Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Az ’Ég és Föld vonzásában – a természet titkai’ című projekt 2013 januárjában kezdődött, két éves tudománynépszerűsítő programsorozat. A célcsoport a NyugatDunántúl és Észak-Magyarország 10-18 éves korú diáksága. Egyik fő célkitűzés a tudományok-, és elsősorban a természettudományok iránti érdeklődés felkeltése, valamint az ilyen típusú főiskolai és egyetemi képzésekre jelentkezők számának növelése. Az alábbi, tervezett tevékenységekre a Nyugat-magyarországi régióban kerül sor. (A tevékenységek sorszámai a pályázat megvalósíthatósági tanulmányához igazodnak).
1. tevékenység: számára
Tanulmányi
kirándulások
iskolások
A megvalósítás helyszínének közelében (megye, térség) működő általános és középiskolák számára kidolgozott, egységes tematikájú, de eltérő szakmai tartalmú rendezvény a természettudományos tantárgyak és a csillagászati tevékenységek népszerűsítése érdekében. A Gothard Tudomány- és Technikatörténeti Kiállítás az obszervatórium alapítójának munkásságából nyújt keresztmetszetet, kiegészítve a modern technikai, fizikai és csillagászati ismeretekkel. Az osztálykirándulóknak a vezetéssel bemutatott kiállítás mélyíti a természettudományos tananyag megértését. Az interaktív szemléltető eszközök és működő múzeumi tárgyak hosszabb időre rögzítik megszerzett ismereteiket. A kép- és filmanyagaink segítségével betekintés kapnak a modern kutatás eszközeibe és eredményeibe. Szemléltetjük a kozmoszban lezajló jelenségeket, az űrkutatás módszereit és hasznát. Célunk a tanulóknak nemcsak a múltat megmutatni, de a haladás irányát is, betekintést adva a jövőbe. A tanulmányi kirándulások alkalmával az ismeretek megszerzésére új csatornákat és módszereket kínálunk, amelyek a hagyományos oktatást kibővítve rugalmasan reagálnak a változások megértésére. A cél, olyan – gyakorlatilag egész napos – program összeállítása amelyben egyszerre jelenik meg a tudományközvetítés és egy kötetlen, jó hangulat, amely vonzóvá teheti a résztvevők számára mind a természettudományos tantárgyakat, mind a kutatói életformát. Tematika 1. Csoport fogadása 2. A program bemutatása-csoportok kialakítása 3. Tudományos (tudománynépszerűsítő) előadás – a szervezés során egyeztetett témában 4. Távcsövek bemutatása, észlelés 5. Múzeumi óra – interaktív bemutatók, kísérletek 6. Arborétumi séta 7. Program zárása – élmények, tapasztalok összegzése Kapcsolat más projekttel NYDOP-2.2.1/C-2008-0008 jelű „Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpokalja fejlett aktív és ökoturisztikai hálózatába” projektben ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
A megvalósítás ideje, gyakorisága A projekt időszaka alatt két tanévben, összesen 20 hónapban, havi átlagban egy iskolai csoport (15-20 fő/csoport). A program időtartama a tematika szerint 6 óra. Célcsoport Nyugat-dunántúli általános iskolák felső tagozatai és középiskolai tanulók és kísérőtanáraik. A 20 hónapban összesen 20 csoport, legalább 10 oktatási intézmény.
3. tevékenység: A tudományos közlés művészete – tudománymarketing kurzus egyetemisták, doktoranduszok számára Matematika, műszaki, informatikai és természettudományos tudományos szakok vonzerejének növelése érdekében a potenciális célcsoportot elérő népszerűsítő rendezvények. A kutatói életforma népszerűsítése és a pálya adta lehetőségek bemutatása a pályaválasztók és a hallgatók körében. Tudománymarketing készségfejlesztői kurzus megvalósítása neves tudománynépszerűsítő szakemberek bevonásával, egyetemisták és doktoranduszok részére. Médiapartner az Élet és Tudomány valamint a Természet Világa, amelynek főszerkesztői (Gózon Ákos, Staar Gyula) egyben a kurzus meghívott előadói is. További tervezett előadók: Dr. Kiss L. László tudományos tanácsadó, Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, Prof. Dr. Tőkéczky László a Valóság főszerkesztője. Magyarországon az Európa 2020 Stratégia célkitűzéseivel összhangban a tudásalapú gazdaság nélkülözhetetlen feltétele a különböző kutatások társadalmi és gazdasági beágyazottságának fokozása. A tudományos eredmények elterjesztése, egyrészt jelenti a társadalom és tudomány közötti kommunikációt (tudományos ismeretterjesztés) és párbeszédet (vitafórum tudományos és társadalmi kérdésekről). A kurzus segítségével javulnak a kutatók és oktatók készségei, tágulnak módszertani ismereteik a tudománykommunikáció módszertanáról, megteremthető a tudományos eredmények és ismeretek hatékony átadásának személyi feltétele a felsőoktatási intézményekben. A tudománymarketing kurzus által érintett témák az alábbi területeket öleli fel: 1. A kutatásokhoz, tudományos tevékenységhez kapcsolódó kommunikációs terv és cselekvési programok. 2. A tudományos tevékenységek népszerűsítése a szélesebb közvélemény, (kiemelten a továbbtanulás előtt álló fiatalok körében) az MTMI területén. 3. A felsőoktatási intézményekben keletkezett K+F+I eredmények gazdasági szektor felé történő elterjesztése, megismertetése. A gazdasági szereplők és egyetemi kutatók közötti szakmai, munkaerő-piaci, továbbképzési kapcsolatok kezelése. ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
4. A tudományos érdeklődés felkeltése, az új tudományos eredmények népszerűsítése a természettudományi ismeretek iránt (a szélesebb közvélemény és kiemelten a középiskolás korosztály körében). 5. A médiában való megjelenés hatékonyságának fokozása. 6. Tudományos és ismeretterjesztő rendezvények szervezése. 7. Tudományos eredmények disszeminációjának mérése. 8. Mediációs és deliberatív technikák Az előadásokat – a tudományos „Mini Mindentudás Egyeteme” sorozathoz hasonlóan – rögzítjük és a honlapon közzétesszük. A tevékenységhez kapcsolódó kiadványt valamennyi a pályázatban tervezett tevékenység célcsoportjánál fel kívánjuk használni. Olyan tájékoztató füzetnek szánjuk, amely bemutatja az intézményt, a pályázati célokat és lehetőséget biztosít a résztvevők számára a jegyzetelésre is. A tematika 1. 10:30 11:30 12:00 14:00 16:30 19:00 21:00
nap 10:00 Érkezés –regisztráció, programismertetés – 11:30 Bevezető előadás – ismeretterjesztés, disszemináció, tudománymarketing – 12:30 Második előadás – 14:00 Ebéd – 15:30 Harmadik előadás – 18:30 Negyedik előadás – 20:00 Vacsora – 23:00 Éjszakai észlelés – Kötetlen beszélgetés szakemberekkel
2. nap 7:30 – 8:30 Reggeli 9:00 – 10:30 Ötödik előadás 10:30 – 11:00 Szünet 11:00 – 12:30 Hatodik előadás 13:00 – 14:00 Ebéd 14:30 – 16:00 Tapasztalatok összegzése – kerekasztal beszélgetés 16:30 – Elutazás Kapcsolat más projektekkel/projektelemmel Létrehozott honlapon előadásanyagok, kapcsolódó cikkek folyamatos megjelenítése. Cikksorozat indítása az Élet és Tudományban. A Természet Világa és az Élet és Tudomány periodikák kapcsolódó OTKA pályázatai Megvalósítás ideje, gyakorisága A kurzus a pályázati időszakban évente egy szemeszterben). Az Élet és Tudományban összesen 10 alkalommal
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
alkalommal
(a
tavaszi
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Célcsoport Matematikai, műszaki, informatikai hallgatói. Egy csoport tervezetten max. 40 fős.
és
természettudományos
szakok
(BSc)
7. tevékenység: MTMI szakkör (végrahajtó partnerek: ELTE GAO MKK és TIT) Matematika, műszaki, informatikai és természettudományos tudományos szakok vonzerejének növelése érdekében a potenciális célcsoportot elérő népszerűsítő rendezvények, Interaktív, természettudományos ismereteket fejlesztő bemutatók, események. 5 nagy témakör köré kidolgozott, kétheti rendszerességgel megvalósított természettudományos szakkör megvalósítása egy-egy tanévben 10-10 fő részvételével. Mechanika: Gravitáció. Ingamozgás. A Föld forgása. Kéttest-probléma. Naprendszer Optika: Optikai eszközök, lencsék, tükrök. Képalkotás. Fényképezés, távcső, mikroszkóp. Csillagok fényváltozása. Fénytan: A fény természete. Fénytörés, visszaverődés, elhajlás. Elektromágneses színkép. Doppler-hatás. Csillagok színképe, állapothatározói. Mágnesesség: Mágneses tér tulajdonságai. Föld mágneses tere. Északi fény. Csillagok mágneses tere. Elektromosság: Elektromos mező tulajdonságai. Elektromos áramkörök. Elektromágnesesség. Elektromágneses eszközök. Atom szerkezete. Csillagok energia termelése, osztályozása, HR-diagram. Mindezek mellett, folyamatosan biztosítjuk az ELTE GAO MKK szakmai tevékenységeinek bemutatását. Az aktuális kutatások és azok eredményeinek ismertetését. Természettudományos kiselőadásokon való aktív részvételt. Évente 1 alkalommal a matematika – fizika szakos tanárok részére (legalább a résztvevő diákok tanárainak) egy szakköri tevékenységeket bemutató, szakmai egyeztetésekre, kapcsolatok kialakítására alkalmas „rendhagyó szakköri óra” megvalósítása. Tematika Tanévben, havonta 2 alkalommal, 2 órás MTMI szakkör az ELTE GAO MKK munkatársainak vezetésével. 2012-13 tanévben 8 hónap, 2013-14 tanévben 8 hónap, összesen 16 hónap x 2 alkalom x 2 óra. Évente 1 alkalommal (összesen 2 alkalom x 2 óra) a tanárok bevonásával egy-egy „rendhagyó szakköri óra” megvalósítása. Kapcsolat más projektekkel A program fakultatív részéhez kapcsolódóan: NYDOP-2.2.1/C-2008-0008 jelű „Az ismeretlen táj? A Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpokalja fejlett aktív és ökoturisztikai hálózatába” projektben ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Megvalósítás ideje, gyakorisága A pályázati időszakban összesen 34 alkalommal (egy alkalom 2 óra) Célcsoport Általános és középiskolások MTMI tanárok
8. tevékenység: Informatika tehetséggondozás Matematika, műszaki, informatikai és természettudományos tudományos szakok vonzerejének növelése érdekében a potenciális célcsoportot elérő népszerűsítő rendezvények, Interaktív, természettudományos ismereteket fejlesztő bemutatók, események. A programozási ismeretek bővítésére alapozott, az egyetemi tanulmányokat és az informatika versenyeket megalapozó, havi rendszerességgel megvalósított programozási szakkör megvalósítása egy-egy tanévben 10-10 fő részvételével, szombathelyi helyszínen (ELTE GAO MKK). Témák: Programozási tételek: elemi algoritmusok áttekintése. Adattípusok: tömbök, halmazok. Programozási tételek: unió, metszet, összefuttatás, szétválogatás. Adattípusok: verem, sor, prioritási sor, táblázatok. Rekurzió. Rendezési algoritmusok. Adattípusok: láncolt ábrázolás. Visszalépéses keresés. A szakkörök tananyagát a szakkört tartók kidolgozzák és írásban a résztvevők számára átadják (a szakköri foglalkozáson). Évente 1 alkalommal informatika szakos tanárok részére (legalább a résztvevő diákok tanárainak) egy szakköri tevékenységeket bemutató, szakmai egyeztetésekre, kapcsolatok kialakítására alkalmas „rendhagyó szakköri óra” megvalósítása. Tematika 2012-13 tanévben 9 hónap, 2013-14 tanévben 9 hónap, összesen 9 alkalom x 2 alkalom x 4 óra. 2 alkalommal megvalósítása.
a
tanárok
bevonásával
egy-egy
„rendhagyó
szakköri
óra”
Megvalósítás ideje, gyakorisága A pályázati időszakban összesen 18 alkalommal (egy alkalom 4 óra) + évente 1-1 alkalommal a tanárok részére 1-1 „rendhagyó szakköri óra” Célcsoport Általános és középiskolások Informatika tanárok
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
9. tevékenység: Utazó Planetárium Interaktív, természettudományos ismereteket fejlesztő – akár vándor – bemutatók, események szervezése. Tudományos, technológiai és innovációs ismeretterjesztő rendezvények, kiállítások, szervezése, e programok feltételrendszerének fejlesztés. A csillagászathoz kapcsolódó tudományok népszerűsítése érdekében egy kész program beemelése a projektbe. A lényege, hogy egy komplett planetáriumi előadás biztosítható egy-egy településen. A kupola átmérője 5 m, egyszerre kb. 25-30 látogató fér be. 1 nap alatt akár 10 teltházas előadással számolva 250 résztvevőt tudunk fogadni naponta. Egy előadás hossza 30 perc. Óvodástól nyugdíjas korig bárkinek élményszerű tanulási lehetőséget nyújt. Elsődleges célközönség a 10-18 éves korosztály. A megvalósítás helyszíneihez kapcsolódóan, évente legalább 5-5 teleülésen 1-1napos program biztosítása (mindösszesen 20 alkalom a megvalósítás ideje alatt). A Planetáriumot lehetőség szerint a települések frekventált, könnyen megközelíthető helyein állítjuk fel (helyi Önkormányzatokkal egyeztetve). Ezzel biztosítva azt, hogy a szervezett csoportok mellett, bárki beülhessen az előadásokra. Minden helyszínen 1 előadásra a gazdasági szereplők körében szervezünk résztvevőket. Abban az esetben, ha felsőoktatási intézménnyel rendelkező településen valósul meg a program, egy előadásra az ott tanulók, dolgozók köréből is gyűjtünk résztvevőket. Tematika A felállított kupolában egy napon keresztül folyamatosan – napi átlagban – 8, azonos tematikájú, 30 perces előadás megvalósítása,” Helyünk a Világegyetemben” címmel. Megvalósítás ideje, gyakorisága A pályázati időszakban összesen 20 alkalommal: évente, konzorciumi partnerhez kapcsolódóan 5-5 alkalommal. Célcsoport Elsősorban a településen élők, kiemelten az iskolás korosztály. Erőforrások
Toborzás, hirdetés Külső szolgáltatás megvásárlása
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Az 5 m-es Go-Dome teljesen felfújt állapotban (fotó: Hegedüs T.)
11. tevékenység: Esti (tudományos, nyilvános) bemutatók, észlelések Interaktív, természettudományos ismereteket fejlesztő – akár vándor – bemutatók, események szervezése. Tudományos, technológiai és innovációs ismeretterjesztő rendezvények, kiállítások, szervezése, e programok feltételrendszerének fejlesztés. Évente, helyszínenként, meghirdetett közönség számára, "nyílt éjszaka" szervezése és megvalósítása, egységes tematikájú csillagászati bemutató megtartása. Távcsöves észlelés, bemutatás biztosítása a programon megjelenők számára. A bemutató mellett lehetőség van a munkatársakkal való beszélgetésre, a múzeum látogatására – igény esetén múzeumi tárlatvezetéssel. Tematikája Csillagászati szürkülettől legalább 4 óra időtartamban – a Múzeumok és a Kutatók éjszakáján folyamatosan.
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Kapcsolat más projektekkel Múzeumok éjszakája Kutatók éjszakája Megvalósítás ideje, időtartama Évi 6 alkalom (amelyből egy-egy megvalósítás időpontja egybeesik a Múzeumok éjszakája és a Kutatók éjszakája rendezvényekkel), a két év alatt összesen 12 alkalom Célcsoport A településen élő lakosság. A program beilleszthető a város kulturális programtervébe, a szállodák, turisztikai irodák bevonásával pedig a települést meglátogató turisták (szállodák bevonásával) is célcsoporttá válhatnak.
12. tevékenység: Rendhagyó természettudományos tanórák, TIT előadások Interaktív, természettudományos ismereteket fejlesztő – akár vándor – bemutatók, események szervezése. Tudományos, technológiai és innovációs ismeretterjesztő rendezvények, kiállítások, szervezése, e programok feltételrendszerének fejlesztés. Rendhagyó fizika órák a régió iskoláiban: összesen 5 tématerületen, aktuálisan megfogalmazott előadás tartalommal (amelyet az iskolákkal egyeztetünk), interaktív természettudományos előadások megtartása, az iskola által meghatározott csoport számára. Legalább 40 előadás. Hagyományos TIT előadások: tudománynépszerűsítő, tudományos eredményeket bemutató előadói esték a TIT székházban vagy külső helyszíneken (kistelepülések kultúrházai, iskolái, kistelepüléseken működő egyesületek működési helyszínei) a hirdetésekre jelentkezők számára. Előre kidolgozott, egymásra épülő, de egyenként is értelmezhető előadássorozat. Legalább 10 előadás. Egyes előadásokra a gazdasági szereplők köréből meghívott résztvevők – kiemelt célcsoport. Tematika 1. Előadás megtartása 2. Kérdések és válaszok órája 3. Témához kapcsolódó források bemutatása Megvalósítás ideje, gyakorisága Rendhagyó fizikaórák: átlagban havi két alkalom tanévhez igazodóan TIT-es előadások: évente öt alkalommal
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Célcsoport A régióban működő iskolák tanulói (felső tagozatos, középiskolás) A régióban élő felnőtt lakosság, érdeklődők
13. tevékenység: Tudományos előadások - „Mini Mindentudás Egyeteme” Nyugat-Magyarországon Felsőoktatási intézmények tudományos eredményeinek és tevékenységeinek népszerűsítése a gazdasági, a munkaerő-piaci és egyéb, a területet érintő döntéshozásban működő szereplők körében. A pályázat megvalósításának ideje alatt, helyszínenként 10 (évente 5-5) tudományos előadás megszervezése. Az előadások egyfajta „Mini Mindentudás Egyeteme” stílusban valósulnak meg. Az ELTE GAO MKK stúdióban a hallgatóság a gazdaság, a munkaerő-piac és az egyéb területeken tevékeny döntéshozók köréből meghívott vendégek. Az előadások előtt és után biztosítjuk a helyszínen résztvevők számára a közvetlen párbeszéd lehetőségét. Biztosítjuk azt, hogy előadások „online” is elérhetők lesznek a projektben létrehozott honlapon keresztül. Az előadást rögzítjük, szerkesztjük és a szerkesztett változatot szintén elérhetővé tesszük, valamint a fájlmegosztó felületeken is elhelyezzük. A szerkesztett változatból egy DVD sorozatot is elkészítünk, amelyet az érdeklődők számára eljuttatunk. Tervezett tematika Meghívott vendégek fogadása Tervezett előadások (rögzítése, online elérhetőségének biztosítása) A magyar csillagászat két meghatározó alakja Konkoly Thege Miklós (Balázs Lajos) Gothard Jenő (Jankovics István) A XIX. sz. utolsó két-három évtizede magyar csillagászatának meghatározói alakjai Konkoly Thege Miklós és Gothard Jenő, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a csillagászati spektroszkópai területén. Asztrofizika o Naptevékenység, űridőjárás (Petrovay Kristóf) A Nap legutóbbi ciklusainak anomáliái alapján úgy tűnik, hogy valamiféle változás állhat be központi csillagunk viselkedésében, aminek hatása lehet a földi bio- és technoszférára is. o A Naprendszer kis égitestjei (Szabó M. Gyula) A Naprendszerben a bolygók és a holdjaik mellett óriási mennyiségű kisebb égitest – üstökös és aszteroida – is kering. Ezek közül több potenciális veszélyt jelenthet bolygónkra. o Exobolygók – planéták más csillagok körül (Kiss László) Az elmúlt évtized vezető kutatási területe a Naprendszeren kívüli bolygók kutatása, melynek eredményeként ma már közel ezer igazolt exobolygót tartunk nyilván, a jelöltek száma pedig ennek többszöröse. o Csillagkeletkezés és bolygórendszerek kialakulása (Ábrahám Péter) Ma már egyértelműnek tűnik, hogy a csillagok keletkezése nem válaszható el a bolygórendszerek kialakulásától, a központi égitest ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
létrejötte után néhány tíz millió évvel a bolygók is kialakulnak a protoplanetáris korongból. o Szupernóvák (Vinkó József, Szalai Tamás) A szupernóva-robbanások az Ősrobbanás után a Világegyetem legnagyobb energiafelszabadulással járó folyamatai, szerepük óriási az Univerzum felmérésében, a távolságok kalibrálásában. o Kompakt objektumok – fehér törpék, neutroncsillagok, fekete lyukak (Dávid Gyula) A csillagok végállapotait megtestesítő kompakt objektumok olyan fizikai laboratóriumok, melyekhez hasonló földi körülmények között egyáltalán nem hozható létre. o Kozmológia (Patkós András) Az Univerzum keletkezésének, fejlődésének és végső sorsának problémái az emberiség alapvető kérdései közé tartoznak. Űrkutatás, földi és égi műszertechnika Bolygókutatás űreszközökkel a XXI. században (Keresztury Ákos) Űrszondáink már a Naprendszer határait ostromolják. Minden nagybolygó közelében járt már űreszköz, többre le is ereszkedett. A bolygókutatás következő reális célpontja az emberes marsutazás megvalósítása a következő évtizedekben. Asztroszeizmológia a Kepler űrteleszkóppal (Szabó Róbert) A Kepler űrteleszkóp földi mérésekkel elképzelhetetlen pontossággal tudja követni a csillagok fényváltozását, ami alapján nem csak sok ezer exobolygó-jelöltet azonosítottak, de a pulzáló változók ultrapontos fotometriájának segítségével a csillagok belső szerkezetére vonatkozó ismereteink is forradalmi fejlődés előtt állnak. Űripar Magyarországon (Both Előd) Magyarország természetesen nem űrnagyhatalom, ennek ellenére azonban folynak ilyen irányú kutatások és fejlesztések az országban. Az ehhez szükséges szellemi potenciál meglétét nagyon jól szemlélteti a nemrégiben felbocsátott MASAT miniműhold sikere. A jövő óriástávcsövei (Fűrész Gábor) A legnagyobb optikai tartományban működő földi távcsövek átmérője meghaladja a 10 métert, de már készen állnak a 30-40 méteres teleszkópok tervei is, melyek segítségével még közelebb kerülhetünk majd a Világegyetem születésének pillanatához. Fogadás és konzultáció a megjelent vendégekkel Kapcsolat más projektekkel INTERREG AT-HU 06/01/088 (2006-07) pályázat eredménye Megvalósítás ideje gyakorisága Évente 5-5 alkalommal, alkalmanként 1,5 órás előadás és ugyanilyen idejű konzultáció. Évente 5, a két év alatt összesen 10 magas szintű tudományos előadás. A helyszín: az ELTE GAO MKK Realtime Networking Stúdiója.
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Célcsoport
A gazdasági, a munkaerő-piaci és egyéb, a területet érintő döntéshozásban működő szereplők Online résztvevők köre Offline terjesztésben elért célközönség (iskolák)
15. tevékenység: Tudományos, szakmai konferenciák Nyugat-Magyarországon Doktori képzésben és doktori iskolákban részt vevő hallgatók közötti hálózatok kialakításához és fejlesztéséhez szükséges informatikai-, kommunikációs csatornák és hálózatok, megteremtése, szakmai célú együttműködések fejlesztése. (pl: munkacsoport találkozók, szakmai konferenciák). Nemzetközi konferenciák, fórumok szervezése Magyarországon. 2 napos, két éjszakás szakmai konferencia összesen 50 fő részére egy szombathelyi szállodában.A részvevők köre a hazai és a határon túli, a témához kapcsolódó tudományos tevékenységet, tanulmányokat folytató szakember (tudományos munkatársak, doktoranduszok). Hazai csillagászat legújabb eredményei: exobolygó kutatás, nagydiszperziós asztrospektroszkópia -2014 I. félév Kapcsolódó program: ingakísérlet a Székesegyházban. A résztvevő doktoranduszok számára elkészítjük az előkészítés során átadott, a kutatómunkájukat bemutató posztereket. Ezeket a konferencia ideje alatt kiállítjuk. A program ideje alatt a sajtóval egyeztetett módon biztosítjuk a folyamatos sajtó nyilvánosságot. A konferencián elhangzó előadásokat az előadásokhoz kapcsolódó tudományos értekezéseket könyv formájában kiadjuk (lásd Kiadvány tevékenység). Tematika 0. nap 16:00 - 18:00: Résztvevők érkezése, elszállásolása 18:00 - 19:00: Vacsora 19:00 - Fakultatív látogatás az ELTE GAO MKK-ban vagy az ingakísérlet előkészítésének megtekintése 1. nap 08:00 09:00 10:30 11:00 11:30 12:00 13:00 13:30 14:00 14:30 15:00
-
09:00: 10:30: 11:00: 11:30: 12:00: 13:00: 13:30: 14:00: 14:30: 15:00: 15:30:
Regisztráció Megnyitó (protokolláris, a Megyeházán) Séta a Székesegyházhoz Inga indítás utazás a konferencia helyszínére (bérelt buszok) Ebéd 1. előadás 2. előadás 3. előadás kávészünet 4. előadás
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
15:30 16:00 17:00 18:30 19:00
-
08:00 09:30 10:00 10:30 10:45 11:15 12:00 14:00
-
16:00: 16:30: 18:00: 19:00: 22:00:
5. előadás 6. előadás vacsora Utazás bérelt buszokkal az ELTE GAO-ba Látogatás az ELTE GAO MKK-ban (vezetővel)
2. nap 09:00: Reggeli 10:00: 1. előadás 10:30: 2. előadás 10:45: Kávészünet 11:15: 3. előadás 11:45: 4. előadás 14:00: Ebéd 15:00: Tapasztalatok összegzése, konferencia zárásamoderátorral 15:00 : Résztvevők elutazása Kapcsolat más projektekkel MTA Lendület Fiatal Kutatói Program Megvalósítás ideje, gyakorisága 2014. I. félév Célcsoport Doktoranduszok, MTMI egyetemi hallgatók, határon túli kutatók, oktatók
17. tevékenység: Kétnyelvű konferencia-kiadvány Felsőoktatási intézmények képzéseinek, kutatás-fejlesztési tevékenységeinek és eredményeinek hazai és külföldön történő népszerűsítése (pl.: kiadvány, szakkiállításon való megjelenés, idegen nyelvű brosúrák, honlap-fejlesztés). A 2014-ben megrendezett szakmai konferencia előadásai és az előadásokhoz kapcsolódó tudományos (5-10 oldalas) dolgozatok ANGOL és MAGYAR nyelvű, szerkesztett kiadása. A szerkesztett anyag online elérhetőségének biztosítása. Tematika Hazai csillagászat legújabb eredményei: exobolygó kutatás, nagydiszperziós asztro-spektroszkópia. Legalább 150 oldalas, négyszín nyomott, B5 méretű, kétnyelvű (angol és magyar), legalább 20 színes képet tartalmazó, ISBN számmal ellátott kiadvány, 400 példányban. Célcsoport Külföldi társobszervatóriumok, hazai gazdasági élet szereplői ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
felsőoktatási
és kutatási
intézmények,
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
18. tevékenység: MTMI Pályaorientációs Tábor A kutatói életforma népszerűsítése és a pálya adta lehetőségek bemutatása a pályaválasztók és a hallgatók körében (kiváló, nemzetközileg elismert, illetve Nobel-díjas kutatói portrék készítése). Tudományos, technológiai és innovációs ismeretterjesztő rendezvények, kiállítások, szervezése, e programok feltételrendszerének fejlesztése. 5 napos, MTMI pályaorientációs tábor, középiskola 2., 3. évfolyamos tanulói számára, összesen 15 fő részére, évente 1-1 alkalommal. A tábor alapját a tudományos előadások, „mini” kutatások, laborgyakorlatok adják, amelyet pályaorientációs tevékenységek egészítenek ki, önállóan vagy kiscsoportokban. Éjszakai észlelések. Eredmények publikálása a honlapon. Tematika 1. nap 2. nap:
3. nap:
4. nap: 5. nap:
Mechanika – számítógépes szimulációk Gravitáció. Ingamozgás. A Föld forgása. Kéttest-probléma. Naprendszer Optika – műszaki megoldások Optikai eszközök, lencsék, tükrök. Képalkotás. Fényképezés, távcső, mikroszkóp. Csillagok fényváltozása. Fénytan – matematikai leírások A fény természete. Fénytörés, visszaverődés, elhajlás. Elektromágneses színkép. Doppler-hatás. Csillagok színképe, állapothatározói. Mágnesesség – gondolkozás fejlesztése Mágneses tér tulajdonságai. Föld mágneses tere. Északi fény. Csillagok mágneses tere. Elektromosság – műszaki és matematikai megoldások Elektromos mező tulajdonságai. Elektromos áramkörök. Elektromágnesesség. Elektromágneses eszközök. Atom szerkezete. Csillagok energia termelése, osztályozása, HR-diagramm.
A táborban az MTMI pálya irányába orientáló foglalkozásokat pályaorientációs szakemberek bevonásával valósítjuk meg. Minden nap 2 órában, 2 szakember foglalkozik a résztvevőkel, elősegítve a tudományos pálya iránti érdeklődésük megerősítését. Napi program 9-11:00 11-12:30 12:30-14 14.00-16.00
Előadás kísérletekkel, megfigyeléssel. Előadás kísérletekkel, megfigyeléssel. Ebéd (résztvevők maguk biztosítják) Beszélgetés szakemberekkel, kutatókkal, mérnökökkel, orvosokkal (pályaorientációs foglalkozás) FAKULTATÍV PROGRAM: 20-23 Derült idő esetén: Csillagászati észlelés távcsővel. Tájékozódás az égbolton csillagtérképpel. Csillagászati koordinátarendszerek.
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület
Projekt címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai Projekt azonosítója: TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0018
Célcsoport Középiskola 2., 3. évfolyamos tanulói (elsősorban természettudományos tantárgyakat fakton tanulók vagy azt választók részére)
19. tevékenység: Versenyek szervezése Középiskolások, valamint egyetemi-főiskolai hallgatók tudományos és innovációs versenyeinek fejlesztése és azok lebonyolítása, valamint nemzetközi tudományos versenyeken való részvétel népszerűsítése és elősegítése. Odysseus 2013: Az Odysseus-verseny diákokat szólít meg az Európai Unió bármely országából: tudásuk, kreativitásuk és kritikai gondolkodásuk alapján hozzanak létre az űr kutatásával kapcsolatos projektmunkákat. A részvételre vállalkozó diákok 2-5 tagú csapatokat alkotva indulhatnak a versenyen, tevékenységüket pedig 1 tanár segíti. A megmérettetés kétfordulós: elsőként magyar nyelvű pályamunkákat kell elkészíteni, amit a hazai zsűri rangsorol. A három kategória nyertesei vesznek részt a nemzetközi fordulóban, amelynek döntője a hollandiai Space Expo 2013 keretében fog megvalósulni. versenyfelhívás közzététele digitális munkák befogadása (folyamatosan!) szeptember - februárig zsűrizés (5 tagú) – február pályamunkák publikálása - február jutalmazás – kategóriánként, az 1. helyezett kiutazásának támogatása Prométheusz 2014: egy évvel az Odysseus-verseny után megismételt felhívás, ezúttal csak nemzeti fordulóval és döntővel. A 2012-13-as tapasztalatok alapján megvizsgáljuk az optimalizált témaválasztás lehetőséget. A verseny céljai, felépítése és végrehajtása megegyezik az Odysseus-verseny nemzeti fordulójával. Tematika A jelentkező csapatok egy digitális formátumú projektmunkával (pl. honlap, animáció, videófilm, számítógépes játék, stb.) indulhatnak a következő három kategóriában: 1. Naprendszer; 2. Űrhajózás - globális együttműködés; 3. Az élet párhuzamos fejlődése. A benyújtott pályaművel kapcsolatban egyetlen kikötés, hogy digitális formátumban kell leadni, mellette egy összefoglalóval, ami részletezi a projekt gondolati hátterét. Célcsoport Hazai középiskolákban (Odysseus) és felsőoktatási (Prométheusz) intézményekben tanulók
A projekt céljaival, tartalmával, a többi tervezett programmal kapcsolatosan bővebben a www.egesfold.vasitit.hu oldalon, az
[email protected] és a
[email protected] email címeken vagy a 94/509-500 telefonszámon érdeklődhet.
ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület