volt az örökös, bár néhol a fiú gyerekek örökségéről szólnak a krónikák. A muiszkák azért is tisztelték jobban asszonyaikat, mint sok más nép, mert azt hitték, mágikus erejük van a természet felett, mivel életet adnak, és a földeken ők vetik el a magokat, melyek életre kelnek. Ezért volt fontos a részvételük a vetési és a betakarítási ünnepségeken, ahol énekeltek, táncoltak, mágikus rítusokat mutattak be. Ezek az ünnepségek szexu­ális orgiákba torkolltak, mert ezzel kellett felébreszteni és növelni a természetben a termékenység erejét. Ekkor a király és az előkelőségek feleségei és ágyasai, fiatal férfiakkal mulathattak, mivel a törvény nem ellenezte ezt, és a szokások is ezt

kívánták. A feleség életéért a férj volt a felelős. Ha egy nő szülés közben meghalt, a törvény szerint a férj elveszítette birtokának felét, amit felesége szüleinek, testvérének, vagy legközelebbi hozzátartozójának kellett átadnia. Ha a gyerek életben maradt, egyedül, saját költségén kellett felnevelnie. Ha a megözvegyült férjnek nem volt birtoka, köpennyel kellett kifizetnie elhunyt felesége örököseit. Ha nem tette volna meg, élete végéig üldözték volna, mert az örökösöknek jogukban állt életétől megfosztani. A háborúban az asszonyok a katonák mögött mentek. Ők vitték az élelmet, főztek a harcosoknak, és a temetéseken is ők siratták el a halottakat, de jelen voltak a ház- és templomavatásokon, a nagy ünnepségeken is. A muiszka törvényeket széles körben ismerték, melyek igen komolyan védték a nők jogait: „ha egy egyedülálló férfi megbecstelenített egy nőt, életével fizetett érte; ha házas volt, feleségének két egyedülálló férfival kellett hálnia a jelenlétében.” Ezzel valójában a férj kicsapongásait nőjén torolták meg. A feleség hűtlenségét is halállal büntették, ha a bűnt elkövető férfinak nem volt akkora vagyona, hogy kiváltsa a büntetés alól. Ha a bűnt elkövető férfi az elit tagja volt és a nő pedig az egyszerű nép közé tartozott, akkor a férfinak büntetésként azt az összeget kellett kifizetnie, amit a férj fizetett érte felesége rokonainak, s ezen felül adót volt köteles fizetni a királynak, vagy a törzsfőnöknek. Simón erről így ír: „…ha az erőszakoskodó férfi gazdag volt és a nő pedig az egyszerű nép gyermeke, köpennyel és arannyal válthatta meg az életét, melynek egy részét a királynak vitték…” Ha a nő az elithez tartozott, mindkettő halállal lakolt, s a tetemeket temetetlenül hagyták, hogy mindenki számára példaként szolgáljanak. A muiszka társadalom törvényei szigorú erkölcsösségre neveltek, s a teljes monogámia kialakulásának irányába hatottak. Egy monogám társadalom kialakulásának utolsó fázisát láthatjuk. Ilyen összetett, szigorú – és a maga nemében igazságos – törvénykezéssel alig találkozhatunk az indián világban, bár a törvény előtti egyenlőség nem valósult meg.

67

CIVILIZÁCIÓ

Pedro Simón írja, hogy a gyász jeléül színes köpenyt viseltek, de még kacikátusokon belül is eltérő szokásaik voltak. Lenguazaque indiánjai a temetéseken különféle színekben pompáztak, Tunja urai gazdagon díszített köpenyeket öltöttek; a sugamoxis törzsnél a halottakat gyapotból készült köpenyekbe csavarták. Tunjában az arany ékszereket nem temették el az elhunytakkal, hanem csak a föld felszínére tették, és földdel betakarták. A legenda szerint a gazdagabbakat, a kacikákat mumifikálták, kincseik egy részét pedig a Donato nevű kútba dobták. Őket barlangokban vagy házaikban helyezték végső nyugalomra, kívül-belül arannyal borított pálmafa koporsóban. Testükre sok aranyat és smaragdot helyeztek, s ez utóbbi került a szemükbe, az orrukba, a szájukba, a fülükbe és a köldökükbe is. Feleségeik és szolgálóik egy része is elkísérte őket a túlvilágra. Eliécer Silva Celis kutatásai alapján tudjuk, hogy a múmiákat pamut- és agávészövetekkel, valamint állati bőrökkel borították be. A szegényeket csak köpenyeikbe csavarva temették el, s sírjuk fölé fát ültettek. Ubaque kacikájának palotájával (cercado) szemben lévő nagy téren – ahol az ünnepségeket, a játékokat rendezték, és emberáldozatokat mutattak be – állt a cococa (cuca, azaz szent ház) vagy opaguen (opaguegue) nevű kunyhó, melynek funkciója a szertartások kiszolgálása volt. Itt ettek-ittak, s az alkohol- és hallucinogén (yopo) tartalmú italok hányást és hasmenést előidézve tisztították meg testüket-lelküket. Mindez előkészületül szolgált a különféle ünnepségek, vagy a temetés kezdetéhez. A papok éjfélkor bemutatták az összegyűjtött aranyat a hajnalig tartó felvonulás résztvevőinek, akiknek maguknak is felajánlásokat kellett tenniük. Amikor hajnalodott, egy indiánt fehér ruhába öltöztettek és egészen napnyugtáig mozdulatlanul kellett állnia. Mindenki őt figyelte, mert ha megmozdult, akkor az azt jelentette, hogy abban az évben éhínség lesz. Ha nem mozgott, nagyon termékeny év várt rájuk.

A coime nevű kunyhóban várakozott a temetésre váró elhunyt teste. A vezetőket túlvilágra elkísérő feleségeket és szolgákat az éj leple alatt bizonyos fű főzetével itatták meg, melynek hatásaként megfosztották őket érzékszerveik működésétől, s mire felébredtek, magukhoz tértek, már a föld mélyén voltak teljes reménytelenségben. A temetési menetben különös maszkokat viseltek az orleánfa (Bixa orellana) és a jagua (genipa, Genipa americana) ősi festőnövények nedvével kifestett indiánok, miközben táncoltak, énekeltek, zenéltek. A temetés kezdetén és végén fiatal fiúkat áldoztak fel és egyéb áldozatokat is bemutattak. A feláldozandók vagy panche rabszolgák, vagy moxa gyerekek voltak, akiket a Llanón3 arra készítettek fel, hogy eladják a muiszkáknak. E „papgyerekek” 7-8 éves korukban kerültek a birtokukba és csak a kacikák voltak olyan gazdagok, hogy megvehessék őket. 15-16 éves korukban áldozták fel őket. Addig külön házakban, jó körülmények között nevelkedtek. Az emberáldozatot bemutató szertartást délelőtt végezték valamelyik közeli hegy teteje közelében.

A közösség A királyságokat a spanyolok provinciáknak (tartományoknak) nevezték el, melyeket falvak, települések alkottak, ezeket pedig capitaníákra (kapitányságokra), kisebb közigazgatási egységekre osztották fel, ami egy-egy közösséget jelölt, vagyis a legkisebb politikai-közigazgatási egységet. Sozina szerint ez utóbbi volt az ősi közösség, a muiszka társadalom alapja. Ezequiel Uricoechea szótára szerint a capitanía az indiánok nyelvén sybyn vagy sybin, míg az élén álló capitán (kapitány) sybyntiba. Ezek a közösségek sem voltak egyformák. A tagok létszáma, a közösség gazdagsága, a föld termékenysége alapján volt capitanía mayor (főkapitányság, sybyn) és a kisebb, ritkán lakott, szegényesebb capitanía menor (kisebb kapitányság, „alkapitányság”, uta), melynek élén a capitán menor („alkapitány”, uta-tiba) állt. Ez utóbbiak periférikus kis közösségek voltak. Tovar Hermes

68

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

szerint több uta alkotott egy kapitányságot (közösséget, sybyn), mert az uta maga volt a család. Villamarín szerint „az utak egy csoportja egy magasabb fennhatóság alá tartoztak, amit a spanyolok kapitánynak neveztek.” Sylvia M. Broadent szerint „minden faluban legalább három, legfeljebb 13 közösség élt együtt. Az átlagos falut 5-8 közösség lakta.” Vagyis nála a közösség azonos a

kapitánysággal. Így a kapitány, a közösség vezetője a kacika (törzsfőnök), vagyis a falu vezetője alá tartozott; az ő felettese a főkacika (usaque vagy uzaque) volt, vagy ha nem, akkor egyenesen az uralkodó, a Zipa vagy Zaque alá tartozott. Ha elfogadjuk Tovar és Villamarín uta = család értelmezését, akkor a régi Bogota társadalmi-politikai struktúrája a következő volt:

Zipazgo

Uzacazgo

Uzacazgo

Cacicazgo

Cacicazgo

Cacicazgo

Sybyn

Sybyn

Sybyn

Uta

Uta

Uta

család kapitányság* törzsfőnökség** tartomány királyság

családfő (uta-tiba) kapitány (sybyntiba) kacika (törzsfőnök) uzaque (főkacika) zipa (király)

Uta Sybyn Cacicazgo (kacikátus) Uzacazgo Zipazgo *falu, közösség **falvak együttese

Így tehát a közösség, vagy sybyn emberek vagy családok (uta) csoportja, akiket bizonyos fokú rokoni kapcsolatok fűznek össze. Közös helyen laktak családi parcellák mentén. Életüket a kapitány irányította. Minden közösség néhány tucat lakostól néhány száz fős lehetett. A társadalom életét törvények szabályozták. A szigorú törvénykezés alapelvét jól tükrözi,

69

hogy „aki öl, meg kell halnia, még akkor is, ha az elhunyt áldozat rokonai meg is bocsátanak neki”. Pedro Simón írja, hogy „a tolvajt először csak korbácsütésre ítélték, másodszorra a közösség előtt megszégyenítették, harmadszorra már a családját is megbüntették”. Egy Zamora nevű másik krónikás ezt másként említi: „aki lopott, tüzet raktak a szeme elé, hogy megvakuljon, és

CIVILIZÁCIÓ

ha a lopás nagy értékű volt, vagy többször megismétlődött, tüskékkel szurkálták össze”. Úgy tűnik, mintha nem is a muiszkák között járt volna, annyira „idegennek” tűnik e megoldás. A muiszka állam társadalmi, gazdasági és kulturális élete a közös munkán és a kölcsönös segítségen alapult. Egy-egy faluban 10-15 család élt, és minden család 10-25 főből állt. Ez 100-375 lakost jelentett. Minden családnak saját földje volt, amit csak időszakos használatra kapott, de melyet a következő generáció is örökölhetett. Az örökös – javaké és rangé egyaránt – a leánytestvér fia, az unokaöcs volt. A „röghöz kötést” a családnak kijelölt föld jelentette, hogy tagjai ne tudják elhagyni a közösséget. A convite vagy minga rendszer keretében művelték földjeiket. A közösségen belül, pl. betakarításkor meghívták a szomszédokat, hogy segítsenek a munkában. Ezért a munkáért senki sem kapott fizetséget, csak jó ételt és italt, valamint a betakarított termés egy piciny hányadát. A „meghívó” a segítségért saját munkájával „fizetett” hasonló körülmények és feltételek mellett. Vagyis a vetést és a betakarítást közösen végezték. A muiszkák ipcua szava egyaránt jelent birtokot, tulajdont, gazdagságot és kincset. Tanyaszerű településeik voltak, a völgyekben szétszórt házakban éltek. Minden faluban volt közösségi föld (ejido), melyet minden lakos használhatott, akárcsak vadászatra az erdőt, halászatra a tavakat és a folyókat. A ház körüli földet („háztáji”) mindenki saját maga művelte, ez a házhoz tartozott. Az uralkodó elit, köztük a papok nagyobb birtokait a közösség hasznosította, művelte, mert a birtokosokat el kellett tartani. E földek terményei politikai, katonai és vallási célokat szolgáltak. A falvakban a családi művelés alatt álló földek és az előkelők birtokai mellett voltak olyanok is, melyek termékei kizárólag vallási célokat szolgáltak, s ezeket is közösen művelték. Az egyszerű földművesek – a földhasználatért – különféle termékekkel fizettek, vagy munkát végeztek az elitnek, esetleg mind a kettőt: út-,

ház- és hídépítéseken dolgoztak, csatornák és teraszok kialakításán vettek részt, vagy katonai, esetleg személyes szolgálattal adóztak. Csak egy erős, jól működő központosított hatalom tudta ezt a közmunkát megszervezni és megvalósítani. Ők építették, pl. a király házától a templomig vezető utat. A krónikások számoltak be arról, hogy a király lakhelyéül szolgáló elkerített-erődített „várban” (cercado) és a templomokban, azaz a stratégiai pontokon, nagy fegyver- és munkaeszközraktárakat, élelmiszer- és köpenykészleteket, valamint egyéb értékeket halmoztak fel, amiket adó formájában szedtek be. Ezek a központok váltak az államok és királyaik – Zipa, Zaque, Iraca stb. – székhelyeivé. Palotáik ajtajait arany lemezzel borították. A városiasodás első lépéseit láthatjuk a muiszka birodalomban az ezek körül kialakult településben. A legnagyobb Bacatá (Bogotá) volt 20 ezer lakossal. Az itt lévő központi raktárakból szállították a „bel- és külföldi piacokra” szánt cseretermékeket, de ezeket a készleteket használták fel a szárazság okozta rossz termés, az éhínség, vagy az áradások, esetleg háborús pusztítások, zavargások okozta nehéz helyzetekben is. A segítség ingyenes volt, vagy kölcsön formájában történt. Ezekből fedezték a karibok elleni hadjáratokat és az ország védelmét. Nyugat felől állandó karib fenyegetésnek voltak kitéve, ezért állandósult területvédő háborúra kellett berendezkedniük. A határvidéken guechak (harcosok) állomásoztak, a Zipa kopaszra nyírt elitgárdája. Egyetlen feladatuk a muiszka föld védelme volt, amiért fizetést kaptak. Lándzsával, dárdával, buzogánnyal, parittyával, kőbaltával (macana) voltak felszerelve. Ez volt az indián világ első és egyetlen, hivatásos és fizetett hadserege. Rangjukat jól jelzi, hogy örökös híján közülük kerülhetett ki a király utóda is. A háborúskodás során rabszolgákat ejtettek, akiket a vallási ünnepeken, a király házának, vagy egy templom felavatásakor áldoztak fel. Az áldozatok életét a magas csúcsok közelében, a keletre néző oldalon oltották ki. A rituálét a papok vezették. A gyereket finom taka-

70

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

róra tették, s nádkéssel lefejezték. Vérét a tökfa (totumo, Crescentia cujete) terméséből készült edényben fogták fel, hogy bekenjék vele azokat a köveket, amelyekre a nap első, hajnali sugarai esnek. A gyerekek testét vagy egy barlangba tették, vagy a napon hagyták. A kacikák is végeztek áldozati szertartásokat. Itt is vérrel festették be a sziklákat, majd az áldozatot a magas hegyekben, arccal a nap felé temették el. A foglyul ejtett nők a foglyul ejtő házának lettek „háztartási rabszolgái”: köpenyt szőttek, földet műveltek, kosarat fontak és egyéb házimunkát végeztek, miközben gyarapították a családfő ágyasainak számát és vagyonát. Egy idő múlva ők is ugyanolyan tagjaivá váltak a közösségnek, mint a többiek. Az öröklés útján elnyert – civil vagy „egyházi” – posztokra jutók számára egy különleges képzési rendszert dolgoztak ki, hogy felkészítsék őket tisztségükre. A rendszerből semmi sem maradt meg, csak annyit tudni, hogy az ennek helyet adó házat cucanak hívták. Ez volt a társadalom élén álló két kaszt – a vallási és a katonai elit – tagjainak iskolája. Egyes források szerint a coime töltötte be ezt a szerepet, ahol a kacikátus leendő örököseit, a papokat és a kapitányokat készítették fel. De itt tanították meg nekik – többek között – a szövést, a tollfeldolgozást, az ékszerkészítést is.

A hatalmi struktúra A muiszka társadalom kis kacikátusokból állt. A spanyolok politikai egységeiket „völgyekként” írták le. Oviedo írja, hogy „az egész terület provinciákra és völgyekre oszlik, minden úrnak saját völgye van, a völgy és az úr neve ugyanaz…”. A nagy földrajzi változatosság – és a viszonylagos elzártság – miatt alakulhatott ki egy heterogén kultúrájú nép dialektusokra oszló nyelvvel. Az eltérő vonások mellett a közösek voltak többségben. Fontos volt, hogy településeik stratégiailag jól védhetők legyenek, víz

közelében épüljenek (a víz volt a legfontosabb összekötő kapocs és kereskedelmi útvonal), és hogy kacikátusaik különféle klimatikus övezetekre terjedjenek ki a változatos növényi kultúrák termesztése érdekében. (Néhány munkában a kacikátusokat városállamoknak tekintik, ami már csak azért sem lehetett, mert a szórt településhálózat és a domináns, létük alapját jelentő, földrajzilag megosztott mezőgazdasági termelés nem hozott-hozhatott létre jelentős, központi városokat. A városi lét csak részben jelent meg a központi településeken.) A két legfőbb államalakulat élén a Zaque, Zacazgo ura és a Zipa, Zipazgo ura, a legfőbb hatalom képviselői, azaz királyai álltak. A birodalmukat alkotó nagyobb népek, törzsek (cacicazgo), települések élén kacikák (cacique, törzsfőnök) álltak. (Muiszka nyelven psihipcua a törzsfőnök, de a spanyolok révén, az egész kontinensen a Hispaniola szigetéről hozott cacique = kacika szó terjedt el.) A kisebb közösségek élén, a hierarchia alján a hatalom képviselői a kapitányok voltak. A Hunza (Tunja) székhelyű, ősibb Zaque királyságot vallási jellegű hatalom irányította, míg a nagyobb, erősebb és fiatalabb riválist, a Bacatá központú Zipa királyságot katonai jellegű hatalom uralta. A Zipának több pihenőháza is volt vízmedencével, hogy fürödhessen, de a legfontosabb Tabíoban volt. Piedrahita írja, hogy a Bacatából Subyába, Chíába és Tenjóba vezető utakat, a fürdésre szolgáló medencékkel együtt útjelzőkkel jelölték. Erőd jellegű házainak (cercado), fürdőinek fenntartása számos munkáskezet igényelt. Feleségei mellett rabszolgákat, kötelező közmunkát végző „adózókat”, s egyéb feladatokkal megbízott szolgákat alkalmazott. Néhányuknak mindössze az volt a dolga, hogy az ünnepeken örvendjenek, s örvendeztessenek, jó hangulatot teremtsenek. Az ünnepek napokig tartó mulatságok voltak zenével, tánccal, játékkal, melyek fényét hivatásos tréfamesterek (truhan és chocarrero indiánok) is emelték, akik fizetséget (pl. köpeny) kapva járták az országot.

71

CIVILIZÁCIÓ

A társadalmi piramis Király (psihipcuacipa) = Zipa

Szóvivő (costive) (Ôk hirdették ki a király rendeleteit)

Kacikák (psihipcua) = törzsfőnökök

Uzaque

Kapitány

Kisebb kacikák

A határvidékek közösségeit irányították, és a guechakból álló hadsereggel védték a D-ről és Ny-ról támadó karibok ellen. De ők verték le a Zipa Fennhatósága alól függetlenedni akaró, lázadó kacikákat is.

A falvak elöljárói, a közösségek vezetői voltak.

Ők voltak általában a Zipa által meghódított területek vezetői, akik – mint a polgári hatalom képviselői – a helyükön maradhattak és adót szedtek a királynak.

Vazallus (cupcua) De hol vannak a papok (jeque vagy chuque)? Ők is az uralkodó elithez tartoztak, de mégsem voltak olyan „hatalmasak”, mint általában az indián kultúrákban. Akárcsak a kacikák, még ők sem nézhettek „isteni származású” királyaik szemébe. A papi kaszt független volt a politikai hatalomtól, legalábbis Bacatában. Londroño szerint a papok a kapitányságok (sybin) szintjén épültek be a társadalomba, míg Langebaek szerint ők is követték a társadalmi tagozódást, így

volt chuque menor és chuque mayor is az „alkapitányságban” illetve a „főkapitányságban”. Nemequene törvénye az uralkodó elit kiváltságait is szabályozta. Csak ők hordhattak színes köpenyt, ami szinte a földig ért, csak őket vihették hordszéken, csak az ő fülüket és orrukat fúrhatták ki, hogy arany díszeket viseljenek, csak ők hordhattak speciális fejdíszeket, ékszereket, vadállatok bőréből készült sapkákat, csak ők ehettek szarvashúst. Másoknak ehhez külön engedélyt

72

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

kellett kérniük a kacikától. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szarvas (chihica) a korai időszakban a muiszkák totemállata lehetett. Az élet neheze a közösség egyszerű tagjára hárult, de nem ők voltak a társadalmi piramis alján, hanem a rabszolgák. A férfirabszolgákat vagy feláldozták, vagy szolgák lettek, vagy néhányan beálltak a guechak közé katonának. Az utóbbiaknak nagy hasznát vették, mert a muiszkák nem tudtak az íjjal bánni, míg a hadifoglyok igen. Ha a Zaque – vagy az elit egyik tagja – meghalt, testét mumifikálták, és elkábított, nem hivatalos feleségei, rabszolgái kísérték el a sírba. Az elhunytból kivették a belső részeit, és testét egy mocoba nevű gyantával bebalzsamozták. Miután hat napon át a házában elsiratták, a kriptájába vitték. Ha csatába indultak, vezéreik mumifikált testét vitték a menet élén, hogy félelmet keltsenek az ellenségben. A sogamosoi uralkodók testét másként konzerválták. Amikor a spanyolok behatoltak fő templomukba, guggoló múmiákat találtak a fal mellé állítva. A pamutruhákba göngyölt hajdani uralkodók mind fel voltak ékszerezve.

Az adózás A közösségen belül minden férfinak adót (tamsa) kellett fizetnie a földhasználatért. Ez alól a vezető réteghez tartozók, sőt, a király testvérei, családtagjai sem voltak kivételek. Saguamanchica és Nemequene a meghódított kacikátusok belső felépítését, szervezetét és társadalmi rendjét azért hagyták meg, hogy így nyerjék meg maguknak a helyi vezető réteget, s hogy ők tartsák féken a zúgolódó-lázongó népet. Továbbá érdekükben állt a muiszka birodalom egyben tartása is, hogy sikeresen szállhassanak szembe a karibok támadásaival, és hogy növeljék országuk területét. Goranchacharól, Hunza királyáról, a Zaqueről azt írták a krónikások, hogy isteni hatalma volt, nem engedte, hogy alattvalói a

szemébe nézzenek, s hogy csak kevesek kaptak engedélyt arra, hogy hozzá beszélhessenek. Ha valakit mégis e megtiszteltetés ért, az arcukat a föld felé kellett fordítaniuk, és térdre kellett borulniuk királyuk előtt. Ez nagyon hasonlít a Zipa körüli, már korábban említett „isteni” koreográfiához. Mindez abból a tévhitből fakadt, hogy az uralkodó tekintetéből áradó roppant isteni erő megölné az alattvalókat. Az adó mértéke sok mindentől függött, pl. a kacikátus földjének minőségétől, termékenységétől, a család gazdasági helyzetétől. Sokan saját munkájukkal, szaktudásukkal fizettek, és nem aranyban vagy köpenyben rótták le kötelezettségeiket. Az egyszerű emberek (cuhupcua chihica) egy vagy két chinga köpenyben, aranyban (tejuelo), vagy valamilyen más terményben fizették meg adójukat. A leggyakoribb, adó fejében átadott termékek: kukorica, bab, burgonya (turma), gyapot, tűzifa, fa, vadállat bőre, só, láncok, szarvas-, őz-, nyúl- és egyéb állatok húsa, madarak (papagáj), hal, agávé, tengerimalac, tök, kokalevél, fonal, szita, hátizsák vagy puttonyféle. A spanyolok bejövetele után a lista tyúkkal és kakassal bővült. Érdekes, hogy munkaeszközökre, vagy a fazekasok termékeire nincs utalás. A kapitányoknak elég sok adót kellett fizetniük a feletteseiknek köpenyben és aranyban (pénzben) egyaránt. A föld az államé, a Zipáé volt, használatáért a megtermelt javakból kellett adózni. A fölösleget a gazdagok felhalmozták, ami folyamatos gazdagodásukhoz vezetett. Adózni évente kellett, a januártól márciusig terjedő időszakban, amikor a földművesek kukoricavetéshez készítették elő földjeiket. De erre a periódusra esett a közmunkák jelentős része is, mint pl. a kacika házának javítása. Az adó mellett a közösség lakói egyéb munkákat is kötelesek voltak elvégezni: dolgoztak uraik földjén, utat (suna) építettek, amely a király házát kötötte össze a templommal, vagy a fürdőhellyel, ami a Zipazgon belüli kapcsolatokat is segítette. Mindkét fő királyságból ke-

73

CIVILIZÁCIÓ

reskedelmi út vezetett a központi piac szerepét betöltő Sorocotába. A folyók, szurdokok felett liánból font függőhidakat húztak. Nem mindenki tudta könnyen kifizetni a kivetett adót. A fizetési határidő lejárta után, az adósnak el kellett tartania az adószedőt, s ezen felül, minden nap késésért, kamatként még egy köpenyt is adnia kellett, mint ahogy az árucserében, a késedelmes fizetés után kamat jár. Ha eljött az adófizetés ideje, mindent megtettek, hogy letudják e kötelezettségüket, mert a kölcsön is és a kamat is óriási teher volt. A napi egy köpeny késedelmi díj a teljes összeomláshoz vezetett. Sokan elvesztették javaikat és tönkrementek, egyesek pedig meggazdagodtak. Mindez hozzájárult a közösségen belüli kapcsolatok folyamatos lazulásához, a társadalmi különbségek növekedéséhez, az egyes népcsoportok, rétegek, osztályok távolodásához. Ha valaki meg akart jelenni elöljárója, a kacika, vagy a király előtt, ajándékot kellett vinnie, ami legalább egy chinga köpeny volt, ha a köznéphez tartozott, de sokkal többet, ha az uralkodó réteg tagja volt. Ha ez utóbbi kívánt az uralkodó színe elé járulni, akkor gazdagságának mértéke szabta meg az árat. Pl. ha egy kacika a Zipához, a királyhoz készült, hogy kinevezzen valakit valamilyen tisztségre, mert minden kinevezést neki kellett jóváhagynia. A közösségek tagjaira nagyon sok teher hárult: a kormányzó elit eltartása mellett a papok földjeit is ők művelték, a templomépítkezések is az ő feladatuk volt, sőt, ha isteneikhez akartak fordulni, felajánlásaikat is a papoknak kellett átadniuk, mert csak rajtuk keresztül fordulhattak az égiekhez. Összességében a közösség tagjai csupán a nagy építkezéseken több ezer órát dolgoztak évente. Az egyszerű emberek kétszeresen is megfizették az adót, amit úgy neveztek, hogy „ide is adni, oda is adni” (si mnyscua, ai mnyscua). Amikor a kacika évente egyszer elindult meglátogatni a felügyelete alá tartozó falvakat, ilyenkor az „adót” ajándékba kapta, de „adót” fizettek

akkor is, amikor a kacika földjeit készítették elő a vetéshez. A kacika elkerített lakhelyén bizonyos számú szobát fenntartottak az uralkodó réteg és a papság tagjainak, a tiguyek és a szolgák szobáin kívül. Minden kacikátus kapitányságból (falvakból) állt, ahol meghatározott földek képezték a közösségalkotó családok (uta) létalapját, míg mások az elit fenntartására szolgáltak, de voltak „egyházi” földek is és egy „tulajdonos nélküli föld” (chiego), amit évente felosztottak a közösség tagjai között. A kapitány gyűjtötte össze a földművesek adóját, s vitte el a kacikának, ő pedig tovább feljebbvalójának, a királynak. Hermes Tovar kiszámolta, hogy a legszerényebb becslések szerint is legalább 200 ezer köpeny „keringett” adó formájában a muiszka birodalomban a többi termék – pl. szarvashús, kukorica, bőrök – mellett. Voltak olyan közösségek is, amelyek nem egy, hanem két kacikának is adóztak (Beteitiva, Súnuba, Tibaguyas), de ennek valódi okáról nincs megbízható ismeretünk. Az „adóköpeny” volt a legelterjedtebb, a mindenre használható pénz: a papok felszentelésekor a törzsfőnök ezzel ajándékozta meg őket, de ezt kapták szolgálataikért is cserébe, ezzel díjazták a legjobb énekeseket, a versenyek győzteseit, de a menyasszonykérés és a királyválasztás legfőbb ajándékaként (áraként) is szolgált. Az uralkodó réteg már nagy „köpenyvagyont” halmozott fel a spanyolok érkeztéig. A föld mélyén lévő természeti kincsek (réz, arany, szén, smaragd, agyag, só, stb.) annak a kacikának a tulajdonában voltak, akinek a területén kitermelték. Aki ki akarta termelni, annak fizetnie kellett a kacikának, vagy a közösségnek. Nem tudni pontosan, milyen tulajdoni rendszer szerint működtek a bányák. Azt tudjuk, hogy a termelőeszközök egy része már nem közösségi, hanem magántulajdonban volt. A magántulajdon a munkamegosztás első formáival alakulhatott ki időszámításunk kezdetén. A hódítók érkeztekor magántulajdonban volt a házuk, a

74

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

hozzátartozó „háztájival” (gueta) – munkaeszközeikkel együtt –, amely távol esett a központtól. A ház nevében, méretében is kifejeződött tulajdonosa gazdagsága: a gue nagy ház volt, a cusmuy nagy volt és kerek, a sugue vagy gue inezona nagy volt és szögletes, a közepes, átlagos méretű ház a guyhyte muy, akárcsak a suhuzy muy, mely náddal átszőtt, agyaggal betapasztott, farácsos szerkezetű ház volt. A gue muy muy a lakatlan, míg a titua vagy tita a kicsi ház volt. A muiszkák egy rétege kincseket tudott felhalmozni. E vagyon alapja nem a technikai és művészi szempontból derék munka, hanem a különleges uzsorarendszer volt. Ehhez persze kellett az a földrajzi környezet is, amely különleges adottságaival (pl. a só, a szén) – és az ezekkel való élni tudásukkal – hozzájárult egyedi társadalmi-gazdasági rendszerük kialakulásához. Egyesek – megítélésem szerint tévesen – „uzsoragazdaságról” beszélnek, nem veszik figyelembe, hogy ennek kialakulásához, működtetéséhez is jól szervezett, fejlett gazdasági háttérre volt szükség, amit elsősorban a munka és az árucsere mozgatott, és nem a „kamatok”.

Harc a központi hatalomért A hódítók megjelenésekor Bacatá és Hunza állt a két nagy muiszka királyság, vagy konföderáció élén. Az előbbi volt Dél-Amerika északi részén a legnagyobb „birodalom”, de egyben a leginstabilabb is. Amikor megérkeztek a spanyolok, számos település, kacikátus a hódítók mellé állt. Muiszka földön öt független föderációról szólnak a hírek, melyet 25 törzs alkotott. A nagyok mellett viszonylagos függetlensége volt az európaiaknak is ellenálló Tundamának (Duitama), a legfőbb vallási befolyással rendelkező, parányi Sogamosonak (Iraca), mert itt volt a Naptemplom, és a muiszkák egyik alcsoportját alkotó guane indiánok konföderációjának. A vallás – és Sogamoso – erejét bizonyítja, hogy a rituális nyelvben a sogamosoi dialektust használták.

A Zipák és a Zaquék évszázadok óta azért küzdöttek, hogy egyetlen államban egyesítsék a muiszkákat, persze a saját vezetésük alatt. Amit nem tudtak meghódítani, azt családi kötelékekkel, házasságokkal akarták magukhoz kötni. A politikai hatalom hosszú távú megszilárdítását a nemzetségek közötti feleség cserével biztosították, akárcsak a „trón” utódlását. Bogota urát Chíában székelő unokaöccse váltotta fel, Tunja örököse Ramiriquíből jött, Sogamosoé Tobasíából, Firavitobából vagy Coasából. Cáqueza kacikája Fustoquéből vagy Chuquenéből származott. A krónikás Simón írja, hogy a Zipa a XII. vagy a XIII. századtól kezdve fokozatosan bekebelezett néhány kacikátust, pl. az Ubaque-, Guatavita- és a Guesca-völgyieket, azokat, amelyek a Cordillera de las Sierras mögött, a keleti részen voltak. Ekkoriban a bacatái Zipának nem volt örököse, ezért utódjának a Chía-i Canas család egyik tagját nevezték ki, aki testvére, Chía kacikájának haragja elől menekült a Zipa hadseregébe. Részt vett a fellázadt közösségek leverésében. Hamar kitűnt bátorságával, ügyességével, rátermettségével, amiért a király először a kapitányok vezetőjévé nevezte ki, majd utódjává jelölte. A Zipa e döntése komoly feszültséget okozott, mert ezzel felrúgta az öröklés szokásos útját, mivel a törvény szerint hatalmát, vagyonát az unokaöccsének kellett volna kapnia. Mindez azt eredményezte, hogy Chía kacikájának testvére lett Bacatá királya. Mivel a két fiútestvérnek egyetlen, éppen terhes leánytestvérük volt, akinek leendő fia így egyszerre két tisztség várományosa lett, e tény újabb konfliktus kialakulásához vezetett, amit az is tetézett, hogy mindkét elöljáró azt kérte, hogy előbb az ő helyét foglalja el. Végül abban egyeztek meg, hogy először Chía vezetője lesz, majd a bacatái Zipa halála után – Chíát elhagyva – foglalja el a királyi trónt. Ez jó megoldásnak tűnt, törvénybe is foglalták.

75

CIVILIZÁCIÓ

A XV. század második felében Saguamanchica Zipa – aki Piedrahita szerint 1460 körül kezdett uralkodni – szállt harcba a többi kacikátus feletti hatalom megszerzéséért. Ő volt a hódító háborúk elindítója. Két taktikát dolgozott ki: akiket meg tudott győzni, szövetségek formájában vont ellenőrzése alá, míg másokat hadseregével kényszerített térdre. Így kebelezte be Fusagasugá országát, aki – napimádó lévén – a Nap előtt esküdött fel a Zipa szolgálatára, majd Tibacuyt. Ekkor Guatavita kacikája, aki attól félt, hogy a Zipa új hódításaival túl nagy hatalomra tesz szert, felmondta a békeszerződést, és hadat üzent a királynak. Rosszul tette, mert a Zipa őt sem kímélte. A legyőzött kacika Michua Zaque felé vette útját, hogy segítséget kérjen a Zipa ellen. A Zaque kb. 40 ezer fős hadsereget adott a Zipa elleni harchoz, de végül nem mertek közvetlen csatározásokba bocsátkozni Guatavita érdekében. Közben Ubaque is hadat üzent Bacatának, és csatlakozott a Zaque hadseregéhez. El is foglaltak néhány települést (Pasca, Usme). Saguamanchica Zipa haragra gerjedt Ubaque árulása miatt és elfoglalta országát anélkül, hogy annak újdonsült szövetségese, a Zaque segítségére sietett volna. Ez utóbbi a háttérből továbbra is támogatta a lázadókat, amiért a Zipa végső leszámolásra készült ősi riválisa ellen. E nagy készülődés közben nyugatról a panchék törtek be az országba. A külső ellenség megjelenésével a hon védelme mindennél fontosabbá vált. A váratlan támadást kihasználva Guatavita újból fellázadt és elfoglalta Chía és Cajicá kacikátusokat. Saguamanchica egyidejűleg kétfrontos háborúra kényszerült. Először végzett a belső lázadókkal, majd hosszú, 16 éven át tartó háborúskodás után tudta csak kiűzni a panchékat országa területéről. A határvidéken állomásozó csapatok felszabadulásával újból a Hunza királyság meghódítására összpontosíthatott. 1490 körül csapott össze a két muiszka királyság hadserege Chocontá falunál. A Zipa

50 ezres serege állt szemben a Zaque 60 ezer katonájával. A csata hevében mindkét király elesett, s nem dőlt el semmi. Egyik fél sem haladt előre egy tapodtat sem. Ahogy azt a törvény előírta, a királyok unokaöccsei foglalták el a trónt. Bacatában Nemequene, Hunzában Quemuenchatocha. Saguamanchica halálát kihasználva ezúttal a fusagasugák lázadtak fel. Az új király őket is leverte és kacikátusukban, Tibacuyban erős helyőrséget (guechákat) hagyott Tisquesusa vezetésével. Minthogy a hadsereg egy részét lekötötte a fusagasuga lázadás, Nemequene maga vezette az újabb panche betörés elleni hadjáratot, akik a sóbányákat szerették volna megszerezni. Nemequene is megnyerte a kétfrontos harcot. Leverte a zipaquirákat és a nemzákat, s földjeiket a Zipazgohoz csatolta. A régi kacikák helyére saját embereit ültette. Az örökösen lázadó, legtermékenyebb kacikátus, Guatavita ellen cselhez folyamodott. A messze földön híres ötvöseiért cserébe – földművesek helyett – parasztoknak álcázott katonákat küldött, és segítségükkel, az éjszaka leple alatt, megszállta őket. Mivel a harcok során a helyi kacika és rokonsága életét vesztette, Nemequene egyik testvérét nevezte ki Guatavita élére, s támogatására otthagyta hadserege egy részét. A vérszemet kapott testvérnek Ubaque kincsére is fájt a foga és elhatározta, mindenáron megszerzi azt. A hadjárathoz át kellett kelnie Chiguachí kacikátuson, de ehhez nem járultak hozzá a helyiek. Csak akkor adtak neki szabad utat, amikor azt hazudta, hogy a király parancsát teljesíti. A hadjárat kudarcot vallott, mert Ubaque megölte Guatavita rabló hadjáratot vezető elöljáróját, aki történetesen Nemequene testvére volt. A Zipa, bosszúból, hónapokig tartó ostrom után Ubaquét is elfoglalta. A nagyobb kacikátusok végleges bekebelezése után a kisebbek következtek, – Ubaté, Susa, Saboya, Tausa, és Siminjaca – melyek már nem okoztak különösebb gondot. Végül – elődeihez hasonlóan – a Zaque országára kon-

76

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

centrált. A két sereg ezúttal a mai Arroyo de las Vueltasnál találkozott. Az összecsapás előtt Nemequene azt üzente Hunza királyának, Quemuenchatochanak, hogy a vérontás elkerüléséhez adja meg magát, cserébe továbbra is Hunza királya maradhat, és részt vehet a bacatái kormányban. Quemuenchatocha válaszában azt javasolta, hogy inkább kettőjük férfias küzdelme döntse el a harc kimenetelét. Ahogy a hírvivők befejezték küldetésüket, megszólaltak a kagylókürtök és a furulyák (fotuto), és elkezdődött a csata. Nemequene, akárcsak elődje, megsebesült, és hordszéken vitték Bacatába, ahol néhány nap múlva meghalt. Harcosai – látva királyuk elvesztését – menekülni kezdtek az őket üldöző Zaque hadserege elől. Nemequene sorsa kísértetiesen hasonlított király elődje sorsára. Minden fronton sikeresen tartották egyben birodalmukat, s védték határait, de az utolsó, döntő ütközetet elvesztették, sőt életükkel fizettek a központosított hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben. Ő volt a legfontosabb Zipa, aki központosítani akarta a politikai-katonai hatalmat, hogy egyetlen és erős muiszka államot hozzon létre saját vezetése alatt. Ezúttal sem dőlt el semmi, a csatának most sem volt se vesztese, se győztese. Mindkét muiszka állam – nagy vérveszteségek árán – megőrizte integritását, függetlenségét, hatalmát. Zipazgo új királya Tisquesusa lett, aki rögtön bejelentette, hogy a Hunza királyság elleni harcot folytatni kell. Miközben ő is a végső összecsapásra készülődött, néhány kisebb lázadást kellett levernie (Susa, Ebaté), amely a Zipa utolsó, muiszka birodalmon belüli hadjáratának bizonyult, az idegenek megjelenése előtt. Saquesazipa erőltetett menetben, 20 ezer harcosa élén gyorsan leverte a reménytelenül lázadókat. Egy újabb háború talán eldönthette volna a központi hatalom sorsát, ha Sogamoso kacika és legfőbb papi méltóság közvetítőként közbe nem avatkozik. Az első lépésben Hunza

vállalta, hogy támogatja, s adóval járul hozzá Bacatá állam központi szerepének erősítéséhez. Ez volt az első lépés békeidőben Bacatá fennhatóságának elismerésére. Ezzel átmenetileg megszűnt a két muiszka állam közötti polgárháború, s kialakult egy egységes félállami – állami lét közötti átmeneti időszak. E békés átmenetet a spanyolok zavarták meg. A guechakból, a nagy termetű, bátor, lenyírt hajú, orrukban, ajkukban és fülükben arany ékszert viselő katonákból álló hadsereg nem vehette fel a harcot a spanyolokkal. A muiszkák ahány indiánt megöltek, annyi arannyal gyarapíthatták ékszereik számát. Fizetett „zsoldoshadsereg” volt, amely nem csak az ország védelmére, hanem a független kacikátusok meghódítására, a lázadások leverésére, vagy a meghódított területek megszállására szolgált. A háborúk nem csak a politikai fennhatóság kiterjesztéséért folytak. A legyőzöttek kifosztása, adófizetővé tétele és természeti kincseinek megszerzése legalább olyan fontos volt, mert mindez a központi hatalmat gazdagította. Jiménez de Quezada krónikás írja, hogy a XVI. században Bogotá 60 ezer, Tunja 40 ezer harcost tudott kiállítani, amikor a karibok és az arawakok támadást intéztek ellenük. Quezada maga is részt vett a karibok elleni hadjáratban. Bacatá valójában konföderáció volt, melynek tagjai (kacikátusai) Chía, Boa, Tensaquillo, Tibaguyas, Usaquén, Hontivón, Suba, Tuna, Tenjo, stb. voltak, melyek sorát Saguamanchica és Nemequene tovább szélesítette: Fusagasugá, Ubaté, Ubaque, Zipquirá, Nemza, Guatavita, Susa, Simijaca, stb. Terjeszkedésük során időnként még más népeket is adókötelezettségre kényszerítettek, mint például Tocaima pancséit, vagy a Llano néhány indián települését. Az északi muiszkáknál is hasonló folyamat ment végbe. A Hunza vezette konföderációhoz tartozott, pl. Duitama, amely nagy ellenállást tanúsított a spanyolokkal szemben, Sogamoso,

77

CIVILIZÁCIÓ

a muiszka világ szent helye, Vélez, Cucaita, Sora, Tenza Garagoa és Somondoco. Duitama ügyesen lavírozott a közeli Tunja szomszédságában, de annak hatását – óriási erőfölénye miatt – nem tudta elkerülni. Juan de Castellanos írja, hogy Sogamoso 12 ezer fős hadsereggel támogatta Tunját a Bacatá elleni háborúban. Ő maga is számos település felett uralkodott: északon Jericóig tartott fennhatósága, a muiszka-lache határig. Tunja még néhány lache települést is elfoglalt, hogy adófizetésre kötelezze őket. A politikai határok nem voltak állandóak, mindig a pillanatnyi erőviszonyoktól függtek. Ana María Falchetti és Clemencia Plazos szerint a Zipazgo fennhatósága a spanyolok érkeztekor északon Saboya területére (a muzo indiánok határvidékéig), északkeleten Chocontáig, délen Tibacuy, Fusagasugá és Pasca területére, a panchék és a sutagaok határvidékéig, délkeleten a guayupékkal természetes határt jelentő Atravesado és Chingaza páramokig és Farallones de Medináig terjedt ki. Bacatá állam

Konföderáció

(pl. Ubaque)

Konföderáció

Kacikátus

(pl. Chachí)

Kacikátus

Közösségek

(falvak)

Közösségek

Tisquesusa Zipát a spanyolokkal vívott harcban, aranytól szikrázó gyaloghintóján érte a halálos döfés. A Zaque palotájában a hódítók annyi aranyat zsákmányoltak, amennyire legmerészebb álmaikban sem mertek volna gondolni. Mindkét király emberfölötti, isteni lénytől vezette le származását. Egyesek szerint a Zipa a Holdistentől, a Zaque a Napistentől származott. A történelem mindezt nem vette

figyelembe. Egyszerű hódítók vetettek véget az isteni hatalmaknak, melyet megkönnyített a muiszka világ különböző méretű kacikátusainak mozaikszerű természete.

Végjáték A spanyolok 1536-ban húsvétkor indultak Santa Martából – hajóval és lovon – a Magdalena-folyón felfelé, illetve annak mentén, hogy ráleljenek a kincses világra, mert azt hitték, hogy egy óceánközi csatornán hajóznak, amely elvezeti őket Peruba. A Gonzalo Jiménez de Quesada vezette, erősen megfogyatkozott sereg 11 hónap múltán érkezett meg Kolumbia központi felvidékére, a muiszkák országába. Szívélyes, barátságos földművelő népet találtak itt. A korabeli krónikások arról számolnak be, hogy sokukat istenekként fogadták, mint pl. Suba kacikája is. Az arannyal teli tunjai templomokat szempillantás alatt kifosztották. Lebrija és San Martin nevű kapitányok 1539-ben azt írták királyuknak, hogy „Ezek az emberek békét akarnak és nem háborút, mert bár sokan vannak, kevés a fegyverük és nem ellenségesek.” „Felöltözött emberek”-nek írják le őket. Jiménez de Quesada értékes munkája bár elveszett, jelentős része Gonzalo Fernández de Oviedo „Epítome de la conquista del Nuevo Reino de Granada” (A Granadai Új Királyság meghódításának összegzése) és „Historia General” (Általános Történet) című műveiben fennmaradt. Bogotá Zipája azt álmodta, hogy fürdővize vérré változik. Egy Ubaquéből származó, Popón nevű pap megfejtette az álmot, s azt jósolta a királynak, hogy néhány idegen érkezik földjére és majd saját vérében kell megfürödnie. Az ő próféciáját komolyan kellett venni, mert muiszka föld leghíresebb papjáról azt tartották, hogy még az ördöggel is cimborál. Az európai behatolók 1537. október 12-én végeztek a Zipával. Ezután már minden gyorsan ment. 1538 augusztusában Bogota, 1539 augusztusában

78

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

Tunja városát alapították meg. A spanyolok betiltották az indiánok ünnepségeit, mert azokat az ördöggel való cimborálásnak tartották. Egyes feltételezések szerint Spanyol-Amerika legértékesebb aranyzsákmányát itt sikerült megszerezniük a spanyoloknak.

Nemequene törvényei Nemequene alkotta meg az első szóbeli „törvénykönyvet”, mert írni nem tudtak, mégis általánosan ismert és használatos volt. Ami fennmaradt, azt Simón és Castellanos nevű krónikásoknak köszönhetjük. Ők örökítették meg e páratlan törvénykönyvet, amely világos és átfogó társadalomképet ad a muiszkák államáról és berendezkedéséről, magáról a népről és hétköznapjairól. 1. Elrendelik, hogy az, aki öl, haljon meg maga is, még ha az elhunyt rokonai meg is bocsátanak neki. 2. Ha egy nőtlen férfi megerőszakol egy nőt, meg kell halnia; ha nős, két nőtlen férfinak kell hálnia az ő feleségével. 3. Ha valakit rajtakapnak azon, hogy tiltott kapcsolatot folytat az anyjával, a lányával, a leánytestvérével vagy az unokahúgával, vagyis valamelyikkel hál, mérgeskígyóktól nyüzsgő szűk gödörbe vettetik, kőlappal lezárattatik, hogy ott haljon meg. Hasonló sors várt a nőkre is. 4. Ha valaki szégyenletes bűnbe esik, gyötrelmes kínok között haljon meg. Tüskés pálmakaróra nyársalják fel egészen addig, amíg az a fején át nem halad. 5. Ha egy asszony szülés közben életét vesztette, a törvény úgy rendelkezett, hogy férje vagyonának felét vigye el az anyósának vagy az apósának, vagy ha már nem élnek, akkor felesége testvérének vagy, ha ő sincs, legközelebbi rokonának, mert e tragédiát a férj hibájának tekintették. Ha a gyerek életben maradt, saját költségén kellett felnevelnie. Ha a férj szegény volt, nem volt birtoka vagy

vagyona, néhány köpenyt kellett szereznie, amivel kifizethette felesége örököseit. Ha nem fizetett, egészen addig üldözték, amíg el nem vették az életét. 6. Senki mást nem vihettek hordszéken, csak Bacatá urát. 7. Az egyszerű emberek számára korlátozták a testfestést, az ékszerek és a díszes ruhák viselését. A kacikák és más vezetők kifúrhatták az orrukat és a fülüket, s annyi arany ékszerrel ékesíthették fel magukat, amennyijük csak volt. 8. Ha valaki örökös nélkül hunyt el, javai az állam- és a királyi kincstárra szálltak. 9. Ha valaki a csatában megfutamodott az ellenség elől, mielőtt erre a capitán utasította volna, kacikája tetszése szerinti hitvány halállal lakolt. 10. Aki a háborúban gyáván viselkedett, szégyenszemre női ruhába kellett öltöznie és mindaddig női munkát kellett végeznie, amíg a kacikája akarta. 11. Egyéb enyhébb büntetések is voltak, mint pl. a korbácsütés, a viselt köpeny szétszabdalása, vagy a férfiakra és a nőkre is kiszabható gyakori kopaszra nyírás. A Simón és Castellanos nevű krónikások által összegyűjtött és leírt 11 törvény mellett másokról is tudunk, melyek valószínűleg Nemequene, esetleg elődei nevéhez fűződnek (olykor eltérő megfogalmazásban újra megjelennek): 12. Senki sem nézhetett királya, vagy legfőbb elöljárója szemébe. Jelenlétükben mindenkinek a földre kellett szegeznie a tekintetét. A jelenlévő egyszerű embereknek hátat kellett fordítaniuk a királyuknak, vagy uraiknak. 13. A királyságot az unokaöcs örökölte. Ha nem volt, az örökös a testvérek közül került ki. 14. Az első asszonnyal való házasságkötést a pap vagy xeque végzi. 15. Azok a kacikák, akik rangjuk és vérük kiváltságaként mentesek a büntetés alól, vétkeikért feleségeik bűnhődnek, s nőik száma szerint nőhet a kiszabható korbácsütés.

79

CIVILIZÁCIÓ

16. Megvetették azokat a nőket, akiket – feleségnek, vagy szolgálónak – szűzen találtak, mert úgy gondolták, hogy az érintetlen nők hálátlanok, s ezért nem volt senki sem, aki felfigyelt volna rájuk. A házasságkötés utáni házasságtörést már halállal büntették. 17. A vérfertőzés tilalma miatt nem házasodhattak lányaikkal, testvéreikkel, unokatestvéreikkel. 18. A házasságtörő asszonyt halállal büntették. Ha a csábító gazdag volt és a nő pedig az alacsonyabb néprétegekbe tartozott, arannyal és köpennyel megválthatta a halálbüntetését, melynek egy része a királyt illette. 19. A tolvajt szigorúan megbüntették: levágták a kezét, a fülét, vagy az orrát. 20. Néhány kisebb vétség elkövetésének egyaránt hajlevágás volt az ára, akár férfi, akár nő volt a bűnöző, vagy a bíróság előtt szétszakították az elkövető köpenyét, de korbácsütés

is lehetett az ítélet, melynek száma a bűntett súlyától függött. 21. Szülés után a férj sokáig nem érinthette a feleségét. 22. Ha a kacika első felesége – aki a háztartást irányította – elhunyt, előzőleg úgy rendelkezhetett, hogy halála után férje, a törvény szerinti 5 éven át, nem érhet más nőhöz, még a „többi” feleségéhez sem. 23. Egyetlen kacika sem foglalhatta el tisztét, amíg a bacatái király azt jóvá nem hagyta. 24. Amikor a kacika meghalt, s nem volt örököse, az utódválasztás a bacatái király privilégiuma volt. Ő a legjobb, legbátrabb, legnemesebb guechak közül választott utódot, akik a határvidéket védték a pancséktől. 25. A legfőbb tanács elnöke Suba mindenkori kacikája, akinek „jogi” döntése ellen fellebbezni nem lehet.

v

80

KÉRI ANDRÁS · EL DORADO NÉPE: A MUISZKÁK

hivatkozások Szakmailag lektorálta: Luisa Sólyomváry (UNAM, Mexikóváros) A muiszkák „országának” területét, kiterjedését a folyóvölgyek alapján a következőképpen határozzák meg: a Bogotá folyó völgyei és medencéi Tenig, a Negro-folyó völgye Quetaméig, a Guaviofolyóé Gachaláig, a Garagoa-folyóé Somondocoig, a Chicamocha-folyóé Soatáig és a Suárez-folyó völgye Vélezig. 3 Az Orinoco-vidék (Kolumbia, Venezuela) síkságainak és magasföldjeinek füves szavannái. 1 2

Felhasznált irodalom Bray,W.–Farrington,I.–Swamson, E.H. (1994): América Antigua – Orígenes del hombre, Ed. Folio, Barcelona, tomo I-II. Callejo, Jesus (Junio/2000): El mito que incendió América, Misterios de la Arqueología, América Oculta 2., N° 6. Casilimas Rojas, Clara Inés (Julio-diciembre, 2001): Juntas, borracheras y obsequias en el cercado de, Ubaque Boletín Museo del Oro, No. 49. Bogotá Coe, M.–Snow, D.–Benson, E. (1997): Az ősi Amerika atlasza, Helikon-Magyar Könyvklub, Budapest Jacobi, Bernhard (1968): Beszélő kövek, Gondolat, Budapest Lozano Fuentes, J.M.–López Reyes, A. (1987): Historia de América, CECSA, México, D.F. Niño, Hugo (1976): Primitivos relatos contados otra vez – Héroes y mitos amazónicos, Casa de las Américas, La Habana Pedraza, O.–Rincón, H. (1988): Colombia I-II., Anaya, Madrid Prieto, Alberto (1982): Las civilizaciones precolombinas y su conquista, Gente Nueva, La Habana Rozo Gauta, J. (1984): Los Muiscas, cultura material y organización socio-política, Casa de las Américas, La Habana Sánchez, Luis A. (1981): América precolombina, descubrimiento y colonización, EDAF, Colección Nueva Historia, Madrid Solc, V.–Horejs, P. (1970): Amerika őslakói, Madách, Bratislava

81

NÉZŐPONT

Nadicsán József

Turisztikai attrakciók PakisztánbaN egy mesés ázsiai utazás v

M

iért pont Pakisztán Ázsiában? Miért legyen ez az ország egy felejthetetlen utazás cél-országa? MIÉRT NE! Rengeteg érvet szeretnék mondani a fentiek érdekében.

Motivációim, előfeltételezéseim

zatossága, a tűzhányók zabolázatlansága lehet hasonló természeti attrakció. Ez a természeti adottság egészül ki emberi alkotásokkal palotáktól-mecsetekig, várak, erődök sokaságán keresztül. Sokunknak ismerősen cseng annak az ősi kereskedelmi útvonalnak (Selyemút) a neve, amely Kínát kötötte össze a föniciai-levantei tengerparttal, vagy végső soron Európa birodalmaival. Ezen az ősi úton nemcsak kínai selyem, porcelán, drágakövek vándoroltak Európába tevekaravánok rakományaiként, hanem az érintett ázsiai országok a híd szerepét töltötték be, keleti, ill. nyugati kultur-hatásokat közvetítve, ill. maguk is hozzájárultak e kultúrák gazdagításához. Ennek az ősi karavánútnak számos tartozéka (pl. karavánszerájok, a sivatagi utakon az élet evidens tartozékaként funkcionáló ivóvíz-tartályok, az út védelmét szolgáló erődökvárak) még ma is láthatók. Érvrendszeremben feltétlenül hivatkoznék arra, hogy a világ sok országában fontos devizaforrás (már ma is), de a jövőben még inkább az lesz a szélesen értelmezett idegenforgalom, a turizmus. Főiskolánkon, e szakma nálam felvértezettebb szakembereinek nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy e komplexumban nem csupán utazásra, szállodai foglalásra gondolok. Ellenkezőleg, az oktatás-képzés, egészségügy, infrastruktúra, vendéglátás (s talán a sor folytatható!) olyan összefüggő rendszerére, amely egy multiplikatív motor a gazdaságban, s nagyon

Hiszek abban, hogy Ázsia nemcsak a legnagyobb, legnépesebb kontinens, hanem a legtöbb attrakcióval is szolgál a turistáknak. A turisták lelke persze különböző. Van, akit a fehér homokos tengerpart érdekel szinte kizárólag, kókusz-pálmákkal, napsütéssel, télen-nyá­ ron adott fürdőzési lehetőséggel. Ők viszonylag szerencsések, hisz a magyar, vagy magyarországi turisztikai ajánlat Ázsiában kedvükben jár Thaiföld, Indonézia, Malaysia természeti csodáival. Pluszként a turista belekóstolhat az egzotikus keleti kultúrába, s tapasztalhatja – mégoly felszínesen is – a legjelentősebb világvallások (buddhizmus, hinduizmus, mohamedán vallás stb.) jelenlétét a hétköznapokban, e vallások építészeti csodáit, aranyozott templom-tornyait, szín és illat kavalkádot utcákon-piacokon, s a változatos konyhai remekeket, ízeket. Mégis, úgy gondolom, Ázsia további országai sokrétű látnivalóval bírnak, a csoda sokrétűbb. Nyílván Szibéria fagyos tájai nem homokos tengerpartjaikkal, napsütéssel kívánnak versenyre kelni az említett trópusi vegetációval, de a zord természet szépsége, az állat és növényvilág válto-

82

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

sok embernek biztosítana munka-alkalmat, helyben boldogulást, s oldaná – a devizaszerzésen túl – az ijesztően magas munkanélküliséget, Ázsia számos országában. Ez a turisztikai ihletésű devizabevétel – a figyelem-felkeltésen túl – kiegészülhet ENSZ, UNESCO forrásokkal, amelyek emlékhelyek, műkincsek védelmét finanszírozná, másrészt lehetővé tenné a régészeti-kulturális emlékek megőrzését, láttatását későbbi, vagy fiatalabb generációk számára is. Úgy gondolom, az sem képezi vita tárgyát ma már a Föld legtöbb országában, hogy a vallás összeegyeztethető a turizmus, az idegenforgalom célkitűzéseivel, s rengeteg példa, pozitívum sorolható ennek alátámasztására, igazolására. Letagadhatatlan tény, hogy a rendszerváltás óta léteznek olyan fiatal menedzserek Magyarországon, akik akár évente többször, vagy több desztinációba képesek elutazni, akár a relaxálódás, akár a kulturális feltöltődés szándékával. Szerencsére, ma már nem kísért a szocializmusra jellemző, „kerítésen belüli utazás emléke”, ma már csak pénzkérdés a fenti tett szolgálata. Nemcsak az akadályok szűntek meg, hanem a hozzácsatolt valós, vagy látszat-magyarázat a hiányról. Kitágult a világ! Tudjuk persze, hogy e globalizációs tendenciának vannak árnyoldalai is, de most nem ezzel szeretném folytatni, nem felvilágosító kiadvány a célom. Cikkemben, – s egy hosszabb lélegzetűre kalkulált turisztikai figyelemfelkeltő könyvben – szeretnék egy „kevésbé felkapott” közép ázsiai országot, India előszobáját ajánlani a magyar turistáknak, s ennek az országnak a felkeresésére bíztatni! Pakisztánról, erről a nagy területű országról lesz szó a továbbiakban. (Nem is szeretném az olvasót kételyek közt tartani szándékaimat illetően.) Elöljáróban azt szeretném kihangsúlyozni, és e cikk szabta lehetőségek határain belül bizonygatni, hogy az ország megérdemli a figyelmet mind természeti adottságai, lehető-

ségei, szépségei okán, mind pedig az emberek, civilizációk alkotásai nyomán. Igazából Pakisztánba Magyarországról még szervezett turizmusról, az utazást bonyolító Irodáról sem tudok beszámolni. Általában egyéni utazóként kereste fel néhány szerencsés honfitársam ezt a „kevésbé felkapott” ázsiai országot, s keresett – pénztárcája függvényében – célállomásokat, tartományokat. Bár ezzel az elnevezéssel pont 6 évtizede regnál ez az ország, területén az emberi civilizáció egyik bölcsője ringott. Az országon, ill. korábbi területein húzódó birodalmakon (már Krisztus előtti koroktól) keresztülment a bevezető sorokban már említett ősi kereskedelmi útvonal, a Nagy Selyemút. A Selyemút egykoron a világkereskedelem fő ütőere volt. Az ázsiai országok legtöbbjében épült infrastruktúra, az autópálya-utánzatok pontosan a Nagy Selyemút nyomvonalát követték-követik, ma is. Uralkodók áldozták fel emberi életek tízezreit, hogy néhány kilométeres szakaszát megszerezzék az útnak, hisz a Selyemút a korábbi birodalmak gazdasági alapját jelentette. Az aktuális dinasztiák várakat, erőd városokat építtettek a Selyemút védelmére, s adóztatására. Ez a transzkontinentális szerep nemcsak keleti és nyugati kultúrhatásokkal gazdagította az itt élőket, maguk is hozzájárultak e kultúrák színesítéséhez. Pakisztán a nyelvek, népcsoportok, vallások, foglalkozási ágak valóságos olvasztótégelye, a multikulturális sokszínűség külön vonzerő a turisták szemében az ország felkeresésére. Ez a sokszínű, kultúráját, örökségét, hagyományait őrző „emberanyag” ráadásul híres udvariasságáról, toleranciájáról, vidámságáról, vendégszeretetéről. S ez megint olyan momentum, ami figyelmet érdemel, s nem lebecsülendő turisztikai vonzerő! Pakisztán 1947-ben lett független ország, a korábbi brit Indiából alakult. A volt gyarmatosítók vallási alapon osztották fel birodalmukat a hindu többségű Indiára és a zömmel mohamedánok lakta új képződményre: Pakisztánra. Bár – mint annyiszor – most sem működött jól a „határhúzó” vonalzó.

83

NÉZŐPONT

Célszerű még azt is előrebocsátanom, hogy a Pakisztán szó egy történelmi, muszlimok lakta tájegységek neveiből /kezdőbetűiből/ alkotott mozaikszó, s 1933-ban alkotta egy bizonyos Choudary Rahmat Ali, cambridge-ben tanuló muszlim diák. A P betű Punjab tartományra, az A betű Afghania tájegységre, K betű Kasmirra, az S betű pedig Sindh tartományra utal, a „stan” szó Beludzsisztán tájegység nevében fordul elő. Ezek összeolvasásából PAKSTAN szóig tudunk eljutni, az „i” betűt később adták hozzá angol fordításban, a kiejtést megkönnyítendő. Így lett a végtermék: Pakisztán. Érdekesség, hogy a perzsa nyelvben (Perzsia, ill. mai nevén Iráni Iszlám Köztársaság a délnyugati szomszéd) a „Pak” szó tisztát, a „stan” pedig hazát, földet jelent, így a Pakisztán szó „Tiszták Földje”-re fordítható. Másrészt kiemelném, hogy 1971-ig Pakisztán 2 országrészből, vagy területből állt, egy keleti, bengáliai, és egy nyugati országrészből, s a két területet légvonalban közel 1500 kilométer választotta el. A keleti terület 1971-ben Bangladesh néven önállósult, vele a későbbiekben nem kívánok foglalkozni. A figyelmem a korábbi Nyugat Pakisztánra, ill. 1971-től Pakisztán Iszlám Köztársaságra koncentrálnám, s a – címben említett – figyelem-felkeltést, turistautak ösztönzését szolgálnám ebben a „kevésbé felkapott” ázsiai országban. Ahhoz, hogy a pakisztáni turistautak száma nőjön, ahhoz, hogy az ország „felkapottabb” legyen a potenciális utazók körében, - nyilván nem elég az én rábeszélésem, érvelésem. Ehhez szükséges lenne, hogy a magyar médiában több műsor legyen látható az országról, (régészeti emlékektől az építőművészetig, mecsetektől palotákig, népcsoportok bemutatásáról, népviselettől a zenéig) az ismeretterjesztés, reális tényközlés szándékával. Az ismeret-nyújtásra azért van szükség, mert bántóan keveset tudunk némelyik országról, másrészt a reális hírközlés segít eloszlatni olyan

beidegződéseket, olyan előítéletek lefoszlatásához járul hozzá, amelyek szintén akadályt jelentenek a turizmus térnyerésénél. Bátorításként azt azért megemlíteném, hogy belátható időn belül Pakisztánnak nem kell még tartania a magyar tömegturizmustól, eléggé embrionális az érdeklődés, a turisztikai figyelem a két ország között. A pakisztániak magyarországi utazási szándékáról szinte semmit sem tudok, s a kis előrelépés is kardinálisnak tűnhet. E cikkben olyan egyetemlegesebb paradigmákat, szándékokat, mint civilizációk közti párbeszéd előmozdítása, terrorizmus kockázata nélkül zajló utazás stb. nem bolygatnék, adottnak, vagy legjobb szándékkal is előremutatónak, fejlődőnek tekintek. Úgy gondolom továbbá, hogy egy tervezett turisztikai figyelemfelkeltő műnek (könyvnek, cikknek) nem kell foglalkoznia politikával, politikai pártokkal, államformával, a vallási fanatizmus problémáival, ezek leküzdésével, sőt abban sem kívánok kívülről tanácsot adni, hogy e jelzett turisztikai komplexumot hogyan kell/kellene hatékonyan működtetni. Feltételezem, hogy a helyi szakemberek képesek e kérdésekre, problémákra válaszolni, s ha tanácsra, segítségre van szükségük, (akár know-how, akár pénz stb.) ezt képesek közölni. Így tartózkodnék minden kritikától, javaslattételtől, Pakisztán esetében olyan neuralgikus témáktól, mint a „nagy szomszéddal” Indiával való viszony, különösen Kasmír hovatartozása kapcsán felvetődő találgatásoktól, vagy az atomfegyver birtoklása, kábítószer kereskedelem kérdéseitől. Ezek hiányában is rengeteg érdekes kérdés, terület maradt. Turisztikai cikkemben kevésbé tudom ugyan megvalósítani, – de a tágabb kitekintésű turisztikai könyvemben ezt tervezem – hogy a bakancsos, hátizsákos turista mezében közlekednék az országban, tartományonként haladnék, s felhívnám a figyelmet az attrakciókra, látnivalókra, – akár a természeti érdekességek, akár az emberi alkotások táboráról van szó.

84

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

Szeretnék leendő könyvemben minél több képet-fotót elhelyezni azzal a szándékkal, hogy a képek, a képek nyújtotta szépség keltse fel a turistákban az utazási vágyat. (S tudjuk, ha a vágy egyszer elindul…). Ehhez a célhoz azonban huzamosabb időt kellene eltölteni az országban, (szorgalmi, vagy vizsgaidőszak terhére) sok tájegységet kellene felkeresni, s nem feltétlenül nyáron, mert akkor Pakisztán több tájegységén 40 foknál melegebb van. Jó lenne a képeket, felvételeket egy magyar nyelvű ismeretterjesztő műsor keretében hasznosítani! Ezt az illusztrációs hátteret e szerényebb terjedelmű cikkben csak részlegesen tudom nyújtani, de itt is szeretnék néhány képet bemutatni a sokrétű csodából! A turisztikai attrakciók szemrevételezése előtt szeretném a legfontosabb tudnivalókat megemlíteni napjaink Pakisztánjáról!

Földrajzi paraméterek E közép-ázsiai ország területe 803 940 km2, kb. kilencszerese hazánk területének. Az országot keletről India határolja, közel 3000 km. Hosszú közös határral, benne a vitatott hovatartozású tájegységgel, Kasmirral. A nyugati, – inkább délnyugati – szomszéd Irán, itt 909 kilométer a közös határ hossza. Az északnyugati szomszéd Afganisztán, 2430 kilométeres a közös határ, míg északkeleten, jó 500 kilométeres szakaszon Kínával határos az ország. Délen, több mint 1000 kilométeres partszakaszon vízi határként az Indiai óceán beltengere, az Arab öböl határolja. Pakisztán közigazgatásilag 4 alaptartományból áll (1. kép), s e tartományok külön-külön nagyobbak Magyarországnál. Ez a négyes alap egészül ki Kasmirral. Az 1-es sorszámmal jelölt (kék színű) tartomány Punjab, a 2-es sorszámú (sárga színű) az ún. Északnyugati Határőrvidék Tartomány, a 3-as, (zöld színű) Beludzsisztán, míg a 4-es sorszámú (piros színű) Sindh nevű tartomány. Az 5-ös sorszámú (itt fehér színű)

tájegység Kasmir, ennek létezik egy pakisztáni fennhatóság alá tartozó nyugati sávja, ún. Azad = Szabad Kasmir, míg a tájegység zöme Indiához tartozik, ún. Jammu Kasmir néven. A két ország Kasmir hovatartozása, státusza okán – az 1947-es függetlenségtől – több háborút robbantott ki, ill. jelenleg is vitatott a tájegység hovatartozása. A függetlenséget megelőző hovatartozási szavazáson Kasmir uralkodója Indiát választotta, Kasmir lakosságának 80%-a viszont mohamedán.

Vízrajz Pakisztán folyóinak szemrevételezésénél egy Tibetből eredő főfolyóról, s annak mellék-folyóiról lehet beszélni. A főfolyó viszont egyike a Föld nagy folyamainak, több mint 3000 kilométer hosszú, s gyakorlatilag keresztülfolyik Pakisztánon. Az Indusról van szó. Az Indus egy jeges forrásból ered 5200 méteres magasságban Tibet szent hegyéből, a zarándokutak egyik célállomásaként ismert Kailasa hegyből. A folyó neve a szanszkrit sindhu szóból származtatható, ami védelmezőt jelent. Ősi hindu legenda szerint az Indus egy oroszlán szájából ered, ezért „Oroszlán Folyó”-ként is emlegetik az Indust. A folyó tibeti forrását csak 1907-ben sikerült a híres svéd utazónak, Sven Hedinnek felfedeznie. Az Indus tibeti partjait a Himalája és a Karakorum hegységek égbenyúló csúcsai szegélyezik. Már pakisztáni területen (Északnyugati Határőrvidék) az Indus éles kanyart vesz, több mély szurdokon át folytatja útját. Némelyik szurdok olyan szűk, meredek, hogy mélyére szinte soha nem hatol be a Nap sugara. Kalabaghnál, (az Attock szurdok déli végénél) az Indus kilép a hegyek közül, szélesre terülve Punjab síkságain át folytatja az útját Sindh felé. Itt már a tengerszint feletti magasság 1000 méter alatt van. Punjab tartományban ömlik az Indusba a legtöbb mellékfolyó: Sutlej (Szatledzs), Ravi, Beas, Chenab (Csináb), és a Jhelum (Dzselám).

85

NÉZŐPONT

A tartomány neve is erre a csatorna-hálózattal átszőtt folyóközre vezethető vissza. Punjab = Öt Folyó Földje. Szinte a pakisztáni Hyderabadtól kezdődik az Indus deltája, a folyó a torkolatnál lelassul, mocsaras deltája közel akkora, mint Korzika szigete. A folyó naponta tonnaszám rak le a torkolatnál hordalékot, ettől a tengervíz vöröses árnyalatúvá válik, már több kilométerre a parttól. Tavak minden tartományban találhatók, a legszebbek az Északnyugati Határőrvidék Tartományban találhatók, hegyekkel övezve, egyfajta tengerszemek. Ilyen, pl. a Saif-ul-Muluk tó, Satpara, Kachura tavak. Beludzsisztánban a Hanna tó, míg Sindhben az Indus folyóhoz kötődő, főleg a delta közelében képződő mocsaras, nádas tavak említhetők, a vándormadarak millióinak biztosítva telelési, költési lehetőségeket. Ilyen pl. a Manchar, Keenhar tavak. Beludzsisztánban sós tavak is találhatók, pl. Hamun-i-Maskel, vagy az afgán határhoz közeli Hamun-i-Lora sóstó. Ezek az iráni kavirok helyi megfelelői.

Növény és állatvilág

kellett alkalmazkodnia. Vadon élő állatféléit a szárazságtűrő vadjuhok, gazella-félék, hiénák, sakálok, keselyű-félék alkotják. Itt, (vagy itt is) él Pakisztán nemzeti állatának (címerállatának) tekinthető szárazság-tűrő antilopféle, helyi nevén a markhor. Növényzete satnya sivatagi fű, északabbra boróka-félék. Mind Beludzsisztán déli partvidéke, mind Sindh tartomány (1. képen a 4-es sorszámú és piros színű) az Arab tenger által határolt. A partvidéket monszunesők öntözik, szubtrópusi az alapklíma, s ennek megfelelő a növény és állatvilág. A tengerben korall-halak tömege él, a tengerparton teknősök rakják le tojásaikat a homokba, delfinek lubickolnak a partközeli sekély vizekben, s az iráni határig, főleg az Indus deltavidékén – krokodil is előfordul. (A krokodilfélék nyugati elterjedési határa éppen Pakisztán, ill. az ország nyugati határa.) A krokodil-félékkel kapcsolatban egy ritka állatról szeretnék említést tenni, a gangeszi gáviálról, (mely nevével ellentétben nemcsak a Gangeszben, hanem pl. az Indusban és mellékfolyóiban is előfordul). Ez a krokodilféle első látásra félelmetesnek tűnik, pedig halakkal táplálkozik, s keskeny állkapcsával kapja el őket. Külseje az elmúlt 200 millió évben alig változott. A hím súlya 200 kilogramm is lehet, s hossza (nyélszerű ormányától vastag pikkelyes farkáig) 6 méterre is rúghat. A gáviál a tiszta, viszonylag gyorsabb sodrású vizeket szereti. Rá – csakúgy, mint a legtöbb krokodil-félére – értékes bőre miatt vadásztak, s sajnos vadásznak ma is. Részint ez a tény, másrészt természetes élőhelyeinek drasztikus szűkülése a kipusztulás szélére sodorta ezt az „ősi” állatot, s a pandához hasonlóan a Vadvédelmi Világszervezet címerállatává választhatná. Fontosak lennének a hatékony védőintézkedések, megmentésére! Punjab és Sindh forró, szubtrópusi tartományok, az Indus és mellékfolyóinak labirintusában vízimadarak, kígyó és gyíkfélék, teknősök, rákok élnek. A régió élővilágához tartozik még a vaddisznó, vadmacska, róka és

Pakisztán, különösen észak-déli kiterjedésében számottevő (durván a 35. szélességi körtől a Ráktérítőig terjed), s ez a nagy kiterjedés párosulva a változatos éghajlat, jelentős felszín/domborzat különbségeivel, gazdag növény és állatvilágot magyaráz. Ráadásul Pakisztán nemcsak a Selyemút állomásaként töltött be híd szerepet a rég és közelebbi múltban, a növény és állatvilág elterjedésében is sajátos határvonalat, elterjedési válaszvonalat jelent. (Főleg a trópushoz köthető állatfajok, pl. krokodil-félék nyugati elterjedési határát jelenti az ország.) Pakisztán nemzeti madara is egy fogoly-féle, vöröslábú fogoly, helyi nevén a chakor. Az alapvetően száraz, félsivatagos, ritkán lakott Beludzsisztán (1. képen a 3-as sorszámú és zöld színű) növény és állatvilágának ehhez a csapadékszegény, száraz, sivatagos alapklímához

86

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

sakálfélék, míg a madarak képviseletében fürj, fácán-félék, kacsák, fogoly. Az eddig említett szubtrópusi, sivatagi alap-klímától döntően eltér az Északnyugati Határőrvidék, a magas hegyek tartománya. (Az Északnyugati Határőrvidék tartományon NWFP belül létezik egy Központilag Irányított Északi Körzet, – FANA.) A Himalája, a Hindukus, Karakorum hegyvonulatok kőzetlemezek feltorlódásából keletkeztek, több 6-7000 méteres csúccsal rendelkeznek. A világ legmagasabb hegycsúcsainak 75-80%a Pakisztánban található, s főleg az előbb említett Északnyugati Határőrvidék Tartományban, illetve a tartomány részét képező Központilag Irányított Északi Körzetben. E tartományban, a kínai határ közelében található a Föld második legmagasabb csúcsa, a 8616 méter magas Godwin Austen, vagy – rövidebben – a K-2 csúcs. A helyiek Chagorinak hívják. Szintén a tartományban található a 8000 méteres csúcsok – nem túl népes – táborából a 8125 méter magas Nanga Parbat (Csupasz Hegy). Ez a csúcs a 8. hegymagasság, vagy pozíció a Földön. 8000 méter feletti a Gasherbrun hegyvonulat több csúcsa, vagy a Broad Peak is. Nyílván, ezeket a magas hegyeket télen – nyáron hó fedi. A magas hegyek miatt itt hűvösebb, kontinentális jellegű az éghajlat, a tartomány több vidékén 5-6 hónapos tél van, számottevő havazással. Ilyenkor a havazás hónapokra elvághat településeket a külvilágtól. Az olvadásvíz felfogása (hóolvadáskor keletkező víz) fontos e száraz, sivatagos országban, (ill. az ország hegyes vidékein), sőt meg kell akadályozni az olvadó, lavinaszerűen lezúduló hó eróziós pusztításait. Az északi tartományban lombos, illetve tűlevelű erdők, alpesi jellegű csenevész bozótok terjednek a hóhatárig, míg az állatvilág képviseletében medve, vaddisznó, vadmacska-szerű szervál, keselyű-fajták élnek. A házi, vagy háziasított állatok palettája itt szamárral – öszvérrel, illetve fő teher-hordóként a tibeti jakkal egészül ki. Utóbbinak minden porcikáját

(hús, tej, szőr stb.) hasznosítják, sőt trágyája az egyetlen tüzelőanyag a fátlan fennsíkokon. Még egy olyan csodálatos állatról szeretnék említést tenni – sajnos, a gangeszi gáviálhoz hasonlóan erősen veszélyeztetett! – amelynek kevés példányát lehet természetes élőhelyén fellelni. Ez az ázsiai nagyragadozó (leopárd-féle) a hópárduc. A Himalája hegyeiben élő ragadozó ma jobbára a háziállat-állományt dézsmálja, mivel természetes zsákmányállatai (vaddisznó, vadjuhok stb.) szinte teljesen elfogytak a környezetéből. Kazahsztán fővárosának – Almati – címerében a bátorságot jelképező hópárduc ma is látható. Mivel változatlanul dicső vadászzsákmánynak számít ma is, valamint a feketepiac is díjazza ma ezt a trófeát, félő, hogy hamarosan csak a címeren lehet hópárducot látni! Pakisztánban is kiépülőben, megvalósulóban van a turizmus speciális ágaként dívó, természeti parkokat felkereső – látogató vadászturizmus. Pontosabban: vadászatra, trófea-szerzésre és látogatásra is van mód, ahol a vadakat természetes élőhelyeiken, természeti környezetben keresheti fel a turista, s itt már a vad, annak védelme a fontosabb! E nemzeti parkok zöme az Északnyugati Határőrvidék Tartományban, ill. a részét képező, Központilag Irányított Északi Körzetben lelhető fel. Ilyen, pl. a Deosai, Kirthar, Margalla hegyi, vagy a Khunjerab Nemzeti Park. E parkokban szarvas, vadjuh-félék, (pl. ibex), a madarak képviseletében fácán, fogoly, kacsa-félék, ragadozó madarakként ölyvek, keselyű-félék, ill. hiénák, sakálok, medvék, farkasok – rókák élnek, s kuriózumként hópárduc is látható. Az ország éghajlatáról, zonális beosztásáról nem tennék külön említést! (a növény és állatvilág kapcsán már említettem), s csak megerősíteni tudom, hogy nyáron Pakisztán több tájegységén 40C° feletti a kora délutáni hőmérséklet. Beludzsisztán száraz, sivatagos klímáját leszámítva, Punjab, Sindh tartományokban a nyári meleg ráadásul még magas páratartalommal is párosul.

87

NÉZŐPONT

Két kockázati tényezőt szeretnék megemlíteni Pakisztán kapcsán, az éghajlattal, földrajzi koordinátákkal kapcsolatosan. Az egyik az a szomorú tény, hogy Pakisztán a világ földrengésveszélyes övezetéhez tartozik. A magas hegyek kőzetlemezek összeütközéséből, feltorlódásából keletkeztek. Mind a rég-, mind a közelmúltból sok tragédia említhető. (Legutóbb, 2006. január Kasmír.) A másik az Indus és mellékfolyóinak heves áradása, a pusztító árvizek kockázata. Az Indus folyón létesült védőgátak rendszere – remény szerint – képes a probléma lokalizálására.

Demográfiai helyzetkép, etnikumok, nyelv Pakisztán népessége napjainkban 164 millió fő. Ezzel a Föld 6. legnépesebb országa. Már megelőzte a 150 milliós Oroszországot, sőt – a magas népszaporulat ismeretében „komoly veszélyben” van az előtte álló 170 milliós Brazília. Az iszlám országok közül, a több mint 215 millió lakossal rendelkező Indonézia előzi meg, azaz a második legnépesebb muszlim ország a Földön. Körülbelül 35 ezrelékes a termelékenységi, 10 ezrelékes a halálozási ráta, s ebből fakad a 2,4-2,5%-os természetes növekedési ráta, amely a legmagasabbak közé tartozik a Földön. A népességszámlálás pontosságát döntően megkérdőjelezi az Afganisztánból érkezett menekültek köre, száma. (Becslések csak a minimumban egységesek, ez a minimum legkevesebb 3 millió afgán ember, maximum érték nincs!) Az afgán menekültek az Északnyugati Határőrvidék és Beludzsisztán tartományok határhoz közeli, ún. Törzsi Területein élnek. Pakisztánban az urdu és az angol a két hivatalos nyelv. Az angolt a politikai-üzleti élet köreiben, a művelt városi értelmiség beszéli, ez volt a gyarmatosítók nyelve. A legtöbb egyetemen, főiskolán angol nyelven folyik az oktatás Pakisztánban. Az urdu a hindusztáni nyelvek csoportjába tartozik, de a lakosság egészére nem terjed ki használata. (Punjabban különö-

sen jelentősek azok a kormány-erőfeszítések, amelyek az urdu nyelv elterjesztéséért, tágításáért folynak). A tartományok lakossága – a fent említett két hivatalos nyelv helyett – az indo-iráni nyelvek valamelyikét használja, s főleg azt, amely a tartomány lakosságának dominanciájából fakad. Azaz, a pandzsábi, szindhi, balucsi nyelvek következnek a tartomány nevéből, Afganisztánhoz közel pedig (akár az Északnyugati Határőrvidék Tartományban, akár Beludzsisztán északi részein) a pastu a beszélt helyi nyelv. A nyelvi sokszínűség hátterében az a tény húzódik, hogy e mesterségesen, vallási alapon alkotott ország soknemzetiségű, multikulturális ország. Az alapvető népcsoportok a tartománynevekből következnek, s zömmel ott élnek, de az igazi sokszínűség Pakisztán északi részén, az Északnyugati Határőrvidék Tartományban, ill. a tartomány részét képező Északi Régióban vár ránk, ahol számos hegyi törzs él megközelíthetetlen csúcsok közötti völgyekben, a világtól elzártan, ill. őrzik hagyományaikat, népviseletüket, – az ország zömétől eltérő – vallásukat, kultúrájukat. Turvalik, kafristanik, huzdrák, kohisztániak, shinák, burushakik a hegyi törzsek (és így helyi nyelvek). Talán a legismertebbek a kalashok, akik Nagy Sándor harcosai leszármazottainak vallják magukat. E hegyi törzsek felkeresése, meglátogatása igazi turista-csemegének tekinthető, miközben a nyugati kultúr-hatások veszélyei is kimutathatók már körükben. Az se titok, hogy nagyszámú pakisztáni kivándorolt él fejlett tőkés országokban: Nyugat Európától az USA-ig, Kanadától Ausztráliáig. Az itt lakó, élő pakisztániak kvalifikált szakemberek. Ugyanez, (mármint a kvalifikáltság) nem mondható el a közel-keleti országokban élő pakisztániakról. Piszkos, nehéz fizikai munkát végeznek az olajban gazdag országokban. A pakisztáni emigráció és utódaik komplex hatással vannak az országra, hisz gyakorta hazalátogatnak, utaznak, látogatják pakisztáni

88

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

gyökereiket. Így befektetéseik, költéseik nem lebecsülendő bevételt jelentenek Pakisztánnak.

Vallás, mint a mindennapok része A több mint 160 milliós Pakisztán népességének 97-98 %-a muzulmán, zömmel a szunnita ághoz, vagy irányzathoz tartozván. A síita ág a muzulmánok negyedét tömöríti az országban. A vallási praktikák, kultuszok a mindennapi életnek fontos részét képezik. Népszerűek a vallási vezetők, az ún. szufi szentek, ezek emléke a lakosság körében. Majdnem minden városnak, nagyobb településnek létezik szufi védőszentje. Tiszteletükre vallási fesztiválokat, ún. „Urs”-okat rendeznek. A nem muszlim tábort a keresztények (britek, görög leszármazottak stb.), valamint az előbb említett hegyi törzsek képezik. Utóbbiaknak vagy több isten tiszteletén alapuló, vagy természetfeletti erők szerepébe vetett, ún. animista hite, vagy sajátos ó-keresztény alapú, de buddhizmussal és más hatásokkal keveredő vallása van. Érdekesek a pakisztáni palettán a nem muszlim szikhek, ők főleg Punjab tartományban élnek. Az 1947-es, vallási alapú lakosságcsere eredményeként ma már kevés hindu lakja Pakisztánt.

Történelmi visszatekintés, főbb állomások Pakisztán mégoly vázlatos történelmi áttekintésénél – ismertetésénél mintegy 4-5 ezer év várna bemutatásra, a kronológiában. (Természetesen, az őstörténet, vagy középkor eseményeinek tolmácsolásakor nem Pakisztán néven illették ezt az Indus völgyi térséget.) A bőség zavarával küzdve, eleve csak csomópontok kiemelésére vállalkozhatok cikkemben.

Őstörténet Legelőször, az őstörténet keretében, a Krisztus előtt 4-3. évezredtől virágzó, ún. Indus Völgyi

Civilizációt illik említenem, s e korai civilizáció legismertebb települése Mohendzso Daro volt. (A város, pontosabban rom-maradványai Sindh tartományban, az Indus alsóbb folyószakaszán, Larkana nevű település közelében találhatók.) Itt az Indus völgyében folyami kultúra alakult ki, hasonlóan a Nílus-völgyi Egyiptomhoz, vagy Mezopotámiához, s az emberi civilizáció egyik bölcsője ringott itt. Megemlíteném, hogy az egyik legrégibb település, régészeti lelőhely a neolítikum, a kőkorszak idejéből, egy Mehrgarh nevű település, a mai Pakisztán területén. Itt, kb. 7000 évvel Krisztus előtt mutattak ki a régészek földműves közösségek letelepedését, s az ezt bizonyító agyagedény-maradványokat. E település Beludzsisztánban található, az Indus völgyétől északnyugatra. Ezt a rommezőt tekintik Ázsia egyik legősibb településének. Visszatérve az Indus Völgyhöz. A föld megművelése mocsarak kiszárításával vette kezdetét, az emberek kiterjedt falu-településeken laktak. Házaik zömmel vályogtéglából, ritkábban kőből épültek. Sáncokat emeltek, hogy védekezzenek az Indus visszatérő, pusztító áradásai ellen. Mohendzso Daro egy felső és egy alsó városra tagolódott. A felső város a közigazgatás, míg az alsó város a lakóházak, üzletek, műhelyek helyszíne volt. 1922-ben tárták fel, jelképesen „ásták ki” Mohendzso Darot a régészek, az Indus Völgyi kultúra központjaként. E város, több mint 1000 éven át virágzott. Az Indus Völgyi kultúra magas színvonalát, igényességét a feltárt leletek (bronz és agyagszobrok, kisplasztikák, kerámia figurák, ékszerek stb.) bizonyították. A bronz szobrok kecses tartásukkal, nemes arckifejezéssel hívták fel magukra a figyelmet. A művészi igényességet igazolták a rövid nyakú, gömbölyű kerámia edényeik is. Ilyen leletek a környék több településén felbukkantak, pl. az Indus folyó túlpartján, Kot Diji nevű településen. Mohendzso Daro régészeti lelőhelye 1980-tól az UNESCO Világörökség listájára került, mint védett, s a későbbi korok

89

NÉZŐPONT

látogatóinak is megőrzésre méltó helyszín. Az i. e. 2. évezredtől az árvíz-katasztrófák erősen meggyengítették az ősi Indus Völgyi civilizáció központját, így cca. i. e. 1700 körül székhely-áthelyezésre került sor. Ez a csere azzal is összefüggött, hogy Észak Indiából árják nyomultak be, s az ősi kultúra, vallás, életforma módosult. Az új központ az Indus felsőbb folyásánál, Punjab területén található Harappa. Az ősi Indus Völgyi kultúrát a Harappa kultúra követte. Krisztus érkezését megelőző, majd azt követő évszázadokban (főleg Észak és Északnyugat Indiába) más vallási irányzatok is megvetették lábukat. Pakisztáni területeken különösen a buddhizmus jelenléte, a Buddha szobrok és ábrázolások, a Buddha relikviákat őrző sztupák jelentősek. Ennek a buddhista hatásnak, kultúra-áramlatnak az Északnyugati Határőrvidék Tartomány mai székhelye, Peshawar volt a központja, az ún. Gandhara Kultúra székhelyeként. Bár a buddhizmus megérkezése előtt (I. e. 320 körül) illik megemlékeznünk a görög-makedón támadásról és az azt követő hellenizmus hatásáról. Nagy Sándor ekkortájt győzte le a Perzsa Birodalom keleti tartományait (Gandhara, zogdiana), s az egyik csatáját a mai Kasmírhoz közeli Jhelum völgyében vívta. Jhelum a mai Pakisztán Punjab tartományában található, s a térség életére jelentős hatást gyakorolt a görög kultúra, ill. a kultúrák már ekkor keveredtek. Buddhista templom-romok, sztupák sora található Peshawar közelében, közülük is említést érdemel a tartományi székhelytől északkeletre található két templomrom: Takht-i Bahi, ill. Sahr-ol-Bahlolban. E két buddhista emlék az UNESCO Világöröksége kulturális örökségét képezi. Hasonlóképpen kiemelhető egy híres kultúra-központ itt az északi területen, s a város ráadásul. A híres Selyemút állomásaként is dicsőséget szerzett Taxila kb. 30-40 km távolságra fekszik Pakisztán mai fővárosától Islamabadtól, északnyugati irányban. (Ettől függetlenül tartományi határ-

vonal is közéjük került, Taxila az Északnyugati Határőrvidék Tartományban található, míg Islamabad főváros Punjab tartományban, bár az utóbbi közigazgatásilag önálló tartomány.) Görög vallás, perzsa hatás (zoroaszter vallás), buddhizmus, hinduizmus mind megtalálható volt az időszámítás utáni 1-2. évszázadok Taxilájában. Kultúrák, vallások valóságos olvasztótégelye volt a város.

Korai középkor A 7. századtól a mai Pakisztán területeinek zöme osztozott abban az – Ázsia felére, Észak Afrikára, Spanyolország déli részére kiható – muszlim-arab támadássorozatban, amely egyrészt az Omajjád Kalifátus fennhatósága alá helyezte a fent nevezett területeket, másrészt a lakosságot az iszlám vallás felvételére és az arab betűs írásmód használatára kényszerítette. Az arab invázió előkészítette Pakisztán földrajzi határainak kiépítését, véglegesítését, valamint az iszlám törvénykezés (sarija) általánossá tételét. Számunkra inkább az a fontos, hogy az iszlám kultúra becses hagyatékai ma is léteznek: pazar mecsetek, mozaik-berakásos csempedíszítésű falak, aranyozott kupolák, kalligrafikus Korán idézetek az épületek külső díszeként, miniatűr-festészet, szőnyegszövés stb. e gazdag kulturális örökség letéteményesei. A kor zseniális építészei tehetségüket templom/mecsetépítés és díszítés terén kamatoztatták, pazar szökőkutas kertek, pavilonok létesültek, édenkert utánzatokként. A korai középkor iszlám államait, berendezkedéseit nem részletezném. Nyílván, a történészeknek olyan elnevezések, mint Ghaznavida Birodalom, Ghorid Királyság, Delhi Szultanátus üzenetet hordoznak. Mindezen korokat átugranám és a magyar történelemből gyászos emlékű 1526-os évbe lépnék kronológiámban. A mai pakisztáni területeket (is!) felölelve ekkortól datálható a nagymogulok uralkodása.

90

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

Nagymogul korszak A nagymogulok közép-ázsiai mohamedán uralkodó-dinasztiának tekinthetők. Uralmuk bázisa indiai területekre tehető, erre utal székhelyük is, Delhi és Agra. (Fennhatóságuk viszont kiterjedt mai pakisztáni területekre is.) Az uralkodó család alapítója Baber volt, magát mongol kánok unokájának, s utódjának tekintette. Hatalma Észak Indiával kezdődött, utódai azonban az Indus Völgyére, Kasmírra is kiterjesztették fennhatóságukat, sőt az indiai szubkontinens zöme (a déli területeken kívül) hatalmuk alá került. Legismertebb uralkodóik: Nagy Akbár, Dzsáhángir, Dzsáhán, majd a legutóbbi uralkodó: Bahadur. A nagymogulok a művészetek, kertépítés bőkezű támogatói voltak, mesés palotákat, várakat, mecseteket építtettek, ill. hagytak a hálás utókorra. Csak eligazodás céljából említeném meg e palota-építés egyik nagymogul ékkövét, a fehér márványból emelt agrai Tadzs Máhált. (Agra már indiai területen van ma.) Az épület építése 18 éven át, 1630-tól 1648ig tartott, mintegy 20 ezer kőműves, ill. művész dolgozott létrehozásán. A perzsa-iszlám stílusban készült épület egy 94 méter széles márványteraszon áll, négyzet alaprajzú, az oldalak hossza 57 méter. Az épületet egy hatalmas, 18 méter átmérőjű és 59 méter magas kupola koronázza. A négy homlokzati falnál egy-egy széles és magas kapuboltozatot emeltek, amelyeket a klasszikus perzsa építészetre jellemző méhkas-alakú áttörésekkel díszített fél kupolák fednek. A fő kupola mellett 4 kisebb kupola is emelkedik. A síremléket kecses minaretek határolják. Különösen lenyűgöző a díszítés. A rendkívül finoman csiszolt márványt geometrikusan elhelyezkedő arabeszkeket és növényindákat formázó féldrágakövek ékesítik. A Tádzs Máhál a perzsa-timurida művészet virágkorában épült, Dzsáhán kedvenc feleségének, Mumtáz Máhálnak építtette. Az épület az örök szere-

lem mementójává vált. Dzsáhán amúgy sem lehetett egy krajcáros fiú. Hatalma elkápráztató jeleként Delhiben felépíttette a színaranyból készült, drágakövekkel, gyöngyökkel gazdagon díszített uralkodói „ülő-alkalmatosság”-ot, a híres pávatrónt. Ez, Perzsiában is hasonló alkotást inspirált. (Mivel a perzsák saját alkotásukat csak második helyre tudták megszavazni, ellopták az eredetit is!)

Brit gyarmatosítás kora A XVIII. század vége, már az európai gyarmatosítók előretörésének, fokozódó érdeklődésének az időszaka. A „fő érdeklődő” Nagy Britannia, aki tengeri uralmára támaszkodva távoli területeken tudott telepeket, erődöket létesíteni, s fokról-fokra nyomult, ill. szerzett területeket. A brit gyarmatosítást azonban segítette, előkészítette – itt a pakisztáni területeken – az a dezintegráció, részekre hullás, ami a nagymogul korszak utolsó évtizedeit jellemezte a XVIII. században. Az utolsó nagymogul uralkodót már maguk a britek mondatták le a trónról, illetve száműzték. Bahadur a száműzetésben, Burmában halt meg. A brit gyarmatosítók Bengália, kelet Pakisztán felől érkeztek, a mai pakisztáni területek bekebelezése a XIX. század elején történt. A meghódított területek egységesen Brit India részeivé váltak. A britek az „Oszd meg és uralkodj” elvét követték a sokszínű, meghódított birodalmukban. Az erősödő függetlenségi törekvéseket véresen elnyomták. De ennek az elnyomásnak, véres megtorlásnak is szerepe volt abban, hogy az önálló muszlim állam vágya/álma kialakulhatott, s – mint említettem – a vágy 1947-re teljesült. Sajnos, az sem hallgatható el, hogy a vallási alapú felosztás hindu és mohamedán területekre (a volt Brit Indián belül) súlyos közösségi lázadáshoz vezetett, lincselési hullámot indított el mind a hinduk, mind a muzulmánok körében, s e „kölcsönös gyengítés” több millió áldozatot követelt.

91

NÉZŐPONT

A független Pakisztán első államfője egy széles látókörű, Angliában tanult vezető, Mohammad Ali Jinnah volt. Őt a hindu-muszlim egység megteremtése legjobb nagykövetének nevezték, kiérdemelte a Quaid-e-Azam címet, ami Nagy Vezetőre, a Szabad Pakisztán Megalapítójára fordítható. Feltétlenül szeretném e történelmi áttekintés végén hangsúlyozni, hogy a mai modern Pakisztán gazdag kulturális örökséggel bír. A mai területeket sok törzs, nemzet meghódította az idők során, az árjáktól a görögökig, a Perzsáktól az arabokig, az európai gyarmatosítókig, legutóbb a britekig. A hódítók hatottak a helyiek ízlésére, életmódjára, viselkedésére, – egyszóval – e kultúrák lenyomatukat, hatásukat, építészeti emlékeiket stb. máig kimutatható módon örökül hagyták, színesítették a palettát. A kulturálistörténelmi örökség – mégoly vázlatos – áttekintése után kezdetét veheti a tájegységenkénti utazás, a turisztikai attrakciók szemrevételezése! (E cikk is, s a szélesebb kitekintésű könyv is alapvetően turisztikai figyelem-felkeltő, inspiráló!) Mivel Pakisztánban a legevidensebb utazási módnak (a nagy távolságok, valamint a többnyire nem világszínvonalú közutak miatt!) a légi közlekedés, repülőgép tekinthető, repülőgéppel érkeznék az ország fővárosába, Islamabadba. (A legtöbb európai, vagy egyszerűen csak turista is itt kezdi Pakisztánnal való ismerkedését.) Mivel Islamabad Punjab tartomány északi részén található, először e tartományban szemrevételezném a látnivalókat. Mind a természeti szépségeket, mind az emberi alkotásokat, ill. – miután földet értem – már hátizsákos turistaként ajánlanék célállomásokat a tartományban! Használnék olyan kifejezéseket, hogy régészeti emlékeket, várakat, erődöket felkereső turistaút, vagy vallási indíttatású emléktúra, vadász, illetve trófeaszerző túra, továbbá természeti parkokat felkereső, látogató turizmus, horgász turizmus, gyógyvizeket érintő relaxáló, gyógyító túrák. Szerencsére, a turizmus terén is elindult,

szárba szökött a specializálódás folyamata. S akkor, Punjab tartomány.

Punjab tartomány főbb turisztikai attrakciói Punjab tartomány kapcsán célszerű a korábban bemutatott tartományi térképet (1. kép) felidézni! Punjab az 1-es sorszámot érdemelte ki, s kék színű a jelölése. A tartományi térképről leolvasható, hogy minden pakisztáni alap-tartománnyal érintkezik, ill. határos. Keletről indiai területek – Rádzsásztán – övezik. A tartomány 205 ezer km², azaz két, két és félszerese Magyarország területének, s ehhez a Pakisztáni léptékkel mérve nem túl nagy tartományhoz kb. 86 milliós népességszám kapcsolódik, azaz Pakisztán lakosságának több mint a fele az „Öt Folyó Földje” tartomány lakója. A fő tartományi nyelv a punjabi, s mint utaltam rá, a kormány – a lakosságsúly miatt – az urdu elterjesztésén is tevékenyen fáradozik. A tartomány népességének 98%-a mohamedán, a nem muszlimokhoz főleg a hinduk, szikhek tartoznak. A punjabi emberek az etnikai sokszínűség, a pluralizmus mintapéldányai. A punjabiak spirituális ismeretekkel felvértezve, azokat igyekeznek egyrészt terjeszteni, másrészt a nagy szufi szentek szellemében kívánnak élni. Egy tradicionális pakisztáni viselet is (Shalwar Khameez a neve) ezt az összetartozás-érzést demonstrálja. A nők viselete élénk színű fényes selyemruha, (hasonló az indiai szárihoz) míg a férfiak gyapot köntöst, buggyos nadrágot és fehér, horgolt fejfedőt viselnek. Punjab ősidők óta a kultúrák, civilizációk bölcsője. Három várost szeretnék felkeresni a tartomány északi, északkeleti részén, Islamabadot a fővárost (ahova a repülő érkezett), Rawalpindit, az Islamabadtól délre fekvő nagyobb várost, (a korábbi fővárost), illetve a tartományi fővárost, Lahore városát. Islamabad egy fiatal város, 1959-től szerezte meg a fővárosi rangot Rawalpinditől. (A füg-

92

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

getlenség kikiáltása után Karachi városa is volt pakisztáni főváros). A várost tudatosan megtervezték, amikor a költözés ténye kiderült, s realizálódott. A mérnöki precizitás széles utakat, zöld övezeteket, parkokat, kormányhivatali lakónegyedeket álmodott, ill. valósított meg az új fővárosban. A gyorsan fejlődő város a lüktető Pakisztán egyik leghitelesebb lenyomata, nyüzsgő, eleven. Az emberi alkotások sorában egy csodaszép mecsetet, Fejszál sah mecsetét emelném ki. A világ egyik legnagyobb mecsetéről van szó, bent-kint egy időben mintegy százezer muszlim fogadására van lehetőség. Nem tudom, ki nevezte felemelőnek, erőt sugárzónak (rajtam kívül) azt a közös imát, ahol hosszú, tömött sorokban emberek ezrei hajladoznak Mekka felé, szőnyegeiken. Mohamed követői modern mecsetek építésére is képesek, a régiek mellett. A muszlim kert és virágkultúra bizonyítékaként, édenkert-utánzatokként Islamabadban a Jázmin kertet ajánlom felkeresésre. A természeti szépségek táborában főleg azt szeretném megemlíteni, hogy Islamabad már hegyvidék, a város közelében magasodó Margalla hegy szép panorámával rendelkezik, s mind a kirándulók, mind a gyaloglók a nyári hőségben előszeretettel menekülnek ide, Islamabad városából. A város közelében fekvő Khanpur és Rawal tavak a csónakázás lehetőségével kecsegtetnek. Mind Islamabad, mind a később említendő Rawalpindi városa kellő szállodai kapacitással, jó színvonallal bír, hosszabb tartózkodásnál kiinduló bázisa lehet mind az Északnyugati Határőrvidék, mind az Északi Régió, ill. Kasmir (pakisztáni fennhatóságú) területeinek felkeresésére, az innen szerveződő túrákhoz. Míg Islamabad az új, a harsány város, addig Rawalpindi a kultúra és a történelem tradicionális városa, a brit gyarmati uralom székhelye. Emberi alkotásokból főleg ezek a koloniális stílusú épületek, házak érdekesek, történelmi patinájuk van. E város körül a természeti szépséget a Shakar Parian hegy, ill. csúcsai, turista-célpon-

tok közül a Murree, illetve a Nathiagali csúcsok képezik. Az indiai határ közelében találjuk a tartományi fővárost, az Indus egyik mellékfolyója – Ravi – közelében. Lahore városában járunk. Pakisztán második legnépesebb városa (az itt közölt 6,5 milliónál napjainkra többen laknak már a városban). A népesség terén csak Karachi előzi meg. Ráadásul a város a műkincseknek, emberi alkotásoknak valóságos kincsesháza. A város igazi ragyogása a nagymogul korban volt a legcsillogóbb. A város északnyugati részén húzódik a nagymogul korban épített csodálatos erőd, vár-komplexum, az UNESCO Kulturális Világörökségének részét képező Lahore Erőd. Az erődöt a XI. században kezdték építeni, a mongol támadások nyomán többször elpusztult, de újjáépítették. Jahangir, Aurangzeb, Jahan nagymogul uralkodók tovább építtették és bővíttették. A nagymogul civilizáció egyik ékkövének tartják a Lahore Erődöt, amit a helyiek Shahi Quila néven emlegetnek. A Lahore Erőd számos palotát, mecsetet, kaput foglal magában, amik önmagukban is méltóak megsüvegelésre. (Alamgíri Kapu, Shish Mahal, vagyis a Tükörpalota, Diwan-e Aam azaz a Nyilvános Fogadóterem, a Moti mecset, Diwan-e-Khas, a Privát Közösség Hallja) A Moti mecset egyike a három, úgynevezett Gyöngy Mecsetnek, a nagymogul érából. A másik kettő közül az egyik Delhiben, míg a harmadik Agrában található. Semmilyen hétköznapi frázis nem képes visszaadni azt az ámulatot, azt a csodát – gyönyörűséget, amit az ember akkor érez, ha látja ezt a történelmi örökséget! A másik csoda Lahoréban a Király Mecset, vagy helyi nevén a Badshahi Mecset. Aurangzeb építtette 1647-ben ezt a vörös kő csodát. A mogul éra nagyságát, fenségességét leginkább ez a mecset hirdeti. Kb. 50 ezer ember egyidejű befogadására alkalmas a mecset. Lahoréban, a látványosságok táborában megemlíteném a Minar Pakistant, amely az Iqbal Parkban emelke-

93

NÉZŐPONT

dő torony, szándék szerint egy minaret. Falán egy évszám – 1940 – olvasható, ez a dátum az önálló muszlim állam létrehozására, pontosabban annak vágyára utalt. (Ismert, hogy a vágy csak 1947-re teljesült, az önálló muszlim állam, Pakisztán képében.) Lahore számos nagymogul uralkodó (Anarkali, Jahangir) síremlékét is őrzi egyfajta mauzóleumként, ill. Lahore a nyughelye Alama Iqbalnak, egy híres pakisztáni muszlim költőnek is. Alama Iqbal a XIX. század végén, a XX. század elején élt, s 1938-ban hunyt el. Emlékháza itt Lahoréban látható. Lahore kapcsán feltétlenül említést kell tennem arról az édenkert „csodáról”, pihenő és szabadidő parkról, amely az arab-perzsa kert és virágkultúra, az édenkert utánzat megannyi kellékével bír. A mintegy 5 kilométeres sétáló utakkal rendelkező kert szökőkutakkal, egzotikus növényekkel, virágokkal bír. 1981-től az UNESCO Kulturális Világörökség része. Shalimar Kert a neve. Lahore kapcsán ajánlanám a turistáknak a Lahore Múzeum felkeresését is, amely világviszonylatban is egyedülálló relikviákkal, régészeti emlékekkel rendelkezik, mind az ősi civilizációk korából, (Indus Völgyi Civilizáció, Harappa Kultúra stb.), mind a nagymogul korszakból, mind a brit érából. Különösen szerencsés az a turista, akinek lahorei ottléte egybeesik a város szufi szentjeinek (merthogy Lahorenak több szentje van!) Ganj Bukhsh és Hazrat Mir vallási fesztiváljaival, ünnepével. Lahore olyan gazdag emlékekben, látnivalókban, hogy az eddig felsoroltak nem is fedik le a teljes kínálatot. Talán még a szikh vallás relikviáit érdemes Lahore (ill. környéke) kapcsán kiemelnem. Pakisztán történelmében fontos szerepet töltöttek be a harcias szikhek, – muzulmán vallástól eltérő vallásukkal – fő bázisuk Punjab és Kasmír tartományok. Feudális királyságaikat 1819-től Ranjit Singh szervezte egységes királysággá, a fent említett tartományokra kiterjedően. A szikh vallási vezetők (guru a nevük) szent sírjaihoz elzarán-

dokolnak e vallás hívei, miközben a sírok látogatása más vallások képviselőinek sincs megtiltva. A több szent szikh sír közül a Lahore-közeli Gurundwala Dehra Shahib szikh vallási kegyhelyet ajánlanám a látogatók figyelmébe. Ez az 5. számú vallási vezetőnek, bizonyos Arjan Devnek, ill. az ő tiszteletére épült, s a guru hamvait is tartalmazza e sír. Punjab tartomány nagy része – a korábban említettek szerint – csatornákkal átszőtt folyóköz, s mezőgazdasági vidék. Lahoretól délre folytatom turistautam. Faisalabad városa a vadászat, a vadászturizmus kiépülő bázisa. (Faisalabad délnyugatra található Lahorétól.) A régió élővilágához vaddisznó, madár-képviselőként fogoly, fácán, fürj, illetve kacsa-félék tartoznak, s így elejthetők a vadászat során. Rawalpinditől délkeletre egy újabb „ősi” városra, történelmi patinájú helyre bukkantam, Jhelum városaként. Jhelum egy településnek, valamint az Indus egyik mellékfolyójának is a neve. Itt a folyó mellett győzte le görög-makedón egyesített hadával Nagy Sándor a perzsa érdekszférába tartozó punjabi uralkodó seregeit, i. e. 326-ban. A vesztes kelet-punjabi uralkodó – a korabeli híradások szerint – harci elefántokat is bevetett a csatába. Jhelum településen, – ami 109 km-re fekszik dél – délkeleti irányban Rawalpinditől – egy csodálatos vörös kő erőd is látható, a nagymogul vár és erődépítés valamennyi stílusjegyét felvonultatva. A XVI. században Nagy Akbár építtette, kivitelezője a kor híres építésze, Shar Suri volt. A vörös kőépület a Rhotas Erőd néven ismert, s 1997-től az UNESCO Kulturális Világörökség listáján is szerepel. Számos, további érdekességet, nevezetességet csak címszavakban említenék. Sialkot Lahore tartományi székhelytől északkeletre, a kasmíri határhoz közel található, s itt született a „Nemzet Költője”-ként tisztelt Alama Iqbal muszlim költő. Emlékháza szülővárosában látható. Lahoretól északnyugati irányban található Sheikupura kisváros, egy tartományon belüli

94

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

körzet székhelye. A város szélén, egy mesterségesen épített földnyelven egy szép épület, mecset-utánzat áll, s az épületet, illetve mesterséges szigetet víz veszi körül, tehát édenkert funkciója is van a Hiran Minar nevű épületnek. Sheikupurát elhagyva, a pakisztáni légierő egyik belföldi központjába érkezünk, Sargodha a kisváros neve. A katonai rendeltetésű objektumokról – nyílván – nem tudok képet, fotót mutatni. A Jhelum és a Chenab folyók között Gujrat és Gujranwala is két, – pakisztáni léptekkel mérve – jelentős település. Gujranwala központtal a szikhek alapítottak itt császárságot a XVIII. század 60-as éveitől, s szép építészeti emlék Ranjit Singh maharadzsa palotája, ill. ma már inkább csak e korábbi palota maradványai, a több mint 2 milliós lélekszámú városban. Gujranwala buddhista szobrokkal, domborművekkel is bír, alátámasztván a buddhizmus pakisztáni szerepét, fontosságát, mintegy két évezred távlatából is. A röpke ismertetések, felröppenő település nevek joggal sugallják, hogy Punjab tartományban rengeteg építészeti csoda, műemlék, rom stb. található, – miközben az Öt Folyó földje alapvetően agrárvidék, – s szerepe a gyorsan növekvő népessége táplálásában is alapvető. A „bőség szaruból” csak két várost szeretnék Punjabban előhúzni, s e két város Punjab déli, délkeleti részén lelhető fel. Az egyik város Multan, s e várost nemes egyszerűséggel „Muszlim szent sírok városa”-ként tisztelik. Úgy pontosítanám, hogy mecsetek, mauzóleumok tömege található a városban. A Sawi mecset egyike a legöregebb pakisztáni fellelhetőségeknek, bár számos pusztítás, tűzvész érte, néhány részlete még a korai középkor iszlám mecsetépítési stílusjegyeit, külső mozaikdíszítést, ornamentikát őrzi. Hasonlóan kék csempés, s öreg az Ali Mohammed Khan mecset. Itt is felbecsülhetetlen értékű ólomkeretes üveg ablakok, ősi kék csempés borítások, kalligrafikus díszítések láthatók. Multan elsőrendű attrakciója

Bahauddin Zakariya mauzóleuma, s a sírkomplexum egyik oldalánál emelkedő meseszép kék kupolás dóm, ami már messziről látszik a városban, s meghatározza Multan városképét. Rukn-Alam a neve ennek a dómnak, ami „Világ Oszlopa”ként fordítható. Külső-belső díszítése az iszlám mecsetépítés legfennköltebb hagyományait példázza. Multanban a Sharms-ud-Dinh-ről elnevezett mauzóleum is híres, s vég nélkül tudnám sorolni városban a spirituális látnivalókat, Yusuf Ghardezi sírjától a szúfi szentek tiszteletére tartott vallási fesztiválokig. Folytatnám turistautam Punjab déli része felé, s a Multantól mintegy 100 km-re található Bahawalpur városába. Bahawalpur nemcsak egy városnak, hanem 1748-1954 között egy államnak is a neve. (Egyike Pakisztán principátusainak, Kalat, Las Bela mellett.) Ebben az államban az Abbasi család tagjai uralkodtak, akik kiváltságukat a nagymogul korból szerezték, s ezt az előjogot az angol gyarmatosítók is tiszteletben tartották. A dinasztia alapítója Nawab Bahawal Khan Abbasi volt. E 200 évből származó érmék, bélyegek, relikviák a gyűjtők becses emlékei. Az utolsó Abbasi (bizonyos Sadiq Muhammad Khan Abbasi) csak 1954-ben ajánlotta fel államát Pakisztán részeként. A városban egy híres könyvtár, és egy hasonlóan gazdag állatkert érdemel említést. A Jamia Al Sadiq mecset mellett az érdekességek a városon kívül, sivatagos környezetben találhatók. Ide már az indiai Thar sivatag széle nyúlik be, s Pakisztánban ezt a sivatagos területet Cholistan sivatagként ismerik, ill. említik. Dera Nawab Shahib település közelében található Derawar Fort, a bahawalpuri uralkodók (emír cím illette meg őket) temetkezési helye. Az uralkodók sírjait, síremlékeit tartalmazza ez a ma is jó állapotban levő erődítmény-rendszer, homokkövekből kifaragva. Testőrök védik ma is az erődöt, s meglátogatásához engedély kell. Még egy festői sivatagi temetkezési emléket, egyfajta mauzóleumot szeretnék felkeresésre javasolni, a közeli Uch Sharif nevű, a Cholistan

95

NÉZŐPONT

sivataghoz kötődő meseszép sírkomplexum. A XV. században Bibi Jawindi tiszteletére, emlékére épült. A faragott köveket kívül mozaik és csempe borítás díszíti, a kék és a sárga szín az uralkodó színkompozíció. Lenyűgöző látvány csakúgy, mint a sivatagi nomádok harsány színösszeállítású ruházata, szári-költemények, turbánok. A látogatás viszont véget ért a – mégoly gazdag attrakciókkal bíró – Punjab tartományban. Technikailag még vissza kell utaznom Islamabadba, s a fővárosból kell továbblépnem újabb tartományba. Fekvésénél fogva Islamabad jó kiindulópont lenne gépkocsis, autóbuszos utazáshoz, mind a Központilag Irányított Északi Körzet, mind Kasmír felé. Én mégis azt javasolnám, hogy az Északnyugati Határőrvidék Afganisztánhoz közeli részén célszerű kezdeni a turista, felfedező-utat, s – a tisztelet okán – mindig a tartományi fővárosból indulni. Ezt teszem most is, s a honfitársaimnak is ezt az utat ajánlom! Tehát, irány a tartományi főváros, Peshawar. A belföldi légitársaság gépén az út se nem hosszú, se nem túl drága. Jó egy órás repülő utat követően egy egészen más világba csöppen a turista.

Északnyugati Határőrvidék Tartomány nevezetességei Az Északnyugati Határőrvidék területe 74 ezer km2 (azaz Magyarországnál valamivel kisebb), viszont e tartománynak részét képezi a Központilag Irányított Északi régió is, a maga szintén 72 ezer km2 körüli területével, így együtt az Északi Vidékek már jó másfél Magyarországra, Magyarországnyi területre rúgnak. Peshawar több mint 2 millió lakossal rendelkezik, s stratégiai szerepét a tőle nyugatra húzódó útvonal, a Khyber hágó jelenti, s az afgán határ is mindössze 65 kilométerre húzódik, nyugatra. Peshawar szimbólumának, pedig a Khyber kapu tekinthető. A városban Afganisz-

tán közelségét részint a hosszú szakállú, turbános afgán – pastu, pathán emberek, másrészt a fűszerek, virágok bódító illata jelzi. Ez az illat – kavalkád a tartományi fővárosban kiegészül a sülő hús valami hamisítatlan, ínycsiklandó illatával. Sajnos Peshawar az afgán menekültek egyik határ-közeli bázisa, s egyben az ópium, fegyver stb. csempészettől sem mentes. Az utcai embertömegben időnként hegyi törzsek képviselői is feltűnnek. Peshawar több mecsettel, várral, édenkerttel bír, ha a turista rendelkezik néhány nappal, feltétlenül méltóak a felkeresésre. Híres vára a Jamrud Erőd, valamint a Bala Hisar Erőd. Pazar síremlékei közül a Kothla Moshin Khan Tomb említhető. Peshawar kertvárosi részében a Saddarban sok szép park, kert látható, a fejedelmi virágnak tekinthető rózsával, de számos egzotikus növény és virágcsodával. A Qisa Khawani Bazárban úgy érzi az utazó, mintha a XIX. századba csöppent volna vissza. A Nahabat Khan mecset szintén kiállja a legtöbb összehasonlítást. S ne feledkezzük el arról sem, hogy e város központja, centruma volt a Krisztus korában virágzó ún. Gandhara Kulturának. E kor relikviái: a buddhista kő és stukkó szobrok, arany pénzek, antik kézműves termékek, s fegyverek. A leggazdagabb készlet e városban, annak múzeumában található. Peshawarból kiindulva, e tartományban található a korai buddhista-kor legszebb templom és kolostor-romjai, sztupái. Az UNESCO Világvédett Takht-i Bahi és Sahr-el Bahlolban. (Sajnos, ma már jórészt csak romok). Hasonlóképpen, – a korábban már említett – híres kultúra-központ, a kultúrák találkozóhelye Taxila is e tartományban található. Igazából az Északnyugati Határőrvidék fővárosát – a középkori hangulaton kívül – azért keresik fel a kirándulók, turisták, hogy Peshawarból kiindulva túrákat tehessenek a hófödte hegyek közötti zöld völgyekben sétálhassanak (a hegymászás élményét későbbre tartogatom!) a kristálytiszta levegőben csodálhassák a páratlanul szép környezetet.

96

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

Swat, Kalam, Kaghan terepei, meseszép völgyei jelentős turista-attrakciók. Swat, Kalam völgyét nem véletlenül nevezik „Egy darab Svájc”-nak. Az érintetlen táj szépsége magával ragadja a turistát. Ennek visszaadásához vagy jó minőségű képek kellenek, vagy – uram bocsáss! – személyes élmény. Mingora, Saidu, Kabal, Maydan a leghíresebb turista bázisok. Lehet a környéken a buddhista sztupák mellett fafaragásos, tornácos, kazettás mennyezetű házakat is látni, kívül buddhista szimbólumokkal díszítve. Az Ushu, Utror, Gabral folyók meseszép látványt nyújtanak a havas hegyek ölelésében. A legtöbb hegyi folyó jó horgász-lehetőségekkel kecsegtet, esélyt kínálva távlatilag a turizmus speciális ágaként szóba jövő horgász-turizmusnak. A hegyi folyókban a finom csemegének számító pisztráng-félék találhatók. Észak felé haladva a Swat völgyből, szintén ismert völgybe, a kirándulók, vadászok, természetbarátok kedvencének számító Chitrál Völgybe jutunk. Itt már a Hindukus egyik jelentős csúcsa, a 7787 méter magas Tirich Mir hófödte csúcsai is láthatók. Chitrál terület egyik fő attrakciója a Kalash törzs felkeresése. A kafir-kalashokat szokták a „fekete díszruha viselői”-ként nevezni. A törzs lélekszáma 30003200 fő, s származásukat illetően az a teória tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Nagy Sándor harcosai leszármazottai lehetnek. Különösen a kék szem, szőkésbarna haj, görögös arcvonások tűnnek perdöntőnek! A törzs a Birir Völgyben, Bumburettben, valamint Ramburban él. A kalash nők nyáron is hosszú, vastag fekete ruhát és fekete gyapjú ködmönt viselnek. Fekete-sárga-vörös fejkendőjük kagylókkal van kihímezve. A kalashok vidám emberek, szeretik a zenét, könnyen táncra perdülnek. Felkeresésük igazi turista csemege, kultúrájukba való bepillantás – mégoly felszínesen is – felejthetetlen élmény. A turista csupán hálát rebeghet a fentieknek, s

azt kívánhatja, hogy még sokáig láthatók legyenek a völgy asszonyai gyönyörű kézimunkával díszített, fekete köntöseikben, kagyló-hímzéssel készült sapkáikban, hátuk közepéig érő fonott hajukkal! Chitráltól 45 km-re található egy természetes melegvizes forrás, Garam Chassma. Chitrál kapcsán feltétlenül említést kell tennem arról a tradicionális lovas sportról, (egészen pontosan a lóhátról űzött lovaspóló-játékról) amelynek nagy hagyománya van az egész Északi Vidéken. Kecses, erős lovakkal űzik e játékot, s a lovaspóló ütközet krémje Chitrál és Gilgit (utóbbi már a központilag Irányított Északi Körzet közigazgatási székhelye) meccse. A küzdelem 4000 méter feletti magasságban levő Shandur hágónál, pontosabban a közelében levő pályán zajlik, itt ütközik meg a két település csapata. Ez a híres Shandur Poló. A támogató drukkerek hosszú utat tesznek meg ilyenkor, hogy élőben láthassák a hősöket. A több napos eseménysorozat, fesztivál bepillantási lehetőséget jelent e „hegyi” emberek életébe, kultúrájába. Ilyenkor a turisták részére külön falut alakítanak ki a Shandur hágók közelében, sátrakkal, európai ételekkel. (Bár, a helyi ízek sem lebecsülendőek!) E fesztivál valóságos népünnepély, a pólómecscsen túl lovas-rendezvények, néptánc versenyek, sajátos helyi birkózás színesíti – a golfozást sem lefelejtve – a turisztikai palettát. Gilgit nevének említésével már az Északnyugati Határőrvidék Tartomány részét képező, központilag Irányított Északi Körzet nevű tájegységre kacsingatok. Nemcsak a lovaspóló meccs kapcsán jelenthető ki, de a határ, esetünkben csak virtuális, nemcsak a drukkerek közlekednek akadály nélkül a két terület között, számos völgy vége már ezen Északi Területen ér véget.

Központilag Irányított Északi Régió Az Északi Régiót szokás Gilgit Baltisztánnak is nevezni, s – nagyon profánul – itt azt hangsúlyozhatom, hogy e körzetben már magasabb he-

97

NÉZŐPONT

gyek húzódnak. A Himalája, Karakorum, Pamír vonulatai a Föld legmagasabb csúcsait jelentik. Ismert az is, hogy e magas hegyek kőzetlemezek összeütközése, feltorlódása révén keletkeztek. E tájegységben elsődlegesen a hegymászóknak kedveznék. A legmagasabb hegycsúcs északkeleten a pakisztáni-kínai határnál fellelhető Godwin Austen csúcs, illetve közkeletűbb nevén a K-2, a maga 8616 méterével, de a közelben húzódik a Nanga Parbat is, ez 8125 méter. A régió a hegymászók, alpinisták Mekkája. Olyan szín-összeállítást, hogy hófödte fehér csúcsok ölelésében kristálytiszta kék tavak húzódnak, haragos zöld völgyekkel, csak itt, Pakisztán északi részén lehet látni. Gilgit és Skardu a két jelentősebb település az Északi Régióban, de – nem kell hosszasan ecsetelnem – ide, nem múzeumokat látogatni érkeznek a turisták, hanem a természeti szépségeket csodálni. Említettem korábban, hogy a legtöbb nemzeti park, a ritka, egzotikus állataikkal itt az Északi Régióban található, s turistautak célpontjai is lehetnek a Margalla hegyi, a Kirthar, a Deosai Nemzeti Parkok felkeresése. Gilgit a körzet legnagyobb települése, mintegy 1500 méteres magasságban fekszik a tengerszint felett, egy völgyben. Közelében a világ legmagasabb hegyei tornyosulnak, s számosságuk is ámulatba ejtő. Gilgit város nyúlványai a 8000 méter feletti, fenséges Nanga Parbatig terjednek. Gilgit Islamabadból is könnyen megközelíthető autóval, Besham érintésével. Az utóbbi település az Indus partján fekszik. Gilgitből rajtoló kirándulások közül az egész napos, a Hunza Völgybe irányuló túra a legnépszerűbb. Arról persze dőreség beszélni, hogy a kirándulók a völgy egészét bejárják, hisz ennek hossza több mint 100 km. S ez egy napos gyalogtúrára is sok. Skardu közel 2500 méteres magasságban fekszik, s innen – e településről – érhető el legkönnyebben a – többször említett – K-2 csúcs. Ezekhez, a 8000 métert meghaladó csúcs-má-

szásokhoz engedély, hóvakságot meggátló sötét szemüveg, a környéket, a hegyet ismerő szakképzett vezető, némi pénz, és áldozatos, kitartó turista kell! Meseszép gleccserek vannak a környéken, s a teljesség igénye nélkül a Baltoro, Biafo, Siachen nevűeket említeném. Szép látvány Skardu közelében a Satpara tó, s innen csodálatos a kilátás a közeli Indusra. Én azonban az Északi Körzet látogatása során a következő tájegységhez, Kasmírhoz kerültem közel.

Kasmír

98

Még egyszer megemlítem, hogy Kasmír (1. képen az 5-ös sorszámú és fehér színű) vitatott terület India és Pakisztán között, s az előbb említett Északi Régiótól délkeletre található. Kasmír területének zöme Indiához tartozik, ún. Jammu Kasmír néven. A pakisztáni fennhatóság 13 300 km2-re terjed. Az említett Északi Körzet közigazgatási határát sarlószerűen övezi a pakisztáni érdekszféra, miközben ütközőzóna alakult ki Kasmírban, a két atom-hatalom között. E – kis – pakisztáni területen több mint 3 millió ember zsúfolódott össze, potwarik és nomád gudzsárok lakják. A hindko, a potwari és a punjabi a leggyakoribb beszélt nyelvek. Az északi tájegységi részen található Muzzafarabadh nevű település, Azad Kasmír (a Pakisztáni rész) közigazgatási székhelye. Délebbre, Mirpur tekinthető még jelentősebb településnek a sarlóban. A katonai szembenállás, ellenőrzés miatt kevés a valószínűsége annak, hogy a turista mozgási engedélyt kap e területen, a virtuális turizmusnak pedig kevés értelmét látom! A másik akadály a 2005. december–2006. januárban pusztító földrengés volt, ami jelentős károkat okozott az infrastruktúrában. Csak remélni tudom, hogy a szembenállás enyhülésével, megszűnésével a kasmíri falak, az elválasztó akadályok virtualizálódnak, s valós mozgáslehetőséget kap a turista e körzetben, (vagy e körzetben is!) s akár pakisztáni te-

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

rületről közelítheti meg, pl. Srinagart, az Arany Templom városát! Ismét befejeztem barangolásom egy tájegységen, s repülőút vár rám. Autóval Islamabadba utazom vissza, hogy a belföldi járattal Beludzsisztán fővárosába, Quetta-ba érkezhessem. Rövid repülőút után a legnagyobb területű alap-tartomány fővárosába landolok.

Beludzsisztán Beludzsisztán területe közel 350 ezer km2 azaz közel 4 Magyarországnyi terület, s a Pakisztáni összes terület 42%-át ez a tartomány képviseli. Átlagosan 1500 méter magas teraszok, köztük félsivatagos medencék jellemzik a tartomány felszínét. Északon a Bolan hágó biztosít átjárást Afganisztán déli területei (Khandahár) felé. Beludzsisztán déli vidékét Makran partként ismeri a világ. Az Indussal párhuzamosan húzódó Szulejmán hegy a „bűnös” abban, hogy a csapadékfelhők elkerülik a tartományt, Beludzsisztán száraz, félsivatagos terület. A tartományi székhely Quetta északkeleten, az afgán határ közelében található. A tartomány déli partvonalát, több száz kilométer hosszan az Arab tenger mossa. A Makran Part egyik érdekes kikötővárosa Gwadar, mely város 1958-ig az Ománi Szultánság fennhatósága alá tartozott, s csak ebben az évben került vissza Pakisztánhoz. Kínai tőkével itt Közép Ázsia legkorszerűbb mélytengeri kikötője épül. Beludzsisztán népessége nem éri el a 10 millió főt. (Érzékelhető a ritkán lakottság, hisz a területileg kisebb Punjab tartományban közel tízszer ennyien élnek.) Balucsik, pastuk, brahuik lakják a tartományt, a balucsik főleg délen, az Iránnal határos területeken, míg a pastuk a tartomány északi, északkeleti – Afganisztánnal határos – területein élnek. A brahuik Kalat város közelében, illetve a városban koncentrálódnak. A félnomád, nomád népcsoportok a tartomány belsejében főleg állattartással (teve,

juh) foglalkoznak. Az északkeleti területek relatíve több csapadékot kapnak, s az állattartás mellett a gyümölcs-kertészet (alma, mandula, barack-félék, fekete cseresznye) a másik megélhetési forrás. A téli hónapokban így is gyakori, hogy Beludzsisztáni férfiak más tartományban, pl. Sindhben, vagy az Arab öböl államaiban próbálnak kereset-kiegészítés után nézni. Beludzsisztán történelmi múltja a messzi kőkorszakig visszavezethető, s Sibi nevű kisvároshoz közel található Ázsia egyik leghíresebb régészeti bázisa, Mehrgarh. Itt, – feltételezések szerint – már Krisztus előtt 7-6 ezer évvel létrejöttek földműves, állattartó közösségek. E kőkorszaki település is a tartomány északkeleti részén van. A tartományi székhely Quetta igazából nem rendelkezik lenyűgöző turista attrakciókkal. A várostól délnyugatra, kb. 20 kilométerre található Pakisztán talán leghíresebb Nemzeti Parkja, a Hazaar Ghanji Chiltan. A név irodalmi fordításban: Ezer Kincs Parkja. Itt, több mint 10 km2-en, több mint 1000 méteres szintkülönbségű parkban Pakisztán nemzeti állatai láthatók. (Pl. a szárazságtűrő antilopféle a markhor, vagy a vörös lábú fogoly, a chakor.) Quetta közelében említést érdemel a Karkhasa Rekreációs Park, az Urak Völgy, mely hemzseg a vadrózsától, gyümölcsfáktól. Quettától mintegy 10 kilométerre lelhető fel a Hanna tó, ahol padok, árnyat adó tó-körüli pavilonok teszik kellemesebbé az ott-tartózkodást, pihenést. Az áttetsző zöldeskék víz, a sárgásbarna hegykoszorú ölelésében szép látvány. Quettától kb. 50 kilométerre levő Pishin Völgyben fenyők nyújtózkodnak, s megnyugtató látvány a közeli Bund Khusdil Khan tó is. Pir Ghaib a Sibi felé vezető úton kedvelt kirándulóhely. A sziklás, köves táj egyhangúságát szép vízesések oldják. Ziarát, Zhob, Sibi pakisztáni kisvárosok, 50100 ezer fő közötti lakossággal. Mindhárman a tartományon belüli közigazgatási körzet központjai.

99

NÉZŐPONT

Ziarát Pakisztán egyik, virágmézet termelő központja. A levendula vadon terem, s bódító illata messziről érezhető. Kharwani Baba-nak nevezték a helyi szufi szentet, aki itt Ziarátban működött, s itt is temették el. A helyiek, – síita szokás szerint – elzarándokolnak a szent sírjához. Ziarát kapcsán feltétlenül illik megemlíteni, hogy Mohammad Ali Jinnah, a független Pakisztán első államfője, élete vége felé betegeskedett, s itt töltött Ziarátban több hónapot, szanatóriumi körülmények között. A Quaid Azam Házat növények, virágok garmadája övezi, s ma is látogatható. Sibi kevés turista attrakciója közül kiemelkedik a februárban tartandó lovas-játék, bikafuttatás, állatfesztivál. Kalat a principátusok egyike Pakisztánban, s a település, vagy városállam uralkodója itt is sajátos előjogokat, kiváltságokat élvezett a XVII. századtól a függetlenségig. Kalat uralkodóját kán titulus illette meg. Ezeket az ősi előjogokat az angol gyarmatosítók is megtartották. A város – s környéke – a brahui törzs lakóhelye. Érdekes látnivaló a kán palotája, s egy hindu templom is látható a kisvárosban. Beludzsisztáni barangolásom keretében még a tartomány déli partvonalát jelentő tengerpartot, ill. a Makran Part vidékét szeretném felkeresni! Rögtön ki kell ábrándítanom a turistákat, akik szemei előtt fehér homokos partok, nyüzsgő fürdőélet, vízi sportok garmadája, s sokcsillagos szállodasor képe villan be. Bár a homokos partszakasz stimmel, a partvonallal több hullámban, párhuzamosan futó hegyláncok megnehezítik a hatékony, kiépült közutak, egyáltalán úthálózat tényét. A parton még nem sorakoznak szállodasorok, Ormara, Pasni, Jiwani nevű települések inkább halászfaluk, semmint nyüzsgő fürdővárosok. Gwadar pedig ma inkább haditengerészeti bázis, semmint nyüzsgő, vízi-sportokat kínáló város. De, a perspektíva adott, s az itt lakók szilárdan hisznek megvalósulásában. A szél eróziós munkáját furcsa természeti képződmények, sziklakúpok bizonyítják. E furcsa

képződményekhez mesék, természetfeletti történetek kapcsolódnak, pl. Turbat közeli sziklákhoz, vagy az egyiptomi szfinx hasonmásához, itt Beludzsisztánban. A parti emberek sötétebb bőrűek, afrikai vonásaik vannak. Ők talán az arab kereskedők, vagy egykori afrikai rabszolgáik leszármazottai, az ázsiai kontinensen. Különösen ismert, híres hajósoknak számítottak az omániak, akik nemcsak a Perzsa öböl urai voltak kecses vitorlásaikkal, hanem messzi afrikai tájakat is látogattak, a korai középkor óta. Egykoron Zanzibár, Pemba szigetek urai – gyarmatosítói voltak, s komoly ellenfelei a tengeri hatalmaknak, Portugáliától a hollandokig, a franciáktól a britekig. A régió fejlődésében kulcskérdés az elmaradott infrastruktúra – főleg az úthálózat – gyorsított kiépítése. Ez a lépés alapozná meg a szállodák, vendéglátás, turizmus ugrásszerű tágulását. Mindenesetre, az utolsó pakisztáni tartományba – stílszerűen – nem repülőgépen, hanem közúton kívánok eljutni! Célállomásom Karachi, Pakisztán legnépesebb városa, Sindh tartomány székhelye.

Sindh tartomány nevezetességei Sindh az Indus folyó alsó szakaszát övező, mintegy másfél Magyarországnyi területen fekvő tartomány. Észak-déli kiterjedése 580, míg nyugat-keleti szélessége 220 kilométer. Népessége mintegy 40 millió fő. A terület sík, tipikusan mezőgazdasági vidék. A tartomány éghajlata szubtrópusi, a tengerparton monszun-hatással. Nyáron, a tartomány több pontján 45˚C körüli a hőmérséklet, s ez – szemben Beludzsisztánnal – jelentős pára-tartalommal is párosul. Jelentősebb tartományi városokként – Karachin kívül – Sukkurt és Hyderabadot említhetem. Mindkét város az Indus partján fekszik. Az állatvilág tartományi képviselője a sindhi ibex, kecske és vadjuh-félék, fekete medve. A tigris macska – helyi nevén pirrang – kihalófélben van. Csíkos hiéna, sakál, róka, tarajos

100

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

sül, szürke mongúz, karakál, pekari egészíti ki a palettát. S ahol mongúz van, ott nyílván kígyók is élnek. Az Indus deltáiban krokodil is előfordul. Delfin, rája-fajok is megfordulnak a Sindh tartomány-béli tengerparti vizekben. A tartományi főváros Karachi híres oktatási színvonaláról. A legtöbb ismert pakisztáni vezető Karachi valamelyik egyetemén tanult, Ali Jinnától Ali Bhuttóig, vagy Pervez Musharrafig. Karachi ma már nyüzsgő világváros, de az ellentétek városa is. Az óváros sajátosan keleties hangulatú, íz és illat-felhővel, keskeny kanyargós utcákkal, ahol a mesterek az utcán dolgoznak, illetve kínálják portékáikat. Ezzel szemben, – néhány utcával arrébb – modern felhőkarcolók, a legmodernebb elektronikai árukat kínáló szuper boltok, áruházak, elegáns öltönyös urak, s farmeres, csinos, barna, sötéthajú fiatalabb nemzedék. Karachiban született Mohammad Ali Jinnah, Pakisztán első államférfiúja. Ezért – tiszteletből – a legtöbb turista az ő sírhelyét, a Quaid Azam Mauzóleumot keresi fel először. A muszlim stílusú, kupolás épület az esti kivilágításban, fényárban úszik. Karachi leghíresebb mecsete a Tooba Mecset fehér márványból készült, s olyan alakja van, mint egy nagy sátornak. E „sátor” azonban méretei folytán is impozáns, kupolája alatt több mint 5000 igazhitű imádkozhat, hajladozhat egyszerre. (Pakisztán lakóinak többsége naponta ötször imádkozik, hisz a Korán ennyi imát tart szükségesnek a szunnitáknál.) Wazir kán palotája szintén pompás látnivaló. Beludzsisztánban, a tengerparton azt említettem meg, hogy az infrastruktúra bőven hagy kívánnivalót maga után, egyszóval kiépítésre, fejlesztésre vár. (Nyüzsgő tengerparti strandéletet szállodasorral, legfeljebb a merész fantázia lát, vagy képzel.) Ezzel szemben Karachi (és környéke) már előrébb jár tengerpart ügyben Beludzsisztánnál. (A közhiedelemmel ellentétben Karachi nem az Indus folyó, vagy Indus delta, hanem az Arab tenger kikötővárosa, nagy városa.)

Karachi finom homokos tengerpartját Clifton Beach-ként hirdetik a prospektusok, s itt már szállodák is vannak. A tengervíz pedig télen-nyáron lehetőséget biztosít strandolásra, vízi sportokra. Így a fürdőzés szerelmeseinek új desztinációként is ajánlhatom! A Karachi közeli Manora szigetet is látogatják már a külföldiek, a fürdőzés, szörfözés szerelmesei, legfeljebb nem magyarul beszélnek. A városnak számos gondozott parkja, múzeuma, egyeteme, mecsete van, sőt, még keresztény templomok is találhatók a városban. 1947 után, néhány évig a független Pakisztán fővárosaként is regnált, majd a parlamenti ülések elkerültek előbb Rawalpindibe, majd Islamabadba. Ennek ellenére, a város ipari, kereskedelmi, pénzügyi központnak tekinthető ma is. Karachiból kimozdulva Sindh tartomány vidéki települései, kisvárosai is rengeteg műemlékkel, síremlékkel, rommal bírnak. A Nemzeti Autópályák az Indus partját (gyakorlatilag mindkét oldalát) párhuzamosan követik. Karachitól 28 kilométerre, északi irányba található Chukundi, a XVI-XVIII. századi meseszép sírkomplexumával. A homokkő domborművekkel díszített. A női sírok díszítése ékszereket ábrázoló mintázat, dombormű, míg a férfiakén lovas motívumok, fegyver, absztrakt minták láthatók. Balucsi és burphat uralkodóknak, családtagjaiknak készült. Meseszép vonalaikkal leginkább Dél-India hindu templomainak, faragott relikviáinak ízét kelti. Bambore mintegy 60 kilométerre fekszik Karachitól. Folklórja messzi földön híres. Karachiból kelet felé kimozdulva érinteni kell egy ősi várost az Indus partján, Thattát. Paloták, mecsetek, mauzóleumok mesélnek egy letűnt dicső korról, a város egykor tartományi székhely is volt. Legismertebb emléke Jahan sah mecsete és mauzóleuma. Jahan sah nagymogul uralkodó volt. Kék és fehér csempe-borítású mecsete a legszebbek egyike, 93 kupolával rendelkezik. Építésénél még az akusztikai szempontot is

101

NÉZŐPONT

szem előtt tartották, – s megvalósították – hogy az imám hangja miden kupolánál, szögletben, bolthajtás alatt is hallható legyen! Thatta közelében, a Makli hegyen a világ legnagyobb temetője (nekropolisz) húzódik. Több mint egy millió sír található itt, kb. 16 km2 területen. Makli sírkövei, oszlopai a kőfaragás mestermunkái. Karachi közelében, az Indus deltájához kapcsolódó tavakat szeretném megemlíteni, a Haleji és a Kenjhar tavak a legismertebbek, számottevő egzotikus vándormadár kolóniával. Sindh tartomány rendkívül gazdag mecsetekben, palotákban, egyszóval emberi alkotásokban. Minden jelentősebb településnek minimum olyan mecsete, műkincse van, amelyet a világ legtöbb helyén megsüvegelnének. S még nem is tettem említést az Indus Völgyi Civilizáció legismertebb településéről, Mohendzso Daró-ról. (Ma jórészt már csak felszíni romok maradtak a helyén.) A rommező az Indus mentén, felfelé haladva, Hyderabad és Sukkur között, Larkana kisváros közelében található. Kot Diji település pedig az Indus túlpartján, Mohendzso Daróval átellenben fekszik. Hyderabad (nyilván, a pakisztáni városról van szó, mert ugyanilyen nevű, többmilliós indiai város is létezik), mintegy 130 kilométerre található Karachitól északi irányba, s napjainkra 2 milliós népességgel bír. A „parfümök városa” megtisztelő nevet vívta ki a város, ami azzal a ténnyel függött össze, hogy utcáit kölnivel, parfümmel locsolták a XVII-XVIII. századokban. A várost a Kalhoro dinasztia uralkodói alapították. A védelmi funkciót ellátó Erős Erődje (Kacha Quila) ma is jó állapotban van, miként számos mecsete, bazárja is. Sukkur az Indus alsó szakaszának legnagyobb védő és duzzasztógát-rendszerét mondhatja

magáénak, s a gát-rendszer víz készlete fél Magyarországnyi terület öntözésére képes. E gát és védőmű-rendszer, – remélhetően – minimálisra csökkenti az árvízveszélyt az Induson. Sukkur Sindh tartomány harmadik legnagyobb városa (Karachi és Hyderabad után), s kb. másfél millió ember lakóhelye. A városban látható Maszum sah híres minaretje, ill. a Jamia mecset. Az Indus bármelyik hídján átkelve Sukkurnál, a várossal szemben szintén egy ősi település, Rohri található. Itt az egyik látványosság a Hét Hajadon Síremléke, akik szent életét mítoszok övezik, ill. egy szufi szent ereklyéit őrző, ún. War Mubarak templom. Az Indus vonala csábít arra, hogy a tartomány északi szegletéig folytatódjék e turistaút. Én azonban úgy érzem, itt Sindh közepén lehet berekeszteni nemcsak a tartomány érdekességeit feltáró, hanem Pakisztán Iszlám Köztársaság egészét érintő turistautam. Technikailag az utazónak vissza kell térnie Karachiba, s e nagyváros nemzetközi repülőteréről célba lehet venni Európát, majd átszállással Budapestet.

Zárszó helyett A Tiszták Földjén tett látogatás még inkább megerősít abban a – Bevezetőben említett – szókapcsolatban, annak jogosságában, hogy Ázsia, s benne Pakisztán valóban a Csodák Földje, itt „minden van”, s csak arra várnak, hogy a figyelem fókuszába kerüljenek, felfedezzék őket, akár a magyar turisták is! Úgy érzem, a személyes élményt semmi nem helyettesítheti, s a turizmusnak mindig van olyan szelete, amely individuális, szubjektív. Ezért, mindenki megkeresheti a maga kedvenc tájegységét, úti célját. Önmagának, önmaga örömére!

v

102

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

1. kép: Pakisztán tartományi térképe

2. kép: az Indus folyó

103

NÉZŐPONT

3. kép: Lahore vár (Punjab tartomány)

4. kép: tájkép Chitral közelében (Északnyugati Határőr - vidék)

104

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

5. kép: lovaspóló játék Chitral–Gilgit csapatai között (az Északnyugati Határőrvidék és a Központilag irányított Északi Körzet fővárosai)

6. kép: Hanna tó (Beludzsisztán)

105

NÉZŐPONT

7. kép: tengerpart Karachinál (Sindh tartomány)

8. kép: a világ legnagyobb nekropolisza Maklinál (Sindh tartomány)

106

NADICSÁN JÓZSEF · Turisztikai attrakciók pakisztánban

Felhasznált irodalom Csicsman László (2005): Pakisztán, mecsetek és katonai barakkok közt.: Államok és kudarcok a globalizálódó világban. Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja JESSICA NIGHTINGALE (2005): kalandozások ázsia titokzatos világában. Titán Kft. Pamela Constable (2001): Pakistan’s predicament. Journal of democracy SHAM AQIL (2003): Pakistan’s amored democracy. Journal of democracy SALMAN RUSHIDE (1999): Szégyen. Európa Kiadó ZIRING LAWRENCE (2004): Pakistan in the twentieth century. Oxford University Press wikipedia.org/wiki/pakisztan

107

NÉZŐPONT

Szőllős Péter

Az vagy, amit vásárolsz? v

A

z empirikus szociológiai vizsgálatok tanúsága szerint az utóbbi évtizedek jellegzetessége az osztályazonosulás tömegszerű háttérbe szorulása és újfajta identitáskeresések fontossá válása. Korábbi viszonyok között az osztályöntudat elegendő volt például a brit munkások számára ahhoz, hogy saját életszemléletet és reagálásmódokat alakítsanak ki, közösnek tartott ügyeikben egységesen lépjenek fel, saját kultúrát és jellegzetes életstílust alakítsanak ki, amely nem csak megkülönböztette őket más társadalmi csoportok(é)tól, de amelyre büszkék is voltak. Ebben az időszakban, egy társadalmi kollektíva osztályként való megjelenése, érdekeinek osztályszerű megjelenítése és érvényesítése elősegítette, gerjesztette a társadalom más csoportjainak osztályszerű megjelenését, legalább átmeneti érdekközösséggé szerveződését és a másik osztállyal szemben történő osztályszerű fellépését. Valószínűleg nem véletlen, hogy ebben a korszakban jellemzően az osztályviszonyok és az osztályöntudat kérdései kerültek az elemzések középpontjába. (Ez fogalmazódott meg például a marxista tradíció osztályértelmezése által használt, class an sich és für sich kategóriákban.) Úgy tűnik, ma már az identitás és a korábbi osztályöntudat nem szükségképp esnek egybe, és nem is fedik le teljesen egymást. Mintha mára minden az ellenkezőjébe fordult volna.

Kinek van rám szüksége? Az osztályöntudat, az osztályazonosulás jelentősen meggyengült, az osztályviszonyok elemzése háttérbe szorult, és mintha teljesen új alapokra helyeződött volna a XX. század végére az identitásformálás. Ennek az újszerű jelenségnek az alapját minden bizonnyal a társadalmi újratermelési folyamat sajátos átrendeződésében kereshetjük, vagyis ott, ahol a tömegtermelés kiteljesedésével a tömegfogyasztás vált döntő mozzanattá, ahol ezzel együtt egy újfajta fogyasztói magatartás generálódott, és ezáltal az osztály meghatározottsághoz képest egy sajátos önazonosulás, identitástudat jelent meg. Az újratermelési folyamat ilyen átalakulása fokozatosan ment végbe, amelynek eredményeként az egyre magasabb fokú szervezettség, majd legvégül a komputerizáció hatására a munkafolyamatok alapvető fázisai leegyszerűsödtek, ezért az elvégzésük már nem igényelt magas szintű szaktudást, a dolgozók bármikor bárkivel helyettesíthetőkké váltak, miközben az alapvető munkafázisok tömegesé válásához képest csak szűk körben nőtt meg a speciális szaktudás fontossága, vagyis csak meghatározott körben kaptak kiváltságos szerepet a technokraták, az egyedi feladatokat ellátó szakemberek és vezetők. Ez döntő fordulatokat eredményezett. Richard Sennett utalt például arra, hogy a munka karakterében végbement változások a

108

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

személyiség kríziséhez vezettek (ahogyan ő nevezte: a személyiség korróziójához). Az egyre inkább gépesített, automatizált termelő folyamatok már nem igényeltek speciális tudást az egyéntől (Sennett, 1998). A tömegtermelőktől elvárt tudás arra redukálódott, hogy a munkafolyamat egyes fázisaiban tudják, melyik gombot kell megnyomniuk. Ezt nevezte Senett a szaktudás leértékelődésének és feleslegessé válásának (deskilling), amely károsan hat az egyének személyiségfejlődésére is. Ha a kenyérgyár munkása már nem tudja, hogyan készül a kenyér, és nincs fizikai kapcsolata az alkotóelemekkel vagy a késztermékkel, akkor elvész az alkotás korábbi élménye, megszűnik az érzelmi kötődés a konkrét munkához és annak eredményéhez, a szakmához, a munkahelyhez és a többi dolgozóhoz, akkor a kenyérgyári dolgozó már nem is tekinti péknek magát. Minthogy a szakmai kapcsolat és kötődés szinte már teljesen hiányzik, mindemellett az alacsony szakképzettséget igénylő munka bére is eleve alacsony, ezért a munkaerő mobilitása is nő, így a munkahely egyre inkább csak alkalmi társulás, mintsem a klasszikus értelemben vett közösség. Sennett szerint az ilyen tömegtermelők alapkérdése az, hogy: kinek van rám szüksége? Ebben az átalakulási folyamatban a termelők tömegesen váltak elidegenedetté a munka konkrét jellegétôl. Ehhez képest pedig már inkább csak kiváltságos szerepben jelent meg a munka konkrét szakmai jellege, illetve a szaktudás jelentősége és szerepe. Ennek az átalakulási folyamatnak a legújabb fejleménye a globális munkamegosztás, amelyik az itt csak a lényegére vonatkozó módon említett hatásokat még inkább a szélsőségekig vitte, amennyiben egyrészt a munka absztrakt jellegéből adódó lehetőségeket nemzetközi keretekben volt képes kibontakoztatni (a tőke mobilitása a legjobb profitot biztosító munkapiacok irányába), másrészt ugyanez történt a magas szintű szaktudás nemzetközi mobilitásának

vonatkozásában is. Mindezen folyamatok már az átalakulás kezdetétől együtt jártak a munka hatékonyságának növekedésével, a tömegtermelés sajátos munkamegosztásának iparszerűvé válásával. Az egyre hatékonyabbá váló tömegtermelés ugyanakkor tovább hajtotta saját magát. Az ipari tömegtermelés létrehozta az ipari méretű tömegfogyasztást, ezáltal kínálva szélesedő, új lehetőségeket az önazonosságukat kereső tömegek számára. A munka világából kivesző azonosulás és kötődés lehetősége miatt nagy tömegek érthetően az élet más területein kezdték keresni az önkifejezés és azonosulás lehetőségeit. Felértékelődött minden olyan lehetőség, amely erre megoldást kínált, még ha átmenetit is. Így kerültek előtérbe a származási, vallási, életkori, lakóhelyi alapon szerveződő közösségek, és nyerték el tömegek támogatását olyan politikai és vallási mozgalmak, amelyek a közösség, az érzelmi hovatartozás fontosságát hangsúlyozták és megvalósulását ígérték. Az egyéni önmegvalósítás élményének tömegszerűen a munka világán kívülre helyeződése ezért az identitás-formálás számára is új szempontokat vetett fel. A munka világához kötődő érdekérvényesítés és identitásteremtés súlyának háttérbe szorulásával a csoport-hovatartozás vagy másképpen a kollektív identitás bázisai is megváltoztak. Manuel Castells nagy formátumú korelemzésében – értelmezésem szerint – ezért kapott olyan nagy terjedelmet és fontosságot az identitás témája maga. Castells álláspontja szerint a társadalom termelési szervezetében és hatásukra a társadalmi együttműködés rendszerében végbement változások az egyéni és a kollektív identitás tartalmának új szükségleteit hívták elő. Az etnikai és vallási identitás felértékelődése, a hitek, hiedelmek és azonosulások új tartalmai és formái a termelési és társadalmi kapcsolatok sajátos tükörképei, mögöttük a korábbi kötődések bázisainak fragmentálódása, fontosságvesztése állt (Castells, 1997).

109

NÉZŐPONT

24 órás társadalom A termelés struktúrájának paradigmatikus átalakulását megelőzően is léteztek, főként a vallás rögzítette elvárások és normák a szabad idő1 felhasználására. A puritán erkölcsöknek megfelelően a munkás akkor töltötte el konform módon a szabad idejét, ha azzal nem zavarta a társadalmi békét, és a munkavégzéshez szükséges mértékig kipihenten jelent meg másnap a munkahelyén. További pozitívum volt, ha munka utáni szabad idejében a Bibliát olvasta vagy más, a valláserkölcs által elfogadott módon járult hozzá morális önépüléséhez. A munkás azonban deviáns módon viselkedett, ha például részegeskedett és hangoskodásával zavarta a település békés életét, mert ezáltal az újratermelési folyamat hatékonyságát is zavarta. A kor szerinti konform magatartás tömeges megvalósulását az erőszakszervezeteken kívül a kulturális normák is segítették, amelyek a munkára éppúgy, mint a munkától független aktivitásokra is érvényesítették a puritán életvezetés társadalmi osztályonként változó tartalmi és formai elvárásait. Az átalakulási folyamat során azonban a munkától szabad idő és eltöltésének megítélése is gyökeresen megváltozott: a munkától szabad idő átalakult szabadidővé, amely életre hívta a szabadidős szolgáltatások széles és egyre bővülő körét. Ez hozzájárult a szolgáltatási szféra bővüléséhez, munkahelyeket teremtett, új foglalkozásokat hívott életre – összességében számottevő profittermelő tényezővé tette a szabadidőt. A szolgáltatási igények kielégítése miatt flexibilissé váló munkaidő a szabad idő struktúráit is egyre bonyolultabbá tette. Minthogy a megváltozott viszonyok között a klasszikus és az egyre bővülő szabadidős szolgáltatásokra a nap bármely órájában felmerülhet igény, ezért meg kellett oldani, hogy a szolgáltatások széles köre válhasson elérhetővé a nap bármely órájában. Ezzel létrejött az az állapot, amit Kreitzman 24 órás társadalomnak nevezett (Kreitzman, 1999),

amely egyaránt az alaposan átstrukturált munka világára, valamint a szabad idő új szükségleteire való reagálás terméke. A személyes idővel való gazdálkodás szabadságfoka is társadalmi megkülönböztető tényezővé, presztízsértékűvé vált.

Ne csak termeljen, vásároljon is Az átalakulást megelőzően általában a munkabérek rendkívül alacsonyak voltak, és a tömegek számára nem tettek többet lehetővé, mint az élet egyszerű reprodukcióját. Ekkor az alapkérdés még leginkább az volt, hogy miként lehet a tömegesen éhes szájak ellátáshoz elegendő jószágot termelni. A termelési struktúra átalakulása viszont olyan helyzetet teremtett, amelyben az új kérdés az lett, hogy a tömegesen termelt javakhoz hogyan lehet elegendő fogyasztót teremteni. Valószínű, hogy ebben a kérdésben az első áttörő lépéseket Henry Ford tette meg. Történeti jelentőségét elsősorban a termelésszervezésben véghez vitt újítása, a futószalag általi termelés miatt tartja múlhatatlannak a szakirodalom, s a munkaszervezés paradigmatikus újszerűsége miatt nevezett el egy korszakot fordizmusnak a gazdaságszociológia. Martin Walker hívta fel a figyelmet ugyanakkor arra, mennyire a jövőt meghatározó volt Fordnak azon – a maga idejében a munkaadók által általában rosszallással fogadott – döntése, hogy garantált napi bért adott munkásainak. Ez a bér ráadásul jelentősen meghaladta az abban az időben szokásos béreket. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy Fordot a profit termelés maximalizálásán túl az is izgatta, hogyan realizálhatja minél biztosabban a gyáraiban megtermelt profitot. Ezért – a kor elvárásaival ellentétben – szinte deviáns módon teremtett lehetőséget arra, hogy minél több dolgozója engedhesse meg magának, hogy ne csak termelje, de vásárolhassa is az általuk gyártott autókat (Walker, 2000). A munkabérek jelentős emelkedése és ennek eredményeként az életkörülmények

110

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

javulása – a munkásszervezetek követeléseinek általam is nagyra becsült hatása mellett, – elsősorban ehhez a szemléleti váltáshoz volt köthető. Ez, a korábbinál lényegesen szélesebb rétegek háztartási jövedelmében rendszeresen megjelent szabad rendelkezésű jövedelemhányad teremtette meg a tömegtermelők számára az újfajta fogyasztói magatartás állandóan újratermelődő anyagi feltételét. Minél inkább volt garantálható ugyanis a fogyasztó rendszeres és növekvő volumenű fogyasztása, annál kockázatmentesebb volt a bérek növelése, hiszen a magasabb bérekből létrejövő magasabb volumenű fogyasztás nem csak a fogyasztói javak – és nem csak a hagyományosan fogyasztói javaknak tekintett áruk (lakás, közlekedési eszközök stb.) – mellé állított fogyasztót, de a tömegtermelés további bővítésének is teret nyitott, minthogy a realizált többletprofit újrabefektetésével még további termelés- és foglalkoztatás-bővítésre is lehetőséget teremtett.

Az egyéniség nem vész el, csak átalakul A magasan szervezett, nagy egységeket maga alá rendelő termelés, amely előbb az USA-ban, majd Európában is a 20. század elején átvette a kisüzemi termeléstől a kormányrudat, egyre kevésbé adott terepet az egyéniségeknek ahhoz, hogy a munka világában bontakoztassák ki az egyéniségükben rejlő képességeik gazdagságát. A sok-sok egyén tevékenységét egy végcél érdekében maga alá szervező termelési folyamat csak igen kevés készség működtetésére tartott igényt az egyén képességeinek arzenáljából, a többi háttérben maradt, nem nyert felhasználást. Különösen erősen hatott a nagy szervezetekben végzett munka egyént elszürkítő jellege Amerikában, ahol a korábbi viszonyok értékrendje még erősen élt, amelyben az egyéniség mintája, a követendő ideál az erős karaktervonásokkal rendelkező, magányos és mindig győ-

zedelmeskedő harcos volt, aki felvette a harcot a természet erőivel és képes volt a rossz emberekkel is dacolni. Ez a típus, személyiségének gazdagságával, sokoldalú képességeinek mindig jó időben és nemes célért történt felhasználásával, másoktól való különbözésének morálisan is példamutató módjával tudott mások fölé kerekedni és mindezek miatt ideállá/mítosszá kristályosodni – nem függetlenül a 19. század jellegzetes, a pampákon, az állatvásárokon és az ivókban játszódott amerikai sikertörténeteitől. A nagy szervezetekben végzett munka elszürkülésével (amelynek legközérthetőbb korai ábrázolását Chaplin adta a Modern idők című filmjében) az egyéniségként való megjelenés igénye nem szűnt meg, csak új formákat volt kénytelen keresni. Jackson Lears említi, hogy az átalakulás korára jellemző magazinok széles köre már azt sugallta olvasóinak, hogy az egyéniség megvalósításának igazi terepe az egészséges táplálkozás vagy a mintaszerű családi és állampolgári életvitel. Az ilyen beállítások és a mögöttük lévő ideológiák szinte észrevétlenül elterelték az önmegvalósítást a munka világától, és a szabadidő területére helyeződött át az „autentikus én” megvalósításának színtere. Ezek voltak azok a területek, amelyek – összefüggésben a médiumok gyors fejlődésével, a mozi, a rádió és a televízió tömegfogyasztási eszközzé válásával – könnyen váltak a befolyásolás és az ellenőrzés terepévé, ahol kialakíthatók és majdhogynem tetszés szerint változtathatók voltak az ’autentikus’ magatartási és fogyasztási minták. Mint Lears elemzése mutatta, a tömegkommunikáció kínálata a munka világában nélkülözni kényszerült élmények pótlására sajátos terápikus funkciót töltött be a tizenkilencedik és huszadik század fordulójától Amerikában (Lears, 1983). A munkán kívüli világ szociálpszichológiai felértékelődése és a szabadidő aktivitásainak könnyebb áttekinthetősége jól harmonizált a társadalmi presztízs megteremtése hangsúlyainak áttevődésével az életvitel nyilvánosabb területeire.

111

NÉZŐPONT

Ízlés szerint a társadalmi ranglétrán Az újratermelési folyamat átalakulásában, a tömegtermelő önmagára találására leginkább talán a társadalmi mobilitás felgyorsulása hatott. Az újratermelés technológiai követelményeivel, a piacbővítés szempontjaival összhangban a modern (vagy ahogy számos szerző nevezi: a szervezett) kapitalizmus nélkülözhetetlen elemévé vált a mobilitás. A termelés bővülésének és a hatékony társadalomszervezésnek egyaránt igénye volt a tehetségek folyamatos kiválogatódására és tudásuk felhasználására. Ez jelent meg a normavilág és a tudatformálás oldalán a meritokratikus eszme hangsúlyozásában, illetve a mobilitást segítő társadalmi jutalmazási rendszer kialakításában (Davis-Moore, 1945). Az egyének növekvő mobilitásának a társadalmi szerkezet nyitottabbá és átjárhatóbbá válása lett a következménye. A társadalmi működés mindennapjaiban egyre szervesebben volt jelen a mobilitás, ugyanakkor a létrejött új pozíciók a vagyoni vagy a foglalkozási hierarchiában gyakorta jártak együtt az annak megfelelő szintű elismerés elnyerésének megkésettségével (vagy hiányával) az érintettek társadalmi státuszának más dimenzióiban. Ezt nevezte Gerhard Lenski a státusz inkonzisztencia jelenségének (Lenski, 1966). Az újonnan elért vagyoni helyzetnek megfelelő társadalmi elismerés mielőbbi megszerzésére irányuló törekvést elemezte a norvég származású Thorsten Veblen is már a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján Amerikájában. Mint a Dologtalan osztály elmélete című művében részletesen bemutatta, a hagyományos elit tagjai akkor még nem fogadták el azon újgazdagok igényét a társadalmilag hozzájuk hasonló rangra, akik a pénzvilágban, a nem-szokványos, kevéssé átláthatónak tekintett módon gazdagodtak meg. Morális elutasításuk hivatkozási alapja a gazdagodás hagyományosan elfogadott és szűken definiált módja volt, a kemény munka a hagyományos (mezőgazdasági) szférákban.

Ezen elutasítás miatt az újonnan meggazdagodott csoportok hivalkodó fogyasztásukkal és az idővel való szabad rendelkezésük látványos kinyilvánításával igyekeztek tudatni másokkal társadalmi felemelkedésüket és ebből származó lehetőségeiket (Veblen, 1899). A hagyományos elit azonban ekkor még, az erkölcsi normák és a társadalmi elismerésrendszer szigorúan rendies jellege miatt rendelkezett olyan kiváltságokkal, amelyekkel számottevően lassítani tudta a feltörekvők társadalmi befogadását, a rigorózus normák pedig még sokáig őrizték a hagyományos elit privilégiumait. Vagyis az újgazdagok hivalkodó fogyasztása csak lassan tudott általánosan elfogadottá, mintát jelentő magatartássá válni, mivel a fogyasztásban testet öltött vetélkedés akkor még csak szűk elitcsoportokat tudott megérinteni. A termelők társadalmában tehát – ahogy Bauman nevezte a kapitalizmus első szakaszát (Rojek, 2004) – a gazdagodás még nem tudott kellően absztrakt normává, mindenek felett álló öncéllá válni, hanem alaposan szabályozott konkrét formáiban és eljárásaiban volt csak akceptált. A gazdagodás azon módja, ahol nem volt bizonyított és látható az egyén erőfeszítése és képességeinek felhasználása (mint a pénzvilág esetében), még nem nyert bebocsátást az érvényes modellbe. A fogyasztás önértékké és társadalmi státuszalkotó tényezővé válása szerves összefüggésben van a mobilitás folyamatos fenntartásának társadalmi fontosságával. A sokoldalúan mobil társadalom a piaci társadalom kezdeti állapotaihoz mérve radikálisan nyitottabb társadalom is, amelynek társadalomszerkezeti konzekvenciái is voltak. Átalakította a hatalmi viszonyokat és a hatalom megtartásának korábbi eszközei közül számosat érvénytelenített. Ezek egyike a korábbi elit pozícióit biztosító rendies osztálytávolságok fenntarthatósága volt. A mobilitás ébren tarthatóságához szervesen hozzátartozott az elért társadalmi státusz elismerését szolgáló szimbólumok kidolgozása és hozzáférhetősége.

112

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

A hagyományos elit az új társadalmi csoportok felemelkedésének hatására fokozatosan elvesztette azon eszközeit, amelyeket korábban használhatott hegemóniája fenntartására és őrzésére. Ezért vált fontossá számukra egy olyan terület megtalálása, amely lehetőséget adott a hegemónia megőrzéséhez – ez pedig a kultúra, a kulturális fogyasztás minősége, az ízlés volt. A kulturális tőke társadalmi státusz pozícionáló szerepét mutatta be részletesen Pierre Bourdieu a hetvenes évek első felének francia társadalmát elemző, már említett esettanulmányban, a Distinction-ban. Részletekbe menően adatolta a kulturális és anyagi fogyasztás eszköz-jellegét a társadalmi átstrukturálódás folyamatában, abban, ahogyan például a vagyoni mobilitást elért középpolgári rétegek igyekeztek megteremteni a gazdaság szférájában megszerzett pozícióiknak megfelelő társadalmi elismerést, ahogyan az e téren létrejött lemaradást igyekeztek bepótolni (főként megvásárolni), az általuk méltányosnak vélt társadalmi pozícióba kapaszkodni (Bourdieu, 1984). A Distinction ábrázolta folyamat másik oldala számunkra legalább ennyire fontos: a felső pozícióban lévő csoportok a társadalom más csoportjaival szemben kulturális fogyasztásuk elit jellegével, tartalmának magasabb minőségével, a kulturális fogyasztás körülményeinek ceremoniális megszervezésével, mindezek általi különállásuk, magasabbrendűségük külsőségekben is megjelenő vonásainak hangsúlyozásával érték el társadalmi hegemóniájuk fenntartását. Kulturális elit mivoltuk elfogadtatása fontos eszköz volt megkülönböztetett társadalmi pozíciójuk megőrizhetőségében, ízlésük magasabb rendűségének elfogadtatásával legitimálták befolyásuk érvényesíthetőségét a társadalmi élet más területein is. A kulturális hegemónia új szerepet és fontosságot kapott a társadalmi dominancia korábbi formáinak rendszerében. A fogyasztás hatalmi tényezővé, a társadalmi státusz megszerzésének és megtartásának stratégiai eszközévé vált.

Az önazonosítás új kódja: „az vagy, amit vásárolsz” Az átalakulás legdöntőbb pontja talán az volt, amikor a társadalom szinte valamennyi szereplője végül is elfogadta, hogy a fogyasztás a végső cél, és a sokféle társadalmi csoport és réteg esetében a számottevően eltérő tartalmú és volumenű fogyasztásuk ellenére a fogyasztás úgy jelent meg, mint egyetemesen érvényes norma és cél. E döntő fordulatot az hozta meg, hogy megteremtődött az értékvilág egy új funkcionális eleme, a javak szimbolikus rendszere, valamint az azt keretbe foglaló és fenntartó szimbólum-gazdaság. Az új helyzetben, amikor társadalom által elfogadott, jóváhagyott szimbólumok közül már szabadon választhatott az egyén, új hangsúlyokat kapott és új irányokat vett az egyéni identitáskeresés. Ezzel megszületett a tömegtermelés igazi tömegfogyasztója és az önazonosítás új kódja: „az vagy amit vásárolsz”. Jean Baudrillard a fogyasztói társadalmat (még inkább) durkheimi módon, erős kényszerítő erővel rendelkező berendezkedésnek írta le, amelyben az egyénnek relatíve kicsi mozgástere van, nem tehet mást, mint az élet minden területén, a szabadidőt is beleértve, követi a társadalmi elvárásokat. A látszólagos egyéni szabadság valójában a kánonokon belüli mozgástér, ahol a nagy számban kínált fogyasztási javak közötti választás illúziója jelenti a szabadságot. A felső társadalmi csoportok dominanciája e téren arra épül, hogy ők jobban értik a meghatározottságokat, a kódokat, és ez nagyobb biztonságot ad, kevesebb kudarcot jelent számukra napi döntéseikben. A fogyasztói társadalom új értéke, a szimbólum, a jel, újfajta termékeket hoz létre a legfejlettebb társadalmakban. A szimbólumok (jelek) birtoklása iránt növekvő igény kielégítése, valamint és egyben az igények növelése érdekében a piac új, mind könnyebben, szélesebb körben

113

NÉZŐPONT

és kockázatmentesebben fogyasztható, fokozott jelértékű, mert látványosan fogyasztható ’valóságokat’ teremt. A birtokolt szimbólumok helyezik el az egyént a szimbólum birtokosok társadalmi hierarchiájában. Mint arra Baudrillard mutatott rá, a fogyasztói társadalom számára a döntő érték a jel-érték, a dolgok azon tulajdonsága, hogy egy egyetemessé váló jelrendszerbe illeszkednek. A tárgyak és értékek világa a szimbólumok világába transzformálódik. A fogyasztásnak, amely tulajdonképpen tárgyak és szolgáltatások beszerzéseként valósul meg, igazi hajtóereje ettől fogva már nem egyszerűen a szükségletek kielégítése, hanem a jelrendszerben kódolt fogyasztói elvárásoknak való megfelelés, végső lényegét tekintve az ezáltal megszerezhető presztízs. Azok a fogyasztási aktusok felelnek meg legjobban ezen elvárásnak, amelyek áttekinthetők és más fogyasztásokkal összemérhetőek, tehát leginkább a látványosan is megjelenő fogyasztás (Baudrillard, 1970). Ilyenek természetesen az élet szinte minden szférájában megtalálhatók, az evéstől az oktatáson át a közlekedésig vagy a gyermekszülésig, minden emberi aktushoz kapcsolódhatnak2. Nem az élet fenntartásával kapcsolatos funkciók ellátásáról van itt szó, hanem arról, hogy mindezek, mint fogyasztási aktusok miként tehetők nyilvánossá és látványossá, miként lehet velük előírt kánonokat követni és újakat teremteni. A szimbólum gazdaságban tehát meghatározó szerepet kap a látványosság (spectacle), mert a látványosság a döntő mozgatója – Guy Debord szerint – a fogyasztói társadalomnak. A fogyasztás a látványosság útján tartja ébren és fokozza a termelést. A piacgazdaság fejlődésének első szakaszában a létezés korábbi öncélúsága (being) helyett a birtoklás (having) lett a végső cél, majd a fogyasztói társadalomban bekövetkezett transzformáció (having to appearing) lényege, hogy amit az ember valójában értéknek tekinthető minőségként magáénak mondhat, az igényli a külső jóváhagyást, ehhez azonban társadalmilag

elfogadott látvánnyá kell válnia. Ezért a dolgok igazi értéke a látványosság a dolgok értéküket a megjelenés útján kapják, a látvány döntő szerepe pedig a különbségtétel (Debord, 1967). A társadalmi különbségek a látványossá tett értékek különbségei. A szimbólumok fogyasztása tesz különbséget a szimbólumok birtokosai között, hiszen a különböző szimbólumok különböző mértékben érhetők el a különböző fogyasztók számára, valamint másként, más eljárással fogyaszthatóak, amely fogyasztási mód is fontos társadalmi különbségtevő tényező lett. Mindezek a lehetőségek és gyakorlatok végül is logikusan elvezetnek egy újfajta identitástudathoz és ezzel együtt egy új életstílushoz. Nem véletlen tehát, hogy ebben az átalakulási folyamatban már fokozatosan háttérbe szorult a társadalmi munkamegosztásban és a közvetlen munkafolyamatban elfoglalt hely, és fokozatosan megjelent egy újfajta életstílushoz tartozó fogyasztói tagozódás, illetve fogyasztói státusz.

Ki kicsoda a társadalomban? Kézenfekvő, hogy az olyan társadalomban, amelyben a fogyasztás válik középponti és a társadalom jellegét megadó tényezővé, igény mutatkozik nem csak annak megértésére, miként tölti be fogyasztás a társadalmat működtető mechanizmus szerepét, de arra is, hogy miként válik a fogyasztás a társadalmi különbségtétel eszközévé. A fogyasztói magatartás elméleti megalapozását igénylő kutatók számára gyakori kiindulópont a weberi különbségtétel osztály és rend között (Weber, 1914). Az osztályhelyzet – amelynek döntő meghatározója a gazdasági pozíció, a javak termelési szervezetében elfoglalt hely, és amelyet leginkább a foglalkozási hierarchiában elfoglalt hellyel mérnek – jelöli ki az egyén életesélyeit. Ez legmérhetőbben a jövedelemben és a vagyonban ölt testet, de részét képezi számos más tényező, amelyek – mint az egészségi állapot – a gazdasági pozíció közvetlen következmé-

114

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

nyei és egyben determinánsai is (Scott, 2002). A státuszhelyzet pedig az életesély megadta lehetőségek konkrét megvalósulását jelenti, azaz hogy a lehetőségek felhasználásával milyen módon rendezi be az egyén az életét. A státusz egyik meghatározó tényezője a fogyasztás, a maga tárgyiasult vágyaival és preferenciáival. A szociológiai viták egyik tematikai vonulatát a nyolcvanas évek elejétől a fogyasztás és az életstílus mögötti meghatározó mechanizmusok tisztázására irányuló törekvések adták. A vita létrejöttének egyik fontos erjesztője Bourdieu említett Distinction-jának felfogása volt. Bourdieu könyvének alaphangját sokak szerint (pl. Gartman, 1991, Longhurst-Savage, 1996) egyfajta gazdasági determinizmus jellemezte. A kritikusok szerint a Distinction által felrajzolt képben az elemzett társadalmi csoportok anyagi és kulturális fogyasztásának jellemzőit is elsősorban gazdasági helyzetükkel összefüggésben magyarázta Bourdieu. Társadalmi státuszuk alapja gazdasági osztályhelyzetük, ezt a hegemón helyzetű osztályok anyagi és kulturális fogyasztásukkal erősítették meg, míg a státuszuk megváltoztatásában érdekelt csoportok státuszmobilitási céllal folytatott fogyasztását is jórészt gazdasági lehetőségeik adták. A Bourdieu által felvázolt társadalomképben elsősorban a magasabb társadalmi pozíciójú osztályok életstílusát és fogyasztását jellemezték alternatívák, az alsóbb helyzetű csoportok életvitelét és fogyasztását Bourdieu sokkal homogénebbnek láttatta, mint a felsőkét. A munkások anyagi fogyasztása erősen pragmatikus (fontosabb például számukra az étel tartalmassága, mint a teríték minősége), kulturális fogyasztásukban a könnyű szórakozást preferálják, ízlésviláguk konzervatív, szabadidejük otthon- és családcentrikus. Ahol szélesebbek az osztályhelyzet biztosította esélyek, ott változatosabbak az életvitel megvalósulásának formái, szélesebb spektruma jelent meg az életszervezési elveknek, céloknak és módszereknek. Az alsóbb

csoportokban az életvezetési elvek elsősorban az élet közvetlen élvezetére, a döntések annak megvalósítására irányulnak. A felsőbb csoportokban az életvezetési elvek közötti különbségek érzékelése és minősítése is fontossá válnak, a nyilvánossá tétel lehetőségéért (pl. részvétel a társasági életben) és a minősítő pozíciójáért is küzdelem folyik. Az élvezetes élet nem csak örömforrás, de társadalmi kategorizálás tárgya is, a várakozástól eltérő minősítés az élvezet értékét csökkentheti és rombolhatja le, míg a sikeresen megválasztott társasági megjelenés felér egy jó üzlettel (Bourdieu, 1984). A szakmai viták hozadékát a fogyasztói magatartás és a társadalmi pozíció közötti összefüggések árnyaltabb elméleti értelmezése jelentette. Egyrészt a fogyasztói piac szegmentálásának korábbi empirikus alapon létrejött változatai (talán a legelterjedtebb: Mitchell, 1983) újraértelmezést kaptak az elméleti bázis, főként a weberi és vebleni elmélet intencióinak újragondolása által (Coleman, 1983; Fisher, 1987; Holt, 1998), valamint más társadalomelméleti megközelítések, például a Frankfurti Iskola kapitalizmus-kritikájának fényében. A weberiánus kritika a többdimenziós társadalomfelfogás alapján a státuszkülönbségek osztálykülönbségekből történő közvetlen levezethetősége ellen emelt szót. Kiindulópontja Weber azon tétele volt, hogy az osztály és a státusz heteronóm fogalmak. Álláspontjuk szerint a státuszban testet öltő életstílus döntő szerepet játszik a társadalmi egyenlőtlenségek létrejöttében, fenntartásában és változásában. A fogyasztás nem csupán és nem elsősorban osztálykülönbségeket tükröz, hanem az árnyaltabb társadalmi struktúra formálásának eszköze (Fisher, 1987). Nagy jelentőségű eszköz a dinamikus, mobil társadalomban a gyakran változó helyzetű egyének pozicionálására, a fogyasztás változatos taktikái jönnek létre a hiányolt társadalmi elismerés megszerzése érdekében. A fogyasztás ezért nem csak az egyéni és kollektív identitásformá-

115

NÉZŐPONT

lás megváltozott lehetőségeinek és igényének oldaláról kihasználható eszköze a társadalmi manipulációnak (pl. a marketingnek), hanem a mobilitással együtt járó, folyamatos és tömeges státuszpozícionálási igény miatt is. A fogyasztás – a Frankfurti Iskola tradíciójára épülő felfogás szerint – a fejlett társadalmakban inkább az osztálykülönbségek elrejtésének, az osztályszerű különbségekből származó konfliktusok elkerülésének az eszköze. Feladata a társadalom meghatározó különbségeinek transzformálása egy olyan társadalmi szférába, ahol a meghatározó minőségi különbségek mennyiségi különbségekké szelídülnek: a társadalmi berendezkedés lényegéből származó szembenállás feloldódik a fogyasztás látszólagos közössége és harmóniája keretében. A fogyasztás – a frankfurtiak értelmezésében – a piac kínálta kompenzáció a tömegek számára, akik ezért cserébe feladják igényüket a meghatározó problémaforrás, osztályhelyzetük megváltoztatására. Vitatják Bourdieu osztály-meghatározottságú kultúra felfogását, amely szerint az eltérő osztályok fogyasztása általánosan osztályspecifikus, és ezáltal osztálykülönbségeket jelenít meg. A fogyasztás értelmezésükben közelíti az osztályokat, mert a javak mind szélesebb osztályok számára való elérhetősége összemossa a kulturális különbségeket. Számos vonatkozásban bírálva Bourdieu-t, a frankfurti kritika találkozott is az ő álláspontjával, különösen ami a domináns osztályok lehetőségét illeti kulturális fogyasztásuk eszközül használatában társadalmi hegemóniájuk fenntartására. Gartman végső konklúziója szerint a fejlett kapitalista társadalomban a kétféle fogyasztás eltérő hatást eredményez. Amíg az anyagi fogyasztás kultúrája közelíti az osztályokat, a kulturális fogyasztás a társadalmi különbségek és a hegemónia fenntartásának eszköze marad (Gartman, 1991). Wendy Bottero egy közelmúltban megjelent írása szerint az osztályelméletek új irányzata jött létre az angolszász irodalomban, amelyik

az osztály tradicionális felfogásával szemben az osztály új tartalmát és szerepét hangsúlyozza. A hagyományos felfogástól eltérően, amely számára az osztály integratív, közösségalkotó és homogenizáló tényező volt és a közös érdekek érvényesítésére a közös fellépés jellemezte, az új értelmezésben az osztály lényege, hogy vonatkozási pont individuumok számára, amely csak a tekintetben közösség, hogy tagjainak életvitelben kulturális hasonlóság alakul ki. A hasonló gazdasági osztálypozíció (itt találkozik a régi és az új felfogás) az életesélyek hasonlóságát jelenti, amely aztán az egyéni preferenciák miatt sokféle formában ölthet testet. Az eltérő egyéni preferenciák az identitásformáló tényezők vonatkozásában (származásom, vallásom, foglalkozásom, jövedelmem vagy nemi státuszom közül mit/miket tartok fontosnak hangsúlyozni életvitelem: fogyasztásom, társasági életem, stb. útján) ezért a horizontális tagozódást létrehozó, különböző életvitelekben valósulnak meg. Az osztályazonosulás gyengülésében Bottero két tényezőt tart fontosnak: egyrészt azt, hogy a technológiai modernizáció eredményeként a termelési folyamat újfajta tagozódást hozott létre, amely a munka jellege alapján a munkamegosztás két nagy csoportját különítette el. A főként fizikai vagy rutin munkát végző kékgallérosok csoportjával szemben a fehérgallérosok főként szellemi munkát végeznek. Alsóbb csoportjaik (a kékgallérosokhoz közel hasonlóan) szintén rutin munkát végeznek, de felsőbb csoportjaiban egyre jelentősebb a szellemi tevékenység önállósága a tervezésben, az elemzésben, az irányításban. A gallér színén alapuló elkülönítés lélektana csökkenti a társadalmi távolságot az érintett szereplők között, így alkalmas eszköz arra, hogy inkább összetartozásukat mint érdekkülönbségeiket és a társadalmi hierarchiában nyilvánvalóan adott távolságukat, a társadalmi egyenlőtlenségeket hangsúlyozza. Az egyéni mobilitás esélyének tapasztalata, valamint számos, elsősorban a munka intenzitásának foko-

116

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

zását szolgáló, de egyben a munkakörnyezet javítását is eredményező munkaszervezési eljárás (mint például a Mayo nevéhez fűződő human relations modell) pedig demokratikus hangulatot kölcsönöz mindehhez. Empirikus vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták, hogy az osztályfogalom használata sajátos értelmezési mezőben történik. Egyrészt az osztály főként a múlt, másrészt a társadalom makroszerkezetének elrendezésére és értelmezésére szolgáló fogalom az interjúk válaszadói számára, harmadrészt pedig inkább a politika, mint a mindennapi élet nyelvéhez tartozónak kategóriának tartják. Ezért sem használták saját maguk önelhelyezésére a konkrét társadalmi mezőben, legfeljebb átvitt értelemben („az olyanok, mint én”, „a hozzánk hasonlóak”). Amennyiben az osztálykategória használatára mégis sor került például munkások esetében, ott jól értelmezhetően a válaszadó szándéka nem az volt, hogy csoportazonosságát és vállalt hovatartozását kifejezze, hanem azt kívánta jelezni, hogy átlagember, aki bérből él, azaz a társadalom többségéhez tartozik (Savage et al, 2001, Devine, 2005). Más kutatók (pl. Lawler, 2005) ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy az átlagosságot, a normalitást hangsúlyozó mozzanat azért vált fontossá, is, mert az utóbbi időszak brit politikája sajátos patologikus értelmezést adott a munkásosztály fogalmának. A munkáskultúra egyet jelentett a gyermeknevelés elhanyagolásával, az erkölcsileg problémás életvezetéssel, a társadalmi érzéketlenséggel és felelőtlenséggel, a rossz ízléssel. Ezért történik a stigmatizált osztálytól való távolságtartás és menekülés, a normalitás identitásváltás útján megvalósuló hangsúlyozása. A középosztályoknak a politikai gyakorlatban és nyelvezetben történő elismerése és mértékül állítása viszont fokozza az emberek hajlandóságát a közép felé tartásra (middling) az életvitelükről, céljaikról, hovatartozásukról szóló nyilatkozatokban.

Az új osztályelméletek számára maga az osztálytudat is új értelmezést kapott. Az osztálytudat korábbi érdekazonossági pont és szervezőerő jellegével (class consciousness, class awareness) szemben az egyéni identitásválasztás csoportképző és különbségtevő vonatkozásairól (classed consciousness) beszélnek. Ez a felfogás a kulturális praxis hasonlóságából származó közösség jellegének a hagyományos osztályközösségtől való lényeges különbözőségét hangsúlyozza (Bottero, 2004). Itt mutat az új osztályértelmezés rokonságot Bourdieu felfogásával. Miközben az új osztályértelmezés hangsúlyozza az identitások és a kulturális fogyasztás mögötti habitus sokféleségét és csoportképző/elkülönítő szerepét, amiről már a Distinction-ban is olvashattunk, nem tér ki arra tényre, hogy itt nem pusztán csak a kulturális praxis sokféleségéről és egymásmellettiségéről van szó, hanem arról is, amit Bourdieu – noha a neki tulajdonított gazdasági determinizmus miatt talán leegyszerűsítő módon – bemutatott, hogy a domináns osztály adja a minősítés értékrendjét a sokféleség elkerülhetetlenül megtörténő hierarchiába rendezéséhez. E tekintetben kap valóban osztályszerű (classed) karaktert az identitás, mert a kulturális praxisok minősítés alapján létrehozott hierarchiája társadalmi különbségeket hoz létre. Így válik a kulturális fogyasztás a társadalmi különbségtétel releváns eszközévé, újfajta osztályképző mechanizmussá az olyan társadalomban, ahol a gazdasági pozíciók kevésbé látványosan tagolják a társadalmat. Bottero írásának egyik konklúziója, hogy elméleti válaszra várnak még a kérdések: miért történik az, hogy a megtapasztalt hierarchikus különbségek csak ritkán fogalmazódnak meg a kollektív osztályazonosság formájában; és hogy melyek azok a körülmények, amikor a hierarchikusan különböző helyzetű csoportok az osztályszerű értelmezést választják. A válasz – véleményem szerint – többnyire már Webernél megtalálható, aki a Gazdaság és

117

NÉZŐPONT

társadalom című mű Politikai közösségek fejezetében arról írt, hogy a technológiai-társadalmi átalakulások időszakában válik fontossá az osztálytagolódás, a harmonikusabb időszakokban viszont a státusztagolódás kerül előtérbe (Weber, 1914). Másfelől viszont az olyan periódusaiban a piacgazdaságnak, amelyben a fogyasztás általános életszervező erővé válik és szimbólumgazdaság formáját ölti, az általuk megjelenített státuszkülönbség lesz a társadalmi különbségek kifejezésének meghatározó kerete. Az olyan társadalmi szituációkban, amikor a társadalmi különbségek nem hoznak létre nagy társadalmi távolságokat, ahol a társadalmi törésvonalak nem magától értetődően adottak a szereplők többsége számára, ott válik fontossá a társadalmi különbségtétel láthatóvá tétele, amelynek eszközei a státuszképző tényezők. E tekintetben orientáló Bourdieu megjegyzése, miszerint egy társadalmi csoport kollektívumként való kezelése annak létezése mellett legalább ennyire létezésének érzékelhetőségén múlik (Bourdieu, 1984). Erre pedig a mai piacgazdaságban a státuszalkotó mozzanatok kínálnak legjobb esélyt.

Hogyan lesz a kalandturizmusból társadalmi pozíció? A modern társadalomban az utazás a tömegek számára kínált olyan eszköz, amely egyfelől biztosítja a fizikai, szellemi és érzelmi megújulást, és ennek eredményeként a gazdasági versenyben maradást, másfelől pedig hozzájárul az egyéni státuszformáláshoz és a státuszpozícionáláshoz, a társadalmi különbségek újratermeléséhez és/vagy változtatásához. Az utazás, az üdülés a modern viszonyok között a társadalmi különbségtétel különösen alkalmas eszközének bizonyul. Ennek több oka is van. (1) Az utazás minden fázisában lehetőséget biztosít a látványszerűségre. Az utazás előkészítési fázisában az alternatívákról folytatott viták-

ban és a minták, az utazási tapasztalatok kicserélésében, az utazás során az önfelmutatásban, majd az utazás eredményeként a barnára sült bőr bizonyító erejével, az ajándéktárgyakkal, a rögzített élmények bemutathatóságával és ismételhetőségével a látványosság számtalan eszköze és módja kínálkozik. (2) Az utazás széles lehetőségeit kínálja az önmegvalósítás élményét (de legalább is annak illúzióját) adó cselekvéseknek. A tömegszerűen a munka világán kívülre helyeződött önmegvalósítás, az autentikus én felmutatásának gazdag tárháza jött létre az utazásnak a fejlett társadalmakban tömegek számára való elérhetőségével, már pusztán abból a pszichés helyzetből is, hogy az utazás ideje a munka kötöttségeitől és személyiség kibontakozását korlátozó szituációktól való szabadság ideje. A megvalósítható tevékenységek és megszerezhető élmények széles lehetőségeket kínálnak a mindennapi élet frusztrációinak kompenzációjára és az egyéniségben rejlő értékek kibontására. (3) Az utazás és az élmények minősége lehetőséget adnak az egyéni státuszformáláshoz és a státuszpozícionáláshoz, az egyén önelhelyezésére és a másoktól való különbségtételre a fogyasztás és a társadalom hierarchikus rendszerében. Az önelhelyezés kategóriái ugyanakkor nyilvánvalóan társadalmilag formáltak: Prebensen és szerzőtársai utaltak arra, hogy megkérdezettjeik nem szívesen használták magukra nézve a „turista” minősítést (Prebensen et al, 2003). Sajátos reflexió lehetett ez a magatartás arra az általános ismertségre szert tett minősítésre, amit Boorstin használt a kétféle utazói magatartás megkülönböztetésére, amelyek közül a „turista” kifejezés az alacsony igényszintű tömegutazók magatartásának és kezelésének, a személytelen üzleti viszony megjelölésére, az „utazó” kifejezés pedig az arisztokratikusabb, a fogadók részéről a vendégnek kijáró tisztelettel kezelt egyének megjelölésére szolgált (Boorstin, 1961)3.

118

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

(4) Az utazáshoz a szimbólumok gazdag tárháza köthető, ezért optimális eszköz a szimbolikus profit megszerzésére, beleértve a státuszemelkedés szimbolikus lehetőségeit, amelyek az utazás általános értékvonatkozásaival: a kultúrák iránt nyitott személyiség, az utazásra alkalmassá tevő tudás (pl. nyelvtudás vagy más kultúrák ismerete), vagy a mobilitás általánosan elismert érték jellegével függnek össze.

Új útkeresések Az iskolában töltött évek számában mért képzettség növekedése a fejlett társadalmak polgárai nagy többsége számára nem járt együtt nagyobb kulturális jártassággal, az ízlés autonómiájának és a kulturális igényesség növekedésével. A tömegkommunikáció uralta világban egyre nagyobb fontosságot kapnak a viselkedési, életvezetési és fogyasztási minták, egyre elterjedtebb a külső irányítást igénylő személyiség (Riesman, 1968). A modellek iránti igény is a horizontális tagolódás fontosságát tükrözi, mivel a státuszaspirációk nem a vertikális, hanem a horizontális különbségek mentén működnek. Az egyéneknek csak szűk köre számít(hat) olyan mérvű státuszemelkedésre, amellyel vertikális határokat léphet át, a többség státuszkorrekciós igénye horizontális jellegű. Ennek ellenére, épp a turizmus kapcsán említi Fussell az alacsonyabb társadalmi pozíciójú rétegek azon törekvését, hogy az utazással, legalább az utazás időtartamára megvásárolják a magasabb réteghez tartozás illúzióját (Fussell, 1984). Az utazás, mint státuszpozícionáló tényező kettős jellegű és kettős megítélését is magán viseli. Egyrészt az utazás sokak számára elsősorban anyagi fogyasztás, mivel alternatíváit döntően az utazó gazdasági lehetőségei határozzák meg. Ennek fényében az utazás ténye, továbbá „tucat-jellege” vagy ritkaságértéke minősítik az utazót. Másfelől az utazási célpont megválasz-

tása, az utazás módja és az utazás során történt fogyasztás jellege az utazó értékválasztásait és ízlését minősíti, ezért elsősorban kulturális vonatkozású. A tömegturizmusban való részvétel anyagi feltételeinek megléte, azaz az utazás ténye a nem-utazók közül emeli ki minősítési értelemben az utazót, valamint teszi számára lehetővé az utazók hierarchiájában a megvásárolt utazás mintakövető jellegével a társadalmi besorolás esetleges megváltoztatását. Az utazás minőségi mozzanatait hangsúlyozók, mint például a Munt által elemzett új középosztályi utazók az új minőség, a másként utazás hangsúlyozásával tesznek kísérletet a társadalmi különbségtétel elérésére (Munt, 1994). A turizmus történetét mindvégig jellemezte a modellkövetés. Az utazási célpontok divatjában (Posser, 1994) éppúgy, mint az utazási igényekben (Seaton, 1992) erős hatást gyakorolt a felsőbb osztályok által teremtett minta. A tömegturizmus legismertebb fogadóhelyeit általában az elit fedezte fel magának néhány évvel (korábban: néhány évtizeddel) előbb, és tette jelenlétével, legendákká formált emlékeivel kívánatos hellyé a követő csoportok számára. Miközben a középosztály igyekszik a felső csoportok nyomdokában haladni és vele lépést tartani, ugyanez érvényes az egy lépcsőfokkal lejjebb őt követő alsóbb osztályokra, akik utazásaikkal a középosztályt imitálják (Baum, 1996). A később modernizálódott országok felső rétegei a fejlett országok élcsapatának kalandozásait igyekeznek lemásolni évekkel később, amikor már ezt megengedhetik maguknak. Határozottan ezt lehet leolvasni a magyar vállalkozói réteg utazási célállomásainak preferencia-térképéről is, amely arra utal, hogy a legtehetősebb utazói réteg mintegy két évtizedes lemaradást törekszik lényegesen rövidebb időn belül behozni. John Naisbitt is utalt ilyesmire az ázsiai ’kis tigrisek’ gazdasági felemelkedése társadalmi hatásainak elemzése kapcsán, amikor arról írt,

119

NÉZŐPONT

hogy a délkelet-ázsiai repülőterek zsúfolásig tele vannak az új középosztály tagjaival, akiket határozott boldogság töltött el attól, hogy olyan helyeken fordulhatnak meg, ahol néhány évvel korábban csak az üzleti élet felső körei foroghattak (Naisbitt, 1996). Az utazási motiváció hasonló identitás-vonatkozását lehetett megfigyelni a thai új középosztály esetében (May, 2002) éppúgy, mint a Kínában eluralkodott utazási láz szereplői esetében (Jin Chi-Desombre, 1998). A nyolcvanas években, a fenntartható turizmus útkereséseinek hatására elterjedt alternatív turizmus koncepció filozófiája jól harmonizált az új középosztály által tételezett értékvilággal. Munt írta le ennek a gondolati összetalálkozásnak a legfontosabb vonatkozásait. Az új középosztályhoz tartozók – értékviláguk és identitásigényük miatt – komoly vevők voltak a posztmodern értékeket felmutatni képes turizmusra, mivel ezek átlag feletti módon kínáltak lehetőséget az általuk igényelt egyéniesítésre, a különbözésre, az „autentikus én” felmutatására. Az ilyen utazási formákban – mint azt Munt részletezte – fontos elem a nonkonformitás, autentikus személyiségnek, autentikus utazónak mutatkozni, olyan helyzetekbe kerülni földrajzi értelemben és a kihívások jellegét tekintve is, amelyek megadják az egyén hitelessé válásának lehetőségét. A meglehetősen nagy pénzmennyiségnek, amit az ilyen utakért kifizetnek, kettős a vásárlóereje: egyfelől anyagi értelemben pozícionálja az egyént egy státuszskálán (’megengedheti magának’), másfelől az utazás nem-anyagi összetevői (hely, mód, társaság, élmények) pozícionálják az utazót egy kulturális/szimbolikus értékskálán, minősítve annak presztízsértékét. Az utazásszervezők, utazási irodák hamar megtalálták azt a nyelvet és fogalomkészletet, amellyel meg tudták nyerni ezt a vevőkört az ilyen utazásoknak. Mindazok a jelzők, amelyekkel az általuk kínált utazásokat („kalandos”,

„exkluzív”, „személyre szabott”, „képzelőerőt és kreativitást igénylő”, stb.) és a potenciális ügyfeleket („kalandvágyó”, „energikus”, „fantáziadús”, „független”, „széles látókörű”, stb.) minősítették, az utak, és különösen az azokat választó utazók különlegességét illetve megkülönböztetésre méltó voltát hangsúlyozták. A korszak új hívószavai a turizmussal kapcsolatban, mint a „felelősség a környezetért”, az „etikailag átgondolt”, a „fenntartható”, a „hosszú távra gondolkodó”, stb. egyrészt egybevágtak megcélzott közönségük, az új középosztály által használt közbeszéd kulcsfogalmaival, másrészt eszközöket kínáltak az utak részvevői számára önminősítésükhöz. További megkülönböztető fogalmak az új középosztály utazásával kapcsolatban a „professzionalizmus”, az „intellektualitás” és a „párbeszéd” voltak. Ezek a minősítő jegyek az új középosztályi utazó magas kulturális tőkéjét hangsúlyozták, olyan megkülönböztető jegyeknek a megjeleníthetőségét és kihasználhatóságát biztosították az utazás területén is, amelyekkel az új középosztály speciális társadalmi helyzetét a munka világában megteremtette. A képességet magas professzionális tudásának generalizálására, a tapasztalatok intellektuális kezelésére, elemzésére és hasznosítására, kulturális tőkéje összetevőinek az utazásban történő felhasználására, stb., gondoljunk csak – egy mozzanatot kiemelve – a nyelvtudás és a kultúrákkal kapcsolatos ismeretek fontosságára az utazás valóságos párbeszéddé tételében. Hasonlóan, kommunikációs és (ön)szervező képességei azáltal is voltak hasznosíthatóak és tudtak hasznosulni, hogy az új középosztály utazásai döntő arányban egyéni utak, ők vesznek legkisebb arányban részt csoportos, ún. package utakon. Utazásaik gyakran távoli, kevesek által látogatott helyekre történnek, általában eltérnek a megszokott, utazási irodák által tucatszám kínált és bejáratott programoktól: a szakma egyik gyakran használt marketing-fogalma lett a „letérni a kitaposott útról” („off the

120

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

beaten track”). Fontos különbségtevő mozzanatuk, hogy kerülik a package utakat jellemző elemeket, ezzel is hangsúlyt helyezve – a már korábban említett – „utazó”, nem pedig „turista” voltuk hangsúlyozására Az utazásszervező szakma pedig hamar megtalálta azt a nyelvet, amelyik az új középosztály utazásaihoz, különbségtételi igényéhez a fogalmi apparátust szolgáltatta. Az új középosztályra specializálódott cégek már elnevezéseik megválasztásával is igyekeztek elébe menni az új piaci szegmens (általuk is teremtett) igényeinek: utazásszervezőkből utazási tanácsadókká avanzsáltak. Természetesen elsősorban szolgáltatásaik, a kínált élmények és tevékenységek jellege volt képes betölteni az új középosztály számára oly fontos szűrő, különbségtevő szerepet. Az egyébként roppant széles kínálat nagyban épített arra, hogy az új középosztály a fiatalabb életkori csoportból rekrutálódott, hogy jó egészségi és fizikális adottságokkal rendelkezik, hogy az aktív regenerálódás híve, hogy az utazás intellektuális kihívásai is fontosak számukra, hogy nagy számban található közöttük emancipálódott és emancipált mivoltát fontosnak tartó nő, hogy az utazás kapcsolatteremtő (szociális tőke gyarapító) lehetőségei is lényegesek az ilyen módon utazók számára (Munt, 1994). Kontogeorgopolous mutatta be az új középosztálynak az utazás (újra)humanizálásával kapcsolatos illúzióinak találkozását a valósággal. Ezek a naiv, de jó szándékú elképzelések gyakran okoztak ellentmondásos helyzeteket az észak-thaiföldi törzsek között. Az az elképzelés például, hogy a pénz kikapcsolása emberibb kapcsolatokat hoz majd létre a fogadó közösség tagjaival, az utazók helyett az idegenvezetőre hárította a fizetés feladatát. A tartalmasabb kapcsolat létrehozásának igénye a fogadó közösség tagjaival gyakran ütközött

nyelvi vagy kulturális korlátokba, a lokális kultúra védelmére kitalált elképzeléseik a helyi lakosok elutasításával találkoztak, stb. (Kontogeorgopolous, 2003). Az új középosztályi rétegek életvitelének mintateremtő jellegét jól illusztrálja a kalandturizmus gyors karrierje Magyarországon. A kalandturizmus körébe tartozó tevékenységek közül jónéhányat a multinacionális vállalatok által dolgozóik számára szervezett tréningek tettek divatossá. A tréningek során alkalmazott, a személyiségfejlesztést és közösségépítést szolgáló kültéri aktivitásoknak az adott magas presztízsértéket széles társadalmi körökben, de főként a fiatalabb középosztályi csoportokban, hogy kiválasztott személyek azokat munkaidőben, foglalkozásuk velejárójaként, színvonalas szállodai ellátás mellett és kiemelt természeti környezetben végezhették. Ehhez hasonló folyamatról a hetvenes évek francia társadalmában már Bourdieu Distinction-ja is említést tett a székhelyen kívül tartott vállalati tanácskozások és továbbképzések magas presztízsértékének a tárgyalása kapcsán (Bourdieu, 1984). A kalandturizmus szervezésére rendkívül gyorsan jöttek létre kisvállalkozások, amelyek reklámjaikban az általuk kínált aktivitásoknak épp azokat a mozzanatait hangsúlyozzák, amelyek találkoztak a fiatalabb középosztályi rétegek presztízsigényével: a test kiváló fizikai állapotát, a bátorságot, a felelősséget és az önkontrollt, a különleges teljesítményekre való alkalmasságot, a természet megbecsülését, az együttműködni készséget. Így a speciális piaci kínálat egy speciális társadalmi csoport önmarketingjének és öndefiníciójának eszközévé is válik: a kalandturizmusban való részvétel jó ajánlólevél bekerülni bizonyos körökbe, vagy megerősíteni az ott korábban megszerzett pozíciót – ezért megtérülő befektetés művelőjének, és jó üzlet szervezőjének.

v 121

NÉZŐPONT

hivatkozások Fontosnak tartom megkülönböztetni – bármennyire is nehézkesen hangzik a magyar nyelvben – a szabad idő és a szabadidő fogalmát. Számos nyelv, így például az angol is külön fogalmat használ a munkától szabad idő (free time), és a munkaerő megújítására fordított, aktív tevékenységekkel töltött szabadidő (leisure time) megkülönböztetésére 2 Például a várandós színésznő, Demi Moore magazinokban megjelent aktképe radikálisan változtatta meg a kismamaság viselkedési és öltözködési normáit. 3 A különbségtevés iránti igényről további források: Prebensen et al, 2003, Urry, 1990, Wilska, 2002 1

FELHASZNÁLT IRODALOM Baudrillard, J. (1970): The Consumer Society. Sage, London Baum, T. (1996): Images of tourism past and present. International Journal of Contemporary Hospitality Management, 8/4, pp. 25-30. Boorstin, D. (1961): The Image: A Guide to Pseudo-Events in America. Harper & Row, New York Bottero, W. (2004): Class Identities and the Identity of Class. Sociology, Vol. 38(5). pp. 985-1003 Bourdieu. P. (1984): Distinction. A social critique of the judgement of taste. Routledge, London Castells, M. (1997): The Power of Identity. The Information Age: Economy, Society and Culture. Vol. II. Blackwells, London Coleman, R. (1983): The Continuing Significance of Social Class to Marketing. Journal of Consumer Research, Vol. 10, pp. 265-280. Davis, K.–Moore, W. (1945): Some Principles of Stratification. American Sociological Review, No. 10. pp. 242-249. Debord, G. (1967): La Société du spectacle. Angolul: The Society of the Spectacle. Zone Books, Massachusetts, 1995. Devine, F. (2005): Middle-Class Identities in the United States. In: Devine, F. et al (eds): Rethinking Class. Palgrave Macmillan, New York, pp. 140-162. Fisher, J. (1987): Social Class and Consumer Behavior: The Relevance of Class and Status. Advances in Consumer Research, Vol 14, pp. 492-496. Fussell, P. (1984): Class. A guide to the American status system. Simon and Schuster Magyarul: Osztálylétrán Amerikában. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 Gartman, D. (1991): Culture and Class Symbolization or Mass Reification? A Critique of Bourdieu’s Distinction. American Journal of Sociology, Vol. 97. No. 2. pp. 421-447. Holt, D. (1998): Does Cultural Capital Structure American Consumption? Journal of Consumer Research, Vol. 25, pp. 1-35. Jin Chi – Desombre, T. R. (1998): The impact of Chinese lifestyle and culture on tourism in China. International Journal of Contemporary Hospitality Management, Vol. 10, No. 1, pp. 41-43.

122

szőllős péter · Az vagy, amit vásárolsz?

Kontogeorgopolous, N. (2003): Keeping up with the Joneses. Tourist Studies, Vol. 3(2), pp. 171-203. Kreitzman, L. (1999): The 24 hour society. Profile Books, London Lawler, S. (2005): Introduction: Class, Culture and Identity. Sociology, Vol. 39(5), pp. 797-806. Lears, J. (1983): From Salvation to Self-Realization. Advertising and the Therapeutic Roots of the Consumer Culture, 1880-1930. In: Fox, R. – Lears, J. (eds): The Culture of Consumption. Pantheon Books, New York, pp. 3-38. Lenski, G. (1966): Power and Previlage. A Theory of Social Stratification. McGraw-Hill, New York Longhurst, B.–Savage, M. (1996): Social class, consumption and the influence of Bourdieu: some critical issues. In: Edgell, S. – Hetherington, K. – Warde, A. (eds): Consumption Matters, Blackwell, Oxford, pp. 274-301. May, K. (2002): Road Rash - Western tourists and expatriates at play in Asia’s global village. Post Books, Bankok Munt, I. (1994): The ’Other’ Postmodern Tourism: Culture, Travel and the New Middle Classes. Theory, Culture & Society, Vol. 11, pp. 101-123. Naisbitt, J. (1996): Megatrends Asia. Simon & Schuster UK, London Posser, R. (1994): Societal Change and the Growth in Alternative Tourism. In: Cater, E. – Lowman, G.(eds): Ecotourism: A Sustainable Option? J.Wiley & Sons Ltd, Chichester, pp. 19-37. Prebensen, N. – Larsen, S. – Abelsen, B. (2003): I’m Not a Typical Tourist: German Tourists’ Self-Perception, Activities and Motivations. Journal of Travel Research, Vol. 41. p. 416-420. Riesman, D. (1961): The Lonely Crowd. Yale University Press, New Haven. Magyarul: A magányos tömeg. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968 Rojek, C. (2004): The Consumerist Syndrome in Contemporary Society. An interview with Zygmunt Bauman. Journal of Consumer Culture, Vol. 4(3), pp. 291-312. Savage, M. – Bagnall, G. – Longhurst, B. (2001): Ordinary, ambivalent and defensive: class identities in the North-West England. Részletek in : Braham, P. – James, L. (eds) (2002): Social Differences and Divisions. Blackwell, Oxford, pp. 86-91. Scott, J. (2002): Social Class and Stratification in Late Modernity. Acta Sociologica, Vol. 45. pp. 23-35. Seaton, A. (1992): Social stratification in tourism choice and experience since the war. Tourism Marketing, Vol. 13. pp. 106-111. Sennett, R. (1998): The Corrosion of Character. Norton, New York Urry, J. (1990): The Tourist Gaze. Leisure and travel in contemporary societies. Sage, London Veblen, T. (1899): The Theory of the Leisure Class - An Economic Study of Institutions. Mentor, New York. Magyarul: Veblen, T.: A dologtalan osztály elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1975 Walker, M. (2000): Makers of the American Century. Vintage, New York Weber, M. (1914): Gazdaság és társadalom - A megértő szociológia alapvonalai. 2/3. kötet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1996 Wilska, T-A. (2002): Me – A Consumer? Consumption, Identities and Lifestyle in Today’s Finland. Acta Sociologica, Vol. 45, pp. 195-210.

123

kön y vismertet ő

Lábady Tamás

HÁMORI Antal: Bevezetés a fogyasztóvédelmi jogba I. A fogyasztóvédelmi jog alapjai v

M

ég ha többezer éves – ótestamentumi – ősöket is keres, valójában csak a múlt század 60-as éveiben tűnt fel „szivárványként” az állami politika és a jog horizontján egy újfajta jogintézményi „fenomén”: az ún. fogyasztóvédelem. Megjelenése igen hamar valóságos társadalmi „robbanást” okozott. Méreteire jellemző, hogy nézeteivel és szabályaival igen hamar megtöltötte a szakkönyvtárakat, betört a jogba, a bírósági és közigazgatási jogalkalmazásba, benyomult a gazdaságba, a piacra, a nemzetközi kapcsolatokba és nem utolsó sorban a politikába. Túlzás nélkül állítható, hogy forrongásba, lázba hozta a politikai, szociológiai és jogi közgondolkodást. Az USA-ban feltámadt és előbb az Államokon, majd Kanadán, aztán – némi késéssel – Európán is végigsöprő „tornádó” keletkezésének közvetlen oka az árutömegtermelés ezideig még soha nem tapasztalt hallatlan méretű felfutása és ennek folytán a fogyasztói struktúra alapvető megváltozása, amellyel szemben a „puritán” árukereskedelemre szabott „szolid” klasszikus jogintézményi-modell fenntartása a nagyüzemi tömegtermeléssel szemben a társadalom tagjai javára szóló védelmi funkció betöltésére már tehetetlennek bizonyult. Az idős Buddenbrook patríciusi intelme fiához és örököséhez, hogy: „Fiam, kedvvel foglalkozz az üzletekkel nappal, de csak olyanokat kössél, hogy éjszaka nyugodtan alhassunk.”, amely az elődök korában a kereske-

dői-fogyasztói jogviszonyoknak nemcsak morális-etikai normája, de a jogvédelem szférájában is többé-kevésbé biztonságot nyújtó princípiuma volt, az erőszakos marketing-módszerek, a manipuláció és az agresszív reklámok által szuverén és autonóm döntését elvesztett fogyasztói társadalom oltalmazására egycsapásra hasznavehetetlenné vált. Így lett a fogyasztóvédelem a 20. század utolsó évtizedei és jelen századunk jogi kultúrájának talán legjellegzetesebb szimbóluma, amelyet a század „fausti embere” épített fel, aki úgy tudja, hogy sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondhatná, hogy: maradj! Hámori Antal könyvének talán legnagyobb értéke, hogy a fogyasztóvédelem forrongó, dinamikus, olykor homályosan profétikus és szinte „világnézetté” terebélyesedett világában mégiscsak képes volt megragadni azt a konstans vonatkozást, amely abroncsként fogja össze az egész széttöredezett intézményrendszert. És ez a kohézió maga az ember, az egész emberi közösség, akinek és aminek a szolgálatában funkcionál ez az újfajta, közjogot és magánjogot, büntetőjogot, közigazgatási jogot és polgári jogot, azaz szinte minden jogágat egyaránt „átfedő” jogi fenomén, hogy ne csak a mában, hanem a jövőben is nyugodtabban, szebben és emberibb módon élhessünk. A könyv rendkívüli precizitással, ugyanakkor alkotói-szerzői korrektséggel „tesz rendet” a roppant sokrétű és csak tudósi-oktatói virtuozitással

124

KÖNYVISMERTETŐ

szisztematizálható normaanyagban, érintve annak morális, politikai és szociológiai vonatkozásait, és mindezt úgy, hogy maga a rendszer ezáltal áttekinthetővé, logikussá és – nem utolsó sorban – a szerző szándékának megfelelően tanulhatóvá válik. A könyv másik igen dicséretes érdeme, hogy a nagyon gazdag lábjegyzeti forrásanyagban tovább kutakodhat a kérdéseire választ kereső érdeklődő olvasó, aki nemcsak szakirodalmi, hanem – szinte teljeskörűen – a sokfelé továbbágazó jogszabályi forrásokra is lel, amelyek elvezetik oda, ahol kérdéseire-kételyeire adekvát feleletet kaphat. Hámori Antal munkája a fogyasztóvédelmi jog „alaptanát” foglalja össze a felsőoktatási képzésben résztvevő hallgatók számára. A mű ugyanakkor hasznos segítséget nyújt kutatóhelyek, a fogyasztóvédelemmel akárcsak mar-

ginálisan érintkező intézmények számára is, egyúttal nélkülözhetetlen forrásanyaga lesz a jogalkotóknak és jogalkalmazóknak egyaránt. Hasonló „tárgyszerű” kézikönyv-tankönyv más alkotók keze nyomán is születik, de amivel ez az írás több és más már publikált és még megírásra kerülő társainál, az a könyv központi protagonistája: aki nem a tömegfogyasztásnak kiszolgáltatott személytelen fogyasztó, hanem a fogyasztó, mint személy, az egyetlen, aki a fogyasztói társadalom minden ellentmondásán és embertelenségén felülemelkedhet és azt legyőzheti. Lábady Tamás CSc a Pécsi Ítélőtábla elnöke egyetemi docens, volt alkotmánybíró az MTA Köztestületének doktor képviselője

v

125

ÉRZÉK-VILÁG

Válogatta és fordította Kéri András

MAI ASztúR KÖLTŐK INÉS TOLEDO: Csipkerózsika ébren (Oviedo, 1973)

AURELIO GONZÁLEZ OVIES: (Bañugues, 1964)

Fel alá járkálva ébredtem fel egy kísértet kastélyban. Csók nélkül, nem tudom hogyan nyitottam ki szemeimet. Csúnyán és éberen, semmi sem hasonlított a mesére. Az erdőt kivéve. Létemben kételkedtem a fák között, de még így is hónapokon át kiugrottam az ágyamból, az átkozott álmoktól menekülve, zsibbadt lábak gabalyodtak a lepedőbe, mindez nem más, mint a kísértetek fagyos lehelete. Most a végéhez értem, és nincsenek fogoly madarak. És mi mást kapok, ha hercegnő vagyok, ha minden tükör újra engem üdvözöl, ha csókra lelek ágyban húzódva meg, alszom, s félelmemet levetkőzve felébredek. Más dolog: hatalmam van a guzsalyok és a tűk és a páni félelem fölött, mely tudtomra hozza, hogy száz éve én magam voltam a boszorka.

Tudom, hogy szavaim mindig téged keresnek, mert nincs más mód bevallanom neked, hogy szeretlek. Tudom, hogy szavaim még nem képesek, hogy téged kifejezzenek.

Ez az a történet, gyerekek, amit magam is követek.



v

Velünk érnek véget a tűz melletti esték. A vacsorát sültalmák követték. S a nyirkos lepedők alá, törülközőbe csavart forró téglát tett lábunkhoz anyánk. Voltak gyorsan múló éjek. És rettenetesen hosszú éjjelek.

Colección Zigurat, Ateneo Obrero de Gijón, 2006. A magyar és spanyol kétnyelvű költészeti antológia az egyik gyümölcse annak a szakmai és kulturális kapcsolatnak, mely több mint egy évtizede jött létre a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kara és az Oviedoi Egyetem Gijóni Jovellanos Főiskolája között, és amelyben kiemelkedő szerepet tölt be a Magyar-Asztúr Műhely.

126

ÉRZÉK-VILÁG

ROXANA POPELKA: Szomszédaim (Gijón, 1966)

DAVID GONZÁLEZ: Kötél (San Andrés de los Tacones, 1964)

Mindenkire emlékszem, minden egyes szomszédomra. Nevüket ugyan nem tudom, de járásukat felismerem. Tudom, hogy félnek, tudom, hogy gyáva férgek, otthonaikba zárkóznak s nyomorult életet élnek.

Reggel ment el korán hogy egyik szomszédja rétjét lekaszálja de elmúlt fél délután és nem tért még haza.

Munkájuk eltompítja őket és hazudnak, amikor azt mondják tetszik nekik. Szomszédjaim örök büntetés nekem. Tudom, hogy hátam mögött suttognak, s kíváncsiak miként élek. Tudom, hogy figyelnek amikor a kapun kilépek, s lesik az ajtó kémlelőlyukán, hogy egyedül jövök-e. Hogy a nappali falára tapasztják fülüket és hallgatják, amikor magamban beszélek. Vajon hányszor küldhettem el őket a büdös fenébe?

Az apám apja. Én leltem rá. Az istállóban. Halva. Életét magától eldobta egy kötélen lógva. A nagyapám. Nyitva volt a slicce s kint a nyelve mintha az utolsó percben eldöntötte volna e világot gúnyos fintorával búcsúztatja. És még valami. Egy apró részlet. Az órája. Működik most is. Még jár.

Tudom, hogy életüknek - végleg – befellegzett és én, semmit sem teszek, hogy segítségükre legyek.

127