Kutatásmódszertan I. Szabad bölcsész szak, I. évfolyam 2010/11 tavasz Előadó: Balázs László 1. óra Az emberi megismerés és a tudomány Tudásunk jelentős része az egyetértésen és a bizalmon, elfogadáson múlik – pl. a Föld gömbölyű, a C-vitamin véd a megfázástól. Csak egy kis töredéke alapul személyes tapasztaláson és felfedezésen. Tudásunk nagy része abból áll, hogy elfogadjuk a másoktól hallottakat, és ez így van rendjén. Két forrásból szerezhetünk tudást: Tudás Hagyomány
Szakértői
Ismereteket szerezhetünk még személyes tapasztalás alapján is. Ha valakinek a kezét már szúrta meg rózsatövis, egyből rájön, hogy fáj, nem kell hogy bárki is felvilágosítson. Amikor azonban a saját tapasztalásunk, tapasztalatunk ellentmondásba kerül azzal, amit mindenki más tud, jó esély van arra, hogy személyes tapasztalatunkat feladjuk a közmegegyezés javára. (Lásd Asch kísérletét a csoportnyomásról.) A valóság keresése A fentiek tükrében tegyük fel a kérdést: Honnan tudhatnánk meg, hogy mi igaz, és mi nem? A tudomány fogódzókat nyújt mind a konszenzuális, mind a tapasztalati valósághoz. A tudósoknak vannak bizonyos kritériumaik, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valamit, amit személyesen nem tapasztaltak meg igaznak fogadjanak el. Tehát igaznak fogadhatnak el meg nem tapasztalt dolgokat is – azaz konszenzuális tudást –, de ehhez meg vannak a maguk speciális normái. Episztemológia: magának a tudásnak, a megismerésnek a tudománya; a módszertant, a metodológiát – az episzteminológia egyik ágát – pedig a kiderítés tudományának nevezhetjük. Miért van szükség a társadalomtudományra a társadalmi lét tényeinek felfedezéséhez? A természetes emberi kíváncsiság Minden ember határozott vágyat mutat arra, hogy előre lássa az elkövetkezőket. Jellemzően ezt a feladatot oksági és valószínségi okoskodással hajtsák végre. Az ok-okozati séma valószínűségi természetű: az okozat gyakrabban előfordul olyankor, ha az ok bekövetkezett, mintha nem, de nem mindig.
A tudomány olyan módszereket nyújt, amelyek segítségével szigorúbb módon lehet kezelni az említett fogalmakat. Az emberek esetében az előrejelzésre való törekvés többnyire a tudás és a megértés kontextusában merül fel. Jobbak az esélyei annak, aki érti, hogy miért lépnek fel együtt bizonyos dolgok, mint annak aki csak megfigyel bizonyos eseményeket. A megismerő tevékenységben tehát a „mi” és a „miért” kérdésekre is választ keres, ezért megfigyel és okoskodik. Ismereteink másik, sokkal nagyobb részét készen kapjuk. ez az általánosan elfogadott tudás. ez a konszenzuális valóság segíti is, gátolja is az önálló gondolkodást. E másoktól átvett tudás két fontos forrásáról kell szólni: társadatmi hagyományról és a tekintélyről. A hagyomány: Előnye, hogy azáltal, hogy elfogadjuk azt, amint mindenki tud, nem kell előröl kezdenünk a dolgok megértését, nulláról a szabályok, szabályszerűségek felderítését – ami reménytelen feladat lenne. A tudás felhalmozódik. a ránk hagyományozott ismeretek és értelmezések tömege ugródeszka a további tudás megszerzéséhez. „Óriások vállán álló törpék vagyunk” – az előző nemzedékén. A tekintély szerepe: Okosan tesszük, ha hiszünk annak, akinek szakértelme, szakképzettsége és erről dokumentuma – van főként vitatott kérdésekben. Amikor azonban egy elismert szaktekintély a saját szakterületén téved, az erősen hátráltatja a megismerést. A megismerés ellen hat az is, ha a szaktekintély a saját szakterületén kívül nyilatkozik, és mi hallgatunk rá. A hagyomány és a szaktekintély is segít, hogy legyen miből kiindulnunk a saját vizsgálódásainkban, de lehet, hogy rossz kiindulópontul szolgálnak és rossz irányba irányítanak bennünket. Hibák a hétköznapi megfigyelésben és néhány megoldás Pontatlan megfigyelés. Mindennapi megfigyeléseink rendszertelenek, és csak félig meddig tudatosak. Ezzel szemben a tudományos megfigyelés tudatos tevékenység. A pontatlan megfigyelés ellen egyszerű és összetett mérési segédeszközök segítségével védekezhetünk. Túláltalánosítás. Amikor összefüggéseket keresünk a környezetünkben megfigyelt dolgok között, gyakran már néhány hasonló eset előfordulását egy általános összefüggés bizonyítékának tekintjük. A tudósok úgy védekeznek a túláltalánosítás ellen, hogy előre elkötelezik magukat egy kellően nagyszámú és reprezentatív mintán végzett megfigyelés mellett. Egy másik biztosíték a vizsgálat replikációja (megismétlése). Szelektív észlelés. Aki megállapított egy összefüggést és kidolgozott egy elméletet a megértésére, hajlamos arra, hogy a jövőben csak olyan eseményekre és helyzetekre figyeljen oda, amelyek azt az összefüggést mutatják, és figyelmen kívül hagyja a másféle tapasztalatokat. Illogikus okoskodás. „a kivétel erősíti a szabályt” – semmi értelme, hamis állítás. másik ilyen illogikus gondolatot a tudósok a szerencsejátékos tévedésének nevezik: közkeletű nézet, hogy
egy tartós szerencse sorozat hajlamos az ellenkezőére fordulni – nem igazolható. Egyszerűsítve, ha ötször hatost dobok a dobókockával, a hatodik dobásra ugyan akkora esélyem van hatost dobni, mint az előző öt dobásnál. Alogikus érvelés a tudósok számára tudatos tevékenység, ráadásul mindig ott vannak a kollégák, akik gondoskodnak arról, hogy az ember tisztességes maradjon. Mi valós valójában? A „valóság” természete bonyolultabb annál, mint azt mindennapi működésünk során hajlamosak vagyunk feltételezni. Ezzel kapcsolatban három szemlélet alakult ki: A premodern szemlélet. Korai őseink olyannak látták a dolgokat, amilyenek azok valójában. Ez a feltételezés annyira alapvető volt számukra, hogy még csak nem is érzékeltették feltételezés mivoltát. „Tartsd magad távol attól a fától, különben békává változol.” (Pl. A falu c. film) A modern szemlélet. Rendjén valónak fogadja el az egyes dolgok különböző szemléletét. Maradva a korábbi példánál: „Magam gonosznak tartom a fában lakó szellemet, de tudom, hogy mások szerint jó. Szó sincs arról hogy egyikünknek igaza lenne a másik meg tévedne. A fában egyszerűen csak szellemek laknak, akik se nem jók, se nem rosszak, de különböző emberek különbözőképpen gondolnak rájuk.” – tehát megjelenik a szubjektív vélemény. A posztmodern szemlélet. A valóság posztmodern megközelítésében nem léteznek szellemek. Csupán képzeteink valóságosak, melyeket saját nézőpontból nyerünk. „Semmi sincs odakint, minden idebent van.” Hogyan néz ki a könyv valójában? A kérdésre nincs válasz! Csak annyit tudunk megmondani, hogy hogyan néz ki különböző nézőpontokból. A posztmodern szemlélet nehéz dilemmát jelent a tudós számára. Feladata megfigyelni és megérteni, mi történik „valójában”, de mivel ő is ember, magával hozza személyes beállítottságait, amelyek átszínezik megfigyeléseit és azt, ahogyan magyarázza azokat. E szerint nem létezik objektív valóság. A társadalomtudomány alapjai A tudomány két pillére a logika, azaz az ésszerűség, és a megfigyelés. A tudományos elmélet a tudomány logikai aspektusával foglalkozik; az adatgyűjtés pedig a megfigyeléssel. Elmélet: nem filozófia, nem is hit A tudomány azzal foglalkozik, hogy hogyan vannak a dolgok, és miért vannak úgy. A tudomány akkor tud választ adni az egyes kérdésekre, ha a kérdés megválaszolásához szükséges tényezőket ki tudjuk fejezni mérhető definíciókban. Eredményünk ebben az esetben is a definícióban meghatározott értelmezésre korlátozódna. A következtetéseknek semmilyen ezeken túli általános jelentése nem volna. Társadalmi szabályszerűségek
A társadalmi jelenségek nagyfokú szabályszerűséget mutatnak. Ezeket a szabályszerűségeket feltárhatja a kutatás és megmagyarázhatja az elmélet. A vizsgált szabályszerűségekkel kapcsolatban három alapvető ellenvetést szokás felhozni: A trivialitás vádja. Darwin gúnyosan „egy bolond kísérletezgetései”-nek nevezte saját kutatásainak nagy részét, mert olyan dolgokat vizsgált, amelyeket akkoriban már „mindenki tudott”. Darwin rájött, hogy túlságosan gyakran fordul elő, hogy a nyilvánvalóról kiderül, valójában hamis. A trivialitás vádja tehát nem tartható fenn semmilyen ellenvetésként, semmilyen tudományos vállalkozással szemben. Kivételek. Az, hogy minden szabályszerűség alol van kivétel, nem jelenti azt, hogy a szabályszerűség nem volna valós vagy érdekes. Az emberek közbe avatkozhatnak. A megfigyelt embereknek lehetőségük van szándékosan eltorzítani megfigyeléseinket. Ezek az események azonban nem elég gyakoriak ahhoz, hogy komolyan veszélyeztessék a társadalmi szabályszerűségek megfigyelését. Csoportok, nem egyének A társadalomtudósok által vizsgált társadalmi szabályszerűségek általában sok egyén kollektív magatartására vonatkoznak. A társadalomtudományos elméletek tipikusan az összesített, nem pedig az egyéni magatartást kutatják. Igyekeznek megmagyarázni, mitől annyira szabályosak az egyéni viselkedések összességében mutatkozó öszefüggések, még ha a résztvevők változnak is. Cél a rendszer – és nem az emberek – megértése. A rendszerek, amelyek megmagyarázzák, hogy az emberek miért cselekednek úgy, ahogy. egy ilyen rendszer elmei nem emberek, hanem változók. A változók nyelve Az antifeminizmust azért nevezzük változónak, mert változik. egyes embereknél erősebb az attitűd, mint másoknál. A társadalomkutatót olyan az olyan változórendszerek megértése érdekli, amelyek hatására bizonyos attitűd egyes esetekben erős, más esetekben gyenge. A társadalomtudomány tehát változókkal és a változók közötti összefüggésekkel foglalkozik. A változóknak úgynevezett attribútumi vannak. Az attribútumok: a tárgyat – jelen esetben egy személyt – jellemző tulajdonságok vagy jellegzetességek. Például lehetek férfi, ázsiai, konzervatív stb. Amit magunk vagy mások jellemzésére mondunk, abban mindig szerepel egy attribútum. A változók ezzel szemben attribútumok logikailag összetartozó csoportjai. Például a férfi és a nő attribútum. a társadalmi nem pedig az a változó, amely e két attribútumból áll. Megkülönböztetünk függő változót és független változót. Van valami, ami meghatározza, vagy okozza például az előítéletesség szintjét. Más szóval, az előítéletesség valamitől függ, ezért függő változónak nevezzük. A függő változó függ a független változótól. Így például az
előítéletesség függ az iskolázottságtól. Ebben az esetben az iskolázottság a független vátozó, mert nem függ az előítéletességtől. Dialektikus megközelítések A társadalomtudománynak nem létezik egyetlen, üdvözítő módja. A különféle megközelítések alapvetően három, egymással is összefüggő választóvonal mentén oszthatjuk nagy vonalakban különböző csoportokra. A választó vonlak két oldalán ugyan egymással versengő megközelítések helyezkednek el, az igazán jó társadalomkutató azonban mindegyiküket elsajátítja. Idiografikus és nomotetikus magyarázat. Az idio- szótag jelentése itt ’egyedi’, ’különálló’, ’különös’. Az idiografikus magyarázatban a megtörtént esemény oka egyedi, rendkívüli. Például azért sikerült rosszul a vizsga, mert (1) elfeletkeztem róla, (2) dugóba kerültem stb. A nomotetikus magyarázat helyzetek vagy események osztályaira keres magyarázatot, nem egy esetre. Azonkívül „gazdaságosan” igyekszik magyarázatot keresni, csupán agy vagy néhány tényezőt használ fel. Például akkor sikerül jobban a vizsgám amikor egyedül tanulok; vagy az egyetemi fiú- vagy lányszövetségek tagjait többet hívják randevúra, mint a biológiaklubba járókat. Induktív és deduktív elméletalkotás. Az induktív gondolkodás, vagy indukció, a sajátostól halad az általános felé, egy megfigyelés sorozattól egy olyan összefüggés felfedezése felé, amely bizonyos fokig rendet teremt az adott esetek között. A felfedezés nem feltétlenül mondja meg, hogy miért áll fenn az összefüggés, csak annyit mond, hogy fennáll. A vizsgálódás másik módját, amelyet deduktív okfejtésnek, vagy dedukciónak nevezünk, az általánostól halad a specifikus felé. A logikailag vagy elméletileg feltételezett összefüggéstől halad a megfigyelések felé, amelyekkel ellenőrzzi, hogy valóban a várt összefüggés mutatkozik-e. A dedukció – szemben az indukcióval, ahol ez fordított –, a miért kérdést teszi fel először, azután következik a vajon hogyan van kérdés. Kvantitatív és kvalitatív adatok. Ez a megkülönböztetés lényegében a numerikus és a nem numerikus megkülönböztetésnek feleltethető meg. A kvantifikálás, számszerűvé tétel gyakran explicittebbé – világosabbá, részletesebbé – teszi a megfigyeléseinket.
Fogalmak: attribútum; dedukció; elmélet; független változó; függő változó; idiografikus; indukció; nomotetikus; replikáció; változó
