10. A FA ÉS AZ EMBER VILÁGA. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG

10.1. Az ős-állapot

515

10. A FA ÉS AZ EMBER VILÁGA. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG „KRÉDÓ Hisszük, hogy megőrizzük bolygónk növényzetét: a szerény füveket, amelyek ötven millió évvel ezelőtti korból jöttek, és a fenséges fákat, amelyek húsz millió éve jöttek, hogy előkészítsék bolygónkat az emberiség számára.” (Nemzetközi Biogenikus Társaság. E. B. Székely [10]) A fa egyetemes szimbólum, a tudás, az örök fejlődés és növekedés jelképe. Az információt hordozó mintázatok közé tartozik a májusfa, életfa, karácsonyfa, akár a kereszt. A magyar néphagyomány régi szokás- és hiedelemvilágot tár elénk a fa típusú mintázatokkal. A fa az élet legtökéletesebb formája a növényvilágban ugyanúgy, ahogy a fejlődés legmagasabb fokát a földön az ember képviseli. Földünkön a legjobb táplálék a fák termése, a gyümölcs. A fa élete tökéletes összhangban van a természeti erőkkel és törvényekkel. A fa az életnek a legtökéletesebb természeti megjelenítője. Előállítja a legkiválóbb táplálékot az ember számára. A fák tartják fenn a talaj termékenységét, és védik meg a talajt a nap és a szél szárító hatásától. Népművészetünk sok képjelet örökít meg az állat- és növényvilágból. Nagyon gyakoriak a faábrázolások. A fa és az ember összefüggő szerkezetű egységet alkot. Népi varrottasainkon, festett bútorainkon, faragott tárgyainkon gyakran megjelenik a fa is, melyet életfának, Istenfának, Jézusfának, Csodafának, Bódi-fának, Egy-fának, Űgy-fának nevezünk. Népmeséinkben ezt a fát égig érő faként, vagy Tündér Ilonánk aranyalma fájaként ismerjük. Népmeséink csodás történetekről, az ember és környezete viszonyáról regélnek. Meséink, regéink rejtett értelemben, közvetve tanítanak. Régi korok bölcsességéről szólnak. Tudás alapú hitet közvetítenek felénk. A történeteket és az emberi lélek fejlődését elősegítő küzdelmeket a mesealakokkal együtt éljük át. A csodafát gyakran a leveles vagy virágot hajtó ágként jelenítik meg. A fa körül legtöbbször állatok találhatók: szarvasok, gidák, pávák, madarak.

10.1. AZ ŐS-ÁLLAPOT „Az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.” (Jel I. 2,7) Maga a fa a teremtéssel kapcsolatos mondákban gyakran előfordul. Az ősanya és a fa fogalma az eredetmítoszokban összekapcsolódik. A fa nemcsak ősállapotot jelöl, hanem a kialakult élet szerkezetét és változását is szimbolizálja. A természeti népek rítusaiban helyet kap nemcsak az eredet, hanem a periodikus megújulás, és gyakori a fa megjelenítése. A világmindenség keletkezése és léte egy misztérium. Minden ég és föld kölcsönhatásából keletkezett és létezik ma is. A Teremtő az Első, mindennek forrása és a mindenség összetartó ereje. Minden síkon, minden létezési forma számára a világot teremtő és fenntartó energia csak van, mint egy lehetőség. A természetfeletti rendje a természetesbe beoltva található meg. A létezés egy folyamatos mozgás, egy kezdet és vég nélküli körfolyam. Az ember szelleme állandó újrakezdés, változás és fejlődés alatt áll, akár a fa. Az emberbe be van oltva a tanuláshoz szükséges megújulási erő. Szeretettel, odafigyeléssel tudatossága növekszik a földi tapasztalatain keresztül. Minden együttérzéssel teli gondolat, szó és cselekedet növeli a benne mozgató szeretetet. Érzelmei sötétjében a szeretet tisztább fénye rendet teremt. Ez örömet, fényt hoz az életébe. A Smaragdtáblák erre figyelmeztetnek:

516

10. A FA ÉS AZ EMBER VILÁGA. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG

„Tudd, hogy lelked előbb meg kell tisztítanod a sötétségtől, Hogy a fény kapuján átkelhess. Sötétbe rejtve, szimbólumokkal fátyolozva Találod meg a kapuhoz vezető utat.” (Tót smaragdtáblái) Világunk léte egy rend alapú rendszerben történik. A dolgok egy rendszerezési folyamaton mennek át, ami magába foglalja a szétesés és újrarendeződés folyamatát. A változás és az újraéledés az élet alapvető jellemzője. Az állandó újrakezdés és újrateremtés a fejlődés alapja. A fa egyetemes szimbólum, mely a világra és az emberre is vonatkozik. Az élet szent és állandóan változó, akár a fa. A földön való megélhetés mozzanatai szentek. A lét szentségét szolgálják az ünneplés-pihenés, a természettel való kapcsolat aktusai is. A fa évelő növény, az évszakokon keresztül átnyúlik a jövendőbe. Az évszakok váltakozása az állandó megújulás problematikáját vetíti mindig előre. Ahogy a természet újrateremti magát, új növényzet sarjad ki, a régi tovább fejlődik, úgy az emberben a változás csírái is növekedhetnek. A mítoszok értésünkre adják, hogy az ember halandó nembeli lény, és feladata a munkáját a természettel összehangolni. Valahogy mindig másképp tesszük napi dolgunkat A fa, akár az ember, évente megújul. A változatokból tapasztalatot szerzünk és fejlődünk. A múlt történései ezért hálát érdemelnek. Az élet fájáról a Bibliában több helyen is szó esik. Az Ószövetségben az életfa minden szövegben az ember életéhez és a hónaponkénti tapasztalattal megszerzett bölcsességéhez kapcsolódik. Isten paradicsomában ez áll: „Főútja közepén, valamint a folyón innen és túl életfa állott, amely tizenkétszer termett gyümölcsöt: havonta meghozta gyümölcsét. A fa levelei a népek gyógyulására szolgálnak.” (Jel 22,2) Az életfa a kert közepén található: „És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is a kertben közepette, és a jó és a gonosz tudásának fáját.” (1Móz 2,8) Az életfa nem a Bibliában szerepel először. A legrégibb barlangrajzoknál is megjelenik a különleges fa. A különböző népek teremtésmondái az ős-egységből való kiválásról mesélnek. A rítusoknál az életfa is megjelenik. A mítosz a történéseket mondja el, hogyan jött létre valami. A földi élet állandó megújulása az egységbe való örökös visszatérés mítoszát hozta létre. A rítusok állandó megismétlése is arra mutat, hogy az emberben él egy vágy az egységbe való visszatérésre. Az emberi lét célja a bennünk lévő ellentétes, de egymást kiegészítő erőknek az egyensúlyba hozása. Ez egyben az ember központi problémája. A világ különböző részein élő népek kultúrájának egyik közös jellemzője az Ős-állapot boldogságának, a Nagy Anyának a megtalálása. A feldíszített fa a rítusokban az Ős-egységet, illetve a Nagy Anyát jelenti. A Faanya vagy Föld-anya egylényegű fogalom. A Nagy Anya létrehoz, gyógyít és boldogít. A fa az emberhez hasonló. A DNS-ünk ugyanabból a DNS-ből teremtetett, amiből a fáké. A fa azt lélegzi be, amit mi kilélegzünk. Amit a fa kilélegez, arra van nekünk szükségünk. Tehát a fákkal közös a sorsunk. A fák és az emberek a Földből származunk. Az anyaföldből való származáshoz a fák hozzájárultak. A fák készítették elő a földi világot, az élet megteremtéséhez szükséges levegőt, a talajt és a vizek megkötését. A lét számára a víz szent szükséglet, akárcsak a levegő. A világ természeti népei tudják ezt és összhangban élnek a természettel. Az esszénusok imái is erről tanúskodnak. A fa ősidők óta a különböző emberi kultúrák egyik szent jelképe volt. Megjelenési formája és elnevezése szerint különböző lehet: égig érő fa vagy tetejetlen világfa, oszlop vagy világtengely, bot vagy világtartó, sámánfa. A babiloniak az Igazság fájának nevezték, mely fenntartja az eget és összetartja a világot. Másként lehet akár ág, létra vagy kereszt alakú is, mert úgy is hívjuk, hogy Istenfa, Jézusfa vagy lélekfa. Meséinkben burkusfaként is megtalálható. Népiesen még nevezzük Egy-fának vagy Űgy-fának. Az óriási méretű mitikus fa átfogja a világot. A fa teteje a csillagokig ér, és a föld fölötti kupola, a terembura borítja be. A csillagok egy-egy lyukon sütnek be a terembura alá a földre. Megtalálható egy természethez közel álló emberi közösség szent fájaként vagy épp a temető közepén a lélek fájaként. Van olyan régi felfogás és ábrázolás is, hogy az életfa a vízben tükörszerűen csúcsával lefelé áll. A különböző népek kultúrájának közös vonása, hogy mindegyik fának több emelete vagy több ága van. Az emeletek, illetve az ágak száma hét vagy kilenc, valamint ezek kétszerese.


517

Több népnek a teremtésről szóló regéje kapcsolódik a csodás fához. A rítusokban a fa jelkép a karácsonyi és a húsvéti időszakban jelenik meg. A teremtéskor, a ciklikus megújuláskor mindig valami új keletkezik. Az új megjelenésével a réginek el kell távoznia. A természet viszonylagos halála a Nap erejének csökkenésével áll elő. A Nap energiája a téli napfordulókor a legkisebb. Az újraéledés a mi karácsonyi időszakunkban kezdődik el. A teremtés és az újjáéledés hasonló aktus. A világ egymástól távol eső törzseinél a teremtést idéző rítusokhoz tartozik az életfa. Úgy tartják, hogy a nagy fákon vagy a létrán fel lehet jutni az égbe. Az ausztráliai ananda törzs a megújulás ünnepén fát állít fel a falu közepén. A delavárok indián törzse mindig az újévi szertartáson, a kultikus Nagy Házban teremti újra a világot. Szerintük Awenhai istenanya először megteremtette a Napot és a Holdat és az életfára akasztotta őket a háza elé. Az indiánok kultikus vándorlással követik a Nagy Anya útját és keresik a szigetet az életfával, illetve a kereszttel. Ez az útkeresés jóval régebbi, mint a spanyol bevándorlás. [48] A mi karácsonyfánk története a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, amikor a mondák keletkeztek. Karácsony a szeretet ünnepe. Teremteni, újraéledni, újrakezdeni szeretettel lehet. A világ szeretetből szövődött és szeretet tartja össze. A szeretet az Ős-egység törvénye. A hun–esszénusok teremtéstörténetében megtalálhatók a fák, és a szeretet Törvénye: „A régi időkben, a Teremtés zsenge korában, A Föld tele volt óriási fákkal, Amelyek ágai a felhők fölé nyúltak, És bennük lakoztak ősapáink, Azok, akik az Angyalokkal jártak, És akik a szent Törvény szerint éltek.” [10] A teremtés, illetve az újraéledés a földi természetben hosszabb folyamat. Egy szent történetsort jelent a néphagyományban is. Ez Karácsonytól tart a tavaszi ünnepekkel bezárólag. Az új megjelenésével a régi elhalása még folytatódik. A fa mint évelő élőlény az idő és a lét folyamatosságát egyaránt jelképezi. A teremtésmondák összefüggő történetet alkotnak arról, hogyan alakult ki a világ és az ember. Arról is szólnak, hogyan alakult át minden a polaritás felé, hogyan lett az ember halandóvá, nembelivé. A teremtéskor az Ős-egység a termékenység felé fordult. A szent nászból keletkezett a világ. Az ünnepi nász a rítusok gyakori eleme. A szent rítusokban benne foglaltaknak a földi életet szabályozó elvek is. A fa ágaira írták fel régen az üzeneteket, a mai értelemben vett törvényeket. A magyar levél szó fedi a fa levelét és az írott üzenet nevét is. A rítusok szerint minden mindennel összefügg, és kapcsolatban van a földi léttel. Ami kezdetekben megtörtént, az minden ember életében, fejlődésében meghatározó szerepet játszik. A mondák a kezdeti történet mellett tartalmazzák az emberi tapasztalatból eredő bölcsességet is. Legrégibb teremtésmondának tartja a tudománytörténet a Gilgames eposzt, az Enuma elist. Az eposz nevében benne található a nem, nemzés, nemzet, valamint az élő, élős szavaink. A sumerok nagy istennője Nammu, aki „az Eget és a Földet létrehozó Anya”. Az eposz szerint az istenség az embert földből és élő anyag keverékéből (Tiamat istennő) formálta meg, akár a fákat. Kezdetben embrionális állapotba került az új élet csírája az istennőbe. Az új csírából keletkezett Marduk isten. Az is ismert, hogy minden újévben ezt a teremtéstörténetet rituálisan a nép újra életre keltette. A hun teremtéstörténet szerint az Ős-egy energiái teremtették és tartják fenn a világot. A nagy Ősegység, Ata-isis hét eget teremtett. Ő mozgatja az egész világot, mivel mozgás nélkül nincsen élet. A hetedik égben található élet-vizének egy kis szigetén található az életfa, amelyen a szellemek feljárhatnak az égbe. Az észlelhető világot az istennő hozta létre, aki az életfa ötödik emeletén lakik. Az emberbe az istennő lehelte a lelket. [33] Az afrikai és kambodzsai mondák szerint szintén a csíraállapotból (Gyöngyszem) létrejött istennő (Asszié, Kev) teremtette a világot. A fákat az istennő hozta le az égből. Az ausztráliai, a hindu és az indián eredetmítoszok is a kezdetet csíraállapotban növekedőnek írják le. Kapcsolat van a fagyöngy és az ógermán Baldour között is. Ez a kezdet ott van burkolt formában minden történetben, legyen szó az ember vagy a világ teremtéséről. Az életfa, valamint a szakrális kő is a teremtés velejárója. Több teremtő istennő nevében megtalálható a kő szavunk.

518


Az ősi kínaiak szerint a teremtés előtt létezett egy ős Pan-ku, amely átfogja a kozmoszt az alvilágtól a mennyig. Testét levelek borítják. Ez az ősi lény azonos a világfával. Kínában ma is a megmunkált fadarab a fejlett lelkiségre, a vágyaktól való megszabadulásra utal (Tao Te King 15). A Pan-kuban található kő-vel rezonáló szavunk a világ mítoszaiban többször előfordul mint a világot összetartó energia, vagy épp a születőfélben levő szellem. A babiloni teremtésmítoszban Ku-bu a teremtő Istenanya (Tiamat) egyik neve, vagy Kev a kambodzsai teremtő neve. A kongói mitikus kovácsokat ban-gók-nak, a nigériai tűz-istent Shan-gó-nak, az ázsiai népek mágikus kovácsát Keve-nek hívják. A yuki indiánok teremtőjének nevében benne van a kőmál szavunk: Taikomol. Sok indián törzs védő szent kígyója Ku Kulkan. Az irokézek istenének egyik gyermeke Kőszikla névre hallgat. A görög Gaia istennő nevének hasonló rezgése van a Kőjó, illetve a kaja szavunkkal. A maják teremtője és égi őre Hunab Ku. Az ókor bölcseletéből merítő alkimisták az embrionális állapotban levő új energiájú anyagot nevezték bölcsek kövének, mely minden más anyagot át tud változtatni. Az alkimisták szerint a bölcsek kövét az emberből kell kinyerni. A Kő-nek a gyökere a kísérletező lelkében növő szeretet. A Biblia szerint Jézus az „a kő, melyet az építők megvetettek”, mely „a szegelet fejére” lett teremtve (Lk 20,17). Ugyancsak Ő „a lelki kőszikla, melyből az élet vize fakad” (1Kor 10,4). A teremtésről szóló egyiptomi mítosz szerint a világ az ős-egység, egy ős fa szétdarabolásával keletkezett. Ez a széthullás és a régi halála több nép eredetmítoszában fellelhető. Az isteni ős egyiptomi alakja egy Ősúr, neve magyarul ismerősen cseng, Osir, Ozirisz, akit a mítosz szerint a gonosz 14 részre darabolt. Oziriszt az ókor fa alakjában tisztelte. Faragott oszlopként a templom fő részén foglalt helyet. A szentnek tartott oszlop olykor a Dzsed vagy Ised (Ősöd) nevet viselte. Talán az sem véletlen, hogy a fa részekre való szétválasztójának neve Seth. Az egyiptomi hagyományban Ozirisz az, aki időnként elenyészik, majd újra megjelenik és behatol a napistenbe, Rébe: „Ozirisz vagyok. Beléd hatolok, és rajtad keresztül bukkanok fel újra. Elenyészem benned és növekszem benned. Az istenek bennem élnek, mert én élek és növekszem a gabonában, mely táplálja őket. Én vagyok az Árpa.” [48] Az egyiptomi eredetmondában a részekre való osztás nem egyedüli a világon. A kétszer hét rész, a 14 rész más népeknél is fellelhető. A mezopotámiai eredetmondákban az istenség időnként feldarabolódik vagy a hegybe zárva eltűnik. Utána újból megjelenik. Dionüszoszt is feldarabolják a Titánok, majd Rhea istennő összevarrja és újra életre kelti. A kínai ősrégi rítusokban az istent szintén szétdarabolják, üstbe rakják és utána felélesztik. Ugyanez az üstbe rakás és az azt követő élesztés a görögöknél is megtalálható. A holdsarlót lemintázó üst az ősanyához, illetve anyai-érzelmi oldalunkhoz kapcsolódik. Az átalakulás és az újat teremtés lényege anyai oldalunkban van elrejtve. A babiloni mítoszban Marduk az energiát megtestesítő sárkányt darabolja szét, hogy a földből élet fakadjon. Olykor az istenség eltűnik és újból megjelenik. A hettita Telepinu és a görög Démétér eltűnésekor kiszárad az élet és csak újbóli megjelenése után tér vissza a termékeny periódus. Az óind teremtésmítoszban Indre darabolódik szét, hogy növényeknek adjon életet. Az iráni epikus hős, Gojómart halála után esik szét, és belőle keletkezik az első emberpár, valamint az ércek is. A borneói eredetmítoszban az Ős-egység a teremtéskor szétrobbant és létrejött az életfa, rajta két madárral, a két istenséggel. Az indiai hitregékben az Ős a sárkánnyal vívott harcban szétdarabolódik, akár a mezopotámiai mondában. Az irániaknál, germánoknál, hinduknál, görögöknél stb. szokásos lóáldozat szintén a férfi oldalnak, a mén feldarabolásának mozzanatát kelti életre. A germánoknál Odin feláldozza magát az életfára, hogy elnyerje a bölcsességet. Gyakran mitikus téma az istenek szétesése egy kígyóforma szörnnyel való küzdelem következményeként: Ré és Apophis (Egyiptom), Ninurta és Aszag (sumer), Marduk és Tiamat (Mezopotámia), a hettita Viharisten és a kígyó, Zeusz és Tüphon, Poszeidón (görög), az iráni Thraéton és Adzsi-Daháka sárkány küzdelme a Nap vagy a vizek kiszabadításáért. Az Újszövetségben is szó van jelképesen a búzaszem elhalásáról: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). A teremtő Egy maga Isten. A teremtésnél az Egy szétdarabolódott. Kisebb önálló részek keletkeztek. A részek éntudatot kaptak. A Rész egyben Egész is, mint egy kis hologram. Az egészet egy megszentelt tér fogja össze. A tér jellemzője a szeretet. A szeretet az istennőhöz rendelődik. Oziriszt Ízisz rakja össze. Átvitt értelemben a szétesés az emberi lélek fejlődésében egy szükséges kezdeti állapot. Az ausztráliai bennszülöttek hitében a betegségek gyógyítását megelőzi az eszmei szétszedés. Úgy vélik, hogy a gyógyító


519

ember a beteg csontjait először a saját lelkében szétszedi és azután a kristályok segítségével, meggyógyítva összerakja. A burjátok hagyományában a sámán beavatáson esik át. A megpróbáltatások egyben beavatást jelentenek, és erőt adnak a lelki létrán való felfelé haladáshoz. Az avatás magába foglalja a jelölt jelképes halálát. A sámán úgy érzi, hogy őt a szellemek először ízekre tépik, és utána egy mitikus kovács csontjait összevarrja. Az indonézek beavatási módszereinél a szent kagyló segítségével térítik magához a sámán jelöltet. [46, 48] A hinduk szerint csak aki az áldozó avatást elvégezte, az születik meg igazán. „Az ember valójában nem született. Az áldozattal születik meg.” (Majtrajani-Szamita, III. 6, 7) „Akit felszentelnek, az istenekhez közeledik és egy lesz közülük.” (Satapata Bráhmana, VII. 3, 1, 12). „A beavatott maga az isteneknek adott áldozat.” (Satapata Bráhmana, III. 6, 3, 19) A szétesés után történik az új megjelenése és felszentelése. Az Istenfiú a Fény fia, megjelenése tűz áldozattal jár. A felszentelés a hindu, a perzsa és a kínai hagyományban is az Újév körüli ünnepekkor történik. A karácsonyi Istenfiú és a vízkereszt összekapcsolódik a mai rítusokban is. Az ókor Istenfia Mitrász Uruana, Úranya, Varuna fia. Ő volt az ókori kecskefi (Athar Véda). Neve bak szavunkkal rokon: Bagha. Kecskefi volt Dionüszosz és Pán is. Az Istenfiú tiszteletére külön ünnepeket, bacchanáliákat rendeztek nemcsak a görögöknél, hanem a hunok, szkíták lakta területeken is. Ezen a téli napfordulóhoz kötött ünnepen az Istenanyához rendelt kőobeliszket vittek az ünneplő menet élén. Hérodotosz leírásából tudjuk, hogy az Albionban székelő Szkülosz nevű szkíta király is járt a dionüszoszi ünnepekre. Az ős szétesése a hun-magyar hagyományban is megtalálható. A hettita Telepinu istennő, akárcsak a görög Démétér, eltűnik vagy szétesik, és az élet is kezd elhalni vele együtt. Csak miután visszatér kezd kizöldülni és teremni a mező. A rábaközi tudók szellemi hagyatékában a naparcú ősapa a rossztól való szabadulása érdekében esett szét, de a Föld-istenanya, a Boldogasszony „magához aratá földi teste tarlójáról” és magához az égbe vitte. [38] Az egyiptomi ős, Ozirisz a gabonából támadt fel. A székelyek ma is életnek hívják a búzát. Nyelvünkben a magas is a mag gyökből származik, mintha fentről a magasból erednének a magok. A rovásos történetírás szerint a Szíriuszról jött emberek hozták a földön élőknek a gabonafajták magjait. [33] Az egyiptomi titkos tudományban gyökerező alkímia módszereiben követi az eredeti anyagkeverék teljes szétesésének gondolatát. A materia primát el kell először égetni vagy rothasztani, hogy apró ízekre hulljon szét, és csak azután lehet az új előállításának nekifogni. Az új mindig csíraállapotban jelenik meg, mint a borsószem. Az ízeire esett anyagot hollóval szimbolizálták. Talán nem véletlen, hogy etimológiai szempontból annyira közel áll a holló és a hulla szavunk. Az ember énje számára a megpróbáltatások adják a fejlődés esélyét. Az ember benső énjében dúló ellentmondások és a külső világ polaritása káoszhoz vezetnek. A káosz ideje alatt az ember szétdaraboltnak érzi magát. Ez az állapot időleges, ha az ember felismeri a saját lelkében dúló ellentéteket. Az érzékfeletti világgal foglalkozó okkult irodalom is erről szól. Az irodalmárok olyan szerzőknél bukkantak beavatási, szétdarabolási motívumokra, akik nem ismerték az okkult irodalmat. Ilyen Jules Verne tollából az Utazás a Föld középpontja felé, A rejtelmes sziget, a Várkastély a Kárpátokban. Hasonlóan a fejlődéshez vezető kaotikus elemek találhatók Cooper és Mark Twain regényeiben. Goethe saját beavatásáról beszél, amikor vallja, hogy darabokra szabdalva, kaotikus állapotban élt, mielőtt megtalálta önmagát és alkotóerejét. A modern és az archaikus természetgyógyászat egyik elágazása a masszázson alapuló gyógymód. Nemcsak a keleti módszerek egyike, hanem a magyar népi hagyományban is ismeretes a hát megtaposása. A taposó-gyúró először széttöri a megrekedt energiákat, amelyek a fájdalmakat okozzák. Utána jöhet a masszírozás. Masszírozó gyúrással, keményebb kézmozdulatokkal is szét lehet szedni az energiagócokat. Csak ezután hatásos a szokásos kézzel végzett masszázs. A szétdarabolás és utána a feltámasztás motívuma a Vízi Péter és Vízi Pál című mesénkben is megtalálható. Munka és olykor sok áldozat szükséges, ha valamit megvalósítani akarunk. Többé-kevésbé feláldozzuk a régit és teszünk valamit az új megvalósításáért. A téli ünnepek során égetjük el a régit megjelenítő szalmabábut, legurítjuk a domboldalon az égő szalmakereket. Beköszöntőkkel várjuk a csíraállapotú újat, a kisded újat, a segítő Istenfiút. Ő a Bak havában született mitikus kecske-fi, akinek megjelenésére vagy óhajtására öltözünk kecskeálarcba. A megjelenő új csíraállapotú. Újévkor és az új pár elé esküvőkor búzamagot hintünk szét.

520


Több monda szerint a világmindenséget a nagy fa tartja fenn. Az égig érő fa megjelenik a kínai, az ausztráliai, a hindu, az indián törzseknél is. Az ausztráliai ananda törzs szerint az ősállapotot kezdetben természetfeletti lények népesítették be. A Nagy Atya egyben Örök Ifjú is, és seregével a Tejút középső részén lakik. Nagy fákon és létrákon lehet feljutni hozzá. A mondák szerint e nagy fa eltűnt, a szent hegy ellaposodott és többé nem lehetett felmenni az istenekhez. A fa a kozmikus ős, de szerepet kap az ember és a világ szerkezetében is. A kozmikus ős az eredetmondákban gyakran egy élő hatalmasság. Egy kalotaszegi mesében a mesehős kozmikus méretű: „Ajka a földön, ajka az égben, Nyelve a csillagokig ér el.” [3] Tündér Ilona égig érő fájában elrejtve található a mi csillagmítoszunk. Az is Tejút méretű. A hindu teremtéshimnusz ős-egysége is kozmikus méretű. A Rigvéda szerint az igazi ős, Purusa az életfa, az ember belsejében él alvó állapotban. Csak akkor ébred fel, ha az ember felismeri őt. Ez a bennünk levő isteni szikra, amelyet mindenki maga kell hogy megtaláljon. A Rigvédában az életfát mint kozmikus őst ismerhetjük fel, melynek nagyobb része az égben található. Az ember szellemének csak egy harmada ágyazódott be fizikai testébe. Szellemének háromnegyed része rajta kívül található a nagy Egészszel együtt: „Purusa minden, ami van… …Halhatatlanság ura ő… …Háromnegyed része égbe nyúl, Negyede az, ami létrejött, Majd ebből terjedt szét Élő és élettelen.” (Rigvéda, X. 90) Purusa teteje a Napban található (Purus – pír – piros). Az ógörögöknél a vörös szín volt a teremtő Föld-anyának egyik jellemzője. Ő volt a JÓ KŐ, a kőoszlop. A kövek közül a rubin volt az Istenanya köve. A hatti anyaistennő nevében is fellelhető vörös szavunkhoz hasonló hangzás: Wurusena. Egyiptomi szokás volt a halott mellé vörösre festett szobrokat, tárgyakat, madarakat tenni a koporsóba. Az életfának legkiválóbb része a csúcsa, ahol az édes gyümölcs terem és ahova csak a megigazultak jutnak el: „Az összes mézevő madár a fészkét Mind ide építi e fára s itt költ. Fent az édes gyümölcs a csúcsán, mondják, De ahhoz csak az atyát ismerő jut.” (Rigvéda, I. 164) Az aztékoknál egy hegycsúcson álló fa a világfa, amelyen a nap madara, a sas fészkel. A tibeti hagyományban az égig érő fát Csodafának nevezik. A Csodafa a Szuméru hegy tetején található, tenger veszi körül. Értelme jelképes tartalommal bír. A Csodafa mellett kecskét ábrázolnak, ami az ókor Istenfiának felel meg. Aki el tud jutni a Csodafához, annak minden kívánsága teljesül és eléri a boldogságot. A babiloni Igazság fája mint világot összetartó erő jelenik meg, és lápis lazuliból készült. Pálmalevelek borítják és oroszlánok őrzik. A pálmafa Egyiptomban Nu anyaistennő egyik földi alakja. Szent faként tisztelték a hinduk, az egyiptomiak, a távol-keleti törzsek, a görögök, az indiánok, a rómaiak is. Az ókorban a teremtés és az istennő jelképe a fa, mely az eget és a földet összekötötte. Az ókor népe szerint a Föld-istennő egyben Fa-istennő, aki a Napot, a Holdat és az embereket létrehozta. A föníciaiaknál Baal Tamar vigyázta fel Istár, Astarté Föld-anya fáját. Egyiptomban a világot létrehozó anyaistennő egyik földi alakja pálmafa volt. Az életfa az ember lelkére-szellemére utalt. Ezért nem véletlen, hogy pálmafa volt Ré szent fája, mely táplálékot nyújt a lélek-madaraknak. A görögöknél Létó Tejútistennőt pálmafaként ábrázolták, és a tőle származott napistent, Apollónt is. Az ókor istennőjének szeméhez hasonló nevű Szmürna szintén a fa-istennő képzethez tartozott. Őt Zeusz változtatta mirhafává. Mohamed előtt az arabok az évi földistennőhöz kötött ünnepeiken a szent fát mindig új ruhába öltöztették. Faanyaként ábrázolták a japán Sakati Föld-anyát, akár a hindu Aditit. A keleti népeknél a szent faanyára rendszerint


521

két állat vagy szörny vigyáz fel. Ezen fákat fejjel lefelé ábrázolták, jelezvén, hogy az égből teremtődött a világ és ott találhatók gyökereink is. A pálmalevélhez hasonlít a kagylóhéj. A babiloni hitben a Teremtő női oldala kagylóhéjon vagy pálmalevélen emelkedik ki a vízből. Az ógörögöknél kagylóhéjon születik meg Aphrodité, Poszeidón pedig kagylóhéjon utazik. A kagyló legyezőszerű alakzatát a kínaiak előszeretettel használták mint a víz-elem és a szeretet női elvűségének kifejeződését. Az Ószövetség szerint a sátoros ünnepekről az Úr így rendelkezett: „Az első napon vigyetek magatokkal szép gyümölcsöket, pálmaágakat, patak menti fűzfaágakat és vigadjatok hét napig az Úr, a ti Istenetek előtt” (Lev 23,40). Az izraeliták Sukkot városban rendezett évi földünnepeiken pálmaággal díszítenek ma is a mirtusz, a citromfélék és a fűzfa mellett. Mi a tavaszt, a megújult termékenységet köszöntjük Virágvasárnapon, amikor szenteljük a fűzfaág barkáját. A későbbi korokban az életfa jelentéstartalma bővült a béke, a győzelem értelmével. A rómaiak a győzelmi felvonulásaikon lengették a pálmaágakat. Az ókeresztény korban temetési képjel volt a pálma. Megtalálható a pálma alakja faragott sírköveken és a sírok díszítésénél is. A szentföldi zarándoklatok egyik szakrális jele a pálmaág, akárcsak a kagylóhéj. Megtalálható a mártírok kísérő jeleként is: a ravennai San Apollinare Nuovóban a mártírnők menetén (VI. század), valamint az üdvözültek között. Az öröklétre utalnak az oltár két felén vonuló papok és mártír szüzek kezében lévő pálmaágak a Van Eyck genti oltárán (XV. század). Pálmafából készült bot Szent Kristóf jelképe. Őt úgy ábrázolják, mint aki a kis Jézust viszi át a vízen. A kereszténységben tovább él a kép, s a pálmafa szent mintázatként került be a templomok díszítőmotívumai közé. Elsősorban Mária és a Születés fája lett. A pálmafa több szempontból kapcsolódik Máriához és Jézushoz. Ő óvta és táplálta a menekülő szent családot, Jézust pedig a jeruzsálemi bevonulásakor köszöntik a pálmafa ágaival. Ez a köszöntési forma régebb használt jelként értendő. A pálma jelképként való használata az ókor hite szerint az Istenanyát és az Istenfiút illette meg. A Mária-kultuszt a hunok és a szentföldi zarándokok terjesztették el. Az életfa helyett a pálmalevél lett az istenanya jelképe. Az életfa, illetve a pálmalevél a női oldalhoz tartozó termékenységet és az örök szeretet fényét jelenti, akárcsak a kagyló mintázata. Minden földrésznek van jele. A földrészek közül Ázsiának a jelképe a pálma. A pálmafa az életfát jelenti a pálosok jelképében is, melynek tetejében a holló a napkarikát tartja. Remete Szent Pál az egyiptomi sivatag remetéinek jellegzetes ruhadarabját, a pálmalevélből font ágyékkötőt viselte. A fáknak egyéniségük van, akár az emberi lelkeknek. Az ember által érzékelhető a különböző fák erőterének hatása. Másképp érzi az ember magát a tölgyfa, a fenyő, pálmafa vagy a különböző virágok között. Ugyanakkor a fák és a virágok megérzik az ember szeretetét. A népi hiedelem nem véletlenül gnómokhoz vagy tündérekhez köti a fákat és az erdőket. A fákat a régi időkben emberi alakokhoz hasonlították. Az emberben található a lélek belső ösvénye, mely a felső világba vezet: „Embereket látok. Olyan, mintha a fák járkálnának.” (Mk 8,22–26) Az életfa motívum megtalálható az indoeurópai népek körében is. A nyugati civilizációban az első emberhez, Ádámhoz is a kozmikus emberhez hasonló elképzelések kapcsolódnak. A zsidó legenda szerint Ádám a világ egyik végétől a másikig ért. [3] Meséink égig érő fája a hun hagyományban gyökerezik. A hun bölcselet szerint a teremtés látható műve a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődik. Ez a Gyümölcsoltó Boldogasszonyhoz kapcsolódó ünnepekben nyer kifejeződést. Ez az ünnep „Ég-istenatyánk és Föld-istenanyánk Két Örvénylésének első összefonódása, az első teremtés” ünnepe. Az első teremtés az égig érő fa alatt történt: „UKKó Istenanyánk Tavirózsa kelyhéből lépe életbe. Hattyúk röpíték csillag szekerét Szerelmeséhez, Borkán királyfihoz, Ki őt az Égig Érő Fa alatt várta, Mihelyt égre szökött a hajnalcsillag.” [38]

522


A hun bölcselet szerint az isteni szerelmesek fáját régen Bódi fának nevezték. A világot teremtő Istennő neve szintén a Kő szavunkhoz kapcsolódik. Ug-Kő-An vagy Ő-KŐ, illetve UKKO volt a Bódi Fa Királynője: „UG-KOU-AN pedig – Mivel e fához jára szerelmeskedni, Neveztete Bódog Asszonynak, Ami is annyit tészen, Mint Bódi-Fa-Királynője.” [38] Ukko neve rokon a babiloni teremtésmonda Ukkanú Fa-istennőjével. A káldeusi Ea istennő fatörzsén sasok vigyázták fel a világot. Zarathusztra vallásában is a fák királynőjét egy hős őrzi, nehogy a gyümölcseit rosszra használja Ármány. A görögöknél a heszperidák almafája, a germánoknál Iduna fája, az egyiptomi Persea fa, mindegyik gyógyító és ifjító hatású. A hun rovásos történetírás szerint a világot teremtő Föld-anya az életfa ötödik emeletén lakik. Az ő legkisebbik fia az Istenfiú, aki időnként lejön az életfa szivárványhídján megsegíteni az embereket. [33] A magyar életfa több jellegzetességgel rendelkezik, mint a többi indoeurópai népnél. Díszítőmotívumainak tárháza gazdagabb. A mi fánk tetején a gyümölcs található, Tündér Ilona aranyalmája. Ilonánk aranyalmafája az égig ér, Tejút méretű, az egész mindenséget átfogja. A rovásos történetírás Joli fája is az egész világot átfogja. Minden emeletének van felvigyázó isten-párja. A fa alsó részén található kígyó, gyökér, gyík szavak régi nyelvi eredethez vezetnek el. Csodaszarvasunk, Enet épp a Tejút ősi odújánál helyezkedik el, a Nyilas–Bak csillagkép között. Itt van az Ikrek csillagkép, Hunorral és Magorral. A magyar nyelv szavai régi tudásra utalnak. A fák alkotják az erdőt, a világ eredőjét. Etimológiai szempontból az erdő és az eredő szavaink hasonlatosak. Nem könnyű az erdőn átmenni, akár a születésen vagy magán az életen. „Erdő, erdő, mit vétettem, mikor rajtad általmentem?” – kérdezi egyik népdalunk. Talán Erdély szavunk az élet régi gyökereire utal. A szászok régi földnek, Altlandnak nevezik. A fa a világ teremtésmondáiban az eredetre utal. E fától származnak a fajok – fa-faj –, a növények, emberek – fű, fi. Az Istenfiú volt a Kő-fi, a Kőszál. A kozmikus fa a Tejút, mely egyben egy kozmikus folyó is és az idő folyamatosságának jelképe. 10.1.1. FAANYA ÉS FÖLD-ANYA „Embereket látok. Olyan, mintha a fák járkálnának.” (Mk 8,22–26) (5, 6. ábra) A létezés anyatermészetű. A fa szimbolikusan az égi Útat jelöli. Az Út a változás, a tudatos jelenlét. A tudatos jelenlét vezet el a bennünk lévő Anyához. A kiindulás aLFája az éL-Fá-ja, a bennünk lévő istennői oldal. Az ókor több eredetmondája szerint az élet eredője a Fa-istennő vagy a Föld-istennő. A világot létrehozó Istennőt imádta az ókor népe, még a zsidók is a babiloni fogságig (Jer 44,15–17). Imádatának helyére fa- vagy kőoszlopokat emeltek. Az egyiptomi és kínai kultikus szokás is a fa-istennőhöz kapcsolódik. A fa mellett a kő motívum gyakran szerepel a teremtésmondákban. Mindkettő a föld-elem energiáihoz sorolódik. A kínai áldozati rítusokban az oltárt mindig kőből és fából készítik. A kő vagy a fa anyaga vagy formája révén különleges teremtő erő birtokosává válik: benne lakik a születő új, a szakrális teremtő erő – a mezopotámiaknál és a görögöknél –, vagy bennük lakik az ősök szelleme, például Indiában és Indonéziában. A kínai hitregében a nevében kő szavunkat tartalmazó istennő, Nu-kua teremtette a világot fia, Fu segítségével. Nu-kua földből alkotta meg az embereket. Imádatának helyére kőből többemeletes, négyszögű oltárt építettek és faoszlopot helyeztek, ötödik az életfa, valamint a szakrális kő is a teremtés velejárója. Több teremtő istennő nevében megtalálható a kő szavunk. Archaikus imáinkban a Boldogaszszony a fehér kőkápolnában található. [18] Az ősi kínaiak szerint a teremtés előtt létezett egy ős Pan-ku, amely átfogja a kozmoszt az alvilágtól a mennyig. Testét levelek borítják. Ez az ősi lény azonos a világfával. Kínában ma is a megmunkált fadarab a fejlett lelkiségre, a vágyaktól való megszabadulásra utal (Tao Te king, 15). A Pan-kuban található kő-vel rezonáló szavunk a világ mítoszaiban többször előfordul mint a világot összetartó energia vagy épp a születőfélben levő szellem. A babiloni teremtésmítoszban Ku-bu a teremtő Istenanya (Tiamat) egyik neve, vagy Kev a kambodzsai teremtő neve. A kongói mitikus kovácsokat ban-gók-nak, a nigériai tűz-is-


523

tent Shan-gó-nak, az ázsiai népek mágikus kovácsát Keve-nek hívják. A yuki indiánok teremtőjének nevében benne van a kőmál szavunk: Taikomol. Az irokézek istenének egyik gyermeke Kőszikla névre hallgat. A görög Gaia istennő nevének hasonló rezgése van a Kőjó vagy a mai kaja szavunkkal. Az óind hitregék Indráját Gaiarti nevű sasa hozta le az égből. Az ókor bölcseletéből merítő alkimisták az embrionális állapotban levő új energiájú anyagot nevezték bölcsek kövének. A polinéz népek hite szerint a világ teremtésénél egy faág és egy kő esett le az égből és abból lett a Föld. Fából vagy kőből faragott kis istenanya-szobrocskákat visz a szibériai Malta nomád népe vándorlásain, védelmező erőt tulajdonítva nekik. A szobrocskákat dzulinak nevezik, hasonlóan a hun Joli ősanya nevéhez. Az égig érő fa tetején lakó Tündér Ilonánk nevével összecseng egy mexikói és egy japán teremtő neve. A mexikói istennő neve Itzam, a japán hitrege szerint pedig Izanagi istennő és Izanami istenpárja a tengerből hozta létre a világot. A peruiak szent helye a Chichen Itza, a zunyi indiánok istennője Awonawilona. A történettudomány bizonyítja, hogy a világot alkotó Istennőnek a bronzkorban és azelőtti korokban kőoszlopot vagy faoszlopot emeltek az indiánok, valamint a hunok Európa több részén. Az ókor népe a köveket fényköveknek tartotta, melyek visszatükrözik mindazt, ami a Földön történik. A kő mint a Föld kristályainak szimbóluma, a kozmikus és földi erővonalak természetére utal. Az ausztráliai bennszülöttek szerint a mennybolt kőkristályokból van, Isten trónusa pedig kvarckőből. A kő és hon szavunkkal rokon a hawaii bennszülöttek öreg bölcsének a neve: kahuna. Minden foglalkozásnak, mesterségnek van titkos mindentudó kahunája, melyek legtöbbször a nagymamákból kerülnek ki. A babiloni hagyományt követve az ógörögök is a köveket a termékenység-istennővel, Kübelével azonosították. A mezopotámiai Tiamat földistennő másik neve Ku-bu. Ezt a nevet használták az alkimisták az ideális keverékből kialakult új embrionális állapotú kőre, az Istenfiúra, melyből megszülethet a nagy mű. A történészek Ku-but embriónak nevezik, melynek nevéből kialakult a bölcsek köve. Az afrikai yoruba törzs Istenének neve Kev, az indiánoké Taikomol. Kvarena a perzsák istennője. Kailas a tibetiek szent hegye, melyet az istennő színéről fehér piramisnak hívnak, és a világ közepének tartanak. Az ókor embere a köveket a Föld-anya gyermekeként tartotta számon. A föld üregeit a Föld-anya méheként értelmezték. A zunyi indiánok hitregéje szerint a Föld-anya a világ Négy Méhüregében szüli meg az embereket. A wintun indiánoknál a Föld-anya két gyermeke kőutat épít fel az égbe, hogy azon tudjanak felmenni az emberek. A vasművesek hitében a kovácsok a Föld-anya által megkezdett munkát folytatták, amikor vaskövet raktak be a kohóba. Az afrikai olvasztók a kohó nagyobbik nyílását Anyának nevezik ma is. Kovács istenségük neve a kő szavunkkal rokon: Gu és Gonu. A nigériai yoruba törzs Shango istenének jele a kő vagy a kettős fokos. Kő és fa szavunk megtalálható Afrika más törzsei istenségeinek nevében is. Az elefántcsontparti bennszülöttek Káfolo erdő-istenanyjának a szent fája a Kutige fa. Anyaelvű társadalmuknak neve nafara, férficsoportjukat pedig kaekuruknak hívják. A kő, a hegy, a kőkápolna, akár a fa, a felfelé való emelkedést szolgálja. Archaikus imáinkban kőkápolna rendelődik az Istenanya és az Istenfiú mellé: „Hegyet hágék, lőtőt lépék, Kőkápolnácskát láték, Belül aranyos, kívül irgalmas, Szent Világ Jézus benne lakik vala.” [18] A kövek a kristályvonalakkal a világot behálózó energia rezgéseire utalhatnak. A föld kristályainak zöme a köbös kristályrács szerint vagy annak módosított alakjaiban rendeződik. A föld-elem jele a kocka. Akárcsak az életfa emeleteinek száma, hét fő kristályrács különböztethető meg. Nemcsak a kristályok, hanem az ember gondolati-szellemi rezgései is a mértani testek vonalait követik. Így a kő, illetve a kristályok a fizikai és szellemi világ közti átjárhatóság rezgésmintáját jelképezik. A Föld-anya jele a kövek gyakori kristályrácsának mintája, a kocka, a hexaéder. Innen eredhet a kőfa elnevezés, mely a világok közti hasonlóságra utal. A fa az eredő energiaminta, a kő a kialakult mintázat. Ő a Kő-fi, az istengyermek. A kőfa nevet Erdélyben ma is használják Háromszéken a kopjafa kőből készült másának nevénél. Valamit mond nekünk az is, hogy az afrikai bennszülöttek istenének neve etimológiai értelemben hasonló: Kéfae. Archaikus imáinkban is megtalálható az Istenanya helyett a kőláb kifejezés. Kőláb szerepel a Boldogasszony oszlop helyett a szoba közepén:

524


„Házunk közepén egy kőláb, A kőlábon van szent oltár, Kerülj csak körül, Szűzanyám, Mit látol a fényes napon?” [18] Egy veszprémi imában a kőláb és az életfa aranyága együtt találhatók: „Az én szobám közepén Kőláb kőlábon, Aranyág aranyágon.” [18] Az ókor istennőimádata nem véletlenül kapcsolódik a Kő-höz. A földi kőzetek nagy része köbös kristályrácsú. Az ókor Föld-istennőjének jele a kocka, illetve a hexaéder. A maják szent kövének a neve Koba, a muszlimoké Kába. Kő szavunkhoz kapcsolódik más szakrális név is: Az indiánok istene Hunab Ku, a segítő szereteterő pedig Munay KI. Az afrikaiak segítő istene GU. A keleti népeknél az életerő neve Ka, illetve Chi. A sötét kőkocka a Smaragdtáblák teremtő Horlet nevű istenénél is megtalálható. Ő a világ kormányzója kozmikus ereje által. Az elsődleges anyagból, mely Egyetemes anyag, készítette a négyszög alakú feketéllő szentélyét, amely az élet virágához vezető kapu. [35] Az ókor teremtő őserőit tekintve a kő és a fa a föld-elemhez tartozott. A föld-elem és a Föld-anya, valamint a Faanya egylényegű fogalom. A kristályvonalak szerint rendeződő energiák, akár az életfa, átfogja a világot. Régi ráolvasó imáinkban az életfát aranyfának, rutafának, rózsás bárkának, rózsafának, gályafának hívják, mely „a tengeren is átalhajladozik”. [18] Archaikus imáinkban az égi életfától származik Anna, Mária anyja. A rovásos történetírásból tudjuk, hogy Anna hun törzs sarja. Az égi magot pedig a Kaltes Asszony bolygójáról hozták le a Földre. „Ég szülte fáját, Fája szülte bimbaját, Bimbaja szülte Annát, Anna szülte Máriát, Mária szülte a világ megváltóját.” [18] Ugyancsak több imában az aranyfa és Jézus együtt található. Egy palóc ima így szól: „Krisztus Urunk az aranyfán, Aranyfának aranyágán, Üdvözletnek szép virágán.” [18] Az Imádság a szívhez című archaikus imában életfaként magát a gyógyítandó embert nevezik meg, akiért Jézushoz imádkoznak: „Kezében hozza az aranycsészét, Bemeríti a Jordán vizébe az életfát, Annak az életfának a neve …. Vegye le errül a szívrül az ijedést.” [18] Egyházi imáinkban Mária „szép rózsa”. Egyik Nagyboldogasszony-énekünkben Mária nem más, mint „drága bokor”. Ez a 241. ének a Boldogságos… kezdetű, melynek második verse így szól: „Boldogságot harmatoztál, Drága bokor, édes bimbót virágoztál.”

10.2. AZ ÉLETFA SZERKEZETE „A Sors lényegét adja az Egység, Értelmét a kettősség, Titkát a Végtelen.” [49] (7.1.–7.8. ábra) Népi hagyományunk az ember lelki-szellemi rétegeihez köti az életfa szerkezeti felépítését. Az életfa az erénylétra, Jákob lajtorjája, amelyet tapasztalásai során tesz meg az ember. A lenti és fenti világok csak egymással összekötve adják a létezés energiáit.

10.2. Az életfa szerkezete

525

A fa, akár az ember, köti össze a lentet a fenttel, a földet a szellemmel. A levegő-elem biztosítja az információ átvitelét, az állandóan lüktető életet. A lelki-szellemi fejlődés útja a „hétszer szentelt út” egy Somogy megyei ráolvasó imában: „Elindultam egy útra, Hétszer szentelt szent útra.” [18] Az archaikus népi imáinkban a hetes szent szám. A lelki-szellemi világ életfája maga a hétszer szentelt oltár: „Föltekintek magos mennybe, Ott láték, amit láték, Jeruzsálem bárkáját, Hétszer szentelt hét oltárt.” [18] A világ különböző tájain élő népek hagyományaiban megjelenített életfa ágainak, emeleteinek száma rendszerint hét vagy kétszer hét, néha kilenc. Az avaroknál a világhegyen álló fának hét ága van. A szamojéd világban a Földnek szintén hét emelete van és az égnek is hét egymás fölötti szintje. Az embernek hét alap energiaközpontja van. A muzulmán vallás hétszintű mennyországot ismer, ahová Mohamed a Burák nevű táltoson repült fel a legfelső Tuba fáig. Ez a név több régi leírásban szerepel. A régi hunoknál a felső világ ajtajának az őrét nevezik Tupinak, aki csak az Föld-anya jelével, a kereszttel megáldottakat engedi be. Ugyancsak a hétszintű alvilágba Mohamed a Sebek fája mentén jutott le. A görögök és a kereszténység poklának pedig hét bugyra van. A zsidó kabbala életfájának is hét szférája van. A tatároknál 9 fenyőfa helyettesíti az ágakat. A görög alvilág hétrétegű. Az altaji népeknél az életfa hét- vagy kilencágú a mennyország felé is és a pokol felé is. A fa alakja információt hordozó mintázat. Az életfa egy összetett szimbólum. A fa ágai emeletként, létraként vezetnek felfelé, a Nap felé. Mesehőseink próbatételei gyakran a fához kapcsolódnak. A próbatételek az önismerethez, az önmegvalósításhoz, a lelki átalakuláshoz vezetik el a hőst. A legyőzendő akadályok mind az érzékfeletti világba vezetnek. A sors hatalmával való harcban a hős szembekerül hét, illetve tizenkét lépcsővel vagy a tizenkét fejű sárkánnyal. A Világszép nádszálkisasszony című mesénkben benne foglaltatik a fa-tündér képzete. Ahhoz, hogy megtalálják, át kell menni a Föld kapuját őrző két farkason, a szélvészt indító tükrön, be a fekete lyukon, a hetedhét országon keresztül a szárnyas ló hátán, a réz-, ezüst- és aranyerdőn keresztül. Az emberiség megjelenése óta igyekezett megfejteni a világ hátterében húzódó rend titkát. A természetben megjelenő alakzatok geometriája a teremtés mélyén lévő rendre épül fel. Ugyanez a geometriával leírható harmónia az alapja a zenének, a művészi alkotásoknak, az emberi DNS-nek. Geometriai arányok találhatók meg az élő szervezeteknél, a hópelyhek és a virágok szerkezeténél, valamint a bolygók keringési pályájában. Minden létező a teremtő energia megnyilvánulása. Minden a fényenergiából szövődött. Világunk hullámtermészetű. A fizikából tudjuk, hogy a fény elektromágneses rezgésű energia. Jellegzetes rezgő energia jellemzi a spirituális és az anyagi világot is Az ember maga is részben elektromágneses lény. Gondolatainkkal és megnyilvánulásainkkal különböző frekvenciájú rezgésmintákat sugározunk ki magunkból. Lényünk rezgései kiáradnak belőlünk mindenre, ami körülöttünk létezik. Gondolataink és érzelmeink befolyásolják a világot. Ugyanakkor ránk is hatnak más emberek és az égitestek energiamintázatai. Képesek vagyunk felvenni a kívülről, az energiamezőből jövő hullámokat. Állandó interferenciában leledzünk a környező világgal. A döntéseink által létrehozott energiák formálják a világot. A Bibliában az emberek fákként jelennek meg. Az emberben található a lélek belső ösvénye, mely rétegezett, mint a fa ágai. Az ember mint állóhullám rezgések halmazának különböző szintjeiből áll. A tudatossági szintek gondolatainkhoz és érzelmeinkhez kapcsolódnak. Az anyai oldalunkhoz rendelődő érzéseinkkel és szellemünkkel hatunk a világra. Érzékszerveinkkel érezzük, látjuk, halljuk, megfogjuk, amit megismerni akarunk. Tudatosodással és érzelmeink tisztításával rezgésszintünk emelkedik. Felfelé haladunk az erénylétrán. A lélek útja, akár a fa, az ég felé, illetve a felső világba vezet. A Földnek is változó rezgésszintjei vannak. Akár a fa emeleteinek, mindegyik anyagnak és minden tudatossági szintnek sajátos a rezgési tartománya. A fizika nyelvén mindegyikre egy-egy frekvenciasáv jellemző, melynek meghatározható közepes frekvenciája van. Ez a középfrekvencia a maga interferencia-

526


sávjaival akár egy-egy sajátos hullámlénynek tekinthető. Földünk a piramisba írható 4. szintnek megfelelő energiasávban bocsátja ki rezgéseit. A földsugarak rezgései összhangban állnak az emberekkel. Az emberek tudatossága emeli a rezgések frekvenciáját. A hindu bölcselet a szinteket körforgásnak nevezi. Úgy tanítja, hogy a negyedik körforgás után a fejlődés a tökéletes embert hozza létre, aki a szellem felé irányul (VI. stanza 3, 4). A Teremtő energia a tiszta szeretet. A Szeretet körülöleli, fenntartja és élteti a Világot A létezés egy rend alapú rendszerben hologramként működik. A Minden Létező Egy felosztotta magát, és ezáltal minden részében benne van az ő teljes és hű mása. Az ember ennek egy kis része. A mindenség egyik fraktálja vagyunk. Az embernek fel kell ismernie, hogy Isten őbenne is lakozik. Minden ember magában hordozza Isten energiáját. Ezt az isteni fényt úgy hívjuk: Szeretet. Az ókor bölcselői szerint a matematika, a geometria és a filozófia egy tőről ered. Mindegyik az ember és világa szerkezetét próbálja leírni. Az élet értelmét vizsgálva jutottak el a nagy filozófusok is a matematikához. Galileitől olvashatjuk: „A filozófiát abban a könyvben írták, amely kinyitva fekszik a szemünk előtt: a világegyetem… A matematika nyelvén fogalmazták meg és betűi háromszögek, körök és mértani alakzatok.” A számokat és a geometriát a hinduk is szentnek tartották. A hindu bölcselet szerint a létezésben a kör, háromszög és négyszög a hét isteni anya szikrái (III. stanza, 12). A geometria tehát egy olyan írásmód, amely a körök, háromszögek, négyszögek stb. segítségével az élet energiáinak szerkezetét és a teremtési megnyilvánulások erővonalait térképezi le. A Tót–Hermész-tanítások szerint nemcsak az anyagi világ, hanem a szellemi világ összetevői is mértani alakzatot vesznek fel. Mindenek alapja az EGY szeretet energiája, melyet ősidőktől körrel ábrázolnak. A tökéletes mértani formájú körből osztódással származtatták a többi formát és minden teremtett dolgot. Az EGY és a KÖR ősegység, a kezdet és vég nélküli Teremtő Szeretet-erő. Saját maga kivetítése és megsokszorozása adja az életet, a szaporodást. Ez az erő tartja össze a világot és adja a változás lehetőségét is. Nevezik energiamezőnek, morfogenikus mezőnek, kollektív tudattalannak, kozmikus tudatnak vagy Akasha krónikának. Az élet lényegében egy kör. Az ok és okozat törvénye egyszerűen egy körrel szemléltethető. Minden elindult folyamat csatlakozik az előzőkhöz és körbeérve visszatér. Tettel, illetve érzelemmel hatunk vagy hatásokat kapunk és minden, amit kiadunk magunkból, visszatér. A visszatért hatás a mi ható és fogadó erőnk következménye. Minden a Kör-ből, a Kő-úrból származik. Az ősanyag, a materia prima fogalma már az ókorban, Platón előtt megtalálható. Az ausztráliai őslakóknál és az indiánoknál ma is létezik a mindenható sötét színű Kristály. Kínában a Tao ötös őslényként ma is élő, mély és sötét. Olyan, mint az anyaöl. Táplál, magába hordozza az életet és onnan születik minden újjá. Hérakleitosznál az őslény Egy maga a Törvény-Logosz, illetve az a materia prima, mely áthat mindent és állandóan átalakítja magát. Az állandó változásnak nincs vége, hanem önmagába, a nagy Kőbe fordul, melyből a kezdetkor kialakult. Minden új jelenség az ősanyai materia prima egy-egy változata. Minden a teremtő köréből indul ki. Több kör metszéséből kialakul a szellem terének szerkezete. A tér erőit a föld tárolja. A föld mélyén található az elraktározott energiacsomag, mely megadja a létezők formáit. Neve Melchizedek szerint az egyiptomi Tóttól számazik: élet virága. Ez egy kristályszerkezet, amelyen az élet alapszik. „Tót állítása szerint mindent magába foglal, kivétel nélkül minden tudást… A rajz arányai között az élet minden megjelenési formája megtalálható. Tartalmaz minden matematikai formulát, fizikai törvényszerűséget, zenei harmóniát, minden biológiai életformát, egészen sajátos testi megjelenésünkig. Benne rejlik minden egyes atom, minden dimenziósík és kivétel nélkül minden, ami a hullám alakú univerzumban megtalálható.” [19] Az egyiptomi iskolából ismeretes, hogy minden a nagy ürességből, a nemlétből, az Egyből, a Bölcsességből a végtelenből származik. A végtelent körrel ábrázolták. A szent geometria szerint a kör, illetve a görbe vonal anyai minőséget jelöl.

10.2. Az életfa szerkezete

527

Minden egyes teremtési lépésnél az Egy megkettőzi magát. Két kör metszésénél alakul ki az első háromszög, az egyenes vonal. Ez pedig a metszési zónában keletkezik, a mandorlában. A mandorla pedig a népek hagyományában az élet tojása, az ősmag, illetve a hal. A mandorlába írható harmonikus háromszög minden szabályos mértani test alapját képezi. A sumer jelrendszerben a háromszög a szeretet képjele. Minden szabályos mértani forma háromszögekből áll. A petesejt is kör alakú, benne két poláris testtel. A megtermékenyítéskor a spermium beléptével a két belső sejttest egy mandorlával kapcsolódik össze. Világunk olyan, mint egy hologram. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, legparányibb darabja is ennek a Világmindenségnek ugyanannyi isteniséggel bír, mint maga az egész. Minden kis fraktálnak jól meghatározott helye és szerepe van. „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát, s így mindenik determinált.” (József Attila) A teremtési aktus folyamán hét lépésből alakul ki az életmag és az élet virága a körrel ábrázolt tökéletes Egyből. A hét lépés-elem megtalálható a sejtek osztódásánál, a körök egymásban való metszéseinél. Az élet virága geometriai alakzatának felel meg a földsugárzás életadó erejének megnyilvánulási formája. Az életfa jelentésköréhez kapcsolódik az élet virágának nevezett geometriai forma. Az életmag fontos eleme a mandorla, mely akkor jön létre, amikor két egyenlő sugarú kör, az ős Egy megkétszerezve magát egymást metszi. Ez a közös metszési rész megismétlődik minden új osztódáskor. Az első két kör metszéspontjai által határolt terület adja a tulajdonképpeni hal alakú mandorlát. A további osztódásokkor keletkezett körök is mind metszik egymást. [19] A metszési tartományokban feszültség keletkezik, mely kiegyenlítésre törekszik. E munka eredménye a következő kivetítés, egy újabb metszési zóna, egy újabb feszültség. Az osztódás, a teremtési aktus mindaddig folytatódik, amíg el nem éri a hét lépcsőt. Mandorla alakú az ősi hallény, a dicsfény ábrázolása, de a Krisztus-ábrázolásoknál is sokszor előfordul. A két kör metszéséből kialakult forma lényegében a mítoszok őstojása, amelyből világunk létrejött. A mandorla több kulcsfontosságú méretet foglal magába. Jellegzetes a tojás hosszúsága és szélessége, mely a nagy egyenlő szárú háromszög magasságát és magasságfelezőjét adja. A tojás hosszúsága és szélessége épp a szellemi energia rombuszát határozza meg. A nagy egyenlő szárú háromszög négy kisebbre osztható, melyek az emberi szellem szerkezetét szimbolizálják. A kialakult egyenlő szárú háromszög és a felezéssel kapott derékszögű háromszögek alkotják az emberi szem geometriáját is. A mandorlába foglalt derékszögű háromszög méreteiben a legharmonikusabb arányt adja. A Fibonacci-arányt legjobban ez közelíti meg. Ez a háromszög található meg a körbe írható ötszögben és ez adja a pentagram szakrális voltát is. Az ókorban az ilyen derékszögű háromszöggel ábrázolták a dualitást megjelenítő férfi és női energiát. A mandorla a szakrális geometria egyik legfontosabb eleme. Az eredetmítoszok őstojása ez, mely a világot létrehozó Istennőhöz kötődik. Nem véletlen tehát, hogy az egyenlő oldalú háromszög az ókorban az Istennő jele volt és később mint Isten Szeme ismeretes. Innen és ebből a hitből ered a Szemúria (Sumeria) elnevezés. Isten Szeme ma is megtalálható templomok díszítőelemeként oltárok felett. A mandorla átvitt értelemben az élet tojása. Tulipánunk középső mandorlaszerű része tökéletesen viszszaadja e tudást. A mondákban ez a titokzatos hely, ahol az élet indul, gyakran barlangként jelenik meg További osztódással, illetve a körök további metszésénél újabb metszési zónák alakulnak ki. A hét kör adja nemcsak az ásványok kristályainak, hanem az energiamintázatoknak az elemeit. A világban működő életenergia a szabályos platóni testek alakját veszi fel. A szabályos mértani alakzatok mind kötődnek a háromszög harmonikus arányaihoz. A hét kör minden forma eredete. Minden kristálytípus e hét szabályos alakzatból alakult ki: gömb, kocka, tetraéder, csillagtetraéder, oktaéder, ikozaéder és dodekaéder. A kristályok mértani alakzatok szerint nyerik el mintázatukat. Hét alap kristályosodási rács létezik.

528


A hét teremtési lépésből alakul a ki az élet virágának nevezett harmonikus mintázat. A legösszetettebb forma az élet virágának nevezett alakzat. Ennek belső elemét, az életmagot találhatjuk meg faragott kapuinkon és ládikóinkon. A 3. ábrán az élet virágára ráhelyezett életfát láthatjuk. Az élet virága közepén elhelyezkedő hét egymásba kapcsolódó kör alkotja az életmag szimbólumát. „Sokan úgy vélik, hogy az életfa jelképe a zsidóktól származik, ez az elgondolás azonban téves. Az életfa bizonyítottan nem a Kabbalából ered. Az életfát egy kultúra sem mondhatja magáénak – még az egyiptomiak sem, akik mintegy 5000 évvel ezelőtt az életfa ábráját Karnak és Luxor templomaiban felvésték három-három oszlopra. Nem fűződik egyetlen fajhoz vagy valláshoz sem. Olyan mintázatról van szó, amely közvetlenül a természet sajátja. Biztos vagyok benne, hogy távoli bolygókon, ahol tudatosság létezik, úgyszintén fellelhető ez a képzet. Ha tehát adott egy fa, melyből virág, majd gyümölcs, abból pedig mag fejlődik, és ha feltesszük, hogy ezek a geometrikus megjelenési formák megfelelnek a gyümölcsfaciklus öt lépésének, melynek itt a földön lehetünk tanúi, akkor felismerhetjük, hogy a fa forrása a magban rejlik. Ha az életmag és az életfa ábráit egymásra helyezzük, a kettő közötti összefüggés nyomban láthatóvá válik. Tökéletesen egymásba illeszthetők. Az egyiptomi oszlopfőkön található életfa-ábrázolások alsó és felső részén további egy-egy kör helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy az életfa eredetileg tizenkét alkotóelemből állott, s ez a tizenkét összetevőből felépülő verzió is tökéletesen beilleszthető az életmag ábrájába… A szakrális geometria formái együtt mozognak és egymásba illeszkednek. E geometria sajátos természetének megértése intuíciós, jobb agyféltekés gondolkodást igényel. Amint egyre összetettebb mintázatok tanulmányozásába bocsátkozunk, világossá válik előttünk, hogy ugyanaz a bámulatos kötelék vonul végig a mindenségen, és ugyanaz a szál fűz össze minden létezőt egymással.” [19] Az élet virága szimbólum nemcsak Egyiptomban, hanem a világ csaknem minden részén fellelhető: Írországban, Törökországban, Angliában, Izraelben, Egyiptomban, Kínában, Tibetben, Görögországban és Japánban. A Kárpát-medencében az élet virágának alakzata gyakran fellelhető az épületek díszítőelemeként. A belső kör faragott tárgyainkon, faragott kapuinkon gyakran látható. A virág elnevezést azért kapta, mert alakja virágszerű. A faragott tárgyainkon ezt a hatos szerkezetű mintázatot Vénusz-csillagnak nevezik. Az élet virágának mintázatában foglaltatnak az élet teremtésének és fejlődésének lépései. Az életfa mintázata is egy harmonikus geometriai alakzat. Mintázata egy egyenlő oldalú háromszögnek felel meg, ágai adják a felfelé vezető létra fokait. A háromszögű életfa a hermetikában jelenik meg. A rezonancia törvénye alapján ami az emberben történik, az fog megjelenni körülötte is. Azokat az életkörülményeket és embereket fogja magához vonzani, akikkel együtt kölcsönhatásba tud lépni. Mindenhez, ami történik, az ember hozzájárul. Többféle típusú életfa-ábrázolás látható egyes épületek díszítményein, kultikus helyeken, kerámiákon, varrottasokon. Az eddig ismert életfa típusok közül a Pártus Birodalomból származó életfa áll mértani formákból, a többi világfa-ábrázolás közelebb áll a természeti képhez. A fa szimbólumként való használata a mezopotámiai időkből [9] maradt ránk, amikor a fa az egészséget jelképezte. A régi idők fájának hét ága van (7a. ábra). Akkor a fa előtt így imádkoztak: „Hálások vagyunk az életerőért, az egészségért. Annak a bölcs, ragyogó és világos Értelmű testünknek az egészségéért, Melynek fürge lábai, jó hallású fülei, Erős karjai és olyan szemei vannak, Mint a sasnak… Te szent Növény… …Növekedjél minden száradban, ágadban, Minden hajtásodban és indádban, Növesszenek Téged szavaim is.” A esszénusok életfájának ugyancsak hét gyökere és hét ága volt. Ők is a hunok bölcseletéből merítettek. A kétszer hetes, illetve a 14-es szerkezet itt is megjelenik. Az életfa náluk is a lélek harmóniájának útja.

10.3. Rezgésminták

529

Imával való ráhangolódással, meditációs elmélyüléssel lelkünk-szellemünk egyesülhet a felsőbb énünkkel, az isteni mivoltunkkal, az élet fájával: „Az Egyesülések jelentik a hidat az ember és az angyalok között. Mint minden híd, csak türelemmel építhető. Az Egyesülések száma tizennégy, Mivel a Mennyei Atya angyalainak száma hét, És a Föld anya angyalainak száma hét.” [10] Kozmikus értelemben a csillagos égen is megtalálható az életfa jelentésköréhez csoportosuló tudás. A világfa mint Boldoganyafa azonos a Tejúttal. Az arabok a Tejutat Ég anyjának nevezték. Népmeséinkben, népművészetünk motívum-világában a világfa törzse maga a Tejút. A világfa környezetében levő négylábúak és szárnyasok a Tejúton levő Szarvas, Bak, Bika, Hattyú, Sas stb. csillagképek mása. [1]

10.3. REZGÉSMINTÁK A világ egy energetikai egységként létezik. A létezés formáit egyszerű alapelvek működtetik. Ezek egymásra épülve bonyolultabb rendszert alkotnak. A rendszer természetét az eredete adja meg. Az EGY-ből, illetve a teremtő FÉNY-ből származunk. A fény hullámtermészetű. Fizikai szempontból a fény elektromágneses rezgés. A világon mindennek sajátos energiája és rezgési jellemzője van mind az anyagi, mind az érzékfeletti szférában. A hullámtermészet a Törvény szerint a világunkban egy Rendet alkot. Az amint fent, úgy lent elvének megfelelően a mikro- és makrokozmosz hasonlósága a rezonancia elvén alapszik. Az emberben működő rezgéssávok megfelelnek a világban lévő hullámok rendszerének jellegzetességeivel. Ezért jöhet létre a kölcsönhatás, az el-vissza működés. A kölcsönhatás a rezonancia elvén működik. A léte egy rend alapú rendszerben zajlik. A létezés megnyilvánulása egyensúlytalanságot hoz létre. A kettősség a mozgatórugó. A mozgás egy törekvés az egyensúlytalanságból az egyensúlyba. Az esszénus–hun tanítás szerint a fizikai világ mögött álló rend törvényei mindenben megtalálhatók: „A Törvény az Élő Isten élő szava. A törvény bele van írva mindenbe, ami élet. Megtalálható a füvekben, a fákban, a folyókban, A hegyekben, az égi madarakban, Az erdő teremtményeiben, a tenger halaiban, De legfőképpen megtaláljátok önmagatokban.” [10] A harmonikus arányok érvényesülnek az élő szervezetek sejtjeiben, a magoknál és az élőlények külalakjánál. A mértani testek harmonikus arányait a Föld-anya kristályain fedezhetjük fel. A fizikából ismeretes, hogy a kristályok számos fizikailag igazolható tulajdonsággal bírnak. Sajátos fizikai felépítésüknek köszönhetjük pl. a homogén fénynyaláb létrehozását, lézert, radart, találkozhatunk velük a rádióban, számítógépben stb. A kristályok befogadják a fényt, tárolják, átalakítják, kibocsátják, visszaverik. Megtörik vagy felerősítik az energiát, egyensúlyba hozzák és harmonizálják. Mivel képesek kapcsolódni más forrásokra és jeleket adnak le, ezért használhatók kommunikációs eszközként is. A kristályok mintázata és belső szerkezete a természet törvényeit követve alakul ki. Formavilágukban a szabályos mértani testek vagy azok elemei köszönnek vissza. Ezeket az ógörögöktől platóni testeknek nevezik. Ők iskolákat hoztak létre a szabályos mértani testek tanulmányozására. Az ókori görögök feltételezése szerint világunk ezen ősenergiákból épül fel. Az ásványok és minden fizikai anyag, valamint az emberek között sok hasonlóság van. A rendezettség az atomok és molekulák belsejében már megtalálható. Az atomoknál, valamint minden létező anyagnál az elrendeződés spirálisan növekvő jelleget mutat.

530


Mindennek rezgő erőtere van. A fizikai anyag rezgésszintje is növekszik, ahogy a szilárd állapotról cseppfolyósra, majd gázállapotúra vált át. A rezgésszint növekedése még jobban érvényesül az érzékfeletti világban, a lelki-szellemi szféráknál. Gondolataink is a szellemi rezgések frekvenciáit veszik fel. A különböző rezgések frekvenciájuk szerint sorrendbe rakhatók. Az életfa hetes, illetve kétszer hetes tagolódása az anyagi és szellemi világ rezgésszintjeit mintázza le. A rábaközi tudók szellemi hagyatékában a hét szellemi szint járását a „Változás hét szent igéje” segíti. A szinteknek hét alakzat felel meg: „A örök örvénylés csigavonala mentén oltsuk be teremtményeinkbe ne csak a lét, hanem a Változás Hét szent igéjét is, az EGY, EGYBŐL KETTŐ, KETTŐ MEG EGY varázsigét hét alakzatban.” [38] Az energia rezgési jellemzői a hang hetes tagolódása szerint spirálisan növekvő tendenciát mutatnak. Ugyanez érvényesül mind a fizikai, mind a szellemi világban. A tökéletes spirál törvénye szerint minden fordulat után a frekvencia kétszer nagyobb lesz. A növények, a fák növekedése spirálisan történik (7.1. ábra). A fák kérgének vonalai szintén spirálisan futnak felfelé. Ez a spirál is az óramutató járásával ellentétes irányú, akárcsak a női gyökérközpont mozgási iránya. Ezért van faistennőnk, Tündér Ilona-fánk, illetve életfánk. Az ókorban az életfa és az ősi istennő egybe tartozott. Világunk, amelyben élünk, anyavilágegyetem. Hitbeli szervezetünket is Anyaszentegyháznak hívjuk. Minden anyag, energia, maga az emberi szellem is spirális mozgásban van. A 6.1. ábrán a tudatosság spirálja látható. Felülről nézve a fizikai és szellemi energia sávjai körrel ábrázolhatók. A körök száma hét vagy kilenc. Egyiptomban Ré teremtő és összetartó energiáit kerekded formának vélték: „Ré tojásában van”, aki „az isteni kilencség ura” (Egyiptomi Halottaskönyv). A kogi indiánok szerint a világnak tojás alakja van és kilences szerkezetű. A teremtéskor is a Világanyának kilenc lánya született. Az elefántcsontparti bennszülöttek istennője hétévenként tartja beavató rítusát, fában, illetve erdőben lakik. Neve a Mianyánk, valamint kő és fa szavunkhoz hasonlít: Kafolo. Hét Urat szül a világra az egyiptomi gnosztikusok ősanyja, Szophia, aki kinevezi őket a hét ég urának. A hetedik ég urának neve Seboath, a Szép-út ura. A mali bambara törzs hitregéjében az üresség Fu nevű ereje magot küld le a földre és a keletkezett fehér fűzfán hét világ helyezkedik el. A kenyai hitrege szerint a teremtő erő létrehozza a világosságot, megalkotja a 7 eget, az életfát és utána a földet. Guineában a teremtő Alatangának 7 fia és 7 lánya volt. A hindu Imra a légzés erejével hozza létre a 7 eget, és 7 folyóval választja el őket. [51] Életfa a kenyai hitregében is található, aminek a leveleire írják rá az emberek tetteit. A mali életfát egy fehér fűzfa alkotja meg. A szibériai hagyományban a teremtésnél az életfa helyett a Fű-Nő jelenik meg, a borneói mítoszban a Rizs-Tündér. [51] A magyar hagyományban a kilences, illetve a hetes szellemi szerkezet így jelenítődik meg: „Kinek hét, kinek kilenc, kinek tíz BŰVÖLET. Az ősök így hagyták ránk: kilenc, Mert a Három Ős egyikének nyelvén ezt jelentené. Ez a gyümölcs formája, de az íz a lényeg.” [38] A szellemtudomány az anyagi világra ható hét felső tudatszintet különböztet meg. Minden rezgéstartománynak egy-egy szellemlény felel meg. Az atlantiszi Tót smaragdtábláin olvasható: „Messze … trónol a hét Úr a felettünk levő ciklusokból jövő tudat egységei ők. Az embert … a végtelen tudáshoz vezetik. Heten vannak. Erejük hatalmas.” (Tót smaragdtáblái) A mezopotámiai agyagtáblákon található régi szövegek szerint a világ dolgainak hét sorsteremtője van, akik a felső világ kapuit őrzik:

10.3. Rezgésminták

531

„Gyűlésbe gyűltek a tündérek, A nagy angyalok, a sorsteremtők. Ők teremtették a négy világszférát, Ők szerzettek törvényt, jogot, szokást… Hét isteni bölcs a menny kapuit A felsőbb világok bejáratánál őrzötte…” [44] Az esszénus–hun tanításoknál a tudatosodási szinteket angyaloknak nevezett szellemlények őrzik: „A Törvény betöltetett a ragyogó És szent Angyalokon keresztül, Erősek és méltóságteljesek, Akik halhatatlanok és szentek, Akik heten meg heten vannak.” [10] A mi Bibliánk Isten hét angyaláról, illetve szelleméről beszél: „A trón előtt hét lobogó fáklya: Isten hét angyala.” (Jel 2,5) A Báránynak hét szarva és hét szeme volt, Isten hét szelleme (Jel 5,6). Dánielnél az Istenfiúnak megfelelő lénynek hét szarva volt (Dán 7,2–8). A Szentek szentje bejáratának mérete hét könyök volt (Ez 40,48–49). A Bibliában a hetes szám a bölcsességhez kapcsolódik. „Megépítette házát a bölcsesség, S hét oszlopát felállította.” (Péld 9,1) A bölcsesség olyan tudás, mely az életnek fáját jelenti az embernek: „Boldog ember, aki megtalálta a bölcsességet. Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, És akik megtartják, boldogok.” (Péld 3,13 és 3,18) A Molnár Anna-balladában a fa jelenti a lelki felemelkedés tapasztalati útját. Nevében az Anna összecseng az anya, a földi létet teremtő erő szavával. A molnár szó pedig a létezés energiájának körkörös terjedési alakjával. Az energia kör alakja a kerékmotívumainkban is fellelhető. Az egész ballada története a lét kerekének mozgását írja le. Anna bejárja a lét tapasztalati útját. A Tihanyi alapítólevélben molnár szavunk a munoran kereku kifejezésben szerepel. A menny kereke a belső lelki út felé vezető ösvény. A ballada fájánál is megjelenik a főhősnő mellett a hetes szerkezet: „Burkus fának hat az ága, Hetedik lesz Molnár Anna.” A fő geometriai alakzatok szemléltetik az embernek mint fizikai és szellemi lénynek a kilétét, rendeltetését. Az egyiptomi tanítások szerint a piramis alakja térképezi le legtalálóbban az ember anyagi és szellemi összetevőit. A négyszög az anyagiságában rejlő erejét, a háromszögek pedig a szeretet törvénye szerint működő testi-szellemi lényegét. A hetérák tanítása szerint az ember tudatát egy piramisba írt spirállal lehet ábrázolni. A piramis az anyagba zárt szellem mintázata. A spirál egy-egy fordulata egy-egy tudatszintnek felel meg. Az embernek és világának hét szellemi szintje ismeretes. Lényegében két piramisba írható tudatossági szintekről van szó. Az alsó piramis a már meghaladott világokat tartalmazza. A szellem spiráljának függőleges metszésével kialakult szinteket a 7. ábrán láthatjuk. [34] A világ és az ember energiaszintjei rezgési jellemzőiknek megfelelően színesek. A színek sorrendje a szivárvány színeihez hasonló. Az ember gyökérközpontjának színe vörös. Ez az alsó szint. Utána következik a narancssárga szakrális központ, a sárga napfonat, majd a zöld színű szívközpont, a kék torok csakra és a lila fejtető központ. Ezért nem véletlen, hogy a hunok szerint az életfa hét emeletére a spirális Szivárványhídon lehetet feljutni. Az életfán lakik a világot létrehozó Föld-anya, akinek a legkisebbik fia a segítő Istenfiú. Ezen a hídon jön le segíteni a Világfelügyelő fejedelemfiú, valahányszor az emberiségnél eluralkodik a szeretetlenség. [33] Az ószövetségi Ezékielnél zafírkék mezőben ül az égi trónon az igazlény, akinek színe a szivárványhoz hasonló, amely esős napokon tűnik fel (Ez 1,26–28). A spirál törvényének megfelelően a különböző tudatszintnek megfelelő rezgéstartományok nincsenek elkülönülve, hanem egymásban léteznek. Az egyik növekedése hatással van a másikra. Valójában minden lelki-szellemi szint az Egyhez tartozik, ahogy minden lélek egy. Egy egységes energiamezőben létezik minden a világon.

532


10.4. A SZENTNEK TARTOTT FA „A boldog ember … olyan, mint a víz partjára ültetett fa, mely kellő időben gyümölcsöt terem és levelei nem hervadnak.” (Zsolt 1,3) A fa az élet legtökéletesebb formája a növényvilágban ugyanúgy, ahogy a fejlődés legmagasabb fokát az ember képviseli az anyagi világban. Az ember szellemének tudatossági rétegei a fa emeleteinek felelnek meg. A világmindenség mezejének szerkezete szintén az életfához hasonló. Az ember morfogenikus erőtere és a világ energiamezeje egymással állandó kölcsönhatásban van. Az ember elválaszthatatlan egységben jelenik meg a mindenséggel. Ennek az egységnek a központja az ember mint az istenség művének a folytatója és a teremtő erők birtokosa. Néphagyományunk megőrizte azt az ősi törekvést, hogy az ember egyre újabb próbatételek legyőzésével megújítsa a teremtést. Az idők folyamán a próbatételek megváltoztak, de az egység felé való törekvés megmaradt. Az ember a fa szerkezetéhez hasonlóan összeköti a földi világot az éginek nevezett lelki-szellemi világgal: „Az ember a fa törzséhez hasonlóan Gyökereivel mélyen Föld anyjának testébe fogódzik, Míg lelke felemelkedik Mennyei atyjának ragyogó csillagaihoz. A fának gyökerei a Föld-anya angyalai, A fának ágai a Mennyei Atya angyalai. Ez a szent életfa, Amely az örökkévalóság óceánjában áll.” [10] A fenti idézetet a Holt-tengeri Tekercsekből fordította a Kolozsvárról származott Edmond Bordeaux Székely vagy Székely Ödön, aki nemcsak orvos, hanem elismert tudósa a szanszkrit, arámi, görög és latin nyelveknek is. 1928-ban Romain Rollanddal együtt alapította meg a Nemzetközi Biogenikus Társaságot, a mai ökológiai mozgalom előfutárát. [10] Tíz pontból álló Krédójuk ma is megszívlelendő. Összefoglalja a Földön való élet legfontosabb kritériumait, a békének és a természeti erőforrások megőrzésének fontosságát. A fa minden növényi jelkép közül a legösszetettebb szimbólum. A magyar fanevek egy része utal a fa kozmikus jellegére, a fénnyel való kapcsolatára. Az éger mintha égből származna, nyáron a nyárfa lombozata véd. Télen a megújuló napváráskor, Karácsonykor a fényt hozza el a fenyőfa. Az életfa a temetői fejfák egyik díszítőeleme. A lélek az emeleteket járja be, melyek lényegében az erény létrái vagy Jákob lajtorjája. A zarathusztrai Aveszta a lélek halált követő útjáról azt tanítja, hogy ez több szellemi rétegen kell áthaladjon. Az emberi lélek egy lány képében száll ki a testből, ami a fa-istennőre vall. Három nap után négy ugrással áthalad a három égi szférán, és elér az örök fényhez. A le nem tisztult lelket az északi szél elragadja. A különböző népek mitológiája az életfát egy-egy ismert fatípussal jelöli meg. A skandináv Edda mítosz világfája kőrisfa, az Yggdraszil, amely a világot középen tartja fenn. A Kalevalában a világfát tölgyfa jelképezi. A germán hitvilágban az első emberpárt az istenek kőrisfából és szilfából keltették életre. A görög mitológiában a réz-nemzedék keletkezett kőrisből, Adónisz pedig mirhafából született. Démétérnek tölgyfája volt. A fák megnevezése népjellemzőként is szolgál. A tölgyet a germánok fájaként tartják nyilván, de a magyar néphagyományban is szerepel, akárcsak az almafa. Népi imáinkban a szent keresztfa és az almafa együtt található: „Elindultam hétszer szentelt szent útra, Előtaláltam hétszer szentelt szent körösztfát, Alatta vagyon hétszer szentelt szent almafa.” [36] Népmeséink aranyalmafája és tölgyfája egyaránt gyakori elem. Őseink hitében a vén tölgy egyben jósfa is, amelyen a tündérek a sors fonalait fonják. A híres aranygyapjú is a tölgyfán lógott. A finneknél is

10.5. A fa és a tenger

533

a világ jósfája tölgyfa volt, akárcsak a kelta időkben, mikor a dodonai jóshelyen a tölgyfa susogta a papnő fülébe a kérdésekre adott válaszokat. A Bírák könyve is említi a „jósok tölgyfáját”, amely alatt először választottak királyt az izraeliták (Bír 9,6,37). A királyt választó helység neve a mi szék szavunkkal rezonál. Neve Szichem. Szerintük Szichem volt az ország közepe és a Föld köldöke. A tölgy héber neve elah, allah, allon, egy tőből ered az Isten jelentésű él, élohim, allah szavakkal. Bétél (Él háza), az egyik legfőbb izraeli vallási központ tölgyfaliget volt (Ter 35,7,8). A tölgy héber nevében az él szavunk ismerhető fel és feltételezhető, hogy a kánaáni őseink számára a tölgy egyben az élet fája volt. Emellett tölgy szavunk régi alakjai, a tül, töl kapcsolatosak lehetnek a tej, túl, teljes szavainkkal. Keleméren máig élő hagyomány fűződik egy vén tölgyfához, amelynek gyógyereje volt és Kisasszonyfának nevezték. Az öregek szentnek tartották, amit senki sem bánthatott. [3] Az Attila tölgyfái monda is a Palóc herceg országában található szent fákról szól. [8] Szent fájuk volt a csángóknak Bálványospatakán. A fa alatt forrás fakadt, és oda jártak ki a régi szent rítusukat megtartani. [40] Zobor vidékén a napkelti rítushoz a „pogányok áldozó helyén” egy ŰGY-fához jártak ki. [41] Sárréten a szent istenfát EGY-fának nevezték. [42] Egy dozmati ember mondta el 1951-ben: „A Hosszú réten a patak partján állott egy hatalmas tölgyfa. A gyökere a főút közepéig ért, az ágai meg az égbe. Ez alatt a fa alatt áldoztak fehér lovat őseink.” [3] Csíksomlyó közelében is volt egy szentnek tartott fa, ahová kijártak a környék lakói. [43] A temető közepén régen szokás volt a fő helyre fát ültetni. Ez alá teszik ma is a finneknél ki a tojást, tejet, magokat a halottak szellemeinek. [45] Nálunk Erdélyben is szokás a halottaknak a temetőbe tojást, élelmet kivinni. A természeti népek nemcsak a szent fa mellett tartják rítusaikat, hanem a sámán dobja is szent fából készül. A segítő sámán képletesen az életfán halad felfelé saját szellemének rétegein, melyet a fadob által kibocsátott hangrezgés segít. A fa hangja, csengetése fontos tényező a szerszámkészítésnél is. Fontos a fa kiválasztása, kopogtatással a csengésének megállapítása. A fát sosem teleholdnál vágják le, inkább újholdhoz közel eső napokon. A tiszta FA hang éppen a fá, az oktáv negyedik hangja kell legyen. Ez nem véletlenül a negyedik erőcsokort kitevő szívközpontnak megfelelő hang. A szívközpontunk rezgése a lelkünkszellemünknek megfelelő levegős-elemhez rendelődik. A levegő rezgése által keltett hangnak nagy szerepe van a lelki-szellemi utakon. Ugyanez elmondható a hang, a zene hatásáról az ember lelkületére. Néphagyományaink mellett költőink is felelevenítik a fával való kapcsolatunkat. Ady az Ihar a tölgyek közt című versében a juharfát nevezi a magyarság fájának. Nála gyümölcstermő életfa is megjelenik a Sírás az életfa alatt című versében: „Lentről nézem ős terebélyed / Piros csodákkal rakott élet”. Weöres Sándor a kozmikus fa jelképét fogalmazza meg: „És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység / és magasság és minden égtáj. / Út ő maga, mindenfelé” (A fogak tánca). Petőfinél a fa életjelképként fogalmazódik meg: „Majd ha dőlni kezd életed fája” (Bolond Istók). Arany János „az idő fájának” nevezi a Buda halála című eposzában: „Hullatja levelét az idő vén fája”.

10.5. A FA ÉS A TENGER „A törvény a közösség kertjébe lett plántálva, Hogy megvilágítsa a Fény gyermekeinek szívét, Hogy egyenessé tegye előttük Az örök óceán közepén álló Életfához vezető hét meg hét utat.” [10] (17–18.6. ábra) A hitregék életfája a tengeren található vagy egy vízen úszó csónakhoz kapcsolódik. A víz-elem az érzelmekhez, illetve a teremtő és mindeneket fenntartó szeretethez kapcsolódik. A fa és a tenger együttese a szeretetben való felemelkedésünkhöz kapcsolódik. Az életfa szimbolikája lelki fejlődésünkkel, illetve testi egészségünkkel kapcsolatos. Az élet tér-idején való áthaladás nem volt és ma sem egyszerű. Csakis az isteni szférákba vezető mindenek java lehet a helyes út. Egységben létezünk mindennel. Amit kibocsátunk magunkból, azt kapjuk vissza.

534


Az Egész és az egészség egy gyökerű. Egészségünk belső harmóniánktól, lelkiállapotunktól függ. Belső életerőnk áramlása, akárcsak a fa ágai, a spirál mintázata szerint történik. Életerőnk rezgései a körülöttünk lévő energiamezővel egységben áramlanak. A természetben a spirál az arányos növekedés formája. Ez egy logaritmikus görbe szerint történik, mely geometriai alakzatokkal leírható. A fa ágainak és leveleinek megjelenési helye egy tökéletes spirált alkot felfelé. Az ember biológiai összetevőjeként jelenik meg az életfa, az arbor vitae. A kisagy belső fehér állományát nevezik így, mely faszerűen elágazó. Közel hozzá található az agyalapi mirigy, mely a DNS-ünkkel van kapcsolatban. Az orvostudomány úttörői az agykérget faszerűen elágazó kertnek jellemzik, melynek ágai az életünk folyamán változnak. Biológiai felépítésünkbe, illetve DNS-ünkbe van beprogramozva testi-lelki sajátosságunk, a saját életfánk. A hunok rovásos történetírása őrzi ezt a tudást, amikor „agyatok életfájá”-ról beszél. [33] „Minden ember agyában 1–1 életfa keletkezett, hogy gondolkodását fejlessze, az életet a közösség hasznára töltse el, és ne engedje a gonosz gondolatokat befészkelni magába.” [Arvisura] Az orvostudományban ismeretes, hogy az agyhullámok úgymond normális frekvenciája 14 Hz. Ez a frekvencia a negyedik szintnek felel meg. Ezenkívül mérhető még 28 és 56 Hz is az agyi tevékenységnél. Csak alacsonyabb ingernél, lenyugodott állapotban mérhető 7 Hz, amit alfa állapotnak is neveznek. A szentként tisztelt égig érő életfa vezet fel a tiszta szellemi szférákba, vagyis Istenhez. A fa ágai a megvilágosodás, a lelki fejlődés fokozatait jelzik. A cél minél feljebb jutni az erénylétrán, illetve a fán. A különböző vallások beavatási szertartásai szorosan kapcsolódtak a szent fa megmászásához. Tudatunk rezgésszintjének emelésével nem csupán magunkat változtatjuk meg, hanem egész életünket is, hiszen a rezonancia törvénye értelmében más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzunk magunkhoz. A lelki-szellemi fejlődés felfelé irányuló lépcsőin csak az Erőn, a Szereteten és Bölcsességen keresztül lehet haladni. „Az Erő, a Szeretet és a Bölcsesség angyalain keresztül Bejárjátok a Határtalan kert Hét Ösvényét. Testetek, szívetek és szellemetek beleolvad az Egységbe A Béke mennyei óceánjához való Megszentelt repülésben.” [10] A nyugalmat és örömet árasztó szent hely a paradicsomi állapotot idézi fel. Erre utal a kelták Pardes-ja, a héberek Pardésa-ja, a latinok Pardise-ja, az indiánok Tula-ja, a hinduk Meru-ja. A toltékok Tulát fehér szigetnek nevezték, akárcsak a hinduk (Svéta-dvipa). Meru hegye a tengerben található, zöld övezet veszi körül. Az idejutáshoz át kell gázolni a szenvedélyek tengerén és el kell jutni az üdvhegyre. Meséinkben üveghegyként szerepel. A hitregékben található halhatatlanság földje, boldogok földje vagy a szentek földje maga a beavatás földje. Az esszénusok, amikor az egészségükért imádkoztak, az életfát a gyógyítás fájának nevezték: [10] „Óh, te szent törvény, Az életnek fája, Amely az örök óceán közepén áll. Azt hívják a gyógyítás fájának. Minden gyógyítás fája.” A keleti népek szintén a gyógyítás fájának vallották az életfát. Ugyanakkor a népek hagyományában az életfa és az óceán, illetve a víz kapcsolata figyelhető meg. Talán nem véletlen, hogy meséinkben Tündér Ilona gyakran a tengeren tűnik fel vagy a tenger egyik szigetén lakik. Ugyancsak az esszénus tízparancsolat végén olvasható: „Ha megtartod parancsolataimat, akkor beléphetsz a Végtelen kertbe, ahol az életfa áll, az örök óceán közepén.” [10] Biológiai szempontból maguk a fák, növények levelei, gyökere vagy szára gyógyításra használatos, legtöbb esetben a vízzel együtt főzet vagy kivonat formájában. Az élet kialakulásánál ott volt a víz-elem. A víz-elem energiája érzelmi, illetve anyai oldalunkhoz rendelődik. Régi imáinkban az életfa, a Boldoganya fa, az aranyfa és a tenger kapcsolata őrződött meg: „Széles tenger partján az Aranyfának aranyága, Arra járt asszonyunk, Szűzmária.” [18]


535

„Tengernek közepében egy aranyfa, Aranyfának aranyágán ül a Boldogságos Szűzmária.” [18] Az Egységhez, az egészséghez, a kezdetekhez való visszatérés az istenanyán keresztül történik. Saját anyai oldalunkon található érzelmi energiáinkban rejtőzik az erénylétrán való haladásunk. A kezdetekhez tartozó víz-elem az érzelmekhez, a szeretethez kapcsolódik. Szeretettel haladhatunk csak felfelé az életfánkon. Meséinkben az égig érő fa tetején el lehet jutni az üveghegyre. Az üveghegy és a víz kapcsolódik egymással, ahogy Tündér Ilonánk is mindig tó vagy víz mellett található. Az üveghegynél tengerből kel fel a nap és tengerbe nyugszik le. A gyógyító erő a szeretet, mely szintén a vízhez kapcsolódik. A víz-elemhez mint őserőhöz az istennői oldal, a szeretet rendelődik. A szeretet pedig maga Jézus. Egy komáromi népi imában ez található: „A tengernek közepén Jézus ül az aranyfán… Szent fejét lehajtván.” [18] Egy Szolnok megyei imában ez áll: „Tengernek közepén, Aranyfának ágán Lehajtá szent fejét.” [18] Az életfaszimbólum az emberre és világára vonatkozik. Az ember és a fa egészet, egészséget alkot. Testünk anyagból van, de a szellem hatja át és alakítja. A testi-lelki egység adja az egészet. Az ember egész, egészséges, ha minden harmóniában van. Ha a lelke és teste közti harmónia megbomlik, akkor az ember sérült, beteg. A betegségek zöme lelki eredetű, pszichoszomatikus. Az ember lelkileg sérül, amikor sért, sértődik. Ha valaki sokat sért meg másokat, sok van a rovásán. Ha igen sok van a rovásán, akkor kötözni való bolond, nyavalyás vagy rosszseb lesz rajta. Az életfa, a kereszt és az erénylétra ugyanazon lényegiséget rejti magába. Archaikus imáinkban a piros hajnalban Mária nyugoszik. Vele együtt található az aranyos kápolna, valamint az erénylétra is: „Én fölköttem szép piros hajnalba, Feltekintek fényes mennyországba, Nyitva látom mennyország kapuját, Azon belül egy vigasz lajtorját.” [18] Testünk és lelkünk összetevői az életfa elve szerint működnek: harmonizálnak, rezonálnak egymással. Ha lelkünkben a szeretettel összhangban élünk, felfelé haladunk az erénylétrán és egészségesek maradunk. Ha lelki egyensúlyunk megbomlik, a kialakult harmóniahiányos állapot az egészségünk kárára mehet. A gyógyító urusolja a csángók és a székelyek szerint a beteget. A földi mindentudó úrős – urus vagy körős – kuruzs. Etimológiai értelemben ebből lett az orvos és a kúráló, de ő lehetett a mindentudó és mindent gyógyító Úrős is. Meséink csodafája több szintet köt össze. Tündérország színei lelkünk-szellemünk tudatosodási szintjeire utalnak. Az ember-hős végig kell járja a réz erdőt, réz rétet, az ezüst erdőt ahhoz, hogy eljusson az arany erdőhöz, ahol Tündérország, a menny, a harmónia található. A fa lényegében hétszintű. Az ötödik szintet a réz lóval, a hatodikat az ezüst lóval és a hetediket az aranylóval kell megtenni. [6] A fa egyrészt törzsével összeköti, másrészt pedig jobb és bal oldalra is osztja a lelki-szellemi szinteket. Erőterünk hullámzásában nagy szerepet játszik a Nap és a Hold. Az életfa ábrázolásain gyakran megjelenik e két égitest. Ősidők óta a fa jobb oldalán a Napot és bal oldalán a Holdat ábrázolják. Ez a jobb és bal oldal ellentéte a mi logikus és érzelmi agyféltekénkre, a kínai jin jang-ra emlékeztet. Fény nélkül nincs árnyék, a logika és az érzelem egyszerre van jelen minden dologban. A kettősségben harmóniát kell magunkban kialakítanunk. Testi-lelki fejlődésünk, gyógyulásunk csak a két oldalunk harmonikus együttműködésével lehetséges. Egészségünk érdekében összhangot kell teremtenünk logikus gondolkodásunk és érzelmi életünk között. „Veszedelemben forgók Istene, Megtestesült szent Ige, Ne hagyj elveszni a bűnbe! Hét kereszt alatt lefekszem, Hét kereszt alatt felkelek…” [37] – mondja egyik régi imánk.

536


Népmeséink szerint a hősnek hét vagy kilenc évig kell tejet innia, hogy különleges képességekkel rendelkezhessen és a szellemi világokba behatolhasson. A behatolást olyan forgó mozgással kell végeznie, mint amilyent a sárkány vagy a kígyó jelképez. A rabonbán című székely népmesében a táltos egy ötszögletű fekete tojásból pattan ki hétévi melengetés után. A Bibliában is megjelenik a hétfejű sárkány: „Nagy vörös sárkány, hét feje volt” (Jel 12,3–4). Testünk, lelkünk egészsége össze van kötve az életfa jelentéskörével. A fák virágainak méze egyik legjobb gyógyhatású természetes anyagunk. A fa-istennő beporzásához a méhek járulnak hozzá. A fa és a méh is az ókori istennők jelképe volt. A harmóniát és boldogságot hozó tündéri birodalmat tejjel és mézzel folyó országnak hívjuk. A fák odva adott védelmet a méheknek. A gyógyír a fák odvában található. Sok helyen a beteget összenőtt törzsön vagy fa odván bújtatták át, hogy meggyógyuljon. „Beteg gyermeket odvas fa nyílásán háromszor is áttették.” A palócok a fa koronáját húzták le a földre, és úgy bújtatták át a beteget. [4] Ez nem csak népünk hagyománya, hanem a mexikói bennszülötteknél is megtalálható. A mexikói kódex miniatúráján jól látható az életfa odvával és a madárral mint a lélek jelképével (8a. ábra). Az indiánok is mutattak be áldozatokat a szent fák alatt. Akár a magyar és a sumer hitben, náluk is szerepel „a csodásan illatozó szent sasfa”. A perui sámánok a fák és más növények szellemeitől szerzik egész tudásukat, mert „nekik megmutatják, hogyan kell betegségeket felismerni és elűzni”. [3] A 9. ábrán az indián életfa ábrázolásánál már hangsúlyt kap a kettősségünk, a jobb és bal oldal, a ható és befogadó jellemzőnk, a férfi és női princípium. A különböző népek szent rítusaiban világunk kettőssége, a lét és nemlét problémája szervesen jelenítődik meg. Fizikai világunkban nagy szerepet kap az egymásnak feszülő dualitás, az ellentétek harca. A tökéletesség nemcsak abból áll, hogy jót teszünk. A belső tökéletesség feltételezi azt, hogy létrehozzuk az ellentétes erők egyensúlyát. Létrehozzuk magunkban a világ közepét. A belső egyensúlyunk megteremtésében az indiánok szerint a Nagy Anya segít. Az ellentétes oldalaink közti harmóniát az életfa bölcsessége, illetve az anyai oldalunkhoz tartozó szeretet hozza meg. A középkori füvészkönyvekben az életfát nővel, az alkímia királynőjével ábrázolják. Az ábrázolásokon megjelenik a világ dualitása: a jobb és bal oldalt a Nap és a Hold jelöli. A fa tetején ott a királynő madara. A világot az Istennő a négy elemből hozta létre: föld, tűz, víz, levegő. Az elemek segítségével történik a gyógyítás, a lepárló készülék felhasználásával (8b. ábra). A világ térszerkezetét a négyes osztás jellemzi. A négy elem és a négy világtáj kapcsolata figyelhető meg a népi gyógyító eljárásoknál. A maja világkép nagyon hasonlít az ősmagyarhoz. Szerintük a Föld közepén a Kezdet Fája emelkedett. A négy világtájnak megfelelően négy világfa nőtt. A négyes hatás ismerete, a négy irány és a négy elemi anyagerő – föld, tűz, víz, levegő – az ókortól maradt ránk. Az ókor szemlélete szerint a Föld-anya hozott létre mindent. A Föld-anya jele a kocka, a hexaéder. Kockába írható minden elemi erőnek megfelelő szabályos mértani test. Egy ógörög mítosz szerint az ember az alvilág négy legmélyebb üregében született [46], akár az indiánok hitregéje szerint. [48] Az üreg, a barlang és a faodú egyaránt a létezés anyaméheként szerepel. A kövek a Föld-anya csontjai. A szent kő az embrionális állapotban levő új élet magva. A teremtés rejtelmeihez kapcsolódik a négy ősanyag és a mitikus kovács, Héphaisztosz alakja is, aki a Föld-anyának megfelelő barlangban lakik. A tűz-elem az átalakító erő, maga a cselekvés. A mítoszok szerint Isten ajándéka az embernek. A víz-elem a teremtett valóság megnyilvánulását, az áramlást fejezi ki. A levegő-elem az isteni leheletet, a végtelent, a világegyetemet jelképezi. Egyiptomban négyszögű és négytornyú vártemploma van Al Fayoum (Fa-Jóm) városnak. A négy teremtő energia emléke a magyar népi hagyományban is fennmaradt. A hunok az élet négygerezdes alapkövének nevezik. [38] A négy őserő a térrel alkotja az ősanyai közeget, amelyből létrejöhetett a világ. A négy anyagi őserő energetikailag nemcsak a négy elemhez, hanem a négy égtájhoz is rendelődik. E négy őserői princípium egyben a világ szerkezeti jellemzőire is kiterjed, ugyanakkor az emberre vonatkozó energetikai hatás mibenlétére is utal. Ennek nyomai fellelhetőek a magyar népi gyógyászatban, ugyanakkor a keleti gyógyító módok alapját képezik. A fa egyesíti a világot létrehozó négy őserői princípiumot. Gyökerével felszívja a földből a vizet, a nap és a levegő-elem segítségével átalakítja azt. A néphagyomány a gyógyító módokat ezen négy őserőhöz,


537

illetve a fához kapcsolta. Keleméren mondták el, hogy szentnek tartottak egy tölgyfát, melynek gyógyító erőt tulajdonítottak. Ágakat szedtek le róla és vitték haza gyógyítani. [3] Az aranyborjú című csángó mesében egy fának „olyan csodálatos ereje van, hogy aki leszakaszt róla egy levelet, s vele egy betegnek a homlokát megérinti, az abba a szent helybe meggyógyul”. [26] A fák jótékony ereje még halálunk után is érvényesül. Hérodotosz írja a szkítákról, hogy halottaikat lombágyra fektették (Her 4,71). A Magyar Néprajzi Lexikonban olvashatjuk, hogy őseink inkább tölgyfát használtak koporsó készítésére és szemborítót is annak leveléből készítettek. A hun bölcseletben is megtaláljuk a szemborító szükségességét. Van, ahol a „gyógyulásért imádkoznak” a Vacsoracsillag megjelenésekor. [28] A Vacsoracsillag a Vénusz, Tündér Ilona aranyalmafája tetején található. Ősi táltosaink nemcsak gondolatolvasók voltak, hanem értették azt is, amit a fák, füvek beszéltek. Ez derül ki a boszorkányperek jegyzőkönyvéből is. Íme egy idézet: „Hallotta Vecsési Péter szájából, hogy ő kiment a mezőre és a füvek szólottak hozzá így szólván: Én ilyen Nyavalyáról való vagyok és ilyenről…” Egy másik eset: „Sőt mikor füvet szedni megyen is, minden füvek megszólalnak hozzája.” [3] A székelyeknél ma is élő hagyomány a Boldogasszony fája. A régi magyarok sok füvet neveztek el a Boldogasszonyról, mert őt gyógyítónak is tartották. Talán nem véletlen az sem, hogy Sarlós Boldogaszszonytól (júl. 2.) Kisboldogasszonyig (szept. 8.) tart az az időszak, amelyik legkedvezőbb a gyógyfüvek szedésére. Az életfa gyógyerejéről az Újszövetségben is olvashatunk. János evangélista Jelenéseiben (22,2) az életfa levelei „a népek gyógyulására szolgálnak”. Olyan leletek kerültek napvilágra, amelyek arra utalnak, hogy a régi időkben a világ szerkezetét és az emberek egészségét a fa fogalmához kötötték. Az életfa maga az ősi istennő. A 8. ábrán az egyiptomi Nu-t (Enet) látjuk mint faistennőt, amint az élet gyógyító vizét hinti híveire. Az Egyiptomi Halottaskönyv szerint ő szült a világban mindent, a Napot és a Holdat is. A napisten így nyilatkozik: „Én vagyok az egyetlen. Én Nu-ban születtem. Én vagyok az Úr, aki kezdetben keletkeztem, aki ura vagyok annak, amit teremtettem.” [31] Etimológiai értelemben az ősanya neve több nép hagyományában hasonlít a mi anya, nő, néni szavainkra. Anat volt Baál anyja, Nana Attisz anyja, ismeretes a kis-ázsiai Inanna, Anina, Anahita, Anu, a kínai ősszülő pedig Nu-Wa nevet viseli. Legendáinkban mi Nut Enetnek hívjuk. Kézai Simonnak köszönhető, hogy feljegyezte a magyarok egyik legfontosabb ősi legendáját. „Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarodásának a kezdete után Eviláth földjére költözött, amely vidéket ez idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől Enethtől két fia született Hunor és Magor…” Az Egyiptomban „Nt”-vel jelölt Enet, Nut, Neith vagy Nu volt az istenszülő, a mindenséget magába foglaló ősnemző, akinek jelképe a nyíl. A faistennő több ókori népnél ismeretes volt, nemcsak az egyiptomiaknál. Ilyen faistennők a görög Szmirna és Adónisz, akárcsak a fáraót szoptató (16. ábra) és az élet vizét hintő datolyapálma vagy fügefa. A görög mitológiában Heléna Tündareószt istennőként tisztelték. Heléna szentélye Spárta közelében állt, és őt fában lakó – dendritisz – melléknévvel tisztelték. Heléna fájának levelei áldásra emelt, széttárt ujjú zöld tenyérre hasonlítottak. Fa található meg több nép teremtésről szóló regéjében, vagy a fa emeleteinek megfelelő hét ég. A gnosztikusok Szophiája hét eget teremtett, akárcsak az indek Imra-ja. A szibériai népeknél A Fű-Nő teremtett vagy segített be a teremtésnél. A borneói dajakoknál a teremtésnél létezett a kezdetek fája. Az afrikai bambara törzs teremtéstörténetében az első a fehér fűzfa volt, amiből létrejöttek az emberek. Több mesénk is őrzi annak emlékét, hogy Tündérszép Ilonánk az égig érő fán lakik. Hálószobájában van az élet és halál vize. Az örök élet vizéből csak az ihat, aki telve van szeretettel. A hindu mitológia szerint egy tejtengerből ered az élet és minden jó forrása. Egy fulani (Afrika) ének is így szól: „Kezdetben volt egy hatalmas nagy tej.” [3] A magyar hagyományban tejtó vagy tejkút szerepel tejtenger helyett. A tej, amely a túlvilágról ered és az életfából folyik, nemcsak fiatalító, hanem erőt adó és gyógyító is egyben. A tej fehér színe a hitregék istenanyjához rendelődik. Az indiánok és a keleti népek a Nagy Fehér Anyától származtatják a világot. Az elemi őserők együtt adják az Ég Anyját, amiből származunk. A népek tudatában ő a Nagy Anya, a Fehér Istennő, a Tejút-istennő, az Ég Királynője. Ő a mi Nagyboldogasszonyunk.

538


Fő színe a fehér. Ez a szín kapcsolódik mindenhez, ahol a világot teremtő és fenntartó istennői energia megnyilvánul: a hajnali fényhez, a Holdhoz, a Csillaghoz. Van nekünk több Fehérvárunk, amelyek az ő imádatának helyei. Meséinkben gyakran szerepelnek: fehér hattyú vagy fehér galamb, fehér ló és fia. Amikor valaki meghalt, azt mondjuk: megrúgta a fehér ló. Úgy tartjuk, hogy a fehér ló révén egymással rokonok vagyunk. Meséink királynőjéhez is a fehér szín kapcsolódik. Tündér Ilonánk lakhelye a tejtó mellett van. A hunoknál a gyász színe fehér volt régen, akárcsak a kínaiaknál és az egyiptomiaknál. Volt úgy, hogy a menyaszszonyi fehér ruhát eltették, hogy majd abba temessék el a nőt. A lélek a szellemek világosságába távozik. A fehér hegy a mesékben ég és föld találkozási helye. A fehér színű nyírfa a szibériai népeknél szent fának számít. Nyírfából készül a gyógyításra is használt sípszerű hangszer és a védelmet nyújtó kapu. Nyírfát ültetnek az elhunyt sírjára is. A fiatal párok eskütételénél a „holtomiglan, holtodiglan” helyett az ígéretben az van: „elkísérlek a nyírfáig”. A fehér fa tisztelete a magyar hagyományban is megtalálható. A nyírfa talán a fehér kérge miatt a csíksomlyói zarándoklat szent fája. A zarándoklatról hazavitt nyírfaágnak segítő, bajelhárító erőt tulajdonít a nép. A nyírfa nedvét a népi hagyományos gyógyászat is felhasználja. Tisztító hatása van, ivókúrákra javasolják. A nyírfából kifolyt tejszerű folyadék ivásra ízletes. Fehér színe van a tejnek is. A tehén, kecske, szamár teje szintén orvoslásra jó. Még ma is használnak anyatejet szemgyógyításra, napon melegített kecsketejet fülgyógyításra, valamint szamártejet köhögés és asztma ellen.

10.6. A HÁROM VILÁG Az emberbe a teremtéskor beleoltott program szerint élete során öntudatlanul is lelkének belső tartományai után kutat. Az ember állandóan keresi az ős-egységet. Berzsenyi szavaival élve azt, amelyet titkon lelkünk óhajtva sejt. A különböző népek hagyományában, monda- és mesevilágában a világnak három szintje van. Az alsó a kimondott fizikai világ, ahol az élet csírái találhatók meg. Ez az egyes és a kettes energetikai szintnek felel meg. A felső az érzékfeletti világ a hetes szinttől felfelé. Ez a fény világa, az istenségek szintje. A középső maga az ember világa, a harmadik szinttől a hetedikig. A középső szint köti össze az alsó világot a felsővel. Az alsó, a középső és a felső világot az életfa fogja egybe. Kozmikus értelemben a három világ a Tejút mentén helyezkedik el. A Tejút maga a Nagy Anya, az Ősanya mása, az életfa. A magyar táltos hagyatékban az égig érő fa köti össze szimbolikusan az eget a földdel. Ég és föld átjárásához különleges szellemi tudatállapot szükséges, amelyhez a bódulat szavunk áll közelebb. Ezért lehet az Égig Érő fa másik neve Bódifa: „Az Égig Érő Fa, mely valahol Ma is a Szangir hegyekben virul, Hágcsó mindmáig ÉG meg FÖLD között. Ott teremték ők az első fügefát is. A bódulat mindmáig szerelmes szédülés.” [38] A teremtés ünnepe ezért a szerelmesek ünnepe is. A teremtésmítoszokban az ős-egység két félre esik szét, melyek majd teremtik a többi élőt. Ezért az Egy-hez, a teljességhez való visszatérés egy szent rítus, egy szent nász. A szerelmes szédülés csak Isten parancsának engedelmeskedik. Akik részt vesznek benne, azok magukban találják meg az istenséget. A teremtéshez a kiindulópont a belső harmónia megteremtése. Az ókori népek termékenység-vallása szerint a harmónia elérésének egyik módja a szerelemben való feloldódás. Ez az alapja a legrégibbnek tartott mezopotámiai teremtésmondának is. Ahogy az első teremtés szent, úgy szent annak életben tartása is. A teremtett világot nem szabad hagyni, hogy megdermedjen, állandóan fel kell javítani. A teremtést tisztelni és áldani kell a megismétlések, a szent nászok során. A teremtésmítoszok mind azt üzenik, hogy az ember azáltal testesült meg, hogy az ős-egység a termékenység felé fordult. Ezt a történetet vállalva az ember a világ központi célja és áldozata is.

10.6. A három világ

539

A belső harmónia elérése a spirituális fejlődés útján szintén hasonlít a bódulathoz, a szent nászhoz. Ezt az utat gyakorolják a tibeti hagyományban, a hindu jógik és az indonéz bennszülöttek. A természet rendjének megfelelően a fejlődés mindig visszatérő periódusokban történik. A természetben szükséges a periodikus változás. Így fejlődik az élővilág és az ember szelleme is. Különösen épp akkor kell a fény és oda kell, amikor a legsötétebb a világ. A különböző népek rítusaiban megtalálható a világ kozmikus újjáéledése. A régi el kell haljon, hogy az új megjelenhessen. Az újjáéledés hasonló a kezdeti teremtéshez. A teremtésmítoszokban a fejlődést, a segítséget a fénytől, a Boldogasszonytól és annak a Fiától várták. A rítusokban a születendő új embrionális állapotban jelenik meg. A fejlődés csírái a világ alsó szintjében vannak elrejtve. Az alsó világot a víz és a föld elemi ereje (Hold) uralja. Az alsó világ a kígyók, hüllők (Sárkány csillagkép) hazája. Meséink boszorkánya is kígyót, békát eszik. A mesehős a hétfejű sárkánnyal kell megvívjon. A Sárkány csillagképet a tudás fájának kígyója jelképezi (17. kép). A Tejút aljánál található a Bak és a Nyilas csillagkép, valamint a Tejút hasadéka, a Nyilas és a Bak csillagképek között, ahol megszületik a segítő Istenfiú. A Karácsony a dicsfénnyel rendelkező dics-ember születésének ideje volt az ókorban is. Az ókor mítoszaiban a teremtéskori ősállapot – az anyag és szellem keveréke – cseppfolyós. Mai kifejezéssel élve a természet kezdetben vízszerűen folyékony volt. Ő volt az ősanya. Az élet születése lényegében egy embrionális állapotot hoz létre, mely nem más, mint az Istenfiú, illetve a bölcsek köve. Ez a születési mítosz megtalálható a világon az egymástól távol eső népek kultúrájában. Gyökere a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Ezért történhet meg, hogy mindegyik nép az Istenfiú születését az év legsötétebb időszakában, a Bak hónapjában ünnepli. A téli ünnepeken a kecske álarc használata szinte általánosan elterjedt. A bölcsek köve vagy a szakrális kecske az ember lelkét segíti. Az egyik a lelket segíti megtisztítani, a másik elűzi az ércekből a szennyeződéseket. Isteni önvalónk a gyökérközpontunkban van elrejtve, melynek jele a kocka, akár az ókor Föld-anyjának. Több természeti nép a teremtésmítosznak megfelelően december végén a falu közepén fát állít fel a teremtésre emlékeztetőül. Ez az ünnep az Ős-egységbe való visszatérést idézi fel. A fával rendszerint együtt jár a víz és a sárkány motívumok jelenléte. [48] Karácsony a Bak jegyébe esik. A Bak bolygója a Szaturnusz, a Szaturnusz elemei pedig az ásványok. A világ alsó szintjéhez az ásványi birodalom tartozik. A föld-elem energiái a csontjainkban nyernek kifejeződést. Népünk hitvilágában a halott csontjai szentek. Szibériai rokonaink, akár az indiánok, úgy tartják, hogy az embernek a három lelke közül a csontokhoz fűződik az egyik. Ez a lélekrész a csontokban marad örökre. [48] A székelyek a szentelt hús csontjait nem dobják csak úgy el. Elégetik azokat, mert csak ez a mód hoz szerencsét. A különböző népek eredetmondáiban a kő, illetve a szikla szentsége az Ős-istennőhöz és annak fiához kapcsolódik, akárcsak a filozófusok petra genitrixe. Az ókor népe úgy vélte, hogy a Föld méhében az ércek növekedésben, fejlődésben vannak. Az ércek olvasztásánál csak felgyorsulnak azok a folyamatok, amelyeket a Föld-anya elkezdett. Az ércek olvasztása és az ember szellemének tisztítása egy-egy szent egyesülés az élőnek tartott világgal. A világot átfogó energia erővonalai a kristályok geometriai vonalai szerint rendeződnek. Ez az az istengyermeki fényrezgés, amit lelkünk-szellemünk tisztításával magunkból ki kell bontanunk. Az alsó világ ásványaihoz, a föld nevű elemi erőhöz rendelődik a Hold is. Az ősanyát a mítoszokban a Holdhoz kapcsolták. Hold volt a jelképe a legtöbb istennőnek: Inanna, Anina, Anahita, Tanít stb. Ugyanakkor a mitológia egyes holdas istennőket az alvilág istennőjeként tart számon: Hekaté, Perszephoné. A középkori füvészkönyvekben a Holdat olykor a szaturnuszi bakkal ábrázolták. A Hold és a Szaturnusz egyes jellemzőikkel kapcsolódnak egymáshoz. A Hold szinodikus keringési ideje 29,5 nap, a Szaturnuszé 29,5 év. Újjászületni csak általuk lehet, ők alkotják a teremtés tengelyét. Ezt a kozmikus meghatározottságot a Köles című mesében megtaláljuk, ahol a hős egyik ellenfele Kutyaszemű Jankó (Hold), a másik pedig az „Ólomfejű barát” (Szaturnusz). [3] A teremtést elindító ősi oK a Kő koccanásához hasonló. Ez az ősi éK a napsugár éle, az éGi erő, a hunok bűvös eKéje. A teremtés koccanásának hangja terjedésében hét lépcsős, akár az életfa. A Kereszt-Úr, a Kereszt-úr-ős, a Krisztus Karácsonykor születik meg. A föld-elem jegyében, a Kristályenergiákkal jön közénk. Nem lehet véletlen, hogy hasonló zengésű szavak a kereszt és a kristály. Az ő

540


csillagképe az ókorban és középkorban ábrázolt bakhal, mely a Nyilas mellett található az életfának megfelelő Tejút alján. Amikor a Tejút hasadékához ér a Nap a maga útján az állatövi jegyeken keresztül, megszületik az Istenfiú. A karácsonyfa állítás szokása a teremtéshez kapcsolódó ősi tudásból és hitből ered. A rábaközi tudók hagyatéka szerint az újra növekvő Nap ünnepén „új tüzek gyújtatnak hét fából, kilenc fából” és röpülnek a kerecsensólymok: „Naporcájú Gönüz Ég-istenatyánkra emlékezünk, Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak, Hét fából, kilenc fából rakatik új máglya. Ennek szikráján, parázsán ki átszökik, megtisztul. Ez a vadászsólymok ünnepe. Kara-Csánra is gondolunk ekkor, Ukko Föld-istenanyánkra, Ki sötétségéből, meleg öléből Hím Isten párját teremté, a Naporcájút.” [38] Őseink tudás alapú hitének fontos eleme télen a fény keresése, a Nap figyelése. A megújulás magja a sötétben keresendő. A fejlődés az életfa gyökeréből indul ki. Ez a bak, a mag, a vak, a fekete zónája. A bak, a bogár szavaink alapján érthető az egyiptomi bogár alakú napisten. A mag a karácsonyi születés képjele. Az embrionális állapotú magból keletkezik az élet. Luca-napkor éjjel a miséről való hazamenetelkor mákmagot kell elszórni, hogy a rossz elkerülje az embert. A karácsonyi szokások egyik eleme a mag, a búza csíráztatása, a Luca-búza. A rábaközi hun hagyomány szerint az Istenatya részeiből kikelt gabonát aratta le a Boldogasszony és teremtette újra őt, hogy majd felvigye az égbe. A teremtett Nap pedig elbújt a tenger alá, sötétséget zúdítván a Földre. A kara-ülünek nevezett kerecsensólyom segítségével vitte fel az Istenanya az égre. [38] Decemberben a legkevesebb a fény. Ekkor jön el a fény fia. December végén a Bak havát hun őseink az Istenfiúk hónapjának hívták, amikor megnyílnak az ég kapui. [33] A 25. karácsonyi énekünkben is megszakad az ég: „Az angyal énekel, Tekints az égre fel, Napvilágos lett az éj, Megszakadt az ég, És a második személy Most a földre lép.” Ráolvasó imánkban a karácsonyi időben, amikor a „mennyországban csendítenek”, a mennyei ajtók megnyílnak: „Pokol ajtaja betevődik, mennyország ajtaja kinyílik.” [36] „A mennyei ajtók nyitatlan megnyíltak, Mennyei harangok húzatlan es szóltak.” [36] A megújulást jelentő fényhez több népi hagyomány kötődik. Ilyenek a meggyújtott szalmából font kerekek dombról való legörgetése, a szalmabábuk elégetése, a gyertyák gyújtása stb. Luca-naptól szokás a Luca-szék faragása, mely gyakran ötszögű. A Luca-széket hét- vagy kilencféle fából kell csinálni, és Karácsonykor el kell égetni. Ez a hétfából-kilencfából való égetés egyike az ősi szakrális rítusoknak is. Karácsony a téli sötétség közepe. Ilyenkor szokásos a kerecsensólymok röptetése. A szláv korocsuny telet jelent, a török kara pedig feketét, akár a magyar korom. A kárókatonának nevezett vízimadarunk is sötét színű. A fekete holló az ókor Istenanyjának a madara. Ebből a képzetből indultak ki az alkimisták, amiért az ideális anyagkeveréket fekete hollóval ábrázolták. Az életfás ábrázolásaiknál a fekete holló a fa alján található, míg a fa tetejében foglalnak helyet a világos madarak. A Nagy Anyát, a faanyát ők az alkímia királynőjének nevezték. Ő volt a lepárlási, átalakítási műveleteik fő reménye, segítője. A hunok istenanyjának neve Jó, Jol, Joli. Neve megtalálható az északi népek hagyományos karácsonyi szokásaiban. Az ajándékhozó istenségük neve Jultope. Az olaszok ajándékhozó segítője pedig egy vén banya, akinek nevében aba, fa, né szavainkat fedezhetjük fel: Befane. Ausztriában a Mikulás együtt jár a

10.6. A három világ

541

büntető krampusszal, aki szintén rút és idős nő alakját ölti. Az ókor hitregéiben az Istenfiú a kecskefi, aki a Bak jegyében születik. Ebből a képzetből jöhetett létre az, hogy az északi népeknél az ajándékot a kecske hozza. Az ünnep köszöntése is több helyen a kecske alakoskodókkal történik. A nagyon régi sziklarajzokon is találhatunk kecske álarcot viselő emberi alakokat. Az égig érő fa középső része a mi földi, emberi világunknak felel meg. Itt mind a négy elem uralkodik, a föld, víz, levegő, tűz. Lényegében a középső világban benne található az alsó világ is a négyes szerkezetével együtt. A világfa összeköti a négy égtájat is. Ezt a Bibliában az édenbe ültetett fák tövéről eredő négy folyó jelzi (Ter 2,8). A kínai kozmológiában a fa egyesíti a négy elemet és mint ötödik elem jelenik meg. A maja világképben minden égtáj fele más színű világfa található: keleten vörös, északon fehér, délen sárga, nyugaton fekete. Az életfa mellett itt találhatók a négylábú állatok és az ember. A középen elhelyezkedő embernek jutott az a feladat, hogy összekösse az alsó és felső világot. A fa teteje a felső világba hatol be. Ez már a menny, az aranyalmafa. A mi Tündér Ilonánk lakhelye. A tündérek tánca a fa, illetve a Tejút körül felfelé tart a fa tetejéhez, a napmadárhoz a Hattyú csillagképben. Itt a levegő- és a tűz-elem van, és a madár, valamint a Nap – Oroszlán csillagkép – és a Hold – Rák csillagkép – uralkodik. [1] A felső világ az istenek vagy az Isten otthona a keresztényeknél, a zsidóknál és a mohamedánoknál és a természeti népek törzseinél is. A legtöbb hitrege szerint a lelkek egy hídon, majd kapun keresztül jutnak be a mennybe. A keresztényeknél a menny kapuját Szent Péter őrzi. Az ókor hitében és a természeti törzseknél rendszerint kutyaszerű lény fogadja a lelket. A másvilágot kertként, paradicsomként képzelik el sokan. Ahhoz, hogy a lélek oda bejusson, először egy tisztulási folyamaton kell átmenjen. Az atlantiszi Smaragdtáblák szövegei szerint ez az Amenti terme, a keltáknál ez Odinnak a Belhallja (Valhalla), a keresztényeknél a tisztítótűz, másoknál egyszerűen a menny előcsarnoka. A keleti hit szerint megvilágosodással a lélek egyenesen a halhatatlanok világába jut és megszabadul az újjászületés körforgásából. A kínaiak hitében az égi világ a menny és a fő erőt képezi. Az ég és a földi világ kölcsönhatásából származik az élet. A világ három részét összekötő, hetes tagolódású életfa megjelenik a népek díszítőművészetében. A szibériai fafaragáson az életfa körül állatok találhatók, de már megjelenik a nap és a hold is (10. ábra). Ez a világfa háromágú és hármas gyökerű, akárcsak az ősi kínai képjelen (11. ábra). Ez a hármasság fellelhető a jakut nyeregdíszítésen és a Hajdú-Bihar megyei fafaragáson is (14. ábra). A kalotaszegi világfának (15. ábra) szintén hét ága van. A tetejében a Napot lehet felfedezni. 10.6.1. A KETTŐSSÉG Az életfa a világ térszerkezetéhez kapcsolódó információt hordozó mintázat. A fa függőleges irányban a lelki-szellemi szinteket jelöli. Vízszintes irányban pedig két részre, jobbra és balra osztja a világunkat. A létezés formáit e kettős rendszer szerinti alapelvek működtetik. Minden mozgás alapja a kettősségből ered. Az erők próbája adja meg az igazi értéket, a valós egyensúlyt. Kettősség nélkül nincs igazi egyensúlyérzékelés. A fény valódi értékét a sötétség adja meg. Mindennek van valami kiegészítő része, ellentéte, ami vele együtt alkot egészet. A végtelenül változatos világegyetem a két félből született. A hun bölcselet ezt találóan fejezi ki: „Ikerörvény a világ forgása, Mérleg két serpenyővel!” [38] A létezés mozgást jelent. Az Egy harmóniáját felváltja a kettő mozgása. A kettő nem egység. A kettő dualitást jelent, illetve mozgást. A kettő egy meghatározhatatlan vonalat hoz létre, akár két pont. Többszörös ismétléssel a vonalak egy körbe rendeződnek. Duális létezésünkben van két ellentétes pólus: fény és sötét. A sötét a létezés egy természetes állapota. A sötét a fény társa. A sötét segít a fénynek forogni. A természetes sötétség a fénnyel kiegyensúlyozódik és megteremti az eggyé válás misztériumát. A kettősség végigkíséri az ókor filozófiáját. Az ókor bölcseletéből merítő alkímiában és a későbbi természettudományokban is megtalálható a kettős felosztás. A kozmosz és a társadalom osztályozásában van jobb és bal, alul és felül, égi és földi, kint és bent, nagy és kicsi, férfi és nő, sötét és világos stb. A világegyetem léte egy rend alapú rendszeren belül történik. A kettősség, a férfiasság és a nőiesség, az égi és földi lényegében az élet teremtőerői. A polaritás értelmezhető az emberi sorsra és a kozmikus erőkre is. Az egymást kölcsönösen feltételező pólusok sorsszerűek és szükségesek. Az egységben létezik energe-

542


tikailag két különálló irány: férfi–női és égi (eszmei) – földi (anyagi). A férfi típusú energia a nőivel szemben nyeri el értelmét, az eszmei a földivel. Az élet egy strukturális rendszerben működik. Sajátos szerkezete van az ember életterének mindenütt, a lakásban és kint a szabadban. Szerkezete van az időnek, ami a megélhetéshez szükséges időbeosztást és pihenést is tartalmazza. Az ember szelleme és viselkedése is ellentétes elemeken alapszik. E szerkezetek folytonosságot mutatnak egyikből a másikba. Poláris a fizikai világ és a szellem világa is. Az emberi lét mindkettőt magába zárja. A fizikai és szellemi világ kompatibilitása csak egységes szerkezetnél lehetséges. A fa jobb és bal oldala világunk könnyebb megértési módját, a dualitást, kettős világunkat érzékelteti. Az emberi élet központi kérdése a bennünk és rajtunk kívül lévő ellentétes, de egymást kiegészítő erőknek az egyensúlyba hozása. „Isten lényegét adja a Végtelen, értelmét az Egység, titkát a Kettősség.” [49] A valóság ellentétek halmaza. Az élet egy ritmikus mozgás, egy társastánc: nappal–éjszaka, hideg–meleg, sötét–világos. Minden valamiféle ütemet követ. Az ókor bölcseletében megtalálható kettősség átment a népek hitregéibe és rítusaiba. Olykor a népek történelmében is megtalálható a két néptől való eredeztetés. A kettősség gyakori témája a különböző népek hitregéinek. A teremtésmondákban olykor egy istenpár hozza létre a világot. A kettős teremtés legelterjedtebb a természeti népeknél. Az indonézek hite szerint az egyik teremtő fél a sárga fény, a Nap, szimbóluma a kakas. A másik fél a hegy, színe vörös, jelképe az életfa, Hold vagy kígyó. A falujukat is ennek megfelelően két részre osztják, akár a kultikus házukat. A rítusaik rendszerében végül megvalósítják a két fél házasságát. Az egyesülést rendszerint egy fölöttük álló harmadik elemmel segítik elő. Az indiánoknál a négy elemi erőt párosával csoportosítják. A természeti népeknél a kultikus házba két különböző ajtón mennek be és ülnek le a felek. A kinti ünnepen két fél vagy két csoport mérkőzik meg egymással. Szumátrán kakasviadalokat is tartanak. A hunok és a hinduk lóversenyeket, viadalokat rendeznek, Kínában kórusversengést, Tibetben szónoklatok összecsapását. A versenyeken eposzokban méltatják a törzs őseit, isteneit. Az összecsapások során a társadalmi ellentétek is kinyilváníthatók a lelkiek mellett és le is csitíthatók. A résztvevők visszatalálnak az eredetükhöz és lélekben megnyugodva megerősödnek. Az ókori kettős szemlélet egy forrásból kell hogy származzon. A bölcselettörténészek Egyiptomból eredeztetik a kettős tant, a Fény Gyermekeitől. Óceániától Amerikáig a természeti népek a Fény Gyermekeire emlékeznek, és végzik rítusaikat, ahogy szerintük ők is tették. [48] A természettudományok a legrégibb tudást egyöntetűen mezopotámiai eredetűnek tartják. Az esszénus tanítások a babiloni hun kultúrából származnak. Az esszénus Béke Evangéliumban a Fény Gyermekei terjesztik a tant. [10] A hun rovásos történetírás szerint a Törzsszövetség a Szíriuszról származó Anahita tanok szerint oktatási rendszert tartott fenn. Az általuk kifejlesztett iskolákban tanult Jézus is az esszénusoknál. [33] A hunok rovásos történetírása szerint a világ egy istenpártól származik. A rábaközi tudók hagyatéka szerint világunk egy ikerörvény ölelkezéséből született: „Tenger-végtelen, EGY örök KÖR-ég Ősünk nőben meg férfiban testet öltvén teremtének világokat, nemzének szellemeket, nemzének fogható-látható eleven életeket. Két nagy Örvény ölelkezése volt ez, Két nagy Forgószél tánca.” [38] A teremtő és a világot fenntartó energiát az energiaörvény kígyózó spiráljával szokták ábrázolni. Népmeséinkben a kígyó helyett sárkány jelenik meg. A két kígyó vagy két sárkányos ábrázolások a duális energiaörvényt jelenítik meg. A kettősség világunk szerkezetére jellemző. Minden ember feladata harmóniára törekedni a logikus gondolkozása és érzelmi oldala között, a külső világ és belsője között. A szent nászból keletkezett az élet. „A nemek között nincsen verseny, nincsen háborúság. Feladatuk más: kiegészítik egymást egész emberré.” [38]

10.7. Spirál és labirintus

543

A világ népeinek hitregéiben az életteremtés misztériuma az ellentétes erők szétválásában és egyesülésében jelenítődik meg. Ez az egyesülés lehet egy új teremtés vagy az ősi állapotokhoz való visszatérés vágyának teljesülése. Az indonézeknél a hosszúkás alakú tárgyak, mint a bot vagy a lándzsa, férfi szimbólum, a szövet a női oldalt jelenti. A lándzsára kötött szövet a két fél egyesülését jelképezi. Az indonéz dajakok szerint a bot a szövettel a világ eredőjét képező életfát szimbolizálja. [48] Világunk dualitását gyakran a fehér és fekete együttesével jellemzik. A fény és a fénytelen, a fény és a sötét kettőssége több teremtésmondában megtalálható. Ezek harmonikus együttműködésével jön létre a teremtett világ. Tót smaragdtábláin „a Fény és Sötét egy természetű”. [35] A hindu Rigvédában: „Fény és Sötét egymásban pihentek, s ők formálták mind a létezőket” (Rigvéda, X. 82). A magyar hagyományban az életfa típusú motívumok jelentéstartalma magába foglalja a duális világot is. Az Árpád-házi királyoknál élt a régi hagyomány. Nap–Hold mintázat található meg II. András királyunk bulláján és Könyves Kálmán 1096. évi pecsétjén. Egyes címerünkben kettősségünk a fehér és a fekete színnel megjelenített állattal szemléltetődik, például Liptó vármegye címerében. Az életfa bal oldalán jelenítődik meg mindig a nő, a Hold vagy a sötét színű állat, a jobb oldalon mindig a Nap, a férfi vagy a világos színű állat. A fejlődés csírái érzelmeinkben vannak elrejtve, lényünk anyai oldalában. Az ősanya jele a fekete madár. Az egyiptomiak szerint Séth csillagképében fekete madár lakik. Séth csillaga a Szaturnusz. A sárkány jelképe a hinduknál is a Szaturnusz. Ugyanakkor a Szaturnusznak tulajdonított küzdelmek a lélek fejlődését szolgálják. Életünk megpróbáltatásai segítenek az Egység felé vezető ösvényünkön, az isteni belső béke visszaállításában. Minden igaz harc egy lelki fejlődésnek megfelelő cselekmény. Meséinkben olykor ikerfák nőnek, melyek az életfa jobb és bal oldalát, a ható és befogadó elv közötti egyensúlyt szimbolizálják. A Gyönyörű Ilona című mesében Ilona testéből nő ki két aranyalmafa. [3] Firdauszi a Királyok könyvében beszélő ikerfákról ír: „Az országban áll egy kéttörzsű fa. … Egy ága nő, más ága hím: ágakat Beszélő illatosokat hajt.” [3] A kettősség fogalma megtalálható nemcsak kettős faként vagy kettős ágként, hanem Nap és Hold vagy kétszínű állattal való ábrázolási módoknál is. Életfa szerkezetű oltárdíszítésekkel találkozunk több templomban itt a Kárpát-medencében. Közös jellegzetességük a különleges ábrázolási mód, ahogy az életfát az istenanya, a Boldogasszony jelképezi koronával a fején. A Napot jobb oldalán Szent István, a bal oldalán a Holdat Szent László szimbolizálja. Középen a Boldoganya képe vagy szobra, jobb oldalán Szent István a Napot jelképező gömbbel, bal oldalán pedig Szent László a Holdat jelölő fokossal.

10.7. SPIRÁL ÉS LABIRINTUS Az ember a belső harmónia keresésében az életfa által szimbolizált szerkezetű lelki-szellemi rétegeken keresztül halad át. Ez az út spirális. Az ember erőterében levő energiaközpontok a szivárvány színeit veszik fel. A régi rovásírásos emlékeink szivárványhídnak nevezik a lélek járható útját a szellemi fejlődésében az életfa emeletein át. Ezen jár le a Földre az Istenfiú segíteni az embereken. [33] A csigavonal, akár a spirál, az energia áramlási mintáját tükrözi le. A felfelé haladó spirális örvény az óramutató járásával egyirányú és a Nap felé való haladást mutatja. Ez az irány a férfi gyökérközpont energiájának mozgási iránya. A Föld felé az energia spirálja balra haladó spirál mintázatát veszi fel, akár a női gyökérközpont rezgése. A fizikából ismeretes, hogy a fényenergia terjedésében spirális mintázatot vesz fel. Lényegében minden eredete a fény. Az energia áramlását szimbolizálják az áramvonalas mintázatok: csigavonal, spirál, kígyó, skorpió, rák, hal, labirintus stb. A csigavonalat a kígyó alakja, illetve az ennek megfelelő sárkánykígyó vagy skorpió is lemintázhatja. A teremtő energia az eredetmítoszokban mint sárkány jelenik meg. A babiloni teremtéstörténetben a sárkány kifolyt véréből és a földből éledt fel az Istenanya, Tiamat. Az iráni mitikus Keve indította el a sár-

544


kánykirály elleni harcot. A borneói első lakóhely a vízi sárkány hátára épült. Az áramvonalas testű állatok: a kígyó, sárkány vagy skorpió a női elvnek megfelelő víz-elemet, jobb agyféltekés érzelmeinket jelképezik. Ezen jelképes állatok közé tartozik a hal is. A kínaiak a föld energiáit a sárkányokhoz kötik. Világunk kettős természetű. Úgy mondjuk, hogy a dualitás jellemez mindent. Olykor a kettősség is megduplázódik. A hun bölcselet szerint: „Ikerörvény a világ forgása”. [38] A csángók szerint a földet ikerhalak tartják fenn. A kettős energiaáramlásról több nép hitregéjében szó van. A tibeti hagyomány a lélek fejlődését egy kettős spirállal szemlélteti: egyik világos, a másik sötét színű (18b. ábra). Ez olyan, mint a sötét színű lénnyel és világos lénnyel vagy Nappal és Holddal jelölt két oldalunk. Az érzelmi életünk oldala a bal oldal, a bal spirál, a női aspektusunk, melyet mindig sötét színnel ábrázolnak. A logikus jobb oldalt mindig világos színnel jelölik. Érzelmi és logikus oldalunk között egyensúlyt kell megvalósítanunk. Az ember a dualitásban él. Logikai és érzelmi oldalunk keresi a harmóniát. Logikus gondolkodásunkkal, amikor elvárunk egy dolgot, akkor energiát adunk a dualitásnak. Növeljük magunkban is a feszültséget. Ez a spirituális fizika nyelvén ellentétes hatást vált ki érzelmeinkben. A két pólus között hintázunk vagy ingázunk, és nem vagyunk jól. Harcolunk magunkkal és ezt a harcot a világba is kivisszük. A kiegyensúlyozásnak csak egy hatékony módja van: a másság, a másik meglátás elfogadása szeretettel. A szeretet az elfogadás és az öröm harmóniáját hozza be életünkbe. Az ember lelki-szellemi fejlődése a belső harmónia elérésével egy időben történik. A harmóniába került lélek meggyógyul, és valósággal szárnyakat kap, ahogy szemléletesen a rajzon is látszik. Ma ezt a kettős spirált szintén a gyógyulás jeleként találjuk meg a gyógyászati szaküzlet cégtábláján. Ez a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak a jelképe (19.2. ábra). A szárnyaló lélek nemcsak egészségesebbé, hanem könnyebbé is teszi az ember testét. Aki elalvó kisgyereket fogott karjában, tudja, hogy éber állapotban a gyerek sokkal könnyebb, mint amikor elalszik. Ugyanezt észleljük, amikor kómába esett beteget kell felemelnünk. Éber állapotban valami felhajtó erő működik bennünk. Mintha alváskor lelkünk szárnyain ez az erő elhagyna minket, és nehezebbé válnánk. A csigavonal ősi mozgásjel, a beavatás jelképes útja. Spirál alakú a mezopotámiai Bél labirintus és a Sarukkin tornyának alaprajza (20. ábra), melyek igazi bábeli tornyok. Vannak kör és négyzetes alakú körbejárású piramisok, mellvények, toronytemplomok a világ több táján. Egyiptomban a piramisban lévő labirintust a „lélek házának” nevezték. Bizonyára a beavatási szertartásokhoz tartozott. Strabon egy külön labirintus-épületet ír le: „Itt van a labürintosz is, a piramisokkal vetekedő építmény…” (Geographika, XVII. I. 37). Őseink domborművein is fellelhető a csigavonal. Ilyen a kisselyki szkíta bronzrátét és a lurisztáni bronzszarvas (21, 22. ábra). Csigavonalas motívum található az indián népművészetben, a védikus hindu hitjelképekben (23, 24. ábra). Varrottasainkon is fellelhető a csigavonal, mely egy útjelkép. Az oszlopokat díszítő csigavonalas indák a Faistennő spirituális fizikájának megfelelően az óramutató járásával ellentétes irányúak. A megigazulás útján járó ember kanyargós útvonalát szemlélteti a szibériai sziklarajz is, ahol a beavatásra készülő ember az életfán át ér el a kapuőrhöz és onnan a felső világba (26. ábra). Akár a csigavonal, a labirintus is ősi szakrális jelkép. Közönséges halandó számára a labirintusjárás az igaz útra való térést jelentette. A beavatás útját járó tanulónak a labirintus közepéből kell kijutnia. Egymástól távol eső kultúrák ismerték ezt a jelt és a hozzá kapcsolódó rítust. A sumerok szakrális tárgyaik, szent állataik köré rajzoltak labirintust. A labirintus megtalálható a bennszülött törzsek nagy részénél. A hopik a Föld-anya tiszteletére járták a labirintust. Az afrikai zuluk a törzs segítő sámánjának udvarára ültettek labirintust. A Ménes dinasztia mezopotámiai kultúrában gyökerezett. Istenanya-imádók voltak. Egyiptomban III. Ménes fáraó szentélyénél és épületegyüttesénél maradt fenn nagyobb épségben labirintus. Hérodotosz így ír róla: „Magam is láttam, és nagyszerűsége valóban leírhatatlan… A kijárások a szobákból és a tekergő utak az udvarokon át nagyon változatosak és számtalan csodát nyújtanak azok számára, akik az udvarból a lakosztályokba, a lakosztályokból a csarnokokba, a csarnokokból más szobákba és a lakosztályokból más udvarokba mennek át.” Az ókor népe számára a barlangok a Föld-anya méheként szakrális jelleggel bírtak. Akár a balos csigavonal, a barlangok is jelképesen bensőnk érzelmi oldalába, a teremtő szeretet felé vezetnek. A föld üregei

10.7. Spirál és labirintus

545

az ősanya méhe, ahová az ember visszatér meggyógyulni, megnyugodni, új lelkierőre szert tenni vagy épp örökre elnyugodni. Csendes visszavonulásra, magába szállásra, meditálásra a barlangok jó helyeknek bizonyultak. A labirintusjárás előképe lehetett a föld mélyén lévő barlangok, útvesztők járása. Annak végigjárása a szellem letisztulását segítette az anyagiakhoz ragaszkodás helyett. Olyan mint egy szakrális út a világ közepébe, illetve az ember benső énjébe való jutásnál. A belső harmóniába került ember meggyógyul és valósággal újjászületik. Ezért a labirintus újjászületési jelkép lett. Az Ószövetségben is megtalálható e rítus nyoma. A bibliai Saul királyt is, amikor visszatért a föld alatti labirintusból, újjászületettként köszöntötték (1Sám 10,20–24). A labirintusok egyik fajtája az útvesztő. Úgy vélik, hogy az egyiptomi piramisok belső útvesztői a sírrablók elleni védekezésre szolgáltak. Az útvesztőkön több megpróbáltatás érte a zarándokot vagy az arra ítéltet. Több bejárata volt és a csigajáratok tele akadályokkal. A görögöknél ismeretes Thészeusz története, aki Ariadné fonalának segítségével jut ki a föld alatti útvesztőből. Mint szimbólumok ezek a csigavonalas járatok összetettebb jelentést hordoztak. A labirintusok mindenképp a belső harmonikus középpont megtalálásában segítették a próbának kitett újoncot. Az ősrégi barlangok labirintusrajzai együtt jelennek meg különböző napjelképekkel, kéz- és láblenyomatokkal. Labirintusrajzokat tártak fel a mezopotámiai és babiloni kultúrkörből, valamint a krétai minoszi kultúra és az egyiptomi templomok fennmaradt emlékhelyein is. A Kréta szigetén lévő knoszoszi labirintusnak egy bejárata van és egy közepe a mondában is. A járatokban az ember menés közben magába mélyed, úgymond elfelejti gondolatait, a járatra figyel. Menés közben belső valójához kerül közelebb. Mire a középpontba ér, szembetalálja a kereső magát egy tükörrel, illetve önmagára lel. Babilon tornyára labirintusszerű járás vezetett fel, akár a buddhista nagyobb kegyhelyekre. A korai kereszténység időszakában a labirintus a lélek fejlődésének zarándokútját jelentette. A kora középkori székesegyházak padlózatát bonyolult labirintusminták díszítették. Ezeket a híveknek jelképes zarándoklatként térden vagy más módon kellett végigjárniuk a középpontig. Máig a chartres-i székesegyház csigavonalas padlózata maradt fenn. Az életfa hetes szerkezete és a zarándokutak között kapcsolat áll fenn. Mekkában a Kába követ a zarándokok hétszer kerülik meg. Az ókor Föld-anyjának a jele volt a kocka alak, valamint a fekete szín. A Kábakő kocka alakú és fekete színű. A mekkai zarándokok ugyancsak hétszer járják meg a 394 m távolságot a Safa és a Marrah dombok között. Hét kődarabbal dobják meg a sátánt jelképező hármas sziklát. A pogány hagyomány is megőrizte nagyobb ünnepeken egy ideig a labirintusjárást. Ma a lakóterületek díszeként jelenik meg. Az angolkerteknek nevezett kerti zöldövezetekben ma is megtalálható a labirintus szerint kiképezett zöld sövény. A kiválasztottak útja az égbe különleges. Az Evangélium tanítása szerint a királyi út Jézus maga. Talán ezért hívják a csángók ma is az életfát Jézusfának. Jézus mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az atyához csak általam.” (Jn 14,6) A fa a nap felé törekszik. Szoros kapcsolatban van a nappal, mert léte a naprendszerből fakad. Gyökerével a föld középpontja fele fordul. Lombozatát a nap fele tartja és így táplálkozik. Az ember a fával fordított helyzetben van. Gyökerével, eredetével a nap fele fordul, fizikai testével pedig a föld felé. Az állat gerincével vízszintes helyzetben van (30. ábra). Ezért mondják, hogy a kozmosz lelke a növényi, állati és emberi léten ment keresztül. Platón csodálatosan fejezi ki ezt: „A kozmosz lelkét a világ testére mint keresztre feszítették fel.” „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” (Weöres Sándor) Az élet értelméből keletkezik a létra, az életfa, a kereszt. A kereszt legmélyebb értelméből következik, hogy az élővilággal össze vagyunk kötve, egyek vagyunk, egy egészet alkotunk. Ha megtanulunk harmonikusan együttműködni az élővilággal, akkor ez az ember és a Föld egészségét szolgálja. Régi európai szokás szerint ha a gyermek születésekor az apa fát ültetett számára, az gyógyerővel bírt mint a növekvő gyermek életfája. A keleti eredetű mítosz szerint a síron nőtt fában az elhunyt él tovább, miképp a fejfa is az elhunyt mása. Ez nálunk is élő hagyomány, mely fellelhető a Kádár Kata balladában is, és kopjafáinkban is (31. ábra). A rokon chanti szokás szerint a holtat az élő fa odvába temetik el, hogy az segítse a lelkét a túlvilág útvesztőiben.

546


10.8. ALMAFA, CSEREFA „Akarom és mindent megteszek azért, Hogy úgy éljek, mint az életfa, Melyet a nagy mesterek ültettek Mennyei atyámmal, Aki az univerzum örök kertjét plántálta És adta nekem szellememet, Föld Anyámmal, Aki a Föld óriás kertjét plántálta És adta a testemet, Testvéreimmel, akik közösségünk kertjében dolgoznak.” [10] Az életfából alakult ki a családfa vagy nemzetségfa jelkép. Ősi hagyományunk az Árpádok dinasztiáját aranyalmafához hasonlítja. A magyar lakodalmas asztalokon is megtalálhatók az áldáshozóként, illetve életfaként értelmezhető termőágak. A lakodalmas háznál fákat szoktak feldíszíteni. A fa-istennő alapelvének megfelelően a menyasszony szüleinek udvarán díszítik fel. A menyasszony a fáktól elbúcsúzik, mielőtt az esküvőre indulna. Ágsiratónak nevezik a menyasszony búcsúját. [50] A zöld ág vagy a feldíszített kapu alatt való átbújás több nép által ismert jótékony hatású szertartás. A „Bújj, bújj, zöld ág…” kezdetű gyerek játszódalban aranykapunak hívják a zöld ággal feldíszített kaput. Sok ősi ábrázoláson a virágot, a leveles ágat az életfával azonosított nő tartja a kezében, vagy az ő testéből hajt ki. Ezek a mágikus képességgel felruházott vesszők gyakran az almafa ágai közül kerülnek ki. Az olimpiai játékok első éveiben a győztes nem babérkoszorút, hanem almafa ágat kapott, akárcsak a szent királyok is. Később a cserfakoszorú vált szakrális jelképpé. Több nép hagyományában szerepel az almafa mint jelkép. Egy udmurt dalban az almafa a hegyen található: „Magas hegy tetején almafa. Azon az almafán egy alma van. Édesnek mondják azt az almát.” A kelta mitológia szerint az alma a másvilág, a termékenység és a házasság gyümölcse. A kelták az almafaágnak mágikus erőt tulajdonítottak. A kínai kultúrában az alma a béke és a harmónia szimbóluma. Népünk hagyományában az almafa jelképként való megjelenítése igen gyakori. Egy csángó dal így szól: „Itt es kerekedik Egy kerek dombocska, S azon nevelkedik Egy édes almafa.” [3] Az almafa élet-anya, illetve családfa szerepét sugallja egyik közmondásunk: „Nem esik messze az alma a fájától.” Az almafa mint világfa szerepel egy Zala megyei István-köszöntőben: „Szent István udvarán, udvarán Vagyon egy szép almafa, Föld adja gyökerét, Gyökér adja fáját, Fája adja ágát, Ága adja bimbóját, Bimbó adja virágát, Virág adja almáját. Dicsérjük a boldogságos Szűz Máriát.” Egy nagyszalontai János-köszöntő így szól: „Mennyország piaca gyémántból van rakva, Annak közepin egy aranyalmafa: Pirossal bimbódzik, zölddel leveledzik,

10.9. Zöld ág, virágos ág

547

Annak a bimbóját az angyalok szedik. Angyalok szedik, bokrétába kötik. Szent János fejére ajándíkul teszik.” [13] Az alma a mikro- és makrokozmosz hasonlóságának jele. Az almafa gyümölcsének magháza ötágú csillag alakú. A pentagram régi jelkép. Az ötszög méreteinek aránya közelíti meg legjobban az isteni arányszámot, az 1,618 Fibonacci-féle számot. Nem véletlen, hogy Püthagorasz az emberi mikrokozmosz tökéletes számának tartotta az ötöt. A biológiában az élő sejtrendszerek a pentagram hálójának felelnek meg. A DNS ilyen szerkezetű. A teremtés, a fejlődés során az Egy megsokszorosítja önmagát. Az ötödik lépés által, az ötödik kör létrejöttével alakul ki az élet gyümölcse, mely gömbszerű tórusz formájú. [19] Az alma alakja legjobban közelíti meg a tórusz formáját, mely alakzaton minden ismert életforma áthalad kezdeti fejlődésekor. A makro- és a mikrokozmoszban is megtaláljuk az alma alakját. Gömbszerű alma alakja van földünk mágneses terének és az ember erőterének is. Tót smaragdtábláin olvasható: „Szellemed forrás, a föld szívéből jön, Mert alakodban egy vagy vele. Ha megtanulod magad egyensúlyban tartani, A Föld egyensúlyával leszel egy.” [35] Az ötödik napon teremtette meg Isten a fejlettebb élővilágot. Ekkor jelent meg a szellem az élő anyagban. Ezért az ötágú csillag a testbe zárt szellem, az ősanya szimbóluma. A Föld alakja is az ötszögű rendszerbe tartozik. Ezért anyaföld, a természet Gaiája. A pentagram mértani szempontból a legarányosabb méretekkel rendelkezik. Méreteinek aránya megközelíti a Fibonacci-számot. A hang a Fibonacci-spirált követi. Ugyanilyen módon terjed az energia, illetve az anyagi részecskék mozgása is. Az ötágú csillag, illetve az ötszirmú virág az ősanya, az istenanya díszítőmotívuma. Templomaink gyakori díszítőeleme különösen az úgynevezett rózsaablakoknál. Az ötszirmú virág, az ötágú csillag az istenanya ruházatán legtöbbször fellelhető. Az ötös szám az anyaföldből való származásra is utal. A vadrózsa ötszirmú. Rózsának hívják a férfi kedvest is. Öt ujjunk van, ötágú a testünk, a zenénk pentaton. Álmos ősszülőnk és alma szavunk hasonló. A héber ólám örökkévalóságot jelent. Az ausztráliai bennszülöttek az élet forrását „örök álomidőnek” nevezik.

10.9. ZÖLD ÁG, VIRÁGOS ÁG „A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.” (Gárdonyi Géza) Akárcsak a fa, a zöldellő ág és a virág is az egészség, a béke és a boldogság szimbóluma. A mezopotámiai kultúrákban a terméshozó ág istenszimbólum. Az etruszkoknál a vesszőnyaláb az uralkodói jelvény tartozéka volt. A magyar népszokások jelentős részénél nagy szerepe van a virágnak és a zöld ágnak. Zöld ág hiányában a bot, a levél nélküli, de feldíszített faág jóvarázslásra használt eszköz. Így a húsvéti, a Szent Györgynapi, a május elseji, a pünkösdi, a Szent Iván-napi népszokásoknál virágos zöld ággal, míg a Mikulás és az aprószentek virgácsaként vesszővel köszöntenek. Jézust a jeruzsálemi bevonulásakor pálmaágakkal fogadták. A rómaiak a győzelmi felvonulásaikon lengették a pálmaágakat. A pálmalevél alakját a díszítőművészet palmetta néven ismeri. A palmetta megjelenik épületek, valamint kerámiák díszítőelemeiként is. Olykor mint korona vonja egybe a díszítőelemek vagy képek felső részét. A pálmafa a babiloni időkben az élet fájaként jelenik meg mint a teremtés és a világegyetem jelképe. A babiloni életfa az eget tartja fenn és ő tartja össze a világot is. Ugyanakkor a termékenység és a gyógyítás is az életfához kapcsolódik. A babiloni pálmafa képjelet átvitt értelemben az Igazság fájának nevezték. Szent

548


faként tisztelték a hinduk, az egyiptomiak, a távol-keleti törzsek, a görögök, az indiánok, a rómaiak is. Egyiptomban a világot létrehozó anyaistennő egyik földi alakja pálmafa volt. A pálmafa volt Ré szent fája, mely táplálékot nyúlt a lélek-madaraknak. A görögöknél Létó Tejútistennőt pálmafaként ábrázolták. Mohamed előtt az arabok az évi földistennőhöz kötött ünnepeiken a szent fát mindig új ruhába öltöztették. A malibambara törzs Pemba istenének neve összecseng pálma szavunkkal, Fu a fa szavunkkal és Fa-ro a fa-ura szavunkkal. Pemba kezdetben Fu volt, amikor az égben élt. Amikor az ősvízre szállt le, neve Ru-ro lett, és megteremtette a hét eget. Az égből magként leesvén a földre, fehér fűzfaként teremtett meg mindent. Archaikus népi imáinkban is megjelenik a pálmafa. Akárcsak az esszénusoknál, a teremtő életfa a tenger közepén tűnik fel: „Tengerbe levő pálmafa szülte ágát, Ága szülte gyümölcseit, Gyümölcse szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát, Mária szülte szent fiát.” [18] Az életfa ágai az égbe, a szent szellem világába való feljutást segítik elő. Az életfára, illetve az istennőre jellemző az örök élet és a termékenység. A múlt században előkerült mezopotámiai agyagtáblák rajzolatain szárnyas oroszlánok vagy emberi lények őrzik a pálmát, az Igazság Fáját. A pálma levelének mintázata nagyon régóta mély értelmű jelképként szolgál. Az ötosztatú levele egyértelműen a világ anyai oldalát jeleníti meg. A pálmafa szakrális jelentése a hunok vándorlási vonalán terjedt el. A hun elődeink által ránk hagyott történeti leleteken, a tarsolylemezeken is megtalálható a pálmalevél mintázata. A feldíszített fák szintén az újjászületés, a termékenység nevében tartott ünnepekkel, szokásokkal függnek össze. A karácsonyfa a növekvő nap energiáihoz kötődő újjászületést üdvözli a szeretet nevében. Egyik szép tavaszi szokás a feldíszített fákhoz kapcsolódik. Nálunk Erdélyben több helyen szokás díszíteni húsvétfát vagy májusfát. Ezt a fát a fiúk szokták a lányoknak ajándékba adni. A húsvétfa vagy a májusfa meséje lényegében meglepetésszerű ajándékozásról szól. A fiúk rendszerint barátokkal együtt kimennek a rétre vagy a közeli dombra kisebb fákat vágni. Ezt úgy teszik, hogy a lányok ne tudjanak semmit sem róla. A kis fát feldíszítik színes szalagokkal, virágokkal, olykor tojással. A feldíszített fát kitűzik annak a lánynak a kapujára vagy kerítésére, aki nekik nagyon kedves. A májusfát titokban teszik fel a kapura az esti vagy a hajnali órákban. A lány legtöbbször tudja vagy sejti, ki tett neki májusfát. Ha nem, akkor előbb vagy utóbb megtudja, hogy melyik fiú is az, akinek ő tetszik. Ugyancsak fákat díszítenek fel a lányos lakodalmas ház udvarán, illetve a két kapusashoz kikötve. Régi népi hitregék emléke áll e fadíszítés szokásai mögött. A kezdet fája a teremtéshez kapcsolódik. A fa, akár egy anya, táplálja és gyógyítja a természetet. A faanya képzetből származik az a tény, hogy a feldíszített fák a lányokhoz kapcsolódnak. A háromszög is az ősi istennő jele. A lakodalmas díszes ágnak nevezett fákat a kapu fölött egy háromszögben kiképzett virágkoszorúval fogják össze. [50] A fa egy összetett jelentésű jelkép. Ezért nem véletlen, hogy a tavaszi idők szent fája az úrnapi fa. Úrnapján a templomot nálunk szokás frissen kizöldült fákkal díszíteni. A népi hit szerint az úrnapi fa ágai áldást hoznak ránk. Az úrnapi fán kívül van nekünk más szent fánk is. Fát szoktunk tojással és spirálisan kivágott örvénylő papírformákkal is megrakni Húsvétkor. A karácsonyfa pedig a téli újrakezdés és a szeretet díszes fája. A fa ágának szakrális célokra való használata hozhatta elő nyelvünkben az aranyvessző kifejezést. Több mesénkben szerepel a gyógyító aranyvessző. A három árva című népballadában is találkozunk az életet adó aranyvesszővel, melyet az Ég Királynője ad az árváknak, hogy életre keltsék édesanyjukat. Nagyanyám mesélte Gyergyóújfaluban, hogy ott régen szokás volt tavasszal a falu díszkapujának zöld ággal való díszítése. Gyerekmondókánk aranykapuként emlegeti, mely alatt áldásos átbújni. A falu díszkapuját nyáron csak nagy alkalmakkor díszítették fel virággal. A zöld ággal és virággal való díszítések a halottak iránti kegyelet jeleit is képezik. Népi imáinkban Jézus a „mandulafának három ága”, „koronának három ága”, „Máriának bimbója”: „Keresztfára feszítették Orgonának három ágát, Fényes napnak hangosságát.” [18]

10.9. Zöld ág, virágos ág

549

„Koronának három ága, Mennyországnak magassága.” [18] A zöld szín és az ősanya, illetve az életfa kapcsolatát láthatjuk régi imáinkban. Az ősi Istennőt Szent Annaként találjuk meg: „Én kimenek én ajtómon, Föltekintek magos égbe, Láttam Máriát, Leveles színű Szent Annát…” [18] A leveles ág gyakori több népművészeti tárgyunkon, festett kerámiákon, varrottasainkon. Az ágon levő bimbó a reménység szimbóluma. Isten választása jeléül „Áron vesszeje kizöldül” (Lev 17,16), „vessző kél majd Izsák törzséből, hajtás sarjad gyökeréből” (Iz 11,1). A virágba boruló és gyümölcsöt érlelő bot Krisztus csodálatos születésének és életének jelképévé vált. Az életfa gyümölcseinek is különleges értelme van. „A világfa meséje arról szól, hogy a táplálékul szolgáló növények egy nagy fától erednek. Ezen a fán mindenféle gyümölcs termett, de még a kukorica és a rizs is, … a rajta termett növények magjait elvetették.” [3] A Kalevala énekében a faanya gyermekei, illetve aranygyümölcsei a bolygók és a csillagok. A mesehősnő a gyümölcsmagtól termékenyül meg. Nem lehet véletlen, hogy Jézus fogantatásának ünnepe március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén van. Ennek keleti gyökerei is lehetnek. Ugyanis a keleti népeknél a fogantatás napja ünnep, akár a születésnap. „Jézus égi bárány”, mondja énekünk. Meséinkben Tündér Ilonának vagy a világszépasszonynak a fáján olyan almák termettek, amelyek nemcsak meggyógyítottak, hanem meg is fiatalítottak. Az aranyalmák a teremtett világ boldog túloldalához tartoznak, a szellemi világ tudását tükrözik. Az Örömalma című magyar népmesében olyan alma terem a Tavasz országában, hogy „aki emberfia abból eszik, azon nem fog se bú, se bánat”. [27] Tündér Ilona almája gyógyító, ifjító és örömet adó gyümölcs. Tündér Ilona csodapalotájába kora hajnalban lehet eljutni. A Hajnalcsillag Tündér Ilona csillaga. Virága a rózsa, a gyümölcse pedig az alma. Az alma és a gyümölcs többértelmű szó, lényegében egy szimbólum. Az alma alakjához hasonló az ember erőtere és a Föld mágneses tere. Az alma és a gyümölcsfák virágai ötszirmúak, akár a csipkerózsafa virágai. Az ötös szám az ősanya száma. Alma alakja van az emberi zigótának az ötödik napon. A magyar népmesei hagyomány a Bibliában található teremtéstörténettel nem egy értelmű. A Bibliában az alma a bűnbeesés szimbóluma. A népművészet a fa gyümölcseit igen szemléletesen örökíti meg. Az életfának mint világfának tizenkét gyümölcse van. A 12 egy fontos számrendszer alapja. Az ember biológiai felépítése és a kozmosz mesterszáma is a tizenkettes számrendszeren alapszik. Kozmikus értelemben az állatövi jegyeknek felel meg. Népmondánk így szól az Istenfáról: „Kerek ég alatt kerek egy Istenfa. Kerek Istenfának szép tizenkét ága.” A görög mitológiában a heszperidák kertjében található almafa éjjel termett gyümölcsöt, mely ragyogásával mindent betöltött. A Tündérszép Ilona mese hősnője is az égig érő fa tetejéről szedi a gyümölcsöket. A sokszor emlegetett édes alma vagy örömalma az est beálltával szedhető. Itt a Vénusz és az istenanya kapcsolata fedezhető fel. A rábaközi magyar hagyomány szerint az Istenanya, a Boldogasszony az Égig Érő Fa, a Bódi Fa királynője. Az Istenanya amikor a Földre akart jönni, akkor „a szitáló ködnél finomabb szellemanyagából vízirózsa kelyhében leánnyá testesült”. Utána pedig „Istennőnk leánnyá született része felszálla férje mellé az Egekbe”. Ott ragyog az égben Hajnalcsillag képében. [38] A fa hatóerejét bizonyítják olyan régi, a magyar ősvallás írásos emlékének tekinthető leírások, mint amit Maimonides írt le a szabírokról. Ha egy fát egy csillag nevében ültetnek el, akkor „ama csillag szellemereje kifoly ama fára, aztán lelkesíti az embereket és beszél velük álom közben”. [3] Ezért aludtak a táltosok a szent fájuk alatt, ezért áldoztak neki, mert isteni közvetítőnek tartották. Az Istenanya tiszteletére őseink bort szoktak önteni a fa aljára.

550


Héliopolisz leghíresebb kultikus fája a szent Ised fa (Ősöd?) volt, a királyok jelképe. Tót és Szesat istennő írták fel leveleire a trónra lépő fáraó nevét és uralkodói éveit. Egyik kenyai régi teremtéstörténetben az Üresség Ura egy fa tetején ül Kurusi nevű trónján, a fán függő smaragdtáblára írja fel törvényeit és az emberek tetteit. A Kalevalában a fára felakasztott Kullervo nem hal meg, hanem jeleket ró a fára: „Az egész fa telve képpel, telve írással a tölgyfa …” (XXXI. ének) Régi hagyomány szerint a születendő lélek madár képében az életfán ül, melyen a halhatatlanság gyümölcsei függnek. Nem véletlen, hogy nagyon sok népi varrottason, faragáson az ősi fán madár ül. Az életfa leveleire írtak is. Talán nem véletlen az sem, hogy a mi levél szavunk mindkét fogalmat lefedi.

10.10. ÉLETFA ÁLLATOKKAL „Minden, minek léte van, Más létezésbe megy át. Kivétel te sem vagy ez alól.” (Tót smaragdtáblái) A természettel együtt élő népek barlangrajzokat hagytak ránk. Az ember régóta különféle állati és növényi kombinációkat használ életképek megjelenítésére. A növényt gyakran a fa jelképezi, de lehet ág is. Az állatok ábrázolása az életfa mellett nagyon régi gyökerű. Az állatjelképek elvi jellegű üzenetek is. A bronzkor előtti ember az emlősállatokat szentnek tartotta. A szkíták a szarvastól, a türkök a farkasanyától, a kirgizek a pusztába üldözött nő és az uhu-madár nászából, a mongolok a kékesszürke farkastól, a hinduk a tehéntől származtatták magukat. Mi egyik eredetmondánk szerint Emese, emse anyánktól és a turulmadártól, másik szerint Eneh szarvasanyától, Hunor és Magor anyjától származunk, az apa pedig a lóra emlékeztető Ménrót. [47] Rovásírásos emlékeink szerint az életfa és az állatok régi nemzetség-jelképekként ismeretesek. Már időszámításunk előtt a IV. évezred elején a hun törzsek zászlaján az augusztusi nyári ünnepeken való találkozásnál különböző állatjelképek szerepeltek. Volt ott szarvas, medve, kos, kecske, ló, hal, turulsas, oroszlán, tigris, vadkan stb. Minden nemzetség egy-egy állat alakjával díszítette fel eszközeit. A nagy vadász hírében álló Nimród oroszlános zászlóval vonult be az ünnepélyre, akárcsak Midasz, Meli és Kubin. Alpár kecskével, Jászó vadkannal, Baraca tigrissel, Nemere lóval díszítette zászlaját stb. A leírás szerint turulsas volt a legtöbb zászlón. [33] A kazahsztáni Toprakalán egy sírból előkerültek a szkíta–hun törzsszövetség későbbi nemzetségi szimbólumai, amelyek a következők: aranyszarvas (a jász Mitrás-Gyula), kecske (az avar Birta), vadkan (a kabar Abasár), szarvas (a szarmata Samsudi), párduc (a szkíta Párduc), oroszlánfejű sas (az ugor Igor). Az Arvisura szerint ezek a jelképek az időszámításunk előtti 900-ból származnak. Másfél ezer év múlva az Árpád-ház címerein nemzetségek szerint a következő megoszlás található: turulsasos 7 csoport, oroszlános 5 csoport, halas 2 csoport, lovas 1 csoport, medve, szarvas, vadkan, bölény, kecske, párduc 9 csoport. A honfoglalást megelőzően az Avarbástyán nyilvántartott nemzetségi címerek szám szerint 53-at tettek ki: 24 turulsasos, 17 oroszlános, 8 halas, 4 lovas stb. [33] Az irokézeknél a minden évben megtartott teremtési rítusban az egyik csoport embernek a neve Farkas. A másik táncoló csoport neve Szarvas. A Szarvas mint jávorfa teremtette a világot. Népünk a tatárokat kutyafejű tatároknak nevezi. Valószínűleg a harci eszközeiken kutya- vagy farkasfej volt ábrázolva. Meséinkben a kutya szintén negatív előjellel utal a mesefigurára. A Köles című mesében a gonosz egyik megjelenési alakja a féktelen Kutyaszemű Jankó. A Hamujutka Jancsi című mesében a hős a Kutyafejű királlyal kell hogy megvívjon. Népünk egyik igen ismert eredetmondája a Csodaszarvasról szól. A rábaközi tudók szellemi hagyatékából ismeretes, hogy a teremtő Istennő a Göncölszekérre kötözte ki a megtalált Napot, mert az elbújt volt a tenger alá. Utána meg szarvassá változott, és visszavonatta szekerével az égbe. Ugyancsak szarvasünőtől származik az első emberpár. [38]

10.10. Életfa állatokkal

551

A mayák szarvasok országának nevezték szülőföldjüket, ahonnan származtak. A rovásos történetírás szerint rokonok vagyunk, mert a maják a hun hajótöröttek és bennszülöttek keverékéből származnak. Egyik településük nevében benne van a Pannonnak megfelelő hangzás is. Városuk Maya-Pán. A kecske, illetve a kos egyik legrégibb állatszimbólumunk. Címereinken is megjelenik a kecske, a kos és a fa jelkép. Több régészeti lelet került elő ezzel a témával. Ilyen a mezopotámiai Ur városában talált aranyból készült kos [13] az életfa előtt. Külön érdekessége, hogy a vállán csillag található. Az oroszlános díszítményeken a csillag az oroszlán farán jelenik meg gyakrabban. Ugyancsak életfás kos szimbólum van egy asszír pecséthengeren, ahol az áldást adó Hold-istennő előtt kutya tűnik fel. A 42. ábrán bemutatott pecséthengeren valószínűleg Bau (Bau-Bau) istennő látható, akinek a nevét a mi Babba szavunk őrzi meg. Az istennő áldását adja az előtte álló csillag (csillogó) lénynek. [12] A mezopotámiai pecséthengeren (43. ábra) szintén a téli időszakot jelölő bakok szerepelnek a hétágú életfával, a Föld jelével, a Nappal és a Holddal. A szkíta fokoson (44. ábra) jellegzetes életfát láthatunk két bakkal, fejlődésünket segítő kettősségünkkel. Az avar csontkarcolaton (45. ábra) szintén több patás állat van a fa mindkét oldalán. Itt is megtalálható a Föld jele, a kereszt. Az avarok a szkíták hagyományát megőrizték. Figyelemre méltó a Nap, a Hold vagy a csillagok jelenléte ezeken az ősi tárgyakon. A kecske a fa előtt több város- és nemesi címerben megtalálható. Egyes leleteken az életfa alakja a három világot összekötő kapocs szerepére utal, így kettős kereszt alakja van és mellette Nap–Hold együttes található. A kettős kereszt az életfa jele. Hasonló szerkezetű a hettita fémlemez ábrázolása (46. ábra), amelyből Varga Géza írástörténészünk a székely rovásírás G (ég) betűjét olvasta ki, hasonlóan az urartui Ég hieroglifával és a kínai írásjellel. [14] Az eget tartó kettős kereszt alakú napos csúcsú fa mellett kecskéket (bak, szarvas) látunk. Az avaroktól ránk maradt, Sopronkőhidán talált sótartó rajzolatán az életfa mindkét oldalán szarvakkal ellátott patás állatok láthatók, rajtuk a „magas” és „ős” írásjelekkel. Az életfa a három világot jelölő kettős kereszt alakú. Hasonló rajzolatot mutatnak a régi honfoglalás kori nyeregdíszítések, a koronázási palást gallérjának díszítménye (49. ábra) és a jogar nyele (50. ábra). A koronázási palást életfájának alsó világában találhatók az állatpárok, a középső részében a földi fejlődő lelkiséggel rendelkező embert ábrázoló kereszt és a felső világban őrködő madarak. A honfoglalás kori hajfonatkorongon is kettős kereszt alakú világfát láthatunk (51. ábra), akárcsak a Szíriában előkerült szárnyas oroszlános leleten (52. ábra). A napjelképek közé sorolható a hajfonat is, melynek tömege a nap erejét szimbolizálja. A napistenek hagyományosan hét ágba fonva viselték hajukat, például Sámson, az Arany úr. A magyar szólás szerint is „hét ágra süt a nap”. E képi megjelenítéshez hasonlít az urartui hieroglifa, a kínai és a székely ég szó jele (46. ábra). Azzal a különbséggel, hogy ott az életfa mellett kosok találhatók oroszlánok helyett és az életfa hetes tagolódása is szerepet kap. Hasonló rajzolatot mutat a hurrita pecséthenger is (53. ábra). Ezen a megjelenítésen már jobban kihangsúlyozódik a fejlődés rugója a jobb és bal oldal, a Nap és a Hold által. A kettősségünket szimbolizáló két oldal mindig különböző. A ható oldalon a Nap vagy a világos színű hím állat, a befogadó oldalon a Hold vagy a sötét színű állat található. Ennek megfelelően a négylábú lények színe vagy rajzolata is különbözik egymástól. Ugyancsak kettős kereszt alakú életfa található egyes szkíta leleteken, mint a szkíta életfa Ziviyeből, amelyet a Philadelphiai Egyetem múzeumában őriznek és a szkíta kard hüvelye (55.1. ábra), amely a Moszkvai Múzeumban található meg. A jobb és bal oldal szerepe itt is szintén hangsúlyt kap. Egyes szkíta életfák igen jellegzetes alakot vesznek fel, ahogy megfigyelhető a szkíta fokos nyelén (44. ábra), a szkíta kard hüvelyén (55.1. ábra) és a szent korona lemezén (55.3. ábra). A népművészeti kutatók a fenti alakot felvevő ábrázolást a ciprusfával azonosítják és törökös elemnek nevezik. Szentimrei Judit gyűjtésében több ilyen életfás motívumot megjelenítő varrottas található [24], akárcsak Ipolyi Arnold Esztergomban őrzött gyűjteményében is. E ciprusfával azonosított motívum Erdély-szerte megtalálható a kalotaszegi, a háromszéki, a Maros menti varrottasokon. Ugyanez a ciprusfa előfordul a bulgár, az anatóliai, az afrikai berber és a kaukázusi szőnyegeken is. Diószegi Vilmos szerint ez

552


az uráli–kaukázusi műveltségben gyökerezik, mely „több ezer éves üzenet lakásunkban egy falvédőn, asztalterítőn vagy díszpárnán”. [25] Egyes régi leleteken vagy népi tárgyakon kos vagy bak helyett dámvadat látunk. Gyakori az olyan életfa-ábrázolás, ahol oroszlánok jelennek meg mint kísérők. A Nimród-ág jele volt az oroszlán. Az oroszlán a nyárvégi időszakot, a vezetői vagy királyi státust is jelölheti. A szkíta életfát bemutató aranylemezen két oroszlánt látunk, akárcsak a koronázási paláston (57. ábra). Torma Zsófia [15] sumer nyomoknak véli a hímzéseinken ma is fellelhető oroszlános életfás motívumot. Ilyen a 58. ábrán látható szászvárosi lepedővég hímzésének mintázata. Az esztergomi kápolna falán szintén Árpád-kori életfás oroszlánok néznek le a freskókról (59. ábra). A rajzolaton az életfának egy dőlésszöget alkalmaztak, amely egyediséget kölcsönöz ennek az értékes régi kincsünknek. Egyes oroszlános díszítésű ereklyénk hasonló vonásokat mutat. A koronázási palást és az esztergomi kápolna freskói oroszlánjainak hátsó combján csillag látható.

10.11. A MADARAK ÉS AZ ÉLETFA „Két kicsi madár párba csatlakozva Ugyanabba a faágba fogódzott.” (Rigvéda, I. 164) Az életfán gyakori a madárábrázolás. A Fa-istennő és a madár együvé tartozik. A világ eredetmítoszaiban az Istennő és a madár együtt teremtenek. Olykor az istenanya változik át madárrá, máskor mindkét teremtő erő madár alakban száll fel. A sötét színű madár is az Ősanya jele. Mind a sötét anyagból, a Nagy Anyából származunk. A hun teremtésmondában az ősanyának a vadréce, a kerecsensólyom és a hattyú besegített a teremtésnél, vagy ő madár alakban ténykedett. A teremtés első halmát a búvárkacsa hordta fel a víz aljáról, akárcsak az elbújt Napot. A kara-ülű segített az ősanyának a Napot a hattyú vontatta szekéren az égre felvinni. [33, 38] Az ókor szimbólumaiban a madár a levegő-elemet, a lélek szelét jelentette. Ismeretesek a régi leletek között a madár-istenanyák. A bronzkori leletek a régi madonnákat madárfejjel ábrázolták. Az egyiptomi istennőt, Íziszt madárral díszített fejékkel jelenítették meg. A sumer Innin jobb kezében kígyót, bal kezében madarat tart. A gyerőmonostori madárlány hasonlatos Inninhez. Ő bal kezében szárnyas kígyót tart. A szkíta istenanyákat szárnyakkal ábrázolták. A hindu hagyományban a madarak királya, Garuda Visnu istennő hátas állata. Ő a bölcs, szent, örök életű madárkirály. Garuda sugárzó, mint a nap és egyben oltalmazó Úr is. A tibeti bölcseletben a szent madár neve szintén Garuda. A tibeti bön hagyományban a Garuda madárkirály az Ég Úrnőjének állata. A madár-motívum az Istennő mellett található az ógörög mondavilágban is. Zeusz hattyú alakban Lédával nemzette Heléna Tündareószt, akárcsak a mi Emese anyánk, akit a turulmadár termékenyített meg. Egy görög monda szerint Minósz (Mén, Manu), a krétai törvényhozó útvesztőbe záratta Daidaloszt és Ikaroszt. Daidalosz szárnyakat készített magának és fiának és úgy repültek ki a labirintusból. A történetnek van egy magyar változata is. A Szárnyas királyfi című mesében a király a lányát magas toronyba záratta, mert egy szegény királyfit választott magának. A királyfi szárnyakat készíttetett egy ezermesterrel és a királykisasszonnyal megmenekültek a toronyból. A mesében a rabságból való kitörést a szeretet, a szerelem segíti. A görögöknél és a rómaiaknál ismert volt a „lélekmadár” kifejezés. A görög mitológia szirénjei madártestű mitikus lények voltak. Homérosz a madarak röptéből való jóslásról számol be (Hermész-himnusz, 543–549). Az óind és az ausztráliai teremtésmondákban két madár jelöli a kettős világunk létrejöttét. Az eredetmondákban jellegzetes az életfa, a kígyó és/vagy a madár. Mindegyik besegített a teremtésbe. A természeti népek rituális ünnepein mind a három jelképesen megjelenik. A képi ábrázolásokon a kígyó rendszerint a fa törzsén van megjelenítve és a madár a fa tetején. Ennek az elhelyezésnek kozmikus háttere is van. Az égi madár csillagképe a Hattyú csillagkép. Kozmikus értelemben a Tejút a faistennő, a madarat a Sas és Hattyú csillagképek, a kígyót pedig a Sárkány csillagkép jelképezi. A Tejút alján a nagy istennő ölébe nyújtja a nyakát a Hattyú csillagkép. Ugyancsak Tejút-istennő mellett található a két fivér, az Ikrek csillagkép is.

10.12. Az életfa mint oszlop

553

A segítő szent madár meséinkben gyakran előfordul griffmadár néven. Az égig érő fa tetején lakik a székely mese griffmadara, ott, ahol a Biblia szerint az Isten jár: „Amikor lépések zaját hallod a bozót koronáján … az Isten előtted vonul.” (Krón 14,15) Egy udvarhelyi mesében (Küs Miklós királyfi) a hegy tetején levő fán lakik a csodálatos griffmadár, a fa alján a sárkánykígyóval. A büki fekete tó című Vas megyei népmesében ugyanez a képzet él a sassal. Az égi segítő nem mindig griffként lelhető fel a néphagyományban. Más madár alakjában találjuk meg A fa fizetsége című bihari népmesében. Itt a libát adja a szegény ember a fának, hogy segítsen rajta. A fa hálából arannyal fizet neki. [3] A mesék ábrázolása teljesen megegyezik a mezopotámiai szövegekkel, ahol ugyanúgy a sasfa tetejében ül a madár: [3] „A tündökletes fa, Enki sasfája, Ősidők óta, mint egy óriás, a hegycsúcson áll… Gyökerei mind hatalmas kígyók, Utu hét ágú folyójáig érnek … A fa lombjára madárka száll … Anzu, a madár…” Népünk emlékezetének homályából éledhetett újra a hazai alapítású pálos rend egyik ősi szimbóluma, az oroszlános életfa, tetején hollóval (60. ábra). Itt pálmafa jelöli az életfát és a holló az Istennő madara napkoronggal vagy kenyérrel a csőrében. Ugyancsak holló található a Hunyadiak címerében. Régi népi imáinkban Jézus hol pálmafa, hol mandulafa, hol orgonafa. A Boldoganya-fát, az életfát olykor a szent kereszt helyettesíti. Az élet szerkezete, a fizikai és szellemi világ egysége és ennek ismerete volt az ókori hit alapja. Ez a tudás alapú hit tükröződik vissza archaikus imáinkban: „Ne, hol menen madárka, de madárka, szárnyas angyalka, szárnya alatt kolozma, kolozmában igaz hit, igaz hitben szent kereszt.” [36] Népi hagyományunkban a madaras életfás motívum is visszatérő jelenség. Az egri kazettán látható pelikánfészek az életfával (61. ábra) is sokrétű információt sugall. Ez a pelikános ábrázolás megtalálható a rendházak által épített templomok díszítésein és nagyon sok református templomban is. Ez a motívum jelenik meg Spányi Antal katolikus püspök pelikános címerében, valamint sok református egyházi címerben (62. ábra). Az 63. ábrán pávákat láthatunk az életfa mellett egy kolozsvári épület oromzatán. A szkíta övcsaton embereket és lovakat látunk az életfa alatt (64. ábra). A fa alatt három emberalak látható. Az egyik szemben ül olyan testtartásban, mely a meditációnak és a belső békének a tartása is. Az egyik ló mintegy harmóniában az ő fejéhez simul. A fekvő ember fejét egy harmadik személy ölébe helyezi, akinek az életfával összefonódó ág nő ki a fejéből. Ő lehet a gyógyító faistennő.

10.12. AZ ÉLETFA MINT OSZLOP „A győztest oszloppá emelem Isten templomában.” (Jel I, 3,12) „Reménységünk oszlopa maga Jézus.” (280b. ének) Az oszlop számos nép mítoszában, mint világtengely, az életfa megfelelője. Az ókorban a templomok előtt vagy a külső térben felállított oszlopok áldozati oltárként szolgálhattak Egyes nép nevet is adott szent oszlopának. A szászok kultikus oszlopa az Irminusul. A skandináv népek az Yggdraszil világfát idéző szent oszlopokat állítottak. A szibériai népek sátortartó oszlopa is ezt a szerepet töltötte be. Az indonéz mítoszokban a keleten és nyugaton felállított mennyei oszlopok tartják az eget. Az oszlop olyan, akár a hegy. A hegy az ég és föld találkozásának helye, az istenek lakhelye. Ilyen mitikus hegy az Olümposz, a Sínai-hegy, a Himalája, a Tábor-hegy, a maláj Batu-Ribu, a jávai Borobudur, a Meru, a Mandara, a babiloni Babapis. Talán a mi Maguráink is Mag-Urak lakhelye vagy épp az Úrnőké. Ugyanis a természeti népek és az ókor is a hegyet a termékenység istennőjéhez társította, a Nagy Anyához.

554


A szent hegyek tartozéka a kő (hegy) és víz, mely elemek az Istennőhöz tartoztak. A babiloni szent tornyok, templomok nevei a hegy szóhoz kötődnek: Ház hegye, Minden Földek hegyének háza, Viharok hegye, országok hegye. A nép hitében mindegyik kapocs volt Ég és Föld között. A szent szeren a pap amikor felment a lépcsős emelvényre, kijelentette, hogy felért a világmindenség csúcsára. Kínában a központi szent hely a Kő szavunkkal rokon Kien-Mu dombján emelkedik. Jeruzsálem vára is a Tahom kősziklára épült, mely alatt vizes barlang található. Az ókor népe a templomokat hegyre, vagy valamilyen kiemelkedő dombra építette. A hegy ég és föld találkozásának helye, és mint ilyen anyai elvű. Hitbeli szervezetünket anyaszentegyháznak hívjuk. Az Ég eredendően fent van. Mindkettőt a népi hagyomány a szellemvilághoz és a lelki felemelkedés lehetőségéhez társítja. Akárcsak Jákob lajtorjáján, a lelkek haladnak rajta: „…és imé az Istenek angyalai fel és alá járnak vala azon.” (1Móz, 28,12) A hegy, akár a világoszlop, felfelé visz az Isten birodalmába. Összeköti a Földet az éggel. Az engesztelő rítus alatt az ázsiai sámán egy hét- vagy kilencosztatú oszlopon megy fel az ég felé, hogy felajánlja az áldozati ló lelkét. Az oszlop az életfa szerepét játssza, mely a hegyen az erdőben található. Az áldozati oszlop felállítása volt a Középpont szertartás. [48] Az óind bölcseletben az erdőből eredő fáról vagy oszlopról ez áll: „Emelkedj, ő, erdőnek Ura, a Föld csúcspontján.” (Rigvéda, III. 8, 3) „Csúcsodon hordozod az eget, közeped betölti a levegőt, lábad megszilárdítja a Földet.” (Satapata brahmana, III. 7, 14) A régi Indiában a védikus időkben még nem templomokban, hanem magányos oszlopok előtti tűzoltárokon mutattak be áldozatokat (Rigvéda, III. 8,3, Satapata brahmána, III. 6,4,13). Egyik híres, később állított ilyen oszlop az i. e. V. századból származó, delhi vasoszlop. A rovásos történetírás szerint ezt a nem rozsdásodó oszlopot Dernő hun tárkány-fejedelem építtette. [33] A hindu mitológia szerint Visnu emberoroszlán képében való születésekor egy oszlopból lépett a világba. E motívumban is felismerhető az életet adó Istenanya képzete. Ashoka király korában (i. e. III. sz.) oroszlános oszlopfőket állítottak a kultikus helyekre. Az Egyiptomi Halottaskönyv „Ozirisz hátgerincének” nevezi a Dzsed (Ősöd) oszlopot. A piramisokban látható ábrázolásoknál két ilyen oszlopon hág fel a király az égbe. Az oszlop felállításának ünnepe a koronázásnak és más királyi ceremóniának része volt. Denderában a védelmező hetérák (Hathor istennő) fejével díszített oszlopok találhatók. Az egyiptomi Ozirisz-mítoszban is faoszlop rejtette magába Ozirisz testét és egyik volt Ízisz templomának tisztelt ereklyéi közül. Kínában a megmunkált fadarab egy olyan eszmei síkra utal, ahol az önzéstől és a vágyaktól mentes az ember. Az oszlop a régi időkben a törvény és a jogrend megtestesítője, feliratok hordozója, hirdetője volt. Legrégibb ismert példája Hammurabi két méter magas sztéléje az Isten előtt hódoló király domborművével. Később Platón Kritiász című dialógusában így ír: „Aranycsészékkel merítve a vegyítő edényből és áldozatot loccsantva a tűzbe megesküdtek, hogy az oszlopon álló törvények szerint fognak ítélni és büntetést kiróni.” Herkules oszlopai az ismert világ határát jelentették, amelyeket Hérosz a Gibraltári-szoros két oldalán állított fel. Odüsszeusz az ismert világ végére merészkedvén halállal lakolt vakmerőségéért. A görögök phigaliai Apollón-templomába a napisten szobrának helyére került i. e. az V. században az első korinthoszi oszlop. Az athéni Erekhtheion nőalakokkal helyettesített oszlopai, a kariatidák, szintén az anyai életfára utalnak. Artemisz faragott ábrázolásai a gyámköveken ugyancsak az ősanyát idézik. [22] A magas oszlopokra helyezett Jupiter-, Zeusz- és más istenszobrok is az égi eredetre emlékeztetnek. Ezeknek későbbi megjelenései a római császárok dicsőségét megörökítő oszlopok, melyeket a császárok harci tetteivel díszítettek. Az oszlopos díszítéseknél is találkozunk világunk kettősségének megjelenítésével: az egyik oldalán Nap vagy férfi, a másikon nő vagy Hold. A mezopotámiai oszlopokon gyakran Nap- és Hold-szimbólumok találhatók. A 65. ábrán látható sumer domborműn a világoszlop csúcsa a Nap. Az oszlopot két emberfejű és állat alsótestű lény tartja. Farkuk és ruházatuk különbözősége egy nőnemű és egy hímnemű lényre utal. Régi népi imáinkban Jézus és a fatörzs együtt található:

10.13. Piros és kék

555

„Bárán keresztre emeltetett, Áldoznia fatörzseken…” [18] A Bibliában az ég sátora oszlopokon nyugszik (Jób 26,11). A Föld alapzatát is oszlopok tartják (Zsolt 75,4). Földrengések alkalmával és a világ végén ezeket rengeti meg az Úr (Jób 9,6). Jelképértékű a tizenkét törzsnek állított tizenkét oszlop (Kir 24,4). Sámson az oszlopok ledöntésével pusztította el ellenségeit (Bír 16,25–30). A vasoszlop a kitartás és a szellemi erő hasonmása (Jer 1,18). Hasonló értelmezésben szerepel a Jelenések Könyvében: „A győztest oszloppá emelem Istenem templomában” (3,12). A kereszténységben az apostolok az egyház oszlopai (Gal 2,9). Egyes helyeken az oszlopok mellett szertartást végző népekre ellenségesen tekintettek. A kánaáni hitvilágban szereplő Nap-oszlopok Izajás szerint a bálványimádás jelei (Iz 29,9). A gótikus szobrászatban az apostolok pillérként jelennek meg. Spanyolországban az „oszlopos Szűzanyát” imádják.

10.13. PIROS ÉS KÉK „Művészet az élet harmata.” (Yotengrit) Nálunk kopjafáinkon és a Boldoganya-oszlopokon maradt fenn az oszlop-jelkép hagyománya. Meséinkben a csodahegyen, az égig érő fán vagy az üveghegyen található a boldogulás. Az oszlopok és a menhirek valami hasonló eszme nevében állíttatnak fel. Ahogy az égig érő fa tetején Tündér Ilona és annak csillaga, a Vénusz található, úgy kopjafáink gyakori díszítőeleme is csillag. Ez egy jellegzetes rajzolatú hatágú csillag. A kopjafák csillaga olyan, akár a faragott tárgyakról ismert, az élet virágának nevezett mintázat belső eleme. Az élet virága mintázat a teremtéssel, a világ szerkezetével és az energiaáramlással kapcsolatos. Népünk hitében az élet virágának hatos csillaga a Vénuszra utal. Az Isten-fa és a fejfa az égbe irányul. A teljességbe vezető utat szimbolizálja. Összeköti az eget a földdel. A mennyországban az Istennőnk, Tündér Ilona és a menyasszony lakik. A fizikai és szellemi világ közötti átjárás egy szent egyesülés, egy szent nász. Egyesülés a lélek harmóniájába való jutás és a halál is. Az életfának emeletei vannak, a fejfának rovátkákat faragnak, hogy segítsenek a felfelé jutásban. A földi világot a piros szín, az égieket a kék szín jelöli. A kánaáni népek a faragott faoszlopot Asérának hívták. Jeremiás próféta szerint Aséra ruhája kék és vörös bíbor volt. Hamvas Béla Böhmét idézi, aki azt mondja, hogy az első ember andrögén volt. Ez „a Szűz nem született és örök, Isten bölcsessége és hasonmása”. Az ógörögök e „tiszta lényt” Szophiának nevezték. Jellegzetes színei a vörös és a kék. A vörös a földi szerelem és a szeretet, a kék pedig az égi szerelem, az elragadtatás színe. Ezt az elragadtatást nevezték a görögök philosophiának, Szophia szerelmének. A lelki-szellemi szinteken való felemelkedés az ember számára elragadtatást jelent. Szellemünk életfája a szivárvány színeiben pompázik. A gyökérközpont színe vörös, a fejtető felé kék színt öltenek erőterünk energiái. Köztük található a szivárvány többi színe. A szivárvány két szélső színe a vörös és a kék. A vörös a gyökérközpont színe és a Holdhoz rendelődik. A kék a fejtető színe, az ember életfájának a teteje és a Nap rendelődik hozzá. Régi népi imáinkban is megjelenik a Szűzanyával együtt a piros és kék szín: „Kimegyek kapum elejibe, Ott látok egy aranyágast, Azalatt Szűzanya, Kék köténbe, piros vérbe…” [18] Kékre volt festve a maja ősanya, Mahan, aki a kozmikus tojásban trónolt. Az egyiptomi Teremtő képmása, Knef és hajója is kék színű volt. Az indiai ősi istennőt, Visnut is kék színnel ábrázolták. A hun–szkíta aranykoronák madarának csőre is kék színű. Vörös szín illette az istennő földi uralkodóját, a királyt, az aranysárga színnel együtt. A régi királyok a Nap gyermekének tekintették magukat. Innen ered az arany ékek tömkelege az uralkodóházak jeléül. Vöröses-sárgás színűek a keleti lámák ruhái. A kopjafákat, valamint sok helyen a székely kapukat kék és vörös színűre festik.

556


Avar őseink hagyták ránk a Boldoganya-oszlopot az esztergomi vár Vitéz-kápolnájában (66.3. ábra). A népi szimbolikában a szent fát mint oszlopot is megtalálhatjuk. Ahogy az égig érő fa a mennyet, a ház belső oszlopa a mennyezetet tartja. Az oszlop az ég támasza, a világfa megfelelője és így az Istenanyával azonos. A mongolok felfogása szerint az oszlop nemcsak az Istennő tartózkodásának a helye, hanem az apa világra hozója is. Archaikus népi imáinkban kőlábnak nevezik a kőből készült Istennő-oszlopot. Egy Csongrád megyei imában ez áll: „Házunk közepén kőláb, Kőlábon van szent oltár, Kerülj csak körül, Szűzanyám. Mit látok a fényes napon?” [18] Egy veszprémi ima így szól: „Az én szobám közepén Kőláb kőlábon, Aranyág aranyágon.” [18] Az oszlop a lakóházban az Istennel, a mennyel való érintkezést szolgálta (66.1. ábra). A palócok és a székelyek Bódoganyának nevezték a házaikban álló oszlopot. A bódoganya-fa a mestergerendát tartja. Egyes helyeken a szülés szakrális módja a bódoganya-fára szerelt kötélbe való kapaszkodás. [6] Az anyafa, a bódoganya-fa mutatja, hogy a spirituális világ a szülésnél nagy szerepet kapott. A Kárpátmedence több vidékén imádkoznak a szülés megkezdése előtt a bábával együtt. Így kapcsolódik össze a sumer Babba istennő, a Boldogasszony és a bába szavunk. A csángók a bábát boszorkánynak hívják. A bódoganya-oszlop faragott is lehetett, rajta az istennő jelképeivel. Népünk szkíta törzsei a ház négy sarkán sasfákat állított fel. Régi imáinkban a házunk „négy szegében négy angyal” van, „közepében szent oltár, szent oltáron Boldogasszony”. [18, 36, 37] Nem véletlen, hogy a kaput és a kerítést is sasfák tartják. Az elnevezés bizonyára a lélekmadárra, a sasra utal és népünk emlékezetének homályában megőrződött. A világfát a régi mezopotámiaiak is sasfának nevezték. [6] A szent fát mint sasfát népi hímzéseinken is megtalálhatjuk, tetejében legtöbbször madár is látható (67. ábra). A mezopotámiai pecséthengereken az életfa mellett megjelenik a madár, az oroszlán és a szarvas is (68. ábra). Az életfa mint Boldoganya-fa megtalálható varrottasainkon is. Az oszlop jellegét és az istenanyához való tartozást aláhúzzák a rombuszos jelek (69. ábra). A rábaközi magyar hagyományban megőrződött az a régi szokás, hogy egyes helyeken az Istenanyának, Istenatyának vagy valamelyik őrszellemnek oszlopot vagy szobrot vagy festett képet állítottak. Ezt nevezték ORU-nak, mely az Úr, Úré megfelelője. A fából készült oszlop Oru volt, a vasból készült a Vas Oru. Helyi engesztelő ünnepeken ezeket körbejárták. Tűzáldozat járt az Istenatyának, és vízáldozat az Istenanyának. [38] „Emelj ORU-kat Vasból, kőből, fából, Állítsd őket magaslatokra, Állítsd őket völgyekbe – Istenekre, Ördögökre, Vizek, mezők, erdők, Völgyek, hegyek szellemeire Emlékeztetendő. Áldomással mutasd nekik évente, Családod, nemzetséged, nemzeted tagjai ők.” [38] Őseink rítusaiban nagy szerepet kap az ős-egység. A fenti szöveg egy egész információhalmazt nyújt a teljességből, a világunk szent egységéből. A világ élő és léte jelentést hordoz magában. A rítusokkal a teremtett világ teljességéhez próbáljuk közelíteni ezt a nem tökéletes világot.

10.14. Címereink

557

10.14. CÍMEREINK „Sajátítsd el a titkok titkát, hogy a fénybe lépj. Tartsd meg és őrizd, rejtsd szimbólumokba, Hogy az együgyű nevessen és mondjon le róla.” (Tót smaragdtáblái) A népek mítoszai arra engednek következtetni, hogy igyekeztek állandó kapcsolatban élni a Földdel és az éggel. Az ősi ún. vallásos ember csak megszentelt közegben tudott élni, ahol folyamatos kapcsolatban volt az érzékfeletti világgal. A szálláshelyét is úgy alakította ki, hogy ezt elősegítse. Mircea Eliade így írja le ezt a szakrális kapcsolatot: „Az eget úgy képzelik el, mint óriás sátrat, amelyet egy középső oszlop támaszt alá, a sátorkarót vagy a ház középső oszlopát a világoszlopokkal azonosítják és így is nevezik. Ez a központi karó fontos szerepet játszik a rituáléban: a lábánál áldoznak a legmagasabb égi lények.” [23] Az ősi népeknél nagyon fontos szerepet töltött be a világfa vagy oszlop, amelyet valamilyen megjelenítési formájában vándorlásaik során mindig magukkal vittek. Ez volt a középpont, a lelki béke szimbóluma. Ezenkívül a közösség vezetőjének, a tanfejedelemnek vagy táltosnak volt valamilyen pecsétjele, amelyet a rítusoknál használt és a címerére is ráfestett. Ugyanúgy minden törzsnek jellemző ábrázolás volt található a zászlóján. Rovásírásos történelmünk szerint az életfa és az állatok már rég nemzetségek jelképeiként szerepeltek. Időszámításunk előtt a negyedik évezred elején a hun törzsek zászlaján az augusztusi nyári Nagyszalán, a nagy lófuttatások idején különböző állatjelképek találhatók. Volt ott szarvas, medve, kos, kecske, ló, hal, turulsas, oroszlán, tigris, vadkan stb. Minden nemzetség egy-egy állat alakjával díszítette fel eszközeit. A nagy vadász hírében álló Nimród oroszlános zászlóval vonult be az ünnepélyre, akárcsak Midasz, Meli és Kubin. Alpár kecskével, Jászó vadkannal, Baraca tigrissel, Nemere lóval díszítette zászlaját stb. A leírás szerint turulsas volt a legtöbb zászlón. [33] Ezek a jelképek a máig fennmaradt címereken is megtalálhatók. A kaukázusi őshaza központjában, Magyarkán, az Egy Igaz Isten templomának szentélyén egy életfaábrázolás volt. A fatörzs alján a Káspi vidék, a Melegvizek földje és a Kurd földje volt lerajzolva. Gyökerei Uruk, Ur, Pintor, Larsa és Susa városokig nyúltak le. A templomot Hunor, Magyar és Kurd fejedelem ifjak Magya fejedelem kívánságára kezdték építeni i. e. 4020-ban. [33] A rábaközi tudók hagyatéka szerint őseinket arra intették, hogy igenis használják díszítő jelképeiket, vagy ha nincs, készítsenek: „Írass képeket hősökről, azok cselekedeteiről, Faragtass kőbe, fába, vasba, Írattass képbe virágokat, fákat, madarakat Meg álmaid, vágyaid képeit, Hogy emlékeztessenek a teremtés szépségére, Emlékeztessenek álmaid, vágyaid megvalósítására.” [38] Az ünnep fontos volt az élet szebbé, vígabbá tételéhez és a pihenéshez. A jelképek tették az ünnepet felemelőbbé: „Legyenek szünnapjaid, legyenek ünnepeid! Rívass hangszeren Hosszú énekbe szedett történeteket hősökről, Dalokat vágyról, szerelemről, Kívánalmak minden fajtájáról, Hallgasd mesélők meséit, vígakat, bánatosokat, Mert művészet az élet harmata.” [38] A dombok és ligetek Őrszellemeinek oszlopainál, festett vagy faragott képeinél ünnepeltek őseink. Évközben az Őrszellemek jelképeinél tiszteletet adókat a környék lakóinak fogadniuk kellett: „Tájékodon, ha Őrszellemek tiszteletére emelt ORU-k alá Harsányok, regösök, táltosok ütik föl tanyájukat, Keresd föl őket, ügyelj szavaikra. Bárki fia, bárki leánya vagy,

558


Ne feledd el őket étellel-itallal kínálni! Zord időben szállást adj nekik, Miként az utasnak szállást adsz.” Helységed Őrszellemeit tiszteld meg ünnepekkel, Körmenetes vigalommal, áldomással.” [38] Őseink jelképei nemcsak a nemzetségbeli hovatartozást jelölték, hanem a hitbeli megjelölést is. A honfoglalás kori írott emlékekben életfa-tisztelőknek nevezték az Istenanya tisztelőket. Ez a mai Boldogasszony-tiszteletnek felel meg. A Vérszerződés 9. pontja így szól: „Az Uruk-mani egyisten hiten lévők az Öreg Ősten hívőkkel és az életfa-tisztelőkkel kötelesek a Tíznyíl-Szövetségben a Nimród–Gilgames–Álmos tanításai alapján a hazát tíz vezéri birodalomra felosztani és minden fontos ügyben a fejedelem döntésével kormányozni.” [33] Régi imáinkban: „Nemzetek között Isten az fárul országlott, Ékes ez fénylő díszes fa, királynak bársonyával ékesült.” [18] Több címerünk is őrzi az életfa-motívumot, nemcsak a nemesi, hanem a városok és vármegyék címerei is. Arad vármegye címerében két oroszlán található az életfa mellett (70. ábra). Trencsén vármegye címerében szarvas van az életfával (60. ábra), Gyergyószentmiklós címerében pedig nap és hold a fa mellett (72. ábra), Szerém, Maros-Torda és Liptó vármegye címerében is fa található. Erdély címerében fekete madár jelenik meg a hét vár felett, jobbján a Nappal és bal oldalán a Holddal. Erdély régi neve Septrum Castrum volt. A fenti ősi jelképek a megjelenített életképeken túlmutatnak. Hatnak ránk, érzelmeket ébresztenek bennünk. A bemutatott életképek által jelzést adnak a világról. Ugyanakkor üzennek a múltból, régi tudást közvetítenek felénk.

10.15. IRODALOM 1. Papp G.: Hazatalálás. Püski, Budapest, 1999. 2. Basilius Doppelfeld OSB: Szimbólumok. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1998. 3. Bíró L.: Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, Magyarország, 2001. 4. Erosz a folklórban. Budapest, 1987. 5. Hamvas B.: Silentium. Medio Kiadó, Szombathely, 1994. 6. Berze-Nagy J.: Égigérő fa. Pécs, 1961. 7. Agrárkultusz. Debrecen, 1991. 8. Finnugor-szamojéd regék és mondák. II. Budapest, 1984. 9. Zarathusztra: Zend Aveszta. Élő Föld Kiadó, Érd, 2000. 10. Székely E. B.: Az Esszénus Béke Evangélium. III. Élő Föld Kiadó, Érd, 1999. 11. Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár. Helikon, 2000. 12. Marton V.: A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1998. 13. Badiny Jós F.: A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása. Budapest, 1999. 14. Varga G.: A székely rovásírás eredete. Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998. 15. Torma Zs.: Etnographische Analogien. Jéna, 1894. 16. Roheim G.: Primitív kultúrák. Budapest, 1984. 17. Hoppál M.: Sámánok. Budapest, 1994. 18. Erdélyi Zs.: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Budapest, 1976. 19. Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka. Mandala Véda, Budakeszi, 1999. 20. Szimbólumtár. Balassi, Budapest, 2001. 21. Varga G.: A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest, 1999. 22. A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000. 23. Eliade M.: Az örök visszatérés mítosza. Európa, Budapest, 1999. 24. Szentimrei J.: Törökös elemek az erdélyi népi hímzésekben. Művelődés Galéria, Kolozsvár, 2002.

10.16. Ábrák

559

25 Diószegi V.: A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1978. 26. A Varjúkirály. Budapest, 1984. 27. Benedek E.: M. M. M. I–III. Budapest, 1988–1983. 28. Zsigmond Gy.: Égitest és néphagyomány. Csíkszereda, 1999. 29. Dömötör T.: A népszokások költészete. Budapest, 1983. 30. Dala L.: A tűz és az ember. Budapest, 1962. 31. Baráth T.: A magyarok őstörténete. Somogyi Zoltán kiadása, 1988. 32. Sitchin Z.: Az istenek városai. Édesvíz, Budapest, 1996. 33. Paál Z.: Arvisura. Püski, Budapest, 2002. 34. Molnár Edit: Az Úr Evangéliuma. I–IV. Aranyhíd Baráti kör, Szombathely, 1996. 35. Doreal: Az atlantiszi Tót smaragdtáblái. Mandala Véda, Budakeszi, 2001. 36. Tánczos V.: Csapdosó angyal. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 37. Antal M.: A gyímesvölgyi csángó magyarok hiedelmei. General Press Kiadó, 2003. 38. Máté I.: Yotengrit. I–II. Palatia Kiadó, Győr, 2004–2005. 39. *** A köztes lét könyvei. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1998. 40. Magyar Z.: A csángók mondavilága. Budapest, 2003. 41. Magyar Z.: A mindentudó fű. Dunaszerdahely, 2002. 42. Bíró L.: Magyar halottaskönyv. Fríg Kiadó, Budapest, 2006. 43. Ferencz I.: Anonymus világa és a magyar erdőkultusz. Művelődés és Hagyomány, 1960. 44. Zakar A.: A sumér hitvilág és a Biblia. Turn Printing, USA, 1973. 45. Krobin Gy.: A finnugor népek pogány istentisztelete. Budapest, 1908. 46. Eliade M.: Kovácsok és alkimisták. Budapest, 2004. 47. Varga Zs.: Általános vallástörténet. I. Budapest. 48. Eliade M.: Az eredet bűvöletében. Cartaphilus, Budapest, 2002. 49. Christian A. J.: A teljesség tekintete. Édesvíz, Budapest, 2005. 50. Balázs L.: A vágy rítusai – rítusstratégiák. Scientia, Kolozsvár, 2006. 51. Jordan M.: Din miturile lumii. Enciclopedie tematică. Humanitas, Bukarest, 2002.

10.16. ÁBRÁK 1. 1. Életfa szőttesen, varrottason; 2. Korondi bokályok, tányérok életfákkal; 3. Az életfa mint díszítőelem: Kisárva, Kolozsvár, Munkács, Szováta; 4. Életfa sírokon, Tordaszentlászló 2. Az energiamintázatok elemei: 1. A hét lépéselem; 2. Az élet virága a hét lépés után; 3. Szabályos mértani testek; 4. A föld esszénus jele [10] 3. Élet virága: 1. Életfa az élet virágán; 2. Életfa faragott ládán; 3. Faragott szék mintázata, Székelyudvarhely 4. Régi életfák: 1. Életfa a pártus birodalomból; 2. Egyiptomi életfa; 3. Credo, E. B. Székely, Biogenikus Társaság; 4. Fa jelkép, Mezopotámia; 5. A fa mint ég és föld kapcsolódása; 6. Húsvéti fa 5. 1. Földi rend; 2. Tojásminta; 3. Festett szék; 4. Templomablak 6. 1. A szellemi energia spirálja; 2. A két harmonikus tudatszint; 3. A három világ a kiemelt szintek között 7. 1. A fa spirálja; 2. Katona Lajos lányszobra 8. 1. Nut mint Fa-istennő, egyiptomi bronzedény, i. e. VI. sz. [11]; 2. Fa-anya, középkori füvészkönyvi ábrázolás 9. Indián ősanya, mixték kódex, Mexikó, 1350. 10. Világfa, szibériai ket fafaragás 11. Tejút, ősi kínai képjel 12. Hétfalusi hímestojás tejút ábrázolással 13. Világfa jakut nyeregdíszen 14. Világfa szaru rühzsírtartón, Tetétlen, Hajdú-Bihar megye 15. Kalotaszegi világfa, ólomöntvény

560


16. Fa-anya táplálja Egyiptom királyát. Thébai falikép, i. e. XVI–XIV. sz. 17. 1. Paradicsomi jelenet, templomkazetta, Szilágylompért; 2. Életfa az erénylétrával, Verona; 3. Óbabiloni pecsétdísz; 4. Hurrita pecséthenger; 5. Életfa oltáron, Kolozsvár 18. Csavarvonalak: 1. Berber szőnyeg, Egyiptom; 2. Életfa ajtórácson, Kolozsvár; 3. Életfa templomi kazettán, Bánffyhunyad; 4. Életfa fényvirággal, Torda; 5. A Gyulafehérvári Egyházmegye címere; 6. Életfa kapun, Szováta; 7. A pálosok életfája; 8. Kapu, Szováta; 9. Faragott kapu, Ivó 19. 1. Fejlődő lélek, Tibet; 2. Hermesz képjele 20. 1. Sarukkin tornyának alaprajza, Horsabad; 2. A chartre-i katedrális padlózatának labirintusa 21. Csigavonalas leletek. Szkita bronzrátét, Kisselyk, volt Nagyküküllő vármegye 22. Lurisztáni bronzszarvas, Teherán, i. e . IX–VIII. sz. 23. Visnu egyik jelvénye a bíborcsiga 24. Csigavonalas hopi indiánrajz 25. Labirintusjáték. Nálunk, a franciáknál és az angoloknál közismert 26. Szibériai sziklarajz. A megigazulás útja az életfán keresztül vezet 27. Egyiptomi vésett pecsét a fáraó alakjával 28. Ajtórács, Kolozsvár 29. Hermetikai életfa 30. A kozmosz lelke a kereszt 31. Berber szőnyeg, Egyiptom 32. Lakodalmi életfák tésztából 33. Ablakrács, Kolozsvár 34. Nagyanyám életfája 35. Faragott kalotaszegi kapufélfa részlete, Nyárszó 36. Gyümölcs az életfán, nagyanyám varrottasa 37. Oromzati levelek, Kolozsvár 38. Meggyes himestojás 39. Tojásminták 40. Életfa ajtón, Kolozsvár 41. Aranykos az életfával 42. Asszír pecséthenger 43. Mezopotámiai pecséthenger 44. A szkíta fokos díszítése 45. Életfa, avar csontkarcolat, Homokrév – Mokrin 46. Hettita életfa képi és lineáris változattal [14] 47. Sopronkőhidai avar sótartó, IX. század 48. Életfás oltárok: Gyöngyöspata, Kassa 49. Eget tartó fa a koronázási paláston 50. Eget tartó fa a jogar nyelén 51. Honfoglaláskori hajfonatkorong Anarcsról, kettős kereszt alakú világfával 52. Kettős kereszt alakú életfa szárnyas oroszlánok között (Észak-Szíria, Arszlan tas) 53. Hurrita pecséthenger Napos–Holdas kettős keresztje 54. 1. A Nap (piros) – Hold (kék) tibeti ábrázolása; 2. Balassagyarmat címere; 3. Bethlen Kata címere; 4. Rákóczi-címer, Rodostó; 5. Kapu, Máréfalva 55. Ciprusfák: 1. Szkíta kard hüvelye és rajzolata; 2. Berber szőnyeg részlete; 3. A Szentkorona ciprusfái 56. Szerém vármegye címere 57. A koronázási palást oroszlános világmodellje 58. Szászvárosi lepedővég [15] 59. Oroszlánpár az esztergomi kápolnából 60. Trencsén vármegye címere 61. Pelikánfészek az életfán, noszvaji kazetta, XII. század, Egri Múzeum 62. Spányi Antal püspök pelikános címere

10.16. Ábrák

561

63. Életfa pávákkal, Kolozsvár 64. Szkíta övcsat 65. A világoszlop csúcsa a Nap (sumér dombormű) 66. Boldoganya: 1. A ház középoszlopa; 2. Boldoganya-oszlop, Akropolisz; 3. Freskórészlet az esztergomi vár Vitézkápolnájából; 4. Oszloptartók, Kolozsvár 67. Népi hímzés a szent sasfákkal 68. Mezopotámiai pecséthenger 69. Gidák az életfa-oszlop mellett 70. Arad vármegye címere 71. Temes vármegye címere 72. Gyergyószentmiklós címere 73. Liptó vármegye címere 74. Maros-Torda vármegye címere 75. Zólyom vármegye címere

562


10.16. Ábrák

563

2.2.

2.4.

2.1.

3.1.

2.3.

3.2.

564


4.1.

4.5.

4.5.

6.1.

4.3.

6.2.

6.3.

10.16. Ábrák

565

8.1.

4.4.

8.2.

11. 9.

10. 12.

13.

566


16.

14.

18.7.

15.

17.3.

17.4.

20.1.

19.2.

22.

23.

21.

24.

25.

10.16. Ábrák

567

27.

26. 29.

30.

32.

34.

35.

39.

38.

36.

568


43.

42.

44.

41.

46.

45.

47.

49.

50.

52.

51.

53.

55.1.

57.

58.

10.16. Ábrák

569

59.

62.

61.

72.

65.

66.1.

67.

66.2.

66.3.

68.

570


10.16. Ábrák

571

1.1.

1.2.

1.3.

572


1.4.

3.3.

5.3.

4.2.

4.6.

5.4.

7.1.

5.1.

17.1.

17.2.

10.16. Ábrák

573

17.5.

7.2.

18.1.

18.4.

18.2.

18.3.

18.6.

18.5.

18.8.

18.9.

574


20.2.

28.

19.1.

33. 40.

31. 37.

54.2.

48.

54.1.

54.3.

54.4.

10.16. Ábrák

575

56.

54.5.

60.

63.

55.2.

55.3.

64.

69.

66.4.

70.

71.

73.

74.

75.

576


10. A FA ÉS AZ EMBER VILÁGA. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG

Recommend Documents